Egon széles vigyorgás közepette kuncogta el magát. – Na igen, meglepő felfedezés lenne számotokra, hogy a városban senkit nem is kell őrizni a fajtánktól – igazi vérfarkas mennyország lenne, ha Fairbanksban csak őrzők meg farkasok lennének. Szabad csatangolás farkasalakban a város utcáin, és lenne vérfarkas ruházati bolt, ahol az átváltozott alakra való ruhákat lehetne kapni. Na meg a moziban horror film az lenne, hogy valaki vérfarkasokat üldöz ezüst késsel. Milyen szép is lenne… Az átváltozás fájdalmát már megszokta, egyébként is mártír vérvonala miatt a kínok a mindennapjai részét képezik. Igazán nem a fájdalom miatt vonyított, egyszerűen csak jóleső érzéssel töltötte el. Rebecca izgatottságát bárki kiszúrta volna messziről, hiszen még a szíve is úgy kalapált, mint valószínűleg élete első csókja előtti közvetlen pillanatban. Tényleg, Egonnak fogalma sem volt, hogy Rebecca kivel smacizott először, igaz sohasem igazán érdekelte, hogy mikor kivel, meg hányszor, hiszen vérfarkassága miatt bizonyára saját maga többször, mint halandó párjai egész életükben, így ebből a dologból sohasem csinált problémát. A lány nevetése mögött félelem is bujkált, ahogy Egon megindult, ami érthető, mert sem nyereggel, sem irányító eszközzel nem volt Egon megáldva, és ez nagyjából olyan lehet a lány számára, mint olyan sofőr mellett ülni egy autóban, aki teljesen kiszámíthatatlan. És Egon jelen pillanatban Rebecca szemszögéből valóban ilyen volt. Jó, hát persze a hím tudta, hogy merre akar menni, meg hogyan, ez persze a lányt nem fogja vigasztalni egy-egy szökkenés után. – Helyes. Nem szeretném, ha nyakad szegnéd – igazán kellemetlen lenne főleg, hogy a lány halála után, még csak meg sem enné, ami miatt a fenevad valószínűleg évekig orrolna rá. Hát hiába, a tabu az tabu. A gyorsítás, majd az ugrás nem várt eredménnyel járt, legalábbis Egont meglepte, hogy Rebecca felsikított. Szorítását csak halványan érezte, igazából fájdalommal sem járt, csak enyhe nyomással néhány helyen. – És ha előtte szólok, hogy mikor fogok ugrani? Úgyse? – kár lenne a vágtázásban az ugrásokat kihagyni, mert azok a legmókásabb részek, persze lehet a lánynak más elképzelései vannak a szórakozásról, és mivel ezt ő érte csinálja, nem szeretné, ha rossz emlékezettel tekintene vissza a farkas lovaglásra. – Vettem! Vettem! – közölte vidáman, igazából remekül szórakozott. Nem vágta be a féket, viszont lassított valamelyest a tempóján, nem sokat, csak egy kicsit, valamint a láthatósági viszonyokat figyelembe véve úgy orientálódott, hogy ne kelljen semmit átszökellnie, hacsak Rebecca időközben meg nem gondolta magát ebben az ügyben. Mert Egon azért szívesen ugrándozott volna aprócska lovasával a hátán, persze ártani nem akart neki, és biztos nyereg híján elég veszélyes a manőver. És mégis, a legkockázatosabb dolgok a legélvezetesebbek. Az erdő tele volt kisebb nagyobb akadályokkal, ezért Egon sokszor irányt változtatott, de a tempó nem túl gyors mivolta miatt ezek nem lettek túlságosan éles kanyarok. Mellesleg az ugrálás után, a rohanva cikázás a második leszórakoztatóbb az erdő átszelése közben, és igazán kár lenne, ha Rebecca ebből kimaradna, ezért Egon alamuszi módon, feltűnésmentesen gyorsított egy-egy akadálymentes részen. – Éles kanyar balra drágám, kapaszkodj! – küldte a lány fejébe, majd néhány pillanattal később balra fordult rohanás közben, igyekezve nem túlságosan bedőlni a mozdulat hatására. – Na milyen volt? – remélte tetszett neki, mert saját maga igazán élvezte. – Amúgy kivel csókolóztál először? – kérdezte hirtelen témát váltva, majd nem túl éles szöget leírva visszatért az eredeti pályára, hogy aztán újra növelje sebességét. Karmai sáros földet és apró kavicsokat kaparták a háta mögé, miközben az erdő néma csendben figyelte útjukat. A vadak megérezték a közeledtét, félelem szaga töltötte be elméjét és a fenevad legszívesebben vadászattá változtatta volna a lovaglást, de Egon akarata könnyedén felülírta a belső kényszert. A farkas feje egy pillanatra hátrébb húzódott, majd oldalra is billent, mivel nem is olyan távol, a fák megszűntek létezni, és csupán a szürke ég látszódott, ott ahol az erdőnek kellett volna folytatódnia. A talaj enyhén lejtett felfelé így nyilván egy nagyobbacska domb tetejére kerültek, ami valamiért hirtelen véget ér. Talán erdő és talajmunkálatok következtében le lett csapva. Igazán bámulatos lenne átugrani, bár nem tudta, hogy mi vár rá. Egon meggondolatlanságában persze tovább gyorsított, lógó nyelvvel vágtatott és a remek ugráslehetőség gondolata töltötte be elméjét, ami nem kevés részben a fenevadja kívánsága is lehetett, de most nem ért rá ezt kielemezni, hiszen egy szakadékot kell átugrania. Még tíz yard, ezzel a sebességgel alig pár másodperc és már ugorhatnak is. – Ugrunk! Jó?
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Az a felvetett lehetőség, hogy Faribanks minden lakosa vagy farkas vagy őrző, valóban mosolyogni való volt, viszont teljes képtelenség. Akkor akár az őrzők is elhagyhatták volna a várost, nem lenne dolguk, vagy csupán a véletlenül odalátogató turistákat kellett volna megvédeni. Attól persze a kicsi alient még szétszednék, szóval ilyen háziállatról szó sem lehetett, másrészt utáltam volna ha mindent szétmar mikor jön a foga és nyáladzik. El nem tudtam képzelni, hogy az átváltozás ne járna fájdalommal, valamit biztosan érez, csak legfeljebb már hozzászokott, nekem akkor is fájt hallani az üvöltést, bár egészen másképp gondoltam már mikor megtudtam, hogy Egon csupán nosztalgikus hangulatba keveredett. Ismertem a farkasok szokásait, Egon elbeszéléséből arra a következtetésre jutottam, hogy nem sokban különböznek a vérfarkasok az erdei vadaktól, talán a vonyítással is így lehetnek, holdtöltekor én is hallottam de nem gondoltam vérfarkasokra. Eléggé kísérteties volt az erdő közelében sötét téli éjszakákon, egyedül a házban hallgatni, bár ennek is megvolt a maga szépsége. Bíztam a ház erős falaiban és abban, hogy nem jönnek lakott terület közelébe. Persze egy vérszomjas vérfarkas aki kissé bekattant nem nézi az erdő határait, de erre szerencsére még nem került sor. Egon hátán lovagolni, vagy farkasogolni olyan élmény volt amit sosem feledek, persze egy zabszem sem fért volna a fenekembe, nem mintha késztetést éreztem volna a kalászos mag dugdosásában, de a félsz azért bennem volt. Kapaszkodtam mint kismajom az anyjába de élveztem, az ugrást már nem annyira, akkor kis híján Egonháton hordtam ki egy infarktust.* -Nem tudom. *Ennyire telt tőlem, de legalább nem mondtam nemet azonnal. Még szoknom kellett ezt a testhelyzetet és a kapaszkodást, a száguldást, mert nekem az volt. Lóháton azért egészen ás, ott kengyelbe támaszkodik a lábam és fogom a kantárt és nem kevésbé tudom irányítani a hátast, ám Egon arra ment amerre ő akart és nem akartam korlátozni a szabadságában. Próbáltam átérezni neki mit jelent mindez, talán olyasmi lehet mint repülni, persze nem egy fémhengerbe zárva hanem mondjuk sárkányrepülővel vagy ejtőernyővel, de valószínűleg ez sem fedi a teljes valóságot. Egyelőre csak szerettem volna a hátán maradni, majd később talán másról is lehet szó, úszni nem tudó embert nem lökünk a vízbe, ugye? Nem sokára kezdtem hozzászokni, a lassabb tempóval könnyebben megbarátkoztam, még a hirtelen irányváltásoknál is, figyeltem a teste minden rezdülését, azt persze nem mondanám teljes őszinteséggel, hogy pillanatokkal a váltások előtt tudtam mire készül, de azért már egy mosoly ott volt az arcomon. Ha Egon érezte azt amit én, akkor tudhatta, hogy jelentősen javult a helyzet a kezdetekhez képest, a sikkantásaimban már nagyobb volt a jókedv és a tetszés mint a félelem, utóbbi azért nem tűnt el teljesen. Az éles bal kanyar előtt még a fejemet is felemeltem a bundájáról és igen, végre hagytam, hogy a menetszél az arcomba vágjon, hűvös, fémes íze volt. * -OKÉÉÉÉ!*Csak azért kiáltottam, hogy tudja még életben vagyok, ezzel együtt erősen megkapaszkodtam a bundájába és ösztönösen úgy helyeztem el a testsúlyomat, hogy a kanyarnál ne billenjek semerre. Végül is olyan ez mint utasként ülni a motoron, persze ezt azért már jobban élveztem. Föld, hó és némi fonnyadt zöldség, apró ágdarabok reppentek fel mögöttünk, már nem a szívem dobogását hallottam hanem Egon mancsainak dobbanásait ahogy a földdel érintkezik, a földmorzsalék fakéreghez csapódását, a szél zúgását a fülemben. Hihetetlen élmény volt, a mosoly végleg letáborozott az arcomon, az is lehet, hogy odafagy, persze jó értelemben. Éppen arra készültem, hogy még mélyebben beleéljem magam az erdei hullámvasútba mikor a fejemben felhangzott a nagy kérdés. Azt hittem rosszul hallok, de mivel mindez nem a fülemnek lett szánva, úgy tűnt tényleg az első csókomról kérdezett. * -Te most……vad szágul….dás köze….pette arra….vagy kíváncsi, hogy….kivel csókolóztam….először? ~ez most komoly?~ mi számít elő csóknak?*Nem mindegy, hogy csak egy szájra pusziról van szó, vagy olyan mindent betöltő csókról. Lázasan agyaltam azon ki volt az első és ezzel teljesen elterelődött a figyelmem arról, hogy fák között száguldozunk. Nem néztem azt sem merre megyünk és milyen előttünk az út, az is csak nagy jóindulattal volt nevezhető útnak, így mikor egy újabb ugrásra került a sor, meggondolatlanul és az iménti élvezet hevében válaszoltam.* -Miii! Jaaaa, persze!*Aztán eljutott az elmémig miről van szó és láttam is, hogy nem egy fekvő fatörzset készülünk átugrani, bár ez inkább lesz repülés. Ellenkezni vagy visszafogni Egont már nem volt időm, így csak belemarkoltam a bundájába, összeszorítottam a combjaimmal és imádkoztam.*
A rohanás csodálatos volt. Izmai még csak meg sem terhelődtek ennyi mozgástól, persze érezte, hogy vannak, de még messze nem érte el teljesítőképessége határait. Még csak nem is lihegett, vagy ha néha igen, az csak azért, hogy a léptekkel együtt jobb levegő ki-, és beáramlást tudjon biztosítani. A nyelve sem lógott még ki, persze mire odaérnek lehet Rebeccának kell majd őt vonszolnia, de remélte azért kibírja azt a kilenc-tíz mérföldet, ami még a birtokig hátra lehet. Egon úgy érezte Rebecca jól érzi magát, legalábbis nem mondta, hogy le akar szállni, és ebből arra következtetett, hogy minden okés. Igazából még el is kiabálta magát, hogy oké, szóval biztosan minden tökéletes odafönt. - Hát, ami nyelves volt – Egonnak jóval könnyebb volt futás közben beszélnie, mint Rebeccának a hátán megmaradásért viaskodni, és közben beszélni is, persze nem akarta megint felhozni, hogy mennyivel jobban járt volna vérfarkasként, mert ezen már úgysem tudnak segíteni, szóval kár is szót pazarolni rá. Mellesleg lehet az, hogy farkas lovaglás közben is könnyedén tudott volna vele társalogni nem éppen az elsődleges szempont egy ilyen horderejű döntés meghozatala előtt. Egon élvezettel nézte a szürke égboltot és a kínálkozó ugrási lehetőségét, és mivel Rebecca is úgy tűnt figyelme és értelmi képessége teljes tudatában adta rá áldását, semmi akadálya nem volt, hogy gyorsabb tempóra kapcsoljon még ezen a hátramaradt pár yardon, aztán a földszelet végén először mellső lábaival, majd a hátsókkal rugaszkodjon el a talajról. Nagyjából két tized másodpercig doboló szívveréssel élvezte a helyzetet, aztán vigyori farkas pofájáról némiképp lehervadt a jókedv. – Oh-oh – küldte a lánynak gondolatban, miközben ugrásuk még felfelé ívelő pályán mozgott. Ha Rebecca nyitott szemmel nézett szembe az elkövetkezőkkel láthatta, ami Egont is némi aggodalommal töltötte el. Talaj volt, hogyne lett volna, olyan nincs, hogy az eltűnik, mert előbb-utóbb úgyis földet érnek, csak, hogy piszok magasan voltak és megérkezési pontjuk egy kimagasló földkupac - sokan dombnak nevezik – lejtős részén fog bekövetkezni. A lejtő pedig nem ám az a normális harmincöt fokos dőlésszöggel bíró könnyed kis nyugdíjas útvonal. Nem, nem. Legalább hatvanöt fokos volt a lejtése és oda fognak megérkezni. – Azt hiszem drágám kapaszkodj… még jobban, mint ahogy most teszed – érezte már az ugrás előtt, hogy a lány mennyire belécsimpaszkodik és ez jól is volt így, de úgy gondolta most kicsit többre lesz szükség. Egyrészt a becsapódás durva lesz, mert nagyjából huszonöt yardnyi távolságot szelnek át légvonalban, másrészt a landolás furcsa események sorozatába torkolhat, mint például lejtőn lefelé bukfencezés, amit persze azért szeretett volna elkerülni. – De azért ne aggódj, nézz el balra, és jobbra, amíg repülünk – hadarta gondolatban. – Páratlan látvány nem gondolod? – tényleg csodaszép volt, ahogy a fák takarása nélkül megpillanthatták Anglia lenyűgöző vidékeit nem túl megszokott látószögből. – És nézd, alattunk is minden milyen gyönyörű – végig hadart, mert az egész ugrás jó, ha volt hat-nyolc másodperc és gyanította, hogy Rebeccának nem is lesz ideje széjjelnézni, de sebaj, Egon megtette, majd levetíti neki később, ha kíváncsi rá. A ferdeföld rohamosan közeledett, és Egon igyekezett testhelyzetét a dőlésszög mértékével megegyezően bedönteni, valamint repülés közben félig el is fordult, hogy jobb landolást tudjon elérni. Szívesen becsukta volna a szemeit, mert tudta, hogy baromira fog fájni neki a dolog, de ha ezt megtenné, esélyes, hogy Rebecca sem úszná meg épp bőrrel. A becsapódás nem volt lágy, laza, hanem olyan, mint, amikor egy meteor éri el a föld felszínét. Föld, sár és fű reppent szanaszét, miközben Egon vadul kapálózott a biztos talajárét, amibe karmait beletudja ágyazni, de mivel az egész terület szétbarmolódott a becsapódás ereje miatt, időbe telt, mire képes volt megállásra bírni lefelé csúszó testét. Szegény Rebecca rodeón érezhette magát, mert Egon teste megbillent vészesen jobbra, amikor földet ért, és csak aztán tudta valamelyest korrigálni a dolgot. Persze már annak is örült, hogy nem lett a dologból bukfencezések sorozata, mert nyilván azt a lány nem díjazta volna. Lábai sajogtak, és valahogy sikerült az állkapcsát is bevernie, de semmi komoly. Rosszabbra számított. Szerencséjük volt, hogy nem sziklás lejtő volt, hanem sáros és puha föld. – Na, ez izgi volt. Menjünk még egyszer? – vidáman tette fel a kérdést, persze esze ágában sem volt újra eljátszani ugyanitt ezt, hiszen az már nem lenne túl mulatságos. Majd keresnek egy másik helyet, ahol szintén nem tudják, hogy mi vár rájuk. Na, az úgy már megint szuper lesz.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
~Hát, ami nyelves volt?!~*a kijelentés visszhangzott a fejemben. Egy pillanatra megint meghökkentem, nem értettem hogy jön ez most ide, miért jutott eszébe pont most hiszen eddig nem volt rá kíváncsi, még a közvetlenül előtte tartó kapcsolatomra sem, az első csókom pedig abszolút nem illett sem a helyhez sem az időhöz. Azzal voltam elfoglalva jobbára, hogy ne essek le a hátáról, másodsorban a látvánnyal és azzal a hihetetlen érzéssel, hogy a szívünk együtt dobog. Ez persze nem volt valóságos, hiszen az övé akkor is gyorsabban ver ha épp csak fekszünk egymás mellett, így esélyem sem volt utolérni, nem mintha akartam volna, mégis ahogy a fülemben dobogtak mancsainak ütemes találkozásai a földdel, az én szívem is átvette a ritmust. Nem igazán volt időm gondolkodni az első nyelves csókomon, de önkéntelenül is átfutott az elmémen azoknak a fiúknak a nevei akikkel kamasz koromban jártam. nem volt hosszú a lista, már akkor is válogatós voltam és rendes, könyvtárba járó fiúkból igen kevés van egy középiskolában. Épp felmerült bennem Andrew arca mikor Egon ugrásra figyelmeztetett és csak rávágtam, hogy mehetünk, a fejem csókokkal volt tele nem azzal, hogy most majd megint ég és föld között fogunk lebegni. Nem éreztem a hangulatváltozását, az ugrásra sem igazán készültem fel, ösztönösen markoltam meg még jobban a bundáját és szorítottam össze a combjaimat majd az ugrás pillanatában a levegő magától a tüdőmbe tolakodott és ott is maradt. A fejembe vetített „oh-oh” elég érzékletes volt. * -Miazhogy oh-oh????*Baljóslatúan csengett még úgy is, hogy nem hallottam igazán csak a fejemben. Be kellett volna csukni a szemeimet, ráhajolni a hátára, belefúrni a fejemet a dús bundába, de mit csinál az ember lánya ha figyelmeztetik valamire és nincs topon? Megnézi miről van szó. Én megnéztem és jött a sikítás ahogy Goldblum mondja a Jurassic parkban, csak elszaladni nem tudtam. A levegő még a tüdőmben ücsörgött és esze bogában sem volt onnan kijönni, feszített és több már nem fért bele pedig rendesen kapkodtam volna ijedtemben, a sikítással azonban az egész egyszerre és gyorsan kiürült, nekilódult és csak áramlott kifelé. Az egész olyan volt mintha hirtelen lelassult volna az idő kereke a forgásban, volt egy pont valahol ég és föld között amikor szerintem még meg is állt, aztán magával rántott és száguldott, mintha be akarná hozni a lemaradást és úgy éreztem a szívem is ezt teszi. Éreztem a számban az adrenalin fémes ízét, ami csakhamar megsavanyodott, a nyelves csókos Andrew képét felváltotta néhány másik a távoli múltból, aztán nagy sebességgel a többi. Esküszöm lepergett előttem az életem. Egon hangja a fejemben hasonló gyorsasággal pergett mint a mancsairól az utolsóként felszedett földdarabok, és még mindig nem értünk földet. Persze mindez pillanatok műve volt, de nekem olybá hatott mintha órák teltek volna el, csak szilárd talajt akartam érezni magam alatt, kipihegni magam, levegőt venni ami vészesen elfogyott a sikítással és élni. Elsősorban élni. Mikor földet értünk már csend volt, addig tartott a levegő amit repülés közben ész nélkül kisikítottam, a maradék egy erős nyekkenéssel távozott, ahogy Egon hátára préselődtem a nehézségi erő következtében, az egyensúlyomat elveszítettem, az ujjaim elgyengültek és kezdtem lecsúszni róla, ami nem volt nehéz tekintve, hogy ő meg kapálódzott, hogy megkapaszkodjon. Olyan volt mintha le akarna rázni magáról, biztos voltam abban, hogy nem így van de ez nem segített megkapaszkodni. A szemeimbe és a számba földszemcsék reppentek, ropogott a fogaim között de ez volt most a legkisebb gondom, a nagyobb az, hogy teljesen lecsúsztam Egonról és megindultam lefelé. Tíz körömmel kapaszkodtam és kapkodtam valami biztos pont után, mire a kezembe került egy gyökérdarab fél testhosszal lejjebb voltam Egonnál és újabb földdarabok gurultak az arcom felé de nem érdekelt. Köpködtem és lélegeztem, egyszóval éltem amit alig hittem el. Nem mertem megmozdulni nehogy lejjebb csússzak, görcsösen kapaszkodtam abba a fránya gyökérbe amibe lassan beleszerelmesedtem. Ha nem az életemért kapaszkodtam volna most biztosan díjaznám Egon kérdését, de így csak lehülyéztem magamban. Lehet, hogy neki izgi volt, nekem nem annyira, ráadásul roppant kínosan éreztem magam azok után, hogy érezhetően még éltem, hason fekve a földön egy szál gyökérbe kapaszkodva eléggé megalázó volt. A tehetetlenség és a hasznavehetetlenség érzése elárasztott és kellett valami ami a valóságban tart ami eltereli a figyelmemet.* -Andrew. Andrew volt.*Andrew arcába kapaszkodott az elmém, ez volt az utolsó normális dolog amin elgondolkodtam mielőtt kis híján meghaltam volna, vagy legalábbis úgy éreztem. Furcsa mód még a szája ízét is a számban éreztem, kóla és dohány Ízű volt és utáltam abban a pillanatban amikor megcsókolt és már nem volt visszaút. Undorodva morogtam az orrom alatt, aztán arra gondoltam, hogy nem ártana már végre feltápászkodni.* -Segítenél? Ha megmozdulok lecsúszom.*Remegve szólaltam meg, a fogaim között csikorgott a föld, a szemeim megteltek könnyel a másik adagtól és csak pislogtam ész nélkül, mert szúrt minden egyes szemcse. Ahogy óvatosan felnéztem a kezeimet láttam magam előtt és még több göröngyöt, az ujjaim között némi szőrcsomót amitől sikeresen megszabadítottam Egont. Fájdalmasan elfintorodtam, pedig neki biztosan jobban fájt, de nem akartam, tényleg. Most még a lelkiismeret furdalásommal is meg kell küzdenem. *~Remek!
