Könnyedén fordulok át a jobb oldalamról a hátamra. Halványan érzékelem, hogy már kezd sötétedni. Még valamikor délután dőltem ki, tekintve, hogy bőven reggel volt már mire hazaértem. Ami azt illeti, az egész éjszakát átmulattam. Reggel azonban képtelen voltam arra, hogy bedőljek az ágyba, hát főztem egy kávét, elolvastam a reggeli újságot, megnéztem az e-mailjeimet. Alekszej írt. Tépelődtem egy ideig, hogy egyáltalán megnyissam-e az elektronikus levelet, de végül úgy döntöttem ezt majd akkor teszem, meg, ha már nem leszek olyan, mint a mosott rongy. Amúgy is tudom, hogy mi áll benne. Képeket akar Ashről, meg kb. mindent, amit csak megtudtam a gyerekről. És ezen kívül azt, hogy pötyögjek neki Darrenről és Jennyről is. Most azonban semmi kedvem ehhez, szóval a levelet olvasatlanul hagytam és bezárom az e-mail fiókom.
Beszambázok a zuhany alá és úgy döntök bemegyek az ékszerüzletbe, ránézek az eladók körmére, kicsit baszogatom őket, aztán ebédelek valahol.
A terveim mindegyikét tökéletesen sikerült kiviteleznem és már bőven benne voltam a délutánba, mire megint hazaestem. Újabb zuhany és mostanra végre eluralkodott rajtam a fáradtság, szóval bedőltem a hatalmas ágyamba.
Valahol az ébrenlét és az álom mezsgyéjén vagyok, amikor egy ismerős arc úszik be elém. Mosolyra húzódik a szám sarka, bal kezem pedig elindul a takaró alá, a combjaim közé és hagyom, hogy az álmom egyre izgalmasabb fordulatokat vegyen.
Riadtan ébredek fel és pattannak fel a pilláim. A nyakamon, a mellkasomon, meg kb. mindenhol máshol is kivert a víz, a kezemet kikapom a takaró alól és a szívemre szorítom a tenyerem. Ó. Te. Jó. Ég! Hirtelen ugrok ki az ágyból és úgy nézek vissza a helyre, ahol még az imént feküdtem, mintha valami nagyon borzalmas dolgot látnék. Pedig nincs ott semmi más, csak az összegyűrődött lepedő és ágynemű. Várok pár percet, amíg a légzésem a felszínesből a normálisba vált és a szívem is abbahagyja a gyors kalimpálást.
Már megint Darrennel álmodtam. A héten már harmadszorra. Megrázom a fejem és elkönyvelem, hogy nem vagyok normális. Az álom teljesen kipattant a szememből - még jó! - úgyhogy azt hiszem keresek valami elfoglaltságot, amivel kiverem a fejemből az elmém kegyetlen játéka által keltett képeket. Irány megint a zuhany - lassan többet ázom a víz alatt, mint egy hal - majd ezt követően csinálok egy teát. De előtte felkapok könnyed anyagból készült pólót, meg egy csípő szabású vászon nadrágot. Eszembe jut a korábban meg nem nyitott e-mail, de azt hiszem még mindig nem ez az az időpont, amikor meg akarom nyitni. A teámmal így inkább a nappalimba vonulok. Bekapcsolom a tv-t és valami bugyutaságot kezdek el nézni, pontosabban a műsor megy, de az én szemeim előtt teljesen más mozi pereg. Oké, kezdek teljesen meggárgyulni, szóval ez így nagyon nem lesz jó. A teát leteszem a kis asztalra és a csuklómon lévő hajgumival hanyag módon kötöm fel a hajamat. Elkapcsolom a műsort. Valami krimiszerű izéség megy a másik csatornán. Igyekszem a műsorra figyelni, miközben a teámért nyúlok és belekortyolok. A dvd lejátszó órája szerint negyed 9 van.

Ha az ember (jelen esetben farkas) fia az oroszlán barangjához készül, nem árt, ha felkészül, legalábbis lelkiekben. Igaz, farkashoz megyek, nem oroszlánhoz... fenébe ezekkel az állatos hasonlatokkal!
Általában Ryan szokta lebeszélni Nathalie-vel, hogy az esti versenyen hogyan lesz a rendőrség-figyelés, riadóztatás, elterelés meg egyebek, nem véletlenül ő a taktikus a családban, csakhogy neki most logisztikázni kellett. Victor már megint valami eszement tárgyat akart beszerezni, ezüst relikvia, naná! Próbáltam Jennyt is rábeszélni, hogy inkább ő dumálja le a dolgokat, csakhogy egyrészt Anchorage-be kellett mennie, másrészt... ha ők ketten egy helyiségben magukra maradnak, félő, hogy kitör a harmadik világháború.
Igazság szerint sose értettem igazán ezt a nagy ellenszenvet köztük, amit csak azért nem hívok gyűlöletnek, mert na... mégiscsak egy család vagyunk.
Lényeg a lényeg: rám hárult az esti verseny ezen részének lebeszélése. Annyi mákom lehetett, hogy nem húzhattuk hosszúra a "tárgyalást", mert szűk másfél óra múlva már helyszínen kell lennünk, indítani és a többi. Úgyhogy elrobogtam Mr. Hello Kitty lakás előtt és pofátlanul hamar megérkeztem Nathalie-é elé. Éreztem az energiáit, itthon volt, nincs menekvés! Szóval bekopogtam és utolsó mentsvárként abban bíztam, hogy zuhanyozik, hajat szárít, vagy egyéb, ami miatt nem tud ajtót nyitni, én meg elmenekülhetek azzal, hogy sajnos nem nyitott ajtót.
Oké, lehet, hogy túlparáztam - aminek külső jelét nem mutattam -, de basszus! A húgomnak nem kéne vonzónak lennie a szememben! Mármint úgy nőként... szóval na!
Áh, gondoljunk Yettára, igen, az segíthet! YettaYettaYettaYetta - kopogtatás - YettaYettaYettaYetta - ó, baszki jön és ajtót fog nyitni! - YettaYettaYettaYetta - kinyílt az ajtó. És Nathalie állt mögötte.
- Hali! - köszöntem kezdésképp egy kedves mosollyal megtoldva, és sikerült lazának maradni. Félsiker. - Át kéne venni, hogyan lesz az esti verseny.
Nem ragoztam túl, simlisek vagyunk mind ebben az illegális hobbiban, én nyakig benne vagyok, a többiek talán picit kevésbé.

Nah, ideje szépen helyre pakolni a csinos kis buksimban a dolgokat, mert lassan elhányom magam önmagamtól. Nehogy már majd pont Ed billentsen ki az egyensúlyomból, meg úgy bármimből is. Kevés ő ahhoz, mint mókus pisi az erdőtűzre. Vagy legalábbis szeretném mereven ezt hinni. Megrázom magam, kinyomom az idegesítő tv-t, ami úgyis csak agyzsibbadást tud okozni, és már épp kitalálnám, hogy mivel is ütöm el az időmet az esti versenyig, amikor is kopognak az ajtómon. Arra fordítom a tekintetem és nem tart sokáig megéreznem, hogy ki is áll az ajtó másik oldalán. Nocsak...
Odatipegek, de szándékosan nem sietem el a mozgást, hadd várjon csak, abba még nem hal bele. Ráfogok a kilincsre és ajtót nyitok.
- No lám - lám... Csak nem Ikkuma urat fújta erre az esti szél? Szülinapom van, vagy máris karácsony lenne, hogy az ajtómban látlak? - felkúszott a képemre egy fél mosoly, de nem az a meleg és barátságos fajta, hanem az amikor pofátlanul méred végig a másikat, mint egy darab húst. A szavaim mögött volt némi gúny, de nem sok. Oké, azért tényleg nem ennyire ritkán eszi erre a fene Edet, de tény, hogy mostanában egyre ritkábban futok vele össze. Már amennyire ritkának számít a dolog úgy, hogy közben itt élünk majdhogynem egymás nyakán. Na nem, mintha bánnám ezt, mert egyébként imádok itt élni.
- Hogy-hogy nem Ryan nyaggat ezzel most? - általában ő szokott ezzel mindig fárasztani, mintha valami istenverte idióta lennék, akinek újra és újra el kell mondani ugyanazt. Oké, persze tudom, ez fontos, mert nem lenne szép, ha valami mégis balul sülne el, de hát akkor is, na!
- Legyen. Told be a hátsód és vegyük át. - elléptem az ajtóból, hogy be tudjon jönni. A hangom teljesen átlagos volt, most nem öntöttem se gúnyt, se mást bele. Valójában örültem neki, hogy idedugta a képét, szóval elég lesz a kevesebb piszkálódás is. Egyelőre.
- Kérsz valamit? Kávét, teát? ...Vagy mást? - a nappaliba vonulok és mire az utolsó kérdést teszem fel, már felé fordulok. És igen az utolsó kérdés mintha hordozott volna magában valami többértelműséget. Azonban nem szándékoztam a dolgot kifejteni, szóval olyannak hangzott amilyennek. Ha kért valamit, úgy nem tettem le a popóm, hanem a kezébe adtam a kívánsága tárgyát - legyen az akármi - és csak ezután telepedtem vissza a fotelembe. Két kezembe fogom a bögrémet, a lábaimat keresztbe vetem, majd az egyik könyökömet a karfára támasztom és ezzel együtt az egész testem abba az irányba dől kissé.
- Essünk neki, mielőtt még felkel a nap. Hallgatlak. - adtam át neki ezzel a szót, mert szinte biztos vagyok benne, hogy újra el akarja azt mondani, amit már tudok. Majd igyekszem illedelmes kislány módjára végig hallgatni és nem olyan pofát vágni, mint akinek lassan a fülén jön ki, hogy mit kell tenni, ha felbukkannak a zsernyákok, hogyan figyelmeztessük a versenyen résztvevőket és a többi egyéb nyalánkság. Bár afelől vannak kétségeim, hogy mennyire fog menni a jó kislányos hallgatás, de legalább megpróbálom, a szándék a lényeg, nem igaz?!
Ha belekezdett, hát többé kevésbé sikerül végig hallgatni, hogy mi merre hány méter és átbeszélni a dolgot vele.
- Hogy van Ash? - tértem ki rá. Mégiscsak Ed kölyke és lassan valamit Alekszejnek is írnom kell róla. Már nem nagyon húzhatom a dolgot, pedig tényleg a leghalványabb kedvem sincs most ehhez. Se Alekszejhez, se ahhoz, hogy a kölyök hogyléte felől érdeklődjek. Nem kedvelem a kölyköket, na. De megerőltetem magam, szóval elővettem a kedvesebbik énem - már amennyire kedves tudtam lenni - némi gyengédséget öntöttem a hangomba, de csak egy egészen keveset, és közben a vonásaimra kiültek az érdeklődés jelei iránta, mintha valóban foglalkoztatna, hogy mi van vele.
Mielőtt újabb témába kezdenék, hagyok elég időt arra, hogy beszélhessünk Ashleyről. Tudom milyen fontos az a lány a velem szemben lévő hímnek, szóval nem csapongok a beszélgetés közben.
- És mi a helyzet... - egy kicsit megálltam a kérdés közepén, hogy Ed tekintetébe fúrhassam a sajátomat. - .... Milivel? - nem, nem a hogyléte érdekel. Most, hogy Ed megtette azt a lépést, amire oly régen biztatom, kíváncsi vagyok, hogy állnak a dolgok. Főleg, hogy előtte nem titok, ha változás áll be, akkor bizony igényt tartok a drága bátyám jelenlegi pozíciójára.

