Döbbenten veszem észre a rózsaszín borítékot a táskámban... ~ Mi a fene lehet ez??? Hogy kerül valami rózsaszín az ÉN táskámba? ~ Kiveszem a vékony papírkát, majd kibontom és átfutom az egészet. Azt hiszem látványosan borul el közben az arcom. Majd a másik után nézek. Nagyon beletörődően lép le a fiú, ami nagyon nem szimpatikus. Hogy lesz így ebből információ szerzés? Végül lemondóan sohajtok és gondolkodási időadva magamnak beviszem a táskám a szobába. Megnézem a hatalmas franciaágyat, aztán folytatom tovább a sóhajtozást. Esküszöm, ha még egy kicsit ez lesz, így maradok, én leszek Sóhajtó Sedna... Leraktam Juniort még pár nasi társaságában az ágy mellé aztán hangtalanul kilopakodtam. Kis ideig csak figyeltem a fiút, amint gyanakodva vizslatja a fotelokat, mint akit keresztre készülnek feszíteni. Nem úgy nézett ki, mint aki meg tudja fizetni a pénzt, amit lekapcsolunk róla, ha lelép... igen, ugyanis súlyos summát kell fizetni annak, aki a kijelölt idő előtt elhagyja a helyet. Én ki tudtam volna fizetni, de eszem ágában nem volt elmenni. Információt gyűjteni voltam itt. Aztán nem tudom honnan jött a nagy jótékonysági roham, de nem akartam teljesen megkopasztani a srácot azzal, hogy elüldözöm innen. Ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy nem érdekli már semmi, megy anyuci szoknyája mögé vissza, lesz ami lesz. Nem szerettem az olyan férfiakat, akik ennyire könnyen feladták... de sebaj, most úgysem párt találni jöttem ide. Mikor eluntam az ácsorgást a néma megfigyelést megszólaltam. Tudtam, abba a nagy lovagiassága miatt úgyse menne bele, hogy én aludjak kint, így egy alternatíva maradt. - Nem néz ki túl jól az a fotel. Figyelj, én nem vagyok prűd a franciaágy pedig egy családra lett méretezve,szóval ha maradsz a saját feleden szerintem elférünk benne ketten is. ~ Ha meg nem maradsz ott megráglak, mint Junior a nasiját... ~ Aztán még ott volt a másik meglepetés is. Amikor már biztos voltam benne, hogy rám figyel, meglebegtettem a rózsaszín borítékot is, majd elővettem a levélkét és megmutattam neki.
Idézet :
Gratulálunk!
A kapcsolatokban fontos szerepet játszik a csapatmunka, melyből - ha ezt a levelet olvassák - minden bizonnyal jelesre vizsgáztak! A hétvége szabályai: vasárnapig nem hagyhatják el a területet. Ha mégis, akkor a komplexum tulajdonosának jogában áll az igénybe vett szolgáltatások árát felszámolni! Amennyiben teljesítik a hétvégét, negyedéves bérletet kapnak egy szabadon választott szolgáltatásunk keretein belül (sípályahasználat, stb...).
Programok: > Péntek este: A ház mögött található néhány farönk. Menjetek ki, vágjatok fát estére a kandallóhoz! Mindkettőtöknek szerepet kell vállalnia, legyen munkamegosztás! Ha készen vagytok, tápláljátok a tüzet, üljetek a kandallóhoz egy kis itallal, majd szórakoztassátok el a másikat! A cél: a felszabadult nevetés.
> Szombat: Irány a sípálya! Bármelyik tetszőleges nehézségű pályát választhatjátok, de a sífelvonó használata az első lecsúszás előtt tilos! Akkor végeztetek, ha le tudtok úgy csúszni valahol, hogy végig fogjátok egymás kezét! Aki kevesebbszer esik el, az dönti el az esti szabad programot!
- Ezt a táskámban találtam... fogalmam sincs, ki rakhatta oda.
Már éppen belemerültem a "gyászoljuk magunkat" mély, és bűzös posványába, amikor Sedna úgy tűnt hajlandó kegyelmet gyakorolni. Szóval alhatok mégis ágyban? Határozott haladás a mai nap! Már nem fogok éjjel megfagyni, és bejutok egy ágyba. De ... de csak miután fát vágtam? Mivan?! Kétszer is elolvasom a levelet, amit Sedna a kezembe nyom. Aztán még egyszer. - Hát ez szép! Leeresztem a papírt, és bambán meredek magam elé. - Hát ez szép! - ismétlen meg újra. - Ha most fogom magam, és elhúzok innen a búsba, akkor velem ugyan semmit nem fognak megfizettetni! Nem vettem igénybe semmit a fene egye meg! És mit kezdjek és egy negyedéves bérlettel? Anchorage-ban lakom! Ezt a ... pénzéhes marketingfogást! És még én vágjam fel a saját tűzifámat?! Nem, nálam nem igazán jön be az öltet elsőre. Még egy ideig csóválom a fejem. Ez kész. Ez totál kész. Aztán azért lassan higgadok. - Félre ne érts Sedna, köszönöm a felajánlást az ággyal, és igazából a program is tetszik, és szívesen vágok fát veled, meg beszélgetek egy pohár ital mellett, és síelni is szeretek. Ha nem lenne ez a kitétel a fizetésről, az ég világon nem lenne semmi bajom az egész programmal, de ennek így erősen lenyúlás szaga van. Te mit szólsz hozzá? Még az ő véleményét nem ismerem, de nem tapsikolva, és sikongatva hozta ide a levelet, szóval a jó ég tudja, hogy mit gondol erről az egészről. Ha ő sem lelkesedik, én megértem, és akár most rögtön húzhatunk is innen, ki merre lát.
