A belső kávézó részhez hasonló berendezéssel és atmoszférával bír a kinti rész is, mely főképp a tavaszi-nyári időszakban szolgál pihenőül. Szabadtéri rendezvények lebonyolítására is alkalmas a helyszín, sőt, az ajtókat kitárva szinte majdhogynem egy helységgé alakítható a beltérrel.
A hozzászólást Alignak összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 15, 2014 1:54 pm-kor.
Sokkal jobban esik a falat úgy, hogy nem kell közben senkit sem a verbálvillával megszúrkálnom. Elégedett bólogatással jelzem Danielnek, hogy részemről - egyelőre - túltárgyaltuk a kérdéskört, Matthieu megszólalására azonban muszáj vagyok kissé megforgatni a szemeimet. Ettől függetlenül az a korábbi mosoly még mindig ott bújkál a szám szegletében, de akkor is. Micsoda egy pofátlan siheder! De legalább van humora, és szemmel láthatóal tényleg van annyira intelligens (vagy éppen ostoba?), hogy ezer Sienna érdekeit tartsa szem előtt. Tiszta szerencse, hogy Sienna és köztem egészen kellemes a kialakult kötelék, és pontosan tudom, hogy nem kérne olyasmit, amivel szánt szándékkal árt nekem vagy a családnak. - Milyen a tojás? Adjál már egy falatot... Nemes egyszerűséggel kezdek el kulturáltan vagdalkozni Norina tányérjában, miután megtöröltem a szám, hogy levágjak magamnak egy darabot. Megmondom őszintén én tényleg próbálom a továbbiakban zavartalanul lefolytatni a reggelit, innen-onnan lopkodva még néhány falat kóstolót. Aztán szinte a semmiből szakad fel belőlem a parancsnak is betudható megszólalás. - Na, menjetek innen. - biccentek egy jelentőségteljeset Sienna felé - Első szabály: nincs bazsalygás a látóteremben. Hess! Útjára eresztem a "fiatalokat" Sienna és Matt személyében. Egyrészt, mert gondolom alig várják, hogy egymásnak eshessenek, másrészt minek untassam őket olyasmikkel, amikre vaószínűleg egyikük sem kíváncsi? Úgy fest, hogy én vagyok az egyetlen, akit tényleg érdekel maga a reggeli, annak meg nem sok értelme van, hogy asztaldíszként funkcionáljanak körülöttem. Igazából Danielhez van még néhány szavam, de azt hiszem, hogy nem árt, ha Duncan és Norina is hallják őket. Előbbi személyes okokból, utóbbi pedig azért, hogy ebből is tanuljon, ezt is egy életre megjegyezze. - Gondolom az világos, hogy nem ingázhatsz a két város között, stimmel? - dolgom végeztével hátradőlök a székben, és lassú, ráérős mozdulatokkal cigarettára gyújtok - Tedrow majd elkísér, hogy elintézd a hivatalos dolgaidat és hogy összeszedj mindent, ami nélkül nem tudnál élni. Bármennyire is megyek ellene a szokásoknak, nem engedem, hogy a Lakban vagy a Hotelben rendezkedj be, és ezzel szerintem mindketten jobban fogunk járni. Sőt, talán hárman is, ha azt vesszük, hogy Duncan számára ez rohadtul keserű pirula lesz majd. De ebben a státuszban ez az utolsó, aminek egy kicsit is szabadna érdekelnie. - Péntek estétől vasárnap délig Te vigyázol Siennára. Nincs edzés, nincs lelkisegély, nincs véleményezés. Farkasként nekem van csak jogom ahhoz, hogy bármilyen irányba is neveljem, úgyhogy ha megtudom, hogy megpróbáltál belenyúlni, az alkunak vége. Ez a dolog Matthieu-vel is csak addig működik, amíg nem látom azt, hogy káros. A továbbiakat... Nos, a továbbiakba majd a bátyád beavat, ha még nem lenne egyértelmű, hogy miként intézzük a dolgainkat errefelé. - például az olyasmik, hogy nem adunk ki információt semmilyen kóbornak ugyebár - Oh, és még valami. Státuszától függetlenül szeretném, ha megmaradna az a jól bevált módszer, amit az előbb olyan jól gyakoroltunk. Ha tiszteletlen vagy, Duncan belenyomja a fejed valamibe. Nori? - fordítom a lényom fejé a tekintetem - Mit gondolsz? Be szeretnél szállni te is? Mert persze bármikor lehet olyan, hogy Duncan éppen nincs ott, hogy szolidan jelezze Danielnek, hogy rossz irányban sertepeltél, én pedig nem biztos, hogy mindig rá fogok érni arra, hogy falat bontsak ezzel a kőkemény Corvin-fejjel.
//Szerintem - hacsak Danny nem borít valamit a fejemre xD - én részemről ennyi voltam, OC nagyjából úgyis mindenki tudja az elvárásokat meg ilyesmiket, úgyhogy köszöntem szépen a játékot ^^ Jöhetnénk többször együtt reggelizni :DDD //
Próbáltam teljes nyugalommal megülni a helyemen és még azt is sikerült megállnom, hogy ne doboljak türelmetlenül a lábammal az asztal alatt. Vagy a kezemmel az asztalon, mert bármennyire is szerettem volna minden információt megszerezni az ittlétemet illetően, minden szabállyal tisztába kerülni, egy szavam nem lehetett az ellen, hogy Castor befejezi a reggelijét. Egyrészt már így is eleget pattogtam és az a minimum, hogy kussban végigülöm, amíg végez, elvégre mégsem téptem ki a torkomat, pedig lazán megtehette volna, ha azt nézzük, mennyi minden van már a számlámon. Másrészről pedig akármennyire is nem tetszett, már most el kellett kezdenem megbarátkozni a gondolattal, hogy ezentúl nem csupán Sienna Teremtőjét, hanem az Alfámat is jelenti számomra. Tekintetemmel követtem a lányomat és Matt-et, amint elhagyták a helyiséget - amennyiben elhagyták, természetesen -, jobban mondva csak Siennát néztem, Matt annyira nem izgatott. Bár igazság szerint elfogott valami gyerekes és idióta féltékenység, amiért előbb ölelheti át őt, mint én, de próbáltam nem foglalkozni ezzel. Lesz még rá lehetőségem és amúgy is egy csomó mindent meg kell beszélnünk, amit ne feltétlen úgy szeretnék, hogy ennyi fültanúja van a dolognak. Szinte sokkal élénkebbé váltam, amikor Castor ismét belekezdett a beszédbe és ezúttal végre nem a reggeli témájában szólalt meg. A kérdésre csak bólintottam, mi sem világosabb, minthogy magam mögött kell hagyni a szeretett városomat és nincs semmiféle ide-oda ugrabugra. - Rendben - szólalok azért meg, hogy ne csak valami idióta bólogatós kutya legyek. Ostoba volnék ellenkezni, azt is kénytelen leszek lenyelni, hogy Misha fog elkísérni, bármennyire is nem fűlik a fogam a dologhoz, pláne, mivel előre látom, hogy én majd pakolgatok meg cipekedek, míg ő jön majd utánam és szórja a kellemes megjegyzéseit. Valóra vált álom lesz az a sok óra a társaságában. - Természetesen - újabb bólintás, most már beszélő bólogatós kutya lettem, frankó. De mit mondhatnék? Már így is hálásnak kellene lennem, amiért legalább ennyit kaptam, mert ahhoz képest, hogy nem is olyan régen még épp azon töprengtem, vajon képes leszek-e a saját lábamon elhagyni a kávézót, igencsak hatalmas előrelépésnek számít az, hogy legalább hétvégente Siennával lehetek. Kimondani azt, hogy köszönöm.. arra még egyelőre képtelen voltam, gyerekes dacból is el akartam nyomni, magamnak sem akartam beismerni, hogy igenis hálás vagyok a hímnek. Egyetlen pillanatra nézek csupán a bátyámra az őt érintő dolgok kapcsán. Mondanám, hogy nem lesz rá szükség, mert ilyen nem fog többet előfordulni, de... félek, hogy nem lenne igaz. Nem tudnám letagadni, milyen vérmérséklettel "áldott" meg az élet, ahogyan a szép kis listámról sem húzhatom le a cselekedeteimet. Úgyhogy el kellett viseljem ezt is, hát megtettem. Mindenféle ellenkezés és szájhúzás nélkül. Ha pedig nem volt hátra olyan dolog, amire bólintanom, vagy válaszolnom kelljen, hát ugyanolyan csendben ültem végig az asztalnál, ahogyan az elmúlt pár percben, mint valami megregulázott rossz kölyök.
Matt szavaira kissé szégyenlősen hajtom le a fejemet, még mindig nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ennyire gyönyörűnek tart, hogy szeret, ezt még bőven fel kell dolgoznom, de egyelőre csak az számít, hogy úgy tűnik, nem fog bajuk esni, bármi is legyen az ára. Sosem hittem volna, hogy valaha lesznek önző gondolataim, de most igenis csak ez érdekelt. Ahogy Apára nézek, elgondolkodom, hogy talán nem érti, hogy engem mi mozgat, de őszintén, tizennyolc évig vágytam arra, hogy legyen édesapám, és most, azt hiszem, mindent meg tudnék bocsájtani neki. Azt is, hogy azt mondta Duncannek, hogy öljön meg, s azt is ugyanúgy, hogy tulajdonképpen nagyon vastagon benne van abban, hogy vérfarkas lett belőle, de bízom benne, hogy a későbbiekben ezért inkább hálával fogok tartozni nekik érte, most még erre nem vagyok képes, de remélhetőleg át fognak fordulni bennem a dolgok. Így kellene lennie, miként egyre inkább elmerülök ebben a világban. Odafigyelek a körülöttem zajló dolgokra, van, ami nem tetszik a tisztelettudó emberi oldalamnak, de szép esélye van, hogy farkasként ez sokkal többet takar, mint ami hozzám eljut belőle. Ez azonban majd szépen lassan kibontakozik előttem, s akkor majd érteni fogom, most egyelőre csak hallgatok, az a biztos. Norina megütközését azért észlelem a mondandóm kapcsán, nyilvánvalóan nem jutott el a tudatáig tökéletesen, hogy igazából ez nem választás volt, ha számunkra két rossz közül kell döntenünk, az attól még nem lesz jó. Az idő majd megszépíti, ebben bízom, s addig engedtessék meg nekem, hogy ne nevezzem boldognak magam csak azért, mert ő oda meg vissza volt azért, hogy farkassá vált. Örüljön neki, hogy már így gondolja, egy év múlva biztos én sem hasonlóképpen fogok gondolkodni róla. Az pedig, hogy Apa és matt maradhatnak, csupán most körvonalazódik. Az sem zavar, ha bárki a tányéromba turkál, bár ha zavarna, sem lenne szavam ellene, lévén én vagyok farkasként a legfiatalabb. Végül, mikor Apu megszólal, hogy menjünk innen, akkor az evőeszközeimmel jelzem, hogy befejeztem, azért egy kevés megmaradt, és megiszom a maradék kávémat. Szeretnék még maradni, de ez nyilvánvalóan nem kérés, vagy javaslat, hanem így kell tennem, úgyhogy megyek. Azért úgy kerülöm meg az asztalt, hogy Apa mögött is elmenjek, és futólag ugyan, mintha kicsit tartanék attól, hogy valaki megbántok vele, átölelem a nyakát, majd egy gyors puszit nyomok az arcára, aztán már indulok is tovább, kézen fogva Mattet, és húzom is magam után. Már égeti ez az egész a bőrömet, szeretnék egy kicsit megnyugodni, és tudom, hogy mások figyelő szemei előtt úgysem sikerülne. S bár feltűnően bazsalyogni nem áll szándékomban, de inkább az épületen belül keresek menedéket Mattel, mert nem szeretném, hogy mindenki tökéletesen érezze, mennyire megkönnyebbültem. S mikor már senki sem láthat minket, csak akkor bújok bele az ölelésébe, szívom be az illatát, és engedem el magam annyira, hogy pár könnycsepp is végigszánkázzon az arcomon. Öröm és a bánat könnyei együtt kélnek táncra, nem tehetek róla, ez a kettősség úgy tűnik, nem akar ereszteni mostanában. Szólni azonban képtelen voltam, csak Matthez bújva vártam, míg visszamehetünk az asztalhoz, vagy éppen elindulunk a Hotelbe… S igen, azért nem ártott volna, ha egy rendes ölelést is tudok adni Apának.
