Két Testvérem van, akikkel semmilyen körülmények között nem félek együtt lakni. Olyan tekintetben, hogy nem kell napi szintű összetűzésektől, puskaporos levegőtől tartani: az egyik Yee, a másik pedig Nagojut. Szomorú belegondolni, hogy a többiekkel maximum 2-3 napig bírnánk különösebb vita vagy veszekedés nélkül, és nem feltétlenül azért, mert ők olyanok lennének, hanem mert az én türelmem, béketűrésem valamint szelídségem az eltelt évszázadok ellenére sem öltöttek sokkal nagyobb méreteket, mint amekkorák hajdanán voltak. Példának okáért Unalaqkal nem hogy egy nap, de két óra nem kellene ahhoz, hogy porig romboljuk a házamat. A házhoz érve kiszúrtam Nagi farkasait... szinte el is felejtettem, hogy a Húgommal együtt egy kisebb fajta falkát is kapok, de ez egyáltalán nem zavart. Becsengettem - vagy kopogtattam, ha nem volt csengő - és vártam, hogy ajtót nyissanak nekem, mialatt energiáimmal előre köszöntem Nagojutnak. - Hello, Declan vagyok és... Mallory, indulhatunk? - üdvözöltem az embernőt, ha ő nyitott ajtót, akkor egyből, ha nem, akkor bemutatás, bemutatkozás után. Nem voltam sürgető, egyszerűen nem szerettem több időt vesztegetni valamire, ami két perc alatt elintézhető. Épp eleget rostokoltam holtan ahhoz, hogy minden másodpercet számottevőnek tartsak még mindig. Rámosolyogtam a nőre, aztán ha Nagi is úgy ítélte, hogy mindennel megvan, segítettem neki kipakolni a kocsihoz. Ha nem maradt vissza semmi a búcsún túl, akkor én is elköszöntem, majd a kocsinál bevártam a nőstényt, hogy aztán beülve elfuvarozzam az új otthonába.
//Bocsánat, hogy csak ilyen kurta semmi, meg nagyon lényegre szorítkozó és köszöntem a villámlátogatás lehetőségét meg a röpke ismeretséget! :3 //
Suta félmosoly szalad képemre a "panaszkodását" hallgatva. Ráhagyom, mert ilyenkor nehéz lenne bármit is mondani. Semmi nem jó, semmi nem megfelelő. Ami elromolhat, az el is romlik, amire pedig vágyik az ember, hogy békén hagyják. Esetleg dobjanak neki némi csokit. Nos, csokoládé helyett másfajta aprósággal készültem Palomának. Tartósabb és személyesebb is, több szempontból, noha ő maga valószínűleg betudja ezt is, mint sok mindent mást az északi indián csoportok iránti "bogarasságomnak", ami a választott munkám egyik velejárója is (lehetne). - Nem lesz vele gond, hidd el, nagyon jó barátom még régről! De ha ennyire szeretnéd, lecsekkolhatod, mikor értem jön. - Szélesedik ki mosolyom, s mint írva vagyon, utána lépdelek felfelé a lépcsőn, a szobámat célozva meg, noha az ajtófélfánál telepedve le. Szobám... a szoba, ahol eddig laktam. Most már ez a pontos megfogalmazás. Néztem, ahogy az álomfogót szemlélte és azt kívántam neki, váljon be. Ne csak az álmai kapcsán, de minden téren az életben. Kerülje el a rossz, csak a pozitív érje, akárhogyan is alakul homokszem-élete. Meglep a hirtelen jövő ölelés ám ugyan olyan természetességgel viszonozom pillanatok múltán, felocsúdva megilletődöttségemből. Nem is engedem el a lányt, egészen addig, míg kocsi hangját nem hallom lentről a ház elől. - Ez biztosan Declan lesz. - Declan... nem illik hozzá szerintem, de igyekszem megszokni, hogy így szólítsam gyerekkori cimborámat.
Nem siettem ajtót nyitni, sőt, meghagytam Palomának ezt a privilégiumot, ha csak nem ragaszkodott hozzá, hogy én tegyem meg. Akárhogy is, a farkastestvér láttán mosoly szökik képemre. - Szia! Ő itt... - Kezdeném, de bemutatkozik a szentem, ebből pedig gondolom, Paloma is megteszi majd magának. Kissé alább hagy lelkesedésem, megereszkednek vállaim, kérdésére pedig aprót biccentek. - Persze. Amint ez a három doboz kikerült a kocsiba. - Mutatok a magunk mögött hagyott megtermett dobozokra, de hát egy férfiembernek nem okozhat problémát a dolog, pláne neki. Azért remélem van annyi benne, hogy nem Paloma előtt kezd el zsonglőrködni egyszerre a hárommal, hanem egyesével hordja ki őket, míg én elköszönök a nőtől. Amint megint kettesben maradunk Palomával, mosollyal fordulok felé... és nem tudom nem kiszúrni a tekintetében ülő kérdőjeleket, az ajka szegletében meghúzódó kétkedő mosolyt. - Ne! Ne mondj semmit! Tényleg csak barát. - Emeltem fel mutatóujjamat figyelmeztetően, majd fejcsóválva nevettem fel, hogy újfent megöleljem. - Hiányozni fogsz. - Súgom, hogy idővel elköszönjek tőle és még az anyósülésről is integessek, mikor elhajtunk a kocsival. Amivel kapcsolatban részletesen kifaggatom testvérbátyámat, mielőtt fennakadnánk az első szembe jövő fára.
// Én is köszöntem! *-* //
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
A túlzott érzelgősség nem jellemző rám – leszámítva Azokat a napokat, amikben most is szenvedek – ezért aztán mielőtt még kínossá válhatna az ölelkezésünk, megszólal a csengő. Elengedem Mallory-t, futólag betűrök a füle mögé egy előre kúszó szőke tincset, majd letéve az ágyára az álomfogót, kilépek a szobájából, és elindulok lefelé, hogy ajtót nyissak. Mallory a nyomomban, így mikor ajtót nyitok, mindkettőnk alakja feltűnik a magas… afroamerikai férfi előtt. Én le se tagadhatnám az ereimben csörgedező spanyol vért, hiába csak részben származnak a felmenőim Mexikóból. Anyai családom valahonnan innen származik Alaszkából. Ha most külső szemlélőként látnám a saját arckifejezésem, simán nyomnék egy facepalmot. Leesik az állam. - Hello…. Declan… Paloma vagyok. - Mérem végig látványosan, majd a vállammal az ajtófélfának dőlök kissé, miközben magamat meg nem hazudtolva bukik ki belőlem igazi, szókimondó énem. - Hát… hozzád én is odaköltöznék. – Attól a mosolytól amit rám villant… hát apukám még jó, hogy támaszkodom, mert lehet szegény Mallory-nak kéne elkapnia. Le is blokkolok kicsit, miközben bamba vigyorral az arcomon bámulom. Akkor se lehetne egyértelműbb, hogy bejön, ha a homlokomra írnám. Aztán felocsúdok, beljebb lépek, hogy be tudjon jönni a házba a dobozokért… és baszki, még az illata is jó… ahogy elhúzva mellettem megcsap. Arcszesz, parfüm? Fene se tudja. Azért vagyok annyira perverz, hogy amikor ellép mellettem a dobozokért, utána nézzek és lestírölöm hátulról is. Biztos ami biztos… muszáj találnom rajta valami hibát, mert ennyire nem lehet senkire tökéletes… ez már bosszantó! Csípőre tett kézzel fordulok Mallory felé, amikor Declan kilép az ajtón a dobozzal, hogy berámolja a kocsiba. Suttogok persze… gondolván úgyse hall minket, hiszen fogalmam se lehet arról, mennyire szuper a hallása, ezért minden szavunkat úgy hallhatja, mintha itt lenne mellettünk. Széles vigyorra húzódnak az ajkaim, és megcsóválom a fejem. - Csak barát, mi? – Bukik azért ki belőlem, majd mikor megölel, suttogva hozzá teszem. - Azért néha meghívhatnál vacsorázni… viszek bort, vagy valamit… - Ölelgetem meg. - Te is nekem… bár ha őszinte akarok lenni, az se lepne meg ha Declan mellett a világ létezéséről is elfelejtkeznél! Úristen… hol szedsz össze te ilyen barátokat? Ne… ne fájdítsd jobban a szívem, inkább nem is akarom tudni… - Sóhajtok. - Vigyázz magadra. – Eresztem el, majd kilépek a verandára és a korlátra támaszkodva intek oda búcsúzóul a volán mögött ülő férfinek. Figyelem, ahogy Mallory is beszáll mellé, majd sóhajtva integetek neki is. Mikor elhajtanak a ház elől, pár pillanatig a kocsi után nézek, aztán visszamegyek a házba, és felkullogva az emeletre Mallory üres szobájába lépve kiterülök az ágyán, szemezve az álomfogóval, amíg a napi rohangálást követő fáradtság el nem hatalmasodik rajtam, és elnyom az álom…
// Én is köszönöm az élményt Declan , Mallory neked pedig további szép életet, és azért gondolj néha az éhezőre vacsora tájékán.... Röviden és tömören: köszönöm a játékot ^^ //
- Bocs a rumliért, de vendégem volt este. Mindjárt összerámolok… - Kiáltottam be a konyhába, miközben kettesével szedve a lépcsőfokokat rohantam le a földszintre. Itt már éreztem, hogy bizony nem csak a lábaim szenvednek az izomláztól. A lépcső alján meg is kellett állnom egy pillanatra, hogy kifújjam magam, és megsimogassam a sejjhajomat. Lehet, hogy én vagyok a főbérlő és talán fura külső szemlélőnek az, ha az albérlőmtől kérek elnézést a kupi miatt, de egy fedél alatt élünk, és úgy egyeztünk meg, hogy mindenki rendet hagy maga után. Nem várom el tőle, hogy utánam takarítson… ahogy én se takarítok utána. - Mi készül? Emlékeztet valamire az illata… - Ahogy kilépek az előtérbe, kiszúrom a fogason levő kabátot, és egy pillanatra megáll bennem az ütő. Baszki. Kész röhej, hogy a saját házamban lopakodok, de igen… azt teszem. A konyhához lopakodok, és mint valami kezdő, pancser detektív, bekukkantok. - Ó. – Ennyit tudok kibökni zavaromban, amikor beigazolódik az imént éledt gyanúm. - Azt hittem… - Nem fejezem be, csak egy hanyag mozdulattal intek a külvilág felé. - De örülök, hogy nem. – Teszem hozzá, miközben mosolyogva odasétálok hozzá, és kocsányon lógó szemekkel a tűzhely felé pillantok. - De jó, hogy mégse ettem meg a fogkrémet. Isteni illata van. – Nyelem vissza a nyálamat, majd Adam arcára simítom a tenyerem. Tényleg örülök, hogy itt van. - Egyébként jó reggelt. – Nyomtam egy csókot az ajkaira. - Mikor eszünk? – Kérdeztem éhenkórász pillantással. Engem egyáltalán nem zavart, ha reggelire kínait kell ennem. Én képes vagyok az éjszaka közepén is főtt ételt enni, bírja a gyomrom… sőt. Legalább a főtt étellel jól lakom, a szendvicsek meg nem tartanak ki olyan sokáig, elég hamar éhessé válok, ha azt eszek.
