Korábban bukkantam még rá erre a házra, azóta pedig csak még több növény lepte el. Amikor elértem a házhoz, vagy legalábbis kellő távolságba kerültem, akkor rövid ideig csak füleltem, de nem hallottam senkit se, ahogyan nem is éreztem túlerősen farkas szagot se, így vélhetően nem mostanában jártak itt utoljára, nekem pedig ez pont kapóra jön, hiszen legalább valahova le tudom biztonságba helyezni a hátizsákomat. Már magam sem tudom, hogy miként jött az az ötlet, hogy elmegyek egyet csavarogni, aminek az útvonala természetesen a két általam már egészen jól ismert város között húzódott. De azt még magam sem tudtam, hogy pontosan mennyire is akarok elveszni az erdőben, de most nem is az számított, hanem sokkal inkább az, hogy a hasam már roppantmód jelezte azt, hogy éhes vagyok. Sietve löktem beljebb az ajtót, ami kicsit már be is ragadt, vagy a növényeknek köszönhetően mozdult nehezebben, de azért nem vagyok én annyira gyenge teremtés, még ha annyira vékony is vagyok, mind a nád, legalábbis sokak szerint. Sietve néztem körbe, de közben azért ügyeltem arra is, hogy nehogy csapdába sétáljak bele. Végül pedig ledobtam a hátizsákomat, majd rá a kabátomat. A cipőből bújtam ki, s követte őt a többi ruhadarab, hogy utána farkas alakot felöltsem és fogjak valami finom vacsorát. Amúgy se mostanában vadásztam már a bundásommal és a gyakorlás ráfér, az emberi kaják meg megvárnak és kitartanak holnapra is. Egy utolsót még füleltem, majd pedig sietve távoztam egy hátsókijáraton, hiszen az elsőt becsuktam gondosan, hogy nehogy valakinek most legyen kedve itt kotorászni és elvinni a holmimat. Akkor tuti megeszem őt, mivel az összes ruhám jelenleg ott van. Lehet, hogy hülye ötlet volt otthagynom, de most már mindegy, hiszen hamarosan szagot fogok és sietve indulok el a préda után. Miután pedig sikerült egy kisebb vadat elfognom és jól laknom a véres bundámmal indulok tovább valami víz után kutatva, hiszen inni se ártana, meg kicsit talán rendbe szedni a bundámat is. Még se caflathatok ennyire véres ábrázattal. Percek múlva egy kisebb tóra bukkantam, amiből sietve lefetyeltem, majd egy őrült ötletnek köszönhetően pedig visszaváltoztam emberi alakba és úgy tűntem el a tó kissé jeges vízében. De nem érdekelt. Elkezdtem magam megtakarítani a vértől, majd pedig könnyedén alámerültem, hogy kicsit meleg víz vegyen körbe, de arra magam se számítottam, hogy amikor újra feljövök levegőért, addigra esetleg társaságom akadhat…
Frissiben kapott szét az a kattant őrző fószer, és be kell valljam, kissé meg is vagyok lőve, mert ennyire kevéssé baráti csihipuhiban még nem volt részem, mindig kellően tiszták a szabályok, de jelenleg ezt nem mondhattam el. Elvégre, indításnak nemes egyszerűséggel eltörte a térdem. Mondhatni, csodás sántikálni azóta is. Emellett mindenem véres, és közel sem vagyok épületes látvány, de eddig nem is futottam bele senkibe, szóval abszolút nem érdekel a dolog. Részemről megoldom magamnak a problémáimat, mint mindig, csak ne fussak bele még valakibe, aki kihasználná a gyengeségemet és még jobban szétkapna. Azt kifejezetten nem értékelném. Kajálnom is kellene, de előbb inkább a térdem tenném helyre valami relatíve csendes és nyugis helyen, már amennyire legalábbis szakértői szem híján képes vagyok rá. A magányos lét egyik rákfenéje ez, nincs falka, hogy összekaparjon közülük valamelyik gyógyító, nincs egy pár gondos kéz, amik odaadással ápolnának… S még csak az őrzőkhöz sem fordulhatok, hisz pont egyel csaptam össze. Nyilván eszükben nem lenne segíteni, még akkor sem, ha nem én akartam a balhét. Még menet közben szabadítottam meg magam véres pólómtól, elsőként nem árt lemosakodni, hogy megnézzem, melyik sebem szorul sürgősebb helyretételre, mielőtt bármibe is komolyabban belemélyednék. Meg is lelem hamar a tavat, ami mellett elkószáltam már több ízben is, és rögtön caplatok is a partja felé, a pólóm hamar landol is a parton, én meg valahol ott tartok, hogy kigomboltam a nadrágom, és húznám le, mikor is előbukkan egy… nos, kétségkívül ruhátlan hölgyemény a vízből. Nem tehetek róla, rögtön a magasba szalad a szemöldököm a látvány okán, és eszemben sincs levenni róla a tekintetemet, nem ettem meszet. Ellenben vigyorgásra már nem futja, ahhoz túlságosan fáj mindenem. - Hú, nem tudtam, hogy műsor is lesz. Állapítom meg azért, kinézetemhez mérten igencsak kedélyesen, mert bizony merő vér vagyok, ez alól csak a mellkasom képez kivételt, hisz azt eddig fedte a póló. Az egyébként egyáltalán nem izgat, hogy esetleg zavarban lehet, az meg kiváltképp nem, hogy ő is felmérheti a dolgokat hamarost tekintetével, ha úgy kívánja, mert én ugyan senki kedvéért nem fogok gatyában megmártózni, az tökéletesen biztos.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Már megszokhattam volna, hogy semmi se alakul úgy, ahogyan eltervezem, vagy legalábbis ritkán. Eléggé elhagyatottnak tűnt ez a része az erdőségnek, ahogyan azt se gondoltam volna, hogy a tavasz elő hajnalán akarna bárki más is megmártózni pont eme tóban. Szerintem a lakásokban felszerelt víz mégis csak jobb célt szolgál erre és még melegebb is van ott, de nem akartam megkockáztatni azt, hogy véresen lásson valaki, így emiatt másztam el én is ide, illetve mártóztam meg. Van két szép nagy folyó is a közelben, simán mehetne oda is egy farkas, főleg, ha abban a városban él. Nem is nagyon törődtem semmivel se, inkább csak percekre eltűntem a víz alatt, mintha csak azt szeretném tesztelni, hogy mennyi ideig bírom levegővétel nélkül. A szemeimet lehunytam és hagytam, hogy a hűvös víz körbeöleljen és az elmémet kitisztítsa a dermesztő hőmérséklet. Hamarosan sikerült is és sietve úsztam fel a felszínre és bukkantam elő, illetve indultam el kicsit kijjebb, így felfedve azt is, hogy ádámkosztümben vagyok, hiszen nem esett le egyből, hogy nézőközönségem támadt. Sietve pillantottam fel az ismeretlen hímre, de legalább nem volt falkaszaga, s ez jó jel volt. Ahogyan ő, úgy én se éppen zavartattam abban magam, hogy végig mérjem, majd végül sietve huppantam vissza a vízbe, hogy utána csak a fejem látszódjon ki. - Ezt én is mondhatnám, vagy inkább csak állni fogsz ott és nézni? – kérdeztem tőle egy féloldalas mosoly kíséretében, illetve játékosan. Sose voltam az a tipikusan szégyellős egyed. Egyszer élünk, azt pedig úgy kell élni, hogy halálunk órájában ne gondoljunk arra, hogy mennyi mindent elhalasztottunk. Végül kicsit beljebb úszok és már picit bánom azt, hogy a közelben nem rejtettem el ruhát, de majd legközelebb jobban ügyelek erre is. - Elvadult a buli? – kérdeztem meg kissé furán a dolgot, hiszen nem voltam vak, meg a szaglásom is eléggé a helyén volt, hogy érezzem az vér, s a járásából, vagy éppen a mozgásából ítélve volt még több sérülése is. Ha pedig időközben elkezdte volna ledobálni a maradék ruháit, akkor alsó ajkamba haraptam és csöppet se rejtve mértem végig őt. – Vigyázz, hideg a víz. – pillantottam rá játékosan, hiszen nem is én lennék, ha nem szívnám csak úgy hülyeségekkel az emberek vérét. Ha csak nem ijesztettem el, vagy nem fordított hátat nekem amiatt, amiket mondtam, akkor még talán fel is ajánlom neki, hogy ellátom a sérüléseit, hiszen a hátizsákomban van egy-két hasznos cucc, mivel a mi se forrunk be mindig azonnal, s túrázás közben bármi megeshet. Meg eleve tudtam, hogy részben mi fán terem az ilyen, hiszen voltam ápoló a háborúk idején.
