A Lak épületétől néhány méterre egy különálló, egyszintes faházban lehet tárolni mindenféle limlomot, használatlan bútort, feleslegessé vált holmit.
________
Amennyiben a kölyökállomány úgy dönt, hogy ideiglenesen kipakolja és feltakarítja a placcot, úgy itt rendezhetik meg a farsangi pizsamapartit, amire minden 50 év alatti hivatalos. Az áramellátás biztosítva van, tehát saját kontóra fel lehet pakolni zenelejátszásra, tv-zésre alkalmas elektronikai eszközökkel. Néhány porosodó asztal és szék kézre esik, amin a rágcsálnivalót és az üdítőket lehet felsorakoztatni. A nagy munka eredményeképpen egy párnákkal és matracokkal teledobált helyiséget kapunk, ennek ellenére még marad hely némi barátságos birkózásnak, táncdalfesztiválnak, páros jógagyakorlatnak igény szerint. A falakra színes, farsangi dekoráció került, elszórva néhány lufi, az asztalon alkoholos filc és műanyag poharak, papírtányérok hevernek, további papírmaszkok, soha-fel-nem-takarítható csillámló konfettik fenyegetik az örök kárhozattal azt, aki majd itt lesz, amikor robban a bomba. Mosdó nincs, tehát az ilyen ügyeket kéretik a Lakba visszasunnyogva intézni, hogy az öregek szendergését ne zavarja fel az ifjonti hevület. Igény szerint az ügyeletes Tarktól lehet kérni ehhez támogatást, aki biztos közelségben mereng saját fiatal korán, amíg a jelen generációs aprónép elereszti a haját.
Ennivalót, innivalót hozni kéretik. Igény szerint hálózsákot, kispárnát, alvósmacit hozni szintén kéretik.
Megjelenés: bármiféle vicces, szép, kényelmes öltözetben, jelmezben vagy akár egy részes pizsamában is (pizsit mindenképpen hozzon Batman is).
Ez a falka téma nekem még mindig elég bizarr a maga módján, de azt már nem jelenteném ki, hogy rossz is. Az tény, hogy szoknom kell a mindig van valahol valaki, aki a szagod alapján be tudja lőni, hogy hová tartozol, kvázi képtelenség elbújni, bár nem tervezem, a kis bundás dög imádja a társaságot. Oké, én is, csak kettőnk közül még mindig ő a szociálisabb, én a lelki mélységekbe abszolút nem vagyok hajlandó belemenni, ő meg közeledne, tudom, érzem, hogy kötődni akar, Ethan elment, a húgunk, aki amúgy a nővérünk, egy szánalomkupac, de neki fontos. Én nem tudok mit kezdeni a csajjal, úgyhogy sokat nem kommunikálunk, amúgy sem beszél, még gondolatban sem. Jött erre ma valamelyik testőr, eljöttem vele, mert a szabad levegőre vágytam, a hotel négy fala sokszor nyomasztó, főleg, hogy mardos Ethan hiánya, és ezzel nem tudok mit kezdeni. Csak az jár a fejemben, hogy valaki megint elhagyott. Bejelentkeztem a lakban, hogy itt vagyok a környéken, de nyugi, nem tervezek bajt csinálni. Nem mintha általában úgy csinálnék, hogy tervezem. Emberként úgy esett, most így kölyökként már más a helyzet. Van bennem valami ösztönös gát, gondolom a túlélés okán, és nem kavarom a szart. Emlékszem erre a faházra, itt volt a kölyökbuli, élveztem, tetszett, hogy senki sem sokkal több nálam, nem volt nehéz elvegyülni. Talán csak a nosztalgia egy halvány foszlánya csal a fabunker falai közé, magam sem tudom. A hideg nem zavar, bár arcomat már kicsípte, felsejlik hát a porcelánfehér bőröm alól némi vörösség. A fekete pufikabátom csak a derekamig ér, a farmerom alatt nincsen egyéb, a harisnyákat utálom, beteg meg úgysem lehetek. Ellenben ezer és egyszer tapasztaltam már emberként is, hogy a világtól rohadt ritkán kapok komfortérzetet úgy egyáltalán. Megszoktam, jól bírom, a tűréshatárom fizikai dolgok terén nagyon magas. Igaz, ami igaz, a farkasom jobban szereti a hasát, mint én, sőt, mindent jobban szeret nálam. - Nem mintha számítana. – Közlöm lazán, noha látni nem látok, de a hím felé fordulok, amikor meghallom a hangját. Azt hiszem, még nem ismerem, de a szagát már éreztem. - Szuper kilátások. Miben kellene együttműködnöm? – Azzal már megbékéltem, hogy jobb hallgatni a nagyobbakra, mint kiharcolni egy kiadós verést, bár abból is lehet profitálni, lehet nem ártana gyúrnom a regenerációra ily kifacsart módon, de egyelőre indokolatlanul nem szájalok, csak éppen némi irónia üti fel fejét szavaim mögött, elvégre, egy ilyen kezdés után mégis mit gondolhatnék?
Ja, tényleg, ő vaksi! Ciki - mármint az, hogy ez nagyjából semmiben sem fog engem meggátolni. Azt egyelőre gigászi pozitívumként könyveltem el, hogy nem akadékoskodott, bár érezhetően nem repesett örömében. Fordított helyzetben én is ugyanígy voltam és vagyok, szóval emiatt sem lesznek álmatlan éjszakáim. - Semmi durva, csak egy kis ismerkedés - húztam el a számat. Én meg a nagy barátkozás... - Gyere, vadászni megyünk - adtam ki a velős ukázt, s többre nem is vesztegetve időt-szót, elindultam az erdő felé. Ha hihettem mindennek, amit róla hallottam, nem ma kezdte a sötétben tapogatózást, idáig is kijutott, elveszettnek nem tűnt, úgyhogy bíztam benne: nem kell vakvezetőt játszanom. Ami azt illeti, nem is tettem volna. - Amíg oda nem érünk, elregélheted, hogy érzed magad a falkában és mik az eddigi tapasztalatok. Nagy szemét tudok lenni, annyira nagy viszont mégsem. Viszonylag egyenletes terepet néztem ki a sétához, hogy ne bukdácsoljon szüntelen, emellett energiáim, mint valami flancos fáklya, "világította" neki az utat. Mellettem nem nagyon tudott jönni, olyan széles csapás azért nem akadt. Bár ennyi év alatt igazán lebetonozhatták volna az utat a jó vadat ígérő tisztások felé. Oké, nem. Ennyire én se vagyok városi. Ha jött és beszélt, figyelmesen hallgattam. Megszakítani nem szándékoztam, legfeljebb akkor szóltam, ha kérdezett. Ki lett adva a feladat, melót pedig eddig egyszer sem buktam - sok mást igen, de azt nem. Ennél fogva komolyan vettem ezt is, meg a nőstényt is. Még az ősGabe időben foglalkoztam utoljára Kölyökkel önszántamból, az is Liu volt, fene se tudja, hol eszik azóta. Meg Dana. Na őt tudom, hol eszik - minél messzebb tőlem, annál jobb. Nem azért, mert rühellem, hanem mert kicsit a két dudás egy csárdában esete vagyunk. Mirával még nem tudom, mi lesz a helyzet, de a kis légyottunk után talán kiderül. Egy előnye már volt: nem nyolc éves kislány...
- Az ismerkedés már önmagában durva, ha engem kérdezel. – Nem kérdezett, de hát azt éppenséggel letojom. Igazság szerint közel sem voltam ennyire szociális lény, maximum akkor, hogyha szükségem volt valamire, de mivel fogalmam sem volt, hogy ezt a tagot eszik vagy isszák, így értelemszerűen azt sem tudtam, mennyire érdemes vele pajtiskodnom. Bólintottam azért, vadászni szerettem, szóval az jöhetett részemről bármikor, mindegy kivel, noha tény, hogy Ethannel vagy Malloryval kedveltem a legjobban ezt a programot, de jelenleg egyikük sem elérhető, ellenben vadászni meg szükséges volt az életben maradás érdekében. Szörnyen csoffadt kis görcs vagyok, hogyha nem jutok vérhez a teliholdak alkalmával, úgyhogy ezt nem szoktam elmismásolni. Nem tévedett, valóban nem szerencsétlenkedtem látás híján sem, már csak azért sem, mert a környéket már úgy-ahogy ismertem, és nem okozott gondot a tájékozódás, másrészt a természetben mindig hagytam, hogy a farkasom ösztönei vezessenek, és még sosem kellett csalatkoznom bennük. - Mint valami elcseszett nyári táborban. – Nos, az nem én vagyok, aki mindenféle nyájaskodással fog megnyilvánulni, csak azért, hogy jobb színben tűnjön fel. Nem fogom azt mondani, hogy szuper az élet, és alig várom a napfelkeltét, hogy tettvágytól túlbuzogva induljak neki egy újabb napnak. Igazság szerint elég elcseszett lélek vagyok, és ezt soha nem is tagadtam. Elvagyok, próbálok életben maradni, de tény és való, ha Ethan velünk lett volna végig, talán nem kerülünk a falka kötelékébe, bár, az utóbbi időben úgy hallottam, változások történtek, szóval lehetséges, hogy mégis itt lennék. Ám nagyon más teremtővel, mint teremtő nélkül. - Az mondjuk tény, hogyha kölyköt kell trenírozni, nem kell kétszer mondani nektek. – Segget nyalni nem fogok, de tény, hogy ez pozitív, mert nem ő az első, aki grabancon fog némi edzést illetően. Ennél bővebben viszont tőlem ne nagyon várjon semmit, esélytelen a dolog. Úgyhogy jobbára csak némán lépkedek utána, számolva önnön lépéseimet, hogyha esetleg felbasznám, és ott hagyna a francban valahol, visszataláljak. Nekem ilyesmire is gondolnom kell.
Lights go down, it's dark The jungle is your head, can't rule your heart A feeling's so much stronger than a thought Your eyes are wide and though your soul, it can't be bought Your mind can wander
Túl sok a szemét a boldogsághoz. Mintha úgy lenne minden kihajigálva, akár az élet nagy szabálykönyve. Ezt az asztalt konkrétan én avattam repülő szerkezetté. Vitte az üveget, az ablakkeretet nem, mindenesetre a nyomatékosítás sikerült. Valami túlvilági csodalény kioperálta a fejemből a beléállt tőrt, de ma megint elszabtam a húrt és Asami álláspontját úgy fogadtam, mint a vadászt látó gorillák: tárgyak dobálásával. A kölcsönös értetlenség bosszantott fel és inkább jöttem takarítani, minthogy nagyobb kárt okozzak. Az asztalosműhely újabb megrendelés elé nézhet, én meg a határainkkal nézek szembe. Valahol itt kezdődik a Lak, ennél a kacatgyűjtőnél, a faháznál, ami biztosan sokat látott már, mégsem mesélhet. Hasonlóan érzem magam, letaszítottak a katedráról, nem hallgatnak meg, még süket füleknek sem magyarázhatok. Nyitom a roskatag építmény nyikorgó ajtaját és keresek egy tenyérnyi teniszpályányi helyet, ahová a néhai asztalszerűség maradványait ideiglenes nyugalmi állapotba helyezhetem. Bent kóborolni kell, megmozgatni néhány, indokolatlanul összedobált holmit, hogy még többet dobálhassunk be, de indokkal. Lábak nélkül, kettétörve, sőt három felé. Ahogy látom, más is meglátta az ellenséget az étkezőasztalban. Azt a másikat pontosan a felénél ütötte szét egy társunk, idegi alapon. Egy egész csinosra pácolt szekrényajtóval együtt. Asztal állott, most fahalom, karjaim közül ugorhatna utolsó útjára, de lépteket hallok és a szél ismerős energiák szagát hozza. A rendetlenség nem kenyerem, így a sarokba pakolom le az alapanyagnak még használható szemétté avanzsált bútort. Kilépek és a küszöbön állok meg széttárt karokkal. - Tudtam én, hogy nem sokáig viseled el a hiányomat, kezesbárány! Magabiztos vigyort és kacsintást dobok üdvözlésképpen. Érzem a véget, de nem úgy, mint az elmúlt hónapokban. Egy korszak fog lezárulni, nem csak az asztalt dobom ki. Még mindig lelkiállapotban vagyok, hevesen verő szívvel álldogálok itt. Az ujjasbaba látványa még mindig kellemes, a legutóbbi találkozásunkkor viszont csúnya merényletet követett el. Az őrző-védő hím nem mutatkozik a környéken, merem remélni, hogy ez így is marad. - Mi járatban itt, ahol még a madár se jár, mert fél a farkasoktól? - kérdezem, miközben teszek felé egy-pár öles, kedélyes lépést.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem tudom mire gondoltam amikor nekiindultam az erdőnek, egy besunnyogást már sikerült átvészelni, de azóta nagyon sok minden történt. Őrző létem óta azonban újra bemerészkedtem, szerettem az erdőt mert megnyugtatott, szerettem kirándulni és ezen Alignak legutóbbi akciója sem változtatott. Nem terveztem falkaterületre lépni, de mire eszméltem, már ott voltam, legalábbis a faházból és Jay bosszúsan rendet rakó vagy épp most rongáló alakjából ítélve valahol arra járhattam. Talán nem volt túl jó ötlet elgondolkodva és figyelmetlenül bolyongani, de egyrészt már késő volt, másrészt úgy gondoltam, kétszer ugyanoda nem csap be a villám. Jay-el rég találkoztam, pedig isten a tanúm nem kerültem őt, egyszerűen csak így alakult, most viszont örültem, hogy látom, hogy _őt_ látom. Ez azonban nem derülhetett ki abból a szomorú mosolyból amit csak és kizárólag az ő hangja és mókás vigyora tudott kicsalogatni belőlem. Még mindig nem tette félre az ujjas poénokat, persze megértem, felejthetetlen élmény volt az az éjszaka. *-Csodálkozol? Igazán vad éjszakát töltöttünk együtt.*Mi ez? Önirónia? Képes vagyok még rá? Noha Egon helyre tette a lelkem, azért még voltak maradványai az Alignakkal való második találkozásomnak, a Tollas áldás jótékony hatása elmúlt és ez a kettő együtt picit elhajlított a pesszimizmus felé. Be kellett vallanom magamnak, hogy még mindig nem voltam _jól_. *-Nem félek a farkasoktól és madár sem vagyok. Nem is tudom….erre jártam.*És tényleg ez az igazság, bár mondhattam volna azt is, hogy miatta jöttem, vagy Egont meglátogatni, de feleslegesnek tartottam füllenteni, és Jay sem érdemli meg. Nem voltam topon jókedvben, de amikor vigyorogva megindult felé úgy éreztem mintha régen elveszett és kedves dolgot találtam volna meg. Egy barátot. Hozzáléptem és átöleltem a derekánál fogva, mivel a nyakába igen bajos lett volna kapaszkodnom. Egy hosszú pillanatig így maradtam akkor is ha nem viszonozta, majd kihámoztam magam a karjaiból vagy őt az enyémekből és felnéztem rá. *-Örülök, hogy látlak. Takarítasz? Kimenőt kapott a bejárónőd?*Egy pillantást vetettem a nyitott ajtón át a törött fakupacokra. A farkasok igen szenvedélyesek, Egonnak ezért van ennyi munkája. Azért néha kímélhetnék egy kicsit, vagy használhatnának fém bútorokat. Csak toporogtam, nem tudva mit kezdeni magammal, hiszen nem határozott céllal érkeztem, da talán sikerül találnom egyet. Ahogy Jay arcát és tekintetét néztem, úgy éreztem ő sem olyan nagyon vidám mint amennyire mutatja. Nem tudtam az okát, de ez a véletlen találkozás csodás alkalom lehet, hogy nyalogassuk egymás sebeit.*
Eddig minden találkozásunk érdekesnek mondható, hisz Ms. Bookhouse hírből sem ismeri az unalmasságot. Voltak tüzesebb együttlétek és még halálos is. Az egyik ilyenen csattant el a túlvilági csók, aminek igazi tulajdonosától inkább a gyomrom tartalma indul meg, mint kellemesebben ürülő részeim terméke. Ahogy most közeledik a gombafejű királynő, érzek benne valami megfoghatatlanul pozitívat és egyszerre összetörtet is. Mint egy villanykörte, ami az utolsó fénykibocsátáskor roppan el. - A szád csodákra képes, ez kiderült, de túl korán megállt a munkában. Nem gondolod? Provokatív válasz a vad kérdésre, de most tényleg úgy érzem, hogy bizonyíthatná a tehetségét. A magány nem kenyerem, a promiszkuitás annál inkább. Becca Alignak nélkül is remek csókpartner, ebben biztos vagyok. - Pedig erre röppentél, mint egy gyönge, fehér tollú békegalamba. Hadd halljam, mi nyomja a szívedet? Ha már nem az én kezem... Nyomnám... De inkább várom, hogy közeledjen és testemet bronzolgatja az érzés, ami egy harmadfokú dobogós öleléssel érkezik. Viszonzásra lel, masszív körbevételre, a bordák megcirógatására és a hát simogatására. Aztán a vállainál fogva nézem a lányt, bátor vigyorral. Érzem, hogy az öröm járja át a csontjait és bizony az enyéimből sem hiányzik. Még mindig érzem, amit első alkalommal, noha átengedtem volna őt a bosszantók legbosszantóbbjának. Kaján vigyorral érkezik a felelet. - Hevesen jeges hangulatban még az asztal is törik. Ilyesmit pedig diszkréten takarítunk ki, nem bízzuk a partvisos nénire, görbüljön bármilyen szép ívesen a kis mongoloid szeme. A legfőbb ok én vagyok, de másnál ugyanez nem törte el a láncot, így mégsem lehetek a tökéletes gyanúsított. - Ami itt van, az a Falka teljességének a lomtára. Szerintem ne légy túl kíváncsi, édes savanyúm! Mesélj inkább arról a csapdáról, ami ráharapott a szívedre és nem igazán enged a szorításból. Tudod, a szimat nem szivat... Ezzel a mellkasára helyezem a tenyeremet. Ha elcsapja onnan, hát megteszi, de nem kizárt, hogy lesz rá igény. Megfordulok és a lomokat a helyükre helyezem, távolabb állva a nőtől, aki valami nagy dobásra készül. Furán töredezett és nem teljesen érthetem, mi okozza nála az állapotot. Ahogy végeztem az itteni teendőmmel, karomat széttárva, felé tartott tenyérrel, szinte a szemébe világítva kényszerítem ki belőle az igazságot kérdőre vonó fejbiccentéssel.