.:: i'll say what i want, yeah, i don't care ::.

Teljesen kulturálatlanul, szinte röfögve röhögtem fel a hozzám intézett, egyébként valszeg kedvesnek szánt szavaira. Ó, igen. Tudom, hogy a Netflix meg egész Hollywood elbaszta mára "kemény fiú" jelentését, és csak az lehet a helyi "basszájba", aki kivétel nélkül mindenkinek neki megy, meg elküldi őket a picsába, ez azért nem így működik. Jó, ezt nyilván nem egy hozzá hasonló korú lányon fogom számon kérni, de akkor is. Még ha csalódik is, nem én vagyok a kemény külső mögé rejtőző cukifiú, akkor sem, ha azt gondolja, hogy így van. Pusztán arra alapozva, hogy mondtam, amit. Ó, hát mondani én nagyon sok mindent tudtam mindig is, az már más kérdés, hogy a tónusomból kinek mi ment át.
- Bókolt neked a rosseb! - azt már nem kommentáltam, hogy szerinte mit játszok, meg mit nem - Szemem van, hülye nem vagyok, és pont leszarom, mit gondolsz rólam. - fiatal, szép, kívánatos, oké, minek tagadtam volna, a cuki jelző meg egyértelmű fricska volt - Az meg, hogy cuki vagy, hát... gratulálok. - nem firtattam tovább, szerintem ebben az állapotában felesleges is lett volna, hogy számomra ez mit jelent, inkább csak próbáltam elhessegetni - Na, eredj, aztán ésszel, ha még van... valahol.
Az utolsó szót már a korsó szájába morogtam, szinte csóknak  is beillő romantikával, és ezzel úgy is döntöttem, hogy akkor leveszem róla a kezemet, és talán lesz majd valaki más, aki felkarolja a performansz közben, de... Nem lett így. Rosszul lett a kicsi szívem (minek iszik, aki nem  bírja, de komolyan), és akkor is az én nevemet nyögte, amikor látszólag készen állt volna nyakon hányni. Hát, nyilván szívbajt kaptam, főleg, hogy először azt sem tudtam, hogy vajon most épp mástól kellene megvédeni, vagy saját magától. Bárcsak mástól kellett volna.
Tényleg beszartam, mert hát, itt vagyunk a pultnál, rajtunk a világ segglyukának a szeme. Még az is megfordult a fejemben, hogy valaki azzal is megvádolhatna, hogy valamit kevertem az italába, de ha ilyesmi is történt, az garantáltan nem én voltam. Remélem, Sumi, hogy tele van kamerázva a csehó....
- Jól van, nem para, nagy levegő, ki-be, tudod, ahogy szoktad, csak... hatékonyabban.
Hagytam, hogy a segítségemmel leboruljon a pult elé - per alá, és a térdeit ölelgesse, amíg én megpróbálok a magam módján hasznos is lenni. Kamu riadó volt, meghánytatni senkinek sem kellett végül, aminek igazából nagyon örültem, és némi kutakodás után megtaláltam a jogosítványát. Hála a... nem tudom, csak hála, bassza meg. Még jó, hogy melóból jöttem, szóval be tudtam rádión szólni, hogy kéne cím a jogsija alapján a csajhoz itt a városban. Hánytatás helyett tollat és fecnit kértem a pultban lévőktől, és leírtam a címet, a vonal másik felén lévőnek puszival köszöntem meg, meg azzal, hogy holnap vendégem egy kávéra, még úgy is, hogy fogalmam sincs név és hang alapján, hogy melyik diszpécserrel is beszéltem.
- Jó, haza mész bazmeg, megvan a címed, ne fossál, mindjárt intézzük.
Már azon aztán tényleg felesleges lenne nekiállni ilyen körülmények közt vitatkozni, hogy megint rendőrbácsizik, amivel a világból már egy életre kikergetett, szóval, mindegy is. A taxihívást is ezek alapján intéztem. Nyilván volt bennem annyi, hogy a hóna alá nyúlva segítettem felkelni, és mielőtt kimentünk volna a Pitből, még egy kis üveg vizet kértem, amit aztán Dorával, meg a hirtelen felkapott táskájával vittem magammal kifelé. Ha levegő kell, akkor az, nekem nem kerül semmibe, amíg el nem taknyol és töri be a koponyáját a havas-jeges flaszteren.
- Ne sajnáld, nekem így is tökéletes volt. - próbáltam elütni a nyilván felesleges, ittas magyarázkodását - Nem haltál meg miattam, nekem innentől minden jó.
