Csalódottan döntöm oldalra a fejem, bár koránt sem amiatt, mert tömören és határozottan kifejezte saját szexuális orientációját. De persze nem is azért, mert megbántva vagy éppen elutasítva érezném magam. Egész egyszerűen csak az bánt, hogy ilyen gyorsan ilyen alpári szintre süllyedtünk, és hogy egy cseppet sem értékeli a közvetlenségemet. De természetesen a gesztusomat értelmezze úgy, ahogyan akarja. A kedves felajánlása még egészen szórakoztatna is, ámbár kapcsolatunk lejtője, amin látszólag viharsebesen csúszunk lefelé, sokkal meredekebb, mint vártam. - Valóban ostobaság volna, de nem azért, amiért azt te gondolod. A hangomban némiképp leckéztető él egészen biztosan nem fogja elnyerni a tetszését. Pajzsom résein át engedem beszivárogni mindazt, ami belőle árad. Farkasa acsargását, a készenlétét, a testét megfeszítő stressz savanyú bűzét. Elégedett vagyok a reakciójával, s persze tetten érem benne az esetleges menekülés tervezgetését, de nem mutatom különösebb jelét annak, hogy bármennyire is aggasztana, ha esetleg a futást választja. Miután elmesélem neki, hogy milyen apropóból is örvendek a találkozásnak, nem csak hogy pimaszul, hanem egyenesen a legnagyobb tiszteletlenséggel válaszol, szavai pedig olyan undort keltenek bennem, mintha egy dézsa avas mézben nyúlkálnék. Gőgös fintorral mérek rajta végig tetőtől talpig és ezek után döntöttem el, hogy megelégeltem a kaffogását. Velem szemben, legalább is. - Nem terveztem, hogy ilyen gyorsan eljutunk eddig, de legyen. - unott szigorral hangzanak a szavak, majd egy szép, ám határozott mozdulattal mellkasom elé helyezem a kezem, nyitott tenyerem Egon felé fordítom, és lehunyom a szemeimet.
Az ösztönös düh és zaklatottság orkánként zubog Egon lelkében. Tudom, érzem, és látom, hiszen ott állok előtte, az emberi test ketrecébe zárt, kitörni vágyó farkas előtt. Megragadom az érzelmek viharát a hím lelkén keresztül, és egy mozdulattal szítom ki belsőjéből mindazt, ami ilyen állapotban tartja. Helyére a Lecsendesítés nyugalma kúszik, a dúvadból újra öleb lett, a felfúlt férfiból pedig csak egy test, ami a jelenben már csak takaréklángon égő magaslatokba juthat el az érzelmek létráján.
Miután a varázslat hatására Egon teljesen lehiggadt, csak felvont szemöldökkel nézek rá valami olyan magaslatból, amit a Teremtő küld kölyke felé olyankor, amikor már eleget próbálgatta a türelmét. - Lehiggadtál? Nagyszerű. - választ sem várok, hiszen pontosan tudom, hogyha akarna sem tudná újra felzaklatni magát - Bíztam benne, hogy enélkül is cseveghettünk volna, de most már mindegy. Sem te, sem a falkád nem árthat nekem, sőt, talán voltaképpen senki sem. És bár kellemes vonásaid vannak, nem azért akartalak megismerni, hogy a magamévá tegyelek, hanem azért, hogy elmondjam, hogy Te is képes lehetsz arra, amit az előbb tőlem tapasztaltál. A feltevésednél megragadva ennél azért hosszabb előjátékra gondoltam, hogy ne fájjon ennyire, de nem adtál más választást. Semmiféle aggodalmat nem sugározom. Őszintén érdekel, hogy az általa tapasztaltak kíváncsivá teszik-e vagy inkább menekülésre késztetik. Ha az utóbbiról is lenne szó, szerintem még akár egyéb mágia nélkül is könnyűszerrel utolérném és elkapnám a grabancát. És amíg ezt nyugtázom magamban, addig megpróbálom elképzelni, hogy lesznek-e kérdései vagy továbbra is csak morogni fog.
Egon nem kedveli, ezt nem is rejti véka alá, miért is tenné? Nem egy bárban ismerkedtek meg egy sör mellett, és az, hogy a semmi közepén rátalál egy másik farkas, aki túlságosan rejtélyesen közeledik, egyáltalán nem jó nyitó pont számára, így hát igyekszik teljes mértékben elzárni magát a barátkozás mindenféle megnyilvánulásától. Amúgy is, ellenség. Egy falkanélküli, avagy egy ismeretlen falka kölyke. - Aha… - válaszol csupán ennyit egy bólintás kíséretében, elvégre a nagy szavak és a fenyegetőzések nem állnak messze a farkasoktól. Néha bejön, néha nem. Rebecca említése persze több annál, mint amit Egon kellemesen el tud viselni, így hát a megfelelő reakciót produkálja, és erre is van egy válaszreakció, mégpedig erőszakos és unott, parancsoló hangnem. - Nagyszerű, mehetsz innét – legyint kezével idegesen, mert egyáltalán nem tetszik neki a másik felsőbbrendű hanghordozása, de ha már eljutottak odáig, hogy távozik, hát mindenkinek ez a legjobb. Legalábbis Egon teljes mértékben meg van győződve arról, hogy Bájgúnár erre utalt. Miért is utalhatott volna másra? A kezeinek előrelendítése meglepi, tesz is egy lépést hátra, aztán zavart pislogással pillant a csukott szemű farkasra, még kezeit is széttárja, hogy ez most mi akar lenni, aztán…
… aztán a bestia haragja, amely hullámzó, vad fortyogó, dúló és fúló katlanként hömpölygött idestova, mióta Bájgúnár megjelent, elsimul, mintha csak egy ordító csecsemőt pofoztak volna fel, aki végre belátta ennek okán, hogy a nyugalom sokkal jobb, mint az óbégatás. Ahogy a bestia csillapodik, Egon feszültsége is enyhül, a távolság közte és a fák között, kezd kevéssé fontossá válni, ahogy a másik farkas sem tűnik már olyan aggasztóan fenyegetőnek, meg bosszantónak, amiért ismeri Rebeccát. - Nem is voltam dühös – hazudja egykedvűen, miközben megnézi magának a földre hullott követ, amit korábban elejtett a farkas. Semmi különös nincs rajta, mégis, biztos hipnotizálta vele, mert a bestia haragja eltévelyedett. Más nem lehet, elvégre attól mert előrelendíti a kezét, még nem nyugszik meg senki, habár… Egon a másikra pillant, tekintetében értetlenség és némi kíváncsiság is vegyül, most először, mert eddig csak az elutasítás hevessége tépázta lelkét. A férfi ezután tovább beszél, bár valószínűleg Egon válaszával párhuzamosan, és a kíváncsiság átcsap érdeklődésbe, nem… nem a vele való előjáték miatt, hanem azért, mert olyasmit ajánlj, amit senki más nem ajánlott még neki. A farkasságon kívül egyebet. - A bestiám lenyugodott… ez csodás, de minek akarnék lenyugtatni másokat? – kérdi, mert a legjobb tudomása szerint, ennyiből áll az idegen képessége. – És mit értesz az alatt, hogy nem árthatnak neked? Nem tudnál vízbe fulladni? – tekint a hívogatóan jeges folyóra, ami határozottan hullámsírba tudna vinni mindenkit előbb, vagy utóbb. Egy farkas esetében inkább utóbb, de attól, mert valaki állít valamit, Egon még nem hisz feltétlen neki. Miért tenné? Tud valami hókusz-pókuszt, amit a tévéből lesett el, ezzel lenyugtat egyedeket. Ettől még nem kellene egy falka fölé helyeznie magát. Egyébként is, lehet, hogy csak egy illúzióba keveredett, és azt hiteti el vele, hogy megnyugodott, ami azzal is járhat, hogy már épp a torkát nyeszeteli átalakultan a görbe fogaival. Hát, ki tudja? Egon nem, mert az illúziókból nehéz kimászni. Persze lehet, hogy nem is annak a vérvonalnak a tagja, és tényleg csak sima hipnotizáló képességekkel bíró egyed. Ha az emberek meg tudják tenni, akkor valószínűleg a farkasok is.
Már teljesen kizárom az ideges legyintését és a szavakat, amivel úgy gondolja, hogy utamra ereszthet. Az elmém kiürül, nem marad benne más, csak az Egon érzelmei után nyúló hatalom, amivel gyakorlatilag pillanatokon kioltok minden tüzet, ami hangulati elemeken és a logikus gondolatain kívül egy kicsit is azzá teszi őt, aki valójában lehetne. - Hát persze, hogy nem. Elengedem a nyilvánvaló hazugságot a fülem mellett, és most rajtam a sor, hogy aprót legyintsek. Tetszik vagy sem, most sajnos velem kell némi időt eltöltenie, függetlenül attól, hogy mennyire talál szimpatikusnak, vagy hogy mennyire próbálná utólag leplezni az irántam való, korábbi agresszióját. És bár nem teszi szóvá, elég konkrét elképzelésem van arról, hogy jelenleg miféle gondolatok ólálkodhatnak kimondatlanul is Egon fejében. Az elején még szórakoztatott a különféle teóriák hallgatása másoktól, de az egyszerű elme korlátolt: egy bizonyos mennyiség felett képtelen valóban kreatív ötletekkel előállni, hogy megmagyarázza a lehetetlent. Sajnos már nagyon rég hallottam olyan "vádat", ami újdonság lehetne. Bár a tudat, hogy ilyen helyzetekben egyszerű bazári majomnak gondolnak, még mindig dühített. Azt bizonyítani, hogy nem csupán Illúzóról van szó, sajnos túl sok időbe és energiába telt. - Mondjuk azért, hogy ne akarják átharapni a torkodat, amikor a nőstényükkel hozakodsz elő vagy ne akarjanak futásnak eredni, amikor neked semmi kedved a hóban kergetőzni. Mindennek meg van a maga előnye. - feleltem némi iróniával emlékeztetve arra, hogy voltaképp én sem felebaráti szeretetből tettem ezt vele, hanem azért, mert kihozott a sodromból, és nem volt már türelmem a játszadozáshoz. A Tanana felé révedő tekintetét én magam is követem, és eszembe jut, hogy micsoda humora van az életnek, hiszen Rebecca számára is egy folyón mutattam meg először, mire vagyok képes. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy úgy foglak szórakoztatni, mint egy vándorcigány a jósgömb mögé bújva. Egész egyszerűen azért nem árthatnak nekem, mert olyan alkut kötöttem a Szellemekkel, amik lehetővé teszik, hogy úgy varázsoljak, akár egy Őrző. - számomra már nem sok újdonság akad ebben a bejelentésben, azonban mégis fellángol bennem a büszkeség parazsa, a különbözőségé, a feljebbvalóságé... - Volt egy olyan érzésem, hogy ez a lehetőség számodra is érdekes lehet, hacsak nem kívánsz valamelyik következő Vörös Hold alkalmával eltávozni az élők sorából. Vagy hogy akár kettő között is jobb esélyekkel indulj bárki ellen. Visszafordulok felé, és ha még mindig a követ fixírozza, egy laza mozdulattal odébb rúgom, hogy rám figyeljen és ne másra. Nem vagyok az a fajta, elfajzott Alfa-típus, aki rögtön a testi fölényével kezd bele egy konfliktus megoldásába. Hiszek a szavak erejében. Hiszek abban, hogy mindenki be van árazva. Hogy kellő motivációval akárki akármire rávehető, csak a dolgok mélyére kell ásni hozzá. Azt pedig igazán nem szeretném, hogy ma este elragadtassam magam és az Alfák szintjére kelljen süllyednem. - Nem, nem hiszem, hogy vízbe tudnék fulladni. Felelem némileg elmélázva, de azt nem áll szándékomban a tudtára adni, hogy egész pontosan miért is tartok ki ezen elméletem mellett. Bár az előbbi kis monológom után talán elég lehet annyi is, hogy már az önmagában elég problémás lenne, hogyha valaki egyáltalán megpróbálna bevonszolni a vízbe. Vagy egyáltalán odáig eljutni, hogy megragadja a karom, ha csak nem én akarom úgy. - Nos? Sikerült felkeltenem az érdeklődésed vagy még mindig azt hiszed, hogy bedrogoztalak, hogy álmodsz vagy hogy illuzionista vagyok? Egyébként az vagyok, de annak semmi köze ahhoz, amin most keresztül mész. Talán nincs a világon olyan farkas, aki képes lenne ilyen hosszan egy ennyi érzékre egyszerre ható illúziót fenntartani úgy, hogy közben a szenvedő alany időérzékét is manipulálja. ÉS ha tovább beszélgetünk, erre Egonnak is rá kell jönnie magától, hacsak nem ostoba vagy naiv annyira, hogy elhiteti magával az ellenkezőjét.
