Az e’Lemaître Lovardától alig tizenöt percnyi sétára található romos épület egykoron családi ház volt. Számos kísértethistóriát szőttek már köré a város fiataljai...
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Szept. 19, 2013 2:46 pm-kor.
~ Akkor máris szerencsésnek érzem magam, hogy éppen beléd futottam. Vagyis te futottál belém, részletkérdés, de így elkönyvelheted magadnak, hogy máris szebbé tetted a napom ~ könnyedén vettem a lecsapott magaslabdát, sőt, kifejezetten tetszett is. Igazándiból nem is vártam mást a nősténytől, gondolatban már csibészes vigyorra húztam a számat. ~ Nem vagy vele egyedül, ne aggódj ~ morogtam az orrom alatt, mert igazság szerint az első falkám elhagyása után tényleg nem is állt szándékomban csatlakozni egy újabba és most sem volt igazándiból túl sok lehetőségem. ~ Elcsesztem, az történt ~ nem éreztem úgy, hogy kellemetlen lenne beismerni, főleg úgy, hogy a részletektől még javában messze voltunk. A nőstény is falkatag volt, akár hallhatott is róla, ha meg nem, akkor nem is telne sok idejébe utánajárni. Akkor meg inkább egyszerűbb, ha tőlem tudja meg a pontos részleteket, nehogy nekem itt valami idióta pletykák szárnyra keljenek rólam, a családomról és a csatlakozási indokaimról. Bár amíg nem kérdez konkrétabbat, addig én sem fogok magamtól belemenni a részletekbe, ezen a téren nem vagyok pletykás vénasszony. ~ Nagyszerű, akkor máris egy rugóra jár az agyunk! Gyere, nyugodtan hozzámbújhatsz ~ cukkoltam, persze közben én is kicsit közelebb araszoltam hozzá, lássa, én benne vagyok a dologban, nehogy nekem aztán azt higgye, hogy csak szórakozom vele, mert közel sem így volt. ~ Igen, valami olyasmi. Bár nekem a hátára placcsant molylepke jutott eszembe erről az állapotról, de tény, a teknős találóbb ~ rötyögtem magamban, de a jókedvem egyértelműen érződött a hangomból és az energiáimból is sütött. Kifejezetten ötlet volt ilyen messze kóborolni. ~ Nem volt más választásom. Meghuzgáltam az alfa bajszát, onnantól pedig nem volt visszaút. Vagy csatlakozom, vagy eltesz lábalól, én pedig szeretem annyira az életem, hogy inkább a szabadságom adjam fel érte ~ noha a teljes igazságtól még ez is távol állt, de már jóval közelebb kerültünk a tűzhöz. ~ Finomat vacsiztál? ~ érdeklődtem én is, bár nem a tématerelés volt a szeándékom, csak ne már végig rólam beszéljünk. ~ Van egy fél üvegnyi whisky a cuccaim mellett, ha esetleg megszomjaztál volna ~ ajánlottam fel nagy lelkesen, hiszen miért is ne? Nem leitatni akartam, csupán próbáltam jófej lenni.
~Nahát, micsoda öröm ez nekem.~ Nem sűrűn fordul elő jellememből adódóan, hogy bárki napját szebbé tenném, már csak modoromból kifolyólag sem. Én elvagyok ezzel a ténnyel, mások talán annyira nem. ~Ez elő szokott fordulni a legjobbakkal is. Amúgy, közel két évvel ez előttig nekem sem volt róla lövésem, milyen falkában, de szerintem nem olyan gáz. Főleg, ha nem kell tömegszálláson lakni.~ Én arra nem igazán vágyom, hogy minden lépésemnél felbukjak egy falkatagban, az valahogy nem az én világom. Még így is relatíve gyakrabban ütközöm velük, mint amennyi még kényelmes volna. Ezt azonban nem emlegetem, még a végén kiraknak, márpedig Saraht nem hagynám le semmi pénzért. ~Az a kiscsaj... Sienna? Van valami közöd hozzá igaz? Gondolom, miatta van... Vagy ő lett miattad kölyök? Rendesen belenyúlhattál a tutiba.~ A kiscsajban részemről nincs semmi lenéző, kinéz vagy tizenötnek, egy perccel sem többnek, egyébként semennyire sem ismerem, hogy ítélkezzem felette, nem vagyok olyan típus, de ha egyszerre van köze Danielhez és Castorhoz, akkor nem lehet egyszerű helyzetben. ~Mindig ezek a felelőtlen kijelentések...~ Ha már így kimondta, hát bújok is, kellemesen melegít a bundája, s gondolom ez fordítva is igaz. ~Hát a hátára placcsant molylepke azt hiszem, már nem kelne fel onnan.~ Állapítom meg vigyorogva, mert az bizony tény és való, hogy igen sérülékeny egy dög, a teknős páncélja azért igen szépen megvédi őt a külvilágtól. ~Nekem sem volt, helyettem a Teremtőm döntött, bár én nem bántam, akkor csak az volt a lényeg, hogy ne lökjön el magától.~ Most már megkérdezném, hogy nem lépünk-e le inkább. Nem azért mert olyan rosszul érezném magam közöttük, egyszerűen nem igazán az én világom. ~Szarvast, mennyei volt.~ Forgolódok kicsit elégedetten, a bendőmön látszik, hogy meg van tömve rendesen, és a hangulatomban sincs hiba. ~Egy kis szesz mindig jöhet.~ Noha sok kedvem nem volt még eltúrázni a cuccaimig, majd visszajönni, de lehet, hogy nem fog zavarni a ruhátlanság, elvégre, miért is zavarna... Szívbajos fajta már rég nem vagyok, ő pedig már bőven sokszor látott meztelenül. ~Na jó, túlságosan csábító az ajánlat.~ Felpattantam hát, az orromat követve kilyukadtam a motyójánál, és ott visszaváltoztam emberi alakomba, és már vettem is elő az alkoholt, hogy szinte rögvest igyak is belőle, közben lépkedve vissza Danny felé.
~ Nem sűrűn fordul ilyesmi elő veled? ~ alapjáraton sem fogtam vissza szinte soha magam a kérdések, szavak területén, hát még most, mikor volt még bennem némi alkohol, ami rombolta a gátlásaimat. Nem sok volt belőlük mondjuk alapból se. ~ Szóval már két éve élsz a falkával? ~ talán másnak nem olyan sok, de nekem, aki mindig is a szabadság híve volt, ennyi falkában eltöltött év igenis soknak számított. Pláne egy olyan nőstény esetében, mint Yvonne, merthogy nem igazán néztem ki belőle, hogy ő is annyira rajongana a kötöttségekért. ~ Amúgy a tömegszállás tényleg gáz, ezért hálát tudok adni, hogy nem kellett bevonulnom. A közös fürdőt viszont sajnálom… ~ nem is én lennék, komolyan mondom… ~ Az a kiscsaj történetesen a lányom és igen, miatta van. De ez egy hosszú és kacifántos történet, ráadásul semmi másról sem szól, csak a fiatalabbik Corvin szenvedéseiről és rengeteg sok veszteségről, úgyhogy nem untatnálak vele ~ persze ha érdekli, hát nem fogom magamban tartani, amúgy sem volt titok szerintem a legtöbb falkatag előtt, hogy mi történt. Úgy tűnik, Yvonne-ékat kikerülte a teljes igazság, de ha tényleg nem tömegszálláson laknak, akkor talán nem is olyan meglepő. ~ Felelőtlen? Kérem szépen, ez teljesen tudatos volt! ~ bújtam én is közelebb, amikor ő is hasonlóan tett. Melegített és jól is esett a közelsége, annak ellenére, hogy nem vagyok egy romantikus alkat. Néha kellenek az ilyen pillanatok is, főleg, amikor még halvány alkoholmámoros köd ül a farkas agyán. ~ Tudod milyen szívós dögök tudnak azok lenni? Bár tény, ha istenesen odaplaccsantom, akkor valóban nem kel már fel onnan. Egyébként.. miért is beszélünk erről? ~ hangom jókedvről tanúskodott, nem kívánkoztam mélyebben belemenni ebbe az egész molylepke témába, mindenesetre kifejezetten szórakoztató volt a helyzet. ~ Akkor akad bennünk közös. Egyébként ennyire ragaszkodsz a Teremtődhöz? ~ érdeklődtem udvariasan és kedvesen, mert valóban kíváncsi voltam. Falkatársak lettünk, csak nem olyan nagy baj, hogy szeretném jobban megismerni, nem igaz? Amúgy is csinos nőstényről beszéltünk, még nagyobb volt hát az érdeklődésem felé. ~ Utólag is egészségedre! Én még nem vacsiztam, csak rohangásztam össze-vissza ~ ismertem be, mintha olyan nagy bűn volna. Majd ha jobban kitisztul a fejem, tényleg kell valami kaja is, igencsak jobban érezném magam tőle. Nem kellett sokáig noszogatni, hogy igyon egy keveset, az pedig kifejezetten örömömre volt, hogy nem zavarta a ruhátlanság. Engem sem zavart, ha valaki kérdezné… Szóval alighogy elindult, mentem én ám utána, hogy szinte egyből váltsak én is alakot, így már mögötte álltam, amikor magához marta az üveget. Megfordulni sem engedtem, hátulról siklott egyik kezem a vállára. - Túl sok itt a csábító ajánlat - mondtam ezt már közvetlen a fülébe. Noha ő nem volt ajánlat, legalábbis nem ajánlotta fel magát, már ha a szó szoros értelmében nézzük. Mert az, hogy meztelenül ácsorgott előttem, véleményem szerint nagyon is annak minősült. - Hmm, kifejezetten ízletes! - suttogtam ezt immáron a bőrébe, ahogyan előredöntve a fejem ajkaimmal nyakának ívét kóstolgattam, lefelé haladva apró csókjaimmal a válla felé.
