- Nem olyan könnyű elengedni, Miss. Andrews... attól még, hogy a maga ártatlan élete, amiben nincs semmi csak munka, tanulás, diploma és sorolhatnám, másnak nem biztos, hogy ilyen fenékig tejfel az élete. Tudja, vannak dolgok, melyeket réges-régen kitöröltem volna már nem csak a tudatomból, de az egész emléktáramból csak, hogy ne kelljen ordítva ébrednem éjjelente, verejtékben fürödve és a húgom nyugtatgatását hallanom, hogy aztán két napig azt emlegesse, hogy megint kiabáltam, megint rémálmaim voltak éjjelente... szóval tényleg nincs jövőm. De csak azért, mert nem merek abba kapaszkodni, hogy majd tökéletes lesz minden, mert régen is ezt csináltam. Kapaszkodtam, reménykedtem, hogy a holnap talán mást hoz, talán segít majd valaki és nem kell megint attól tartanom, hogy valaki kést szorít a torkomhoz. És most ne higgye azt, hogy holmi maffiatag vagy éjjeli rongáló vagyok, mert nem! Dolgozok, van családom... egyedül amim nincs, az a remény. Mert már elfogyott. És addig amíg ilyen a természetem, és tudok rajta még mit csiszolni, tudom, és tudni is fogom, hogy még önmagam vagyok... majd ha tényleg belép valaki az életembe akire támaszkodhatok, akire társamként tekinthetek, akkor majd talán benő a fejem lágya és tudni fogom, hogy kivel hogy kell viselkednem - lehet, hogy igaza van és már rég túl kellett volna lépnem ezen, de a háromszáz év az háromszáz év, és még egy velem egykorú farkast is megvisel. A lelki sérülések mélyen az emberbe épülnek, és nem engedik, hogy a jövőre koncentráljon, csak a jelenre de azt is úgy, hogy mindvégig a múltjában él. Valamelyest sikerült már ledolgoznom a kétségekből, a haragból a dühből és a gyilkos szándékokról, de még mindig van mit csiszolni. És tényleg sajnálom, hogy pont Hazel az, akin ezt leverem, de ő az, aki elő is csalogatja belőlem. - Sajnálom... - csak ennyit mondok halk megjegyzésére, a később hallottaknak hála viszont felvonom a szemöldökömet. - Komolyan? Akkor úgy néz ki, hogy kénytelen leszek visszavenni igaz? - érdeklődök kíváncsian, s már nyoma sincs az előbbi letargiának, némi haragnak ami a hangomba költözött. Meglepett módon a jó szándéktól és a kíváncsiságtól csöpög. - Miért, talán egy farkasnak nem jut eszébe menekülni, teszem azt, ha be van rezelve? Csak az emberek rossz szokása, hogy neki áll remegni, dadogni és sírni - válaszolom meg könnyen, és még csak véletlenül se illetem jelzővel farkas mivoltomat. - De mivel nem vagyok hatvan kiló és nem ragadtam be, meg se szólalok inkább. Na jöjjön - intek és már meg is szaporázom a lépteimet, hogy mihamarabb elérjem a fát. - Miért, olyan meglepő ez? Ha intenzíven lehetne érezni rajta a pézsma szagot, akkor meg van rá az esély, hogy nemrég járt erre. Viszont azzal, hogy semmi szaga, valamint össze van tapadva teljesen, ez megcáfolja az előbbi lehetőséget. Régi a farkas szőre... Mármint minimum két hete járt erre - vonok vállat, s amint eltüntetem a lábnyomot, már nyomom is a kezébe a szőrt. - Nekem aztán nincs szükségem rá - ezzel már indulok is vissza az erdő felé a turista ösvényen. - Mit gondol? Áll még az ajánlatom? Egy kávé nálam? Innen már csak tíz perc tempós séta, és kint vagyunk az úton. Szóval nincs sok ideje gondolkodni - lesek rá a mellettem aprónak tűnő nőre feltéve, ha az még mellettem van. Remélem tényleg nincs abban a hitben, hogy bántani akarnom. Lehet, hogy nem túl bíztató a fizimiskám, de nem ártanék neki.