- Piros masni lenne rajtam, ha ünnepnap lenne - vontam fel a vállam már-már bocsánatkérőn, mialatt a kezem zsebre volt téve. Egész kisfiúsan ártatlan lehettem volna, ha gyerekesebb az arcberendezésem. Majdnem hozzátettem, hogy CSAK masni, de nem adogatok neki ennyire magas labdákat, túl veszélyes.
Amúgy is már megint gúnyolódik, nem érdemel bónusz lehetőségeket.
- Ő ereklyevadászaton van, beszerzés Victornak - somolyogtam, mert valami azt súgta, most nem épp legális úton fog eljárni, se istenem, mi másért is tanított volna ki minket az öreg annak idején a tolvajlás csínjára-bínjára.
Betoltam a szexi hátsóm a lakásába, s szinte azonnal meg is szólaltak a vészjelzőim. Az illata áradt mindenből, szinte fojtogatóan édes és ismerős volt, az se segített, hogy az energiáit is legalább ilyen jól ismertem. Felé fordultam, hogy aztán elnyomjam a késztetést, hogy olyasmit kérjek, amit... mondjuk úgy, hogy testvérektől nem szokás. Oké, nem vér szerint az, csak vérvonalban, de nekem már ez is olyan volt. Legalábbis erőteljesen ezt sulykoltam magamba.
Ettől függetlenül mikor a konyhába ment, tetőtől talpig végigmértem, mint aki még sose látott nőt. Pedig nemrég láttam, nem is akármilyet! Igen, evickéljünk Yettához, az biztonságosabb, már ha nem ő van a közelemben. Be fogok golyózni!
- A kávé tökéletes lesz szőké... feketén!
Koncentrálj, Darren!
Tényleg szereznem kellett volna egy sodronyinget, dárdát, kardot, pisztolyt meg mindenfélét, full pucérnak éreztem magam ehhez a "csatához", ami valószínűleg csak az én fejemben volt az. Nem, más szervemre, testrészemre gondolni se mertem!
Miután megkaptam a kávém, lecsüccsentem vele szembe, sürgetését azonban figyelmen kívül hagyva előbb a feketébe kortyoltam. Finom volt, amit egy elismerő hümmentéssel jeleztem, a dicsérettel is csínján, még elszáll, nekem meg kell. Mármint a verseny miatt, nem úgy...
- Ryan ma estére kiesik, szóval neked dupla meló lesz: a helyszínen grasszálni, hogy van-e spicli, meg a rendőrségi vonal-lehalgatás... meg a szokásos, úgyis tudod. - Nem akartam minél hamarabb letudni ezt az egészet, ááá, dehooogy.
Újabb korty kávé.
Mikor Ash-ről kérdez egyből rákapom a tekintetemet, a bögrét pedig pihenő állásban két kezem közé fogom, s pár másodpercre csak nézem őt. Nem szoktam vele bensőséges dolgokról beszélni, legalábbis jóval ritkábban, mint mondjuk Jennyvel, egyszerűen azért, mert hittem, hogy vevő az ilyesmire. Azt hiszem, jól is gondoltam. Az érdeklődése viszont - még ha csak formaság is - jól esett.
- Megvan. Az a Ravenes tesztelés eléggé betett neki, meg az, ahogy utána viselkedtem vele. - Lesütöttem a szemem és körbelötyköltem a feketém. - De sikerült megfűznie Alexet, hogy tanítsa, ez valószínűleg segít neki. Erős lány, de félek, hogy túlhajtja magát, Alex mellett talán kicsit visszavesz, türelmet tanul, nyugalmat, amíg én itt őrült búgócsiga módjára keringek. - Kelletlenül sóhajtottam. A falkán belüli szarkupachegyek és a saját céljaim sajnos sok időt elvettek, volt olyan nap, hogy ha nem épp nálam éjszakázott volna, nem is találkozunk. Igaz, nincs hozzám kötve lélegeztetővel, de szerettem volna kicsit több időt tölteni vele, erre azonban nem volt valami sok kilátásom a jövőt tekintve.
És ha már jövő, Mili...
- A hónap végéig megejtjük a harcot, addig mindketten tudjuk rendezni ügyes-bajos kis dolgainkat - ingattam a fejem, mintha csak a hétvégi piknikről beszélnék. - Nagy vezető lehetne, de akármennyire is próbálom szépíteni, nem az. - A hajamba túrtam. - Ki kellett hívnom. Heh, csak tudnám hogy a bánatba jutottunk eddig, becsatlakoztunk egy falkába és most...
Nem ez volt a módink, hiába, nem véletlenül váltogattuk sűrűn a falkákat korábban, vagy ahol nem volt muszáj, egyáltalán be se csatlakoztunk.
- Talán jobb lenne, ha ő győzne.

Ahogy megemlíti a piros masnit, lelki szemeim elé már be is úszik a látvány, ahogyan abban díszeleg itt előttem. A gondolatra kedvem lenne megnyalni az ajkamat, de azt most inkább kihagyom. Még a végén elbízná magát, az egoját jobb szeretem leépíteni, mint simogatni... De ez most nem ide tartozik.
- Szeptemberre szerezz be egyet. - hidegen közöltem vele a dolgot, de magamnak be kell valljam, tudnék neki örülni, ha ma lenne az a bizonyos ünnepnap. Szóval, ha már jeles alkalmakkor azt viselne, akkor az idei emlékeztető napon, amikor megint vénülök egy évet, nem bánnám, ha abban jelenne meg. Mondjuk már belegondolni is érdekes, hogy mi sül(het)ne ki belőle.
-Oh, szóval akkor csak! ennek köszönhetem megtisztelő jelenléted a lakásomnál. Ryan nem ért rá. - kicsit megnyomtam a "csak" szót, érezze, hogy feltűnt, mostanában mintha kerülne. Ami megjegyzem nagyon csúnya dolog tőle. És hihetetlen, hogy még gondolatban is gúnyolódom...
A konyhába megyek a kért koffeinért. Mikor szőkét mond a fekete helyett, ráemelem a tekintetem és az egyik szemöldököm kissé meg is emelkedik, de nem kommentálom a dolgot. Hm. Úgy tűnik a többértelműség ma nem csak az én kenyerem.
- Bármily furcsa, még emlékszem, hogy szereted a kávédat. - adtam végül a kezébe a bögrét, indokolatlanul közel lépve hozzá és így belenézve az íriszeibe. Az egész nem tartott tovább annál a néhány másodpercnél, amíg megfogta a bögrét, de ahhoz épp elég volt, hogy hozzá érjek, hogy a bőrömön érezzem az övének melegét. Mire azonban akár ő, akár én felfoghattuk volna, hogy ennek a kis mozdulatnak van-e bármilyen jelentése, már le is tettem a hátsómat a fotelembe. Az elégedett hümmögésére csak egy ravaszkás és rettentő büszke félmosolyra húzódtak az ajkaim. Talán nem is tudja, hogy a nonverbális kommunikációja sokkal nagyobb dicséretet és elismerést küld felém, mintha azt mondaná: "Hé Nat, kösz a kávét, ez kurvajó!".
Többé-kevésbé figyelmesen hallgatom végig, de mikor közli, hogy ma dupla meló van nekem, akkor rávillannak a fahéj színében játszó szemeim. Na álljunk csak meg! Arról nem volt szó, hogy dupla melót kell ma ellátnom!
- Dupla meló? Más nem kéne? - a gúny itatta át a szavaimat. Ha most ő nőstény lenne megkérdeztem volna tőle, hogy esetleg feleségül ne vegyem-e? De hála az égnek nem az. Még jó!
- A szokásost tudom. Festett szőke vagyok csak. - magyarán nem vagyok valami hülye liba, még szép, hogy tudom mi a dolgom, nem először csinálom. Viszont az, hogy Ryan melója is az enyém, már korántsem tetszik annyira, erről eddig nem volt szó. Nem, mintha nem tudnám tökéletesen ellátni mindkettőnk dolgát, de nem vagyok szeretet szolgálat, hogy csakúgy beugráljak helyette.
- Jó, bevállalom Ryan dolgát is, de ezzel jössz nekem eggyel. És ő is. - kúszik fel most már egy teljes és ravasz mosoly a képemre. Még szép, hogy megpróbálom kihasználni a dolgot, tehát kicsikarni belőle, hogy tartozik nekem egy apró, ám, de el nem hanyagolható szívességgel. Görény vagyok mi? Na, de komolyra fordítva, egy család vagyunk jóban rosszban, és ha nem kapnék semmit sem azért amit teszek egy-egy ilyen verseny alkalmával, akkor is csinálnám. Ezt azonban az én édes drága bátyámnak nem kell tudnia.
Állom a tekintetét, mikor rám néz és én Ashről kérdeztem. Ó, pontosan tudom, hogy olyasmi felől érdeklődöm, hogy olyanba kérdezek bele, ami a lelkéig hatol és úgy véltem, akár akarja, akár nem az érzései ellágyulnak, jól esik neki az érdeklődésem.
- Örülök, hogy valamelyest jobban van. - nem volt sok érzelem a hangomban, de a szavaim kedvesen csengtek. Már amennyire az én szavaim képesek voltak kedvesnek hatni.
- És annak is, hogy Alex vállalta. És tudom hiába mondom, amit most fogok, de azért elmondom. Ne aggódj érte annyira. A Te kölyköd, erős, ügyes lány. Bízz jobban magadban, de ha ez nem is megy, legalább Benne! - ennél több bátorítást és együtt érzést azonban nem tudok a mondandóba rejteni, az már feltűnően direkt lenne. Ismer annyira, hogy tudja, a túlzó és nyálas vigasztalás nem az én műfajom. Ha az kell, akkor másik ajtón kell beszambáznia, nem az enyémen. És amúgy sem osztogattam a bátorításomat vagy az együtt érzésemet csakúgy bármikor, bárkinek, szóval tőlem még ennyi is több, mint kedves volt.
És el is érkeztünk Milihez. Na ez a téma már jobban érdekelt, vagy mondhatjuk úgy is, Ez a téma érdekelt. Végighallgatom és aprót bólintok, mikor kiderül, hogy a hónap végéig megejtik a harcot. Nagyon helyes!
- Mili sok minden, csak épp nem nagy vezető. - élesen és gúnyosan horkantam fel. Nem sokba nézem azt a nőstényt, bár erre azért jócskán rátett az is, hogy a helyén ezt a hímet szeretném látni, aki most itt ül velem szemben.
- A kérdésre a válasz egyszerűbb, mint hinnéd. Becsatlakoztunk, itt maradtunk, a falka pedig fontos nekünk, Neked. És akárhogy is nézzük, eléggé elkeserítő, amik az utóbbi időben történtek. Vagy inkább nem történtek az inkompetens vezetésnek köszönhetően. És ez nyilvánvalóan sokakat bánt, közöttük téged is. Jobbat akarsz a falkának és ehhez változás kell. - na tessék, ha ennyit simogatom a lelkét, még a végén dorombolni kezd itt nekem. Az utolsó kijelentése viszont nem tetszik. Nagyon nem. Előre hajolok, leteszem a bögrét a kezemből a dohányzó asztalra, ami közöttünk van. Aztán felállok és megkerülöm a fa bútordarabot, amit a két fotel és a kanapé fog közre, majd közvetlenül Ed előtt állok meg és ülök az asztalra. Így viszont alig valami távolság marad közöttünk. Még előre is hajolok kissé és a szemeit kutatom az enyémekkel.
- Na ezt a baromságot kurvagyorsan verd ki a fejedből! - bár a szavaim erőt hordoztak magukban és ellentmondást nem tűrtek, a hangom mégis halk volt, a suttogásnál alig valamivel hangosabb. Előre nyúltam és a bal csuklójára tettem a jobb kezem lazán, finoman érintve a bőrét, és még mindig tartva vele a szemkontaktust.
- Ha fontos neked a falka, ha fontosak vagyunk neked mi, ha fontos neked Ashley... - tudom, hogy megint mennyire érzékeny pontra tapintok ezekkel a szavakkal... - ... akkor ilyesmi még csak eszedbe sem jut többet! Jól tetted, hogy kihívtad azt az atanerknek alkalmatlan nőszemélyt. Nekünk olyasvalaki kell, akinek szívügye a falka... olyan személy, mint Te. - a hangom még mindig halk volt, de annál nagyobb súlyt hordoztak magukban. Nem akarom, hogy visszatáncoljon most, amikor már végre megtette ezt a lépést. Elvégre nem akarhatja, hogy esetleg bármi baja essen a családjának, vagy a kölykének, mert egy olyan farkas áll a falka élén, aki nagyon nem oda való.