//Én is nagyon szépen köszönöm a játékot mindenkinek! *.* <3333//
- Hol érez támadást? - kérdezem a nőtől meglepettséget színlelve. Nem hiszem el róla, hogy olyan mimóza, aki egy jogos feljelentést támadásnak vesz. Egy kicsit bizonytalannak tűnik, talán ő se gondolta komolyan, amit mondott. A kocsit nem nyomta meg azzal, hogy orvul "elé ugrott", de ha megtörtént volna, akkor se cseszegetném. Láttam, mi volt és egy vehemens biciklis, meg egy elvarázsolt szőke között nem teszek így igazságot. - Versenyezni is szoktam. Egyszer sikerült megnyernem. Amúgy elég erős a mezőny. Még ha a vérfarkasok látását és ügyességét is belevesszük, a golf akkor is nehéz sport, sok tervezést és odafigyelést igényel. Tudok olyat a Falkából, aki két percig nem bír nyugodtan maradni, itt is eldobná az ütőt és inkább rohanna. Becsülöm az igazi profikat, akik itt is nyomulnak. Másrészt pedig nem is akarok mindig nyerni, túl nagy nyomot hagyni az itteniekben, szóval félgőzzel játszom a versenyeken is. - Teljesen igaza van. Ennek is megvan a helye, nem minden a kényelem és a biztonság. Mi is lenne velünk az életben újdonságok nélkül? Szétteszem a kezeimet és elnevetem magam, de csak röviden. Ez is egy új ismeretség és egész pozitív. A barátságtól messze állunk, futó találkozás ez. Hogy a jövő mit hoz, az persze titok. Baromi nagy titok még úgy is, hogy már több dolgot sejtek belőle. - Azért ez nem megy mindenkinek. Van, aki annyira szereti a régi dolgokat, hogy újabbakat már nem akar megtanulni. A tánccal én pont így vagyok. Az almaszedő mozdulatok, meg a gangnam style például abszolút nem érdekel. Azt a jellegzetes kéztartást meg is mutatom, aztán elvigyorodom és hátrakapom a fejem. Nem vagyok mindenben ilyen maradi, de a tánc tényleg nem érdekel ennyire. Tudok táncolni és ahogy tudok, az jó nekem. Egy művésznek, aki ezzel foglalkozik, nyilván más a véleménye és ezt el is fogadom. - Tényleg furán hangzik - nyugtázom. Sokoldalú kis libának tűnik, elhiszem, hogy többféle stílust is szeret. Amúgy érdekel, hogy egy tánctanár mit csinál mondjuk egy retrópartin vagy egy durva rave-bulin. Persze, hogy más lap. - Akkor menjünk is! Intek és elindulunk a kávézó felé, aminek ilyenkor már a kiülős részét is lehet használni, mert nem fagy oda az ember feneke a székre. Ahogy a főbejáraton át megközelítjük a helyiséget, a nőtől megtudom, hogy az a típus, aki képes csukott szemmel is közlekedni. Gondolom, figyelt minden apróságra, érdekességre, csak a lényegre nem. Náluk gyakori. - Mikor azt gondoljuk, hogy ez csak egy egyszerű kisváros, mindig kiderül, hogy akadnak titkai. Például gondolta volna, hogy aranybánya is működött a környéken? - mondom neki elmosolyodva. Fairbanks-nek ezer arca van, a csillogástól a mocsokig és a számtalan árnyalat közt jönnek-mennek az új és régi arcok. Nem ismerhetek mindenkit. Persze az is lehet, hogy arcról tudnám, kiről van szó, de a név nem hangzik ismerősnek. Felkapom a szemöldökömet June kérdésére. Megszületett a bizalom. Korábban már kérdeztem, elvigyem-e, de tartott a szituációtól. Most már máshogy állunk. Bólintok egy félmosollyal. - Rendben, végülis annyira nem sietek, hogy ne férjen bele. Csak annyit kérek, hogy árgus szemekkel figyeljen és azonnal szóljon, ha ismerős részt lát. Örökké kanyarogni azért nem akarnék és a "na, itt kellett volna befordulni" típusú megjegyzéseket se szívlelem. Szerintem nem túl nagy kérés, hogy majd nyissa ki a szemeit, ha velem utazik. Közben már bent is vagyunk és csak helyet kell foglalni, a pincérnő már közeledik is. Engem ismer, törzsvendég vagyok. Mosolyogva érkezik a lófarokba felfogott hajú vörös csaj és rá is tér a lényegre. - Jónapot kívánok! Mit hozhatok, kisasszony? Mr. Chesterton, örülök, hogy újra látom! A köszöntést viszonzom, én is mosolygok és hagyom a nőt rendelni. Közben figyelem, a testtartását, a kezei állását és az arcát, ahogy böngészi a választékot. Sok mindent megmutat ilyenkor az ember. Ha megvan, én is megnézem a kihozott lapot és választok. - Kérnék egy sajtos croissant-t és utána egy latte-t! Köszönöm! A csaj megjegyzi, ismerem, remek a memóriája és profi felszolgáló. A hotelben is megállná a helyét, egyszer kérdeztem is, mikor üresedés volt, de jobban szereti ezt a helyet. Szétnézek és June-nak is van lehetősége bámulni a szépen ápolt kertet vagy a belső helyiségek felé elkacsintgatni. - Egyébként merrefelé járt már, ha Alaszkában nem? Sokak számára ismeretlen hely, mintha nem is tartozna az Államokhoz. Én nagyon kedvelem - mondom hátradőlve és kezeimet a karfákon nyugtatva..
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Szerintem hagyjuk, vélhetően félreértettük egymást. – pillantottam rá egy szelíd mosoly keretében, hiszen nem állt szándékomban semmi rosszat mondani. Meg nem is akartam arra utalni, hogy esetleg támadást látnék bárhol is. Szerintem inkább csak rosszul fogalmaztam, s ő pedig félreértette, semmi többről nem volt szó, így jobb is elengedni ezt. Reménykedtem abban, hogy ezzel ő is egyetért. - Gratulálok, s biztosan izgalmas lehet egy-egy olyan verseny. Minden évben van? – érdeklődtem tovább, hiszen lehet, hogy majd kijövök és megnézem az eseményeket. Ki tudja, hogy mit fog hozni a jövő. Vélhetően most már maradni fogok és nem megyek haza New Yorkba se. A családom ott van, de majd üzenetek nekik normálisabban is és akkor vélhetően mindenki meg fog nyugodni, másrészt meg talán idővel el is fogadják a döntésemet, hogy most már inkább a fagyos Alaszka vidékét fogom boldogítani. Itt van Celeste, meg itt biztonságban is érzem magam. Talán tényleg igaza van Cel-nek, hogy ide nem fog utánam jönni az az elmebeteg alak, aki csak úgy széttépett valakit. - Szerintem egész unalmas lenne akkor az élet. Kellenek a váratlan dolgok bele. – mosolyodom el, miközben hallgatom a kisebb nevetését. Vélhetően ilyen téren hasonlóan gondolkodunk. Amennyire tartottam tőle az első percekben, annyira kezdett szimpatikussá válni, de nem szabad a borító alapján megítélni senkit se, így majd a jövő eldönti, hogy mi fog még ezek után történni. - Szerintem ez nem is baj. Pont ettől ennyire színes ez a világ, hogy mindenki mást szeretne megtanulni, vagy éppen másban szeretne lépést tartani ezzel a rohanó világgal. Egyszer szívesen megnézném, hogy miként is táncolsz. – s ezt nem a tanár mondtatta belőlem, vagy talán kicsit, de tényleg kíváncsi voltam, hogy ha annyira szereti azokat a táncokat, akkor miként is megy neki. Nem szokásom kinevetni senkit se, meg vélhetően jó is benne, nem csak mondja, de akkor se hétköznapi látvány az, hogy egy férfi táncol. Fiataloknál gyakrabban látni, meg a nagyon idősebbeknél, de a kettő közötti korosztálynál már sajnos annyira nem, csak párat… A válaszára csak elnevetem magam alig hallhatóan. Nem is vártam más reakciót, hiszen magam is tudom, hogy furán hangzik, de akit egyszer igazán megérint tánc, az többé nem tudja abbahagyni, pedig én még fiatal koromban majdnem megtettem. Majd pedig sietve állok fel és kezdem el követni őt, mellette sétálok a kávézó felé. Remélhetőleg tényleg jó kis hely lesz. Amikor újra megszólal, akkor sietve kapom fel a fejemet és kicsit meg is rázom. – Nem, fogalmam sem volt erről, de talán igaz a mondás, hogy egyik várost se nézd le, mert bármennyire is lehet kicsit biztosan tud meglepetéssel szolgálni, vagy valami ilyesmi. – legalábbis sokat hallottam ezt édesapámtól. Látom a reakcióján, hogy meglepte az, amit mondtam, de inkább ülnék már be az ő kocsijába, mint egy idegen taxiséba. Remélem, hogy egyszer el fog múlni ez a fajta bizalmatlanság, de olyan könnyedén nem tudok keresztül sétálni azon, ami történt odahaza. Viszonozom a mosolyát, s örülök annak, hogy nem utasítja el a dolgot, pedig simán megtehetné. – Köszönöm előre is, s majd igyekszem, csak akkor ne hajtson túl gyorsan se. – hiszen a férfiaknál nem ritka, hogy ilyen esetekben is úgy mennek, mint az őrültek és akkor még a végén a nőket eszik meg, amiért későn szóltak. – Természetesen kifizetem a benzinköltséget, vagy bármit. – teszem még hozzá sietve, hiszen nem kérhetek ekkora szívességet ingyen se. Majd pedig helyet foglalunk az egyik asztalnál. Sietve lapozom végig a kínálatot, majd a hamarosan megjelenő pincérnőre pillantok. – Egy gyümölcsteát kérnék és egy croissant. – vélhetően az ehető lesz és kissé éhes is vagyok. Majd keresnem kell valami laktatóbb helyet is, de ez is megteszi most. Amíg pedig leadja ő is a rendelést, illetve még utána is kicsit figyelem a tájat, a pályákat, már amennyi látszik innen belőle, meg szemügyre veszem a helyet is. - Miért kedveli? Mármint általában a hideg elől az emberek menekülnek. – jegyzem meg könnyedén, majd szőke tincseimbe túrok. – Jártam már Európában, Amerika több városában is, meg persze az Ázsiai térségben. Édesapámnak utazási irodája van, s szerette saját maga felfedezni azt, amit kínál a cége, ha pedig nem volt lehetősége, akkor mehetett valamelyik alkalmazottja a családjával. Így mindig olyan helyet kínálhattunk, amiben mi is bíztunk. Mindig itt élt? – kérdeztem vissza a kisebb mese után. Sok várost és helyet kellene felsorolnom, így inkább csak azt említette, hogy tényleg sok helyen megfordultam enne köszönhetően, de szerintem ennek ellenére se lettem egy elkényeztetett gyerek. Mindig is megdolgoztam mindenért, nem hullott semmi se az ölembe, vagy legalábbis én mindig igyekeztem semmit se természetesnek venni, s ez igaz volt az utazásainkra is. Sokkal inkább szerencsének és lehetőséget láttam benne, hogy megismerhetek más kultúrákat.
