First topic message reminder :

Megye Anglia északnyugati részén. Legfőbb városa Gloucester, további jelentősebb városok: Cheltenham, Cirencester, Stroud, és Tewkesbury.

Egon & Becca

*Már sikerült félretennem azt a lélekben és szívben turkáló, alattomos tudást miszerint nem vár ránk boldog és végtelen öröklét együtt. Egon talán több száz évig is eléldegél ha képes visszafogni magát és nem kihúzni a gyufát nála erősebb és magasabb rangú farkasok előtt, megérheti az ezredik évét is akár, én viszont még őrzőként sem fogom, bár jelentősen megnövekedtek az esélyeink. A ragaszkodásom és a hűségem épp ezért erős, szeretnék minden percet kihasználni ami nekünk megadatott, bármennyire is csöpög a romantikától ez a gondolat, ergo egyáltalán nem vettem tervbe, hogy elveszek. Imádtam Egont úgy ahogy volt, amilyennek megismertem, próbáltam más szemmel nézni de egyszerűen nem ment, számomra ő volt a tökéletes férfi aki kiegészíti minden hibámat, aki a rosszat jobbá teszi bennem, a jót pedig megsokszorozza. Nem hízelgésből mondtam amit mondtam és nem azért, hogy kijavítsam magam, nem volt mit kijavítani, megmagyarázni sem, legfeljebb átírni a gondolataimat Egon szótárára. *
-Te vagy a világ legjobb partija. *Szélesen mosolyogtam rá és picit ingattam a fejem annak okán, hogy láthatóan ő nem így gondolja. Biztosan vannak olyan dolgok melyekben maximálisan magabiztos, ez nem az volt, de nem is bántam. Egyelőre nem gondolkodtam el a jövőnkről, az eddig eltöltött idő sem volt elég hozzá, másrészt a köztünk lévő különbözőségek miatt mindezt félre is tettem. Nem akartam, hogy a kétségek beárnyékolják a kapcsolatunkat, csak a mának éltem mert az biztos volt. Hogy mi lesz velünk egy év múlva vagy két év múlva nem érdekelt, ahogy az sem, lesz-e belőlünk rendes, klasszikus család vagy áldozatot hozunk létünk oltárán és minden másról lemondunk. Még a magam képességeivel sem voltam tisztában, az őrzőség fogalmával igen de azzal mivel is jár mindez hosszú évek alatt, azt még a nagyim jegyzeteiből sem lehetett kiszemezgetni. *
-És mi a helyzet az emberekkel?*Kíváncsi voltam ebből hogyan vágja ki magát. Macskákról volt szó, köztük Gyagyásról aki nem véletlenül kapta ezt a nevet, s bár nem értettem egyet Egonnal abban, hogy minden macska hülye, érdekelt volna, hogy vajon hogyan vélekedik azokról az emberekről akik Gyagyáshoz hasonlóan kedvelik őt. Mert biztos voltam benne, hogy van ilyen rajtam kívül, akinek tetszik a humora, az idétlenkedése, aki osztja a nézeteit vagy sok közös pont van az érdeklődési körükben. Valamelyik vagy mindegyik. beharaptam az alsó ajkam, hogy ne nevessem el magam és úgy figyeltem őt, minden rezdülését ami megelőzi a válaszát. Úgy gondoltam már csak a szórakozás kedvéért is, bármit mond könnyedén kiforgatható és akkor zavarba hozom, hadd izzadjon egy kicsit. Ő is szokott ilyet csinálni velem, bedob valamilyen témát ami érzékenyen érint és úgy tesz mintha komolyan igaz lenne, s mikor kellőképpen kiaggódtam magam majd` kipukkan a nevetéstől. Természetesen a szex témában egyből támadtak ötletei amivel kiküszöbölhető az edzés lepedőakrobatikába való hajlása, így erre könnyedén rá is bólinthattam, de előtte még kiélveztem az Oscar díjas előadását az akut szívproblémával küzdő tanácstalan nagybácsi szerepének megformálásában. *
-Rendben Emil Jannings, akkor edzés előtt lesz egy biztonsági mentés.
*Örültem annak, hogy így alakult és az volt a legjobb az egészben, hogy nem nekem kellett kikönyörögnöm hanem Egon ajánlotta fel. nem szívesen kértem volna meg olyasmire amiben még ha halványan is de benne volt a lehetősége a vérfarkasok képességeinek kikémlelésére. Egyáltalán nem ez volt a célom, épp ezért magamtól szóba sem hoztam volna. *
-Igen, gondoltam, hogy az államokon kívül is emberek élnek. *A válaszomban már-már benne volt egy újabb nyelvöltés gondolata. Egészen másra voltam kíváncsi. Sosem jártam New York közvetlen vonzáskörzetén kívül, nekem az Alaszkába való utazás is felért egy világkörüli úttal, ez a mostani pedig maga volt az álom és minden percét ki akartam élvezni. Ezért ragaszkodtam a vonathoz is, és ha nem érdekelt volna az idő rövidsége még a repülőútról is lemondtam volna, bár a tengeren nincs sok látnivaló, legfeljebb izgalmas az időnkénti viharok és a festői szépségű hullámok, a városi fények hiányában milliószor fényesebben ragyogó csillagok miatt. Mindez kicsomagolta belőlem az érzékeny, romantikus oldalamat de persze Egon ezt is átgyömöszölte egy „poén” feliratú ládába. Először csak a szemeimet meresztgettem mint aki nem hisz a fülének és így is volt. Aztán összeszorítottam az ajkaimat és éreztem ahogy a szemeim összeszűkülnek és apró ráncok rendeződnek pókhálóba körülöttük. Az arcomra a „na persze te megint hülye vagy” kifejezés ült aztán nagyot sóhajtva elhúztam a kezem az övéről.*
-Neked aztán romantikázhat az ember lánya. A Boeingre mi? Az ágyra nem amibe meztelenül belefekszem? A takaróra sem, ami rásimul a hosszú combjaimra, a derekam köré tekeredik, tenyérként formálódik a melleimre? A mosdószivacsra amivel az egész testemet többször is végigsimogatom, ahogy a tusfürdő habjától sikamlósan csúszkál…..*Érzékletes leírásomat félbeszakítva nyaltam meg az ajkamat, majd egy váratlan kérdéssel téptem ketté a képet amit lefestettem. *-Mehetünk? Én már nem tudok többet enni.*Szinte éreztem ahogy a hallgatóságunk férfitagjaiban emelkedik az adrenalin szint, a figyelem, meg más is, aztán hirtelen kihűlt minden mint amikor egy vödör jeges vízzel nyakon öntenek. Az ajkaim szeglete megrándult a visszatartott nevetéstől.*

