Alig két hete, hogy megkaptam a melót, de már vagy öten rám mozdultak, ketten pedig össze is verekedtek a dolgon. El is felejtettem már, milyen a pincérnő-élet! Pedig annak idején évekig dolgoztam Manhattanben így, bárról bárra, kocsmáról kocsmára. Kifizetődő, lévén sok mindent elmondanak az emberek a pult mögött állóknak. Néha olyat is, amit nem biztos, hogy el akartak... Sok információ fut át az italozókon kétségtelenül, egy direkt farkasoknak fenntartott helyen pedig főleg. A főnök figyelmeztetett mivel jár a meló, én pedig hülye lettem volna nem bele menni. Tök buli lesz! - gondoltam, bár a verekedéskor kissé elbizonytalanodtam ebben. Akármennyire is hízelgett a dolog. Még jó, hogy Darren nem tud - még - róla, milyen melót is találtam magamnak!
Épp a pultot törlöm át egy nedves ronggyal oda-vissza, mikor kiszúrom a legkevésbé sem farkasnak nevezhető energiákat. Felpillantva egy kissé talán bizonytalan (?) pasast pillantok meg, ahogy a pult felé közelít. - Segíthetek? - firtatom, s közben pillantásom lopva szalad körbe a helyiségben. Szerencsére csak egy-két idősebb toportyán támasztja az asztalt vagy éppen a falat - mindenki igénye szerint - üresjárat van így délelőtt még. Az igazi élet este szokott lenni, áldom is az eget, hogy ma délelőttre osztottak be.
-... Nem, nem mondanám, egyelőre jól állnak a dolgok... Megtévesztően nyugodt, de a levegőben még lehet érezni a dolgot... Szerintem még pár hónapban benne lesz, mire elpárolog... Igen, tudom és szeretném is, de te is tudod, hogy nem lehet... Én a helyedben örülnék a dolognak... Minden rendben lesz, ne aggódj... Te jól vagy? ... Már 6 hónapja? Te jó Buddha... Most miért mondod ezt? Én legalább 9 gyereket szeretnék... Csak vicceltem, nyugi... Hé, komolyan ne vedd! ... Na azért. Figyelj, mennem kell, még van egy kis dolgom a városban... Szerintem a jövőhéten... Én is szeretlek.
***
Érdekes város ez az Anchorage. Ahhoz képest, hogy a városban nincsen falka és majdhogynem önszervezés szintjén mennek a dolgok, szokatlanul nagy a nyugalom. Legalább is Fairbanks-hez képest, itt még a légkör se annyira nyomott. Nem tudom, hogyan érték el a vérfarkasok itt ezt az állapotot, de már értem, mire gondolt William, amikor a farkasok Svájcának nevezte ezt a térséget. Na apropó, Will... az ő jóvoltából voltam itt. Megbízott, hogy intézzek el néhány dolgot Anchorage-ben, szóval szép körutam volt. Talán a legidegőrlőbb mind közül egy elhívás-kísérlet volt. Már magát a körülményt is furcsálltam, elvégre a papírok alapján nem pont egy könnyen kezelhető emberről van szó... de bíztam az informátorok képességeiben, szóval megkíséreltük a dolgot. Hogy mi lett az eredmény? Hát nem lettünk gazdagabbak egy újabb tanonccal, de szerintem senki nem bánja. Amikor közöltem vele, hogy miért látogattuk meg... hát ennyire tudálékos és saját világában élő nőszeméllyel az életben nem találkoztam. Körülbelül már az elején eldőlt, hogy nem csatlakozik... de utána még vagy fél órán keresztül kellett hallgatni a kiselőadását, hogy mennyire baromság ez az egész és rossz vicc. Kész megváltás volt, amikor végre befejezte... utána pedig Jessica, a velem jött informátor hölgy gondoskodott róla, hogy egyáltalán ne emlékezzen a történtekre.
Úgy éreztem szükségem van egy kis levegőzésre, szóval nyakamba vettem Anchorage-t. Csak holnap terveztünk visszamenni Fairbanks-be, szóval volt időm. Alapvetően nyugodt természetű és halvérű vagyok, de ez a nőszemély határozottan felkergetett a plafonra a dolgaival. Fogalmam sincs, hogyan tudtam mindvégig nyugodtan tartani a hangomat, de utólag meghajolok magam előtt, csak így szerényen. A méreg viszont eléggé nehezen akart kipárologni, szóval úgy döntöttem, hogy rásegítek kicsit. Így hát betértem az első kocsmában, melybe belépve megcsapott a farkasok energiája. Nem sokat érzékeltem, de a működésben levő hatodik érzékem nem jelzett bajt, max egy-két rám terelődő lusta tekintetet. Szokványos. Mindenesetre egyenesen a pulthoz mentem, ahol a szőke pultoshölgy már fordult is felém. - Szép napot. Skót wiskey-t kérnék - foglalok helyet a pultnál. Talán a legjobb feszültségoldó eszköz a részemre egy kiadós edzés és... más mellett, még ha legutóbbi iszogatásunk Steve-el nem is a legjobban sült el. - Nincs rosszabb egy olyan férfinál, aki azt hiszi magáról, hogy mindig igaza van - kivéve egy olyan nőt, akinek mindig igaza is van - morgom magam elé, még az eseten, de aztán eszembe jut, hogy hoppá - Ehm... nem általánosságban beszélek. Na az kéne még csak hogy így random megbántsak egy ismeretlen embert... farkast? Mindenesetre tényleg nem volt célom, az ilyesfajta személyeskedés elég messze állt tőlem. Mindenesetre ha ezek után még megkaptam az itókámat, akkor elég érdekes pohárköszöntőt mondtam... az elhalt elhívásra. - Fel a fejjel! Semmi remény! - legalább is a nő számára, mert hogy én még egyszer nem jövök elhívni, arra mérget vehetnek. Na el tudom képzelni, milyen képet festhettem magamról így az elmúlt pár másodperc alatt, de talán nem ez lenne az első alkalom, hogy komplett idiótát csinálok magamból mások előtt. Áh, az élet mindig tarkón vág, szokás mondani. Mindenesetre ezután jobban szemügyre vettem a velem szemben állót... s furcsán ismerősnek tűnt...
A rendelésre aprót biccentek és már fordulok is a mögöttem felsorakoztatott üvegek felé, hogy a választottat lekapjam onnét és a megfelelő jégmennyiségre töltsem ki egy pohárba az úrnak a nedűt. A szavakra akaratlanul is felszalad a szemöldököm, hogy aztán szórakozott mosollyal toljam felé az italt a pulton. Ma is fogtunk egy újabb hülyét, jej! - Ahogy én látom egy-egy mindkét nem javára. Egészségére! - Az italt megkapta, fizetni ráér a sokadik után, szóval fordulok is, hogy a whiskey-s üveget visszategyem sorban a többi közé. Egyébként ha van rá módja/varázslata, érezheti rajtam, hogy farkas vagyok - nem fogom ezt titkolni egy olyan helyen, ami direkt a fajtánk számára van fenntartva mondhatni. Oké, néha betéved egy-két ember, őrző is, de alapvetően nem ők a célközönség. A férfi szavaira akaratlanul is felnevetek. Hát ez a csórikám készen van, de rendesen. Vajon, ha kicsit többet iszik, normális lesz tőle? Mivel nem a két szép szememért fizetnek, pakolászni kezdek a pult mögött. Közben persze nem leszek se vak, se süket, így beszélgetést kezdeményezek az újdonsült pult-támasztóval. - Mire fel ez a világfájdalmas hozzáállás? Szerelmi bánat? - A nőkről az imént alkotott véleményéből erre következtetek.
