Elég nehezemre esett szembesülni azzal, hogy amit két éven át gondoltam a családomról, az egész egyszerűen nem igaz. A bátyáim élnek és virulnak - legalábbis szerintem. Az utunk haza hosszadalmas volt Kairóból, igaz, Alessia is velünk tartott, így nem volt lelkileg különösebben fájdalmas. A lányokkal és bratyómmal pedig folyton csacsogtunk, így legalább nem unatkoztunk. Boldog vagyok, hogy meg tudtuk beszélni Lessi-vel, már ahogy én hívom, hogy nekem most a családommal van a helyem, de mivel hozzá is nagyon kötődöm és ő a beharapóm, így felelősséget érezve irántam, utánam jött.
Mikor hazaértünk az első dolgom az volt, hogy berendezkedjek egy kissé az új szobámban, aztán olyan mélyen elaludtam, hogy csak másfél nap múlva keltem fel. Biztos a sokk hatás, hogy hazatértem és az életem ismét megváltozott, gyökerestül felfordult. Megint.
Miután felkeltem és rendbe hoztam magam, már eljött annak az ideje, hogy komolyan pánikolni kezdjek... Úristen, ma találkozok Vellel!
Szerencsére annyi időre nem maradtam egyedül, hogy teljesen begolyózzak. A megbeszélt időben megérkezett Sam, aki poénból egy lila szalagot kötött a hajam köré, ami kicsit furán nézett ki a piros kabátomhoz, fehér tornacipőmhöz és a farmeremhez, de sebaj.
No lám, így néz ki egy meglepetés ajándék – poénkodtam magamban, de Sam-nek már nem mondtam, mert atótl féltem, menten kidobom a taccsot, ha megszólalok.
Sammel való találkozásom hangyányival könnyebb volt, mert nem tudtam, hogy találkozni fogok vele. Ám az a félóra, ami még elválaszt attól, hogy Vel-t meglássam és beszélhessek vele, mindennél nehezebb most.
A kis polski gyorsan száguldott az úton, hogy a benzinkúthoz érjünk. Itt aztán egész egyszerűen megállt az idő. Sam kinyitotta az ajtót, majd csak arra figyeltem fel, hogy elesett, mert nekiment az ajtónak. Az érzékeim viszont száz százalékosan Velre fókuszáltak.
Hogy megváltozott!
De csak ennyire eszméltem fel, aztán már a karjaiban is voltam. A szívem újra akkorát dobbant, hogy attól féltem, beleszakad a mellkasom. Újra éltem azt, amit Sammel éreztem, sőt egy fokkal még mélyebben éreztem a “feltámadásomat”. És a vér szerinti testvéremét is.
Ezúttal nem akartam kérdezni, csak beszívtam Vel benzin illatát - hiába a benzinkúti járőrözés megérződik a szagán - és elmerültem az eggyé olvadásunk éményében.
Aztán letérdezlt és zokogott. Nem tudom, melyikünk kezdett előbb zokogni, de az biztos, hogy én torkom szakadtából bőgni kezdtem. Olyan volt, mint egy lavina, ami azóta szakadt fel bennem, hogy utoljára láttam őt.
– Vel... Az isten szerelmére, persze, hogy valóság vagyok! – csíptem erőteljesen az arcába. Aztán ugyanott megpusziltam őt és letérdeltem mellé és mélyen a szemébe néztem.
– Jééézusom, de hiányoztál.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Néha engem is ámulatba ejt, micsoda zsenik szaladgálnak szabadlábon. Legutóbb egy húszas éveiben járó srácot kapcsoltak le a fiúk. A fickó még bilincsben is fennhangon dicsekedett azzal, hogy néhány napja épp a tökéletes bűntényt hajtotta végre, de nyugodjunk meg, majd legközelebb összejön neki. Lehet. A hűvösön bőven lesz ideje tökéletesíteni a módszerét.
Hát, tényleg zseniális bűntény lehetett, ha egyszer elkapták. Úgy akart fegyvertelenül kirabolni egy szupermarketet, hogy besétált az üzletvezető irodájába, és közölte, hogy egy társa túszul ejtette a főnök feleségét és gyerekeit. Felszólította az üzletvezetőt, hogy nyissa ki a széfet, különben soha nem látja viszont a családját. Csak az volt a gond, hogy a főnök agglegény volt. Jól megverte a srácot, majd hívta a zsarukat. Mire kiértek, az elkövető addigra nagy nehezen kereket oldott, és napokig bujkált. Engem ért a megtiszteltetés, hogy megrajzolhattam a fantomképét. Mindvégig röhögtem, miközben az üzletvezető ecsetelte a sztorit.
Zsenge pályafutásom alatt más pitiáner csodabogarakhoz is volt szerencsém. Nálam eddig a narkós emberrabló viszi a prímet. Úgy betépett akció közben, hogy ott helyben eldobta magát és kómába esett. Mindezt az áldozat szeme láttára, aki egy gurulós székhez volt kötözve. Ez volt a szerencséje, és sikerült meglógnia. Több emeletnyi lépcsőn bucskázott le, mire kijutott az utcára, ahol egy arra járó kiszabadította. Riasztották a rendőröket. Mikor kiértek, bementek a lakásba, és ott találták az eszméletlen emberrablót a földön fekve. Már körbe is rajzolták krétával, mire rájöttek, hogy még él.
Na, igen, van egy-két gyöngyszem. De nem minden eset ilyen vidám. A legfrissebb két ügy, ami nehézségek elé állítja a rendőrséget, az a megcsonkított prosti, Katie Swan és a szintén felkoncolt taxisofőr Bobby Dalton esete.
Szerencsétlen lányt kifélézték, aztán letépték a végtagjait. A külváros egyik lepukkant moteljének a szobájában találtak rá. Ami megmaradt belőle, az az ágyon feküdt a saját vérében és beleiben. A moteltulaj többször elhányta magát a vallomás közben. Az elkövetőről, aki a szobát bérelte – és természetesen nyomtalanul köddé vált -, csak részleges személyleírást tudott adni. Csak egyszer látta, mikor aznap este bejelentkezett. Farmert és fekete pulcsit viselt, aminek a kapucniját jól a fejébe húzta. A szemét nem látta, mert napszemüveg volt rajta. Furcsállta is, hogy minek az este, de nem faggatózott a fickónál. Egyrészt nem mert, másfelől ilyen az üzletpolitikája, hogy nem kérdez.
A taxisofőrre négy nappal később, hajnalban találtak rá egy építkezésen. Szerencsétlent megkötözték és a lábainál fogva fellógatták. A kivégzése hasonlít Katiére. Ugyanolyan brutális.
Kis szeleteket vágtak ki a fejbőréből valami jó éles késsel, aztán felhasították a mellkasát, a hátát, majd a gyomrát. Akárki tette, hagyta, hogy a belei kiforduljanak és az arcába lógjanak. Élve nyúzták meg. Végül a test kicsúszott a bőrből, annak ellenére, hogy a bokáját fogta a kötél. A halottkém szerint az áldozat még élt ebben az állapotban, mielőtt letépték volna a végtagjait. Mintha a tettes eljátszadozott volna vele a saját örömére, aztán ízekre szedte mert totál begőzölt.
Az elkövető nagyon nagy valószínűséggel ugyanaz a személy, de a két áldozat közt nincs semmiféle kapcsolat, mint ahogy az lenni szokott egy sorozatgyilkosság esetében. Legalábbis egyelőre nem találtak semmi közöset az áldozatokban. Katie 19 éves volt, prosti. Bobby 51 éves, taxisofőr, pedáns családapa.
A tettes randomra pécézi ki az áldozatait? Egyáltalán miféle beteg ember képes ilyen tettekre? Nem, nem, az ilyen nem is ember, hanem szörnyeteg. Mi lehet a hajtóereje? Talán a fejében suttogó hangok parancsoltak neki?
A nyomozás elakadt, a fiúk idegesek, sejtik, hogy lesz harmadik áldozat, és akkor a fickó jó eséllyel bekerülhet a sátáni sorozatgyilkosok Top Ten-jébe.
Többször kíséreltem meg belekukkantani az áldozatok aktáiba. Besurrantam a hadnagy irodájába, kikutattam őket, megfogtam a dosszié fedelét, hogy felnyitom, és megnézem a mellékelt fotókat, de aztán mégsem vitt rá a lélek, kíváncsiság ide vagy oda. Vizuális típus vagyok. El tudom képzelni a körülményeket azok alapján is, amiket hallottam. A hadnagy valamiért nem akarja, hogy közelebb kerüljek az ügyhöz, vagy bármi közöm legyen hozzá. Gondolom úgy van vele, hogy nem törékeny kislányok érzékeny lelkivilágának való.