- Ó, nem, állni és nézni nem szoktam. Akkor már jobb szeretek cselekedni. Igen, igen, célzás volt, még ha az ő kérdése nem is feltétlenül rejtett magában pikáns élt, én viszont közel sem vagyok az a típus, aki csak sejtelmesen körvonalazná a hasonló témákat. Ha már elém vetett a sors egy meztelenül fürdőző nőstényt, hát nem vagyok rest kiélvezni a helyzetet. Kár, hogy sánta vagyok, és nem sok esélyt látok arra, hogy bármire használható legyek, így komolyabban fűzögetni sem szándékozom a kisasszonyt. Elég sokáig vezekeltem egyébként szexuális téren, mikor elhagytam a családomat, míg végül egy kis szajhával beszívva élveztük egymás társaságát, nos, akkor szakadt át a gát úgymond, így ma már nem érdekel, hogy kivel, mikor, vagy épp hol, csak az örömszerzés a lényeg. - Részemről ne zavartasd magad, szívesen veszem a látványt. Közel sem hiszem, hogy erre ismét megvillantja majd bájait, de egyszerűen nem hagyhattam ki. Ámde nemhogy kifelé, befelé úszik, nos, valljuk be, ez a kevésbé szimpatikus verzió, de sebaj, az élet egyébként sem kínál tálcán semmit. - Bár buli lett volna, de csak egy kattant őrző fószer. Rándul meg szám szeglete, és ha már a gatyámhoz tértem, le is tolom, mit bánom én, hogy közben bámul, sőt, még meg is fordultam előtte kissé komikusan, mintegy az orra alá dörgölve, hogy látom ám, le sem bírja venni rólam a szemét. Még azt is megkockáztattam volna, hogy kedvére való a látványom, de egészséges önbizalommal rendelkeztem, tudtam jól, miként nézek ki, és milyen hatást váltok ki a nőkből. - Ne viccelj… Ccc… hideg víz, mit nekem? Ennyi év elteltével az időjárás viszontagságai már abszolút nem számítottak, köszöntem szépen. Ami azt illeti, fürödtem már jeges vízben is, és hetek óta folyóvízben tisztálkodom, az még hidegebb, ez legalább valamelyest képes felmelegedni a napsütéses órák alatt. Felé azonban nem indulok el, törött térddel marhaság lenne úszni, szóval inkább csak megállok, mikor már félig ellep a víz, és lemosom magamról a vért. Az arcomat sikálom a legalaposabban, esélyesen megint eltört az orrom is, de annak már rohadtul mindegy. Egy nagy adag vizet felmarok tenyereimben, és a fejem tetejére loccsantom, hogy aztán végigdörzsöljem kurta tincseimet és a tarkómat is. A tiszta víz hamar válik vörössé nekem köszönhetően, de rosszul én ugyan nem érzem magam tőle. Végül ismét megtalálja tekintetem a kis barnát, örülök, hogy megint olyanba akadtam, aki nem közéjük tartozik. - Ne aggódj, nem sokáig szennyezem a fürdővizet. Kacsintok rá szemtelenül, és ha kellőképpen vértelennek érzem magam, már bicegek is kifelé, számomra jelenleg nem mondhatni, hogy fürdéshez alkalmas lenne az állapotom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A válaszára széles mosoly kúszik az arcomra és egy kisebb kihívó pillantással illetem őt. Sokan mondják ezt, de mégis oly kevésszer igaz. Ezt már megtanultam ennyi idő alatt, ahogyan azt is, hogy sokszor csak nagy a szájuk a férfiaknak és semmi több. Bár ő rokkant is, már ha ezt lehet mondani egy farkasra, így csodát se várok tőle, hogy esetleg még több hasonló csöppet se burkolt megjegyzése legyen. Nem mintha zavarna, igazán szórakoztató, hogy nem egy szent farkassal akadtam össze, ahogyan az is, hogy nem falkatag. - Látom, nem szereted véka alá rejteni azt, ha valamiben örömödet leleled, vagy éppen ínyedre van. – jegyzem meg mosolyogva, s érezheti, hogy roppant mód nem vettem sértésnek azt, ahogyan néz és még szóvá is teszi. Annyira azért szent se vagyok. Főleg azok után, hogy milyen bárban kezdtem el dolgozni, igaz ott mégis csak több ruhadarab fedi a testemet, mint jelenleg, de hát mindig adódnak váratlan helyzetek. - Részvétem, van belőlük pár errefelé, de kattanttal még szerencsére nem találkoztam, csak rendes arcokkal. – jegyzem meg, de vélhetően nem érdekli őt. Ahogyan igazából eddig két őrzőhöz volt szerencsém, a harmadik a barátnőm Wendy, de őt meg régóta ismerem és velem együtt a másik városban él. Nonóval is jó lenne már találkozni, illetve még itt van Jackson és szerintem itt ki is fulladt az őrző haverok száma. S ahogyan ő, úgy én se rejtem egyáltalán véka alá, hogy megfigyelem, még akkor is, ha távolabb fürdőzöm tőle, s jól gondoltam a lába miatt nem fog beljebb jönni, vagyis még mindig nem tűnik olyannak, aki így akarna egy jót fürdőzni egy ilyen tóban. Máskor talán megtenné. - Jól van, én szóltam. – rántom meg a vállaimat, miközben őt figyelem, hiszen ahogyan mondani szoktál a hideg víz képes csodákra, vagy éppen kevésbé csodákat elérni, de roppant mód nem érdekel ilyen téren. Csendesen figyelem őt egy darabig, miközben a vére szép lassan a víz felszínén tovább folyik az én irányomba. - Nem szokásom ilyen dolgok miatt aggódni, se cirkuszt csinálni... Vélhetően előtted vagy előttem már más is megtette ugyanezt. – én is a véremet lemosni jöttem ide, csak én inkább állati vért és nem azért, mert valaki ellátta a bajomat. Ahogyan elkezd kifelé mászni a vízből követem őt, majd egy pillanatra elgondolkozom, de végül megszólalok. - Ha kölcsön adod a felsődet, akkor helyre rakom a lábadat egy közeli elhagyatott házban és ellátom a sérüléseidet, ha akarod. Persze csak akkor, ha "nem tartasz" egy barna farkaskától. – majd pedig lassan kimászok a vízből, vagyis csak odáig, hogy derékig érjen, majd kicsavarom a hajamból a vizet, arcomról letörlöm a vizet, majd pedig összefonom magam előtt a karomat, hiszen nem adok oly könnyedén még több ingyen műsort. A tartasz dolognál, amikor mondom érezheti, hogy én se gondolom komolyan. A vére meg vélhetően megszáradt már a pólóján, így nem leszek megint tiszta vér és amíg visszaérünk addig jó, vagy akár farkasként is mehetek, nekem aztán oly mindegy. Kíváncsian fürkészem őt, miközben a válaszára várok.
- Talán kellene? Épp elég ideig tettem életem során, hogy a hátralévő részében sem akarjam. Köze ugyan nincs hozzá, és nem is fogom felemlegetni, honnan indultam, de a véleményem nagyon sokáig csak hátrányomra volt, és büntetést kaptam érte, így hát mióta már a kölyökcipőt kinőttem, nem vagyok hajlandó visszafogni magam ilyen tekintetben. Örömöt kifejezni csak nem bűn, igaz? - Én kifogtam a buliból verjük szét egymást típust. Egyébként nem gáz, ő sem úszta meg, de nyilván nem szerettem volna balhét rendezni már rögtön, igaz, nem is én provokáltam. Ha orbitális pöcs, úgyis azt fogja kamuzni, hogy én ugrottam neki, de túlzottan nem kifejezetten érdekel a dolog, majd mosom kezeimet. Nem frusztrál, elvégre nem érzem magam bűnösnek, nem kekeckedtem senkivel sem. Nem különösebben veszem komolyan a hideg a víz figyelmeztetését, hisz nagyon jól tudom magamtól is, hogy mennyire hideg lehet, jelen helyzetben azért fontosabb számomra, hogy lássam a sérüléseimet, és leápolhassam őket, már amelyiket egyáltalán szükséges. A legtöbb úgyis elég hamar el fog múlni. A törésem meg majd helyrejön egyszer csak. - Ez igazán jó hír, legalább nem kell a nem tetszésed okán falra másznom. Egyébként meg igen, szerintem is elég esélyes, hogy tele volt már vérezve ez a kis tó több ízben is. Nem bírom a hisztis nőket, szóval értékelem, hogy nem az, bár az már akkor is kibukott volna, mikor kiszúrtam meztelenül, és nem voltam rest megnézni magamnak a látványt. Hülye lennék nem megtenni, mégiscsak férfiből vagyok. - Hirtelen szemérmes lettél? Mellesleg ott van, nyugodtan felveheted, megakadályozni nem foglak benne. Kölcsönadásról volt szó, nem arról, hogy adjam is oda. Addig, amíg felveszi, legalább a szemeimet legeltethetem rajta, ha már jelenleg nem sok lehetőségem van másra hajtani. Kész szerencse, hogy kellőképpen hozzászoktam már a meztelen testek látványához, így nem lelkesedem be pusztán ennyitől, az azért kissé kínos lenne így meztelenül. Mindenesetre igyekszem magamra rángatni a gatyámat, ami meglehetősen nehézkesen megy törött lábbal. - Elhagyatott ház? Még a végén kiderül, hogy valami szirén vagy, aki férfiakat csábít oda, hogy feláldozza őket. Simán. Ha vérfarkasok léteznek, miért ne? Mindenesetre annyira nem tartok tőle, sokkal fiatalabb nálam érzésre, de ha netán tényleg csapdába akarna csalni, egészen kíváncsi lennék, mivel tenné.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Miattam aztán nem. Sose szerettem az álszenteket, jobb kimondani azt, amit az ember kigondol, vagy éppen kibámulnia magát. – rántom meg a vállaimat könnyedén, hiszen pont én nem papolhatnék arról, hogy miként is fogjuk magunkat, hiszen én se teszem. Hamarabb mondom ki sokszor a dolgokat, vagy éppen bámulom meg a másikat, mint végig gondolnám. Talán felelőtlenség néha, de ez van. Vannak olyan egyedek, akik nem rejtik véka alá a véleményüket. - Ohh, szóval új vagy erre felé? – kérdeztem meg tőle kissé csodálkozva, hiszen elég nagy ahhoz a város, hogy ne ismerjek mindenkit és nem is akarok, hiszen nem ez a hely az én otthonom, hanem a másik. Bár lassan kezdem úgy érezni, hogy én tökéletes példa kezdek lenni a kétlakiságra. Viszont az tetszik, hogy legalább nem hagyta magát. Sokan inkább hagynánk, hogy őket püföljék, hogy nehogy baj legyen belőle. Én nőként is fittyet hánytam erre, még ha nem is illik, de egy bestia lakozik bennem és ne is emeljen egyetlen egy férfi se kezet egyetlen egy nőre se, mert azt rühellem, kivéve akkor, ha korrekt verekedés volt megbeszélve. Az más esett… - Ennyire könnyű lenne falra küldeni téged? Elég egy hisztisebb nőstény? – ezt elég nehéz lenne elhinnem, hiszen érezhetően nem mai kakas ő se, vagy fenevad. A lényeg, hogy biztosan minimum kétszer annyi, de szerintem háromszor annyi, mint én. - Csak nem zavar, hogy nem láthatsz mindent? – majd pedig könnyedén kisétáltam a vízből, majd sietve kaptam fel a felsőjét, ami viszonylag tényleg egész nagy volt rám, hiszen kb. combközépig ért nekem. Végül pedig tettem egy-két lépést az erdőben, miközben hagytam, hogy a szellő körbe öleljen. Persze a hajamról könnyedén cseppentek alá a vízcseppek, hogy szép lassan elkezdjék a felsőjét ott elázatni, ahol éppen éri. Szavai hallatára pedig könnyedén nevettem el magamat. - Annyira rossz lenne egy szírén csapdájába besétálni? S attól függ, hogy milyen áldozati oltárra csalogatnálak, nemde? – kérdeztem tőle csöppet se ártatlanul és egy aprót az alsóajkamba haraptam, majd végül intettem, hogy induljunk el. Nem mintha a sötétség annyira zavarna minket, de jobb lenne még világosban jobban felderíteni a házat, mielőtt esetleg tényleg valami csapda lappangana ott. - Fura, hogy kóbor létedre inkább az erdőben élsz, mármint ha a városban laknál, akkor biztosan nem idejöttél volna lubickolni és ott még jobban szemmel is tarthatnának. – a segítségemet a meneteléshez nem ajánlottam fel, hiszen biztosan van benne ennyi büszkeség, hogy inkább sántikál, de nem rohantam.