Úgy tűnik Rebeccát sikerült teljesen elkábítani értelmileg a hirtelen feltett kérdéssel, de persze Egonnak egyáltalán nem ez volt a szándéka, és mivel az ugrás lehetősége ott lebegett kettős tudata peremén így nem is igazán fogta fel, hogy barátnője mennyire el lett terelve az aktuális helyzetről. - Hát… látod – küldött csupán ennyit a lány elméjébe, miután visszakérdezett. Nyilván Rebecca is képes felfogni a csodát, amit éppen át fog élni, hiszen nem mindennap repül egy halandó egy vérfarkas hátán negyedszáz yardnyit. A lány biztosan értékeli a kilátást. Kérdéses, hogyha így van, vajon miért sikít teli tüdőből, de hát nyilván csak a meglepetés és az izgatottság együttese váltotta ki belőle ezt… Vagy inkább a rémület és a megemelkedett adrenalin szint? Meglehet, mert a lány energiáiban „hangyányi” félelmet érzett. Talán ezért is akarta hadarós szavaival megnyugtatni? Hisz nincs semmi baj, a kilátás remek, a földet érés ugyan kissé bizonytalan, de hát a farkasok és a farkaslovasok is éljenek csak a carpe diem jegyében, vagy éppen a pillanat hevének, hiszen az ugrás nem fog egy egész napot igénybe venni. Másodpercek alatt landoltak, és Egon veszettül igyekezett megkapaszkodni, és persze próbálta a lányt is a hátán tartani, de hát nem volt semmi nyereg, meg kantár, amivel rá tudott volna segíteni a hátán maradásra. Érezte, ahogy egyre lejjebb csúszik a hátáról, de nem kaphatott utána, mert annak az lett volna az eredménye, hogy mindketten lezúgnak a domb aljába, ami messze alattuk volt. Ráadásul lejjebb még meredekebb volt a lejtés, ott aztán tutira nem lennének képesek megkapaszkodni. Végül egy komplett régészeti feltárás által megmozgatott földdel kevesebbel a lábai alatt, sikerült megálljt parancsolni a zuhanásának, és mivel Rebeccát is a közelben érezte nem is igazán aggódott miatta. Talpraesett lány, bizonyára sikerült megkapaszkodnia valamiben. - Andrew? – nézett hátra sötétkék tekintetével, miközben szemeiben látszott, hogy fogalma sincs miről beszél barátnője, aztán néhány pillanattal később, amennyiben a lány nem világosította fel, leesett neki, hogy a domb tetején feltett kérdésére kapott választ. – Áh. Szóval ő vele csókolóztál először… na és milyen volt? – kérdezte anélkül, hogy egy lépést is közeledett volna Rebecca felé. Miért is ment volna közelebb? Elvégre szemmel láthatóan jól elvolt és az a fűcsomó, vagy gyökér tökéletesen stabil helyzetet teremtett számára. - Segíteni? Ja… ó hogyne, persze… azt hittem jól érzed magad ott – az izgalmas röppenés és az Egonban is végbemenő adrenalin túltengéses folyamatok nyilván kicsit elvették a józan ítélőképességét. Persze, hogy ő is boldog volt, amiért életben vannak, de a farkasa belül ujjongva ugrándozott. Hónapok óta nem szórakozott ilyen jól, és most Egonnak vele is foglalkoznia kellett. Nem úgy van az, hogy csak simán hanyagoljuk a régi kapcsolatokat egy nő kedvéért, aki az életéért kapaszkodik egy gazban. Vannak ugyebár prioritások, és most a farkasával való együtt örvendés legbelül fontosabb volt, mint egy szemmel láthatólag jól ellévő Rebecca. Teljes vérfarkas alakja nem a legjobb a mentőakcióra, így néhány fájdalmas másodperccel később, már humanoid farkas alakban fordult a lány felé. Karcsúbb és ügyesebb lett a változással, nem mellesleg könnyebb is, és talán a laza föld, amit becsapódás során szétbarmolt, jobban fogja tudni megtartani őt így. – Máris ott vagyok, tarts ki. - Hátramenetben óvatosan mászott le Rebecca szintjére, majd mellé feküdve várta, hogy a lány a hátára kecmeregjen, közben egyik lábát talpai alá helyezte, hogy ha ne tudjon lejjebb csúszni véletlen a felkapaszkodási manőver közben. - Lesz mit mesélni otthon nemde? - vidáman csengő nevetős hang hallatszódott a lány fejében.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Látom, ja. Épp az a baj, hogy én is látom. Szívesen lemondtam volna erről a látványról, de csak magamat okolhatom, mi a fenének néztem meg hova repülünk. Talán egy biztonságos helyről, úgy értem, hogy nem éppen a szakadék felett repülve, értékeltem volna a kilátást, a gyönyörű tájat, mert minden bizonnyal az volt, de akkor és ott abban a nagyon hosszú pillanatban szerettem volna inkább a kandalló előtt ülni a szőnyegen, müzlit majszolva Egon karjaiban nézni a lángokat lustán. E helyett azonban az életem részleteivel voltam elfoglalva, a felével biztosan mert csak annyira volt idő míg földet nem értünk. Pedig közben azt hittem sosem lesz vége és talán az lett volna a legjobb, zuhanás után földet érni sosem kellemes érzés. Zöttyentünk is nagyot, abban a pillanatban nekem nem volt gondom, hiszen Egon hátán ültem és kapaszkodtam, a dús és puha bunda mindent felfogott, de ami utána következett….igaz nem fájt fizikailag de annál szörnyűbb élmény volt. Egy röpke pillanat azelőtt, hogy megkapaszkodtam volna, telve volt a zuhanás és a semmibe csúszás érzésével, utána jött az, hogy elkeseredett küzdelmet folytattam az elkapott gyökérrel és imádkoztam, hogy megtartson. Azt amit korábban láttam magam alatt, felnagyította a félelem és sokkal mélyebbnek hittem mint amekkora valójában volt. Andrew arca ott lebegett az elmémben és kimondtam a nevét, a gondolat a válaszadásra élesen égett bennem, és sokkal jobb volt mint halálfélelemben vergődni, pedig aztán Andrew nem igazán volt kellemes emlék. nézőpont kérdése. * -Szar. Kóla és dohány szaga volt és nyálas. Mintha kiömlött volna a szájában valami. *Még most is kirázott tőle a hideg és elfintorodtam. A tény, hogy épp a semmi közepén lógok egy vékony gyökér végén és közben az elszúrt első csókom emlékéről beszélgetünk, nevetésbe csapott át. Kínomban nevettem de szerettem volna szilárd talajt érezni a lábaim alatt, de tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Most valahogy nem tudtam átélni Egon jókedvét és morogva válaszoltam arra a képtelen megjegyzésére, hogy jól érzem magam a semmiben lógva.* -Hülye vagy Egon. *Értékeltem volna ha siet, de beletelt egy kis időbe mire elindult értem lefelé, némi göröngyöt sodorva az arcomba. Csak annyit tudtam tenni, hogy befordultam a vállam felé, de így is köpködnöm kellett a földet, mert természetesen mind az arcomat vette célba mintha tudná, hogy merre kell menni. A lesodort föld olyan érzést keltett bennem mintha magam is csúsznék pedig a gyökérdarab megtartott, jó mélyen beáshatta magát a földbe, mert nem éreztem labilisnak, azért bennem volt a félsz és az elmúlás gondolata. Egy csodás téli napon, karácsony harmadnapján az őrzők tojáshéjával a fenekemen, meg nem talált titkokkal magam mögött hagyom itt ezt az árnyékvilágot anélkül, hogy bármit is letettem volna az asztalra. Senki nem fog emlékezni rám fél év múlva. * -Folyamatosan azt teszem. Kitartok, csak ez a gyökér is tartson, inkább neki mondd. *összeszorított fogakkal – hogy ne remegjen a szám és ne koccanjanak össze a fogaim – vártam a megmentőm. Némileg megváltozva érkezett és amikor megállapodott mellettem, azt hittem ott maradunk ég és föld között kedélyesen csevegve és a gyér napfény alatt napozgatva, aztán persze rájöttem, hogy a munka oroszlánrésze rám marad. Egy nagy sóhajjal pumpáltam magamba bátorságot, hogy az egyik kezemmel elengedjem a gyökérdarabot és megkapaszkodjam Egonban, közben újra lepergett előttem az életem néhány, számomra fontosabb pillanata. Csak akkor válaszoltam a fejembe közvetített kérdésére ami egyébként már magában is képtelenség volt, mikor már biztosan kapaszkodtam belé.* -Ja, igen. Biztosan vigyorogva mesélem majd a következő őrzőbálon ezt a kalandomat. El tudom képzelni, hogy az ötórai tea és néhány sütemény mellett elmondom milyen remek volt a karácsonyom Angliában. „És képzeljétek, akkorát repültünk a szakadék felett Egonnal, mikor éppen farkas alakban lovagoltatott a hátán, a táj csodás volt és csak úgy úsztunk a levegőben.” Biztosan értékelné a protektor. *Elhúztam a számat, de a fele már azért mosolygás volt. Újra biztonságban éreztem magam és bár nem haragudtam Egonra, azért nem ártott neki egy kis fejmosás. *-Örülnék ha ismeretlen terepen nem macsóskodnál. Elég ha pár kidőlt fatörzset ugrunk át, vagy szerepjátékot űzünk és én vagyok a királylány akit meg kell menteni egy csapat trolltól lóhalálában? *Megkapaszkodtam benne és előrehajoltam, belefúrtam az arcomat a bundájába, kicsit kutyaszaga volt, de kicsire nem adunk a nagy meg nem számít alapon belepusziltam a nagy szőrbe. *-Az elmúlt percben láttam az egész életemet, nem szeretném újra, szóval ha lehetséges kíméld meg az emberi lelkemet a farkas lét gyönyörűségeitől. Amúgy imádlak! *Az utolsó mondatom már nevetős volt, a hangszínemen lehetett hallani de feltételeztem, hogy anélkül is érzi a megnyugvásomat.*
//Bocsánat, hogy önmagamhoz képest kissé később írtam, de borzasztó elmúlt két napom volt fej ügyileg. A fájdalom dominánsabb volt mint a reagírásra való késztetésem, pedig irtó jókat írsz, ami csillagok között van az eszméletlenül szórakoztató! :cheers: :dinka: //
- Elég kiábrándítóan hangzik – jegyezte meg, persze szavaival ellentétben hangjában semmiféle csalódottság nem hallatszódott. Sikerült ezt is tökélete energiával teli vidámsággal a lány fejébe sugároznia. Ugyan minek legyen szomorú? Elvégre élnek, igaz az Andrew nevű tinédzser nyilván szarul csókolt, de Rebeccát kárpótolhatta már ezért sok más csók. Talán Egon nyelvese is jobb volt, mint Andrewé… mondjuk kedve lett volna most helyben megcsókolni már csak azért is, hogy a srác csókjának emlékét kitörölje a lányból, de hát nem valószínű, hogy egy farkas pofás smárolás jobb lenne, mint egy rossz emberi csók. Vagy ki tudja? Lehet Rebeccának bejönne a dolog. Mindazonáltal lehetséges, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom a szerelmi légyott első fázisának kivitelezésére, hiszen olyan vidám és remek a hangulat, hogy ilyen romantikus balgaságokkal kár lenne elrontani. Érdekes, de Egon kettős elméje számára úgy tűnt, hogy Rebecca valamiért neheztel rá, és még az is előfordulhat, hogy mégsem érzi olyan jól magát a gazban kapaszkodva. A lehülyézés erre enged következtetni. Egon persze nem sértődött meg rajta, hanem inkább azon volt, hogy óvatosan leereszkedhessen a lányhoz, anélkül, hogy esetleg mindkettejüket elsodorva a mélybe zuhannának… ami annyira nem is volt mélyen, de azért kéz-, és lábtöréssel járhatna. Újfent izgalom fogta el a lehetőségre, hogy talán sántikálva kell a hotelbe… fenéket hotelbe, a régi házához menetelnie. Bizony, egy kis csont deformáció még egyetlen vérfarkast sem tántorított el attól, hogy kitűzött célját elérje. Hát… mondjuk de, viszont ez olyan lehangoló gondolat lett volna, amit Egon szisztematikusan távol tartott a bestiával osztozó elméjétől. - Gyökér! Tarts ki! – küldte telepatikusan a gaz haloványan derengő energia lenyomata felé, de mivel nem rendelkezett a gyökér semmivel, amivel felfoghatná a dolgot, ugyanaz volt az eredmény, mintha egy mágiaérzéketlen emberbe szeretett volna szavakat sugározni. Sötét blokkolós érzés, amiből ki lehet szűrni, hogy a szavak nem értek célba. Ez volt a helyzet Eeyeekalduk farkastalanított kölykével is… mondjuk ez a gaz még mindig jobb állapotban van, mivel Johannes azóta eltávozott az élők sorából falkatevékenység miatt. – Azt hiszem ez a gyökér nem képes felfogni, amit mondtam neki – telepatikus hangja szomorúan csengett, aztán vidámra váltott, ahogy újra felcsendült. – De hé, semmi gond, úgy érzem, hogy nem akarja feladni az életét miattad – hazudni tudni kell. A hazugság életet menthet és akár sokak életét is, igaz most egyedül a gyökér volt életveszélyben, hiszen ők ketten megúszták volna láb, vagy éppen egy szerény kis gerinctöréssel. Igazán semmi komoly… A lány mellé érve várta, hogy áttelepedjen és egy másik „gazba” kezdjen el kapaszkodni, amikor ez megtörtént, a vérfarkas óvatosan felemelkedett a talaj ferde szintjéről, és karmait a puha földbe vájva elindult felfelé. Lassan mozgott, óvatosan, hogy nehogy visszacsússzanak, közben elmélyülten hallgatta a lány szívverését, és igazából érezte is azt a testén keresztül. Aztán következtek szarkasztikus szavak, amiket Egon igazán nem talált igazságosnak, elvégre mindketten remekül szórakoztak, és az ugrás közbeni csodás panoráma felejthetetlen volt. Hát, legalábbis Egon, amíg él nem fogja elfelejteni. - Nahát! Szoktatok őrzőbált tartani? Mik vannak! – mint mindig, most is sikerült pont a leglényegesebb dolgot megragadnia. – Amúgy valaki… csak akad, akinek mesélhetsz róla… nem? – biztos van valaki már, aki tud arról, hogy együtt járnak, és ha így van, miért ne lehetne megemlíteni, hogy mindenféle óvintézkedésre fittyet hányva fényes nappal meglovagolt egy teljes vérfarkas képben pompázó Egont? – Talán… tényleg nem kellene mesélni róla… - Nem is léteznek trollok… hacsak nem azokra a vérfarkasokra gondolsz, akiknek ez a vérvonaluk, de remélem, hogy olyanok nem üldöznek minket, mert harc során számottevő előnnyel bírnak hozzá képest – meg ha többen vannak vagy idősebbek, akkor eleve esélytelen a küzdelem. – Amúgy meg nem is macsóságból ugrottam. Nem tudtam, hogy ekkora szakadék lesz itt – nézett felfelé oda, ahonnét levetődtek. – De nézd, akkorát ugrottunk. Menő nem? – kérdezte vidáman. Valahogy nem sikerült Rebeccának a zsigeri izgatottságát háttérbe szorítania, éppen csak egy kis bűntudatot sikerült gerjesztenie, de az a hangjában nem igazán hallatszódott. - Én is téged drágám! – válaszolta felvillanyozva. Minden meg van bocsájtva. Remek, nem mintha amúgy nagyon lehangolta volna a lehordás, de így azért sokkal jobb volt. A kicsi kis bűntudat is messze szállt. – Rendben, akkor majd… lassabban fogok vágtatni jó? Persze… hát én kérdeztem, hogy ugorjunk-e, vagy sem. És azt mondtad, hogy "jaaaa persze" – igazából tényleg volt kérdés, de eléggé szuggesztíven tette fel, és lehet a lány el is volt mással foglalva elméjében, ami miatt nem sikerült túlságosan felfognia, hogy miről is van szó, de hát erről igazán nem Egon tehet, hanem Andrew. Lassan haladtak felfelé, és még legalább tízyardnyi távolság hátra volt, hogy újra vízszintbe érjenek. Egon nem sietett, nem szerette volna, ha a lány lebucskázik véletlen a hátáról. – Ha felértünk visszaváltozok nagyjószággá oké? – itt jelenleg nem lenne szerencsés megkétszerezni a súlyát, így is elég labilis néhol a fűcsomók közötti sáros talaj.
