- Nem, nem ezért. * Rázom meg hevesen a fejem és ha nem volna nyakam már tuti leesett volna a heves mozdulatban. De jó tudni, hogy nem minden kapcsolat ilyen és ez valahol jó, mert az azt jelenti, hogy a magunk kis hülyeségén kívül nincs semmi más, ami nincs rendbe köztem meg Darren között.

Azzal nem mondott újat, hogy Ő nem Sammie. S annyira nem is voltam kötözködős hangulatban, hogy benyögjem, hogy "Tényleg? Eddig észre sem vettem." Csak pislogok a kék íriszekbe, melyek most sokkal tisztábbak és nem kell ész sem, hogy kitaláljam, hogy a farkasa íriszei. Hisz már láttam és egy mély szegletemben össze is rezzenek. De ez olyan mélyen van, hogy talán Jamie nem is érzékeli ezt az egészet. Tekintve, hogy a többi kusza dolog, amit nem tudok jelenleg kibogozni elnyomja. Amire az érintése, a pulcsi finom surranása is rá tett egy lapáttal, ahogy már a bő darab a könyökömig láttatni engedte a vállaim. Kissé zavartan nézek rá, miközben végig húzza a kezét a mellkasomon. Olyan, mintha égetne a nyoma abban a vonalban és zavarommal együtt nő bennem valami más is. Az a kósza bizsergés kiterjed mellkasomra és egy kicsit kapkodni kezdem a levegőt, ahogy lesütöm a tekintetem. Barátkozzak meg vele... édes vagy Jamie. Cseréljünk. Viseld Te, aztán majd meglátjuk mit szólsz.*
- Nem tudok... * De csak ennyit mondtam. Ahhoz még... túl friss és bár sosem voltam hiú most mégis. Talán ez jár azzal, hogyha tudom, hogy valaki látja? Hogy akár hozzá is érhet? Vagy csak azért nem érdekelt mert nem volt minek érdekelnie? Mindegy most, majd otthon megválaszolom ezeket a kérdéseket ahogy sok ezert mást is. De ismét szólok s nem épp biztató a válasz. Most csinálok totálisan marhát magamból. Sőt...attól is nagyobbat. De mégis mit tehetnék? Ennél jobban, hogyan mondhatnám el neki, hogy mit akarok, úgy, hogy én sem tudom? De ahogy közelebb araszol csak ismét rá kapom a tekintetem és a farkasom lusta hanyagsággal nyújtózik egyet és áll lábra bennem, hogy megrázva magát megnézze, hogy mégis mi avagy ki az aki inzultálja és mégis mit akar valójában? Sárga tekintetemen látszik az érdeklődés, azonban a kétségek is melyek ott vannak a felszínen. Érzem, hogy hozzám ér, ámbár mivel rég visszavette a felsőjét így nem zavar túlságosan, legalábbis figyelmen kívül tudom hagyni.*
- És ha nem tud? * Kérdeztem vissza a szavaira. Keze az arcomhoz ér s mint egy gyerek - hisz az vagyok, azt hiszem - billentem kissé oldalra a fejem, hogy arcom az ujjaihoz, a tenyerébe simuljon, csak úgy mint Papának, Stevenek vagy Darrennek mikor az arcomhoz értek. Megint itt van azaz érzés, hogy kicsi vagyok és elveszett. Mintha minden egyes pillanattal ezt is erősítené Jamie a másikkal egyetemben. Ámbár nem ez az érintés volt az mely, tette hanem maga a lágyság, kedvesség de ezekben mégis valami határozottság vegyül. Nem fél hozzám érni, nem bizonytalan s pláne nem azért, hogy vajon most fogom szét rúgni a seggét vagy a következő mozdulatnál. Nem vagyok vadállat. Csak egy lány vagyok. Lehetek csak egy lány? Akarhatok én ilyet? James vajon most mit mondana vagy Apu? Steve már szétszedte volna Jamiet, Sam megvetne... Nem tudom mi lesz, azt meg végképp nem, hogy mit kéne csinálnom.*