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem számítottam arra, hogy Jay-el találkozom, nem készültem fel a provokatív szavaira, noha korábban nem volt erre szükség. Most van. Most nem tudok a mellényzsebemből előrángatni egy önkéntelen mosolyt, egy csípős vagy épp diszkréten hárító választ. Alignak éjszakájának emléke még soha nem fájt ennyire, mert most nem csak az a távoli Vörös Hold jutott eszembe hanem a legutóbbi maradéka. Gloria. *-Nem gondolom.*Volt valami ami zavart Jay mondatában de nem tudtam volna megmondani micsoda. Éreztem, hogy valami nem kerek, de nem jöttem rá, minden együttérzésemet lefoglalta Gloria halála…még mindig. A továbbiakra sem vagyok vevő, Jay igazán igyekszik a kedvemet lobogtatni, a második mondathoz is odatol egy pironkodós szöveget, de ez is úgy szalad el mellettem mint egy ijedt őz. Érzem én, hogy nem vagyok partner, az agyam ezen területe bezárkózott egy időre, nagyobb örömömet lelem abban, hogy magához szorít, hogy megpaskolja a hátam, hogy érzek egy kis szívbéli melegséget. Egy meleget adó takaró, biztonságot nyújtó bástya. Szomorúan néztem a pusztítás maradványait, Jay arcát…*-Nem bízod a partvisos nénire….mivel nem hallottam, hogy „Megint Lester balhézott, hogy gyarapítsa az olvadó vajat a fején”, feltételezem magánügy lehet a probléma háttere.*Nem kérdezem, mondom, de ott van a szavaim mögött a kérés is, hogy mondja el, mert megteheti. Vágyom is arra, hogy más bajával foglalkozzak, hogy az enyém végre háttérbe szoruljon. Persze ez nem olyan egyszerű, főleg egy olyan makacs farkassal szemben nem, mint Jay. S persze barát, érdeklődik, segíteni akar. Nem csapom el a kezét, bár eléggé közel van a tabu területhez, nem fogom fel miért tenyerel bele megint abba a témába amit már régen lezártunk és nem csak Egon miatt. Megfogom a kezét és úgy tolom el, közben merengve nézem. Valóban nem vagyok önmagam. Elfordul és akad némi időm, hogy ne csak keressem hanem találjam is a szavakat, abban reménykedve, hogy talán még sem kíváncsi rájuk, hogy nem kell újra, megint átélnem a borzalmat. Maradok hát csendben és azt figyelem ahogy tovább pakol. Zsebeimbe mélyesztem a kezeimet és ökölbe szorítom, gombóc gyűrődik a torkomban, érzem a vesztem. Jay úgy sem hagyja annyiban, mindig mindent tudni akar és az esetek többségében ez nagyon jó, mert tudom, hogy törődik velem. Most inkább csendben maradnék annak ellenére, hogy tudom, az sosem jó. Ami bent marad az belülről rág szét. Már-már elér a remény, hogy témát váltunk, talán kitérhetnénk arra a tapizós jelenetre amit nem egészen értettem, ezzel egy kevés visszatérhetne a régi énemből, megint csipkelődhetnénk egymással és előjönne a mosolyom is ami most inkább egy hervadt virágra hasonlít. Épp csak ott van de mégsem. Jay persze csak elódázza a számadást, mikor már azt hiszem a nagy pakolás közepette el is felejtett, szembe fordul velem. Az apám nézhetett volna így rám egy kimaradt éjszaka után, ha megértük volna együtt. Nem akarok most a szemeibe nézni, noha nincs félnivalóm. Egyszerűen csak könnyebb a földet nézni. A szavak lassan törnek elő belőlem ám az emlékeim viharsebességgel támadnak, újra és újra látom Gloria arcát, a rengeteg vért amin néhány megveszekedett pillanatig sikerült úrrá lennem, ám az sem volt elég.* -Alignak megtalált. Amikor már azt hittük nem jön, megjelent. Gloria pedig…meghalt…és én nem tudtam megmenteni.*Az elmúlás kegyetlen szavát épp csak lehelem, mintha attól jobb lenne. De nem az. A hangomban bűntudat lobog annak ellenére, hogy az agyam egy kicsiny szegletében tudom, hogy esélyem sem volt Alignakkal szemben. Ám az átéltek ellenére sem tettem le arról, hogy újra szembe kerüljek vele. Minden egyes túlélt találkozás közelebb vihet a megoldáshoz, csak össze kell rakni a mozaikdarabokat. *
- Üsse kő, adok amnesztiát, ha nem gondolkodsz, csak a tettek aknamezejére ugrasz páros lábbal! Felbolydult méhkasnál is zajosabb az érzései világa és sokkalta inkább kizökkenteném most a nyugalmából, ha még benne tartózkodna, de valahol máshol korcsolyázik, vékony jégen, úgy tűnik. Az a kis csók, ami nem is tőle volt szándékos és épp ezért félig és meddig félelmetesen undorító, emlékezetes maradt, mert bizony mégiscsak Rebecca orális technikájába kóstolhattam bele. Erről még nem is szerzett tudomást a kanfarkasa, hisz akkor már eljött volna, hogy guillotine-os hóhért játsszon. Hm, Egonkával enélkül is úgy kedveljük egymást, mint üveges mexikói a hanyattesést. A második szó úgy elszáll, mint a szövegszerkesztő és noha aggódni nem kezdek gőzerővel, taktikát váltani mindenféleképpen szükséges. Az ölelés hatékonyabb most és ez bizony nem egy akármilyen méhkasra emlékeztet. Egy karatés pörgőrúgással lerúgott méhkas állománya érezheti úgy magát, mint az őrző. A karjaimban már kicsit emelkedik, komótosan tekint fel a bú és a bánat dohos pincéjéből. - Köszi szépen, hogy vagy szíves a fülem töve felől érdeklődni, de egy asztal nem a világ és elmúlt az az átkos időszak, amikor magamra se ismertem volna. A tükörben megláttam a lelkem tükrét és ma már furának tartom, milyen szemekkel méregettem. Feldereng az a balladai homály, ami az elmúlt hónapokat fedte le csillogó ezüst fényével és szembe kell néznem vele. A börtönévekkel is megküzdöttem és bátran vállaltam, ebbe sem törhet bele a fogam. A farkas foga se! Nem Rebecca lesz a társalkodónőm, hacsak nem kerül olyan helyzetbe, amilyenre például egy asztal is alkalmas lehetne. Eleddig úgy véltem, megkímélhetem a kettősüket, de amit most látok, az nem egy elégedett vásárló. A kezelés nem talál igénylő kezekre, így a mellkasom előtt fonok kosarat és próbálkozom némi türelemtanúsítással, mert Rebecca-t cserben hagyja a szokásos cserfes-lepcses stílusa. Amikor félrenyeléshez hasonlatos lelki válságot érzékelek, akkor teszem le a szárazfát kezem ügyéből és tárok, hogy táruljon a szezám! - Ms. Bookhouse, kenyerem a földharc, de most ne a padlón keress! Föld hívja Rebecca-t, vétel! Jelentkezz! Integetni kezdek, az be szokott válni. Esetleg még a Zöld Sárkányt is megreptethetném, legutóbb is nagy sikere volt, mint Zsugás Jimmy-nek, mikor bemondta, hogy megduplázza a tétet. És következik a szóáradat. Rövidke, hamar elhal, de bennem elég erőteljes érzéseket kelt. - A suttogónk szerint nem érdemes kimondani a nevét, de tudod, hiába mondom rá, hogy emlegetett szamár, akkor is megjelent, ha a kutyának sem kellett. Ez az év mintha tényleg kimaradt volna, de úgy érzem, csak tanulmányi szabadságra ment és ha igaz szavak hagyák el fogadnak kerítését, akkor felettébb borzalmas útra vezethet mindez. Felteszem, nem én vagyok az első a Falkából, aki saját füllel hallhatja a horrorsztorit! Gloria szállt a mennybe fel vagy menjen akárhová, nekem nem sokat számít egy ismeretlen, de Rebecca-t a porba taszította, hogy ott kínlódjon. A farkasom kedveli a lányt, most dühösen jár körbe, keresve a Gonoszt, hogy bolond fejjel nekiugorjon. Mázli, hogy nincs jelen. Biztos volna ez? Amióta a Nap nem feketéllik, érzem, hogy történt valami. Angutának se híre, hamva talán, de valahol remélem, hogy nem. Az ígéretemet teljesítettem, adtam és vettem, most pedig hiányzik a fenyegetőző és mókázó öregúr. Keresem én az összefüggést, de a titoktartás köt. - Jer ide, ha mondom! - kelek újra ölelésre és most fél kézzel Rebecca hátát fogom, ujjaimmal játszva megmasszírozom kicsit, a másikkal a tarkóját kapom el, hogy a vállamra hajthassa a fejét. Ha és amennyiben ez is soknak bizonyulna, arra menekül, amerre csak szeretne. - A mágikus tojáshéj még ott fénylik a csinos kis fenekeden, úgyhogy nekem ne állj elő ilyen öngyötrő gondolatokkal! A csúf, kopasz gonoszpók ellen még a legerősebbek sem álltak meg. Rebegj inkább arról, ki hordta a Gloria nevet és hogy történt meg ez az egész eset! A vezetők majd foglalkoznak a tettek súlyával és terveket szőnek a prevencióra, de te inkább add elő, ami kikívánkozik! Utána én is adok válaszokat. A mai az utolsó csepp volt és nem jó helyre került, úgyhogy zárható a téma. Meg fogom vele osztani most, hogy tudom, mi ment benne végbe. A gyászt ismerem, jó barátok, értékes emberek és közeli hozzátartozók mind múltak már el és még fognak is, ez a hosszú élet titka. Már látom, hogy nem a párja bántotta, de az, hogy a szíve ide hajtotta Becca-t, arra utal, hogy Egon úrfi talán képtelen volt olyasmire, amire engem képesnek néz az őrzőcske. Ezzel pedig élni kell. És nem visszaélni. Csak vezetni. - A titkok raktárába gyömöszült bánkódás viszont előbb-utóbb detonációt okoz és bizony csúfan festenél darabokban, úgyhogy inkább most rakd ki a puzzle-t! - szólítom fel még egyszer, miközben a semmibe bámulok gondolkodva a tényeken és a nagy képen, amit ki lehet rakni ebből.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Zavartan nézem, miért nem ugrik le a témáról és vajon tényleg arra akar rávenni, hogy csókoljam meg? Hogy ne Alignakként hanem magamként? Miért? Mi változott azóta, hogy utoljára találkoztunk, rég volt ugyan de mégis…az agyam azonban most kivételesen nem fogékony ennek a kérdésnek a megválaszolására, sem arra, hogy mélyebben utánanézzen. Inkább a könnyebb utat választom, elmegyek mellette, hagyom, hogy a célzásba burkolt szavak mögöttünk maradjanak. Noha Jay lelkében is zavar támadt még mindig jobban tudja, érzi mire van szükségem és esküszöm, hálás leszek amint kilábalok az Alignak által kavart trutyiból. Most inkább belefeledkezem az ölelésébe amiben már nyoma sincs a korábbi pikáns felhívásának. Régen – száz évnek érzem – értettem minden szavát, de most képtelen vagyok dekódolni, nagy erőfeszítésembe telik mire kihámozom a lényeget, nem fárasztom magam.* -Ki tartotta a tükröt eléd?*Csak egy asztal lett volna? Többnek látom, és nem magától esett szét. Pozdorjává lett zúzva, telve haraggal, kétségbeeséssel. Furcsa, hogy többet látok meg abban a tárgyban mint Jay szavaiban. Az biztos, hogy nem vagyok ráhangolva. Ha nem mondja, hát nem mondja, szíve-joga, ám az én szívemben megindul egy paró, tűszúrásnyi fájdalom ami a vélt barátságunk halálát siratja. A csend átkarol, csak úgy mint Jay, majd jön a hideg üresség, a téma kerülése, ám tudtam előre, hogy minden próbálkozásom hamvában hal ha Jay nekiáll püfölni a makacsságával. Látóterem perifériáján megjelenik az integető kéz és hallom a mayday-t is, de csak azután nézek fel rá mikor a hangom elhal. Jó, hogy ő nem veszítette el a humorérzékét, valamit megmocorogtat bennem, annak ellenére, hogy nem délutáni teázásról beszélgetünk.* -Miért hazudnék? Nem is tudok. Itt volt, ő volt. Mondjam azt, hogy Tudjukki? *Némi poén az én részemről is, de ez is keserű. S ez még nem minden, Gloria halála a történtek legborzalmasabb percei voltak, ám én is kaptam valamit amit nem tetem zsebre. A mostani világvége hangulatommal azt gondolom, sajnálom, hogy az őrző gyógyító eltüntette a nyomait, hogy ezek után „csak” az emlékeimben él és nem a bőrömbe égve. Talán megtartottam volna…talán harcba szállok érte. Persze ha így döntök még Egon is beleszólhatott volna, ha másképp nem, hát álmomban mártírkodik egy kicsit, hogy Alignak látható nyomait is eltüntesse. Az ölelés korábban is jólesett, odamenekülök megint és maradok, a derekán fonom körbe míg átérem. Többen mondták már előtte, hogy nem az én hibám, hogy nem tehettem volna semmit, hiszen…és Jay jól fogalmaz, nekem mégis ott ég a bűntudat a lelkemben. Emmett, Egon és Abigail is próbáltak győzködni, de ez nem ilyen egyszerű. Kimondani az igazságot az, valamit másképp érezni nem. Nem megy parancsra, és nem is fejben dől el.* -Korrekt üzleti ajánlat. *Jó, de tényleg csak ezért fogom elmondani neki, érzésem szerint századszorra a történetet, noha mindig egy kis darab meghal belőlem. Ám én is kapok valamit, ami önző módon is csak az én gyógyulásomat segíti elő, hiszen ha ismerem a baját, azzal foglalkozhatok és a sajátom majd remélem eltörpül mellette. Az első, erőtlen mosoly ami az arcomra tolakodik bizarr módon akkor mikor a darabjaimról beszél. Töretlen a lelkesedése és a szókincse is.* -Mindig is tudtam, hogy világbajnok vagy motiválásban. *Meddig húzhatom még? Nagy sóhajjal szívok magamba egy kis erőt, vele jön Jay illata…vagy szaga? Mindegy.* -Gloria őrző volt. Kicsit magának való, kicsit depressziós, kicsit lökött, de bírtam a humorát. Próbáltam felrázni de nem ment, falat emelt maga köré, de sokat beszélgettünk és rájöttem, más már nem hajtja csak hogy tehessen valami jót. Nem ezért kértem meg, hogy segítsen, tanítson, de…nevezzük árucserének. Jóval tapasztaltabb volt mint én és jó ötletnek tartottam, hogy az ő fura szemszögéből is megismerkedjek az őrzőlét mágikus oldaláról. *Jó volt róla beszélni, noha Jay nem erre kért, de ajándék lónak ne nézze a fogát. Ha hallani akarta mi történt, az egészet kénytelen végigállni. Eddig úgy is a könnyebbik feléről beszéltem.* -Az erdőbe mentünk, nem falkaterületre. Gloria nyomokat kerestetett velem és találtam is. Régiek voltak, halványak és valószínűleg nem is fontosak. Aztán megjelent. Először csak annak hittem amit éreztem, egy vérfarkas, nem ismertem. Gloria mondta kicsoda….és elszabadult a pokol. Úgy taszította félre Gloriát mint egy darab morzsát, iszonyatos erő volt benne…de csak akkor jöttem rá kicsoda mikor megláttam a vörös szemeit és….Emmett azt mondta akkor szállhatta meg a farkas testét amikor mi a Vörös Holdra vártunk. Te érezted? Éreztél valamit azon az éjszakán? *Én éreztem, azt hittem megint eljött és vártam milyen kegyetlenséggel rukkol elő. Éreztem ahogy hullámzik az energia körülöttem, erős volt, robbanásszerű. Aztán semmi. És mindenki mintha megnyugodott volna, hogy idén elkerült minket. Hiba volt ezt hinni.* -Azt mondta csak egyikünkre van szüksége, Gloria pedig….nekem osztotta le azt a lapot. Minden éjjel látom őt újra és újra a saját vérében fürödve és akkor sem érem el. A szeme láttára…tépte szét.*A hangom elcsuklik, eddig sem néztem fel Jayre, de most ha lehet még mélyebbre fúrom magam a hegynyi mellkasába. És még mindig nincs vége, még mindig nem volt vége, Alignaknak nem volt ennyi elég. Ő nem csak pusztít hanem fricskát is dob elénk, egy beteg állat akit még én is képes lennék, ha képes lennék kibelezni. De a gyűlölet nem vezet semmi jóra… Kevesen tudják a történet végét, alig páran. Csak néhány őrző és Egon.* -Végül engem gyűrt le és a hátamba karmolta a Protektornak szánt üzenetét. *Igen, ez fájt, a lelkemnek a legjobban. A testem kiheverte.*
