Sheila nem egy egyszerű eset. Ezzel már akkor is tisztában voltam, amikor megkerestem őt, hogy szívességet kérjek tőle. Jobban mondva inkább ajánlatot tegyek neki, amiből mind a ketten profitálhatunk, de a lényeg szempontjából szerintem ez teljesen mindegy. A lényeg, hogy mióta átvettem a Síparadicsom vezetését, szerettem volna egy kicsit népszerűsíteni, még inkább felvirágoztatni. A másik falka konkurenciaként szolgált az üzleti életben is, és az ilyet nem viseltem túl jól. Hiába, valahogy mindig győzni akartam, és ezen akkor sem lettem volna képes változtatni, ha a fejem tetejére állok. Ezért is gondoltam ki azt, hogy kellene egy útikönyv, vagy valami, amiben le van írva az összes pozitívum a helyről, a környezetről, és úgy össze van foglalva minden egy helyen. Mint az tudvalevő, én sem vagyok könnyű természettel megáldva, de az Amarok testvérpárjának női tagja valahogy mégis másabb volt nálam. Annyi volt a szerencse, hogy tiszteltem őt, különben azt hiszem, hogy nem is nagyon sikerült volna szót értenünk egymással. Ez van, ha a két dudás egy csárdában szituáció következik be. A különbség annyi volt, hogy korból és rangból kifolyólag én nem lehettem volna méltó ellenfele, de nem is vágytam ilyesmire. Ez alkalommal én kértem tőle szívességet, és ezt nem szabadott elfelejtenem. Pedig nagyon ritkán volt ilyesmire példa, jobban szerettem mindent magam megoldani, de kiadóval sajnos még nem igazán rendelkeztem. Lehet, hogy ezen változtatnom kellene majd az elkövetkező néhány évben? A megbeszélt időpont előtt néhány perccel meg is állítottam a kocsimat a járda mellett, majd kiszálltam és rányomtam a riasztót. Nem szívesen téptem volna le annak a kezét, aki megpróbálja lenyúlni a hófehér járgányt, bár biztos vagyok benne, hogy némileg jobb kedvre derített volna a dolog. Ezen halványan el is mosolyodtam, miközben megtettem azt a néhány métert, ami a könyvesbolttól elválasztott még. Mivel viszonylag jól éreztem magam a mai délelőttön, így ez egy kicsit bosszúságot sem okozott nekem. Kicsit arrébb tudtam megállni, na és? Azért vettem még egy lélegzetet, mielőtt kinyitottam volna az ajtót, de végül ugyanolyan magabiztossággal, mint mindig, beléptem. A könyvek semmivel sem összetéveszthető szaga egyből megcsapott, mire vettem még egy nagy levegőt. Szerettem ezt, bár otthon azért nem volt ennyi, hogy ilyen dózisban támadja meg az érzékeimet. - Szia! – szólaltam meg egy kicsit hangosabban, mert nem láttam, hogy merre lehet a kedves tulajdonos, csak az energiáit éreztem meg az illatát. Néztem először jobbra majd balra, de mindenfelé könyvek voltak, és mivel nem jártam még itt korábban, ezért nem tudtam, hogy az irodáját merre is keressem. Különben nem kezdtem volna el magamban beszélni, az is biztos. Szerettem az illetőnek a szemébe mondani mind a köszöntést, mind a többi gondolatomat, ha volt egyáltalán ilyen. Oké, általában nekem voltak gondolataim, nem üresfejű libaként csámborogtam az utcákon. - Merre vagy? – kérdeztem meg még mindig fennhangon. Csak azért cseverésztem ilyen bátran, mert tudtam, hogy rajtunk kívül nincs más a boltban. Ha vevő lett volna, akkor biztosan szem előtt van amúgy is, én meg nem kezdtem volna el úgy beszélni, mintha a saját irodámban lettem volna. Hónom alatt eközben megigazítottam a mappát, amit magammal hoztam. Régebbi közlemények voltak benne, újságban írt pozitív vélemények, és a környékről is egy-két érdekesség, a túraútvonalak rajzával együtt. Úgy gondoltam, hogy mindezekre szükség van ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessük a munkát, később pedig olyat hozhassunk össze, ami használható, sőt, tökéletes.
Végre egy kis munka, nem fog ártani a dolog, legalább kicsit kikapcsolok, fura, de a vodka mellett a könyvek azok, amik igazán megnyugtatnak. Jó, van egyéb elfoglaltság is, ami eléri nálam eme érzést, de az mostanában nem létező dolog a számomra. Ám a régi könyvek poros, sokat megélt illata világ életemben olyan dolog volt, amit imádtam. Ezt mondjuk nem tudják sokan, nem véletlenül… Ennek ellenére én szeretek a kiadómban lenni, egész egyszerűen jól érzem magam itt, és ezen nem változtat az sem, hogy a városban közelebb vagyok a halandókhoz és a Betolakodókhoz is. Apró bosszúság csupán a végtelenség tengerében. Kecses mozdulattal telepszek le az íróasztalomhoz, még az irodám is tele van könyvekkel, bár ezek sokkal ritkább és értékesebb példányok, mint a kintiek, nem véletlenül vannak itt. Várom, hogy megérkezzen a négy órás páciens, már csak ő maradt, és ha kell, én bizony holnap reggelig is itt fogok ülni vele, mindent a cél érdekében. Nem mintha amúgy vágynék ilyesmire, bár, ami azt illeti, határozottan szép darab, szóval nem is bánnám annyira a dolgot. Pár korábbi katalógusunkat lapozgatom, egyelőre nem vagyok tisztában azzal, milyen elképzelései is lehetnek, de ami késik, nem múlik. Bizonyára találunk majd valamiféle megoldást, ami megfelel neki és megvalósítható, elvégre, a Síparadicsom nagyon is sokrétű, van mihez nyúlni, és felhasználni, hogy azt kapják, amit szeretnének. Igaz, lehet, hogy szükség lenne pár friss, egyedi szemléletű fotóra, ami a hasznukra válhatna, de majd erre is kitérek idővel. Az is lehet, hogy sokkal konkrétabb elképzelései vannak a Tarknak, és nem lesz szükség túl nagy ötletelésre. Engem egyik se zavarna. A telefoncsörgés folyton félbeszakítja a gondolatmenetemet, pedig nem is az én asztalomon lévő csörög, a „drága” asszisztensemnek már meghagytam, hogy mára már senkit ne kapcsoljon be, de biztos kiment a mosdóba, és azért csörög fél perce… valaki igazán a falhoz vághatná. Szerencsére a bosszantó hangot hamar elnyomta a közeledő farkas által generált energiahullám, bár egy jégszívű szuka volt a farkasom is, de a falkatársait azért elégedetten fogadta. Már a legtöbbet, természetesen Tazanna közéjük tartozott. Nem volt szükségem erőfitogtatásra, úgyhogy magamra rántottam a pajzsom, nem akartam, hogy esetleg kényelmetlennek érezze a belőlem áradó erőt… Hahh, én meg a tapintat, ma biztos a jobbik bal lábammal keltem fel, másról nem lehet szó. Vagy inkább az a helyzet, hogy egy üzlet egészen más megítélés alá esik még nálam is. Amikor aztán meghallottam a hangját, felkeltem, hogy pár könnyed lépéssel átszeljem az irodámat, majd az előtte lévő korlátra támaszkodjak, lepillantva az alsó szintre, ahol elméletileg hamarosan elő kellene bukkannia. - Szia! Gyere csak fel. Balra vezetett fel lépcső, bár a sok könyv és fa sokszor csapta be elsőre a szemet, de ha a látványt megszokta valaki, nem volt nehéz megtalálni a feljáratot. Pár pillanatig még vártam, majd mikor közeledett, visszasétáltam az irodámban, ráérősen lépve a székemhez, majd foglaltam helyet ismét. - Foglalj helyet! Mutattam az asztalom előtti, kényelmes székre, ami pont megfelelő volt arra, hogy az üzletfeleimet fogadjam. Kínálhattam volna valami frissítővel, de majd megteszi helyettem a titkárnőm pár perc múlva, én őszintén szólva nem voltam ilyen kedves és figyelmes, néha még saját magamat is elfelejtettem megörvendeztetni a reggeli kávémmal, azaz kakaómmal. - Azt hiszem, jobb is lesz, ha rögtön belevágunk. – Emeltem rá fagyos kék tekintetem, amibe sose költözött melegség, nekem az ilyesmi nem volt a részem, ám Anna tudhatta, hogy nem neki szól a dolog, hisz mindenki ezt kapja tőlem. - Van esetleg valami konkrét elképzelésed? Előbányásztam pár korábbi katalógust és útikönyvet mintának, hogy legyen honnan ötletet meríteni. Én a magam részéről jobb szerettem, ha saját agyszülemény a dolog, de ez nyilván nem mindig valósulhatott meg. Nem akartam harmadik embert bevenni a dologba, nekem is van elég rálátásom a témára, hogy képes legyek megvalósítani azt, amit szeretne.