//Semmi gond Van az úgy, hogy a fájdalom legyőz minket Amúgy én is így vagyok a te írásaiddal. Vigyorgó képpel szoktam őket olvasni (kivéve, amikor leszidsz, akkor elkomorodok XDDDDD ) //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Minden rosszban van valami jó, és úgy gondoltam Adrew csókjánál az enyém azért jobb volt bármikor, én ügyeltem arra, hogy ne csorogjon a nyálam és nem ettem előtte fokhagymát és nem is cigiztem, szóval remélhetőleg az én elsőként adott csókomról jobb véleménnyel voltak a partnereim. * -Ja.*Ezen nincs is mit túlragozni, de volt bennem némi elégtételt követelő bosszúállás is ezért most nem említettem meg, hogy az övé világszám volt. Persze nagy valószínűséggel ő erre nem gondolt, és mivel nem is volt erről szó, a jó érzés mértéke is elmaradt a várttól. Sokszor értékeltem a humorát, ez a hosszú perc nem annak volt az ideje, a halál küszöbébe kapaszkodva nem tudtam jó kedvűen nevetni és nem, nem éreztem jól magam ezért a menetrendszerű lehülyézés sem ennek jegyében telt. Sosem bántanám meg de halvány késztetést sem éreztem aziránt, hogy tekintettel legyek az érzéseire, baromira félek míg meg nem kapaszkodom benne és azután is még bennem lesz a félsz, hogy mindketten megcsúszunk és lezuhanunk. Alapjában véve bevállalós vagyok, de az extrém sportok azért nincsenek a bakancslistám elején, amúgy még bakancslistát sem készítettem, mert nem készültem meghalni. Vajon az őrzői mivoltom mennyire véd meg attól, hogy a szakadék alján kilehelem a lelkemet? * -Te a gyökérrel beszélgetsz? ….Nem akarja? Nos, ez roppant megnyugtató. *Még mindig nem tudtam vidámságot csempészni a hangomba, egyelőre a kapaszkodással és a hitetlenkedéssel voltam elfoglalva, hogyan képes még ilyen helyzetben is vidám és poénos maradni? az mondjuk tény és való, hogy másra nem figyeltem, az ujjaim már amúgy is görcsösen kapaszkodtak a gyökérbe, valószínűleg elég nehéz lesz majd elengedni, a föld köpködés közben meg nem tudok kellőképpen veszekedni sem. Mire minden rendben lesz elfelejtem mit akartam a fejéhez vágni, mondjuk ha az utolsó pillanatban a gyökér mégis elengedne a földtől, azt szívesen belemasszíroznám a kobakjába, csak, hogy érezze a törődést. Mindezen gondolat és a földdel teli szám ellent mondott annak, hogy nem vitázom, kellett neki emlegetni a klubban való mesélgetést. Fogalmam sem volt, hogy szokott-e őrzőbál lenni, de ha igen, biztosan nem ott fogok eldicsekedni az angliai kalandommal, pláne nem a farkason való lovaglással, bár az is lehet, hogy kitüntetést is kapnék egy vérfarkas betöréséért. * -Talán Jay-nek elmondom. Egyébként nem hiszem, hogy az őrzők között bárki is értékelné. *Ha nem számítjuk bele azt a lehetőséget, hogy figyelik Egont vagy engem, akkor csupán Jay tud arról, hogy együtt járunk, Amanda ugyan tudja, hogy ismerem és valamilyen kapcsolatban vagyok vele, de a részletekről már nem számoltam be neki, pont azért mert láthatóan nem tetszett neki. A visszavágás kicsit pimaszra sikeredett de már biztonságban éreztem magam a hátán, lassan araszolt felfelé, hogy még véletlenül se csússzunk meg és mondhatott bármit ezek után tudtam, hogy mindez mégis megérintette valahol a félelem és az elveszítés küszöbét. * -Van trollos vérvonal is? *Most csak viccel ahogy szokott vagy komolyan beszél? Erről eddig nem is hallottam, mondjuk nem is volt őrző szimpózium a vérfarkasok vérvonalairól némi csapatépítő tréninggel összekötve, de lehet, hogy arról pont lemaradtam és nem sokára mehetek az évenkénti közgyűlésre. *-Azért mondtam, hogy ismeretlen terepen ne ugrálj! Ez olyan volt mint a rafting csak nem lettem vizes. *Elég fura volt úgy veszekedni, hogy csak az én hangomat vitte a szél, komolyan úgy éreztem magam mint a mesékben ahol a kislány megérti az állatok beszédét és kellemesen eldiskurál velük. Egon javíthatatlan volt, még most is a tájat mutogatta ahonnan elindultunk és kénytelen voltam elismerni, hogy valóban gyönyörű, végül is nézőpont kérdése, a korábbi vágyam a biztonságban való ücsörgésről a kandalló előtt most egy magaslati pont mozdulatlanságában teljesedett ki és így már szépnek tűnt, nem menőnek. * -Mi abban a menő drágám, hogy földet köpködök miután a szívem majdnem felnyitotta a mellkasomat nagy igyekezetében? De…tényleg szép a kilátás, repülő üzemmód nélkül. *Eleget bántottam a leszúrásommal, szóval kellett az a puszi és amikor szóba hozta az én beleegyezésemet sem szájaltam vissza azzal, hogy villámtempóban nem igazán volt időm arra, hogy bármit is felfogjak, az előtte való fatörzs ugratásra gondoltam az igenlésem is olyasmire vonatkozott nem pedig egy szakadék átugrási versenyedzésére. Visszahajoltam az eredeti testtartásomba bár mivel kisebb volt ez most nem pontosan úgy alakult, de próbáltam a lehető legjobb csomag lenni, hogy ne velem foglalkozzon hanem a felkapaszkodással. * -Ja, persze….jószág….én inkább nemes vadat mondanék, egy gyönyörű, hatalmas nemes vadat, de ahogy gondolod. Jószág. *Egy kicsit bolondos volt de tudtam, hogy mindezen túl azért ő is félt egy kicsit, hogy baj lesz, talán azért poénkodott, hogy önmagát is megnyugtassa. A veszettül való kapaszkodásomból inkább ölelés lett és a kedvem is határozottan tendált az emelkedett felé.* -Azért, most, hogy ezt így megúsztuk, és valószínűleg nem halunk meg, el kell ismernem, hogy ilyen izgalmakban még nem volt részem.
Némiképp úgy érezte, hogy Rebecca nem őszintén örül a gyökér szándékainak Egon általi feltárásra. Pedig ennél megnyugtatóbbat tényleg nem tudott kisajtolni magából, hiszen azzal, hogy „minden rendben lesz” nem sokra megy a lány, de ezzel, hogy a gyökér nem szándékozik megdöglendni a lány, kapaszkodós manővere miatt, sokkal jobb hatást lehet elérni. Hát, legalábbis Egon így érezte, mondjuk az is csodálkozással töltötte el, hogy Rebecca nem szórakozik remekül, hiszen saját maga pompásan érezte magát, nem különben a fenevad. – Drágám, hát te mondtad, hogy beszéljek hozzá – hívta fel a figyelmét erre az aprócska tényre, és Egon csak azt tette, amit mondott neki. Inkább lenne hálás, hogy ilyen szófogadó vérfarkast sodort felé a lejtő. Egon fintorgott volna Jay nevének hallatán normális körülmények között, de valamiért most még ezt is remek ötletnek tartotta. – Csodás, biztos értékelni fogja, meg majd lesz hozzá körmönfont szóvirág… ja de persze arra készülj fel, hogy a lovaglás alatt mást fog érteni – vidáman csevegős hangjába egy kis nevetős hangsáv is került. Persze ezzel Rebecca is nyilván tisztában volt, talán ezért is nem fogja végül elmesélni a történetet a nyelvésznek. Vagy de. Talán akkor már a lány is fog tudni nevetni az egészen, most mintha kicsit még be lenne gubózva fene tudja miért, hiszen az idő szép ködös és még csak nem is esik jelenleg az eső. Komolyan az embereknek néha olyan óriásiak az elvárásaik… Egon a visszakérdezésére egy pillanatra megtorpant és hitetlenkedő pillantást akart a lány szemei közé vetni, de eszébe jutott, hogy ez most nem fog menni mivel Rebecca a hátán kapaszkodik jelenleg. Így csak fejével egy fél mozdulatot tett hátrafelé, aztán megakadt, majd újra előre felfelé kezdett nézni, persze nem indult meg. – Te… nem vagy tisztában a tizenhárom vérvonallal? – hangjának vidámsága háttérbe szorult, helyette csodálkozó és döbbent lett. – Azt hittem az őrzők körében ez alapvető információnak számít… miért nem tanították még meg ezt neked? – kérdése némi felháborodást is tartalmazott, de igazán szóhoz sem hagyta jutni a lányt, és már bele is kezdett a szövegelésbe. – A trollok azok, akik jobban gyógyulnak a többieknél… - de ezt most tényleg neki kellett elárulnia? A mentora nem lehet valami közlékeny, ha még ezeket sem tanította meg vele. Igaz, saját maga is utánanézhetett volna, de mindegy. A lényeg, hogy most már tudja, és ezért Egon újra megindulhatott felfelé. - Úhhh. szeretnél raftingozni? Igen? Igen? Én benne vagyok csak… - nézett széjjel és egy kicsit felágaskodott a lejtőn, hogy jobban láthassa a tájat. – Mondjuk nem látok itt folyót, de ha gondolod, válthatunk irányt, és mehetünk inkább raftingozni – milyen remek ötletei vannak Rebeccának. A raftingozás eszébe sem jutott, mondjuk nem mintha Anglia ezen részén a körülmények elég jók lennének egy vadvízi evezéshez, de ez a csöpp probléma Egon kettős, izgatottsággal elöntött elméjében nem igazán fogalmazódott meg. - Hát… menő, hogy túléltük, nem? – kérdezte vidáman, és közben repesett a szíve, hogy a lány végre tudja értékelni szülőföldje csodás látványvilágát. Mondjuk ez a dombszakadék eddig még nem volt itt, szóval valami régebbi földmunka eredménye lehetett. Talán találtak egy helyen ritka ásványi anyagot, aztán hamar kiürülve odébb álltak, hagyva, hogy a természet visszakövetelje magának a területet. – Mellesleg az ugrás is menő volt… - tette még hozzá gyorsan, mert az tényleg fantasztikus volt. Érezte, hogy a lány valamit csinált vele, de a vastag bunda miatt csak a cuppanó hangot hallotta. Elkezdte kiszívni a vérét… vagy? Ja, nem biztos csak puszit nyomott rá. Igen, csak az lehet. Csak nem vérszívó tán a lány? – Ugye… nem vagy… ehm… áh mindegy… - nem, vámpírok nem léteznek, meg amúgy sem érzett fájdalmat, de ugyanakkor a vérszopó denevérek is fájdalomcsillapítóval operálnak, hogy a jószágok ne akarják elhessegetni őket. - A nemes vad megszólítás határozottan jobban cseng – még némi büszkeséget is érzett ennek kapcsán. – Maradhatunk ennél. Szóval akkor nemes vaddá váltok, mihelyst felérünk – muszáj volt még egyszer kimondania, mert irtó jónak találta a hangzását, nem különben a tartalmát. - Tényleg? Ennek igazán örülök – a lány vallomása kellőképpen feldobta, hogy meggondolatlanságot mondjon. – Akkor, akkor… menjünk még egy kört? – és igazság az, hogy ha Rebecca rábólintana, még hajlandó is lett volna egy újat ugratni. Elvégre semmije sem fájt és a lány is ép bőrrel megúszta. Hamarosan felértek a lejtó tetejére, és onnantól már csak aprócska szintkülönbségek látszódtak – Maradhatsz a hátamon változás közben, nem fogsz beépülni vagy ilyesmi – és már neki is kezdett nemes vaddá alakulni. Fájdalom járta át a testét, ahogy háta, izomzata és csontjai is növekedésnek indultak, majd néhány szívdobbanásnyi idő után már ismét a legteljesebb vérfarkas képében álldogált négy lábon. Ezután nyújtózott egyet, és morgásszerű nyöszörgés hagyta el a torkát.
//Ha megérdemlem a szidást, akkor csak bátran //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Már fogalmam sem volt miről beszéltem pár perccel vagy pillanattal, esetleg órákkal ezelőtt, az egész olyan volt mintha már órák óta ott lógnék de közben tudtam, hogy alig telhetett el két perc. Amikor veszélyben van az ember gyakran felborul az időérzéke, ha szenved vagy kínjában vár valamire, egy-két perc óráknak tűnik, és minden esetben fellép egyfajta amnézia az elmúlt időre, talán ilyenkor a saját megnyugtatása miatt beszél az ember de igazából nem tudja, hogy mit. Valahogy én is így lehettem ezzel, mert nem emlékeztem arra, hogy én kértem meg Egont a gyökérrel való beszélgetésre, még csak halványan sem rémlett. Sejtettem, hogy a poénkodása azért van, hogy ne figyeljek a rám toporogva váró veszélyre és addig se kapjak frászt míg ő odaér hozzám, és megfogadtam, hogy később majd meghálálom, de jelenleg nem értékeltem kellőképpen. Egyszóval nem nevettem azon amit mondott, ez pedig most fordult elő először. ha leszámítjuk azt, hogy bármelyik pillanatban lejjebb csúszhattam volna, később biztosan jó kalandnak gondolom az egészet és elmesélném, naná. Csak éppen nincs kinek, mert azzal Egon is tisztában van, hogy mi ketten éppen tilosban járunk, ergo az őrzőknek nem mesélhetek a mi kis kalandunkról, annak aki nincs beavatva pedig egyáltalán nem, semmiről szóval számomra csak Jay maradt, mert ő tud rólunk és nem mondja el senkinek, mert marhára nem érdekli, másrészt neki nincsenek aggályai az őrző-vérfarkas párkapcsolatok felé. Egon válasza mintha féltékenységről árulkodott volna, bár ezt jobban meg tudtam volna állapítani, ha hangos szóval közli és a hangszíne árulkodik a gondolatairól és az érzéseiről, ám így a fejemben hallva ez a finom változás nem tűnt fel.* -Szerintem Jay nem csak a lovaglás alatt értene _mást_. Jay-nek szinte mindenről a szex jutott eszébe, ebben egyetértettünk Egonnal, és ez a téma már a jobban nevetős hangját közvetítette a fejembe. Ezen azért kicsit csodálkoztam mert Egon sosem nevetett ha Jay-ről volt szó és kifejezetten utálta ha szóba került ezért igyekeztem a békesség kedvéért kerülni a Jay témát, de most nem tudtam kihagyni. Az, hogy elmesélem-e Jay-nek a kirándulásunkat még homályba veszett, a félelem homályába ami jelenleg elég élesen jellemezte a hangulatomat annak ellenére, hogy éppen egy vágyam kellős közepén tartottunk. Erdő, farkaslovaglás, Európa. A vérvonalakról mondva nem, nem igazán emlékeztem trollosra, és amikor Egon említette hirtelen a filmekben látott trollokra gondoltam, de persze ha van ilyen nevű vérvonal akkor nem a külsejük miatt. *-Az összes alapítót ismerem de eléggé….. *Félbeszakított. Most tényleg, komolyan félbeszakított. Bár az érzelmek nem mindig jöttek át a szavaival együtt, most éreztem, hogy neheztel az őrzőkre. Próbáltam volna menteni a menthetőt de nem hagyta, persze első kézből megtudni valamit egészen más és már rémlett valami a rengeteg leírásból amit a fejembe kellett gyömöszölni, és ahonnan néhány dolog természetszerűleg olykor kihullott mert mindent egyszerre még én sem tudtam megjegyezni. Hát kérem, nem vagyok zseni és nem tudok mindent megtanulni, még mindig csak ember vagyok aki az agya kapacitásának csupán elenyésző százalékát használja ki. Adam úgy tanította az elméletet, hogy a kezembe adott pár könyvet meg egy listát a többi könyvről, hogy azokat tanuljam meg, majd elment Anchorage-ba egy kicsit, aztán mikor visszajött, keresztkérdéseket tett fel. * -Elég sok mindent kellett megtanulnom rövid idő alatt, és a vérvonalak nevei nem az első helyen álltak. Még most is vannak fehér foltok. *Ami persze nem jelent rám potenciális veszélyt, ergo ha találkozom egy vérfarkassal és úgy dönt, hogy lemészárol, nem ennek a tudásnak a hiánya miatt jár majd sikerrel. Egon mindent halál komolyan vesz, vagy csak úgy csinál mintha komolyan venné, a raftingra úgy harapott rá mint hal a csalira. A lelkesedése átcsapott a fejembe, elég erős érzelem volt, nem siklott félre én viszont nem igazán voltam oda a raftingért. Legalábbis még nem próbáltam, csak láttam párszor, hogy milyen is az és a mostani vakon ugrásunkról arra asszociáltam. * -Itt nincs is folyó Egon és különben sem csináltam még olyat. Az extrém sportok nem igazán a kedvenceim. Mondjuk úgy, hogy bevállalós vagyok de nem feltétlenül adrenalin függő. ezt inkább halasszuk el máskorra. *Most komolyan, az előbb tényleg olyan volt mint egy kiskutya aki örül valaminek, egy reklám jutott eszembe , amiben egy kutya kilógó nyelvvel ugrál, de csupán a fejét látni amikor fel-felbukkan a kép alján és közben megy az aláfestő szöveg a blöki gondolataival. „Kapok még csemegét?Tényleg? Lécci!” A felágaskodást nem díjaztam, mert abban a pillanatban csúszni kezdtem le a hátsója felé, persze nem volt vészes de az iménti emlékeim még élénken éltek bennem, ezért az ujjaim alaposan belemarkoltak a szőrébe. *-Hééé, csak óvatosan az ágaskodással. ….igen, tényleg menő, hogy túléltük. Ez a legmenőbb az egészben. *Szerintem Egon ilyenkor jobban a farkasa befolyása alá kerül, lehet, hogy ő észre sem veszi, de nekem jelentős a változás, egészen más a felfogása, másképp tekint a veszélyre akkor is ha másról van szó, például rólam. talán a humorparádé is ezért volt, rá más hatással volt ez az egész ami érthető lenne ha közben nem az életem megtartásával lettem volna elfoglalva. Most azonban kezdtem felfogni és érteni, rá kellett hagyni mint egy gyerekre.* -Igen, az ugrás is menő volt, ügyes voltál. *Épp csak meg nem paskoltam a feje búbját. A kérdést nem értettem és nem is kérdeztem vissza, végül is mindegy volt, ő mondta. Megvontam a vállam, kezdtem megnyugodni és már a tájra is oda tudtam figyelni, határozottan többet láttam innen fentről, mint korábban a fák között. Azért persze nem akartam menni még egy kört és miután megbeszéltük, hogy ő egy nemes vad, és kiörömködte magát ezen, én ellentmondást nem tűrőn válaszoltam vissza.* -NEM! Nem Egon, nem szeretnék még egy ilyet ugrani…repülni. Bocs. Elég volt egyszer. *Nem igazán szerettem volna letörni a lelkesedését de muszáj volt, bármennyire is aranyosnak és cukinak tartottam, csírájában kellett elfojtanom az újrapróbálás lehetőségét. azért van az a jó és izgalmas dolog amit nem kell újból kipróbálni, egy élesen elmébe vájó emlék bőven elég. Míg felcaplattunk a domb tetejére azon merengtem, milyen lenne az életünk ha nem a városban laknánk hanem mondjuk mindenkitől távol, szinte remeteként, ha nem lennék őrző, Egon pedig falkatag hanem csak magunknak élnénk. Ő a harcos nemes vad én meg az amazon, vagy hogy ne legyek ennyire nagyképű, erdei…tündér. Egon eljárna vadászni – a tudatom alatt ez azért kezdett határozott körvonalat alkotni – én meg szedegetném a bogyókat és más gyümölcsöket. Annyira elbambultam, hogy már azt láttam álmodozás közben ahogy Egon teljes farkasalakban megáll az elképzelt erdei kis kunyhónk ajtaja előtt és ledob oda egy véres tetemet, mint a macska amelyik az ajtóba teszi az összefogdosott egereket. Ennél a véres pontnál eszméltem fel és visszakérdeztem mert rémlett, hogy Egon mondott valamit, de a következő pillanatban némi fáziskéséssel meg is érkezett a mondat a fejem megfelelő, a farkas telepátiát fogadó és elemző sarkába. * -Hmmm?...Jaaa, ennek igazán örülök, furán néznél ki lányfejjel a nyakadon és égnek meredő, csodás, hosszú combokkal a hátadon. *Látni és érezni a változást két nagyon különböző dolog. Éreztem ahogy alattam az izmok megnövekednek, megrezzennek, hallottam a csontjai ropogását, a kezem alatt a bőr nyúlását s mindezt a szívdobogtató élményt egy kisebbfajta elégedett nyújtózkodás majd torokhangú morgás zárta le. Alig tudtam megszólalni, és percekkel később is még az élmény hatása alatt voltam.* -ez…ez….ha ezt elmesélhetném mindenkinek. Ha tehetném se tudnám, ez annyira….annyira……hűűűűűű. *Előrehajoltam és belebújtam a bundájába.* -Ez majdnem jobb volt mint a szex.