Mikor aznap reggel lecsámborogtam a konyhába valahol megkönnyebbültem, hogy a jelek szerint Paloma lakótársa még nem járt itt. Valószínűleg kitért volna a hitéből a sok mindent látva úgy, hogy ráadásul Paloma nem is főz... meg hogy mi ez a rumli. Bár valószínű miután meghallotta volna a nő szobájából kiszűrődő hangokat már érthette, mi miatt is néz ki úgy a lakás, mint ha félbehagytak volna valamit. Nem voltunk pont halkak... na de mindegy, munkára, majd később ráérek nosztalgiázni az éjszaka történtekről. Fene se tudja, meddig alszik még Paloma, jó lenne befejezni a főzőcskét, mire magához tér és lebotorkál. Szerencsére az alapanyagok előkészítése már előző este megvolt és ahogy nézem, nem romlott meg semmi. Ezek szerint nem túlzott az eladó, amikor az mondta, hogy minőségi áruról van szó. Vettem egy mély lélegzetet és csakhamar nekiálltam a főzőcskének, megint. Elég jól haladtam, az kell mondani, magam is megleptem. Már a java dologgal megvoltam, amikor léptek zajára lettem figyelmes és csakhamar megtudtam, hogy ki is mászkál odakint. Széles vigyor jelenik meg a képemen ahogyan azt hiszi, hogy Mallory főzőcskézik a konyhában. Zavartalanul folytatom hát, amit, ahogyan hallgatom lépteit odakint... majd újra megszólal én meg már lassan megfulladok az elfojtott nevetéstől de nem, véletlenül se szólalok meg, nehogy idő előtt jöjjön rá a turpisságra. Éppen az utolsó simításokat végzem már, amikor feltűnik, hogy feltűnően csend van az előzőekhez képest a nappaliban. Kíváncsian nézek el az ajtó felé és pont elkapom a pillanatot, ahogyan Paloma bekukkant. - Kukucs - mosolygok rá. Lehet csak én volt túl kipihent, vagy túl korán volt, de módfelett aranyosnak találtam tőle ezt a megmozdulást. A magyarázkodására, miközben közelít, felvontam az egyik szemöldökömet. - Nem szokásom szó nélkül lelépni - biztosítom. - Különösen úgy nem, hogy van még mit tenni. Ezt értheti a főzésre, vagy másra is. Igazság szerint viszont tényleg nem akartam úgy elmenni innen, hogy Palomától nem köszöntem el. Túlságosan maradandó volt számomra az előző éjszaka, hogy így legyen. Halk kuncogást hallatok. - Csak nem szokásod? - nem bírom ki megint a nem szurkálódást. - Remélem az ízét is annak fogod találni. Amikor megérinti az arcomat érezhet, hogy apró, kellemes borzongást produkálok. Hiába, Paloma nem vált közömbössé számomra egyetlen éjszaka után. - Neked is. A csókot talán rövidre szánja, de egyik karommal a derekába karolok és elnyújtom. Nem lesz tőle túlságosan hosszabb, mert hamarosan elhúzom az arcomat, hiába állnék még így sokáig. Még túlságosan friss a mámor és a végén megint elvesztjük a fejünket, mint az este. - Pár percet még kérek, utána tálalhatunk is. Ha gondolod, addig vedd elő a tányérokat. Ja, amúgy meglett a cipőd - mutatok az egyik sarokba, ahol ott árvátlankodtak a nő magassarkúi.
A hozzászólást Adam Revenor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 03, 2014 5:11 pm-kor.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Oké! – Nyugtáztam egy elégedett mosollyal. Az ember sose tudhatja egy ilyen váratlan fordulat esetén, hogy másnap… tiszta fejjel, mi lesz!? Nem lepett volna meg, ha már nem találtam volna a házban, de örülök, hogy nem lépett le. És nem csak azért, mert épp nekem készít reggelit. - Van egy-kettő, aminek elég jó az íze. Ha nincs más reggelire… - Vonom meg vigyorogva a vállaimat, de a szemeimben ott ül az a huncut csillogás, ami elárulja, hogy csak ugratom. Nem… nem szoktam fogkrémet enni, se állateledelt, se hullákat… Ennél igényesebb vagyok az étkezésemre. Akkor már inkább valami gyorséttermi KFC szendvics. Tojok én rá, ha egészségtelen, csak lakjak jól vele, és ne nekem kelljen elkészítenem. - Konyhamalac is vagyok mellékállásban, nem tudtad? Ami ehető, azt megeszem… ha finom, ha nem. Szóval ne stresszeld magad túl. Egyébként elég érzékeny az orrom, és az alapján bejön. – Pislogok az ételre kívánósan. Nem ellenkezek én a hosszabb csók ellen sem, mint egy kiscica, úgy simulok bele a karjába és az ölelésébe, tenyeremet finoman a mellkasára helyezve, majd felcsúsztatva a nyakára. Jó érzéssel töltött el, hogy még itt van… és határozottan jól esik a csókja is. Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de hacsak nagyon nem ismerem félre őt és magamat, akkor ebből talán több is lehet, mint egy egyéjszakás összebújás, pláne hogy amennyire utálok főzni, annyira jó hely arra, hogy a gondolataim elterelődjenek egészen más irányba. A testem válaszol Adam testének közelségére, s észre se veszem, hogy csípőmet enyhén előre tolva az ágyékának dörzsölőzködtem. - Hm. – Hümmentek fel elégedetten, majd beharapva az alsó ajkamat elvigyorodok, és egy könnyed mozdulattal dugom bele kisujjam a rotyogó ételbe, majd gyorsan ki is kapom, nehogy a kezem is belesüljön. A kisujjam a számban landol, hogy megízleljem a szószt. - Nyamm. Ez tényleg finom lesz! Ugye, én megmondtam, hogy jó hozzá az orrom. – Kacsintottam Adamre, majd felhuppantam a pult tetejére, és a fejemet a konyhaszekrény felső részi ajtajának döntöttem. Lerúgtam a papucsaimat a földre, és mezítelen lábaimmal szórakozottan kalimpáltam a levegőben, miközben néztem, ahogy „kotyvaszt”. Meg kell állapítanom, hogy nagyon szexi, amikor egy férfi főz. - Oké! – Kinyitottam a fejemtől jobbra levő szekrény ajtaját, és oda se nézve kiemeltem belőle két tányért. Amikor bejelenti, hogy meglettek a cipőim, elvigyorodok. - Na, és milyenek? Kényelmesek? – Cukkolom egy kicsit szemöldökeimet emelgetve. A lábaimat felhúzom törökülésbe, hogy ki tudjam húzni a fiókot, amiben az evőeszközöket tartom. Szalvéta van az asztalon. - Kanál, villa, kés? Vagy csak villa? Kanál és villa? Kés és villa? – Pillantok fel Adamre kérdőn. - Pálcikám nincs itthon. Amit kapni szoktam a dobozos kaja mellé, azt mindig kidobom utána. – Szóval most kénytelenek leszünk hagyományos nyugati evőeszközökkel enni. A kérdés csak az, hogy mikkel. Adam válaszára várok, aztán elő is szedem amiket mond, és leszállva a pultról az asztalhoz sétálok, hogy letegyem a két tányért, meg az evőeszközöket melléjük.
Kuncogok. - Gyorskaja mi? Egy célra veszed, de kettő okból is használod... ravasz. Sejtem, hogy csak viccel, de ettől függetlenül nem utolsó dolog húzni ezzel még jobban a fejét. Már maga az elképzelt kép is megérne egy misét. Ahogyan Paloma görnyed a mosdó előtt, sietésben van, mert késésben van a munkából, már nincs ideje szendvicset kenni, így hát inkább rágcsálja gyorsan a fogkrémet. Az egész dolog annyira abszurd volt, hogy már akár el is lehetne hinni. Bár ki tudja. Talán csak el akarom hinni róla, ami nem igaz, csak hogy lehessen bosszantani vele később. - De, azt továbbra sem felejtettem el, hogy képes vagy rengeteget enni. Remélem tényleg bélpoklos vagy mert szerintem elmértem az alapanyagokat és jóval többet hoztam, mint amennyit kellett volna. Bár sebaj, legalább pár napig lesz belőle tartalék. Legalább eszik valami normálisat is néhány nap elejéig, mint azt a francos műkaját, amit elég csak bevágni a sütőbe és kész van fél óra alatt. Valahogy én még most se tudom megérteni, hogy a nyavalyában van még életben a nő. Jó, mondjuk inkább ezen nem filózok el, mert nagyon is jó, hogy él még. Többek között azért is, ahogy reagál a marasztalásomra a csók közben. Ahogyan készségesen fűzi tovább és megérzem a közeledését odalent... hirtelen nagyon nagy önuralomra lesz szükségem, hogy ne vadítsam tovább a csókot, hanem megelégedjek ezzel a lággyal. Nem mint ha ellenemre lenne az esti folytatása, de a járásából ítélve lehet, hogy Paloma eleget kapott egyelőre... de ki tudja, talán túl nagy lesz késztetés. Most viszont csak elválnak az ajkaink és viszonozom a vigyort. Akár már csak szélesebb lesz, amikor az előzetest is jónak véli. - Ha valóban ilyen jó az orrod akkor megnyugodtam. Mosolygok továbbra is, de valahol a szavaimban ott volt a kihívás is. Mindenesetre az utómunkálatok már tényleg nem tartanak sokáig és már nem sokáig kell légiakrobatikáznia Palomának. Bár elég aranyos, ahogyan üldögél és várakozik, mint ha csak a főműsorszám lenne hátra egy hosszú programból. - Az én ízlésemnek kicsik - reflektálok vissza a nőnek. Mindenesetre csakhamar a nőnek is találok valami feladatot az evőalkalmatosságok előkészíttetésével. Legalább annyival is előrébb leszünk és nem kell hallgatnom gyomrának vádló korgását tovább a szükségesnél. Én a magam részéről már készen is vagyok, ahogyan elzárom a gázt, majd megnézem, hogy minden megvan-e... igen, úgy tűnik teljes a menü. - Kanál és villa elég lesz. Pálcikát meg majd hozok neked, ha gondolod. Majd máskor... majd legközelebb, mert úgy érzem lesz olyan. Közben míg kipakol én nekiállok tálalni. Két nagy edény kerül az étkezőasztalra, benne az ételek lényegi részével, na meg egy kisebb, amiben a rizs helyezkedik el.Mert milyen lenne a kínai kaja rizs nélkül? Igen, pontosan, hiányos. A dolog végeztével leveszem a fedőket és kis híján pofánvág a felcsapó gőz. - A mai menü erősleves, valamint édessavanyú mártás rizzsel. Jó étvágyat.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Mindig mondják, hogy a női leleményesség nem ismer határokat. – Vontam vállat Adamre kacsintva. - Viccelsz? – Kérdezem nevetve. - Tegnapelőtt este ettem utoljára. Szerinted mennyire lehetek éhes? Örülj neki, ha nem rágom le a húst az ujjaidról! – Villantom meg a fogaimat vigyorogva. Egyébként tényleg kopognak a szemeim az éhségtől. Éjjel csak azért nem tüntettem a kajáért, mert annyira fáradt voltam, hogy erőm se volt hozzá. Nem csoda, hogy olyan hirtelen elnyomott az álom, és csak most keltem ki az ágyból. Adam rendesen lefárasztott… vagyis, hogy egészen pontos legyek, egymást fárasztottuk le… bár… ahogy elnézem Adam-et, ő nem tűnik annyira fáradtnak, mint én. Lehet ő aktívabban él nemi életet, mint én? Végül is nem lehetetlen… erről azt hiszem ő nem nyilatkozott… bár úgy vagyok vele, hogy vannak témák, amiket jobb nem feszegetni… és ez is ilyen. - Óóóó az egyáltalán nem baj! Már ha tényleg maradni fog belőle. Fogalmad sincs, mennyit bírok enni. – Tettem hozzá nevetve. Amikor azt mondtam sokat, akkor tényleg úgy értettem, ahogy mondtam. Nem vagyok az a csipegetős fajta, mint a legtöbb nő. Én teszek magasról a vonalaimra, mivel úgyis tudom, hogy nem látszik meg rajtam, bármennyit zabálhatok. Meglátná a szüleimet, szerintem meglepődne rendesen. Egyrészt mert alacsonyabbak is nálam mindketten, másrészt mert hozzájuk képest én csontkollekciónak számítok, pedig soha nem éheztettem magam, meg semmi ilyesmi. - Jól van, akkor majd kilesem a lábméreted, és kapsz akkorában. Vannak Jeti talpakon élő nők… szóval hidd el, gyártanak a te méretedben is tűsarkúakat. Egyszer volt még LA-ben egy páciensünk. Házibuliban kizuhant az ötödiken levő erkélyről, és ki kellett zárnunk az idegenkezűséget. Hát én akkora lábakat nőnek még életemben nem láttam. Perceken keresztül csak a talpaim bámultam. Elképesztő volt, én mondom neked! Amúgy szimplán csak hülye volt, és átbukfencezett a korláton. Gondolom túl mélyre hajolt, miközben ki akart rókázni… - Félbehagyom a mondandómat. - Azt hiszem ez nem a legjobb téma így reggeli előtt… bocsi! – Hajlamos vagyok elfelejtkezni róla, hogy mást talán zavarhat, ha kajálás környékén ilyen témával kapcsolatban megy az eszmecsere. Az én gyomrom edzett, bírja az ilyet… és akkor se megy el az étvágyam, ha a patológián kell kajálnom, mert elhúzódik valami munka. - Kanál és villa. – Ismétlem el, miközben a tányérokkal szórakozok, és szórakozottan járkálva a konyhában megterítem az asztalt. Leülök, majd az asztalra könyökölve szemezni kezdek Adam fenekével, amíg felém nem fordul, hogy az asztalra tegye az edényeket. - Édessavanyú? – Kapom el a tekintetét, kifejezéstelen arccal rámerevedve. - Nem szeretem az édes ételeket. – Dőltem hátra a széken ugyanazt az arckifejezést tartva az arcomon, majd néhány másodperccel később elvigyorodtam. - Csak szívattalak! – Öltöttem nyelvet, aztán a kanálért nyúltam, és jól telemertem a mélytányért a levessel. Szinte remegett a szemgolyóm, meg a kezeim is, mint egy drogosnak, aki az elvonási tünetek miatt nem tudja belőni magának a kívánt adagot… olyan éhes vagyok. Azért azt megvárom, hogy Adam is leüljön, és merítsen magának. - Jó étvágyat! – Közöltem sietve, majd szó szerint falni kezdtem a levest. Fel se pillantottam közben Adamre… megszólalni meg végképp nem lett volna lehetőségem, mert a kanalam rekordsebességgel ismételte meg a szám, és a tányérom közötti utat. Más talán már az elfogyasztott leves mennyiségtől is jóllakott volna, amit én elpusztítottam, de a másodikból is kétszer pakoltam meg púposan a laposabbik tányért. Annyi kaját tüntettem el magamban, amit két átlagos étvággyal rendelkező felnőtt ember szokott megenni. Maradt bizony az ételből, de koránt sem annyi, mint amennyire Adam számított volna. A levesből is, és a másodikból is még egy evésre való maradt az edényekben, amikor a pocakomat simogatva hátradőltem a széken. - Ez tényleg finom lett. – Jegyeztem meg elégedetten, a számat törölgetve a szalvétával. - Máskor is jöhetsz. – Tettem hozzá vigyorogva.