Nos jó, azt hiszem nekem most lett sok. Én igazán alkalmazkodó és kedves vagyok, de azért egy idő után nekem is sok a nyafogás... Nah nem mintha bármi bajom lenne emiatt Martinnal, de én abban a korban születtem, amikor nem hogy a fánkat mi vágtuk, de a házunkat is mi építettük fel... amikor hideg teleken át csak nyers húst tudtunk enni és egyéb finomságok. A ilyen pillanatokban éreztem igazán, hogy mennyire messze is vagyok az emberektől, hogy mennyire más világ a miénk. Amikor végzett a kitörési rohamával csak csendben álltam egy darabig, emésztettem amgamban a dolgot. Jah mellesleg éppen a jelenleg saját cégemet kritizálta... Nos igen. Vettem egy mély levegőt mielőtt megszólaltam volna. A hangom továbbra is kedélyes és kedves volt, de belül kezdett elegem lenni. - Nekem igazából mindegy. Nem értem miért más, hogyha fizetned kell, ha elmész, mint ha nem? Abban az esetben, ha nem akarsz elmenni. De ahogy gondolod. Ha nem szeretnél maradni megértem. Csak ennyit mondtam és komolyan néztem rá. Az arcomon továbbra is ott ült a mosoly, ellenben a szemem már nem mosolygott, hűvös volt és komoly. Most kell eldöntenie hogy marad-e, vagy nyafog és elmegy. ~ Néha a kutyákkal tényleg egyszerűbb, mint az emberekkel... sokkal sokkal egyszerűbb... ~ Sóhajtozni lett volna kedvem, de csak figyeltem mit reagál az ember.
Hátradőlök a fotelben és lehunyt szemmel szusszanok egyet. - Bocsánat! Ingerült lettem. Ma dolgoztam, aztán munka után kocsiba vágtam magam, és autóztam egy jót, és amikor megérkeztem akkor döbbentem rá, hogy nincs mit ennem, és nincs hol aludnom, mert a ház, amibe megérkeztem nem alkalmas a használatra jelenleg. Elmentem vacsorázni, és akkor kaptam ezt a szórólapot. Gondoltam, de jó! Végre van hol aludnom. És akkor feljöttem ide, és nem igazán erre számítottam. Bár persze ez egy meglepetés program, szóval az ember nem számít semmire. Egyszerűen csak fáradt vagyok, más baj nincs. Ha Sedna nem akad ki azon, hogy abban az esetben akarnak pénzt kihúzni a zsebéből, ha nem marad, akkor én hiába magyarázom, mi ebben a fura, és némileg etikátlan. De nem akartam, s nem is akarom őt megbántani. - Szóval nem vágytam mára már semmi eget verő kalandra, csak nyugalomra. A felajánlott fél ággyal az életemet mented meg, és ígérem, nagyon jól nevelt leszek. Holnapra meg kipihenem magam, és majd rám sem ismersz, remélem. - pillantok fel, már mosolyogva, bár még azért elég viharvert az a mosoly. - Akkor ... - veszek egy nagy levegőt, és felkelek a fotelből - ... menjünk fát vágni! Ez enni fog. Jól bánok a baltával, az apám fafaragó volt, engem is sok mindenre megtanított. Fizikailag nem vagyok fáradt, sem a könyvelői ülőmunka, sem a kocsiban a volán mögött tespedés nem fárasztott le ilyen szempontból. Másféle fáradtság ül rajtam.
