Kedves mosoly Savannah felé a kávé mellé, s a cukrot is szervírozva fordulok csak tovább, hogy két betévedőnek kiadjam a sörét. Persze, ettől még nem leszek süket, visszatérve a kis kompániához egyből a kettős között kezd el járni szemeim világos világa. - Tekintve, hogy nem ismerem, kénytelen vagyok ezt elhinni, még ha az egód is szól belőled. - Kacsintok nevetve, cinkosan Danielre a "Ki a jobb, a bátyám vagy én?" dolog kapcsán, főleg, mikor Ray is megerősíti a dolgot. Micsoda hirtelen jött bajtársaias egyetértés... bűzlik, fejétől, mint a hal szokott, legalábbis intrikára éhes női génjeim ilyesmit súgnak. Gondolom a testvére végett lehet kellemetlen a dolog. Más nem lehet, elvégre a pasik java a "tesók a lotyók előtt" életelvet vallja tapasztalataim szerint. Na meg.. Errefelé egy rokon gyengeség lehet, úgy hírlik. Felnevetek Ray kiigazítására a "kislány" korát illetően. - Ahogy látom, mást nem zavarna a zsenge életkor! - Fejcsóválok kissé finoman, hangom is évődő. - Igazán kár érted drága, így már meg se kérdezem, hogy maradsz e zárás utánig... - Szélesedik kacér ívű mosolyom Raynek címezve korhatáros tartalmakat. S hogy csupán szórakozom-e vagy komolyan képes lennék ilyesmire, mikor most tettem ki a párom szűrét pár hete... az maradjon az én titkom egyelőre. Akárhogy is, miként a rangidős farkas terelné a témát, úgy kerül újabb pohár ital eléjük, s ezúttal elém is - Kifizetem nyugi, ha meg kérdezik, miért iszok "szolgálatban", majd azt mondom, meghívtak. - hogy némileg könnyedebb témák felé evezzünk, míg asztalt nem bont a kis társaság. Aztán csak az üres kocsma marad nekem, meg a megtépázott kartondoboz teljes tartalmával, amit Sava még búcsúzóul becipel a kocsija hátuljából, mondván, engem illet.
// Kösziii nektek <333 Aztán ki tudja, majd fényévek múlva megint összefutnak karik, lehet. (://
Sol mostanság igencsak eltűnt, ami nem jellemző rá. Fogalmam sem volt, hogy direkt kerül-e, vagy csak annyira szerencsétlen vagyok, hogy pont sohasem kapom el, de akármelyik opció legyen is az igazság, a lényegen nem változtatott. Ugyanúgy nem sikerült vele összefutnom, és ez egy kicsit bosszantott. Nem azért, mert valami nagyon fontos dolgot akartam tőle, mert igazából semmi komolyról nem volt szó. Egészen egyszerűen csak nem szeretem, ha valami nem úgy van, ahogyan én azt elterveztem. Így hát, amikor ma merő véletlenségből pont a Pit felé vitt az utam, arra az elhatározásra jutottam, hogy most már tényleg benézek. Két esélyes volt a dolog; vagy itt van, vagy nem. Belépve sajnos nem volt nehéz rájönnöm, hogy bizony a főnököt nem fogom itt találni, energiáinak ugyanis nyomát sem találtam. Elég szomorú tény ez, ha engem kérdeztek, de nem adtam fel. Ugyan nem emiatt jöttem a városnak ebbe a részébe, de ha már így alakult, akkor akár élhettem is az utamba akadt lehetőséggel. Határozott léptekkel tipegtem el egészen a pultig, ahol aztán könnyed eleganciával ültem fel az egyik kényelmetlen bárszékre. Táskámat felcsaptam a pult tetejére magam mellé, és míg bontogatni kezdtem magamon a kabátot, addig tekintetem körbehordoztam azokon, akik már koraeste betértek ide egy italra. Egy ismerős arcot sem láttam, kivéve természetesen a pult túloldalán, mert az itt dolgozók közül szerintem mindenkivel találkoztam már, minimum egyszer. Nem éppen a törzshelyem, de mostanság többször is megfordultam már itt, mint ahogy az megszokott tőlem. - Helló, Zack! – üdvözöltem máris a hímet, amint elhaladt előttem. Valószínűnek tartottam, hogy már korábban is feltűnt neki a jelenlétem, de azért mégiscsak illik köszönni. Mondjuk úgy, hogy ma kevésbé voltam harapós hangulatban, mint amilyenben általában lenni szoktam, azt hiszem ezért is engedélyeztem magamnak egy szolid kis üdvözlő mosolyt. Ettől mindig ellágyulnak a vonásaim, és csak még bájosabbnak láttatja az arcomat. Senkinek eszébe sem jut, hogy nem vagyok kedves, amíg nem szólalok meg, vagy nem néz bele mélyen a szemeimbe. – Egy whiskyt kérnék! – adtam le gyorsan a rendelést. Most nem kívántam a pezsgőt, hiába szoktam általában azt kérni. A kifinomult ízlésemhez inkább az illik, de kivételt mindig lehet tenni. - Nem tudod egészen véletlenül, hogy Solt merre találom? – érdeklődtem kíváncsian, ha esetleg a szöszi fiú ismét felém közlekedett. Talán egyszerűbb lett volna mentálisan kommunikálni vele, de jobban éreztem magam úgy, hogy majdnem teljesen fel volt húzva a pajzsom. Csupán annyi rést hagytam, hogy ki tudjak kandikálni egy kicsit, ha éppen tapogatózni akarnék. – Úgy látszik, hogy mostanában folyton sikerül elkerülnöm őt… - ahogy hosszasan kifújtam a levegőt, úgy a vállaim is megereszkedtek egy kicsit. Aztán persze egyből újra kihúztam magam, ujjaimat pedig az falapon fűztem össze magam előtt.
Nem ritka, de még mindig azért kuriózumszámba menő alkalmak egyike, hogy a pult mögött vagyok és nem a vendégek számára fenntartott oldalán. Hétvége van, ilyenkor már kora este nagyobb a tömeg, mint a hét bármely napján, abba meg bele se merek gondolni, később mi lesz. Egyszerű, halovány kék ingem felső gombját megoldottam, az ujjait könyékig tűrtem fel és már a pult mögött voltam, kétszer sem kellett az épp "szolgálatban" levő lányoknak kérniük. Dolgoztam már párszor csaposként az évszázadok alatt, tudom mennyire agyrém egy-egy ilyen este, mikor, ha az embernek hat keze lenne, az is kevés volna hozzá, hogy emberi léptékű ütemben szolgálhassa ki a vendégeket. A pultnál levő bárszékek egyikére faroló szőkét ha akarnám, se tudnám figyelmen kívül hagyni. Egyszerűen vonzza a tekinteteket magára, s nem csupán a matadorok zászlaját idéző, vadítóan piros színű felsőjével, hanem egész kisugárzásával. - Helló Holly! Mit adhatok? - Kérdezem rutinból, közben a mellette állóhoz is van két kedves szavam, míg a visszajárót csúsztatom felé a pulton. A nőstény rendelésére akaratlanul is (farkas)vigyor húzódik képemre. - Nehéz nap? - Nem annak a whiskeyzős típusnak ismertem meg, amennyire eddig az alkoholizálási szokásait alkalmam nyílt megfigyelni. Persze, nem csak a számat jártattam, közben mozdultam is hátra az italokat tartalmazó polcsor felé, poharat kapva fel, meg jeget - adjuk meg a módját a hölgynek, meg különben is! - szerválva hozzá, hogy az italt szervírozzam számára, mikor legközelebb felé lépek. - Van még erre-arra dolga a városban, de később benéz majd, ha nem jön közbe semmi. - Feleltem apám kapcsán. - Parancsolj! - Fűztem még hozzá az italt felé tolva a pulton, s elnézését kértem, míg figyelmem két fiatal suhancé volt, kik szintén kiszolgálásra vártak. Az ő sörüket csapolva nevetek fel a nőstény méltatlankodására. - Tudod, a huszonegyedik századnak van ez a rohadt hasznos találmánya... mobiltelefonnak hívják...! - Sütöttem el felé a keresetlen poént töretlen jókedvvel, s mintegy jó tanácsként. Tényleg úgy vélem, manapság már csak az nem éri utol a másik embert, aki nem is akarja igazán, vagy egyszerűen nem fontos annyira számára a dolog.
