-Ó, nézzenek oda, ki szólalt meg! –paskoltam meg a borostás arcát, majd játékosan a haját is összekócoltam- Te, Benji, a vérfarkas pasik mikor kezdenek kopaszodni? 500 felett? –kérdeztem vigyorogva, miután megkaptam azt a bizonyos tockost az előbbi oldalba vágásért. Ne szép, ha így folytatjuk, a végén még lenyomunk valami könnyed kis baráti birkózást-verekedést a parton. Csak be ne csípődjön a kisöreg dereka közben, mert hurcolhatom el a kispolskiig, azt meg ugyebár nem szeretnénk… Bár, utána csak bevágnám a hátsó ülésre aztán uzsgyi haza! -Nem kell ahhoz esküvő, hogy én valakit kicsináljak idegileg. –vontam vállat szerénykedve, ott van például kedves bátyám a példa kedvéért, vagy Benji, hogy Lascarról ne is beszéljünk… Ja, meg Sam. Kimaradt valaki a fairbanksi delegációból? A rabszolgamunkára csak heves bólogatással reagálok, amíg Théo vissza nem tér, elkél minden segítő kéz, ez nem vitás, pláne, ha férfi az illető. De ismer már, tudja, hogy megy a dörgés… -Ugyan már… Mint ha törődtél volna azzal valaha is, hogy a nők visszabeszélnek neked… Meg őszintén, mikor vittél bárkinek is virágot, Casanova? –kérdeztem komolyan a hencegése hallatán. ~Dehogynem tudom! De had ne kelljen már nekem felvilágosítanom téged ilyenekről, elég hülyén venné ki magát… Amúgy meg viccelsz? Ha már hülye hóbort kell, felmászok valami fa tetejére aztán lövöldözök az arra járókra… Mondjuk csúzlival, a régi szép idők emlékére. Vagy csatlakozok valami vándorcirkuszhoz, mint késdobáló… esetleg akrobata. Egyszer régen már kipróbáltam, tök jó buli volt!~ üzentem nevetve. -Te csak ne féltsd azt a kölyköt, egész jól bírja a „kiképzést”. Mit ne mondjak, van még mit tanulnia, de a legjobb tanára van! –húztam ki magam büszkén, persze most se bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam, ám ahogy Esmeraldaként kezd emlegetni… Nem tehetek róla, most tőlem repül a tockos, nesze Benji, kapd el! -Álmodik a nyomor! Na de gyere, induljunk, a kocsim arra áll. –biccentettem a kikötő parkolója felé, azzal karon ragadtam az öreget, nehogy elhagyjam út közben.
Első szavaira kedvem lenne felnevetni, úgy istenigazából, és nem csak azért, mert a repülőn végigvetítették a Nicsak ki beszél?-trilógiát, ami nekem még szégyenszemre tetszett is. Majd leültetem Aimée-t is, aztán végignézetem vele valamikor. Ha akkor nem fog baba-lázban égni, hát én lecummantom saját magam, de ettől talán megment már a jószerencse, mert lássuk be, az én koromban ez jó eséllyel a derekamba kerülne. Elmúltak már a szép napok, amikor az ember a reuma meg a röhögő kórházi csapat rémképe nélkül bármit megtehetett. – Ha nagyon szeretnéd, előbb-utóbb leborotválhatom – vigyorodtam el. – Egyébként is, biztos vagyok benne, hogy az én hajam túl fogja élni azt a csotrogányt ott – mutatok a kispolskira. – De ha akarod, fogadhatunk. Elkötjük azt a kocsit, aztán meglátjuk, melyik bírja tovább. Annak a motorja, vagy a fejemen a haj. – Ó, tudom én azt. De szép dolog hivatalosan intézni a dolgokat. És így a végén tiéd lehet a pénz, a ház, a kocsi meg a kutya – nevettem el magam végül. Igen, a modern amerikai társadalomról filmekből, sorozatokból és könyvekből tudakozódtam, de mutassatok nekem valakit az öreg kontinensen, aki nem így van ezzel. – Vittem én virágot. Egyszer. Aztán Emelie megette – vigyorodtam el keserédesen. A másik nőről eszembe jut ő meg a fivérem, és a tény, hogy nem tudom, merre lehetnek. Ami valami rettenetesen zavar, ezt meg kell vallanom, de mégis mit tehetnék? Járjam be ismét a világot, kutassak utánuk? Nem, nem lenne jó megoldás, valószínűleg belepusztulnék a próbálkozásba. Hiába, nem azért éltem meg ezt az életkort, mert gondolkodás nélkül vágok bele dolgokba. Csak a felébe annak, ami azt eszembe jut. Jobb napjaimon. ~ Te az életet is könnyűszerrel cirkusszá változtatod, minek neked egy vándorló darab? – nevettem fel a gondolatokra. Édes istenem, de megnézném, ahogy parádézik a porondon. Csak szegény srác, akit emlegetett ne kerüljön almával a fején elé, mert valami azt súgja, meghalnék a röhögéstől abban a pillanatban. – El is várom, hogy a legjobb legyél. Valódi szégyen lenne, ha egy olyan kiváló tanárral, mint amid neked volt, csúnya kudarcot vallanál! – vigyorodtam el, aztán csak követem a parkolóba.
-Meg ne próbáld! –kiáltottam fel ijedten, ahogy felsejlett lelki szemeim előtt egy Dumbószerűen elálló fülű, kopasz változata egykori mentoromnak- Te… úgy is közeleg a Halloween, ha gondolod, kifestelek, aztán mehetsz gyerekeket ijesztgetni. Na, mit szólsz hozzá?
Tekintetem követi a kezét, vagyis amerre mutat, amikor pedig meglátom, hogy mi a fikázás célpontja, csak jóízűen felnevetek. Ó, ha ő is tudná, amit most én…
-Oké, fogadjunk! –ajánlottam fel röhögve, mert nem én lennék, ha nem csapnék le egy ilyen lehetőségre- Remélem, kulcs nélkül is be tudod indítani, mert ha nem, akkor te fogsz hazáig tolni, nem pedig fordítva! –biztosítottam- Ami pedig a fogadást illeti… Ha bukod, besegítesz nekem a lovardába – úgy is nemsokára megyünk Egyiptomba…- Ha meg én bukom… rád bízom, találj ki valamit.