Egon lenyugszik, hogy miért? Mert a másik trükköket hajt végre rajta, avagy illúziót, és mivel ezek olyasmik, amelyek messze meghaladják Egon erejét, így hát kénytelen belenyugodni a helyzetbe, meg hát amúgy is, a bestia önként és dalolva ásítozik odabent, nem törődve azzal, hogy a különös idegen miféle csalárd hatalommal tette azt, amit tett. Nem természetes, és idegen a farkasoktól, az már biztos. A tévé az oka, meg az önjelölt parafenoménok. Egon türelmesen hallgat. - Bizonyára – biccent a nyugalom lehetőségeinek felhasználására, bár hangján és egész lényén látszik, hogy nem győzte meg, hogy miért is olyan nagyon jó ez számára. Kergetőzni szeret, a harc pedig a farkasok lételeme. Ahogy tovább hallgatja a másikat, az előhozakodik végül a dolog lényegével. - Őrzőként… - sóhajt kelletlenül, miközben megdörzsöli a halántékát. Kezd fájni a feje. Utálja az őrzőket, Rebeccával is majdnem szakított, csak mert őrzővé vált, erre most az idegen előhozakodik azzal, hogy őrző mágiát képes használni. – És szellemek. Vörös Hold. Csodálatos – biccent, majd kiköp egyet a hóra, mert ennél barátságosabb mondatok el sem hagyhatták volna a másik száját. A Vörös Hold nem a legjobb emlékei közé tartozik, már ha emlékszik rá egyáltalán, hogy miként kívánt gőzös dühében a mártírok alapítójával végezni, annak idején, évekkel ezelőtt. A kő elrúgódik, és a másik kijelenti, hogy nem lenne képes vízbe fulladni, ami természetesen badarság, hát mindenki meg képes fulladni a levegőhiány miatt, ugyanakkor Egon teljes mértékben el is hiszi, hisz a szellemekkel köttetett paktum nyilván olyan erővel ruházza fel a másikat, hogy képes legyen erre. Őrző mágia… felfordul tőle a gyomra. Természetellenesen idegen. - És még a gondolataimban is turkálsz – jegyzi meg szárazon, amikor a másik a ki nem mondott szavait, érzéseit visszhangozza. - Igen, el kell, ismerjem, felkeltetted a figyelmem, és az érdeklődésem. Szóval, amit az imént megkérdeztem. Mit akarsz tőlem? – kérdi, nem haraggal, mert az már elszállt, hanem olyan hangsúllyal, ami egyértelművé teszi, hogy hallani akarja, hogy mit is vár tőle pontosan. Hatalmat kaphatna, ha jól vette ki, őrző mágiát, amitől idegenkedik, és ez bizony csodás, ám mi a csavar? Mi benne az, ami kevéssé jó neki? Erre roppant mód kíváncsi.
Valami egészen egyértelműen nem tetszik Egonnak az Őrzők említésekor. Ez meglehetősen furcsa kérdéseket vet fel Rebecca és az ő viszonyával kapcsolatban, de nem áll szándékomban az ő kapcsolatukat elemezgetni. A hím kelletlen reakciója azonban ennek ellenére sem marad figyelmen kívül. Az sem kimondottan nyeri el a tetszésemet, ahogy köpköd, de ez még mindig jobb annál, mint amikor kishíján felrobbanva próbált beküldeni a Tananába. Bár az ezt megelőző Vörös Hold és a Szellemek említése azért már jó irány, olyasmi, ami érezhetően feldúlná a lelke mélyén, ha jelenleg lenne rá kapacitása. - Megértelek. Hidd el nekem, én sem szeretnék mást, mint hogyha ennek az egész tortúrának vége lehetne. Éppen azon dolgozom. Bár ezt Ő még nem tudja, hiszen elsőként arról vagyok kénytelen meggyőződni, hogy végre rám figyel. Teljesen mindegy, hogy azért, mert azt hiszi, hogy egy illúzióban ragadt vagy azért, mert őszintén érdeklődik. A kő elrúgása és kérdéseimre adott válaszára röviden elnevetem magam. - Nem turkálok a gondolataidban. - felelem őszintén Csupán az elmúlt években épp elég ehhez hasonló beszélgetésben volt részem ahhoz, hogy tudjam, miféle alternatívák járhatnak most a fejedben. Amíg beszél, rövid távon fel-alá járkálok előtte, gondosan ügyelve arra, hogy arra véletlenül se lépjek, amerre a köpete lapulhat. Nyers és lényegre törő. Szeretem a nagy körmondatokkal hintett belépőket, de ha kell, hát nyers és lényegre törő tudok lenni magam is. Pontosan úgy, ahogy a Holdisten is véghez viszi az akaratát, valahányszor úgy dönt, lépésre szánja el magát. - Azt akarom, hogy hódolj be nekem, mint Vezetődnek, és ezzel együtt Alignaknak. Felé fordulok, és csak most hagyom, hogy a farkas színezze egy pillanatra sárgássá a szemeimet, jelzőfényként felvillanva a sötétségben. - Azt akarom, hogy csatlakozz Alignak Seregéhez, egy olyan családhoz, ami azért harcol, hogy soha többé ne kelljen senkinek sem a Vörös Holdak és a Szellemek csatározásai miatt meghalnia. Esélyt kínálok a túlélésre. Még mindig nem áll szándékomban bombát robbantani kettőnk közt, de miután az imént engedtem a Bestia szemeit megvillantani, mintha csak aprón nyitottam volna meg pajzsom szelepét, úgy szivárog, sípol, füstöt okád a túlnyomástól bőröm alatt lakó hatalom. - Évek óta csak hullotok és hullotok, mint a döglegyek, rettegtek a holnaptól, de egyikőtök sem jutott közelebb a "Nagy Megoldáshoz". Szépen lassan mind tehetetlenül, értelmetlenül és valós harc nélkül fogtok meghalni az Ősi legendák hibái miatt, hacsak nem látjátok be, hogy ideje az erősebb, győztes oldalon harcolni. Kellemes beszédhangomat lassanként karcolja ércessé a megnyújtozó farkas, és a tekintete nem ereszti Egonét. Sem az emberét, sem a tehetetlenül mozdulatlan farkasét, aki benne él. - Azt akarom, hogy élj. Azt akarom, hogy ne keljen Téged is megöljelek. Semmi morális kivetni valót nem találok a hitetlenek likvidálásában, egyszerűen csak jobban örülnék neki, ha a Sereg újabb családtaggal gazdagodhatna. Rebecca sorsa már megpecsételődött. De vajon mi lesz azzal, akit olyan hatalmas odaadással próbált volna egy esetleges árulással megmenteni?
Egon köpése magáért beszél, vagyis leginkább az őrzőkért, merthogy nem szereti őket. Rebeccának csak az a szerencséje, hogy előbb ismerte meg, így nem utálta rögvest, ahogy meglátta őt, de ha egy kicsit később találkoznak, akkor nincs romantikus kacsasütögetés, az már egyszer biztos. - Tényleg? – kérdi felhúzott szemöldökkel, merthogy valamiért, maga sem tudja, hogy miért, de hisz neki. A Vörös Hold olyan baromsága a vérfarkasok létének, amiből legszívesebben kimaradna, de persze a szellemek néha belerángatják a dologba, amikor Egon nem akar mást, csak Rebeccával lenni, kacsát, na meg néha gyerekeket enni. Ez igazán nem olyan nagy elvárása a létnek? Igaz? - Ezt… ezt lehet, hogy elhiszem, de túlságosan pontos a leírás ahhoz, hogy ne kételkedjen egy kissé benne – közli hallható kétkedéssel a hangjában. Mivel a vérfarkasoktól nem áll távol a telepátia, és valamelyik még iszony jó megérzéssel is bír, nem veszi igazán lehetetlennek, hogy talán képes a másik a gondolati között fürkészkedni. A következő szavakra a száját is eltátja, aztán elneveti magát. Harsány, enyhén megjátszott, de azért jóízű röhögést hallat. - Alignaknak? Pont annak, akinek a Vörös Holdat köszönhetjük? – húzza fel a szemöldökét, majd a mosoly és vigyor le is hervad arcáról, mert nem vicc, nem tréfa, nem valami komikus valóságshow résztvevője, bár lopva azért elnéz, nincs-e valahol egy őrzők által működtetett kandi kamera, amivel a hiszékeny farkasokat televzionálják szerte a világba. A mai műsorban: Egon a hisztérikus őrző utáló! Ami a mosolyt lehervasztja Egon képéről, azok leginkább a sárgává váló szemek, amiket a másik produkál, na meg az irtózatos erő, ami a másikból szivárog. Mint egy gázcső, amelyiken apró repedés húzódik, és elég lenne egy szikra, hogy mindannyian a levegőbe röpüljenek. - Szóval, meg akarod szüntetni Alignak által, amit Alignak kezdeményez mindig? – teszi fel a kérdést, miközben értetlen, hovatovább, bamba képpel pislog, miközben kobakját is vakargatja. Nem igazán áll össze a kép, mert hát, ha azt akarja, hogy vége legyen, akkor talán nem kéne mindig ilyesmit csinálnia Alignanak, hanem menjek csak vissza a szellemvilágba, aztán éljen ott, mint kiskirály, egy halom csontkupacon, vagy szellemcsontkupacon. Egonnak kevés ismeretsége van a szellemvilággal kapcsolatban, már az is csodálatos, hogy egyáltalán Alignakról, meg a Vörös Holdról tud. - Ez, felettébb kedves tőled, mármint, hogy szeretnéd, hogy éljek, és van is logika a szavaidban, de… van egy aprócska és nem teljesen elhanyagolható probléma. Mi lesz azokkal, akik nem akarnak Alignak oldalára állni? – kérdi, ekkor még nem hangzik el a következő mondata, de miután azt is meghallgatja, összepréselt ajkakkal bólint. - Áh, értem. Szóval ez egy ultimátum. Vagy csatlakozunk, vagy meghalunk. Be kell, valljam, nem igazán akarok meghalni, de azok halálát sem akarom, akik nem csatlakoznak. Nincs valami köztes út mondjuk? Mittomén, leülünk teázni, és a szellemek megbeszélik egymás között a dolgokat. Ilyesmi? – tárja szét kissé kezeit, miközben igyekszik tisztelettel beszélni, ugyanakkor éreznie kell a másiknak, hogy az ötlet, hogy mások haljanak meg, nem a legjobb Egon számára.