Néhány pillanat erejéig tanácstalanul torpantam meg a földszinten, és körülnéztem, hátha meglátom valahol a szőkeséget. Egyelőre sajnos még nem sikerült észrevennem, csak az energiáját éreztem meg, azt is csupán halványan. Míg felvontam a szemöldököm, és őt szólítgattam, addig volt alkalmam alaposabban is megnézni ezt a helyet. Újdonság volt minden egyes négyzetcentimétere, hiszen korábban még sohasem jártam itt. Nos, úgy látszik, hogy igaz a mondás, miszerint tényleg mindennek eljön az ideje. Ennek is eljött, és most örültem, hogy itt lehetek. Igazából valamilyen szinten megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán szóba állt velem, mert elég ideje éltünk már egy falkában ahhoz, hogy pontosan tudjam, mennyire nem szokása ez. Valahol meg is értettem, meg nem is. Ez van. Aztán végre észrevettem, amikor meghallottam a hangját és felpillantottam abba az irányba. Fel is tűnt a korlát mögött állva, mire villantottam felé egy üdvözlő mosolyt, csak úgy finoman. Azért nekem sem volt szokásom a bájos viselkedés, csak akkor, ha valamilyen érdekem fűződött hozzá. Ez most valóban szívből jött, vagy legalábbis én azt hiszem. Lehet, hogy annyira hiteles volt, hogy még magamat is meggyőztem róla. - Máris megyek! – válaszoltam idő közben az invitálására, és tekintetemmel máris a lépcső lehetséges helyét kutattam. Ugyan néhány másodpercet igénybe vett, mire a sok könyv között sikerült felfedeznem a felfelé vezető utat, de végül mégiscsak megtaláltam és ez a lényeg. Dinamikus léptekkel szedtem egymás után a fokokat, csupán kopogó lépteim jelezték, hogy valóban közeledek. Alig tíz másodperccel később már elő is bukkantam odafent, aztán elsétáltam az irodáig, ahol láttam eltűnni az előbb. Mire elértem az ajtót, már ott is ült az asztala mögött, a székében. – Remélem, nem késtem! – szólaltam meg, mikor beléptem a helyiségbe. Természetesen tudtam, hogy ez nem fordulhatott elő, hiszen én sohasem késtem, de udvariasságból azért mégiscsak megjegyeztem. Vannak dolgok, amik sosem változnak… - Köszönöm! Meg azt is, hogy szakítottál rám egy kis időt – azzal a lendülettel már oda is léptem a székhez, aztán letettem rá formás kis fenekemet. – Rendben! – bólintottam egyetértően, és már elő is bányásztam a hónom alatt rejtegetett dossziét. – Hát, annyira konkrét még nincs, azt reméltem, hogy majd segítesz benne, viszont… - közben felraktam az asztalra a már említett mappát, és ki is nyitottam azt, hogy elkezdjek előszedni belőle néhány dolgot. – Hoztam régebbi újságcikkeket, amik dicsérik a Síparadicsomot. Vannak itt még túraútvonalak térképei, néhány érdekesség felsorolva, mendemondák a környék néhány részéről, ilyesmik – vontam meg végül a vállaimat, ezzel lezártnak is tekintve a felsorolást. – Nos, ezeken kívül mikre lenne még szükség, amit én is, vagy éppen csak én tudok megszerezni? – kérdeztem nagy komolyan. – Már gondolkodtam új reklámon, hirdetéseken… - osztottam meg vele, noha ehhez neki nem volt köze igazán, de legalább sejthette, hogy nagyobb terveken is gondolkodom, mint egyszerűen egy útikönyv kiadásán. Ez csak egyetlen aprócska mozzanata volt a nagy egésznek, amit reméltem, hogy meg tudok majd valósítani. Szerepelt még az elképzeléseim között felújítás, néhány munkakör megszüntetése és mások létrehozása. Alkalmazottak hozzáértésének vizsgálata, pályák korszerűsítése és még lehetett volna sorolni, volt mit javítani, csiszolni azon a helyen. Ezért is örültem neki, hogy előtte ott dolgozhattam, most pedig meg is valósíthattam mindazt, ami az én képzeletemben már megszületett. Fel akartam virágoztatni, és ehhez mindezek szükséges lépéseknek bizonyultak, legalábbis számomra. Tudtam, mit hogyan kell csinálni, és emiatt tökéletesen alkalmasnak is találtam magam a feladatra. Nem akartam, hogy a másik falka szállodája kenterbe verje a mi helyünket. Éppen elég volt az is, hogy egy részét a városnak már kisajátították, nem kellett, hogy még a bevételek nagyobb hányada is az övék legyen, a turizmusból fakadóan. Gondolataim talán egy egészen kicsit elkalandoztak, de tényleg nagy tételben gondolkoztam, nem ilyen apróságokban. Persze mindezt nem kötöttem konkrétan Sheila orrára, csupán a válaszát vártam, hogy mire lesz még szüksége, és ő hogyan gondolta a dolgokat.
- Még ne köszönd. Jegyeztem meg kurtán, én magam már rég leszoktam arról, hogy idő előtt bármit is megköszönjek, mert meglehet, cseppet sem olyan formában fog megvalósulni, mint ahogy azt a szívességet kérő szeretné. Az időm meg… na azt hagyjuk, abból volt módfelett sok, és örültem, ha valami értelmessel tölthetem el, márpedig az itteni munkám mindenképpen ebbe a kategóriába tartozott. - Segítek persze, azért vagyok itt. Máskülönben elég lenne berongyolnia ide a kézirattal, a többi pedig mind menne a maga útján. Én most nagyobb szerepet vállalok ebben az egészben, mint szoktam, nyilván azért, mert egy falkatársamról van szó, no meg persze az élőhelyünkről. Vannak dolgok, amikkel kapcsolatban engem se nagyon kell győzködni. A felsorolásra bólintottam, ezek mind használhatóak, persze, csak azok után, hogy az újságcikkek megalkotóitól engedélyt kaptak rá, de nyilván ezzel tisztában van Anna is, fölöslegesnek látom emlékeztetni rá. Azon se lepődnék meg, ha ezek már a tarsolyában is lennének. A magunk fajtának nem nehéz lenyűgöznie pár halandót… - Én két dologra építkeznék még, az egyik a friss fotók, nem tudom, van-e olyan ismerősöd, aki képes arra, hogy valami egyedit alkosson ilyen téren. Mert bár elmehetnék én is vakut villogtatni, de holt biztos, hogy azt nem jelentetném meg. Nem mindegy, hogy mik szolgálnak illusztrációul egy útikönyv esetében, nagyon sok múlik magán a borítón is, ha az nem kelti fel a figyelmet, teljesen mindegy, mennyire tökéletes az, ami belül van, maximum évek múlva lehetne sikere, ha elterjed szóbeszéd útján, hogy mennyire értékes darab. - Másodszor pedig arra gondoltam, hogy az egyes létesítményekben dolgozókat, illetve az azokat látogatókat meg lehetne interjúvolni, hogy egy-egy mondatot mindenről hozzátűzhessünk a képekhez. Gondolom, ezt rá tudod bízni valakire, de ha profi kell, akkor Isabelle biztosan meg tudja oldani. Első körben ennyi lenne, amiről úgy gondolom, már ki tudunk indulni belőle, az, hogy a továbbiakban mit miként használunk fel, egészen más kérdés, jó alapanyag szükséges mindenhez, anélkül maximum nagyon vázlatosan ejthetünk szót bármiről is, illetve még szerződést sem látom értelmét kötni, elvégre, nincs meg maga a tárgy. - Persze, a reklámok és hirdetések jól jönnek, ez úgysem holnapra fog elkészülni, mindig jobb több lábon állni. Bólintottam, noha ebben a témában nem voltam otthon, de mindenképp jól jön, ha több helyen is nyilvánosságra kerülnek információk a Síparadicsommal kapcsolatban. Az nekünk csak jó, ha elkezdenek inkább hozzánk pártolni az emberek, minthogy holmi szállodában töltsék az idejüket. Ezért is utáltam őket annyira… egyszerűen lusta disznók voltak, a legtöbbjük részéről nem létezett olyan, hogy aktív pihenés, inkább aszalódtak egy medence mellett valahol délen. Pff… hogy azt én ki nem bírnám, az is biztos. - Elég népszerűek mostanában az úgynevezett fotókönyvek, én valami hasonló stílusúra gondoltam. Kellőképpen szép és ízléses szerintem, de természetesen a te véleményed a mérvadó. Toltam elé pár példát, amik közt volt esküvői fotókönyvtől kezdve sima útikalauzig bármi, igény esetén ilyenek elkészítését és nyomtatását is vállaltuk, de még nem terjedt el annyira, hogy túl sok plusz munkát jelentsenek. - Nem kell megijedni a sok képtől, bármilyen formában megálmodható, ha akarod, példának okáért minden második oldalon lehet csupán szöveg, esetleg az említett cikkek, útvonalak, térképek... Fogtam be a szám egy időre, mert úgy gondoltam, említettem elég megrágnivaló dolgot, egyedül nyilván semmit nem fogok csinálni, nem az én tulajdonom részére készül a dolog.