Ha le akart ülni, hát leültettem a padkára. Aztán még az ölébe nyomtam a vizet is, mert olyan kurva jó fej vagyok.
- Nesze, cuppanj rá. - azzal ment mellé a táskája is - Meg se mozdulj mindjárt jövök.
Azzal vissza vágtattam a Pitbe, és ha máshogy nem is, hát hely és szag alapján feltúrtam a kabátját is, amit első körben sem agyam, sem kezem nem lett volna már kicipelni vele együtt. Minden lovagiasság nélkül terítettem rá, mint valami köpenyt, aztán csak álltam mellette a járda szélén, és azon filóztam, mikor jön már az a kurva taxi. Ekkor csipogott a telefonom: Dakota leszállt, hol vagyok. Párát lehelve gyorsan pötyögtem, hogy a Pitben, de ne siessen. Én nem megyek sehova.
- Egyedül laksz vagy vár otthon valaki? És nem, most nem a szexi oldala érdekel. - komolyodtam el - Felhívjak valakit, amíg várunk?
Kifelé ez talán nagyon kedves, törődő és barátságos gesztusnak tűnhetett, de... Az az igazság, hogy sem az esetleges elrablásába, későbbi megerőszakolásába vagy saját, akaratlan hányásába fulladása okán nem akartam előkerülni, mint az "utolsó, aki még élve látta", szóval, nagyon szívesen hárítottam volna rá bárki másra a felelősséget. Ha mást nem, felhívom Brunót ha már megvan a száma, és neki mondom el, mi történt, aztán... Majd kezd vele, amit akar. Vagy, amit nem.
Úgy tűnt, hogy egyelőre a kurva taxinak se híre, se hamva nem volt, szóval, akár még előre is lehetett esélyem meghallgatni Dora világért sem lényegre törő válaszát, és esetleg még telefonálni is azok alapján, amit ki tudok venni a részletekből. Remélem, hogy a mi amor tényleg nem veszi sietősre a dolgokat.

Most őszintén, van olyan lány, akit nem vesznek le a lábáról a bókok? Igazából, megmondom a tutit, nincs ilyen, mert már eljutottam arra szintre, hogy a hülyeségen kívül csak az őszinteség jött ki belőlem. Egyébként miért van az, hogy ilyenkor nem képes az agyam és a szám összedolgozni, miért nem szűrik ki, hogy mit szabad mondanom és mit nem? Ajj istenem, egyszer ezért fog valaki iszonyatosan megkergetni. Én pedig ilyen cipőkben nem tudok futni.
-Üdv rosseb, a nevem Dora -nevettem fel. – Igazából azt gondolom Henry, hogy jó veled lenni. Pláne így, hogy nagy köztünk az egyetértés, szerinted is meg szerintem is cuki vagyok -kuncogva nyújtottam rá a nyelvem. Oké, gyerekes is vagyok, de hát istenem, mit tudok ezellen tenni nyolcvan liter borral a testemben? Ha jól emlékszem, akkor az emberi agy 25 éves koráig nem fejlődik ki teljesen, szóval van még időm arra, hogy benőjön a fejem lágya. Hehe.
Egyszer, egy egyetemi buliban kipróbáltam azt, hogy kézenállás közben próbáltam egy söröshordóból inni. Emlékszem, két fiúka fogott közre, még jól is éreztem magam, ahogyan egymáshoz simultunk és csak úgy izzott köztünk a levegő. Kár, hogy a vége az volt, hogy az egyiket be kellett vinnünk a koliba, mielőtt odahal nekünk. Akkor nem magamat hibáztattam, mert én egy szóval sem mondtam neki, hogy versenyezzen velem sörivásban. Viszont most csak magamat tudtam hibáztatni, magamat és a lepcses számat, meg a bort. De azt csak egy kicsit. Ne legyen köztünk akkora harag.
Ahogyan a padlón ülve öleltem a térdeimet, már csak a dalon járt az agyam. Lehet, hogy tényleg Vegasba vagy Monacoba kellett volna mennem, ott senkinek nem szúrt volna szemet egy részeg és szánalmas lány. Ott valószínűleg leszarták volna, hogy élek-e vagy halok. Márpedig jelen esetben csak meghalni akartam a szégyentől. Mégis hogyan sikerült ilyenre a békésnek tervezett délutánom és estém? Az egyetlen pozitívum határozottan az újonnan megismert rendőrbácsi lélekjelenléte volt. Vajon tényleg jobb lenne nekem, ha valahol Vegasban feküdnék sírva, vagy jobb az, hogy itt legalább egyvalakit érdekel szánalmas kicsi Dora hogyléte?