- Valszeg igen – válaszolta vidáman. A félreértéses megnyilvánulásai komikusak voltak és amúgy is elég szórakoztatóak, legalábbis Egon most így vélekedett róla, igaz valahogy most minden sokkal mókásabbnak hatott, még a véletlenül megejtett ugrásuk is, ami akár gerinctöréssel, vagy ami még rosszabb, az utazásuk felfüggesztődésével is járhatott volna. Szerencsére egyik sem következett be, így semmi ok, hogy panaszosak legyenek. Nem is igazán értette, hogy Rebecca miért ilyen feszült, hiszen életben vannak, és csak ez számít. Egon annyira belemerült a mesélésbe, hogy csak halványan fogta fel mit is mondott a lány, mielőtt félbeszakította volna, ezért nem is foglalkozott vele, hanem okításban részesítette a nem túlinformált tanoncot. Egon döbbenete érezhető volt, mert a fejét egy pillanatra megrázta, majd hitetlenkedve megszólalt. – A vérvonalak nem az elsők?! Hát… hát, hát akkor mi az első? De tudod, mit nem is érdekes, biztos valami bugyuta őrzős cuccal foglalkoztatok, amire szót sem érdemes fordítani… legalábbis vérfarkas szemszögből nem – közölnivalója első fele értetlen döbbenetet, míg a másik fele nemtörődöm vidámságot sugárzott. Ideje visszatérni a kellemes körülményeik csodálatához, és esze ágában sem volt ilyen problémákkal elrontani a csodás kilátást, vagy éppen a remek hangulatot. - Áh, hát jól van… pedig ha nagyon szimatolnék, talán találhatnék vizet a közelben – ajánlotta még fel a biztonság kedvéért, hátha Rebecca kapva kap az alkalmon, hogy vadvízi evezhessenek, merthogy az is valószínűleg tényleg olyan szórakoztató lenne, mint az ugrásuk és még a táj is lehet, hogy lenne olyan csodás, mint mikor repülve szelték át a teret. - Igen, mert akár kicsavarodott végtagokkal is várhattuk volna, hogy valami kóbor jószág felfaljon – még ezen is remekül mulatott, ami azt illeti, persze, ha a képzete megtörtént volna, abban az esetben nem lenne ilyen boldog, hanem mindent megpróbálna tenni, hogy elhessegesse a vadat… mondjuk egy medvét. Bár Egon gyanította, hogy ezen a részen nincsenek medvék, talán. – Ja… bocsi – fogta fel végül azt is, hogy a lány kissé lejjebb csúszott. A csimpaszkodása egyáltalán nem fájt, csak egy kicsit érezte, hogy jobban húzza, mint kellett volna, de igazán nem volt vészes. - Ügyes voltam – visszhangozta Rebecca szavait kitörő lelkesedéssel a dicséret hatására. – Szívesen leszek megint ügyes - ajánlotta fel, persze most nem kimondottan az újabb ugrásra gondolt, hanem általánosságban értette. Habár a vadvízi evezést lefújták, azért Egon határozottan szagolgatta a levegőt, hátha megérzi a víz szagát, de nem járt sikerrel, és emiatt egy kicsit csalódott is volt, de azért nem túlságosan. - Oh… hát jó – hangjában érződött a lehangoltság, de nem sokáig tartott. – Nem baj, cserébe gyorsabban fogok szaladni, okés? – ezt már teljes vidámsággal küldte a lány fejébe, és valamiért az az érése támadt, hogy Rebecca szívesen ugrana, csak Egon miatt nem akarja, ezért úgy érezte valamivel kompenzálnia kell a dolgot, és a gyorsabb rohangálás bizonyára elég jó pótcselekvés lesz Rebecca számára. Igazán remélte, hogy örülni fog neki. Egon farkastorkából röhögcsélő hang tört fel, már, ha azt lehet annak nevezni. Határozottan jót mulatott a lány szavain, és csapongó elméjében fel is tűnt a kép, amit Rebecca lefestett. – Páratlan jószág… vagy nemes vad lennék akkor is… de főleg akkor – persze nem hiányzott neki a dolog, mert sokkal nehezebben tudna közlekedni a sűrű erdőségekben, és minduntalan beverné a kinőtt lábának bokáját valamelyik fa törzsébe. Mellesleg a légellenállása is jóval kedvezőtlenebb lenne. Az ölelést apróbb ugrásokkal viszonozta, de persze nem volt rodeó szintű, inkább csak játékos ugrabugrálás. - Tényleg? Akkor próbáljuk ki, hogy te változol… ja, hát azt nem – egy pillanatra elnémult, gondolataiba mélyedt, majd újra beszédbe kezdett. – Az őrzők nem tudnak átváltozni valamivé? Mondjuk a nagyon idősek… mint mondjuk a vérfarkasoknál… - egy hangfoszlány kúszott elméjébe, amire az előbb nem figyelt oda, de Rebecca említette. „Az összes alapítót ismerem”. Hirtelen merevedett meg, minden mozgást beszüntetett, az egyik lába a talajtól pár centire fagyott le, miközben újra és újra visszajátszotta fejében a hallottakat. – Rebecca… hogy értetted azt, hogy minden alapítót ismersz? – hangszíne gyanakvó és óvatos lett, a vidámság teljesen kifutott belőle, komorság azonban annál inkább helyet kapott.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem hiszem, hogy most tényleg bele kellene mennünk az őrzők tanításába és a tananyagba, de Egon hajthatatlan volt. az első mondata legalábbis erről tanúskodott, nem értettem miért tartja ezt annyira fontosnak, de épp belekezdtem volna, hogy most én szakítsam félbe, ha már rákérdezett elmondom, de végül mégsem érdekelte. A nagy levegővételből egy nagy sóhaj lett és nem oktattam ki arról, hogy az őrzős cuccok nem bugyuták. Nemes egyszerűséggel belemarkoltam még jobban a bundájába, és hagytam a témát elsikkadni. Különben is a tájjal voltam elfoglalva mióta nem kellett az életemért aggódni, és kikerülve a fák közül egészen mesés volt. A levegő friss és hűvös de legalább száraz, kivételesen nem esett az eső Anglia amúgy mindig borús ege alatt. * -Ha nagyon szimatolnál megéreznéd a hátizsákban lévő vizet, ami ugyan nem alkalmas raftingolni de remekül oltja a szomjat. *Nem kapkodtam az újbóli alkalmon, eszem ágában sem volt vízi csónakázni sziklák és áramlatok meg hullámok között, pláne úgy, hogy még sosem csináltam. Gyakorlatlan ember nem megy pusztán szeszélyből rafting túrázni, egyszer talán, nagyon talán kipróbálom de csak és kizárólag tapasztalt vezetővel magunk mellett. A kicsavarodott tagok éppen illett a gondolataimhoz, hiszen egy vadvízi evezés során is könnyen előfordulhat, hogy kórház lesz a vége, jobb esetben. Szerencsére nem a szakadék alján voltunk néhány éhes vadra várva, hogy belőlünk lakmározzanak mielőtt tetemünket megtalálja valaki, gyaníthatóan akkor amikor már azonosíthatatlan lesz. Ezek után még egyszer kénytelen voltam kapaszkodni mert Egon elfelejtette, hogy nincs a hátsóm a hátára szögezve, némi csúszkálás után azonban újra „nyeregben” voltam, de nem ezért dicsértem meg. Egon ebben az alakban olyan volt mint egy boldog gyerek, bár a fejemben beszélt és nem hallhattam a hangját, azért képes voltam érzékelni a túláradó érzelmeit és azok eléggé mókásak voltak. Nem akartam elrontani a hangulatát azzal, hogy megint nemet mondok és degradálni egy kobak paskolással, mire eldöntöttem, hogy mit akarok addigra már egészen másról volt szó.* -Jó, szaladhatsz gyorsabban és ezt most a figyelem és épelméjűségem teljes tudatában jelentem ki. *Most már felhőtlenül nevettem és élveztem a hátán való lovaglást amit jobb szó híján hívtam így. Nem győztem kivárni, hogy feljebb érjünk és visszavegye a nagyobb alakját, az azért nagyobb biztonságot is nyújtott, most inkább úgy éreztem magam mintha egy gyerekbiciklin ülnék, lelógott volna a lábam ha nem tartom felemelve és a csizmám orra nyomot karcolt volna a földbe ami a földnek nem lett volna baj de sajnáltam volna lerúgni a kedvenc lábbelim orrát. Már teljesen helyreállt a békém és el tudtam viccelődni a helyzetünkkel és azzal milyen lenne ha átváltozás közben beépülnék Egonba, vagyis a farkasába. Másképp nem tudtam elképzelni, talán lett volna még más lehetőség, például, hogy egy testünk van de két fejünk, vagy ki sem látszom belőle, de az nem volt olyan mókás. * -Az biztos, hogy páratlan, Darren halálra röhögné magát ha meglátna. Az egész falka, hetekig ha nem hónapokig erről mesélnének, még az őrzőkhöz is eljutna a hír, legrosszabb esetben közkézen járna a fényképünk. *Ez lenne a legrosszabb, de mivel hála istennek nem lehetséges, ettől nem kell félnünk, de remek hangulatot ad ezen magunk között elviccelődni. *-Nem tudom, ha lehetséges is, Adam nem mondta el. A mágiával később foglalkozunk, és ezen a téren roppant szigorú, mindennek megvan a maga ideje, olyan mintha az apám lenne. *Akárhányszor kérdeztem rá, mindig hárított, végül feladtam. Még azt sem mondta el, hogyan lehetséges ez az egész, hogy én hogyan lehetek mágia érzékeny és mi az ami bennem létezik, mégsem tudtam róla. Még mondtam volna erről valamit, jobbára panaszáradatot zúdítottam volna Egon nyakába, de hirtelen megtorpant én meg azt hittem valami veszélyt szimatolt ki. Ijedten néztem körül de persze én akkor sem látnám ha az arcomba vigyorogna kárörvendően. * -Most mi van? Láttál valamit? *Kérdeztem fojtott hangon, de kiderült, hogy nem medve akar minket megenni, még csak nem is a helyi farkas falka védené meg tőlünk a területét. megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat mielőtt feleltem volna, bár megint csak nem értettem a kérdés fontosságát. Miért kellett majdnem fejjel előre lebucskáznom a hátáról?* -Az előbb elmondtam volna de nem érdekelt, most meg fontos? Igazán nem értelek. Ez a lényeg. Betéve tudni az alapítók nevét, úgy ahogy az őrzők történelmét a kezdetektől a mai napig, a vérfarkasokét is. Azt hitted mindegyikkel találkoztam? Dehogy, te jó ég! Még csak az kéne. *Megijesztett az a hangszín ami a fejemben landolt. Nem tudtam miért lett hirtelen mérges, legalábbis nekem erre hajazott az a komorság amit kiéreztem a szavai közül. *-A falkában mégis mit tanultok az őrzőkről?
Egon úgy tett, ahogy Rebecca javasolta, és valóban elkezdett veszettük szaglászni a levegőben, közben úgy próbálta fejét hátravetni, hogy a lány hátizsákja célkeresztbe kerüljön, erre azonban nem volt képes így pár próbálkozás után felhagyott vele. – Nem érzem – közölte csalódottan. – De biztos a müzli tehet róla, a papagájkajád elnyomja a fontos dolgok szagát – meg persze a zárt üvegből nem is igazán szűrődik ki az ásványvíz szaga, mellesleg nem volt ő fürkész, hogy ennyire érzékeny legyen az orra. A felágaskodásos szaglászás Rebeccát némileg kapaszkodásra bírta, de nem lehetett túlságosan vészes a helyzete, elvégre nem zúgott le a hátáról a meredek domboldal aljára. Egon persze ennek csak örülni tudott, mert biztos bosszús lenne a lány egy kicsit, ha ez megtörténne, de az is lehet, hogy élvezné. Fene tudja, néha olyan kiszámíthatatlanok az emberek, főleg az őrzők. Furcsállva tekintett kicsit hátra a nevető lány felé, mivel teljes meggyőződéssel, szinte már szentül hitte, hogy Rebecca az ugrás előtt is teljesen tudatában volt mindennek, és saját maga is pontosan felmérte a helyzetet. – De, hát… eh… jó, oké – belekezdett volna a magyarázásba, de elméjében már előtérbe is szökött a gyorsabb rohanás képe, ami annyira képes volt felvidítani, hogy teljesen megfeledkezett az aggályairól. – Akkor csúcsszupergyorsan fogok szaladni – na jó, azért azt nem, mert utasának valahogy ott is kellene maradnia, és nem lenne jó, ha aztán vissza kellene vagy egy mérföldet caflatni az elhagyott lányért. - Jaja, valószínűleg – értett egyet nevetős hangszínnel. Mindenképpen mókás lenne, bár Rebecca egy kicsit halott lenne ebben a szituációban minden valószínűség szerint, szóval azért mégsem lenne olyan jó, de nem akarta ezzel a remek hangulatot elrontani, hiszen a fúzió nem lehetséges, akármennyire is borzasztó, vagy éppen mókás kategóriába sorolják. - Nem hangzik túl jól – inkább hangzik kellemetlennek és nyomasztónak. Mondjuk, ha szerette az apját… volt neki apja? Nem, mintha nem lett volna neki apja. Igen, határozottan csak anyja meg nagyanyja volt. Vagy esetleg létezhetett, hogy Rebeccának is volt apja? Csak elhagyta őket? Igen, mintha ez valószínűbb lenne. Elvégre ez nem olyan, mint a vérfarkasoknál, hogy csak egy teremtője van a farkasnak, és ha az történetesen nő, akkor a vérfarkasnak ugyebár nem lehet apja… csak anyja. Logikus, minthogy a nyúl a zsákmány, Egon pedig a vad, ami elejti. Talány megfejtve… volt apja, kellett, hogy legyen. Megtorpanása után nem válaszolt a lány szavaira, gondolatai túl mélyen jártak jelenleg, hogy képes legyen odafigyelni. Hallani mondjuk hallotta, csak kizárta magából, hogy átgondolva feltehesse saját kérdését, majd a hallottakat megrágva komiszul megjegyezte. – Nem is találkozhattál volna velük, mert nem léteznek… kérdéses, hogy egyáltalán léteztek-e, vagy csak az őrzőknek kellett valami teremtésmítosz a vérfarkasokhoz – akár ez is előfordulhatott volna, és egészen májusig Egon abban a meggyőződésben élt, hogy ez csupán dajkamese. Azonban a hallottak megnyugvással töltötték el. Rebecca nem tudja, hogy Eeyeekalduk Fairbanksban van, ami remek. Nem hiányzik, hogy véletlenül máshol, másnak elfecsegve, az ősnőstény azt higgye, hogy Egon adta ki az információt, mert az könnyedén farkasvesztéssel járna, ami természetesen egyáltalán nem hiányzott neki. – Mi semmit sem tanulunk az őrzőkről kérlek, és ez így van rendjén. Az ilyen infókat a teremtő szokta elmesélni jobbára. – Ez persze nem szentírás, de Egonnak a beharapója mesélt az őrzőkről, aztán a falka ahová bekerült a régi legendákat mesélte az alapítókról, amik vagy igazak, vagy nem, de rohadt ellentmondásosak, így valószínűleg a legtöbbje kamu volt. Az őrzők meg igazából nem kerültek szóba. A Fairbanks-i falkában meg lehet, hogy a kölyköknek mesélnek valamit az egyetem pincéjében tanyázó mágikus lényekről, de Egon már rég kinőtt a mesekorból, hogy ezeket kénytelen legyen hallgatni. Egon, lezárta magában az alapítós témát, és máris sokkal jobb lett a kedve, így némi mozgolódás után, előbb lassan megindult, hogy Rebecca szokja az újbóli lovaglást, aztán gyorsított, de még mindig nem száguldott, épp csak kocogott. – Remélem jó irányba megyünk, ez az ugrás kicsit bezavart – azért annyira nem, a mohából simán meg tudta állapítani, hogy merre van dél, így nem volt igazán gondja. – Felkészültél a csúcsszupertempóra? – kérdezte egyre növekvő lelkesedéssel, és alig várta, hogy a lány rábólintson.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szemet forgattam amikor Egon elkezdett szaglászni a levegőben, nem mintha megérezhette volna a vizet a kulacsban. Az ajkaim mosolyba fordultak az újabb mókázásán, mert nem volt ez más mint móka, de a müzli szeletem degradálása már komoly dolog volt. * -Nem madáreleség a müzlim! Egészséges kaja, tele van rostokkal és vitaminokkal, energiát ad, és a benne lévő méznek baktériumölő hatása van, nem mellesleg az olajos magvakban Omega 3 van ami jótékonyan hat a szív- és érrendszerre. Nekem nincs farkas szervezetem, vigyáznom kell a magaméra és finom is. Mármint a müzli….a testem is gondolom de csak nyalakodás céljából, arról viszont neked van fogalmad mennyire. *Megjátszott sértettséggel védtem meg az egyik kedvenc kajámat Egon előtt, tudom, hogy nincs oda az ilyen egészséges, női kajákért. nem is akartam soha ráerőltetni, egyen csak egy valag húst ha úgy kívánja, még meg sem szóltam érte. Az egészségére ugye nem hivatkozhattam, mert az köszönte szépen jól volt és még évszázadokig így is marad, feltéve ha nem rondít bele egy másik farkas. Végre helyre állt a béke a kirándulásunkban és nem kellett az életemet félteni, nem mellesleg az övét is, így már nyugodtabban nézhettem körül egy kis szösszenetnyi kapaszkodás árán. Gondoltam ez még belefér, felkészülök a következő ilyenre, Egon figyelme ebben az alakban megosztott lett, picit gyerekes és szórakozott ami nem zavart és még élveztem is. Fura volt és érdekes, mert azt hittem majd maximálisan komoly, vad és minden apró rezdülésre ugró lesz, ám egyáltalán nem így volt és a személyiségében is volt változás. Úgy mondanám, hogy az érzelmei nagy lángon égtek, talán mindent többszörösen élt meg mint emberi alakban, a farkasvér talán felnagyított mindent mint vámpírokban az érzékeket az átváltozásuk után. Persze ez is csak mese volt, de elég jó magyarázat arra amit vele kapcsolatban tapasztaltam. Vele nevettem a többjelzős rohangálás beharangozásán, a kisiskolások használnak ilyen szavakat, reméltem azért még képes leszek a hátán megmaradni és nem visz le az ellenszél. Ezen már csak csavarni tudott az egybeolvadás említése, amit én nem gondoltam végig hiszen nem jelent meg lelki szemeim előtt a saját testem halotti mivolta, de nem is ez volt a cél. egyébként sem rontotta volna el a hangulatot mert nem volt komoly, apám említése viszont igen. nem tudom miért jutott eszembe ezt mondani Adam-re hiszen ő egészen más volt, ráadásul nekem nem volt igazán apa képem, csak a barátnőim elmondásából és a felnőttlét tudásából gondolom milyen lenne egy apa.* -Valóban? Igazából nem tudom milyen egy apa mert nem emlékszem az enyémre, kicsi voltam amikor elhagyott minket és anyának nem volt másik pasija aki a nevelőapám lett volna. de gondolom az apák szoktak ilyen kioktatóak lenni és ragaszkodni a feltételeikhez. Vagy nem? Azt mondják a lányos apák mások, őket kenyérre lehet kenni…..mindegy, már sosem tudom meg. *Ha most felbukkanna valószínűleg nem érdekelne, sem az, hogy milyen lett volna ha….sem az, hogy milyen lehetne. Egyébként ezt m ár elmondtam egyszer Egonnak azt hiszem, arról is volt szó, hogy ha tehetném sem keresném meg. Nem jelentett semmit. Ezen nem fogunk összeveszni az biztos, az viszont meglepett, hogy pont ő nem hisz az alapítókban, pedig az ő vérük, valamelyiküké csordogál az ereiben. * -Talán már nem léteznek, de léteztek. Valamikor a vérfarkasok és az őrzők egyek voltak. Testvérek, családtagok akiket a szellemek megáldottak. Elég hosszú történet, de a lényeg az, hogy én hiszem, hogy így volt. Talán én is tőlük származom, elvégre a nagyim valószínűleg az első betelepülők leszármazottja. *Nem vagyok naiv, csak úgy nem jöhettek létre vérfarkasok, de azt sem gondolom, hogy az őrzők legendája csupán egy alibi, kitaláció arra, hogy bármit is megmagyarázzon. Azon viszont most én csodálkoztam, hogy Egon nem sok mindent tud az őrzőkről, hogy úgy egyáltalán a farkasok között nem osztják meg a saját történelmüket, hiszen a kettő egybefonódik. *-És a teremtőd nem mondott semmit rólunk? *Elfelejtődött a farkasok között a lényeg, talán ezért vadultak el annyira, ezért van közöttünk ellentét, pedig kellemes harmóniában is élhetnénk egymás mellett. Erről persze nem írtak a krónikák. A farkasok pedig krónikákat nem írnak. Ahogy régen a testvérek között is, úgy az őrzők és a vérfarkasok között is ugyanaz a különbség. az egyik az ész a másik a cselekvés. Ösztön és gondolkodás. Persze ezzel nem azt mondom, hogy a farkasok hülyék, egyáltalán nem, okosak, szervezettek tudnak lenni ha szükséges és remek stratégiai érzékük van, mégis nagymértékben befolyásol mindent a régi ösztön. Ezért imád Egon annyira szaladgálni, a szabadság érzetét nyújtja neki. * -Megnézhetjük a térképet ha gondolod, de bízom az….ösztöneidben. *Na igen, pont az előbb gondoltam rájuk.* -Most már igen. A futással eddig sem volt gondom, rákapcsolhatsz. *Tényleg, amíg csak rohangáltunk nem volt gondom, még a hirtelen kanyarokat is simán bevettük, csak repülni nem szeretek…..talán mert a farkasoknak nincsen szárnya és anélkül elég necces. Azért a biztonság kedvéért erősen belekapaszkodtam Egonba és rá is hajoltam a hátára, nyakára. Mondhatni rágyógyultam, majdnem annyira mintha összenőttem volna vele, épp csak éltem és nem keveredtek össze a végtagjaink. *