Ismertem Sheilát annyira, hogy tisztában legyek az ő sajátos stílusával. Ezért sem sértődtem meg azon, hogy nem vigyorgott rám ész nélkül, minden apróság miatt. Nekem sem volt szokásom és amúgy sem vártam el másoktól sem, hogy kedveljenek. Az alkalmazottaimnál sem kívántam bevágódni, csak annyi volt a fontos számomra, hogy elvégezzék a rájuk bízott munkát és némi tisztelettel viseltessenek irányomba. Valami ilyesmit éreztem a velem szemben ülő szőkeség iránt is. Tiszteltem, de annyira jó és felhőtlen viszonyban mégsem voltunk. Bár, kitudja… nem tudtam volna megmondani, hogy ő hogyan tart engem számon. Elviselhető kategóriába sorol, vagy a semlegesbe. Azt sem tudtam, hogy melyiknek örülnék jobban. Végül el is hessegettem ezeket a gondolatokat, és inkább arra koncentráltam, amiért idejöttem. A feladatra. Kettőnk közös feladatára. Figyelmesen pislogtam rá, elraktározva minden szavát. Végiggondoltam mindazt, amit mondott, és addig nem is nagyon óhajtottam közbeszólni, amíg el nem hallgatott, ezzel jelezve, hogy nyugodtan beszélhetek. Engem sem kellett ám félteni, jó volt nekem is a beszélőkém, főleg akkor, ha voltak konkrét elképzeléseim. Igazából sokszor pont azért fizettek, mert úgy tudtam beszélni és olyan átéléssel, mint mások talán soha nem fognak tudni. - Igen, van néhány ismerősöm, aki ért a fotózáshoz. Néhány kampánynál készítettek képet, szóval szerintem nem lesz gond. Talán még fel is fognak szabadulni, ha egy kicsit távol lehetnek a politikusoktól, és a természetre koncentrálhatnak… - mosolyodtam el halványan. Szoktam én mosolyogni, csak legtöbbször akkor csillogtatom meg eme oldalamat, ha vesz a kamera, vagy olyan helyen kell felszólalnom, ahol fontos a jó benyomás keltése. Nem mintha lenne olyan hely, ahol nem fontos, de szerintem mindenki érti most, hogy én mire is gondoltam egészen pontosan. – Persze, megoldom. Van elég alkalmazott a kezem alatt ahhoz, hogy valamelyik megoldja. Ha minden kötél szakad, akkor pedig tényleg ott van Isa is – ismertem el. Ezt még át kellett gondolnom, hogy kire bízzam rá, de biztosra vettem, hogy majd meg fogom találni a megfelelő embert és megoldom ezt is. Mindig megoldottam mindent, ez a mostani helyzet sem lehetett kivétel ez alól. - Egyetértek! – bólogattam nagy komolyan a több lábon állásra vonatkozóan, és a koncentrálástól még kicsit a szemeim is összeszűkültek. – Népszerűsíteni akarom a téli sportokat, meg az egész Síparadicsomot, mert így hamarosan lehúzhatjuk a rolót – nem volt kellemes ezt beismernem, de mégis muszáj volt. Egyelőre én még ezt az egész problémát kihívásnak tekintettem, és kíváncsi voltam arra, hogy meg tudom-e oldani, sőt, mi több, egyenesen meg tudom-e valósítani az ötleteimet. Nos, ez még idő lesz ugyan, de szerintem máris jó volt a kezdet. – Egy pillanat… - dünnyögtem magam elé, miközben elvettem azokat a bizonyos könyvecskéket, és belelapoztam néhányba. Elégedetten kezdtem el hümmögni, aztán az egyik közepéhez érve végül felpillantottam Sheilára. - Nekem nincs ezzel semmi bajom. Sőt, tetszik! – jelentettem ki határozottan. – Viszont lehetne egy rendes útikönyv, meg egy ilyen képes melléklet is. Az nagyon sok pluszmunkával járna? – érdeklődtem kíváncsian. Még mindig el voltam egy kicsit gondolkozva, de csupán azért, mert szerettem volna megtalálni a legjobb megoldásokat erre az egész projektre. Ha már belevágtunk, akkor alkossunk tökéleteset és használhatót, nem igaz? Legalábbis az én terveim között mindenképpen ez szerepelt.
Az, hogy én kit kedvelek, és kit nem tökre lényegtelen volt minden létező körülmények között, tekintve, hogy ez számomra olyan jelenség volt, ami semmit sem nyomott a latba. Ha olyat kellett eltennem láb alól, akit amúgy bírtam, ugyanúgy nem volt lelkiismeret furdalásom, mintha olyat öltem volna, akit gyűlöltem. Sosem voltam az érzelmek rabja, mindig is fölöslegesnek gondoltam őket. Részemről sokkal értékesebb volt, ha tiszteltem valakit, mintha egyszerűen jó arcnak tartottam volna. Egyik sem volt túl gyakori vendég az esetemben. Tazanna egy erős, öntudatos nő volt, az ilyesmit mindig is értékeltem. Nőként a tarkok között helytállni nem volt egyszerű, és mindenképpen pozitívnak tartottam, ha valaki képes rá. - Jól van, gondolom, te is inkább valami egyedit szeretnél, nem néhány tucat képet pár fenyőről. Ezt akkor rád bízom, tegyél lépéseket az ügyben, aztán meglátjuk, mit sikerült alkotni. Erre több szót nem pazaroltam én magam sem, és még csak nem is mosolyogtam, azt nem szoktam, csak ha tényleg valami fenemód tetszik. Munka közben ilyesmi nem gyakran jött szóba, esetleg egy-egy viccesebb hangulatú kéziratnál lehetett ilyesmiről szó, de ugye most nem olvastam semmit. Mindenesetre, azt megjegyeztem, hogy Annának remekül áll, ha mosolyog, de nyilván érthető okokból ő sem teszi túl gyakran. Egy folyton vigyorgó Tark önmaga karikatúrájává válhatna könnyedén, főleg akkor, ha nőről beszélünk. Bólintottam a röpke interjúztatás kérdéskörére is, úgy tűnik, ezzel sem lesz gond, nem féltettem ilyen téren, mint ahogy nyilván az is egyértelmű volt, hogy inkább a pozitív megítélésekre volt szükség, de azt én ugyan nem fogom magyarázni egy farkasnak, hogy ezeket az embereket miként találja meg. Egyszerűbb, mint egy pofon. - Mit gondolsz, mennyi időt vesz igénybe majd a dolog? Jó volna, ha a síszezonra meg tudnánk jelentetni az anyagot, esetleg már terjeszteni egy ideje… Ennek szükségességét szintén nem kellett magyarázni, legalábbis számomra teljesen egyértelmű volt, Tazanna pedig nem volt ostoba nő, úgyhogy nem aggódtam, hogy esetleg bámulna rám, mint hal a szatyorban. Idióta emberekkel nem volt szokásom közösködni. - Az nem volna túl szerencsés, még a végén vicc tárgyává válnánk. Rándult meg a szája, bizonyos szempontból már így is azok voltak, de jobb volt ezt nem nagyon forszírozni. Nem akartam most falkaügyekkel terhelni a beszélgetést, tarkként nyilván tisztában volt azzal, hogy közel sincsenek rendben a dolgok, és ha nem változik semmi, akkor ha nem is a városon kívül, de a második helyen találhatjuk magunkat, egy esetleges elnyomás alatt. Az lenne az a pillanat, amikor úgy döntenék, hogy tágasabb a nagyvilág, még ha ez a hely egészen közel is áll ahhoz, amit kénytelen voltam évszázadokkal ezelőtt elhagyni. Bólintottam, jelezve, nézzen csak végig, amit akar, nekem más munkám nem volt mára, csupán a szabadidőm rovására ment a dolog, de az meg ugyebár nem érdekelt. Volt belőle elég, ami azt illeti, még túl sok is, így érthető, hogy szerettem értelmes ténykedésekkel kitölteni. A másik opció úgyis az volt, hogy beülök valami kricsmibe, és megpróbálom kedvesre inni magam. Na ez az, ami még sosem sikerült, szerintem eleve elvetélt ötlet, de hát ugye az a csalfa, rohadt vaksi remény, az… - Nem, igazából nem járna túl sok plusz munkával, csak nehezebb lenne terjeszteni. Esetleg, az anyag közepébe rakhatnánk pár oldalra a képes mellékletet, és akkor a kecske is jóllakik meg a káposzta is megmarad. Javasoltam, de ha ez sem tetszik neki, marad a két könyves megoldás, maximum akkor többet kell majd a csomagolásra költeni terjesztésnél, de hát, ez nem feltétlenül olyasmi, ami ne férne bele.
