*Mindig ezt csinálta amikor elszólta magát vlamiben, nézett mint aki nem ért semmit, tudtam miért teszi és ő tudta, hogy én tudom. Ha a fontos dologokat az ember úgy közli, hogy megnyomja hangjában a szavakat, akkor én ezt most a pillantásommal próbáltam jelentőségteljesebbé tenni, ahogy ránéztem, még a szemöldökömet is megemeltm egy kicsit. Lord Egon története az általa adott cím alapján lehetett volna akár valamilyen kosztümös, szerelmi vagy családi vígjáték is, de már abból a pici részletből amit a Holdfény szonátás este kaptam tőle, sejtettem, hogy nagyon messze áll a komédiától. Kíváncsi voltam rá és ezt meg is mondtam neki, nem rég kifejtettem, hogy azért mert nem kérdezgetem, még szeretném megismerni a múltját, egyrészt mert igen hosszúra nyúlik másrészt abból még jobban megismerem őt. Tudtam azonban azt is, hogy nem érdemes faggatnom, ha készen áll arra, hogy elmesélje, megteszi és én bíztam abban, hogy egyszer valóban sor kerül erre és mindent meg tudok, minden apró részletet. * -Rendben, örülnék neki. *Ezzel pedig lezártnak tekintettem ezt a témát. Sokszor elkerültünk erre, de soha nem kezdtünk bele igazán, pedig szerettem volna. * -Ha nem lennél olyan jó, mint amilyen jó vagy benne, nekem sem járna folyton a szex körül minden gondolatom. Magadnak kiöszönheted. Egyébként....azért mondjuk ezt mi nők, mert így úgy tűnik nehezebben vagyunk kaphatóak. Vagy mert egyszerűen nem illik, hogy állandóan a szexen járjon az agyunk, pedig nekem elhiheted, minden nap eszembe jut, főleg akkor amikor nem látlak.*Picit nyelvet öltöttem rá, tény és való, elég gyakran dobáltuk a félreérthetetlen megjegyzéseket egymásra, korábban mindig azt vettem figyelembe amit hallottam és nem azt airől tulajdonképpen szólt a mondat, de Egon mellett azért elég rendesen lehet változni szexügyileg. Ő bezzeg nem változott meg az étkezés terén, még mindig utálta a zöldségeket és állandóan húst akart enni, persze megértem én őt, hiszen egy éhes farkas lapul odabent akinek soha nem ég a gyomra, ergo nincs szüksége füvekre. * -Látom, nagyon tudsz ugrálni.*Nem az állandó húszabálástól volt fitt, de ebbe most nem mentem bele, főleg mert úgy is alulmaradok ha kajáról vitatkozunk, másrészt csorgott a nyála, mint egy kisgyereknek álmában. Majdnem bele is nyúltam amikor bocsánatkérésképp megsimogattam. szép lett volna, akár egy Bernáthegyi amikor megrázza a fejét és az egész lakást beteríti váladékkal. Talán nem venné jó néven ha most előkapnék egy zsepit és törölgetni kezdeném a száját, esélyes, hogy egy csomag nem is lenne elég. * -Megkapod a kacsát, otthon is minden nap kapsz kacsát ha nálam leszel.*Ebbe a merész kijelentésbe vagy inkább ígéretbe nem gondoltam bele túl mélyen, Egon viszont minden bizonnyal haálosan komolyan veszi majd. A simogatásom végül vakarásba csapott át, lelkesen és nevetve vakargattam a füle tövét ahogy kérte. Ilyet sem csináltam még, mondjuk farkas hátán sem ültem, bár nem olyan volt mint egy igazi, vad, erdei farkas, mert egon emberi lelke eléggé a felszínen maradt, de pont annyira volt csodálatos. Soha nem fogok betelni vele. * -Nem szerettem volna nyulat vacsira, nem hoztunk magunkkal kerti sütőt, tudod? És én nem eszem nyers húst, és azt sem szerettem volna látni ahogy te szed a nyuszit. A nyuszi, szeretni és simogatnivaló. Ahogy te is.