Valami úgy kiszállott abból az okos fejből, mint a páva, ha dühös, hisz a szokásos célzásaim nem okoztak még ilyen értetlenséget az első találkozás óta. Következzen hát a stratégia megmásítása! Ha dráma van, hagyjuk a komédiát lekicsinyedni, hogy majd később nőhessen naggyá. - Túl sokan és mind én voltam. Ne akard átégetni magadon ezt a problémát! Anguta elmondta, hogy túlvilági alku volt, amit kötöttem. A morfizmusommal már nincs bajom, remek szórakozás tud lenni a testrészek átalakítgatása, a hűség viszont vasbilincset csapna a bokámra. Annak érzem, pedig régen nem így volt. A röpke bolondozás indít el valamit, most találkozik az igény a kínálattal. - Akkor inkább legyen Joulupukki. Szintén túlvilági lény, de nem száll meg senkit. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem is létezik. Érzem én, hogy Rebecca szavai az igazság húrját pendítik meg, na de ott van az az eshetőség, hogy valamit nagyon félreértett. Szeretném hinni, hogy megszabadultunk az öreg cselszövőtől, pedig ez is keserédes gondolat. Megmagyarázná, miért nem hallok Angutáról, akitől tartok ugyan, mégis megkedveltem. Hatott rám az erejével, a tanító mentalitásával. Ami érdekesen vegyült az istenkomplexussal... Nem kell kétszer mondani, hogy repüljön rám a csajszi. Már körbe is fon, bár csak deréktájon érhet át, hála a deltáimnak. Úgy viselkedik, mint egy rongy, amiből az utolsó szemcsényi port is kirázták. Fel kell szedni és jól kimosni. - Áll az alku, szuper, akkor induljon is a mesedélután! Nem érzem, hogy a legjobb módszert találtam meg, de történeteket szőni és hallgatni nem rossz. A gyengeséget általában megvetem, bár talán változtam e téren, mióta én is elmerültem a sárban, nem is egyszer. És az se mindegy, kinek az elgyötörtségével kell szembesülnöm. - Nana, ne becsülj le! Világ- és olimpiai bajnok, de most kivételesen türelemdíjas hallgatóság leszek. Széles vigyort villantok meg, ami most legalább olyan abszurd, mint amit Becca próbált kinyomni az arcára. Egy állvakarással tüntetem el magamról, gondolkodva hallgatom a sztorit. Alignak nem sok őrző nyakát szegte, mióta itt vagyok. Egyre nyitottabb az új perverziók felé és sajnos ez nem jelenti azt, hogy a fajtáját elfelejti. Erőt veszek magamon és nem foglalom össze, hogy egy dugatlan pezsgősüveg széttöréséről szól a történet. Az a csaj legalább egy kerekére defektet kaphatott, ha mindent és mindenkit megvont magától. Rebecca tudná, ha a tőr miatt lett volna, de ez a motívum nem jelenik meg a történetben. - Tehát a vénlány példaképeddé vált valamilyen szinten. Remélem, maradt más is. Elárulom, nem érdemes egyetlen valakit vakon követni. Nekem Grizzly volt a nagy útmutató, de nem ragadtam le nála. Újabb és újabb bálványokat kerestem, hogy én is azzá váljak. - Gloria felügyelővel helyszínelni mentetek, de éles helyzet lett belőle, a teliholdnál is világosabb. Ki lenne az, akit a nagy bábmester marionettként hajtott a mentorodra? A lényegi részeket próbálom megragadni. Fura módon aggódást észlelek, az jár a fejemben, hogy mit teszek, ha meghallom, hogy olyanról szól a horror story, aki fontos nekem. - Rá nem jellemző, hogy laposkúszásban közelíti meg a népét, mégis beült Ms. Bookhouse-hoz a titkok könyvtárába olvasgatni. Sántít a dolog, mint a háromlábú fejőszék... Én hiszek Becca-nak és hallom, hogy Lili férjét is bevonták. Csak névről ismerem a szerzetet, aki visszaterelte a suttogónkat a szerelemhez, amit mintha elfeledett volna. - Hullámokat és vergődést, véraláfutásos eget és azt, ami ilyenkor nem szokott jelentkezni: eseménytelenséget. Hittük, hogy végre egyedül maradtunk az univerzumunkban, hisz nem jött hír megszállásos öldöklésről. Ha a logika ösvényén indulok el, akkor az életunt jótevő halála Anguta életét jelenti. Nem kötötték meg az alkut, nem hajtották fejüket az ezüstpengéjű bárd alá. Ha a félig üres pohárba nézek, akkor viszont egy hiábavaló áldozatot látok, ami a reménytelenség hullámait kelti. Vihar egy deci vízben. Emlékszem, milyen volt tőrrel a fejben, időnként visszaköszön. Megdöngölöm Becca hátát egy kicsit, próbálok belé lelket önteni. Mióta felgyógyultam az átokból, nem éreztem magam ilyen kicsinek. - Ugye nem azt tartod lényegi konklúziónak, hogy a Rémes Férgesnek szüksége lenne rád? Szereti ő az orosz ruletteseket, de könnyen lehet, hogy azt a lapot nem hagyta meg a heroinának, hanem ő maga osztotta le. Ne hidd, hogy neked kellett volna a különcre mutatni, hogy ha csak egy maradhat, akkor az ne te legyél. Ahogy a véres holttestről beszél, eszembe jut, mire volt képes a kertben. Egy apró sérüléstől kifeküdt. Felajánlottam a szolgálataimat, hogy vénát nyitok, hadd nézze. Nem kért belőle. Most egy komplett felkoncolást láthatott, aminek a részletei nem derülnek ki, mégis durvábban hangzik, mint egy Fűrész-film. Az az okos kis fej már a bordáim között lenne, ha képes volna átszakítani engem. És mikor azt hinném, vége, felteszi az i-re a pontot, az undorító cukormázas készítményre az ocsmány marcipánfigurát. A farkasom most pöccen be, az energiáim kiáradnak, ezt Becca is meg fogja érezni, bármilyen hamar húzom is vissza őket. Mély morgást hallatok és kicsit erősebben markolom meg a lányt. - Csak mondd el, hogy szólt a túlvilági sms? Vagy mutasd meg. Figyelmeztetlek, ha teljesen elcsúfított, megint megyünk Riley-hoz és ez nem kérés. A hangomban nem maradt humor, szó szerint véres komolysággal csendül. Becca lett a médium, akivel üzent a túlvilág. Már megszállottság se kell, csak leszáll és kőtáblának használ bárkit? Gloria teljesen mellékes számomra, olyannak tűnik, aki várta a sorsát és végre megkapta. Nem ő az igazi áldozat, hanem az, aki az életet ölelgette. - Nem tudom, ki foglalkozott veled azóta, Egon vagy Emmett vagy bárki őrző fia-lánya, de nem sokat ért el. Azt javaslom, tényleg tüntesd el testedről a jelet, ahogy legutóbb is tetted és ossz meg minden részletet. Mondd el nekem töviről hegyire, idézd a szavakat, a nézéseket, a tetteket. Hadd érezzem a mancsomon, a bőrömön, a szőrömön! Nézz szemközt vele, csak úgy győzheted le! Kegyetlenségnek tűnhet, de pont most engedem el Rebecca-t, most állok távolabb tőle, csak azért, hogy ledobjam a pólómat és nem hagyva időt a szemeknek, alakulni kezdek. Átlagosnak induló, majd egyre nagyott méreteket öltő farkassá, végül olyanná, amilyennek Alignakot képzelem a legendák alapján Deréktól felfelé teljes vérfarkas alakomat látja. Nem fogom hagyni, hogy elmeneküljön. Én leszek a démon, eljátszom a szerepet, mert ide már sokkterápia kell. Kitátom a pofámat, hörgök, majd karmos mancsaimat helyezem a vállaira és úgy üzenek: ~Figyelek, ne hagyj ki semmit! Észre fogom venni, ha sunyulsz...~
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Úgy érzem Jaynek nem egy problémája van. A szétdarabolt asztal egy másik történet, a tükrös pedig megint egy más. Hogy hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik, fogalmam sincs, de természetesen érdekel és nem makacsságból, hogy ellentmondjak neki, csak mert azt mondta ne ártsam bele magam. Egyelőre azonban félreteszem, ha akarnám sem tudnám palástolni, hogy nagy bajom van, Jay tréfás megjegyzései, olykor kicsit vulgáris célzásai most nem találnak el oda ahol a visszavágás cirkalmas szövegei fogalmazódnak meg. Az agyam egészen máshol ténfereg, a gondolataim összekuszálódtak, s noha a múlton töprengeni teljesen felesleges, ezt nem tudom könnyedén félretenni. Az álmok magukkal ragadnak és pocsék érzés reggel hideg verejtékben fürödve ébredni. Jay stratégiát vált, önmagához képest komolyabbra fogja a párbeszédet…ellent kell mondjak neki. A név hallatán halvány mosollyal….hogy jutott pont ez az eszébe? *-Joulupukki a finn karácsonyi kecske, egyébként pedig a Mikulás észak európai változata, nagyon messze van Alignaktól. Abban is különböznek egymástól, hogy Alignak létezik. *Hányszor is mondtam el a történetet? Egyszer amikor magamhoz tértem a véres esemény után, aztán Emmettnek és Egonnak. Ugyanazt mondtam minden alkalommal, mégis mindegyik egy kicsit más volt, talán mert az érzelmi töltet változott és a hallgatóság is más volt. Emmett a puszta tényekre volt kíváncsi és csak udvariasságból vigasztalt, Egon minden részletre, ő viszont a szerelmével burkolt be és ha a mártírságával elvehette volna mindazt a fájdalmat, testit és lelkit egyaránt amit az egész okozott, megtette volna. Az első változat pedig meglehetősen hisztérikus előadás volt, rövid és utána magamra maradtam. Azt hiszem mindegyikre szükségem volt, ám Jay még hiányzott. A más szemszög, a makacs faggatózás, és az apáskodó váll paskolás amit csak ő tud, mert a barátom. Őszinte és nem hagyja, hogy magam alá temetkezzem. Egon is képes a leglehetetlenebb helyzetekben megmosolyogtatni, de ő inkább a figyelmemet tereli el, a lelkemet gyógyítgatja, Jay viszont a nyers őszinteségével szembe állít a történtekkel, így tesz erősebbé, amit persze most még nem érzek. Elmondom hát újra, kezdve Gloriával. Magának való volt ugyan de attól még őrző és ember, neki is megvoltak a maga gondjai, melyeket mélyen eltemetett magába és egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem velem akarja megbeszélni azokat. Mégis megismertem egy kicsit és megkedveltem, őrzőként felnéztem rá.* -Nem teszem, ne izgulj.*Fáradtan cseng a hangom de hálásan, tudom, hogy miért mondja ezt. Pedig ismerhetne már annyira, hogy bízzon abban, én mesze nem leszek olyan. *-Yetta volt, Yetta Nortlake.Én nem ismertem, Gloria szólította meg, azt hiszem nekem akart segíteni.*Mintha előre tudta volna, hogy mi történik majd, készült a halálra….de akkor is azon igyekezett, hogy később minden kiderüljön, ne legyen kétség. Észre sem vettem, hogy a „mesélés” közben meg sem említettem Yetta nevét. Végül is annyira nem volt fontos, bárki lehetett volna, nem az ő személye volt jelentős. *-Az egészen más volt. Más céljai voltak akkor….és szerintem elvétette. A sors iróniája. Nem számított arra, hogy egy tojáshéj pelenkás őrzőt kap el…azóta azon merengek, hogy a mi újabb találkozásunk is véletlen volt csupán, vagy nosztalgikus szándékosság.*Arra gondolok amit én éreztem azon az éjszakán, amikor vártam a vérfürdőt s elmaradt. Jay beszámolójából kihámozva valami hasonlót tapasztalhatott ő is. *-Időm sem volt mutogatni, egyikünknek sem. Mégis olyan érzésem volt, hogy már előre eldöntötte.*Volt alkalmam százszor is újra lejátszani a történteket, ha akartam ha nem, a képek peregtek mint egy film, és mindig újabb részletek lettek élesebbek. A vége azonban mindig ugyanolyan volt. Ennek felidézése belenyomta a fejem Jay mellkasába. Felháborodott hullámai pedig kilöknek belőle. Felszisszenek amikor erősebben markol, szabadulnék mert bár tudom, hogy soha nem bántana, nem egy barát dühös ám vétlen szorításában szeretném kilehelni a lelkem azok után, hogy ALignak életben hagyott. *-Engedj el ez fáj….nem mutatom meg, a hátamon van….ami maradt.*Ami maradt…nem sok, még rózsaszín de a gyógyítók szerint elhalványul, csupán fehér csíkok maradnak, persze a jó farkasszemeknek még olvasható. Jay már vinne is, nem próbál rábeszélni Riley kézügyességére, nem is kell, nekem is eszembe jutott a tetoválással láthatatlanná varázsolás, de egészen más viszonylatban. *-Nem megyek Rileyhoz.*A dühe rám is átszáll, de míg az ő agyát elködösíti az én lelkemet felpezsdíti. Igaza van. Egon mindent megtett amit csak lehetett de a démonokat nem tudta elűzni, nem az ő hibája, nem hagyott ki semmit, nem volt kevés amit tett. Azt a részt ami hozzá tartozik meggyógyította, és ott van velem amikor szükségem van rá, de van amit nem tud rendbe hozni bármennyire is igyekszik. Nem sokkal később értetlenül nézek Jayre, az addig rendben van, hogy tüntessem el magamról a túlvilági sms-t ahogy ő fogalmazott, sokat gondolkodtam azon valóban el lehet e tüntetni teljesen és persze Egon is munkálkodott volna rajta, de nem hagytam. Ha nem látszana én akkor is érezném minden nap minden egyes percében, minden mozdulatkor. Azt viszont tényleg nem értem mit akar érezni a mancsán és a szőrén. Ellép tőlem és én is hátrálok, bár fogalmam sincs mit akar a vetkőzéssel. *-Jay?! Mit csinálsz? *Az értetlenséghez picit összehúzott szemöldökök társulnak.* -Ugye nem…???*De. Rázom a fejem, meg sem tudok szólalni de eléggé egyértelmű lehet, hogy mit nem akarok. Az viszont nem elég egyértelmű, hogy ő mit akar. Ez most valami színházi előadás? Ő a rendező és a színész egy személyben és feladja a végszót? Várakozásommal ellentétben nem változik át teljesen de így is elönt a csodálat érzése, a fejemben szólaló hang játékosan de komolyan fenyegető, a karmos mancs a vállamon csak fenyegető.* -Sunyulok? Vérfarkasként nem vagy a fogalmazás magaslatán és elég idétlenül nézel ki farkasként gatyában….de le ne vedd!!! *Egyik kezemmel a másik vállamat markoló mancsért nyúlok és megpróbálom lerántani magamról, persze ennek hátulütője is lehet, hogy a karmokkal végigszántom a saját bőrömet. Igazából nem veszem komolyan, őrültség amit akar ha egyáltalán sejteném mit akar ebből kihozni. Verjem péppé és ő hagyja magát mint Alignak, hogy legyen némi diadalérzetem? Ettől majd a démonok visszasunnyognak a sötét sarkukba és nem lesz többé rémálom? Nem látom többé Gloria vérben ázó testét és a halál ráérősen üvegezte szemeit? Hülyeség!*
Kedvelem Rebecca törekvését, ami arra irányul, hogy megértsen, mikor nem képes rá és most nagyon is hiányolom belőle ezt a törtető szándékot. Amikor a nyelv hamvába hull, akkor bele lehet dőlni a kardba. A Télapó említése hozza vissza őt a régi valójába. - Tudjukki Joulupukki, akinek szánját a rímszarvas húzza. Úgy látom, őt konkrétan nem ismered. Nem kenyerem poénokat magyarázni, most mégis kivételt teszek, tekintettel a megtépázott lélekre, amivel a könyvek könyvesnője bír. - Pedig már kezdtem volna fájdalmasra aszódni. Ez jól hangzik, a vigyor viszont akkor lohad le a szám széleiről, mikor meghallom a nevet. - Az a nőstény nem csak mint kívülálló ismeri az intelligenciát, ráadásul a korábbi Alfa aktuális likát képezné, anyakönyvvezetői megerősítéssel. Gloria szálljon a mennybe fel, ha mindezt tudta és a tudtodra akarta adni. Mert jelentene valamit, hogy ez a nőfarkas kóricál eléjük. Magamban már leírtam a depis őrzőt, most talán módosítanom kell. Rebecca-nak fogalma sincs még semmiről és senkiről, ezt kihasználni, nem kellemes élmények szerzésére, hanem a pusztulás elősegítésére olyan dolog, ami miatt minden harci tudásomat bevetném Alignak ellen, talán látható is a felháborodásom. - A tette visszatér a bűncselekmény helyszínére? Hát nem nagyon ajánlanám neki, főleg nem azt, hogy most jöjjön... Emlékszem a csókolózós találkánkra. Ami utána következett, cseppet sem tetszett. Kímélni akartam a nőt és meg is tettem, az ujjai bánták. Ha fejbeverem vagy kigáncsolom, talán egész máshogy alakul minden. De ez nem az én hibám, nem lehet az. Alignakot ültetem a vádlottak padkájára, legalább három életfogytiglant szabnék ki neki. - Ami ezt illeti, a lelki vetületét feldolgoztad már? Tisztáztad magadban, hogy honnan hozta fel azt a smárolást és mit jelentett magadban lenni, mégis kívülről végignézni, ahogy szórakozik a testeddel? És amint az enyémmel is akar. Erről nem igazán beszélgettünk és ha már ennyire repedezett a lélek, ideje benézni a résekbe. Alignak rosszindulatúbb minden daganatnál, de a butaságot ráfogni dőreség volna. Amit Becca tett, az benne volt, csupán felszínre kellett csalogatni. - Talán sosem tudjuk meg. Azt javallom, ne erre alapozd a gondolataidat! Nem vezeti őt előre, ha sakkbábunak látja magát és a lépéseket gondolja végig. Azokat a lépéseket, amik soha nem történtek volna meg Fairbanks pepitakockás tábláján. Amikor kitör belőlem az erő, megérzem, hogy árt Becca-nak, egy hónaljköznyit. Hiába dacoskodik, nem győz meg. - A részed lett, nem titkolhatod el, ha hozzám jöttél kitárulkozni. A történet része a kép. Érezheti, hogy se nyomdafestéket, se ellentmondást nem tűrök. Arany virágszál nagyon vonzó, ahogy dacosan kijelenti, hogy nem veti magát a tű alá és még bosszús is lesz. A kórházban ennek nyoma sem volt. Ott beleállt a hófehér toll az agyába. ~Idézd fel, torlaszold a szemeid elé, amit akkor láttál! Hidd el nekem, én ennél rosszabbakat is megéltem. A szerelmem mentális leépülését, a börtönéveket, amikor a szabadság madarát lebéklyózzák a sarokba. Csak úgy működik, ha meglátod, ami elől eltakarnád a szemedet! Vetkezz pőrére a dráma előtt!~ Yetta nyilván más formát öltött, nem ismerem a farkasát és nem is kívánok nőstényt utánozni, de valami borzasztót, Alignak erejét sugallót annál inkább. Szeretném, ha Rebecca érezné a fenyegetést, a halántékánál nyáladzó állkapcsot. Nyílt lapokkal lehet méltóságteljesen bukni. Érzem, hogy egy része nem akar menekülni, hanem örül a látványnak és ez nem feltétlenül a női része, hanem a kíváncsi. Vagy a női kíváncsi. ~Érezd, amit akkor éreztél és öntsd szavakba! Te, aki falod a nyomtatott papírlapokat, meséld el a történetet úgy, ahogy igazából szólt!~ Nem sodorhatja el a mancsaimat, amik sebet ugyan nem hagynak, de masszívan tartják őt. Felemelik a levegőbe, közel a kitátott pofámhoz. Közel ahhoz az érzéshez, ami kerülgethette, amikor Yetta csinos kis testét választotta ki minden farkasszellem legaljasabbja. Szeretném, ha küzdelmek árán árulná el az érzéseivel, mi is történt és hogy most mi történik. Az igazság legbelül van és én karmok nélkül kaparom elő belőle. Hörgést hallatok, vészjósló, fenyegető hangot, ami többet mutat, mint ami következik. Szakad a nadrág is és teljes alakomban állok előtte, a legnagyobb, éjfekete, hollószín farkasként, amit valaha láttam. A félelem fogja elhozni a megváltást. Érzem és azt akarom, hogy ne csak én érezzem!
