Nem hittem volna, hogy érmefeldobással akarja eldönteni, hogy hova is megyünk, de amikor meglett az eredmény, akkor csak bólintottam, majd türelmesen vártam arra, hogy ő is összekapja magát és végre indulhassunk, mielőtt meggondolom magam. Őszintén szólva még mindig nem éreztem úgy, hogy igazán képes lennék ellazulni és bulizni, de szükségem volt arra, hogy kicsit kiereszthessem a gőzt és erre remek tud lenni egy kicsit alkohollal és tánccal fűszerezett este. Na, meg ki tudja, hogy miként ér véget még az este is. Másképpen is le lehet remekül vezetni a bennünk rejlő feszültséget, persze pusztán kötetlenségek nélkül.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő alatt is tettük meg a távot a kiszemelt szórakozóhely felé, de nem is nagyon érdekelt. Néha kicsit csöndben, néha beszélgetve haladtunk tovább, de az biztos, hogy jobban a felszín alá nem engedtem bepillantást nyerni. Tudtam, hogy megtehetném, de nem akartam. Nem akartam igazán senkit se többé közel engedni és ez a korábban történtek ellenére is így maradt. Kicsit jobban beszélgetünk, ez is több, mint a semmi, nem? Inkább csak hagytam, hogy az esti, vagyis inkább az éjszakai szellő körbe öleljen és segítsen abban, hogy kicsit elszakadjak a bennem tomboló káosztól. Már javában tartott a buli, így eléggé nagy tömeg volt már jelen, ennek köszönhetően pedig sokkal lassabban sikerült átjutni a pultig. Főleg, hogy egyszer még el is kapott valaki, hogy megtáncoltasson pár másodperc erejéig. Könnyedén nevettem el magam, de aztán persze követtem inkább Havardr-ot a pulthoz, hogy megalapozzuk a hangulatot. Igaz, nekem kevésbé fog megártani, mint neki, de hát ez van. – Legyen vodka, de jöhet kapásból három. – pillantottam rá angyali mosollyal, majd a pultosra, amikor hallottam egy kicsit meglepett sóhaját. Csak bólintottam egyet, majd felmutattam, hogy hatot kérnénk összesen, hiszen három-három. Nem adunk kicsire. – Ma estére. – teszem még hozzá, amikor koccintunk, majd sietve húzom le az elsőt, utána pedig jöhet a következő és a harmadik is. Az üres poharak pedig egymás után koppannak a pulton. Persze, azért figyelek arra, hogy ne törjem össze őket. A bókjára felhúzom kicsit a szemöldökömet, de a helyre nem bólintok rá. Szerintem nem azért jöttünk, hogy üldögéljünk. Azt otthon is megtehettük volna. – Kezdjek el félni, hogy talán megártott a pia? – pillantottam rá hitetlenkedve, majd pedig elkaptam a kezét és a tömegbe kezdtem el húzni, ahol végül elszakadtam tőle, hiszen pont valaki nekem jött, én meg nem szorítottam rá Havardr kezére, még a végén eltörném. Sietve intettem felé, hogy jöjjön, hamarosan pedig már a tömeggel együtt kezdtem el táncolni, ahogyan az se zavart, hogy elég hamar odajött egy vadidegen pasi is. Máskor talán elüldöztem volna, de most nem. Egyszerre több emberrel is lehet táncolni, a lakótársam pedig csak nem fogja emiatt felhúzni az orrát, hiszen nem vagyunk együtt. Barátok voltunk és talán egyszer még azok leszünk, de ennyi. Idővel meg valószínűleg csak kikötöttünk az asztalnál, hogy szusszanjunk egyet. - Nem hittem volna azt, hogy beteszed a lábad munkám kívül egy ilyen helyre. -

|| Bocsi, ez most nagyon béna lett, remélem tudsz mit kezdeni vele.

Nem volt túlzottan meglepő, hogy ilyen későn és ráadásul péntek este ennyien vannak ezen a helyen. Volt bennem egy kis félsz talán, de ez egyáltalán nem az olyan, amibe beleroskad az ember, vagy bármi ilyesmi, hanem jóval inkább a kíváncsi fajtából való volt. Nem jártam még ezen a helyen úgy, mint civil, és kíváncsi voltam, hogy milyen ez a hely úgy igazán belülről. Mi vonz ide ennyi embert, farkast és őrzőt egyaránt – na nem mintha legutóbbiból olyan sok lenne, vagy én azt tudnám érzékelni jelenleg. Nem vagyok az a nagy bulizós ember továbbra sem, de szeretem jól érezni magamat, ez kétséget kizáróan igaz rám. Prim is megtapasztalhatta már, hogy egész jó társaság tudok lenni, ha iszok – szerencsére azóta már jóval többet fejlődtem személyiség terén is. Másképpen állok hozzá rengeteg dologhoz, és ahogy azt már számos alkalommal emlegettem, a korábbi visszahúzódó stílusom is háttérbe szorult nagy mértékben. De közelről sem lettem a társaságok középpontja. Vagyis attól függ, milyen társaságról van szó.
- Három? - kérdezek egy kicsit megdöbbenve, hogy máris ennyivel akar indítani. Aztán széttárom a kezemet, hogy oké, legyen akkor. Bár nem kellene meglepődnöm, hisz farkas. Most megiszom ezt a hármat, nagyon szívesen, de remélhetőleg a későbbiekben nem fogja már elvárni tőlem azt, hogy tartsam vele a tempót. Tudja jól, hogy amitől ő úgy részegedne le, hogy egyáltalán ne tudjon magáról, abba én elég reális esetben bele is halnék. Mikor megkapjuk a három-három felespoharat, akkor még gyorsan keresztet vetek, és mondom a szöveget, nyilván csak szórakozva – félig. Nem szokásom ennyit egyszerre meginni, ilyen gyors tempóban. - In nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti - ezt nem csak úgy tudom, egész jól beszélek latinul. Mindezt az egészet olyan halkan és diszkréten csinálom – meg gyorsan -, hogy fel sem tűnik senkinek valószínűleg. Nem vagyok egyébként túlzottan hívő, elég racionális személyiség vagyok, épp ezért szórakozok rajta most én is ilyen jót, miután megcsináltam. Ha Prim valami értetlen, vagy teljesen normálistól eltérő fejet vág erre az egészre, akkor csak jó kedélyűen elkezdek nevetni. Az első és második vodka még egész könnyen lemegy – azért a második már nem csúszott annyira -, a harmadik előtt viszont kellett egy 4 másodpercnyi pihenőidő. De aztán azt is lehúztam.
Megvonom a vállaimat arra, amikor azt kérdezi megártott-e a pia. Meg, de most nem ezért akartam leülni – csak nem akartam, hogy még véletlen elfoglalják azt a helyet, elég forgalmas most itt minden. De nem bánom, hogy inkább magával húz, és elkezdünk táncolni. Jó ideje nyomtuk már, mikor Prim leváltott engem, engem pedig néhány pillanattal később valami nőszemély. Nem fukarkodok, ugyanúgy élvezem tovább az egészet, mint ahogy előbb a lakótársammal. Fogalmam sincs, hogy meddig táncoltunk még egymással és másokkal, de egy idő után meg rákérdezek Primnél – tátogok inkább, meg mutogatok -, hogy leüljünk-e most már, mert eléggé kimerült lettem. Nem sokkal később pedig egy korsó sörrel foglalok helyet az egyik kétszemélyesnél, és kifújom magam. - Anno nem is tettem volna, mikor még először találkoztunk. De jót tett nekem ez az egyévnyi otthonlét a családommal. Munka miatt is egyszer voltam csak itt kint, akkor sem jöttem be túlzottan, mert amolyan vészpótlék voltam csak csupán - mondom neki egyszerűen, aztán pedig belekortyolok egy jó nagyot a sörömbe, hogy a kicsit kiszáradt torkomat leöblíthessem. Visszatekintek a tánctér felé, néhány pillanatig ott legeltetem a szememet, aztán visszafordulok Primhez. - Ki hitte volna… Úgy néz ki, ez az emberi kinézetem, ami most van, még imponál is egyeseknek, nem úgy mint az a nagyon vikinges korszakom, amit mái napig nem értem, hogy engedtek anno – például mikor kopasz voltam. Mikor a szakállamat is levágtam, akkor meg úgy néztem ki kb, mint egy kölyök. Ezért sem ismertél fel láthatólag anno, mikor egyszer úgy mentem oda. De amúgy nem viccelek, egyszer elkérték tőlem a személyimet. Tőlem, 34 évesen. Gondolhatod… - horkantok fel az emlékre, mert azt hittem, ott megyek neki a falnak. Mikor meglátták a személyimet, úgy kikerekedett a szemük, hogy azt az arcot sosem fogom elfelejteni, annyi biztos. - Tőled sem lehet ez túlzottan távoli, hogy elkérik tőled az iratodat, mert nem néznek annyinak, amennyi vagy? Mármint érted, hogy értem - nem tudom pontosan megmagyarázni, de szerintem pontosan jól tudja, hogy miről beszélek. Fogalmam sincs, hány éves valójában, de a farkasok jóval lassabban is öregednek. Ezért sem hiszem, hogy túlzottan idős farkasról lenne szó Prim esetében, mert nagyon fiatalosnak néz ki – vagy csak irtó jó génekkel van megáldva. Mindkettő tökéletesen lehetséges. - Még mindig nem akarod elmondani, hogy mit dolgozol? Nem gond, ha nem akarod, de gondoltam bepróbálkozok - kérdezem tőle és mondom neki kedvesen, semmi erőszakossággal a hangomban. Ha elmondja, annak nagyon örülök, ha viszont megtartaná ezt magának, akkor azzal sincs semmi.

Amikor megszólal latinul, akkor nem csak én nézek úgy rá, mint aki éppen azon gondolkozik, hogy most jött-e a diliházból, hanem a pultos is. A pillantásom találkozik rövid időre a férfiéval, mire csak megrántom a vállaimat, majd tátogva közlöm vele, hogy talán csak nem bírja a piát, de mielőtt elvehetném előle a másik kettőt, addigra már azokat is lehúzza. Nem felelek semmit se, hiszen felesleges lenne, de erre akkor se számítottam. Végül sietve rázom meg a fejemet és köszörülöm meg a toromat, hogy tovább lendüljek és inkább élvezzem az estét, mint mindjárt elkezdjem őt boncolgatni, így inkább ezt is a pia számlájára írtam, még akkor is, amikor meghallottam a nevetését.
Hamarosan pedig inkább hagyjuk, hogy a zene magával ragadjon, ahogyan a tömeg hangulata is. Nem túlzottan érdekel ma este semmi se. Kicsit ki akarok kapcsolni és nem törődni semmivel se, mint már oly sokszor sikerült az életemben legalább egy-egy estére elérni ezt. Most is pontosan ez volt a célom, hogy ma is sikerrel járjak. Csöppet se érdekelt, hogy kivel táncol, hiszen miért is kellett volna? Na jó, azt azért reméltem, hogy a szőke cicababa nem egy őrült sorozatgyilkos, mert nem akarok megmentősít játszani, de egyébként nem túlzottan hatott meg. Igazából még jobban szemügyre se vettem a partnerét, hiszen mégis csak lakótársak vagyunk és amíg nem az én házamba keverednek, addig pont nem érdekel.
Végül pedig rövid pihenő idejére egyik asztalnál helyet foglalunk, amennyiben csak magának hozott volna sört, akkor nem túlzottan érdekelt az illem és könnyedén ittam pár kortyot az övéből. Úgyse tud mivel megfertőzni, én meg nem vagyok beteg ugyanabból az okból, így attól se kell tartania, hogy pont tőlem kapna el valamit. Amikor megszólal, akkor sietve pillantok rá, hiszen korábban a tömeget fürkésztem, mintha csak kutattam volna valami vagyis inkább valaki után, pedig nem így volt. – Örülök, ha így van és jót tett neked egy kis távollét. – zártam rövidre a dolgot, mert most nem akartam semennyire se elmerülni az ilyen beszélgetésekben. A felszínes és kicsinyes dolgok, na azok most jöhettek, ahogyan a bulizás és a felelőtlen életmód is, persze azt is ésszel, mert nem szeretnék senkinek se ártani, se megölni, így jobb kicsit óvatosnak lennem. – Nem is értem, hogy miért. Jahh, tudom, mert nem az ősemberek korát éljük. – kacsintottam rá, majd ismét rövid időre a tömegre pillantottam, amit ő is fürkészett nem olyan régen. – Ha mennél, akkor menj. Nem foglak vissza, érezd jól magad, de tudod, ne hozd haza. Inkább juss el hozzá. – tettem még hozzá szórakozottan, majd egy mellettem elhaladó kissé ittas pasi frissen csapolt sörét, amihez még hozzá se nyúlt elvettem a kezéből. Lusta vagyok elmenni a pultig és amúgy is volt annyira részeg, hogy szinte észre se vegye és azt higgye elhagyta vagy nem is kért. – Így járnak azok, akik túlzott babapofival születnek és nekem is volt már, de szerencsére nem túl gyakori. – villantottam rá egy ártatlan mosolyt, mert ha a koromat szerette volna kiszedni belőlem, akkor nem jött össze neki. Nem értem, hogy miért érdekli annyira az, hogy mennyi idős is lehetek. Ez vérfarkasoknál egyébként is csak egy szám, hiszen teljesen másképpen öregedünk és megannyi hamis igazolványra van szükségünk, hogy életben maradjunk ebben a korban. – Nem, miért akarnám? – kérdeztem vissza egy-korty után, majd felálltam végül. – Mindjárt jövök, van egy kis dolgom. - Kisebb akadályokat leküzdve eljutottam a mosdóba is, de visszajutni már nem sikerült a helyig. Pár méterre voltam már csak az asztaltól, amikor egy férfi elkapott és könnyedén rántott magához.
- Tudtam én, hogy téged látlak Venus. Bárhonnan felismerném azt a mozgást, testet és pillantást. - közben pedig a keze egyre inkább vándorolni kezdett, miközben a bűzös lehelete simogatott.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszél, de engedjen el. – jelentettem ki eléggé határozottan, majd kirántottam a kezemet a keze közül. – Hagyjon békén! – pillantottam rá még dühösen, hogy utána visszamásszak az asztalhoz; én naiv azt hittem, hogy ennyi lesz.
- Ohhh, ugyan már szépségem, mit kéreted magad még most is? – jött oda ismét, mint aki észre se vettem az asztal másik végében ülő férfit. Komolyan ez egyre jobb, nem hittem volna, hogy azért, amiért táncolok egyszer ilyen helyzetbe fogok kerülni.