Viszont az az érzésem, hogy valamit kihagynak, van valami, ami fölött mindenki elsiklik. elég csak egyetlen apró részlet, és tévútra terelődhet az egész nyomozás. Az idő pedig kényes tényező, ha a gyilkos ismét készül lecsapni.
Az eset óta nem alszom normálisan. Éjjel is ezen kattog az agyam. Reggelre azonban szöget ütött valami a fejemben. Lassan már két hete, hogy cikkeztek egy németjuhászról, amit állítólag egy kóbor medve tépett szét az Anchorage-ba vezető úton lévő benzinkútnál. Ezzel elintézték, ennyi volt. Rövid helyet kapott az újságban, és a világ hamar túltette magát a témán.
Hétvége kedvéért, kirándulás gyanánt leautókáztam szétnézni, és faggatózni. Isten a megmondhatója, hogy miért akarom egyre összefüggésbe hozni a pórul járt ebet Katie Swannal és Bobby Daltonnal. Erre csak akkor jövök rá, ha jelen vagyok a helyszínen és a saját szememmel láthatom a körülményeket, a részleteket.
A kocsimat először teletankoltam, aztán letettem a parkolóban. Zsebre vágott kezekkel, kényelmesen sétálgattam, mintha csak friss levegőt szívnék és megtornáztatnám a vezetés alatt elgémberedett tagjaimat. Megkerültem a benzinkutat és a kávézó épületét. Oda tartottam, ahol Sparky, a német juhász tetemét találták. Ezzel a kis magánakcióval nem ártok senkinek, magamat sem sodrom veszélybe, és a végén lehet még meg is nyugszom, hogy tényleg nincs semmi összefüggés az esetek közt.
Ahogy ott bóklásztam a kávézó mögött, a füvet pásztáztam. Nem volt ott semmi, mégis jól esett nézni a zöld színt, amibe néha belevegyültek a föld barna foltjai, vonzotta a tekintetem. Elkapott a jól ismert pillanat, s a zakatoló gondolataim sodrása lelassult, végül megállt. Tiszta elmével, elvárások és előítéletek nélkül voltam képes szemlélni az egész miliőt, ami körülvett. Hagytam, hadd érjenek a benyomások, és figyeltem, mit váltanak ki belőlem. Új gondolatok és ötletek születnek bennem ilyenkor. Úgy tudnám ezt leginkább leírni, mintha nyitott szemmel meditálnék.
Ha valaki ilyenkor lát, joggal hiszi, hogy elmentek hazulról, úgy el tudok bambulni hosszú másodpercekre.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Benne van a természetünkben. Szeretünk vadászni, hajszolni az áldozatot, belevágni és hagyni, hogy így tovább fusson. Játszunk az étellel. Aztán a végén meg se esszük, csak megcsócsáljuk egy kicsit. Vagy egyszerűen széttépjük apró darabokra, mint erősen durcás kisgyerek a Teddy-macit. Ez így mind szép és jó, csak épp egy olyan világban élünk, ahol törvények szabályozzák az ilyen viselkedést. A törvényeket sajnos nem mi hoztuk, így minden ilyen esetben a büntetésre lehet számítani. A falka törvényei ezt nem írják felül, sőt ha valaki emiatt hívná fel ránk a figyelmet, arra mi is odafigyelünk. Ésszel kell mészárolni, ésszel. Már megint van valami arc, akit ez nem érdekelt vagy csak még nem tud uralkodni magán. Hallottam az esetről, mind a kettőről. Megvannak a források, akik szólnak ha furcsa állattámadás vagy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés történik. Ilyenkor rákukkantunk, szaglászunk, szó szerint is és ha a mi kometenciánk, akkor igyekszünk a zsaruk előtt megtalálni a farkast. Hogy mit csinálunk vele, az főként tőle függ. De van, amikor nagyon nehéz megtalálni. Jártam mindkét helyszínen. Megvártam, amíg a rendőrök elmennek és a nézelődők is. A szag egy kicsit tovább megmarad és nekem az elég volt. Persze, hogy farkas tette, mindkettőt. A részleteket nem ismerem teljes pontossággal, de a lényeget tudom. A motelből nem sokáig tudtam követni a szagokat, egyszer csak elvesztek. Én el tudom rejteni a szagomat, lehet hogy ő is. John Doe, egyelőre nincs jobb neve. De az az érdekes, hogy az építkezésen és a motelnél is ugyanazt a szagot éreztem, mint egy korábbi esetnél. Két hete volt. Egy kutyát téptek szét. Ez már tényleg brutális. Jó, nem farkas, de nagyon közel áll. Azt mondják, a farkasból, egy régi alfajból alakult ki és már a kőkorszakban háziasították. Én tisztelem ezeket az állatokat és ha egy mód van rá, nem bántom őket. Általában érzik is a náluk nagyobb erőt, biztos vagyok benne, hogy a németjuhász is érezte és nem ő kezdte a harcot. Az embereket nem sajnálom, de őt igen. Sparky-nak nem kellett volna meghalnia. Szóval most már azon kívül, hogy rossz hírünket keltheti, ha a hatóságok is kiszagolják, személyes okokból is el akarom kapni.
Két hét elteltével már tök fölösleges idejönni. Semmi logikus magyarázatot nem lehet rá találni. Van egy mondás, mely szerint a tettes visszatér a tett helyszínére. Szerintem ez csak zsurnalisztikai fogás, bulvársallang, ami jól hangzik, főleg egy krimisorozatban vagy -filmben. A farkasemberek esetében viszont akár igaz is lehet. Megvan a területünk, ahol élünk, amin járunk és előfordulhat, hogy újabb szagnyomokat fogok találni. A motel, az építkezés és ez a benzinkút nincs túl közel egymáshoz és nem is tudtam összefüggést találni.
Úgyhogy most csak keresek. Jeleket, nyomokat, akármit, ami elvezethet a túlfűtött bundás barátunkhoz. Kocsit béreltem és idejöttem. Az alibisztori is megvan, ha valaki kérdezősködne. Megállok és tankolok. Közben a szemem nagyon jár és szaglászok is. Benzin, ezzel van tele minden. Nehéz kiszűrni a többit. De nem is itt a tartályok mellett kéne főként keresgélnem. Mikor kész vagyok, bemegyek a boltrészbe és fizetek. A kávézóban kérek egy üveges narancslevet és kimegyek vele. A másik oldalról megkerülöm, mintha csak arra vágynék, hogy az aszfalt és a benzin világából a természetbe csöppenjek. Vágyom is erre, de nem ez a lényeg. Itt ölték meg Sparky-t és lássuk, mit találunk. A saját szagomat elrejtem, végig elrejtettem, hogy ha itt jár a fazon, ne jöjjön rá, hogy másik farkas van a helyszínen.
Semmi különöset nem vettem fel. A szokásos hosszú, fekete bőrkabát,  alóla kilátszik a fehér ing, kigombolt felső gombbal meg alóla a mellszőrzet. Most már nincs olyan rettenetes hideg, 12 fok van. A bakancsommal lépkedek a fűben és figyelek, hogy érzek-e valamit. Egy nő. Ugyanitt, elbambulva. Sétálgat a semmiben, tök lazán. Lecsekkolom és azt érzem, hogy nyitott. Kíváncsi. Élményeket akar, új dolgokat megismerni. A kávézó mögött a fűben. Nem túl ingergazdag környezet, kivéve ha véletlenül pont azt keresi, amit én is. Lehet, hogy ez van, mert pont a földet, a pázsitot pásztázza. Jó a szimata, pedig nem tűnik farkasnak. Sose láttam és a szaga se olyan. Ez számíthat. Most bevetem a szófordulataimat és irányítom egy kicsit a dolgokat, hogy lássam, mi hajtja. Nyomozó vagy rendőr lehet. Kortyolok a cappy-ből, aztán megszólítom egy szolidan kedves mosollyal:
- Jónapot, kisasszony! Szép ez a hely, nem? Egy kis szelet nyugalom a pöfögő autók és a benzingőz között.
Igaz, hogy egyébként abszolút nem érdekelne, de most meg kell tudnom, miért van itt és ilyenkor elő tudom adni az érdeklődőt. Évszázados, több évszázados rutinom van benne. Ahogy beszélek, ránézek, majd elfordítom a tekintetemet és a távolba meredek. Nem akarom mereven nézni, még ideges lenne. Úgy teszek, mint aki ugyanazért van itt és örömmel veszi egy másik, természetre vágyó jelenlétét. Aztán a többit meglátjuk.

