A hely tulajdonosának vendégei számára fenntartott részt egy sötét függönnyel akár el is szeparálhatják a kint zajló eseményektől. Ki tudja, miféle titkos ügyletek, megbeszélések zajlottak már le így...
Bármilyen furcsának is tűnhet ez a legtöbb ismerősömnek, azért én sem vagyok kőből. Ez pedig maga után vonja azt a következményt, hogy időnként bizony nekem is szükségem van némi lazításra, egy kis kikapcsolódásra. Mostanában úgyis olyan sokat dolgoztam, hogy lekössem a figyelmemet, hogy szinte már nem is volt mit csinálnom. Amikor végül ma olyan hibát ejtettem, amit még soha, akkor elhatároztam, hogy eljött az ideje egy kis kiruccanásnak. Anchorage jóval nagyobb, mint Fairbanks, és ott is akadt bőven erre lehetőség. Nem is aggódtam tehát amiatt, hogy itt ne találnék valami kedvemre való helyet. Nem túl hosszas gondolkodás után a Pitre esett a választásom. Nem egyszer fordultam már ott meg, bár az utóbbi hónapokban nem volt rá példa, hogy tiszteletemet tegyem a helyen. Nem is tűnt olyan rossz ötletnek, ráadásul a tulajt is ismertem, így megengedte, hogy a ma este üresen árválkodó VIP boxot a magamévá tegyem. Így már sokkal több kedvem volt menni, valahogy mindig is szerettem, amikor kivételeztek velem. Attól előkelőbbnek, feljebbvalónak éreztem magam, mint szerintem a legtöbb ember. Velük ellentétben azonban én tisztában voltam vele, hogy én nem csak ezt érzem, hanem igaz is. Főleg, mióta tudomást szereztem róla, hogy apám az egyik ősi vérvonal feje. Ezzel persze nem terveztem kérkedni, elég volt számomra a tudat is. Ezen a gondolaton jót mosolyogtam, miközben elhaladtam néhány kint várakozó ember mellett, és egyenesen bemasíroztam a szórakozóhelyre. Nem túlzottan zavart a rám telepedő energia, mert noha akadhattak tőlem idősebb egyedek is, nem tartottam senkitől sem. Tisztában voltam a képességeimmel, de kérkedni nem terveztem vele, így a pajzsomat majdnem teljesen felhúztam. Csak annyira maradt leeresztve, hogy kiszúrjam a felém közeledő egyedeket, valamint az esetleges ismerősöket. Soha nem lehet tudni, hogy kibe botlik bele egy ilyen helyen a farkas lánya, nem igaz? Miután lerendeztem, hogy leülhessek a számomra fenntartott helyre, megszabadultam a kabátomtól és hanyagul magam mellé löktem. Ezúttal nem öltöztem fel olyan elegánsan, mint máskor szoktam, de valami másra vágytam ma. Ezek a göncök pedig megvoltak már jó régóta, hiszen egy időben előszeretettel hordtam ezeket a bőrcuccokat, nagyjából a nyolcvanas évek közepe táján. Akkor ez volt a menő, én pedig már akkor is követtem a népszerű stílust, ahogyan manapság is, csak éppenséggel most ebből éltem, akkor pedig még nem. Amint elhelyezkedtem, rendeltem egy italt, hosszú lábaimat pedig kinyújtottam az asztal alatt, bokáimnál keresztezve őket. Tűsarkú csizmáim csak éppen egy kicsit lógtak ki a boxból, ahogyan enyhén féloldalasan elhelyezkedtem, hogy lássam a tömeget. Nem kifejezetten kerestem ismerőst, inkább csak érdekelt, hogy kik gyűltek itt össze a mai estén.
Kötve hiszem, hogy meglepő lenne az itteni jelenlétem, eszemben sincs máshol tölteni a rendkívüli módon sok szabadidőmet. Vicces, hogy pont erre a helyre fáj a fogam, így akkor sem kell majd máshol lébecolnom, ha sikerült rátennem a kezem. Miért is ne sikerülne? Ha nem megy a magam módján, akkor tisztességtelen leszek, részemről abszolút nem jelent fejtörést az ilyesmi. Egyébként is vannak olyanok, akik bármit kinéznének belőlem, és milyen igazuk van. Ők azok, akik jobb emberismerők az átlagnál, minden tiszteletem az övék. A legtöbben beveszik, hogy tulajdonképpen jó arc vagyok, és néha ugyan elverek ezt azt, aki megkérdőjelezi a dominanciámat, vagy csak szimplán túl nagy a pofája, de nem hiszik, hogy tényleg, úgy igazán bemocskolnám a kezemet. Ez van, túl jól adom a jó fiút a jelek szerint. Volt egy kis munkamegbeszélésem, és a góré azt mondta, használjam nyugodtan a VIP helyiséget, általában nincs ezzel gond, sokszor esz itt a fene, és bár hivatalosan csak egy nagyobbacska műhelyem van, nem vagyok valami nagyvilági alak, azért az biztos, hogy elég sok elverni való pénzem akad. Ezt sosem rejtettem véka alá, és bárki kérdezi, honnan van, mindig mást kamuzok. Nem mindegy? Az igazságot csak nem köphetem el, miszerint épp eleget loptam, csaltam, hazudtam eme röpke három évszázad alatt ahhoz, hogy legyen mit elherdálnom. Épp a pultnál ácsorogtam, mint nagyjából mindig, amikor kiszúrtam, Hollyt. Apropó, ebben a városban minden nő szőke? Mármint minden olyan nő, akivel érdemes beszélni pár szót? Na nézzük meg, ma milyen kedve van a menyasszonyok kedvencének. El is indultam felé, kivételesen piamentesen, épp az imént húztam le egy felest, fölösleges magammal vinnem még egy kört. Gond nélkül ültem le vele szemben, ő pont van olyan karakán, hogy elküldjön az anyámba, ha esetleg nem tetszene neki ma este (sem) a pofázmányom. Különösképpen nem ütne szíven a dolog, de azért bíztam benne, hogy ma jobb lábbal kelt fel. - Nem tudtam nem észrevenni, hogy egész másként festesz, mint szoktál. Ma este tán kirúgsz a hámból? Már bombázom is egy kérdéssel, azért nehéz elmenni amellett, hogy mennyire dögös, még a végén azt fogom hinni, hogy pasit fogni jött, még ha alapvetően nem is feltételeznék róla ilyesmit. Nekem ő itt a helyi Jégcsapkirálynő, holt biztos, hogy szívrohamot kapnék, ha meglátnám egy pasival kompromittáló helyzetben. Szerény véleményem szerint kár érte, de ezt úgysem fogom hangoztatni, a múltkor mintha azt mondta volna, hogy dobáljam annak a csókot, aki kíváncsi rá. Dobálom is.
Már az előtt megéreztem az ismerős energiát, hogy ténylegesen is felfogtam volna. Elég sok ismerős akadt itt, akit csak futólag ugyan, de be tudtam azonosítani, úgyhogy ez nem volt teljesen új keletű dolog. Nem is figyeltem fel rá különösebben, helyette ücsörögtem tovább a boxban, és ittam néhány kortyot a whiskyből. Ezúttal nem elegáns pezsgőt, vagy könnyed koktélt választottam, most valami erősebbre vágytam. Valami másra, hogy változatosságot vigyek a mindennapjaimba, mert olykor-olykor szüksége van rá még a legjobbaknak is. Mire félig kiürült a pohár, már képes voltam jól elkülöníteni a felém közeledő hímet a többi farkas közül, aki a mai estén a szórakozóhely vendégseregét alkotta. Ajkaimon megjelent egy futó mosoly, de mire helyet foglalt velem szemben, már nyoma sem volt, csupán szépen ívelt szemöldököm ugrott meg kérdőn, ahogyan ráemeltem halványkék íriszeimet. Nem feltétlenül akartam én, hogy tudjon róla, annyira nem is zavar a társasága, mint amennyire megjátszom. Az pedig, hogy ilyen otthonosan mozgott itt, ilyen arrogánsan telepedett le hozzám az engedélyem nélkül, valahol egy kicsit bosszantott is. Legalább valamilyen reakciót kiváltott belőlem, igaz? Az okosok azt szokták mondani, hogy ez is jobb a semlegességnél. - Akkor megnyugodhatok, hogy még mindig éles a szemed? – kérdeztem vissza komolyan, immár teljesen felé fordulva. Most, hogy lett társaságom, már korántsem érdekelt annyira a tömeg, jobban szerettem egy emberre figyelni, ha volt kire. Lábaimat is rendesen behúztam az asztal alá, két könyökömmel feltámaszkodtam, míg ujjaim a poharam köré fonódtak lazán. – Még az is meglehet, Ray! – enyhén oldalra billentettem a fejemet, úgy méregetve a hímet. Tényleg másképp néztem ki, de meglepően jól éreztem most magam a bőrömben, egyáltalán nem feszélyezett ez a változás. Mondjuk amúgy sem volt rám túlzottan jellemző, hogy én bármikor is feszélyezve érezzem magam. Kivéve akkor, amikor érzelmekről volt szó. Az a nagy hibám, hogy iszonyatosan tudok ragaszkodni emberekhez, hiszen valahol a lelkem mélyén vágyom a szeretetre, a megbecsülésre. Ugyanakkor, amikor elérzékenyülésre kerülne sor, egyszerűen nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Ezért tartanak a legtöbben érzéketlennek, pedig nem vagyok az. Csupán olyan vastag páncélt, álarcot viselek magamon, hogy azt elképzelni is nehéz. - Miért, ez olyan elképzelhetetlen számodra? – kérdeztem őszinte meglepettséggel, és egyszerűen nem tudtam eldönteni, sértésnek vegyem, vagy inkább nevessek rajta. Végül a szám széle egy kicsit fentebb görbült, afféle mosolykezdeményként. – Hidd el, korántsem vagyok olyan karót nyelt, mint amilyennek a legtöbben gondoltok! – jelentettem ki határozottan, majd ittam egy újabb nagyobb kortyot a whiskyből, aminek köszönhetően teljesen ki is ürült a poharam. – És, minek köszönhetem a felemelő társaságod? – tettem fel a kérdést. – Ha már túl vagyunk ezen a pazar bókoláson, amiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy dicséret vagy inkább kritika volt… - ezúttal már tényleg elmosolyodtam, hátradobva egy rakoncátlan tincset a vállam mögé. – Biztosan van itt néhány hódításra váró nő – néztem körül automatikusan. Nem mintha zavart volna, igazából örültem neki, hogy nem egy ismeretlen ült ide azzal a szándékkal, hogy megpróbáljon felszedni. Ray jelenléte afféle megnyugvás volt, mert tisztában voltam azzal, hogy mire számíthatok tőle.
- Azért néha elgondolkodom rajta, hogy meg kéne látogatnom egy szemészt. Igazából nem vettem komolyan a szavait, biztos voltam benne, hogy ez amolyan csípős megjegyzés kívánt lenni, a nők szeretik az ilyet, mi pedig olykor bekajáljuk, olykor nem. - Ehhez szívesen asszisztálnék. Nem feltétlenül közelről, én messziről is szívesen nézem, ahogy kirúg a hámból, és esetleg felenged kicsit, kíváncsi lennék rá, nagyon is. Mivel nem otthon teszi mindezt, nem is bánhatja túlzottan a társaságot, az enyémet lehet, de a jelenlegi felhozatalt tekintve szerintem én vagyok a legkevésbé idegesítő egyed, noha ezt inkább nem jegyzem meg, még a végén megcáfolna. - Bevallom, az, de a csodákban hiszek, szóval akár még elő is fordulhat. Tényleg nem megszokott jelenség egy laza, szórakozó Holly, de ehhez sok közöm nincs, az ő dolga, miért olyan, amilyen, ám attól még érdekelni érdekelhet, ugye? Hát persze. A szép nők mindig is érdekeltek, csak vannak köztük olyanok, akiket nem lehet megközelíteni, én meg elég nőt udvaroltam már körbe ahhoz, hogy ne óhajtsam senki páncélját feszegetni, és még csak akkora gyökér sem vagyok, hogy kihasználjam, mert úgy hiszem, nem véletlenül ilyen. Nem mintha személy szerint őt ki lehetne használni, de vannak sebzett nők, akik alig várják, hogy valaki megint összetörje őket, és nem vigyáznak eléggé magukra. Akkor veszem elő a fényes páncélzatom. - Tudod, Holly, ez olyan hiszem, ha látom dolog. Volt pofám kacsintani rá egyet, és az a szokásos bosszantó vigyor is ott időzött a számon. Valóban ilyennek látjuk sokan, többek között én is, mert sosem tapasztaltunk tőle mást. Igazából, nincs ezzel semmi baj, kellenek ilyen nők is, nem lehet mindenki könnyen kinyíló virágszál. - Csodás személyednek, mi másnak? A visszakérdezésemről is nehezen dönthető el, hogy irónia, vagy valóban úgy gondolom, ahogy mondom, de hová lenne a világ, ha mindig egyértelmű lennék? Totális unalomba fulladna a létem. - Te ugye most szórakozol? Nyilván néztél ma este tükörbe, és van egy egészséges önképed. Akkor vajon mi lehetett? Felvont szemöldökkel nézek rá, mint aki komolyan nem érti, hogyan is merülhetett fel ez, mint kérdés, elvégre, pont nem belőle nézném ki, hogy nincs tökéletes tudatában annak, hogy jól néz ki, és ha kicsit is hajlamosabb lenne a játszadozásra, döglenének utána a férfiak. - Biztosan. És ha ma nem akarok senkit meghódítani? Dőltem hátra, mintegy ezzel adva a szőkeség tudtára, hogy nem megyek sehová, maximum, ha elküld a vérbe, de ahhoz ki kell ejtenie a kicsi száján, hogy Raymond, húzz innen a francba. Akkor megtenném, de addig eszembe sem jutott.