*Nem biztos, hogy egy farkas erre vágyik, de nekem szabad ilyet mondanom, és úgyis elég elképedt pofát vágott, már amennyire ez átjött a tekintetén, bár azt mondják a kuyták tudnak vigyorogni és láttam már bánatos kutyapofát is, a farkasok arcberendezése pedig nagyon hasonló. Egon is tudott szomorú pofát vágni, a többi érzelem sem maradt nagyon rejtve.- -Igen, oda vagyok értük.....melletted nem lehet senki normális Egon.*Azért a perverzitás emlegetésénél kicsit megakadtam, imádom Egont, imádok vele szeretkezni, vadul szexelni, és imádom a farkast is aki benne lakozik, de azért a szőrös állapotában nem bújnék vele ágyba, sem bokor alá. Ennek ellenére jó volt hozzábújni, még nem magyaráztam meg magamnak ezt az érzést, és talán nagyon sokáőra fog csak sikerülni, most csak élveztem a pillanatot és az lemúlt idő emlékeit.* -A nyuszi szerintem örül ennek, és én is.*Kuncogva vágtam vissza, hihetetlen, hogy még mindig az elvesztett nyúlra tudott gondolni, ám kiéreztem a fejembe küldött hangjából, hogy azért a mai nap történései sokkal mélyebben vésték be magukat az elméjébe és ennek nagyon örültem.* -Megvágtam? Mivel? Hol?*nem értettem miről beszél, nem éreztem semmit sem, nem fájt egyáltalán. Talán a hidegtől ami miatt piros is lehetett az arcom, bár nem volt olyan csontrepesztő mint otthon Fairbanksben, azért a hidegben való száguldozással szerzett ellenszél megtette a magáét. Belebújtam az engem átölelő mancsába, de nem sokáig tudtam élvezni a dús és meleg bunda kényelmét mert hamarosan visszaváltozott. Látni is fura volt, érezni még furább. Nem fájt, ezért nem is gondoltam arra, hogy ezt is átveszi, de éreztem a melegséget és láttam ahogy lassan de biztosan elkezd megjelenni rajta a vágás. El is kaptam a pillantásom még mielőtt beájultam volna. * -Köszi, de igazán ne kellett volna. Irigy vagy.*Felkeltem és átnyújtottam neki a könyvekkel teli táskát miután felöltözött, persze ne mulasztottam el legeltetni a szemeimet a pucér testén, egy kis előjáték a szállodai hancúr előtt, amit majd némi műkincs tanulmányozás követ majd.*
Belső konfliktusok. Gyűlölöm őket… Ha nem a régi falkámról lenne szó, és Jöranról, akkor ignorálnám is az egészet. De ha már ő is úgy gondolja, hogy nem tudja egyedül megoldani, hanem kell a segítségem… nos, akkor tényleg ideje gépre szállnom, és visszatérni arra a helyre, ahol már túl régen jártam. Nem véletlenül választottam pont őt, hogy vezesse a falkámat. Erős, karizmatikus, remek problémamegoldó, és kiváló harcos. Mindegy is, legalább szólt még időben, és nem akkor, mikor már túl késő. Így hát kértem ki is kértem az engedélyt, hogy elmehessek egy rövid időre, míg ezt lerendezem. Nem terveztem sokkal tovább maradni, de azon sem lepődnék meg túlzottan, hogyha már nem térnék vissza Fairbanksbe. Rileytól is elköszöntem rendesen, mert hát ki tudja, hogy látom-e még őt valaha. Bármi megtörténhet. Magában a konfliktusban veszek oda, vagy Sarah ered a nyomomba, hogy lerendezze az egészet. Elvégre most hivatalosan a fairbanksi falka szerint kóbor farkas vagyok, nem egy falkatag. Legalábbis nem teljesen.
