*Egon a fejemben vont vállat a szavaival én meg csak úgy igaziból, úgy tűnt nem nagyon érdekli a téma és nem gondolkodtam el azon, hogy vajon miért nem. Egyébként félig tréfának indult, de miután belemerültünk már jobban érdekelt. Azt hiszem Jay-en ki fogom próbálni, persze előtte megbeszélem vele, hogy még véletlenül se ragadja el farkas énjét a hév és beszélgetőpartner helyett vacsora legyen belőlem. na meg azért is lenne jobb előre tisztázni a dolgokat, mert ez nem egy egyszerű és könnyen teljesíthető kívánság és ahogy megismertem a pasit, minden bizonnyal lesznek feltételei. Velem lehet alkudni, de olyan alku kell ami egyenlő súlyban van a kívánsággal. Ennyiben hagytuk hát a témát, volt úgy is elég amiről beszélhessünk, de a többi is háttérbe szorult a szladgálás miatt. Roppant mód élveztem most, hogy már nem kellett attól tartanom, hogy leesek róla, mert nem fog ugrálni és repülésre sem adja a fejét. Egon utazósebessége mégis nagyobb volt mint a kirándulók, minden fűszálra rácsodálkozós, érdeklődő sétasebessége, így az erdőből jóformán csak annyit fogtam fel, hogy van még zöld fű a hófoltok között és minden fának sötét a törzse. A levegő frissessége és illata azonban teljes egészében az enyém volt, és örültem, hogy nem esik az eső, különben az egész farkaslovaglásnak lőttek volna. az, hogy volt olyan téma amiben nem értettünk egyet, csak apró szösszenet volt, aminek Egon természetesen nagyobb tulajdonságot nyilvánított, jó szokásához híven és szerintem elég messzire is hallatszott. Ám mivel már ismertem, tudtam, hogy nem is fájt annyira amekkorát vonyított hozzá. Azért persze tudtam, hogy mindezt csak vele tehetem meg, más farkas minden bizonnyal már letépte volna a karom és cseppet sem érdekelte volna, hogy mi a véleményem a lovak megevésével kapcsolatban, sőt még csak ki sem kérte volna, hanem egyből rájuk veti magát. Egonnál is épp csak a határszélen egyensúlyoztunk, érezhetően hezitált és viaskodott magában a farkasával, a szavaimnak és a simogatásomnak köszönhető, hogy ő nyert és nem a vadállat. * -Majd máskor Egon, jó? Amikor egyedül vagy bár szívem szerint azt is ellenzem. A paci szép állat, gondolj rá úgy mintha müzli lenne.*Azt nem reméltem, hogy így is fog tenni, de legalább megpróbáltam. Hogy végül mi tette be a kaput a vágya után, nem tudom, de sikerült elterelnem a figyelmét és a régi otthona emlegetésére végképp letett a mai lóuzsonnáról. A lelkesedése majdnem levetett róla, ijedten kapaszkodtam annak ellenére, hogy megpróbált meggyőzni arról, hogy a hátán maradok. Én nem éreztem úgy mikor kezdtem lefelé csúszni, az biztos, hogy soha nem fogom kipróbálni a rodeót. Hülye egy sport. Egészen izzasztó izommunka volt fent maradni a hátán miközben boldogságában úgy ugrált mint egy nikkelbolha, messziről biztosan mókásan festett, de jelenleg nem tudtam önfeledten kacarászni. * -Ha így ugrálsz de igen, legurulok.*Közöltem a várható tényt, de úgy látszott nemigen zavartatja magát. Újabb ismeretséggel bővült a farkasok lelkivilágáról alkotott képem, sok érzelem dúl bennük, minden felerősödik, a legapróbb emberi érzelem is óriásivá dagad és figyelmetlenek minden emberi megnyilvánulással szemben. Szóval az én dolgom volt magamra vigyázni, de nem készültem fel eléggé a visszaváltozásra, noha én ajánlottam, hogy tegyen így. Arra gondoltam, hogy majd figyelmeztet és lesz időm még előtte leszállni és a szilárd talajjal a lábaim alatt csodálhatom meg újra, ahogy az elején a farkassá válását. Ám ez a kívánságom nem teljesült maradéktalanul és végül a fenekem bánta. Szerencse, hogy a talaj puha volt és végül is nem estem magasról, a nyekkenés is elmaradt, csak a büszkeségem és a női elegancia durmolt tovább a tudatom paplanja alatt. Megemelt szemöldökkel vettem tudomásul, hogy egyedül kell felállnom, bár nyújtotta a karját, kissé elkésett és feltűnt, hogy a könyökével nézek szembe, a karját furcsán eltartotta tőlem.* -Mi van a kezeddel? *A nadrágomról söpörtem lefelé azt ami ráragadt, némi kosz azért maradt így is, de legalább nem voltam beborítva a lehullott levelekkel mint egy téli álomra készülő süni. Mire végeztem, újabb nézeteltérésünk támadt fel hamvaiból, csak néztem a pucér testét és csorgattam a nyálam, bár nem látványosan csak úgy képletesen. * -Egon. *Én csak kicsit mosolyogtam, az érzelmeim többsége inkább hajazott egy megfáradt óvónéniére aki századszorra is elismétli ugyanarra a dologra, hogy micsoda.* -Szőr volt rajtad és…és..nem néztem a lábad közé. *Nekem nem volt meztelen. nem látszott annak a vastag bundával és egyáltalán nem hasonlított egy meztelen emberre míg farkas volt. Még jó. ~Miért is mondtam, hogy nem néztem a lába közé?~*A kérdésére csak végignéztem rajta újfent és hát…nos, megint csak ellenkeznem kellett vele.* -Ha kétszer megnyalom az ajkaimat akkor már lehet, hogy igen, csak ennyire *Mutató –és hüvelyujjamat alig fél centire tartva egymástól mutattam neki mit jelent a mondatban az „ennyire”.* -állsz tőle, nem mellesleg arra lennél hangolva ha én állnék veled szemben pucéran. *Meg kellett köszörülnöm a torkomat, majd egy kisebb fordulással elléptem mellette és a kezébe nyomtam a hátizsákot. Na igen, a kissé sértődött hangom arra enged következtetni, hogy én is pont „annyira” állok a hangolással. Elég csak egyetlen vékonyka kis húrt megpendíteni és muzsika lesz. Háttal álltam neki, a karjaimat összefűztem magam előtt míg öltözött, csak akkor fordultam felé félig mikor visszatért a csiklandozós témához. Azt hittem már el is felejtette.* -Ühüm. Jó. Az enyém úgy sem nő vissza. *Napoljunk. Ezen még gondolkodom, nem vetem el teljesen a lehetőségét, de nem is leszek felelőtlen. Szeretem a karomat, mind a kettőt és örülnék ha a helyükön maradnának míg el nem jön az ideje annak, hogy hamuvá váljanak és szétszóródjanak Fairbanks erdejében. * -Aóóóúúúú! Azért remélem jobban nézek ki mint a farkaslovasok. *Ijedt fintorom után szélesen elmosolyodtam és megfogtam a felém nyújtott kezét, a mai nap végéig lemondva a pucéran való összebújásról. A lovak felé közeledve attól féltem, hogy még így emberi alakban is csorogni fog a nyála, de a pacik úgy rebbentek szét mint egy megzavart seregély csapat a búzamezőn. szóval még emberként is farkas szaga van. már mondhatni immunis voltam rá mikor ember volt, farkasként éreztem ugyan a csoki ízét a számban, de már sikerült tudat alatti szintre szorítani. Na igen, Adam meditációi azért jelentős segítséget nyújtottak. * -Szóval itt rohangáltál gyerekként. Szép hely. Én is kibékültem volna egy ilyen birtokkal, még a felével is, vagy csak a kastély előtti területtel.
Egon aprót rázott a fején a müzli és a paci összehasonlítására. Lehetetlen, mert míg az egyik madáreleség, a másik Egoneleség, és mindketten tisztában voltak vele, hogy képtelenség lenne a hímet müzli evésre rávenni, így a paradoxon olyan óriási méreteket öltene, amibe nyilvánvalóan belebolondulna. A ló nem müzli, és ez így van jól, mellesleg a müzli ritkán nyerít és szalad el, miközben átható félelemszaggal tovább borzolja Egon kedélyeit. – Badarság – válaszolt csupán ennyit enyhén lehangoltan, mert a gondolat, hogy a paci müzli lenne, roppant problémákba ütközött. Viszont azt sikerült a lánynak elérni, hogy hanyagolja a ló fogyasztást, amikor felemlegette a kastélyt, ami igazából nem volt az, de nem fog vitába szállni már megint régi otthonának pontos megnevezése kapcsán. Mellesleg jelen pillanatban abszolút nem érdekelte, hogy minek nevezik, viszont az igen, hogy kellőképpen kiugrálja magát örömében, aminek hatására Rebecca szóban, határozott szándékot mutatott a legurulása, holott minden épelméjű vérfarkas érezhette, hogy szó sincs erről. – Nem, nem dehogyis – a nőstények néha olyan furák. Ha valamit egyszer a fejükbe vesznek, mint mondjuk a legurulás lehetőségét, akkor szinte tántoríthatatlanok saját elképzeléseiktől. Kétszáz év sem volt elég, hogy kiismerje őket. A változás után Egon, ujjait piszkálgatva nyújtotta könyökét a földön pihengető lánynak, majd felhúzott szemöldökkel ránézett, amikor Rebecca a kezéről kérdezte. – Tüskék – vont vállat magától értetődő stílussal. – Szerintem még a szakadéknál szedtem össze a nagyját, de lehet, hogy utána. Nem igazán éreztem, mert a mancsom párnás részébe álltak bele, azt meg farkasként nem nagyon veszem tudomásul. – Különben bizonyára perceken át kínlódott volna szörnyű fájdalmában és rimánkodott volna Rebeccának, hogy szedje ki őket. Majd lehet egyszer eljátssza, biztos remek szórakozás lenne a lány kétségbeesett tekintetét lesni, közben magában vihogni. Egon ütemes fejcsóválások közepette elvigyorodva hitetlen hangsúllyal válaszolt. – Hát én tehetek erről? – a végén még szét is tárta a karjait. – Megvolt a lehetőséged, csak hátra kellett volna fordulnod a nem létező nyeregben – a meztelenség a vérfarkasok számára mindennapi, akár emberi, akár farkasformában. Igazán semmi különbség, talán csak annyi, hogy valamivel hidegebb van bunda nélkül. De mivel Egont a hideg sohasem zavarta, így emberi alakjában is viszonylag jól tűrte a mínuszokat. Jelenleg persze olvadáspont fölött volt a hőmérséklet, így nem siettette az öltözködést. - Jogos felvetés – húzta össze szemeit, miközben kaján vigyorral Rebeccára tekintett. – Amúgy én nem lennék ellenére… itt még úgysem csináltam pajzán dolgokat – az ajánlat áll, de ha a lány mindenképpen a házat szerette volna meglesni, ám legyen. Saját vágyaival viaskodva elfordult a hímtől, nyilván nehogy rávesse magát Egonra, így a férfi gond nélkül fel tudott öltözni. - Nem bizony – nézett rá komoly tekintettel. – Mellesleg nem vagyok felkészülve egy hikomat csajra – vigyorodott el engedékenyen, mert biztosra vette, hogy a lány nem akar ilyesmivel próbálkozni ezek után. - Ezerszer jobban – értett egyet derűsen, és megjegyezhette volna, hogy a vonyítást még gyakorolhatná, de úgy vélte jobb, ha nem szólja le, hiszen látszott rajta, hogy minden tőle telhetőt beleadott. Hát igen, ha beharapta volna kölykének… de mindegy, ez már elúszott, soha nem fog olyan jól vonyítani, mint egy vérfarkas. Azért remélte ezen a fogyatékosságán képes lesz túltenni magát valahogy. Kéz a kézben indultak a lovak irányába, melyek a legtöbb állathoz hasonlóan elszeleltek, amint megérezték őt. Kár, pedig a lovakat igazán szerette, és hiányzott neki, hogy megülve egyet vágtassanak valamerre, mint azt gyerekkorában tette. - Rebecca ez nem kastély, csak egy csöppnyi uradalom – elfintorodva körbenézett. – Hát… szinte semmi sem ismerős. Nyolcvan év alatt eléggé megváltozott a terület, viszont a ház a régi… csak kicsit romosabb – olybá tűnt senki sem lakik benne. Fent a kiugró lakórészben néhány ablak ki volt törve. Hallani lehetett, ahogy a szél süvít keresztül rajta… legalábbis Egon hallotta, de nyilván Rebecca füle nem volt elég éles ehhez. – Kísértet kúriának elmegy – vigyorodott a lányra, miközben egyre közeledtek régi otthona felé. Határozottan jól esett újra itthon lennie, és mivel úgy tűnt lakni nem laknak benne, semmi akadálya nem lesz, hogy bevergődjenek és belülről is megcsodálják.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Gondoltam, hogy a müzli nem emlegethető egy napon a lóval Egon értékrendjében, de legalább megpróbáltam. Úgy tűnt, hogy nagyobb és tartósabb hatást értem el azzal, hogy felemlegettem a régi otthonát. Akkor hát maradok ezen a vonalon és hanyagolom a müzli említését, úgy sem eszi meg, több marad nekem. azon viszont jót mosolyogtam ahogy a fejembe küldte a sértődött és morgó szót amivel megcáfolni igyekezett a párhuzamot, elhagyva a hosszabb és részletesebb fejtegetést a bizonyításra. Ha nem tartottam volna attól, hogy az ugrálása miatt lepottyanok a hátáról, még mókásnak is tartottam volna ahogy kötötte az ebet a karóhoz, miszerint fent maradok. Épp vissza akartam kontrázni mikor okafogyottá vált az egész, igazat meg nem adtam neki, inkább csendben maradtam. Na persze, majd egyet értek egy majd` kétszáz éves vérfarkassal. Megkésve ugyan a fejéhez vághattam volna, hogy még is csak leestem de az már a változásnak volt köszönhető és jogosan érvelt volna mellette. Nem tudom mivel volt annyira elfoglalva, hogy csak megkésve és akkor sem odafigyelve rám nyújtotta a karját, hogy felállhassak, ám amikor rákérdeztem, hanyagul váll-vonva közölte, hogy tüskék, olyan természetességgel, mintha ugyan mindennapos lenne. Én persze eltátottam a számat és aggódni kezdtem, mert emberi gondolkodás szerint egy tüske sosem jó mert fertőzést okozhat, gyulladást ott ahol beágyazódott, kellemetlen és fájdalmas. * -Ki tudtad szedni? Le kellene fertőtleníteni.....akkor is ha nem fáj. Majd fog. vagy...nem? Azt mondják a kutya nyála jó hatással van a sebeire, a farkasoknál is gondolom akkor így van, és nálatok? Ha farkasként gyorsabban gyógyulsz akkor a nyálad is antibiotikum? Ezt most szigorúan tudományos kutatási célzattal kérdezem. *Sok minden le van írva a farkasokról a krónikákban, de az ilyen apró részletekre nem terjedt ki a leírás, talán nem tartották fontosnak, vagy éppenséggel nem érdekelte őket, hiszen egy őrző - feltéve ha megkérik a gyógyításra mert másképp nem megy - nem úgy gyógyít, hogy mágikusan végignyalja a sérülést. Bár talán Egon örülne neki, na meg persze melyik vérfarkass nem? Jay minden bizonnyal szándékosan ejtene magán sebeket olyan helyeken ahol talán nem mindennapi. Már ettől a gondolattól is elpirultam, hát még akkor mikor szóba hoztam a lábai közét. Biztosan a pucér testének a látványa ragadtatott ilyen kijelentésre aminek amúgy semmi értelme nem volt.* -Jó, oké, nem szokásom vérfarkasok....nemi szervét nézegetni. Nem is vagyok kíváncsi rá. *Ennek ellenére azért nem átallom jól megnézni, nem mintha nem láttam volna még pucéran, és nem ismerném minden egyes porcikáját, de jó legeltetni rajta a szemem. Nem sokáig teszem, mert félő, hogy itt esünk egymásnak annak pedig nem lenne jó vége, legalábbis az elgondolásom szerint. Bármikor rajtakaphat minket valaki és talán Egonnak nem okoz problémát nekem annál inkább. Szóval a havas és nedves fűbe való leteperés veszélyének elhárítása érdekében elfordulok és megvárom míg felöltözik. Addig neki háttal beszélgettek vele.* -Nem is fogunk. A természet lágy öle nem az esetem ilyen alkalmakra. *Kissé feszélyez az állandó lebukás veszélye, még akkor sem hinném el ha rajtunk kívül nem élne más a földön. Abban sem lehetek bizonyos, ugye? * -Nem hagyom magam ne félj. *Nem igazán szeretném félkarúan leélni az életemet és minden bizonnyal az összes őrző együttes ereje sem lenne elég ahhoz, hogy a karom visszanőjön, nem ellenkeztem többet Egonnal de nem is vertem ki a fejemből az ostoba ötletet. Végre elérkeztünk ahhoz a momentumhoz ami miatt tulajdonképpen ideutaztunk Angliába. Elindultunk a kastély felé kéz a kézben, a lovak szétrebbentek a közeldésünkre, de nem azért mert vérszegényre sikerült vonyításom - megjegyezném nem vonyításnak szántam hanem csak egy elnyújtott emberi "aúú"-nak. - megijesztette volna őket, hanem mert Egon szaga messzire hullámzott a széllel. Ennek kifejezetten örültem, mert már féltem attól, hogy karnyújtásnyira tőlük mégis felébred benne a vadászszenvedély és akkor már nem fogom tudni olyan egyszerűen visszatartani. A kastély látszólag lakatlan volt, még kitört ablakai is voltak ami elég szomorú látványt nyújtott tekintve, hogy Egon régen ott élt gyerekként. Minden bizonnyal rengeteg szép emléke volt azokról az időkről.* -Ez kastély vagy más néven nevezhető kúriának, várnak. Az uradalom pedig földbirtok, gazdaság, farm, föld, tanya, vagyis a kastély körül elterülő terület. *Megálltam és csak néztem az épületet ami jobb napokat is megélt már.* -Akárhogy is nézem nekem ez kastély, de nem vitatkozom veled.....sajnálom pedig olyan szép lenne. Azért így is szép. Szerinted senki nem lakik benne? *Tovább indultam és nem kellett Egont magam után húzni. Egy kicsit elkerültem oldalra mert minden irányból szerettem volna megszemlélni mielőtt arra vetemedünk, hogy betörjünk a Candvelon _villába_ rezidenciára_. Kicsit mulatságos volt ahogy Egon minden ilyen megnevezést mereven elutasított, én az ő helyében palotának mondtam volna.* -Még így is csodálatos. Kíváncsi vagyok mi maradt meg belül. Menjünk.[/color]
Egon először csak enyhén félrebillentette a fejét, majd ahogy Rebecca tovább beszélt, lassú mozdulattal kobakját felé fordította, és úgy nézett a lányra, mint aki tökéletesen és végérvényesen megháborodott. Kikerekedett szemekkel sűrűn pislogva hallgatta a lányt, közben néha szóra nyitotta száját, de végül mindig becsukta és hagyta, hogy a lány befejezze. Persze utána sem szólalt meg rögtön, csak gyanúsan méregette egy ideig. – Rebecca, valószínűleg a nyálunk pont olyan, mint az emberi nyál, merthogy most emberi alakban vagyok. Mellesleg – nézett rá szemöldökét kissé összeráncolva - nem tűnt fel, hogy múltkorában növesztettem néhány vadonatúj ujjat? – nem különben kezet is, de azt levágva nem látta, így az nyilván nem tűnhetett fel neki, ellenben az ujjai határozottan hiányoztak aznap, amikor lebukott. – Egy kis fertőzést fél kézzel legyőzünk, de hát ezt igazán tudhatnád – meg, ha kivérzik a tüske helye, akkor amúgy is meg van oldva a fertőtlenítés a legtöbb esetben. Ha nem, akkor meg rábízza a kétszáz éves regenerációjára. Sima ügy, lehet egy pár óráig fájni fog, de aztán olyan lesz, mintha sohasem lett volna benne semmiféle idegen anyag. Igazán cuki volt, ahogy elvörösödött, de Egon úgy érezte itt az ideje egy színlelt felháborodásnak. – Mi… mi az, hogy nem is vagy kíváncsi rá? – nézett le sajátjára, majd hitetlenkedve csóválni kezdte a fejét. – Máskor bezzeg nem is hagyod élni szegényt… - milyen kellemes órákat szoktak eltölteni azáltal, hogy egymást nyúzzák a takaró alatt vagy fölött, esetleg a kanapén. Most meg azt meri állítani, hogy nem is érdekli. Kis hazug. - Hát, megértem, elvégre kígyók meg békák között azért nem a legkellemesebb… nem is említve a bogarakat – ettől eltekintve persze Egonnak nem okozott volna problémát a dolog, de inkább felöltözött. Semmi sem kényszer, és amúgy is a házat jöttek megnézni, ami nem kastély. – Jól van – vigyorodott el, és félrehessegette a kellemetlen tényt, hogy jelenleg még egy kölyök is könnyedén kartalanítani tudná. Azonban nem akarta tovább ragozni, hogy mit nem szabad, elvégre nem az apja… na, hát jól is néznének ki, ha az lenne, de azért remélte, hogy kétszer is meggondolja, mielőtt kísérleti farkas csiklandozásba kezdene. Kéz a kézben vágtató lovakkal a háttérben megcsodálhatták a házat teljes pompájában… és elhagyatott állapotában. Lehetne mondjuk rosszabb is, elvégre a falak még állnak. - A kúria és a kastély nem ugyanaz, és ez egy kúria, ami az uradalom központi része. Azért mondtam, hogy csöppnyi uradalom. Az ilyeneknek nincsen kastélya – kötötte az ebet a karóhoz, már csak azért is, mert soha nem gondolt a házra kastélyként, hanem csak szimpla ház volt számára. Nem a legfényűzőbb, és nem is a legrosszabb, de a kastélytól rettentő távol állt. – Nem tudom, de nem nagyon érzek emberszagot a közelben. Viszont van valami más, ami eléggé emlékeztet egy kialudt tűzforrás szagára, tehát valakik nemrégiben tüzet gyújthattak valamelyik kandallóban – persze fura, hogy ennyire tisztán érzi, de hát a vérfarkasok orra már csak ilyen csúcsszuper, így nem sokat törődött vele. A kedvező széljárás hatása lehet bizonyára. Nem voltak messze, és már szinte egész látóterüket betöltötte az épület. - Valóban csodás – mosolyodott el büszkén, igaz nem ő építette, de sajátjának tudhatta. A méretes tölgyfa ajtó, ami egyébként szinte újnak látszott, természetesen zárva volt, amikor Egon megpróbálta egyszerűen csak lenyomni a kovácsoltvas kilincset, de ez persze nem fogja megakadályozni. Köhintve párat megnyomta befelé az ajtót, melynek hatására a zár engedett, a beáramló levegő pedig felkavarta a bent lévő… leülepedett kormot és teljes egészében betakarta kettejüket. Még szerencse, hogy játszós ruhában jöttek. – Hát… ez megmagyarázza, miért ilyen elhagyatott – a hall teljesen ki volt égve. Bútorok romjai hevertek a földön, de nem csak az előcsarnok, hanem az abból nyíló szobák és termek is hasonló feketeségben pompáztak. Egont azonban ez nem zavarta a beljebb menetelben. Kiégve vagy sem, de azért ez csak a régi otthona. – Régen sokkal szebb volt – bólogatott keserűen, miközben tanácstalan homlokráncolással körbekémlelt. – Hm… hát… üdvözöllek itthon – mosolyodott el, és ha már nem láthatta Rebecca a hall pompáját valójában, akkor egy régi emlékkel pótolja. A falból kibukó csövek gázlámpái sisteregve égtek, bevilágítva a teret, ahol színpompás szőnyeg volt hosszan leterítve az érkező vendégek tiszteletére. Oldalt egy hatalmas ezüstösen csillogó keretű festmény függött a falról lefelé. a Hastingsi csatáról. Vagyis annak egy részéről, amikor Harald király nyakába nyílvessző fúródott. Egy olyan emléket választott, amikor az egész hall-t körbekémlelte, talán életében először, ezért a nézőpont elég alacsonyan volt, viszont ekkor hatott rá legnagyobb mértékben a terem pompázatossága. Aztán az emlék elhalt, és újra a korommal beszőtt sötét előcsarnok maradványai között voltak. A mennyezetet is átégette a tűz, és most kósza gerendák voltak csupán, ahol máskor a plafon díszes mintázatai látszódtak. De a következő szint mintha kevesebb sérülést szenvedett volna, és ki tudja, talán ha beljebb mennek lesz még valami, amit nem rongált meg a tűz.
