Felnevetek szavaira kissé fejcsóválva. Mi az hogy... de tényleg, mi ez már?! - Mi az, hogy nem? - Horkanok fel, oldalt pillantva rá, s ha bele is mennék mélyebben a kérdésbe, nem teszem, csupán a kótyagos részegségtől csillogó tekintetem az, mi némán kérdő, ahogy pillantásom nyíltan fürkészi a nő arcát. Aztán valahogy vízszintbe verekedjük - haha - magunkat, amit tulajdonképpen el tudnék viselni, ha nem épp a Pit padlóján történne mindez, na de kicsire jelen állapotunkban egyik se ad - főleg, mert a következő mozdulásával nemcsak a szót fojtja belém a nő, de levegőt is elfelejtek venni pár pillanat erejéig, azt hiszem. Mintha csak nem akarnám elszalasztani a pillanatot, úgy igyekszek rá fókuszálni, kissé talán bandzsítva is valamennyire a közelségtől, s miközben ő közelebb hajol, tenyerem a hátán finoman siklik felfelé, tarkója irányába. Alsó ajkamba harap, mire lefagyok egy pillanatra, s csupán halk, alkoholtól erőteljesen átitatott sóhaj hagyja el számat. - Hogy aztán felnevessek a szavaira, finoman rázkódó mellkassal alatta. - Már miért lenne savanyú, kedves? Hiszen nem fölötte fekszel most sem. - Szélesedik ki képemen a vigyor szemtelenül, ezzel együtt pofátlanul bátran nyomok röpke, futó csókot ajkaira, hogy kihasználva meglepettségét penderítsem le magamról. Felállva a földről persze kapásból kezemet nyújtom felé. - Na gyere te! Hazaviszlek! - Ellenkezés nem elfogadható és talán még fizetni sem felejtünk el. Ugye?
Az mondjuk kérdéses, hogy ki mit ért a "haza" fogalma alatt. Jelen állapotomban amikor a volán mögé ülésért is megvághatnának, az egyetlen biztos pont Savannah lakása - ide érkezünk ház meg, s leparkolva a kocsival valahogy felkeveredünk a megfelelő lakásig a gyér megvilágítású lépcsőházban. Ezt legalább tuti nem tévesztem el, nem úgy a zárat a kulcsban. - Elállod a fényt... - Suttogom a félfa mellett falnak dőlő Ginára pillantva fel, de képemen széles a vigyor, talán még idétlen, rövid vihogás is elhagyja a számat, amikor újfent megpróbálom a dolgot, de nem jön össze, csak harmadszorra. Akkor viszont úgy kivágom az ajtót, szerintem szerencsétlen macska az ágy alatti legbelső sarokig meg sem áll a robaj hallatán. Széttárom kezeimet, mutatva az őrzőtársnak, merre tessék befáradni, de csak nem bírok a véremmel... Belépve utána, belökve az ajtót tenyereim derekán szaladnak fel, belesve hideg ujjaimmal felsője alá, ahogy mögé lépek. A legjobb mondat hagyja el ajkaimat, amit ebben az esetben ember mondhat gyermeki tűnődéssel hangjában: - Meg kellene etetni azt a kattyant macskát...
- Ne röfögj, nem vagy te malac. Ha orrsövényferdülésed van, egy műtét csodákra képes, de akár malacból emberré is operálhatlak, ezen ne múljék. Sírnak a szikéim, olyan rég használtam őket. – ered meg a nyelvem a horkantására válaszul. Az alkohol még az én szervezetemben is képes áldásos munkát végezni, s bár a hangom nem lesz libamód hadarós, ettől még megszaladnak a magyarázataim. Felvonom szemöldökömet, kissé össze is szaladnak laza ívűre szedett – mert nem vagyok egy dzsungelbubus, mondjon rólam akárki, akármit, attól még én is nőből létezem, épp csak nem a tündibündi fajtából, szóval igen, a szemöldökömet magamnak szedem, de szedem, mert nem irigylem a busmanok küllemét – példányaim. Nem tudom beemelni azt, hogy miképpen feküdnék a szőlőn. - Szüretelni akarsz, vagy mi a rosseb? – Bukik ki a kérdés, melyet a röpke csók kellemessége után bosszantó lökdösés követ. Nem tudok nem morgással reagálni, s hát a méltó büntetését is megkapja, amint a kezét nyújtja és segít felkelni, úgy szelek át minden távolságot kettőnk között, hogy immáron ne csak vízszintesben kóstolgassam. Ezúttal hátrahagyom a kutya-énemet, s nem harapok, de csókba fullasztom a pillanatot. Nem futó pusziba. Már persze, ha nem lök el. - Nem vagyunk az apácazárdában, hagyjuk a tinipuszikat. – kell megtegyem ezt a megjegyzést, mert nem is én lennék, ha nem tenném. Persze jó okkal hihetik róla, hogy frigid vagyok, ám ez cseppet sem igaz. - Nem lesz az egy kicsit messze? – értem el a kérdést, s asszociálok Fairbanksre, de ez is csak azért fordulhat elő, mert Kyle tárcája után matatok éppen. Minden pasi a zsebében hordja a pénzét, nem igaz? Ha mégsem, hát akkor kellemesen letapogattam a viselt nadrágjának minden zsebét, végül nem akarva itt éjszakázni vagy saját zsebből veszem elő az italok árát, vagy abból fizettem, amit nála találtam, ha ugyan hagyott matatni. Lényegtelen, a Pit nem maradt fizetés nélkül, mi meg mehetünk végre, bármerre is legyen az a haza. Kellemes búdultságomban vigyorgásomat újabb szemforgatás szakítja meg. Kyle is legalább olyan kedveseket tud megnyilatkozni, mint egy pokrócba csavart királyfi, hát megjutalmazom ezúttal is egy szájelbiggyesztéssel. - Az igazi férfi fény nélkül is beletalál egy lyukba. – közlöm vele hanyag vállvonással, és persze eszemben sincs arrébb menni. Legfeljebb ha bénázna, akkor kikapom a kezéből a kulcscsomót, s beorientálom magunkat. Nyilván nekem se menne gyorsabban, de szeretem a magam kezében tartani a dolgokat. A sederő vernyagépet észre nem véve röhögök fel a magam nem épp nőies módján ezen az ajtókivágáson, elismerően füttyentek, s ez a hang legalább olyan veszélye lehet a szőrösre az ágy alatt – vagyis a fülére és az idegeire – mint az ajtódörrenés. Kyle tarkójára szalad egyik kezem, így próbálva arcának felém közelítésére sarkallni. A megjegyzésére ajkait cirógatón közeli szemtelenség a válaszom. - Mondjuk egy kutyával? – jegyzem, s hangom olyan tárgyilagos, amilyen csak lehet. Az a félelmetes, hogy talán még komolyan is gondolom. A macskaprojektet elodázandó saját felsőm szegélyéhez nyúlok, s nemes egyszerűséggel emelem át a ruhadarabot fejemen, hogy immáron csak melltartót viseljek felül. Végigsvenkelek Kyleon, enyhén oldalra döntött fejjel teszem a következő megjegyzést, mely talán mellékessé teszi már, hogy éhes-e a macskajószág, vagy sem. - Túl sok rajtad a ruha. – közlöm, s cseppet sem zavartatom magam. Sem a helyzetet, sem alulöltözöttségemet, sem a macskát illetőn.
//Bocsiiii , nagyon kiestem a nőből, de most visszarángattam magam. ^^//
Fordul a kulcs a zárban, épp csak felpillantok a kedves megjegyzés kapcsán Ginára ezzel együtt, majd minden szó nélkül lököm be a kinyitott ajtót. - Na húzzál befelé... - Intek nevetős vigyorral képemen, épp csak a hátsójára nem sózok rá egyet elhaladtában. Azt is csak azért nem, mert a kilinccsel van lekötve a kezem, a tudatom meg pár pillanatig még azzal, hogy becsukjam magam után az ajtót, mielőtt a macska kiszökne. A megszokás, vagy mi a rák teszi.