Két-három napnyi sétára voltam a célomtól, és akármennyire is mondta Jöran, hogy kijön valaki elém és elkísér a helyre, én úgy voltam vele, hogy nagy fiú vagyok már, egyedül is odatalálok. Az egyik este pedig vadászni támadt kedvem, a farkasom túl rég ízlelhetett már vadhúst, és az erdőt szelve meg is láttunk a távolban egy európai dámvadat. Már az elejétől kezdve tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, pláne egyedül. Fel is nyársalt vagy kétszer, és sok vért vesztettem időközben, de végül én kerekedtem felül. Félre is vonultam a sebeimet nyalogatva, és kisebb pihenőt is véve. Hosszú harc volt, és nehéz, de végül csak megérte a fáradozást a húsa miatt. Még mindig fájtak a sebeim, mint a rohadt fene, de legalább már nem vérzek annyira.
Sokat vártam, rengeteget ültem a fenekemen, képtelen vagyok tovább várakozni, éppen ezért csaptam le a kínálkozó lehetőségre. Most, vagy soha, bár akkor is léptem volna már, ha a falka berkei között marad, vállalva minden következményt, mert képtelen lettem volna tovább tétlenül nézni, ahogyan vígan tengeti errefelé a mindennapjait. Szóltam Darimnak, itt az idő, ha még mindig áll a megbeszélt dolog, akkor induljunk. A falkától elkértem magunkat, az Upper-t Yvonne-ra bíztam és még Unalaq-nak is megejtettem egy sms-t, nehogy nekem szívrohamot kapjon, hogy eltűntem. Mert nem tűnök, terv szerint legalábbis szeretnék visszatérni, aztán persze ki tudja, miként alakulnak a dolgok, semmit sem véstem kőbe, de búcsúzkodni sem álltam le a reptéren, amikor Yvonne kivitt. Nem éreztem szükségét, ha nem jövök vissza, akkor nem jövök, nem azért teszem, mert nem akarnék, hanem azért, mert így alakult és ezzel minden bizonnyal ő is tökéletes tisztában van. Darimmal itt beszéltem meg a találkozót, úgyhogy amint kiszúrom, indulhatunk is, Einar-nak nagyjából egy napnyi előnye van velünk szemben, micsoda mázli, hogy pontosan tudjuk, hova ment.
Farkasom mancsa alatt döngött a föld, éppen annyira vágyott a bosszúra, mint én magam. Közös ügyünk volt ez, mi régóta nyomta már a vállunkat, épp itt volt az ideje megszabadulni tőle. Pontot szeretettem volna tenni ennek az egésznek a végére, akár ilyen, akár olyan módon, de zárjuk le. A pajzsom éppen annyira húztam fel, hogy még érzékeljek valamennyit a külvilágból, illetve Darimból is, elég nagy az erdő, az átvizsgálásra váró terület, nem lenne szerencsés elszakadni egymástól. Így is beletelt némi időbe, mire szagot fogtunk, az ismerős energiák felborzolták a szőrt a hátamon. Nem titkoltam, hogy jövök, minden bizonnyal a hím is számított rá, hogy a nyomába eredek, így nem fogja meglepetésként érni a felbukkanásom. ~ Zárjuk le végre ezt az egészet, Einar ~ álltam meg vele szemben, dacosan felszegett állal, büszke tartással. Tudom, elmondta, hogy ő nem akar tőlem semmit, hogy nem célja nekem ártani, de én sajnos nem felejtek olyan könnyen és kétlem, hogy ő meg hagyná magát. Ha így lenne, már réges-régen letudtuk volna ezt az egészet. Vicsorra szaladt a pofám és megindultam. Nem beszéltünk meg semmiféle stratégiát Darimmal, mondván a helyzet adja majd magát, egyet viszont leszögeztem; enyém a torka, enyém az utolsó szó. Tudom, nem szép dolog a kettő egy ellen és az sem, hogy nem tisztes viadalra hívtam ki még odahaza, de szemtől szemben, egyedül nem sok esélyem lenne ellene. Most is azért merek így nyíltan neki rontani, mert érzem a vére szagát, sérült, arról nem is beszélve, hogy Darim is az én segítségemre van. Nem akarok teketóriázni, egyből a torkára kívánok menni. Ő erős, én viszont Unalaq vére vagyok, az ügyesség az én oldalamon áll.