*A mentális lendületre farkasom összerezzen, nekem csak a homlokomon éledeznek apró ráncok. Ő megijedt, én pedig csak finoman mozdítom egy picit a fejem, hogy a kezébe simulva a simogatás illúzióját keltsem, avagy alá segítsek a mozdulatnak. Szükségem vagy egy kis törődésre, arra, amitől eddig megvontam magam szándékosan. Egyik út sem járható, de mi lenne ha mondjuk volna egy közép út s két oldalt kísérne a kettő? Hallom Jamie heves dobbanásait, melyre a sajátom ver visszhangot. Látom, ahogy emelkedik a tüdeje s több, apró lélegzetvétellel jut oxigénhez, mintha csak a szíve ritmusa pulzálna azt is. Kérdés, mással nem szolgálhatok és lássuk be, sosem voltam olyan alázatos, hogy megakarjam keresni a módját.
Keze a tarkómra siklik, míg a válasza mögé próbálok látni. Mit akart ezzel mondani, miközben nem mondott semmit? Kérdezném, hogy hogyan, mert hát nekem tudnom kell. De a szavak helyet érzem ahogy az ujjai kissé megfeszülnek a hajam alatt, a bőrömbe kapaszkodva. De a mozdulat továbbra sem bántó, sértő s pláne nem agresszív. Csak a fejem emelem meg, hogy ezzel mégis mit akar. Érzem a közeledését és nem ellenkezek, ahogy ezzel engem is magához von. Csak hiányolom az apró simításokat, melyek az arcom ölelték eddig. De még mielőtt szóvá tehetném ezt, vagy bármi mást - amiből lássuk be, csak egy újabb kérdés lenne - az előtt érzem meg a puhaságot. Kiáramló lélegzete csiklandozza az ajkaim, melyeket "jó" szokásom miatt szét harapdáltam s itt-ott apró seb volt rajta, amik még nem regenerálódtak. Apró simítások, melyek kényeztetnek, otthont nyújtanak. Törődés, amelyre hiába mondogatom, hogy nem, de szükségem van. Sérült kezem - azaz a bal - kissé remegve emelem meg és helyezem Jamie vállára. Ujjaim finoman - jóvicc, nem is tudok én olyat - feszülnek meg a vállain, ahogy megérzem a nedvességet az ajkaimon, az Ő nedvét, hisz nem tettem én semmit a nyelvemmel, csak egy halk sóhaj hagyta el az ajkaim, ahogy kissé megnyíltak. Heves, szinte már követelőző mozdulattal vettem el azt, amit felkínált a másik. Bizonytalanságom ott lappangott, mint az a bizonyos mumus a gyerekek szobájában az ágy alatt vagy a szekrényben, ami arra vár, hogy a lámpát leojtsák. Nos az én fejemben nem csak lekapcsolták, hanem rövidzárlatot okoztak. De ezt nem érezhette, legalábbis nem a mozdulataimból, melyek szinte szűnni nem akartak, mintha nem volna vége soha. Csak ott térdeltem, ujjaim Jamie vállába vájtak és ha csak nem volt neki sok - ami miatt eltolt volna-, akkor még mindig neki feszült a mellkasom, egészen addig, míg már levegőt sem kaptam. S nem érdekelt, pontosabban észre sem vettem, hogy időnként a fogaim a másikba ajkába marnak, még ha nem is sértik fel a bőrt. (Remélem.) Viszont a farkasom morranására ijedten kaptam hátra a fejem, és hátráltam el a másiktól. Amiből csak annyi sült ki, hogy a nagy gyorsaságban egyszerűen oldalra dőltem és lábaim kifordultak alólam, miközben levegő után kapkodtam.*
- Én... sa... sajnálom... ne... nem akartam. * Nagyszerű, átvettem a makogó királyok - azaz Jamie és Sam - szerepét vagy csak társultam hozzájuk.? Lényegtelen csak zavartam néztem minden felé, csak Jamiere nem. Fogalmam sincs, hogy mi baja van ennek a kis dögnek. Kapott törődést, újat mutattak neki, épp kiakarták elégíteni a kíváncsiságunkat... akkor mit morog itt nekem? *
- Nem tudom mi baja... sajnálom... nem lett volna szabad. * Húztam fel a lábaim és rá a pulcsit, hogy ne érezzem magam annyira kiszolgáltatva. Pontosan úgy, amilyenre Jamie nem adott okot. Nem értem, hogy mi baja. Kezdem azt érezni, hogy ennek a vacaknak semmi nem jó. Miért kell mindent kifordítania? Miért nem tud azzal a gyengédséggel megelégedni amit kap? De gondosan ügyeltem, hogy ne kelljen Jamie szemébe néznem, azonban éreztem a vágyát. Hogy is van a fordított pszichológia? Ha valami túl jó, ha valamit akarsz akkor azt vesd oda és már nem lesz olyan érdekes? Jah, valahogy így. Csak nekem pont nem ez kellet. Tehát mondjuk valami nagy baromságot...*
- Darren ki fog nyírni... ha kések... megint... * Gratulálok Ashley, ülj le egyes. Ki mást is hozhatnál fel, mint atyádat, akit egyébként baromira nem érdekel, hogy kivel mikor és mit csinálsz ilyen téren? Fussunk neki még egyszer...*
- Akarom, de... nem érzem magam késznek rá... azt hiszem. Nem tudom... Utálom... * Temettem az arcom a kezembe és legszívesebben elbújtam volna megint, minden elől. Csak azért mert nem vettem észre, hogy mi a baj. Mert nem tudom, hogy mi kell a testemnek. Csak azt, hogy kell... hát ha a pasikat a kaszás fejtse meg, akkor a nőket meg Ördög.*

*Hevességem bár tapasztalatlan, de mégis vad és határozott - éljenek az ellentmondások - mely viszonzásra lel jelenleg. Jamie keze nyomán halvány fájdalom kél életre bennem, ahogy az apró - hozzá képest - csípőmbe mar és majdhogynem ellentmondást nem tűrve szorít magához. Mozdulataim hevesebbek lesznek és érzem, ahogy szinte mindent elakar söpörni bennem az a valami. Példának okáért a gondolkodás, sem épp az ami jelenleg működőképes lenne. Ellenben mással, amely ily szinten még soha nem éreztem. A követelőzésem csak még magasabb fokra kapcsol, ahogy a nyakamon is megszorulnak az ujjak. De valami mégis beüt... pontosabban ki, ebből a mámorító állapotból. Köszi bolhás, én is csak jót akarok neked. Ja és az iróniám felsőfokon, melyet már oktatni kéne.
De ahogy kihátrálok érzem Jamieben kavargó érzéseket és nem csak elszégyellem magam, de még egy adag lelkiismeret furdalás is kél bennem életre. S próbálok valami magyarázat szerűt összehozni, amiről még én magam is tudom, hogy sovány vigasz de leginkább érthetetlen. Mindenesetre megpróbáltam, a torzult hangja ellenére. Viszont a fejem felkapom ahogy szaggatni kezdi a ruháit, legalábbis a felsőjét. Tekintetemben a korábbi zavarom ott van, mely vegyül némi értetlenséggel is.*
- Mit csinálsz? * Ennyit az ösztönökről, melyek még mindig nem kiabáltak, hogy ugyan mégis mit akar a másik. Biztosan csak lehűti magát a tóban vagy tudomisén... hirtelen megutálta a ruháit vagy azon fejti ki a dühét. De mielőtt még végig gondolhattam volna, hogy vajon erre miért is van szükség Jamie már rajtam hevert és kezeim satuként nyomta le, melyekkel hiába próbáltam erőt kifejtve felnyomni, azaz lelökni magamról. Csuklom kissé visszafeszül és ha elérem JAmie kézfejét, csuklóját akkor körmeimmel marok belé, hisz a lábaimmal már felesleges kapálózni hisz rajtam fekszik.*
- Szállj le rólam Jamie... * Nem kiabálok, pusztán kérem a másikat, miközben érzem, hogy a farkasom még ugyan vár, de már idegesen kajtat bennem. Türelmes, várja, hogy Jamie eleget tegyen az akaratunknak. De ehelyett, csak a marást érzem meg a vállaimon. Ajkaim megnyílnak, ahogy a fogait érzem. Nyomják a bőrt, mely átszakadva enged utat kifelé a véremnek, míg befelé az izmokon, húson keresztül Jamienek egészen a csontig. Az már más kérdés, hogy mennyire mélyre hatol ezzel az egy mozdulattal. Az viszont nem, hogy egy keveredett sikoly hagyja el az ajkaim. Váratlan, ijesztő, fáj de mégis valahol ugyan olyan jó. Ennek van így értelme? A vér szaga, a saját vérem és félelme, a fájdalom és mégis az ismeretlen keveredése szinte dróton rántja elő a farkasom... Vagyis rántaná, ha Jamie nem akadályozná meg. Mentálisan feszül neki, hogy előjöhessen, s hasztalan próbálkozásra ha még van lehetősége, akkor megpróbálja kicselezni a másikat minden agresszió nélkül.