Egon & Becca

*Látványosan behúztam a láthatatlan cipzárt a számon, tőlem aztán nem tudja meg senki, hogy milyen jó pasi. Aki veszi a fáradtságot, hogy megismerje és ezáltal megtudja, az meg is érdemli. Az már más kérdés, hogy az ennél is behatóbb ismeretséget hagyom-e. Nem voltam féltékeny, még nem volt okom rá, így ez az érzés elkerült engem, azt nem tudom hogyan fogok vélekedni és viselkedni ha mégis erre kerülne a sor, nem voltam hisztis típus sem tányérdobálós, s mivel a birtoklási vágyat sem jegyeztem a tulajdonságaim között, valószínűleg hagynám Egont elmenni ha úgy szeretné, ha mással boldogabb lenne mint velem. Biztosan egy kicsit minden nap belehalnék, de az volt a fontos számomra, hogy ő boldog legyen. Mindketten imádtuk a másikat húzni, és olyannyira ráhangolódtunk a másikra ezen a téren, hogy egymás kezébe adtuk a kilincset. Már vártam a zavarát amit a kérdésem okoz és nem is csalódtam, amikor a csapdát emlegette megengedtem magamnak egy halvány ám annál ravaszabb mosolyt, ami minden egyes próbálkozásával csak szélesedett s a szemöldököm is lépésenként mászott feljebb. Amikor felemelte a mutatóujját én is azt tettem már csak azért is, hogy még tovább húzzam az agyát, a végére már a kuncogás csiklandozta a torkomat és nem tudtam tovább ellenállni, kitört belőlem a nevetés.*
-Nagyon jól kivágtad magad, bár belekerült némi időbe.
*Láttam rajta, hogy az újabb név is zavart okoz nála, pedig nem véletlenül említettem. Persze akkoriban minden bizonnyal nagyon messze járt az államoktól, és feltételeztem, hogy nem is nagyon foglalkozott ilyen témával. Ez a gondolat felvetett bennem néhány kérdést amit a válaszommal együtt tártam elé.*
-Emil Jannings volt az első aki megkapta az Oscar díjat az alakításáért, bár akkoriban még nem volt elnevezve a szobrocska, azt csak később 1931-ben nevezték el Oscarnak, állítólag az Akadémia első könyvtárosának bácsikájáról. Szóval Oscar díjas alakítás volt az iménti hörgő jelenet. Egyébként erről jut eszembe, hol jártál te *közelebb húzódtam hozzá és úgy súgtam csak a kérdést, hogy más ne hallja. Elég hülyén jött volna ki a jelenlegi fiatalos külsejét megmagyarázni több mint nyolcvan-kilencven évesen.* -1929-ben?
*Kötekedett velem, nagyon reméltem, hogy jó kedvében ért félre. Nem álltam le magyarázni, hogy az evésen és iváson túl mire vagyok még kíváncsi, hogy milyen különbségek lehetnek az amerikaiak és az angolok között, hogy milyen itt egy kisváros vagy falu. Csak elhúztam a számat, nem akartam még egy széles hátú lovat adni alá.-
-Nem kérdeztem, csak azt mondtam kíváncsi vagyok rá.
*Érett egy újabb nyelvöltés de mára lemondtam a többiről, éppen eléggé kielégítő volt az ahogyan a vigyort minden egyes szavam mind jobban törölte le az arcáról. Elégedett voltam és büszke magamra. Azt hiszem nekem is kijár az a szobrocska, Egon társaságában igazán elememben éreztem magam, az ő humora az enyémet is kihozta belőlem, egy mást generálták és meglepve tapasztaltam milyen könnyedén megy a színészkedés. Persze abban biztos voltam, hogy éles helyzetben, őrzőként ez egyáltalán nem így lenne, talán jobb leszek mint az első alkalommal az ügyvéd irodájában, de kiváló sosem. *
-Oké, lapátolj. *Míg Egon megette a maradékomat én megittam az innivalómat, mondjuk egyik sem tartott sokáig. Láttam már Egont enni, de azért kíváncsi voltam arra, hogy mi az a maximális mennyiség amit képes magába tömni. Nem sokkal később újra felpakolva már odakint beszélgettünk a taxik felé sétálva. Bár legszívesebben rohantam volna, hogy minél előbb odaérjünk, úgy éreztem, ha a ráérős, csigalassú sétánál picit is gyorsabban megyek a kecske visszamekeg. Tele voltam, ez még a jóleső jóllakottság volt. *
-Kizárt. Lámpalázas vagyok. Ez itt……ez egészen más volt. Spontán jött és nem a nagyközönség előtt. Egyébként a staqnd up-osok is megírják a szövegük nagy részét előre.
*Szerencsére találtunk taxit és Egon boldog lehetett amiért nem kell buszra szállnia, nekem mondjuk nem volt semmi bajom a busszal, de már így is épp eleget kicsikartam belőle. menet közben felváltva hajtottam a fejem a vállára s néztem a mellettünk elsuhanó tájat, vagyis a tájat ami mellett mi suhantunk el, így pontosabb. Egy igazi kis angliai kisváros tárult a szemünk elé mikor megérkeztünk, annyira más volt mint az államokban bárhol és más volt mint otthon Fairbanks-ben. Egyszerűen mesés volt az egész, a motel pedig….egy álom.*

Egon & Becca

*Fintorogva felciccentem Egon „jó munkájára” majd elmosolyodtam. Láthatóan büszke volt magára és nem véletlenül, nem gondoltam, hogy aljas kérdés volt, elvégre ő kezdte még ha nem is akarattal fogalmazott úgy ahogy. Ebből a szempontból rendesen egymásra hangolódtunk, hiszen mindketten ki voltunk hegyezve a másik kijelentéseire és máris kész volt rá a frappáns válasz. Az utóbbi időben igyekeztem kerülni a farkasos és őrzős témákat, jobb szerettem volna megtartani magunknak a saját kis magánéletünket amennyire csak lehet és a szerencse is mellénk szegődött, nem történt különösebb dolog ami elszakított volna minket egymástól, vagy bármelyikünket – Egonban is biztos voltam – hazugságra kényszerített volna. Azért persze időnként csak előkerült valamilyen formában még ha árnyalt jelleggel is, ahogy most az eltelt idő miatt. Felbukkant bennem a könyvtáros, a történelemre éhes érdeklődő és kaptam az alkalmon, hogy nem a jelenről van szó. felcsillantak a szemeim amikor Európáról beszélt, de rögtön le is lombozódtam amikor kiderült, hogy szinte semennyi időt sem töltött emberek és a zajló történelem közelében. Pedig kíváncsi lettem volna, így azért mégis más volt mint a könyvekből, első kézből, személyes tapasztalatokból megszerezve a tudást; kevesen mondhatják el magukról, hogy egy két lábon járó töri könyvük van. Jó hát Egon nem volt olyan idős, hogy mindent megtudjak tőle, de azért ez is valami. *
-Kár. Szívesen megtudtam volna valamit ami nincs benne a könyvekben.
*Nem az európai erdőségek farkas és más vadállományának fejlődésére gondoltam természetesen, de jelenleg úgy nézett ki a helyzet, hogy annál többet nem tudok meg. Amit nem kérdeztem meg arra kaptam választ, így szokott ez lenni, tudom, hogy csak húzni akart vele, de sosem szerettem senkinek sem tartozni ezért röviden és velősen visszaadtam. Nem gondoltam, hogy Egon ennyire komolyan veszi, vagy megint éppen átver, de úgy vettem észre nagyon haragszik valamelyik tárgyra amit emlegettem. a haragjában volt valami mókás, úgy éreztem belül mosolyog de biztos nem voltam benne csak egy halvány érzés bujkált bennem ahogy ránéztem. Mindezt otthagytuk a büfében némi pénzzel együtt, mi pedig teli pocakkal folytattuk utunkat a remélhetőleg farkas és őrzőmentes karácsonyozásunk felé.
Eddig is oda voltam Angliáért, hangulatos országnak tartottam, más volt mint az államok de ez természetes. Nagyon öreg házakat láttam, más kultúrából, más építészeti stílussal és az emberek is egészen mások voltak. Nyugodtak. Még Faribankshez képest is nyugodtabbak voltak. Ráérősek, igen egy kicsit karótnyeltek de itt olyan volt mintha minden magától működne és az emberek csak szórakoznának. Már amennyire telt tőlük, mert egy angolra azt mondani, hogy vigyorgós, képtelenség. Amikor minden szó nélkül megkaptuk a szobakulcsunkat, csak egy pillanatra, tényleg csak egyetlen pillanat volt amíg az arcomra kiült az „én megmondtam” kifejezés. A szobában először ledobtam a táskáimat és körülnéztem, ki az ablakon le az utcára, végigsimítottam az ágytakarón, a függönyön és a bútorokon. Csak percekkel később kezdtem kipakolni és közben áradoztam, hogy milyen szép és hangulatos és csodás….*
-Egyszerűen mesés! Elkaptam Egon nyakát és belecsimpaszkodtam, úgy éreztem magam mint egy kamaszlány, nem fértem a bőrömbe. *-Körülnézünk a városban, megnézzük hova érdemes elmenni de szerintem mindenhova, de a recepción biztosan van program füzet és kérünk egy helyi térképet, megnézzük merre van az erdő és most már bérelhetsz kocsit.*Az arcára cuppantottam egy puszit majd az ablakhoz álltam és néztem a kisváros életét. *

Egon & Becca

*Nehéz úgy válaszolni valamire ha el sem hangzik igazán, csak a fejemben és mások is látnak, hallanak. Ezen a fejbe beszélésen a nyilvánosság előtt még dolgoznunk kell, valami megoldást kell találnunk arra hogyan válaszoljak. *
-Nem hiszem….hogy nagyot kívánnék ezzel.
*Szerintem igenis volt ennek jelentősége, akár lehetett volna ott egy fontos helyszínen és láthatott olyasmit amit más nem, főleg abból az időből fontos amikor a média még nem fejlődött olyan szintre, hogy mindenről be tudjon számolni, a rádió és a televízió elterjedésével nagyobb lehetőség kínálkozott, a korábbi írott történelem egy része elveszett, volt olyan is ami elveszni sem tudott hiszen még le sem írták. Én ezekre gondoltam, az olyan történésekre melyeknek nem volt írott nyoma sem. Egon pont ezt vetette fel akadályként és tudtam, hogy ezen még vitázni fogunk de csak olyan helyen ahol biztosan kettesben vagyunk. az utolsó mondatán azonban nem tudtam faarccal továbbmenni. Egonra néztem döbbenten, az arcáról ugyan nem tudtam semmit leolvasni a tekintetéből igen. Nem tudtam örüljek-e az információnak vagy sem. Az tény és való, Hitler sok borzalomnak volt a kitalálója, de sosem tudjuk meg, hogy az ideológiája mennyit segített a későbbiekben. Mi lett volna ha fiatalon meghal és nem jut el a fhürerségig, nem lett volna II. világháború? De lett volna csak más időben és helyszínen játszódott volna. Most is a küszöbén állunk egynek, bár az államoktól messze van, de biztosan lesz hatása. Egon tette annyira hihetetlen volt és távoli, hogy egyelőre nem tudtam mit kezdeni vele.
Én oda voltam a szállásért, a kisvárosért, az egész országért, tetszett ez a lassú, karótnyelt kultúra, itt az emberek nemesek voltak és nem sznobok, joggal voltak büszkék a történelmükre, mert volt nekik. Minden olyan….réginek tűnt pedig vadiúj volt, az ágynemű is friss és ropogós. Az egész szoba számomra egy külön kis világ volt. Egon csak vigyorgott és alig szólt, nem láttam rajta különösebben nagy lelkesedést, de hát végül is ő otthon volt éne nem. Ő már látta Angliát én nem. Fel kell fedeznünk a várost, a hely nevezetességeket, szokásokat, hagyományokat, mindent. *
-Száz éve?! Te jó ég, még midig nem szoktam meg, hogy te mekkora távlatokban beszélsz. *Pedig még nem is volt olyan öreg, az aktákból tudom, hogy van nála sokkal öregebb is. Így is elég nehéz, én nem tudom milyen érzés lehet amikor a szeretteid mind kihalnak mellőled, amikor titokban kell tartanod a kilétedet de mégis látod ahogy az unokád megöregszik és meghal. Vagy a dédunokád, akihez már végképp semmi közöd, mert már régen nem vagy a család tagja. Először nem értettem miről beszél hiszen én pont nem említettem, persze az erdőről beszéltem, ám terveztünk sima kirándulást is, amolyan gyaloglót, normális ember módjára. Ám a lehetősége annak, hogy Egon hátára vagy a farkasának a hátára ülhetek, olyan volt mintha azt mondták volna, hogy holnap megnyerem a lottó főnyereményt. Bár a valóságban nem tudtam volna mit kezdeni vele, eljátszani a gondolattal azért tudtam volna.*
-Tényleg? Szuper lenne, nem látszik rajtam de nem győzöm kivárni.
*De látszott rajtam, főleg most, hogy a szobánkban voltunk kettesben. Izgatott voltam és nem csak ezért. Karácsony volt, ajándékozás és mi még nem estünk át ezen viszont szerettem volna megadni a módját csak épp nem tudtam hogyan szervezzem meg, még karácsonyfánk sem volt a szobában, lent a recepció előtt még sem adhatom oda. E kellett mennünk sétálni, hogy beszerezzek valami karácsonyfának tűnő tárgyat estére, aztán jöhet a romantikus vacsora gyertyafénnyel. Reméltem, hogy szereztek kacsát. *
-Akkor menjünk, nézzünk körül mit tartogat nekünk ez a városka.
*Megfogtam a kezét és húztam kifelé a szobából, annyi mindent szerettem volna csinálni, nem tudtam hol kezdjem.*

