- Eszembe sem jutott, hogy ne így lenne, drágám! – mosolyogtam rá szívből jövően, amikor azt mondta, hogy még tudja, mit szeretek. Szerintem az ilyesmit nem lehet elfelejteni, én is ugyanúgy nélküle voltam hosszú ideig, mégis emlékeztem még mindenre. Minden egyes porcikájára, arra, hogy hogyan érjek hozzá. Az ilyesmi nem múlik el csak úgy, akár ösztönösen is jön. Legalábbis velem így volt, hogy ő miként élte ezt meg, azt már nem tudom. - Oké! Nem lesz okod panaszra! – biztosítottam lelkesen arról, hogy a fürdés tényleg kikapcsolódás lesz. Ezt nevezem én tökéletes estének. Egy vacsora, amivel a szeretett férfi vár, finom bor, szeretkezés, aztán közös fürdő. Ehhez valahogy hozzá tudtam volna szokni, bár tudom, hogy sokszor ez leginkább a kapcsolat elején szokott jellemző lenni, amikor még mindig olyan tökéletesnek tűnik. Akár most is vehettük úgy, hogy a kapcsolatunk elején vagyunk, egy bizonyos fejezetének mindenképpen. - Ugyan, ne bolondozz már! – nevettem el magam őszintén ezen a kedves bókon. – Lehet, hogy mind a két pohárral nekem kellene meginnom, mert van egy sanda gyanúm, hogy máris a fejedbe szállt! – közben felálltam a kád szélén való támaszkodó helyzetemből, hogy odalépve hozzá, könnyed csókot leheljek az ajkaira. – De örülök, hogy ilyennek látsz! Még ha elfogult vagy is… nagyon! – kuncogtam újra, enyhén megrázva a fejemet. Nem mondhatnám, hogy nem esett jól, a szívem máris hevesebben dobogott, megtelt melegséggel. A nőket amúgy is olyan könnyű levenni a lábukról, elég néhány kedves szó. Én legalábbis ebbe a kategóriába estem, ha Ashről volt szó. - Szerintem igazán bájos volt. – mosolyogtam én is az emléken, hogy aztán elvegyem az egyik poharat, és belekortyoljak egyet. – Már biztosan kész nő, nem is tudom, mikor láttam utoljára… - tényleg nem tudtam pontosan megmondani, pedig jó a memóriám. Ám voltak olyan időszakok, amikor a napok egybefolytak, és többé nem volt kedvem semmihez. Pedig jó a memóriám, semmi probléma vele, de a nehéz időszakok utólag valahogy mindig olyan kuszának tűnnek, szinte követhetetlennek. Minden nap majdnem egyforma; borzasztóan nehéz. - Sajnos nem igazán találkoztam a családoddal. Párszor beszéltünk, meg egyszer ellátogattam hozzájuk, de ez minden. Tudod, az nem csak nekem volt nehéz időszak, hanem nekik is. Ráadásul, én minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy lekössem a gondolataimat. Rengeteget segítettem Noah körül, Nate-nek szüksége volt rám. – magyaráztam, miközben én is beszálltam a kádba, és vele szemben helyezkedtem el. Tudom én, hogy a filmekben mindig összebújnak a párok, de a bort nem lenne túl kényelmes úgy szürcsölgetni, így meg ki tudtam nyújtani a lábamat mellé, és még össze sem nyomtam a mellkasát. - Örülnék neki, ha majd találkoznál vele. – utaltam az unokaöcsémre, aki az életemnek szerves részét képezte. Utoljára nagyon kicsi korában látta, szerintem Noah nem is nagyon emlékezett rá. Meglepődtem volna, ha igen. – Természetesen ott voltam. – bólogattam, nekem ez magától értetődő volt. Kicsit kellemetlennek találtam a témát, viszont újdonságként hatott rám, hogy felhozta. Eszem ágában sem volt elterelni a szót, mert nagy előrelépésnek véltem azt, hogy beszél a testvéréről. – Szép szertartás volt, sokan eljöttek. – pár pillanatig csak a poharamba bámultam, elgondolkozva kicsit. - Ha ellátogatunk a családodhoz, szívesen elkísérlek majd a sírjához, ha szeretnéd. – ajánlottam fel, immár a tekintetét keresve.
- Nem szállt semmi a fejembe. Csak kimondom, amit gondolok. Meg ami az igazság. Tényleg szerencsésnek érezhetem magamat Veronica miatt. Örülök, hogy így alakultak a dolgaink, akármennyire is hangozzék ez most hülyén. Hogy kitartott mellettem még úgy is, hogy két év után sem hallott rólam semmit. Aki ennyi ideje eltűnt a katonaságban, mint én, az nem gyakran kerül már elő élve. Mondjuk ennek a két évnek csak egy töredékét töltöttem el fogságban. Nem mintha az nem lett volna elég kegyetlen. - Én is túl rég láttam már őt… És tudod, hogy mennyire közel álltunk egymáshoz. Jó lenne őt is újra látni. Egyre inkább afelé hajlok, hogy tényleg meg kellene őket látogatnom. Remélhetőleg a húgom is ott van még, valahol a környéken, és meg fogom tudni őt találni. Bízom benne, hogy mindketten jól vannak, épen és egészségben. - Megoldjuk, drágám. Mosolygok rá, mikor az unokaöccsére kerül a szó. Nagyon kis korában láttam még csak a kölyköt, és már nem is igazán emlékszem a vonásaira. Bár azóta eltelt jó idő, és biztos sokat változott ő is. Mit ne mondjak, én is… - Örülök neki… Megérdemelte, hogy méltón búcsúzzanak el tőle. Gondolom sok katona is tiszteletét tette ott. Sok ismerőst szerzett magának, és ahogy én, ő is rendkívül gyorsan dolgozta fel magát a ranglétrán, így fiatal kora ellenére nem kevesen tisztelték még az idősebbek közül is. Mikor Veronica felajánlja, hogy elkísér Chris sírjához, akkor csak hümmögök egyet, majd bólintok egy aprót, és belekortyolok a borba. Nem megy még mindig olyan könnyen, hogy beszéljek róla. Talán pont azért, mert egyszerűen nem volt esélyem senkivel sem megejteni ezt a diszkurzust. Az agyam viszont továbbra is a családomon kattog. Meg amit Veronica mondott, hogy számukra is nehéz volt ez az időszak. Az volt, ezt el is hiszem, de ők úgy gondolom, egy bizonyos mértékig megnyugodtak, mikor megtudták, mégis élek és virulok. Erről viszont nem esett egyszer sem szó, hogy ők már mióta tudják, hogy nem haltam meg. - Valamit el kell mondanom, és nem akarom, hogy haragudj emiatt a családomra. Édesanyám, és Ellie tavaly június óta tudják, hogy élek és virulok. Állandóan fel akartak téged hívni, hogy szóljanak rólam, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy ne tegyék. Két kezemen nem tudom megszámolni, hányszor mondtam nekik, hogy ne szóljanak neked. Néhány hétig ott laktam még, de aztán úgy döntöttem, ideje eljönnöm onnan. Előtte megígértettem velük, hogy ne szóljanak neked. Látszólag meg is tartották a szavukat. Rohadt szarul érzem magam emiatt, és jelenleg nem is vagyok képes Veronica szemébe nézni, inkább csak, mint ahogy előbb ő, én is a poharamat bámulom.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Én csak örülök neki, ha tényleg így gondolod! – mosolyogtam rá szeretettel, mert bizony én sem vagyok kőből, és nagyon jól esik, ha bókolnak nekem. Melyik nő ne akarna még évek múltán is kedves szavakat hallani a párjától? Szerintem minden épeszű hölgytársam így van ezzel, úgyhogy őszintén boldog voltam attól, hogy Ash még mindig így gondolkozik velem kapcsolatban. Csak abban erősített meg folyamatosan, hogy milyen jó döntést hoztam akkor, amikor megvártam, amikor előkerülése után is kitartottam mellette. Hiába nehéz a helyzet, akkor is. - Nos, akkor szerintem egyre jobb ötletnek tűnik az, hogy meglátogassuk őket! – jelentettem ki határozottan, ezzel is biztatva arra, hogy látogasson haza a családjához. Szerintem a karácsony tényleg alkalmas időpont lenne erre, és talán nincs is szükségük ennél nagyobb ajándékra. – Jól van! Ha esetleg úgy döntesz, hogy átjössz velem karácsonykor, akkor biztosan találkozol vele! – ugyanis volt egy sanda gyanúm, hogy Nate és Noah mindenképpen meglátogatják a szüleimet. Hiszen egy szem unokájuk, legalábbis egyelőre. Nagyon reméltem, hogy majd hamarosan én is gyarapíthatom az unokák sorát. - Igen, elég sokan voltak. – egyetértően bólogattam, mert tényleg így volt. Rengetegen eljöttek, bár nem csak katonák. Tényleg szép temetés volt, megható, és nagyon szomorú. Azért is szomorú voltam, hogy Ash nem lehetett ott, és én nem tudtam mellette állni a nehéz percekben. Bár akkor is szívből reméltem, hogy még életben van egyáltalán, hiszen semmit nem tudtam róla. A tudatlanságnál pedig nem sok rosszabbat tudok elképzelni, hogy őszinte legyek. Láttam rajta, hogy nagyon elmerült a gondolataiban, így nem szólaltam meg jó pár percig. Csak időnként belekortyoltam a borba, és a lehető legjobban belemerültem a kellemesen meleg vízbe. Így, hogy ketten ültük a kádban, nem volt olyan könnyű, de a lehetőségekhez mérten igyekeztem megtenni. Csak akkor pillantottam rá ismét, amikor komolyan megszólalt. Már az első mondat elhangzása után magasra szaladt a szemöldököm értetlenségemben. - Igen, úgy tűnik… - hirtelen nem tudtam, hogy erre mit mondhatnék. Néhány pillanatig csak a boromba meredve kattogott az agyam. – Nos, azt hiszem, hogy ha valakit hibáztatni kell emiatt, akkor az te vagy. Te hozzájuk tartozol, így nyilván a te kérésed fontosabb volt számukra, mint az, hogy nekem beszámoljanak erről az apróságról. Ezt igazából teljesen megértem, még ha rosszul is esik. – vallottam be őszintén, mert úgy gondoltam, hogy megtehetem, hogy ne köntörfalazzak. Amúgy sem volt annyira szokásom, főleg, ha hozzám közel álló személlyel kellett szembe szállnom. - De nem értem, hogy miért nem voltál hajlandó engedni nekik, hogy legalább felhívjanak. Nem tudom, hogy mi lett volna akkor, de… - megvontam a vállaimat. Akkor talán túlléptem volna rajta és nem várom meg, ez benne volt a pakliban. – Nos, mindegy is. Ez már megtörtént, és változtatni egyikünk sem tud rajta. Talán azt kéne csak szem előtt tartanom, hogy végül mégis visszajöttél, de a tudat, hogy másokat érdemesnek tartottál arra, hogy tájékoztasd őket arról, hogy élsz, míg engem nem, az szörnyű! – szusszantam egyet hosszasan. Tényleg rosszul esett, nem volt ezen mit szépíteni. Ettől függetlenül még nem szálltam ki, és nem hagytam ott, pedig úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis távolságra így hirtelen.