- Nagyon fincsi vagy… nyalakodás szempontjából persze – ha a fenevad számára nem lett volna tabu Rebecca, esetleg megfordult volna a kobakjában, hogy jelenleg igen könnyű préda lenne a lány, és őrző legyen a talpán, aki több ezer mérföldről meg tudja állapítani, hogy Egon tette-e el láb alól, vagy egyszerűen csak annyira megtetszett neki Anglia, hogy úgy döntött itt fog letelepedni, csak előbb, még körbeutazza Európát. Nem túl hihető történet, de bizonyítékok híján nem lehet sokat tenni vele. Azonban a gondolat, ha meg is fogant a vérfarkasban, olyan mélyen leledzett, hogy Egon fel sem igazán fogta, hogy mi futott át hirtelen agyának legmélyebb zugaiban. – A müzli viszont ehetetlen és kész. Nem nyitok vitát Rebecca, én vagyok az idősebb, és az idősebb jogán én mondom meg, hogy mi jó és mi nem. A müzli pedig rossz és pont – vita lezárva, már ha a lány nem makacskodik tovább ügyvédként a papagájeledel érdekében. A hangulat ezek után jóval könnyedebb lett, hogy végre a müzli megkapta méltó semmibevételét és gonosz mivoltának feltárása után jöhetett a száguldozásra irányuló ötlet, ami kompenzálásnak éppen jó volt, mert Rebecca simán belement. Sőt még nevetett is rajta. Nyilván őt is idegesítette, hogy nem mennek elég gyorsan, meg ráadásul a szakadék is lassított rajtuk. Sebaj, végül is van idejük odaérni a házhoz. Csak el ne tévedjenek. - Hát nem, de majd ha egyszer lesz gyereked, meg férjed, akkor megtudod, hogy milyen volt egy apa. Vagyis egy apát meg fogsz ismerni… az enyém amúgy szigorú volt… velem legalábbis. Tudod, én voltam a rang örököse meg minden, szóval muszáj volt keményebb kézzel bánnia velem, de szerintem csak a javamra vált. Amúgy a többiekkel elnézőbb volt, de nem haragudtam érte, tudtam, hogy ez a sorsom szóval beletörődtem. Amúgy is annakidején sokkal kevésbé ment ez a lázongás, mint ami mostanában szokott egy-egy családban végbe menni – legalábbis náluk eléggé a helyén ment minden. Senki sem akart többet, még a cselédek sem. Régi szép idők, amikor minden ragyogó volt, még akkor is, amikor valójában koromfekete légkör uralkodott. Hát, az emlékek már csak ilyenek, főleg, ha egy csapongó farkas próbál éppen visszaemlékezni a régmúlt időkre. Szép és jó, minden nagyon csodálatos volt, ahogy egyébként most az erdő is körülöttük, vagy éppen a szakadék, amiből kikecmeregtek. - Ahaaa… ha te mondod – nyújtotta el gondolati hangját tipikusan úgy, mint aki egy szót sem hisz az egészből, csak le akarja zárni a témát anélkül, hogy komolyabban bele kellene folynia. Már nem volt gyanakvó, mert a lány semmit sem tud Eeyeekaldukról, így a hangulata is egy csapásra helyre állt. Ennek ellenére mégis kötni igyekezett egy ebet a karóhoz, mert újra megszólalt. – Szerintem marhaság az egész. Mert ha így van, akkor a testvéred kellene, hogy legyek, az meg ugyebár vérfertőzés lenne… ezt te sem akarhatod? – vidáman élcelődött, miközben komisz röhögcsélés is elhagyta a farkas torkot. Meglepő módon eléggé hasonlított arra, aminek szánta. Legalábbis Egon számára pont nevetésnek hangzott. - Hogyne mondott volna… na várj, hogy is volt? Minnyá’ meglesz… - töprengve kereste a szavakat, amiket Bermoll akkor közölt vele telepatikusan, amikor másodjára látta őt farkas alakban. – Aha, meg is van… szó szerint lesz idézve. Na szóval: „Előbb-utóbb megszokod”, ja hát ezt a telepatikus üzengetésre mondta. De folytatom… „Megtanítalak, hogy beszélj farkas alakban, megtanítalak, hogy fedd fel, vagy éppen hogyan rejtsd el magad mások elől. Megmutatom mit is jelent vérfarkasnak lenni. Én megtaníthatom a véredben rejlő képességet is, amit más aligha tudna.” És most jön a lényeg Rebecca tessék figyelni – közölte vidáman, majd folytatta a mondókát. – „Ezek a gyenge kis őrzők el sem tudják képzelni milyen óriási hatalom birtokában vagyunk. Élet és halál, én mindkettőt tudom befolyásolni. Fogadj el, mint teremtőd és a világ olyan fényben fog tündökölni előtted, amiről halandó életed egyetlen percében sem álmodtál soha. Gyászold apádat, de tudd, halálát sohasem fogod tudni megbosszulni. Ahogyan a családod halálát sem. De olyan hosszú életed lehet, mint a családod tagjainak együttvéve lehetett volna. Tehát áll az alku?” – Egon egy pillanatra elgondolkodott, aztán vidáman közölte. – Na, hát először ennyit mondott az őrzőkről. Remélem tetszett. Aztán később még említette, hogy tudtok varázsolni, meg miegymás, meg hogy közös a múlt… bla bla bla. De igazából már akkor sem túlzottan érdekelt. Kerüljem el őket, az volt a lényeg, és én meg is tettem. Hosszú-hosszú századon át kerültem őket, és most mégis itt cipelek egyet a hátamon… hát nem mókás? – dehogynem. A vérfarkas egy pillanatra elgondolkodott, azon a térképen, de itt úgysincs igazán tereptárgy, amihez viszonyíthatnának, így elvetette az ötletet. – Ösztön épp elég lesz, a térkép amúgy is csak lassítana – és most csúcsszupergyorsan kell menni, hogy Rebecca boldog legyen. – Helyes – bólintott egyet nagy busa fejével, aztán gyorsabb tempóra váltott, és egészen addig fokozta, amíg izmaiban el nem kezdte érezni a jóleső sajgó érzést. Igyekezett nem sokat kanyarogni, hogy a lány könnyedén tudja tartani magát és csak akkor váltott hirtelen irányt, amikor elkerülhetetlen volt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egy bólintással nyugtáztam Egon, rám nézve hízelgő véleményét amit ugyan nem biztos, hogy látott. A lényeg, hogy én is tudtam, mert nem egyszer bizonyította és imádtam mikor kóstolgatott. Sosem jutott eszembe, hogy farkasként másképp is gondolhat rám, vagy, hogy egyáltalán gondolt-e, ez nem volt opció azok után, hogy a találkozásunk első napján együtt fagyiztunk, aztán mozi és ivászat. Bár az elején nem találkoztunk sűrűn azért az átmenet megvolt, a kapcsolatunk szép lassan - szó szerint - alakult ki, bár azért volt egy hirtelen nagy fellobbanás, de az már a végszó volt. Az sem jutott eszembe soha, hogy esetleg farkas alakban kóstolgat, nem egyáltalán nem, az azért túlzás lenne és már kimerítené a perverzió fogalmát, ebben a formában inkább az érzelmeimet indította be nem a szexuális étvágyamat. Ezt a témát félredobtuk, a müzlit nem voltam hajlandó, bár nem most fogok vele összeveszni ezen, másképp lendítettem tovább.* -Vén vagy már. Hmmm....mit esznek az öreg és fogatlan farkasok? Ja persze, fog nélkül a müzlit sem lehet megrágni. *Már régen ki akartam próbálni, hogy a farkasok vajon csiklandósak-e, remek alkalom nyílt ahhoz, hogy cukkolásképp megcsiklandozzam. Betájoltam az emberi test általában csiklandós helyét Egonon, lenyúltam és rendesen megcsiklandoztam. Kíváncsi voltam mit érez, hogy ugyanazt mintha emberi alakban lenne, vagy a farkasok immunisak az ilyen játékokra. Azt tudtam volna ha csak megjátssza, noha még tanultam a farkas érzelmeit, sok mindent azért már átláttam. Ő az apakérdést simán elintézte, én nem tudtam. azóta, hogy őrző lettem, tisztába kellett jönnöm néhány nagyon komoly ténnyel és ezek között ott volt az anyaság is, másrészt elköteleztem magam szívügyileg Egon mellett és ez is rendesen taccsra vágta a gyerekvállalást. Szerettem a gyerekeket és azt hiszem jó anya lettem volna, keresztanyának az voltam, legalábbis a barátnőm és az ikrei szerint igen, de sem ezt, sem a lányos apa fogalmát nem fogom megismerni.* -Nem hiszem, hogy őrzőként jó ötlet lenne gyereket vállalni, ez a hajó elúszott. Hacsak az anyámra gondolok meg a nagyira, semmi jó nem sült ki az egészből. Az anyámat is elhívták de nemet mondott, valószínűleg azért költözött el olyan messzire a nagyitól és azért nem tartotta vele a kapcsolatot mert....ezt kellett tennie, biztonsági okokból. Másrészt tőled nem valószínű, hogy teherbe esem. *Ezzel azt is kijelentettem, hogy a későbbiekben, a nagyon távoli jövőben sem jöhet más szóba rajta kívül. Ez így is volt, nem tudom minek kellene történnie ahhoz, hogy egyáltalán más férfira nézzek kapcsolat céljából és ha már itt tartunk, ezek után ha mégis megtörténne, alaposan válogatnom kellene, hiszen az a legcélszerűbb ha őrző az illető, akkor nem kell titkolóznom. Ez a lehetőség pedig eléggé hajazott a kényszerházasságra. Az őrzőkkel kapcsolatos gondolatok meglehetősen elferdültek Egon fejében, de szándékos volt és mintha a mondata végén röhögött volna. * -Ha ezt komolyan gondoltad volna, lenne néhány érvem a vérfertőzés ellen, de mivel mindketten tudjuk, hogy ismét a hülyeségedet csillogtattad meg, eltekintek a vérségi rokonság lerombolásától. * Úgy tűnt a farkasok nem sok mindent tanulnak az ölésen és az evésen kívül, azt persze tudtam, hogy írásos feljegyzéseik nincsenek vagy csak alig, minden agyarról agyarra terjed, olyan könyvtáruk biztosan nincs mint az őrzőknek, de hát már a múltban is ez volt a leosztás. Az őrzők voltak az agy, a farkasok pedig a test, ami természetes is hiszen ők ösztönlények és ezzel nem degradálni akartam őket, egyszerűen ez volt a tény. Attól még csodáltam mind, bár személyesen nem sokukat ismertem de a farkasok okosak, összetartóak és remek stratégák. * -Hát ez nem sok. Pedig nem lenne hátrány ha legalább feleannyit tudnátok rólunk mint amennyit mi tudunk rólatok, feltételezéseim szerint sopkkal jobban megértenénk egymst és nem lenne annyi ellenségeskedés. Arra azért kíváncsi lennék mit szólna a többi farkas ha megtudná, hogy az ellenséget cipeled a hátadon, ráadásul kitörő örömmel, mert ebben nincs hiány. *Egon jókedve és humora átsütött a farkas lényén is, még jobban felnagyítva, már a lelkesedése is mókás volt, a gondolatai pedig alaposan megremegtették a nevetőizmaimat. Száguldás közben csak mosolygásra és izgulásra telik, semmi beszélgetés, legalábbis a részemről mivel nem megy a telepátia, a hangos szóval pedig gondjaim vannak mikor a szívem a torkomban dobog. Ja meg persze kapaszkodnom is kell, hiszen nyereg és kantár híján eléggé labilis a farkasháton való fennmaradás. szóval ahogy letudtuk - legalábbis egy időre - a farkasos és őrzős témákat, inkább megkapaszkodtam Egon bundájában, ráfeküdtem a hátára és némi imádkozás után megpróbáltam élvezni is azt, hogy a szél az arcomba vág és a talaj villámsebesen rohan alattunk. csak egy elnyúló színes maszat volt az egész, nem tudtam kivenni a fűcsomókat sem az apróbb köveket, faágakat, semmit. Azt viszont láttam, hogy Egon vigyorog, legalábbis olyan volt mintha azt tenné és feltételeztem, hogy remekül érzi magát. A szája kétfelé húzódott és a nyelve néha lebegett a menetszélben. Sokáig mentünk így mégsem éreztem, hogy hosszúra nyúlna az idő, nem vártam, hogy vége legyen pedig a távolban már felsejlett egy épület és gondoltam, hogy az Egon régi otthona. Még nem lehetett látni az egészet, a körvonalait fedeztem fel olyan messze volt, ám a lovak, nos azok nem voltak annyira messze. A fákon túli tisztáson legelésztek.*
- Mint általában az öregek – csendült vidáman a hangja. – Pépet és csodálatos régi emlékeket a fiatalkorukról – jó, hát utóbbit nem igazán ették, inkább csak csámcsogtak rajta, de lényegében az is talán ebbe a kategóriába eshet. – Amúgy meg nem hiszem, hogy egy vérfarkas valaha is elérte volna azt a kort, amikor a fogai kihullnak. Ahhoz nagyon vénnek kellene tényleg lenni, és szerintem senki sem élt addig, hogy ez bekövetkezhessen. Nálunk is a legidősebb olyan ötszázötvenes csupán – szép kor, szó se róla, de még mindig aktív és ereje – ha nem is teljében, de – bőven van… meg fogai is. Legalábbis valószínűleg van. Nem látott még fogatlan vérfarkast, de halálra röhögné magát, ha egy műfogsoros átváltozását végig kellene néznie. - Drágám, te amúgy mit csinálsz? – olyan volt, mintha idegrángásai lettek volna, de valamiért lentebb bizeregtek az ujjai, valahol oldaltájékon. Kicsit meg is lassított, mert azt hitte valami baja van, bár az energiái stabilak voltak, és a szívverése is egyenletesen ütemes volt. Hangja inkább volt kíváncsi, mint aggódó, de sejtette, hogy csak valami ártatlan dolog lehet. Talán talált egy bolhát és azt vadászta egészen bordatájékig? Meglehet, bár télen kevesebb az ilyen élősködő, és nem valószínű, hogy ennyi idő alatt felszedhetett valamit. Persze ki tudja? Egy alapos fürdés nem fog ártani, ha hazaérnek. - Először is a nagyidtól származol te is – vezette le logikusan a dolgokat, persze igen nehéz volt komolyan beszélnie, amikor ezer meg egy illat kavargott körülötte, és legszívesebben azon töprengett volna, hogy mindhez tud-e állatot, vagy növényt párosítani, de mivel úgy tűnt Rebeccának a téma valamiért fontos, így erőlködve bár, de képes volt teljes figyelmet szentelni neki. – Szóval nem mondhatod, hogy semmi jó sem származott belőle. Mellesleg a nagyid nélkül nem is találkoztunk volna. Ez már két pont az őrzők gyerekvállalása mellett. Harmadrészt az őrzőknek is vannak gyerekei. Ha jól tudom az egyik épp várandós is – fél füllel hallotta csak csupán, valami Abie… Abi… valamilyen ilyen nevű nőci terhes. Nyilván a lány jobban tudja ki lehet. – Negyedszer… nem vagyok steril. Simán teherbe eshetsz… véletlen. – Kicsi volt rá az esély, de nem lehetetlen. – Ha tényleg szeretnél gyereket, napi hat-hét alkalom, és jó eséllyel teherbe eshetsz úgy… két éven belül – persze ez nem volt pontos számítás, éppen csak a nagyszámok törvénye alapján megeshet, hogy ennyi szex azért már képes megtermékenyíteni a lányt. Vagy nem, de inkább valószínűbb, hogy igen. - Hát, lebuktam – ettől eltekintve még mindig vicces volt a gondolat, és tovább is rötyögött futás közben. A rohanás izgalmakban bővelkedett, lábai kezdtek sajogni, de semmi komoly még. Idővel aztán persze kell majd egy kis pihenő, de jelenleg vidáman ugrálva szelte át a nagyobb és kisebb fatörzseket, amik keresztezték az útját. Igyekezett nem túl nagyokat ugrani, nehogy a lányt egy faág leszedje. - Ellenség? – kérdezte lelkes hüledezéssel a hangjában. – Az őrzőket nem tekintjük ellenségnek, én speciel csak kerülöm… kerültem őket. Ettől még nem leszünk ellenségek – csak a háta közepére nem kívánta őket. – Amúgy meg nem mindegyikünk ilyen antiszoc a fajtátokkal kapcsolatban. Valaki kifejezetten örül nektek. – Fene a gusztusát. – Meg az is lehet hogy ha mást kérdeznél, az sokkal többet tudna az őrzőkről. Engem sohasem érdekeltek, ezért nem is foglalkoztam velük. De a falkán belül lehet, hogy van őrző kutató vagy mittomén, valami ilyesmi – ja hát nyilván nem minden vérfarkas annyira tudatlan az őrzőkkel kapcsolatban, mint Egon. Jó időt futottak, mert egyetlen szakadék sem állta a továbbiakban az útjukat, Rebecca nagy sajnálatára, de legalább Egon beváltva ígéretét tényleg veszett mód rohant, hogy jóvátehesse a szárnyalás hiányát. - Úh… úh… nézd… érzed? Nem érzed… ezek… ott vannak – fordította a fejét a lovak irányába. A szél kedvezett neki, mert az illatokat felé fújta. – Megegyük őket? Talán mindet? Vagy csak egyet? Lehet, hogy csak egyet. Egy is elég. Fincsi lesz! Ettél már lovat? Én már igen. Jó ízűek, csak kicsit savanyú a húsuk. De amúgy jó, meg tápláló, meg tudnak szaladni is, szóval a vadászat is izgalmas. - És már fordult is a lovak és a tisztás felé, hogy a lánnyal megkóstoltassa az igazán finom angliai ménes csodás zamatát. Bizonyára a kecskesült után, a nyers lóhús mennyei lesz számára. Egon hirtelen fékezte meg száguldását, mert eszébe jutott, hogy ha nagyon hangos, akkor a lovak eliszkolnak, mire odaér. Amúgy is a tisztás túlságosan nyitott és hamar észreveszik, ha kiér a fák takarásából. Óvatosan kell eljárnia.