~Nos, nem. Nem vagyok a legkellemesebb jellem kerek e vidéken.~ Engem ez nem zavart, és különösképpen az sem érdekelt, hogy sokan ténylegesen így gondolkodtak rólam. Távolabb lehet menni, ha bárki köreit piszkálom, és kész. Szerencse, hogy Daniel nem tartozik ezen egyedek közé. ~Igen, pontosabban a része vagyok, de nem élek velük.~ Azt nem igazán tudom, hogy számára a kettő egy és ugyanaz-e, de inkább maradjunk az igazságnál. A lényegen egyik sem változtat, falkatag vagyok, és kész. ~Nem tudom, én úgy hallottam, hogy ott sem a közös pancsi a divat, zárható az ajtó.~ Már, ha valaki nem felejti el, ha igen, akkor magára vessen, én ugyan nem bánnám, de nálam csak szemérmesebb egyedek lehetnek. ~Wow. Na ezt nem gondoltam volna. Jól van, ahogy gondolod, a lélekápolás úgysem tartozik az erősségeim közé.~ Nem fogok erőszakoskodni, amúgy meghallgatnám, de azontúl, hogy ott vagyok, sokat nem tudnék kezdeni a dologgal. Nem olyan egyszerű lelki szemetesládaként funkcionálni, túl sokáig voltam viselkedéselemző, egyelőre még nem tudok elvonatkoztatni tőle. ~Az a jobbik eset.~ Igazság szerint az ilyen bújjunk össze dolog nálam sem volt téma, de olykor, nagyon ritkán jól esett, csak legyen elég vonzó számomra a pasas, vagy jelen esetben farkas. ~Tudom is én, te hoztad fel.~ A molylepkék a továbbiakban engem sem érdekelnek túlzottan, ahhoz azért a semminél többet kellett volna innom. ~Eléggé bírom a fejét, igen, meg aztán, akárhonnan is nézzük, kihúzott a szarból, szóval sokkal jövök neki.~ Ez elég lepkefing megfogalmazása annak, hogy ő számomra a legfontosabb, de ilyen szinten senkinek sem nyílnék ki, még Sarahnak sem mondanám ki ennyire konkrétan. Ez olyasmi, ami az én legbelsőbb magánügyem, sosem tartottam jónak, ha valaki ennyire kiadja magát. ~Akkor gondolom mostanra már kirohangáltad magas.~ Még szép, különben nem fetrengene itt ilyen nyugisan, én a magam részéről tele bendővel ma már sehova, maximum haza. Inni viszont ezer örömmel, bármikor, szóval mentem, a pőreség meg természetes volt már egy ideje, s a társaságában még azért sem kellett aggódnom, hogy esetleg zavarná a téma, mert tudom, hogy határozottan nem így volt. - Ohh, hát beszélt itt bárki bármikor ajánlatról? Szemtelen kérdésemet aligha lehetett komolyan venni, ami jó, abból többet akarunk, nemde? Teljesen egyértelmű, Daniel pedig igencsak kellemes példánya volt a férfi nemnek, szóval vélhetőleg akkor is elcsábultam volna, ha ennél jóval feszesebbek az erkölcseim. Ittam, egészen nyugisan, s ha már elkezdett csókolgatni, gondoltam tegyünk rá egy lapáttal a dologra, a szesz úgyis nálam volt. Hagytam, hogy szépen lassan végigcsorogjon az államon, le a nyakam ívén, s onnan megtalálja az utat kebleim halmáig. Ez már valóban nevezhető ajánlatnak, miképpen az is, hogy szemérmetlenül toltam hátrébb a csípőmet, éppen csak hozzáérve, de kétség sem férhetett hozzá, hogy nemet nem mondanék. Bolond lennék bármi jónak elrontója lenni.
~ Nem is értem… ~ forgattam meg képzeletben a szemeimet. Nekem kifejezetten szimpatikus volt akkor és most is, bár lehet én sem vagyok túl kellemes jellem, vagy csak velem máshogyan viselkedett… Fene tudja, amíg nem akarja beverni az arcomat, addig nincsen gond. ~ Milyen szemérmes népség! ~ háborodtam fel megjátszottan. Én tuti nem zárnám az ajtót magam után és mindig kipróbálnám, valaki nem felejtette-e el, de ez én vagyok, másnak nyilván elég a mások előtti meztelenkedés az alakváltásokkor. ~ Mindenkinek vannak olyan dolgai, amit nem szívesen tereget ki a publikum előtt ~ vontam volna vállat, ha emberi alakban lettem volna. Nyilván nem hangoztattam orrba-szájba, hogy Sienna a lányom, most meg már igazándiból mindegy volt, a falka védelmét élvezte, Yvonne meg amúgy is falkatag volt, szóval nem paráztam semmitől. ~ Amúgy sem kell a kicsi lelkemet ápolgatni ~ jegyeztem meg mintegy mellékesen, már megtette a tulajdon lányom, úgyhogy jelen pillanatban egészen rendben voltam. ~ Az király dolog. Én mit meg nem adnék, ha újra találkozhatnék a Teremtőmmel! ~ ugyan nem sóhajtottam, de eléggé odaképzelhető volt a szavaim végére. Az én Teremtőm már régen halott, legalábbis Jyotsana elmondásai szerint, aztán szimpi volt annyira a nő, hogy higgyek a szavainak, pláne, ha vérvonalbeli rokonságban is állunk egymással. ~ Igen, teljes mértékben. Bár majd egy vacsikört még futnom kell, mert nagyon keményen meg lehet ám éhezni a sok futkorászásban! ~ mintha amúgy ezzel ő ne lenne tisztában. Sebaj, most nem érdekelt semmi ilyesmi. Mentem inkább utána, hogyan felállt a piáért. - Nem, de az, hogy meztelenül riszálod nekem itt a feneked, igencsak ajánlatnak tűnik - osztottam meg vele a véleményemet a dolgot illetően. A csókok közepette hamar megéreztem ám az alkohol szagát, felpillantva pedig láttam is a szesz útját; kifejezetten csábító volt. Pláne, amikor hátrébb tolta a csípőjét, éppen csak hozzámérve. Ajh, te nőstény, tudod te, mivel hergeld a hímeket! Elé léptem, hogy csókjaimmal az álláról lopjam el a whisky ízét, majd lejjebb hajolva tapasztottam nyelvem keblének egyik halmára, oda, ahol még láttam a nedvességet, majd nemes egyszerűséggel felfelé haladva nyaltam le a kicsordult alkoholt, hogy aztán elégedetten csettintsek egyet a nyelvemmel. - Kifejezetten ízletes - néztem a szemeibe, miközben egyik kezem a derekára siklott, hogy némileg közelebb húzzam, majd fordultunk és ha már olyan közel voltunk az elhagyott ház falához, hát léptem, úgy, hogy a háta a hideg falnak nyomódjon. - Lehet repetát kérni? - húzódott féloldalas mosolyra a szám, szemeimben pimasz fény csillant.
Erre csak legyintettem volna emberi alakomban, vagy épp vállat vonok, mert engem meg egyszerűen nem érdekelt, ha valaki nem kedvelt, szíve joga, de a viszonzáson ne lepődjön meg. ~Most mondd meg, érthetetlen.~ Engem sem zavarna a közös fürdő, szíves örömest csatlakoznék. Tudom, hogy erkölcs terén nem kaptam túl sokat, de ez nem zavar. Élvezem az életet, akinek ezzel baja van, bekaphatja. ~Ez tény és való.~ Nekem per pillanat nem voltak éppen fajsúlyos titkaim, de ki tudja, mikor jön el az a pillanat, hogy az én életem is totális káosz lesz. Azért remélem, ez nem fog megtörténni, mert nem rajonganék különösképpen a gondolatért. Jó nekem így, tökéletesen elégedett vagyok az életemmel. Néha eljátszogatok a gondolattal, milyen lenne, ha akadna egy férfi, aki többet akar, s akitől én is többet akarhatok, de Sarah példájából okulva mindig elhessegetem a témát. ~Szerencse, mert ahhoz nem értek.~ Lélekápolásban jeleskedjenek azok, akik nálam sokkal finomabb természettel lettek megáldva. ~Meg tudom érteni ezt a vágyadat.~ Sokáig én is nélkülöztem Saraht, de elhibázott döntésnek bizonyult, többet nem tenném meg, ebben biztos vagyok. Erről azonban ritkán fecsegek, épp elég volt annak a Rowenának a faggatózása is. ~Meg úgy amúgy is szokás vacsorázni.~ Emberi alakomban nevetek már fel a mondandóm végén, s azt azért nem teszem hozzá, hogy más egyéb után is meg tud ám éhezni az ember, épp elég, hogy megvillantom magam neki hátulról. Tudom, borzalmas vagyok. - Nahát, nem hittem volna. Mímelek ártatlanságot, ami meglehetősen távol áll tőlem, távolabb nem is nagyon állhatna, szóval nyilván nem lehet komolyan venni sem. Amikor aztán megáll mögöttem, nem vagyok rest tüzelni a helyzetet, ha már mindketten meztelenek vagyunk, nem árt feleleveníteni azt a szép estét. Nyelek egyet, mikor mellemet becézi ajkaival, ölem megfeszül a tagjaimat hirtelen lerohanó vágytól, néha azt kívánom, bár ne lenne ilyen könnyű vele, de basszus az. - Valóban igen kellemes minőségű anyag. Épp úgy beszélhetek magamról is, mint a szeszről, nálam mindkettő belefér. Elvigyorodtam, mikor a falnak nyomott, egészen felajzott a meztelen teste az enyémen, elégedetten markoltam a hátsójába, és röpke, heves csókot loptam, hogy aztán elválva tőle aprót harapjak belé. - Ohh, hogyne, van még bőven. Emeltem ismét ajkamhoz az üveget, s egy korty után nyakam ívéhez érintettem, hogy ismét végigcsorgassam magamon, kicsit bátrabban megdöntve, hogy lefolyjon a hasamig is, illetve, ha nem elég gyors, még lejjebb vándorolnak az alkoholcseppek, olyan terepre tévedve, ami szintén igencsak kellemes perceket ígér...