Ha nem a húgomról lett volna szó, a dátum említésére bedobtam volna egy sokat sejtető és ígérő mosolyt, de a húgomról volt szó, így az ilyesfajta cicázás nem a legokosabb dolog. Legalábbis az én részemről. Ő tuti lecsapna rá, csakhogy én meg tökéletesen ismerem magam.
- Azt mégse mondhatom, hogy epekedve vágytam utánad, és nem bírtam magammal, ezért leamortizáltam az öcsköst, hogy nekem kelljen jönni - sóhajtottam teátrálisan. Nem, ezt már nem tudtam kihagyni, ami gáz, mert egyre inkább a nőt láttam benne. Na, pontosan ezért kerültem! - De ha zavar, hogy egyáltalán jöttem, mehetek is! - néztem rá nagy ártatlanul, ő viszont nem küldött el, szóval köszönöm szépen, annyi kivetnivaló mégse volta megjelenésemben.
- Tényleg? - csúszott ki a meglepett kérdés a számon. - Drága vagy, hogy így figyelsz rám - mondtam kissé oldalra biccentve a fejem, szám sarkában bujkáló mosollyal.
A bögreátadás pillanatában történ röpke egymáshoz érés nyomán nem pattantak szikrák, ó, nem. Szimplán meg akartam gyulladni ott, ahol hozzám ért, tekintetem pedig csüngött rajta, míg háttal volt nekem, s leült a fotelba. Nagy levegő, lélegezz!
A visszakérdezése... jaj Nathalie, muszáj ezt csinálnod, ugye? Olyan könnyű lenne erre csípőből lökni a kétértelmű, simán félreérthető dumát, hogy szinte fizikailag fáj, mikor jobbik eszemre hallgatva visszanyelem őket. Nem bíztam el magam annyira, hogy úgy gondoljam, simán kelepcébe tudnám csalni verbális úton, de egy-két buktatóba beleszaladt volna. Egyedül a jólneveltségem és a tény, hogy a húgom, akadályozott meg.
Bocsánatkérő mosolyt mutattam fel így, s kissé felhúztam a vállam, amolyan "nem én tehetek róla" módon.
- Remek, akkor viszont nem is tépem a szám. Amúgy a barna jobban állt - tettem azért hozzá, ha már a hajszínére hivatkozott.
- Masni a szülinapra, most meg szívesség... - somolyogtam, mert ez egyáltalán nem tudott bosszantani. Emellett a görcsös feszültség is oldódott bennem, ami érkezésemkor még bőszen a hatalmában tartott. Nem tudtam, hogy ez jó-e vagy, inkább rossz, mert az a görcs a totális fékem és a józan eszem tulajdonképpen, ha Nathalie-ról van szó.
- Ha így folytatod, elpirulok! - néztem rá nagy szemekkel, mikor Ash-ről és arról beszélt, hogy az én lányom. Ritka kincs tőle a bátorítás, na! Ilyenkor viszont igazán érzem, hogy ő is a családom és számíthatok rá, bízhatok benne. És még nem volt vége! Milinél újabb gyújtást kapott kicsi lelkem-szívem. - Szívtál valamit? Nem szoktál így elhalmozni! Mondd meg a cucc nevét, veszek egy raklapnyival neked, az lesz inkább masni helyett szeptemberben. - Pofátlan vigyorra húztam a szám.
Oké, örültem, hogy így gondolta mindezt és jól estek a szavai, de a közelsége így hirtelen lehet kicsit sok volt. Ahogy leült elém és előre dőlt, alig két arasz maradt a fejünk között, mivel én alapból is a térdemre könyökölve ültem. Közvetlen közelről nézhettem a szemébe, amitől olyan érzésem támadt, mintha láthatatlan ujjak cirógatnának alig érezhetőn a gerincem mentén.
Ő, miről is volt szó? Ja, megvan!
- Aggódsz értem? - Pillantásom egy szívdobbanásnyi időre a kezére rebbent, amivel a csuklómat érintette. Csak remélni mertem, hogy valójában nem ugrott meg úgy a pulzusom, mint éreztem. - Szeretnéd, hogy győzzek? - Nem, nem azt kérdeztem, hogy falka szerint, szinten jó lennék-e, hogy mit kíván a csapat érdeke, hanem hogy ő személyesen akar-e engem. Mármint a győzelmem.
Előrébb dőltem, de csak hogy a kávésbögrét a kis asztalra tudjam tenni, legalábbis ezzel hitegettem magam, valójában meg jól eset olyan szemtelenül közel lenni hozzá, hogy arcom így alig pár centire volt az övétől, illata betöltötte a levegőt, s mint egy drogot, így szívtam magamba. Az volt. Drog. Veszedelmes függőséget tudna okozni, vagy már megtette? Még nem tudom.
- Pár napra elutazok Ash-sel - mondtam halkan, s nem igazán tűnt fel, hogy még ugyanolyan közel vagyok hozzá, bal kezemen fordítottam és így az ő keze a markomba került. Nem szorítottam rá, hüvelykujjammal épp csak cirógattam. - Remélem, nem készít majd ki a hiányom - vigyorra húztam a szám, szemem csillogott, némi jókedv kezdett bennem apránként szétáradni.

