First topic message reminder :

Megye Anglia északnyugati részén. Legfőbb városa Gloucester, további jelentősebb városok: Cheltenham, Cirencester, Stroud, és Tewkesbury.

Egon & Becca

*Az a felvetett lehetőség, hogy Faribanks minden lakosa vagy farkas vagy őrző, valóban mosolyogni való volt, viszont teljes képtelenség. Akkor akár az őrzők is elhagyhatták volna a várost, nem lenne dolguk, vagy csupán a véletlenül odalátogató turistákat kellett volna megvédeni. Attól persze a kicsi alient még szétszednék, szóval ilyen háziállatról szó sem lehetett, másrészt utáltam volna ha mindent szétmar mikor jön a foga és nyáladzik. El nem tudtam képzelni, hogy az átváltozás ne járna fájdalommal, valamit biztosan érez, csak legfeljebb már hozzászokott, nekem akkor is fájt hallani az üvöltést, bár egészen másképp gondoltam már mikor megtudtam, hogy Egon csupán nosztalgikus hangulatba keveredett. Ismertem a farkasok szokásait, Egon elbeszéléséből arra a következtetésre jutottam, hogy nem sokban különböznek a vérfarkasok az erdei vadaktól, talán a vonyítással is így lehetnek, holdtöltekor én is hallottam de nem gondoltam vérfarkasokra. Eléggé kísérteties volt az erdő közelében sötét téli éjszakákon, egyedül a házban hallgatni, bár ennek is megvolt a maga szépsége. Bíztam a ház erős falaiban és abban, hogy nem jönnek lakott terület közelébe. Persze egy vérszomjas vérfarkas aki kissé bekattant nem nézi az erdő határait, de erre szerencsére még nem került sor. Egon hátán lovagolni, vagy farkasogolni olyan élmény volt amit sosem feledek, persze egy zabszem sem fért volna a fenekembe, nem mintha késztetést éreztem volna a kalászos mag dugdosásában, de a félsz azért bennem volt. Kapaszkodtam mint kismajom az anyjába de élveztem, az ugrást már nem annyira, akkor kis híján Egonháton hordtam ki egy infarktust.*
-Nem tudom. *Ennyire telt tőlem, de legalább nem mondtam nemet azonnal. Még szoknom kellett ezt a testhelyzetet és a kapaszkodást, a száguldást, mert nekem az volt. Lóháton azért egészen ás, ott kengyelbe támaszkodik a lábam és fogom a kantárt és nem kevésbé tudom irányítani a hátast, ám Egon arra ment amerre ő akart és nem akartam korlátozni a szabadságában. Próbáltam átérezni neki mit jelent mindez, talán olyasmi lehet mint repülni, persze nem egy fémhengerbe zárva hanem mondjuk sárkányrepülővel vagy ejtőernyővel, de valószínűleg ez sem fedi a teljes valóságot. Egyelőre csak szerettem volna a hátán maradni, majd később talán másról is lehet szó, úszni nem tudó embert nem lökünk a vízbe, ugye? Nem sokára kezdtem hozzászokni, a lassabb tempóval könnyebben megbarátkoztam, még a hirtelen irányváltásoknál is, figyeltem a teste minden rezdülését, azt persze nem mondanám teljes őszinteséggel, hogy pillanatokkal a váltások előtt tudtam mire készül, de azért már egy mosoly ott volt az arcomon. Ha Egon érezte azt amit én, akkor tudhatta, hogy jelentősen javult a helyzet a kezdetekhez képest, a sikkantásaimban már nagyobb volt a jókedv és a tetszés mint a félelem, utóbbi azért nem tűnt el teljesen. Az éles bal kanyar előtt még a fejemet is felemeltem a bundájáról és igen, végre hagytam, hogy a menetszél az arcomba vágjon, hűvös, fémes íze volt. *
-OKÉÉÉÉ!*Csak azért kiáltottam, hogy tudja még életben vagyok, ezzel együtt erősen megkapaszkodtam a bundájába és ösztönösen úgy helyeztem el a testsúlyomat, hogy a kanyarnál ne billenjek semerre. Végül is olyan ez mint utasként ülni a motoron, persze ezt azért már jobban élveztem. Föld, hó és némi fonnyadt zöldség, apró ágdarabok reppentek fel mögöttünk, már nem a szívem dobogását hallottam hanem Egon mancsainak dobbanásait ahogy a földdel érintkezik, a földmorzsalék fakéreghez csapódását, a szél zúgását a fülemben. Hihetetlen élmény volt, a mosoly végleg letáborozott az arcomon, az is lehet, hogy odafagy, persze jó értelemben. Éppen arra készültem, hogy még mélyebben beleéljem magam az erdei hullámvasútba mikor a fejemben felhangzott a nagy kérdés. Azt hittem rosszul hallok, de mivel mindez nem a fülemnek lett szánva, úgy tűnt tényleg az első csókomról kérdezett. *
-Te most……vad szágul….dás köze….pette arra….vagy kíváncsi, hogy….kivel csókolóztam….először? ~ez most komoly?~ mi számít elő csóknak?*Nem mindegy, hogy csak egy szájra pusziról van szó, vagy olyan mindent betöltő csókról. Lázasan agyaltam azon ki volt az első és ezzel teljesen elterelődött a figyelmem arról, hogy fák között száguldozunk. Nem néztem azt sem merre megyünk és milyen előttünk az út, az is csak nagy jóindulattal volt nevezhető útnak, így mikor egy újabb ugrásra került a sor, meggondolatlanul és az iménti élvezet hevében válaszoltam.*
-Miii! Jaaaa, persze!*Aztán eljutott az elmémig miről van szó és láttam is, hogy nem egy fekvő fatörzset készülünk átugrani, bár ez inkább lesz repülés. Ellenkezni vagy visszafogni Egont már nem volt időm, így csak belemarkoltam a bundájába, összeszorítottam a combjaimmal és imádkoztam.*

Egon & Becca

~Hát, ami nyelves volt?!~*a kijelentés visszhangzott a fejemben. Egy pillanatra megint meghökkentem, nem értettem hogy jön ez most ide, miért jutott eszébe pont most hiszen eddig nem volt rá kíváncsi, még a közvetlenül előtte tartó kapcsolatomra sem, az első csókom pedig abszolút nem illett sem a helyhez sem az időhöz. Azzal voltam elfoglalva jobbára, hogy ne essek le a hátáról, másodsorban a látvánnyal és azzal a hihetetlen érzéssel, hogy a szívünk együtt dobog. Ez persze nem volt valóságos, hiszen az övé akkor is gyorsabban ver ha épp csak fekszünk egymás mellett, így esélyem sem volt utolérni, nem mintha akartam volna, mégis ahogy a fülemben dobogtak mancsainak ütemes találkozásai a földdel, az én szívem is átvette a ritmust. Nem igazán volt időm gondolkodni az első nyelves csókomon, de önkéntelenül is átfutott az elmémen azoknak a fiúknak a nevei akikkel kamasz koromban jártam. nem volt hosszú a lista, már akkor is válogatós voltam és rendes, könyvtárba járó fiúkból igen kevés van egy középiskolában. Épp felmerült bennem Andrew arca mikor Egon ugrásra figyelmeztetett és csak rávágtam, hogy mehetünk, a fejem csókokkal volt tele nem azzal, hogy most majd megint ég és föld között fogunk lebegni. Nem éreztem a hangulatváltozását, az ugrásra sem igazán készültem fel, ösztönösen markoltam meg még jobban a bundáját és szorítottam össze a combjaimat majd az ugrás pillanatában a levegő magától a tüdőmbe tolakodott és ott is maradt. A fejembe vetített „oh-oh” elég érzékletes volt. *
-Miazhogy oh-oh????*Baljóslatúan csengett még úgy is, hogy nem hallottam igazán csak a fejemben. Be kellett volna csukni a szemeimet, ráhajolni a hátára, belefúrni a fejemet a dús bundába, de mit csinál az ember lánya ha figyelmeztetik valamire és nincs topon? Megnézi miről van szó. Én megnéztem és jött a sikítás ahogy Goldblum mondja a Jurassic parkban, csak elszaladni nem tudtam. A levegő még a tüdőmben ücsörgött és esze bogában sem volt onnan kijönni, feszített és több már nem fért bele pedig rendesen kapkodtam volna ijedtemben, a sikítással azonban az egész egyszerre és gyorsan kiürült, nekilódult és csak áramlott kifelé. Az egész olyan volt mintha hirtelen lelassult volna az idő kereke a forgásban, volt egy pont valahol ég és föld között amikor szerintem még meg is állt, aztán magával rántott és száguldott, mintha be akarná hozni a lemaradást és úgy éreztem a szívem is ezt teszi. Éreztem a számban az adrenalin fémes ízét, ami csakhamar megsavanyodott, a nyelves csókos Andrew képét felváltotta néhány másik a távoli múltból, aztán nagy sebességgel a többi. Esküszöm lepergett előttem az életem. Egon hangja a fejemben hasonló gyorsasággal pergett mint a mancsairól az utolsóként felszedett földdarabok, és még mindig nem értünk földet. Persze mindez pillanatok műve volt, de nekem olybá hatott mintha órák teltek volna el, csak szilárd talajt akartam érezni magam alatt, kipihegni magam, levegőt venni ami vészesen elfogyott a sikítással és élni. Elsősorban élni. Mikor földet értünk már csend volt, addig tartott a levegő amit repülés közben ész nélkül kisikítottam, a maradék egy erős nyekkenéssel távozott, ahogy Egon hátára préselődtem a nehézségi erő következtében, az egyensúlyomat elveszítettem, az ujjaim elgyengültek és kezdtem lecsúszni róla, ami nem volt nehéz tekintve, hogy ő meg kapálódzott, hogy megkapaszkodjon. Olyan volt mintha le akarna rázni magáról, biztos voltam abban, hogy nem így van de ez nem segített megkapaszkodni. A szemeimbe és a számba földszemcsék reppentek, ropogott a fogaim között de ez volt most a legkisebb gondom, a nagyobb az, hogy teljesen lecsúsztam Egonról és megindultam lefelé. Tíz körömmel kapaszkodtam és kapkodtam valami biztos pont után, mire a kezembe került egy gyökérdarab fél testhosszal lejjebb voltam Egonnál és újabb földdarabok gurultak az arcom felé de nem érdekelt. Köpködtem és lélegeztem, egyszóval éltem amit alig hittem el. Nem mertem megmozdulni nehogy lejjebb csússzak, görcsösen kapaszkodtam abba a fránya gyökérbe amibe lassan beleszerelmesedtem. Ha nem az életemért kapaszkodtam volna most biztosan díjaznám Egon kérdését, de így csak lehülyéztem magamban. Lehet, hogy neki izgi volt, nekem nem annyira, ráadásul roppant kínosan éreztem magam azok után, hogy érezhetően még éltem, hason fekve a földön egy szál gyökérbe kapaszkodva eléggé megalázó volt. A tehetetlenség és a hasznavehetetlenség érzése elárasztott és kellett valami ami a valóságban tart ami eltereli a figyelmemet.*
-Andrew. Andrew volt.*Andrew arcába kapaszkodott az elmém, ez volt az utolsó normális dolog amin elgondolkodtam mielőtt kis híján meghaltam volna, vagy legalábbis úgy éreztem. Furcsa mód még a szája ízét is a számban éreztem, kóla és dohány Ízű volt és utáltam abban a pillanatban amikor megcsókolt és már nem volt visszaút. Undorodva morogtam az orrom alatt, aztán arra gondoltam, hogy nem ártana már végre feltápászkodni.*
-Segítenél? Ha megmozdulok lecsúszom.*Remegve szólaltam meg, a fogaim között csikorgott a föld, a szemeim megteltek könnyel a másik adagtól és csak pislogtam ész nélkül, mert szúrt minden egyes szemcse. Ahogy óvatosan felnéztem a kezeimet láttam magam előtt és még több göröngyöt, az ujjaim között némi szőrcsomót amitől sikeresen megszabadítottam Egont. Fájdalmasan elfintorodtam, pedig neki biztosan jobban fájt, de nem akartam, tényleg. Most még a lelkiismeret furdalásommal is meg kell küzdenem. *~Remek!