- Meglep, hogy egy nő nem sértődik vérig az ilyesmin. Ahogy elnézem, neked még kedvedre is van a dolog. – A legtöbb nő egyébként élvezi, ha a férfiak meresztgetik rájuk a szemüket, hisz attól szebbnek, érdekesebbnek gondolhatják magukat. Sokan persze közönségesek és túlzottan merészek, bennük nincs semmi néznivaló véleményem szerint. Azt nem tudom, hogy a kisasszony melyik kategóriát erősíti. - Friss és ropogós. – Miért is kéne titkolnom, engem nem zavar, ha más is tudja, nemrég járom ezt a földet, akkor csak úgy éreznék, hogy vaj van a füleim mögött, pedig nincsen. Egyelőre legalábbis, s bízom benne, hogy így is marad jó ideig. A tökéletes bosszú úgyis évek, évtizedek kérdése, türelmesnek kell lennem. - Persze, meglep? Szerintem a férfiak nagy része gyűlöli a hisztit. – Az más kérdés, hogy nem fizikailag, mert ahhoz nyilván ennyi nem elég. Viszont mindig is nagyon igyekeztem elkerülni az ilyen helyzeteket, hagyjanak csak szépen békén engem az ilyen némberek. Annál is inkább, mert nem ismerkedem komolyabban, csupán felszínesen, néhány kellemes óra kedvéért, viszont hogyha valakin már akkor kiütközik ilyen téren az agybaj, ott nagyon nagy gáz van. - Nem. Ha látnom kell mindent, úgyis látni fogok mindent. – Felelem egyszerűen, az, hogy ez a pillanat, ha ugyan eljön, mikor lesz, az már egész más kérdés, de ilyen téren sosem sürgettem semmit, és nem is olyan fontosak a nők már az életemben, hogy ilyesmin túráztassam magam. Amíg bűvészkedik a pólóval, rajtam is megtalálja a helyét a nadrágom, nem különösebben foglalkoztat, hogy nedves lesz, úgyis magán viseli a nyomait annak, hogy gyakorlatilag az erdőben élek jelenleg. - Eléggé, lévén a szirének lehúzzák a víz alá az áldozataikat, és azok megfulladnak. Ha engem kérdezel, biztos, hogy nem kellemes. Nos, nem tudom, milyen isteneknek hódolsz, de el tudok képzelni a maga nemében kellemesnek mondható áldozási formát is. – Nem kell félteni a kisasszonyt, annyi szent. Egyértelműnek tűnik, mire utalt, és részemről nem szívesen rontanám el a mókáját, ha az ujja köré akar csavarni, tegye csak, én mindenképpen jól fogok szórakozni még bicegve is. - Nos, ennek fényében miért is fura? Nem mindenki szereti, ha szemmel tartják. Egyébként, gondoltam jó arc leszek, és nem török be a területükre a szükségesnél többször, míg meg nem egyezek velük. – Rántottam meg a vállam, határozottan nem szándékoztam az arcukba tolni magam, ráértem, bizonyára majd keresnek, csak ki kell várnom. - Na és te? Szirénke? Régi magányos motoros vagy erre? – Érdeklődöm, ha már egy keveset én is elárultam magamról, ez igazán nem sok.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Vagy talán csak túl hamar vonsz le következtetést, vagy remek színésznő vagyok. – jegyzem meg csöppet se komolyan, de bolond lennék igazat adni neki. Már abból kifolyólag is, hogy nem szoktam magamat mutogatni csak úgy. A munkám meg most teljesen mellékes, hiszen ott van ruha rajtam, még ha nem is sok. Így inkább mondjuk azt, hogy remekül kezelem a helyzetet, meg azért hízelgő, ha csak úgy megakadt valakinek a pillantása rajtam, akkor annyira az évek se árthattam meg. - S mi szél fújt erre felé, persze csak ha nem titok? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen nem biztos, hogy választ is fogok kapni, de ki tudja. Ha annyira friss és ropogós, de máris sikerült így elintézetnie magát. Pedig biztosan ő is ereje teljében van. - Tény, ahogyan a nők egy része se rajong érte… - jegyzem meg egy kisebb vállrándítás keretében, hiszen én se voltam az az állandóan nyavalygós vagy síros egyet. Inkább most csak túlzottan rám járt a baj, s végül hosszú évtizedek után én is szabadjára engedtem a könnyeimet, meg szívtelen némber se vagyok. Viszont az életem legnagyobb részében olyan voltam, aki inkább élvezni akarja az életet, mintsem sírni vagy éppen drámázni. Megesik, hiszen elkerülni se lehet, de az meg nem tartozik rá. - Milyen bölcs valaki. – s kicsit feljebb szökött a szemöldököm is, de a mosoly továbbra is ott bujkált az arcomon. Eléggé türelmes egyet lehet, másrészt meg én se vagyok olyan, aki rá akarná vetni valakire. A sors már amúgy is elég sok mindent megírt már. S mindenki okkal találkozik. Az okot viszont most még nem értem, lehet, hogy csak egy jó társaság lesz, esetleg szórakozás vagy talán idővel akár még barát… Bár ahhoz jó sok időnek el kell telnie. Mindegy is, mert nem akarok ezen agyalni most. - Ha ennyire jól informált vagy, akkor már értem, hogy miért nem merészkedtél a közelemben a vízben. – kacsintok rá játékosan, majd egy aprót alsóajkamba harapok, de hiába, hiszen hamarosan újra megszólalok. – Már csak az a kérdés, hogy kinek kellemesebb neked, vagy talán inkább nekem lenne az? – tettem fel a költői kérdést csöppet se szemérmesen. Nem vártam rá választ, hiszen mind a ketten sejthettük azt, hogy miről is van szó, de igazából majd az élet eldönti, hogy merre is tovább. - Az erdő nagy része is az ő területük, s ott vélhetően rosszabb, ha pont egy olyan falkatagba botlasz bele, mint esetleg beteszed a lábad a városba és máris értesülnek rólad. Ezek szerint akkor hosszabb időre tervezel, s utána is itt fogsz élni? – utaltam az itt alatt az erdőre, hiszen nem lenne meglepő, ha egy farkas a természetet közelebbinek érezné magához, mint esetleg a nagyvárost. - Szírénke? – kérdeztem vissza nevetve, amikor meghallottam az „új becenevemet”. – Attól függ, hogy mi számít hosszú időnek. Lassan egy éve vagyok itt, de igazából én inkább csak amolyan átutazó vagyok ebben a városban, nem itt élek. Anchorage-ben, csak vannak itt ismerősem és emiatt átszoktam ugrani, vagy éppen a két város közötti erdőségben szoktam barangolni. – felelek könnyedén, majd amikor elérünk a birtokhoz, akkor kicsit nekifeszülve, de végül belököm a hátsó ajtót, ami újra készségesen beragadt. – Ez lenne az. – mondtam ki a nyilvánvalót, majd beljebb sétáltam.
Meghagyom ebben a tudatban. Annyira remek nem lehet éveinek csekély számát tekintve, hogy engem átvágjon a palánkon. Darionak is csak azért sikerülhetett, mert nem vagyok sokkal idősebb tőle, s mert akkor még bíztam. Most már képtelen vagyok rá, és nem is engedek ez irányú elképzeléseimből. Mondhatnánk, hogy azért, mert egy valaki átvert, nem kell azt feltételezni, hogy más is át fog, de én inkább nem hagyom kiskapukat magamat illetően. Épp ezért a remek színésznőket sem kedvelem, lévén hazudnak, bármily szépen csomagoljuk is azt be. - Peched van, drága, titok. – Ha nem lenne az, akkor sem osztanám meg egy magányossal. Dottyt sem avattam be jövetelem valódi okába, miért is tenném meg a kis barnával? Nem hülyültem meg. - Bizonyára úgy van. – Részemről az általános tapasztalat nem ez, sok nő fegyvertárában benne van a szirénaszerű, agyzsibbasztó hiszti, mert azt hiszik, elérhetnek vele bármit. Nos, férfija válogatja, nálam biztos nem, maximum azt, hogy nem látnak többé az életben, bár ez minden nőre igaz, akihez Calla óta a legkevesebb közöm is volt. - Ugyan, csak az évek meg a rutin… – Nem vagyok olyan elbizakodott, hogy bölcsnek tituláljam magam, lévén nem is vagyok az. Mindez engem azonban közel sem zavar, mások titulusa és jelzője legyen. Ha bölcs lennék, rég felismertem volna Dario terveit. - Talán pont azért, mert jól informált vagyok. – Miért is mennék egy szirén közelébe, ha tudom, hogy szirén? - Én az egyenlőség elvét vallom, ha már lehet választani. – Nem tartom magam önzőnek semmilyen értelemben, bár az önzetlenség szobrát sem rólam alkották. Szeretem visszakapni amit adok, vagy viszonozni, amit kapok, egyszerű, és nagyszerű, nemde? - Mazsola… ne viccelj, szerintem nem érződik kellőképpen, hol van körbehugyozva a területük? Nagyon is tudom, hogy hol van a határ, és nem lépem át, csak ha nagyon muszáj. Azt meg majd meglátjuk, mi lesz később. - Csóválom meg a fejem, igazán aranyos, hogy fel akarja hívni rá a figyelmemet, de szükségtelen. Az is biztos, hogy nem pisilném össze magam fene nagy riadalmamba, ha az orrom alá kerülne egy falkatag. - Nem tudom, meddig maradok, előre nem terveztem el, egyelőre igen, a többi nem kizárólag rajtam múlik. – Magányos, és jó eséllyel már átesett a lecsekkolási procedúrán, tehát tudja, hogyha azt mondják, nem, akkor rohadtul nem éri meg maradni. - Át szoktál ugrani? És ezt elviselik? Fura, ennél azért merevebbek szoktak lenni a legtöbb helyen, legalábbis úgy hallottam, hogy Anchorage sem tűri olyan jól a két kapura játszókat. – Hiába nincs valaki mindkét féllel jóban, ha itt és ott is megfordul, az bőven adhat okot a gyanakvásra. - Lakályos. – Lépek be utána, menjen csak előre, ha akar. Roppant romantikus ez a lepusztult viskó, még jó, hogy nem lehetünk betegek, különben tutira vérmérgezést kapnék, ha itt lát el. - Van valami kevésbé barátságtalan helyiség itt, vagy csak hobbid romhalmazokban időzni?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A válaszára csak bólintok és megértem én azt, hogy valami titok. Nem fogom faggatni őt. Annyira nem ismerem, meg nekem is megvannak a magam titkai. Szóval tökéletes megértem azt, ha vannak olyan dolgok, amikről nem akarnak beszélni az emberek, vagy éppen a farkasok. Nem kenyerem annyira az erőszakoskodás se, ahogyan a faggatás se. Szeretek beszélgetni, hülyülni és fura dolgokat tenni, csinálni, mondhatni eléggé bolondos teremtés vagyok, ahogyan a nyelvem is néha csípős, de ez van. Akinek nem tetszik az mindig is tudta, hogy merre leli a kilincset, vagy a távozáshoz vezető utat. Már Wendy-t is fel kellene keresnem, hiszen annyira régen nem láttuk már a másikat. Ideje lenne vele is találkoznom. - Így is lehet mondani. – utalok arra, hogy az éveknek és a rutinnak köszönheti a kicsit talán bölcsebb gondolkodásmódot. Bár szerintem ez még mindig nem jár együtt a korral. Vannak bolondos vagy éppen őrült farkasok is. Matt is idősebb volt nálam, nem annyira, mint ő, de ennek ellenére őrült volt, s talán részben miattam… Valaha képes leszek megbocsájtani magamnak azt, ami történt? Lesz olyan pillanat, amikor nem magamat fogom hibáztatni az egykori szerelmem és Teremtőm halála miatt? Nem, azt hiszem ennek a terhét örökké cipelni fogom. - Akkor ebben egyetértünk, vagyis hasonlóan vélekedünk. – én is mindig az egyenlőség elvét vallottam. Ha mindenkinek jó, akkor mindenki boldog ideig óráig, vagyis valami ilyesmi. Mindegy is. – Mazsola? Miért is lennék az? – kérdeztem vissza mosolyogva, hiszen ennyire pindurka már én se vagyok, vagy talán mégis? – Jól van, én csak mondtam, hiszen vannak olyanok, akik véletlen nem veszik észre és ezért keverednek bajba. – rántom meg a vállaimat, hogy nekem aztán mindegy. Nem állt szándékomban semmi rosszat se mondani, hiszen nem tudhattam, hogy mióta is van itt. A kérdése tökre érthető, hiszen itt se rajonganak azért, ha valaki nem munka miatt utazik a két város között, én inkább barátok miatt jöttem ide, amiről vélhetően ők is tudtak, illetve sejthették azt, hogy ezen kívül én roppant mód nem keresek bajt, de nem is jöttem olyan gyakran, hogy aggodalomra adjak okot. - Mondjuk, ha többször vagyok itt, akkor én is fizetek, ahogyan a legtöbb kóbor. Illetve olyan gyakran én se teszem be a lábamat ide, meg ha lehet, akkor városhatáron kívül oldom meg az ismerőseimmel a találkozott. Akkor talán senkinek se fő annyira a feje. Meg én innét indultam, tudnak rólam. – adok magyarázatot a dologra. Ha baj lenne ez az egész néha betoppanok Fairbanksba, akkor szerintem a tudtomra adnák. Lehet velem beszélni, szerintem erre Emma is rájött, amikor tájékoztatott a csatlakozás lehetőségéről is, vagy a maradással kapcsolatosan. - Annyira nem is romos, nem tudtam, hogy manapság vannak finnyás farkasok is. Főleg azt nem sejtettem, hogy esetleg pont te az lennél...– jegyzem meg könnyedén, majd elindulok a kandalló felé, ahova bekészítettem már fát, majd a táskámból előhalászok gyufát, papírt és pár perc múlva meg is gyulladt, így fényáradat tölti be a nappalit. – Látod, annyira nem is vészes. – pillantottam körbe, hiszen a festmények kissé megvoltak kopva, kissé volt por, de nem nevezném romhalmaznak. – Egykoron igazán szép ház lehetett, s biztosan gyönyörű lenne, ha valaki egyszer erre hozná. – s közben elkezdtem magamra ölteni a saját ruháimat, hiszen az még mindig kényelmesebb, meg itt bent annyira meleg se volt még. Végül pedig felé nyújtottam a pólóját is, hiszen már felvettem a sajátomat. – Hol fáj? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen emiatt voltunk itt, hogy segítsek rajta, ellássam a sérüléseit.