//Tetszik az alád, ott... alul, a képek kettőnkről Bocs, hogy csak most vettem észre, ha már rég ott van //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem gondoltam, hogy hülyeséget kérdezek, a kéz visszanövesztés az más, sokkal hosszadalmasabb, hiszen több része….tűnt el, köszönhetően a letépésnek. Engem inkább a mechanizmus érdekelt. Ezek szerint nincs köze semmilyen farkas gyógyító anyaghoz, mint mondjuk a nyál, a vérében van és önműködő.* -De feltűnt, csak nem tudom hogyan csináltad. Úgy értem, hogyan működik? Tudományosan. Mint az embereknél a vérlemezkék amikor sérülés van azonnal a sebhez tódulnak és elzárják a „kaput” hogy ne vérezzen tovább? Aztán beindul a gyógyítás amihez igazából nem kellene segítség, de mint tudjuk az ember kissé gyenge ebben a tekintetben és néha azért elfertőződnek a sebeik, mondjuk ha föld kerül bele vagy valamilyen baci. A tüske nem steril, a kutyák is nyalogatással tisztítják a sebeiket, az emberek meg fertőtlenítővel. Azért gondoltam, hogy párhuzamot vonok. Szóval farkasként nem kell nyalogatnod a sebed, hogy kitisztítsd, világos. Magától megoldódik. *Azt hiszem nagyon elkanyarodtam az erdőbe, mármint a képzelet erdejébe. Bólogattam, hogy tudom, fél kézzel elintézik, nem is ezzel voltak a gondjaim, hanem a hogyannal. szóval semmi, megértettem, puszta mágia mint az őrzőknél, bár még arról sem volt sok fogalmam, mert Adam későbbre tervezte ezeket a dolgokat. A mágia az utolsó, mert bonyolult és koncentráció kell hozzá, és a koncentrációhoz meditáció. A meditációhoz pedig csend, ami nekem nem mindig ment. Most többet járt a szám mint akartam, az a farkas nemi szerves dolog csak úgy kibukott belőlem ellenőrizetlenül, utólag belegondolva igen csak idétlenül hangozhatott, és még magyarázkodnom is kellett. Egon persze jó szokásához híven nem engedte el ezt a gondolatmadarat sem, ráharapott mint hal a csalira.* -Nem szép dolog tőled szándékosan zavarba hozni amikor már úgy is égek mint a porrongy. A farkas farkadra nem vagyok kíváncsi, az már perverzió lenne. elég nekem az is, hogy sorra vesszük a Káma Szútra össze pontját. *Jay jutott eszembe és a kiadóban történt találkozás, ami pont ezzel a könyvvel kezdődött. A kis tinik amint ledobták ijedten az asztalra én meg felvettem, hogy visszavigyem a helyére. Jay meg, naná, hogy Egonhoz hasonlóan halat játszott. Egyáltalán miért van egy ilyen galériában a Káma szútra? A megjegyzésére kirázott a hideg, egészen kellemes amikor épp ég az arcod. Erőszakkal kellett rávennem magam, hogy ne ugorjak három métert a kígyók hallatán. Tél van, ilyenkor ugye nincsenek kígyók? Bogarak sem nagyon. Egyetértettünk abban, hogy a jelen helyzet, alkalom és hely nem igazán jó arra, hogy a szenvedélyünk oltárán adózzunk egy röpke szeretkezéssel. Nem szeretem amikor csiklandozza a fű….a hátsómat. A másik csiklandozós témát is hanyagoltuk legnagyobb örömömre, ám a kastély ügyében tovább vitáztunk és úgy éreztem egyikünk sem tudja meggyőzni a másikat a maga igazáról.* - Kúria. Oké, szóval kastélyszerű csak kisebb. Tudod, nézőpont kérdése, nekem ez még palotának is simán elmegy, a mi lakásunk simán elférne benne legalább háromszor. Vagy négyszer. *Nekem azonban a kinézete tetszett, jó hát nem voltak tornyai és bástyái, de azért nagy volt és szép, és láttam benne azt ami lehetett volna ha nem hagyják lepusztulni.* -Talán huligánok, vagy hajléktalanok? Esetleg szökött rabok, vagy csak szimplán gyerekek akiknek ez a búvóhelyük.*Valójában lakatlan, ha kialudt az a tűz, akkor nem laknak benne, hiszen tél van és még az enyhe angliai tél is hideg annyira, hogy bent a lakásban szükség legyen fűtésre. *-Az orrod is csodás. Most egy kicsit irigykedem. *Persze nem mindig előnyös ha valakinek ilyen jó szaglása van, de a jelen esetben igen. Mindig csodáltam a parfümgyártók „orrait” akik egyetlen szaglásra szét tudták választani az illat összetevőket és úgy alkottak parfümöt, hogy tudták, melyik illat melyikkel tud harmonikusan társulni, keveredni. Amikor kislány voltam én is parfümkészítő orr akartam lenni, de ez csak pár hétig tartott. Amikor elmentünk egy szeméttelepre rögtön azt akartam, hogy ne érezhessek semmilyen szagot. Így múlik el a világ dicsősége. Korábban azt mondtam akár be is törhetünk, ez most könnyebbnek tűnt mivel lakatlan volt az épület, így kisebb a lebukás veszélye is, ám az ajtó zárva volt, amit furcsálltam hiszen ha egy épület lakatlan és akárki bemehet azért, hogy tüzet gyújtson a kandallóban, nem zárja be maga után az ajtót. Egon ajtónyitás közben köhögött én utána, amikor a korom és a por az arcomba dőlt. * -Ööö…hát ez…khmmm….remek. Szilikózist kapok mindjárt. Khmmm…ha elhagyatott miért volt zárva az ajtó?*Lassan és óvatosan léptem beljebb Egon után és körülnéztem. Siralmas volt már önmagában is, de ahhoz a képhez amit korábban láttam a fejemben azon a holdfényes estén, egyszerűen borzasztó. *-Igen, tudom. Egyszer már láttam.*Egon viszont gondoskodott arról, hogy még egyszer lássam. Megtorpantam amikor a képek felsorakoztak a fejemben, nagyobbnak tűnt mint amekkora valójában volt, de azzal magyaráztam, hogy csak az üres falak és tér miatt. arra nem gondoltam, hogy Egon gyerekként nézet körbe. *-Nem tudtál erről a tűzről ugye? Mikor történhetett?...Ó!*Fájdalmas sóhajt engedtem ki magamból mikor a csodás kép elhalványult a fejemben és újra csak a romokat láttam. Úgy tűnt csak itt a földszinten volt tűz, talán megfékezték mielőtt továbbterjedt volna, ám a lépcső jó állapotáról nem voltam meggyőződve. *-Felmegyünk? Milyen a lépcső? *Megkerültem és elsétálva mellette az összetört bútorok felé indultam. Már úgy is koszos vagyok, olyan mindegy. Szép látvány leszünk ha visszatérünk a hotelba. megérintettem az egyik fotelnak látszó bútort, volt még rajta sima felület, talán utolsóként kapott lángra, kárpit már nem volt rajta csak a faváz ami majdnem teljesen elszenesedett. szomorú látvány volt.*
//Köszi, a reagírás után cseréltem le, szóval nem maradtál le semmiről. nem igazán tetszett a régi, legalábbis a hosszú hajú Becca nem, de csak mostanra tanultam bele, hogy lecseréljem. :tánc: //
- Ehm… jah… igen – bólintott rá Egon, mert ezt a tudományos okfejtést elég nehéz volt saját magára vetíteni. Gyorsabban gyógyulnak, de a mechanizmus ugyanaz, viszont a szervezetük legyőzi a fertőzéseket és a betegségeket. Fene tudja, hogy milyen alapon, lehet, hogy azok a fránya vérlemezkék tempósabban dolgoznak, mint az emberek esetében. Mindegy is, Rebecca úgy tűnt megelégedett saját magyarázatával, Egont meg ez a rész nem igazán érdekelte. Főleg, hogy arra sem tudott volna tudományos magyarázatot adni, hogy miként képes másoktól elvenni a sérüléseit. Az egy dolog, hogy felgyorsítja a regenerációt hihetetlen mértékben az illetőnél, dehogy a sérülés aztán miért manifesztálódik rajta? Na, azt nem lehet tudományosan megmagyarázni. Valószínűleg az élet és a halál egyensúlyával függ össze, vagy a természet egyensúlyával, amely a bámulatos gyógyulás után valahol kénytelen lecsapódni, és mivel a mártírok úgyis ott vannak kéznél, egyértelmű, hogy rájuk száll át. - Nem szép, ellenben szórakoztató – kuncogott halkan, aztán bocsánatkérőn nézett a lányra. – Amúgy meg, úgysem látja senki, hogy beégettelek, az szinte olyan mintha nem is tettem volna semmit. – Persze úgy még szórakoztatóbb lenne, de az már felvetne némi éjszakai kanapén alvást, ami azért nem volt ínyére. Jobb érzés a meleg testéhez bújva álomba szenderülni, mint odalent a hideg kanapán feküdni. - Jó… akkor nevezd kastélynak, vagy palotának, ha annyira szeretnéd, nem foglak kijavítani miatta – okos enged, de mivel Egon inkább szamár volt, még hozzátette. – De ez akkor sem egy kastély – persze remélte, hogy többször nem kerül szóba a házikó elnevezése, mert nem volt biztos benne, hogy nem javítaná-e ki újfent barátnőjét, amikor a régi otthonát lekastélyozza. A hím arca egy pillanat alatt felderült, közelebb hajolt Rebecca arcához, elvigyorodott és eszelősen bólogatva, átszellemülten beszélni kezdett. – Vaaagy… vaaagy. Kísértetek lakják, mondjuk tűzszellemek, és odabent parádéznak, hogy elijesszék az erre járókat – mondjuk Egon az ilyen szellemfélékben nem hitt, azok a szellemeket is nehezére esett elhinni, amik a vérfarkasok történelméhez kapcsolódnak, nemhogy olyanokat, amik láncot csörgetve, vagy éppen tüzes fáklyát lóbálva próbálnak a halandók idegeire menni. – Úgy tudom van valami varázslata az őrzőknek, amivel a miénkhez hasonló szaglást tudnak maguknak biztosítani… időlegesen persze. – Rebecca még nyilván nem elég fejlett mágikus téren, hogy ezt elsajátítsa, de idővel majd lehet együtt szaglászhatnak az erdőben. Még versenyt is rendezhetnének, hogy ki találja meg hamarabb a vadat. A felszálló kormot próbálta elhessegetni, de nem sok sikerrel és némi köhögés után felhagyott vele. – Egyrészt nem tudom mi az a szilikózis, de az ajtó egész új, szerintem a tűz után csinálták. Nyilván életveszélyes a hely, azért zárták be, de a turisták miatt meg nem húzhattak kordont az épület köré. Rontaná az összképet. – Rejtély megoldva. Amúgy is a legtöbb túrázó vagy turista nem szokott bezárt ajtókat feszegetni. Egon és Rebecca ebben is különcök. - Heh… tényleg – mosolyodott el halványan, ennek ellenére nem átallott a hall régi pompáját elővarázsolni. Többek között az emlékek átadására sem tudott volna tudományos magyarázatot adni. - Passz - vonta meg a vállát, miközben az egyik elszenesedett bútordarabhoz lehajolva megtapogatta azt. – Hetek, hónapok. Legalábbis abból kiindulva, hogy még semmit sem tettek, hogy rendbe szedjék. – Elég elszomorító volt így látni, de volt már kellemetlenebb élményben is része. – Amúgy nem tudtam róla – bár ez egyértelmű lehetett. - Szerintem megpróbálkozhatunk vele – vigyorodott el, majd lendületesen elindult a lépcső felé. Lépteinek nyomán korom szállt fel, de ez nem igazán izgatta, már úgyis mindketten szalonképtelenek. A lépcső úgy tűnt megbízható, igaz a tűz ebbe is belerágott itt-ott és a karfa teljesen eltűnt, de maguk a fokok stabilnak tűntek. – Én megyek előre, ha esek nekem kisebb bajom lesz. – És így is tett, közben hallgatta a recsegéseket. Mindegyik fokra ránehezedett és toppantott is rajtuk, de úgy tűnt ki fogja bírni kettejük lépteit. Amikor felért intett a lánynak. – Jöhetsz, úgy tűnik biztonságos. - Ennek ellenére figyelte a lány minden egyes lépését, amennyiben megindult, hátha szükség lesz egy gyors Egonféle mentőakcióra.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon gyorsan túllendült a regenerálódásán és helyette az én égetésemre helyezte a hangsúlyt. Elhúztam a számat arra a felvetésére, hogy ami nekem nem igazán kellemes az a számára roppant szórakoztató. Oké, értem én, hogy csak húzott ezzel a farok témával, és senki nem volt fültanúja, de azért mégis „vért” kíván. Persze nem arról van szó, hogy egy adandó alkalommal a nyakának esem és bebizonyítom neki, hogy vámpírok márpedig vannak, majd kéjesen nevetve beletörlöm a számat a rihám ujjába – francokat, a vér nehezen jön ki a gyapjúból, konkrétan sehogy – de azért vissza fogom én ezt adni neki amikor a legkevésbé számít rá. * -Oké, majd én is úgy csinálok, mintha nem tettem volna semmit. Egyszer…majd. *Megjátszott sértődéssel az arcomon nézek rá, egy pici mosoly azért ott csücsül az ajkaim sarkában, megemelt szemöldökömmel viszont figyelmeztetek. Reszkess Egon Candvelon! Nem mintha olyan nagyon szőrös szívű lennék és mestere a bosszúállásnak, természetesen ezt is elnevettem. * -Jó, akkor az aminemkastély igen szép lehetett fénykorában, amikor még nem táncoltak benne boszorkányok áldozatot bemutatva. *Szemet forgattam a makacsságán, én viszont engedtem neki, legyen akkor nemkastély. *-Ha kísértetek, akkor emberükre, vagyis farkasukra akadtak, elvégre diplomás kísértetvadász vagy meg parajelenség kutató. Ugyeeee?*Nem felejtettem el a linkeskedését amivel a kapcsolatunk elején etetett, és én még el is hittem, hogy hisz a kísértetekben. *-Persze, ha eljutottunk volna a mágiáig, akkor most használnám is, de jelenleg elméleti és harci oktatásban részesülök, mert nem tudok kellőképpen alfába mélyülni. Nem tehetek róla, mindig eszembe jut valami amire kíváncsi vagyok. Pedig régen jógáztam is, de ez az egész annyira izgatja a fantáziámat, hogy többször nem sikerül mint igen. *Adam olyannyira precíz, hogy soha nem kanyarodunk el a tananyagtól, olyankor eszembe jut a nagyi az álmomban amint azt mondja, hogy ne rohanjak soha, mindig minden lépcsőfokon álljak meg. de így úgy érzem sosem jutok az őrzőség végére, még a felére sem. Én vagyok a legbotcsináltább őrző kerek e földön. A házba lépve már nem kellett semmilyen kiváló szaglás, anélkül is éreztem a hamu szagát és nem csak a szagát, sajnos az ízét is.* -Porártalom. Mindenféle por ártalom…..szóval azért mégis csak járnak ide…. az is lehet, hogy közben valaki megvette a…nemkastélyt és csak a jó időt várja, hogy felújíttassa. *Végül is nem volt gyanús semmi, egyszerű kastély volt amiben nem lakott senki már jó ideje, hogy mi történt itt és miért azt homály fedte, de nem is erre voltunk kíváncsiak. A felső szint úgy tűnt még valamennyire épségben van, csak a lépcsővel volt gondom, de Egon nem hagyott időt arra, hogy gondolkozzam, mire utolértem volna az első foknál ő már felfelé igyekezett. Én addig persze majdnem megőszültem, mert farkas regeneráció ide vagy oda, azért bennem volt az ösztönös féltés és aggodalom. A levegő is bennem rekedt míg fel nem ért egészen, és minden második pillanatban lelki szemeim előtt lezajlott ahogyan Egon alatt összerogy a lépcső ő pedig a mélybe zuhan. Hallottam ahogyan recseg, ropog, a fa szinte sírt Egon minden lépésének terhe alatt, amikor toppantott én ijedeztem. * -Egon Candvelon a fenébe is a frászt hoztad rám. *Szigorúan néztem fel rá mikor felért, mert addig meg sem mertem szólalni, észre sem vettem, hogy a kezem a szívem felett van és a pulcsimat markolászom egy ideje.* -Ja persze, te most kifárasztottad és azért nyikorgott mert repedezett, ha én rálépek majd alattam törik össze az egész. Van valami érdekes odafent? *Hogy fog lejönni? A fenébe is nem lehetek ennyire majrés, őrző létemre. Bár minden porcikám ellenkezett azzal, hogy felmenjek, a kíváncsiságom hajtott felfelé. Olyan lassan mentem mint egy terhes anyacsiga és egy-egy nagyobb reccsenésnél felsikkantottam, éreztem ahogy hajlik a talpam alatt a fa, meg recsegett és nem csak hallottam. Azt hiszem még a fenekemben is éreztem ahogyan ropogott. Szerencsére nem történt semmi és felértem sértetlenül, bár rendesen leizzadtam és megkönnyebbülve vetettem magam Egon nyakába, hacsak valamelyik nagyobb sikkantás nem űzte őt le értem, mert akkor természetesen előbb következett be.*
