Nem vártam hívást, bár a hívások nem csak akkor érkeznek, amikor számítunk rá. Mégis… amikor megcsörrent a telefonom, és az intelligens rendszere bemondta a hívószámot – ami teljesen ismeretlen volt számomra -, éreztem, hogy ez a hívás különleges lesz. Női megérzés? Fene se tudja. Ha létezik ilyen, akkor az. Ha meg nem, akkor a Szellemek sugallata volt, hogy ezt vegyem fel. Egy számomra teljesen ismeretlen, mégis kellemesen nyugodt hang szólalt meg a vonal másik végén… ami találkozóra invitált egy Pit nevű helyre… délután kettőre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam rá, hogy előbb-utóbb meg fog keresni az Issumatar, hiszen megadtam Raymondnak az elérhetőségem. Most mégis egy kicsit tanácstalanul indultam el a találkozóra. Raymondnak nem szóltam Brian-ről. Brian-nek nem szóltam arról, hogy hova is megyek. Talán hibát követek el, hogy ennyire kivonom őt ebből a dologból, de annak ellenére, hogy évszázadok óta egy utat járunk, ő még mindig önálló személy, s bár családtagnak tekintem, ő egy teljesen különálló személy. Nem a párom, sem a kölyköm… ezért ráhagyom, ő hogy intézi majd ezt a dolgot a helyiekkel. Mivel kávézásról van szó, és nem randira megyek, ezért teljesen hétköznapi öltözéket viselek. Bőrkabátom belül bundás, hogy a hidegben ne fagyjak oda a betonhoz, mire elérek a Pit-hez. Még nem jártam itt, ezért szégyen… nem szégyen, GPS segítségével navigáltattam el magam. Az egyik fülembe beledugtam a telefonom fülesét, és az navigált el a Pit ajtajáig. Göndör hajamat nem fogtam össze, szabadon omolhatott kabátomra, és keretezte porcelánbőrömet. Benyitottam az ajtón, aztán mély lélegzetet véve köszöntem. - Szép napot! – Pajzsomat leeresztettem a nyakamig, úgy engedtem el kicsit energiáim pórázát, majd amint megéreztem az idegen farkas energiáit, felé vettem az irányt. Nem tudom, hogy Raymond mennyit mondott neki rólam. Bár arról gondolom beszámolt, hogy vak vagyok, illetve személyleírást is adott… de ha mégse tette volna, akkor a hím így is úgy is rájön, hogy én vagyok az, akit várt. - Guatemalai kávét kérek tejjel, ha van… ha nincs, akkor egy Latte Macchiato is tökéletesen megteszi. – Érzékelem, ahogy elérem a pultot, és az előtte sorakozó bárszékeket. Az egyik támláját futólag meg is érintem. - Julia T. Kiluan, örvendek. – A hím felé fordulok, s bár kékjeimet nem érezheti rá szegeződni, mégis érezheti, hogy rá figyelek. Érzékeimet kihegyezve nyújtom irányába egy határozott mozdulattal a kezemet.
Nyugodtan üldögéltem a Pitben, koradélután lévén még csendes volt a hely, párosával vagy hármasával iszogattak, de semmi töményet, és a nagyobb társaságok úgyis este fognak beesni félrészegen. Darlene-t szórakoztattam egy darabig az éppen eszembe jutó apró hülyeségeimmel, semmi komoly, puszta unaloműzés neki és nekem egyaránt addig, amíg a vendégemre vártam. Julia Kiluan, idősebb nőstény, nem a harcos-temperamentumtól túlfűtött fajta, így semmi okom bárminemű lépést is fontolgatni ellene, vagy különösebb, nem kívánatos figyelmet a nyakába akasztani. Éppen ezért is hívtam meg egy egyszerű kávéra, mint kíváncsi farkas a másikat, a puszta ismerkedésen túl semminemű hátsó szándékom nem volt. Goran adott személyleírást, így azonnal felismertem, a nőstényt, amint megérkezett. Csupán félig volt fent a pajzsom is. - Szép napot! - köszöntem vissza kedélyesen, így hang és már energiák alapján is könnyen eljuthatott hozzám. Magabiztosan közlekedett, látszott rajta, hogy nem tegnap óta kell a látást mellőzve élnie. Leült mellém, a rendelését hallva pedig Darlene-re vigyorogtam. Na ilyet keríts egyből, ha tudsz! Vágott nekem egy grimaszt, a nősténnyel szemben pedig felvette a megszokott, udvarias vendéglátós-mosolyt, és közölte, hogy tejeskávéval tud(unk) szolgálni. - Nekem csak egy hosszút hozz, kösz! - adtam le a magam szerény, tanyasi rendelését, majd Julia felé fordultam, hogy tetőtől talpig végigmérjem. Nem volt ebben semmi gusztálás, mindenkit megnéztem, különösen az újakat. - Solomon A. LaChazar, részemről az öröm! - fogadtam el a felém nyújtott kezét, amit meg is szorítottam, mellőzve minden csontropogtató jelleget. Érezhette, hogy van erőm, ahogy én is, hogy jó pár évszázadot a háta mögött hagyott már, mégsem kívántam pökhendi dominanciával az orra alá lökni, hogy mennyire vagyok erős. - A guatemalai ezek szerint a kedvence? Még sose ittam olyat, hol jutott hozzá először? - kérdeztem, megkímélve mindkettőnket a sallangos, sablonos: ki vagy, honnan jöttél, mennyi időre felvezető köröktől. Ha kiderül, hát kiderül, de nem ezek érdekeltek igazán egyelőre, hanem az, hogy ki ő. Erre pedig a puszta név csak a legritkább esetben szokott kielégítő választ adni.
- Az is megfelel. – Mosolyogtam magam elé, fejemet fordítva a nő felé. Nem vagyok válogatós, csak mindenhol feldobom lehetőségként, hátha valahol tartanak guatemalai kávét is. Egyébként szerintem nem igazán számít kávékülönlegességnek, de lehet, hogy itt Északon, igen. A kézfogásból éreztem a határozottságot, és az erőt. Nekem az érintés, a bőr felülete is sokat elárult másokról… számomra ezek sok információt hordoztak. - Részemről félretehetjük a hivatalos formaságokat, és hívhatsz nyugodtan Juliának. – Ajánlottam fel, mégiscsak közvetlenebb így egy beszélgetés. A kölcsönös tisztelet egyébként se azon alapszik, hogy valaki mennyire tart távolságot a beszédében. Arról meg már nem is beszélve, hogy ha az illemtant nézzük, akkor nekem „kell” felajánlanom az ilyet. De ilyen mélységekig nem akarok belemászni ebbe a témába most. - Inkább teás vagyok, de ha kávéról van szó, akkor igen… az a kedvencem. – Bólintottam, miközben széthúztam magamon a kabátomat. Idebent azért jóval kellemesebb az idő, szaunázni nem akarok a kabátomban, pláne hogy valószínűleg nem öt percet fogok eltölteni a hím társaságában. Nem mutatom jelét feszültségnek, nem feszélyez az a tény, hogy az Issumatarral beszélgetek. Elég sok helyen jártam már, és elég sok „pofaviziten” átestem ahhoz, hogy ne legyen emiatt lámpalázam. Ráadásul nincsenek hátsó szándékaim se, ami miatt rá kéne görcsölnöm erre a találkozóra. A farkasom azért kíváncsian kilép az árnyékból, ismerkedve a hím energiáival és a szagával. - Tényleg? Pedig lefogadnám, hogy egy nagyobb hipermarket kínálatában is a kezedbe akadna egy arról a területről származó fajta. Sydney-ben ittam először. Ott a Finca Agua Tibia a legelterjedtebb. Gondolom, az ültetvényesnek jó kapcsolatai vannak Ausztráliával, ezért exportál oda akkora mennyiségben belőle. – Azt nem teszem hozzá, hogy a munkahelyemen ittam először ilyet egy tárgyaláson, mert a munkahelyi kávéval általában mindenki a szörnyű ízű automatás „kávét” vonja párhuzamba. - A világ nyolcadik legnagyobb kávétermesztő országa Guatemala. Tudod, elég magasan fekszik a tengerszint felett… a talaja kiváló, mert három vulkán is közrefogja a területet. Ahogy a legfinomabb szőlők, úgy a legfinomabb kávébab is vulkanikus talajban terem meg, mert ez kell a kiváló minőséghez. Plusz még az ország párás, esős, trópusi klímája is adott mindehhez. Legalább egyszer érdemes megkóstolni a kávéjukat. Ha az arabica kávékat kedveled, akkor pedig már-már kötelező! – Mosolyodok el, majd hozzá teszem személyes élményemet a kávéval kapcsolatban. - Az Agua Tibia-nak az a különlegessége, hogy a termesztő mandulafákat, és mogyorófákat ültetett a bokrok közé. Tehát ezek együtt növekednek a kávébabbal. Mivel közös a föld, a gyökerek egybenyúlnak, befolyásolja a kávébab ízét is. Amikor iszod… érezni lehet benne enyhén a mandulát is és a mogyorót is. Nagyon különleges ízharmóniát alkot. Egyébként nagyon magas a fehérjetartalma, szóval ha espresso-t iszol belőle, akkor egy elég vastag krémréteg csapódik ki a tetejére. Amikor először belekortyoltam, kissé zavarba is jöttem, mert hirtelen azt hittem, hogy forrócsoki… vagy valami nagyon sűrű kakaó. – Nevetem el magam. Tévedni emberi dolog, és még mi… több száz éves farkasok is tévedhetünk időnként, nem? Beismerni nem szégyen.