Oké, a következő mozdulata nem az volt, hogy szétverte a whiskey-s üveget a fejemen, így úgy véltem, nem sértettem meg a dologgal. Aztán a szavai is meggyőztek erről és csak a poharat kaptam kézhez. - Köszönöm. A tüzesvizet szinte azonnal el is tüntettem. Ah, de jól esett ez most. Viszont míg foglalatoskodott, szépen lassan visszatértem a világba. S észre is vettem valamit. Nem, nem azt, hogy a pultoshölgy elég szemrevaló jelenség... najó, azt is észrevettem, csak nem mentem át nagyragadozóba. Nem, más dolog jött el. Éreztem a nő körül azt a jellegzetes aurát, ami egy vérfarkast feltételez... az az összetéveszthetetlen mágikus érzet... s ahogy észreveszem, nem csak a nő lehet az... na ebbe jól belesétáltam... ah... még szerencse hogy Anchorage-ben vagyok... de miért nem jelzett a Hatodik érzék? - Hm? Ja neeem, nem. Csupán üzleti ügy volt és a tárgyalópartner eléggé... fellengzős volt. Közben kezdett összeállni a fejemben a kép azzal kapcsolatban, hogy miért találtam ismerősnek a nőt. - Elnézést a kérdésért, de ön véletlenül nem Miss Nacrosh?
Ahogy elvette a poharat és láthatóan nem a nyakába öntötte, mindezt elégedetten konstatálva folytattam a pakolást a pult rám eső felén. - Talán valamelyik helyi farkassal akaszkodott össze? - Firtatom érdeklődve, őszintén pillantva a férfira két pohár elpakolása közepette, amihez kissé nyújtózkodnom kellett, tekintve, hogy a pult felett volt a tartójuk. - Ön egyébként ide valósi? - Ha jól hallottam akad itt is egy-két egyed a mágiahasználó "testvérekből", csak a miheztartás végett, de alapjaiban ők is ugyan olyan szabadok, mint mi, vérfarkasok. A kérdése hallatán a lazaságom egyetlen pillanat alatt foszlott tova. Ha már az őrzők is tudnak rólam, akkor Castor és a bandája hogy a rákba ne szerzett volna tudomást kettősünkről Darrennel? A végtelenségig egyébként sem titkolhatjuk, de ez most azért egy újabb pont, ami bizonytalanságot üt az egyébként roppant remekül működő - ezidáig legalábbis - tervemen. De... de talán meg tudunk ezzel a pasassal egyezni itt, nem tűnik olyan vérmesnek. - Véééletlenül még akár lehetnék is, de kivel kell lefeküdnöm, hogy egyáltalán ne legyek ő? - Firtatom csendesen, s cinkos mosolyom ellenére a tekintetem igenis komoly fénnyel fürkészi a másik arcát. - Már magam mögött hagytam a nevet és szeretném, ha ez így is maradna... - ezért pedig szemmel láthatóan alkudni is hajlandó vagyok.
Naja, kissé drága mulatság lett volna a whiskey-t kölninek használni... a szájvíz funkció már sokkal közelebb áll a valósághoz. - Hát már csak az hiányzott volna a mai napomhoz. Egyáltalán nem akartam bajt Anchorage-ben. William a lelkemre kötötte, hogy kerüljem el a konfrontálódást a helyiekkel, akármi is a helyzet. Másik térség, más berendezkedés, ahol mi csak vendégek vagyunk és nem irányítók. Észben kell ezt tartani, ha azt akarjuk, hogy jó legyen a viszony a két város között. - Nem, Fairbanks-ből jöttem át. Kétlem, hogy ennek lenne akármilyen jelentősége. Elvégre, a mai globalizálódó világban már egy nigériai is szembejöhetne New York utcáin. A reakciójára viszont nem számítottam. Mondhatjuk, hogy engedtem a kíváncsiságomnak és azért mertem rákérdezni a nő kilétére... hogy miért, az hamarosan ki fog derülni, azért annyira még se állnak távol bizonyos tekintetben az anchorage-i és a fairbanks-i ügyek. Viszont amit mond... felvontam a szemöldökömet. Most vagy én vagyok rohadtul pozitív mostanában, vagy tényleg tett nekem egy "ajánlatot" a pultoshölgy. - Hm... hát így se akarták még megtudni, hogy ki vagyok. Lehet most rohadt hülyének tűntem, de tény, ami tény. Meg amúgy is... most erre mit mondjak? Nem fogok nekiállni flörtölni a nővel, sem pedig hasonló nagyképű megnyilvánulással nyitni. Az nem én voltam... s akármennyire volt vacak napom, nem fogok kivetkőzni magamból. - Elnézést, nem akartam önt kellemetlen helyzetbe hozni. Mint mondtam, nem akarok balhét Anchorage-ben, ez pedig látszott is a viselkedésemen. Viszont voltak dolgok, amiknek utána kellett járnom... de... nem így mindenki füle hallatára. Szóval még a beszéd idején elővettem a noteszemet, letéptem egy lapot és egy rövid mondatot firkantottam a papírra. Neki megvan a lehetősége a diszkrét beszédre, de nekem már csak ez maradt. Nem tudtuk, hogy elhagyta Fairbanks-et - állta a papíron, amit elé toltam.
Valószínűleg a pasas "rohadtul pozitív" - vagy egyszerűen csak nem veszi a lapot, hiszen a kérdésem annyira közhely, hogy lerí róla annak is, aki nem ismer, hogy komolytalan az egész. Kedélyes mosolyom töretlen, ahogy kissé felkönyökölve a pultra - mondták már, hogy roppant kivágott az az egyenpóló, a főnök is szereti hangoztatni - hajolok a férfi felé. - Engem nem igazán érdekel, hogy ki maga. - Szélesedik ki ajkaimon a mosoly, így a mozdulatsorral együtt akár még kacérnak is tűnhet a felvezetés. Oké, rá is játszok kicsit, de ennyi örömöm hagy legyen már, ha belül meg sikoltozik egy hang a fejemben az őrző szavai hallatán. Kedvesen mosolyodtam el és bár alapvetően nem volt gyerekgyilkos arcberendezésem, a vadóc fény a tekintetem nem feltétlenül annak pozitív értelmezését engedte meg. Ott volt a másik oldal is: ki tudja, meddig mennék el, ha az érdekem úgy kívánja. A papír érkezte mondjuk kicsit meglep, értetlenül pillantok le rá, magam felé fordítva a cetlit, hogy aztán a másikra tekintsek, megértve, mire is "kér". ~ Okkal nem reklámoztam és remélem, meg tudunk egyezni valahogyan, hogy továbbra se tudjanak erről az őrzőtársai... ~ Üzenem gondolatban felé. Egyelőre csak ennyit, aztán ki tudja még mit tudok "kisajtolni" a másikból.
