~ Mondjam, vagy ne mondjam? ~ Végül úgy döntöttem, nem bízok a véletlenekben, és biztos volt valami célja annak, hogy találkoztam ezzel a gyakran közveszélyes férfival. Talán éppen az volt a cél, hogy segítsek neki. - Nos igen, a többség a részesedésért csinálja, mondjuk azok inkább menedzserek. Én egy olyan mentorra gondoltam, aki csak támogat, szóval nem vár érte részesedést. Itt tartottam egy kis szünetet, fészkelődtem egy picit, aztán kis homályossággal kiböktem. - Azért mondtam, mert ismerek egy ilyen embert. Mármint aki szerintem, ha sikerül meggyőznöd, szívesen támogatna, amíg nem sikerül a saját lábadra állnod. - mosolyogtam rá. Nos én voltam az a személy, de erről azért nem kell tudnia. Nem túl valószínű, hogy elhinné, hogy egy jelentős vagyonnal rendelkező több évszázados orosz uralkodócsalád tagja vagyok. Az utolsó mondataira csak megvontam a vállam. Nem akartam én mindenképpen meggőzni, egyszerűen csak fölajánlottam egy lehetőséget, ilyen egyszerű és nagyszerű volt a helyzet. - Nos a döntés a tied Martin, én aztán nem akarlak befolyásolni. - vontam meg a vállam ismét. - Tégy legjobb beletásod szerint. Ha maradni szeretnél maradj, ha meg mehetnéked van, menj.
- Igen?! - először csak ennyit tudok válaszolni Sedna szavaira. Mi történt most hirtelen? Isten a lábát lógatja nekem, és csak meg kell ragadnom? Még rajzolást is abbahagyom, és félreteszem most a mappát és a ceruzát egy időre. Ezt érdemes körbejárni alaposabban. - Mondanál erről egy kicsit többet? Nekem tényleg nem életcélom, hogy könyvelőként menjek nyugdíjba. Persze ez kétoldalú bizalmi kérdés. Az az egyik része a dolognak, hogy én meggyőzöm az illetőt, hogy fektessen belém pénzt és energiát, a másik fele, hogy én is meg tudjak benne bízni, és megmutatni neki a terveimet. Nem kifejezetten arcképrajzolóként akarok ugyanis megélni. És nem biztos, hogy a fantasy, sci-fi képregények, mindenféle alakváltós témák is beleférnek mindenkinek a művészeti elképzeléseibe.
- Nos igen. - mondtam könnyeden. Láthatóan érdekelte a dolog, mé a rajzolást is abbahagyta egy kis ideig. Ezt sajnáltam, mert kíváncsi lettem volna a képre, de ennek nem adtam hangot, elvégre én voltam az, aki belekezdett a másik témába. - Szóval persze, szívesen mondok, habár így tényeket most nem tudok. Annyit, hogy van egy ismerősöm, akiről tudom, hogy elég jó az anyagi háttere és érdekli a művészet, szóval szerintem szívesen támogatna. Persze majd mutatni kell neki néhány munkád... tényleg, amúgy miket szoktál festeni? Vagy rajzolsz inkább? Megvártam, amíg válaszol, csak azután folytattam. - Nos, szóval szívesen beszélek vele, ha gondolod és hogyha szerencsénk lesz, akkor segít neked, amíg nem állsz a saját lábadra. - vontam meg a vállam. Kisimítottam néhány száradozó tincset az arcomból és kíváncsian figyeltem a férfit, vajon mit fog reagálni. ~ Minden esetre megvolt a napi jócslekedetem... de nem is, igazából tényleg nagyon tehetséges, kár lenne elvesztegetni egy életet könyvelésre, amikor ilyen talentumot kapott a sorstól... ~ Junior vakkantott egyet, de csak álmában, szóval nem törődtem a kölyökkel.
Ez kezd eléggé komollyá válni. Bennem meg elindul a félsz, hogy könnyűnek találtatok. - Rajzolni szoktam. Nem festek. Nem, nem vagyok egy Picasso, én csak egyszerű srác vagyok, aki szereti a klassz történeteket, és túl élénk a fantáziája. Vagy nem is annyira fantázia? Erre a kérdésre mit mondjak? Mit szoktam? - Huh, ez így most hirtelen jött. Anyám forogna a sírjában, ha most hallana minket - jegyzem meg kissé kijózanodva -, apám viszont örülne. - teszem hozzá aztán, ahogy a két felem vívódik bennem. Az a kérdés, hogy mennyire merek megmutatkozni. Egy ideig hezitálok, aztán odaadom Sednának a vázlatfüzetet. Van benne minden női akttól kezdve (a legutóbbi barátnőm), egy aprólékosan megrajzolt virágon át a fantasy-ig minden. De a fantasy elég nagy hányadát tölti ki. Tündérek, orkok és persze farkasok, kiborgok, és mindenféle mutáns teremtmények.
A hozzászólást Martin Williams összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 16, 2012 7:19 pm-kor.
- Hmm értem. Kis ideig gondolkozok és hallgatok. ~ Én megadtam az esélyt,már csak rajta múlik, hogy elfogadja-e. ~ Aztán amikor felé nyújtja, átveszem a vázlatfüzetet és szinte gyermeki kíváncsisággal állok neki nézegetni a rajzokat. Gyönyörűek, illetve legalábbis nekem nagyon tetszenek. Aztán egy farkasnál leragadok egy kis időre. Csak bámulok az állatot, aki nem csak állatnak tűnik... ~ Vérfarkasok? És miért tűnnek olyan valóságosnak? ~ Legszívesebben ráncoltam volna a szemöldököm, de azt hiszem, azt félre érti, így inkább nem keltettem benne azt a gyanút, hogy nem tetszenek a képei, ugyanis tetszettek. Egy apró biccentés kíséretében visszaadtam neki a füzetet. - Nagyon szépek, tényleg nagyon ügyes vagy. - mosolyogtam rá, majd felálltam. - Viszont ha nem haragszol, én most elteszem magam holnapra. Hosszú volt ez a nap, de örültem a beszélgetésnek. Holnap adok neked egy névjegyet, amin elérhetsz és majd beszélek a barátommal. Ha összekészítenél néhány képet, az segítene, meg gondold végig, mivel szeretnél foglalkozni, meg ilyenek. Megvártam, hogyha van még kérdése, arra maradtam válaszolni, de ha nem volt elvonultam a szobába és bebújtam az ágyba, hogy kiheverjem végre ezt a mai napot.
Amíg Sedna az albumot nézegette nem tudtam persze tovább rajzolni, így nem tudtam mást tenni, mint várni a véleményét (lélegzet visszafojtva!), és igyekeztem nem gyűrögetni semmit, és nem tördelni a kezemet közben. Elég sokáig nézelődik, és van egy pár pillanat, amikor úgy látom rajta, hogy nem fog ez neki tetszeni. Mára gyomrom is összeszorul. De végül megérkezett a vágyott elismerés, és én is egy megkönnyebbült mosollyal veszem vissza tőle a mappát. - Köszönöm szépen! Nagyon kedves tőled! Hagyom, hogy nyugovóra térjen, én még kicsi folytatom a rajzot róla, és amikor már Sedna mélyen alszik, akkor bújok be mellé az ágyba csendesen, vigyázva, hogy fel ne zavarjam.
