Az itteni, decemberi hideghez, még mindig nem voltam hozzá szokva. Hiába, vérbeli new york-i vagyok, nem tehetek róla. A hölgy, akivel találkozót beszéltem meg, Miss Cross tanítványa volt, Alice. A telefonban hallva a hangját, rendesnek tűnt, s reméltem, hogy néhány varázs használatában segíthet nekem. Meditáltam, mielőtt jöttem, szóval teljesen kipihenve állhattam neki a dolgoknak. Füzet, könyv, íróeszköz, minden, ami kellhet. Kicsit izgultam, mégiscsak egy hozzám hasonló tanonccal fogok találkozni. Jó, ő mondjuk Gyógyító, én meg Harcosnak tanulok, de azért... Ja. Ahogy beléptem, a kissé fülledt, de meleg üvegházba. De fura... Gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót, s már léptem is tovább a kis ösvényen. Bár nem tűntem elveszettnek, fogalmam se volt, merre, hogyan, és miként. - Alice? - kérdeztem végül egy nagyobb pálmafának tűnő növény közelében, mert hát fogalmam se volt, hol keressem. Hangom erőteljesen, mégis kissé elveszetten verődött vissza a növényekről.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Bevallom őszintén kicsit meglepett, mikor Velkan felkeresett telefonon. Természetesen szívesen segítek bárkinek, amiben csak tudok, de nem hittem volna, hogy a varázslatok gyakorlásába kérnek majd segítséget. Mindenesetre örömmel mentem bele a ki gyakorlásba. Ezzel legalább én is fejlődöm kicsit. Otthon fel is öltözöm rendesen és mivel úgy tervezem, hogy semmi megerőltetőbb dolgot nem csinálunk, így kicsit a hétköznapinál elegánsabb ruhát veszek fel. Nem mindig van erre lehetőség főleg nem télen, de mivel az Üvegházban lesz a tali, így nem félek attól, hogy megfáznék. Amikor éppen elindulnék megszólal a telefonom, hogy be kéne ugranom a rendelőbe. A tegnap műtött kutyával gondok vannak. Úgy tűnik nagyon fontos a dolog, így ne kérdéses, hogy előbb arra veszem az irányt. Üzenetet írok Velkannal a buszon, hogy kési fogok közbejött munka miatt, de sietek ahogy csak tudok. Sosem szerettem késni. Általában én vagyok az, aki mindenhova elsőként ér oda. Így neveltek engem. A rendelőben legalább negyed órát maradok, míg végül sikerül a beteget ellátni és megnyugtatni. Szerencsére bent volt a köpenyem és a váltócipőm így sehol sem lehettem véres, vagy koszos. Igen érdekes lett volna úgy megjelennem. Így tehát egy húsz, harminc perces késéssel meg is érkezem az üvegházba kicsit lihegve. Igen próbáltam sietni a busztól. Ahogy megpillantom Velkant el is mosolyodom, majd köszöntöm őt. -Szia! Ne haragudj, hogy megvárattalak, de gondok voltak a rendelőben.-Mivel itt jóval melegebb van, mint kint így le is veszem a sapkám, sálam, kabátom. Semmi szükség rájuk és le is teszem az egyik padra. Ha minden igaz most sokáig fogunk itt időzni. -Hoztam egy kis harapnivalót, ha esetleg kérnél!-Azzal elő is veszem a dobozt, amiben sós sütemények vannak. -Nah de ha benne vagy tőlem kezdhetjük is!-Nem tudom még, hogy pontosan mit is szeretne gyakorolni, így most remélem ez is kiderül.
Nos, a kérdésemre válasz helyett a telefonom pittyeg egy sort. Alice írt. Késik. Hát... max. később megyek le edzeni. Nem igazán toleráltam sose a késéseket, ha én pontos tudok lenni, legyen más is az, de Alice úgy tudom állatorvos, szóval neki mondjuk nem az lesz a kifogása, hogy elaludt. Mert azért tegyük hozzá, ez sem mindegy. Amíg vártam, az üvegház növényei közt sétáltam, s egy padon kikötve vettem elő a jegyzeteimet, s az új anyag olvasásába merültem. Csak akkor emeltem fel a fejem, mikor hallottam, hogy hideg szökik be az épületbe, s az ajtó nyitódik, majd léptek zaja hangzott a csöndben. Becsuktam a füzetem, majd felálltam a helyemről, s némi fejbólintás kíséretében köszöntöttem én is a nőt. - Üdv Alice! Semmi gond, gondoltam, hogy nem valami pitiáner dolog miatt jössz később. Figyeltem, ahogy levetkőzik, és akaratlanul is, de végigmértem. Nagyon csinos. Rég volt már, hogy nő közelében voltam, és így... khm... na jó, elég, Velkan, nem csajozni jöttél a városba, a feladatra koncentrálj! Egy egyszerű, vékonyabb, fekete, hosszú ujjú fölsőt viseltem, megy egy lazább farmert, s vastagabb, fekete edző cipőt. Sportos, az edzéshez kiváló. Kissé meglepett, ahogy felém nyújtotta a sütit, majd mosolyogva el is fogadtam a felém kínált ételt. - Köszönöm, de nem kellett volna. - mondtam, s beleharaptam a sütibe, ami igencsak ízletes volt. Jó, mondjuk egy egyetemista Őrző életében melyik kaja nem ízletes? Lenyeltem a falatot, majd bólintottam. - Alice, Miss Cross mesélte, hogy a Tanonca vagy, és te is "most" kezdted a szakmát, így arra gondoltam, segíthetnénk egymásnak a tanulásban. Én Harcosnak készülök, és sok problémám van az önuralmammal. Sokszor elragad a harag, és ez a mágiámon is érződik. Mint gyógyítót, arra kérlek a közös tanulásnál, hogy segíts lehiggadni, s ha kell mágiával fogj vissza. Talán feltehetné a kérdést, hogy ilyen téren miért nem a Mentorokat kérem segítségre? Nos, a válasz egyszerű. Az idősebbek, tapasztaltabbak, hiába segítséggel fordultak felém, valamiért mégis rájuk támadtam, ha a gyűlölet, vagy düh elhatalmasodott felettem gyakorlásnál. Ám ha tanoncokkal kellett együtt gyakorolnom, mivel ők is velem "egy szinten" vannak, valamiért könnyebben uralkodtam magamon. Talán azért, mert tudtam, hogy őket védenem kell. - Néhány könnyebb varázslat gyakorlására gondoltam, Bénítás, Gyógyítás, s egy nehezebb, az Ezüst Fullánk. Mindkettőnknek jól jönnek ezek. - mosolygok rá, s remélem hogy nem ijesztem el rögtön a dolgokkal.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ha vett a sütiből leteszem a padra a dobozt, természetesen nyitva. Bármikor vehet belőle, ha szeretne. Meglepődöm, ahogy Abit Miss Crossnak szólítja. Még így sem hallottam a nevét, meg is jelenik egy kis mosoly az arcomon, ahogy tovább hallgatom őt. Hogy én nyugtassam meg? Erre aztán nem számítottam. Oké, hogy sok állatot kellett már életem során lenyugtatni és általában mindig sikerült, de ő nem egy ember. Náluk nem olyan egyszerű a dolog, de nem fogok már most az elején meghátrálni. -Nos minden tőlem telhetőt megpróbálok majd, bár azért remélem erre majd nem kerül sor. Viszont ami a varázslatokat illeti...Sajnálom, de én csak a gyógyításban tudok segíteni. A másik kettőt még nem tanultam. Olvastam róluk, nem idegenek, de ha minden igaz nekem ez a következő szint lesz majd. De ezen kívül sok mást ismerek. Például ami hasonlít az ezüst fullánkra az a Valami ezüst. Bármilyen tárgyat bevonhatsz vele ezüsttel. Gondolom akár egy tőrt is, ha arról van szó. A Bénítás helyett, meg ha az tetszik neked a Rettegést vehetnénk. Igaz nem a legjobb "fegyver", de azért az is hatásos lehet.-Ne tudom mennyire fog neki tetszeni ez az ötlet, mert valóban gyengébbek ezek a varázslatok, de hatásosak lehetnek, ha jól használjuk őket.