- Ne vedd magadra, hozzám képest nagyon sokan azok. Száz alatt vagy, nem? A legtöbb helyen száz év alatt még el sem kezdődött az igazi élet. Milyen szép is pedig előre törni a bizonyos ranglétrán, vagy épp képességünk újabb határait feszegetni… – A falkalét közel sem vonz mindenkit, már engem sem, volt belőle elég, akkor az kellett, azt szerettem, most másként van, noha könnyen lehet, hogy idővel változik majd a véleményem erről, de most ez a tényállás. - Engem ilyen téren nem kell félteni, biztosíthatlak, lévén pontosan tudom, hol vagyok, és mik a határok, engem ilyen téren nem fog meglepetés érni, de köszi, hogy aggódsz. – Húzódik félmosolyra a szám sarka, különösen elszoktam attól, hogy valakinek az irányomban ilyen gondolatai támadjanak, de bevallom, egészen kellemes. Bár Calla igyekezne óvni, istenem, milyen jó volna… Csak egy pillantásért is ölni tudnék, ehelyett annyit hagytam meg a húgomnak, hogy ha bajuk esik, szóljon, más nem érdekel. Hogyne érdekelne, de nem tehetek semmit, már rég nem, elvesztettem a jogot arra, hogy a férje, és gyermekeink apja legyek, még akkor is, ha nem önszántamból tettem ezt. - Áhh, alkalmi vendég. Mint egy szálloda, komolyan. Ha engem kérdezel, én alfaként sokkal szigorúbban fognám a magányos farkasok kérdéskörét. Még jó, hogy sosem állt szándékomban annak lenni. – A jövőben sem terveztem ilyen irányú vágyak dédelgetését, főleg úgy, hogy még falkába sem akarnék kerülni. - Látom, szereted feszegetni a határokat. Az oké, hogy a sebláz nem vihet el, de szívesebben hevernék szép tiszta padlón, ha már sebet látunk el. Igaz, eddig a földön tettem, annál rosszabb nem lehet. – Igaz, a földben nincs semmi rossz, főleg ilyen mélyen az erdőben, ezt a részt talán még nem szennyezte be a modern élet… - Ennek semmi köze a finnyássághoz, de egyébként, jah, válogatós vagyok. Minden téren. – Engedtem meg magamnak egy mosolyt, noha az pont nem tartozik ezek közé, hogy esetleg hónapokig kell az erdőben laknom, és nem mosógép tisztítja a gönceimet, én meg nem áztatom magam órákig forró vízben. - Jah, totál romantikus, még a végén azt kell feltételeznem, hogy el akarsz csábítani. Lehet, tényleg szirén vagy. – Nem tagadom meg magamtól a nőket egy ideje, ugyanakkor jelenleg aligha lenne értelme erőltetnem bármit is, nem szeretek kellemetlen szájízt hagyni magam után, és meglehet, törött térddel nem szuperálnék túl jól. - Biztos. Nekem mondjuk nem kéne ekkora hely. Egy embernek minek, elveszik csak benne. – Különösképp azért sem, mert amikor eljöttem otthonról, a kényelmes családi kuckót is magam mögött hagytam, soha többet. Elég nekem egy kis kunyhó az erdőben, vagy valami apró garzon, egyedül tökéletesen megtenné az is. Férfiból vagyok, végigasszisztálom hát az öltözködését a tekintetemmel, kiváltképp, ha nem fordul el. A saját pólómat egyelőre nem veszem vissza, ha már ellát, hát vizslassa meg rendesen, mivel kell foglalkozni. Igaz, többnyire csak zúzódásaim vannak szerencsére, szóval nem aggódom kifejezetten, hogy sok problémás terület lenne. - Elsősorban a térdem gázos, eltört, azt kéne helyretenni, a többit megoldja a regenerációm. – Az más kérdés, hogy nem ártana nyugton is maradnom, míg el nem indul a gyógyulás, de az már nehezebb dió. Összeszedem magam, és mielőtt letelepednék a földre, lehúzom magamról a nadrágomat, anélkül nehézkes lenne a törést szemrevételezni…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- De alatta vagyok, s nem azok közé tartozok, akik most akarnák bontogatni a szárnyukat. – jegyzem meg komolyan, hiszen szinte még a kölyökéveim végére se jutottam, amikor már egyedül voltam. Sok olyat tettem akkoriban, amiért simán a fejemet vehették volna, de szerencsére valaki rám talált és segített lehiggadni, hogy utána tovább barangolhassak a világban. – Ezek szerint éltél már falkában? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen bennem nincs törtető szándék, meg sose voltam falkás, de ha ő így beszél róla, akkor vélhetően ő volt részese már olyan családnak. Szavaira én csak bólintok, hiszen valamennyire szerintem a kóborok is képesek összetartani, meg nem tud olyan bajkeverő típusnak. Meg egész jó arcnak nézett ki. Olyannak, akinek van humora, de még se teljesen idióta. Így szerintem érthető volt az, amit mondtam, de inkább már csak hallgattam, mert erre felesleges lett volna bármit is mondani. Semmi közünk igazából egymáshoz, így az ő dolga, hogy mit is csinál. - Akkor azt hiszem igazán szerencsés vagyok amiatt, hogy nem te vagy az Alfa ezen a vidéken. Bár akkor a te itt léted is eléggé kényes lenne, hiszen az erdőben versz sátra, s nem pedig a városban, ahol szemmel tudnának tartani. – szólalok meg egy kisebb habozás után, mert lehet, hogy én csak hébe-hóba jövök ide, szerintem még havi egy sincs az ilyen alkalom, de ennek ellenére igyekszem úgy mozogni, hogy ne kavarjak sok vizet. Viszont ő még kicsit ki is esik a látóterén, s ha ő ennyire szigorú lenne, akkor a jelenlegi helyzetére nézve se lenne kedvező a dolog… - Nos, ha a városban laknál, akkor ez a kérésed is teljesülhetne, meg egyszer élünk. Ami nem öl meg az erősebbé tesz. – rántom meg kicsit a vállaimat is, hiszen engem annyira nem zavar az, hogy ez nem egy luxus hotel. Voltam már rosszabb helyen, meg itt van azért egy-két bútor. Egy kis takarítás meg csodákra lenne képes ezzel a hellyel. – Akkor balszerencsédre most félre kell tenned, meg még mindig jobb, mintha a szabad ég alatt csinálnánk, nem? – pillantottam rá egy hamiskás mosoly keretében, hiszen kissé talán félreérthető, ahogyan fogalmaztam, de én most csak a seb ellátására gondoltam kivételesen. - Ha sokáig mondogatott még azt, hogy szirén vagyok, talán tényleg a vesztedet fogom okozni. – mosolyodom el könnyedén, miközben a hangom játékosan csendül. Eleve nem tűnik olyannak, aki egy kis kalandban túlzottan el tudná veszíteni a fejét, így kötve hiszem, hogy olyan nagy bajt tudnék neki okozni. Természetesen, azért háttal állok neki, amikor öltözök. Oké, nem vagyok ilyen téren se szívbajos teremtés, de most inkább koncentráljunk arra, ami elsődleges feladat, vagyis a sebeire. Kíváncsian hallgatom őt, majd bólintok, amikor azt mondja, hogy csak a térde gázos. Leülök mellé, s óvatosan kezdem el kitapogatni, hogy pontosan merre is mozdult el a csont, régóta nem raktam már helyre senkit se, de az ilyet csak nem felejti el az ember. – S van ismerősöd ezen a vidéken? – kérdeztem tőle kíváncsian, s ha mesélni kezdett, akkor közben kissé aljasasn minden szó nélkül helyre tettem a térdét. – Azt hiszem ezzel majdnem meg is volnánk. – pillantok rá egy kisebb mosoly keretében, majd pedig elmegyek keresni két megfelelő fadarabot, ha kell, akkor kicsit török is rajtuk, hogy ha engedi, akkor a lábához erősítsem, hogy legalább ne mozdulhasson el ismét. – Inni kérsz? – biztosan találok ebben a poros fészekben valami alkoholt, azok meg általában sose romlanak meg.