Igen, tényleg. Némán bólintok a visszakérdezésére, hiszen a Holdisten már évekkel ezelőtt lezárt volna a dolgot, de árulói közt ismét árulóra lelt. Ezért tartunk most ott, ahol, és ezért vesződöm én is Egonnal ezekben a percekben. - Már megmondtam, hogy Illuzionista vagyok, nem? - rajtam a sor, hogy felvont szemöldökkel nézzek a hímre - Ezek szerint nem lehetek Látó is egyben, hogy kitaláljam a gondolataidat. Ideje lenne, ha legalább azt eldöntené, hogy most illúzióban találta magát vagy egy emlék- és gondolattolvajjal hozta össze a sors a saját narratívája szerint. Be kell lássa, hogy ez lehetetlen - kivéve, ha magam lennék Ő, az egyetlen, a Kegyvesztett Fivér, aki minden vérvonalak képességét birtokolja. De ezzel nyilván valóan nem fogom untatni, Egonnak sok dolgot kell még meghallgatnia tőlem, mielőtt valaha is mélyebb vizekre evezhetnénk. - Az Árulóknak köszönhetitek a Vörös Holdat. Megvetéssel ejtem ki a megnevezést. Hiába a sok hasonló beszélgetés, mindig elképedek, hogy mennyire rettenetesen keveset tudnak a farkasok a saját múltjukról. Én is tudatlan voltam évszázadokig, így emiatt nem ítélek el senkit, csak remélni mertem, hogy én voltam a különc. A sokáig tudatlan, azért, mert a Teremtőm meghalt, mielőtt mindent elmesélhetett volna. És mégis, gombamód szaporodunk anélkül, hogy a legtöbben tudnák, honnan származunk valójában. - Alignak akarja megszüntetni. És hidd el, hogy jó oka van mindezt előidézni. A kiszivárgó energiáimat düh színezi, a Holdistené és a sajátom azért, mert az Ő alakja egyszer a mesék gonoszává vált és ez azóta sem kopik ki a köztudatból. Az őt ért igazságtalanságról már nem szól a fáma: arról, hogy ő volt az első farkas ezen a világon, és nem hogy gyűlölnünk kellene, hanem hálát adni neki azért, mert általa lehetünk életben mindannyian. Szilárd tekintetem már azelőtt válaszol Egonnak, mielőtt szóra nyitnám a szám. Igen. Ez egy ultimátum. - Elég idős vagy ahhoz, hogy ismerd a háború fogalmát és azt is, hogy tudd, hogy működik és hogyan van hatással mindenkire akkor is, ha nincs jelen a csatatéren. Az emberi hang lassanként dominánsabbá válik, mint a farkas érce, hiszen azt akarom, hogy Egon minden szót jól értsen és úgy, ahogyan azt szánom. - Ha nem is teazsúrra, de elégtételre lehetőség volt hat évvel ezelőtt, de te erről mit sem tudsz, hiszen most még csak egy egyszerű farkas vagy. Egy a millióból, akinek legalább van választása. Már attól büszkébbnek kellene lennie, hogy ez a választás megadatik számára. - Előbb vagy utóbb mindenki meg fog halni, ha nem is általam, de egy újabb Vörös Hold által, és ezt te is tudod. Emlékszel még hány őrzőt és farkast temettetek el az elmúlt években? Meg tudod még számolni őket? Vagy már annyian vannak, hogy nem tudod számon tartani őket... Közelebb lépek hozzá, és a szomorúság halovány árnyékával a szememben nézek le rá. Egonnak meg kell értenie, hogy az ő döntésétől függetlenül sokan fognak még meghalni, egészen addig, amíg a Sereggel véget nem vetünk az árulók korának, annak a jelenségnek, ami már évszázadok óta gyűlik és gyűlik adósságként a Nagy Szellemek előtt. - Egy háború önkéntelen résztvevője vagy te is, ez az igazság. És ez így marad akkor is, ha nemet mondasz, én pedig elsétálok innen. De ha mégis maradnék, a hűségedért cserébe megkapsz minden olyan tudást, amit sem a falkád, sem az őrzők nem adnának át neked soha, lehetőséget, hogy a jó oldalon állva életben maradj és esélyt, hogy megmentsd azokat, akik fontosak neked. A szivárgó szelep tömítést kap, talán kissé meg tud könnyebbülni attól, hogy ilyen komoly téma mellett még én is rátelepszem. Egyúttal hátat is fordítok neki és a folyó felé teszek néhány lépést, hogy magára hagyjam az esetleges gondolataival.
A másik farkas biccent, talán tényleg véget akar vetni ennek a komédiának, ami lehetne kutyakomédia is akár, de mivel farkasokról van szó, így ez a megfogalmazás sértőnek számítana. - Persze, ahogy illuzionistaként a lenyugtatni sem lettél volna képes – mondja ki az egyértelműt, elvégre ahol egy eltérés van a vérfarkasok képességeit illetően, ott lehet számos más eltérés is, amiről Egon nem tudhat, így a feltételezése természetesen jogos, mert hát, miért is ne? - Árulók? Ezt kifejthetnéd pontosabban, mert kicsit rozsdás vagyok a régi történeteket illetően – kéri látható érdeklődéssel. A régmúlt és a szellemek története sohasem érdekelte igazán. Volt valami Alignakkal, meg Tupilekkel, meg valamit tettek ellene, de, hogy miként és hogyan? Sohasem volt igazán érdekében tudni. Talán elmesélték, de annyi minden történt már azóta, hogy a nagyja kikopott tudatának nem túl fényes megtestesüléséből. - Értem – bólint Egon, nem ismételve magát, mert láthatóan felesleges. Alignak, az őrült szellem a fejébe vette, hogy ő csak jót akar, de ehhez sokaknak meg kell halnia. A modern kor diktátorai jutnak Egon eszébe róla, de nem olyan bolond, hogy ezt szóvá is tegye ennek a farkasnak, akinek még a nevét sem tudja, de a Bájgúnár megnevezés, már csöppet sem illik rá. Az ultimátum kérdésköre tisztázódik, a másik tekintete magáért beszél, ahogy a szavai is. - Volt részem háborúban, nem kell bemutatnod – mondja, miközben vissza is emlékszik azokra az időkre, amikor a lövészárkokban a halál és kiömlő vér szaga csapta meg bestiája zabolázatlan lényét, és hogy miként csillapította éhségét az ütközetek után, amikor tömérdek hulla állt rendelkezésére. A teázásos megoldásra egy olyan részeltet kap Egon, ami értetlenséget szül benne. - Hat évvel ezelőtt? – rázza meg kissé a fejét, merthogy tényleg semmit nem tud erről. Ahogy a másik fogalmazott, tudatlan, és persze sértené is az ilyen beszéd, ha a bestiája, na meg ő maga is, nem lenne valami szörnyű átokba zárva, ami természetellenes nyugalmat erőltet rá. – Mi történt akkor? – kérdi, hátha a másik farkas felvilágosítást ad a majdnem teázásos eseményeket illetően, ami elégtételt nyújthatott volna Alignak számára. - Hát… - megvakargatja a tarkóját, majd megvonja a vállait. – Az elmúlt években úgy hiszem senkit, aki fontos lett volna nekem – mondja őszintén, mert egyetlen nevet nem tudna mondani, aki az elmúlt… mondjuk öt év során megtalálta volna magának az örök vadászmezőket. A másik farkas közelebb lép, jelenléte aggasztó, fenyegető és szűkölésre okod adó, talán menekülésre is, ám a szörnyű tett, amit végrehajtott a másik, Alignak segedelmével, meggátolja ebben. Vagy más lakozik a háttérben? Talán Egon kíváncsi, hogy mit ajánlj neki a Vörös Diktátor? - Jó oldalon állás… – kuncog egyet, miközben a másik hátat fordít neki. - Egy háborúban nincsenek jó oldalak, ha már ezzel igyekszel kioktatni, ezt tudnod kell. Csak érdekek vannak. Alignak talán etethet téged azzal, hogy mi az ő igazsága, hogy te csak a jó ügy érdekében cselekszel, de számtalanszor hallottam már ezt a vezetőktől szerte a világban. A vége pedig mindig értelmetlen halál, amit az olyanok kezdeményeznek, akik úgymond, jót akarnak. Egonnak természetesen eszébe is jut a csillagok háborúja, azon belül is a Sithek Bosszúja, ahol a nagyúr azzal állította a sötét oldalra a főhőst, hogy azzal kecsegtette, megmentheti a szerelmét. Alignak egyértelműen nem jó, és hiba lenne csatlakozni hozzá, mert ennek az egésznek sohasem lehet vége. Ugyanakkor… - Mi a neved? – kérdi, mert még ez nem hangzott el, hacsak Egon nem bambult el nagyon eközben.
Örvendetes hír, hogy Egon fejében összeállt a képlet arról, hogy lehetetlen lenne számomra, hogy csupán a vérvonalam által taszítsam abba a szituációba, amiben éppen szenvednie kell. Talán valóban szenved legbelül, hiszen képtelen úgy reagálni, ahogyan azt szabad valójában tenné. - Nyilván az vagy. - felelem a megállapítására tényszerűen - Erről majd később beszélünk. Határozottan tetszik a lelkesedése, ugyanakkor a régi történetek helyett először mást kell meghallgatnia. A kétkedése nem ismeretlen számomra, ezért nem is különösebben zavar, hogy csupán egyetlen szóval méltatja az Igazságot. Ha a későbbi percekben lesz elég időnk, úgy mindent tudni fog, ami eddig érdekli, ha nem, hát örökre válaszok nélkül marad. - A hat évvel ezelőtti mese megértéséhez évszázadokat kell utaznunk vissza az időben, hogy megértsd. Hagyom, hadd beszéljen. Hadd kérdezzen. Semmit sem felejtek el a kérdései közül, de még akkor is tovább húzom a válaszadást, ha ez neki nem tetszik. Darabokban nem sok értelmet lelne a teljes igazságban, és éppen ezért tartogatom némileg későbbre. A válaszára némileg ironikusan kuncogok fel, hiszen az imént még az volt a gondja, hogy "mások" halnak meg, most pedig csupán arra tér ki, hogy senki aki neki fontos lett volna. Ha ez a valós tendencia, akkor gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mások meghalnak, amíg ő védelmet élvez. - De mások meghaltak. Ha csak azokat tartod számon, akik fontosak neked, akkor miért érzel morális késztetést arra, hogy a látszólag ártatlanok mellé állj? Hiszen téged sem érdekel ezek szerint. Persze, mondhatja, hogy azért, mert nem helyes. Azért, mert ennek nem kellene így lennie. De így van és így lesz addig, amíg meg nem tisztítjuk a világunkat azoktól, akiket a jelek szerint Egon sem tart számon, csak akkor, amikor nagy szavakkal kell beszélni. Már háttal neki hallgatom a kuncogását és a utána kifejtett véleményét. Etethet engem azzal. Etethet... A harag és a hatalom elől lezárt szelepek az utolsó szaváig még féken maradtak, de amikor a nevemet kérdezi, csak hirtelen fordulok hátra, és a farkas gyorsaságával jelenek meg mellette, hogy jobb kezem ujjait a hím torkára szegezzem, erővel nekinyomva testét a fának, ami előtt eddig időzött. - Alexander... - hörgöm a pofájába a szavakat a sajátoméból - Tiquana, a Választott Fiú, aki Alignak nevében és erejével jár ezen a földön. Dühösen rántok egyet a hím testén, hogy a folyó felé hajítsam a testét, és bármerre is repült, a teste irányába indulok. - Az Első Farkas nevében, akit a saját utódjai gyilkoltak meg. A vérvonalak alapítói, akik életben voltak egészen hat évvel ezelőttig. Akik a hat évvel ezelőtti békejobbot leköpték akkor, amikor lehetőséget kaptak arra, hogy jóvá tegyék a saját bűneiket és megszabadítsanak benneteket az Átoktól. Ha Egon mindeközben a havas földön hever, úgy fölé telepszem, térdelőállásban a testét közre zárva lábaimmal, és jobb kezemmel belenyomva őt a havas-kavicsos talajba. Ha netán kapálózna, úgy azt igyekszem szabad kezemmel hárítani és megakadályozni. - Ez jobb? Ez jó? Mit gondolsz? Az igazságos, hogy olyanokkal vállalsz közösséget, akiknek hatalmában állt az egész világot megszabadítani a pokoljárástól, akik felelősek voltak értetek, de úgy döntöttek, hogy a saját büszkeségük fontosabb az örökségük békéjénél?! Eleresztem, és felállok. Igaza van, érdekek vannak. De talán itt az ideje, hogy mindenki megtudja és felfogja, hogy van az érmének egy másik oldala is, amit a régi mesék és a narratíva eredendően rosszá tett, de a saját őseiknek köszönhetik, hogy a mai napon is ennek a következményeivel kell foglalkoznunk, és csak azért, mert a "jó" érdek leköpte a világ összes farkasát.