Csak biccentettem egyet a Sheila által elmondottakra. Igazából remekül látta, tényleg valami egyedit álmodtam meg, már csak a megvalósítása volt hátra, meg persze az ötleteink egyeztetése. Ha már a segítségét kértem, akkor kíváncsi voltam arra, hogy ő hogyan gondolta ki ezt a projektet, hogy milyennek képzelte el a végeredményt. Nekem ugyan voltak konkrét terveim vagy legalábbis elképzeléseim, viszont ő volt az, akinek a szakmája volt, aki értett hozzá, hogyan is kell ezt kézzelfoghatóvá tenni, ezért is adtam annyira a véleményére. Amúgy is lehet, hogy sokkal jobb dolgokat sikerül neki kitalálni, mint nekem valaha is. - Ha ráállítok valakit az ügyre és még rá is parancsolok az illetőre, akkor a képek szerintem viszonylag hamar a kezünkben lesznek – válaszoltam komolyan. – Én is szeretném, ha addigra már készen lennének. A legjobb lenne, ha minél előbb elkezdhetnénk terjeszteni a katalógusokat, és elküldeni belőlük az Államokban lévő utazási irodákba belőlük – vetettem fel, bár inkább csak hangosan gondolkoztam, semmint neki szántam a szavakat. Végül is, ebben ő már nem vállalt szerepet, az ő feladata csak az elkészítés volt, a többi meg rajtam múlt. Meg persze az embereimen, akik majd intézik ezeket az ügyeket, méghozzá remélhetőleg szakszerűen. Mondjuk megértettem, hogy ő is a szívén viseli ezt az egészet, ha lehet így fogalmazni, mert a Síparadicsom a falka területe volt, bevételi forrás, és egyébként is jobb lett volna, ha újra az aktív pihenés mellett döntenek sokan, nem pedig a szállodában henyélés válik közkedveltté, még a mostaninál is jobban. Akkor tényleg be is zárhatnánk akár… - Igen, ezt nem engedhetjük meg magunknak. A lehető legprofibban kell majd ezt intézni, és lemosni a Holidayt a pályáról – jelentettem ki határozottan, miközben kihúztam magam a székben ülve. Dühített ez az egész helyzet, sokszor ennek hangot is adtam, de ez csak egy dolog. Attól még, hogy valamit hangoztatok, nem fog minden egy csapásra megváltozni, ez nyilvánvaló, de hátha elérek vele valamit. Mondjuk nagyobb lelkesedést a falka részéről, esetleg plusz segítő kezeket, vagy ehhez hasonlók. Én azt szerettem volna, ha a terveimet együtt, az ő közreműködésükkel valósíthatom meg. Sheila máris segített nekem abban, hogy elinduljunk egy úton, egy bizonyos irányba, amit én jónak, helyesnek ítéltem meg. Azt ugyan nem tudtam, hogy tényleg elérünk-e vele valamit, de nem akartam feladni. Soha nem is volt rám jellemző, hogy megfutamodjak, főleg most nem, hogy átvettem a vezetést. - Rendben, nekem úgy is jó lesz. A lényeg, hogy legyenek képek. A szülők hajlamosak magukkal rángatni a gyerekeiket az utazási irodákba, amíg elintézik az ügyeiket, és a gyerek addig unatkozik, hát nézegeti a képeket, amiket ott talál. Ha esetleg pont a Síparadicsom anyaga kerül a kezébe, és sikerül gyerekbaráttá is tennünk a helyet, akkor egészen biztos, hogy amellett fog kardoskodni, hogy ide jöjjenek – vetettem fel az ötletet, mert kíváncsi voltam, hogy ő mit gondol róla. Igaz, hogy neki velem ellentétben nem ez volt a munkája, de attól még véleménye lehetett róla, nem? Az embernek arról is van általában véleménye, amihez abszolút nem ért, sőt, arról szokott csak igazán lenni! – Sok átalakítást tervezek, és ehhez ez lesz az első lépés. Azt szeretném, ha minden gördülékenyen menne és jól működne. Mit gondolsz, körülbelül mennyi idő összeállítani, ha már meglesznek a képek meg az interjúk? Nem sok, igaz? – kérdeztem kertelés nélkül. Eszem ágában sem volt siettetni, hogy aztán azért legyen rossz, mert én szoros határidőt szabtam meg. Egyszerűen csak tudni szerettem volna, hogyan tervezzek.
- Akkor tedd ezt, nyilvánvalóan mihamarabb szeretnénk eredményt. – Jegyeztem meg, számomra nem is volt kérdéses, hogy az illetőre rá lesz parancsolva, elvégre, másként nem mehetett a dolog kellőképp gördülékenyen. Attól nem félt, hogy Annát nem tisztelik kellőképpen az alkalmazottai, ismerősei. - Ha minden anyag megvan, és letisztáztuk a részleteket, pillanatok alatt elintézem a dolgot. Ebben nem kételkedhetett ő sem, elvégre, saját kiadóm volt, azt csináltam, amit akartam, s nyilván az élvezett prioritást, amit én előre soroltam. Nem lehetett másként egy ilyen projekt esetében, elvégre, a síparadicsom sikere mindannyiunk érdeke volt, és bármekkora önző ribanc voltam, ezt még én is beláttam. - Örülök, hogy valaki ezt a cseppet sem elhanyagolható tényt is figyelembe veszi. Bólintottam, arra lehetne fogadásokat kötni, hogy elégedetten, vagy sem, de ami engem illet, én sosem voltam igazán elégedett, maximum pillanatnyi elmezavarnak lehetett betudni a dolgot. Azt hiszem, rohadtul sajnáltam, hogy a nyugdíjas réteget képviseltem, és nem feltétlenül lett volna esélyem az erejük teljében lévő farkasok ellen a harctéren. Ettem is miatta a kefét rendesen, de hát, ez van… - Akkor viszont ilyen témában is csináltass képeket, gyerekekkel, családokkal a központban, bár gondolom, ezt mondanom sem kell. Persze, hogy volt véleményem, ha akarnám, még a csigák párzási szokásairól is lenne, bármennyire értelmetlen is legyen. Közben azért egy fintor végigszaladt az arcomon, rühelltem a gyerekeket, egyszerűen nem bírtam elviselni, ha hisztiznek, nyáladznak, ok nélkül ordítanak, és súlyosbította a helyzetüket, hogy halandóból voltak. Botrány. Még jó, hogy anya sose lehetett belőlem. Egy vérfarkas kölyköt legalább lehetett szadizni, jobban bírta a strapát. Abban viszont biztos voltam, hogy igaza van, mert az idióta szülők inkább beadták a derekukat egy-egy hisztinek, minthogy neveljék a csemetéjüket. Így ebben nem tudtam vitatkozni vele. Az is biztos volt, hogy valami színes, megkapó borítóra lesz szükségünk a cél érdekében. - Egyáltalán nem sok, mivel prioritást élvez a szememben a dolog. Hozd az anyagot, és megoldom, hogy mihamarabb meglegyünk. Bólintottam, legalább addig is lefoglalom magam valamivel, és nem kell azon aggodalmaskodnom, hogy másnap halálra unom magam. Az meg számomra egyértelmű volt, hogy egy ilyen ügyet magam intézek, nem bízom az embereimre, hiszen a lehető legjobbat akarom kihozni belőle. A gyors és minőségi munka másnak talán lehetetlen volt, nekem nem akadt gondom vele, ezt nem lehetett elvitatni tőlem. - Intézd a dolgokat, és hozd az anyagot, amint megvan, onnantól kezdve pedig két hét alatt megleszünk, és ebben benne van minden további egyeztetés is, kezdve az összeállított könyv átnézésétől és jóváhagyásától általad a nyomdába küldésig. Nem gondoltam azt, hogy túl szűk időkeretet adtam meg, ha nem kellene másokkal együttműködnöm, még ennél is gyorsabb lenne, de nyilván nem volt ilyen egyszerű minden. - Nos, ha nincs más, azt hiszem, a többit megbeszélhetjük legközelebb. Ha szeretnéd, ott lehetsz addig is míg minden összevágok, de gyorsabban haladok, ha nem ácsorog senki felettem. Nyilván rühelltem volna, ha folytonos ellenőrzés alatt vagyok, de úgy gondoltam, neki felajánlhatom ezt a lehetőséget, és nagyban reménykedek, hogy megelégszik majd az utólagos ellenőrzéssel, elvégre, akkor is meg lehet még változtatni bármit.