Szokatlan dolog történhet a nő számára, miután felkönyökölt a pultra. A tekintetem ugyanis mindvégig az arcán, pontosabban a szemén volt, egy pillanatra se kaptam le, hogy lopva elmerengjek. Első pillantásból megmondtam, hogy elég jól bánt vele a természet, de részemről ennyi elég is volt. Ne nézz rá az ördögre, szokás mondani. Talán töketlennek tűnhettem ettől? Inkább csak nem hagytam, hogy eltérítsenek, van különbség. - Hát akkor az első elképzelésem nyert - dőlök hátra. Pontosabban dőlnék, mert azért ezt a bárszéket se arra tervezték, hogy megfogja az embert, ha le akarna esni. Valahogy úgy érzem, nem valami egyszerű ügybe csöppentem. Egy vérfarkas, aki csak úgy felkínálja a testét egy teljesen vadidegen embernek, mindössze azért, mert rájött, kivel is van dolga. Ha esetleg vérfarkas lennék, talán azt mondanám, ebben így nincs semmi fura de... én ember voltam, még ha őrző is. Láttam cifra dolgokat ilyen értelemben, de az érzékeim azt súgták, hogy figyeljek oda. Nem tűnt annyira veszélyesnek nő, de valami volt a szemében, ami óvatosságra intett. Bár lehet, csak a szokásos beidegződés... ne essünk illúziókba. Amikor elér a mentális üzenete, felvonom a szemöldökömet. Mi a csuda... najó, viszont ez a dolog így már túllépett azon, amit én papírokra írogatva meg tudok vitatni, ráadásul eléggé feltűnő is... mit is tegyünk... használjuk fel a korábban elhangzottakat. A papírt visszaveszem és lassú mozdulatokkal tépem darabjaira. Ami diszkrét az diszkrét. - Ebben az esetben viszont, szerintem folytassuk négyszemközt. - villantottam ki egy csábos mosolyt. Pfff, ha most Jenny látna, szerintem addig verné a fejemet a pultba, míg vissza nem vonom a dolgot. De ezt akkor se beszélhetjük meg itt... szerintem az egész noteszem is kevés lenne hozzá...
Érdekes értelmezési arzenálja van a pasasnak a "felkínálja testét" témakörben. Bezzeg, ha sejtené, mit jelent az én szótáramban, lehet, futva menekülne innét... már csak abból is kiindulva, hogy mennyire töretlenül a tekintetemet pásztázta, minden erőlködés nélkül, mint valami meleg. Nem mintha bajom lenne a homoszexuálisakkal, az egyik vérvonal-testvérem is az! Szavaira szélesen elmosolyodom én is, majd eltekintek a pult mögötti raktárhelyiség felé. - Carla, kimegyek cigizni, addig tartanád a frontot? Kösziii! - Emelem meg kissé a hangomat, hogy a bent levő a kinti zenén és beszélgetés-zajon át is meghallja, mit szeretnék tőle. Amikor végre rábólint, intek Adamnek, hogy kövessen. Ezek után már csak azt remélem, nem most akad másnak is bagózhatnékja az erre kijelölt hátsó teraszon, ahova kivezénylem az őrzőt és magamat.
[Odakint // remélem nem baj, ha nem váltunk helyszínt:$ // ]
A kiülős hely kerítéssel és bukszussal is takart, ide csak a báron keresztül lehet bejutni. A bokrok mögött a parkoló húzódik, ha van érzéke a tájékozódáshoz a pasasnak, ezt könnyen kiszúrhatja. Még csak át se kell kémlelnie az ember-magasságú örökzöldeken sem hozzá. Kiérve tőlem ritkán látott módon tényleg rágyújtok egy szál cigire és megkínálom az őrzőt is. - Hogy él-e vele, az csak rajta múlik, nem ez miatt lesznek álmatlan éjszakáim vele kapcsolatban, az egyszer biztos. - Nem fogok kertelni, azt szeretném elérni, hogy senki ne tudjon róla Fairbanks-ben, hol is vagyok pontosan. Yetta Nacrosh lelépett, eltűnt, hazament Jerseybe a falkájához, vagy tudom is én... Szóval, ön szerint meg tudunk egyezni valahogyan, hogy valami kreatívan homályos dolog kerüljön rólam az aktámba, amit maguk olyan lelkesen vezetnek? - Firtatom a másikra tekintve, nem fújva felé a füstöt és a cigaretta végéből felfelé szállingózó szürke kis gomolyaggal is igyekszem úgy ügyeskedni, hogy ne felé szálljon amennyiben nem dohányzik. - Különben még csak a nevét se tudom magának, míg ön tisztában van az enyémmel. Ez így nem fair! - Jegyzem meg suta, békülékeny mosollyal sandítva vissza a férfi felé. Stresszdohányos vagyok, mindig beválik, ha gyorsan kell lenyugtatnom az agyamat rázós helyzetekben.
Egy kis levegőváltozás, miért is ne. Talán megfordulhatott volna a fejemben a titkolózási hajlamát figyelembe véve, hogy valami csapdába csal, de a Hatodik érzék mindig csendben kushadt, szóval nem számítottam hasonlóra. Kiérve a nő rágyújt, én pedig megköszönöm a felajánlását, de nem élek vele. Érdekes, akármelyik kóbor farkassal találkozok, állandóan dohánnyal kínálnak. Amikor belekezd a mondandójába, minden közbevágás nélkül hallgatom végig. Ahogy hallgatom, már látom, hogy ez bizony nem lesz egyszerű ügy. Na a vége aztán pláne nem, egy olyan dolog, amire bólogatni tudok. Huha, na ez vicces lesz... már akinek vevő a humorérzéke az ilyen jellegű viccekre. Miután végzett az elképzelésével, egyik kezemmel a tarkómba túrtam, miközben elgondolkodtam, hogyan tudnám lefesteni neki a helyzetet... közben pedig ne gondolja egyáltalán rossznak. - Nézze, az ön helyi jelenlétével kapcsolatban van egy jó, meg egy rossznak nevezhető hírem. A jó hír az, hogy tőlem, illetve az őrzőktől a fairbanks-i farkasok jó eséllyel nem értesülhetnek erről. Nem szokásunk információkat kiadni, a helyi falkának is maximum akkor, ha nagyon fontos ügyről van szó... szóval ha nem azért akar a falka elől rejtve maradni, mert megölt valakit vagy hasonló főbenjáró bűnt követett el, akkor ettől nem kell tartania. A rossz hírem ellenben az, hogy ugyanezt a terület őrzőire nem garantálhatom. Mivel ön huzamosabb ideig élt Fairbanks-ben, ezért tudniuk kell róla, hogy elment és valószínűsíthetően nem fog visszajönni, már ahogy a szavaiból kiveszem. Emellett arról is tájékoztatnom kell őket, hogy az információt első kézből szereztem. Kissé tanácstalanul álltam azelőtt, hogy miért akar előlünk is rejtve maradni, elvégre a SENKI kategóriába az őrzők is beletartoznak. Elég sok jelentést átfutottam annak idején, hogy, mint harcos, naprakész legyek a problémás eseményekkel, de nem találkoztam olyan üggyel, hogy Yettának gondjai támadtak volna az őrzőkkel. Róla is csak azért tudtam, mert megtaláltam a nevét és a fényképét az ismert farkasok nyilvántartásában. - Adam Revenor - mutatkozok be, kicsit meghajtva szokásosan a fejem. Érdekes, pár perce még nem érdekelte, ki vagyok, most meg mégis tesz rá utalást. Közben persze látszott rajtam, hogy az agyam lázasan kattog ezen az ügyön, számba vettem a lehetőségeket, mit lehet és mit nem. Az egyértelmű volt, hogy jelentést kell tennem erről a találkozásról, mert nem akartam az a fajta beosztott lenni, aki titkolózik a főnökei előtt. Az őrzők csak akkor működhetnek megfelelően egyrészt, ha megfelelő az információ áramlás... de talán...