Ajtó csukódik, határozott mozdulattal érkezik egy tenyér tarkómra és fordít a nő egyúttal maga felé, én pedig hülye lennék ellenkezni, sőt - nyakába csókolok, a sötét-szín tincseket válláról hátra parancsolva. A kutyás megjegyzés nevetést vált elő belőlem, ám a továbbiakra csupán annyi a válaszom, miközben leplezetlen járatom alkoholgőzös tekintetem a nőn, annak tetoválásain, alakján, hogy: - Te pedig feleslegesen sokat beszélsz. - Nem is igazán hagyok hát lehetőséget erre neki, miután én magam is megszabadulok - vagy ő szabadít meg, már a franc se követi - ruháimtól.
// Elnézést a rövidke reagért, köszi a játékot! ;P //
Bal szemem alatt a lila folt egészen friss, a hét végére meg már nyoma sem lesz, most mégis az öltöztet a lezser farmer-póló páros mellett. A pulttörlő rongy az övembe tűrve maradt, mikor beálltam kicsit kisegíteni a csajsziknak, azt kapom ki onnét és hajítom hőn szeretett - sem - húgom felé, otthagyva őket az érkező kis nőstény láttán. Bocs tesó, én még mindig csupán nettó jófejségből törölgetem azt a pultot, s a mai adagot már letudtam ebből, most, hogy Primrose ideért! Hanyag mozdulattal dőlök a pultnak, képemen farkasvigyor ül üdvözlően, ahogy tekintetünk találkozik, s kissé ellökve magam a sokat emlegetett térválasztó elemtől megyek elébe a nősténynek. - Heló idegen! Már azt hittem, megfutamodsz és nem is jössz ma este. - Jegyeztem meg finom csipkelődéssel, egyúttal tenyerem megleli a derekát, míg a megfelelő irányba kormányzom, az egyik szabad biliárdasztal felé. Legfeljebb lepakolja a mancsomat onnét, ha nem tetszik neki, nagy kaland. Azért a kérdés úgy is élni fog: - Mit iszol? - Mert akkor kikérem azt, meg magamnak is valamit. A kezdés lehetősége különben is a hölgyeké jobb helyeken.
// Lesz ez még hosszabb is magunkat ismerve, de azért remélem megfelel. :$ //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Fogalmam nem volt arról, hogy mennyit tudott arról, ami az elmúlt hónapokban történt, de nem is túlzottan érdekelt, hogy mennyire pletykás farkasok lakják ezt a várost. Nem akartam semmire se gondolni, ami arra az egy személyre emlékeztetett. Elhatároztam, hogy végre kicsit jól fogom magamat érezni és ennek jegyében mondtam igent erre a találkára, meg annak köszönhetően, hogy korábban már megígértem és betartom a szavamat. Nem szokásom csak úgy a levegőbe beszélni. Elég gyorsan megérkeztem ide, s nem is vittem túlzásba az öltözködést. Párizsban beszerzett ruhadarabok közül választottam egyet, majd mielőtt beléptem volna a terembe vettem egy mély levegőt és igyekeztem összekapni magamat és mosollyal az arcomon belépni. Amikor megpillantottam, akkor csak picit a fejemet a mosolya láttán, majd közelebb sétáltam hozzá. - Hola! Ohh, szóval olyannak ismersz, aki csak úgy megfutamodna attól, hogy a földbe döngöljön a nyerésével? – kérdeztem vissza egy pimasz mosoly keretében és talán más esetben simán lehámoztam volna a mancsait rólam, most még is hagytam, hogy a derekam köré fonja és úgy vezessen a megfelelő asztal felé. - Legyen bemelegítésnek vodka, vagy tudod mit lepj meg, hogy szerinted mit innék! – pillantok rá mosolyogva és picit talán kihívóan, majd az egyik üres helyre ledobom a kabátomat és a táskámat is, majd amíg ő az italokért megy, addig én odasétálok a billiárdasztalhoz és elkezdem felpakolni a golyókat a megfelelő helyre, hogy hamarosan indulhasson a parti. - A szemeddel mi történt? Esetleg valaki nem díjazta a közeledésedet? – kíváncsiskodtam tőle, majd ha közben visszaért, akkor egy köszönöm kíséretében elvettem az italomat és kíváncsian szimatoltam meg, hogy mi lehet az.
Részletekbe menően nem ismertem az ügyet és nem is érzem magam felhatalmazva ilyesmire különben. Az épp elég volt, hogy tudtam: ne hívjam sehová idő előtt. – Csak mondjuk most, s bíztam benne, nem hamarkodtam el a dolgot így se. Ha beüt a szarság, nincs gyógyulási határidő rá lelki téren, ezt tudtam (saját bőrömön tapasztalva meg) jól. - Ohó, látom magabiztosságból nem veszítettél semmit! – Ciccenek fejemet ingatva meg, ahogy finoman irányba állítom a _nem_ hölgyet, s némileg komolyabban fűzöm hozzá: - Jó látni minden esetre… - Valóban így gondoltam és ezt fontosabbnak tartottam közölni, mint holmi heccelést azzal kapcsolatosan, hogy legfeljebb megpróbál földbe döngölni, hisz nem vagyok én olyan, hogy megtagadjam az esélyt tőle erre… Próbálkozzon csak. A vodkára biccentek, bölcs választás, vannak makacsabb italok is, melyek kellemetlen másnapot ígérnek még a mi fajtánk számára is. Mosolyára hasonló, félsódéros vigyor szökik képemre, hogy ellépve tőle visszataláljak a pulthoz, míg drága húgocskám kitölti a vodka alapú shotokat. Nem aprózom el, egy egész kerek tálcát lefoglalok a célra. Ha már iszunk is, meg játszunk is, csináljuk rendesen, nem igaz? Beletelik kis időbe, míg az italok kitöltődnek a kis pohárkákba, közben Hannah persze kifaggat pletykára éhesen, ki a csaj, de nem talál fogást rajtam. Széles vigyorral és csibészesen a levegőben felé dobott csókkal búcsúzom a pult mögött robotolótól, aki nemzetközi jelzést küld felém válaszul, én pedig nevetve egyensúlyozom asztalunkra a teli tálcát. Egy-egy felespoharat el is veszek róla, egyiket Prim felé nyújtva, (Kamikaze shot tartalmát tekintve) magamét sem engedve le, hanem szórakozottan koccintva az övének, ha átveszi tőlem azt. Hát egészségünkre...! Nevetve hajtom le az italt, mielőtt válaszolnék. - Ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy hízelegsz vagy savanyú a szőlő... - Pofátlan képemen a vigyor, s tekintetemben is hasonlóan játékos fény ül, ahogy rá tekintek. - De különben nem nyert a tipp, próbálkozz mással! A shotokkal meg gondoltam, dobjuk fel egy kicsit az egészet. Ha nem találsz be, iszol. Mit szólsz hozzá?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Játékosan megrántom a vállaimat a szavaira, hiszen sose kellett félteni. Mindig is tudtam hozni a magabiztos énemet, megtörve egészen kevesen láttak eddigi életem során, hiszen sose szerettem kimutatni a világnak a gyengeségeimet, se sebezhető pontot adni mások kezébe. - Vigyázz, még a végén elpirulok. – mosolyodtam el, miközben a megfelelő asztal felé sétáltunk. – Amúgy téged is jó látni. – vallottam be a dolgot. Amennyire nem volt szimpatikus az elején a múltkori találkozás végére azért egészen megfordult a véleményem. Jó társaság volt. Nem volt besavanyodott, se karót nyelt, így nem csoda, hogy idővel a néha idegesítő vagy bosszantó megnyilvánulásai ellenére bírtam a fejét. Előkészítem a játékhoz a terepet, majd pedig neki dőlök az asztalnak és onnét figyelem őt mosolyogva. A mosolyom pedig még szélesebb lesz, amikor a pultos csaj rólam érdeklődik, ha csak nem gondolatban tették mind ezt, hiszen nem vagyok még süket – szerencsére -. Amikor meglátom, hogy nem aprózza el a dolgot, akkor csak elismerően bólintok és biztos vagyok abban, hogy valamit már a fejében forgat. Elveszem tőle a poharat, majd viszonozom a koccintást, majd le is húzom a tartalmát. Még mindig képes vagyok egy picit beleborzongani, de ennek ellenére imádom továbbra is a vodkát. Azt hiszem a hazájában eltöltött idő eléggé megszeretette velem. - Talán egyszer szerencséd lesz és sikerül kiismerned, hogy éppen melyik. – viszonozom a játékos mosolyt, majd játékosan kicsit megbököm a homlokánál fogva. – Addig meg sok sikert. – kacsintok rá játékosan, majd visszafordulok az asztal felé, hogy elvegyek két dákót. Az egyiket felé nyújtom, majd elnevetem magamat a hallottakon. - Hmm, esetleg otthon kaptad, mert túl rossz kisfiú voltál? – kérdeztem poénkodva, mert meg se fordult a fejemben ténylegesen, hogy az apja tenne ilyet vele. – Nem szép dolog leitatni a nőket, de benne vagyok. Kezdesz, vagy kezdjek én? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen lehet, hogy hölgyeké az elsőbbség, de engem az se zavart, ha inkább ő kezdi a játékot és megmutatja, hogy mire is képes. – S mi lenne, ha azzal is megtoldanánk, ha valaki betalál, akkor a másik iszik? – pillantottam fel rá ártatlanul, hiszen így még érdekesebb lehet a játék, meg akkor az se kizárt, hogy egy tálcányi kevés lesz.