Csak a szemeimet forgattam, amiért egyből volt reakciója a csipkelődésemre. Nem lepett meg különösebben, meg aztán valahol én is ilyen kaliberű ember voltam, de mégis, ennyit megengedhettem magamnak. - Ez igazán felesleges lenne – ráztam a fejemet, ujjaimmal könnyedén simítva végig a poharam vizessé vált oldalát. – Szívesen kinyomom a szemeidet, hátha ami visszanő, az jobban fog működni! – ajánlottam fel nagylelkűen, mert ilyen egy jó barát, igaz? Bár, ha jobban belegondolok, mi nem nevezhettük egymást barátoknak, viszont még egymás torkának sem akartunk nekiugrani egyszer sem. Valószínűleg mind a ketten tudtuk, hogy elég kiegyenlített küzdelem lenne, jó sok sérüléssel mind a két fél részéről. Ez mondjuk engem nem riasztott túlzottan, gyanítottam, hogy őt sem, de most nem engedhettem meg magamnak néhány hetes kényszerpihenőt. Még akkor sem, ha télen nem tartottak olyan sok esküvőt, mint az enyhébb időszakban. - Hát ez igazán nagyon kedves tőled! – nem teljesen voltak őszinték a szavaim, inkább egy picit gúnyolódtam vele. Tudtam, hogy ő lenne az utolsó, aki emiatt megsértődik vagy felkapja a vizet, ez közöttünk olyan oda-vissza játékként működött már azóta, hogy megismertük egymást lassan három évvel ezelőtt. Akkor költöztem át ugyanis Fairbanksből ide. – Én már rég nem hiszek bennük… - motyogtam az orrom alatt kelletlenül, bár ha jobban belegondolok, akkor az is kész csoda volt, hogy az apám életben van. Az is, hogy az összes vérvonal feje életben van, ráadásul mind betömörült egy olyan kicsi helyre, mint Fairbanks. Hihetetlen, annyira kíváncsi lennék, hogy Ray mit szólna hozzá, ha ezt az orra alá tolnám és megpróbálnám lenyomni a torkán. Valószínűleg nem hinne nekem, de annyi baj legyen. Igazán kár, hogy nem adhattam ki őket csak úgy senkinek. - Megpróbálhatod kihúzni a hátsómból a feltételezett karót, de nem hiszem, hogy bármit is találnál ott! – viccnek szántam természetesen, a magam sajátos humorával. Ajkaim mosolyra is görbültek, mielőtt eltüntettem volna az italom maradékát. Rá néhány másodpercre rendeltem is egy újabbat, ha már nekiálltam, akkor csináljam jól. Úgyis túl sok szar történt mostanában, tényleg ki kellett engednem egy kicsit a gőzt. Az apám képes volt rávenni arra, hogy nyissak egy kicsit az érzelmek felé, és ezt olyan jól csináltam, hogy nem küldtem el a fenébe a velem szemben ülő hímet élből. - A személyiségem varázsa, mi? – valami prüszköléshez hasonlatos hanggal fújtam ki a levegőt, még mindig jól szórakozva a helyzeten, és az elhangzottakon. – Remek, én is pont így gondoltam! – nyugtáztam elégedetten, hogy dicséretnek szánta az előbbieket. Természetesen tisztában voltam vele, hogy jól nézek ki, de a megerősítés sohasem jön rosszul, még egy magamfajta egoistának sem. – A nyolcvanas évek óta nem volt rajtam ez a ruha… - mutattam magamon végig, amiből sejthette, hogy akkor egy kicsit azért másként éltem, mint most. Nem mindig elegáns holmikban sasszéztam, hanem az ehhez hasonló bőrszerkók is a ruhatáram részét képezték. - Akkor ez esetben itt maradhatsz az asztalnál és elszórakoztathatsz engem! – vontam meg a vállaimat nemes egyszerűséggel, mintha olyan dolgot mondtam volna, ami teljesen magától értetődő. Azt egészen biztos, hogy nem kezeltem volna valami jól, ha az orrom előtt kezd el nőzni, és esetleg idehozza őket a boxba. Amúgy is, melyik nő ne élvezné egy férfi kizárólagos figyelmét? Ebben a tekintetben én sem vagyok kivétel. – Talán hagyom, hogy meghívj egy italra is… - nézegettem a poharamat, aminek hamarosan érkezett is a telitöltött utánpótlása.
- Mérhetetlenül kedves tőled, most már tudom, hogy kihez forduljak, ha szemkinyomásra szorulnék. Arról inkább ne is beszéljünk, hogy egyébként teljesen simán kinyomnám én saját magamnak, ha attól jobban látnék, ilyen téren abszolút nem kell félteni, vagyok akkora barom, hogy megtegyem. Csal heccelődök, tökéletesen látok, néha sajnálom is, mert hát, kellemetlen ám olyanokon járatni szemeimet, akik nem vevők a társaságomra úgy nagyjából soha. A gúnyolódására színpadiasan a szívemhez kaptam, de nem váltam meg a sanda félmosolytól, dehogy fogok én megsértődni az irónián, annál azért jóval keményebb fából faragtak, meg aztán, úgyis tudja, hogy egyszer gond nélkül vissza fogja kapni az egészet a nyakába, semmi nem maradhat viszonzatlanul. Van valami lelombozó abban, hogy azt állítja, nem hisz a csodákban, természetesen a nagyszabású dolgokban én sem, de az apró, hétköznapi dolgok esetében már nem tartom olyan lehetetlennek. Az holt biztos, hogy kiröhögném, ha vérvonal alapítókról kezdene el hadoválni nekem. - A hátsódból? Mintha nyelésről beszéltünk volna, bár igazából, mindegy, egészen szívesen kihúznék bármit abból a hátsóból. A bármi alatt mondjuk speciel egy valamit értek, és tudom, hogy iszonyatosan paraszt megjegyzés volt, de három év alatt rájöhetett volna, hogy nem kell alám adni a lovat, mert annak sosincs jó vége. Igazán kíváncsi vagyok rá egyébként, hogy hol feszül az a határ az esetében, amit átlépve nekem ugrik. - El se hinnéd, hogy egy idő után mennyire üdítő tud lenni, ha valaki képes visszapofázni az embernek. Következésképpen nyugodtan veheti úgy, hogy a személyiségének a varázsa, igen, nem mintha ettől jobban érezné magát, vagy a pöcs tudja nála, de attól még tény, hogy a legtöbben meghúzzák magukat a közelemben. - Azt kell mondjam, bánom, hogy nem találkoztunk a nyolcvanas években. Említem meg, és ha már ilyen előzékenyen végigmutogat magán, én bizony végig is mérem, ez amolyan felhívás a szememben, botor lennék nem eleget tenni neki. - Micsoda kegy, kérem! Egészen kíváncsi vagyok rá, hogy meddig bírod szórakoztató társaságom. Mivel ivott, ezért jó eséllyel erre egyre jobban lesz a válasz, legalábbis ha ő is oldódik alkohol hatására, és akkor talán a páncélját is ledobja egy kicsit. Érdekelne, mi van legbelül, hogy milyen az igazi Holly, az, amelyik nincs összetörve, és nem ezernyi tüskével támad mindenkire, aki bármiféle okból közeledne. - Talán meg foglak hívni egy italra. Vigyorom egészen tenyérbe mászó lehetett, de ezt már biztosan megszokta velem kapcsolatban, szóval határozottan nem féltem attól, hogy ne tudná kezelni varázslatos mivoltomat. - Már, ha nem zavar, hogy mindenki azt fogja hinni, hogy te vagy a ma esti prédám. Hanyag vállvonás kísérte a szavaimat, igen, ezt fogják hinni, tévesen, mert eszemben sincs ágynak dönteni a nőstényt, túlságosan komplikált lenne, és bár szeretem a kihívást, de nem vágyom arra, hogy utána bármikor nekem essen, mert esetleg kihasználtam a helyzetet. Nem vagyok az a típus, én csak akkor megyek el egy nővel, ha biztosan tudom, hogy némileg otthon vannak nála, és tényleg akarja. Részeg libákat nem szoktam felpróbálni, azt gusztustalannak tartom.
Tőlem teljesen idegen hangot hallattam; kuncogtam. Hirtelen fel sem fogtam, hogy miféle reakció tört elő belőlem a szavai hallatán, de hála istennek utána sem jöttem zavarba. Igazából nem is tudnék felidézni egyetlen olyan pillanatot sem az elmúlt évszázadokból, amikor én zavarba jöttem volna valami miatt. Nem éppen most kívántam elkezdeni, ez szerintem teljesen egyértelmű. Egyébként pedig, nem is kellett mondania, hogy megtenné saját magának is ezt a szívességet. Pontosan el tudtam képzelni róla, hogy fogná és kinyomná a saját szemeit, mert volt ennyire elvetemült idióta. Valahol mindezt egészen szimpatikusnak találtam benne, a magam módján. - Amit egyszer lenyelsz, az egyszer ki is jön, kedves Ray! Vagy a te szervezeted talán nem így működik? Lehet, hogy szólnom kellene valami orvosi csoportnak, hogy te egy igazi csodalény vagy! – még mindig csak piszkáltam őt, de azt hiszem, hogy a mi különös kapcsolatunknak ez egy afféle alapköve volt. Ő is szeretett kötekedni velem, és én is szerettem beszállni ebbe az adok-kapokba, nehogy már szó érje a ház elejét! – De igazán szívmelengetőek a gondolataid a hátsómat illetően, köszönöm szépen! – igen, inkább bóknak vettem, amit mondott, mert úgy mind a ketten csak jobban járunk, ha nem húzom fel magam. Annak általában nem szokott szép vége lenni, és bizony kijelenthettük bátran, hogy nem kellett félteni, méltó ellenfele lettem volna egy összecsapás során. Volt elég erőm és tapasztalatom is hozzá, csak éppen hangulatom nem akadt most az ilyesfajta időtöltéshez. - Ehhez kell megfelelő képesség és bátorság, vagy inkább vakmerőség. Bár esetemben utóbbit szerintem felesleges említeni, ezt mind a ketten tudjuk! – „finoman” ezzel utaltam arra, hogy nem volt okom félni tőle, így hát bátorságra sem volt szükségem ahhoz, hogy visszabeszéljek neki. – Tudod, hogy nem szeretem szó nélkül hagyni, ha olyan kedveseket mond nekem valaki, mint amilyeneket te szoktál előszeretettel… - ajkaimon igazán bájos mosoly jelent meg, már-már én is majdnem elhittem, hogy teljesen ártalmatlan vagyok. Majdnem! A babaarc bizony sokszor vált már előnyömre, még úgy is, hogy elég csupán belenézni a szemeimbe ahhoz, hogy egyértelmű legyen, valami nem stimmel az összhatás tekintetében. Defektes vagyok, de a velem szemben ülőt szintén lehetett annak titulálni, úgyhogy igazán nem volt okom aggodalomra. - De szívből örülök, hogy ilyen üdítő élményben részesítelek – nem tudtam kihagyni, hogy ne emeljem felé köszöntésszerűen a poharamat, mielőtt kiittam volna az utolsó kortyot is belőle. Természetesen nem kellettek túlzottan éles érzékek ahhoz, hogy feltűnjön, ismét végigmért magának. Egyáltalán nem zavart jelenlegi kedélyállapotomban, sőt, valahol még egészen hízelgőnek is találtam, hiszen tisztában voltam vele, milyen kellemes látványt nyújtok ma este. Illetve nem csak ma este, hanem az esetek többségében. Szerencsére kicsi beképzeltséggel, ám ettől függetlenül egészséges önképpel áldott meg a Sors, úgyhogy tisztában voltam a megjelenésem adta előnyökkel. Nem éltem velük újabban valami gyakran, de voltak időszakok, amikor sok hasznom származott belőle. Maradjunk annyiban, hogy nem ejtettek a fejemre, így a lehetőségekkel mindig is tudtam élni. - Bánhatod is, akkor még többször tartottam a maihoz hasonló estéket. New York abban az időben szerintem még inkább magával ragadó volt, mint manapság. Talán nehéz elképzelni rólam, de élveztem azokat az éveket. A rock élte virágkorát, New York pedig remek központ volt a koncertek tekintetében… - közben a kezemmel mutogattam. Róla annál könnyebben el tudtam képzelni, hogy élvezte volna azt a forgatagot, hogy teljesen otthonosan mozgott abban az időben. Fogalmam sem volt, hogy akkor éppen merre élt, de biztosan volt egy-két ütősebb estéje. Főleg, ha belegondolok, hogy még nekem is akadtak ilyen esetek, akkor neki meg aztán pláne! - Lehet, hogy meg fogsz lepődni, Ray! Szeretem a kihívásokat! – villantak meg szemeim játékosan. Csupán azt szerettem volna közölni, hogy ezek után már akkor is kitartanék a társasága mellett, ha nagyon nehezen viselném. Ez a megnyilvánulása ugyanis felkérés volt keringőre az én olvasatomban, márpedig egy jól nevelt hölgy nem utasítja vissza az efféle felkéréseket. A kevésbé jól nevelt hölgyek meg főként nem, ha az egy viszonylag jóképű hímnemű egyedtől származik. Akármennyire is szeretek úgy tenni, sohasem voltam szent, sőt, éppen ellenkezőleg. Visszanézve az életemre, pont ez az utolsó olyan jelző, ami eszembe jutna magammal kapcsolatban. Viszont olyan távolságtartó és rideg sem voltam mindig, mint amilyennek most tűntem. A hangsúly pedig azon van, hogy csupán annak mutattam magam. - Akkor értékelném, ha abból a jövő időből jelent varázsolnánk, ugyanis… - a mondat befejezése helyett csupán megemeltem a poharamat, és megráztam felé. Nem volt benne már egyetlen korty alkohol tartalmú italcsepp sem. Elég szomorú felismerés ez. – Ugyan! – legyintettem egyet nemtörődöm mozdulattal. – A legtöbben, akik itt ismernek engem, azok tudják, hogy inkább vagyok én a vadász, semmint a préda! – hessegettem el a feltételezésnek még csak a gondolatát is. – Úgyhogy ne is álmodj róla, hogy azzal henceghetsz, hogy ma este én vagyok az újabb hódításod. Inkább pont fordítva! – mivel nem gondoltam teljesen komolyan, inkább megint csak kötekedtem, és amúgy is egészen elképzelhetetlennek tűnt manapság számomra az, hogy én elcsábítsak valakit, ezért kénytelen voltam felnevetni.
