Tekintve, hogy a gyönyörűséges Audi A8-as csodát ideszállíttattam, így könnyűszerrel ültethettem be Gabrielt az anyósülésre, és borzasztó lassú tempóban elindulhattunk felfedezni a kisvárost. Jó, hát igazság szerint ez volt a normális vezetési sebesség, de nem egy akkora városban, mint Chicago. Ott mentek szép számmal a koccanások, az anyázások és az ész nélküli dudára ájulások. De itt...? Úgy éreztem, mintha egy lovaskocsival mennénk. Még a főút is csak két sávos volt Fairbanks-ben... Hiányérzetem van, nagyon sok tekintetben. Azért csak mentünk, jobb kézzel tartottam egyenesben a kormányt, a bal kezemmel pedig az ablak peremére támaszkodtam. Néha-néha ránéztem a mellettem ülőre, de nem szólaltam meg, csak akkor, amikor már elvileg a célállomás környékén jártunk. - Ha nincs az a szórólap a hotelben, akkor még mindig azt hinném, hogy itt csak marhák és földek vannak. Egész olyan, mint Chicago... volt, amikor még nyikhaj voltam. Pillanatokkal később megláttam a célállomást, könnyűszerrel beparkoltam, majd egy ideig még átszellemülve hallgattam a motor megnyugtató dorombolását. Aztán leállítottam a motort, és kiadtam az utasítást: - Na húzzunk be... Kiszálltam, az ajtó csattant, majd ha Gabe is becsapta,akkor megnyomtam a riasztót. Menet közben betűrtem az ingemet, mert eléggé kicsúszott a nadrágomból, ahogy végigfetrengtem az autóutat. A hely... Hát. Normál körülmények között valószínűleg soha nem ültem volna le ilyen székeknek látszó fadarabokra, de ez most minden volt, csak normál körülmény nem. Odaszóltam a csaposnak, hogy egy pohár whisky lesz, de az hamar lemegy. Magamnak nem tudtam tölteni, így egy korsó sört kértem még mellé, majd Gabe-re néztem, jelezve, hogy bökje ki, hogy mit akar. Aztán kerestem egy távolabb eső helyet, kényeskedve ugyan, de leültem, és megvártam a farkast. - Hogy érzed magad, Gabriel...? Kérdeztem kissé fölényes hangnemben, majd meghallgattam a válaszát, amíg ki nem hozták a rendeléseinket.
Még nincs egy hete, hogy pokoli kínok között fetrengtem, mert Castor és Duncan megkínzott. Micsoda egy hét volt! Előbb Duncan gyakorlatilag megmentette az életemet, aztán Castor se szó, se beszéd felpakolt egy repülőre, és idejöttünk. És most meg vagy húsz perce beállított, hogy menjünk inni. Hát ... menjünk! Jó, értem én, hogy már előtte elég sok mindent tisztáztunk, és az az este inkább a falka kedvéért rendezett színház volt, de azért ők igencsak élvezték. Én nem annyira. De kibírtam. Ezt nem lehetett elkerülni, és jó, hogy végül úgy jutottunk túl rajta, hogy nem tetéztük a bajokat. Az autóban szótlan vagyok, érzem Castor feszültségét. Nem tudom, mi lenne a megfelelő hozzáállás ehhez a mai estéhez. Hogy milyen volt Chicago, amikor ő még nyikhaj volt, azt nem tudom. Nekem a gyerekkoromat idézi Fairbanks, de szeritem Castor már akkor sem volt nyikhaj, amikor én kinőttem a rövidnadrágból. - Igen, mintha visszautaztunk volna az időben minimum pár évtizedet. Kiszállok az autóból, és követem be a kocsmába. Eléggé vidékies hely, az biztos, de nekem megfelel. A következő kérdés fogós. Mit is kérek én inni? Kéne valami feszültségoldó nekem is. Maradok én is a whiskynél, bár nem szeretem annyira, de tudom, hogy már egy pohár is megfelelő hatást vált ki nálam. - Fizikailag egész jól, köszönöm. De még mindig nem tudom, mi lesz velem. Bár, feltételezem nem áldoztál volna egy repülőjegynyit rám, ha nem lenne valami terved. Igen, jobb, ha azonnal a közepében csapunk. Én nem neheztelek Castorra azért, amit velem tett. Megtörtént, bele is egyeztem, lépjünk rajta túl. De ami most következik ... Amit vétettem, azért már megbűnhődtem, ha még mindig ki akar szúrni velem, az már grátisz-bónusz lesz, és nem kérnék belőle, ha rajtam múlik. Ez persze nem azt jelenti, hogy le akarok lépni. Tekintve hogy milyen kevesen jöttünk el, és mennyire új még a hely, szerintem éjjel simán eltűnhettem volna, ha akarok. De maradtam.
- Azért még nem vagy teljesen rendbe, mi? Nem baj, jól bírtad a strapát, vedd úgy, hogy meg vagy dicsérve... Mondtam neki félmosollyal, de mielőtt folytathattam volna, a pultos megjött és tálca nélkül, csak úgy összefogva hozta a két poharat és a korsót. Letette, intettem neki, majd odébb állt. Undort kifejező morgásokat hallattam, majd zakóm ujjával végigtöröltem a saját poharaim száját. - Elképesztő... Szóval, hol is tartottam? Kérdeztem, majd lehajtottam a whisky-t. Jólesően felsóhajtottam, ahogy végigmarta a nyelőcsövemet, és a gyomromat. Erre az érzésre az ember nem lehet immúnis soha. De élvezheti, akár csak én. Folytatni akartam, de eszembe jutott, hogy milyen borzasztóan idegennek érzem itt magam... De pont ezért akartam eljönni valahová, hogy kicsit eltereljem a figyelmem, egyúttal pedig a falka dolgait is elkezdhetem intézgetni. Megköszörültem hát a torkomat, és belekezdtem. - Eljöttél velünk, mert én azt akartam. De ettől semmi sincs elfelejtve, érted? Ha elismerést akarsz, hát tegyél érte. Szerencséd van, mert itt már nincs annyi acsargó és neveletlen kölyök, mint Chicagoban. De igazából a munkáról akartam beszélni... Újabb korty, ezúttal a sörbe. Meg kell hagyni, eddig ez az ital volt itt a legkellemesebb tapasztalatom. - Azt akarom megbeszélni, hogy hol és milyen körülmények között fogod végezni a dolgod. Ötlet? Elképzelés?
