A Lak épületétől néhány méterre egy különálló, egyszintes faházban lehet tárolni mindenféle limlomot, használatlan bútort, feleslegessé vált holmit.
________
Amennyiben a kölyökállomány úgy dönt, hogy ideiglenesen kipakolja és feltakarítja a placcot, úgy itt rendezhetik meg a farsangi pizsamapartit, amire minden 50 év alatti hivatalos. Az áramellátás biztosítva van, tehát saját kontóra fel lehet pakolni zenelejátszásra, tv-zésre alkalmas elektronikai eszközökkel. Néhány porosodó asztal és szék kézre esik, amin a rágcsálnivalót és az üdítőket lehet felsorakoztatni. A nagy munka eredményeképpen egy párnákkal és matracokkal teledobált helyiséget kapunk, ennek ellenére még marad hely némi barátságos birkózásnak, táncdalfesztiválnak, páros jógagyakorlatnak igény szerint. A falakra színes, farsangi dekoráció került, elszórva néhány lufi, az asztalon alkoholos filc és műanyag poharak, papírtányérok hevernek, további papírmaszkok, soha-fel-nem-takarítható csillámló konfettik fenyegetik az örök kárhozattal azt, aki majd itt lesz, amikor robban a bomba. Mosdó nincs, tehát az ilyen ügyeket kéretik a Lakba visszasunnyogva intézni, hogy az öregek szendergését ne zavarja fel az ifjonti hevület. Igény szerint az ügyeletes Tarktól lehet kérni ehhez támogatást, aki biztos közelségben mereng saját fiatal korán, amíg a jelen generációs aprónép elereszti a haját.
Ennivalót, innivalót hozni kéretik. Igény szerint hálózsákot, kispárnát, alvósmacit hozni szintén kéretik.
Megjelenés: bármiféle vicces, szép, kényelmes öltözetben, jelmezben vagy akár egy részes pizsamában is (pizsit mindenképpen hozzon Batman is).
- Igen, a virág. A középső nevem pedig Margaret. Anyám akkoriban odavolt a virágokért - tettem hozzá, és mostanra már eljutottam oda a megbékélésben, hogy nem volt éle a hangsúlyomnak. Anyám olyasvalakivé vált, akivel évente egyszer váltottunk egy ünnepi képeslapot, és akitől vettem némi kézműves ékszert, ha valakinek ajándékot kelltt adni, mert tudtam hogy jó minőségű terméket kapok a pénzemért, és ennyi. Az érzelmi töltet teljesen elveszett már. Azzal viszont nem voltam tisztában, hogy mik a népi nevei a virágoknak, amiknek a nevemet köszönhettem, szóval továbbra sem értettem, honnan jött Lynx megjegyzése. - A morfiumnak a megfelelő adagolás mellett is lehetnek vicces mellékhatásai. És nem akarlak elkeseríteni, de volt egy páciensünk, akit azért kellett másodszorra műtenünk, mert a sebész benne felejtett egy fogót - meséltem nevetve. - Szóval még a legjobbak is elkövetnek néha ilyen hibákat. Főleg ha fáradtak, vagy több órás operációkat végeznek, esetleg nem is az elsőt aznap - ismertem be. Persze, manapság már komoly szabályozások voltak az ilyen műhibák elkerülésére, de mindenki ismeri a mondást: minden szabályozást vérrel írnak. Ez alól sajnos az orvostudomány sem kivétel, elég csak arra gondolni, milyen sok időbe telt, mire az orvostársadalom elfogadta a kézmosást, mint életmentő lépést a praxisban.