//Emm.... ugorjunk, vagy legyen egy otthoni kacsás ajándékátadós rész? //

Egon & Becca

*Hozzá fogok szokni, idővel. Még igazán nem gondoltam bele ennek az egésznek a mélységébe, azért nem sikerült teljes egészében felfognom, csak az érzelmi oldalát súroltam a gondolataimban de azzal sem mentem sokra. *
-Hééé, azt nem mondtam, hogy ez rossz, csak még fura.
*Néhány idősebb farkasról én is tudok, de csupán a száraz tényekkel kerültem szembe, annak a jelentőségével, hogy ez mit jelent a valóságban nem igazán. Több száz év leírt történelme is épp elég sok volt, hát még mindaz amit a farkas közben tapasztal, a saját emlékei, még akkor is van belőlük bőven ha a lehetőségük szerint elbújnak a nyilvánosság elől ahogy Egon is tette. Ha szándékosan kerülik a nagyobb történelmi eseményeket, teljes remeteségbe nm tudnak vonulni. Sok mindent szerettem volna megtudni a farkaslétről, de nem azért mert „szakmailag” érdekelt, hanem emberileg. Ezt persze majd később, lassan és morzsánként adagolva a kérdéseimet próbálom majd Egonból kihúzni, biztos vagyok abban, hogy lesz olyan amire nem szívesen ad választ azon egyszerű oknál fogva, hogy kellemetlen beszélni róla. Majd inkább otthon, a karácsonyi telelést nem akarom ezzel elrontani.*
-Tényleg? Nem baj. *Vontam meg a vállam egy szende mosollyal kísérve. Ha látszik rajtam mennyire oda vagyok ezért a kalandért, csak még nagyobb boldogság Egonnak, gondolom ő is úgy van ezzel mint én, sokkal nagyobb örömöt okoz nekem az, ha én adhatok neki valamit aminek örül.* -Majd megszelídítlek. *Nos, azt hiszem ez már legalább részben megtörtént, hiszen nem harapta le a fejem. Amikor a ragtapasz lehúzásos módszert követve közöltem vele, hogy őrző lettem és ő átváltozott, láthattam azt a haragot és vadságot amit addig nem, amire soha nem számítottam volna, amivel nem voltam tisztában, ami addig az én gondolataimban nem volt Egonra jellemző. Hazudnék ha azt mondanám nem volt egyetlen pillanat sem amikor azt hittem itt a vég. De volt, egy pillanat volt ami gyorsan tova is tűnt amikor nagy merészen a farkas szemébe néztem. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki de hihetetlenül nagy megtiszteltetésnek éreztem.
A város aranyos volt, New Yorkhoz képest roppant kicsi, Fairbankshez mérten is de nem annyira persze. Az egész város simán bejárható volt két óra alatt, az összes programfüzetet begyűjtöttem, vettem képeslapokat amiket majd elküldök a barátnőmnek és a keresztlányaimnak, Naominak és Graham nagyinak és nagypapinak. Az egész nagyon hangulatos volt és az idő kellemes, de még így is kipirult az arcom, főleg amikor a kötelező forró puncsot megkóstoltam. Kocsit is béreltünk, így már minden akadály elhárult a másnapi kirándulás elől.*
-Azt, hogy itt kötünk ki én sem, de bíztam abban, hogy egy jó helyen mégis sikerül.

Kirándulás, farkaslovaglás és miegymás

*Nehezen aludtam el előző este, teljesen fel voltam pörögve a délutáni séta miatt, aztán jött a kacsavacsora és újabb forró puncs ami csak tovább lobbantotta az amúgy is jó kedvemet. Természetesen hajnalban aludtam csak el, addig az ágyból néztem ki a városra, sokat ugyan nem láttam, a szemközti ház tetejét és a csillagokat. El voltam telve boldogsággal és nem akartam álomba fojtani ezt az érzést. Másnap korán szeretem volna indulni, hogy mindenre jusson időnk, persze akkor aludtam a legmélyebben, és mikor Egon keltegetett a fejemre húztam a párnát és onnan morogtam ki fojtott hangon, hogy hagyjon még egy kicsit békén.*
-Csak öt perc anyuci!
*Máskor könnyedén kelek fel, Egon a megmondhatója hiszen én készítem a reggelit ha nálam alszik, friss vagyok és üde. Ám a tegnapi puncs itatta magát, azt nem mondom, hogy berúgtam, de egy elegáns szalonspicc értékelhető volt, ez nem olyan mint a whisky amit Egon ivott, amit két korty után félre tudok tolni mert érzem, hogy erős. A puncs finom, itatja magát, alattomos. Szemétláda. Ezt morogtam a párna alól még, nem Egonra értettem hanem a puncsra. *
-Megeresztenéd nekem a vizet a tusolóban? Kérlek!*Ennyire telt tőlem, csak öt perc és összeszedem magam. Szerencse, hogy nem fájt a fejem, nem voltam másnapos, csak túlságosan fel voltam dobva előző este és most hihetetlenül álmos voltam és idő kellett ahhoz, hogy felébredjek. *

//Egon ajándéka: Sajnos képet nem találtam róla. Egy tenyérnyi, fából faragott kis szobor ami körben mintáz egy medvét egy farkast és egy gyíkot. Valamint egy kinyomtatott kártya, ami feljogosítja Egont egy kacsavacsorára. Bármikor felmutatható, korlátlanul felhasználható „étkezési jegy”. A harmadik ajándékhoz van képem. Ez egy álomfogó melynek a kicsinyített mása vékony bőrszalagra van erősítve és nyakban is hordható, mindkettő Becca saját kezű készítése. //

//Rebecca ajándéka, egy kedves kis doboz, lakattal lezárva. Nagyjából harminc centiméter hosszú, és húsz centi széles. Mintázata természetesen vérfarkasokat ábrázol. Hát, nem Egon készítette, de volt köze hozzá, de nem tudta volna ilyen szépre megcsinálni, így kollegája segítségét kérte a műhelyben. Azért segédkezett ő is benne sokat. A dobozban pedig egy acél tőr található, aminek a pengéje, és a markolata is ezüsttel volt bevonva. Igazán hatásos vérfarkasok ellen.//

Egon & Becca

*Bármit is mondott, nekem akkor is furcsa és szoknom kell még a gondolatot, hogy vannak százötven évesnél is idősebbek a világon. Azt nem mondom, hogy emberek, mert nem azok igazán, valamiért akkor is odasorolom őket, mert jelenleg nem tudom máshova, az istenvert racionalitásomon nehéz felülkerekedni még akkor is ha már beszélgettem álmomban a halott nagyimmal, akit soha nem láttam azelőtt. Egy kicsit nagyképűnek hangzott amikor a hetvenes éveket emlegette, ezért nem is válaszoltam a költői kérdésére, de végül is valahol igaza volt. tudtam, hogy hamarabb megszokom mintsem gondolnám, minden nap részem lesz benne, foglalkozom vele, újabbnál újabb és furcsább ismeretekre teszek szert és Adam is gondoskodni fog arról, hogy a lehető legmélyebben süllyedjek el a világ különlegességeiben. A megszelídítéssel kapcsolatban nekem egészen más kép jutott eszembe, az én gondolataim jobban hajaztak de Saint-Exupéry kis hercegére, de a végeredmény nálam is hasonló volt…természetesen. Nem emiatt öntött el később az az eufórikus hangulat aminek a hatására sutba dobtam az alkohol ivásom mértéktartásának egy részét. Persze így is tudtam hol a határ, hogy még megmaradjak az aranyos és bájos spiccesség szintjén, hogy nőiességem megmaradjon a maga valójában, de a hangulatom érezhetően az egekig csapott a puncstól, Egon persze megmakacsolta magát. *
-Olyan nincs, hogy ne legyen valahogy.*Mosolyogtam az arcába a népi bölcsességet s utána már csak a mának éltem.*