Ez a kuncogás egészen újszerű volt a szöszitől, kajakra megütköztem rajta egy pillanatra, aztán könnyedén túllendültem a dolgon, de jó tudni, hogy ilyesmire is képes. Pontosan az ilyesmikre szokták mondani, hogy vannak még csodák. - Drágám, ha a karó, amit általában lenyelsz, kijön a hátsódon, nem én vagyok a csodalény, hanem te. Eszelős vigyorral szemléltem a vonásait, a száját, ami sorra szülte a pofátlanabbnál pofátlanabb megjegyzéseket, de bírtam az ilyet, és nem érte volna meg a nullára lemortizálnunk egymást azzal, hogy egymásnak ugrunk. Rohadt csúnya vége lenne, én még azért használnám erre arra az irhámat. - Lehetnének másmilyenek is, nem csak szívmelengetőek. Igen, tapló vagyok, és célozgatok, de tutira veszem, hogy nem fog komolyan venni, butaság is lenne tőle, engem nem lehet. Az más tészta, hogy szívesen felpróbálnám, de nem az a fajta, aki hajlik erre, én meg nem fogok megváltoztatni senkit sem, évszázadok súlya alatt már nem is lehet. Sokáig formálódunk, csiszolódunk, aztán elérünk arra a pontra, hogy már nem vagyunk hajlandóak meghajlani, és másmilyennek lenni. - Nem is kell, abban nincs semmi pláne, ha valaki mindent elvisel. Nem mozgatott, hogy úgy hiszi, nem volt oka félni tőlem, őszintén, ha meg akarnám ölni, megtenném, és kurvára nem lennék fair, mert egy büdös geci vagyok, de nincs az utamban, nem akartam bántani eddig sem, és kétlem, hogy sor kerülne olyasmire, ami miatt ez megváltozna. - Nekem nem kell bájolognod, nem fogom elhinni, hogy egy ártalmatlan kis tündérvirágszál vagy. Nem mondom, jól állt neki ez is, de eszembe nem volt benyalni ezt a szerepet a részéről. Másokat talán megetethet vele, de mi már túl sokszor keveredtünk szópárbajba ahhoz, hogy ne lássam bele azt, amit mások ennek alapján feltételeznének róla. - Lehetséges volna, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiséggel párhuzamosan nő a szemtelenséged is? Kurta félmosoly, tán inkább csak szájrándulás, nincs vele bajom, egyáltalán, sokkal inkább örülök neki, de ezt nem kell feltétlenül tudnia. Nem tudok elmenni amellett, hogy mennyit mosolyog, és mennyire lelkesíti szívélyes kis társaságom, még a végén azt fogom gondolni, hogy jobban bír, mint mutatja. - Ez van, nekem ez jutott, ennyi év alatt egyetlen ilyen este. A semminél több. Nem vágyom a nosztalgiázásra, főleg, hogy húsz éve még azon voltam, hogy feljebb kerüljek a ranglétrán, és az a seggarc tökéletesen megbízzon bennem, hogy ki tudjam nyírni. Sikerült, de nem szívesen emlékszem rá, nem lehettem önmagam, nem verhettem be csak úgy valaki orrát, ha olyanom volt, mert akkor nem kerültem volna soha olyan helyzetbe, hogy bosszút állhassak. - Csodás, akkor ez az este biztos naaaaaaaaagyon sokáig fog tartani. Röhögök bele a piámba, komolyan kiakasztó tudok lenni, ha akarok, bár egyelőre inkább csak piálni akartam, nem az agyára menni. Az a játékos fény egészen bejött, ehhez hasonlót még nem tapasztaltam tőle. Hogy egyesekből mit ki nem hoz az alkohol, eldobom az agyam. - Ugyan, nem, még nem jött el az ideje, majd, ha megérdemled. Bunkó volnék? Meglehet, de ismer már annyira, hogy ne akadjon fenn ezen, ha meg mégis, az nem az én problémám lesz. Sosem voltam az a fajta, aki a tenyerén hordozza a nőket, egyet kivéve, és ez a halálomig nem fog megváltozni. Nem ugrom parancsra, nem látom értelmét meghajlani a nők akarata előtt, ha kér, talán, de az elvárásokkal nem vagyok pajtiban. - A poharad rázogatása nélkül is vágom, hogy ma nem bírod pia nélkül, de hidd el, szépségem, neked hamarabb ugrik a pincér, mint nekem. Ez bizonyos szempontból valóban így van, de valljuk be, én akarom átvenni a helyet, páran ezzel már tisztában vannak, és ha fizetni nem engednek érte, el fogom venni. Akadnak itt olyanok, akik ezer örömmel dolgoznának inkább az én kezem alatt, épp ezért szeretnének jóban lenni velem. - Ilyen tekintetben, bármennyire is fáj, de a külső szemlélő általában a hím egyedet hozza ki a vadásznak. Biggyesztem le a számat szórakozottan, mintha roppant mód sajnálnám ezt a kis apróságot. Tetszik, nem tetszik, mivel nem egy idióta kis gyökér vagyok, akit bármelyik nő kacagva elnyom, ezért alapvetően lehetetlen, hogy én legyek a préda. Erre a gondolatra kajak röhögnöm kell. - Vicces vagy szöszi! Komolyan, rég röhögtem ilyen jót. Nem, most kivételesen nem ugratom, van, hogy hagyom, hogy egy nő kivesse rám a hálóját, és megkíséreljen elcsábítani, de Holly rohadtul nem az a fajta, aki ilyesmit művelne. Azt ugyan nem tudhatom, mit hoz ki belőle a pia, de erősen kételkedtem abban, hogy ilyesmit. - Meg aztán, mindenki tudja, hogy te vagy a helyi jégkirálynő. Igencsak kevés esélyem lenne arra, hogy megszerezzem egy izzasztó éjszakára, és ezt rajtunk kívül is tudja mindenki, nem kell ezt ragozni.
- Ezt akár vehetném most bóknak is, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem annak szántad… - kicsit még az ajkaimat is lebiggyesztettem, mintha tényleg elszomorítana ez a dolog. Igazából abszolút hidegen hagyott, valahogy jól esett, hogy szívhattuk egymás vérét anélkül, hogy valamelyik fél megsértődött volna. Bár úgy sejtem, hogy kettőnk közül én lennék az, aki hamarabb felfújná magát egy eltúlzott beszólás miatt. Attól függetlenül ugyanis, hogy keménynek tűnök, vannak pontok, amikre rátapintva az ember nem vált ki belőlem túl jó reakciót, valamint bizonyos határok átlépése hasonló következményekkel járhat. - Ma különösen elbűvölő vagy, úgy látom! – állapítottam meg, és még ilyen jókedvű állapotomban is igyekeztem most már elterelni a témát a fenekemről. Azért álljon már meg a menet! Talán el sem akartam inkább képzelni, hogy miféle más gondolatai lehetnének róla a bókokon kívül. Az pedig, hogy annyira rá akartam mégiscsak kérdezni, már mellékes volt, gyorsan elnyomtam magamban a késztetést. – Ahogy gondolod… a bájolgás amúgy sem az erősségem, de ezzel nyilván te is tisztában vagy – vonogattam a vállaimat, mivel nem volt valami fajsúlyos a téma, úgyhogy inkább ráhagytam a dolgot. - Az igaz, hogy ártalmatlan nem vagyok, de tündérvirágszál azért még lehetek, nem? – ezúttal tényleg elbűvölő mosolyt villantottam felé, ami teljesen idegen volt a tőlem megszokott vonásoktól. Természetesen afféle viccnek szántam ezt a dolgot, mert nyilván a közelében sem voltam a kedves és segítőkész típusoknak. Oké, hogy emberekkel foglalkozom és az ő igényeiket mindig szem előtt is tartom, de ez nem jelentette azt, hogy alapvetően is ez jellemezné a viselkedésemet. Ez csak üzlet, hogy úgy mondjam. Éppen úgy, ahogyan a bérgyilkosokat sem viseli meg, hogy kioltanak egy életet, úgy engem sem viselt meg különösebben, hogy úgy kellett tennem, mintha teljesen más lennék. Szükséges rossz, ha lehet ezt mondani a kedvességre. - Nem hiszem, csak eddig nagyon jól titkoltam – kacsintottam játékosan. Világéletemben azzal vádoltak, hogy szemtelen teremtés vagyok, csak ennyi hosszú év alatt, és olyan közegekben, amikben éltem, megtanultam a megfelelő viselkedést. Nagy általánosságban olyan modorban szoktam prezentálni saját magamat, amilyen éppen illik, vagy amilyet elvárnak tőlem. Most viszont az égvilágon senkinek sem kellett megfelelnem, és ez a találkozás is egészen kötetlenül alakult. Csak azért nem lehetett hozzászokva, mert elég ritkán szoktam keresni a lehetőségeket a kikapcsolódásra. Szerintem az elmúlt két évben, amióta itt élek, vajmi kevés hasonló eset fordult elő. Talán konkrétan ezen kívül egy, de lehet, hogy sokat mondok. Valahol azért igazán szánalmas ez, még ha jól is érzem magam általában a bőrömben. Vagy legalábbis elhitetem magammal nagyon meggyőzően, hogy így van. - Korán van még, és én ráérek – jegyeztem meg egyszerűen, arra utalva ezzel, hogy felőlem aztán tarthat ez az este egy hétig is. Egyáltalán nem bántam, lehetett volna rosszabb társaságom is mára, mint Ray. Bár akkor valószínűleg az illető nem sokáig maradt volna meg velem egy asztalnál, mert rövid úton eltávolítottam volna a zavaró tényezőt a közelemből. Jobb mindenkinek a békesség, mi meg alapvetően békések voltunk egymás társaságában, a kötekedéseket és szurkálódó poénokat leszámítva. - Szerintem már jócskán kiérdemeltem azzal, hogy még egyetlen sértésed és rossz tréfád után sem képeltelek fel úgy istenesen, pedig nagyon sokszor lett volna már kedvem hozzá, elhiheted! – még mindig éppen olyan bájos volt a mosolyom, mint eddig, ami egészen ellágyította a vonásaimat és porcelánbabákat is megszégyenítővé tette az arcomat. – Talán igazad van, én viszont téged kértelek meg… - pislogtam párat értetlenül, mint akinek lövése sincs arról, hogy ezt most mire fel mondta. Szerettem volna, ha ma kiszolgálnak, és ugyan ő nem fogja ezt tenni, de annyi a minimum volt, amit megtehetett értem, hogy idehívta a pincért, az újabb kör hozatala miatt. - Manapság szerintem már nem túlzottan. Mi még valamiféle visszamaradott őskövületnek számítunk ezen a téren, de inkább hiszik el a nőkről, hogy megpróbálják felhajtani a vastag pénztárcájú fickókat, nekik meg szinte semmit nem kell tenniük. Mindig az ölükbe hullnak a nők. Hol vannak már a régi szép idők… - sóhajtottam fel tettetett nosztalgiázással. Én azért szerettem azt is, hogy egy nő önálló tudott lenni, hiszen régen ez lehetetlen lett volna. Viszont én az a típus voltam a domináns farkasom ellenére is, akinek kellett egyfajta terelgetés, az erősebb nem támogatása. Pont ezért volt baj, hogy az utóbb évtizedekben nem kaptam ezt meg, nem hiába volt hiányérzetem. - Örülök, hogy ilyen jól elszórakoztatlak… - valamiféle fintort azért vágtam mellé, hogy ezzel is jelezhessem, igazából egyáltalán nem örültem ennek a hírnek. – Valóban? – kérdeztem őszinte meglepettséggel, még kicsit a szemeim is elkerekedtek, miközben közelebb hajoltam hozzá. – Látszik, hogy az emberek mindig a külső alapján ítélnek először, bár ez esetben nem bánom – vontam meg érdektelenül a vállaimat. – De a valóságtól elég távol áll. Lehetnél te a vadász… de csak ha hagynám, hogy te légy az, és elkapj – tettem hozzá végül, valamiféle sanda mosollyal. Ezzel is csak azt akartam érzékeltetni, hogy körülöttem a dolgok mindig úgy történnek – általában -, ahogyan én akarom, és a beleegyezésem nélkül úgysem hódíthat meg senki. Minden csupán elhatározás kérdése. - Egyébként a jégkirálynőket mindig különös elnézni, amikor végre felolvadnak – elmélkedtem néhány pillanatig, aztán tekintetem élesen villant meg, mikor felkaptam a fejemet. – Nos, akkor szerzel nekem még egy italt, vagy fel kell álljak, és csábosan el kell riszálnom a pultig? – a kérdésemet komoly hangnemben tettem fel, csak nem gondoltam teljesen úgy. Egyrészt nem szoktam riszálni, másrészt eszem ágában sem volt felkelni innen csak úgy.