Az elismerésre fanyar mosoly ül ki az arcomra. Mégis mit várt, Hogy nyafogni fogok? - Attól, hogy nem lételemem a harc még én is farkas vagyok. Nekem ennyi a magyarázat arra, hogy bírtam. S nem, nem vagyok rendben fizikailag, de nem fogok panaszkodni. A gyógyulás ekkor sebesülésekből időbe kerül. Nem tudok még nagy levegőt venni, nem tudom fej főlé emelni a bal karom, az ujjaim még mindig be vannak dagadva a rossz nedvkeringéstől, de mindenem megvan, és ennyi elég. Látom a kiszolgálás nem tetszik Castornak. Hát ... elég sok mindenről le kell mondania. Nem lesz könnyű ezeken túltennie magát, de azt hiszem a környék szépsége és vad ereje kárpótolni fogja. Én is belekortyolok az italba, de csak a harmadáig hajtom le. Ennyi egyenlőre elég. Hogy hogyan legyen tovább? Jótól kérdezi. A poharat nézem, és lötykölgetem az italt benne egy ideig, mielőtt megszólalnék, és utána sem veszem le róla a tekintetem még egy ideig. - Castor, a én kutatásaimhoz, amiket eddig végeztem, elég nagy és hatalmas műszerpark kell. Nem volt könnyű a falkának összedobni rá a pénzt. Nekem saját erőből ennyim soha nem lesz. Ha meglennének a műszerek, saját zsebből még a fenntartást sem tudnám finanszírozni. Az eddigi eredményeim megvannak ... Hála a jó égnek, elmehettem a városba, és elhozhattam az egyik tartalékmentést a rejtekhelyről. Ott voltak irataim is letétben, így legalább igazolni tudom magam. De mindenem ottmaradt a Farkasmenedékben. Jelenleg semmim nincs. Az összes emlékem, személyes holmim, egy csomó családi cucc ottmaradt. Fájó veszteségek. - .. szóval a hetven év kutatómunka nem veszett kárba. De az én terveim eléggé hosszútávúak, és egy-két hét vagy hónap csúszás belefér. Most inkább azt mondd meg, mit tudok segíteni itt az új helyen, amíg minden a helyére kerül! Most pillantottam csak fel az italból. - Illetve a legfontosabb, hogy mi vagyok én most a szemedben? A falkád tagja, vagy még mindig fogoly? Igen, ez a legfontosabb kérdés. Addig nem tudom, miről is beszélhetnénk.
Kíváncsi lettem volna, hogy pontosan mennyi az a rengeteg pénz,amiről szó volt. Szerintem Gabrielnek fogalma sincsen arról, hogy milyen pénzek mozognak körülötte - hála nekem, és a kaszinónak. Ezért amikor erről beszélt, kicsit értetlenül húztam fel a szemöldökömet, és rendkívül egoista módon mosolyogtam. - Ide figyelj. Fogalmam sincs, hogy Victoria honnan szerzett pénzt, hogy miből tartotta fent a dolgaitok. ~De ugye azt te sem gondoltad komolyan, hogy csak megközelítőleg is ugyanott állunk anyagilag? Szerintem nem tudnád megsaccolni, hogy a különböző számláimon mennyi pénz van összesen...~ Szándékosan nem mondtam ki hangosan. Miközben a gondolatot küldtem, kicsit oldalra billentettem a fejemet. Senkire sem tartozik, hogy ki vagyok,mi vagyok, mit keresek itt,ráadásul ennyi pénzzel... A gondolat végére már megint a sör mögé bújtam. Azt hiszem, hogy felesleges lett volna részleteznem a továbbiakat. Bármiféle biztosíték, vagy eredmény nélkül egyébként sem költenék rá egy centet sem. Úgyhogy első sorban... - Első sorban az eddigi eredményeid érdekelnek. Minden. Valamint az, hogy van-e elképzelésed, hogy milyen irányba haladnál tovább. Egyelőre ezek érdekelnek, a többit pedig ehhez mérten fogom eldönteni. Az utolsó kérdése egy kissé elgondolkodtatott. Igazából még magam sem gondoltam végig rendesen a helyzetet. Egyszerűen csak fogtam a grabancát és idehoztam. Talán ugyan azért, amiért magammal vittem a kaszinóba. Hiszen, ha csak meg akarom büntetni, akkor nem vittem volna be az otthonomba. Bezárathattam volna a pince egyik börtönébe is, de a lakórészlegünkön élhetett, még akkor is, ha be volt zárva. Nagy levegőt vettem, és elhatároztam, hogy hatalmaskodó helyett most az egyszer őszinte leszek vele. - Most már hozzám tartozol, ennek ellenére mégsem érzem azt, hogy a végletekig elmennék miattad. A korodra, vagy az erődre való tekintet nélkül te most itt mindenki alatt állsz. Azt hiszem, tényleg el tudom hinni neked, hogy nem akartál ártani senkinek. Vagy alkalmazkodsz a szokásainkhoz, és eléred, hogy tiszteljenek, vagy alul maradsz, mert támogatni senki nem fog. Előrehajoltam, és mélyen a szemébe néztem. - Úgy érzem, hogy te nem mész innen sehova. Megelőlegezem neked a bizalmat,mert a falkám része vagy, emellett üzleti partner is, ha minden jól megy. De ha egyszer visszaélsz a bizalmammal, és nem térnél vissza a kis közértből... Minden ártó szellemre mondom, hogy megkereslek, és megöllek. Akárhol is vagy... Hangom jeges volt, halk és hideg. Csak egy pillanat töredékére suhant át arcomon a Bestia tekintete, testem pedig pulzálva lökte magából az erőfitogtató hatalmi energiákat.