Nem tehetek róla, tényleg - becsszó. De valami beteg módon tudom élvezni, ha egy amazon vérszemet kap. A múltban mondjuk megütöttem emiatt a bokám, nem is kicsit, de hol van az már? Nos, elég közel ahhoz, hogy emlékezzek, elég távol, hogy ne riasszon meg. Mondhatjuk, hogy jól szórakoztam, mert elengedhettem a gyeplőt, semmiféle felelősség nem ült a vállamon az ügy kapcsán, Sarah tehette, amit akart, én nem "tartoztam" semmivel sem Nessának - Zsizsik egymásközt... - és még kirándulhattam is. Hagytam, hogy a nőstény irányítson, ez az ő bosszúhadjárata volt, amit csodáltam, hogy egyáltalán eddig bírt húzni. Örömmel húztam magamra a másodhegedős szerepét, élvezve a kívülálló szárnysegéd minden előnyét. Hiányzott már némi kimozdulás, ami azt illeti. A falka összebútorozás, a többi személyes szarságról szót se ejtve... jól esett magam mögött hagyni ideig-óráig az egészet. Abban pedig biztos lehetett Sarah, hogy ha ezt az egészet túléljük és elvégzi, amiért útra keltünk, hát én maximálisan kihasználom az egy hetes eltávot.
Könnyedén ügettem az erdőben Sarah-val a frissen hullott vér és a tetem szagát követve. Fél lépéssel lemaradtam a nősténytől, s míg ő kifejezetten Einart kereste, én inkább a környezetre figyeltem. Rühellem a meglepiket, na. Ezért is tartom titokban, amennyire tudom, hogy mikor van a születésnapom, véletlen se lepjenek meg. Antiszoc bunkó tudok lenni olykor, ugyanakkor azon a héten mindig bulizok legalább egyetlen este egy orbitálisat. Kicsit most is így érzem magam. Téptük már egymást, most meg együtt "bulizunk". Oké, ezt faszság bulinak hívni. Főleg, hogy élet-halál kérdése. Örültem, hogy résnyire hagytuk csak nyitva pajzsunkat, különben még megérezte volna a kajánságot energiáimban. Elememben voltam, na. Teret engedtem a nagy egymásra találásnak is, ők az igazi ellenfelek, én amolyan... igazságtalan előny vagyok. A rendőr hivatásomon túl sose tartottam magam erkölcscsősznek. Korrupt se vagyok civilben, Tarkként sem - de tudom, mit jelent revansot venni. Ha az ő lelkiismerete tiszta, én még úgy se fogom a magaméra venni a dolgot. Akkor martam bele inkább a viadalukba, amikor Einar kerekedett volna fölébe, vagy helyzeti előnybe csöppent, egyébiránt inkább köröztem körülöttük. Az övé a torka, az övé az élete, s amennyire lehetett, ezt tiszteletben tartottam. Ameddig a tisztesség takarója ért, addig nyújtóztam. A semleges helyzetemnél fogva tettem meg ezt a gesztust a hím felé is, bármennyire kifacsartnak, kicsavartnak tűnjön. Sebesült volt, ha úgy tetszik, könnyebb "préda", feleslegesnek tartottam a revanso vételt közönséges kivégzéssé leminősíteni. Azt hiszem, az egyikünkhöz sem lett volna méltó.