- Jól van, drágám, akkor megpróbálhatjuk. Mindkettőt, hogy a családomat meglátogatjuk, és a tiédet is. De egyébként hogyan gondoltad? Egyik napot itt töltjük Alaszkában, aztán másnap meg már szállunk is gépre, hogy Manhattanbe repüljünk? Egyelőre hajlok mindkettőre, de fogalmam sincs, hogy ez mennyire fog változni még karácsonyig. Remélhetőleg semennyire, mert tényleg ideje lenne már, és szeretném is látni a húgomat és édesanyámat. Elképzelni nem tudom, mennyi fájdalmat okozhattam ezzel nekik, hogy visszatértem, de közben mégsem. Mivel szinte egyből, alig néhány hét után már mentem is a saját utamra, el a szeretteimtől, mert úgy gondoltam, nem érdemlem meg a törődésüket. Habár az ebben a betegségben szenvedőknél, mint kiderült, ez egyáltalán nem ritka eset. Annak viszont csak örülni tudok, hogy Christian méltó megemlékezést kapott. Megérdemelte. A halált viszont, azt nem. Túl fiatal volt még, tele élettel, tervekkel, reményekkel. Erre egy teljesen biztonságosnak tűnő kiküldetésen meghal, csak azért, mert a bátyjával akart együtt lenni egy kicsit, vele eltölteni időt. Ez lett volna a dolgom a legidősebb férfiként a házban, hogy megvédjem a családtagjaimat, de főként az öcsémet és a húgomat. Én viszont megbuktam. És ezt a keresztet életem végéig viselnem kell. Végül pedig úgy érzem, hogy ezt el kell mondanom Veronicának. Nem akarom, hogy később derüljön ki, és hazudni sem szeretnék neki. Reménykedtem benne, hogy ezzel nem rontottam el teljes mértékben az estét, és akár a kapcsolatunkat is. A legutóbbira viszont szerintem nagyon kicsi az esély. Bár, ha belegondolok, miről is van szó… nem tudom, tényleg nem tudom. Szükségem van rá, a menyasszonyomra, a nőre, akiért mindent megadnék, hogy átsegítsen ezen az időszakon, és egyszerűen képtelen lennék elviselni, ha úgy döntene, ő nem kér többet belőlem. Viszont nem fogok eltitkolni előle semmit, mert láttam már párokat szétmenni emiatt. Szavaira nem reagálok eleinte semmit, mivel sejtem, hogy még folytatni fogja. Mikor befejezi, akkor megint, szinte percekig csak csend telepszik ránk, én a poharamat figyelem, néha-néha belekortyolok. Valószínűleg most mind a ketten kurva szarul érezzük magunkat. Ő az áldozat ebben az esetben, és tisztában vagyok vele, mennyire rosszul esik most neki. És nekem is, mert igaza van teljes mértékben. Erre már egy ideje rájöttem. Ezt viszont akármennyire is fáj neki hallania, el kellett mondanom. - Sajnálom, Veronica, én… nincsenek szavak sem rá arra, hogy mennyire röstellem ezt az egészet. Az öcsém halála olyan mély sebet ejtett rajtam, ami még ma sem gyógyult be teljesen. Aztán pedig az, hogy… ami fogolyként történt velem… még mindig gyötörnek miatta a rémálmok. Tudom, sejtem, hogy unod már a magyarázkodásomat, de akkoriban, mikor hazatértem, nem voltam más tényleg, mint egy két lábon járó hulla. A családomhoz sem önszántamból mentem, a katonaság vitt oda. Nem akartam senkivel sem osztozni a fájdalmaimon, mert úgy véltem, minden az én hibám. Hogy az egészet csak magamnak köszönhetem. Részben pedig így is van. De akkoriban túlságosan is magamra vállaltam még ezt a terhet is, nem egy ember halálát, és sok idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, ilyen a háború, és hogy erre vállalkoztunk. Sóhajtok csak egyet, aztán tekintetem visszaemelem Veronicára. Biztos vagyok benne, hogy látja a szememben azt a végtelen megbánást, amit érzek. Túl jól ismer már ahhoz. - Sajnálok mindent, de akármi is történt, már nem tudok rajta változtatni. De szeretlek, Veronica, és szeretnélek boldoggá tenni. Ez az egyetlen dolog, ami egyszer sem változott. Csak hosszú ideig úgy gondoltam, képtelen vagyok erre. De most már teljesen máshogy gondolkodok, látván azt is, hogy milyen jó hatással vagy rám. El akarlak venni feleségül, gyerekeket akarok tőled, és veled akarom leélni az életemet. Szavaim annyira őszinték, amennyire csak lehetnek. Az egyetlen dolog, ami foglalkoztat, hogy ő boldog legyen. Mindkettőnk számára szenvedés volt az egymástól való távollétünk időszaka. De ennek már vége. Visszajöttem, és most már ismét azzal a nővel lehetek, akit teljes szívemből szeretek, és tudom, hogy hasonlóan érez ő is irántam.
A hozzászólást Ashton MacNamara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 03, 2017 4:53 pm-kor.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Igen, akár azt is lehet. Vagy szenteste átmegyünk a szüleimhez, az első napot kettesben töltjük itthon, vagy esetleg megvendégeljük őket, és másodnap utazunk hozzájuk. – vetettem fel az ötletet, mert ez szerintem teljesen megoldható lenne. Tudom, hogy önző vagyok, de kettesben is szerettem volna vele egy kis időt tölteni, és nem egyből gépre szállni, hogy elmenjünk a családjához. – Akkor maradhatunk náluk pár napot, ha szeretnék. Vagy akár a szilvesztert is ott tölthetjük, ha esetleg arra vágysz. – dobtam még be az újonnan támadt ötletemet, mint lehetőséget. Azt szerettem volna, ha minden úgy lesz, ahogyan szeretné. A saját igényeimet most másodlagosnak tekintettem, legalábbis bizonyos határokon belül. Miután bevallotta azt, amire még csak álmomban sem gondoltam, tényleg kellett nekem is pár perc, hogy rendezzem a gondolataimat. Időnként kortyoltam a boromból, vagy kiemeltem a lábamat a vízből, hogy így helyezkedjek egy kicsit más testhelyzetbe, de ennyi volt. Nem volt kedvem beszélni, nem is tudtam volna egyebet mondani. Kicsit szíven ütött a vallomás, de talán a pozitív oldalát kellene néznem, miszerint elmondta. Előbb-utóbb valószínűleg kiderült volna, de így tiszta. Ennek ellenére jól esett némaságba burkolózni, és egyetlen percig sem éreztem magam kellemetlenül emiatt. Más miatt viszont annál inkább. - Igen, mindezzel én is tisztában vagyok, Ash. Veled élek, megosztom veled minden percem, amit csak tudok. Veled alszok el, és veled kelek, és ha te nyugtalanul alszol, akkor én is. – szólaltam meg, először csupán a poharamat bámulva, végül kék íriszeim az arcára kalandoztak. – Azt viszont hadd döntsük el mi, hogy mennyi terhet vagyunk képesek a vállunkra venni, ha azzal segíthetünk neked! – közöltem komolyan, arra vonatkozóan, hogy osztozni szerettem volna vele a fájdalmában is, mint ahogyan tettem akkor is, amikor boldog volt valami miatt. Nem csak jóban akartam mellette lenni, de ez természetesen az eskümben is ott lesz, amikor végre sikerül összeházasodnunk. - Így van. Egyikünk sem tud. – bólogattam, bár én arra gondoltam, hogy amik vele történtek, azon nem tudunk, nem pedig a hazugságán. – Tényleg? – kérdeztem vissza halkan, hogy aztán nagyon lassan ugyan, de mosolyra húzódjanak az ajkaim. – Akkor jó, mert én is ezt tervezem veled! Méghozzá a közeli jövőben, de ehhez az kell, hogy mostantól kezdve mindig, ismétlem mindig őszinte legyél velem! – jelentettem ki komolyan, még a poharat is leraktam a kád szélére, a belső oldalra. Felemelkedtem ülő helyzetbe, közelebb csúsztam hozzá, és két kezem közé vettem az arcát. - Ígérd meg, hogy ilyen többet nem fog előfordulni! – kértem őt őszinte várakozással, mert tényleg szükségem volt arra, hogy megerősítsen ebben. – És azt is, hogy tényleg elveszel! – mosolyodtam el újra, és ha hagyta, akkor bizony odahajoltam hozzá, hogy egy csókot leheljek az ajkaira. Majd még egyet, elnyújtva kicsit a pillanatot. Felesleges lenne hosszabban őrlődnöm ezen az egészen, mivel változtatni már egyikünk sem tud rajta. Csak elrontaná a jelenlegi pillanatot, amit szerettem volna maximálisan kiélvezni. Már amennyire rajtam múlt, és ehhez az kellett, hogy ne engedjem meg magamnak, hogy elromoljon a hangulatom.