Egon & Becca

*Látom, ja. Épp az a baj, hogy én is látom. Szívesen lemondtam volna erről a látványról, de csak magamat okolhatom, mi a fenének néztem meg hova repülünk. Talán egy biztonságos helyről, úgy értem, hogy nem éppen a szakadék felett repülve, értékeltem volna a kilátást, a gyönyörű tájat, mert minden bizonnyal az volt, de akkor és ott abban a nagyon hosszú pillanatban szerettem volna inkább a kandalló előtt ülni a szőnyegen, müzlit majszolva Egon karjaiban nézni a lángokat lustán. E helyett azonban az életem részleteivel voltam elfoglalva, a felével biztosan mert csak annyira volt idő míg földet nem értünk. Pedig közben azt hittem sosem lesz vége és talán az lett volna a legjobb, zuhanás után földet érni sosem kellemes érzés. Zöttyentünk is nagyot, abban a pillanatban nekem nem volt gondom, hiszen Egon hátán ültem és kapaszkodtam, a dús és puha bunda mindent felfogott, de ami utána következett….igaz nem fájt fizikailag de annál szörnyűbb élmény volt. Egy röpke pillanat azelőtt, hogy megkapaszkodtam volna, telve volt a zuhanás és a semmibe csúszás érzésével, utána jött az, hogy elkeseredett küzdelmet folytattam az elkapott gyökérrel és imádkoztam, hogy megtartson. Azt amit korábban láttam magam alatt, felnagyította a félelem és sokkal mélyebbnek hittem mint amekkora valójában volt. Andrew arca ott lebegett az elmémben és kimondtam a nevét, a gondolat a válaszadásra élesen égett bennem, és sokkal jobb volt mint halálfélelemben vergődni, pedig aztán Andrew nem igazán volt kellemes emlék. nézőpont kérdése. *
-Szar. Kóla és dohány szaga volt és nyálas. Mintha kiömlött volna a szájában valami. *Még most is kirázott tőle a hideg és elfintorodtam. A tény, hogy épp a semmi közepén lógok egy vékony gyökér végén és közben az elszúrt első csókom emlékéről beszélgetünk, nevetésbe csapott át. Kínomban nevettem de szerettem volna szilárd talajt érezni a lábaim alatt, de tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Most valahogy nem tudtam átélni Egon jókedvét és morogva válaszoltam arra a képtelen megjegyzésére, hogy jól érzem magam a semmiben lógva.*
-Hülye vagy Egon. *Értékeltem volna ha siet, de beletelt egy kis időbe mire elindult értem lefelé, némi göröngyöt sodorva az arcomba. Csak annyit tudtam tenni, hogy befordultam a vállam felé, de így is köpködnöm kellett a földet, mert természetesen mind az arcomat vette célba mintha tudná, hogy merre kell menni. A lesodort föld olyan érzést keltett bennem mintha magam is csúsznék pedig a gyökérdarab megtartott, jó mélyen beáshatta magát a földbe, mert nem éreztem labilisnak, azért bennem volt a félsz és az elmúlás gondolata. Egy csodás téli napon, karácsony harmadnapján az őrzők tojáshéjával a fenekemen, meg nem talált titkokkal magam mögött hagyom itt ezt az árnyékvilágot anélkül, hogy bármit is letettem volna az asztalra. Senki nem fog emlékezni rám fél év múlva. *
-Folyamatosan azt teszem. Kitartok, csak ez a gyökér is tartson, inkább neki mondd. *összeszorított fogakkal – hogy ne remegjen a szám és ne koccanjanak össze a fogaim – vártam a megmentőm. Némileg megváltozva érkezett és amikor megállapodott mellettem, azt hittem ott maradunk ég és föld között kedélyesen csevegve és a gyér napfény alatt napozgatva, aztán persze rájöttem, hogy a munka oroszlánrésze rám marad. Egy nagy sóhajjal pumpáltam magamba bátorságot, hogy az egyik kezemmel elengedjem a gyökérdarabot és megkapaszkodjam Egonban, közben újra lepergett előttem az életem néhány, számomra fontosabb pillanata. Csak akkor válaszoltam a fejembe közvetített kérdésére ami egyébként már magában is képtelenség volt, mikor már biztosan kapaszkodtam belé.*
-Ja, igen. Biztosan vigyorogva mesélem majd a következő őrzőbálon ezt a kalandomat. El tudom képzelni, hogy az ötórai tea és néhány sütemény mellett elmondom milyen remek volt a karácsonyom Angliában. „És képzeljétek, akkorát repültünk a szakadék felett Egonnal, mikor éppen farkas alakban lovagoltatott a hátán, a táj csodás volt és csak úgy úsztunk a levegőben.” Biztosan értékelné a protektor. *Elhúztam a számat, de a fele már azért mosolygás volt. Újra biztonságban éreztem magam és bár nem haragudtam Egonra, azért nem ártott neki egy kis fejmosás. *-Örülnék ha ismeretlen terepen nem macsóskodnál. Elég ha pár kidőlt fatörzset ugrunk át, vagy szerepjátékot űzünk és én vagyok a királylány akit meg kell menteni egy csapat trolltól lóhalálában? *Megkapaszkodtam benne és előrehajoltam, belefúrtam az arcomat a bundájába, kicsit kutyaszaga volt, de kicsire nem adunk a nagy meg nem számít alapon belepusziltam a nagy szőrbe. *-Az elmúlt percben láttam az egész életemet, nem szeretném újra, szóval ha lehetséges kíméld meg az emberi lelkemet a farkas lét gyönyörűségeitől. Amúgy imádlak! *Az utolsó mondatom már nevetős volt, a hangszínemen lehetett hallani de feltételeztem, hogy anélkül is érzi a megnyugvásomat.*

//Bocsánat, hogy önmagamhoz képest kissé később írtam, de borzasztó elmúlt két napom volt fej ügyileg. A fájdalom dominánsabb volt mint a reagírásra való késztetésem, pedig irtó jókat írsz, ami csillagok között van az eszméletlenül szórakoztató! :cheers: :dinka: //

//Semmi gond Van az úgy, hogy a fájdalom legyőz minket Amúgy én is így vagyok a te írásaiddal. Vigyorgó képpel szoktam őket olvasni (kivéve, amikor leszidsz, akkor elkomorodok XDDDDD ) //

