Egy ideig csendben ballagunk. Nem tettünk meg valami hatalmas távot, de hát azért haladunk. Vincent érveit még el is fogadhatnám, ha valamivel fiatalabb lennék. De már én ennél messzebbre látok. Csak senki nem akar velem távolba nézni. - Nem tudom, mennyire emlékszel, de hát te fiatal vagy, neked jobbnak kéne lennie a memóriádnak, én már vagy tíz éve azt szorgalmaztam, hogy fogd szigorúbban a falkát. Mindig le lettem hurrogva, hogy minek, hiszen jól megy a szekér, hadd élvezzék az életet. Hát most itt van, lehet élvezni a másik falkát a területünkön. Így, hogy egymásba karolva ballagunk, és elegek a csöndes szavak is, lehet szépen, nyíltan beszélgetni. És nekem szándékomban is áll nyíltnak lenni. - Nem tudom, hogyan történt a pozícióváltás, Vincent, hiszen nem voltam ott. Az, hogy már nem te vagy az atanerk, az közvetítheti azt a falkatagok felé, hogy a múlt így nem volt jó. Ha így lenne, akkor egy szavam nem lenne. Végre az első lépés lenne a hibák megtagadásának útján. De nem ezt érzem. Persze, nem vagyok ott, érezhetem torzan is. Egy ideig latolgatom, meglépjem-e feléje, amit a szívem diktál. Aztán úgy vélem, már nem sokat veszthetek. - Még nem mondtam el, hogyan sérültem meg. Nem tudja senki, csak azt, hogy egy baleset volt. Éppen az erdőben ballagtam, egy olyan útvonalon, amit a vendégek is szívesen használnak. Egy kamaszlány haladt előttem pár méterrel. Aztán feltűnt hirtelen egy motoros szán, rajta az egyik falkatag, száguldott ész nélkül. Félrerántottam a lányt, és lecsúsztunk egy lejtőn, aztán zuhantunk pár métert. Úgy fordultam, hogy a lány legyen felül, és egy sziklára érkeztünk. Az őrzők kotortak össze mindkettőnket. A lány nem emlékszik rá, természetesen. Én igen, és gondolom az is, aki száguldozott. Ez is egy csepp volt a pohárban, aminek betelésekor a falka megkapta a magáét, és a nyakunkra megérkezett az ellen. Egy ideig vártam, hogy a bűnös meggyónja bűneit, de ilyesmi nem történt. Lehet, észre sem vett minket?
Jól esett ez a kis andalgás, és mivel egyikünk sem emelte fel a hangját, azt is lehetett hinni, hogy kellemes, szívmelengető baráti csevej folyt. Habár az igaz, hogy sokkal inkább barátomként, semmint ellenlábasomként tekintettem rá. Sokat megélt, sokat látott, és még ha nem is voltunk feltétlen egy véleményen, az ő szavaiban is volt igazság, amit el kellett ismernem. - Addig senki sem hisz abban, hogy baj lehet, amíg az be nem következik - mondtam érdektelenül, mert ezzel már tényleg nem lehetett mit csinálni. A másik falka itt volt, és Mortimer csak úgy nem fogja kitelepíteni őket. vagy meg tudjuk védeni a területünket és elüldözni őket, vagy megtanulunk egymás mellett élni, esetleg mi bukunk el. - Többek között ezért kértem, hogy jöjjön vissza. Hogy lássa, mi hogyan és mikor történik. Vagy miért, milyen irányba. - A hangom nyugodt volt és én is. - Sedna felkészületlennek tűnik az eddigiek alapján. Én pedig nem tudom, hogyan segíthetnék neki anélkül, hogy kitúrnám a pozíciójából, vagy úgy tűnne, mintha átvenném az irányítást. - Sóhajtottam, és elnéztem a fölénk nyúló fák ágait. - Nem merem megítélni, mert félő, hogy az ítéletem nem lenne elég... tiszta. Racionális. - Egész biztos benne lenne, illetve bennem van egyfajta gőg, hogy én jobban csinálnám, vagy jobban csináltam, és ez megmérgezhet mindent. - Jól érzi. Valami nem úgy sült el, ahogy kellett volna, és szakértő szemek kellenek, amik megvizsgálják a gyújtószerkezetet. Voltak kétségeim, aggályaim, félelmeim. Nem olyan sok, hogy gátolnának valamiben, de voltak. - Shane azt mondta, hogy rajta kívül minden Amarok tag megszavazta Sednát - tudattam vele, hogy mi történt az én, és az ő távollétében. Utána hosszan hallgattam, először a történet miatt, aztán mert azt emésztettem. Egy szikrányi harag villant bennem. - Ezt miért nem közölte akkor? - Nekem nem sokat jelentett egy-egy ember élete, épsége, éppen ezért ha baleset volt, és őslakos okozta, legfeljebb egy ejnye-bejnye volt a büntetés. Ha halált okozott, akkor kicsit morcosabban reagáltam. De az ilyesmiért, ami Nathaniellel is történt, komolyan haraptam. - Elhallgatott még mást is, amiről tudnom kellett volna, vagy azt várta, hogy gondolatolvasással mindent fejtsek meg? Hogyan várta el, hogy büntessek, amikor nem is tudok valamiről? Ő nem szólt, a delikvens gondolom lapított, mint szar a gazban, az Őrzőktől pedig akkoriban annyi panasz érkezett a kisebb-nagyobb bajok miatt, hogy egy ember motorosszános balesete már elveszett a sűrűben. Megint tüsszentettem. Bosszúsan megdörzsöltem az orrom, aztán kezdődő mérgem egy sóhajjal kifújtam. - Őszintén sajnálom a történteket. Kár, hogy ez már annyira sem jó, hogy kitörölje vele. - Ha helyre tudtam volna hozni minden olyan ballépést, amit akkor elkövettem, megtenném. De már nem lehetett. - Esetleg tudna valamit javasolni, tanácsolni, hogy mivel javíthatunk a helyzetünkön? Mert ha nem, akkor ennek a beszélgetésnek innentől nincs túl sok értelme. Még vagdoshatjuk egymás fejéhez az évekkel, vagy akár hónapokkal ezelőtti dolgokat, de kettőnk közül ő a krónikás, nem én. Nem kenyerem a múlt óránkénti felemlegetése.