- Nos, sok minden fog attól függeni, hogy egyáltalán akarnak-e majd látni engemet. Bár szerintem már azzal is előnnyel indulok, hogy te jössz velem. Téged tuti nem rúgnának ki a házból. Viccelem el az egészet, az arcomon virító mosolyról is érezheti, hogy nem gondolom teljesen komolyan. Abban szinte biztos vagyok, hogy kapni fogok egy-két nézést tőlük, de ők is inkább arra fognak figyelni, hogy most már minden rendben van. Mikor legutoljára láttam őket, egy roncs voltam. Szükségem volt a magányra, akkor legalábbis ezt hittem. Egy kevésre mindenképpen szükségem volt, de nem tíz hónapnyira. Ki tudja… ha a tíz hónapnyi farmon töltött időmből csak kettőt töltök ott, a többit meg már itthon Veronicával, akkor hol járnánk. Akár a gyógyulásomban, akár a magánéletünkben. - Tudom, és nem is vagyok képes elégszer elmondani, hogy sajnálom. Ma már én is belátom, hogy a döntésem nem volt helyes, vagy fair. Megérdemelted volna legalább azt, hogy tudd, élek és virulok. Talán továbbléptél volna rajtam, talán nem, és inkább reménykedtél volna, hogy egyszer megjön az eszem, aztán visszajövök hozzád. De nem tudok változtatni a múlton, akármennyire is szeretnék. Mindenesetre örülök, hogy végre azt az időszakot magam mögött tudtam hagyni. Örülök, hogy hallgattam a farmerlányra, és végül eljöttem ide. Tudom, hogy csak azért jöttem, mert látni akartam, Veronica továbblépett-e már rajtam. Mikor rájöttem, hogy a legkisebb mértékben sem, az egyben esett nagyon jól, másrészt pedig borzalmasan is éreztem magam miatta. Kiesett a közös életünkből egy hosszú időszak, ezt pedig képtelen vagyok pótolni. De remélhetőleg egyszer… valamikor képesek leszünk magunk mögött hagyni ezt az egészet. Mikor látom, hogy elmosolyodik, akkor én sem teszek másképpen. Imádom látni, mikor mosolyra húzódnak az ajkai, és tudom, hogy a boldogság miatt. Hallgatom a szavait, aztán pedig figyelem, milyen műveletre készül most, és én is leteszem inkább a borospoharat. Mikor arcomra teszi a kezeit, egyik alkarján végigsimítok, arcomon pedig továbbra is egy lágy mosoly virít. - Megígérem. Nem fog többé ilyen előfordulni. Nem akarom, hogy titkaink legyenek egymás előtt, ezért is akartam elmondani mindezeket. A következő megszólalásán pedig még szélesebbre húzódik a mosolyom. - A szavamat adom, hogy boldoggá teszlek, ahogyan csak tudlak. Ebbe pedig ez is beletartozik. Csókja ezt követően rendkívül jól esik, habár túlzottan is rövidnek éreztem. Mintha olvasna a gondolataimban, pihenőt sem ad túlzottan, és már hajol is vissza hozzám repetára. Kezemmel mindeközben a gerince vonalán simítok végig, aztán a fenekén, hogy végül a formás kis combjain állapodjon meg. Másik kezem pedig a tarkóján pihen. Továbbra sem értem, mivel érdemeltem ki egy ilyen csodálatos nőt, mint ő. De ahogy ő is mondta, nem kell indokokat keresnem, csak fogadjam el és kész. Nem mondhatom, hogy nincs igaza. A csók végeztével pedig továbbra sem engedem el őt. Hiányzott már, hogy ilyen közel legyen hozzám, mint amennyire most van. - Nem akarom, hogy ez az este véget érjen. Túl szép ahhoz. Olyan hosszú ideig nem engedtelek közel magamhoz, most meg… egyszerűen képtelen vagyok elengedni téged. Suttogom szinte az ajkaiba, miközben továbbra sem engedem el őt a közelemből. Újabb csókra hajolok vissza hozzá, mert nem tudok betelni vele.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Biztos vagyok benne, hogy akarnak, hiszen te vagy a család feje, és nagyon szeretnek téged. – vontam meg a vállaimat finoman, ajkaimon halovány kis mosoly húzódott végig. – Téged sem fognak kirúgni a házból, Ash! Ők a családod, és tudják, hogy mennyire szeretlek. Biztosan nem akarnának elszomorítani azok után, ami történt. Meg hogy nem árulták el, hogy élsz... – néztem rá szigorúan, hogy ne beszéljen már marhaságokat. Nem tudtam pontosan, hogyan fog zajlani ez a találkozó, de úgy éreztem, hogy minden rendben lesz, és Ashnek is szüksége volt erre. - Pontosan! – csak egyetérteni tudtam, hiszen tényleg rosszul döntött. Ez bárkivel megesik, de ezzel megbántani engem abszolút felesleges volt. Márpedig tudnia kellett, hogy mit fog okozni ezzel bennem. – Bevallom őszintén, nem tudom, hogy mi lett volna akkor! – ingattam a fejemet finoman, mert ez volt az igazság. – De igazából már nem is számít, mivel így alakult, most már ezt a helyzetet kell elfogadnom. Biztosan nem véletlenül kellett így lennie, talán ha tudom, akkor tényleg túllépek, és már nem lehetünk így együtt. Csupán ennyiért vagyok hálás azért, hogy nem tudtam rólad. – jelentettem ki végül, mert erre jutottam magamban. - Jól van! Jól döntöttél, még ha rosszul esik is! – emiatt azonban már tényleg elhittem, hogy nem akar előttem titkolózni. Nekem sem voltak soha titkaim előtte, mert nem láttam értelmét. Mindig is a nyílt lapokat, és az őszinteséget kedveltem. Én egyszerűen ez a típus vagyok, azt sem tudom, hogy egyáltalán tudnék-e normálisan hazudni. Ha rá lennék kényszerülve akkor biztosan, de egy szerettemnek semmiképpen sem menne. - Helyes! Ez a jó válasz! – ezúttal elégedetten vigyorodtam el, meg sem próbáltam titkolni, hogy most milyen boldoggá tett ezzel. – Nem akarlak siettetni, szóval ráérünk jövőre dátumot kitűzni. – tettem még hozzá, játékosan dörgölve az orromat az orrához. Nem mondtam teljesen komolyan, nekem bármikor jó lesz, amikor csak el akar venni. Tényleg nem akartam kapkodni, vagy erőszakoskodni, mert azzal nem mennék semmire, és azt sem szerettem volna, ha esetleg visszalépés áll be az állapotában emiatt. Talán nem így lenne, de sohasem lehet tudni, hogy mi az, ami visszaveti a fejlődés útján. Olyan jól haladtunk pedig, együtt mi ketten. - Ugyan már, minden esténk lehet ilyen. Rajtunk múlik! – mosolyogtam, miután kicsit hátrébb hajoltam a csókból, hogy tekintetem az arcára kalandozhasson. – Ennek örülök, mert hosszú távú terveim vannak ám veled! – bökdöstem meg a mellkasát, hogy aztán tenyeremet simítsam rá az izmokra. – Figyelj… - szólaltam meg két csók között, kicsit hátrafelé hajolva, de őt is vonva magammal. – Ha a víz ki fog csapódni a kádból, akkor te fogsz takarítani, ezt előre mondom! – nevettem el magam, miközben közelebb húztam őt magamhoz. – Minden rendbe fog jönni, Ash! – suttogtam az ajkaira magabiztosan. Nem tudom, hogy tényleg hittem-e benne, vagy csak szerettem volna, ha igazam lesz, de nem is számít. Csak az a fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk ennek érdekében. - Arra gondoltam, hogy mostantól minden héten, minimum egy estét így kell eltöltenünk egymással! – jelentettem ki komolyan. – Mint egy randin! – tettem hozzá mosolyogva, közben az arcát simogatva. – Ez majd még jobban összekovácsol minket, ráadásul jön a karácsony is, sok közös program… - és nem titkolt szándékom volt az is, hogy lassacskán visszatérjen az emberek közé is. - Mit szólnál, ha később kimennénk megnézni az északi fényt a hátsó kertből? - persze előtte teljesen más terveket szövögettem magamban.
- Igazad lehet. Biztos örülni fognak, hogy most már tényleg engem kapnak vissza, és nem csak egy törött darabot belőlem. Mindezt pedig neked köszönhetem, szerelmem. Kár lenne tagadni. Elképesztő hatással volt rám az elmúlt időben. A terápiák is segítettek ugyan, a túlzottan mélyen gyökerező dolgokat valamilyen szinten feloldani, de a nagy részét Veronicának köszönhetem. A támogatása rendkívüli hatással volt rám, és hogy nem mondott le rólam. Hogy hitt bennem, és a gyógyulásomban. Eleinte kételyeim voltak ezzel kapcsolatban, de ma már tudom, hogy képes vagyok egyszer olyan lenni, mint régen voltam. Habár azt még nem tudom, hogy mikor fog ez pontosan eljönni, de nagyon jó úton haladok, annyi biztos. Ez a mostani este is egy újabb lépés volt a gyógyulásom felé, ennyit mindenképpen meg tudok mondani biztosra. - Látod? Minden rosszban van valami jó. Habár még mindig biztosra veszem, hogy annak örült volna a legjobban, ha már a kezdeteknél fogva visszajövök hozzá, és nem kezdek olyan életbe, amilyenbe. De késő bánat ez már, és nem tudok rajta változtatni. Valamint ahogy mondtam, ezen nem éri meg bánkódni többé. Inkább örülni kell annak, hogy most már minden rendeződni látszik. - Így is túl sokáig vártunk már, szóval benne vagyok. Kétségkívül örülnék, ha végre nem úgy kellene őt szólítanom, hogy a menyasszonyom, hanem, mint a feleségem. Aztán később, vagy akár korábban – ahogy igazából a sors hozza -, mint a gyermekeim anyja. Ha valaki, Veronica tényleg megérdemli, hogy boldog legyen. És szeretném azt hinni, hogy én is. Megannyi szenvedést kellett átélnünk mind a kettőnknek, ideje, hogy mindez véget érjen. - Remekül hangzik. Sok mindent kell bepótolnunk egyébként is. Bólintok rá a dologra. Jó lenne, ha minden esténk ilyen eseményben dús lenne, és ami legfontosabb, boldogsággal teli. Örülök neki, hogy még mindig nem veszett ki közöttünk a szikra. Sőt, ha lehetséges, akkor még talán erősebb is lett. Azok után, hogy Ronnie megtapasztalta, milyen lenne nélkülem az élete, és fordítva… szerintem rájöttünk, hogy szükségünk van egymásra, összes hibánk ellenére is. Nem ellenkezek, mikor húz magával, kezeim a combjai külső oldalára siklanak, a megszólalásán pedig csak egy kicsit felnevetek, és mosolyogva bólintok néhányat. - Jól van, legyen ez a legnagyobb gondunk, majd feltakarítok. Csak bólintok egyet arra, amit ezt követően mond. Tudom, hogy minden rendbe fog jönni. Jó ideje elvetettem már ezt a fejemben, hogy képtelenség mindent rendbe hozni, de ahogy a hetek, később a hónapok teltek, és éreztem magamon is változást, egyre biztosabbá váltam abban, hogy egyszer minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Vagy ki tudja, talán még jobba is. - Remek ötlet. Eleinte csak kettesben, aztán ha már én is jobban leszek, és könnyebben tudok emberek közé menni, akkor már elmehetünk akár étterembe is, moziba, korcsolyázni, akárhova csak akarsz. Nagyon sajnálom, hogy jelenleg még az utóbb felvetett ötletekre képtelen vagyok. De tudom, hogy milyen vagyok emberek közelében. Mármint teljesen józan fejjel. A nagyobb tömegeket egyszerűen képtelen vagyok elviselni, szédülés, hányinger lesz úrrá rajtam. - Megnézhetjük. De remélem, hogy az a később tényleg későbböt jelent, nem egy tíz perc múlvát. Mosolygok rá, majd odahajolok a nyakához, hogy lágy csókokkal hintsem a bőrét. Kicsit még közelebb húzom őt magamhoz, már amennyire ez megoldható itt a kádban. A víz közben természetesen saját életre kel, de egyelőre még bent marad a kádban. Ha nem állít meg, akkor egy-két percig nem is csinálok mást, csak a vállát, nyakát csókolgatom. Végül abbahagyom, és újra felnézek rá, egyik kezemmel hátrasimítom a haját. - A köztes időt meg azzal töltjük ki, amivel csak akarod. Legyen ez az ő estéje. Csináljunk azt, amit ő szeretne, és jelen helyzetben ne teljesen hozzám kelljen igazodnia, mint ahogyan eddig kellett tennie.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Igen, mert én egy csodatevő hős vagyok! – húztam ki magam úgy ültő helyemben. Hamar el is nevettem magam, mert nem mondtam ám komolyan. – Ugyan már, neked is akarnod kell a változást, szívem! Ha nem akarnád, én kevés lennék ide, ezt te is tudod! – simogattam meg az arcát. Én tényleg így hittem, és szerintem ezt a családja is látni fogja. – Már alig várom, hogy lássam az arcukon az örömöt! – mondtam őszinte lelkesedéssel. Kedvesek voltak a rokonai, kedveltem őket, pontosan ezért szerettem volna részese lenni a nagy találkozásnak. Jó lesz őket látni együtt. - Egyetértek! Csak aztán meg ne futamodj nekem, mert apa egészen biztos, hogy nagyon mérges lenne, és az államhatárig üldözne, ha kell! – kuncogtam viccelődve. Egyébként tényleg képes lett volna rá, ha úgy érzi, hogy meg tudja ezzel szüntetni a bánatomat. Sokáig mellettem álltak a nehéz időszakban, és próbáltak biztatni, de hiába. Ők akkor már elfogadták, hogy Ash nincs többé, és arra próbáltak rávenni, hogy lassan én is nyissak mások felé. Talán most már belátják majd, hogy milyen jól tettem, hogy kivételesen nem hallgattam rájuk. Ezzel azonban nem álltam elő a velem szemben ülő férfinak, mert nem akartam megbántani. Talán magától is sejtette, hogy sor kerülhetett efféle beszélgetésekre köztem és a szüleim között, de ez természetes ebben a helyzetben szerintem. - Igen, sokat. Mondhatnám, hogy vegyük úgy, hogy az a pár év nem maradt ki, és tegyünk úgy, mintha ott folytathatnánk, ahol abbahagytuk, de tudom, hogy ez lehetetlen. – sóhajtottam kissé szomorkásan. – De talán nem kell bepótolni, hanem az is elég, ha új élményeket szerzünk együtt. Még annyi minden van előttünk. Az egész közös életünk! – szögeztem le, kissé talán túl lelkesen is. Néha hajlamos voltam túlpörögni dolgokat, de most boldognak éreztem magam, és emiatt igazán nem nézhetett rám senki ferde szemmel. - Ó, ezt fel kellett volna vennem, hogy tudjam bizonyítani később! – mosolyogtam szélesen. Tudom ám, hogy egyébként minden további nélkül tényleg feltakarítana, de jól esett egy kicsit ugratni. Oldott hangulatban voltam, boldognak éreztem magam, és talán a bor jótékony hatása is közrejátszott abban, hogy fesztelenül viselkedjek vele. Reméltem, hogy rajta is ez a kis trükk segített, abban meg még inkább bíztam, hogy ezen túl nem lesz szükség efféle praktikákra annak érdekében, hogy elcsábíthassam. Bár jobban belegondolva nem is tudom, hogy ki csábított el kit a mai estén. - Örülök, hogy tetszik! – jelentettem ki elégedetten. – Tényleg? Lenne kedved ilyesmikhez is? – az enyhe meglepettség valószínűleg kiült a vonásaimra is, de nem bántam. – Az nagyszerű lenne. Szeretnék újra eljárni veled mindenfelé, és nem csak itthon lenni. Bár itt is szeretek, de szerintem hosszú távon neked is jót tenne ez. Majd ha már úgy leszel, természetesen! – tettem hozzá gyorsan, mert tényleg nem akartam sürgetni. Semmilyen téren sem, mert az nem tenne jót neki. Ebben teljesen bizonyos voltam orvosi vélemény nélkül is. - Miért, ellenedre lenne talán a forró fürdőből pucéron kiszaladni? – én sem gondoltam komolyan az ötletet. Még a végén mind a ketten megfáznánk, annyit meg nem ért semmiféle fény. Bármennyire szerettem nézni, akkor sem. – Ne aggódj, még más terveim voltak veled! – suttogtam, lassan közelítve hozzá. – Úgy látom, hogy ugyanazt szeretnénk… - mosolyogtam, élvezve a csókokat, amikkel illetett. – Hm, ezt nagyon szeretem! – ismertem be, oldalra hajtva a fejemet, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Közben én is odanyomakodtam hozzá, a két lábamat átdugtam az oldala mellett, és a csípője köré fontam, még két karomat a nyaka köré fűztem. – Nos, nem is tudom, mivel foglalhatnánk el magunkat… - színleltem tanácstalanságot, közben ügyesen beljebb nyomtam a boros poharat a fal felé, nehogy leverjük véletlenül. Közben incselkedve hozzá nyomakodtam, melleim a mellkasának feszültek, ahogy átnyúltam felette.