Lehunyt szemekkel pihenek, de el egy pillanatra sem szenderedek. Csak pihenek, és várom, hogy a regenerálódásom tegye a dolgát. De ilyen rövid idő alatt nem várható el csoda, és folytatnám is a pihenésemet, ha nem éreznék meg a távolból ismerős energiákat. Kíváncsi vagyok ugyan, hogy engedéllyel jöttek utánam, vagy megszöktek. Bár egy kis logikát használva könnyen ki tudom következtetni, hogy tudták merre megyek, mert ilyen rövid idő alatt nincs az az Isten, hogy megtaláltak volna. Szemeim épphogy kinyitom, mikor megérzem a közeledésüket, de továbbra is csak fekszek. Nem várok bájcsevejt, akármennyire is jobb lenne ez most nekem. De legalább most van egy kis esélye a nősténynek is ellenem, mert ez a két seb valamelyest korlátoz engem is. Szerencsére a Legerősebb vérvonalából származok, így még mindig jobban bírom ezt, mint hasonló korú, más vérvonalú farkastársaim. Viszont kettejük ellen, ha mindketten rám rontanak, nagy csoda kellene, hogy túléljem. ~ Képes vagy egyedül is lezárni, vagy fogni kell a mancsocskádat? Ezzel együtt én is felállok a négy lábamra, mert sejtem, hogy nem békebeszélgetést akar itt rendezni. Jelenleg még érzem az oldalamban a fájdalmat, de az adrenalin majd ezt eltünteti. Mikor megiramodik felém, akkor én is készenlétbe helyezem magam, aztán szintúgy megiramodok felé. A farkasom összességében jóval robusztusabb, mint az övé - szép képviselője lennék másképpen a vérvonalamnak -, illetve jóval több esélyem van így, mint ha csak várnék rá, és megpróbálnék félreugrani. Fáj ugyan az oldalam, mint a rohadt ég, de ezt félre kell tennem jelenleg. Valamilyen szinten örülök, hogy legalább egy kis fairség szorult beléjük, és nem egyszerre támadnak rám mindketten. A nagy rohanásommal nem titkolt szándékom, hogy elsodorjam őt. Habár teljesen tisztában vagyok vele, hogy mi a vérvonala, és hogy ebből kifolyólag a reflexei is milyen jók. De a vérszomj erősen el tudja ködösíteni az elmét, ezt saját magamon tapasztaltam meg. Ha sikerül letarolnom őt, akkor pedig nem is szórakozok sokkal többet, visszaugrok rá hasonló tervekkel, mint amivel ő támadt, a nyakára menve fogaimmal.
~ Ha úgy ítéled meg, hogy velem szemben igenis kijár neked a fair bánásmód, akkor mondd nyugodtan ~ bár akkor sem érdekelne túlzottan. Tudom, nem szép dolog a kettő egy ellen, de elég csak visszaemlékezni arra, mi is szülte a konfliktust, a bosszúmat és máris rohadtul nem érdekel, mennyire vagyok tisztességes, amikor az ő mocskos viselkedése miatt egy egész falka pusztult el. Nem az a típus vagyok, aki kenyeret dob vissza, ha kővel hajigálják. A nagy szart. Egy egész hegyet vágok vissza, nem számít, hogy hány évtized telt már el azóta. Lehet, hogy robosztusabb, mint én, de ezt pont képes vagyok az előnyömre fordítani, hiszen fürgébb és gyorsabb is lehetek nála a kisebb termetem miatt, ráadásul a Nyugati Szél leszármazottja vagyok, a jobb reflexek is az én oldalamon állnak. Éppen ezért nem esik nehezemre kitérni az útjából az utolsó pillanatban, mielőtt még elsodorna, a sérült oldala felé kivitelezve a manővert, hogy azzal a lendülettel egyből felé is kapjak, oldalát célozva, sebesülését próbálva elkapni, igyekezve minél mélyebben belé vájni a karmaimat. Tudom, hogy a vérszomj elködösítheti az elmét, de éppen elégszer üldöztem már bosszúból valakit, hogy tudjam uralni a vörös ködöt, ráadásul annyi ideje várok erre a pillanatra, hogy kár lenne elpuskázni csak azért, mert elborul az agyam.
Olyan vagyok kicsit, mint egy dögkeselyű, de baszki, ha Sarah tartja a frontot, minek szóljak bele? Nincs feltűnési viszketegségem, vagy hős-hajlamom, az üzenetbeli csatából pedig kimaradtam, mivel egyikük sem Pszichó, szóval háttértáncosságommal se tudtak bosszantani. Tudom mi a szerepem itt, egy pillanatig sem árult zsákba macskát a nőstény. Csupán az unfair előny voltam. Mikor Sarah kitért és a hím sérült oldala felé kapott, én a másik oldala felől martam irányába. Nem volt célom elkapni, az is bőség jelen helyzetben, ha megzavarom a félreugrásban. Persze ha "ölelő karjaimba" ugrott, nem voltam rest tépni magamnak egy tisztességes darabot belőle, hogy aztán visszapasszoljam a lehetőségek végtelen tárházát Sarah-nak.