Egon & Becca

*Minden rosszban van valami jó, és úgy gondoltam Adrew csókjánál az enyém azért jobb volt bármikor, én ügyeltem arra, hogy ne csorogjon a nyálam és nem ettem előtte fokhagymát és nem is cigiztem, szóval remélhetőleg az én elsőként adott csókomról jobb véleménnyel voltak a partnereim. *
-Ja.*Ezen nincs is mit túlragozni, de volt bennem némi elégtételt követelő bosszúállás is ezért most nem említettem meg, hogy az övé világszám volt. Persze nagy valószínűséggel ő erre nem gondolt, és mivel nem is volt erről szó, a jó érzés mértéke is elmaradt a várttól. Sokszor értékeltem a humorát, ez a hosszú perc nem annak volt az ideje, a halál küszöbébe kapaszkodva nem tudtam jó kedvűen nevetni és nem, nem éreztem jól magam ezért a menetrendszerű lehülyézés sem ennek jegyében telt. Sosem bántanám meg de halvány késztetést sem éreztem aziránt, hogy tekintettel legyek az érzéseire, baromira félek míg meg nem kapaszkodom benne és azután is még bennem lesz a félsz, hogy mindketten megcsúszunk és lezuhanunk. Alapjában véve bevállalós vagyok, de az extrém sportok azért nincsenek a bakancslistám elején, amúgy még bakancslistát sem készítettem, mert nem készültem meghalni. Vajon az őrzői mivoltom mennyire véd meg attól, hogy a szakadék alján kilehelem a lelkemet? *
-Te a gyökérrel beszélgetsz? ….Nem akarja? Nos, ez roppant megnyugtató. *Még mindig nem tudtam vidámságot csempészni a hangomba, egyelőre a kapaszkodással és a hitetlenkedéssel voltam elfoglalva, hogyan képes még ilyen helyzetben is vidám és poénos maradni? az mondjuk tény és való, hogy másra nem figyeltem, az ujjaim már amúgy is görcsösen kapaszkodtak a gyökérbe, valószínűleg elég nehéz lesz majd elengedni, a föld köpködés közben meg nem tudok kellőképpen veszekedni sem. Mire minden rendben lesz elfelejtem mit akartam a fejéhez vágni, mondjuk ha az utolsó pillanatban a gyökér mégis elengedne a földtől, azt szívesen belemasszíroznám a kobakjába, csak, hogy érezze a törődést. Mindezen gondolat és a földdel teli szám ellent mondott annak, hogy nem vitázom, kellett neki emlegetni a klubban való mesélgetést. Fogalmam sem volt, hogy szokott-e őrzőbál lenni, de ha igen, biztosan nem ott fogok eldicsekedni az angliai kalandommal, pláne nem a farkason való lovaglással, bár az is lehet, hogy kitüntetést is kapnék egy vérfarkas betöréséért. *
-Talán Jay-nek elmondom. Egyébként nem hiszem, hogy az őrzők között bárki is értékelné. *Ha nem számítjuk bele azt a lehetőséget, hogy figyelik Egont vagy engem, akkor csupán Jay tud arról, hogy együtt járunk, Amanda ugyan tudja, hogy ismerem és valamilyen kapcsolatban vagyok vele, de a részletekről már nem számoltam be neki, pont azért mert láthatóan nem tetszett neki. A visszavágás kicsit pimaszra sikeredett de már biztonságban éreztem magam a hátán, lassan araszolt felfelé, hogy még véletlenül se csússzunk meg és mondhatott bármit ezek után tudtam, hogy mindez mégis megérintette valahol a félelem és az elveszítés küszöbét. *
-Van trollos vérvonal is? *Most csak viccel ahogy szokott vagy komolyan beszél? Erről eddig nem is hallottam, mondjuk nem is volt őrző szimpózium a vérfarkasok vérvonalairól némi csapatépítő tréninggel összekötve, de lehet, hogy arról pont lemaradtam és nem sokára mehetek az évenkénti közgyűlésre. *-Azért mondtam, hogy ismeretlen terepen ne ugrálj! Ez olyan volt mint a rafting csak nem lettem vizes. *Elég fura volt úgy veszekedni, hogy csak az én hangomat vitte a szél, komolyan úgy éreztem magam mint a mesékben ahol a kislány megérti az állatok beszédét és kellemesen eldiskurál velük. Egon javíthatatlan volt, még most is a tájat mutogatta ahonnan elindultunk és kénytelen voltam elismerni, hogy valóban gyönyörű, végül is nézőpont kérdése, a korábbi vágyam a biztonságban való ücsörgésről a kandalló előtt most egy magaslati pont mozdulatlanságában teljesedett ki és így már szépnek tűnt, nem menőnek. *
-Mi abban a menő drágám, hogy földet köpködök miután a szívem majdnem felnyitotta a mellkasomat nagy igyekezetében? De…tényleg szép a kilátás, repülő üzemmód nélkül. *Eleget bántottam a leszúrásommal, szóval kellett az a puszi és amikor szóba hozta az én beleegyezésemet sem szájaltam vissza azzal, hogy villámtempóban nem igazán volt időm arra, hogy bármit is felfogjak, az előtte való fatörzs ugratásra gondoltam az igenlésem is olyasmire vonatkozott nem pedig egy szakadék átugrási versenyedzésére. Visszahajoltam az eredeti testtartásomba bár mivel kisebb volt ez most nem pontosan úgy alakult, de próbáltam a lehető legjobb csomag lenni, hogy ne velem foglalkozzon hanem a felkapaszkodással. *
-Ja, persze….jószág….én inkább nemes vadat mondanék, egy gyönyörű, hatalmas nemes vadat, de ahogy gondolod. Jószág. *Egy kicsit bolondos volt de tudtam, hogy mindezen túl azért ő is félt egy kicsit, hogy baj lesz, talán azért poénkodott, hogy önmagát is megnyugtassa. A veszettül való kapaszkodásomból inkább ölelés lett és a kedvem is határozottan tendált az emelkedett felé.*
-Azért, most, hogy ezt így megúsztuk, és valószínűleg nem halunk meg, el kell ismernem, hogy ilyen izgalmakban még nem volt részem.

//Bocsánat, nem foglak leszidni //

//Ha megérdemlem a szidást, akkor csak bátran //

Egon & Becca

*Már fogalmam sem volt miről beszéltem pár perccel vagy pillanattal, esetleg órákkal ezelőtt, az egész olyan volt mintha már órák óta ott lógnék de közben tudtam, hogy alig telhetett el két perc. Amikor veszélyben van az ember gyakran felborul az időérzéke, ha szenved vagy kínjában vár valamire, egy-két perc óráknak tűnik, és minden esetben fellép egyfajta amnézia az elmúlt időre, talán ilyenkor a saját megnyugtatása miatt beszél az ember de igazából nem tudja, hogy mit. Valahogy én is így lehettem ezzel, mert nem emlékeztem arra, hogy én kértem meg Egont a gyökérrel való beszélgetésre, még csak halványan sem rémlett. Sejtettem, hogy a poénkodása azért van, hogy ne figyeljek a rám toporogva váró veszélyre és addig se kapjak frászt míg ő odaér hozzám, és megfogadtam, hogy később majd meghálálom, de jelenleg nem értékeltem kellőképpen. Egyszóval nem nevettem azon amit mondott, ez pedig most fordult elő először. ha leszámítjuk azt, hogy bármelyik pillanatban lejjebb csúszhattam volna, később biztosan jó kalandnak gondolom az egészet és elmesélném, naná. Csak éppen nincs kinek, mert azzal Egon is tisztában van, hogy mi ketten éppen tilosban járunk, ergo az őrzőknek nem mesélhetek a mi kis kalandunkról, annak aki nincs beavatva pedig egyáltalán nem, semmiről szóval számomra csak Jay maradt, mert ő tud rólunk és nem mondja el senkinek, mert marhára nem érdekli, másrészt neki nincsenek aggályai az őrző-vérfarkas párkapcsolatok felé. Egon válasza mintha féltékenységről árulkodott volna, bár ezt jobban meg tudtam volna állapítani, ha hangos szóval közli és a hangszíne árulkodik a gondolatairól és az érzéseiről, ám így a fejemben hallva ez a finom változás nem tűnt fel.*
-Szerintem Jay nem csak a lovaglás alatt értene _mást_. Jay-nek szinte mindenről a szex jutott eszébe, ebben egyetértettünk Egonnal, és ez a téma már a jobban nevetős hangját közvetítette a fejembe. Ezen azért kicsit csodálkoztam mert Egon sosem nevetett ha Jay-ről volt szó és kifejezetten utálta ha szóba került ezért igyekeztem a békesség kedvéért kerülni a Jay témát, de most nem tudtam kihagyni. Az, hogy elmesélem-e Jay-nek a kirándulásunkat még homályba veszett, a félelem homályába ami jelenleg elég élesen jellemezte a hangulatomat annak ellenére, hogy éppen egy vágyam kellős közepén tartottunk. Erdő, farkaslovaglás, Európa.
A vérvonalakról mondva nem, nem igazán emlékeztem trollosra, és amikor Egon említette hirtelen a filmekben látott trollokra gondoltam, de persze ha van ilyen nevű vérvonal akkor nem a külsejük miatt. *-Az összes alapítót ismerem de eléggé….. *Félbeszakított. Most tényleg, komolyan félbeszakított. Bár az érzelmek nem mindig jöttek át a szavaival együtt, most éreztem, hogy neheztel az őrzőkre. Próbáltam volna menteni a menthetőt de nem hagyta, persze első kézből megtudni valamit egészen más és már rémlett valami a rengeteg leírásból amit a fejembe kellett gyömöszölni, és ahonnan néhány dolog természetszerűleg olykor kihullott mert mindent egyszerre még én sem tudtam megjegyezni. Hát kérem, nem vagyok zseni és nem tudok mindent megtanulni, még mindig csak ember vagyok aki az agya kapacitásának csupán elenyésző százalékát használja ki. Adam úgy tanította az elméletet, hogy a kezembe adott pár könyvet meg egy listát a többi könyvről, hogy azokat tanuljam meg, majd elment Anchorage-ba egy kicsit, aztán mikor visszajött, keresztkérdéseket tett fel. *
-Elég sok mindent kellett megtanulnom rövid idő alatt, és a vérvonalak nevei nem az első helyen álltak. Még most is vannak fehér foltok. *Ami persze nem jelent rám potenciális veszélyt, ergo ha találkozom egy vérfarkassal és úgy dönt, hogy lemészárol, nem ennek a tudásnak a hiánya miatt jár majd sikerrel.  Egon mindent halál komolyan vesz, vagy csak úgy csinál mintha komolyan venné, a raftingra úgy harapott rá mint hal a csalira. A lelkesedése átcsapott a fejembe, elég erős érzelem volt, nem siklott félre én viszont nem igazán voltam oda a raftingért. Legalábbis még nem próbáltam, csak láttam párszor, hogy milyen is az és a mostani vakon ugrásunkról arra asszociáltam. *
-Itt nincs is folyó Egon és különben sem csináltam még olyat. Az extrém sportok nem igazán a kedvenceim. Mondjuk úgy, hogy bevállalós vagyok de nem feltétlenül adrenalin függő. ezt inkább halasszuk el máskorra. *Most komolyan, az előbb tényleg olyan volt mint egy kiskutya aki örül valaminek, egy reklám jutott eszembe , amiben egy kutya kilógó nyelvvel ugrál, de csupán a fejét látni amikor fel-felbukkan a kép alján és közben megy az aláfestő szöveg a blöki gondolataival. „Kapok még csemegét?Tényleg? Lécci!” A felágaskodást nem díjaztam, mert abban a pillanatban csúszni kezdtem le a hátsója felé, persze nem volt vészes de az iménti emlékeim még élénken éltek bennem, ezért az ujjaim alaposan belemarkoltak a szőrébe. *-Hééé, csak óvatosan az ágaskodással. ….igen, tényleg menő, hogy túléltük. Ez a legmenőbb az egészben. *Szerintem Egon ilyenkor jobban a farkasa befolyása alá kerül, lehet, hogy ő észre sem veszi, de nekem jelentős a változás, egészen más a felfogása, másképp tekint a veszélyre akkor is ha másról van szó, például rólam. talán a humorparádé is ezért volt, rá más hatással volt ez az egész ami érthető lenne ha közben nem az életem megtartásával lettem volna elfoglalva. Most azonban kezdtem felfogni és érteni, rá kellett hagyni mint egy gyerekre.*
-Igen, az ugrás is menő volt, ügyes voltál. *Épp csak meg nem paskoltam a feje búbját. A kérdést nem értettem és nem is kérdeztem vissza, végül is mindegy volt, ő mondta. Megvontam a vállam, kezdtem megnyugodni és már a tájra is oda tudtam figyelni, határozottan többet láttam innen fentről, mint korábban a fák között. Azért persze nem akartam menni még egy kört és miután megbeszéltük, hogy ő egy nemes vad, és kiörömködte magát ezen, én ellentmondást nem tűrőn válaszoltam vissza.*
-NEM! Nem Egon, nem szeretnék még egy ilyet ugrani…repülni. Bocs. Elég volt egyszer. *Nem igazán szerettem volna letörni a lelkesedését de muszáj volt, bármennyire is aranyosnak és cukinak tartottam, csírájában kellett elfojtanom az újrapróbálás lehetőségét. azért van az a jó és izgalmas dolog amit nem kell újból kipróbálni, egy élesen elmébe vájó emlék bőven elég. Míg felcaplattunk a domb tetejére azon merengtem, milyen lenne az életünk ha nem a városban laknánk hanem mondjuk mindenkitől távol, szinte remeteként, ha nem lennék őrző, Egon pedig falkatag hanem csak magunknak élnénk. Ő a harcos nemes vad én meg az amazon, vagy hogy ne legyek ennyire nagyképű, erdei…tündér. Egon eljárna vadászni – a tudatom alatt ez azért kezdett határozott körvonalat alkotni – én meg szedegetném a bogyókat és más gyümölcsöket. Annyira elbambultam, hogy már azt láttam álmodozás közben ahogy Egon teljes farkasalakban megáll az elképzelt erdei kis kunyhónk ajtaja előtt és ledob oda egy véres tetemet, mint a macska amelyik az ajtóba teszi az összefogdosott egereket. Ennél a véres pontnál eszméltem fel és visszakérdeztem mert rémlett, hogy Egon mondott valamit, de a következő pillanatban némi fáziskéséssel meg is érkezett a mondat a fejem megfelelő, a farkas telepátiát fogadó és elemző sarkába. *
-Hmmm?...Jaaa, ennek igazán örülök, furán néznél ki lányfejjel a nyakadon és égnek meredő, csodás, hosszú combokkal a hátadon. *Látni és érezni a változást két nagyon különböző dolog. Éreztem ahogy alattam az izmok megnövekednek, megrezzennek, hallottam a csontjai ropogását, a kezem alatt a bőr nyúlását s mindezt a szívdobogtató élményt egy kisebbfajta elégedett nyújtózkodás majd torokhangú morgás zárta le. Alig tudtam megszólalni, és percekkel később is még az élmény hatása alatt voltam.*
-ez…ez….ha ezt elmesélhetném mindenkinek. Ha tehetném se tudnám, ez annyira….annyira……hűűűűűű. *Előrehajoltam és belebújtam a bundájába.* -Ez majdnem jobb volt mint a szex.