A költözés simán ment. Mire visszatértem az erdőn át a hotelbe, a kulcs már az ágyamon hevert. Nem tudtam pontosan, hogyan, s miként juttatták el hozzám, de most mit agyaljak rajta? Itt van, és kész. Mivel még ki se voltam pakolva, igazából csak fölkaptam a táskákat, és indultam is tovább. A séta kicsit hosszúnak tűnt, de csöppet se volt kimerítő. Vidáman baktattam fel a hegyre, s néhány térkép vizsgálat után a faházakat is megtaláltam. 103. Belépve, egy igen tágas helyiséget találtam, egy kisebb emeletet, kandalló, kanapé... Na igen, tipikus pároknak való. De csajozásnak most nincs helye. A szekrényeket elfoglalva pakolgattam szét a holmikat. Bakancsok a cipős szekrényekbe. Könyveket, s néhány lemezt pedig a polcokra. A konyhában a hűtőt elfoglalva a még városban vásárolt kajákat elhelyeztem a polcokra. Teljesen felszerelt konyha. Hmmm... Ez kicsit megnyugtatott. Az évek alatt meg kellett tanulnom főzni. Manapság egyáltalán nem furcsa. De a régen, a női és férfi hierarchiák között elég furcsán néztek rám. Volt rá példa. De ma? Zuhany után összeállítok valami könnyűt. Ma már az a fura, ha férfiként nem kenem magam mindenféle kenceficével. Meg smink... Férfiakon??? A borotválkozástól is feláll a szőr a hátamon, hát ha még szépségápolási tippekkel kezdenének el bombázni. Na de mindegy. Farkaséknál ez azért nem így működik. Legalábbis remélem. A fürdőszobát birtokba véve a zuhany alatt volt időm gondolkodni. Ez a nap igencsak élménydús volt. Találkozás egy Ikkuma lányával, s most... Ashley még könnyen bele fog rángatni mindenbe. És nem csak jóba. Felnevettem, miközben törülköztem. Az a lány egy kész élménygyár. Felvéve egy kényelmesebb vászon nadrágot, mezítláb, csupasz, még néhol vizes felsőtesttel léptem ki a fürdőből. Farkasom izgatottnak tűnt, ami nem volt túl jellemző rá. Élénken járt körülöttem. A kölyök jelenlétében persze komolyak voltunk, de igen. Örültünk a lány lelkesedésének. - Na mi van, várod már mi? - kérdeztem vigyorogva. Én is vártam már a hajnalt, s amúgy is éjjeli baglyoknak mondhatók voltunk. Nem éreztem fáradtságot, sőt. A konyhába betérve elkezdtem édes, csípős szószos csirkemellet készíteni. Majd a kanapéra leülve, fogyasztottam vacsorámat. Figyeltem a kandallóban ropogó tűz lángjainak táncát. Elbűvölt, s eszembe juttatta a Falka találkozókat, még Londonban. A múlton merengve étkeztem. Mikor befejeztem az étkezést, a szennyes tányért a mosogatóba téve rendet raktam magam után. Mikor megfordultam, hiány érzetem támadt. A konyhából kimenve, a legnagyobb táskához léptem, amit még nem bontottam ki. Kinyitva, a kíváncsi szem láthatta, hogy tartalma csak hangszerekből állt. Kipakolva ír sípot, egy kisebb uillean dudát, egy akusztikus gitárt, egy bodhrant vettem elő. A gitárt a kezembe véve pengetni kezdtem. Farkasom a közelemben maradva hallgatta, mit próbálgatok. A hiány érzet kezdett elmúlni, ahogy ujjaim a húrokon táncoltak. Majd meg is fogalmazódott a dallam. Rendben. Lassan pengetve elkezdtem azt a dalt, mit Melissa énekelt még nekem. A kedvenc éneke volt. S így szakítottam meg magam körül, az éjszaka csöndjét.
*Feszült voltam, naná, hogy az voltam. Nem aludtam jól és kicsit sem tetszett, hogy még mindig rémálmaim vannak. Persze tudtam, ezek nem fognak múlni. Darren sárga szemei sosem fognak eltűnni, bármennyire is szeressem mindig üldözni fognak és félelmet keltenek bennem a mélységes éjszakáimon. Ő sem aludt jól, ahogy én sem hiába öleltek ovo karjai s duruzsolt nyugtató szavakat a fülemben. De legalább nincsenek mellette spontán átváltozásaim. Már ez is több mint a semmi. Mielőtt elindultam még egy nyugtató puszival hagytam magára az ágyban, Ő még ráért. Sárga szabadidőnadrágban, lila hosszított, testhez álló pólóban és fekete tornacipőben baktattam fel a síparadicsomba, megkeresni a faházat. Nem volt nehéz. Már messziről hallottam, ahogy a dallam kifelé áradt. Lassítottam a lépteimen, hogy minél tovább élvezhessem. A Hajnali csendben, az erdő, a harmat friss, csillogó cseppjeivel ez a szomorkás szám… Vagy csak a hang? Nem tudom… már magam sem tudtam, hogy mi van. De hagytam, hogy átjárjon, hogy megérintsen. Nem volt nehéz… Csak egyszerűen… így tűnt helyesnek? Ösztön? Vajon tényleg belém piszkált? Hazudna? Mért tartok attól, hogy a szemembe hazudik? A zenével együtt a kérdéseim csak nőttek. De nem várhattam tovább, tudtam, hogy érezte a közeledésem, ha csak nem rejtette el magát a pajzsa mögé. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt és a finoman futattam végig az ujjaim a finom fán. Persze indulás előtt ittam egy kávét, hisz nem tudtam, hogy Raven képes-e ilyesmire de én meg kérni pláne nem fogom. Szóval mindegy is… Határozott, erőteljes kopogással jeleztem etikailag is a jelenlétem. S csak hiányérzettel telve biggyesztettem le az ajkaim, ahogy a játék elhalt. Mikor ajtót nyitott azonban ennek már jelét sem adtam, s a kislány már körül is lengte játékos energiáival a másikét.* - Jó reggelt Raven. – mosolyodtam el, és ha beljebb hívott, hát mentem. Kissé karikásak voltak a szemeim, hisz sosem aludtam jól. De ez nem befolyásolt semmiben.* - Még van egy húsz percünk. Addig elmondom, hogy mik a mai edzéseim. 5-6-ig futás, ma farkasként. Ezt neked kell majd előhívnod belőlem és vissza is tuszkolni, még nincs meg a három teliholdam, hogy menjen egyedül. 7-8-ig Farkas gesztusok gyakorlati része és a falkaélet elméleti szinten. 9-10-ig a Teremben szoktam lenni… de ma ez elmarad. Ebben az egy órában rád bizom, hogy mivel boldogítjuk egymást. 10-12-ig, Mentális állóképesség fejlesztése. Ezt nem fogjuk szeretni. – mosolyodtam el halványan. – 12-13-ig Darrennel szoktam ebédelni. De együtt kell maradnunk, szóval remélem bírsz főzni. * Vigyorodtam a másikra. Élmény egy óra alatt kotyvasztani valamit és még enni. * 13-14-ig Mentális kommunikáció… Darrenen és Ryanen kívűl még senkivel nem próbáltam. Nem biztos, hogy egyből menni fog megtalálni veled is azt a csatornát. –Biggyesztettem le az ajkaim, hisz ez nagy hátrány számomra. – 15-17-ig Fizikális állóképesség és a kislány önkontrollja van terítéken. 17-19-ig Fegyver használat. Jelenleg a dobótőrökkel senyvedek, de nem vészes a dolog. Értesz a pengékhez? – Vontam össze a szemöldököm, hisz nem tudtam. – 19-20-ig pedig Samuellel találkozunk. Én tartok neki alap harci edzéseket. A kölyökebb mint én, pedig korban felettem van pár évvel farkas viszonylatban. De az agyamon szeret tornászni. Szóval nehéz menet lesz. Ja és igen… nem adhatom oda előre az órarendem, de úgy megjegyzem, hogy ez a leglazább napom. * Vontam meg a vállaimat. De valóban ez volt és pont azért, mert vasárnap Stevevel vagyok, minimális edzéssel és ne terheljen le, a kihagyott nap után a hirtelen visszaállás. Hangom komoly volt, de ha edzésről van szó, ez mindig ilyen. Azonban zöld tekintetem barátságosan csillogott a másikra, csak úgy mint tegnap is. * - Van valami kérdésed vagy olyan, ami nem tetszik? *Billentetem oldalra a fejecském fürkészőn és persze, ha bizony lent volt a pajzsa, kutattam ám a hazugság után. Nem szép dolog, de tudnom kell. *
A hozzászólást Ashley McLoyd összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 27, 2013 5:17 pm-kor.