Vincent képes önmagával szemben önkritikus lenni. Ez előny. Fontos lépés a fejlődés hosszú és rögös útján. De még jó pár lépés van hátra. - Éppen ezt akartam elkerülni, hogy annak a balesetnek nagyobb súlya legyen, csak azért, mert én is megsérültem. De ne hidd, hogy mérhetetlen szabadidőmben beléptem az üdvhadseregbe! Nem erről van szó. Én akkor nem az embergyereket véstem, hanem a falkát. De kudarcot vallottam, és az áldozatom hiábavaló volt. Most már életem végéig, nyögni fogom annak a napnak az emlékét. De egy pillanatig sem zavarna, ha el tudtam volna vele kerülni azt, ami miatt most fő a fejünk. Kellemesen elbeszélgetünk most Vincent, de gondolom sejted, hogy alapvetően roppant dühös vagyok. Nem véletlenül fogadtalak úgy, ahogy. De sajnos én már nem tudom a dühömet kiélni, jobb, ha lecsillapítom. Az ember így hatszáz felett már kénytelen valóban önmérsékletet tanúsítani. És amióta nem tudok eleget mozogni a hátam miatt a leépülési folyamatok felgyorsultak. Még bárki megemlegetné, ha odacsapok, de sajnos már én is. Napokig tartó hátfájással fizetnék minden elhamarkodott mozdulatért. - Ha Sedna alkalmatlan, az kellemetlen. De ennek ellenére, már megbocsáss, de roppant visszás lenne, ha te kerülnél vissza a posztra. Az azt sugallná, hogy mégis minden úgy volt jó, ahogy. Nincs valaki harmadik? Mondjuk ez is jól néz ki, hogy tőle kérem, ajánljon maga helyett valaki mást. De ha igazán a falkája sorsa van a szeme előtt, legalább illene figyelembe vennie ezt a lehetőséget is.
- Haragudhat rám, meg is érdemlem, de ez akkor is közös balhé volt. Persze mindenhol kell valaki, akit kikiáltanak bűnösnek, hogy aztán azon kiélhessék a csalódottságot, keserűséget és dühöt. A harmadik jelöltön elkezdtem gondolkodni, végigpörgetni a lehetséges szóba jövőket. Kor, erő és tapasztalat alapján eléggé leszűkültek a lehetőségek. Ott volt Niko, a maga háromszáz feletti évével, viszont az kizárt, hogy egy nemrég csatlakozott farkas ilyen pozíciót töltsön be. Nath és Shane ebből már kiöregedtek, Ian ambiciózus, és bőséges oka van minden erejével a betolakodók ellen fellépni. Korban, erőben szintén megfelelne, de... neki ott a lánya. Sajnos nem vagyok róla meggyőződve, hogyha vele zsarolnák a Tarkot, akkor nem mondana le a falkáról, hogy a gyerekét mentse. A többiek vagy túl fiatalok, vagy nincsenek ilyen irányú törekvéseik, esetleg nem lennének felkészültek. De akkor is... - Talán Ian. - Bár az se venné ki túl jól magát, ha olyas valaki irányítana, aki szó nélkül lelépett több hónapra. - Ha Atanerk jelöltekről beszélünk, elég szegényes a készlet.
Vicnent hallgatása most szintén pozitívum, mert én úgy vélem, mérlegeli a lehetőségeket. És végül még egy névvel is előáll. - Ian ... - ismétlem meg elmerengve, és megpróbálok mindent felidézni, amit a férfiról tudok. - ... Ian - ismétlem meg újra. Amennyire én tudom, nem alkalmatlanabb Vincentnél. De itt van a kutya elásva. Hát hogy jutottunk odáig, hogy csak alkalmatlanok, és kevésbé alkalmatlanok között lehet válogatnunk? - Vincent most akkor nézz mélyen magadba, és úgy válaszolj nekem a kérdésre! Én nem ismerem a helyzetet, csak kósza pletykákat hallottam innen onnan. Az a betolakodó, az a Castor. Vele kapcsolatban is merülnek fel kételyek, hogy alkalmas-e alfának? Remélem, nem érti félre a kérdésemet. Én nem akarom az a jöttment ficsúrt az őslakos falka élére. Csak éppen azt akarom, hogy Vincent megértse, mi az az egyetlen dolog, amiben a másik fél vitathatatlanul előnyben van. S ez az előny nem kicsi. Ha ott a vezető alkalmas, és személye körül nem merülnek fel kétségek, akkor nekik hatalmas lélektani előnyük van hozzánk képest. És ahogy mondta a fiatalúr: na Atanerk jelöltekről beszélünk, elég szegényes a készlet.