- Szóval már kibontogattad volna? Merész kijelentés. – Nem tehetek róla, muszáj rajta vigyorognom. Megélhetett már pár dolgot, tiszta sor, de jó eséllyel nem ugyanazt értjük az elhangzottak alatt. Nincs nekem vele semmi bajom, egész édes, szemtelen kis teremtés, de a tény attól még tény. Egy farkas valahol háromszáz éves kora körül éri el a maga teljességét, addig építi önmagát. Egyetértenünk ettől még nyilván nem kell. - Éltem. Igazság szerint pont az itteni, régi őslakos falkában. – Nem titok, elmondtam már itt is, el fogom többször is, ha kell, nem szégyellnivaló, úgy hiszem, de rég volt már, néha úgy érzem, igaz sem volt, nem egyszerű ez nekem, ugyanakkor nem tehetek róla, hogy ide vezettek a nyomok. - Nyilván, ha Alfa lennék, nem lehetetleníteném el senki helyzetét azzal, hogy itt verek tanyát. – Ilyen azonban nem lesz, nem törtem sosem ilyen babérokra, túl sok erőfeszítésbe kerülne, nekem meg nincs idegrendszerem az ilyesmihez. Addig semmiképp, míg nem tudom tiszta lappal újrakezdeni az életemet, az pedig nem olyan egyszerű sajnálatos módon. - Szeretem, hogy errefelé mindenki szereti megmondani másoknak, hogy mit csináljon, meg hogy lenne jobb neki, ahelyett, hogy a saját dolgukkal foglalkoznának. Egyébként, nem mondod? Vagy ennyire szereted mások vérét szívni? – Vonom fel a szemöldököm. Meglehet, azért már pusztán az éveim számából kiindulva is, épp elég szaron mentem már keresztül, ami erősebbé tett. Nem mintha komolyan érdekelne a higiénia errefelé, elvégre, a szabad ég alatt alszom, de ahányan átutazóba aludhattak már erre, épp annyira áporodott a levegő, mindegy, nem számít, nincs kedvem marhaságokon vitatkozni. Nem tudhatja, honnan is tudná, hogy hosszú évekig istállóban aludtam, és azóta nemes egyszerűséggel nem vagyok hajlandó mások okán igénytelenségbe fulladni, maximum akkor, ha így akarom. - A szabad ég alatt rendkívül sok dolgot csodás csinálni. – Értse, ahogy akarja, az már bebizonyosodott, hogy ilyen téren nem kell félteni, meg aztán, az ő mosolyában is van valami pikáns, szóval nem hiszem, hogy felháborodhatna a szavaimon, rendkívül önellentmondásos lenne. - Ahhoz azért még nőnöd kell egy kicsit, hogy a vesztemet okozd. – Kacsintok rá, értem én erre azt is, hogy érzelmileg érinthetetlen vagyok, úgy senki nem tudná már elérni nálam az ilyesmit, fizikailag meg egyértelműen nincs olyan szinten, hogy elbírjon velem. - Ejj, időközben szégyenlős lettél? Ne aggódj, úgysem tudlak letámadni, és mutogatós bácsi játszani. – Hogy egészségesen megtenném-e? Mi a halálért ne tenném? Ha vevő rá a másik fél, én ugyan semmi jónak elrontója nem lennék, érzelmileg elhatárolódom, ellenben fizikailag ez már közel sem mondható el. - Van, de ne hidd, hogy el kell terelned a figyelmem ahhoz, hogy a helyére tedd a térdem. Csak csináld. – Átlátok a szitán, nem egyszer lett már ez-az helyretéve bennem, magamnak is csináltam, ha tudtam, vállat, kart leginkább, a térdem nem tudom, innen nem esik jól kézre, jó eséllyel csak rontanék a helyzeten. Nem ordítok fel, csak némán feszülök meg, ahogy végül a helyére rakja, bólintok egy aprót a szavaira, beszélni egyelőre nem merek. Épp ilyen mimikát kap az italkínálatára is, miután rögzítette a lábamat. Nagyjából két nap alatt helyre fog jönni, bár eszemben sincs addig itt ülni. - Kösz amúgy. Hogy is hívnak? – Azt hiszem, még nem mondta, bár lehet, a fájdalomtól megrészegülten egyszerűen elfelejtettem.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Nem teljesen, de talán jobban, mint egy olyan, aki állandóan falkában él. – pillantottam rá komolyan. Érezhette, hogy nem nézem le a falkásokat se, de azért, aki „odaszületik”, az nem járhatja csak úgy be a világot véleményem szerint, de lehet tévedek. Nem ismerem annyira a falka koncepcióit, de talán sose fogom. Magam sem tudom, hiszen jó pár hónapja már majdnem megismertem, mert jött egy olyan kósza ötlet, így igazából már erre se fogom azt mondani, hogy totálisan kizárva az, hogy esetleg egyszer megtapasztaljam azt az életet is. - Akkor vélhetően sok ismerősöd lehet erre. – állapítottam meg a nyilvánvalót, igazából erre semmilyen reakciót nem is vártam. Inkább csak hangosan gondolkoztam, hiszen néha az is kell. Szavaira kicsit feljebb szalad a szemöldököm, s úgy figyelem őt, mint aki nem is tudja hirtelen, hogy mit gondoljon. Esetleg várja azt, hogy tovább szakad a cérna és megpróbálna neki is jönne, mert elpattan valami a fejében – erre felé ez nem lenne ritkaság-, vagy inkább csak hallgatni kellene. Bár utóbbi sose ment túl jól, hiszen amit gondolok azt általában ki is mondom, még akkor is, ha nem illik, vagy csak inkább ront a helyzeten. Pár pillanat erejéig habozok, mint aki még várja azt, hogy újra kitörjön belőle valami, majd végül inkább eleinte csak sóhajtok egyet. – Szerintem nem mondtam meg, hogy mit csinálj, de inkább hagyjuk. – hagytam ennyiben a témát. Nem néztem ki belőle, hogy mindig palotákban élt volna, de attól még kicsit eléggé fura volt az a tény, hogy mennyire nem nyerte el a tetszését ez a hely. Pedig gyönyörű lehetne, ha kicsit valaki foglalkozna vele. Olyan szép, mint egykoron volt. Nem változtatnék igazából semmin. Sokkal inkább csak a régi pompáját állítanám helyre. Szeretem a régi házakat. Másrészt meg amúgy se kértem arra, hogy maradjon több napot itt, én se fogok, hiszen ennyire még én se adtam alá, de egy éjszakára megteszi, mivel az se volt biztos, hogy egyáltalán itt leszek még este. - Ezzel egyetértek. - s a mosolyom tökéletesen elárulhatta, hogy nem csak úgy a levegőbe beszélek. Az élet egy nagy kaland mindenfajta értelemben, s elég sok mindent lehet a szabad ég alatt is tenni. Még akár azt is, aminek a témájára sokan zavarba jönnek. - Ahogy mondani szokták kicsi a bors, de erős. – kacsintottam rá, de láthatta rajtam, hogy semennyire se akarnám a vesztét okozni semmilyen értelemben. ennyi évtized után jobbnak láttam már azt, hogy nem kötődni egyetlen egy férfihoz se, hiszen eddigiek alapján a legtöbbnek sose lett vége. Másrészt meg, amíg nem akar nekem ártani valaki, akkor én se fogok neki. Ennyire egyszerű ez a képlet. - Tudod, ahogyan a közhely tartja, manapság már semmi sincsen ingyen. – szólaltam meg totálisan komolytalanul, miközben megigazítottam magamon a felsőmet, hogy ne álljon annyira csálésan. Nem lettem szégyenlősebb, de azért csak úgy ingyen műsort se adnék senkinek se potyára. – Úgy néztem ki, mint aki aggódik? – vontam fel mosolygás közepette a szemöldökömet és őt figyeltem. Ilyen téren miért is kellene félni? Szórakozás amúgy is mindenkinek kell, csak nem mindig jön össze minden fajta értelemben. Megforgatom a szemeimet, majd a következő pillanatban hallani is lehet azt, ahogyan a helyére kerül a lába. Hamarosan pedig rögzítem is neki, de vélhetően elég hamar meg fog gyógyulni, mivel eléggé idősnek érzem őt. Ja, az új vérvonal előnyei… de hiányzik a régi is, sok bajt túléltem a régivel… Hamarosan pedig fel is pattanok és elindulok körbe nézni a lakásban. Egymás után nyílnak és csukódnak a szekrényajtók, amikor is végre lelek két üveget is. Sietve porolom le a címkéket, majd beleszagolok, de érezhetően nincs bajuk. - Van Vodka és Whisky. – megyek vissza jókedvűen, majd helyet foglalok mellette. - Mazsola, nem rémlik? Vagy éppen Szírén… - pillantok rá játékosan, hiszen még ő aggatta rám ezeket a neveket. – Egyébként Primrose vagyok, te? – nyitom ki a vodkás üveget végül és meghúzom azt. Szentpéterváron eltöltött időszakban egészen megszerettem ezt az italt.
- Azért az sem jelent éppenséggel bezártságot. – Tény, hogy világot látni úgy nem lehet, de én simán kiváltam, amikor mehetnékem támadt. Egyelőre azóta sem támadt bennem nosztalgia a falkalétet illetően, nem mellesleg eléggé elcseszett egy alak lettem, és semmilyen falkát nem terhelnék inkább magammal. Jobb így. - Sok éppen nincsen, szerintem a legnagyobb része azoknak, akiket ismertem, már rég nincs itt. Talán az öregek közt akad, aki emlékezhet, bár, ki tudja, nem járok naphosszat a területükön, hogy kiderítsem. – Nem is érdekel, nem miattuk vagyok itt. Egykor az életem részei voltak, mostanra azonban már nem azok. Amennyiben esetleg a jövőben a csatlakozásra adnám a fejem, majd eljuthatok arra a pontra, hogy felkeresem a régi arcokat, de egyelőre nem ez motivál. A legcsekélyebb mértékben sem. - Valóban így szokták mondani. – Rá is hagyom, mert nem akarok tapló lenni, és közölni vele, az esetek nagy részében vélhetőleg hiába hiszi magát erősnek, egyszerűen túl fiatal, és a legtöbben feltörölnék vele a padlót, ha úgy akarnák. Köztük én is, de nem vagyok éppenséggel erőszakos fajta. Lobbanékony igen, de mi az istenért akarnék bántani egyet a feltörekvő generáció tagjai közül? - Uhh, remélem tudod, hogyha nem lennék jóérzésű férfiember, mire gondolnék? – Semmi sincs ingyen. Hát hogyne. Az tuti, hogy nőnek még sosem fizettem, maximum otthon a csekkekre Calának, de az adja magát egy háztartásban. Igaz, az a szőke, az első a feleségem óta elvárta volna, de hát istenem, ha valaki szétszívva az agyát teszi szét a lábát kérés nélkül, ne várjon érte fizetséget. Nem az én hibám, hogy olyan állapotban egyikünk sem gondolkodott éppenséggel semmit sem. - Nem éppen. – Szófordulat csupán, nem is ragozom, nekem csak jó, ha nem aggódik, én sem teszem fölöslegesen, meg már nincs is igazán miért és kiért, következésképp én vagyok a béke szigete. Hahh, hát persze. - Ahogy nézem, sietve hagyhatták itt ezt a helyet. – Pillantok az üvegekre, bár ezek ritkán romlanak, a borok inkább, abból azért nem innék, ha itt állt volna évekig, bár, talán olyan rég mégsem volt, ha még nem fosztották ki teljesen a helyet. - Whisky, egyértelműen. – A vodka se rossz, de se íze, se bűze, és nem is üt akkorát, most értékelnék valamit, ami egy cseppet hamarabb dobja meg a kedélyállapotomat. - Becézgethetlek a végtelenségig, kimeríthetetlen a tárházuk, szóval, a te döntésed. – Kevesebb nem leszek attól, ha nem mutatkozik be, ezt elhiheti, mindazonáltal meglenne a magam véleménye a hallgatását illetően, de végül úgy tűnik, valóban csak kedve szerint játszadozik, egyébként meg nem zárja magát kilométeres vastag falak mögé. Egészen üdítő. Konzervet bontani nincs kedvem. - Ebben az esetben, örvendek Primrose, én Elijah vagyok. – Nyújtok is kezet felé, majd megrázom, nem szorongatom meg a kezét egyáltalán, nincs szükségem ahhoz, hogy így villogtassam a dominanciámat, a farkasom is tökéletesen tisztában van azzal, hogy pillanatok alatt elintéznénk. - A jelek szerint vodkás típus vagy, na ezen legalább nem fogunk összeveszni. – Azzal akkor én meg a whiskyt kezdtem el nyakalni, éljen az egyenlőség. A lábamra pillantok, szar érzés egyébként, ilyenkor már inkább túlságosan gyorsnak mondanám a gyógyulást, és iszonyatosan feszül, szinte érzem, ahogy helyreállnak a szövetek, a csont, a porcok. Nem kellemes, annyi szent. - Amúgy, kösz a segítséget. – Pillantok rá komolyan, magányosként nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy bárki kihúzzon a slamasztikából.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Valóban? Mindig odamehettél, ahova akartál? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen fiatal vagyok és mellé még talán kissé néha pimasz is, de most tényleg érdekelt azt, hogy milyen lehet falkában élni, mert nekem gőzöm se volt. Tényleg fogalmam sem volt erről és ekkor még magam se sejtettem azt, hogy hamarosan esetleg újra elő fog jönni ez a dolog. Mármint a falka, csak kicsit másképpen… Szavaira egy aprót bólintottam, de nem feleltem már semmit se. Nem akartam faggatni erről. Nekem elég sok ismerősöm volt ezen a vidéken, ami néha jó, néha talán nem. Ki tudja, még talán magam sem tudtam eldönteni a dolgot, de mindig mindennek két oldala van, ahogyan az éremnek is, én pedig szerettem, vagyis inkább igyekeztem a boldogabb és a bolondosabb oldalát látni az élet eseményeinek. Főként az utóbbira törekedtem. Sose gondolnám azt, hogy képes lennék a vesztét okozni. Ennyire azért öntelt se vagyok, de azt is tudom, hogy a fiatalok is tudnak meglepetést okozni és ezt talán ő is tudja, de mindegy is. Nem ismerjük annyira a másikat, hogy szerintem ilyen rövid idő alatt azt lehessen mondani, hogy valamennyire kiismertük a másikat, vagy az észjárását, gondolkodásmódját vagy a cselekvései mögött lappangó valódi dolgokat… Kérdésére egy pillanatra érthetetlenül pislogok rá, majd sietve végig pörgetem azt, hogy mit is mondtam, mire elnevetem magam. – Akkor talán az a szerencsém, hogy nem olyan vagy, s amúgy meg inkább csak sikerült a formámat hoznom és félreérthetően fogalmaznom. Sose tennék olyat… - rázom meg a fejemet is még mellé, s még a hideg is kiráz a gondolattól, hogy a pénzért feküdjek le valakivel. Nem, szerintem erre zsigerből képtelen lennék. A tánc szerintem másabb, de a szex… Annak inkább azért kellene megtörténnie, mert két személy vágyik egymásra, s nem azért, hogy fizessenek azért, hogy az egyiknek legalább jó legyen, míg a másik inkább csak „szenved”, hogy utána a zsebe vaskos legyen. - Lehet, fogalmam sincs, de talán az itteniek szeretik ezt a házat és ezért nem bántotta senki se. Viharok elől, havazás elől szerintem egész jó hely lehet, maximum egy kis takarítás ráférne… - pillantottam körbe és már fejben jó pár dolgot elhelyeztem a helységben, a konyháról pedig már egy tökéletes kép is megjelent a fejemben, de nem tehetek róla, imádok főzni, sütni és mosolyt csalni az emberek arcára az általam készített ennivalók által. Amikor mondja, hogy whisky, akkor könnyedén csaklizom be azt az üveget, hogy azzal együtt térjek vissza, meg persze a vodka se maradhat ott. - Talán kíváncsi vagyok, hogy még milyen becézéseket aggatnál rám, ha annyira profi vagy benne. – szólaltam meg játékosan, de természetesen végül elárultam a nevemet. Nem volt olyan nagy titok. Azt nem tudhatom, hogy ez csak neki álnév, vagy az eredeti nevem, ahogyan ő se, hogy ez az én valódi nevem. Sose voltam képes megváltoztatni ezt a részét a nevemnek… - Én is örülök. – mosolyodom el barátságosan és a felém nyújtott kezet elfogadom, s könnyedén rázom meg én is. - Kicsit igen, lehet megártottak a Szentpéterváron eltöltött évek. – rántom meg a vállaimat, hiszen sokan nem szeretik, én viszont igen, ahogyan más ismerősöm is, ha jól rémlik. Bár ilyenben szerintem képtelenség lenne tévedni. - Nincs mit, bár vélhetően egész hamar helyre jöttél volna, én inkább csak segítettem abban, hogy minden pontosan ott legyen, ahol lennie kell. – majd újra ittam kicsit az üvegből. – Nagyon fáj? – kérdeztem meg, bár vélhetően nem fog választ adni rá, miért tenné meg? Idősebb és még pasi is, így kicsi esélyt láttam rá, de talán csak zavart a csend, ami beállt rövid időre… Ki tudja…
- Jobbára, attól függ, hogy állsz a többiekhez. Ha kiszökdösöl a falka területéről napokra, és a kutya sem tud rólad semmit, nem fogják díjazni, sehol sem díjazzák igazából. Én mindig jeleztem, ha a területen kívül volt dolgom, és úgy nem volt probléma. – Volt, aki leszarta, bizonyára most is van, akkoriban húztam rá a szám, most nyilván nem érdekel, hisz nincsen közöm hozzájuk, és egyelőre nem is szeretném, ha lenne. - Még jó, egy nő sose alacsonyodjon le ennyire. A testetek nem arra való, hogy minden jöttment farok bebarangolja. – Merthogy a pasik nagy része – ja, egy ideje én is – szíves örömest használja ki a kínálkozó alkalmakat, és mi ugyan nem fogunk görcsölni azon, hogy szegény kislány holnapra talán megbánja, az akkor és ott az ő döntése. Az erőszakos állatokat leszámítva a szex mindig a nő döntése végül. Anya példájából tudom, mennyire megöli a lelket, ha nem önként adja valaki a testét, és ezt nem pusztán az erőszakra értem, arra is, amikor pénzért cserébe kerül rá sor. - Vagy csak még nem járt erre egyetlen gátlástalan tolvaj sem. – Ha annyira szeretnék, szerintem nem állna elhagyatottan, a város felkarolta volna, és rendbe hozza valamilyen célból. Én azt tenném. Igaz, ahogy hallottam, itt mostanság egy kislány a polgármester, aki aligha foglalkozik efféle értékekkel, mint egy régi korokat idéző, kissé romos épület, amiből tán profitálni is lehetne, ha rendbe hozná valaki. Na ez nem én leszek, de a nőstény annyit takarít itt részemről, amennyit csak akar. - Valóban? Ha ennyire szeretnéd, ebben nem lesz hiba. – Vigyorodom el, és már agyalok is a következőn, bár az ilyesmit általában a pillanat hozzá, nem az előre megfontolt szándék. Azért örülök, hogy végül elárulja a nevét, ha épp nem jut eszembe semmi, egyszerűbb valakinek a tisztességes nevét használni. - Hahh, Oroszországban mi mást is inna az ember, mint vodkát. Ezek szerint te is nagy világjáró vagy, ha most ilyen messze keveredtél onnan. Honnan is származol, ha már itt tartunk? – Puszta érdeklődés ez, közel sem számonkérés, nem miatta, egyszerűen csak arról van szó, hogy ilyenkor mindig felmerül bennem, honnan is indult valaki, és miként keveredett végül ide. Az én palettám is elég színes világlátottság terén, annyi szent. - Hamar rendbe jövök, ez biztos, de nem mindegy, hogy utána újra el kell-e törni, mert esetleg menni sem bírok, olyan rosszul tört össze, vagy minden halad a maga medrében. – Komolyan hálás vagyok neki érte, nem szokásom a szívességeket viszonzatlanul hagyni, így ha nem is adom a tudtára, de elraktároztam magamban, hogyha a jövőben olyan eset adódik, én is ki fogom húzni a slamasztikából. - Prim… bizonyára ismered a férfiakat azért már valamelyest, hazudhatnám, hogy meg sem kottyant, még azt sem tudnád megállapítani, hogy nem az igazat mondom, de az a nagy helyzet, hogy ja, fáj egy kicsit. Meg viszket, ahogy képződik a csont, fura érzés nagyon. Neked tört már el valamid? Mert akkor tuti, hogy éreztél ilyet. – Húzok le még egy adag whiskyt, aztán Primet szemlélem, szeretem azokat, akik nem tűnnek elveszettnek hosszú létük terhének súlya alatt, valahogy kellemesebb a társaságuk, mint a gyenge lelkeknek. Van valami megfoghatatlan, azonban, ami zavar benne, fogalmam sincs egyelőre, hogy mi az, talán nincs kibékülve magával, vagy valami súlyosabb dolog vet árnyékot a lelkére, nem is vagyunk olyan kapcsolatban, hogy kideríthessem, de ki tudja… hosszú még az éjszaka… Már, ha nem hagy itt rövid úton a kisasszony. Nekem már tök jó itt ücsörögve, piával, elleszek én magamban is, egy darabig biztosan.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Ohh, értem. Fogalmam sincs, hogy én képes lennék-e ezt megszokni, hogy engedélyt kell kérnem állandóan ahhoz, ha esetleg el akarom hagyni a várost. Bár gondolom idővel ez is természetessé válhat… - pillantottam rá kicsit kérdőn, hiszen ez pontosan az a téma volt, amiben totálisan zöldfülű voltam. Ha legalább éltem volna valamennyit egy falkában, akkor nem lennék ennyire tapasztalatlan velük kapcsolatban, de sose éltem és inkább megpattantam a helyről, mielőtt túl forróvá vált volna a talaj a lábam alatt. Vagy még azelőtt, hogy muszáj lett volna csatlakoznom. Ja, eltűnésből szerintem jelesre vizsgáznék már. - Érdekes, hogy a legtöbb férfi ezt mondja, miközben kész örömmel csapnak le az ilyen gyedű nőkre. – ha nem így lenne, akkor rég kihalt volna a prostitúció, a lányok elrablása emiatt. Szerencsére én sose vetemedtem ilyenre. Voltak és lehet, hogy lesznek is kalandjaim, de attól még nem a pénzéért fogok senkivel összefeküdni, ahogyan azért se, hogy csak neki okozzon örömet az együttlét. Nem ítélem el a könnyűvérű nőket se, hiszen sose lehet tudni, hogy mi miatt keveredtek bele, vagy mi vezérli őket. S szerintem vannak olyanok, akik nem azért csinálják, mert bármi örömüket lelnék benne, de ez most mindegy is. Sikerült megint elkalandoznom. - Lehetséges, de remélem egyszer megfelelő tulajra lel ez a ház is. Szép lehetne és jó helyen is van. Az erdőben élni sose rossz, főleg, ha farkasról van szó. – az is lehet, hogy a városé ez a ház, telek, vagy birtok, aztán nem is foglalkoznak vele, mert úgyis falkaterület, vagy csak árulják és a kutyának se kell, így minek fordítsanak rá több figyelmet, hiszen az erre tévedőknek legalább menedéket ad, ha vihar csapna le, vagy megsérülnének. - Miért ne, hátha valami talál, valami nem. – pillantottam rá mosolyogva, miközben kényelembe helyeztem magam. Voltam már ennél romosabb épületben is, de ha vihar tombol, akkor igazából mindegy hol vagy, csak ne a szabadban légy. Mondjuk most nem volt vihar, szóval mindegy is. - Mondjuk azt, hogy még a kölyök cipőt se hagytam el teljesen, de máris egyedül voltam, s azt a pár évemet se falkában töltöttem, csak a Teremtőmmel. Szóval ja, eléggé szabadlelkű teremtés vagyok sok értelemben is. – rántottam meg a vállamat, hiszen ez nem titok. Akik ismernek, azok tudják rólam, akik meg nem, azok meg részben rájönnek erre szerintem a gondolkodásom, a viselkedésem miatt, vagy csak az el-el ejtett szavakból. – A divat és a szerelem fővárosában láttam meg a napvilágot, Párizsban. – nem titok, hogy honnan származom, s ahhoz képest egész kevésszer tettem be mostanság oda a lábaimat, de ennek is megvan az oka és ez vélhetően továbbra is így fog maradni, mert a rossz dolgok oldala nőtt ilyen téren még inkább, mintsem csökkent volna. – Te? – kérdeztem vissza barátságosan. Szavaira csak bólintottam, hiszen tényleg szerencsésebb, ha egyből helyesen forrnak össze a csontok, még akkor is, ha farkasról van szó. Nem szeret szerintem a legtöbb emberi lény szenvedni, ahogyan a farkasok se. - Valóban nem tudom megmondani, hogy mikor hazudsz, vagy mikor nem, hiszen könnyedén átverhetsz, de talán ettől kicsit még érdekesebb olykor-olykor idősebbel találkozni, hiszen edzhet minket olyan téren, hogy ha nem is a megérzésből, de az apró rezdülésekből rájöjjünk arra, ha valaki füllent. S igen, ismerem őket. Legtöbben szeretik eljátszani azt, hogy semmi se fáj. – jegyzem meg mosolyogva, hiszen van pár ilyen emlékem a kérdésére pedig csak bólintok. – Aki illegális futamokban és bunyókban vesz részt, annak elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb el ne törjön a csontja. – ohh, persze sokak szerint hölgyek nem valók ilyen helyre. Lehet, hogy ő is ezt fogja gondolni, de én nem bántam meg azt, hogy az életnek ezt az oldalát is megismertem. Igazán jó móka volt, s sok érdekes dologgal találkoztam ott is.