Amikor végighallgatom a magyarázatát kissé megnyugszom. ~ Talán mégsem olyan reménytelen ez a helyzet.... ~ Nagyon meglepődtem azokon, amiket mondott. Persze én is voltam szegény, aludtam az orosz fagyban egyszál ingben, de az már jó régen volt. Rossz volt belegondolni, hogy vannak olyan emberek, akik ebben az időben egy hideg házba térnek haza. Azt hiszem az este folyamán először éreztem jó ötletnk az egészet. Már láttam valami értelmét. Nem hiszem hogy óriási szerelembe esnék ezzel a férfival, de kíváncsi voltam rá mi történt vele, az információgyűjtésen kívül is. Nem tehettem róla, de talán mert velem nem nagyon törődtek a szüleim, így hajlamos voltam anyáskodni mindenkivel. - Megértem, hogy fáradt vagy, teljesen érthető. - mondtam immár őszinte mosollyal. Arra, hogy mennyire örül az ágynak csak mosolyogni tudtam. Olyan volt, mint egy fáradt kisgyerek. segíteni akartam neki. - Amúgy életmentő a második nevem. - mosolyogtam cinkosan. - És ha befejeztük csinálok valami vacsorát, ha van hozzávalónk, hidd el, az segít megnyugodni, ha nem üres az ember hasa. Nah de most valóban idegeje mennünk, jobb minél előbb túl lenni a munkán. - vettem fel a kabátom és vártam rá. Bármit mond látszott rajta a fáradság és még a macsóságára sem hivatkozhat, mert a papírkán is az volt, hogy együtt kell fát vágnunk. ~ Következtetés: Segíteni fogok, bárhogy morog is a férfi benne... ~
- Kedves vagy, de már vacsoráztam. Degeszre ettem magam az étteremben. - felelem, aztán megindulok kifelé, csak úgy, pulóverben. Helyi gyerek bírja a hideget, és a favágástól úgyis kimelegszem. A ház mögött tényleg minden ott van, ami kell: tuskó, balta beleállítva, s jó pár farönk. Kirántom a baltát a tuskóból, és megszemlélem a nyelét. Éles, ezzel minden rendben van. - Megtennéd, hogy odaállítgatod őket szépen? Régi szép idők, nosztalgia, amikor apám tanítgatott, és én hihetetlenül büszke voltam, amikor az első rönköket végre takaros kis hasábokra tudtam aprítani. Apám megdicsért, anyám csak sápítozott, hogy mi van, ha megsérülök, és hogy az élénk fantáziámmal nem kéne fegyvert adni a kezembe. Ha Sedna odaállítja az első rönköt, akkor némi koncentrálás után akkurátusan kettőbe hasítom, aztán négybe, és így tovább. A testmozgás kifejezetten jól esik. - Tudsz síelni, Sedna? - kérdem közben, már a holnapra gondolva. Nem tudom, idevalósi-e. Ha igen, akkor szinte biztos, hogy tud, nekünk az iskolában is volt kötelező síoktatás, de volt, aki már oda úgy jött, hogy profin síelt.
- Rendben, ahogy gondolod. Én sem voltam még túlságosan éhes, szóval annyira nem vonzott a nagy főzöcskézés, habár alkalomadtán kedvem támadt egy kis szakácskodáshoz, de főleg akkor ha nem volt jobb dologom... Ilyen az utóbbi időben nem nagyon volt. Amikor kiment, csak úgy pulcsiban könnyeden vállat vontam és követtem. Habár előtte még ránéztem Juniorra és megparancsoltam neki, hogy maradjon a helyén, de olyan jól elvolt a nasival szerintem, hogyha nem szólok, akkor is ott marad. Amikor megkaptam a feladatköröm, nekiálltam pakolni. Igazából nem esett nehezemre a dolog, ennél sokkal durvábbakat is csináltam már. Olyan igazi kis kikapcsolódás volt az egész. ~ Talán nem is volt olyan rossz Tatjana ötlete... ~ A kérdésére felkapom a fejem, visszatérek a jelenben a gondolataimból. - Igen, tudok. És te hogy vagy vele? - fordítottam vissza a kérdést. egyrészt valóban kíváncsi voltam, másrészt így volt illendő. ~ Hogy én milyen jól nevelt vagyok... Wali jót kacagna rajta! ~
A munka szépen haladt, és biztos voltam benne, hogy amilyen lendületbe jöttem, az egész hétvégére elegendő fát fogok itten felaprítgatni. - Ó, én is tudok. Itt nőttem fel. Püff, egy vágás. - Aztén 14 éves koromban csatlakoztam minden második alaszkaihoz, és leköltöztem a partra, Anchorage-ba. Püff, még egy vágás. - Azóta nem sokszor volt léc a lábamon, de szerintem ezt nem lehet elfelejteni. Püff, még egy vágás. Most kicsit befogom a számat, mert rájöttem, hogy azért az ember vagy folyamatosan beszél, vagy folyamatosan fát vág, mert a kettőhöz együtt nincs elég levegője. Szóval a következő pár farönk kísérőszöveg nélkül hasad darabjaira. - Lehet, hogy ez után azért mégis tudok még enni egy keveset ... - jegyzem meg aztán. Nekem úgy tűnik, hogy lassan elég fát vágtunk, és minden testmozgás és kimelegedés ellenére a hidegnek éles foga van. Így a baltát bevágom a tuskóba újra, és a szintén odakészített fás kosárba kezdem belehajigálni a hasábokat. - Akkor úgy tűnik, a feladatok teljesítése nem lesz túl nehéz nekünk.