- Milyen érdekes… az est elején még ódzkodtam ennek az egésznek a gondolatától, most meg azt tervezzük, hogy melyik nap megyünk, meg hogy ott töltjük a szilvesztert is. Ezt nevezem én javulásnak. Rendkívül boldog vagyok jelen pillanatban, és pusztán az, hogy a családomra gondolok, meg arra, amikkel Ronnie nyugtat... csak még jobban hiányoznak. Szeretném én is újra látni őket, hogy mind az édesanyámat, mind a kishúgomat jó szorosan magamhoz ölelhessem, és elmondhassam nekik, hogy mennyire szeretem őket, illetve, hogy mennyire sajnálom az elmúlt időszakot. És igaza is van a menyasszonyomnak, mert ha jobban belegondolok, ő megbocsátott. Akkor pont a családom tenne másképpen? - Örülök, hogy az optimizmusomat is sikerült visszaszerezned. Fűzöm még hozzá egy kicsivel később. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen angyali teremtésbe szerettem bele, mint amilyen ő. - Heh… akkor mindenképpen arra fogok törekedni, hogy ne borítsam ki az öreged. Igazság szerint tényleg kinézem belőle, hogy képes lenne ilyenre. Tisztában vagyok, hogy mennyire szereti a lányát, és azt is tudom, hogy ő is csak annyit akar látni, hogy Veronica boldog. Anno is utalt már rá nem egyszer, hol burkoltan, hol kevésbé, hogy lényegében kicsinál, ha bántani merem a lányát. Én már akkor is biztosítottam róla, hogy ilyenre nem fog sor kerülni. Főként, mivel rekordsebességgel szerettem bele Ronnie-ba is, és hamar eldöntöttem magamban, hogy egyszer, akár a közeli, akár a távol jövőben, de el fogom venni feleségül, hogy aztán vele élhessem le az életemet. Sajnálatos, hogy a lánykérés már évekkel ezelőtt történt, de még mindig nem vagyunk egybekelve. Biztos változni fognak dolgok azzal, hogyha ezt végre meglépjük, de kétlem, hogy rossz irányba. - Ennél szebben nem is mondhattad volna. Nem tudok mást tenni, csak egyetérteni vele. Rengeteg minden van még előttünk, amit szeretnék vele együtt átélni. Ezért is szeretnék, és próbálok minél gyorsabban meggyógyulni, hogy végre elvehessem feleségül, és az életünk egy új fejezetét ezzel megnyithassuk. - Na szép, szóval nem hiszel a szavamnak, és azt hiszed, bizonyítani szükséges a későbbiekben? Vágok be egy színlelt megsértődést. Egy kis takarítás tényleg nem gond számomra, főként, ha egyre jár az agyunk Veronicával azügyben, hogy miért is kell majd nekem ezt csinálnom. Elmosolyodom, mikor a hirtelen meglepettség kiül az arcára. Látom, hogy milyen boldog, ez pedig engem is csak örömmel tud eltölteni. - Majd kezdhetjük az új évet is valami ilyesmi kisebb programmal. Akár elmehetnénk a hegyekbe egy kicsit túrázni, hogy mégse csak itthon legyünk. Ott egyébként sem kell túl sok emberrel találkoznunk, szóval egyedül lehetünk, valamint legalább ki is mozdulunk. Mit szólsz hozzá? Remélhetőleg még mindig vagyok akkora kondiban, hogy egy túrába ne haljak bele. Na jó, csak viccelek, gyerekkoromban is sokat túráztunk, mikor az apám is életben volt még. És azért lássuk be, akkoriban még nem voltam alávetve a katonai kiképzésekben, és egy teljesen átlagos testalkatom volt. Most azért meglátszanak rajtam még a katonai évek, habár nem vagyok csúcsformámban, ez szent igaz. - Ja, nem is vágyom másra, mint az itt lévő minimum harminc fokból kirohanni a mínusz húszba. Mosolygok rá a szarkasztikus megjegyzésemet követően. Ő sem gondolja komolyan, ez teljesen nyilvánvaló, és én is tisztában vagyok vele. Egy pillanatra sem állok meg az ingerlésével. Tudom, mennyire élvezi, ha ezt csinálom, és ez viszont is igaz. Tudjuk, mi a jó a másiknak. Elég fura is lenne, ha ennyi évvel mögöttünk azt se tudnánk, hogy a másik mit szeret és mit nem. Engem sem hagy hidegen, ahogy ilyen közel nyomul hozzám. Úgy viselkedünk, mintha olyan miniatűr lenne a kád, hogy csak így tudunk elférni, de az igazat megvallva, a legkisebb mértékben sem bánom. Ahogy melleivel a mellkasomnak simul, akkor elmosolyodom és játékosan megrázom a fejemet. - Szándékosan csinálod ezt, mi? Kérdezem tőle, majd mielőtt válaszolhatna, egy csókkal tapasztom be a száját. Sejtem, hogy mennyire nincs ellenére a módszerem, amivel csendre intem. A csók közben egyik karját simogatom lágyan, amint vége van, akkor pedig újra megszólalok. - De ha tényleg ugyanarra gondolunk, akkor... - és közben az egyik karját lehámoztam a nyakamról, és elkezdtem szépen lassan egyre lejjebb vezetni a testemet, miközben folytattam a mondandómat is - nem ártana egy kicsit ösztönöznöd. Mondandóm befejezésekor pedig el is érem a kijelölt végcélomat, és kezét irányítva simítok végig a férfiasságomon. Egy kis ideig még ezt csinálom, aztán pedig átadom neki az irányítást.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Én is! És nagyon örülök neki, hogy így van! – mosolyogtam vidáman, mert ez egy jó pillanat volt. Az ilyenek biztosítottak arról, hogy ne adjam még fel a reményt. Volt esélyünk arra, hogy a későbbiekben talán újra minden olyan legyen, mint régen. Vagy, ha nem is pont ugyanolyan, de ahhoz egészen hasonló, és nekem már az is elég lenne ahhoz, hogy boldog legyek. Mi mást kívánhatnék, mikor mellettem van a férfi, akit szeretek? Talán nem ugyanaz már, mint annak idején, de attól még ő az, és csak ez számított. - Szerintem holnap fel is hívhatnád őket, hogy megkérdezd a terveiket az ünnepekre. Akkor ők is tudnak készülni arra, hogy érkezünk. – javasoltam finoman. Talán siettetés, de ilyenkor egy háziasszonynak tényleg tudnia kell, hogy mire készüljön. – Próbállak terelgetni abba az irányba. – vigyorodtam el. Ezt csináltam valóban, bár az igaz, hogy nagyon finoman. Nem akartam tolakodóvá válni, de a biztatásokkal talán tényleg a pozitív gondolkodás felé tudtam őt terelni, akár még észrevétlenül is. Vagyis számára észrevétlenül, mivel én tudatosan törekedtem erre. - Azt helyesen teszed! Tudod, hogy mindig kéznél van a puskája… - emlékeztettem viccelődve, alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. Egyébként tényleg képes lett volna bármit megtenni értem, de reméltem, hogy ilyesmire azért nem lesz szükség. Kár lenne Ash testi épségéért most, hogy kezdte összeszedni magát minden téren. – Lehet, hogy egy kicsit tényleg edzened kéne, mert jelenleg méltó ellenfél lettél neki. – csipkelődtem talán, de nem akartam vele rombolni az önbizalmát. Még csak eszembe sem jutott, úgyhogy reméltem, hogy egyáltalán nem veszi magára, még véletlenül sem. Annál sokkal jobban szerettem őt, minthogy komolyan lehessen venni a szavaimat. - Lehet, hogy egy költő veszett el bennem! – kuncogtam fojtottan, ha már ilyen szépen beszéltem. – Teljes mértékben! Hiszen takarításról van szó, és a férfiak hajlamosak kibújni ezek alól! – tapasztalatból tudtam, mivel az öcsém helyett rengetegszer kellett nekem elvégezni a házimunkát, ő meg megúszta könnyedén. Ó, mindig mennyire kiborított vele, általában meg is csapkodtam, persze csak szeretetből. – Ó, hát ez az ötlet nagyon tetszik! – csaptam le egyből a lehetőségre, felcsillanó szemekkel.– Régen mentem már túrázni, főleg így téli időszakban, de szerintem jó program lenne. – magamban már el is kezdtem gondolkozni azon, hogy mikor lehetne sort keríteni rá, de hát úgyis függni fog az időjárástól is. Az meg folyton változik. - Most miért, ha szaunáznánk, akkor is ugyanez lenne! – mosolyogtam szélesen, fontolgatva, hogy majd egyszer tényleg eljátszom ezt. Lehet, hogy követne is, csakhogy meg ne fázzak a végén. – Persze! Miért, mit gondoltál, hogy véletlenül rakom arrébb a poharad? – kérdeztem vissza, de olyan ártatlanul pislogtam rá, mintha azt sem tudnám, hogy miről beszél. Kedveltem azokat a pillanatokat, amikor ugrattuk egymást, és ilyen jó hangulatban teltek a percek. Régen sok ilyen volt, és mivel egyszerre volt a párom és a barátom is, nagyon hiányzott az elmúlt időszakban. A csók után csak meglepetten pislogtam rá, mintha nem is érteném, hogy mire gondol. Hagytam, hadd vezesse csak a kezem, ujjaim finoman cirógatták végig a hegekkel tarkított, feszes bőrét. - Komolyan? Már a közelségem nem is elég, ösztönzésre is szükséged van? – háborogtam picit, persze erőteljesen rájátszva az egészre. Valójában egyáltalán nem voltam fennakadva ezen, sőt, a szívem hevesebben kezdett verni, ahogy a simogatásnak köszönhetően megkeményedett a tenyerem alatt. – Hm, úgy érzem, hogy egy bizonyos részed másképp vélekedik erről! – pillantottam fel az arcára vágyakozva, ahogy közelebb húzódtam hozzá, megemelve kicsit a csípőmet, hogy így ingereljem még a csókom alatt, hiszen közben ajkaimmal zártam el az esetleges szavak útját. A víz ugyan nem kedvezett teljesen ennek a műveletnek, de viszonylag könnyedén vezettem magamba, hogy aztán egy fojtott nyögéssel tudassam vele, nagyon is élvezem az érzést.