Ha Adam nem él a lehetőséggel, én sem erőltetem. Rágyújtok és tüdőmbe beszívva a nyugtató füstöt tekintek rá. Mihez kezdjek veled... igazán adhatnál egy jó tippet erre, muksókám! - Nem, nem az miatt... - Szúrom közbe szavainak. Bár megöltem volna valakit, komolyan mondom! Legalább lenne alapja ennek az egész bujkálásnak. A szerelem - chh - elég gáz indoknak. Márpedig jobb nincs és amíg a párom annak a falkának a tagja, amelyik engem ultimátum keretében kitett magából, aligha maradt más választásom, mint egy idegen város. Még ha csak a hotel környékéről is lettem szó szerint kitiltva... kétlem, hogy a területükön tárt karokkal fogadnának egy ilyen "előéletű" magányost. A fagyos, északi falkaélet nem nekem való amúgy sem, ezt határozottan kijelenthetem. Bezzeg felénk nincs karó és/vagy jégcsap egyik alfa seggében sem! A további szavaival kapcsolatosan jók a megérzései a férfinak: tényleg nem tetszenek. Ennek ellenére megállom, hogy ismét közbe vágja, mindössze abban fejeződik ki nemtetszésem, hogy szorgalmasabban szívom azt az istenverte koporsószeget. Mielőtt még bármit is mondanék, rákérdezek a nevére, elvégre... ha már ő tudja az enyémet, hagy szólítsam én is azon, amint a szülei szólították először, ki tudja, hány évvel ez előtt. - Nézze, Mr. Revenor... Adam. - Szusszanok, pontosítva kicsit, hiszen nem hivatalos közegben vagyunk a szavak és a látszat ellenére is. Én sem szeretnék fenyegetőnek tűnni, ha nem muszáj. Szavaim is inkább tényeket közlőek: - Maga besétált egy farkasokkal teli kocsmába... és még van bátorsága megkísérelni közölni velem, hogy merre hány óra? - Vagy elbizakodott a fickó vagy szimplán őrült. Bár véleményem szerint kicsit mindegyik őrző kattyant. Milyen hülye kockáztatná az életét és adná fel mindenét azért, hogy utána bundás, neveletlen "társaikat" hajkurássza? - Az ilyesmi csak magányos szívűeknek való, s szerintem, ahogy a farkas, úgy az ember is társas lény. Igényli a barátot, a társat, a családot maga mellé - ezért pedig idővel súlyos árat fizet. - Egyébként pontosan azt vázolta fel, amit én is mondtam az előbb: szeretném, ha úgy tudnák, leléptem. És igen... nem valószínű, hogy visszatérek. - Kissé azért elbizonytalanodni látszom, de végül apró biccentéssel is megerősítem szavaimat. - Azzal viszont nem engedhetem el, hogy azt mondja, tőlem szerezte az információt, tekintve, hogy hivatalosan hónapok óta leléptem. De bízok a kreativitásában, biztosan kitalál majd valamit! - Jelenik meg apró, szórakozott, de legkevésbé sem komolytalan mosoly a képemen. Nekem lenne ötletem, de nem én akarok minden áron Pedál Peti lenni. Vajon jutalékot kapnak a jelentések után, hogy így kapaszkodik bele?
Oldalra döntöttem a fejemet. Hogy volt-e bátorságom? Csúnya lenne, ha nem. Harcos vagyok, minden nap, ha kiteszem a lábam az egyetemről, potenciális hullajelölt vagyok. Bármelyik nap összeverekedhetek egy farkassal, akivel már nem bírok el és egy széttépett torzóként fogok végezni. Igen, mondhatjuk, hogy nem voltak illúzióim. Évtizedek óta élek abban a tudatban, hogy akármelyik nap lehet az utolsó, akármikor eljöhet az utolsó ébredés. Vidám élet nemde? Sajnos ez hozzá tartozik a létemhez. Szóval igen, mondhatjuk, hogy nem ijedek meg olyan könnyen, ha már idióta vérfarkasokat kell nyakon vágnom, csak azért, mert nem tudják az agyaraikat az ajkaik mögött tartani. - Jobban örült volna neki tán, ha megvezetem és később szembesül a dolgokkal? Párszor már megkaptam a társaimtól, hogy néha túlságosan is őszinte vagyok a munkához. Hogy túlságosan sok tisztelet, jómodor szorult belém, még olyanokkal szemben is, akik talán meg se érdemlik. Közölték ezt velem… én meg közöltem velük, hogy nem érdekel. Ilyen voltam, mióta a világ a világ, mert erre tanítottak. Talán kissé idejét múlt és ósdi darab voltam emiatt, valami, aminek nem ebben a korban kellett megszületnie. De valakinek ezt a szerepet is el kellene játszania. - Hogy őszinte legyek önnel, egyáltalán nem értem, miért akar ennyire titkolózni. Persze, senki se szereti, ha szaglásznak utána, de ön jelenleg nem a mi hatáskörünkbe tartozik és ha tényleg véglegesen elhagyta a várost, már nem sok közünk lesz egymáshoz – ha már mindenáron titkolózásra akar rávenni, akkor legalább értesse meg velem, hogy miért, mert ennyi indok nálam nem elég. Figyelmeztető fény csillan a szememben, ahogyan nem viszonzom a mosolyát. Szépen vagyunk mondhatom. Akárminek is szánta a szavait, burkolt vagy nyílt fenyegetésnek, egyáltalán nem javított vele. Sőt, inkább csak rontott. Idejövök, hozom a lehető legmegértőbb formámat, amit a körülmények adhatnak, keresem a megoldást, erre ezt kapom. Valószínűleg radikálisabb lennék, nagyjából most váltanék át keményebb hangvételre. Én viszont csak sóhajtottam egyet. Azt hiszem tényleg elmúltak azok a napok, amiben szívesen él egy magamfajta ember. - Én semmit se ígérhetek önnek, Miss Nacrosh. Maximum annyit, hogy kérvényezem a vezetőnknél: kezelje diszkréten az információt. Nem mondom azt, hogy beleegyezik, de ha valamilyen módon biztosítja őt a jószándékáról, szerintem egy ilyen alku kivitelezhető. Ennél többet nem ajánlhatok, ezt láthatja. Nem fogok hallgatni és őszintén szólva egy ilyen megnyilvánulás után örülhet, hogy még egyáltalán hajlok valami megoldás szerűségre. Emellett Williamet biztosan értesítettem volna erről az egészről, akármi is a körülmény. Sosem voltam az a fajta, aki titkolózik a protektor előtt és őszintén szólva még mindig égett a pofám a decemberi fiaskó óta.