Szerencsére nekem nincsenek túlzottan démonaim, akikkel meg kellene békélnem. Ha most meghalnék – amire nagy esély van -, akkor teljesen nyugodt szívvel távoznék az élők sorából. Úgy még talán lenne esélyem mindkettejük ellen, hogyha csúcsformámban lennék, és nem két kisebb-nagyobb lyukkal az oldalamon. De nem baj, legyen csak büszke erre, hogy legyőz, miközben le vagyok sérülve. Már ha legyőz. Meg fogok tenni minden tőlem telhetőt, hogy a lehető legjobban megkeserítsem az életét. Ebből a vérbosszúból nem fog sehogy sem jól kijönni. Maximum csak átmenetileg lesz jobb a lelki békéje. Számítok rá, hogy el fog ugrani, mert tudja, hogy máskülönben feldönteném, és ennyi lenne az egész kis bosszúja. Ezért sem lassítok, mert így kisebb eséllyel tud elkapni. Unalaq vérvonalából származik, nem Tipvigutéból. Ha ki is tér, vajmi kicsi az esélye annak, hogy eltalál, az meg szinte kizárt, hogy komolyabb kárt tud nekem okozni. Csak az utolsó pillanatban veszem észre a másik farkast is, ahogy betámad. Biztos voltam benne, hogy legalább az egyikük elkap, de nem igazán volt sok időm reagálni az egészre. De megtettem minden tőlem telhetőt, hogy ne ugorjak az egyik, vagy a másikhoz. Félig-meddig sikerült csak, ugyanis a másik farkas elkap, de még így is elég könnyedén úszom meg. Csípi az oldalamat, amit az idősebbik okozott, de hát ez van. Röhej tényleg ez az egész helyzet… Bele is kezdek a farolásomba, hogy megfordulhassak. Vicsorgok a pofámmal, de kíváncsian vártam, hogy továbbra is ketten fognak rám támadni egyszerre, vagy mer Sarah egyedül kiállni ellenem. Mert szánalmas, hogy fogni kell a kezét, és nem bírja egyedül véghez vinni a bosszúját. Még úgy sem, hogy le vagyok sérülve. Hányni tudnék tőle. Szóval csak morgok, és készenlétben várom a következő lépést.
Nem azért csinálom mindezt, hogy büszke lehessek aztán magamra, hogy elöntse mellkasom a győzelem mámoros íze. Egyszerű revans ez, mely nem kopott ki belőlem a hosszú évtizedek alatt és habár olyan erősen nem munkált bennem, hogy magam eredjek a mocskok után, de ha az egyik szembe jön velem, aki ráadásul hosszú időn át hazudott mindannyiunk képébe, aki ezt az egész folyamatot elintézte, akkor egyértelműen nem fogom elfordítani a tekintetem és úgy tenni, mintha itt sem lenne. Hányjon csak tőlem, magasról teszek rá, nem azért hívtam Darimot, mert félnék egyedül szembenézni vele. Ismerem a határaimat, tisztában vagyok a képességeimmel és biztosra akarok menni. Egyedül nem lenne esélyem a hím ellen, ezért áll mellettem a másik. Kitérni sikerül előle, de mancsom levegőt szánt, túl gyors, nem érem el, Zsizsik vér ide, vagy oda. Darim viszont lesben áll és azt a pillanatot igyekszem én is kihasználni, amíg Einar realizálja, mi történt. Egyből ugrok, továbbra is próbálva az oldala felől támadni, hogy nehezebben érhessen el. Karmommal az oldala felé kapok, pofámat pedig szélesre tárva célzom meg a vállát, egyenest a forgóra próbálva ráharapni.