Bólintok, aztán elgondolkodva nézek rá. - Az Ezüst Fullánk mindkettőnknek a következő szinten van, de megkérdeztem Mr. Douglast, elméletileg, ha közösen, esetleg összevonjuk a mágiánkat, akkor összehozhatjuk ezt a nehezebb varázslatot. De persze nem erőltetem, a te ötleteid is jók. Összedörzsöltem a tenyereimet, mosolyogva néztem rá, majd szembe álltam vele. - Na, akkor lássuk. Vegyük akkor a Rettegést. Nekem már sikerült Vérfarkason alkalmaznom, de mivel tanonc vagyok, nem tudom sokáig tartani. Mivel most itt nincs Vérfarkas, maradok én, akin gyakorolhatod. Utána meg ezüstözünk. Oké? Lerázom a kezeimet, megropogtatom az ujjaimat, majd mosolyogva nézek a lányra. - Mehet? - nézek rá. Ha bólint, vagy igen a válasz, lélekben is felkészülök az érzetre. - Koncentráld a mágiádat rám, mintha belém akarnál szúrni, mintha megakarnál ijeszteni. Keltsd életre bennem a félelmet! Várok, tudom, hogy nem lesz könnyű egyikünknek se a feladat, de hát erről szól a gyakorlás, nem igaz?
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Oh értem! Hát akkor akár ki is próbálhatjuk, bár én tényleg sosem gyakoroltam ezt.-És az is biztos, hogy izgulni fogok rendesen, ahogy minden új varázslatnál is. Remélem nem fogom őt kiborítani a ügyetlenkedésemmel. Amiket Abi megtanított azok jól mennek, egyre jobban. Már nem is tartok tőlük annyira, mint a legelején és ez az eredményen is meglátszódik. -Rendben! Előre szólok, hogy nem biztos, hogy rögtön fog sikerülni. Egyik gyengeségem, hogy képes vagyok túlságosan is idegeskedni e miatt. De idővel lenyugszom és akkor jobb lesz!-Gondoltam jobb szólni erről előre neki. Így legalább fel tud készülni a dologra. a kérdésre bólintok, majd mélyeket lélegzek a levegőből. Próbálom már most megnyugtatni magam. Miközben hallgatom Velkant behunyom szemeim és próbálom kiüríteni az elmém. Tudom, hogy ennek sokkal gyorsabban kellene menni, hiszen éles helyzetben nem fog várni az esetleges ellenfél arra, hogy lenyugodjak...bár akkor meg ott vannak Adam mozdulatai. Egy kis rövid idő után végül ismét kinyitom a szemeimet és az övébe fúrom miközben elképzelem, ahogy átjárja az egész testét a félelem. Érzem, hogy elsőre még nem az igazi, így félbe is hagyom a dolgot és inkább újra próbálkozom vele. Ismét a szemeibe nézek, csakis ő rá koncentrálok. Közben egyik kezemmel megfogom a csuklóját is. Nem szorítom erősen, csak annyira, hogy a pulzusát is érezhessem és, hogy a mágia is jobban áradjon. egy pillanatra sem tévesztem szem elől. Nem pislogok, csak nézem őt meredten.
Csak bólintok szavaira. pontosan tudom, hogy egy Őrző, bár lehet egyedül erős, mi ennyiben talán hasonlítunk, sőt, túlszárnyaljuk a farkasokat. Az erőnk abban rejlik, hogy együtt, közösen küzdünk, tanulunk, harcolunk. - Ha nem hibáznál, akkor nem lenne értelme annak, hogy itt legyünk. - mosolygok, és csak hagyom, hogy felkészüljön. Hagyom, hogy próbálkozzon, igyekszem türelmes lenni. Engem se siettettek, mikor először fogtam neki a Rettegés igéjének. Furcsán érzem magam, mikor a szemembe néz, de igyekszem nem zavarba jönni. A mágiáját érzem befurakodni a bőröm alá, de valami csiklandós érzet fog el. Próbálom megállni, de hirtelen kuncogni kezdek, fogalmam sincs miért, pedig rohadtul nem vagyok csikis, másrészt meg neki sem akarok kellemetlenséget. - Ne... ne haragudj! - fordítom el róla a tekintetem, szerencsére ő is visszahúzza a mágiáját, mert érzi, hogy ez most nem jött össze. Lerázom magamról az érzést, és újra komolyan állok szembe vele. Újra a szemembe néz. Szemei úgy fúródnak a tekintetembe, hogy zavarba jövök tőle, de nem fordítom el a szemeimet. Milyen gyönyörű tekintete van... Érzem meleg kezét a csuklómra fonódni. Tudom, hogy mi miatt teszi, de ezzel egyidejűleg azt is érzem, hogy arcomra felszalad a pír. Nem azért, volt már barátnőm, meg nem vagyok egy elveszett lélek, de... ööö... nem... csajokkal szemben sose voltam egy "normális" fazon. Sose maradtam sokáig senki mellett. A leghosszabb ideig tartó barátnőm is 2 hétig tartott. Erre most itt mered rám egy ilyen tiszta tekintetű lány, próbál megfélemlíteni, de valahogy ez... Öööö.... Velkan, koncentrálj!!! Hallod? Tovább nézek a szemeibe, és csak most esik le, hogy időközben egymáshoz hajoltunk a nagy farkasszem nézésben. Még inkább elvörösödök, de ekkor érzem meg, hogy a bőröm alatt az a mágia érzet, ami tőle áramlik, már egyáltalán nem olyan kellemes. Hideg fut végig a gerincemen, hirtelen egyenesedek ki, Alice vonásai először haloványan, aztán egyre erősebben mállanak le, mintha valami irtózatos szörnyeteg próbálna kiszabadulni a bőre alól. - Alice... - suttogom, a hangom rekedt, a pupilláim kitágulnak, érzem, hogy megremeg a csuklóm kezei közt. A félelem végigszánkázik a gerincem mentém, de amilyen gyorsan életre kelt, hirtelen szakad meg. Néhányat pislogok, s hirtelen elrántom a kezemet tőle. Pár pillanatig értetlenül nézek rá, aztán az órámra pillantok. 