Valami azt súgta, nincs elragadtatva különösebben Iantől sem. - Ha merülnek is, jól titkolják - feleltem, mert tényleg nem tudtam, hogy az ő házuk táján mi volt pontosan a helyzet. Lehet, hogy volt, aki vitatta, az viszont akkor olyan csekély hangot kapott, hogy nem jutott a falka körein kívülre. - Nem tudom, nálunk ki lehetne. - Ezt legszívesebben szétkiáltottam volna, annyira elegem volt a témából lassan. - Sedna felől falkán belül is akad kétség, kívül még inkább. Én nem vehetem vissza a helyem, a többiek pedig... ők ott jók, ahol vannak, vagy oda nem valók ilyen-olyan okból kifolyólag, ahová szilárd farkas kéne, aki mögött az egész falka egyöntetűen felsorakozik. Shane feldobta nekem a jótétlélek, segítő Tark szerepét. Ja, legyek Teréz anyu. Rosszabb helyen lennénk, mint ahol a part szakad. - Javaslat? Jelölt? Ötlet? Bármi! Nem akartam a falkám vesztét. Nagyon nem, és bármennyire bizonygattam, hogy a jelenlegi helyzet nem egyedül az én saram, akkor is elsősorban magamat éreztem bűnösnek. Tudtam, hogy nem csak az én hibám. De... akkor is...
Hát ezt jól elszúrtuk. De nem most, hanem valamikor húsz-harminc éve legalább, vagy még korábban. Hogy nem láttam én ezt eddig? És a többiek? De már Vincent is kezd eléggé kétségbe esni. Ő is látja, hogy komoly a gond. - Vincent, bennem van egy jó adag sértettség, nem tagadom, és nem is tudom még igazán levetkőzni. De ha nálam lenne a megoldás kulcsa, akkor már leraktam volna a falka asztalára. Ha lenne valami igazán frappáns ötletem, akkor nem vártam volna, hogy valaki idejöjjön és megkérdezze, van-e, hanem elmondtam volna. Elengedem a karját de csak azért, hogy kicsit vállon veregessem. Igen, igaza van, össze kellene fognunk, hogy kilábaljunk ebből a slamasztikából. De még teljes összefogással is roppant nehéz lesz. Az az igazság, hogy betolakodók nélkül is nehéz lenne. - Valóban nem a te hibád. Eléggé rossz a falka szerkezete. Nincsen itt az a korosztály, aki vezethetné a falkát. Nem tudom, mikor szivárogtak el a 300 év felettiek, vagy tán nem haraptunk be akkoriban senkit? Megnézhetném a könyvemben, de ez nem változtatna a tényen, hogy most nincsenek itt. Én elhiszem rólad, meg Ianről is, hogy erőben felveszitek a versenyt Castorral, de tapasztalatban akkor is van vagy 100 év előnye. Persze nektek itt van a tanács, ami kiegyenlíthet, de csakis akkor, ha egységesek vagyunk. Lassan áll össze a kép, de még csak a múltról, megoldást még nem látok sajnos. De talán ha a múlt darabkáit összerakosgatjuk, akkor kirajzolódik az út a jövőbe. Én most mást nem tudok elképzelni. - A falka megtartó erejével van baj. Amikor valami szorít te is leléptél, Ian is ezt tette. Lehet, az idősebb generáció is valami ilyesmit művelt. Itt van ez a másik falka. A vezérük felpakolta őket, és elhozta az isten háta mögé, a tél kellős közepén, és jöttek. Tegyük fel, hogy te vagy az Atanerk most, és kijelented, hogy egy hét múlva áttelepülünk mondjuk Dél-Amerikába. Hányan mennének veled? Azt hiszem kezdem látni a legnagyobb léket a falka szerkezetén. Csak még azt nem tudom, hogy hogyan lehetne ezt befoltozni. De ha láttatom, talán más majd megtalálja hozzá a gyógyírt is.
Hallgattam Nathanielt, és kezdtem látni, hol rontottam/tuk el. Igen, már az elődöm is, azt hiszem. - Nem a háromszáz felettiek hiányoznak - mondtam csendesen. - A gőg és a dac volt sok, meg a büszkeség. Sértettség, hibáztatás és a másik meg nem hallgatása. Csupa olyan dolog, ami az emebri jellemből fakadó hiba. - Az Amarok károgó vénemberek gyülekezete. Legalábbis így tekintettem rá. És a falka többi tagja miért tartsa többre, ha az Atanerk se méltatja túlzottan. Ti erre berágtatok, de le nem váltottatok. Talán azért, hogy mostanra megérjen a bosszútok. Akkoriban a fejembe szállt a saját erőm és ügyességem. Minden, amit az előző falkában tanultam, mintha eltűnt volna onnantól, hogy önerőből át tudtam venni az előttem lévő Atanerk helyét. Elbizakodott lettem, most már látom. Másképp csinálnám-e, ha visszamehetnék? Nem. Kellett ez a pofon. Az előbbi vállon veregetés jól esett, különösen úgy, hogy tudtam, haragudott rám. Nagy levegőt vettem, amit aztán lassan kifújtam, és átgondoltam az újabb kérdést. - Amit mondott, nem teljesen igaz - ingattam a fejem halványan mosolyogva. - A falkájának csak egy töredéke jött vele. Ha most költözne, akik ide követték, valószínűleg máshová is fogják, de persze ebben sem lehetünk biztosak, és minket most nem ez érdekel - tereltem vissza magam az eredeti kérdéshez. - Hogy hányan követnének most? Ha nem lennének itt a betolakodók, akkor szerintem a háromnegyede azért jönne. Vagy a fele. - Lehet, hogy nem voltam az Atanerkek dísze, de azt se állíthatom, hogy annyira gyűlöltek volna. Ha kértem valamit, szó nélkül megtették. Kár, hogy ezt a hatalmat nem arra használtam, hogy pórázt is tegyek rájuk. - De mivel itt vannak a betolakodók: egy se. Az kollektív megfutamodás lenne, és ennyit még a mi néhol léha büszkeségünk se visel el. Pontosan ezért nem is mondanám, hogy menjünk. Eszembe jutott a beszélgetés Olennel, a vadászat Iannel, Dotty sérülten, Rowen szájhúzásai, Shayen megbízhatósága... - Követnének. Amíg azt látják, hogy ők az elsők, követnek.