Tépem a húsát, de nem akkora mértékben, mint jó lenne. No se baj, ki a kicsit nem becsüli, ugyebár... Okos döntés egyébként részéről, hogy nem vágtat bele egy támadásba, hanem inkább kivár, reagálni általában könnyebb, ha csak nem olyan intenzitású a támadás. Megint kényelmesebbre fogom a magam részéről a dolgot, helyezkedve egy kicsit Sarah rohama előtt, és megint, mintegy megzavarásképp ugrok vicsorogva-morogva Einar felé, hogy inkább a nőstény malmára hajtsam a vizet és neki kedvezőbb helyzetben legyen a(z immár) kóbor. Közben szokásommal ellentétben teljesen ledobom a pajzsomat és bár tudom, hogy Einar sem mai csibe, attól még pofátlan, masszív támadásként marok energiáimmal övéibe, feszülök pajzsának, ha fel lenne húzva. Ha csak rést hagyott, hát tovább repesztem. Ha inkább ledobja erre ő is, energiáim fojtón igyekeznek az övéi köré tekeredni. Farkaslétem minden elemével próbálva fölé kerekedni: ügyességben, gyorsaságban, erőben, dominanciában. Szavakkal viszont nem hergelem, nem csacsogni jöttem.
Abban a néhány pillanatnyi pihenőben, míg vártam a támadására, egyre inkább arra kezdtem rájönni, hogy a halálnak sincs ehhez kedve, hogy ezt a szánalomjátékot játssza. Pajzsom egy pillanatig sem volt fent. Minek is lenne? Aranyosnak tartom viszont, ahogy a Tark simogat az energiáival. Ugyan már! Nincs ekkora korkülönbség közöttünk, hogy legyen mire vernie a mellét. Még ha egy ötvenest rám nyomna, akkor talán meg is érezném, de így? Visszatérve a témához, ha egyiket el is intéznem valami módon, akkor még ott lenne a másik, hogy befejezze. Eggyel kevesebb vérszívóval lenne dolgunk. Remélem azzal a hataloméhes szukával, Nessával is el fog számolni valaki, mert amit ő csinál, az nagyon távol áll a jó vezetéstől. Ha valami csoda folytán ebből győztesen kerültem volna ki, biztos visszamentem volna, és saját kezemmel végzek vele, amiért elárult. 20 évig kerestem Rileyt, mindeközben folyamatosan hajtottam végre a chicagóiak kirótt feladatait, ha szükség volt rá. De látszólag nagy az őslakosok között az összefogás. Egyszer majd ez is lesz a végük. A harci állással felhagyok, és nemes egyszerűséggel csak visszaegyenesedek a négy lábamra. Nem félek a haláltól a legkisebb mértékben sem, így is jóval többet éltem, mint kellett volna. Rimánkodni nem fogok az életemért, mert hát miért is tenném? Örömmel tölt el, hogy lemészároltuk a falkáját, és vele együtt megöltük a családtagjait. Azzal, hogy velem most végez, nem fogja őket visszahozni. A falkám pedig majd gondoskodni fog róla. A vállamra céloz a pofájával a nőstény, én viszont úgy fordulok, hogy a nyakamba kapjon. ~ Nehogy azt hidd, hogy itt vége van. Egy vicsort még kap tőlem utoljára, aztán pedig már várom is, hogy tegye, amiért jött. Nem fogom ezt tovább folytatni, zárjuk le a mi történetünknek az egyik, de nem utolsó fejezetét. Az életemből legalább 350 évet úgy éltem le, hogy bármelyik nap meghalhatok. Nem bánok semmit, mert jó életem volt. Az, hogy most véget ér… nos, egyszer mindenkiért eljön a Kaszás, egyesekért korábban, másokért később. De a sorsunkat nem tudjuk elkerülni…
// Ha nem lesz más, (mert hát gondolom Sarah sem most fog megkímélőset játszani) akkor köszöntem a játékot! //