Halk ciccenés és ajkaim szegletében megbúvó mosoly a válasz költői kérdésére. Oké, ezt a kört ő nyerte - noha kétségtelenül több fantáziát látnék a pasasban, ha megkísérelte volna átvágni a fejemet. Az őszintéket szeretik, deh... rászedik. Hallgatom a szavait és kissé összefutnak a ráncok homlokomon, ahogy Adam belelovalja magát a mondatai közepébe. Még hátamat is kihúzom kissé, közben elnyomva a hamuzóban a cigarettacsikket sietős, apró mozdulatokkal. - Valóban? Akkor azt hiszem, erősen félretájékoztattak engem és az a három fairbanksi őrző is csak nyaralni ugrott át, de évek óta elfelejtettek hazamenni! - Szélesedik ki mosolyom. Van az egész viselkedésemben, hangomban valami könnyeden lemondó. Láthatóan nem haladunk semerre, csak fújjuk a magunk igazát, így hát leszek én az, aki enged, egye bassza... Szavait hallgatva emelkedek fel ültemből és a kinti hamutálak tartalmát öntögetem össze, míg ő beszél. Azt, amibe gyűjtöm a cigaretta-maradványokat, kezemben szorongatom, úgy fordulok vele szemközt. - Nézze, azt tesz, amit jónak lát, mert ezek szerint - ha tényleg nem a maguk hatáskörébe tartozik a város, mint azt hittem - feleslegesen aggódtam túl az egész dolgot! Most pedig, ha megbocsát... vissza kell menjek dolgozni. - Bökök fejemmel az ajtó felé, s hacsak nem állít meg, akkor egy "Igazán örültem!" keretében hagyom magam mögött a teraszt és az őrzőt is, emlékeztetve magamat, hogy nem társalkodónőnek fizet a főnököm.
// Hacsak nem olyat írsz, amire még írnék, akkor én is köszöntem! //
Nem igen tudtam arra mit mondani, hogy itt van három őrző Fairbanks-ből. Nem rám tartozott, hogyan ossza szét William a beosztottjait, biztosan jó oka volt rá, hogy ide küldte őket. Bár nem tudom, én úgy tudom, a város méreteihez képest elég kevesen vagyunk a protektorátusban, szóval valahol kétlem, hogy évekre valakiket csak úgy nélkülözni lehessen. Ha így van, akkor jó oka volt rá a protektornak. A nő szavait pedig sem megerősíteni, sem pedig megcáfolni nem tudom. Hozzáfértem a jelentésekhez, módomban állt elolvasni azokat a dolgokat, amiket nem titkosítanak és mutat az illetékes fityiszt, ha kérem őket. Viszont a találkozó szépen lassan, de elérkezett a végéhez. Yetta eléggé motiváció vesztettre kapcsolt át, ami a titkolódzást illeti, de nem csodálom, elvégre mondhatjuk, hogy kedvező dolgokat tudott meg tőlem. De ez egyben a véget is jelentette, hiszen már nem volt oka a közelemben találkozni. Nekem pedig lassan úgy is meg kell keresnem a társamat, szóval: - Minden jót, Miss Nacrosh. Lehet, kezelhettem volna másként ezt az egész ügyet. Trükközhettem, okoskodhattam volna, hogy valami számomra kedvező fordulatot kihozhassak. Igen, lehet jópáran bepróbálták volna ezt a szálat. Ők igen, de nem én. Túlságosan az elveim szerint éltem ahhoz, hogy ilyen trükkökre mennyek rá. Valahol tényleg egy olyan ember voltam, akinek a típusa felett eljárt az idő, utolsó lámpásemberként tartják a fényt. Megvolt ugyan a magam sötét része, de most nem tudott érvényesülni. Így hát az elköszönést követően elhagytam a bárt és újra nyakamba vettem a várost. Elég volt Anchorage-ből most egy jó időre. Ideje hazamenni... közben pedig átgondoltam, hogy is fogok beszámolni a történtekről odahaza...
Éjszakás voltam a Pit-ben, ami nem volt valami nagy móka, mikor nem volt éppen buli a hátsó teremben. A kései törzsvendégeken túl nem is nagyon volt bent senki igazán, igaz, még koránra jár... aki az éjszakába készülne szórakozni, most indul csak igazán útnak, szóval nem féltem magamat, hogy pultot törölgetve fogom az órát figyelni minden második percben, mikor jár le a műszakom. Inkább igyekeztem kihasználni ezt a kisebb fajta holt időt és egy pörgősebb számot választva a zenegépen láttam neki az asztalok, székek rendbe rakásának, miután elköszöntem a "nappalos" kollegináktól. A hátsó rész ma zárva volt, nem lévén program - még amolyan magán jellegű sem a főnök részéről - így azzal nem kellett foglalkoznom. Hajam összefogva lófarokba, a fekete, logóval ellátott top és kötény mellé csőfarmert viselek motoros csizmával. Vállamon könnyű kötés rejti a Darren harapása után maradt heget. - Vagy épp pont, hogy felhívja rá még jobban a figyelmet így, nem igazán érdekel. Mi köze hozzá bárkinek is? Eddig is láttak errefelé felsebzett nyakkal, igaz, sosem ragasztottam le, többnyire szőke tincseim takarták annak bizonyítékát, hogy tartozom valakihez. De már nem volt így... A zene kikapcsol, kicsit talán bele is feledkezek egy-egy táncosabb mozdulat, na meg a refrén dúdolása közepette.