- Nem is tudom… akkor hol maradna a meglepetés? De amúgy jól mondja, nem ártana szólnunk nekik. Legalább tudnának készülni. Nem olyanra gondolok, hogy ajándékkal, vagy ilyesmik, hanem mondjuk egy kisebb vacsorával. - Hm… vagy akár felhívhatnád te őket, hogy szeretnéd őket látni karácsonykor, és ha nem gond, huszonhatodikán el is mennél. Nem lesz teljesen váratlan, de közben mégis. Vetek fel egy kósza ötletet, ami most fordult csak meg a fejemben nemrég. Kétlem, hogy Veronicát ne látnák szívesen, nagyon szeretik őt. Erről többször is tanúbizonyságot tettek. Ha szüksége volt bármi segítségre, anyám vagy a húgom már ugrott is a segítségére. - Biztos vagyok benne, hogy örülnének neked is, ha csak egyedül mennél. Anyám egyébként is lányaként szeret, ezt többször is elmondta már nekem. Mondom ezt neki úgy, hogy közben lágyan el is mosolyodok. Nagy szíve van az édesanyámnak, és sok mindenkit képes beengedni. - Remek, és megint beszólsz a külsőm miatt, asszony. Egyszer meg fogsz sérteni! Mosolygok továbbra is, hogy tudja, nem vettem szívemre, amit mondott, és én is csak szórakozni próbálok vele. Örülök, hogy végre visszatért a jókedv is az életembe, és remélhetőleg Ronnie-éba is. Mármint az a fajta jókedv, amit egymásnak köszönhetünk. - Nana! Én mindig megcsináltam a házimunkát! Na jó, ez nem teljesen igaz, de ritka volt nagyon, hogy a lustaságom miatt mulasztottam volna el. Amikor meg sebesülten érkeztem haza egy kiküldetésről, akkor pedig Ronnie nem traktált házimunkával, hanem inkább próbált segíteni abban, hogy minél gyorsabban regenerálódjak. Ki tudja, lehet pont azért, hogy ne neki kelljen a házimunkát csinálnia. - Akkor ezt megbeszéltük! Jó lesz egy kis időt a szabadban is eltölteni. Rég volt már részem olyan igazi télben, mint ami itt Alaszkán van. A helyeken, ahol hosszabb időt töltöttem el, általában a legalacsonyabb hőmérséklet is 20 fok volt, de még lehet, hogy túl keveset mondtam. Színlelt felháborodását megmosolygom, de továbbra is csak vezetem a kezét a testemen, míg el nem érünk addig a pontomig. Egy kicsit rásegítek neki, de aztán átadom neki az irányítást. Nem is kell valami sok idő, hogy izgalomba hozzon, ez is csak azt mutatja, hogy mennyire kívánom már őt. Szavaira reagálni sem ad túlzottan időt, és nem is bánom a módját, ahogy befogja a számat. Egy jóleső sóhaj szalad ki a számon, mikor közelebb húzódik hozzám, és magába helyezi a férfiasságomat. Nem először csináljuk ezt egy kádban, de most mégis olyan, mintha egy teljesen új élmény lenne. Lassan elkezdem mozgatni a csípőmet, már amennyire képes voltam rá, miközben áttértem a nyakára, ahol csókokkal ingereltem őt tovább. A víz is egyre inkább elkezd mozgolódni a kádban, de míg ezt a tempót tartom, addig nem fog kifolyni. És ha ki is folyik, akkor mi van? Az, hogy egy ilyen csodás időt eltöltsünk egymással megér egy kis takarítást utána. Legalábbis számomra mindenképpen. Az idő múlásával egyre többször adtam már én is hangot az élvezetemnek, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy megállok. Tudom, hogy csak kínzom magunkat ezzel, de egy kis szenvedés úgy vélem, beleférhet. Így még mámorítóbb lesz, mikor végül elérjük azt a pontot. Kicsit elkezdek mozgolódni a kádban, így a víz is kicsit kifröccsen időközben. Nyelvemmel Veronica szájába tolakodom, miközben a forgolódást sem hagyom abba. Végül pedig felültetem a kád másik szélére, mint amerre a boros poharak vannak. Végigsimítok a combjain, majd pedig lehámozom magamról a lábait, és kihúzódok belőle. - Tudom, hogy egy rohadék vagyok. Mosolyogva mondom ezt Ronnie-nak, mielőtt úgy határoznék, hogy nem kapott még így is elég kényeztetést tőlem. Kap még tőlem egy utolsó csókot, és megszólalok ismét. - De a számon akarlak érezni, mikor elélvezel. Mondom neki vágytól ittasan, hogy aztán nem sokat várva a válaszára fejem ismét a lábai között legyen. Ajkaimmal, nyelvemmel, később pedig már ujjaimmal is kényeztetem őt, hol-hol felpillantva rá, hogy lássam az arcát közben. Nem titkolt szándékom, hogy így juttassam el őt a csúcsra, ahogy azt a szavaimból is kivehette. Hogy ezt követően mi lesz, azt pedig majd alakítja a helyzet. Jelenleg ez egyedül biztos, hogy ha nem állít meg, és remélhetőleg nem fog, akkor addig fogom kényeztetni, míg tényleg el nem éri azt a pontot.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Tudom, hogy örülnének neked, de akkor sem vagyok biztos benne, hogy éppen most, és ilyesmivel kell meglepetést szerezned! – vélekedtem, de azért sejtettem ám, hogy nem gondolja teljesen komolyan. Illetve mertem remélni, mert ha igen, akkor kénytelen leszek felvilágosítani arról, hogyan is mennek ezek a dolgok egy háztartásban, ha az embernek vacsorát kell adnia karácsonykor. Nem mindegy, hány ember van a meghívottak között, és mennyire főz a ház asszonya. - Oké, ez talán még működhet is… - ismertem el, és még tényleg el is gondolkoztam ezen a lehetőségen. – Semmiképpen sem akarod megmondani, hogy érkezel? – úgy tűnt, hogy nyilvánvalóan ez nem szerepel a tervei között. Én pedig azt mondtam, hogy minden úgy lesz, ahogyan csak szeretné. Úgy terveztem, hogy tartom magam ehhez, de elég nehéz lesz, ha ilyen feladatokat talál ki nekem. Nem szerettem hazudni, és szigorúan véve ez nem is számított annak, de ugyanakkor mégis át fogom verni a családját, és ez nem szép. – Na, jól van, felhívom majd őket! – jelentettem ki végül, amikor döntésre jutottam. Többek között az győzött meg, hogy szerinte örülnének nekem, meg az anyukája mennyire szeret. Szerintem csak azért mondta, hogy levegyen egy kicsit a lábamról. - Ugyan már! – mosolyogtam jót a tettetett felháborodásán, hogy aztán adjak neki egy vigasztaló puszit a szájára. – Hisz tudod, hogy mennyire szeretlek! – ebből kifolyólag pedig tudnia kellett, hogy nekem aztán eszem ágában sincs őt megsérteni, semmilyen téren sem. Még csak az kéne, hogy én legyek az, aki mélypontra küldi őt újra, ilyen ostoba ugratások miatt. De hát nem ilyen fából faragták őt, úgyhogy nem volt mitől tartanom. Csak a szemeimet forgattam hitetlenkedve arra, hogy elvégezte a házimunkát. Ismertem én már a férfiakat, bár nem is akartam kétségbe vonni, hiszen itthon tényleg mindig megcsinálta, ha megkértem valamire. Lehet, hogy húzta a száját, vagy cserébe különleges jutalmat kellett adnom, de akkor is el volt végezve a feladat. Annak viszont nagyon örültem, hogy kilátásba helyeztünk egy közös kirándulást. Szerintem jót tett volna neki is, ha kimozdul kicsit, ugyanakkor mégsem kellett emberek között lennie. Tartottam is kicsit attól, hogy ha New Yorkba utazunk az ünnepekre, akkor miként fogja viselni a repülőutat, de nem sokáig volt időm ezen gondolkozni, hiszen remekül eltereltük egymás figyelmét. Majd később sort kerítek arra, hogy megbeszéljük ezt a lehetséges problémát, de nem most. Most hagytam, hogy magával ragadjon a vágy, amit ő hívott életre bennem a közelségével. Vele együtt mozdultam, jól összeszokott párosként egészítve ki egymás mozdulatait. Én a köré font lábaim segítségével vettem némi lendületet, míg leheletem valahol a füle mellett ingerelte az érzékeny bőrfelületet. Időnként csókot is leheltem rá, így fojtva el a fel-feltörő nyögéseimet, míg váratlanul meg nem torpant. Beletelt pár másodpercbe, mire felfogtam, értetlen tekintetem pedig csakhamar kereste az ő kékjeit is. Néma kérdés tükröződött benne, és hamarosan meg is kaptam a választ, miután a kád egyik széléhez nyomott. - Igen… az vagy! – kifulladva, kissé nevetősen válaszoltam, miközben lenéztem rá, végigsimítva az arcát. – Mire készülsz? – kérdeztem, a vonásait kutatva, mintha onnan leolvashatnám. Hamar választ is kaptam ismét, aminek hallatán halkan felkuncogtam, és még egy csókra magamhoz vontam az ajkait. – Telhetetlen! – jelentettem ki, habár nyelve máris akcióba lendült, amivel könnyedén belém akasztotta a további szavakat. Eszembe jutott ugyan, hogy az utolsó pillanatban megállítom és megkérem, hogy vigyen be a hálószobába, és ott fejezzük be, ám mégis túl gyengének bizonyultam ahhoz, hogy megtegyem. Ujjaim a kád szélére markoltak rá, mintha kapaszkodóra lenne szükségem ahhoz, hogy egy helyben tudjak maradni. Mielőtt percekkel később a csúcsra juttatott volna, egyik kezemmel durván túrtam a hajába, úgy vonaglottam meg a kényeztetés súlya alatt. Fojtott nyögéseim hangosabbak lettek, testem megrándult, ahogy csípőmmel odanyomakodtam hozzá. Kellett pár pillanat, hogy összeszedjem magam annyira, hogy a hajából lefelé simítsak végig a testén, köszönet helyett pedig hosszú csókra hívjam a száját. Közben lecsúsztam hozzá a vízbe, ujjaim újra a férfiasságára kalandoztak, rászorítva kicsit gonoszul, amikor felnéztem rá. - Vigyél be! – közöltem nemes egyszerűséggel, és hogy megkönnyítsem a dolgát, nagyon szívesen rácsimpaszkodtam, hozzápréselődve egész testemmel.