Mind a pultos, mind Prim arca megérne egy imát, ha már amúgy is annyira témában vagyunk. Természetesen csak szórakozok, mondjuk ezt ők nem tudhatják, csak maximum akkor, mikor már elkezdek én is nevetni. Bár lehet azt is arra fogják inkább rá, hogy biztos meggárgyultam. Mindegy is, én jót szórakoztam rajtuk. Prim mondjuk szerintem sejtheti, hogy nem különösebben vagyok egy hívő fajta, pláne nem olyasvalaki, aki vasárnaponként templomba megy misére. Csodálom néha ezen embereknek az elkötelezettségét, de én egyszerűen nem érzem úgy, hogy rászorulnék.
- Szolgáld ki magad - mondom neki mosolyogva, miután helyet foglaltunk az asztalnál, és beleivott a sörömbe. Nem volt semmi gúny a hangomban, a legkisebb mértékben sem. Igaza is van egyébként, legalább annyit megtehettem volna, hogy neki is hozok egy korsóval, nem csak magamnak. Na majd egy kis pihenő után elmegyek venni még egyet. Vagy odaadom neki az enyémet, és magamnak hozok egy másikat. Egyik lehetőséggel sincs gondom.
Csak egy kis mosollyal és bólintással reagálok arra, amit mond. Tényleg nem vált hátrányomra, hogy kicsit kimozdultam a komfortzónámból és elkezdtem másképpen hozzáállni bizonyos dolgokhoz. Mikor az ősemberes megjegyzését megteszi, akkor kicsit megvakargatom a szakállamat, aztán megszólalok. - Miért, talán úgy nézek ki most, mint egy ősember? - kérdezem tőle kíváncsian, ajkaimon pedig még mindig egy kedves mosoly figyelt. Nem hinném egyébként, hogy a mostanival mi gond lenne. Oké, beismerem, voltak olyan időszakaim, mikor kicsit elhanyagoltam magam, és nem foglalkoztam a szakállammal, de most azért eléggé odafigyelek arra, hogy ne durvuljanak el a dolgok úgy, mint korábban. - Á, nem. Jól érzem magam a te társaságodban is - pillantok vissza a szövegelésem elkezdésekor a tömegbe, aztán már fordítom is vissza a fejemet Primre. Felhúzom a szemöldököm, mikor elcsórja az egyik részeg csávótól a sörét, és csak megrázom a fejemet, mikor a pasi arcára kiül a meglepettség néhány méterrel tovább, hogy mi történhetett. Jobban be volt rúgva, mint az ajtó, nem csodálom, hogy nem jön vissza hozzánk jelenetet rendezni. De azért egy „lenyűgöző” arckifejezést villantok Primnek, mert azért tényleg szép volt. - A szakállam szerencsére amolyan külsőbe épített igazolványként szolgál már jó ideje, szóval nem szokott nekem sem gondom lenni ezzel. Csak akkor volt ilyennel bajom - de amúgy tényleg nem értem, hogy akkor miért is állítottak meg. Oké, tényleg jóval fiatalabbnak tűntem úgy, mint amennyi voltam, de hogy 21-nek nem néztem volna ki, azt el sem hiszem. Hm… ki tudja, lehet a csajszi flörtölni akart velem. Ettől függetlenül még meglepődött rendesen, mikor meglátta a valódi koromat.
- Csak kíváncsi voltam, vajon akarsz-e már róla beszélni - vonom meg a vállamat mosolyogva. Sejtettem, hogy nem fog még most sem beavatni a munkájába, én pedig nem vagyok olyasvalaki, aki bármit is levon ebből. Megtehetném, ó, nagyon is, de nem fogom. Amúgy is tudom, hogy vannak olyanok, akik egyszerűen nem szeretnék a munkájukról beszélni. Aztán ki tudja, ha olyan helyen dolgozik, egyszer még lehet össze is futunk. Bólintok következő megszólalásakor, menjen csak. Én addig kicsit hátra dőlök a székemben és kortyolgatom a sörömet, illetve figyelem a tömeget. Kicsit elbambultam, és mire legközelebb észbe kapok, azt látom, hogy Prim épp próbál lerázni magáról valakit. Már épp szólnék, hogy mi a fene volt ez, de a pasi csak újra megpróbálkozik ezzel az egésszel. Ekkor már én is felállok az asztaltól, és a lehető legnyugodtabb hangomon szólalok meg. - A hölgy velem van, és bizton állíthatom, hogy nem Venusnak hívják, szóval itt valami félreértés lesz - nem tudtam, hogy mire is számítottam, hogy ezt tényleg ennyivel el tudom intézni? A gond az, hogy kicsit már kezdett hatni a pia is, és a tagjaim is fáradtak voltak a táncnak köszönhetően, tehát nem tudtam elhajolni az ütés elől, mikor láttam, hogy mire készül. Kicsit neki is megyek ezáltal az asztalnak, amiben megtámaszkodok, és úgy nézek vissza a férfira véres szájjal. Primre nézek, hogy maradjon meg a fenekén inkább most még. Újra próbálkozok. - Oké, kiadtad magadból. Most már mehetsz - mondom neki teljes higgadtsággal, amiből látszólag még nagyobb haragra gerjed. Csak sóhajtok egyet, mielőtt unottan elhajolnék a következő ütése elől. Erre már számítottam, szóval könnyű dolgom volt. A következő elöl lebukok, de ekkor már megfogom a karját, és mögé kerülve szorítom neki a hátának, a térdhajlatába rúgva pedig a földre nyomom és kificamítom a vállát ezzel együtt. Látom rajta, hogy fáj neki, és ordítana is, ha az alkohol nem nyomná el valamennyire a fájdalmát. Visszafordulok Primhez. - Imádom ezt a helyet! - mondom neki vigyorogva, aztán pedig belekortyolok a sörömbe egy jó nagyot, aztán végül leguggolok a pasihoz. - Nem akartam így elintézni, de nem hagytál más lehetőséget. Na, maradjál nyugton - mondom neki, aztán pedig nem sokkal később már helyre is rakom a vállát. Aztán felállok. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő reakciója. Szerencsére átgondolja az egészet, még Primet is újra megnézi magának, aztán pedig elsétál. Sóhajtva ülök vissza aztán a székre, és újra belekortyolok a sörömbe. - Szóval ilyen ez a hely? - kérdezem tőle kíváncsian. Ha így van, akkor bizony mozgalmas estének nézhetünk még elébe így folytatva. Nem mintha baj lenne, ez az előbbi is eléggé felpörgetett. Fel sem tűnik, hogy még mindig nem töröltem le az arcomról az első ütés nyomát.

- Mondtam én ilyet? – kérdeztem vissza egy hamiskás mosoly keretében, miközben halkan kicsit dúdoltam a dallamot, ami betöltötte az egész teret. Tudom, nem beszélgetésre találták ki, így nem is volt meglepő, hogy a beszéd se volt egyszerű, hiszen eléggé hangosan kellett ahhoz mondani a dolgokat, hogy a zenét keresztül is értsük azt, amit mond a másik. Bár nekem ilyen gondom nem volt, hiszen remek volt a hallásom. – Milyen hízelgő, de szerintem vele még inkább jól éreznéd. Olyat is kaphatnál tőle, amit tőlem nem. – sose voltam az, aki kerülgetné totálisan az ilyen témákat. Éltem már annyira ideje, hogy ne legyek totálisan prűd, meg semmi rosszat se mondtam, csak a nyilvánvalót. Eleve mindenkinek szüksége van olyan fajta természeti gyönyörök élvezésére is, így nem is ítélném el, ha inkább élne a lehetőséggel. Főleg addig nincs bajom, amíg nem az én házamban történik.
Nem értettem továbbra se, hogy miért lenne annyira lényeges a munkám, hiszen semmi illegálist nem csinálok és legalább amíg nem tud róla, addig legalább kiderül számomra is, hogy az őrsön lévő társai se kezdték még szekálni érte. Persze az se rám tartozna, hiszen akár el is költözhet, ha túl sok lenne számára, de valószínűleg a férfiak se vallanák be azt, hogy ilyen helyekre járnak. Az italszerzésemre mutatott arckifejezésére csak ártatlanul rántom meg a vállaimat, hogy utána beleigyak a sörömbe. Semmi kedvem nem volt elmászni a pultig és teljesen se akartam meginni Havardr italát. Ez pedig egészen kézen foghatónak tűnt. Főleg, hogy még bele se ivott és szerintem már azt se tudta az illető teljesen, hogy merre is van az előre, így még könnyebb dolgom volt.
Egyáltalán nem örültem annak, hogy valaki felismert, hiszen pontosan tudtam, hogy úgyis hívnak. Igaz, nem az igazi nevem, de hát mi se hülyültünk meg, hogy azokkal a nevekkel dolgozzunk. Így legalább a valódi életünk rejtve maradt, vagy valami olyasmi. Az meg csöppet se tetszett, hogy még Havardr is belekeveredett ebbe. Nem akartam, hogy megvédjen, mert megtudom magam. Lehet, hogy még a tőlem kapott pofon jobban is fájna, mint az őrzőtől, a lakótársamtól, de mire észbe kaphattam volna, addigra már valahogy hátrébb keveredtem és az idegen, illetve Havardr álltak egymással szemben. Hamarosan pedig bunyó tör ki, aminek még inkább nem örülök, ő megismerkedik az asztalra, majd újra próbál szavakkal először, majd pedig ütéssel észhez téríteni az illetőt és sikerül is, mert elcammog, de attól még süt a szememből a bosszúság, amikor rám néz ki az, akivel idejöttem. – Nem kértem, hogy megvédj. És mi van akkor, ha tévedtél? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, majd mielőtt még inkább megenném a köszönöm helyett, azelőtt inkább felpattantam és szereztem jeget, meg rongyot és azzal tértem vissza. – Csússz arrébb! – mondtam csöppet se kedvesen, majd letöröltem a vért a szájáról és az arcáról, majd rányomtam a jeget. – Tudok én magamra is vigyázni, így nem kell, hogy megvédj mindig, mert azt hiszed, hogy úgy egyszerűbb, mert nem az. Sok mindent nem tudsz, így nem verhetsz meg mindenkit, aki belém köt és amit te talán hazugságnak hiszel, abban lehet igazság is. – szavak komolyan hagytál el ajkaimat, miközben a jeget továbbra is a sérülésén tartottam, mielőtt esetleg feldagadta az ajka és hirtelen Angeline Jolie akarna lenni ilyen téren. – De azért köszönöm, de máskor inkább ne, jó? – kérdeztem meg mosolyogva, de mielőtt bármit is mondhatott volna megállt egy csapat férfi az asztalunknál.
- Hééé, főnök vigyázzon vele, mert eléggé csalfa. Szereti a bolondját járatni a férfiakkal, így jól vigyázzon, hogy mire is költi a pénzét. – nevették el magukat, mire sietve pillantottam feléjük és egy aprót morogtam.
- Szerintem meg húzzatok inkább el, mielőtt a pénzes szajha szétrúgja a seggeteket, vagy feljelent, amiért prostituáltnak tituláltátok és még tanú is lenne rá. Biztosan unjátok már a jelvényeteket. – morogtam az orrom alatt és érezhették, hogy nem viccelek. Lassan fújtam ki a levegőt, miután távoztam, majd pedig letettem az asztalra a rongyban lévő jegeket. – Talán jobb lesz, ha én lelépek innen. Te még élvezheted az estét, hiszen azóta is téged figyel. Bocsi, minden miatt. – majd pedig mielőtt elkaphatta volna a kezem könnyedén vetettem be magam a tömegbe, hogy elinduljak a kijárat felé, mert ez már több volt a soknál. Nem hittem volna, hogy azért mert egy bárban táncolok, azért máris ilyen dolgok fognak érni egy totálisan másik bárban. Tényleg csak ez hiányzott.

- Nem mondtál. De attól még gondolhattad – válaszolom neki ugyanolyan mosollyal az arcomon. Volt egy időszakom, mikor elszaladt velem a ló rendesen ilyen tekintetben is, de azt rá lehet arra fogni, hogy akkor voltam túl egy elég nagy csalódáson. Úgy éreztem, hogy minek kellene olyannyira foglalkoznom magammal külsőleg, hisz magamat ismerve úgysem kezdtem volna bele semmilyen ismerkedésbe senkivel, nem épp olyan személyiség voltam. Egyedül a munkám miatt nem engedtem el teljesen magamat, de igazából ma már lényegtelen mindez. Túltettem már magamat számos dolgon, és most pedig itt vagyok, már-már egy teljesen új emberként. Túlzok ugyan, de nem annyira, mint azt gondolni lehetne.
Prim szavaira csak felvonom a szemöldökömet. – Tudod, Primrose, attól, hogy látszólag megváltoztam, még nem lettem szoknyapecér. És őszintén, ha választhatok aközött, hogy most veled szórakozzak egy kicsit olyan hosszú idő után, vagy pedig éljek egy ilyen alkalommal, akkor inkább az előbbire esik a választásom – másrészről meg biztos vagyok benne, hogy nem fog kelleni egy fél óra, és máris más valakin fog függeni az a csajszi. Nem épp olyan helynek tűnik ez, ahol az emberek túlságosan leragadnának egy-egy kiszemeltnél.
A dolgok pedig hamarosan eléggé felpörögnek, én viszont megtartom a higgadtságomat. Nagyon régen megtanultam már, hogy sokkalta jobban járok, ha megtartom az ép eszemet, akármilyen felfokozott helyzetbe is kerülök. Ezért sem kezdek bele valami esztelen verekedésbe – mert megtehetném -, hanem amilyen gyorsan lehet, hatástalanítom a férfit. Utána úgy néz ki, hogy meg is tanulta a leckét, és inkább elmegy. Én pedig helyet foglalok. Kérdőre vonásán csak féloldalasan elmosolyodom, és megszólalok játékosan. – Szívesen – válaszolom neki kicsit elviccelve az egészet. Ha tévedtem, akkor meg csak az derülne ki, hogy van itt valami turpisság a háttérben, amit Prim nem mond el. De nem tudom, hogy mi, vagy azt, hogy tényleg ilyesmiről van-e szó, vagy egyszerűen csak a korára való tekintettel valaki egy régebbi életéből ismeri. Parancsára arrébb csúszok, és hagyom, hadd ápolja le ezt a kis sebet, amit bekaptam a hős lovagot játszva. – Sajnálom, Prim, nem akartam, hogy ide fajuljon. Láttad, én kétszer is próbáltam értelmes lenni, amit csináltam, az pedig puszta önvédelem volt… - mert ismétlem, ha annyira bunyózni akartam volna, akkor az máshogy nézett volna ki. De inkább döntöttem az egyszerűbb megoldás mellett, és csak egyszerűen leszereltem. Csak sóhajtok egyet arra, mikor megkér, többet ilyet ne csináljak, válaszolni viszont már nem tudok, mert megjelenik néhány kollégám. Épp válaszolnék arra, amit mond az egyikük, de mielőtt ezt megtehetném, Prim már mondja is a magáét. Miután nem akartak megmozdulni, én is megszólaltam. – Srácok, nagyon nem akarjátok elrontani az estémet, szóval nyúlcipő – mondom nekik teljesen komolyan, aztán pedig még dünnyögnek valamit az orruk alatt, mire felszalad a szemöldököm, de szerencséjükre már el is mennek innen. Jól is teszik, nagyon nem lett volna most hozzájuk kedvem. Épp fordulnék oda Primhez, mikor ő bocsánatkérésbe kezd, és szinte egyből áll is felfele. Én csak nézek tágra nyílt szemekkel, hogy „mi van”, és csak nézem a távolodó alakját. Sóhajtok egyet, és végül én is felpattanok a székemről, hogy utána mehessek.
A tömegen keresztülvágom én is magamat, és utána a távolban látom csak meg őt. Kicsit gyorsabb tempóra váltok, hogy utolérhessem őt, és mikor olyan 5-10 lépésnyi távolságban vagyok, akkor már utána is szólok. – Prim! Hova mész? Állj már meg! – próbálom a lehetetlent, megállásra késztetni őt, de ebben a hangzavarban látszólag meg sem hallotta, és alighogy ezeket kimondanám, valaki elém áll, egy fél fejjel fölém magasodva és egy fokkal szélesseb ember tekintetében. Beleütközök, és mondanám is neki, hogy bocsánat, de ekkor megérzek egy hirtelen jövő fájdalmat. Mire felfogom, hogy egy kés áll az oldalamban, a férfi szinte el is tűnt előlem, én nekidőlök a falnak háttal, kezemet a sebre rakva, már amennyire tudom a késtől. – Ó, bassza meg… ennyit az imádom ezt a helyet dumáról… - dünnyögöm magamban, ahogy körbe nézek. Tényleg ennyire hidegen hagyja az embereket, hogy valakit a szemük láttára szúrtak le? Hihetetlen…
Egyik kezemmel tartom magamat a falnak dőlve, miközben a közeli mosdóba próbálok eljutni, ott hátha van valami, amivel el tudom magamat látni. Szép kis vérnyomokat hagyok a padlón és a falon egyaránt, mire odaérek az ajtóhoz, és betessékelem magamat rajta. De úgy néz ki, már kezd a tájékozódóképességem is megcsappanni, mert ez a hátsó sikátorba vezet. Egyre jobb… Bezáródik mögöttem az ajtó, és hogy még inkább nőjön a szerencsétlenségi rátám, ez csak belülről nyitható kulcs nélkül… Előkapom a telefonomat, ahogy nekidőlök az egyik közeli korlátnak, és lepötyögök egy kis üzenetet Primnek.