Halvány mosolyt mutatok, amikor megemlíti a női leleményességet. Drágám, nekem ezt egyáltalán nem kell bemutatnod, 46 éve tanulok egy stílust, mely lényegében ezen alapszik. - Szerintem az is csoda, hogy nem engem ettél meg az este folyamán - piszkálom meg egy kicsit a nő pocakját. Na igen, hiába mondhatom el, hogy másfajta "táplálékot" kapott tőlem az este, az inkább sokkal inkább éhesebbé teszi az embert, mint jóllakottá. Amennyi energiát elhasználtunk a test ilyenkor már szinte üvölt az utánpótlásért, mint ha hallanám is korogni Paloma gyomrát. Na, nyugi kedves, már nem tart sokáig a várakozás. Az meg, hogy nem tűntem annyira fáradtnak, nos... fogalmazzunk úgy, hogy az állóképesség elég fontos diszciplina a magamfajtánál. - Van egy olyan nagyon sanda gyanúm, hogy csakhamar meg fogom tudni. Naja, már csak percek kérdése, hogy szemtanúja legyek, mennyire is bélpoklos Paloma. Az egy dolog, hogy eddig mindig hangoztatta, de a puding próbája az evés, szokás mondani. Vagy Paloma esetén az etetés... nézőpont kérdése. Mondjuk én már előre úgy készültem, hogy nem én fogom megenni a dolgok javát. Azért remélem hagy nekem is valamit majd az én kis succubusom. - Ööö... okkkééé, szóval maradjunk annyiban, hogy a nőknek is lehet nagy lába. Nyitott vagyok én azért az ilyen témákra de valahogy így evés előtt tényleg fura volt hasonlókról beszélni. Főleg egy halott nő lábáról... ajjj, inkább tereljünk. Majd máskor meghallgatom a beszámolóját erről is... bár maga a kép, hogy valaki éppen az emeletről... oké, mondjuk nem tudom miért ez a gondolat, amikor láttam már elég mocskos dolgokat életem során. Mikor Skóciában bokáig gázoltam a vérben a falkaháború után... szóval Paloma gyorsan megterített, én meg nekiálltam az utolsó simításoknak, ami igazából már a tálalás volt. Be is konferáltam a menüt mire... hát én nagyjából lesápadtam, amikor meghallottam a megjegyzését. Nane, akkor nagyjából a fele az ételnek most mehet a fölös... óóóó, hogy az a... - A szívbajt hoztad rám - teszem is a szívemre a kezem, ahogyan fújok egyet megkönnyebbülésemben. Mondjuk sejthettem volna, hogy csak húzza a fejemet... mégis milyen bélpoklos tesz különbséget kaja és kaja között? Mindenesetre jó étvágyat kívántam, majd nekiálltunk és... hát szóval már értem, miről beszélt Paloma. Ilyen pusztítást is régen volt már alkalmam látni, amit gasztronómia terén véghez lehet vinni. Én csak módosabb adagot eszek mindkét fogásból, de ami történik az asztalon hát... valahogy hirtelen nem is tűnik annyira kevésnek az a hozzávaló mennyiség, amit hoztam magammal. Szerintem legközelebb bőven hozhatok kétszer ennyit, az talán elég lesz, hogy maradjon is. Legalább is annyi, amennyi jó eséllyel nem tűnik majd el vacsorára. - Egészségedre - mosolyogtam elégedetten, majd vetettem egy pillantást Paloma pocakjára. Hát ez őrület, tényleg nem nőtt szinte semmit. A megjegyzése hatására láthatóan felderül az arcom. - Fogok jönni, ebben biztos lehetsz. Ha már elárultad nekem a születésnapodat aznap is megörvendeztetlek. Ebben biztos lehetsz Paloma... mert szeretném, hogy mindennek legyen folytatása köztünk.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Csak akkor? – Vontam fel kérdőn a szemöldökömet. - Hol van az még… - Legyintettem. Még csak augusztus van. Olyan messzinek tűnik a november vége. Nem vagyok én elégedetlen… annyira… de azért na. Remélem, hogy nem kell novemberig várnom, hogy ismét találkozzunk. Eléggé csalódott lennék ebben az esetben. Még a végén nekem kell beugranom egy bokorba a háza mellett, és hangzavart csapnom, hogy leüssön, aztán becipeljen a házba és… na jó, egy kicsit túlgondoltam a dolgokat. Amúgy meg: gőzöm sincs, hol lakik. Erről eddig nem is beszéltünk. Gondolom valahol a belvárosban. - Te jól laktál? – Kérdezem a tányérja felé pillogva. Annyira belemerültem a kajálásba, hogy nem is igazán figyeltem, ő miből és mennyit evett. Nem szeretném, ha éhesen maradna udvariasságból. Mégis csak ő főzte. Pár percig még ülök a széken, hátammal a támlának dőlve. Úgy tele vagyok, hogy moccanni sincs nagyon kedvem, de végül csak erőt veszek magamon, és a szennyes edényeket, tányérokat, evőeszközöket… és minden mást, ami a főzés, evés miatt keletkezett piszkos felszerelés, berámolom a mosogatógépbe. Nem is tudom mikor volt utoljára ennyire megpakolva… mármint általam. Mallory azért gyakran főz, szóval ő szokta használni… de amennyi szennyest én szoktam csinálni, azt öt perc alatt el szoktam mosogatni folyóvíz alatt. Amikor minden bekerült, beledobtam a mosogatógép tartályába egy tablettát, aztán elindítottam a programot, és Adamhez sétálva… megtoltam a vállait, mintegy arra késztetve, hogy „karót-nyelt” testtartást felvéve húzza ki magát ültében. Ha nem akadékoskodott, akkor szemből az ölébe csüccsentem… jobban mondva a combjaira, és jobb tenyerem az állán végighúzva megcsókoltam. - Biztos, hogy csak akkor jössz legközelebb főzni? – Vigyorogtam az ajkaira, miközben egy pillanatra elhúzódtam, majd tenyereimet a mellkasára simítottam, miközben az ajkaitól nem elszakadva követeltem ki magamnak egy hosszabb, és nem utolsó sorban vágyfokozó csókot. Fogalmam sincs meddig ér rá, vagy hogy van-e valami dolga ezen a szép nyári reggelen, de vagyok annyira önző dög, hogy még ne akarjam elereszteni őt… szóval mindent bevetek, hogy még maradjon pár órácskát… vagy akár egész napra, hogy ott folytathassunk mindent, ahol éjjel abbahagytuk. Végül is… le kell dolgozni a reggelit is, nem? A legjobb zsírégető módszer pedig ez… minden izmot, és porcikát megmozgat. Ilyen edzőtárssal pedig szíves örömest „tornázok”, és vállalom be az izomlázat, amire amúgy is rá kell dolgozni…
- Közelebb, mint hinnéd - mutatok rá, hogy manapság szeret igen gyorsan eltelni az idő. Azt persze nem tettem hozzá, hogy persze jövök én hamarabb is, azon ne múljék. Csupán egy lehetőséget vázoltam fel, hogy akkor számíthat a részemről meglepetésre. Vagy főzésre, nézőpont kérdése. Ki tudja, számára melyik lehet hirtelen a fontosabb. Gyanítom köze van hozzá, hogy Mallory mikor eteti meg utoljára normálisan és nem valami gyorskajáldában kell megtömnie a bendőjét. Mondjuk... lehet meg kellene kérdeznem őt, hogy milyen gyakran juttat neki pár falatot. Bár most hirtelen megjelenik egy kép a lelki szemeim előtt, ahogyan a lakótársa főz, Paloma meg éhes kiskutyaszemekkel néz rá... na várjunk, miért tudom én elképzelni a lakótársát? - Ó, én bőven. Messze nem ettem annyit, mint Paloma, de azért nem maradtam éhen. Azt már meg se kérdezem, hogy vele mi a helyzet, ahogyan látom, tele van a pocakja, még ha nem is látszik meg első vagy sokadik ránézésre. Ha mást nem, a sokáig való egy helyben maradása ezt elárulja nekem. Viszont csak pár percig időzünk így, mikor is Paloma feláll és nekiáll elpakolni a mosatlant. Nem vagyok rest én is talpra állni és segíteni neki, ha mást nem, adogatom a szennyest, hogy ne kelljen ingáznia a mosógép és az asztal között. Már nem mint ha olyan nagy távolság lenne, de na, azért így láncmegoldással mégiscsak gyorsabban túl leszünk ezen. Az utolsók odaadogatása után aztán visszahuppantam a helyemre. Már nem a fáradtságtól, hanem csak úgy. Ha már van szék, akkor használjuk. Viszont arra nem számítottam, ami ezután következett. Mondjuk számíthattam volna, ha már egy succubus házában vagyok. Egyáltalán nem volt ellenemre, ahogyan helyet foglalt, majd ajkaink újra megtalálták egymást. - Nem, ez cseppet sem biztos - vigyorgok rá közvetlen közelről. Ahogyan ajkaink újra találkoznak és megérzem, hogy ez már nem csak kóstolgatás, hanem sokkal inkább vadítás, egy pillanatra átszalad a fejemben, hogy mit is terveztem mára. Igazából jópár dolog be volt tervezve, de egy sem volt olyan, mely nem várhat egy pár órát. Igaz, a reggeli edzésről már le is maradtam és valószínűleg Will nem fogja jó néven venni, de majd bepótolom ma este, önként és dalolva. El is döntöm, hogy így lesz, csak aztán el tudjak szakadni Palomától... egen, valahogy úgy érzem az nehezebb lesz, mint közelharcban leverni Ginát, Katet vagy Xaviert az edzés során. Mindenesetre körbefogtam a nő karcsú testét és megemeltem. Másodjára vittem ki őt a konyhából, de most csak a kanapéig vittem. Ott mégiscsak kényelmesebb, mint a székben...