- NEM! * Morgom a parancsnak ható szavaira, s csak akkor érthette meg ezt az egyetlen szót, ha nagyon figyelt lévén, hogy a farkasom torzította a hangom. Azonban bár eszembe sem jutott elmenekülni, mégis megpróbáltam letaszítani magamról még egyszer. Tudtam, hogy hiába való. Jamie már egyszer maga alá terített és ott csak Darren szedett ki a karmai alól, s bár már nem vagyok két hetes, de a hímhez képest még mindig csak egy új szülött. Tudtam, hogy valószínűleg még csak mozdulni sem fog a másik, nem még, hogy le is taszítsam. Kicsi voltam én ahhoz. Sárga íriszeimben továbbra is a másikét lesik, ha nem fordult el.*

[+16]

[+16]

*Farkasom előtüremkedne és ahogy a fekete elé toppan, Ő megtorpan. Próbálná kicselezni a másikat, hogy ide-oda lépked és valahol majd elugrik mellette. De ahogy lép egyet és dobbant a másik... érzi belőle a fenyegetést. S azt hiszem, hogy nem unta meg az életét, hisz hasra vágja magát és marad ahol van, maga alá húzott farokkal és félelemmel töltve. De emberi felem az, mely nem megy. A kislány futna... ó de még mennyire. De nem, egy McLoyd sosem fut! Legalábbis nem el.  S dacom és makacsságomnak megfelelően válaszoltam egyetlen szóval és bár szabadulni próbáltam, de hamarabb verettem volna magam szarrá mintsem, hogy elfussak.
A vérem csöpög a nyakamra, az államra és karmazsin csíkot hagyva folyik tova' mintha csak épp a patakot akarná megformálni és Jamie álla volna a vízesés, mármint róla a vérem. Mely már szinte bekebelezte az elmémet. S a csókjával, mely kissé erőszakos meg is tette s én csak Jamie nyelvére harapva iszom ezzel az Ő és saját vérem keveredését minden egyes nyelésnél, miközben valami kemény feszül az ölemnek. Nem tudom, hogy mit vállt ki belőle, de én újra megpróbálom eltaszítani. S  meg sem lepett a reakciója, kinek tetszene ha valaki eltaszítaná magától? A parancsra azonban felmorranva ültem fel.*
- Ne parancsolgass! * Kiabáltam ezúttal a másikra. Hát mégis mi vagyok én? A kutyája, hogy itt nekem parancsokat osztogasson? A farkasom az maradt ahol volt, de engem, emberi felem nehezebb láncra verni mint Őt. De miközben felültem Jamie visszataszított a földre és ahogy hátra dőltem, harapásából kiindulva fájdalom cikázott végig a gerincemen, melynek köszönhetően, hogy elnyomjam a fájdalom ittas nyögésem ajkaim sértettem fel a fogammal, ahogy ráharaptam. Kezem pedig a harapásra siklott, hogy apró de mégis határozott nyomással próbáljam meg egy kicsit állandósítani a fájdalmat, hogy ne legyen minden mozdulatomnál új és zavarjon meg addig, míg nem kezd el gyógyulni. A franc. Viszont ahogy intim ponton érint s másik kezének ujjai a combomba mélyednek szemeim kikerekednek és mintha csak madzagon rántanának fel emelkedem hirtelen ülésbe, már ha tudtam. Viszont ahogy karma vágja fel a combom, újra sikolyra nyitom az ajkaim, lábam megrándul a keze alatt és ösztönösen próbálom meg kihúzni alóla, hogy lerántsam. De ott volt az, ami korábban a harapásnál, plusz Jamiből áradó vágy amiket még mindig nem tudtam hova tenni. Oké, Jamieből ezt már éreztem korábban is. De magamban nem tudtam helyre rakni, azt, ami belőlem fakadt. Szerintem megsütött a nap, elment az eszem még egy nyaralásra. Hogy lehet jó az, ami fáj? Hülye fakír órák. Várakozás, na az nincs bennem, ha csak azt nem lehet annak nevezni, hogy vártam, hogy Jamie mikor ad egy apró esélyt arra, hogy letudjam végre taszítani magamról.*
- Jamie ez fáj... * Jegyeztem meg, bár kétlem, hogy ez jelenleg meghatná. Érzem belőle az ösztönös, zsigeri vágyat. Az élvezetet, amit én pusztán annak a számlájára írok, hogy uralkodik felettem. Merthát... ha Ő nem akarja, akkor innen én már nem jutok el sehova. Legalábbis nem úgy, ahogy idejöttem. S bár felmerül bennem a kérdés, hogy hol van az a Jamie aki a műhelyben segített visszaváltozni és megvárta míg megnyugszom és kisírom magam. De nem kérdezek. Akkor nem is éreztem azt amit most. Ez... ez normális? Mondjuk, ezt már kérdeztem. Azonban valahol mintha harag is áradna belőle. Csak tudnám, hogy mivel bosszantottam fel. Azonban az ujjaim ismét a vállára siklik, már ha hagyta és rászorítva próbáltam kissé magamra vonni a figyelmét, hogy észre vegye, hogy valami nem egészen kerek. Vagy csak nekem nem volt az? De ha nem nézett rám, akkor bizony nem csak az ujjaim, hanem a karmaim is a vállába vájtak, hisz így fogtam mikor hagytam, pontosabban tudatosan hívtam elő a karmaim, hogy fájdalmat okozzak és ezzel talán felhívjam a figyelmét. Viszont érzem, ahogy a combomon a melegség vékony csíkban folyik végig, és ettől hirtelen mintha fáznék, hisz lábam remegni kezd. Mondja valaki, hogy az csak a vérem. Légyszíves.*

+16

[+16]