//Csak finoman és szeretve :cupp: :cica: //

Egon & Becca

*Nem hiszem, hogy most tényleg bele kellene mennünk az őrzők tanításába és a tananyagba, de Egon hajthatatlan volt. az első mondata legalábbis erről tanúskodott, nem értettem miért tartja ezt annyira fontosnak, de épp belekezdtem volna, hogy most én szakítsam félbe, ha már rákérdezett elmondom, de végül mégsem érdekelte. A nagy levegővételből egy nagy sóhaj lett és nem oktattam ki arról, hogy az őrzős cuccok nem bugyuták. Nemes egyszerűséggel belemarkoltam még jobban a bundájába, és hagytam a témát elsikkadni. Különben is a tájjal voltam elfoglalva mióta nem kellett az életemért aggódni, és kikerülve a fák közül egészen mesés volt. A levegő friss és hűvös de legalább száraz, kivételesen nem esett az eső Anglia amúgy mindig borús ege alatt. *
-Ha nagyon szimatolnál megéreznéd a hátizsákban lévő vizet, ami ugyan nem alkalmas raftingolni de remekül oltja a szomjat. *Nem kapkodtam az újbóli alkalmon, eszem ágában sem volt vízi csónakázni sziklák és áramlatok meg hullámok között, pláne úgy, hogy még sosem csináltam. Gyakorlatlan ember nem megy pusztán szeszélyből rafting túrázni, egyszer talán, nagyon talán kipróbálom de csak és kizárólag tapasztalt vezetővel magunk mellett. A kicsavarodott tagok éppen illett a gondolataimhoz, hiszen egy vadvízi evezés során is könnyen előfordulhat, hogy kórház lesz a vége, jobb esetben. Szerencsére nem a szakadék alján voltunk néhány éhes vadra várva, hogy belőlünk lakmározzanak mielőtt tetemünket megtalálja valaki, gyaníthatóan akkor amikor már azonosíthatatlan lesz. Ezek után még egyszer kénytelen voltam kapaszkodni mert Egon elfelejtette, hogy nincs a hátsóm a hátára szögezve, némi csúszkálás után azonban újra „nyeregben” voltam, de nem ezért dicsértem meg. Egon ebben az alakban olyan volt mint egy boldog gyerek, bár a fejemben beszélt és nem hallhattam a hangját, azért képes voltam érzékelni a túláradó érzelmeit és azok eléggé mókásak voltak. Nem akartam elrontani a hangulatát azzal, hogy megint nemet mondok és degradálni egy kobak paskolással, mire eldöntöttem, hogy mit akarok addigra már egészen másról volt szó.*
-Jó, szaladhatsz gyorsabban és ezt most a figyelem és épelméjűségem teljes tudatában jelentem ki. *Most már felhőtlenül nevettem és élveztem a hátán való lovaglást amit jobb szó híján hívtam így. Nem győztem kivárni, hogy feljebb érjünk és visszavegye a nagyobb alakját, az azért nagyobb biztonságot is nyújtott, most inkább úgy éreztem magam mintha egy gyerekbiciklin ülnék, lelógott volna a lábam ha nem tartom felemelve és a csizmám orra nyomot karcolt volna a földbe ami a földnek nem lett volna baj de sajnáltam volna lerúgni a kedvenc lábbelim orrát. Már teljesen helyreállt a békém és el tudtam viccelődni a helyzetünkkel és azzal milyen lenne ha átváltozás közben beépülnék Egonba, vagyis a farkasába. Másképp nem tudtam elképzelni, talán lett volna még más lehetőség, például, hogy egy testünk van de két fejünk, vagy ki sem látszom belőle, de az nem volt olyan mókás. *
-Az biztos, hogy páratlan, Darren halálra röhögné magát ha meglátna. Az egész falka, hetekig ha nem hónapokig erről mesélnének, még az őrzőkhöz is eljutna a hír, legrosszabb esetben közkézen járna a fényképünk. *Ez lenne a legrosszabb, de mivel hála istennek nem lehetséges, ettől nem kell félnünk, de remek hangulatot ad ezen magunk között elviccelődni. *-Nem tudom, ha lehetséges is, Adam nem mondta el. A mágiával később foglalkozunk, és ezen a téren roppant szigorú, mindennek megvan a maga ideje, olyan mintha az apám lenne. *Akárhányszor kérdeztem rá, mindig hárított, végül feladtam. Még azt sem mondta el, hogyan lehetséges ez az egész, hogy én hogyan lehetek mágia érzékeny és mi az ami bennem létezik, mégsem tudtam róla. Még mondtam volna erről valamit, jobbára panaszáradatot zúdítottam volna Egon nyakába, de hirtelen megtorpant én meg azt hittem valami veszélyt szimatolt ki. Ijedten néztem körül de persze én akkor sem látnám ha az arcomba vigyorogna kárörvendően. *
-Most mi van? Láttál valamit? *Kérdeztem fojtott hangon, de kiderült, hogy nem medve akar minket megenni, még csak nem is a helyi farkas falka védené meg tőlünk a területét. megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat mielőtt feleltem volna, bár megint csak nem értettem a kérdés fontosságát. Miért kellett majdnem fejjel előre lebucskáznom a hátáról?*
-Az előbb elmondtam volna de nem érdekelt, most meg fontos? Igazán nem értelek. Ez a lényeg. Betéve tudni az alapítók nevét, úgy ahogy az őrzők történelmét a kezdetektől a mai napig, a vérfarkasokét is. Azt hitted mindegyikkel találkoztam? Dehogy, te jó ég! Még csak az kéne. *Megijesztett az a hangszín ami a fejemben landolt. Nem tudtam miért lett hirtelen mérges, legalábbis nekem erre hajazott az a komorság amit kiéreztem a szavai közül. *-A falkában mégis mit tanultok az őrzőkről?