Tudom, hogy most nyugton kéne maradnom, hogy a szívem se pumpálja olyan gyorsan a vért, de jelen esetben ez nem igazán jön össze. Ha meg túlzottan mozgok, az sem épp a legjobb Szerencsére az ébrenlét még megy. Egyelőre legalábbis. Aztán ki tudja, Prim mikor látja meg az üzenetet… a saját érdekemben remélem, hogy mihamarabb. Hát... az biztos, hogy nem ártana kicsit tovább fejlesztenem magamat őrzőség terén sem... akkor nem lennék most ilyen szar helyzetben.

Hirtelen nem értettem, hogy miért is történik minden egyszerre, hogy miért kell hirtelen a munkámnak bekavarnia. Azt hinné az ember, hogy felnőtt emberek nem tudnak ennyire gyerekesen viselkedni. Természetesen jól esett az, amit Havardr mondott korábban, hogy inkább velem tölti el az időt, mint esetleg egy szőke ciklonnal, de attól még egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy kisiklott ez az egész este és nem kellett volna hagynom, hogy engedjem azt, hogy ismét kicsit elengedjem magam. A kedvem is egyre inkább kezdett elmenni és nem akartam a munkámról beszélni, nem azért, mert szégyelltem volna. Ohh, mások véleménye ilyen téren nem igazán tudott meghatni. Az én életem és azt csinálok, amit szeretnék. Most pedig erre volt szükségem, hogy kicsit ilyen irányba tereljem a munkámat, hiszen valamit mégis csak dolgozni kell, vagyis illik. Inkább csak az bosszantott, hogy egyre inkább rajta kezd csattanni, mintha ő tehetne arról, amit teszek, vagyis amivel foglalkozom, pedig szerintem semmivel se volt rosszabb annál, mint ahogyan néhány mai fiatal öltözik és ilyen helyen kéreti magát, vagy éppen vonaglik.
Nem érdekelt, hogy utánam szólt, hogy meg akart állítani, egyszerűen tűntem el a tömegben. Jó voltam ebben, hiszen nem egyszer kellett már elillanom az életem során. Szerintem ezt minden farkas megtanulja, hogy miként tudjon „köddé” válni, hiszen sokszor az életünk múlhat rajta, hogy el tudunk-e illanni, időben tűnni, mielőtt esetleg túl forróvá válna a talaj a lábunk alatt. Aprót sóhajtottam, amikor a hideg szellő arcomba vágott, hiába rázott ki a hideg tőle, most mégis jól esett. Segített kicsit csillapodni, de nem sokat tököltem, inkább csak elindultam valamerre. Nem akartam hazamenni, inkább csak el akartam veszni az éjszakában, hiszen mégis csak egy vad lakozik bennem, akik esténként még nagyobb ragadozok tudnak lenni.
Hiába rezgett a telefon, mert nem akartam vele foglalkozni, nem érdekelt semmi se, csak levegőzni akartam, de aztán baljós érzés kerített hatalmába, így végül sietve vettem elő a zsebemből, amikor viszont megláttam, hogy mi áll benne, akkor meglepődtem és mormogtam az orrom alatt. Biztos voltam abban, ha semmi extrém dolog nincs, akkor nem leszek rózsás kedvemben, de ahogyan egyre közelebb értem a sikátorhoz, úgy kúszott az a jellegzetes fémes illat az orromba. Lépteim egyre gyorsabbak lettek, majd amikor megláttam Havardr-ot, akkor szinte futni kezdtem.
- Magadra hagylak pár percre és máris megöleted magad? – kérdeztem tőle, majd sietve húztam el a kezét a sebéről, hogy szemügyre vegye. Mondanám, hogy használja a mágiát, ami benne van, de ha tudná miként kell, akkor biztosan megtette volna már. – Jobb lesz, ha kórházba megyünk. – megpróbálhat ellenkezni, de a kisujjamban több erő van, mint benne, így simán összecsomagolnám. Sietve fontam köré a karomat, majd pedig elindultam vele a kicsit zajosabb utca felé, hogy taxit intsek. Amint sikerült, máris megadtam a címet és úton is voltunk a segítségért.
- Elárulod, hogy mégis mi a fészkes fene történt? – kérdezte meg tőle, ha még magánál volt.

Ha valamit ebből az estéből megtanultam, hogy a fej vagy írás elvére sose alapozzak többet. Nem rossz hely ez a Pit amúgy, legalábbis addig míg csak bulizni van itt az ember, iszogatni, és hasonlók. De amint belém kötött az a férfi, onnantól kezdve olyan hamar csesződött el minden, hogy az hihetetlen. Az ajkam felrepedt – amit mondjuk Prim azóta leápolt amennyire tudta -, most pedig megkéseltek. Akármennyire is szeretném azt mondani, hogy ez az első alkalom, hogy ilyen előfordul velem, sajnos nem így van. Nyomozó vagyok, abban pedig jó – ugyanakkor megesik, hogy én is hibázok, és nem mérem fel jól a dolgokat, vagy egy kaput hagyok nekik magamon, amit kihasználhatnak, ha elég leleményesek. És azt kell mondjam, sokan azok is voltak. Néha meglőttek, valamikor megvágtak, egyszer pedig a vállamba állítottak egy kést. Na az volt csak a szép eset még, mert volt annyi eszem nekem is, hogy kihúzzam kapásból a sebből a pengét… A vérem egyre jobban csordogált végig az öltönyömön és ingemen, de időben sikerült lekezelni ezt, szóval végső soron jól jártam.
A fájdalom meg pont olyan, amilyennek elképzeltem. Szúrja az oldalam – mily’ rohadtul meglepő -, és csíp, mint a fene. Mivel kizártam magam az épületből, és nem is igazán tudom jelen pillanatban, hol vagyok, ezért a seggemen maradok, és írok egy üzenetet Primnek is. Úgy voltam vele, hogy egy ideig mindenképpen várok, de ha nem venné észre, akkor még időben felálltam volna innen, hogy elinduljak valamerre.
Nem kell túl sokat várnom, meglátom máris Primet. Szavaira csak elmosolyodom. - Látod. Kellesz te nekem - válaszolom neki kicsit elviccelve az egészet. Most mit csináljak, sírjak? Röhejes az egész helyzet amúgy is, hogy tényleg nem telt el két perc, miután dobbantott, engem máris oldalba szúrtak egy kicseszett késsel… Morgok egyet, mikor azt mondja, irány a kórház. Mondanám, hogy nem szükséges az, csak legyenek meg a szükséges eszközök, és összekalapálom én magam – nem az első alkalom lenne… Viszont jól tudom, hogy ha most ellenkezésbe kezdenék, az olaj lenne csak a tűzre, meg sokra nem is vennék vele, mert képzetlenségem miatt Prim így is úgy is fölényesebb helyzetben van nálam.
Beszállunk nemsokára a taxiba, Prim pedig már intézte is hozzám a túlontúl várható kérdését. - A rejtett mazochista vágyaimat akartam kielégíteni, így megkértem valakit, hogy vágjon oldalba egy késsel - mondom neki kicsit viccelődve, de csak egy halvány mosoly volt az arcomon. A nőre nézve viszont eltüntetem még ezt is, és válaszolok komolyan. - Úgy néz ki, a haverjának ment el szólni az a srác, aki egyből a tettek mezejére is lépett. Én legalábbis erre gondolnék. Vagy összekevertek valakivel és másnak ment az üzenet… - sóhajtok egyet, ahogy az oldalamból kiálló pengére nézek. Kicsit érzem, hogy fáradok, de kb azon a szinten vagyok még csak, mint mikor nem alszik az ember, csak két éjszaka alatt vagy 4-5 órát.

A kórháznál…

Megérkezve nyúlnék is a tárcámért, hogy kifizessem a taxist – de a mozdulatba is belesajdul az oldalam, és inkább visszavetem a hátamat az ülésnek. Ki fogom Primnek fizetni ezt az egészet, kamatostul, csak először tudjak normálisan mozogni. Kiszállva a taxiból és a kórház ajtajához érve szólok csak oda neki. - Őszintén sajnálom, hogy így alakult az este… szórakozni akartunk jönni, de ezt is sikeresen elcsesztem. Ugyanakkor örülök, hogy kicsit tudtunk normálisan is beszélni. És köszönöm, hogy elkísértél idáig, de innentől már megoldom, nem akarlak itt tartani magam mellett. Menj haza nyugodtan, és pihenj le - mondom neki teljesen komolyan. Tényleg nem akarom, hogy most miattam kelljen itt maradnia ki tudja mennyi ideig. Nem így terveztük az estét, és evidens, hogy végső soron az én hibámból alakult ez másképpen. Sodródok én az árral egyedül is, vállalom a következményeit a tetteimnek.

Tényleg azt hittem már, hogy ennél rosszabb nem lehet az este, de sikeresen megint megcáfolt az élet, hiszen Havardr vérzett, jobban egy kés állt ki az oldalából. Ha Jackson lenne hasonló helyzetben akkor tuti, hogy feleannyira se aggódnék, mert tudom, hogy képes lenne saját magán is valamennyire segíteni, de róla… nos, róla úgy tudtam, hogy annyira még nem mélyült el a dolgokban, hogy bármi hasonlóra képes legyen, de ki tudja. Mindegy is, most nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy miután szemügyre vettem a sebet úgy döntöttem kórházba megyünk és nem haza fogunk, mert lehetséges, hogy esetleg belső szerve is sérült. A penge pont valahogy úgy állt meg, hogy nem mondtam volna biztosra, hogy nincs nagyobb gáz, mint amit a felszín mutat, pedig jó pár sérülést láttam, hiszen a háborúban is voltam nővér…
- Meg se próbálj ellenkezni, mert nem vagy olyan helyzetben. – pillantottam rá komolyan, amikor volt egy olyan érzésem, hogy esetleg szeretne tiltakozni a javaslatom ellen. Aztán persze meghal egy őrző és engem vesznek elő. Azt már nem, semmi kedvem magyarázkodni, se kihúzni saját magamat egy ilyen szarból. Meg mégis csak a barátom volt, így nem fogom hagyni elpatkolni, ahogyan azt se, hogy az önfejűségével esetleg nagyobb kárt tegyen magában.
- Tudod, más esetben ezen talán nevetnék, de most nem tudok. – egy kisebb lemondó sóhaj szökik ki ajkaim között, majd előhalászom a telefonomat, miközben hallgatom őt.  Írok gyorsba egy üzenetet, hamarosan meg is jön a válasz, mire a készülékek már az ölembe ejtem. – Sajnálom, ha nem megyünk el, vagy nem megyek veled, akkor meg se történt volna az egész. Nem kellett volna belemennem ebbe az estébe. – pillantok rá bocsánatkérően, hiszen tényleg miattam történt az egész és vélhetően még mindig nem jött rá, hogy miért kötöttek belém a munkatársai is, de mindegy. Nem is akarok most erről beszélni.

[kórház]

Amikor megérkezünk a kórházhoz, akkor sietve fizetem ki a taxist, még az se érdekel, hogy visszaadjon belőle. Alig, hogy kiszállok és átsietek a másik oldalra, hogy segítsek máris megjelennek egy-ketten, hogy kocsit toljanak a sérült alá és bevigyék a sürgősségire, vagy rosszabb esetben a műtőbe majd.
- Tudod, itt dolgoztam, és szeretném tudni azt, hogy mennyire komoly és mennyi ideig kell élvezned az itteniek vendégszeretetét, vagy esetleg inkább majd mások kopogását várjam, hogy adjak már magyarázatot, hogy egy olyan miért is halt meg a közelemben. – felelek neki azelőtt, mielőtt még elvihetnék. Sietve követem őket és a váróban várok arra, hogy végezzenek. Amint ellátták a sérülését be is engednek a kórterembe, talán csak amiatt, mert már ismernek itt. Sietve huppanok le az ágyszélére, míg várok arra, hogy csipkerózsika magához térjen.
- Jó reggelt álomszuszék. Hogy vagy? – talán kicsit jobban lehet, hiszen fájdalom csillapítót kapott és azt mondták, hogy 2-3 napig itt is kell maradnia, de mindent a maga idejében. Nem akarom egyből ezzel lerohanni.

Válaszolnám neki szívesen, hogy ha most nem is nevet, majd később jót fogunk rajta szórakozni, miután mindennek vége. Most viszont valóban nem a legpoénosabb a helyzet, mégiscsak éppen a vér csordogál belőlem. Figyelem, amit a telefonjával ügyködik, de nem sok mindent látok belőle, hogy kinek ír, vagy mit. Nem is akarok ezügyben kutakodni. De nem tököl vele sokat, mire újra észbekapok, akkorra már újra rám figyel, és még ő kér tőlem elnézést. Egy halvány mosolyra rándul az ajkam szeglete. - Ne kérj elnézést, Prim. Jót szórakoztunk, én legalábbis nagyon jól éreztem magamat veled. Kis közös kikapcsolódás, mint anno, mikor nagyon morgós voltál, és ki se akartál mozdulni a házból - említem meg a körülbelül egy évvel ezelőttit. Akkor is elmentünk valami bárba, de meg nem tudnám mondani a nevét, mi volt a helynek a neve. Ott csak annyi volt a lényeg, hogy kicsit kimozduljon a kuckójából, és mulassunk egy kicsit. Félig-meddig sikerült is. A mostanival sincs ez másképpen, ennél is felemás sikereket tudhatunk magunkénak.

Csak sóhajtok egyet arra, amit mond. Erősen kétlem, hogy már ásnia kéne a sírgödrömet, mert nem olyan nagyon vészes ez a sebesülés. Nem volt túl nagy a késnek az éle, legalábbis nem érzem úgy, hogy olyan mélyre hatolt volna. Létfontosságú szervet pont ezért is kétlem, hogy ért volna. Akkor sokkalta szarabbul lennék, mint jelenleg. Morogva mászok fel a kocsira, hogy aztán elvigyenek és összefoltozzanak. Ha már a lehetőséget is felajánlották, úgy pedig élek is az altatás lehetőségével. Nem fogok most feleslegesen erősködni, hogy megmutassam, bírom én. Bírnám valószínűleg amúgy, de azt is le merem fogadni, hogy jobban fájna a jelenleginél.
Miután magamhoz térek, és kicsit sikerül is rendezni soraimat, elkezdek kicsit feljebb ülni. Ha Prim vissza akarna nyomni, akkor csak felrakom a kezemet, hogy ne tegye. Nem fogom a varrást felszakítani. Azért közben az oldalamhoz nyúlok, mert kicsit feszít még. - Mint akit most szúrtak oldalba - válaszolom neki, ahogy ülő helyzetbe tornázom magamat. - Itt voltál végig? Meddig voltam kidőlve? - kérdezem tőle kíváncsian. Érzem a kötést a hasamon, de nem fogom elkezdeni most nézegetni, annyi biztos. Kicsit megropogtatom elaludt nyakamat, közben ha válaszol, azt hallgatom. - Mi a lelet, doktornő? - kérdezem tőle. Hány vesémtől szabadítottak meg időközben, melyik nem-létfontosságú szervemet szedték ki, ilyenek. Hah… legalább a humorérzékem megmaradt. De legfőképpen az érdekel, meddig kell bent maradnom még, vagy legalábbis mit mondtak. Úgy sem fogom betartani ezt, ki nem állhatom a kórházakat.