*Másnap reggel a másnap élt értem, bár szívesen lemondtam volna róla, de makacsul ragaszkodott az idejéhez. Szerencsére a fejem nem fájt de rohadtul álmos voltam, úgy éreztem mintha a szemhéjaimat leragasztották volna, hiába próbáltam kinyitni a szemeimet, nem nagyon ment, a puncs ragasztója visszahúzta. Még vagy háromszor leszemétládáztam az elfogyasztott italt, aztán végképp bealudtam. Rémlik valami, hogy Egon válaszolt a tusolási kérelmemre de az is olyan hagymázas, hogy tőlem akár álom is lehetett az egész. S persze ennek megfelelően azt álmodtam, hogy egy sziget mesés lagúnájának langymeleg vizében ringatózom, csábos boxeralsót viselő, pálmalevél legyezőt tartó férfiak lesik minden kívánságom. Amikor Egon felkapott a karjaiba alig ébredtem fel, az álom és a valóság vékony mezsgyéjén ejtőztem, az egyik oldalon rohamosan közeledtem a tusolóhoz, a másikon pedig a víz ringatott tovább.*
-Egy puncskoktélt kérek….narancslevet……*Leadtam a rendelést az álombéli pasiknak akik aztán szó nélkül rohangálni kezdtek, hogy teljesítsék a kívánságaimat, olyannyira igyekeztek, hogy eltűntek, csak a fák lombkoronája felett borult be az ég és azonnal rám zúdult a trópusi monszun. *-A francba! *A hangom még mindig álmos volt, a szitok kiejtésekor még álmomban keseregtem azon, hogy el lett rontva a csodás pihenésem, nem is dühös volt a hangom hanem elkeseredett, és lassú. Aztán hirtelen felébredtem, a monszunból prózai zuhanyzó lett, a ringató vízből pedig kézzelfogható Egon. Először fel sem fogtam mi történik, fél percnyi időnek el kellett telnie mire eljutott az ébredező agyamig, hogy már csurom víz vagyok, a tus alatt állunk Egonnal és ő vadul vigyorog rám, pont azért mert…és itt bezárult a kör. *
-Egoooooon! Marha vagy! Aúúúúú, ez most fájt, nagyonnagyonfájt.
*Beletemettem a fejem a mellkasába és lehunytam a szemeimet. A hirtelen ébredés után visszazuhantam a fáradtság fázisába, hogy onnan kezdjem újra szép lassan az ébredést, úgy ahogy kell, ahogy normális. Közben hozzásimultam Egon finom forró testéhez, mert igen csak fáztam, a neki kellemes hőmérsékletű víz nekem langyos volt.*
-Tekerd melegebbre, fázom. *Még mindig csukott szemmel puszilgatni kezdtem de már ráálltam arra a gondolatra ami a mai napunkat tervezgette.* -Mennyi az idő?

//Aaaawwww! Csúcsszuper ajándék, Becca oda meg vissza volt tőle //

//Ja, hogy jaaa.. már megkaptuk egymás ajándékát Egön is örvedezett az ajándékoknak, de amúgy van is a tőrről kép, csak a játékban akartam linkelni De sebaj itt van Ezüst Tőr Ja, meg majd adj neki nevet, mint a legendás fegyvereknek Már persze, ha el akarod nevezni //

Egon & Becca

-Nem! Úgy értem, hogy az ébredés fájt.
*Még sosem lettem ennyire erőszakosan felébresztve, de ahogy Egonnal úgy ezzel is ellentmondásba ütköztem, mert erőszakossága ellenére mégis finom volt. Kaphattam volna mondjuk az arcomba is egy nagy pohár hideg vizet, vagy a tus alatt is fagyhattam volna kockára ha nem a meleg vizet nyitja meg, számtalan borzalmas és kegyetlen ébresztővel lehetnék most gazdagabb, de persze finomabbal is. Utóbbi az ágyban párnák közti verzió leglassabb fajtája, de ne akarjon sokat a szarka. A narancslé elmaradt és a Chippendale felszolgálás is, helyette viszont megkaptam az édes valóságot és ki is használtam az alkalmat, hogy a karjai közt lehetek. Nem tudom rajta mi volt, ebben a fázisban nem akartam az agyam olyasmivel gyötörni mint visszaemlékezés az elalvás előtti pillanatra, különben meg azóta felvehetett bármit, hogy engem megtévesszen, az biztos, hogy a felső teste pucér volt. Rajtam egy pici bugyi ami néhány centi zsinórból és egy odagondolt háromszögből állt, funkcióját tekintve olyan mint a látványkonyha, két pillanatig látod és élvezed aztán már el is tűnt. Csak azért vettem vissza mert képtelen vagyok bugyi nélkül aludni, legalább az érzet megvolt ha a tényleges funkció nem is. Fehérneműk tekintetében napszakokra és tevékenységi körökre osztottam a kínálatot, természetesen Egonra gondoltam mikor a nagyobb csomagot bepakoltam, de már az első éjszaka meggyőződhettem arról, hogy teljesen felesleges volt hiszen tényleg csak két másodpercig teljesítette be a feladatát. A lényeg, hogy a kellemesen forró és melengető pucér bőréhez simulhattam ezért nem volt olyan kellemetlen a számomra langymeleg hőmérsékletű víz, Fairbanksben télen olyan hideg van, hogy szinte állandóan fáztam, még nem szoktam hozzá és nem növesztettem külön alaszkai zsírréteget a bőröm alá, ezért rászoktam arra, hogy forróbb vízzel tusolok mint addig bármikor, így legalább egy kicsit átmelegedett a testem míg bevackoltam magam a dunyha alá. Egon meleg vizes csapeltekeréses igyekezetét a bőrére hintett csókokkal szorgalmaztam, az egész bele is fulladhatott volna egy kora reggeli szexuális játékba s bár jelentősen mocorgott bennem a vágy iránta, amit a lelkem mélyén éreztem egészen más volt. Az első igazi együttlétünk kettesben, távol az őrzőktől és farkasoktól, némi illúzió a normális életről, szerelem, romantika…..szerettem és szeretve éreztem magam. Rájöttem, hogy nem is olyan kellemetlen ez az ébredés, inkább vicces, amolyan törődős, és bár minden reggelem ilyen lenne. A víz is melegebb lett, valójában nem is fázt6am de a meleg takaró alól és Egon imádott forró teste mellől kiragadva a hőérzetem azonnal alaszkaira kapcsolt és didergésre bírta a testem. Már-már újra elringatóztam volna ebben az idilli hangulatban, mikor Egon igyekvése, hogy kielégítse a kívánságomat kirángatott az ejtőzésből. Ez olyan mint amikor reggel visszaalszol és azt álmodod, hogy letusoltál, fogat mostál, felöltöztél és elindultál dolgozni, sőt már ott is vagy, mosolyogva üdvözlöd a kollégáidat, s aztán újra szól a hatlövetű ébresztőóra és rájössz, hogy negyedszerre nyomtad be a szundit és már bent kellene lenned, de te még csak most ébredsz. Akut szívrohammal párosuló kapkodási láz. *
-Féltizenegy???!!! te jóóóééég! Egon már ott kellene lennünk. Tegyélletegyélle!
*Na igen, én és a terveim, most dőltek dugába. Korán szeretem volna elindulni, hogy mindenre legyen időnk, most semmire sem lesz, mert ahogy ismerem magam, az egész programot puszta jóakaratból igyekszem majd belesűríteni a fennmaradó rövid időbe és csak rohanás lesz az egész. *-A fél nap Egon, csak fél nap áll előttünk, tekintve, hogy éjszaka semmi nincs nyitva ráadásul korán is sötétedik ami az én látásomat meglehetősen gátolja, az időnk máris leszűkült negyed napra. *Már a tusfürdő habzott rajtam mikor befejeztem a mondatot, feltéve, hogy Egon lerakott a karjaiból, és ha már együtt álltunk a zuhany alatt hát őt is beszappanoztam, mint az anyacica a kölykét mosdattam őt is míg át nem vette a teste tisztítása felett az irányítást. Ha viszont meg sem mozdult, akkor bizony mindenét megmosom, még a fülét is.*
-Miért nem keltettél korábban? *Gatya is van rajta, azt is lehúzom kizárólag és szigorúan csak tisztogatási célzattal.*

//Jáááj, én félreértettelek akkor. Azt hittem a vacsit nem játsszuk kis, és belevettem az ajándékozási ceremóniát mert az nálam egynek számít. Bocsáááánat! Nem akartam elrontani :naaa:
A tőr viszont nagyon szép, csodás, lélegzetelállító! //