Pajzsomat nem vontam fel, amióta a házban voltam. Ha bárki meg is érezne, nem valószínű, hogy rám törné az ajtót. Meg aztán, Ashleynek is könnyebb így. Mikor megéreztem, felemeltem a fejem, de nem hagytam abba a dalt. Lágyan hangzott a muzsika, s kissé nehezemre esett volna azonnal elszakadnom Melissa emlékétől. Vártam a kopogását, de az valahogy később jött, mint vártam. Abbahagyva a zenét álltam fel, s nyitottam neki ajtót. - Jó reggelt Ashley! - viszonoztam mosolyogva a köszöntését. - Gyere! - mondtam beinvitálva a házba. Becsuktam utána az ajtót, s közben farkasom nyugodtan hagyta, hogy a másik játékosan körbe vegye. Örültem, hogy nem szégyenlős, vagy legalábbis figyelmen kívül hagyta, hogy fél meztelenül fogadtam, de annyi baj legyen. - Ha gondolod ülj le. - mutattam a kanapé felé, ami mellé a gitárt támasztottam. Miközben a napi programot ecsetelte, a szomszéd szobába átmasírozva kezdtem átöltözni. Fekete póló, egy lazább sötétszürke szabadidő nadrág, s egy fekete sport cipő. Szín választékban nem voltam túl bonyolult. Fejemre húztam a szokásos fekete sapimat. - A többiek általában mivel hozták ki belőled a farkast? Dühvel inkább, vagy valami mással? - kérdeztem, miközben kiléptem a szobából. Bár nem voltam biztos benne, hogy válaszol a kérdésre. Ugyan, persze, megmondaná a megfejtést? Megkönnyíteni egy Alfa dolgát? Ch... naiv lélek vagyok, tudom. Az ebéd hallatán elvigyorodtam. Ha főzni kell rájuk, azon ne múljon, összeállítok nekik olyat, hogy megnyalják majd utána mindkét mancsukat. - Mondjuk, hogy ismerem a pengéket. - mondtam megállva előtte. - Világjárásom során találkoztam, és tanultam velük, de nem mondanám, hogy a mester szintre fejlesztettem volna a tudásom. Miután befejezte, elmosolyodtam. - Nincs több kérdésem. Legalábbis a mai nappal kapcsolatban. Viszont, mielőtt elindulnánk, kérsz valamit? Úgy értem, reggeli, inni valamit? Vagy ezeket már elrendezted indulás előtt?
*Ó dehogy nem vettem észre, hogy a másik félmeztelen van. Csak épp nem foglalkoztam vele. Hisz amint beléptem már a nyakába is zúdítottam a mai programot. A prioritásaim megvannak, az edzés mindenek előtt aztán jöhet a többi. Ezt nem úgy kell venni, hogy folyton komoly vagyok, ugyan dehogy. Csak azt, hogy fontos számomra. De az feltűnő lehetett, hogy kerülte a tekintetem a férfit, vagy csak is kizárólag a szemeire koncentrált. Nem, nem jött be mint pasi. Sosem foglalkoztam ilyesmivel és bár, Darren rendszeresen egy szál alsóban alszik velem, ez mégis más. Bár, Olennél a földig pirultam, most legalább nem felejtettem el, hogy miért vagyok itt. Ejha… apu feladata szinte már jó hatással van rám. Az újabb invitálásra leültem a kanapé karfájára és a lábam lóbálva fejeztem be a hosszas monológom, míg a másik felöltözött. Ahogy visszatért, elmosolyodtam.* - Hát nem a felsőtestükkel az biztos. Különben meg… Darrennel járok futni. Ez lényegében leegyszerűsíti a dolgot. *Tértem ki a válasz alól. Persze, nem mindenki szereti a kölyköket, nem is kell. Azonban abból, hogy miként teszi is sok minden kiderül. Naná, hogy nem mondom meg. De nem hazudtam… tényleg Darrennel vannak a futásaim, s mint Teremtőm neki egyszerű dolga van vele. A beismerésére bólintottam, de különösebben nem hatot meg.* - Nos… mázli, hogy nekem jelenleg csak az alapok kellenek. A fix fegyverhasználataimra meg van a Tark, aki segít. * Nem, nem véletlen nem neveztem a Tarkot a nevén. Semmi szükség rá, hogy olyan információval gazdagodjon, amivel visszaélhet, ha még sem hozzánk csatlakozik, avagy elutasítják. A kérdésére elmosolyodtam.* - Reggeli 6-7-ig van… De egy kávét elfogadok, köszönöm. Milyen volt az éjszakád? * Kérdeztem mellékesen. A dolgokat tisztáztuk, nincs kérdés… jöhet egy kis csevej míg megisszuk a kávét.* - Ja és egy plédet hozz magaddal, mert azt otthon felejtettem. Néha megeshet, hogy helyettem kell gondolkoznod. * Vigyorogtam. Na igen... vannak apróságok amikről megfeledkezem. Mint víz, olykor enni is, aztán a pléd az átváltozásokhoz... sok is apróság, de fontos.*
A felsőtestes megjegyzésre elvigyorodtam. Nem mondtam rá választ. A konyhába vettem az irányt, hogy elkészítsem a rendelt kávét. Nem kapkodtam, volt még időnk. Miután elkészült, egy kis csészébe töltve, mellé két kockacukrot téve a csészealjra adtam a kezébe kiskanállal. A tejet egy kis fém töltőben hoztam ki, én magam csak azzal ittam a kávét. A kesernyés, meleg íz kellemesen ment le a gyomromba. - Nyugisan telt - vontam vállat a kérdésére. - Kicsit még szokatlan az új hely. - majd ismét belekortyoltam a kávéba. Nem mondtam, hogy nem aludtam egy csöppet sem. Jobban éreztem most így magam. Nem éreztem fáradtságot. - És neked? A karikáidból ítélve, kicsit nehezen aludtál, nem? - kérdeztem, de nem kigúnyolva. A pléd témára szótlanul felálltam, majd az egyik nagyobb fiókból kivettem egy összetekert pokrócot. Az átváltozás miatt fontos. Bele se gondoltam, milyen lesz, de valamiért nyugodt voltam. Érdekes napunk lesz. Ember, egy alig 16 éves lánnyal fogsz átváltozni. FÖLFOGTAD??? Lassan letettem az üres csészét az asztalra, majd nyugodtan néztem rá. Nem hiszem, hogy ebből probléma lesz, ahogy eddig se volt semmiből. Farkasok vagyunk, és tanítanom kell őt, és ahogy látom, ő ezt el is várja. Ez jó érzéssel töltött el. Ha befejezte a kávét, akkor ideje indulni. Lassan felállok, hónom alá kapom az összetekert pokrócot, majd felé pillantok. - Indulhatunk? - mosolyogva nézek rá.