*Ebbe mi ütött? De a legjobb kérdésem az volna, hogy belém mi ütött és miért nem próbáltam meg még mondjuk kitépni a torkát, ha már úgy is elérem. Talán azért mert tudtam milyen szar hetekig pépeset enni és nem beszélni. Márha sikerül, ha nem, akkor valószínűleg én ismételném meg ezt a folyamatot, amiből köszönöm, nem kérek. S én is látom, hogy az erőszakos ellenkezés nem vezetne sehova. De azt hiszem a fájdalomból sem mert nem vagyok rest megjegyezni neki, hogy ez fáj. Ám közel sem megnyugtató a morgás amit produkál. Tudja. Jó. Abba is hagyja? Nem, a vigyorra nem erről árulkodik és arcom immár újra lángol, pedig még csak most nyalta meg... hogy mit csinálsz? Igen, jól éreztem, hogy lenyalta a vért a lábamról. Amivel még nem lett volna baj... azzal már inkább, hogy ez a nedv a combom belső felén volt, ott ahol korábban felhasította. Egyszerre remegett meg újra és rántottam meg ismételten ugyan olyan hévvel és éreztem, ahogy újra erősebben fog rajta, hogy ne tudjam kirántani. S nem figyel rám, vagyis nem úgy ahogy én szerettem volna felhívni magamra a figyelmet így az ujjaim s utána a karmaim a vállába marnak. De a reakció... érzem, hallom a nyögését s a belőle kiáradó levegő szinte perzseli a bőröm. Azonban az a kéj ami belőle árad megrémiszt és ijedtem kapom el a kezem megpróbálva ügyelni arra, hogy ne a vállával együtt tegyem, ámbár későn engedtem el, így a kezdeti rántásomnál kissé felhasítottam a bőrét, a húsát melyből a vér továbbra is rám csöpögött s itt-ott szintén vörös nyomott hagyott JAmie testén. Nem akartam látni, nem akartam éhes lenni és a gyomrom hangosan kordult meg ahogy farkasom is éhségét fejezte ki. Csak nem feltétlen úgy, ahogy azt Jamie várta volna. Vagy igen? Hisz a lábam remeg, a hasamban - merthát honnan tudnám, hogy az egy kicsit feljebb van - pedig feszítő érzés kell életre, melyről eddig ugyan tudomást sem vettem, de ott volt s most csak erősödött. Jamie szavaira sem nyitottam ki a szemem. Hisz ha nem látom, akkor nincs is és így meg sem történik. Igaz?
- Már rég elengedtelek... de ez nem jó. Szúr, feszít és minden baja van... és éhes vagyok. * Háh csak nőkkel ne kezdjen az ember vagy csak velem ne. Nem tudom mit engedjek el... gondolkozni már így sem tudok. Különben már rég megtaláltam volna a kiskaput vagy épp azt, hogy hogyan tudnám Jamiet annyira felbosszantani, hogy inkább darabokra akarjon szedni.*
- Nem bízok senkiben... * Ez a szomorú igazság, ha csak nem kimondottan három hímről van szó, akik már mind betöltötték a kétszázat. Senkiben nem tudok bízni és Jamie vérétől áztatott kezem a hasam aljára kapom a kezem, hogy finoman masszírozzam. Egészen hasonlít a menstruációs görcseimhez, csak ettől épp nem fetrengek és nem is vérzek. Vagyis, nem az miatt és nem úgy. Jézusom... igaz nem most fog megjönni??? Nem szabadna... az még odébb van. Oké, tévedtem... mégis gondolkozok.  Túl sok érzelem, belőlem, Jamieből mely valahol összemosódik és olyan mintha egy lenne. A vér illata, még így a szabad levegőn is sok és ha Jamie nem tartaná sakkban a farkasom már rég bundát növesztettem volna. Fájdalom, kéj, akarat, félelem, aggodalom, arcok, nevek, ostoba gondolatok. Ezek között mégis hogy tudnék rendet tenni? De nem kell. Azonban hogyan engedjem el? Erre mért nem tanítanak meg az edzéseken? Bármikor képes vagyok lecsendesíteni az elmém és az ösztöneimre hagyatkozni edzéseken. Ami akkor ciki, ha épp külső és nagyobb ingert kap a farkasom és teljesen másra használja az ösztöneit mint kéne. Itt miért nem?*
- Jamie, nem megy... hagyjuk, nem jó...* Suttogom lágyan, elveszetten... gőzöm sincs mit akar... vagy épp mi van tovább. Tényleg pornót kellett volna néznem Ryannel. De ehelyett, utolsó szavamnál Jamie kezéért nyúlok, azért, amivel továbbra is az ölem inzultálja és megpróbálom elvonni onnan, hogy ez mennyire megy... nem tudom. Lehet, hogy nem is érek el odáig, hogy a csuklója köré fonjam az ujjaim.*

[+18]