[ Nia & Rocky  – Egy gyilkos nyomában ]

Szegény Sparky. Sajnáltam, hogy az eb ilyen szörnyű véget ért. Szeretem a kutyákat. Nem régóta vagyok én is boldog kutyatulaj. A kis hajléktalan, torzonborz, bűzbombát egy hónapja a sétálóutcákon szedtem össze. Lokira kereszteltem. Cipő- és szőnyegimádata határtalan. Apám kis híján kitagadott, mikor belelépett a telecsurizott Bugatti bőrcipőjébe. De legalább Loki nem csócsálta meg, csak felszentelte.
Ez volt az utolsó múltidéző gondolatom, mielőtt vizsgálódva kezdtem figyelni a körülöttem lévő dolgokra, a tájra. A fejemben csend lett, akárcsak itt hátul a kávézó mögött. Leszámítva egy-egy tompán hátraszűrődő csapódást, ahogy becsukták a kocsik ajtaját a parkolóban.
Nekem túlságosan hűvös volt. Barna dzsekim zipzárját feljebb húztam a nyakamig. Váratlanul egy gondolat hasított belém. Semmiből érkező villanás volt, mely fokozatosan kikristályosodott előttem. Eddig nem tudtam, hogy miért zavar Sparky esete, és mi az, ami miatt egyre az motoszkál bennem, hogy igenis összefüggésbe hozható a másik két gyilkossággal.
Sparkyt a hatóságok külön lapra tették, és a halálát rákenték egy fantom medvére. Miféle medve, és miért merészkedne ki az erdőből idáig a benzinkútig? Ez a fedősztori nagyon gyatra lábakon áll nálam.
Ha csak egy kicsit gyanakszik és kombinál az ember, máris más megvilágításba kerül az egész kirakós, főleg egy olyan kíváncsi valaki számára, mint én.
Sosem voltam az a fajta, aki minden kész magyarázatot elfogad, amit elé tálalnak. Szeretem több irányból megközelítve körüljárni a történéseket. Ez most sincs másként.
Sparky ügye igenis beleillett a nagy képbe. És ebben a pillanatban esett le a tantusz, hogy miért lehet ez.
A rendőrök a kutyát nem vették számításba. Nem gondoltak rá áldozatként, elvégre csak egy kutya volt. Két külön ügyként foglalkoztak vele és a városban történtekkel. Sőt, Sparkyval egyáltalán nem is foglalkoztak.
De ha a gyilkos vonulási irányát nézem, akár a németjuhász lehet az első számú áldozata. Aztán jött Katie Swan, majd Bobby Dalton. Így már adott három pont a térképen. Ez a benzinkút, aztán a motel, és az építkezés helyszíne. A közös nevező az lehet az áldozatokban, hogy rosszkor voltak rossz helyen. És ha Sparkyval nem tévedek, akkor a fickó, ez a beteg elme egyre beljebb tart a városba.
Ám Sparky becsületesen kilóg a sorból. Ettől olyan feltűnő, legalábbis nekem. Ha valóban ugyanaz a gyilkos tette, mi volt az indítéka a kutya esetében? Az eb lemészárlása lehet, csak bemelegítés, valamiféle figyelmeztetés, vagy figyelemfelkeltés akart lenni, hogy a gyilkos közeledik a városhoz? Így jelezte volna az érkezését?
Ennél a pontnál más kérdés is felmerült bennem. Meddig megy? Bejött a városba. És? Ha a feltevésem helytálló, valószínűleg áthalad a városon. Mintha átutazóban lenne.
Erre az ötletre felkaptam a fejem, és észrevettem, hogy társaságom érkezett. A férfire fordítottam a tekintetem.
Az „egy kis szelet” kifejezésre halványan megrándult az arcom. A húsra, de leginkább a nyers húsra asszociáltam a hallatán. Meglátszik miféle dolgokkal van tele az elmém mostanság. Kissé rám telepedett ez a gyilkossági ügy.
- Helló! Valóban az. – mosolyogtam kedvesen az ismeretlen férfire. Legalább nem azt feltételezte, hogy a pipildét keresem.
– Bevallom, nem számítottam társaságra itt hátul. – duruzsoltam. Elég tág ez az univerzum. Vajmi kevés esélyét láttam, hogy bárkivel összefussak ezen a helyen.
Valószínűleg szakmai ártalom, de diszkréten én is méricskélni kezdtem a fekete kabátos férfit, amint az erdős, messzi tájra függesztette a pillantását. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban az érdekli, vagy őt is Sparky története vonzotta-e ide. Nem lepődnék meg azon sem, ha az utóbbi. Mindig vannak kíváncsi emberek. Én is közéjük tartozom.
- Hallotta mi történt itt? – tudakoltam nemes egyszerűséggel, hogy kiderítsem, a fickó vajon miért jött a kávézó mögé. Nem a legforgalmasabb hely.

A cipzárját igazgató nő mintha fázna, feljebb húzza, hogy a hideg ne hatoljon be a kabát alá. Mindig csodáltam, hogy a nők milyen ruhákat képesek felvenni a nagy hidegben is. Miniszoknya, derékig le sem érő kabát, dekoltált felső, stb. És utána panaszkodnak, hogy fáznak. Meg majd öregkorukban, hogy vesebetegségük van vagy reumások. Ez a nő rendesen fel van öltözve, szóval nem ő a legfurcsább ebben a témában. Egyértelműen meglepődött, mintha egyáltalán nem számított volna rá, hogy jön valaki. Hát tény, nem gyakori ide kijárni, de ha van hely a kávézó mögött, más is idetévedhet, nem csak ő. Inkább csak megzavartam valamiben. Észreveszem a szája rándulását is. A nyugalomról beszélek és ideges lesz? Talán fel sem fogta nagyon, miről beszélek, mert a jelenlétem kizökkentette. Jön a tipikus udvarias válasz. Igen, pont ezt kell mondani. Ráhagyni az idegenre, hátha megunja és nem beszél tovább. Szolid lerázás. Aztán a következő mondat már kicsit célzottabb. Visszafordítom és én is ugyanígy felelek nem mosolyogva, de egész kedves hangon.
- Én sem, pont azért jöttem ide, hogy egy kicsit a jó levegőn legyek, nyugodtan, egyedül. Elnézést, nem úgy értem, hogy Ön zavarna.
Ha érti a lényeget, akkor pont az fog neki lejönni, hogy de igenis zavar, csak kapcsoltam, hogy nem illik ezt mondani és kimentettem magam. Ha kis gyenge lélek, akkor mindjárt le is fog kopni. Ha viszont nem idegesítem nagyon és valami fontos ideköti vagy egyszerűen hajlandó beszélgetni egy idegennel, akkor ettől nem tántorodik meg. Az érzékeim kíváncsiságot, érdeklődést mutatnak. És erőt, félelmet viszont nem. Nem zavarom. Ó, ő is tudja, minek a helyszíne volt ez! Zsaru, tuti. Nekem nem kéne tudnom, ritka az ennyire naprakész ember, aki tök véletlenül ráadásul pont meg is jelenik ott, ahol a rendőrök. Két héttel később. Nem, én nem tudok semmit. Ez a sztorim.
- Itt? Nem tudom, vannak hírek, hogy kirabolnak benzinkutakat, de nem igazán szoktam megjegyezni, hogy mikor melyiket. Mert mi történt? - kérdezem abszolút érdeklődő, sőt értetlen tekintettel és hangsúllyal. Közben ránézek, de utána megint szemlélem a távoli tájat és már a felhőkre is feltekintek. Egy pillanatra behunyom a szememet és hagyom, hogy a szél simogassa az arcomat. Ez most jó érzés. Az ilyen nyílt terek mindig nagyon szelesek, kedvelem őket. Rohannék is egy nagyot, de nem, nem keltek feltűnést. Arra viszont kíváncsi vagyok, mit árul el nekem a csaj.