//Én is köszönöm a játékot ^^ //
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Az elmúlt egy évben bevállaltam minden szart, most azonban fogtam magam, felírtam a beosztottaim nevét cetlikre, beledobtam egy kalapba, és kihúztam, hogy ki lesz karácsonykor ügyeletben. Így tartottam fairnek a dolgot. Nem vagyok… pontosabban eddig nem voltam valami nagy rajongója az ünnepeknek, de ezt a karácsonyt most nagyon vártam a magam részéről. Haza most se akartam utazni, ami miatt a szüleim már kezdenek egy kicsit besokallni, hiszen már több, mint egy éve nem voltam otthon, de megígértem nekik, hogy majd jövő tavasszal hazalátogatok. Most tényleg csak azért nem tettem, mert egyszerűen nincs kedvem repülőre szállni, átszállogatni… kerülgetni a reptéri tömeget, hiszen ilyenkor kész káosz van a reptereken… késések, stb. Nem hiányzik. Természetesen most se főztem semmit, és Adamnek is megtiltottam, hogy főzni merjen… nem azzal akarom tölteni az ünnepi esténket, hogy a konyhában nézem, ahogy pepecsel. Szóval rendeltem. Szerencsére a házhoz szállító cégek ilyenkor se tartanak szünetet, ezért a karácsonyi kajalistámat leadtam az egyik ilyennek. Nem apróztam el a dolgot, rendeltem mindenfélét, amit a listán olvasva szimpatikusnak találtam. Sütemények, húsok… káposztás ételek… Úgy egy órával ezelőtt meg is jött a futárautó, és megkaptam a még meleg… frissen elkészített vacsorának valókat. A sütőbe rámoltam be minden olyat, ami melegen fogyasztandó, és a legkisebb fokozatra ráhajtottam, hogy melegen tartsa, amíg Adam meg nem érkezik. A sütik a hűtőben landoltak, mint általában most is van benne hely bőven. Telepakoltam az alsó szintet mindenféle borzalmas giccsel, amivel az emberek tele szokták aggatni a házukat karácsony környékén. Még fát is díszítettem, beállítottam a nappaliba. Úgy két méteres lehet. Mivel eddig egyáltalán nem voltak díszeim, ezért mindent meg kellett vásárolnom előtte… s mivel alapvetően türelmetlen vagyok az ilyen dolgokhoz, ezért megkértem Adam-et, hogy legyen olyan jó, és kísérjen el, mert ha sokáig kell a tömeget kerülgetnem, akkor valakit meg találok dobálni néhány üveggömbbel. Szóval segített a vásárlásban. Nyolc utánra ígérte magát, nekem ezért egyáltalán nem kellett elkapkodnom semmit se. Az ajándékát becsomagoltam, betoltam a fa alá… mellétoltam egy másik dobozt is, amit én kapok magamtól. Becsomagoltam azt is, mert épp olyan kedvem volt. Befeküdtem a kádba egy pohár tequila társaságában, aztán ejtőztem egy kicsit, mielőtt kicsinosítottam volna magam. Sötétvörös csipkeruhába bújtam, fekete magas sarkút vettem fel hozzá, a hajamat meg átfésültem, de nem fogtam össze. Amikor meghallottam a ház előtt megállni a taxit, az ajtóhoz siettem, és már azelőtt kitártam, hogy Adamnek csengetni lett volna lehetősége. - Szia! – Ragadtam meg a grabancát, majd vigyorogva berántottam a házba, és megcsókoltam. Mandarin íze van a számnak, mert percekkel korábban még mandarint tömtem két pofára.
Hát ismét eljött ez a pontja az évnek. Karácsony. Furcsa, mint ha csak tegnap történt volna az előző. Akkor még itt volt Jenny is. Olyan közelinek tűnik az előző karácsony, pedig a macska rúgja meg, már egy év eltelt azóta. Hogy rohan az idő... s így elgondolkodva mi minden történt azóta. Félelmetes. Mozgalmas egy évem volt, mindent figyelembe véve. Mondjuk az év felénél már kezdtem úgy érezni, hogy annál a szintnél nem nagyon lehet lejjebb... de szerencsére úgy tűnik, úgy a felénél az élet úgy döntött, most már kiengedhetek és történt, ami történt. Ma már ott tartok, hogy tudok önfeledetten mosolyogni... persze, senki se higgye azt, hogy felejtek. Nem felejtek, egyáltalán nem...
Két részre bontottam a napomat, a délelőttöm és délutánom pedig a társaimé volt. A többi őrzőé, akiket felkerestem a nap folyamán. Abie-t... Amandát... Alicet... Ginát... Pandorát... Naomit... még Willt is felkerestem az irodájában egy jókívánság meg néhány szó erejéig. Kinél hosszabb, kinél rövidebb időt töltöttem. Nem csak a kötelesség hajtott, hogy igen, kötelező kör tudjuk le, egyszerűen jó volt egy kicsit nyugodtabb körülmények között találkozni a többiekkel, szót váltani, nevetgélni. Mindezt úgy, hogy valahol ott volt a légkörben az ünnepi hangulat. Najó, azért nehogy valaki elcseppenjen, hirtelen nem lettem ANNYIRA érzelgős, csak hát... na, karácsony van, nekem pedig a társaimon kívül már jó ideje nem voltak olyan emberek a közelemben, akikhez szorosabb kötelék köthetne. Hiába, ez az élet ilyen. Szóval a napom első fele a társaimé volt. Azoké a férfiaké és nőké, akikkel nap mint nap együtt vigyázzuk a gyanútlan embereket. Aztán közeledett az este, én pedig kimentem a piacra. Fogalmam sincs hogy honnan jött az ötlet, de beszereztem két mikulássapkát és az egyiket a saját fejemre húztam. Így fogtam egy taxit és elindultam az esti programra. Igen, nem volt hosszú ideje olyan az életemben, aki közelebb állna... de már egy ideje nem ez a helyzet. Volt valakim, kit úgy hívtak, Dr. Paloma Santiago. Egy nő, akivel a munka hozott össze először, most meg... valahogy nem akarom még most se elhinni, hogy ez lehetséges. Hogy Paloma pont egy olyan férfivel osztotta meg az életét, mint amilyen én vagyok. Nézzük a tényeket, Paloma gyönyörű nő, ráadásul intelligens, bármilyen férfit megkaphatna gyakorlatilag. Erre pont egy ilyen savanyú emberen akad meg a figyelme, mint én. Oké, valószínűleg most túlzok, de ez elég sokat elmond arról, mennyire meglepő életem ezen fordulata. De nem bántam, hogy így van. Egyáltalán nem. Boldog voltam. Őszintén... és ez Palomának volt köszönhető. Ajkamra halvány mosoly kúszott, miközben a taxi rátért az ismert útra. Az igazság az, hogy majdhogynem üres kézzel érkezek. Paloma megtiltotta, hogy főzzek, az ajándékát pedig... nos, gonosz voltam és megint elrejtettem a házában pár nappal ezelőtt. Szerintem utoljára csináltam ezt, mert lassan már átlátszóvá válik. Ugyan a lőfegyver még mindig nálam volt, mivel sose lehet elég biztonságban az ember, de amúgy tényleg csak a ruhám volt nálam... meg a tárca. Hamarosan feltűnt a ház. Miután kiszálltam és kifizette a taxit, már siettem is az ajtóhoz. De lehetőségem se volt csöngetni, amikor kitárult az ajtó és szembetaláltam magam Palomával. - Szia... - ennyit volt lehetőségem kinyögni, mert hamarosan arra lettem figyelmes, hogy vészesen közeledik Paloma arca. Ajkaink csattantak, ahogyan karjaimat köré fontam és közelhúztam. Éreztem a mandarin ízét a számban, kölcsönözve ezzel az egésznek egyfajta karácsonyi hangulatot még ezzel is. Lágy, üdvözlő csók volt, utána homlokom a homlokának döntöttem. - Boldog karácsonyt, Paloma. Jó darabig álltunk így, mígnem kicsit hátrébb húzódtam és jobban szemügyre vettem őt. - Nagyon jól áll a vörös - mosolyogtam továbbra is a saját öltözékemben, plusz a kabát. Közben benyúlok a kabátom alá és orvul ráhúzom a fejére a mikulás sapkát.