- Rendben! – mondtam arra, hogy hamar elintézi. Reménykedtem is benne, hogy személyesen ő fogja a kezébe venni a dolgokat, mert akkor tényleg jó lesz a végeredménye. Tudtam, hogy ért ahhoz, amivel foglalkozik, máskülönben nem hozzá jöttem volna, hiába a falkánk egyik tagja, és ha lehet, akkor előbb egymástól kérünk segítséget. Nekem a precíz munka fontosabb, mint az, hogy lojális legyek a társaimhoz. Nem tehetek róla, de ha üzletről van szó, akkor semmi nem számít, csak az, hogy a legjobban jöjjek ki belőle. Márpedig a Síparadicsom felvirágoztatása nem volt más, mint színtiszta, érzelmek nélküli üzlet. - Így van. Tudom, hogyan csináljam meg, a fotós pedig majd azt tudja, hogy hogyan fotózzon előnyösen – bólogattam egyetértően. Az ugyan még előttünk állt, hogy át legyen alakítva a hely, de talán így is elég jók lesznek azok a képek. A környék az most is legalább olyan szép, mint évszázadokkal ezelőtt, a Síparadicsom meg csak jobb lehet, mint most. Később talán majd az új kinézetéről is lehet képeket hozzáadni, és akkor még több embert fog idecsábítani. Hiába nem rajongtam a gyerekekért, ezt mégis képes voltam most félretenni a siker érdekében. Túl sikerorientált vagyok, de erről szerintem nem tehetek igazán, és mindenkinek jobb is így. Legalább profi munkára törekszem minden körülmények között. - Akkor majd megsürgetem az embereimet, hogy minél hamarabb belevághass a munkába te is. Igaz, hogy egy ideig még nincs kifejezetten síszezon, de ha eljön a kezdete, addigra már a hely kinézetét is véglegessé szeretném tenni. Szerintem hamar meglesznek a fotók, már ha ráér egyáltalán az illető, az interjúknak nem tudom, hogy mennyi idő kell, de remélem, hogy olyan két héten belül már minden a kezemben lesz – leginkább csak hangosan gondolkoztam. Tényleg szerettem volna magam tartani egy általam felállított határidőhöz, mert olyankor legalább biztos, hogy nem nagyon csúszunk ki az időből. Jó, most nem rajtam múlt a munka gyorsasága, de elég volt nekem az is, ha a képzeletbeli ostorral csapkodhattam az alattam dolgozó embereket. Szerintem inkább kapkodják magukat, minthogy engem kelljen hallgatniuk. Csak bólintottam egyet, és elégedettséget éreztem, amikor közölte, hogy mindössze két hétre lesz szüksége. Ezt már szeretem! A hatékony munkaerő mindig jó, és kétségeim sem voltak afelől, hogy Sheila elég hatékony lesz majd, amikor végre eljutnak hozzá a megfelelő tartozékok a végkifejlet tökéletesítéséhez. Már alig vártam, hogy haladjunk vele és a kezembe foghassam a katalógusokat a Síparadicsomról. Jelenleg nem volt más, mint egy kicsit elhanyagolt állapotban lévő kóceráj, de idővel ez fel fog virágozni. Muszáj, hogy így legyen, és majd elérem, hogy a többi falkatag is besegítsen, ha lehetősége van valamivel hozzájárulni a projekthez. - Értettem a célzást! – mosolyodtam el elnézően. – Majd megnézem akkor, ha már elkészültél a magad részével. Bízom a képességeidben, máskülönben nem hozzád fordultam volna. Amúgy sem valószínű, hogy bele fogok tudni kötni, de a végén is lehet még javítani, nem? – kérdeztem meg azért a biztonság kedvéért. Ha megkaptam a választ, akkor bólintok egyet, jelezve, hogy tudomásul vettem. – Akkor, ha legközelebb jövök, még beszélünk róla. Igazán nem akarlak tovább feltartani… - hacsak nem állít meg valamivel, akkor fogom a kis dolgaimat, és összeszedelőzködök. – Majd hívlak, ha már van valami! – küldtem még egy utolsó mosolyt búcsúzóul, aztán kifelé vettem az irányt.
// Ha még tudod valamivel húzni, akkor nyugodtan! : ) de egyébként köszönöm a játékot!! : ))) //
Abban tökéletesen megértettem és pártoltam is Anna véleményét, hogy az üzletben nincs tréfa, sem barátság, sőt, még harag sem. Ha valaki a legjobb valamiben, akkor tök mindegy, mennyire rühellem a pofáját, vele fogok dolgozni, s ez fordítva is így van. Ez alól persze kivételt képeznek a betolakodók, mert köszi, de belőlük nem kérek még így sem. Határok mindenhol vannak, még ha én rohadt tágan is értelmezem őket. Épp ezért szerettem olyanokkal dolgozni, mint a Tark nőstény, hisz épp olyan komolyan vette a dolgokat ilyen téren, mint én, és még ostoba sem volt. - Rendben, úgy legyen. Már persze, ha az illető ugyanúgy garantálja a minőségi, mint a gyors munkát, de nyilván nem dolgozol együtt alkalmatlan, a munkájukhoz nem értő alakokkal. Bólintottam, nekem ennyi elég volt, egyébként is, mindenki képes gyors és remek munkára, ha kellő motiváció áll mögötte. Azt perpillanat nem tudtam, hogy a falkában van-e olyan egyed, aki ért a fotózáshoz, de talán Anna előrébb járt nálam ilyen téren. Jobb minden házon belül intézni, persze, csak ha megfelelő az alapanyag, ha nincs, nos, úgy máshol kell keresni, de néha még én is kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy a halandók között is akadnak figyelemreméltó, tehetséges emberek. Na, azért nem sok. - Persze, az még csak egy mintapéldány lesz, bármit lehet vele kezdeni még akkor is. Nyomdába addig semmi sem kerül, míg te nem hagytad jóvá, addig pedig semmi sem visszavonhatatlan. Mondjuk, ha valami nagyon félresiklik, még a nyomdából is vissza lehet hívni az anyagot, kis szerencsével nem vesztünk rajta akkora összeget, de olyankor már jobb egy második, javított kiadáson gondolkodni. Erre azonban szerintem jelen esetben nem lesz szükség, mert bár a magánéletben nem voltam túl kompromisszum kész, de a munkám megkövetelte, így ilyenkor nem igazán létezett számomra dac és büszkeség, pusztán az, amit a megrendelő kívánt. - Reméljük, mihamarabb. Bólintottam, tekintve, hogy én is fontosnak tartottam a dolgot, reméltem, hogy viszonylag gyorsan el tudunk majd készülni. Szerencsére még van egy kis időm, hogy a többi határidős anyagot megpörgessem, és ne legyen komolyabb fennakadás sehol. Sosem szerettem kicsúszni a megbeszélt időkeretből. Igazából, akár fel is tartóztathattam volna, hogy mondjuk megigyunk valamit, de mivel már jócskán túlléptem a munkaidőmet, már inkább hazafelé tartottam volna. Most kivételesen heves késztetést éreztem arra, hogy elnyúljak a jakuzziban, és ne foglalkozzak a külvilág apró-cseprő problémáival. Azt hiszem, már lassan egy masszázsért is ölni tudnék… meg másért is, de egyik sem volt olyan téma, amiről úgy vélem, lenne értelme beszélnem bárkivel is, nem hogy Annával. Fölösleges szócséplés volna csupán. - Várom! Majd még látjuk egymást! Köszönök el tőle ily módon, egy röpke ajakrándulás kíséretében, ami azért még közel sem nevezhető mosolynak, de azért sejthető, hogy valami hasonló szeretne lenni. Amint távozott, én is elkezdtem összepakolni a cuccaimat, ma már tele volt a fejem a melóval, fölösleges lett volna benn maradnom, használhatatlannak éreztem magam.
//Áhh, tapasztalat, hogy ha valamit húzni akarok, abból nem sül ki semmi jó, de biztosan lesz még alkalmunk egymáshoz. :DKöszi a játékot! )//
Ahogy belépek a húgom kis szentélyébe, egész egyszerűen, már-már megszokástól vezetett, lomha mozdulatokkal fordítom el a nyitva táblácskát az ajtón. Megérkeztem, jöttömre zárjon be minden antikvárium. Egyébként is lassan zárásidő van, úgyhogy akár azt is lehetne mondani, hogy én csak segíteni szeretnék, hogy nehogy feltörje azokat a hosszú lábacskáit a cipő addig, amíg ki tudja honnan, eltipeg idáig. Túlárad a testvéri gondoskodás. De legalább nem jöttem üres kézzel. Na nem mintha nem számítanék arra, hogy Säde a pult alatt vagy nyolcvan liter vodkát tart, szerintem még intravénásan is adagolja magába, mióta házas ember vagy mifene lettem, bár be kell vallanom, hogy talán jobbnak ítélhetem meg a helyzetet azóta, hogy Kaapo köztünk van. - Ki nem találod, ki jött meg. Nem kiabálok, még akkor sem, ha nincs a látóteremben. Öregek vagyunk, nem süketek, ráadásul amilyen kis szenzoraink vannak, szerintem már három utcával odébbról megérezte, hogy jövök. Én minden esetre az "olvasó részleghez" ballagok, és koppantom a vodkát a fényes asztal szélén. Minden további körülményeskedés nélkül felteszem a seggem az asztalra és hátra dőlök, elnyúlva szemlélődöm felfelé - jé, csillár -, és gyorsan körbefuttatom a tekintetem az emelet korlátján. - Hoztam neked valamit. Ha ezt is visszadobod, kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni. A jobb kezemben szorongatott papírstócot a mennyezet felé emelem, kinyújtom a karom, és ha még nem libbent volna mellém, ráérősen forgatom a fejem az irányába, mint egy lustán szemlélődő macska, aki bekalibrálja magának a gombolyagot. - Legalább egy antológiába betehetnéd. De Lucáról szól, csak itt épp Mussolininek hívják. Jó, nem éppen fantasy, de karikatúrának emészthető. Hogy félek-e? A legkevésbé sem. Igazság szerint ez a kisregény már azóta érett ennem, hogy megtudtam róla, hogy digó és hogy elég sajátosak a módszerei az irányítást illetően. Mindazonáltal ha a húgom nem akar velem tárgyalni, dacos gyerek módjára tartom a levegőben a papírokat kitartóan, hátha legalább zavarni kezdi annyira, hogy lecsapja. - Mit csináltál ma? Ezt nevezhetjük talán köszönésnek is, de ugyebár, a fontossági sorrend... Mondjuk felesleges lenne bármiféle illemszabályt rám aggatni, annál az elképzelésnél még az is hitelesebb, hogy csak azért érdeklődöm, mert így akarom magam behízelegni a húgom kegyei közé.
