Átöleltem őt. Nem akartam, hogy elmenjen úgy, hogy azt higgye, haragszom rá. Tutira nem haragszom rá! Sose tudnék rá haragudni és az, hogy nem árulja el a dolgokat, az én lelkem akarja megkímélni az igazságtól. De apa majd úgyis elárulja… - Nem haragszom rád… - vigyorodtam el magam, sőt, inkább nekem kéne tőle bocsánatot kérnem, hogy számon kértem olyan dolgok miatt, ami nem is rám tartozik… vagyis de. Rám is. Csak nem tőle kell hallanom. Még hogy ő is olyan, mintha egy tini lenne. Hát ez teljesen elmosolyogtatott, sőt, nevetni kezdtem, el sem engedve őt. - Te tininek érzed magad, én meg hisztis gyereknek… - kit érdekelnek az ilyen apró veszekedések, ha szeretjük egymást? El sem tudnám képzelni az életemet nélküle és tökre hálás vagyok, hogy az életembe lépett. Pardon. Az életünkbe. Aztán kit érdekel, hogy apával nincsen együtt? Engem nem, attól még nem szakadt el a családi kötelék. Noha semmi közünk egymáshoz vér szerint, de sokkal jobban szeretem őt mint a vér szerinti anyámat. Azt sem tudom ki Ő, vagy ki volt Ő. Köszönetet szeretnék mondani neki, hogy megszült, mert ha apa és ő nem lettek volna együtt egy forró kalandon, most nem lennék ilyen boldog Symarával. - Nem is akartam elmenni, szóval nyomás! - mutattam az ég felé egy nagy vigyorral az arcomon, majd tovább indultunk a nagy sétánkra…
//Köszönöm a játékot! //
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Tényleg nem akartam így beszélni vele, ahogyan ártani se szeretnék neki. Ahhoz túlzottan is fontos, de vannak olyan dolgok, amiket tudunk annak ellenére is, hogy nem kellene. Másrészt meg tényleg nem gondoltam azt, hogy most kellene megtudnia, vagy tőlem. Nem vagyok éppen egy túl stabil lábakon álló farkas, így inkább óvatosabb vagyok, mintsem esetleg pont annak ártsak, akinek sose akarnék. - Ennek örülök, s remélem tudod, hogy nagyon szeretlek. – felelem neki teljesen őszintén, s egy anyai puszit is nyomok a fejére, ha csak nem tiltakozik ellene, mert már túl ciki lenne. Lehet, de bizonyos dolgok nem mennek ki a divatból véleményem szerint. Végül szeretetteljesen simítok végig az arcán, majd a messzeségbe pillantok pár másodperc erejéig. - Akkor azt hiszem, hogy mi most remek párosítás vagyunk. Talán ideje lenne a világnak vagy a városnak rettegnie, hiszen biztosan félelmetesek lehetünk. – kuncogtam el a dolgot, meg amúgy is eléggé játékosan mondtam a dolgokat. Kisebb fajta bolondozás sose árt, pláne most nem miután pár perce még az történt. Néha gondolkoztam azon, hogy rákérdezek érdekli-e ki volt az igazi édesanyja, de őszintén fogalmam sincs, hogy merre van. Vélhetően ennyire vén fejjel nem lenne annyira nehéz kideríteni, de lehet Ryder nem örülne neki, ahogyan pontosan azt se tudom, hogy az angyalkámban milyen érzéseket hagyott az, hogy a szülőanyja lemondott egykoron róla. Lehet, hogy önzőség, de én egyáltalán nem bánom, hiszen ha nem mondott volna le egykoron róla, akkor egy angyallal kevesebb lenne az éltemben és igazán üres lenne Kristin nélkül. - Akkor kalandra fel, ideje meghódítani a „ismeretlent”! – szólaltam meg játékosan, de valamennyire komolyan is, majd vele együtt elindultam, hogy a nap további részét jókedvben és bolondozásban töltsük el.
Amikor reggel felébredtem, még magam sem sejtettem azt, hogy ekkora galibába fogok keveredni, hiszen én tényleg sose szoktam keresni a bajt. Inkább csak egyet levegőzni akartam, meg edzeni kicsit, hiszen a tanulás mindenkire ráfér, de azt hiszem, hogy sikerült eltévedtem az erdőben. Gondolom a farkasoknak annyira nem szokása eltévedni, de nekem sikerült teljesen máshova kilyukadnom, mint amit megbeszéltem az egyik falkataggal. Gondolom a sok falkaterület ellenére itt sok ember megfordulhat, hiszen aki ilyen vidéken él, az gondolom szereti felfedezni is. Lassan haladtam, miközben próbáltam kitalálni, hogy merre is kellene fordulnom, hogy visszajussak a megfelelő útra és ne várakoztassak meg senkit se, ha már a drága idejéből rám áldoz. Sose voltam olyan, aki mások nyakán akart volna lógni, de egy kis tanulás sose árt. Szeretnék jobb lenni, hogy Lili igazán büszke lehessen rám. Remélem, hogy eddig is az, mert igyekszem másokat is megismerni. Múltkor is egy régi ismerősbe futottam bele. Nem is gondoltam azt, hogy Phil valójában farkas, a testvére pedig őrző. Érdekes volt megtudni ezt a régi barátokról. Akkor talán Phil tesója azt hihette, hogy emiatt tűntem el, de valójában csak bezártak és stb. Inkább nem akarok most arra gondolni, amik tavaly előtt történtek. Kaptam egy új esélyt hála Lilinek és szeretnék is élni vele. Tényleg, majd Phil is fel kellene keresnem, hiszen azt mondta, hogy szívesen edzene velem. Na, majd valamelyik nap megkeresem, hátha akad egy-két szabad percre. Gondolataim eléggé cikáztak és ennek köszönhetően nem is észleltem a veszélyt, csak akkor már, amikor túl késő volt, mert valami a lábamba vájódott. Automatikusan kiáltottam fel, hiszen piszkosul fájt, majd sietve pillantottam le a lábamra, ami farkas csapdában landolt, vagy inkább medvecsapda lett volna? Én egyik se ismerem, így kár is ezen agyalnom, hiszen nem leszek előrébb vele. Nem elég, hogy eltévedtem, de még csapdába is estem. Vér könnyedén csordult ki, a fogaimat pedig szinte összeszorítottam, hogy ne adjak hangot a fájdalomnak. Ki volt akkora idióta, hogy erre a területre csapdát tegyen le? Miként nem tűnhetett fel a nagyoknak? Vagy talán túl régről maradt még itt, vagy csak túl friss volt az egyik vadásznak köszönhetően? Sietve hajoltam le, hogy szétfeszítsem, de amilyen szerencsés vagyok helyette inkább csak kicsit felsértettem az ujjamat, amikor is valami neszre lettem figyelmes. - Ki van ott? – kérdeztem meg kicsit remegő hangon, miközben a farkasom még inkább felkapta a fejét és kicsit előrébb törte magát. – Hahó?! – szólaltam meg kicsit bátrabban, majd sietve fordítottam a figyelmemet újra a csapdára, hogy kiszabadítsam minél hamarabb a lábamat, mert ki tudja, hogy milyen fenevad ólálkodik erre felé. Még szerencse, hogy emberi alakban sétálgattam itt, mert talán farkasként még rosszabb lenne a helyzet.