- És akkor én is úgy fogom venni, hogy nem tettél semmit – vigyorodott el, és közben próbálta figyelmen kívül hagyni a szigorú arcot, amit Rebecca végül széttiport nevetve. Persze amúgy is tudta, hogy csak viccelt, de azért jól eső rézéssel töltötte el a felcsendülő hang. Mindig szerette a lány nevetését hallgatni. Bájos, jól csengő és amúgy is szívüdítően hatott rá. Egon egy pillanatra kitátotta a száját, aztán bosszúsan becsukta azt. A nemkastély megnevezés még mindig nem tetszett neki, mert benne volt a kastély szó, de erős lesz és ennyiben hagyja. – Ja, akkor még nem volt elátkozva – nyilván csak azután lett átkozott, miután a teremtője vérfarkassá változtatta Egont. – Ehm… khm – köhintett néhányat, miközben látványos idegességgel igazgatta pulcsijának gallérját. – Igeeeen… már hogyne lennék az – bólogatott komoly képpel, épp csak szája sarkában bujkált a mosolygás, ami aztán a csínyt eltagadni igyekvő gyerekekre jellemző erőltetett fapofává változott, hogy aztán szélesen elvigyorodjon. Hát eddig bírta. – De – kezdte kuncogva – egész sokáig behitted, szóval nem én tehetek róla. De valahogy muszáj volt megmagyaráznom a lepukkant házat – egy ideje már nem látogatta meg a házat, pedig a lakbért fizette, de fűtés híján nyilván már minden szanaszét fagyott benne. A vizet mondjuk elzárta és kieresztette a csövekből a maradékot, így azokban valószínűleg nem esett kár, de ha bármi folyékonyt hagyott alkoholon hívül ott, akkor az valószínűleg keményre fagyottan szétrepesztette már a palackot. Nem gond, majd csak olvadáskor lesz gáz. - Idővel menni fog – mosolyodott el kedvesen és őszintén. Nem valószínű, hogy már holnap, vagy a következő hónapban, de hamarosan azért képes lesz mágiát használni, és akkor gyógyítgathat Egon tappancsokat orrvérzésig. - Igen, lehetséges – értett egyet Egon és a nemkastély kifejezést csak egy apró kelletlen sóhajjal konstatálta. – Valószínűleg nem fogják így hagyni. Igazán kár lenne érte. Persze nyilván baromi sokba fog kerülni a felújítás – nem irigyelte azt, akinek ki kell pengetnie érte többtízezer fontot. A lépcsőn való feljutás gyerekjáték volt, igaz korlát nem volt, de a fokok stabilnak tűntek még ha hangos nyöszörgéssel jelezték is, hogy nem számítottak ilyen állapotban látogatókra. - Most mért? Stabil ez – veregette volna meg a korlátot, amire emlékezett, hogy ott szokott lenni, de most csak az üres levegőt kaparászta egy ideig, aztán amikor egy pillanatra odanézett rájött, hogy a korlát már nem létezik, így kelletlenül felhagyott a strapabíróság demonstrációjával. – Ugyan dehogy, végigmenjek rajta még egyszer? – csak, hogy még jobban kifárassza… ha már a lány úgyis túlaggódja a dolgokat. – Amúgy persze, hogy van… még több hamu és por. Ezen az oldalon még az ablakkeretek is szétégtek. De legalább bejön a friss levegő. Ja és remélem vastag a cipőd, mert üvegszilánkok vannak szerteszét – jó kis felfedezős túra és így még talán izgalmasabb, mintha minden rendben lenne a házzal. Ahogy Rebecca aggódott Egonért, úgy Egon is aggódott Rebeccáért, amikor a lépcsőn felfelé lépdelt a lány. Hallotta ugyan a sikolyait, de nem volt olyan ostoba, hogy egy annyira mégsem stabil lépcsőre ketten álljanak rá, és ezáltal bizonyosan leszakadjon. Amikor a lány felért a nyakába csimpaszkodott, Egon pedig egy hirtelen ötlettel vezérelve a karjaiba kapta Rebeccát. Nehogy a szilánkok szétszaggassák a cipőjét. - Nézd csak! – bökött fejével néhány ablaknyival távolabb. – Úgy látom csak odáig terjedt a tűz. – Onnantól kezdve már csak a felszálló korom és hamu terítette be a folyosót, de az ablakok és a hajópadló is épnek tűnt… csak rettentő mocskos volt. Az viszont már nem árt a cipőnek, így a biztonságos részhez érve Egon letette a lányt, hogy használhassa a saját lábait. - Ez már szebb így, nemde? – mosolyodott rá. Valóban szebb volt, igaz mocskos, de legalább ép. – Felmenjünk a kitört ablakú toronyhoz? Ugyan nem olyan magas, mint ahonnan régen kinéztem, de azért elég magas, hogy a táj látványa elragadó lehessen.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Jó, ha nála ez a cikizés és égetés, akkor én is úgy csinálom majd és mindketten úgy vesszük mintha a másik nem csinált volna semmit, sem. Egyébként akkor meg nem tudom mire jó az egész, de lelke rajta. Igazából úgy sem tudnám megtenni, kár volt ennyit izgulni rajta, miért is égetném Egont, persze ha más nem hallja….de egészen más a cikizés mint az égetés. Hagyjuk, ezen nem fogok most filozofálgatni mikor itt van ez a kastély, ami nem kastély és hiába égett le a nagy része, akkor is csodálatos. Még Egon emlékei sem kellenek ahhoz, hogy körbetekintve meglássam a régmúlt szépségeit. Olyan mint egy régészeti lelet, amit a mai kor vívmányainak használatával és a technikával kiegészítenek és majdnem olyan lesz mint régen, fénykorában volt. Ugyanezt a képzeletemmel teszem, látom a kiégett….előszobát (?) a lépcsőt, az ajtók maradékát és elképzelem milyen lehetett régen. Ott még maradt egy kis tapéta, ha a többi falat is ilyennel vonom be, akkor látom már a szobát. a bútorok pedig…igen, pontosan így nézhettek ki régen. Azért persze Egon emlékei is segítenek. Szerettem volna itt lakni. Ha megtehetném, megvenném és visszaállítanám a régi külsejét, belsejét. A nevetésem elhalt de a mosolyom azért megmaradt, bolondság hinni az átkokban, de Egon itt állt és benne lakozott egy vérfarkas, talán az átkok is pont ennyire hitelesek.* -Gondolod, hogy…tudod…tényleg léteznek átkok és az otthonod azért….azért történt vele mindez mert te vérfarkas lettél?*Korábban ez a kérdés elég nevetséges lett volna, de most már nem az, elvégre korábban a vérfarkasok létezésének feltételezése is nevetséges volt a számomra, nem rég viszont épp egynek a hátán lovagoltam ide. Farkasagoltam vagy mi a fene. *-Jól van, az a része megbocsátva, megértem mi volt a jelentősége. *Az őrzők és persze a vérfarkasok védelmének érdekében nekem is ezt kell tennem a jövőben, Egon is csak magát védte amikor hazudott, ezen már rég túljutottunk, de azért néha, minden következmény nélkül az orra alá fogom dörgölni. A biztatására csak lemondóan legyintettem, szép dolog és magamban megköszöntem neki, hogy hisz bennem, de hacsak nem történik valami csoda, nagyon messze voltam még a mágiától. Pedig szerettem volna, nagyon. * -Kár lenne érte. Biztosan sok pénz….pedig akár te is megvehetnéd. Visszavásárolhatnád és olyan lehetne mint régen. Tényleg olyan lehetne.*Egon tudja a legjobban milyen volt. Persze nem tudtam mennyi pénze van és nem is érdekelt, csak felvetettem, hogy talán…..és annyira jó lenne. Sok mindenben tudnék segíteni és minden évben eljöhetnénk ide és körbetáncolnánk az egész nemkastélyt….ja, Egon nem tud táncolni….sebaj, megtanítom. Ehhez azonban először a lépcsőt kell megjavíttatni, ami borzalmasan nyikorgott és nyekergett a talpai alatt, recsegett és attól féltem bármelyik pillanatban beszakad alatta. * -Ugyan, dehogy….remek. *Szándékosan ismételtem Egont majdnem ugyanazzal a hanglejtéssel. Még csak az kéne, hogy még egyszer, vagyis kétszer végigmenjen rajta és még jobban kifárassza a fokokat, a végén tényleg nem jutunk le, kellett hagyni egy kis pihenést annak a lépcsőnek a lejutáshoz is. nem volt kedvem a vészkijáraton lecsúszni mint a repülőknél. az, hogy fent még több hamu és korom van már csak hab volt a tortán. Akkor most egy marék hamuért kockáztatom az életemet ezen a korhadt lépcsőn? Ja, persze van friss levegő ami a kitört ablaktáblákon keresztül jön be. Üvegszilánkok. Még egy „remek”. Odafent úgy éreztem magam mint aki megmászta a Mount Everestet és úgy is vetettem magam Egon nyakába. * -Hééé! Mit csinálsz? Jó a cipőm talpa….de persze ne tegyél le, így romantikusabb.*Amikor felkapott a karjaiba, meglepődtem de aztán kényelmesen elfészkeltem magam, már amennyire ez lehetséges volt. A korábbi sikkantásaim után jólesett nevetni, de ez nem csak megkönnyebbült nevetés volt hanem szívből jövő, már biztonságban éreztem magam és tényleg olyan romantikus színezete volt az egésznek, még egy csókot is csempésztem Egon ajkaira. * -Nem éppen egészséges ez a korommal teli levegő…de azért járjuk be az egészet ha már halálfélelem közepette feljöttem ide. Persze lehet, hogy hamarabb lejutunk mintsem gondolnánk. Teszem azt beszakad alattunk a padló….*Miután visszatett a földre körbeforogtam, sokkal több minden látszódott a házból mint odalent és kevesebbet kellett a képzeletemre bízni. Egyszerűen csodás volt.* -Torony? Igen, van torony. Menjünk fel. Gyere…merre kell menni? És merre volt a szobád? *Az egész most kezdett csak izgalmas lenni, mármint kellemesen izgalmas és egyetlen helyiséget sem akartam kihagyni. Kézen fogtam Egont és előreindultam aztán megtorpantam mikor rájöttem, hogy nem tudom merre kell menni, de feltételeztem, hogy felfelé és persze megint újabb lépcsők várnak rám, de csak nem olyan korhadt mind mint az amin feljöttem ide. *
Egon rövid nevetést hallatott, majd szélesen vigyorogva a lányra nézett. – Ugyan, dehogy. Valószínűleg az egyik égve felejtett kandallóból kicsapódó parázs gyújthatta be a helyet, vagy egy rosszul sikerült házibuli. Átkok ritkák gyújtogatnak, meg amúgy sem léteznek legjobb tudomásom szerint. Nem úgy értettem az előbb, hogy a ház elátkozott, hanem úgy, hogy én voltam az átok, ami körbejárt a házban. – És emiatt lett elátkozott, legalábbis arra az időre, amikor odabent széttépegette a családja tagjait. Milyen szerencse, hogy magára a mészárlásra nem emlékszik, csak arra, amikor megtalálta a holttesteket. Persze az sem volt éppen kellemes érzés, na meg látványban sem volt túl szívderítő. – Annyira szuper vagy – vigyorodott a lányra ismét, és hálás tekintettel nézte egy darabig. Nem hiányzott neki egy perpatvar, aminek a tárgya Egon eddig összes hazugsága, vagy épp ferdítése. Viszont lehet kellene igaz-hamis játékot játszaniuk, hogy fejlesszék Rebecca hazudozási képességeit. Hiába, őszinte alkat, őrzőként nyilván rengetget kell majd hazudni, még Egon elől is titkolóznia kell, holott az elég nehezen megy, hiszen a vérfarkasok előszeretettel csípik nyakon a hazugság rezdüléseit az energiákban, és a szagokban. El sem tudta képzelni, hogy miként képesek a titkaikat hosszútávon megőrizni a vérfarkasok elől. Talán létezik valami fedőmágia, vagy ilyesmi. Talán, bár ki tudja? Egon biztos nem, mert az őrzőket nagy ívben kerülte a múltban. - Ugyan minek? – húzta fel a szemöldökét miközben komolyan nézett a lányra, majd arcára kaján vigyor húzódott, és csíntalan fény csillant szemében. – Talán csak… nem… ennyire sok gyereket akarsz? – tárta szét kezeit szélesedő vigyor közben. Mennyi gyerekkel tudnák feltölteni a házikót? Talán húsz elég is lenne a projekthez. – Amúgy szép lenne, de nincs rá elég pénzem, és igazából nem is szeretném megvenni. A múltat néha el kell engedni… persze a nosztalgia nem árt – mosolyodott el kedvesen. Rebecca megjegyzéséig eszébe sem jutott, hogy talán meg kellene venni, de az ötlet bár szép, megvalósíthatatlan és mellesleg felesleges pénzkidobás lenne. Nem is beszélve arról, hogy a jelenlegi tulajdonos valószínűleg nem is válna meg tőle, legalábbis annyiért biztos nem, amennyit Egon tudna érte adni. - Rrrrremek – rohadttök módon vigyorogott, előtte pedig amennyire csak tudta megpörgette az „r” betűt, mert ha mindketten úgy gondolják, hogy a dolog biztonságos, azt már csak a remek „r” betűinek fokozásával lehet hitelesen kifejezni. A lány felért, pedig nagyokat sikoltott. Nem tűnt túlságosan idegesnek, pedig, ha valaki rajta kapja őket, akkor bizony néhány napot egy kellemes angol dutyiban fognak eltölteni. Annak is meg van azért a szépsége, mindenesetre ezzel nem akarta a frászt hozni barátnőjére. - A lányokat mindig le lehet így venni a láb… - de nem bírta befejezni, mert a csók közben illik csöndben maradni, és bár folytathatta volna telepatikusan, nem akarta ezzel a meghitt pillanatot tönkretenni. – Ühm… korom ízed van drágám… végignyaltad az egyik bútort, amíg nem figyeltem? – kérdezte komisz hanglejtéssel, majd megindult a folyosó kevésbé hamvadt része felé. Naja, Egon és a meghitt pillanatok… - Nem fog az beszakadni – rázta a fejét magabiztosan, miközben karjaiban Rebeccával ugrott egyet, és ráadásul nem is az ijesztgetős toppantós fajtát alkalmazta, hanem legalább egy métert lendült előre, és a magasság is hasonló lehetett. Megvan az előnye, ha az ember vérfarkas. Talán indulnia kellene az olimpián. Tuti befutó lenne minden számban, csak arra kell figyelnie, hogy ne nyerjen túlságosan sokkal. Aztán végignevette a lány reakcióját, már ha a kívánt hatást el tudta érni az ugrással, végül letette, hogy a saját lábaival is érezhesse, hogy milyen stabil a padló. A nevetés persze így is megvolt, amikor Rebecca, mint játékos kiskutya megindult, magával húzva Egont, anélkül, hogy tisztában lenne merre is kell mennie. – A folyosó végén balra, aztán jobbra, majd felfelé a lépcsőn… ez a torony. A szobám ezen az emeleten van, de a másik szárnyban. Szerintem előbb nézzünk ki a toronyból – az jobb, mint Egon régi szobája. Kézen fogva mentek tovább, Egon tempója komótos volt, és folyamatosan nézelődött, majd amikor elérték a torony lépcsőjét, Rebecca is láthatta, hogy ha ki akarják hagyni a hall égett állapotú lépcsőjét, akkor nyugodtan megtehetik, mert a személyzet számára itt ki volt alakítva egy csigalépcső, ami egyébként a toronyrészhez is vezetett. Az apja elég sokat időzött ott, valami dolgozószobaféle volt hivatalosan, de Egon legtöbbször csak azt látta, hogy az apja ül, vagy éppen áll az ablakok előtt és merengve bámulja az uradalmat, vagy a felhőket, vagy esetleg a birtokon kószáló cselédeket. Akármit, de a munka eléggé messzire kerülte ilyenkor. Valószínűleg inkább csak egy nyugodt szentély volt számára, ahol a teáját hozó cseléden és a rakoncátlan Egonon kívül nem sokan háborgatták. A fiú pedig fiatalabb testvéreinek majdhogynem rémmesébe illő történeteket ecsetelt apjuk „dolgozószobájáról” csak, hogy saját magának kisajátítva tarthassa apja pihenésének zavarászását. A lépcsőn könnyedén tudtak haladni, elvégre úgy volt kialakítva, hogy a cselédek tálcával megpakolva is kényelemesen tudjanak közlekedni rajta. Nem voltak a fokok túlságosan keskenyek, vagy éppen lejtősek, igazán kellemesen lehetett rajtuk bandukolni. - Íme – nézett Rebeccára az ajtó előtt, majd a feketére mázolt nyílászáró kilincsét lenyomta és belökte az ajtót. A szél azonnal bekavart, de legalább nem hozott kormot az arcukba. – A ház legjobb helye. Apám órákat volt képes itt eltölteni bámulva a semmit, én pedig órák hosszat voltam képes segíteni neki ebben… jó hát kicsit néha az idegeire mehettem, de szerintem nem zavarta...khm... nagyon. Néhány ablak be volt ugyan törve, de attól eltekintve nem volt olyan vészes a látvány. Egy könyvespolc húzódott az ablakokkal szemben, amin volt is néhány kötet, bár a nagyja ponyvaregény volt. – Gyere a látvány csodaszép – mosolyodott Rebeccára, majd az ablakhoz sétáltak. – Nézd csak… ott vannak a lovak – mutatott a mezőre, persze valószínűleg Rebecca is pontosan látta őket. Visszatértek, miután a veszélyes emberek elmentek.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Az én legjobb tudásom szerint eddig vérfarkasok sem léteztek. *Nem akarok én vitatkozni, na de azért mégis….úgy mondja, hogy nem léteznek az átkok mintha egy fantáziadús gyerek lennék. Azok után, hogy a tudomásomra jutott, hogy az embereken kívül más…lények is léteznek és varázslat, mágia és vérfarkasok változnak át, és álmomban a nagyimmal beszélgettem, már majdnem mindenben hiszek. Még a földönkívüli életben is. Az, hogy minderről nem beszélek senkinek még elég nehéz feladatnak tűnik de biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog. Ettől majd különlegesnek érzem magam és egyébként is jó érzés egy nőnek ha lehetnek titkai. a hazugságot nem viselem jól, annál is inkább mert én igazából képtelen vagyok rá, nem tudok jól hazudni, vagyis nagy a valószínűsége annak, hogy meg sem próbálkozom vele hanem inkább azt mondom majd, hogy nem mondhatom el és kész. Persze más kérdés ha valamire konkrétan rákérdeznek, de nem szaladok előre ennyire a tervezésben. Egonnak sokkal jobban megy, legfeljebb tanulok tőle, eddig úgy is sok leckét kaptam. Más szempontból nem foglalkozom vele mert már értem miért hazudott az életét illetően, azóta viszont egyre több mindent elmesélt magáról, amit meg nem, nos tisztában voltam azzal, hogy nem teheti ahogy én sem mesélhetek az őrzőkről neki. Az elismerésére csak vetek rá egy „ugye?!” pillantást, nem mintha most el lennék telve magamtól, de jól esik. Nekem sokat jelent a nagyi háza, a múltam egy darabja amiben ugyan nem vettem rész tevékenyen de érdekel és végül is anyám itt lakott gyerekkorában, és még nem adtam fel azt a reményemet, hogy a ház újabb és újabb titkokat tár fel előttem. ezért gondolom úgy, hogy talán Egonnak is fontos annyira a gyerekkori otthona, hogy a magáénak tudja, de tévedek. Meglepve nézek rá a kérdése miatt, aztán még jobban eltátom a számat.