- Hogy mi az isten haragját műveltél? Nézek szúrós szemmel a titkárnőmre, amikor meglobogtatja előttem a kávéval leöntött kéziratot, amit alig egy napja kaptunk meg a szerzőtől, és még hazavinni sem volt időm. Szinte keresztüldöföm a pillantásommal, és isten bizony mindjárt felrobbanok. Hogy a büdös életbe lehet az, hogy én mindenhol idiótákkal vagyok körülvéve. - Takarodj a szemem elől. Mutatok az ajtó felé, és hallom a remegést a röpke, halk igenjében, de kurvára nem érdekel, hogy mennyire van betojva tőlem. Említettem már, hogy utálom az embereket? Főleg a nőket. - Holnap reggel 8 órára itt legyen az asztalomon legépelve. - De az több mint ezer oldal… nem lehetne, hogy? - Nem lehetne. Tűnj innen! Ismételtem meg az előbbi felszólításomat, ha képes lesz megkeresni a szerzőt, és megkérdezni, hogy van-e másolata, isten bizony szálanként tépem ki a haját. Ráadásul még Sakari is most talál be… nem is értem. Egész jó esélye van, hogy a síró alkalmazottam belerohan kifelé menet, majd egy gyors bocsánatot elrebegve már itt sincs. Szép az élet… - A sátán maga… Morgom az orrom alatt, de talán még így is hallja, mit bánom én. Kisétálok az irodámból, hogy a galériáról lenézzek kedves, hőn szeretett bátyámra, majd el is húzom a szám. Hát már megint egy nyamvadt könyvvel zaklat? Ahh, megőrülök. - Megpróbálhatod, de az a pár perc különbség, amivel idősebb vagy, nem igazán mérvadó. Vonok vállat, majd elindulok lefelé, mert a vodkát kiszúrtam, és az jobban érdekel, mint Sak bármely irománya. - Végre van olyan kérésed is, amivel talán tudok mit kezdeni. Vonom fel a szemöldököm, de mikor felteszem mellé a hátsófelem, és a vodka után nyúlok, mert mindig a vodka az első. MINDIG! - Hát, ha nem mondtam volna már legalább ezerszer, most ismét közölném, hogy idióta vagy, de… basszameg, add ide… elolvasom. Örüljön a fejed! Nyilvánvalóan elég nagyban befolyásolja a döntésemet de Luca személyének belebegtetése, ám nem hülye annyira, mint amilyennek általában eladja magát, és ezzel tökéletesen tisztában lehet. - Elég satnya… nem csókolgat eleget a múzsád? Pergetem át ujjaimat a papírhalom oldalán, a vérét szívom, persze, de kifejezetten nem érdekel már ez a feleség téma, ő dolga, bár valamilyen formában még mindig tervezem visszaadni neki ezt a sokkot, de még nem találtam meg a megfelelő eszközt hozzá. - Ordítottam. Hajat téptem. Ilyenek. Mint mindig, mikor emberek közé esz a fene. Ha csak fele ennyire szeretném a könyveket, már rég szarnék az egészre. Húzom el a szám, majd meghúzom a vodkásüveget, aztán nyújtom neki, nem kakaó, de olykor durvulhat is egy kicsit a szentem. Közben azért bele-beleolvasok ebbe a papírszörnyetegbe, mert akárhonnan is nézzük, talán ideje lenne már nem akkora genyónak lennem vele, hagy teljesüljön kicsi szívének kicsiny vágya. Persze, attól még ha nagyon pocsék, nem fogok engedni, bár, általában nem ír szemetet, csak én táncolok az idegein azzal, hogy mindent visszadobok.
Nem különösebben foglalkoztat az ideggyenge titkárnő, csodálkozom rajta, hogy egyáltalán képes volt a saját lábán kisétálni innen. Persze egy gyors mozdulattal félreugrok az útjából, menjen, amerre akar, de még véletlenül se érjen hozzám, vagy kenje belém a könnyes taknyát, mert akkor morcos leszek. De azért a vigyorommal nem vagyok fukar, legalább megalapozott gyanúval élhetek, hogy Säde ma is jól van. Így kerek a világ. - Mióta vagy te ennyire vallásos? Kapom fel a kérdést, mintha meg se hallottam volna a kedves és becéző szavakat. Volt már ennél sokkal rosszabb is, plusz pontosan tudom, hogy kivételesen nem én vagyok a nyavalyája forrása, úgyhogy mi a francnak idegesítsem magam? Ahogy a vodkásüveg felé nyúl, igyekszem megelőzni, és bizonyítva azt az öt perc előnyömet, kellően erősen rámarkolni. - Felejtsd el. Előbb a munka, aztán a jutalomfalat. Felőlem akár holnapig is tarthatom itt a piát, de azért is kicsikarom belőle, hogy előbb a kis olvasmánnyal foglalkozzon, aztán majd meglátjuk, hogy ki vodkázik majd először. Vagy egyáltalán. - Biztosan tudni akarod? - pillantok fel rá - Elég sokszor, sok helyen... Itt a fülemnél, azt tudod, hogy szeretem. A bal mellbimbómon, néha a jobbon is... - mivel gyanítom, hogy valamilyen módon úgyis megpróbál elhallgattatni, azért csak folytatom a sort, amíg csak tudom, egyre olyan részletekkel előrukkolva, amiket egész biztos vagyok benne, hogy nem akar hallani. Biztosan nem. - Kéne neked egy hobbi. Valami új. - vonom le a messzemenő következtetéseket, mert attól még, hogy ikrek vagyunk, és hasonlóképp érzünk és gondolkodunk, attól még bárki beismerheti, hogy melyikünk a hisztériásabb - Elmehetnénk szánkózni, odafenn még minden tiszta hó. Kölyök is van egy csomó, lenne mire ülni. Morfondírozok el az államat vakargatva, aztán - ha eddig nem verekedtünk érte össze - odalököm a húgom elé a piát, ne mondja senki, hogy nem szeretem eléggé. - Hallottál valamit az öregről? - teszem fel a kérdést, de azt már nem teszem hozzá, hogy így vénségemre nincs pofám hívatlanul a sajt házamba becsengetni, amit végül is Kaapónak adtam, amikor feltámadt.
- Amióta te hiszel a házasság intézményében. Rántom meg a vállam flegmán, de hát istenem, de kérdezzen hülyeséget, és nem kap rá vissza ilyen nyalánkságokat. Erős túlzás persze, mert szokásom akkor is szívni a vérét, ha ő valamiféle agy érelmeszesedés következtében éppen nem teszi. - Hülye vagy? Ha nem adod ide a vodkát, a. nem olvasok egy sort sem az irományodból, b. felmegyek az irodámba a sajátomért. Nekem nyolc. Magamtól is elolvastam, mert én ilyen jó arc vagyok, de ha ő így áll hozzá, akkor már táncolok egy kicsit az idegein pluszba, nehogy már egy kicsit is jól érezze magát. Mikor elkezd a drága múzsájának a csókjairól beszélni, először figyelmeztetően megemelem felé a mutatóujjam, hogy eddig és ne tovább, de mikor csak nem hagyja abba, undok ábrázattal, összeszűkült tekintettel emelem meg felé a paksamétáját, jelezve, hogy ezzel fogom betömni a pofáját, ha nem kussol el. Ha ez sem használ, akkor meg is teszem, és akkor nem is lesz mit olvasnom, legalább nem fárad el a szemem. - Jó, majd reggelente fonogatom a hajad és éneklem közben a kumbayat. Legyintek, mert most őszintén, van még olyan a világon, amit mi még nem próbáltunk ki? Jó, nyilván tudnék olyan marhaságot mondani, mert mondjuk még mindig nem főztem egyszer sem az életemben levest, vaaagy nem loptam repülőt, sőt, nem is szexeltem repülőben. Azt hiszem, ez utóbbit mindenképpen megérné orvosolni. - Szánkózni? Jó. Már ha nem csak szívat, mert azt is kinézem belőle. Mindenesetre, ha komolyan gondolja, én megyek szívesen, bárhol, ahol hó van, örömmel tartózkodom. Már, magamhoz képest örömmel. Az üveget végül elveszem, és bele is kortyolok, majd elkezdem tényleg olvasni az újabb kreálmányát, hátha ez még tetszeni is fog. - Nem, pedig benne van a két személyben, akiket nem rühellek nagyon ebben a városban. Természetesen ez nem teljesen igaz, mert ennél több ember van, akiket nem akarok minden pillanatban megfojtani, de nem szeretném rontani a hírnevemet. Haha. Nem mintha Sak ne ismerne úgy, mint a rossz pénzt. - Bár bevallom, kicsit meg vagyok sértődve, azt hittem, gyakrabban néz majd a körmünkre. Vágok kissé durcás képet, nem sokszor emlegetek ilyesmit, az tuti, pláne úgy, hogy nagyjából senki nincs, akitől elviselném, hogy szaglászik utánam és ellenőrizget, maximum Kaapótól… Na mindegy, biztos nem ér rá borsos teendői közepette.