Szeretem a természetet. Mindig is szerettem. Mikor először éltem itt, Fairbanksben, már akkor is szerettem szabad óráimban csak úgy kilépni a ház fogságából, és elindulni valahova túrázni. Esetleg csak szimplán sétálgatni. Egyedül is nagyon szívesen szabadultam ki a természetbe, de ha jöttek a gyerekeim, Chloé, esetleg családi programot szerveztünk… azok voltak a szép idők. Kár, hogy egyszer csak gondoltam egyet, és a feleségem megkérdezése döntöttem a fiunk életére, ezzel együtt teljesen elcseszve azt az idilli életet, amiben részünk lehetett. Jamest is megpróbálhattuk volna kontrollálni, még fiatalkorában, mikor megláttuk az első jeleit annak, hogy milyen ingerlékeny. Nem tettük. És ezt a kis hibánkat egy másik gyerek élete bánta. Valamint nagyon hosszú időre a kapcsolatom Chloéval. És az az apa-fia viszony sem volt már meg köztünk sohasem. Az élet egyáltalán nem könnyű. A döntéseinkkel pedig együtt kell élnünk. Annak viszont örülök, hogy végre rendeződnek ezek is. Chloé visszatért az életembe, és próbálja letenni a szereket. Nagyon próbálkozik, efelől szikrányi kétségem sem lehet. Látom rajta, hogy ő is szeretné, ha már ne lennének elvonási tünetei. Nem mondom, hogy rövid lesz az út, de a nehezen szerintem már túl vagyunk. A szervezete már valamilyen szinten megszokta a megvonást, de még nem teljesen. Nem is szoktam gyakran magára hagyni a feleségemet, mert féltem, nagyon is. De mégsem lehetek mellette minden egyes percben, és nem is akarok. Neki is kell a személyes tere, ezzel pedig tisztában vagyok. Különösebben nem volt célom, merre is megyek, csak mentem előre, néha lefordultam, felmentem egy emelkedőn, majd le egy lejtőn, és így tovább. Kezeim zsebre voltak dugva, aztán egyszer egy nagy kattanást hallottam. Tudom, mi ez. A medvecsapdáknak szokott ekkora hangja lenni, ha bekap valamit. Csodálkozom is, hogy mást nem igazán hallok, vonítást, vagy bármit. Talán csak véletlenül besült. De azért folytatom az utat arra, és végül egy női hangot is meghallok. A lépteimet fel is gyorsítom, és nemsokára már ott is vagyok. - Ó, bassza meg… Nézek a lábára, amit rendesen be is kapott a csapda. - Ne aggódj, segíteni jöttem. Annyi talán szerencse, hogy a lány vérfarkas. De a korát ennyiből még nem tudom belőni. - Ki a fene hagyhatott itt egy rohadt medvecsapdát? Eszem megáll. Mindegy, hadd nézzem meg. Azzal pedig le is guggolok, és megvizsgálom mind a szerkezetet, mind a sérülést. Fél perc után megszólalok viszont. - Nem tagadom, fájni fog, miközben és miután szétfeszítettem.
Egyáltalán nem számítottam arra, hogy bármi hasonlóba sétálhatok. Fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom. Persze, szét kellene feszíteni, vagy akár a lábammal se kellene törődni, hiszen meggyógyul előbb vagy utóbb. Ha nem is olyan gyorsan, mint az idősebbeknek, de akkor is nagyobb bármire az esélyem, mintha csak egyszerű emberként szorultam volna ebbe, de igazából egyik lehetőség se vonzott. Pokolian fájt és az eddig kíváncsian és békésen nézelődő farkasom is felkapta a fejét. Eléggé izgága lett, mintha csak ő is rá akarna jönni, hogy miként húzzon ki ebből a slamasztikából, de addig nincs miért aggódnom, amíg nem akar valaki nekem ártani szorult helyzetemben, vagy amíg a farkasom úgy nem dönt, hogy inkább ő kerüljön előtérbe. Biztosan szét lehet feszíteni, már csak arra kellene rájönnöm, hogy pontosan hol kell ahhoz megfognom, hiszen első próbálkozásnak köszönhetően csak egy újabb seb lett az eredménye, viszont mielőtt még túlzottan elmerülhetnék a gondolataimban, addigra lépésekre leszek figyelmes. Farkasom sietve kapja fel ismét a fejét és kíváncsian pillant abba az irányba, amerről a hang jön. Nem akarom, hogy ennyire előtérbe kerüljön, mert akkor könnyedén változhatok is át. Nem, az eléggé nagy ostobaság lenne, így minden erőmmel azon vagyok, hogy mind magamat és mind a farkasomat elkezdjem megnyugtatni, mintha legszívesebben nem sírnék vagy éppen kiáltanék a fájdalomnak köszönhetően. - Igen, mondhatjuk ezt is… - pillantottam az ismeretlen férfira, hiszen én is valami hasonlót mondanék, de inkább jobbnak láttam hallgatni, mert az nem fog segíteni rajtam. - Mindenki ezt mondja, még azok is, akik végül ártanak nekünk, nem gondolja? – pillantottam rá kérdőn, hiszen nem éreztem azt, hogy farkas lenne, de Lili is óva intet attól, hogy itt akadnak olyanok, akik simán ártanának a másiknak, viszont jobb megoldás nincs, mint hagyni azt, hogy kiszabadítson. Hát utána elfutni se fogok tudni, de majd csak nem lesz semmi gond. - Gondolom a vadászok, legalábbis logikusmagyarázat lenne rá. – barátságos mosoly jelent meg a fájdalom ittas pillantásom és arcom barázdái között. Piszkosul fájt, nem véletlen, hogy már a kezem is ökölbe szorult, mintha így könnyebb lenne elviselni. Azt meg nem sejthettem, hogy esetleg ő tudja mi vagyok. - Biztos, hogy szét tudja feszíteni? Mármint nem lenne a legjobb, ha helyette inkább még mélyebbre hatolna… - a hangom pedig megremegett, hiszen tényleg nem volt könnyű beszélni ebben a helyzetben. – S nem hiszem, hogy annál jobban tud fájni, mint ahogyan most fáj. Meg legalább nem marad ott a lábam… - persze, elméletileg nekünk visszanőnek a testrészek, de akkor se vágytam arra, hogy láb nélkül kelljen élnem huzamosabb ideig, hiszen a regenerációm nem olyan profi, mint sokan másoké.