[ Nia & Rocky  – Egy gyilkos nyomában ]

Ismerem az embereket, sosem merik kimondani, amit igazából gondolnak, mindig csak udvariaskodnak, nehogy megbántsák a másikat. Ezen halványan elmosolyodok. Semmi bajom ezzel a természetadta túlélési technikával. Mi emberek már csak így vagyunk összeszerelve.
Veszem az adást. Udvarias magyarázkodásából kihallom, hogy de-de, mégiscsak zavarom. A fickó némi magány reményében jött ide, erre belém botlik. Pech.
- Ne is törődjön velem, mintha itt sem lennék. – magyarázom, miközben a szám sarka sejtelmes félmosolyra rándul. Komolyan gondoltam, hogy ne foglalkozzon velem. Engem nem zavar, ha épp itt akarja kifújni magát.
Én addig szép csöndben szemlélődöm, végzem tovább a dolgomat. Persze… a dolgomat. Épp túllépem a határaimat, lévén olyasmibe ártom magam, amihez semmi közöm. Nem én nyomozok hivatalosan az ügyben. Különben is csak egy fantomkép-rajzoló vagyok. De ha a nyomozást egy szikrányit is előrébb mozdítja a megfigyelés, már megérte beleütnöm az orrom. Jó lesz mielőbb beszélnem a hadnaggyal. Arra viszont felkészülök, hogy nem fog homlokon csókolni a kotnyelességem miatt.
Jó lenne kiismerni a gyilkost, az ő fejével gondolkodni. A fickó számomra egy rejtély. Másabbnak tűnik a szokványos sorozatgyilkosoknál. Mészároló pályafutását itt kezdhette Fairbanks határában, mert hasonló esetekről nem értesültünk a környékbeli városokból. Nincs nyoma, hogy máshol már akciózott volna előtte is. Az áldozatok tekintetében kiszámíthatatlan, ellenben két gyilkosság között betartja az érzelmi lehűlés ritmikus időszakait, amik napokban mérhetőek.
Nem gondoltam, hogy a férfi nem hallott a medvetámadásról. Ismét ránéztem. Az arcát a hűvös szélbe nyújtotta. Most már bátran fürkésztem markáns vonásait. Távolról hunyorogva is régi motorosnak tűnt. Karakán egyénnek. Olyannak, akit inkább akar az ember barátnak, mint sem ellenségnek. Ez az első benyomásom róla.
Ha a fickó közben kinyitja a szemét míg tanulmányozom, és rám néz, nem jövök zavarba, amiért a pillantásunk találkozik. Nem izgat, ha lebukom, hogy olyan nyíltan megnézem magamnak. Valószínűleg üvölt rólam, hogy zsernyákféleség vagyok. Nem tudom meghazudtolni önmagam. Ezt még gyakorolnom kell. Különben sem érek rá elvégezni a színiskolát, tettetni, hogy csak sétálgatok unalmamban, amikor keresek valamit.
- Egy medve széttépte a kávézó tulajának a kutyáját. – feleltem a kérdésre. – Döbbenetes, nem? Jóformán csak a nyakörv maradt meg belőle.
Hirtelen hallgattam el. Apropó, a nyakörv. Mielőtt tankoltam volna, még beszélgettem Mr. Parkerrel, a tulajjal. A feleségét nagyon megviselte kedvencük elvesztése. Mr. Parker volt olyan kedves, és megmutatta a nyakörvet. Eltette, hogy az „ereklye”emlékeztesse a bosszújára. Dühös arra a medvére, és fogadalmat tett, hogy faliszőnyeget csinál a bundájából, ha elkapja. Nem is sejti, hogy egy árnyat kerget.
Nem kértem el kivizsgálni, nem akarom felkelteni a gyanúját. Nem is biztos, hogy megválna tőle.
Eszembe jutott, hogy a megtépázott nyakörvről hiányzott a biléta. Nem létezik, hogy a gyilkos lenyelte. Valószínűleg viaskodás közben eshetett le, és itt kell lennie valahol. Hogy mit segít az, ha meg is találom, egyelőre nem tudom, de legalább lenne valami tárgyi bizonyíték a kezemben.
Lassan járkálni kezdtem. Magára hagytam a fickót. Szisztematikusan pásztáztam a talajt, ahogy elindultam előre, kissé távolabb a kávézótól, oda, ahol konkrétan a csata zajlott Mr. Parker leírása szerint.
A napfényben megcsillant valami a bokacsizmám orra előtt. Leguggoltam. Isten a tanúm, hogy mennyire reménykedtem abban, hogy csak azt találjam ott, amit akarok.
A kör alakú fémdarab bele volt süllyedve a földbe. Beletaposták. Csak egy része látszott ki. Kabátzsebemből előkaptam egy papírzsebkendőt, és a szélénél fogva igyekeztem kikaparni. A zsebkendővel fogva emeltem a szemem elé és forgattam meg. „Sparky”. A gravírozás alig látszódott a mocsoktól.
- Bingó! – motyogtam magam elé elégedetten.
A biléta el volt deformálódva. Föld és vér elegye tapadt rá.
Ha mákom van, nem csak a kutya vére van rajta, hanem mackótestvéré is. Első dolgom lesz megvizsgáltatni egy genetikussal a vérmintát. Nem tartom valószínűnek, hogy egy németjuhász nem harap vissza, ha rátámadnak. Mr. Parkerék fogdmegkutyának nevelték Sparkyt a próbálkozó vandálok leszerelésére. Ha valaki rabolni próbált, a termetes házi kedvenc volt az első számú védelmi vonal, majd követte Mr. Parker puskája.
Felegyenesedtem ujjaim közt a potenciális terhelő bizonyítékkal. Szabad kezemmel kizipzároztam az oldaltáskám száját, és előkaptam egy kisebb szatyrot, hogy belecsomagoljam a bilétát. Szatyrokat ipari mennyiségben Loki miatt vagyok kénytelen magamnál hordani, hátha kutyasétáltatás közben aknázik egyet az utcán.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Nem menekül, nem hátrál, csak rámhagyja, amit mondtam. Valami fontos köti ide és én sem tudom eltántorítani. Szerintem nem csak megjátsza, hanem tényleg így van. Mikor csukott szemmel élvezem a levegőt, érzem, hogy néz. Vizsgálgat, de szerintem nem mint férfit, hanem csak mint idegent, akitől nem tudja, mit várjon. Mintha tartana tőlem. Kinyitom a szememet és a tekintetünk találkozik. Olyan egyértelmű, hogy górcső alá vett, mint hogy itt állok. A válaszra már másképp reagálok, hiszen ezt a hírt illik ismerni, nem mindennapi eset.
- Ja, az itt volt? Emlékszem rá a híradóból, csak nem jegyeztem meg, hogy ez volt az a benzinkút. Döbbenet, igen. Látja ott van az erdő, de kijön a medve egész eddig. Hiába, belemásztunk az életterébe.
Azt hiszem, egész jó kis terelőszöveg. Az emberek a hírekből csak a legmegdöbbentőbb részt jegyzik meg sokszor. Olyan apróság, hogy pontosan hol történt ebben a hatalmas államban, nem mindig marad meg, kivéve, ha valamiért eleve fontos volt, például gyakran jár arra, stb. Eszem ágában nincs elárulni, miért fontos most nekem ez a hely. Azt a nyakörvet jó lenne megkaparintani vagy legalább a közelébe kerülni. Itt kint a szél elfújja a szagokat, elhordja a szőröket. A föld beissza a vért vagy épp az új szagok nyomnak el mindent. Az az érzésem, hogy azóta nem nagyon engednek ide kutyákat. Ezt nem tudom, de igazából nem is fontos. Ha a nyakörv megmaradt, szerintem nem a zsaruknál van. Inkább a tulaj őrzi, mint szegény Sparky utolsó megmaradt emlékét. Valahogy el kéne érnem, hogy megmutassa, előszedje. Vagy ha szerencsém van, látható a vendégtérben, de erre kicsi az esély. Inkább a hátsó szobában dédelgeti szerintem.
A nő hirtelen hallgat el és indul előre. Mintha most villant volna be a megoldás, a múzsa csókja, az isteni szikra. Nem tudom, mit vár, de ha talál nekem valamit, az jó. Nyilván nem nekem keresi, de valahogy majd elérem, hogy megmutassa. Mit lehet itt találni. A cafatokat biztos eltakarították, nem hinném, hogy a gazda hagyta volna Sparky legapróbb darabkáját is itt rohadni. Nem megyek a nő után, csak nézem, mit csinál. Sőt sóhajtok is egyet, mintha megkönnyebbülnék, hogy végre nyugtom van és egyedül lehetek. Ezt a legkönnyebb eljátszanom, mivel valahol tényleg örülök ennek. Nem sokáig követem a szememmel, inkább megint a távolt nézem, de a periférián őt is látom. Izgatottságot érzek és látom, hogy leguggol. Egy zsepit vesz elő, mint aki talált valamit. Bingó bizony, ha így van! Motyoghat, de egy farkas fülei meghallják a szavait. Próbálom a szaglásomat arra koncentrálni, ami a kezében van. Innen nem látom sajnos. Vér? Nekem nem használ sokat, de ha megtalálják és vizsgálgatni kezdik, abból bajunk lehet. A franc essen ebbe a hülye libába, elteszi! Látok nála majdnem ugyanilyen szatyrot. Csak azt kell megoldani, hogy kicseréljem arra, amibe a bizonyítékot tette. Ha másért nem, azért volt értelme idejönni, hogy ezt eltüntessem. Nem tudom, milyen egyedet védek, de valójában nem érte teszem. Nem hiányzik, hogy a farkasemberekre terelődjön a gyanú. Az Őrzők talán el tudnák rendezni, de nem igazán szeretem őket. Amit tudunk, oldjuk meg mi magunk, én ezt mondom. Még mindig nézek a távolba, ugyanolyan fapofával, mint eddig, de már nyújtózok is egyet. Karjaimat a magasba emelem és feszítem a deltáimat, aztán előrehajolok és nyújtok egyet a lábaimon is. Ha a fakabát közben visszajön, akkor ránézek arra, ami a kezében van és így szólok, tréfásnak szánva, mosollyal:
- Csak nem kincset talált?