//Adammel ez volt a 400 postom, csak neked
Cheer:
//
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Nem akarom én letépni róla a ruháit… tényleg nem. Na jóóó… de majd csak később. A csók lezárását viszont egyáltalán nem sürgetem. Miért is tenném, amikor élvezem, és jól esik. De nem csak a csók, hanem az is, ahogy átölel… és itt van velem, ahogy ígérte. Nem hittem volna, amikor ez az egész elkezdődött közöttünk, hogy idáig el fogunk jutni, de ezt egyáltalán nem bánom. Jó érzés tartozni valakihez, még ha ezt konkrétan eddig ki se mondtam Adam-nek. Nem vagyok az a típus, aki ömlengene az érzéseiről. Viszont ha beszélek róluk, annak súlya van, és komolyan is gondolom. - Boldog Karácsonyt neked is! – Mosolyodtam el, ahogy a homlokát a homlokomnak döntötte, majd büszkén kihúztam magam a ruhámban. Nem csak az ünnep az oka, hogy így kirittyentettem magam, hanem azt szerettem volna, ha ő is csinosnak lát. Tetszeni akarok neki ugyanúgy, ahogy eddig is… sőt, ha lehet még jobban. Az előkerülő sapka láttán felnevetek, majd hagyom, hogy a fejembe húzza, és megpöckölöm a pompomomat. - Ho-ho-ho! – Vigyorgok, miközben jobbra, balra… végül megint jobbra billentem a fejemet. - Köszönöm. – Simítom be kezeimet a kabátja alá, majd egy rutinosnak mondható mozdulattal megszabadítom tőle, hiszen idebent elég jó meleg van, és egy darabig még nem is lesz rá szüksége. - Gyere, nézd meg mit műveltem a díszekkel… - Kézen fogtam, és behúztam magammal a nappaliba, ha már a cipőit is lekapta a lábairól, aztán a hangulatos kis égőkkel megvilágított fához vontam magammal. - Na? Milyen lett? – Kérdeztem, miközben mindkét kezemet átfűztem a dereka körül, és arcomat a vállának döntöttem, úgy néztem a díszeket. - Remélem nem ettél sokat, mert csomó étel van a sütőben, meg több tálcányi süti a hűtőben, szóval addig etetlek, amíg a gombok le nem pattognak az ingedről. – Villannak meg veszedelmesen a szemeim, persze csak viccelek. Eszem ágában sincs halálra etetni őt. Egy sunyi pillantást vetek a becsomagolt ajándékra, de még nem adom neki oda. Majd vacsora után. - Mindent el tudtál intézni? – Kérdezem, miközben ismét magammal vonom, de ezúttal a konyha felé. Feltűnhet Adam-nek a sok karácsonyi díszítés, amiből még a konyhába is jutott, pedig tényleg nem vagyok az a nagy ünnep fanatikus. Az asztal már megterített állapotban fogad minket. Nem akartam a terítést akkorra hagyni, mikorra Adam is ideér. A konyhaablakban egy Mikulás-virág pompázik élénkpiros színben, az asztalon pedig karácsonyi szalvéta, tányérok és evőeszközök. Pezsgős… és rövid italos poharak. Főzni nem szeretek, de az ízléses dekoráláshoz láthatóan van tehetségem, talán gyakrabban kellene kamatoztatnom. - Ülj csak le. – Felhúzom a két vastag hőálló kesztyűt, aztán kinyitom a sütő ajtaját, és kiemelem onnan a melegen tartott ételeket, s csakhamar beterítem a tálakkal az egész asztalt. Minden van itt, ami elengedhetetlen a karácsonyi vacsorákon. Adam válogathat kedvére, hogy miből, és mennyit akar enni. Most aztán igazán nem kell attól félnie, hogy esetleg nekem ne jutna, vagy éhen maradok, mert egy családra való ételmennyiséget rendeltem. - Jó étvágyat! – Szólalok meg, miután mindketten mertünk a tányérunkba, aztán hozzálátok a karácsonyi vacsora elfogyasztásához. Annak ellenére, hogy mekkora forgalma lehet ilyenkor az ételkiszállítóknak, becsületükre legyen mondva, hogy a mennyiség nem ment a minőség rovására. Minden nagyon finom, és ízletesre sikerült. Inkább ettem mindenből kevesebbet, hogy mindent meg tudjak kóstolni, és ne csak egyféléből lakjak jól. A sütiknél már szégyent kellett vallanom, hiszen csak a felét tudtam megkóstolni a választéknak a kiadós vacsit követően… de semmi gond. Ha úgy érzem, hogy megint képes vagyok enni, majd a másik felét kóstolom végig. Az elpakolást nem szorgalmazom. Csak az ételek kerülnek vissza a sütőbe, illetve a hűtőbe. A tányérok és az evőeszközök az asztalon maradnak, hátha később még ennénk. Átnyújtottam Adamnek az egyik pezsgővel megtöltött hosszú nyakú poharat, és úgy indultam meg vele vissza a nappaliba, leülve egy kicsit a kanapéra ejtőzni, mielőtt odaadnám neki az ajándékomat.
Megint azok a buja gondolatok. Még az én koponyámban is materalizálódnak állandóan, ha Paloma a közelemben van. Pedig most ünnepelni jöttem és azzal tölteni az estét, akit szeretek... najó, azt hiszem ilyenkor minden adott a buja gondolatokhoz. Kiváltképp, ha az ember párja egy succubus... egy meglehetősen forróvérű succubus. Egy olyan, aki mellett az ember nagyon könnyen elveszti a fejét, ahogyan az már oly sokszor előfordult. Szóval... most miért akarom annyira megmagyarázni azt, hogy vonzódom a nőhöz? Befejeztem és inkább kiélveztem a csókot, melyet váltottam, akárcsak teste közelségét. A párom közelségét. Csak mosolyogtam, amikor viszonozta a jókívánságot, tekintetéből pedig látom, hogy célt ért a bókom. Hiába, vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer mondani. Semmit se változott a véleményem a legutóbbi találkozón óta, de erről jobb, ha megerősítem őt. Ahogy abban is, hogy a nap során ő lesz Télanyó. - Szívesen, gondoltam legyen mindkettőnknek estére. Jót nevetek, hiszen aranyos ez a bojtpöckölése s mellé a hang. Dr. Paloma Santiago, a komoly igazságügyi orvosszakértő... örülök neki, hogy megmutatja nekem lénye ezt a felét is. Hogy nem csupán a komoly, munkájának élő nőt láthatom, hanem azt, aki valóban a felszín alatt. Hálás voltam érte... s korholtam magam, amiért én nem mutathatom meg neki azt, mi is vagyok valójában. - No, had lássam - mondom őszinte érdeklődéssel. A kabátom már ott lógott a fogason, de én leraktam a pisztolyt is az éjjeliszekrényre. Nem akartam fegyvert vinni most a belsőbb helyiségbe, ilyen alkalom esetén. A cipő szintén a helyére kerül, szóval ujjaimat az ujjai közé fűzve baktattam át vele a nappaliba, hogy aztán körbenézhessek - miután az ajtó is becsukásra került így a kellemes fogadtatás után. Elégedett füttyentést hallatok... te jó ég, én tudok fütyülni? Áh, lényegtelen, a díszítés már fontosabb. Lassan hordozom végig a tekintetem a nappalin és vicces, hogy gyakorlatilag majdnem mindegyik díszhez tudnék kötni egy-egy anekdotát. A bevásárlás ugyanis Palomával eléggé... érdekesre sikeredett. Amennyi megjegyzést tett és amennyi válogattunk, hasonlatokat tettünk... mint például: - Az az a fénysor amelyikre azt mondtad, hogy felkötöd vele a kasszást, ha továbbra is olyan nyugdíjas tempóban halad? -mutatok az objektumra, ahogy ott álltunk egymás karjaiban a fa mellett. - Ügyes voltál - dicsérem az elrendezéssel kapcsolatban. Pedig azt mondta, rég csinált már ilyet, ahhoz képest... úgy tűnik egyes dolgokból sosem jön ki az ember. Ami a saját képességeimet illeti ilyen téren, nos... az elég gyér, elvégre az elmúlt években megelégedtem egy műfával, de abból is az asztali változattal, amit csak kirak az ember és van. Ritkán kellett díszítenem, de akkor is inkább a hozzáértőkre hagytam... na majd talán valamikor nagyobb szükségem lesz az ilyen jellegű képességekre. - Nem, csak pár falatot ettem elővigyázatosan. Pedig kínáltak, akik tehették, hajjaj. Valahogy viszont emiatt eléggé deja vu érzésem van az augusztusi látogatásom végett. A "fenyegetésén" pedig csak mosolygok. Nem csak neki van meg az a tulajdonsága, hogy nem hízik el egykönnyen. - Igen, sikerült meglátogatnom azokat, akiket terveztem. Szerencsére nem kerültük el egymást. Szóval az este már csak Palomáé volt, nem másé... hacsak valami barom farkasnak nem támad kedve pont ezen az estén rossz fát tenni a tűzre. De bíztam benne, hogy az ünnepi hangulat rájuk is hatással van és pacifikálja még a legmorgósabbakat is. Reméltem, hogy így van... kérlek sors, csak most az egyszer. Lehet paranoiás kérés volt, de éppenséggel az előző karácsonyunk se múlt el valami kellemesen... inkább nézem a díszítést és megrökönyödök, hogy mikor vettünk mi ennyi mindent? Mondjuk ha jól rémlik tele volt a kosár, szóval... oké, meg is van magyarázat. - Remélem csináltál néhány fényképet a házról, mert érdemes lenne megörökíteni - mosolygok, mert tényleg jól sikerült az elrendezés. Mikor megkér, hogy üljek le és látom, hogy valószínűleg a tálalás el fog tartani egy darabig, nekem pedig eszembe jut valami. - Azonnal jövök - nyomok egy gyors csókot az ajkaira. - Csak kiszaladok a WC-re. Szó mi szó tényleg ki kellett mennem, mert ivással pótoltam az evést ma. Viszont volt egy kis mögöttes tartalma is. Ugyanis amint ott végeztem jó gyorsan, lopakodva megkerestem Paloma ajándékát és elrejtettem a fa alatt. Még jó, hogy nem az emeleten dugtam el... ciki lett volna. Mindenesetre amint megvoltam, gyorsan csatlakoztam a leányzóhoz és leültem hozzá az asztalhoz. Hát Paloma nem túlzott, amikor azt mondta, hogy tonna ételt rendel. Ahogy végignéztem a terülj terülj asztalkámon, elgondolkodtam rajta, vajon mikorra fogy ez mind elfogyni... bár Palomát ismerve... - Jó étvágyat - biccentettem. Igyekeztem nem szégyenben maradni és bőven belakni. Igazából a testem adott is rá lehetőséget, elvégre rengeteg energiára van szükségem nap mint nap. Ehhez nem kell bevetésre mennem, egy komolyabb edzés nálunk egy napra hazavágna egy átlagembert energiaszintileg. Szóval alaposan bekajáltam, bár a süti már nálam is problémásabb esetnek minősült. Az ételre viszont panasz nem lehet, úgy tűnik sikerült egy minőségi céget találni. Aztán szembesülhettem azzal is, hogy Paloma tele érzi magát. Na ez azért ritkaság számba megy, de még mennyire! Segítettem neki visszarakni azokat a helyükre, amik szükségesek, de a többihez nem nyúltunk. Valahogy úgy érzem annyira tele vagyok, hogy hirtelen állva is el tudnék szenderedni. Jóllakott kisbaba effekt. De az alvást messzire száműztem egyelőre, miközben pohárral a kezünkben átmentünk a nappaliba. Lehúztam magam mellé Palomát a kanapéra, karomat a dereka köré fonva vontam magamhoz közelebb, majd koccintottam vele. - Az est háziasszonyára - mosolygok rá.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Még szép, hogy ez az! – Jelentettem ki büszkén. Amúgy se lett volna türelmem megint körberohanni a boltokat, hogy valaki mást vegyek helyette. Örülök, hogy Adam eljött velem, mert ezt az ünnepek előtti csődületet a boltokban nehezen viselem el. - Erre nem is gondoltam, de most hogy mondod… majd lefotózom. A szüleim így is rágják a fülemet, hogyha nem megyek haza, legalább néha küldhetnék egy képet… vagy képeslapot. – Teszem hozzá. Mondtam Adamnek, hogy a szüleim nem örültek neki, hogy nem töltöm velük a karácsonyt, hiszen a tavalyi karácsonykor se voltunk együtt… sőt. Ami azt illeti lassan 13 hónapja láttak utoljára. Valamikor tényleg be kellene iktatnom egy hazautat.
Amikor már odabent voltunk a nappaliban, s csak a karácsonyi kivilágítás égett, nyugodtan lazultam el Adam karjai között. Jó ez a nyugalom, és a csend. Nincsenek szomszédok, nincs városi zaj… csak mi ketten. - És az év magánnyomozójára! – Koccintottam Adam-el, aztán belekortyoltam az italba. Ekkor szúrtam ki a csomagot a fa alatt, amit biztosan nem én tettem oda. Jó a radarom… könnyen észreveszem, ha valami másképp fest, mint ahogy én hagytam. - Te megint becsempészted az ajándékomat? – Kérdeztem nevetve. A születésnapomon is ezt csinálta, de fogalmam sincs hol lehet a rejtekhelye. Amilyen kíváncsi vagyok, szerintem tuti belelestem volna, ha rátalálok. Előre dőltem, a poharamat letettem az asztalra, aztán felálltam Adam mellől, és a fához sétáltam. Felvettem egy jókora dobozt, majd vigyorogva Adam felé fordultam vele. - Boldog Karácsonyt! – Nyújtottam át neki, majd megcsókoltam az ajkait. Alig vártam már, hogy kibontsa, szerintem sokkal izgatottabb voltam, mint ő. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mit fog szólni az ajándékaihoz. Vannak benne viccesebb dolgok is… főként azokra vagyok kíváncsi, hogy miként fog rájuk reagálni.
csomag tartalma:
- Szürke, béléses divatos férfi kabát - Eredeti kínai masszázsolaj - Grizzly medvés alsónadrág - Egy pár káma-szútra dobókocka - "Hogyan maradhatunk életben a vadonban" - Túlélési kéziköny - Egy ezüstszínű ékszerdoboz, mely egy lakáskulcsot rejt
- Akkor megnyugodtam, hogy végül mégse lett belőle bitófakellék. Talán furcsa lehet kimondani, de tényleg féltem tőle, hogy amint hazamegyek ő felül a motorjára és visszamegy csak ezért a plázába, hogy utána lógatást rendezzen. Amilyen morbid gondolkodása van néha tényleg elgondolkodok rajta, hogy képes lenne az ilyenekre. Bármennyire is tartottam jófej nőnek, azért azt mindenkinek el kellett ismernie, hogy bizony van egy stílusa. Ki tudja, lehet, hogy csak álca neki az a patológia és valójában egy sorozatgyilkos. - Biztos örülni fognak neki, de azért ne hanyagold el őket személyesen se. Tudom, hogy messze vannak, de sose tudhatod, meddig vannak meg még neked. Lehet túlságosan magamból indulok ki, de nekem nem voltak szüleim, akiket meglátogathattam volna. Sőt, még a nagybátyám se láttam már évtizedek óta és csak abból tudom, hogy él, mert Mei állandóan jelzi nekem Kínából. Mondjuk nem mint ha a szüleimnek életbiztosítás lett volna, ha én őrző leszek ők meg élnek... túl nyilvánvaló célpontok.