Nem kellett csalódnom, tényleg látszott rajta, hogy mire elért hozzá a hangom, már cseppet sem lepődött meg a jelenlétem fordulatán. Sőt, természetesen a nevemre is emlékezett, aminek külön örültem, pedig mostanában nem igazán volt szerencsénk egymáshoz. Bár jobban belegondolva elég egyedi jelenség vagyok én ahhoz, hogy könnyű legyen elfelejteni, de sohasem lehet tudni. Vannak olyanok, akik nem értékelik a magamfajták személyiségét, és inkább elfelejtik őket, vagy éppen negatív élményként él bennük a találkozás. Nos, mertem remélni, hogy a szőke hímben ilyesmi nyomot azért nem hagytam. Szerintem nem borult ki még a bili ezen a nyilvános helyen soha, olyankor azért mindig moderálom az örökké hullámzó stílusomat. - Nem mondanám... - ráztam meg fejemet tagadóan, miután leadtam a rendelést. - Inkább csak valami változatosságra vágytam, ez minden! - megvontam a vállaimat egy könnyed mozdulattal, aztán visszanyújtóztattam karjaimat a pult lapjára, úgy fűzve össze ujjaimat egy kicsit messzebb magamtól, mintha csak bele akarnék kapaszkodni a pult belülre eső szélébe. - Sőt, ma egészen laza napom volt, hogy úgy mondjam, ezért is jártam erre már ilyen korán! - árultam el neki az igazságot, hiszen máskor ilyenkor még kitelik tőlem, hogy dolgozom. Azt hiszem, hogy jobban belegondolva inkább az szokott lenni az általános, hogy ilyenkor még az üzletben lehet megtalálni. - De úgy látom, hogy neked sem volt valami megterhelő, ha beálltál... - állapítottam meg mosolyogva, miután az elém rakott pohárért nyúltam. Pár pillanatig csak szórakozottan lötyögtettem a jégkockát az aranyló hullámokon, aztán tekintetem visszatért a hímhez. - Akkor lehet, hogy megvárom, ha esetleg hamarosan felbukkanna. Ha nem, akkor még meglátom, hogy alakul az estém, és milyen társaságom akad - játékosan felé emeltem a poharat, mintha lenne mivel koccintani, aztán kortyoltam egyet. Ugyan köhögni nem kezdtem, de nyilván jobban marta a torkomat, mint a pezsgő szokta. Ez pár másodpercnél tovább nem is okozott gondot, két nagyobb korty már le is ment, végigperzselve belül a testemet. Kellemes érzés volt, már ha valaki szereti az ilyesmit. Én szerettem, mint kiderült most, csak nem volt szokásom ilyesmi módszerekhez folyamodni ahhoz, hogy lekössem magam. Az meg aztán pláne nevetséges, hogy én most vártam egy férfira, bár Solt tényleg kedveltem, és az időmből is kitelt. Legalább egy kicsit szocializálódok, Zack egyébként is közvetlen és rendesnek tűnő férfi volt, úgyhogy akár itt is ücsöröghetek még egy kicsit, igaz? - Most kinevettél? - kérdeztem meglepetten, még a homlokomon is megjelent néhány kellemetlen kis ránc. - Tudom, hogy egészen hihetetlen, de ismerem a telefont. Igaz, hogy idősebb vagyok nálad, de azért nem ennyire... - horkantottam cseppet sem nőiesen, én inkább ittam még egy nagy kortyot a whiskyből, amivel kis híján el is tüntettem az egész adagot. - De egyrészt nincs nekem arra időm napközben, hogy őt hívogassam állandóan, másrészt valahogy sosem jön össze, hogy beszéljünk. Ezért is döntöttem úgy, hogy mivel ma erre jártam, szerencsét próbálok! - magyaráztam, csak úgy a magam szokásos módján. - Régen láttalak... - jegyeztem meg végül könnyedén, elterelve inkább a témát, mielőtt sikerül felbosszantania, és nem csak elrontja ezt a napot, de még mérges is leszek, és a végén meggondolatlanul erőszakhoz folyamodnék. Nem, erre jelenleg elég kicsi volt az esély, de nálam sohasem lehet tudni ugyebár. - Merre kószálsz, ha már nem itt töltöd az idődet? - kíváncsi lennék? Talán egy kicsit, de egyébként is szerettem volna csevegni, meg nem árt tudni egy-két dolgot azokról, akik megfordulnak ebben a városban, méghozzá huzamosabb ideig. Félreértés ne essék, kérdezés nélkül is ki tudnám deríteni, ha nagyon akarnám, de inkább nem akartam, hanem a lehető legjobb forrásnál érdeklődtem az igazság felől.
Azért elég gáz lenne, ha nem lennék tisztában a városban tartózkodó farkasokkal. Oké, hogy nem vagyok Issumatar, legfeljebb szeretnék az lenni majd úgy… száz év múltán, ha nem több – adják a szellemek, hogy több legyen. - Áhá! – Biccentettem mindent értően válaszára, miközben italát szervíroztam szakavatott mozdulatok könnyedsége közepette. Ennél mélyebben nem firtattam, miért hozták errefelé a lábai az itt oly ritka vendéget, ha akarja megosztja velem, ha pedig nem… attól se fogok falnak rohanni. A kérdésére flegmán vonom meg vállamat, épp csak felé vetett pillantás és neki kijáró félsódéros mosoly keretében. - Vagy csak megsajnáltam itt a hölgyeket, amilyen forgalmas napuk van ma… - Nevettem könnyedén. Én, a gavallér! Mondjuk tudtam az lenni, ha istenesen megembereltem magam és ki is érdemelte aktuális társaságom az efféle viselkedést részemről valamilyen formán. – De különben tényleg nem volt húzós. Elé tolom a kért italát, szavaira kiszélesedik mosolyom, ahogy két kiszolgálás között megpihenek kissé. Még intek is felé, mintegy jelezve: Egészségére! Mindezt pedig megtoldom azzal, hogy: - Tégy így! Mozgalmas egy estének nézünk elébe, ha a szimatom nem csal. Ha Ray beugrik, akkor meg főleg. – Jövök neki egy visszavágóval, már, hogy ő nekem, amiért olyan ramaty módon porolta ki a bundámat a múltkor… Most komolyan, nem kell velem finomkodni, nem vagyok én papírkutya! Kérdésére intek a pultnál mellette sorban álló fiatalságnak, hogy menjenek arrébb, ha inni szeretnének valamit még ma. Én pedig pofátlan flegmasággal könyöklök a pultra a nővel szemközt. - Egy percig sem állítottam, hogy ne ismernéd drága, bár a használatuk elismerem, valóban nem egyszerű… - Élcelődtem könnyedén, arról meg én aztán tényleg nem tehetek, hogy a problémamegoldásban nem jeleskedik és az egyszerű út helyett szereti a bonyolultabbat választani. Mindenkinek szíve joga, hogyan éli a saját életét. Megjegyzésére ellököm magam a pulttól a vállamra terítve egy hanyag mozdulat keretében a pulttörlő rongyot. - Sajnos nem nagyon volt időm semmi magáncélú dologra mostanság, de ez azt jelenti, hogy a biznisz megy legalább. Többnyire Fairbanks és a város között ingázok heti egyszer, amúgy meg minden szabadidőmet leköti a gyerek, meg nagyapa, meg, ha kell, akkor persze apának is besegítek. Így akarjon az ember bármit is saját magával kapcsolatban, mi? – Nevettem el magamat kissé szórakozottan tárva szét karjaimat felé. – Lehet, ki kellene próbálnom az online randizást! – Hülyülök, legalábbis remélem nem vesz teljesen komolyan és vizionál máris komplett esküvői nászmenetet mögém szakmájából kifolyóan.