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Jay mindig is önmaga volt akármi is történt vele, ezt az egyet nagyon irigylem tőle. A hülyeségéből és a rímfaragásból semmi nem tudja kibillenteni. Félő, most nem vagyok alkalmas partner ehhez, de szerencsére ezen is túlteszi magát. Egy kis mosoly, egy kis nevetés mielőtt megint bele nem süllyedünk a véres témába. Nyakig. *-Azt nagyon a lelkemre vettem volna.*Bármit is jelentsen. Fájdalmasra aszódni…tudtam, hogy Jay egy igazi nyelvújító. Yetta neve azonban őt is letaglózza ahogy Emmettet, na persze Yettát mindenki ismeri, nem véletlenül. Jay kissé vulgárisan fogalmaz de a lényeget mondja el, amit Gloria is közölni akart velem. Ámen. Gloria…még a neve is mennybe való. Talán ha most itt lenne jót nevetne ezen a gondolatomon. *-Tényleg eszembe jutott már, hogy nem véletlen. Ha így van, én sem örülök annak, hogy a célkeresztjébe kerültem.*Vajon az ősi szellemfarkasok tudnak gondolatot olvasni? Vagy belehallgatni a jelen világ párbeszédeibe? Van valamilyen kísértet mikrofonjuk? Mert ha igen, nem lehet véletlen, ahányszor másoknak megemlítettem, hogyan szeretnék revansot venni és a földbe tiporni, melegebb égtájakra küldeni Alignakot, azzal meg lehetne tölteni az egész Mariana-árkot. Ezért nem hozom nagyon összefüggésbe az első felbukkanásával, az már elmúlt bár eléggé tartalmas volt, emlékszem minden percére, mégis inkább az „ördögöt a falra festjük” mondás nyer nagyobb kontúrt. Jay szavait először nem értem…nem értem miért a smárolásra hegyezi ki a lényeget, de aztán lassan és ködösen de rájövök. Jay már az első találkozásunkkor rám mozdult, ez alább hagyott ugyan mikor nem vettem a lapot, végül mondhatni „jó útra tért”. Addig persze Egonnal megjártuk a hadak útját…és most, megint olyan érzésem van mintha ez a korábbi gondolat vagy vágy…terv nem hagyná nyugodni. Ám ez igen halvány érzés és az emlék véresebb részei háttérbe szorítják ahhoz, hogy komolyan foglalkozzak vele.*-Feldolgoztam, elmúlt. Persze még eszébe juthat a régi móka, de remélhetőleg nem az ismétlések rabja. Ahogy mondod csak szórakozott, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.*Nem beszélgettünk róla. Soha nem hoztuk szóba, Jay sem. Miért pont most jut eszébe? Miért annyira kíváncsi rá? Hiába mondja, hogy ne gondoljak Alignak szándékosságára, nem megy, folyton ott kering a gondolataim között és amint tisztában van az egész történettel, ő is láthatja az összefüggéseket. Sajnos látja és nem hagyja annyiban, nem elég neki a szó, a képet is látni akarja, azt viszont én nem akarom. *-Nem kitárulkozni jöttem Jay, eressz! De ha így is lenne a kitárulkozás nem azt jelenti, hogy levetkőzöm és a hátamat mutogatom, nem csajbuliban vagyunk. *Már megszoktam, hogy ha Jay-el vagyok akkor önként felülök egy érzelmi hullámvasútra. Vannak egyenes szakaszok, felfelé ívelőek és most jön a meredek zuhanás része. Dühös vagyok mert erőszakos és mert átvátozik, az pedig nem jelent semmi jót. Őt még nem láttam teljes egészében, csak a karmait, a pofája egy részét, ízelítőt ha úgy tetszik az igazi farkasból, most azonban….egyszerre csodálatos és hideglelősen borzongató. Meg persze bosszantó is, hogy így akarja érvényesíteni az akaratát. *-Vetkőzzön pőrére a halál!*Nem tudtam mit akar ezzel az egésszel,most nem tudom miért akarja. Miért jó neki ha újra átélem, mikor egyszer már elmeséltem neki mi történt. Nem tudok szabadulni a karmaiból noha nem serken a vérem - gyanítom azért ügyel erre nehogy idő előtt eldobjam a tudatom – és nem tudom távol tartani az emlékképeket sem. Ahogy felemel és a pofájához húz, a látvány, a szagok, leheletének forrósága, a hatalmas tépőfogak látványa mind előidézik bennem annak a napnak a véres részleteit. A szívem hevesen dobog ahogy akkor, a félelem ízét a számban érzem és most már Jaytől is félek. Már nadrág nélkül, teljes alakjában pompázik ám a csodálat már elmúlt. *-JAY!TEGYÉL LE!ERESSZ EL! *Ez nem fog megoldani semmit sem, ettől nem lesz jobb vagy könnyebben elviselhető. S akkor sem hagytam magam, igaz sokat nem tudtam tenni, szúnyog az elefánt ellen. Időt nyertem. Most viszont nem tudom felemelni a kezem, csak a gondolataim vannak, az érzéseim, a múltbéliek keverednek a jelenlegiekkel. Jay tudni akarja mit éreztem? Hát megtudja. A Rettegés ékesszólóan elmondja majd neki, a szívemből táplálkozik,a lelkemből fakad….abból a néhány másodpercből mikor Alignak a hátamon ült és a bőrömbe karcolta az üzenetét. Amikor azt hittem sosem látom többé a napot, az erdőt, a világot, Egont és Jayt. Mert rá is gondoltam akkor.*
//Mágiapontok:10 Rettegés varázslat-2. Maradt: 8 remélem jól számoltam //
A sötét felhők elé odaterelgettem pár szépen fehérlő báránykát és ez kezdésnek jó, de nem állok meg itt. Becca sem hagyhatja ennyiben. Nagy lassan csöpögteti a részleteket. Minden érdekel. Yetta-t egy kellemes téli fesztiválon láttam meg, ahogy teát mért és finom intellektussal hárította a közeledésemet, amikor az még könnyen és tét nélkül mehetett. Nem látogattam meg a Pit nevű helyen odaát, de most már ezen gondolkodom. Amikor majd lejár a szoba- és városfogságom... - Nem ismerek olyan perverz lényt, aki pont ennek örülne. Létezhet, hisz mindenféle eltévelyedésre van példa, de még nem került az én szemeim elé az illető. Akit úgy leoltanék, mint óriástömlő az öngyújtót. Érzem Rebecca-ban, hogy ugyanúgy vélekedik, mint én. Érik már egy jó kis felnégyelés a földöntúli gazfickónak. - Sajnos mindig új ötletei vannak, elmehetne inkább programszervezőnek egy utazási irodába, ahol katasztrófaturizmussal foglalkoznak. A csókjelenet emlékezetes volt és képtelen vagyok elhinni, hogy Becca túllépett rajta. Azt elhiszem, hogy feldolgozta és hogy a fafarkas kanja most nagyon kell. Én meg veszélyeztetnem, hogy a vállán sírjon. Sok minden kering most, most galambtermés a levegőben és keverednek is a dolgok. - Azért jöttél, hogy zárva maradj és nézegesselek lakattal a szádon, hát hogyne... Belekezdtél a történetbe és ennek része a kép, engem pedig érdekel, mit tett veled az öreg kéjenc, aki az összetört lelkeden élvezkedik. Amikor igazi sztriptízt várok tőled, fogok szólni! Kilenckor és fél hétkor. Az még nem most van, bármilyen kellemes látványt is jelentene. Hihetetlen, de tényleg beérném egy pucér háttal, amin ott fest a jel. Látnám, amiről hallok. Legyen is így! Cuki az ellenkezés, de csak annyira, hogy még jobban meg akarjam győzni. Karommal és karmommal ragadom hát meg, szorítom, de nem mélyedek bele. Csorgatom a nyálamat, ami ebben a formámban egész mást jelent, mivel ott érezheti a lehelletemet a halántékán. ~Tiltakozhatsz, de a végső megoldás a halál. El kell tipornod a gyötrelmet azzal, hogy szembefordulsz vele és maradéktalanul meglátod, kimondod. Úgy omlik le a setét torony, amit a rohadék épített benned. Nem elmélkedem, Rebecca. Ez kőkemény élettapasztalat.~ Már itt van a feje az orrom előtt, a lába elhagyta a földet. Teljesen ki akarom zökkenteni. Hadd érezze a világunk valóságát! Azt is, hogy nem csak a gonosz létezik. Ő elég értelmes ahhoz, hogy megértse a motivációmat. Nem szeretnék csalódni, az rossz hatással lenne rám. Megvan a félelem, istenes a közeledő elmúlás érzete, de Becca nem hajlik, hanem megtöri a meghitt fenyegetés hangulatát. Kinyitja a száját, de egész más jön ki rajta, mint amit vártam. Hirtelen azt érzem, hogy égeti a kezemet, amit fogok és el is dobom, be a lomok közé, mint valami veszedelmes matériát. Változatlan formában rohanok ki a kis épület elé, körülötte teszek egy kört, mint akit úgy megzavartak, hogy nem tudja, de örökké egy irányba szalad. Valami rettenetes zajlik odabent, megfoghatatlan, a gerincemet kitépő, örök elmúlással fenyegető kavargó örvény, ami el akar nyelni, de előtte még szórakozna velem, mint macska az egérrel. A pusztító szándék, a halálfélelemmel való agresszív szembenézés előtör a természetem legmélyéről és a farkasom néz most ki a testemből. Négy lábon állva hörög-morog és figyeli a bejáratot. Ha ott valami megmozdul, ész nélkül neki fog rohanni, nem törődve azzal, hogy dicső halált hal-e vagy bölcsen életben marad. A büszkesége az enyémnél is nagyobb. Karmaim ugrásra készen a földbe cövekelnek. Forgatom a fejemet és fülelek, keresem azt a zsigerileg gonosz élőlényt, ami fenyegetést jelent. Hrrr. Ha még itt leledzik ez az entitás, lassan már felfogom a létezése lényegét. A tudatvesztés lila köddel úszik el és megérik a meggy, értem, mi történt. Fejből fejbe, ágról ágra. ~Amikor a beteg kihasználja a doktor törődő pillanatát és belevágja az injekciós tűt... Ha bántál már valamit életedben úgy igazán, idézd fel, mert ezt se akarod majd megismételni.~ Uccu neki, ugorjunk! Lesz, ami lesz. Nem azért jött, nem ezért jöttem, már mindegy, ki miért jött. Velem nem lehet így viselkedni. Gyomromban dobog a szívem és abban a torkom, minden összekeveredik, ahogy elkap az akcióláz.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Sokszor emlegettem, hogy elbeszélgetnék Alignakkal és lám, mintha a gondolataimban turkálna, megteremtette a lehetőséget, csak sajnos elég kevés időt hagyott rá. Másrészt nem olyan véres formában kívántam ahogy történt. Elveszítettem, elveszítettük Gloriát és ettől csak dühösebb lettem, abban a pillanatban is éreztem de a félelem nagyban felülírta. Mindennek ellenére egyetértek Jay-vel, senki nem örülne ha Alignak célkeresztjébe kerülne. Nem hiszem azonban, hogy sokáig ott maradok, kis pont vagyok ahhoz, hogy velem nagy eret vágjon az őrzők sorain…persze lehet még üzennivalója. *-Szeretnék egyszer egy lépéssel előtte járni, de ahhoz jobban kellene ismernem. *Van esze, nem hagyja, hogy kiismerjék, talán még Tupilek sem ismeri a saját testvérét, az őrületnél nagyobb kreatív igazgatót pedig nem lehet találni. Látom rajta, hogy valami nem hagyja nyugodni, még mindig azon a csókjeleneten rágódik, én meg nem tudom neki megmagyarázni miért nem jelentett semmit azon kívül, hogy közben a lelkem sikoltott a testembe zárva. Nem gondoltam akkor csókra, Alignak játszadozott, persze nincs mivel ha nem talál valamit amibe belekapaszkodhatna. Szándékosan játszott ki minket egymás ellen, talán mert érezte Jay felől a vonzódást vagy mi a fenét, bennem pedig valami hasonlót, amit eltemettem, mivel Egon fontosabb a szívemnek. Osztott, szorzott és bakot lőtt. Jay nem kérdezett erről azóta, miért pont most érdekli annyira mi zajlott le bennem akkor? Én csupán egy őrült elme játszadozását éltem át, rettegtem, dühös voltam és tehetetlen, azt a csókot pedig nem én adtam. *-Ne forgasd ki a…*Mérgesen szorítom össze az ajkaimat amiért nem hagyja, hogy végig mondjam. Más a kitárulkozás és más az, hogy elmondom mi történt, megbeszéljük és könnyebb lesz a lelkem ha el nem is tudom felejteni. A hátam pedig…épp elég, hogy a nap minden percében érzem. Éget még most is, gyanítom lelki kivetülés, egy pszichológus minden bizonnyal pontosan fogalmazna. Nem érzek szégyent miatta, de már elegen látták és én úgy éreztem magam mint egy szörnyszülött akit vásári mutatványosok cipelnek magukkal városról-városra. *-Hülye vagy Jay.*Az utolsó megjegyzésére nem tudok mást mondani. Egy kicsit mulatságos és megszokott tőle, másrészt bosszantó, hogy pont ezzel viccelődik. Ám nem tudom ezzel leszerelni, Jay makacsabb mint hat öszvér a hegy lábánál. S nem csak makacsabb, szörnyebb is. Nem hagyom magam, bár ez édeskevés egy kifejlett vérfarkassal szemben. A kiáltásom azonban elhal a körülöttünk lévő csendben. Miért nem jár erre most egy őrjárat? A farkasok folyamatosan szemmel tartják a határaikat, és mi a határon vagyunk. Olyanok mint a zsaruk, soha nem ott vannak ahol szükség van rájuk. Félnem kellene amikor megragad és magához láncol a karmaival, de ha egyetlen másodpercig is felmerült bennem az érzés, rögtön el is illant, Jay nem akar bántani. Még farkas alakban sem, hiszen a karmai nem mélyednek a húsomba, csupán az erejével tart fogva. Ettől persze nem lesz kellemesebb és ha az volt a célja, hogy felidézze bennem az Alignakkal való találkozást, hát remekül csinálja. Kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre.* -Ja! Úgy fordulok szembe vele, hogy neked mutogatom a hátam?