A fákat már felaprítottátok, nem volt túl nagy feladat. Elkezditek kosárba pakolni a felvágott tüzelőt, ám Martin ragaszkodik hozzá, hogy ő maga cipelje be a házba a kosarat. Persze Sedna számára ez a feladat annyira nem lenne megterhelő, hogy talán még túl gyanús is lenne, ha csak felkapná, mint egy tollpárnát, így nem aggódik túlzottan, hanem megadja magát Martin lovagiasságának.
Ám a férfi nem figyel oda, túlságosan is leköti a társalgás Sednával, hogy rosszul mozdul, és a fás kosár felemelését bizony a dereka bánja meg. Ennek fényében folytassátok, és készüljetek a holnapi síelésre.
~ Ezek a makacs ember férfiak... egyszerűen nevetséges! ~ Nem tudtam, hogy bosszankodjak, vagy nevessek a dolgon. Martin ott hősködött, hogy ragaszkodik hozzá, hogy ő hozza be a fákat... ~ Nehogy egy magamfajta gyenge nő dolgozzon, mi? ~ Erre sikeresen megrántotta a derekát. Már sikeresen beértünk azóta, és mostmár ténylegesen átvéve a szevező szerepén, letuszkoltam egy fotelba a férfit, majd raktam a tűzre pár hasáb fát, amiért így megszenvedett már a másik. Majd amikor már barátságos kis tűz pislákolt a kandallóban beültem a másik székbe, az ölembe vettem az itt tébláboló Juniort és egyszerre kíváncsian és aggodalmasan néztem a férfira. - Mennyire vagy szarul? Gyűlöltem, amikor valaki ilyen helyzetbe megkérdezi, hogy: Jól vagy? Elvégre hiábavaló a kérdés, hogyha a másik baromira nincs jól... A kölyökkutya közben kényelmesen elhelyezkedett az ölemben és szerintem ő teli pocival már nagyon közel volt ahhoz, hogy elaludjon. - Nos azt hiszem jól indul a dolog... először a kutyám, most pedig a fás kosár támad rád... talán valamivel feldühítetted a sorsot? - probáltam vicces oldalát kidomborítani a helyzet tragikomikumának.
Hogy mi nem lesz éppen túl nehéz, arról alapvetően jó elképzeléseim vannak. Egy szóval nem mondtam, hogy a fáskosár nem lesz túl nehéz. Bár igazából nem azzal volt a baj,hanem hogy megcsúsztam, és a talpon maradáshoz kellett túl sok erő. Innentől a visszajutás a házba eléggé keserves volt, de végül azért csak megoldottuk. Sedna betuszkol egy fotelbe, ami eléggé fájdalmas művelet, de hiába tiltakozom. De csak egy percig bírom ott, aztán kikászálódom, és letelepszem a padlóra, és nekiállok kimasszírozni a húzódást a hátamból. Hiába a sportos külső, ha nincs edzésben az ember, akkor az izmok sérülékenyek. Ezt most saját káromon tanultam meg. - Majd pár perc múlva kiderül, hogy mennyi marad belőle ... - mormogom. Aztán a megjegyzésre muszáj nevetnem. - Nem ez igazából nem itt kezdődött. A vegyesboltban átgurult a lábamon egy teli bevásárlókocsi, természetesen nem teljesen magától. Volt, aki segített neki mozgásba jönni, mégpedig az a hölgy, akivel előtte kis híján karamboloztam, mert bevágott elém a parkolóban. Nem is tudom, ezek után még mire is számítsak. Felpillantok a plafonra, mert ha esetleg még a ház is rám akarna rogyni, azt már tényleg nehezen élném túl. - De amint látod, szívós vagyok. Még bírom ... de esetleg ... ha már a feladatban úgy is szerepel az ivás, nem kaphatnék némi alkoholt fájdalomcsillapítónak? Ez nem egy nagy feladat, Sedna biztos megtalálja a piát is, meg az italokat is, és utána nyugi lesz, és talán túlélem a mai napot.
- Ha le kell vágni, azt már tudjuk merre van a balta... - tettem hozzá csipkelődve a szarkasztikus megjegyzésére. Aztán tényleg kacagnom kellett. Már régóta kikivánkozott belőlem, annyi nevetséges, vagy leglábbis a teljes helyzet ismeretében mulattató dolgot mondott ez a férfi, de mostmár sok volt, nem bírtam tovább a kedves közönyt. Úgy nevettem, hogy a könnyeket törölgettem a szememből. Ez szólt annak, amikor Junior megtámadta, aki mellesleg most békésen szundított az ölemben. Szólt a szerencsétlenségének a fakosárral, az erőfitogtatásnak és az egész szerencsétlen napjának. - Ne haragudj, de ki kéne akasztani a nyakadba a táblát, hogy ön és közveszélyes.. de főleg ön. - mondtam még mindig mosolyogva, de mostmár szelidebben. Amikor felnézett a plafonra csak megcsóváltam a fejem. Aztán ahogy az italokat említette csak biccentettem, majd áthelyeztem a földre a hangosan hortyogó kölyköt és kisiettem a konyhába. Keresgéltem egy darabig a hűtőben, de ott csak kaják voltak. Hamarosan észrevettem a bárszekrényt és megoldottam a helyzetet. Minden létező pia volt benne, így visszakiabáltam Martinnak. - Mit kérsz? És amit kért, azt hoztam neki, magamnak pedig egy jó adag vodkát, annál gyengébbel nem kezdtem. Utána visszasétáltam és elfoglaltam a helyem. Csak iszogattam, gondoltam, ha akar valamit mondani, hát majd mondja.