* -Gyereket? Most pont nem jutott eszembe a családalapítás. Csak azt gondoltam, hogy…jó lenne. Mármint a ház, ha megint a tiéd lenne. Én szeretném a helyedben. *Persze nem tudom magam a helyébe képzelni, nem tehetem hiszen egészen másképp gondolkodunk bizonyos dolgokról, másrészt nem azokat éltem át amiket neki kellett, így már két fehér folt is van a történetben ami miatt nem tudhatom mit érez most a házzal kapcsolatban. * -Értem. Akkor most csak kalandozunk a történelemben. Interaktív kaland. *Akkor ezek szerint ennyi volt és nem több. valószínűleg nem jövünk ide vissza, pedig szerettem volna. Kevés az időnk és nem jut mindenre, hogy megnézzük, pláne, hogy elég keserve a feljutás és a lejutás biztonsága sem garantált jelenleg. odafent azonban jobb volt a helyzet és ennek örömére az én kedvem is jobb lett, bár tele volt korommal a szám, na azért nem ropogott a fogaim között, de a csókom után Egon megjegyzése ezt feltételezte. Elnevettem magam, amolyan torokhangú gurgulázón. Mindig ki tudott találni valami hülyeséget, most sem ment érte a szomszédba. A kép azonnal megjelent a fejemben de biztosan tudtam, hogy nem ő az elkövetője, csupán elképzeltem ahogyan megnyalogatom a bútorokat. Minek is? Őrültség, Egon hülye mint mindig és én imádom. A nevetésemet félbeszakította egy sikkantás amit azért eresztettem szabadjára mert Egon idióta viccből ugrálni kezdett a szerintem nem túl stabil padlón, velem a karjaiban. Belebokszoltam a vállába, összeszorított szemöldökeim alól pillantottam rá.* -Ezt ne csináld még egyszer! *Éppen eléggé össze volt húzva a hátsóm, egy zabszem sem fért volna közé, persze nem is állt szándékomban, hogy magokat dugdossak a farpofáim közé. Egon persze röhögött, talán rajtam vagy a saját viccén, ki tudja a nevetés azonban mindig is ragadós, így visszatért az enyém is. Főleg miután letett és a saját lábaimmal is érezhettem min állok. A torony említése izgatottsággal telített el, egy kislány mindig valami ilyesmiről álmodik és talán messze voltam a mesék világától azért nem vetettem el túlságosan a gyerekkori álmaimat. Toronyszoba, hercegnő, királyfi. Rohantam de nem tudtam merre, szóval csak tippeltem míg egon el nem árulta. * -Balra, aztán jobbra és fel. *Valami lehetett egon korábbi gondolatában amiben fantáziadús gyereknek titulált, mert most pont olyan voltam ahogy megtudva a pontos útvonalat, megindultam vele. Továbbra is a kezét fogtam és bár ő megpróbált lassan és komótosan tipegni én húztam magammal. *-Előbb a torony aztán a szobád.*Előbb megnézzük a tornyot aztán ráérek majd visszafelé nézelődni. Egy toronyszoba mindig különleges, már csak az elhelyezése miatt is, általában kör alapúak, de az sem baj, ha több szögletűek. reméltem, hogy néhány bútor van benne és épségben és akkor a többit majd hozzáképzelem. A lépcső egész jól nézett ki, ide a tűz nem terjedt, a falak sem voltak kormosak és a levegő sem, bár azért a régi szag meg volt. Ez azonban inkább kellemes és adott némi alapot a képzelőerőnek is. * -Wáááóóóó! Mindig imádtam a csigalépcsőket. Izgalmasak. *Ahogy az egész ház most kezdett csak izgalmas lenni, szinte éreztem a régi légkört, mintha a ház az ittlétünkkel újraéledt volna. Érezhetően hűvösebb volt de ez megszokott az ilyen lépcsőknél ahol nincs ablak és nem jut be az üvegeken keresztül a nap fénye, ami megmelengetné a levegőt. Tágranyílt szemekkel néztem be a szobába miután Egon kinyitotta az ajtót, elképzeltem a kisfiút aki sok időt töltött itt az apukájával, ahogy kinézett az ablakon és rácsodálkozott a világra ami innen fentről egészen más volt. Apró és távoli mintha csak a mesékben létezne. az ablakhoz lépve én is azt láttam, a visszatérő lovak békésen legelésztek tovább mintha mi sem történt volna, az erdő nagyon messzinek tűnt pedig nem sétáltunk olyan sokat onnan a házig.* -Tényleg csodaszép. Egon annyira szép. Jó, hogy elhoztál ide. Jó ötlet volt. Szerettem volna itt élni, egy nagy ház, sok folyosó, a birtok ahol annyit lehet futkározni amennyit csak akarsz és még sincs vége. *Tény és való, az én életemet némileg behatárolta a bérház felső szintje, a város, a benzingőz, a sok ház ami elvette a napfény javát és még kutyám sem lehetett. Elléptem az ablaktól és most a szobát vettem szemügyre, természetesen a könyvespolchoz vezetett az utam és leemeltem egy könyvet. Biztosan nem az apjáé volt, talán azóta laktak itt páran, egy újabb család.* -Vajon mióta van ez itt? Egészen jó állapotban van bár régi kiadás. Romantikus regény, biztosan nem az apukádé volt.*Belelapoztam, a lapok vastagabbak voltak a tőlem megszokottól és picit ragadtak már a sok portól, a borító azonban nem szimpla keményfedelű volt hanem bőrborítású, régi, precíz kötésű. Nem ismertem az írót, a címéből gondoltam, hogy romantikus regény. *
- Jó, hát feltételeztem, hogy az őrzőknél azért már elmondták, hogy átkok nincsenek, meg láncot csörgető vad kísértetek sem – vagyis Egon majdnem teljesen biztos volt benne, hogy nincsenek átkok, a szellemek létezésében korábban abszolút nem hitt, ebben az évben azonban rá kellett döbbennie, hogy bizony sokkal több minden van, mint azt ő gondolta volna. Akár még átkok is létezhetnek… létezhetnének, de erről majd kétszáz éves kora ellenére sem hallott tökéletes bizonyossággal semmit. Mendemondák keringtek, de azok többnyire babonás túlzásoknak tűntek. Ahogy az alapítók létezése is, aztán meg kiderült, hogy mégiscsak léteznek, legalábbis Eeyeekalduk biztosan létezik, így valószínűleg a többi is. Vagy nem… ki tudja? Egon a lány pillantására szélesen elvigyorodott és kissé oldalra billentette a fejét, majd felhúzott szemöldökkel komolyabb képet erőltetett magára és megszólalt. – Azért ne szálljon a fejedbe a dicsőség – jegyezte meg enyhén kioktató hangsúllyal, persze ezt is csak megjátszotta, és csak szórakozásból csinálta. - Ja, hát az tényleg jó lenne, de úgysem laknék itt. Költeni meg eszem ágában sincs rá. Talán ha kőgazdag leszek, úgy háromszáz év múlva, majd megengedhetem magamnak, hogy visszavegyem - mosolyodott el halványan. Jelenleg sem pénze, sem kedve nem lett volna visszavásárolni. Ugyan minek? Csak egy ház, ahol régen élt. Persze sokat jelent számára, de nem lakna benne ismét. Túl sok szörnyűség fűződik hozzá, hogy könnyedén járhassa a folyosóit. Nem véletlen menekült el annakidején is a házból. - Jaja – vigyorodott el Egon. Csak kalandoznak, semmi több. Talán jövőre is eljöhetnek, hátha addigra már rendbe lesz téve. Vagy nem, mindenesetre így minden bizonnyal izgalmasabb, mintha valami turista látványosság lenne. Kíváncsi lett volna a tűzvész előtt laktak-e benne állandóan, vagy csak amolyan nyári rezidenciának tartják. Persze az is lehet, hogy az állam kezébe került, csak még nem tudják, hogy mit kezdjenek vele, ezért még kihasználatlan. Úgy tűnt megint sikerült megnevettetnie a lányt, pedig csak egy kérdést tett fel. Hát, ki érti ezt? Az ugrás után aprócska fájdalom vándorolt vállába, ahogy a lány belebokszolt. – Oké, nem fogom – közölte lelkesen és máris ugrott egy újabbat. Nem mazochista volt, vagy ilyesmi, nem akart újabb bokszolást, de igazán jó mókának tűnt a lányt ismét megrémíteni. Mondjuk… ja de mazochista volt, valamilyen szinten a mártírságából adódóan, de úgy érezte azért annyira nem vészes a helyzet ezen a téren. Végül letette a lányt, hogy a saját lábán rohanhasson a toronyszoba felé. Izgatottságában maga után akarta húzni, és Egon engedett mert nem szerette volna lelkesedését komótos ballagással lelohasztani. Hát, azért nem rohant, csak éppen szaporábban szedte lépteit. – Igen, igen – bólintott nevetve, a lány ismételgetéseire. Tényleg olyan volt Rebecca, mint egy rakoncátlan gyerek, akit most először vittek a búcsúba, és izgalmában az óriáskerék felé igyekszik, mert olyat még nem látott. - Hogy… mi? – nézett rá értetlenül, majd megvonta a vállát. – Jaaa… - közölte elnyújtottan. – A csigalépcsők tényleg fenemód izgalmasak – hát nem, vagy csak Egon nem találta benne a szórakozásnak azon faktorát, amit a lány úgy tűnik igen. Mit lehet szeretni egy csigalépcsőben? Azt, hogy ha túl gyorsan rohannak bele is lehet szédülni? Aztán meg megbotlanak és legurulnak az aljára nyakukat szegve. Hm… tényleg szórakoztatónak hangzik, sőt felettébb izgalmasnak. - Igen, tényleg jó volt itt élni. Cselédek tucatjai lesték az óhajaimat, lehetett rohangálni amerre csak a szem ellátott. Elbújhattam mindenki elől, és fél napon keresztül engem kerestek, aztán a cselédet, akinek rám kellett volna vigyáznia megbotozhatták… áh, régi szép idők – vigyorodott el nosztalgikus idült képpel. – Amúgy – nézett a lányra kedvesen – a futkározást Faribanksban is megejthetjük. Amúgy is mindkettőnkre ráférne egy kis erőnlét javítás – Rebeccának az őrzősége miatt, Egonnak meg azért, mert ki tudja mikor kell majd megint összebalhéznia egy jószág miatt valakivel. - Mutasd csak – kérte összehúzott szemmel, majd ha átadta, gondosan megvizsgálta, kinyitotta, hümmögött egy sort, aztán odalapozott, ahol a kiadás dátumát szokták feltüntetni, aztán végignyalta a borító bőrkötését. – Ühüm – bólintott komolyan. – Ahogy sejtettem, százharminc éves… biztos nem az apámé, mert ő korábban meghalt – nyújtotta vissza a könyvet a lánynak. - Azért tényleg el lehetne itt éldegélni – fordult el a könyvespolctól és újra a kitört ablakokon kezdett kifelé bámulni. – Télen nincs túl hideg, nyáron nincs túl meleg… mondjuk ez a rész speciel Alaszkára sem jellemző – hirtelen a lányhoz fordult és kedélyes mosoly kíséretében közelebb lépett hozzá. – Nincs kedved felmenni a tetőre?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Az őrzőknél pont a láncot csörgető kísértetekről nem volt szó és az átkok, nos miután elmeséltem a protektornak, hogy a nagyimmal mit álmodtam, egyáltalán nem láttam meglepettnek. Szóval átkok létezhetnek ahogy látomás is a jövőről vagy a múltról. Emiatt nem kezdtem bele eszmecserébe csak megvontam a vállam. Mindenkinek szíve joga, hogy miben hisz, a lánccsörgető kísértetekben én sem hittem, de a látomásomban igen és az csak egy tyúklépésnyire volt a szellemektől. Mosolyogtam azon a feltételezésen, hogy a dicsőséget hagyom a fejembe szállni, bár büszke voltam magamra arról csak is Egon tehet, hiszen ő dicsért meg. A beszélgetésünk alatt a házzal is elfoglaltam magam, bár sok látnivaló nem volt ebben az állapotában és bútorok hiányában még csak elképzelni sem tudtam azon az egy képen kívül amit Egon a fejembe vetített, de azért valamennyit sikerült kihámoznom. Néhány részletet a tapétából, a lépcsőkorlát formájának egy darabját, az ajtókereteket és a megszenesedett ajtók faragásait. Akármit is mondott Egon, nekem ez egy palota volt, imádtam volna itt lakni, és ahogy a nagyi házát birtokba vettem az összes régi bútorral együtt, úgy azt hittem Egon is valami hasonlóra vágyik. Tévedtem, persze nem voltam tisztában azzal mi is történt itt valójában. * -Akkor sajnos valószínűleg én már nem leszek, de légy szíves tegyél ki a falra egy képet rólam, hogy szemmel tarthassalak és ígérem én leszek életed első kísértete. *Hogy ez most bizarr vicc volt vagy inkább csak egy elcseszett fekete humor azt majd ő eldönti, én mindenesetre mosolyogtam rajta. Maradunk hát a rövid kalandozás mellett és bejárjuk a házat annyira amennyire csak lehetséges és közben reméljük, hogy nem szakad a fejünkre az egész. Az emeleten jobb állapotok uralkodtak de attól még bennem volt a félsz, hogy _mi van ha_ és egyáltalán nem tett jót a hangulatomnak sem a szívverésemnek az az ugrás amivel Egon ajándékozott meg. Cserébe az öklömet kapta a vállába ami természetesen olyan hatással járt mint a halottnak adott csók, kivételt képez Csipkerózsika, bár ő sem volt halott csak nagyon hosszan aludt. Ám ez nem hatott Egonra mivel az ígérete után azonnal ugrott még egyet, mint egy gyerek, akinek azt mondod ne csinálja, ő meg csakazértis. Kapott még egyet a vállába, csakazértis. Felőlem eljátszhatjuk ezt ameddig akarja és versenyezhetünk, hogy ki unja meg előbb, de ismertem magamat és mivel nő is vagyok, ennél az oknál fogva a türelmemnél már csak a makacsságom kitartóbb. azért mert ő az előzőnél is nagyobbat igrott, nem kapott nagyobb bokszolást, csak jelzésértékűt, de biztosan nem emiatt tett le a karjaiból, onnantól viszont megállíthatatlan voltam. Toronyszoba, csigalépcső? Olyan volt mintha belecsöppentem volna a gyerekkori álmaimba és ki is használtam minden percét. Egon nem volt ennyire lelkes, vagy csak a csigalépcső nem hozta lázba, persze érthető ha gyerekkorában nap mint nap ezen közlekedett ha az apjával akart lenni, nekem viszont élmény volt. Élménypark, akadálypályával, látnivalóval, egy kis művelődés a fenti polcokon magányosan várakozó könyvekből és a csodás panoráma. * -Jaaaj te szegény, micsoda mostoha életed volt. *Elhúztam a számat és próbáltam nagyon őszinte sajnálatot az arcomra festeni, persze ez csupán irónia volt. A bújócsk a nekem is tetszett volna, azt nem mondom, hogy nem volt jó anyával, de csak ő jutott nekem nem egy egész háznyi játszópajtás ahogy Egonnak, neki ráadásul voltak testvérei míg én egyke voltam. azon viszont meglepődtem amit a botozásról mondott, felidéztem magamban azt a kort amibe Egon született és már nem volt olyan tetszetős.* -Tényleg? Botozás? Ó, az...elég kegyetlen, már ne is haragudj. Nem volt lelkiismeret furdalásod, hogy miattad bántottak valakit? *Azt hiszem én az első ilyen alkalom után - mert a gyerekek nincsenek tisztában a következményekkel, ergo megtettem volna egyszer - százszor is meggondoltam volna, hogy játszom-e ilyet azokkal akik mindent megtesznek értem. A vége az lett voilna, hogy nem. Egy kicsit elszomorodtam, belegondolva nem volt az olyan jó világ, csak az uraknak volt jó és az ő gyerekeiknek, a szegények megszenvedtek minden egyes napot.* -Azt hittem nem szereted a sportot, a futás pedig az. De ha elkísérsz én szívesen mennék az erdőb futni, eddig a farkasok miatt nem mertem, mármint az igaziak miatt akikről Killian beszélt. Régi szép idők. *Az őrzőknek még nyoma sem volt az életemben, ezen a téren tudatlan voltam. Olyan messzinek tűnt mindaz. Elgondolkodva nyújtottam át neki a polcról levett könyvet és az ablakhoz sétáltam, onnan néztem vissza rá. * [color=#B38A5E] -Nem a fenébe is, de annyi nagyvárosi nyár után nekem jobb az alaszkai nyár. Amúgy sem szoktam napozni és nem hiszem, hogy ezek után sápadtabb lennék. f/color]*Aszalódtam eleget New York utcáin ahol megreked a meleg levegő és izzadsz és fulladozol amire rátesz egy nagy lapáttal a benzingőz. azért jártam sokat a parkba, mert att a fák némileg hűvösebb árnyékot adtak és tisztább volt a levegő. azt hittem a torony után már nem lesz újabb meglepetés, ezért a tetőre kikerekedtek a szemeim.* -Ki lehet menni a tetőre? Nem csúszunk le onnan? *Egy kastélynak sincs laposteteje, ugyan nem néztem meg jobban a tetőt de halvány emlékeim szerint nem volt rajta semmilyen járható terasz vagy hasonló és én nem szerettem volna macskát játszani. Kedvem az volt kalandozni de nem minden áron. Egonhoz léptem majd a mutatóujjamat az orra alá dugtam és sejtelmesen elmosolyodtam* -Oké, de akkor elviszünk pár könyvet innen, oké? ...Igen! *Bólogattam mielőtt még rákérdezett volna.* -Ellopunk pár könyvet. Lopni fogok, mert ilyet még nem tettem, a ház gazdátlannak tűnik és itt csak még jobban tönkremennének. Vegyük úgy, hogy önkéntes műemlékvédelem. És eszem ágában sincs bevinni a galériába, maagamnak akarom, hacsak nem fizet értük nagyon jó pénzt Sheila Grandmore. *Szélesen elmosolyodtam és olyan szemeket meresztettem mint a Shrekben Csizmás Kandúr. *