*Ő a fejemben szól némán, én majdhogynem a fülébe kiabálom a válaszom. Mit sem ér. Isten a tanúm rá, soha nem akartam bántani Jay-t, semmilyen módon, de a düh és az erőszakossága a legrosszabbat hozza ki belőlem. Azt akarta mutassam meg mit éreztem akkor, hát megkapja. Mi sem jobb erre mint rettegést bocsátani rá, bár tudom, sosem leszek büszke erre a tettemre és halálom órájáig nem kapom meg a bocsánatát, de megteszem. Abban a pillanatban meg is bánom de már nincs visszaút. A mágia fura dolog. Néha elfed mindent, néha felerősíti azt is amit máskor elrejt. Egon és Jay jelenlétét már megszoktam, az átváltozása nekem új, mégis csak akkor érzem a tömény csokoládé ízét a számban amikor a rettegés áthullámzik rajta. Mintha gyomorszájon vágtak volna úgy robban bennem. Valami megváltozott de még nem értem a jelentőségét és gondolkodni sincs időm rajta mert repülök. Érzem ahogy Jay farkasának karmai elengednek majd újabb fogságba esek a faház lomjai között. Hatalmas hangzavarral jár ahogy becsapódom majd hirtelen csend lesz. Meg sem merek mozdulni, így érezhetik magukat a földrengés után romok alatt rekedtek. Mindenem fáj, elharaptam a számat, érzem a vér ízét. Szerencse, hogy nem látom különben most átadnám magam a jótékony tudattalanságnak. Fájok és zsibbadok egyszerre, nem tudom hol és hogyan vagyok, mi van alattam és mi fölöttem. Valami mintha rám esett volna de nem merek megmozdulni, hogy érezzem, mert félek attól, hogy lavinát indítok el. Jay szavai dübörögnek a fejemben, igaza van, már bánom, nagyon is bánom amit tettem, mégis a lelkem mélyén azt is érzem, hogy megérdemelte. Mennyi idő telhetett el? Elmúlt már a mágia hatása? Előhozta belőle a farkast egészen? A szavai azt bizonyítják, hogy magánál van, Jay a felszínen csücsül.* -Jay?! Már megbántam ne haragudj! Hallasz engem?*Az, hogy a fejemben szólal meg, nem jelenti azt, hogy a közelben van az én hangom meg erőtlen és bizonytalan. Jó lenne most mentálisan elcsípni, a fejében megszólalni, átölelni a lelkét. Eszembe jut, hogy ez nem az első eset volt. Nem most találkozott ezzel az érzéssel először. A csók után, Alignak is ezt bocsátotta rá, vagy én voltam? Minden olyan zavaros arról az estéről, újszülött őrző voltam fogalmam sem volt a mágia hatalmáról mégis azzal sújtottam. Alignak a bennem szunnyadó erőt használta fel. Jay akkor is kirohant a világból, most is majdnem…és valami hasonlót éreztem ott az erdőben amikor Yetta testében volt. Nem tudom Gloria mit vetett be ellene, csak emlékeznem kellene, ha kimondta a szót, a mágia szavát, tudnám. Ám erős a gyanúm. Vajon milyen érzés lehet ha több őrző, tapasztalt őrző egyszerre méri rá a csapást egy farkasra? Mennyi időre üti ki?* -Jay! Segítenél kérlek? Azt hiszem valami rám esett.*Nem fogok meglepődni ha nem segít. Majd fölém tornyosul rám csöpögő nyállal és kiharapja a gégémet a helyéből. A kérdés tovább izgatja a fantáziámat, mást nem tehetek hiszek megmozdulni nem fogok, ha pedig Jay megmakacsolja magát és nem segít, sok időm lesz ezen töprengeni.*
Egy lépéssel Alignak előtt sokkal jobb lenne, mint egy légtérben vele. Ennek a nőnek olyan maflást adott a hátára, hogy a feje bánt. Mint egy doboz legó, amit legurítanak a lépcsőn, úgy összezavarodott, ami a kis kobakján belül megfordul. Se hit, se mértéktelen bizalom, se olyan önfegyelem, amit elvárok egy leendő varázskommandóstól. Vagy bárkitől, akivel találkozom. - Vérben forog az agyad, ezért látod vörösben a Holdat, ami még fel sem jött, igaz? Csak a hátadon tükröződik az ezüstlő éjszakai fény, de én ne nézzek tükörbe? Így viszont te se fogsz és ha képtelen vagy meglátni, mi a legmélyebb valód... Végig arra próbálom rávezetni, hogy hiába takarja le a démonokat sötét és durva szabású pokróccal, azok ugyanúgy fognak rikácsolni odabent, mint egy felbőszült kakadu. A szemükbe kell villanni és bátorságot gyűjtve közölni, hogy kinevezi őket a múlt gyermekének. Így tettem túl magamon a négyzetrácsos éveimen, a falkalázadás miatt történteken, az ifjú lélek darabokra hullásán. Már rutinból jött, hogy a tőr okozta sebhelyet is imígyen gyógyítsam be. Ez az értelemből álló lény sebzett vadként fröcsögi a haszontalan szavakat, egyre feszegetve a vihart eltorlaszoló gát hevederjeit és végül sarkából fordítja ki az ajtót. Amit elszabadított, az pedig maga alá temeti, mint hócsuszamlás az óvatlan hegyi ordibálókat. A házikó körbefutása után kell néhány másodperc, míg csillapodik annyira a vérem, hogy megtalálja az ádáz ellenséget, akit meg kell jutalmazni. Nem billen a mérleg, nem gondolok a figyelmes falkatársak közeledésével, ami várható, csak az ajtót fixírozom. Mint amikor szerelmes levelet várok, legalább olyan izgalomban leledzem. Az elgyötört hang kétségbeesettségében kétszínű segélykérése egyetlen üzenetet hordoz számomra: a bűnös odabent van és átall kijönni. Déjá vu-re még nem reagáltam úgy, hogy sprintbe kezdjek, de most ez történik. A küszöbnél hallom meg a nyöszörgést és nemsokára szembesülök azzal, hogy egy vörösre hevíthető, de most a maga feketeségében nehézkedő vaskályha fekszik azon a fél helyiségnyi, elkoszlott garázsajtón, aminek a másik felére még egy fehér-világoskék, történelem előtti időkből való konyhagarnitúra is ráborult. A farkasom kicsi a rakást játszva ugrik, hogy mindennek a teteje legyen. A kallantyús ajtajú fémhenger hangos csengéssel és bongással gurul el a mancsom nyomán. Hörgést hallatok és mancsom bosszantóan csattan a bordázott acélon. ~Legkedvesebb üzenőfalam! Életedben már kétszer szórakoztattál el és noha azóta úgy gondoltam, kis időre felhagyok a húsodba rovottak megcselekvésével, kikényszerítetted, hogy ismét gazdatestet keressek. Hisz a különbségek vonzzák egymást és mi igencsak eltérünk egymástól, noha ott gyökeredzik benned az ártó vágyak csírája. Glorifikálódott barátnőd még mindig locsolja őket, örömmel látom. Van fogalmad róla, milyen tétlenül kóborol a semmi országútján? Cseppnyi szelleme még azt sem fogta fel, hogy már nem az élők ösvényét tapossa. Az élet veled is elbánt, nem egyszer és nem kétszer, hát nagylelkű leszek: fogadlak a birodalmamban, jöjj hát a Holtak Földjére, őrzőgyermek!~ Ezzel beugrom a lomok mögé és két mancsommal kinyomom a kocsik helyett egy vér szagát és tehetetlenség bűzét árasztó őrzőt rejtő garázskaput. Hirtelen mozdulattal az egészet jobbra döntöm, nem törődve a bútorok és egyéb holmik épségével. Ha Rebecca előtt átszalad egy fekete macska, akkor még az egész a nyakába borulhat, amit egyébként nem várnék meg. Ha így lenne, rávetném magam és hónam alá kapva ugranék ki vele. Nem bízom a bosszúállást holmi fára és fémre. Inkább előadok egy jelenetet Az ördögűző fairbanks-i változatából, az ősi bundásrém szinkronhangját játszva, csatába küldve mindent, amit suttogóktól, megszállottaktól vagy szobatudós Alignak-kutatóktól összeszedtem. Úgy érzem, jelenleg ez fájóbb lehet, mint ha húsba marnék. Valahol már szűnik az acsargás és kezd eljutni az agyamig, hogy akit most lelkileg kivéreztetek, azt egyébként kedvelem, de a farkasom még gonoszkodni akar. A büszkeségébe hatoltak galádul és ezt nem hagyja annyiban.
Nézzenek csak oda! Valamelyik idióta kölyök… jó nagyra nőtt idióta kölyök, játszadozásba kezdett a faház körül. Egon egy fejrázós hümmögéssel figyelte a teljes vérfarkas alakban rohangáló vadat, közben tovább ballagott a lak felé. Nem ismerte a fekete jószágot, lehet, hogy nem is kölyök, de a viselkedése igencsak játékosságra utalt, ahogy jó ötven méterről a fák közül meg tudta állapítani. Biztosan a farkát kergeti, csak közbeiktatta a faházat is. Egon lejjebb eresztette a pajzsát. A lak körül a szagok vegyesen kavargók, így nehéz lenne az alapján belőni, hogy melyik farkas zajong, meg futkározik… rettegve. Egon egy pillanatra megdermedt. Az érzés, ami felőle áradt szörnyű félelmet sugallt, de nem csak ő. Egy ismerős energia lenyomatai szivárogtak át a faház résein, melyek szintén a félelem hullámait sodorták felé. Rebecca és a Vesztes. Mi történhetett? Egon ekkor indult futásnak, hátizsákját a földre ejtve rohant feléjük, pajzsát még inkább leeresztette, kereste a rettegést kiváltó lény forrását. Alignak, csak Alignak lehet! Amióta barátnőjét megtámadta félt ettől a forgatókönyvtől. A Holdisten ismét eljön, és bevégzi, amit elkezdett. De az isten szerelmére, és a hét farkú kutyadémon minden kegyeltjének nevére, mi a jó nyavaját keres itt Rebecca? Lester itt van, mert falkatag, ezzel már úgy, ahogy megbékélt, közben azért igyekezett elkerülni őt, amennyire csak lehetett, de vajon miért van itt a barátnője? Lester hívta? Alignak csalta ide? Vagy csak megint kísérti a sorsot, mint legutóbb? A franc se tudja, mindenesetre a gondolatok úgy változtak, ahogy Lester hangulata rettegésből aljasra váltott. Sprintelve rohant a faház felé, természetesen teljes mértékben zavartan, mert már csak a barátnője félt, Lester és talán a farkasa meg dühös volt és… nincs itt rajtuk kívül más. Nincs Alignak, nincs veszély, mert a Vesztes a veszély Rebeccára nézve. - A kurva anyját - sziszegte dühödten, ahogy közelebb érve félelem fogta el őt, féltette a barátnőjét. Persze némileg vegyesebb volt a kép, mert haragot, félelmet és állati nagy zavart érzett. Mi a jó francért…? Késő, a gondolatok ideje lejárt az ötven méteres távot nagyjából hat másodperc alatt futotta le emberi alakban. Gyorsabb is lehetett volna, de a talaj egyenetlen és fákat is kellett kerülgetni, valamint be kellett tájolnia Rebecca energiáit. Lesteré máglyaként kaffogott, ha akarta volna sem tudta volna nem észrevenni, de az őrzőké némileg haloványabb, így amikor a gondolatok fehér zajjá kocsonyásodtak elméjében, és alakot váltva elrugaszkodott, már tudta, hogy hol van Rebecca. Ez fontos volt, mert nem tudta mennyi ideje van, és megkerülni a faházat végzetes is lehetett volna. Nem, nem, az elmélkedés megszűnésével, az alakváltás közben véghezvitt ugrással pontosan Lesterre kell vetnie magát. Plusz-mínusz néhány centi. Elég távol, hogy ne sodorja magával barátnőjét. Fájdalmas lesz, de szerencsére a fehér massza, ami most az elméjeként funkcionált, nem ért rá azzal foglalkozni, hogy egy faház falán való beszáguldás mennyi kárt okozhat neki. A becsapódást vakítóan fehér villanásként élte meg, ahogy mellső mancsait előreszegezve áttörte a faház oldalát. Az egyik ujja instant törést szenvedett, és valószínűleg a vállába faszilánkok garmadája fúródott, de nem érdekelte, mert a célpont ott volt előtte. Nem látta, csak érezte, ahogy mancsa, aztán egész teste a másik vérfarkasnak csapódott. A fájdalom egyből jelentkezett, pedig milyen szép nap lehetett volna. A meló jó volt, a bútorok készültek és senki nem szenvedett üzemi balestet, ráadásul még maradt a sonkásszendvics is a táskában, amit a szobájában óhajtott jóízűen elfogyasztani. Ehelyett a ruháit is szétbaszta változás közben, és a karóráját is szíjaztathatja újra. És, ez mind ki hibája? Természetesen a Vesztesé. Halleluja testvéreim, az Úr legyen veletek, mert az ördög nem alszik és köztünk jár a neve pedig nem meglepő módon, Lester Bajkeverő Edison, aki a vörös sarkot foglalta el. A becsapódás erejét tompította a faház, így jó, ha annyira sikerült az ellenfelét kizökkenteni, amennyi idő kell Egonnak a feltápászkodáshoz, mivel a saját maga beinvitáltatása után a padlón terült el, néhány méterre Rebeccától. – Szia, drágám. Hogy vagy? – kérdezte gyengéd kedvességgel, miközben négy lábra állt, aztán szembefordult Lesterrel. – Jó nagyra nőttél baromarcú – küldte neki durván, és csak bízhatott benne, hogy a feje nem sérült meg annyira bejövetelkor, hogy összekavarja a címzetteket. Rebecca rossz passzban volt, és egy halom kacat között fetrengett. Meg is sérült, innen bentről már érezte a vérének édes illatát is, de úgy tűnt azért annyira nincs nagy baja, mindenesetre Lester iránti haragját csak fokozta barátnője hányattatott helyzete. – Kurva gyorsan takarodj innen, vagy egyikőnk ma fűbe harap, de az biztos, hogy szarul jársz, ha medöglök – már nem volt a tőr átok hatása alatt, és bár amíg tartott tényleg átoknak élte meg, most hogy vége, teljesen más volt a helyzet. A hónapokig tartó haraggal és paranoiával való küzdelem megtanította rá, hogy fogja vissza a farkast sikeresen. Ez leginkább az emberevési mánia szinte teljes háttérbeszorulásában jelentkezett, a fenevad már nem is erőlködik, hogy kétlábú, csacsogó humanoidokat szemeljen ki magának, valamint Egon jobban tudja visszatartani is magát az átváltozástól. Játszi könnyedséggel, gyakorlatilag. Jelen helyzetben mindent önszántából tett, nyilván nem volt túl jó ötlet a falon keresztül jönni, de a tőr átok csak akaraterőt adott neki, észt nem. Egy kicsit megrázta a fejét, hogy koponyájában enyhüljön a csengés, közben a bal füle leesett a földre. Még jó, hogy nem más testrészét szaggatta le a becsapódás.