Nem kívántam jobban részletezni a napomat, mert egyrészt úgy véltem, hogy semmi köze hozzá, másrészt valószínűleg untattam volna vele, azt meg nem állt szándékomban. Jobb szerettem a magam furcsasága ellenére is inkább szórakoztató lenni. Még ha sokszor inkább találtak is idegesítőnek, semmint viccesnek. Pedig szerintem nincs velem semmi probléma ilyen téren, pusztán a társaság minőségétől függ, hogy éppen hogyan viselkedem. Zacket kedveltem, éppen ezért nem tartottam attól, hogy rosszul sülne el ez a találkozás. Amúgy sem akartam balhét generálni, az nem szokásom. - Ó, hát akkor te igazán gáláns lovag vagy! - mosolyodtam el én is szélesen, a nevetése hallatán. - Akkor meghívlak valamire, és koccints velem a könnyű napra! Nekem úgyis nagyon ritkán akad belőle, úgyhogy azt hiszem, értékelnem kell valamiféleképpen! - megfogtam közben a whiskyvel teli poharamat, és kicsit meglötyögtettem a benne lévő aranyló italt. Tudtam, hogy a képességeim ellenére is égetni fogja a torkomat abban a pillanatban, ahogy lenyelem. Nem volt ezzel különösebben probléma, igazából pont arra a kellemes bizsergető érzésre vágytam most. - Ray? - kérdeztem vissza, majd némi hümmögés közepette megráztam a fejemet. - Ahol ő van, ott mindig történik valami, az biztos! - azóta nem futottam össze a hímmel, hogy itt álltunk neki együtt inni, néhány hónappal ezelőtt. Akkor eljártuk a mi szokásos kis táncunkat egymással, valami csoda folytán pedig szó szerint is a parketten kötöttünk ki. Bár az estét külön töltöttük, azóta is gondolkoztam rajta, hogy hová tegyem. Azt hiszem, hogy kedveljük egymást, a magunk különös módján, de mind a kettőnknek megvan a stílusa, ami nem teszi egyszerűvé a kettőnk helyzetét. - Bár mostanában nem volt szerencsém hozzá... - jegyeztem meg hangosan is, amin eddig csak gondolkoztam. Valószínűleg feltűnhetett a merengésem még Zacknek is, mert néhány pillanatig csak hallgattam, bámulva a poharamba. - Ugyan, én hála istennek elég hamar tanulok! - hessegettem el könnyedén a feltételezést, miszerint ne használnám ügyesen a modern technikai kütyüket. Tudtam egyébként is, hogy inkább csak kötekedni szeretne velem, de kivételesen nem vettem magamra. - Ez van, ha körülvesznek olyanok, akik közel állnak hozzád. Elveszik a személyes tered, és az idődet... - vontam meg a vállaimat, de azért némi keserűség mégis felütötte bennem a fejét. Nekem mindez nem adatott meg, pedig régen szerettem a családomat, és a falkában is jól éreztem magam annak idején. Most már nincs senki, akihez kötődhetnék, és bár szándékosan alakítottam ki így a jelenlegi életemet, ez nem jelentette azt, hogy néhanapján nem tört rám a sóvárgás az iránt, amim nincs. Zack szerencsés, hogy akadtak neki ilyen személyek az életében. - Ó, valóban? - vontam fel a szemöldökömet kíváncsian. - Úgy hallottam, hogy egészen eredményes, néhány menyasszony például úgy talált párt magának. Nincs még minden veszve számodra sem... - biztató mosolyt kapott, de inkább csak megjátszottat, hiszen ezúttal én voltam az, aki kötekedett csupán. - Ha szeretnéd, csinálok pár képet rólad, és akkor felteheted a profilodra. Lehetne mondjuk a beceneved, hogy a "pultoslányok megmentője", vagy valami efféle - szinte láttam magam előtt, nem is bírtam sokáig nevetés nélkül. - Egyébként nem is tudtam, hogy szoktál Fairbanksbe járni... - tértem vissza a kicsit komolyabb témára. Különös amúgy is ,hogy még sohasem futottunk ott össze, vagy létezne, hogy mindig pont elkerüljük egymást?
Széttártam kissé kezeimet, egyikben a pulttörlő rongyot lóbálva továbbra is, meghajolva felé, ha már gálánsságot meg lovagokat emleget a nőstény... Éles váltás, de tőlem semmiképpen nem szokatlan, hogy a következő pillanatban már pofátlannak tetsző vigyorral fogadom el meghívását. Pontosabban: - Akkor inkább én hívlak meg téged, mit szólsz hozzá? És még koccintok is veled, egye bassza! - Nyúlok pohárért, hogy whiskey-t töltsek bele, s a rongyot a pultra ejtve emeljem meg felé poharamat, pillantását fürkészve, iszunk-e akkor pertut vagy mi légyen. Mondjuk csak nem mond nemet és hagy itt, mikor épp most állok egy kör minőségi piát neki...! Ray kapcsán biccentek, bár én magam valahogy másként látom a hímet, mint a pult túlsó felén levő. Érthető, hisz nem vagyok nőstény, még ha a szőke haj stimmel is... Na de nem ettől fogok árokba dőlni, addig is van időm kortyolni, míg Holly hiányát fejezi ki a hím irányába. Fel is vonom kissé szemöldökömet, ahogy rá tekintek. - A húgom magyarázott valamit pár hónapja, hogy egyik nap kissé magába volt zúgva, másnap meg nem lehetett bírni vele, mert szétvetette az ideg, de annyira nem figyeltem az igazat megvallva... - Szerintem Hannah se tudja az okokat, csak puszta megfigyeléseiről számolt be, mert persze neki is viszket a lába köze az említett hím után. Nem mintha ne tenné minden szőkeségnek a szépet... hogy nem látják ezek a megveszekedett nőstények ezt?! Bár lehet, egyszerűen csak nem érdekli őket. Mindegy, nem az én dolgom igazából. - Legalábbis míg Hannahnak nem lesz nagyobb baja belőle egy összetört szíven túl. - De ő is sokat dekkol itt, lehet, még összefuttok! - Kacsintok felé, ezzel zárva soraimat, már ami Rayt illeti. Az általa tett megjegyzés a személyes teret felzabáló rokonság kapcsán ugyanis sokkal érdekesebb téma volt számomra. - Úgy mondod, mintha ez akkora probléma lenne... - Jegyzem meg, pillantásom is kérdő inkább, bármily meglepő. Én nem kötegszem vele; szándékomban nem állt sem eddig, sem eztán! Az, hogy ő esetleg annak veszi, már teljesen más probléma. Pedig egyszerűen csak érdekelne ez az egész részéről jobban kifejtve. A netes-randizós témán felnevetek, őszinte kacaj követi az ital maradékának felhajtását a pohárból. - Nem mondod, hogy valakinek tényleg bejön ez! - Ingatom fejemet. Nem vallom régimódinak magam alapvetően, de a személyes interakciót még mindig előbbre tartottam bárminemű kapcsolatban, mint az online felületet. Vagy akkor már a kettő között legyen egyensúly, ha nem bérlen a mérleg sehogy sem a face-to-face beszélgetések oldalára! - Minden bizonnyal kapós lennék ilyen becenévvel a sok junglejim4322 és hasonló mellett... - Nevetek, felkapva a pultról a rongyot. a poharamat meg a mosogatóba ejtem hátul. - Még egy kör? - Ha már az előzőt én álltam úgyis, könnyedén érdeklődöm meg a nősténytől, látva, hogy az ő pohara is a végét járja. Farkasok vagyunk, két pohártól nem fog falnak menni egy kölyök se, nemhogy mi! - Hja, megfordulok arra, bár nem sűrűn. Havonta két-három alkalommal talán. Te gondolom azért sűrűbben átruccansz az üzlet miatt. Vagy megvannak nélküled is? - Érdeklődöm, bár nem is tudom, milyen rendszerben működteti a szalonját. Bármily meglepő, a menyasszonyi ruhák kívül esnek a profilomon egyelőre.