- Rendben, de majd az akkori barátnőmnek sokat kell magyarázkodnom, hogy miért mozognak a tányérok csak úgy maguktól, na meg a képet is bizonyára furcsállni fogja… - hümmögött egyet, miközben elgondolkodó képet vágott. – De tudod mit? Majd azt mondom, hogy az anyám képe. Addigra lehet amúgy is szenilis leszek, és nem fogom tudni, hogy ki voltál – vonta meg a vállát nemtörődöm mozdulattal, szája sarkában pedig ott bujkált egy pimasz vigyor kezdemény, amit igyekezett elrejteni, valószínűleg nem sok sikerrel. Jó móka megijeszteni Rebeccát, és mivel az ütései gyengék, mint a harmat, igazából úgy is lehetne mondani, hogy úgy üt, mint egy lány, már ha ezért nem akasztanának az ember nyakába a feministák egy csokornyi pert. A gyengéd cirógatás miatt úgy érezte szükséges még egy ugrás, és Rebecca lám nem felejtett el azért is ütni egyet. – Auú – közölte vigyorogva. Mindketten tudták, hogy Egonnak nem fájt, de persze nem is azért kapta, hanem csak hogy érezze a törődést. A kecske szindróma után letette a lányt, és utólag megfordult a fejében, hogy talán nem kellett volna, mert túlságosan nagy iramot diktál, holott Egon kényelmesen akart sétálni régi otthonának emeleti folyosóján. Mindenesetre maga után húzta és a férfi hajlott a gyorsabb tempóra, hiszen a lány majd kicsattant az örömtől, vagy a szaladgálás okozta eufóriától. Érthető mondjuk, hiszen épp be vannak törve egy ingatlanba, ahová nem lenne szabad belépniük. Eléggé fel tudja dobni az embert a tilosban járás, és úgy tűnik Rebecca is így van vele. Egon persze már megszokta, hogy nem a hagyományos emberi utakat járja így az izgalom nem annyira szállta meg. Inkább volt nosztalgikus hangulatban. - Ugye-ugye? – vetette közbe homlokráncolva. A botozás téma még csak ezután jött, és ahogy sejtette, Rebeccának nem annyira tetszett a dolog. – Dehogynem, ezért megint elbújtam amiért ismét megbotoztak valakit, de az már csak olyan tessék-lássék volt, és csak azért csinálta apám, hogy ne akarjak többet szem elől tévesztődni. Úgy bömböltem, mint egy taknyos kölök, pedig nem is engem botoztak. Hm… hát, mondjuk tényleg taknyos kölök voltam, lehettem vagy négy… vagy öt. Nem tudom pontosan. Na, mindegy a lényeg, hogy azután mindig a cseléd nyomában voltam, vagy ő az enyémben, és ha lemaradt, akkor megálltam és addig nem mozdultam, amíg nem követett. – Régi szép idők, néha jó lenne csak úgy visszatérni és élvezni a gyerekkor felhőtlen örömeit… már ha ez lehetséges volna. - Nem is szeretem, de a filmezésen, a szexen és a kajálásán kívül kellene még valami közös tevékenység. Gondoltam rá, hogy esetleg be kellene szereltetni még egy vécé csészét, és akkor együtt végezhetnénk a nagy dolgunkat, de úgy éreztem talán nem értékelnéd kellőképpen az ilyesfajta együtt foglalatosságot – széles vigyor terült szét arcán, aztán köhintve egyet folytatta nyújtottan töprengő hangon. – De, ha szeretnéd csak szólj – ja előbb-utóbb kihozza, hogy Rebecca ötlete volt az egész. Amúgy csak viccelt és ez a hangjából is kihallatszódhatott, elvégre esze ágában sem volt egyszerre a vécén trónolni a lánnyal. Jó, hát persze romantikus az biztos, de talán tudnak kreatívabbak is lenni ezen a téren. - Egyébként nekem is jobban bejön a hűvösebb nyár. Meg a hideget is jól bíróm. Nyilván ez ilyen farkas dolog lehet – ritkán látni fázós vérfarkast Alaszkában. Akik nem kedvelik a hideget, azok messzire elkerülik, és inkább valami kellemesebb klímájú helyen telepednek le. - Hát – kezdett bele egyet bólintva – lehet, hogy lecsúszunk. De nem lenne igazán mókás? Együtt csúsznánk le – ha már a közös tevékenységekről volt szó az imént. Egon aprókat rázott a fején, és már ellenkezni akart, de a kérlelő kiskutya szemek ajkára forrasztották a szót és csak néhány zajtalan tátogást bírt kinyögni, aztán végül értetlen nézés közepette csak ki bukott a száján. – M… mi? – tárta szét a kezeit, közben arcára széles vigyor került. – Mi az istennek akarsz romantikus könyvet lopni? Kleptomániás vagy drágám? Eddig nem mondtad, de találunk szakembert, aki leszoktat – ráncolta a homlokát megjátszott gondterheltséggel. Egonnak persze nem voltak aggályai egy könyv ellopása miatt, csak éppen Rebeccából nem nézte ki, hogy ilyenre vetemedne. Mindig van ujj a nap alatt, bár nem értette minek tesznek a nap alá ujjakat, de nem gond. Biztos valamit félreértett a közmondás megtanulása során.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Viccnek indult de Egon megjegyzése váratlanul ért és rájöttem, hogy nem gondoltam én ezt nagyon végig. Persze tudtam, hogy hiába lesz hosszabb életem őrzőként mint mezei emberként lett volna, Egon még így is sok évszázaddal túlélhet, ám arra nem gondoltam, hogy az utánam következő életében majd lesz más aki boldoggá tegye. Nem azért mert el voltam telve az önnön nagyszerűségemmel és nem hittem, hogy engem bárki is pótolhat, egyszerűen csak tudat alatt _nem_akartam_belegondolni és elfogadni. Egon poénkodott és nevetnem kellett volna de csak egy kényszeredett mosolyra futotta amikor arról beszélt, hogy az anyjaként mutat be mint a kandalló feletti portré alakját és, hogy nem fog emlékezni rám. Persze talán jobb lenne, de ki tudja. Én nem szeretnék semmit sem elfelejteni, ezért is volt _az_ felejtős, hogy nem vállalom be az őrzőséget és emléktörésen esem át. Nem akartam elfelejteni Egont és az együtt töltött szép perceket, az nem teljesen igaz, hogy csupán ezért vállaltam be és mondtam igent Adamnek, de jócskán benne volt a pakliban. Jelenleg épp csak nem vertem a botcsinálta őrző szintjét, és azért küzdöttem, hogy megfeleljek annyira, hogy legalább a nagyim árnyékában maradhassak. Szóval nem voltam túl lelkes amikor válaszoltam neki.* -Oké, mondd, hogy az anyósa tartja őt szemmel. *Ő persze vigyorgott, próbálta elrejteni de nem nagy sikerrel és feltételeztem, hogy az igyekezet sem volt nagyobb. Azt azért nem mondom, hogy később amikor kétszer is a vállába bokszoltam, benne volt ez a gondolta is, mert nem lenne igaz, de talán…ám a kastélyban való körülszimatolás sokkal nagyobb izgalom volt a számomra és gyorsan elfelejtettem Egon utánam következő életét és inkább magammal húztam őt a toronyszobáig. Nekem az egész egy csoda volt mag az ő számára inkább egy elcseszett utazás az időben, a gyerekkori történet még az elején tetszett is de a botozásos rész már nem annyira. Szembesülnöm kellett azoknak a szörnyű dolgoknak egy részével amiről a történelem könyvekben olvastam. Azért egészen más volt ezt első kézből vagy szájból hallani, sokkal valósabbnak tűnt. * -Legalább volt annyi eszed. Majdnem kiábrándultam belőled.*Nem hagyott hidegen ez az egész de próbáltam inkább humorosabban felfogni, hogy ne rontsam el a mai nap szépségét és nyelvet öltöttem Egonra. A múlt, mint ahogy a nevében is benne van már elmúlt és számomra annyira távolinak tűnt, mintha igaz sem lett volna és próbáltam ezt elhitetni magammal, persze sokkal több minden kellett volna ahhoz, hogy Egonból kiábránduljak, eléggé bele voltam esve.* -Hülye vagy Egon.*Szemet forgattam a közös vécézésre, de nem tudtam elfojtani a felbukkanó vigyorgásomat erre a lehetetlen ötletre. *-Mit szólnál valamilyen közös karitatív munkához? Önkéntes ápoló, vagy hajléktalanok megsegítése, esetleg a helyi indián kultúra tanulmányozása vagy a nőegylet horgoló szakköre? Számtalan ötletem lenne közös programokra az említetteken kívül. Hmm….nem tudtam, hogy a filmezés, a szex és a kajálás nem elégít ki teljes mértékben. *Most rajtam volt a sor, hogy magamban fulladozva nevessek, csak néztem az arcát és vártam a megnyúlt ábrázat kiteljesedését, legalább ez ha már a közös programokban nem megy. Reméltem azért, hogy ebben a témában elég kreatívnak gondol és nem kell ráfanyalodnunk a közös vécézésre, az eléggé intim. * -Nyílván.*Ráhagytam a farkas dolgot, mindig is tudtam, hogy forróbb vérű mint én és mindezt a farkasságának köszönheti, nem véletlenül bújtam hozzá Fairbanks téli hónapjaiban. A nagyi házában csak a kandalló volt ami meleget nyújtott és reggelre mindig kihűlt a szoba, én pedig vacogtam amikor Egon nem aludt nálam, ám mellette a takaró alatt olyan volt mintha egy fűtött kályhában feküdnék anélkül, hogy elégek. A tetőlátogatás újabb izgalmakat ígért ám én nem értem be ennyivel.* -De, pont annyira lenne mókás mint hason csúszni a jeges aszfalton……nem vagyok kleptomániás, de lásd be, ha itt maradnak a könyvek csak az enyészeté lesznek. Csak meg akarom menteni a kultúrát és a történelmet. Ez munkaköri kötelességem, egy antikvárium alkalmazottja vagyok, nem mellesleg ezt tanultam az egyetemen. Na? *Azt hiszem ezen a ponton eléggé ragyogtak már a szemeim, ez nekem új volt és izgalmas, talán még a tetőn való lecsúszásnál is jobb. Elindultam az ajtó felé, de persze rá vártam mert nem tudtam merre kell menni, a tetőre gondoltam nem vezet lépcső, legfeljebb létra vagy valami hasonló.* -Mehetünk a tetőre de visszafelé visszük a könyveket is. Remélem nem kapnak el a reptéren műkincs csempészés miatt.
- Meg is mondom – mosolya egyre szélesebb lett és gondolatban, már azt találgatta, hogy vajon háromszáz év múlva, hogy fogják hívni az akkori barátnőjét. Mondjuk Margaret, vagy épp Lucy… vagy valami. Mivel azonban némi fáziskéséssel felfogta, hogy a téma nem annyira kellemes Rebecca számára, így nem kezdett bele hangosan leendő barátnője nevének a felvázolásába, és inkább a mosolygást is szüneteltetve ejtette a témát. Rebecca meg kettőt bele bokszolva újra földet ért, valószínűleg legnagyobb örömére. Azért jó, hogy nem vérdenevér, vagy vérsas, mert akkor a lovaglás a fellegek közt esett volna meg, és nem biztos, hogy azt a lány annyira élvezte volna. Vagy ki tudja? Lehet, bízna Egonban annyira, hogy ne rettegjen hatszáz láb magasban. Egon hitetlenkedve felhorkantott a lány szavaira, és nyelvének kiöltésére. – Öt éves voltam drágám… és köztudott, hogy a gyerekek hülyék. Nem igazán fair, hogy emiatt kiábrándulnál belőlem – ha tudná, hogy hány embert megevett már, akkor valószínűleg tényleg kiábrándulna belőle. Egyel több érv, hogy soha, de soha ne árulja el ezt neki. Mellesleg mostanában a bestia sem lázong a sorsa ellen. Elfogadta, hogy Rebecca tabu és lehet, hogy az összes embert annak véli, vagy meglehet a rendszeres sült kacsa adag tette ilyen kezes báránnyá, de mostanában nem igazán merült fel benne komolyan a vágy emberi hús iránt. Rejtély, de mindegy is. Amíg Eeyeekalduk a városban van, addig jobb, ha senkit sem eszik meg, mert nem szeretne a farkasától megválni, vagy netalántán az életétől. - Tudom – nevetett önelégülten, majd tovább hallgatta a lányt, és képéről szépen lassan lehervadt a vigyor, hogy aztán úgy nézzen a lányra, mint akinek elment az esze. – Óh, hát engem kielégít teljes mértékben, de a nők szeretnek ezeken kívül mást is csinálni a párjukkal… azonban a te általad felsoroltak roppant rémesen és emellett unalmasan is hangzanak, szóval inkább futás, mert az hasznos… mármint nekünk. A hajléktalanok meg menjenek csak el szépen dolgozni és ne legyenek hajléktalanok – Egon és a jótékonykodás. Na, még mit nem. Inkább a futás. El sem tudta képzelni, hogy merülhetett fel a lányban ilyen képtelen ötlet, mármint az, hogy Egont ilyenre rá lehetne venni. Ha Rebecca felesleges dolgokra akarja a szabadidejét meg a pénzét költeni, ám tegye, de Egon ebből idejekorán kihátrál, és nem fogja azt hazudni, hogy remek ötlet, amikor esze ágában sincs senkin segíteni. Ahogy a mondás is tatja, „segíts magadon, más úgyse segít”. - Hah… mik ki nem derülnek. Nem tudtam, hogy az egyetemi végzettséget Besurranó Tolvaj – közölte fapofával, és most sikerült nem elnevetnie a dolgot. Ha ezt tanulta, hát ezt tanulta. Ahogy a bölcsészek inni, úgy a... nem jutott eszébe, hogy a könyvtárkodás milyen karra tehető, de valószínűleg az ivászósra. De az is lehet, hogy nem. Egyetem közelébe elég ritkán ment, és nem igazán érezte szükségét, hogy közelebbről megismerkedjen az olyan haszontalan dolgokkal, mint a padban való ücsörgés és a fejből élettelen szemekkel kifelé bámulás. – Milyen karon tanultál egyébként… meg mit is? – talán könyvtáros, de lehet, hogy nem. Ha említette is, most valahogy rohadtul nem jutott eszébe. – Ja, amúgy nekem tök nyóc, tábortüzet is rakhatunk belőlük – vonta meg a vállát egykedvűen. Egon és a könyvek nem voltak jó pajtások, ellenben csótányt és patkányt kiválóan lehet egy keményfedeles példánnyal irtani, így azért van, hogy hasznát veszi némelyiknek. Egon nevetve sóhajtott. – Műkincs? – kérdezett vissza hitetlenkedve. – Romantikus regényben még nem láttam olyat, amit műkincsnek tituláltak volna. Valószínűleg olyan borzalom lehet – bökött fejével a könyvek felé -, mint a csodálatos Alkonyat széria, és csak azért ér valamit, mert már régi. Mondjuk az a széria meg csak azért ér valamit, mert az ostoba tini lányok bedőlnek a sok marhaságnak, ami bele van írva – és még a vérfarkasok is szánalmasan bénák voltak a filmben. Igen, megnézte az első részt, de kár volt, abban meg még csak vérfarkasok sem voltak, de a folytatásaiból látott jeleneteket, és azok a vérfarkasok borzasztóan festettek. Meg minek kellett állandóan félmeztelen szaladgálniuk? Csak azért nem buktak le a főhős lány előtt, mert az meg agyilag zokni volt és nem esett le neki, hogy vámpírok mellett vérfarkasok… vérpulik… igen az határozottan jobb elnevezés azokra, szóval, hogy vérpulik is létezhetnek, ha már drágalátos szerelme egy vegavámpír. Mindenesetre kiderült, hogy a DVD lemezzel is remekül lehet kártevőket irtani, így azért nem veszett kárba az a néhány dollár, amit elpazarolt a filmre. – Jobban belegondolva, talán hanyagolnunk kellene a tetőt. Annyira nem érdekes és a végén meglát minket valaki… aztán lecsuknak tolvajlásért és bezárnak a Towerbe. Az pedig köztudottan barátságtalan hely. Viszont megnézhetnénk a régi szobámat. Hozhatod a könyveket is… vagy könyvet, nem tudom mennyire akarsz elmélyülni az alvilági létben, de szerintem mértékkel lopkodj – vigyorodott el kedélyesen. Úgy érezte ezt még sokáig fel fogja emlegetni a lánynak. – De, ha nagyon szeretnéd tetőhetünk is. Te döntesz.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Oké, csak vicc volt, hogy kiábrándulnék belőle, felfogtam, hogy akkor még csak gyerek volt, és minden bizonnyal más neveltetésben részesült. Abban az időben a felnőttek felfogása is egészen más volt mint manapság, persze most is voltak nem normális emberek és kegyetlenkedésért sem kellett kétszer sorban állniuk. Rámosolyogtam és megsimogattam az arcát vissza válasz helyett, majd küldtem neki egy puszit a levegőben. Annyiszor lehülyéztem már a megismerkedésünk óta, hogy más jóérzésű férfi már régen elmenekült volna a kapcsolatból, vagy bele sem kezdett volna velem abban az igen téves tudatban, hogy semmire sem tartom. Ez azonban tréfálkozás volt részemről, egyébként igaz is, mert Egon tényleg egészen más volt mint a többi férfi, a humora az eget verte és néha egészen nagy marhaságokat tudott mondani halálkomoly arccal, de pont ezért imádtam. Mondhatni gyógyír volt a lelkemre akkor is ha épp nincs semmi bajom, vele mindig úgy éreztem magam mintha puha felhőkön sétálnék mezítláb, és ez piszok jó érzés. Én is nevettem azon, hogy büszkén be is vallotta és nagyvonalakban azt is tudtam, hogy a többi időkitöltő felvetésre hogyan reagál majd. Meg sem lepett, hogy úgy néz rám mint akinek elment az esze és ez volt a célom is, arról nem volt fogalmam, hogy Fairbanksben van-e egyáltalán női horgoló szakkör, de az indián kultúra tanulmányozása már nem lett volna lehetetlen, ám gondoltam, hogy ez sem lesz az élete célja.* -Akkor mondd el nekem szerinted mi az amit a nők ezen a pár dolgon kívül szeretnének a párjukkal csinálni, mert én nem tudom. Persze a közös könyvtárba járás az oké, és mehetnénk a turisták után szemetet szedni az erdőbe, vagy vállalhatnánk babysitterkedést is. *Nagyon úgy tűnt, hogy Egon az összes általam felsorolt ténykedést komolyan vette és ezért szándékosan még tovább húztam az agyát az újabb képtelen ötletekkel, bár az utóbbi nem állt tőlem távol, lévén a barátnőm ikrei a keresztgyerekeim és nem egyszer vigyáztam már rájuk. Hiányoztak is, az állandó csacsogásuk, a nevetésük és persze az is, hogy nem kellett utánuk rendet raknom a rommá játszott nappalimban, vagy épp a konyhában. * -Pedig de.*Nem, de vicces volt belegondolni, hogy ilyesmit is oktatnak az egyetemen. Egyébként nem emlékeztem rá, hogy mennyit mondtam el Egonnak z egyetemi éveimről, nem is tartottam fontosnak hiszen nem fejeztem be, nem diplomáztam le, ezért nehezebb is volt állást találnom, de szerencsém volt az öreggel New Yorkban és itt is Grandmore-ral. *-Bölcsész, irodalom és könyvtárszak, de elvi okokból nem diplomáztam le. *Ezt még mosolyogva közöltem de még mindig nem tartottam fontosnak, ám arra a képtelen kijelentésére, hogy a könyvekből tábortüzet raknánk, már eltátottam a számat és csak tátogtam mint a partra vetett hal. Ha komolyan gondolta, mindjárt leharapom a fejét.* -EGOOOON! Hogy mondhatsz ilyet egy könyvtárosnak? A könyvek nagy kincs, számos ismeretet tartalmaznak, a történelmünk a múltunk…minden. Ez….ez szentségtörés, igen, felér egy szentségtöréssel, pápasértés vagy mittudomén. *Nem igazán értékelte a könyveket, azokat sem amiket a toronyszobában találtunk, nem is értettem hogyan tud párhuzamot vonni a könyvek és az Alkonyat sorozat között. Erre már a homlokomat ráncoltam értetlenül.* -Az mindegy, hogy romantikus regény vagy valami más, értékes már csak a kora miatt is, egyébként pedig megismerhetjük a segítségével az akkori könyvkötési technikákat, a használt anyagokat amiből következtethetünk az akkor élt emberek életére. Az írásmód, a tinta, a betűhasználat, a nyelvtorzulás minden olyan mint egy-egy útjelző tábla. Szóval igen, műkincs.*Egyébként láttam az Alkonyat sorozatot és mivel akkor még nem tudtam a vérfarkasokról az igazságot, számomra nem volt marhaság. Bár a vérfarkasos és vámpíros történeteket kedvelőknek kissé nyálas volt és meg is értettem, nekem azért tetszett. * -Annak tudatában, hogy a vérfarkasok egészen mások a valóságban, nekem is hülyeségnek tűnt az egész történet, de amikor még tudatlan voltam ezen a téren, igenis tetszett. Kellemes limonádé romantika. Bár én tutira Jacobot választottam volna Edward helyett, Bella nem volt egészen normális, azt a karaktert tutira elcseszték.*Tessék, még moziba sem kell mennünk, hogy vitatkozzunk egy filmen.* -Persze a vámpírok ábrázolása sem volt hiteles, az „Engedj be!” c. filmben sokkal életszerűbb volt, ha lehet ilyet mondani egy nem létező, halott vérszívó esetében.*Az első film amit együtt néztünk meg még most is élénken él bennem, azt hiszem kissé szentimentális vagyok. A könyvet már visszatettem a polcra, hiszen a tetőn nem tudtam volna vigyázni rá, nem mellesleg annyit akartam elvinni amennyi csak belefér a hátizsákba, Egon ruháit majd a nyakamba akasztom legfeljebb ha ismét átváltozik. Ám a tetőkirándulást Egon lefújta ésszerűségi és biztonsági okokból, ezért újra a könyvért nyúltam és elkezdtem a táskába pakolni a többivel együtt, természetesen megnéztem melyik miről szól és milyen régi kiadás. * -Oké, tető nincs, megyünk a szobádba. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, persze biztosan nem a te bútoraid vannak benne, az is lehet, hogy teljesen üres, de talán a falak még őrzik a nyomodat. Nem rajzoltál rá? Hmmm…mondjuk szénnel, vagyis megszenesedett fával amit a kandallóból emeltél ki miután kihűlt….mértékkel? Egon, értéket nem lehet mértékkel lopkodni. Ha bűnözök akkor jól csinálom. Egyébként kész nyelvújító vagy. Tetőhetünk….ez….borzalmas fogalmazás.*Na jó, nem a nyelvhelyességéről híres, de cuki.*