//Bocsi, hogy ilyen kis izéke, ígérem jobb lesz a kövi. :$ Illetve nem találtam lyrics verziót, de: aláfestő //
Micsoda véletlen, ma este is a Pit-be evett a fene. Túl sok minden történt velem az elmúlt időszakban, kell valami, amivel levezethetem a feszkót, egy kicsit kikapcsolódhatok. No persze azért azt beismerem, hogy titkon reménykedek olyasmiben, hogy ismerősbe botlok, esetleg Darly áll a pult mögött, vagy éppenséggel Ray is ott időzik. Jó lenne kicsit lazulni, kikapcsolódni. Konkrét tervem az persze nincsen, de ilyenkor ez nem meglepő, soha nem szokott lenni, úgyis alakul. Beülök, iszok, aztán lesz, ami lesz. Egyszerű farmert, fekete pólót és a bőrdzsekimet húztam ma magamra, tökéletes öltözék, nem válogattam túl sokat, ami éppen a fejemre esett a szekrényemből, amikor kinyitottam. Odakint még gyorsan elszívtam egy cigit, belépve pedig az első helyiség felé vettem az irányt. Ilyenkor nem sokan lézengenek, de úgyis hamarosan beindul az élet, szóval ilyen miatt egyáltalán nem aggódtam. A kiszemelt terembe érve egyből széles vigyorra húzódnak ajkaim, ahogyan megpillantom Darlene-t. - Halihó, Darly drága! - köszöntöm a nőstényt a tőlem megszokott lazasággal és vigyorgó arcberendezéssel, miközben úgy dobom le magam a pult mellé, hogy kifelé nézzek, merthogy mégiscsak vele beszélgetek és egyáltalán nem szeretném megzavarni a munkájában. - Mi újság veled? Mi történt? - siklik pillantásom a vállán lévő kötésre, kérdésem pedig nem csupán holmi illemkör. Tényleg érdekel. Ugye milyen jófej fiú vagyok? Na jó, nem ez a lényeg, valóban kíváncsi vagyok, persze ha nem akarja elmondani, nem fogom erőltetni, tudja nagyon jól. De legfeljebb iszunk rá egyet, az az adott pillanatban mindig segít, hosszútávra nem megoldás, de én általában soha nem gondolkodom túlságosan előre. Kíváncsian szemlélem hát a nőstényt, egyáltalán nem siettetem, csinálja csak nyugodtan, amit szeretne, sőt, ha kell, akár még segítek is neki.
Engem a legtöbb este itt esz a balsors, már másoké, természetesen, én nagyon is élvezem. Még mindig azt a töketlen barmot figyelem, az utóbbi három hónapom azzal telt, hogy megpróbáltam a kegyeibe férkőzni, lassan ott tartunk, hogy felvesz kidobónak, onnantól meg már csak rájön, hogy kész főnyeremény vagyok. Meg szerény is, tudom én. Darlenet látva kissé elméláztam, egy darabig figyeltem, ahogy tüsténkedik, de végül valahogy megint Virág körül keringtek a gondolataim. Jól emlékszem, hányszor gondoltam arra, hogy megharapjam, hogy egyértelműen a fajtám tudtára adjam, el a kezekkel, de nem tehettem meg, szerelemből beharapni egyszerűen szánalmas. Legyen valami normális oka, de nem ez. Azóta némileg bánom, talán még ma is élne, ha megteszem, de álmomban nem gondoltam volna, hogy megölik. A kishölgyre visszatértve, épp eleget lógok itt ahhoz, hogy tudjam, eddig sosem takarta kötés a hímje harapását, merthogy bűzlött tőle, most viszont bekötötte. Ha nem lenne orrom az ilyesmihez, akkor is egyértelmű lenne, hogy itt kenyértörés volt. Mennyire fölösleges dolog is ez, Virág halála óta tudom, hogy kurvára nem éri meg, a végén úgyis csak a padlót moshatják fel velünk, annyira taccsra vág minket az egész. A gondolataimból végül Danny hangja rángat ki, és erre azért már felemelem a seggem, és elindulok feléjük az egyik félreeső asztaltól, eddig nem volt épp egeket verdeső a hangulatom, de majd faragok rajta, ez nálam hasonlatos volt az időjáráshoz. - Öcsém, hogy neked mennyire nincs szimatod az ilyesmihez. Csapom nyakon emberesen a kis cimbimet, majd felvágom magam mellé az egyik bárszékre, úgy nézem a szöszit. - A nyakam rá, hogy nem akar róla beszélni. Megkísérlem kimenteni, mert őszintén, ha nekem kellett volna az eset után Virágról beszélni, inkább tekertem volna ki a kérdező nyakát, mintsem válaszoljak. Kedves dolog az érdeklődés, de van olyan téma, ami egyszerűen tabu, én ezt sem feszegetném. Aztán ki tudja, Darlene miként reagál rá.
A zene lüktetése tompítja a lelkem hegei alatt húzódó sebekét. Ellazít és elfeledtet, akárcsak a munka monotonitása, ahogy a hamuzókat ürítem és az asztalokat törlöm le. Épp a megüresedett poharakat és korsókat pakolom le némi csengő zörgés keretében a pult mögött, mikor nyílik a bejárati ajtó, magával hozva a kint már hűvösre fordult szelek egy kíváncsi kis testvérét. Felpillantok, s felismerve a belépőt, ajkaimra szelíd mosoly költözik. Talán mégsem lesz olyan elviselhetetlenül hosszú az este, ami a társaság címen felsorakoztatottakat illeti. - Helló Daniel! A szokásosat kéred? - Firtatom kiszélesedő mosollyal, de a kérdés elhangzásán túl nem teszek egyelőre mozdulatot a kiszolgálásra utalóan. Előbb elmosogatok, hisz még csak most érkezett a hím... ráér. Emlékszem, az első héten ugrottam mindenkinek kapásból, aki csak betért. Azt hittem, beleőrülök, ezek a mocskok meg még ki is használták és mindenféle apróságért szalasztottak! Ma már tudom: nem veszik fejemet két perc várakozásért. Máshogy nehezen kerül tiszta pohár a kiadottak helyére, lévén erre külön mosogatós-fiút nem tartunk. Lehet, javasolni fogom a főnöknek az utódom helyét megkönnyítendően, ha decemberben lejár majd a szerződésem és lelécelek innét. Az érkező farkas nyakcsapkodós mutatványára és szavaira felnevetek. - Én pedig le merem fogadni, hogy azt szeretnéd hallani, hogy igazad volt! - Kuncogva lépek el a mosogatótól, megtörölve kezeimet, majd szórakozottan lépek közelebb a két hím által elfoglalt szegletéhez a pultnak, hogy finoman támaszkodva meg annak fáján hajoljak Raymond felé. - Ó bölcs Ray, igazad volt. - Formálják ajkaim lassan a szavakat, kellemes hanglejtéssel játszva rá a hízelgőnek hangzó mondatra. Tekintetemben ennek ellenére van valami burkoltan hálás, akárcsak ajkaim szegletében a játékos mosolyban. Tényleg jól esik a tudat, hogy kimentene. - Egyébként nyílt titok: ejtettem a hímemet. - Lököm el magam kissé flegma vállvonást ejtve meg a kettős felé a pulttól, hogy a Daniel által kikért italt szervírozzam, s ha Ray előtt üres pohár árválkodott, bizony, azt se voltam rest pótolni minden kérés nélkül. - Kissé ragaszkodó típus. - Kár, hogy a késve ébredők fajtájából. Tényleg komolyan gondoltam, mikor azt mondtam neki: sajnálom ezt az egészet. De leginkább ezt a dolgot, azt hiszem. - De ennyit rólam! Mi hír ingatlan-falván? - Terelem a témát könnyedén tovább.