Karjaim közt a nővel koccintottam vele és kuncogtam egy jót a megjegyzésén. Hiába, valami frappánsat mindig vissza tud szólni. Én pedig csak mosolyogva ültem mellette. Olyan jó volt ez a nyugalom... szemben az előző évi karácsonnyal, amikor feje tetejére állt minden. Csak most ne történjen semmi... csak most ne. - Szóval akkor mindkettőnknek megvan a maga címe - nevetek. Reméljük meg is tartjuk. Már ha valaki nem akar kihívni... esetleg ő engem... uha, akkor abból aztán lehetne mérkőzni... na ne mint ha mi nem vívnánk meg a magunk párharcait... ah, megint ezek a pajzán gondolatok, én tényleg nem tudok józan lenni, pedig még csak egyetlen pezsgőt ittunk. - Gondoltam megpróbálom még egyszer a trükköt és tadaa, bevált - nézek ártatlanul. A rejtekhelyem pedig... neeem, nem fedem fel ki tudja, lehet fogom én még azt használni a közeljövőben. Aztán ki tudja, mikor fejleszti ki a nő a gondolatolvasás képességét aztán járhatok én is szatyorral onnantól. Na de aztán eljön az ajándékozás ideje. Amikor feláll a helyéről, én is felkapaszkodom, hogy előhorgásszam az ő csomagját. Szóval fordulhattunk egymással szembe utána, hogy kicseréljük a kezeink tartalmát. - Boldog Karácsonyt neked is - viszonozom a gyors csókot, miközben én is odaadom neki, amit szántam. Őszintén szólva én se tudtam, mit fog szólni annak, amit én válogattam össze neki, de bízok benne, hogy annyira nem lőttem mellé. Mindenesetre én az én csomagomat óvatosan csomagoltam ki, nem szakítva szét a papírt. No lássuk. A kabátot kifejezetten tetszetősnek találom. Igazság szerint télire jobban meg is felel, mint a hosszúkabát, csak hát én meg voltam olyan egyszínű, hogy ugyanazt hordjam. A masszásolajon viszont mosolygok egy jót. - Mit szólnál, ha ezt kipróbálnánk? - mosolygok sejtelmesen. Nem voltam egy masszőrt, de a magunkfajtánál nem hátrány, ha ki tudjuk masszírozni a görcsöt a tagjainkból edzés során. Nézzük tovább. Az alsónadrágon már a nevetés is kibukik belőlem, mert erre aztán tényleg nem számítottam. Na nézzük, van itt még valami. Valami kis kockák... mi a... na itt láthatja az elképedésemet, mert ilyeneket eddig csak kirakatban láthattam, nemhogy legyen egy a kezemben. Viszont még mindig nincs vége, kiemelem a könyvet, amint megintcsak jót mosolygok. - Rendben, ezt megtanulom aztán megyünk lakni az erdőbe. Na az még szép lenne, ha lesüllyednénk ősember szintre... bár félek Williamék előbb a nyomomra bukkannának, minthogy beleélhetném magam az egészbe. Na, üres a doboz... már nyitottam volna a számat, hogy megköszönjem, amikor még valamit észrevettem az egyik sarokban. Felvontam a szemöldökömet, miközben kivettem a dobozt. Nane, ha az van benne, amire gondolok, akkor picit csúnyán felcserélődtek köztünk a szerepek... pattant a teteje és... hoppáré, na ezen lepődtem meg igazán. - Ez most célzás akar lenni, hogy költözzek ide? - teszem fel a kérdést, ami eszembe jut, persze a mosoly nem jön le az arcomról. Na de viszont az én dobozkámban is lapult pár dolog a számára.
Ajándék:
- egy kötött, fekete pulóver "Succubus" felirattal, az első és utolsó betűk felett egy-egy vörös szarvacskával - Lindsey Stirling zene CD - színes könyv "Az emberi test csodái" címen, melyet egy híres, elismert professzor írt - vásárlási utalvány a helyi italboltba tequilára - egy pár minőségi, strapabíró motoros kesztyű
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Köszönöm! – Veszem át én is az ajándékomat, majd leülök Adam mellé, de még nem kezdem el kibontani, csak a combjaimra fektetem, mert nem akarok lecsúszni a reakciójáról. Látni akarom az arcát, mert az első pillanatok sokat elárulnak arról, hogy tényleg sikerült-e örömet szerezni. Próbáltam praktikus… vicces, és hasznos ajándékokat is becsempészni a csomagba. - Majd bújj bele, hogy jó-e méretben… mert ha nem, akkor vissza lehet cseréltetni nagyobbra, vagy kisebbre. De elvileg jónak kell lennie. – Adam azt nem tudja, hogy pár hete amikor ő épp a wc-n trónolt, én sunyiban gyorsan belebújtam a kabátjába, és lemértem a vállszélességet, és a karhosszúságot. Biztosra akartam menni, szemmértékre is amúgy meg tudnám mondani, hogy ki mekkora ruhaméretet hord, mert a munkám révén nap mint nap találkozok az emberi „méretekkel”. A boltban meg én voltam a próbababa, szóval ujjhosszban és vállszélességben pont annyival nagyobb ez is, mint a hosszú kabátja, amiben mindig járni szokott. - Úgyse azért kaptad, hogy a polcon díszelegjen… - Kacsintok rá. Valahol ez nem csak neki ajándék, hanem nekem is, hiszen nem olyan önző dögnek ismertem meg eddig, hogy elvárná, hogy csak ő legyen masszírozva vele. Jó kis közös elfoglaltság lehet ez is. Masszőr ugyan nem vagyok, de ismerem az emberi testet, az izmok helyét, és hát azért csak nem csinálok kárt benne, ha nekiállok leápolni a kis testét… - A sötétben foszforeszkálnak is… - Széles vigyorral közöltem plusz infóként, amikor láttam az elképedést az arcán. Na… rám aztán senki se mondhatja, hogy prűd vagyok. - Hát… lényegében most is ott vagyunk. – Oké, szigorú értelemben véve nem, mert ez csak az erdő széle… de így is az erdő egy köpésre van tőlünk, míg a városig azért jó tíz perc mire eljutni innen. Rossz útviszonyok között akár duplája is lehet ennek. - Nyugi, nem áll szándékomban mostanában újraházasodni. – Nevetem el magam, amikor meglátom a felvont szemöldökét a dobozka láttán. Egyébként se vagyok az a típus, aki ilyen mértékben el akarná nyomni a másik nemet. Egyenlőség ide, egyenlőség oda… vannak a mai napig olyan dolgok, amik a férfiak… és vannak amik a nő dolgai. - Nem kell most azonnal eldöntened. Ez csak egy nyitott lehetőség. Amikor egybe esnek a szabad estéink, általában itt töltöd őket az utóbbi időben… ezért úgy gondoltam, hogy adok egy kulcsot a házhoz, hogy bármikor jöhess, ha akarsz… Szeretek veled lenni Adam, épp ezért kapod ezt a kulcsot. Nem akarlak semmilyen helyzetbe belekényszeríteni, és nem akarok semmit se siettetni. Szeretném, ha elfogadnád. Nem kell ideköltöznöd azonnal, ha nem akarsz… Igazából ez egy gesztus a részemről, amivel azt akartam kifejezni, hogy nekem az, ami köztünk van, nem csak a szexről szól. – Nem vagyok a nagy szavak embere, ahogy nem tudok az érzéseimről se ódákat zengeni. Bárkinek nem adnék kulcsot a házamhoz, hiszen ez bizalmi dolog. Bízom benne, hogy nem él vissza vele, ha elfogadja tőlem. Hagyom, hadd érlelődjenek benne a dolgok, addig én kibontom a csomagom. Vele ellentétben, én nem finomkodok a csomagolással… egyszerűen felhasítom a papírt egy határozott mozdulattal. Elsőként a kesztyűk akadnak a kezembe. - Hú de klassz! A másik már kezdett elkopni úgyis! – Gyorsan felhúzom, megmozgatom bennük az ujjaimat, mintha csak a kormányt fognám. Kényelmes. - A régit majd használom bokszolni. – Vigyorodok el, miközben lehúzva a kesztyűket, leteszem magam mellé a kanapéra. - Atya ég, de rég fogtam a kezemben rendes cd-t… - Nevetem el magam, amikor a lemezt meglátom. Vagyok annyira pofátlan, hogy más netes „kalózokhoz” hasonlóan én is a torrentről szedjek le mindent. Eredetiben nincs is egyetlen lemezem se. Egyszer valamit el kell kezdeni, nem igaz? A voucher láttán hangos nevetésben török ki. - Az ünnepek után felvásárolom az egész készletüket! Ezután nekem ne panaszkodj, hogy a piásüvegektől nem fér be semmi a hűtőbe… - Öltök nyelvet, majd egy kacsintást is mellékelek mellé. A könyvet megforgatom a kezemben, fellapozom, majd megnézem a szerzőjét. Mivel nem vagyok laikus, nekem nagyon fontos az, hogy egy könyvet ki ír. Ha valaki olyan, akinek nincs neve a szakmában, az nálam nem számít szakirodalomnak. - Ez még nincs meg… de nem is csoda, mert látom idei kiadás… ráadásul ettől a professzortól van több könyvem is, szóval biztos jó lehet… - Más emberekkel ellentétben én nem a képekért pörgetem végig a könyvet, hanem a forrásmegjelöléseket futom át. Utolsóként kerül elő a pulóver. Magam elé emelem, hogy rendesen megnézhessem, majd hangos röhögésben török ki. - Jéééézus… hát ezt meg honnan szerezted? – Lekapom a fejemről a Mikulás sapit, majd gyorsan bele is bújok a pulcsiba, majd kiszaladok a konyhába. Ördögnek öltöztem be Halloween-kor, és megvan még az ördögszarvas hajpántom, szóval gyorsan fel is tolom a fejemre, és úgy sétálok vissza a nappaliba Adamhez, belehuppanva az ölébe. - Már csak az ördögfarok hiányzik. – Vigyorgok. - Köszönöm szépen az ajándékokat… - Csókolom meg, miközben könnyedén rúgom le harisnyás lábaimról a körömcipőmet.