*Beszéltem, kértem. De szavaim bár ugyan azokra a fülekre leltek, de semmiképp sem hallták meg. Jamie továbbra is a maga igazát fújja és igyekszik elhitetni a káoszban egy momentumot; Hogy ez jó... Kiábrándító, hogy nem az. Kicsit sem tetszik ez az egész... érzés. Ezek a szélsőségek, melyek eggyé akarnak olvadni bennem - és teszik is. Hallom nevetését, mely az én oldalamról szemlélve egészen morbid. Én szenvedek s Ő ezen nevet. Vagy csak puszán kinevet? Egyik sem jó és ez csak feldühít.*
- Semmisem muszáj... * Suttogom dühödten a másiknak. Méghogy muszáj... hol él ez? Semmi olyan nem muszáj, amit én nem akarok. Vagyis... nem tőle. Tőle, nem. Nem kényszeríthet semmire. Így a kezéért nyúlok, miközben szavaim suttogom ismételten. Ám meglepő, hogy hagyja de a következőben már a megdöbbenés az, melytől kikerekednek a szemeim. Érzem a bőrét magamon, a combjaim között - melyek ösztönösen szorulnak össze, ahogy megérzem és csak pislogok nagy zöld szemeimmel a másikra. Vonásaim megfagytak, de tekintetemben továbbra is a kéretlen, kellemetlen közelség riadalma látszik. Ahogy ott kavarog benne a kietlen tanácstalanság. Ámbár a kezdeti szomorúságot legalább elűzte, mely eddig hajtott. A fájdalom apró lángja ott pislákolt, ujjaim továbbra is szorosan kulcsolódtak a csuklója köré. De a megkönnyebbülés az, mely ezeket kissé háttérbe szorítva kebelezi be az érzékeim. Vége. Nem csinálja tovább. S ha nem volna ilyen közel, még mosolyognék is ezen érzésem következtében. Ezt az érzést a morgása sem tudja eloszlatni, de az ujjaim meglazulnak. Vége. Nem kínoz tovább. Nem hagyja, hogy a káoszban vergődjek mely már szép apránként kezdett el felemészteni. Okom sincs tovább "lefogni".
Szavaira felelnék, már nyílik is a szám, hogy megkérjem, szálljon le rólam. Mennyivel kényelmesebb lenne, úgy beszélgetni tovább... de vajon menne úgy, mintha mi sem történt volna? Nem tudom, de ezt nem is fogom megtudni, hisz szólni nincs időm már érzem is a fogait a fülemen melyre egy megdöbbent sóhajba fordulnak ki nem mondott szavaim. Apró fájdalom, mely inkább már nem is az. Nem, erre az egyre határozottan azt mondhatom, hogy jó volt. Apró borzongás indult meg bennem, abból az egy pontból sugározva és karjaim libabőrösek lettek. Ujjaim a másik hajába túrnak, egy kicsivel tovább elidőzve ott mint azt kéne, ezzel tartva a fülemnél, melyet a lélegzete még mindig csiklandoz, borzol ezzel nem eresztve, nem hagyva, hogy ez a röpke öröm tova szálljon azonnal. Ne csak érezzem, töltsön el, ékelje be csillogása a tekintetembe magát. Töltse meg energiáim, melyek szabadon lengtek körbe, s ez az apró tett űzze el a keserűséget.
De csak pár pillanat míg tartom, mintha nem is akarnám ereszteni. Ujjaim megfeszülnek a fürtjei körül és erőszakosan, a hajánál húzom hátra a fejét, hogy az Ő kék íriszeibe nézzek. Tekintetem beszédes, már ha nem fogta fel korábban azt, amit kiváltott. Ajkam megnyalva mégis szóra nyitom azokat.
- Hagyj... * Hangomban ott a kérés, ám a szóban szemernyi sincs. Határozott, szinte már parancsolóan adja a másik tudtára, hogy mit szeretnék. Ennyi elég volt, köszönöm... sőt, ha jobban megnézem még több is. Hát nem tudta ezzel kezdeni? Mennyi mindentől kíméltük volna meg egymást. Vagyis Ő engem, de ez túl önzőnek hatna. Azonban Ahelyett, hogy lemászna rólam ujjai kulcsolódnak az ujjaim/csuklóm köré s fejti le azt a hajából, hogy a fejem fölé tolva, mindkét kezem satuba fogja. Egyetlen mentsváram az, hogy talán nem akarja, hogy kitépjem a haját, viszont a kezem gyenge, továbbra is így nem esik olyan nehezére ezt megtenni, ha csak nem akarom, hogy megint szilánkos legyen. Tekintetembe némi rémület költözik, ahogy Jamie visszahajol. Kezeim megrántom, de csak a bőrt nyúzom meg kissé, ahogy az avaron mozzan alig pár centit.
Fogai a nyakamba marnak, ám valami más sokkal nagyobb fájdalommal párosul, mint azt kéne. Tekintetem kikerekedik, kezem ösztönösen rántom meg ahogy ajkaim néma sikolyra nyílnak... Testem megmerevedve feszül halvány ívbe, megemelve a csípőm melytől egész testemben érzem a sajgó érzést, melytől remegett.
A kis fehér szőrgombóc, az új, hirtelen ingerre ám annál hevesebb fájdalomra felmorran és nem csellel próbál kiutat lelni a test börtönéből, hanem ész nélkül, egy ugrással ront a másiknak, hogy eressze ki... hagyja, hogy tegye azt amire született s egyben védje is magát, pontosabban a testet melyben lakozik... Nem érdekli, hogy esélye sincs, pusztán a túl oldalra akar jutni, élni... szerencsétlennek gőze sincs arról, hogy épp nem megölni akarják s ezt a hullámot fenyegetésnek éli meg...
Egyszerre tölt el, feszít s tekintetem az égen lévő csillagokat szemlélik, melyből kissé több van, mint az egészséges volna. A fájdalom, a kellemetlen, hirtelen eltöltés saját szemeim elé is csillagokat hívott, melyek ott táncoltak pár pillanatig. Szívem hevesebben dobbant, légzésem zilált, mintha legalább a hegyre akarnék felfutni. A kínzó érzés tompulni kezd, miközben a nyakam harapdálja. Gondolom én azért okozva ott nagyobb kínt okozva, hogy a másikról elvonja a figyelmem. Vagy csak ennyire szadista? Egyszerre akarom, hogy takarodjon belőlem és azt, hogy meg ne mozduljon. Nem akarom, hogy bármit is kezdjen. Hisz ha kiszáll, újra érzem... ha megmozdul szintén. Sehogy sem jó.. nem akarom ezt a feszítő érzést. Ám testem megpihenve, ívét maga mögött hagyva óvatos mozdulatokkal ereszkedik vissza a biztos talajra igyekezve nem úgy mozdulni, hogy újra érezze. Még a látásom ki sem tisztult, légzésem sem csillapodott mikor Jamie szavai hatolnak az elmémbe. Ám a szavai elvesznek a kusza feketeségben, hallom, ám mozogni kezd és értelmezni aligha sikerül. Érzem a mozgását és ölem megy utána. Mikor elhúzódna, én megemelem, mikor visszafelé jönne én is azt teszem. Ó nem, nem biztatni akarom. Pusztán ha vele együtt - és nem ellentétesen - mozgok, akkor Ő nem mozog bennem. Nem érzem és nem fáj, mely már így is tompul és várom, hogy megszűnjön. Azt már fel sem fogom, hogy ezzel maximum csak felbosszantom, hisz nyilván nem kapja meg azt amit akar és mozdulatai hiába valóak legyenek bár mily hevesek. Kezeim ismét megrántom, hogy szabadulhassanak a béklyókból. De gondolataim... na azok már nincsenek.*

[+18 és zene]

[+18 és zene ]

