- Az. Segít szép fényesen tartani a lompost - vágtam rá gondolkodás nélkül, szám sarka pedig megrándult. Könnyedségem addig tartott, amíg nem közölte, hogy emberek. Jaj de jó. Azokkal mindig sokkal macerásabb, mert nem tépheted meg őket csak úgy, figyelni kell, hogy ne szerezzenek tudomást arról, mi vagy valójában és míg farkasok között a dominancia, hierarchia, harc a döntő - vagy épp a jó beszélőke -, addig az embereknél még jogi útvesztő is van, kismillió buktatóval. Arról nem is beszélve, hogy esetükben az őrzőknél is megüthetjük a bokánkat, nekem pedig kurvára nem hiányzott, hogy Anchorage-ből is olyan petri-csésze váljon, mint amilyet annak idején Mortimer varázsolt Fairbanksből. Nos ha csésze nem is, de fürdő lesz, méghozzá a véresebb - és ami még rosszabb, nyilvánosabb! - fajtából, ha nem vagyok résen. Kinézem Achillesből, hogy valami meggondolatlanságot csinál, s habár nagyra értékelem, hogy épségben hagyta a kezem a lefejtő mozdulat közben, energiáim azért figyelmeztetőn járják körbe egyszer. Csak egyszer. A szellemek őrizzenek attól, hogy én basszam fel még jobban és ezért fogyjon el a cérna, nem hülye, csak forrófejű, kis szerencsével tud még várni. - Jó estét, Mr. Stavros - mosolyodtam el hasonlóképp kellemesen, teljesen más hangszínt és stílust ütve meg, mint korábban a Muszklival szemben. - Én nem szorulok testőrökre. - Apró szúrás, ugyanolyan tónusban kilőve, mint a köszönés, udvarias mosolyba csomagolva, épp csak nem tettem hozzá, hogy "ellentétben önnel". Achilles mordulását egy szívélyes mozdulattal támogatom meg, amivel az említett irányba mutatok. Szeretnék mielőbb eltűnni a kíváncsi és illetéktelen tekintetek elől, de hülye lennék sürgetni őket, inkább úgy teszek, mintha a világ össze ideje a zsebemben lapulni. ~ Nyughass, az ég szerelmére! ~ dörrenek rá a hímre ezúttal már erélyesebben, mint amilyen a vállra tett kéz sugallata volt kicsivel korábban. - Egyelőre még csak ő járt önnél. - Nem szeretem, amikor a kis hal próbál nagyot játszani, ráadásul nálam. Azt szeretem, ha mindenki tudja a helyét, bár ez nyilván akkor működne a legtisztábban, ha nem lenne titok a létünk.
Elhatároztam, hogy kiiszom Aident a vagyonából. Fogalmam sincs, hogy a farkasoknak lehet-e alkoholmérgezésük, minden esetre ha így folytatom az esténkénti ivászatokat, vagy alkoholista leszek, vagy mérgezett. Erről eszembe jutott, hogy egyszer, régen, jóanyám megmondta, hogy nincs visszataszítóbb látvány egy spicces nőnél. Nos, anyu, én ritkán vagyok spicces - az olyan időpocsékoló, inkább rendesen berúgok, annak értelme is van. Segít elnyomni a fekete dög kapálózását. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy kimatekoztam, mennyi kettőnk életkora összesítve és hogy milyen vénséget kéne keresnek ahhoz, hogy megszabaduljak ettől az egész fojtogató helyzettől, de oda jutottam, hogy ha találnék is olyan vén csontot, akkor is... Minek harapna át? Szívjóságból? Ugyan már... még a végén kapok egy szamaritánus farkast és akkor abba őrülök bele. - Ma is Jim lesz a legjobb barátod? - kérdezi a szőke nőstény a pult túloldaláról, mire kedvetlenül bólintottam a bárszéken ülve és lecsaptam pár zöldhasút a falapra. Adhat egyből egy egész üveggel, elbánok én vele. Eleinte páran megpróbáltak felcsípni, amikor ezt az egész szeánszot kezdtem, de a bájos modorom meggyőzte őket, hogy jobb, ha békén hagynak. Most már legfeljebb az új tacskók próbálkoznak be mindenféle béna csajozós dumával. Volt, akinek amúgy engedtem. Csak azért, hogy Aident bosszantsam. Egyébként meg annyi élet és kedv szorult belém, mint egy maréknyi sós mogyoróba. Pajzsom félárbocon hevert, mutattam is meg nem is magam, miközben nekiláttam az üveg tartalmának elpusztításához. Egy pohárnyi az elvesztett függetlenségemre. Egy pohárnyi Aidenre, hogy kapná be, maiért nem vitt inkább és láncolt ki egy pincében. Egy pohárnyi meg arra, hogy ebben a városban legalább nincs falka. Ezt mondjuk tényleg díjaztam. Nagyot sóhajtottam, fejemet a pulton pihenő alkaromra ejtettem és üres tekintettel figyeltem a pohárban lötykölődő piát. Pont olyan volt a színe, mint a mostani farkasom szemének. Buta kis fruska, idegesítő a hype, amit Aiden felé mutat non-stop...
Látványos befarolás – a motorommal, nem a sejhajommal természetesen –, passzentos naciba rejtett lábam lendítése, a betonon ütemesen kopogó hangot vernek bokacsizmám sarkai, ahogy befelé veszem az irányt. Megérkezni tudni kell és egy nőnek mindig legyen megfelelő belépője, szóval, ha eddig nem érkeztem volna látványosan, akkor most a bukósisak levételével még meg is rázom az üstököm, hadd szálljanak tincseim a fejem körül. Megjöttem. Kulcsaimat a bőrdzsekim zsebébe süllyesztem, miközben az italmérés hátulja felé veszem az irányt. Legutóbb egyedül akartam inni, erre beesett az ajtómon egy szexi szőke, tetovált farkas. Mondjuk nem mintha olyan nagyon bántam volna, de az most nem ide tartozik. Ez alkalommal lássuk mire megyek, ha nem otthon óhajtom ivásra adni a fejem. Pajzsom félig fent vagy félig lent, ki honnan nézi. Odaintek az ismerős arcoknak, egyet kifejezetten keresek, de úgy tűnik nincs bent. Nem baj, nem konkrétan hozzá jöttem. Levágódom az egyik bárszékre a nőstény mellé, aki meg a másikat foglalja be a… sokból. Ismerősek az energiái, noha őt magát nem ismerem. Kifejezetten hasonlít Aidenére, mi több, a hím szaga is rajta van. Hm. - Tequilát, az üveg maradjon, meg egy poharat, sót, citromot nem kérek. – nem mintha nem tudná a szőke nőstény, de azért a biztonság kedvéért elmondom, biztos, amit hót ziher alapon. - Csinos csizma. – sasolom meg innen megszólítás közben – hát noh, vásárolni utálok, de attól még bírom, amibe a lábát bújtatta – és miközben megkapom a áttetsző piámat, oda is fordulok. - Te vagy Dakota, ugye? – most mit játsszam azt, hogy nincs tippem rá, kicsoda, amikor van?! Aident ismerem, kedvelem, jó fej, emlegetett valami asszonykát és/vagy kölyköt, feltételezem hozzá van szerencsém.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Tettem rá, ki pakolja fel magát a mellettem lévő bárszékekre, amíg ennek hagynak a magam dugájába dőlni. Bár szó, mi szó, néha eléggé piszkálnak az energiák, de lassan tényleg hozzászoktam ehhez a koncentrációhoz, így az se érint meg különösebben, amikor egy - feles pajzzsal is rajtam szépen túlmutató - nőstény csüccsent mellém. - Klassz dzseki - dicsértem én is viszonzásképp, egyrészt, mert tényleg tetszett - az enyémet valahol elhagytam -, másrészt mert épp tartotta kedvem. Azt meg megtartom magamnak, hogy tetőtől talpig apuci öltöztetése vagyok, már ami a göncök anyagi oldalát illeti. Te jó ég, egy eltartott kölyökasszony voltam, ennél nincs lejjebb! A kérdezésre elfelejtettem, hogy inni akartam és letettem a poharam, úgy fordultam felé, most már egy hangyafasznyival nagyobb érdeklődéssel. Annyira még sose ittam le magam, hogy fennhangon kezdjem híresztelni az aktuális nevem. Sok hülyeséget és nagy adag szart tudok összelapátolni, de ekkorát azért nem. Ha most kiderül, hogy valami útszélen, motelben elhagyott pasas nősténye és épp revansot akar venni, mert a kedves párja nem fér a gatyájába... akkor remélem gyorsan adja meg, ami jár. - Bingó - mondtam egykedvűen, majd az első meglepettségen túltéve magam, öntöttem és ittam, hogy aztán kézfejemmel töröljek le ajkamról egy kicsorduló cseppet. - Találkoztunk már és elfelejtettelek, vagy nem találkoztunk még, de tudom kéne, ki vagy? - kérdeztem, mert hát az én életvitelemmel... egykori életvitelemmel, sose lehet tudni, honnan szalajtott "jó akaró" ül az ember lánya mellett. Végignéztem rajta még egyszer, leplezetlenül bámulva, majd vállrándítva fordultam vissza a pia felé. Nem, egyáltalán nem volt ismerősnek, legfeljebb ha olykor futólag láttam itt, de akkor se tett mély benyomást. Más se, nem ismerkedési szándékkal szoktam ide betévedni, pedig annak se lett volna utolsó a hely.