Persze azt nem kell tudnia, hogy ha belemegy, akkor amint megérkezünk a lovardába, neki az este folyamán befigyel még egy kis altatós itóka, meg egy hajborotválás… akármennyire is hülyén mutatna kopaszon, egy fogadást már csak nem fogok elveszíteni, nemde? Théo még nem jött haza, és kell a bébiszitter a lovardába… A házassággal kapcsolatos gondolatmeneten elgondolkozok egy pillanatra, aztán újra széles vigyorra húzódik a szám.
-Te… nem is mondasz hülyeséget! Bár a kutya különösebben nem hiányozna, de a többi nem is rossz. Ki gondolta volna, még most is tudsz újat mondani nekem… -cukkoltam tovább, egészen addig, amíg meg nem hallottam „drááága kedvenc” riválisom nevét.
Vagy ha úgy jobban tetszik, hívhatjuk ősellenségnek is, meg ha kapok 5 percet, összeszedek még egy fél füzetre való gúnynevet annak a boszorkának. Nem is szóltam semmit a szavaira, csak egy gyors, dühös „fújtatással” reagáltam le a dolgot, azt azonban érzékelhette, hogy a körülöttem áramló energiák egy csöppet haragosabbá változnak.
~Mert világot látni jó dolog, azért. ~Jelentettem ki nagy bölcsen, ahogy megindultunk a parkoló felé.
A dicséretére aztán csak egy bájos, angyali vigyort varázsoltam a képemre, tényleg, szinte már a képzeletbeli kis glóriám is ott világított a fejem felett, aztán ahogy odaértünk az említett „cabrio” mellé, csak a fejemmel intettem felé, zsebre dugott kézzel, kíváncsi tekintettel:
– Nocsak, kedves Aimée, csak nem találtam valamit, amivel zsarolhatlak? – kérdeztem nevetve. Mit ne mondjak, én sem szívesen váltam volna meg a hajamtól, az ember ragaszkodjon hozzá, amíg még van, de egyszer meg kellene próbálnom, mekkorát sikítana, ha így találna otthon. Lovarda, szóval lehetnék a Haj Nélküli Lovas is. Jézusom, az öregség egyenesen az agyamra ment. – Persze, mint amikor úgy döntöttél odaát, Kemiben, hogy az Ádámkosztüm lesz a legmegfelelőbb arra a bulira? – Ugyan, ilyen öreg kocsikba elég vodkát tölteni, és beindulnak maguktól is. Egyébként meg… hazáig? – kerekedik el a szemem és nyúlik meg a képem egy kicsit. Oké, most meglepődtem, pedig nem kellett volna, sejtenem kellene már ennyi év után, hogy Aimée előbb indul el szánnal mint hókotróval a hóbucka elleni háborúba. Nem tudom, milyen kölyköt sodort útjába a balsorsa, de esküszöm, sajnálom szerencsétlent. Na, nem gond, most már itt vagyok, az igénytelenség teljesen új szintjére is süllyedhetünk akár. Mindenesetre gyorsan rendbe szedem az arcomat, mielőtt még a vérvonalamra is szégyent hoznék. – Ugyan, hagynád hogy én, az öreg csontjaimmal toljalak téged? Hát milyen hálátlan egy kölyök vagy te! Amúgy meg állom… És mit szólnál, hogy ha te veszítesz, minden reggel te szolgálod fel nekem a reggelit egy hónapig… Szobalányruhában. És bárkinek, aki arra merne gondolni, hogy a dolgok kezdenek elfajulni, üzenem, hogy még semmit sem láttak. Van oka annak, hogy Aimée és köztem maradt meg a legjobb kapcsolat az egykori mentoráltakat tekintve, és nem csak a farkaslét előtti életünket figyelembe véve. Képesek voltunk egymásra licitálni a hülyeségekkel, ami jó dolog. Ő volt az én „unokatestvérem”, akivel a hátsó kertben petárdát dugtunk egy teknőt páncélja alá, hogy lássuk, tud-e tőle repülni. Ja, ezt egy kertben láttam. Furák a mai kölykök. – Látod-látod, sose becsüld le a vének tanácsát, lányom. – Esküszöm, ha lenne egy botom, most még hadonásznék is vele, csak hogy teljes legyen az összkép, de hát azzal sajnos nem rendelkezek. De ami késik, nem múlik, csak meg kell élni… Abban meg egészen jó vagyok. Eddig. Igaz, csak egyszer lehet próbálkozni. ~ Ezt aláírom ~ vigyorodtam el a gondolati üzenetére. Első dolgom lesz fölfedezni a várost, a vadvilágot, és lehet, pár napra majd el-eltűnök néhány nagyobb útra. Jó ötlet lenne áthozni a vállalkozást a tengereken túlról, de az még a jövő zenéje. – Teljes mértékben – felelem, miközben beülök. Mivel nem vagyok alacsony ember, a dolog úgy néz ki, mint egy tizennyolc éves kamaszt próbálnánk belepasszírozni a babakori ágyikójába, de legalább bejutok, igaz, testhelyzetemből adódóan egészen könnyen megtehetnék magamnak egy szívességet. – De ha ez a cucc alattam fullad le, én esküszöm, meg fogok fulladni a röhögéstől.
-Ugyan, annyira nem ragaszkodok a hajadhoz, hogy zsarolhatnál vele, csak egy ingyen tanács volt a „kedvenc” mentoráltadtól. Azt kezdesz vele, amit akarsz. Ha kuglifejűként akarsz nekivágni a télnek, hát a te bajod. –vonok vállat.
-Most mit akadsz fenn rajta? Itt vagyok már lassan egy éve, mit hittél? A híd alatt csövezek? Nem Dijonra gondoltam „haza” alatt… De már telefonon is meséltem a lovardánkat. Ideje elkezdened szedni a memóriajavító-bogyókat. -vágtam egy grimaszt az értetlenkedésére, a következő kérdésére meg csak lazán bólintok egyet- Még szép, nem kell téged félteni. Amúgy is, ha tudnád, hány tanulmány ír arról, hogy a mozgás jótékony hatással van az időskorban a fizikai és szellemi javulásért… -vontam vállat, igaz, én aztán egyet se olvastam.