3 másodperc... - Váó, első nekifutásnak nem is rossz! - nézek rá, és mosolyogni próbálok, hála az égnek, rendesen látom Alice kedves arcát. - 3 másodpercig tartottad rajtam! Szép! - elismerően szólok, s elfordulok tőle, hogy egy kicsit lerázzam magamról a félelem utolsó foszlányait is.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Az első próbálkozásnál csak azt érem el, hogy elkuncogja magát. Meglepődve pillantok rá. Igen éreztem, hogy ez nem lesz az igazi, de nem számítottam ilyen reakcióra. De inkább nem is foglalkozom vele. A feladatra koncentrálok. Tudom, hogy mit kell csinálnom, de azért valljuk be még nem megy olyan jól, hogy rögtön sikerüljön is a dolog. Majd idővel már csak rá kell pillantanom valakire és abban a pillanatban elkapja majd őt a rettegés. Bár nem szándékozom ezt felhasználni senki ellen, de igaz, hogy nem árt, ha rendesen megtanuljuk a használatát. Csak a szemeit figyelem semmi mást. Nem veszem észre, hogy elpirult volna, vagy közelebb kerültünk volna egymáshoz. Túlságosan is koncentrálok ahhoz, hogy ezek most feltűnjenek nekem. Talán jobb is így, mert akkor az én arcom is felvenné a lángvörös színt. Érzem ahogy a keze megremeg az enyémben, a tekintetében látom a félelmet. Próbálom még tartani a dolgot, de ekkor meghallom a nevem. Elkerekednek szemeim, mintha egy pofont kaptam volna úgy térek magamhoz. Hagyom, hogy kirántsa a kezét az enyémből, majd csak tétlenül figyelem, hallgatom őt. Három másodperc. Ez semmi főleg, hogy eljutni odáig sokkal több időbe telt. Egy sóhaj szalad ki az ajkaim közül, majd végül csak megszólalok. -De gyorsabbnak kéne lennem. Ha valakin alkalmaznom kellene az nem fogja megvárni, hogy sikerüljön...-Egy kissé elmerengek, majd hirtelen kapom fel rá a tekintetem és egy mosolyt varázsolok az arcomra. -Nos te is megszeretnéd próbálni? Bár gondolom neked ez már remekül megy, ha sikerült egy farkasnál is alkalmaznod...De ha gyakorolnád, csak nyugodtan!-Én mondjuk még vagy ötször nekifutnék ennek, de nem akarom Velkant megterhelni vele. Tudom, hogy borzalmas érzés, mikor alkalmazzák rajtad. Abi már bemutatta nekem és talán erősebb is volt, mint most az enyém.
Lerázom magamról a félelem utolsó mozzanatát is. Rá nézek, mikor visszafordulok. - Ahhoz képest, hogy most először csináltad, jól ment. Ennyi bőven elegendő, hogy előnyhöz juss egy Farkassal szemben. Legutóbb pl. amikor én alkalmaztam, a Farkas, megijedt egy őztől. Azt már nem teszem hozzá, hogy félelmében felém kezdett el szaladni, és kis híján lesmárolt, mert az már nekem lenne ciki. Alice előtt meg valahogy, nem szeretnék beégni. - Ha eleget gyakorlod, menni fog. Gyorsabban is, és tovább is. Minden gyakorlás kérdése. Na. Lássuk. Szembe fordulok vele, hirtelen, mint valami cöveket, felemelem a kezem, s elsuttogom a Rettegés szavait. Mágiám kígyóként tekeredik köré, bújik be fülén, száján, siklik végig torkán, s tüdején keresztül, jut el a véráramaiba, s onnét mindenhová a félelem. Nem tudom pontosan, mit lát ilyenkor a másik, de azt tudom, hogy érzem, a foglyom. Elrántom a kezem, s ezáltal elengedem, pár pillanatig tartott a varázs, és nem akarom ezalatt tartani, mert tudom, milyen érzés. Gyorsaság, és kitartás. Csak ez kell. Megvárom, míg a félelemből magához tér egy kicsit.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nagyon szépen köszönöm.-Azért jól esik nekem, hogy ennyire biztat engem. Ez mindig is sokat segített nekem, és erre Abi is rájött. Mellette úgy érzem, hogy sokkal kitartóbb vagyok. Nem egyszer akartam már feladni a próbálkozásokat, de akkor Abi jött és helyrerázott. Velkan próbálkozása elég hirtelen jön. Nem is jut idő számomra felkészülni a dologra. Meglepetten pillantok ő rá, és meg sem mozdulok. Oké elvileg egy farkas nem fog megállni csak azért, hogy neked jobb legyen, de ez most csak gyakorlás. Nagyon hamar megérzem a mágiáját, a csontig hatoló félelmet. A szívem hevesen kezd el kalapálni. Egész testem megfeszül, arcomra a rémület ül ki. Már rég nem éreztem ilyen fokú rettegést. Talán még kölyök voltam, mikor egyik este a vihar miatt elfogott a félelem, de olyan mértékben, hogy mozdulni se bírtam. A szemeimből még pár könny is kicsordul, majd végigfutnak az arcomon. Lehet, hogy csak pár másodpercig tartott a varázslat mégis úgy érzem, hogy percek teltek el. Ahogy elenged egy nagy levegőt veszek. Egész testemben remegek. Elfordulok tőle, hogy ne lásson ilyennek. Egyelőre semmit sem mondok neki, csak próbálom megnyugtatni magam. Arcomról letörlöm a könnyeket. -Ügyes voltál, nagyon!-Szólalok meg végül, de továbbra is háttal állok neki. Kell még pár perc, hogy teljesen összekapjam magam. Az övé sokkal erősebb volt az enyémnél, így nem csoda, hogy hatásosabb is.