*Ahogy megkaptam a kávém kissé összevontam a szemöldököm arra a csészére, meg az alátétre, meg a mellé pakolt cukorra… Oldalra biccentett fejjel nézegettem, hogy ezt mégis hogyan tudnám megfogni úgy, hogy jó legyen és kényelmes.* - Azt hiszem erre a hétre elhozom az egyik bögrém. * Feleltem komolyan, bele dobtam a cukrot, az alátétet az asztalra tettem és kicsit sem kényelmesen körbe öleltem a csészét, aztán inkább elkavartam a cuccot benne, hogy megihassam. Nem tetszett a csésze, meg ez az izé… a jó öreg bögre megoldás híve voltam. Nem a királyi palotából származom. Ezüstkanál kellett volna hozzá. A kérdésére ráemeltem a szemeim és egy halvány bánatot érezhetett, láthatott rajtam, belőlem.* - Nem csak ma… Mióta farkas vagyok, nem alszom jól. * Vontam meg a vállaim látszólag könnyedén. Nem akartam foglalkozni a dologgal, így lenyeltem a kávét és további beszéd helyett a kérdésére bólintva álltam fel és vittem ki a konyhába mind a kettőnk poharát betéve a mosogatóba.* - Mehetünk. *S csendesen hallgattam a lépteink, a szívűnk halvány zaját. Nem mondom, hogy nem. Hisz, nagyon is tartottam a másiktól ilyen szinten, hiába is játszadozott vele a farkasom gyerekesen. Hiába éreztem magam jobban mellette, mint amikor elindultam, hiába hiányoltam a dalát…
Az úton csendesen haladtam miközben az alig félórával ezelőtti szám kúszott a tudatomba, amitől megrázva a fejem igyekeztem szabadulni. Nem tudtam hova tenni, de nem is akartam. Most nem, ezen a héten fontosabb dolgom van mintsem az ostoba, gyerekes lelkiállapotom és békém, amit Raven felrúgott ezzel a furcsa izével… amit már nem is tudok minek nevezni. S nem is akarom. A hegyre felérve, elkértem a plédet Raventől és kedvesen, felvont szemöldökkel mutogattam neki miután beljebb értünk az erdőbe, hogy forduljon el. Ha ez megtörtént levetkőztem, a ruhám a fa alatt hagytam és magamra terítve a plédet, jó szorosan összefogva néztem a férfire. (Márha még nem vetkezőt le. De csak nem, hisz sok bokor van.) - Tiéd a pálya… előre szólok, hogy elcsatangol… neked kell irányítanod, terelgetned… * Emberkét sokkal határozottabb és céltudatosabb voltam, mint farkasként. De csak ennyit mondtam, a többi rajta múlik, hogy miként teszi.
*Fáradtan huppantam le Raven kanapéjára, ahogy visszaértünk a házba. Nem csoda, hosszú volt a mai nap, a reggeli futás szinte már megszokott. De összességében volt hat óra harci edzésem, ebből négy farkasként. Két mentálisom és két fegyverhasználatom. Véleményem szerint egész jól telt a nap, hisz nem akart játszani de mégis meg volt a magunk hülyeségük. Nem meglepő, ez a negyedik nap… ennyi idő alatt már azért illik megszokni a másikat és képesnek lenni együtt dolgozni, még akkor is ha esetleg nem füllik rá a másik foga. Nos, az én fogam köszöni, de nagyon is jól van, azon kívül, hogy épp szívom hisz tudom, hogy mi vár ránk. A táskámból, amit reggel hoztam előguberáltam egy ezüst tőrt, ami még nem látszott, hogy az. Hisz tudom, hogy nem mindenki szívleli a cuccot, így egy bőrtokban van, amit aztán ki is csomagolok és az ujjaim közt forgatom… eléggé ügyetlenül. Hisz dobni tanulok és nem mást… sajnos. No de…* - Remélem kesztyűd van, ha nincs akkor a markolatán hagyd rajta a védő izét… de még mielőtt itt szétszabdalt… kaphatok egy kávét? Félő, hogy elalszok közben. * Kac-kac… nagyon vicces kedvemben vagyok. Mert hát a kínzás pont az a tevékenység, ami közben a szenvedő alany épp be tud aludni. Azt hiszem ennyire még Victor sem mazochista. Bár kitudja… de azt én mindenképp, hogy Én tuti nem fogok aludni. Már ha kapok kávét persze.* - Segítek… * Álltam fel és mentem utána a konyhába márha bólintott, hogy ad és a szekrényeket kezdtem nyitogatni, hogy hol is van a csésze, no meg a bögrém, amit ide szervíroztam erre a pár napra, hogy normálisan tudjak kávézni. Cukor, tej… kanál… kerestem én mindent, és ha megtaláltam hát az asztalra tettem.* - Mindjárt vége a hétnek… * Jegyeztem meg úgy mellékesen. Na nem azért mert annyira vártam a dolgot. Valahol mélyen sajnáltam, hogy vége lesz. Egész jól elvoltam Ravennel. Magamhoz mérten legalábbis. De ez nem jelenti azt, hogy még repesni fogok. Hisz ha marad is, akkor sem lehetek vele nonstop mint most. Ha meg nem… nos, nem akartam ebbe az eshetőségbe belegondolni. De Raven hozzá állása azért érdekelt. *
Becsuktam magam mögött az ajtót. Éreztem a tagjaimat, mégis jól eső érzés öntött el. Levettem a pulóveremet, és az egyik fogasra akasztottam. Már bőven túl voltunk a hét felénél, és a kezdeti nehézségeket legyűrve egész jól elvoltunk. Igaz, megtapasztaltam azt is, hogy miért mondják Ash természetére, hogy "nehéz elviselni". Nem azért, nem volt vele problémám, örültem, hogy ilyen rátermett, okos, és figyelemre méltó tempóval és elszántsággal állt mindenhez. Csupán csak a változékony természetével volt baj. De ez sem zavart. Engem legalábbis nem hozott ki a sodromból. Nem is tudom, hogy Fairbanks-i tartózkodásom alatt volt-e aki kihozott volna. Az órák remekül mentek, poénkodtunk a magunk módján, mindketten komolyan vettük a feladatainkat. Egyre inkább megkedveltem, s úgy éreztem, Ash személyében egy igen jó barátra leltem. - Persze, van kesztyűm. - mielőtt elindultam volna a szobába, hogy kihozzam a konyha felé vettem az irányt a kávé ügyében. - Kaphatsz kávét. - mondtam mosolyogva. Miközben kereste a bögréjét, s a szokásos hozzávalókat előkeresgélte, addig a kávé főzésével foglalatoskodtam. Miközben pakolászott, s én a tűzhelynél ügyködtem, halkan megjegyzést tett a hét végére. - Igen, sajna tudom. - mondtam őszinte szomorúsággal a hangomban - Gyorsabban eltelt, mint gondoltam. Jól elvoltam Ashleyvel, és tudtam, hogy nem tart örökké, de akkor is. Az, hogy találkoztunk az erdőben, mintha csak tegnap lett volna. - Furcsa fintora ez az isteneknek. - mondtam rápillantva a lányra. - Hamarosan kiderül, köztetek maradok, vagy vehetem a sátorfám. Egy pillanatra elhallgattam, visszanézve a kávéfőzőre. - Meg aztán, sajnálom, hogy a veled való edzések elmaradnak. - mondtam és mikor ismét rá néztem, elmosolyodtam.