Sőt… belegondolva, nem is tudom, mikor vettem utoljára könyvet a kezembe. Talán néhány hónappal ezelőtt, azt is csak azért, mert billegett az egyik fotel, és nem találtam mást, amivel kitámaszthattam volna a lábát. Arra, hogy mit reagál a fogadásra, csak szép lassan, gonosz mosolyra húzódik a szám:
-Ó, rendben! De én választok ruhát, és bármit is kapsz reggelire, meg KELL enned! –csukok be kapásból néhány kiskaput, bár úgy is talál pár másikat, ha nagyon akar.
-Ismered a mondást, hallgass meg minden tanácsot, aztán magadban mérlegelj, melyiket fogadod meg. Egyébként meg, attól, hogy öreg vagy, nem jelenti, hogy igazad is lenne. –kontrázok a szavaira, aztán ahogy odaérünk a csodajárgányomhoz, már pattanok is be az anyósülésre, hogy első sorból nézzem vissza, mit szerencsétlenkedik a nagy mamlasz, mire betornázza magát a mobil sofőrülésemhez.
Ha van egy kis esze, akkor inkább a tető helyén mászik be, úgy talán egyszerűbb.
-Ha alattad fullad le, vagy bármi kárt teszel benne, akkor készülj, hogy élve leszel megnyúzva. Ugyanis az enyém a kicsike… Na hajrá, chief, rajtad a világ szeme! –paskoltam meg a vállát, azzal hátradőltem és vigyorogva vártam, hogy vajon mennyi idő után kezd el a kulcsért könyörögni…
Visszamosolyog, ezt jó jelnek veszem. Milyen szép is lenne, ha kés helyett mosollyal lehetne ölni, úgy hiszem, már a fél világot kipusztítottam volna. Ha tudnám, hogy mennyire értékeli az őszinteségemet, biztos roppantul elégedett lennék azzal, hogy már megint sikerült megtévesztenem valakit. Felnézek, az "égre" tekintek, de látom, hogy ő is követi a mozdulatot. Nem drágám, nincs ott senki, az, akit ott keresnél, pontosan itt áll előtted... - Nem, sajnos nem vagyok az. - aprón és halkan nevetem el magam erre a feltételezésre. És különben is, legfeljebb ez az Ed lehetne az én rokonom, felteszem, hogy én vagyok az idősebb, ennyi tiszteletet pedig igazán megérdemlek. - Pompás! Csillannak fel a szemeim, amikor közli, hogy nem látja akadályát a sétának, és pillanatokon belül már kint is találom magunkat a stégen, ahol szerencsére nincs tömeg, egy-két ember lézeng csak, biztos távolságban tőlünk. A bolt ajtaját udvariasan kitárom Allisonnak, amíg kilép. - Ha jól sejtem, akkor tagja az itteni falkának. - térek a tárgyra érdeklődően, amikor a halandók már nem hallhatnak bennünket - Feltett szándékomban áll a csatlakozás, úgyhogy mindenképpen fel fogom keresni majd a Vezetőjüket. Hogy érzi magát a falkában? Milyen a hangulata? Kérdezem nagyokat pislogva a nőstényre, mert jó lenne valaki olyan véleményét is hallani, akit eddig nem ismertem sehonnan, nem úgy, mint Danát és Alisont, Norát... vagy akárhogy is nevezze magát manapság.
A hozzászólást Ethan O'Neill összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 03, 2014 1:51 pm-kor.
Hogy nem rokonok, csak egy szimpla váll ránditással reagálom le. Tetszik neki, hogy bele megyek a sétába, és mikor indulok ki, ő is jön, és ha jól látom kinyitja nekem az ajtót. Mosolyogva nyögök ki felé egy köszönömöt, de belül ezt gondolom, amit ő szerencsémre nem hall. ~ Hóhó, kis apám te aztán, nagyon el tévedtél, ez itt már rég nem a lovag kór, itt csak az a férfi, aki félholtra ver egy gyenge védtelen nőt, miután jól megerőszakolta. ~ Gondolom magamban, de nem mondanám ki hangosan. Kint, a stégnél, viszont már meg tudom, hogy pontosan honnan is fúj a szél. - Tehát, csatlakozni akar. - Ismétlem meg a dolgot, de nem az egészet. - Egész jól érzem magam a falkában, bár igaz vannak kisseb nagyobb össze zörrenések. De hát melyik falkában nem? Egyébként, az én hangulatomra kiváncsi, vagy a falka hangulatára? - Elöbbi kérdésem, költöi kérdés, így szerintem nem kell rá válaszólnia, míg az utobbira remélem kapok tőle választ. Magamba szívom a friss tengeri levegőt, és hagyom, hogy a szél simogassa az arcomat.
A kérdését néhány másodpercig csak ízlelgetem a számban, forgatom, mint azt a fajta cukorkát, ami kívül édes, belül azonban savanyú lé vár majd rám, ha túl messzire megyek, ha túl sokáig szopogatom. - Fontolgattam a lehetőséget. Felelek végül egészen diplomatikusan, kikerülve az egyenes választ. Se igen, se nem, valahol középtájt, nem tudom, hogy pontosan mit akarok, ha ez kell a célomhoz, akkor ezt is fogom majd tenni. A beszámolóját érdeklődve hallgatom, az utolsó kérdésen kicsit felnevetek. - Hát nem ugyanaz mindkettő? - kérdezem aprón széttárt kezekkel - A falka a tagjaitól válik falkává, ha valaki rosszul érzi magát, akkor a falka sem a legjobb. Úgyhogy igen... Az ön hangulatára vagyok kíváncsi. Persze nem feltétlenül arra, hogy itt és most hogyan érzi magát, hanem úgy általánosságban, boldog-e, és ha nem, akkor miért? Mennyire szigorú a rend, mennyire... Mocskosak az értékrendek, és mennyire illenék bele ebbe a képbe? - Mióta tag? Teszek fel egy újabb kérdést, közben pedig a stég korlátja felé lépdelek és nézem a folyót. Azon gondolkodom, hogy Alison hasonló korláton pofozott bele a jeges vízbe, és mit nem adnék érte, ha újra megtenné. Csak hogy láthassam megint.