- Nagyon helyes, úgyse hinném el, hogy olyat is tudsz, ha nem látom! - Ciccenek fejemet ingatva a pirulása kapcsán, apró, szinte alig észrevehető biccentéssel fogadva az ezt követő megjegyzését. Megnyugtató, hogy nem kívánja halálomat, de tényleg! Tálcányi shot érkezik balról, poharak koccannak, ital csorog le torkunkon, hogy két koppanás a tálcán jelezze az egész"procedúra" végét. Kissé kiszélesedik vigyorom szavaira a kiismerése kapcsán, bökdösésére pedig csuklója után kapok, s én magam fordítom az asztal felé egy határozott, lendületesebb mozdulattal. Testem, mellkasom szinte a hátához simul, ahogy biztosan tartom, s füléhez hajolva jegyzem meg csak neki: - Azt hiszem, ezt kihívásnak veszem... - Letörölhetetlen képemről a farkasvigyor, de engedem tovább, útjára, átvéve a felém nyújtott célszerszámot is. - Így is fogalmazhatunk. De látom neked bejön, ha már ennyire foglalkoztat! - Kacsintok pofátlanul, ami mondjuk sejtem, inkább viccesen hat a lilában-kékben játszó karikával szemem körül. De kicsire nem adok, ha már ő kezdte ezt a játékot, igazán ne lepődjön meg, hogyha valaki visszaüti a lepattanókat. Egy álszent nősténynél kevés visszataszítóbb van. - Leitatni? Ééén?! - Szívem fölé emelem tenyeremet, kissé meg is hajolok felé, képemen jóízű mosollyal. - Iszol te magadtól is, drága! És kezdjél csak nyugodtan. - Jegyzem meg fejemmel az asztal felé bökve, mintegy mellékesen. Mert nekem tényleg az volt, a játék öröméért és a társaságért vagyok itt, nem a győzelemért ezúttal. Mondjuk ez nem jelenti, hogy ne tudnék örülni neki vagy vámot szedni érte - akár nyerek, akár veszítek. Az ötleten felnevetek. Na mit mondtam az ivás kapcsán... - Bevállalós egy bige vagy, de tetszik! Na lássuk mennyit iszol.
//Nem akartam dobni én, hogy kinek jut a teli és kinek a csíkos, meghagyom neked, úgyis tied a kezdő lökés. Utána meg szerintem betalál-nem találra elég dobnunk, úgyis 7-7et kell leütni fejenként, plusz a feketét végül, az nem sok. Betalál esetén meg értelemszerűen dobhatunk újra, amíg találtat dobunk egy körön belül.//
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Megforgatom a szemeimet a kijelentése hallatán és még picit meg is rázom a fejemet. Lehet, hogy nem vagyok az a tipikus mindenen elpiruló természet, de attól még én is képes vagyok rá. Mondhatjuk úgyis, hogy nem mindenkinek sikerül kihoznia belőlem ezt az énemet. Hamarosan pedig az első poharak tartalma el is fogy, majd a tálcával találkozása jelzi is ezt. A tette eléggé meglep, de nem lököm el. Érzem, ahogyan a mellkasa a hátamon simul szinte és beszorultam közé és az asztal közé. A lehelete a nyakamnál, a fülemnél simogatót, majd a kijelentésére széles mosoly kúszik arcomra. – Hajrá, nagyfiú! – húzom tovább az agyát, majd mielőtt átadnám neki a dákót egy pillanatra végig pillantok rajta, mintha csak azt akarnám megfejteni, hogy van eléggé tökös-e hozzá. Tudtam jól a választ erre a dologra, de nem is én lettem volna, ha nem próbálom meg továbbra is szívni a vérét. - Szeretnéd, ha bejönne? – pillantok fel rá egy féloldalas mosoly keretében, hiszen szóval se mondtam neki azt, hogy ezekre buknék. Bár biztosan vannak olyan nőstények, akik imádják a harci sebesülteket, mert az olyan macsós és vagány dolog. De hát ebben se lehet mindenki ugyanolyan. Neki dőlök az asztalnak. – Vagy talán csak sajnállak? Bár ezt úgy se hinnéd el. – jegyzem meg még mindig kicsit bolondozva, hiszen tényleg nem gondoltam azt, hogy otthon szerezte be. Lehet, hogy gyorsan gyógyulunk, de attól még nem nézett ki túl jól az a monokli. Csöppet se zavart az, ha valakit nem kell félteni és vissza tudja ütni a labdákat. Sőt, sokkal jobb társaság volt az ilyen. - Vigyázz, még a végén a lelkemre veszem ezt a megjegyzésedet! – színészkedem én is egy sort, de persze pontosan ugyanúgy elnevetem ezt is, mint bármi mást, amikor hülyülök. Nem lennék rossz színész, de nem vonz és amúgy is csak a bolondozásért vagyunk itt. - Még szerencse, hogy ezt mondod, akarom mondani, hogy öreganyádnak szólítottál! - jegyzem meg a bevállalos dologra, hiszen ez nem újdonság számomra. Sose voltam százas és sose adtam kicsire, vagyis ritkán. Kockáztatni is tudni kell. – Én?! Csak nehogy meglepetés érjen és a végén te igyál többet, mert utána a világért se mosod le magadról a viszonyodat a vodkával. – kacsintok rá játékosan, majd pedig fel is készülök a kezdő lökésre. Hamar el is dől, hogy csíkosok lesznek az enyémek, s ártatlan mosollyal fordulok Zach felé, amikor kettővel is betalálok. – Hajrá, már hallom a vodkák énekét, ahogyan utánad áhítoznak. – szólalok meg mosolyogva, s már nyoma sincs szinte annak a rosszkedv ennek, ami idefelé úton jellemző volt rám.