Csak csábosan elhúzom a számat, kérem, én nem hiszek a házasság intézményében. Nem is házasodtunk össze az emberi, az intézményes törvények szerint, akkor meg mit jön nekem ezzel a hülyeséggel? De nem baj, amíg élünk, addig hallgatni fogom emiatt a vérszívásait, talán jobb lesz, ha hozzászoktatom magam, mielőtt megkísérlem agyonverni. A csábos szájhúzásból puffogó kacsacsőr lesz, amikor rárepül a vodkára. Nagy sóhajjal engedem át neki végül az üveget, ilyenek a kishúgok. Mindig nyalókért hisztiznek. - Fogyaszd egészséggel. Mosolyodom el hűvösen, a szavak mögött a "nyeljél félre, hadd röhögjek" jellegű testvéri kedvesség bújik meg, de ha nagyon morcosan nézne, azért dobok felé egy puszit, ha már úgyis begyakoroltam a kacsacsőrt. Persze tovább húzom az agyát a csókok részletezésével, kalandra kész, csillogó szemekkel fürkészve, hogy miként ül ki az arcára az agyvize emelkedése, a végén (talán pont mielőtt lesújtana a paksamétával) már elröhögöm magam. - Ha tudnád, hányszor képzeltem el, hogy ilyenkor felrobban a fejed. Közlöm elmélázva és lustán, aztán a dal emlegetésére elkezdem halkan dúdolni a kumbayát, mert remélhetőleg kellően idegesítő lesz. De ha nem, az sem baj, énekelhet velem, csak a hajamat hagyja békén. Azért az kicsit megdöbbent, hogy ennyire könnyedén belemegy a szánkózásba - fel is ülök, a homlokára teszem a lapátkacsóimat, csak hogy nincs-e láza vagy valami ilyesmi. - Akkor menjünk a picsába. Nézek rá motiváló tekintettel, le is pattanok az asztalról most már végérvényesen, de közben nem vagyok rest Kaapo felől kérdezgetni. Nem bírom ki, muszáj kicsit felnevetnem a reakcióira. - Biztos elfoglalt. Én se nagyon érnék rá, ha lenne tizenkét tesóm, akik kicsit durcásak azért, mert leszerveztem egy merényletet mindünk apukája ellen. - húzom el a számat, megint - Átmehetnénk hozzá valamelyik nap. Legfeljebb kidob a saját házamból. - legyintek, mintha baromira nem számítana - Te meg ne üljél, gyere, azt mondtad szánkózhatunk, megyünk szánkózni. Kell valaki, akire ráülhetek... - vakarom meg az állam kissé - Összeszedjünk egy embert vagy pécézzük ki valamelyik szobacirkálót? - azaz valamelyik kölyköt, ugyebár.
- Sakari, menjél már, nyalogass egy kis sünt, ahelyett, hogy a szádat jártatod. Sóhajtok fel, értem én, hogy szívesebbe szemlélné, miként fulladozom a vodkától, persze azt elfelejti, hogy akkor annak jó része a csodás kis orcáján kötne ki, aztán telesírhatná miatta a zsebkendőjét. - Puszilgass egy jégszobrot. Jó, ég én is tudom, hogy ez az esetemben egészen magas labda, de a poén része rajtam nem jöhetne létre, hisz nem ragadna hozzám az a kis kakaómaszatos szája. Tudom, tudom, majdhogynem sosem hibázik ilyen téren, de én azért már elég sokszor láttam úgy, és világ életemben másként is fogok tekinteni rá, mint a külvilág. A rettenthetetlen, morcos, sosem mosolygó kakaókirály. - Mit szólnál, ha egyszercsak hazahoznék egy kölyköt? Vagy egy férjet? Melyiket szeretnéd inkább? Ha sokáig szívod még ezzel a vérem, esküszöm megteszem, csak hogy boldoggá tegyelek. Idilli kis családunk lenne. Nem mondom, hogy nem akarná rövidúton kizsigerelni szegény szerencsétlent, akit magammal hozok, de így feltételesen szólva még nem bassza annyira a csőrömet a dolog, mintha valóban megtörténne. Előbb kötök pulóvert az egész falkának, eskü. - Sakari, szerintem már túl régen mondtam, de te egy igazi idióta vagy. Röhögök fel, aztán rácsapok a kezére, még mielőtt lecsekkolná, hogy lázas vagyok-e. Hülye majom. - Cicabogár, elfelejtetted, hogy mi nem lehetünk betegek? Csak nem? Ennyire eluralkodott volna rajtad az öregség? Hallasz még rendesen? Nagy a kísértés, hogy a fülébe ordítsak, de végül nem teszem, csak felugrom az asztalról, a hátsóm helyére dobva a kéziratát, várhat holnapig, ha szánkózni akar, csináljuk azt, de közben nem fogom olvasni a gyökérségeit. - Menjük jah, legalább annyira, hogy megtudjuk, nem szagolgatja-e már megint alulról az ibolyákat. Nem hinném, de azért szeretném tudni, hogy jól van-e, még ha alapvetően úgy is érzem, hogy viszonylag lehetetlen lehet túl sokat ártani neki, de ugye, egyszer volt már szellemből, szóval talán mégsem a világ legabszurdabb feltételezése. - Nekem bármelyik jó, melyik kölyök a legidegesítőbb a falkában? Teszem fel az egymillió dolláros kérdést, mert részemről mindegyiktől ki tudnám tépni a hajam, de sorrend az van. Hogyne lenne. Emberre meg nem teszem a formás hátsóm, az holt biztos. Miután Sak épületen kívül van, fogom magam, s beriasztom a kiadót, mert ez kérem becses kis falkatulajdon immár, hogy a keselyűk kaparnák ki a főmufti szemét, aztán már mehetünk is szánkózgatni a kicseszett naplementébe. Kurvára romantikus ám.
A kedvenc könyvesboltom. Annyit jártam ide, hogy szinte törzshellyé vált. Jobban kedvelem bármelyik kávézónál is. Nincs olyan nap, hogy be ne térjek ide, akár olvasni, mert nagyszerűnek tartom, hogy le lehet emelni a polcról és belemélyedni pár oldalba, aztán visszatenni, ha mégsem fogott meg. Szerintem ez a helyes megközelítése annak, hogy hagyjanak választani. És rám rossz hatással van, mert így bizony több könyvet viszek haza rendszerint, mint terveztem. Most egy új könyvet szorongatok a kezemben. Bár öregnek látszom, rajongok a fantasy könyvekért, de a normálisabb fajtáért. A Végzet Ereklyéinek utolsó változatát kaptam meg, és nem mondom, hogy nem fogom megvenni, de előbb muszáj vagyok beleolvasni. A figyelmemet a gyereksarokban egy lelkes, leendő olvasó ragadja meg. A kislány talán négy éves lehet, és egy kihajtós, abból kiugrós könyvet lapozgat és azt beszéli a szülőkkel. Leveszem a szemüvegem és a kézfejemre támasztva az államat, figyelem őket. Nagyon vágytam unokára és még most is szeretnék.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Végre eljutottam odáig, hogy benézzek egy könyvesboltba. szándékaim szerint mindjárt többet is fogok vásárolni, de ahogy ismertem magam , ha beszabadulok egy ilyen boltba, akkor az egész napot rá kell szánnom. Régebben, New Yorkban ez nem okozott gondot, mert a munkám miatt helyben voltam, de most már nagyon hiányzott, hogy a helyi híreken kívül valami elgondolkodtatót is olvassak. Szerettem a könyvek illatát, megfogni a kezembe, imádtam a papír zörgését, susogását lapozáskor, ezért nálam szóba sem jöhetett az e-könyv. Az első alkalommal nem is akármilyen könyvesboltba igyekeztem, hanem egy antikváriumba. Hasonló helyen dolgoztam New yorkban is, de az sokkal kisebb volt, igazi családi vállalkozás, bár a család már csak egyetlen főből állt. amint beléptem, tudtam, hogy a lehető legjobb helyen járok, mert nem modern polcok és asztalok vártak rám, hanem kellemes, meleg fényű, szinte már régimódi , otthonos berendezés, kényelmes fotelok. A galéria szintén a kedvencem lett, az első hosszú percek a gyönyörködésemmel teltek el. Végül csak eljutottam a polcokhoz, s mivel könyvek terén mindenevő vagyok, hamarosan három is a kezemben ragadt. Egy Alaszkáról szólt, képes ismeretterjesztő volt a drágábbik fajta, a másik Shakespeare: Lóvá tett lovagok című komédiája, a harmadik pedig A Trónok harcának első kötete. Szerzeményeimmel máris egy fotel után kutattam, s mikor találtam egyet elfészkelődtem benne. Persze otthon jobban szeretek összegömbölyödve belekucorogni, de itt azt azért mégsem lehet. Furán nézne ki ha levenném a cipőmet és magam alá gyűrném a lábaimat. A lehetőséghez képest azért sikerült kényelembe helyeznem magam és mindhárom könyvet az ölembe vettem. Elsőként az Alaszkásat nyitottam ki, egészen új illata volt a lapoknak amit nagyon szerettem, de meg kell hagyni, hogy egy régi, bőrkötéses könyvnek van a legfinomabb illata. Lapozás közben önkéntelenül is felnéztem, a látóterembe került apró mozdulatok és az érdeklődő, csacsogó cicahang felhívta a figyelmemet. Egy kislányra esett a tekintetem, aki a szüleivel lapozgatta és beszélte meg a mesekönyv részleteit és rajzait. Nekem is volt kihajtós mesekönyvem, imádtam. Felemeltem a magam könyvét és mielőtt gondolkozhattam volna, megszagoltam. Nem tehetek róla, egyszerűen nem tudtam ellenállni, mélyen beszívtam az illatát, még a szemeimet is lehunytam s mikor kinyitottam Mr. Greywald arcát pillantottam meg. Egyszerre örültem meg a viszontlátásnak és jöttem zavarba pírral az arcomon. Hezitáltam, hogy megszólítsam-e, mégiscsak egy könyvesboltban vagyunk, olyan mint a könyvtár ahol illik csendben maradni vagy legalábbis halkan beszélni, és nem zavarni másokat az olvasásban. Mert úgy láttam itt szinte kötelező olvasni mielőtt az ember vásárol. Végül döntöttem. Megvártam míg rám néz s akkor ráköszöntem halkan.* -Üdvözlöm Mr. Greywald! Örülök, hogy újra látom. *Szavaim igazát őszinte, széles mosolyom igazolta.*