- Elhiszem, hogy nektek nem meglepő. Nekem viszont végtelenül nyomorult érzés volt - sóhajtottam, és a hideg végigfutott a hátamon. Nem voltam biztos benne, hogy az emlék kellemetlensége miatt, vagy azért, mert a rőtbundás farkas bennem nem szerette, amikor az elődjén rágódtam. Noha sokat fejlődtünk és a bizalom egymásban jócskán megerősödött, nem tudtam, lesz-e olyan időszak, amikor a féltékenység írmagja sem marad benne az első farkasra tekintettel. Hiába igyekeztem mindenhogyan és teljesen őszintén közvetíteni felé, hogy az első farkast nem szerettem őt pedig igen, hogy az első farkasban nem bíztam benne pedig igen, az emberi érzelmek és gondolatok komplexitása nem mindig csapódott le megfelelően benne. De bíztam benne, hogy előbb vagy utóbb ezen is túl fogunk lendülni. Egy pillanatig hezitáltam, nem voltam biztos benne, hogy bölcs dolog ellentmondani. Ugyanakkor nem érthettem egyet vele, mert azzal meg saját magam ellen mentem volna. Szóval vettem egy mély lélegzetet, ami alatt gyorsan végiggondoltam, mit is akartam elmondani, és belekezdtem. - Nincs kifogásom az ellen, hogy elhiggyem, léteznek olyan hatalmak a világban, amiket még nem érzékelünk és nem értünk. Végtére ez a tudomány álláspontja is! Öt évszázada azt gondoltuk, hogy a Nap kering a Föld körül és nem fordítva, pár évtizede nem voltak olyan képalkotó eszközeink, mint ma. Volt idő, amikor nem tudtuk, hogy az óceánok mélyén is van élet vagy hogy a növények kimutathatóan beszélgetnek egymással. Szó szerint nap mint nap jönnek olyan tudományos felfedezések, amik alapján meg kell kérdőjeleznünk a tudományos paradigmáinkat. Senki és semmi nem mondja, hogy nem fogunk öt, ötven vagy ötszáz év múlva felfedezni számunkra eddig ismeretlen negyedik-ötödik dimenzókat és azok lakóit, az érzékszerveink számára teljesen érzékelhetetlen entitásokat vagy bármi egyebet, amire most még szavaim sincsenek. Azt sem bánom, ha úgy gondoljuk, hogy ezeknek van valamennyi beleszólásunk az életünkbe. Ahol meghúzom a határt, az az eleve elrendeltetés. Nem tudom elhinni, hogy legyen olyan szituáció, ami felett semmi kontrollunk nincs, ahol nincs beleszólásunk a dolgok alakulásába, ahol mindegy mit döntünk, ugyanaz lesz a végkifejlet. Elfogadom, ha számodra ez egy elfogadható része a hitvilágodnak, de engem a hideg is kiráz tőle. Az, hogy mit teszünk, mit választunk és hogyan cselekszünk, kell hogy hatással legyen a sorsunk alakulására, különben semmi értelme az életünknek - magyaráztam komolyan. Nem voltam biztos benne, hogy Lynx egyet fog érteni velem, de ezt nem is vártam el tőle. Semmi kifogásom nem volt az ellen, hogy más véleménye legyen, feltéve, hogy kölcsönösen tiszteletben tudtuk tartani egymás álláspontját. Nehéz volt ezt az egészet higgadtan előadni, és a farkas nyugtalanul szaglászta a levegőt bennem a gyomrom összeszorulása miatt, miközben én figyeltem Lynx reakcióit, de egyelőre messze voltunk bármiféle átalakulási veszélytől. Csupán megnövekedett a feszültség a szobában, mert nem tudtam rendesen elkendőzni a lelkiállapotomat.