A véremet szívók sorába nem nehéz beállni, ami azt illeti, csak ne felejtsen el sorszámot húzni, akkora az érdeklődés. Úgy is fogalmazhatnék, harcedzett farkas vagyok a témát illetően, ekképpen pedig nem török ki lányos zavarban pillantása láttán, sőt! Ki is húzom kissé magam szemtelen-széles vigyorral képemen, amolyan "Na mi van, csibém?" módon. Mondja kérem, ha akar valamit, ne csak pislogjon azokkal a szép szemeivel...! Felnevetek visszakérdezésére. - Nekem aztán rohadtul mindegy, bejön-e! Egyszerűen puhatolódzó feltételezés volt. - Ha nem jön be neki, hát így jártam. Attól még a szemem alja lila lesz pár napig, sajnos egy szó nem törölheti le azt onnét. Na meg... akad Prim helyére kettő másik, aki erre ugrik szóval nem fogok kardba - vagy jelen esetben dákóba, bár ez elég buzisan hangzik így most - dőlni a nemleges válasz esetén sem. - Nem, ezt tényleg nem! - Ingattam meg fejemet újabb kacaj közepette, mikor a sajnálat került előtérbe, mint lehetséges opció. Érdeklődve sandítottam felé, miközben már a szabályokat tisztáztuk - már a játékét, ugyebár, se többet, se kevesebbet - s megjegyzésemre adott replikájára cinkosan kacsintok felé. - Egye fene, sértődj csak, majd kiengesztellek érte! - Vigyoromat talán a világvégének híre sem lenne képes letörölni képemről, nem titkolom én a nyilvánvalót, hogy szemrevaló egy szuka a másik, látja ezt bárki, akinek van szeme, s sose voltam az a fajta, aki megtartja magának a véleményét, főleg, ha az pozitív is a maga kifacsartul flörtölős módján. - Azért ígérd meg, hogy leteszel otthon a küszöb elé, ha mégis így alakulna...! - Ciccentem nevetősen a vodka-romantika kapcsán, s érdeklődve figyeltem, ahogy nekikészült a kezdéshez. Hangos csattanás keretében startolnak el a golyóbisok az asztalon, kettő le is szalad menten, Primrose pillantására pedig fejcsóválva vigyorodok el. - Ők legalább értékelik a társaságomat, nem úgy, mint egyesek! - Húzom kicsit, ha már annyira a véremet szívja állandóan, s felemelem felé az első shotot, mintha csak az ő egészségére húznám le. Gyorsan leszalad mellé a második, sőt... a harmadik is, mert bizony bármennyire ügyeskedem, a célzott golyó nekikoccan az asztalszélnek, s elkerüli az üreget. Szívom is a fogamat kissé, de neki persze már csak annyi jut: - Tekintsd ezt férfias előzékenységnek! - Ezzel pedig szemtelenül sózok rá finoman hátsójára, mozduljon, ő van soron, s igazán sajnálnám, ha házon belül maradna - értsd én innám meg az egészet - a tálcányi shot.
Figyelem azt, ahogyan kihúzza magát, majd az arckifejezését is szemügyre veszem, míg végül kicsit el nem kuncogom magam, miközben olyan fejet vágok, hogy „Mi lenne Don Juan?”. Szavak nélkül is lehet húzni egymás agyát, s szemmel láthatóan egyikünket se kellett félteni. Miért kellene? Azért voltunk itt, hogy jól érezzük magunkat, másrészt meg nem olyannak ismertem meg, aki túlzottan magára venné a dolgokat és ez jó dolog. Legalább nem egy szívbajos teremtés, vagy olyan, aki mindenért harapna, ha olyat hall, ami nem tetszik neki. - Ha annyira nem is érdekel, akkor maradjon csak egy költői és puhatolózó kérdés. – rántom meg a vállaimat könnyedén, miközben a játékos mosoly ott bujkál az arcomon. Nem fogom ezt tovább gondolni, ha annyira nem érdekli a válasz, akkor tőlem nem fogja megkapni a választ, ha érdekli, akkor meg megpróbálja kiolvasni a pillantásomból azt, hogy mit is gondolok erről. Nem mondanám azt, hogy rosszul áll neki, de nem hiszem, hogy pont egy monokli hiányzott volna a rosszfiús ábrázatához, mert szerintem anélkül is sikert aratna sokaknál, még „talán” nálam is. De ez legyen inkább az én titkom. – Jó tudni, hogy ezt nem néznéd ki belőlem. – s vele együtt nevetek. Nem ez az első alkalom, hogy nem gondolnák komolyan az ilyen kijelentésemet és nem most fogom a lelkemre venni. Pár pillanattal később pedig a játékszabályok is lefektetésre kerülnek. - Hajrá, de nem gondolod azt, hogy ahhoz kishal vagy? – pillantottam fel rá kihívóan, és ha elég közel állt, akkor játékosan az ujjaimat végig futattam a mellkasán, mintha csak a tűzzel szeretnék játszani vagy adni alá a lovat. - Hmm, még meglátom, hogy megérdemled-e, vagy inkább más járna neked. – ártatlan pillantások társulnak hozzá, majd egy aprót ajkamba harapok, míg végül az asztalhoz nem fordulok, hogy utána végre kezdődhessen a játék is és ne csak szavak kapjanak teret ma este. Hamarosan pedig kettővel is tarolok, s persze ezt szó nélkül se hagyhatom. – Szóval úgy érzed, hogy én nem értékelem a társaságodat? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd kicsit közelebb sétáltam hozzá és úgy tettem, mintha szolidaritásból pohárért nyúlnék, de végül arcát találtam meg ajkaimmal és adtam rá egy bolondos puszit, hogy megcáfoljam az állítását. - Milyen lovagias valaki. – nevetem el magam, majd picit megráztam a fejemet, amikor a fenekemre csapott, de láthatta a mosolyomat, hogy csöppet se vettem a lelkemre a dolgot. Majd pedig neki is készülök a következő lökésnek, de balszerencsémre az övét gurítom le. - Látod a közelségeddel megrészegítettél, na meg azért el se száradhatok. – szavaimból érezhette, hogy csak bolondozok, s azzal a lendülettel nyúlok is az egyik pohárért és sietve húzom le. Majd amikor gurításhoz készül, akkor ártatlanul állok meg kicsit mögötte, kicsit mellette, hogy megzavarjam a dologba, s még pofátlanul az ujjaimmal elszórakozom a hátán is, ha csak meg nem állít benne….
Nem tűnik sajnálkozósnak, na meg ki vagyok én neki, hogy sirasson, nem igaz? Az egészet épp csak annyira vesszük mindketten komolyan, amennyire a hely és az alkalom megkívánja, s vallom, ez így van jól. Néha muszáj kiereszteni kicsit a gőzt, saját fajtánk társaságában pedig igazán nincs, mi gátat szabhatna ennek - legfeljebb a kedves papa felbukkanása részéről, de azt meg kihagynám, ami azt illeti, s remélem, ő is. Nem kölyök már, hogy nyakára járjon az örege, no! Kérdését hallva épp csak kiszélesedik szám szegletében a szórakozott mosoly, ám ahogy ujja mellkasomat éri, finoman fogok rá csuklójára, némi - akár komolytalannak is betudható, de valójában nem teljesen annak szánt - figyelmeztetéssel. - Nem, nem gondolom. De te se kezdj olyanba, amit nem viszel végig...! - Ha már nálam a karja, finoman vonom közelebb, hogy csókot nyomjak kézfejére, majd fordítok a hölgyikén egyet: foglalkozzon csak inkább az asztallal, meg a rajta levőkkel, addig se "tüzeskedik" itt vaktában. Felnevetek a megjegyzésére, kezeim megadóan emelkednek magasba. Oké, ott a pont nála, tényleg kérdéses, hogy kiérdemlem-e azt a hazaszállítást, de talán ennyi ital még egyikünket se csap fejbe igazán, legfeljebb a jó kedven csiszol és oldja a gátlásokat. Na nem mintha lennének olyanjaink, bár beszéljek csak a magam nevében, tudom-tudom... - Azt mondom, értékelhetnéd jobban is! - Ciccenek pofátlanul, nevetősen, mert való igaz, kevesebb szurkálódással is meglennék a társaságában. Több idő jutna az afféle apró gesztusokra, mint ez a puszi, amit elejt, s egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Persze, nem maradok adósa, tenyerem hátsójára "sújt le" játékos szemtelenséggel, s fejemet csóválom lökésének eredménye láttán. Pedig nem néztem ki a keze ügyéből semmit, cserkész becsszó! Jobban lekötött lényének, alakjának egésze, ami azt illeti. - Hát hogyne! - Fejcsóválva cserélünk helyet. Ő az italokkal, én az asztal tartalmával barátkozom; eredménytelenül. Hogy ebben simító játéka, közelsége is közre játszik, sosem vallanám meg, tagadni meg igazából nem tudom, mert ahogy megereszkednek vállaim kissé lemondóan, úgy azon nyomban felé fordulok. Tekintetem kékje borostyános cirmok árnyalatával keveredik, ahogy lepillantok rá. - Ahogy mondtam az előbb, ha valamit elkezdtél, ne csak kóstolgasd. - Ha nem lép el, tenyerem derekára fonódva vonja közelebb egy határozott, kissé talán indulatosabb mozdulattal testét, szinte mellkasomnak koccan a kis nőstény általa. Na így mi lesz, Primrose? Elfutsz? Most nem segít ki csipkelődő szavak áradata, nem szabadulhatsz, ha én úgy akarom.