Visszanézek és elfogadom a kimentő mosolyt. Nem azt mondta, amit akart, érzem rajta. Nem kamuzik, csak félrebeszélt. Ezen nem veszünk össze. - Köszönöm! - válaszolok egy kedves mosollyal. - Igen, de nem mindig indulok. Tudja, időnként kell a szünet is. Vannak olyan periódusok, hogy alig jövök ütögetni. Most szerintem rendszeres vendég leszek. Sok a meló és a feladat, de egyszerűen kell a kikapcsolódás. - Igen, én is így gondolom. Lehet, hogy lesz rá lehetőség. Valahogy nem érzem azt, hogy táncos buliba kéne hívnom. Futó ismeretség, én meg kiszámíthatatlanul járok ilyen helyekre. Végülis valamikor rácsöröghetek, ha úgy lesz. - Kényelmes, mondhatni városnézős tempóban megyünk majd. Nekem se kell, hogy háromszor járjam meg az utat, mert a csajnak nem volt ideje szólni. Amúgy se vagyok egy aszfaltgyilkos, nem tolom tökig a gázpedált. Mindenesetre megbarátkoztunk, már nem tart tőlem. Rendes lány, még nagyon kihasználhatja egyszer valaki. A fizetséggel nem foglalkozom. Majd a végén legyintek rá, nem kell, hogy addig vitatkozzunk, hogy de nem kell, de kell, de akkor is, stb. A pályából csak keveset látni innen, ott sincs épp élet. Majd talán lesz, most a puszta fű és pár fa mutatja meg magát. - Azért ez a világ nagy részére nem igaz. Mekkora túlzsúfoltság lenne a trópusokon, ha mindenki elköltözne? A hideg amúgy is csak egy dolog, meg lehet szokni és meg is lehet szeretni. A nyár beköszöntével itt se olyan vészes amúgy, majd meglátja, ha esetleg még marad. Aha, szakmabeli a szőke. Vagy legalábbis az apja az. Nem kizárt, hogy kapcsolatban állunk vagy álltunk vele. - Lehet kérdezni, hogy melyik iroda ez? Tudja, a szállodába sok helyről szerveznek. Akár még ismerhetem is. Én is szoktam utazgatni, felmérni új helyeket, hol szervezetten, hol csak úgy magamtól. Európát is nagyon szeretem, főleg Franciaországot. Kanadából jöttem egyébként, Québec-ből. Tényleg éltem ott, elég jól ismerem. A hivatalos verzió szerint onnan érkeztem. Ez talán a hidegre is magyarázatot adhat Corinne-nak. A rendeléseink közben megérkeznek, ízletesen gőzölög mindegyik, friss és ropogós. Ha nem is lesz tele a pocija, de finomat fog enni és azzal kihúzza egy ideig. Valami azért sántít a történettel, nem a teljes igazságot hallom. Ez biztos. Kérdés, hogy mennyire kell ennek érdekelnie... Evés közben elnézem a csajt, aztán kitekintek az ablakon. Kezdenek jönni az emberek, pár ismerős is van közöttük. Hiába, indul a szezon.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Vagy csak nem akarja mindig elvinni mások elől a trófeát? – kérdeztem meg tőle játékosan és csöppet se komolyan, de nem ez lenne az első eset, hogy hallok olyanról, amikor valaki amiatt hagy ki egy-egy szezont ilyen játékokban, mert nem akar mindig nyerni és elvenni mások kedvét. Így legalább másoknak is jut a nyerés mámorából. Természetesen ez inkább a nem profikra igaz. - Majd eldől, hogy mit hoz még a sors. – hagytam én is ennyiben a dolgot, mert eleve senkire se fogok ráakaszkodni, meg annyira nem is ismerem. Mondhatni még két idegen vagyunk egymás számára. Jelenleg inkább kicsit úgy vagyok, hogy majd lesz, aminek lennie kell, ha maradok ebben a városban, akkor vélhetően nagyobb esély lesz arra, hogy még egymásba botlunk. Viszont kár is ezen töprengeni, mert úgyse szólhatunk bele abba, hogy pontosan mi történjen még a jövőben. - Köszönöm még egyszer, hogy elvisz, pedig nem lenne kötelező. Ritka manapság a segítőember. – őszintén így gondoltam. Elég sok emberhez volt szerencsém a nagyalmában, ahogyan azt is láttam, hogy egy-egy esetleg megbotló embert miként kerülnek ki sokan, vagy milyen lenézően néznek egy-egy hajléktalanra az emberek. Talán édesapámnak igaza van, s ha tehetném, akkor az összes embert megmenteném, vagy legalábbis segítenék úgy, ahogyan tudok, de nem ér el nekem se mindenhova a kezem, viszont az is tény, ha lehetőségem adódik, akkor mindig segítek, ahogyan a bajba jutott állatokon is. Lehet, hogy tényleg túlzottan is fura szerzet vagyok, amiért ennyi kedvesség és szeretet szorult belém, s még inkább kilógok a Mouser családsoraiból, ha a hajam színe nem lenne már elég. - Reméljük így lesz, s sikerül megszoknom. Vélhetően pedig maradni is fogok. – magam sem voltam ebben még teljesen biztos, de nagyobb esélyt láttam arra, hogy maradjak, mint arra, hogy visszamegyek New Yorkba. Magam sem tudom, hogy miért, de így éreztem. A hideget meg majd megszokom, vagy legalábbis állítólag meg lehet, akkor csak nem lehet annyira vészes, ha képesek itt mások is megélni. Kíváncsian fürkészem az érkezőket, ahogyan azokat is, akik szép lassan a pályára merészkednek, végül a kérdése zökkent ki a nézelődésből. Egy pillanat erejéig hallgatok, s az éppen megérkező friss étel is segít abban, hogy ne kelljen egyből megszólalnom. Óvatosan iszok egy-két kortyot az italomból, majd a férfira pillantok. - Majd talán idővel, előbb utána járok, hogy esetleg lehetett-e kapcsolat a két cég között, vagy esetleg a jövőre nézve lehet-e, ha nem baj. – hangom határozottan csendült. Eszem ágában se volt elárulni, hogy melyik cégről van szó, mert ha felveszi a kapcsolatot velük, akkor hamarosan a szüleim is még inkább idejönnének, arra meg nem álltam készen. Annyit tudtak, hogy jól vagyok és semmi bajom – ami részben igaz is volt -, de arról fogalmuk se volt, hogy pontosan merre találnak. És jelenleg úgy éreztem, hogy ez így van jól.
- Nagyképűség lenne ezt mondani. Egy bajnoki cím nem a világ. Ismerek olyat, aki megnyerte és azóta ezzel villog. Azt meg elfelejti, hogy se előtte, se utána nem jutott a dobogóra. Jó érzés nyerni, ilyenben is, de nekem ez csak hobbi. - Fairbanks-ben azért van egy pár - mondom rámosolyogva a nőre. Építem a városunk imázsát előtte, de komolyan is gondolom, amit mondtam. Attól, hogy vérfarkasok vagyunk, átsegítjük a vakot a zebrán. Sok tagunk tesz ilyeneket, meg az Őrzők is és amúgy a közbiztonság is egész jó. Sokat javult. Egy nagyvároshoz képest pedig tök más a mentalitás. Hamarosan már bent beszélgetünk pár finom falat és kellemes ital mellett. Megérzem a sunyulást. Nem is nagyon rejtette véka alá. Lehet, hogy nagy sikkasztó a papa, akár a szállodánknak is tartozhat. Felkeltette a gyanút, úgyhogy most már utána fogok nézni ennek a csajnak, meg Hagenéknek is, hátha elvezetnek a szálak valakihez, aki érdekes lehet. Egy szót sem szólok, hogy zavarna a titkolózás. Megértést mutatok, az kifizetődőbb. - Dehogy baj! Nem kell elkapkodni az ilyesmit. Adok egy névjegykártyát, ha esetleg rá akarna kérdezni az édesapjánál. Átnyújtok neki egy kis hivatalos nyomtatott papírt, amin rajta van a szálloda neve, a pozícióm és a céges telefonszámom. Nem árulok zsákbamacskát, nem erőltetem, hogy most azonnal mondja meg. Megvannak a forrásaim, mire legközelebb találkozunk, többet fogok tudni róla, mint ő rólam. - Nos, nem bánta meg, hogy ide tért be egy kis étkezésre? - kérdezem két rágás között. Lassan haladok, ráérősen eszem. Élvezem az ízeket. A klub bejárata felé pedig közeledik egy alak, akit nagyon nem kedvelek. Profi játékos volt, mielőtt lesérült és olyan megkeseredett öregember lett belőle, hogy mindenki utálja. Kivéve, akik átveszik tőle a temérdek pénzt, amit itt hagy bérletre, italra és hasonlókra. Meglátom ezt a szálkás alkatú fickót az elnyűhetetlen fehér pólójában, fekete, szarukeretes szemüvegében és nagyot sóhajtok. Úgy hozza a táskát a cuccokkal, hogy le se lehet vakarni az örömöt az arcáról. Öröm, hogy játszhat és hogy másokat lealázhat. Én lerendezném, de ahhoz nincs kedvem, hogy Corinne-t csesztesse. - Látja az urat? Ő többszörös bajnok. Egy baleset akadályozta meg, hogy élsportoló legyen, azóta itt eszi a fene. Nem a sikerei miatt fújnak rá. Ha elér minket, maga is látni fogja... Azt hiszem, az étkezés befejeztével azonnal indulhatnánk is, az úton még úgyis tudunk beszélgetni. Már nyílik is az ajtó és Mr. Salisbury belép rajta. Meglát engem és integet, majd lassan felénk indul. A fene vinné már...
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Ismerek olyanokat, akik habozás nélkül igent mondtak volna erre a kérdésre, de ezek szerint nem hordja fent az orrát, mint sokan. – utaltam finoman a nagyképűségre és ennek azért örültem, hogy nem egy elkényeztetett és hatalommániás férfival üldögélek itt. Pedig manapság elég sokan olyanok. Főleg, ahogyan mondani szokták a golf egyesek szerint a ficsúrok sportja. Fogalmam sincs, hogy ebben van-e igazság, vagy nincs, mert ennyire sose merültem el benne. - Akkor talán a legjobb városba keveredtem. – mondtam neki egy mosoly kíséretében, hiszen a Nagy Almában nem túl gyakori az, hogy a másikon segítsenek az emberek. Bár az is tény, hogy néha még az anyámat is a falra tudom kergetni azzal, hogy mindenkin segíteni akarok. Még azon is, akin szerinte már nem lehet vagy csak szimplán nem kellene. Inkább vigyen a sírba a nagyszívem, mint esetleg a szívtelenségem. Apa mindig tisztességes férfi volt, sose sikkasztott. Sőt, inkább támogatta még az alkalmazottait, ezért lehetséges az, hogy a nagykiterjeszkedés ellenére is még mindig családias a hangulat és szeretnek nála dolgozni az emberek. Ha teheti, akkor hamarabb felvesz valakit abból a családból, akinek már valakije dolgozik itt, hogy több időt lehessenek együtt. Sőt, ha tudja, hogy valaki szorult helyzetbe keveredett, akkor megpróbál számára is munkát találni és a család legkisebb tagja is pontosan így tesz, vagyis én. Talán emiatt értettük meg mindig apával annyira egymást, mert hasonlóak vagyunk. Inkább csak arról van szó, hogy most még nem tudhatják meg azt, hogy ideszöktem. Nekik most biztonságosabb nélkülem. - Rendben, köszönöm! – s egy barátságos mosoly keretében vettem el tőle, hogy utána a táskámba tűntessem el a névjegykártyáját, de előtte még jól megnéztem a nevet, de egyik se volt ismerős. Se az övé, se a hotelé, így vélhetően ez nem szerepelt azon helyek között, amiket mi kínáltunk a vendégeinknek. Talán, ha majd rendeződik a helyzet, akkor beajánlom ezt a helyet is apának. Szerintem neki is tetszene, mert egész barátságosak itt a helyiek. Az összetöréseimet meg inkább kihagynám a történetből. - Nem, egyáltalán nem bántam meg. Igazán barátságosak itt, a hely is magával ragadó és az étel is remek. Na meg persze a társaság is igazán jó. – eleinte körbe pillantottam a tájon, vagy éppen a dolgozókon, majd az utolsó mondatnál barátságosan pillantottam a férfira. Lehet, hogy sokan azt mondanák, hogy biztosan csak az illemből mondtam ezt, pedig nem. Tényleg egész jó beszélgetőpartner volt. S kicsit talán még a golf iránt is felkeltette az érdeklődésemet. Követem a pillantását, amikor meglátom rajta, hogy valami olyat lát, aminek nem túlzottan örül, vagy minek lehetne nevezni ezt az arckifejezést. A pillantásom végül egy idős férfin állapodik meg, aki első pillantásra nem tűnik túl vészesnek. A kérdésre végül sietve bólintok. - Talán csak magányos és társaságra vágyik. Vélhetően nem lehet könnyű elfogadni, hogy egy sérülés miatt oda lesz az álmunk. – pillantottam a férfira barátságosan. S már megint itt vagyunk, hogy talán tényleg mindenkiben a jót akarom látni. Nem tehetek róla, de mielőtt még bármi mást mondhatnék egyenesen felénk közeleg. Ha pedig megszólít minket, esetleg a nevem után érdeklődik, akkor könnyedén mutatkozom be. - Corinne June Mouser, örvendek a találkozásnak. – csak nem fog minket megenni, vagy engem, mert Stephent már ismeri, vagyis abból, amit mondott róla erre tudok következtetni.