Megingatom a fejem. - Ne köszönd, ez természetes. - mondom kissé zavart mosollyal. A mágiám telibe kapja, és tény, nem hagytam felkészülni, de sajnos a Fenevadak sem hagynak időt, és nem állnak meg, ha arról van szó. Ám mikor látom, hogy könny csordul vágig az arcán, leengedem a kezem, visszaszorítom a varázslatom. Azért ekkora hatást nem akartam nála elérni... Zavartan nézek rá, s mikor elfordul, elszégyellem magam. Nem, ezt nem akartam. - Alice, én... - nem tudok mit mondani, keresem a szavakat. Az erős, kitartó, elérhetetlen, megingathatatlan Őrző nőkhöz vagyok szokva, és elfelejtettem, hogy Alice is Tanonc, akár csak én. Fogalmam sincs, mi játszódhatott le a szemei előtt, de nem akartam, hogy könnyeket ejtsen. Mögé lépek, mikor megdicsér. Nem tudom mit tegyek, végül, azt teszem, amit Lucyvel tettem mindig, mikor félt, s nem számíthatott másra, csak rám. Karjaim óvón fonják át Alicet, kedvesen magamhoz vonom, nyaka és mellkasa között összefonom karjaimat, hajába temetem arcomat, s egy hosszú pillanatig csak tartom magamhoz. Érzem, milyen ütemben veszi a levegőt, s ahogy ott állok mögötte, megérzem hajának kellemes illatát, s érzem, hogy a mellkasomban valami üt egy hatalmasat. De nem úgy, mint azon a furcsa Teliholdas éjszakán... Ez valahogy... Kellemesebb. Nem tudom meddig állunk így, nem érzem, hogy Alice eltaszítana, én meg nem értem, miért teszem ezt. Csak azt érzem, hogy ez jó így. Végül elengedem, s érzem, hogy vörösödik a fejem, a torkomat megköszörülve fordulok el tőle, ne lássa, hogy totál zavarban vagyok. - Khm... folytassuk a nyíllal, vagy a bénítással oké? - a táskámhoz lépek, matatok valami után, fogalmam sincs mit keresek, végül csak a sütis dobozból veszek el egy sütit, és elropogtatom, tekintetem mindenfelé téved, csak épp Alice arcára nem...
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Velkan nem akart engem megríkatni, de általában a félelemre, vagy idegességre könnyekkel reagálok. Ez már csak ilyen nálam. Sosem szerettem, hogy ennyire könnyen elsírom magam, nem egy kellemetlen helyzetem adódott ebből. Egyszer még Will előtt is sikerült kiborulnom, pedig neki sem az volt a szándéka, hogy megbántson engem. Hallom, hogy a nevemet mondja. A mondatot nem fejezi be, de így is sejtem, hogy mit akart mondani. Csöppet sem haragszom rá, vagy ilyesmi. Pont az volt a lényeg, hogy megfélemlítsen és sikerült neki, csak jobban, mint amire számítottunk. Majd ahogy fejlődöm úgy fogom egyre jobban bírni ezt is. A szavaira csak megrázom a fejem, jelezve, hogy nincs semmi baj. Pár perc múlva, majd minden rendbe jön és el is felejtem ezt az egész butaságot. Ám ekkor hirtelen erős karjai óvón körbeölelnek engem, a nyakamon meg megérzem meleg leheletét, ahogy a hajamba fúrja arcát. A szívem megint gyors ütemben kezd el verni. Szemeim kikerekednek. Erre a lépésre nem számítottam. Az arcom semmi perc alatt veszi fel a legsötétebb vörös színt, amit csak tud. Teljesen összezavarodom, de mind e mellett ott belül ez az ölelés melegséget önt a szívembe. Jól érzem magam a karjaiban. Már nagyon rég nem éreztem ilyet, szinte már idegenné vált. Az egyik kezemet végül az övére helyezem. Nem, nem tolom el magamtól, nem csinálok semmit csak próbálom felfogni a dolgokat. A könnyeim már teljesen visszavonultak, mintha sosem lettek volna és a nyugalom telepszik le rám. Hirtelen enged el, ami engem is visszaránt a valóságba. Zavartan tűröm hátra a hajam a fülem mögé. Én sem merek rá pillantani, inkább próbálok úgy csinálni, mint aki valami nagyon érdekeset pillantott meg. -Hogy?...Öhm, rendben!-Csak egy gyors pillantást veszek, majd én is a táskámhoz sétálok és kiveszem belőle az italomat, hogy oltsam a nem létező szomjamat. Érzem, hogy még mindig teljesen vörös az arcom. Valahogy össze kell kapnom magam! -Kérek pár percet!-Azzal meg sem várom a válaszát csak elindulok a mosdók felé. Ha el akarom tüntetni ezt a pírt az arcomról muszáj kicsit félrevonulnom. Csak öt percig várakoztatom meg. Mikor visszaérek már szinte alig látszódnak azok a bizonyos piros foltocskák az arcomon. Még iszom pár kortyot, majd odalépek mellé próbálva úgy tenni, mintha mi sem történt volna. -Akkor melyik legyen?-Mivel én egyiket sem próbáltam még, így rá hagyom a döntést.
Totál zavarban vagyok, mint valami kisiskolás diák. Nem tudom mit mondjak, mit reagáljak. De látva Alicet, ő is így van a helyzettel. Kimegy, én pedig mielőtt még szólnék, már el is tűnik az ajtó mögött. Ha nem jönne vissza, azon se csodálkoznék. Velkan, te isten barma!!! A kezemmel verem a fejem, hogy hogy lehettem ekkora állat. Úristen Velkan, te barom! Ég az arcom, olyan mély levegőket veszek, amekkorát csak bírok. Velkan, higgadj le. Velkan, higgadj, le... nyugi! Nyugalom! A közeli kis csaphoz lépek, hogy megmossam az arcom. Higgadj le Velkan... Semmi sem történt! Mikor hallom a lépteit, kapkodva lépek a táskámhoz, mintha keresnék valamit, ki is veszem a füzetem, de annyira gyorsan csinálok mindent, hogy a táska tartalma a földre borul, a füzeteim, könyveim, jegyzeteim, tollakkal, ceruzákkal együtt... Francba! Gyors mozdulatokkal szedem össze a dolgokat, érzem, hogy mellém lép, de nem merek rá nézni. Finom volt az illata, jó volt megölelni, de szinte kiakarom magamból tépni az érzést, nem akarok emlékezni rá. Az egyik jegyzetet olvasva nézem, mik a teendőink, majd végül döntésre jutok. - Ööö... legyen akkor az Ezüst nyíl, az még egyikünknek se megy. Felállok, a táskámat a padra teszem, igyekszem végre higgadtan gondolkodni. - Na, akkor... megpróbálom én először, oké? Ha már megformáljuk, szerintem az is bőven elég lesz. Hangom kissé rekedt. Lerázom az adrenalint magamban, kinyújtom a kezem, mintha valami íjat tartanék, majd halkan elmormogom a varázs szavakat. Nem történik semmi, bár a levegő megmoccan körülöttem. Újra próbálkozom, ezúttal már látszik, hogy vibrál a levegő, de újfent nem történik semmi. Sóhajtok, megvakarom a tarkóm, gondolkodom, hogy lehetne, hogy sikerüljön. - Te is próbálgasd, hátha neked sikerül. - mosolygok a lányra.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Miután visszajövök próbálom elfelejteni az előzőeket, próbálok a feladatainkra koncentrálni, de a kép, az érzés nem akar eltűnni. Látom rajta, hogy ő is ugyan annyira zavarban van, mint én. Kapkod és ennek köszönhetően a táskája le is esik a földre. Azonnal lehajolnék segíteni neki, de megállítom a mozdulatot. Nem, nem lehet...Maradj nyugton Alice! A végén megint rákvörös leszel. -Rendben!-Mondom alig hallhatóan, majd kicsit ellépek tőle, hogy nagyobb teret hagyjak neki a próbálkozáshoz. Először csak figyelem a mozdulatát, az arcát, ahogy koncentrál a varázslatra. Nem szólalok meg, hiszen az csak kizökkenthetné őt. Látható, hogy valami megindul, de ez még édes kevés ahhoz, hogy elő is bújjon az a kis nyíl. Végül én is beállok mellé, kinyújtom a karom és megpróbálom előhívni. A szemeimet becsukom, hogy minden erőmmel a varázslatra koncentráljak. Ám ahogy ezt megteszek egy kép ugrik be. Halványan ismét megjelenik a pír az arcomon. Szemeim felpattannak és óvatosan oldalra pillantok, egyenesen Ő rá. Az arcát fürkészem, a szemeit, a az orrát, az...az ajkait. Talán másodpercek, de meglehet, hogy percek is eltelnek mire észhez térek. Azonnal elkapom a tekintetem, kicsit hátat fordítok neki, mintha csak célba venném az egyik fát és ismét megpróbálkozom elképzelni az ezüst nyilat ahogy megjelenik és a fába fúródik. Kisebb bizsergést kezdek érezni a karomban, de ahogy Velkannak nekem sem sikerül. Még párszor megpróbálkozom vele, majd leeresztem karom és felé fordulok. -Talán...esetleg...meg kellene próbálni....hogy mi ketten...egyszerre!-Nehézkesen mondom ki ezeket a szavakat, de végül sikerül megosztanom vele az ötletemet. Ha együtt próbálnánk meg, több esélyünk lenne előidézni.