Mi tagadás, valóban nem bóknak szántam, egyszerű kijelentésnek azzal a karóval kapcsolatban, bár ártani sem szándékoztam vele. Minek is tenném? Vannak másik bőven, akiknek valóban a kárára köszörülöm a nyelvem, ő inkább partner ebben, már csak abból a szempontból is, hogy fizikailag sem tudnám lealázni, mint a legtöbb ismerősömet. Nem verek nőket, félreértés ne essék, ugyanakkor, ha egy nőstény túlzásba viszi, olykor meg kell mutatni nekik is, hogy ki az úr a háznál. - Ugye? Gyakoroltam. Egyértelműen gúnyolódik, de úgy teszek, mintha süket lennék rá, egyébként is, tök egyértelmű, hogy igazi gentleman vagyok, nem? Atya ég, szerintem alsóhangon húsz éve nem gyötörtem magam öltönnyel, olyan van de minek porfogó a szekrényemben. Naná,hogy tisztában voltam vele, épp annyira meg neki a bájolgás, mint amennyire én elbűvölő vagyok. Rohadtul nem. - Két percig sem bírnád. Gondolkodás nélkül kezdem cukkolni vele, mert hát, vannak olyan személyek, akiknek az esetében meglepően hamar kibújik a szög a zsákból, szerintem előbb növesztene szakállat, minthogy huzamosabb ideig valóban kedves legyen teszem azt velem, mindenféle rejtett gúny és érdek nélkül. A szakmájában feltehetően tökéletesen megy neki, mert ott meg van kötve a keze. Arra azért nem vagyok rest felröhögni, hogy titkolta volna a szemtelenségét, én meg maga vagyok a megtestesült tisztesség. Hogyne. Ezek a nők, esküszöm, a nyomorba döntenek, még jó, hogy kellőképp óvatos vagyok velük szemben, és egyiküket sem engedem közelebb a kelleténél. Ráér, hát ez jó, nem mintha valóban versenyt óhajtanék abból űzni, hogy kiakasszam, de ha már ennyire ráérős neki, tán valóban megkísérelhetném tényleg elgurítani a gyógyszerét. Gyenge pontja mindenkinek van, biztosan neki is, csak épp annyira egyáltalán nem ismerem, hogy tudjak ezekről. -.Esetleg, megpróbáltál volna felképelni. Javítom ki, mert közel sem olyan egyszerű ez, ugyanis nem hagynám, egyetlen egy nőnek sem engedtem még, hogy ilyen stílusban, valami hisztis agybaj keretében kezet emeljen rám. Még mit nem. Inkább karmolja szét a hátam szex közben, és vezesse le úgy a feszkót, abban tutira benne vagyok. - Ennyi erővel folyamatosan pofozkodhatnánk, mert a te szennyesed sem épp fehér, jégkirálynő.. Nem hiheti a szentem, hogy annyiban hagyom a dolgot, hisz egyértelmű, hogy legalább annyiszor vágott már szépeket a fejemhez, mint én az övéhez, lévén semmit sem hagy válasz nélkül. - Kislány, azt most mondom, hogy velem ezt a cuki vagyok, légy férfi mellettem játékot ne játszd, ha nem vagy tisztában azzal, hogy következményei lehetnek. Egy leheletnyivel sötétebb és mélyebb a hangom, nem tartom ostobának, viszont ő sem gondolhatja, hogy csak úgy tűrni fogom, hogy ilyesmivel akar hatni rám, anélkül, hogy a vállamra kapnál, és elhúznék vele nyugisabb helyre. Még akkor is, ha jó eséllyel azelőtt esnénk brutálisan, és nem a szó pozitív értelmében egymásnak. Csak a miheztartás véget. - PINCÉR! Üres a hölgy pohara. Váratlan felcsattanásom vélhetőleg párakra azért ráhozza a frászt, még ha a szőkére nem is. Utána intézze csak magának, nagylány, rajtam meg nincs ilyen irigylésre méltóan édes fekete köntöske a Pit emblémájával. Noha, lehet kéne pár hasonló témájú ing, lévén akarom a helyet, már vezetni, a főmutfti meg áldását adta, ha kibulizom magamnak. - Tudtam én, hogy öltönyös csókának kéne lennem, hogy tapadjanak rám a nők. Bosszúsan csapok az asztalra, noha nyilvánvaló, nincs gondom ilyen téren, hiszen az esetek igen nagy százalékában egy-egy kicsike ráakad a horgomra, nekem ennyi bőven elég. Az viszont tény, hogy rajtam, amíg valaki nem látja a házamat, vagy a kibaszott jó motoromat, nem sír le, hogy van a kasszában bőven zseton. A motort mondjuk ki tudom magyarázni azzal, hogy műhelyem van. Nem, kifejezetten nem csípem a pénzre mozduló ribancokat, mert azok, csak épp nekik sosem jut eszükbe, hogy ugyanazt teszik, mint az éhbérét dugó társaik. Sokkal rosszabbak náluk. - És íme, hölgyeim és uraim, a jégkirálynő. Tudod, ez fordítva is igaz, akit nem akarok elkapni, azért keresztbe szalmát nem teszek, akkor sem, ha évakosztümben flangál előttem. Ugyan már, Holly, te nem vagy vadász, neked nem kell senki, egyetlen pasassal sem láttalak, amióta ismerlek, mondhatod, hogy ez még nem jelenti azt, hogy nem is volt senki, de úgyis kiszagolom, ha hazugság. Viszonoztam az igazán bájos kis közeledését, és én is előrébb hajoltam. Nem hinném, hogy sikerül kiprovokálnom nála, hogy bizonyítani akarjon, ő ennél sokkalta öntudatosabb nő, ám az kétségtelen, hogy kíváncsi lennék, hogyan csinálja, ha ugyan csinálja. - Tiszta sor amúgy, hogy mindig a nő választ, de szerintem nem is láttad egyszer sem, hogy bármelyik nővel is erőszakoskodtam volna. Megoldom, valahogy mindig, ha valakire szemet vetek, és együtt óhajtok tölteni némi minőségi időt, akkor megteszem, ennyi a történet. Nem mondom, hogy sosem hagytak még faképnél, de nem ez a jellemző. - Majd jelentkezz be, ha ez megtörtént, szívesen megnéznélek utána is. Lehetséges, hogy zokon veszi a szavaimat, de csak a miheztartás végett, én ugyan nem fogok senkit olvasztgatni, szívesen szereznék neki pár jó estét, de még mindig úgy gondolom, hogy csak belemásznék a lelkébe azzal, hogy komolyan gondolni egy pillanatig sem tudnám az egészet. A szavaira már oda is ér a pincér, hogy felvegye a rendelését, itt általában nem így működnek a dolgok, de nekem azért sok mindenben szeretnek kedvezni az itteniek. - Azért azt a csábos riszálást megnézném. Le is pillantok az asztal alá a bőrnadrágba bújtatott virgácsaira, nos, határozottan nem lehet rossz látvány.
Akaratlanul is kibukott belőlem a jóízű nevetés arra, hogy gyakorolta volna azt, hogy elbűvölő legyen. Hát, annyi bizonyos, hogy még rengeteg gyakorlásra lett volna szüksége ahhoz, hogy azt lehessen mondani, hogy egészen elfogadható a viselkedése. Mindenesetre valamiért kedveltem a maga fura stílusával együtt, mert én sem voltam éppen könnyű eset, de vele megértettük egymást. Bár Solomon esetében sem voltak problémáim, de ez talán azért is lehetett, mert nem szívesen bonyolódtam volna nyílt konfliktusba senkivel. Ha valaki nagyon kötekedik velem, az más, akkor nem félnék odacsapni, de ha nem muszáj, akkor bizony nem erőltettem az összecsapásokat. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan idióták, akik meg direkt keresik a bajt. - Ebben ne legyél annyira biztos! – hívtam fel rá a figyelmét csak úgy finoman. – Mit gondolsz, hogy adom el a ruháimat a nyűgös aráknak, akikkel bűbájosnak kell lennem? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mert ezt azért nem ártott, ha észben tartja. – Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, jobban jársz, ha nem fogadsz olyanra, amit egészen biztos, hogy elveszítesz! – a mosolyom továbbra is olyan elbűvölő maradt, mint eddig, amivel szintén azt igyekeztem alátámasztani, hogy bizony kibírnám, hogy kedves legyek vele. Az már egy más kérdés, hogy egyébként semmi kedvem nem volt hozzá. Bőven elég volt nekem munka közben visszafogni magam, de az fontos volt. Egy szórakozásra szánt estén viszont hadd legyek már olyan, amilyen lenni szeretnék, ugye? - Nem! Meg is tenném! – szerintem ezzel mind a ketten tisztában voltunk, ráadásul olyan erővel tenném mindezt, hogy a fal adná a másikat. Erő tekintetében jócskán rávertem néhány szinttel, akárhogy szépítjük is ezt. Sangilak ugyanis megáldott némi plusz erővel a más vérvonalbeliekhez képest, ő pedig nem volt tőlem sokkal idősebb. Nem annyival, hogy egyformák legyenek az esélyeink ezen a téren. Ettől én még nem voltam elbizakodott, inkább csak tisztában voltam vele, hogy mi a helyzet. Az pedig, hogy végül nem kíséreltem meg ténylegesen is harcba bocsátkozni vele, még számomra is meglepő volt. Biztos, hogy jobban kedveltem a szívem valamelyik legeldugottabb részén, mint ahogyan bevallottam magamnak. Bosszantó. - Kompenzálom a ruháimmal – vágtam rá egyből, mert azok aztán fehérek voltak. Többségében legalábbis. – Egyébként is, mit tudsz te az én szennyesemről? – kérdeztem őszinte érdeklődéssel, mert úgy sejtettem, hogy nem sok dologgal van tisztában velem kapcsolatban. Nem is feltétlenül volt ez baj, mert benne valamiért nem bíztam. Egyetlen farkasban sem lehetett megbízni igazán, csak nagyon kivételes esetekben. Biztos vagyok benne, hogy voltak ilyenek, ám egy falka nélküli városban nem kockáztattam volna. Itt csakis magamra számíthattam, meg talán néhány szövetségesre. Egy egész falkányi farkas azonban nem állt mögöttem, hogy támogasson, és a legtöbbször nem is bántam igazán. Csak olykor-olykor ötlött eszembe, hogy hiányzik a régi életem, a Farkaslakban töltött éveim. Így jártam, most azért nyugisabb volt számomra az élet, mint lett volna odaát az elmúlt két és fél évben. - Miért ne lennék tisztában vele? – kérdeztem vissza őszinte meglepettséggel. Hát hogyne tudtam volna, hogy következményei lehetnek? Anélkül nem is lett volna igazán jó szórakozás, legalábbis számomra nem. Nekem azért nem csak a szám járt, nem az a típusú nő voltam, erre már rájöhetett volna. Attól még, hogy kerültem a rázós helyzeteket, nem kellett félteni, és azt is nagyon jól gondolta, hogy nem vagyok ostoba. Végül, amikor eleget tett a kérésemnek, csupán egy diadalittas mosolyra futotta tőlem, tekintetem pedig a pincér irányába kalandozott, hogy merről fog érkezni. – Nem tudlak elképzelni benne, de ha úgy döntenél, hogy kipróbálod így a csajozási technikákat, akkor szíves örömest állok a rendelkezésedre. Jó pénzért még egy egyedi öltönyt is tervezek, csak neked! – ígértem meg, jól szórakozva azon, ahogy magam elé képzeltem ezt a jelenetet. Nem lenne mindennapi, az egyszer biztos! - Hidd el, ez sem véletlen! – ugyan nem kívántam az orrára kötni életem történetét és a férfiakkal való negatív tapasztalataimat. Egyrészt nem érdekelte szerintem, másrészt nem is tartozott rá, harmadrészt pedig én sem szerettem a múltamról beszélni. Még csak rágondolni sem, de valamilyen formában mostanság állandóan kísértett, mióta összefutottam az apámmal. – Egyébként az, hogy nem látsz senkivel, nem jelenti azt, hogy nincs is senki. Vagy netán egész nap a fenekemben vagy? – kérdeztem érdeklődően. Erre elég kevés esélyt láttam, mert azt már rég észrevettem volna. – De jól van, elismerem, hogy mióta itt élek, tényleg nem volt senki. Azt pedig ne felejtsük el, hogy ez nem olyan régóta van így. Akár azért is járhatnék át Fairbanksbe, mert ott hagytam valakit… - vetettem fel az ötletet, de a vigyoromból lehetett következtetni arra, hogy erről szó sincs. - Azt nem hagytam volna szó nélkül, valószínűleg – bólintottam rá. Még akkor sem, ha emberrel tette volna, mert azért nálam is volt egy határ, amit nem jó átlépni. Én megtanultam vigyázni magamra, mert kénytelen voltam rá, de nem volt mindenki ennyire szerencsés. – Ó, emiatt igazán ne aggódj, te leszel az első, akinek szólni fogok! – ígértem meg komoly arccal, de nem bírtam sokáig, mire a pincér végre felbukkant, már széles mosoly ült bájos arcomon. Kértem még egy whiskyt magamnak, mellé egy tequilát is, Raynek pedig két vodkát. Lehet, hogy nem fogja szeretni, de úgy döntöttem, most erre hívom meg. – Ne aggódj, drágám! Talán még sort kerítünk rá ma este! – nevettem újra, ami biztos jele volt annak, hogy tényleg jól érzem magam. Szerencsére elég hamar visszajött a pultos srác, amivel kivívta az elégedettségemet. Nos, pontosan ezért kértem meg a velem szemben ülő hímet, hogy intézkedjen az érdekemben. - Remélem, nem veszed zokon, hogy meghívtalak, de kénytelen leszel velem inni egyet! – én már koccintásra is emeltem a feles poharamat.
- Az más, az ő pénzükből élsz. Természetesen már neki is lehetett bőven sok félretett pénze az elmúlt évei alatt, de attól még úgy gondoltam, hogyha valakivel nem szükséges bűbájosnak lennie, akkor alapból egyáltalán nem olyan. Ha mondjuk fogadnánk, valószínűleg menne neki, de azt hiszem, megérne egy vesztes fogadást, hogy annak lássam. - Te biztos vagy benne, én viszont nem. Eresztettem meg felé egy hanyag kacsintást, hiszen kedvesnek is csak úgy lehetünk valakivel, ha az illető nem egy akkora büdös paraszt, hogy legszívesebben kapanyélre húznánk fel. Fogadhatna velem, de abban is biztos lehet, hogy mindent megtennék annak érdekében, hogy kihozzam a béketűrésből. - Pont annyit, amennyit te az enyémről. Könnyed hanghordozásomban nincs semmi, ami esetleges elharapódzásra adna okot, egyszerűen arról van szó, hogy ő sem tud rólam semmivel sem többet, mint én róla, következésképp, ha ő ítélkezhet, én sem fogom vissza magam. Nem mintha egyébként megtenném, de ez most nem erre a lapra tartozik. Egyszerűen ő is osztott, mintha kötelező lenne, és én is őt, épp ezért rendkívül képmutató dolog a fejemre olvasni ezt, nem is hagytam szó nélkül, naná, hogyan is hagyhatnám, még a végén megdöbbenne itt nekem, hogy milyen nyugisan viselem a dolgot. - Nem számít. Legyintéssel megspékelt sóhajom jelezte lemondásomat, nők, ugyebár, szeretik úgy élni a mindennapjaikat, hogy nem veszik tudomásul, mely viselkedéssel mit váltanak ki mondjuk a férfiakból. Elég idős volt hozzá, hogy nála ez ne így legyen, de sosem lehetett tudni, van, ami egy évezred múltán sem változna. - Ez valami szuper jó ajánlat akar lenni? Mindenkinek jó pénzért tervezed a göncöket. Nem mintha kitüntetett szerepkörre vágynék, meg öltöny se kell, nem érezném otthonosan magam benne, úgy meg csajozni sem lehet. Másnak mástól megy el az önbizalma, nekem jó eséllyel ettől menne el. - Lennék egész nap a fenekedben, ne aggódj. Ám egyszerűen csak arról van szó, hogy egyszer sem éreztem még rajta olyan intenzíven más szagát. Nem hinném, hogy ez különösebb magyarázatra szorulna, ha valakivel lepedőt gyűrögetünk, akkor minden pórusunk beissza az illető lényét, és az pár napig nehezen kopik le rólunk, és kétlem, hogy Holly minden dugás után domestosos vízben fürdőzne, hogy még véletlenül se legyen rajta más szaga a sajátján kívül. - Járhatnál, és örömmel mondanám, hogy kedves egészségedre, de nincs így. Még azelőtt lebuktatja magát a vigyorával, hogy kimondanám, ettől még meg kell jegyeznem. Ha engem kérdez a világ, kár elpazarolni a hölgyet, de az ő teste, az ő dolga, nekem aztán ebbe nincs beleszólásom. - Nem hagytad volna, ha egész nap a seggemben lennél, és lesnéd, kivel mit művelek. Eleresztek egy széles vigyort, elméleti síkon maradok, hisz nem bántom a nőket, a dominanciaharc az más, akkor nem férfiakról és nőkről van szó, hanem vadállatokról. - Alig várom a pillanatot. Biztosan megszületett már az a férfi, aki egyszer majd eléri ezt nála, de abban rohadtul biztos vagyok, hogy szerencsétlennek istentelenül nehéz dolga lesz. Arról meg gőzöm sincs, jól fog-e járni, én bírom ezt a fajta Hollyt, de hogy a burok alattival is így lennék-e, azt már nem tudhatom. - Hohó, akkor érdemes volt ma este elnéznem ide. Minden este itt vagyok szinte, nem ügy, de vannak unalomba fulladt esték, amikor inkább hazahúzok, és nézek valami szart a tévében, minthogy a szokásos arcokat bámuljam egész este. - De, mélységesen fel vagyok háborodva. Már emeltem is felé az egyik vodkát, nem mondhatta komolyan, hogy én majd nekiállok picsogni ilyenen, esetleg szabadkozni, hogy de azért ez mégsem kellene. Eszembe nem jutott, sőt, nagyon is értékelem a gesztust, cserébe majd visszahívom valamelyik körre, nem verem én a fogamhoz a garast, csak a másoktól elvárt viselkedésmintát nem vagyok hajlandó hozni. - Na és miért döntöttél úgy, hogy ma kirúgsz a hámból? Túl sok volt a hisztis arából? Én nem bírnám, egy szál hajam se lenne, ha házasulandó nőkkel zárnának egy szobába, már egy óra után sem.