~ Pedig a közös zuhany eszméletlen jó móka ~ félreérthetetlen utalás volt, hiszen mi már kipróbáltuk és tényleg nagyon jó volt. Valóban érthetetlen volt számomra is, bár tény, vannak túl viráglelkű egyedek is, még szerencse, hogy se én, se a nőstény nem tartoztunk közéjük. ~ Köszi. Bár sajnos én már nem találkozhatok vele, szóval.. ~ vonogatnám a vállam, ha lehetséges volna, így azonban csak marad a szavakban megülő némi keserűség érzete. Már nem olyan szar érzés, régebben az volt, de olykor azért rám tör a hiányérzete, főleg akkor volt szar, amikor megtudtam, hogy meghal. Sebaj, legalább szép emlékeim vannak róla. ~ Igen, ahogyan mondod. És most kifejezetten egyre éhesebb leszek ~ nem kell ám mondania, tudom, hogy nem csak a szarvasra lehet megéhezni és így, hogy előttem riszálja magát… Hát nincs szükség szavakra, szerintem ő is érti, mire célzok. Megyek is hát utána, nem fogom itt az időt húzni. - Ismered azt a mondást, hogy valaki olyan tiszta és ártatlan, mint a ma született bárány? Hát te nem vagy és az előbbi kijelentésed sem volt az - suttogom immár a bőrébe, piszok mosollyal a képemen. Nyilván nem kell ezt se túlmagyaráznom, számomra az alakváltása felhívás volt keringőre. Bár ha itt tartunk, nyilván nem gondoltam, hogy farkas alakban fog inni az üvegből, amikor felajánlottam neki. - Egy rossz szavam nem lehet ellene - se a piára, se a bőrének ízére, de ha már ő is kétértelműen fogalmazott, én magam sem teszek másként. Tüzeli a helyzetet, nem is vártam volna tőle mást, de én is megteszem aztán az első lépést, kebleit veszem célba, mégsem viszem egyelőre túlzásba, csupán nyelvem húzom végig az egyiken, hogy aztán felfelé haladjak, mígnem elérem a szája szegletét. A falhoz nyomtam, láttam rajta, hogy tetszik neki és nekem sem volt semmi kivetnivalóm az ellen, hogy egymáshoz értünk, hogy keblei a mellkasomnak nyomódtak. Kéjenc vigyor szaladt a képemre a markolását követően, a csók és a harapás pedig csak tovább fűtötte vérem. Ismét csillant az alkohol, szemeimben ezzel pedig a pimasz fény, ám ahelyett, hogy a bőrét érintettem volna, inkább ajkaira hajoltam rá, vad csókra hívva, had folyjon csak lejjebb addig az a whisky.. Ezúttal én búcsúztam egy apró harapással, hogy aztán az alkohol útján haladjak végig ajkaimmal, egyre lejjebb és lejjebb. Kebleit szinte csak megérintettem, bízva benne, hogy húzhatom vele kicsit az idegeit és tovább fűthetem a vágyát, két kezemmel fogtam rá a csípőjére, amikor a köldökéhez értem, majd ahogyan haladtam lejjebb, már letérdeltem elé, ha eddig mással nem, hát ezzel biztosítva a következő lépésemről. Míg egyik kezem továbbra is a csípőjén pihent, másikkal az egyik combja alá nyúltam, hogy kissé felemelve azt a lábát biztosítsak könnyű hozzáférést magamnak. Nem is vártam hát sokáig, arcom combjainak tövébe fúrtam. Kezemmel biztosan tartottam a combját, mintha csak azt akartam volna megakadályozni, hogy elmozduljon, ám szinte nekem is szükségem volt rá, hogy kapaszkodhassak valamibe. Engedd, hogy elvegyem, amit akarok és élvezd, ahogyan megteszem. Akkor szakadtam csak el ölétől, amikor úgy éreztem, sikerült pattanásig feszíteni a húrt, apró csókokkal indultam el ismét felfelé, cirógatva kicsit a köldök tájékát, ám utam véget ért a keblek halmainál. Nem bírtam tovább, akartam őket, mindkettőt egyszerre, mert amíg az egyiket ajkaimmal kezdtem falni, addig a másikra kezemmel markoltam rá. Csípőmet előrébb toltam, had feszüljön csak ölének, had érezze, mennyire készen állok. Nem sokáig fogom már én se bírni, de erre még szükségem van. És vajon te, Yvonne, te meddig bírod ép ésszel, vagy éppen türelemmel?
~Ezzel mélységesen egyetértek.~ Az már feltűnt, hogy egyébként egy követ fújunk Dannyvel, és ez amúgy tök jó. Sarahval is egyetértek a legtöbb dologban, de ő mégiscsak a teremtőm, nem mondhatok neki akármit, mert lehet rossz vége is. Meg valljuk be, nem is néz ki olyan jól, mint a hím, de az én bajom, nem bukom kifejezetten a nőkre. Nem mondom, hogy sosem próbálnám ki, de azért nagyon hiányozna valami a lábuk közül. ~Sajnálom, az tényleg szar lehet.~ Nem disztingválok, már csak azért sem, mert jobb szó nem jut eszembe rá, én nem is tudom, mit csinálnék, ha Sarah meghalna, tavaly is a frász kerülgetett, mikor majdnem megtörtént. Nem bírnám ki, oké, adom itt a független, nagypofájú, minden mindegy picsát, de ő nagyon is számít. Összeomlanék, hogyha gyászolnom kellene, szóval remélem, nem tervez hasonlót mondjuk úgy az elkövetkezendő… soha… ~Szerencsére a legtöbb éhséget elég könnyű csillapítani.~ Bárki, bármit is mondjon, szexre találni valakit könnyebb, mint lemenni kenyérért a boltba, legalábbis nekem ez az általános tapasztalatom. Ha akarok valakit, akkor azt megkapom, még csak megfeszülnöm sem kell érte. Tudom, nem mindegy, hogy jó bőrnek születettem, és benne is vagyok szinte bármiben, de én így szeretem élni az életem, szóval örvendek mások laza erkölcseinek is. - Még szép, nem is rólam írták. Nevetem el magam, de hamar belehal a kacagás a felszökő sóhajomba, mert az előbbiek bizony rá sem igazak, ártatlan lélek így nem csókol vágyat a bőrömre, de sosem hittem azt, hogy az. Szívesen keringőzöm, nincs ebben semmi hiba, ezt szerintem már megtapasztalta, és sajnos túl jól éreztem ahhoz vele magam, hogy csak úgy nemet mondjak. Nem is szoktam, vannak, akikkel működik ez a csak szex téma, akikkel nem, azoktól meg távol tartom magamat, biztos, ami biztos alapon. - Reméltem. Mondjuk, a piára aligha lehetne, ő hozta, rám meg ne legyen, mert… nos, szerénységem páratlan, nem is lehet. Ettől még teljesen biztos vagyok benne, hogy szépen lassan el fogom veszíteni az irányítást, mert vannak dolgok, amik közepette igencsak könnyű minden téren felém kerekedni. Az a vigyor, te atya ég. Azt hiszem, igencsak elveszett lesz az a nő, aki bele fog szeretni, ha ugyan nem hevernek már utána alaposan összezúzott szívek. Vannak, akiket nem lehet megkötni, mert akkor valami meghalna bennük. Szerintem ő ilyen, s mi tagadás, magamat is ilyennek gondolom. A whisky könnyedén siklik lejjebb, míg vadul csókoljuk egymást, de már nincs ruha, mit tépni tudnék lefelé, csak a meztelen bőrét érinthetem, karcolhatom közben. Már el is felejtettem, mennyire imádtam minden porcikáját. Büntetés a női nemnek az ilyen pasi, egyszerűen eszméletlenül néz ki. Hülye lennék elmondani neki, így is elég pofátlan. A falnak ütődik a fejem, ahogy lejjebb halad, kéjes vigyor kúszik vonásaimra, könnyed, gurgulázó kacagás szakad fel belőlem, mikor ingerel, majd ajkaimat összepréselve várom, hogy bevégezze az útját. A szívem hevesen ver, a levegő az őszi hideg ellenére is túlságosan forró, úgy érzem, menten elszáll az agyam. Basszus, igazán maradhattál volna Anchorageba, most, hogy bírjam ki enélkül? Megadtam magam neki, mert ha akartam volna, sincs szabadulás, de őszintén, bolond az, aki ettől menekülne. Nekem nem volt kapaszkodóm, csak abban bízhattam, hogy nem adja meg magát az a lábam, amin állok, vagy hogy megtart engem is. A fal durván dörzsölte a hátam, de semmi sem volt ahhoz képest, hogy az ölem szinte felrobbant a vágytól. Nem került sok időbe, míg érezhetően közel érkeztem ahhoz a ponthoz, amire minden nő éhezik, és ő pont akkor hagyta abba, nyilván direkt, én is így csinálnám, ettől még panaszosan nyögtem fel, nem a türelmemről vagyok híres, és csak még elveszettebbnek éreztem magam, amikor a melleimet kényeztette, s amint a csípőjét nekem feszítette, már le kellett hunynom a szemeimet, hogy legalább a látvány ne vegye el az eszem. Felnyögtem, és nem bírtam tovább, hogy ne érintsem én is, bár szüksége nem volt rá, de a kezemben akartam tartani, hergelni, ahogy ő teszi azt velem, érezze csak, milyen, amikor már pattanásig feszült minden, az utolsó pillanatig, mikor már legszívesebben ordítana a vágytól a másik. Addig. A beteljesülés gyönyöre felér az oda vezető úttal, az őrült akarommal, csináld már, tedd fel a pontot az i-re, olvadjunk egymásba, és szűnjön meg a világ egy kicsit teljesen. Belesüketülök saját izgatottságomba, csak az illatok, érintések vannak, és a sürgető kényszer. Türelem már rég nincs… ép ész pedig soha nem is volt.