*Egyetlen szó s megannyi változás. Változások melyeket nem tudok minek a számlájára írni hirtelen. Jamie nem mozzan, ami jó ám arca mégis baljóslatú. Vérem az egyetlen szín rajta, kacagása a távolba szál s nekem, a szőr is feláll a hátamon tőle, félelmem éledezni kezd korábbi megnyugvásom nyomán. Mint egy álnok inda kezdi el a testem s lelkem körbe ölelni, mint Csipkerózsika mesebeli várát, a tegnap esti mesémben. Bár ott a herceg csókkal ébresztette a királylányt és azt hiszem ez a pont volt az, mikor kitört belőlem a nevetés az esti tévézés közben. De most valahogy, még sem volt kedvem nevetni...
A fehér bundás, csak teszi azt mit jónak lát. Szabadulni igyekszik, hogy megfossza önnönmagát ettől a fájdalommal kevert érzéstől, melyre nem oly rég még kíváncsian és éhesen - bár másképp - kapta fel a fejét. Tettének következtében azonban hangosan nyekken a földön, ám nem rest újra iramodni, ámbár felkelni már nem tud, ahogy a karmok fonódnak a torka köré. Bár hirtelen, de nem ostoba... belátja, hogy ellenkezése hiába. Nem is tesz többet, addig bizony nem, míg a torkát szorongatják. HA eresztik, melyre esélyt nem lát - de azért lesi -, akkor bizony újra próbálkozik.
Fejezzem be? Hát ez meg van zavarodva? Hagyja abba és akkor abba hagyom, ennyire egyszerű a képlet. Azért teszem, amit mert épp fáj az amit csinál. Így bizony abba nem hagyom, kiabálhat velem ahogy csak akar. Ám a következő pillanatban már ellöki magát és első keserves sóhajom, nyögésem elhagyja az ajkaim, így adva a tudtára, hogy bizony érzem az ujjait a combomban. Ölem kietlen üressége viszont még ennél is nyilvánvalóbb. Már nem feszít, azonban olyan mintha sose akarna múlni az érzés, hogy ott már volt valami. Míg a hirtelen mozdulattól a csillagjaim eltűnnek, máris kapom a következőt... Farkasom összekucorodik és szűkölve vonyít fel az energiákra. Arcom ég, fülem cseng s vérem ízét érzem a számban melyre ösztönös, reflex válaszként öklöm lendül Jamie álla felé.
Kezeim azonban akár talált akár nem, a pendítésre magam elé helyezem, hogy tompítsam a puffanást, melyet sérült csuklóm megsínyli egy kicsit, de talán ebből még nem lesz nagy baj. Azonban még mielőtt ezt végig gondolhattam volna hajamnál fogva, csípőmnél rásegítve ránt fel Jamie térdelő pozícióba és beszélni kezd.
- Cseszd meg... *Szűrtem a fogaim között a döntésére, ám ez még mindig volt inkább egy keserves, utolsó próbálkozás mintsem bármi esélyes dolog. Mégis mit mondhattam volna? Eddig is hiába való volt minden szavam, most, hogy döntött mégis mit mondhattam volna még? Kezem hátra nyúlva igyekezte lefejteni a tincseim körül az ujjait, de a kísérlet csak addig jut, hogy elérem a kezét - ha minden igaz.
Hisz utána már csak a sikolyom az mely cseng a fülemben, a fájdalom szava mely végig járta az egész testem, mintha csak egy ostorral szántottak volna végig rajtam. Vérem szaga mely a combomon hagyta nyomát az orromba tolult és az erdő sem űzte innen messzire, távol mintha nem is a sajátom volna. Újra eltölt, szakít - legalábbis én így érzem - minden egyes mozdulata, mellyel ki-be járkál bennem. Mozdulatai gyorsak, hevesek s mikor épp lassít akkor is csak azért, hogy némi megváltást, reményt keltve arra, hogy itt a vége nyomakodjon újra előre vadul, ezzel csak tovább szítva, újra életre keltve a már kevésbé sajgó érzést. Adva és mégis elvéve valamit. Testem szép apránként szűnik meg ellenkezni és ahogy a sötétség, mélységes üressége eloszlik a szemeim elől, szívem heves dobbanásai nem vernek már visszhangot a fülemben, minden más hangot mellőzve jut el hozzám, hogy bár továbbra sem álmaim ne továbbja mégis valami oknál fogva már nem oly tiltakozó a nyöszörgésem és a feszítő érzés újra életre kél bennem, minden mozdulattal hevesebben vágyva, ösztönösen akarva kitörni, ezzel pedig valami faramuci kielégűlést adni.

Ellenkezésnek már nyoma sincs, sem a tartásomban, sem az energiáimban. Talán most fogtam fel ésszel is, hogy nem megyek vele már semmire. S bár eddig is felesleges volt, de legalább elérhetném azt, hogy ne legyen ily mód kegyetlen és szadista. Lévén, hogy továbbra is tart a csípőmnél(?), így szinte biztos lehet benne, hogy szabadulni úgy sem tudnék. Mégis, óvatosan próbálok meg felemelkedni, ám el nem mozdulva - távolodva - Tőle csípőmmel. Pusztán a hátam akarom, hogy hozzá érjen. Csípőm feszül, ujjai a hajamban és, hogy semmiképp se vegye távolodásnak, így csak egy homorú ívet formál a testem és csak a vállaim, a nyakam és a fejem ér hozzá. Ha hagyta, akkor könny áztatta arcom fordítom felé, hogy ajkaim szóra nyitva szólaljak meg ismét. Ám csak a sóhajaim, nyögésem az mely értelmezhető.
~ Nem érlek el Jamie... Kérlek... forduljunk meg. ~
Próbáltam hatni arra, hogy így neki sem lehet jó, bár az amit és ahogyan csinálja másról árulkodik akár csak az energiái. Nagyon is élvezi azt, hogy ennyire fölényben lehet és tenni nem tudok ellene semmit. Ha minden igaz, kezem közben hátra nyúlva fonódott Jamie nyakára, így kissé közelebb vonva a fejét, hogy a fülébe harapjak. Nem voltam kíméletes, ám Ő sem. Szóval akár kvittek is lehetnénk, a különbség annyi, hogy valószínűleg ez őt élvezettel fogja eltölteni.  De ha a tekintetembe nézett, akkor láthatta benne a megadást, hogyha enged akkor sem fogok elrohanni és nem csak egy ócska csel. Bár azt nem tudhatja, hogy jelenleg úgy érzem, hogy lábra sem bírnék állni...

Hátam ismét a hűvös avaron, tekintetem egy pillanatra az égre emeltem, ám továbbra sem találtam benne semmi vonzót, bár az előttem lévő hím szerűségben sem. Tekintetem mégis visszavezettem rá, ahogy a kezeiért nyúltam, melyeket a csípőm két oldalára futtattam fel/le. Jelezvén, hogy nem kell elhagynia azt a természetes állatiasságot mely eddig benne volt, csak pusztán némi teret engedni. Vicces úgy rávezetni valakit arra, hogy mi lenne a jó, úgy, hogy igazából én is csak sötétben tapogatózom még ha látom is a másikat, éhes tekintetét. Lábaim már nem szorítottam össze, bár amúgy is úgy éreztem, hogy sosem fogom tudni megtenni még akkor sem, ha nincs itt. S csendesen vártam, ahogy ha ott hagyta a kezét ujjaim a karján siklottak fel a vállára, kissé erősebben ráfogva mint az természetes volna. Zöld íriszeimből ugyan eltűnt valami, de helyette némi határozottság költözött a mozdulataimba. Veszteni már nem veszthettem sokat, sőt szinte semmit s nem akartam a holnapra gondolni, ráérek majd akkor ha már épp nem vérzek, vagy Jamie nincs a közelembe aki talán negatívumként fogja fel, ha megérezné, hogy elkalandoztak a gondolataim. Próbáltam vágyni, még ha nem is rá, legalább a tetteire, hogy ne legyen ennyire siralmas mint ahogy indult ez az egész. Legyen egy cseppnyi kárpótlás, öröm, hogyha érzi valaki a változást mégse a szomorú, kiábrándító igazságot kelljen mondanom, hanem eltudjam ódázni azt, amit mások már erőszaknak vélnek és fognak fel. De vajon én megfogom tudni tenni, azért, hogy Jamie ne kerüljön bajba miattam?
Lábaim nem kulcsolódtak köré, mégis honnan tudnám, hogy ezt kéne tenni? Azok csak kissé felhúzva hevertek terpeszben s combom remegett, az ölemben az üresség szinte tapintható volt, ahogy Jamie mozdulataira, tetteire vártam.