Szerintem annyira nem volt más, mert ha itt fogadásra került volna sor kettőnk között, akkor is pénzkeresés lett volna a tétje. Viszont hatalmas önuralomról téve tanúbizonyságot, nem mondtam erre semmit, csupán küldtem felé egy széles, jókedvű vigyort. Azért valahol jól estek ezek a kis szurkálódások, ugyanis csak itt volt lehetőségem arra, hogy valakivel ilyen viszonyt tudjak kialakítani. Odaát Fairbanksben ugyan ismertem az egész régi falkát, viszont manapság sajnos már nem tartottam úgy velük a kapcsolatot, mint korábban. Amikor átmentem, akkor is csak a dolgomat végeztem és már jöttem is vissza, kerülve mindenféle atrocitást. Hát úgy hiányzott az nekem, mint púp a hátamra! Nem véletlenül hagytam hátra mindent évekkel ezelőtt, nem akartam éppen abba belecsöppenni, ami elől eljöttem. - Ez azért van, mert túlzottan titkolózó vagy, nekem pedig nem szokásom beleütni az orromat mások dolgába – nemes egyszerűséggel vontam vállat, nem vettem én magamra semmit. Igazából jobb volt talán mind a kettőnknek, ha nem mélyül el annyira a kapcsolatunk, hogy tudjuk egymás ügyes-bajos dolgait. Nem mondom, hogy néha nem merültek fel bennem kérdések vele kapcsolatban, amikre érdekelt volna a válasza, de mégsem faggattam soha arról, hogy honnan jött és mi formálta olyanná, amilyen ma. Mindenkinek megvan a maga története, kinek több vérrel és szenvedéssel, kinek kevesebbel. Ilyen korban ez már egyszerűen elkerülhetetlen, legalábbis szerintem. - Így igaz, de neked különösen jó pénzért terveznék, valami egyedit és hozzád illőt! – böktem felé az ujjammal játékosan, cseppet sem fenyegetően. – Nem mondhatnám, hogy ez könnyű feladat lenne, szóval megérdemelném azt az emlegetett jó pénzt! – továbbra is remek hangulatban voltam, ez nyilván le is rítt rólam. Sőt, esetemben talán még szembetűnőbb lehetett, hiszen alapvetően nem szokásom ilyen oldottan viselkedni. Vagy ez talán nem is a legjobb szó rá, mással azonban egyelőre nem tudtam most magam jellemezni. Nem szerettem soha azt gondolni, hogy merev lennék, de talán mégis van benne valami. Ma azt hiszem, hogy igyekeztem minden rólam terjengő pletykára rácáfolni, több-kevesebb sikerrel. - Ez igazán hízelgő! – nevettem el magam jóízűen. Még szerencse, hogy tényleg nem érezte rajtam más szagát, pedig ha átmentem, akkor rendszerint találkoztam mondjuk az apámmal, akinek könnyedén megérezhette volna a szagát. Legalább az életben egyszer valami nekem kedvezett, és nem derült ki, hogy tényleg élnek odaát olyanok, akik fontosak nekem. Bár tény, hogy nyilvánvalóan vele nem feküdtem le, néhány találkozás után pedig nem ivódik belém annyira intenzíven, hogy esetleg napokkal később is érezze rajtam valaki más, aki elég szemfüles hozzá. - Nem, tényleg nincs így… - vallottam be végül, mert tényleg felesleges erőlködés lett volna részemről, ha próbálom meggyőzni az ellenkezőjéről. Ma nem ezért jöttem ide, hogy megjátsszam magam, hanem a kikapcsolódás kedvéért. – Igen, de sajnálatos módon nincs időm rá, hogy ott legyek – teátrálisan sóhajtottam. Nem mintha amúgy annyira vágytam volna arra, hogy azzal töltsem a napjaimat, hogy őt követem. Mindenesetre azért kíváncsi lettem volna arra, hogy miként reagál, ha egyszer mindez bekövetkezik ténylegesen is. Volt egy sanda gyanúm, hogy nem lenne elragadtatva tőle. Maradjunk annyiban, hogy nekem sem tetszene fordított esetben, de ő sem az a típus volt, lássuk be! - Még szép, hogy érdemes volt, hát kivel mulatnék, ha nem veled? – nem sok olyan farkas volt a városban, akivel hosszú távon is szívesen töltöttem volna az időmet, az tény. Ő azon kevesek közé tartozott, akikkel talán kibírtam huzamosabb ideig is, nem csupán néhány percig, amíg lefutjuk a szokásos tiszteletköröket. Az, hogy nem alakítottam ki barátságokat, vagy esetleg szövetségeket, az én hibám volt, de többé nem akartam, hogy megtörténjen az, amiben már részem volt. Nem akartam elveszíteni senkit, sem pedig csalódni, mert valaki elárult. Ezért is tartottam meg ezeket a felszínes viszonyokat, mert így biztonságosnak éreztem őket, nem pedig potenciális gyengepontnak. - Sejtettem, hogy fel fogsz háborodni, de ezen ne múljon, megiszom én helyetted is szívesen! – szabad kezemmel már nyúltam is az ő pohara után, vonásaimon pedig igyekeztem uralkodni, hogy továbbra is komolyak maradjanak. Nem sokáig sikerült, ugyanis alig fél perccel később már újra vigyorogtam, koccintásra emelve a poharamat. Ezt követően könnyedén húztam el, és még csak egyetlen vonásom sem rándult meg. Szép is lenne, ha ennyire egyszerűen lehetne rám hatni egy kis alkohollal. – Igen, többek között az is megfeküdte mostanra a gyomrom. Általában egy ideig bírom őket, aztán szükségem van valami kikapcsolódásra – vontam meg a vállaimat, a másik pohár italomat forgatva az ujjaim között. - Meg az elmúlt fél évben történtek az életemben olyan változások is, amik megkívánták ennyi idő után, hogy egy kicsit kifújjam a fáradt gőzt – tettem hozzá, némi mérlegelés után. Semmi konkrétumot nem mondtam, szándékosan. Még azon is el kellett gondolkoznom, hogy egyáltalán mondjak-e neki valamit, de végül úgy döntöttem, hogy miért is ne. Úgysem fog ezzel semmire sem menni, attól sem tartottam, hogy felhasználná ellenem, mert szinte semmit nem mondtam. Jól van ez így, amíg ő nem nyit felém ilyen téren, addig nyilván én sem terveztem efféle lépést megtenni. – Tőled meg sem kérdezem, hiszen majdnem minden este itt vagy, igaz? – ingattam a fejemet rosszallóan. Hiába, csak nem tudok teljesen kibújni a bőrömből, de talán még egy pár kör és jobb lesz a helyzet sokkal. Főleg, hogy nem voltam annyira hozzászokva a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztáshoz. - Még iszunk pár ilyet, és aztán kénytelen leszel táncolni velem! – jelentettem ki magabiztosan, miután tekintetem egy pillanatig a tánctéren vonagló testekre vándorolt, majd vissza a velem szemben trónoló férfira. Milyen buli lenne az, ha nem táncolnék? Hiába szoktam leginkább társasági eseményeken, talán a zenére még mindig tudok mozogni.
- Mert te aztán maga vagy a nyitottság szobra, ugye? Nem áltattam ilyen téren senkit, soha nem fogok igazán megnyílni már, nem volt rá szükségem, kellemetlen rossz csupán, megtartom életem szennyesét magamnak, és épp úgy nem érdekel komolyabban senkié sem. Nem mondom, olykor rövid ideig valaki felkelti a figyelmem, de sosem bizonyul maradandónak, nem véletlenül. - Bájos elgondolás, hogy drágábban terveznél nekem öltönyt, mint bárki másnak. Tudod mit? Ha valaha szükségem lesz egy öltönyre, bemegyek az első használtruha boltba, és beszambázok hozzád az igénytelen göncben, hogy sokkoljalak. Ez nem fog megtörténni, mert ha már öltöny kell, az régen rossz, hát mikor járok én esküvőkre, temetésekre, vagy bármiféle öltönyt követelő rendezvényekre? Farmer és maximum sportzakó, az eleganciám csúcsa. Esküszöm, annyit nevet ma, hogy kezdem azt hinni, ez a nőstény Holly egy kedvesebb és vidámabb ikertestvére, rendkívül mókás elképzelés, és mindent meg is magyarázna. Ez ugyan lehetetlen, hisz volt már dolgom ikerlányokkal, és bizony különböző volt a szaguk. - Nem mondom, hogy sajnálom, de azért hízelgő lenne egy saját kis őrszem. A számra egyszerű görbületet rajzol a derű, igen, szórakoztatna, az mindenképpen, hogy mindig azon lennék, hogy lerázzam. Előbb-utóbb sikerülne, tapasztalt farkas vagyok már. - Nem is tudom. Bárkivel? Merthogy mulatni nem szoktál, akkor meg már tök mindegy, kivel teszed, a buli a lényeg. Mélységesen egyetértettem volna a hozzáállásával a kapcsolatokat illetően, ha tudok róla, én is így voltam, nem akadt senki, akit adott helyzetben nem szúrnék hátba zokszó nélkül, vannak, akiket jobban kedvelek másoknál, de ez nálam semmit sem jelent. Addig békés vagyok, amíg így a jó, és nem árt nekem senki komolyabban, de ha borul a bili, akkor robbanok. - A kis mohó. A végén még sok lesz, és elrabol valami elvakult rajongód. Kivételesen nem férfira utaltam, inkább valami elmeroggyant csitrire, akinek ruhát kell alkotni. Nem hiszem, hogy sokban különböznek mondjuk egy sorozatgyilkostól az esztelenségüket tekintve. - Hát akkor igyunk arra, hogy elég a változásokból és a hülye arákból. Eszembe nem jut rákérdezni, hogy miféle változások történtek az életében, tudni sem akartam, és nem is mondaná el, nem kell hát fölösleges kellemetlen pillanatokkal tarkítani az egyébként felhőtlennek tűnő kis eszmecserénket. - Itt bizony, de a híresztelésekkel ellentétben nem iszom mindig magam ájultra, megvan rá az okom, elhiheted. Megeresztek felé egy sokatmondó vigyort, és itt és most pont nem a sok szöszire gondolok, akikkel elszánkáztam már innen, mert ők csupán másodlagosak. Szó se róla, jó, ha van kivel, de nem esek kétségbe, ha nem jön össze senki egy-egy este, nem is mindig törekszem rá. Én a helyet akarom, és vezetni is fogom, aztán majd meglátjuk a hogyan továbbot. - Az maximum úgy valósítható meg, hogy én állok, te meg körbetáncolsz. Amikor a tánctérre pillantottam, és az egybesimuló testek látványa képen vágott, azért elég hamar mérlegeltem a döntésemet. Nem mondom, kíváncsi lennék, miként szerepel ama buja stílusban a tánctéren a nőstény. Ha bármi komolyabbra vágyik, akkor viszont kizárólag az oszlop szerepét tudom felvenni. Tudok táncolni, egészen jól, de nem szoktam, ennek is megvan a maga oka. - Oké, esetleg azt meg tudom oldani, de kötve hiszem, hogy értékelnéd. Emeltem is fel a következő adag piát, közben egy újabb körért intve a pincérnek. Adjunk a májnak, nemde? Sok baja úgysem lehet, még az agysejtjeink is regenerálódnak, szép is a vérfarkaslét.