-Igazából fogalmam sincs, hogy merre lakok. Jobbra, balra, de lehet egyenesen. Túl korai lenne még térkép nélkül közlekednem. Asszem -mély levegő Dora, mély levegő. Az mindig jó. Jól esett Henry-re támaszkodni, lehet, hogy egyedül taknyoltam volna egy nagyot. Az hiányzott volna még nekem. Persze örültem volna, ha más miatt vesz valaki a karjaiba, de ez is az én hibám. Meg a boré. Most már nem érdekel, akkor is a bor a hibás.
A hűvös padkán ülve eszembe se volt megmozdulni, jól elvoltam én ott, és a rendőrbácsi is boldog lehet, hogy végre egyszer szó nélkül teljesítem a kívánságát. Az ölembe kapott víz címkéjét kezdtem el kapargatni, majd egy vállvonás kíséretében belekortyoltam. Ő biztos jobban tudja, hogy mi kell nekem. Egyébként jól esett az a korty víz, éreztem, ahogyan a gombóc kezd egy kicsit kisebb lenni. Mosolyogtam rá egyet, ahogyan a kabátomat rám terítette, de mi a fenéért van ilyen hideg ma este? Rohadt Alaszka, kellett nekem ide jönnöm. Bezzeg Monaco…
-Szexi oldal vagy sem, maximum a plüssmackóm vár otthon. Vagy talán beszállt egy légy az ablakon és az várja, hogy valaki kihessegesse az ajtón. De az is lehet, hogy megszökött a mackóm. Ki tudja. A fél lakás tele van dobozokkal, ahhoz se volt türelmem, hogy kipakoljak. Szóval ja, azt hiszem, vár rám otthon pár doboz és egy feltételes légy. Schrödinger legye -nevettem fel erőtlenül.
Tényleg a következő utam az elmegyógy lesz. Lehet, hogy Henry nem is taxit hívott, hanem egy olyan begyűjtőkocsit. Igazából csak azt sajnálom, hogy nincs nálam váltóruha, mert ez nem a világ legkényelmesebb viselete, de legalább jól néztem ki.
-Lehet egy kérésem rendőrbácsi? Szeretném, ha nem haragudnál rám. Tudom, ez ilyen általános faszság, de a lényeg az, hogy szeretném, ha ezek után nem haraggal gondolsz rám, hanem úgy, hogy volt egy jó esténk. Mert nekem jó volt -óvatosan feltápászkodtam. Ha hazamegyek, akkor tuti, hogy az első utam a gyógyszeres szekrény lesz és beveszek egy fájdalomcsillapítót. -Tehát igazából csak szeretnék bocsánatot kérni és… ezért is -gyorsan köré fontam a karjaimat. Rövid kis ölelés a hálám kifejezésére. Aztán amilyen hirtelen megöleltem, olyan gyorsan el is engedtem.
A sarkon láttam befordulni egy autót, de nem sárga volt és nem is állt meg előttünk. Vajon itt is sárgák a taxik, mint New York-ban? Bár azt hiszem, hogy erre a kérdésre hamar megtudom a választ. Reménykedtem benne, hogy a következő autó már az enyém lesz, baromira fáztam, hiába volt rajtam a kabátom. Lehajoltam a táskámért és a vizemért, majd sikeresen belenéztem egy fényszóróba. Remek, legyünk vakok is a mai este megkoronázására. Azt hiszem, hogy ez volt a taxim, de még ebben sem voltam biztos. Ilyenkor hol van az IQ bajnok Dora, amikor szükségem lenne rá?
Tétován Henryre néztem. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak neki, mi az, ami a legjobban kifejezni a hálámat. Kissé megemeltem a fejem és úgy néztem fel rá. Kellett neki ilyen nagyra nőnie. -Köszönöm rendőrbácsi, tudom, hogy úgy tűnik, hogy a szavak hölgye vagyok, e vannak helyzetek, amikor egyáltalán nem. Ez például egy ilyen szitu. Sose voltam jó abban, hogy köszönetet mondjak, de te kiérdemelted. Úgyhogy még egyszer köszönöm Henry, az estét is és azt, hogy nem hagytál belefulladni a… szóval semmibe sem, nem akarok ilyenekre gondolni. Tehát a lényeg, hogyha valaki nem tette volna, akkor küldenék rád egy áldást, de az lehet túl sok lenne. Köszönök mindent és remélem, hogy ennél békésebb lesz az est hátralevő része mindkettőnk számára.

