Mióta jártam Sheilánál a könyvesboltjában, azóta nagy erőkkel belefogtam a szervezésbe, hogy minél előbb elkészülhessünk a katalógussal. Ha hamar sikerül forgalomba hoznunk, akkor talán még az idei szezonra sikerül új látogatókat megszerezni magunkra. Sokkal, de sokkal több új látogatót. Igazából hatalmas szükségünk volt rájuk, ezt tagadni sem lehetett volna. A fő bevételi forrásunk – ha nagyzolni akarok, akkor az én bevételi forrásom! – volt a Síparadicsom, úgyhogy kötelességünk volt mindent megtenni érte. Ha ez sem lesz elég, akkor elismerem a vereséget, és talán feladom, bár nem szokásom és most sem akartam idáig jutni! A lényeg, hogy a fotóssal már leszerveztem a dolgokat és rajta volt az ügyön, de még kellett valaki olyan is, aki meg tudja csinálni az interjúkat és a véleményeket mind az alkalmazottakkal, mind pedig azzal a néhány vendéggel, akik jelenleg itt tartózkodtak. Nem voltak túl sokan, de ettől függetlenül még eredményes lehet a hadművelet, nem? Szóval ma szakítottam időt arra, hogy összefussak Isával. Sőt, mivel ő munkaidőhöz van kötve, én meg saját magam főnöke vagyok, voltam olyan szíves és átfáradtam hozzá, pedig ilyesmit csak ritkán csinálok. Oké, még egy szívességre szükségem volt, úgyhogy ennyit igazán megtehettem, bár nem nagyon fűlött a fogam hozzá. Jobban szerettem, ha én rendelek magamhoz másokat, és a kényelmes irodámban fogadhatom az embereket. Miután nagy nehézségek árán végül felkerekedtem és átvezettem a városon a szerkesztőségig, már pont lejárt az ebédidő. Így beszéltük meg, úgyhogy én itt is voltam a megbeszélt időpontra. Mikor bevonultam egyenes háttal, büszke tartással, több szempár is rám irányult, de nem túlzottan foglalkoztam velük. Helyette inkább célirányosan megközelítettem Isabell irodáját, végtére is nem irodanézőbe jöttem bámészkodás céljából, hanem üzleti ügyeket intézni. Egyébként csak azért ismertem ilyen jól a helyet, mert amikor a polgármester kampányát csináltam, többször is be kellett jönnöm ide az újsághoz ezt-azt leegyeztetni. Legtöbbször kitöröltetni otromba cikkeket, de ez most mellékes. Két határozott kopogást engedélyeztem magamnak az iroda ajtaján, aztán, ha bebocsátást nyertem, akkor beléptem a helyiségbe. Első dolgom az volt, hogy egyetlen pillantással felmérjem, és sikerüljön megállapítanom, hogy körülbelül negyed vagy ötöd akkora, mint az én irodám. Mondjuk az tény, hogy az enyém azért olyan nagy, mert a tanácskozásokat is ott szoktam tartani egyúttal, de ezt nem kötöttem most senki orrára, hiszen nem nagyzolni érkeztem és leszólni az ő irodáját. Újságíró volt, csoda, hogy egyáltalán kapott saját irodát. A többiek amennyire láttam, csak fülkéket kaptak egy hatalmasnak nem nevezhető térben. - Szia! – köszöntöttem a szőkeséget, miközben leültem egy székre. Nem volt szükségem arra, hogy hellyel kínáljon, bár valószínűleg mindenképpen megtette volna. A jó modor legalábbis ezt diktálta volna. – Köszönöm, hogy időt szakítasz rám… - igazából csak udvariasságnak szántam a mondatot, mert nekem legalább annyi dolgom volt, mint neki, ami azt jelentette, hogy a saját időmet is raboltam, nem csak az övét.