Érzem, hogy beáll mellém. Csak előre meredek, feszesen kihúzom a képzeletbeli íjat, de akaratlanul is, szaporábban veszem a levegőt. Mágiámat igyekszem koncentrálni, de érzem, hogy a tarkómba bizsergés fut, s vörös lesz a képem. A szemem sarkából észreveszem, hogy figyel. Figyel Alice... engem. Kihúzom magam, erősebbnek akarok tűnni. Kínos csend, csak halk lélegzetünk töri meg a csendet. Én nem tudok így... VELKAN! Megrázom a fejem, s leengedem a kezem, s látom, hogy ő már a fával szemben próbálkozik. Pulcsim ujjával megtörlöm a homlokom, pedig nem izzadok, mégis pokolian melegem van. Fogalmam sincs, miért. Figyelem alakját. Olyan... szép. Vonalai kecsesen rajzolódnak a képzeletbeli íj fájára. Mágiája finoman érződik a levegőben, körülötte, de enélkül is csodálatosnak látom. Tincsei meglibbennek a levegőben, nyakának puha bőre kivillan tincsei alól, s kedvem lenne megcsókolni ott... S beletemetni tincsei közé újra az arcomat. Eszembe jut, ahogy öleltem, s testének finom melegét, ahogy hozzám... Atyaég, VELKAN!!! Érzem, hogy a gatyám kényelmetlenné válik. Vörös leszek, és még inkább, mikor azok a gyönyörű szemek rám tekintenek. Gyorsan zsebre vágom a kezeimet, hogy ne látszódjon a szemmel látható gatyaméret változás. Kellett nekem farmert felvennem! -Ööö... i.. igen? Biztos vagy benne? - próbálok nem túl zavart lenni. Velkan, higgadj le! Sürgősen higgadj le! Végül nyelek egyet, mély levegőket veszek, mögé lépek. - Oké... akkor nyújtsd ki a... keted... izé... kezed. Bocsi, nyelvbotlás. - nevetek zavartan. A csuklóját fogom, s én is kinyújtom közben a kezem. Érzem, hogy a mellkasomban erőseket üt a szívem, ahogy újra megérzem testének melegét hozzám simulni. Bal kézfejemet bal kezének tenyerébe simítom, majd úgy teszek, mintha kihúznék egy íjat. Vezetem végig a kezét. - Ha kényelmetlen, szólj nyugodtan! - mondom, most már kicsit bátrabban, bár a pír nem akar eltűnni az arcomról. Mágiám finoman koncentrálom, s hagyom, hogy az ő kezébe áramoljon át. Az illata, parfümje az orromba kúszik. - Finom... az illatod. - suttogom váratlanul, ahogy gyakoroljuk a mozdulatot. Nem tudom, miért suttogok. Talán azt remélem, nem hallja meg?
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Szerencsére semmit sem látok abból, amit Velkan tesz, mivel háttal állok neki. Ha tudnám, hogy ő is elkezd engem méregetni, úgy bizony teljesen elvörösödnék, már megint. Így tehát csak az ártatlan gondolataim maradnak meg, meg a koncentrálás a varázsigére. Bár nem fűzök túl nagy reményeket neki, hiszen két szinttel le vagyok maradva, de azért próbálkozom, ahogy máskor is szoktam. Miután a sok próbálkozás ellenére sem érek el semmit Velkanhoz fordulok. Nem kell aggódnia semmitől a szemeim nem vándorolnak le a derekától délebbre. Annál sokkal szerényebb, félénkebb vagyok. -Nem, nem vagyok, de mivel ez egy erős varázslat így gondolom ketten többre mennénk vele. Egy próbát azért megér, szerintem.-De nem akarom erőltetni a dolgot. Ha ő nem szeretné, akkor tovább is léphetünk. A tekintetemmel figyelem, ahogy mögém lép, majd egy mosoly kíséretében kinyújtom a karom, ahogy eddig is tettem. Mind addig, míg meg nem érinti a kezemet teljesen nyugton maradok, de ahogy megérzem a meleg, puha bőrét az enyémen a szívem hevesen kezd el lüktetni és az arcom is kipirul, de nem foglalkozom vele...Vagyis megpróbálok nem foglalkozni vele. -Rendben!-Még bólintok is egyet szavaimat megerősítve. Hagyom, hadd vezesse a kezemet, végül ismét behunyom a szemem és megpróbálok mindent kizárni az elmémből, hogy csak a varázslatra gondoljak. Érzem ahogy szép lassan átvezeti energiáit a karomban, így egyre erősebben kezdek el koncentrálni, de ekkor meghallom a hangját. Szemeimet kinyitom, kicsit hátrafelé fordulok és úgy szólalok meg. -Tessék? Mit mondtál?- Hallottam, hogy megszólalt, de nem értettem meg, hogy mit mondott. Akár válaszol, akár nem végül visszafordulok és újból koncentrálni kezdek. Lehunyom a szemeimet, egy mély levegőt veszek és hagyom, hogy az energiáink lassan alakot öltsön. Ha Velkan figyel láthatja, hogy a kezünk végénél valami felsejlik, de még nem igazán lehet kivenni a körvonalait. Ez mind csak pár másodpercig tart, majd hirtelen elfog a szédülés és, mintha súlyos nehezéket pakoltak volna fel rám. Hirtelen kapaszkodom meg benne. Semmi kedvem egy jó nagyot esni. -Ne...ne haragudj, de nem érzem jól magam!...Le kell ülnöm!-Nem várom meg a reakcióját, csak elindulok az egyik közeli padhoz, majd helyet foglalok rajta. A térdeimre könyökölök és arcomat a tenyereimbe temetem. -Azt hiszem ez még túl sok volt nekem!-A kezeim kissé remegni kezdenek. Talán lement a vércukrom. Ennem kéne valamit! -Kérlek hoznál nekem a sütikből!-Pillantok fel rá végül kérően. Nem akarom megijeszteni, meg biztos vagyok benne, hogy egy kis pihenés után minden rendben lesz és folytathatjuk majd a gyakorlást.