// Genyóra utál a kocka... T.T //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Jó érzés volt kicsit kikapcsolódni és magam mögött hagyni a nyűgjeimet. Rám fért már és nem hiszem, hogy Rhydiant zavarta volna, hiszen szóltam róla, hogy a városban leszek, meg azt is tudja, hogy kivel találkozom, hiszen rendes kölyökhöz híven ebbe nem halok bele, ha szólok. Főleg azok után nem, amik történtek. Így legalább nem kell állandóan aggódni, mert a végén idejekorán fog őszülni. Pimaszságom pedig nem tűnik el a percek teltével se. Sőt, egyre inkább kezd előjönni, de nem hiszem, hogy félnem kellene tőle. Meg amúgy is mind a ketten pontosan annyira vesszük komolyan a másikat, amennyire a hely és a helyzet megkívánja, de az is biztos, hogy eme „színdarab” nem illene bele egyetlen egy komoly operába se, de nem is akarom. Már így is kijárt a komolyságból, meg a nagyzolós halálokból, vagy éppen csatákból az elmúlt hónapok alatt. Szavaira csak ártatlan pillantásokkal felek és széles mosollyal, hiszen amibe belekezdek, azt végig is szoktam vinni, amikor pedig a kezemre hint csókot, akkor meglepetten pillantok rá, mert erre aztán nem számítottam. Főleg nem egy ilyen helyen, de mielőtt bármit is tehetnék hamarosan fordít rajtam könnyedén, mintha csak valami tollpihe lennék, hogy inkább az asztallal, a játékkal foglalkozzak és ne pedig a vérének a szívásával. Pedig az utóbbi is egész jó móka. Nevetése hallatán mosoly kúszik ismét az arcomra, de nem ragozom tovább. Sose lehet tudni, hogy mit hoz a következő perc, ahogyan azt se, hogy mennyire fogja még inkább oldani a helyzetet az alkohol. Bár kicsit úgy érzem, hogy nincs is mit oldania, meg amúgy is a mi fajtánkat nem könnyű eleve ilyen módon kiütni. - Talán én így fejezem ki… - kacsintok rá játékosan, majd még mielőtt puszival illetném, mosolyogva pillantok fel rá. – Meg úgy túl egyszerű lenne, nem gondolod? Hol maradna a móka és a szórakozás? – kérdezem tőle ártalmatlanul, azt pedig tökéletesen hallom, hogy nem vesz levegőt a puszimnak köszönhetően, amit természetesen csendesen zsebelek be, amikor pedig hátsó felemet illeti a kezével, akkor csak megforgatom a szemeimet, de nem teszek semmit se, inkább a lökésre koncentrálok, de persze sikertelenül, mert a sajátom helyett az övé kerül begurításra. Aztán persze én se vagyok rest zavarni őt. Nem annyira, hogy lökni se tudjon, de annyira igen, hogy ne tudjon könnyedén koncentrálni. Lehet, hogy nem fair, de nem állít meg és egyet se lő be. Legalább még mindig egész jól megy az ilyen fajta zavarás, mert amikor lepillant rám, akkor látszik rajta az, hogy annyira nem bánta a dolgot, amit viszont ezek után tesz váratlanul ér, de még ha nem is mondom ki, azért látszik rajtam, hogy annyira ellenemre nincs. Mellkasának ütközöm, a kezem ott pihen és kíváncsian fürkészem őt, miközben a mosoly még mindig ott bujkál arcomon és a kék, illetve a barna szempár egy pillanatra egymásba fonódik. Játékosan emelem fel az egyik kezemet, hogy tarkója vonalán simítsak végig az ujjammal, majd arcának az élén a másik kezemmel, miután a dákot hagytam a francba. - Úgy gondolod, hogy nem szokásom befejezni azt, amit elkezdek? – kérdezem tőle egy kacérmosoly kíséretében, miközben játékosan végig simítottam arcának az élén, -hacsak meg nem állít benne- végül pedig könnyedén csókoltam meg, akkor, ha hagyja a dolgot. Bármennyire is lett esetleg szenvedélyes a csók, rövid időn belül el is hajoltam és őt figyeltem kissé talán kihívóan. – Nos, hol is tartottunk a partiban? – kérdeztem tőle ártatlanul és úgy, mintha az előbb mi sem történt volna, ha lehetőségem adódott rá.
[Bocsi, hogy nem dobtam, de nem tudom, hogy mit fogsz lépni, így inkább mellőztem a dolgot. ]
Komolytalan a helyzet, könnyen fordul kacérkodós adok-kapokba az egész helyzet. Gondolta volna bármelyikőnk is, mikor legelőször szóba elegyedtünk, hogy fogunk mi még ilyen könnyeden csevegni némi ital és biliárdasztal társaságában? Kötve hiszem! De pont ez a dolognak a szépsége, ha engem kérdeznek. - Sosem tudhatja az ember, kiket sodor mellé az élet és idővel mivé növi ki magát a kapcsolata velük. Voltak már ellenségeim, kik baráttá lettek, s árult el az, kit igaznak hittem irányomba... Ám még mielőtt filozófiai mélységekbe mennék, azon időzve, vajh Primrose drága melyikké válik idővel, egy könnyed puszival ránt vissza a kis nőstény a jelenbe. S milyen igaza van! Most éljünk ennek, a többit meg bízzuk a Sorsra! Meg a kémiára. Köhöm. Höm. Nekem ez a csaj kell, basszameg! Persze, remek társaság is, igazából meglepően sok a közös bennünk, ami a világjárta voltunkat illeti, s ez rettentő szimpatikussá teszi őt, de mint egészséges látó és egyéb szervekkel megáldott férfiember, szánom-bánom a külsőt figyelem első körben. A doki sem róhatja fel nekem a dolgot, hogy bejövős a kicsi lánya, hát biztos látta már ekképpen asztal fölé hajolva ő is! Lenne tippem a móka és szórakozás kapcsán, ami azt illeti, de szavak helyett csupán egy ciccenés közepette vezetem végig pillantásom kékjét rajta, némán közvetítve felé véleményemet. Nem is a játékról, sokkal inkább egymás húzásáról, hergeléséről szól innentől kezdve minden, hiába igyekszünk elhitetni egymással és a közönséggel, hogy vérre menő csatát vívunk itt mi ketten a biliárdasztal körül. Igazából már megnyertük. Hja, mind a ketten. Nem vagyok önző, szívesen osztozom, már csak azért is, mert tisztában vagyok vele, nem tesz rossz lóra a társaságommal. Éljen az egészséges egoizmus. - Úgy gondolom! - Vágom vissza gyerekes szemtelenséggel, képemen farkasvigyorral cicózására, s ahogy tenyere a képemre szalad, úgy araszol lejjebb az én lapát kezem is, röpketegnek tetsző csókunk közepette markolva fenekébe. - Kit érdekel... - Szusszantam, ahogy elhajolt, pillantásom az övét kereste, de nem igazán vártam beleegyezést, az időközben megsokasodott emberseregleten keresztülvezetve nyitottam be társaságában a raktárhelyiségbe, hogy háttal az ajtónak kényszerítve csókoljam, s pofátlankodjak be farmerjébe, felsője alá. Bocs srácok, egy ideig abból az italmennyiségből kell gazdálkodnotok, ami odakint van... Minden mozdulat sürget és követel, a kölcsönösen önző kívánalmak mellett nincs helye itt finomkodós romantikának. Meg lássuk be, a hely sem épp afféle légyottokra lett kitalálva, s mégis megvan a maga izgalma, pikantériája. Mert sejthetik, mert meghallhatják, energiáink sem rejtik talán az arcpirító vágyörvényt. Enged az öv, követi a farmer gombja, leszalad a cipzár, s tényleg. - Kit érdekel? Ha meghallják, hát mi lesz? Irigykedhetnek csupán, mert minden kéjes sóhaja nekem szól, s neki adóznak az én mozdulataim pedig...