- Tudom, hogy nem szereted elhallgatni a dolgokat, de csak gondolj arra, mennyire fognak örülni, hogy megleltél. „Idefele jövet találtam, egyedül volt az utcán, magányosan, úgy gondoltam, befogadom.” Mondom neki ezt mindvégig mosollyal az arcomon, jót szórakozva saját magamon is. Ki tudja, lehet tényleg a fejembe szállt a bor, azért vagyok most ilyen jó kedvemben. Remélem, hogy a holnapi és azt követő napok nem lesznek megint olyan búval baszottak, mint az eddigiek. Én mindenképpen erre fogok törekedni, hogy mostantól még inkább a jó oldalát lássam az életnek. Sokat javultam az elmúlt hónapok alatt, és remélhetőleg már nem kell sok, hogy visszatérjek a régi kerékvágásba. - Ch… A belsőmet szereted csak, a külsőmmel láthatólag csak a gondod van. Folytatom a színjátékot, tovább játszva a sértett felet. Nem húzom túl sokáig ezt a játszott duzzogást, inkább visszahajolok az ajkaihoz, hogy újra megízlelhessem azokat. Széles mosolyra húzódtak az ajkaim, mikor láttam az értetlenséget az arcán, hogy miért álltam meg. Pont most, pont itt. De örülök, hogy nem ellenkezik, és belemegy a kis játékomba. Kérdésére a választ túlontúl hamar megkapja, amire ő egy csókkal reagál. - Igen, az vagyok. Azzal pedig már csúsztam is lejjebb, hogy a lába közé fúrjam a fejét. Nyögései hallatán csak arra tudok gondolni, hogy olyan ez, mint a zene a füleimnek. Nem sietem el túlzottan a kényeztetését, az előbb a hálóban történt dolgok inkább csak a ráhangolódást segítették, most viszont ténylegesen így akarom őt kielégíteni. Na meg volt bennem egyfajta kíváncsiság is, hogy vajon megállít-e, vagy eleget tesz a kérésemnek, és hagyni fogja, hogy így juttassam őt a csúcsra. Mikor már szinte a hajamat tépi, és a teste is elkezd az ujjaim, és nyelvem játéka alatt mozogni, akkor tudom, hogy már nincs sok hátra. Most nem akarok szemétkedni vele, és abbahagyni, hogy majd később folytassam, így még inkább rásegítek az ujjaimmal, hogy átlendülhessen azon a ponton. Miután elérte az orgazmus, még folytatom egy nagyon rövid ideig, de aztán pedig eltávolodok onnan, és Veronica csókját pedig szenvedélyesen viszonzom, miközben hajába túrok. Ő időközben visszacsúszik a vízbe, és azon pedig csak elmosolyodom, mikor rászorít a férfiasságomra. Az érintése továbbra is elképesztően jó hatással van rám, és ezt a tényt nem is igazán tudnám rejtegetni. - Ahogy parancsolod! Majd pedig kezeimmel újra közelebb húztam magamhoz, és már el is kezdtem felemelkedni a kádban. Miután kiléptem a kádból, csak akkor hajolok vissza hozzá egy csókra, kezemmel pedig a fenekét simogatom. A legkisebb mértékben sem érdekel, hogy csurom vizesek vagyunk, és a jelek szerint Veronicát sem tudja meghatni túlzottan. Visszamászok a hálóba, és vele együtt terülök el az ágyon, magamra húzva őt, ajkait egy pillanatra sem eresztve el. De a jóból is megárt a sok, így végül ismét az arcán simítok végig, és megszólalok. - Remélem én is részesülhetek valami hasonlóban. Mosolygok rá, mielőtt egy röpke csókot nyomnék még az ajkaira. Biztos nem hagynám, hogy úgy juttasson el a csúcsra, de egy kis kényeztetésre a szájával és kezével nem tudnék nemet mondani.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Az vicces lenne azért! – ismertem el, és akaratlanul is fel kellett nevetnem, ahogy magam elé képzeltem a jelenetet. Biztosra vettem, hogy Ash édesanyja borzasztóan boldog lesz, ha meglátja a fiát, mivel ezek szerint már ők is nagyon régen találkoztak. Még mindig mérges voltam egy kicsit azért, hogy ezt művelte velünk, a szeretteivel, de nem akartam túl sokat ezen pörögni. Most ez egy jó és boldog este volt, nem annak az ideje, hogy bosszankodjak. - Ó, azért az sem utolsó, hidd el nekem! – hogy megerősítsem a szavaimat, látványosan végigfuttattam rajta a tekintetem. Vonzott természetesen a külseje is, másképp eleve nem is kerültünk volna össze. Bárki bármit mondjon, szerintem nem csupán a belső értékek fontosak, hiszen a legtöbb esetben bizony azt csak később ismerjük meg a párunknál, illetve leendő párunknál. De azért jól szórakoztam azon, amiket mondott, és szívből örültem annak, hogy már erre is képes. Láttam rajta, hogy jól érzi magát és jó a kedve, ez pedig felért nekem egy újabb karácsonnyal. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy mindezt együtt, közösen értük el. A gondolatok hamar tovaszálltak a fejemből, elég volt hozzá a lassúra vett kényeztetése. Nem is bántam már annyira, hogy megállt nem is olyan sokkal korábban, hiszen ezt is éppen annyira élvezetesnek találtam. Ezt nem is voltam rest vele is tudatni, bár valószínűleg a testem amúgy is elárult volna. Nem tudtam rajta uralkodni, az ösztönösen érkező reakciókon, és őszintén szólva nem is nagyon akartam. Egyszerűen nem láttam értelmét annak, hogy keménynek mutassam magam, mikor nem voltam az. Hatással volt rám, méghozzá nem is kicsivel, és jobb, ha ezzel ő is tisztában van. Az előbb már próbáltam kicsit lefaragni az önbizalmát, hát most ideje volt feltornázni azt egy kicsit. - Helyes! – búgtam közel a füléhez, miután eljuttatott a beteljesedésig, én pedig visszacsúsztam hozzá a vízbe. Nagyon erősen kapaszkodtam belé, hogy még véletlenül se ejtsen el. Nem mintha amúgy nem bíztam volna benne. – Vigyázz, el ne csússz! – kuncogtam, ahogy simogató ujjai a fenekemen táncoltak, mi pedig megindultunk a hálószoba irányába. Miután eldőlt az ágyon, két lábammal a két oldalán támaszkodtam meg, úgy magasodva fölé, kiélvezve a pillanatot. Mintha minden irányítás az én kezemben lenne. - Megérdemelsz te ilyesmit? – kérdeztem komolyan, felvonva az egyik szemöldökömet. Aztán gonosz mosoly húzódott végig az ajkaimon a csókja után, a szájától pedig megindultam a kis felfedezőutamon. Először a füle irányába, ott, ahol olyan érzékeny a bőre és erősen lüktet alatta az ér. Aztán le a nyakán, végigkaristolva egy kicsit a fogaimmal, de nem túl durván. Ajkaim vállát simították végig, aztán a mellkasát, elidőzve kicsit az egyik bimbónál, míg a másikat az ujjaim közé csippentve morzsoltam. Csípőmmel közben ingerlően dörgölőztem hozzá az ágyékához, tovább fokozva benne a feszült várakozással teli vágyat. Imádtam, hogy nálam van a gyeplő, volt ebben valami mámorító, ahogy láttam, hogy egy apró mozdulat is milyen hatással van rá. Nagyon lassan, szándékosan húzva a pillanatot, végül eljutottam a férfiasságához. Ujjaim féltő gondoskodással simítottak rajta végig, a combja belső oldalát pedig izgatóan puszilgattam, alig érve hozzá, épp csak rálehelve. Én elég gonosz voltam ahhoz, hogy addig ingereljem, amíg nem látom rajta, hogy már nem bírja sokáig. Csak akkor voltam hajlandó a számat is bevetni, rásegítve a kezemmel is. Időnként kicsit megszívtam, váltogatva a gyorsabb és lassabb tempót. Nem szándékoztam egészen addig művelni ezt vele, míg ő is elélvez, de egy kicsit felkorbácsolni benne a vágyat, arra tökéletes volt, és ha csak nem állított meg előbb, akkor majdnem az utolsó pillanatig húztam is.