Biztosan más már rég a körmét rágná, de én nem tudom. Aggódok érte, meg persze kicsit ideges vagyok, hogy mégis miként keveredhettünk ilyen helyzetbe, viszont azt is tudom, hogy a lehető legjobb kezekben van Havardr, így nincs miért aggódnom. Ha túlzottan nagy lenne a baj, akkor már biztosan szóltak volna, így idővel már a székben ülök és várok, nem pedig fel-lejárkálok, mint aki nem bír megülni a fenekén. Idővel még társaságom is akad, hiszen tényleg hosszú hónapokig itt dolgoztam én is, vagy lehet az volt egy év is? Hmm, ki tudja, nem számoltam. Kíváncsian faggatom ki Lyana-t is, hogy mi lett a lánnyal, akit múltkor behoztam, de szerencsére megnyugtattak, hogy jó kezekben van és nem kell semmiért se aggódni. Sőt, az apát már le is csukták, a másik férfit pedig még mindig keresik.
Hamarosan pedig már az ágya szélén ülve várakoztam arra, hogy magához térjen és úgy fél óra várakozás után szerencsére meg is történt, hiszen tudtam jól, hogy nem maradhatok sokáig, mert már rég vége a látogatási időnek is. Csak egy aprót sóhajtok, amikor nem akar engedelmeskedni annak, hogy maradjon fekve. Ezek után három napig fog itt maradni, nem is mondom a kettőt. – Szerinted mégis hol lettem volna? Igaz, voltam a váróban is, amíg nem dőlt el, hogy melyik szobát kapod meg. – feleltem egy kisebb grimasz keretében. – Körülbelül egy órája várok rád Csipkerózsika. – húzom az agyát, hiszen nem ritka az ilyen esetek után, inkább megtartom magamnak azt, hogy csak félóra volt. Hadd higgye azt, hogy hosszabb ideig volt kiütve a műtét után. – Foltoztak, így gondolkozhatsz valami új tetkón megint. Egyébként meg három napig kell itt maradnod, és fogadj szót nekik, vagy ha nem teszed, akkor nézhetsz másik lakást magadnak. – pislogtam ártatlanul, de érezhette, hogy nem viccelek, vagyis nem teljesen. Nem akarom, hogy hősködjön, se azt, hogy játssza a keménylegényt, mert semmi szükség rá. – Viszont én se maradhatok tovább, a kórházi szabályzat, tudod. – mondom egy apró sóhaj keretében, majd felállok az ágyról. – Légy jó és ne nézegess túlzottan a nővérek szoknyája alá. Majd holnap beugrom valamikor. – mondom neki még az ajtóból, majd azzal a lendülettel el is indulok kifelé, ahol váltok párszót még az egykori kollégákkal, hogy utána végre hazamehessek és megszabadulhassak a vértől, ami róla rám került.


|| Ha már semmi olyat nem írsz, akkor ez részemről záró lenne. Köszönöm a játékot, nagyon élveztem!

Egy könyvet lapozgattam a bárpult mellett ülve. Igazából semmi érdekeset nem találtam benne, semmi újat, már olvastam. Unottan kortyoltam bele az előttem lévő pohár vörösborba. Zamatos volt, az íze a nyári szellőt juttatta az eszembe. Megforgattam a poharat a kezemben, kicsit megmozgatva benne a piros színű folyadékot. Máris beütött volna az alkohol, amiért ennyi hülyeséget hordok össze? Pedig nem leinni terveztem magam, csak egyszerűen jól esett valahova beülni.
Amikor betértem a kocsmába, az első utam a mosdóba vezetett, ahol megtaláltam ezt a könyvet, ami éppen előttem hevert. Meg akartam tudni, hogy ki hagyta ott, de nem találtam nevet a könyv első oldalán. Első számú szabály, mindig bele kell írni a nevet és egy elérhetőséget. Jó, igazából ezt a szabályt én találtam ki, de jobban hangzott így a fejemben. Mégis, ezek ellenére nagy lelkesedéssel elkezdtem lapozgatni a regényt. Mire feleszméltem, már egy újabb pohár bor volt előttem és 50 oldal mögöttem. Hiába olvastam már, jól esett belemerülni a történetbe.
Egy hajtásra lehúztam a maradék pár korty bort és kértem egy újat. Szerintem ebben a városban máris azt hiszik, hogy alkoholista vagyok. Hupszi. De valamikor nekem is ki kell kapcsolódnom. Az ujjamat könyvjelzőként használva előhúztam a zsebemből a rezgő telefonomat. Elég volt egy pillantást vetnem a kijelzőre és felvettem.
-Hola mama. Sí, sikerült beilleszkedni, dolgozok. Nem, éppen nem, egy… - néztem körül – kávézóban ülök, olvasok. Persze mama, vannak barátaim, csak ők most kint vannak. Hogyne. Én is szeretlek mama, besos.
Oké, nem szeretek hazudni senkinek sem, de nem akartam elkeseríteni anyukámat azzal, hogy még senkit sem ismerek és ezért inkább egy kocsmában ülök tökéletesen magányosan. Minden szülő szeretné hallani, hogy sok kis barátja van a gyerekének és szeretik őt. Hát ezért kellenek az ilyen apró kis hazugságok.
Óvatosan, igazából egy kis fejmozgatásnak álcázva körülnéztem a kocsmában. Tényleg alkoholistának nézhetnek. Mégis mi másért ülne egy elegáns ruhákban feszítő lány a bárpultnál egyedül? Megpiszkáltam a nyakamban lógó gyöngysort az ujjaimmal. Csak mély levegő Dora, mosolyogj, ennél nagyobb idiótának úgysem nézhet téged senki. Milyen remek kilátások, de tényleg.

A Bahamákról visszatérve, egy raklapnyi hihetetlen hírrel és életem elsőszámú hálaadásával a hátam mögött kurvára nehezemre esett hétkor műszakot kezdeni. Azt hiszem, hogy csak az rángatott vissza a valóságba, hogy délelőtt egy jóléti ellenőrzéses ügyet elcsípve kivételesen nem az derült ki, hogy az aggódó szülő azért hívta a 911-et, mert a kicsi Frankie duzzogásból nem ment át anyuékhoz hálaadásozni. Hanem mert... Faszom.
Nem nyitott ajtót, a házat hanyagul körbe sétálva az egyik ablakon benézve kiszúrtam a kölyköt (kis K-val), kiterülve az ágyán. Mélyet szippantottam az ablakhoz közel, ó, hogy dögölnél meg így hétfő reggel... Ja, nem. Az már megtörtént.
Azt nem mondom, hogy a túladagolt-hulla Frankie a lelkembe tiport. Volt elég szerencsém elég tetemhez, a dögszagból is kijutott elég, csak hát... Az ember nem így képzeli el a Mennyország utáni első hétfőjét melóban. Kurva jó lett volna hazarongyolni a mi amorhoz, amikor végeztem, de késő délutáni "Auróra-túr" repülése volt, szóval ahelyett, hogy teljesen berúgtam volna, mire hazaér, inkább becsörtettem a Pitbe, kértem Darlene-től egy sört a pultnál, és játszottam a telefonomon, már ha a Blondie nem ért rám trécselni. Ha esetleg tudott az útról és kérdezett, csak mondtam, hogy fasza volt. Mert az volt. Az, hogy meghoztam életem legfontosabb döntését, az éppen sem rá, sem senkire sem tartozott.
Csak arra kaptam fel a fejem, hogy a jobbomon eddig is (?) ülő valaki spanyolul kezdett beszélni. Nem tehetek róla, minden filter nélkül felé kaptam a fejem, és már az előtt ércesen felröhögtem, hogy letette volna a telefont. Ha ezért a mama vagy ő bunkónak talált, hát leszarom, ösztönös volt. Éreztem a csajon, hogy hazudik, igazából ez is hozzáadott a fáradt-féktelen szórakozásomhoz.
- Szóval kint vannak, he? - vágtam oda fellengzősen tisztán spanyolul továbbra is, ezzel talán meglepve a nőt, na meg, nem mintha közöm lett volna hozzá, de mindig szerettem azt hinni, hogy nekem ahhoz van, amihez akarom - Legalább az olvasás része igaz volt. - rántottam vállat, aztán meghúztam a sört, a bajszomra tapadt habot pedig az egyenruhámba töröltem - Nem jött össze az amerikai álom?
Feltámaszkodtam a pultra mindkét alkarommal és csajt fixíroztam, nagyokat pislogva, érdeklődően döntve oldalra a fejemet kissé. Mondjuk, 10/8, latina, valahogy elért az álmok földjére és mégsem lett egyből megváltva a világa? Ja nem, az pedig eszembe sem jutott, hogy esetleg bemutatkozzak vagy valami.

Az a baj, hogyha én belemerülök valamibe, akkor aztán tényleg Dora be, világ ki. Mondanám, hogy van egy ilyen gomb beépítve az agyamba, de a híres emberek is ezt mondják és én ennyire nem szeretnék elcsépelt lenni. A „gombom” miatt nem vettem észre nemhogy az új pohár vörösbort, de azt sem, hogy cserélődtek körülöttem az emberek. Az egyik jön, a másik megy, Dora meg elvan a saját kis elvont világában. Már megint egy tonna hülyeséget hordok össze. Még jó, hogy a gondolataimba senki sem lát bele, mert akkor azt hiszem lenne némi problémám.
Mama telefonhívása zökkentett ki, próbáltam arra koncentrálni, de megütötte a fülem pár spanyol szó. Összeráncolt szemöldökkel fejeztem be a hívást, keresve a hang tulajdonosát, de csak egy egyenruhás alakot láttam a bal oldalamon. Nem tűnt éppen olyannak, mint aki tudna egy szót is spanyolul, inkább tűnt egy kisvárosi rendőrnek egy háromrészes film első öt percében, ahol egy lepukkant kocsmában ül és vedel. Épphogy a tahó jelzőt nem használtam rá és magamra sem, amiért ilyenek jutnak eszembe.
-És maga honnan veszi, hogy tényleg nem kint cigarettáznak és beszélgetnek? Vagy esetleg elszaladtak a boltba? - fordultam a férfi felé, aki vette a bátorságot arra, hogy beleszóljon a beszélgetésembe. -Lehet, hogy kimentek és még nem értek vissza. Különben is, tudja, hogy mi a különbség egy magánbeszélgetés és egy publikus kommunikáció között?
Most már a teljes testemmel felé fordultam, nem törődve azzal, hogy a könyv elkezdett lecsúszni az asztal szélén. Ennyire zavart a szituáció, amibe belekerültem. Pedig, ha tudná, hogy a könyvek a második számú szerelmem… Várjunk csak, erről nem kell tudnia, mégis hogyan mert beleszólni a beszélgetésembe? Egyáltalán, hogy értette meg egy ilyen világvégén eldugott helyen élő ember? Értem én, hogy a spanyolt sokan beszélik, de váratlanul ért, na.
-Nézze Señor, fogalmam sincs, hogy mit ért amerikai álom alatt. Ha nem tévedek, akkor létezik egy ilyen koktél, narancsos vodka és kókusztej az alapja. Nézzen utána. Ha otthon lennék, még el is készíteném magának, csakhogy bebizonyítsam az igazam. - Jézusom Theodora, mióta vagy te ilyen ellenséges az emberekkel? Talán az alkohol teszi, de nem tudom, hogy meddig tudom erre fogni a viselkedésem.
-Szóval visszatérve, – eresztettem el egy szarkasztikus mosolyt, amit már olyan jól begyakoroltam az egyetemi éveim alatt – nem jött össze, mert nem láttam a pultban narancsos vodkát. De ha esetleg a filmre gondol, azt láttam, de annyira nem tetszett. New York-ban még mindig vetítik néhanapján, egyszer elmentem a vetítésre. Bár lehet jobban éreztem volna magam, ha van nálam egy üveg bor. Remélem minden világos így Señor. Esetleg, ha bővebb filmkritikát szeretne hallani, akkor szívesen elmondom, kérjük maradjon adásban, a reklám után folytatjuk Señorita Dora műsorát.
Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a nevetésem. Határozottan feltüzelt ez a szituáció, rég pezsgett ennyire a vérem. Nem kell semmi extrára gondolni, Spanyolországból származom, engem ezek éltetnek. Vagyis elméletileg. Intettem a pultosnak, hogy töltsön nekem még egy pohár vörösbort. Elememben voltam.
-Esetleg szeretne a Señor egy újabb pohár sört, hogy lehűtse magát? Nekem elhiheti, megérteném. Vagy ez nem tartozik hozzá a rendőri léthez? – Elég szemtelenül hangzott, amint az imént kérdeztem, pedig egy csepp rosszindulat sem volt bennem. Bíztam benne, hogy ez neki is leesik abból, ahogyan kipirosodott az arcom önkéntelenül is, és nem az alkohol miatt hiszi vörösnek a fejem. Bár azt is megérteném ezek után. Ha a harmadik pohár után nem hisz alkoholistának, akkor soha. Ezt jól megcsináltad magadnak Dora.