- Kösz. – szeretem ezt a dzsekit és hát nyilván azért is hordom, mert szerintem is klassz. Minő meglepő mi?! Ahogy koppan az üveg a pulton, már fel is markolom és öntök a pohárba és mire a nevét emlegetem a nősténynek – vagyis úgy hiszem, hogy ez a neve, de biztosan még nem tudok – rápillantva várom a választ és az üveget lecserélem a pohárra kis kacsómban. - Nem, eddig még nem találkoztunk és nem is feltétlenül kell tudnod ki vagyok, de azért akkora titkot nem csinálok belőle. Cressida. – na bumm, tényleg nem titok mi a keresztnevem, megosztom hát vele. - Amúgy Aident ismerem, bár nem túl régen. Kedvelem, jó fej. – na hát innen jöttem rá, hogy ő kicsoda is lehet, nem kell hozzá zseninek lenni, könnyű a kapcsolódást felfedezni. - Szar nap vagy csakúgy? – bökök a piásüvege felé és lehajtom a saját adagomat is. Persze nyilván nem kell megosztania velem a dolgot, ha nem akarja elmondani, nem fogom erőltetni. - Tényleg, ő is itt leledzik? – mármint az emlegetett hím. Jó, látni nem látom, de ha fejtetőig pajzsban dob éppen egy sárgát, akkor nem is csoda, hogy nem tudom magamtól itt van-e vagy sem. Nem mintha olyan nagyon fontos volna, hogy megtudjam a választ, csak adta magát a kérdés.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Cressida, remélem holnapra nem felejtem el - ingattam meg az üveget, amit újfent felmarkoltam. - Illetve, de, jobb lenne, mert akkor eléggé sikerült berúgnom. Önkéntelen röhögés robban ki belőlem minden átmenet vgay előzetes figyelmeztetés nélkül hallva, hogy ismeri Jófej Aident. - Szívből örülök, édesem - mondtam még mindig örömtelenül nevetve. - Kapcsolatotok legyen tartós, meghitt és jófejségtől duzzadozó - emeltem meg poharam, mintha csak tósztot mondtam volna, miközben hangom gúnytól csöpögött. Átkozottul pipa tudtam lenni rá még mindig, pedig azóta nem két nap telt el. - Ha jóban vagy vele és még a jófejkedés közben a szája is jár, szerintem ki tudod találni, mennyire repesek az örömtől, hogy tőle bűzlök minden értelemben - vetettem oda immár leplezetlenül mogorván, amire csak rátett egy lapáttal, hogy utána kérdezősködött. Megint végigmértem. Baszki, ha ez így megy tovább, többet stírölöm, mint minket a környező faszik. Ami valahol nagy szó! Ugyanakkor én nem azért legeltetem rajta a szemem, mert annyira imádom a látványát - bár mit tagadjuk, ő is jó bőr -, hanem mert - pont a jó bőrésgből fakadóan - valami megmoccant bennem, aminek semmi köze nem volt a gusztustalan rajongásra képes fekete nőstényemhez. Mert az egy dolog, ha én erre-arra kefélek, de visszafele véletlen se játsszuk el, mert ott fejek fognak hullani! - Kéne tőle valami? - A "kisanyám"-at már csak gondolatban tettem hozzá. A "nehéz szó" kategóriába kezdett esni, ráadásul kurvára nem voltunk egy súlycsoportban. Már jobban figyeltem az orromra, azt találgatva, vajon érezhettem-e már ennek a nősténynek a szagát rajta. Fájdalom, de tényleg annyira lekötött az, hogy haragudjak, hogy süket-vakká váltam minden ilyenre. - Vagy inkább te adnál? Lassan a pózokra kérdezek...
- Hacsak szenilis nem vagy, akkor nem hiszem, hogy az ennyit segítene. Bár ki tudja?! – vigyorodok el. Nem mondom, hogy nem vagyok felejthetetlen – majd az leszek –, de hát noh, annyira még, ahogy elnézem nincs elázva jelen pillanatban még, mondjuk azt meg tényleg nem tudom, hogy mennyire zizzancs a feje vagy sem. Nem is kell tudnom, nem fontos az számomra. Oké, pislogok kettőt az indokolatlannak tűnő röhögésre, de aztán gyorsan leesik a tantusz. - Jól van, értem, nem annyira osztozol ebben, semmi gáz, nem lehet mindenkinek ugyanolyan jó. – oké-oké van értem én, hogy viharos bilibe sikerült tapicskolnom, noha ennél azért jóval ártatlanabbnak gondoltam – oh én naiv – azt a bizonyos kis megjegyzést. Mindegy, ezen már nincs mit tovább pörögni, vagyis megint csak hiszem én, mert ezek szerint neki azért van. - Amúgy nem vagy büdi, ha ez segít valamit, de gondolom nem. – míg ő mogorváskodik, nekem eszemben sincs, az orrom alatt somolyogni viszont annál inkább. Nem tisztem senkinek sem a magánéletébe nyúlkálni vagy azt elemezni, ők egy olyan pár – házas vagy teremtő-kölyök –, akiknél nem kerek a világ. Mint sokaknál. Gondolom, saját tapasztalatom nincs, emberként voltam utoljára férjnél, akkor se sokáig, kölyköm meg sose volt. Feltűnik a stírölése és már épp rákérdeznék, hogy most ennyire bejövök-e, nincs gáz azzal, ha igen, csak nah, feltűnt, hogy bámul, amikor egyfelől pofáncsap az energiáiban beálló változás és akkor még megkapom a kérdéseit is. Amire most az én reakcióm egy hangos és igen jó kedélyű nevetés, főleg, hogy az imént még, hogy kiakadt, amiért jófejnek neveztem Aident. Most meg úgy látom a zöld szemű szörny kezd ébredezni. Hát ez… cuki. - Lazíts kicsit, nem dugok vele és nem is áll szándékomban. – kisöprök egy tincset az arcomból és újabb adag piát töltök ki magamnak. Nem mondom, hogy nem helyes pofa a hím, de nah, egyfelől szerintem előbb állnak szerzetesnek, minthogy becsajozzon – már amennyire én látom, bár annyira jól nem ismerem, plusz nem is próbálkoztam be nála –, másfelől meg nah, nekem is van tartásom, azért nem akárkivel, akármikor alapon működök. Általában.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Sajnos nem vagyok - sóhajtottam az eredménytelenség feletti keserűségemben. Némi agybaj most igazán jól jönne. És mit ad isten jön is, csak nem épp olyasfajta amilyet én gyöngyözőnek nagy jóindulattal sem nevezhető kacajom után várok. Nem lehet mindenkinek ugyanolyan jó?! Hápogok kettőt, mire közli, hogy nem vagyok büdi. Nos, lehet nem vagyok csatak részeg, de váltani már nem megy olyan gyorsan a témák-mondatok között, szóval a riposzt is ehhez mérten gyér. - Még szép, hogy nem vagyok büdi! - húztam ki magam, de minek? - Ő a büdös - teszem hozzá zsémbelve, mintha ez olyan fene fontos lenne most vagy úgy egyáltalán. Aztán leszakad a pofám, amikor olyat kezdek gyanítani, amilyet nem szeretnék, de ami már az előbbi megszólalásánál is felmerül. Na, ebbe fogok beleőrülni: képtelen vagyok már úgy közeledni hozzá, de ilyenkor képes lennék a másik szemét kikaparni. Amire korábban nem éreztem késztetést, csak mióta ez a flúgos bennem, mert hát apuci a miénk. Szeretnék kiugrani egy ablakon, de tekintve, hogy rohadtul földszinten vagyunk, így a mutatvány nem drámai, hanem röhejes lenne. Ennél jobban pedig nem akarom magam beégetni, de a következő megszólalásával eléri. Már nem is figyelek a piaára igazán. - Miért nem? Jó pasi! Az egyik percben az esélytelenek biztos tudatával esnék neki a másikban kikérem magamnak, hogy mi az, hogy az én apám-uram nem elég kapós. Rohanj utána basszus! Nyálcsorgatva! - Vagy a másik csapatban játszol? Akkor még megérteném. De akkor stíröljön vissza rendesen, mert megérdemlek némi májhízlalást. Franc se tudja, mire fel, de nem kell minden köré indokot keríteni, nemde? - Hogyan találkoztatok, miért vagytok jóban, miért nem keféltetek még, mit mondott rólam, mennyire vagytok jóban? - záporoztak a kérdéseim egyetlen szuszra. - És mitől ilyen sima az arcbőröd baszki, tök szép! - böködtem meg mutatóujjammal. - Mondjuk olyan babaarcod van. Az bejön a pasiknak? - kérdezem úgy, mintha még soha eggyel se lett volna dolgom, erre rájöve pedig fáradtan nyögök egyet és miközben a pultra könyökölök, fejemet kezemmel támasztom meg. Már teljesen felé fordulok, oldalvást ülve a székben. Arra is rá kellett ébrednem, hogy elég aniszoc életet éltem, mióta itt vagyok. Vagyis nagy eséllyel ő az első, akinek ennyit dumáltam, anchorage-i létem óta.