Egon rozsdás, ami a történeteket illeti, ám felhomályosítást nem, csak ígéretet kap, hogy később beszélnek róla. Ez talán jó hír, a farkasnak azonban kellemetlen, mert így továbbra is tudatlan marad, avagy csak fél információkkal van megáldva, ami miatt nem látja a teljes képet. Ez persze Egont kevéssé szokta zavarni, de most fontos lenne, hogy tisztán lásson. - Évszázadokat? Jól hangzik – mondja kissé szarkasztikus megnyilvánulással, elvégre hat éve történt valami, de az nem megérthető anélkül, hogy régmúltra menjenek vissza. Ami azért kellemetlen, mert így a történet hosszúra fog nyúlni, Egon pedig most szeretné a dolgot tudni. Remélte, hogy lesz gyors út, de úgy tűnik ebben a történetben kénytelen lesz mindent tudni, hogy a dolgok a helyére kerüljenek. - Igen, valóban, de más dolog hallani arról, hogy ki halt meg, és közben nem érdekelni, és teljesen más a részesévé válni a halálának. Ha nem tehetek róla, minek foglalkozzak néhányak halálával – vonja meg a vállait. – Azonban most… arra kérsz, hogy legyek benne a szellemek háborújában aktívan. Egon véleménye szerint ez azért nagy különbség. A név kérdés úgy tűnik, hogy nem tartozik a másik farkas kedvencei közé, mert ahogy visszafordul, Egon torkát megragadja, majd a fához taszajtja. A férfi, hörgő, nyögő, artikulálatlan nyögést produkál. szemeiben meglepetés tátong, a bestia pedig odabent lustán nyújtózik egyet, mint aki tökéletesen le van taszítva alfába. Az Alexandernek nevezett hím különös képességének hála ez természetesen így is van, ám ennek az a hatása, hogy sem Egon, sem pedig a bestia nem mutat különösebb támadási ingert, még akkor sem, ha a fájdalom átjárja a férfit. Beszélni most úgysem tud, így hát hagyja, aminek meg kell lennie. Szép volt, jó volt, vége lett. Agyő kietlen hideg alaszkai, sötétséggel telt rideg világ. A torokfogás azonban röpke pillanat, csak hosszúnak tűnik, ezután repül egyet. A havas, kavicsos partra esik pofával, hogy aztán a másik ismét felette teremjen, és dühös morgások közepette adja tudtára Egonnak azt, amit úgysem fog tudni, felfogni jelen pillanatban, még a határtalanul természetellenes nyugalom ellenére sem. Nyilván az sem segít, hogy közben még a fejét is lefelé nyomja. Részletek azért megvannak, amit kavargó elméje igyekszik össze is állítani. Szóval volt esély, hogy vége legyen, de elcseszték, nem kicsit, hanem nagyon, így pedig a Vörös Hold tovább tombol. - Fogalmam sincs… - nyögi végül ki, miközben megpróbál feltápászkodni, de inkább úgy dönt, leginkább a teste, hogy elég csak térdelni. Minek felállni, amikor egy pillanat alatt úgyis a földön lehet? Így hát Egon térden állva ül a lábain, miközben enyhén zavart tekintettel pillant az Alexandernek nevezett farkasra, akinek biztos nem ez az igazi neve. ~ De hülye vagy Egon, hát mondta az igazi nevét is! ~ korholja magát, miközben megpróbálja visszaidézni azt. Tikvana… vagy valami ilyesmi. Egon kérdezne, de úgy tűnik a diktátor ölebje csak az erőszakból ért, ami egyébként márka hű az összes diktátornál, szóval ezt ki is pipálhatják rögvest. Alignak még mindig paraszt, amit tovább is adott. Aztán csoda, hogy megölték…
Nem igazán értem, miért akadt fenn az évszázadok említésén. Léteznek az emberiség történetében ennél sokkal messzebbre visszanyúló mesék is, amit emberek milliárdjai hisznek el vakon. Sőt, nem csak elhiszik őket, de hagyják, hogy az egész életüket ezek a történetek kontrollálják. Viszont a Mi történetünk minden szava bizonyíthatóan igaz. Talán nekem is írnom kellene egy Szent Könyvet, és akkor nem kérdőjeleznék meg a saját, nagyon is létező Istenüket. - Krisztust állítólag kétezer évvel ezelőtt feszítették keresztre, szóval néhány évszázad megértésébe nem fogsz belehalni. Értem. Tehát, amíg csak csendes és látszólag kényelmes megfigyelője az eseményeknek, addig rendben van minden, ami a világban zajlik. Jellemző. Nos, akármilyen módon is gondolkodik a dolgokról, a szomszédok tehenei sorra döglenek meg, de eljön az ideje, amikor a fertő Egon csordáját is eléri. - De hiszen már aktívan benne vagy! - nevetem el magam, és továbbra sem értem, hogy miért képtelen ezt belátni - Arról pedig biztosíthatlak, hogy igen könnyen megeshet, hogy tőlem függetlenül is közöd lesz néhányak halálához. Hamarosan. Előbb vagy utóbb mindenki sorra kerül. És bár biztos nem lehetek Alignak pontos terveiben, gyanítom, hogy nem véletlenül küldött ennyi év után a szülőföldjére, oda, ahol egyszer minden elkezdődött. Nem, nem az dühített fel, hogy megkérdezte a nevemet. A haragom már jóval a kérdése előtt felébredt bennem, amikor úgy fogalmazott, hogy Alignak "etet". A sértés, a tiszteletlenség mindkettőnk irányában - az dühített fel. És bár egy átlagos farkasnál jóval több okom van ezt nehezményezni, mégsem teszek más egyebet, mint amit minden valamire való domináns farkas tenne. Megmutatom neki, hogy jelen felállásban pontosan milyen helyet foglal el a táplálékláncban. Szinte már sajnálom, hogy lecsendesítettem. Igazán élveznék megfürödni a farkas és az ember érzéseiben, de bárhogy is tűnjön, még mindig nem célom valós kárt tenni benne. Nem ez a feladatom, egyelőre még nem. Tudnia kell az Igazságot, tisztán kell látnia, és erre mindenki mással együtt megkapja a lehetőséget anélkül, hogy akár egy csepp vére is kiserkenne. Fél szemmel figyelem a mozdulatokat, amivel felkelni próbál - aztán mégis meggondolja magát. Térdelő helyzetben marad, miután egy két szavas választ kiprésel magából. Jó. Ha fogalma sincs, az már előre lépés. Ha Egon látszólag véglegesen úgy dönt, hogy térdelve marad, úgy visszalépek mellé, és a kezemet nyújtom felé, hogy talpra rántsam. - Állj fel, Egon. Úgy gondolom, hogy már értjük egymást, és nem lesz szükség hasonló közjátékra. Ha elfogadja a felé nyújtott jobbot, úgy valóban segítek abban, hogy újra álló helyzetbe kerüljön, viszont ha mégis kényelmesebb így maradnia, az sem sért meg. Ebben az esetben arra használom a kezem, hogy leporoljam a havat a nadrágomról. - Pontosan tisztában vagyok a helyzeteddel. - szólalok meg tárgyilagosan - Olyasvalakinek tűnsz, aki képes használni az eszét, így meg kell értened, a világ nem a jó és a rossz elvén működik, hiába próbálják ezt elhitetni velünk. Tupilek jó, Alignak rossz. - egy gyors mosolyt küldök felé, miközben igyekszem elkapni a tekintetét - Azt például tudtad, hogy Tupilek tisztában volt azzal, hogy mire készülnek az Elsők, mégsem tett semmit, hogy megállítsa az Elsőket? A Jó Szellem csendestárs volt egy gyilkosságban. A vértestvére meggyilkolásában. Igen, tudom. Alignakot meg kellett állítani, és bár esküt nem mernék rá tenni, talán a Holdisten halálában már elfogadta, hogy ő is követett el hibákat és igen is voltak túlkapásai. Viszont ennek a történetnek sosem szabadott volna lincselésbe torkollnia. - Nos, ha reálisan nézzük, természetesen előfordul, hogy egy Alfa visszaél a hatalmával, ilyenkor szokás őt kihívni és jobb esetben halállal fosztani meg a tisztségétől. Nem tizenhárman a torkának ugrani és lemészárolni. Persze mondhatnád, hogy igen, de ez Alignak volt, de még mielőtt tévedésbe esnél, alig egy-két évtized korkülönbség volt köztük, és az Első kölykök között. Azt senki sem sejthette, hogy Kiválasztott létükre egyszer majd bármelyikük is az Istenek erejével fognak rendelkezni a haláluk után. És ehhez is több évszázad kellett, mire ezt a hatalmat a mi világunkon képesek voltak használni. A történtek után mégis mit kellene éreznie bárkinek? Egy faj létrehozójának, egy csoda megteremtésének egyik atyjaként saját kölykei vetnek véget az életének, a vértestvére hallgatásával árulta el... Hogy leljen békét valaki, akinek még annyi sem jutott, hogy tisztességgel és méltósággal halhasson meg? - Ez a történet sem fekete és fehér, miután perspektívába teszed. Ebben egyet értesz? Úgy teszem fel a kérdést, hogy abban benne legyen az, hogy a korábbiak ellenére valóban beszélgetni szeretnék, így hát nem kell attól tartania, hogy bármilyen kérdésért vagy megjegyzésért újra a hóban találja magát. Persze az más kérdés, hogyha megint olyan stílust vesz elő, mint korábban, akkor lehet, hogy másként alakulnak az események, de bíztam benne, hogy erre már nem lesz szükség.