- Csak nehogy ötletet adjak neked, és a végén tényleg pórázra kötsz. Mit ne mondjak, na az tényleg érdekes lenne. Néhány férfitársamról tudom, hogy vannak olyan papucsok, mikor tényleg már csak a póráz hiányzik róluk, és ennyi. Szerencsére egy katonatársam sem ilyen. Vagyis van egy-kettő, de ők meg csak azért, mert vagy túl naivok még, vagy egyszerűen fiatalok. Ez a két tulajdonság nem igazán zárja ki egymást. De a korral tapasztalat is jár, idővel pedig ezek feje lágya is benő. - Ha el is csúszok, legalább egyikünk tuti puhára érkezik. De vigyázok arra, hogy ilyen ne történjen meg. Eléggé hangulatromboló lenne most egy ilyet megcsinálni. Lehet, hogy nevetnénk rajta egy sort, de az szinte biztos, hogy fájna, mint a fene, hogyha itt a fürdőben dobnék egy hátast. - Szerintem meg, igen. Válaszolom egy mosollyal az arcomon. A mosolyát látva pedig türelmetlenül várakoztam arra, hogy mit is fog csinálni. Az érintései, csókjai nyomán odalent is egyre keményebb lettem, és nem egyszer sóhajtok mélyről jövően. Nem egyszer mozdul meg a testem is akarva-akaratlanul, mikor a mellkasomnál időzik el olyan hosszasan. Jól tudja már, hogy mit szeretek, és hogyan tud még inkább lázba hozni. Egyszerűen megőrjít, ahogy odalent is folyamatosan dörgölőzik hozzám, és egyre jobban örülök, hogy a kezébe adtam az irányítást. Közben azért szidom is magamat, mert mindezek után tudom, milyen nehéz lesz őt megállítani abban, hogy ne engedjen átlendülni azon a ponton. A vízcseppek hamar elkezdtek izzadtságcseppekkel keveredni, ahogy még percek, másodpercek múltán sem ért el ahhoz a pontomhoz, de folyamatosan ingerelt. Nem tudom, mennyi idő telt el, hirtelen teljesen eltűnt az időérzékem. Kicsit megfeszül a testem, mikor megérzem az ujjait a férfiasságomon, és egy kisebb morranás is elhagyja a torkomat. A fejemet is hátrafeszítem egy kis időre, mert egyre inkább csökken a türelmem is. Túl régen éreztem már ezt, mint amit most Veronicával, és ez egyszerűen kikészít. Végül ismét rápillantok, ő pedig most már a szájával ingerel tovább. Alighogy nyelvét megérzem a férfiasságomon, megint kicsit megfeszül a testem, annyira megőrjít ez a nőszemély. Légzésem már így is régen átfordult lihegésbe, és ez ahelyett, hogy jelenleg legalább egy kicsit csillapodna, pont az ellenkezője történik. Egyik kezemmel hajába túrok, a tarkóját keresem, hogy én is rásegíthessek a játékára, és mikor gyorsabb tempót kezdett el diktálni, kicsit meg is húztam a fürtjeit. Magamat is teljesen meglepem, hogy még mindig bírom, de próbálkozok tartóztatni magamat, akármennyire is szeretném most teljesen elengedni magam, és átadni magamat az élvezeteknek százszázalékosan. Ronnie is tudta, hogy mikor vagyok már vészesen közel ahhoz a ponthoz, és ekkor abba is hagyja a kényeztetésemet. Örülök, hogy ő teszi meg, mert én nem már nem vagyok olyan biztos abban, hogy képes lettem volna őt megállítani. Nem várva azt, hogy ő maga tornázza vissza magát fölém, én segítek neki, és húzom vissza magamhoz, hogy ajkait vadul birtokba vehessem. Másik kezem, ami nem épp a hajában volt, a hasán simított végig egészen a csiklójáig, amit körkörösen elkezdtem kényeztetni, hogy őt is legalább valamilyen hasonló szintre hozhassak, mint amilyenen én vagyok. De nem kell túl sokat dolgoznom, mert látszólag az is megtette a hatását, hogy ő engem kényeztethetett, és én pedig így reagáltam rá. - Remélem tudod, hogy teljesen megőrjítesz. Mondom neki két csók között. A szavak továbbra is akadoztak valamennyire, mert a lihegésem nem nagyon hagyott alább. Végül elkezdem szép lassan tolni Ronnie-t a hátára, hogy helyet cserélhessünk, és visszavehessem az irányítást, ujjaim játéka egy pillanatra sem csillapodik a lába között. Egy ideig még pihentetem magamat, hogy kicsit legalább visszanyerjem én is az erőmet, de nem megy valami könnyen. Lassan közeledek hozzá egy-két perccel az átfordulásunk után, hogy végül újra beléhatolhassak. Lábait már fonom is a lábam köré, ha ő nem tettem volna meg. Szépen lassan töltöm ki őt, és ugyanilyen lassú mozgásba is kezdek eleinte. Időközben kicsit lejjebb haladok a melleihez, és egyik mellbimbóját elkezdem harapdálni gyengéden, míg másik kezemmel pedig a másikat kezdem el teljesen ráérős tempóban masszírozgatni. Mozgásom fokozatosan gyorsul, és idővel abbahagyom a mellének ingerlését, kezemmel pedig visszacsúszok a lába közé, hogy folytathassam tovább az ingerlését. Most nálam a gyeplő, én irányítok, és én pedig azt szeretném hogy egyszerre élvezzünk el. Ezért hát, mikor már azt érzem, hogy Ronnie sem bírja már sokáig, én is még inkább rágyorsítok a tempómmal, hogy aztán együtt léphessük át azt a határt, ahonnan már nincs visszaút. Vele együtt élem át az orgazmust, testem teljes egészén egy bódító hatású inger fut végig, ahogy megfeszülök, és megint Veronicába engedem magamat, megtöltve őt forróságommal, miközben alsó ajkát harapom be. Fogalmam sincs, ezt követően meddig vagyunk így, és hallgatjuk egymás lihegését, de nem is érdekel különösebbképpen. Túl jó most ez a meghitt csend, és egyszerűen nincs pofám megszakítani. Kisebb-nagyobb csókokkal illetem Ronnie vállát, és nyakát, de ennyire vagyok csak jelenleg képes.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
Nagyon is élveztem, hogy ilyen hatással vagyok rá, bár az elégedettséget biztosan látta is rajtam. Vagy majd közlöm vele, ha már elég kipihent leszek hozzá, mert jelenleg úgy éreztem, hogy még levegőt venni sem egyszerű. Túl gyorsan zakatolt a szívem, és elég hevesen is vettem a levegőt. De nem álltam le, egészen addig akartam őt űzni, amíg az őrület határára nem kerül lassan, hogy aztán könyörögni kezdjen az enyhülésért. Nem vagyok egyébként ilyen típus, de most mégis kedvemre való volt ez a fajta játszadozás vele. Végül, amikor hagytam egy kis szuszhoz jutni, nem ellenkeztem a felhúzásom ellen sem. Én is vadul csókoltam vissza, enyhén beleharapva azokba a kissé duzzadt ajkakba, amiket úgy szerettem. Tenyerem közém és közé szorult a mellkasán támaszkodva, de nem zavart, nekem így kényelmes volt. Éreztem is a vad pulzusát, és talán szerettem volna mondani még valamit, de az érintése belém akasztotta a szót. Hirtelen még a lélegzetem is elakadt, csak nagyokat pislogva néztem rá, hogy végül nehézkesen ugyan, de megtaláljam a hangomat is. - És én nagyon remélem, hogy ez még nagyon sokáig így is marad! – jelentettem ki boldogan, a kezéhez nyomva a csípőmet. Forró volt, és nedves a vágyakozástól, nekem meg túl ködösek a gondolataim ahhoz, hogy egyéb, értelmes mondatot is sikerüljön összeraknom. Nem is volt muszáj, hiszen most nem a beszéd ideje volt, hanem a tetteké. Nem akartam hát csalódást okozni, így ezzel a halvány gondolatfoszlánnyal együtt, át is fordultam a hátamra. Amúgy is jobban szerettem, ha ő magasodott fölém, mert ugyan jó irányítani egy darabig, de volt ebben mégis valami számomra izgató. Abban, hogy ő a férfi, és maga alá gyűr, ráadásul így minden egyes változást láthattam az arcát, már amikor nem hunytam be éppen a szemeimet. - Kérlek! – sürgettem most már türelmetlenül, mert már nem csak a kezét szerettem volna érezni. Ő pedig eleget is tett a kívánságomnak, amikor lassan belém hatolt. Halkan, fojtott hangon nyögtem fel az érzéstől, majd lábaimmal átfontam, hogy így támaszkodva meg, feljebb emelhessem a csípőmet. Ujjaim a hajába túrtak, hátam ívben feszítettem meg, hogy még közelebb lehessek hozzá. Fogai kellemesen cirógattak, testem pedig libabőrös lett minden egyes kis harapástól. Már ezekben a pillanatokban is kezdtem elveszíteni a kontrollt saját magam felett, ám elég volt újra megéreznem az ujjait a lábam között ahhoz, hogy kész káosz uralkodjon el bennem. Nem sok híja volt, hogy a világ felrobbanjon körülöttem, úgyhogy nem is kellett sok idő ahhoz, hogy eljussak az élvezet határvonalára. Körmeim a vállaiba vájtak, csípőmmel pedig egy ritmusra mozdultam vele újra, és újra, tökéletesen kiegészítve egymást. Eleinte halk nyögéseim egyre hangosabbá váltak, és alig két perc múlva már meg is remegett a testem. Arcomat a nyakához fúrtam szorosan, míg a testem önkéntelen reakciói egy kicsit alább hagyta, és a férfiassága körüli összehúzódások is csillapodtak. Erősen szorítottam magamhoz, könnyedén cirógatva hol a haját, hol az arcát, vagy éppen a hátát. Próbáltam visszanyerni a normális szívverést, és a légzésem is közelített a megszokotthoz. - Ez… - szólaltam meg végül percekkel később. – Csodás volt! – összegeztem a véleményem tömören, és roppant lényegre törően. Bárgyú mosoly futott végig az ajkaimon, miközben megkíséreltem felemelni a fejemet, hogy ránézhessek. – Ugye jól sejtem, hogy már semmi kedved megnézni odakint az északi fényt? – épp csak nem kuncogtam fel. Úgy feküdtem alatta kiterülve, mint egy jobb napokat látott szőnyeg. – Megéheztem… - jelentetem ki újabb néhány percet követően.
Örülök, hogy végül így alakult az este. Bár melyik férfitársam ne örülne ennek, most őszintén? Főként, mivel tisztában vagyok vele, hogy Veronica tényleg gyönyörű nő, és nem csak az én szerelmes szemeim vakítanak el. Nem tagadtam soha sem, és nem is fogom, hogy akkoriban ezért kezdtem el udvarolni neki, mert tetszett nekem. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, úgy szerettem belé. Nem a testébe, hanem úgy összességében belé, a személyiségébe, és abba, aki ő maga. Biztos sokan lennének szívesen a helyemben, és ez csak még nagyobb boldogsággal tölt el, hogy tudom, Veronica az enyém, és senki másé. Én pedig mindent próbálok megtenni azért, hogy ez így is maradjon. Szeretném őt annyiféleképpen boldoggá tenni, ahogy csak tudom. Elkerülni a veszekedéseket, amennyire csak lehet, hogy majd öregkorunkban a jó emlékekre nézhessünk vissza, ne a rosszakra. Habár egy-két veszekedés elkerülhetetlen, mert akármennyire is szeretjük egymást, vannak hülye dolgaink, amiben nem érthetünk egyet mindig. Nem éppen hiszem, hogy az alárendelődésre vágyik egyikünk is. Önkénytelenül is elmosolyodok, ahogy továbbra sem enged el, hanem szorosan ölel magához. A hülye is észre tudná venni, mennyire szüksége volt neki erre, hogy ilyen közel engedjem őt magamhoz ismét. Hónapok óta itt vagyok, és nem tudok mást tenni, mint csodálni a türelmét. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem volt könnyű dolga. De szerencsére eljött ez is, és a múlton meg már teljesen felesleges lenne rágódni. - Nem is mondhattam volna jobban. De ha így haladunk, hamarabb jön majd az a gyerek, mint gondolnánk. Válaszolom neki mosolyogva, aztán adok egy hosszabb csókot az ajkaira, majd visszahajtom a fejemet a vállára. Órákig el tudnék így lenni vele, csendben, csak egymást ölelve. Kérdésére megrázom a fejemet, továbbra is a vállán pihentetve a fejemet, fel sem nézve rá. Lesz még rá bőven lehetőségünk. Következő megszólalásán viszont fél szemöldökömet felhúzva emelem a fejemet, és nézek le rá. - Ez komoly? Én talán nem tudtam eléggé kielégíteni az éhséged? Nézek le rá, kérdőn, számonkérőn. Persze mindezt csak színlelem, amit ő is nagyon jól tud. - Hm… még talán mennék is veled valami utó-vacsorát bekapni, ha nem kellene takarítanom. Bár, továbbra is azt tudom csak mondani, hogy teljesen megérte. Meg van a módja, hogyan tudsz biztosan rávenni a takarításra. Mondjuk szerintem erre már évekkel ezelőtt rájöttél, jól gondolom? Ahogy korábban említettem, amúgy sincs különösebb gondom azzal, ha takarítani kell. Néha van, hogy inkább lustálkodnék, és nem csinálnék semmit. Arra is volt anno példa, hogy inkább szándékosan tettettem azt, hogy nincs kedvem megcsinálni, de Ronnie… valahogy mindig képes volt meggyőzni.