Felcsattan, nyilván felcsattan, mert hát mégis csak mexikói/spanyol/kolumbiai/mittomén. Mire számítottam? Pont erre. Kellett ez nekem így egy reggeli tinédzser hullája után? Nem, de sosem voltam jó abban, hogy prioritásokat állítsak fel hétköznapi dolgok szintjén. Szóval tettem, amit még Kölyökként egy életre megtanultam: hagytam, hadd jöjjön ki belőle minden, még akkor is, ha nagy lelkesedésében esetleg párszor arcon fröcskölt a nyálával. Volt már rosszabb is.
- Onnan, hogy vérfarkas vagyok, és megérzem a hazugság szagát, onnan. - közöltem vele hót komoly pofával, kicsit kivártam, aztán felprüszkölve megcsóváltam a fejem - A szart, rendőr vagyok, szerinted naponta hányan kamuznak a pofámba igazoltatáskor? - bennem nem volt annyi, hogy magázzam, mert hát, mennyivel lehet fiatalabb nálam? Úgy százharminc évvel? Na, ugye - Egy csehóban vagy. Csak mondom. - továbbra is töretlen spanyollal.
Mert hát baszki, ha valamiért engem is épp most hívna a NASA azzal, hogy titkos küldetésre küldjön, minimum kivonszolnám a seggem a kocsimba, ha nem akarom, hogy más is hallja. Hát nem? De. Köszi.
Fél szemmel kiszúrtam, hogy lassan lelökni készül a könyvet azzal, hogy úgy forog, mint egy grillcsirke, de a világért sem szóltam volna. Csak vártam a pillanatot, amikor majd leesik, én pedig unottan közölhetem vele utólag, hogy "le fog esni". Tudom, borzasztó kicsinyes vagyok.
Nyilván, ha a latina csap egyszer kinyílik, addig ömlik belőle a víz, amíg el nem áztatja az egész házat. Én pedig csak szinte fapofával, a szakállam szegletében megbúvó félmosollyal hagytam, hadd mondja. Hogy mit? Az igazából kurvára mindegy volt. Csak jusson el a végére. Tényleg csak kulcsszavak jutottak el az agyamig, és mikor úgy tűnt, hogy átmenetileg legalább is, de elhallgat, csak nagy sóhajjal csóváltam meg a fejem, toltam el magam a pultról, hogy kiigyam a söröm maradékát. Neki közben látszólag és érzékelhetően jó kedve volt, amit nem bántam, és valahol engem is szórakoztatott a szitu.
- Ay, Dios mio... - gratulálok Henry, hibátlan emberbe tenyereltél megint - Te még rajtam is túlteszel, ha hantázásról van szó. Hogy ez bók vagy sértés, hát, azt majd te eldöntöd... Dora. - nyomtam meg a nevét, magamban is regisztrálva, hogy legalább addig ne felejtsem el, amíg egy légtérben vagyunk - Mindketten tudjuk, hogy arra gondoltam, hogy kicuccoltál Amerikába, és se fény, se hírnév, se csillogás - nem valami faszom koktél vagy film, amiről még csak nem is hallottam, mint kulturálatlan paraszt - ... és még csak barátok se.
Hát biggy. Más ilyenkor nyújtaná a segítő kezet, hogy majd én leszek a barátod, de nekem sosem voltak barátaim, úgy igazán, és kötve hiszem, hogy vele fogom nyitni a másfél évszázados sort.
A kérdésére (felajánlására?) és a további mondandójára Dakota kedvenc ráncát életre hívva vontam össze a szemöldököm, aztán rövid ércességgel felröhögtem. Más körülmények közt a hülye ajakrágcsálása után, meg az után, hogy teljes légzsákokkal fordult felém, most az következne, hogy felajánlom, hogy megmutatom, mi tartozik hozzá a rendőri léthez (a bilincs és a motozás, csak hogy pontos legyek), de ehelyett maradt a röhögés és egy hirtelen asztalra csapás. A sör nekem amúgy is csak ízesített víz, ártani nem fog, még akkor sem, ha Dora fél óra múlva ájultan esik össze a bortól mellettem.
- Legyen, de csak mert jó napom van. - nincs - Darlene! Még egy kört, köszi, puszi. - kiabáltam ezt angolul és úgy mutogattam, hogy mindkettőnkre érthető legyen, aztán még egyszer ránéztem a telefonomra és előre láthatólag egyelőre még mindig időmilliomos voltam, ha más nem is  - És már nem vagyok szolgálatban.
Visszaváltottam spanyolra, szóval igazából az összes szemes meg szemtelen megjegyzése erre alapozva kibaszottul mellé ment. Elvigyorodtam, az italok gyorsan megérkeztek és most már hajlandó voltam a korsóra markolva koccintásra emelni a poharam - Henry.
Nem mondom, hogy zavart a señor így, señor úgy, de ha már együtt iszunk, gondoltam neki is kényelmesebb lehetne az anyakönyvezett nevemen elküldeni majd a picsába, ha odáig jutunk. Akár koccintott, akár nem, én meghúztam a magam adagját, aztán minden gond nélkül böfiztem, ahogy a bubik ádáz harcot vívtak a gyomromban, halál előtt kettővel.
- Azt amúgy mondták már, hogy Alaszka nem éppen a legjobb hely arra, hogy bármi értelmeset kezdj az életeddel? - vetettem neki magamhoz képest egészen csevegő hangon a kérdést, mert hát, mi a faszt keresett itt, amikor szemmel láthatóan a Broadway kettővel arrébb van, neki pedig megvannak hozzá az adottságai - Vagy rossz gépre szálltál fel?
Megtörténhet. Magamból legalább is kinézném. Én sem lennék itt, ha Pat nem akart volna elköltözni Chicagóból az "ősi földre", de erősen kétlem, hogy velem ellentétben minden ide tévedő itt találná meg a számításait.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki látott már valaha is a nagymamája tv-jén szappanoperát hétköznap délelőttönként, az pontosan tudja, hogy milyen egy dühös spanyol. Öhm, lehetséges, hogy én is pontosan így festettem. Ha nem jön be Alaszka, akkor lehet róla szó, hogy jelentkezek főszereplőnek egy brazil sorozatba.
Elakadt a lélegzetem, amikor azt mondta, hogy vérfarkas. Mert hát ugye azok nem léteznek. Ugye? Az csak mese habbal. Épeszű ember nem hisz az ilyenekben, oké, a filmekben menő, de a filmek sajnos nem valóságosak.
-Oh Señor, akkor miért nem ezzel kezdte, hogy rendőr? Ha esetleg szeretné, akkor itt vannak az igazolványaim – kutakodni kezdtem az ölemben lévő táskámban rázkódó vállakkal. Humorosnak éreztem magam. Az is voltam, legalábbis szerintem. Vagy csak a vörösbor beszélt belőlem.
Hirtelen egy nagy csattanást hallottam, amikor végre megadta magát a könyv az asztal szélének. Nagyra nyílt szemekkel néztem oda és eltátottam a szám. Na mit mondtam, hogy egy szappanoperában lenne a helyem?
-Nem hiszem el, ennyire rossz társaság lennék, hogy még a könyv is inkább öngyilkosságot követ el az asztal széléről? – motyogtam halkan. Hát tényleg ezt érdemlem? Megráztam a fejem és visszafordultam ehhez a kisvárosi rendőrhöz. Igyekeztem visszafogni a nevetésem, de azt hiszem, hogy már túljutottam azon a szakaszon, ahol még tudok komoly lenni és kezdett minden olyan viccesnek tűnni, hogy nehéz volt nem hangosan felnevetni az ábrázatán.
-Tudja mit, Señor? Bóknak veszem, de csak azért, mert ma maga az első, aki ilyen kedves kijelentést tett rám. Úgyhogy köszönöm a bókot, távolról dobok egy csókot, csak kapja el -csücsörítettem egyet a számmal és dobtam neki egy puszikát. Kétségtelen, mára teljesen megbolondultál Dora. -Nézze Señor, fény az van, igaz, nem sarki, csak lámpafény, de az pont elég. Csillogás? Legközelebb, ha összefutunk, ígérem, hogy a csillogós szájfényem teszem fel, most csak rózsaszín van nálam. – lebiggyesztettem az ajkam. Én tényleg igyekeztem komolynak tűnni, de nem igazán sikerült. – És közlöm magával, hogy vannak barátaim, igaz, az Államok másik felében, és még mindig nem írtak, de vannak.
Fogalmam sem volt, hogy az alkohol ütött be ennyire, vagy csak a rendőrbácsi elérte, hogy jó kedvem legyen, de amikor az asztalra csapott és nevetni kezdett, belőlem is kitőrt a nevetés. Igazán hölgyhöz méltó viselkedés, de annyira már nem tudott érdekelni. Sikerült addig röhögnöm, míg majdnem leestem a székről, de hát istenem, ennyi belefér. Vagyis nekem beleférne, jeget majd csak találok valahol. Kuncogva elvettem az elém rakott vörösbort és koccintásra emeltem. Bunkó még nem vagyok. Vajon hanyadik pohárnál járok? Ilyen estéken a fejszámolás sosem volt az erősségem.
-Ha nincs szolgálatban Señor Henry, akkor egészségére. Mondanék tósztot arra, hogy örülök a találkozásnak, meg hogy vége van a napnak, de közel sem érzem úgy, hogy még vége lenne. Vagyis számomra. Vagy már vége van? Na mindegy, szóval koccintsunk arra, hogy ön Henry én meg Dora. Vagy Theodora, de könyörgöm, a Zoe-t felejtse el. Tehát, boldog szép napot Henry. És boldog karácsonyt, meg miegymás. – Én tényleg igyekeztem nem megpukkadni a nevetéstől, de egyre nehezebben ment.
-A viccet félretéve, nem szálltam rossz gépre, és nem is késtem le, pedig rendesen izgultam, hogy jó terminálhoz vigyen a taxi. Aztán meg leszálltam itt és egy újabb kocsikázás után itt is voltam. És de, van itt olyan, amiért megéri itt lenni, Señor Bruno nagyon kedves és segítőkész ember, segít megtanulni a szakma csínját-bínját. Szeretnék sebész lenni, hogyha elvégzem az egyetemet. – reméltem, hogy nem csillognak túlságosan a szemeim, mert még a végén elvisz Henry rendőrbácsi, hogy mit fogyasztottam. -De ha így gondolja, hogy nincs mit tenni, akkor ön miért van itt Señor Henry? Kisvárosi rendőrt játszani? Netán menekül valaki elől? Bevallom, el tudnám képzelni, de nem akarok túlságosan tolakodónak tűnni.  Pusztán a kíváncsiság vezérel, de szóljon nyugodtan… -beharaptam az ajakam és próbáltam bűntudatosan nézni rá. De vajon mennyire lehetett gáz az, hogy ezen is inkább csak nevetni akartam?

Nehezen álltam meg röhögés nélkül, ahogy szinte lesápadt arra a felvetésemre, hogy vérfarkas vagyok. Pedig, ha tudná... De nem, nekem sem hiányzott a nyakamba egy rahedli szar amiatt, hogy "beavattam" egy embert, akit nem áll szándékomban beharapni, gyorsan "korrigáltam" magam a "poén" után egy teljesen hihető fedősztorival.
- Mert tán nem elég világos, he? - egyből melóból jövök, az ingem vállán is ott feszül a három őrmesteri csík, az övemen fegyver-bilincs-sokkoló-miegyéb, a csöcsömön jelvény, bár azt lehet, nem látja - Jesszusom, ne már... Nem kell.
Tíz óra meló után aztán kurvára nem hiányzott plusz egy igazoltatás, főleg, hogy nem is kérdeztem. Ahogy levettem, ő ezzel nagyon lelkesen elvolt, de engem csak visszarángatott abba a taposómalomba, amitől már nagyon szabadulni akartam volna. Szóval, ha a táskában turkálása után bármit is elém rakott, ignoráltam. És leszartam, ha ezen megsértődött. De legalább a könyv végül megadta magát, és a ficánkolása közben leesett, én pedig elsüthettem a sort, amire eddig is titokban vágytam.
- Le fog esni. - közöltem tárgyilagosan, ahogy korábban is elképzeltem, belül pedig remekül szórakozva, a feltevésébe pedig muszáj voltam belekötni, mert hát... szakmai tapasztalat - Igazából te lökted le és ölted meg a forgolódásod közben, de nem para, engem ilyesmire nem tudnál rávenni.
Nem mondom, hogy rossz társaság volt, csak hát... Kurva sokat pofázott, kurva feleslegesen. Én pedig hagytam, mert tudtam, hogy hagynom kell, hogy lehiggadjon a latina vére, ha már egyszer hozzá szóltam és a nyakamba kaptam a belőle áradó, végtelen szóáradatot. Meg a kábé részeg hangulatát is. Megpróbáltam menni vele, mielőtt ott hagytam volna a picsába. De azért közöltem vele, hogy amúgy annyira hantázós, mint én, ha tán nem jobban, mert... Ez volt az igazság. Ezt pedig a végén még képes volt sértődés helyett bóknak venni, még egy dobott csókót is kaptam, hát hurrá. Csak látszólag fasz arccal néztem rá, hogy ennek amúgy mi értelme volt, hát, ha smárolni akar, azt mondja. Vagy dőljön nekem, mit tudom én. Bármit elkapni lusta vagyok, főleg, hogy igazából nem is volt rá igényem.
- Sarki fény az pont van. - oktattam ki, ha már a mi amor épp ezért nincs velem és repül valahol az égben pont amiatt - Ahh, faszom, mindegy...
Nem érdekelt sem a szájfénye, sem semmi. Pörgős és jó hangulat áradt felőle, ezzel az érzéssel tudtam menni, de a további latina-csap megnyilvánulásai hidegen hagytak továbbra is, minden részletekbe menően. A nevét igyekeztem csak megjegyezni az összes dolog közül, ennyire tellett, meg arra, hogy egy újabb korsó sört kérjek magamnak, és egy pohár bort neki, mert hát... Róla lesírt, hogy az Államok másik felén lévő barátai helyett épp erre van szüksége, nekem pedig nem ártott meg a második korsó. Az pedig inkább tetszett, hogy ilyen felszabadultan nevetett, mert hát, alapból nem viselem jól azokat a nőket, akik a nőiesség ténye miatt sznob picsáknak álcázzák magukat.
Illedelmes kisfiúként úgy döntöttem, hogy bemutatkozom, amikor koccintottunk, de még mindig señorozott, hát... oké. Meg sem próbáltam ebbe belekötni, mert hát, látszólag és érzésre már jóval túl volt azon a határon, hogy bármi komoly dologról beszéljünk. Gondoltam én, amíg aztán fel nem hozta a talán Mackót. A tuti Mackót. Mert melyik Señor Bruno lenne a környéken sebész, ha nem az az őskövület, aki szétbaszta a kocsimat, és aki amúgy szintén rohadt jófejnek tűnt?
- Ja, hogy már megvan a Sugar Daddy, csak le is kéne diplomázni a teljes hozzáféréshez, értem...
Újabbat kortyoltam a friss korsóból, és közben azon mosolyogtam, hogy az a vén szar, amilyen bölcsnek és ártatlannak tűnt elsőre, ide invitál a világ segglyukába egy fiatal kis izét, hogy majd felkarolja. Hát oké, nem az én dolgom, nem az én életem vagy döntésem. Legalább így már volt értelme annak, hogy egy kvázi díva mit keresett nálunk. Hát, őszintén remélem, hogy Bruno majd beváltja az ígéreteit, bármiről is legyen szó.
Dora válaszolt (korábbi kérésére az összes többi nevét tényleg nem jegyeztem meg), továbbra is señorozott, és egyrészt: itt untam meg a megszólítást, másrészt a kérdése olyan témát érintett, amiről nem szerettem beszélni, még úgy sem, hogy a hazug fedősztorit kellett újra előhúznom a kalapból.
- Engedd már el ezt a señort, baszki, hát vagy százhatvan évesnek érzem tőle magam. Meg a magázásodtól is. - és még így is lehazudtam négyet - New York-i vagyok. - ciccentem fel, amiért le "kisvárosi rendőrözött", hát menjen már - Chicagóban lettem zsaru. Kellett a kikapcsolódás. - igazából nem, de a szakma Alaszkában tényleg kevésbé volt kimerítő, mint a nagyvárosban - A faterom a régi, családi kötelékei miatt akart felköltözni, szóval... Jöttem vele világot látni és nyugdíjas évek előtt annak érezni magam.
Megrántottam a vállam. Azt nyilván nem fogom hozzátenni, hogy Pat nélkül akkoriban képtelen voltam két hétnél tovább létezni, szóval nem igazán volt választásom a dolog kapcsán. Azóta persze kurva sok dolog történt, de arra még indig nem álltam kész, hogy Anchorage-nél messzebb költözzek tőle.
- És nem vagy tolakodó. Majd ha az leszel, hidd el nekem, gyorsan le fog esni, hogy az vagy. - mert hát végül is, rólam beszéltünk, én voltam a fogadó fél, de ha már tolakodás, akkor rajtam volt a sor, hogy pöcs legyek egy újabb korty sör után - Szóval te és Bruno... - néztem rá semmi ártatlant sem sugalló tekintettel - Ja, igen, asszem ismerem, már ha az "almáról" beszélsz te is. - röhögtem fel röviden, ha már amúgy is spanyolba' nyomtuk a kretént - Tényleg csak ennyire "kedves és segítőkész" vagy van a mások testében való turkáláson is kívül is közös és kevésbé perverz, de azért perverz szórakozásotok?
Igen, nyilván arra gondoltam, hogy amúgy az öreg dugja-e, de magamhoz képest egészen szofisztikáltan fogalmaztam. Ha nem lenne röhejes, még vállon is veregtném magam érte, de így csak még egy korty sörrel jutalmaztam magam.