- Ha nem valami nőies piát szánsz magadnak, akkor hozhatod ugyanazt nekem is. - szólok át, majd csendben, a derekammal kínlódva várom, amíg megkapom a piámat. Hát ... kétségtelenül nem nőies az ital. - Hmm! - nézem a csapvíz színű, de gyanúsan sűrűbb lét a pohárban, és elsőre fel sem ismerem. Nem sűrűn iszom vodkát. - Ennyire fázol, vagy ennyire kiborító a társaságom? - célzok arra, hogy nem kezd túl szelíden. De azért én is legurítok egy szép nagy kortyot belőle. - Hú! Há! Na, ettől még azt is elfelejtem, hogy van hátam ... Egy ideig lehunyt szemmel lihegve "élvezem" a hatást, aztán folytatom a társalgást. - Mi az, hogy önveszélyes? A bevásárlókocsit nem én toltam át a saját lábamon. Egyébként kielemeztük, hogy a galád gyógyászati segédeszköz forgalmazók összeesküvése az egész, akik így akarnak túladni fölös mankókészleteiken. - Holnap, ha csúszunk majd kiderül, hogy mennyire vagyok közveszélyes. Lehet, lavinaként érünk le ... Még egy korty, amibe bele is borzongok, de igazából jól esik. - Izomlazító. Az kell most nekem. De még pár korty, és roppant laza leszek. Fel vagy te arra készülve? - sandítok Sedna felé. Nem részletezem mire kellene felkészülnie, azon egyszerű okból, hogy én sem tudom. Bár ... szoktam ilyenkor énekelni. De sok egyéb dolog jótékony ködbe vész, amit utólag általában nem akarok nem akarok fellebbenteni.
Amikor a vodkáról kérdez, csak megvonom a vállam, aztán egy szó nélkül legurítom az egészet. Tökéletesen megszoktam ezt az italt, gyakorlatilag gyermekkoromban víz helyett is vodka volt néha. - Oroszországban nőttem fel, és ennél gyengébbet már meg sem érzek. Tehát ne aggódj, se a társasággal, se a hideggel nincs gond. - mondtam el neki a tények egy finomított verzióját. ~ Persze egy idő után nekem is sok, de ezt az 1-2 pohárkányit még csak nem is érzem... ~ - De lehet, hogy te vonzottad magadhoz szegény kocsi. - mosolyogtam. A lavinás megjegyzésre pedig csak a fejemet csóválom. Remélhetőleg ilyenre nem kerül sor. Aztán amikor arról kezdett el beszélni, hogy nagyon "laza" lesz, akkor már mind a két szemöldököm a homlokom tetejére szaladt. Ennyire fölbátorodnak az emberek az alkoholtól? Nos feletébb mulattató, ennek ellenére jobban jár, ha nem csinál semmi hülyeséget... - Nos izomlazítónak valóban jó... de ha nem bírod ne igyál annyit, mert másnaposan biztos, hogy lavinát fogsz elindítani holnap. - mondtam könnyeden, aztán felhajtottam a második adagot is. Ez már kellemesen melengette a belsőm, de nem vágott fejbe. A férfi azonban enyhén mintha spiccnek tűnt volna... ~ Hmm vajon mennyi alkohol kell egy embernek, hogy lerészegedjen? Attól tartok ezt nem tudom... Talán jobb lesz nem adni neki többet... ~
Egyre érdekesebb dolgok derülnek ki a lakótársamról. - Oroszország? Mit kerestél te ott? És hogyhogy vodkán nőttél fel? Ott azt adják az oviban tea helyett, vagy mi? Mivel azt mondják a lassan ivott italtól jobban be lehet rúgni, így inkább felhajtom én is a maradékot, aztán hagyom a piát dolgozni, és elheveredem a padlón, hogy a hátam még kicsit egyenesedjen. Egyébként nemv agyok még kapatos, ennyitől tán nem is nagyon leszek, de én egy csepp alkohol nélkül is tudok teljesen részeg hangulatba kerülni. Csak szabadjára engedem a fantáziám, és simán jól érzem magam. Ennyi. - Nem, határozottan nem úgy tűnt, hogy elszabadult bevásárlókocsik üldöznének a vegyesboltban a sorok között. Csak ez az egy támadott meg, de őt is felbujtották. Még lenne egy nagyon fontos kérdésem, aminek neki is rugaszkodok. - Sedna, te egy igen vonzó, és szimpatikus nő vagy. Nincs a képben senki állandó partner, akivel ünnepelhetnéd ezt a napot?