O Mare E Tu Talán a szívem miatt, vagy Alice illata miatt, de ahogy ott állok mögötte, úgy érzem, mintha felemelkednék. Mintha lebegnék... Mintha a szél szárnyaira venne, és repülnék... Illata körbeleng, s én csak lehunyom a szemem, és hagyom, hogy a mozdulat szinte ösztönösen ismétlődjön, újra és újra. Mágiám finoman áramlik át kezébe, úgy érzem mintha, lángolna a mellkasom szívem lüktetésétől. Még soha nem éreztem ilyesmit. Hirtelen az jut az eszembe, hogy mi lenne, ha a nyakába csókolnék? Hogy miért? Mert úgy érzem, hogy erre van szükségem. Hogy ez... neki is jó lenne. Kezétől forró lesz a kezem, s a gondolat egyre inkább nem akar kiszállni a fejemből. Azt veszem észre, hogy még közelebb hajolok hozzá, bőre forróságát is megérzem, s ekkor ejtem ki azokat a bókoló szavakat, amik még engem is meglepnek. Kérdez, rám néz, és kis híján összeér az arcunk, ahogy hátra pillant. Mégis nyugodtnak érzem magam, ahogy tekintetünk találkozik. - Finom az illatod. - mondom, egy mosoly kíséretében, s továbbra is csak szemeit figyelem. Aztán láthatóan, szemeim letévednek ajkaira. Bizsergek, s érzem, ahogy a tovább áramló mágiámba is valami bizsergető hullám költözik. Még sose tapasztaltam ilyesmit, de nem rossz érzés. Ajkait nézve, eszembe jut, hogy... hogy megakarom tenni. Megakarom csókolni. Mintha az illata megrészegítene, és azok az ajkak olyan csábítóak... annyira hívnak, kívánatosak... Mintha elfelejtettem volna levegőt venni, kiegyenesedek hirtelen. Mintha valami ködfátyolból most téptem volna ki magam. A kezeinkre összpontosítok, a feladatra koncentrálok. Látom, hogy ő is így tesz, és próbálok a gyakorlatra figyelni. A kezünk végén mágiánk összpontosul, aprón vibrál a levegő, s mire még inkább tovább áramoltatnám a varázslatot, csak azt érzem, hogy Alice hirtelen belém kapaszkodik. Azonnal elkapom, nehogy elessen, megtartom, s ösztönösen magamhoz húzom. - Minden rendben? - nézek rá, s mikor szavatkozni kezd, csak ingatom a fejem, hogy semmi gond. A padhoz kísérem, s leülök mellé, majd felé nyújtom a sütis dobozt, kérnie sem kell. A táskámból előveszek egy kulacsot, benne víz, s még egy becsomagolt szendvics is előkerül. - Tessék. Még nem kezdtem meg, egyél nyugodtan, neked adom. És nincs ellenkezés. - ellentmondást nem tűrően teszem az ölébe a szendvicset - Mára szerintem hagyjuk, kigyakoroltuk magunkat bőven. Megsimítom bátorítóan a vállát. Arcát figyelem, s gondolataim hirtelen kiszállnak a fejemből, csak ő létezik újra, senki más. Megint az a köd, amit éreztem az elmémen, mikor mögötte álltam. Olyan... nehéznek érzem mindenem. Nem tudom, meddig ülhetek így mellette, csak arra eszmélek, hogy kezem a bőrén pihen, nem simogatom, csak nézem őt, mintha... mintha megdermedtem volna. A képem rákvörössé válik, s elemelem a kezem, majd inkább előre meredek, magam elé.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A szavakat megismétli és most meg is értem őket. Egy aprócska mosolyra húzódnak ajkaim és ugyan abban a pillanatban az arcom kissé elvörösödik. Érzem, hogy egyre jobban kezdek zavarba jönni, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam. -Köszönöm!-Válaszolom neki alig hallhatóan, végül visszafordulok, mert most a feladatra kell koncentrálni és le kell nyugtatnom a szívemet, különben nem fog menni. Talán akkor sem menne, ha minden erőnkkel arra figyelnénk, hiszen ezt nekünk még nem kell tudni, de egy kísérletet tényleg megér a dolog. Nem számítottam arra, hogy ez az egy próba annyira elveszi az erőmet, hogy rosszul leszek ettől. Valahogy nem gondoltam bele, egyikünk sem gondolt bele, de ezzel is csak tanultunk. Legközelebb nem erőltetjük azt, ami nem megy. Nem hiába bontották külön szintekre ezeket. Gondolom meg kell lennie a kellő tapasztalatnak, erőnek, hogy végül ezek is menjenek. A támogatásával végül sikeresen helyet foglalok az egyik padon. Mikor a szendvics az ölemben landol hálásan pillantok rá, majd egy mosolyt is elővarázsolok. -Ez igazán kedves tőled, de nem akarom megenni előled. Ezt magadnak hoztad!-Jól esik a gondoskodása, de valahogy az ilyeneket mindig is rosszul kezeltem. Tudom, hogy néha nem árt elfogadni a segítséget, hogy ne csak adjak, hanem hagyjam, hogy kapjak is, de mégis nehezemre esik elfogadni. Az érintése kellemes, nem is húzom el magam tőle, csak élvezem a bőre melegét az enyémen. -Ne! Ne hagyjuk abba! Tényleg jól leszek pár perc múlva, csak ennem kell egy kicsit meg pihennem. De én szeretném folytatni. Ha nem is ilyen erős varázslatokat, de legalább az alapvetőeket, amiket már megtanulhattam és természetesen te is gyakorolhatsz rajtam...De az ezüst nyilat valóban hagyni kellene. Nem vagyok elég erős még hozzá.-Még alig csináltunk valamit. Ha ennyitől megfutamodom, akkor sosem leszek jobb őrző. Ha mégis ragaszkodik ahhoz, hogy enyém legyen a szendvicse kicsomagolom és elfelezem, majd az egyik részét át is adom neki. Nem lett így valami guszta, de neki is szüksége van az energiára. Ahogy felé pillantom észreveszem, hogy az arca vörös. Először arra tudok gondolni, hogy esetleg melege van...De akkor miért nem veszi le a pulcsiját...Vagy esetleg másról van szó? Már a gondolattól is elpirulok. Nem az nem lehet...Hátamat nekitámasztom a padnak és én is csak előre bámulok miközben elkezdem eszegetni a szendvicset. A gondolataim ezerfelé járnak és próbálom őket kihajítani a fejemből, de egyszerűen nem megy. Mikor az egyik varázslatra kezdek el koncentrálni, vagy csak a munkámra rögtön bevillan Velkan, ahogy átölel, ahogy mögöttem áll. Nem...nem...nem! Nem szabad erre gondolnom. Különben is ő biztosan nem érezte ugyan azt, nem érezhette. -Amúgy ha jól tudom te sem idevalósi vagy. Honnan is jöttél?-Igen ezaz, talán a beszélgetés eltereli a gondolataimat és sikerül majd kivernem a fejemből őt.