- Értem. Mondom röviden, és tömören. De, jó még valaki aki szeretne csatlakozni. Bár, ez annyiból jó, hogy lesz egy nagy család. Bár, nekem aztán mindegy a dolog. Mondatán, kicsit el gondolkodom. De, csak kicsit. - Minden esetre, azt azért nem mondhatom, hogy családias hangulatban vagyok, most inkáb azt mondanám, hogy csodásan érzem magam a falkában, egyszerűen mesésen. - Most, ebben a pillanatban, biztosan nem érzem, hogy családias hangulatban lennék, tehát nem is mondok neki hazugságot. Nekem aztán mindegy. Hallom, hogy kérdez, de mivel jelenleg nem rá figyelek, hanem egy cuki goth lányt figyelek, amint egy tele rajzolt boritóju füzetet nézz, talán olvas, vagy épp tanul, nem tudhatom. Egy, fekete esernyővel védi magát a naptól. Gyönyörű feszes combja egy része, látható a fekete mini szoknya allatt. Majd, tekintetem elveszem a goth lányról, és vissza térek a férfihez. - Bocsánat, nem figyeltem. Megismételné a kérdést? - kérem meg rá a másikat, és ha megint felteszi a kérdést, válaszólok is rá. - 1990. Óta vagyok tag. - Mondom neki, de közben, tekintetem néha vissza vándorol, azokra a szép fehér lábakra, amik annyira tetszenek. Bár, a csinos pofija sem egy elhanyagolandó látvány, és azok az édes kis ajkak, amiben pirszingek is vannak. Egyszerűen, megbolundolok érte, de a másik farkas jelenlétében, ezt megpróbálom csak egy szimpla kiváncsiságnak mutatni.
Túl szép, hogy igaz legyen. Ennyire jó volna falkában élni? Jobb is, hogy nem nevezi családnak, abból bőven elég volt, soha többé, senki sem lesz képes azt az érzést újra fellobbantani bennem, amit Malcolm, és a gondolattól újra szeretnék kiáltani, de belém szorítja a szenvedést a kín, a tudat, hogy nem árulhatom el magamat. Mosolyogva nyugtázom, hogy mégis ennyire jól érzi magát, nem érzem, hogy hazudna, sosem lehet tudni, talán itt még maga az élet is jutalom. - Ennek igazán örülök. Ritka kincs, ha jó falkát talál magának egy farkas a mai világban. Nem figyel, látom a tekintetét, hogy merre vetődik. Egy fiatal lányt méreget, úgy, akár a vadász a leendő prédáját. Mivel is van dolgunk, csak nem...? Nem tehetek róla, ördögi vigyor kúszik a képemre, de mivel nem engem néz, ezért úgysem lát belőle semmit. Gyorsan nyalom meg a szám szélét, ne csábítson rosszba, most ne, nem engedhetem meg magamnak. - Csak azt kérdeztem, hogy mióta tagja a falkának, de látom, hogy ennél sokkal érdekesebb témát talált magának. Bökök a goth lány felé, de a válaszát azért megjegyzem, 24 év sok idő, én még nem érzem annyira az évszázadok súlyát, mint az öregek. Megköszörülüm a torkomat. - Akarja, hogy odamenjünk hozzá? Kérdezem kissé lehalkítva a hangomat, barátságosan pislogok rá, aztán újra a goth lány felé terelem a tekintetem.
Ahogyan vártam, megismétli a kérdését, amire válaszólok is. Még, így is lehet látni rajtam, hogy bejön a csaj, és mikor Ethan megint kérdez, odafordulva hozzá mondom neki, vagyis csak mondanék, mert a csaj észreveszi, hogy őt figyelem, el teszi a füzetét, és felénk indul. Járása, még ebben a acélbetétes bakancsban is olyan kecses, mintha egy gazella lenne. Ahogy közeledik, érzem, hogy izgalomba jövök, de ez most nem az a kellemes izgalom ha nem valami más. Amint ideér, hallom, amint megszólal, és a hangja olyan mintha, egy angyal szólalna meg. - Üdv, van valami gondja a barátnődnek, hogy annyira nézett az elöb? Kérdezi Ethan-t, miközben megérkezik közénk. A közelében, érzem a szám, és a torkom szárazságát, és még mindig zavarban vagyok. Lányos zavaromban, csak egy szót tudok kimondani. - Helló! - Köszönök neki, és csak most veszem csak észre, hogy akár nyúgodtan a seggére tehetném a kezemet, és meg is simogathatnám, vagy akár rá is csaphatnék. Ám, ha tényleg meg tenném, legfejebb kapok tőle egy pofont, amit még egy kicsit sem bánnék.
A lány kecsesen indul meg felénk, nem lepődöm meg rajta, az ilyen stílusú lányoknak mindig nagy a szájuk, nem félnek senkitől, mert nem tudják, hogy milyen istentelen vadak róják a világ utcáit. Csendben figyelem, ahogy felénk közeledik, és közben pontosan érzem Allison minden reakcióját, a félelemmel vegyes izgatottságot és be kell valljam, roppantul szórakoztat a helyzet. A lány odaér hozzánk, hozzám szól. Allison köszön neki, én pedig szemtelen, pimaszul jóképű mosollyal lépek az érkező elé, tetőtől talpig végigmérem, mielőtt válaszolnék neki. - Szerintem sokkal szívesebben lenne a te barátnőd, mint az enyém, kedves. Búgom lányan és finom brit akcentussal, azzal a szívpuhító éllel, amit mindig előveszek olyankor, amikor le kívánok nyűgözni valakit. Lassan emelem a kezem, hogy végigsimítsak a goth lány arcán. Furcsa őrülettel csillannak fel a szemei, a vállam mellett sandít rá Allisonra, végigméri őt, alsó ajkába harap játékosan, és bár nem szeretem, ha ennyire nem vesznek figyelembe, mégis teszek egy apró lépést oldalra, hogy ne ékelődjek annyira szorosan közéjük. Szórakoztat a helyzet, valljuk be. ~ Szeretnéd...? ~ Kérdezem gondolatban Allisontól, a goth lány tekintete pedig érdeklődve vándorol köztem és Allison között. - Mi a neved, kedves? Kérdezem kissé oldalra döntött fejjel, érdeklődve. Mivel Allisonon némi bizonytalanságot éreztem, ezért gondoltam arra, hgy amíg szükséges, irányítom a helyzetet, a többit pedig, nos... a hölgyekre bízom.