Kissé felvont szemöldökkel hallgattam végig a mondandóját. Nocsak, úgy tűnik a végén még megtalálja a hangját velem szemben, már amikor szóba áll velem, ami az utóbbi időben nem volt olyan gyakran, legnagyobb sajnálatomra. Na jó, nem a legnagyobbra, de ezt most hagyjuk.
- Pedig az igazán bájos lett volna. Még a végén úgy éreztem volna magam, mint egy istenverte szappanopera hősnője. - folytattam a korábban megkezdett gúnyolódást és mostanra már rendeztem a vonásaimat, magyarán megint felszegtem az állam, mint akit sosem lehet megközelíteni.
Végképp kezdem azt érezni, hogy a logika kezd teljesen kiveszni a családunk repertoárjából. Ha amiatt piszkálódom vele, mert feltűnt, hogy mostanában parkolópályára küldött maga mellől, akkor vajon azt akarom-e, hogy elmenjen??! Ó anyám, sok ész hová mész?? Inkább nem mondtam rá semmit, mert még a végén világgá szaladna itt nekem.
- Édes, hogy figyelmességnek véled, de valójában csak arról van szó, hogy jó a memóriám. - bukott ki belőlem élesen. És ez mondjuk még igaz is volt. Nem azért tudom, hogy hogy szereti a koffeinjét, mert olyan nagyon érdekel a dolog, hanem, mert épp eleget éltünk együtt egy rakáson, hogy annyi idő alatt sikerült megjegyeznem. Gáz is lenne, ha nem tudnám. Ezt a információt azonban Victorról, Ryanről és még Jennyről is jól tudtam, hogy ki-mit, hogyan szeret inni.
Hogy véletlenül adtam-e neki magas labdákat? Nem. Hogy vártam-e vajon lecsapja-e őket? Igen. Hogy megtette-e? Nem. Nem teljesen, vagy úgy, ahogyan lehetett volna. Ejnye Ed, hát még ennyi játékba sem akarsz belemenni? Tán kezdesz berozsdásodni? Tény, ami tény, valamelyest lelomboz, hogy olyan lehetőségeket hagyott ki, amilyeneket majdhogynem tálcán kínáltam neki. De ha nem, hát nem.
- Valóban? Vonzóbbnak találod a barna fürtjeimet? - és igen, itt a következő labda. És a szám sarkában már megint ott ül egy ravaszkás félmosoly.
- A masnit te hoztad fel, a szívesség meg... nem hiszem, hogy nem számítottál erre. - pillantok fel rá a kávém fölött. - Vagy jobb szeretnéd, ha a két szép szemedért vállalnám? - ugyan már! Megint gúnyolódtam, mert kétértelmű voltam, de tőlem ez a legkevésbé sem új, vagy meglepő.
- Ugyan. A pirulás nem a te világod és ami nem megy, ne erőltesd! - a nyelvemen volt még, hogy azért annyira ne bízza el magát, de visszafogtam magam. Ollálá! Íme Nathalie, aki épp visszafogja magát! Ha így folytatom, a végén még meggyanúsítanak, hogy van szívem.
És voilá, máris itt a gyanúsítás. A végén még rossz hírem lesz a sok bátorítás miatt. Mindjárt elhányom magam! Kis grimaszba húzódtak az ajkaim, a szavai hallatán.
- Nem mondom, néha jó lenne szívni valamit, hogy egyesek... mondjuk úgy, megnyilvánulásai... hm... némiképp úgyszólván kellemesebbek legyenek mindannyiunk kielégülésére/megElégedésére, de most nem erről van szó. - hogy már megint félreérthetőek voltak a szavaim? Na és aztán! Ez van és kész. Akinek nem tetszik, tudja merre az ajtó, pont ott, ahol bejött rajta.
- Annyira azért ne örülj. Csupán befoglalod a falkában azt a helyet, amire vágyom. - vontam meg a vállam, mintha csak épp az időjárásról cseverésznénk, és közben egyetlen centit sem távolodtam tőle. Ezt nem titkoltam Ed elől, de mivel egy család vagyunk, sosem tennék semmi olyasmit amivel megkísérelhetnék a helyére lépni. Illetve igen, de azon már túl vagyunk. Nem véletlen mondogatom már olyan rég neki, hogy talán ki kellene hívnia az atanerket. És mivel soha életemben nem siettem semmivel sem, hát szépen kivártam. Türelmem és időm van, és ha Ed átveszi Mili helyét, már csak alig valami kell ahhoz, hogy én is elérjem a magam célját. Hogy is van a mondás? Minden nagy és erős férfi mögött ott állt egy erős nő? Hogy vágyom-e erre? Ó, igen.
- Amúgy meg, évente egyszer én is lehetek jó fej. - vagy inkább tíz évente, de ez most mellékes volt. A hangom színtelenül csengett.
- Kellene? - kérdeztem vissza kapásból, mivel nem tudok a kérdésére felelni. Aggódom-e érte? Eddig eszembe sem jutott, hogy ezen filozofálgassak, és őszintén szólva nem most akarom elkezdeni. Ha aggódom érte, akkor az azt jelenti, hogy tényleg, igazán fontos ő nekem és nem csak kedvelem - azontúl, hogy imádom szívatni -, és nem mostanában akarok rájönni arra, hogy vannak-e még igazi és mély érzéseim.
Ujjaim puhán simultak a csuklójára, finoman érintve a bőrét, véletlenül tapintva a pulzusát. Nem kellett ahhoz farkas érzék, hogy feltűnjön a szíve gyorsabban kezdett el verni. Ajkaim elégedett mosolyra húzódtak és még mindig a tekintetét kutattam.
Kérdésére nem feleltem azonnal, néztem, ahogy előre hajol, hogy a bögrét az asztalra tegye, élveztem a közelségét, öntudatlanul is belélegeztem az illatát és beugrott, amit róla/vele álmodtam néhány órája. Ettől pedig azonnal megszólalt bennem egy vészcsengő. Nem szeretnék a saját játékom kelepcéjébe sétálni. Kettőnk közül én szerettem vele játszani és nem pedig fordítva. Legalábbis szerettem ezt hinni. Csak mikor újra visszahelyezkedik, akkor szólalok meg.
- Tudom a logikus gondolkodás nem éppen a mi családunk ismérve, de semmi gond, majd segítek. Mit gondolsz, ha nem szeretném, biztattalak volna-e akár az imént, vagy bármikor máskor korábban? - vontam fel a szemöldököm. Nem adhattam egyértelmű és rövid választ, ó azt nem! Különben is az imént már említettem, hogy önös érdek (is) hajt, hát nem akartam elmondani neki, hogy nagyon is szeretném, hogy akarom, jobban, mint amennyire kellene...
Lepillantok, amikor a kezemet a tenyerébe vonja és az ujja szórakozottan játszik a bőrömön. Nem vettem el a kezem, nem tettem semmit. Továbbra a szemeit figyeltem és úgy hallgattam őt, mikor bejelentette, hogy elutazik Ashleyvel. Utolsó mondatára grimaszos mosolyt villantok.
- Igyekszem nem belepusztulni a hiányodba, de nem ígérhetek semmit. Viszont, ha már így aggódsz értem, hagyj itt egy fotót magadról. Találok neki megfelelő helyet a lakásban. - gúnyolódtam megint és a mosoly lassan egy csinos kis vigyorba húzódott. A szemem is felcsillant erre.
- Hozz szuvenírt. - jegyeztem meg, mint egy mellékesen, de természetesen nem gondoltam komolyan, hogy valóban hozni is fog. Ugyan már! Ennyire azért nem vagyok rózsaszín lelkű. Sőt, ha jobban belegondolok, a legkevésbé sem vagyok az.

- Igen, mert az jobban ment a szememhez - feleltem a vonzó hajszínre vonatkozón, és ezt oda tette, ahova csak akarta. És ha a következő kekec kérdése már amúgy is a szememről szólt, hát helyben is voltunk. - Azért többet is elvállalnál? - húztam ki magam kicsit, és nem voltam hajlandó tudomást venni a gúnyos élről.
Lassan, szépen apránként, fokról fokra csúsztam bele ebbe a kis játékba, amit nem most kezdtünk el, hanem már ki tudja mikor, és azóta is zajlott, attól függően, mikor melyikünk mennyire érezte magát elemében hozzá. Általában csak egyikünk és az is ő volt, ha mind a ketten benne voltunk, na az volt a veszélyesebb, rám nézve mindenképp.
A pirulásra vállat vontam. Tényleg nem voltam az a könnyen zavarba ejthető fajta, amit egyáltalán nem bántam, a pirulás meg a szemérmesség sok mindent megfosztott volna. Jótól rossztól egyaránt.
- Megelégedés - ismételtem szót ízlelgetve, mint aki még sose hallotta, s szórakozottan simogattam alsó ajkam, tényleg öntudatlan mozdulat volt. - Azt ugye tudod, hogy rajtam fog állni, ki lesz a következő Ikkuma, ha sikerrel járok - vontam fel enyhén, kissé kihívón a szemöldököm. - Miért vagy olyan biztos abban, hogy eléred amit akarsz? Finnyás tudok lenni.
Nem mellesleg elég élesen meg tudom húzni a határokat magán-, családi- és falakügy között, még ha ezt nem is teszem mindig nyilvánvalóvá. A sajátjaim persze mindig előnyt fognak élvezni, de olyat sose játszanék el, hogy olyan posztra emeljem bármelyiküket is, amire alkalmatlanok. Ezzel nem azt mondom, hogy Nat nem lenne jó Ikkuma, de nekem rettenetesen résen kellene lennem akkor.
- Nos, akkor örülök, hogy rám pazarlod az évenkénti egy alkalmad. - És itt vettem a fejembe, hogy lesz ő még többször is jófej velem ebben az évben. Én és a hülye fejem.
- Hát nem? - Kérdezz-kérdezz játék!
De most na... Milivel majdnem egyidősek vagyunk, ő tark volt, én is, ő se gyenge, plusz az ő vérvonala még nagy előny lehet, semmire sincs garancia. Igazából ennél egy kicsit jobban bíztam magamban és a képességeimben, de legalább egyszer kétségek között akartam látni Nathalie-t.
Rájött, hogy felgyorsult a szívverésem, és azt se tudtam tagadni, hogy a közelségétől. Mivel más behatás nem ért, így nyilvánvaló volt, ezt pedig ő is pontosan tudta, erről árulkodott mosolyra húzódó, csókolni való szája és a tekintete. Baj lesz, ha még sokáig szemezünk! S ebben az sem segített, hogy nem húzta vissza a kezét, sajnos az ilyesmi hajlamos alattomos kis reményeket ébreszteni.
- Tudom-tudom - legyintettem. - Csak ha már ilyen kis kedves hangulatodban vagy, kihasználom - vontam vállat és tök értetlen fejet vágtam, mint aki semmiben sem sántikált.
Nem követtem a pillantását még akkor sem, mikor leesett, hogy mit műveltem beszéd közben, mert azzal csak még jobban lebuktattam volna magam. Ha már nem voltam teljesen magabiztos, legalább a cseppnyi látszatát megpróbáltam fenntartani. Nem sikerült volna, ha nem adja alám a lovat, de adta, és - mindkettőnk - pechére pont játszadozhatnékom volt.
A rólam készült fotó pedig tökéletes alap lett.
- Tedd az ágyad fölé, a plafonra - hajoltam ismét közel -, jó nagyra kinagyítva, hogy szépeket álmodhass rólam, velem - nyomtam szűziesnek annyira nem mondható puszit az arcára, s elvettem az asztalról a kávém.
Finom mosoly árnyéka játszott a szám sarkában, úgy dőltem hátra, s engedtem el a kezét, hogy két kezembe foghassam a törékeny csészét. Szemem pajkosan csillogott, úgy tekintettem Natre. Nem voltam önelégült, csak kezdtem kicsit szórakozni, amivel az volt a bökkenő, hogy így őt sokkal inkább nőként, semmint a húgomként kezeltem. Mindegy, majd ha már nem leszek nála, elfilózok ezen is.
- Kapsz rólam fürdőruhás képet a tengerpartól - mondtam nagy komolyan. - Kiteheted majd a másik fotó mellé, csak majd mondd, milyen pózban szeretnél, nem akarok csalódást okozni. - Szórakozottan ingattam a fejem.
Felhajtottam a maradék kávém, majd kicsit lejjebb csúsztam a fotelben, s ha ő maradt az asztalon, akkor bizony összeért a térdünk.
- Mit szólnál, ha a versenyig itt maradnék?