Szóval kivárt a leányzó, ám legyen. Mondjuk voltaképpen jobb is volt így, mert szerettem volna látni én is, ő hogyan reagál. Vicces, olyan régen volt már alkalmam hasonlóban, hogy szinte ez az egész várakozás újdonságként hat. Pedig a jó életbe, azért Kínában 35 éves koromig nekem is volt életem. Ennyit számított az a skóciai időszak? Igen, úgy tűnik. Lassan tényleg magam mögött kellene hagynom teljesen azt az időszakot, mint ha csak egy rossz emlék lenne. Túl sokat hivatkozok rá így is. - Rendben, meglesz, bár ahogy nézem jó a méret. Fel is próbálom a kabátot ott helyben, hogy láthassa a végeredményt. Igen, jó volt a szemmértéke, nem lesz itt szükség cserére. Ráadásul elég kényelmes is volt az én ízlésemnek. Igen, minden tekintetben megfelelt számomra. Mondjuk a hosszúkabát már annyira része lett a mindennapjaimnak, hogy tuti nem fogok megszabadulni tőle, de jó, hogy már lesz több a repertoáromban. A kacsintására ezt követően csak sokat ígérően elmosolyodtam. Igen, ismertem ezt a kacsintást már, de én meg voltam olyan jótét lélek, hogy osztozzam a jóban. Kilátásba került ezzel egy újabb elfoglaltság számunkra, nem is akármilyen, élvezetesnek ígérkezik. A kockára tett megjegyzésére be is fogtam két markomba az egyiket, majd azok sötétségébe zártam és egyik szemem elé emeltem. Nem túlzott, tényleg világít... ráadásul pont Paloma kedvenc pózát láttam... legalább is szerintem kedvence. Mosolyogtam is egy jót a dolgon, amikor ez eszembe jutott. Te jó ég, nekem mindig ilyen mocskos volt a fantáziám, vagy csak a nő mellett jön elő? - Akkor már most is túlélők vagyunk? - kuncogok. Azért ez már tudomány így, elélünk egész jól ebben a faházban a városon kívül. Vajon meddig bírnánk ki azután, hogy Paloma amúgy is szegényes hűtője teljesen lemerül és már tényleg csak a kintről behozott fatobozok lennének meg a többi földi jó? Na de utána jött az igazi meglepetés és úgy tűnik, Paloma kitalálta a gondolataimat. Legalább is úgy tűnt a megjegyzéséből. Vicces amúgy, de én még erre az eshetőségre nem gondoltam. Nem tudom, valahogy ennyire még nem gondoltam tovább a dolgot és... igen, meg is kell állnom ebben... s nem csak azért, amit Paloma mondott. Inkább hallgattam, amilyen "magyarázatot" fűz a dologhoz és... mit ne mondjak, nagyon jól esik. Érzem a mellkasomban azt a tipikus érzést, ami a kellemes érzetet jelöli. Nem tudom igazából eldönteni, minek örülök jobban... a kulcsnak, hogy hallom, amit hallom, vagy hogy pont Palomától hallom. A megközelíthetetlennek tűnő igazságügyi orvosszakértőtől, akinek először néztem... azóta mennyit változott ez a kép. - Örülök, hogy ezt mondod Paloma, mert nekem is sokkal többet jelentesz egy olyan nőnél, mint akinek csupán az ágyába járok - mondom, miközben ujjai közé fonom a sajátjaimat. - Veled is jó, Paloma. Amikor először találkoztunk nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogunk tartani. De sosem bántam meg, hogy végül elkezdődött ez az egész köztünk. A kulcsot pedig köszönöm, elfogadom... s amint rendeztem a dolgaimat, kapni fogsz egy lakótársat. S ezzel együtt élettársat is. Direkt nem mondok időpontot, mert van pár tényező, aminek még utána kell járnom, de utána... igazából nem, egyáltalán nem bánnám a dolgot, ha beköltöznék hozzá. Igaz, a pince után kicsit más lenne, meg lassan másfél éve nem éltem normális házba, meg utána a reggeli dolgaimon is állítanom kell, de a jó dolgokhoz könnyű hozzászoknom, nemde? Szóval nyugodtan veheti ígéretnek, amit mondtam... csak idő kell. Mindenesetre most ő kezdi el bontogatni az ajándékait. Bevallom van egy kis görcs a gyomromban, de amint az első a kezei ügyébe kerül, kicsit megnyugszom. - Oh, akkor csak nem fontolóra vetted az edzésekkel kapcsolatos ajánlatomat? - eresztek meg egy vigyort. Na az még egy vicces történet lenne, azt hiszem... bár félek egy ilyen edzés könnyen átfordulhat valami másba, ami viszont egyikünknek se lenne ellenére. Jót mosolygok ezen és konstatálom, hogy megint elkalandoztak a gondolataim. A CD-re való megjegyzésére viszont megint csak mosolygok, mert szó mi szó, tényleg nem láttam még sok CD-t a házában, pedig ide járok már augusztus óta elég rendszeresen. - Óóó, én nem fogok, elvégre a te tartalékaid nem fognak így elférni. Toucé. - Na, akkor megnyugodtam, féltem tőle, hogy már beszerezted. Kicsit körbeérdeklődtem, hogy kinek vannak meghatározó művei az érdeklődési körödben és egyértelműen ezt a professzort nevezték meg. Bevallom, kicsit nagyon nem értek Paloma belsőségesebben dolgaihaz, leszámítva azt a keveset, amit a magánnyomozói pályafutásom alatt magamban szívtam. Így pedig megfelelő ajándékot találni benne laikusként azért eléggé megpróbáltató feladat volt. De a jelek szerint bevált... akárcsak a következő ajándékom, remegett a ház a nő nevetésétől. - Óóó, tudod, mit szoktam mondani erre. Aki keres, talál. Bár itt inkább az aki sokat keres, talált kellene mondanom és akkor is csak a véletlen segített ki. Félszemmel fedeztem fel a kirakatban a pulóvert és ez volt az utolsó darab belőle. Last minute vásárlás, még szerencse, hogy több potenciális succubus nem járt arra. Mindenesetre azon meg én mosolygok jót, amikor megjelenik az ördögszarvakkal és el kell ismernem, jól áll neki. - Nem vagy így is elég ördögi? - kérdezem sunyin mosolyogva, miután lehuppant az ölembe és karjaimat a derekára fontam. Eszembe jut a Halloween és a hirtelen ötlet, ami hatására elmentünk mi is. Tavaly Columbo, most Kojack és meg kellet állapítanom, jó, hogy van még hajam. Mert abban a hajlenyomós, kopaszságot jelző rétegben elég rémesen festettem. Paloma köszönésére rámosolygok, de csak a csók után szólalok meg. - Én is köszönöm neked. De legfőképpen az egyiket, amit tőled kaptam - na vajon melyik lehetett az... íme a válasz. - Szeretlek. Az ajándék ő maga volt. Hagyom, hogy reagáljon rá, de aztán ajkaira tapasztom a sajátomat és hagyom, hogy a pillanat kiteljesedjen rajtunk.
//Köszönöm szépen az ünnepi játékot ^^ //
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Tudom. – Jelentem ki nemes egyszerűséggel, majd vigyorogva hozzáteszem. - Nekem a konyhámba is bejársz. – Vontam meg a vállamat, mintha csak el akarnám viccelni a dolgot. Valahol talán tényleg így is volt, mert mindig kényelmetlenül éreztem magam egy kicsit, ha ilyen mélyreható beszélgetéseket kellett folytatnom az érzelmeimről. Én nem vagyok az a fajta nő, aki rongyosra sírja az illatos papírzsebkendőjét egy romantikus film láttán… de Adam ismerhet már annyira, hogy tudja, hogy nem vagyok egy plázaliba, aki hatalmas ömlengésekbe csap át. Egyébként se vallom azt, hogy a másikat szavakkal kell meggyőzni arról, hogy fontos nekünk, és számít. A tetteink azok, amik igazán tükrözik a legbelsőbb érzéseinket is. - Rendben… örömmel veszem tudomásul. – Kacsintok széles mosollyal az arcomon. Adam egyenes férfi. Amit mond, az úgy van. Sose kaptam rajta hazugságon, tehát nincs is okom kételkedni abban, hogy úgy is lesz, ahogy mondja. Én már megtanultam azt, hogy elkapkodni semmit nem szabad egy kapcsolatban. Ez a legrosszabb, amit valaki tehet. Csak semmi hírtelenség. Hagyni kell, hogy szépen megérjenek a dolgok, semmit nem szabad siettetni. Szóval nem áll szándékomban Adam-et se siettetni. Amikor ő úgy érzi, hogy költözni akar, én tárt ajtókkal fogom várni. Nem zavar, hogy egyszer se hívott fel a saját lakására. Azt mondta, hogy tipikus legénylakás, ahova nem vinne fel szívesen senkit sem. Én meg nem vagyok az a fajta, aki erősködne, hogy „de akkor is látni akarom hol élsz”. Igazság szerint annyit dolgozok, hogy annak is örülök, ha azt össze tudjuk hozni, hogy nálunk találkozzunk. Napközben csak ritkán… 1-1órákra szoktunk találkozni, amikor épp van egy kis szusszanásnyi időnk. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért nagyon fontos számomra, hogy Adam a mindennapjaim… az életem részét képezi. - Áááá csak mindent szééép sorjában! – Nevetem el magam. - Először megtanítasz lőni… Pontosabban először veszek egy stukkert, és utána tanítasz meg. – Húztam ki magam büszkén. Nem felejtettem ám el, bármennyire halogatva van a dolog, továbbra se tettem le róla, hogy nekem bizony kell itthonra fegyver. Még ha Adam be is költözik, lesznek olyan esték, amikor nem lesz itthon, mert a magánnyomozóknak sincs fix munkaideje… de akár napközben is lehet szükségem rá, ha egyedül vagyok itthon. Szóval mindenképp ragaszkodok ahhoz, hogy tanítson meg lőni. - Igen, ő egy elismert szaktekintély. Kedves tőled, hogy ennyire körültekintő voltál. – Tényleg jól esik! Sokan úgy vannak az ajándékozással, hogy csak púp a hátukra, belevágják a kosárba amit épp találnak, aztán le van tudva a dolog. Adam mindig nagyon figyelmes velem, és ez bizony nagyon jól is esik. Melyik nőnek ne esne jól? Azt hiszem, ritka szerencsés vagyok! - Kérdezi az, aki Succubus-os pulcsit vett nekem karácsonyra? – Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, miközben játékosan lekapom a fejéről a mikulás sapit, és összeborzolom a haját. Elmosolyodok, amikor megköszöni az ajándékát, és egy pillanatra kihagy a szívem –legalábbis úgy érzem, amikor kimondja, hogy szeret. Hát… elég vagány csaj vagyok, és borzasztó nehéz zavarba hozni. Igazából lazán beszélek bármilyen szexuális témáról úgy, hogy ne vörösödnék bele, most mégis érzem, hogy az arcomba szökik a vér. Mivel eleve kreolos a bőröm, ez nálam annyira nem látványos, de Adam ha elég szemfüles, akkor észreveheti az enyhe pírt, ami elönti az arcomat. - Helyes… én is szeretlek… - Cirógattam meg az arcát, majd viszonozta a csókját, de egy kicsit elhúzódtam. - Meg a főztödet is… - Újabb csókot nyomtam az ajkaira. - Meg azt is, ahogy átölelsz… - Újabb csók csattant Adam ajkain. - Még azt a rémes Columbo kabátot is szeretem rajtad… - Nevetek rá az ajkaira, mielőtt újra megcsókolnám… aztán hátra dőlve magammal… magamra húzom. Ideje ledolgozni azt a rengeteg kaját, amit magunkba tömtünk…