//Jöttem, láttam, beköltöztem XD//
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Vérben forog az agyam? Csak nézek rá hitetlenkedve, és nem értem miért mondja ezt. Talán tényleg le kellene ülnünk beszélgetni, komolyan, egy kis tea mellett, hogy még véletlenül se jusson eszébe elhülyéskedni. Persze lobog még bennem némi tűz a történtek miatt és soha nem is fog kialudni, zsarátnokként ott izzik majd bennem, de megbékélek vele, csak másképp dolgozom fel mint Jay a maga démonait. Nem vagyunk egyformák, te jó ég, de mennyire nem, természetes hát, hogy a poklon is más eszközökkel kelünk át. Értékelem, hogy segíteni akar, ez az a Jay akit megismertem és megkedveltem, akivel együtt ültünk Riley keze alatt és akinek az ujjait tördeltem az első fájdalomhullámok közben. Most valahogy nem értjük egymást, mintha mindketten elbeszélnénk a másik mellett, Jay pedig…nos benne valami megváltozott amit még nem tudtam beazonosítani. Persze, ő általában az erő képviselője volt, nem véletlen és nem meglepő amilyen nagydarab, csupa izom. S mivel ezt is várták tőle, gyakran ha nem mindig téves következtetést vonva le a külsejéből, megadta nekik. Ám én tudom, hogy a fejében nem káposztalé lötyög és nem izomból építgette az elméjét, és a régi humor, a kétértelmű megjegyzések most is megvannak, épp csak kettőnk között félúton eltérülnek. Valamiért most a szokásosnál is erőszakosabb, vagy inkább követelőző, ezért is makacsolom meg magam. Nem mondom, hogy ha másképp kér…ha _kér_ akkor sem mutattam volna meg a hátamon lévő, halvány fehér hegeket, akkor magamnak is hazudnék. Jay azonban újra elővette a nyomulós stílusát, amit már sikerült leszerelnem egyszer, az nem okozna gondot megint, ám van itt még más is. Az átváltozás most nem apró erőfitogtatás, nem móka és nem játék a tűzzel mint először és legutóbb a nagyi kertjében, most teljes és vér-komoly, érezhetően dühös és fenyegető. Hol van az én J. mint Jámbor Mr. Cambridge-em, a japán borbolyát javasló kertész? Nem vagyok büszke magamra mikor rettegéssel töltöm el az elméjét és a lelkét, ezt most én bocsájtottam rá nem Alignak, csak is rám lehet dühös és méltán az. Már azelőtt megbánom a bűnömet, hogy földet és lomot érnék a faházban, ám azt is érzem, hogy szép szó és bocsánatkérés nem lesz elég ahhoz, hogy megbékítsem Jay-t. Noha valóban valamilyen rég kidobott bútordarab fogságában vagyok, korántsem érzem magam olyan gyengének, hogy ne szabaduljak ki. Egyrészt energia spórolás, másrészt részvét kicsikarás céljából kérek tőle segítséget, kétségbeesésem némi ravaszságot hint el bennem amivel megpróbálok a jóindulatára, a barátságára hatni. Soha nem lőttem ekkora bakot. Hallom, hogy közeledik akár egy tornádó, valami fémesen kong a mancsa alatt, csattanás jelzi mikor hol ér lomot, ám ahelyett, hogy kiszabadítana, dühös morgása ami a fejemben szól a lelkembe is mar. A szívem kihagy egy ütemet majd lázas dobolásba kezd csontketrecében, feljebb nyomul a torkomba és a fülemben is dörömböl. A kétség nem akkora, hogy elmossa a bizonyosságot, miszerint Alignak ismét lecsap rám. Alig pár perccel ezelőtt beszéltünk róla és arról, hogy talán kipécézett magának. Ezért vélem úgy, hogy akit a fejemben hallok nem más mint az ősfarkas. Ám ha valóban ő az, most nagyot tévedett. Bárhol, bármikor számítok rá Gloria halála óta, és ha ott nem is voltam topon, már nem fogok elsüllyedni a tehetetlenség mocsarában. Még egy barátomat nem fog magával ragadni, hogy újabb bűntudattal sújtson le rám és meggyengítsen. A félelem mellett düh is lobban bennem, hideg gyűlölet, féltés, aggódás. Noha Jay-nek bőven lenne törleszteni valója felém, egy percig sem gondolom, hogy ő szórakozik velem puszta bosszúállásból, így hát az a felállás mint korábban, épp csak a szerepek változtak. *-DÖGÖLJ MEG ALIGNAK!*Nem volt időm, hogy Kereséssel vagy a Falkaszaggal lenyomozzam, bár azt sem hittem, hogy egy gazdatestet bitorló lelket megmutatna, kézpénznek vettem, hogy Ő van itt és megint a levesembe pancsol. Az adrenalin elnyomta a fájdalom jelentős részét, a maradékot én magam küzdöttem le mikor a felettem lévő franctudja milyen alkalmatosság maga alá engedte a napvilágot és oldalra gördültem. Bárhogyan is sérültem meg, az eddig „csupán” fájt, de most nem korlátozott a mozgásban, ergo nincs törött csontom, elszakadt szalagom, leesett lépem vagy májam. Felállás közben olyan tárgyat kerestem amit elbírok de elég nagy ahhoz, hogy kiüssem vele Jay-t úgy, hogy lehetőleg ne okozzak maradandó károsodást. Legfeljebb zúgni fog a feje és szédeleg majd pár napig, akkorát úgy sem tudok ütni, hogy betörjem a kemény fejét. Már készültem, hogy a haragomat felhasználva, nagy marékkal merjek a tartalékaimból, hogy eltereljem a figyelmét. Azt már tudtam, hogy hiába minden őserő, a gazdatest korlátait nem tudja teljes mértékben legyőzni és a lelke is sérülékeny. Mielőtt azonban egy óriási Villanást bocsájtottam volna rá, hogy elvakítsam pár másodpercre, berobbant a faház oldala és egy újabb szőrös-bundás test vágódott be a repkedő bútorok és a szálló por közé egyenesen Jay-nek. Egy letört széklábbal a kezemben egyenesedtem fel és csak néztem ki a fejemből tócsányira kerekedett szemekkel. A fejemben ismerős, már-már vidám hang szólalt meg a szokásos nyegle humorával, a csokoládé íze pedig szétáradt a számban. Olyan erős volt mint a tömény olajé….bár olyat még nem kóstoltam, de ha több időm van biztosan megpróbálom elképzelni. *-Egon?*A hitetlenkedést azonnal felváltotta a „hogy a rohadt életbe más már nem is hiányzott” érzés, átszáguldott rajtam mint úthenger az árokparti pipacson. Nem rég feltettem magamnak és a világnak a kérdést, hogy ilyenkor miért nem jár erre egy farkas sem, hogy vigyázza a határokat és a bolondgombát evett nyelvészfarkasok túltengő tesztoszteronját…most azonban a lehető legrosszabb verziót kaptam. Nem elég, hogy Alignak Jay-t ejtette rabul, most még Egont is ideette a fene. Nem konkrétan vele volt bajom, hiszen szeretem, imádom, épp csak Jay-vel nincs jóban és ez a lehető legenyhébb kifejezés arra amit ők ketten egymással szemben képviselnek. Megint ki fog törni a világvége, ám még mielőtt Egon bármit is tenne Jay-vel, Alignak úgy söpri el mint a tornádó Dorothyék házát. *-Egon! Kérlek, ne menj hozzá közelebb. *Nem tudtam milyen hangnem lenne a legcélravezetőbb, ösztönösen a megnyugtatót vettem elő, amelyikkel egy ablakpárkányon álló öt évest sem lehet megijeszteni. Jay felé fordulva viszont megmaradt a haragos és kellőképpen határozott, noha a félelem még mindig ott lebegett a lelkem felszínén. *-Te pedig szemétláda takarodj ki Jay-ből!*Gyanítom a szemeim tükrében tűz lobogott, az arcomon lassan lecsordogáló vér csiklandozása mit sem oltott belőle. Felemeltem a kezem, tenyérrel Jay felé, bár ha mindketten pont felém fordulnak – a beszólásokkal ez is volt a célom – akkor Egon is kap belőle, de legalább nem próbálkozik semmivel pár másodpercig. A Villanás mélyről indult, útközben erőt gyűjtött, végül felvillant a fény ami korábban Alignakot, vagyis Yettát elvakította. Tudtam, hogy hatásos, csak sajnos nem tart sokáig, tehát azonnal cselekednem kellett. Azzal a tudattal indultam meg a Jay-t sakkban tartó Alignak felé a széklábbal, hogy Mr. Cambridge sosem bocsát meg nekem. Persze csak ha sikerül fejbe kólintanom, hogy elveszítse a tudatát picit, míg nálam tapasztaltabb őrzők majd elintézik, hogy a mocskos ősfarkas ne akarjon tovább benne dáridózni.*
//Mágiapontok: 8. Villanás: -3. Maradt 5 pont. Jay! Bocsi //
Az érthetetlen értetlenség ezerszer bosszantóbb most, mint amikor az órámon megkérdezi egy gyerkőc, hogy a narratívum az a mély hangú fickó-e, aki bemondja a filmcímeket. A segítő kezemet Rebecca vagy harapdálja vagy elüti, mint közúti óra a lassú gyalogost, hát akkor? Meg. Meg bizony, megbokrosodom és csak akkor látok ki a cserje ágai-bogai mögül, mikor az őrzőt már bútorok borítják. Berontok, mint egy megvadult vaddisznókonda, aki kiásná a szarvasgombát, mielőtt megkóstolja. Szózatot intézek, miközben kályhafocit rendezek és garázsajtóval súlyzózom. Izmaimba vág a félelem, ami Rebecca felől jön. Megérezte, amit legutóbb is és ha máshogy nem, így választ adott, de a lényeg az, hogy a saját kérdésére se hallgasson! Ez majd számítani fog, ha utolérte a bosszú tekintélyes bicepsze. Kételyt hírből sem ismer a pillanat, a mese úgy csúszik le a csinos kis torkon, ahogy egy lassan ölő mérget tartalmazó, ám csábító falat. A büszkeségem már kikandikál a mocsárból, tetszik neki, hogy elhitette a hölgyeményt és azt is érzi, hogy mi minden jön még abból a megszaggatott kis lélekből. Félti a testet, amibe gyűlöletes szellem költözött. Óvná a lelket, ami most kényszerzubbonyt öltve nézi végig, miként ténykedik az imposztor. Még kevésbé értem a tetteit, a haragom viszont múlóban, így gondolkodóba esem, hol érjen véget a történet. ~Szó és beszéd, átkos jelentés nem hat rám, ki már meghaltam, mégis élek! Ragadja hát farönköt, te prehisztorikus harcos, emlékeztess a gyönyörű ujjaidra, mily fürgék és ügyesek lehetnek, mint abban a konyhában is!~ Megdöbbentem, amikor azt az ügyészt fordította ellenem az öreg farkas és olyan csodásan utánozta a stílusomat, hogy Rebecca ujjait mind megnyaltam volna utána. Másolásból jeles a gonoszok leggonoszabbika és hirtelen átsuhan a fejemen a gondolat, hogy nem ijesztő-e ez a tény? Tőle tanulok, nem leltem jobb példaképre? A konyhabútor még billeg, ám megáll, a garázsajtó oldalra vetve, a vas fűtőtest elhengerítve, hadd szívja a rontott levegőt és ekkor csapódik be a meteor. Már hallom, hogy érkezik, de az ereje felér öt igahúzóéval, így nem igazán esélyes arrébb ugrani. Borulás közben a fejemet visszaváltom, mint vékonytárcájú alkoholista a sörösüvegeket és illő módon hangzik a válasz. - Ímhol a csillagászok millióinak elbocsátólevelét megelőlegező jelenség: az Egon-üstökös kráter nélkül hasadt bele a bolygóba! Már nem mondhatod, hogy a barátnőnk megint csak a négy fal között üldögél. Én már alulról szagolom az ibolyát, onnan pedig nehéz a gyepet rágcsálni. Jöjjetek, keblemre, ti megátalk...~ Hirtelen elzárják a Napot, szörnyű rácsokkal szakítják el tőlem, pedig már jó ideje élvezem, hogy végre nem feketéllik. Az utolsó kép, mi szó szerint a szemeimbe villant, az Rebecca elementáris erővel világító tenyere. Nem hagyta, hogy teljes egészében prezentáljam a provokációt, inkább vakká tett, hogy vezessem a világtalanságba. Őrülten kezdek kapálózni és közben felveszem ugyanazt a farkasalakot, mint az ősellenség, akivel még csak kétszer értettem egyet, de mintha akkor se ő lett volna. Tupilek büszke lesz rám, hogy a morfizmust gyakorlom még ilyen helyzetben is. Nem billentek itt mérleget, inkább csak másokat fenékbe. A büszkeségem már nekiállt feltápászkodni a padlóról, nem húzhatom ki a lábát! ~Ostobaság, libuci a neved! Ülhettél volna többet az őrző szakkör iskolapadján, akkor tudhatnád, hogy hányféle érzékünk van! Aki fától nem látja az erdőt, az még hallja a madarak szagát és érzi a mozgásukat. Fogalmad sincs róla, hogy már emberként egy voltam az Anyatermészettel, ezért szállt belém örök időkre, hogy első legyek a sokadikak előtt...~ És ahogy mondom, ugrok is, be a konyhabútor mögé, hogy az egészet a nőre döntsem vagy a védelmére kelő sebzett fejű vadjára, aki nyilván gyorsabb lesz, mint a kőbunkós ősasszony. Most az Ismeretlen, De Már Nem Repülő Tárgyhoz beszélek. ~A mi kis kedvencünk fogainak kerítését ritkán hagyják el botor megnyilvánulások. Tán a hátba vésett örökítőanyag bábjából hamarabb kel ki a halál csodálatos pillangója, mire majd vadászhattok, ha az én soha nem szűnő életemre törtök! Még egy ifjú hölgy teste lesz az enyém és a kilakoltatási parancs csak akkor működik, ha én akarok távozni. Beszélj hát, beszélj, te cseppnyi pondró!~ Hadarva árasztom Egonra, aminek hirtelenjében esetleg a felét megértheti, de közben felsértem a saját fejemet ott, ahol a faltörő farkas lezúzta a koponyáját a ház falával. Egy az alakunk, egy lesz a sebünk, Rebecca-é lesz a rejtvény, hogy ugyan melyikben bízzon? Meglehet, nem lesz a felismerhetetlenségig hasonló a vágás, de bizony se nagyító, se vizsgálódásra való idő nincs, hogy górcső alá vegyen. Kísértő gondolatok hálózzák be az agyamat, magam sem értem, miért ilyen rettenetesen izgalmas móka ez, mi büntetésből lett bosszú és hadjárat.
Nem tudta mibe csöppent bele, csak azt, hogy a feje iszonyatos módon fájt, és ez valószínűleg a faléces háznak köszönhető, és nem annak, hogy megivott két pohárka whiskyt a műhelyben. Munkaidő után volt, és amúgy sem ült autóba, így teljesen jogosan hörpintette le a napi fejadagját. Mellesleg jól bírja a piát, ahogy a legtöbb vérfarkas is, mivel az anyagcseréjük roppant gyors, és kitartóak, mint egy szelíd erkölcsű hölgy egy gangbang parti során. A berontás jóra sikeredett, a behemót fekete bestia eldőlt, és Egon is vele együtt könyökölte meg a lim-lomos földet, de Lesternek volt ideje a fejét visszaváltoztatnia, vagy lehet, hogy eleve így volt. Passz, de az biztos, hogy csengettyűkkel telebélelt fülén keresztül hallotta a maszlag szöveget, amit úgy-ahogy fel is fogott. A Vesztes hozza a szokásos formáját, megint érthetetlen marhaságokkal tűzdeli tele a mondókáját, ahelyett, hogy annyit szólna: Szevasz, örülök, hogy látlak. De nem, Lesternek muszáj körmönfont szöveget lenyomnia, nyilván a vérében van, de lehet, hogy inkább a nyelvében, ami egy voodoo varázs hatására önálló életet kezdett élni. Akárhogy is, Egon értette a halotti részt, hiszen saját maga látta a Vesztest feltámadni, szóval ez nem lepte meg, főleg, hogy csengő-bongó elméje miatt kevéssé foglalkozott a szöveg értelmezésével. Rebeccára azonban rendesen figyelt, kinek meglepett kérdését tisztán értette, és kedvesen válaszolt is neki, miközben Lester hadovált. - Hát, nem is a hegyi mentők bernátmedvéje – bár ilyenjük nincs, de biztos megvesznének egyért. – Nyugi drágám, eszemben sincs hozzámenni – Rebecca mindig a humoros oldalt fogja meg, még akkor is, amikor egy kacat lom tetején álldogál egy hasznavehetetlen széklábbal a kézben. Nem volt benne biztos, hogy pont erre gondolt, de az egyik fülében már érezte a tömődést. Bizonyára vérrel ment teli, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Lester hosszas litániája még nem ért véget. Rebecca következő mondata némileg meglepte, ezért felé fordult értelten képpel. – Hogy mi? - Végre valahára Lester is a mondókája végére ért, és Egonnak ezen a ponton kellett volna a halottas részen eltöprengenie, de ebben pár tényező meggátolta. Egy: csengett a füle, és a feje is zúgva fájt. Kettő: Rebecca szavain jobban eltöprengett. Három: kapott egy kis ízelítőt a varázshasználó őrzők mindennapi repertoárjából, de legalább annyi haszna volt, hogy ugyan elvakult, de a villámlásszerű vaku hatására Lester befogta a száját. Nagy megkönnyebbülés volt, de őszintén. Ekkor jött rá, hogy inkább leélné hátralévő életét vakon, minthogy hallgatnia kellene Lestert. – Csak így tovább, süss meg minket kedvesem – Egon akár villámcsapást is kinézett az őrzőkből, bár Rebeccából, azért még nem, de gyanította, hogy ez a varázslat gyakorlottabb kezekben ropogósra süti a célpontot. Remek, de az nem, hogy hallotta barátnőjét előrébb trappolni… széklábbal a kezében, legalábbis gyanította, hogy még a kezében van. Ez Lester ellen annyit ér, mint egérfogó a puma ellen. Egonnak azonban fontosabb volt most a másik vakfarkas, így az ő zajaira jobban figyelt, de közben igyekezett úgy helyezkedni, hogy Rebeccát farával eltolja a behemóttól. A zaj jött is, nem jött helyre annyira a