Csak rámosolygok a nőre, kicsit feljebb emelt állal, oldalról. Nem vagyok a szerénység mintaképe, bármennyire is úgy tűnt ebből a mondatból. Tárgyilagosan közöltem, hogy nem lennék örök bajnok. A nagyképűség tévutakra visz és sok mindentől megfoszt. Elég a magabiztosság, én azt mondom. - "Vidéken" - mutatom ujjaimmal is az idézőjelet - ez nem annyira ritka. Alaszka más városaiban is lehet rendes népséget találni. Meg szemétládákat is. Fényezem a városunkat, de itt se szállok el, mert nagyon kamuszaga lenne. A szagot pedig el kell rejteni. Ez a lány is olyannak tűnik, aki ha nem áldozat, hanem véletlen elkövető lenne, akkor nem hajtana el a biciklishez hasonlóan, hanem rögtön kikapná az elsősegély dobozt és mire a mentők megjönnének, összekötözgetné a sebet. Jó kérdés, hol húzódnak nála a határok. Csúnyán megjárhatja, ha egyszer valaki visszaél a jóindulatával. Figyelem, ahogy elteszi a kártyácskát. Megvan a magához való esze. Kezd érdekelni az ok, amiért titkolózik. Annyira szépeket mond, hogy rózsaszín álomnak tűnik az egész és ezért nem hihető. Pedig nem hazudik. Tud szépeket mondani, nem fél, hogy nyalizásnak látszik. Elmosolyodom, majd lenézek az italomra és vissza a szemeibe, egy alulról jövő mosollyal. - Hát én sem panaszkodhatok. Ha már bók, legyen bók. Folytathatnánk a bájolgást, de megérkezik a közellenség, a rigolyás öregúr, akit tényleg mindenki utál. Corinne még nem, de majd megismeri. Nem ússzuk meg. Igyekszem nyugodtnak látszani, nem tűnik fel, hogy itt ásnám el a bunkó uraságot. - Ez valamennyire igaz, de a szocializációs módszerei enyhén szólva érdekesek. Ezt halkan elmondom még, aztán már meg is áll mellettünk az öreg. Ledobja a táskáját, azt a patinásan elhasznált, kopott sötétkék darabot, aminek már minden oldalán van lyuk. Majdnem a lábamra ejtette. Biccentek, de mielőtt szólhatnék, már meg is előz. - Stephen, te vén kujon, mivel szédíted a csajt? Heheheheh! - szól a rekedtes, vékonyka, de azért erős tüdőre utaló hangjával. Bemutatkozás nulla. Visszaköszönés dettó. Kicsire nem ad az öreg. Meghallgatta, amit mondott a nő, értette, sőt meg is jegyezte a nevet, tuti, mert jó esze van, de nem számít neki. Van otthon feleség, aki meg lehet vele áldva, mégis tűri. Csóri... - Nem szédül - mondom Salisbury-nek egy nyugodt mosollyal, amiben benne van, hogy próbálkozhat itt, nem rúg labdába. - Hagyd a fenébe, ilyet találsz bárhol. Gyere inkább a pályára, ideje elvernem valami kis mazsolát. Kacsintgat és megveregeti a vállamat. Bólogatok, mert itt minden szó olaj a tűzre, csak értelmetlen harc lenne visszavágni. Corinne-t kezdi el nézni, hidegen és fellengzősen, majd felkapja a táskát, korához képest elég gyors mozdulattal és köszönés nélkül elvonul. Én egy darabig nézem, ahogy távolodik, majd visszavetem a tekintetemet Corinne-ra és bólintok. - Na, ha ő indul a bajnokságon, 99%, hogy még egy kupát tehet ki a polcra. De szerintem lépjünk át rajta... Mintha a pultban is vérfarkas ülne és meghallotta volna, beindítják a zeneszolgáltatást. Ilyesmik szoktak itt menni. Odanézek egy pillanatra és látom a főpincért, aki eljön a laptoptól és folytatja a poharak rendezgetését. - Kedveli az ilyen muzsikát? Mi a kedvenc stílusa? Nekem pont az ilyen blues-country, szoktam ide járni koncertekre is.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Figyelem őt, s azt is, ahogyan idézőjelet mutat, mire én csak bólintok, hiszen kár lenne ezt túl beszélni. Annyira nem járunk vidéken. Másrészt meg minden városban vannak kedvesebb és kevésbé kedvesebb teremtések. Nagy Almában is vannak jó szándékú emberek, ahogyan gonoszak is, csak minél nagyobb egy város annál inkább feltűnhet a kettőség az embereknek. Na, meg azért manapság a híreket se kell félteni. 99%-a a híreknek csak rosszról szól, míg elvétve néha, mintha valaki szélütést kapott volna -, találhatóak meg jó dolgokról szóló cikkek, vagy éppen bemondások a napi hírekben. Mintha az emberekbe a félelmet és a rosszat jobban el akarná ültetni a média, mint a boldogsághoz tartozó jó dolgokat. A kártya könnyedén landol a táskámban, ahogyan a szavak is könnyedén hagyják el az ajkaimat. Tény, hogy én mindenkiben a jót akarom meglátni, ez akár még egyszer lehet az életembe is fog kerülni, de akkor se tudok megváltozni. Talán nem véletlen, hogy annyira kilógok a családból is ezzel a dologgal. A mosolyát viszonozom, amikor viszont meghallom a szavait, akkor fürkészően pillantok rá. Nem lenne muszáj ezt mondani, nem várom el, ahogyan sose szerettem azt, ha valaki muszájból mondana bármi hasonlót. De mielőtt még túlzottan elmerülhetnénk az efajta csevegésben egyre inkább közeledik az idős ember. - Minden idős ember kicsit fura lehet a mai fiatalság számára. Mást éltek meg, másképpen látják a világot… - s még sok hasonló dolgot tudnék mondani, de már nem tehetem meg, hiszen egészen közel ér hozzánk. Köszönök úgy, ahogyan illik, de viszonzásra nem lel. De annyira bunkó szerzet se vagyok, hogy ezt sérelmezzem. Ha nem, hát nem. Hamarosan pedig igazán érdekes beszélgetés veszi kezdetét közöttük. Talán most kellene azt mondanom, hogy ki kell mennem a mosdóba, de azért valamennyire hajt a kíváncsiság is, hogy vajon mi lesz még itt. Persze, sokak szerint egy nő és egy férfi csak úgy nem beszélgethet egymással, pedig most szó se volt semmilyenfajta szédítésről. Inkább csak beszélgettünk, mint két idegen tenné egymással, vagy valami olyasmi. Amikor viszont meghallom az újabb „kedves” megszólalást, akkor azért kicsit feljebb szalad a szemöldököm, de inkább mélyen harapok az ajkamba, hogy véletlenül se mondjak semmit se. Inkább csak elfordítom a fejemet és a természetet figyelem, mintha meg se hallottam volna azt, amit mondott a vénség. Tudom, hogy nem vagyok egy manöken se, ahogyan modell se, de sose akarnék olyan lenni. Másrészt meg semmi nincs köztem és a velem szemben ülő férfi között, így még viccesebb, de azért tény, hogy az öreg nem egy kedves vénbácsika. Amikor pedig engem kezd el fürkészni, akkor könnyedén pillantok rá és állom a pillantását. A ridegségre meg egy totálisan angyali és barátságos mosolyt villantok, mintha a korábbi szavai csöppet se találtak volna telibe. Igen, én ilyen vagyok, hogy legtöbb esetben a mosolynak az erejét használom, mintsem lesüllyedjek mások bántó stílusához. - Már értem, hogy mire gondoltál, s miért nem tiltják ki? Vagy csinálnak két fajta bajnokságot? Kezdők és profik? Amúgy meg nem hiszem, hogy verhetetlen lenne, csak a modorával szerintem sokakat fel tud húzni, s ez remek csel játéktéren. – fejtettem ki a véleményemet, mielőtt még a zene felcsendült volna. - Itt rendeznek koncertet is? Ezt nem is gondoltam volna. Nincs kedvenc stílusom, én úgy tartom, hogy a zene legtöbb esetben a lélek tükre. S általában mindig azt hallgatom, amihez éppen hangulatom van. – rántom meg a vállaimat, hiszen nem tudnék úgy egyet kiemelni. Tényleg eléggé kedvfüggő. – De gondolom, akkor te nagyon szereti az ilyen zenéket. Amúgy, ha szeretnél menni, akkor nyugodtan menj. – pillantottam abba az irányba, amerre az öreg ment, de kételkedek abban, hogy pont vele szeretne játszani, viszont sose lehet tudni…
A hangsúly az arányokon van és itt tényleg nagyobb eséllyel találni segítőkész embereket, mint egy metropoliszban. Az se mindegy, melyiket nézzük, mert például a brazil főváros és San Francisco se ugyanaz a kategória és még lehetne sorolni. Általánosítás, igaz is, meg nem is, de Fairbanks olyan, mint mondtam. Nincs itt kényszer. Kifejtettem volna, hogy tényleg örülök neki és kellemes a találkozás, de az öreg elvette a kedvemet. Megéreztem, hogy megint beszélni kell vele, az meg korántsem ilyen kellemes. Szinte hihetetlen, hogy ez a lány ennyire a jót akarja látni. A periférián figyelek rá, amíg zajlik a szóbeli erőfitogtatás. Hagyom Salisbury-t, hadd érezze magát itt is bajnoknak. Valójában mi győztünk, mert elment. Bár Corinne szerintem képes lett volna szóba állni vele. Lehet, hogy egy ilyen nő kéne neki az asszonyka helyett. Bámulatos. - A közutálat nem ok erre - mondom egy kedélyes legyintéssel. - Amúgy meg nem vagyunk annyian, hogy két versenyt elbírjon a golfkedvelő közeg. A nő szemeit fürkészem. Az érzéseiben keresem a kamuzást, meg a leplezett sértettséget, de nem nagyon találom. Nem tetszett neki, amit kapott, azt azért érezni. Ahogy azt is, hogy még mindig hisz a jóban, hisz abban, hogy csak rossz kedve volt a bácsinak. Elmosolyodom és megrázom a fejemet, ahogy megint a pohárra nézek. Lassan minden elfogy itt előttem. - Nehéz elhinni, hogy egy ilyen...bemutatkozás után is végtelenül türelmes angyalka marad - mondom a nőnek kis kacagással. - Mr. Salisbury nem viccelt egyébként és a hencegésének van alapja. Még mindig nagyon tud, nincs szüksége cselre. Az csak jólesik neki, ahogy viselkedik. Sajnálom, hogy maga is megkapta. Minden oké, ugye? Kérdően nézek Corinne-ra, bár szerintem minden oké. Nem vette túl komolyan és szerencsére az öreg is inkább az ütögetésre éhes, mint a szemétkedésre. Egy kicsi kellett, nem hagyta ki. - Igen, általában itt bent, de volt már szabadtéri is. Gyakorlatilag ez egy country klub, csak szélesebben értelmezik a stílust. Mellesleg pedig van egy golfpályájuk. Valahogy így. Kis helyismereti előadás. Nem bánom, a kedvenc helyem, szívesen beszélek róla. Tényleg jó a társaság, Corinne-nal remekül lehet csevegni. Széles az érdeklődési köre és jó őt hallgatni is. - Akár a szem. Abban is minden benne van, ezer színben és formában - mondom és egy pillanatra belebámulok abba a szép szempárba, majd kitekintek az ablakon, hogy ne legyen zavaró. Hallgatom a muzsikát. Engem egyszerűen megnyugtat és bizserget egyszerre, a régi idők zenéjét idézi. Az egyszerű lantfantáziákat, az utcai pengetőket, akik rövid dalokkal festették alá a pestisjárta város drámai hangulatú nyüzsgését. Egy vidám vagy szomorkás blues, country énekes ugyanolyan érzéseket tud kelteni, mint annakidején a zenészek. Az üvegen át bámulva mosolyodom el a kis nosztalgikus elgondolkozás közben. - Ennyire csábítónak tűnt az ajánlat, hogy egy kedves nő helyett egy zsémbes úr társaságát élvezzem? És egy ígéretet is tettem nemrég, azt pedig be szoktam tartani - mondom fejemet jókedvűen félredöntve, miközben számat megtörlöm a szalvétával. Türelmesen megvárom, míg ő is végez. Ha akarja, még üldögélhetünk itt vagy rendelhet még valamit. Viszont ha nincs más hátra, akkor visszakísérném a kocsihoz, hogy autókázás közben folytassuk a beszélgetést.