Őszintén nem tudom, mit vártam ettől a találkozótól. Egyik felem örült a magam szőrös szívű módján, a másik meg - az a sokat látott vén bundás - valami elemi módon tartott volna távolságot mindentől, ami Northlake-kel és az ő személyével jár. Éppen ezért és mert hangjából kihallatszott, hogy komoly dologról szeretne beszélni, nem csupán egy sörre ugrott a városba, melyet immáron, ha úgy tetszik, magaménak tudhatok. Egy ideje már a kertek alatt leledzik a hím, nem is egyedül... - botor lennék eme apróságot figyelmen kívül hagyni, s egy pillanatig is játszani a meglepettet hívása közben. Az üzenetem egyszerű: találkozzunk a megadott, semleges helyen és időben, hol nem hagy szagot ittléte és mégis kellően mindennapi vadászösvényem részét képezi. Win-win, erre mondják ezt, azt hiszem.
Léptem könnyed, magabiztosan jár a fák között, ahogy a sziklás kaptatón felfelé haladok egyre csak a plató iránt. Hófehér bundám ugyan nem rejtőszín még így a nyár végéhez közeledve, mégsem kelt feltűnést a sötétben. Mire felfogja az éji vad ragadozó voltomat, már tova is suhantam, nem törődve édes húsuk ígéretével ezúttal. Kilépve a fák közül, lustán rázom meg bundámat, s akármily formában vár a hím odafent, ráérős léptekkel közelítve felé, s furakodva be egyúttal pajzsa rése mögé köszönésemmel. ~ Helló Darren. ~ A jó kedélyű hang egyszerre kellemes és mégis nehéz hova tenni hangulatának mivoltát, őszinteségét. Energiáimból olvasva már levágósabb, hogy nem tudom magam se eldönteni, miképpen reagáljak a jelen felállásra - hát az óvatos távolságtartást választom indításul, engedve az ősi ösztönnek, mely sosem csalt még meg az évszázadok során. ~ Mi járatban? ~
Baromi komoly és magabiztos voltam a telefonban, amikor "randira" hívtam a nőstényt. Azt követően viszont, majdhogynem indulásom pillanatáig idegesen tettem-vettem, próbáltam lekötni magam, majd a megfelelő göncöket kiválasztani. Szerintem Yetta tök hülyének nézett, egy elkapott pillantást követően csak úgy, a bajszom alatt morogva jegyeztem meg, hogy baszki, mégiscsak egy Atanerkkel találkozok! Annak meg kell adni a módját! Javasolta a drága a farkasalakot, mint problémamegoldást, ám ezt élből elvetettem. Mióta... azóta egyedül ő, Payne, Sarah és Jenny láttak farkas alakban, utóbbit annyira meglepte felbukkanásom, hogy elkerülte a figyelmét a változás, Payne pedig épp új traumájának örvendhetett. De meg fogják látni, idővel egyre többen, s amíg rá nem jövök, hogyan csavarhatnám ki a valóságot úgy, hogy ne lopja gyanú árnyéka magát szavaim közé, addig marad a biztonsági játék, tűnjön bármennyire gyávának. S ha már biztonsági játék: végül ruházkodás téren se cifráztam túl a dolgot: sötét póló, farmer, tornacsuka, ezüstök mindenütt és tetovált balom.
Egy sziklán ücsörögve vártam a nőstényt, a Holddal nézve farkasszemet, mintha legalábbis ellenségem volna. A csillagokra ritkán terelődött figyelmem, s végleg el is hagyta őket, amikor félig felhúzott pajzsom mögül megéreztem Nessa közeledtét. Előre dőltem kényelmes üldögélésem közepette, szétvetett lábaim közt támaszkodtam meg a hűs szikla durva felületén. Ezért utálom a nyarat: semmi sem képes igazán hideggé válni, csontig marni. Minden legfeljebb langymeleg - a tudat, az érzés felkorhadó majd elhaló undort váltott ki felszín körül ólálkodó fenevadamból. Az ő okkerszín szemével fogadtam az Atanerket. - Szép estét, Nessa - biccentettem felé. Mosolyom halvány volt, de őszinte, mert bármi legyen ennek a találkozónak a kimenete, örültem, hogy ő került ki győztesen a vezetői posztért vívott harcból. - Rég beszéltünk, s mostanra megérett rá az idő. - Ahogy annyi másra is, ám azokhoz nem neki van köze, a kettőnk dolgában jelentéktelen ügyekkel pedig nem fogom traktálni. Fogalmam sincs, kikről tud, nem is érdekel. - Pár hónapja újból a környéken élek és ezen a közeljövőben sem tervezek változtatni. Néhányadmagamban fogom tengetni az életem. - Nincs kérő hangsúly, se ilyen jellegű fogalmazás, szót adott, hát élek vele. Energiáim nyugodtan lengnek körbe, s bár kijelentő minden mondat, nincs bennem gőg. - Ismerem a területetek határait - ismerlek titeket is -, s ahogy az elmúlt hónapokban, úgy eztán is tiszteletben fogom tartani. Ez alól egyelőre a város kivétel, amennyiben a szükség mindenképp oda szólít. Egyetlen egyszer jártam Fairbanksben, akkor is a birtok miatt. - Csak ezért hívtalak - fejeztem be mondandómat. Némi megszakítástól eltekintve legtöbbször a szemébe néztem. A megszakítás is csak az ösztönlény oldalunk mozgatta: nem szándékozok kihívást intézni felé, a folyamatos szemezés pedig esetünkben ezt jelentené. A Szellemek óvjanak, hogy holmi félreértelmezett dominancia miatt bilit borítsak a fejemre, köszönöm, megy anélkül is.