Mire én félig felmentem, ő nekiáll magát hibáztatni. Érdekesek a lélek játékai. - Nem bosszú ez Vincent. Én bármit megtettem volna, hogy a falka elkerülje az őrzők haragját. Nem örülök annak, hogy ez nem sikerült. Ezen már nem tudunk változtatni. Castorék itt vannak. De ezt még vagy ezerszer el kell mondanom magamban, mire majd nem fáj már tény. Vagy tízezerszer? - Jaj, nem is azért kérdeztem, mert azt tartanám megoldásnak, hogy menjünk el innen! Csak azt szeretném tudni, mit gondolsz a többiekről, mennyire képesek mindenről lemondani a falkáért. Nem akarom azzal elkeseríteni, hogy a fele édeskevés. Azt hallottam, Castornak Chicagoban vagy 100 fős falkája volt. Abból a felét elhagyni nem nagy ügy. De a miénkből ... Persze akkor a fele se jött vele, mert kevesen vannak. - Vincent, te most tark vagy. Ha elismerést akarsz, és le akarsz tenni valamit az asztalra, akkor akként kell cselekedned. Markolj először kisebbet, és szedd össze a tarkokat egy akcióra! Kapjatok el egy vagy két betolakodót! Szervezzetek egy akciót erre, és hajtsátok végre! De ne öljétek meg őket, csak alázzátok meg, de nagyon! Ha megölitek a zsákmányt, azzal meggyengítitek a falkájukat, de ha megalázottan visszaengeditek, azzal demoralizáljátok. Most az kell, hogy legyen ott pár olyan egyed, aki rettegi már az őslakosokat.
- Mindenről képesek, csak néhol van egy-két kitétel. - Például Iannél a lánya, de ezért valahogy nem tudtam hibáztatni. - Viszont egyik sem olyan, amit ne lehetne orvosolni. Tovább ballagtunk, és végre kibújt a szög a zsákból. Na, végre! Erre vártam egész eddig, és meg is látszott a képemen. Vigyorgtam, mint egy ötéves, akinek csokihegyeket ígértek a születésnapjára. Nath ötlete pedig kifejezetten tetszetősebb volt, mint Shane-é. Ezen nem kellett tipródni, nem volt mit dilemmázni, őrlődni. Tiszta volt, egyszerű, utat mutatott, jövőképet adott, ami felé elindulhattam végre. - Úgy szeretem, amikor ilyen harcias ötlete támad! - nyomtam egy csókot kopaszodó fejére puszta szeretetből. Infantilis, én? Soha! - Sokkal tartozom önnek - mondtam immár valamivel komolyabb hangon, de kicsivel se komolyabb ábrázattal. - Nem csak azért a tanácsért, hanem úgy egyben, mindenért. - Ha valamivel törleszthetek, azonnal szóljon. Még akkor, ha részletről van szó. Igen, most nagyon úgy tűnhettem, mint a tékozló fiú, aki visszajött, és most aztán mindenkinél hű de nagyon be akar vágódni. Nos, a második fele igaz is. De nem önös érdekből. Oké, pontosítok: nem csak önös érdekből.
Vincent olyan, mint a gyerek, akinek az orra előtt elhúztak egy mézesmadzagot. - Nanana! Ne olyan hevesen! Hé! Ezzel az akcióval teljesen meglepett, de nem igazán a jó értelemben. Mi ez a nyáladzás?! Megütközve toltam el magamtól. - Édes fiam, úgy csinálsz, mintha én találtam volna fel a spanyolviaszt. Hát milyen tark vagy te, hogy másnak kell eszedbe juttatni a verekedést? Innen is lefokoztassalak? Középen fogom meg a botomat, és ha játékosan is, de kissé megpüfölgetem vele. - Na menjél! Mars a dolgodra! Sajnos két-három ütésnél többre nem futja, mert újra a botomra kell támaszkodnom, nem bírom anélkül. - Ha sikerrel jártál, részletes beszámolót kérek!