- Ha valaki falkában él, akkor természetes. Nem tudom, milyen családban nőttél fel, de manapság otthon is szól a szüleinek az ember, hogyha elmegy otthonról. A falkabelieknek a falka a családja, a falkaterület az otthona. Tulajdonképpen adja magát a dolog. Számos jó dolog is jár vele, ez kétségtelen, noha én egyelőre ezt biztos kihagyom az életemből. – Változás sosincs kizárva, mondhatnám, hogy amerre a szél fúj, de ez sem igaz. Az a lényeg, hogy a célomat elérjem, ha ahhoz a falkába vezet az út, úgy lesz. - A legtöbb férfi képmutató. Vagy csak túlontúl szerencsétlen ahhoz, hogy olyan nőkkel bújjon össze, akikre vágyik. Ezért inkább fizet. Kereslet és kínálat is van, ideális világ meg nincs, szóval mindenki abból él meg, amiből tud. – Asszisztálni nem fogok az ilyenekhez, fizetni sosem fizettem nőnek, még akkor sem, ha olyan némberrel hozott össze a sors. Ez van. Vagyok annyira egoista, hogy tudjam, egyrészt nem vagyok utolsó a női tekinteteknek, másrészt az ágyban is tudom a dolgom. - Ha más nem, beveszik ide időlegesen magukat egyesek, ha valaki beleszeret, úgyis megoldja, hogy az övé legyen. – Nekem nem kell kecó, elvagyok a kis esővédőm alatt meg a fák tetején egyelőre, bár nem tudom, hogy mi lesz, ha a falka is jóváhagyja a jelenlétemet, ezt még nem terveztem el, de valószínűleg a munkám és a higiénia okán keresek majd valami kis lakást. - Több értelemben is, mi? Ez valahogy számomra sem volt kérdéses. – Vonásaimra mosoly kúszik, amolyan mindent tudó fajta, szeretem a szabadlelkű teremtéseket, no de jelenleg alkalmatlan vagyok bármire is, így komolyabban eszemben sincs fűzögetni. Egyébként sem érzem, hogy szükségem lenne arra, hogy megfeledkezzek önmagamról. Most már állandóan figyelnem kell, ez az egész túl fontos ahhoz, hogy csak úgy megfeledkezzem magamról bármilyen szinten is. - Én szerencsés voltam, sokáig lehettem a Teremtőmmel, és nagyon sokat köszönhetek neki. Az sem zavart akkoriban, hogy csak ketten voltunk, sőt, így volt jó. – Nekem nem hiányzott a falka, neki inkább, bár sokkalta lényegesebb volt számára a Teremtője hiánya, s azt hitte, ha visszamegyünk a nőstény gyökereihez, meglelheti majd megint. Sajnos sosem járt sikerrel, legalábbis én így tudom. - Nohát, kellemes város, én magam is jártam már ott, bár nem kifejezetten hosszú ideig. – A gyökerekről beszélni számomra sosem könnyű, mélyről jöttem, egy nevem volt mindössze, ostorral vertek, vagy épp belém rúgtak, ha valami nem tetszett. - Atlantában. Ezen a földrészen, mondhatnánk, hogy nem keveredtem túl messze, de bejártam már egészen nagy részét a Földünknek, szóval nem lenne igaz. – Nem emlékszem szívesen a gyerekkoromra, nem volt benne semmi szép, az egyetlen, amiért mindig hálát adtam, azok a húgaim voltak. - Elhiheted, nem kamuznám azt egy nőnek, hogy fáj, ha nincs úgy. Nem mintha nem lehetne az is hatásos többekkel szemben, mert határozottan édesek tudtok lenni, mikor féltitek az embert, meg aggódtok érte, de nem szokásom manipulálni senkit. – Elszenvedtem nagyon durván. Majd kétszáz éven keresztül, és sosem tenném meg senkivel azt, amit ő velem. Talán kivételt fog képezni becses személye, bár aligha hazudhatok már barátságot a kedves Daarionak, nem ma jött le a falvédőről. - Nocsak. Ilyen durván tolod? Ezek szerint tisztességesen tudsz bunyózni is? Hogy ment? Sikeres voltál? A farkas miatt gondolom, nem bírt veled senki… - Kivéve, ha más vérfarkasokkal viaskodott, az más, ott jóval nehezebb felülemelkedni és győzedelmeskedni. - Azt hiszem, még annál is sokszínűbb vagy, mint eddig hittem. – Inkább bók, mint bármi egyéb, érdekes, vagy azzá tudja tenni magát, utóbbinak a képessége ritka kincs, valljuk be.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szólni, hogy elmegyek valahova nem ugyanaz volt számomra, mint engedélyt kérni, hogy megtehessem, de ezt inkább nem firtattam. Mindenki másképpen van összerakva, s amúgy se fontolgattam azt, hogy csatlakozni akarnék. Inkább csak kíváncsi voltam, hiszen világéletemben kóbor voltam, így tényleg számomra a falkaság volt úgy idegen, mint mások számára esetleg a kóborok élete. Csak egy aprót bólintottam, hiszen igaza volt abban, amit mondott, de akkor is számomra fura volt. Még akkor is, ha az egyik legősibb „foglalkozásról” volt szó, hiszen mindig is jelen volt. Csak néha jobban elrejtve a kíváncsi szempárok elől ez a fajta „kapcsolat”, vagy minek lehetne nevezni, míg máskor egészen könnyedén bukkanhatott bordélyházra, ha igazat a mesék a múltról, hiszen annyira vén még én se vagyok, mindent ilyen téren biztosra vegyek. - Persze, bár remélem, hogy senki se nyúlja le. Ilyenkor egészen jól jön. – mosolyodtam el barátságosan. Bár szívesen kipofoznám, talán orvosi helyett inkább valami ilyet fogok tanulni, hogy miként is lehetne helyrehozni régi lakásokat, vagy éppen berendezni az otthonokat. Mostanság eléggé felkapott az a szokás is, hogy az emberek másra bízzák az otthonunk bebútorozását. - Mondták már, hogy pimasz vagy? – kérdeztem meg játékosan, s arcomon könnyedén bujkált mosoly, hiszen egyáltalán nem vettem sértésnek a szavaimat. Pontosan sejtettem, hogy mire gondolhat és miért akarnám tagadni a nyilvánvalót? Nem az a fajta teremtés vagyok. Én ilyen vagyok, akinek nem tetszik, az pontosan tudja, hogy merre kell gyalogolni a kijárat felé. Talán még mi is látjuk egymást, de most ez a találka nem arról szólt, hogy megmutassuk azt, hogy vajon ki mennyire lehet szabadlelkű, vagy mennyire nem. Inkább csak másféleképpen élveztük egymás társaságát és ezt nem bántam, mert jó beszélgetőpartner volt. - Akkor legalább te szerencsés lehettél, s az első pár évben nekem se hiányzott mások társasága, de talán ha nem kóbor lett volna ő is, akkor lehet, hogy másképpen alakulnak a dolgok. – akkor talán valaki megakadályoz abban, amiket elkövettem azon a vidéken kölyökként. Ha nem talál rám Blake, akkor lehet, hogy már nem is élnék, mert nem sikerült volna lecsillapodnom az árulásnak köszönhetően. De azért kicsit vicces, hogy úgy néz ki kétszer is ráfaragtam Teremtők terén. Azt hiszem, hogy ezt hívják balszerencsének. - Valóban az, s rengeteg titkot is őriz az a hely is, ahogyan más városok is. – közben pedig egy barnás tinccsel babráltam, majd újra körbepillantottam, miközben az eső rákezdett. Nos, azt hiszem, hogy egyikünk se fog túlzottan elsietni innen, hacsak nem akar viharban gyalogolni. Arra pedig, hogy ő honnét származik csak bólintottam, hiszen amennyire rövidre fogta, illetve terelte a dolgot, hogy sok helyen megfordult már úgy éreztem, hogy nem szívesen beszélne róla. S talán megértem, hiszen történelem terén még én is otthon vagyok, így lenne tippem, de inkább megtartom magamnak. Egy apró kuncogás hagyja el az ajkaimat. – Más szerintem olyankor idegesítőnek találna minket, de még se tudtok nélkülünk élni, még akkor se, ha éppen az agyatokra megyünk. – s ez persze fordítva is igaz. A női-férfi kapcsolat már csak ilyen volt, legalábbis részben véleményem szerint. Az pedig, hogy nem manipulálna csak elfogadta, de nem reagáltam rá semmit se, hiszen felesleges lett volna. - Akkoriban még a vérvonalam is segítségemre volt, így még jobb voltam, mint esetleg most. – vallottam be, majd egy aprót alsó ajkamba haraptam. – Mondjuk azt, hogy egészen jól. Egyszer talán megtudod. – huncut mosoly könnyedén kúszott arcomra. – Változó volt, hiszen nem mindig csak egyszerű emberekkel kerültem össze, hanem farkasokkal, de legalább volt benne kihívás. Főleg, amikor nem csak a saját nemeddel kerülsz össze. Szerettem kicsit letörni mások szarvait. – rántottam meg a vállaimat ismét, hiszen kár lenne tagadni, hogy nem élveztem azt az időszakot. Kicsit talán hiányzik is, ahogyan a vérvonal is, de majd ezt is megszokom. Csak eléggé szívás, hogy úgy néz ki ismét fűbe haraptam ilyen téren… - Köszi, de szerintem te is képes lennél meglepni, mert gondolom jóval több rejlik a felszín alatt annál, mint amit eddig megmutattál, vagy netán tévednék? – pillantottam rá kíváncsian.