Egon & Becca

*Szemet forgattam amikor Egon elkezdett szaglászni a levegőben, nem mintha megérezhette volna a vizet a kulacsban. Az ajkaim mosolyba fordultak az újabb mókázásán, mert nem volt ez más mint móka, de a müzli szeletem degradálása már komoly dolog volt. *
-Nem madáreleség a müzlim! Egészséges kaja, tele van rostokkal és vitaminokkal, energiát ad, és a benne lévő méznek baktériumölő hatása van, nem mellesleg az olajos magvakban Omega 3 van ami jótékonyan hat a szív- és érrendszerre. Nekem nincs farkas szervezetem, vigyáznom kell a magaméra és finom is. Mármint a müzli….a testem is gondolom de csak nyalakodás céljából, arról viszont neked van fogalmad mennyire. *Megjátszott sértettséggel védtem meg az egyik kedvenc kajámat Egon előtt, tudom, hogy nincs oda az ilyen egészséges, női kajákért. nem is akartam soha ráerőltetni, egyen csak egy valag húst ha úgy kívánja, még meg sem szóltam érte. Az egészségére ugye nem hivatkozhattam, mert az köszönte szépen jól volt és még évszázadokig így is marad, feltéve ha nem rondít bele egy másik farkas.
Végre helyre állt a béke a kirándulásunkban és nem kellett az életemet félteni, nem mellesleg az övét is, így már nyugodtabban nézhettem körül egy kis szösszenetnyi kapaszkodás árán. Gondoltam ez még belefér, felkészülök a következő ilyenre, Egon figyelme ebben az alakban megosztott lett, picit gyerekes és szórakozott ami nem zavart és még élveztem is. Fura volt és érdekes, mert azt hittem majd maximálisan komoly, vad és minden apró rezdülésre ugró lesz, ám egyáltalán nem így volt és a személyiségében is volt változás. Úgy mondanám, hogy az érzelmei nagy lángon égtek, talán mindent többszörösen élt meg mint emberi alakban, a farkasvér talán felnagyított mindent mint vámpírokban az érzékeket az átváltozásuk után. Persze ez is csak mese volt, de elég jó magyarázat arra amit vele kapcsolatban tapasztaltam. Vele nevettem a többjelzős rohangálás beharangozásán, a kisiskolások használnak ilyen szavakat, reméltem azért még képes leszek a hátán megmaradni és nem visz le az ellenszél. Ezen már csak csavarni tudott az egybeolvadás említése, amit én nem gondoltam végig hiszen nem jelent meg lelki szemeim előtt a saját testem halotti mivolta, de nem is ez volt a cél. egyébként sem rontotta volna el a hangulatot mert nem volt komoly, apám említése viszont igen. nem tudom miért jutott eszembe ezt mondani Adam-re hiszen ő egészen más volt, ráadásul nekem nem volt igazán apa képem, csak a barátnőim elmondásából és a felnőttlét tudásából gondolom milyen lenne egy apa.*
-Valóban? Igazából nem tudom milyen egy apa mert nem emlékszem az enyémre, kicsi voltam amikor elhagyott minket és anyának nem volt másik pasija aki a nevelőapám lett volna. de gondolom az apák szoktak ilyen kioktatóak lenni és ragaszkodni a feltételeikhez. Vagy nem? Azt mondják a lányos apák mások, őket kenyérre lehet kenni…..mindegy, már sosem tudom meg. *Ha most felbukkanna valószínűleg nem érdekelne, sem az, hogy milyen lett volna ha….sem az, hogy milyen lehetne. Egyébként ezt m ár elmondtam egyszer Egonnak azt hiszem, arról is volt szó, hogy ha tehetném sem keresném meg. Nem jelentett semmit. Ezen nem fogunk összeveszni az biztos, az viszont meglepett, hogy pont ő nem hisz az alapítókban, pedig az ő vérük, valamelyiküké csordogál az ereiben. *
-Talán már nem léteznek, de léteztek. Valamikor a vérfarkasok és az őrzők egyek voltak. Testvérek, családtagok akiket a szellemek megáldottak. Elég hosszú történet, de a lényeg az, hogy én hiszem, hogy így volt. Talán én is tőlük származom, elvégre a nagyim valószínűleg az első betelepülők leszármazottja. *Nem vagyok naiv, csak úgy nem jöhettek létre vérfarkasok, de azt sem gondolom, hogy az őrzők legendája csupán egy alibi, kitaláció arra, hogy bármit is megmagyarázzon. Azon viszont most én csodálkoztam, hogy Egon nem sok mindent tud az őrzőkről, hogy úgy egyáltalán a farkasok között nem osztják meg a saját történelmüket, hiszen a kettő egybefonódik. *-És a teremtőd nem mondott semmit rólunk? *Elfelejtődött a farkasok között a lényeg, talán ezért vadultak el annyira, ezért van közöttünk ellentét, pedig kellemes harmóniában is élhetnénk egymás mellett. Erről persze nem írtak a krónikák. A farkasok pedig krónikákat nem írnak. Ahogy régen a testvérek között is, úgy az őrzők és a vérfarkasok között is ugyanaz a különbség. az egyik az ész a másik a cselekvés. Ösztön és gondolkodás. Persze ezzel nem azt mondom, hogy a farkasok hülyék, egyáltalán nem, okosak, szervezettek tudnak lenni ha szükséges és remek stratégiai érzékük van, mégis nagymértékben befolyásol mindent a régi ösztön. Ezért imád Egon annyira szaladgálni, a szabadság érzetét nyújtja neki. *
-Megnézhetjük a térképet ha gondolod, de bízom az….ösztöneidben. *Na igen, pont az előbb gondoltam rájuk.* -Most már igen. A futással eddig sem volt gondom, rákapcsolhatsz. *Tényleg, amíg csak rohangáltunk nem volt gondom, még a hirtelen kanyarokat is simán bevettük, csak repülni nem szeretek…..talán mert a farkasoknak nincsen szárnya és anélkül elég necces. Azért a biztonság kedvéért erősen belekapaszkodtam Egonba és rá is hajoltam a hátára, nyakára. Mondhatni rágyógyultam, majdnem annyira mintha összenőttem volna vele, épp csak éltem és nem keveredtek össze a végtagjaink. *

Egon & Becca

*Egy bólintással nyugtáztam Egon, rám nézve hízelgő véleményét amit ugyan nem biztos, hogy látott. A lényeg, hogy én is tudtam, mert nem egyszer bizonyította és imádtam mikor kóstolgatott. Sosem jutott eszembe, hogy farkasként másképp is gondolhat rám, vagy, hogy egyáltalán gondolt-e, ez nem volt opció azok után, hogy a találkozásunk első napján együtt fagyiztunk, aztán mozi és ivászat. Bár az elején nem találkoztunk sűrűn azért az átmenet megvolt, a kapcsolatunk szép lassan - szó szerint - alakult ki, bár azért volt egy hirtelen nagy fellobbanás, de az már a végszó volt. Az sem jutott eszembe soha, hogy esetleg farkas alakban kóstolgat, nem egyáltalán nem, az azért túlzás lenne és már kimerítené a perverzió fogalmát, ebben a formában inkább az érzelmeimet indította be nem a szexuális étvágyamat. Ezt a témát félredobtuk, a müzlit nem voltam hajlandó, bár nem most fogok vele összeveszni ezen, másképp lendítettem tovább.*
-Vén vagy már. Hmmm....mit esznek az öreg és fogatlan farkasok? Ja persze, fog nélkül a müzlit sem lehet megrágni.
*Már régen ki akartam próbálni, hogy a farkasok vajon csiklandósak-e, remek alkalom nyílt ahhoz, hogy cukkolásképp megcsiklandozzam. Betájoltam az emberi test általában csiklandós helyét Egonon, lenyúltam és rendesen megcsiklandoztam. Kíváncsi voltam mit érez, hogy ugyanazt mintha emberi alakban lenne, vagy a farkasok immunisak az ilyen játékokra. Azt tudtam volna ha csak megjátssza, noha még tanultam a farkas érzelmeit, sok mindent azért már átláttam. Ő az apakérdést simán elintézte, én nem tudtam. azóta, hogy őrző lettem, tisztába kellett jönnöm néhány nagyon komoly ténnyel és ezek között ott volt az anyaság is, másrészt elköteleztem magam szívügyileg Egon mellett és ez is rendesen taccsra vágta a gyerekvállalást. Szerettem a gyerekeket és azt hiszem jó anya lettem volna, keresztanyának az voltam, legalábbis a barátnőm és az ikrei szerint igen, de sem ezt, sem a lányos apa fogalmát nem fogom megismerni.*
-Nem hiszem, hogy őrzőként jó ötlet lenne gyereket vállalni, ez a hajó elúszott. Hacsak az anyámra gondolok meg a nagyira, semmi jó nem sült ki az egészből. Az anyámat is elhívták de nemet mondott, valószínűleg azért költözött el olyan messzire a nagyitól és azért nem tartotta vele a kapcsolatot mert....ezt kellett tennie, biztonsági okokból. Másrészt tőled nem valószínű, hogy teherbe esem. *Ezzel azt is kijelentettem, hogy a későbbiekben, a nagyon távoli jövőben sem jöhet más szóba rajta kívül. Ez így is volt, nem tudom minek kellene történnie ahhoz, hogy egyáltalán más férfira nézzek kapcsolat céljából és ha már itt tartunk, ezek után ha mégis megtörténne, alaposan válogatnom kellene, hiszen az a legcélszerűbb ha őrző az illető, akkor nem kell titkolóznom. Ez a lehetőség pedig eléggé hajazott a kényszerházasságra. Az őrzőkkel kapcsolatos gondolatok meglehetősen elferdültek Egon fejében, de szándékos volt és mintha a mondata végén röhögött volna. *
-Ha ezt komolyan gondoltad volna, lenne néhány érvem a vérfertőzés ellen, de mivel mindketten tudjuk, hogy ismét a hülyeségedet csillogtattad meg, eltekintek a vérségi rokonság lerombolásától. * Úgy tűnt a farkasok nem sok mindent tanulnak az ölésen és az evésen kívül, azt persze tudtam, hogy írásos feljegyzéseik nincsenek vagy csak alig, minden agyarról agyarra terjed, olyan könyvtáruk biztosan nincs mint az őrzőknek, de hát már a múltban is ez volt a leosztás. Az őrzők voltak az agy, a farkasok pedig a test, ami természetes is hiszen ők ösztönlények és ezzel nem degradálni akartam őket, egyszerűen ez volt a tény. Attól még csodáltam mind, bár személyesen nem sokukat ismertem de a farkasok okosak, összetartóak és remek stratégák. *
-Hát ez nem sok. Pedig nem lenne hátrány ha legalább feleannyit tudnátok rólunk mint amennyit mi tudunk rólatok, feltételezéseim szerint sopkkal jobban megértenénk egymst és nem lenne annyi ellenségeskedés. Arra azért kíváncsi lennék mit szólna a többi farkas ha megtudná, hogy az ellenséget cipeled a hátadon, ráadásul kitörő örömmel, mert ebben nincs hiány. *Egon jókedve és humora átsütött a farkas lényén is, még jobban felnagyítva, már a lelkesedése is mókás volt, a gondolatai pedig alaposan megremegtették a nevetőizmaimat. Száguldás közben csak mosolygásra és izgulásra telik, semmi beszélgetés, legalábbis a részemről mivel nem megy a telepátia, a hangos szóval pedig gondjaim vannak mikor a szívem a torkomban dobog. Ja meg persze kapaszkodnom is kell, hiszen nyereg és kantár híján eléggé labilis a farkasháton való fennmaradás. szóval ahogy letudtuk - legalábbis egy időre - a farkasos és őrzős témákat, inkább megkapaszkodtam Egon bundájában, ráfeküdtem a hátára és némi imádkozás után megpróbáltam élvezni is azt, hogy a szél az arcomba vág és a talaj villámsebesen rohan alattunk. csak egy elnyúló színes maszat volt az egész, nem tudtam kivenni a fűcsomókat sem az apróbb köveket, faágakat, semmit. Azt viszont láttam, hogy Egon vigyorog, legalábbis olyan volt mintha azt tenné és feltételeztem, hogy remekül érzi magát. A szája kétfelé húzódott és a nyelve néha lebegett a menetszélben. Sokáig mentünk így mégsem éreztem, hogy hosszúra nyúlna az idő, nem vártam, hogy vége legyen pedig a távolban már felsejlett egy épület és gondoltam, hogy az Egon régi otthona. Még nem lehetett látni az egészet, a körvonalait fedeztem fel olyan messze volt, ám a lovak, nos azok nem voltak annyira messze. A fákon túli tisztáson legelésztek.*