A felajánlásra egy "köszönöm" a válaszom, nem akartam addig közvetlenebb hangnemet megütni, amíg engedélyt nem adott rá. Udvariatlanság lett volna, s habár nem szoktam hanyatt esni az alakoskodás megtörésétől, nőkkel szemben neveletlenségnek tartottam volna. A pultra könyököltem, államat alátámasztottam a kezemmel, így fordultam a nőstény felé és hallgattam rögtönzött, részletekbe menő előadását a különféle kávékról. Jártas volt bennük, annyi szent, én soha nem mélyedtem el ebben ennyire, bár ennek az is az oka, hogy egy pillanatig nem éreztem szükségét, nem érdekeltek. - Én egyszerű lélek vagyok, Julia - vontam meg kissé a vállam. - Ha én vásárolok, évek óta ugyanazt a kávét veszem, a többit nem figyelem, így akármilyen gyakori is legyen, nekem különlegesség. - Nem vagyok jártas a kávétanban, ám mivel eddig túléltem nélküle, így e hiányosságomat feltételezhető nem a közeljövőben fogom pótolni. A nevetése kedves volt, elmosolyodtam rajta, mindig szerettem jó kedvű emberek társaságában lenni. - Sydney és Anchorage... ha csak ezt a kettőt nézem, nem veted meg az utazást. Milyen Sydney? Sose jártam még ott, a képekről és a TV-ből pedig minden más. Már csak ezért is szerettem, hogy itt annyi átutazó megfordult, méghozzá a legkülönfélébbek, a legeltérőbb életutakkal. Azzal, hogy beszélnek ha nem is mindegyik, de egyik-másik helyről, ahol jártak, az én látóterem is bővült. A kiérkező kávémat, valamint a hozzá hozott tejszínt és cukrot egy köszönettel vettem át, majd nekiláttam megízesíteni, miközben reméltem, Julia tovább mesélt. Jó hallgatóság voltam az esetek többségében, nem számított, mennyire volt az érdeklődési körömbe vágó amit hallottam.
- Szeretem kiterjeszteni az ismereteimet, új dolgokat kipróbálni… új ízeket megkóstolni. – Amikor Japánba kötöttem ki, semmihez nem voltak foghatóak az ottani ízek. Életem nagy részét Ázsiában töltöttem, s bár kávéültetvényen nem dolgoztam, csak teaültetvényen, de még így ötszáz fölött is tudok lelkesedni az újdonságok megismeréséért. Nyitott vagyok a világ dolgai iránt, mert szerintem az igazi értékek és a csodák a természetben rejlenek, miként az is, hogy kávé és kávé között is mekkora különbségek lehetnek. – Szívesen meginvitállak majd rá, ha elfogadod a meghívásom… - Vontam meg finom mozdulattal a vállaimat, jelezve, hogy nekem ez nem olyan nagy dolog, viszont szívesen megismertetem vele a Guatemalai kávét, ha szeretné. Szeretek másoknak örömet szerezni. - Sok helyen jártam már, de még nem ismerem a világ minden szegletét. Szerintem a mi életünk se elég arra, hogy teljesen megismerjük… - Derült fel az arcom. Nem jártam még Európában, se Afrikában, se Dél-Amerikában. Ezek a helyeken is rengeteg felfedezni való lehet. Afrika már megfordult a fejemben, de valahogy Európába nem vágyom… pláne azok után, hogy apám is azt mondta, hogy nem sok jó emléke van onnan. Ez valahogy a maradék kedvem is elvette Európától. - Sydney rendkívül pezsgő, dinamikusan fejlődő világváros. Ott azt a szót nem ismerik, hogy turistaszezon, mert egész évben tele van turistákkal. – Nevetem el magam, aztán megérzem a kávé illatát, és az orrom az érkező csészék felé fordítom, hogy beleszimatoljak a levegőbe. - Köszönöm. – Mosolygok magam elé, majd füleimet hegyezve lövöm be nagyjából, hogy mennyire koppan tőlem a pulton a csésze. Előre nyúlok, megérintem a csésze oldalát, majd a kezem lesiklik rajta, és megérzem ujjaim alatt a puha papírtasakot, amiben a kristályszemes cukor úgy roppan, mint a frissen lehullott hó a mancsaim alatt. Felveszem, eltépem, majd a tartalmat a csészébe öntöm, és elkeverem benne. - A zsúfoltsága ellenére én nagyon szerettem benne azt, hogy rengeteg lehetőség adatott rá, hogy kitörj a betondzsungelből. Esténként sokszor ültem ki a part menti sziklákra, és hallgattam a Tasman-tenger hullámzását, vagy a sirályok énekét. Szerettem ott az éjszakákat, mert a nappali pörgéshez képest olyankor a város aludt. Persze járkáltak akkor is bőven az utcán, de tudod… más volt a város morajlása. Napközben dugók voltak, mindig mindenki sietett mindenhova… éjjelente pedig nyugodtabbá vált minden. Ha nagyon elegem volt a tömegből, kiültem valamelyik parkba. Sydney-ben nagyon sok park van… ezek amolyan „nyugalom-szigetek”. Szóval Sydney nem az a fajta város, ahol unatkozni lehetne. Ha elvágytam a természetbe, elmentem valamelyik nemzeti parkba, vagy nekivágtam a Kék hegynek, és megmásztam a Három nővért. Valahogy a szörfözés nem vonzott igazán… akkor már inkább a hegyek. – Nincs víziszonyom, de a szörfözést nem nekem találták ki. - És te merre jártál eddig? – Kérdezem, egyrészt mert tényleg érdekel, másrészt meg nem szeretném ha végig csak én beszélnék.
Elmosolyodtam és bólintottam a meghívásra. - Ebben teljesen egyetértek - helyeseltem a világ megismerhetőségére. Bár én amilyen itthon gubbasztó típus voltam már csak a minősítésemet tekintve is, azt hiszem biztos állíthattam, hogy nem én leszek az első vérfarkas, aki a világ minden zeg-zugát bejárja. Nem mintha lettek volna ilyen irányú terveim, jól elvoltam én Anchorage-ben, Alaszkában és Kaandában. Kellemes volt a nevetése, egyébként is szerettem, ha jókedvűek voltak a közelemben, az ilyesmire pedig mindig mosollyal vagy vigyorral válaszoltam. Igaz, hogy ő ezt nem láthatta, ám energiáim fesztelensége és könnyed hullámzása nyíltan mutatta, hogy jól éreztem magam és kellemesnek találtam a beszélgetést. - Igazán figyelemreméltó, milyen jól tájékozódik - mondtam elismerően. Amilyen ritkán van szerencsém kimozdulni, legalább olyan ritkán, ha nem ritkábban találkozom szemük világát vesztett farkasokkal. Ráadásul az övé több évszázados volt már, így sejtettem, hogy volt ideje ehhez az életformához szokni, ám akkor is lenyűgözött. Szinte láttam magam előtt, amit mesélt, beleburkolóztam a képekbe, mintha ezzel én is ott járhattam-kelhettem volna. Bár... szerintem nekem teljesen más kép élt a tengerpartról a fejemben, mint egy ausztrálnak, ami nem csoda. Érzékletesen mesélt, szavait pedig a pultra támaszkodva, kezemmel alátámasztott állal hallgattam, mint egy gyerek, akit épp esti mesével szórakoztattak - fényes nappal egy pubban. Kérdése úgy ért, mint egy ébresztőóra, először fel se fogtam, hogy kérdés hangzott el, aztán csak pislogtam kettőt, kirángattam magam Sydney nyüzsgő, parkokkal szabdalt városából és kissé kiegyenesedtem. Majdnem nyújtózni kezdtem, mint aki valóban egy édes álom után ébredt. - Én csak itt északon grasszáltam fel-alá - nevettem el magam, mert az ő megtett útjaihoz képet az enyém olyan volt, mintha csupán a szomszédba ugrottam volna át. - Montrealból származom, onnan csaltak el ide, még akkor, amikor egy kósza kő se volt ez a város. Beharaptak és onnantól mintha tényleg ehhez a vidékhez láncoltak volna. Nem bántam, bejártam Kanadát, láttam, hogyan lesz az ország belsőbb része is lakott terület, hogyan bújnak ki a városok a földből... akkoriban igazán nem is foglalkoztatott, valahogy természetesnek tűnt, hogy egy ház köré több is épült, mintha azt egyet akarták volna védeni. Végül itt telepedtem le és a legdélebbi pont ezen a világon, ahol jártam, az... azt hiszem Sitka volt még régebben. - Vállat vontam, mintegy bocsánatkérésül a szerény meséért. - Sose voltam nagy világutazó, én a messziről jöttek kíváncsi hallgatósága vagyok inkább. Aki jobban ismeri ezt a helyet, Anchorage-et, mint bárki itt élő - kivéve a Teremtőmet természetesen.