Megértéssel, szemeimben továbbra is töretlen megbánással, és némi sajnálattal hallgatom hosszasra sikeredett monológját, ami akár még önsajnáltatónak is hathatna, de valamiért mégsem tudom olyannak elkönyvelni. Ahhoz már túl sokszor bebizonyította ma, hogy igen is talpraesett és vannak céljai, csak éppen még azt nem tudja, hogy hol is kezdhetné el azoknak szépen sorjában a megvalósításukat. Na, és persze mindemellett van valami igazán... furcsa, nem mindennapi benne. Mintha lenne valami sötét titka, amitől nem bír megszabadulni, és amin nem segíthet se szakember, se családtag, se barát vagy éppen az alkohol, amihez ilyenkor sokan fordulnak. Azt hiszem, hogy ide most már végképp kevés lenne néhány elfecsérelt szó, elhabogott bocsánatkérés, így jobbnak látom nem szítani tovább a tüzet, és inkább leakadni a témáról. Na, meg különben sem vagyok én olyan gonosz bibircsókos boszorka, akinek szántszándéka feltépni régi sebeket. Az viszont nagyon is meglep, amikor ő vetemedik arra a komoly dologra, hogy bocsánatot kérjen. Szemöldökeim meglepetten homlokom közepére költöznek. A hangnemből egyértelműen érződött, hogy komolyan mondta, és nem csak azért, hogy ezzel örömöt szerezhessen nekem. Azt hiszem, hogy ezt becsülöm benne. Jó tudni, hogy vannak még olyan emberek, akik képesek komolyan is gondolni az esdeklést. -Háááát, ha nagyon ragaszkodik velem a lakásán ahhoz a kávéhoz, akkor igen...- Vigyorgok magam elé, mint egy sülegógya tejbe tök. Az ilyen nyugodt, szópárbaj mentes percek igen csak jók, sőt mi több, élvezetesek tudnak lenni! De, mint tudjuk, minden csoda három napig tart. Jó, ez esetben csak fél percig, ugyanis máris fordulóponthoz érkezünk, és úgy kezd el újra szikrázni a feszültség kettőnk között, mintha rákötötték volna az elektromos áramra. -Kezdem azt hinni, hogy maga sokkal többet tud a farkasokról, mint én, vaaagy csak nagyon okosnak akar tűnni, hogy így imponáljon nekem.- Nézek rá némi sejtelmességgel arcomon és még egy kihívó félmosolyt is megengedek magamnak, ami után következik az elhasalás, újabb feszült percek, végül a nyom kiszagolása, amit Dylan szó szerint vesz. -Oké, most már tudom, hogy nem csak hozzáértőnek akar tűnni, hanem valamilyen szinten az is. Mondja csak, nincs valamiféle előképzettsége? Nem dolgozott együtt régen farkasokkal, vagy bármi? Csak mert kezdem furcsállani, hogy ilyen sokat tud róluk.- Hacsak nem velük nevelkedett gyerekkorában, tényleg nincs más tippem. Jó, meglehet, hogy van, de az... az annyira hihetetlen -de igaz!-, hogy még csak bele se merek gondolni. Nem akarok előre inni a medvebőrére. Azt hiszem, hogy teljesen jó nekem ez az édes tudatlanság. Arcom alig láthatóan felderül, ahogy megkapom a szőrcsomót és elrakhatom a mai napon beszerzett lápnövények közé. -Hmm... nem is tudom. Mi lenne, ha azt a tíz percet meghagyná nekem további gondolkodási időre?- Nézek egy bizakodó, ámde visszafogott mosollyal a szemeibe, majd egy kacér kacsintással elsuhanok mellette, hogy ezennel már az ismerős turista ösvényen folytathassuk az utunkat. -Még mindig nem kaptam választ arra, hogy miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy magánál kávézzunk. -