Elmebajok megvitatásán innen és túl azt hiszem többet nem érdemel ez a téma, jöjjön hát a következő habkönnyűnek ítélt, ami a végén kiderül, hogy valamiért szagos irányt vesz. Oké, éles kanyar, igyekszem bevenni, de azért nem mondom, hogy nem lep meg a dolog. Prüszkölő orrhangot hallatva kuncogok afelett, hogy most ki is a büdi vagy nem büdi. - Emlékeim szerint egész kellemes élmény az orrnak és egyéb érzékszerveknek, de hát nem vagyunk egyformák. – vonok vállat és közben most még gőzöm sincs arról, hogy miféle gondolatokat szítok ártatlanul a szavaimmal. Intenzív öt percet tudhatunk a magunk mögött, megéltük már egymás cuccainak dicséretét, szóba jött a közös ismerős, azóta megstírölt nem is egyszer és mindjárt robban a féltékenység-bomba is. Eszem megáll. Hát ez kurva jó és vicces is. Gondolnám én, hogy leállítom a lavina förgeteget, de amit replikázik, attól majdnem én teszem le az arcom. Mi a…? - Ezt most miért kérded, szexpartnert keresel neki? – húzódnak kicsit összébb a szemhéjaim és szerintem még előre is hajolok. - Amúgy osztom a véleményed. – ülök vissza a bárszéken normálisan, de a tekintetem megint csak ráemelem, amikor megint kérdez. - Na várj, most összekavarodtam, tulajdonképpen kinek is keresel partnert?! Vagy egyszerre mindkettőtöknek egy harmadikat? Hm… nem mondom, van bennetek fantázia. – ingatom meg oldal irányban a fejemet enyhén, de elismerően biggyesztett ajkakkal. Egy-két másodpercig azért elidőznék a saját gondolataimnál, arról nem is beszélve, hogy még nem cáfoltam vagy erősítettem meg a kérdését, amikor máris azonnal egy csomó kérdést kapok a nyakamba meg némi arctapírt is, ezek szerint tényleg nem eldöntött tény, hogy kinek is kell az a szexpartner. Vén vagyok, mint az országút, de ilyen beszélgetést se tapasztaltam még. - Ha ennyit kérdezel és közben tapizol is, tök másra tereled minden gondolatom, szóval kicsit lassíts, mert nem mindenki villámgyors. – nevetem el magam újfent és arrébb hessentem a kacsóját. Amikor meg a pultra könyököl, nagyot szusszanva kezdek bele a magam mondókájába. - Amúgy meg miért akarod ennyire, amikor valójában nem is akarod, hogy Aidennel lefeküdjünk?! Amit szerintem se ő, se én nem abszolválunk. Vagyis nem tudok másról. – kicsit zavaros még ez az egész vagy nem ittam még eleget. Mindkettőre nagy esély van. - Amúgy köszi, neked meg a bambi szemeid elég csinik! – nem rég Einar engem bambizott le, de tuti csak azért, mert nem látta még ezt a nőstényt. - Már nem azért, tök jól esik, hogy így körbe udvarolsz, de ugye nem kerítőnő vagy? – hát na, a pofim már több szót kapott ma este, mint bármi más, noha arról tehetek a legkevésbé, egyszerűen ilyen és kész. Látná a farkasomat, amilyen sprőd szőrű a bundája…
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Arcon loccsantottam a piámmal. Hirtelen és meggondolatlan tett volt, de reflexből jött, amikor "elejtette", minek kellemes élmény Aiden. Pontosan tudom, hogy mi mindennek, ám ezt mástól hallani, másik nőtől, na attól már elfutott a pulykaméreg, akkor is, ha semmi esélyem ellene és esetleg megtorolja, amit tettem. Álltam elébe, a megfutamodás szikrája se volt bennem, ellenben szemem kezdett sárgás árnyalatot ölteni. Nem tudom, hogy mit tett, ha semmit, akkor jó eséllyel néztünk hosszú pillanatokig farkasszemet, hogy aztán éles kanyart véve háborodjak fel azon, hogy nem kell neki az, aki miatt féltékenységi jelenetet rendeztem, rendezek épp. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok és ez átkozottul frusztrált. Régebben se voltak céljaim, de akkor hagytam magam sodorni az élettel: most az élet lecövekelt és tőlem várta, hogy moccanjak. Hát bassza meg! - Nem, de ő az enyém, mármint az én Teremtőm vagy mi, szóval az én májamat is hizlalja, ha más is nyalnivalónak tartja a kockás hasát - mondtam könnyedén, minden pironkodás nélkül, az se zavart, hogy az arcomba mászott, már csak azért sem, mert hamarosan visszaegyenesedett. Némi elégedettség költözött belém helyeslésére. Tudtam én, hogy jó ízlésem van! Hevesen tiltakozni akartam a hármas ötletére, de jobban belegondolva annyira nem lett volna ellenemre. Csakhogy az eredeti szándékom nem ez volt, már ha egyáltalán akadt olyasmi. - Mit tudom én, kinek keresek és mit! - legyeztem türelmetlenül, majd rámarkoltam az üvegre, a pohárra már magasról tettem és nagyot húztam a whiskyből. - Talán nekünk kéne dugni egymással. Mármint neki meg nekem. Bár veled se lenne bajom - vontam vállat szégyenérzet nélkül, hogy aztán megsorozzam kérdéseimmel és tapizásommal, mire lassításra intett nevetve. A féltékenykedésemet leszámítva tényleg üdítő volt már valakivel ilyen kötetlenül traccsolni, valahogy idegeneket könnyebb beengedni. - Fogalmam sincs - sóhajtottam fejemet támasztva, félig eltűnődve, félig üres tekintettel nézve őt. - A felesége voltam... vagyok, franc se tudja és ez az, ami zavar. Átharapott és mindent szétcseszett bennem - vallottam be, először mondva ki hangosan másnak mindezt. - Talán ha találna valakit, az végre letisztázná a felállásokat. Magamról nem beszéltem, én már találtam, félig-meddig elvesztettem, nem voltam egy ad hoc szerelembe eső csitri, szóval ezt - is - inkább rá hárítottam. És hogy ezzel burkoltan felszólítottam-e Cressidát, hogy ugyan környékezze már meg, azt nem tudom. Tényleg fogalmam se volt róla, hogy innen mégis hogyan-hova tovább. Elnevettem magam a bambi szemekre, és ez már nem a örömtelen fajta volt. Kezdtem magam jól érezni, de nem csupán a pia miatt. Mintha kicsit könnyebb lenne az egész. - Jesszus, dehogy! - mondtam még mindig kacagva. - A magánéletét mindenki intézze egyedül, aki nem képes rá, azzal meg inkább szóba se állok. - Hmmm, magammal se kéne akkor lassan beszélnem. - Csak még sose kellett problémára megoldást keresnem. Illetve de, csak az úgy is végződött... Általában vagy megoldódnak a dolgok maguktól, vagy hagyom a fenébe az egészet és tovább állok. - Ez utóbbi viszont most már nem volt opció és ezt azt hiszem, nem kellett neki kifejtenem.