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Fogatlan farkasok. Senki nem gondolja komolyan , ahogy én sem. Az erdei vadakkal sem fordult elő, bár szerintem a korai halandóság előbb vitte el őket semmint erről feljegyzést lehetett volna készíteni. Valószínűleg a vérfarkasok is valahogy így vannak ezzel, náluk persze kitolódik a korhatár, de ők sem érik meg, Egon is ebben erősített meg. Azért fura lett volna egy vén csont átváltozását végignézni, bár ez is csupán képzelgés, nem hiszem, hogy az emberi testük öregszik, a farkasvér csodákat művel, szóval soha nem lesz öreg és fogatlan vérfarkas. Ötszázötven év rengeteg, és van ilyen idős vérfarkas, gondolom ő is olyan atléta alkatú mint Egon, semmivel sincs több ránc az arcán mint akkor volt mikor beharapta a teremtője, sőt, ha gyerekkorban történt meg, na az kellemetlen. Mindezt persze sejtettem már, a kérdés csupán mókázás volt, cukkolás ahogyan a csiklandozásra tett kísérlet is, ám Egon ez utóbbit szinte meg sem érezte. Túl vastag a bőre. Bár szívesen megnéztem volna ahogy farkasmód röhög és fetreng a csiklandozástól, de talán jobb is, hogy nem sikerült. Azt hiszem nem gondoltam én ezt át alaposan, hiszen ha csiklandós és a földre veti magát ösztönösen, alá kerülök és nem jó és kellemes értelemben, hanem összenyomorgatva, ő persze átveszi a sérüléseimet és egy időre saját magát üti ki és az életben nem jutunk el a régi házukig. * -Kíváncsi voltam így is csiklandós vagy-e. Ezek szerint nem. Kár. *Azért persze nem voltam annyira elkeseredve, legalábbis ami Egon vérfarkasságát és csiklandósságát illette, a saját őrzőségem most vett vissza egy kicsit a hangulatomból amikor a családra gondoltam. A családfát emlegetve csak azért láttam mindent olyan komoran mert az őrzőség miatt anyám eltávolodott a nagyimtól, már önmagában véve is szomorú mindkét fél részét tekintve, de rám is hatással volt. sem a gyermeknek nem jó haragban vagy távol lennie a szülőjétől, sem szülőnek nem jó akármilyen módon elveszíteni a gyermekét. Jelen esetben még az unokáját is. Annyi év nélküle, pedig biztosan jó nagyi lett volna és imádtam volna a történeteit. Ő nem olyan volt mint az általam ismert nagyik akik korán szültek a lányaik meg későn s mire unokájuk lett addigra már csak a szobájukban tipegtek vagy egy otthonban ami manapság annyira „divatos” volt, nekem viszont bosszantó. Az indiánok törődtek az öregekkel, meghallgatták a tanácsaikat és felnéztek rájuk. Én is akartam a nagyimat, de már nem kaphattam meg. * -Ezt hogyan sakkoztad ki drágám? *Először nem értettem a lényeget, de végül rájöttem, hogy ez egy esetlen bók akart lenni. *-Ja, értem. Aranyos vagy……az lehet, de nem farkastól várandós……….szerintem én vagyok az egyetlen….. *Ezen elmerengtem. Vajon tényleg? Vagy van még rajtunk kívül ilyen farkas-őrző pár és ha igen hogyan oldják meg a gondjaikat, a különbözőségüket és ha tudnak róluk hogyan sikerült elfogadtatni magukat a két egymást nem igen kedvelő közösséggel? Egon kicsit sértődött hangja szólalt meg a fejemben és visszarángatott a jelenbe. Igyekeztem megnyugtatni arról, hogy nem az ő nemzőképességét kifogásoltam, hanem csupán a nehézség tényét firtattam. Persze amit ezzel akartam üzenni azt fel sem fogta.* -Tudom, hogy nem vagy steril, de azt hiszem épp te mondtad egyszer, hogy ez egy farkas és egy őrző között majdhogynem lehetetlen. Egyébként nem hiszem, hogy lesz lehetőségünk két éven keresztül napi hat-hét szeretkezésre, de nincs is annyira szükség. Elég ha abban a pár napban próbálkozunk szorgalmasan amikor peteérésem van. Szóval most, hogy ezt így kitaglaltuk talán hanyagolhatnánk is a témát. *Kissé elkanyarodtunk az eredeti témától, és nem azért nem akartam minderről beszélni mert még a halvány vágya sem volt meg bennem, hogy az Egontól fogant gyermeket hordozzam a szívem alatt, hanem mert még mindig lehetetlennek tartottam, másrészt szerettem volna inkább a mi kettőnk helyzetét minden téren bebiztosítani. Közvetve ehhez tartozott volna az is, hogy a farkasok egy kicsit összeszedik magukat és ha már falkában élnek minden kölyköt megtanítanak mindenre amit az őrzőkről tudni kell és igenis a múlt is fontos. Főleg az, mert abból indul ki minden és talán jobban hinnének benne ha elolvasták volna az egészet.* -Ellenségeskedést mondtam és nem csak rólad van szó. Vannak olyan farkasok is akik kifejezetten gyűlölik az őrzőket mert úgy gondolják az őrzők csak gátolják őket a szabad életükben. Te is kifejezetten örülsz az őrzőknek, egynek biztosan. Mi lenne ha te is egy ilyen őrző kutató lennél? Elmondok neked mindent a múltról a legendáról, az nem tilos és szerintem tudniuk kell róla a farkasoknak is mindjárt más fényben látnák a világot. *Azért persze nem ez volt a szent célkitűzésem, és nem éreztem, hogy ez lenne a feladatom, de nem is vetettem el a lehetőségét. Némileg önző érdekek is vezettek, hiszen ha mindezt sikerül elintéznem már nem néznek ránk rossz szemmel. Volt egy másik lehetőség is arra, hogy ne vívjuk ki az őrzők és a farkasok ellenszenvét a kapcsolatunk miatt, mert bár ha tudnak rólunk és mégis hagyják, vagy céljuk van mindezzel vagy később nagyobb gondunk lesz. A szakítás mint opcionális lehetőség eszembe sem jutott csak addig míg elvetettem. nem sokára már nem nyílt lehetőség a beszélgetésre mert Egon száguldozni kezdett és azzal voltam elfoglalva, hogy a hátán maradjak. Fura, hogy én is élveztem azon kívül, hogy volt egy enyhe halálfélelmem egyik-másik hirtelen mozdulatánál de legalább nem ugrált szakadékok felett. Már láttam messziről a házat, de sok részletet nem fedeztem fel benne, ám a lovak látványa eléggé felcsigázott, két okból is. Egyrészt szeretem a lovakat másrészt ahol ló van ott ember is van a közelben és Egon nem kockáztathatott azzal, hogy meglátják velem a hátán. Azonban neki nem ez volt a gondja, hanem valami más ami viszont egyből az enyém lett. az egyik pillanatban még döbbenten próbáltam helyrerakni azt amit a fejembe idézett, a másikban erősen rámarkoltam a bundájára úgy nyaktájékon és mint egy kantárszárat hirtelen magam felé húztam.* -Állj meg! Nem ehetsz lovat! *Mégis hogy gondolta ezt? Nem vadászhat le egy lovat és eheti meg nyersen. Másképp se. A ló aranyos és szép állat. A nyuszit sem eszem meg. *
Nyilvánvalóan Egon nagyot nézett volna, ha Rebecca gondolatait hallja, és akkor megint elő kellett volna venni az őrzőket, hogy még azt sem tanítják meg a tanoncaiknak, hogy a vérfarkasok öregszenek, csak úgy nagyjából tízszer-tizenkétszer lassabban, mint a normál emberek. Az ötszázötven éves amarok tag is legalább kinéz vagy ötvennek, és nem valószínű, hogy ilyen öregen harapták volna be. Mellesleg Egon is siheder tizenhét éves volt, amikor vérfarkassá vált, most meg a harmincas éveiben járhat nagyjából. Száznyolcvan év, azért nyomot hagy minden teremtményen, a vérfarkasok sem kivételek. Szerencsére persze nem volt gondolatolvasó, így zökkenőmentesen végezhette tovább a kellemes élményt, ami az erdőben való rohanás volt. Na meg a szagok találgatása félgőzzel, merthogy a másik fele arra kellett, hogy Rebeccával fenn tudja tartani a cseverészést. - Ja, hát nem igazán vagyok az… bár ezt, ha kérded sem tudtam volna megmondani, mert farkas alakban még szerintem senki sem csiklandozott – határozott vidámsággal küldte a lány fejébe szavait, és remélte, hogy roppantul meg lesz emiatt is tisztelve, igaz a hátán való lovagláshoz képest ez azért annyira nem menő, de szintén kuriózum. - Simán ment – hangja vidáman csengett, meg aztán kedvét csak fokozta, hogy aranyosnak lett titulálva. Egon is szerette ám a bókot, még akkor is, ha normál esetben erélyesen tiltakozott volna a jelző ellen, amit Rebecca használt rá. Most azonban boldogan fogadta. – Szerintem nem te vagy az egyetlen – nyilván vannak más vérfarkasok is, akik őrzőkkel járnak. – Mellesleg… szerintem pont, hogy vérfarkastól várandós. Általában nem téma a falkában, hogy ha valamelyik őrző teherbe esik, hacsak nincs fajtabeli bevonva. Valami kóbort emlegettek – megvonta a volna a vállát, de így rohanvást nem olyan egyszerű. Viszont előfordulhat, hogy a pletyka nem igaz. Lehet, hogy valami egyéjszakás kalandból származott, és ezért terjesztették el, hogy vérfarkas volt, hogy ne legyen annyira égő. Elvégre egy kóbor meg bármikor leléphet csak úgy simán, és az asszony becsülete megmarad. Na igen, akkor nem igazán érdekelte. Újságolvasás közben fél füllel hallotta, és már akkor is döbbenetesen unalmasnak találta, hogy bárki erről fecseg. Ugyan, kit érdekel az ilyen? Úgy látszik azonban a nőstény vérfarkasoknál a gyerektéma központi jellegű, elvégre ők nem eshetnek teherbe, és ha már ebből kimaradtak, legalább dumálnak róla. - Hát hanyagolhatjuk, ha szeretnéd, de mondjuk szerintem én csak azt mondtam, hogy vérfarkasok nehezen ejtenek teherbe bárkit. Nem volt szó akkor még őrzőkről, meg ebben a tekintetben őrző vagy ember között amúgy sincs különbség. És… hát tudod, hogy van az egy férfinál, ha nem szeret óvszert használni… felnagyít apróbb… jelentéktelenebb dolgokat, mint például a teherbeejtés kérdését is… - jó, hát előfordulhat, hogy azt mondta majdhogynem lehetetlen, csak az nem volt teljesen igaz. Ennek ellenére persze jóval nehezebben lehet sikert elérni, de azért annyira nem elképzelhetetlen a dolog. Eddig még szerencséjük volt, és remélhetőleg ezután is az lesz, hacsak Rebecca nem kezd el rápörögni a gyerekkérdésre, mert akkor a szerencse balszerencsébe csap át. Amúgy meg Egon nem érezte úgy, hogy felkészült volna már az apa szerepre. Néhány évszázad még talán szükséges… - Rebecca legendákat én is tudok, többet is, mint amennyi valóban megtörténhetett – hangja a téma súlya ellenére vidám volt, és igazából jól is szórakozott rajta, hogy mesékkel akarja tömni a fejét… hát vagyis valószínűleg mesékkel. Eeyeekalduk után már fene tudja mi mese és mi nem. – És a legtöbb homlokegyenest eltér a másiktól – már csak ezért is nem hisz bennük. – Amúgy abban meg tényleg igazad van, hogy egyesek utálják az őrzőket. Én sem kimondottan csípem őket. Hát, nem véletlen voltam egy kicsit feldúlt, amikor megtudtam, hogy őrzővé váltál – milyen kellemes nap volt az is. Legalább olyan jó volt, mint amikor szálltak az égben. A száguldás roppant mókás volt, és úgy érezte Rebecca is élvezi, de amikor a lovak előkerültek, olybá tűnt a lány érzéseinek hullámzásából, hogy valóban komolyan gondolja, hogy nem ehet lovat. Ez természetesen teljesen összezavarta Egont, aki eddig abban a szent meggyőződésben élt, hogy Rebecca a kecskesült után, szívesen enne nyers lóhúst is. Az, hogy kezeit a nyaka köré fonta, és erőből akarta hátra húzni, nem sok eredménnyel járt, mert Egon már lassú tempóban meredten előreálló fejjel közeledett az erdő széle felé. Kicsit le is lapult, hogy minél kisebbnek látszódjon, igaz a lánnyal a hátán ez nem lehetett valami hatásos – De… de… hát miért nem? – kérdezte döbbent kíváncsisággal. – Elvégre ott vannak. Csak oda kell szaladni és már meg is van. Miért ne lehetne utána meg megennem? – jogos kérdés, hát hiszen képes lenne levadászni és megenni egyet, akkor meg miért nem teheti? Amíg nem kapott választ, addig zavartan megtorpant és lekushadt a földre, miközben csillogó szemekkel figyelte a prédát. A nyálelválasztás már be is indult, és nyelvével pofáját kezdte nyalogatni. – Szerintem azt a középső szürkéset kellene elkapni, az jó erőben van. Biztos jutna neked is belőle – Egon úgy beszélt, mintha képes lenne egyedül megenni egy lovat, ami persze elég valószínűtlen, viszont elméjében határozottan az a kép fogant meg, hogy egyedül is simán befalna egyet.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Gondolhattam volna, hogy senki nem merészelt még egy várfarkast megcsiklandozni farkas alakjában, de nem is jutott eszembe, hogy megkérdezzem, vajon Egon csiklandós-e. Akkor nem lett volna meglepetés, bár így is elmaradt, legfeljebb tanácstalan volt a tettemet érzékelve és némileg derűs, hogy ezt megpróbáltam. Minden bizonnyal mással nem tettem volna ezt, lehetőségem sem lett volna rá, hiszen Egon volt az egyetlen farkas akihez ennyire közel kerülhettem, nem valószínű, hogy más akár egy mosolyt megengedett volna. Talán nem is volt ez olyan jó dolog, mert könnyelművé váltam, noha ez nem tudatosult bennem. Jay is barátságos volt, bíztam abban, hogy bárhol, bármilyen formában összetalálkozunk, nem bánt és egy kicsit így gondoltam a többi farkasra is. Ez persze még változhat esetleg Adam áldásos tevékenységének köszönhetően. Azért még piszkálta a csőröm a lehetőség. * -Egy farkas sem csiklandós? *A kérdés arra a nem egészen épeszű ötletre mutatott rá, hogy hajlamos vagyok ezt kipróbálni. Kísértettem volna a saját végzetemet, bár még nem tudtam mi az pontosan, de biztosan nem az, hogy életem végéig erőszakos módszerekkel visszatartsam a farkasokat az emberektől. A nagyimról már sok mindent tudtam, de az az üzenet amit a kandallóban találtam és amit a látomásomban mondott nekem, mert tutira nem álom volt, úgy éreztem ez még nem minden, hogy a sorok között még van valami amit nem tudtam elolvasni. Nem tudtam mi az de fáztam tőle. Egon hallhatóan sokkal többet tudott mint én, de tény és való, hogy nem nagyon érintkeztem más őrzőkkel, a tanulás lekötötte minden időmet és a boltban is helyt kellett állnom, alig maradt valami társasági életre és azt is igyekeztem Egonra fordítani.* -Olyan érzésem van mintha te láthatatlanul ott lennél minden őrző mellett, mint egy kis fülecske, akár a Harry Potterben az ikreké, csak nehogy megegyen egy macska. *Miért kell ilyeneket egy vérfarkastól megtudnom? azt hiszem jobban teszem, ha otthon benevezek egy őrző buliba és lecsekkolom az összes pletykát, különben szégyenben maradok. Sajnos azonban ez nem olyan mint a fodrásznál ülni ahol minden nő csak a száját jártatja a napi hírekkel és én nem is vagyok olyan aki erre vevő. * -Kóbort? Nahát. *attól jobban elképedtem amit Egon magáról mondott, szóval az első alkalommal életbe lépett a férfi ego és át lettem verve. Adtam neki egy nyaklevest válasz helyett, persze gondolom nem fájt neki de jelzésértékűnek szántam csupán. Nem estem volna kétségbe az anyaságtól, inkább az öröklésmenet miatt aggódtam volna, de majd kifaggatok valakit erről otthon, pláne ha már a hírek szerint van biztos forrása is. Ennek ellenére nem igazán terveztem még családot, sőt! Jelenleg azzal voltam elfoglalva, hogy ne is legyen, hiszen még nem oldottam meg minden rejtélyt és amíg nm tudom milyen következményekkel jár az ha őrzőként gyerekem születik, nem is igazán szeretnék ebbe a csapdába esni. A témát saját kérésre jó mélyen elástuk, de az őrzők és a farkasok újra előkerültek más formában. * -Szerintem ez azért van így mert tudhatóan a farkasok nem igazán vezetnek krónikákat, az őrzők viszont igen, jó régóta. Szóval az megbízhatóbb. De persze nem akarlak rábeszélni, ha nem érdekel a világért sem untatnálak. *egészen megszoktam már, hogy a fejemben beszél, a végén még tényleg fel sem fog tűnni, végül is csak gyakorlás kérdése, bár itt távol mindenkitől azért könnyebb válaszolni, nem tűnhet fel, hogy magamban beszélek. Már távoli, rossz és felejtésre kárhoztatott emléket emlegetett fel Egon és elhúztam a számat. nem igazán volt jó lépés, de megfontolt és úgy gondolom nem is tehettem mást. Az idő engem igazolt eddig, megoldottuk és együtt maradtunk, reméltem, hogy a nehezén túl vagyunk.* -Azt a napot ne emlegesd fel kérlek. Törölt fájlként tartom számon. *Úgy tűnt ez megtette a hatását mert egy ideig csendben volt ahogy téma híján én is, ám nem tartott sokáig. mára bőven elég volt a szakadék felett való átugrás izgalma, nem kívántam többet, ám a sors és Egon farkas étvágya másképp rendelkezett. Most tudatosult bennem igazán, hogy a színfalak mögött mivel is jár farkasnak lenni, de eddig félresöpörtem a vérengző vadállat lehetőségét. Próbáltam visszatartani de persze hozzá képest ez erőtlen próbálkozás volt, minden igyekezetem ellenére közeledtünk a lovak felé, és bár tényleg nem akartam, hogy bármelyiket is megegye, pláne nem a szemem láttára, más miatt is vissza akartam tartani.* -Nem Egon. Nem ehetsz lovat. Nem a tiéd és nem is az erdő vadja. Egyébként ahol bekerítetlenül lovak vannak, ott ember is van. Szóval ne akarj lebukni.*Ez volt a második és reméltem legerősebb érvem ami telibe talál. Szerintem ideje volt visszaváltoznia és felöltöznie. -Nem eszem lovat, főleg nem nyersen. Ha nem hallgatsz rám, teletömöm a szádat müzlive mielőtt még egy lépést teszel. *Egyik kezemmel hátranyúltam és megzörgettem a müzliszelet csomagolását. Isten bizony megteszem ha továbbmegyünk. Persze nem szálltam le róla, mert képes és nélkülem indul el vadászni és akkor már nem tudom semmilyen módon visszatartani.*