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Sokszor hallottam olyanról már, ha senki se bírt valakit, akkor valami mondva csinált okkal kitiltották valahonnan az illetőt. Vagy ő ekkora befolyással bírna? – érdeklődtem tovább, s érezhette, hogy én nem akarok senkit se kitiltatni, inkább csak érdekelt a dolog, meg megosztottam vele egy korábbi élményemet. – Ohh, értem. Akkor kitartást hozzá. Talán, ha nem hallják meg, amit mond, akkor hamarabb abbahagyja, vagy annál inkább rákezdi. – azt hiszem más lehetőség szóba se jöhet, de nem is kell. Mindegy, vélhetően én nem fogok többször találkozni vele. Maximum akkor, ha tényleg ráveszem magam arra, hogy elsajátítsam a golf alapját. - Türelmes angyalka… - ismétlen meg a férfi szavait és egy apró nevetést engedek meg magamnak, de ez is inkább jókedvről árulkodik, mintsem rosszindulatról. – Ha apám itt lett volna, akkor most biztosan azt mondta volna magának, hogy ne lepődjön meg ezen, hiszen June mindig is ilyen volt. Ha tehetné a világ összes árváján segítene, legyen szó emberről vagy állatról. – próbáltam apám kedveskedő stílusát utánozni. – S igaza lenne, talán sokak szerint ez naivság, de én nem gondolom annak. Szerintem mindenki érdemel egy esélyt, ahogyan kedvességet is. Bár lehet, hogy emiatt maga is furának fog gondolni, vagy bogarasnak. – fejeztem be ezt a gondolatmenetet, majd kortyoltam egyet az italomból, a kérdésére csak sietve bólintottam. – Nem tudom, hogy hízelgő-e az, hogy azt hitte, hogy maga szédíteni akar, vagy inkább pont ellenkezőleg, amiért nem lennék méltó hozzá. – persze ezt az egészet játékosan és bolondozva adtam elő, mert egyiket se gondoltam komolyan. – Amúgy minden rendben van. Nem ő volt az első, se az utolsó, aki hasonlóan kedves volt velem. – pillantottam a velem szemben ülő férfira. Nem szoktam ilyeneken kiakadni, vagy hisztizni. - Mostanság is lesz hasonló koncert? Meg csak country fellépők szoktak lenni? Vagy esetleg itt is rendeznek táncos, karaoki esteket? Gondolom télre se zár be teljesen, vagy igen? – lehet, hogy túl sok volt a kérdés, de tényleg érdekelt a hely. Talán legközelebb megnézem az egyik koncertet. Mondjuk Celestét nem hiszem, hogy el tudnám rángatni egy ilyen helyre, de talán addigra szerzek barátokat és nem kell egyedül jöjjön. Még se támadhatom csak úgy le ezt a férfit, még a végén mindenki félreértené, pedig jelenleg semmi olyan nem áll szándékomban, amire a vénség is utalt volna. Állom a pillantását, s kíváncsian fürkészem őt, de hamar elfordítja a tekintetét, mintha azt akarná megelőzni, hogy esetleg kínossá váljon. Pár pillanat erejéig az italomba menekülök én is, majd megtörlöm a számat, miután az utolsó pár falat is elcsipegettem. – S mit látott az én íriszeimben? – talán fura kérdés volt, de annyira talán nem meglepő, hiszen miközben azt mondta pont egymás szemét néztük és kicsit nagyon is érdekelt, hogy vajon mit látott benne. Mennyire jól tudom elrejteni a dolgokat, vagy éppen mennyire nem. - Az ígéretét majd behajtom legfeljebb máskor. S ki tudja, hiszen a férfi versenyszellemről azt tartják, hogy sose alszik. – pillantottam rá kedvesen, majd megittam az utolsó kortyokat és a tárcámat kezdtem el keresni, hogy kifizessem a „reggelimet”. - Esetleg kicsit még maradhatunk? Szép innen a kilátás, meg nyugodt is. – kérdőn pillantottam a férfira, hiszen nem akarom feltartani se, s ha halaszhatatlan dolga van, akkor indulhatunk, nem fogok akadékoskodni, hiszen már így is nagy szívességet tesz azzal, hogy elvisz.
- Intrikák? Nos, a színfalak mögé nehéz belátni... Valójában csak meg kéne kérdeznem Artemis-t, hogy szó lehet-e ilyenről. Igazából sose érdekelt, mert nem állt szándékomban lesöpörni az öreget az asztalról. Ha egyszer igazi okot ad rá, akkor majd utánanézek és lesz mondvacsinált indok, de nem csak a kizárásra. - Ezzel félig-meddig saját magát is szórakoztatja. Láttam már egymagában ütögetni és akkor is csak mondta, mondta, mondta. Nem a korral jár. Szokás. Salisbury már régóta ilyen lehet. Jó alaposan kitárgyaltuk. June-t sikerül úgy igazán megnevettetnem. Napfényes a kacaja, gyermekien őszinte, akármilyen apró. Kezdem megkedvelni. - Minden tiszteletem, az ilyesmi még ritkább, mint az egyszerű segítőkészség. Látom magán, hogy meg tudja húzni a határokat, ha akarja és szerintem ez választja el az igazi kedvességet a naiv majomszeretettől. Nyers őszinteséggel mondtam el, amit látok. Bizonyíthatja még az ellenkezőjét is, de ez a benyomásom. Teréz Anya fiatalabb kiadása. Mindenki érdemel egy esélyt. Hát ebben nem értünk egyet, én messze nem vagyok ilyen toleráns, se jó fej, csak ha értelmét látom. Corinne-nál pedig látom, mert jó vele lenni. - Nos, ismerem őt annyira, hogy egy méltatlan nő esetében egész máshogy fogalmazna... Ezzel pedig kimondtam, hogy Corinne-t érdemes lenne fűzni. Az én hátamat viszont globális terhek nyomják, mióta megtudtam, mi vár a vérvonalam fejére és a világra. Alignak és Tupilek alkuja, ami rengeteg halállal jár, mégis kevesebbel, mintha hagynánk történni a dolgokat. Eska keze alatt kell formálódnom és van egy komoly feladatom is egy bizonyos ír nősténnyel a meló és a falkaügyek mellett. Hogy férne be emellé egy párkapcsolat? Egyszeri alkalomhoz meg túl felszínes a találkozás, túl rejtélyes és...van valami a nőben, amit tényleg tudok tisztelni. Fura, mert ez nem igazán szokásom. - Örülök, hogy ilyen edzett - mosolygok vissza. Mondom én, hogy nem egy elveszett ember. - Hétvégén lesz valami. Ha gondolja, megnézhetjük a kiírást, ott van balra a pult mellett - mutatok a megfelelő irányba egy szolid mosollyal. - Nem, télen csak a pályák tartanak zárva, a klubrész üzemel. Más stílus van, de annyira azért nem mennek messzire. Ha modernebb zenére vágyik, van egy nagyon népszerű diszkó, az Upper Deck, karaoke meg talán a James Wickersham művházban szokott lenni, bár ebben nem vagyok biztos. Ismerem a várost, de az aktuális programok azért nincsenek a fejemben. Ennyire nem vagyok partiarc. Az Upperben tett legutóbbi látogatásom viszont emlékezetes, még újságcikk is lett belőle. Évfolyamtali, amire egy bombamániás is eljött és a végén tűzszerész kellett. Na, ezt aztán nem mesélem el! - Ja és van tánciskolánk is! Ha esetleg úgy alakulna, hogy tovább marad, lehet, érdemes bekopogtatni a Lifestyle-ba. Kis reklám a falkának, hisz az egyik Sarah klubja, a másik Sofia biznisze. Mindkettő igényes, nagyon is, úgyhogy kellemest a hasznossal. A szemezés is hasonló, nem akartam eltúlozni, mégis elég volt ahhoz, felkeltsem az érdeklődést. Nem bánom. Megtalálom a módját, hogy ne sértsem meg, de magamat se vonjam kötelességbe. - Szabadon repülő pillangókat és kíváncsi madarakat - mondom, majd hátradőlve elmosolyodom, karjaimat összefonva magam előtt. Függetlenség és az alkalmat kutató segítő szándék finom formákba öltve. Ilyennek látom őt. Nem várom, hogy viszonozza az én kielemzésemmel, de ha megteszi, nem lövöm le. Tudom, ki vagyok. - Elárulok egy műhelytitkot - szólok, majd előredőlve ujjaimat rakom egymásra, mintha csak imádkozni akarnék. Előrehajtott fejjel kezdek bólogatni és csak utána szólalok meg. - A verseny most nem a pályán játszódik. A kérdés az, hogy hagyok-e egy eltévedt nőt össze-vissza buszozva keresni azt az utcát, aminek a nevét sem tudja és közben megyek az öregúr tanácsa után vagy járom a saját utamat és azt csinálom, amit megmondtam. Salisbury meglesz nélkülem. Én győzök, mert magyarázhatott, próbálkozhatott, nem hat meg. Versenyszellem, persze, de az akarat versenye, nem a szakmai hozzáértésé. Látom, a nő is végzett. Nem bánom, ha még ücsörgünk itt. Először jár a városban, legyen kellemes élménye is. A kilátás pedig tényleg megnyugtató. Ez aztán nem egy ideges hely. Egy apró szemlehunyással bólintok, majd újra hátradőlök, kezeimet az asztalon nyugtatva. Én is nézem az előteret, meg a vendégeket, akik kezdenek összegyűlni. Egy fiatal srác a kisöccsével jön. Talán 10 éves lehet az öcsi, lehet, hogy most szívja magába a sport szeretetét. Lassan beindul itt az élet és a zene is vált. Pezsgőbb lesz, fülledtebb, szinte együtt sűrűsödik az időjárással, mivel lassan esőcseppek kezdik megszállni a környéket.