[ Nia & Rocky  – Egy gyilkos nyomában ]

Származhat a harapásokból vér, nyál, tök mindegy, de Sparkyétól eltérő DNS-re számítok a bilétán, és nem is medvéére.
Mivel a tatyómban több szatyor is van készenlétben Loki miatt, ezért a bizonyítékot tartalmazót nem a táskámba süllyesztem el, nehogy elkeveredjen köztük. A fickó azt is láthatja, hogy a kabátom zsebébe teszem, amit aztán bezipzározok. Még meg is tapogatom magamon, hogy jó helyen van. Ezt is csak az életem árán vehetik el tőlem.
Hétvége ide, vagy oda, bemegyek a rendőrségre. Még ma eredményt akarok, hogy legyen mit a hadnagy asztalára tennem a megalapozatlan találgatások helyett.
Én itt végeztem. Megvan, amiért jöttem. Legfőbb ideje továbbállni.
Zöld Daniel Ray oldaltáskámat megigazgattam a vállamon, aztán visszafelé indultam a fickó felé, aki talán nem is sejti, hogy kérdésével mennyire beletrafált a dologba.
- De még mennyire, hogy azt! – mosolyogtam rá szélesen az elégedettségtől, mint aki most ütötte meg a főnyereményt.
- Minden jót! – köszöntem oda neki leplezetlen jókedvvel.
Feltételeztem, örül, hogy végre eltűnök és maga lehet. Ez a nap nem is lehetne jobb. Mindenki megkapja, amire vágyik. A pasas a nyugalmas magányt, én meg a bizonyítékot.
Vidám hangulatban kanyarodtam ki a kávézó épülete mögül, hogy megcélozzam a parkolóban várakozó tűzpiros Chevy Cruzet. Azt hittem hanyatt esek, mikor megláttam Tűzbogár jobb hátsóját. Le volt eresztve. Ez a csöpp szépséghiba rútul lefertőtlenítette a mosolyt az arcomról.
- Ommm!.... Szúúúúszáááá…. – vettem egy mély lélegzetet és hosszan kifújtam. Nem akadtam ki, és pánikba sem estem. Inkább kerékcserét helyeztem kilátásba. Ez volt a legbölcsebb, amit az adott helyzetben tehettem.
Míg odabattyogtam a kocsimhoz, erőt gyűjtöttem a munkához. Bemelegítés gyanánt kerestem két jókora követ, amit kitámasztó ékként nyomtam a kerekek alá, nehogy elguruljon a verda.
Aztán nekiálltam szemezni a csomagtérben lapuló pótkerékkel. Büszke nőként nem igazán fűlött a fogam ahhoz, hogy segítségért kuncsorogjak.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Mintha direkt szivatni akarna, a zsebébe teszi a szatyrot és be is cipzározza. Tudom, hogy a bizonyítékokat óvatosan kell elhelyezni és biztonságban kell tartani, de itt valami nagyon nem stimmel. Nem azt a jó kis zacskót használja, amit szoktak, hanem sima reklámszatyrot. Ez valami magánszimat lenne? Mert az tuti, hogy nem hivatalos eljárás része, amit látok. Érzem rajta, hogy nagyon elégedett és tettrekész. Most kell megállítanom. Bármi áron. Még nem tudom, hogy csinálom, de nem hagyhatom, hogy ezzel elmenjen. Mikor a kérdésemre felel, kontrázok egy teljesen logikus, elvárható válasszal:
- Tényleg? Milyen szerencsés! Megmutatja?
De elmegy. Sóhajtok egyet és kissé csalódott, belenyugvó hangsúllyal köszönök el. Mintha bánnám, hogy nem lett kielégítve a kíváncsiságom, de egyben örülnék, hogy végre megszabadultam a társaságtól.
- Viszlát...
Közben inkább meghallgatom, mikor tűnik el a fal mögött és utána indulok. Meg tudnám ölni, amiért ilyen vidám, miközben a fajtámat veszélyezteti. De ezt nem lehet. Pont azért vagyok itt, mert valaki azt csinálja, amit én is szeretnék, csak van köztünk különbség. Ő nem tud vagy nem akar uralkodni a gyilkos ösztönein, én tudok. Változást érzek, riadalmat, zavartságot. Mi történt? Á, már látom, lerobbant a kocsi. Szuper! Nem megy sehova a ribanc. Már csak a kabátját kell leimádkoznom róla valahogy. A hallásomat nem kerül el az se, mivel nyugtatja magát. A buddhisták szent szava, a mindenség hordozója és az idézet a Bad Boys 2-ből. Vallás és popkultúra együtt a nyugalomért. Vicces... Nem jövök ki a fal mögül, inkább visszamegyek a fűre gondolkozni. És én is szétnézek ott, ahol talált valamit. Megvan, honnan kaparta ki. Egy kis tárgy lehetett az, valami fém, ilyesmi szaga van. Ha a nyakörv nem veszett el, akkor mi lehetett? Talán a kutyachip, ami kieshetett egy sebből? Nem valószínű. Vagy ha Sparky-nak volt bilétája, akkor az. Nem szól a fáma arról, hogy névtáblával vagy anélkül maradt meg a nyakörv. Lényegtelen részlet, ha azt nézzük, hogy mi hír és mi nem az. Nekem és a zsaruknak viszont most nagyon fontos lehet. Le se lehet tagadni, hogy ide tartozik, ha Sparky neve van rajta.
Oké, tudom, mit talált. Most rajtam a sor, hogy megakadályozzam abban, amire készül. A legjobb ötleteim túl brutálisak vagy bonyolultak ahhoz, hogy most itt megvalósítsam őket. De van egy, ami használható. Egy kicsit várok és visszamegyek a kúthoz. Eljátszom a meglepettet, ahogy ránézek a tanácstalan nőre. Láttam az előbb a köveket is, meg mindent, de úgy teszek, mintha most venném észre a toyytadt hátsó gumit.
- Úgy sietett az előbb, azt hittem, már távozott is.
És csak most nézek rá a kocsijára.
- Ó, leeresztett? Pedig milyen szép járgány!