Nem értékeltem túlzottan az ultimátumot, amivel Fairbanksben kellett szembesülnöm, de arról egyelőre szó sem lehetett, hogy falkatag legyek. Nem volt elég információm, és eszemben sem volt egy bizonyos személy kényének-kedvének kitenni magam, az meg nem két perc, míg rangot szerzek friss falkatagként, akár voltam már az őslakosok tagja, akár nem. Ettől eltekintve egész derűsen léptem be a Pitbe, ha már a farkasok Svájcáról van szó Anchorage esetében, különösképpen nem tartottam attól, hogy valami félre fog siklani. Következésképpen nem feszengtem, bár azt sem mondhatni, hogy olyannyira figyelmetlenné váltam volna. Nem, nagyon is érdekelt, hogy milyen a környék, miként működnek itt a dolgok, s ha már meghívót kaptam az Issumatartól, hát nem lett volna szép dolog elutasítani. Az áthelyezésem még zajlik, így ha műszakban vagyok, vissza kell mennem Fairbanksbe, de az ígéretekhez híven ez maximum két héten belül rendeződik, elvégre, a rendőrségen egyaránt vannak őrzők és falkatagok, nekik sem érdekük, hogy minél tovább ott maradjak. Egyelőre fogalmam sincs arról, hogy mit akarok kezdeni magammal hosszabb távon itt, de a kényszermegoldások nem a tervekről szólnak. Amint eljön az ideje, rájövök, miként profitálhatok ebből is, addig meg elleszek, mint hal a vízben. Addig legalább nem baszogat senki. Legalábbis bízom benne. Túl szép lett volna Fairbanksben maradni, de valljuk be, még mindig bőven van időm, hogy foganatosítsam a bosszúmat, ami késik, nem múlik, hisz én nem felejtek, az biztos. Sejtésem szerint az Issumatar meg fog ismerni, már csak azon egyszerű okból is, hogy egyrészt nem lehetek ismerős, másrészt az elérhetőségemet is megtudta, szóval én magam nem keresem, addig jutok, hogy leülök a pulthoz, és kérek egy sört, amíg várakozok. Tök nyugisan, feszkó nekem nem kell, de itt talán nem is kell fölösleges kakaskodástól tartanom.
Kissé megugrott a város farkaspopulációja, ami nem baj, de az mindenképp figyelmet érdemel, hogy jó páran Fairbanksből szivárogtak át. Erre a napra két randevút iktattam be, egyet egy hímmel, egyet egy nősténnyel - fő a változatosság. Nem akartam, hogy esetleg valaki más foglalkozzon velük nagy buzgón, csalafinta kérdések sorával. Elébe mentem minden körnek és kivettem a nyílt lapok egy részét, már csak azért is, mert szükségem volt arra, hogy ezekkel az ügyekkel személyesen foglalkozhassak. Menekülőutat jelentettek. Elfoglaltságot. Gondolatelterelést. Ha van oka és tétje a pókerarcnak, könnyebben megy. A Pitbe lépve hamar, gond nélkül szúrom ki a most még ismeretlen hímet a pultnál. Gondolatban üzenek Hannah-nak, hogy őt hagyja csak, majd én folytatom a kiszolgálását. - Májmérget, átmelegítőt, józanságot? - soroltam fel a lehetőségeket, miután lehajtottam magam után oldalt a pultot és megálltam a hím előtt. Arcom, kisugárzásom nyugalmat sugallt, szám udvarias mosolyra húzódott. - Elijah, ha nem tévedek. - Minimális információt azért szereztem róla, annál azonban nem többet. Csupaszon akartam megítélni, az előzetes tudás szülte várakozások nélkül. - Solomon, LaChazar, Anchorage város Issumatarja - hajtottam fejet könnyedén, kurtán. - Szóval, mit adhatok? Elsőre a ház vendége vagy. - Nem vagyok se jótékonysági- se szeretetszolgálat, de az első benyomás roppant fontos, ezt megtanultam. Különben sem vallatni akarom, csak beszélgetni vele. - Mi szél hozott? - Nyilván nem ide! Oké, hogy öregszem, de olyan dolgokra még emlékszek, hogy kiket hívtam meg a Pitbe.
A sors iróniája, hogy ezúttal nem volt időm tiszteletemet tenni az Issumatarnál, mert mondhatni beelőzött, és ő invitált meg. Igazság szerint nem bánom, legalább nem tűnök túlbuzgónak, ami sosem volt célom. Szeretem a tiszta játszmát, neki sem szándékozom valótlant állítani, egyrészt, mert ki tudja, mennyi idős, nem kockáztatnék, másrészt a jóindulatára vagyok bízva. Reményeim szerint Anchorageban maradhatok, ennél távolabb nem mennék, és egyelőre a falkásdi sem jön be, kiváltképp azután, hogy egy vén bige lett a béta. Az alfáról nem szól a fáma. Akárhogy is, nem vitt rá a lélek, hogy behódoljak neki. Nálam erősebbnek talán megtettem volna, de ő nem az. Át kell rágnom a terveimen, esélyesen csúszik minden, de nem számít, majd kialakul, nem sietek sehová, nekem belefér, hogy meghúzom magam kicsit errefelé. Valljuk be, nem örültem, mikor a leányzó a pult mögött bedobta a törülközőt, és leváltották egy sokkal szőrösebb, kevésbé attraktív fickóra, de ostoba azért nem voltam, sejtettem, mi az oka, így egy szavam sem lehetett, sör az Issumatartól. Felvitte az isten a dolgomat. - Sört. – Ismétlem meg, ha már az előző igényem süket fülekre talált a leányzónál. Egyiknek sem nevezném, túl gyenge hozzá, bár arra pont elég, hogy józannak egyik zsaru se tituláljon, mindenesetre most komolyabb piálásba egyelőre nem kezdenék, tekintettel arra, hogy mondhatni üzleti tárgyaláson vagyok. - Úgy van. Elijah Naveen Harper. – Úgy gondolom, illik tisztességesen bemutatkoznom előtte, ha már a városába tettem a lábam, ám ezen felül szeretem megadni a módját, illemtudó pasas vagyok, már ameddig nem éri el valaki nálam, hogy szarba se vegyem. - Örvendek. – Biccentettem, nem olyan kurtán és jellegtelenül, mint szoktam, ugyan tiszteletet nem osztogatok két pofára, de arról tudok, miként mennek itt a dolgok. Kétszáz éve már jártam itt is, noha akkoriban végül Fairbanks lett az otthonom. S mivel tovább forszírozza a mit iszok kérdést, még egy sörmárkát is bedobok. - Mondhatni, a fairbanksi változás szele. Gondolom hallottad, hogy kissé felbolydult a méhkas, és ennek következménye lett az is, hogy nem tűrik meg az életvitel szerűen ott élő kóbor lelkeket. Én meg úgy gondoltam, kényszerből nem sok jóval kecsegtet a csatlakozás, és kívül tágasabbnak éreztem. Messzire viszont nem szerettem volna menni, így kötöttem ki itt. – Túl sokat ezúttal nem dumálnék fölöslegesen, de meglátjuk, itt milyen igények vannak a letelepedni vágyókkal szemben.