Ó, én sejtem, hogy Castor gazdag, és meg tudja finanszírozni könnyedén azt a labort. De nem várhatom el tőle, hogy most rögtön vagyonokat költsön rám. Nem is fogadnám el, amíg nem tisztázott, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni, vagyis inkább együtt élni vele és a többiekkel. De ez rövidesen kiderült, addig meg várhat az ügy. - Az összes eredményem rajta van azokon a CD-ken, amiket elhoztam a városból mielőtt elindultunk ide. Bármit megnézhetsz rajta, de mennyit fogsz belőle érteni? - széttártam a kezem. - A tiéd, de nélkülem értéktelen, hacsak nincs még egy biológusod, vagy nem szerzel. Ez most nem zsarolás. Csak nem tudom, milyen formában akarod az eredményeimet. Adjam a CD-ket, vagy beszéljek róluk? Nekem bármi jó, nem akarok ellenkezni. De eredmények, ha mondjuk egy pirulában bevehető csodaszerre gondol, akkor nincsenek. Ilyesmi nem is volt cél még. Egyenlőre tanultam. Volt mit. A helyzetemre adott magyarázat nem a legfényesebb, de egyenlőre meg kell vele elégednem. - Nem akarok továbbállni. Nekem minden kínom ellenére bejön a vezetői stílusod. Köszönöm, hogy befogadsz. Én meghajolok akár a legutolsó utcáról betévedt kölyök előtt is, ha ezt várják el. Soha nem vágytam hatalomra, vagy dicsőségre. Érzem Castor nekem feszülő energiáit, de nem állok ellen. Egy farkas klán nélkül senki és semmi. Bárhová is megyek, ugyanúgy meg kéne küzdenem a beilleszkedésért. És csak a nyakamba vennék egy igen erős ellenséget. Ráadásul tényleg szívesen maradok. Nekem tetszik ez a határozottság és tettre készség.
- Nem is a CD-det kértem el, hanem az eredményeket. Elképzeléseim szerint én majd egy bőrfotelben fogok ülni. Kezemben whiskyvel és szivarral. Te pedig mindent elmesélsz nekem, mintha csak egy iskolást tanítanál... Mondtam neki kicsit türelmetlenül, mert eléggé rühelltem, amikor valakivel elbeszélünk egymás mellett... Fogalmam sincs, hogy hogyan nézhetnek ki a lemezen azok az eredmények, a fogalmak felét se érteném, ha vannak ábrák meg képletek, akkor akár tarkón is lőhetnek, mert nem tudnám megfejteni a jelentésüket. Nem is tudom, Gabe hogy gondolhatta, hogy ezt majd én egyedül nekiállok elemezgetni. Az viszont kellemesen érintett, hogy nem akart távozni. Egy gonddal kevesebb. Nem éreztem rajta a hazugság bűzét, így mondhatjuk, hogy a bizalmam ettől a ponttól hivatalosan is élt irányában. Azt viszont nem tudtam hova tenni, ahogy a vezetési stílusomról beszélt. Elképzelésem sem volt, hogy ezen mit lehet bírni. Úgyhogy egyelőre csak kissé megvontam a állam, és a fejembe ötlött, hogy Gabriel feltehetően mazochista... - Kösz. Majd igyekszem tartani a szintet. Akkor tiszta lap. Mondtam, majd megint belekortyoltam a sörbe, és feltűnt, hogy már több, mint a felét megittam. Ja, hogy nekem vezetni is kell még? Sebaj, itt valószínűleg annyi rendőr van, mint kenguru. Aztán egy kis szünet után eszembe jutott valami, és mivel már hivatalosan is az Alfája vagyok, nyugodtan lehetett pofám feltenni a kérdést. Persze eddig is lehetett volna a zsarnok szerepkörben, de eddig nem igazán foglalkoztatott. - És mi van azzal a szőkével? Tudod... Akit megszeretgettem a temetőben. Ugye tudod, hogy már nem tartjuk a kapcsolatot a régiekkel...?
Szóval én magyarázzak. - Ahogy és amikor akarod. Ezen nem volt mit ragozni tovább. Majd sort kerítünk erre. Feltehetőleg nem most, egy nyilvános helyen, italtól terhelten. Apropó, ital. Újabb harmad tűnt el a piából. Nem érzem, hogy a fejembe szállt volna, de kellemesen ellazít. Arra, hogy tartani akarja a szintet elnevetem magam. - Nem kérek minden héten ilyen verést. A határozottságra és a dinamizmusra értettem. Otthon egy állóvíz volt, ahol az volt az erény, ha nem csináltál semmi. Az volt a jó nap, ha nem változott semmi. Ehh! Ugorjunk! Castornál jól fogy az ital. Nem hinném, hogy ennyire szomjas, inkább nagy dózisokhoz szokott, és egyre nagyobb kell? Érzem rajta a feszültséget, és nem semmi erőknek kellett működnie a háttérbe, hogy azt a kaszinót és Chicago-t erre cserélje le, ami szemlátomást nem a szíve csücske. Valaki kicsit megtépázta az egoját. Nem baj, maradt neki még így is éppen elég. A merengésemből az újabb kérdés riaszt fel. Elisha ... Nincs értelme már semmit titkolni, aligha keverem bajba, bármit mondok is. Még egy ábrándos mosoly feltűnt az arcomon az említésére, de már amikor beugrottam az erdőbe, akkor leszámoltam azzal a kapcsolattal. - Nos, az egy elég friss ügy volt. Alig pár napja voltunk együtt. Lehetett volna belőle nagy szerelem, de így nem tudott igazán kibontakozni, és már nem is fog. Amúgy sem lett volna jövője. Ő Victoria testőre, ami bizalmi állás, és meg a kegyvesztett fekete bárány. Azt, hogy akkor és ott áthúztam Castor számításait azzal, hogy menekülni kezdtem, nem fejtegetem most. Nem számít, hogy rájött-e vagy sem. Eli túlélte, és ennyi elég. Kívánom, hogy boldog legyen valaki más oldalán. Felhajtom az utolsó adagot is, kiürül a poharam. Érzem, ahogy meggyötört idegszálaim lassan kisimulnak, de ez nem csak a pia hatása. Egészen jól alakulnak a dolgok.