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Szavaira csak aprót bólintok, hiszen az álarcot viselő emberek valódi énjét is sokszor nehéz meglátni. Pedig sokszor a valóság sokkal érdekesebb és színesebb, mint a díszesre mázolt maszk. Meg én tényleg nem akarok semmi rosszat se annak az öregúrnak. Ki tudja, lehet számára már csak ez maradt, mint móka. Az is lehet, hogy pontosan tudja, hogy mennyire tudja bosszantani a környezetét és mélyen legbelül jókat nevet, miközben mindenki zsémbesnek gondolja őt. - Ohh, értem. Biztosan érdekes látvány lehetett. – mosolyodom el barátságosan, hiszen nem ritka, hogy az idősek, vagy éppen az emberek néha magukban beszélnek. Talán tényleg igaz, hogy minden ember részben kicsit bolond, vagy legalábbis hasonló dolgot hallottam régen sokszor. A nevetés pedig könnyedén jön, hiszen őszinte és sose gondoltam azt, hogy egy őszinte mosolyt el kellene rejteni. Sőt, néha egy mosoly képes mások arcára is mosolyt csalni. Én hittem ebben, bármennyire is legyen gyerekes. - Köszönöm, igazán kedves. – pillantottam rá barátságosan és kicsit talán meglepetten. Ritkán hallani ilyet, de talán igaza volt. Sokszor próbáltam magamat is megfejteni, de nem mindig jött össze, ahogyan arra se jöttem rá, hogy néha miért is tűnök ki annyira a családból a viselkedésemmel vagy a gondolkodásmódommal. - Akkor azt hiszem inkább vehetem bóknak, mintsem sértésnek azt, amit hallottam. – mosolyodtam el, s kicsit a fejemet is elfordítottam, hiszen picit zavarba is jöttem. Nem gyakran szoktak hasonló burkolt dolgokat se mondani nekem. Meg hiába esik valamennyire azért jól, attól még nem tudok elfeledkezni Byronról se, de a napok múlásával kicsit kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább távolabb kerülünk egymástól, hiszen az üzenetekre se válaszol. Viszont attól még remélem, hogy jól van és nem esett baja a farkas által, aki rám is támadott. Jobb, nem is gondolni arra, amit láttam, hiszen annyira könnyedén elfeledkeztem még Stephen társaságában arról is, hogy mi elől menekültem erre a vidékre, hogy az kicsit talán hihetetlen is, de hirtelen újra csak egy egyszerű és átlagos nőnek éreztem magam. Nem pedig olyannak, aki a könyvlapjairól szabadult dologtól rettegne. Egyszerűen csak jól éreztem magam a társaságában, azt hiszem, hogy ez még nem bűn. - Aki nap, mint nap emberekkel dolgozik sok választása nincs. – rántom meg a vállaimat végül könnyedén, hiszen nem mondom azt se, hogy profi lennék, de nem kell annyira félteni se. - Kifelé menet majd megnézhetnénk, hátha találunk valami jót rajta. – pillantok ismét mosollyal az arcomon a férfira. Végül pedig csendesen hallgatom azt, amit mond és mesél. – Akkor egészen sokrétű a város. Lehet, hogy majd benézek egy-két helyre, meg majd körbenézek, hogy hol milyen programot is kínálnak, de legalább kiderült, hogy itt se unatkozik az ember. Gondolom lévén, hogy a hotelben dolgozik valamennyire képben kell lennie az eseményekkel, hogy a vendégek figyelmét fel tudják hívni rá, nem? – kérdeztem rá kíváncsian, hiszen ha jól rémlett, akkor nem olyan régen említette, hogy ott dolgozik. Bár lehet, hogy semmi köze hozzá, inkább csak irányítja a hotelt és ügyel arra, hogy semmi baj ne történhessen. Vélhetően az se egyszerű munka, biztosan nem is unalmas. - Rendben van, észben tartom. Köszönöm a tippeket! – tényleg hálás voltam azért, hogy ennyi mindent javasolt. Lassan lehet, hogy nem ártana jegyzetelnem se, hiszen annyi lehetőség rejlik itt is és annyi mindenre felhívta már a figyelmemet, de majd az interneten még jobban utána olvasok a dolgoknak. Abból baj nem lehet, meg remélhetőleg a legtöbb helynek a programja, eseményei fent is vannak ott is, hátha akad közöttük valami igazán érdekes. - Gondolom mondták már, hogy remekül bánsz a szavakkal. – billentettem oldalra picit a fejemet, hiszen tökéletesen értet ahhoz, hogy mondjon is valamit és ne is. Kíváncsivá tett, kár lenne tagadni. Érdkelt, hogy milyen is lehet ő, vagy éppen néha mi fordul meg a fejében, de ahhoz eléggé felszínes volt ez a találka, hogy bármi mélyebb dologba ilyen szinten elmerülhessünk. Kíváncsian emelem a pillantásomat a tájról rá, amikor ismét megszólal. S várom, hogy folytassa azt, amit elkezdett. Nagyon is ért ahhoz, hogy felkeltse valakinek a figyelmét. Szavaira akár illik, akár nem kicsit elkuncogom magam és megrázom a fejemet. Örülök annak, hogy nem kell majd egyedül kóvályognom a városban, de azt se akartam, hogy miattam hagyjon ki bármi olyat, ami amúgy fontos lenne. Nem orrolnék meg rá emiatt se, nem olyan vagyok. Meg magamat ismerve lehet később is simán be tudnám hajtani rajta a fuvar dolgot, amikor már jobban képben leszek az utcanevekkel. - Azt hiszem, hogy ezek után meg lehet a véleményed rólam. Általában jobban feltalálom magam egy idegen városban, de most tényleg sikerült eléggé eltévednem. S azt hiszem, hogy szerencsés vagyok, amiért pont a te kocsid elé „vetettem” magam. – jó társaság volt, s könnyedén ment a beszélgetés vele, s a csend se tűnt kínosnak, ami utána beállt, ha nem is örökre, de rövid időre. Jó volt csak itt ücsörögni és beszélgetni valakivel. Nem gondoltam volna arra, hogy ilyen jó társaságba botlom, hamarabb hittem, hogy esetleg hamarosan valaki le fogja üvölteni a fejemet, amikor a kocsi csikorogva megállt. Nem lett volna meglepő, hiszen New Yorkban eléggé gyakori az olyan. A dal ismerősen hat, s kicsit el is kezdem dúdolni, miközben a lábam is automatikusan mozdul meg. Még szerencse, hogy az asztal leple alatt, mert lehet a végén kicsit dilisnek gondolna, ha eddig nem tette volna már meg. – Azt hiszem, hogy az élet kezd szép lassan felpezsdülni. – szólaltam meg jókedvűen, majd a következő pillanatban sietve pattantam fel, hogy megnézzem azt a kiírást, hogy mi is a program terv a következő időszakbab. – Pár nap múlva valami koncert lesz, bár a banda nevét nem tudom megfejteni, azt hiszem ez az írás számomra kicsit kusza. Esetleg megnézhetnék… - s ekkor kapok észbe, hogy ez talán félreérthetően hatott, pedig tényleg eszem ágában se volt semmi olyanra gondolni. Egyszerűen csak rajta, Celestén és Jacksonon kívül nem ismertem mást. – Persze csak akkor, ha nincs jobb dolga, mint egy eltévedt nővel elütni az időt és megmutatni azt, hogy a helyiek miként is mulatnak. – tettem hozzá sietve, miközben továbbra is a tábla előtt álltam. Sietve kaptam el a pillantásomat róla és inkább annak szenteltem a figyelmem, hogy pontosan kivegyem mikor lesz és milyen bandáról is van szó, de lehet ez számomra szinte lehetetlen lesz.
- Nem volt annyira érdekes. Sokszor láttam már ilyet, bár nem pont itt. Főleg nagyvárosokban. És jártam elmegyógyintézetben is, na, az volt az érdekes látvány! A bók fogadására csak mosolyogva bólintok. Kedvesebb vagyok, mint általában. Ez a nő hozza ki belőlem. Többször kéne így viselkedni, mert hasznát veszem. Kicsit behűvösödtem, fel kell engedni. - Mindenképp - mondom biztatóan. Az öreg sértésnek szánta, az is volt, de ha Corinne ezt is képes úgy kifordítani, hogy meglátja benne a csekélyke jót (az öreg nem az ízlésemet szidta, így ő is csinosnak találja a nőt, jól meg is nézte), akkor nem veszem el tőle. Aranyos, hogy zavarba jön. Őszinte és tiszta, ilyennek tűnik. Valami durva titok lehet, ha ennyire nem akarta elmondani az előbb. Egyre érdekesebb. Kellemest a hasznossal. Szemöldökeimet felkapva bólogatok, hogy most nagy igazságot mondott. Pedig van, aki nap mint nap ugyanaz a paraszt az emberekkel és ugyanúgy felhúzza magát évek után is. Inkább jó lelki alkat, de ezt nem mondom ki. Nem kell patakokban folyni a nyálnak. - Rendben, ránézünk. Fairbanks nagyon gazdag kulturális kínálatban, de bármi másban is. Tömény város, annyi színe van, hogy két palettát ki lehetne rakni belőle. - Így van, még New Yorkhoz képest sem unalmas, már ha nem a dugóktól tömött utcák és a felvonulásnyi embertömeg az etalon. A munkám miatt is érdekel ennyi minden, de szeretek sok embert megismerni, újakat is és megismerni, amit ők már megismertek. Nem érzem magam egysíkúnak, elég sok minden érdekel és az infókat is szeretem begyűjteni. Tudni, hogy mikor kihez forduljak, nagyon hasznos dolog. A hotel igazából mellékes, mert nem vendégekkel foglalkozom, én inkább előkészítem azt, amit majd ők átélnek. - Előfordult már - mondom nem szerényen, de nem is nagyképűen. Érzem, hogy ezzel most telibe találtam. Nem kell mindent kimondani, de egy-egy jól célzott utalással mégis olyan, mintha megtenném. Ha már gondolkodásra késztetem, azzal is megragadom. Emléket hagyok benne, pozitív érzelmi élményt és az többet mond ezer általános infónál. Én már meguntam, hogy azt hiszi, az öreget akarom követni. A lányt nem teljesen fényesen írtam most le, de hülyének se állítottam be, hisz ki segít egy hülyének csak úgy? Én nem. Hidegen nézem a nevetését, nem viszonzom. Ezt most nem viccnek szántam. - Hát...mindketten szerencsések vagyunk, hogy nem lett nagyobb baj. És ami azt illeti, örülök a találkozásnak! Nem babusgatom, hogy jaj, dehogy vagy egy két lábon járó szerencsétlenség. A tetteim majd beszélnek. Tudok bánni a szavakkal, de néha nem akarok élni velük. Most is mellőzük őket egy kicsit és úgy is jól megvagyunk. A zene egy ősrégi nóta feldolgozása. Már sokan elővették. Szimpatikus, hogy Corinne-nak ennyire bejön. Megérzem, mennyire beindult tőle. Átvette a lüktetést és ha lenne itt táncparkett, már ropná. Fel is pattan, de csak a kiírást nézi meg. Követem, mert hamarosan indulhatunk is. Én is megnézem azt a krikszkrakszot, ami egy fejfájás-gyógyszer receptje is lehetne, olyan gyógyszerészesen vésték fel. Reklámozni tudni kell. Ahogy meglátom, rájövök, miről van szó. - Szerintem ez saját betűtípus, amit a zenekar használ. Én is csak a "band" szót tudom kivenni. Ha jobban belemélyednék, talán megfejteném. Nem értem félre a dolgot, az érzések megmutatják, hogy a nő inkább fél is ettől. A vállára teszem a kezemet és komoly fejjel válaszolok. - Jó ötlet és aznap este épp rá is érek. Szoktam koncertekre járni, nem csak az ismertekére, a régi kedvenceimére. Új zenekarokat is szívesen megismerek. A pincérlány kérdően néz rám, mert mindketten felálltunk. Engem már ismernek, tudják, hogy nem rohannék el fizetés nélkül. Bólintok neki és hamarosan meg is kapjuk a számlát. A sajátomat állom is, átlag borravalóval, ahogy szoktam. Megvárom June-t is és kérdően rá nézek: - Indulhatunk? Ha igent mond, kikísérem és behúzott nyakkal közelítem meg a kocsit, mert csepereg az eső. Nem vészes, az utat és a feliratokat még látni fogjuk tőle.