látása, hogy tudja merre megy, így a biztosat választva Rebecca elé vetette magát, bízva abban, hogy Lester nem Alient megszégyenítő módon a plafonra kapaszkodva akarja kicselezni őt. A másik teste csak súrolta, ezek szerint nem Rebecca volt a célpont, hanem valami más. Valami nehéz. Nyikorogva dőlt, utat törve a lomon keresztül, hogy végül Egon seggén csattanva dühödt morgásra kényszerítse a szürkésfekete bestiát. – A lírikus jó anyádat Lester – gondolta magában, mert kimondani hangosan képtelen lett volna, lévén a hangszálai megrekedtek a morgás meg a nyüszítés képességénél. Telepatikusan meg nem kívánta megelégedettséggel eltölteni a Vesztest. Talán nem tört el a lába a konyhabútor miatt, de hagyott némi sajgó ülepet, és fájó kisujjat. Miért mindig a kisujj senyvedi meg a házi balesetek 99%-át? Ez bizonyára annak a marha Murphynek az isten tudja hányadik törvénye. Kikászálódott a boruló katasztrófa alól, és kissé eltávolodott, majd meglepve tapasztalta, hogy ismét lát. Fénycsíkok és körök lebegtek szeme előtt, de látott… saját magát. Nem volt egy piperkőc alak, de azért néha megnézte magát a Louvre piramisának visszaverődése helyett az erdei pocsolya szélesvásznú csodáján. Bizony saját magát látta. Miféle kegyetlen varázslat ez? Klónozás? Illúzió? Morfék nem is tudnak… jaaa morf. Hülye vagy Egon, épp csak jól titkolod. És nyilván nem elég, hogy fáj az egész teste, a szeme épp csakhogy bennmarad a liternyi könny miatt, ami ki szeretné mosni a szemgolyóját a helyéből, de még Lester is rákezdett. Itt azonban Egon elvesztette a fonalat. Halványan derengeni kezdett, hogy Rebecca ördögűzőset akart játszani, és mit is mondott? „Te pedig szemétláda takarodj ki… a Vesztesből!” Ja, szó szerint ezt mondta, Egon feltenné igazára a fél whiskyt, amit a műhelyben hagyott. És most még le is szedi a fülét. Hát ez nem normális. Ennyire nem akarhat hasonlítani rá. – Óh jajj, istenem. Ez mindjárt az amnézia tükröt… trükköt is beveti – közölte nevetős-szenvedős hangon Rebeccával. – Figyeld meg, figyeld csak, mindjárt aszongya, hogy nem emlékszik semmire – ami esélyes is lehetne, ha tényleg megszállta volna valami, de Egon érezte az energiáit, Lester energiáit, nem mást. Nem… Alignakét. Persze, egy ilyen balheréjű ősfarkas bármit meg tudna tenni, még azt is, hogy nem írja felül a Vesztes energiáit. – Úgy tűnik isteni lekvárba… lófaszt. Jó nagy szarba tenyereltünk drágám, de ha meghalunk, csak szólok, hogy a vérfarkas mennyországban sült kacsát kérek minden reggel. Majd viszlek magammal – persze mindketten tudták, hogy Egon nem jut a mennyekbe. Némileg érdeklődve, hogy miért csak dumál, és miért Lester stílusában, a másik Egonszerű farkas felé fordult. Megfeszített izmokkal várta a támadást, ami egyelőre nem jött. Alignak vajon lenne olyan hülye, hogy időt és energiát pazarol körmondatokra? Valahogy nem hitte, ami annyit tesz, hogy Lester és Rebecca a bolondját járatják vele. Aha, tiszta sor, hogy Rebecca csak egy jó átverés kedvéért szanaszét vérzi saját magát. Lester meg nem valószínű, hogy bántaná, így marad az első gondolota, ahogy megérezte őket hazafelé jövet. Alignak itt van, épp Lesterben. Félnie kellene, de minek? Ha ez valóban olyan nagyhatalmú farkas, akkor hamarosan megdöglendnek mindketten, ha pedig tényleg csak átverés, akkor a két ludas bottal ütheti Egon nyomát, amíg duzzogva elvonul a sebeit nyalogatni. Ez pár hétig el fog tartani. - Szóval baromarcú, mond mán meg nékem, de tényleg, ha te Alignak vagy, miért élünk még, és te miért beszélsz úgy, mint a Vesztes, és honnan tudod a nevem, amit valami meteorittal hoztál összefüggésbe? – üstökös, meteorit, egyre megy. Egonnak fájt a feje, és nem szerette volna, ha kiderül tényleg csak átejtették, de nehezére esett Alignakot a nyelvész stílusával összeegyeztetni. Jó lett volna Rebeccától megérdeklődni, hogy az ilyesmi miként szokott történni, de nem akarta a sebeket felszaggatni, így amikor a lány beszélt, hagyta, de nem erőltette. Itt lenne az ideje segítségért kiáltani, mint egy taknyos kölyök. A lak nincs messze, telepatikusan károghatna nekik, de Alignak ellen annyit érne a lak összes farkasa… mint a fene tudja, sohasem harcolt még ősfarkassal, de érezte Eeyeekalduk kavargó erejét, meg… dehogynem harcolt! Hiszen megszállta őt Alignak. Teljesen kifordult önmagából, lehugyozta az Önzetlen küszöbét, és marhára nem úgy beszélt, mint szokott. Jó, mondjuk Lesternek valódi stílusa van, azt meg kell hagyni, és Alignak barom, nagyobb barom, mint a Vesztes. Nem másolna olyasvalakit, akit lenéz, vagy pont megtenné? Mindenesetre nem kért segítséget. Lesz, ami lesz alapon. Két esélyes a történet, vagy csak ők ketten halnak meg és talán ezzel vége, vagy egy egész falka helyi kirendeltsége. A gondolatok zavartan kavarogtak a fejében, gyorsan pörögve, idővel nem törődve. Eltelhetett akár két óra is, de lehet, hogy csak tíz másodperc. A franc se tudja, de a feje sajgott, ez legalább biztos volt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
* Ez az egész már nagyon más alakot ölt mint amikor elindult. Valójában nem is Jayhez jöttem, de őszintén örültem amikor megláttam, elsírtam a bánatom, bújtam volna hozzá mint fagyis barátnőhöz csajos estén, de ő másképp gondolta a segítségnyújtást. Ezen felbőszültem miután sikerült megértenem és kihámoznom a sok, máskor szórakoztató szóvirágokkal tűzdelt csokorból a lényeget. Nem értettem miért olyan fontos megnézni a hátamat amit nem szívesen mutogatok, hiszen jóból is megárt a sok, és midőn biztonságba kerültem az Alignakkal való találkozás után, úgy éreztem magam mint egy cirkuszi látványosság. Aki kicsit is értett az ősök nyelvén az megszemlélte és azt sem mondhatom, hogy a hátam közepére kívántam a végére az összes jelolvasót. Jay pedig a „nemet” nem értette mint oly sokszor és győzködnöm kellett amire nem adott időt. Mire észbe kaptam már egy lomnyi konyhabútor alatt találtam magam. Adtunk egymásnak rendesen lelkiekben, csak úgy baráti alapon és szerénység nélkül állíthatom, hogy nem maradtam alul, persze talán nem kellett volna _megint_ halálfélelmet dobnom rá. Ám még kicsi őrző vagyok ahhoz, hogy méltón felérjek egy kifejlett farkashoz, tőlem csak ennyi telik. A karma és Murphy egymással versenyezve értek utol Egon képében, a falon berobbant farkas kirántotta a fejemből azt a szöget amit pillanatokkal azelőtt Jay vert a fejembe Alignak hangján. Az eleje még jeges borzongással töltött el és felidézte bennem újra és újra azt a napot mikor a hátamra ülve a bőrömbe véste a túlvilági sms-t ahogy Jay fordította le, ám volt egy szó amin megakadtam és ha Egon nem tör ránk, ki is vesézem. Alignak ősfarkas, évente egyszer meglátogat minket, ezen kívül évszázadok óta halott, kétlem, hogy a mai modern kifejezésekkel élne. Bár a személyes ismeretségünk igen rövid volt, annyit azért tudok, hogy Alignak soha nem használna olyan szót, mint a prehisztorikus. S ezzel nem az értelmi képességeit akarom csorbítani, egyszerűen nem illene hozzá, mint ahogy Jay-hez illik. Mielőtt azonban érdemben foglalkozhatnék ezzel, Egon visszarángat a jelenbe és Jay megint csak Alignak foglya marad a szemeimben és ezen az a tény sem változtat, hogy néhány pillanatra kidugta az emberi fejét a farkasbőrből. *-Mivaaan?*Tétován nyögöm ki a kérdést ami Egon válasza után jogos, hiszen egész másról beszél mint amit én mondtam. Jelenleg azonban nem vagyok képes sem őt, sem Jay-t megfejteni, aki továbbra is beszél. Ezen a ponton gyanúval kell éljek miszerint Alignak olyan távol van Jaytől mint a Föld a Naptól, hiába, a kertész-nyelvész nem tud kibújni a bőréből. A Villanás elnémítja és nekem is időt ad arra, hogy közelebb menjek hozzá, ám Egon is mozdul s bár hősnek kiáltanám ki, hogy meg akar védeni de most talán nem kéne vakon elém ugrania. *-Bocsi Egon!*Jövök neki egy sült kacsával ezért, de nem tehettem mást, vagy mindkettő vagy egyik sem és nem értek egyet Jay szavaival melyek a fejemben konganak, de nem mondok ellent, már csak azért sem, mert újból elővesz a gyanú, hogy nem Alignak beszél így. Jay eszközt használ ahhoz, hogy a földbe tiporjon minket, vagy leginkább Egont és újabb indok arra, hogy immár elfelejtsem Alginak testfoglalós mutatványát, ő a saját és a gazdatest erejét használná, hogy megmutassa ki is ő. A szófejtő képességemet valahol a faházba repülés közben elhagytam, vagy még azelőtt viszont remekül látok és elugrom a konyhaszekrény elől, Egon fülébe markolva, hogy őt is húzzam magammal, hogy a bútor ne temesse maga alá. Ragacsos, meleg valamibe akadnak az ujjaim a finom bunda helyett és meglepetésemben azonmód el is engedem. Nem nézek oda, sejtem de nem vallom be magamnak mi az amit tapogattam Egon fülén vagy annak a helyén. Nem próbálom ki mennyit fejlődtem, avagy mennyit sikerült lefaragnom a fóbiámból, mert félő, hogy abból tudateldobás lesz. Bár, az már korábban is bejött a két farkas együttműködésre való ösztönzésére, most nem alkalmazom. Az viszont feltűnik, hogy Egonból kettő lett hirtelen, és a meglepetés első pillanataiban nem tudom mihez kezdjek. *-Egon?!*Kérdezem kiáltva a levegőbe és tudom, hogy az első reakció az övé lesz….amint kikászálódik a romok alól. *-JAY! Hagyd abba! *Mindegy hova kiáltom, Jay rám fog figyelni és ezek az apró kis trükkök megmutatják nekem melyik farkas kicsoda, kár, hogy nincs nálam szalag vagy csat, akármi amivel megjelölhetném az egyiket. Persze az is kérdés lenne, hogy melyikőjük nyakába kössem a bugyi rózsaszín szalagot. *-Frászt Egon, senki nem megy sehova, főleg nem a mennyországba. *Ha eddig egyik sem adta a jelét annak, hogy elárulja melyik is ő, akkor most fogja. Muszáj megtudnom melyik Egon és melyik Jay, mert az egyiknek jövök egy fejbekólintással és már az sem érdekel, hogy a vakságuk elmúlt. *-Egon, kérsz egy sült kacsát?*Az tuti, hogy erre csak ő fog felém fordulni és ha így van akkor eldobva a törött széklábat, a másik farkas felé indulok, és a szemeibe nézek. Nagy erőfeszítésembe telik, hogy még véletlenül se a sebzett fülére bámuljak, de a tekintet olyan erővel szippant magába, hogy minden más eltűnik körülötte.* -Szóval te csak szórakozol velem? Kihasználva a félelmeimet ahelyett, hogy erősítenél? Kihasználva egy jó barát halálát, egy borzalmas nap emlékét? Remélem jól szórakoztál!*Úgy indulok neki mint egy fújtató bika, egy gőzmozdony és láthatja rajtam, hogy iszonyú dühös vagyok. Talán még nem látott ilyennek, de Egon sem. Jay alaposan beletenyerelt a lelkivilágomba de ahelyett, hogy a földre fektetett volna, felbőszített. Egy barát nem tehet ilyet. Amint elé érek s talán a meglepetés ereje segít, mivel nem számít arra ami történni fog, behúzok neki egyet. A farkas pofájába, a bal kezemmel, hogy ne már megint szerencsétlen levágott ujjú sérüljön. Hála a favágásnak van benne erő, de nekem sokkal jobban fáj mint neki. Ezt is tudtam már azelőtt, hogy az öklöm találkozott volna a pofájával de nem érdekelt. Ez az ütés a lelkemnek kellett. Elfordulok tőle mielőtt még könnybe lábadnának a szemeim, sajgó kezemet magamhoz szorítom, a szemeim tócsányira kerekednek. Azt tudtam, hogy fájni fog, de azt nem, hogy ennyire. *-A francba Jay, de kemény fejed van.*Nyöszörgöm fájdalmasan, de a lelkem az felszabadult, jólesett. *
Az érzések kicsiny boltja nyitva áll és a boruló konyhabútor szépen be is tér oda, hogy teleöntse fájdalommal. Szavaim gyújtják lángra az igazi lelki tüzifát. Már nem gondolok azzal, hol is járok, a büszkeségem és valami ismeretlen érzés visz az orromnál és a természetemnél fogva. Tán nem is különbözünk mi annyira a nagymellényű legelsővel... ~Hősök hőse, milyen epigrammát szeretnél a sírkövedre? A köpésem alá...~ Szült már néhány privát helyet a temetőben a rohadék, akit nem is annyira kényelmetlen játszani. Annak ellenére sem, hogy engem is oda küldött volna, ahová Egont invitálom. Egy háttal vagy mivel felfogott szekrény nem viszi el úgy, mint tavasz az olvadozó hótömegeket, sajna... Bosszantó a tény, hogy kizárnak a csatornájukból. Rebecca meglepődött kérdése előtt már elhangzott a válasz, csak épp az én füleimet zárták be és az ilyen süketszobát nem kedvelem. Lassan már vak is vagyok, de néma szerencsére nem. Szerencsétlenségükre! Mikor Rebecca a nevet kiáltja, a hősét, az egyetlenét, akiből most kettő van, én odafordulok. A saját nevemre viszont nem hallgatok. Trükkös gyerek az az Alignak... ~Békaasszony, te tényleg nem mész a mennyországba. Mások veled a terveim...~ Értse úgy, hogy itt gyötörném az idők és a teste végezetéig vagy úgy, hogy velem jön arra a helyre, amit Szent Péter helyett egy ősi indián szellem őriz kulcs helyett tomahawkkal. És most olyat teszek, amit tőlem nem várnának: hallgatok. Sült kacsa fürdik vérfekete holdban, mégsem kontrázok. Hát észrevette és árulkodós júdást játszott. Míg gyomromat befeszítve és kieresztve szórakoztatom testemet, hagyom, hogy az őrző leányzó szétverje a maradék kezét is. Másik gáton állunk, mikor jön az áradás. Mintha nem egy vízben úsztunk volna. Az orrom vérzik és lassú fintorgással változtatom vissza a fejemet és egész felsőtestemet a csillaggal körbevarrt köldökkel együtt. - Hahahahaha! - hallatok sátáni-vásári kacajt - Jay, azaz J. mint Jökötésű, de agy nélkül vegetáló egyetemi tanár messze jár, mélyen a saját szemeiben, amikkel végignézi tortúráját. Itt ül bent egy muszájdzsekiben, fogait vacogtatva a végtelen hatalomtól. Mellyel még ész nélkül sem száll szembe. Mert egy farkasbőrbe bújt nyúl és csak Tupilek átka miatt élhet. Kérdezd meg ősanyádat, ha már és még tudod, mártírfi! Fogalmam sincs, hogy Eeyeekalduk is él-e, itt él-e és hogy egyáltalán mi lett az Elsőkkel, de blöffszerű talányokkal dobálózni igenis öröm. Anguta talán kevésbé venne a keblére, legfeljebb utoljára, szívembe lándzsát mélyesztve, ha ezt hallaná. Becca tette dühít, bosszant és még tüsszentésre is ingerel, a tekintetemmel már életét, vérét is veszem, de valami még hátra van. Visszavetem vigyázó szemeimet a félfülűre: - Az államügyész elmeséli, milyen szövegre táncoltuk körbe a kőoltárt - élek egy rejtvénnyel, amit némi nyomozással megfejthet, főleg ha a helyi őrzők (nekem hála) félkezű ex-harcosával diskurál el vagy visszagondol a két évvel ezelőtti bíborló éjszakába. - Van Gogh, én megmondtam. Akkor megyek el, ha én akarok. És a következő versenyző... Ezzel Rebecca szemeibe nézek, az enyéim kitágulnak, mert megérzem azt, amikor a lecsapott kézfej helyén maradt csonk átjárta a belső szerveimet és felkoncolt, mint dühödt szarvasünő a kerti talicskát. Kezemet karommá alakítva a lehető leggyorsabb mozdulattal karcolom fel saját torkomat. A színielőadás ezzel véget ér és rebeghetnek imákat álmatlan éjszakáikon, hogy vajon Becca finom testére ki vágyott igazán... Bízom abban, hogy immáron őszinte fuldoklásomra is érkezik segítség, nem csak a faházat félig romba döntő sikoly- és zörgésáradatra. Kidőlök, mint a felhasított törzsű mammutfenyő, végső csapást mérve az ártatlan konyhabútorra, közben tenyeremet a torkomra szorítom, hogy ha egy mód van rá, ne kelljen újra átugranom oda, ahonnan a helyi patológus keze alá viszik ezt a remekbe szabott testet... Te jóságos ég és életem filmjének minden apró kockája, hát mi pereg a szemeim előtt? Hová fajultam, hogy ilyen zavaros fejjel kell megtisztulnom? Az értelem szemet hunyt az ösztön felett, de mintha éreznék valamit. Egy pára elillan és valahonnan távolról feketetollú madár hangja ront bele az amúgy is zűrös nappalunkba. Sajog az orrom, de egy vérző torok mellett ez inkább azért probléma, mert az oxigén egyre fogy, ahogy a sebből árasztom a levemet...