- Ez igaz, ha valaki bevenné ide magát, nem is lehetne menedék. Erről jut eszembe, remek menedékházat lehetne belőle csinálni, elég mélyen van, hogy értelme lenne a dolognak. – Igaz, bármennyire is tetsszen az ötlet, én magam nem fogok törtetni érte, eszemben sincs tulajdont szerezni a falka területén, hogy aztán kizsigereljenek és követeljék a bevételemet. Talán akkor elgondolkodnék rajta, ha falkatag lennék, de egyelőre eszemben sincs ilyesmit művelni. - Egyszer, kétszer… – Úgy egy milliószor. Kénytelen vagyok el is vigyorodni, mert hát valljuk be, a szemtelenség sokszor része a mondandómnak, olykor pont hogy a sava-borsa is, s én részemről nem tartom magam emiatt rossznak, inkább sótlannak azokat, akik nem képesek venni a lapot. Szánalmas tud lenni a világ, az egyszer biztos. - Bizonyára, a falkatagok beviszik a falkába a kölykeiket, végül mi is ott kötöttünk ki a Teremtőmmel, bár pár évtizedesen azért még bőven jobb volt az alkalmazkodó készségem. – Ma már vannak olyan megszokásom, akár rigolyának is nevezhetjük őket, hogy abszolút nem vagyok hajlandó engedni egyes elképzeléseimből. Ez van, talán a korral jár, talán csak az én természetem velejárója, fogalmam sincsen, nem is érdekel, ez van és kész. Az esőcseppek halk moraja az én füleimbe is eljut, elégedetten fürdőzök meg a bizonyosságban, hogy jó eséllyel nem egyedül kell végigücsörögnöm itt az éjszakát, noha tudom jól, nem mindenkit zavar az eső, engem sem, emberként és farkasként sem, mégis, még én magam is ritkábban indulok el, ha dühöng az ég. - Ez fordítva is igaz. – Jegyzem meg magabiztos vigyorral, tagadni is fölösleges, amelyik nő az ellenkező nemhez vonzódik, arra igaz az állítás, s kétségkívül az esetünkben is így van. Noha én immár csak egy nő nélkül nem tudok élni, ellenben kénytelen vagyok így tenni. A többiek… nem ragoznám hangosan, az tény, de már pusztán azért közeledem olykor nőhöz, hogy csillapítsam a biológiai szükségleteimet. Érzelmileg nem kötődöm, nem menne, de a leglényegesebb, hogy nem is akarok mást ilyen téren. - Akkor biztos valami fizikai készségre ható vérvonalad volt. – Az, hogy átharapták, különösképpen nem kelt bennem megütközést, vannak jó páran, akikkel megesett hasonló. - Hiányzik? – Nem igazán a farkas érdekel ilyen téren, mert valamilyen szinten biztos, hogy az mindenkinek hiányzik, a vérvonal sokkal inkább érdekel ilyen szempontból, hiszen közel sem mindegy, hogy valaki x évet leél valamit használva, megszokja, aztán esetleg élete végéig hiányolja… Én nem tudnék elképzelni magamnak másik vérvonalat, de engem azért már nem is volna egyszerű átharapni, egy nálamnál pár évtizeddel idősebb farkas már gyengébb is, így próbálkoznia is fölösleges volna. - Gőzöm sincs. Mármint, a nyilvánvalón túl, elvégre, az én koromban már közel lehetetlen mindent megmutatni, ami a felszín alatt rejlik, bár nem is igazán szeretnék. Meg aztán, mindig kell egy-két ütőkártya a tarsolyba, nemde? – Felvont szemöldökkel meredek rá, hisz a mi világunkban felettébb ostoba az, aki tökéletesen kiadja magát. - Szerintem ezzel mindenki így van, egyszerű védelmi mechanizmus… Legalábbis az én koromban már mindenképp hasznos, ha nem vagyok olyan könnyen kiismerhető.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Van egy menedékház nem olyan messze innen. – ha eddig nem tudta volna, akkor most már tudja. Bár a részletekbe inkább nem mennék bele, hogy miként is bukkantam rá, vagy milyen emlékek köthetőek oda a részemről. Vannak olyan dolgok, amik jobb ha csak emlékek maradnak és nem bolygatjuk őket. – Másrészt valóban jó lenne annak, de szerintem a falka tuti nem alakítaná át ezt is annak. Akkor már túl sok lehetőséget adna a kóboroknak is szálás terén szerintem. – elég csak arra gondolni, hogy igazából a hotelbe se túlzottan tehetjük be a lábunkat, mint vendég. Nem is az ő lakrészükre, hanem azon területre, amit egy egyszerű embereknek kiadnak. Inkább marad a motel, ami mindennek mondható, de annyira otthonosnak azért nem. Viszonozom a mosolyát, majd megrázom a fejemet. – Még szerencse, hogy nem vagy Pinokkió! – szólaltam meg játékosan, hiszen biztos voltam abban, hogy nem egyszer-kétszer kapta meg, ahogyan én se azt, hogy dilis vagyok, néha kiegészítve ezt az egy szót mindenféle jelzővel, de hát nem lehet mindenkinek helyén az esze. Kíváncsian hallgattam azt, amit mond, majd bólintottam, hogy vélhetően igen, akkoriban még könnyebb megszokni azt az életet, mint idősebben. Főleg akkor, ha a bizalom se éppen egyszerű kérdés az illetőnél. Például én se tudok mindenkiben megbízni, vagy nem túl hamar, akadnak kivételek, ezt nem fogom tagadni, de azért csak úgy se bíznám rá senkire se az életemet. – Igazából fogalmam sincs, hogy a Teremtőm valaha falkatag volt-e vagy nem. – rántom meg a vállaimat, de valahogy már nem is akarom megtudni. Majdnem megölt, majd megölte magát előttem. Igazán „remek” a viszonyunk, meg az új farkasomnak már köze sincs hozzá. Az eső sose zavart, sőt, mindig is szerettem, kivéve akkor, ha az égbolt inkább hasonlított egy csatátvívó égboltra, mintsem csak egy kis zivatarra. Olyankor azért inkább lettem volna süket. Nem tehetek róla, háborúk idején láttam meg a napvilágot és úgy néz ki, hogy pár éves koromban mélyebb nyomott hagytak a hangok, mint azt bárki gondolná. Csak játékosan széttártam a karomat, hiszen kár lenne szépíteni. Tényleg egyik nem se tud a másik nélkül élni, ha csak nem azonos neműek vonzzanak valakit. Bár igazából nekem egyikkel sincs bajom. Én mindig is azt vallottam, hogy mindenki ott leli meg a búja örömöket, ahol szeretné. Én viszont inkább maradok a hímeknél ilyen téren. - Zsiszsik voltam. – nincs mit ezen titkolni, szerintem annyira sok vérvonal ilyen téren nincs, hogy ne lehetne előbb vagy utóbb kisakkozni, hogy ki melyikbe tartozik. A kérdése meglep, így kicsit még habozok is, hiszen a farkasom annyira nem, csak egy kicsit, de talán a vérvonal annál inkább. Nem tudnám megmondani, hogy csak amiatt-e, mert egyedül maradtam jelenleg, vagy az természetemhez jobban illet-e. Ki tudja… - Igen, kicsit. Néha megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha nem megyek bele az átharapásba, de már úgyis mindegy. Mindennek van előnye és hátránya is. – rántom meg a vállaimat, mintha nem lenne olyan nagydolog. Másokat is átharapnak, s részben tényleg eléggé örültem annak, hogy egykoron igent mondtam rá, hiszen sokkal jobban kijövök a farkasommal, de attól még néha hiányoznak a régi dolgok is. - Szerintem mindegy ki mennyi idős, ez alapvető emberi tulajdonság is véleményem szerint. – pillantok rá egy kisebb gondolkodás után, hiszen az emberek is előszeretettel titkolóznak, akkor pont a farkasok lennének kivételek? – Mihez fogsz kezdeni, ha felépülsz? Mivel foglalkozol? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen érdekelt, hogy mi lehet a foglalkozása.
- Áhh, akkor tárgytalan. – Nem mintha több nem lehetne, de túl közel egymáshoz azért nem lenne szerencsés, valljuk be, jobb, hogyha egymástól elszórtabban helyezkednek el. Én meg holt biztos, hogy nem vágnék bele ilyesmibe, nem nagyon volna értelme, nem hazai pályán mozgok. Egyébként is mással keresem a kenyerem, és azzal tök jól megvagyok. - Nem mintha sokat kellene a szállással foglalkoznunk, elég csak átváltozni és behúzódni egy barlangba a hidegebb időszakokban. Ugyan minek a tető a fejünk fölé… – Megeshet, hogy nem osztja a véleményem, de túlságosan nagy csoda nem lenne az sem, lévén valljuk be, sokkal fiatalabb nálam, nem biztos, hogy megszokta már ennyire a farkas oldalát. Meglepően nehéz elszakadni az emberi szokásoktól szerintem. Nincs semmi baj azzal sem, ha valaki megszállottja a kényelmes ágyaknak, én nem vagyok. - Hajaj, de még mennyire. Határozottan nem vagyok fából. – Más kérdés, hogy jelenleg ebből nem sok tűnik fel, hisz körülbelül úgy ülnék bárhol, ahogy letettek, kell még némi idő, hogy a sérült térdemmel mocorogni akarjak. - Nem vagyok meglepve, nagyon sok farkas nincs túlságosan jóban a teremtőjével sajnos. Nekem szerencsém volt, az enyémtől szó szerint új életet kaptam, lehetőséget, hogy kimásszak a gödörből. – Sosem szégyelltem a gyökereimet, de tény, hogyha nincs a teremtőm, talán ott halok meg, és esélyem sem lett volna feltörnöm. Nem volt megszokott a köreinkben. Csupán bólintok, a jelek szerint jól tippeltem, bár nem volt olyan nehéz. Ettől még nem jöttem volna rá, hogy a lehetséges variációkból melyik lett volna a valóság, anélkül nem, hogy ne törjek be a pajzsa mögé, ellenben ezt nem volt okom megtenni, nem is kardoskodtam hát. - Nézd a jó oldalát, legalább a te döntésed volt. Vannak, akiket nem kérdeznek meg róla, csak erőszakkal átharapnak. Igaz, szerencsére velem sem esett meg ilyesmi, de ismertem olyat, akivel igen. Baromi pocsék lehet mindent a nulláról kezdeni egy új farkassal. Remélem, hozzád illőbbet kaptál. – Feltételezem, hogy azért lett átharapva nagyrészt, mert nem volt minden móka és kacagás az előző bundással. Attól még járhatott volna rosszabbul is, de nem tűnik éppenséggel idegbetegnek, szóval gyanítom, nem így esett meg. - Ez igaz, csak míg nekem ilyen idősen megvan a lehetőségem meghúzódni a pajzsom mögött, addig példának okáért a tiédet nagyon sokan simán lerombolnák. – Én nem tettem meg, és nem szándékozom a továbbiakban sem, de nem hiszem, hogy sosem volt része hasonlóban. Nekem már régen nem, mert mondhatni egész vén csont vagyok már. - Lakást keresek szerintem, ideje lesz kiverekednem magam az erdőből. A meló is vár lassan. Bűnügyi helyszínelő vagyok. – Azazhogy lennék, ámde egyelőre még nem vettem fel egy műszakot sem, hibázott hozzá a dalka áldása. Bízom benne, hogy hamarosan már ez sem fog akadályként az utamba állni. - Hát te? – Kérdezek vissza, ami csupán a kezdete egy sokkal hosszabb, s néhol talán mélyebb eszmecserének, már ameddig élvezhetem a társaságát, vagy nem dől ki valamelyikünk a kimerültségtől.
//Köszönöm szépen a játékot, zárom, mert rettentő régi, és továbbra is bizonytalan a jelenlétem, tovább meg nem húznám, túl sok minden történt azóta. <3 //
Kezdőlap
<3 //