Remélem, nem sértődik meg a kérdésen, s nem veszi tolakodásnak.
~ Hogy mit kerestem ott? ó kétszáz éve ott születtem egy nemesi család törvénytelen gyermekeként... ~ - Apám és a nagyapám orosz volt, így anyám amikor megszülettem hazatért velünk. Ez így egy nagyon finomított verzió volt, és elég ingoványos talaj, de valamit mégis mondanom kellett, ha már így belekezdtem. - Mellesleg nem, az oviban nem adnak, de a bátyám mindig tudott szerezni... - mosolyogtam. Ez a verzió hihető volt, ellentétben azzal, hogy több mint 2 évszázada egyrészt nem volt ovi és tényleg vodkát adtak a gyerekeknek. Figyelem, ahogy végigfekszik a padlón, próbálva helyrerakni magát. ~ Hát igen, ha hagytad volna, hogy az erősebb vigye... ~ ver fészket a fejemben a kis gonosz kárörvendő gondolat. Aztán amit mond, azon őszintén megdöbbenek. Pár pillanatig azt sem tudom, hogy mit mondjak rá... ~ Talán, hogy köszönöm, de jelenleg egy vérfarkasfalka irányítása, és a mélydepresszióba zuhant jó 240 éves bátyám szívének összefoltozása a célom, így nem igen van időm magánéletre? ~ Úgy döntöttem egy része publikus, és próbáltam finoman elmagyarázni. - Nagyon kedves tőled Martin, hogy így gondolod. Amúgy alapvetően nincs senki, de ez azért van, mert mostanában kicsit sok dolog szakadt a nyakamba, ráadásul a bátyámnak most ment tönkre a házassága, és jelenleg minden erőmmel neki próbálok segíteni. - mondtam komolyan Junior fejét simogatva.
Sednának érdekes gyerekkora lehetett, de úgy vélem ennél mélyebbre turkálni nem illik. - Nos, sok kitartást a bátyád tángálásához. Visszaadhatod gyerekkori szíves szolgálatait, és szerezhetsz neki egy kis vodkát. De persze gondolom, ennél bonyolultabb lesz a megoldás. - Nekem csak egy féltestvérem van, de még soha nem találkoztam vele. Apám korábbi házasságából való, és az öreg soha nem hívta meg. A legközelebbi kapcsolatom vele, hogy pereskedtünk az örökségen. Sedna ugyan ezt nem kérdezte, de valamiről csak kell beszélni. És végül is ez nem annyira kényes téma, legalábbis nem érzem úgy, hogy az lenne. - Nincs semmi sífelszerelésem. Úgy értem, biztos lehet lécet meg ilyesmit kölcsönözni, de nekem ruhám sincs. - merül fel bennem a holnapi nappal kapcsolatos következő szervezési probléma. - Persze farmerben is le lehet csúszni, nem tiltja semmi ... Csak ugye nem ide készültem. De szeretek síelni, szóval nincs gond. Elég rég volt a lábamon léc, az utóbbi 10 évben már eléggé rendszertelenül áldoztam ennek a sportnak, de akárhányszor mentem, az alapokkal soha nem volt gond. Mondjuk, nem a legmeredekebb pályán kéne holnap kezdeni.
- Igen, a helyzet ennél jóval bonyolulabb. Részemről ennyiben hagyom a dolgot. Most nem akarok Waliról beszélni, mert akkor szétesek, és az az amire most a legkevésbé szükségem van... Nyugodtan végighallgatom azt, amit mond a féltestvéréről. Csak biccentek néha egyet. Kedvem lenne neki mesélni a féltestvéremről, de azzal túlságosan belemásznék a családomba, amit úgy nem tudok teljesen elmesélni, hogy nem tálalom ki azt is, hogy az én családom jó 2 évszázada élt... ilyenkor jobb el sem kezdeni a dolgot. - A kölcsönzőben lehet síruhát is szerezni, de ha más nem, majd kérünk az itteni személyzettől. - vonom meg a vállam könnyedén. A vodka kellemesen elálmosított, és úgy döntöttem erőt gyűjtök a holnaphoz. És különben is pihenni jöttem ide. Felálltam, Juniort visszatettem a székbe, majd köszöntem neki. - Jó éjszakát Martin. Ha nem haragszol én most elteszem magam holnapra... Előbb mondjuk még ázok egy kicsit abban a jakuzziban... - intek az egyik ajtó felé. Aztán ha nincs semmi ellenvetése, akkor beszaladok a szobába kihozom a táskám és még egy intés kiséretében eltűnök a fürdőben. Aztán teleengedem a kádat finom meleg vízzel és meztelenül belemászok. Nyugodtan elhelyezkedem és hagyom, hogy a forró víz minden porcikám elenyessze és kiűzze belőle a feszültséget.