~ Az. De nem számít, már nem. Legalábbis nem annyira, mint régen ~ azért érezhető volt némi változás az energiáimban, de nem akartam erre több időt fecsérelni. Elveszítettem a Teremtőmet akkor, amikor kidobtak a falkától és tavaly biztossá vált, hogy tényleg meghalt. Szívás. De már nem kesergem miatta, az első évek voltak borzalmasak, most már csak valami tompa sajgás, ha éppen eszembe jut. Nem is ezért vagyok itt. ~ Hála a magasságosnak! ~ nevetős hanggal válaszoltam, belepusztultam volna, ha ezen éhségemet nem tudtam volna csillapítani, vagy egyszerűen csak lepattint. Nem biztos, hogy képes lettem volna visszafogni magamat, úgyhogy így mindketten jobban jártunk, azt hiszem. Még mázli, hogy Yvonne nem olyan típus, aki nem kapható egy ilyen kis lakmározásra. - Az én legnagyobb szerencsémre - válaszoltam pimaszul, bár mivel mögötte álltam, a képemre kúszó féloldalas mosolyt nem láthatta. Nem is kellett, nem azon volt a lényeg, hanem a vállán és az arra adott csókjaimon. No és a folytatáson. Vadul csókoltam és vártam, hogy a whisky lecsorogjon, még élvezetesebbé téve a lefelé vezető utat. Minden cseppjét akartam, ahogyan őt is, kellett, nem tétlenkedtem hát tovább, markoltam a combját, fúrtam az arcomat, minél többet akartam, méghozzá egyszerre. Kellettek az illatok, az érzések, a feszítő érzés, energiáim emellett pedig vadul kavarogtak körülöttem, összefonódva a nőstényével. Minden egyes rezdülést érezni akartam. Panaszos nyögése zene füleimnek, de ez csak az előjáték, igazi nyögéseket akartam hallani, terveim szerint pedig túl sokat várnom sem kellett majd rá. Mielőtt azonban még elérkezne a várva várt pillanat, kebleit kóstoltam, újra ízlelni akartam őket, az egyik mellbimbóval játszadoztam, a másik mellét pedig ujjaim vették kezelésbe, rámarkolva arra. A puha húsba nyögtem, amikor megérintett és ha lehetett, még erősebben préseltem neki magamat. Ugyanúgy hajszolt a határig, mint ahogyan én tettem vele, nem is tudtam hibáztatni érte, de a panasz nyögés az én részemről is megvolt, amikor a végső pillanat előtt visszavonulót fújt. Felkaptam a fejemet, ezzel egy időben pedig már formás fenekébe markoltak ujjaim, cseppet sem finomkodva, hogy egyetlen mozdulattal emeljem fel. Tekintetemben a vágy félreismerhetetlen borostyán szálai jelentek meg, ahogyan kaján vigyorral a képemen néztem rá. Lábait a derekam köré kulcsoltam, hogy a következő pillanatban mindkettőnknek megadjam azt, amire már talán azóta vártunk, mióta megéreztük a másikat közeledni. Egyik kezem továbbra is a fenekénél tartom, míg a másikkal a feje mellett támaszkodom meg a hideg betonfalon. Lassú ütemben kezdem el mozgatni a csípőmet, elégedett sóhaj tör fel belőlem mielőtt még ismét az ajkaira hajolnék. Fogyjon el a levegő, feszüljön ismét a pattanásig a húr, érezni akarlak, te is érezz engem. Bőröm heves, a levegő szinte izzik körülöttünk, pillanatokkal később pedig nincs más, csak az élveteg nyögések, kéjtől terhes sóhajok, hogy az utolsó pillanatban minden kirobbanjon belőlem. Arcomat a nyakába, a hajába fúrom, amikor lassul csípőm mozgása, de nem kívánkozom egyből hátrálni, továbbra is fenekét markolom, nem eresztem, az utolsó cseppig kiélvezem a pillanatot. Szapora a légzésem, leheletem a nyakát, fülét cirógatja, szavakkal sem szakítom meg az élményt, az olyan illúzióromboló volna, csak adj még egy kis időt, adj még néhány pillanatot, amikor úgy érezhetem, minden teljesen rendben van.
~Idővel valóban könnyebbek lesznek a dolgok.~ Talán sablonos, de teszek rá, az idő olykor valóban megold bizonyos problémákat, van amire az sem gyógyír, de a gyászt csillapítja. Lelkizni nem akarok, de nekem a szülőapám még mindig borzasztóan hiányzik, pedig egy ideje már meghalt, de mindig is a szívem csücske volt, rettentő nehéz volt elveszíteni. ~Úgy látom, rád fér már némi stressz oldás.~ Állapítom meg könnyedén, elvégre, a szavaiból, és a gesztusaiból is úgy tűnik, hogy nagyon nincsen valami rendben vele, na de köztünk nincs ilyen lelki katyvasz, és addig jó, mert a magamfajta megrögzött szingli némberekre veszélyesek az ilyen megrögzött szingli, és mellesleg szívdöglesztő pasik. Nem biztos, hogy távol tudnám tartani magam, ha beengedne, épp ezért örülök, hogy nem teszi. Azt hiszem, mindkettőnknek megvannak a saját kis problémái, amik most éppen elegek. - Igen… ez a te szerencsenapod, Danny. Bőven volt pofám efféle megjegyzésekhez, a szerénység nem volt barátom, az egyszer biztos, nem is állt volna jól nekem. Hamar elvesztem az érintések és csókok tengerében, ölem vadul feszült a vágytól, minden porcikám őt akarta, pár hímmel egész intim volt ilyen téren a kapcsolatom, de az tény, hogy őt élveztem a legjobban, bár ezidáig ennek nem voltam tudatában. Minden téren tökéletesen kielégítette a vizuális igényeimet, és mellesleg testileg is rendkívül kellemes volt vele együtt lenni. Ezt azonban be nem vallanám neki, még akkor sem, ha ettől tán jobb lenne a kedve. Arra elég lesz ez a rögtönzött pásztoróra is szerintem. Játék az utolsó cérnaszálig, mondhatjuk így, és nem zavart, élveztem minden pillanatát, hisz tudtam, annál édesebb lesz a beteljesülés, a pillanat, amikor egymásba olvad a testünk, mire nő és férfi teremtetett, csak éppen esetünkben esélytelen a szaporodás. Hála az égnek, nem biztos, hogy tudnék mit kezdeni egy gyerekkel… Régen akartam, ma már nagyon másként működöm. Könnyedén emelem meg lábaimat, hogy a dereka köré fonjam, ajkaimon pajzán, várakozásteljes mosoly pihen, tökéletes párja az ő kaján vigyorának. Nem vagyok rest hagyni, hogy tekintetünk egymásba fonódjon, mikor végül magamban érezhetem, ajkaimba harapva fojtok el egy gyönyör tüzelte sóhajt. Utána már csók némít, a testem teste minden porcikájára készségesen válaszol, a betonfal a bőrömet marja, de aligha érdekelne, csak a nekem feszülő hím számít. Miért… miért vagy ennyire tökéletes az igényeimhez? Mennyivel jobban örültem, mikor városon kívül voltál, eszembe sem jutott azon agyalni, hogy többet akarlak látni, többet akarok a testedből, mert mást nem kaphatok, de nem is akarnék, azzal csak a probléma van, félek tőle, mint a tűztől. Kell neki, tudom, érzem, kell a beteljesülés, az érzéki gyönyör, hogy utána kicsit, s kis ideig könnyebb legyen. Megkapod bármikor… Ajkaira finoman rá- ráharapva csókolom, miközben egymást hajszoljuk a robbanásig, nem tépem, marom a bőrét, finoman simítom csupán, fáj már eléggé, igaz? Hogy elvették a szabadságodat? Biztos vagyok benne, ehhez nem kellenek szavak. Úgy érzem, menten felgyulladok, a farkasom élénken figyel, odafenn ólálkodik, szemszínét kölcsönözve nekem. S egyszer csak érzem, hogy testemet az élveteg öröm hullámai kezdik rázni, akkor, mikor már ő is a határon táncol, s tán pont ezzel lököm át végül a partvonalon. Kapaszkodom bele, mintha az életem múlna rajta, sebezhető pillanat, neki is, nekem is, vállgödrébe fúrom az arcom, beszívom az illatát, fogaimmal karcolom a bőrét, de nem harapom meg, addig nem mennék. Csak kell egy kis bensőséges intimitás, nőből vagyok, bármennyire is tűnök könnyűvérűnek, nem mindig elégít ki az, ami jut… a testem igen, de most, miként érzéseim szerint neki is kell pár perc, úgy nekem is szükségem van rá. Túl jó, túlságosan élvezem, ahogy a fülembe ver visszhangot lassan csituló zihálása, miként enyém az övében. A szívem szépen lenyugszik, s míg megteszi, nem bánom, hogy osztoznom kell vele a furcsa mód idillinek tűnő itt és mostban, amikor kicsit olyan, mintha a világon semmi probléma nem történhetne, addig nem, amíg így vagyunk. Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, mire végül enyhül a tartás, és lecsusszanhatok róla, meztelen talpaimmal ismét érintve a talajt. Tenyereim zárójelébe fogom az arcát, hogy egy hevességet nélkülöző, gyöngéd csókot leheljek rá, ezzel mintegy megköszönve az elmúlt perceket, s egyúttal némi lelket is megkísérlek önteni belé. Ám aztán megyek, mielőtt a szavaimmal lerombolnék valami kellemesnek hatót, valamit, amiben nem szokott részem lenni. Végigsimítva mellkasán, vállán, majd le a karján távolodom, s ha pár lépésnyire jutottam, visszaváltozom farkassá, hogy hamarjában eltűnjek a fák között. Bármennyire is nem mondok semmit, az ajtóm előtte bármikor nyitva áll. Talán tudja, de az is lehet, hogy nem szükséges tudnia, elég, ha én rágom magam rajta.
Épeszű ember nem hangoztatja a gyengeségeit, és az épeszű őrzők sem. Tim pedig nem tartotta magát retardáltnak, így természetesen harci tudásának csökevényes létét sem kötötte senkire, akire ez nem tartozik. Mellesleg az informátoroknak amúgy sem kell túlságosan jártasnak lenniük a harcban, így senki sem kérte számon már egy jó ideje rajta fizikai képességeit. Harcba nem szokott menni, ezért nem kell attól tartania, hogy egy őrző társa veszélybe kerül, mert nincs tisztában Tim fizikai erejével. Amúgy is a mágia, amíg vannak tartalékai, tökéletesen kompenzálják a hiányosságot, de amint a varázserő elhasználódik, alig ér többet egy átlagos embernél. Hát, egy hangyányival talán azért képzettebb, de egy karate mester simán ledarálná és valószínűleg még csak bele sem izzadna. Egy vérfarkas meg… jobb bele sem gondolni. Williamet nem akarja az edzés terhével fárasztani, van neki épp elég gondja. A mogorva Gina, és a csak valamivel vidámabb Emmett között vacillált, de mivel Gina nő, ezért természetesen egy pletykafészek, ami meglehet nem volt igaz, de nehezen szabadul az előítéleteitől, aki a húszas évek elején született. Mellesleg férfiúi büszkesége sem tudná hosszútávon elviselni, hogy egy lány bokszzsákja legyen. Ezért maradt Emmett. Egyébként is jobb választás, képzettebb, mint Gina, és nem túl beszédes többnyire. Talán, ha megkéri, hogy kussoljon a dologról, akkor nem fogja nagydobra verni. Persze azért finomabban fogja kívánságát közölni vele, nem akarja már az elején derékba törni a lehetőséget. Tudta, hogy bent van a szobájában, és azt is, hogy a környező szobák lakosai szerteszét vannak. Kívülről fújta a tagok időbeosztásait, valamint, hogy merre őrködnek éppen, és csak akkor tévedett, amikor valamelyik inkompetens kolléga képtelen volt betartani a szabályokat. Természetesen megkapták utána a kellő lebaszást, és ezzel együtt a szankciókat is. Határozottan kopogott az ajtón, majd végigsimított szürke öltönyének ránctalan felületén, miközben eltűnődve hallgatta az Emmettből áradó zenét. A fickó szabad volt jelenleg, de nem biztos, hogy most azonnal hajlandó is a feladatra, elvégre nem parancs, csak szívesség, ami nyilvánvalóan ellenszolgáltatással jár majd, de, hogy az mi lesz, azt döntse el Emmett, már ha igényt tart rá. Ha nem, úgy is jó. Fényesre bokszolt cipőjének hegye türelmetlenül koppantott, minden egyes ütemre, amíg Emmett végül ajtót nem nyitott. Hacsak nem alszik, akkor ez igen hamar bekövetkezhetett, de ha Tim nem hallott bentről mozgolódást, akkor erőteljesebben kezdte el verni az ajtót. - Jó napot Emmett – biccentett neki, amikor a kolléga ajtót nyitott. – Lenne egy kis megbeszélni valóm magával. Ráér jelenleg? – remélte nem tervezett semmit, de ha igen, akkor közli vele a szándékát, aztán kitalálják hol és mikor ejtsék meg az edzéseket, már persze, ha belemegy a dologba. A krónikás arcán nem sok érzelem látszódott, a szokásos fapofát vágta, csak éppen hiányzott belőle a komor, elutasító pillantás jelenleg.