//Nem rontoddad el nyugi A lényeg, hogy klassz ajándékokat kaptunk Egyébként is ilyen tempóban talán májusra végzünk Angliával XDDDDDD //

Egon & Becca

~Most komolyan azt veti a szememre, hogy mélyen aludtam?~*Hitetlenkedve nézek rá, a vigyorból tudom, hogy csak szórakozik velem, mondjuk az esetek 99.99%-ben ezt csinálja.* -Nem rúgtam be, csak elálmosodtam. Amúgy finom volt, jobb mint a whisky. *Nyelvet öltök, talán tényleg nem kellett volna annyit innom a puncsból, de olyan finom volt és édes és forró. Nem is éreztem a benne lévő alkohol mennyiségét, a hatását sem ha úgy vesszük, kint a hidegben jólesett és felmelegített de ennyi. Ezért nem volt kontroll, aztán amikor beléptem a meleg szobába, kész voltam. Melegem lett, szédültem és elálmosodtam. Úgy aludtam mint akit fejbe vágtak, persze, hogy nem ébredtem fel amikor szerettem volna, pedig olyan mintha lenne egy belső órám. Na, abban lemerült az elem. Ellenben a kellemessé vált víztől már kellemesebben ébredeztem, amit Egonnak is meg akartam mutatni és finoman csócsálni kezdtem mint kölyök farkas az anyja fülét, de hamarosan megtudtam mennyi az idő és ez jobb volt mint a hideg zuhany. Természetesen egyből elfelejtettem mibe kezdtem bele nem rég, pedig amikor terveztem egy kis ágycsata is rajt volt a listán és ha időben felébredek még bőven lett is volna rá időnk. Most azonban már elkészülni se nagyon van. Rám tör a hisztérikus kapkodás ami egy évben csak egyszer szokott, ám amióta Fairbanksben lakom annyiszor sem, kellett nekem kitenni onnan a lábam, máris rohanás van. A hirtelen ébredés és a terveim megdőlése kissé elködösítette az elmémet, még bennem volt a sietség és a „muszáj gyorsan elindulni, odaérni” érzése, pedig nem csak az a negyed nap maradt, hanem még néhány egész is. Azonban nem volt mit tenni, sietni kellett…..*
-Szerinted túlreagálom? *Egy nagyon rövid pillanat erejéig megtorpantam és Egonra néztem a mosdatás közben, de mivel költői kérdés volt és ő sem mutatott túlzott hajlandóságot arra, hogy letusoljon – csak ímmel-ámmal tette – ezért tovább folytattam önmagam és az ő testének tisztogatását, így jutottam el az alsónadrágjáig, amit szégyenlős kérdéssel próbált magán hagyatni.* -Csak. Ott is meg kell mosni. *Komolyan, mint a gyerekek, de olyan édes amikor így vigyorog, hogy meg kell zabálni. Ó, láttam én, hogy a matatásnak hála mozgolódás támad odalent, de ignoráltam a gyors elindulás kedvéért.*
-De tudtad, mondtam.*Dacos, sértődött gyerekként válaszoltam vissza de azonnal megenyhültem mert azt mondta, hogy édes vagyok amikor alszom. De most tényleg, levett a lábamról, pedig megint hülyeséget beszélt.* -Egon. Nem láttam magam, amikor alszom természetszerűleg csukva vannak a szemeim, belül pedig hiába is lenne tükör…..és mond mennyi ideig élvezted a látványt?
*Ha most kiderül, hogy órákkal korábban fent volt már, és komolyan mondom összekócolom. Egyébként meg levett a lábamról, még hogy ő nem romantikus alkat, cöhh, ki mondta? Én sem totojáztam sokáig, nem az vagyok aki órákat tölt a fürdőben a tükör előtt. Elzártam a vizet de kinyitottam a mosdókagylónál, majd megtörölköztem és nekiálltam fogat mosni, persze menet közben mert kimentem és fél kézzel cincáltam magamra egy bugyit, és addig játszottam a kézcserés fogmosást amíg magamra nem ügyeskedtem egy pólót, amint mindkét kezem szabad volt, már gyorsabban ment az öltözködés. A kérdésre csak hümmögve és némi fogkrémhab bugyborékolás közepette válaszoltam, de szerintem a részeredmény ön magáért beszélt. Nadrág, pulcsi, gyapjúzokni, most nem randira készültem hanem nagy sétára és erdőbe, ahol talán sokat kell gyalogolnom a hóban. Ha van. Ki tudja. Így is Egon győzött, persze mert őt is én fürdettem, de jó időt futottam. Már csak a kedvenc piros sapkámat kellett felvennem és a kabátot….*
-Mehetünk is. *Megfogtam a kezét és szabályosan kicincáltam a folyosóra, aztán le a kocsihoz amit előző nap béreltünk, én persze nem akarok vezetni ismeretlen helyen, pláne nem bal oldalon, abból csak baleset lenne. *

//Phfúúú, akkor jó örülök, hogy tetszett. :cheers: Most akkor ugorjunk is rögtön oda ahol lenni szeretnénk, mondjuk a megérkezésre? Akkor talán április 30.-ra végzünk. //

//Ja, talán addigra //

Egon & Becca

*Az az „ahaaa” eléggé hitetlenkedve hangzott, mintha kétségbe vonná a szavaimat és úgy éreztem nem a puncs javára szóló megjegyzésemről vélekedik így hanem a józanságomat tekintve. Na jó, lehet, hogy egy kicsit becsíptem, nem nagyon tényleg, csak jó kedvem volt és kevés gátlásom, de azért voltam annyira képben, hogy nem indultam volna farkas vadászatra a hátán és minden egyes szavamra ügyeltem amikor nem voltunk egyedül. A puncs pedig nekem sokkal jobb volt, de annyira nem vagyok oda az alkoholért, szóval valószínűleg jövőre fogok újra belenyalni amennyiben Egon megint elhoz ide. Túlreagáltam az egész kapkodást, tudom de végül is ez az első nap az egész üdülésünkből és máris megdőlt minden tervezés, persze, hogy kissé felhúztam magam. Le fogok nyugodni, Egon lazasága átragad majd rám is csak legyünk úton. Azt is megfogadtam magamban, hogy ezt a fürdetést majd megismételjük este, csak lassabban és érzékletesebben mert tetszett, és volt néhány olyan pillanat amikor szívesen hagytam volna a kezeimet eltévedni, de mint tudjuk túlreagáltam a dolgokat és a következő pillanatban lebeszéltem magam mindennemű letérésről.
A szemöldököm a homlokomra ugrott, érzékletese közvetítette a gondolatban való visszakérdezésemet. „Párszor????” ezerszer mondtam, hogy korán szeretnék felkelni, még az útitervet is részleteztem, utánanéztem milyen messze van és mennyi idő kell oda és vissza. Hagyjuk a fenébe. Ennyi idő után igazán rájöhettem volna, hogy Egonnal tervezni teljesen felesleges, úgy is a saját feje után megy és engem is magával ránt. Ám most voltam először az otthonom határain kívül, ráadásul a tengeren túl, Európa, a történelem egyik nagy királysága, ráadásul Egon születési helye és otthona. Szerettem volna ha minden tökéletes és a lehető legtöbb helyre jusson idő. Az állvakargatását megállítottam a kezemmel és már épp visszatértem volna a romantikus álmodozásomból a jól megérdemelt haragomig amikor a fejembe vetítette azt amiről az imént beszélt. Persze elképedtem és arra a pár másodpercre ki is zártam a külvilágot, csak néztem ki a fejemből de közben magamat láttam ahogy alszom. Mintha még egy halovány mosoly is ott játszadozott volna az ajkaim szegletében. Tutira Egonnal álmodtam és ott is hülyeségeket beszélt. Ettől aztán megenyhültem, levett a lábamról megint, elengedtem az állvakarós kezét és megsimogattam az arcát. Bár az első fejembe vetített emlék megrázó volt, ezt a képes dolgot jobban szerettem mint amikor beszélt. *
–Ez édes tőled…..de nem ment meg a sietségtől.
*Ja, csak negyed óráig nézett és én vagyok a római pápa. Nem szedtem le a fejét, túl sok időbe telt volna inkább nekiálltam felöltözni és fogat mosni, majdnem ment egyszerre is a kettő. A tervezett indulás után majd` három órával később sikerült elkészülnünk, de lent a kocsiban már nem idegeskedtem emiatt, volt más. Mondjuk nem tudtam milyenek az utak arrafelé, bár tájékozódtam az időjárási viszonyokról, az még sem ugyanaz és mindig Fairbanks elzárt útjai jutottak eszembe. Még jó, hogy nem odamentünk üdülni Angliából, akkor biztosan ott ragadnánk még plusz egy hétre.
Az aggodalmam feleslegesnek bizonyult és talán a szerencse is mellénk szegődött, mert az egész út eseménytelenül zajlott, és persze sokkal rövidebb ideig mint gondoltam. A tájat néztem ami mellett elhaladtunk, hihetetlenül szerencsésnek éreztem magam amiért Egonnal lehetek és itt és amiért. Mindez az érzés megnyugtatott és levedlettem magamról a kezdeti túlreagálást, ez némi eufórikus hangulatot eredményezett. Ahogy már otthon is a hétköznapokon, most sem tűnt fel, hogy nem reggeliztünk, viszont mikor megálltunk már éreztem némi elégedetlenséget a gyomromban, a kesztyűtartóban matattam a térképért amit Egon kért, majd miután megtaláltam és átnyújtottam neki, a kabátom zsebébe nyúltam amiben ott volt a büfében vett müzliszelet.*
-Eltévedtünk? *A hümmögésből azt feltételeztem, hogy rossz irányba jöttünk, de ellentétben a reggeli őrületemmel, ez most nem izgatott. Kibontottam a müzlit és beleharaptam, Egon mondjuk utálja de azért odakínáltam neki is, elvégre ő sem reggelizett…..vagy legalábbis nem tudok róla. Persze lehet, hogy amíg engem lesett álmomban egy egész tál sonkát és tojást bevágott, nem éreztem ugyan az illatát mikor felébredtem, de ki tudja milyen cselekre képes egy vérfarkas-gyík-medve. Jóízűen falatozva csillapítottam az éhségemet és azon merengtem hogyan tovább.*
-Gondolod, hogy fényes nappal nem szúrunk szemet valakinek? *Nem ellenkeztem, de szerettem volna minél biztonságosabban letudni ezt a kalandot. A szemeim csillo9gásán azonban láthatta mennyire oda vagyok az ötletért, valójában azóta erre a lehetőségre várok mióta felajánlotta. Én nem mertem volna rákérdezni, mert nem tudtam ez bántás lenne-e a részemről vagy sem és inkább nem kockáztattam. *-Tudod, hogy mennyire vágyom rá, de nem szeretném ha bajunk lenne belőle. Rád bízom mikor és hol. Most te vagy a főnök.
*Ó, azt hiszem ettől leesik majd az álla. Széles mosollyal az arcomon néztem rá és vártam hogyan dönt. Ha már nem sietünk – és már én sem siettem – akkor legyen minden úgy ahogy ő szeretné vagy ahogy sikerül.* -Nekem mindkettő jó, a harmadikat elvetném, ha nincs olyan messze akkor szívesen gyaloglom is.*Innen már nem kell az autó, akár itt is hagyhatjuk felőlem. Még egy falat müzli, délutánig elég i lesz, de aztán majd keríteni kell valamilyen büfét és talán lehet szó még egy előadásról.*