- Bölcs döntés - biccentettem, majd jó csapos módjára letettem elé egy korsóval a kért nedűből. Sok évig álltam magam is kizárólag a pult mögött, egyfelől mert én akartam, másfelől Anatole is úgy volt vele, hogy akkor élvezzem a bársony széket, ha azt is megtanultam, miféle munkának köszönhető, hogy olyan kényelmes. Mondta ő. Szerintem nem akarta, hogy elpuhult kiskirályfi legyek, aki mindent megkap apucitól. Bólintásom hasonló az övéhez, miután elárulta nevét. Értékelem, hogy nem hagyott meg a becenév vagy rövid verzió homályában. - Nos, remélem az öröm későbbre is megmarad - kúszik hamiskás mosolyra szám, bár ebben semmi baljósat vagy fenyegetőt nem rejtek. Könnyed vagyok, ahogy érdeklődő kérdésem is. Válaszát hallgatva felhagytam mindennemű egyéb tevékenységgel, a pultra támaszkodtam, figyelmesen követtem mondatait. Pokerarcom szinte kikezdhetetlen - kötelességteljesítés közben mindig az -, így se meglepettség, se mindent tudás nem uralja. Megfejthetetlen szoborarc, ám abban biztos lehet, hogy mindent megjegyeztem, amit mondott. - Értem - mondtam végül lassan. - Mennyi időre tervezel nagyjából? És mi tart itt? Nem kell részletekbe másznod, az már nem az én reszortom - emeltem fel kezeimet, jelezve, hogy cseppet se szándékozok belemászni a magánéletébe, ha ilyen természetű a dolog. - Ezen a téren nekem bőség az általános felvázolás. Úgyis mindössze két alapeset létezik, amiért elüldözném: ha falkát akarna alapítani; vagy ha túl sok bajt keverne és ezért nőne az őrző nyomás a városon, vagy túl sok falkásat vonzana ide. A hivataloson túlra meg minek tekintünk első blikkre? Hülyeség lenne.
- Legyen úgy. – Ha rajtam múlik, ebből nem lesz probléma, nem vagyok balhés arc, nem célom kihúzni a gyufát, az élet úgy szép, ha zajlik, az igaz, de valljuk be, azért nem mindenáron. Attól, hogy céllal érkeztem ide, jobban mondva Fairbanksbe, nem fogom magam mögött felégetni mindent, és összekuszálni a dolgokat bárhol, ahol járok. Nem az én műfajom. Könnyedén kortyolok bele a sörbe, amíg beszél, elvégre célom tisztességesen végighallgatni, bármi legyen a mai nap lényege. - Fogalmam sincs, de feltételezhetően hosszútávra. Kértem az áthelyezésemet az itteni bűnügyi laborba, helyszínelő vagyok. Hogy mi tart itt, az magánügy, és szerintem a saját érdekedben jobb, ha nem tudsz róla. A lényeg az, hogy egyelőre nincs előrelépés, ám ha lesz, nem lesz a városra nézve megterhelő, mert el fogok menni. – Addig, és nem tovább fogom az itteni vendégszeretetet élvezni, mert nem akarok bajt hozni a fejükre. Nem fogok itt letelepedni életem végéig, évekre lehetséges, de az nem csak rajtam múlik, meglátjuk, mennyire leszek képes haladni innen, ha nem megy, kénytelen leszek visszamenni, és falkatagként operálni, ezt azonban kifejezetten nem szeretném, a magányos lét már beleivódott a bőrömbe. Majd az idő eldönti. - Amennyiben szükségesnek tartanád a háttérellenőrzésemet, elsősorban javaslom a sydney-i falka alfáját, évekig voltam magányos farkasként a városában, és soha nem kavartam zűrt, de meglehetősen sok helyen megfordultam még, falkára már jó ideje nem vágyom. – Szögezem le ezutóbbit meglehetősen határozottan, az az időszak már elmúlt, nem mondom, hogy nem vihet rá a kényszer, de valljuk be, szeretni valamit, vagy épp nincs más választásunk okán fejest ugrani bele közel sem ugyanazt jelenti.
Figyelmesen hallgattam feleletét, lassan bólintottam, mikor magánügyre hivatkozott, s ígéretemhez híven, nem is kértem ennek részletezését. Talán eljön az idő, amikor ilyesfajta választ követelek tőle, ám az eddigiek alapján elég megfontolt hímnek tűnt ahhoz, hogy ha szart kavar, ne akarja még az ittenieket - élükön velem - magára haragítani. - Ne érts félre, de ezt örömmel hallom - húztam finom mosolyra számat arra, hogy el fog menni és így nem válik magánügye számunkra is károssá. Üdítő látni, amikor valaki gondolkodik és ismeri a dörgést. - Köszönöm a tippet, de reméljük, hogy nem lesz rá szükség - húztam némileg szélesebbre azt a mosolyt. - Ha már valaki múltjában vájkálok bármi szín alatt, az régen rossz. Jobb szeretek a jelenben maradni. - A saját múltam se fényes, épp ezért addig vagyok boldog, míg másoké nem kerül terítékre a vasárnapi ebédnél. - Ha mielőbb és minél tisztább képet akarsz kapni a városról, javaslom, sűrűn járj ide. Talán még támogatót is fogsz az ügyedhez, minden esetre hamar meglátod, hogyan mennek itt a dolgok. Itt nincs falka, ettől függetlenül a helyedet, mind az itt élők körében, mind lakásügyileg magadnak kell kiharcolnod. Nagyobb horderejű gázról szeretek tudni. A dolgaidba önkényesen csak akkor szólok bele, ha azt látom, hogy a város kárára van, de az elmondásod után szívből remélem, hogy ilyesmire valóban nem kerül sor. Minden tiszta, vagy akad kérdés? Inkább most faggasson, mint egy esetleges félreértés később galibát okozzon. A bajt megelőzni sokszor könnyebb, mint kezelni.