- Igen, de az egyszerű volt. Kinyírták, és kész, nem kell egyebet tudni hozzá. Mellesleg nem is hiszem, hogy létezett – vonja meg a vállait közömbösen. A farkasok története viszont jóval bonyolultabb, elvégre kézzel fogható megjelenése is van Alignak ámokfutásának, így hát egyértelműen problémásabb, mint a keresztre feszített csóka, akit még a saját apja sem volt hajlandó megmenteni. Talán nem bírta az asztalosokat. Bár lehet, hogy Jézus ács volt. Mindegy is, fával dolgozott. - No, hát ez remekül hangzik – bólogat, miközben egy kelletlen sóhaj hagyja el ajkait. Nem vár semmi jót, és mégis alulmúlja a másik farkas a várakozását. – Bár, ha megint átveszi felettem az irányítást Alignak, akkor technikailag nem én ölök meg senkit – vonja meg a vállait Egon, mint aki csak azt ecseteli, hogy milyen remek volt a tegnap, mert megivott hat korsó sört. A következőkben a neve miatt átvágja Egont a part felé, legalábbis a farkas ezt hiszi, hogy mi az igazság, az lényegtelen, mert mindenkinek más a nézőpontja. Alignak ölebének is megvan a sajátja, ahogy Egonnak is, és nyilván a diktátornak is, aki mint valami megváltó, azzal tetszeleg, hogy elhozza a békét, az igazságot és a biztonságot a farkasokra... amennyiben! A diktátorok szokták így értelmezni a dolgokat, és Alignak határozottan az. Olyan, mint a héber Isten. Egy hisztis kis kölyök, aki megbüntet mindenkit, csak mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretné. Kissé belelóg a keze a bilibe, ha úgy érzi, hogy ez igazságos. A havas kavicsba préselés után leszáll végre róla, Egon pedig megpróbál felállni, de inkább csak térdeléses ülésig viszi rá a lélek, hogy felemelkedjen, mert Alexander nem szereti őt. Erre egyedül jött rá, nem kellett senkinek sem segítenie! Meg, ha már itt tart, a saját nevét sem szereti. Mondjuk érthető. Az biztos, hogy többet nem fogja megkérdezni, hogy miként hívják. Az ücsörgés úgy tűnik nem opció, így Egon felkel, bár a kezet nem fogja meg, mert nem akar keringőzni, immáron bele a folyóba, egy lendületes dobás kíséretében, szóval inkább talpra kecmereg, persze látszik rajta, hogy nem kívánja egyetlen porcikája sem, hogy úgy ugráljon, ahogy a másik fütyül. De, hát az erősebb kutya… ugyebár. - Tudom, én is ezt mondtam, mielőtt dobálózni kezdtél – szúrja közbe a jó és a rossz kérdéskörére. Persze ő a háborúra mondta, de ez ugyanúgy igaz a világra is. Érdekek vannak. - Nem, nem tudtam. És miért ölték meg? – kérdi, mert bár tud valamit, valami olyasmit, hogy Alignak köcsög volt, vagy valami ilyesmi, de a hiányosságok terén kiemelkedő Egon teljesítménye. - Aha, hát becstelen tett – ért egyet Egon. – Tizenhárom egy ellen nem épp olyan, amit fair küzdelemnek lehetne nevezni. De a világ nem fair – rázza a fejét Egon. – Számtalan embert és farkast ért olyan dolog, amit nem érdemelt meg. Az erősebb uralkodik, ez farkas törvény. Az erősebbek pedig letaszítják a másikat. Miért fair az, hogy te korábban születtél, és emiatt erősebb vagy nálam? Nem én tehetek erről. Akkor miért gyakorlod rajtam a hatalmad? Az sem ér, hogy neked megadatik az, amit a farkasok nem birtokolnak. Miért fair ez? – kérdi őszintén, miközben kissé meg is rázza a fejét. – Alignak elbukott, be kéne látnia, és túllendülnie a dolgon. Nem folytatja a véleményét, mert az a hisztis picsa és egyéb jelzőkkel tarkított felfortyanás lenne, és Alexander, hű diktátor segédként, csak saját igazságában hisz, senki máséban. - Hát persze, hogy nem – rázza a fejét. A fekete és fehér csak a sakkban működik, a valóságban nem.
Végre valamiben egyet értünk. Én sem vagyok meggyőződve a történet hitelességéről, azzal azonban nem értek egyet, hogy nem kell többet tudni. Egy hithű vallásos még a cipőjét sem köti be anélkül, hogy ne lenne hozzá egy Bibliai parancsolata vagy egy zsoltár, amit idézhet. - A gyilkosságok zömét nem a Megszállott hajtja végre. Ezt csak lábjegyzetként teszem hozzá. Persze Fairbanks talán más, itt már a legtöbben tudják, mire számítsanak, de a világ többi részén a mit sem tudó farkasok könnyű szerrel végeznek a másikkal tiszta fejjel, józan ésszel, ha a saját életben maradásuk a tét. Az igazságra pedig csak akkor döbbennek rá, amikor már késő. Hiába nyújtom felé a békejobbot, Egon szemmel láthatóan nem kér belőle, de nem neheztelek rá emiatt. Csak leporolom magamról a havat, és rövid válaszra méltatom csupán, nincs kedvem feleslegesen időt pazarolni némi, már lejátszott tiszteletlenség okán. - Lehetett volna rosszabb is. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy ennél már meg is élt rosszabbat. Szerencsére nincsen cukorból. Kissé hosszabban kifejtve próbálok meg reális képet alkotni a farkasok és őrzők világába bevésődött Jó és Rossz képéről. A kérdésére már hamarosan meg is kapja a burkolt választ. Megöltek egy Alfát, aki visszaélt a hatalmával. Ezért mészárolták le, minden tiszteletet nélkülözve, megtagadva mindazt, ami létünk alapköve, valami olyasmi, amit vadon élő társainktól örököltünk a Szellemek által. Türelmesen hallgatom a válaszát és a reakcióit az általam felvázolt problémakörre. Nem, azt soha nem állítottam, hogy a világ egy fair hely. A világ egy fertő, a világ tele van eltévedt teremtményekkel, akik nem hogy az őseiket nem tisztelik, hanem egymást sem. - Azt ne rajtam kérd számon, milyennek alkotta meg a farkasokat a természet. Ahogy azt se, hogy miért nem vérszarvasokká változtattak bennünket a Nagy Szellemek. Nagyon is jól mondtad, ez farkastörvény. - bólintok elismerően - Ezt örököltük a természettől, ebbe nincs beleszólásunk attól a naptól kezdve, hogy emberi részünk felét a Farkasnak adtuk. A dominanciaharcba harmadik félnek nincs joga beleszólni, ezt sem mi, emberek találtuk ki. Az emberi lélek oltalmazza a gyengéket, ha kell, hát helyettük, a nevünkben, értük. A gyenge farkasért nem harcol senki: vagy behódol és életben marad, vagy egyszerűen csak megöleti magát. Mindannyian gyengék vagyunk a Testvérpárral szemben. Képtelenség, hogy valaha is győzelmet arassunk felettünk, még akkor sem, ha az Őrzők elszántan kutatnak valamiféle megoldás után. Az engem személyesen illető kérdésére elég az eddig elmondottak alapján elég egyértelmű a válasz, de legyen, Egonnal szembe fordulva adok magyarázatot. - Mindenkinek megadathat. - tárom szét kissé a karjaimat - Neked is megadathat, sőt, sokaknak már meg is adatott. - ha egy pillanatra is elfelejtette volna azt az eshetőséget, hogy nem holmi remeteként kóborló, egyszemélyes szervezet vagyok - Behódoltam, és többé már nem kell félnem, hogy bántódásom eshet. A behódolás ezen formája a valaha volt legkegyesebb, amit el tudok képzelni. Ostobaság lett volna egy Isten előtt nem térdre ereszkedni. És aki hasonlóként tesz, nem lenézett húscafatként végzi, nem. Jutalomban részesül, és a világ összes teremtménye fölé emelkedik. A titkos fegyver birtokában pedig nem csak az Első Alfa parancsait követheti, de megvédheti vele azokat is, akik igazán fontosak számára. - Nincs más út. Egonra nézek némileg aggodalmas tekintettel, enyhén összeráncolt homlokkal és kissé felsóhajtok. Hogy teljesen őszinte legyek, szerintem már a kelleténél is többet foglalkoztunk a dolog emberi, etikai oldalával. Az, hogy Egon vagy bárki másnak mi a véleménye arról, amit Alignaknak tennie kellene, semmit sem számít. Ez van, ide jutottunk, ebben a világban kell élnünk azokkal a lehetőségekkel, amik megadatnak. Ezek pedig jószerével limitáltak, és akárhonnan is nézzük, nem sok jóval kecsegtetnek. Talán még néhány ellopott évvel vagy évtizeddel. - Főleg most, hogy már nyakig benne vagy. Bárhogy is döntesz, annak ára lesz és magasabb, mint ami eddig valaha is volt. A tény, hogy ez a beszélgetés megtörténik, minden szempontból jelentőségteljes. Ezzel senkinek sem állt soha szándékomban zsákbamacskát árulni. Természetesen sokkal jobban örülnék, ha nem akarna úgy kijátszani, ahogyan azt Rebecca próbálta, de talán, ha állítólag az ellentétek vonzzák egymást, a hímtől nyílt és egyenes választ kaphatok.
Egon a másik kijelentésére bólint, bár úgy hitte, hogy valami furfangos választ fog rá kapni, mint például azt, hogy a Vörös Hold a bennük lakozó vágyak kiteljesedése, és azért akarják megölni a másikat, de így, hogy megerősítést nyert, felesleges is tovább fenntartani ezt a szálat. Más kérdés, hogy félreértette, de ez nem fog kiderülni, mert Egon csak biccent. A felkeléshez nem kéri a másik farkas kezét, elvégre miért is tenné? Fel tud állni magától is, ha már egyszer kénytelen. Szavaira egy aprót horkant. - Minden bizonnyal – ejti ki a szavakat némi iróniával, elvégre a feje akár a folyóban is lehetne, a teste meg valamelyik fán. Bámulatos lehet egyébként az a néhány pillanat, amíg a farkas még látja repülni a törzsét egy fa irányába. Persze a sötétség nagyon hamar elérné. A beszélgetés végül egy elméleti kérdés köré terelődik, Egon pedig el is mondja az álláspontját, ami lényegében annyi, hogy Alignak képtelen elfogadni a kialakult helyzetét, és emiatt igazán minden az ő hibája. - Alignak halála nem dominanciaharc volt – rázza a fejét Egon. – Ha így lett volna, egy kihívja, hogy megszerezze a falka irányítását. Talán olyasmit akart tenni, ami a farkasok végzetét okozta volna – vonja meg kissé a vállait. – A jó ügy érdekében is lehet ölni. A jó ügy érdekében pedig össze lehet fogni. Sőt, elvárt! Honnan tudhatnánk, hogy Alignak halála nem volt-e szükségszerű? Lehet, hogy a szellemek akarata volt – tárja szét kissé a kezeit. Persze felőle akár csigaszellemek is lehetnek, mert őt magát az ilyen téma nem érdekli, pusztán elméleti síkon próbál beszélgetni, elvégre Alignak talán azért nincs többé, mert így rendelték el. - Megadathat – bólint, majd utána megrázza a fejét. – A hatalom soha sincs ingyen. Mit adtál cserébe? Csak hűség? Találsz olyanokat, akiknek… átadhatod erejének egy csipetnyi morzsáját? Ez a te feladatod, ezt várja el tőled? – kérdi, miközben megvakargatja tarkóját, aztán hümmög egyet. – Nem biztos, hogy ez a szellemeknek is tetszik ám – pillant az ég felé, mert hát lövése sincs, hogy hol laknak. Földben, fában, gilisztában? Vagy mindenütt? - Mindig van más út – válaszolja Egon higgadtan, bár a varázslat hatása alatt, nagyon nem is tud igazán dühös lenne, vagy felindult. – A halál például egy ilyen út. Egy másik. Nem, nem, csak azok hisznek egyetlen lehetőségben, akik nem fontolják meg a többit. Talán nem Alignakhoz kellene hűnek lenni, hanem a másikhoz… Tipulekhez… vagy melyikhez – legyint egyet a kezével. Biztos nem így hívják a másikat, de valami ilyesmi. Hát, ára lesz. Milyen csodás, bár ezt már akkor sejtette, amikor a kavicsos hóba nyomta a másik, mert aki ilyet tesz, az nem ad semmit szívjóságból. - Szóval, vagy elfogadom, amit Alignak ajánl, és nem halok meg. Vagy nem fogadom el, és meghalok… előbb inkább, mint utóbb? – teszi fel a kérdést, tekintetében nincs zavar, de azért egy kérdő szikra ott csillan íriszeiben.