Felnevettem, és bottávon kívülre oldalogtam. - Nem a verekedés ötlete hiányzott, másban is segített, amit mondott - mosolyogtam továbbra is, de nem mondtam ennél többet, csak zsebre tettem a kezem, s kissé felhúztam a vállam. Fejet hajtottam. - Úgy lesz, Nathaniel! A szemem egy pillanatra sárgán villant, aztán sarkon fordultam, és sietve megindultam a kert kijárata felé. A farkasom mocorogni kezdett.
Miután ma összerendezgettem a cikkeket, és kikorrektúráztam őket, úgy döntöttem, hogy ideje kiszellőztetni a fejemet, mielőtt véglegesítem a szerkesztést, és azt mondhatom, hogy készen vagyok. Sokkal könnyebb úgy észrevenni az apró hibákat, melyeken elsiklottam, ha nincs tele a fejem a legújabb hírekkel, s ha a gondolataim nagy része nem éppen egy másik stóc könyv tartalmával van vele. Pihenésképpen az utamat a botanikus kert felé vettem. Nem hoztam magammal ezúttal semmit, hogy ne tudjanak utolérni. Egy fél óra séta, utána pedig belevetem magam a munkába. Azt azonban még nem döntöttem el, melyikbe. Otthon az asztalomon szép stócban állnak a könyvek, egyik a nyomozásomat segíti, a másik a mágia rejtelmeiről értekezik, a harmadik pedig a félig elkészült újság. Lassú léptekkel haladok a sétányon, miközben hagyom, hogy a természet ne csak megnyugtasson, és kiürítse a fejemből a gondolatokat, de energiával töltsön el, melyre szükségem lesz a nap hátralevő részében. Mosolyogva, ráérősen teszem az egyik lábamat a másik után.
*Miután potyára elmentem a őrzők itteni könyvtárába, felkerestem Eva-t, hogy nagyjából tisztába kerüljek az itteni viszonyokkal. Például azzal, hogy a könyvek felől kitől tudnék érdeklődni. Új vagyok még, nem ismerek senkit, szóval minden információ kincset ér a számomra. Így meg is tudom szépen, hogy akit keresek az egy nő és Esthernek hívják. Ezzel most marhára ki lettem segítve, de megkapom a címét, hogy esetleg keressem ott, vagy kukkantsak be a botanikus kertbe is, mert néha ott szellőzteti ki a fejét. Szóval ha már a kert útba esik, akkor értelemszerűen oda megyek először. Végül is időm mint a tenger, ma nem dolgozok. Amúgy érdekesen festhetek itt a zöld övezetben. Ugyebár eléggé el vagyok látva tetoválásokkal és emiatt eleve el szoktak ásni, plusz én és a növények... Eddig legközelebb a természethez akkor kerültem, amikor füveztem... az zöld. Szóval elindulok az úton a kertben, kezemben egy könyvvel. Egyébként az pont az őrzők könyvtárából való. Nem volt ott senki, hát elhoztam, de majd jól megkérdezem a nőt, ha megtalálom, hogy szabad-e. Ezer éve nem loptam, most sem merült fel bennem. Persze ha nem lelem meg, akkor hazaviszem. És előttem sétál is egy nőci. Igazából halvány gőzöm sem volt, hogy hogyan is néz ki ez az Esther... gondolom pont ugyanúgy, ahogy benéz. Viszont a mágiaérzékenységem jelez, még mindig a hideg futkos a hátamon ettől az érzéstől, még a hideg is kiráz. Hát gyorsabbra veszem a lépteimet... akkor tegyünk egy próbát.* - Esther! *Kiáltok arra, ha visszanéz akkor megtaláltam, ha meg nem ő az, akkor elsétálok mellette, mintha mást keresnék... lévén akkor mást is keresek. Az egyszerű és gyors megoldások híve vagyok. Csak nincs elbújva itt a kertben még nyolc Esther nevű őrző.*
Teljesen a gondolataimba merülve sétálok végig az úton. Épp azon gondolkodom, hogy többet kellene kideríteni, milyen a kapcsolata az Őrslakosoknak, és a Betolakodóknak. Nem csak azt, amit mi tudunk, hanem azt is, ami a nyilvánosság felé nem derül ki. Kapcsolatokat kellene kiépíteni, hogy mindig mindenről jól informált legyek. Nem is ártana. A nyomozásommal is lassan haladok. Mintha valaki szándékosak elrejteni a nyomokat apám halálával kapcsolatban. Legutóbb ide vezettek a nyomok, s ennek már harminc éve, de a morzsákat ismét elfújta a szél. Megdörzsölöm a homlokomat, ám ekkor valaki a nevemet kiáltja. Megfordulok, és egy ragyogó mosoly jelenik meg az arcomon. - Szia… Ki is? Ne haragudj! Valahogy nem ugrik be a neved. – nézek rá kérdően, miközben lopva végigmérem. Fiatal fiúnak tűnik. Lendületes és energikus. A nevemet is tudja, és ez meglep. Meglep, hogy valaki többet tud nálam. Tudom, hogy Őrzővel van dolgom, ezért nem aggódom. - Pedig nem felejtenék el egy másik ilyen jól informált Őrzőt. Miben segíthetek? – teszem még hozzá, mert bizonyára nem véletlenül jött utánam.