[ Nia & Rocky  – Egy gyilkos nyomában ]

A lehető legjobb helyen nyúvadt ki a gumi. Egy benzinkút mellett. Talán ezért sem estem pánikba.
A kerékcsere nem idegen tőlem. A régi kocsimmal is eljátszottam már párszor. Mondjuk tény, hogy pasis melónak tartom, de a szükség nagy úr. Nem vagyok elveszett. Majd csak akkor megyek be a benzinkút épületébe segítséget kérni, ha minden kötél szakad és muszáj. Addig meg nem érdekel, hogy a benzinkutas srácok vigyorogva figyelnek az ablak mögül. Alig várják, hogy elszúrjak valamit. Még a városba sem érnék vissza, és már fent lennék a youtube-on.
Idő közben felbukkant a kávézó épülete mögül a fickó. Épp a pótkereket gurgattam a kocsi mellé.
- Aha, az volt a terv.  - somolyodtam el az orrom alatt arra, hogy szerinte már elporoztam. – Csakhogy az égiek beleköptek a levesembe.
Fura egy fazon. Azt nem tudhatom mi jár a fejében, ahogy azt sem, hogy szerinte egy ribanc vagyok, de úgy érzem, gúnyolódik és valami perverz örömét leli a kialakult helyzetben. Különben nem dicsérte volna meg a kocsimat.
- Valóban az. – helyeseltem, és rá emeltem a pillantásom. Önkéntelenül is elvigyorodtam, miközben felegyenesedtem. – És jól is gurul. Már ha nem történik efféle „baleset”. – céloztam a kilapult gumira.
A fickó lát egy fiatal pipit kereket cserélni. Na és? Nem zavar a közönség. Csak lazán.
Odafordultam az anyósülés felé, hogy kinyissam az ajtót. A nyakamból leakasztottam az oldaltáskám és bedobtam az ülésre, majd levettem a kabátom, és azt is oda menesztettem. A hosszú, pufi kabát csak akadályozna a mozgásban, és szerelés közben úgyis kimelegedem. Ezzel becsuktam Tűzbogár ajtaját.
Mielőtt elővettem az emelőt, fekete pulóverem ujjait felgyűrtem a karomon. Az emelőt a kocsi alá helyeztem, közelebb a kérdéses kerékhez, és ügyködni kezdtem.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

A csaj mosolyogva szembesít azzal, hogy mi történt. Megnézem a verdát, mert tényleg szép. Nem vagyok valami kocsimániás, de ez cool. A színe a formája és szépen, rendben, ápoltan is van tartva. Még bólintok is egyet, hogy ez igen. A csaj viszont valamit gyanít és ez nem tetszik. Kellemetlenül érzi magát, talán azért, amiért a nők nem szoktak autót szerelni. Lassan megy, elrontják és ki vannak röhögve. Talán erre számít. Én ugyan nem röhögöm ki. Sőt olyan segítőkész leszek, hogy nem is gondolná! Már hozzákezd, de közbeszólok, ahogy "támasztékot" nézem.
- Elnézést, de a kő nem igazán jó megoldás. Még kigurul, aztán kész a baj! Nálam van rendes ék. Megengedi, hogy felajánljam?
Még nem állok elő azzal, hogy ki is cserélem a kereket. Húzni kell az időt. Az előző tervemet keresztülhúzta azzal, hogy a kabátot bedobta a kocsiba. Meg kell tudni, hogy a csomagtérből be tudok-e mászni. Szerintem nem, de megnézem majd. A bérelt kocsiban tényleg van ék meg minden, ami szokott kelleni. Direkt így kértem, nehogy lerobbanjak valahol, aztán se kép, se hang. Nem akartam segítséget kérni, inkább legyen nálam minden, ami kell, hogy magam megoldjam a problémákat. Ha egy bérelt autóval akadna ilyen. Utána pedig követelném a panaszkönyvet, kártérítést, stb. Most jól is jön ez az ék. Remélem, legalábbis elfogadja és a további segítséget is. Ha nem, akkor sem áll meg az élet, kitalálok mást.

[ Nia & Rocky  – Egy gyilkos nyomában ]

A lovagias felajánlás hallatán a markáns fickóra pillantottam a vállam fölött. Számítottam rá. Egyetlen valamirevaló férfi sem nézné végig tétlenül, ahogy egy „bajba jutott” nő maga küzd a szereléssel.
Egy bájos, de mindenféle félreértelmezhető hátsószándéktól mentes mosolyt címeztem neki.
- Köszönöm, kedves öntől. – mondtam.
A kocsi kereke még nem került a levegőbe, úgyhogy az emelőt békén is hagytam.
Erre hangos zenebonálásba kezdett a mobilom bent a kocsiban. Tudtam, hogy apám keres. Stílusosan Madonna – Papa don’t preach-ének rock változata volt beállítva csengőhangnak.
Behajoltam az utastérbe, hogy az anyósülésen heverő tatyómból elővadásszam a ketyerét. Felvettem, a táskát meg visszalöktem a kabátomra.
- Szia apu! – szóltam bele, immár a szabad ég alatt.
- Nia, kicsim, merre jársz? Észre sem vettem reggel, hogy elmentél. – búgta apám a vonal másik végén. Mintha lett volna egy csipetnyi szemrehányó mellékzöngéje a baritonjának.
- Csak kocsikázom egyet a város szélén Anchorage felé. Kellemes, kiránduló idő van.
- Arra gondoltam, hogy kivételesen együtt ebédelhetnénk, ha visszaérsz. Mit szólsz? – tért rá azonnal a hívás apropójára.
- Rendben. – apám hallhatta a hangomon, hogy szélesen elvigyorodok a közös ebéd ötletén. Hát tény, hogy alig látjuk egymást. Őt leköti az üzleti élet, engem meg a bűnözők és a gyilkos medvék.
- Mééég… be kell ugranom a rendőrségre, - vetettem egy sunyi, lapos pillantást a tönkrement kerékre. Ezzel is kalkulálnom kell. -  de sietek vissza, ahogy tudok.
Mindeközben megkerültem a kocsit, és lehajoltam, hogy szabad kezemmel elvegyem a köveket a kerekek alól, míg a segítőkész úriember visszatér a gyári ékekkel.
- Minden rendben? – kapcsoltak be a kifinomult atyai szenzorok. ilyenkor látom a lelki szemeim előtt, ahogy apám ezerrel radaroz.
- Persze! – vágtam rá nyomban. Amióta rám támadtak, folyton gyanakszik, és a széltől is óvna, pedig nem kell. Tudok vigyázni magamra.
- Jól van, kincsem, akkor várlak itthon. - engedett fel a gyanakvás mélyen zengő hangjában.
Túl könnyen ment. Tuti érzi, hogy valamibe megint beleütöttem az orrom. Majd csak megszokja egyszer, hogy ilyen a lánya.
- Okidoki. Szeretlek! – duruzsoltam mosolyogva, s ezzel bontottam a vonalat. A telefont a farzsebembe csúsztattam.
Ha az ismeretlen férfi visszajött, megvártam, míg az ékeket a helyükre illeszti, és pozicionáltam magam ismét az emelőnél.
- Kösz még egyszer, Mr… - szóltam át Tűzbogár fölött. Kérdőn pillantottam a férfire, hisz nem tudtam a nevét. Remélhetőleg megmondja.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Elfogadja a segítséget. Nem gyanakszik, nem fél, csak megereszt egy kedves mosolyt. Én pedig bólintok és folytatom:
- Rendben, egy kis türelmét kérem! Elő kell halásznom.
El is indulok a kocsim felé gyorsan, de nem hihetetlenül gyorsan. Egyszerűn csak szaporázom a lépteimet, mintha nagyon sietnék, hogy segíthessek szegény hölgyön. Közben hallok egy csengőhangot. Madonna, jó régi a szám. Tompán szól, bentről a kocsiból. És már nyílik is a kocsiajtó. A nőé, ez az! Most kell ügyesnek lennem. Odamegyek a kocsimhoz, kinyitom az anyósülés felőli oldalon és lehajolok úgy, ahogy kell, hogy turkáljak az ajtó belső falán lévő kis zsebben. Közben a vérvonali örökségem csúcsát, a láthatatlanságot öltöm magamra. Remek, nem látszom. Most pedig futás! A farkassebességemmel elrohanok a kocsiig, ha sikerül, akkor nagyon halkan, szinte észrevétlenül. Mikor a nő már a túloldalon van és bíbelődik a kövekkel, akkor behajolok az utastérbe és egy papírzsepivel lehúzom kabát cipzárját. Kikapom a szatyrot. Még marad idő, mert ő cseveg az apjával. Nem túl hangosan, de én hallom. A táskából egy másik szatyrot szedek ki és beletömöm a kabátzsebbe. Aztán cipzár vissza és usgyi a kocsimhoz megint farkastempóban. Megint lehajolok és a zsákmányt, a terhelő erejű bizonyítékot beszuszakolom az ülés alá, az ásványvizes üvegek közé. Most válok ismét láthatóvá és tök nyugodtan szedem ki az ékeket. Zárom a kocsit, majd indulok a Chevrolet felé. Két sárga fémék, ezek valóban jobbak, mint a kövek. Persze azokkal sem szokott gond lenni, de így szakszerűbb - és persze ez volt az alibi.
Ahogy közeledek, megint sietős léptekkel, mutatom a nőnek az eszközöket. Beillesztem őket a kerekek alá pontosan, úgy, hogy véletlenül se tudjon elgurulni a jószág. A nő már beállt az emelőhöz és köszönetet mondott, tudakolva a nevemet. Megmondom, nem titok. Zsaru, úgyis ki tudja deríteni, ha nagyon akarja. Akkor pedig jobb, ha azt látja, amit mondtam. Vizsgálom és egy kicsit zavartnak érzem a telefon miatt, de nem kérdezek rá. Én csak a nagylelkű segítőt játszom most, nem pszichiátert. Felegyenesedek és csípőre teszem a kezemet.
- Ó, semmiség. Stephen Chesterton vagyok. A cserét megoldja vagy segítsek, Ms...?