Nem, valóban nem dominanciaharc volt, hiszen én is éppen ezt fejtegettem. Ám ami Egon fejében talán egy jó cél érdekében való összefogás volt, az az én oldalamról nézve közönséges lincselés. Egyébként a gondolatmenetében nincs hiba, ha már témáról cseverésznénk, talán egyet is értenék vele, de jelen esetben csak kontextusából kiemelve bólintok a szavaira. Az utolsó megállapítása szórakoztat, ezt nem is rejtem véka alá, ahogy engedek egy mosolyt szétterülni az arcomon. - Nos, ha a szellemek akarata volt, akkor az is a szellemek akarata, hogy ilyen hatalmas erővel áldják meg holtában is, ahogy Tupileknek is engedik, hogy néha napján feltámassza a holtakat. - egy még náluk is magasztosabb erő döntötte el azt is, hogy maguk közé emeli a testvérpárt, az, amelyik elsőként kiválasztotta őket - Ez talán még "rosszabb" is, mintha életben hagyták volna, nem? Minden halott farkasból válhat védőszellem, de senki más nem képes arra, amire a Testvérek. Ez pusztán azért lehetséges, mert az egész történet egy óriási és kusza halmaza az élet játékának, leckéknek, amiket meg kell tanulnunk, hibáknak, amiket el kell követnünk és jóvá kell tennünk őket. És most ezeknek a szellemeknek tartozunk elszámolással, ezért vagyok én "igazságtalanul" erősebb, mint Egon, és ezért adom a tudtára, hogy ő is tartozhat közénk úgy, ahogy bárki más. Bár ettől látszólag nincs lenyűgözve, sőt, egyből az árat keresi. - Egy szűzlányt és hat kecske vérét. - felelem már-már csibészes mimikával, majd némi hatásszünetet tartok - Természetesen a hűségemet. Túl soká tartana pontosan ecsetelnem létezésem okát, és azt a tényt sem különösebben szeretném az orrára kötni, hogy nekem minden kétség nélkül személyes okaim voltak arra, hogy behódoltam. Szóval csak bólintok. - Lényegében igen, ez a feladatom. Néha azonban akad más is. - hagyom meg neki a titokzatos felütést - Létezik még egy hozzám hasonló a világon, valaki, aki évszázadok óta itt él ezeken a hegyeken... - kissé szentimentálisan körbe tekintek a hó fedte ormokra - Az Ő hatalmát kell kiegyensúlyoznom a létezésemmel. A fehér testvérét. Az első kölyökét. Minden vérvonalak őrét, és Tupilek gyilkosáét. Alignak még nem rendelte el, hogy találkozzunk, így hát nem tudnék róla sokat mesélni, csak azt, amiket a Holdisten velem is megosztott. Talán a válaszomból Egon számára is érződhet, hogy a színfalak mögött sokkal nagyobb történet lapul meg, aminek vannak sokkal rangosabb szereplői is, mint holmi utca farkasai. És akkor az Elsőkről és az utódjaikról még csak nem is beszéltünk. Bár talán mégsem, hiszen még mindig azt hiszi, hogy lehet ennek az egésznek, a világnak és a sorsának egy másik végkifejlete is. Sóhajtok. - Jóval kisebb eséllyel halsz meg. - nem álltatom, hiszen ki tudja, lehet, hogy holnap széttépi egy kóbor, azt nem tudom garantálni, hogy ez nem fog megtörténni - Ellenkező esetben pedig inkább előbb. Ezen a ponton tartom fairnek megemlíteni, hogy ettől a sorstól Rebeccát már nem tudod megmenteni, de magadat még igen. Ha eddig nem is gondolkozott a dolgon, most már világos lehet számára, hogy a barátnőjét nem az egyetemi menzáról ismerem, hanem egy ehhez hasonló beszélgetés hozott össze bennünket. - Tedd félre a múltat és az általános közvéleményt. Ha elfogadsz egy baráti jó tanácsot, kíméld meg magad a felesleges mészárlástól. Fiatal vagy még a halálhoz, és van benned lehetőség. Alignak már nyert, tekintsük ezt amolyan... Ajándék esélynek arra, hogy észhez térjen az is, aki eddig a teljes valóságra vakon élt. Továbbra sem siettetem. Ellenben szinte várom, hogy miként fogja ezt is alapjaiban logikai ízekre szedni. Már így is jóval többet tud, mint bármelyik élő farkas vagy őrző ebben a városban, és annyi mindent mesélnék még, de feleslegesen nyilván bele sem fogok kezdeni.
Egon horkant egyet, majd megcsóválja a fejét, a másik farkas válaszaira. Túlságosan igazak, vagyis, nem tudhatni, hogy a szellemeknek mi az akarata, és ha Alignaknak ekkora hatalmat adtak, hát, tényleg lehet, hogy ezt a sorsot szánták neki. Kicsit még bele is fájdul a feje. - Ezzel sokra nem megyünk akkor – látja be Egon, merthogy egyértelmű, hogy a túlvilági leples lények szándékai túlmutatnak rajtuk. A tréfás megjegyzésre Egon elmosolyodik. Nem, nem hiszi el, hogy valóban kellett volna áldoznia egy lányt, meg szűz kecskéket, ám legalább van a másiknak némi humorérzéke. Ez haladás. - Hűség – biccent végül a hatásszünet utáni válaszra, majd elmereng azon, hogy vajon képes lenne-e saját maga hűséges lenni Alignakhoz. Ahhoz, aki rengeteg ártatlant ölt meg… Egon is rengeteg ártatlant ölt meg. Sőt, lehet, hogy többet, mint maga Alignak. - Még egy ilyen, mint te? Egyensúly… ismerős dolog – hümmög egyet. Mint mártír, igyekezett kiegyensúlyozni az élet elvételét, a gyógyítás adományával, így talán az egyensúlyt fenn tudta tartani, de számára is fontos volt sokáig. Megvakargatja a fejét, aztán járatva néhány agytekervényé és megszólal. – Szóval, te Alignaké vagy, a másik pedig Tupileké? – kérdő felhúzott szemöldökkel, majd megköszörüli a torkát. – Ahogy látom már meg is van a két bajnok, nem látom okát, hogy miért ne rendezhetnétek le egymás között – csóválja meg a fejét, némi szarkasztikus éllel a hangjában, merthogy tudja nagyon jól, hogy ez Alignak számára nem cél. Ő mindenkit meg akar büntetni, mert egy kicsinyes alak. Egon felmordulna, ha nem lenne lenyugtatva, akkor, amikor Alexander Rebeccát említi meg, így azonban csak összepréselt ajkakkal vesz egy mély leveőt orrlyukain keresztül, aztán átgondolja a dolgot, végül pedig bólogatni kezd. - Szóval megkerested, és felajánlottad neki ezt. És nemet mondott. Tipikus – biccentget nagyokat. – Az is, hogy nem említett. Biztosan őrzős dolognak vélt – mondja ki hangosan a gondolatait, közben azon mereng, hogy otthon durcásan nem fog enni a kacsából, jól megmutatva ezzel a nőnek, hogy hol a helye. ~ Úgyis két pofára fogod zabálni a sültet ~ jegyzi meg magának konokul. - Nem, nem, nem nyert – csóválja a fejét, miközben elvigyorodik. – Ha így lenne, nem lennél itt, nem akarnál farkasokat az oldalára állítani. Alignak minden, csak nem kegyes. Kellenek neki a sakkfigurák, hogy mozgathassa őket a játéktéren. Igaz, a halál nem túl jó dolog, de vajon jobb-e, ha egyszerű gyalogként masírozunk mások parancsára? – teszi fel a kérdést, majd megvonja a vállait. – Rendben. Vállalom, hogy Alignak bábja legyek. Egy feltétellel! Rebecca immunitást kap, vagyis, nem kell, hogy megöljem, és ha valaki Alignak oldaláról megtámadná, megvédhessem, függetlenül attól, hogy Alignak mellett állok.
Egon horkantására az én szám is féloldalas mosolyra húzódik. Magam sem értem a Szellemek világát, csupán azt, amit Atyám suttog a fülembe, és amit megosztott velem akkor, amikor először meglátogatott. - Valóban nem. Felelem, de a logika azt kívánja meg, hogyha a Nagy Szellemek jelölték ki a testvérpárt erre a szerepre, és hozzájuk hasonló erővel ruházták fel őket haláluk után, és engedik Alignakot évek óta ilyen szerepben tetszelegni, akkor talán az ő halála csak azért volt szükségszerű, hogy mindez megtörténhessen. Látom az arcán, hogy a hűség elgondolkoztatja, de ha valaha is élt falkában, ez a fogalom nem lehet ismeretlen számára. Tekinthet úgy is a mi csoportosulásunkra, mint egy másik falkára, csak a mi Alfánk, Atanerkünk a távolból figyel minket, és nincs ott mindig teljes testével, hogy kínokat éljünk át általa, ha rosszul viselkedtünk. Az egyensúlyról tett megjegyzése látványosan felkelti az érdeklődésemet, fényt csillant a szememben, ámbár az okfejtésére udvariasan felnevetek kissé. - Nos, nem. A másikat Alignak maga harapta be, de Ő Tupileket szerette, de mégis egyenlően szolgálja mindkettőt. - osztom meg vele az igazságot - Én az a fogadott gyermek vagyok, aki nem két szék közül fog a padlóra esni... Sosem tudnánk megvívni, hiszen Ő mindenkiért harcol. A lelkünk különbözik. A Másik szolgalelkűen megtesz mindent: szeretetből Tupilek felé, kötelességből Alignak felé, még akkor is, ha azzal árt valakinek. Én más vagyok. Én több vagyok. Én csak az Első Atanerkké vagyok. Az egyik oldal mindenkit meg akar menteni, a másik mindenkit megbüntetni és mindkettejük jelszava az "arra érdemes". Amit ők döntenek el, és hiába a szarkasztikus él, ez van, senki sem ismeri a feltételeket rajtam kívül. Tupilek, ha munkálkodik is, arról nincs tudomásom. Ahogy Rebecca szóba kerül, érzékelem a leendő és hamvában elhaló reakciót Egon részéről. - Ó, nem! - szólalok fel puhán - Nem mondott nemet, sőt... - most már röviden fel is kell nevetnem, ahogyan felidézem az emlékeimet róla - Nagyon kellemes időt töltöttünk el a Chena partján, de hát, nem kell bemutatnom. Intelligens, olvasott nő, aki úgy játszott a szavakkal, hogy reményei szerint az eskütétele után hazugság nélkül rohanhatott volna a Protektorátusra, elárulva mindent, aminek a hallgatásáról ígéretet kellett volna tennie. És mivel megkedveltem annyira, hogy nem végeztem vele ott helyben, inkább töröltem az emlékeit. A szavaim őszinték, én választottam ezt a megoldást a problémáinkra, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy rövidebb-hosszabb távon ne lehessen áldozat az Alignakkal szembe kerülők közt. De jó embernek tartom, megérdemel még egy némi időt a szerettei közt, mert képes megbecsülni mindazt, amit az élet adhat neki. Heves cáfolatára újból felnevetek. - Nem koldulni jöttem, hanem esélyt adni azoknak, akikre egyébként is halál vár. Ha azt hiszi, hogy Alignak mindezt szükségből teszi, akkor nagyon téved. A Sereg, a katonák, a globális falka tagjai azok, akik belátták, hogy hova jobb tartozni, akik nem akarnak attól rettegni, hogy a következő pillanatban egy Vörös Hold okán fognak meghalni. - Mind sakkfigurák vagyunk, de Alignak által lehetsz egyszerű gyalognál jóval ütőképesebb bábu. Kissé széttárom a kezeimet. Tetszik a hasonlata, és igaza is van, csak azt nem értem továbbra sem, hogy miért kell a gyalogok mellett lobbizni, amikor gyalogból bárki válhat valójában ütőképes figurává. De aztán olyat mondd, amire kissé megmerevedek, kihúzom magam, és a pajzsomat hirtelenjében teljesen leengedve kezdek el egy kört - köröket leírni Egon körül. Néhány pillanatra érezhetően felizzik a körülöttem kavargó erő - az ajánlatot és annak feltételeit nem csak én hallottam. - Ha elfogadom a feltételeidet... Képes leszel nem csak behódolni, de teljes titoktartást vállalni a létezésünkről addig, amíg kell? Hogy visszatérsz az eddigi életedbe, és ha utasítalak, megteszed, amit Alignak nevében mondok neked? - még elsétálok addig a pontig, hogy újra a szemébe nézhessek, és ezúttal a saját sárgás farkas tekintetembe egy csobbanásnyi vörös festék vegyül - Ha beszélsz rólunk bárkinek, meghalsz. Ha nem engedelmeskedsz, meghalsz. Tudni és látni fogom minden mozzanatod, efelől ne érjen kétség. Határozottan, de koránt sem agresszíven közlöm vele a tényeket, és ha nem mozdul el, akkor közel lépek hozzá, hogy a jobb, vörös kesztyűs kezem a bal vállára tegyem. - Cserébe Alignak áldása a tiéd lesz, és azt védesz vagy támadsz meg vele, akit akarsz, amíg tartod a szádat és engedelmeskedsz nekem. Sokan voltak már, akik eljutottak eddig a pontig, szóval nincsenek illúzióim, hogy innentől sima ügyünk lesz, de mivel kimondta a varázsszót, és mivel a vörös fény is kész az alkura, csupa fül vagyok.