El se hiszem, milyen gyorsan mennek a napok. Nemrég még együtt karácsonyoztunk, illetve szilvesztereztünk is Palomával, most meg már ott tartunk, hogy hetek telnek el az ünnepek óta és visszatértek a dolgos hétköznapok. Szépen lassan kiveszett az ünnepi hangulat a városból, mi pedig belevetettük magunkat az új évbe. Fogalmam sincs, mit várhatunk tőle, de reméltem, több jót, mint rosszat. Én mindenesetre egy új időszámításnak is tekintettem, nem csak azért, mert négyesről ötösre váltott az év száma. Új feladatok várnak rám, melyeknek eleget akarok tenni... s közben a magánéletem is olyanra változott, melyben határozottan jól éreztem magam. Hiába volt mögöttem a múlt árnya, mostanában a mindennapi életben is sokkal jobb a kedvem, mint általában, ha éppen nem dolgoztam vagy olyan közegben voltam, ami megfelelő komolyságot követelt. Nem, nem fordultam ki magamból, mielőtt még valaki azt hiszi, egyszerűen csak... jó volt ez így, nem kell bonyolítani. Csak egyetlen egy dolog zavart mindezzel kapcsolatban... igazából nem is zavart, csak amolyan... árnyként lebegett a háttérben. Az, hogy számomra bármennyire is különleges, Paloma hétköznapi ember, míg én őrző és... nos, lehet, hogy kicsit előre rohanok, de pár év múlva ennek bizony lesznek következményei. Most viszont még a jelen volt, nem a jövő, maradjunk benne. Aznap én végeztem hamarabb és miközben kivitt engem a taxi, elgondolkozva figyeltem a havas tájat. A Palomától kapott kabát volt rajtam, révén, hogy most még az évszakhoz képest is elég hideg volt, ez pedig több meleget biztosított nekem, mint a másik. S miközben a taxi beparkolt, nekem eszembe jutott valami. Miért is ne? Talán mérges lesz érte, de reménykedtem benne, hogy nem mérgesítették fel a munkahelyén. Bááár... mondjuk láttam már dühösnek, de nem volt az az engesztelhetetlen fajta. Mindenesetre amikor a taxi elment, én nem a bejárat felé mentem. Volt kulcsom karácsony óta, minden további nélkül bemehettem volna, de terveltem. A fák között rejtőztem el, a biztonság kedvéért aktiválva magamban a Hatodik érzéket. Hiába, kint vagyok a semmi közepén, nem bízhattam a véletlenre, hogy nem kerül erre valami veszélyes egyed. Hiába, az őrző létnek ez a negatív hozadéka, mindig készenlétben kellett lenni szinte. Szóval ott tartottam, hogy elrejtőztem, nem messze a bejárattól, illetve a helytől, ahol Paloma tartja a motorját... s lelkesen nekiálltam hógolyókat gyúrni.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Nem paráztam rá arra, hogy vajon véglegesítenek-e, vagy sem. Minden beképzeltség nélkül mondhatom, hogy szerintem tökéletesen megálltam a helyem az elmúlt évben, és a csapatot is jól össze tudtam fogni, ami nem utolsó szempont egy vezetőnél. A szerződésem 2014. december 31-ig szólt, de már 29-én… reggel nyolcra behívatott a főnök az irodájába. Mondtam már, hogy mennyire utálom a hétfő reggeleket!? Egy kisebb monológot követően… amiben dicsérte az egész éves munkámat, elém tolta a szerződés hosszabbítást, ami 2020. december 31-ig szól. Nem sokat vacilláltam, szinte azonnal aláírtam. A hosszabbítás miatt a fizetésem is nőtt, és ez határozottan pozitívumként könyvelhető el, mivel úgy néz ki, hogy most már tényleg be fogok ruházni valami strapabíró kocsira. Annyira nem vagyok oda a kocsikért… pláne a terepjárókért nem, de mindenképp azt kell vennem, hogy bírja az itteni útviszonyokat. Imádom a motorom, de van az a hideg idő, amikor már nem lehet azzal közlekedni. Munka után írtam Adamnek egy sms-t, hogy ma kicsit később érek haza, mert be kell ugranom pár helyre. Kulcsa úgyis van, szóval nem kell odakint szobroznia, nyugodtan bemehet. Én beugrottan egy hírlapárushoz, vettem egy friss „Képes Apró”-t, meg bementem a város összes autószalonjába katalógusokat kérni, meg viszonteladókhoz is az aktuális felhozatalok árjegyzékéből kérni. Mivel nincs sok türelmem a vásárláshoz, ezért ezt a megoldást jobbnak tartom. Otthon kényelmesen átböngészni a kínálatot… bekarikázni, ami esetleg érdekelhet, aztán célzottan azokat megnézni. Szerencsére mindez csak egy órát vett el az időmből. Nincs olyan sok szalon meg viszonteladó Fairbanksben. Megvannak az előnyei is a kisvárosi életnek. LA-ben egy egész napos program lett volna, ha ugyanezt meg akartam volna csinálni. Mikor a házhoz értem a motorral, láttam, hogy sötétség honol odabent. Azt hittem, Adam mostanra már itt lesz. Talán közbejött neki valami!? Elengedtem az egyik kezemmel a kormányt, majd kihúztam a zsebemből a garázs távnyitóját, és rányomtam a gombra. Mire a garázshoz értem, már nyitva volt az ajtaja, így csak be kellett gurulnom, és letámasztanom, mielőtt leszálltam róla. Adam csak azért nem bukott le, hogy már itt van, mert úgy negyed órával ezelőtt járt erre is a hókotró, és eltüntette a taxi nyomait is, meg Adam lábnyomait is. A főúton pont szembe jött velem a hókotrós, hazafelé jövet. Lehúztam a fejemről a sisakot, rátettem a kormányra, aztán felnyitottam a csomagtartót, és kivettem a táskámat, mega szatyornyi katalógust és újságot, amit a beszerző körúton összegyűjtöttem. Mivel házon belül nem nyílik ajtó a garázsba, ezért kisétáltam, majd megnyomva újra a távnyitó gombját elektromos zizegést hallatva kezdett leereszkedni. A házkulcs után kutatva a táskámban indultam meg a bejárat irányába…
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi időm lesz a felkészülésre. Egy óra, esetleg pár perc, nagyon kérdéses volt az idő. Paloma nem tudta megmondani pontosan, hogy mikor fog jönni, szóval lehet a végén nem is én fogom meglepni őt. Ugyanakkor egyáltalán nem álltam neki szívbajozni, nyugodt tempóban készítettem el a hógolyókat. Rövid időn belül így is szép kupacot hoztam össze. A hógolyókat úgy gyúrtam meg, hogy jól össze legyenek tapadva, de azért mégse jéglabdákká avanzsálnának elő. Meglepni akarom Palomát, nem kék-zöld foltokat okozni figyelmetlenségemben. Valahol sejtem, hogy az én kis succubusom, bármennyire is tud ellazulni mellettem, nem fogja feltétlenül jó néven venni az akciómat. Elvégre, fáradtan esik haza a munkából, ráadásul még ezt elintézni meg azt elintéznie is kellett... valószínűleg mindenre vágyna, csak nem egy hógolyóra a feje tetején. Viszont... nem tudom, egyszerűen most nem bírtam a véremmel és túlságosan adta magát a szituáció, hogy csak úgy kihagyjak egy ilyen lehetőséget. Legfeljebb majd végigkerget a környéken, ha meg eltévedünk, akkor majd kiderül, tanultam-e valamit a könyvből, melyet tőle kaptam karácsonyra. Hamarosan már úgy véltem, hogy ennyi muníció elég lesz az én kis merényletemhez. Túl sokat nem akartam amúgy se csinálni, mert ha tényleg rohamoz akkor esélyem se lesz mindet ellőni és a végén még ellenem használja fel őket. Gondolataimból egy távoli hang húzott ki... egy távoli, jellegzetes hang. A robbanómotor dübörgése. Jön Paloma. Elbújtam a rögtönzötten kiválasztott fa mögé, majd vártam. A hang egyre közeledett, mígnem Paloma szépen lassan begurult az udvarra, egyenesen a garázs elé. Kidugtam a fejem a fa mögül és még pont láttam, ahogyan leveszi a sisakját. Elmosolyodtam, mikor megláttam a számomra kedves arcot. Annyira szép és... ajj, te jó ég, ez most fejezem be, mielőtt még elfolyok. Feltűnt, hogy nem indul azonnal a házhoz, hanem matat valamit, majd jócskán felpakolva indul csak meg. Ez kivárásra késztet, mivel innen nem látom, mi van nála. Lehet valami hivatalos, vagy fontos papír, ha meg azokat lövöm tele hógolyóval, abból semmi jó nem fog kisülni, csak rontok a helyzetemen. Tehát vártam... és vártam... egészen addig, míg teljesen hátat nem fordított nekem. Ezt már elég biztonságosnak láttam, hogy óvatosan, a dobás erejéig kilépjek a rejtekhelyem mögül, kezemben az első, dobásra szánt hógolyóval. Felmértem a távolságot, lendítettem a kezemet, majd el is rejtőztem újra, vigyorogva, amint a hógolyó megindult rövidnek szánt, ám meglepetéssel telinek szánt időre. Csak a fejem dugtam ki a fa takarásából, ahogyan figyeltem, hogyan sikerül a merénylet. Repül a repül a repül a kicsiny hógolyó, ki tudja hol áll meg...
Már épp gondolkodok azon, hogy sms-t írjak-e… vagy inkább rátelefonáljak Adam-re, amikor váratlanul csattan valami a hátamon. Az ütést nem nevezhetem kifejezetten erősnek, se keménynek… inkább tompának. Megállok, majd lassan fél fordulatot véve hátra pillantok. Nem látok semmit. Tekintetem végigsiklik a környéken. - Utálom a mókusokat. – Morgok hangosan, mert már volt rá példa, hogy azok a dögök megdobálták a tetőmet, én meg már majdnem azt hittem, hogy meteorit zápor hull az égből, és itt a világvége. A morgásommal egy időben pillantok le a földre, de nem látok semmit, ami bizonyítaná, hogy egy mókus talált be valamely fa termésével. Ahogy a hókotró korábbi munkája Adam malmára hajtotta a vizet azzal, hogy eltűntette a nyomait, most úgy fordult ellene. A szerencse forgandó, szokták mondani… és itt is rá a bizonyíték, amint megpillantom a földön a kisebb hókupacot, ami maradt a hógolyóból, miután a hátamról a földre pottyant. Én olyan mókust márpedig eddig nem láttam, ami hógolyót gyúrna, és azzal dobálja az embereket. Felvonom a szemöldökömet, majd átveszem a szatyrot a táskát tartó kezembe, és hátra nyúlok a hátamhoz. Csakhamar meg is találom azt a pontot, ahol ért az ütés, és a gyanúm beigazolódik, mert hószemcsékbe nyúlok. Feléled bennem a gyanú szikrája… az agyam általában elég gyorsan dolgozza fel a töredékinformációkat, ez hozzá tartozik a munkámhoz. Adam azt mondta, jön. A házban sötét van. A hátamon hógolyó landol. Ez csak ő lehet. Hát jó, ha játszani akar… Megköszörülöm a torkomat, majd visszaveszem a szatyrot a kezembe, és lassú léptekkel elindulok vissza, a garázs irányába. - Freddy, te vagy az!? – Szólaltam meg visszafojtott hangon. Elég gonosz dolog így szívatni valakit, de én már csak ilyen ördögi perszóna vagyok. - Meghülyültél!? Megmondtam, hogy ne gyere ide, mert a pasim bármikor rajtakaphat minket… már itt kéne lennie… Gyorsan adj egy csókot, aztán lépj le, majd holnap találkozunk a megbeszélt helyen… - Muhaha, micsoda szemét vagyok! Kíváncsi vagyok, hogy ez vajon Adam-et előcsalogatja-e a fa mögül. Minden esetre ha kinéz, akkor széles vigyort láthat a képemen.
Kezdőlap
, Mallory neked pedig további szép életet, és azért gondolj néha az éhezőre vacsora tájékán.... 
^^ //
//