Kezdem magam egyre jobban érezni. Nem mintha eddig nem éreztem volna magam kitűnően, de egyszerűen nem tehetek róla, imádom, mikor valaki képes arra, hogy belemenjen a kis játékaimba. Kifejezetten fel tud tüzelni a dolog. És igen, ez egyféle perverzió. És akkor mi van? Van akinek ez esik jól, van akinek egészen más. Nem vagyunk egyformák és ettől szép az élet. Már amennyire szépnek lehet ítélni.
- Legközelebb, ha hajszínt választok, majd ezt is figyelembe veszem. - pillantottam rá nagyon is komoly fejet vágva, mintha tényleg fontolóra venném a dolgot.
Beszállt a kis adok-kapok játékba, amitől egy nagyon halvány, ravaszkás mosoly költözött végleg a szám sarkába. A szemeim is élénkebben kezdtek el csillogni, egyszerűen az egész lényem élvezte a helyzetet kettőnk között. Az egyetlen hiba az egészben az volt, hogy míg korábban semmi más célja nem volt ezeknek a kis játszmáknak, minthogy őt kényelmetlen helyzetbe, vagy szituációba hozzam, mostanra már a dolgok kezdtek megváltozni. Perverz módon tetszeni kezdett, ha nem mindig én voltam nyerő helyzetben. És ez a felismerés érdekesen hatott rám. Nat, aki imádja, ha másokat irányíthat úgy akár a marionett babákat, élvezi, hogy az ő madzagjait megrángatják... Durva felismerés...  
- Az attól függ, mi lenne az a több? - adtam vissza azt a bizonyos labdát és kissé összeszűkültek a szemeim. Azt hiszem nagyon kezdtünk elkanyarodni az eredeti témától és ezt a legkevésbé sem bántam. Te jó ég, mi lesz még ebből?
Aztán mielőtt még jobban belemelegedtünk volna a dologba, visszaveszek, mert ez a téma nem olyan nekem, amit el szeretnék vinni egy egészen más irányba. Végignéztem rajta, mintha a veséjébe, a lelkébe szeretnék bepillantást nyerni.
- Bármily meglepő, tudom. - a hangomban nem volt játékosság, csak a sokszor megszokott hidegség. Ez azonban nem engedett semmire sem következtetni, általában ilyen volt a hangszínem. Nem folytattam azonnal a mondandómat, hanem tovább tanulmányoztam a vonásait. Elidőztem a szemein, az álla vonalán, az arca vonásain.
- Miért feltételezed, hogy nem érem el, amit akarok? - ha nem lennék magabiztos, nem lennék alkalmas Ikkumának, ez teljesen biztos. Nem vagyok egy teszetosza lélek, nem feltételezem, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. Az, hogy mennyire lennék jó, persze már egy más kérdés. És ha valaki azzal jön, hogy az örök kétely a normális alapállás, hát most közölném vele, eddig a történelem folyamán csak az ért el nagy célokat és dolgokat, aki igazán akart. Kíváncsi vagyok ma ismerné-e a világ pl. Nagy Sándor, Iulius Caeser, vagy Napóleon nevét, ha örökösen kételkedtek volna magukban, ahelyett, hogy cselekszenek. Most ezzel nem azt gondolom, hogy én bármelyikhez is hasonló lennék, mert nem. Tisztában vagyok magammal és a képességeimmel, csupáncsak annyi a lényeg, hogy tudom mit akarok és kész.
- Ó, pontosan tudom mennyire vagy finnyás. És azt is, hogy nem ültetsz magad mellé olyat, aki alkalmatlan a feladatra. Majd belátásod szerint teszel, miután mérlegelted ki az aki a legmegfelelőbb a falka és a te számodra is. - hogy ki volt az, aki mellette állt, aki támogatta eddig is, aki lehet, hogy nem lelkizik vele lépten-nyomon, de akire eddig tulajdonképpen mindig számíthatott, ha kellett. És ennyi. Ő a simlis dolgaimról nem tud, azt a részem nem ismeri és nem is kell neki. Azt meg pontosan tudja, hogy mennyire is fontos nekem a falka. Ha nem lenne az, akkor csak élnék itt, mint hal a vízben, nagyban tojva mindenre, ehhez képest pedig egy vagyok a Tarkok közül és nem azért, mert az olyan menő dolog lenne. Mert nem az. Azt viszont feleslegesnek tartom felsorolni neki, hogy milyen vagyok vagy, hogy mire vagyok képes. Ismer annyira, hogy tudja.
- Örülhetsz is. Becsüld meg magad. - eveztünk vissza a könnyedebb beszélgetéshez. Oké, mondjuk vele könnyebb volt "jó fejnek" lennem, mint másokkal, de ezt most nem kezdem el felvázolni neki. Még a végén hízna a mája, az pedig még a farkasok közt is igen egészségtelen egy dolog. Nem, mintha érdekelne bárki egészsége is úgy különösebben.
- Akarod, hogy aggódjak értedédes? - a hangom egészen halk lett, szinte csak suttogás. Pajkos fény csillant meg a szemeimben és igen, újra jelen van a kettőnk közötti kis játék. És azt hiszem lassan körbeérünk, újabb kérdés az újabb kérdésre. Szánalmasak vagyunk, de legalább én jól szórakozom. És talán ő is.
- Én és a kis kedves hangulataim... szeszélyesebb, mint az április. - én magam nem vagyok szeszélyes csak veszélyes, de az, hogy mikor kedveskedek, vagy épp lépek a másikba, viszont már egészen más tészta.
Ahh... annyira tudtam, hogy a fotó jó alapja lesz a magas labdák egész garmadájának. Egyre szélesebb mosolyra húzódnak az ajkaim, ahogy hallgatom őt. Aztán gondolok egyet és emelem a tétet. A mosolyt valami egészen már gesztus váltja fel. Miközben beszél, egészen picit beharapom a saját alsó ajkam, mint aki nincs tudatában annak, hogy ezt teszi. Pedig tudatában voltam, ó, de még mennyire is! Azt viszont már nem árulom el neki, hogy nekem ahhoz nincs szükségem fotókra róla, hogy vele álmodjak. Köszönöm szépen, az már megvan... A puszijára egy pillanatra lehunytam a szemeimet, de csak annyi időre, amíg tartott az egész. Kiélveztem a röpke pillanatot és legyűrtem a késztetést, hogy még mielőtt ajkai a bőrömet érintenék, kissé elfordítsam a fejem. Ó, nem! Én olyat nem tennék! Még!!!
Mikor elengedi a kezemet és hátradől a bögrével, a térdeimre könyökölök és az ökleimen támasztom meg az államat, így figyelve őt tovább. Észrevettem a csillogást a szemeiben és ha akarta, hasonlót láthatott az enyémekben is. Nem szakítottam félbe a fotókkal kapcsolatos kiselőadását, láttam mennyire élvezi, ahogy ezzel kapcsolatban fűzi a szavakat, hát hagytam, hadd bontakozzon ki. Mikor lejjebb csúszott a fotelben, nem tettem mást, csak úgy helyezkedtem, immáron kissé hátradőlve, magam mögött megtámaszkodva a tenyereimen, hogy a lábaim kissé szétnyíljanak és az ő egyik térde azok közé kerüljön, mint egy véletlenül. Apró, szinte észrevétlen mozdulatok, a lábaink most már egymást érintik és meglepődve tapasztalom, hogy kellemes kis bizsergés szalad végig a gerincemen, aminek semmilyen jelét nem mutatom felé.
- Szeretnél még valamit a fotókkal és pózokkal kapcsolatban elmondani, vagy befejezted? - szólalok meg halkan, de élesen.
- Egyébként meg elég lesz egy kép is rólad, de azt te válaszd meg, hogy mennyi ruhában pózolsz azon. Viszont úgy gondold meg a dolgot, hogy a képed ide a kandalló párkányra fogom kitenni, bájos családi fotóként. - vigyorodtam el megint. Remélem minél kevesebb ruhában villogtatja majd magát, én meg ide tehetem a nappalim legszembetűnőbb helyére, hogy aztán bárki, aki bejön ide az ő fotóját lássa meg először. Ha mázlim van, akkor villant majd valamit a hátsófeléből is, de akkor már biztosan ráveszem dedikálja is nekem. Aztán jöhet falka a leendő Atanerk uraság képét megkukkolni.
- Azt, hogy akkor hozok egy pohár bort. Kérsz te is? - nem bánom, hogy marad, de a versenyig van még vagy egy óra hátra - ha nem több - tehát jól fog esni az a pohár bor, ebben egészen biztos vagyok. Felállok és közben nem felejtem el, mintegy "véletlen" a lábához érinteni a kezemet is. Majd átlépve az alsó végtagjai felett, kimegyek a konyhába. Nem sietem el a mozgást, ha utánam néz, akkor legyen neki műsor, ha nem, akkor sem számít, minek is rohangálnék a saját lakásomban?!
Kint aztán előveszem a bort és két poharat is, majd azokkal térek vissza. Töltök - ha Ed elfogadta, akkor neki is, ha nem, akkor csak magamnak -, majd immáron a poharammal megyek vissza a fotelembe. Ülhetnék megint az asztalra is, de az túl direkt lenne, ezért inkább a fotelre esik a választásom. Beleülök, keresztbe vetem a lábaimat és belekortyolok a zamatos alkoholba.
- És hová is kirándultok Ash-el? - mondtam már, olyan vagyok, mint a macska. Hol közelítek, hol távolabb megyek. Fogalmam sincs, hogy Eddel jelenleg épp merre is tartunk vagy, hogy mi fog kisülni a kettőnk furcsa kapcsolatából. Azt viszont biztosan tudom, hogy mi ketten biztosan sosem fogunk egymással normális farkasok módjára viselkedni. Csak ennek éppen a miértjét nem tudom...

