Születésnapom van. És úgy tűnik erről csak nekem van fogalmam. Nem, mintha olyan nagy titok lenne, hogy mikor van, bár nem is reklámozom orrba-szájba a dolgot. Az pedig, hogy mindenki megfeledkezett róla... nos... nem lepődök meg rajta. Egy újabb évvel lettem öregebb. Na és?! Ma viszont nem megyek be az ékszerboltba, egyszerűen azért, mert nem akarok. Sam ügyesen végzi a dolgát, a lányok is bemennek, hogy eladjanak, mint ahogyan a biztonsági őr is, az egész úgy működik, mint egy jól olajozott gépezet, vagy mint egy jól működő vállalkozás. Az üzlet helyett egészen más járt a fejemben. Kiszabadultam a lakból és elmentem masszíroztatni, mindenféle béna arcpakolást és egyéb kenceficéket élvezni, lényegében úgy töltöttem a napot, mint bármelyik gazdag, unatkozó kertvárosi feleség, majd megebédeltem egy étteremben - nem, nem kértem magamnak tortát is, ennyire még nem vagyok szentimentális - és csak valamikor jócskán benne a délutánban, mentem vissza a lakásomba. Csinálok forralt bort, de mire elkészülök vele, meggondolom magam és előveszek egy üveg orosz vodkát, majd egy nagyobb adagot löttyintek egy pohárba és szépen elkezdem kortyolgatni. És ekkor hallom meg, hogy valami történik az ajtóm előtt. Mégis mi a jó franc folyik itt? Az ajtó felé fordulok és egy rövid ideig hallgatózok, majd ahogy meghallom a Beatles számot és a kopogást, egy apró kis vigyor jelenik meg az ajkaim sarkában. Egy kicsit megrázom a fejem és elindulok az ajtó felé - kezemben a vodkával - majd a kilincsre markolok és ajtót nyitok. És ekkor valami olyasmi tárul a szemeim elé, amit sajnálok, hogy nem fogok levideózni. Lazán az ajtófélfának dőlök és belekortyolok a vodkába, majd pedig végig nézek Ryan szerelését - nem is reméltem, hogy jelmezes szerenádot fogok kapni, főleg, hogy Ednek azt mondtam, egy szál rózsával kérem a műsort - és a vigyorom szélesebb lesz. A spanyol stílust nem tudom mire vélni a viking sisakkal együtt, de lévén, hogy Ryanről van szó, azt hiszem nem is kell, hogy értsem a dolgot, majd Edre nézek és kifejezetten tetszik, amit látok és hallok. Igen, még az is, amit Ryan produkál. Ednél ott a rózsa, és azt a dalt énekli, amit kértem, csupán azt sajnálom, hogy túl sok rajta a ruha, de mint tudjuk, nem lehet minden tökéletes...
Marha jól festek, Ed ki sem öltözött, csak én festek úgy, mint valami bazári majom, azzal a naaaagy és vörös spanyol övvel a derekamon, amit vagy nyolcszor tekertem körbe magamon, hogy elfogyjon. Amit megállapítottam, ezzel már ölni is lehet, mert ha egyszer beletekeredsz, akkor ki nem keveredsz belőle. A vörös rózsa erős túlzás, tehát ha jól sejtem, valami csöpögős, nyálas, romantikus ének van készülőben, csak tudnám, hogy mi az. A jel megérkezik, én pedig nyomom a magnót... Beatles? Hű az anyját, de pont ez? Én ehhez fogok vokálozni, vagy mit csinálni? Ehhez hát, nem kérdés, tehát akkor mehet a menet, ne rajtam múljon, bár a viking sisak most ehhez aztán tényleg hülyén néz ki. Amint megszólal a zene, a Love az nagyon megy, de hogy hiteles legyen a történet, lekapom a sisakot, és annak énekelek, mintha az lenne életem nősténye. A szöveget is tudom ám, még akkor is, ha nem ez a kedvencem. Olyan szép duettet nyomok Eddel, hogy az már nekem is fáj, a kellő pillanatban még neki is dőlök, a vodka meg helyettesíti a gyertyát, tessék csak megnézni. Ha eléggé felemelem, akkor a fény úgy esik rá, hát nem? Betáncolom az egész folyosót, mert hát na, ilyen egy igazi előadás, és már most félek attól, hogy piallanatokon belül elröhögöm magam.
Nat ajtót nyit, én pedig élből végigmérem, aztán énekelni kezdek... Ryan meg nyomja a vokált. Nagyon kevés tartotta, hogy nem röhögtem el magam, legalábbis az elején. Küzdök, én tényleg küzdök, hogy legalább egy hangyaszarnyi komolyság maradjon ebben az egészben, de ilyen félőrült dilinyóssal az oldalamon ki a fene tudna komoly maradni? Az mutatkozzon be és tanítson, mert nekem vészesen kezdett a vigyorgós éneklésem kuncogós vinnyogásba fulladni. Akkor bukott ki belőlem a röhögés, amikor Ryan elkezdte végigtáncolni a folyosót. Cseszd meg, én itt erőlködöm, hogy majd Nat aléljon, erre ez a marharépa itt parádézik nekem és úgy elvonja minden figyelmem és komolyságom, ahogy azt nem szégyelli. Nem fair! - Műsorváltozás - néztem Nathalie-re egy félig-meddig bocsánatkérő mosoly kíséretében, aztán amikor Ryan éppen felém tartott, tangóra váltottam a magnóban, elkaptam az öcsköst és hajrá, előre a tangóért! Ha már volt rózsa is kéznél, ki az a hülye humortalan, besavanyodott vénség, aki ezen nem kap? Őszintén! Akkor ziccer, hogy vétek kihagyni. Lépé-lép-lép, fordul, rózsa a fogak közé, aztán átad, még jó, hogy hosszú a szára, mert igaz, hogy imádom az öcsém, de ennyire nem, legalábbis nem úgy.
Kezdőlap