Nem voltam biztos benne, hogy igenlő választ kapok Gwentől a kávét illetően, de szerettem volna kicsit jobban megnézni a kiválasztott helyszínt, illetőleg Artemissel is átbeszélni pár dolgot, mielőtt véglegesen döntünk, s ez jó apropónak szolgált egy nem feltétlenül elnyújtott találkozóra a lányom és köztem. Nagyon bíztam benne, hogy idővel másként lesz ez közöttünk, de egyelőre nem ment minden könnyen és gördülékenyen. Néha felhívtam telefonon, próbálkoztam, de ha úgy éreztem, teher vagyok, nem erőltettem a dolgokat tovább, s valószínűleg eztán se nagyon fogom, mert az sem hoz semmi jót, ha túlzottan nyomulok. Nem szándékoztam megtenni, féltem attól, hogy visszavonhatatlanul elidegeníteném magamtól, így hát inkább finoman próbáltam közeledni. Megbeszéltem Artival is, hogy benézek ma, és ha lesz ideje, majd beszéljünk, de ha nem jó az időpont, és sok a dolga, majd valami konkrétat összehozunk, most úgysem kifejezetten ezért jöttem. Egyébként totál izgatott voltam már, még akkor is, ha eleinte ódzkodtam a túl korai esküvőtől – Savannah halála okán korai -, és nem voltam benne biztos, hogy én képes leszek megélni a pillanatokat, de amint elkezdtem nézelődni és szervezkedni a témában, már sokkal jobb lett a helyzet. Szinte magával ragadott az egész, beszippantott az esküvők virága, Madison varrta a megálmodott ruhámat, és valahogy az egész olyan pillangó verdesősen zsizsegőssé, vidámmá változtatta a mindennapjaimat, hogy öröm volt még felébredni is. Rémálmaim még voltak, de eltompultak a mindennapjaim pörgése mellett. Fogalmam sem volt, valaha éreztem-e magam ennyire boldognak, a kölyköm imádnivaló volt, a vőlegényem csodálatos, esküvőre készültem, még az sem érdekelt, hogy hamarosan megint Vörös Hold, egy év túl gyorsan elröppen. Az egyetlen, akivel képtelen voltam dűlőre jutni, az pont a saját vérem. Valahol rettentően elszomorított a dolog, de hát nincs mit tenni, ez nem az én döntésem, ha egyszer azt mondja, többé látni sem akar, akkor minden bizonnyal úgy lesz. Nyugodtan várakoztam az egyik kétszemélyes asztalnál, s tekintettel arra, hogy egészen szép idő volt, kinn foglaltam helyet a teraszon. Ki kell használni itt minden melegebb pillanatot, mert hamarosan ismét fehérbe borul minden, és csak álmodozhatunk a cirógató napsugarakról. Lehunyt szemmel élveztem is jelenleg az említett jelenséget, a kávémat még nem kértem ki, majd ha megérkezik Gwen. Nem jön a számra a most használt neve sajnálatos módon, mindenesetre tény és való, hogy illene úgy neveznem, lévén ő már nem az a kislány rég, akinek az emlékeimben élt.
Az, hogy hogyan fogadtam anyám megkereséseit, az éppen aktuális hangulatomtól függött általában. Ha jobb napom volt, akkor elcseverésztem vele, ha kevésbé voltam toleráns hangulatban, akkor pedig általában rövid úton leráztam. Ha átlátszó volt ez a dolog, ha nem, mert olyankor nem volt kedvem bájologni. Ő volt az, akivel szemben nem láttam értelmét a megjátszásnak, talán a második, és egyben utolsó ilyen személy a világon. Őt leszámítva csak Nina volt az, aki láthatta a valódi arcomat, de ez minden. Másokkal mindig úgy viselkedtem, ahogy éppen kedvem, vagy érdekem kívánta. Ha úgy volt, akkor könnyedén beszélgettem, de vele valahogy tényleg nem ment olyan gördülékenyen. Éppen ezért nem is számítottam arra, hogy majd találkozni akar velem. Na, jó, valahol azért már vártam, hogy erre mikor kerül sor, hiszen az esküvőnek is közelednie kellett, de mégis váratlanul ért egy bizonyos szinten. Olyannyira, hogy hirtelen azt sem tudtam először, mit mondjak az invitálásra. Végül, mivel amúgy sem akadt más programom, beadtam a derekam, még csak győzködnie sem kellett. Mondjuk szerintem amúgy sem tette volna, de ez már más kérdés. Azt már tudtam, hogy hol van az a hely, ahol találkozni szeretett volna velem. Felfedeztem már a várost, ráadásul az efféle elit helyeket mindig elsőként fedeztem fel, ha új helyre érkeztem. Jó volt tudni, noha azzal is tisztában voltam, hogy ez is a falka tulajdonában áll, így jobb bölcsen kerülnöm, ha tehetem. Mármint olyan szempontból, hogy munkát itt ne keressek. Nem hivatalosan, hanem a „hobbim” tekintetében. Ahogyan Symara ékszerüzletét sem fogom ugyebár kirabolni. Már jóval a megbeszélt időpont előtt elkezdtem készülni. Nevetséges, de sokáig gondolkoztam, hogy mit vegyek fel, míg végül egy könnyed, nyárias ruha mellett döntöttem. Csak semmi flancolás, visszafogott és nőies volt a megjelenésem. Még a tűsarkúról is sikerült lebeszélnem magam, pedig első blikkre természetesen azt választottam volna lábbelinek. Megszokás, azt hiszem. Szerettem, ha kiemelte a formás vádlimat, meg a vékony bokáimat. Nem késtem sokat, csupán néhány percet. Azt ugyan nem mondanám, hogy rutinosan közlekedtem a területen, de a magabiztosságom még mindig megvolt, ahogy máskor is. Pajzsomat leeresztettem annyira, hogy könnyebben megtaláljam az ismerős energiákat, de nem is nagyon kellett keresnem, elég hamar megláttam kint ücsörögni a teraszon, lehunyt szemekkel. Egy pillanat erejéig még megtorpantam a lépcsőn felfelé menet, de már késő lett volna visszafordulni, és amúgy sem állt szándékomban megfutamodni. Úgyis muszáj lesz találkoznunk, meg együtt élni a városban, szóval ideje volt megbarátkoznom ezzel az egész helyzettel, és valamiképpen ehhez is alkalmazkodni. - Szia! Bocs, hogy késtem egy kicsit… - szólaltam meg halkan, nehogy ráhozzam a frászt, pedig nyilvánvaló volt, hogy rég tisztában van a jelenlétemmel. Zöld íriszeim kíváncsian fürkészték a napszemüveg lencséinek takarásában, arcomat félig beárnyékolta a viselt szalmakalap. – Rendeltél már? – érdeklődtem, miközben helyet foglaltam a másik széken, vele szemben. Táskámat óvatosan tettem le a mellettünk húzódó, szélesebb korlátra, napszemüvegemet pedig ezt követően az asztalra helyeztem. Szerettem, ha nem látják hová nézek, de most miatta jöttem, valószínűleg beszélgetni. Csak egyelőre azt nem tudtam még, hogyan tegyem ezt.
Szerettem ezt a helyet, jól esett itt lenni, közel volt a természethez, elegáns, és bájos. Illett hozzám, és el tudtam volna képzelni, hogy kibéreljük a Nagy Napunkra az egészet, ehhez persze még Emmettel is egyeztetnem kell majd, lehet, ő nem szeretné, s még abban sem egyeztünk meg igazán, hogy kiket hívjunk meg, egy szolid eseményhez túl nagy a hely. A nagyobb banzájhoz tökéletes. Talán a legtöbbünknek szüksége lenne némi ereszd el a hajamra, hogy tudjuk, azért minden kellemetlenség, kilátástalanság, toll és tőr, bármi egyéb ellenére vannak még apró csodák az életünkbe, amiket érdemes megragadnunk. Érzem, ahogy közeledik, energiáim óvatosan siklanak felé, lágyan ölelve körbe, közel sem fojtogatva. Ajkaimon könnyed mosoly játszik, de amíg nem halnak el cipőtalpainak koppanásai, addig nem nyitom ki a szemeimet. Örülök, hogy itt van, s azt is hagyom, hogy ez kiüljön a vonásaimra. Talán számít valamit, de ha nem, engem az sem zavar, a lényeg csakis az, hogy újabb apró lépés ez kettőnknek. Rontani nem szándékozom a helyzetünkön, a többi pedig már mind Gwen ítéletén múlik. Fogalmam sincs, meddig leszek még bűnös a szemében, talán örökké, s bizonyos szempontból megértem, még ha a szívem is szakad bele. Kölyök voltam én is, nem tehettem volna semmit érte akkor sem, ha megtalálom. Kérdés, gondolkodás nélkül eldobtam volna az életem, de sajnos nem jártam sikerrel, Guillaume meg szerintem pontosan tudta, hol van, csak nem árulta el. Egyel több ok volt ez is arra, hogy gyűlöljem, ma már azonban abszolút nem számít. Már kilöktem az életemből azt, aki egykor a világot jelentette. Most más áll a közepén, oly sok év után végre van valaki, akinek sikerült magához ragadni a szívemet, és megtölteni élettel. Már nem csak a feladataimat és a kötelességeimet látom. - Szia! Ugyan, semmi baj, gyönyörű az idő, fel se tűnt a dolog. – Tényleg nem néztem az órámra, egyszerűen hagytam, hogy a kellemes levegő, és a tompa, kávéházi zajok elnyomjanak. Szerintem még aludni is simán lehetne itt, annyira békés az egész hely atmoszférája. - Nem, gondoltam megvárlak. – Azzal intek is a közelben serénykedő pincérnek, széles mosollyal adózva neki, mikor megérkezik hozzánk. - Szép napot! Én egy café lattét kérnék… Te? – Pillantok Skylerre, igyekszem szokni az elnevezést, valljuk be, nem árthat a dolog, nem tudom, mennyire szaladna világgá, ha leGwenezném. Miután az ő rendelését is megkapta a pincérfiú, el is siet, én pedig továbbra is derűsen szemlélem a lányom vonásait. Ez lehet, hogy zavaró lesz egy idő után, de nem tehetek róla, olyan sok mindent kell bepótolnom vele kapcsolatban, s egyelőre a látvány az, amihez igazság szerint elég csupán annyit tennie, hogy itt ül velem szemben. - Szeretném, ha itt lehetne az esküvőm. Nagy szép hely, nem gondolod? – Igazság szerint semmi kifejezetten komoly témát nem óhajtok érinteni, tényleg csak egy egyszerű kávé, semmi elvárás, semmi kényszer, ha tehetném, a feszültséget is elszívnám belőle.
Meg sem kellett szólalnia ahhoz, hogy a belőle áradó derű elérjen hozzám is. Azt nem mondom, hogy átragadt rám, sőt, inkább egy kicsit zavarónak találtam, de nem szóltam rá semmit. Ő ilyen, én meg nem voltam igazán hozzászokva ehhez, mert nálam általában ez nem történt meg. Nem ilyen típus vagyok, de szerintem már rájött erre a legutóbbi találkozásaink alkalmával is. Jó, csak kettő volt az elmúlt száz évben, de az eddig bőven elégnek is bizonyult. Innentől kezdve azonban ez változni fog, hiszen a változás elkerülhetetlen dolog. Talán egyszer nem is fogom már annyira bánni, de most még nehezen akaródzott beadni a derekam ennek a fajta "nyomásnak". - Rendben! - kínomban mosolyogtam is egyet a biccentés mellé, miközben helyet foglaltam. A kérdésemet követően alig pár másodperc múlva már ott strázsált mellettünk a pincér. Alig volt időm megnézni a kávélapot, de egész gyorsan meghoztam a döntést. - Én egy jegeskávét szeretnék, fahéj ízesítéssel. - döntöttem el végül, tekintetem csak akkor tért vissza a velem szemben ülő nőstényre, amikor újra kettesben maradtunk. Annyira talán nem is volt kellemetlen a dolog, ezt be kellett vallanom magamnak. - Mi az? Miért nézel ennyire? - kérdeztem zavartan, amikor feltűnt, hogy engem néz. Egy ideig elmerültem a gondolataimban, talán ezért nem kezdett egyből viszketni tőle a tarkóm, de csakhamar rájöttem, hogy miért volt furcsa érzésem. - Igen, tényleg nagyon szép! - ismertem el, maradva a könnyed téma vonalán. Ennek örültem, mert nem éreztem semmiféle kényszerét a helyzetnek. Valószínűleg direkt csinálta, de nekem teljesen meg is felelt. Addig kényelmesen fogok itt ücsörögni, amíg nem kezdem el rosszul érezni magam. - Jártam már itt, kedvelem az ilyen Clubokat. - ismertem be, hiszen nem ez volt az első ilyen, ahol megfordultam. Máshol még tag is voltam, itt azonban nem kívántam csatlakozni az idejárók népes táborához. A falka miatt talán nem lett volna túlzottan bölcs döntés, akárhogy nézem is, akárkihez tartozzak is. - Szerintem tökéletes lenne egy esküvőhöz, már ha jó az idő. Vagy bent akarnád tartani? - érdeklődtem tovább, mert a rendezvények szervezését nagyon kedveltem, ahogyan eljárni is szerettem az efféle eseményekre. Imádtam igazából mindent, ahol tudni kellett megjelenni, és ki kellett öltözni. Közben kiérkeztek a kávéink, én meg udvariasan megköszöntem a pincérnek, még egy mosolyt is villantottam rá, amitől egyből zavarba jött. Annyira nem látszott rajta, de elég fiatal volt, és én éreztem, hallottam a hirtelen megugró pulzusát. Ez némi elégedettséggel töltött el, még ha nem is mutattam ki. - Mikor is lesz? - kérdeztem, a jeges ital kavargatása közben. Volt benne fagyi is, pont ahogy szeretem.