- Nem tudom, hogyan lehetne nem teljesen elveszíteni - nevettem fel kissé keserűen. De amikor arra kért, hogy hallgassam meg, engedelmesen befogtam a számat, és megpróbáltam szót fogadni. Nem volt egyszerű. A fejemben ott dobolt a korábban ezerszer hallott intés, a figyelmeztetések és tiltások sora, az, ahogyan a grabancánál fogva megrázták a farkast, hogy nyomatékot adjanak a szavaiknak, az, ahogyan durván letörték minden elszántságom és lelkesedésem, ami egy előrehozott idővonalra irányult. De mély lélegzeteket vettem és próbáltam ezeket a gondolatokat mélyen az agyam hátsó szegletébe száműzni, hogy tényleg tudjak figyelni és nyitott lenni, arra, amit Lynx mondott. Hogy ne ismételgessem papagáj módjára mindazt, amit alaposan a fejembe vertek korábban, hanem megnyissam a gondolataimat annak a felvetésnek, amit ő prezentált nekem éppen. - Nem tudom, hogy ez, amit prezentálsz, mennyire reális elképzelés - kezdtem óvatosan, amikor befejezte. Túl sokszor hittem azt, hogy van jogom lelkesedni, csak hogy aztán letörjék itt a falkában azt a lelkesedést. - Eddig mindenki, akivel erről beszélgettem, azt hajtogatta, hogy évtizedes gyakorlat kell a farkassal, mielőtt egy ennyire kiélezett szituációba kerülhetnék. Hogy a vér, a sürgősség-érzet, a felfokozott érzelmek, a pörgés, egyszóval mindaz, amivel a sebészet jár, olyan triggerek, amit pusztán az emberi tapasztalataimmal nem tudok leküzdeni, és igenis szükséges előbb a farkassal is a legmagasabb szinten összecsiszolódnom, mielőtt egyáltalán jogom lenne azt kérni, hogy egy idősebb farkas felelősséget vállaljon értem egy ilyen közegben. - Az volt a legkevesebb, hogy elmagyaráztam, honnan jön a hezitációm, a kétkedésem. - Amikor idekerült, semmi másra sem vágytam, mint hogy minél hamarabb visszamehessek a kórházba dolgozni. Nem is években akartam gondolkodni, hanem hónapokban. Milyen nehéz lehet megtanulni együtt élni egy bestiával, nem igaz? Elbizakodottság volt részemről, de az addigi életemben nem találkoztam olyan tanulási szituációval, amit ne tudtam volna megoldani, ezért azt hittem, a farkas is ilyen lesz. És az első farkasba mégis teljesen beletört a bicskám. - Egy kicsit elcsuklott a hangom, és nem voltam benne biztos, hogy miért osztottam meg ilyen személyes részleteket Lynxel. Ez nem olyasmi volt, amibe akár Willowt beavattam volna. Hogy mennyire mardosott a bűntudat, és a szégyen. Hogy mekkora kudarcként éltem meg azt, hogy a kis szürke felülkerekedett rajtam. Hogy miért is volt akkora megkönnyebbülés, amikor új farkasom lett, valaki, akivel képes voltam együtt dolgozni, nem egymás ellen. Vennem kellett néhány mély lélegzetet, hogy képes legyek folytatni. - De ez perspektívába helyezte azt, amit mondtak. Hogy nem számít, mennyire voltam jó emberként, milyen önkontrollom volt vagy nem volt akkor, ezt nem vehetem alapul az új életemben. El kell fogadnom, hogy igazuk van, hogy többet tudnak a farkaslétről nálam, és ha ők azt mondják, hogy évtizedek, akkor azt nem tudom lecsökkenteni hónapokra. - Megint meg kellett állnom, és nyelni egy nagyot. Hogy ne tegyem hozzá, hogy ez mennyire megtört szellemileg. Hogy mennyi időbe került, mire valahogy visszaküzdöttem az egyensúlyom nagyját. Hogy még mindig nem voltam azon a szinten, mint korábban. - Te pedig most mégis azzal kecsegtetsz, hogy megkaphatnám, amire vágyom. Ezt... muszáj fenntartásokkal fogadnom, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy beleéljem magam, amíg nem tudom száz százalékig biztosan, hogy nem csak hitegetsz, hanem ez valóban egy opció. - A nagy beszédben egészen kiment a fejemből az utolsó kérdése, és hogy arra is kellett volna válaszolnom, hogy erre a majdnem-kérdésre tudjon nekem bármiféle feleletet adni.