- A világért sem tenném. Szerintem ez így korrekt. – Bólintottam egyet kurtán, lustán, részemről nem tartom magam eszelős hülyegyereknek, akinek minden mozdulatát a forrófejűség szüli. Én igyekszem átgondolni minden lépésemet, akármennyire vezessen jelenleg a bosszú. Nem gondolnám, hogy attól még felelőtlenné kell válni, hogy valakinek tervezem megkeseríteni az életét. - Nem hiszem, hogy lesz. – Más kérdés, hogy nem mindig úgy alakulnak a dolgaink, ahogy az a fejünkben kerek egész, de ezzel most nem példálóznék, a lényeget elmondtam. Nem szart kavarni jöttem ide, és ha valami, hát ez biztosan nem fog változni, amíg itt vagyok. - Nyilvánvalóan az már eleve bajt feltételez, ha meg kell tenned ezt a lépést. – Újabb biccentés, értem én a dörgést, de valóban úgy hiszem, miattam nem kell fájjon a feje, aztán majd meglátjuk, hogy miként kuszálják sorsom fonalát odafenn. - Ebben holt biztos, hogy nem lesz hiba, közösségi tagnak vallom magam, bírom a társaságot. – Bár közel sem falkaviszonylatban, na, úgy egyáltalán nem, éppen ezért jöttem el. Még nem éreztem a kényszert, hogy mindenképpen meg kell tennem a siker érdekében. El fog jönni az idő, ezt sejtem magam is, de amíg nem teszi meg, addig remekül elleszek itt. Arra csak egy sanda aligmosoly a válaszom, hogy magamnak kell kiharcolnom a helyemet minden téren. Abban nem lesz hiba. - Világos. – Igaz, szerintem velem a közelebbi nagyobb horderejű dolog az lesz, hogy lelépek, de ennek időszerűsége még igencsak a ködbe vész, addig meg mindek feszegessem, egyébként is csak most érkeztem. - Minden tiszta, nincs kérdés. Nem fogok sok vizet zavarni, sok sört inni annál inkább, de gondolom, nem bánod, ha növekszik általam a kassza. Illetőleg, annyit még elmondanék, hogy helyszínelő vagyok, a helyi rendőrség munkáját fogom segíteni, szóval ha úgy adódik, tudok majd gondoskodni arról, hogy minél kevesebb gondot okozzanak kevésbé fegyelmezett társaink. – Igen, ha ez éppen bizonyítékok megsemmisítését jelenti, akkor pontosan azt, szerintem érteni fogja.
Bevallom, a környékre visszatérni egészen bizsergető volt, mintha Fairbankshez közeledvén egyre több élet költözött volna tagjaimba, holott abból igazából sosem volt kevés. Majd kicsattantam szokás szerint, és ami engem illet, szerettem Anchorage városát is, valahol itt kezdődött el az a visszavonhatatlan érzés, ami utána Castor mellett tartott évekig. Sosem a falka volt számomra igazán az otthon, sokkal inkább Ő. S ha már mondhatni hazafelé tartottam, előtte tettem egy kitérőt, mert a Surával való vándorlásaim során bizony sok dolgot megtudtam, többek között azt, hogy a város Issumatarja és kölykei a vérvonalunk tagjai. Kézenfekvő volt, hogy előbb-utóbb sort kerítek rájuk, nem beszélve arról, hogy Connor is itt élt, akire azért jobban figyeltem Sura kívánsága miatt, mint az átlagra, de mikor idekerült, úgy éreztem, jó kezekben van, ezért nem jártam erre túl gyakran. A tőlem megszokott magassarkak koppanása ebben a nem túl késői időpontban még nem vegyült bele a Pit hangzavarába, még nem voltak túl sokan, de nem azért voltam itt, hogy sakál részegre igyam magam, és mulassak. Meg akartam ismerni őket kicsit, akár egyesével, akár többeket egyszerre, meglátjuk, mi sül ki belőle. Természetesen mindezt inkább úgy, hogy ne derüljön ki, ki vagyok, mert őszintén szólva, nem tartom magam még elég idősnek egy ilyen szerephez, és könnyen megüthetem a bokám, ha túl nagy a pofám. Más kérdés, hogy bizonyára visszavarázsolnának egy másik testbe, de én ezt a mostanit túlságosan szeretem ahhoz, hogy ezt engedjem. - Hello, szépfiú! Dupla whiskyt kérnék jéggel. Szólítom meg a poharakat fényesítőt a pult másik oldalán, amint letettem a fenekemet az egyik bárszékre. Csizmás lábaimat keresztbe vetettem, és a pulton könyökölvén kézfejeimre ejtve államat mosolyogtam rá, nem volt nehéz rájönni, hogy Sura vérvonalához tartozik, úgy vonzottak, mint éjjeli lepkét a fény, és mióta ott volt a lapockámon a jel, bizony különös melegséget éreztem, mikor a közelükben voltam. Fontosak voltak nekem, mind…
Nem volt a hely ugyan rászorulva szerénytelen személyemre, mégis időnként beugrottam a pult mögé húzósabb alkalmakkor - vagy amikor a húgomnak olyanja volt épp, hogy elcserélje a shiftjét. Még jól is esett a koraesti (késő délutáni, nézőpont kérdése) nyugalom, ami köröttem uralkodott a kocsmában, csak a helyi törzs szakította meg olykor békésen csorgó, nyugodt energiáim zöngéjét. Ez, meg a magassarkú ütemes kopogásának hangja, mire első körben frankón azt tippelném, hogy Hannah keveredett elő egy rövidre sikerült randevú után... kellemes a meglepetés, hogy nem ilyesmiről van szó, s kellemes az idegen nőstény látványa is, ami azt illeti. Sötétkék farmeromhoz viselt, egyszerű, szürke pólóm vállára kanyarítom a konyharuhát, ami épp kezem ügyében találtatik, ahogy közelebb léve a szemkontaktus is megszületik kettőnk között. Félsódéros mosoly kúszik képemre a bizalmaskodó megszólítást illetően. - Heló! Ismerjük egymást? - Firtatom játszi könnyedséggel. Értékelem én a bókot, de szarvas legyek laposra gázolva az országúton, akkor se tudom hova tenni a csajt. Van benne valami kellemesen ismerős, de fogalmam sincs, honnét. Talán csak hasonlít valakire régről... Közben persze a kezem se tétlen, rutinos mozdulattal bökök a whiskey kínálat felé, hogy ha választott kedvére valót, azzal készítsem el a kért italát. - Vársz valakire? - Firtatom érdeklődően, miután eldöntöttem a fejemben, hogy én istenbiza' nem láttam még erre ezt a nőt. Legfeljebb lekoppint, ha kellemetlenkedőnek találja a kérdésemet, mely tónusában is sokkal inkább tetszik direktben érdeklődőnek, magában hordozva egy esetleges segítségnyújtás jófej lehetőségét, semmint tűnik nyomulásnak. Az italt is elé helyezem. - Whiskey, duplán, jéggel a kissasszonynak! - Szélesedik meg mosolyom. - Parancsolsz még esetleg valamit?
- Ohh, nem, azt nem felejtetted volna el. Kacsintok rá szemtelenül, nem tehetek róla, nehéz mit kezdenem a véremmel, a játékos és könnyed jellememet akkor sem vagyok hajlandó félretenni, ha kényszerítenek rá. Bizonyára ő ugyanúgy tisztában van ezzel, mint én magam, de értékelem a próbálkozást. Éppenséggel talán össze is futhattunk volna korábban, de másként alakult, s mikor még a környéken jártam, nem volt kifejezetten okom megkörnyékezni őket. Connort jó helyen akartam tudni, így a háttérellenőrzést nyilván megtettem a magam finom módján, és úgy voltam vele, hogy az Issumatar és kölykei mellett, a saját vérvonalának tagjai között a lehető legjobb helyen lesz. - Nem, igazából nem várok senkire. Egy nő talán nem ihat egyedül? Szalad magasba a szemöldököm, várni valóban nem várok, inkább keresek valakit, vagy valakiket, akikből egy érzékeim szerint éppen itt áll előttem. Éppen ezért szemtelenül mustrálom végig, nos, felszedni éppen nem akarom, mert hát, az a fránya foglalt szívem egy ideje nem enged ilyen kilengéseket, de ettől függetlenül még kedvemre való lenne, nézni meg csak szabad, nem? De… - Köszönöm szépen! Futtatom ujjaimat a hűvös pohárra, és kortyolok bele, majd visszapillantok a hím arcára, érzem rajta Connor szagát, innen-onnan nem nehéz kiszűrni úgy egyébként sem, bizonyára fordul meg itt olykor, meg találkoznak. - Igazából, csak egy apró dolog érdekelne. Connor jól van? Nem hiszem, hogy olyan meglepő lenne, hogy vannak, akik ismerik a srácot esetleg régebbről, a magam részéről ezt nem áll szándékomban titkolni. Elmehetnék, megnézhetném magam, de valahogy jobban érdekelnek a többiek annál, hogy ezt a dolgot így rendezzem le. Legalább egy kis ízelítőt talán kapok mindenkiből, illetőleg, talán Solomonhoz illene bekopognom, mert… nos, ha valakit, akkor talán őt érdemes lenne beavatnom, tudomásom szerint Sura titkát is tudta. Márpedig, ha a nagyanyám bízott benne, úgy én is megtehetem.