*Bőszen pakolgattam s keresgéltem, hogy mi merre található, hát istenem. Nem vagyok egy konyhatündér és nem is áll szándékomban annak lenni és mellesleg pedig nem vagyok otthon, bár még ott sem mindig találok meg mindent azonnal, mondjuk sokszor sokadjára sem. Na de most sikerrel jártam, még mázli, hogy nem nagy a konya. Na de, ahogy a cukrot bele dobtam a bögrébe, már pakoltam is le a konyhaasztalról, hogy ne később kelljen. Erre szükségünk lesz, ha csak nem a kanapéját akarja összevérezni és lássuk be, ez könnyebben takarítható. Csendesen hallgattam a szavait és mindenfelé néztem Én, csak rá ne kelljen. Ó nem, nem bántott vagy valami és nem is haragudtam. Mindössze tudtam, hogy a tekintetem minden kétséget árul. Emberi szokásom, hisz Raven már a farkasom miatt érezhette is. Mely most is, mint mindig szinte körbe lengi, ugrálja a másikat hol játékra, hol pihenésre hívva… mikor milyen kedve van. Kaotikus, szóval meg sem próbáltam kiigazodni azóta sem, hogy mit miért tesz vagy épp mondja be az unalmast. Azonban a megjegyzésére egy röpke pillanatba megakadt a kezem a mozdulatban, ahogy az asztalterítőt hajtogattam össze.* - Nem tudom… ez már nem az én dolgom. * S ha tudnék valamit sem árultam volna el. De nem tudtam és azért mert nem az én dolgom, még nem jelenti azt, hogy nem is érdekel. Szerintem a dolog jobban érdekelt mint magát Ravent. Megesik az ilyesmi. Úgy látszik a kis dögöm tud szeretni is, nem csak acsarkodni állandóan. Emberi mivoltam meg… nos az más tészta, lényegtelen, hogy mit gondol, érez vagy tesz. A lényeg mindig is a farkasomon lesz. Nem rajtam. Bár tény, hogy a véleményem mind két szemszögből megosztottam Darrennel, a bizonytalan emberi és a ragaszkodó farkasomét is. És így valószínűleg kapott egy nagy semmit, hogy döntsön. De a végső próbája Ravennek még hátra van. Azonban mikor az edzések kerülnek szóba, mosolyogva rakom le a székre a terítőt és huppanok fel az asztalra. Ujjaim a copfom köré fonom és egy mozdulattal kihúzom a hajgumit, hogy így, hogy vége… finoman, lágyan keretezze az arcom. Elméletileg lányosabb, gyakorlatilag meg már amúgy is kicsúszott egy-két tincs és újra kell fognom. De egyenlőre a csuklómon kötött ki, ahogy Ravenre néztem.* - Nem feltétlen… nincs fix oktatóm egyik órára sem. Vagyis az érzékeket Jamesszel tanulom és a fakírkodásom Darren végzi, a fegyverhasználatom pedig Olen alkalmanként, máskor egyedül csinálom. Azért mert ők a legalkalmasabbak és a legjobbak. De idősebb farkasok is részt vehetnek az edzéseken, oktatásokon akár saját órarend szerint, akár beugorhatnak másokhoz is. Volt már rá példa… De ha valamelyik órámat szeretnéd, vagy csak beakarsz ugrani nyugodtan megteheted. Én nem fogok ellenkezni… Szóval lényegében csak rajtad múlik. Kevés dolog az, amire maga a Falka kötelez. Mindenki azt csinál amit akar, mindaddig, míg a feladatát jól végzi. *Vontam meg a vállaim. Darren is azt csinál amit akar, de a feladatát is ellátja. Ebből indultam csak ki, hisz magamból most nem tudtam. Tekintve, hogy kölyök vagyok se feladatom, se semmi… *
Nekitámaszkodtam a konyhapultnak, miközben vártam a kávé elkészültét. Összefontam a kezem a mellkasom előtt. Nem nézett a szemembe, és az érzései, melyeket farkasa által érezhettem furcsamód meglepett. Ash mindig a kemény, megingathatatlan énjét mutatta felém, és nem gondoltam volna, hogy kétségei támadnak. Ez is benne van a pakliban, de hiszen tudja. - Tudom, hogy nem tudod. De azért érdekel, te mit gondolsz. - igen, érdekelt. Tényleg érdekelt, mit gondol. Azért sok mindenen voltunk túl az elmúlt napokban, és oké, hogy összebarátkoztunk, meg tanultunk együtt. De érdekelt a véleménye, mit gondol rólam. Alfaként meg kellett tanulnom meghallgatni mások véleményét. És ennek örültem, még akkor is, ha nem vettem mindig figyelembe ezeket. De Ash véleménye érdekelt. Nem azért, mert ez bármiben befolyásolt volna. Az érdekelt, hogy egy barát mit gondol erről. Farkasom nyugodt hullámaival körbe ölelte Ash farkasát, ha játékra csalta, néha be is szállt. Most viszont kedvesen cirógatta a pihenést választva. Miközben néztem, ahogy rendezkedik, a közben fortyogó kávé felé fordulok. - Viszont, bárhogy is legyen, lesz számodra egy kis ajándékom, ha vége lesz a hétnek. - csalafinta mosoly bújik meg a szám sarkában, ahogy felé fordulok, kezembe a kávéfőzővel, majd töltök a bögréjébe, majd nekem is. A tejet is beleöntöm a magaméba. - Nos, ha örülni fogsz nekem, belátogatok néha egy-egy edzésedre szíves örömest. És ha gondolod, kávézni is meghívlak. - mondom neki, miközben a bögréjét felé nyújtom.
*Mutattam, mutattam… mert az vagyok. Legalábbis az oktatásomat és a céljaimat illetően. Na abban nem ismerek kegyelmet, szórakozást, bizonytalanságot és semmi olyan érzelmet ami eltántorítana avagy hátráltatna. De hékás… tizenhat vagyok, oké, hogy nem egy átlagos lány, de attól még érzek. Csak annyi, hogy olyankor háttérbe szorulnak, hisz egy jó harcos, nem érez, csak teszi a dolgát, azt amire tanították. Nem hagyja, hogy ez befolyásolja… s könnyebb olyankor nem érezni, mintsem figyelmen kívül hagyni őket. Ez olyan mint a zene… van bennem valahol egy off gomb, amit olyankor megnyomok és minden más háttérbe szorul, csak a cél lebeg a szemem előtt. Máskor meg nem találkoztunk… van ez így. De idővel talán majd azt az oldalam is megismeri aki érez, képes nevetni, ökörködni és a legnagyobb baromságokba is belemenni mert jó móka. Mint például Darren műhelyét rózsaszínre festeni Ryannel, az éjszaka közepén. Mondjuk, sajnálom, hogy nem kameráztuk be, hogy lássuk az arcát mikor meglátta. Viszont Raven szavaira felkaptam a tekintetem és csak megingattam a fejem.