Én más néven (is) ismertem az Amaryllis jelentését, ami pillanatnyi zavart okozott a rendszerben, de olyat, hogy egy kicsit sikerült még saját magamban is elbizonytalanodnom. Persze így, hogy feltételezhetően mindketten ugyanarról beszéltünk, már nem volt gond, azon pedig csak aprót nevettem, hogy a középső neve is egy virág volt. - Mindkettő szép, bár azt meg kell hagyni, hogy az Amaryllis sokkal különlegesebb. Lehet, hogy hazudok, bár nem áll szándékomban, de szerintem rajta kívül még senkit sem ismertem ezen a néven, és sokkal jobban tetszett a hangzása, mint bármelyik más, virágokhoz kapcsolható névnek. Az édesanyja említését elengedtem a fülem mellett, ki tudj, milyen útra vezetne ezt tovább vinni, és hogy őszinte legyek, igazából nekem itt és most csak Ryllis számított. Ahogy annak is próbáltam örülni, hogy lesz egy megbízható és hozzáértő orvos ismerősöm a falkán belül, de minden poénkodás ellenére nagyon úgy tűnt, hogy ifjú nőstény nagyon le akar beszélni magáról, még ha nem is közvetlenül. Csak mosolyogva ráztam a fejem. - Oké-oké, értelek. De ilyen alapon bármikor elcsaphat egy kocsi is, vagy rám eshet egy zongora sétálás közben a városban. - próbáltam a valószínűséget megragadva hárítani a dolgot - A lényeg az, hogy remélem, hogy szándékosan nem felejtenél bennem se gézdarabot, se fogót, a morfiummal pedig, ahogy te mondtad, normál adagolás mellett nem lesz bajom. Tapasztalat. Volt már benne részem elégszer, és tényleg hittem, hogy ha csak nem akarna velem kitolni valamiért, akkor bízhatnék az ítélőképességében. De miért is akarna ilyesmit tenni?
- Gondolom. - feleltem kissé halkabban - És sajnálom. Nem akartam úgy tűnni, mintha a magas lovon ülve beszélnék hozzá arról, hogy vérvonal nélküliként valamilyen módon más volt, nehezebb, extrémebb, mint kellett volna. Én nem éltem át azt, amit Ő, nincs jogom érzelmi szinten ítélkezni felette, nem is állt szándékomban. Csak azt mondtam, amit eddig a sorstársaitól tapasztaltam, ami nyilván nem vigasztalta, de a lényeg mégis csak az volt, hogy a Szellemek végül oda vezették, ahol lennie kellett. Willow mellé. Vele ellentétben pedig szentül hittem, hogy minden traumája összessége kellett ahhoz, hogy a helyére kerüljön. Éreztem, hogy ebben talán nem fogunk könnyedén egyetérteni, de nem is kellett. Az Ő gondolatai szerint azért, mert olyan nincs, hogy "így van megírva", szerintem pedig azért, mert "pont így van megírva". Csak csendben hallgattam és vártam, hogy elmesélje a saját életfelfogását, nem akasztottam meg, nem kötöttem belé, amíg ki nem fogyott a szusszból. Én is és a farkasom is békésen figyeltünk rá, hiába élte bele magát talán egy kicsit túlzottan is, hiába volt nyugtalan a Kölyök, csak hagytuk, hogy tegye, amit tenni akar. Csak beszélgettünk, semmi sem forgott kockán. Közben pedig egy kicsit úgy éreztm magam, mint Anyám, aki szeretettel hallgatja az összes "ostobaságot", amit a kölykei összehordtak neki. Szerinte. Szerintem. A mi hitvilágunk szerint. De az élni és élni hagyni elvét már fiatalon megtanultam - mert ezt akartuk mi is, csak a telepesek nem hagytak minket élni, az a vita sosem rólunk szólt. Ahogy most ez sem. Egyszerre éreztem azt, hogy igaza van és egyszerre tudtam volna cáfolni is. Fura helyzet, igaz? - Szerintem ez nem arról szól, hogy nem dönthetsz a saját akaratod szerint. Én is mindig így tettem, annak legtöbbször fájdalmas és nehéz következményeivel, amiket nem láttam előre, de a végén mégis utolértek. - ezért is tartozom most már csak névlegesen a Silverclaw klán maradékához, ezért is gyászolom egy életre azt, aki mellett elköteleztem magam egy életre, és mégis elveszítettem. Az én döntésem volt, a sajátomnak éreztem mind - Vannak állomásaink. Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnunk. Az pedig rajtunk áll, hogy milyen úton jutunk el odáig, a választás pedig a miénk. Ebben hiszek. És igen, Willownak is mondhattál volna nemet, de egyrészt, nem a saját döntésed volt, hogy édesapád pont nála dobjon ki az életéből, és ha te akkor úgy döntesz, idővel akkor is eljutottál volna oda, hogy kapsz egy farkast, akivel egymásra találtok. Mert ez az utad. És az az értelme, hogy megéljük, mit kell. Mint valami... akadálypályát. Nem gondoltam, hogy meg fogom győzni, nem is akartam. Egyszerűen a saját életemet visszanézve láttam azt, hogy minden jó és rossz dolog okkal történt, utólag már átláttam, hogy mi és hogyan vezethetett volna másképp pontosan ide, a faházba, hogy Rylisszel beszélgethessek és én... elfogadtam. Ő még nagyon fiatal, egy teljesen más kultúrából, teljesen más felfogással, és azon kívül, amit most megosztok vele, semmi szándékom nincs átcsábítani a "sötét oldalra", ahogy a Csillagok Háborúja rajongói mondanák. - Ne aggódj, nem azért mondom, hogy meggyőzzelek vagy bármibe is beszervezzelek. Csak mint valami UFO, tágítom a világnézeted. - könnyedén nevettem fel munka közben - Amúgy is fiatal vagy még, rengeteg időd lesz még megkérdőjelezni a saját hitedet... is. Másokéval együtt.
Ryllis boldogtalan. Még akkor is, ha a hosszas papírmunkában lel némi megnyugvást, de ez is véges, és, mi jöhet utána? Segíteni akartam neki, ötletem támadt arra, hogy talán lenne esély arra, hogy ne vesszen el mindaz, amiért az emberi éveit feláldozta. Sem a tudás, sem a gyakorlat, sem a lelkesedés. Bátorkodtam hát felvetni neki, amit az eddigi benyomások, a tudás és a tapasztalataim alapján egy olyan dolognak véltem, aminek adhattunk egy esélyt, ha Ő is úgy gondolta. De Ryllis persze nem gondolta úgy. Kértem, hogy hallgasson végig, és ezért cserébe én is megvártam, amíg kid magából minden kétséget és gondoltot. Hosszasan szívtam be a levegőt az orromon át, amikor úgy tűnt, hogy kifogyott a szavakból. Áltatni sem akartam, de egy lehetőségtől megfosztani sem. Lassan kezdtem beszélni, mert még véletlenül sem akartam olyasmit mondani, ami az esetleges áltatás kategóriájába eshetett volna. - A Lakban, az elmúlt évek alapján legfeljebb Vörös Holdkor van sürgősség-érzet, ezt leszámítva az összes sebesülés ellátása még az áldozatnak is inkább kényelmi szempont, mintsem élet-halál kérdése. Nincs pörgés, nincs élet-halál kérdés, ellátás van. Adott esetben nem artériás vérzést kellene azonnal elállítania vagy leszakadt végtaggal megküzdenie, legfeljebb... Összevarni ezt-azt, hogy pontosan, ahogy korábban mondta, ezzel gyorsítsák a gyógyulást. Vagy kiakadt vállat helyére rakni. Orvosi igazolást írni, kötést cserélni egy-egy betalált karmolás után. - Nem azzal kecsegtetlek, hogy holnaptól életeket fogsz menteni a kórházban vagy itt, hanem