Magabiztos válaszára önkéntelenül is vigyor szökik a képemre. - Nagy szavak… De ettől még csak szavak. – Tárom el kissé a karjaimat szelíd játékossággal, állva tekintetét, miközben ellököm magam a pulttól, hogy féloldalas fordulatot téve a rendelésének is eleget tegyek. Épp csak felkapom a megfelelő poharat, merek bele jegyet és a whiskey-vel együtt fordulok is vissza a nőstény felé, hogy ne érezze akképpen, a hátamnak beszél csupán. Figyelmem az övé, mondhatni, a kiszolgálás része, ha ilyen szemrevaló a vendég. Épp az üveg kupakját csavarom vissza, mikor érkezik a költői kérdés, azzal egyik kezemben emelem védekezően tenyereimet fel. - Igazad van, én kérek elnézést! Azért remélem nem bánod, hogy csatlakozom, még ha csak kólával is. – Rajtam a sor, hogy cinkosan kacsintsak felé, s ismételten hátat fordítva neki, a többi üveg közé helyezzem vissza a párlatot, magamnak meg valóban egy üveges kólát bontsak. Nem tart az egész több fél percnél – nem tartana, ha a fogadott testvért illető kérdés nem futna be egyazon időben. Megáll a kezem az üvegnyitó mozdulatban. A pillanat hamis ábrándja meglehet, de az idegenként is ismerős energiák, melyeket védőszellemem szintén megerősít, vagy a kacéran sejtelmes „nem felejtetted volna el”... a kérdés Connor kapcsán, esetleg mindezek naiv összjátéka eszembe juttatja Őt, s köröttem a lustán hömpölygő energiákba gyermeteg lelkesedés költözik, némi zavartság kamaszos-szerelmetes érzése. Reménykedés, hogy talán… Pajzsom hirtelen zárom el a nőstény elől, s noha kívüről olybá fest, nem változott semmi sem, mindketten érezzük, nem kerek valami egészen ebben a történetben. Bolond vagy, Olivier, hogy minden jött-mentben, aki kicsit is Rá emlékeztet, őt keresed. Az a fenenagy igazságérzeted tesz bolonddá. De az nem lehet, hogy egyszerűen csak…! Hogy ennyi. Ugye? – S te ahelyett, hogy összetennéd a két kezed, amiért egyáltalán szót válthattál Vele… más földhöz verné magát ennyitől jóval kevesebbért, ne légy hát telhetetlen. Fogadd el végre: ennyi. - Nincsen oka panaszra, de ki kérdezi? - Helyezem a saját italomat is a pultra magam elé, fürkészően tekintve a másikra. Vonásaim nem lettek távolságtartóbbak, hangom nem váltott színt, mégis, energiáim teljes hiánya felvértez valamiféle ridegséggel önkéntelenül is. Természetem ellen való és mégis én vagyok, ugyan úgy. Talán még némi bajtársias, védelmező tónust is felfedezni vélhet Emma felőlem a „kölyök” irányába. Pusztán azért, mert holmi ismerőse a srácnak, vélhetően a fairbanksi időkből, ha tippelnem kellene, mert a legtöbben onnét keresik, még nem fogom csuklóból kiadni.
- Valóban, szavak. Nincs szükségem arra, hogy bizonygassam az igazamat. Kacsintok rá, való igaz, úgy jó 10 éve szíves örömest mentem volna bele ebbe a játékba, de az az Emma azért igencsak sok mindene átment azóta, és már egészen más dolgok fontosak. Példának okáért ő, mint a vérvonalam tagja, valaki, aki majdnem eltávozott egy Vörös Hold alkalmával, noha ezt én magam is elmondhatom magamról, többszörösen, Annakpokot és Tipvigutot nyertem megy egy-egy alkalommal, és szerintem csak az óriási mázlifaktoromnak köszönhetem, hogy még élek. Vagy mert a szellemeknek más terve volt velem, pontosan valami olyasmi, amiért most itt vagyok. - Nyugodtan, igazán kedves tőled. S mondhatni egészen addig egészen pozitív az egész kis találkozásunk kimenetele, amíg meg nem említem Connor nevét, bár nem mutatkoztam be, sejtésem szerint azért a kölyök csacsoghatott egy bizonyos fairbanksi Emmáról, aki segített neki, amikor szüksége volt rá. Azontúl azonban, hogy Sura a vérvonal nagymamám volt, többet nem tudott, és őszintén szólva nem szerettem volna ezen változtatni. Kedveltem a kölyköt, de még túl fiatal volt, és így is elég szaron ment már keresztül, nem kellett tetézni. Ettől függetlenül volt rá esély, hogy összerakta a kirakós darabjait, ha már pont én szedtem össze és vigyáztam rá utána egy darabig. A hímben felsejlő érzelmek hatására érdeklődővé avanzsálnak vonásaim, még a szemöldököm is felszalad kissé, mivel tudom, hogy ami átfut rajta, nem hozzám kötődik, esélyesen másról van szó, és nem mondom, hogy nincs egy nagyon erős tippem. Pillanatnyi zavartság költözik a lelkembe, amikor eszembe jut az, aki miatt először éreztem úgy igazán, hogy van családom, hogy tartozom valakihez, vérem szerint, farkasom szerint. Ez valami olyasmi, amit szeretném, ha a vérvonalam tagjai éreznének mindig… hogy bármi van, nincsenek egyedül. Nem gond, hogy felhúzza a pajzsát, a férfiak nem szeretik, ha lelepleződnek, és talán nincs is közöm az érzéseihez, azt majd meglátjuk, hogy a későbbiekben ez fejlődik-e valahová, ám egyelőre pont elég nekem ennyi. - Valaki, akinek fontos volt, megkért, hogy néha nézzek rá. Emma vagyok, talán említett már Connor. S ha már megdobtam a nevemmel, nyújtom a kezem, nem igazán a formaiság, jómodor az, ami motivál, sokkal inkább az, hogy érezzem a még elfojtott energiák ellenére is egynek az érintését a most már enyéim közül. Mert szeretem, jól esett és mert tudom, hogy bármi menjen végbe benne, neki ugyanúgy jól fog.