//A leöntés utáni rész nem tudom, mennyire áll, mivel nem tudom, mit reagálsz arra, ha megtépsz, mint foxi a rongyot, akkor nyilván az utána következő rész érvénytelen, csak nem akartam az egészet feltételesbe írni. XD//
A kuncogásból egy pillanat alatt horkantás lesz, na meg persze pislogás és túl nedvesedés, de nem a kellemesebbik értelemben. Arra se emlékszem valaha képen locsoltak-e whiskyvel vagy sem, pedig megéltem már ezt azt életemben, így hirtelen meglepetésként ér a pofimba kapott alkohol – ami hamarosan még tapinak is ki lesz téve –, és az első reakcióm hasonló volna… volna, ha nem villantaná meg a farkasa tekintetét. De mivel sárgás szempárt villant, hirtelen mozdul a karom és a könyökömmel az orrát-arcát-száját célzom be, ami sikerül. Villám, de közel van én meg öreg és a mozdulat sem éppen betervezett, sokkal inkább hirtelen reflex-farkas/ember-válaszreakció. Ha betalálom, leállok, nem szándékozom megtépni – tényleg nem vagyok idegbajos… annyira –, inkább az üveg után nyúlok és töltök neki is, magamnak is. - Upsz. – tolom elé a poharat. Nyilván, ha visszaharciaskodik, akkor arra reagálni fogok, de ha nem, akkor részemről le van rendezve a dolog, elvégre farkasok vagyunk. Amúgy is szerintem inkább itt az ideje lassan, hogy pertut igyunk. Közvetlenül azután, hogy lerendeztük ezt a ki kivel miért vagy épp miért nem szexel az Aiden, Ő és az én hármasomban. - Sose láttam a kockás hasát, szóval gőzöm sincs, hogy mennyire nyalnivaló vagy sem. – nem kértem, hogy vetkőzzön és magától sem tette meg egyik beszélgetés közepén sem. Bár, ha sor került volna ilyesmire, esélyesen telibe röhögöm és szerzett volna egy nagyon vidám estét. Nem, nem úgy. - Ja, az jó. Akkor tulajdonképpen miről is beszélünk?! – vigyorodok el megint. Lassan kezdem elveszíteni a fonalat, de egyelőre még megvan a vége. Asszem'. Pedig alig ittam még. Tuti nem komplett ez a nőstény, de valahogy pont ettől szimpatikus. - Nézd drágám, abban igazán nem segíthetek, gyertyatartónak csapnivaló volnék. – hát noh, meg amúgy is. - Miután vizes póló előadást rendeztél itt magadnak a főszereplésemmel, ez a minimum. Pardon alkoholos póló. – nézek végig saját magamon, a nagyja persze, hogy a mellkasomon landolt és a dzseki nem volt összecipzárazva. Attól függetlenül, hogy egyébként inkább a férfiakra gerjedek, még jól esik, hogy nem rúgna ki az ágyából. Nekem is van hiúságom és bírom, ha simogatják. Nem tudom időközben hol vagy hogy találtam kulcsot lelkének zárjához, de kétségtelenül sikerült, mert azt hiszem, amit hallok, azt nem meséli minden jöttmentnek. Bár nem tudhatom, tévedhetek is éppenséggel. - Nézd, lélekápolással nem szolgálhatok, belepofázással sem, de egy tanácsot tudok adni, aztán majd eldöntöd, hogy megfogadod-e vagy sem. Oké?! – bólintok egyet és szinte meg sem várom a válaszát – ha nem akarja hallani, akkor is elmondom – és folytatom a mondókát. - Döntsd el, hogy utálni akarod vagy sem de a lényegen ez semmit nem változtat, nyeld le a dolgot és kanalazd össze magad. Így is-úgy is vele kell maradnod egy darabig, az meg baromira rajtad áll, hogy megnehezíted magadnak vagy sem. Neki ez kevésbé gázos, hím és domináns és a teremtőd, alapvetően farkas, max a szart is kiveri belőled, ha elunja a banánt. A rövidebbet mindenképpen te húzod. – vonok vállat. Ha akarja kihallhatja, hogy nem a levegőbe beszélek, van tapasztalatom az átharapásban és abban is, hogy utána, hogyan is lehet túlélni. - Ha a felesége akarsz lenni és dugni vele, akkor hajrá, ha inkább a kölyke aki hisztizik az átharapás miatt, akkor ahhoz is sok sikert. A döntés baromira a tiéd. – egy szóval nem mondom, nem mondtam, hogy szeretnie kell az átharapást, az új farkasát és vérvonalát. Több ideje van meg a mostani farkasom, mint az előző és ugyanannyira rajongom érte, mint amennyire gyűlölöm, mindkettőt a vérvonala miatt. Így is lehet, ezért van ekkora szám, tényleg ő dönti el a dolgot. - Ha meg azt akarod, hogy valaki mással keféljen és legyen boldog, akkor… akkor arra rohadtul nincs tanácsom, de mások random képen locsolása nem a képlet része. – kivéve, ha inkább az asszonykát akarja játszani, de akkor meg nyilván nem űzné más karjaiba. Szerénytelen véleményem szerint. Tök mindegy, csak a következő adagot ne én kapjam, főleg mivel tényleg semmi nem történt Aiden és köztem. Szerintem még csak nem is gondoltunk rá, se ő, se én. Eddig. Az én kedvem is egyre jobb és elnevetem magam hozzá hasonlóan. - Mondanám, hogy én vagyok a te embered, mert ezzel foglalkozom, problémákat oldok meg. De nem szívügyekben és/vagy magánélet válságokban, szóval nem mondok semmit. Inkább igyunk. – a magam részéről meg is történik a dolog, ha meg vele tart, akkor simán össze is koccintom vele a poharam, üvegem, mindegy. - Nem vagy komplett azért te se. – nevetem el magam, nem sértésnek szánom, inkább csak valaminek, amiben talán részben, halványan hasonlítunk. - Van kedved játszani? Egy kérdés, egy válasz, iszunk. A miértre az a válaszom, hogy miért ne?!
//Ugyanaz a helyzet, ha tettleg zokon veszed az ütést vagy kikerülöd valahogyan xD akkor a további rész érvénytelen x”D//
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Loccsantok, ő pislog, nekem jut fél pillanatnyi elégedettség, aztán rajtam a meglepett pislogás sora, amikor az arcomban üdvözölhetem a könyökét. Annyira meglep a hirtelenség, hogy leborulok a székről. Nem támad tovább, a hangokból ítélve épp italt tölt, én pedig nem vagyok annyira mazochista és hülye, hogy szétkapassam magam. Inkább visszamásztam a székre, a döbbent-kíváncsi tekintetekkel mit sem törődve. Mi az? Csak a hímek ismerkedhetnek úgy, hogy egy öklös, egy gyomros, ivás? - Dakota Miles, örvendek - emelem felé a poharam, miután letöröltem a kiserkenő vért ajkaimról. Tudta a nevem, tudom, de ha már ilyen szépen összeismerkedtünk, dukál neki a teljes nevem és hogy én méltassam bemutatkozásra, ne pedig másodkézből szerzett értesülés alapján szólítson a továbbiakban. Nem voltam kifejezetten híve a csajos "jaj, szia-szia, puszi-csók" ismerkedésnek amúgy sem. Kivéve, ha adott nap épp olyan lábbal keltem. Ráadásnak megkaptam az első nem félreérthető megszólalását Aiden kapcsán, visszakérdezésére pedig elnevettem magam. - Őszintén? Lassan én se tudom. Kicsit szét vagyok csúszva - ismertem be váll vonva, újabbat kortyolva. - Alkoholosan finomabb - jegyeztem meg mintegy mellékesen, majd "elsírtam" neki világfájdalmam. Egyedül voltam már nagyon régóta, így nem igazán osztott-szorzott, hogy épp mennyire idegen az, akivel ilyesmit megosztok. Pontosan tisztában voltam vele, mennyire kevesem van, amit el lehet tőlem venni, ezért sem aggódtam, hogy ezzel visszaélne. Ráadásul ennél tanácstalanabb is aligha lehettem volna, szóval veszítenivalóm tényleg szinte semmi. - Csupa fül vagyok - mondtam tanácsára, s annak ellenére, hogy könnyed hangot ütöttem meg, most tényleg vágytam arra, hogy valaki végre megmondja, mit az istent csináljak. Soha korábban hasonló helyzetbe se kerültem, csoda, hogy nem tudom, mit tegyek? Hallgattam őt és szerettem volna kész receptet kapni, az se zavart volna, ha azt mondja, ez csak így vagy úgy megy, anélkül, hogy rámutatott volna: van választásom. De nekem még nem volt Teremtőm. Nekem még ez is új és a kettő együtt tényleg soknak tűnik. - Hát... nem világosodtam meg, de kösz a tippeket. Eddig ennyim se volt - mosolyogtam rá, hogy aztán mindketten igyunk. Nem akartam túl mélyen belefúrni-túrni ebbe, mert akkor már nem lett volna ilyen könnyű és vidám az egész, szóval igyekeztem inkább mint egy külső szemlélő nézni én is a saját helyzetemre. Úgy volt benne valami szórakoztató a maga tragikomikus mivoltával. - Francba, pedig úgy reménykedtem! - nevettem én is problémamegoldó mivoltára. - Könnyű lenne átpasszolni ezt neked, lécci oldd meg pillogással. Az ellenszolgáltatás mondjuk necces lenne - ingattam a fejem, beismerve a szomorú valóságot. Inkább ittunk, ebben mindketten átkozottul jók vagyunk a jelek szerint. - Ezért élek még - vigyorogtam vissza nevetésére. - Úúú, benne vagyok! - lelkesültem fel. - Kezdj te - kértem-mondtam. Játszottam már hasonlót, csak az pikánsabban ment és azért, hogy a végén kocsihoz jussak majdhogynem a semmi közepén. Én győztem, mert ember ellen ittam, egy idősebbel szemben kiterülök, mint a kutya a kánikulában.