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

A parkolóban nem láttam gyanús személyeket, akiktől feltétlen tartanom kellett volna, hogy kirabolnak. Az a néhány utazó, aki jött és ment a kávézóból, a benzinkút épületéből, vagy a parkolóban mocorgott, ők elég messze voltak a kocsimtól. Ha meglódultak volna felém, hogy kikapják a cuccom az anyósülésről, biztos kiszúrom őket időben, és el is kapom. De nem volt senki a közelemben. Fel sem merült bennem, hogy láthatatlan misztiklények randalíroznak errefelé, és miattuk kéne zárnom a kocsit. Úgyhogy az egész Houdini-hadműveletből semmit nem vettem észre, míg odaát hajlongtam és a kövekkel bíbelődtem. Az egész tartott vagy fél percig. Én teljesen abban a jóleső hitben ringatóztam, hogy a bizonyíték a kabátzsebemben lapul.
Az anyósülés felőli ajtót csak akkor csaptam be, mikor visszasétáltam az emelőhöz. Na, igen. Alkalom szüli a tolvajt. Lehetnék sokkal óvatosabb is, ha már a rendőrségen dolgozom.
- Nia Jensen. – feleltem. – Lekötelezne Mr. Chesterton, ha segítene. A férfikezek mindig ügyesebbek ilyen téren. – vallottam be töredelmesen.
Félő, ha egymagam cserélem le azt a kereket, az ebédmeghívásból vacsora lesz.
Úgy fest, az égiek mégiscsak kedvelnek. Lehet, hogy váratlan kihívások elé állítanak, de ugyanabban a pillanatban felkínálják a megoldást is. Szóval kifejezetten örültem Stephen segítőkészségének.
Ha nekiveselkedett a kerékcserének, én is hasznossá akartam tenni magam. Ő a férfi, a szaki, úgyhogy érdeklődve és tettre készen vártam az utasításait.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Nia Jensen. Ezt a nevet megjegyzem és majd le is fogom csekkoltatni, hogy ki ő pontosan és mit szaglászik erre. A kérésére mosolyogva bólintok, majd hozzákezdek a művelethez. Közben érzem, hogy valóban örül a segítségnek. Lehet, hogy maga is megcsinálta volna de az is előfordulhat, hogy csak ki akarta provokálni a segítséget a látványos kétségbeeséssel. Pontosabban pillanatnyi tanácstalansággal, mert azért nem esett annyira kétségbe. Erős nőnek tűnik és így nem is csaoda, ha rendőrnek ment. Látom, hogy nem csak megvárná, amíg végzek, hanem ő is tenné, amit tud. Akkor instruáljuk:
- A kézifék akkor be van húzva, ugye? A dísztárcsát, aztán a kereket le kell kapni, ehhez van kulcsa?
Ha elő van és látom a csomagtérben, akkor ki is szolgálom magam. Ha neki kell előszednie, akkor megváro, de utána rögvest letekerem a cuccost. Autózok már egy ideje és kereket is cseréltem párszor. Nem vagyok autószerelő, de amit érdemes tudni egy magányos vezetőnek, aki nem akar autómentőt hívni, azt tudom. Ha minden jól megy, akkor a dísztárcsa után lecsavarozom a kereket is. És kezdhetjük az emelést. Elkezdem nézni a kocsi oldalát a küszöbnél. Elsőre nem látom a jelzést, mert ez azért nem annyira szabvány.
- Háromszög formájú vájatoknak kell lennie. Ha oda akasztja az emelőt, akkor nem lesz baja a kocsinak. Tényleg szép járgány egyébként. Hány kilométer van benne? - kérdezem, miközben vizslatom a Chevrolet küszöbtáját. Beszéljen addig, hátha kikotyog valami hasznosat. Aztán ismerkedhet az emelővel. Az az érzésem, még nem érintkeztek sokat és nekem kell megmutatnom, hogy emel és hogy enged.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Ha már kedvesen felajánlották a segítséget, nyilván elfogadom. Annyira nem vagyok büszke, sem makacs, hogy visszautasítsam. Segítséggel előbb végzek, és mielőbb berongyolhatok a genetikushoz a terhelő bizonyítékkal.
Gőzöm nem volt arról, hogy a fickó már rég rászolgált arra a célkitűzésre, hogy lecsekkoljam, ki is ő valójában. Egy átlagos férfinak tűnt. Ilyen alapon mindenkire gyanakodhatnék ezen a bolygón.
- Be van húzva. – bólintottam a kézifékes kérdésre. A kerékkulcsot és a csavarhúzót már előzőleg odakészítettem kézhez, ne a felemelt kocsiból kelljen előkaparni. Ez az emelő, amit gyárilag adtak a kocsihoz, úgysem a legmasszívabb darab. De jelenleg megteszi. Nem futkosok másikért.
Stephen rutinos, hozzáértő kézmozdulatokkal távolította el a dísztárcsát. Meglátszik, hogy férfi. Neki azért a génjeibe van kódolva az ilyesmi.
Guggolászva keresem meg a vájatot, amit Stephen említett, majd az emelőt odapasszintottam.
- Két éves a kicsike. Eddig 26 ezer kilométert tettem bele. – magyaráztam közben. Azt hiszem, szinte üvölt, hogy nem illegális gyorsulásokból vagy autós üldözésből élek, és úgy vigyázok Tűzbogárra, mint a szemem fényére. Amit szeret az ember, azt nagy becsben is tartja.
- Tűzbogárral ez az első kerékcserém. A régi kocsimmal szerencsére mindig akkor történtek effélék, amikor volt velem valaki. – vigyorogni kezdtem, ahogy eszembe jutott egy régi defektes emlék.
– De képzelheti, két lány sem jobb, mint egy. Azért csak összehoztuk valahogy.
Hogy ne csak a szám járjon, a kezem is, dolgozni kezdtem az emelővel. Már el is felejtettem, hogy ide azért kell erő és izommunka, de a rendszeres capoeira edzéseknek hála jó kondiban vagyok. Egy ilyen kerékcserés megmozdulás nem strapál le úgy, mint egy antiizom seprűnyél barbie-t. De azért bakker, mégiscsak van súlya ennek a kocsinak is. Nem baj, kell a gyakorlás.
Tűzbogár jobb hátsója elemelkedett a talajtól. Én pedig örültem, mint majom a farkának. Éreztem, hogy kimelegedtem.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Egyszerű dolgom van. Nagyon figyelmes volt, mindent előkészített. Ha nem is ért az ilyesmihez, alapos és legalább mindent kipakol. Nekem csak válogatnom kell a kulcsok közül. Hamar le is kerül a tárcsa, aztán a kerék is. Ránézek az emelőre, azzal sincs semmi baj. Szerintem legalábbis, de én nem vagyok szakember. A kocsi alá azért nem állnék, az biztos. Közben beszélgetünk is és azt mondja, egész új a járgány. Vezetett vele, de két év alatt nem túl sok az a 26ezer. Talán az ilyen utazások, mint a mai, rendkívüliek. Már ezt is tudom. Szóval inkább a városban marad. És kötődik a kocsihoz érzelmileg, méghozzá annyira erősen, hogy nevet is adott neki. Hmmm. Mikor a gyerekek elnevezik a mackót, az még oké. Aztán mikor a nők a melleiket meg a kocsit is elnevezik... Hát utoljára ez Herbie kalandjaiban tetszett, de ott is csak azért, mert megértettem, hogy egy ilyen ócska marketingfogással le lehet nyomni az emberek torkán bármilyen badarságot. Egy kicsi kocsi, aminek külön élete, személyisége van, hogyne. A vérfarkasokban meg nem hisznek. De ez jó nekünk. Éljenek csak a Disney-meséken, addig se rajtunk csámcsognak. Felelek is neki valamit, mert úgy illik. És kinevetem azzal, hogy elnevezi a kocsiját, de nem túl harsányan. Ezt is így szokták.
- Tűzbogár? Hehe. De akkor szerencsés! Mikor én először jártam így, kicseréltem a kereket, de megint lerobbant. A harmadik eset után derült ki, hogy az abronccsal volt a gond.
Igen, erre emlékszem. Kezdő autós voltam és fene gondolta, hogy nem a gumival van a baj. A harmadik után lett gyanús és megnézettem egy szervizben, aztán kiderült a baj. Egy ideje már csak bérelt kocsikkal járok. A látszatot is könnyebb fenntartani, kevés az adminisztráció és nem is kell nekem mindig kocsi. Most kijöttem ide, de azért olyan nagyon messzire nem szoktam elmenni.
Nia tudja, hol van a vájat és bepasszintja az eszközt. Saját maga küzd az emelővel. Tudja, hogy kell, nem bajlódik úgy, mint a kezdők, hogy pont a másik irányba csinálja. Érzem, hogy fáradt, megterheli a dolog, de azért bírja. Van hozzá ereje és úgy tűnik, ezt meg is akarja mutatni. Különben hozzám fordulna. Ha tudná, milyen könnyen elbánnék én egy emelővel! Nem is hagy időt, hogy megkérdezzem, segíthetek-e ebben is? Mindegy, a kocsi fel van emelve és le van ékelve, most jön a fő műsorszám.
- Akkor ezt levesszük... - kommentálom és közben a kezem is jár, nem csak a szám. Lekerül a kipukkant gumi és meg is nézem, van-e benne szög vagy valami. Az sincs kizárva, hogy még szagmintát is kapok valami nagyon jellegzetesből és kiderítem, merre jött a csaj, de most már ez nem olyan lényeges. Még lehet vele baj, de a bizonyíték nálam van. Ha meglátom a szöget, rámutatok, hogy bizony ez volt a bűnös.
Aztán a pótkerék jön, de ehhez szerintem feljebb kell emelni a kocsit. Egy lapos gumi leszereléséhez elég egy kisebb emelés, de egy rendes kerékhez nagyobb hely kell. És most jön a lovagias Rocky:
- Még kell rajta emelni, hogy a pótkerék odaférjen. Megengedi?
Nem hiszem, hogy nagyon ellenkezne. Szóval ha engedi, akkor kezdem a pumpálást és feltolom a kocsit olyan magasra, hogy a kereket kényelmesen fel tudjam szerelni. Közben pedig kap pár jó szót, csak úgy, befektetésképpen.
- Sokan nem hurcolnak pótkereket, mert csak foglalja a helyet. Aztán mikor kell, akkor akadnak ki. Maga nagyon előrelátó, jól csinálja. Pedig nem is utazik sokat, ahogy elmondja.