Egon & Becca

*Már a kocsiban ülve jöttem rá, hogy Egon miért mutatta meg azt az emlékképet rólam miközben aludtam. Egyébként már az is jobb kedvre derített amit mondott, de látni azt amit ő a legszebbnek tart azért mégis más volt. Addig sem rá haragudtam a késői kelés miatt hanem a helyzetre, mégis ráborítottam minden sietségemet és ingerültségemet, és nagyon nem érdemelte meg. Akkor csak megsimogattam az arcát és tovább pörögtem. A tájat nézve volt időm egy kicsit gondolkodni is. Egonról megint megtudtam valamit, egy kis rejtett és előnyös, imádnivaló tulajdonságot amit még nem tudott nagyon kamatoztatni, mert hiába voltam nem rég olyan morcos, azért nem ez jellemző rám. Ő viszont csípőből tudta hogyan enyhítsen meg, nem lázadozott és nem lett ideges, nem haragudott rám és nem rohant el ahogy a férfiak általában tennék. Észre sem vettem mikor ismert ki ennyire, de ettől a felismeréstől egy kicsit megint szerelmes lettem belé.
Nem is figyeltem merre megyünk és mennyi utat tettünk már meg, mire megérkeztünk…valahova….már nem érdekelt, hogy mikor, meddig és az sem amit terveztem. Az volt a fontos, hogy együtt vagyunk, azt nézünk meg és addig amíg akarjuk. Először azt hittem eltévedtünk, én akkor szoktam térképet nézegetni és hümmögni közben, azt nem gyanítottam, hogy Egon egészen mást néz rajta, nem az autóutat. Csendesen eszegettem a müzlimet, eltekintettem attól a ténytől, hogy Egon még csak rá sem pillantott arra mit kínáltam neki, pedig szívesen vigyorogtam volna az arcába azt, hogy „Én megmondtam!” mert annyira nem értette miért kell még nekem ezt is venni a büfében. Milyen jól jött most. Szívesen „utaztam” volna a hátán, elvégre majdhogynem erre készülök hetek óta, de ebben a tekintetben félre tettem a türelmetlenségemet és inkább a biztonságra hajtottam. A kérdésem és a fenntartásaim miatt megtudhattam mit nézett Egon annyira a térképen, én még azt sem tudtam, hogy ezen a térképen a turista útvonalakat is feltüntetik, de már láttam mennyire részletes a térkép. *
-Látom, nagyszerű. Ahol nehezebben járható ott mi van? Sziklás rész vagy valamilyen más akadály? *Ami persze neki nem gond és láthatóan roppant büszke is magára. egyetértettem vele, joggal lehet az, sosem felejtem el azt a napot amikor megláttam átváltozva. Annyira gyönyörűséges volt, ha rágondolok most is az ujjaim között érzem a finom, selymes, vastag bundát. Az ő érzékeire leszek hagyatva, az ő tapasztalatára és helyismeretére, evidens, hogy főnöknek nevezem ki.*
-Tudod most szívesen a fejedbe irányítanám az arckifejezésed emlékét ha tudnám.*Tényleg megérte volna. Nevetve ingattam a fejem önkéntelen reakcióként, annyira mókás volt és kedves. Nem tudtam mit jelent neki mindez, egyrészt, hogy hazatér, másrészt, hogy mindezt farkas alakban teszi, ami végtelen szabadságot nyújt a léleknek. Ennyit azért már tudtam, de az érzés még nem járt át engem és gyanítom nem is fog, épp ezért nehéz vagy teljességgel lehetetlen volt, hogy megértsem. *-Akkor élvezd ki a pillanatot!.....Megbízom benned, tudod.
*Így is volt, ha ő mondja, hogy nem lesz bajunk és rejtve maradhatunk és minden simán megy akkor….muszáj volt nevetnem a kérdésére, de előbb azért még megemeltem a szemöldököm kérdőn, mint a tanár a diákja felé, egy olyan kérdésre várva választ ami tök egyértelmű. A visszapillantó tükröt felé fordítottam, persze nem volt biztos, hogy látja is magát benne de eléggé jelzésértékű lesz.*
-Momentán két elvetemült állat készül arra, hogy karácsonykor az erdőt járja, de ne is törődj velük.
*Ideje volt próbára tenni Egon farkasát, én nem tudtam mire képes, ezt csak ő tudhatta, ezért hárítottam át rá minden döntést és felelősséget. Az út nem tűnt soknak, le is gyalogolnám nem lenne probléma, azonban egészen más lehet neki is négy lábon futva és nekem is az ő hátán ülve. Nos, lóháton már ültem, szerencse, hogy csak fél órát, különben meghaltam volna. Minden tiszteletem az indiánoké és az összes lovas népé, hogy nem nőtt tyúkszem a fenekükre. Rábólintottam Egon kijelentésére, a térképet azonban nem tettem vissza a helyére, úgy terveztem, hogy magammal viszem, majd én is kiszálltam a kocsiból és hátramentem a csomagtartóhoz. Tudtam mire kell az üres hátizsák, de azért fura volt nézni ahogy a hátára vette. Üresen. Megfogtam a felém nyújtott kezét, vettem egy nagy levegőt mint az aki épp a mélyvízbe akar ugrani.*
-Oké, bevállaljuk, gyalogolunk. Én már most izgulok. Tudod ez olyan mintha belülről csiklandoznának.
*Elindultunk hát, Egon kedves mosolyára válaszolva az enyém kissé gyerekes és békaszájúan széles lett. Szorítottam a kezét és séta közben többször egymás után lejátszottam magamban azt amire készültünk. Vajon milyen érzés lesz? Amikor először és azóta utoljára találkoztam Egon farkasával épp haragudott rám, mégsem bántott. Most egészen más helyzet állt fent és olyasmire készültük amit más ember nem igazán élhet át. Különlegesnek éreztem magam, kivételezettnek. *