Egon elvigyorodva a levegő puszi után nyúlt, bekapta, megcsócsálta és aztán szépen lenyelte. Valahogy így kell reagálni az ilyenekre… legalábbis majdnem így. A következőkben felsoroltak még inkább elképesztették Egont, és fejcsóválva összezavarodott képpel nézte a lányt. – Ez… ez teljesen ki van zárva. Ha… hogy? Mi? Miért tennénk ilyet? És a rágcsálók? Azoknak kell a szemét az erdőben… meg a gyerekek szeretnek egyedül lenni, minek mennénk vigyázni rájuk… - Rebeccával valami komoly gond lehet, ezért a férfi kézfejét óvatosan a homlokához illesztette. – Nem tűnsz lázasnak, de… jól vagy? – kérdezte némi aggodalommal a hangjában. A pajzsa eléggé fel volt húzva, ezért nem igazán érezte, hogy a lány csak szórakozik vele. Felragyogott az arca és a győzelem jeleként ökölbe szorította jobb kezét – Ez az… eltaláltam a múltad egy darabját. Nagyon büszke kell, hogy legyél most rám – persze nem gondolta komolyan, ennek ellenére azért eljátszott a gondolattal, hogy milyen király lenne már, ha Rebecca mester tolvaj lenne. Ingyen sör és whisky, na meg sült kacsa. Lehetne ennél jobb foglalkozás? – Elvi okokból? – húzta fel a szemöldökét. És bár kíváncsi volt, el nem tudta képzelni, hogy valaki milyen elvek alapján nem szerez meg egy diplomát, de remélte a visszakérdezése meg fogja világítani ezt számára. - A bevezetődtől majdnem megijedtem, de szerencsére nem vagyok vallásos, szóval lehetek szentségtörő – vigyorodott el szélesen, és most rajta volt a sor, hogy húzza a lány agyát. – Ahaaa… műkincs. Persze, hogyne. Az interneten biztos megvan minden, ami a könyvekben fellelhető – persze, hogy nincs meg, de jól esett incselkednie Rebeccával. – Meg egyébként is minek akarnád tudni milyen tintát használtak a nyomtatáshoz? Besurranó tolvaj szakmád mellett régi könyveket is hamisítasz? – kérdezte felderülő képpel. – Jól lehet vele keresni? Mert, ha igen akkor társulnék – az illegális dolgok mindig mókásak, ráadásul még egy rakat pénzt is lehet velük keresni. Egon is a mártírságával illegális gyógyításokat hajtott végre és szép összegeket tudott zsebre vágni. Legalábbis régebben, mert manapság az életmentő mártír beavatkozás egyre ritkább. Hülye gyógyszeripar ágazat. Tönkreteszik a megélhetését. - Vérfarkast a vámpír helyett? Dicséretes döntés – kuncogott halkan, majd komolyabbra fordítva képét mélyen Rebecca szemébe nézett. – Amúgy, az a történet alapból rossz és Bella tényleg hülye. Azt mondta Jacobnak, hogy a vérfarkassága rossz, és, hogy szokjon le róla… vagy valami ilyesmivel traktálta. Erre Jacob azt mondja, hogy nem tehet róla így született… és most nem megyek bele, hogy ez lehetetlen, mert vérfarkasnak nem lehet születni, de mindegy, mert az csak egy regény. Mindenesetre Bella, azon nem akad ki, hogy Edward egy lélektelen szörnyeget, aki élőlényeket öl, hogy élhessen, azon viszont igen, hogy Jacob nem akarja a vérfarkasságát eldobni, mert az úgymond rossz. A történet egy nagy adag hülyeség a karakter meg egy idióta – és akkor a végét nem is kell szóba hoznia. Egyébként nem látta csak az első részt, de a többibe kénytelen volt belenézni alkalmi barátnői unszolására. – Ez így jó, ja, tényleg életszerűbb volt. És ha nem lennék annyira egoista talán azt mondanám, hogy létezhetnek vámpírok, de szerintem nem léteznek. Elvégre a vérfarkasok úgyis kiirtották volna őket – mosolyodott el kedélyesen. Mindenki tudja, hogy a vérfarkasok ütik a vámpírokat. Egon eltöprengve adta elő aggályait a tetőről, közben nézte, ahogy a lány először visszateszi, majd újra leemeli a könyvet, aztán még néhányat magához ölelve a hátizsákba teszi azokat. – Reméljük nem fogják kérni a blokkot a reptéren – fűzött hozzá csupán ennyit a látottakhoz, persze biztos volt benne, hogy ki tudják dumálni magukat, ráadásul nem valószínű, hogy a könyvek eltűnéséről egyhamar bárki is bejelentést tenne. - Hé… hát kimaradt egy zé betű, puszta nyelvbotlás volt. Azt akartam mondani, hogy tetőzhetünk, nem, hogy tetőhetünk – durcás képet vágva összefonta mellkasa előtt a karjait. – És igenis lehet mértékkel lopni… de mindegy, csak ne akard hangosan felolvasni nekem ezeket a nyálas történeteket – romantikusnak vélte mindet, de majd Rebecca kijavítja, ha nem így van. – Amúgy nem volt szokásom a falamat rongálni, szóval ilyesmit nem fogunk tudni találni – vagy ki tudja. A fene nem emlékszik már rá, hogy mit művelt tizenhét éven át a szobájában. – Majd azt viszem én – emelte meg a hátizsákot, ami így már jóval nehezebb volt, de Egonnak persze meg sem kottyant az ilyesmi. Hátára vetette a táskát és Rebecca keze után nyúlt. Rendes volt és nem adta vissza a rángatást. Laza léptekkel indult lefelé a csigalépcsőn, hogy aztán beforduljon, amikor egy szinttel lejjebb értek és volt szobájának iránya felé vezesse a lányt. Nem olyan nagy ez a ház, így néhány perc alatt odaértek az ajtajához. Be volt csukva, de nem volt bezárva. Ahogy lenyomta a kilincset a nyílászáró gond nélkül kitárult. – Tadám – vigyorodott el, miközben kezeit széttárta, amikor beljebb léptek Rebeccával. – Egon Candvelon egyszemélyes rezidenciája, ahová az öccseinek, de legfőképpen húgainak tilos volt a belépés. Hát… - köszörülte meg a torkát, aztán széjjelnézve grimaszolt egyet – annakidején nem volt ekkora a por. Igaz nem az én érdemem volt, hanem a takarító cselédeké. Ha jól rémlik ők nem lettek megbotozva miattam. - Elvégre a szobáját nagybecsben tartotta mindig és vigyázott is rá. Most viszont mindenen vastag por réteg pihent. A padlót és a bútorokat ugyanúgy belepte, de legalább nem volt semmi sem kormos. Egy hatalmas, kétszárnyas ablak eresztette be a téli gyenge fényt. Nem volt elfüggönyözve, de a firhang ott lógott a keretek mellett. Lila színű volt. Ez természetesen nem az övé volt, mert akkoriban bíbor függöny volt a helyén arany hímzéssel. – Miután vérfarkassá váltam azon az ablakon keresztül láttam meg az első teliholdam… akkor szólított meg először a… hát a hold. Beszélt hozzám, de… valószínűleg csak képzelődtem – innen indult ki valószínűleg a vérengzés, de itt egyedül volt. Legalább ebben a szobában egyetlen családtagjának sem ártott. A kandalló egyszerű sima felülettel rendelkezett, a szobában volt egy régi ágy, ami szintén nem Egoné. Néhány komód és egy asztal, de semmi, ami annakidején az övé lett volna. Az ablak, és a keret viszont a régi volt. Alakra legalábbis. Lehet, hogy már felújították azóta és lehet, hogy ki is cserélték, de pontosan úgy nézett ki, mint régen. – Furcsa, de csupán az ablak tűnik ismerősnek.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szemet forgattam arra, hogy megette a puszimat, hát kérem szépen azt nem szokták megenni hanem elkapják, idáig jó, aztán „beleteszik” a saját szívükbe. Persze embere válogatja, ha pedig az illető vérfarkas, jó étvággyal, akkor érthető is. Nehezen tudtam visszatartani a nevetésem amit Egon viselkedése váltott ki, most már biztos voltam abban, hogy komolyan vette a programszervező közléseimet, pedig némelyiket még én is elképedve hallgattam volna ellenkező esetben, főleg ismerve Egont. Nyeldekelve a nevetésemet néztem Egont amint hebeg-habog, de mior a homlokomra tette a kezét mint gyerekkoromban jóanyám, kirobbant belőlem a nevetés. Nem mondtam semmit arról, hogy tréfáltam vagy mindez csak húzás volt, de a pillantás amit rávetettem szándékosan tele volt az „igen, csak behúztalak a csőbe” jelentéssel. Azért persze elképzeltem amint Egon egy zsákkal és kesztyűben szemetet szed az erdőben vagy épp azt amikor két hat éves körülötte ugrál nyakig lisztesen ő pedig csak forog mint a körhinta és kétségbeesett arccal azon mereng hogyan tehetne rendet a két kis szörnyeteggel szemben. Ezek a gondolatok minden pénzt megértek, főleg az arca ahogyan aggódon fölém hajol valamilyen lázas betegségtől tartva ami elvette az eszemet. Joggal hihette azt, hogy félrebeszélek én pedig büszke voltam magamra, hogy sikerült poénból tévútra vezetnem. Ezen a tortán már csak hab volt a Besurranó Tolvaj szak elismerése, amire az egyetemen jártam, mondhatjuk így is, léteznek olyan ereklyevadászok akiket a filmekben látni, és akik felkutatják a kincseket de eszük ágában sincs azt mindenkivel megosztani, jelentős részben valamilyen mániákus műkincsgyűjtő megrendelésére dolgoznak. Persze mindezt fű alatt, megnehezítve a hatóságok munkáját. Én nem tartottam magam ilyennek, az a pár könyv amit szándékoztam elvinni, bár értékes volt, annyira azért nem, hogy lelkiismeret furdalást okozzon. * -Nagyon büszke vagyok a hihetetlen logikai levezetésedre…..igen, elvi okokból. Úgy gondoltam nem megfelelő az oktatási rendszer ahhoz amit tudni szeretnék, minden előadó a maga imádságát szajkózta, érdemi dolgokra nem került sor. Feleslegesnek éreztem olyasmit megtanulni és lediplomázni belőle aminek nem veszem hasznát, csak azért, hogy legyen papírom róla. *Sokaknak nem tudtam ezt jól elmagyarázni, ezért nem is fogtam bele túl gyakran, csak legyintettem és átléptem a témán. Ha már Egon rákérdezett és elvileg nem titok, akkor miért ne? Lehet, hogy ezt még el tudom neki magyarázni, de a könyvek eszmei értékéről biztosan nem tudok majd olyat mondani amit elfogad, ezt mutatta az is, hogy körülbelül halottnak a csók hatása volt rá a szentségtörős mondatom. *-Az nem olyan Egon. Olvasni úgy öröm, hogy érzed a lapokat a bőrödön, hallod a sercegést amikor lapozol, a papír illatát…*Minek is mondok ilyet? Úgy sem érti milyen hangulata van egy könyvnek.* -Nem hamisítok, de sokszor kiderült már, hogy a tinta milyen anyagból volt, ebből következtettek arra, hogy milyen növények voltak abban az időben azon a területen és az emberek étkezési szokásai is kiderültek belőle. *Sok minden más is de kétlem, hogy érdekelné mit ettek az emberek régen, milyen anyagokat használtak a ruháikhoz és milyen társadalmi berendezkedésük volt. *-A hamisítással nem, azon csak a megrendelő keres, de az bűncselekmény. *Na persze, neki erről is az anyagi javak jutottak eszébe, még csak a közelében sem volt annak amit én gondoltam. Szó se róla a pénz jól jön mindenkinek és sokszor volt úgy az életemben, hogy nagy szükségem volt rá, de azt hiszem ha a kelleténél több lenne, már nem boldogítana, csak még egy gonddal több, hogy mire használjam fel, ha mindenem meg van. Nem voltak nagy igényeim, tökéletesen elégedett voltam azzal amit a magaménak mondhattam, Egon pedig még nálam is kevesebbre vágyott. * -ez a választás már a valóságban is megtörtént, bár nem vámpír volt a riválisod. Nem is volt riválisod. Ha eltekintünk a történet hitelességétől, akkor is hülyeség ez egész, mert borzalmasan ábrázolták Edwardot. Jacob minden tekintetben helyesebb volt, férfias és vad….ami a nőnek kell nem pedig egy vézna, modell alkatú, nyálas Barbie hercegnő. *Tény és való nem voltam jó véleménnyel a vámpírról, de ha már vámpír, legyen benne férfiasság, nem? Belláról már nem is beszélve. Egon nem volt egoista, de eléggé egyoldalúan szemlélte a vérfarkaslétet, amit megmosolyogtam.* -Mert fordítva nem is lehetséges ugye? *Saját magamat megválaszolva már bólogattam is, legyen úgy ahogy ő gondolja, úgysem igaz az egész, elvégre nincsenek vámpírok. Azért igazságtalannak tartottam az élettől, hogy a vérfarkasokat megalkotta a vámpírokat pedig nem, hiszen mindkettő különleges, ha már hihetetlenről beszélünk. A vámpírok halhatatlanok és csak vért isznak, nem is változnak át másik alakba, hihetőbbek lennének mint a vérfarkasok. Bűn is, bűn oda, elkezdtem bepakolni a kiszemelt könyveket a táskába. * -Nem fogják. Feladjuk poggyászként, úgy sem értenek hozzá. Csak régi romantikus regények, nem kódexek. *Jó kedvem volt, semmi nem ronthatta el, ez a kirándulás úgy alakult ahogy elképzeltem, a könyvek csak ráadás és ha minden napra jut ilyen, egy szavam sem lehet. Az biztos, hogy kipihenem magam és maximálisan feltöltődöm Adam sanyargatására. *-Oké, értem.*felemeltem a kezem egy pillanatra védekezésképp, még a végén leharapja a fejemet sértődöttségében. Jay óta nem volt jó ötlet Egonnal nyelvészeti problémákról beszélgetni.* -Ennyi könyv még mérték? Nem fogom felolvasni ne izgulj, majd csak csinálom. *ki tudja mi van az ilyen könyvekiben, az is lehet, hogy egy light-os Káma Szútra, annak meg csak örülni fog. *-Ó, hát kár. Nem az, hogy nem rongáltad a faladat, hanem az, hogy nem látom a kicsi Egon keze munkáját.*Hálás mosollyal adtam oda neki a táskát, elég nehézre pakoltam és még így maradt bőven a polcokon. Szisztematikusan válogattam, jobb állapotút és régebbit. Kíváncsian indultam el utána a szobájába és mikor beléptünk hozzá hasonlóan örültem de látva hogyan olvad le az arcáról a lelkesedés, feltételeztem, hogy itt már semmi sem a régi.* -Mindenhol ennyi por van. Jól gondolom, hogy semmi sem a tiéd itt? Nem tudsz mutatni róla képet?*természetesen nem fényképre gondoltam és Egon biztosan tudni fogja mire kérdeztem rá anélkül, hogy magyarázkodnom kellene. *-Szép nagy mindenesetre, legalábbis az e4nyémhet képest. Istenem mit tudtam volna csinálni egy ekkora szobával. Mondjuk nehéz lehetett befűteni. *Körbesétáltam míg ő az ablakot nézte, aminek nagy jelentőséget tulajdonított és nem véletlenül.*-Talán azért emlékszel csak arra mert ott vett fordulatot az életed. *Kinyitogattam a komód fiókjait, a ruhák úgy feküdtek bennük mintha csak egy délutáni sétára ment volna a gazdájuk, bár porosak voltak és doh szag áradt belőlük. Alaposan megnézegettem, mögé is néztem és a fiókok alját is kikutattam. Az egyiknél beleakadt valamibe a kezem. Óvatosan megpróbáltam lefejteni és egy kis füzetszerűség akadt a kezembe. A ruhákat nézve elmosolyodtam.* -Azt mondtad a húgaidnak nem volt szabad ide bejönniük? Nos, legutóbb ez egy lány szobája volt. Itt a naplója.*Leültem az ágyra, úgy is koszos voltam már, az a kevés por nem számított. Kinyitottam a füzetet, kedves és cirkalmas írás volt de látszott rajta, hogy még nem kiforrott a módja.* -„Peter ma reggel kijött hozzám az erdőszélre, én a lovak között surrantam el arra, szerencsére apám nem látott meg. „ Nos, azt hiszem szerelmi drámába csöppentünk.