Csak megforgattam a szemeimet arra, hogy a nyilvánvaló bunkóságomat is elütötte annyival, hogy akkor én vagyok a "rosseb" mert hát, szerinte bókoltam neki. Mindegy. Ha attól jobban alszik ma este, hogy így gondolja, ki vagyok én, hogy ettől megfosszam? Az viszont már sokkal több aggodalomra adott okot, hogy kerek-perec kijelentette, hogy jó velem lenni. Hát, kisanyám... Ha neked az, amit tőlem kapsz jelen helyzetben, megüti a szintet, lehet, hogy el kéne kezdened aggódni. Azért, az elmúlt közel egy évben elég világossá vált, hogy mit tudok nyújtani, amikor tényleg jó velem lenni: az öntelt, egoista pöcs odaszólogatásai pedig nem tartoztak a repertoáromba, amikor tényleg jó voltam. És igazából, neki sem kéne annak gondolnia, még úgy sem ha a bor beszél belőle. Hagytam inkább, hadd menjen magát kellően "lebókoltnak" és "cukinak" érezve táncolni, hátha elkapja egy másik huszonpár éves valaki, aki még úgy is elkapja, hogy az tényleg jó legyen neki, és ahogy én meg nem fogom.
Persze, ahogy sok más álmom az életben, úgy ez is szilánkosra tört, amikor végül bumerángként tért vissza hozzám, én beszartam, hogy esetleg le fog hányni vagy hogy valaki azt hiszi, hogy nekem ehhez vagy hozzá közöm van. Éppen azért, hogy nekem ne legyen bajom belőle (és mert mégis csak egyenben voltam) úgy próbáltam vigyázni rá, mint a hímestojásra, meg tüsténkedni, mint valami kibaszott Amerika Kapitány, hogy legalább a címét megtudjam, ha már nem a detoxba, hanem minden áron haza akart menni. Az, hogy a szégyene csípős szaga az amúgy is telített kocsmai aromák mellé bekúszott az orromba, nem érdekelt. Majd reggel megfogadja, hogy sohatöbbet, aztán megint lesz péntek este, de emiatt nem ítéltem el. Én is átmentem ezen, amikor még hagyták is, akkor kurvára tudtam élvezni, sőt: a mai napig szeretek bebaszni és akár bahamai bokrok közé hányni a nejemmel az oldalamon. Az móka, ez így... Neki annyira nem volt az.
- Jó, mindegy megoldom.
A táskájában megtalált jogsija alapján lekértem a címét, a taxi már úton, nem volt más dolgunk, mint kievickélni a hóra. Aztán őt, meg a cuccait a földre pakolni, ha már ezt találta épp kényelmesnek. A hidratálás is fontos, szóval ott hagytam szlopálni, amíg bentről előkerítettem a kabátját, mert csodával határos módon az is eljutott az agyamig, hogy őt nem fűti belülről egy bestia vére sem. Tényleg én vagyok a király, meg az év rendőre is. Főleg azok után hogy a taxi még sehol sem volt, azt is megkérdeztem, hogy lesz-e otthon valaki, aki majd kicsit helyre pofozza vagy sem. Mert ha nem, akkor még annyit megteszek, hogy szólok a Sugar Daddyének, hogy a Baby bajban van, ha nem megy be holnap, akkor valszeg megmurdelt. És ja, ahogy arra számítani lehetett, Dorából megint jött a sóder, de legalább felfogtam belőle, hogy jó, akkor ebből Bruno lesz. Már tényleg csak a mielőbbi taxiért kellett imádkozni meg azért, hogy előbb érjen ide, mint Dakota.
- Ahhoz eléggé fasznak kell lenni, hogy Alaszkában nyitva hagyd az ablakot augusztus után, de majd megtanulod. - tettem ennyit hozzá az amúgy tök felesleges, de számára roppant szórakoztató elméletéhez - Azért, majd próbálj meg nem átesni a dobozaidon, ha már nem lesz ott senki, hogy hívja a mentőket.
Persze megtehettem volna, hogy szarok az egészre és hazaviszem én, de... Még csak meg sem fordult a fejemben. Nekem senkim, nem az én problémám, és ha a világ nagyja meg is vet érte: még mindig csak akkor vagyok "lovag", amikor gúnyt kell űzni abból, hogy egyébként nekem is vannak érzéseim, csak hát... Nem szokásom szétköpködni őket a világban. És nem, a lelkem még mindig a haramia, aki csak úgy és addig segít, amíg abból neki haszna van. Most például az, hogy ne én, hanem a taxisofőr legyen majd az utolsó, aki adott esetben élve látta.