Van egy előnye annak, ha az ember kiköltözött az alagsorból és az egykor volt szobájának még nem találtak új gazdát. Bármikor be tudok ülni. Egy köteg papírral érkeztem és dobtam le magam az íróasztalhoz, Lili még jó pár óra múlva végez csak, az edzésnek mára véget ért, úgyhogy úgy döntöttem el, itt ütöm el a maradék időmet, itt biztosan nem zavar senki, ráadásul egy-két holmimat a múltkori költözködés alatt véletlenül itt hagytam, legalább azokat is el tudom vinni. A csapatban lévő srácokkal a múltkori kiközösítős incidens miatt motivációs levelet írattam velük, hogy mit várnak a csapattól, miért járnak egyáltalán az edzésre. Voltak ígéretes fiúk a csapatban, de akadt olyan is, akin látszott, csak kötelességből van itt, de nem sok kedve az egészhez. Ezeket az irományokat olvasgattam, talán a harmadiknál jártam, amikor kopogtattak az ajtón. Furcsa, a homlokom ráncolva kaptam fel a fejem, nem számítottam látogatóra, lévén a Protektorátusban szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy Kyle-al összebútoroztunk, így fogalmam sincsen ki keres és miért éppen itt. Felállok, hamar nyitom is az ajtót, a rejtvény megfejtésének legtutibb módja ez, azt hiszem. Nem kissé lepődöm meg, amikor a Krónikást pillantom meg, de a csodálkozásom csak a feljebb kúszó szemöldök látványában nyilvánul meg. - Timothy, üdvözlöm! - köszöntöttem illedelmesen. - Persze, fáradjon beljebb - álltam arrébb, hogy be tudjon jönni, gondolom ha megbeszélnivalója akadt, akkor nem a folyosón, az ajtóban állva szeretné megejteni - Mint azt gondolom tudja, már nem itt élek, szóval megkínálni sajnos nem tudom semmivel - állok meg az ajtónak háttal, mellkasom előtt fűzve össze a karjaimat, pillantásom a férfin pihent. - Nos, miben lehetek a segítségére? - nem a felesleges illem körökről vagyok híres, de szerintem ő sem kifejezetten, úgyhogy bátorkodtam egyből a közepébe csapni, ha nem tetszik neki, akkor majd nyilván szól, vagy átveszi az irányítást.
- Köszönöm – közölte, és nem tette hozzá, hogy igazán nem sokat zavar, merthogy valószínűleg sok ideig fogja zavarni, ha nem most, akkor a későbbiekben. A lényeg, hogy úgy rá lesz kattanva, mint Hitler az Európa feletti uralom megszerzésére. Be is lépett, mihelyst a vendéglátója beinvitálta, és rögtön feltűnt neki, hogy valami nincs rendben. Minden rendezett volt a szobában, attól a kupactól eltekintve, ahol papírok hevertek szanaszét. Nyilván a munkaasztala volt. A többi rész, pedig mintha érintetlen lett volna. A fenébe, még ágynemű sem volt az ágyon. Hallott már puritán harcosokról, akik jobb szeretik a földön alvást, mivel úgy nem puhulnak el, de nem tudta, hogy Emmett is ilyen hóbortoknak él. Ezt majd feljegyzi vele kapcsolatban, ha visszaér „kedvenc” helyére, ahol vakulásig olvasgatja az iratokat. Éppen háttal volt Emmettnek, amikor a harcos közölte, hogy már nem itt lakik. Egyrészt boldog volt, mert rájött, hogy miért ilyen sivár a szoba, másrészt enyhén hanyag testtartása azonnal kiegyenesedett, és értetlen képpel lassan megkezdte az Emmett felé visszafordulás 180 fokos történetét. – Parancsol? – hangja vészjósló ívbe kezdett. A rövid szó, bár eleve kérdésként kezdte meg pályafutását, mire elért az „L” betűhöz már indulatosan csengett. Arcát hamar visszaállította normális állapotba, de kérdőn felhúzott szemöldöke, és szúrós pillantása nyilván egyértelművé tette, hogy a Krónikás, akinek mindenről tudnia kellene, ezt a tényt most hallja először. – Mióta? És hová? – tette hozzá, valamivel lágyabban. Elvégre nem akarta Emmettet maga ellen hangolni, bár lehet sikerült neki. Kíváncsi lett volna, hogy vajon neki miért nem szóltak. Jó, hát nem az ő dolga, ki merre lakik, de ahogy a telefonszám változást is bejelentik, úgy ezt is talán fel kellett volna jegyezni valahová. Hacsak el nem siklott valahol az infó, de akkor valaki rohadt nagy bajban lesz. Kifejezetten rühellte, ha nem tud valamit a kollégákról, és mivel napjait vagy a városházán, vagy a Krónikák termében tölti, jegyzeteket böngészve, így sok információból kimarad, amit már szinte mindenki tud. Nyilván evidensnek vélték, lehet ezért nem jutott el hozzá a költözés híre. - Óh igen… tényleg - bólintott, mert mérgében ki is ment a fejéből, hogy miért jött. – Szükségem lenne egy edzőpartnerre. Amióta Krónikás lettem eléggé elhanyagoltam a harci edzéseket és szeretnék formába lendülni ismét – nem hazudott, tényleg elhanyagolta krónikási pályafutása óta a fizikai edzést, igaz nem a Fairbanks-i poszt miatt, hanem még a ’75-ös ideiglenes Krónikás kinevezése okán csitította be az edzéseket, de hát ez csupán részletkérdés.
A visszakérdezésére csak a szemöldököm emelkedett kicsit magasabbra, teljesen nyugodtan álltam, mintha csak valami fal lenne előttem, amiről szépen lepattog a hangszín rejtette indulat. Nem kifejezetten érdekelt, ami azt illeti, nem olyan könnyű ám kihozni a sodromból, ezzel is csak legfeljebb antipatikusabb lesz a férfi, Krónikás és idősebb léte ide, vagy oda. Nem volt eddig túl sokszor szerencsém hozzá, az információkat úgy rakosgattam össze a látottakból, hallottakból, ez lesz az első komolyabb, személyes találkozónk. Nem is válaszolok az első kérdésére, ha tudni szeretne valamit, majd értelmesen is megfogalmazza a kérdését. - Kicsit kevesebb, mint egy hónapja - válaszoltam némi töprengés után, mert habár nem volt az olyan rég, elég sok minden történt azóta, hogy ne tudjam olyan könnyen rávágni a választ. - Nem messzire, egy sokkal kellemesebb házba, mint ez a szoba - tártam szét kissé a kezeimet, gyorsan járatva körbe a tekintetemet a szegényes berendezésű, ablaktalan helyiségen. - Ne szívja mellre, hogy nem tudott róla - nyilván ezért akadt ki az előbb -, nem vertük túl nagy dobra, Willen kívül legfeljebb azok tudják, akik látták, amint kicuccolok - tájékoztattam kicsit pontosabban a Krónikást, majd, hogy még inkább megkönnyítsem a dolgát, még egy fontos információt hozzácsaptam. - Prescott-al bútoroztam össze, csakhogy teljes legyen a kép - valamilyen groteszk módon még szórakoztatott is a szituáció, persze ezt nem hangoztattam, még a vonásaimra sem ült ki, ugyanolyan érzelemmentes arccal tekintettem a férfire, mint a megérkezése pillanatától kezdve. - Ez igazán dicséretes - bólintottam a szavait hallva, amikor végre érkezésének okára terelődött a téma. Szerettem, ha valaki maga tett lépéséket a harctudásának fejlődése, vagy éppen szinten tartása végett, éppen ezért az előbbi fekete pont mellé egy pirosat is odaírtam Timothy képzeletbeli listájára. - És mikor szeretne rá sort keríteni? Most rögtön? Esetleg a héten valamikor? - érdeklődtem tovább, hiszen jelenleg talán ez a legszámottevőbb információ, aztán majd a többit is megbeszéljük. - Közelharc, fegyveres képzettség, vagy csak alaptudás, mire gondolt? - kérdezgettem azért tovább, hogy mielőbb megkapjam a teljes képet a szándékairól.