// Köszöntem szépen! És bízok benne, hogy összefutunk a jelenben is majd, milédi! //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Amikor először találkoztam vele, akkor még nem hittem volna azt, hogy ilyen helyzetbe sodor minket egyszer majd az élet fura és szeszélyes szellője, vagy talán folyója? Ki tudja, de túlzottan nem is érdekel, hiszen felesleges lenne ezen gondolkozni órákig, vagy akár percekig is. Vannak olyan pillanatok, amiket meg kell élni és élvezni, nem pedig megfejteni vagy rágódni rajta. Volt jó pár hasonlóság köztünk, ami idővel egyre inkább kezdték elődugni a fejüket, de valahogy most még se ezen dolgok érdekeltek. Sok mindennek lehet nevezni, de vaknak aztán nem, így nem csoda, ha nem voltam rest többször is rajta felejteni a tekintetemet, miközben a billiárd asztalon történő játék is szép lassan teljesen más irányt vett. Sokkal inkább egymás kóstolgatása ment, mintha csak meg akarnánk ízlelni azt, hogy meddig is mehetünk el, hogy létezik-e bármiféle határ... A pillantása néha sokat mesélt, amire olykor-olykor egy huncut és csöppet se ártatlan mosollyal, vagy éppen pillantással feleltem. Sose voltam ma született bárány, s amúgy is néha szórakozni is kell. Ő pedig remek partner lehet ebben, vagyis talán ma este kiderül az is, hogy mennyire remek abban a fajta szórakozásban és kötetlenségben. Már itt lenne az ideje annak is, hogy végre visszataláljak ahhoz, aki egykoron voltam és tényleg élvezni az életet, mintha az lehetne akár az utolsónap. Keringőre pedig egymást hívjuk, hol „ördögies, csábító” tettekkel, vagy éppen szavakkal, de ebből már nem lehet csak úgy kiszállni. Én pedig könnyedén táncolok még inkább bele ebbe, amikor ajkaim ajkait érintik és egy következő lépcsőfok felé tornázzuk eme tettel. Keze fenekemre siklik, de még ez se zavar, hiszen amilyen hirtelen cselekedtem az előbb, olyan hirtelen szakítom is el tőle ajkaimat, majd pedig roppant mód ártatlanul szólalok meg, mintha a billiárdasztallal folytatott meccsünk érdekesebb lenne annál, ami felé táncolunk. Szavaira csak egy aprót alsó ajkamba harapok, s huncutság pontosan ott csillognak a barna íriszeimben, amikor ismét egymásra talál a két szempár, de mire észbe kaphatnék, addigra már megragadja a kezemet – nem mintha túl sok ellenállásba ütközött volna, fogalmazzunk úgy, hogy semmilyenbe se-, addigra már egyre közelebb értünk raktárhoz, vagy éppen irodához? Ki tudja, majd amilyen sietve értünk el oda, olyan sietve csukódik be végül a raktárajtaja mögöttünk, mire a következő pillanatban már a hátam az ajtónak simul. Viszonozom a csókját úgy, mintha semmi se érdekelne, hiszen miért érdekelne az, hogy kint mit gondolnak? Sose érdekelt mások véleménye, hiszen vajmi kevés olyan személy van az életemben, akinek adok a szavára úgy igazán. Nekik legfeljebb a vággyal teli fűtött energiák, vagy éppen a sóhajok dallama jut… Ujjaim könnyedén siklanak a nadrágjára, ahogyan ő, úgy én is azon vagyok, hogy minél hamarabb megszabaduljon a felesleges ruhadaraboktól, hiszen itt nincs helye túl nagy gyengédségnek. Ez nem romantikáról szól, hanem sokkal inkább ősi vágyakról, amik ember útját minden században végig kísérték, s parancsolni nekik ideig, vagy óráig lehet, de örökké nem lehet. A levegő minden egyes perccel forróbb lett, miközben a test és a sóhajok tánca egyre inkább magával ragadt minket...
[Én is köszönöm szépen! S bármikor szívesen összefutok veled a jelenben is, csak egy üzenet az ára, ha lesz kedved és időd. ]
Csak beesek. Semmi maszlag, semmi máz. Egy sör. Kösz. És már farolok is le az első helységben, az egyik asztalhoz. Csak a szokásos. Szerdán, és pénteken mindig itt vagyok, kb' ugyanekkor. Az este kilenc egyébként is az egyik kedvenc időszakom. Ilyenkor tudom kifújni a fáradt gőzt, ilyenkor tudok valaki más lenni, mint aki. Itt csak Reed-nek szólítanak, és jól is van ez így. Elvégre van ez, és van a magánélet. A kettő pedig nem ugyanaz.
Fáradtan dőlök hátra, szinte nyúlok el a székben. A poharamon a friss hűs mászkál, cseppjei átmossák kezem bőrét. Igazából ezer minden kattog a fejemben, de főleg Roxan, és az egész helyzet. Persze, felé nem mutatom, de valahol elveimben sért az, hogy ő az asztalok mögött, míg én a terepen villogok. Tényleg át kéne hozzá menjek. Tudom. Talán holnap... Vagy egy másik nap. Rhea miatt amúgy is megejteném, szóval: holnap. Ma viszont a Pit és én. Szerda van. Szóval, nincs mese. Az viszont már egy egész kisfilm, hogy a söröm idő közben kifogy, így kénytelen-kelletlen kedvvel veszem rá magam a felállásra. Lépteim tompák, fáradtak, ahogy a pultig mászok velük. - Még egy sört kérek. - intek a pultban magasodónak, lazán téve fel magam az egyik székre. Kicsit még forgolódok is rajta, míg az italt várom, noha nem azért, mert a tömeg érdekelne... Egyszerűen csak lekapcsol...
// Bocsi, hogy nincs fejléc, nem sok időm volt már... //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem először jártam itt és kezdtem úgy érezni, hogy ez a hely lett a második vagy a harmadik otthonom, hiszen egyre több időt töltöttem Marla bárjában is pultosként vagy éppen táncosként, haza nem sokszor mentem, inkább a városban barangoltam. Mintha csak hirtelen nem tudtam volna megülni a fenekemen, de mégis miként ment volna? Hónapok óta semmit se tudtam Rhydianról, ahogyan vissza se tért, ahogyan ígérte. Alec eltűnt, Matt halott… Az se segített, hogy Liam se reagált semmire se. Kezdtem úgy érezni, hogy talán ideje lenne vagy lelépnem, vagy csak nagyon megrázni magam és elengedni minden szart, ami mostanság foglalkoztatott. Sietve léptem be a bárba, hiszen nem volt ismeretlen terep számomra. Kíváncsian pásztáztam körbe a teret , míg végül lassan elindultam egyre beljebb, ha valaki köszönt, akkor viszonoztam a köszönését, de igazából magam sem tudtam mit keresek itt. Mintha csak egy régi énem kezdene életre kelni. Talán ideje lenne valami újabb kihívást találnom, vagy magam sem tudom, hogy mire lenne szükségem. Jelenleg csak kicsit felejteni és szórakozni akartam. Mire sikerül ismét kikecmeregnem a gondolataimból addigra már az italomat is megkaptam. Sietve indultam el a pulttól, hogy keressek valami üres zugot, vagy olyat, ami éppen elnyeri a tetszésemet, de a tömegben nem volt annyira egyszerű szlalomozni és hiába voltam farkas, attól még sikerült valakinek úgy nekem jönnie, hogy miközben az italra figyeltem, hogy ne borítsam rá másra én megbotoljak és neki essek valakinek. A szabad kezemmel sietve kapaszkodtam meg. - Bocsánat! – szólaltam meg sietve, majd utána pillantottam az illetőre. – Valaki nekem jött! – szólaltam meg automatikusan, hiszen könnyedén lehetne ilyen helyen azt hinni, hogy már egy ilyen csajnak megártott a pia. Hát ahhoz azért több kellene. - Esetleg szabad? – pillantottam az üres bárszékre mellette, és ha igen volt a válasz, akkor könnyedén foglaltam helyett. Ha nem, akkor csak reménykedtem abban, hogy nem fog megenni azért, mert megmertem zavarni a magányos italozását.