- Nem, én ezt sohasem mondtam – ráztam meg a fejemet. Attól viszont, hogy én nem vagyok olyan, rá még nyugodtan mondhattam, hogy titkolózó, nem? Az is lehet, hogy hasonlóbbak vagyunk, mint azt gondolnánk. Az is lehet, hogy ezért jövünk ki egymással, nem csak azért, mert én nem sértődöm meg a hülye poénjain, meg a sértéseken, én meg valakit piszkálhatok, és ez jól esik. Mondjon bárki bármit, szerintem nem az ellentétek, hanem éppen a hasonló emberek vonzzák egymást. Még ha nem is romantikus értelemben, de egymás táraságában szívesen múlatják az időt. Mi ugyan nem szoktunk sűrűn találkozni, de tessék, itt a remek alkalom, hogy ezen változtassunk! Amúgy is rám férne néha, hogy emberek közé járjak, meg kiengedjem a gőzt olykor-olykor. - Épp ellenkezőleg, némi kedvezményt kapnál szerintem. A jó pénz fogalmába ez is beletartozik, vagy nem? – kérdeztem mosolyogva, kék szemeimet lesem véve róla. – Ebben az esetben kénytelen lennék levetkőztetni téged, és rád adni valami normális ruhát – jelentettem ki teljesen komolyan, egyáltalán nem illetődve meg azon, amit mondott. Még csak fel sem bosszantott, bár ha tényleg megtenné, akkor elég valószínű, hogy ez a helyzet gyorsan megváltozna. Nem vagyok annyira vaskalapos, hogy rosszul legyek a használtruháktól, de az biztos, hogy én soha nem vetemednék erre, és ha már csak bosszantásból bejönne hozzám valami hasonlóban, akkor kénytelen lennék megtorolni a gaztettet. - Ez igaz, nálam a kikapcsolódás ennél sokkal kifinomultabb, de soha nem mondtam, hogy elítélném, vagy ellenezném ezt. Egyszerűen csak nem volt szokásom mostanság, de talán ezen változtatni fogok – mondtam ki immár hangosan is azt, ami az előbb már megfogalmazódott bennem. – Viszont pont ezért nem mindegy, hogy kivel teszem. Válogatós vagyok minden téren, így a társaság tekintetében is! – ezt akár egyfajta bóknak is vehette tőlem, de egyelőre nem állt szándékomban hangosan is kimondani, hogy jól érzem magam vele. Azt hiszem, hogy ez teljesen egyértelmű volt mind a kettőnk számára, máskülönben vagyok olyan határozott, hogy már felálltam volna az asztal mellől, magára hagyva őt. - Nem olyan könnyű engem elrabolni, ezt te is biztosan tudod! – ettől függetlenül jóízűen felnevettem az elképzelésen. Tényleg mulatságos lett volna, ha valaki letámad azzal, hogy készítsek neki egy ruhát, de most azonnal. Egészen biztos, hogy inkább romboltam volna az imidzsemet és elküldöm melegebb éghajlatra az illetőt, minthogy eleget tegyek a kérésének. Oké, hogy az embereknek dolgozom és belőlük élek, de azért mindennek van határa, engem pedig nem lehetett csak úgy kihasználni. Azok az idők rég elmúltak, tanultam is azokból az esetekből, amikből fiatalabb koromban rosszul jöttem ki. - Egészségünkre! – koccintottam hozzá a saját poharamat az övéhez, mielőtt kiittam volna a tartalmát. Nem hiányzott még több változás, de tisztában voltam vele, hogy úgyis jönni fognak még, mert ez egyszerűen elkerülhetetlen volt mindazoknak a tudatában, amiknek a birtokában voltam. Azért mindenképpen hálás voltam, hogy nem faggatózott. Úgysem árultam volna el neki semmi érdemlegeset, meg én sem kérdezősködtem volna fordított esetben, mert nem volt hozzá köze igazából, ahogyan nekem sem az ő magánügyeihez. Ahhoz sokkal közelibb és bensőségesebb viszonynak kellett volna közöttünk lennie. Akkor talán jól esett volna, hogy kibeszélhetem magam valakinek, barátok híján, de itt még nagyon nem tartottunk. Talán soha nem is fogunk, nem lehet tudni. - Most megkérdezném, hogy milyen okod van rá, de azt hiszem, hogy nem adnál őszinte választ, úgyhogy csak egyszerűen elhiszem neked – nyugtáztam végül a hallottakat vigyorogva. – Ha mindig ájultra innád magad, amúgy sem tudnál teljesíteni az üresfejű nőknél – tettem hozzá jókedvűen, cseppet sem érezve magam kellemetlenül amiatt, hogy esetleg úgy tűnhetett, az ízlését kritizálom. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy milyen az ízlése, mert még sohasem láttam nővel. Ettől függetlenül egyetlen pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy a saját neméhez vonzódna, mert egyszerűen nem tűnt olyannak. Persze lehet, hogy éppen az ilyen esetekben lehet a legjobban meglepődni, de jelenleg erősen kételkedtem ebben. - Jaj, Ray, ne mondd már nekem, hogy nem mozdulnál meg ott, a sok ember között… - böktem a fejemmel abba az irányba, amerre már amúgy is nézett. Én is arrafelé pillantottam, de ehhez bizony még innom kellett. Lett volna kedvem táncolni akár most is, de a sok lökdösődő testet egyelőre még nem toleráltam volna annyira, mintha még jobban érzem magam, és velük együtt mozdulok. – Ugyan miért ne értékelném? – vontam fel érdeklődően a szemöldökömet, felkönyökölve már megint az asztalra. Végül, amikor felemelte a poharát, én is a sajátomért nyúltam, és ismét az övéhez koccintottam, mielőtt lehúztam volna. – Hidd el, egyetlen pillanatig sem tartok attól, hogy szándékodban állna leitatni. Egyrészt nincs rá szükség, mert iszok magamtól is, ha olyan hangulatom van, másrészt még akkor sem tudnál visszaélni a helyzettel, ha netán akarnál. De úgy sejtem, hogy nincsenek ilyen terveid, úgyhogy mind a kettőnk lelke megnyugodhat – ahogy végigmarta az alkohol a torkomat, kicsit hümmögtem, kiélvezve a helyzetet.
- Ez kecsegtetőnek hangzik, azt hiszem, kénytelen leszek megejteni. Aligha hagynék ki egy ilyen alkalmat, legalább láthatnám, hogyan vetkőztet le egy férfit, még ha nem is abból a célból. Még akkora barom is lennék, hogy nem vennék alsót. Túl nagy a kísértés, még úgy is, hogy tudom, ő nem az a könnyen kapható fajta, sőt, valószínűleg még így is csak egy címeres ökörnek könyvelne el, de hát istenem, úgy szép az élet, ha zajlik. - Kifinomultabb. Mesélj kérlek, hogyan is kell kifinomultan kikapcsolódni. Erőteljesen rájátszva a dologra államat a tenyerembe ejtette, és úgy pislogtam szép arcába, mint valami elcseszett hősszerelmes. Amúgy tényleg érdekelt, de a szituáció nagymértékben szórakoztatott is. - Esetleg valami tesztet nem kell kitölteni? Lehet én meg sem felelek erre a célra. Egyértelmű, hogy a vérét szívom, de jól esik, és abban is biztos vagyok, hogy ő nem fog sértődötten felpattanni, és elsuhanni a magas sarkain, mint valami megsebzett kis nebántsvirág. Sejtettem én, hogy olyan pocsékul nem érezheti magát, máskülönben nem enné itt a kefét, és voltam olyan egoista pöcs is, hogy tudjam, a legtöbben szeretnek a társaságomban időzni, mert egész szórakoztató alak vagyok a magam módján. Más kérdés, hogy vannak olyanok is, akik nem vevők a humoromra, de őket szokásom kerülni, én sem ettem meszet. Elég hamar rájövök, ha valaki utálja a pofám, olykor nem érdekel, és direkt idegelem őket, ám olyan eset is akad szép számmal, hogy nincs kedvem seggfejekkel vitatkozni. - Honnan tudnám? Még sosem próbáltalak elrabolni. Nem is hinném, hogy valaha ilyesmire sor kerülhetne, elvégre nem kell nekem egy házifarkasszuka, aki előbb harapja le a tököm, minthogy bármi mást kezdjen vele. Meg aztán, való igaz, hogy közel sem egy seggre esett nőszemély, biztosan meg tudja védeni magát. Itt a pia ideje, megint, istenemre, az az egyik legjobb dolog a farkaslétben, hogy annyit ihatok, amennyit nem szégyellek, és nem leszek tőle alig járni és gondolkodni tudó idióta, de azért némi emelkedett hangulatot még így is képes kölcsönözni. - Adhatnék őszinte választ, és idővel még fogok is, de nem most. Megejtettem felé egy pimasz kacsintást, jelenleg még valóban nem volt itt az ideje, hogy kitálaljak ilyen téren, elvégre ha túl sokan tudnák meg, mit tervezek, hamarabb csődölne be a dolog, minthogy kettőt pislogjak. Nem arról van szó, hogy pletykásnak gondolnám Hollyt, de itt szó szerint a falnak is füle van. - Szóval azt állítod, hogy csak az üresfejű nők szeretnek olykor-olykor következmények és komplikációk nélkül dugni egy jót? Szemem sem rebben, mikor kimondom, a legtöbb itteni tudja, hogy ilyen téren abszolút semmi komolyra nem lehet nálam számítani, és az üres fejű nőket mindig utáltam, de tény, hogy az okos nők veszélyesebbek is, bár állítom, nincs még egy, aki képes volna valóban az ujja köré csavarni, és elérni, hogy változtassak az életvitelemen. Rohadtul nem éri meg, és ezt bőven elég egyszer megtapasztalni az életben. - Nem mondom. Erőteljesen megrántom a vállamat, majd nyújtózom egyet, és a kérdésére vigyorogva rápillantok, mondták már, hogy eme darabja a mimikám eszköztárának roppant bosszantó tud lenne, de nem érdekelt, legalább hatást vált ki, és ami hatást vált ki, annak van értelme. - Miért, miért, hát mert a végén még begerjednél rám. Eszement baromság, tudom, bár, a nőkben is beindít valamit ez a fajta közelség, de valójában nem hiszem, hogy Holly esetében így lenne, ha igen, az elég hamar nyilvánvaló lenne, ám még akkor sem biztos, hogy elrabolhatnám némi kellemesen együtt töltött időre. - Ti nők miért hiszitek azt, hogy a férfiakban alapból benne van az a késztetés, hogy visszaéljenek a helyzettel? Igencsak sértő. Komolyan be tud rágatni a téma, már csak azért is, mert sosem értem úgy nőhöz, hogy az illető nem akarta, és ez eztán sem fog megváltozni, bármit is higgyenek rólam mások. - Az én lelkem sosem fog megnyugodni, sőt szerintem a magunkfajtának az ilyesmi nem jár. Értelemszerűen arra gondolok, hogy nincs köztünk olyan, akinek ne tapadna vér a kezéhez, akár egy emberé, akár egy fajtársunké. Gyilkosok vagyunk, a lelkünk örök kárhozatra van ítélve. Legyen, döntök végül, ki kell engesztelnie a sértő feltételezésért, szóval alig telik el pár perc, és fel is pattanok, felé magasodva, majd nyújtom a kezem. - Itt az ideje csörögni egyet. Kétszer nem fogom megtenni ezt a lépést, nem szokásom az ilyesmi, de olykor lehet kivételt tenni, és ittam már annyit, hogy ne érezzem tök hülyének magam miatta.
- Sejtettem, hogy így már jobban fog tetszeni! – nevettem el magam jóízűen, bár én inkább az olcsóbb árra gondoltam, és nem arra, hogy direkt bejön olyan ruhában, amiből úgyis megszabadítanám. Az a gondolat egészen biztos, hogy nem nevetést váltott volna ki belőlem, de így, hogy félreértettem, mind a kettőnk nyugalma megmaradhatott, már ha lehetett így fogalmazni, egy ennyi impulzussal teli helyen. Az összes érzékemet piszkálták ugyanis, a vágytól kezdve, az alkohol illatán át minden, bár egészen jól ki tudtam zárni a zavaró tényezőket, ezt már régen megtanultam, még a farkassá válásom idején. Máskülönben lehet, hogy nem is éltem volna meg ilyen magas kort. - Nos, estélyekre járok, színház, jótékonysági gála, divatbemutató, múzeum, effélék… - legyintettem egyet, mert úgy gondoltam, hogy mindezek tőle nagyon távol állnak, és sohasem tenné be a lábát egy efféle rendezvényre. Persze lehet, hogy kellemesen csalódnék benne, de elég kicsi esélyt láttam rá sajnos. Talán egyre meg kéne invitálnom, és akkor minden kiderülne, de valószínűleg előbb nevetne bele az arcomba, minthogy rábólintson, és szórakozzon egyet. Jó, igazából ezek nem olyan mulatságosak, mint egy Pitben töltött este lehet, de attól még a célnak számomra meg szokott felelni. Mondjuk úgy, hogy kicsit magamat is művészléleknek tekintettem, csak egy kicsit másabb értelemben, mint a klasszikus. - Nem hinném, hogy szükséges lenne, azért bízom a saját ítélőképességemben, és most úgy döntöttem, hogy tökéletesen megfelelsz az elvárásaimnak! – nem éreztem úgy, hogy ezt tagadnom kellene, mivel egyértelmű volt. Máskülönben nem múlatnánk egymás társaságában az időt, de így, viccesebbre véve a figurát sokkal könnyebb volt ezt kimondani. Nem mintha valamikor görcsöltem volna azon, hogy mit szabad és mit jobb elhallgatni, de azért jól kellett forgatni a lapokat ahhoz, hogy mindig jól jöjjek ki mindenféle szituációból. Szerettem nyerni, ahogyan valószínűleg a velem szemben ücsörgő hím is. - Nocsak! – meghökkenten pislogtam felé, hiszen nem számítottam rá, hogy ő bármikor is őszinte választ adna nekem, mert eddig nem olyannak ismertem meg. Mindenféle esetben én is kimondtam, amit valójában gondoltam, ám a személyes ügyeket érintve már kevésbé volt rám jellemző az igazmondás. – Kíváncsian várom majd a pillanatot, kedves Ray! – mosolyodtam el bájosan, felé emelve a poharamat, mielőtt ledöntöttem volna a felest. Miközben a citrom savanyú íze betöltötte a számat, addig figyelmesen hallgattam, amit mondott, ám csak akkor nyitottam válaszra a számat, amikor már elfogyasztottam a gyümölcs kis cikkét. – Nem drágám, én nem ezt állítom! – ráztam meg a fejemet. – Mindig a nő dönt, vagy legalábbis ideális esetben. Egy okos és intelligens nőnek is szüksége van a szexre, a következmények nélküli fajtára – itt természetesen magamra utaltam, hiszen távolról sem vagyok üresfejű. – Viszont velük véleményem szerint egyszerűbb. Nem tudhatod, hogy egy okos nő mikor él vissza… bármivel! – pislantottam sejtelmesen, mielőtt elnéztem volna a táncoló tömeg irányába. - Szeretem, hogy ennyire biztos vagy magadban! – nevettem ismét. Nem volt mondjuk olyan valószínűtlen, hogy esetleg sikerül beindítania, hiszen helyes férfi, ráadásul én meg régen engedtem bárkinek is teret ilyen téren, úgyhogy ez egy minden értelemben rendhagyó este volt véleményem szerint. Egyelőre viszont nem kellett, hogy adjam alá a lovat, mivel nem volt rá szüksége. Ő az a típus, aki nem szorul rá az ilyesmire, mert elég nagy ezek nélkül is az egója. Nincs ezzel baj, csak tudni kellett kezelni az ilyen embereket. Nekem ment, mivel én is hasonló voltam ezen a téren, így pontosan tudtam, miként viszonyuljak hozzá. – Igazán nem akartam belegázolni az érzékeny lelkivilágodba, de azért van alapja ennek a feltételezésnek, ezt szerintem mind a ketten tudjuk. A férfiak tényleg sokszor visszaélnek vele, még ha te esetleg nem is. Bár biztosan volt már rá példa… - jó, lehet, hogy tévedek, abban az esetben talán kellemesen csalódnék benne. - Micsoda borúlátó hozzáállás ez? – ez az én számból egészen különös lehetett volna valaki olyannak, aki jobban ismer, tekintve, hogy én is mindig negatívan álltam inkább hozzá mindenhez, aztán még abból kisülhetett akár jó is. Azért egy kicsit elmerengtem ezen a gondolaton, és míg ez tartott, ujjaim között könnyeden forgattam az üres feles poharat, amíg nem érzékeltem a szemem sarkából, hogy eltűnt a hím előlem, és már ott magasodott fölöttem. Meglepetten néztem fel rá, tekintetemben ott pihent a kimondatlan kérdés, hogy mégis mit akar. - Tessék?! – kérdeztem vissza hitetlenkedve, mert szent meggyőződésem volt, hogy bizony ő meg nem fog mozdulni egész este. Erre tessék! Ma ez a meglepetések estéje lenne? Tudtam, hogy ez egyszeri ajánlat, így aztán elfogadtam a felém nyújtott kezet, erősen kapaszkodva bele, amíg felemelkedtem az ülő helyzetemből. Így nagyjából egy magasságba kerültünk, ezért könnyedén át tudtam nézni a válla felett, a tömeg irányába. – Oké, menjünk! – szusszantam egyet, beleegyezésem jeleként, és ha megindult, úgy követtem én is. Közben a DJ éppen másik számra váltott, az előbbi túlzottan lüktetőről egy könnyedebb, dallamosabb számra. Többen is kezdtek el a parkettre szivárogni, a drogos csőcselék helyett olyanok is, akik eddig a helyükön ültek a fület szaggató, zenének nem nevezhető zaj alatt, ami már nagyon kezdte a fülemet bántani. Elég gyorsan sokan lettek körülöttünk, de nem zavart kivételesen, habár elég hamar hozzápréselődtem Rayhez, ám kellemetlen érzések helyett csupán a nevetés volt az, ami kiszökött belőlem reakció gyanánt. Szinte egyből mozdultam a zene ritmusára, túl fülbemászó volt ahhoz, hogy ellenálljak neki, a szövegről már nem is beszélve.