* - Nem tudom. Emberi felem óvatosságra int, hogy nem minden az, aminek látszik. Hogy nem az vagy, akinek mutatod magad. Hogy vigyázzak veled és ne hagyjam, hogy a farkasom ennyire közvetlen, bizalmaskodó legyen. A farkasom meg… nos Ő mástészta. Bár elbuktál, és az most lényegtelen, hogy kinek a hibájából, de mégis felnéz rád, vonzódik hozzád és ezt ne értsd félre. Megnyugtatod és ez által engem is. Bízik benned és bármikor képes lenne rád hagyatkozni. Rád bízni az életét. Feléd szeretettel közelít, míg másokhoz acsarkodva. Pedig aztán nem vagy falkatag… de még velük sem viselkedik így. Nem tudom Raven… megoszlik a véleményem, de összességében én… - haraptam ajkamba egy pillanatra - … szeretném ha köztünk maradnál. Nem tudom miként reagálna a farkasom, ha ez nem így lesz és nem is akarok belegondolni. Majd ráérek akkor mikor kezelni kell. De alkalmas vagy rá és nem azért mert szükséged van arra, hogy tartozz valahova. Egyszerűen érzem, én hiszek benned… Nem egyik pillanatról a másikra, de ismét képes leszel magadhoz engedni minket. Képes leszel hűséggel lenni, csak ki kell vívni. No meg örökké nem maradhatsz magányos, még akkor sem ha elhagyod a várost. Ha maradsz meg végképp nem… előbb vagy utóbb de döntened kell… vagy betörnek. Ez nem a mi módszerünk… * Vontam meg a vállaim. Ez a teljes véleményem, azonban felötlött valami, amit még apu említett, hogy miért is viselkedhet furcsán a farkasom. * - De persze lehet, hogy belém piszkáltál az erdőben mikor megosztottad az emlékeid. Hisz azóta furcsa… ezt én nem tudhatom. Csak a te lelkiismeret háboroghat, ha megtetted… * S bizony ez egy kérdés is volt. Így hogy lent van teljesen a pajzsa nem tudja elrejteni az érzelmeit. Észre veszem akkor is ha nem akarom. De ezt akartam. Tudnom kellett, hogy magától ilyen a farkasom vagy kihasználta a vérvonalát. Én nem éreztem, de persze kitudja… azonban reménykedtem egy számomra pozitív válaszban még úgy is, hogy most biza nem eresztettem a tekintetét. * - Nem szeretem az ajándékokat. * Mosolyodtam el halványan, hisz ez így volt. Valóban nem szerettem, hisz azoknak mindig hátsó szándékuk van. Abból meg nem kérek többet köszönöm, Joshua bőven elégszer bántott és engesztelt ki, mikor még a szerelemnek nevezhető vakká tett. De mostanában mért akar nekem mindenki ilyet adni? Múltkor Sam, most Rav. Katasztrófák a hímek. Arról már nem is beszélve, hogy nem is szokták eltalálni.* - Mért ne örülnék? A te segged is szívesen szétrúgom. Nem vagy kivétel… csak legfeljebb mosolygok közben és nem kívánlak a Pokolba még akkor sem, ha kudarcot vallok. * Vontam meg a vállaim és elvéve a poharam tettem bele tejet és az asztalon ültem továbbra is a lábaim lóbálva.*
Miközben beszélt, ismét neki támaszkodtam a pultnak, s kávémat kortyolgatva hallgattam. Számítottam ezek után a bizonytalanságára. Bár, eléggé érdekesen hangzott. Sokakból váltottam már ki efféle érzéseket, de az már régen volt, és Ashnél nem igazán tudtam, hogy ő is "effajta problémákkal" küzd velem kapcsolatban. Persze, érthető, hogy nem kell a nyakamba ugrania, és mégis... én kedveltem őt, mindenféle hátsó szándék nélkül, s az, hogy megnyugtattam farkasát, s ezáltal őt is, örömmel töltött el. Figyeltem, ahogy az ajkába harap, s szavaira a szemébe néztem. Nem fordítottam el a tekintetem. Viszont egy kissé megrémisztett. Az, hogy ezt a ragaszkodást így éli át. Másokból is váltottam ki ilyesmit, s nem mindig volt jó vége. A legszomorúbb, az Tia esete volt. Nem, Ash nem ilyen. Tia gonosz és akaratos volt, s ez nem egyenlő azzal, amit Ashley mutat felém. Mélyet sóhajtottam, s mosolyogva néztem rá. Ashley egy barát. Ideje Raven, hogy tanulj meg befogadni másokat. Ahogy a lány is tanácsolta. - Köszönöm, hogy így gondolod. És hogy ezt mondtad. Őszintén, jól esik. Nem akartam azonban elmondani neki, hogy bennem ugyanúgy kételyek vannak a Falka tagsággal kapcsolatban. De amiket mondott, örömmel töltöttek el. Nem büszkeséggel, nem gúnnyal... egyszerű, tiszta örömmel. Azonban mikor az erdőben történtekről kérdez-mondott, elcsodálkoztam. Belepiszkálni, ugyan már! Nem tettem semmi olyat, ami befolyásolhatta volna, egyszerűen emlékeket adtam át neki. Nem hazudtam, s pajzsomat nem rántottam fel, hisz nem volt mit takargatnom. Megingattam a fejem. - Nem tettem semmit veled Ash. Egyszerűen az emlékeimet osztottam meg veled. Te kérdeztél akkor, én válaszoltam. S hogy teljes képet kapj, emlékeimet átadtam. De nem vagyok szemét, és nem kutyulok bele a képességemmel az emberek gondolataiba. Nem befolyásolom őket, nem változtatok meg bennük semmit. Nem vagyok ilyen. - szavaim ugyanolyan őszintén szóltak, ahogy éreztem is magam. Hiszen miért tettem volna ilyesmit? Azért, hogy csatlakozhassak? Azért, mert megakartam nyerni a bizalmát? Ugyan már! Végig a szemébe néztem, miközben beszéltem. Nem akartam rosszat neki, sem akkor, sem most, sem soha. Ezek után meg pláne nem. - Tudom, hogy nem szereted. - mosolyogtam, miközben újra belekortyoltam a kávéba - De ezt csak akkor kapod meg, ha Darren döntött felőlem. Hogy semmiképp se értsd félre, hogy ne hidd, hogy lefizetlek. Bármi is lesz az eredmény, szeretném, ha elfogadnád. Nevettem, ahogy a seggem szétrúgására terelődött a szó. - Köszönöm Ash, igazán bátorító vagy. Most már biztosabban foglak meglátogatni. - nevetve kiittam poharamból a kávét. - De ne hidd, hogy olyan szétrúghatod az én formás seggemet. - kacsintok rá nevetve, kezemet a fejére téve simogatom meg fejét, s kezem kedvesen lemegy az arcára, azt is megcirógatva. - Na, hozom a kesztyűket. - azzal bementem a szobába, kutatva a fiókokban a kesztyűk után. - Amúgy ezzel a Sam gyerekkel nem akarsz randizni? Vagy egyáltalán nem az eseted? - kérdezem kikiáltva a szobából - Ő látszatra nagyon oda van érted. Kijöttem a szobából, s vigyorogva tettem mellé a kesztyűket az asztalra, s hirtelen letérdeltem elé. - Esetleg arra vár Signorita, hogy én kérjem meg kecses kacsóit? - nyújtom felé a kezem, eltorzítva, elnyújtva hangomat kérdezem, mindeközben szélesen vigyorgok. Remélem, érzi, hogy csak hülyülök vele, s nem veszi komolyan kérdéseimet.