Lusta, ráérős lépteimnek alig egy ugrásnyira, nekifeszülésnyire tőle vetettem véget, kényelmes közelségben a sziklán ücsörgő alakjához és mégsem tolakodó, személyeskedő - mondhatni, baráti - közelséget célozva be, éreztetve helyét és kívánatosságának mértékét jelenleg a vidéken. ~ Magam is így gondolom. Őszintén szólva meglepett, hogy eddig húztad... ~ Nem a türelméről híres, legalábbis eddig nem volt jellemzőinek legjava. Aztán ki tudja...! A szél járása újonnan kifejezetten forgandó, miként a hangomban megbúvó könnyed játékosság éle is, hallva, ahogy kóbor létére képes kész tényekként tálalni minden kívánalmát. Nem rezzenti meg energiáimat különösen ittlétének ténye, ideje, talán ő sem ringat naiv képet róla, hogy nem tudjuk, itt tanyázik az erdőben a nőstényével egyetemben. ~ Ha Payne-ért jöttél, nem fogom visszatartani. ~ Reflektálok könnyeden arra, hogy többedmagával kíván maradni a környékünkön. Első gondolatom a többesszám nyomán ugyanis kölyke felé irányul, magától értetődő módon. Másra nem gondolok; miért tenném? Azt azonban kifejezetten merész húzásnak tartom tőle, hogy mindezt ily közlési szintű egyszerűséggel veti elém. Jobban ismer ennél. ~ Ha már ennyi mindennel tisztában vagy, akkor azt is tudhatnád, hogy eljátszottad a kártyáidat az efféle kijelentésekhez a falka területén és annak környékén. Kérj és talán megkapod. De ajánlom, jól indokold meg, mert holmi szentimentális okokkal tele már a padlás. ~ Fáradt volt a hangom. Nem is! Keserű. Sokkal többet tudtam, mint szerettem volna - Rocky és Castor kapcsán, - ám nem léve biztos immáron senki kilétében, csak sejtve csupán a kiválasztottak személyét, nem könnyítettem meg a hím helyzetét. Talán, ha biztos lettem volna bármiben is, akkor se tettem volna így. Ennyi jár, ha már... ~ Neked kellene a helyemben lenned. ~ Bukik ki belőlem a jeges szavú, mélyen lávaként forrongó vád, mely elhangzását követően mégsem hoz enyhülést. Haragszom rá és haragszom magamra is, mert olyasvalaki a hím, kit szabadként kezeltem, s most már késő lenne hámot vetni nyakába. Nem tűrné. Nem tűrte sosem. - Hát körülményesség átkával büntetem.
Elmosolyodtam, de ebben semminemű öröm sem lapult. Ennyiből egyébként is sejthette, hogy nem jókedvemből napoltam a dolgokat, s maradt inkább a kivárás kevéssé kellemes, mégis hasznos mezején. A részletek megtartottam magamnak, még örültem is, hogy nem firtatta. A találkozónk oka felől közelítve voltak ennél jóval fontosabb megbeszélendőink. - Érte - biccentettem, majd egyből hozzátettem: - is. - Számoltam azzal a lehetőségemmel, hogy egyszerűen elhallgatom előle a többit, ám később jóval feszültebb és kínosabb randevúnk lett volna, ha ő hív és azért, hogy kérdőre vonjon sunyiságom okán. Vannak plusz körök, amiket jobb szeretek kihagyni. - A döntés viszont az övék. Ha maradnak, hozzád és a falkához tartoznak szívvel-lélekkel és vakon követnek bárhova. Ha jönnek, úgy számodra lesz még több garancia arra, hogy véletlen se fordulok felétek ártó szándékkal. - Amúgy se tenném, de olyanokkal körülöttem, akik szintén szeretik azt a falkát, jóval kisebb minderre a lehetőség. - A "környék" a kóboroké, nem a falkáé - emlékeztettem erre, továbbra is ugyanazon a hangszínen beszélve. - De előfordulhat, hogy tévedek, máskor is megesett. Egy undok csomó a gyomrom közepén, egy haragos, öblös mordulás lényem bundásabb felétől. Ez volt a mélyben dédelgetett reakcióm a kérésre és a "talán"-ra. Kértem. Könyörögtem. S mi végre? Keserűen mar belém a felismerés: az a naiv bizalom, amivel mások felé tudtam fordulni, kegyetlen csorbát szenvedett a tavasszal és mint minden, ez is ott, úgy üt vissza, ahol, ahogy talán nem kéne. Arra viszont nem voltam felkészülve, amit eztán mondott. Kinyitottam a szám, hogy valamit mondjak, de mikor rájöttem, hogy hirtelen nem tudom, mit lehetne, becsuktam. Magam elé meredtem, s ezúttal nem azért, hogy ne vegye kihívásnak a szemébe nézést. Mi lett volna, ha... Fogalmam sincs. Szent meggyőződésem, hogy így is, úgy is ide fut ki a történet. Ha nem beszélünk ott a kikötőben, a raktárban, akkor is elhagyom a falkát. Ha nem ajánlom fel az egyesülést... az túl szerteágazó lehetőséghalmazt villantana most fel. - Még ha követnének is... én lennék, aki a leginkább hiteltelennek tartanám magamat abban a székben mindenek után. - Felemeltem a fejem, a szemébe néztem. - Az a falka annyi mindenen ment keresztül, megérdemli, hogy olyas valaki vezesse, aki nem köpné le saját magát. - Az, amit most tervezek, más. Tiszta lap, ha úgy tetszik, de még az én vastag bőrű pofámnak sincs szemtelensége odasunnyogni. Az enyém volt, megszereztem, uraltam, majd önként, szabad akaratomból lemondtam róla. Eladtam a visszakövetelésre való jogot. - A tiéd. Ami pedig az én elképzeléseimet illeti, mondom a praktikus részét. - Még jobban is járok így, nem kell megsejtenie olyasmit, amibe nem akarom beavatni. Mondtam: nem felejtettem el, mit művelt a tudás a korábbi Atanerkkel, milyen hazugság-hálóba taszította. - Kezdenek megint elszaporodni a kóborok és hála Fairbanks elhelyezkedésének, a vándorlók zöme dél felől érkezik. Aki biztonságra, stabilitásra, falkára vágyik, úgyis nálatok köt ki, aki meg elhéderel egy kis ideig és csak nem akarja, hogy baszogatva legyen, az ellébecol az én társaságomban is. Arról nem is beszélve, hogy a Duxokat és a zűrösebb fazonokat jobban vonzza a kisebb létszámú csoportosulás. Ha tovább is megy, mire hozzátok ér, már tudhattok mindent. - Szám halvány mosolyra húzódott. - Félreértés ne essék, nem kívánkozok se előőrsnek, se hátvédnek, ezek a csupasz, szentimentalitástól mentes indokok, amik neked is hasznot hoznak. Szövetséget ajánlok, ha úgy tetszik, olyat, amelynél jobbat aligha kaphat más kóbortól. Kivéve talán a hűbérességet, de esetünkben még a puszta felvetése is felérne egy sértéssel.