[+18]

*Jamie reakcióját érezve már egyáltalán nem bánom, sőt... örülök annak, hogy lassan és óvatosan emelkedtem fel. Ha hirtelen teszem, nem csak magamnak okozok fájdalmat, hanem a másik is félreérti, ami meg csak még több „kárral” járna. Ah... pasik... vagy csak Jamie ilyen? Nem tudom, de valahogy nem is foglalkoztat a kérdés. Hanem csak a szavaim... illetve az azt megelőző nyögésem. Jamie diadal ittas mosolyát látva azonban határozottan rántok egyet a csípőmmel előre, aztán csattanok vissza az öléhez. Szemeim kissé könnybe lábadnak... nem volt kellemes, de inkább lássak bármi mást az arcán mintsem ezt a vigyort. A szavai meg... bántanak, szinte már lenézőek és sértőek. Ami valahol mégis tetszik, de bántja az önérzetem. Így nem is reagálok rájuk már semmit. Megkapom amit szeretnék és csak ez a lényeg. Minden más most másodlagos... jobb esetben. Viszont szavai ellenére játékosan kap utánam, mint ahogy a farkasom tenné csak épp neki egy másik farkas farka vagy füle az mely csábító, addig Jamienek az ajkaim. Most játszik? Tényleg játszik? Uram atyám... mi minden van még amit magába takar egy ilyen nemi izé? Viszont némi örömmel tölt el, hogy sikerült neki örömet okoznom, melyről nem csak az energiái árulkodnak hanem az a számomra furcsa morgása is...

Némi meglepetéssel tölt el, hogy Jamie hagyja is, hogy irányítsam egy kicsit. Bár ez irányításnak túlzás volna hívni, egyszerűen csak éreztetni akartam vele, hogy azért mert engedett a kérésemnek még mindig Ő az erősebb és ezzel viszont saját magamnak is megadni valamit, ami jelenleg még az egyetlen dolog amire azt mondhattam, hogy jó. Ujjai szorosabban kulcsolódnak a csípőm köré, ahogy mozdulatai is olykor-olykor erőteljesebbek és mégis takarnak egy fajta érzékiséget. De senki ne kérdezze, hogy ez milyen vagy mi... nem tudom. Egyszerűen érzem, hogy már közel sem az a célja, hogy fájdalmat okozzon. Ez pedig a testem is csak folyton nyugtatja és hagyja ellazulni... már amennyire képes vagyok ebben a helyzetben. Hisz egy kis megnyugvás után testem folyton megfeszül, mintha csak felakarnék kelni innen. Holott csak Jamie mozgása az mely ívbe feszíti a testem s ilyenkor körmeim folyton belé marnak a vállaiba, ahogy szeretnék a helyemen maradni... nem elemelkedni a földtől valahova fel a felhők és csillagok közé... A felhők fölé melyek ott gyülekeznek a fejünk fölött.
Hirtelen nem tudom, hogy mit szeretne a kezeivel viszont ahogy megemeli a lábam valahol ösztönösen válik evidenssé, hogy mit is kell tennem. A csípő csontja szinte megtartja a lábaim melyek valahol a háta mögött kulcsolódnak szorosan köré, akár csak a belső izmaim. Minden egyes mozdulatával simogatja a combom és egyértelművé teszi, hogy itt van s csak rám „vár”. Ahogy nyakam cirógatja egy újabb s kéjesebb sóhaj szakad fel a torkomból és már nem csak tétlenül szorongatom, hanem ujjaim a hajába túrnak és belé markolva húzzák vissza a nyakamhoz ajkait, hogy ott játsszon... cirógasson s harapjon. Egy halk „kérlek” is kiszalad a számon vagy csak képzeltem volna? Csak szerettem volna mondani? Nem tudom már hol a valóság és mi a képzeletem szülötte avagy csak a szándékom melyeket már nincs erőm tettre váltani. Csípőm ellentétesen ámbár felvéve a másik ritmusát mozognak, ösztökélve a hevesebb viselkedésre, mozdulatokra. Kell. Érzem, hogy jelenleg már csak erre van szükségem. Másik kezem a csípőjére simít, hogy minden egyes lökése közben magam is rántsak rajta egyet. Valahogy már nem kellett a finomkodása... tettem amit a tudatalattim diktált, hogy tennem kell... hogy az jó lesz. Nekem is és neki is... ámbár önző mód, első sorban nekem.
Szavai szinte ködként borulnak körém és a levegő is nehéz lett... eső szagát érzem, de valahogy a kettőt nem tudom összekötni. Ujjai ismét intim ponton érintenek melyre kiráz a hideg és a mozdulatai kellemetlen érzést keltenek bennem. Így pár mozdulata után csak megfogom a csuklóját és elvonom szemérmemtől és a mellemre vezetem. Erőteljesen vonom magamhoz a hajánál, egyenesen az ajkaimra ahogy békén hagyja a nyakam. Nem, nem megy innen sehova. Markolásszon, ott van a keblem de ha már a nyakam nem kényezteti akkor se legyen tétlen a szájával. Talán ez az egyetlen „jó” dolog amire képes vele. Csókom vad, kíméletlen mégis táncra hívó ahogy olykor-olykor megharapom a száját vagy esetleg a nyelvét. Ám azért igyekszem közben a ritmusomra is figyelni, mely már inkább követelőző mintsem beletörődő. Akarom. Csak ezt tudtam, még akkor is mikor hideg cseppek kezdtek el hullani a bőrömre. De még ez sem hűtötte vissza a kedélyeim és ha csak Jamie nem vette zokon a mozdulataim, tetteim és továbbra is megadta azt, amit épp elvettem, elakartam venni akkor szólnom sem kellett, hisz arcom elég árulkodó volt. Zöldes íriszeim egy pillanatra lehunytam, mely ahogy kinyitottam már sárgán meredtek Jamiere, ahogy testem ívbe feszült és ajkaim közül egy nyögés szakadt fel, mely morgással vegyült amibe némi dorombolás volt hallható. A testem, a combjaim remegni kezdtek ám ujjaim markolása elárulhatta a másiknak, hogy nehogy abba hagyja. Csak folytassa, mintha épp semmi nem történne... Ó pedig történt, mintha ezer apró darabra készülnék hullani, hogy szétszóródva lebegjek az univerzumban, egy másik dimenzióban. Sok kicsi apró, de boldog darabra. Legalábbis én boldogságnak tudnám beazonosítani...
Zihálva, szinte kapkodva a levegőt ernyedtek el újra az izmaim ámbár remegésem nem múlt, de ez most fajta volt. Azonban nem tudtam volna megmondani, hogy milyen. Csak azt, hogy nem akartam , hogy még menjen. Miért is akartam volna? Nem tudom, de ujjaim már csak ernyedten lapultak meg a másikon apró, szinte alig érezhető cirógatásban. A gondolataim még nem egyesültek egy valamivé csak néztem az égre ahogy fentről a hideg cseppek csak hulltak és már Jamie hajából is rám csöpögtek. Na erre már elröhögtem magam, azonban az arcom egy grimaszba rándult ahogy nevetésem miatt megfeszültek a belső izmaim Jamie körül. Jézusom... ez akkor is fájni fog, ha kiszáll belőlem? Akkor tényleg ne menjen sehova... maradunk így... mint a kutyák. Összeragadva. *
- Mázli, hogy nem fázhatunk meg... * Hangom érdes, mint aki ezer éve nem ivott és ki van száradva. Úgy is éreztem magam. A torkom száraznak, erőm a nullán és még haza is kell mennem. Most mit kérdezzek? *
- Nem tudom mit szokás mondani ilyenkor, vagy kérdezni... de ha nem baj a filmes „nálam alszol?” klisét kihagynám... * Tényleg nem tudtam mit kéne mondanom. Azt, hogy köszönöm tuti nem. S nem azért mert a büszkeségem... nem, tudtam én bocsánatot is kérni ha jogosnak éreztem vagy beláttam, hogy nem volt igazam. Pusztán csak nem éreztem helyén valónak a dolgot.*