A mai nap kész katasztrófa az irodában. Mindenkinek az utolsó pillanatra hagyta a feladatait. Természetesen én nem. Tudom jól már egy ideje, hogy abból csak a káosz lesz és ha van időm miért kéne halogatni? Én aztán nem fogok ma túlórázni miattuk. Amúgy is más megbeszélésem lesz az egyik falkataggal. Szóval rám ne számítsanak. Ilyenkor adok hálát az égnek, hogy saját irodát kaptam. Nem kell hallgatnom a kinti zsivajt, bár sajnos így is elég sokszor csörren meg a telefonom. de addig jó, míg azt nem kérik, hogy én oldjam meg a problémájukat. Lehet, hogy magasabb beosztásban vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy mindent az én nyakamba varrhatnak. Nem bolondultam meg. Taz illatát már jóval előbb megérzem, mint hogy az ajtómhoz érne. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit is szeretne tőlem, de egyelőre ezzel nem tudok foglalkozni, mert mikor éppen kopogtat az ajtón és nagyban telefonálok, de természetesen azért kiszólok, hogy nyugodtan jöjjön csak be. Intek neki egyet ahogy megpillantom. Mindjárt leteszem a kagylót, de addig nem fog békén hagyni ez a csajszi, míg el nem mondom, amit hallani akar. Nem váratom meg sokáig Tazanát, de addig is természetesen nyugodtan helyet foglalhat. Amint leteszem a telefont egy fáradt sóhajjal huppanok le a székemre, majd Tazra pillantva egy mosoly varázsolok az arcomra. -Szia! Ne haragudj, csak kész őrültek háza van ma. Kérsz valamit inni? Kávé, tea?-Ha esetleg kér ki is szólok, hogy hozzák be a választott italt, de még magamnak is kérek egy kávét. Ma már vagy az ötödik lesz, de nélküle nem fogom kibírni a napot. -Nem kell megköszönnöd. Szívesen segítek! Szóóval miben is tudnék segíteni?-Teszem fel A nagy kérdést, ahogy hátra dőlök a székemben.
Tudom én, hogy mindenkinek nagyon sok dolga van, hiszen az élet ilyen, ha az ember dolgozik, de attól még számomra az én időm volt a legdrágább. Intéznem kellett a Síparadicsom ügyet folyamatosan, mert ha azt akartam, hogy haladjunk is valamerre, akkor a maradék szabadidőmet is arra kellett rááldoznom, hogy lépéseket tegyek a cél érdekében, vagy esetleg kigondoljak pár megoldást, tervet, hogy hogyan lehetne még inkább népszerűsíteni a helyet. Ha így haladunk, akkor a rohadt Holiday elviszi minden vendégünket, és nem fog elég bevétel befolyni hozzánk. Annak nagyon nem örültem volna, hiszen kész kudarc lenne számomra, márpedig azt világéletemben nehezen viseltem. Oké, mindenki nehezen viseli, ha veszít, de én különösen a szívemre vettem. Gondoltam, hogy Isa már rájött, hogy megérkeztem és számít is rám, de azért az illendőség azt diktálta, hogy bekopogjak. Talán nem is volt akkora hiba, mert amennyire meg tudtam állapítani, ő is teljesen el volt havazni, és akkor még finoman is fogalmaztam. Egyik fülén telefon volt, és javában magyarázott valakinek, aki sejtéseim szerint nő lehetett. A hangjának foszlányait tisztán hallottam, szóval inkább csak leültem a székre és magamhoz képest türelmesen megvártam, hogy végre velem is beszélgessen egy kicsit, ha már átjöttem ide. Utána ugyanúgy vissza kell majd rohannom a saját irodámba, amilyen hamar csak lehet. Szerettem volna tárgyalni az alkalmazottaimmal, persze csak azokkal, akik magasabb szinteken voltak elhelyezve, konkrétan közvetlenül alattam. - Úgy látszik, hogy ma mindenhol az van – küldtem felé egy mosolyfélét, bár nem olyan volt, mint amiket a tévében vagy az újságok képein szoktam osztogatni. Azt sem tudom igazából, hogy mikor volt utoljára példa arra, hogy én szívből nevettem volna valamin. Ez elég szomorú, sőt, mi több, nagyon szánalmas is. Olyan lettem, amilyen régen nem akartam lenni; karrierista, törtető nőszemély. – Egy teát elfogadok, köszönöm! – most, hogy így említette, tényleg meg is