Utána pillantok, ahogy a padlón köt ki. Nem feltétlen terveztem ekkorát lendíteni sem a karomon, sem pedig rajta – alapjában véve egyáltalán nem volt tervben az ütés maga sem, de hát olykor megesik, hogy a dolgok másként alakulnak –, mégis így sikerült. Tényleg mindketten megérdemeljük a következő kört. - Cressida Holloway, és hasonlóképpen örvendek én is. – emelem meg én is a poharam, mi több, nem vagyok rest neki koccintani a sajátomat az övének. Nem kérdezem meg, hogy jól van-e, száz körülinek tippelem, feltételezem, hogy kapott már ennél nagyobbat is, meg könyörgöm, farkas, kibírja, nem?! - Oké, segáz, nem kell mindig, hogy értelme legyen annak, amiről egy diskurzus folyik. – vonok vállat elmés – haha nem – megállapításom mellé és kisöpröm a maradék whiskyt is a képemből. Ragadni fogok, az is hétszentség, de most már bánja kánya, kb mindegy. Megosztom vele jó – vagy nem, attól függ, minek tekinti – tanácsaimat, aztán azt kezd velük, amit akar. Ha mást nem, akkor szellőztettem a bagólesőmet is egy kicsit. Apropó bagó… Kiveszem a zsebemből a cigimet, őt is megkínálom és ha elfogadja, akkor öngyújtót is mellékelek, ha nem, akkor csak magamnak gyújtok, vigyázva, hogy alkoholba áztatott pofim ne kapjon lángra, az csúnya lenne. Szerencsére ilyesmi nem esik meg. - Nincs mit, bármikor. Akkor is, ha nem világosodtál meg, többet azonban nem mondhatok, a lényeget neked kell megálmodni, ez már csak ilyen bicikli. – ciki vagy sem, de ez van. Az meg mégiscsak meredek volna, ha életvezetési tanácsokat osztogatnék bárkinek is, tekintve, hogy Vencelt leszámítva olyan egyedül élek, mint a kisujjam. - Hát… ha mondjuk Aiden titkos bankszámláit akarod felkutattatni, akkor keress meg és százalékos osztalékban megegyezünk, addig azonban nem segíthetek. – nevetek fel jó ízűen és koránt sem gondolom komolyan, amit mondok, főleg, mert most már mindkettejükkel szimpatizálok, tehát egyiküknek sem tennék meg semmi ilyesmit egymással szemben. - Ahh, király! – csapom össze a tenyereimet, teljesen felé fordulva és akkor már újra töltöm a poharamat. - Bemelegítőkérdés, mióta vagy házas? – most komolyan, több száz évig élünk, naná, hogy érdekel mennyi idő köti a férjéhez. Ha választ is kapok, jöhet az ivás is. - Na, akkor most te jössz. – vigyorgok rá, miközben egy újabb pohárnyi alkoholt töltök ki, akár neki is.
*Napok telnek el, mire eljön a pillanat, hogy betérjek a kocsmába. A magam részéről még bőven el tudnék képzelni előkészületeket, biztosítékokat és tervezgetést, de az idő nem barátom. Előbb vagy utóbb szemet szúrok itt valamelyik őrzőnek, az kicsit beleássa magát a kilétembe, lejelent odahaza, és már kész is a baj. Márpedig nem akarok dolgom végezetlenül a mágusok és protektorok kezére jutni, nem akarom kárba veszejteni évek-évtizedek szívós munkáját, és eszemben sincs hagyni, hogy a bosszúm beteljesedése előtt menjek a pokolra. A valódi felkészülés úgyis a megelőző életút volt, az pótolhatatlan... mindaz, amihez most kapok, fontos, de valahogy boldogulnom kell nélküle is, ha úgy hozza a szükség. Mágikus energiámat a maximumra tuningoltam reggel, mint mindig, s csak egy rejtőzést [Oltalom (sz)árnya] lövök el, mielőtt megközelíteném az ivót. Nem kell minden jelenlévőnek tudnia, kiféle-miféle szerzet érkezett, amondó vagyok. Ha pedig bárki (és itt az egyetlen potenciális személy Nacrosh) érdeklődik, akkor ezt igazán rá lehet fogni általános paranoiára. Amire mellesleg minden okom megvan, lévén ha kiderül identitásom, kábé a város minden természetfelettije engem akar majd trófeaként átnyújtani a főnököknek. Kinézetem mindazonáltal kísértetiesen hasonlít a korábbi találkozásunkhoz, nyilván nem estem át hirtelenjében arcplasztikán (és most még csak össze sem verettem magam, hogy az színesítse megjelenésemet), alkatom sem lett kevésbé szekrényszerű, és még a ruháim fazona, árnyalatai is a korábbira klappolnak. Mondjuk nincs is túl sok ruhám. Utazni és menekülni könnyű poggyásszal kell, nem a fél lakást magam után vonszolva egy kerekes bőröndben. Tudom, hogy Nacrosh bent van, dolgozik, ezt kifigyeltem már ma este, máskülönben nem venném a fáradtságot, hogy bejöjjek. Már csak meg kell találnom, ennek érdekében szép szisztematikusan végigmegyek a személyzet lehetséges előfordulási helyein, és közben emlékeztetem magam, hogy az álnevén hívjam a nőt, véletlenül sem máshogy. Megint szerepjáték következik ugyanis, bármennyire szeretném ezt a részt lepasszolni egy informátornak, nincs ilyen mázlim és infrastruktúrám. Az egyik hátsó helyiségben jutok végre eredményre, gyorsan le is vetem magam egy szabad székre a bárpultnál, úgy helyezkedve, hogy nagyjából szemmel tudjam tartani a nőt, bármerre mozdul is majd a melója közepette. Ezúttal csak lazán, két ujjamat a homlokomhoz érintve tisztelgek. - Helló, hazámfia! Pardon, lánya -üdvözlöm majdhogynem kedélyesen. Épül a csapda Nacrosh köré, ha minden igaz. A jelenlétem, a távollétem, minden ennek az egy célnak van alárendelve. El fogom kapni. Persze a bosszú nemes elhatározása fejben mindig sokkal könnyebb, mint a gyakorlatban kivitelezve, de bízom magamban. - Idetaláltam, mint látszik. Milyen italt ajánlasz a messziről jött, fázós vándornak? - Megint azzal próbálkozom, amivel múltkor is, és amiben nyilvánvalóan nem jeleskedem: csevegni próbálok. Idáig süllyedtem, szánalmas bizony. De amíg szánalmasnak hisznek valakit, addig nem tartják veszélyesnek, ugyebár... nem mintha erre blazíroznék, de mellékhatásnak megfelel.*
Hannah-val vagyunk ketten ma este a "hátsó fedélzeten", tartva a helyi törzsvendégek és betévedő utazók frontvonalát hősies, vagy sokkal inkább kacérkodós-csacsogós, könnyed kitartással. Laza este a mai, nincs kifejezetten tömeg, de pihenni azért nem igazán tud egyikőnk sem, mert mindig akad valami apró-cseprő tenni és kiszolgálni való. Egyszerű farmert viselek a hely egyen pólójával, rajta a már ismert neves kitűzővel. Hajam lófarokba fogva hullik szertelen hullámokban alá vállamra és lengedez minden egyes léptemnél; ütemre. Jobbra-balra, jobbra-balra... Ha nem szólítana meg nem is oly rég szerzett újdonsült ismerősöm, lehet, Hannah érne hozzá előbb a pult mögött, így azonban, tálcámat a környező asztalokról összeszedett poharakkal a mosogató mellé helyezve intek a másik nősténynek: hagyja csak, ő az a pasas, akit a múltkor a Cook-szobornál útba igazítottam hazafelé sétáltamban. Látom szemében a kétkedést, talán az issumatarnál is szóvá teszi majd a dolgot, de hát hol érdekel ez engem? Nem vétek szóba állni idegennel, aki ráadásul ismeri a természetfeletti világot, nem igaz? Széles mosollyal fordulok hát Harlan felé. - Heló! Nem hittem volna, hogy tényleg felbukkansz itt! Mit hozhatok? - Kérdezem készségesen, magamban meg áldom az eszemet, hogy fogadni azért nem fogadtam senkivel az itteniek közül, hogy úgyis tovább állt már a pasas esélyesen. Csúnyán fizethetnék most a népeknek, ami azt illeti. - Jägert. Indításnak... - Kaccanok nevetősen, de tölteni csak akkor töltök, ha rábólint vagy pedig megnevez egy másik italt, amit szívesen fogyasztana. Értem én, hogy az lenne a dolgom, minél többet eladjak a kedves fogyasztó-fizető vendégnek a portékánkból, de tukmálni semmit nem fogok! - Hogy-hogy még itt a városban egyébként? Nem mintha zavarnál, félre ne értsd! - Lehet, hogy más (és aktuálisan én sem) érzem rajta, hogy őrző, de tudom, miféle. Az pedig mindig érdekes, hogy kik és miért fordulnak meg ebben az átjáróháznak is beillő városban.