Mi van? Jó kérdés, de igazán, mert Egon nem tudta, hogy épp mi van, és amúgy is miért kellene elvennie Lestert? Úgy érezte valamit félreért. A lány „mivan”-ja nyilván azért került közkiáltásra, mert valóban erről lehet szó. Mindegy, majd később mereng a házasságon a Vesztessel, most sokkal égetőbb feladata van, mert valami telepatikus üzenetet kapott a mivanozás előtt egy epizsiráffal kapcsolatban, amit nem igazán tudott hova tenni. – Nem tudom mire gondolsz, de nem megyek a föld alá – vagy az a költői marhaság lenne? Epi… valami… valami gonosz dolog. Egon inkább nem is fájdította fejét az idegen szóval tovább, hiszen már így is épp eléggé kínozta a migrénszerű, hasogató érzés agyának külső felén. - Semmi gond drágám, tedd, amit jónak látsz, aztán kaparj el a hátsó kertbe a tölgyek alá. Tudod mennyi szeretem az erdőt – hát nem volt odáig érte, szóval, ha olyan helyre kellene elföldelni, amit szeret, akkor az a tévé előtt lenne egy kanapé alatt… vagy benne. Biztos előbb-utóbb bűzlene, de az már legyen annak a problémája, aki szagolja. Ha már egyszer villámmal agyon akarja sújtani, hát viselje a következményeket. A mozgolódás hangjára Egon is ugrott, akármit is hajított rá, azt ki kell védenie és ki is védte. Közben valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólak Rebecca a füléhez ért, pedig nagyon jól tudja, hogy elájul a vértől, így nem okos ötlet a ragacsos fülcsonkot fogdosnia. De hát, ilyenek a nők. A franc se tudja mire gerjednek be. Egy izmos pasira, egy jól ápolt férfire, akinek dögös a szaga, vagy éppen egy vértől csöpögő, csonka fülű farkas-medvére. Talán el kellene beszélgetnie vele, ha ennek vége, mert Egonban hirtelen felmerült, hogy a lány csak azért van vele, mert hébe-hóba leszakad egy-egy testrésze. Amikor végre könnyezve ugyan, de látott valamicskét, egyből szembetalálta magát saját magával, fületlen balféltekéstül, és a látvány egyáltalán nem tetszett neki. Még mindig nem tudta, hogy valóban Alignakkal áll-e szemben, vagy Lester és Rebecca szórakozik vele, de ahogy telt az idő, egyre inkább gyanús volt, hogy még mindig élnek, és a Vesztes szavai is olyan furán Lesteresek. De, hát ki tudja? Alignak mindenhová ellát biztosan, és ha meg kell személyesítenie valakit, akkor el kell tanulnia a szavajárását, hogy az, akivel találkozik elhiggye, hogy nem csak egy báb. Ez hasznos lehet, ha mondjuk nem csak puszta erővel akar valakit felnyalábolni, de az eddigi tapasztalatai szerint Alignak szereti az erejét fitogtatni. Fene sem tudja. Gondolataiba merülve a füle botját sem – jobb füle botját, mert a ballal sokat nem tudott kezdeni – mozdította, amikor meghallotta a nevét Rebecca szájából. Tudta, hogy nincs baja, mert nem érzett tömény vérszagot, és Lester sem mászott közelebb, így ha nem menstruációs görcsök fogták el, amik bizonyára kínzóak, akkor valószínűleg semmi olyan baj nem érhette, ami miatt Egonnak felé kellene fordulnia a szólítására. Biztos csak azt akarta megtudni, hogy hall-e. – Hallak nyugi – küldte telepatikusan. – Csak az egyik fülem szakadt le, és igazából azon is hallok, csak a vértől kissé tompábban – milyen kedves, hogy aggódik az egészségéért, még a kárhozat küszöbén is. Természetesen, amikor Jayre kiáltott, Egon bőszen a lány felé fordult, és pofáján kérdő tekintettel vizslatta Rebeccát, hogy ugyan, mit hagyjon abba Jay, amikor amúgy is Vesztesnek hívják, na meg egyébként sem csinált semmit, csak szép lassan eláztatta vérrel a padlót. Ezt mondjuk szinkronban tette Egonnal. – Ha te mondod – válaszolta szkeptikusan. Maga sem igazán hitte, hogy mindketten a mennybe jutnak haláluk után, hiszen ahhoz talán Egonnak kevesebb embert kellett volna megennie. Néhány százzal... - Persze, hogy kérek kacsát, hát milyen kérdés ez már – közölte felháborodottan, de hát a telepátiában az a remek, hogy nem kell a beszélő felé fordulni, főleg akkor nem, amikor kvázi farkasszemet kell néznie egy potenciális ősfarkassal, akinek gonoszsága legendás. A testtartásából természetesen Egon könnyen lebukott, hiszen igyekezett mindig úgy helyezkedni, hogy Rebeccát védje. Ez persze nem esett le a vérfarkasnak, meg az sem, hogy minek kérdezgeti a sült kacsáról, így nem foglalkozott nagyon a duplikált Egon Rebecca számára nyilvánvalóan problémás helyzetével. Azzal viszont már igen, hogy a lehetőségeit latolgassa. Alignak szörnyen kemény dió, ha akarná simán szétdarabolhatná őket, aztán szushiként felfalhatná nyersen, mindkettejüket. Szép halál lenne bizonyára, de Lester mégsem támad, csak változik, és előtte még azt is hagyta, hogy Rebecca behúzzon neki egyet. Na, nem. Ha Egonnak nem fájt volna a feje, és nem lett volna tele a feje kifacsart gondolatokkal, valószínűleg azelőtt megállítja Rebeccát, mielőtt ököltávolságig meg tudja közelíteni Lestert. Ez veszélyes, és felelőtlen lépés, ráadásul nem is sok haszna van, hacsak nem annyi, hogy felbosszantja Alignakot… aki lehet, hogy nem Alignak. De persze, hogy Rebecca felbosszantja… és igen, ráordít, ahelyett, hogy békülékeny lenne. Megüti és kiabál vele. Nem túl diplomatikus. Egon pedig nem mozdult. Várta, hogy mi lesz a groteszk lény lépése. Rebeccát békén hagyta, pedig folyamat Jaynek szólítja, és nem hiszi el, hogy ő Alignak. Mondjuk, lehet, hogy ez pont jó az ősfarkasnak. Elvégre a sátán legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette nem létezik. Kezdett irtózatosan sajogni a feje. Féltette Rebeccát, akit egy csapással leteríthet Alignak, vagy akár Lester is, és féltette saját fejét is, ezért inkább nem mozdult. Kivárt. Ha meghalnak, hát meghalnak, de nem fogja kiprovokálni a halált, ha egy mód van rá. Az ütés „elszenvedése” után válaszolt Egon telepatikus kérdésére, amiből igen keveset fogott fel a „mártírfi”. De az utolsó szót igen, és szörnyen bosszantotta, hogy csak így becézgeti. Lassan aztán eljutott a tudatáig, hogy az ősfarkas Lestert sértegeti és kezdte megkedvelni, csak úgy óvatosan Alignakot. Ráadásul, még csak nem is bántotta kettejüket… nagyon. Sőt, hát Egonhoz közvetlenül hozzá sem ért, csak egy konyhaszekrényt borogatott rá. Lehetett volna ennél sokkal rosszabb is. – Szóval szerinted is balfasz Lester? Megkönnyebbülve hallom – még vidámságot is csepegtetett mondandójába, bár némi félsz is volt benne, amiért egy ősfarkassal társalog, aki bizonyára valami szörnyűt tartogat számukra. Talán be lehetne állni hozzá csatlósnak? Akkor lehet, hogy életben hagyná kettejüket. – Mi van? – kérdezte őszinte megdöbbenéssel. Milyen kőoltárról hablatyol? Meg milyen szövegre? Na és milyen államügyésszel? Nem tudta, ez már túl sok volt neki. Ha esetleg részt vett volna azon az áprilisi hajcihőn, ahol mindenkit elragadtak egy sötét verembe, ahol volt egy kőoltár, akkor talán kapcsolt volna, de mivel csak hallomásból ismerte a történteket, így nem esett le neki a dolog. Egon feszülten figyelte Alignakot, és kivételesen vette a célzást a fül hiányára. Még stimmelt is, hiszen Van Gogh is a bal fülét nyiszitelte le. Ezt persze Alignak honnan a nyavajából tudja? Talán Lester gondolataiból. Ez megmagyarázná a hülye szóhasználatot. Talán nem képes teljesen háttérbe szorítani a másik tudatát, és így ütközik ki rajta a Vesztes személyisége. Ahogy karját karmos manccsá változtatta Egon befeszítette az izmait, majd döbbenten a földre huppanva nézte, ahogy a vér bugyborékol Lester torkából. – Na, bazzz meg – küldte meglepetten Rebecca elméjébe. – Hát ez tényleg Alignak lehetett – nyilvánvalóan Lester nem lenne olyan hülye, hogy feltépje a saját torkát, igaz a morfoktól sok marhaság kitelik, de azért ennyit nem nézett ki Egon belőlük. – Szerintem… hagyjuk elvérezni. Hátha, még Alignak ott van és arra vár, hogy segítsünk rajta – kettőt egy csapásra. Persze elég volt egyetlen pillantást vetni a barátnőjére, hogy lássa, ezt nem fogják megúszni segítségnyújtás nélkül. Azért piszkosul reménykedett benne, hogy valami isteni vagy szellemi csoda folytán Rebecca is áttér arra az álláspontra, hogy jobb nem bolygatni Lestert a fuldoklós haláltusájában. Egyébként is remekül áll neki a haldoklás, élete nagy fináléja lehetne. Vagyis a második nagy finálé, hiszen az elsőt leintették.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Ahányan vagyunk annyifelé beszélünk, hangom most csak nekem van és gyanítom nem csak Egon és Jay beszél hozzám külön-külön, hanem ők is diskurálnak egymással amit viszont én nem hallok. Egyre inkább kibontakozik bennem a gyanú, hogy Alignak még sincs Jay testében, de ha így van, akkor Jay piszok jól játszik, én viszont nem vagyok oda érte mégsem. Bosszant, hogy bántani akar, persze ha azt vesszük megérdemlem azok után, hogy világfrászt hoztam rá. Tartalmas kapcsolatunk alatt már másodszor. Most viszont minden bizonnyal a farkas büszkeségét is csorbítottam, de mentségemre legyen mondva, Jay olyan játékba invitált ami meglehetősen morbid és nemet mondtam rá. Mondhatjuk azt, hogy erőszak áldozata lettem. *-Nekem is vannak veled terveim.*A békaasszonyt nem értem, de majd alkalomadtán megkérdezem róla, és mindegy kinek mondom, Alignaknak vagy Jaynek, igenis vannak terveim, csak más és más. Most nincs időm arra, hogy kifogásoljam amit máskor is, miszerint nem egyenlő az elmei diskurzus ha nekem nem megy, kénytelen vagyok hangosan válaszolni, a hiányzó szövegkörnyezet miatt viszont mindketten téves következtetést vonhatnak le a másiknak szóló válasz miatt. Leginkább Egon miatt aggódom, és a Jayvel való tervek nem biztos, hogy nagyon tetszenek neki, de már nem tudom visszaszívni. Egon következő iróniájára nevetnék ha lenne kedvem, de jelenleg azon fáradozom, hogy ne temessen maga alá a faház összes tört bútora. Még inkább próbára tesz az, hogy az én drága Egonom megint elveszítette egy testrészét, amire a tapogatás után sem gondolok részletesen, épp elég, hogy pont a közepébe sikerül nyúlnom. A hideg versenyt fut a hátamon, de amíg nem látom a vért – azért ennek a fóbiának is van legalább jó oldala – addig nem vesz elő az ájulás kényszere. Egon nem néz rám amikor szólítom és Jay sem könnyíti meg a dolgomat, tulajdonképpen mindenki mást csinált mint amit elvártam tőle, viszont kaptam egy érzékletes leírást arról mi történt Egonnal. Mindegy, valakit nagyon szájon kell vágnom és mivel a két farkas közül csak az egyik oldalazott úgy, hogy engem védjen, nem volt nehéz megállapítani kinek húzzak be egyet. Életem egyik legrosszabb döntése volt több okból is. Egyrészt mert az én kezemet nem arra tervezték, hogy busa fejű farkasok állkapcsát törje szét, másrészt nem akartam én Jayt bántani igazán csak dühös voltam rá amiért bele akart rángatni egy olyan csúnya, rossz játékba amiben felidézzük Gloria halálát és Alignak újbóli ámokfutását. Jobbára az önérzetét akartam megverni, de még így is nekem fájt jobban. A másik kezemmel fogtam a sérültet és a hasamhoz szorítva reméltem, hogy lassan de biztosan csökkenni fog a csontjaimban érzett égő fájdalom. Próbáltam megmozgatni, recsegni nem recsegett csak jobban fájt, de legalább halvány reményem volt arra, hogy nem tört el egy csontom sem. Mire visszafordultam a sértett orrú farkas felé már nem kellett dilemmáznom, melyik kicsoda, Jay ismét felvette azt a groteszk, félfarkas alakját amivel elkezdte ezt az egész őrületet. Magamban megköszöntem neki amiért köldöknél abbahagyta a változást és nem kápráztatott el a meztelen férfiasságával, más már nem is hiányzott. A szöveg amit lenyomott nem nekem szólt, legalábbis a végére bedobott megszólítás miatt gondoltam, elvégre nem én vagyok a mártírfi, mégis közelebb léptem hozzá.* -Jay, kérlek hagyd abba ezt az őrültséget. Sajnálom, hogy megütöttelek…de Gloria…*Nem tudom befejezni mert ő sem fejezte be és Egon is válaszolt neki, noha egyáltalán nem arra amit mondott. Természetesen. Az egészből nem értek semmit, államügyész és kőoltár…ha egyszer visszajutok a normális létbe, utánanézek. Úgy tűnt Egon sem sokat hámoz ki a kusza maszlagból. Jay egyre zavartabb, és biztos vagyok abban, hogy Alignak nem szállta meg a testét, de, hogy a fejével tett valamit az hétszentség. Megint olyan játékba rángatott bele minket amiben ő nem piszkítja be a kezeit, eddig azonban „csak” lelki hadviselést folytatott, félő, hogy a fizikai jön. *-Hát ne akarj! *Érzem ahogy a rossz közeledik. Van egy hosszúra nyúlt pillanat amikor Jayvel egymás szemeibe nézünk és olyan mintha a világ megállt volna a forgásában, mintha beleragadtunk volna az időbe. Jay szemei kitágulnak és elsötétülnek, a pupillái majdnem az egész íriszét eltakarják, még sem a látvány kísérteties hanem az ami következik, aminek az előszelét megéreztem. Az a hideg pillanat a lelkembe ég. Az ajkaim elnyílnak, a szemeim fájdalmasan nagyra kerekednek és még levegőt sem veszek, nem tudok a döbbenettől. Nem hiszem el amit látok és egyetlen másodperc alatt ezernyi gondolat fut végig a fejemben mint egy film. *~Alignak mégis benne volt?~*Azt hittem tévedtem, mert annyira Jay volt és nem haltunk meg az első percben, Jay nem esett nekem és Egonnak sem, az egész csak egy játék volt és én nem vettem észre. Miattam fog meghalni Jay, megint miattam hal meg valaki akit kedvelek. Még Gloria halálát sem hevertem ki igazán…de ha mégis Alignak szórakozik velem…nem mintha kívánnám, de miért nem Egonnal csinálta ezt? Ha engem akar az őrületbe kergetni, előbb célt ért volna. Vagy ez az egész csak egy nagyobb terv része? Egon fejemben bömbölő hangja rángat ki a dermedtség iszapjából és tudatosul bennem az ami megtörtént, az ami a szemeim előtt zajlott le. Újra ott éreztem magam az erdőben Gloriával és Alignakkal és a tehetetlenség érzésével. Kikerekedett szemekkel néztem a Jay nyakából felbugyogó sötétvörös vért, szinte éreztem a szagát az orromban, az ízét a számban, a mélykeserű csokoládéval együtt, utóbbi viharsebesen veszített a töménységéből. Gyengeség fogott el mint minden alkalommal amikor vért látok, a hideg lecsúszott egészen a lábujjamig, a kézujjaim zsibbadtak és szédültem. Egyszer már sikerült úrrá lennem az ájuláson, most is sikerülnie kell! Jay nem hallhat meg, segítenem kell neki. Muszáj összeszednem magam.* -HÍVJ SEGÍTSÉGET EGON!*A kiáltás rettegéssel teli volt, de észhez térített egy kicsit, legalább annyira, hogy Jayhez tudjak lépni, közben lerántottam magamról a pulcsimat. Forgott velem a világ és nagy harcba került, hogy ne Jay torkát nézzem, bár ennek nem volt már sok jelentősége, hiszen a vére szinte mindenütt ott volt. Jay mellé térdeltem és lehunytam a szemeimet, érzésre a torkára tettem a kezem. Ragacsos volt és meleg, mint Egon füle. Próbáltam a bensőmre koncentrálni és nem arra, hogy egy véres torkot tapizok. Mélyeket sóhajtottam bár a szívem kalapálását nem sikerült csitítanom, de volt egy pillanat amikor sikerült elcsípnem azt a valamit ami bennem szunnyadt eddig. Az érzelmek kirántották a helyéről és kavarogni kezdett, egyre nagyobb lett s mikor úgy éreztem már gond nélkül felhasználhatom, vastag kötegként irányítottam Jay felé. A gyógyítás mágiája egyenletes volt és biztos, lassan kiszívja belőlem az összes energiát, de ez jelenleg nem érdekelt. Tudtam, hogy ehhez a sebhez kevés vagyok, de talán időt nyerhetek míg megérkezik a segítség. Nagyon reméltem, hogy Egon – nem szó szerint – de kezét-lábát összetöri majd, hogy segítséget hozzon. Nem Jay miatt, hanem miattam, legalább miattam tegye meg, nem veszíthetek el még egy barátot. *
//Mágiapontok: 5. Gyógyítás varázslat: -3 pont. marad 2 és kinéz egy eszméletvesztés is majd //
Kezdőlap
//
//