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Én akkor sem esnék kétségbe! – én is jót mosolyogtam rajta, habár tudtam, hogy csak viccelődik. Azért reméltem, hogy nem fog teljesen kétségbeesni attól, amit mondtam. De már csak huszonnyolc éves vagyok, és lassan időszerű lesz a családalapításra is gondolni. Különösen az esküvő után, de hát még az is idő, mire sikerül megszervezni, és kivitelezni az egészet. Én most már nem voltam türelmetlen, mert hittem benne, hogy valóban el fog jönni az ideje, és tényleg meg fog történni. Ha ennyit képes voltam kivárni, akkor pár hónap már nem oszt, nem szoroz sokat. - Hé, tudod, hogy nem így értettem! – kuncogtam, játékosan bökdösve meg a vállánál, ahogy felnéztem rá. – Ó, milyen igaz! – komoly arcot próbáltam magamra erőltetni, mintha szigorú rabszolgahajcsár lennék. Pedig nem voltam, teljesen el is felejtkeztem arról, hogy mit beszéltünk még a fürdőszobában. Ez szerintem egyáltalán nem olyan meglepő, ha figyelembe vesszük az azt követő perceket. Ki is merültem kicsit, de valószínűleg a testem pont ezen okból vágyott újra egy kis táplálékra, ám ezúttal más értelemben. - Ez egy elég meggyőző érv tud lenni, és szerintem nem csak akkor, ha takarítani kell. Bár most nem ez volt a szándékom… - ismertem be, jól szórakozva a lehetőségen. Ezt biztosan észben fogom tartani, ha a jövőben szükségem lenne rá, hogy alaposan meggyőzzem valamiről. Ma este azonban nem arról volt szó, hogy nyomást akartam rá gyakorolni, vagy visszaélni azzal, amilyen hatással tudtam rá lenni. Ez most csak és kizárólag kettőnkről szólt, és arról, hogy mennyire hiányzott már a másik közelsége. Mert tagadhatta volna nekem bátran, én akkor is láttam rajta, hogy éppen úgy ki volt éhezve egy kis törődésre, mint én. Még ha saját magának sem vallotta be idáig. Ezek után viszont kár lett volna megpróbálnia letagadni, mivel úgysem tudott volna meggyőzni arról, hogy tévedek. - Te is fogsz belőle kérni? – érdeklődtem kíváncsian néhány perccel később, amikor valamelyest már kezdtem összeszedni magam. El is kezdtem mocorogni alatta, bár nem nagyon akaródzott elhúzódni tőle. – Persze csak és kizárólag a takarítás után! – kötöttem ki gyorsan komolyan, de hogy elvegyem a szavak élét, szélesen rávigyorogtam. – Aztán veszek egy gyors zuhanyt, és találkozunk a konyhában! – soroltam el a terveimet. Eléggé megizzadtam, úgyhogy szükségesnek éreztem egy gyors tusolást, aztán pedig nem árt majd aludni is egy kicsit. Csodás este volt, de nekem holnap mennem kell majd dolgozni, és ez elég nagy befolyással bírt a továbbiakra nézve. Pedig szívesebben töltöttem volna inkább vele a következő napot, de hamarosan úgyis hétvége lesz, és akkor annyit leszünk egymással, amennyit csak módunkban áll. Ez éltetett jelen pillanatban, és ez adott erőt ahhoz, hogy rávegyem magam az alvásra a közeljövőben.
- Számos dolgot el tudok képzelni, amire rá tudnál venni egy-egy ilyen eset után. Persze viccelődök csak, azért nem vagyok ennyire könnyedén befolyásolható. Erről tettek a katonaságnál is. Mondjuk ott inkább arra képeztek ki – már amennyire a törvény engedte -, hogy a kínvallatásoknak hogyan álljak ellen, és ne törjek meg. Mondjuk ez is olyasmi, amire próbálhatnak felkészíteni, de úgysem fognak, és az ember csak akkor tudja meg, miről is van szó, ha megtapasztalja. Én velem ez történt, és az… lássuk be, közelről sem volt olyan, mint amilyennek elképzeltem. Bár nem is nagyon akartam erről képzelődni, ami azt illeti. Hűha… ez gyorsan felfokozódott. Két ilyen ellentétes dolgot nem is állíthattam volna szembe egymással, mint a szerelmeskedést, meg a kínvallatást. - Köszönöm, de inkább kihagyom. Nem igazán lennék képes most mindezek után enni. Eléggé kifáradtam, nem is értem, hogy Veronica hogyan bírja ennyire. Ő mégiscsak egész nap dolgozott, aztán még itt voltak a nemrég történtek is. Kár, hogy holnap is dolgoznia kell. Ki tudja, lehet akkorra is kitalálok valamit, csak hogy legalább részben megismételjük a mai estét. Örülnék, ha minden esténk ilyen lehetne, mint a mostani. Szerencsére sikerült megbeszélnünk egy-két kényesebb dolgot is, minthogy a családom már mióta tudja, hogy jól vagyok, és hasonlók. Tudom, láttam, hogy fájt Ronnie-nak, de örülök, hogy nem rágódik rajta. Vagy csak nem mutatja. De szerintem ő is inkább jobban örül annak, hogy visszajöttem, a többi nem számít. - Szerintem inkább kicserélem az ágyneműt. Egy kicsit átáztak… Ha hamarabb végzek, kimegyek, más esetben meg itt várlak majd. Morgok egy kicsit, akármennyire sincs semmi bajom ezzel. Még utoljára hosszasan, szenvedélyesen megcsókolom Veronicát, aztán pedig lemászok róla, és már megyek is, hogy feltakarítsam a kiömlött vizet a kádból. Szerencsére nem sok folyt ki, szóval nem fog valami hosszú idő lenni ezt eltakarítani. Munkához is látok, és elég hamar is végzek vele. Ezt követően egy fürdést én is beiktatok, mert úgy érzem szükségem van erre most nekem is. Ha ezzel végzek, úgy lecserélem az ágyneműt, ahogy megígértem valami szárazabbra. Nem sietem el túlzottan, mert hát nincs hova. Ha Ronnie még nem lenne bent ez után, akkor kimegyek hozzá, megvárom, míg befejezi a kajálást, és utána indulok meg vele vissza a szobába. Így, vagy úgy, de mellém kerül az ágyba, én pedig magamhoz ölelem őt, és adok neki még két utolsó csókot. Egyet ajkaira, egyet a homlokára. - Jó éjszakát, szerelmem. Mosolygok le rá, aztán pedig, ha nem akadályoz meg benne, akkor hamarosan el is szenderedek. Mindezt persze egy letörölhetetlen mosollyal az arcomon. // Ha nincsen más, akkor nagyon szépen köszöntem a játékot, fenomenális volt! //
Veronica Hawkins
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 35
◯ HSZ : 116
◯ IC REAG : 111
◯ Lakhely : Fairbanks, AK
◯ Feltűnést kelthet : Egy nagyobb hegesedés a combja külső oldalán
- Azért nem szívesen élnék ezzel vissza! – vallottam be mosolyogva, nyomva egy puszit az orra hegyére. Sajnos én már csak ilyen ember vagyok, néha túlontúl másokra gondolok. Nem tudtam elképzelni, hogy valakit csak úgy kihasználnék, még ilyen értelemben sem. Nem azért voltam együtt Ash-sel, hogy kihasználjam az adott helyzetét, ha úgy volt, hanem azért, mert én így akartam. Most is csak viccnek szántam, de tudtam, hogy ő is. Pont ez nyugtatott meg annyira, azt hiszem, hogy már túl jól ismert ahhoz, hogy elhiggye, komolyan gondoltam. - Ahogy gondolod! – vontam meg a vállaimat könnyedén, aztán elnyújtóztam az ágyon, akár egy nagyra nőtt macska. Még némi dorombolásra emlékeztető hangot is adtam ki, ahogy dünnyögtem az orrom alatt. Most jól éreztem magam, de tudtam, hogy hamarosan újra át fogom magam rágni azokon a dolgokon, amikről ma beszéltünk. De az még várhatott, először is enni, aztán aludni szerettem volna egy nagyot. Holnap új nap lesz, új célokkal, új tervekkel és új lehetőségekkel. Ki akartam azt is találni, hogy mikor menjünk majd el a családjához, bár egyelőre még túl elméleti síkon mozgott, és odébb is volt egy kicsit. - Megbeszéltük! A bordót húzd fel, azt úgy szeretem! – kértem vidáman, miközben igyekeztem összeszedni magam annyira, hogy meginduljak kifelé. Minél gyorsabban ráveszem magam, annál előbb visszajöhetek hozzá, hogy összebújva hajthassuk álomra a fejünket. Jelenleg már csak erre vágytam, és úgy éreztem, hogy teljes lesz vele a boldogságom, a mai estém. Még akkor is ezen gondolkoztam, amikor kiértem a konyhába. Szedtem valamennyit a ma esti vacsorából, és bedobtam a mikróba. Amíg melegedett, addig gyorsan beugrottam abba a fürdőszobába, ahol a zuhanykabin kapott helyet. Nem akartam túl sok időt eltölteni ezzel, úgyhogy tényleg csak gyorsan átmostam magam, némi tusfürdővel öblítve le a testem. Máris felfrissültem kicsit, bár attól nem féltem, hogy esetleg kimegy az álom a szememből. Azt hiszem, hogy ennek a veszélye jelenleg nem állt fent, annyira fáradtnak éreztem magam még így is. Nem ültem le az asztal mellé, csak gyorsan bekaptam pár falatot állva, a pultnak döntve a csípőmet. Persze Dakota elég hamar kiszimatolta, hogy készül itt valami, úgyhogy kénytelen voltam minden szigor ellenére néhány falattal megajándékozni. Nem sajnáltam én tőle, szívesen osztoztam vele mindig. Tudom, hogy nem a legjobb nevelési módszer, de olyan könyörgően tudott nézni, hogy végül mindig megsajnáltam. Tudom, gyenge nőszemély vagyok! - Már itt is vagyok! – jelentettem néhány perc után, majdnem beleütközve Ash-be, aki valószínűleg utánam indult kifelé. – Ideje lefeküdni, azt hiszem! – el is nyomtam egy ásítást, miközben bemásztam mellé az ágyba, és kényelmesen befészkeltem magam az ölelő karokra. Szerettem ezt a biztonságérzetet, amit ez az apróság nyújtott nekem. Pont ez hiányzott annyira, amíg nem volt mellettem éjszakánként. – Neked is jó éjszakát, drágám! – viszonoztam a csókot, aztán szorosan odabújtam hozzá. Nem kellett túl sok idő, hogy álomba merüljek, a kellemes fáradtság hamar eluralkodott a testemen, és az elmémen egyaránt.
// Én is köszönöm a játékot, nagyon élveztem!!! *-* //
Kezdőlap
//