Hallom, hogy Ethan válaszól is a lány kérdésére, ráadásul mindezt, szinte Búgja lágyan, és hát szóval nem tudom. Ethan, meg emeli a kezét, és a csaj bár, hagyja az arcát megsimogatni, mégis Ethan válla mellöl nézz engem. Majd Ethan félrelép, és inmáron egymást nézzük. Rést nyitok a pajzsomon, így hallom Ethan kérdését, amit gondolatban tesz fel nekem. Amint, végig nézzek rajta, látom amint a tekintete, kettönk közt járkál, mintha hezitálna. ~ Igen, akarom. ~ Közvetítem neki vissza a válaszomat, majd azt hallom, hogy megkérdi a nevét. A goht csaj, még mindig engem nézz, és úgy válaszól Ethan kérdésére. - A nevem, Samantha Graham. Helló, neked is. - Mondja, és látok valami kis csillogást a tekintetében. Látom, hogy végig mér megint, aztán ismét kérdez. - Bennetek kit tisztelhetek? - Kérdése közben, még mindig engem nézz, amitől zavarba is jövök. - A... Az én nevem, A... Allison Black, na... Nagyon örvendek. - Mondom neki, kissé szégyenlősen, és dadogva. Ethant, viszont nem mutatombe, mert ha jól gondolom, ő nem jön zavarba Samanha közelségétől. - Én, is örvendek Allison. - Mondja nekem, Egy kis halvány mosolyal az arcán, majd kérdő tekintettel nézz Ethan felé, hogy ő is bemutatkozik-e.
Allison gondolatbeli válaszára aprót rándul a szám sarka, szép és elégedett mosoly, gyönyörű és... Ó, csak tudnám, hogy mi okozza nála ezt a feszült félelmet. Nem hiszem el, hogy ma kezdte, mégis olyan izgatottság uralja a testét, mint a húgomét, amikor még... Kirázom Ameliát a gondolataim közül,figyelmem csak a lányoké immáron. Amikor bemutatkozik, és elhangzik Allison neve is, még mindig nem tudom, hogy miért aggódik ennyire, hiszen a lány elég... együttműködőnek bizonyul. ~ Szedd már össze magad... Így akarod hazavinni? Alig állsz a lábadon... ~ Csattannak elégedetlenül a szavaim a nőstény elméjében, de az arcomon ebből semmi sem látszik. Ugyanolyan patyolat szenvedély és suhancos báj, egy csipetnyi őrülettel a fekete szembogarakban. - Ethan. Ethan Goodwill. Mutatkozok be, és lágyan megragadom Samantha kezét, hogy apró csókkal köszönthessem. Csak finoman. Csak érzéssel. - Nincs kedvetek meginni valamit...? Ha már így összejöttünk. Vetem fel titokzatosan, és a tekintetem a két lány között vándorol.
Hallom, hogy Ethan rám szól azért, hogy szedjem össze magamat. De, még is ki mondta neki, hogy el viszem őt magamhoz, és egy németjuhász szeme elött csókolózzak ezzel a kis aranyoskával? Minden esetre, Ethan felé nézek, kissé meg döntött fejjel. ~ Rendben, össze szedem magam. ~ Mondom neki gondolatban, és egyenesen a Ghot lányhoz lépek, és át ölelem. Kezem, a csípőjén pihen. Hallom, hogy be mutatkozik, de érzékelem, hogy hazudik Samanthának. De, ő ebből szinte semmit nem érzékel. - Neked is nagyon örvendek Ethan Goodwill. - Mondja, és látom amint az ő kezét is meg csókolja. Ethan, felhozza az ital ötletét, de nagyon remélem, hogy nem azt tervezi, amire gondolok, mert akkor nem tudom a csajjal alá íratni, a titok tartási szerződést, ha atom részeg a csaj, bár talán ezvolna a legjobb meg oldás, mert akkor nem emlékszik a mai napból semmire. Vagy, pedig az éjszakából. - Nekem tetszik az ötlet, de csak akkor megyek, ha Ally is jön. - Mondja az egészet, lágyan búgva. - Ne aggodj, megyek én is. Tényleg, van a közelben, egy hely, ahova beülhetünk inni? - Elsö mondatomat, Samanthához intézem, míg a kérdést, Ethannak teszem fel, de ha nem tud, az esetben, én mintha láttam volna egyet, bár lehet, hogy ott csak üditőt adnak, bár majd meglátjuk.
Nagyszerű! Az ígéret, miszerint összeszedi magát, egyfajta biztosíték számomra, hogy nem hiába játszom újfent a jóképű szomszéd fiút, a Casanovát. A bemutatkozásom természetesen jön, idősebb farkas vagyok, mint Ally, nem érzékel a hazugságomból semmit. Felesleges is volna, hiszen odabent a boltban neki O'Neillként mutatkoztam be. Ami, ha nagyon szigorúan vesszük, pusztán egy újabb hazugság, hiszen én vagyok Lord Derby... Ethan Robert Stanley. A Gróf. És most mégis... Ahelyett, hogy uradalmam falairól vakarnám veszetten a vakolatot, két leszbikus, de legalább is biszexuális lánnyal ütöm el az időmet. Hová süllyedt a világ... A kérdésem nem marad sokáig felelet nélkül. Kedvem lenne felciccenni, amiért ilyen gyerekes ragaszkodás fűzi Samanthát Allisonhoz, pedig alig fél perce találkoztak először. De nem forgatom a szemeimet, nem sóhajtozok, csupán laza vigyorral ütöm össze a két tenyeremet. - Nagyszerű! - mondom lelkesen - Hát persze, hogy jön, miért is ne jönne? - kacagok fel röviden - Tudok egy pubot a közelben, de ha esetleg zárva lenne,mehetünk hozzám is. Ejtem el a megjegyzést "csak úgy", ha esetleg túl jól sikerülne az ivászat és némi privát szférára óhajtoznának. - Én vezetek. Kacsintok a lányok felé, a fejemmel pedig az autóm felé biccentek.