A vodka engem is eltompított, és elmerengek a családomon és a féltestvéremen. A szülői ház viszontlátása amúgy is sok emléket a felszín közelébe sodort. Sedna elköszön, hogy nyugovóra térne. Ezzel rendben is volnánk, úgy gondolom, hamarosan követem, csak előbb megmosakszom. Mire azonban ezt megfogalmaznám, ő már eltűnik a fürdőben, és a bejelentéséből ítélve hosszabb időre. Hát, most aztán szépen hoppon maradtam, pedig én csak egy pár percre foglaltam volna le helyiséget. Mivel a mai nap strapás volt, nem akarok mosdás nélkül lefeküdni, úgy döntök, megvárom. Csak hát a terveimet keresztül húzza a fáradtság, és mivel amúgy is fekszem a padlón, pár perc múlva már mélyen alszom, azt sem tudva, igazából hol is vagyok.
Azt hiszem sikerült elaludnom a kádban, mert arra ébredek, hogy már hideg a víz. A szememt dörzsölgetve nézek fel az órára, ami szerint már jóval elmúlt éjfél. Zavartan megtörölközöm, majd felkapom egy bő pólót és egy sortot, a szokott alvóegyüttesem. Aztán még fogat mosok, és indulnék kifelé. Igazából csak bámulom a saját képem a tükörben. Nézem a sötét bőrű és hajú nőt, azokkal a nagyon halovány kék szemekkel. ~ Mégis ki vagyok én? ~ Nem tudom a választ a kérdésre. Nagyon fáradtnak érzem magam már egy jó ideje. A falka, a testvérem... az egész. Mindenki csak tőlem vár segítséget, feloldozást, vagy egyebeket... Senkit nem érdekel, hogy talán nekem is szükségem lenne egy kis támogaásra, hogy én is elfáradtam már, és nem fogom ezt bírni örökké. ~ De most pihenek... talán sikerül... ~ A gondolataimba temetkezve sétáltam át a hálószobába, csak a meztelen talpam bámultam. Nem akartam megzavarni Martint, aki minden bizonnyal már aludt, így csak csendesen bebújam az ágyba, arra a részre, amit elsőre üresnek láttam. ~ Biztos a másik oldalon alszik akkor... ~ Mielőtt magával ragadt volna még az álom, éreztem, amint Junior bekéredzkedik mellém az ágyba. Magamhoz öleltem a kölyökkutyát, aztán belemerültem a pihenés óceánjába...
Nagyjából hajnali hatig nem is tudok magamról. Az az érzésem, még a kezemet sem raktam arrébb ez alatt az idő alatt, nemhogy mondjuk oldalra fordultam volna. Ez utóbbi kifejezetten előnyös, mert a hátamnak most az nem tett volna jót. De hajnalra a tűz is kialszik a kandallóban, a ház is kihűl, és nekem egyre kellemetlenebb álmaim lesznek. Elindulok munkába, de elfelejtek cipőt húzni, elromlik a bojler, és hideg vízben kell zuhanyoznom, és végül, hogy bennragadok egy jégbarlangban, aminek a kijáratát elzárja egy lavina. Na, ekkor ébredek fel, és egy pár pillanatig csak bambán heverek mozdulatlanul. Úgy el vagyok gémberedve, hogy se kezem, se lábam nem érzem. Azt sem tudom hol vagyok, mert sötét van. Egyet tudok csak: nem az ágyamban Csak hosszú, kínos, ijesztő másodpercek után rémlik fel, hogy mi is történt tegnap. - Ó te jó ég ... - sóhajtok fel, amikor rájövök, hogy elaludtam a padlón. Úgy fázom, hogy hamarosan a fogaim is megállíthatatlanul kopognak egymáshoz. Egy halk nyögéssel feltornázom magam ülésbe, de minden porcikám, s főleg a derekam tiltakozik ellene. ~ Úgy érzem magam, mint egy hetven éves vénember. Persze nem tudhatom, hogyan érzik magukat a hetven évesek, de kb. ilyen gyorsasággal, és kecsességgel képesek helyet változtatni. Némi erőgyűjtés után megcélzom a fürdőt, és benne a jakuzzit. Álmos már nem vagyok, forró vízre vágyom.