Egy kicsit azért elkeserítő volt, hogy nem láttam Gabrielt összetörni az eset felidézésének során. De ez már igazán csak a rossz májamnak kellett, nem volt benne semmi személyeskedés. Akkor is örültem a fejemnek, amikor Amber és Duncan tépték egymást. Bár Duncan más volt, ő a vérem volt, őt soha nem tudnám szívből kiröhögni egy ilyen miatt. De azért láttam a mosolyt a szája sarkán és az elrévedő tekintetet. Ez is elég volt, bár többre számítottam. - És gondolod, hogy Amber nem kegyvesztett bárány a Testőröm oldalán? A véradásnál sokkal messzebb menőkig voltak konfliktusaim vele. Meséltem én is neki egy kicsit. Lehet, hogy nem túlzottan érdekelte a dolog, de legalább értelmeset reagáltam a mondókájára. A "szívből sajnálom" és társai nem illettek volna a képbe, ráadásul az én számból nem túl hiteles egy ilyen megjegyzés. Egy kicsit azért bántott, hogy ennek fényében nem téptem ki a testőr szuka gégéjét a helyéről. Bár így is izgalmas este volt, meg kell hagyni. - Egyébként majdnem biztos vagyok benne, hogy az átkod miatt ülünk most itt... Mondtam egy kicsit sötét tekintettel, jelezve, hogy nem vagyok elragadtatva a dologtól, de egy ilyen feltételezés kevés lenne ahhoz, hogy az ő nyakába varrjam a dolgokat. - Valaki odafent ránk borított egy vöröd sz*rt azzal az átokkal. És azt hiszem, hogy ott kezdődött minden. De ki tudja... Új kezdet, új élet... Franc se tudja. Soha nem voltam hívő, de azért ettől még az én hátamon is feláll a szőr. Ekkor eszembe jutott, amit még a kaszinóban beszéltünk Trishával. Gondoltam, teszek egy próbát. - Nem érzed magadon, hogy.... Több van benned, mint egy egyszerű farkas?
Amber. Ó, igen. Ő még egy bizonytalan pont, egy gyenge láncszem, egy csalódás, egy veszélyforrás, valaki, aki egy amúgy kitűnő testőrt romlásba taszíthat. De fel is emelheti. - Nem ismerem Ambert nagyon személyesen, de a hozzáállását igen. Volt pár ilyen kölyök nálunk is. Nem sok jót kapott az élettől, csak azért boldogult, mert ellenállt. Nem tud mást. Most még ... és éppen Duncan szerelme taníthatja meg arra, hogy az életben nem csak elutasítani lehet, hanem elfogadni és esetleg kérni is. Nem adott volna nekem vért, ha nem indult volna el ezen az úton. Tudom, rosszkor szelidült meg éppen. De ez az én hibám, vagy inkább bűnöm. Castor, ő még tényleg gyerek, már egy olyan idős farkas, mint én is bármire ráveheti, ha szépen szól hozzá. Mért, mert legbelül nagyon vágyik barátokra. Ehhh ... nem untatlak vele, ez érzelgős maszlag csak neked. Legyintek egyet. Ha kap időt, biztos hasznos tagja lesz majd a falkának valamikor. De nem tudom, megkapja-e. A következő megjegyzés váratlanul ér. Ilyen kontextusban nem gondoltam még át a dolgokat. De ha így van, akkor tényleg nem tudom, miért vagyok még életben. És nem egy mondatot mond, hanem többet. Csak döbbentem hallgatom. Mik ki nem derülnek ... Szóval miattam költöztünk? - Én nem akartam mást, csak elkerülni a vérontást. Nem akartam, hogy bárki másnak baja legyen az én bűnöm miatt. Én megelőzni próbáltam a bajt. Amikor kimondtam, az az átok senkire nem volt érvényes. Te vetted magadra a cselekedeteddel. - nem vádolok, dehogy, inkább mentegetőzöm. De ettől még a tényeket mondom. - Amikor eléd álltam, mondtam, hogy én kész vagyok veled tartani. Nem volt szükség arra a támadásra. Tudom, nekem akartál fájdalmat okozni. Sikerült is. De tudtam, hogy nem menthetem meg másképp Elisha életét, csak ha elterelem a figyelmedet róla. És már nem volt senki, aki megakadályozzon abban, hogy elhagyjam a falka területét,legalábbis úgy látszott. Na, tessék. Elmondtam. Nem bánom. ÉN magamra vállalok minden vétket, amit elkövettem, bármi is az ára. A hit kérdése pedig igen egyszerű. - Én tudós vagyok, Castor. Azt hihetnéd, hogy a tudós materialista, nem hisz. De éppen a kutatásaim győztek meg arról, hogy a biológia törvényei alapján nem élhetnénk azt az életet, amit élünk. Ez kémiai-biológiai képletekkel leírhatatlan, lehetetlen. Én nem hiszem, én tudom, hogy kell lennie valami felsőbb akaratnak. Tessék, ennyire pontosan még soha nem mondtam ki, igaz senki nem is kérdezte. De ez így van. És most újra megerősödtem tőle, hogy ezt így levezettem magamnak. - De bárhogy is van, ha én is kevertelek bajba, mostantól az a dolgom, hogy segítsek kimászni belőle.