kívántam. – Ha több kávét iszok, akkor attól félek, hogy szétrobbanok a koffeintől… - tettem hozzá, míg vártam, hogy valaki behozza, amit kértem. Eddig észre sem vettem, hogy mekkora szükségem lenne rá. A kávé lesz az egyszer, ami teljesen tönkretesz. Tudom, hogy nagy találmány, de attól még nem a legegészségesebb, az is biztos. Nem mintha nekem ilyenek miatt kellene aggódnom, de azért az utóbbi időben igyekeztem egészségtudatosan élni, már amennyire meg lehetett oldani ezt az én feszített munkatempómmal. - Nos… - kezdtem bele, és ha megérkezett a tea, akkor ízesítettem is az igényeim szerint. – Az a nagy helyzet, hogy változásokat tervezek a Síparadicsommal kapcsolatban, bár ezt már lehet, hogy észre is vetted – közben óvatosan letettem a kiskanalat és a számhoz emeltem a poharat, hogy igyak egy kortyot. – Beszéltem Sheilával, és a segítségével kiadatok egy új katalógust, hogy csalogassa a turistákat. Szeretnék bele szép képeket, interjúkat, véleményeket mind a dolgozóktól, mind a vendégektől. Tudod, pozitív visszajelzéseket… - foglaltam össze csak úgy tömören. – Arra szeretnélek kérni, hogy csináld meg nekem ezeket az interjúkat, ha van egy kis időd. Mivel úgymond a falkáé a hely, ezért szeretném, ha többen is vállalnának részt ebben a kis felújításban – jelentettem ki, aztán hátradőltem és újra beleittam a teámba, arra várva, hogy mit felel nekem.
-Igen ismerős. Sajnos én is kávéfüggő vagyok. Próbáltam áttérni a teára, de az nekem nem használt...Így marad a kávé!-Tudom nem azért jött, hogy erről beszélgessünk, de azért egy kis baráti társalgás csak nem zavarja őt. Nem sűrűn szoktunk a házban sem beszélni. Mind a ketten sokat dolgozunk és szerintem olyan nagyon nem is lenne sok közös témánk...De persze ez nem azt jelenti, hogy bajom lenne vele. Örömmel beszélgetek vele, ha úgy adódik, de nem szoktak direkt felkeresni a társaságát. Figyelmesen hallgatom végig a terveit és a kérését. Tetszik nekem a ötlet nagyon is. Valóban rá férne arra a helyre egy kis dopping. Bár sok így is a turista aki meglátogatja, de egy plusz bevétel sosem árthat. -Ez remekül hangzik és természetesen benne vagyok a dologban. Viszont csak a hétvégeimet tudom rá áldozni és maximum néha a délutánjaimat. Napközben nem nagyon lenne erre időm, de persze megcsinálom. Örömmel segítek. Esetleg azt tudjátok, hogy körülbelül hány ember véleményére lennétek kíváncsian? Persze tudom függ ez attól is, hogy ki mit nyilatkozik és mennyire segítőkész, de az segítség lenne, hogy húsz vagy ötven emberről van szó illetve, hogy minden dolgozót kikérdezzek, vagy csak párral készítsek interjút.-Ha tudom, hogy körülbelül hány emberrel is kell számolnom rendesen be tudnám osztani az időmet és így talán egy héten belül már oda is adhatnám neki a kész anyagot. -Amúgy mit szólnál egy olyanhoz, hogy a városban is körbe kérdezősködni....Tudod, mint néha a tévékben is látni, hogy random megállítanak embereket és adott témában interjúztatják őket. Aztán aki örömmel segít és válaszol a kérdésekre kaphatna egy kupont...Bár ebbe nem akarok beleszólni. Nem én vezetem a helyet, így nem tudom, hogy ilyen dolgokban mennyire lehet belemenni. Csak ötletként dobtam fel.-Ha már felkeresett, hogy segítséget kérjen úgy véltem nem lesz nagy gond, ha más ötletet is adok nekik. Természetesen nem fogok megsértődni, ha nem tetszik neki és elveti. Nem vagyok én ennyire érzékeny kislány. -Hmm de térjünk is vissza a feladatomhoz. Van esetleg pár konkrét kérdés amire tudni szeretnétek a választ, vagy ezt teljesen rám bízzátok?-Természetesen nekem erre is vannak ötleteim, de lehet, hogy ő már kigondolta, hogy miket is szeretne hallani. Miközben a válaszát hallgatom elkezdek kortyolgatni a kávémból. Mi lenne nélkülem e nélkül!