azzal, hogy a saját szakterületeden mozoghatsz, sebeket varrhatsz össze, instrukciókat adhatsz ki, ha úgy van. - az már más kérdés, hogy az aktuális delikvens elfogadja-e, de ez tényleg más lapra tartozik. - Azt pedig felejtsd el, hogy az első farkasoddal mi történt. Azok alapján, amit elmondtál és amit eddig éreztem, a mostanival sokkal nagyobb összhangban vagy, és ez számít. Te hallgatsz rá vadászat közben, Ő hallgat rád, amikor Te úgy érzed, hogy mint... mondjuk ma velem, semmi oka pánikolni, mert rendben vagy, rendben vagyunk, én sem azért vagyok itt, hogy bántsalak Titeket, és ez az üzenet átment. Én csak azt látom, hogy jól működtök együtt, és emiatt megvan a kellő befolyásod. Ennyi év után pedig erősen kétlem, hogy egy fajtárs vére előhozná belőle az állatot, mert még csak nem is préda semmilyen szempontból sem. Így vagy úgy, de muszáj leszel eljutni arra a pontra, ahol Te diktálod a napi rutint. Szerintem ebben tudnád, itthon legalább is. Az más kérdés, hogy esetleg vadászatban, váltásban, más ingerben, ügyességben lenne mit fejlődni. De mindenki abból indul ki, amiben a legjobb. Te nem akarsz Tark lenni, én sosem akartam Kangunart lenni, mentem azután, amiben jó voltam, és vagyok is a mai napig. Ha pedig mégsem megy még, akkor meglátjuk, megbeszéljük mi és hol volt bakis, aztán elővesszük a témát. Úgy próbáltam meggyőzni, mintha nekem lett volna bármi hasznom abból, hogy nekifut a dolognak. Pedig erről szó sem volt, sőt, a kockázat vele együtt volt a sajátom is, mint javasló Mentor, de szívesen vállaltam volna. Ha nemet mondana, az is rendben. Ha nem sikerül, az is rendben, mert a puding próbája az evés alapon mertem volna megkockáztatni a dolgot. A kezemet nyújtottam egy következő papírlapért, hogy a munkáról se feledkezzünk meg közben, és hagytam, hogy elmerengjen az egészen úgy, hogy további nyomást ne érezzen felőlem. Mert nem is volt ilyesmiről szó, csak... Miért vegyem el tőle egyáltalán a próba lehetőségét? Ahogy mondta: szabad választás. - Nekem amúgy mindegy, csak neked akarnék jót. Vagy legalább egy esély a jóra. Ennyit tettem még hozzá, miközben jó szolgaként scanneltem vagy éppen álltam meg, ha olyasmit felelt, amire jobban oda kellett figyelnem.
- Szándékosan semmiképpen sem - ráztam meg a fejem, még mosolyogtam is, és önkéntelenül kihúztam magam. - Sőt, bár csak egy-két év gyakorlatról számolhatok be, de az az igazság, hogy én még sose felejtettem páciensben semmit, ami nem odavaló lett volna - tettem hozzá némi hallható büszkeséggel. A farkaskölyök kilógó nyelvvel elhemperedett és nyújtózkodott. Ugyan az ő szintjétől messze állt, hogy a szavaim jelentését felfogja, de az érzést, ami járt vele, nagyon is ismerte, és őszinte örömmel sütkérezett benne. Valahányszor büszke voltam magamra, a bestia úgy viselkedett, mint egy kutya, akinek a gazdája a fülét vakargatja. Lynx pontosan azokat a gombokat nyomkodta nálam, amikre szinte automatikusan reagáltam, jó és rossz értelemben egyaránt. A hitről való beszélgetés serkentette az intellektusom, ingerelt, hogy érveljek és beszélgessek - ha valaki nem volt stimuláló beszélgetőpartner, akkor általában nagyon hamar lelohadt minden érdeklődésem az illető irányába, de ezúttal épp ennek az ellenkezője történt. - Ebben jelen pillanatban nem tudok