- Hát azt én meg honnét tudjam? – kérdezte nevetősen. Bármily meglepő a vérfarkasok nem igazán szokták egymást farkas alakban csiklandozni, legalábbis Egon soha nem tett ilyet, és még őt sem csiklandozták meg eddig. Karmokkal és fogakkal szaggatták már, de az nyilván nem volt olyan érzés, mintha valakivel önfeledt szórakozásba kezdve csiklandpárbajt játszottak volna. Fura volt, hogy a falka többet tud őrzős pletykákból, mint Rebecca, de persze biztos nagyon el lehet foglalva. Elvégre ott van a munkahelye, meg a tanulmányai, ami az előzőekből ítélve elég hiányos, meg aztán lehet egymással is több időt töltenek a kelleténél. Persze Egon ezt egy percig sem bánta, de valószínűleg megvan ennek is a hátulütője. Rebecca viccére ismét nevetős torokhangot hallatott, elvégre értette a Harry Potteres poént. – Aha… megnézném én az olyan macskát, amelyik megpróbálna megenni – esetleg egy oroszlán, vagy tigris. De valószínűleg a nagymacska járna pórul, elvégre a vérfarkasoknak sokkal jobb a regenerációjuk, még ha erőviszonyban Egon mondjuk fel is érne egy tigrissel. Nem mintha birokra szeretne kelni eggyel, de valószínűleg végzetes sebeket ejtenének egymáson, épp csak egy vérfarkas a végzetest is kiheveri, míg a macsek belepusztul. – Egyébként a falkán belül vannak kémeink, szerinted mi nem figyeljük meg az őrzőket? – ostobaság lenne nem így tenni, bár ezt csak sejtette, mert kézzel fogható információja nem volt, de alapvető dolognak tartotta egy falka életében, hogy ne legyenek vakok az őrzőkre. Ráadásul a Fairbanks-i falka jól szervezett, biztos van egy-két árnyuk, akikről az őrzők nem tudnak. - Hát az – bólintott rá vidáman a kóborra, majd amikor Rebecca megütötte nyilván megérdemelten - de azért hozzá kell tenni, hogy már a vérfarkasság leleplezésekor megmondta, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket nem fog elárulni, így Egon kissé sértve érezte magát a bánásmód kapcsán – a vérfarkas torkából fájdalmas vonyítás tört fel, mint akit éppen halálra kínoznak, és lassított is, hogy a hangot élethűre tudja varázsolni. Lihegve nem olyan könnyű ám eljátszani a haláltusát. – Ezt most mé’ kaptam? – szomorú értetlenség vegyült a hangjába, és egy csöppnyi felháborodás a bánásmód kapcsán. Persze nem fájt neki, épp csak „törékeny” lelkének. Nehéz elvonatkoztatni az őrzőktől és a vérfarkasoktól, amikor az egyik éppen a másikon lovagol. – Helyes – értett egyet. Úgysem hinne el sokat, főleg, ha az infók ellentmondásosak lennének. Fogalma sem volt, hogy a vérfarkasok szoktak-e történeteket feljegyezni, nyilván volt már rá példa, de mivel évszázadokon át élnek, számukra a szájhagyomány fontosabb volt, igaz ez szülte pont, hogy ökörségek lettek továbbadva a fiatalabb generációknak. Mondjuk a leírt dolgok között is vannak marhaságok, valószínűleg az őrzők részéről is. Elvégre a Biblia is sületlenségeket tartalmaz, aztán az is egyfajta krónika. - Annyira pedig nem is volt szörnyű – majdnem olyan jó volt, mint a mai repülésük. A csendben száguldásnak is megvan az előnye, mégpedig, hogy jobban tudott a szagokra figyelni, amik a lovakból áradtak. Már csupán óvatosan kúszott előre, amikor Rebecca felhívta figyelmét néhány apró problémára a ló vadászattal kapcsolatban. – Ember? Hát megeszem azt is – derült fel vidáman, aztán félrefordított fejjel gondolkozásba kezdett. – Várj csak… az ember az majdnem olyan, mint te, nem? – csak nem ehet embert, hiszen Rebecca tabu, és a lányt nem eheti meg. Ebből kifolyólag nyilván nem is örülne neki, ha más embereket enne meg. Talán fajszimpátia miatt. Milyen jó lenne, ha Rebecca mondjuk most hegyi kecske lenne, mert akkor nem lenne problémája az emberevéssel. De így biztos nem értené meg, elvégre még lovat sem akar enni. Nyilván a nyers emberhúst is megvetné… - Müzlivel?! – kapta hirtelen fel a fejét, pofáján az undor láthatóvá vált, ahogy nyelvét kiöltve öklendezni kezdett. A zacskó csörgetés még elevenebbé tette a müzli rémképét. – De az nem is jó, nem kérek, és nem is kényszeríthetsz, hogy müzlit egyek. Amúgy is én vagyok az idősebb, tehát az van, amit én mondok. Lovat eszek, és punktum. - Nincs vita, ha Rebecca nem akar lovat enni azaz ő dolga, de Egon bizony pacit fog ma ebédelni. Óvatosan a levegőbe szaglászott. Embert nem fog enni, amíg Rebecca a hátán van, vagy a közelben, de nem is érzett ember szagot, mert a lovak domináltak leginkább. – Nincsenek is itt emberek… csak egy lovat eszek és kész, de tudod, mit? Mi lenne, ha csak egy fél lovat ennék meg? Egy fél lóval megbékélsz? Vagy esetleg csak a lábát? – teljesen elbizonytalanodott. Érezte a lány felőli érzéseket és úgy vélte egy igazi állatvédővel van dolga, aztán eszébe jutott, hogy a lány borzad a vértől és el fog ájulni, ha vért lát. Nyilván a paci vér is rosszul hathat rá, és ha így van, akkor le fog esni a hátáról. Persze, hamar magához tér, de lehet, hogy nem fogja szeretni Egont, mert véres a pofája, még ha le is nyalogatja… Komoly dilemmával állt szemben, amit az ösztön és a kevéske, mellesleg igencsak kifacsart észérvek küzdelme hol egyik, hol másik oldalra billentette a mérleg serpenyőjét. Zavarodottan ácsorgott az erdő szélén, miközben fejét ide-oda billegtette. A lóhús csábítóan étvágygerjesztő volt, de abban is volt valami, amit Rebecca mondott. Kicsit mondjuk késve tudatosult benne, hogy ezáltal lebukhatnak, hiszen a lovak nyílt mezőn voltak. A lebukás pedig halállal járhat… ez volt Egon legfontosabb szabálya. Kétes kimenetelű helyzetbe nem belemenni, mert egy lebukás végzetes lehet az élet számára. Csalódottan lekushadt a földre és nagyokat szusszant, miközben frusztráltan szemlélte a pacikat. – Akkor most mi legyen? – kérdezte bánatosan lovasától.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egont én csiklandoztam (volna), engem meg a fejemben csengő nevetése csiklandozott. azt hiszem ez volt a legjobb rész abban, hogy minden szavát az elmémbe irányította. A kérdésére nem tudtam válaszolni, egyetlen alternatíva sem jutott eszembe, így csak megvontam a vállam, de azonnal eszembe is jutott, hogy ezt valószínűleg most úgy sem látja. * -Akkor majd kipróbálom.*Ez már a folytatás volt, gondolataim sodrásának eredménye. Nem sok farkast ismertem személyesen, de biztosan nem a munkaadómon fogom tesztelni a csiklandósságot, elég hülyén nézne ki ha egy könyvespolc mellett állva vagy az irodájában rávetném magam két kézzel és megnyomorgatnám a derekát. Talán Jay, ő biztosan hagyná, persze minden bizonnyal félreértené a kérésemet és azonnal becipelne egy nyugodt sarokba, hogy felzaklassuk a szeglet békéjét. Ez sem volt igazán járható út, és nem is tudom miért fektettem bele ennyi energiát a kivitelezés tervezésébe, de egyre jobban érdekelt. Ez olyan dolog volt amit nem tudhat akárki és talán ez izgatta a fantáziámat. * -De, tudom, hogy így van, de mindent azért ti sem tudhattok rólunk és azt hiszem ez az információ meglehetősen bizalmas. már nem a terhesség hanem az apa kiléte. Egyébként az is lehet, hogy csak pletyka, még az őrzők is szoktak olyat, esetleg szándékos félreinformálás. *Túl sok filmet nézek azt hiszem. Ez most jobban érdekelt mint Egon egója amit sikerült egyetlen mondattal a sárba tipornom, nem hittem, hogy olyan nagyon a lelkére vette, mert megint jólesően belekarcolt a tudatomba a nevetése. Nem igazán tudtam mit kezdene egy tigris egy farkassal és melyik kerülne ki győzedelmesen egy párharcban ahol csak magukra számíthatnak, elvégre a vadon élő farkasok mindig falkában vadásztak, ebben rejlett az erejük és az eredményességük, míg a tigris magányos vadász volt. Talán az oroszlán hölgyek még azok akik a farkasokhoz hasonlóan összefognak, ám egy vérfarkas egészen más volt. Már testfelépítésben is, hiszen Egonnak is két farkasalakja volt és az utóbbi, amin most éppen ülök, jóval nagyobb, erősebb, energikusabb volt mint az omladozó talajon könnyedén felkapaszkodó. Ám attól még egy macska simán felfalhatja ha füllé változik, szóval jogosan éreztem úgy, hogy minden érvelése ellenére nekem van igazam és én győztem. Kóbor vagy nem kóbor, mit sem számít, nekem egyforma volt mind abból a szempontból, hogy teherbe ejtett valakit az őrzők közül vagy sem, végül is egy kóbornak is ugyanolyan génjei vannak mint más farkasnak, nem ezen múlik. Ha pedig el akarják titkolni, akkor gondolom egy falkatag is befogja a száját, ha egyáltalán eszébe jut, hogy a gyerek az övé. Számtalan módon át lehet verni a férfiakat, egy őrzőnek pedig csupán egy csettintés és volt apuci, nincs apuci. Vajon egy farkas megérzi a gyereken, hogy az övé, és a farkastól fogant gyerek is mindenképpen farkas lesz? Erre sajnos nem terjedt ki a figyelmem mikor a farkasokról olvastam, de tény és való, volt még fehér folt. Amint mondtam Egonnak is, az őrzők régóta vezetik a krónikáikat, épp ezért tetemes mennyiségű iromány foglal helyet a könyvtárban és majdnem annyi az őrzőkről, és ami nincs a könyvtárban….* -„ hát tudod, hogy van az egy férfinál, ha nem szeret óvszert használni…” idézzelek tovább Egon Candvelon? Hmmm? Hmmm? Nem? Na ezért kaptad. *Csendesen arattam le az újabb győzelmet és hangtalanul kuncogtam magamban. becsapva kellett volna éreznem magam de már nem számított és nem is lett következménye, akkor minek idegeskedjek miatta? Egon mindig is ilyen szórakozott, széllel-bélelt és hanyagul elegáns volt, ahhoz képest, hogy nemesnek született, annyira nem érdekelte semmi. Igaza volt, ha nekem is olyan hosszú élet adatott volna meg mint neki – ha elég óvatos – én is élném a világomat úgy, hogy semmi nem számít, ám engem korlátok kötöttek meg. Annak viszont kifejezetten örültem, hogy nem kell kiselőadást tartanom az őrzők és a farkasok közös legendáiról, nem mintha nem szerettem volna, de arról volt szó, hogy ha itt leszünk kettesben, a farkaslovagláson kívül nem merülünk el egymás világában, és most mégis nyakig voltunk benne. A rossz emlékeket is száműzni akartam, nem véletlenül, ezért csak ráhagyóan mormogtam az orrom alatt valami olyasmit, hogy „persze nahiszen” . de annyira szörnyű volt ha azt vesszük, hogy hónapokig nem láttam és nem hallottam róla semmit. A vége felé már csak lézengtem a házban mint egy zombi és már sírni sem tudtam, mert eléggé kiszáradtam ahhoz, hogy akár egyetlen könnycseppet is kisajtoljak a szememből. Ehhez képest az életünk azóta igen mozgalmas, minden életveszélyes izgalom nélkül és könnyen meg tudnám szokni, de belegondolni sem merek abba, hogy ez bármelyik pillanatban megváltozhat. Akár egy hét múlva is beüthet egy újabb Vörös Hold, legalábbis ahhoz hasonló esemény, vagy annál rosszabb. A vadászat és a vélhetően jelenlévő emberek szeme láttára felfalt nyers ló látványa már piskóta volt mindezen félretett gondolataim mellett. Egon azonban még erre is rá tudott kontrázni, naná. * -EMBERT???? EGON!!!!*Elhűlten kiáltottam fel az ötletére amit csípőből dobott vissza hozzám. Amikor pedig visszakérdezett róla, azt hittem megint csak viccel. Komolyan nem gondolhatja, vagy a farkasa ennyire hülye? Nem látta de elkerekedtek a szemeim és minden bizonnyal riadt értetlenség ült bennük. * -Nem majdnem hanem olyan. Egon te most hülyéskedsz velem? *Előkaptam a müzlit és az orra elé tartottam. Isten bizony ha még egyszer szól az ember vagy a lóevésről tényleg a szájába nyomom csomagolóanyaggal együtt, aztán rágódhat rajta napestig. Olyan volt mint egy makacs gyerek aki nem érti mit mondanak neki a szülei és csak a saját verzióját ismételgeti. Azon agyaltam, hogy ez a makacsság csak nekem szól és csak hülyéskedik ahogy szokott, vagy tényleg meg akar enni egy lovat nyersen, saját kezűleg, illetve mancsilag levadászva, velem a hátán. * -Egon, még a lábát se! És nem számít ki az idősebb.*Komolyan már kezdtem félni attól, hogy egyszer csak megindul és nekimegy annak a lónak amit kinézett magának. Én tutira leesek róla a második ugrásnál és akkor szabad a pálya, én sem tudom visszatartani. Mivel ez komoly dolog volt és a lebukástól csupán egy hajszálvékony határ választott el minket, úgy vettem, hogy nem tréfál. A müzlivel való szájbetömést elvetettem, mert szeretem Egont és ha elkapta a hév a farkasa miatt még csak nem is tehet arról, hogy csorog a nyála néhány testes paci láttán, nem kellene, hogy még én is felhúzzam az agyát. Annyit legalább elértem egy-két perc múlva, hogy megállt és toporogni kezdett, ha nem az lett volna a dilemma tárgya, hogy a szemem láttára felfaljon-e egy lovat vagy sem, még mókásnak is tartottam volna ahogy balerina módjára tipegett egy helyben. Szerintem még Fairbanksben is hallották azt a szikladarabot ami legördült rólam és a sóhajomat amit megkönnyebbülten engedtem ki a tüdőmből, miután Egon megállt és lekushadt a földre. A lábaimra támaszkodtam és előrehajolva simogattam a nyakát, hát nem tudom, hogyan szokták megnyugtatni az éhes és a vadászösztöntől elvakult farkasokat, de más nem jutott eszembe.* -Most az lesz Egon, hogy leszállok rólad, te újra ember leszel, felöltözöl és megnézzük a kastélyt. Oké? *beharaptam az alsó ajkam és szívszorongva vártam a választ. reméltem, hogy nem fog nekiiramodni elkeseredésében, hogy nem ehet lovat. Mégis mivel engeszteljem ki? Egy sült kacsa nem egyenlő egy meleg, nyers lónál. Ennél a gondolatnál kicsit felfordult a gyomrom, de én vagyok a hülye ha ilyeneken jártatom az agyam. Nyers lóhús, véresen, persze.*
//Hát kész voltam ettől a reagodtól, irtó mókás volt //
- Ha akarsz magadnak egy nyaklevest, amitől percekig nem térsz magadhoz, akkor bátran, de én nem ajánlanám a vérfarkasok csiklandozását. Az majdnem olyan rossz, mintha pitiztetnéd őket – természetesen még ezt is sikerült önfeledten a lány fejébe küldenie, elvégre tisztára mókás jelenet lenne, már ha nem esne Rebeccának komoly baja miatta. Egont mondjuk nem zavarta a csiklandozás kipróbálása, elvégre szerette a lányt, de ha egy olyan őrző próbálkozott volna ilyesmivel, akit nem annyira ismer, a legkevesebb, hogy rámorran, vagy fellöki. - Ja meglehet, amúgy is elég csajos téma, azok meg összevissza dumálnak – ugyan kit érdekel, hogy ki csinált fel egy őrzőt, aztán lépett le, mert nem bírta elviselni az asszonyt… vagy az őrzőket, vagy a gondolatot, hogy lesz valaki, akiért felelősséggel tartozik. Szinte megborzongott a gondolat hatására, de hamarosan a vágtatás és a környezetében fellelhető illatok elterelték a figyelmét a dologról. Valamiért Rebecca energiái roppant elégedettségről árulkodtak, de Egon magában vigyorogva eldöntötte, hogy azért van, mert végre sikerült kiengesztelnie a gyors sebességével. A lányokat néha annyira könnyű megnyerni. Ennek hatására még gyorsabban akart szaladni, de lábaiban érezte, hogy ezt a tempót talán nem kellene fokozni, mert akkor pihenőt kell majd tartania a céljuk elérése előtt, az pedig Rebeccának nyilván nem tetszene. Aztán teljesen váratlanul kapott a fejére, ami azon kívül, hogy összezavarta, még rosszul is esett neki. Pont, amikor már minden olyan jól ment. Nem csoda, hogy lassított, hiszen a világfájdalmát muszáj volt kikürtölnie, és azt csak lassabb tempóban volt képes megtenni. – Azért mert nem szeretek óvszert használni? – kérdezte vissza teljesen ártatlan hangsúllyal, de azért elméje mélyén kezdte kapizsgálni, hogy mi lehet a jogtalan bánásmód hátterében. Igen jogtalan, mert attól, hogy Egon füllentett, még nem kell a fülét leverni a helyéről. Hát micsoda brutalitásra tanítják az őrzők a tanoncaikat? Ráadásul Rebecca még jót is mulat a dolgon, mintha nem egy érző lényt ért volna sére… némán, egy sündisznó… és Egon el is felejtette, hogy eddig min kattogott, inkább a sünit figyelte, ahogy összegömbölyödik jöttére. Természetesen nem kapta be, pedig megtehette volna, de nem volt kedve a szúrós jószág tüskéit még szilveszterkor is a szájából szedegetni. - Mit mondtál drágám? – kérdezte, mert a lány csak mormogott valamit válaszként, saját szívének döbbenése, lihegése, mancsainak puffanása pedig sikeresen el is nyomta azt. Ráadásul még a menetszél is a fülében dalolt. A lovak szaga és a kinézetük is íncsiklandozó volt, az már nem, ahogy Rebecca a fülébe ordított. Egon össze is rezzent egy pillanatra, és vádlón felé nézett volna, de hamar túltette magát rajta és tovább folytatta a morfondírozást és az alkudozást egy kis lólábra. Rebecca valamin nagyon megdöbbent, érezte az energiáiban, és abban is, ahogy a hátán megfeszült, mintha csak kettőhúszba nyúlt volna. – Nem… hát… ja de, de… - persze, hogy csak hülyéskedett, elvégre az embert nem lehet megenni, amikor azt Rebecca is látja. Az kizárólag magányos elfoglaltság lehet, talán úgy lenne a legjobb, ha ember sem lenne a közelben, de… ez meg mintha problémába ütközne. Mindegy, ezen még ráér később agyalni, egyelőre inkább a ló megevésének kérdése foglalkoztatta, meg az egyre inkább előtérbe kerülő förtelmes, undorító szag, ami még a csomagoláson keresztül is áramlott a kínzó müzli szeletből. Rebecca pedig az orra elé dugta. Nem csoda, hogy Egon a pofáját mindinkább el akarta húzni, de késő volt, a szag teljesen betöltötte az elméjét, és öklendezni kezdett, mondjuk volt benne egy kis makacs rájátszás is, ahogy hányás hangokat imitálva nyitott pofával nyelvét nyújtogatta előre. - Egy fél lábat sem? És… hát az számít pedig, mert nálunk az idősebbek erősebbek és az van, amit ők mondanak – tisztasor, hogy nem a kölykök diktálnak. Szépen is néznének ki, ha ez bekövetkezne. A falka egy jól működő szervezetből, egy pincsigyáros elkényeztető iparággá válna, sok életképtelen vérfarkassal. Végül dacosan borús megtorpanásos zavartsága, Rebecca simogató mozdulataiban csúcsosodott ki, ami megnyugtatóan hatott zaklatott lelkére, és egyszerűen csak lekushadt mélyeket szusszanva, vállait megeresztve. - Kastély? – kérdezte fellelkesülve és már fel is ágaskodott, hogy a nem tudni merre van kastély felé lessen, aztán széles farkas vigyorra húzta száját, amikor régi otthona néhány darabkáját meglátta kikandinikálni a fák takarásából. – Nézd csak, ide találtunk, ott a házam. Nézd, nézd már! – tette hozzá sürgetően és ugrándozva, mintha Rebecca nem pontosan olyan jól látná. Jó, hát kicsit nyilván rosszabb a látása, de azért simán észreveheti. Egyébként nem zavarta a tény, hogy a lány hívta fel az épületre a figyelmet, mert megint bezsongott, csak most nem kajálni akart, hanem hazamenni. – Igen… igen. Át kell változzak, így nem mehetek haza – de nem várta meg, hogy a lány leszálljon, hanem egyből változásba kezdett, és néhány pillanat alatt emberi formát öltött. Begyakorlott mozdulattal megmozgatta porcikáit, közben a tenyeréből kiálló tüskéket piszkálgatta, és ha még Rebecca a hátán kapaszkodott, akkor segített neki nem seggre esni a megváltozott hátas körülmények miatt. – De jó újra itthon lenni. Látod azt a csúcsot a déli részén a háznak? Ott régen volt egy torony, de úgy látom azt már lebontották. Hát nem volt túl magas és természetesen tiltottak is onnan, de az volt a kedvenc helyem. Onnan mérföldekre el lehetett látni a fák és a mezők felett. Kár, hogy nem tudom megmutatni – grimaszolt kelletlenül, miközben kihalászott egy nagyobbacska tüskét a mutatóujjából.