*Én szeretném a legjobban, ha egyenesen intézhetném az ügyet. De erre legfeljebb akkor lenne módom, ha a Protektorátus teljes mellszélességgel támogatna, arra pedig sosem lennének hajlandóak, mert túlságosan gyávák és megalkuvóak hozzá. Hát, lehet hogy ők képesek szemet hunyni az eredeti feladatunkra - nevezetesen az ártatlanok védelmére - a "jó viszony" és a "megbocsátás" jegyében, de én nem. Aki egyszer lemészárolt egy családot, az máskor is megteheti, szóval már csak kötelességből is meg kellene állítanunk. Na jó, ha őszinte vagyok magamhoz, hogy mindez hangzatos maszlag csupán a valódi indokhoz, nevezetesen a bosszúhoz képest, de akkor is elég jelentős körülmény. És eléggé kiábrándító, hogy a többi őrző ezt nem volt hajlandó elismerni, nekem pedig egyedül kellett Nacrosh után vetnem magam. De hát, az élet nem habostorta, ahogy a mondás is tartja! Figyelem a másik felszolgálót, el nem tudom képzelni, mi a baja, végtére ez a melójuk, nem? Vagy olyan régen voltam lazítani efféle helyen, hogy azóta megváltoztak a szabályok, és a pultos lányoknak már tilos szóba elegyedniük a vendéggel? Áh, elég valószínűtlen, kábé akkora öngól volna, mint lábon lőni saját magukat. Azt meg értem, hogy nincs éppen bizalomgerjesztő fizimiskám, de ennyire?! Tényleg én lennék itt a leg-rosszarcúbb alak? Akkor Anchorage messze nem ér fel a hírnevéhez. - Miért, ennyire megbízhatatlan alaknak tűnök? Vagy talán csak reménykedtél, hogy sikerült leráznod? Összetörnéd a szívemet - kapok a mellkasomhoz színpadiasan, továbbra is az a stratégiám, hogy annyi őszinteséget vigyek az alakításomba, amennyit csak lehetséges. Igen, Nacrosh pont ezt tette annak idején. Persze lehet, hogy nem is csak a szívem volt, hanem az elmém is, nem kizárt, hogy igaza volt a Tetoválómesternek, amikor fejemhez vágta, hogy megtébolyodtam a veszteségtől. De hát számít, hogy ki van-e mind a négy kerekem, ha ez vezethet el az igazságszolgáltatáshoz? - Elfogadom. Indításnak... - bólintok rá, aztán felcsillan a szemem, mintha most jutna eszembe a zseniális ötlet. - Ellenkezik a hely szabályzatával, ha feljavítom kicsit? - húzok elő egy laposüveget, és rázom meg, alig emelve a pult fölé, hogy a nő jól láthassa, de azért ne legyen az egész hely számára nyilvánvalóvá, mi a szándékom. Az már pláne senkire nem tartozik, hogy duplarekeszes butelláról vagyon szó. - Úgy tűnik, maradok még egy kicsit. Bár azt ne kérdezd, miért itt van rám szükség. Én is szeretném tudni... - vágok egy grimaszt. Miért pont ide jött Nacrosh? És mi tartja itt ilyen hosszú ideig? A világnak sokkal kellemesebb helyei is akadnak, ahol meghúzhatná magát, vagy letelepedhetne. Lustán lekönyökölök a pultra. - Szóval lassacskán fel kell majd zárkóznom helyismeretből. A turistalátványosságokkal és nem mozgó részekkel már egészen megbarátkoztam, szóval, a kevésbé állandó tényezők jönnek hamarosan. - Veheti akár burkolt kérésnek is, hogy világosítson fel a helyi viszonyokról, amennyiben akarja. De akár még flörtölésnek is. Gondolom... a szociális érzékem még mindig nem szárnyal ikaruszi magaslatokban, vagy talán éppen azt teszi, és csúfos zuhanásba fog pillanatokon belül. Majd kiderül.*
Idegen, nem ismert, ráadásul őrző is. Az ilyesmi több, mint gyanús az issumatar kölyke számára, lévén errefelé igencsak limitált a mágiahasználó testvérek létszáma. Már az egyel több - vagy épp kevesebb - is nagy dolognak számít. A fizimiska csupán másodlagos, abból valóban akad tizenkettő és még egy tucat! De ennyit Hannahról, én magam könnyed léptekkel és barátságos(an tudatlan) mosollyal lépek a férfi elé a pult túloldalán állva. - Neeem, dehogy tűnsz annak! Egyszerűen csak nem szokásuk elfogadniuk az invitálásomat a férfiaknak. Biztos lerázásnak veszik vagy fogalmam sincs... - Vonok vállat játszi könnyedséggel, hogy kacér őszinteséggel ejtsem elé a továbbiakat: - A magadfajták mindig többet akarnak egy sörnél, tudom én! - Szélesedik szép ívű, kedves mosolyom nevetősen képemre, mely mindössze akkor fagy oda, mikor előkerül a butykos. - Hát ellenkezni épp nem ellenkezik, csak nettó pofátlanság. - Közöltem kaccanva a tényeket, mert lássuk be, valóban nem túl szerencsés egy szórakozóhelyen pont a pincérnőnek ilyesmivel előhozakodni. Pláne, ha az épp... - De velem lehetne alkudni, csak nem a felmondási időmben. Tényleg nem akarom elszúrni, így is csupán egy hónapot kell kihúznom... Ne haragudj. - Őszintén képes voltam sajnálni, ugyanakkor vannak dolgok, amikhez makacsul képes voltam ragaszkodni, s minekután Darren tényleg képes volt otthagyni a falkát azért a közös világjárásért, mit egymásnak ígértünk, hát én fél lábbal is kibírom az egy hónapos felmondási időt! Muszáj lesz. - Komolyan nem közölték? - Nyúlik meg kissé képem az őt illető információra, mert az oké, hogy én nem tartozok senkihez és oda jövök-megyek, ahova akarok (már falka tekintetében), de ő... hát ez azért elég gáz, mit ne mondjak. Nem gondolom túl egyébként a dolgot, miként a férfit magát sem. Egy a sokból - jönnek és mennek errefelé - nem jó dolog, ha az ember lánya minimálisan is kötődni kezd. Goran Raymond óta ezt is mocsok jól megtanultam, fog is hiányozni kicsit Solomon, meg az apró kis hülyeségei, ha lelépünk innét párommal. - A kevésbé állandókban pont az a jó, hogy nem kell túlzottan strapálnod magad miattuk. - Értse, ahogy akarja. A kacér él csupán elvétve fűződik szavaim közé immáron, hisz eszem ágában sincs hitegetni, hogy aztán pofára ejtsem még magasabbról holmi "férjes asszony vagyok" dumával. Ez nem az az este és nem az a társaság. - De ha megsúgod, mi is érdekelne egészen pontosan, biztosan tudok ajánlani ezt-azt. - Neveket, címeket... lehetőségeket.