Állkapcsom épp csak árnyalatnyit megfeszül a hozzátoldott többesszám végett, ám aprót biccentek felé. Bundámba tép a jeges szél, kifejezetten szeretek éjszaka futni farkasalakomban, ám most bizonytalanságot sodor a fehér szőrszálak közé a hidegbe forduló nyárvégi förgeteg. Miért most? Miért így? - Egyáltalán mivel érdemeltem ezt ki? ~ A várost közvetlenül környező erdők a falka területét képezik, de ezt te nagyon jól tudod, így hagyjuk a szarrágóskodást. Ha valóban veled akarnak tartani, nincs jogom őket visszatartani. - Nem is tudnám és ezzel pontosan tisztában vagyok. ~ Ahogy az is a te dolgod, mit művelsz a kertek alatt. Amíg a tieid nem esnek túlzásokba a városon belül, nem fogom megtagadni a lehetőséget tőlük a bejárásra. - Őt magát mondjuk kevéssé szívesen látom az utcákon, de ez megintcsak magánvélemény. Amíg a mi malmunkba forgatják a pénzüket, hülyeség lenne kizárni őket. Különben is... falkatársat miért uszítanék falkatárs ellen? Ez már nem a régről ismert világrend, amikor még biztosan tudtad, ki az, akiben teljes mértékig bízhatsz, akit nyitott szívvel a soraidba fogadsz. Azt hittem, így van, de... az élet és Northlake bizonyította, hogy rohadtul nem. Kés a hátamban a hím, nem több ma már, s sajnálom, hogy ekképpen alakult, de magának köszönheti. Kéretlen vallomásom keserű, akárcsak nevetésem, mit szavai váltanak ki belőlem. ~ Inkább lennék hiteltelen, mint olyan, aki a falka egysége ellen dolgozik. - Kegyetlen a vád, tudom, elevenébe mar talán, hisz családja volt egykor az őslakos falka, miként be nem vallottan otthonra leltem közöttük magam is. ~ Castor távozásánál aligha adódott jobb lehetőség, hogy mindazt végigvigyük, amit a raktáraknál beszéltünk annak idején. Hogy végre az a falka legyünk, ami méltó az ősi területhez ismét. Erre te... - Szusszanásom fojtott kacajnak hallatszik. ~ Idejössz és egység helyett csak még jobban szétcseszed az egészet. Gratulálok, komolyan! És csak kívánni tudom, hogy akik követnek, sose lássák meg ezt az oldaladat. - Hangomban nem volt helye indulatnak, nem csatározni hívott a hím és én sem szándékoztam vele viaskodni. Minek? Megvan a magunk múltja, innentől leveszem kezemet róla. A továbbiak racionalitása könnyű fátyol mögül kúszik felém és ér el, lassú a mozdulat, amivel bólintok felé. ~ Mint mondtam, amíg nem lépitek át a határt a falkaterületen belül, nem baszogatunk titeket. Semmi balhé, semmi keveredés. Aki veled tart, legyen annyira felnőtt, hogy nem tekintget vissza, ha meghozott egy döntést. Van még kérdésed? - Addig fektessük le az alapokat, míg egymással szemközt állunk, utána már késő lesz. De hisz ismer.
Bólintottam a határokra és az elkapatottságra. Tiszta sor mindegyik, így több szót vesztegetni rá én se látom értelmét, hát mentünk tovább a magunk gyors sodrású folyóján. Sem ő, sem én, sem senki a világon nem tudja, hova fut ki, csak viszi, amit ér. - Másképp látjuk, mi dolgozik a falka egységéért és mi ellene - hagytam ennyiben, megtartva magamnak, amit tudok, s ami azzal kapcsolatban a konkrét véleményem. Nem az én falkám, nem az én Atanerkem, innentől pedig se jogom, se okom beleszólni, miképp osztja meg erőit. - Castor távozása tette lehetetlenné - húztam el a számat keserűen. - Kegyetlenség volt magadra hagynom téged ezzel a teherrel, de nem az én hatalomátvételem volt a cél. Márpedig ha maradok, ez jött volna és sokkal nagyobb károkat okozok. Az akkori Amarok fontosságát és súlyát addigra már megrongáltam, aztán tettem volna ugyanezt az Atanerkkel is? Ennyit érne két Atanerk egymás tett ígérete? Mire fel lenne egyenes és büszke akkor a többi, aki követi? - Megráztam a fejem. - Az esélyt se volt szabad megadni annak, hogy a poszt közelébe kerüljek ott ismét. Tudom, hogy így meg úgy tűnik, mintha személyesen őt árultam volna el, de... a saját mérlegelésem szerint ez volt a kisebb rossz. A kisebb kár, amit okoztam, s nem, nem voltam rá büszke. Sajnáltam, hogy így alakult, bár álmatlan éjszakákat nem okozott. - Nincs - ráztam meg újfent fejem. - Köszönöm, hogy eljöttél.
Finoman morranok fel szavait hallgatva, hisz tudom, hogy valahol igaza van, ám önnön önzőségem nem hagy nyugtot, hogy bájmosollyal helyeseljek neki. Előttem írta le magát és tetszik vagy sem... jelenleg én viselem az atanerki címet, így eszem ágában sincs mindezt a tényt teljes mértékben oldalágra tenni, a személyes ellentétek közé. Őt büntetem gondolatban, a többit nem. Ezért az egyezségem, mely a megnyilvánulások mellett enyhének, már-már barátinak tetszhet sokak szemében talán. - A mögötte húzódó árkot elég, ha mi ketten ismerjük. ~ Köszönöm, hogy elmondtad. - Ha valamit, ezt az egyet őszintén képes voltam értékelni felőle, s múló szeszélyei és szilaj, szabad habitusa már nem az én gondom lesz. Legalábbis rohadtul merem remélni. ~ Remélem, tudod mit csinálsz, Ragnar. - Búcsúzom ekképp, talán most engedve végleg el, úgy igazán személyét. Lehetett volna másként, talán változnak a szelek a jövőben is, ám ezt a hidat én nem fogom újból felépíteni, abban egészen biztos vagyok.