Jó, elismerem, lehet egy kicsit túltoltam a dolgokat és nem kéne szegény megfáradt rendőrbácsit zaklatni a hülyeségeimmel. De istenem, olyan jól szórakoztam! Biztos vagyok benne, hogy a bor tehet róla, ami hála annak, hogy nem ettem semmit, egyre jobban a fejembe szállt. És ebben tudtam, hogy mi a leggázabb. Hogy egy cseppet sem érdekelt, csak sodródtam az árral és a humorommal.
Fintorogva reagáltam a „le fog esni” megjegyzésére. Tényleg? Ehhez nem kell Sherlock-nak lenni, hogy megfejtse az ember. – Igazán köszönöm a pontosítást rendőrbácsi. Maga nélkül nem is tudom, hogy mennyire vitt volna depresszióba az öngyilkos könyv esete. – A szívemre tettem a kezem, és komoly fejjel néztem rá. És ez tartott vagy kemény három másodpercig. Hivatalosan is megbolondultam mára, ezt kijelenthettem, és nem vagyok hajlandó visszavonni. Ahogy a puszit sem voltam, barom jól szórakoztam az arckifejezésein. Meg azon, hogy felidegesítettem a sok hülyeségemmel. De mit tehettem volna? Végre éreztem, hogy pezseg a vérem és felhőtlenül boldog voltam. Mikor volt utoljára ilyen? Hát nem az utóbbi pár hónapban, az biztos.
Kuncogva nyúltam a pohár borom után, hát, akkor tartsuk szinten a jókedvet. Persze nem a lerészegedés volt a célom, de van egy ilyen mondás… Asszem valami olyasmi, hogy nem a berúgás a cél, de útba esik. Meg, akkor adjunk a pletykáknak is, hogy a most ideköltözött nagyvárosi lány egy alkoholista. Megvontam a vállam a gondolataimra. Aztán majdnem kiköptem a bort, amit épp meginni készültem, nem számítottam ilyen kérdésre. Pedig lehet kellett volna.
-Basszus, most, hogy mondja Señor Henry, eszembe se jutott, hogy pénzt kérjek tőle. Pedig mekkora ötlet lenne! – kislányosan tapsikolni kezdtem, még egy csillagot is éreztem a szememben felcsillanni, ahogy a mesékben szokott a karaktereknek. Érdeklődve hallgattam a további mondandóját, tényleg érdekelt, hogy mi lapul a kemény kisvárosi rendőr külsője mögött. Olyan embernek tűnt, akit érdemes megismerni.
-Jó, bocsánat Señor, akarom mondani Henry. Megszokás. Kiskoromban belém nevelték, hogy tisztelettel legyek az idősebbek felé, ezért ez a folyamatos Señor és a magázás. Kérlek bocsáss meg. És ahhoz képest, hogy 160 évesnek gondolod magad, elég jól nézel ki, egy nappal se mondtalak volna többnek negyvennél -kuncogtam bele a tenyerembe. Most tényleg, a pasik miért aggódnak ennyit a korukon? Akármennyire is furán hangzik, igenis vonzóak tudnak lenni 25 felett is, mégis összevissza aggódják magukat azon, hogy mennyire öregek. Naésaztán?
-Sí, Senor Bruno, az „almás”. Amikor először telefonáltunk, akkor késő este eszembe jutott, hogy be kéne írnom a nevét a kontaktlistámba. Sikeresen Manzana-t írtam, és fél éjjel azon gondolkoztam, hogy vajon miért éppen almának hívják. Uh, de ennék egy almát most. – Bolond Theodora újabb elmebaja, hiszen nem is szeretem az almát. Hányni tudnék tőle, de nem, a részeg Dora-nak alma kell. És tényleg egy rendőrbácsit zaklatok majd, hogy szerezzen nekem egyet? Megköszörültem a torkom és felnéztem Henryre. Egy hajtásra lehúztam a maradék borom és válaszra nyitottam a szám.
-Khm, ígérd meg Henry, hogy amit most mondok, azt nem adod tovább. Szigorúan bizalmas. Señor Bruno nagyon kedves ember, ez tényleg így van. Viszont, amikor kettesben maradunk az irodában… - beharaptam az ajkam, lassan szokássá válik ez már nálam. -…nos, akkor előjön belőle a latin vér. Señor Brunonál odaadóbb férfi kevés van a világon. Néha az asztalánál kedves, néha a konyhapulton, helyzet és időfüggő. Gondolom ismered azt a számot, amiben azt éneklik, hogy hips don’t lie. Hát, tényleg nem hazudnak. És más sem -reménykedtem benne, hogy az arcom nem vörösebb a naplementénél, bár nem volt egy rohadt tükör, hogy leellenőrizzem. Pedig igyekeztem a szememmel keresni egyet, de csak annyira jutottam, hogy inkább belebámultam Henry arcába, ne gondolja itt azt nekem, hogy nem a színtiszta igazat mondom.
Zavartan a hajamba túrtam, eljutottam arra a szintre, hogy már nem érdekelt, hogyan áll a fejemen. Lehet, hogy a 220-ba belenyúlva szebben mutattam volna. De hát istenem, egyszer van péntek, vagy milyen nap. Hát ez gáz, fogalmam sincs a napokról. Na mindegy. -Őszintén Henry, téged sosem érdekelt, hogy milyen egy fiatalabb lánnyal? Netán fiúval? Mert az már biztos, bennük több a stamina és a kedv… De lehet, hogy csak a tapasztalat hiányzik az ilyen kis fiatal lánykáknak, mint én. Sose lehet tudni, amíg nem próbálja az ember.
Keresztbe tettem az ujjaimat az asztal alatt, és reméltem, hogy Henry rendőrbácsi nem veszi ezt észre. Ha ezt meghallja Señor Bruno, akkor még a végén tényleg elfenekel, amiért ilyeneket hordok össze. Bár, ha én a helyében lennék, csak nevetnék rajta egy nagyot. Csalódottan néztem az üres poharamra, majd Henryre. Továbbra is érdekelt, hogy mit lép erre a megnyilvánulásomra. Mert infó az bőven volt, kérdés, mennyire reagál jól rá.

Már kezdtem örülni, hogy az ő szórakozásával annyiban is hagytuk az igazoltatós témát, az is fasza volt, hogy bedobhattam a könyves vágyott mondatomat, az viszont, hogy minderre egész egyszerűen le-rendőrbácsizott, az jobban kiverte a biztosítékot, mint fél liter abszint éhgyomorra. Az eddig egész barátságodnak mondható képemre azonnal életről lejött arckifejezést vettem fel, és itt haljak meg, még a hideg is végigfutott a hátamon. A szexi őrmesteruramat akarom! Most!
- Még egy "rendőrbácsi", és kajak itt hagylak. - erre pedig bármikor, bármelyik pillanatban képes lettem volna - Azt' az már lehet, mélyebben hatna a kezdődő depidre, mint a könyved halála.
Az már tényleg kevésbé zavart, hogy megindult belőle a szófos-tenger, amíg nem a személyes monyóimat piszkálta hiúsági kérdésekben, mondhatta. Legalább tényleg úgy tűnt, hogy gyorsabban telik így az idő, mintha az Idle Mafiában építgettem volna a már csak így létező bűnözői karrieremet. És ezzel párhuzamosan csajozós "live tamagochi" is járt mellé, legalább is így eddigi dolgaiból, meg a puszidobálózásából kiindulva. Azért ahhoz nekem ennél mindig is több kellett, hogy legalább a fejemet felemeljem bármiért is, de hát, nyilván nem pusholtam, mert minek. Ráadásul ő mg mindig baromi jól szórakozott, és volt egy olyan érzésem, hogy mindkettőnknek addig jó, amíg ez így marad. Nem sok kedvem volt épp jelenetet rendezni, de aki csak egy kicsit is ismer, az tudja, hogyha arra kerül a sor, dögöljek meg, megteszem. Bár úgy tűnt, hogy tudunk egy kicsit legalább számomra is pillanatnyilag érdekes dolgokról beszélni, ahogy megemítette Brunót, én pedig azon tűnődtem, hogy vajon milyen ajánlattal csábította fel ide az istenek segglyukába Dorát, mert azt nem hiszem, hogy akkora májer, hogy a bányában is lennének nála gyakornokok a sorozatgyártott, karrierista kis droidok. De csalódnom kellett, sajna, nem a pénzről szólt.
- Pénzt, új iPhone-t, Karib körutat, Gucci táskát, Bentleyt, mit tud én... Nem minden a pénzről szól - röhögtem el magam horkanva, sorolva a lehetséges opciókat, szívesen - Jogdíj nem kell, ha ellőnél bármit, ne fossál.
Extrém jó fej vagyok, hogy engedem használni az ötleteimet. De ahogy a dokinak személyesen is megmondtam, leszarom a pénzét. Ezért is a szolgálatait kértem azért cserébe, hogy nem lesz priusza a varosban. És nem, nem a Toyotára gondolok.
Akkor viszont már nem tudtam ennyire előzékeny lenni, amikor a jóég tudja, hányadszorra uramozott le, és magázott tovább. Mondjuk piros pont, hogy csak egyszer kellett odamorrannom, hogy letudjuk a dolgot, és mg csak poénból sem húzta tovább az idegeimet vele. Nahát. Lehet, a korábbi fenyegtésem mégis csak betalált.
- Eddig se' haragudtam, csak zavart. - nyugtattam meg, még mielőtt harmadjára is elnézést kér, esetleg még térdre is veti magát - Jól, hát, és még nem is láttál bőrdzsekiben.
Pofátlanul vigyorogtam bele a sörömbe, és nem mintha különösebben szükségem lett volna rá, azért ilyenkor egy kicsit mindig átéreztem, hogy Dakota miért imádja ezt az egészet, néha még annyira is, hogy kamerázzon, mint valami kis retardált. A valódi koromat ezzel szemben nem firtattam, igazából hirtelen arra sem emlékeztem, hogy az új jogsimba milyen születési év van bírva. Szódával az a negyven is elmegy.
Ahogy Bruno is almának. Azért nyilvánvaló volt, hogy neki is leesett egy ponton a dolog, ha nem teljesen kakukk a csaj. Igazából nem tűnt kifejezetten annak, az összes eddigi faszságát képes voltam a piára fogni, azt' jóvanazúgy.
- Meglepett volna, ha nem jut eszedbe. - tettem hozzá - Hallod, nem a piacon vagy, hanem egy kocsmában, mégis honnan az istenből szereznél almát?
Tudom, hülye kérdés, de legalább hülye feltevésre. Azért röhögtem, mert mint mondtam, a maga módján szórakoztatott a hülyesége, de azért nekem is voltak határaim. De ha már ennyire gátlástalanul csiripelt, akkor én meg voltam ennyire genny, hogy páros lábbal kérdeztem bele abba, hogy Bruno vajon levarrta-e már vagy sem. Nem igazán lepődtem meg a válaszon. Mondjuk, magamból kiindulva talán jobb lett volna, ha lerendezi egy klasszik igen/nem válasszal, mert hát:
- Jézusom, oké-oké, jól van, rendben! - emeltem fel mindkét kezem az arcába tolva, az arcom hirtelen fintorba váltott mert baszki már - Ismerem a fazon, jó? Kurvára nem érdekel, és nem azt kérdeztem, mennyire odaadó, hogy mi a kedvenc póza, hogyan nyögdös meg hogy nagyobb-e a bréje, mint az enyém! - egyrészt tényleg leszarom, másrészt a bro-code - Úristen. - kortyoltam egy nagyot, megráztam magam, mintha ezzel a szavait és a gondolatokat is le tudnám rázni magamból - Nem mondom, dehogy mondom, többet gondolni sem akarok rá.
És ez így is volt. Nem az, nekem a szex tényleg nem tabu, sosem volt az, nem jöttem tőle zavarba, de amikor nem rólam volt szó, kurvára rosszul voltam ezektől a részletekről. Ráadásul még csak nem is random pornó volt olyan arcokkal, akiket akkor látok először. Ez volt az egyetlen bajom. A következő kérdései legalább már az általam elviselt, általános jelleggel jöttek, szóval... Azon már nem akadtam ki. Legalább is nem így. Mert gyakorlatilag az egész kocsmát betöltő röhögés szakadt ki belőlem, de olyan, hogy még a könnyem is kicsordult.
- Hát, ez jó volt. - csóváltam meg a fejem még mindig rötyögve, mrt hirtelen annyi minden futott át az agyamon, hogy azt se tudtam, hol kezdjem - És azt mégis miből gondolod, hogy nem voltam még fiatalabb lánnyal? - emberek közül egyébként is csak az ő-fél, max 25-ös kategória jöhetett szóba annak idején - Ne sérts meg, már majdnem barátok lettünk. - meg a lófaszt - A fiúkat meg se említsd. - tettem hozzá zárójelben, aztán felé néztem, és bevetve a "felnőtt" kártyát, félmosollyal megint elkezdtem kioktatni - Nem vagyok Senor Bruno, nekem nincs türelmem tanárbácsit játszani, sose volt. - apró mozdulattal megcsóváltam a fejem, aztán rekedtem felsóhajtottam, mintegy beadva a derekam, mert ahogy mondtam, ennél én sokkal türelmetlenebb vagyok, ráadásul, sokkal filtermentesebb is, aztán egy árnyalattal közelebb hajoltam hozzá - Akarsz valamit, Dora? Hm? Mert ha igen, akkor ki vele, nem érek rá egész este.
Egy kicsit kivártam, aztán amint megszólalt volna, már ahogy vette a levegőt, mozdultam és szinte belé fojtva a szót, felültem rendesen a pult felé fordulva. A balommal kiittam a maradék sört a korsóból, a jobbomat az arca elé emeltem, mert hát, még nem fejeztem be.
- De, spoiler alert, úgyis nemet mondok, de ez nem a te hibád, emiatt ne szomorkodj. Szexi vagy meg minden.
Már előre vigyorogtam, és vártam, hogy erre mit lép. Elkezd elhordani mindennek? Szappanoperás nagyjelenet lesz? Megvádol azzal, hogy mekkoraparaszt vagyok, és Ő csak kedves akart lenni? Ugyan már. Én sem vagyok teljesen hülye, ezen a terepen legalább is biztosan nem.

Őszintén, tisztán és mondhatjuk azt is, hogy csilingelően nevettem fel Henry szavaira. Ha egy könyvben lennénk, akkor remélem így írná a szerző is, hogy Theodora csilingelően nevetett, akár a karácsonyfán lévő apró harangok. Te jó isten Dora.
-Pedig tényleg nem rosszból mondom, szerintem a rendőrbácsi aranyos szó. De őszinte leszek, nem az aranyos, ami először eszembe jut, ha ránézek az arcodra. Inkább a szexi jelző, mint a cuki -kuncogtam. Nekem már úgyis mindegy, hadd higgyen, amit akar rólam. Jó, nyilván nem a flörtölés volt a célom, csak viccesnek hittem magam. Valószínűleg úgysem fogok emlékezni arra holnap, hogy mennyi hülyeséget hordtam össze, úgyhogy megvontam a vállam és belekortyoltam a boromba. Egy pohár, kettő sok… De legalább sikerült végre megszabadulnom a gátlásaimtól, ami normális esetben csak egy többéves barátságban sikerült volna. Viszont az alkoholtól megeredt a nyelvem és Henry volt olyan jó társaság, hogy csak tovább akartam nevetni vele. És tovább bolondozni, puszikat dobálni és élvezni az életet. Mert erről szólnak a húszas éveink, nem? Meg egy csomó más dologról, de jelenleg csak az izgatta a fantáziám. Meg az előttem heverő vörösbor.
-Kellemesen hangzik ez a sok márka és tetszene is, de az a helyzet, hogy jobban szeretek túrkálókban vásárolni, mint ezekben a „high-end” boltokban. Nem csak azért, mert környezetbarátabbak, de sokkal olcsóbbak is, így tudok hódolni a hobbimnak és még jól is nézek ki -erre varrj gombot rendőrbácsi. Ismét keresztbe tettem a lábaim, egyszerűen képtelen voltam egyhelyben megmaradni. -Viszont, ezentúl, ha találok egy jó bőrdzsekit, akkor rád fogok gondolni Henry. Sőt, ha a képzeletemben jól is áll neked, megveszem és postázom a rendőrségre.
A kezeimre néztem és igyekeztem komolynak kinézni, de ennyi pohár és ennyi hülyeség után már a látszatát se tudtam megőrizni annak, hogy „szigorú” fejem maradjon. Menthetetlenül leittam magam és még mindig nem akartam abbahagyni. Mert akkor elmegy Henry, nem marad itt velem és megint marad a magány. Azt pedig mindennél jobban el akartam kerülni.
-Te vagy a hely rendőrbácsi, azt gondoltam, hogy mindenre tudsz megoldást nyújtani. Az almákra is, bár őszinte leszek, nem is tudtam, hogy van itt piac. Te, szerinted a pultosnak van almája? -néztem rá csillogó szemekkel. Lehet, hogy az emberi butaságnak vannak határai, de Dora butaságainak sosem volt és sosem lesz. Éppen ezért is adtam elő a kis történetemet Señor Bruno-ról. Mert már nem gondolkoztam racionálisa, ezt felismertem, viszont azt nem, hogy mennyit beszélek. Valószínűleg sokat.
-Nincs viszonyítási alapom a méretekhez Henry, fogalmazhatok úgy is, hogy egy fecske nem csinál nyarat. És mivel még nem ismerlek annyira, nem is érdekel egyelőre a mérete -kuncogtam. Kuncogok és nevetek itt egész este. Bár nem mintha köze lenne hozzá, hogy hány paliét láttam már, de azért az vicces, hogy képernyőn többet, mint a való életben. Így jár az, aki nem az egyéjszakás kalandokról híres. Talán ezért is jutott eszembe az, hogy ő volt-e már másokkal. Fiatalabbakkal. Na, szóval csak a szokásos, gondolkodás nélküli beszéd. Viszont a nevetésétől még jobb kedvem lett, ha ez már egyáltalán lehetséges.
-Tippeltem Henry, tippeltem. Tudtommal az ilyesfajta szerencsejáték nem illegális. Ezért még nem kell lecsuknod engem. Remélem. De majdnem barátok? -nyújtottam felé a kisujjam -abban benne lennék. És örülök, hogy nem vagy olyan, mint Señor Bruno, pont az a jó, hogy egyedi vagy.
Az ajkamba haraptam, ki tudja hanyadjára, majd felé fordultam, hogy válaszoljak a kérdésére. De a fene a pofáját, elfordult. Pedig még bele sem kezdtem abba, ami hirtelen eszembe jutott. Olyan volt, mint amikor a mesefilmekben felcsillan egy villanykörte a karakter feje felett. Csak a való életben nem történik ilyen. Bár ki tudja, nem láttam magam a tükrök hiánya miatt. Talán beszélek majd a hely tulajdonosával, hogy szereljen fel párat.
-Biztos tudok olyat mondani, amire igent mondasz. És köszönöm az újabb bókot, egészen kedvesnek tűnsz ezektől Henry -letettem a táskámat a pultra és felálltam. Mert szándékomban állt véghez vinni azt, amit a fejembe vettem. Spanyol vagyok, makacs és jó a csípőmozgásom. Most őszintén, ezen ki lepődik még meg? Maximum azok, akik még nem láttak pár filmet, amiben ez a sztereotípia tényleg szerepel. Henry felé fordultam és kinyújtottam felé a kezem. -Mit szólna egy tánchoz Señor Henry? Semmi érzelem, semmi stressz, csak két barátféle kiereszti a gőzt. Tangózni tudsz? Vagy esetleg keringőzni szeretnél? De bármi másban is benne vagyok -néztem fel rá várakozóan. Mert táncolni akartam. És ennyi. Tényleg csak ennyi.