Örültem neki, hogy azt láttam Isán, érdeklődik a dolog iránt. A kávéval kapcsolatos megjegyzésére csak mosolyogtam, mert valójában engem sem pörgetett fel a tea annyira, de ez nem számított. Most leginkább csak udvariasságból fogadtam el és nem azért, hogy koffeinnel bombázzam a testemet. Csakis a feladatomra akartam koncentrálni és arra, hogy minél inkább visszafogjam magam attól, hogy bő lére eresszem ezt az egészet. Bizonyára feltartottam őt a munkájában, és igazság szerint a magaméval is el voltam egy kicsit havazva. Mindig akadt valami, amit el kellett intézni. Ez már csak ilyen, ha az ember egy olyan helyet vezet, mint a Síparadicsom. - Azt nem is várom el tőled, hogy emiatt a munkádat hanyagold el! – tisztáztam gyorsan, mielőtt még félreértené. Az oké, hogy rangban felette álltam a falkában, viszont ez teljesen más volt. Eszem ágában sem volt parancsokat osztogatni, ez egyszerű szívesség volt, amit tőle kértem, nem több. Akár vissza is utasíthatta volna, ha ahhoz van kedve. Nem sértődtem volna meg, csak egy kicsit bonyolultabbá tette volna a dolgokat. Ez minden. – Igazából ezen annyira nem gondolkoztam el… - vallottam be, amikor arról érdeklődött, hogy mennyi emberrel kellene beszélgetnie. – Nyilván nem szükséges, hogy minden alkalmazottól érdeklődj, és ha valaki negatívat mond, az úgysem kerül majd be a katalógusba. Viszont, ha ilyen történik, megtennéd nekem, hogy azt is feljegyzed? Csak mert időnként nem árt meghallgatni a kritikát is, hogy változtatni lehessen rajta. Maximum úgy ítélem meg, hogy az illető nem való a mi csapatunkba – vontam meg a vállaimat. Én abszolút így gondoltam ezt. Vagy hasznát tudom venni annak is, ha rosszat mondanak, vagy nagyon összeférhetetlennek ítélem meg az adott munkaterülettel és kirúgom. Mindig vannak olyanok, akik állást keresnek, szóval nem tartottam attól, hogy az esetlegesen megüresedő hely nem lenne betöltve. - Nem is olyan rossz ötlet… - dünnyögtem magam elé, miközben megfontoltam az általa elmondottakat. – Sőt, lehet, hogy akár ezt is be lehetne venni. Nem rossz az, ha a helyieknek is van véleménye a Síparadicsomról, talán még előnyünkre is válhat. Csináld csak úgy, ahogyan szeretnéd, oké? – nem azért bíztam rá, mert ne igazodtam volna el a témában, hanem egyszerűen csak szabad kezet akartam adni részlegesen, hogyha már megkértem, akkor úgy csinálhassa, ahogyan neki jó. Végül is, ő az újságíró, nem? Én alapvetően csak egy PR-os vagyok, a vezetésen túl. - Viszont az itt lakóktól annyira sok vélemény nem kell, csak néhány. Hogy ott legyenek példaként, de ez minden. Leginkább a vendégektől szeretnék majd olvasni nyilatkozatokat, ha megoldható – még egy mosolyt is küldtem felé, amolyan biztatásképpen. – Mint mondtam, kérdezd azt, csináld meg úgy, ahogyan jónak látod. Nem is tudom igazából, hogy mire lennék konkrétan kíváncsi. Leginkább csak arra, hogy érzik magukat, miért szeretnek odajárni, mi a véleményük a szolgáltatásokról, ilyesmik. Csak olyan általános dolgok, semmi extra – legyintettem egyet, majd újabbat kortyoltam a kezemben szorongatott bögréből.