Látom, hogy felhagy a védekező pozíciójával, ahogy megszűnik az izmok görcsös feszülése, bár arra egyáltalán nem számítottam, hogy majd ő fogja nyújtani a nyakát. Bíztam benne, hogy kicsit élvezetesebbé teszi a dolgot, hogy majd küzd az életéért, ha már eljutottunk idáig. Mégsem így történik, fogaim könnyedén mélyednek nyakának izmába, vére egyből eltölti a pofámat. ~ Szép álmokat, édes ~ nem fog megrémiszteni a fenyegetőzésével, nem igazán érdekel a dolog, ő velem már semmit sem tehet és jelen pillanatban elképzelni sem tudom, milyen alapon és egyáltalán mivel akar megrémíteni. Nem érdekel. Majd foglalkozom vele, ha tényleg nem ez volna a vég. Nem teketóriázok, szavaimat követően egyből összezárom állkapcsomat a torka körül, hogy aztán egy szép nagy darabot tépjek ki a húsából, torkából. Ennyi volt. Semmi méltóság, semmi büszkeség nem volt ebben az egészben, még csak tisztelni sem tudom azért, hogy legalább megküzdött a tisztes halálért. Örömmel tölt el az érzés, ahogyan a szíve megszűnik dobogni, ahogyan az energiái semmivé lesznek és egész egyszerűen megszűnik létezni. Épp ideje volt már. Egy cseppnyi megbánást nem érzek, noha a büszkeség sem tölt el. Nem azért csináltam, hogy majd verjem a mellem, mekkora nagy menő vagy. Egyszerű revans volt, mit már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna tegyek. Tudom, hogy nem hozza vissza a szeretteimet, hogy nem hozza vissza az apámat, de mivel nem vagyok egy megbocsátós típus, ezért nem is lettem volna képes annyiban hagyni. ~ Ha tudtam volna, hogy tálcán nyújtja a fejét, nem rángattalak volna magammal ~ szóltam Darimhoz, miközben az immár emberi formáját felvevő Einar lábához léptem és elkaptam a bokájánál fogva, hogy úgy kezdjem húzni. Nem messze láttam egy nagyobbacska tavat, a célom az. ~ De cserébe egy hét szabadság ~ óhó, nem féltettem magunkat, hogy esetleg ne tudnánk kihasználni a lehetőséget, merthogy meg sem fordult a fejemben, hogy a dolgunk letudván majd sietünk is haza. Gyorsan le akarom rendezni a hullát, aztán miénk a terep. ~ Kössz a segítséget ~ pillantok fel rá, tényleg hálás vagyok neki, hogy a kapcsolatunk furcsa mibenléte ellenére is bevállalta, hogy a társammá szegődik.
// Én is nagyon szépen köszönöm, Einar! Darimnak pedig a segítséget! <3 //
Néztem, mint borjú az új kapura, és számtalan bölcsebbnél bölcsebb mondás futott át benne, kezdve az ajándék lónak ne nézd a fogát-tól a túl szép ahhoz, hogy igaz legyen-ig. Minden esetre én nem fogok seggre huppanva zokogni a történtek végett, farkaskönnyek folyamát indítva el, egyszerűen csak bámultam és elnyújtottam magamban egy ooooookéééééééét, miközben Sarah játszi könnyedséggel vetett véget a másik életének. ~ Legalább kirándultam egyet ~ legyintettem hanghordozásommal, mert most minek csináljak ebből ügyet? Ha akarnék se tudnék, mert még mindig azon rugózok, hogy ez így mi a fene volt? Na mindegy. Azt viszont örömmel hallottam, hogy nem tervezett lóhalálában visszavágtatni, mert rám fért már egy kis kikapcsolódás. Angliában még úgysem jártam. Az pedig biztos, hogy vele nem lesz unalmas hetem, a legszélsőségesebb esetben kinyírjuk egymást a végére, istenem, ez van, legalább bunyóznék egy jót. Bár nem ez volt az első gondolatom és ezt nem is voltam rest megosztani vele. ~ Vannak ötleteim, hogyan hálálkodj ~ ingattam busa fejem, hangomba még gondolati síkon is pimasz él szökött, mialatt mellé léptem és elkaptam Einart a másik bokájánál. ~ Szerintem neked is tetszeni fog ~ tettem hozzá sokat sejtetően, keveset hagyva a fantáziának. Attól tartok, pofátlanul kivirultan és feltöltődve megyünk majd haza...
//Én is köszöntem a játékot és az asszisztálási lehetőséget! //
Kezdőlap
//
Darimnak pedig a segítséget! <3 //