[ Nia & Rocky  – Egy gyilkos nyomában ]

Gondoltam, hogy kinevet, amiért elkereszteltem a kocsimnak. A férfiak attól érzik magukat macsónak, ha elnyomják a bennük élő gyereket. Pedig aztán az erősebbik nem képviselőinek is vannak olyan dolgai, amiket mi nők tartunk zizzentnek.
A kurta heherészés hallatán csak mosolyogva csóváltam meg a fejem. Ha tudná, hogy néhanapján még meg is szoktam ölelgetni Tűzbogarat… Ez a kocsi épp csak nem beszél. Ugyanolyan atomokból áll, mint mi emberek. Létezik, akárcsak mi. Nekem ennyi elég.
Mosolyogva, majd vigyorogva hallgattam az abroncsos sztorit, aztán elmeséltem a saját kalandom.
- A barátnőmmel egyik este buliba igyekeztünk. Jól félrekalauzoltak minket, és kikötöttünk a raktárnegyedben. Erre defektet kaptunk. Persze sehol nem volt egy árva lélek. Mikor megláttuk a kereket, úgy döntöttünk, hogy ehhez előbb inni kell. Ami italt magunkkal vittünk volna a buliba, azt ott helyben elkortyolgattuk bemelegítés gyanánt. Képzelheti. Hajnalig ott röhögtünk a kerék körül, de nem cseréltük ki.
Szép emlék. Igen csak jól éreztük magunkat a barátnőmmel.
Stephen megmutatta a szöget. A kis mocsok! Mármint a szög.
- Persze. Csak tessék.– álltam félre az emelőtől, hogy Stephent odaengedjem. Milyen figyelmes, gondoltam.
Megvannak a határaim, amikkel tisztában vagyok. Ám ha valamit meg tudok csinálni, szívesen meg is csinálom, de ez volt az a pont, ahol a férfié, az izomerőé volt a főszerep, és én nyugodtan lehettem a nő.
Stephen nagyon jól csinálta. A szerelést és a kezdeti gyanakvásom elaltatását is.
Rövid nevetést hallattam az előrelátásom ecsetelésekor.
- Murphy törvényeivel már megfizettem párszor a tanulópénzt. Tudom, csak egyszer hagyjam el a várost, tuti történik valami. És tessék! – kacarásztam. A férfi jól sejtette. Tűzbogár a városi élethez szokott.
- Átutazóban van, vagy itt él Fairbanks-ben? – nem zsaruként érdeklődtem, csak úgy.
Naná, hogy nem zsaruként! Nincs se fegyverem, se jelvényem. Én csak egy ártalmatlan fantomkép-rajzoló vagyok.

[ Nia & Rocky – Egy gyilkos nyomában ]

Belegázoltam a lelkébe egy kicsit azzal, hogy kiröhögtem. Tűzbogár. Ez a nevetés már majdnem szívből jött. Inkább közönnyel reagálok, nem érdekel, ki minek hívja a tárgyait. Ha véleményezni kéne, akkor viszont megvetéssel tenném és ahhoz passzol a kiröhögés is. Szóval ja, majdnem szívből jött. Az alkoholizálós sztori viszont nagyon furcsa egy rendőrtől. Tudom, hogy azok is isznak, sőt komoly mennyiségeket tudnak elpusztítani, de ez milyen történet? Két buta liba elmegy bulizni, de azt se tudják, merre. Lerobban a kocsi, megoldás: igyuk halálra magunkat. A rend őre, a jog védelmezője, az igazság bajnoka. Egyedi problémakezelési módszerrel, le a kalappal, kis hölgy! Ezt viszont faarccal hallgatom végig, rá se nézek. Csinálom itt a dolgomat, mintha meg se hallottam volna a történetet. Hallható, hogy büszke a tettére, nagyon viccesnek találja, sőt hősiesnek. Meg merte tenni, hogy nem cserélte ki a kereket, hanem ivósbulit csinált az esetből. A legszebb az lenne, ha hajnalban kicseréltették volna valakivel és ittasan vezettek volna haza, az egyenes útból szinusz-görbét csinálva. Gyönyörű befejezés volna... Nem hat meg úgy, ahogy szándékozta és ezt kifejezésre is hozom a nulla reakcióval. Egy szót sem szólok, de majd később visszatérek rá.
Mielőtt nyomom az emelőt, leveszem a kabátomat és a kocsi elejére rakom. Meg se fog kottyanni ez a kis izommunka, de úgy kell tennem. Az izmaimat nagyon feszítem és egy kicsit hergelem is magam, hogy tényleg úgy tűnjön, mintha erős megterhelést jelentene ez. Nem viszem túlzásba. Csak annyira játszom el, amennyire egy ilyen testalkatú embertől ez elvárható. Elég izmos vagyok, úgyhogy csak egy csöppnyi erőlködést kell mutatni. Mikor Nia emlegeti Murphy-t, akkor egy kis nevetést én is elengedek. Az a mérnök jól megmondta, mikor nem sikerült a kísérlet. Biztos nem hitte volna, hogy világraszóló mondás, viccesen emlegetett, fizikai alaptörvényhez hasonlóan idézett mondás lesz az elejtett mondatából, mely szerint "Ami elromolhat, az el is romlik." Csak kimondott egy egyszerű tényt és az emberek ráharaptak. Persze miután bekerült egy elismert pszichológiai tanulmányba. Imádom az ilyen történeteket. Aztán válaszolok, de közben, mikor már elég magasan áll a gépszekér, kezdem felszerelni a pótkereket.
- Nem, itt lakom a városban. Itt...szóval még nem vagyunk Fairbanks-ben, úgyhogy inkább ott. Szállodás vagyok. És Ön mivel foglalkozik, mikor nem lerobbant kocsikban bulizik éppen? - kérdezem egy kaján mosollyal és viccesnek szánt hangsúllyal. Most mutatom meg, hogy igazából hallottam, amit mondott és sejtetem, hogy véleményem is van. Lehet, hogy sértő lesz. Szeretek ilyenekkel játszani. Mészárolni nem annyira szabad vagy legalábbis úgy, hogy lebukjunk, úgy nem. A szavakkal ejtett szúrások és harapások viszont nem tiltottak.