//Én is fülig vigyorogva olvastalak, mókásaok vagyunk együtt, csak a "főnökeink" meg ne tudják XDDDDDD //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Ó, szóval csak egy nyaklevest kapnék? Még mindig jobb mintha százfelé szaggatna az említett vérfarkas, az eszméletlenségből fel lehet kelni, csak az a lényeg, hogy előtte legyen egy kis időm élvezni az eredményt, mármint, hogy röhög-e a farkas vagy sem. Egon nevetése mókás volt és fura ahogyan a száján kitört az a karcos és hörgő szerű krahácsolás, talán nem is tudtam volna, hogy az nevetés akar lenni ha közben nem vetíti a fejembe a jókedvét. Persze az eszembe sem jutott, hogy ismeretlenül odamenjek egy vérfarkashoz, mondjuk ha megérzem mellette a csokit a számban és egyből leállok csipkedni a derekát, az még egy emberrel is fura lenne és valószínűleg felmerülne az áldozat fejében, hogy nem egészen vagyok normális, de ha ismerem?* -És ha mondjuk ismerem már és jó humora van az illető vérfarkasnak? *Eléggé csiklandozta a fantáziámat ez a lehetőség. Persze sok minden más is érdekelt a vérfarkasokkal kapcsolatban, de ezt a jelek szerint még senki nem próbálta ki és szerettem volna én lenni valamiben az első. Mindez csak mókázás volt, nem valószínű, hogy a protektor kíváncsi lenne egy olyan jelentésre, amiben leírom egy vérfarkas elérhetőségét, hogy milyen helyen áll a helyi falkában vagy azon kívül és a végére odapöttyinteném, hogy „nem mellesleg az egyén rendkívül csiklandós deréktájon, enyhén a talpán.” Mindenesetre egyedi lenne még a nagyim jelentéseinél is és azt hiszem kicsit feldobná annak a sok aktának tartalmát. Egy őrző terhessége jelenleg nem annyira érdekelt, bár ez is jó téma abból a szempontból, hogy jó lenne tudni ki lesz végül a gyerekből. ez persze már teljes mértékben ennek a különleges világnak a még különlegesebb genetikai tudománya, amihez nem igazán értettem. Persze tudom mi az a DNS és a kromoszómák és azt is, hogy kinek van XX. és XY. de ebben a két betűben vajon hol van a vérfarkas gén és egyáltalán megjelenik benne? Bölcsisként is átváltozhat? Az jó lenne, édesek a kis kölyökfarkasok, de vajon benne van-e a vérszomj már születendően és ha nem akkor még nevelhető? Egy vegetáriánus vérfarkas, nem lenne rossz. vagy épp müzli imádó, egyből Egon orra alá dugnám a világszenzációt. Egy kicsit elkalandoztam gondolatban ettől a témától, úgy éreztem túl hosszú lett a csend és csak egy rövid”ja” tellett tőlem. Az Egon hátán való száguldozás – amire én adtam engedélyt a szakadékugrás olimpiai száma helyett – egészen lekötött. Leginkább a kapaszkodás, hogy a hátán maradjak és ne essek le mint egy magvadult lóról betörés közben, nem igazán voltam jó rodeó lovas, nem mellesleg a tájban sem igazán tudtam gyönyörködni mert az meg csak úgy elsuhant mellettünk. Szóval nem volt apró zöld kis növény nézegetés és rácsodálkozás sem semmire, hogy „nézd az milyen szép és nini ott egy mókus” csak „huss és huss” volt, meg néha elkaptam a fejem egy-egy kihajló ág elől. Egon fájdalmas kiáltását nem vettem be, tudtam, hogy hülyéskedik ahogy mindig is szerette eltúlozni a dolgokat. Nem ütöttem akkorát, hogy fájjon, bár a lelkébe minden bizonnyal mély árkot vájtam, de úgy gondoltam, megérdemelten. * -Azért mert átvágtál az információval. *A valós helyzet sem volt éppen forrónak mondható, nem égette a talpunkat egy pillanatig sem, hiszen még így is eléggé lehetetlen, hogy teherbe essek tőle, de azért mégis, na. Ennyiben hagytam, hadd jártassa csak az agyát ezen egy ideig, és azt hittem, hogy ezt is teszi mikor egy picit megtorpant. Én nem vettem észre mit néz pedig valószínűleg elgyönyörködtem volna benne egy ideig, arról nem is beszélve, hogy talán le is vetődöm a hátáról, hogy sünit nézzek, de ez nem valósult meg. Talán jobb lett volna, mert így a lovakon kezdtünk vitázni nem sokkal később. Komoly gondráncokat vésett a homlokomra az a tudat, hogy Egon pont velem alkudozik egy lólábra mintha a hentesnél lenne. Egyébként mókás lett volna az egész jelenet, ha nem lebegett volna a fejünk felett a lebukás veszélye, mert egyébként még mindig nem hittem, hogy tényleg levadászna előttem egy pacit, hogy megegye. Csak a tudatom mélyén éreztem, hogy vissza kell tartanom és ez meglehetősen nehéz meló volt, mert Egon nyála úgy csorgott mint a Niagara. A müzli megtette a hatását, nem kellett a szájába sem tömnöm, már a szagától rosszul volt, mondjuk nem értettem hogy érezheti ha légmentesen le van zárva, de a végeredmény volt a fontos és nem a részletek. Már az is kész élményszámba ment ahogyan öklendezett, de ez nem tántorította vissza attól, hogy alkudozzon mint kofa a piacon, de legalább nem száguldozott a lovak irányába. * -Még a patáját sem. Egyébként meg az emberek…világában vagyunk és itt én vagyok a főnök. *Muszáj volt határozottnak lennem, belül azonban reszkettem a félelemtől, hogy nekiindul és nekünk annyi. talán csak két perc volt nem tudom, de nekem egy örökkévalóság mire észhez tért. Mikor megsimogattam éreztem a bőre alatt a még vibráló izmokat de azt is, hogy egyre nyugodtabb és kezdtem én is megnyugodni, hogy nem lesz baj. Megengedtem magamnak, hogy megforduljon a fejemben a vállon veregetésem gondolata….aztán szépen megindultam lefelé mikor újra felágaskodott a kastély emlegetésére. belemarkoltam a bundájába és összeszorítottam a combjaimat, hogy a hátán maradjak, nem így szerettem volna leszállni róla, hanem szépen elegánsan. * -Látom Egon, idetaláltunk de maradj nyugton mert legurulok rólad. *Most komolyan….szerintem ennyiszer összesen nem szorítottam a combjaim közé mint az elmúlt fél órában. Úgy ugrált mint egy kecskebéka, de a világért sem mutattam volna rá erre tényre mert épp elégszer beletapostam a szegény ártatlan, habos lelkébe a mai nap. Ki tudja, hogy a sértődött, megbántott farkasok hogyan dolgozzák fel a lelki problémájukat, nem szerettem volna egy szerelmes, női evési roham tanúja lenni. Bár én csokival tömném tele magam és közben sírós, romantikus filmeket néznék, nem legelésző pacikat. Végre sikerrel jártam, eljutottunk a visszaváltozás ceremóniájáig, ám most sem jött össze az elegáns lehuppanásom mert Egon máris elindította a folyamatot én meg bunda híján lecsorogtam a hátáról a földre, természetesen fenékre érkezve. A földön ülve, összeráncolt homlokkal, mérgesen néztem rá mikor felém fordult pucéran. Fel sem fogta, hogy Ádámkosztümben van, olyan kedélyesen csevegett velem, mintha egy képtár megnyitóján lenne, csak pezsgős pohár hiányzott a kezéből. Vágtam egy fintort az idegenvezetésére és a kezemet nyújtottam, hogy segítsen felállni, nem mintha egyedül nem ment volna, de gondoltam akkor képben lesz, hogy hogy is állunk éppen kinézetre. De persze ő el volt foglalva valami fontosabbal mert a mutatóujjára bandzsított. Ha nem segít hát felállok magam is, nem probléma, tényleg. amint vele szemben álltam, rámutattam - szó szerint – a tényre, hogy; -Egon drágám. Pucér vagy. Nem mintha nem érdekelne, de talán most hanyagolnunk kellene a szexet és rátérnünk az emberi dolgokra, mint például ruha, nézelődés, sétálás két lábon és kastélylátogatás. *Levettem a hátizsákot és felé nyújtottam mosolyogva. Tényleg nem normális, vagyis inkább szórakozott, mint aki nem a földön jár, és az a bamba ábrázat amivel röviden elmesélte a gyerekkorát, hát mit mondjak? Zabálnivaló…képletesen.*
// Nos ha megtudják valószínűleg előléptetnek farkasidomárrá és én leszek a Suttogó //
- Passz, nem tudom, szerintem ne csináld, de ha téged ez boldoggá tesz… – amúgy is rengeteg minden van az erdőben, hogy ilyen csacsiságokkal kelljen Egonnak foglalkozni, minthogy Rebecca meg akar csiklandozni egy vérfarkast. Tegye, ha akarja, csak számítson rá, hogy leütik, vagy egy életre elkönyvelik olyan őrzőnek, aki pofátlanul viseltetik a fajtájuk iránt. Egon elmondhatta volna, hogy ez nem jó ötlet, kifejthette volna, hogy a leghatározottabban nem kellene ezzel próbálkoznia, még jó humorú vérfarkassal sem, mert kitudja mit vált ki a degradálónak is beillő bánásmód a delikvensnél. Igen, Egon megtehette volna, de nem tette, mivel sokkal érdekesebb volt az élő erdő minden egyes rezdülése, valamint a fák között suhanás döbbenetes élvezete, és nem ért rá olyan apróságokkal foglalkozni, mint Rebecca várható önpusztító tevékenységtől való eltiltása. Amikor egész hosszan csönd volt és méltatlan sérelem érte Egont, kicsit visszavett a tempóból és fájdalmát a világnak kikürtölte, de persze saját hitetlenkedő szavai ellenére kezdte felfogni, hogy miért is kaphatott, ennek ellenére, amikor Rebecca ezt a szemére hányta duzzogó rohamra indult, és megmakacsolva magát nem válaszolt a lánynak, csak valami morgásféle rábólintással jelezte, hogy érti meg vette, de nem tetszik neki akkor sem. Duzzogó álláspontja egészen a süni felbukkanásáig fennállt, mert utána egy szempillantás alatt elfelejtette, hogy mi volt problémájának és agyalásának tárgya. Szép jószágok a sünök, és ízre sem rosszak, de egyszerűen lehetetlen úgy megenni őket, hogy ne okozzon fizikai fájdalmat így jó ideje már leszokott arról, hogy ezekre az állatokra vadászva próbáljon szűkösebb időszakokat átvészelni. Akkor inkább futkos a ravasz és fürge nyulak után. Igaz nehezebb őket elkapni, de összességében nincs velük annyi macera, és még talán az ízük is jobb. A lovak íze pedig még jobb, és Egon csalódottan vette tudomásul, hogy úgy néz ki Rebecca egyáltalán nem osztja lelkesedését a lovak felfalásának gyönyöreiben. Pedig a kecskét megette… hát ki érti ezt? Teljesen meg volt zavarodva. A müzli produkció után, pedig már kezdett rosszul is lenni. Meglehet, van egy leheletnyi kis lyuk a csomagoláson, mert a szaga annyira émelyítően borzasztó volt, hogy Egon öklendezni kezdett, amiben persze volt némi rájátszás, de azért nem olyan túl sok. Ha éhen kellene halni, vagy müzlit enni a továbbiakban egyértelmű, hogy az éhenhalás mellett tenné le a voksát és csak akkor harapna belőle, ha esetleg valaki a szájába teszi és állkapcsát kezeivel mozgatva össze nem rágatja, és le nem nyelteti vele. Még patát sem?! Hitetlenkedett felcsattanó gondolatában, de nem küldte a lány fejébe, pedig a pata igazán nem fájna a lónak, az olyan mintha csak valaki körmét enné meg… ló körömpörkölt… hát még olyat nem evett, de biztos létező, ha már egyszer olyan nagy patája van a négylábú hátasnak. – Óh… hm… ebben van logika… - töprengett el az emberek világában való létezésen, és hogy miért Rebecca számít most főnöknek. Ennek ellenére dacosan fújtatva lekushadt a földre, és érezte a lány kezeinek játékát a tarkóján, ami amúgy marha jól esett, de a kastély említése még jobban. A háttérbe tuszkolt honvágy olyan erősen mart belé, hogy még a fincsi lovakat is képes volt elfelejteni – és azt is, hogy nem ehet belőlük – ezért önfeledt rodeóba kezdett, amit a lány úgy tűnt annyira nem értékel. – Nem, nem gurulsz le – erősítette meg a nem olyan nyilvánvaló tényt, és abszolút nem törődött azzal, hogy ezt Rebecca, mint lehetségesen bekövetkező eshetőséget közölte, nem pedig folyamatban lévő cselekedet kommentálását. A változással Rebecca is lekerült a hátáról, de úgy tűnt a lány némileg bosszús a kialakult helyzet és a fenéken landolás kényelmetlen pozíciója miatt, azonban Egon nem nyújtotta a kezét rögtön, mert nem akarta, hogy az ujjaiban található tüskék a lány tenyerében kössenek ki, így előbb azokat ki kellett bányásznia. Amikor társa a kezét nyújtotta, akkor a hím ugyan lehajolt egy félmosoly kíséretében, de csak a karját tartotta oda, hogy csimpaszkodjon bele, aztán ha ezt a lány megtette, akkor felhúzta könnyedén, miközben tüskétlenítési fázisban bíbelődött. - Rebecca – nézett rá vigyorogva, miközben egy pillanatra sikerélmény sugárzott át arcán, ahogy sikerült a tüskét kibányásznia és már semmi sem fájt a kezében. Remek, remek. – Egész végig meztelen voltam – világított rá a nyilvánvalóra. – Emellett úgy tűnik számodra, hogy épp szexre vagyok hangolva? – nézett érdeklődőn, miközben homlokát összeráncolta. Természetesen esze ágában sem volt itt helyben magáévá tenni a lányt, és ezt a nem vágyát a testi funkciói is tökéletesen leképezték. – De a ruha jöhet, így szőr nélkül jóval hidegebb van – igaz ez sohasem zavarta, de érdemes lesz ádámkosztüm helyett ruhában meglátogatni régi házát, ezért átvette a hátizsákot, leguggolt és elkezdte előhalászni a cuccait. Egy pillanatra megállt, felnézett a lányra és grimaszba fordult mimikával megszólalt. – Apropó… amúgy soha, semmilyen körülmények között ne akarj egy vérfarkast farkas alakban megcsiklandozni, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. Akár szét is kaphat mérgében, vagy csak egyszerűen letépi a karod… nem viccelek – rázta a fejét komolyan. A vérfarkasok néha kiszámíthatatlanok, és amit emberként humorosnak vesznek, a bestia alakjában vérre menő sértésnek élhetnek meg. Egon néhány perc alatt felöltözött, majd hátára kapta a majdnem üres hátizsákot, kezét nyújtotta a lánynak és élénk vigyorral a képén fejével hívogató mozdulatot tett. – Na gyere te rettenthetetlen farkaslovas, ideje megnéznünk mi maradt szerény hajlékomból – és ha a lány megfogta a mancsát, akkor kéz a kézben indultak meg a fák takarásából egyre inkább előbukkanó épületegyüttes felé.
Kezdőlap
pedig irtó jókat írsz, ami csillagok között van az eszméletlenül szórakoztató! :cheers: :dinka: 
//
Van az úgy, hogy a fájdalom legyőz minket 
(kivéve, amikor leszidsz, akkor elkomorodok XDDDDD ) 
:cupp: :cica: //
//
//