Taz szavaira csak bólogatni tudok és örülök is legbelül, hogy tetszik neki az ötletem. Már megfogalmazódott bennem pár kérdés, amit majd le is fogok magamnak jegyzetelni, amint elmegy. Most nem ezzel kell foglalkozni. Inkább csak kérdezgetek még tőle. -Természetesen a negatívakat nem terveztem beletenni, de valóban jól jöhet, hogy miben látnak hiányt, vagy min változtatnának ezt majd persze a városiaktól és a turistáktól is megkérdezem. Mindig van egy apró dolog amivel jobbá lehet tenni a helyet. Félre ne érts, nekem semmi bajom a síparadicsommal. Igaz nem rajongok magáért a sportét, de néha meglátogatom a helyet és eddig nincs okom panaszra.-Az ajkaim kicsit mosolyra húzódnak, majd már folytatom is az ötletezést. -Viszont még egy dolog! Esetleg veled is készítenék egy interjút, hogy te neked mit jelent a síparadicsom, mik a céljaid, miért ezzel foglalkozol meg ilyenek. Természetesen ha nincs időd letudhatjuk emailben is, de szerintem esetleg ez is érdekes lehet, hogy a vezető, hogy látja az egészet. Persze ezt sem gondoltam úgy, hogy oldalakon keresztül...Csak esetleg pár szóban megemlíteni, de nagyrészt a vendégek, dolgozók véleménye lenne benne!-Annak örülök a legjobban, hogy nem korlátozz. Magam módján csinálhatom és mivel bízom is a tehetségemben, így nem tartok attól, hogy nem tetszene neki a végeredmény. Ám mielőtt elköszönnénk egymástól egy nagyon fontos kérdésre még meg kell kapnom a választ. -És mikorra kellene ez nektek? Meddig van idő megcsinálni?-Mert természetesen megvárakoztatni sem fogom őket. Igaz általában a hétvégéimet inkább próbálom azzal eltölteni, hogy pihenek és a ház körül dolgozom, de ennyit igazán megtudok tenni a családom egyik tagjának.