*Érdekel is engem az issumatar rühes kölyke... mondhatnám, ha tudnám egyáltalán, hogy erről van szó, s nem másról. De elég látványos, hogy jóformán tudomást sem veszek a másik felszolgálóról, figyelmem kilencven százalékban Nacroshé, s csupán a maradék tizesbe fér bele az egész kocsma, annak minden vendégével, személyzetével, atmoszférájával. Van olyan mázlim, hogy nem érzek a közelben másik őrzőt - hacsak nincs itt még egy rejtőzködő, de ha emlékeim nem csalnak, azért az én fajtámból nem (sem) cselleng errefelé olyan sok, hogy erre komolyabb esély legyen. - Mit mondhatnék erre? Hogy férfitársaim idióták? Szerintem ezt nélkülem is pontosan tudod! - emelem fel kezem megadóan, majd ejtem le, s mosolygok töretlenül, bár máris érzem, hogy az arcom kezd megfájdulni tőle. Egyrészt elszoktam e mimika gyakorlásától, másrészt meg hogy éppen erre a nőre vigyorogjak, mint valami hormonoktól fűtött, ostoba kamasz... hát ezt csak akkor tudom majd utólag megemészteni, ha eredményre jutok a stratégiával, máskülönben életem végéig elég önutálat-muníciót szedek ma össze. Persze, nem tervezek sokáig élni, szóval ez talán nem is olyan nagy probléma. - Hát mit tegyek, ha egyszer a magamfajta kemény legények meg sem érzik azt a csekély szeszt, amennyi a sörben van? - legyintek lekicsinylően. Nem mintha megvetném a folyékony kenyeret, de az alig erősebb a víznél. A pofátlanság emlegetésére tovább szélesedik vigyorom, mert azt bármikor bevállalom simán, aztán rajtam a képemre fagyás sora, amikor kiegészíti a szavakat. Egy kicsit talán el is sápadok a tényre, amit közöl. Egy hónap. Mi lesz egy hónap múlva? Basszus, majdnem lekéstem a csajról? Mekkora egy mázlista vagyok, hogy nem tötyörésztem! Mindenesetre hamar összeszedem magam, és a laposüveg visszakerül oda, ahonnét elővettem. A francba, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna... - Én kérek elnézést, eszemben sem volt kirúgatni próbálni. - Ez megint teljesen őszinte megnyilvánulás, hiszen annál rosszabbat tervezek számára. - Pedig ilyennel biztosan nem tudtok szolgálni. Hazai brandy, privát főzésből! - Büszkélkedem, pedig nem is saját kezem munkája, de már az a tény, hogy new jersey-i szesz, elégséges nekem ehhez az érzéshez. - Téged is megkínáltalak volna, de így... bár, hé, csak a munkaidődben tilos, nem? És ha megvárjuk a zárást? - vetem fel ártatlanul. Vállat vonok. - A kommunikáció nem a feletteseim erős oldala. - Nem nevezek meg senkit, olyan általánosan beszélek, ahogy csak lehet. Ezt veheti az őrzők magán- és belügyeinek diszkrét kezeléséseként, ami tök jogos. Kétlem, hogy a valódi indokra asszociálna, ami a helyzetemből és törvényen kívüli státuszomból fakad. - De abban biztos vagyok, hogy valami nekem való feladat akad majd errefelé, különben biztos nem lennék itt - teszem hozzá, reményeim szerint ez kellően felkelti az érdeklődését, hogy továbbra is velem foglalkozzon. - Ó, ígéretes. Ha mégsem így lenne, reklamálhatok? - Nem mondhatnám, hogy meg tudom állapítani, mikor flörtöl velem valaki és mikor nem - részben, mert pofázmányom miatt nem sűrűn kerültem a dolog fogadó-oldalára, részben, mert magam sem igazán éltem ezzel az eszközzel soha, és részben, mert az utóbbi években-évtizedekben az általános emberi kapcsolatokban sem jeleskedtem -, de a jelek szerint én valami effélét próbálok csinálni. Mondjuk, azon se lepődnék meg, ha Nacrosh a képembe röhögne miatta. Meg azon se, ha drága nejem feldühödött szelleme a grabancomnál fogva cibálna ki erről a helyről, amiért ilyesmi egyáltalán eszembe jut, mint stratégia, de hát... forráshiányos idők kétségbeesett eszközök használatára késztetik az embert. - Egyelőre inkább csak általános helyzetfelmérésben gondolkodom, parancsok híján - vallom be, aztán megint rávigyorgok. - De rólad például szívesen megtudnék többet. - Oké, lehet, hogy itt és most cseszek el mindent és hívom fel magamra túlságosan a figyelmet és a gyanút, de ez van. - Mi lesz egy hónap múlva, amiért felmondtál? - Túlságosan mohó vagyok, nem tudok eleget várni az infó megszerzéséért. De hát... nem én hoztam fel első körben...*
Felnevetek szavaira, mintegy megerősítéséül azoknak. Naná, hogy tudom. Minden férfi disznó és a szokásos mantrák, amivel a lányaikat riogatják a szüleik... Finoman billentem oldalt fejemet a visszakérdezésére, nevetés környékezi ajkaim szegletét bájos fintor keretében, ahogy megjegyzem: - Ezt komolyan egy farkasokkal teli helyen közölted? Ha te nem éreznéd meg, akkor velük egyenesen vizet itatnánk! - Bökök a sarokban gubbasztó helyi "törzsi népek" felé, hangomban egyúttal helyes sincs sértő, lekicsinylő élnek. De az kétségtelen, hogy jót derülök a másik szavain. Hát fura fickó ez az őrző, az már biztos. Szelíd mosollyá válik képemen az átmeneti komolyság, mikor úgy fest, ért a szép szóból és nem ellenem játszik (haha) a flaskával. - Ez megnyugtató azért! Már, hogy nem akarsz kirúgatni. És igen, csak melóban nem szerencsés. - Szélesedik mosolyom cinkos éle meg irányába, hogy azért ne ringassam mindez mellé ábrándokban: - De a világért se kérném, hogy itt éjszakázz. Messze még a hajnali négy, meg aztán ki tudja, meddig húzódik el a tényleges zárás. - Bökök fejemmel Hannah felé. Mert persze, ha bevállalná egyedül... de még akkor is ott egy csomó váratlan tényező, mint tulaj és társai. Bahh, mennyi macera! Aprót biccentek őrzőségének magyarázataira, lévén valóban logikusnak tetsző minden szava. Közben arra is van értekezésem, hogy gyorsan kiadjak két üveges sört a biliárdasztaltól ide tévedteknek, hagy menjenek útjukra, figyelmem pedig az őrzőé továbbra is. - Reklamálhatsz, csak ne nálam! - Nevetek fel. - Én legnagyobb sajnálatodra ugyanis, de nem az a könnyű eset vagyok. - Igen, a strapálásról és a kevésbé állandóságról van szó, még mindig. Bár nem tudom, mennyire veszi a labdát, de nem is baj. Megvan ennek a maga bája, kóstolgatom a férfit, mi az, ami még oké és mi magas már a baltaállú számára. A helyzetfelmérésre aprót szusszanva teszem le kettőnk közé a kezem ügyében levő törlőrongyot a pultra. - Édes az érdeklődésed, de csalódást kell okozzak. - A régi énem most fojtana meg, hogy ilyen lazán "hajtom el" a másikat egy szelíd mosoly keretében. Hát mégis mi a frászt művelt Northlake velünk, de komolyan?! - Egy hónap múlva, kérlek szépen, elutazunk a párommal melegebb vidékre innét végre.
*Nos, megnevettetni már jól megy a nőt, kár, hogy én a sikolyait szívesebben hallanám. De türelemre kell intenem magam, és hát valljuk be, miután évtizedeket vártam, néhány óra vagy nap igazán nem oszt és nem szoroz, főleg ha ennek köszönhetően jutok végül valós eredményre. Valószínűleg ez a gondolat vonja el a figyelmem annyira, hogy nem igazán fogom fel, mit akar közölni a sarokba mutatással, de azt regisztrálom, hogy csak úgy simán farkasozik fennhangon, vagyis vagy még nyíltabb a titok, mint gondolom, vagy meglehetősen otthonosan és biztonságban érzi magát efféle viselkedéshez. Előbbit nem tartom valószínűnek, utóbbi pedig inkább örvendetes. Aki biztonságban és saját közegében érzi magát, annak könnyebb kellemetlen meglepetéseket okozni. - Még ha fel is tennénk, hogy ilyen végtelenül gonosz szándékaim vannak, akkor se lenne sok teteje kirúgatni valakit, aki már alapból is fél lábbal odakint van, nem? - kérdezek vissza az első gondolattal, ami eszembe jut, s ami kissé talán túlságosan is közel jár az igazsághoz. Ha gyakorlottabb lennék az informátori-szintű megtévesztésben, akkor biztos eszembe jutott volna jobb is, de az az igazság, hogy nem is gondolkodtam rajta. Elég fárasztó számomra ez a színjáték. - Ha kérnél, talán nem tenném meg, de nekem jutott eszembe. Különben meg... szerintem rájöhettél már, hogy én is eléggé éjszakai életmódra vagyok berendezkedve - vonok vállat, nekem cseppet sem esik nehezemre kivárni a hajnali négy órát, egy kis unalom igazán belefér az életembe. Az őrzőség kérdéseit gyorsan letudjuk - talán túlságosan semmitmondóak a válaszaim, s ezért jobbnak látja nem firtatózni a nő, talán itt Anchorage-ben egyáltalán nem szokás a mágiahasználók viselt dolgai után érdeklődni, talán egyéb indoka van, mindenesetre néhány gesztuson túl nem pazarolunk rá több szót. Márpedig valóban hosszú az idő zárásig, és én részemről inkább foglalkoznék ezzel, mint mondjuk személyes kérdésekkel vagy hasonlóval. Szóval felhajtom az italomat, biccentve kérek egy újat, és amíg tölt, kérdezek. - Mint a másik térfélen álló játékos, megkérdeznélek, mi a véleményed az itteni őrzőkről? - Úgyis felajánlotta, hogy informál, hát akkor... nesze neked, Nacrosh. - Ohóó, nem úgy megy az! Már megígérted a kevés strapát. Innentől miért ne nálad