- Semmi olyan, amit ne élveznél - biztosítottam somolyogva, tekintetem pedig semmi ártatlanról nem árulkodott. - Majd mutatok ízelítőt, ha jó leszel.
Pimaszságért sose kellett a szomszédba mennem. Csokoládébarna szememben olyasfajta érdeklődés szikrája pattant, ami férfiéban szokott a nő iránt. Ez még nem volt vágy, és készakarva is tudtam ilyen pillantással ajándékozni a másikat, de magamat azért nem csaptam be. Ez csak félig volt kiszámított.
Arra, hogy nem érheti el, amit akar a szám valamivel szélesebb mosolyra húzódott. Igen, kezdtem határozottan jól szórakozni, de csak mert a vészriadómat kikapcsoltam, hogy ne zavarjon be. Már ha ki lehet azt teljesen iktatni. Sanszos, hogy nem, különben nem duruzsolna egy kiábrándító hang agyam hátsó zugában, hogy ezt nem szabad, ő a húgom és különben is...
- Mert rajtam keresztül tudod csak elérni, és hiába lenne akkor az Amarok, ha megvétózom. Egyébként is, egyelőre még enyém ez a poszt.
Tekintetem továbbra is játékosan csillogott, a hangomban viszont érezhető volt a határozottság. Nem fog előnnyel indulni csak azért, mert a húgom és mert játszadozunk egymással ki tudja, hány éve. Sőt! Félő, hogy ha őt venném magam mellé, azzal saját magamnak tennék keresztbe, minden okos javaslatot megkérdőjeleznék, és feltenném magamban a kérdést, hogy vajon csak azért tartom jónak, mert ő mondja, vagy tényleg az? Elég alkalmatlan farkas vezette már ezt a falkát, nem hiányzott, hogy a soron következő a bizonytalanság mintapéldánya legyen.
Egy valakit ültetnék a jobbomra habozás nélkül, csakhogy az már túlkoros és elve Amarok tag. Victor felőlem semmi kétségem nem lenne, még magamat illetően sem.
- Pontosan! - biccentettem a mérlegelést illetően. A családom bármely tagjának mancsába nyomtam volna az életem - kivétel természetesen Kirill -, tudtam, hogy számíthatok rájuk, de ide olyas valaki kell majd, aki elfogulatlan, és akivel szemben én is maximálisan az vagyok. Nem azért hívtam ki Milit és pályáztam meg a helyét, hogy győzelem esetén egy sor elbarmolt lépéssel még mélyebbre taszítsam a falkát.
Hogy akarom-e az aggodalmát?
- Ha azt mondom, igen, képes lennél? - Megnyaltam a szám, de csak azért, hogy benedvesítsem, kicsit száraz volt. Természetesen nem volt ezzel a mozdulattal hátsó szándékom, ugyan! - Görcsbe rándulna a gyomrod az ijedtségtől, ha félholtan látnál?
Láttam rajta, hogy legalább annyira élvezte ezt a kis játszadozást, mint én, erre mi se volt jobb bizonyíték, mint szélesedő mosolya, mikor a fotóról kezdtem beszélni. Dumálás közben viszont egy pillanatra megakadtam, amint látszólag öntudatlanul harapta be alsó ajkát. Mocsok! Tuti direkt húzza az agyam!
A puszi némiképp revans, de tudtam, hogy ez nem nagyon hatja meg. Viszont ha messzebbre megyek, onnan már nem biztos, hogy vissza tudok jönni, szóval haladjunk szépen, lassan, megfontoltan. A totális fejelvesztést már letudtam másnál, s talán ezért is álltam most jobban a sarat, mint általában. Máskor ilyenkor már rég hanyatt-homlok menekültem volna - kis túlzással.
Észleltem a lábaink elhelyezkedését, amitől ajkaim apró rést képezve váltak el egymástól egy leheletnyit, de aztán erőt vettem magamon, s egyenesen a szemébe nézve próbáltam kizárni azt, amit nyilvánvalóan nem lehetett.
- Csak annyit, hogy ha kapsz ilyen képet, kérek viszonzást. - Mintha csak üzletelnénk. Kár, hogy a hangom messze áll minden hivatalos távolságtartástól, inkább hívogató, édesgető. - Kandallópárkányra? - néztem az említett hely felé, és ezzel elfújta az ágy-fölé-pucér-kép képzetem. Majdnem olyan verbális tökön rúgás volt, mint mikor Yetta száját Silas neve hagyja el. Menten impotens leszek! - Kapsz egy képet egy kiscicáról, azt tedd ki oda, én a hálószobádat akarom! Mármint a fotónak.
Nem ragoztam tovább, különben csak még jobban belekeveredek, annak pedig rám nézve tuti nem lesz jó vége. Legalábbis nem olyan jó, amit később egy kicsit meg ne bánnék.
- Kérek. - Miért ne kérnék? Csak azért, mert nem bírom és gyászosan hamar fejre állok tőle? Tudok mértéket tartani! És igen, ezt most kellett próbára tennem, nem, ennél biztonságosabb társaság unalmas lett volna. Így van "kényszerítő tényező".
Miért érzem úgy magam, mint aki épp a lelkét készül eladni az ördögnek?
Ahogy a konyha felé ment, naná, hogy lestem hátulról, hülye lettem volna másképp tenni. Nézni még szabad, abban nincs semmi rossz! És különben is, csak szemmel tartottam, nehogy baja essen, míg elér a borig meg a két pohárig. Jah, mintha akkor katasztrófa történhetne ekkora távon a saját lakásában...
Mikor visszatért, egy köszönöm kíséretében veszem át a borom, s csak egy kis kortyot iszok belőle első nekifutásra. Mondom, csak óvatosan! Hogy kinézem-e Natből, hogy kihasználná a helyzetet, ha leinnám magam? Igen. Bánnám? Esélyes. Ne használjon senki sem, amíg félkába vagyok, én is benne akarok lenni a buliban, ha már rajtam zajlik.
- Kuba a célállomás. Mindkettőnknek jót fog tenni egy kis napsütés, tengerpart és kikapcsolódás, távol az otthontól. - Fancsali mosolyra húztam a szám. Nyílt titok volt, hogy mostanában nem voltam éppenséggel önmagam, finoman szólva kissé szétcsúsztam. Miután másodjára is meglátogattam Jamest és rendeztük a dolgainkat, sokkal jobb lett, de most szükség volt némi távolságra. Ash-nek nem különben, neki is akadt is mit kiheverni bőséggel! - Mióta farkas lett, nem is láttam őt lazítani. Edz, hajtja magát, de félek, hogy ez hosszútávon csak tönkre teszi. Viszont esküszöm, makacsabb, mint mi öten együttvéve - sóhajtottam, bár ebben volt némi büszkeség is. Szerettem, hogy nem arra hajlik, amerre épp a szél fújja, de ez a csökönyösség a vesztét is okozhatja.

Semmi olyat, amit ne élveznék? Ugyan Ed! Mi fogalmad lehet arról neked, hogy mi az, amit én igazán élvezek? Semmi. Ezt azonban nem szándékozom az orrára kötni. Kedvelem őt, jó érzés szórakozni vele és tény, hogy egyre nehezebb megtennem Alekszejnek, amit vár tőlem. De! Aligha ismer, és aligha tudja azt, hogy mivel is tudna igazán örömet okozni, vagy mi az ami élvezetet nyújt nekem...
- Ha jó leszek? - vontam fel enyhén az egyik szemöldököm és ezzel együtt gunyoros mosolyba húzódtak az ajkaim. Én és a jóság. Chhh...
Láttam az érdeklődés szikráját a szemeiben, de az enyémekben ennek nem voltak jelei, főleg azért, mert a következő téma komolyságot igényelt. Legalábbis részemről.
- És ez azt jelenti, hogy hátrányból indulnék, csak azért, mert a HÚGOD vagyok? - valahogy mindig azt gondoltam, hogy Ed képes lesz külön kezelni az érzelmeit, a családját, a kettőnk akármilyen kis viszonyát a falka érdekeitől. Most azonban kezdem azt gondolni, hogy sem más, mint a többi férfi, aki képtelen arra, hogy a farkától különválva gondolkodjon. Azt hiszem sokat néztem ki belőle, ám a szavai és az, amit az hordozott, egészen másról tett nekem tanúbizonyságot. Szerettem játszadozni vele, de most szánt szándékkal definiáltam magam a húgának, holott egyáltalán nem vagyok az. Alekszej harapott be mindkettőnket, de ahogy Jennyt sem tudtam soha a testvéremnek tekinteni, úgy őt sem. Nem vagyunk egy vérből valók, nem vagyunk valójában testvérek. Ez volt a rideg valóság és én szeretek a realitás talaján mozogni és a ridegséget is igencsak kedvelem.
Soha, egyetlen alkalommal sem adtam arra okot, hogy kételkedjen a tudásomban, a rátermettségemben, vagy abban, hogy el tudnám látni a feladataimat. SOHA. A szavai viszont erősen arra utalnak, hogy azért nem feltételezi, hogy elérem, amit akarok, mert az út rajta keresztül vezet... Csalódtam benne. Nem hittem volna, hogy elfogult lesz, mert a saját érzelmeit, vagy tudom is én mijeit nem képes eléggé kordában tartani. És ilyenkor örülök, hogy nekem alig vannak érzéseim, legalább nem homályosítják el az ítélőképességemet.
- Valóban. - ehhez pedig nem volt több hozzáfűznivalóm. A poszt még az övé, ez kétségtelen.
Megint egy kérdést kaptam a kérdésre. Na jó, azt hiszem itt az ideje lezárni ezt a dolgot. Nem azért, mert nem élveztem perverz módon ezt az oda-vissza játékot, hanem mert nem gondolom úgy, hogy van értelme tovább fűzni, azonban nem válaszoltam azonnal. Kissé oldalra biccentett fejjel, enyhén összeszűkülő szemekkel tanulmányoztam a vonásait, néztem végig, ahogy benedvesíti az ajkait, és élveztem, hogy már megint furcsa irányba torzult a beszélgetésünk. Előrébb hajoltam, jobb kezemmel megérintettem az arcát, finoman simítottam meg és lassan.
- Ha majd félholtan látlak... megmondom. - súgtam a szavakat, alig néhány centire az ajkaitól, aztán elvettem a kezem és kissé hátrébb dőltem, habár így sem kerültünk olyan nagyon távol egymástól.
Élvezettel látom, ahogy egy pillanatra megakad a mondandójában, mert beharaptam az ajkam. Legyűröm a késztetést, hogy elvigyorogjam magam és megállapítsam hangosan, olyan, mint a többi férfi. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna a kis játékunkat. Ó, dehogyis nem! Imádtam játszadozni vele és habár a fotók és a szövegelése kapcsán eszembe villantak az álmok vele kapcsolatban, mégis könnyedén hagytam figyelmen kívül azokat. Mert ha engedek a gondolatoknak, amelyek ott toporogtak az elmém egyik hátsó szegletében vele kapcsolatban, akkor biztosan kicsúszott volna az irányítás a kezemből. És azt nem akartam. A legkevésbé sem.
Negédes hangjára játékos csillogás jelent meg a tekintetemben és megint közelebb mozdultam hozzá.
- Tudod mit? Adok egy képet magamról. - nem most azonnal, mert most bizony még nem mozdulok el a helyemről. Mielőtt azonban elmenne innen, megkaphatja, ha akarja.
Látszólag nem reagálok a kis megjegyzésére a hálómmal kapcsolatban. Látszólag! Nem most akarom ezt a kártyát kiforgatni, úgy érzem lesz erre még alkalmasabb helyzet is.
A bort átadom, a magaméba pedig belekortyolok. Hogy célom-e leitatni? Nem. Legalábbis nem most. Hogy kihasználnám-e ha sikerülne? Nem kérdés, hogy igen. Azonban nem úgy, ahogyan arra egy férfi számítana. Ha valaha is eljutnék odáig, hogy átlépjem vele azt a bizonyos határt, azt akarnám, hogy teljesen józan legyen. Hogy minden érzékszerve tökéletesen működjön. Aljas vagyok, ez tény, de nem alantas. A kettő pedig nem ugyanaz.
Kérdezem, hát pechemre a választ is meg kell hallgatnom Ashről, pedig valójában nem érdekelt, hogy hová mennek, vagy, hogy mit csinálnak a kölyökkel. Nem kedvelem a kölyköket és ez alól a lány sem volt kivétel. Azonban Ed kölyke, ezáltal róla is tudni akartam, amit csak lehetett, és nem feltétlenül (csak) magam miatt. Hát erőt vettem magamon és érdeklődést mutatva hallgattam végig, miközben újra kortyoltam a borból.
- Akkor érezzétek jól magatokat. - már egy bátorító litániát levágtam a lánnyal kapcsolatban, nem voltam hajlandó még egyet produkálni. Tőlem még ez is sok volt, legalábbis erre az évtizedre. Sokkal jobban foglalkoztatott valami más, ami korábban hangzott el, azonban reakció nélkül maradt részemről.
Felállok a fotelből és az egyik komódhoz sétálok, kihúzom az egyik fiókot majd kiveszek belőle valamit. Majd visszasétáltam hozzá és felé nyújtottam a papírdarabot. Megint az asztal szélére ültem le.
- Kicsit átalakíttatom az üzletet, amihez készül pár brossúra képekkel, meg egyéb "nyalánkságokkal", de nem ez a lényeg. Hanem, hogy képet akartál. Hát tessék. - adtam át neki az egyik fotót, ami a reklám anyaghoz készült. Lehet, hogy nem gondolta komolyan a képet, de ez lényegtelen, mert már megkapta, a kezében volt.
- Így viszont most te tartozol egy fotóval nekem. - mosolyogtam rá szélesen, a hangomban pedig volt valami kihívó. Újra a borba kortyoltam. Majd nem álltam meg, hogy szóba hozzam azt, amire korábban nem reagáltam.
- Hogy is fogalmaztál? A hálószobámat akarod? Valóban? - kérdeztem vissza, ravaszkás pillantással, figyelmen kívül hagyva, hogy a fotókról volt szó az imént. Őszintén szólva kétlem, hogy arról volt szó. Ezzel akár vehetném úgy is, hogy zöld utat adott, de nem veszem úgy. Ennyitől biztosan nem vágom magam hanyatt. Jobb is. Egyelőre!!! Azonban még korántsem akartam abbahagyni a játszadozást.