Hallom, hogy Ethan úgyan arra a kérdésre válaszól, mint amire én már válaszóltam, és én is kapok választ. Samanthával, egyszerre nézzünk a jelzet irányba, és egy kiválló állapotban lévő Oldsmobilt nézzünk. Valamint ő vezet, ami érthető, mert az ővé. - Ok, rendben nem akarok egy hállátlan dögnek látszani, ezért jóságodért cserébe, kapsz tőlem valamit. - Mondom neki, és közben indulok is az autója elé, miközben Samantha fenekén pihentetem a kezemet. ~ Azért, remélem, hogy nem arra gondol, hogy Samanthán fogok vele közösködni, mert akkor téved. ~ Mondom magamban, majd látom, hogy Samantha rám nézz azokkal a gyönyörű szemeivel. Aztán, hozzám szól, azzal az imádni való hangjával. - Mit tervezel Allison? - Kérdi tőlem, és mintha egy kicsit meg lenne illetődve. - Ne aggodj, nem tervezek semmi olyat, de ha már úgy alakult, akkor kap ő is egy partnert, az éjszakára. - Mondom neki, miközben a kocsi elé haladunk.
Elmondhatatlan elégtétellel tölt el az, amikor kiejti a száján a szavakat: hogy a jóségomért cserébe kapok valamit. Hát hiába, hány templom oltárán hallottam már hasonlókat? Hány éhes száj harapta hasfalamba mindezt? Most sem élvezem kevésbé a helyzetet, mint eddig. Kíváncsi és némiképp szemtelen fénnyel a szemeimben pillantok Allisonra, ajkaim vészterhes mosolyra húzódnak ezt üzenve: kíváncsian várom. - Csak nem azt gondolod, hogy nem tudok szerezni magamnak? - kérdezem szelíd és lesajnáló éllel, mert igazából roppant sértő a feltételezés, nincs szükségem kerítőre és köszönöm, de egyelőre bőven kielégítő számomra kettejük társasága. A többit majd meglátjuk. A kocsihoz érve gáláns vagyok, kinyitom a hátsó ajtót a hölgyek előtt, és amikor beszálltak, finom határozottsággal csapom be mögöttük. Megkerülöm a kocsit, beülök a volánhoz, a motor pedig finom és mély berregéssel köhögi fel a benzingőzt. Elindulunk. - Aztán nem összemocskolni az ülést, míg odaérünk! - nevetek fel kellemes csengéssel - Valódi bőr, drága a tisztíttatás. Már így is kérdéses, hogy a szagukat mennyi idő lesz kiszellőztetni, de magasztosabb célokért cselekszem. Kellenek a "barátok".
- Márpedig, azt is verd ki a fejedből, hogy veled csináljuk édes hármasban, te legfejjeb, a fotelből nézheted a műsort, és a jegy minimum egy fehér édes. - Szólok neki, miután ő kérdez tőlem, bár akár vissza is kérdezhettem volna, de mégsem teszem meg. Ethan, kinyitja nekünk a hátsó ajtót, és mi be is szálunk. Samantha ül be elsőnek, és utánna én. Kényelembe helyezem magam, és magamhoz húzom Samanhát, és még azt sem várjuk meg, hogy Ethan a sofőr ülésbe üljön, és máris heves csók váltásba kezdünk egymással. Meg hallom Ethan mondatát, mire nekem reagálnom is kéne, de ezt csak a két csókunk közti szünetben tudom megtenni. - Nyúgi van, csak csókolózunk, ez még nem sex, de ha ennyire félted tőlünk a bőr ülést, akkor egyikünket ültezsd az anyós ülésre. - Mondom neki, majd Samantha el mosolyodik, és ismét egy hosszú csók váltás következik, majd megragadom Samantha jobb kis kacsóját, és a középső és a gyűrüs ujját veszem a számba, és érzékien nyalogatni kezdem pici ám mégis hosszú ujjacskáit.
//Ha át kell írni valamit, kérlek szólj, de ha nem akkor a következő kőrt már a másik helyere írd, és bocsánat, hogy ennyit kellet várni. ^^ //
...Tudnám miért ülök itt, ezen a stégen? Mert, hogy rohadtul nem világos, hogyan is kerültem ide. Az oké, hogy a hajóm az... hát az valahol itt van, valamerre... De ennyi. Nem tudtam sem az időt, sem azt, hogy az a tizenöt sörös doboz - plusz a kezemben lévő -, valamint a négy ide-oda gurulgató vodkás üveg, hogy került mellém. - Fúh - szüttyögtem, ahogy a lábaimat a vízbe lógattam, miközben egyik tenyeremmel igyekeztem megtartani a súlyomat. - Fúh baszki... - nyeszletten buktak ki belőlem a szavak, noha nem voltam rest lehúzni a maradék sörömet. A doboz zörögve, hangosabb pattogással landolt a többi között. - Nah... vajön van itt mégh valammmi? - kotorászni kezdtem magam körül. Néhány percig erősen úgy festhettem, mint valami idióta, aki a kontaktlencséjét kutatja a vaksötétben. Leszartam, amúgy. - Na ugyaaeh! - kaparintottam meg egy bontatlan Iceberg-et. Kényelmesen tekertem ki a nyakát, majd csókoltam is össze az üveggel. Az biztos volt, hogy késő van, ahogy az is, hogy közel s távol - egyelőre - tök egyedül voltam. Leszámítva a legyilkolt dobozokat és üvegeket. Tudom, totál szánalmas voltam, tudom na. De már jó pár nap eltelt mióta találkoztam Joaná-val, és egyelőre nehezen ment túltenni magam rajta. Legalábbis, mikor egyedül voltam. Ami nem jellemző az elmúlt napjaimra, de ma... ma egész nap magammal kellett szórakoznom. Nem is érdekes, mert ezúttal is ökör vagyok, aki magában iszogat, ráadásul holt részegre vedelem magam lassan. - Kéneh egy... pizza! Ighen. Piszza kell! - jegyeztem meg csak úgy, a vodkás üvegnek magyarázva. - Na várjsz... Minnyá' hívok egy pidzzát! - azzal már matatni is kezdtem a telefonom után, amit be kell valljak: elég nehézkesen sikerült előhalásznom. Tárcsáztam. A vonal túlvége harmadszori csengetésre társra is lelt. - Ha-haló! Pizzah?! Naaa, azzzvan, hogy kellesz. Vagyis e-egy pizza... Azz kéne! - magyaráztam még különféle feltéteket, amik szerintem nem is léteztek mondjuk, de azért mondtam a magamét. A társalgópartnerem meg folyton visszakérdezett... Nem ért, nézd meg! Mondjuk az "uram, maga talaj részeg" teljesen elkerülte a figyelmemet. - Mondom csízérderland! Csíz!Érderöelndddd... Betűzzzem iss akkor most? Mert nem tudom, jóü? Hah? - rám tette. Tényleg rám tette! - Hát akkor szívd felhh... - vontam fel a szemöldököm elsőre, majd egy nem tetszést keltő grimasszal hajítottam a hátam mögé a mobilt. Halkan koppant, épp, hogy lekívánkozhatott róla némi zománc. Mindegy, már ez se érdekelt. Nincs pizza, nincs semmi. Csak a vodka, meg én... na meg a víz, ami már biztos voltam benne, hogy pépessé áztatta a talpamat. - Joana... - motyogtam eleinte, míg végül már idegesen kiáltoztam a nevét. Aztán bekussoltam. Talán öt perc volt, nem tudom... A hátamra vetődtem, sötét íriszeimben pedig az ezernyi fénylő csillag kezdett el égni, villanni, idővel képtelen alakokra osztódni. - Joana... 'sesszd meg, ahh... - mormoltam, ujjaimat összefonva borítva rá tenyereimet a homlokomra. Közben már felfigyelhettem volna a léptekre... igen, ha mondjuk totál észnél lennék biztos hallottam volna őket. De jelenleg a farkasom is halál lustán nyúlt el, feltartott mancsokkal, békésen horpasztva. Pedig jobb lenne, ha ennél óvatosabb lennék egy falka területen... nem?