Nem vagyok ostoba, jobban mondva, rossz megfogalmazás. Sajnos túl jól ismerem az embereket, a környezetemet, és az érzéseik valósággal megelevenednek bennem. Most is tisztában vagyok vele, hogy a lányomnak nincs igazán kedvére a szituáció, de mentségemre legyen mondva, hagyni szándékozom elfutni, hisz, hogyha a kávé után menni szeretne, én nem fogom visszatartani. Nem szeretnék neki rosszat, megismerni igen, de hogyha számára ez terhes, nem fogom erőltetni egy pillanatig sem, ez teljesen bizonyos. Hagynom kellene, hogy úgy élje az életét, ahogyan neki tetszik, még akkor is, ha én a jövőképében abszolúte nem szerepelek. Fájna, pokolian, de egyszer már elveszítettem, vissza sem kaptam még tulajdonképpen, úgy hiszem, ezúttal annyira már nem fájna, vagy talán csak szeretném ezt gondolni. - Ne haragudj… csak, meglehetősen ritkán látlak, és ha igen, akkor igyekszem jó előre elraktározni magamban a látványodat. Egyébként gyönyörű vagy, és nagyon csinos. – Engem ugyan nem zavart, hogy ezt a tudtára adom, bár lehetséges, hogy ő nem fogja túlzottan értékelni. Mégsem voltam képes zipzárt rakni a számra ezzel kapcsolatban. Számomra nem szégyen, hogy fontos és hiányzik. - Azt sejtettem, valahogy illik hozzád az elegancia. – Félreértés ne essék, eszemben sincs úgy a kegyeibe férkőzni, hogy dicsérgetem, és talán már rég nem szolgálok rá az anya kifejezésre, de ettől még lehetek büszke rá. - Az az időjárástól függ, bár igazság szerint az egész helyet kibérelnénk, az a biztos. Ittas fajtánkbeliekkel minden körülmények között lehetnek gondok. – S nem csak a kölykökkel, hallottam én már hírét meglehetősen durva balhéknak errefelé, de szerencsére mostanság semmi hasonló nem esett meg, és relatíve csöndesen meghúzódva éldegélünk a városban. Már, amíg Alignak hagyni óhajtja. A kávémra én magam is lecsapok, a pincér már nem foglalkoztat, annál inkább a lattem, amibe bele is kortyolok rögvest. - Nagyon jó kérdés. Nem tudom még pontosan, elméletileg augusztusban gondolkodtunk, de hát már mindjárt vége, és mondhatni sehol sem tartunk. Lehetséges, hogy át fog csúszni szeptemberre. Pontos dátum még nincs, akkor már tudnák a meghívottak. – Igaz, ami igaz, ha megfelelő pénzmag áll rendelkezésre, nincsenek akadályok, viszont ez csak nekem van, és Emmett nem biztos, hogy rajongana azért, hogyha én állnám az esküvőnk költségeit. Megtenném, egyáltalán nem számít, de az a fránya férfi büszkeség ugyebár. Elképesztő tud lenni… - Te hogy vagy? Nem zaklatnak a falkából, ugye? – Reményeim szerint így van, elvégre nem hallottam arról, hogy bármit is elkövetett volna ellenünk.
- Ó... - dünnyögtem magam elé zavartan, amikor kiderült, hogy mi a bámulás oka. Hirtelen nem is nagyon tudtam mit mondjak, vagy hová tegyem. Hozzá voltam szokva a bókokhoz, de az teljesen más, ha az embernek a saját anyja mondja, már-már büszkén. Vagy csak én akartam azt látni, hogy büszkeségből fakadnak a szavak? Tudom én, hogy a szülők elfogultak a gyerekükkel szemben, de mégis jól esett, még ha nem is mutattam ki. - Köszönöm! - mondtam végül, még mindig nem tudva, hogy mit kezdjek most ezzel a szituációval. - Most nem hiszem, hogy amiatt kellene aggódnod, hogy ritkán fogsz látni az elkövetkező néhány hónapban. - bár még mindig nem tudtam pontosan, hogy meddig fogok a városban maradni. Egyelőre úgy tűnt, hogy még egy ideig biztosan. - Már ha csak nem vágysz arra... - tettem hozzá, mert persze, hogy elkerülhettük egymást még a város méreteinek ellenére is. Még mindig nem tudtam eldönteni amúgy sem, hogy miként kezeljem a közelségét, vagy azt, hogy tényleg bármikor összefuthattunk. Valahol talán vágytam rá, mert gyerekként nagyon anyás típus voltam, de az már túl régen volt. - Hát, kedvelem az eleganciát, de mindig az illik hozzám, aminek éppen szükségét érzem. - vontam meg könnyedén a vállaimat, mert tényleg ez volt az igazság. Ha kerülnöm kellett a feltűnést, akkor nem mentem efféle helyekre, mégsem tűnt fel senkinek, hogy kilógok a sorból az egyszerű emberek között. Máskor meg tökéletesen beleillettem a felső tízezres közegbe is. Éppen az aktuális szerepemtől, vagy munkámtól függött, hogy mi a helyzet velem, de nem lőtt nagyon mellé. Ezt a világot sokkal inkább éreztem a magaménak, mint azt, amit elő próbáltam adni Fairbanksben. Előtte meg nem sok értelmét láttam a hazudozásnak. Legalább egy személy legyen, aki előtt nem kell megjátszanom magam, még ha biztonságosabb is számomra. - Az biztos! - bólogattam egyetértően. - És vajon nem lesz probléma belőle, hogy egy kóbor is megjelenik a sok falkatag között a bulin? - érdeklődtem kíváncsian, mert nem szívesen bonyolódtam volna valami nézeteltérésbe azért, mert rossz szemmel nézik már magát a jelenlétemet is. Pedig tőlem senki nem állt közelebb az arához ezen a világon, akárhogy nézzük is. Ezzel persze nem sokan voltak tisztában, de a lényegen attól még senki nem változtathatott, talán nekem volt a legtöbb jogom ott lenni. A vőlegény helyzetéről meg ugyebár semmit nem tudtam. - Értem! - bólintottam, miután válaszolt a kérdésemre. Pár pillanatig úgy tettem, mintha nagyon lekötne a kávém kavargatása, ám teljesen szükségtelen volt, hiszen nem kellett így rásegítenem a lehűtésre. Csupán időt szerettem volna nyerni, hogy jobban átgondolhassam azt, ami eszembe jutott. - Ha gondolod, szívesen segítek a szervezésben. Ha már ennyire el vagytok maradva... - mondtam ki végül. - Van egy kis tapasztalatom a szervezésben. - tettem hozzá egyszerűen, zavartan vonogatva a vállaimat. - A ruhád megvan már? - érdeklődtem tovább, bár az is lehet, hogy egyáltalán nem fogja igénybe venni a segítségem. Sőt, lehet, hogy már volt valaki, akit ezzel bízott meg. - Nem igazán, eddig legalábbis semmi nem történt. - ráztam meg a fejemet. - A múltkor találkoztam a bányában egy Symara nevű nősténnyel. Segített kijutni, miután beestem oda, de nem volt rest hangoztatni, hogy nem minden falkatag ennyire barátságos, mint ő. - forgattam a szemeimet kelletlenül. - Egyébként megvagyok, volt némi szerencsétlen balesetem, akkor meg Balthazar segített. Ezt leszámítva még nem nagyon találkoztam senkivel, ami elég meglepő... - ráncoltam is a homlokomat tanácstalanságomban. Furcsa volt.
- Akárhányszor látlak, nem lehet elég. – Legalábbis nekem, ő sajnos ezzel vélhetőleg másként van, legalábbis az esetek tetemes hányadában. Ami engem illet, próbálok ezen változtatni, de ki tudja, sikerülhet-e valaha. Bízom benne, hogy igen. - Dehogy vágyom arra… ne viccelj. – Kerekednek el a szemeim, nem, még mit nem. Ha elmegy, megint évekig, vagy évtizedekig nem fogom látni, aligha vágynék újra arra az állapotra. Meg aztán, évszázadok teltek el úgy, hogy nem láttam, az ilyesmit egy anya szörnyen rosszul viseli. - Ez hasznos képesség. – Nem, közel sem mindenki képes mindenféle szerepkört magáévá tenni, többek közt én sem. Nem visz rá a lélek, hogy másmilyen legyek, mikor sokaknak így van rám szüksége. - Megoldom. Tekintettel arra, hogy nem privát falka buli, illetőleg egyrészt megtűrt vagy, másrészt a lányom, ne hepciáskodjon nekem senki sem, ez elsősorban az én esküvőm. – Emmettet csak azért nem emlegetem, mert a falkadolgokhoz neki kifejezetten nincs köze, meg nem is akarnám belekeverni ilyen szinten a dolgokba. Mindenesetre, abból nem engedek, hogy a lányom eljöjjön az esküvőmre, már persze, hogyha el szeretne jönni, bár azért egyelőre nem úgy tűnt, mintha mereven elzárkózna előle. Abban meg azért bíztam, hogy a falkatársaim megtisztelnek annyival az esküvőmön majd, hogy nem balhéznak. - Ohh, tényleg? Az szuper lenne. – Derültem fel, és örültem, hogy van valami, amire vevő velem kapcsolatban. - Igazság szerint csak a ruhám van meg, meg ugyebár a cipők hozzá, ékszereim sincsenek, noha talán azt egyszerű lesz megoldani falkán belül, ha már van ékszerbolt tulajdonos közöttünk. Egyébként, ha már a ruha szóba került, idejét érzem elmondani, hogy van egy kölyköm. Ő alkotta meg egyébként nekem. – Nem tudom, hogy miként fogja érinteni a hír, mindenesetre inkább tőlem tudja meg, mint véletlenül, akár az esküvőn, akár másutt. Nem az a típus, akit az ilyesminek zavarnia kellene, de aztán ki tudja, lehet, hogy valahol mélyen sokkal jobban érdeklem, mint azt kimutatja. - Tényleg nem minden falkatag barátságos, sőt… Mindenesetre, örülök, hogy a jelek szerint rendben vagy a bányalátogatás óta. – Az már szerintem belső információ, hogy Symarával is nagy szerencséje volt, hogy nem gurult el a gyógyszere, hisz ő is tőrös. - Milyen baleseted? Remélem, semmi komoly nem történt. – Nem tűnt úgy, hogy baja lenne, mikor megérkezett, de sosem lehet tudni, a vérzést azért kiszagoljuk, szóval nagyon rossz állapotban még így sem lehetett. - Meglepő, az igaz, de legalább nincs fölösleges konfliktusod, vannak, akik szinte elepedve várják, hogy balhézhassanak valakivel. – Az a lökött Darim is nekiment az újonnan érkezett vezető testőrnek a betolakodók közül…
Kezdőlap