- Nem mondtam, hogy hátránnyal indulsz, csak azt, hogy az én szavam döntő lesz.
Gyenge férfi vagyok, igen, de nem hülye. Ha tudom, hogy Nathalie mellett örökösen megkérdőjelezném saját magam nyilván nem őt fogom választani magam mellé. Igaz, hogy elkülönítem a családi- magán- és falkaügyeket egymástól, méghozzá markánsan, de pont ezért esélyt se akarok adni annak, hogy ezek összekeveredjenek. Már így is nyakig voltunk ennek a falkának az életében, a saját józan ítélőképességemet nem fogom aláásni. Vele kapcsolatban alapjáraton is tele vagyok kérdésekkel. Ennek ellenére még mindig nem vetettem el maximálisan, hogy ő legyen utánam az Ikkuma - már ha valóban feljebb lépek -, egyelőre a kihívásra akartam koncentrálni, a felszabaduló, vagy felszabadult helyekkel utána foglalkozom.
Nem, ez még mindig nem egy probléma szőnyeg alá söprése, egyszerűen csak elnapolom, hogy az égetőbekkel foglalkozhassak.
- Arra nagy eséllyel hamarosan sort kerítünk - húztam el a szám egy szikrányi örömmel. Nem szerettem annyira leamortizálódni, holt idő a gyógyulás, amit egyenesen rühelltem. - Alig várom, hogy lássalak akkor! - hunyorogtam kicsit.
Felvontam a szemöldököm, nem számítottam rá, hogy kapok tőle képet, meg egyébként is volt egy rakás családi fotónk. Mondjuk így belegondolva olyan azt hiszem nem akadt, amint csak ketten vagyunk - nem is értem miért. Kíváncsian követtem a tekintetemmel, de nem tudtam, mire is készítsem fel magam, túl sokszor lepett meg ahhoz, hogy biztosan tudjam, mikor mire számítsak. Annyira a kép köré kavarodtak a gondolataim, hogy tompán hallottam csak, mikor jó utat kívánt. Ide nekem azzal a fotóval végre!
Utáltam, hogy egy semmi kis félmondattal is fel tudja csigázni a kíváncsiságom, s csak jóval később csillapítja... ha csillapítja. Üzletátalakítás, aha! De még mindig nem adtál képet, drágám, szóval viríts!
Virított.
- Ez lesz hozzá a kép? - ennyit tudtam hirtelen kinyögni. Mit vettem először észre? Na mit? Hogy ez alatt a ruha alatt nem viselt melltartót. Nem tudom, ez valahogy mindig fantáziapiszkáló.
A fotóról Natre pillantottam, hosszan, áthatón, de továbbra se tudtam értelmesen megnyilvánulni. Egyetlen kérdés jutott csak eszembe, amit nem is voltam rest feltenni neki.
- A következő teliholdad nekem adod? - Oké, ez félig azt hiszem inkább kijelentés volt. Úgy néztem a szemébe mintha meg akarnám bűvölni, pedig csak a választ/beleegyezést vártam, lestem, akartam. - Szeretném veled tölteni. - Finoman és úriember módjára fogalmazva. Úgy kapaszkodtam a tekintetébe, mintha az életem múlna rajta, a játékosság eltűnt csokoládébarna íriszemből, helyét valami sötétebb, mélyebb vette át, ami veszélyt hordozott mindkettőnkre nézve, s talán inkább rám.
- Kapsz majd, ne aggódj - húztam sokat sejtető mosolyra a szám. - De azt úgyse a kanapéd fölé fogod tenni.
És már vissza is kanyarodtunk a hálószobájához. A mosolyom szélesebb és félreérthetetlenebb lett, s miközben kiittam a pohárból a bort végig Nathalie-t néztem.
- Szeretnéd ugye, ha egyik este meglepnélek - tettem vissza az immár üres poharam az asztalra. A nedű valamit feloldott bennem, mondom, hogy veszélyes rám nézve! - Ha besurrannék és melléd feküdnék... - Mély hangomon szinte dorombolásnak hatott a duruzsolás, közben pedig felálltam, az asztalra támaszkodtam, áthajoltam fölötte, hogy közelebb legyek a nőstényhez. - Ki tudja, lehet egyszer megteszem. - Sejtelmes mosolyomból pimasz vigyor lett. - Talán pont ma a verseny után. Vagy csak Kuba után... És hiába zárod a lakásod, a hálószobád, nekem az nem akadály. - Tudja nagyon jól, hogy tolvaj voltam, egy ilyen mesterséget pedig nem felejt el csak úgy az ember, főleg, hogy a zárfeltörést azóta is előszeretettel gyakoroltam. Más kérdés, hogy leálltam az eltulajdonításról.
Kiegyenesedtem.
- Köszönöm a bort, finom volt, ezt pedig - nyúltam a fotóért, mait aztán a farzsebembe süllyesztettem - megőrzöm neked, ha kifogynál belőlük, legyen nálam tartaléknak. - Még őszintének is tűnhettem volna, hogy valóban ezért rakom el, ha nem lett volna az előző hálószobázás. - A versenyen találkozunk - búcsúztam egy féloldalas mosoly kíséretében, majd könnyed léptekkel kisétáltam.
A folyosón megálltam egy pillanatra és vettem három mély lélegzetet, próbáltam megszabadulni Nathalie illatától, de az mintha a bőrömbe is beitta volna magát. Mindig ez volt! Nyeltem egyet, ahogy a kép eszembe jutott, vagy felsejlett a pillanat, mikor olyan közel volt egymáshoz az arcunk.
Szükségem lesz egy üdítő, hideg zuhanyra, ha "üzemképesen" akarok beállítani a versenyre. Ez a nő kicsinál. És nem csak ő, Yetta is! Jó hosszú zuhany lesz ez...

//Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem! //

Hogy mennyire tudnék érte aggódni, magam sem tudom. Fogalmam sincs. A hosszú évek alatt megkedveltem az új családomat, de olyannyira érzéketlen vagyok, hogy annak ellenére, hogy tudom, nem közömbösek számomra teljesen, fogalmam sincs, hogy mennyire viselne meg, ha látnám őket megsérülni, vagy akár meghalni. Szóval ha ez valóban bekövetkezne valaha is, akkor majd visszatérünk rá. Egy biztos, előre nem aggódtam és nem is izgultam. A legkevésbé sem.
- Én itt leszek. - és még mindig ott volt a ravasz mosoly az arcomon. Majd akkor meglátjuk, ő is, és én is, hogy mennyire is hat meg, ha baja esik. De ez még odébb van, szóval felesleges rajta előre rágódni.
Élvezettel nézem, ahogy a kép kapcsán előbb rám, majd a fotóra, majd újra rám tekint. Le sem tagadhatnám, hogy mennyire élvezem a helyzetet, hiszen pontosan tudom, hogy mit vett észre először azon a képen. Nem nehéz kisakkozni. A közhiedelemmel ellentétben, nem nehéz rájönni arra, hogy mire is gondolhat egy férfi.
- Még nem tudom melyik, több is készült. - nem hiszem, hogy ezt a képet rakatom majd a reklám anyagra, de ez most nem számít. A reakcióit figyelem és állom a pillantását, miután megnézte a képet. Elégedetten nyugtázom a hatást, amit kiváltottam vele.
A kérdésre, ami inkább tűnt kijelentésnek, majdhogynem parancsnak, csak felvonom a szemöldököm. Nocsak!
A tekintetébe kapcsolódott az enyém, és bár pontosan tudtam, hogy mit kért(?) sokkal inkább tűnt úgy, mintha valami sokkal személyesebbet és bensőségesebbet akarna tőlem/velem. Teliholdaztunk már, nem is egyszer, ami azt illeti, bár az is igaz, hogy mindig valakinek a társaságában. Általában Ryan és Victor is jelen volt, később pedig, mikor a család újra egymásra talált, akkor Jenny is folyton ott csámpáskodott. Lényeg, hogy kettesben még nem teliholdaztunk. Azonban már most rettentő kíváncsi vagyok arra, hogy milyen is lesz az. Tekintetéből eltűnt a játékosság, ami csak még inkább feltüzelte az érdeklődésemet és a kíváncsiságomat. Lassan és határozottan bólintottam, tudatva vele a beleegyezésemet.
- A tiéd. - szólaltam meg valamivel később, még mindig a tekintetét figyelve és azt hiszem, most már az én szemeim sem csillogtak olyan játékosan. Mintha valami mélyebbe adtam volna a beleegyezésem és nem egy egyszerű közös holdazásba. Hát majd meglátjuk...
- Majd meglátjuk. - mosolyogtam rá vissza. Ha majd nálam lesz a kép, akkor megálmodom hová teszem. Azaz, hogy kitalálom. Még magam sem tudom, hogy a kandallóra, az éjjeliszekrényemre, vagy a komód egyik fiókjában süllyesztem-e el. Erre is majd akkor térek vissza, ha a kép nálam lesz. Plusz, azt hiszem függ attól is, hogy Ő milyen helyet talál az én fotómnak.
Ahogy a hálómhoz kanyarodtunk vissza - mármint a beszélgetésben - kissé felszegtem az állam és így hallgattam. Volt a tekintetemben valami furcsa csillogás, ami talán azt árulta el, hogy tetszik, amit mond, de mindezzel együtt az is benne volt, hogy Ed nagyon veszélyes játékot játszik ezzel, a szavaival és azzal, amit hordozott a mondanivalója. Ismerem magam, tudom milyen vagyok és azt is, ha egy kicsit is őszinték a szavai - azok voltak - akkor olyan lavinát indít el, amiben később nem lesz köszönet.
- Tedd meg, és megtudod mennyire szeretném... - suttogtam a szavakat és közben a szemeit figyeltem végig. A hangom játékos volt, de mindezzel együtt komoly is. Nem felhívás volt keringőre - azon már rég túl voltunk -, hanem kihívás, hogy akkor nosza rajta, lássuk, hogy meg meri-e tenni. Van-e annyira férfi, hogy nem csak a levegőbe beszél, hanem tényleg meg meri-e próbálni? Van-e olyan merész és botor, hogy bemerészkedjen az oroszlán barlangjába ilyen mélyen?
- Nem szorulok arra, hogy zárak mögé bújjak. - feleltem most már egyértelműen kihívóan, de még mindig suttogva.
Aztán ahogy ő is, én is felálltam. Arra, hogy megköszönte a bort, csak bólintottam, majd amikor kiment a fürdő felé vettem az irányt, hogy megint vegyek egy forró zuhanyt és utána elkezdtem készülődni a versenyre.