*Elsőre kicsit meg is lepődök, amikor a nő megfordul, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy be fog jönni ez a módszer. De amúgy poén, lehet, hogy az utcán jártamban is ki kéne próbálnom, hogy random neveket kiáltok, hátha valaki felfigyel. Mindenesetre amint konstatálom, hogy a hölgy Esther, elmosolyodok szélesen és ha már bevár, akkor oda is lépek elé.* - Salem, új vagyok még, szóval nem gáz, ha nem tudod a nevem. Én is csak onnan tudom a tiédet, hogy Evánál érdeklődtem a könyvtárról és téged ajánlott. *Magyarázom mosolyogva. Azért az túlzás, hogy jól lennék informálva, végül is csak egy nevet tudok. Épp azért kerestem őt, mert túl kevés az információ, ami a birtokomban van. A kérdésére felmutatom a kezemben lévő könyvet. Régi, mágiával foglalkozik és egyértelműen az őrzők könyvtárából van, szóval a nő még akár fel is ismerheti, főleg ha tényleg olyan jól informált, mint amennyire sejteti.* - Ehhez hasonló könyveket keresek. Ezt az egyik asztalon találtam és... hát... elhoztam. De nem elloptam vagy ilyesmi, csak ott volt szem előtt, beleolvastam... és igazából azt se nagyon tudom, hogy ezeket ki szabad-e hozni. *Ez a fejemben valahogy sokkal jobban hangzott, látszik is az ábrázatomon, hogy kicsit zavarba jövök. Végül is elloptam egy könyvet. Azt hiszem a morális érzékem szabit vett ki mára. Na, mindegy, ezen már kár is szépíteni. Itt a könyv, itt vagyok én és a nő, meg a kérdésem.*
Mr. Douglas... Protektor... Will, vagy majd elválik
Jelen. Költöztetőkonvoj nem nagyon kellett, elvégre egy autóban elfért minden ingósága, ami nem vásárolható meg helyben. Bár ő maga nem vetemedett arra, hogy négy keréken szelje át a kontinenst - szerencsére a bankkártya még egy repülőn sem jelent túl nagy súlyt, így a szentimentális rakománytól csupaszon érkezett a városba, immár második alkalommal... az autó majd valamikor este fut be. Az első látogatása mindennek, csak épp kielégítőnek nem volt mondható. Tömény munkabürokrácia, és a lakás szemrevételezése - természetesen, mivel bútorostul választott, nem tehette meg ezt személyes jelenlét nélkül. Semmi más nem fért be abba a pár órás keretbe. Na, de majd most. Most jön az a fele a levesnek, amiben a sűreje van... Pontosan érkezik, még az angolos késést sem játssza el, elvégre van, amit nem bízunk a véletlenre. Lerí róla, hogy ő az, akit csak úgy idepottyantott most valami - nem épp a botanika irányt érzett mérhetetlen rajongás kapható rajta az arcán, még csak a kis táblácskákra se vet pillantást. A napnyi repülőúttól kicsit megviselt fekete zakóját viseli kissé hátratolva, hogy kényelmes mozdulattal pihenjenek meg a tenyerei a farmerzsebben. Egyszerűen nagyszerű kék inget húzott mindemellé, és vékonyodó orrú bőrcipőt. Nameg hasonlóan, kissé mosott ábrázatot. De van, amit jobb hamar megejteni. Mondjuk ezt a találkozást. A kíváncsiság maximum az összes érzelmi töltet, ami leolvasható az ábrázatáról, de az is erős pókerarccal társul, amit sikerült a repülőn magára vasalnia. Szóval ki is lesz a delikvens...
Még mindig nem vagyok kibékülve az egyetemi, négy fal közé zárt környezettel, de ha ide rendezkedtünk be, nem én leszek az, aki egyetlen tollvonással a saját kénye-kedvére helyezi át az egész bagázst máshová. Főleg, mert az egész egyetem központi szerepet tölt be valahol a városban, elhelyezkedését tekintve is remek helyen van, na meg stratégiai szempontokat figyelembe véve sem utolsó az épületegyüttes, ami azt illeti - összehasonlítva például az általam kedveltebb Denali Nemzeti Park látogatói központjának épületével. Szóval ez a központ, muszáj tehát némi időt nekem is itt töltenem... a rengeteg négy fal között töltött óra után azonban egyszerűen muszáj kicsit kiszakadnom, mert becsavarodom, mint valami ketrecbe zárt nagyvad. Ezért is beszélem meg az "újoncunkkal", hogy a botanikus kertnél, kertben fussunk össze. Kicsit kiszellőztetem a fejem és lerendezem a vele kapcsolatos dolgokat is. Kellemest a hasznossal... és ma még a nap is elődugta a képét kicsit, ami errefelé meg kell becsülni a tél közeledtével! Az öltözködést ma sem vittem túlzásba: farmer, sötét póló, felette fekete motoros dzseki. Lépteim céltudatosak és határozottak, bár fogalmam sincs, kit is keresek... egészen addig, míg a környezettől idegennek tűnőt ki nem szúrom. - Mr. Mansfield? Igazán örvendek... - nyújtom kezem, ahogy odaérek hozzá. - William Douglas, de jobban örülnék, ha a Will-nél maradnánk. Persze, csak ha magának sem probléma. Kollégákkal nem sűrűn magázódom. - A szóválasztás nem véletlen: pár egyetemista halad el mellettünk viháncolva. Valószínűleg nem szúrnák ki az őrzők szót, de azért jobb nem kockáztatni. A tegeződést pedig nem erőltetem, de tényleg egyszerűbb úgy minden, na meg, valahogy emberibb is. Egyfajta megelőlegezett bizalomra, partnerségre ad alapot felőlem, nem emel ki közülük, mint "A vezetőt". Oké... a tanoncoknak azért ki kell érdemelni a dolgot, de aki azon a szakaszon túljutott, annak kijár a pertu. - Minden rendben ment az utazás és a költözés során? - érdeklődöm, miközben sétára invitálom.