veled egyetérteni. Ha fix pontjai vannak az életemnek, amikhez csak az odavezető út tekintetében van némi beleszólásom, az nagyban lecsökkentené az élet értékét éppúgy, mint a felelősséget. Sem a kudarcaim, sem a sikereim nem lennének az enyéim, mert valaki vagy valami más előre kijelölt szándékának beteljesülését jelentenék csupán, és megértem, ha számodra ez a hit inkább megnyugvást és megtartó erőt jelent, de számomra csak és kizárólag demotiváció lenne. És mivel egyikünk sem tudja a saját álláspontja igazát vagy hamisságát kétely nélkül bizonyítani a rendelkezésünkre álló ismeretekkel és eszközökkel, ezért ebben a helyzetben teljesen helyénvaló álláspont, hogy egyetértünk az egyet nem értésünkben és tiszteletben tartjuk egymás nézeteit - fejtettem ki, reményeim szerint a rám jellemző precizitással, majd előrenyújtottam a tenyerem, hogy kezet is rázzunk rá. Reméltem, hogy a mozdulatom kellően hangos volt ahhoz, hogy az ideiglenes vakság ellenére észrevegye, de ha nem, akkor készségesen hangosan is felhívtam a szándékomra a figyelmet.
Noha nem számítottam rá, de a felgyülemlett keserűségem kiszakadt belőlem, és bár a hangom szinte monoton módon sorolta el a sérelmeimet és azt az utat, amit bejártam ahhoz, hogy ilyen szkeptikus legyek amikor felajánlják szívem vágyát, ez igenis szokatlan érzelemkitörés volt tőlem. A farkasom nyugtalan szűkölése is a bizonyíték volt erre. Lehajtottam a fejem efeletti szégyenemben, készen rá, hogy fejmosást kapok, így aztán némileg meglepetésként ért, hogy Lynx nemhogy nem szidott le, de elgondolkodott és érdemben reagált mindarra, amit kiöntöttem magamból. Csak reménykedhettem, hogy nem hallotta a meglepett sóhajom, de valljuk be, farkas volt, persze hogy meghallotta. Legfeljebb volt olyan udvarias, hogy nem mutatta. Csendben voltunk mindketten, amíg beszkennelt néhány lapot, én némán emésztettem a szavait, és akartam vagy sem, de szinte éreztem, ahogyan a remény újra kicsírázik a gondolataim között. A kis faház forgott egy kicsit körülöttem, ahogy az orvosi szobára gondoltam, és ahogy csukott szemmel mélyet lélegeztem, érezni véltem a fertőtlenítőszerek ismerős, számomra olyan megnyugtató szagát, látni véltem a könnyen tisztítható csempék megszokott látványát, érezni véltem az ujjaim között a szike százszor tapasztalt érintését. Noha a farkas érdeklődve emelte fel a fejét ezekre a fejemben megfogalmazódó ingerekre, a szívverésem szinte önkéntelenül lassult le a nyugodt boldogságtól - még ha csak képzelt volt is. Végül kinyitottam a szemem, és Lynxre néztem. Mivel az ő szeme be volt kötve, ezért az egész bezélgetés sokkal könnyebb volt vele - egy pillanatig sem kellett tettetnem, hogy a szemébe nézek, hagyhattam, hogy a tekintetem szabadon kalandozzon. Most is inkább a nyaka, mellkasa magasságához beszéltem, de jólesett felé fordulni. - Azt mondod, hogy te vállalnád a felelősséget értem? Mentorálnál? Ha úgy döntenék, hogy... engedélyt kérek erre, akkor ott állnál mögöttem? - érdeklődtem, és a saját fülem számára a hangom fojtott és a szokásosnál magasabb volt. - Mert, ha igen, akkor... kérlek. - Éreztem, hogy az arcom felhevült, az elpirulás biztos jeleként. Nem szerettem pironkodni, de kérni dolgokat - az mindig is kihívás volt. - Szeretném. Kérlek. Megpróbálni.
Kezdőlap