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Abban a hitben éltem, hogy a Vörös Hold után mát aligha jöhet olyan dolog, ami képes lesz hosszabb időre elcsenni a mosolyt az arcomról és mint kiderült, nagyon is tévedtem. Oké, nem süllyedtem masszív depresszióba, mint április után, de kellőképpen egy pont körül járt az agyam az Alec-el való találkozásom után. Megannyi kérdés, homályos pont és még azon is eltöprengtem, vajon jó ötlet volt-e azt mondani neki, hogy nem vagyok kíváncsi okokra, a múltra. Egyik pillanatban így gondoltam, másikban pedig megremegett a sziklaszilárdnak hitt elképzelés. Frankó volt... Az étteremből léptem ki, merthogy a munka nem áll meg, zűrös magánélet ide, vagy oda, nekem fakanalat kell ragadni és a toppon kell lenni. Az a mázli, hogy Darren a főnököm, ő meg csak nem fog kirúgni, mert esetlegesen ma este túl pépes volt a krumplipüré, merthogy én olyan erősen passzíroztam, hogy félő volt, a lábast is belekeverem. Nem is foglalkoztam vele, legalább egy kis munka valamennyire elterelte a figyelmem, hála égnek elég sokan voltak, így folyamatos volt a pörgés. Este tíz körül járhatott, amikor végre szabadultam az étteremből, némi fáradtság ült a szemeimben, ahogyan az autóm felé lépkedtem, ám azon nyomban elillant onnan, amikor meghallottam a nevemet. Ez még hagyján, nem is biztos, hogy érdekelt volna, mert nyilván más Joana is él rajtam kívül a városban, csakhogy a hangot ezer közül is felismerném. Dühösen vágtam be a kocsiajtót, merthogy már épp bepattanni szerettem volna, zsebre vágtam a kulcsot és nem sietős léptekkel indultam meg a hang irányának forrása felé. Csak akkor toppantam meg, amikor megláttam a stégen ülve. Akarok én egyáltalán ilyen állapotban beszélni vele? Csatak részeg volt, már messziről bűzlött, a határozottságom pedig semmivé lett. Az istenit! Dühösen toppantottam, mert baromira nem pálya, hogy ilyen döntésképtelen állapotba taszajt, majd határozott léptekkel indultam meg felé. Mellette álltam meg, hogy leguggoljak mellé és cseppet sem finomkodva ragadjam meg a felsőjénél fogva. Nem rántottam fel, csupán annyira, hogy érezze, itt vagyok és a feje kissé felemelkedjen a földről. - Mégis mi a lószart csinálsz?! - morogtam a fogaim között, farkasom karmazsinja ült meg a szemeimben. Piszok mód dühös voltam én is és a bundás is, ő azért, mert a város kellős közepén óbégatja a nevünket, én meg azért, mert így kell látnom, mert ennyire elhagyta magát. Cseppet sem tetszett a látvány. - Három választásod van és mielőtt még megkérdeznéd, nem viccelek, teljesen komoly vagyok. Sőt, kifejezetten kedves, hogy még választást is hagyok neked.. - kicsit közelebb hajoltam hozzá, bár még mindig nem másztam bele az arcába. - Egy, beleváglak a vízbe, hogy kijózanodj. Kettő, addig verem a fejed a földbe, amíg kijózanodsz. Három, megpróbálod magad összeszedni és abbahagyod ezt a gyerekes viselkedést! - ekkor eresztettem csak el, de nem foglalkozva azzal, hogy szépen visszaengedjem, így ha nem tartotta meg a törzsét, akkor bizony koppant a buksija. Felállni azonban továbbra sem álltam, mindössze megfeszült izmokkal várakoztam, ugrásra készen, ha esetleg valami ostobaságot tervezgetne.