- Köszönöm. Nekem ez így természetes. – Mosolyogtam felé. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem kapok ilyen, és ehhez hasonló megállapításokat, amikor új emberekkel találkozom, akiket korábban még nem ismertem. Vannak, akiket egy idő után frusztrál, hogy miért akadnak fenn ennyire a vakságukon, de engem sose zavart igazán. Természetes emberi reakció, hogy ami valaki számára nem megszokott, arra rácsodálkozik, és egyáltalán nem érzek rosszindulatot a szavak mögött. Se általában, se a mostani esetben. - Montreal-ból? – Őszinte lelkesedéssel csendül a hangom. Mosolyogva hallgatom a beszámolóját. - Attól senki se kevesebb, hogy nem járta be a fél világot. – Kortyolok a kávémból. - Ha valaki Montreal-ból való, kizárt, hogy sose hajózott volna a Szent Lőrinc-folyón. Biztos vagyok benne, hogy te hajóztál már rajta. Ha csak arra gondolok, hogy a Nagy-tavakat köti össze az Atlanti-óceánnal… - Felsóhajtok. - Azt tudtad, hogy a Felső-tó nagyobb, mint Csehország? – Kikacsintott belőlem az éghajlatkutató énem. A lelkesedésemet visszafogván köszörülöm meg a torkomat, majd bocsánatkérő mosoly ül ki az arcomra. - Bizonyára tudod. Ne haragudj, néha teljesen elragad a hév. Nagyon szeretem a természetet, és mindent, ami azzal kapcsolatos. – Egy kicsit furcsa lehet, hogy ennyire rajongok valamiért, amit szemmel nem is láthatok. Egy vérfarkasnak viszont vannak más érzékszervei is, amire tökéletesen hagyatkozhat. Emberként nyilván nem lennének ennyire kifinomultak az érzékeim, de emberként már rég nem is élnék. - Sitkában még nem jártam, de oda is el fogok menni mindenképp. Az elkövetkezendő években egész Alaszkát be fogom járni, felmérni és begyűjteni az éghajlati és időjárási adatokat, hogy összevethessék a központban a régi adatokkal. Ez alapján kiszámítható, hogy miben, és mennyit változott az éghajlat, és az időjárási viszonyok, illetve ki lehet következtetni, hogy ha ez a tendencia marad, akkor belátható időn belül milyen változások fognak még végbe menni, de száraz adatokkal igazán nem szeretnélek untatni. – Zárom is le ennyivel a dolgot, mert attól még, hogy én ezért annyira rajongok, nem biztos, hogy őt is annyira lázba hozzák ezek a dolgok. - Egyébként én is valahonnan innen származom. – Terelem a témát kicsit személyesebb vizekre, ha már ő megosztotta velem, hogy honnan származik. Persze már tudom, hogy nem vagyok született indián, és még csak nem is hasonlítok rájuk, de soha nem ismertem más hazát, ezért nem érdekel, hogy ténylegesen hol születtem a világra, mert az nem lényeges. - Sokat változott azóta a világ, ezért nevesíteni nem tudom a helyet, csak sejtéseim vannak. Az Egyesült Államok Nyugati… Északnyugati részéről. A partvidékről biztos nem, mert az óceánhoz csak hosszas út során jutottam el. Esetleg Délnyugat-Kanada, bár erre érzem a legkevesebb esélyt. Egy ideig kutattam utána, de mára már annyit változott a világ, hogy kész csoda lenne, ha sikerülne kiderítenem. – Vontam meg finom kecsességgel a vállamat. - Mivel szoktad elfoglalni magad Anchorage-ban? A kártyázáson kívül… - Vigyor suhant át az arcomon. Raytől hallottam a kártyapartykról, s mivel tőle kapta meg az elérhetőségemet, ezért valószínűleg Solomonnak se nehéz összerakni, hogy kitől tudok erről.
Az élet is folyik a maga ütemében mind nekem, mind másoknak. Munkából sosincs hiány, ha pedig mégsincs semmi aktuális, hát előveszek egy régebbi aktát, vagy pedig egyszerűen csak hazamegyek. Attól függ, hogy mennyire van még rám szükség a nap hátralevő részében. Na nem mintha nem ugranék elég hamar a hívásokra, ha akkor van szükség rám, mikor igazából nem is dolgozom. Viszont az biztos, hogy ha most kapok üzenetet, akkor nem fogok Anchorage-ből csak úgy hazaugrani, és megcsinálni ezt-azt. A mai nap úgysem dolgozom, mi több, az elkövetkezendő három napban sem, szóval egy kis kiruccanást megengedhettem magamnak. Pláne amiatt, mert a minap beszélgettem az egyik ismerősömmel, és akármennyire is próbálta bemesélni nekem, hogy nincs semmi baj, én nem hittem neki. Bár lehet le kéne már szoknom az ilyen váratlan érkezésekről. Viszont most annyiban más a dolog, hogy most még szólok is neki előtte. Napközben írtam is egy üzenetet Primrose-nak. „Este úgy készülj, hogy elmegyünk inni. Kilenc-tíz tájékán beugrok hozzád, aztán onnan mehetünk. Nem fogadok el nemleges választ!” Azzal pedig zsebre is vágtam a telefonomat, és vártam az estét. Ami igazából nem volt messze. Este 6 volt akkor, mikor az üzenetet elküldtem. Már lényegében este volt, de hát szó ne érje a ház elejét. Na meg reméltem, ő neki sem lesz ellenére egy kis kiruccanás. Jól tudja, hogy akkor már könnyebb társaság vagyok, mikor iszok, és ki tudja, ő is talán megnyílik valamelyest, hogy mi történt az elmúlt időszakban vele. Mert folyamatosan jöttek a dolgok. A sérülése, utána pedig a hazaérkezte után ez a valami… Nem tudom, mi történt, de biztos szép kis története van. Tiszta gyászosan öltöztem fel. Nem gyászolok én semmit, vagy senkit, egyedül ez akadt először a kezembe. Egy fekete ing, fekete nadrág, fekete cipő. Amihez jött még ugyebár a fekete kabátom. Aztán végül úgy indultam el a lakáshoz, és mikor már láttam a házat, akkor írtam is egy üzenetet Primnek, hogy jöjjön, mert néhány perc és ott vagyok.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem sok kedvem mostanában bármihez is. Egyszerűen eléggé maga alá temetett az, amiben az elmúlt hónapokban részem volt. Hiába mondta Rhydian azt, hogy nem az én hibám, mert nem tudtam teljesen elfogadni. Dolgozni se nagyon jártam, mert egyszerűen képtelennek éreztem magamat rá, amikor pedig megkaptam Havardr sms-t, akkor is csak felmorrantam és a párnát húztam a fejemre, végül visszapötyögtem egyetlen egy szót, vagyis elsőre annak indult: „Nem! Felejts el!” S többet nem is foglalkoztam az üzenettel semmi kedvem nem volt inni menni. Az alkohol nem old meg semmit se, csak még több gondot okoz, vagyis részben és most semmi kedvem nem volt ereszd el a hajam partihoz, de persze a csengő megszólalt, én pedig pizsamában nyitottam ajtót. Próbáltam eleinte elküldeni, de nem igazán jártam sikerrel. Hosszú percek telhettek el így, mire végül felvánszorogtam a szobámba, belebújtam egy magas sarkúba, s egy hozzá illő ruhába, gyorsan felraktam egy kis sminket, hogy emberibb kinézetem legyen, majd visszasétáltam hozzá. Magamra kaptam a kabátomat, majd egyszerűen elhagytam a biztonságot jelentő házat, pedig ott szívesebben lettem volna jelenleg, mint bárhol máshol. - Amúgy neked nem Fairbanksben kellene lenned? Nem ütőd meg a bokádat amiatt, amiért ennyiszer itt bolyongsz? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen magam sem tudtam, hogy pontosan miként is működik az őrzők élete, de az eddigiek alapján úgy vettem ki, hogy ide csak kirendelt őrzők járnak, vagy olyanok, akik esetleg tanulni jönnek, de ő nem ilyen volt. Ő most miattam volt itt, vagy valami ilyesmi. - Esetleg valakit temetünk, hogy ennyire feketében jöttél? – pillantottam rá egy halovány mosoly keretében, mert tényleg semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. Nem ment, egyszerűen csak újra és újra magam előtt láttam az egykori Teremtőm tettét, s a levél sorai se tűntek el az elmémből. Talán el kellett volna égetnem, de még se tudtam megtenni, ahogyan attól a gondolattól se tudtam szabadulni, hogy megöltem. - Egy kérdés, hogy te pontosan mit is keresel itt? S miért is ráncigálsz el valahova, ennyire nem akad nálam jobb társaságod? – nem bántásból mondtam és ezt ő is sejthette. Sokkal inkább amiatt beszéltem így, mert eléggé magam alatt voltam és ő szerintem már ismert annyira, hogy tudja ez állhat a szavaim mögött…