- Nincs mit megköszönnöd Raven… Mindig az igazat mondom, még akkor is ha az negatív. * Vontam meg a vállaimat egyszerűen. Ha az ellenkezőjét gondoltam volna azt is megmondom ha tetszik, ha nem. Nincs azaz isten akivel szemben hazudnék avagy, ne adj isten befognám a szám. No meg Ő kérdezte, akkor meg már mindegy. De jelenleg amúgy is volt fontosabb, mint ezt tovább fejtegetni. De aztán elmosolyodtam és némiképp megnyugodtam. Még ha ez nem is látszott rajtam, hisz azt azért ne várja már senki, hogy fakírkodás előtt majd itt repesni fogok. De tényleg örültem a válasznak.* - Reménykedtem benne… de így már végképp nem értem a dögöm viselkedését. Még a végén kiderül, hogy a farkasodba zúgott. * Na jó ezt viccnek szántam, és csillogó tekintetem el is árulta. Másrészt, gőzöm sem volt, hogy miként is működik ez Farkaséknál. De akárhogyis, inkább bele ittam a kávémba, hogy haladjunk is. Hidegen nem finom, bár tény, hogy a semminél még mindig jobb. * - Ennyire kiismerhető vagyok avagy használtad a képességed… nem, nem éreztem semmit. Szóval kiismerhető vagyok… Pazar. * Hisz most a gondolataimat mondta vissza a másik. De csak megvontam a vállaim ismételten. Ahogy Apu mondta… nem baj az, ha valaki ismer, addig, míg nem fére. * - De majd meglátjuk… * Hárítottam az ajándékkérdését, de a nevetésére már összevontam a szemöldököm, ahogy a szavaira viszont már el is vigyorodtam.* - Hééé… azért ne hidd, hogy csak úgy hagyom magam és Téged kímélni foglak. * Ingattam meg a fejem, azonban ahogy az arcomra simult a keze, ösztönösen fordítottam bele az arcom egy pillanatra, aztán szerencsére már ment is. Én meg megittam az utolsó korty kávém, és levettem a pólóm, meg a nadrágom. Na nem kell itt félre érteni, nem bugyira meg melltartóra vetkőztem. Felvoltam készülve a mai órára. Szóval volt alatta egy vékony spagetti pántos top, no meg egy rövidnadrág. Szóval azért nem mentem messzire… azért csak-csak nő vagyok és vannak már melleim is, meg ilyenek. De hogy miért nem lecsatolhatóak??? Néha baromira hátráltatnak az edzéseken. De mikor ki kiáltott, csak nagyokat pislogtam amit nem láthatott. De naaa… ez most komoly? De csak sóhajtva visszahuppantam az asztalra és a lábaim lóbáltam.* - Ne legyél barom… Sam senkit sem szeret… még önmagát sem. Hogyan szeresse így bárki más? Különben meg… nem érdekelnek a fiúk. Sokkal jobb dolgom is van, mint moziba járni, nyálasan andalogni… Volt barátom… egyszer bőven elég volt. Majd akkor esetleg szóba jöhet, ha már elértem amit akarok. De akkor sem Sam. Nem az esetem, nem vagyok sem lelki szemetes kuka, sem pedig pátyolgató anyuka. Egy srácot ne tudjak a földbe döngölni, ne menjen az idegeimre. Hanem biztonságban és jól érezzem magam mellette. * Vontam meg a vállaimat. Kiabálva kezdtem, de aztán ahogy kijött lejjebb vettem a hangom. NA de mikor letérdelt felszaladt a szemöldököm. S szavaira alig bírtam visszanyelni a nevetésem.* - Hmm… meggondolandó… de apáimtól kell engedélyt kérnie. De ha nem… hát megszököm én magával. * Sosem magáztam, most mégis… hülyülés. Legalábbis annak szántam. De aztán már csak lábaimat felemelve feküdtem el az asztalon.* - De kezdjünk neki… majd utána lerendezzük Darrent meg Stevent vagy a szökésem. * Kacsintottam a másikra és vártam.*
Tekintetem az övét kereste. Dehogynem Ash... Te is tudod, hogy nagyon sokat köszönhetek neked. Nagyon is sokat. Nevettem a farkasok szerelmi szövetének lehetőségén. - Nem hiszem Ash. Az én vénem is kedveli a te kicsidet. Kevés farkasnak mutatja meg, ha kötődik, vagy kedveli. De szerintem, inkább van köztük barátság, mint effajta másik érzelem. Barátnak mondhatjuk egymást, de ezt talán a farkasok sokkal előbb felfedezik, és kifejezik egymás felé, mint mi, emberek. Mosolyogva hagytam abba a nevetést. - Tudom, hogy nem fogsz kímélni. Azért annyira már ismerlek. Mosolyogva figyeltem, ahogy arcát a tenyerembe fúrta. Jó érzéssel töltött el, hogy valaki kötődik hozzám, s igyekszik megbízni bennem. Igen. Jól esett. Aztán gyorsan a szoba felé vettem az irányt. Válaszára csak vigyorogva jöttem ki. Csinos, "lányosabb" rucikban várt rám. - Nem hiszem, hogy azért ennyire figyelmen kívül hagyod a srácot. - megvontam a vállam - De nem rossz elvárások egy férfival szemben. Miután letérdeltem, s választ kaptam, ismét nevetni támadt kedvem. Felálltam térdeplő helyzetemből, s jobb kezemre felhúztam a kesztyűt. - Atyái, bizonyára örülni fognak eme nemes cselekedete után, kis hölgy. - mondtam kedvesen, széles vigyorral. Kezembe vettem a kést. Kicsit közelebbről megnéztem a pengét. Nyugodt voltam, s reméltem, Ash is az marad. A mosoly nem múlt el, de már nem volt olyan széles, mint az előbb. Hát, vágjunk bele... gondoltam keserűen. Megfogtam a jobb karját, fedetlen kezemmel, felemeltem, s úgy fogtam meg, hogy a tenyere lefelé nézzen. Erősen megfogtam a karját, hogyha fájna, ne rántsa meg semmiképp, de nem szorítottam annyira, hogy fájjon. Nem szóltam semmit, higgadt maradtam, s a pengét a bőre fölé emeltem. Egy gyors mozdulattal alkarján egy vékony vágást ejtettem, de nem olyan mélyet, hogy vér buggyanjon elő. Ügyes mozdulat volt, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb mélyebb sebet kell ejtenem rajta. Ez is seb, de kb. olyan, mintha egy papír élével vágtad volna meg magad. Idegesítő, s később eléggé kellemetlen, csípő fájdalmat okoz. De már így is, az ezüst hatására vörösödni kezdett a bőre. Bemelegítésnek nem árt. Elfordítottam kezemben a pengét, s ismét egy gyors, fürge mozdulattal megvágtam a vállát. Szintén vékonyra sikeredett, de a vér lassan előcsordult a résből. A vér szaga megcsapta az orromat, s egy pillanatra világoskékbe villant a szemem, de hamar el is múlt. Régen vadásztam, de ez nem azt jelenti, hogy a lánynak fogok ugrani. Lehunytam a szemem, s tartottam Ash karját továbbra is, s mikor ismét kinyitottam a lányra néztem, most már sötét szemekkel. Nyugodt voltam.