Messzire keveredtem hazulról vadászatom során, ám jó okkal teszem mindezt. Messze vagyunk mindentől, mert naivan szeretném úgy hinni, ide nem érnek el a vérvörös mételyű csápok sem... nincsen Alignak, nincsen falka. - Ha már védőszellememmé fogadott Atyámat le nem hagyhatom a fák között kavarva fel az avart, legalább ennyi békesség hagy adasson meg számomra, miközben a régi ismerős nyomát követem. A szagnyom a régi, az energiák ugyanakkor némileg mások - erőteljesebbek - mik a sziklás fennsíkot elérve megcsapnak. Esélyem sincs meglepni érkeztemmel, hát megtorpanok tisztes távolságban, ahogy irányomba fordul a másik nőstény. Belőlem nem maradt semmi, mi ismerős lehet az egykori falkatársnak; elveszejtette a zsoldos akkor éjjel a tisztáson... megölte a legerősebb akarat egy nagyobb jónak oltárán áldozva fel. A koromfekete bundás rettenet zömök, sziklaszilárd egyenességgel támasztja meg lábait a biztos talajon, ahogy felszegi fejét Misha irányába. Egyedül a lapockánkon konokul megbúvó ősi tetoválás az, mi elárul, s felé küldött üzenetem játékos negéddel csendülő hangja: ~ Helló Misha. ~ Sosem voltunk mi igazán jóban, de együttműködésünkre nem lehetett panasz. Tejfeles szájú kis száz év alattiként mondjuk nekem aligha volt más választásom... De már nincs helye bennem meghunyászkodásnak, a "jógyerek"-féle óvatoskodásnak az idősebb nőstény felé, mit belém neveltek egykoron a chicagoi falka akkori fejesei. Fiatalos energiáim már-már szemtelen határozottsággal cikáznak köröttem, érdeklődőn mérve fel a rég nem látott másikat.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Szerettem kijárni ide, békés magányban, madártávlatból tekinteni le a városra, melynek lakói, mint szorgos hangyák nyüzsögnek reggeltől estig. Pláne most, az Iditarod miatti felhajtás talán még a karácsony előtti őrült időszakot is felülmúlta, jól esett az ingerszegényebb környezet. Madárcsicsergés, levélsusogás, avarropogás, az erdőt átszelő vadak neszei. Ki gondolta volna, hogy annyira mégsem lesz magányos? ~ Lám, lám… Szervusz Ems, minek köszönhetem az érkezésed? Corvin átadta az üzenetemet, vagy csak „véletlenül” épp a közelben jártál? ~ érdeklődöm semleges hangon, a sziklák szélén ülve, majd ahogy közelebb ér, kényelmes tempóban felkelek, hogy tegyek felé néhány lépést. Egyik felem örül, hogy egy bajtársamat újra látom, bár nem feltétlen az öröm, a Northlake-kel, majd Alexanderrel való találkozás óta meg pláne. Hogy az Iditarodon megtudottakat már ne is említsem. ~ Levadásztad már a saját fürkészedet, vagy még nem sikerült választanod, ki legyen az? ~ mit köntörfalazzunk? Nem vagyok színjátszós kedvemben, szóval próba-szerencse alapon teszem fel a kérdésem, mielőtt még esélye lenne más témát feldobni. Bízok benne, hogy feleljen akárhogyan is, kellően informatív lesz ahhoz, hogy tudjam, a sakktábla melyik oldalán, milyen színekben sorakozott fel ifjú vérvonalfő társam. Tekinthetek rá mint szövetségesemre, vagy ismét valaki, akit érdemes fenntartással kezelni?
Ha tudnám miféle programba rondítok bele... akkor se kérnék érte elnézést. Csupán követem könnyednek szánt mozdulatát tekintetemmel, ahogy felkel ültéből. A felém tett lépések nyomán leplezetlen fürkészi tekintetem minden rezdülését a másiknak - érdeklődőn, egyúttal ugrásra készen, ha akképpen lépne fel irányomba. Ez utóbbira szavai adnak alapot, magamban szitkozódva csak, hogy ha hazaérek, csapkodjam kicsit tarkón Duncant felebaráti szeretetből, amiért képtelen lakatot tenni a szájára, úgy fest. ~ Egyébként is kerestelek volna, az üzenet csak megkönnyítette ezt. ~ Suhant felé válaszom a maga csevegő könnyedségében, ellenben következő kérdése visszhangot ver bennem. Képemről a farkasvigyor leolvad, energiáim tőlem nem idegen, számára jóval ismerősebb hűvösséggel telítődnek meg köröttem. Véremnek lüktetése is kérdését üvölti bennem: levadásztad már a saját fürkészedet...? Rohadj meg, Tedrow. ~ Ismersz... szeretek oda szúrni, ahová senki nem számít. ~ Vannak opcióim, a kérdés csak az, ő kerül e a lista élére. Legalább lenne benne némi kihívás. Esély arra, hogy elbukjam anélkül, hogy mindezt látványosan kell tegyem. ~ Figyelmeztetni jöttelek, Misha, de úgy tűnik, valaki már megtette helyettem. Melyik volt az? Northlake? ~ Belőle kinézem, full labilis mentálisan a pasas.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Könnyedén bólintok a fiatal nőstény szavaira, s bár furdal a kíváncsiság, mégis mi szél fújhatta felém, amiért beszélni szeretett volna velem, erősebb a késztetés, hogy nekiszegezzem a kérdésem, így talán sosem tudom meg. Sebaj, jelen helyzetben ez fontosabb, és a felőle érkező néma reakciók is kellően beszédesnek bizonyulnak. A fenébe… ~ Akinek van egy kis esze, úgy szereti. ~ jegyzem meg a szavaira, és egy vérvonalalapító utódjánál ez el is várt, jó esetben, szóval kezd egyre érdekesebb lenni ez az egész játék. ~ Ezek szerint többen is vagytok? Hogy ennek milyen roppant mód örülök… ~ csóváltam meg a fejem, már Northlake esetében is szíven ütött a hír, de így, hogy kiderült, Emily is átcsábult a másik oldalra, és még rajta kívül is akadt más… komolyan, lassan már kezd olyan érzésem lenni, mint ha rajtam kívül már mindenki beadta volna a derekát. Ennyit az összetartásról, fasza egy csapat, mondhatom. ~ Kedves, hogy gondoltál rám, de volt szerencsém első-, és másodkézből egyaránt értesülni a fejleményekről. ~ vagy másod- és harmadkézből, attól függ, hogy Alignaktól nézzük a ranglistát, vagy csak a földi képviselői, alattvalói között. A Darrennel kapcsolatos információkat se nem erősítem meg, se nem tagadom, ha a másik őt tartja a leggyengébb láncszemnek a csapatból, legalább az is segítség kikövetkeztetni, ki lehet a másik. Vagy a többi. ~ De ne legyen hiábavaló a látogatásod, mondok én is valami újat ~ legalábbis megpróbálok, aztán ki tudja? Lehet, hogy Northlake-nek azóta már eljárt a szája, nem beszéltem vele azóta ~ ~ Tudtad, hogy most azért kell fürkészeket hajkurásznotok, mert nemet mondtam az Alexander által felajánlott független, hírvivő posztra? ~ és akárhogyan is alakult, nem bántam meg azóta se. Mert mi a fészkes fenét kezdjek a tudással, ha egyszer nem használhatom?!