A szellemek meg a bajaik, Egon legszívesebben hívná a szellemirtókat, hogy megoldják a problémát, na persze nem a női változatot, mert az katasztrofális eredményekkel járna, és minden bizonnyal csak még nagyobb erőt adnának a szellemeknek. Egon el is gondolkozik, hogy vajon vannak-e valóban szellemeket irtók, mondjuk az őrzők között, de nagyon valószínű, hogy nincsenek, mert hát túlságosan szeretik a hagyományokat, meg tisztelik az ilyesmit. Egon gondterhelt nyögést hallat, amikor kiderül, hogy a két ősharapott nem tudja egymás között lerendezni a dolgokat, mert a másik mind a két oldalt szolgálja. Remek, van egy kettősügynök is a szellemek armadájában. - Egyre jobb és jobb – jegyzik meg szarkasztikusan, majd sóhajt egyet, és meg is rázza a fejét. Nem tudná megmondani, hogy a hidegben töltött alvás, vagy az információk okozzák-e, de kezd fájni a feje. Mivel beteg nem lehet, valószínűbb, hogy az utóbbi kezdi az értelmet kinyomni elméjéből. Rebecca említése robbanékony reakciót generált volna, ám a farkas csillapodott állapotban van, és Egon fel is tételezi, hogy a lány elutasította a nagyszerű ajánlatot, ám Alexander szerint nem így volt. Ezt nem igazán tudja elhinni róla, de persze az őrzői hivatás csintalanná teszi, mert a farkasokat néha át kell vernie, szóval érthető, hogy megpróbálta átdobni őt, mint macskát a palánkon. - Oh, emléktörés. Szóval, akkor nem nagyon lenne érdemes elmondanom neki, hogy itt mi történt, mert akkor az emléktörésed veszne kárba, és akkor elmondaná az őrzőknek, hogy mi is van. Áh, tudtam, hogy nem kellene belépnie a szektájukba – rázza a fejét komótosan. – Mindig csak a baj van velük, meg a szabályaikkal. Nem is beszélve a… mágiájukról – közli megvetéssel a hangjában, meg persze Alexanderre is erőteljesebben pillant, mivelhogy a férfi is varázslatot használt rajta. - Azt mondjuk köszönöm, hogy nem ölted meg – mondja elhúzott ajkakkal. Nem is tudja, hogy valóban hálás legyen, vagy inkább hagyja faképnél a másikat. Ilyen nyíltan beszélni róla, hogy megkímélte őt, holott akár az sem állt volna távol tőle, hogy megölje. Ha nem lenne leszedálva, most valószínűleg sokkal zabosabb lenne. - Persze, persze esélyt adni, igen, hogyne – bólogat, de látszik rajta, hogy nem hisz Alexandernek. Alignak számára kellenek farkasok, őrzők, akármik. Minek bajlódna egy bosszúszomjas pszichopata azzal, hogy toboroz, ha nem azért, mert szüksége van rájuk? Ha nem így lenne, mindenkit megölne, aztán le is lenne tudva a dolog. De, nem! Erre nem képes. Gyenge, mint a harmat és csak ügynökökön keresztül tud keménykedni, na meg akkor, amikor a hold átmegy vörösbe. - Igen, de végső soron, a bábukat majd lesöprik a tábláról, így vagy úgy. Lehetek gyalog, vagy épp bástya, a végeredmény ugyanaz. A táblát összecsukják, a bábuk pedig a purgatóriumba kerülnek, a doboz mélyén. Nem túl jó kilátások – rázza a fejét, egyértelművé téve, hogy nem nyeri el a tetszését az, hogy egyszerű bábu legyen egy sakktáblán. Ugyanakkor, ha már úgyis mindenki meghal, miért ne ragadhatná meg az esélyt, hogy életben maradjon? Végül rábólint, egyetlen feltétellel. Rebeccának nem eshet baja általa, és ha valakit ráuszít Alignak, ellene szegülhet. Egy kiskapu a rendszerben, ami biztosítja azt, hogy Rebecca életben maradhat, ha olyasmi kerül a palacsintába, ami nutellának néz ki, ám a szaga sokkal kevésbé hajaz az édes csokoládéra. - Igen, képes vagyok rá, hogy nem fecsegek el semmit – bólint komolyan, ahogy az erők Alexander körül kavarogni kezdenek. Egon őszintén beszél. Nem szándékozik semmit elmondani, még Rebeccának sem, ha ezzel életben tarthatja. Amúgy is elege van a szellemekből, meg abból, hogy ott lebeg felettük az ősök baklövése. Miért ne követhetné el a saját hibáját, amiért később vezekelhet? Mert tudja jól, meg fogja bánni, de legalább saját döntése nyomán, nem pedig valami rég halott akarnok jóvoltából. - Jó, hát akkor a recskázást minimálisra veszem – mondja némi kelletlenséggel a hangjában, amikor Alexander kijelenti, hogy mindig figyelni fogja. Elég kellemetlen, hogy azt is látni fogja, amikor Rebeccával hál, de talán kikapcsolja az érzékeit ilyenkor. Áh, nem, perverz alak, biztos, hogy lesni fogja. – De felfogtam – bólint azért rá, nehogy a másik ne értse, hogy mire gondolt. A szemek sárgából vörösre váltanak, és közelebb lépve Egon vállára teszi, Alignak ektoplazmájával szennyezett mancsát. - Rendben. Vállalom! Elfogadom Alignak… khm… áldását. Nem beszélek rólatok. Sőt, ha lehet inkább egy rémálomnak fogom gondolni az egészet.
Nem várhatom el senkitől sem, hogy lelkendezve fogadják a tőlem megosztott tényeket. Ha kevesen is, de akadnak olyanok, akik őszinte rajongással csatlakoznak a Seregbe, de a többség nem ilyen. Nem bánt vagy sért, hogy nem a jó hírek hozója vagyok mások előtt. Én csak felrántom a leplet, olyan dolgokat osztok meg másokkal, amikről fogalmuk sincs, és a világ helyzetének jelenlegi állapotát mutatják be. Senki sem állította, hogy ez jó vagy helyes, de ez van, ez az igazság, az élet, amelyet mindannyiunknak élnie kell, amit a Szellemek elrendeltek nekünk. Ennek ellenére nyilván lehet homokba dugni a fejeket és nem tudomást venni róla, de ez semmin sem változtat. Egonnak is magának kell eldöntenie, hogy struccot játszik vagy megragadja az egyetlen esélyt, amivel meghosszabbíthatja az életét. - Rebecca pontosan annyit tud, amennyit tudnia kell. De igen, igazad van, minden bizonnyal azonnal rohanna, ahogy tette ezt a találkozásunk és az emléktörlés után is. Kissé csalódottan sóhajtok fel, ahogy felidézem azt a délutánt, és némi röpke melankóliával emlékezek arra, hogy mennyire másként is alakulhatott volna minden. A köszönetére csak hetykén ingatom meg a fejem. Sosem gondoltam erre a tettre úgy, hogy Egonnak teszek vele szívességet, és most sem érzem úgy, hogy bármiért is köszönettel tartozna. Felsóhajtok. Még mindig nem érti, hogy valóban esélyt adok Alignak nevében. Nem tudom, hogy mit nem lehet ezen egyértelműen felfogni, hiszen bár a helyzet Egon számára talán nem ideális, nem meghalni és erősebbé válni még mindig jobb ajánlat, mint minden óra minden percében várni a véget. - A végeredmény mindenképp ugyanaz. Megszületünk, meghalunk, ez az élet rendje, ez nem Alignakon áll vagy bukik. Egyszer te is meg fogsz halni, ahogyan én is, de mi legalább szabadabb kezet kapunk abban, hogy ez miként fog bekövetkezni. Természetesen azt valóban nem tudom garantálni, hogy nem fog bekövetkezni valami váratlan esemény, hogy nem ég-e benn egy épületben, csapja el egy tehervonat vagy vágja le a fejét egy lift. A halhatatlanságot, mint olyat, egyikünk sem érdemli ki, szóval jobban tesszük, ha vigyázunk magunkra a hétköznapokban. Érzem, hogy Egon vacillál, és bár kelletlenül ugyan, de rábólint a lehetőségre. Bár ez nem jelent semmit addig, amíg le nem tisztáztunk még néhány dolgot, főleg most, amikor Atyám fülei is nyitva vannak. Nem érzékelek hazugságot felőle, nem játszadozik, nem csűri-csavarja a szavakat, és ez tetszik. A recskázós kijelentését teljességgel eleresztem a fülem mellett, hiszen méltatlannak találom jelen helyzetben, és most annál sokkal fontosabb dolgokat kell megbeszélnünk, mintsem hogy a feddésével vesződjek. A lényeg, hogy érti, hogy miről beszélek, hogy felfogta, hogy nincs menekvés, nincs visszaút, és hogy mostantól minden elhibázottan elejtett szaváért az életével fog fizetni. Kezem a vállán pihen, amikor Egon igent mond, kötelezettséget, titoktartást és hűséget ígérve Alignaknak általam. Hosszú, talán már kellemetlenül hosszú másodpercekig fürkészem a hím arcát Alignak vörösével együtt. Ez a legkevesebb, amit ki kell állnia, még az utolsó elbizonytalanodás, megingás leghalványabb jeleit kutatom minden rezzenésében. Ám ha ilyen nincs, finom elégedettséggel elmosolyodom, bajtársiasan megszorítom a vállát mielőtt elengedném.
- Legyen hát. - bólintok határozottan - Ez most egy kicsit kellemetlen lesz, de nem fog sokáig tartani. Figyelmeztetem Egont, majd mélyet sóhajtok, hosszasan kifújva a levegőt. Engedem, hogy Alignak ereje átjárjon, hogy rajtam keresztül kapcsolódjon Egonhoz. Akár egy erőteljes gyomorszájon vágás, úgy csapódik be Alignak ereje Egon testébe, kiszorítva belőle talán még a levegőt is. Erősen kétlem, hogy tapasztalt már életében ehhez foghatót, s talán ha eddig valaha is kételkedett abban, hogy a Holdisten valóban isten, ezek után valószínűleg nem fog. Minden születés fáj, de legalább előre figyelmeztettem, hogy mire számítson. Alignak kitölti a testét, helyet foglal benne magának Egon farkasával osztozva a téren, hogy a hím által olyannyira megvetett áldásának magját elültesse benne, hatalommal ruházza fel, majd hagyja ismét magára - immáron egy örök esküt foltozva Egon lelkére. Talán egyetlen percig tartott az egész. Hagyok neki időt, hogy kissé összeszedje magát. Nem hiszem, hogy túlságosan jó kedve lenne, amit nem csodálok. Elég megterhelő perceken van túl, kezdve azzal, hogy egyáltalán találkoztunk. - Tisztában vagyok vele, hogy nem érzed szükségét, de üdvözöllek a családban. Most már az áldás is a tiéd, de egyelőre nem javaslom, hogy kipróbáld. Aludj rá egyet vagy kettőt. Persze gondolom, nem hoz lázba, de nem árt tudnod, hogy mégis mit kaptál pontosan. Főleg akkor, ha valaha is arra akarná használni, hogy Rebeccát megvédje vele. - Ezt leszámítva semmi sem változik, visszamehetsz, élheted az életed úgy, ahogyan eddig. Ha szükségem van rád, én kereslek meg, fordított eset egyelőre nincs. Úgyhogy tudom, hogy ki vagy merülve, de mindent most kell megbeszélnünk, ha kérdéseid lennének. Még nem tart ott a város, hogy találkozókat rendezzünk, reményeim szerint annak is hamarosan eljön az ideje, de arról majd akkor beszélünk, ha aktuális.