Láttam, hogy mit írt vissza, ez pedig csak még inkább erősítette a képzetemet, hogy ráfér egy kiruccanás. Megpróbáljuk először a bárt, aztán pedig jöhet valami más, ha az nem válik be. De jó lesz az! Nem kell itt leinnunk magunkat a sárga földig, de érezzük jól magunkat. Ennyi csak kijár mindkettőnknek. Megráztam a fejemet csak, mikor pizsamában nyitott nekem ajtót. - Mondtam, hogy jövök. - Nekidőlve az ajtófélfának kezdtem el győzködni, hogy menjünk már, jó lesz az. Nem igazán ment eleinte, de végül csak sikerült meggyőznöm. Örülök, hogy azért nem jöttem még ki a formámból. Még mindig jó a meggyőzőképességem. Bár biztos, hogy legszívesebben kitekerné most a nyakamat, legalábbis látszik rajta, hogy nem azért jön, mert annyira kedve van. Ott állok, nekidőlve az ajtófélfának, miután magamra hagy, és mosolyogva nézek rá, miután visszatér. - Sosem értem, minek sminkelik magukat a hozzád hasonló nők. Semmi szükség rá. - Aztán pedig ki is léptem az ajtóból. Elvégre neki van kulcsa a házhoz, én nem igazán tudnám bezárni. Majd pedig, miután látom, ez sikeres, és készen áll az indulásra – ami elég túlzásnak tűnik jelenleg, - akkor pedig átkarolom a nyakát. Nem, most nem fogsz elszökni. Meg most én mutatom az utat. - Na nem mintha kéthetente járkálnék ide. Csak esetenként. Most meg van néhány szabadnapom, és kis kikapcsolódásra vágytam. – Aztán el is indulunk a bár felé. Vagy kocsma. Fogalmam sincs pontosan, mi lehet, de jártam már ott korábban is, főként azért, mert voltak esetek, mikor valakit be kellett innen vinnünk. Nem kell magyaráznom, mikre lehetnek képesek a részeg emberek. Csak rápillantok a kérdésére, de aztán inkább csak egy féloldalas mosollyal az arcomon folytatom az utat. - A hangodból is kihallottam, hogy valami gebasz van. Most már látom is. Csak szeretném, ha kicsit kikapcsolódnál. - A hülye sem venné észre, hogy valami gond van vele. Pláne, ha már nem egyszer találkozott és beszélt vele az illető. Haladunk, haladunk, végül valamikor megérkezünk a Pithez. Aztán beljebb is haladunk, és már megyek is a pulthoz, még mindig nem hagyva, hogy megszökjön Prim. - Mit kérsz? - És nem, nem fogadok el nemleges választ még mindig.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor még is csak beállított és ajtót nyitottam – Én meg mondtam, hogy felejts el. – szólaltam meg egy kisebb grimasz keretében. Nem akartam kimozdulni, egyszerűen olyan volt számomra ez a ház, mintha csak valami védőbástya lenne, és itt nem érhetne semmi baj, rossz dolog utol. Végül egy kisebb szócsata kezdődött és persze, hogy alul maradtam, pedig könnyedén kihajíthattam volna, de még ahhoz se volt kedvem. Nem kellett sokat várakozni, talán 10-15 percet, addig pedig vagy beljebb jött, vagy kiszellőztette a lakást. – Ezt bóknak venném, ha nem éppen úgy néztem volna ki pár perce, mint egy élőhalott, de azért köszi. – keserű mosolyra húzódtak az ajkaim, de nem volt mit tenni… Én közöltem, hogy nem akarok menni, de persze nem volt menekülés, pedig megfordult a fejemben, hogy kizárom a lakásból, amikor arrébb lépett, de végül én is átléptem a küszöböt és magam mögött zártam be a lakást, hogy ne tudjon csak úgy valaki besétálni. Hamarosan pedig átkarolt, nem lett volna túl nehéz lefejteni magamról, de nem érdekelt. Jelenleg nem, csak legyünk túl minél hamarabb ezen a dolgon, s akkor hamarabb érhetek haza is, s hamarabb temethetem be magamat az ágynemű alá. - Ez tény, de akkor se akarom, hogy emiatt üsd meg a bokádat, s gondolom, te se szeretnéd. Szóval kikapcsolódásra vágytál és egyből én jöttem elő, mint lehetőség? - na jó, ez azért abszurd. Ennyire csak nem lehet magányos a másik városban, de a távozásom óta igazából nagyon oda se szimatoltam, így fogalmam nincs arról, hogy pontosan mi zajlik ott. Néha lehet pletykákat hallani, de nem túlzottan érdekelnek. Nem akarok Fairbanks közelébe menni, meg amúgy sehova se. – S ha én nem akarok kikapcsolódni? Mi van akkor, ha én inkább az ágyamban lennél, a biztonságos falak között? Akkor baj se érhetne senkit se és még engem se. – jegyzem meg egy kisebb morgolódás közepette. Egyre inkább kezdek olyan lenni, mint egy durcás kisgyerek. De ez volt az igazság. Amíg a ház berkein belül vagyok, addig semmi rossz se történhet, vagy eddig így éreztem. Hamarosan pedig már Pitben vagyunk, hát nem éppen valami pehelysúlyú helyre tévedtünk, de legyen, viszont ha összetörik, akkor ne rajtam kérje senki se számon, mert nem én tehetek róla. Ő akart idejönni. Amikor meglátom, hogy nincs lehetőségem kitérni a pia dolog alól, akkor megszólalok. – Legyen vodka, ha már úgy sincs választásom. – rántom meg a vállaimat, majd körbe pillantok. Legtöbb esetben már a tömegben ropnám, de most nem akarom. Jelenleg csak el akarnék innét menni.
Magam elé nézve számoltam a lábam előtt elterülő térköveket. Még én magam sem tudtam, hogy merre tartok, csak felkaptam otthon a cipőmet és elindultam sétálni. Kicsit tele volt a fejem és úgy éreztem, hogy muszáj kilépnem a lakás négy fala közül, ami bezárulni látszott körülöttem. Úgyhogy inkább a térkövek számolgatásával foglaltam el magam. Igyekeztem láthatatlannak tűnni. Fázósan húztam össze magamon a kabátot, én sem számítottam arra, hogy ilyen hűvös este elé nézünk. Gondolhattam volna, hiszen tiszta volt az ég, még pár csillagot is látni lehetett a sötét égbolton. Lehet érdemes lett volna csekkolni az időjárást a telefonomon, de mindig utólag okos az ember. Meg én is. Megálltam egy piros lámpánál és körbenézve megállapítottam, hogy fogalmam sincsen, merre vagyok. Ha abban a percben megkérdezte volna valaki, hogy merre van észak, képes lettem volna neki az ég fele mutatni, hogy keresse meg. Ezzel csak az volt a baj, hogy a lakásomat sem tudtam volna betájolni. Mondjuk ki, úgy eltévedtem, mint a fene. Sóhajtottam egyet, bár nem éreztem úgy, hogy ez most bármin is segítene. Összeráncolt szemöldökkel néztem magam elé, és nagyjából sikerült kibetűznöm, hogy egy kocsma van pár lépésre innen. Miért is ne? Fáztam, elegem volt és egy pohár bor mellett hátha jobb kedvem lesz. Talán még segítséget is tudok kérni abban, hogyan juthatok haza. A térköveket számolva megálltam az ajtó előtt. Nagyot rántottam a kilincsen, hogy bejussak a helyre. Kicsit talán túl nagyot is, mert sikeresen beestem a kocsmába. Szó szerint. Csodásan indul ez az este is… Felállva leporoltam a nadrágomat és igyekeztem nem túl szarkasztikusan mosolyogni. - Kaphatnék esetleg egy pohár vörösbort? – sétáltam oda a pulthoz felszegett fejjel. Azért próbáltam megtartani a látszatát annak, hogy erős vagyok és nem hat meg, hogy az imént taknyoltam egy nagyot az ajtóban. Persze, hogy zavart, de erről másnak nem kell tudnia. Csak reménykedtem benne, hogy a vöröslő orcáim nem árulnak el és azt hiszik, a hideg miatt ilyen piros a fejem.
A szombat mindig pörgős volt errefelé, főleg ahogy már benne jártunk az estében, szóval nem volt kérdés, hogy ugrottam, amint Hannah jelezte, hogy jó lenne, ha be tudnék ugrani az egyik kieső helyett ma este. Motorral érkezem és még elszívok egy cigit odakint, lekezelve pár ismerős arccal. Ekkor még nem szúr szemet a fiatal leányzó, aki némileg elanyátlanodva siet át a kereszteződésen, hogy némi menedéket és iránymutatást találjon a PIT falai között, olyannyira leköt az érdeklődő eszmecsere a srácokkal a hely előtt. Pont akkor dobom el a csikket, mikor a bejárathoz ér és történetesen mögötte lépnék be, ha nem bukna orra a saját lábában is a csaj. - Ugh... jól vagy? - Felszisszenek és bár megtehetném, hogy a Farkas fürgeségét kiaknázva utána kapjam, felsegítsek, nem teszem. Ahhoz túl sok a civil ma este idebent. Ráadásul, mire nyújtanám a kezem, hogy felsegítsem, már fel is pattan, leporolva magát. Megmarad, csodálatos! Lefogadom ő is csak valami nagyvárosi liba, aki itt tölti a téli szünetet... a ruházatából echte annak tűnik. Ami engem illet, ahelyett, hogy elvonulnék átvenni az ilyen beugrós esetekre idebent tartott fekete pólómat, rajta a hely logójával, nemes egyszerűséggel ellépek mellette, felhajtva a pultot, majd pedig vissza fordulok felé. Az iménti kis közjáték csupán a véletlen egybeesés műve volt, ez viszont immár teljes mértékig tudatos megmozdulás részemről. - Természetesen. Merlotunk van, meg esetleg pinot noir, de azt meg kell nézzem hátul... Még valamit ezen kívül esetleg? - Firtattam kiszélsedő mosollyal a képemen. Igen, határozottan úgy, mint aki tökéletesen tisztában van vele, hogy az orra lőtt taknyolt el a másik az imént, de azért igyekeztem megtartani egy udvarias határt, hiába a szemtelen fény, mi megült tekintetemben a lányra nézve. Mégiscsak fizető vendégről van szó. Válaszának tükrében egyébként nem csupán a szám járt, mozdultam borospohárért, meg az italért is, odaintve a húgomnak közben, mintegy jelzésül, hogy ne aggódjon, idértem és tartom a frontot a hátsó szekcióban. Igen, persze, majd ha lesz két szusszanásnyi percem, a pólót is átveszem, csak nyugodjon le... Ám mindenek előtt poharat helyezem a hölgyike elé, nem szórakozva kóstolóval, elvégre nem holmi flancos étterem vagyunk. Teletöltöm a poharat. - Melyik társasággal vagy, vagy vársz még valakit? - Firtatom, feltételezve, valamelyik bulizó bandához tartozik a magányos madárka itt az éjszakában.