Egy kis időkitöltés, míg felfedezi a telefonján a helyi foursquare kiépítettséget. Igazán csodálatos, ezzel itt sem kell felhagynia. Aztán, körülbelül pont a megszólítás előtt süllyeszti el a formatervezett készüléket, így szinte a belsőzsebből érkező ajándéknak lehet tekinteni a vékony ujjas kézfogást. Nem ő az, aki dominanciáját kézropogtatással szeretné jelezni, de határozottságban azért nincs hiány, meg egy kisebb fajta udvarias mosolyból sem. - Peter Mansfield, tiszteletem, Mr. Douglas... Will. - szinte a kéréssel együtt korrigál is, és amint visszakapja a tenyerét, az meg is tér, vissza a helyére - Nem hiszem, hogy ezen fogunk összeveszni. Ahogy ez elhagyja a száját a jellegzetesen ejtett mondat, már két lehetséges skatulyát vett elő a fejecskéjéből, és próbálgatja bele... "Will"-t. Természetesen nem olyan amatőr, hogy látványosan méregesse a másikat, vagy a megállapításait véglegesnek gondolja. Ám az ember gyarló lélek, és marhára szereti megkönnyíteni az életet azzal a sok kis dobozkával. Ő meg főleg. Az pedig, hogy odabent forognak a fogaskerekek nem jelenti azt, hogy ő ezalatt kívül is homokórázik. Szépen, kissé talán sutának tetszően megemelt vállakkal válaszol az érdeklődésre. - A légitársaságok még mindig paranoidok, az ételnek nyolcezer méter fölött még mindig káposztaíze van. A lakás kifejezetten tetszetősen kong, az egyetemre pedig még nem volt alkalmam benézni. De, ha minden rendben volna, gyanakodnék, köszönöm az érdeklődést. Bizony, van egy ilyen szokása, hogy marhára nehéz eldönteni, mi a tényleges panasz, vagy az iróniával fércelt humor. Erről persze csak az ő tényszerű kifejezésmódja tehet. És, ha jön a gesztus ő sem szeretne itt a járókelő csipetcsapatok elől elfoglalni az andalgási területet, meg farkasszemet nézni a protektorral, szóval mozdul. - Reméltem, hogy tudunk pár szót váltani a helyi dolgokról, de nem gondoltam a biológiai alapoktól kezdeni. Hah... jelentőségteljes nem épp, de elcsíphető a tekintet amivel a nyílt, néhol talán mozgalmas sétányt is felméri. Nem, az ember marhára nem így képzeli el egy rejtett társaság fejével az eligazító beszélgetést. Persze, ez nem is a napfényes Miami beach.
Nem kenyerem a felesleges beszéd, az érdeklődés is pusztán formális. Mégsem vagyok valami alaszkai bunkó! Sőt, ahogy értesültem, majdhogynem kollégák lettünk az úrral, csak anno a drága mentorom tűzre vágta a jogi diplomámat, mondván, azok úgysem kellenek majd az elkövetkező időkben. A papírokat persze pótoltattam, de igaza volt: azóta se keveredtem a jogi pálya közelébe, hanem megörököltem a vadőri munkáját annak a részeges fazonnak. Az ironikus, gyanakvó "zárszóra" félmosoly szalad képemre. Teljesen jogos, ami azt illeti. Ez a fajta hozzáállás pedig errefelé rendkívül jól jöhet még a másiknak: megnöveli a várható élettartamát. - Nézze el nekem a helyszínválasztást, de egész idáig az irodában gubbasztottam a papírmunka miatt és nehezen tűröm azt a négy falat. De ha gondolja, később szívesen körbe vezetem odalent is. - Az alagsorra gondolok, ami védhetőség, taktikai szempontból csodálatosan meg van oldva, remekül elrejtve avatatlan szemek elől, de az én idegeimnek nem igazán tesz jót. Tigris a ketrecben helyzet. Nem véletlen jártam be ide csak akkor, ha muszáj volt, még Mortimer idejében. Az erdőt sokkal jobban preferálom, na de mégsem mondhatom most, hogy én lettem a protektor azt, hogy márpedig szeditek a cókmókjaitokat gyerekek és lépünk sátorozni! Mert... nem. - Mire kíváncsi elsősorban? - firtatom, mert sajnos a Mikulás nem jó beszélőkét hozott idén se.