Egon & Becca

*Fogatlan farkasok. Senki nem gondolja komolyan , ahogy én sem. Az erdei vadakkal sem fordult elő, bár szerintem a korai halandóság előbb vitte el őket semmint erről feljegyzést lehetett volna készíteni. Valószínűleg a vérfarkasok is valahogy így vannak ezzel, náluk persze kitolódik a korhatár, de ők sem érik meg, Egon is ebben erősített meg. Azért fura lett volna egy vén csont átváltozását végignézni, bár ez is csupán képzelgés, nem hiszem, hogy az emberi testük öregszik, a farkasvér csodákat művel, szóval soha nem lesz öreg és fogatlan vérfarkas. Ötszázötven év rengeteg, és van ilyen idős vérfarkas, gondolom ő is olyan atléta alkatú mint Egon, semmivel sincs több ránc az arcán mint akkor volt mikor beharapta a teremtője, sőt, ha gyerekkorban történt meg, na az kellemetlen. Mindezt persze sejtettem már, a kérdés csupán mókázás volt, cukkolás ahogyan a csiklandozásra tett kísérlet is, ám Egon ez utóbbit szinte meg sem érezte. Túl vastag a bőre. Bár szívesen megnéztem volna ahogy farkasmód röhög és fetreng a csiklandozástól, de talán jobb is, hogy nem sikerült. Azt hiszem nem gondoltam én ezt át alaposan, hiszen ha csiklandós és a földre veti magát ösztönösen, alá kerülök és nem jó és kellemes értelemben, hanem összenyomorgatva, ő persze átveszi a sérüléseimet és egy időre saját magát üti ki és az életben nem jutunk el a régi házukig. *
-Kíváncsi voltam így is csiklandós vagy-e. Ezek szerint nem. Kár.
*Azért persze nem voltam annyira elkeseredve, legalábbis ami Egon vérfarkasságát és csiklandósságát illette, a saját őrzőségem most vett vissza egy kicsit a hangulatomból amikor a családra gondoltam. A családfát emlegetve csak azért láttam mindent olyan komoran mert az őrzőség miatt anyám eltávolodott a nagyimtól, már önmagában véve is szomorú mindkét fél részét tekintve, de rám is hatással volt. sem a gyermeknek nem jó haragban vagy távol lennie a szülőjétől, sem szülőnek nem jó akármilyen módon elveszíteni a gyermekét. Jelen esetben még az unokáját is. Annyi év nélküle, pedig biztosan jó nagyi lett volna és imádtam volna a történeteit. Ő nem olyan volt mint az általam ismert nagyik akik korán szültek a lányaik meg későn s mire unokájuk lett addigra már csak a szobájukban tipegtek vagy egy otthonban ami manapság annyira „divatos” volt, nekem viszont bosszantó. Az indiánok törődtek az öregekkel, meghallgatták a tanácsaikat és felnéztek rájuk. Én is akartam a nagyimat, de már nem kaphattam meg. *
-Ezt hogyan sakkoztad ki drágám? *Először nem értettem a lényeget, de végül rájöttem, hogy ez egy esetlen bók akart lenni. *-Ja, értem. Aranyos vagy……az lehet, de nem farkastól várandós……….szerintem én vagyok az egyetlen….. *Ezen elmerengtem. Vajon tényleg? Vagy van még rajtunk kívül ilyen farkas-őrző pár és ha igen hogyan oldják meg a gondjaikat, a különbözőségüket és ha tudnak róluk hogyan sikerült elfogadtatni magukat a két egymást nem igen kedvelő közösséggel? Egon kicsit sértődött hangja szólalt meg a fejemben és visszarángatott a jelenbe. Igyekeztem megnyugtatni arról, hogy nem az ő nemzőképességét kifogásoltam, hanem csupán a nehézség tényét firtattam. Persze amit ezzel akartam üzenni azt fel sem fogta.*
-Tudom, hogy nem vagy steril, de azt hiszem épp te mondtad egyszer, hogy ez egy farkas és egy őrző között majdhogynem lehetetlen. Egyébként nem hiszem, hogy lesz lehetőségünk két éven keresztül napi hat-hét szeretkezésre, de nincs is annyira szükség. Elég ha abban a pár napban próbálkozunk szorgalmasan amikor peteérésem van. Szóval most, hogy ezt így kitaglaltuk talán hanyagolhatnánk is a témát. *Kissé elkanyarodtunk az eredeti témától, és nem azért nem akartam minderről beszélni mert még a halvány vágya sem volt meg bennem, hogy az Egontól fogant gyermeket hordozzam a szívem alatt, hanem mert még mindig lehetetlennek tartottam, másrészt szerettem volna inkább a mi kettőnk helyzetét minden téren bebiztosítani. Közvetve ehhez tartozott volna az is, hogy a farkasok egy kicsit összeszedik magukat és ha már falkában élnek minden kölyköt megtanítanak mindenre amit az őrzőkről tudni kell és igenis a múlt is fontos. Főleg az, mert abból indul ki minden és talán jobban hinnének benne ha elolvasták volna az egészet.*
-Ellenségeskedést mondtam és nem csak rólad van szó. Vannak olyan farkasok is akik kifejezetten gyűlölik az őrzőket mert úgy gondolják az őrzők csak gátolják őket a szabad életükben. Te is kifejezetten örülsz az őrzőknek, egynek biztosan. Mi lenne ha te is egy ilyen őrző kutató lennél? Elmondok neked mindent a múltról a legendáról, az nem tilos és szerintem tudniuk kell róla a farkasoknak is mindjárt más fényben látnák a világot. *Azért persze nem ez volt a szent célkitűzésem, és nem éreztem, hogy ez lenne a feladatom, de nem is vetettem el a lehetőségét. Némileg önző érdekek is vezettek, hiszen ha mindezt sikerül elintéznem már nem néznek ránk rossz szemmel. Volt egy másik lehetőség is arra, hogy ne vívjuk ki az őrzők és a farkasok ellenszenvét a kapcsolatunk miatt, mert bár ha tudnak rólunk és mégis hagyják, vagy céljuk van mindezzel vagy később nagyobb gondunk lesz. A szakítás mint opcionális lehetőség eszembe sem jutott csak addig míg elvetettem. nem sokára már nem nyílt lehetőség a beszélgetésre mert Egon száguldozni kezdett és azzal voltam elfoglalva, hogy a hátán maradjak. Fura, hogy én is élveztem azon kívül, hogy volt egy enyhe halálfélelmem egyik-másik hirtelen mozdulatánál de legalább nem ugrált szakadékok felett. Már láttam messziről a házat, de sok részletet nem fedeztem fel benne, ám a lovak látványa eléggé felcsigázott, két okból is. Egyrészt szeretem a lovakat másrészt ahol ló van ott ember is van a közelben és Egon nem kockáztathatott azzal, hogy meglátják velem a hátán. Azonban neki nem ez volt a gondja, hanem valami más ami viszont egyből az enyém lett. az egyik pillanatban még döbbenten próbáltam helyrerakni azt amit a fejembe idézett, a másikban erősen rámarkoltam a bundájára úgy nyaktájékon és mint egy kantárszárat hirtelen magam felé húztam.*
-Állj meg! Nem ehetsz lovat! *Mégis hogy gondolta ezt? Nem vadászhat le egy lovat és eheti meg nyersen. Másképp se. A ló aranyos és szép állat. A nyuszit sem eszem meg. *