Egon & Becca

*Nem azért kérdeztem mi van ott ahol elvileg járhatatlan, mert félnék a kihívásoktól, egy térkép jeleiből sok mindent ki lehet olvasni, de a természet gyorsabban változik mint hogy az emberek feltérképezik a terepet és kiadják az összehajtogatható vagy épp lapozható példányokat. Csupán arra voltam kíváncsi mire számíthatok, hogy felkészüljek rá, persze tudom, hogy mindenre nem lehet de mégse úgy induljak neki a világnak, hogy ahogy esik úgy puffan mert a végén én puffanok. *
-Szóval akkor nem vészes, csak nincs arra ösvény. *Ez volt a lényeg, remélem jól sakkoztam ki. Ezért is bíztam az egészet Egonra, mert ahol nincs ösvény arra turista útvonal sincs – természetesen nekünk arra kell mennünk, hogy ne találkozzunk senkivel – és ahol turista útvonal nincs ott nincs jelzés sem, ergo én simán eltévednék és azon még a testemet egészséggel mérgező müzli szelet sem segít. Kérdőn hajtottam oldalra a fejem Egon nevetésére, jópofa dolgot mondtam de azért annyira nem volt vicces, ezek szerint neki igen. Igyekeztem erről lebeszélni és telepumpálni romantikával.* -Miért? Tetszett volna amit láttam, nekem is nagyon tetszett. Mókás volt de….kedves is.
*Egon mindig meg tud lepni valamivel, pedig már azt hittem mindent tudok róla…na jó, vannak dolgok amiket nem de az farkas ügy és nem számít, emberként azonban úgy hittem megismertem őt és így is volt, de ő mindig előhúzott egy ászt a személyiségének kabátujjából. Igazi hamiskártyás volt a szó legjobb értelmében. A háromszáz százalékos öniróniáját már ismertem, és már előre készültem a nevetéssel, tudtam vagy nagyvonalakban sejtettem mit fog válaszolni az elvetemült állatokat bemutató szavaimra. Igen, valami ilyesmire gondoltam. Egy nagyon édes elvetemült állat, de nem mertem kimondani mert úgy gondoltam férfi lélekkel ennyi cukiságot már nehéz elviselni, be kell osztanom az ilyen bókokat. Vártam már ezt a kirándulást, ez olyan normális dolog és bár éppen arra készültünk, hogy Egon farkashátán lovagoljam be az erdőt, azért mégis más volt ez mint…mint aminek kinéz. Kezdtük kialakítani a mi kis világunkat amibe belefért egy ilyen átváltozós kaland, de kívül rekedt az összes többi vérfarkas és őrző és mindkét tábor, a szabályok és törvények. Ez a mi életünk volt amit nem vehettünk elő minden nap Fairbanksben, amire az évnek csak egy rövid szakaszában volt lehetőségünk és amire mindkettőnknek szüksége volt. Izgatott voltam, ki ne lett volna az, olyasmire készültem amit talán nem sok vagy egyetlen ember sem csinált még, legalábbis őrző nem, de ki tudja. A nagyi jegyzeteiben nem volt ilyen de a jelentéseiből azért valamennyire megismertem és hát a nagyi, hogy is mondjam, eléggé kalandor természetű volt, hacsak a felét örököltem tőle, felkészülhetek egy igen mozgalmas életre. Belőle kinéztem volna ugyanazt amire én készültem és amitől tényleg olyan volt mintha belülről csiklandoztak volna, másképp nem tu7dtam körülírni az érzést, Egon pedig vagy véletlenül értette félre vagy szándékosa. A nevetéséből ítélve…..sem tudtam eldönteni.*
*-Igen, ez olyasmi lehet mint az Alien-ben mielőtt megszülöd a picurt. Nos, annyira azért nem izgulok. *Azért örültem, hogy érti, én viszont szerencsére nem tudtam ő mire gondolt közben. Jó volt kéz a kézben sétálni, megint csak a normális szó jutott eszembe, pedig aztán bennünk nem volt semmi sem normális ha a valóságot nézem, de nekünk sikerült elringatni magunkat egy saját magunk alkotta illúzió függőágyban. Élveztem a friss és csípősen hideg levegőt ami Faibankshez képest langymeleg volt. Sosem gondoltam volna korábban, hogy egyszer így vélekedem a télről, megszokás kérdése és már a második telemet fogyasztottam Alaszkában és az elsőt is túléltem nátha nélkül. *
-Csodás az erdő, szeretem az illatát. *Önkéntelenül is elmosolyodtam, az érzés váltotta ki belőlem. Nem különösebben érdekeltek az akadályok, amíg nem kell felmásznom egy hatalmas derékszögű sziklára vagy nem állja utamat egy szakadék addig menni fog. Élveztem a sétát, a lábaim maguktól vittel előre, nem került erőlködésbe átverekedni magam az aljnövényzeten. *
-Te tudod. Te vagy a főnök…..mire gondolsz most Egon? Vannak a helyről emlékeid? *Láttam rajta, az arcán és a távolba révedő tekintetén, hogy a lelke egy darabja egészen máshol jár. Ám azt is láttam rajta, hogy hozzám hasonlóan izgatott és örültem, hogy ezt az egész kirándulást így kitaláltuk.*

Egon & Becca

*Nem gondoltam át az akadályokat részletesen, csak annyira, hogy beleütközhetünk-e valamibe vagy sem. Hogy az milyen természetű már nem nagyon érdekelt, végül is mindegy mi lep meg minket ha hátráltat, a megoldáson akkor és ott kell gondolkodnunk. Ám a lelkesedésemet a romantikára Egon egyetlen mondattal kettévágta, nem tudom miért volt önmagával szemben annyira szerény, hogy még az arcát sem látta volna szívesen, de hiába mosolygott a válasz közben egy időre elment a kedvem az ilyen játéktól, lemondóan sóhajtottam. Ha nem, hát nem. Most sajnáltam csak igazán, hogy nem vagyok képes olyasmire amire ő, szívesen megmutattam volna mit láttam és mit éreztem közben, akkor tudná mire szerettem volna rámutatni, ahogyan ő tette az én alvós emlékemmel. Részleteiben és egészében ismertem az arcát, az összes mosolyát amivel volt már dolgom, bár gyanítottam, hogy van még ismeretlen is, tekintetének rebbenéseit, az apró nevetőráncokat, ismertem a vonásait és mindről tudtam mikor és miért tűnik fel az arcán, és mindehhez természetesen érzelmek is társultak, melyeket nem lehetett szavakkal kifejezni. Egyszer majd kitalálom hogyan adjam át neki, addig meg maradnak a szavak és az olyan „egyszerű” dolgok mint az érintés. Az érzelmek kifejezésére sok szó áll rendelkezésre mégis olykor elég nehéz kiválasztani a legjobbat, most nekem sem tökéletesen de ragyogó helyzetet teremtett. Nem gondoltam, hogy a kis Alien emlegetésével lavinát indítok el, Egon persze úgy ráharapott a témára mint a filmbéli űrszörny a szereplőkre. Először várakozón néztem rá mert kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki a végére, de a mosolyom egyre szélesedett, úgy éreztem túlszalad a füleimen is, végül már a nevetés sem ment anélkül, hogy könnyek ne gyűltek volna a szemeimbe. *
-Aha, gondolom minden nap délidőben elvinnéd Fairbanks főterére sétálni. A kis alient szétszednék a város farkasai, és végre az emberek hősként ünnepelnék őket. Tényleg menő lenne. *Vállon bokszoltam, persze ez csak elmondva hangzik menőnek, egyébként inkább volt az simogatás mint ütés. Na igen, Egon volt az aki ha lehetséges lenne, meg is tenné. Érdekes napnak néztünk elébe, és végre mindezt szabadon tehetjük, úgy, hogy nem lát minket senki és amiatt sem kell aggódnom hogyan palástoljam az érzelmeimet egy-egy fejembe helyezett kijelentés miatt, erre pedig nagy volt az esély miután átváltozik. Az erdő belsejében már nem nevettem de a kedvemből semennyit sem vont le, hogy a könnyeimmel együtt a kacagást is eltöröltem, csak a hangulat változott, finomodott és olyan volt mintha egy felhő felkapott volna a hátára. *
-Bárcsak el tudnám mondani szavakkal, de leírhatatlan.*Sajnos sem én nem tudtam az érzelmeimet átadni neki elég érzékletesen sem ő nem tudta kibogarászni belőlem, de azt hiszem e nélkül is tudni fogjuk mit érez a másik. Egon mindig is bolondos volt, híján a csöpögős romantikának, de sok minden más tulajdonsága volt amivel ezt kompenzálta és nem éreztem hiányát. Jó kedvet hozott az életembe, kitöltött néhány óriási lyukat a lelkemben, ő volt a jangom, az életem napos oldala. Ő persze egészen másképp fogalmazott volna gondolom, ezért is lepett meg ahogyan a múltjából felmerülő emlékeiről beszélt. Soha nem hallottam még ilyen költőien fogalmazni, egyszerre döbbentem meg és érzékenyültem el. Elkerekedett szemekkel néztem rá és azt hiszem még a számat is eltátottam amivel esélyesen derékba törtem a szép pillanatot.*
-S mikor ott vagy, otthon érzed magad. Ez….ez annyira szép volt. Hihetetlen, hogy mindig meg tudsz lepni valamivel. *Újra és újra mélyet szippantottam a levegőből amihez semmi más sem volt fogható. Nekem viszonylag csend volt az erdőben, csak a varjú károgás jutott el hozzám az is nagyon halkan, nagyon távolról, egyébként csak a fák megmaradt leveleinek zörgését hallottam, a lépteink zizzenéseit ahogy a tavalyi avart kavarják fel, néha ráléptem egy száraz faágra. Elejtőztem volna még ebben a harmóniában de Egon megállt és tudtam, hogy most jött el a megfelelő idő és azon a helyen vagyunk ahol minden egy másik világba fog vinni. Nem szóltam és az erdő is elcsendesült, mintha várná azt amit én is. Nem akartam megtörni a varázst, szó nélkül vettem el a hátizsákot és sorban a ruháit, hogy összehajtogatva elrakjam azokat, de képtelen voltam megállni, hogy ne vessek pillantást minden egyes, ruha alól felszabadult porcikájára és ne nyilvánítsam ki tetszésemet egy szemöldökrándítással, egy széles mosollyal, egy felcsillanó szempárral. Azt hiszem még fel is sóhajtottam, a látványa csodálatos éjszakákat juttatott eszembe, de mindezt azonnal el is felejtettem mikor elkezdett átváltozni. A látvány fájdalmas volt, az ordítása úgyszintén, de nem akartam lemaradni róla, tócsányira kerekedett szemekkel néztem, mert úgy éreztem ha elfordulok őt bántom meg. Mindez a része volt, ugyanúgy az enyém is. Csak szorosan átöleltem a hátizsákot és körmeimet belevájtam az anyagba, szinte a saját porcikáimban éreztem azt amiről úgy hittem érezhetem. Még körbe nézni sem mertem, pedig talán kellett volna attól félve, hogy valaki erre jár, a hangját messzire vitte a szél és valahol meg kellett hallaniuk, de őt úgy tűnt mindez nem zavarja. Amikor először láttam átváltozni elmaradt az áhítat, akkor megijedtem hiszen hirtelen történt és nem számítottam rá, akkor minden ruha leszakadt róla és haragjában tette, most minderről nem volt szó. Lenyűgöző volt és csodaszép. A szemei pedig, mikor rám nézett, olyan akár két ékkő. Két zafír. Hosszú pillanatokig nem voltam képes magamhoz térni az ámulatból, a felém tett mozdulata és szavai a fejemben rángattak ki ebből az állapotból. Egon bolondozása átsütött a farkas alakon és önkéntelenül elmosolyodtam, a hangomból azonban részvét csendült ki.*
-Nagyon fájt? *Nem akartam, hogy fájdalmat érezzen, persze ez hülye ötlet volt hiszen nem tehetek ellene semmit. A hátamra vettem a hátizsákot és mellé léptem, kezemet végigfuttattam a fényes bundán.*
-Azt hiszem mindjárt szülök neked egy kis alient. *Kuncogva utaltam a korábbi beszélgetésünkre ezzel is jelezve, hogy amit korábban éreztem és nem tudtam rendesen megfogalmazni, annak most eljött az ideje, igenis izgatottabb voltam mint valaha bármikor. Olyan óvatosan ültem a hátára mintha egy törékeny üvegszoborra próbálnék ülni, közben az ujjaimat számtalanszor fúrtam a bundájába élvezve az érintését, kapkodtam a levegőt és a hideg szél a torkomba mart, de észre sem vettem mert csodálatos érzés kerített hatalmába. A combommal még a nadrágon keresztül is éreztem a teste melegét, az élet lüktetését, bőrének rezdüléseit ahogyan a soha nem érzett terhem ránehezedett. *
-Sokkal csodálatosabb vagy mint egy tökből varázsolt hintó.