// Elnézését a megváratásért, azért remélem a reag kárpótol némileg. //
Ha bármikor is álmodtam arról, hogy láthatatlan legyek, az pont ez a pillanat volt. Mégis mekkora szerencsétlennek kell lenni ahhoz, hogy eltanyáljak egy ajtónyitás közben? És persze, miért megint pont én? Ha mással esett volna meg… De nem, nyilván Dora esik el, mekkora poén. A hátam mögül hallottam egy kérdést és igyekeztem nem túl szarkasztikusan válaszolni. -Hát persze Señor, pont így terveztem bejönni. Napi rutinom része, hogy elesek, segít ébren tartani a reflexeimet, nem lustulnak el. A mai gyakorlás része volt az esés, csodásan sikerült, egy másodperc alatt tudtam reagálni. – Csak tudnám, honnan jön állandóan ennyi hülyeség ki a számon, esküszöm, valami gonosz kismanó irányít ott bent és ontja magából. Miután leporoltam a nadrágom, figyeltem, ahogy a pultba bemászott ez az idegen ember, aki érdeklődött a hogylétem felől. Jé, egy ember, aki észreveszi láthatatlan Dora-t. Talán valami különleges képességgel rendelkezik a fiatalember. Hehe. -Igazából teljesen jó a Merlot. Az közel van -haraptam be az ajkam. Azért annak ellenére, hogy a gonosz kismanó jó kedvet csinált, még mindig zavarban voltam. De tényleg, ki képes elesni egy rohadt küszöbben? És miért egy népes kocsmában kell ezt nekem elszenvednem? No persze ennél már csak az lenne jobb, ha lefejelném a pultot. – Tudja mit? Legyen két pohár. Egy pohár bor és valami erős. Mondjuk whisky. Jeget nem kérek bele, van az elég az utcán is. Vagy legyen. Mondja kedves Uram, mennyire vörös az arcom? Ha nagyon, akkor kérek jeget. Keresztbe tettem a lábaim és úgy néztem fel az arcába. Igyekeztem nem pislogni, farkasszemet akartam nézni vele, bár fogalmam sincs, hogy honnan jött ez az ötlet. Tényleg kezd az agyamra menni valami. Hát, akkor rúgjunk be, ennél nagyobb bolondnak úgysem nézhet. Csak akkor vettem le róla a pillantásom, amikor teletöltötte a poharam. Nagyot húztam belőle, sikerült egy hajtásra meginnom az egészet. Koppintottam még egyet a pultra, hogy nyugodtan töltse újra. Nekem már mindegy. -Őszintén, úgy látja, hogy bárki is követne engem? Itt ülök, rendelek egy következő kör erőset… Tényleg úgy tűnik, mintha bárki is kíváncsi lenne Señorita Dora kalandjaira? Ezt tudom nyújtani, meg asszem van a táskámban egy pakli kártya. Hát nem elképesztő? – kuncogtam. Megint nem ettem egész nap semmit, szóval már éreztem is az alkoholt a fejemben. Ajjaj, hosszú lesz így ez az este. Elővettem a táskámból a csomag kártyát és az asztalra raktam. -Van kedve játszani egyet Señor? Sajnos nem tudom a nevét, de ajánlok önnek egy fogadást. Ha elverem az első kör játékban, akkor elfelejti, hogy beestem az ajtón. Ha pedig ön nyer, akkor… Nos, akkor ön kívánhat. -Oh Theodora, már megint mibe kevered bele magad?
A vállról indított választ hallva finoman megemelem kezeimet, némileg védekezően a kiscsaj felé még az ajtóban állva. Hát jól van, hé! Csak egy szimpla kérdés volt, nem feleségül kértem... - A lényeg, hogy megmaradsz. - Reagálom le ennyivel kedvesnek szánt türelemmel, de persze, nem én lennék, ha kihagynám azt a ziccert, hogy kiszolgáljam, miután látom, hogy a pult felé oriebtálódik a kis közjátékunkkat követően. Szóval pult mögé be, kedves vendéglátós mosolyt felöltve szemközt fordul és már kérdezem is, mit kíván a kishölgy gusztusa ma este. Márhogy, italban, persze. - Akkor egy bor és whiskey rendel, értettem! Az arcod miatt pedig igazán ne aggódj, legalább ad egy kis helyeske színt neki a pirospozsgás tónus. - Kacsintottam felé cinkosan, kezemben épp a bort töltve ki, képemen megülő félsódáros vigyorral, majd pedig nem kérdőjelezve meg egy pillanatig sem választását, ezt követően a whiskey-ért nyúltam el, meg a megfelelő poharat is kettőnk közé kerítettem hozzá a pultra. A kitöltött italt felé tolva álltam a bambitekintet pillantását, szemeim sarkában finom szarkalábakként ültek meg a mosolyráncok, ahogy vonásait fürkésztem. Nem, továbbra sem volt ismerős, szóval egyre inkább biztosabb voltam vele, hogy valami téli szünetet itt élvező egyetemista lehet. Átveszi a poharat, a másodpercnyi farkasszemezés abbamarad ezzel együtt, s felhajtja a lélekmelegítőt, én pedig pofátlanul beközlöm, mennyi lesz, ha nem kér még mást is. Azért, akad bennem annyi jó érzés, hogy ezzel együtt megérdeklődjem, akad-e társasága ma estére? Ismerem a népeket errefelé, ráadásul az öcsém is még velünk van januárig, ő meg aztán kifejezetten tud utazni a magányos nőszemélyekre...! Pff, még a végén tényleg kiderül, hogy egy elcseszett lovag veszett el bennem. - Egyrészt, tegeződjünk nyugodtan, nem a bíróságon vagyunk. Másfelől nézd el nekem a feltételezést, de a bájos képed, meg a korod végett bátorkodtam azt hinni, valamelyik itt bulizó társaság tagja vagy. Tudod kik iszogatnak és kártyáznak magukban? Az ötvenes macskás nénik, márpedig... bárhonnéz nézem, te nem tűnsz annak! - Szélesedik meg mosolyom, ezzel együtt pedig most méltóztatok neki azt a második kört kitölteni. - Nyugodtan szólíts Zacknek. - Szúrtam közbe a nevemet illetően, ahogy az italt felé nyújtva kissé áthajoljak a pulton felé, már-már bizalmasnak tetsző közelségbe. Nem akartam kiabálni egyszerűen. Aftershave, cserzett bőr és halovány motorolaj illata járt mindezzel. - Látod ott azt a szőke nőt a pult másik végénen? A húgom és ki fog nyírni, ha két perc múlva nem az egyenpólóban mímelem a munkát, szóval hacsak nem szeretnéd, hogy itt előtted vegyem át, előbb adj egy fél percet. Aztán felőlem oszthatsz, bár nem vagyok egy nagy kártyás, meg kell mondjam. - Húzódtam el egyúttal, utóbbi mondatom közepette.
Ha már a láthatatlanság nem jött be, akkor marad a szarkazmus. Az még sohasem hagyott cserben, ahogyan a hülyeség sem. Éppen ezért dőlt megint belőlem az a sok hülyeség a reflexekről, végül is nem hiába tanultam az orvosin, jó válasznak tűnt. Ahogyan a whisky is jó ötletnek tűnt, csak nem tudom, hogy kinek. Nem nekem, az biztos. -Köszönöm a kedves szavakat Señor, igazán jól esik, hogy a bénázáson túl is lát. Mert amúgy valljuk be, tényleg szép vagyok – kuncogtam – ez így van. De a piros sosem volt az én színem, jobban szeretem a rózsaszínes árnyalatokat. Mosolyogva néztem, ahogyan kitöltötte nekem a rendelt italokat. Bár tényleg szerettem volna egyedül tölteni az estét, jól esett végre egy olyan ember arcát látni, aki kedves. Még nem volt szerencsém ilyenhez. Lehet, hogy csak a jobb borravaló reményében tűnt annak, de nem bántam. Mert végre volt kihez szólnom az egész napos csend után. És már ez jobb kedvet varázsolt nekem. Kicsit vidámabbá tette ezt a világot számomra, ezért akartam farkasszemet nézni vele. De a whisky egy fokkal jobban érdekelt, és hálásan húztam le az egészet. Máris jobb volt. Sokkal, de sokkal jobb. -De, lesz más is, úgyhogy egyelőre csak írja fel a számlára. Apropó, kártyával fogok tudni majd fizetni? Lehet, hogy nem lesz elég ennyi készpénz, amennyi nálam van. Mondjuk majd meg kell néznem, de egyelőre nem számít -valamennyi volt a táskámban, de ez legyen majd a későbbi Dora problémája. Ki tudja, hogy meddig tart az este. Semmi kedvem nem volt visszamenni a négy fal közé, ki akartam élvezni minden percét annak, hogy valami idegen helyen lehetek. És a kismanó is ezt szerette volna. -Nagyon remélem, hogy nem kerül sor a bíróságra -nevettem fel. -De természetesen tegeződjünk, azzal sincsen nekem semmi problémám. Barátibb. És jól esik a bók, köszönöm -pirultam el. Mert hiába tudtam magamról is, hogy szép vagyok, mindig jól esik ilyen megerősítő szavakat hallani. Más meg egománnak nevezne engem, de hát ilyen ez. -Viszont, mivel felajánlottam magam, illetve a kártyám neked is, így máris nem leszek egyedül. És ha lenne itt most egy cica, azt valóban nagyon szívesen megsimizném. Bár az ötventől még messze vagyok, de egyszer szerzek egy kiscicát és rólad fogom elnevezni. Máris a fejembe szállt volna az alkohol? Vagy a kismanóm megint nem tudta befogni? Igazából tetszett a Zach név, szerintem nem is találkoztam még ezzel a névvel az egyetemen sem. Méltó neve lesz a képzeletbeli kiscicámnak. Elmosolyodtam a gondolatra, csak reménykedni tudtam benne, hogy ettől még nem néz bolondnak ez a kedves úriember. Mert az volt. És még az illata is kellemes volt, de nem akartam megijeszteni azzal, hogy jobban kiderítem, hogy mire hasonlít, így csak apró lélegzeteket mertem venni. Az nem para, ugye? -Igen, látom, kifejezetten szép lány, bár kicsit szigorú arca van. Jobb, ha nem keverlek rögtön az első öt percben bajba, így nyugodtan menj és vedd át a pólód. Addig kitalálom, hogy mit játszunk. Ismét a kezembe vettem a kártyacsomagot és elmélyülten kevergetni kezdtem a paklit. Nyilván az első gondolatom a vetkőzős póker volt, de ehhez még nem ittam eleget. Úgyhogy maradtam annál az ötletnél, hogy póker, de a tét az a fogadásom lesz. A pókert csak ismeri ez a kedves pultos, nem olyan bonyolult játék, de ha mégsem, szívesen elmagyarázom neki, ezen ne múljon. Osztottam magamnak és neki is, sikerült ellenállnom annak a kísértésnek, hogy megnézzem a lapjait. Az túl nagy csalás lett volna. Belekortyoltam a boromba, kellemes volt. -Nos tehát Zach, akkor játszunk. Igazából én sem vagyok egy profi a kártyajátékos, úgyhogy nagyjából ugyanannyi mindkettőnk nyerési esélye. Csak ne feledd, ha én nyerek, akkor bemutatkozhatok neked újra -széles mosoly terült el az arcomon -ha pedig te, akkor teljesítem a kívánságod. Illetve, esetleg meghívhatlak egy italra közben? Vagy tiltja a munkaszabályzatod?