- Sejtettem, hogy csupa puccos helyre, ahová én be nem tenném a lábam. Így is van, nem az a fajta pasas vagyok, aki ilyen eseményeken megtalálja a helyét, a számításait, szerintem sosem voltam még estélyen, ha lennék is, bizonyára két perc alatt kinézne az összes prűd spiné, és rám küldenék a kant, aki néha a combjuk közé mászhat. Inkább fetrengek tönkretett autók és motorok között, minthogy ilyen szarságokkal foglalkozzak. Hollytól nem idegen, ő a megjelenésében is mindig inkább elegáns, most valahogy meglepően nem önmaga ilyen téren. - Megtisztelő, hölgyem! Épp csak nem álltam fel, és hajoltam meg, miként a karmesterek teszik a darab végeztével. Mi tagadás, ez a szájából nagy szónak számított, és kenegette nem csekély méretű egómat vele. Már ezért megérte a jégkirálynővel múlatnom az időmet, holott felhajthattam volna valakit simán, és már itt sem lennénk. Nem kell mindig azzal foglalatoskodni, hogy melyik szoknya alá lehet bejutni. Nem voltam rest végigasszisztálni figyelő tekintetemmel, ahogy megeszi azt a citromdarabot, és csak vigyorogtam némán. - Nem vagyok én olyan haláli jó fogás, hogy bármivel vissza kelljen élni velem kapcsolatban. Az okos nők veszélyesebbek, ez tény, és érdekesebbek is, viszont sokszor kevésbé képesek elengedni magukat, ami annyira nem nyerő. Szerettek mindent túlgondolni. Veheti akár úgy is, hogy az okos nők közé sorolom, igazából, ostoba nem lehet valaki, aki már ennyi évet átvészelt a fajtánkból. Én azonban nem vagyok a kihívások rabja, viszem azt, aki jön, és kész, nem különösebben érdekel, hogy milyen belbeccsel rendelkezik, csak szex és más semmi, fölösleges bármin filozofálgatni. Én többé nem esek bele ugyanabba a hibába. - Legalább valamit szeretsz bennem. Nem voltam rest felröhögni, és kihúzni magam, játszva a pojácát. Nagy szó, de komolyan, hogy ilyesmit hallani tőle, talán dolgozik a szesz, nem tudhatom, vagy csak ilyen, amikor nem vesz mindent halál komolyan. Mondhatnám, hogy jobban díjazom ezt az oldalát, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő nem értékelné kifejezetten a dolgot. - Biztosan... A faszomat verem bele. Hátravágódok a széken, nem szólok egy szót se, de istenesen sikerült elbasznia a kedvemet, még jó, hogy én is lazábbra ittam magam a szokásosnál. Nem fogok vitát nyitni arról, hogy nem vagyok egy pöcs, mert az vagyok, de soha egyetlen nőhöz sem értem úgy, hogy ő azt nem akarta. A csók ilyen téren nem számít, azt néha el kell venni, Virágtól is eloroztam, bár utólag belegondolva inkább ne tettem volna, mindkettőnk életét tönkretettem vele. - Csak az igazság. Nem volt kedvem pofázni, lehet, végül ez volt az, ami belehajszolt ama abszurd elképzelésbe, hogy mi majd táncolunk. Foguk, levezetem a feszkót, valahogy le kell, és ha már ilyen szinten belém taposott, a minimum, hogy egy kicsit hozzám dörgölődzik azzal a formás kis testével. - Nem mondom ám kétszer. Tök lazán adom elő magam, de ez valóban olyasmi, ami esetemben rohadt ritkán esik meg, és ha a kiszemelt nem hajlandó táncolni, elintézi, hogy megint évekig ne kísértsen eme tevékenység gondolata. - Remek. A tömegbe vegyülve nem voltam rest rögvest magam után vonni befelé, és a pofámon széles vigyor terült el, amikor meghallottam a felhangzó számot, a csókát nem bírtam, de még akár jelzésértékűnek is vehettem volna a refrént. Még úgy is, hogy tisztában voltam vele, én nem fogom ma este magammal citálni a nőstényt sehová sem. Ha akartam volna, sem vagyok képes túlságosan távol maradni tőle, a tömeg gondoskodott róla, hogy közel kerüljünk egymáshoz, így lazán fogott egyik tenyerem a derekára, még csak pofátlan sem voltam, tuskó vagyok, de nem szokásom olyanra nyomulni, aki piros lámpákat villogtat előttem. Egy tánc, és más semmi, tökéletesnek hangzik, talán elültetek egy apró bogarat a fülébe, gőzöm sincs, mit akarok elérni, el akarok-e egyáltalán valamit, de a nők furán működnek, sokszor pont az hozza a leginkább lázba őket, ha úgy tűnik, a társaságuk nem akarja felcsípni őket még egy komplikációmentes numerára sem. Így aztán végigtáncoltam vele a számot, meg az azt követőt is, és egy idő után már fogalmam sem volt, hányadiknál járunk, csak azt, hogy egészen pontosan képben voltam a dereka és csípője vonalával, na meg azzal, hogy kétségkívül jobban táncol, mint én, bár annál nem nehéz, s ha végül lefáradtunk, és elindult visszafelé az asztal felé, ahol az este nagy részét töltöttük, én már nem haladtam mögötte. Fricska? Talán igen, szerettem volna, ha érzi, hogy még csak azt sem áll szándékomban kihasználni, hogy alkohol befolyásoltsága alatt áll. Nem, ha egyszer ő meg én ruha nélkül végezzük, az azért lesz, mert ő (is) akarja.
//Köszönöm szépen a játékot, megy egy pm is rögtön!//
- Ezt meg én sejtettem! – nevettem el magamat akaratlanul is, mivel pontosan erre a válaszra számítottam. Márpedig világéletemben imádtam, amikor az lett, amit előre megjósoltam. Valószínűleg nincs olyan ember ezen a Földön, aki ne érezné az elégtételt, amikor kiderül, hogy egy jóslata valóra vált. – Nem is tudlak elképzelni ott, bár kétségkívül érdekes lenne végignézni, hogy találod fel magad abban a közegben. – mert feltalálta volna magát előbb-utóbb, efelől sem volt semmi kétségem. Egyszerűen ilyen típus, de az biztos, hogy hosszútávon nem bírná sokáig a bálokat, és az estélyeket, a kiállításokról már nem is beszélve. Vajon értékelné egyáltalán a művészetet? Kétlem. - Minden nőben ott van a hajlam a túlgondolásra – zártam le ennyivel, és egy vállrándítással az eszmecserét. Az meg sem fordult a fejemben, hogy majd pont egy ilyen semmitmondó dologgal sikerül belegázolnom a lelkébe. Ha akartam volna, akkor egészen biztos, hogy minden hatástalan lenne rá, de most, hogy jól éreztem magam viszonylag, persze, hogy sikerült olyan pontra tapintanom, amire nem kellett volna. Mindenesetre nem tűnt fel egyből, hogy valami nem oké, csak néhány energiafoszlányból következtettem, amelyek valahogy kiszöktek a pajzs védelméből. Be is fogtam inkább a számat, és hagytam, hogy táncolni vigyen, mielőtt még itt esne nekem a Pit közepén, és kénytelen lennék jól helyben hagyni őt. Szégyenszemre, nő létemre. - Nem is kell! – fogadtam el a felkínált kezet, és készen is álltam arra, hogy beriszáljak a tánctérre. Főleg, miután a zene is normálisabb dallamra váltott, az emberek pedig összezsúfolódtak, engem is közelebb lökdösve hozzá. Nem jöttem zavarba egyáltalán, nem jellemző rám a szemérmes viselkedés, hiába nem olyan intim a viszonyunk, ami megmagyarázná ezt a szituációt. A mai világban ez már csak így megy, bár én nem mindig rajongtam ezekért a dolgokért. A nők túl könnyen adják magukat, nem becsülik meg önmagukat sem, nem is értettem, hogy miért panaszkodnak így a férfiakra. Márpedig sokszor megtették. Itt is hallottam, a vécében is ez volt a téma, nekem pedig nagy kedvem lett volna felvilágosítani őket. Ehelyett azonban jobban esett most mozogni a zene ütemére, kicsit felszabadultan, elengedve magamat. Eleget fogok én még aggódni a holnapi nap folyamán, nem hiányzott, hogy most is csak túlagyaljak mindent, mint ahogyan azt már megbeszéltük egymás között az előbb. Tényleg rossz tulajdonság ez, ezt be kellett látnom. A következő szám indulásakor szemöldököm kérdőn rándult meg, de meg is kaptam a választ azzal, hogy nem indult el kifelé, csak táncolt velem és a tömeggel együtt tovább. Kellemesen éreztem magma, még hatott valamennyit az alkohol, így a bódultság jótékonyan lazított, az egyébként kissé karót nyelt jellememen. Már csak akkor eszméltem rá, hogy itt hagyott a félig áttáncolt éjszaka után, amikor megindultam az asztalunk felé. Egy pillanatra megtorpantam, feldolgoztam az információt, és a leheletnyi csalódásommal kísérve huppantam vissza, hogy rendeljek magamnak még egy kör rövidet, mielőtt én is távozóra fognám. Nem mondom, hogy nem piszkálta az egómat, mert ez szerintem nyilvánvaló. Kevesebbnek ugyan nem éreztem magam tőle, de határozottan sértőnek találtam, hogy szó nélkül lelépett. Még akkor is, ha pontosan tudtam, hogy direkt csinálta, és talán az agyam eldugott mélyén azt is sejtettem, hogy miért. Mosoly suhant át erre a gondolatra az agyamon, mielőtt felhajtottam volna a tequliámat.