- Reed, biztos nem elég? - James (a pultos) sosem értette, hogy tudok úgy józanon ülni a bárszéken, hogy már letoltam hat korsó sört. Szerinte nincs is már májam. Pedig, ha tudná! - Ne félts engem. Ameddig a fejemet látod, nem a seggem, nem lesz gond. - nevetek halkan, azért az magam sem gondolom komolyan, hogy bárminemű körülmény teret adhatna annak, hogy függőlegesen fordítva tanyázzak a széken. A söröm pedig kiér, ám belekortyolni már nem marad lehetőségem. Érzem a kapkodó mozdulatot, a lendület hangját, aminek szellője meg is cirógatja a fülemet. De itt... ostoba volnék, ha a képességemet használnám. Így hát hagyom, hagy boruljon belém a nőstény - rám, és ezzel együtt némileg én is pozíciót váltok. Balomból a sör James-en köt ki, míg jobbom az alám hullót tartja, mielőtt végleg a földön landolna. - Ugyan. Semmi gond. Itt megesik. - engedek el egy kedves mosolyt, mialatt ő is megtalálja az egyensúlyát. - Nos, nős még nem vagyok. - a helyzetet (is) oldva vágom rá egyszerűen a szavakat kérdésére. Még nevetek is, hogy aztán lábammal toljam ki neki a mellettem lévő széket. - Persze, hogy szabad. - fordulok felé kissé, ha helyet foglal, noha két könyökkel biztosan támasztom a pultot. - Iszik valamit? - érdeklődőm, miközben tekintetem már James-et keresi. - Megmaradsz? Mert akkor innánk. - szipózok vele kicsit, miközben ő a felsőjét törölgeti. - Cserélj inget, addig kibírom. - és még egy néma bocs-ot is küldök felé, csak hogy érezze a törődést. De nem morcos, miért is lenne? Megszokta már, és egyébként se a mi hibánk, tudja jól. Idétlen vigyorral vonul el, én pedig valami egészen hasonlóval fordulok az ismeretlen nőstény felé. - Reed vagyok. - amúgy, meg egyébként is. Különben meg nem. De, amíg nem tudom kivel ülök egy pultnál, addig jó ez. Itt egyébként is így szólítanak.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem mindig könnyű megmaradni a törékenyalkathoz párosuló törékeny lány szerepénél, de most nem is figyeltem, így annyira nehéz dolga nem is volt annak a férfinak, aki szinte rohant és közben úgy lökött fel, mintha ott se lennék, vagy csak egy útban lévő tollpihe lennék. Ennek köszönhetően pedig hamarosan valakinek könnyedén esem, kis híján pedig az ölében kötöttem ki, de sietve nyúltam „kapaszkodtam”. Sietve szabadkozom, majd amikor mosolyt villant az idegen, akkor könnyedén viszonozom és barna kósza tincseimet igazítom meg kicsit. - Akkor legközelebb majd megpróbálok kicsit jobban esni. – szólalok meg én is bolondozva, hiszen így is már majdnem az ölében pottyantam. – Vagy netán te kérted meg az illetőt, hogy vegyen le egy nőszemélyt a lábáról, hogy az öledbe pottyanhasson? – kérdeztem meg csöppet se komolyan, de hát megint nem sikerült lakatot tenni a számra. Én ezen már meg se lepődök, ő meg csak nem fogja szívére venni a játékosnak szánt szavaimat, mert érezni lehetett, hogy nem gondolom komolyan azt, amit mondtam. - Köszönöm! - amikor a lábával kitolja a széket, amire szemet vettem pár perccel korábban. Könnyedén foglalok helyet, miközben a kabátomból is kibújok. - Egy sör jól jönne. – pillantok a pultosra, aki serényen próbálja eltűntetni az rá ömlött italt. Elnevetem magam alig hallhatóan az idegen szavaira, majd azért egy sajnálómat kinyögök én is, hiszen tényleg nem akartam senkire senki italát borítani. – Én is tudok várni! – teszem hozzá még sietve, amikor látom rajta azt, hogy hezitálna a rendelésem és az átöltözés között, amikor viszont elvonul a harmadik fél, akkor érdeklődve pillantok a mellettem ülő hímre. Érzem, hogy micsoda ő és talán ő is megérezte azt, hogy nem olyan egyszerű és ártatlan emberről van szó, mint aminek elsőnek tűnik. - Primrose, örülök a találkozásnak. – felelek könnyedén, és ha esetleg pedig még a kezét is nyújtaná, akkor elfogadom és könnyedén rázok kezet. - A következő kört én állom, ha már sikeresen megitattam másnak az ingjével az italodat. – féloldalas mosoly meg könnyedén bujkált az arcomon. – Sokszor fordulsz meg itt? – próbáltam valahogyan elindítani a beszélgetést. Néha könnyedén ment, máskor meg annyira nem. Majd beindul el, hiszen ennél rosszabb és katasztrofálisabb csak nem lehet, mint ahogyan indítottam.
A hozzászólást Primrose Trevelyan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 20, 2016 9:36 am-kor.
- Mindenképpen. Ez egyfajta rituálé nálam. - kacsintok rá, nevetős éllel hangomban. Semmiképp, de bírom, ha valakiben akad némi humorérzék. Ebben a lányban pedig úgy vélem, van. Az estém tekintetében még jól is járhatok. Míg ő helyet foglal, addig én James-el rendezem a dolgot, és tekintve, hogy a nősténynek sem gond, ha előbb elengedjük a fiút, mintsem kiszolgáljon, hát fél testtel felé pördülök. - Én is örülök, Primrose. Szép név. - nyújtom felé a kezem - ízlelgetve nevének hangzását -, az illemet még én is ismerem. Sőt, ami azt illeti, igencsak belém lett verve eddigi életem során, szóval némi kézfogásba még egyikőnk se hal bele. - Dehogy állod. Szép is lenne! - nem kérem ugyan ki magamnak, de azért bőszen ellenkezem. - Nem szokásom nőkre hagyni a fizetést, ez valami elcseszett dolog nálam, nézd el. - vonom meg a vállam, de arcomon továbbra is kedélyes mosoly ül. Egyébként is milyen lenne már, ha elfogadnám? Elvégre alapból véletlen esett nekem, elég gáz lenne elfogadnom. - Eléggé. - nem, nem ennyivel áll szándékomban lerendezni, de azért hagyok némi könnyed hatásszünetet. - Amolyan törzshely ez számomra. Heti párszor megtalálsz itt, ha gondolod... - incselkedem csak, nyilván nem ettől az öt perctől fogja majd úgy érezni, vagy gondolni, hogy neki az én társaságom kielégítő néhány órára. - És te? Bejárós vagy ide, vagy csak beestél? - szórakozom el kicsit, ettől függetlenül nem láttam még itt, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne szokott volna ide betérni. Közben James is visszatér, így a kikért italaink is a pulton landolnak. A magamét könnyedén pördítem ujjaim közé, és ha engedi, Primmel koccintva öblítem le a torkomat. - Egyébként, helybéli vagy? - nem mintha rám tartozna, de azt hiszem, ha hosszú távon nem a csendet szeretnénk hallgatni, akkor valamivel be kell kezdeni az estét. Aztán a pia úgyis megoldja a dolgokat, ha az kell.