- Ugyan, ne szabadkozz! – mosolyodtam el halványan. Most nem volt szükségem arra, hogy bájologjak, hiszen nem a tévében szerepeltem és nemi s egy újságnak adtam interjút vagy csináltattam éppen képet. Nem, Isa csak a falkatársam volt, aki előtt ostobaság lett volna arra fecsérelnem az időmet és az energiámat, hogy megjátsszam magam. Alapvetően nem a kedves, bűbájos természetemről voltam híres, ezt el kellett fogadni, ehhez pedig az is hozzátartozott, hogy nem osztogattam sűrűn a mosolyomat. – Sok javítanivaló van rajta, legalábbis ahhoz, hogy az én elképzeléseimnek megfeleljen. Ez nem egyszerű, én is látok hiányosságokat, meg korszerűsítésre váró dolgokat, de hát csak nemrég kaptam meg az irányítást… - vontam meg a vállaimat egyszerűen. Előtte is láttam én, amíg csak PR-osként dolgoztam ott, de addig nem volt kifejezetten beleszólásom a vezetés ügyeibe, csupán a reklámokkal kapcsolatban. Nos, ez most szerencsére megváltozott és én kezdettől fogva élveztem. - Rendben, lehet róla szó! – egyeztem bele egy bólintás kíséretében. – Nem szeretném, ha rajtam lenne a hangsúly. A képem ugyan díszeleghet benne egészen nyugodtan, úgyis tudja az egész város, hogy ki vagyok, úgyhogy a másik falkának sem lenne túl nagy meglepetés szerintem. Már biztosan tudják, hogy én vezetem a Síparadicsomot. A terveimről viszont nem nagyon akarok írásos bizonyítékot, mert ezek egyelőre csakis rám, és esetleg rátok tartoznak. Még csak az kéne, hogy a chicagóiak tudjanak róla és ők is elkezdjenek valamit alakítani a hoteljükön – dünnyögtem magam elé, még a szemeimet is megforgattam. Pontosan azért csináltam ezt az egészet, hogy méltó konkurencia lehessünk nekik. Régebb óta voltunk itt, és nem akartam hagyni, hogy még a turistáinkat is elcsalogassák. Éppen elég volt az is, hogy a területünkre fájt a foguk, azért ilyen könnyen nem voltam hajlandó átadni mindazt, ami gyakorlatilag személyesen is kötődött hozzám, hiszen én itt születtem még az előtt, hogy fehér ember rátette volna a lábát erre a területre. Most meg, tessék! Idejött ez a horda és máris mi lett az eredménye? Káosz. - Hmm… jó kérdés! – dünnyögtem, miközben magam elé meredtem és kicsit még a szemeim és elkeskenyedtek, ahogyan hunyorítottam velük. – Már megbíztam a fotóst, szóval szerintem maximum, de nagyon maximum két hét. Az elég lesz? – kérdeztem komolyan. Sheila azt mondta, hogy ő olyan gyorsan megcsinálja, ahogyan csak lehetséges, ha minden a kezében lesz. Márpedig a képek el fognak készülni idővel, ebben biztos voltam. – Van még esetleg valamilyen kérdésed? – érdeklődtem azért, miközben leraktam az idő közben kiürült csészémet az asztalra.
Természetesen miközben Taz részletezi az ötleteit én pár fontosabb szóban feljegyzem magamnak a feladataimat. Ma már nem fogok tudni ezzel foglalkozni és az tuti biztos, hogy holnapra csak a megbeszéltek felére fogok emlékezni, így inkább rászánok egy kis időt, míg lejegyzetelem. Az sokkal kínosabb, ha fel kell hívnom őt és újra átbeszélni a dolgokat. Ha jól értelmezem neki sincs túl sok szabadideje. -Ez természetes! Nem akartalak a középpontba helyezni, de úgy vélem nem rossz, ha egy keveset rólad is olvasnak. Az a tapasztalatom, hogy ha megismerik a tulajt akkor sokkal nyitottabbak, bátrabbak a vendégek. De mondom még egyszer te csak egy kis részt foglalnál el és akkor a tervekről nem is fogok írni.-Bár nem hiszem, hogy a másik falka tőlünk vennék az ötleteket, de ha Taz nem szeretné, akkor tiszteletben tartom. Most mégis csak ő az ügyfél, szóval azt kell csinálnom, amit ő mond! -Két hét? Nos nekem az tökéletes. Szerintem majd előbb is elkészül, de inkább maradjunk a két hétben!-Pár napot majd eltöltök a síparadicsomban és addig annyi embert kikérdezek amennyit csak tudok. Maximum majd megint éjszakázni fogok, de ehhez már hozzászoktam, így ez is lassan az életem része. Majd pihenek, amikor lesz rá időm! -Nincs más kérdésem! De ha esetleg felmerül valami írok, vagy telefonálok majd, de megpróbállak nem zaklatni, mert neked is sok munkád lehet! Mindent beleadok a munkába és nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog a végeredmény.-Közben fel is állok és lassan elindulok az ajtó felé. -Tudod, ha bármi másban tudok még segíteni csak hívj! Szeretem én is azt a helyet és tényleg jó lenne, ha minél sikeresebb lenne és most nem csak a másik falka miatt.-Az ajtóig elkísérem őt, hiszen mégis csak úgy illik. -Nos szia és akkor majd kereslek!-Nem akarom kidobni, de végül is mindent megbeszéltünk már és még lenne elég sok munkám, így ha nincs más kérése visszatérnék az előző dolgaimhoz.
//Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, hogy csak most sikerült írni! Köszi a játékot! //
- Rendben! – egyeztem bele végül abba, hogy akkor én is megjelenjek a prospektusban, bár annyira még mindig nem volt hozzá kedvem. Az addig oké, hogy tévében már láthattak a helyiek, és afféle közszereplővé váltam időről-időre, de ez most más volt. Nem tudom, hogy mitől, de annyira nem volt kedvem ahhoz, hogy megjelenjek én is, mint valami hirdetés. Ha azonban ettől népszerűbb lesz a hely, akkor bizony nem vagyok semmi jónak az elrontója. Végül is, Isa tudja, hogy mi kell ehhez. Jó, én is tudtam, de most nem volt kedvem ilyesmiken gondolkozni, jobban esett, hogy átadhattam valaki másnak ezt a feladatot. - A két hét szerintem teljesen ideális. Ha mégsem készülnél el, akkor sincs semmi baj, maximum csúszunk egy kicsit, de annyi. Konkrétat igazából Sheilával sem beszéltem meg, pont azért, mert nem tudom pontosan, hogy a részletek mikor fognak végre készen állni arra, hogy összeálljanak egy egésszé. Gondolom megérted… - vontam meg egyszerűen a vállaimat, miközben leraktam az asztalra a már korábban kiürült csészémet, és arrébb toltam azt, mielőtt véletlenül leverném a széléről, és összetörne. Nem lett volna túl jó. - Nincs kétségem felőle – mosolyogtam rá halványan, miközben biccentettem egyet elégedetten. Szerettem, ha jól mentek a dolgok, és most határozottan úgy tűnt, hogy elindultak valamilyen irányba. Ez csak jót jelentett, magát a fejlődést. Legalábbis számomra mindenképpen, és már izgatottan vártam, hogy milyen lesz ez a katalógus, ha elkészült és mindent egyben látok majd, teljes egészként. Akiket eddig megkerestem és feladattal bíztam meg, mind remek munkaerőnek számítottak, így én nem is nagyon akartam beleszólni abba, hogy mit és hogyan oldjanak meg. Megfogják, méghozzá jól. Éreztem a zsigereimben, hogy úgy mondjam. - Hívj nyugodtan egyébként! – tettem még hozzá, a biztonság kedvéért. Erre most mindenképpen időt akartam szánni. Nyilván, ha tárgyalásom van, akkor nem fogok ezzel foglalkozni, de más esetben készen álltam rá, hogy mindenféle felmerülő kérdést megválaszoljak a legjobb tudásom szerint. Míg ezt végiggondoltam, én is felálltam a székről és megindultam az ajtó felé, a másik nőstény mögött. Nem éreztem úgy, hogy ki akarna dobni, mert nekem is sietnem kellett vissza, és egyébként sem terveztem hosszabb látogatást annál, mint ami mindenképpen muszáj volt. - Majd várom akkor a hívásod! – erősítettem meg azért, nehogy véletlenül elfelejtse. Nem mintha ettől tartottam volna ténylegesen is, de azért jól esett elmondanom még egyszer. Miután búcsút intettem falkatársamnak, újra végigsétáltam ugyanazon az úton, amelyen jöttem, és meg sem álltam a hotelig. Nekem is sok dolgom volt még, ezek közül pedig néhány halaszthatatlanul nehezedett a vállaimra.
// Én is köszönöm a játékot, és semmi baj a késésért! : ) //
Kezdőlap
Köszi a játékot! 
//