A könyv felett merengek a kislányra és derűsen emlékezem vissza, a fiam mennyire el tudott ezekben merülni és mindig rácsodálkozni. Aztán visszamélyedek a könyvbe, felvéve a szemüvegem. A szereplők közül éppen a fiú az, akit alaposan megnevelnék, nem tudom, miért, de nagyon nem szimpatikus. Claire édesanyját és párját hősnek tartom, nagyon jól megalkotott kis karakterek. És mindig jókat szórakozom a könyvön, mivel, ha úgy veszem, a mi, általunk valós világot mutatja be, fantasy köntösbe bújtatva. Szeretem, ha valaki ráérez így erre és megírja. Nekem nem menne ilyen szép köntösbe bújtatottan. Egy kis pihentetésképpen ismét felnézek, a kislány még mindig a hasonló könyveken tobzódik, de megpillantok valaki mást is. Még szerencse, hogy most nem vettem le a szemüvegem. Széles mosoly jelenik meg az arcomon. -Ms. Becca! – biccentek felé. Megzavarni nem zavarnám meg az olvasásban, ám egy kis félre húzódással jelzem, hogy ha kedve van, akkor csatlakozhat, részemről rendben.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Úgy vagyok a könyvekkel is, mint a filmekkel. Szeretem megbeszélni kinek hogyan tetszett, mit látott meg benne, mit érzett és mit értett meg belőle. Nagyon szeretek olvasni, rengeteg könyvet elolvastam már, de mindig tudnak újat mondani egy-egy történetről, ha eljutok odáig, hogy beszéljünk róla. Aztán szóba kerülnek más könyvek melyeket még nem olvastam, mesélnek róla és természetesen kíváncsivá tesznek. Egyik könyv hozza a másikat. Örülök Mr. Greywaldnak, mert kedves ember, és nem csak a kor hozta bölcsességgel rendelkezik, reméltem, hogy találkozom még vele, máskor, más helyen. S íme, minden kívánságom így teljesüljön. Nem zavarnám meg az olvasásban, de látom, hogy kicsit félre húzódik és ezt nem tudom visszautasítani. Mosolyom szélesebbre szalad, a kezembe veszem mindhárom könyvet és felállok, hogy odamenjek hozzá. Közben vetek egy pillantást a kislányra és a szüleire is, most még lelkes a könyvek iránt, de mi lesz vajon akkor ha belenő a mai elektronikus világba? Remélem a lelkesedése megmarad és nem felejti el milyen jó érzés egy könyvet forgatni, lapozni, falni minden betűt. Mr. Greywald mellé ülök és most már minden figyelmem az övé, ha már megengedte, hogy csatlakozzam, kihasználom az alkalmat, hogy újabb és mélyebb ismeretségre tegyek szert. New Yorkban az emberek nem annyira közvetlenek és barátkozóak mint itt, ez nekem új, de szerethető, azt hiszem ez is egy kimondatlan indok volt, hogy maradjak.* -Csak Becca, kérem. Remek egy hely, biztosan gyakran jár ide. Én is ide fogok szokni, gyorsan kifogyok a könyvekből. *Halkan beszélek, hogy másokat ne zavarjak meg. Igaz, hogy nem egy könyvtárban vagyunk, de majdnem olyan, itt is leülnek az emberek olvasni és minden bizonnyal szeretnék azt nyugodt és csendes körülmények között tenni.*
Ahogy elindul, még inkább arébb húzódóm, hogy legyen bőven helye, felveszem a szemüvegem is. A nélkül is látok, olvasáshoz néha felveszem, a hitelesség kedvéért. - Becca. – biccentek, hogy tudomásul vettem. Örülök, hogy mellém ül, tekintetem végigsiklik a könyveken. - Látom, érdeklődik a hely iránt? Tervez kirándulást is? – Tavasszal javasolnám most már. Nem csak a hideg miatt. Nem ajánlatos helyekre menni, amit a helyiek tudnak, szállóige és hírek és minden egyéb okokból. Nem szeretném, ha baja esne. - Trónok harca? Milyen? Olvasta már? – azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák. A sajátoméra is csak véletlenül bukkantam rá. - Jó magam ezzel barátkozom. Mutatom fel a saját könyvet. Nem zavartatom magam, habár halkan beszélek, mégis eléggé hangosan. Itt szerencsére lehet, még ha hangoskodni nem is lehet.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Az ölemben lévő könyvekre nézek, azon belül is az Alaszkáról szólóra. nem egy egyszerű útikönyv, sokkal részletesebb, tele képekkel, nem véletlenül ezt vettem le a polcról. Szerencse, hogy a nagyi háza nem a város közepén van hanem a szélén, az erdő közelében. nem sokat kell gyalogolni addig és már megtettem párszor a távot, néha csak sétálva, néha futva. Igaz, az első látogatásom igen rövidre sikerült, de legalább megismerkedtem Killian-nel.* -Keveset tudok Alaszkáról és ha már ide vetett a sors, szeretem tudni hol lakom. Kirándulást? Többet is. Persze nem egyedül, úgy gondolom először jól jönne egy vezető, olyan aki ismeri a helyet. *Szeretek kirándulni, de nem vagyok ostoba, hogy ismeretlen helyre egyedül menjek. Nem mellesleg sokkal jobb társaságban felfedezni a környéket.* -Nem, még nem de már annyit hallottam a filmről, hogy gondoltam elolvasom. Jobban szeretek könyvből megismerkedni a történettel ha lehet, utána majd esetleg megnézem, de csak a látvány miatt. Azt hiszem hosszú olvasmány lesz, ez csak az első rész a sok közül. Sok család sok megpróbáltatása, harc a trónért és a hatalomért. Állítólag elég véres, de hát melyik háború nem volt az? *Felmutattam a vaskos könyvet, már súlyra is szép volt és egészen apró betűkkel írták. Nem mintha nehéz lett volna elolvasni, de sok ismerősöm kedvét például pont ez vette el néhány könyvtől. Megnézem az ő könyvét, arról még nem hallottam, valószínűleg nem tartozott a New York-i társaságom kedvencei közé, de attól még jó lehet. S persze kedvet kapok hozzá, már csak azért is mert megláttam valaki más kezében, ez nálam könnyen megy.* -Erről még nem hallottam de izgalmas címe van. Miről szól? *Sajátosan ismerkedem a könyvekkel, először a címéből próbálom meg kitalálni miről szólhat, feltéve ha még nem hallottam róla, majd elolvasom a tartalmát – ha írtak olyat – végül beleolvasok a közepébe. Ha megtetszik, akkor érdemes arra, hogy átrágjam magam a bevezetésén.*
Figyelemmel hallgatom. Beccából süt az óvatosság, mégsem az előrelátó óvatosságot érzem ki. Mintha félne valamitől. - Jó helyismerettel rendelkező turista csoportvezetők vannak. – bólintok. – Ha felkeresi őket, tudnak segíteni. Egyedül valóban nem jó ötlet menni. Sok errefelé a vad és a farkasok is elég közel tudnak jönni a városhoz. Látni, hogy nem nézek túl sűrűn filmet. - Ez mind egy filmbe lenne sűrítve? – mutatok a vaskos kötetre. – Érdekes film lehet. Azt nem mondanám, hogy megnézném. Sok film tolakszik előtte a listámon. - Ez? Nem tudom, még csak most kezdtem bele. – majd kuncogok egy rövidet. – Arról szól a többi kötete, hogy van párhuzamosan egy másik világ, ahol különleges képességekkel rendelkezők védelmezik az egyensúlyt. Csak hát persze, a gyarlóság az mindenhol ott van. És innen jön a többi, amit már nem mondanék tovább, ha érdekli. Egy ideig hallgatok és figyelek. - Volt azóta a padláson? Komolyan kérdezem. Előbb-utóbb el kell jönnie ennek az időnek is.
Kezdőlap
)//