//Mint mondottam volt annyiszor; van amire megéri várni //

[+18]

*Minden bizonnyal vicceset mondhattam, bár fogalmam sincs, hogy mit. Ennek megfelelően pedig a szemöldököm kissé összeszaladva nézi a másikat, hogy most mégis min nevet. Aztán kitudja, lehet, hogy csak magán szórakozik ilyen jót... Azon én is szórakoznék a helyében. Tuti soha nem lenne rossz kedvem. De ezt az opciót most kizártam, és csak a némaságba burkolóztam. Próbáltam helyre rakni magamban ezt az egészet, de valahogy ez a tompa „fáradság” elnyomott minden gondolatom és a kielégülés meg minden érzékem szinte. De csak szinte, hisz a nyakam az sajgott még mindig és nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam nem lesz szép látvány. Ha mázlim van reggelre eltűnik és nem kell magyarázkodnom lépten-nyomon.*
- Edzésnek? * Hökkentem meg egy kicsit és szemeim összeszűkültek. Oké, minden csontom megmozgattam ez tény... de lássuk be, ha minden edzés ilyen volna... mindig elvesztenék valamit. De egyébként nem így van? Minden edzéssel, órával a farkasomhoz kerülök közelebb és alakulok így pedig az emberi valóm vesztem el. Bár az lassabb folyamat mint ez. Mindenesetre nem óhajtottam sűrűn ilyen edzéseken részt venni.*
- Az edzéseim szigorúak és sűrűek. Napi szinten vannak... Csak nem felcsapsz edzőnek? * Kérdeztem mintha azt kérdeztem volna, hogy mit reggelizett. Ámbár arcomra a gondolatra, hogy ezt mindennap csinálni kéne, vele, pír szökött. Azonban lássuk be, ezt én magam sem gondoltam komolyan. De ha Ő szemtelenkedik én mért ne csipkelődhetnék?*
- Bírnád Te azt egyáltalán? * S immár egy vigyor terült szét az ajkaimon, ahogy a kérdésem megtoldottam s mondhatni, hogy feltettem arra a bizonyos i-re a pontot. Csak nem nyel le keresztbe. Ha mégis... hát ennyi volt. Ahogy kiszáll igyekszem nem megnézni a művét. Azaz végig nézni magamon, azonban rajta sem. Nem érdekel, hogy mit alkottam. Ha fáj, fájjon nekem is fáj és fájt is. Majd elmúlik. Farkasok vagyunk még mindig, ami nem öl meg az csak erősít. Csak nézem ahogy szalad és így azonban mégis látom a hátát és arcomra egy grimasz gyűl. Karmaim nyoma bizony látszik a másikon és nem akarom megtudni, hogy milyen volt mikor még friss volt. Viszont egy halk nyögés kíséretében felülök és aucs... fáj mozogni. Ez rosszabb mint egy edzés. Olyan mintha üres lennék, a combomban mégis izomláz van. Vissza is hanyatlottam és csak elmélázva túrtam a hajamba miközben hallgattam Jamie jó kedvét. Iriszeim azonban a csillagokat lesték és élveztem ahogy az eső az arcomra hull.*
- Akár hideg, akár nem... hasznos. Csak Tupilek könnye gyógyír a fájdalomra, hisz azt takarja magába. Tűzt, a tűzzel... ahogy tartja a mondás. Csak meg ne haragudjanak az Ősök ránk... * Sóhajtottam lemondóan és egy újabb erőlöketet kényszerítve magamba ültem fel és igyekeztem lábra állni. Nem ment elsőre és ez kezdett bosszantani... sosem voltam ilyen gyenge. De a nap előnye is meg volt ahogy tettünk tanulsága is; a szex elgyengít, magatehetetlenné tesz. Ilyenkor vagyunk a legsebezhetőbbek. Mi a tanulsága? Ne szexelj s nem gyengülsz el. Azt hiszem ezt megfogom fogadni. Ahogy az is evidensé vállt, hogy csak olyannal szabad akiben megbízol. Bízol abban, hogy egy esetleges támadástól megtudna védeni. Hmm... Jamie hány éves? 70? Akkor máris megugrott a mércém 100 fölé... remek. 17 évesen kénytelen vagyok azon gondolkodni, hogy egy száz év feletti hím volna ideális számomra. Hát ez csúcsszuper... Apám ki fog térni a hitéből ha ezt így egyszer vázolom neki. De az nem most van... Most csak felálltam és a tó szélére vonszoltam magam, ahol megálltam egy pillanatra. Melyik a rosszabb? Lassan menni vagy gyorsan? A farkasok nem kaphatnak görcsöt... vagyis, de kaphatnak csak épp nem hallnak bele és a szívünk is erősebb. Amint ezt végig gondoltam pár perc alatt már ugrottam is bele a vízbe és nem is jöttem fel a víz alól csak pár méter után. Ez biztos elegendő volt arra, hogy lemossam magamról a mocskot és a vér is kijöjjön a hajamból. A felszínre azonban közvetlen Jamie mellett bukkantam és kapásból le is fröcsköltem.*
- Tényleg hideg... ahogy az iskolában mondta az egyik osztálytársam mikor úszni voltunk egy kiránduláson; mínusz három centi hideg a víz. *A legtöbb seb mit okozott már nem vérzett, kivéve egyet... a nyakamon. De a zsibbadtság és a fájdalom miatt nem éreztem. Nem figyeltem oda rá.