- Bizony, csak a szokásosat - bólintok vigyorogva, de nem siettetem, én türelmes vagyok, szóval csak nyugodtan mosogasson csak el, én aztán sehova nem sietek. Ray csodálatos belépőjét követően felszisszenek. - Basszus, mindig is szerettem az őszinteségedet - morgom az orrom alá, miközben a fájó nyakamat masszírozgatom. Nem kellemes, ha az embert csapkodják, pláne ekkora erővel, ég a bőröm, de Ray-től nem is vártam mást, ennyibe meg nem fogok belehalni. - Hajajj, ennek rossz vége lesz - jegyzem meg mellékesen, amikor Darly válaszát hallom és látom, hogy a mosogatótól ellépdelve felénk tart. Pillantásom hol a nőstényre siklik, hol pedig a hímre, amikor az előbbi megtámaszkodik és amikor elhangzik a hízelgés, hangosan sóhajtok fel. Komolyan, úgy, mintha fájnának a szavak. - Ne már, most komolyan? El fogja bízni magát.. - forgatom meg a szemeimet, vigyorom azonban továbbra is ott csücsül ajkaimon, felőlem aztán agyon dicsérheti a hímet, nem igazán érdekel, amúgy sem úgy ismertem meg Ray-t, mint akinek az ilyen dolgok a fejébe szállnának. Darly válaszát hallva elhúzom a számat, lehet jobb lett volna, ha mégsem kérdezek rá a dologra. Sikerült olyan témába beletenyerelnem, amit egyrészt észrevehettem volna, de ahogyan Ray is mondta, nincs az ilyesmihez szimatom. Másrészt pedig egy kukkos fingot nem tudok az ilyesmiről, túlságosan szabadelvűnek tartom magam egy kapcsolathoz, nekem nem kellenek megkötött kezek, nem szeretem az ilyesmit. Ámor is jobban jár, ha messziről elkerül. Persze az is lehet, hogy még túlságosan ott a tojáshéj a popómon, mindenesetre akkor sem tudnám magam elképzelni egy ilyen helyzetben. Mindenféle kötöttségtől ódzkodom. - Na, az ilyen témához nem tudok hozzászólni, mindenesetre részvétem, csóró hapsikám remélem tudja, mit szalasztott el - lehet csak még jobban belemászok a dologba, vagy éppen megsértem vele a nőstényt, holott nem áll szándékomban, de ingoványos talajon járok. Darly formás nőstény és csípem is a stílusát, nem férfiból volnék, ha minden szó nélkül elsiklanék az ilyesmi felett. Mindenesetre ha kezembe kapom a poharamat és Ray elé is került itóka, megemelem. - Nos, akkor Darly-ra! - biccentek a szóban forgó személy felé az első korty előtt, majd a pohár halkan koppan a pulton. A kérdést hallva elmosolyodom, majd lazán vonom meg a vállam. - Semmi említésre méltó. Minden zajlik a szokásos módon - eszem ágában sincs elmesélni, hogy múltkor mennyire szétkapott az egyik kuncsaftom, csak azért, mert a felsorakoztatott ezernyi lehetőség közül egyik sem volt jó neki. Arról meg pláne nem, hogy hol kötöttem ki és ki kanalazott össze - De ne beszéljünk most a munkáról. Kiolvadt már a feneked? - pimasz és széles vigyorral pillantok a cimbim felé, igaz, hogy már több hete annak a bizonyos hegyi "kirándulásnak", de nem én volnék, ha nem hoznám fel a dolgot.
- Csodás, akkor ma sem fogunk hajba kapni. Röpke pillantás az ő sérójára, majd az enyémre, nem mintha ez valaha is probléma lenne, mindenesetre örülök, hogy jól viseli az enyhe terrorizálásomat, úgyis tudja, hogy ennél tudok én sokkal gecibb is lenni, egyébként meg muszáj lesz, hogy bírja a gyűrődést. Pláne akkor, ha a bátyuskája a csaholó pincsikutyám lesz. Nem veszek rá mérget, erről szó sincs, de nehezemre esett elhinni, hogy valóban mindenféle hátsó szándék nélkül jön ide. - Úgy tűnik, túl könnyű kiismerni. Erőteljesen rájátszok persze arra is, amit Darlene művel a testével, pillantásával, gesztusaival, kicsit megemelkedve a pulton dőlök előrébb, de nem mászok bele az intim szférájába, csak tudatom, hogy ha játszani óhajt, bennem partnerre talál, teljesen mindegy, miféléről van szó. - Most már tudom, miért szeretek annyira ide járni. Reflektálok a hízelgőnek tetsző szavakra, és bár Danny nem, de talán ő észreveheti a villanásnyi szikráját az együttérzésnek, mert bár meglehet, közel sem hasonló dolgot éltünk át, de a veszteség mindenképpen közös, de félre a komorsággal, Darly sem tűnik épp búslakodónak, meg aztán, nem feltétlenül kell emlékeztetni a történtekre. - Te meg ne sajnáld már tőlem ezt a pár szép szót, öregem, mert tudok nagyobbat is csapni ám. A mondandóm közel sem komoly, lévén megtűzöm egy kacsintással is, nem fogok a kardomba dőlni akkor sem, ha nem kapok szép szavakat, ezt szerintem mindketten tudják, ettől függetlenül jól esik szőrös kis szívemnek. - Nem mintha olyan rohadt vigasztaló lenne, de sosem gondoltalak annak a monogám típusnak. Nem fogok erről többet beszélni, mert az ilyen témák jó ideje hidegen hagynak, plusz még Virágot is mindig eszembe juttatják, márpedig ő már nagyon rég elment. Sajnálom Darlenet, farkas párom nem volt, de attól még tudom mit jelent, és nem lehet egyszerű istenhozzádot inteni neki. - Köszönöm tündérem! Emeltem meg én is a poharam, ami időközben teletöltődött, egészen sajnáltam, hogy úgy hírlik, nem fogja már sokáig itt ékíteni a pult mögött a helyiséget. Végül pár korty után az enyém is a pulton landol, eltűnődve forgatom ujjaim laza nyomása alatt, a Danny fiú kérdésére elröhögöm magam. - Naná, otthon ráültem a radiátorra. Természetesen csak marhulok, mondjuk nem volna meglepő tőlem valami ilyesmi, lehet egyszer majd kipróbálom. - Neked sikerült megszabadulni a csodás illatfelhődtől? Nem tehetek róla, de az az eset még mindig akkora poén, hogy ha csak rá gondolok, nem bírom abbahagyni a röhögést.