Csak finoman a szám elé teszem a mutatóujjam, mikor próbál visszautasítani. - Edd csak meg. Semmi gond, a koliban majd eszek én is. Meg amúgy sincs ráírva a nevem. - mosolyogva nézek rá. Aztán az a zavart csend. Elveszem a kezem, igyekszem lehiggadni, és zavartan megvakarom az arcom. Még mindig vörös vagyok, nem is nézek rá Alicera. A szavaira mégis mosoly kerül fel arcomra. - Rendben, ahogy akarod. Akkor, ha megetted a szendvicset, folytassuk a bénítással. Ha úgy jó neked. - még mindig kerülöm a pillantását, de a pír egyre inkább visszahúzódik. Mikor felém nyújtja a szendvics felét, zavart mosollyal veszem el, s csendben majszolgatni kezdem. - New Yorkból jöttem. - felelem a kérdésre. - Vérbeli nagyvárosi vagyok, bár ez azt hiszem, nem mindig előny. Legalábbis mióta itt vagyok Fairbanks-ben, azóta ezt érzem. - És te Alice? Te itteni vagy? - kérdezem, miközben tovább majszolgatok.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Bénítás? Nekem az is jó, de azt csak te tudod majd rajtam gyakorolni. Nem mernék megint egy erősebbel kísérletezni.-Remélem megérti ezt, de rajtam cserébe annyiszor gyakorolhatja, ahányszor csak szeretné. Ez a minimum, ha már ilyen kedves velem. -Nem én sem vagyok helybéli!...Kanadából jöttem, pontosabban Dawsonból, egy kisváros a határhoz közel. Ott nőttem fel egy farmon...De pár évig a nagyvárosi életet is kipróbálhattam, de rájöttem, hogy nem nagyon való az nekem.-Igaz nem azért jöttem el ide Fairbanksben, de itt sokkal otthonosabbnak érzem magam. A kisvárosoknak is megvannak a maga előnyei. Szép lassan a szendvicsem is elfogy és kezdem is jobban érezni magam. A rosszullétem elmúlt. Úgy tűnik az étel sokat segített nekem. Jobban oda kellene figyelnem az étkezéseimre. -Ha te készen vagy akár folytathatjuk is. Már sokkal jobban vagyok!-Még egy mosolyt is az arcomra varázsolok, hogy ezzel is csak megerősítsem a szavaim. Idő közben egy süti is a kezembe landol. Ezt még megeszem és teljesen helyrerázódom.
Csendben hallgatom szavait. - Egyszer ha gondolod, szívesen elvinnélek New Yorkba. Viszont én meg kipróbálnám a farmon az életet. Mindig is érdekelt a tanyasi világ, szóval... Ha gondolod, és egyszer lesz szabadidőnk... kirándulhatnánk. Újra elönt a melegség, pír fut fel arcomra. Miért is mondtam ezt? Hisz alig ismerjük egymást. Most biztos hülyének néz. Befejezzük a szendvicset, s bólintok szavaira. Rendben. Figyelem a mosolyát, s ahogy eszegeti a sütit, én meg csak vörösödök. Vel, nyugi már... A tincsei a vállára omlanak, szemei csillognak, s fürkészve tekintek arcára. Annyira finomak a vonalai. Ha befejezte, zavartan fordítom el róla tekintetem, s gyengéden kezembe veszem a kezét. - Megpróbálom akkor a teljes karodat lebénítani oké? Gyakorlásnak megfelel. Kicsit feltűröm a ruha ujját, majd óvatosan megfogom a csuklóját. Elmormolom a Bénítás igéjét, s mágiámat Alice kezébe áramoltatom. Bár anno egy farkasnál sikerült a két mellső mancsát is lebénítanom, itt most azon van a hangsúly, meddig tart a bénulás. Minél tovább, annál jobban megy a varázslat. Mikor végzek, kérdőn nézek Alicera. Nála valahogy úgy érzem, vissza akarom fogni magam. Pedig ki kellene engednem a varázslatot, amennyire csak tudom.
// Nekem se lett az igazi. De nekem tetszik a reagod! //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Az ötlete nagyon is tetszik nekem, de mégis zavarba hozz vele, mivel tényleg alig ismerjük egymást. A Nagy Almát mindig is megszerette volna nézni, bár nem vonzanak engem a felhőkarcolók, vagy a nagy nyüzsgés, de annyi mindent lehet hallani róla, hogy egy-két napot szívesen eltöltenék ott. -Örömmel megnézném New Yorkot. Olyan fajta nagyvárosban még nem jártam. Egyedül lehet, hogy nem is mernék oda elmenni, mert a végén elvesznék a nagy dzsungelben.-Annyi ember van ott és olyan hatalmas a város, hogy nem lepődnék meg, ha már első nap valahol a világ végén kötnék ki miközben a szállást keresem. -Amúgy meg én is szívesen elviszlek majd hozzánk, Dawsonba pár napra, ha Will sem bánja a dolgot...De kirándulni itt is elmehetünk. Szóval bármikor, nagy örömmel megyek!-Ha kirándulásról van szó, nem ismerek nemet. Nekem az az igazi kikapcsolódás, mikor kivonulhatok a városból a természetbe és élvezhetem a nyugalmat, békét. Néha egyedül is elsétálgatok, bár nem túl messzire, de társaságban mégis csak jobb. Miután megettem a sütit is már meg is fogja a kezem. A bőre puha, meleg, kellemes az érintése. -Rendben!-Miközben megpróbálja elérni a bénítást végig a szemeit fürkészem, bár néha el-el siklik a tekintetem az arca különböző pontjára, míg nem meg nem zsibbadást nem kezdek érezni a karomban. Nem mondok semmit csak várok még, majd pár perc elteltével megpróbálom felemelni a karom, de nem sikerül. Ő is érezheti, hogy az izmaim teljesen elernyedtek, olyan mintha halott lenne a kezem. -Nem tudom megmozgatni.-Kellemetlen egy érzés nagyon is, de hagyom hogy addig csinálja míg tudja, hiszen a gyakorlásnak pont ez a lényege.