- Aha, értem. Nem szívom mellre, csak bosszant, hogy nem kaptam róla értesítést – nézett a harcos szemeibe, immár mindenféle indulat nélkül. Pusztán komor ténymegállapítás volt, majd széjjelnézve némi derűvel a hangjában folytatta -, de valóban ezek a lyukak nem túl barátságosak, ráadásul a várost könnyebben tudjuk lefedni, ha nem egy helyre vagyunk bezsúfolódva – Tim sem itt lakik, nincs ezzel semmi baj. Azzal már igen, hogy nem tudott róla, de ezek szerint nem jelentették be. Mindegy, nem fog ezen pattogni tovább. – Jól kijönnek egyébként? - Az összhang fontos az őrzők között, és remélte, hogy egyiknek sincs olyan szokása, ami a másikat az őrületbe kergeti, mert hosszútávon az problémákhoz vezethetne. Szavaira egy érzelemmentes, halvány mosoly jelent meg Tim arcán. Rohadtul utálta, ha dicsérik, de Emmett nem esett túlzásba, ami jó is így. – Heti egy-két alkalomnál többre nem jut időm – közölte. – És magát sem szeretném leterhelni ezzel. Nyilvánvalóan a hivatása mellett a munkája is időt vesz el. Az időpont legyen, amikor mindkettőnknek megfelel. Jelenleg szabad vagyok, még úgy három órát, valamint minden péntek délutánom is tökéletesen szabad – Emmetten múlik igazából, mert Tim, ha nagyon úgy van, bármikor szabaddá tudja magát tenni, de kétségkívül a péntek délután lenne a legjobb. - Az alaptudásom megvan… - kelletlen grimaszt vágott, majd hozzátette. – Vagyis megvolt, de szerintem ezzel nem kell törődnie. A gyakorlatokra még emlékszem, azt maga nélkül is tudom művelni. Úgy vélem a közelharc lenne a legmegfelelőbb. Nem igazán rohangálhatok fegyverrel a tanácsházára. – a technika fejlődése az őrzőknek sok gondot okozott. Régen minden gond nélkül mehettek fegyverrel mindenhova, most meg alaposan meg kell gondolnia valakinek, hogy hová merészkedik be tőrrel a zsebében. A sok lövöldözés miatt már az iskolákba is beléptető rendszer van. - És lenne még valami – nem halkította le a hangját, hiszen a környező szobákban senki sem tanyázik, így nem kellett attól tartania, hogy valaki meghallja őket. – Szeretném, ha diszkréten kezelné az ügyet, és megtartaná magának, hogy leckéket ad nekem – nem gondolta amúgy, hogy kifecsegné a dolgot, de jobb biztosra menni, főleg, hogy Kyle-val együtt lakik.
- Nem tudom, javít-e bármit is a helyzeten, de tényleg nem híreszteltük el, mindössze William-nek szóltam róla az egyik hajnali közös edzésünk után - amúgy sem olyan hír az ilyesmi, amit hangosbemondóban kellene szétkürtölni az egyetemen. Akinek tudnia kell róla, az megtudta, előbb, vagy utóbb. Úgy tűnik, Timothy az utóbbi kategóriába tartozik, de egy cseppet sem érzem emiatt felelősnek magamat. - Igen, ezzel egyetértek - bólintottam aprót, ne tűnjek mégse olyan ellenségesnek az irányába. Nem is barátságos az alagsori szoba és valóban könnyebb szemmel tartani a várost, ha szétszóródva élünk benne. - Igen, a lehetőségekhez mérten jól. Azt hiszem ezt mi sem bizonítja jobban mint az, hogy még mindig egy fedél alatt élünk - mindkettőnknek vannak fura szokásai, valamit valamiért elven el kell tűrjük. Bár tény, Kyle-nak azért jár a hatalmas elismerés, egyrészt azért, mert be merte vállalni a velem való lakótársi viszonyt, másrészt azért, mert még mindig nem kaptunk össze. Azért ez szerintem nagy teljesítmény a stílusomat tekintve! - Akkor javasolnám a péntek délutánt, ha igényli, állandó jelleggel is bevezethetjük a találkozóinkat - rajtam ne múljon, én mindent megteszek az Őrzőtársakért, a péntek délutánom pedig úgyis szabad. - Illetve ha gondolja, már most nekiláthatunk, nekem is van némi szabadidőm jelenleg - a motivációs leveleket meghagyhatom későbbre, nekem is van ám fontossági sorrendem. - Persze, ez érthető. Akkor legyen a közelharc - kísértem bólintással a szavaimat, ezzel is jelezve, hogy tudomásul vettem és megjegyeztem az elhangzottakat. - Persze, mi sem természetesebb - ismét bólintottam és habár kicsit csalódott voltam a dolgot illetően, ezt nem mutattam a férfi felé. Nem vagyok pletykás típus, de ezt például szívesen elmeséltem volna Kyle-nak, vagy Jacksonnak, de annyi baj legyen, szerintem túlélem a dolgot. - Akkor nekikezdjük már most? - kérdeztem és ha igenlő választ kaptam, máris folytattam. - Akkor javasolnám, hogy öltözzön át valami kényelmesebb ruházatba, mennyi időre volna szüksége? - Mivel nálam itt volt az edzőcuccom, így nekem ez nem jelentett problémát, de ő aligha tudna kényelmesen és mindent beleadva teljesíteni ilyen ruhában.
Természetesen semmit sem javít a helyzeten, hogy nem híresztelték el, hiszen erről azért tudni kellene mindenkinek, persze a mobilkorszak idején igazából mindegy. Úgyis el lehet érni bárkit. Még szerencse, hogy alulinformáltságáról csak Emmett tud, és nem kellett William előtt is tudatlanságáról tanúbizonyságot tennie. Nyilvánvaló, hogy többet kellene kimozdulni a Krónikák terméből, de igazság szerint még rengeteg anyagot nem nézett át, és elég sok meló van az új információk rendszerezésével is. – Igen, világos, de sebaj. Most már tudom – és ha valaki esetleg kérdi nem fog hamis infót adni. Remek. A téma részéről lezártnak tekinthető, és legalább az itteni szobák hibáiban is egyet tudtak érteni. - Nyilvánvaló, bár harcosként gondolom nem olyan mentalitással bír, hogy az első szembejövő probléma hatására megfutamodik – nem is igazán életszerű az a helyzet, hogy a testület azon tagjai, akik leginkább ki vannak téve életveszélynek problémázzanak egy kellemetlen lakótárs miatt. Persze hosszútávon az ember idegeire mehet a másik, ilyenkor érdemes megfontolni az elköltözést, mielőtt az esetleges barátság,. vagy a munka rovására megy. Természetesen ehhez több kell, mint egyetlen hónap. Hangjában nem volt semmi, pusztán némi érdeklődés. Olvasta az aktáját, tudta, hogy min ment keresztül. Megölt testvér, elveszett testvér, megkerült testvér, elvesztett fiú, megkerült fiú. Elég rögös életút, mindazonáltal a rövid jellemzés nem pótolhatja a személyes ismeretség nyújtotta megismerést. - Akkor péntek délutánonként – bólintott rá megerősítésként, majd miután a harcos kiegészítést tett, egy pillanatra elgondolkodott, és ismét bólintott egyet. Részéről a most is megfelel, és válaszolt is volna, de a beszélgetés tovább siklott. Igaz jó lenne valami komolyabb fegyver használatát elsajátítani, de az említett problémák miatt, maximum otthon lehetne nála, vagy éppen a kocsiban. Talán idővel a fegyverekre is sort keríthetnek, de jelenleg a közelharc sokkal praktikusabb. - Igazán hálás vagyok ezért – válaszolta őszintén. Remek. Ha ki nem kotyogja véletlen, akkor sínen vannak. Direkt csak nem szegi meg az adott szavát. - Óh, elnézést, az előbb nem válaszoltam, de igen, akár most is nekiállhatunk – teljesen ki is ment a fejéből, hogy az imént csak bólintott, ami nem is volt talán elég határozott, inkább csak olyan, amivel megfontolja az ember a felajánlott lehetőséget. – Átöltözni pár perc, viszont nem a protektorátus területén ejtjük meg az edzéseket. A város határán túl van egy épület, ami tökéletesen megfelelne a célnak. Autóval 15-20 perc eljutni oda. Az edzős cuccaim a csomagtartóban vannak, és eonok óta várják, hogy ismét magamra kapjam őket – halvány mosoly ült ki az arcára, közben kérdő tekintetre váltva újra megszólalt. – Megfelel így is a dolog? Természetesen hozom-viszem. Legalább plusz költséggel így nem járok – nem mintha, az a pár gallonnyi benzin, amit egy hónap alatt elfurikáznának, sokat számítana.
- Az természetesen sokban függ attól, miféle eredetű problémáról beszélünk - nem fogom kijelenteni, hogy alkalomadtán meg ne ijednék egy-egy problémáról, bár tény, hogy a legkellemetlenebb esetekben sem döntenék a megfutamodás mellett. Számtalan probléma fajta létezik, éppen ezért nem is igazán tudom egy kalap alá sorolni őket, de ez már nyilván igencsak részletkérdésnek számít. Mindenesetre Kyle-t és a lakótársi viszonyt nem nevezném problémának és remélhetőleg a jövőben sem lesz belőle az. - Tökéletes - bólintottam, a pontos időpontot még nyilván megbeszéljük majd, de az már a legkevesebb, így már én is be tudom ütemezni magamnak a péntek délutánomba. - Ugyan, nem tesz semmi - legyintettem, bár igazság szerint tényleg hálás is lehet, hogy tartom a számat, mert pletykásság ide, vagy oda, azért a lakótársának az ember beszámol az érdekesebb történtekről, főleg azért, mert a Jackson, Kyle, Emmett trióban Jackson bakija után Keldron különösebben érdekelt személyiség, de mivel megígértem, így ez a mi titkunk marad. - Nagyszerű, akkor javaslom, hogy induljunk máris! - nem lenne értelme húzni, halasztani, legfeljebb csak annyi időre, amíg átöltözik. Én a magam részéről neki is láttam a papírjaim összeszedésének, nyilván nem fogom itt hagyni őket, majd otthon, este befejezem, ha lesz még időm rá. - Ahogy gondolja - elég rugalmasnak tartom magam, hogy ne a helyszín miatt kezdjek aggodalmaskodni és ha tényleg titokban szeretné tartani, valóban jobb, ha nem az egyetem falain belül ejtjük meg a titkos találkozóinkat. - Természetesen megfelel, indulhatunk - bólintottam ismét, hónom alá csapva a dossziét és felkapva az edzőtáskámat én menetre készen voltam, innentől övé volt a terep. Nyilván kifelé megtalálom az utat, de speciel fogalmam sem volt róla, melyik az ő autója. Annak örültem, hogy már ennyire előrelátó volt és a helyszín is megvan, valamint a ruháiért sem kell rohangásznia, a fuvarért pedig hálás voltam, amúgy sincsen autóm, jóval megkönnyíti ezzel a helyzetemet. - Addig meséljen kérem kicsit, miként jellemezné magát. Erőnlét, állóképesség, ilyenek - nyilván nem esti mesét szeretnék, de mivel semmit sem tudtam a testi fejlettségéről azon kívül, amit láttam, így sokkal egyszerűbbnek véltem a dolgot. Amíg odaérünk, ő jellemzi magát, így nem megy el azzal idő, hogy fel kell mérnem, hogy adott esetben mekkorát üthetek, illetve tőle is mekkorára számíthatok.