reklamáljak? - Talán még élvezni is tudnám a társaságát és a végtelenül komolytalan szócsatát, ha nem az lenne, aki. - Gondoltam, hogy nem könnyű eset, de akkor milyen is vagy? - Lassan teljesen nyilvánvaló lesz, hogy ő érdekel elsősorban, hiába igyekszem azért ezt rejtegetni valamennyire. A kettőnk között landoló törlőrongy viszont ékesen példázza, hogy ő ettől annyira nincs elájulva. Nem mintha hibáztatnám, ha nő lennék, én se értékelném a saját közeledésem semmilyen szempontból. - Csalódást? Nem hi... - Vagy talán mégis. Néhány szívdobbanásnyi ideig csak bámulok rá. Egek, tényleg egy mázlista vagyok, hogy nem vártam, hanem idejöttem, ahogy megvolt a célpont! - Nahát! Gratulálok! - Azért érződik a kényszeredettség a mosolyomon. Persze a valóságban nem féltékeny vagyok, hanem fel kell vennem ezt a bonyodalmat a stratégiámba. Ha párja van, akkor az keresni fogja a nőstényt, amint elkapom. - Hát úgy látom, van amiről lekéstem. Az utazásodra! - emelem tósztra a poharam. Ha rajtam múlik, Nacrosh nem megy innét sehová, legalábbis a saját lábán nem. Bár meg kell hagyni, melegebb éghajlaton könnyebb sírt ásni egy hullának, mint itt a fagyban, de vesszek meg, ha futni hagyom. Plusz addig kell lecsapnom rá, amíg nem az emlegetett párja társaságában van. - A meghívásom ennek ellenére áll, ha még hajlandó vagy elfogadni. Egy kis hazai ízt minden valódi jerseyi megérdemel - teszem hozzá nagyvonalúan, aztán többre nincs is lehetőségem, mert egy zajosabb társaság is a pulthoz sereglik. Nacrosh mégiscsak dolgozik itt... - Hagylak, addig én ismerkedem tovább. De nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen! - fenyegetem meg az ujjammal, a játékos hangsúly élét veszi valódi szándékaimnak. Ellépek a pulttól, terveim szerint egy-egy ittasabb asztalhoz csapódom, hogy ott is beszélgessek egy kicsit (vagy, leginkább, hallgassam őket, mintha ily módon szednék ki infót a helyiekből/helyiekről), és egyszer eltűnök a mosdóban is, hogy megújítsam az engem rejtő varázslatot, és mellesleg bő öt percet meredjek undorral a saját tükörképemre. Legalább fél óránként becsekkolok a pulthoz is, vagy új italért, vagy csak koccintani egyet a nővel, nehogy elfelejtkezzen jelenlétemről és a beígért italról. Amikor aztán kezd kiürülni a hely, megint a bárszéken ülök, láthatóan jóval megviseltebben, mint ahogyan érkeztem. Hiába... normálisnak és szociálisnak tettetni magam kimerítőbb, mint egy harci kiképzéssel töltött nap. - Nos, milyen este volt? Szereted azért még csinálni, vagy már körömrágva várod, hogy leléphess végre? - érdeklődöm, és várom, hogy mikor lesz készen a nő. Gőzöm sincs, milyen tennivalók vannak egy ilyen hely zárásakor.*
Vagy egyszerűen csak a Pit a helyi természetfeletti-csehó, ahová közönséges ember nem tér be, ha meg mégis, igen könnyen kinézi a társaság és inkább másutt keres italt magának a jó érzetű "halandó". De való igaz, a veszélyérzet nem kerülget jelen közegben, így a pultot támasztó őrző társaságában sem, hiszen ez a munkahelyem, mi rossz történhetne azon túl, hogy két felfokozottan italos állapotú összeverekszik esetleg? Az ilyesmi már átlagos számba megy errefelé. - Legfeljebb a felmondási időmet nyújtanád vele, de azt igazán kihagynám. - Szélesedik mosolyom a társalgásunk közepette, ahogy hallgatom és reflektálok szavaira egyúttal. Marasztalni nem fogom, énrám férfi ne várjon, bármennyire is hízelgő ennek gondolata. Persze, a helynek csak jó, hisz az itt tartózkodásával együtt nő a fogyasztási mennyisége is a kedves vendégnek általában. - Lám, ő maga is rendel egy újabb kört. - Eléggé nyugisak, ha engem kérdezel. Csak akkor avatkoznak közbe, ha civilek is érintettek az aktuális problémában vagy oltári nagy gáz van, de többnyire azokat küldik ide, úgy vettem észre, akik maguk is némi függetlenségre vágynak a protektorátustól. - Vonok vállat, tényleg nem tudok nagyon sok mindent elmondani arról a maroknyi négy-öt őrzőről, akik a területen élnek. Nincs különösebb problémám fajtájukkal, ez könnyedén kivehető felőlem. S hogy milyen fajta vagyok, miért ne nálam reklamáljon, az is kiderül menten, elhintve párom létezését. Van valami gyermeteg, kislányos báj mosolyomban, amivel gratulációját fogadom, fülem mögé tűrve egyúttal pár kósza szőke tincset. - Köszönöm. - Az elmúlt időszak különösen pozitív képet fest számomra. Talán az a megmagyarázhatatlanul fura, bizakodással feltöltő álom az oka, mely oly erőteljesen hatott rám, mint anno a választás elé állító, önismétlő párja. Nem tudom, de nem is akarom ezt túlgondolni, mert még a végén olyan leszek, mint a fairbanksi falka tagjai, akik egy pillanat alatt válnak paranoiássá és lassan mindent a Vörös Holddal meg Alignakkal magyaráznak. Brr. Én csak élvezem ezt az újonnan jött, reményteli hozzáállást az élethez. (Még ha esélyesen ez is okozza vesztemet.) Ezúttal sínen van minden, hamarosan világgá megyünk Darrennel! - Így lesz, így kell lennie... Nevetve szalutálok felé, tudomásul véve, hogy nem enged könnyen a közös italozásból, majd "utamra enged" az érkező társasághoz, s én már ott se vagyok. Másik társaság, másik társalgás... mindenkihez van egy-két kedves szavam, ami azt illeti, a pultoslányok élete már csak ilyen.
A zárás könnyű, gyorsan lezavarjuk Hannah-val, aki kérdőn bök fejével a még mindig itt szobrozó Harlan irányába gyanakvóan, de elütöm egy kósza poénnal a dolgot. Nem lesz gáz, ne aggódjon. Legfeljebb Darren fogja előadni a féltékeny, aggódó hímet a kapualjban állva, mire hazaérek, mi rosszabb történhet ennél? - Jó a közeg, sok a kedves ismerős. Kicsit azért hiányozni fog, de ezt el ne áruld senkinek! - Szélesedik mosolyom, ahogy az őrző felé fordulok. - Viszont sajnos ki kell tegyelek, lejárt a műszak végre. - Teszek hessegető mozdulatot felé, egyúttal ha kifelé vesszük az irányt, elköszönök a raktárban még molyoló Hannahtól, hogy odakint megcsapjon a hűvös, jóleső északi szél a maga frissítő erejével. - Na mutasd, mid van! Addig úgysem hagy békén, jól sejtem? - fordulok Harlan felé.
*Kicsit kimerülök az egész este folyamán - na nem mana értelemben, mert abból azért még akad bőven, de nem érdekel. Konkrét céllal érkeztem, és az ittlétem csak megerősített abban, hogy most és azonnal kell cselekednem, nem várhatok tovább. Még a végén valami farkashím elhappolja előlem a Northlake-libát, és akkor cseszhetek mindent! Nem, ki van zárva, hogy ennek akár esélyt is adjak. A kunyhót már előkészítettem, a kocsim is várakozik, egyszóval minden adott ahhoz, hogy életbe léptessem mindazt, amit elterveztem. És évtizedek alatt azért van ideje az embernek (meg az őrzőnek) agyalni a dolgokon. Bízom magamban, bízom az elszántságomban, és abban, hogy annyiszor álmodoztam már erről a lehetőségről, hogy szinte mindenre fel legyek készülve. Szinte, mert teljesen mindenre nem lehetséges... És végre ott vagyunk. Bezárt a b(az)ár, ketten a kései óra (és, valljuk be, kurva hideg) miatt néptelen utcán, decens de nem túl fényes közvilágítással, levegőben gomolygó párafelhőkkel, és látszólag kellemes, barátságos atmoszférával. - A mi titkunk marad - ígérem meg nagy komolyan, végtére ezt még igaznak is tartom teljesen. Amint a kezeim közé kaparintom ezt a némbert, valóban hiányozni fog neki a bár. Nagyon. - Jól hát! Honfiúi kötelességem megosztani azt, amit közös szülőföldünk termett számunkra, szóval... - dramatizálom túl a helyzetet, miközben előszedem a flaskámat, lecsavarom a kupakját, s felé nyújtom. Duplarekeszes, s úgy fordítom, hogy a megfelelő oldal legyen irányában. - Csak utánad - bíztatom mosolyogva. Nincs oka rá, hogy ne fogadja el az italt, úgyhogy remélhetőleg iszik belőle legalább pár kortyot. Onnantól már nem számít, hogy megérzi, valami furcsa íze van - hiába, erős nyugtatószert, ami a farkast is hamar kiüti, nem igazán lehet észrevétlenül elrejteni még alkoholos itókában sem. Igen, nem éppen etikus lépés bedrogozni valakit, s főleg nem olyasmi, amit egy harcostól várna az ember - de mivel több időt akarok vele és lehetőséget a megfelelő fizetségre, ez még mindig a legcélszerűbb megoldás mind közül, amit gondolatban végigvettem, és ne mondja senki, hogy nem vagyok végtelenül praktikus lélek. Ha iszik belőle, akkor nagyon-nagyon hamar fog hatni, nekem pedig vissza kell fognom magam, hogy ne varázsoljak máris elő ezüstkarmokat, és vágjam belé minden elfojtott dühömet, vagy ne gúnyolódjak, örvendjek, egyszóval: ne tegyek semmit, amivel itt és most felhívhatnám magamra a figyelmet. Egyszerűen szedjem össze a nőt, amikor az kidől, cipeljem el a kocsiig, és porozzak el az ájult korpusszal minél hamarabb, mielőtt egyetlen farkas is megneszeli, hogy mi folyik itt.*
Kezdőlap
//