Én tényleg nem tudom, mi van ezekkel a mai nő-kezdeményekkel, de ez a cukiskodás tényleg kiakaszt. Ebben az évben kaptam már eleget mástól, más fronton. Régen bezzeg az ölembe ülve a fegyveremet dicsérték, meg a tényt, hogy körözött bűnöző vagyok, de így 2000 utántól minden: aranyos, meg cuki. Én nem. Ezt továbbra is úgy utasítottam el, mint akkor, amikor emiatt legutóbb egy satufék miatt majdnem borultam a kocsival.
- Tényleg nem vagyok cuki. - nyomatékosítottam, hogy még csak meg se forduljon a fejében - És aranyos sem, szóval ezt a bácsizást engedjük el.
A "szexi" is inkább a prosztó és minden kreativitást nélkülöző jelző volt, de ettől legalább sokkal jobban a helyemen éreztem magam, és jobban el tudtam viselni, mint azt, hogy aranyos vagy cuki lehetnék akárki szerint. Tényleg nagyon igyekeztem csak a szóáradatával menni anélkül, hogy bármit magamra vennék az egyértelmű dolgokon kívül, és hagytam, hadd jöjjön ki belőle, amit a bor köpet ki belőle. Hülye még, fiatal, és talán még Bruno is a Sugar Daddyje, még úgy is, hogy nem tud róla vagy azokról az opciókról, amik ezzel neki kedvezhetnek. De jöttem én, a köpeny nélküli szuperhős, és a kezébe adtam mindent, amit esetleg eddig nem tudott vagy amire nem gondolt.
- Turkálóban... - hát pff, és vetettem egy pillantást az épp rajta lévő göncre - Bocs, de nem az én stílusom más levetett ruháit magamra aggatni. - én sem csak high-end vásároltam, de baszki, én ÉN vagyok, és nem valaki akciós másolata, persze környezettudatos sem vagyok épp, szóval, ki nem szarja le, amíg minden csak az enyém, ami az enyém - Attól mentsen meg a jóisten! - riadtam meg kissé a kabátos ötletén - Kösz, de már van elég, ráadásul nem hiányzik, hogy bárhogy is keress a rendőrségen. Oké, tudom, hogy tudod, hogy ott megtalálsz, ha nagyon akarsz, de... Ne akarj.
Ja, hát ez volt ez egyik dolog, amiért szar dolog volt rendőrnek lenni: mindenki tudja fixre, hogy hol találhat meg. Én pedig igazán sosem szerettem, ha bárki csak úgy megtalál, és ez is egy ilyen helyzet volt. Arra pedig végképp semmi szükségem sem volt, hogy még kabátokat is küldözgessen a nevemre. Bár, talán a vezetéknevemet nem tudta leolvasni a kabátomról, és tuti, hogy van más Henry is az őrsön, szóval... Még tudtam reménykedni.
- Már hogy ne lenne piac? - kérdeztem vissza, mert hát, azért oké, Alaszka az Alaszka, de mégsem egy kibaszott barlang - Nincs, csak lime-ja a tequilához, engedd el.
Legyintettem a nagy lelkesedésből eredő ötletére, mielőtt még tényleg nekiállhatna Darlene-t is fárasztani a dolgaival. Lassan közeledtek a lassan gyűlő, teltházas órák, gyanítom, a nősténynek a világon semmi szüksége nem volt még arra is, hogy almát hozassanak vele.
Ahogy nekem sem volt szükségem arra, hogy ezek után az amúgy casual kérdésemre olyan választ kapjak, ami jóval túlment a határaimon. Nem, tényleg nem akartam ilyen részletesen tudni, hogy Bruno mit és hogyan, semmit sem. Ezt pedig nyilván Dorával is közöltem. Az mondjuk meglepett, hogy egy fecske nem csinál nyarat - hát csak nem? Csak NEM? Akkor mégsem egy fiatal picsa, csak egy wanna-be fiatal picsa, ha ennyire nem tud összehasonlítani semmit. Baszki, van egyáltalán huszonegy? Gondolom... Remélem... Ha már előttem is ki lett szolgálva.
- Ja, nyilván nem.
Bár, ezek után képes lennék elhinni, hogy alkalom adtán csak könyörületből elégednék meg kevesebbel egy menetnél, mert hát, nehogy már a végén még megsérüljön, vagy mit tudom én. Annyit nem érne az egész egyébként sem. Azt viszont nehezemre esett elhinni, hogy tényleg ennyire érdektelen, főleg azok után, hogy szóba hozta azt, hogy gondolkodtam-e már azon, hogy milyen lehet fiatalabbal együtt lenni. Hát, ezen már nem bírtam nem röhögni, mert hát... Én még akkor is fiatalabbal vagyok együtt, ha a fogadó fél éppen egy jól karban tartott milf. Bár, ez nem fordult elő túl sokszor, aki pedig idősebb volt nálam, hát, nos... Az farkasként minden mással fényévekkel rávert bármelyik huszonéves staminájára, na.
- Mondtam, hogy nem vagyok szolgálatban,  baszki! - tettem hozzá még mindig nevetős hangulatban, hogy esetleg lecsuknám a tippjei miatt - Meg hat éves sem, szóval, vidd ezt innen...
Még mindig mosolyogva elhessegettem a felém nyújtott kisujját. Nem vagyunk még majdnem barátok sem, ezen pedig egy kis pajzán párbeszéd meg a saját, magaslati fasz odaszólásom sem fog változtatni. A pillanatnak élek, a pillanatba pedig még viccből sem fér bele ilyen irányú elköteleződés. Az afeletti öröme, hogy nem vagyok olyan, mint a Maci nem igazán hatott meg. Sem neki, sem senkinek nem akartam soha megfelelni. Legfeljebb Ő örülhetett annak, hogy végre valami üdítőbbel is találkozott, mint egy vénséges-vén teremtés. Ezt pedig, hagytam, hogy megélje. Főleg azok után, hogy ahogy eddig hozzám viszonyult: az apró, akár tudattalan vagy épp teljesen tudatos, kísérletező, tapogatózó gesztusai árnyékában. De azért a végre volt egy pont, ahol meguntam, és mintegy utolsó kapaszkodóként elé löktem azt, hogy akkor ne csak felesleges körökben utazzon: ha akar valamit, mondja ki. Néhány, egészen közelinek ható pillanatra még azt az illúziót is megadtam neki, hogy csak kérnie kell. Közelebb helyezkedtem hozzá, le sem vettem a tekintetem a csillogó szemeiről... És mindezt azért, hogy a talán elsőre megszülető válaszát hirtelen és minden bűntudat nélkül fojtsam belé még azelőtt, hogy kimondhatta volna. Persze, erre is volt egy furfangosnak szánt válasza, én pedig csak felnevettem rá. Igen. Én is biztos vagyok abban, hogy tudna olyat mondani, amire igent mondanák. Mondjuk még egy kör sörre-borra. Vagy arra, hogy  köszönjünk el, mert meguntuk éppen egymás, igazából sehova-sem-tartó társaságát. Arra sem mondtam volna nemet, ha hozzám vág ezer dollárt csak úgy, mert miért ne alapon. De egészen mást forgatott a fejében, én pedig csak felvont szemöldökkel figyeltem, hogy mi lesz abból, ahogy a pultra tette a táskáját, majd felkelt. Aztán... Táncba hívott. Ó, hogy a Guta üssön meg!
- Ez lenne az, amire szerinted biztosan igent mondok? - vetettem felé nevetve, végig nézve a várakozó alakján - Nem szoktam táncolni. De érezd otthon magad, a színpad a tied.
Nos, ez így mostanában mérve nem igaz. Mert táncoltam, csak faszul lötyögve random, meg ereszd-el-a-hajamat stílusban, totál szétesve bárokban, koncerteken. De se tangózni, se keringőzni nem tudok, és nem is ma fogom elkezdeni. Vele ellentétben én "csak" egy fehér latino vagyok, aki azért beszél spanyolul és tud egyet s mást, mert Új-Mexikóban nőttem fel... Jobbára mexikói családok óvása alatt, amíg még meg tudtak óvni bármitől is. A vérrel járó "bugi" nem volt bennem úgy, ahogyan azt Dora elképzelte.
A pulthoz visszafordulva ránéztem a telefonomra: még mindig semmi. És ha Dora elvolt magával, hát, kikértem egy újabb korsóval, de ha ez is lemegy, mielőtt életjelet kapnék, akkor inkább hazamászom PlayStationözni. Már csak azért is, mert nem állt kimondott szándékomban túl sokáig túl járhatatlan utak felé terelni Dorát sem.

Oké, azt nem vagyok hajlandó beismerni, hogy problémaim vannak az alkohollal. Egyszerűen kész és nem. 22 évesen nem mondhatom ki, hogy alkoholista vagyok, legalábbis Dora ideális világában ez egyszerűen nem létezik. No, no és no. Azt viszont hajlandó leszek elismerni, hogy az alkohol csupa hülyeséget hoz ki belőlem. Hisz a rendőrbácsi is észrevehette már, úgyhogy neki beismerném minden cécó nélkül, hogy igen, Dora nem tudja kontroll alatt tartani azt a csinos kis száját, ha két pohárnál többet iszik.És nekem fogalmam sem volt már nemhogy a napokról, de arról sem, hogy hányadik alkalommal fogtam a kezembe a kecses üvegpoharat, elfogyasztva a teljes tartalmát.
Talán, de csak talán ez volt az oka annak, hogy egész este dőltek belőlem a szavak és mindenre hevesebben reagáltam, mint kellett volna.
-Igenis közlöm veled Henry, -böktem az ujjammal a mellkasára -hogy a legtöbb ruha még címkés volt, amikor megvettem, szóval nem, nem mások levetett gönceit hordom. Bár ez szerintem azért egyértelmű volt, de javíts ki, ha tévedek. Viszont az ajánlatom továbbra is él, csak kell találnom itt is egy ruhaboltot, ami nehéz lesz, de majd megoldom. Mint mindent. -Igyekeztem durcásan felhúzni a szemöldököm, de minő meglepetés, ezen is csak nevetni támadt kedvem. Minden olyan színesnek, csillogónak és vidámnak tűnt. Legfőbbképpen én. Hehe.
A logikus gondolkozás már elhagyott engem, úgy képzeltem el, hogy felkapta a kis pöttyös batyuját és elindult a hegyek felé. Nem tudom, hogy miért éppen ez a kombináció jutott eszembe, időtlen idők óta nem olvastam olyan gyerekkönyvet, amiben ez szerepelt. Azt hiszem, egyhamar nem fog hozzám visszatérni, és emiatt egy cseppet sem tudtam hibáztatni. Szerintem az lehetett az indulási pontja, amikor almáért kezdtem el hisztizni. Lehet azt hitte, hogy a kirándulás jobb, mint öngyilkosságot elkövetni. Ki hallott már olyanról, hogy a logikája inkább meghalt, minthogy elviselje a gazdáját? Na ugye.
Mondjuk lehet, hogy a szimpla józan eszem is vele tartott, megfogták egymás kezét és egyszerűen leléptek. Basszus, lehet, hogy egy párt alkottak, ez eddig eszembe se jutott. Vagy talán mégis az alkohol tehet róla? Nem, az túl egyszerű válasznak tűnik. Dora detektív asszony kideríti a színtiszta igazat, hogy mi történt. Megeredt a nyelve Dora-nak, de vajon miért? Na, mit gondoltok gyerekek, mi a helyes válasz? Így vaaan. Te jó isten. Ez már a vég, ha a jól ismert mesekaraktert utánzom a fejemben. Lehet tényleg megbolondultam.
Viszont ez legalább egy elviselhetőbb válasz lenne arra a kérdésre, hogy mi a fenéért számoltam én be ennek az idegen rendőrbácsinak a szexuális életemről (és annak hiányáról), amikor lehet, hogy ennyire részéletesen nem is volt rá kíváncsi. Mondjuk attól még lehet, hogy felvenném őt arra a bizonyos listára... Oké, feladom, nekem tényleg elmentek otthonról. Ez így már bizonyos. Ilyen gondolatokat is csak a bor szülhet.
Lebiggyesztettem az ajkam a válaszára. -Légy szíves, kérlek rendőrbácsi Henry, légy a barátom ma estére legalább. Olyan jól kijöttünk már eddig. -Hiába nyújtottam neki a kisujjam, rá sem hederített. Ha nem, akkor nem. Akkor majd megmaradok saját magamnak. Vagy valami ilyesmi. Mert másnak úgysem kellenék. Hát ez elképesztően elkeserítő. Idejövök szórakozni és erre inzultálok egy rendőrbácsit ÉS ennek fejében még depresszióba is esek, mert egyedül vagyok.
Ennek semmi értelme nem volt a fejemben, hiszen itt ült velem szemben Henry, de mint említettem már talán, a logikám kirándulni ment a hegyekbe. Remélem küld majd onnan képeslapot. A címemet tudja, én pedig majd egy józanabb pillanatomban megpróbálom visszahívni hozzám. Ha egyáltalán eljön az a pillanat.
Talán ezért tűnt olyan jó ötletnek a tánc, mert hiába volt minden olyan vicces és színes, szerettem volna Henrynek is megmutatni, hogy én milyennek látom a világot. Éppen ezért tettem fel a pultra a táskám és másztam ki mellőle. Lehet esetlen volt, de esküszöm igyekeztem kecsesen kinézni. Mint egy hattyú. Esküszöm.
-Egyénként Henry, megtanítottalak volna, de ha nem, akkor nem -visszahúztam a felé nyújtott kezem és végigsimítottam inkább a hajamon. -Tudok én egyedül is táncolni, a balett például kifejezetten jól megy. De azok is jól mennek, ahol a csípőn van a hangsúly, volt időm gyakorolni ilyeneket. Unalmasak tudnak lenni azok a kollégiumi éjszakák. De azt hiszem, hogy ma kombinálni fogom a balettet és a csípőrázást. – Hihetetlen, hogy mennyi baromság tud kiszökni még mindig a számon.
A zene ütemére figyeltem, nem arra, hogy esetleg hányan néznek engem. Nem számított, csak az, hogy pezsgett az alkohol a véremben, szerintem több alkohol volt bennem, mint vér, így a vér pezsgett az alkoholomban. Biztos furán nézhetett ki, ahogyan piruettet csináltam és riszáltam a csípőm, de jól éreztem magam. Hát akkor meg nem tökmindegy? Helyben kreált koreográfia volt, érdekes mozgásokkal. Hm, következő életemben madár szeretnék lenni és ez lesz a párzási táncom. Jelenleg már az se zavart volna, ha én leszek Alaszka következő tiktok sztárja a táncommal.
Egy pár pillanatig még elszórakoztattam magam, aztán valami beütött. Talán túl heves volt a táncom és túl magas az alkoholszintem. Lehet az is rátett egy lapáttal, hogy ma még étel nem került a szervezetembe. Csak az a ki tudja hány pohár bor. Talán a csapos tudja, de én nem. Ki tudja. De azt tudom, hogy hirtelen történt, elszállt a jókedvem és csak a fájdalom maradt meg. A picsába. Nem így terveztem a dolgot. Éreztem, hogy az arcszínem átcsap egy nem túl egészséges színű fehéres árnyalatba. Basszameg. Muszáj volt megállnom és a rendőrbácsi felé fordultam. Mert hiába, nem akartam csak úgy minden szó nélkül otthagyni a frissen megismert barátfélémet.
-Henry… -nyögve fogtam meg a gyomrom tájékán a ruhámat. -Azt hiszem nem ez volt életem ötlete. Sok hülyeséget elkövettem, de ez volt ma a legnagyobb. Én, lehet jobb, ha hazamegyek -nagyot nyeltem, nem esett jól egyáltalán már semmi. A fények is zavartak és a torkomban keletkező gombóc is. -Azt hiszem, hányni fogok.