- Valóban – halvány mosolyt ejtett meg. – Egy szökőár elől, azért érdemes megfutamodni – vonta meg kissé a vállát. Fairbanksban ez persze csak akkor történhetne meg, ha valamelyik vizes őrző segédkezne a dologban, és a Chenát a város lakóira szabadítaná. Nyilvánvalóan szörnyű sok melóval járna egy ilyen incidenst elsimítani, de persze nem lenne lehetetlen. Legyintéssel egybekötött szavaira nem válaszolt, csak aprót bólintott, jelezve, hogy akkor ezen is túl vannak. - Remek – nem szólt többet, csupán megvárta amíg Emmett összeszedelődzködik, azután egymás társaságában kiléptek a szobából, és miután a harcos bezárta - már ha bezárta - a helyiség ajtaját, elindultak a kijárat felé. - Ez igazán jó kérdés – hümmögött egyet, majd újra megszólalt. – Képzett már harcos tanoncokat ugye? Na, hát valahol a frissen felkent harcosok szintje alatt járhatok egyel – de mivel elég rég használta a fizikai tudását arra, ez a szint az évek alatt akár lejjebb is eshetett. Persze nem érezte magát fáradékonynak, nem sajogtak az ízületei, de a „munkamentes” hétköznapok a testét eléggé elpuhították. Némi pocakja is volt, az öltöny azért azt kellőképpen takarta, de igazából minden tekintetben ráférne egy kis pluszedzés. Ezt persze elvégzi magának és innentől, ha nem lustul be, otthon is gyakorlatozni fog, ha ideje engedi, már csak azért is, mert így, hogy Emmett elvállalta, nincs kibúvója sem, hogy miért nem kell edzenie. Ez már hivatalos, még ha nem is teljesen, de Tim nem akart sem magának, sem Emmettnek csalódást okozni. Persze nyilvánvaló, hogy Emmett harci tudásnak és erőnlétének a közelében sincs, de sok gyakorlással… ehh… sok gyakorlás… már a gondolattól is kirázta a hideg, amennyiben az nem mágikus jellegű volt. Szóval sok gyakorlással tűrhető szintre lesz képes hozni ezt a területet is. Kiérve a hideg azonnal megcsapta mindkettejüket, de Tim nem érezte úgy, hogy kellene kabátot is húznia, hiszen hamarosan kocsiba ülnek. Alig pár méterre van a terepjáróra az egyetem parkolójában. A ház ahova mennek fűtetlen, de ez nem fog problémát okozni. Legalább keményebb edzést kell tartani, hogy ne érezzék a hideget. Az edzőfelszerelése amúgy is a Fairbanks-i klímához van kitalálva. Két pittyogás jelezte, hogy melyik kocsi riasztója deaktiválódott, és nyilván nem kell Emmettnek sem mondani, hogy melyik lesz az a kocsi, amelyikkel menni fognak. Tim kinyitotta a szürke Range Rover Evoque ajtaját, majd beszállt. - Övezze be magát – mondta csak úgy mellékesen miután Emmett is helyet foglalt. Nem tudta, hogy a harcos mennyire híve az ilyen dolgoknak, de inkább kösse be magát, mert nincs kedve bírságot fizetni miatta. – Egyébként, hogy van a család? – kérdezte szintén mellékesen, hogyha épp semmi téma nem akadna, akkor legalább erről beszélgessenek, amíg kiérnek a házhoz. Természetesen a húgára és a fiára gondolt.
- Ezzel csak egyetérteni tudok - halvány mosoly jelent meg a képemen, de inkább az illem, mintsem a valódi öröm szülte a görbületet. Nem voltam kifejezetten sok humorérzékkel megáldva és Timothy indítását figyelembe véve kedvem sem volt túl sok jópofizni és röhögcsélni a férfival. De szerintem ezzel tisztában van ő is, mégiscsak ő a Krónikás, illetve nyilván nyitott szemmel jár az egyetemen belül is, nyilván észrevette, hogy nincs túl sok barátom. Nem véletlenül. - Természetesen - bólintottam, hiszen mégiscsak Harcos volnék, ráadásul Őrző körben azért elég idős is, persze, hogy volt már dolgom harcos tanoncokkal. - Nyilván nem fogok azzal újdonságot mondani, hogy ezt nem hallom örömmel - húztam el a számat, mert a felvezető alapján azért valamivel többre számítottam. - De aggodalomra semmi ok, akkor alacsonyabb szintről kezdünk, látványosabb lesz a javulás is - nyilván a legtöbb tanonc sem harctudással vág neki az őrzői létnek, velük is alapoktól kell kezdeni, így nem lesz újdonság a dolog. Az pedig külön dicséretes, hogy Timothy nem próbál meg szépíteni a dolgokon, ebben a helyzetben jobb az egyenesség, még a végén éles helyzetben derülnek ki a hiányosságok, az pedig jóval kellemetlenebb. Kiérve aztán a riasztó pittyegést hallva sikerült beazonosítanom, melyik járművel is indulunk, beszállva pedig csak bólintottam a férfi szavaira. Mi sem természetesebb, amúgy is be szoktam kötni magamat, ennyire elvetemült azért nem vagyok. - A család? - nézek rá kissé meghökkenve, mert oké, kedves tőle, hogy érdeklődik, de nem gondoltam volna, hogy vagyunk annyira jóban, hogy egyből egy ilyen kérdéssel indítson. - Köszönöm a kérdését, remekül, azt hiszem. Bár a húgommal nem sokat találkozom, beszippantotta a könyvtár, a fiam is sokat dolgozik, de hála égnek azért tudunk egymásra időt szakítani - jó volt a viszonyom a testvéremmel és a fiammal is, mindkettőjükkel dolgozunk az ügyön, így a pontosabb megfogalmazás. De azért vannak olyan dolgok, amikről nem szívesen beszélek egy relatíve idegennek. - Kicsit kiegyenlítetlennek érzem a helyzetet, mert míg maga tisztában van a családom kilétével, én az önéről semmit sem tudok - burkolt megjegyzésbe fogalmazva a kérdés, telibe mégsem fogok rákérdezni, hogy meséljen a családjáról, mert fogalmam sincsen, mennyire ingoványos az a talaj, ezért választottam ezt a köztes megoldást. Ha nem szeretné, hogy tudjak róla, akkor nem mond semmit, ha viszont az én „helyzetjelentésemért cserébe” hajlandó ő is megosztani magáról valamit, akkor örömmel fogom fogadni. Amint megérkeztünk, felkaptam a sporttáskámat, hogy a házban letéve egy székre - amennyiben akadnak itt székek - neki is lássak az átöltözésnek, mit sem zavartatva magam, hogy Timothy szemtanúja a dolognak; jelen helyzetben egyáltalán nem érdekelt. Én hamar végeztem, remélem ez róla is elmondható, mert szerettem volna minél előbb nekilátni a dolognak, felesleges lenne húzni az időt.
Nyilván fordított esetben Tim sem hallaná szívesen egy harcostól, hogy gyenge mágiából, mert oké, hogy erőnlét meg miegymás, de a magasabb szintű varázslatokkal a harci értéket is meg lehet tolni elég rendesen. Ezért nem is vette zokon Emmett kijelentését. – Persze, hogy nem – közölte magától értetődően. – Bízzunk benne, hogy így lesz – ha nem így lesz, akkor senkit sem tud okolni, csak saját magát. Persze túl fogja élni, és mivel mások nem tudnak róla, így a tekintélye sem fog csorbát szenvedni. Talán Emmett szemében igen, de ennek elkerülése végett szorgalmas diákként fog viselkedni. Még akkor is, ha sokkal szívesebben kísérletezne inkább a félkész varázslatok tökéletesítésén, de nem gond. Erre is időt kell szakítani. Miután feltette Tim a családos kérdését, csak egy pillanatra nézett a harcosra, amikor az visszakérdezett. Egyértelműen bólintott, hogy a családra kíváncsi, nem nyelvbotlás volt a részéről. - Remek – bólintott határozottan. – Örülök, hogy nincs feszültség a fia megérkezése miatt. Főleg, mivel a beosztottam lett, nem örülnék, ha elfojtott családi frusztráció a feladatai rovására menne – nem jó pofiságból kérdezte a családot, hanem ezzel is információt gyűjtött, bár nem valószínű, hogy Emmett szívesen elárulná, ha a fiával nem jönnének ki jól, de bízott abban, hogy nem ferdített nagyot. - Nehezen tudna tisztában lenni olyasmivel, ami nem létezik. Igazán nem kell emiatt hátrányban éreznie magát – vagyis Tim számára nem létezik senki, akiről gondoskodnia kellene, vagy olyasvalaki, akivel kapcsolatot kellene fenntartani. – A legtöbb közeli rokonom már halott, akik meg élnek azok jobb, ha nem tudnak rólam – egyszerű a képlet is világos. Nincs senki, aki bezavarhatna alkalomadtán a munkájába, vagy a hivatásába. A kocsi lassan gördült a telek földútján, majd pár méterre a bejárattól megállt, Tim üresbe tette a járgányt, és leállította a motort. Kiszállt, a csomagtartóból elővette a felszerelését, és Emmett után sétált, be egyenesen az elhagyatott házba, közben egy laza mozdulattal beriasztotta a kocsit. Nehogy valami erre járó kóbor lélek pont az ő terepjáróját fújja meg. Emmett már meg is kezdte az átöltözést, és Tim is hasonlómódon tett, és pár perc múlva már a fehér-fekete edzőfelszerelés virított rajta. Az öltönyt egy vállfára helyezte - mivel azt is hozott - aztán felakasztotta az egyik nyikorgó ajtóra. - Én készen állok – mondta határozottan. Talán bemelegítéssel kezdenek, vagy valami laza talajgyakorlattal? Azért arra ügyelni kell, hogy nehogy üvegszilánkba tenyereljenek. Bár nem csillogott sehol semmi, attól még elszórtan leledzhet itt néhány üvegdarab.