- Raaaaveeen… csak hülyéskedtem… ez a kis dög Darrenen kívül senkit nem szeret. *Jó, Darrennel meg jár a vérvonala is. De annyi baj legyen. Csak a szemeim forgattam meg közben, hogy bizony csak vicc volt, bár annak elég pocsék. De van ilyen. Egy pillanatig sem gondoltam ilyesmire, de jól hangzott és kifogásnak sem egy utolsó.* - Ne játssz kerítőt Rav… ha akart volna Tőlem valamit azt már rég közölte volna. No meg szerintem az a legjobb, ha hallgat. Láttad az órarendem, vagyis a mai napig. Mégis mikor foglalkozzak fiúkkal? A hétvégéim sem lazábban.* Vontam meg a vállaim. De tény ami tény, van jobb dolgom is mint a fiúk. Nem akarok és nem is tudok velük foglalkozni. Minek? Hogy megint megcsaljon, azért mert én nem voltam hajlandó ágyba bújni vele? Ugyan már… nem vagyok akkora marha, azért a saját hibáimból képes vagyok tanulni.* - Jah… bizonyára…. felforgatják az egész bolygót utánam. No meg Darrennek elég a farkasát követnie, elvezeti hozzám. * Vontam meg a vállaim, de hallani lehetett a hangomban, hogy kicsit sem bántam a dolgot. Sőőt… Örültem, hogy így van. Nah de munkára fel, én meg már szeletelésre készen álltam, csak épp nem sütöttek elő. De annyi baj legyen, talán ennyi a mázlim, ami jelzi, hogy ezt is túl fogom élni, amint vége lesz. Csak tartanánk már ott. Az első vékony vágást szint meg sem éreztem. Azért ennél bár többhöz voltam hozzá szokva, de az égető érzés azért most sem maradt el. Nem rángatóztam, nem mocorogtam. Bár lehet, hogy azt kellett volna. Néztem Raven arcát és a belőle áradó érzelmeket. Tudnom kellett, hogy mit vált ki belőle. A vérem szagára azonban megkondult a gyomrom és zöld tekintetem sárgában fénylett. De úgy is maradt. Farkasom a felszínen kavirnyázott keresve egy biztonságos rést, hogy kibújhasson.* - Ne engedd ki és nem vagyok porcelán Raven. Csak csináld, határozottan és gyorsan. Annál hamarabb túl leszünk rajta. S figyelj arra, hogy a hegedő sebeket újra felhasítsd. * Mondtam el, hogy lényegében mit is kell csinálnia. Hangomba némi mély tónus vegyült, szinte már morgás volt. De annyi baj legyen… a farkasom hangja… utáltam az ilyen félig átváltozásokat. De Raven kordában fogja tartani, nem bújhat ki a farkasom. Nagyon remélem, hogy nem fog és a másik képes rá.*
Kérésére bólintottam. Éreztem, hogy ő is megmozdult a vér illatára. Farkasom határozottan fellépett, s most nem tűrve ellentmondást tolta vissza a másik farkasát, hogy még csak véletlenül se ugorhasson ki a másikból. Folytattam a mozdulatot, farkasom addig is ügyel a másikra. Igyekeztem nem törődni a vér szagával. Raven, hajrá... A kést felemelve a combján egy gyors mozdulattal vágtam fel a bőr felületét. Felhasadt a bőr, s ebből már igencsak patakzani kezdett a lány vörös vére. Folytattam, nem törődve a sebbel, újból vágtam. Most a jobb karján ejtettem rövidebb, de sokkal mélyebb vágást, de figyeltem, hogy semmi fő eret, vagy ínt ne találjak el. Ez a seb alkarján, de kívülről, befelé haladt, s vér spriccelt mindkettőnkre. Farkasom továbbra is benn tartva a másikat, halkan morgott bennem, a vér szaga már kezdte őt is ingerelni. Szemem kékbe vált ismét, de nem hagytam felülkerekedni a vadat, folytattam a vágásokat. A combján, lábszárán, tenyerén végig vittem a pengét, néma, gyors, de mély vágást okozó mozdulatokkal. A behegesedő sebeket újra felhasítottam. Rá emeltem világos szemeimet. Hát igen, nem tagadható... Farkasok vagyunk. Nem mosolyogtam, komolyan vettem a feladatot, s ügyeltem rá, hogy semmiképp ne alakuljon át teljesen. A kést a top felé emeltem, majd egy hirtelen mozdulattal a felső anyagát áthasítva mély vágást okoztam a hasán, s végig húztam egészen a csípőjéig. A bordáján x mozdulatokat leírva vágtam a húsba. A vér vörössé festette az ezüst pengét. Farkasom továbbra is erőteljesen nyomta vissza a másikat, nem hagyta, hogy bármiképp felszínre törjön. A vér szaga teljesen átjárta érzékeimet, de a feladatra koncentráltam, s nyugodt maradtam. Most nem veszíthetem el a fejem. Az asztal oldalához léptem, hogy a hátán folytassam a feladatot. Mintha ostort tartottam volna a kezemben, fürge mozdulat sorokkal vágtam szét a top anyagát. A vér az asztalra fröccsent, de folytattam a munkát. Mélyen belevágtam a húsba a pengét, s hagytam, hogy a kezem ösztönösen cselekedjen. A vér a sebekből végigcsorgott a lány hátán, bemocskolva a maradék ruhaszöveteket, ami még fedte a lányt. A lábáról a padlóra csepegett az élet nektárja. Az asztalról már említést sem teszek. Elé léptem, s a hegesedő sebeket újra és újra felvágtam. Farkasom morogva tartotta vissza a másikat. Nem fenyegette, nem félemlítette meg, de tudtára adta, most nem jöhet ki, s vissza is tartotta. Ha a másik meg is próbált volna kitörni, farkasom oda kapott, energiáival visszaszorította, ha kellett erőszakosan, nem engedte, hogy a másik fegyelmezetlen legyen. Nem, ezt most nem lehet. Kezemre folyt a vér, de nem engedve a csábításnak, uralkodtam magamon, s mozdulataimon. Aztán az állát megfogva ép kezemmel felemeltem arcát. A szemébe néztem, majd a kést az arcához emeltem. Tartottam az állát, hisz ilyenkor ösztönösen elrántja a fejét az ember. Arcán végig húztam a pengét, mindkét oldalon, s néztem, ahogy a vér a sebekből kifakadva lecsorog a bőrén. Szemem izzott, de nyugodtságot sugároztam felé, még ha ez egy kissé most nehezemre is esett. Sajnos megfeledkeztem arról, hogy a farkasnak is enni kell. Ahogy rengeteg mindenről megfeledkeztem mostanában. De elemelve tekintetem, s elengedve az állát, tovább csináltam a dolgom. Addig folytattam, míg Ash nem kéri, hogy hagyjam, vagy a beállított kis óra nem szól, hogy vége.
*Éhes voltam… Ó de még milyen. Éreztem ahogy kapar, ahogy szinte belülről kezd el rágcsálni, hogy utat törjön magának, hogy felemésszen, jóllakjon. Nem akartam etetni, de néha muszáj volt. Azonban most csak Raven farkasának köszönhettem, hogy bent maradt. S bár fülét-farkát nem húzta be, de egy helyről morgott és várta, hogy mikor lankad a másik figyelme, hogy kiugorhasson a burokból. Akaratom, kitartásom szép lassan adta meg magát, míg már a büszkeségem sem volt az, mi meggátolt volna benne, hogy kérjem, hogy hagyja abba. Nem, nem igazán érdekelt a dolog, hogy az arcomon folynak végig a könnyeim, hogy ég a bőröm, olyan mintha csak lángok közé vetettem volna magam. Fogaim felsértették a bőrt az ajkaimon és a húsomba martak, újra és újra, míg már nem érezte, csak az államon végig folyó vért, melyet nyeltem is közben. De ahogy már ez sem segített, halkabb nyöszörgések, fokozatosan váltottak állt, elfojtott kiáltásokba. Körbe lengett, szinte betöltötte a házat a vérem, a fájdalmam szaga. De meg nem szólaltam volna, hogy hagyja abba. Érzem, hogy mennyit bír a szervezetem… A bordáimnál már éreztem, hogy elég… de kijjebb kell tolni a határt, minél hamarabb annál jobb. Minél gyorsabban annál hamarabb kerülök a célba. Magam előtt láttam a szüleim és ez némiképp meg acélozott, így mikor az arcomhoz emelte a pengét sem rántottam el a fejem. Mindössze csak összeszorítottam a szemeim. S még pár vágást bírtam… s éreztem, hogy mind a vérveszteség, mind a fájdalom, a tűrés határom megtépázása szinte az ájulás széléig küldött. Farkasom energiái halványan rezonáltak már csak, én magam pedig igyekeztem felfelé úszni a sötétben, abban a sötétségben mely csak egyre jobban magába szippantott. Kezem még alig érezhetően mozdult és Raven karjára siklott… megállj jelezve, csak épp túl későn. A francba… kellett nekem nem kajálnom azért mert megvoltam csúszva…. Ez volt az utolsó gondolatom még mielőtt minden érzékem kialudt körülöttem. *
// Válaszodtól – tehát attól, hogy mit teszel - függően, HA úgy van a következő reagomban jön Apu értem. NJK-ként, az engedélyével én fogom bemesélni.//
Kezdőlap
Válaszodtól – tehát attól, hogy mit teszel - függően, HA úgy van a következő reagomban jön Apu értem. NJK-ként, az engedélyével én fogom bemesélni.//