Olyan hirtelen jött a néma csendből felszakadó hang erős tónusa, hogy izomból felrántottam magam fektemből. Aztán meg vissza is vágódtam a hátamra, gyönyörű művelet volt! - Au. - elsőre ennyi volt csak, amit érdemben tudtam reagálni, fájdalmam jeléül masszírozva a koponyám hátsó részét. Hunyorogtam csak, ahogy próbáltam megkeresni az újdonsült társaságom vonásait. Ja, nem... azért azt pontosan tudtam, hogy ki az; ha a hangját nem is tudnám úgy belőni, ahogy azt illene - józanul, például -, az illata bőségesen elárulta. Ujjai a felsőmbe kapaszkodtak, a rántását pedig nyilván éreztem. De hagytam, ahogy azt is, hogy hagy mondja, ami éppen ki próbál kívánkozni belőle. Komolyan; még az sem zavart, hogy visszalökött a földre, hogy a koponyám még egy adag jóságot érezzen. Bambán, mégis igyekvő figyelemmel követtem íriszeit, ajkát, ahogy darálta a szavakat. Hagy ne mondjam, hogy közben meg olyan idétlen vigyor ült a fogaim fölött, hogy egy muppet-showba is lazán beillettem volna. - Hú_de_fel_vagy_parpikázva! Na... akrom mondahni parippázva! Hmm... - elméláztam a tekintetén, ahogy küszködtem a betűk helyretételével. - Mossamúgy jobban festesz... És nézz' már! De czuki vagy! Aggódsz? - hát nyilván nem, de a kelleténél piásabb vagyok, szóval nézzük el nekem ezt. - Megamúgy_mellesleg... - fogtam rá az engem szorító ujjaira - Nem vagyok gyerekes! Kiérem magamnak! - és még pöffeszkedtem is volna, de nem voltam abban a pozícióban, hogy ez kivitelezhető legyen. Szóval maradtak az ujjai, amiket továbbra is a mellkasomhoz szorítottam. - Moss' őszintén! Miért zavar théged, hogy régesz vagyok? Nah... részg! Érted... Kicsi Jonny, monccsak miért érzem úúúgy, hogy felseglen izmoskodsz? - végig a szemeit néztem, habár nem kizárt, hogy az enyémek közben két világra tekintettek... balra és jobbra. Aztán kicsit komolyabbá vált az arcom, és a tartásom is erősebbé vált. - Told vissza a muszklimót, édi. Csak azzér tussz földhöz ékelni, mer' hagyom. Ja... megah ruhádért is kár lenne! - ez mondjuk kétséges. Az ereje - a korkülönbség végett - határos az enyémmel, köszönhetően a farkasának. Viszont ahogy én is tisztában vagyok azzal, hogy bitang, mint a betontörő, neki se szabad elfelejtenie, hogy én sem most másztam le a falvédőről. A farkasom kicsit megorrolt amúgy, de egyelőre csak dobogott egy helyben. Fogytán a türelme? Lehet... De az biztos, hogy felzargatták a lustálkodásból! - Inkább igy'l velem. Azz jóht tesz! - ültem föl, ezzel együtt pedig lecsavartam őt magam mellé, ezúttal már elengedve az ujjait is. Reakciót meg nem hagytam neki, egyszerűen a tenyerébe toltam az Iceberg-et. - Na - paskoltam meg az üveg alját, hogy az közeledjen csak a szájához. - Ne kíméljed! Vagy bajodd van? - őt figyeltem, csitítva az örömöt, ami egyébként megkörnyékezett. Biztos, hogy nem engedem neki, hogy lássa azt, mennyire örülök annak, hogy megjelent!
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Nem válaszoltam semmit, csak a szemeim szűkültek kissé össze. Nem értem, miért csodálkozik azon, hogy dühös vagyok és kiakadtam. Basszus, a nevemet ordibálta a város kellős közepén! Oké, nem a közepe, de akkor is! Bajba is kerülhetett volna, ha nem pont én futok bele, hanem egy másik falkatag. És igen, baszki, aggódom érte, emiatt is, meg azért is, mert ennyire részegre itta magát. Nincsen jól ez így, nagyon nincs. - Nem, nem aggódom, csak szimplán nem tetszik mindaz, amit látok! - ferdítettem kicsit az igazságot, bízva abban, hogy elég részegre itta magát, hogy ne szimatolja ki a füllentésem. - Ha nem vagy gyerekes, akkor ne is viselkedj úgy! - hajoltam közelebb, ezúttal már kissé belemászva a személyes terébe is, amennyire fújtattam, tuti érezhette az arcán a leheletemet. Nem sokáig tartott, hamar visszahúztam magam, amikor ráfogott az ujjaimra, így elengedni sem tudtam. Oké, nekem mindegy. - Feleslegesen izmoskodom? - ezt már nem bírtam megállni, valami hisztérikus kacajféle szakadt fel belőlem, valahol félúton a pánik és a jóízű nevetés között állhatott. - Miért akarod, hogy mindenáron a folyóba vágjalak? Kérned sem kell, ha így haladsz… - nem rejtettem el előle az érzéseimet a dolog kapcsán, pajzsomon átszivárgott minden, bár a szavaim bőven elegek lettek volna hozzá, hogy rájöjjön, mi zajlik le bennem. - Kérlek, mondd, hogy nem miattam van ez az egész. Hogy nem a találkozásunk miatt hagytad el így magadat… - ezúttal már semmi düh nem volt a szavaimban, inkább valami csalódottság ült bennük az értetlenséggel karöltve. Nem akartam, hogy miattam legyen. Nem akartam, hogy annyit jelentsek neki, hogy képes legyen erre. - Kíváncsi vagyok, hányat bírnál úgy lépni, hogy orra ne bukj - csóváltam a fejem, mert kétlem, hogy annyira használható lenne bármire is. Én tudom, hogy jóval idősebb nálam és hiába vagyok Muszkli, valamivel még így is felülkerekedik rajtam, de kérem szépen! Elég ránézni, szerintem a lábán sem bírna megállni… Lerántott a földre, a fenekem a stég fapadlójára huppant, a képemben meg már ott volt az az átkozott piás üveg. Szó nélkül téptem ki a kezéből, hogy aztán egy gyors mozdulattal a vízbe hajíthassam, mielőtt még képes volna megállítani benne. - Nem iszok és neked sem kellene többet - jelentettem ki határozottan. Elég volt ránézni a körülötte heverő dobozokra és üvegekre.. egyedül ennyit még soha nem pusziltam be egy ültő helyemben, pedig én sem a visszafogottságomról vagyok híres, ha piálásról van szó. - Igen, bajom van. Mert ez, amit most csinálsz, kurvára nem megoldás. De ezzel bizonyára tisztában vagy, hiszen elég nagyfiú vagy már, ugye? - fakadtam ki ismét, derékból fordulva felé. Tudtam, hogy a bajszát húzogatom és ha így haladok, kiakad a mércéje, de.. minden jobb lett volna ennél az egésznél.
Kezdőlap
//
//