- Ez leginkább csak magán múlik - pillantottam a férfire, én minden tőlem telhetőt megteszek, ha már megkeresett és a segítségemet kérte. Ebből következik, hogy ő sem pusztán a szabadidejét kívánkozik eltölteni a társaságomban, hanem tényleg fejlődni szeretne, úgyhogy érzésem szerint nem lesz semmi gond, ha tényleg edz egy keveset a találkozóink között is. Bár ez is csak rajta fog múlni, ugyanis nem az én érdekem, hogy jobb legyen, neki kell akarnia, az eddigieket látva pedig akarja is, úgyhogy nem aggódom. - Nem hiszem, hogy a fiam hagyná, hogyha lennének magánéleti problémái, akkor azok belefolyjanak a „munkájába” - jegyeztem meg egészen magabiztosan, mert habár tizenhat éves kora után nem én neveltem, azért bízom benne, hogy örökölt tőlem is valamit és ez a része megmaradt a tanításának. Elég határozottnak tűnik, hogy ne hagyja elhatalmasodni a családi frusztrációit, bár ebben a helyzetben szerintem semmi ilyesmitől nem kell tartani. - Így már minden világos - rándult meg szám széle, majd inkább az ablakon bámultam kifelé. Bizonyos szempontból irigylem emiatt Timet, hiszen a felbukkanó, halottnak vélt családtagok igencsak felkavarják az ember életét, ugyanakkor.. Nélkülük üres lenne az életem, mindig is elég családcentrikusnak vallottam magam, csak azóta sajnos túl sok minden történt ahhoz, hogy akár az egyedüllét se viseljen meg túlzottan. Nem igazán foglalkoztam azzal, Timothy miként rendezi az átöltözését, engem csak az a kijelentése érdekelt, miszerint készen áll. Pompás! Ekkor már én is kész voltam, két tenyeremet összecsapva jeleztem, hogy felőlem is kezdhetjük. - Mindenképpen bemelegítéssel fogunk kezdeni. Fentről lefelé - ez fontos volt, hogy megfelelően átmozgassuk az izmokat, méghozzá a megfelelő sorrendben, úgyhogy ha nem volt kifogása, akkor mutattam a gyakorlatokat. Először csak nyakkörzés, aztán vállkörzés, derékkörzés, majd jöhettek a lábak, különös figyelemmel a térdek átmozgatására. Ezután jöttek a komplexebb, több mozgást igénylő feladatok, amint ezekkel is megvoltunk, megráztam kissé magam és úgy fordultam a férfi felé. - Nos, akkor kezdjük az alap dolgokkal. Egy harci tudásban nem túl jártas személy is könnyedén meg tudja védeni magát, ha tisztában van néhány fontos és hasznos dologgal. A legfőbb kiütési pontokat az állcsúcs, a nyak, ott is a nyaki ütőér, a szívgödör és a lengőbordák jelenti. Érdemes ezeket először célba venni, mert pillanatnyis megtorpanást eredményezhet az ellenfél részéről, a legtöbb esetben pedig néhány ilyen pillanat akár életmentő is lehet - figyeltem azért Timothy-ra, hogy érti-e, amit beszélek, de ha kérdése lesz, nyilván felteszi. - A harc ugyebár nem csak abból áll, hogy megpróbáljuk laposra verni a másikat, gondolkodni sem árt közben, érdemes gyenge pontokat keresni, mert rendkívül hasznosak lehetnek, nem csak a kezdő harcosok számára - rengeteg mindenről tudtam volna még beszélni, de sokkal inkább a feladat közbeni tanulás híve voltam, mint az elméleté, hiszen mit ér a sok elméleti tudás, ha a gyakorlatban képtelen az illető használni? - Melyik az erősebb keze? - kérdeztem végül, ha nem akadt kérdése, majd ha megkaptam a választ, folytattam is. - Nagyszerű, az lesz a támadó kéz, a másikkal próbáljon a védekezésre koncentrálni. Ez persze nem azt jelenti, hogy támadás közben nem használhatja mindkét karját, vagy éppen védekezésnél, de jobb felkészülni a váratlan helyzetekre is - magyaráztam még kicsit tovább, majd ha ezúttal sem volt kérdése, akkor felvettem a kiinduló helyzetet. - Alapállás, érdemes a legtöbb helyzetben ebből indulni, mivel most nem élesben csináljuk, mindig így kezdünk majd - nem voltam egy nagy oktató, az az igazság, hiszen élesben jobban előjönnek a dolgok, mint így, de mivel nem is profi harcost kell faragnom a férfiből, csak átenni az alapokat és arra építkezni egy keveset, ezért talán ennyi is megteszi. Közben persze mutattam az alapállást, kis harántterpesz, kezek ökölbe szorítva nagyjából az áll előtt. - A támadó kéz legyen előrébb - teszem még hozzá, mert ezt nyilván nem tudja leutánozni. - Támadjon. Lábat egyelőre nem használunk - közlöm az első lépést, egyszerűbb, ha felmérem, miként állna hozzá az ilyesmihez, a többit pedig majd ezután.
- Valóban? Ez remek – nem igazán ismerte a srácot jellemileg, de az megnyugtató, hogy Emmett így vélekedik róla. Nem valószínű, hogy ferdítene a valóságon. Igaz család, meg minden, de amikor emberéletekről van szó, akkor vannak dolgok, amiket felül kell írni. Az informátorok beszerzett anyagai pedig életeket menthetnek. De legalábbis megakadályozhatják, hogy a frontvonalban harcolók ne vakon cselekedjenek, amikor összeütköznek egy vérfarkassal. Nem mondhatná, hogy kényelmetlenül érzete magát ilyen göncben, de nem is kedvelte. Az évek során úgy hozzá szokott már az öltöny viseléséhez, hogy néha még otthon is azt vette fel. Aztán persze észbe kapva szolidabb, de még mindig elegáns ruházatot húzott, de az ilyen alkalmak mindig ráébresztik, hogy bizony már túl van a kilencvenen és a berögződések kéretlenül jönnek. - Rendben – közölte lelkesen, majd belekezdett a bemelegítésbe. Még saját kútfőből is tudta miként kell véghezvinnie, nem pont úgy, és azokat a gyakorlatokat, de nagyban hasonlóakat végezett, mint Emmett. Hát hiába, ahány ház, annyi szokás. Nem mindenütt egységes a bemelegítési gyakorlat sem. - Teljesen világos – tényleg az volt. Az emberi anatómiát nem vágja kívülről belülről, de azt tudja, hogy hova érdemes ütni, hogy az baromi kellemetlen eredményeket szüljön. Elméletben király volt, csak éppen a gyakorlat hagyott kívánni valót maga után. Nem is keveset. - Talán a jobb – még ha balkezes is lett volna, annakidején amikor ők ketten még gyerekek voltak, valószínűleg úgyis rászoktatták volna a jobb kéz használatára, ha esetleg balosak lettek volna. Régi szép idők, amikor még a feketék tudták, hol a helyük, és a cigiről mindenki úgy gondolta, hogy ártalmatlan, ráadásul még a kokaint is patikában árulták. Dicső idők, amikre remélhetőleg sohasem kerül sor ismét. - Világos – bólintott, és figyelte a harcost, hogy mit is csinál pontosan. Régről voltak emlékei a harci edzések terén, de eléggé megfakultak. Olyannyira, hogy néha elgondolkozott rajta, vajon tényleg átélte azokat, vagy csak álmodta. A harc sosem kötötte le túlságosan. Minden esetre a megfigyelés az életéhez tartozik, így nem volt probléma teljesen leutánozni Emmett testtartását. – Oké – bólintott rá, és közben azon morfondírozott, hogy vajon a Hatodik érzék varázslat a harc közben meg fogja mutatni neki a helyes utat? – Egy kérdés. Kikapcsoljam a Hatodik érzéket? – nyilván jobb lenne, ha a mágia nem segítené, de el is feledkezett mindezidáig róla. Minden éjszaka meditálás előtt aktiválja, aztán nyugovóra tér, így gyakorlatilag mindig rajta van. Van, hogy kimegy a fejéből, ahogy most is történt. - Értettem – és támadott. Természetesen nem állcsúcsra ment, mert az lenne a legkézenfekvőbb, hanem bordatájékon kívánta eltalálni Emmettet. Lassú, és ügyetlen volt a mozdulat, ha Emmett nem hagyja, hogy betaláljon, biztos, hogy kivédi, ezért az ellentámadásra már fel is készült, persze nyilván nem fogja tudni kivédeni, de próbálkozni azért lehet.
Tetszett, hogy Timothy nem ágált a bemelegítés ellen, hanem végezte magától egyből. Mondjuk így, hogy ő keresett fel, el is vártam, hogy a motivációja meglegyen, illetve elég idős is már ahhoz, hogy szájhúzástól kelljen tartanom. A magyarázataimat is megértette, nem kérdezősködött, amiből azt szűrtem le, hogy mindent ért és nem csupán azért mondja, hogy érti, mert fél, hogy esetleg ezzel kellemetlen helyzetbe hozza magát előttem. Volt már ilyen tanonccal dolgom, aki mindenre rávágta, hogy érti, aztán amikor belekezdtünk, kiderült, hogy mégsem igazán. Ilyenkor azért nagy könnyebbség, hiszen Timothy felnőtt férfi, nem hiszem, hogy pont attól tartana, mit fogok róla gondolni. - Oké, nagyon jó, a kezeket picit lehet lejjebb ereszteni, az orrot már ne takarják el az öklök, annyira fentről nem lehet kellőképpen erősen megindítani egy ütést - ugyan nem emelte Timothy annyira fel a kezeit, de inkább elmondok mindent, minthogy valami esetleg kimaradjon. - Igen - bólintottam egyből. - Az elején még mindenképpen, aztán ha anélkül is jól haladunk, akkor már maradhat - nem a varázslat adta előnyökre és ügyességére voltam kíváncsi, hanem rá, éppen ezért nem szerettem, ha valaki mágiát használ az edzéseimen, legfeljebb én szoktam csak, de azt is nehezítésképpen. - Illetve ha már ez felmerült, akkor szeretném megkérni, hogy az edzéseink alatt ne használjon semmiféle mágiát - jobbnak érzem leszögezni, nehogy később legyen ebből probléma. - Magára vagyok kíváncsi, nem a varázstudására - lehet, hogy Őrző létemre kissé maradi volt ezt illetően, nem véletlenül nem mágus lettem, hanem harcos. Sokkal jobban bíztam a fizikai erőmben és a tudásomban, mint a mágiámban, éles helyzetekben is csak akkor használtam, ha feltétlen szükséges volt. Figyeltem, ahogyan támad, könnyedén ütöttem félre a támadó kezét, hogy az előrébb lévő karommal, hogy a másik öklöm egyenesen az arca felé induljon meg. Nem vittem bele minden erőmet, de ha képes használni a védekezésre „hátul hagyott” kezét, akkor könnyedén ki tudja védeni az ütésemet. Akár kivédte, akár nem, nem állok le, mozdulok egyből, hogy azt a karomat használjam ezúttal, amivel az előbb félreütöttem a támadását, hogy a gyomrát vegyem vele célba. Nem mozgok gyorsan, éppen annyira iparkodom csak, hogyha figyel, akkor ki tudja védeni a támadásaimat.
Kezdőlap
//