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Könnyedén nevetem el magam, hiszen könnyedén veszem a poént, de tetszik, hogy nem egy karolt nyelt egyednek az ölébe pottyantam be. Akkor talán valamelyik szappanopera lehet életre kelt volna. Pedig nem szeretem azokat, de azt se, ha egy idióta barom elkezd fesztiválozni valami véletlen baleset miatt. Meg amúgy se voltam mostanában a jókedvemről híres, így könnyedén fel lehetett húzni, ha arról volt szó. - Köszönöm. – nem túl gyakori nevem volt, de már kezdtem egészen megszokni azt, hogy néhanapján megdicsérték az emberek. Még akkor is, ha ez csak valami fura formaiság volt tőlük és semmi több. Amikor pedig felém nyújtja a kezét, akkor könnyedén fogadom el, hiszen ismerem én is az illemet. Még akkor is, ha sokkal több olyan dologhoz volt közöm, ahol nincs helye a hasonló dolgoknak. - Ezt a főbenjáróbűnt még elnézem, de többet ne vétkezz ilyen téren. – érezhető a hangomból, hogy poénnak szánom és egy picit, alig hallhatóan még én is elnevetem magam, miközben a mosoly továbbra is ott bujkál az arcomon. – Legalább már azt is tudom, hogy kinek a számlájára írassam, ha újra kedvem támad idejönni. – kacsintok rá játékosan, miközben arcomon sokat sejtető mosoly bujkál. Ilyen téren tényleg nem kell engem félteni, képes lennék már a hecc kedvéért is megtenni, de most még se komolyan mondtam, inkább csak olyan húzásnak, hogy lássam miként is reagál erre az elméleti dologra. Kíváncsian fürkészem őt, amikor meg hatásszünetet is tart, akkor játékosan megrázom a fejemet és picit még a széken is fészkelődök alig észrevehetően. – Ezt vegyem úgy, hogy máskor kicsit pontosabban landoljak az öledben? – Nem, nem volt szokásom senki ölébe csak úgy beesni, ahogyan éppen a hímneműektől is valamilyen szinten távol akartam magam tartani. Felejteni akartam, hiszen rohadtul fájt az, ami nem olyan régen történt. Fájt, hogy Liam inkább a falkát választotta, de sok választásom nem volt, mint elfogadni és továbbsétálni. Most már inkább csak mindent a mókakedvéért tettem, de sose többet. Sokszor pedig csak játszadoztam, majd eltűntem az éjszakai ködben, mintha sose léteztem volna. - Én már csak ilyen beesős típus vagyok. – vicceltem el én is a dolgot, majd amikor az italaink a pulton landoltak, akkor könnyedén vettem el. – Néha szoktam beesni, hogy utána találjak valamilyen szerencsétlen áldozatot. – toldottam meg. Badarság lenne azt mondani, hogy törzsvendég vagyok, mert nem vagyok az. Inkább csak néha leugrom és semmi több. Koccintást viszonozom, hogy utána én is leöblítsem kicsit a torkomat, majd az ujjaimmal kicsit szórakozni kezdek a pohárral. - Igen, az ittenieket boldogítom a csetléseimmel, meg a botlásaimmal. – persze a botlásokat lehet akár másképpen is érteni, ezt már rá bízom, hogy mit is ért alatta. – Gondolom te is, mintha láttalak volna már korábban. – egy pillanatra még el is gondolkozom. – Rendőrség? – persze ez csak egy tipp, de mintha egyszer távolról láttam volna, de aztán ki tudja.
Őszintén szólva, kicsit röhejes, hogy honnan indult ez az este, és hova fajult el. Mármint jó értelemben. Az elmúlt két hétben ugyan néha-néha beszélgettünk Primrose-zal, de nem valami sokat, és távolról sem ilyen témákról. Most pedig azzal kezdődött minden, hogy rányitottam, aztán pedig úgy voltam vele, hogy nem hagyom annyiban ezt az egészet, és megpróbálok kicsit beszélni vele – örülök is neki, hogy így tettem. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar meg fog nyílni nekem, és beavat egy-két részletbe, ami miatt most ilyen távolságtartó velem és valószínűleg másokkal is. Viszont örülök neki. Látszott rajta is valamennyire – bár lehet csak én beszélem be -, hogy legalább egy kicsit jól esett neki is, hogy valaki meghallgatta a gondját, és ha nem is tudott rá mit mondani, de legalább ott volt. Azt viszont bizton állíthatom, hogy az az ölelés nagyon is jól esett neki. Mondhatjuk úgy is, hogy kellett már ez. Ezt a legjobban tényleg az bizonyítja, hogy nem lökött el magától, hanem inkább kiélvezte, amennyire tudta. Az ötleteket magamban latolgattam, de nem tudtam döntésre jutni. Egyszer voltam a Pitben eddig, akkor is azért, mert kihívták a rendőröket, én nekem pedig munka híján nem volt jobb dolgom, és mentem, hogy kisegíthessem a srácokat. Értem tehát, hogy Prim miért mondja azt, amit, tényleg nem egy családbarát hely. De közben ott van bennem az is, hogy csak ki kéne próbálni mégis, hogy milyen ott bulizni. Bár ki tudja, lehet túl élénk emlékeket hagytam az ottani törzsvendégeken, és megjegyezték az arcomat. Egyébként nem hiszem, mert én inkább csak az erősítés voltam, ha valami balul ütne ki – durván. A Platinum jócskán könnyedebb helység, már legalábbis a Pithez viszonyítva. Ott jártam már én is egynéhányszor, mikor még itt laktam. - Latolgatom kicsit a lehetőségeket, mire elkészülsz, meglesz a válaszom - mosolygok rá egy kisebb bólintással vegyítve, aztán pedig hátat is fordítok neki, hogy megcsinálhassam magamnak a kávét, amit követően pedig elindulok én is a szobámba, hogy magamra kapjak valami ruhát. Zsebre vágom a tárcámat, és mindent, ami kell, aztán pedig lebandukolok én is a földszintre. - Nem sikerült, mégsem lett meg a válaszom. Úgy voltam vele, hogy döntsön a sors. Szóval… - felmutatok neki egy negyeddollárost, aztán folytatom. - Fej a Pit, írás a Platinum. Háromból kettő. Mehet? - ha igen, akkor pedig már pöccintem is felfelé a levegőbe az érmét. Az első kettőnél máris eldől, hova megyünk ma, nem kell a harmadik - Akkor a Pit, lássuk hát - mondom egy kisebb vállrándítással, aztán pedig ha minden kész van, akkor indulhatunk is. A cipőmet gyors magamra kapom, és nem sokkal később pedig már az utcákat szeljük. A séta közben beszélgettünk egy-két teljesen kis irreleváns dologról, amolyan mindennapos beszédtémák kerültek fel, aztán nem tudom hány perc múlva, de odaérünk a Pithez. Még mindig bájos a külseje neki, annyi aztán biztos. Segond, néha mindent ki kell próbálni. Első utunk a pulthoz vezet, és kezeimet ráteszem a pultra. - Na, mivel kezdjünk? Vodka? Tequila? - kérdezem tőle kíváncsian, aztán ha sikerült választania, akkor kérek kettőt is belőle – hacsak úgy nem dönt, hogy már kapásból többet iszunk. Amit megkapjuk, már emelem is a poharamat egy koccintásra. - Egészségünkre! - húzódik egy mosolyra az ajkam, aztán miután a poharak összeérnek, már húzom is le, amit kikértünk. Fú, most hirtelen meg is éreztem egyből, kicsit kirázott a hideg is. A kávé látszólag még nem érte el a hatását, mert tudom, hogy a fáradtság miatt van most ez. Végül meglátok egy üres kétszemélyes asztalt. Kicsit megbököm Prim karját, aztán pedig fejemmel odabiccentek az asztalhoz. - Leülünk? - fordulok felé kérdőn, ha pedig pozitív a válasza, akkor már meg is indulok oda, miután kértem magamnak egy korsó sört, és le is huppanok az egyik székre. - Nem is tűnik olyan gázosnak ez a hely. Zene is van, az árak sem horribilisek. Bár ha mindennek az ellentette lenne jelen, az sem lenne baj. Egy ilyen gyönyörű nő mellett a legkomorabb helyeken is fellelhető a szépség - bókolgatok neki játékosan, az igazi költői énemhez viszont még többet kell innunk. Bele is kortyolok hát a sörömbe végszóként. Na, ez legalább jól is esik most, nem úgy mint néhány pillanattal korábban a tömény. Mondjuk az is igaz, hogy valamit bekaphattam volna még otthon. Ó, legyen ez a legnagyobb gond. A munkahelyen ettem még vagy három-négy órája egy szendvicset, betart az.
Kezdőlap
, nagyon kiestem a nőből, de most visszarángattam magam. ^^//
Betalál esetén meg értelemszerűen dobhatunk újra, amíg találtat dobunk egy körön belül.//
//
S bármikor szívesen összefutok veled a jelenben is, csak egy üzenet az ára, ha lesz kedved és időd. 