// Ha már Sava úgy döntött, nindzsázik még... Lehet rendet kellene bontanunk, hogy megjelenjen? xD //
- Az még nem jelenti azt, hogy van is mire... - Jegyzem meg nevetősen Daniel felé, mikor az elbízásról tesz megjegyzést, noha pillantásom ezzel együtt önkéntelenül is Raymondra siklik. Ha esetleg elcsípné a tekintetemet, még egy cinkos kacsintás is kijár neki - értse, ahogy akarja. Én mindenesetre jól szórakozom a könnyedén elejtett, agyhúzós szavakkal. Botor lennék? Megeshet. Érdekel? Már nem. Buli az élet! Főleg, hogy először állok úgy a bárban, hogy ha bárki betévedő megkínálna a telefonszámával, nem kellene udvariasan a kötényembe süllyeszteni azt, kedves, semmit-ígérő mosollyal, hanem fel is hívhatnám azokat. Lehet, el kellene küldenem Darrennek az összes szalvétát és fecnit, ami eddig összegyűlt, hogy lássa, mennyi pasit - és nőt - hagytam futni érte/miatta. Hmpf... mikor lettem ennyire kicsinyes?! El is hessentem a gondolatot, mielőtt képes vagyok és tényleg kivitelezem az egészet. Inkább a srácoknak bököm ki, mi is a helyzet jelenleg felém. Ray "vigasztalására" felnevetek, míg a kezeim persze járnak közben, az italaikat töltve ki. - Pont ez a vicc az egészben, mert én sem! - Tolom elébük a piákkal teli poharakat, s Daniel szavaira szelíd, széles mosoly szökik képemre. - Kösz! Mindkettőtöknek. - Tekintek egyikről a másikra, majd vissza, hogy újfent nevetésben - ezúttal jóval őszintébbnek hatóban - törjek ki Daniel tósztja hallatán. - És még Ray fogja elbízni magát... - Fejcsóválok kissé, noha kinek ne esnének jól a kedves szavak az én helyzetemben, meg úgy általában? Főleg, ha helyes pasitól jönnek az effajta bókok. Habár közben két másik, odatévedő törzsvendéget is kiszolgálok mellettük, süket még nem leszek. Beszélgetésükbe önkéntelenül is belefolyok az által, hogy rákérdezek: - Miért érzem úgy, hogy le vagyok maradva egy körrel, mit műveltetek már megint? - Bujkál mosoly ajkaim szegletében, tekintetem kékes fényében.
Valaki adjon a seggem alá egy széket, a kezembe kávét, a talpamnak pedig masszázst! Most! Az egyik tárlatvezető kiesett - majdnem szó szerint: megcsúszott a jeges járdán. Ami önmagában nem lett volna baj, de el is esett és a bokáját törte, de ami még ennél is nagyobb baj: mára volt egy iskolás tárlatvezetése. 12-13 éveseknek...
Kimerülten, bőröndökkel a szemem alatt vonszoltam be magam a Pitbe, hogy ha más nem is, legalább a hely hangulata némi életet leheljen belém. Nem terveztem partizást estére, szóval egyből a pult felé araszoltam, ahol szép kis trió fogadott: egyik zűrösebb, mint a másik. Majdnem elnevettem magam ezen a zsák a foltját felálláson, a hasonszőrűek tényleg mindig bevonzzák egymást. - Egy csapat kamasz után olyan békés, szolid társaságnak tűntök - dobtam le magam az egyik bárszékre (vagy fel, fene se tudja). - Halihó! - pótoltam be az elmaradt köszönést, majd Darlene felé fordultam megváltás reményében. - Kávét kérek, de olyan erőset, hogy egy több száz éves hulla is polkát járjon tőle. És könyörgöm, mondjátok, hogy semmi olyat nem csináltatok, aminek az eltakarításához mágia kell! - Ha most közölnék, hogy emléktörlés kell, vagy alibi, vagy bármi, lehet itt fakadnék sírva. Jó, az csak hiszti lenne, nem komoly sírás, de őszintén bíztam benne, hogy a nőstény elcsípett kérdésére semmi komoly feleletet nem fognak adni. Elnyomtam egy ásítást a kávémra várva, és ha a fiúk meséltek, hallgattam őket. Ha tényleg nem lesz lórúgás az a fekete, biztos, hogy rövid lesz az estém.
//Gondoltam betoppanok végre. o.o Ha zavarok, hajítsatok csak ki, nem vagyok tiltakozós állapotban. XD//
- Ne is kapjunk hajba. Még tönkretennéd a precízen belőtt sérómat! - túrok a tincsem közé, sőt, én magam borzolom meg, miközben továbbra is vigyorgok. Tudom én, hogy nem így értette, de nem is én volnék, ha kihagytam volna. Én és a csodásan belőtt séró amúgy két külön dolog, a hajam általában úgy áll, ahogyan szeretne, mint az előbbi mozdulatom is igazolja. Tökéletesen belőttem, aha. Csak a szemem forgatom a röpke kis közjátékukra, de naná, hogy nem gondolom komolyan. Cseppet sem zavar, felőlem Darly ódákat is zenghetne Ray-ről, az sem igazán érdekelne, legfeljebb csak azért bosszantana, mert nem engem dicsőít. De ez már más kérdéskör, inkább haladjunk tovább. - Jajj, mami, segíts, mindjárt összekakilom magam félelmemben! - vágok riadt tekintetet, aztán persze nem bírom sokáig, hamar megjelenik a szokásos vigyorom. Persze, hogy tudom, hogy tud nagyobbat csapni, pont én ne tudnám? Pff.. De ez most nem az a helyzet, amikor kijárna nekem az atyai sallerokból, szóval egyelőre nem parázok. A tószt és a pohár magasba emelése után húzok is egy tisztességes adagot a piámból, hogy feltegyem a kérdésem, mire Ray válaszol és vissza is adja a labdát. Most rajtam a nevetés sora, őszintén bukik ki belőlem a röhögés, hogy amint kicsit lenyugszom, meglapogassam a cimborám vállát. Már éppen válaszolnék, amikor Sava is befut. - Óóó, hellóhelló, Sava drága! Nahát, ezt azt hiszem vehetjük bóknak - vigyorgok rá a nőre, a kérdését hallva pedig megadóan emelem fel mindkét kezem és olyan ártatlan arcot vágok, hogy tuti mindenki beveszi! - Ugyan, szoktunk mi olyat csinálni? - sandítok Ray-re, totálisan komoly arcot vágok és remélem megerősít benne. Aztán leeresztem a karom és elhagyom a felesleges próbálkozással, miszerint meggyőző előadást adjak elő. - Csak fent jártunk a hegyekben. Kirándultunk egyet. Kipróbáltuk, mennyi a max sebessége a kutyaszánnak - ekkor már fülig ér a szám, ahogyan megjelennek előttem a képkockák, amikor megláttam Ray-t alsógatyában, aztán amikor beszakadt alatta a hó, a csodás mentőakcióm, a száguldozás és aztán a tanítani való földre esésem. - Mit csináltál te a kamaszokkal, hogy ennyire leszívtak? - fordulok Sava felé, ha a mi kis kiruccanásunkat kiveséztük.
Kezdőlap
//
//
Daniel, 
//
//