Egon & Becca

*Gondolhattam volna, hogy senki nem merészelt még egy várfarkast megcsiklandozni farkas alakjában, de nem is jutott eszembe, hogy megkérdezzem, vajon Egon csiklandós-e. Akkor nem lett volna meglepetés, bár így is elmaradt, legfeljebb tanácstalan volt a tettemet érzékelve és némileg derűs, hogy ezt megpróbáltam. Minden bizonnyal mással nem tettem volna ezt, lehetőségem sem lett volna rá, hiszen Egon volt az egyetlen farkas akihez ennyire közel kerülhettem, nem valószínű, hogy más akár egy mosolyt megengedett volna. Talán nem is volt ez olyan jó dolog, mert könnyelművé váltam, noha ez nem tudatosult bennem. Jay is barátságos volt, bíztam abban, hogy bárhol, bármilyen formában összetalálkozunk, nem bánt és egy kicsit így gondoltam a többi farkasra is. Ez persze még változhat esetleg Adam áldásos tevékenységének köszönhetően. Azért még piszkálta a csőröm a lehetőség. *
-Egy farkas sem csiklandós?
*A kérdés arra a nem egészen épeszű ötletre mutatott rá, hogy hajlamos vagyok ezt kipróbálni. Kísértettem volna a saját végzetemet, bár még nem tudtam mi az pontosan, de biztosan nem az, hogy életem végéig erőszakos módszerekkel visszatartsam a farkasokat az emberektől. A nagyimról már sok mindent tudtam, de az az üzenet amit a kandallóban találtam és amit a látomásomban mondott nekem, mert tutira nem álom volt, úgy éreztem ez még nem minden, hogy a sorok között még van valami amit nem tudtam elolvasni. Nem tudtam mi az de fáztam tőle. Egon hallhatóan sokkal többet tudott mint én, de tény és való, hogy nem nagyon érintkeztem más őrzőkkel, a tanulás lekötötte minden időmet és a boltban is helyt kellett állnom, alig maradt valami társasági életre és azt is igyekeztem Egonra fordítani.*
-Olyan érzésem van mintha te láthatatlanul ott lennél minden őrző mellett, mint egy kis fülecske, akár a Harry Potterben az ikreké, csak nehogy megegyen egy macska.
*Miért kell ilyeneket egy vérfarkastól megtudnom? azt hiszem jobban teszem, ha otthon benevezek egy őrző buliba és lecsekkolom az összes pletykát, különben szégyenben maradok. Sajnos azonban ez nem olyan mint a fodrásznál ülni ahol minden nő csak a száját jártatja a napi hírekkel és én nem is vagyok olyan aki erre vevő. *
-Kóbort? Nahát. *attól jobban elképedtem amit Egon magáról mondott, szóval az első alkalommal életbe lépett a férfi ego és át lettem verve. Adtam neki egy nyaklevest válasz helyett, persze gondolom nem fájt neki de jelzésértékűnek szántam csupán. Nem estem volna kétségbe az anyaságtól, inkább az öröklésmenet miatt aggódtam volna, de majd kifaggatok valakit erről otthon, pláne ha már a hírek szerint van biztos forrása is. Ennek ellenére nem igazán terveztem még családot, sőt! Jelenleg azzal voltam elfoglalva, hogy ne is legyen, hiszen még nem oldottam meg minden rejtélyt és amíg nm tudom milyen következményekkel jár az ha őrzőként gyerekem születik, nem is igazán szeretnék ebbe a csapdába esni. A témát saját kérésre jó mélyen elástuk, de az őrzők és a farkasok újra előkerültek más formában. *
-Szerintem ez azért van így mert tudhatóan a farkasok nem igazán vezetnek krónikákat, az őrzők viszont igen, jó régóta. Szóval az megbízhatóbb. De persze nem akarlak rábeszélni, ha nem érdekel a világért sem untatnálak. *egészen megszoktam már, hogy a fejemben beszél, a végén még tényleg fel sem fog tűnni, végül is csak gyakorlás kérdése, bár itt távol mindenkitől azért könnyebb válaszolni, nem tűnhet fel, hogy magamban beszélek. Már távoli, rossz és felejtésre kárhoztatott emléket emlegetett fel Egon és elhúztam a számat. nem igazán volt jó lépés, de megfontolt és úgy gondolom nem is tehettem mást. Az idő engem igazolt eddig, megoldottuk és együtt maradtunk, reméltem, hogy a nehezén túl vagyunk.*
-Azt a napot ne emlegesd fel kérlek. Törölt fájlként tartom számon.
*Úgy tűnt ez megtette a hatását mert egy ideig csendben volt ahogy téma híján én is, ám nem tartott sokáig. mára bőven elég volt a szakadék felett való átugrás izgalma, nem kívántam többet, ám a sors és Egon farkas étvágya másképp rendelkezett. Most tudatosult bennem igazán, hogy a színfalak mögött mivel is jár farkasnak lenni, de eddig félresöpörtem a vérengző vadállat lehetőségét. Próbáltam visszatartani de persze hozzá képest ez erőtlen próbálkozás volt, minden igyekezetem ellenére közeledtünk a lovak felé, és bár tényleg nem akartam, hogy bármelyiket is megegye, pláne nem a szemem láttára, más miatt is vissza akartam tartani.*
-Nem Egon. Nem ehetsz lovat. Nem a tiéd és nem is az erdő vadja. Egyébként ahol bekerítetlenül lovak vannak, ott ember is van. Szóval ne akarj lebukni.*Ez volt a második és reméltem legerősebb érvem ami telibe talál. Szerintem ideje volt visszaváltoznia és felöltöznie. -Nem eszem lovat, főleg nem nyersen. Ha nem hallgatsz rám, teletömöm a szádat müzlive mielőtt még egy lépést teszel. *Egyik kezemmel hátranyúltam és megzörgettem a müzliszelet csomagolását. Isten bizony megteszem ha továbbmegyünk. Persze nem szálltam le róla, mert képes és nélkülem indul el vadászni és akkor már nem tudom semmilyen módon visszatartani.*

Egon & Becca

*Egont én csiklandoztam (volna), engem meg a fejemben csengő nevetése csiklandozott. azt hiszem ez volt a legjobb rész abban, hogy minden szavát az elmémbe irányította. A kérdésére nem tudtam válaszolni, egyetlen alternatíva sem jutott eszembe, így csak megvontam a vállam, de azonnal eszembe is jutott, hogy ezt valószínűleg most úgy sem látja. *
-Akkor majd kipróbálom.*Ez már a folytatás volt, gondolataim sodrásának eredménye. Nem sok farkast ismertem személyesen, de biztosan nem a munkaadómon fogom tesztelni a csiklandósságot, elég hülyén nézne ki ha egy könyvespolc mellett állva vagy az irodájában rávetném magam két kézzel és megnyomorgatnám a derekát. Talán Jay, ő biztosan hagyná, persze minden bizonnyal félreértené a kérésemet és azonnal becipelne egy nyugodt sarokba, hogy felzaklassuk a szeglet békéjét. Ez sem volt igazán járható út, és nem is tudom miért fektettem bele ennyi energiát a kivitelezés tervezésébe, de egyre jobban érdekelt. Ez olyan dolog volt amit nem tudhat akárki és talán ez izgatta a fantáziámat. *
-De, tudom, hogy így van, de mindent azért ti sem tudhattok rólunk és azt hiszem ez az információ meglehetősen bizalmas. már nem a terhesség hanem az apa kiléte. Egyébként az is lehet, hogy csak pletyka, még az őrzők is szoktak olyat, esetleg szándékos félreinformálás. *Túl sok filmet nézek azt hiszem. Ez most jobban érdekelt mint Egon egója amit sikerült egyetlen mondattal a sárba tipornom, nem hittem, hogy olyan nagyon a lelkére vette, mert megint jólesően belekarcolt a tudatomba a nevetése. Nem igazán tudtam mit kezdene egy tigris egy farkassal és melyik kerülne ki győzedelmesen egy párharcban ahol csak magukra számíthatnak, elvégre a vadon élő farkasok mindig falkában vadásztak, ebben rejlett az erejük és az eredményességük, míg a tigris magányos vadász volt. Talán az oroszlán hölgyek még azok akik a farkasokhoz hasonlóan összefognak, ám egy vérfarkas egészen más volt. Már testfelépítésben is, hiszen Egonnak is két farkasalakja volt és az utóbbi, amin most éppen ülök, jóval nagyobb, erősebb, energikusabb volt mint az omladozó talajon könnyedén felkapaszkodó. Ám attól még egy macska simán felfalhatja ha füllé változik, szóval jogosan éreztem úgy, hogy minden érvelése ellenére nekem van  igazam és én győztem. Kóbor vagy nem kóbor, mit sem számít, nekem egyforma volt mind abból a szempontból, hogy teherbe ejtett valakit az őrzők közül vagy sem, végül is egy kóbornak is ugyanolyan génjei vannak mint más farkasnak, nem ezen múlik. Ha pedig el akarják titkolni, akkor gondolom egy falkatag is befogja a száját, ha egyáltalán eszébe jut, hogy a gyerek az övé. Számtalan módon  át lehet verni a férfiakat, egy őrzőnek pedig csupán egy csettintés és volt apuci, nincs apuci. Vajon egy farkas megérzi a gyereken, hogy az övé, és a farkastól fogant gyerek is mindenképpen farkas lesz? Erre sajnos nem terjedt ki a figyelmem mikor a farkasokról olvastam, de tény és való, volt még fehér folt. Amint mondtam Egonnak is, az őrzők régóta vezetik a krónikáikat, épp ezért tetemes mennyiségű iromány foglal helyet a könyvtárban és majdnem annyi az őrzőkről, és ami nincs a könyvtárban….*
-„ hát tudod, hogy van az egy férfinál, ha nem szeret óvszert használni…” idézzelek tovább Egon Candvelon? Hmmm? Hmmm? Nem? Na ezért kaptad. *Csendesen arattam le az újabb győzelmet és hangtalanul kuncogtam magamban. becsapva kellett volna éreznem magam de már nem számított és nem is lett következménye, akkor minek idegeskedjek miatta? Egon mindig is ilyen szórakozott, széllel-bélelt és hanyagul elegáns volt, ahhoz képest, hogy nemesnek született, annyira nem érdekelte semmi. Igaza volt, ha nekem is olyan hosszú élet adatott volna meg mint neki – ha elég óvatos – én is élném a világomat úgy, hogy semmi nem számít, ám engem korlátok kötöttek meg. Annak viszont kifejezetten örültem, hogy nem kell kiselőadást tartanom az őrzők és a farkasok közös legendáiról, nem mintha nem szerettem volna, de arról volt szó, hogy ha itt leszünk kettesben, a farkaslovagláson kívül nem merülünk el egymás világában, és most mégis nyakig voltunk benne. A rossz emlékeket is száműzni akartam, nem véletlenül, ezért csak ráhagyóan mormogtam az orrom alatt valami olyasmit, hogy „persze nahiszen” . de annyira szörnyű volt ha azt vesszük, hogy hónapokig nem láttam és nem hallottam róla semmit. A vége felé már csak lézengtem a házban mint egy zombi és már sírni sem tudtam, mert eléggé kiszáradtam ahhoz, hogy akár egyetlen könnycseppet is kisajtoljak a szememből. Ehhez képest az életünk azóta igen mozgalmas, minden életveszélyes izgalom nélkül és könnyen meg tudnám szokni, de belegondolni sem merek abba, hogy ez bármelyik pillanatban megváltozhat. Akár egy hét múlva is beüthet egy újabb Vörös Hold, legalábbis ahhoz hasonló esemény, vagy annál rosszabb. A vadászat és a vélhetően jelenlévő emberek szeme láttára felfalt nyers ló látványa már piskóta volt mindezen félretett gondolataim mellett. Egon azonban még erre is rá tudott kontrázni, naná. *
-EMBERT???? EGON!!!!*Elhűlten kiáltottam fel az ötletére amit csípőből dobott vissza hozzám. Amikor pedig visszakérdezett róla, azt hittem megint csak viccel. Komolyan nem gondolhatja, vagy a farkasa ennyire hülye? Nem látta de elkerekedtek a szemeim és minden bizonnyal riadt értetlenség ült bennük. *
-Nem majdnem hanem olyan. Egon te most hülyéskedsz velem? *Előkaptam a müzlit és az orra elé tartottam. Isten bizony ha még egyszer szól az ember vagy a lóevésről tényleg a szájába nyomom csomagolóanyaggal együtt, aztán rágódhat rajta napestig. Olyan volt mint egy makacs gyerek aki nem érti mit mondanak neki a szülei és csak a saját verzióját ismételgeti. Azon agyaltam, hogy ez a makacsság csak nekem szól és csak hülyéskedik ahogy szokott, vagy tényleg meg akar enni egy lovat nyersen, saját kezűleg, illetve mancsilag levadászva, velem a hátán. *
-Egon, még a lábát se! És nem számít ki az idősebb.*Komolyan már kezdtem félni attól, hogy egyszer csak megindul és nekimegy annak a lónak amit kinézett magának. Én tutira leesek róla a második ugrásnál és akkor szabad a pálya, én sem tudom visszatartani. Mivel ez komoly dolog volt és a lebukástól csupán egy hajszálvékony határ választott el minket, úgy vettem, hogy nem tréfál. A müzlivel való szájbetömést elvetettem, mert szeretem Egont és ha elkapta a hév a farkasa miatt még csak nem is tehet arról, hogy csorog a nyála néhány testes paci láttán, nem kellene, hogy még én is felhúzzam az agyát. Annyit legalább elértem egy-két perc múlva, hogy megállt és toporogni kezdett, ha nem az lett volna a dilemma tárgya, hogy a szemem láttára felfaljon-e egy lovat vagy sem, még mókásnak is tartottam volna ahogy balerina módjára tipegett egy helyben. Szerintem még Fairbanksben is hallották azt a szikladarabot ami legördült rólam és a sóhajomat amit megkönnyebbülten engedtem ki a tüdőmből, miután Egon megállt és lekushadt a földre. A lábaimra támaszkodtam és előrehajolva simogattam a nyakát, hát nem tudom, hogyan szokták megnyugtatni az éhes és a vadászösztöntől elvakult farkasokat, de más nem jutott eszembe.*
-Most az lesz Egon, hogy leszállok rólad, te újra ember leszel, felöltözöl és megnézzük a kastélyt. Oké? *beharaptam az alsó ajkam és szívszorongva vártam a választ. reméltem, hogy nem fog nekiiramodni elkeseredésében, hogy nem ehet lovat. Mégis mivel engeszteljem ki? Egy sült kacsa nem egyenlő egy meleg, nyers lónál. Ennél a gondolatnál kicsit felfordult a gyomrom, de én vagyok a hülye ha ilyeneken jártatom az agyam. Nyers lóhús, véresen, persze.*