- Azon már túl vagyok, hogy Amber és Duncan miatt aggódjak. Azt lerendeztem egy jégaprítóval, akasztással, zsigereléssel és egy tál vérrel. Húztam érdektelen fintorra a számat. Ez valahol még mindig fájt, amikor Duncan mellettem volt, de az vígasztalt, hogy minden kezd vele rendbe jönni. - Mostantól már Amber cipeli a maga keresztjét, és rohadtul nem tud érdekelni a se veled-se nélküled viszonyuk. Ha meghal, hát meghal, de mindenki tudni fogja, hogy a saját sírját ásta meg. Már a tizedét se élné túl annak, amit Duncan kapott miatta. A gyomrom egy pillanatra összeugrott, de ellazítottam egy kis sörrel. Már alig volt a korsóban... És ez elkeserített. Intettem a kocsmárosnak, hogy hozzon még egyet. A sört meg sem érzem, a whisky meg kevés volt. De azért egy alacsony fokú zsibbadás már kezdett beférkőzni a tagjaimba, de a kinti hideg ezt pillanatok alatt el fogja söpörni. - Nem vettem komolyan, amit hadováltál. Egyrészt, mert soha nem leszek képes elfogadni, hogy van nálam is nagyobb hatalom a világon. Másrészt azért, mert abban az idegállapotban semmi más nem járt a fejemben, csak a vér, a préda és a bosszú. Úgyhogy... Én tényleg értékelem a békés szellemiségedet, de a támadás szükségszerűségéről nem nyitok vitát. Te is máshogy látnád, ha a vérem lennél... Tartottam röpke okfejtést a történtekről az én szemszögemből is. Csak hogy mindketten kiteregessük azt a bizonyos szennyest. - A szuka egyébként sem volt számottevő, de a prédám és közém állt, ráadásul éreztem rajta szagodat. Tökéletes lett volna befejezni őt, aztán ragadni el téged. Na most aztán tényleg sötétbe borult a tekintetem. Odabent mocorgott is a farkas, mintha csak felizgatta volna a vadászat gondolata. Hiába, kikerültünk a természet lágy ölér... Trishának úgy is tartozom egy vadászattal, talán holnap meg is ejthetnénk. - Az jó.... Az jó hír, hogy van hited... - mondtam számító arccal - Ha csak így hipp-hopp előszólítasz valami ezeréves hullát, és melléd áll, akkor talán érdemes lenne ezzel az oldaladdal is foglalkozni. Nem saját ötlet, de most rájöttem, hogy roppant hasznos funkcióid lehetnek a későbbiekben. A helyiek egyébként is buzgó hithű szellem imádók, esetleg nekünk se ártana beújítani valami. És te hiszel. Ez az én véremről nem mondható el... Kíváncsi voltam, hogy mit gondol arról, hogy esetleg ilyen célokra is használni akarom őt. Ha már egyszer segíteni akar kimászni ebből az egészből, annyit megtehet, hogy elolvas pár könyvet, és megpróbál beszélgetni a halottakkal, nem?
Castornak azt hiszem hatott az alkohol, mert egyre bőbeszédűbb, és egyre nyíltabb lett. - Igen erre én is rájöttem, hogy nem veszel komolyan. S tudom, hogy a kilencven év hozzád képest semmi, de másiknak ennyi idejük sincs, hogy felnőjenek. Nem vagyok már gyerek. Már akkor sem voltam, amikor beharaptak. Lehet, nekem is kéne még egy pohár ... de az meg már sok lenne. Inkább maradunk egynél. Mert még két korty jól esne, de ha kihozzák, egy ilyen velős beszélgetés közben úgyis meginnám az egészet. - Igen, vele voltam az előző napokban. - bólintottam arra, amit Eliről mondott. - Bár ezek nagy része azzal telt, hogy ápolt ... Az engem is meglepett, hogy eléd állt, mert én arra kértem meg, hogy segítsen eljutni hozzád. Nélküle nem értem volna oda, mert elkapnak az őrök, és visszavisznek a faluba. Micsoda tervei vannak velem! S közben mocorog a farkasa, érzem. Olyan hatalmas! De vannak hibái. Például az a kemény feje, hogy olyan csökönyös, mint egy öszvér. Bizonyos dolgokat akkor is elutasít, ha erőszakkal nyomják le a torkán. - Azt akarod, hogy még több szellemet idézzek meg?! Ez muris volt, kicsit nevetgélnem kellett. Lehet, tényleg bőven elég volt ez az egy pohár. - Legyen. Úgyis tartozom neked. Az első diplomámat úgyis a te pénzeden szereztem ... vagy legalábbis falkáén. Azt hiszem, én is éppen eleget ittam már.