.:: you're not alcoholic.... :DDD ::.

- Dehogy javítalak...
Az összes isten meg szellem őrizzen attól, hogy egy ilyen állapotú és-vagy hangulatú nőt én még javítgassak bármiben. És minden további hárpiáskodást hagytam elúszni a semmibe azzal a ténnyel, hogy még azt is megengedtem neki, hogy csöcsön bökjön. Mégsem tapi volt... bár, ebben a felállásban az elég fura lett volna. Felőlem ott vásárolt, ahol akart, az sem érdekelt, hogy mi (nem) néz ki rajta használtnak, én csak közöltem, hogy nekem fontosabb nem turkálózni, és kész.
Aztán, amikor kijelentettem, hogy mi aztán ugyan nem leszünk barátok, mert olyat én nem csinálok, bedobta a nagyszemű-cicafejet, meg a rendőrbácsit megint azzal az indokkal, hogy legalább ma estére legyünk pajtik. Hát... nem. Nekem más dolgom van, épp csak várok arra, hogy a nőstényem földet érjen, az, hogy én bármilyen szempontból is odaígérjem magam egész estére, nem volt opció. Még úgy sem, hogy a maga módján szórakoztatott a helyzet, és tényleg sokkal jobb volt, mint a telefonomon játszani éppen.
- Hagyjál már ezzel... - erősítettem meg megint, hogy bármennyire kecses, nem vagyok vevő a kisujjára - A legtöbb, amit ajánlani tudok, az az, hogy hiába rendőrbácsiztál le megint, mégsem hagylak itt a faszba.
Mert hát, megmondtam, hogy ez lesz a vége, ha nem engedi el a témát, én pedig mégis maradtam. Csak a kisujja nem kellett. Meg az időkorlátos barátsága sem. Senkim sem volt, ember is volt, és így, hogy igazából a pöcök sem feszült be a látványára, még csak tettetni sem próbáltam, hogy különösebben érdekel azon kívül, amivel eddig segített könnyebbé tenni a várakozásomat. Ő azért megpróbált bedobni fűt-fát-virágot a táncos dolgaival kapcsolatban, de fogalma sem volt, hogy ezzel mennyire mellé lőtt. Nem azzal volt a baj, hogy nem tudok táncolni "normális" keretek közt, és emiatt esetleg szarul éreztem magam. Én nem táncolok. Nekem szoktak táncolni, ja, azt tudtam értékelni, főleg olyankor, ha egy-egy elkapatottabb estén még fizetni is hajlandó voltam ilyesmiért, de... Egyrészt, most nem ez volt a helyzet, másrészt azt hiszem, hogy azokat az időket már nem sírom vissza.
- Cuki vagy, de én tényleg nem táncolok, és nem is akarok. - ennek tényleg nem volt hozzá köze, a további mondandójára meg csak röviden felnevettem - Adjál neki, ez a huszonegyedik század, mindenki azt csinál, amit akar! - ugye? - Csak ne bassz pofán senkit a csípőrázós baletteddel.
Azzal vissza is fordultam a pult felé, és az újabb sörömet élvezve vettem éppen nem tudomást arról, hogy Dora hogyan vegyíti a balettet a latinos csípőrázásával. Abban mondjuk teljesen biztos vagyok, hogy megvolt a maga közönsége. Talán esetleges, álló pöckös érdeklődői is, de hát... Nagy lány már, elmúlt huszonegy, majd megoldja. Amíg nem lesz gyilkossági helyszín a terepből, nekem nem sok közöm van hozzá - bár, az talán hathatott még így az este hajnalán, hogy egy egyenruhás fazon is ült a pultnál. Mit tudom én.
Ha figyeltem volna rá, talán még a közelgő baj kopogtatása előtt megérezhettem volna, hogy valami borulni fog. De nem figyeltem, így a közelgő baj az én nyakamba borult, amint megint a nevemet halottam, és az érzékeimet is bevetve pillanatok alatt fogtam fel, hogy hát... gebasz van. Hátra-felé fordulva fogtam fel a szenvedő látványát. Is. Reflexből nyúltam a lassan megboruló teste felé, és igyekeztem a derekánál megtámasztani.
- Héj-héj-héj, mi van? - kérdeztem azonnal, mire közölte, hogy haza kéne menjen és hogy szerinte hányni fog - Bazmeg, Dora, ha le mersz hányni, esküszöm, visszatömöm beléd, nagy levegő, higgadj le!
Komolyan, tényleg az hiányzott nekem, hogy még az eddigiek után le is okádjon, hát, nem. Baszki, még jó, hogy kocsmában voltunk és nem bulihelyen, ahol elsüthették volna az I Need A Hero dubstep változatát, mert igazából már csak az hiányzott a hangulatból, ahogy próbáltam legalább csak talpon tartani csóri csajt. Faszom.
- Jól van, mész haza mindjárt, ne fossál.
Legalább ő ne, mert nekem kábé fogalmam nem volt róla, hogy akkor most mit és merre. Darlene vagy Hannah felé pillantva pislogtam igazából tökre tanácstalanul, hogy akkor most ezzel mégis mi a faszt kezdjek itt nagy hirtelen. Ő biztos tapasztaltabbak, esetleg...
- Ha lenne taxis haver talonban valakinek, elintézek egy parkolási bírságot. Ja, és csajok, lelkes önkéntes bevinni a sloziba meghánytatni?
Aztán, ha végül mégsem kellett, akkor csak az esetleges összeeséstől tartva feltúrtam a táskáját, hogy találjak bármi nyomot az iratai közt, arra vonatkozóan, hogy mégis hol és merre lakhat ez a nőszemély.
- Nem gáz Henry, fizetetlen túlóra, kontrollálatlan alkszekkel, akik akár még le is hányhatnak... hogy baszódna meg az egész... - motyogtam magamnak, még mindig a táskában kutatva a címe nyomai után, és tartva, hogy azért mégse mentőt keljen hívni taxi helyett - Élsz még, vagy mi van?! Dora?? - ha kellett, egy kicsit ráztam is rajta - Most akkor hazamész vagy a detoxba? Hallod, nekem fasz mindegy, csak legalább nyögjél vagy nem tudom.
Ha ezt otthon elmesélem... Napokig közröhej tárgya leszek. De szarni rá, ennél volt már sokkal rosszabb is. Csak most épp az a helyzet, hogy túlságosan szem előtt voltunk eddig, és ha most hagynám mondjuk a saját hányásában megfulladni, hát... Mindenki tudná, hogy én voltam. Prioritások, ugyebár.


//OOC beszéltek alapján vittem tovább, mert hogy nem fogsz hányni //

Bár valóban mindent megtennék a borért, kérdés, hogy a bor jót tett-e nekem. Eleinte biztosan, mert harsány voltam, vidám és még okosnak is éreztem magam tőle. Oké, az is igaz viszont, hogy előhozta belőlem a kötekedős énem, de ez lehetett Henry személyisége miatt is. Mégsem foghatok mindent a vörösborra, még a végén megsértődik és lelép, ahogyan én is tettem. Mármint az egyetemről leléptem ebbe a városba. Igen, a lényeg, hogy még tudok gondolkozni. Esküszöm. Na jó, próbálok úgy tenni, mint aki használja is az agyát, nem csak úgy a semmibe beszél bele. De kit akarok én átverni még? Magamat úgysem tudom megvezetni, sosem ment.
Ha már a barátságomat nem is, de a bőrkabátos ajánlatomat elfogadta. Csak emlékezzek is erre később, hogyha vásárolgatni megyek. Fel kéne írnom ezt a telefonomba, de szórakoztatóbb Henry-t csesztetni, mint elővenni a telefont. Azt sem tudom már, hogy hova raktam a mama-val folytatott beszélgetés után. Remélhetőleg a  táskámba dobtam és nem hagytam el, nincs kedvem újat venni. Azt se tudom, hogy merre lehetne.
-Tudod Henry, játszod itt a kemény fiút, de ez már a harmadik alkalom, hogy bókoltál nekem. Ez megmelengeti a lelkem. Tényleg cuki vagyok – kuncogtam. -És igenis, vigyázok mindenkire, aki a közelembe kerül!
Mielőtt nekiálltam volna tényleg táncolni, szalutáltam neki egyet. Most őszintén, ennél bolondabbnak már nem gondolhat a rendőrbácsi, akkor meg már nem mindegy? Így csak a zenére koncentráltam, nem az esetleges közönségemre, hát valamikor nekem is jól kell éreznem magam, nem? Mondjuk az tény és való, hogy jobb lett volna, ha van kihez hozzányomnom a testem, aki velem együtt mozog és aki a derekamra simítja a kezét, miközben próbálok nem elpirulni. Legutóbb három hónapja voltam olyan partiban, ahol ez történt, tovább nem fűztem a szálakat, nem lett volna értelme. Túl részeg volt a srác és nem akartam mellette ébredni. Erről is a romantikus könyvek tehetnek, ott minden sokkal szebb. És Henry rendőrbácsi amúgy sem tűnt olyan személynek, akivel táncolhattam volna így. Esetleg érzelmek nélkül és nem ennyire hevesen, de ha nem hajlandó táncolni, akkor az az ő baja.
Az meg az én bajom volt, hogy felfordult a gyomrom. Most tényleg, miért mindig velem történnek ilyen dolgok? A filmekben szinte soha nincs ilyen, bezzeg a való életben tuti, hogy én vagyok az a szerencsétlen, akivel minden szar megtörténik. Jelen esetben a hányinger, ami egy szempillantás alatt, szinte átmenet nélkül tört rám, hogy hirtelen azt sem tudtam, merre van az előre, nemhogy más értelmes gondolatom lett volna. Bár az az est folyamán szerintem egyszer sem volt.
-Henry… Borzasztóan szarul vagyok -Igyekeztem az utasítása szerint nagy levegőt venni, de ettől még nem lett sokkal jobb a helyzet. -Eszem ágában sincs lehányni téged, jobban örülnék, ha bent maradna. Én azt hiszem előbb leülök.
Nem akartam visszamászni a magas bárszékre, komolyan, ki élvezi azt, hogy magassarkúban sem lehet rá kecsesen felülni? Így inkább levágtam magam a padlóra, oda, ahol pár pillanattal korábban még akkora élvezettel táncoltam. Megpróbáltam nem a hányingerre és a gombócra koncentrálni. Mély levegő Dora, mély levegő. Felhúztam a térdeimet és átöleltem a kezeimmel őket. Semmi baj nem lesz. Halkan dúdolni kezdtem az egyik kedvenc dalomat és a fejemet ráhajtottam az alkaromra. Minden oké lesz. „So I must leave, I’ll have to go to Las Vegas or Monaco.” Minden oké Dora. „And win a fortune in a game.” Nem kell aggódni.
Szinte meg sem hallottam Henry szavait, arról ne is beszéljünk, hogy a táskámban kutatott. Most őszintén, mit vártam? Új vagyok itt, senki sem ismer, én is csak két embert, mégis mit csináljak én egyedül? Ezek után már csak abban reménykedtem, hogy a rendőrbácsi tudja, hogy hol lakok, végül is az ő dolga ilyeneket kideríteni, nem? Másnem megtalálja az irataimat a táskám alján. Valahogy azonosítani is kell a hullámat… Emlékeim szerint benne volt minden fontos, a jogsim, a lakcímkártyám és még ki tudja mi. Abban a pillanatban baromira nem tudott érdekelni, akármilyen fontosnak is tűnt.
-Élek rendőrbácsi, ne aggódj -kissé kábán néztem fel rá. Zavart az a sok fény, olyan kellemes volt az alkaromon pihenni egy kicsit. Ott akartam maradni, de lehet, hogy jobb lett volna nekem otthon. Akkor legalább magamhoz ölelhetem a plüssállatom és nem egyedül szenvedek.
Megpróbáltam felállni, kicsit szédültem, de igyekeztem talpon maradni és az ajtó felé böktem. -Taxi, taxizni akarok. Haza akarok menni rendőrbácsi, nem a kórházba. Ott hideg van -kiléptem az ajtón és nagyot szívtam a friss levegőbe. Cseppet sem zavart, hogy konkrétan libabőrős lettem az időjárástól, a fene se gondolta, hogy itt ilyen hidegek az éjszakák. Henry felé fordultam és próbáltam a szemébe nézni. Amíg mellettem ült, fel sem tűnt, hogy ilyen magas. Mondjuk mellettem mindenki az.
-Sajnálom Henry, hogy így alakult a közös esténk. Lehetett volna kellemesebb vége is, ahol nem így kell elköszönnünk egymástól, de az már túl tökéletes lett volna. Mindenesetre köszönöm a mai estét, igazán remekül éreztem magam a táncig, tiszteletbeli barátommá fogadlak -akkor is, ha ő nem akarja, mégiscsak ő volt az, aki megnevettetett ma este. -Azt hiszem leülök egy kicsikét, amíg megjön az a taxi.
A padka széle pont kényelmesnek tűnt, és a friss levegő picit segített is. Tényleg jobb is lehetett volna ez az este. Talán ennem kellett volna valamit és akkor nem történik meg ez. Istenem, utoljára elsőévesként voltam ennyire kész, amikor bulit tartottunk a kollégium alagsorában. És vajon ezek után mit fog gondolni rólam a kedves rendőrbácsim? Megráztam a fejem. Mit számít már? Valószínűleg elkönyvelt elmebajosnak és a következő postával várhatom a beutalómat az elmegyógyba.
Még egyszer felnéztem Henryre és halványan elmosolyodtam. Azért elég jól szórakoztam ma este.