Naigen, ő jobban kedveli egy szép kis keretben az iroda falán azt az elismerő diplomát, mint gyújtósként. Szerencsére odalent Floridában nincs is szükség túlzottan gyutacsra, szóval nem kellett ezzel a problémával szembesülnie. Egészen felvilágosult bagázsról volt szó, kérem. A helyszínválasztás indoklása persze megér egy apró, mérlegelés után igazat adó fejbólintást. Annyira azért nem érzékeny a lelke a terep tekintetében. Szerencsére van kijárt, ha épp nem kövezett ösvény, szóval nem szitkozódik véres poklokat magában, amiért nem a suhanós sneakerét húzta a lábára. - Felüdülés lesz az odafent után. - vagy leüdülés. Tökéletes a képzavar - Úgy látszik minden városban a végletekben gondolkodnak. Amott a tériszonyosok örülhettek az üvegfalú toronyházban, itt meg ezek szerint a klausztrofóboknak lehet kedves a terület. Ahány ház, annyi szokás... és ha már a házakról meg a szokásokról van szó... - Főként arra lennék kíváncsi, mi a helyzet a mi portánkon, mennyien vagyunk, mire érdemes figyelni, mennyire békés a hangulat, mennyire gyakran és milyen mélyet harapnak a helyiek. Amennyit hallottam elöljáróban, ahhoz képest minket odalent egészen lelassított a meleg, szóval nem volt túl sok kapkodás, inkább diplomáciai sepergetés... Talán azért volt ott nagy létjogosultsága neki is. Meghát üdülőváros kérem, nem szórakozunk. Nincs is vad erdőség körülötte, a homokba meg hülyén nézne ki, ha bevetné magát a szőrös állatfia.
//Nopr, tudom, hogy nehéz a bányászok élete : P //
Vicces ez, hogy mindenki a létszámról érdeklődik először. Engem is érdekelné ez-az folyton, de mindig lelövik előre a poént, ha szólnak, hogy egy újabb őrző érkezik. Mire ideér, még a cipője méretét is tudom, pedig egyáltalán nem vagyok ré kíváncsi, így oda a "felfedezés varázsa", legfeljebb annyiban marad meg, hogy az olvasottakat összevethetem a tényleges emberrel. Aztán vagy meglepődök vagy nem. - Szerencsére a megérzéseim eddig még sosem hagytak cserben. - Körülbelül negyven fő. Férfiak-nők vegyesen. Szerencsésen lefedjük a várost, mindenhol vannak informátoraink, így időben értesülhetünk az eseményekről. - Az nem kifejezés. Pillanatok alatt eljut az információ a város egyik pontjából a másikba és ez nem az én érdemem, ezzel is tisztában vagyok, hisz pár éve még csak egy része voltam a láncnak, a hálónak én magam is. - Ha jól értesültem, az egyetemen kíván tanítani elsősorban... - pillantok oldalt rá, a hangsúlyom pedig érezteti, hogy ezt esetleg kifejthetné, miért is, meg úgy egyálalán, hisz... jó dolog a jogász szakma, sokfelé be lehet vele törni. Ha nem vadőr lennék évek óta, valószínűleg jómagam az igazságügy területén keresném a kenyerem. Hogy miket hallott, az régen nem érdekel. Sejtem én, hogy mindenkinek megvan erről a rejtett, istenverte zugról a véleménye. Csak egy fél évet próbálnának itt hiszti nélkül túlélni... menten elmenne a kedvük az álláspont-hangoztatáskor. - Hidegháborús állapotok vannak jelenleg, bár a napokban értesültem róla, hogy az újabb falka alfája hazatévedt, szóval ha a Szellemek és a megérzéseim nem csalatkoznak, az oroszrulett a lőporos hordó körül hamarosan egy csapásra véget ér és elszabadulnak a dolgok. Csak a szikra kell hozzá. - tekintek meredten magam elé mindeközben, mert gondolataim teljesen másfelé - bár ezzel kapcsolatban - szaladnak. Visszazökkenve jelen helyre, jelen időbe bajtársian, bár nem túl megnyugtatón, vállon veregetem finoman Petert. - Üdv Mordorban! - mindenki azt hiszi, tudja, mire vállalkozik, ha idejön, de a farkasaink előszeretettel bizonyítják el a népeket. Vagy a hideg.
Nahát az a helyzet, hogy ennek a nagy adatösszevetésnek most lesz egy kis "nem pipálandó" része, ugyanis a kérdésre először nemlegesen, majd szinte szabályszerű átmenetben az ellenkező irányba is történik néhány fejbólintás. - Majdnem jól értesült. De valójában, attól még, hogy órákat adok nem kívánok kifordulni a magánpraxisból, vagy hogy kirendelt védő legyek, ahogy kell. Kötve hiszem, hogy a zárthelyik javítása lekötne. Azt már nem teszi hozzá, hogy ez az isten háta mögötti (márbocsánat) állásvállalás egyébként pont az, aminek mindenféle belegondolás nélkül látszik - levegőváltozásra ürügy. Igen, van ilyen hülye, hogy pont Fairbanks változó levegőjébe mászik bele. Igazából az a csodálatra méltó, hogy nem érezni már idő előtt a puskapor illatot, ha már ilyen szép hasonlattal fel lett neki vázolva a helyzet. Mert arra, hogy milyen kellemes időszaknak néznek elébe a jóslatok szerint, kicsit, talán érdektelennek is tetszőn, de értve húzza el a száját. Nem eszi olyan forrón a kását, szerencsére elég halvérű ahhoz... meg itt jégre is van téve, hogy halmozzuk a szleg-kliséket. Persze lehet mondani, hogy ott csücsül még a tojáshéjban - végülis igaz volna - és majd megtapasztalja. Hát na. Ebben sem fog vitatkozni. Sőt, az első teljesértékű mosoly is befigyel a barátian gonosz vállapogatásra. - Mordor jó gyakorlat. Úgyis fenyegetnek, hogy egyszer sarokkő leszek a pokolban. Ügyvédekkel meg jószándékkal van kikövezve, úgy mondják.
Kezdőlap
//
//