Elvigyorodtam itt a nagy szenyorozás közepette, a szerénysége is a helyén volt a kislánynak, úgy fest, jó lesz ez...! Arra azért, hogy a piros ne lett volna az ő színe, a pofátlanság határát súroló férfias egyszerűséggel tekintettem végig rajta (már amennyire ezt a pult közöttünk engedte, ugyebár). - Tény, hogy a piroshoz kell egy fajta önbizalomszint, de ne legyél szerintem kishitű... - Vigyorom közepette cinkos kacsintást küldtem felé, egyúttal fordultam is, hogy teljesítsem rendelését a whisky kapcsán. Valószínűleg némileg felháborodottabban tenném mindezt, ha tudnám, hogy én vagyok az egyetlen kedves illető körötte meglátása szerint... és gyorsan orvosolnám a dolgot azzal, hogy bemutatom pár illetőnek errefelé, ám boldogok a tudatlanok, úgy mondják, hát ennek megfelelően, mit sem sejtve a lány lelki állapotáról töltöttem ki részére az italt. - Oké, felírom! - Így is tettem, beütve a megfelelő tételeket a rendszerbe, a "pult 1"-est meg átnevezve "Dora"-ra - Menni fog a kártya is, ne aggódj. Mást nem, itt fogunk mosogatni még három napig, hétvégente úgyis mindig teltházzal üzemelünk...! - Könnyed szavam nevetős tódusából egyértelmű lehetett számára, hogy csupán viccelek ezzel. Nem szokásunk fizető vendéget kényszermunkára elrabolni errefelé. - Hát azt én is! - Nevettem fel, együtt a lánnyal a bíróságos megjegyzés nyomán, hogy a következőket visszafogottabb derűvel a képemen hallgassam, épp csak megrázkódó vállakkal a "felajánlottam magam" kifejezés nyomán. Néha előjön belőlem az ötéves, na...! Az igazi kacajt mondjuk annak híre váltja inkább ki belőlem, hogy rólam szeretne macskát elnevezni. - Micsoda megtiszteltetés! Bár kétlem, hogy fel vagy készülve mindarra, ami egy ilyen névvel jár. - Húztam vagy komolyan beszéltem? Ki tudja! Ha rá is kérdez, mire célzok, csupán fejemet ingatom meg sejtembesen, elütve azzal a dolgot, kérdezzen utána a környéken. Biztos akad pár illető, aki szívesen megoszt egy-két kéretlen véleményt személyemmel kapcsolatosan. Példának okáért az említett testvérhúg is. Felnevettem arra, hogy szigorú képe lenne - az volt, ma különösen - egyúttal eltávolodtam a kiscsajtól, hogy játékosan szalutáljak a szavai hallatán. Igenis, értettem, megyek átvedleni feketébe! Nem, nem a bundásba. - Felőlem akár jósolhatsz is belőlük! Na sietek. - Vigyorodtam el és ma már másodjára örvendeztettem megy cinkosnak szánt kacsintásommal, mielőtt valóban eltűntem volna a "Belépés csak személyzetnek" feliratú ajtón, hogy eleget tegyek azon kevés írott szabályok egyikének, ami a PIT-et jellemezte. Íratlanból jóval több akadt, s meglepő mód, jobban csíptem is őket, de ha egy póló kellett hozzá, hogy ne érezzék azt a többiek, hogy kivételezett lennék, csak mert a családom egyik tagjáé a hely... akkor felvettem azt a rohadt pólót.
A logóval ellátott "díszfeketében" léptem ki ismételten a pult mögötti ajtón, hogy mielőtt ismét odaléptem volna Dorához, kiadjak három sört, meg két felest az egyik mellette várakozó párosnak. Csak a biztonság kedvéért, ne mondhassa senki, hogy dísznek álltam be a pult mögé ma (is). Kezemet egy konyharuhában törölve meg, fordulok a fekete hajú szépség felé. - Ezt jó hallani, bár továbbra is meglep, mit keres nálad egy pakli kártya. Unaloműzésnek? Vagy mindenkivel így ismerkedsz? - Szélesedik meg vigyorom. Nem akarok én bunkónak tűnni kérem, tényleg érdekelt. - Meghívhatnál, de a becsületkódexem nem engedi, úgyhogy inkább én hívlak meg egy második kör whiskey-re, mit szólsz? - És ezzel magamnak is kerítek egy poharat mellé persze, hogy mindkettőnknek töltsek. Valóban nem számolom fel ezt a kört egyébként neki. - Szóval mi lesz a játék? Vagy tényleg jósolni fogsz?
Ha egy filmben lennénk, akkor most jönne az a rész, hogy bemutatjuk a főszereplőt. Mit is kell róla tudni? Hogy alapjáraton kedves, csendes (amíg valaki rá nem néz) és csinos. Kivéve, amikor dől belőle a hülyeség, ami mostanság egyre gyakrabban megesik, hála a bor által életre keltett kismanónak. Szereti a bókokat is, azt is, hogyha mindenki őt nézi, így csak vigyorog. Istenem, tényleg az agyamra ment valami és próbál kiszökni onnan, én pedig nem hagyhatom ezt. Még nem. -Tudja Señor, egy szóval sem említettem, hogy ne állna jól, csak egyszerűen nem az én színem - csücsörítettem az ajkaimmal, mintegy megmutatva a rózsaszín szájfényem. -De azt tudom, hogy a fekete jól áll, még vékonyít is. Elmosolyodtam a kacsintása miatt. Ezer éve nem tett ilyet senki a közelemben, nemhogy rám irányulóan. Oké, úgy érzem, hogy határozottan jó ötlet volt betérni ebbe a kocsmába az esés ellenére is. Legszívesebben lefejeltem volna a pultot kínomban, amíg azzal foglalatoskodott, hogy kitöltse az italomat, de ellenálltam a kísértésnek. Nem akartam, hogy ennek a kedves idegennek ez legyen rólam a sokadik első benyomása. Így csak megigazítottam a hajam és vártam. Mondjuk nem mintha sok időbe telt volna, de mivel kórosan szeretem dramatizálni az életem, így jobbnak hangzott a fejemben. -Nagyon szívesen maradnék mosogatni, mert otthon egyedül unalmas, de azt hiszem, hogy inkább kifizetem - kuncogtam. Vajon mennyi szennyes edény gyűlik össze egy ilyen helyen? -De ha a társaságon múlik, akkor tényleg szívesen felajánlom a szolgálataimat - legalább ennyivel lassabban telnének a napjaim. Hétvégente csigalassúsággal vánszorgott mindig az a tetves óramutató, pedig még elemet is cseréltem benne. Jobb volt a kiscicámról fantáziálni, biztos vagyok benne, hogyha eljön a megfelelő alkalom, akkor felkeresek egy szabad menhelyet és onnan fogadom be a Zack nevű kisállatot. Igazából baromira örültem neki, hogy neki is tetszett az ötlet. És a kismanóm is örült, hogy sikerült valakit elkápráztatnia a csillogó humorával. -Őszinte leszek veled, mert kedvesnek tűnsz. Nem szeretek az alapján véleményt alkotni, hogy mások mit mondanak - kissé megráztam a fejem. -Én azt preferálom, hogyha magam ismerkedek meg az emberekkel és utána eldöntöm, hogy milyennek tűnnek számomra. Mert simán előfordul, hogy az első benyomás alapján egy gyökér, de utána kiderül, mennyire cuki -tudnék erre személyes példát is mondani a pultos srácnak, de nem gondolom, hogy annyira érdekelné őt. Végül is dolgozni van itt, nem sztorikat hallgatni. Viszont a szalutálása tetszett, jót nevettem rajta. Jé, egy kedves ÉS vicces emberrel sodort össze az élet, akinek ráadásul még kellemes illata is van. Elpirultam a gondolataimra és inkább a boromnak és a kártyának szenteltem a figyelmem. Bár valóban a póker tűnt a legegyszerűbb játéknak, igazából nem sok kedvem volt hozzá. Mert őszinte leszek, fogalmam sem volt arról, hogy hogyan lehetne ezt a játékot egy kicsit is viccessé tenni. De ez van, valami majd csak lesz belőle. Zack visszatért, nekem pedig azt hiszem odafagyott az arcomra a mosoly, levakarhatatlannak tűnt és ez annyira jó érzés volt, végre így örülni valakinek. Rég volt ilyen. Lehet, hogy egy kicsikét az alkohol is közrejátszott, de a férfiú személyisége nagyobb részben szerintem. -Igazából fogalmam sincs, hogy miért van nálam. De határozottan jó ismerkedős módszer -vigyorodtam el még szélesebben, ha ez még lehetséges volt. -Szerintem, amikor gyorsan besöpörtem mindent a táskámba indulás előtt, akkor eshetett bele. Meg hát, melyik ötvenes, macskás néninek nincsen egy kedvenc pakli kártyája? - Mondjuk én egy ilyet sem ismerek, de a filmekben biztosan van ilyen. Úgyhogy inkább csak bólintottam az ajánlatára. -Köszönöm pultosbácsi, nagyon kedves tőled. A pohár mögé rejtettem az arcom, remélem, hogy csak rosszul hallottam magam és nem bácsiztam le a szemébe is. Ugye nem? Ugye nem