SZABAD TERÜLET

Kinyitom a lakást és belépek rajta, majd visszapillantok Alexre és intek a fejemmel, hogy jöjjön be. Mindketten "csodásan" festünk mondhatom, mint akik egész nap mást sem csináltak, mint egy kis kellemes vérfürdőn vettek részt. Vagy ilyesmi.
- Tedd le mgad valahová, mindjárt hozok minden nyavalyát, ami kelleni fog. - és azzal leteszem a kulcsaim az asztalra, meg a telefonom, majd eltűnök a fürdőben. Összeszedek pár tiszta kis méretű törölközőt, sebfertőtlenítő nem kell, lévén, hogy képtelenek vagyunk összeszedni bármilyen betegséget, leszámítva a pszichikaiakat, tartok itthon orvosi varrótűt és cérnát, mert hát néha foltozni is kell, ez nem vitás és inkább megcsinálom magamnak, mint, hogy egy gyógyítót zaklassak ilyesmivel. Veszek elő még gézt és sebtapaszt is. Majd a kis csomaggal visszamegyek a hímhez.
- Érzéstelenítőm nincs, max vodka, vagy whisky, ha bármelyikre igényt tartasz a vendégem vagy. Hozok még langyos vizet, hogy legyen mivel lemosni az alvadt vért és lássuk is, hogy mit akarunk a másikon bestoppolni, vagy beragasztani. - a konyhában egy nagyobb tálba engedek még vizet majd azt is leteszem oda, ahová a többi elsősegély cuccot is. Ezután Alexre emelem a tekintetem és egy kis vigyorra húzódnak az ajkaim.
- Ha volnál kedves kissé lejjebb vetkőzni, akkor megnézném, hogy hol és mit lássak el rajtad. - naná, hogy még egyszer meglestem volna, szeretem a szemrevaló dolgokat (hímeket), és a közhiedelemmel ellentétben a nőstények is szeretik mustrálni az ellenkező nemet. Közben a kezembe fogok egy kis törölközőt és a vízbe mártom, aztán ha Alex hajlandó megmutatni, hogy hol bibis, akkor kezdésnek megtisztítom a bőrét, hogy lássam mekkora is a gebasz.

Nőstény létemre a lyukérzékemmel semmi gond sincs, szóval hamar bejutok a saját lakásomba, de ami azt illeti, ha nem lenne kulcsom hozzá, akkor sem jelentene gondot bejutni és most nem arra gondolok, hogy be tudnám törni a saját bejárati ajtómat. Elvégre Victor nevelése vagyok - részben - én is.
Ha összevérzi itt nekem a környéket... nem hiszem, hogy nekiálltam volna amiatt problémázni. Egyrészt én mondtam, hogy tegye le magát valahová, másrészt pedig pont nem én vagyok az a nő, aki nekiállna a cuccai, meg némi vér láttán picsogni. Nem is értem azokat a libákat, akik hisztizni kezdenek némi vér láttán. Hát könyörgöm, mi nőstények sokkal több vért látunk életünk során, mint egy hím! Na mindegy, ez most nem ide tartozik, és ha eddig nem sikerült megfejtenem, hogy mit picsognak ezért mások, hát akkor azt hiszem ez már nem is fog sikerülni.
- Csak nem absztinens lettél? Ez az új hobbid? - vigyorogtam pofátlanul Alexre, mert tudtam, hogy nem az. Hallottam, amikor énekelve vonult be Edhez matt részegen. És ami azt illeti láttam is, mert az ordítós dalolására kinéztem a folyosóra.
- Hello Kitty megvan még? - hát a hátsóját pont nem láttam, mikor vetkőzni kezdett odakint, de sebaj, majd most megsasolom, akkor is ha nem akarja megmutatni.
De hála az égnek nem most kezd pirulós szűz kislányba átmenni és ledobja a cuccait megint. Mmmm.
- Hozok egy fényképezőgépet, vagy minimum egy telefont, ha már így pózolsz, azt muszáj lesz megörökíteni és az utókorra hagyni... - vigyorgok rá pofátlanul. mikor körbe fordul meglesem a macskáját is.
- Mmmm... ez irtó szexi... - vagy nem. Némi gúny van a hangomban, mert nyilvánvalóan nem indulok be erre, bár a vászon, amin a macska van, az már sokkal inkább tetszetős. De most a sebeit mustrálom meg.
- Stop cicafiú, hogy le is moshassalak, különben a végén még a füled stoppolom a lábadhoz, mert a sok alvadt vértől nem látom, hogy mi hová tartozik. - nem voltam egy nagy poén gyáros, de a hangomból érezhette, hogy ezt nyilván nem mondom komolyan. Nem fogom a fülét se a lábához, se máshová varrni, de attól még le kell mossam, szóval ha hajlandó volt abbahagyni a pörgés-forgást, akkor elkezdtem megtisztítani a lábát és megnézni, hogy az kell-e varrni, vagy sem.

Hogy szemét vagyok? Nem újdonság. Még szép, hogy meglovagolom azt, amit lehet és nem hagyok ki egyetlen magas labdát sem. És ezt Alex is tudhatja rólam, még szép, hogy orra dörgölöm, hogy nem bírja a piát. És akkor mi van?
Ha nem kér, hát nem kér, annál több marad nekem.
- Rendben van, inkább irtó. És ennek ellenére szándékozol megtartani? - nézem meg tüzetesebben is a kittyjét. Elég borzalmas és nyálas ez a macska figura, de legalább egy olyan estrészen virít, ahová amúgy is való szerintem.
- Ne morogj, mert visszamorgok. - pillantok fel Alexre és rá is vigyorgok. Ez nyilván nem fenyegetés, mert annak halál gyenge, de attól még, ha morog itt nekem, akkor lehet én is beszállok a buliba és morgásba kezdek. És akkor mi lesz? Majd ketten morgunk oda-vissza. Milyen idilli...
- Pedig azzal igazán egyedi lennél. - mert hát hány farkas is rohangál a füléhez varrt lábakkal? Na ugye?! Nem kell ahhoz helló kitty, hogy kitűnj a tömegből, elég leszek hozzá én is, meg a nagyon kedves lényem, na meg a varrás tudományom.
Amikor végre nem pörög-forog, akkor elkezdem letakarítani róla az alvadt vért és megnézem, hogy mit is kell rajta összefoltozni. A kezembe veszem a tűt és a cérnát, majd befűzöm és újra Alexre pillantok.
- Ezt itt összevarrom, próbálj meg ne ficánkolni, ha lehet. - mutatok közben arra a sebre, amit szerintem foltozni kell. Nem vagyok olyan nagyon aggódós fajta, tehát amit szerintem varrni kell, azt tényleg kell. Hozzálátok a dologhoz és gyors, egyszerű mozdulatokkal szurkálom össze a bőrét és stoppolom meg a sebet rajta.

Ő kérte a szerenádot, hát megkapja, sőt, vokállal és vörös rózsával, meg a The Beatlesszel, de aztán nekem aléljon karba, ha már beígérte. Főleg azok után... Ehh...
Ryan spanyolosan tolta, én néha komolyan nem értem, a vikingsisak meg feltette az "i"-re a pontot, tiszta nemzetközi öcsém van, bár ha azt vesszük, hogy mindkettőnkbe csempésződött nem kevés nem-északi is, hát nem csoda.
Én nem vettem ennyire elvetemültre a figurát, fekete póló és sötétkék farmer... meg a vörös rózsa. Én is aztán minden hülyeségre minden erőlködés nélkül rávehető vagyok, és élvezem is ráadásnak! Azt meg pláne, ha valaki meglepődik azon, hogy bevállalós vagyok - oké, kútba még mindig nem ugrok.
Öcsémnek lövése sincs, mit fogunk énekelni, hát ez így vicces lesz, a saját kis hangom miatt nem aggódom, nincs operaénekes szinten, de azért nem rossz, a The Beatles pedig klasszikus! Csoda, hogy Victor nem hallgatja hét határra, pedig ez a szám még jó is. Bár én a Yesterdayt jobban csípem.
Szóval, megadtam a jelet a tesónak, magnó bekapcs, igen, jó helyen van a lejátszóban a szám beállítva, kopogás, és műsor! (Anyám, mit fog Ryan művelni, csodás lesz, érzem, hogy fájni fog és a felénél elröhögöm magam.)
Nem baj, hősiesen küzdök az All You Need Is Love-val.