Nem igazán érdekelt, hogy pontosan mit csinált azzal a szukával. Ami akkor lényeges volt, azt elárulta a szaga, és az a féltő csók, amit Gabriel adott neki. Szóval csak aprókat bólogattam, jelezve, hogy figyelek, értem és felfogom, hogy mit mondd. Aztán a szellemes dolgon felnevetett. Én pedig azon kezdtem el röhögni, ahogy ő nevet. Így nevetgéltünk a már eleve irreálisnak hangzó ötleten. Pedig véresen komoly dolog volt, de még mindig egy olyan területen tapogatóztunk, ami csak a rémtörténetekből lehetett ismerős, még a gyerekkorunkból. - Aha, azt akarom. Az gáz? Kérdeztem a röhögés közben, és pont jókor érkezezett meg a folyadék utánpótlásom, tekintve,hogy semmi bizalmasat nem szakított félbe. Látszólag két világ cimborája lehettünk, akik eljöttek ide síelni, és épp valami roppant cikis csajozós sztorin fetrengenek. Odanyögtem egy "kösz"-t a sörért cserébe, majd egyből belekortyoltam. Jó hideg volt, sokkal frissebb, mint az előző maradéka. Épp akkor szólalt meg Gabe, amikor már javában döntöttem magamba az italt. Prüszkölve röhögtem egyet a hallottakon. - Hogy mi van? Gaaaabriel, te engem marhára összekeversz valakivel! Én az életben nem hagytam jóvá ilyeneket, én maximum nők oktatásáért fizettem, akkor is én voltam a tanár, és csak egy esti képzés volt... Már szinte nyihogtam, le is kellett tennem a korsót, ami akkorát koppant, hogy az asztalra is kiloccsant a tartalmából. A kezembe temettem az arcomat, és úgy rázkódtam tovább. Hiába, egyszer beindul az értelmetlen feszültséglevezető röhögés, és utána nem lehet megállítani.
Na, végre jókedvünk van. Nem baj az ... A nevetés ragadós, így egymást gerjesztjük, és nem bírjuk abbahagyni teljesen. De jól esett az egy hét komorság, bezártság, és testi-lelki kínok után. - Dehogy gáz ... csak baj ne legyen belőle. Én is vigyorogtam, és az üres poharat forgattam a kezemben. Amikor a csapos odajött, kis híja volt, hogy nem rendeltem még egyet, de megálltam. Ahogy haladunk, ha rendelek még egyet, akkor rövidesen pajzán nótákat fogunk énekelni az asztal tetején. Egy kicsit még korainak tartom az ily mértékű bizalmas viszonyt Castorral. És ha még többet iszik, akkor valakinek haza kell vinnie. Az de gáz ... lehet inkább kihúzzuk valahol, amíg kijózanodik. Vagy nem fog annyira berúgni? Nem ismerem még. - Jó, hát akkor nem te. Az apám fizette, és ő a te falkádban volt akkoriban. Persze én ezt nem tudtam akkor ... mármint nem tudtam, hogy mi is ő. Nem is tudom, mi van vele, él-e még. Azóta a nap óta, amikor kiugrottam előle az ablakon, nem találkoztunk. Néha hallottam felőle, és ennyi. De már évekkel ezelőtt elment Chicago-ból. Az anyám temetésén egyikünk sem volt ott. Nem mehettünk, ott volt a csomó megvénült rokon, mi meg huszonévesen. Persze nem tudom, ő el akart-e menni. Én később vittem virágot, párszor, de aztán az is elmaradt. Elmúlik a jókedvem az emlékektől. Valami tompaság veszi át a helyét hirtelen.
Lassan kezdett lecsengeni a röhögési hullám, de ahogy elhalkultam, Gabriel megjegyzésére megint előjött. Már a könnyem is kicsordult, azt hiszem, hogy ezt az egészet tényleg valami mélyen ülő lelki fáradtság táplálhatta. De ez számomra nem volt érdekes, hiszen végre mást is csináltam az állandó dörmögésen kívül. - Baj? A baj már megtörtént, nekünk innen csak felfelé vezet az utunk... Mondtam olyan hangon, mint akinek már tényleg mindegy, de közben persze röhögtem. Főleg azon, hogy közben a jobb mutatóujjammal az ég felé böktem, és eszembe jutott, hogy a helyiek is valahol "felfelé" tanyáznak. Fogalmam sincs,hogy Gabe vette-e a lapot, de én roppant szórakoztatónak találtam. - Héj! Még egy pohárral az úrnak! - kiáltottam oda a csaposnak gátlástalanul, aztán Gabe-hez fordultam - Mielőtt visszautasítanád, a vendégem vagy, és mint Alfád, azt akarom, hogy nyomj le még egy kört! Egészen elkomolyodva adtam ki az utasítást, mielőtt ellenkezhetett volna. Eljött velem, s bár nem ez volt a kirándulás célja,mégis így alakult. Először töltöttünk együtt úgy időt, hogy mindketten nevettünk egy kicsikét, hát ki vagyok én, hogy elrontsam? És ő ki? Na ő meg aztán pláne... Mielőtt egy pofaleszakadással reagálhattam volna az apjával kapcsolatos kijelentésére, befutott a csapos, és elég rondán nézett ránk. Aztán odébb állt, én pedig bedobtam a szájeltátós értetlen nézésemet. De aztán megint elnevettem magam. - Tessék? - itt szünetet hagytam, mert a nevetéstől nem bírtam megszólalni - Atya világ, ha ezt előbb tudom meg, lehet, hogy mégsem úszod meg ennyivel... Tovább ittam, mert mintha kezdtem volna egy kicsit kiszáradni. Pedig erről szó sem volt, egyszerűen csak kellett, és kész. - Hát aztán él-e még? Mi volt a neve? Érdeklődtem, mintha csak egy régi jó ismerősről beszélnénk. Bár láttam és éreztem, hogy Gabriel érzései megváltoznak a dolog említésére, de nem voltam rá tekintettel. Én marha jól szórakoztam a dolgon. Idővel szerintem ő is így látja majd, ahogy én, de fiatal volt még. Annak idején magam is úgy hagytam ott a családomat, hogy szép reményektől fűtve legfeljebb 10 év, és hazatérek. De hát ember tervez, vérfarkas végez.