- Nem lehet. És haragszom. - torkolltam le még mindig felette állva és az utca végét fürkészve, hogy hol a faszomban van már a taxi - Kértelek, hogy ne rendőrbácsizz, baszki. Ez nem cuki, ez full perverz.
Mégis mit árult volna el rólam, hogyha komolyan, az Őrmesterúr helyett arra áll fel egy felnőtt nőtől, hogy "rendőrbácsi"? Nem kell hozzá Alaszka baszki, a hideg kiráz úgy, hogy nem egy hétéves kislány zrikált ezzel egész este csak azért, mert abban a korban még normális. Ja és a hét éves kislányok nem harapdálják mellé a szájukat sem.
- Fantasztikus volt, feltétlenül ismételjük meg! - nem - Jól van már, ne bőgjél nincs harag, csak jussál haza aludni.
Ahogy elkezdett felállni, azért jobban odafigyeltem rá, mert az még mindig potenciális veszélyforrás volt, hogy elborul, az eddigi állapotára tekintettel. Éppen ezért, ahogy "megindult" felém, reflexből fogtam rá a vállaira holott igazából ez a dőlés részéről most kivételesen tudatos volt. Azt már sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha. Röpke ölelés? Hosszabb, bújási kísérlet? Melegedési szándék? Fasz mindegy volt. De ha továbbra is szánt-bebaszott-szándékában állt a gesztust véghez vinni, csak eltartottam magamtól.
- Héj-héj-héj... Azért a lófasznak is két vége van! Tudom, mit akarsz, de nem fog megtörténni. - tudom, más azt mondaná, hogy ez semmi, csak egy emberi, kedves gesztus, de én sem ember, sem kedves nem vagyok, és kifejezetten utáltam, ha úgy érnek hozzám random emberek, hogy azt nem én kezdeményezem - Higgadjál le. A nejem lehet, előbb itt lesz, mint a kurva taxid, és nem élném túl, ha hetekig azzal cikizne, hogy szuperhőst játszottam akárkinek.
Amikor már úgy tűnt, hogy nem fog tovább nyomulni, és képes megállni a lábán, elengedtem, hagytam, hogy összeszedje a cuccait, meg amit akart. Stabilnak tűnt, úgyhogy én vettem a szemtelen bátorságot és rágyújtottam, mert már gecire kellett. Ez volt az egyetlen ok, hogy nem szerettem már annyira kocsmázni. Mindig ki kellett járni bagózni.
Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor az újabban érkező kocsi nem a Mustang volt hanem a sárga taxi és úgy tűnt, hogy levehetem magamról a keresztet: Dora még él, még a taxis is látta.
- Kiérdemeltem, a faszom se érdemelte ki... - szó szerint - Na, vágódjál be, ne lelkizzél, aludjál és igyál sokat.
Fogalmam sincs, mit akart volna amúgy köszönni, de jó, legyen. Ha kényelmesen beszállt a hátsó ülésre, csak bebasztam utána az ajtót, aztán se szó, se beszéd, megkerültem a kocsit, rákopogtam a sofőr felőli oldalon az ablakra, mire a pasas letekerte azt, én pedig a kezébe nyomhattam a cetlit, amire Dora címét felírtam. Meg egy húsz dollárost, fuvarra. Nesze világ, itt a lovagotok!
- Itt a cím, gondoskodjon róla, hogy bemegy az ajtón. - nem szaroztam, sőt, tán még kicsit fel is pörgetett a tény, hogy végre olyasmiben élhettem az egyent, ami a természetemhez is közelebb állt - Ha pedig mégsem, megvan a rendszáma. Héj, te, ott hátul! - kiabáltam át a sofőr válla felett - Aztán legközelebb józanul lássalak...
Hogy akartam-e legközelebbet? Nem. Hogy reméltem, hogy van legalább annyi élete hogy ha már városi, a kocsmán kívül is össze tudjunk futni? Talán. Rápaskoltam a kocsi tetejére, ezzel szélnek eresztve őket, de mögötte már ott brummogott az éjfekete Mustang GT. Ó, faszom.
- Ne kérdezz semmit, csak vigyél haza és szeress...
Szóltam oda Dakotának, miután bevetettem magam az anyósülésre, és igen. Elmeséltem az egészet, Ő pedig roppant jól szórakozott rajtam. Hogy rohadna meg.


// Hát, ha nem írsz olyat, ami változtat, akkor ezt a játékot köszönöm, és az ünnepi eltáv után jöhet a következő, ahogy megbeszéltük! //