Az álom még ott dereng a szemeim előtt, de egy pillanat alatt elszáll, ahogy felnyitom őket. Egy ideig még fekszem és élvezem, hogy nincsen semmi dolgom. Annyira jól esik egy kicsit a semmittevés. Junior megmoccan és a lábamtól fölmászik a hasamra. Megcirógatom a kölyök fülét, aztán kimászok az ágyból. Nagyot nyújtozkodom, végigropogtatva a csontjaim, aztán döbbenten veszem észre, hogy az ágy másik fele üres. Persze nem ez a meglepő, hiszen amilyen sokáig aludtam valószínűleg a férfi már rég felébredt, inkább az döbbentett meg, hogy a másik ágyfél nem lakatlan, hanem érintetlen volt... ~ Talán mégis elege lett belőlem és lelépett? ~ Végül csak vállat vontam, a férfi nagy gyerek már, tudja mit csinál. Előkaptam egy tiszta fekete farmert és egy kényelmes királykék garbót a pólomra, aztán kimentem körbenézni. Az egyik fürdőből mintha vízcsobogást hallottam volna, így megnyugodtam, hogy a férfi félrészeg álmos őrültségből nem ment el hegyet mászni, vagy farkasra vadászni az éjszaka közepén. Végül Juniorral a nyomomban kibaktattam a konyhába és nekiálltam reggelit csinálni. Raktam ki tejet, narancslevet, gyümölcsöket és zöldségeket, amiket találtam, aztán nekiláttam és egy jó sonkás-sajtos rántottát is összeütöttem. Nem voltam egy nagy séf, de azért ha egyedül él az ember, hát kénytelen főzni magára, a rántotta pedig egyszerű volt, így elég jól sikerült. Még a tálban hagytam, hogy nehogy kihűljön, vártam, amíg a férfi befejezi a fürdést. Addig kentem magamnak egy kenyeret, meg gyümölcslevet iszogattam. Meg persze egy kis sonkával Juniort is el kellett látnom, aki hatalmas bociszemekkel nézett rám.
Úgy éreztem, hogy minden porcikám ropogósra fagyott reggelre, és kockásra vasalódott a padlón. Megengedem a vizet, és addig fázósan kucorgom, amíg bele lehet már menni. A hátam már egészen jól van, ez az egy vigasztal. A forró fürdőben aztán sikerült felolvadnom, és már jóval szebb színben láttam az amúgy még elég sötét világot. Csak amikor kikászálódtam, akkor jöttem rá, hogy a tiszta fehérneműt nem hoztam be magammal. Az ott van a táskámban, mivel tegnap végül én nem pakoltam ki semmit. Mit lehet tenni? Magam köré csavartam a törölközőt, és halkan kiosontam, hogy megszerezzem a holmimat. Remélem nem lesz belőle semmilyen kínos jelenet. Az a kis négylábú istencsapása se fog megtámadni, és Sedna sem akar éppen akkor átvonulni a szobán. KIérve érzem, hogy a konyhában van, és igen kellemes illatok szállingóznak onnan kifelé, szóval csak felkapom a táskámat és uzsgyi vissza a fürdőbe.
Már jó ideje vártam, hallotam a motozást a fürdő felől, de semmi más nem történt. Kezdtem megéhezni... Vállat vontam, úgy döntöttem csinálok még valamit, mert ez a férfi legalább annyi ideig készülődik, mint a legrosszabb nők... ~ Eh nem baj, ha nagyon kiéheztet megeszem... ~ Ezen a gondolaton nevetnek kellett, mire Junior kíváncsian meregette rám azokat a hatalmas kölyökszemeit. Én csak megráztam a fejem, aztán nekiláttam palacsintát sütni. Más esetleg aggódott volna, hogy nem fogy el a kaja, de én nem tartóztam az önsanyargató fogyókúrázó sztárocskák közé, én annyit ettem, mint egy farkas... szó szerint. Miközben sütöttem, lekvároztam is a palacsintákat. Öt után már elmúlt a kezdeti éhségem és szépen tányérra halmoztam őket. A rántotta még bent melegedett a serpenyőbe, és így hogy már nem voltam éhes, könnyeden vártam, hogy a másik megérkezzen. Ha már eddig kibírtam illedelmes leszek és megvárom a lakótársam a reggelivel. Kipakoltam a palacsintákat is az asztalra és csöndesen gyümölcslét iszogatva kifelé bámulva az ablakon vártam
Mivel megszereztem, ami az öltözéshez kell, innentől már gyorsan ment minden, hamar magamra kaptam a holmimat, csak a borotválkozás vett el még pár plusz percet, s már kinn is voltam. - Jó reggelt ... őőő ... konyhatündér. - eredetileg a nevén akartam szólítani, de amikor megláttam mi minden van az asztalon, akkor ez kívánkozott ki inkább. Én meg most nem tudok semmivel előrukkolni, hacsak ... - Egy pillanat ... A két szelet torta az autóm hátsó csomagtartóján volt. Lehet hogy fagyos, de éppen ezért kell most behozni, mert mire megjövünk majd a síelésből pont jó lesz. Szóval gyorsan kiléptem az autóhoz a tortaszeletekért, és sikerült épségben visszajutnom, elcsúszás nélkül. - Ezt majd síelés utánra. - teszem le a csomagot a konyhapultra, és végre asztalhoz ülök. - Jól aludtál? - kérdem Sednát, miközben töltök magamnak egy pohár narancslét.
Kezdőlap