Castornak roppant jókedve van, vagy kínjában nevet. Vagy mindkettő. Nekem hullámzó a kedvem, mert azért az én helyzetem eléggé ingatag, és kevesebb is van bennem. Még ... mert most vezetői utasításra inni kell. - Köszönöm! De előrebocsátom, hogy ennyivel már rég próbálkoztam utoljára ... Aztán Castor arcát látva, nekem lesz nevethetnékem, de ez az a jókedv, amit nem igazán lett volna tanácsos szabadjára engedni. A fenyegetése meg amúgy is lelohasztja kissé. Na, tessék, még egy okot szolgáltattam arra, hogy agyoncsapjon? Mindegy most már el kell mondanom. Amúgy is, bárkinek eszébe juthat ez a régi falkából, jobb, ha tőlem tudja meg. - Guido Bossano. Ezen a néven élt, amikor engem nemzett, és amíg még találkoztunk. De miután én is farkas lettem, nem láttam. Ha jól tudom, pár éve odébbállt Chicagoból. Az én eredeti nevem Gabriel Bonichi. Gondolom azért Castor emlékszik az apámra. Meg annak idején volt némi feszültség abból, hogy én a másik falka tagja lettem. Biztos ragadt meg ebből neki valami. Ez persze nekem nem biztos hogy jó. Lehet, hogy tényleg inni kéne, ki tudja mi következik most. Lehajtom a pohár felét egyben. És azt sem tudom, persze, apám egyáltalán beszélt-e rólam a falkában. Kiszámíthatatlan, rabszodikus természete volt, de néha úgy éreztem, büszke rám.
Elcsendesülve, kissé fátyolos tekintettel hallgatom a rövid, de velős beszámolót. Nagyon is jól tudtam, hogy kiről van szó... Nem kevés konfliktus volt abból, hogy Guido fiatal farkasként a tiltás ellenére el-eljárkált. Agresszív volt, nem bízhattunk a józan eszében... Meg is kapta érte a magáét a mentorától is, de nem volt elég. Aztán jöttem én. Kísérteties volt, hogy évekkel ezelőtt az apát, most meg a fiút vertem péppé... Egy kicsit elmerengtem Gabriel tekintetében, és bizony, most hogy így mondja, megláttam a szemében ugyan azt, mint a mi az apjáéban volt. Nem tudom, hogy mennyire ismerte az öregét, de az én tapasztalataim és emlékeim szerint a hasonlóságon kívül nem volt bennük semmi közös. Egy elvetemült állat volt... - Tudom ki ő, ismertem is, ne aggódj. Egy kicsit megint beletemetkeztem az alkoholba, és közben kibámultam az ablakon. - Te tényleg kib*szott szerencsés vagy, Gabriel... Mondtam őszinte meglepetéssel, aztán egy kis szünet után megint felröhögtem. - Annak idején addig vertem az apádat, amíg el nem mondta, miért szegi meg időről időre a parancsomat. Minden tiltás ellenére csak úgy eltűnedezett. Akkor mondta, hogy mi van veled... És én akkor kiadtam a hajtóvadászatot a fejedre. De jól eltűntél, aztán amikor lelépett, már nem volt aktuális... Rémisztő. Vajon hányszor fogja még akaratán kívül is túlélni a haragom által rá kivetett halált? Megint nevettem... De már lassan szét fog menni a hasfalam, úgy érzem.
Hét, amit Castor mond, attól hirtelen eltűnik az adag másik fele is. Szóval így állunk, vagyis álltunk régen. - Igen, annak idején mondták a többiek, hogy ha összeakadok eggyel közületek, az biztos meg fog ölni. De én akkor azt hittem ezt csak úgy általánosságban mondják, nem tudtam a hajtóvadászatról. De nem véletlen tűntem el. Behívót kaptam, és nem akartam bevonulni. ezen kívül lekötöttek a tanulmányaim. Nézem az üres poharat, csak most jövök rá, hogy megittam. Hagyni kellett volna benne egy kicsit az alján, mert még a végén kapok még egyet, és akkor garantáltan csak négykézláb ... Megrázom a fejem, most nem akarok erre gondolni. - Hogy szerencsés vagyok-e? Bizonyos tekintetben igen. De lehet, az lett volna a szerencsésebb forgatókönyv, ha rögtön ebbe a falkába kerülök. Néha az volt az érzésem utólag, hogy apám ezt tervezte. Csak nem jött össze. Voltak olyan megjegyzései az utolsó időkben, a diplomázásom előtt, hogy ha végzek, majd egy új világot fog kitárni előttem. Azt hittem, valami munkát akar rám tukmálni. Nem repestem az ötletért, hogy olyan helyen dolgozzam, amit az apám ajánl. Úgy általában addigra eléggé távol tartottam magam tőle, és már egy cseppet sem tiszteltem. De ezért szégyelltem is magam, elvégre a pénzét csak elfogadtam ... Szóval Castor az apámat is elverte egy párszor.Emlékszem az öregre és a hatalmas egójára. Nem lehetett könnyű elviselnie ezt.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy hozzánk akart csatolni. De ha megtette volna, akkor minden bizonnyal már egyikőtök sem élne, úgyhogy ez megint egy mulatságos fordulópont. Legalább megérte tudatlanul finanszírozni a diplomádat! És ezen megint röhögtem. Átmentem poéngyárosba, vagy mi a fene? Minden esetre én remekül szórakoztam újfent a saját viccemen, és ezt megünneplendő, meghúztam a sört. Nagyon kis virgoncak vagyunk ma este... Gabe megint megelőzött, hogy a fene essen bele... - Még két whiskyt, de gyorsan! Háhá!! Kurjantottam el magam, és ha már nem lettem volna eléggé becsiccsentve, akkor minden bizonnyal kellemetlenül éreztem volna magam, mert már tényleg kezdett kínos lenni, ahogy felverjük a kisváros békés rendjét. De azért a pia megjött, én pedig roppantul örültem neki... - Na, még ezt húzzuk le, plusz én a sörömet, aztán irány haza. Még tudok vezetni. Mondtam, majd lehajtottam a whisky felét, és egy kis sörrel öblítettem. Ha Gabe akadékoskodott, akkor egy szigorú tekintetet kapott. Még egy pohár igazán belefér... - Mondjuk a munkát azt megkaptad, úgy 90 év késéssel - újabb röhögés - Milyen marha jó nekünk... Nem? Ajjaj, kezdek összefüggéstelenül és proli módon beszélni. De valahogy ez most kellett. Nem is tudom, mikor röhögtem utoljára ennyit, majd kialszom, holnaptól pedig újra mehet a diktatúra.