A nevetés, amit hallatott bizonyára a lázzal járó elmeháborodás első jele, ugyanakkor lehet, hogy csak végig szívatta őt. Inkább utóbbira tippelt, és a lány kirobbanó nevetése után, Egon fanyarul elmosolyodott, és a nem létező bajsza alatt motyogta, hogy: „Ezt még visszakapod”. Persze nem haragudott rá, de ami jár, az jár, és az ilyen csíny nem maradhat „megtorlatlanul”. - Érthető, én is ilyen megfontolásból nem ültem soha iskolapadba. Ugyan mit taníthatnának ott, ami a túlélésemet segítené? Természetesen semmit, mert tudatlan bagázs a való világot illetően, közben úgy viselkednek, mintha a világ összes kérdésére tudnák a választ – egyetemek… idióták gyűjtőhelye, akik azt hiszik, hogy megváltják a világot, csak mert néhány évig egy ódon épület folyosóit koptatják. Közben meg a nagyképűségük az egekbe szökik… mint a drágalátos nyelvész úrnak. Lester is egy idióta, nagyképű felfuvalkodott marha, aki azt hiszi, mert diplomája van seggnyalásból… vagyis nyelvi képzésből, már azt tehet, amit akar. Jó, mondjuk a lufiszerű alkata is ráerősít tévképzetére, tehát nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy halmozottan hátrányos helyzetben van. Azonban… nincs semmi azonban… és egy apró, alig látható fejrázás kíséretében ki is ejtette a kóbort a fejéből. - Óh, hát ez baromi érdekesen hangzik. Elmeséljem mit ettek a könyv keletkezésekor az emberek – biccentett fejével a romantikus posvány felé - vagy inkább elolvasod, hogy elképzelj valamit, ami abszolút nem úgy volt? – elégedett vigyor ült az arcára, mert tudta, hogy az élő beszámolóval a könyv lapjai kevésbé vetekedhetnek. Na nem mintha bele szeretett volna menni az olyan rém unalmas dolgokba, mint a régi kajálási szokások, de ha ezzel a könyvet háttérbe tudja szorítani, egészen megérné a dolog. – És a lopás drágám? Az nem bűncselekmény? Mellesleg, aki ingyen hamisít az egy idióta. Tuti nagy pénzt lehet kaszálni vele – valószínűleg a megrendelőnek is megéri, de egy tehetséges hamisító nem fektetne hónapokat egy mű elkészítésébe, hogy aztán ingyen továbbítsa a megrendelőnek. - Óh, hát akkor senkit nem utasítottam magam mögé? Kár… igazán – kelletlenül sóhajtott, és szomorú arcot vágott, persze csak megjátszotta magát. – Véleményem szerint Jacob is egy undorító féreg volt. Csak rá kellett nézni, és egyértelmű volt, hogy két percet sem bírna ki a valódi vérfarkasok világában. Edwardot meg az első arra járó kóbor széttépte volna – vega vámpír, ja. Csodás történet, amiből minden hiányzott, ami egy kicsit is értelmes lett volna. Bella apja viszont normális volt, szerencsétlen ürge, hogy verhette meg a sors egy ilyen elcseszett lánnyal? Egon felhúzta a szemöldökét a lány kérdésére, és egy hitetlenkedő hümmögés után szélesen elvigyorodott. – Hát persze, hogy nem. Mivel vérfarkasok léteznek, vámpírok pedig nem. Nem egyértelmű, hogy melyik faj győzne? – tárta szét kezeit halk kuncogás közepette. Némi logikai buktató volt persze ebben, de kár lenne egy olyan film kapcsán ezen fennakadni, ami úgy ábrázolja a vérfarkasokat, mint egy rakás szerencsétlen tinédzser, akik azt sem tudják, hogy kell beilleszkedni az emberek közé. - Ja, hát ezzel egyetértek. Nem is értem minek ellopni – vonta meg vállait, miközben arcán tanácstalan kifejezés kúszott át. Ha legalább tényleg kódexek lennének, akkor oké, de így? Nyelvbotlását felhozni ilyen alamuszi módon, hát kérem csoda, hogy durcás képet vág? A védekezős testtartás és a pár szó, amit a lány kiejtett a száján, viszont éppen elég volt, hogy az amúgy sem végigsértett állapotából kizökkentse Egont. – Bocsánatkérés elfogadva – technikailag persze a lány nem kért bocsánatot, de Egon így értelmezte a dolgot. - Csi… mi? – mit akar csinálni? Na nem, százharminc éves romantikus könyvekből akar példát venni? „Drága Eliot… fogja meg a kezem, de apám ne tudja meg, mert nem hagyja, hogy többet a birtok szélére jöjjön, és ha nem láthatom csodásra kefélt bajszát, vagy uniformisának keményre vasalt élét… én, én… apácának állok”. A gondolat is borzongással töltötte el, hogy valami ilyesmiből akar bármit is megvalósítani. - Ellenben láthatod a nagy Egon kezét – tartotta fel jobbját és vigyorogva lengette a lány arca előtt, utána pedig átvette a nehézzé avanzsálódott táskát Rebeccától. Nem volt épp kellemes a látvány, ahogy semmi sem volt olyan, mint régen, kivéve az ablak. – Hogyne tudnék! – arca felderült és már sugározta is a régi emléket a lány elméjébe. Egyszeriben minden más lett. A vastag portakaró eltűnt, a falakat festmények díszítették, az ágy sokkal jobb állapotú lett, bár nem volt díszes, vagy éppen csicsás, de kellemes volt ránézni is. Természetesen rendben be volt vetve, igaz nem Egon érdeme. Az ablak tényleg pontosan olyan volt, mint a jövőben, kivéve a függönyt. Szekrények sora húzódott az északi fal mentén, ruhákat és a polcok faragott fa paripákat, katonákat, ágyúkat és egyéb gyerekkorban használatos eszközöket tartalmaztak. Az ágy széléről bőrszíjon egy fakard lógott, fából készült hüvelyével együtt. A hajópadló világos tölgy színben pompázott, és Egon az ágyon ült, persze minden az ő szemszögéből látszódott, ahogy az is, ahogy egy díszes sakktábla hevert előtte. Sokszor nyúlt egyik, vagy másik bábuért, de nem tudott dönteni. A sakkpartnere megunta a várakozást és kiment a szobából. Bármit lép, a következőkben mattot kap, de gyermeteg fejével nem akarta ezt tudomásul venni, és próbálta az összes lehetőséget számba venni. Az emlék aztán véget ért, és újra a jelenbe kerültek. - Azért voltak vastag takaróink – nem lehetett minden hidegebb éjszakán fűteni, de a dunyha alatt elvolt az ember. – Nem, tényleg így nézett ki akkor is, de láthattad – tényleg szakasztott mása volt a réginek, nyilván azért, hogy az épület külseje az ősi állapotokat tükrözze, és ha már az ablak külső részét olyanra csinálták, akkor a belsőt is meghagyták régi pompájában. - Hah… - komor grimaszt vágott, és megcsóválta a fejét. – Na, ez a szentségtörés – még, hogy a régi szobáját egy lány kapta meg. Hallatlan. – Hozd ezt is, legalább lesz min röhögnünk a repülőúton. Bár biztos hiányolni fogja a gazdája, amikor visszatéved a szobájába – vigyorogva leült a lány mellé és átkarolta, miközben a napló tartalmát leste, hátha lesz benne valami fergeteges baromság.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Én nem voltam olyan rossz véleménnyel az egyetemekről, némelyik egész jó volt, csak épp nem azt a szakot nyújtotta amit én szerettem volna. A barátnőm például egész jól járt, igaz, nem olyan elvont dolgot tanult mint amit én szerettem volna tanulni, ő sokat kapott a jogból és úgy gondolom jó is volt benne. Egonnak persze mindegy, neki van ideje arra, hogy bármit megtanuljon egyetem nélkül is, türelmesen kivárhatja, míg a tudása megtérül és kamatozni fog, ám nekem nem volt annyi időm. Persze bosszantott a dolog, hogy sok helyre azért nem vettek fel mert nem volt papírom arról mit tudok, de a New York-i kis antikvárium tulajdonosa és Ms. Grandmore nem adott a formaságokra. * -Igazad van, csak tudod nem mindenhol adnak munkát ha nincs diplomád. Pedig sokszor többet tudsz annál akinek van, de ez sokakat nem érdekel. Bürokrácia. *Mennyivel könnyebb lenne ha a tudást néznék inkább. Egon kissé dohogott és tudtam, hogy Jay-re is gondol többek között, ezért nem forszíroztam tovább a dolgot. Félig-meddig azért témánál maradtunk, csak a nyelvészetről és az egyetemről áttértünk a múlt feltárásának lehetőségeire. Persze Egont ezzel sem lehetett meggyőzni, előadta magát amin csak nevetni tudtam, főleg az arckifejezését látva amit a talált kincsemre vetett.* -Egon! És hol marad a kutatás izgalma? Azért mindent te sem tudsz elmondani, ha mondjuk egy régi tekercset találtunk volna valahol, te sem éltél akkor amikor még papír sem volt hanem pergamenre írtak és madártollat mártogattak a tintába.*Nem tudja elvenni a lelkesedésemet, ha könyvről van szó akkor nem. Ez a mániám, a kriptonitom, az álmom és tulajdonképpen majdnem mindennek az alapja. Ha régi könyvekről van szó, akkor ez megsokszorozódik és nincs az az isten, hogy eltereljék a figyelmemet. * -De az is bűncselekmény, de mi most nem lopni fogunk hanem értéket mentünk. *Meg tudom magyarázni, mint a diák, hogy miért késett el az óráról, vagy miért nem tudott készülni az anyagból. * -Természetesen nem ingyen hamisítanak, csak épp a megrendelő fölözi le a hasznot. Mindig akad olyan aki ki akar ugrani ebből a státuszból és mindig rosszul jár. *Hatalmas információ bázisom volt a filmekből, nem sokban különbözhet a valóságtól, a filmeknek mindig a valóság az alapjuk, a forgatókönyvírók csak kiszínesítik.* -Éppen nem volt kit magad mögé utasítani, de ez ne szomorítson el, hátha lesz a jövőben olyan aki megpróbál kipöckölni az első helyről és akkor lesz lehetőséget örülni, hogy téged választalak. *Nem Jay-re gondoltam, isten a tanúm ha létezik, hogy eszembe sem jutott, inkább arra gondoltam, hogy Egon látszólagos szomorúságát eloszlassam. * -Jacob jó arc volt, alfa lett. Miért ne bírta volna ki? Edwardról egyetértek veled. *Megint volt némi ellentét köztünk, de ez csak érdekesebbé és élvezetsebbé tette a beszélgetésünket. Volt már pár film amit együtt néztünk meg, az egyik elfoglaltságunk közé tartozott esténként, persze nem ez volt a favorit. Mindent megbeszéltünk, volt ami egonnak tetszett jobban és volt amit kifejezetten idiótának tartott, egyre emlékszem amit végig sem nézett, de általában egyezett az ízlésünk. * -Mivel vámpírok nem léteznek, nem egyértelmű, mert nincs összehasonlítási alapunk. Akár erősebbek is lehetnek a vérfarkasoknál, nem olyan hősszerelmesek mint a filmben, hanem mondjuk mint a vámpírnaplókban. Na ők már szimpatikusabb vámpírok. *Az újabb értetlenkedésére csak megemelt szemöldökkel néztem rá, már elmondtam miért _mentek értéket_ nem kell ezt túlragozni. Ahogy a bocsánatkérést sem amit igazából nem tettem meg, de majdnem, viszont az már derűre adott okot amit a könyv vélt tartalmáról mondtam. Egon persze még mindig a nyálas romantikánál tartott, gondolom elképzelt egy hősszerelmes szonettet, és félt, hogy a kapcsolatunk benne reked egy ilyenben, ám ha egy korabeli szexkönyv kerekedik ki az egészből, már nem lesz kifogása a csinálás ellen. Jóízűen nevettem a meghökkenésén és azon ahogy szinte szenved attól amit olvashatunk belőle. Mielőtt átvette volna a táskát még meglengette a kezét előttem, _azt_ a kezét és ettől én borzongtam meg. Soha nem fogom elfelejteni a csonka kezének látványát, hiába tudom, hogy képes meggyógyulni és hiába nem látom a nyomát, még egy apró heget sem, azért a kép még elég éles. Csak a fejemet ingattam erre a marhaságra. A szobában körülnézve egészen más kép tárult elém mint amit össze tudtam volna kapcsolni Egonnal, és jól jött az a képközvetítő képessége amivel a múltja egy darabját mutatta meg nekem. Olyan volt mintha visszautaztam volna az időben és valóban ott állnék a kicsi Egon eredeti szobájában, hihetetlenül élethű volt az egész Persze abban a pillanatban, hogy megjelent az első kép, megtorpantam nehogy nekimenjek valaminek, azért szólhatott volna, hogy "figyu, most indítom" de nagy örömében minden figyelmeztetés nélkül bombázni kezdett a látvánnyal. Volt egy pont amikor felkiáltottam, mert olyat láttam ami felkeltette az érdeklődésemet, de abban a pillanatban nem fogtam fel, hogy ez nem egy videó.* -Állj meg menj vissza! A polcokhoz. *Tetszettek a kis falovacskák és katonák, sokkal jobb játékok voltak akkoriban mint manapság, ha csak a keresztlányaim játékaira gondolok és azokra a hosszan tartó keresésekre amikor valamelyik alkalomra ajándékot szerettem volna venni nekik. Egyszerűen borzalmas mit ki nem találnak. Nem sokára a sakktáblához értünk, olyan volt az egész mintha Egon egy kamerát szerelt volna magára és azt a filmet vetítenék le. Láttam előtte a sakktáblát, és egy kicsit Egonka térdeiből, az egyiken hatalmas horzsolt seb volt.* -Na igen, mondtad, hogy nem voltál otthonülő fajta. *Lehet, hogy ő már nem emlékezett rá igazán, de nekem minden apró részlet fontos volt, nem csak az amit ő tartott fontosnak hanem a tudatalattija által megjegyzettek is. * -Tényleg olyan az ablak.*Értettem vele egyet mikor eltűntek a fejemből a képek és megnéztem újból az ablakot. nem volt rá magyarázat, vagyis nem misztikus. * -Nem hiszem, hogy hiányolná. Szerintem elfelejtette, különben nem lenne itt. Az is lehet, hogy meghalt és más nem talált rá. Hmmm....nevetni egy meghalt lány naplóján nem kegyeletsértés?*Én inkább elérzékenyülnék egy ilyen naplón semmint nevessek, persze tartalmazhat a mai kornak és felfogásnak mókás gondolatokat is. Bármit is gondoltam erről, azért eltettem a táskába ahogy Egon kérte.* -A szüleid szobája tabu? Vagy ennyi idő után már mindegy? *Már indulnék is, hogy a kevés idő alatt amit sikerült kiharcolnunk a lehető legtöbbet lássam a házból, de még Egon válasza is szükséges. Ki tudja, lehet, hogy nem szeretne oda bemenni, vagy még soha nem is volt, nem lenne meglepő. Odakintről azonban lódobogás és kiabálás hallatszik, bár egyetlen szót sem értek, az biztos, hogy a kastély felé közelednek. *
- Hát, ránézésre nehéz megállapítani valakiről, hogy mit tud és mit nem. A papír erre kell – vonta meg a vállát. – Nyilván nem sokaknak van idejük levizsgáztatni a munkavállalót, hogy kiderüljenek a hiányosságai, így egyszerűbb olyat felvenni, akinek van is papírja róla… még ha teljesen hülye is ahhoz a területhez, amit évekig tanult – az egyetem már csak ilyen. Elvannak négy-öt évig, aztán kikerülnek és rájönnek, hogy lószart sem tudnak. Valaki ezt belátja és ráképzi magát, valaki pedig nem, és nagyképűsködik, hogy ő mindent tud. A kérdés csak az, hogy ha egyetem után úgyis még tanulnia kell egy rakat dolgot, akkor minek is van a felsőoktatás? Talán dísznek. Az amerikai iskolarendszer amúgy is saját bajait nyögi, a világ szemében pedig az USA hős népe elhízott agy halottak tömörölése. Persze a helyzet korántsem ennyire egyoldalú, habár Egon igazán szeretné ezt hinni, hiszen angolkén elvi dolog, hogy utálja a lázadó és hálátlan amcsikat, amiért azok pofátlan módon megszöktek a brit zászló alól. A helyzet viszont árnyaltabb, ahogy a világ többi részén, itt is vannak hülyék, meg kevésbé hülyék, csak valamiért a média itt a hülyéket részesíti előnyben. A fene tudja miért. Azért a lány nevetésére kénytelen volt elvigyorodni, majd eltanulva Rebecca szemforgatós trükkjét Egon is bevetette azt, amikor a kutatás izgalmával állt elő a lány. – Jó, hát madártollal én is írtam. Levelet, meg különböző postai feladványokhoz címet. Nem nagy kunszt. Apám amúgy is erőltette az írást, és akkoriban még nem volt töltőtoll vagy golyóstoll. Mondjuk ceruza volt már, és azt jobban is szerettem. Nem kentem ki magam vele – a tinta és Egon sohasem voltak igazán barátok. Pocsék kézírásával párosulva a fröcsögős tinta valami elképesztő borzalmakat volt képes papírra vetni. Talán majd egyszer megmutatja a lúdtollas írásképét Rebeccának, ha tovább erőlteti a témát. Természetesen elrettentésképpen. - Ja… igaz bocs, hogy is gondolhattam másra – rázta a fejét megjátszott meglepettséggel. Egon véleménye szerint ezek a „műkincsek” itt is tökéletesen ellennének. Néha kicsit érné őket az eső, a fagy, a hó, meg talán még több eső, de valószínűleg az értékükből nem veszítenének, mivelhogy nincs nekik. De, ám legyen. Mentsen csak értéket a lány, ha ez minden vágya. - Feltűnően tájékozott vagy a témában – nézett rá összeszűkült szemekkel. – Lehet mégiscsak van abban a Besurranó Tolvaj és Hamisító szakban valami – átható tekintettel, egy ideig rezzenéstelen szemekkel bámulta, aztán elkapta róla a tekintetét. – De nem akarom tudni – szegte fel a fejét, csak úgy úriasan. – Az én finom lelkemnek az ilyen becstelenségek kiábrándítóan förtelmesek. Azt hiszem, inkább elindulok teázni, amúgy is mindjárt öt óra – közölte rég elkopott úri eleganciájának megmaradt morzsáival, és a játék kedvéért sarkon is fordult, majd ellenkező irányba tett néhány kimért lépést, hogy aztán pár pillanat múlva visszatérjen a lányhoz. Nem ment neki a színészkedés huzamosabb ideig, és mindig elnevette a dolgot. Most is így történt. Amikor Rebecca mellé árt, már majdnem teljesen fülig ért vigyora. - Áh remeeeeek – felvidultan kezdte, de aztán szépen lassan elkomorodott, arcán pedig a kelletlen undor játszott. – Hát – kezdte mély hangon, aztán visszatérve normális beszédéhez folytatta - remélem nem arra kell most gondoljak, mint akire most gondolok, mert akkor most helyben leülök ide és itt maradok a nyara… telelésünk végéig – naná, hogy Lester ugrott be neki nyomban, de remélte, hogy Rebecca nem erre akart burkoltan célozgatni. - Hogy… mi? Mindjárt elsírom magam – újabb adalék ahhoz a szörnyedvény…. nem… nem, a szörnyedvény kifejezés túl kedves annak a borzalomnak. Szóval. újabb adalék, annak a agyfacsaróan alattomos hulladék történetnek a margójára. Jacob alfa lett… Jacob. Egy tinédzser farkas… jó, hát ha Egon jól értette a Nyálkonyat világában a vérfarkasok nem élnek hosszan, de, hogy az a takonyképű kölök alfa legyen? Igen, ennyi erővel Egon is megpróbálkozhatna vele, hátha nem tépi ketté Castor és inkább röhögcsélve elvonul. Még, hogy Jacob alfa. – Komolyan a falkája alfája lett? Na, hát ezért is hülyeség az egész. Már bocs, de nulla tapasztalat… bár, ha a falka is olyan idiótákból állt, akkor végül is meg lehet érteni, hogy képes lett az élükre állni. A falka neve pedig… a nem tom milyen városban uralkodó, Debilék. Király történet, remélem egyszer végignézhetem veled mint a négy részt – vagy lehet, hogy öt van? Nem, nem! Csak négy kell, hogy legyen. Nem létezik, hogy ebből Hollywood kipasszírozott magából ötöt. Egon sóhajtott egyet és a reménytelen tekintettel bambult a lány szép szemeibe. – Vámpírnaplók… - ismételte el suttogva, közben mélyet sóhajtott és elnézett a végtelen távolba, remélve, hogy jön egy vonat és elcsapja, hogy ne kelljen még egy tini vámpír tragédiáról hallania. Sajnos azonban nem síneken ácsorgott, így a vonat megérkezésének az esélye jóval kevesebb volt, mint száz százalék. Pech. – Arról annyit tudok, hogy szintén a napon járnak… és itt már nekem elég is belőlük – közölte komoly képpel, majd reménykedve a lány szemeibe nézett. – Mond, hogy valami értelmes vámpír filmet is láttál… azon kívül, amit ketten néztünk. Mondjuk teszem azt, a Vámpír Brooklynban, vagy az 1992-es Dracula… Gary Oldmannel. Esetleg az Interjú egy vámpírral? Hm? Mond, hogy láttad valamelyiket és inkább arra tudjuk terelni a beszélgetést, mint… - drámaian a szívéhez kapott és halk nyögést hallatott -, mint ezekre a tini horrornak nevezett komédiának is pocsék történetekre. – A remény hal meg utoljára, de ha nincs más, akkor inkább csak bólogatva hallgat, és reméli, hogy hamar vége szakad a filmismertetésnek. Óriási fegyvert nyújtott épp át Rebeccának, és ha a lány vissza szeretne élni vele, könnyedén az őrületbe tudná kergetni Egont. A lány borzongása meglepte Egont, ezért megfordította a kezét, hátha van rajta valamiféle csúszómászó, és az váltotta ki Rebecca érzelmeiben a változást, de nem volt rajta semmi. Jó, hát akkor biztos a körmei miatt reagált így. De, hát nem várhatja el, hogy tíz mérföld rohanás után tiszták legyenek. Még jó, hogy nem a lábujjait mutogatta. Akkor lehet, hogy el is ájulna. A szobába érve a képsorok eltöltötték Rebecca elméjét, és egy pillanatra meg is feledkezett a képküldésről, mert a lány minden előzetes figyelmeztetés nélkül felkiáltott és pár pillanatba telt, mire felfogta, hogy csak a polcokat újra meg akarja nézni. – Oké, várj mutatom. Tessék – közölte vigyorogva, és a vetítés helyett egyetlen képsorra koncentrált emlékeiben. A polcra. A kép nem mozdult, bár ugyanabból az ágyon sakkozós szögből mutatta egy ideig a rögzült képet, aztán folytatta tovább múltjának némafilmjét. - Ja, szerettem szaladgálni… meg a jelek szerint elesni is – kuncogott halkan. – Még jó, hogy nem fertőződött el. Akkoriban egy vérmérgezés nem volt tréfadolog – mondjuk gyógyszerek már akkor is voltak, csak nem olyan hatásosak. – Jaja – bólogatott az ablak témára. - Nem, nem hiszem. Amúgy sem biztos, hogy meghalt. Keress valamiféle dátumot. Ha ebben az évezredben íródott, akkor nem kegyeletsértés, mert akkor még biztos él – legalábbis öregségben biztosan nem halhatott meg. A napló réginek tűnt, de lehet, hogy csak hagyományőrző stílusút vettek a lánynak, ha már egyszer egy ilyen ódon házban élnek, vagy… éltek. - Nem tabu, csak odalent van. Valószínűleg kiégett – ja, ennyi év után már eléggé mindegy. A hangok, amik a ház felé közeledtek nyugtalanítóak voltak. – Hm… lehet le leszünk fülelve. Hát, vagyis csak te, én átvedlek farkasba és ártatlan képpel nézem őket. Te drágám viszont mész a dutyiba – lelkesen rávigyorodott, majd kézen fogta a lányt és az ablakhoz húzta. – Nézz ki! Látsz valamit? – akár egy krimiben. Egon a falnak lapult és ideges pillantásokat vetett partnerére. Naná, hogy a lány végezze a piszkos munkát. Egon egyébként marha jól szórakozott.