//Hát kész voltam ettől a reagodtól, irtó mókás volt //

//Én is fülig vigyorogva olvastalak, mókásaok vagyunk együtt, csak a "főnökeink" meg ne tudják XDDDDDD //

Egon & Becca

*Ó, szóval csak egy nyaklevest kapnék? Még mindig jobb mintha százfelé szaggatna az említett vérfarkas, az eszméletlenségből fel lehet kelni, csak az a lényeg, hogy előtte legyen egy kis időm élvezni az eredményt, mármint, hogy röhög-e a farkas vagy sem. Egon nevetése mókás volt és fura ahogyan a száján kitört az a karcos és hörgő szerű krahácsolás, talán nem is tudtam volna, hogy az nevetés akar lenni ha közben nem vetíti a fejembe a jókedvét. Persze az eszembe sem jutott, hogy ismeretlenül odamenjek egy vérfarkashoz, mondjuk ha megérzem mellette a csokit a számban és egyből leállok csipkedni a derekát, az még egy emberrel is fura lenne és valószínűleg felmerülne az áldozat fejében, hogy nem egészen vagyok normális, de ha ismerem?*
-És ha mondjuk ismerem már és jó humora van az illető vérfarkasnak?
*Eléggé csiklandozta a fantáziámat ez a lehetőség. Persze sok minden más is érdekelt a vérfarkasokkal kapcsolatban, de ezt a jelek szerint még senki nem próbálta ki és szerettem volna én lenni valamiben az első. Mindez csak mókázás volt, nem valószínű, hogy a protektor kíváncsi lenne egy olyan jelentésre, amiben leírom egy vérfarkas elérhetőségét, hogy milyen helyen áll a helyi falkában vagy azon kívül és a végére odapöttyinteném, hogy „nem mellesleg az egyén rendkívül csiklandós deréktájon, enyhén a talpán.” Mindenesetre egyedi lenne még a nagyim jelentéseinél is és azt hiszem kicsit feldobná annak a sok aktának tartalmát.
Egy őrző terhessége jelenleg nem annyira érdekelt, bár ez is jó téma abból a szempontból, hogy jó lenne tudni ki lesz végül a gyerekből. ez persze már teljes mértékben ennek a különleges világnak a még különlegesebb genetikai tudománya, amihez nem igazán értettem. Persze tudom mi az a DNS és a kromoszómák és azt is, hogy kinek van XX. és XY. de ebben a két betűben vajon hol van a vérfarkas gén és egyáltalán megjelenik benne? Bölcsisként is átváltozhat? Az jó lenne, édesek a kis kölyökfarkasok, de vajon benne van-e a vérszomj már születendően és ha nem akkor még nevelhető? Egy vegetáriánus vérfarkas, nem lenne rossz. vagy épp müzli imádó, egyből Egon orra alá dugnám a világszenzációt. Egy kicsit elkalandoztam gondolatban ettől a témától, úgy éreztem túl hosszú lett a csend és csak egy rövid”ja” tellett tőlem. Az Egon hátán való száguldozás – amire én adtam engedélyt a szakadékugrás olimpiai száma helyett – egészen lekötött. Leginkább a kapaszkodás, hogy a hátán maradjak és ne essek le mint egy magvadult lóról betörés közben, nem igazán voltam jó rodeó lovas, nem mellesleg a tájban sem igazán tudtam gyönyörködni mert az meg csak úgy elsuhant mellettünk. Szóval nem volt apró zöld kis növény nézegetés és rácsodálkozás sem semmire, hogy „nézd az milyen szép és nini ott egy mókus” csak „huss és huss” volt, meg néha elkaptam a fejem egy-egy kihajló ág elől.
Egon fájdalmas kiáltását nem vettem be, tudtam, hogy hülyéskedik ahogy mindig is szerette eltúlozni a dolgokat. Nem ütöttem akkorát, hogy fájjon, bár a lelkébe minden bizonnyal mély árkot vájtam, de úgy gondoltam, megérdemelten. *
-Azért mert átvágtál az információval. *A valós helyzet sem volt éppen forrónak mondható, nem égette a talpunkat egy pillanatig sem, hiszen még így is eléggé lehetetlen, hogy teherbe essek tőle, de azért mégis, na. Ennyiben hagytam, hadd jártassa csak az agyát ezen egy ideig, és azt hittem, hogy ezt is teszi mikor egy picit megtorpant. Én nem vettem észre mit néz pedig valószínűleg elgyönyörködtem volna benne egy ideig, arról nem is beszélve, hogy talán le is vetődöm a hátáról, hogy sünit nézzek, de ez nem valósult meg. Talán jobb lett volna, mert így a lovakon kezdtünk vitázni nem sokkal később. Komoly gondráncokat vésett a homlokomra az a tudat, hogy Egon pont velem alkudozik egy lólábra mintha a hentesnél lenne. Egyébként mókás lett volna az egész jelenet, ha nem lebegett volna a fejünk felett a lebukás veszélye, mert egyébként még mindig nem hittem, hogy tényleg levadászna előttem egy pacit, hogy megegye. Csak a tudatom mélyén éreztem, hogy vissza kell tartanom és ez meglehetősen nehéz meló volt, mert Egon nyála úgy csorgott mint a Niagara. A müzli megtette a hatását, nem kellett a szájába sem tömnöm, már a szagától rosszul volt, mondjuk nem értettem hogy érezheti ha légmentesen le van zárva, de a végeredmény volt a fontos és nem a részletek. Már az is kész élményszámba ment ahogyan öklendezett, de ez nem tántorította vissza attól, hogy alkudozzon mint kofa a piacon, de legalább nem száguldozott a lovak irányába. *
-Még a patáját sem. Egyébként meg az emberek…világában vagyunk és itt én vagyok a főnök. *Muszáj volt határozottnak lennem, belül azonban reszkettem a félelemtől, hogy nekiindul és nekünk annyi. talán csak két perc volt nem tudom, de nekem egy örökkévalóság mire észhez tért. Mikor megsimogattam éreztem a bőre alatt a még vibráló izmokat de azt is, hogy egyre nyugodtabb és kezdtem én is megnyugodni, hogy nem lesz baj. Megengedtem magamnak, hogy megforduljon a fejemben a vállon veregetésem gondolata….aztán szépen megindultam lefelé mikor újra felágaskodott a kastély emlegetésére. belemarkoltam a bundájába és összeszorítottam a combjaimat, hogy a hátán maradjak, nem így szerettem volna leszállni róla, hanem szépen elegánsan. *
-Látom Egon, idetaláltunk de maradj nyugton mert legurulok rólad. *Most komolyan….szerintem ennyiszer összesen nem szorítottam a combjaim közé mint az elmúlt fél órában. Úgy ugrált mint egy kecskebéka, de a világért sem mutattam volna rá erre tényre mert épp elégszer beletapostam a szegény ártatlan, habos lelkébe a mai nap. Ki tudja, hogy a sértődött, megbántott farkasok hogyan dolgozzák fel a lelki problémájukat, nem szerettem volna egy szerelmes, női evési roham tanúja lenni. Bár én csokival tömném tele magam és közben sírós, romantikus filmeket néznék, nem legelésző pacikat. Végre sikerrel jártam, eljutottunk a visszaváltozás ceremóniájáig, ám most sem jött össze az elegáns lehuppanásom mert Egon máris elindította a folyamatot én meg bunda híján lecsorogtam a hátáról a földre, természetesen fenékre érkezve. A földön ülve, összeráncolt homlokkal, mérgesen néztem rá mikor felém fordult pucéran. Fel sem fogta, hogy Ádámkosztümben van, olyan kedélyesen csevegett velem, mintha egy képtár megnyitóján lenne, csak pezsgős pohár hiányzott a kezéből. Vágtam egy fintort az idegenvezetésére és a kezemet nyújtottam, hogy segítsen felállni, nem mintha egyedül nem ment volna, de gondoltam akkor képben lesz, hogy hogy is állunk éppen kinézetre. De persze ő el volt foglalva valami fontosabbal mert a mutatóujjára bandzsított. Ha nem segít hát felállok magam is, nem probléma, tényleg. amint vele szemben álltam, rámutattam - szó szerint – a tényre, hogy; -Egon drágám. Pucér vagy. Nem mintha nem érdekelne, de talán most hanyagolnunk kellene a szexet és rátérnünk az emberi dolgokra, mint például ruha, nézelődés, sétálás két lábon és kastélylátogatás. *Levettem a hátizsákot és felé nyújtottam mosolyogva. Tényleg nem normális, vagyis inkább szórakozott, mint aki nem a földön jár, és az a bamba ábrázat amivel röviden elmesélte a gyerekkorát, hát mit mondjak? Zabálnivaló…képletesen.*

// Nos ha megtudják valószínűleg előléptetnek farkasidomárrá és én leszek a Suttogó //