Egyet kell értsek vele meglátása nyomán, "elszólásomra" tett megjegyzése nyomán épp csak megemelem államat kissé, feltekintve rá. Ó ha tudnád, nővérem... ~ A lehetőség számodra is nyitott volt, ha jól sejtem. ~ Mindannyiónknak megvan a maga oka és indoka arra, hogy miért igen, miképp számára is minden bizonnyal arra, miért nem. Játékot űzünk mindannyian, ki-ki a sajátját. Hogy melyik lesz majd célra vezető, azt nem tudom, de míg úgy fest, nem állunk egymás útjába, addig talán van remény... remény arra, hogy amint meglesz az az egy út, mi elvezet a célig, a többi félretegye a büszkeségét és beálljon mögé. Darren gyenge láncszemsége valójában nem jelent sokat. A legutóbbi beszélgetésünk alapján többre tartom a pasast, mint mutatom, de ettől idegenkedésem a fakírok harsány életvitele, szabados életfelfogása iránt nem szűnik meg létezni. Mióta csak a a Második Kör felállt, ekéztem a szerencsétlent, sajátos módon örvendeztetve meg a hímet törődő figyelmemmel azon kevés időben is, mikor interakcióra kényszerültünk a közös ügy kapcsán. Legalább ez örökös állandó ebben az őrületben... Lerakom a hátsómat, mikor azzal jön, ne legyen hiábavaló a látogatásom. Jajj, Tedrow, hát még csak bemelegítek! Ugyanakkor megfagyok minden mozdulatban egy pillanat erejéig, ahogy eljut szavainak jelentősége a tudatomig. Fülem rebben, s meglehet, bennem a védőszellem indulatosan ad hangot véleményének, kifelé mindez nem mutatkozik meg. ~ Szóval így állunk. Hmm... ~ Nyugtázom a dolgot. ~ Szerintem én sem fogadtam volna el. A partvonal nem a mi terepünk... Mégis, nem érzed úgy, hogy cserbenhagytad a sajátjaidat? A számos kis hollód, akikből veled ellentétben hiányzik a gerinc... így már nem is a tieid igazából. ~ Sértegetném? Szórakozott hangvételemből még akár ezt is feltételezhetné a kívülálló, ha gondolataimat olvasná, ugyanakkor többről szól mindez a fekete bundás felszín alatt.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~ Northlake-től igen. Alexander már nem erőlködött vele. ~ igaz, az ő ajánlata sokkal csábítóbb volt, végül mégsem csatlakoztam a kis zárt körű társaságukhoz, részben, mert bíztam bennük, a vérvonalfő testvéreimben, a szövetségeseimben… úgy tűnik, nagyobb hiba volt, mint gondoltam, másokba jóval kevesebb bajtársiasság szorult. Miközben közelebb sétálok hozzá, és megörvendeztetem néhány hírrel a kulisszák ezen oldaláról, akaratlanul is elégedettséggel tölt el a reakciója, még úgy is, hogy egészen visszafogott. A szavai alapján különösen, de de különösebben nem húzom fel magam a bókba csomagolt provokációján. ~ Amelyiknek nincs gerince, az hosszú távon úgy is életképtelen. Inkább legyünk kevesen, a kigyomlált leggyengébbek nélkül, mint sokan, olyanok, amilyenek. Minőség és mennyiség, gondolom neked sem kell bemutatni. ~ az enyémmel ellentétben az ő vérvonala egészen népes, hiába, erőre könnyebb szert tenni, mint észre… Ő vajon pazarolná az energiáját az utolsó szerencsétlen, életképtelen tagokra is a vérvonalában, amikor azokra is koncentrálhatna, akik igazán számítanak? Atyám éltében sem volt az a különösebben pátyolgatós típus, aki nem alkalmazkodott a körülményekhez, az meghalt. Nem is csoda, hogy más vérvonalakhoz képest kevesebben vagyunk… ~ Ha meg túl szorgosnak bizonyulnátok a munkában, nézzük a jó oldalát, kapok egy lehetőséget, hogy elődeinkhez hasonlóan tiszta lappal építsem fel megint a „birodalmunkat”. ~ azért az sem utolsó lehetőség, még ha rengeteg munkával is jár – a saját elképzelésed, meglátásod szerint, az alapoktól indulni, tiszta lappal, ahelyett, hogy egy elburjánzott, terebélyes, vagy problémás szerteágazó családfát próbálnál kordában tartani. Azért nem ugyanaz egy tiszta, fehér vászonra alkotni, vagy egy meglévő képet átfesteni...
A hozzászólást Michelle Tedrow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 08, 2024 3:59 pm-kor.