Önbizalom az van, na meg hozzá kell tenni, nem is én leszek, ki a jónak elrontója. Kacsintása nyomán féloldalas farkasvigyor kúszik képemre és sejteti gondolataimat felé: nekem ugyan nem lenne ellenemre, ha bizonygatná egy kicsit, akkor se. Addig meg úgyis csak süket duma az egész, noha tulajdonképpen annyira azért nem bánom, hogy ennyiben marad a dolog kettősünk között. Már csak az hiányzik, kiderüljön róla, hogy ő is valami habzó szájú gyökér elől megszökött nőstény, aztán az én torkomon kössön ki a birtoklási mániában szenvedő hímje. Megtörtént eset, bár már a hegek se látszódnak, vérvonalamnak hála, a közel öt hónapos sztorinak. Talán még meg is osztanám vele a következőkben eme kellemetlen – mondjuk nem az én számomra – véget ért történetet, ha nem dobná be ő előbb Connor nevét. A pillanat megfagy, majd pedig a hirtelen, múltamból feltörő és egyúttal naivan reménykedő lelkesedésemet pajzsom mögé tuszkolom, hogy immáron némileg távolságtartóbban (bár mentségemre szóljon, rettenetesen igyekszem megőrizni a jófej vendéglátós képét, épp csak a könnyedség illan el kettősünk körül) forduljak felé, őszinte érdeklődéssel téve fel a kérdést, mi érdekelt. – Amennyire szívesen beszéltem mellé olykor, éppen annyira értékeltem az egyenességet is, ha úgy hozta a helyzet, hát én magam miért köntörfalaztam volna most? Válasza nyomán álltam tekintetét, fürkésző érdeklődéssel, melyben nem volt nyoma az iménti könnyed flörtölő élnek, mivel indítottunk. Kellett pár másodperc, míg lefutott, honnét is ismerős a név. Valóban Connor tett említést a nőről, igaz, nem sűrűn, ám egy valami megmaradt biztosan vele kapcsolatban. - Te vigyáztál rá, mielőtt ide került hozzánk… – Csendes a megjegyzés, kérdés is lehetne, de inkább hat kijelentőnek a végére. – Mit ne mondjak, egy kissé ki kellett kupálni, de már egészen megemberesedett. – Szusszantam valamiféle finoman húzó, békülékeny éllel hangomban, ahogy elfogadtam a felém nyújtott kezet. Nem rázogattam, csak ráfogtam, nagyapa vert belém ennyi illemet. - Zack, örvendek. Szóljak esetleg neki, hogy húzza ide a hátsóját? Valami vizsgára tanulnak csak úgyis, ha minden igaz… – Firtattam, s bár pajzsom még mindig fedte gondolataimat, érzelmeimet az egész kapcsán, mindezek nélkül is érezhetően visszább vettem a védekező álláspontból, mit az imént felöltöttem vele szemközt.
Azok az idők, amikor én az ujjaim köré akartam csavarni minden szembejövő férfit vagy nőt, elmúltak, és abszolút nem arról van szó, hogy féltem bárki életét, mert Castor biztosan nem díjazná a dolgot, sokkal inkább arról, hogy már egyáltalán nem igénylem, mivel van valaki, aki sokkal fontosabb annál, minthogy ilyesmivel játszadozzam. Nem mondom, hogy kicsit nem zavar a hangulat hűvössé válása, de legalább így több oldalát látom a hímnek, ami nem hátrány, ha már a lehető legjobban meg szeretném ismerni, már amennyire rövid idő alatt meg lehet. A megállapításra bólintottam, az utána következő megjegyzésére pedig elnevettem magam. Azt nem állítottam, hogy egy már kész farkast irányítottam ide, akivel senkinek semmi melója nem lesz. De Connornak jobb volt, ha nem cibálom magammal Cassiehez hasonlóan, neki sokkal nagyobb szüksége volt a biztos pontra vagy pontokra az életében, míg Cassienek a teremtője voltam, neki még rám volt szüksége. - Ezt örömmel hallom, ezek szerint jó helye volt itt. A fiatal hímre mindenképpen ráfért némi jó végre, amennyi szarságon keresztülment, szóval ennek azért örülök. - Én is örvendek, Zach. Aki akkor Solomon kölyke, és majdnem meghalt Sura által az egyik Vörös Hold alkalmával. Jó volt arcot társítani a történethez. Eképpen ő tudott is a nagyanyámról, bár ez nem jelentette azt, hogy szándékomban állt lebuktatnom magam előtte. Hittem abban, hogy jobb bárkinek, ha ezt a terhet nem kell cipelnie. - Szívesen látnám, szóval, hogyha van kedve, és nem áll rémesen rosszul a tanulásban, akkor idejöhet. Nem biztos, hogy jó lesz, ha látom Connort most, így is sok minden zajlik bennem, ahogy egyre közelebb vagyok Fairbankshez, és a kölyök bizony alaposan benne volt a tutiban egykor, szóval esélyesen megborít majd kicsit, de kíváncsi voltam rá, és azt sem szerettem volna, ha azt hiszi, nem érdekel már, ha esetleg nem kérem Zachet, hogy hívja ide és visszajusson a fülébe. - Milyen az élet errefelé? Nyugis? Kíváncsi voltam, mert szerettem ezt a várost is, volt idő, amikor úgy gondoltam, itt fogok kikötni, aztán másként alakultak a dolgok.
Kiszélesedő mosollyal vontam vállat állítására Connor helyzetét illetően, elvégre ennek legfeljebb a kölyök lehet megmondója, de kétségtelen, hogy könnyedén beilleszkedett a társaságba és nélküle már nehéz lenne elképzelni a hétköznapokat errefelé, ami azt illeti. Talán ezért is akadok meg egy pillanatra az idegen nőstény kifejezésén, mikor az eljut ténylegesen is agyamig. - Várj csak... volt? Ugye nem azért jöttél, mert most jön az a rész, hogy szépen magaddal kell vidd valami rohadt távoli helyre? - Az egyik napról a másikra való lelépés különben is nekem volt szokásom, újabban öcsém művelte, csak az inverzét és erre-erre ette a fene olykor. Ketten épp elegek voltunk erre ebben a családban. A kézfogás és a bemutatkozás a kisebb sokkot követően is áll azért még, a felajánlás már a válasza függvényében inoghat meg, de végtére is belátom, hogy nem az én életemről van szó, akármit is tartogasson a kölyöknek. A legtöbb, amit megtehetek, hogy ott vagyok, ha össze kell szedni, vagy kihúzni a seggét a bajból, ha olyasmibe tenyerel... esetleg én magam rángatom bele. Megtörtént eset, nem vagyok rá büszke, még ha utólag röhögve is meséljük. - Oké, meglátjuk... Ennyi pihenés kell különben is, szerintem tökre oda-vissza lesz tőled. - Szusszantam féloldalas, futó mosoly közepette, ahogy elővettem a telefont és pötyögtem pár sort a srácnak. Volt egy visszatérő félelmem, hogy a kölyköm, meg Connor úri magányukban, tanulás címszó alatt egy komplett atomreaktort építenek ilyenkor kettecskén a lakásunkban vagy legalábbis valami hasonlóan ártalmatlan csodával lepnek egyszer majd meg, ha hazaesek... - Szóval cseppet sem esett nehezemre, hogy megzavarjam holmi keresetlen üzenetekkel a vizsgára való felkészülést. - Áh, csak a szokásos dögunalom. - Ingatom meg a fejemet, a készüléket kettőnk közé helyezve, képernyővel lefelé, s az üdítőmért nyúltam. - Nem tudom, vihar előtti-e a csend, de egy ideje már kitart, szóval sok érdekességgel nem tudok sajnálni. Az átutazóktól azért hallani ezt-azt a világ dolgait illetően, meg mindig akad egy-két balhés arc, hogy ne unjuk el teljesen magunkat, de... - Épp csak megrezzent a telefonom, már kaptam is utána, felkaccanva kissé önkéntelenül is Connor válaszán. Már arckifejezésemről is lerítt, de szavakkal szintén megerősítettem: - Azt írta, beugrik, szóval a születésnapját inkább meghagyom, hogy ő mesélje el... veled mi a helyzet egyébként? Átutazóban? - Maradhatna. Köhöm.
Kezdőlap