Egon & Becca

*Dehogy akarom én, hogy az ő házi kedvencének baja essen, egyszer már Gyagyást is majdnem megsirattam mikor azt hittem elpusztult, de azért ha jobban belegondolunk ha egy alien futkosna Fairbanks főterén, még ha pórázon is – ezt azért külön elképzelni is elég meredek – akkor tuti biztos, hogy az összes farkas feladná az álcáját és neki esne. A szerény és aranyos, pláne a jószág kifejezésre meglepetten felvontam a szemöldököm, ha nem letten volna biztos abban, hogy csak viccel, én nevettem volna ki ezért, őrülten vihogva. Hihetetlen hogyan tud minden egyes vétlen megjegyzésemre csípőből úgy tüzelni, hogy a bolhányi történetből elefánt nagyságú marhaságot kerekít és mindehhez fapofát vág. *
-Szerintem sem, a végén még kiderülne, hogy az egész város lakosságának a fele farkas, a másik fele meg őrző. Patthelyzet. *ezt még magam sem hittem el, annak ellenére, hogy most már tudom, akkor sem éreznék mindenki mellett csokoládé ízt a számban, hiszen az a pajzsos dolog megakadályozná. A nagyi feljegyzéseiből nem bukkantam rá nála az enyémhez hasonló képességre és azóta máshol sem, szóval nem tudtam, hogy honnan jött és miért engem tüntetett ki ezzel a sors. Biztosan hasznát veszem egyszer, de nem igazán vágytam arra, hogy olyan helyzetbe kerüljek ami ezt feltétlenül szükségessé tenné. Egon közelében már egészen megszoktam, bár ő általában védekezett de egy halvány érzés mindig tudata velem mikor engedte le és húzta fel, de velem szemben nem volt szükség efféle játszadozásra. Úgy gondoltam ez olyan mint amikor valamit már rutinból csinál az ember, oda sem figyel és megy magától, nem tudatosul a cselekvés minden mozzanata. azon is gondolkodtam már, hogy talán én nem tudok m ég különbséget tenni a sok farkas között de mindegyikőjüknek eltér a kisugárzása és Egonéra már ösztönből ráismerek, mert érzelmileg is rá vagyok hangolódva. Jó értelemben egy kicsit irigyeltem a képességét amivel a fejemben is tudott beszélni, néha nekem is jól jött volna, mint például most amikor bajban voltam az érzéseim megfogalmazásával. Teljesen elteltem a csodával amit az erdő nekem ajándékozott, Egon költőisége csak hab volt a tortán. Ebben a hangulatban sétáltunk tovább míg el nem értünk arra a helyre ahol már biztonságban alakot válthatott. Újabb csodával lettem gazdagabb bár nekem egy kicsit azért fájt a látvány és az üvöltés is. Nem tudtam miért teszi és persze magamból kiindulva fájdalomnak tudtam be ahogy minden porcikája mintha kifordult volna önmagából. Mindez azonban elmúlt mikor teljes valójában előttem állt. A humora megmaradt, érdekes volt ahogyan a hangjában ami a fejemben szólalt meg, szintén benne volt minden érzelem, legalábbis ami a jó kedvet illeti, előttem volt Egon emberi arca azzal a csibészes mosollyal együtt amit egy ilyen párbeszédnél megejtett volna. A farkaspofán nem látszott semmi ebből, ám annál többet fedeztem fel valami másból. Előkelő volt, nemesi és harcias, az erdő vadja. Még a légvételeimmel is csínján bántam az izgatottságtól de a szívem hevesen dobogott, azt nem tudtam lecsillapítani. Élveztem ahogy az ujjaim a vastag bundába markolnak, a szőrszálak végei hidegek voltak de közvetlenül a bőre közelében már meleg volt a tapintása, a bőre pedig forró.  Kissé előrehajoltam, így félig ráfeküdtem a hátára, biztosabban ültem de így is bennem volt a félsz, hogy leesek, ő pedig nem tud fogni és tartani, minden rám volt bízva. Egon azonban óvatos volt és figyelt rám, az első lépéseknél kész döbbenet volt az amit éreztem, ahogy elmozdult alattam a teste. felkacagtam de a hangomból kihallatszott a félelem, ami természetes volt ebben a helyzetben és nem a bizalmatlanságomat volt hivatott mutatni. *
-Megragadom ne izgulj, ki sem tudod majd fejteni az ujjaim közül. *Kénytelen voltam elhinni, hogy nem fáj neki mert muszáj voltam erősen kapaszkodni, furcsa volt de különleges és észvesztő élmény. Mikor gyorsabb tempóra váltott a combommal is megszorítottam, és egyre erősebben kellett így kapaszkodnom, egészen rágyógyultam Egon hátára, közben kapkodtam a levegőt és a szívem dobogását a torkomban éreztem, de semmi pénzért nem mondtam volna le minderről és nem is szálltam volna le a hátáról. Egyre gyorsabban szaladt és nekem oda kellett figyelnem minden mozdulatára, csak arra koncentráltam, hogy rajta maradjak, hogy átvegyem a teste ritmusát és a sajátomat ahhoz mérten igazítsam. Nem is néztem az erdőt, a frászt fogom én az arcomat a menetszélbe tartani, hülyeség az ami a filmekben van, amikor az ember fenekébe egy zabszem sem férne el…és határozottan úgy éreztem magam annak ellenére, hogy megbíztam az én farkasomban. Már az arcomat is a bundájához szorítottam és veszettül kapaszkodtam mikor éreztem, talán egy tized másodperccel azelőtt, hogy ugrott volna, megváltozott a ritmus, a – nagyképűen – megszokott mozdulatok, és tudtam, hogy most valami más fog következni. Arra viszont nem számítottam, hogy a levegőbe repülünk, én annak éreztem, úsztunk a kidőlt fa törzse felett. Tudatosult bennem egy pillanatra, hogy mi történt, lelassítva láttam a fa törzsét ahogy alattunk keresztben fekszik, és már el is tűnt. Valaki sikoltott, de némi fáziskéséssel jöttem rá, hogy én voltam. *
Ezt…ezt nnne csináld, Egon kérlekeeeztneeee! *Nem estem le de baromira megijedtem amikor egy lélegzetvételnyi időre elszakadt a combom Egon farkas testétől aztán visszazöttyentem rá. Ahogy én megéltem neki biztosan fájhatott és erősen belemarkoltam a bundájába, azt hiszem az ujjaim be is görcsöltek, vagy legalábbis képtelen voltam szétnyitni és kinyújtani, de nem is nagyon próbálkoztam. *-Most szólok, most szólok.*csak egy kicsit lassabban, csak egy kicsit és ne ugráljunk.*