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Elhúztam a számat. Botrányosnak gondoltam, hogy csak a papír ennyit nyom a latban, tapasztalat és tudás pedig mehet a kukába. Nem voltak túl nagy ambícióim, de azért szerettem volna válogatni a jó munkák között, erre azonban nem nagyon volt lehetőségem diploma nélkül, arra viszont képtelen voltam, hogy csak ezért rászánjak egy kisebb vagyont és még pár évig az egyetemi előadótermekben üljek kiszolgáltatva a professzorok mániáinak. * -Igazad van, bár elég lenne néhány célravezető kérdés és bármit megtudhatnának.*Sheilának sem volt gond, adott lehetőséget, hogy bizonyítsak és ennyi. Az állást megkaptam. Sok lehetőségem akadt régi könyveket forgatni, különlegességekkel találtam szembe magam és teljes mértékben kielégített, ha hozzávesszük még az egyetemi könyvtárat, az őrzők krónikáit, nekem kész Kánaán volt. Nem bírtam a mai kütyüket, igaz nagyban megkönnyítette a dolgomat és a barátnőmmel is skype-on beszéltem, de még mindig küldtem neki kézzel írott levelet is és szerettem újságot olvasni, olyat amit kinyomtattak a kezembe foghatom és szaga van. Papír és tinta szaga. * -Na ugye?!*Nem értettem ugyan miért forgatja a szemeit ahogy én szoktam amikor hülyeségeket mond, mert én nem mondtam hülyeséget azzal, hogy izgalmasabb egy könyvet megfogni, szagolni, érezni mint egy hatalmas online adathalmazból kipilinckázni a lényeget, azt hittem ő is jobban szereti a régi dolgokat de rácáfolt, legalábbis halványan.* -A te írásaid is már kinccsé váltak, történelmük van. *Gondoltam már nincsenek meg, ha itt minden más mint volt, akkor azok a dolgok is elvesztek amelyek Egon családjának a birtokában voltak, hacsak nem vitték el egy raktárba, hogy megőrizzék az utókornak, vagy esetleg Egon családjának valamilyen leszármazottjának a tulajdonában van a kastély és ő talán fontosnak tartotta, hogy megmaradjon minden régi emlék. * -Túl sok filmet nézek azt hiszem és még több dokumentum filmet. *Persze mindig az olvasás marad az első helyen, a könyvtárban sok olyan könyvet olvastam amiben nem az aktuális kor szerelmesinek viszontagságait taglalja az író a mindenkori boldog végkifejlettel, hanem olyanokat is amik a tudományról szóltak. Történelemről, a részletekről, ásatásokról, régészeti kincsekről és az azokból kiinduló feltételezésekből Mert persze a tudósok zömének nem volt lehetősége, hogy egy régen élt embertől érdeklődjenek első kézből így megtudva az igazságot. Azt hiszem ebben nagy szerencsém volt, csak épp Egont nem igazán érdekelte a múlt. *-Csókoltatom a finom lelkedet. *Megint bevitt az erdőbe. Néztem ahogy távolodik de tudtam, hogy visszajön, csak poénkodott, Egon ugyan angol volt de azt nem lehet rá mondani, hogy ízig-vérig. Ahogy a vizet, úgy a teát sem szerette. Karba font kezekkel álltam és türelmesen megvártam míg befejezi a színészkedést és visszafordul felém. Mint az anya amikor azt várja, hogy a gyereke abbahagyja a hisztit, jelentős figyelem hiányában. A vetélytársról persze Jay ugrott be neki ahogy gondoltam, de nem mondta ki a nevét.* -Nem, nem Tudjukkire kell gondolnod, teljesen általánosan gondoltam, hogy lesz valaki egyszer, vagy te elképzelhetetlennek tartod? *Bármit mond, ebből nem jön ki jól az biztos, a nők egyik fegyvere, ha van rajtad sapka akkor az a baj ha nincs akkor megkérdezik miért nincs. Megemelt szemöldökkel vártam a választ, aztán csak bólintottam egyet mint aki teljesen biztos volt, hogy azt hallotta amire számított. Alkonyaték nem nyerte el a tetszését és egyet értettem vele, legalábbis mióta tudom, hogy milyenek a valódi vérfarkasok én is úgy gondolom ahogy ő. Elnevettem magam amikor sírni készült.* -Nem igazán a falkájáé. Kilépett a falkából és mások esküdtek neki hűséget. De nem kell velem megnézned, annyira nem jó, hogy többször megnézzem. *Már csak az összehasonlítás végett is néztem pár részt a Vámpírnaplókból, igazából csak a mérhetetlenül ötletes intrika fogott meg, a kegyetlenségek fantáziadús sokasága, a történések kiszámíthatatlansága. Hat királyi udvarban egyszerre nem keverték úgy a szart mint abban a filmben.* -azért nézek én klasszikusokat is, bár a napon járás a mágia segítségével még érthető is lehetne, hiszen az őrzők is valami ilyesmit csinálnak nem? De igen, láttam mindegyik vámpíros filmet és ha mondhatok ilyet, közelebb állnak a szívemhez az olyan vámpírok akik nem épesek nappal az utcán sétálni, viszont vérengzőbbek éjszaka, de nem élvezik a halottlétet és teljesen depressziósak. *Azért mókás volt ahogy szenvedni tudott, biztosan az orra alá dörgölöm majd később ha lesz rá lehetőségem, de nem hiszem, hogy ez látszott rajtam. Egon szobája, az amit a fejembe vetített nagyon tetszett, főleg a kis fafigurák a polcokon, sok mindent elmeséltek arról a kisfiúról aki akkoriban a szobában élt. Kedves, bájos és élettel teli, átlagos kis fiú és erre jó értelemben gondoltam. * -Helyesek azok a figurák. Ki faragta őket? *Közben visszatértünk a sakkra és az ablakra is. Irigyeltem, nekem soha nem ment a sakkozás, bár a lépéseket ismertem de fogalmam sem volt a valódi stratégiáról és nem tudtam több lépésnyire előregondolkodni, ezért soha nem is erőltettem. Nem okozott gondot más naplójának elolvasása, de az élcelődés igen. Szerintem már nem élt a tulajdonosa, és jobban érdekelt az akkori élet, a gondolatok, a felfogás a vágyak.* -1885. Azt hiszem, kissé elmosódott már. Vagy `95, szóval már nem él. Hacsak nem lett belőle is vérfarkas aki nem szeret a múltban élni.*Nem rá akartam célozni, de esélyes volt, hogy magára érti, viszont tény és való, hogy ennyi idő után sem találták meg a naplót, ezt is csak én voltam képes, mert olyan alaposan kutakodom. Arra nem gondoltam, hogy a szülei szobája lent van, azt hittem minden hálószoba az emeleten került kialakításra, de talán a szülei nem szerettek lépcsőzni. A szoba valószínűsíthető elpusztulására szomorú arcot vágtam, sajnálatos, hogy azt nem láthatom, de minden bizonnyal ott sem az eredeti bútorok állnak már. Annál jobban felfigyeltem a kinti zajokra, kocsi hangját nem hallottam, tehát gyalog jöhettek azok akik a „lovakkal pöröltek” vagy itt voltak a közelben csak mi nem vettük észre őket.* -Ja, téged rögtön lelőnek, hogy engem mentsenek. *Az ablakhoz mentem és kikukkantottam. Három férfi volt akik a lovakat terelték össze, nem néztek fel a ház ablakaira, és szerencsére a nyomainkat sem fedezték fel, ha volt is azt a visszatérő lovak már eltaposták. *-Hárman vannak, a lovakat terelik, gondolom vissza a karámba vagy az istállóba. Itt ragadtunk egy időre, hacsak nem akarnak bejönni…..Ó, francos franc!*Ebben a pillanatban két kocsi tűnt fel és már a hangjukat is lehetett hallani. Elegáns autók voltak nem teherautók, esélyes, hogy nem a lovak miatt jöttek.* -Jöttek háztűznézőbe is. Ezért terelik a lovakat, az autók miatt. *Kérdőn néztem az ideges pillantásokat rám vető Egonra, de kétségem sem volt afelől, hogy remekül szórakozik. Amíg valaki le nem lövi.*
- Meglehet – vonta meg a vállát közönyösen Egon. Igazából nem tudta nagyon elképzelni, hogy vajon egy antikváriumban milyen célzott kérdésekkel lehet felmérni valaki tudását, hiszen az információk szerteágazóak, és lehet, hogy valaki olyasmit tart fontosnak, amit a másik nem. Így is könnyen el lehetne veszteni egy állásra való felvételt. Mindenesetre Egonnak nem volt ilyen problémája Darren asztalosműhelyével, hiszen képzetlenül is alkalmazták, aztán szép lassan beletanult a dologba. - Aha, hogyne persze – vigyorodott el és bólogatott, mint aki teljesen egyetért a lánnyal, csak éppen az egy-két bólintás helyett legalább tízszer megtette és így érezhetővé vált, hogy egyáltalán nem ért azzal egyet, hogy az írásai kincsé váltak és történelmük is van. - A dokumentumfilmek rémunalmasak – húzta el a száját és közben abban reménykedett, nehogy Rebecca kedvet kapjon dokumentumfilmek együttnézésére. Mondjuk altatónak bizonyára jó lenne egy ötven perces ilyesfajta mű, de ha túl korán nézik, akkor csak ásítva elkókad. Majd valahogy az éjszakai nézést kell erőltetni, amennyiben bekövetkezik ez a szörnyű rémkép. Egon a színjáték közepette persze nem replikázhatott a lélekcsókoltatásra, így tovább távolodott, hogy aztán visszatérjen vigyorgó képpel a lányhoz. – Igenis finom lelkem van – közölte vidáman. – Sokkal finomabb, mint bárki másé. Szerintem már rég nem élnék, ha létezne valami lélekfaló szörnyeteg, mert akkor tuti felfalt volna finomságom miatt – ettől még akkor sem kellett volna tartania, ha valóban létezne egy ilyen fenevad. Ugyan miért akarná valaki Egon romlott lelkét felzabálni? Remélte, hogy nem Lesterre gondolt, de amit mondott róla az eléggé lehangoló volt. Tudjukki! Mintha olyan király arc lenne a nyelvész, mint Voldemort. Nem, az ki van zárva. – Inkább hívjuk valami kevésbé hízelgőnek… mondjuk a mexikói kertész, vagy tudom is én a chilei chupacabra. Tudod, az a vérszívó szörnyeteg, amelyik kecskéket zabál, meg kisebb emlősöket – mondjuk lehet, hogy nem Chiléből való a szörny, de mintha úgy rémlett volna neki, hogy onnan eredeztethető a legenda. Lehet, hogy azt is egy vérfarkas inspirálta, akinek elmentek otthonról, és háziállatok vérét kezdte el szürcsölgetni unalmában, ahelyett, hogy simán csak felzabálta volna őket, mint egy normális vérfarkas. – Amúgy abban nem kételkedek, hogy lesz valaki, aki meg akar majd szerezni magának, de amíg itt vagyok melletted úgysem hagyom, hogy másra süss kacsát. Legfeljebb, majd amíg ti ketten boldogan elvagytok, be-bejárogatok a sült kacsa adagomért – sikerült nem elnevetnie magát, és olyan töprengő arcot vágott, mintha éppen egy bonyolult egyenletet kellett volna megoldania. Közben Rebecca felhúzott szemöldökkel rábólintott, mint aki ezt a választ várta (hacsak a válasz miatt mégsem bólintott rá). - Ne nevess… - vágott durcás arcot, majd meghallgatta Jacob iszonyatosan balfék történetét. – Aha, szóval talált saját magánál is szerencsétlenebbeket, akik behódoltak neki – Egon szemében világosság gyúlt. – Így már érthető – bólintott nagy okosan. – Ezt örömmel hallom, mármint, hogy nem akarod velem megnézni. Nagy kő esett le a szívemről most – vigyorodott el és látszott rajta, hogy tényleg nagyon örül a hírnek. Most Egon szemöldökén volt a sor, hogy a magasba lendüljön, amikor az őrzők napon járását hozta fel a lány. Mágia segítségével? Vagy mi? – Az őrzők varázslattal lehetnek csak a napon? – ez elég abszurdumnak hangzott, nyilván Rebecca más valamire gondolt. – Hál’istennek. Csak nem vagy annyira reménytelen eset vámpírok terén – vigyorgott rá kedélyesen. Ha viszont látta a klasszikusnak kikiáltott filmeket, akkor miért nem hányta el magát egyből a Zalkonyaton? Nyilván mert nőből van, és ők teljesen más nézőpontból szemlélik sokszor a világot. Olyan… kifacsart nézőpontból, amit a férfiak még csak felfogni sem képesek. Ez van, ha a teremtő nem akart volna veszekedéseket egy házasságon belül, akkor nem készítette volna a nőt és a férfit ennyire különbözőre. Ergo… nyilván a jó isten élvezi a családi perpatvarokat. Lehet az az esti szórakozása, hogy pattogatott kukoricával a kezében végig nézi a föld összes házassági balhéját és hasát fogva röhögcsél a szerencsétleneken. Eléggé reális istenkép lenne. Talán egyszer majd alapít rá egy vallást és meggazdagszik belőle. - Fogalmam sincs – rázta a fejét, miközben megvonta a vállait. – Bizonyára valami mesteremberféle. De, annyi biztos, hogy nem én – tartotta kezeit védekezőn maga elé. Fogalma sem volt, hogy miért érdekli a lányt annyira az a napló, de ha vicces, akkor talán megéri elkobozni. - Én nem nem szeretem a múltat, hanem már voltam benne, minek érdekeljen? Amúgy ha már ilyen rég itt van, akkor úgysem hiányzik senkinek, és így már nem is annyira szórakoztató. Sokkal jobb a tudat, ha valaki olyasvalakinek a naplóját olvassuk, aki még él. Meg egyébként is százharminc éve nem valószínű, hogy olyan mókás dolgokat papírra vetett volna. Sajnos – sóhajtott kelletlenül. A szórakoztató naplóböngészés nyilván elmarad, helyette dögunalmas naplóböngészés lesz. Csodás… - Vaagy. Lelőnek engem, hogy tőled megmentsenek. Ki tudja milyen gonosz lélek lakik a csinos pofi mögött – vigyorodott el kacéran, és öregapósan megcsipkedte a lány arcát, aztán a falnak lapulva kémlelésre bíztatta Rebeccát. – Megláttak? – kérdezte gyorsan, amikor káromkodásba kezdett. - Ezt meg honnan veszed? Minek jönnének megnézni egy házat, amikor ki van égve? Nem túl jó marketingfogás. Én megvárnám, amíg rendbe jön. Vagy… nem arra gondoltál, hogy vásárlók jönnek? – lehet, hogy csak simán arra célzott, hogy valakik errefelé tartanak a zúgó csodamasináikkal, és meg szeretnék nézni a házat, hogy mit kell felújítani rajta. – Van egy ötletem. Átváltozok farkassá, megfojtasz és lenyúzol, aztán szobormerevvé dermedsz és a prémem a nyakadba emeled, mintha csak valami itt felejtett manöken bábú volnál. Na, mit szólsz? – kérdezte élénk érdeklődéssel, miközben az egyik kezét, már át is változtatta farkas manccsá. – Nézd, itt kell felvágnod, hogy – egy pillanatra elhallgatott, és eltöprengett. – Hm… sztornó. Ha meghalok emberré változok vissza… és egy emberprém elég groteszkül állna rajtad. Így viszont nincs ötletem… neked van? – kérdezte izgatottságtól csillogó szemekkel.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A kurta válaszhoz már nem tudtam mit hozzáfűzni, felesleges is lett volna tovább ragozni, ezzel a témát le is zártuk. Ám úgy tűnt a régiségek értékéről folytatott aktív eszmecserét is, mivel Egon láthatóan nem értett egyet velem, hiába a nagy bólogatás, az még inkább gyanús volt, hogy egyáltalán nem érdekli őt melyik muzeológus milyen értékkel ruházná fel a kis Egon feljegyzéseit, rajzait. Igaz nem volt magas rangú nemesi család sarja, gondolom messze voltak a királyi családtól, így talán tényleg nem lett volna fontos, legfeljebb ha valamilyen a történelem szempontjából fontos mozzanatot örökít meg, ám ezt nem hittem. Egonnal sok közös érdeklődési körünk volt, de még több olyan amiben egymástól teljesen különböző véleményünk volt. Szerettünk filmet nézni, de az ismeretterjesztő filmek nem szerepeltek a közös listán, mosolyogtam azon ahogyan elhúzta a száját és nagy kedvem volt megint behúzni a csőbe.* -Dehogy Egon, sok mindent meg lehet tudni belőlük, ha hazamentünk majd megmutatom a szépségét. Rengeteg dokumentumfilmet tudok ami biztosan tetszene neked is.*Halálkomolyan mondtam, bár a mosoly ott maradt az arcomon, csak azért, hogy ne legyen gyanús a hirtelen váltás, tudtam, hogy utálja és hidegrázást kap az ilyen alkotásoktól és kíváncsi voltam mit lép erre. Persze eszem ágában sem volt a szurikáták mindennapi életét bemutató, vagy a hernyók útjáról készülő filmet megnézetni vele, de ezt neki nem kell tudnia. Nem sokkal később ízelítőt kaptam ismét a színészi képességeiből, mondjuk ez a mostani nem volt Oscar díjas, de azért elment. Most rajtam volt a sor, hogy bólogassak a finom lelkére, én azonban így is gondoltam de megint csak móka lett a vége amit nem sajnáltam. Észrevétlenül váltott át a lelkéről a lélekfaló szörnyre, először fel sem fogtam miről beszél, aztán persze leesett, és megint szemet forgattam, lassan már csak körbe fog járni a szemem.* -Milyen szerencséd van.*Igen, a lelke finom, ezért nem mondtam ki Jay nevét, pedig tényleg nem rá gondoltam amikor a rám vadászó pasikról esett szó, de úgy tűnt még Tudjukki is kellemesebb társaság volt Egonnak mint a nyelvász, szóval ezt megint bebuktam. *-Chupacabra mi? Puerto Rico-ban látták először és…mindegy, hagyjuk. Legyen Chupacabra, a kecskeszívó. *Kíváncsibb voltam arra hogyan menti ki magát és meg kell mondjam nem arra számítottam amit mondott, de jellemző volt Egonra, hogy ezt is elhülyéskedi. Na persze, majd vígan kacsázik míg én….amire egyáltalán nem volt esély. Megveregettem vállát, valószínűleg ő sem arra a válaszra számít amit kap, bár már előre rábólintottam.* -Szép mentés. Oké.*Ezek után tovább taglaltam neki az Alkonyat széria tartalmát, amire majdnem elsírta magát, természetesen nem azért mert valami elszomorította, hanem kínjában. A jelenlegi tudásomat tekintve számomra is eléggé szenvedős film volt, nem is tudom hogyan voltam képes megnézni akkoriban. Ja, persze. A barátnőm imádta, de ő nem volt sem őrző sem vérfarkas. Azt hiszem megtaláltam a vérfarkasok elleni tömegpusztító fegyvert, csak a filmet kell emlegetnem előttük és fájdalmukban a földre hullanak, fetrengeni fognak kínjukban, onnantól már gyerekjáték elintézni őket, nem mintha ezt terveztem volna.* -Nem, az őrzők a mágiájuk segítségével segítenek olykor a vérfarkasokon, ahogy a filmben a boszorkányok a vámpírokon. Tisza párhuzam.*Nem, nem volt az, de a beszélgetésünk sem verte a komoly téma fogalmát. Mintha léteznének vámpírok és tényleg nem lenne mindegy hogyan ábrázolják őket, Egon épp egy sértődött vámpír megkönnyebbülésével lélegzett fel ami megint kiverte nálam a cukimérőt. *-Kár, azt hittem az apukád….De! Te nem szereted a múltat, egyébként meg érdekes, megtudni hogyan éltek régen az emberek, de persze te tudod, legalábbis egy bizonyos pontig. Amúgy meg…nem vagy te egy kicsit gonosz? Az már levéltitoknak minősül, így viszont a történelem tanulmányozása. Tudod, kiskapu a nem helyes dolgok megmagyarázására. Neked mit jelent a mókás? *Becsuktam a naplót, nem ma fogom végigolvasni az biztos, de jó helyen lesz a többi könyv között. Ha belemerültem volna a naplóolvasásba, akkor is meghallom a kinti zajt, sajnálatos módon nem tudtam annyira kihajolni az ablakon, hogy többet lássak, inkább nem kockáztattam meg, de az is elég volt ahhoz, hogy lássam a közeledő autókat. A lovakat terelgetőknél sokkal rosszabbal kecsegtetett a tudat, hogy mindjárt körbejárják a házat, mi pedig majd menekülünk helyiségről helyiségre. Tényleg jól jött volna egy titkos szoba, vagy folyosó, lépcső, egy apró lyuk ahova ketten beférünk.* -Nem láttak meg, de idő kérdése……gondolom felmérik a terepet és tervet készítenek arról, mi mindent kell felújítani, vagy eldöntik, hogy nem éri meg és inkább lebontják. Tényleg nincs itt titkos folyosó?*Vészesen közeledtek, végül az autók megálltak és néhányan kiszálltak. Öltönyösök és jól szituált mesteremberek egyvelege, gondolom mérnökök voltak és azt nézik mennyire biztonságos a kastély így kiégve. A lépcsőt, azt mindenképpen ki kell javítani, de rájönnek maguktól is.* -Egon….megint marhaságokat beszélsz, bár szórakoztat, de ez nem segít rajtunk, drágám. *Rámosolyogtam, egyik kezemet az arcára simítottam és magamhoz húztam, hogy megcsókoljam, kissé elmerültem ebben a csókban – ha hagyta – mire elhúzódtam már bentről lehetett hallani a beszélgetést, mivel a szoba ajtaját nyitva hagytuk.* -Menekülünk. Mindig egy szobával arrébb megyünk amíg az előzőt vizsgálják. Cselédlépcső a földszintre? Ne mond, hogy nincs. Minden kastélyban kell lennie. *Izgatott lettem a kaland lehetőségétől. Egyébként mi bajunk eshet ha ránk találnak? Kimagyarázzuk. Elhagyatott szép ház, turisták vagyunk és megnéztük. Jelentsenek fel birtokháborításért. Nem tudják a nevünket, csak nem tesznek közzé rólunk egy sebtében, telefonnal elsütött képet a híradóban. Így viszont nem olyan izgalmas, mintha végigsompolygunk a házon.*
Kezdőlap
Bocs, hogy csak most vettem észre, ha már rég ott van 
//
:tánc: //