Hát ez Castorral inni menni? Fenyeget, és leitat. De jó nekem! Ha minden kibékülés ilyen, akkor jobban fogok vigyázni, hogy ne akasszunk tengelyt. Már nem is válaszoltam, csak belekortyoltam a piába. Valahogy kívántam most, kellett a lelki erő, hogy lendülettel tudjak belevágni új életembe. - Hát ... egészen kezd alakulni ... - válaszoltam óvatosan. A marha jótól azért én még távol álltam. Castor jókedvű, és felszabadult, és ez tulajdonképpen nem baj, kell neki is néha egy kis lazítás, mert különben nagyon idegcsomó lesz belőle. Mondjuk akivel holnap bajszot akaszt, annak nem akarnék a helyében lenni. Megittam a harmadik pohár whiskyt, és ezzel egyéni rekordomat bőven megdöntöttem, sőt, szerintem úgy az egy hónapos teljesítményemet hoztam alkoholbevitelből. De ideje lenne menni. Nekem vannak kétségeim afelől, hogy Castor ebben az állapotban tényleg tud vezetni, de ezt nem fogom neki elmondani. Amúgy legfeljebb az autónak eshet komolyabb baja.
Úgy döntöttem magamba a maradék alkoholt, mintha forrócsoki lett volna. Előbb a whisky, aztán a sör. Jólesően felsóhajtottam, majd egy emberes böfögés is kiszaladt a számon. Megint felnevettem, aztán az asztalra csaptam: - Nah, menjünk a p*csába... Mondtam serényen, majd támaszkodva felkeltem. Egy kicsit megszédültem a lendülettől és az egyszerre benyakalt utolsó adagtól Egy újabb kis büfi... Na szép. A pulthoz léptem, a farzsebemből elővettem a tárcámat, és anélkül, hogy megnéztem volna, milyen címletet adok oda, letettem a pultra, és udvariasan elköszöntem. - További szép estét... És kösz.. És tartsa meg! Intettem neki vissza félmondatonként, ahogy az ajtó felé indultam. Gabriel előtt mentem ki, és úgy arcon csapott a hideg, hogy egy pillanatra meg kellett állnom. - Hű, bmeg, ez hideg! Szinte felkiáltottam, aztán megint nevettem. Aztán megindultam a kocsi felé, és közben igyekeztem megtalálni a riasztó gombját.
A harmadik pohár után én már inkább nem szóltam semmit. Nagyjából annyira volt könnyű becélozni az ajtót, mint Duncan többemberes pofonja után még a kaszinóban. Azért ez egy fokkal kellemesebb tudatállapot volt. Intettem egyet a csaposnak, aminek következtében még hármat léptem nem kívánt irányba, de aztán elsasszéztam az ajtóig szerencsésen. Kiléptem, ledermedtem, és elgondolkodtam rajta, hogy talán inkább visszafordulnék. Ennyi elég volt, hogy némileg kijózanodjam, és legalább azzal tisztába kerüljek, hogy nagyon részeg vagyok. Elindultam Castor kocsija felé, és közben egy másik kocsi tetejéről a markomba vettem némi havat, és az arcomba dörgöltem. Nem jó egy alfával a közelben nagyon lerészegedni, mert ki tudja mit mond az ember ilyenkor. Odaértem a kocsihoz, de Castor még a nyitással bíbelődött. - Nem engedelmeskedik? - na, ez hosszú szó volt, de átverekedtem magam rajta. - Akkor rosszul jár ... Mármint a távirányító. Az megkapja a magáét ... Hajaj ....
Az O'Connors egyik hátsó aszalánál üldögéltem két férfi társaságában. Még mielőtt arra gondolnál, semmi közöm hozzájuk. Csupán unalmas délutánokon beugrom hozzájuk egy-egy pókerpartira. Egy pohárka whiskyt kortyolgattam, és most is a kedvenc játékomat játszottuk.
Több, mint 500 dollár volt a pot amit Morty, az a sunyi kis mitugrász óriási mákkal elvitt. Mérgemben lecsaptam a poharam az asztalra, mire a bent lévők nagy része az asztalunk felé fordult. - Morty, te mázlista szemét! - mondtam vigyorogva, majd még hozzátettem: - úgyis visszanyerem ám! - Nem voltam igazán mérges, mivel úgy voltam vele, hogy bőven lesz még alkalmam visszanyerni a lét. Ehhez képest, Morty elalibizett még egy-két kört, majd az órájára pillantott és felpattant, arra hivatkozva, hogy elfelejtette, hogy ma van az asszony szülinapja. - Persze, és az én pénzemen akarsz neki valami csokit meg gazt venni, mi? - tényleg felment bennem a pumpa, bár nem az elveszített aprópénzt sajnáltam, hanem, hogy az este további részét ezzel elcseszte a kis dög.
Ketten már nem olyan élvezetes a játék, én akkor vagyok elememben, ha nem csak egy ellenfél ül velem szemben. - Tudod mit? fizess még egy kört, aztán húzz a francba. - felhajtottam a maradék piát, és az asztal sarkára tettem a poharamat. Ben, a magas, cingár síoktató ugyanígy tett, és miután Morty visszatért az italokkal, még egyszer bepróbálkoztam: - Gyerünk Morty, ez az utolsó esélyed! Most még visszaülhetsz, és elfelejtjük ezt a kis sunyiságot. - mondtam kissé hangosan, nem törődve azzal, hogy a fél kocsma hallhatja. Ugyan, ki venné a bátorságot, hogy belém kössön?
Kezdőlap