//Majd elküldöm, hol tudsz dobálózni a varázslatra //
Egon bólint, majd hümmög. - Ravasz asszonyság, jólelkű, de megvan a magához való esze – dicséri Rebeccát, merthogy a lány megérdemli, hiszen ki akart játszani egy öreg farkast, és ha nem lenne mágikus csodaképessége Alexandernek, akkor most már iszkolhatna is, mert mindent tudnának az őrzők. Avagy meg kellett volna ölnie Rebeccát, ami egyértelműen nem a legjobb módja a seregtoborzásnak. A köszönetre nem igazán reagál a másik, és ezt a farkas tudomásul is veszi. Nem érte csinálta, de ettől még lehet neki hálás. Bár, megköszönni egy gyilkosnak, hogy nem ölt, nem épp a legjobb stratégia. - Igen, igen, mindenki meghal egyszer, ez tiszta sor – mondja bólogatva, és elfojtja a kényszert, hogy Alexandernek elmondja ismét, hogy Alignak is lehetne ilyen bölcs, hogy felfogja, mindenki meghal, még ő is, szóval akár hagyhatná az élőket békén, de Alignakhoz hasonlóan, Alexander is csökönyös jószág, aki képtelen egy sörrel a kezében lazulni, hogy élvezze a túlvilágot, avagy az itteni farkas esetében a tévében a legújabb brazil szappanoperát, aminek se füle, se farka, de legalább jó nők vannak benne. Egon végül igent mond, a másik farkas keze pedig kellemetlenül hosszan időzik a vállán, remélhetőleg nem fogja elkezdeni masszírozni, és nem kéri, hogy forduljon meg, mert akkor meglehet, hogy visszatáncol az alkutól. A közös fürdőzés, meg ilyenek nem voltak benne Alignak seregének toborzóplakátján, szóval élne a szerződésszegés jogi procedúrájával. Mivel a keze lekerül, és nem kell megfordulnia, így amikor kiejti azon szavakat, hogy kellemetlen lesz, de nem fog sokáig tartani, Egon nem hőköl hátra, csak egyszerűen hagyja, aminek meg kell történnie. Amúgy is, legalább nem kell Alexander Alignakosan vörös szemeibe bámulnia. - Felkészültem – mondja, bár mivel fogalma sincs, hogy mire, így hangja valószínűleg hordoz hazugságot, bár valószínűbb, hogy inkább zavart bizonytalanságot. Alignak úgy robban belé, mintha ágyúból léttők volna ki, bár Egon csak részben van vele tisztában, hogy nem Alexander ereje hatol belé, és áldja a sorsot, hogy nem háttal áll, mert akkor nagyon máshogy érezné magát. A gyomorszájon vágásos érzés azonban még viselhető. Teste persze megremeg, össze is görnyed, ahogy az erő, ami sokkal nagyobb az övénél, rátelepszik a csontjaira, a húsára, az idegeire. Jó, ha nem hugyozza össze magát menten, bár valószínűleg ez sem lenne meglepő és váratlan fordulat. Nyögni sem tud, annyira feszül a benne összpontosuló hatalom, arcán persze minden látszik. Eltorzult, merev állkapocsgörcsbe torzult arccal, könnyező szemekkel igyekszik hagyni, aminek meg kell történnie, hogy aztán Alignak elültesse benne a magját, vagy mit, amit azokban hagy, akiket megfertőz átkozott létével. Ahogy a talán egy perc letelik, és Alignak visszamászik oda, ahonnét jött, Egon egyszerűen összeroskad, zihálva tompítja zuhanását kezeivel, miközben a világ úgy kavarog körülötte, mint az egyszeri macskának, akit bedobtak a centrifugába, hogy végül a rossz érzés múljon. Egon pedig falfehér arccal megpróbáljon felállni. - Kérdések… igen, hogy tagadjam… hogy tagadjam le, ha meggyanúsít egy farkas bármivel. A pajzsom nem tarthatom fenn mindig, és tudod… tudo, hogy kiszagol… ják… érzik – Egon megnyalj az ajkait, aztán újabb erőt vesz magán, és megpróbál felkelni, bár minden egyes porcikája azt üvölti neki, hogy inkább maradjon a földön, és hagyja a francba az egészet. Persze annyit még tegyen meg, hogy sétáljon bele a folyóba, aztán legyen vízihulla. Arra még talán lenne ereje.
Nem hiszem, hogy valóban felkészült mindarra, ami rá vár, de a szavait bólintással köszönöm meg és veszem tudomásul. Senki sem lehet felkészülve Alignak hatalmára, ahogy én sem voltam, amikor először meglátogatott. De nem türtőztetve tovább magam, Egon szavaira átengedem magam a hatalomnak, ami rajta csattan, őt töri ketté. Nem látom, hogy mi történik. Nem én vagyok az, aki ezekben a pillanatokban uralkodik, csak egy test, egy közvetítő, aki által a Holdisten beteljesíti akaratát egy másik lelken. Innentől kezdve nem az én tisztem döntést hozni, viszont azt tudom, hogy sokan voltak már Egon helyében, és mindannyian túlélték. Ebben a tudatban hagyok neki időt, amikor véget ér a látogatás, és csak akkor szólalok meg, amikor úgy érzem, hogy magához tért a kábulatából. Az arca falfehér, nem áll igazából biztos lábakon, így szinte kötelességtudatból, de közelebb lépek hozzá, hogyha kell, akkor esetleg segítő kezet nyújtsak neki, támaszt, vagy amire éppen szüksége van. Már hozzám tartozik, ha nem is olyan viszonyban, mint amihez valaha lett volna lehetősége lett volna hozzászokni, így megértem, ha esetleg visszakozik. Egyelőre... Ezen a ponton talán képes lesz bennem is meglátni valaki és valami mást, mint amit a beszélgetésünk elején elkönyvelt magában. Ha inkább mégis úgy dönt, hogy a földön marad, megigazítom a szövetkabátom és mellé telepedek, hogy válaszoljak a kérdésére. - Senki sem fog meggyanúsítani, Egon. - adom tudtára teljesen magabiztosan - A világ még nem áll készen arra, hogy tudomást szerezzen rólunk, éppen ezért sem beszélhetsz senkinek arról, ami történt. Talán ez hamarosan változni fog, talán a Szellemek célja az, hogy a közeljövőben bekövetkezzen, de felesleges lenne most ezzel terhelnem a hímet. De mégis... - Te nekem fogadtál hűséget. - illetve általam Alignaknak, de a farkasorrokat kivédve ez a narratíva is megmentheti, ha keresztkérdésekkel találja szembe magát - Hiszen én voltam az, aki ezzel megkeresett és nem Alignak. És ha egyszer változik a helyzet, arról én tudni fogok és felkészítelek majd, ahogy mindenki mást is. Mostantól felelősséggel tartoztam érte is, és egyáltalán nem árt volna az érdekemben, hogy őt sérelem vagy bántalmazás érje. Feltéve, ha eleget tud tenni mindannak, amit korábban megbeszéltünk. Ha csendben maradt, hát én is elmerengtem a Tanana jegén. Bármennyire is vált kényelmetlenné az ülés, ennyivel tartoztam az újoncnak. Csak itt, csak most. - Menj haza, Egon, pihenned kell. - álltam fel végül, ha Ő nem tette korábban, és leporoltam a kabátom - Aludd ki magad, ne törődj semmivel és ha készen állsz, menj ki az erdőbe és kérd Őt, hogy mutassa meg az Áldását. Onnantól már mindent tudni fogsz. Ha útjára indult, szemmel tartottam, amíg el nem veszett a fák között, amíg energiái kellően távolra nem kerültek tőlem. Viszont ha továbbra is pihenni akart, úgy az én távozó lépteim hagyták magára, csak a farkasaink szemein és képességein át ügyelve rá, ameddig csak lehetett. Elégedett mosolyra húztam a szám. Hamarosan több is lesz még, ebben biztos voltam és hiába érzi magát Egon egyedül, én tudom: ez nem lesz így sokáig.
//Reppen a PM mindjárt, köszönöm szépen a türelmed, OOC eléggé taccsra vágott a VH, de utadra engedlek ezennel //
Az élmény elképesztő, mintha egy egész tölgyet akarnának ledugni a torkán, épp csak mindenhol egyszerre érzi Alignak hatalmának romboló kivetülését. Egon valóban nem volt erre felkészülve, és ahogy összeroskad, csak áldani tudja a köveket a térde alatt, mert bár baromira fájdalmas, még mindig szórakoztatóbb, mint a Holdisten magában tudni. Egon nem néz fel először, így nem látja Alexander szándékát, ennek fogva csak piheg a földön, ám amikor kérdez a másik farkasra pillant, így ha még akkor is szándékában áll felsegíteni őt, hát Egon elfogadja azt. A lábai remegnek, szája kiszáradt és olyan fejfájás gyötri, mintha épp egy bárddal hasították volna ketté, és most igyekeznek azt cérnával egyben tartani. A kérdését felteszi, mire meg is kapja a válaszokat. - Nem gyanúsít senki… jó - bólint, mert elhiszi, hogy így lesz. - Néma leszek… mint a sír - nyögi ki pihegve, miután újfent megmondja neki, hogy nem szabad senkinek sem elmondania, amit itt hallott, na meg érzett. A fene essen bele, hát kinek akarná elmondani, hogy Alignak megerőszakolta? Jobb lenne az egészet el is felejtenie, és mint valami alvóügynököt, később aktiválni. Meg is fordul a fejében, hogy nem-e lehetne ilyet, de valószínűleg nem lenne célravezető. - Rendben! - mondja, miközben talán odáig eljutott, hogy már két lábon áll, és nem remeg, mint a nyárfalevél. - Erdő, áldás… előtte pihenés. Értem. Igen, rám fér. Mintha egy csőrös kamion rohant volna keresztül rajtam – nevet fel halkan, eléggé erőtlenül, miközben a szédülés egy pillanatra erősebben elfogja. Mivel mindent megbeszéltek, így hát nincs is más hátra, mint előre! Avagy hátra, mert Egonnak hirtelen az sem teljesen világos, hogy a Föld bolygón van-e, avagy felment Alignakhoz a Holdra, ahonnét a nagy szellem szokta áldásos pisájával megszórni a népet. Egon azonban végül elindul, bár, hogy merre? Hát igen, azt nem tudja. Be az erdőbe. Aztán ahogy megy, eszébe jut, hogy nem köszönt el a másiktól, így hátrafordul, majd int a semminek, mert már több száz métert megtett ekkora már, és valószínűleg Alexander is megindult az útjára. Egon a fejét fogva nekidől egy fának, majd a tövébe kuporodik, és hagyja, hogy az álom elragadja. Pihenni fog. Hogy hol? Az nem fontos. Alszik egy jót, aztán kimegy az erdőbe, bár igazából ott van. Felvonyít Alignaknak, hogy küldje az áldását, vagy átkát, aztán… aztán nem tudja mi lesz.
Kezdőlap
//
//