Mintha csak kandi kamerák kereszttűzében állnék, nem merek felnézni a lány arcára, kerülöm a pillantását, s szinte szuggerálva fogom a kezét. Tudom, hogy engem néz, engem figyel, s hiába megy szinte ösztönösen a varázslat, a gyomorgörcs egyre inkább szétkúszik a belsőmben. Végül felpillantok rá, s a pillantásunk találkozik. Annyira... tiszta tekintet. Megbabonázva fagyok meg egy rövid pillanatra, de az a pillanat olyan, mintha évezredekig tartana. Életem során már néhányszor belegondoltam abba, milyen lehet az öröklét. Nem kell ahhoz szörnyeteggé válnod, hogy úgy érzed, örökké fogsz élni. Hogy léteznek örök pillanatok. Hogy... Velkan, állj meg! Megrázom a fejem, s a hangja ránt vissza végképp a valóságba. Hát, sikerült. - Öhm... oké. - megnyomom a karórámon a stoppert. - Megnézzük meddig tart. - mosolygok rá, s megsimítom a kezét. Bár a bénulás miatt nem nagyon érezheti, de a mozdulat látható. Nem nézek rá, s a kezem továbbra is fogja a bénult kacsót. Hirtelen azonban elengedem, hátamat a padnak döntöm, majd sóhajtok. - Igencsak sikerült összezavarnod... úgy értem... mármint... szóval ne érts félre... egy magadfajta gyönyörű lány bizonyára sok más srác fejét is... elcsavarja. A mondat végére szinte kisfiús félelem uralkodik el a lelkemen. Beletúrok a hajamba, és próbálok nem a belsőmet szorongató gyomorgörcsre gondolni.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Türelmesen várom a varázslat hatását és mikor az sikerül jelzem is felé. Igazából olyasmi érzés, mint amikor érzéstelenítőt kap az ember. Igen már volt hozzá szerencsém, de szerencsére semmi komoly dolog miatt. Ahogy ő is a szemeimbe néz érzem, hogy megint kezdek elpirulni, pedig semmit nem csinál, de valami mégis más. Azért egy pillantástól nem kellene elpirulnom, és most mégis. Mégis mi ütött belém? A simítást valóban nem érzem, de látom és ez egy kis mosolyt csal az arcomra, de nem sokáig marad meg. Vel hirtelen mozdulata és szavai azonnal eltüntetik, de a pirulásomat viszont csak fokozzák. Nem értem miért mondja ezt, vagy miért is zavartam össze. -Hogy tessék? Összezavartalak? Elcsavarni mások fejét?...Nem én nem szoktam...Elcsavarni a férfiak...fejét.-Lesütöm tekintetemet és az ölembe helyezett kezeimet kezdem el vizslatni. Én nem az a lány vagyok, aki olyan sok pasival járt volna. Nem én az a csendes, visszahúzódó típus vagyok, aki nem tetszik túl sok srácnak. -Nem akartalak összezavarni, ne haragudj.-Bár nem tudom mivel, vagy hogyan sikerült, de mindenesetre semmi rosszat nem akartam tenni. Fel is állok a padról, de megtorpanok. Igazából nem tudom, hogy mit csináljak, de zavarba jöttem. Egy kis hezitálás után végül a táskámhoz sétálok amiből kiveszem az üveg vizemet, de csak ekkor esik le, hogy az egyik kezem béna, így nem is tudom kinyitni azt, hogy ihassak belőle. Persze azért megpróbálom, de végül feladom és visszateszem a táskámba. Inkább megvárom, hogy elmúljon a varázslat. Nem fordulok vissza Vel felé, az egyik közeli növényhez sétálok és azt kezdem el szemlélgetni.
A válaszára feloldódok, és felnevetek. Nem őt nevetem ki, inkább megnyugtat a tudat, hogy ő is... zavarban van. Legalább nem tűnök annyira bénának. Vagy hát... a franc tudja, mi a jó szó ide. Figyelem, ahogy a táskájához lép, s mivel háttal áll nekem, nem látom mit ténykedik, csak miután a növényhez lép, és azt vizsgálgatja, a bontatlan, táskájából kikandikáló üdítős palack árulja el, hogy nem tudta kibontani. Felállok a helyemről, kiveszem az üveget a táskából, majd miközben mellé lépek, kibontom egy könnyed mozdulattal, majd felé nyújtom. - Tessék. - némi önbizalom áramlik szét a tagjaimban, és ez jó. Nem érzem magam túlságosan hülyén. Felszabadít, bár a fejem még mindig zsong a közelében, de igyekszem tisztábban gondolkodni. Ha elvette tőlem az üveget, a kínos csendbe burkolózom, és az előttünk burjánzó kis növényt kezdem bámulni. Óvatosan lepillantok a karjára a szemem sarkából. Azon kezdek el gondolkodni, vajon... vajon mit szólna, ha... ha elhívnám mondjuk... randira? A gondolatra elvörösödök. Velkan, ne parázz már basszus, ez nem lehet igaz! - Alice - szólalok meg egy kis idő múlva - szeretném megkérdezni, hogy te... - elakadok, ahogy rám néz. - A karod jól... szóval nem, a... vagyis hát... azt szeretném kérdezni... lenne kedved velem... azaz... ne érts félre, a... - és bár nem látom, de érzem, hogy kb. olyan lehet a képem, mint egy piros almának, aki túlérett a napon. És ekkor nem bírom tovább, mintha megállna az idő, egy gyors mozdulattal lopok csókot ajkairól, és azzal a lendülettel fordulok is el, felkapom a cuccomat a padról, és rohanok ki az üvegházból. Szégyen a futás, de hasznos. Szinte kitépem az üvegház ajtaját, be se csukom magam után. Érzem ahogy ég az ajkam a forróságtól, a mellkasom az izgalomtól, nem merek hátra nézni, csak futok, szaladok, magam sem tudom hova, és tudom, hogy mire megállok majd a parkolóban a motornál, bele akarom verni a betonba a fejem, hogy hogy lehettem ennyire barom. De nem érdekel, egyszerűen futok, teljes erőből, rohanok, mintha egy egész Falka üldözne, és egyszer csak azt veszem észre, hogy nevetek. Önfeledten, boldogan nevetek, és érzem, nem is, inkább tudom... hogy megakarom ismételni, hogy csókot lopjak Alicetól.
Kezdőlap
//
//
//