lehetek ekkora szerencsétlen? Vagy ugye nem hallotta meg a kocsma alapzaja mellett? Rossz szokásom mindenkit néninek meg bácsinak nevezni magamban. Vettem egy mély levegőt és igyekeztem túllépni a zavaromon. -Megmondom a tutit, pókerre gondoltam, de lehet, hogy abban nincs annyi izgalom, mint a jóslásban - megvontam a vállam és felnéztem a szemébe. -Viszont tudok egyet s mást a jóslásról, otthon nagy divat volt ez. Legalábbis az öregasszony klubban, ahova szerdánként jártam. Közvetlenül a horgolás előtt jósoltunk mindig egymásnak -igyekeztem halálosan komoly arccal állni a tekintetét, miközben magamhoz húztam a kiosztott kártyákat és belekevertem a pakliba. A kézügyességemre eddig még nem érkezett senkitől sem panasz, így egy gyors keverés után egy szemtelen mosollyal az arcomon terítettem szét a paklit. -Figyelmeztetlek, francia kártyából még nem jósoltam, de nem lehet olyan nehéz. Ha például a királynőt húzod ki, akkor az egy lányra utal - kuncogtam. Micsoda tehetség vagyok. -Szóval Zack, készen állsz megtudni a jövődet? De arra is figyelmeztetlek, hogy semmi sincs kőbe vésve. Lehet, hogy megjósolok neked egy táncot. -Eddig tartott a titokzatos Señorita Dora előadása, nevetve dőltem hátra a székben és vártam, hogy húzzon egy lapot.
Felnevetek kissé, képemre gonoszkás, féloldalas farkas-vigyor költözik a megjegyzése nyomán. Önbizalom az van, igen kár, hogy tűnékeny szeszély. Ez a baj a mai lányokkal, egyszerűen fene nagy jó dolgukban fogalmuk sincs róla, mit akarnak az élettől. - Na de vissza a félsódéros vigyorhoz, mi képemre költözik, s mellé a megjegyzéshez, mit nem tudok megállni: - Ja, én azt egy pillanatig nem állítottam, hogy jól állna, csak, hogy tudni kell viselni. - Emelem fel megadóan a kezeimet, ellépve a pulttól a piáért, amit kikért, hogy tölthessek belőle neki. A cinkos kacsintás talán jelzés volt rá ugyanakkor, hogy részemről igazán nincs harag felé. - Otthon? Ezek szerint városbeli vagy? Akkor hogy lehet, hogy még sosem láttalak errefelé? - Érdeklődöm az italát átnyújtva egyúttal ugyebár, legyintve a mosogatás kérdéskörére, felejtse el. Itt csak a családtagok vannak kényszermunkán... Köhöm. Hála az égnek a kismacskáról folytatott belső monológ nem ér el, így mindenki megússza azt az elmés megjegyzést, mely szerint én legfeljebb a máséról fantáziálok. (If you know, you know.) Helyette csupán kissé közelebb húzódom, hogy halljam is, amit mondani szeretne Dora, s halk rosszallással szusszanok fel a szavait hallva. - Mi van, ha pont fordítva van? Ha kedvesnek tűnök, de valójában egy beteg állat vagyok, aki a nap végére elrángat az erdei kis faházába és soha nem látnak többé? Gondolkozz el ezen, míg visszatérek! - Szalutálok a mondandóm tükrében meglehet, kissé kríp, kiszélesedő vigyor közepette, majd eltűnök az említett ajtó mögött.
Visszaérve nem hezitálok sokat azon, hogy meghívjam-e én a következő körre, s vele együtt magamnak is töltök, érdeklődően sandítva a kezei között forgatott kártyákra. A magyarázatára, miért is van nála a pakli, fel kell nevessek, mert... tusé! - Oké, ebben igazad van! - Kaccantam, egyúttal a felé nyújtott italt vissza is húztam a következő szavaira. - Csak Zack. Semmi bácsi, meg senor, meg ilyenek, mert még a végén ki kell küldesselek azzal az indokkal, hogy kiskorú vagy. - Kacc. Ha beleegyezése jelét adta, hogy többet nem fordul elő hasonló, akkor átadtam az egyik whiskeyt és koccintásra emeltem felé a sajátomat, mielőtt belekortyoltam volna. Kár belém mondjuk, húsz perc múlva meg se érzem a szervezetemben majd... Ahogy pedig rátér itt nagy komolyan a jóslát témakörére, cserkécsbecsszó, igyekszem hasonlóan fapofával végig hallgatni az öreglányos dumát, igaz, néhol bele-belevigyorgok a dologba, miközben Dora tekintetét fürkészem. - Hogy a viharba ne állnék készen! Hogy kell csinálni? Húzok hármat vagy kiteríted ilyen izé, keresztbe? - Erre töltenem kell magamnak egy újabb kört azt hiszem.
-Én izé… -beletúrtam a hajamba, hogy leplezzem a zavarom. Franc essen bele, hogy a legegyszerűbb szituációkban pirulok el a legjobban. -Szóval izé, most költöztem ide egy pár napja, még halomban állnak a dobozok a lakásban, de mosogatni azért csak kell. Még akkor is, ha csak a pálcikákat mosom el a rendelt kínai kaja után. Szeretem megtartani őket -arról nem akartam mesélni még neki, hogy az otthonülős napjaimon gyakran használom az evőpálcákat hajtű helyett. Kényelmes és gyors megoldás. -Ezért nem láttál még itt, most sem egyenesen ide indultam, csak megláttam ezt a helyet és úgy döntöttem, hogy bejövök. Hogy ez mennyire jó döntés volt, az még kiderül. Egyelőre csak annak örültem, hogy a meleg ölel körbe és nem az a rohadt hideg, ami erre az államra jellemző. Választhattam volna a tengerpartot, de neeem, nekem a befagyott utcák és a hóesés kellett. Hát Dora, edd meg, amit főztél. Vagy rendeltél. Hehe. Az ajkamba haraptam a következő mondataira. Mégis, hogyan lehetne egy ilyen kedves, normális kinézetű ember sorozatgyilkos? Jó, sose állítottam, hogy remek emberismerő lennék, de azért ez nem igazán tűnt racionálisnak, hogy a pultban állva tündéri, este meg egy erdő mélyén tűnnek el emberek miatta. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit visszavágok, ne érezze azt a szikrányi félelmet sem, ami fellobbant bennem. -Honnan tudod, hogy nem mennék szívesen egy erdei viskóba veled? -oké, ez nem sikeredett életem beszólására, de hát ez van. Ennél rosszabbul úgysem jöhetek ki ezekből a helyzetekből. Tendenciám van arra, hogy a lehető legérdekesebb szituációkba keveredek bele a leglehetetlenebb helyzetekben. Hupszika.
Egyértelműen nem volt célom felfedni előtte a bácsis gondolataimat, hát istenem, alig néz ki idősebbnek nálam, maximum 28 lehet, ha a szakállat is beleszámítom. Erre meg ezt kell meghallania, hogy lebácsizom, mert egy pillanatra a kismanó elengedi a féket és hagyja, hogy így beszéljek. Baszki, tényleg élvezi. -Én… Nem úgy gondoltam Zack, ne haragudj – szerintem a Hófehérkében nem volt olyan piros az alma, mint most az én arcom. Már megint a rohadt almák jutnak az eszembe. Utálom. -Tényleg nem, csak nem gondolkozok néha. De ha megnyugtat, akkor egyáltalán nem nézel ki bácsinak, sőt, egészen jól nézel ki -makogtam. Istenem, ennél rosszabb már tényleg nem lehet. -Viszont, mivel egy hölgy sosem árulja el a korát, csak annyit mondok, hogy egy ideje a nagykorúság csizmájában taposom az öregasszony életet. Azért koccintottam vele, de nem hiszem, hogy egyhamar kiheverem azt, hogy szinte rögtön az elején lebácsiztam. Még a végén megkerget, és ezekben a magassarkú csizmákban nem hiszem, hogy olyan jól tudnék rohanni előle, hiába jók a reflexeim ezek szerint. Csak mosolyogni tudtam arra, hogy ennyire érdekli a jóslás. Még akkor is, ha most helyben találom ki egyértelműen a szabályokat. -Nem Zack, azt fogjuk csinálni, hogy négy lapot húzol. Az elsőt kiterítheted, az fogja megmutatni a jövődet. A másodikat félredobjuk, mert az nem számít, az csak zavaró tényező. A harmadik pedig azt mutatja meg, hogy mi van a múltadban. A negyedik meg… azt, hogy mire vágysz a legjobban. Megérte annyi brazil szappanoperát nézni szerda délelőttönként a kollégiumi szobámban, így legalább elő tudtam adni magam. Én tényleg igyekeztem komolynak maradni, de belülről majd megpukkadtam a nevetéstől. Hát, kismanó, kitettél magadért ma is. -Tehát kedves Zack, most kiderül rólad az igazság. Remélem az is, hogy nem vagy sorozatgyilkos, mert azoknak Señorita Dora extra árat számol fel. De ha minden okés, és normális leszel, akkor megelégszem egy pohár borral fizetségképpen -kuncogtam.