Úgy látszik, hogy lassacskán afféle bevett szokásommá fog válni, hogy eljárjak a Pitbe. Igaz, hogy a múltkori találkozásom Ray-jel végül nem úgy ért véget, ahogyan gondoltam, hogy véget fog, de ez nem szegte kedvem. Alapvetően egészen jól sikerült esteként emlékeztem vissza rá, még így sok héttel később is, ezért azóta már többször is úgy döntöttem – korábbi szokásaimmal ellentétben -, hogy eltöltök itt egy-egy estét. Egy ilyen eset alkalmával sikerült összefutnom azzal a hölgyeménnyel, aki most is velem szemben foglalt helyet abban a bokszban, amit akár már a nevemre is írathatnék lassan. Igazság szerint, még mindig nem fordult ki a világ a sarkaiból, így én sem lettem barátkozósabb, mint amilyen korábban voltam. Egészen egyszerűen arra jutottam, hogy nem árt valamiféle ismerős a városban, aki nőnemű, és viszonylag jó kapcsolatot ápolhatok vele. Ha nem is bizalmast, de olyan felszínesebb valami egészen nyugodtan belefért még nekem is. Férfiakkal már így is alaposan körül voltam véve, habár eszembe jutott, hogy itt van az a nőstény is, aki ruhát vásárolt nálam. Azt hiszem, hogy Juliának hívták, és az apám vérvonalába tartozik. Igen, még erre is emlékeztem, ő azonban nem tűnt még véletlenül sem hozzám hasonló típusnak, bár Prim meg kissé fiatalka volt hozzám képest. Sebaj, talán még mindig belefér ez így, mintha olyan megkeseredett lenne, amilyen legbelül én vagyok. - Szóval? – ocsúdtam fel a néhány perces gondolkodásomból, teljes figyelmemet ismét a nősténynek szentelve. – Mit is akartál mondani? – érdeklődtem kíváncsian, mert úgy rémlett, mintha valamit beszélni akart volna velem utazásról, meg még ki tudja, hogy miről. Nagyjából talán két, vagy esetleg három körrel ezelőtt kezdhetett bele, csak a pincér feltűnése, és az italaink elfogyása valahogy teljesen elterelte a szót, és már nem is volt olyan érdekes. Most viszont megint eszembe jutott, így nem voltam rest rákérdezni. Azért a tekintetem újra és újra elkalandozott, a tömeget fixírozva. Nem mintha kerestem volna valakit, hanem egészen egyszerűen érdekelt a mai felhozatal, még úgy is, hogy nem volt számomra kérdéses, egyedül fogom elhagyni ma éjszaka ezt a helyet. Nem vagyok az a pasikat felszedi típus, még ha meg is tehetném, akkor sem. Amikor találkozott a pillantásom egy távolabb lévő, egyértelműen üzletembernek tűnő férfival, unottan fordultam vissza a beszélgetőpartnerem felé. Igazából ez a fazon pont olyan típus lett volna, aki az én súlycsoportom, de valahogy mégsem nyűgözött le. Egy magamfajta nő nem könnyű eset, megszerezni pedig még nehezebb. Ezért is súgták nem is annyira halkan a hátam mögött sokan, hogy én vagyok az ügyeletes jégkirálynő. Pedig ez nem igaz, egészen egyszerűen csak megtanultam elfedni az általam épített falakkal, amiket magam köré vontam. Mondjuk úgy, hogy csalódtam már eleget az életben ahhoz, hogy ezt lássam az egyetlen megoldásnak. És hogy valaha ez fog-e változni? Fogalmam sincs, tényleg! - Mi lenne, ha meginnánk ezt? – tettem fel a nagy kérdést, miközben az egyik poharam után nyúltam, és koccintásra emeltem. Karperecem halkan koccant az asztalhoz, míg cipőim sarka a fémes rúdhoz ütődött, ami tartotta a fa asztallapot.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szeretem élvezni az életet, de idejét se tudom, hogy mikor rúgtam utoljára ki a hámból. De úgy éreztem, hogy nem lehet olyan rossz ötlet az egész, hogy pont ezen a helyen szeretne találkozni. Az alkohol oldja a feszültséget és talán kicsit könnyebb lesz az ismerkedés is.. Éppen a szabadságomat akarom feladni, esetleg végre egy helyben maradni, de még magam sem vagyok biztos abban, hogy képes leszek rá. Ha sikerül megúsznom ép bőrrel a dolgot, akkor még esélyem van arra is, hogy ideköltözzek és itt kezdjem el az új életet, az új fejezetét az életemnek. Bár soha nem futamodtam meg és most se fogok. Pontosan emiatt vagyok itt, hogy fuvart és segítséget találjak a tervemhez, jobban mondva ahhoz, hogy eljussak Fairbanksba. Figyelem a szőkeséget és próbálom megfejteni azt, hogy miért is ment bele ebbe az egész találkozóba. Kicsit hasonlónak tűnik, így nem nagyon szeretnék ujjat húzni vele, de most nem is ez a célom. Inkább az, hogy esetleg találjak egy barátot, akire számíthatok, de az is biztos, hogy nem egy éjszaka alatt fog kialakulni. Kezdetnek ez is megteszi. Újra és újra végig mérem, majd egy apró mosollyal az arcomon nézek rá, amikor látom, hogy visszatért a jelenbe. Jó pár perce nem mondtam semmit se, hiszen értelmetlen lett volna. Inkább csak csendesen vártam arra, hogy újra figyeljen rám. Fairbanksról beszéltem. Hallottam, hogy holnap oda fogsz utazni és esetleg engem is elvinnél magaddal? - kérdezem tőle kíváncsian, majd pár pillanattal később sietve rázom meg a fejemet. - Ne érts félre, nem akarlak kihasználni, de inkább mennék egy "ismerős" társaságában oda, mint tök egyedül. - fejezem be a gondolatmenetet. Lehet kissé merész voltam, hogy ismerősnek hívtam, de talán ez még belefér a dologba. Barátok nem vagyunk, de remélem egy napon van rá esély. Kicsit zárkózottnak tűnik, de ez miért is lenne gond? Én se vagyok egy nyitott könyv. Lehet néha picit túlzásba viszem a bulizást, de muszáj néhanapján kiengednem a fáradt gőzt, de ennek ellenére se állítanám azt, hogy túl sokat tudnak rólam az emberek, farkasok vagy bárki más. Néha még az is előfordul, hogy valami kamunevet mondok az illetőnek, hogy a világért se próbáljon megtalálni vagy a nyomomra bukkanni. Nem tudom, hogy mi lesz ennek az estének a vége, de majd igyekszem sodródni az árral és jól kijönni a végén az egészből. Jövőre, esetleg ránk? - kérdezem tőle még mindig barátságos mosoly kíséretében, majd ahogyan a pohárért nyúlok az egyik gyűrűm neki koccan az üvegnek. Mindig is szerettem ezt az ékszert. Ha választanom kellene a fülbevaló, a nyaklánc vagy a gyűrű között, akkor egyértelmű, hogy mindig az utolsót választanám. Azok én gyengéim. Felé nyújtom a poharamat, majd miután koccintottunk lassan belekortyolok. Érzem, amint az alkohol marni kezdi a torkomat, majd mit sem törődve ezzel a ténnyel egyszerűen legurítom és lerakom az asztalra az üres poharat. Gyakran jársz ide? - kérdezem tőle kíváncsian, mert első pillantásra nem gondolnám azt, hogy az a nagy bulizós, de ahogyan viselkedik teljesen mást árul el. Olyan, mintha ez lenne az ő egyik törzshelye, de ennek ellenére is kissé távolságtartónak tűnik mindenkivel. Miért mentél bele ebbe a találkozóba? - támadom le őt egy újabb kérdéssel még mielőtt az előzőre is bármiféle magyarázatot tudna adni.
- Ó, igaz! – bólogattam egyetértően, hiszen tényleg Fairbanksről volt szó, valamikor két körrel korábban. Igazából egyáltalán nem akartam arról a városról beszélni, mert bőven elég volt nekem az is, hogy minden héten átjártam oda. Voltak jó, és rossz emlékeim onnan, az azonban közös volt bennük, hogy mindegyiktől szabadulni akartam. Nem szokásom csak úgy szó nélkül hátat fordítani a múltnak, de néha könnyebb, és a szükségesen kívül én sem akartam több időt szentelni azoknak az éveknek. Volt belőlük jó sok, ráadásul most már valaki olyan is ott élt, akinek nem is lett volna szabad egyáltalán a föld felett járnia már. - Honnan hallottad? – érdeklődtem gyanakvóan, mivel nem rémlett, hogy én említettem volna neki. Azért annyira senkivel nem voltam jóban, hogy a napi programjaimba beavassam, kivéve az alkalmazottaimat. Őket időnként tájékoztatnom kellett, hogy bizony nem fogok bejönni, mert meg kell néznem a másik boltomat is, de az teljesen más. Kihallgatta volna? Később még biztosan rá fogok érni ezen törni a fejemet, de jelenleg nem szerettem volna erre fecsérelni a drága időmet, valamint az éppen aktuális jó hangulatomat, ami mostanság ritka vendég volt nálam. – Pedig nagyon úgy hangzott – tettem hozzá, mintegy mellékesen. Ugyan nem tudhatta biztosan, hiszen nem ismertük még egymást annyira, de arra talán már magától is rájöhetett, hogy nem az a típus vagyok, akit ki lehet használni. Semmilyen téren sem. Ezt persze most nem kezdtem el bizonygatni, hiszen sem helye nem volt itt, sem szükségét nem éreztem. - Igazából azt terveztem, hogy repülővel megyek, télen hozzászoktam, hogy sokkal gyorsabb, mint kocsival. Miért érné meg nekem tehát, hogy a kocsit válasszam és a hat órás utat? – tettem fel a roppant logikus kérdést, még így is, hogy az alkohol bizony hatott. Igaz, hogy jó sokat kellett hozzá inni, de még az én szervezetem sem volt képes mindent olyan gyorsan regenerálni, hogy abszolút elmaradjon a mámoros hatás. Míg vártam a roppant meggyőző érvelését, addig is koccintásra emeltem a poharamat, és mivel elnyerte a tetszésemet a köszöntő, ezért erősen hozzákoccintottam a poharamat az övéhez. – Jól van, ránk! – bólogattam még megerősítésképpen, aztán lehúztam a tequilát, és beleharaptam a citromba. A savanyú és az ital égető kombinációja kellemesen végigbizsergette a torkomat. Néhány pillanatig elmerengve néztem a gyűrűjét, miután az üveghez koccant, azon gondolkozva, hogy vajon miféle szerzemény lehet. Ennyire kíváncsi azonban sosem szoktam lenni nyíltan, így most sem kérdeztem rá, talán idővel kiderül. Az ilyesmi sokat el szokott árulni a tulajdonosáról, annyi bizonyos, én viszont nem toleráltam volna, ha nekem tesznek fel efféle tolakodó kérdéseket, ezért is tartottam meg magamnak, és koncentráltam inkább a felém intézett kérdésére. - Nem mondhatnám! – vallottam be őszintén. – Jobban mondva, mostanában gyakrabban megfordultam itt. A tulaj jó barátom, és a személyzet közül is ismerek egy-két embert – magyaráztam a velem szemben ülő nősténynek, miközben automatikusan böktem a fejemmel a pult irányába, ahol azok a bizonyos ismerősök tartózkodtak. Barátnak mondjuk egyiküket sem neveztem volna, csupán Solomont, de ezt ki is mondtam kerek perec. Újabb kérdése széles mosolyt csalt az arcomra, és megállapítottam magamban, hogy nem éppen az a finomkodó típus. Ahogyan én sem. – Ugye tudod, hogy ezt a kérdést akár figyelmen kívül is hagyhatnám most, mivel senkinek nem tartozom magyarázattal a döntéseim miatt? – költői kérdésnek szántam, és mivel így volt, ezért nem is hagytam szóhoz jutni. Szinte egyből a hatásszünet után már folytattam is. – Úgy voltam vele, hogy miért is ne? Ki tudja, hogy mikor jön jól egy új ismerős… - vontam meg kecsesen a vállaimat, noha most éppen arról volt szó, hogy ő szorult volna az én segítségemre, és nem fordítva.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Egy darabig csak figyelem őt és a reakciója még mindig a fülemben cseng a hangja és a válasza. Egy pillanatra még a hideg is kirázott. Olyan volt az egész, mintha valami megfoghatatlan dolgot idézne a város neve benne. Ekkor határoztam el azt is, hogy amíg nem muszáj, addig nem fogom kiejteni a számon a város nevét. A témát már tudjuk, hogy mi körül forog, így fölösleges még többször megnevezni. Fura egy nőstény, de talán pont ezért szimpatikus valamennyire. Az biztos, hogy nehéz lenne az este folyamán itt ülni és úgy viselkedni, mint akit tényleg érdekel a partnere, ha nem így lenne. Ezt inkább megtartanám magamnak. Szerintem a lényeg sokkal inkább az, hogy tudom. - miközben ez a pár szó elhagyta az ajkaimat végig őt néztem. Biztos voltam abban, hogy az összes lehetőség végig futott a fejében, de tőlem biztosan nem fogja megtudni. Mindig is utáltam az olyanokat, akik bármikor bárkit képesek elárulni. Lehet, hogy nem volt nagy dologról szó, de nem leszek "patkány". Idősebb lehet nálam, de kicsi esélyt látok arra, hogy megtámadna ezen a helyen. Figyelem őt, nem kapom el a tekintetemet, ami egyben felfogható udvariatlanságnak, de talán annak is, hogy nem tartok tőle. Nem akarok bajt, egyszerűen csak átszeretnék odajutni és olcsóbb lenne a fuvar, mint repülővel menni. Meg legalább lenne társaságom is, akivel talán egyszer, valamikor a jövőben még jól ki is fogunk jönni. A megjegyzését pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Nem érzem úgy, hogy több időt kellene erre fecsérelni, majd egy kisebb mosollyal az arcomon pillantok rá. Éreztem, hogy előbb vagy utóbb ez a kérdés is el fogja hagyni az ajkait. Először is költséghatékonyabb lenne. Másodszor pedig... - kezdek bele, majd újra körbe pillantok, mintha csak dráma szünetet szeretnék tartani. -Miért is mondanám el egyből? Előbb talán neked is nyílt lapokkal kellene játszanod, nem gondolod? - kérdezem tőle kíváncsian, de még mielőtt bármit is mondhatna újra megszólalok. - Amíg nem tudom, hogy van-e esély arra, hogy rábólints, addig szerintem nincs értelme beszélnem erről. Nem szeretek fölöslegesen elmondani dolgokat. - fejezem be a dolgot. Nem biztos, hogy jó taktikát választottam, de sok esetben ez megmentette már az életemet. Nem szabad rögtön mindent elmondani addig, amíg a partner semmit se ad cserébe. Sok esetben ez a hiba, hogy valaki bizonyos helyzetekben megijed és úgy kezd el beszélni, mint a vízfolyás. Pedig néha igazán hasznos titokzatosnak lenni. Régen ittam már tequilát, de azt is tudtam, hogy ennyi nem fog megártani. Nem ez volt az első kör, de mégis úgy éreztem, hogy minden egyes pohár úgy hat rám, mint legelőször. Ugyanúgy beleborzongok abba a fura ízvilágba, amit az ital és a citrom nyújt a fogyasztóinak. A zene ritmusosan szólt, a tömeg lent pedig úgy táncolt, mintha soha nem lenne vége és soha nem fáradnának el. Élvezett volt őket nézni, hiszen régi szép időket idéztek fel bennem. Csendesen hallgatom azt, amit mond, de most egy pillanatra elgondolkodom a szavain. Ismerősei... Fura, hogy szinte mindenkire ezt mondja, mert erről más nem jut eszembe, csak az, hogy nincsenek barátai. Újra a lányra emeletem a tekintetemet, miután jól megnéztem magamnak a pultosokat és őt kezdtem el fürkészni. Fogalmam nincs, hogy miért akartam ennyire ezt a találkozót, de egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy sok hasonló tulajdonsággal rendelkezünk. Senkiben se bízol meg, igaz? Vagy legalábbis nem könnyen. - csúszik ki végül a számon. Pedig nem akartam kielemezni őt, de néha ilyen vagyok. Hamarabb mondok ki dolgokat, mint végig gondolnám. - Ne érts félre, csak szinte mindenkit ismerősnek hívsz, de mondhatni senkit se nevezel barátnak. Talán csak azért tűnt fel, mert hasonlóképpen szoktam hívni az életembe csöppent személyeket. - mondom neki higgadtan, miközben még két kört rendelek, hogy ne kelljen túl gyakran ugráltatni a pincért. Amikor megérkezik az újabb ital, akkor lassan felemelem az egyik poharat, de egy pillanatra elgondolkozom. Amúgy meg szerintem az a főkérdés, hogy te mit kérsz a fuvarért cserébe vagy tévednék? - kíváncsian pillantok Holly-ra, miközben újra kicsit hátrébb dőlök és lassan végig húzom a poharam szélén az ujjamat.
Kezdőlap
//