Gondolatban felnevettem megjegyzésére, keserédes derűmről legfeljebb elméjébe szökő hangom színe árulkodott ugyanakkor számára. ~ Nem az a típus, aki könnyedén osztogatja a második lehetőségeket, az egyszer biztos. ~ Hazudnék, ha azt állítanám jól ismerem. Szerintem olyan ember nem létezik, még ő maga sem tudja igazán, miféle. Eszköz, ám annak tökéletesnek tetsző. Ugyanakkor miképp magam is célt szolgálni lettem farkassá egykoron, jól tudom, minden eszköznek megvannak a maga hibái. A kérdés csak az, mi lehet az övé. Sosem voltam különösebben a látványos kitárulkozások és drámai gesztusok embere, hát hűvös tudomásulvétellel nyugtázom szavait a következőkben is. Változtat az információ pár dolgon, de a frontvonalakat messze nem rajzolja át az én olvasatomban. ~ Nem, valóban nem kell bemutatni, ugyanakkor örülök, hogy ezek szerint egy véleményen vagyunk a kérdést illetően. Majd átadom nekik anyai üdvözleted. ~ Lefogadom, pár halálos ítélet aláírásával több vagy kevesebb már úgysem okoz álmatlan éjszakát számára. Sosem okozott, nem igaz, nővér? Belülről rohadsz te is, bármennyire bizonygatnád az ellenkezőjét, hazudva a körötted levőknek, s talán magadnak is. Oldalt billentettem kissé könnyed, nulláról felépítős megjegyzésére a fejemet, fekete fülem lustán rezzent meg, elhajtva a tavasziasodó időjárással feléledő rovarok egyikét róla. ~ Mikor lettél te ennyire könnyelmű és derűlátó? ~ Firtatom már-már szórakozott tónust megütve, miközben érzékelhetően a távozás mezejére tervezek hamarosan lépni, ugyanis felemelem a fekete bundás hátsómat a fagyos talajról, mielőtt válaszára figyelve felé emelném tekintetemet isméteten.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~ Nem, valóban nem olyasvalakinek tűnik. ~ értettem egyet a nősténnyel, és bár megvolt a magam véleménye róla a kis találkozásunkat követően, tisztában vagyok azzal, hogy az pusztán egy kis szelete lehet a valóságnak. Vagy egy álarc a sok közül, amit a cél érdekében magára húzott. Hisz nem erről szól szinte mindenki élete? Azt az énünket mutatjuk a másiknak, amelyikkel legjobban célt érhetünk? Nem lennék meglepve, ha Northlake-kel, vagy bármelyik más katonájával egészen más oldalát mutatná, mint nekem. ~ Ahogy jól esik. Jó szórakozást a macska-egér játékhoz. ~ sokat úgy sem tudok tenni ellene, mit stresszeljek rajta, szóval ha ő ettől jobban alszik, lelkem rajta. Az meg különösebben nem hoz lázba, hogy inkább választana holmi könnyű prédát, akiben semmi kihívás, csak hogy letudja a maga részét, vagy egy mutatósabb trófeára pályázik, aki esetleg a kora és ereje miatt nagyobb kihívást jelent… ~ Majd mesélj, hogy ment. Van már kiszemelted, vagy még keresed az igazit? ~ na jó, talán kicsit még is furdal a kíváncsiság, milyen érzések motoszkálnak benne, miközben az enyéimre vadászik. ~ Az Alexanderrel való beszélgetés segített felnyitni a szemem. Csak épp nem úgy, ahogy azt ő remélte. ~ ha ember alakomban lennék, most vállat vonnék, ha pedig a bátyám tudna róla, milyen kalamajkába sikerült keverednem az elmúlt hónapokban, biztosan azt mondaná, hogy kezd elmenni az eszem. Lehet, hogy az eddigiek fényében tényleg úgy tűnhetett, mint ha a fülem botját sem mozdítanám a sajátjaimért, és hűvös nyugalommal nézném végig, ahogy a testvéreim, ellenfeleim tönkre teszik a vérvonalamat… néha szinte engem is zavart ez az újonnan jött, nyugodt bizonyosságom, de pusztán kivártam. Ha néhányat be kell áldoznom a sajátjaimból azért, hogy közelebb érjek a célomhoz, legyen. Nem új keletű taktika. ~ Mondanám, hogy add át köszönetemet neki, de ha már én nem vállaltam a postás szerepét, mástól sem várom el ugyanazt. ~ követem a tekintetemmel a másik mozdulatait.
Kiegyenlítetlen és unfair ez a játék, jobbára bárkit választok, esélye sincs, hacsak én úgy nem akarom. Kezdhetnék vele is, magamhoz méltó ellenfél volna, ám a könnyebb préda sosem jelent egyszerűbbet. A chicagoi falka nőstényei között mindig is volt valami kimondatlan dacszövetség, még ha nem lógtunk együtt látványosan, akkor is. Talán a kor tette, talán a falka szerveződése, a fene se tudja... de valahol még számít a keménynek tetsző felszín alatt, az életem száznyolcvan fokos fordulata ellenére is mindez. ~ Válogatott egy társaságot gyűjtött maga köré ... akad célszemély. ~ Felelek kérdésére; valóban nem kell nagyon keresgélnem. Legfeljebb addig, míg meg nem bizonyosodok róla, a kiszemelt valóban eladta lelkét a Seregnek. S míg ő vállat vonna a könnyelmű kijelentése közepette, úgy az én farkas-pofámra finom kis mosoly kúszik önkéntelenül is. Igen, ez az a Tedrow, akit én ismerek... ~ Átadnám én, de nem egyezik a vadászösvény, amin járunk. ~ "Vakkantam" még felé, s nem búcsúztam különösebben, pontosan tisztában léve vele, hogy hallunk mi még egymásról. Bármennyire legyen hatalmas Alaszka, a környéknek megvan az a sajátos bája, hogy összehordja a hasonszőrűeket, mint szemetet szokta a szél. ~ Buona caccia, Misha. Még beszélünk! ~ Hogy mindez fenyegetés vagy ígéret volt részemről, azt döntse el ő maga, miközben az erdő sötétjébe veszik (veszne, fránya hollók) ébenszín bundás alakom előle...
// Köszöntem! :3 //
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~ Vagy úgy. ~ bólintok lassan a szavaira, tovább pedig nem is faggatózok ez ügyben, felesleges. Némi türelem, és úgy is megtudom, ki a választottja, türelemből pedig mostanában végképp nem volt hiány, az én stratégiám is arra épült jórészt. ~ Ki tudja? Hátha egyszer még keresztezik egymást. Én lassan már semmit sem lepődök meg. ~ de ha nem, hát akkor sincs semmi, valószínűleg ő is megtanulta már, hogy sokszor nem az elképzelések szerint alakulnak a dolgok, nem dőlne ő sem a kardjába valami nem várt esemény után… ahogy én sem, valahogy úgy is az a túlélés egyik záloga, hogy milyen gyorsan képes az ember – vagy éppen farkas – alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Akárhogy is, érdekes színt vitt a mostani találkozásunk is az unalmas szürkének amúgy sem mondhati helyzetbe, amiben már évek óta próbálunk elevickélni. Kíváncsi vagyok még, milyen fordulatokat tartogatnak a „játékosok”. ~ Viszont. Abban biztos vagyok! ~ vetettem még egy futó pillantást a másikra, mielőtt az alakja elveszett volna az erdő árnyai között, majd elbúcsúztam a kilátástól, és egy másik irányba indulva magam is mentem tovább a dolgomra, vissza a városba.
Kezdőlap
//