Zavara még aranyosnak is mondható, ahogy figyelem, miközben azt ecseteli, miért is nem láthattam még errefelé. Teljes mértékben érthető így már a dolog. - Nos, azt kell mondjam, hogy nagyon jól tetted, hogy bejöttél! És mi célból költöztél ide a világ mögé kettővel? Már, ha nem tolakodó a kérdés, persze. - Annyira nem kicsi a város, mint a szomszédos Fairbanks, de azért az emberek szeretik egymást errefelé is ismerni, - főleg, ha esetleg a jövőben többször felbukkanhat errefelé a hölgyemény. Kapva kapok is az alkalmon, hogy egy közelmúlt beli telóriát leteszteljek, ha már a beszélgetésünk fonala az emberismeret mezsgyéjére téved. Meglehet, nem kerüli el figyelmemet a bizonytalanság, az árnyalatnyi rettenet kesernyés illata, de a visszavágása, mivel leplezni próbálja, ezzel együtt olyannyira nem vártan jön, hogy meg se kell játsszam magam különösebben, őszintén szaladnak fel szemöldökeim a homlokomon. - Benned aztán szemernyi félelem sincs, mi? - Ciccenek rosszallóan ingatva meg kissé fejemet, hogy ezzel a végszóval tűnjek el a dolgozói ajtó mögött. A pólóm átvétele közepette még arra is van értekezésem, hogy dobjak egy sms-t életem újdonsült párkapcsolati szakértőjének sose foghatnak össze apámmal ezek ketten: "Erdei kabin 1-0 neked."
Minden bizonnyal hízelegne az elgondolás, ha tudnám, hány évesnek is néz, már csak abból kiindulva, hogy a jelenlegi személyimben is egy tízessel több szerepel. De erről fogalmam sincs, pusztán a bácsizás jön képbe, amitől viszont nem tudom hirtelen, hogy megfejeljem magam előtt a pultot, vagy felröhögjek. Helyette csak visszahúzom az italt tartó kezemet és helyre teszem némileg verbálisan a kisasszonyt. Egyikőnk sem öt éves, hogy úgy is beszéljen a másikkal és ezt úgy fest, gyorsan belátja ő is a következőkben. A bók hallatán már vigyor ül ki képemre. - Nah, nem kell a puncsolás...! - Nevettem és az ital is átkerült hozzá egyúttal, arra pedig koccintani kell kérem, hogy nem kiskorú. Persze, nem én lennék, ha közben ne ütném le a felém dobott labdát azzal, hogy: - Ahhoz képest egész jól tartod magad... néni. - Húzom le a piát nevetős képpel. Mázli, hogy közöttünk van a pult most, igaz, a fogaimat még így is könnyedén kiütheti egy efféle keresetlen megjegyzésért, ha úgy hozza kedve. Mindez után, ha nem hagyott faképnél, érdeklődve figyeltem, ahogy a lapokat keverte-kavarta, s a kártyajóslás mibenlétéről faggattam. Francia kártyából ilyen csodát még úgysem láttam, pedig eskü' sok mindent megéltem már az elmúlt kétszázhúsz évem alatt! - Háh! Ha sorozatgyilkos vagyok, biztos vagyok benne, hogy valahogy meg fogunk tudni egyezni az extra díjszabás kapcsán... - Nevetek fel kissé, hogy a felém tartott lapokból egyet kihúzzak, majd a másodikat szintén, de félre is teszem, kezébe nyomva, ahogy kérte az imént. - A normálisról sajnos rég lecsúsztam, de sokan vagyunk ezzel így szerintem. - Magyarázom, s közben a harmadik lap is kihúzásra kerül. - A bortól viszont nem foglak megfosztani, abban biztos lehetsz. Főleg, ha nem hat gyereket meg három feleséget jósolsz, az senkinek nem lenne jó.- Ezzel a negyedik kártyát is kihúzom, a három lapot pedig széles óvodásvigyor közepette nyújtom át Dorának. Ügyes voltam?
Komolyan nehezen tudom elhinni, hogy az ilyen apróságok zavarba hoznak, ami persze kiül az arcomra, de eszembe sincsen kimondani azokat a gondolatokat, amik ilyenkor a fejemben cikáznak. Muszáj tartani néha a számat, mielőtt valaki bolondnak könyvel el az első percben. Lehet, hogy tényleg egyszerűbb lenne csak lefejelnem a pultot. -Hm, nem is tudtam, hogy a világnak van vége -haraptam az ajkamba. Végül is semmit nem ártok azzal, hogyha elmondom neki az igazság egy részét. A többit meg majd szépen apránként. Ha egyáltalán érdeklem valamennyire, vagyis érdekli a történetem. Freudi elszólás. -Nemrég megtudtam az egyetemen, hogy kötelező szakmai gyakorlatot kell végeznem, így némi keresgélés után rátaláltam Señor Bruno-ra, aki itt dolgozik. Volt olyan rendes, hogy felvett ide dolgozni, úgyhogy kipakoltam a kollégiumi szobám és beköltöztem ide a dobozaimmal. Meg… Izé, nem fontos – miért van az, hogy nem bírom befogni, vagy a kismanó nem bírja és minden kínos részletet meg akarok osztani? Mégis miért lenne kíváncsi bárki is arra, hogy egy plüssmacival alszok? Aki plüssmacival alszik, az persze, hogy megijed ilyen jött-ment ajánlatoktól, mint egy erdei kabin. Mégis mi a francot keresnék én ott egy vadidegen pasival, akinek annyi előnye van, hogy kedves és szépen mosolyog? Tényleg ideje lenne lefejelnem a pultot. Mondjuk kapóra is jött, hogy a pultosbácsi elvonult, mire visszaért, már csak a homlokomat dörzsölgettem. Dios mio, mivé leszek én?
-Akar puncsolni a fene, nem szeretem a mazsolát -kuncogtam. -Viszont tényleg nem vagy bácsi, jól is nézel ki, na, nem úgy, nem kell félreérteni – csak ha akarod, tettem hozzá magamban. Az emberek amúgyis szeretik a bókokat.-És akármennyire is fáj, ezt a nénit megérdemeltem -hajtottam le a fejem, de nem azért, mert megsértődtem, hanem azért, mert nem akartam pofán röhögni szegény Zack-et, ígyis el kell viselnie engem a bolondságommal, nem tudom, hogy mit szólna ezek után hozzám. Figyeltem, ahogy kihúzta a lapokat a kezeim közül. Elegánsnak is mondhattam volna, jobban csinálta ezt az egészet, mint én. Pedig még tükör előtt is gyakoroltam, de ezek szerint hiába. A megjegyzésére csak pislogni tudtam, reménykedtem benne, hogy a kártyákból kiderül a végzetem. Ha a karjaiban kötnék ki valamiért, nem azért szeretnék, mert éppen halálra késelt. -Igazán vicces lenne, hogyha ilyeneket jósolnék neked Zack, de ez sajnos nem rajtam múlik, hanem a te energiáidon, hiszen te húztad ki a kártyákat -De a mivel a bor volt a tét, ezért igyekeztem minden komolyságomat bevetni. Nem vagyok alkoholista. -Nos kedvesem, az első lapod a pikk ász. Ez jót jelent, megmutatja, hogy merre tart a jövőd. Mivel egy irányba mutat, ezért ez azt jelenti, hogy hosszas út után, de meg fogod találni azt, ami boldoggá tesz. Lehet, hogy egy új kisállat lesz, talán a cica, de lehet, hogy végre megtalálod életed szerelmét -legyintettem a szabad kezemmel, ezzel is próbálva fenttartani a misztikus aurát, ami egy filmben most itt lenne körülöttünk. Bár a vaníliás illatgyertya sokat dobna a hangulaton. -De az is lehet, hogy beindul a vállalkozásod és soha nem látott sikereid lesznek. Ha pontosabb képet szeretnél kapni, arra ki kell majd húznod egy új lapot. De figyelmeztetlek, nem mindig jó előre tudni a pontos indokot. A lényeg mindenképpen az, hogy sínen lesz az életed és boldog leszel. Viszont, ha az a lap kör lesz, akkor az tuti a szerelemre utal. Magam elé húztam a boromat és nagyot kortyoltam bele. Bár hozzászoktam ahhoz, hogy sokat dumálok egyszerre, jól esett az a hűvös korty a torkomnak. Kezdtem érezni már az alkohol jótékonynak nem nevezhető hatását, de mit számított? Maximum tényleg az erdőben kötök ki. Akkor majd valaki adja át a plüssmacimnak, hogy szerettem.
Kezdőlap
//