Meglep, hogy kirohanásom után az eddig kukacoskodónak ható nő nem kezd el megint hosszas eszmecserébe bonyolódni, félő, hogy nem lenne elég idegzetem hozzá. Sőt, nem csak félek tőle, de érzem is, hogy hamar elszakadna az idegszálam és kirobbannék magamból, amit viszont jobb nem megkockáztatni. Így némiképp hálás pillantással figyelem az arcát, miután rögtön jön egy bocsánatkérés is, amit ritkán, viszont egyre sűrűbben ejtek meg. Nem árt, ha az ember olykor megmutatja gyámoltalanabb, segítségre szoruló oldalát is. - Akkor viszont igyekszek megemberelni magam, elvégre rám fér - engedek meg magamnak egy halovány, immáron élettelinek mondható mosolyt, amiről már rég rájöttem, hogy nem egy beteg, fertőző szokás, annál inkább olyan, amit a legtöbb ember szívesen viszonoz. Lehet, hogy egész fiatal koromba se használtam túl sokat, de aztán tényleg kiölték belőlem. Most viszont érzem, ideje felzárkózni. - Ha azt mondom, hogy is-is, akkor rábólint, és elhiszi? - vonom fel a szemöldökömet, ahogy felé fordulok. Lehet, hogy nagyon értek a farkasokhoz, sőt, még nála is jobban lévén, hogy én magam is az vagyok, azt viszont nem mondanám el, hogy okosabbnak is akarok tűnni. Inkább csak a megszokás és az ösztön beszél belőlem és felejteti el azt a tényt, hogy a jelenlegi partnerem nem több egy emberről, aki normális esetben nem is tud a létezésünkről. Ha pedig mégis, akkor már sejthet is valamit. Csodálkozó tekintettel meredek finom vonású arcára. - Mintha már említettem volna önnel, hogy én magam is foglalkoztam és foglakozok is velük mind a mai napig. Na persze nem úgy, mint ahogy én, csak volt egy kis idő, hogy tanulmányoztam őket. Viszont attól, hogy velük nevelkedtem, nem kell félnie... - de! Velük éltem és nevelkedtem az egész négyszáz évem alatt. Vannak kedvesebb és kevésbé annak számító élményeim is velük kapcsolatban, amiket szintén nem fogok neki kitálalni. - Mivel nagy ellenszenvet képezne egy nemleges válasz, így oké, van még tíz perce. Talán ennyibe még nem halok bele - és már csattogok is az ösvényen előre, minek elején egy parkolóban megállítottam a Camarot. Útközben eltökélten rugdosom le a cipőmről a rajta maradt mocskot, hogy a kocsiba még csak véletlenül se másszak be ilyen lábbal...deee ha már itt tartunk... Elkeseredetten pillantok le Hazelra, kinek nem csak a cipője, de ráadásként gyakorlatilag az egész ruhakölteménye mocskos. - Így fog beszállni a kocsimba? Mi lenne, ha megválna ettől a kabáttól és adnék önnek egy tisztábbat addig, míg a kocsiban vagyunk, aztán ha mégis úgy dönt, hogy átugrik egy kávéra, akkor adok valami tiszta göncöt? Már ha van nálam valami gyerek méretben - vigyorodok el pimaszul, miközben elfordulok tőle, hogy ne lássa az elfojtott, feltörni készülő nevetést. - Egy kis csapatépítő tréning. Nem indult túl jól ez a mai nap kettőnk számára, szükségem van valakire, akivel normális, emberi formában tudok társalogni. És nem árt kicsit dűlőre jutnunk egymással és eltörölni azon gondolatokat, hogy legszívesebben kinyírnánk a másikat. Mit szól, jó tervek? - érdeklődök, miközben már veszem is elő a telefonomat. Nem árt szólni a központnak, hogy a célszemélyt megtaláltam. A telefont Jenny veszi fel. - Szia! Hozd vissza őket a hegyekből, meg van a lány. Mivel nem szeretne az édesanyja előtt megjelenne ilyen hacukában, és egy kicsit ki is hűlt, elviszem magamhoz, rendbe hozzuk és már viszem is jó? - hadarom, mire Jennifer eleinte tartózkodóan, de együttértően válaszol. Ezzel már el is köszönök, és ismét Hazel-é a főszerep. - Remélem Chrystal otthon lesz. Ő majd ad ruhát.
-Ne aggódjon, az nekem se ártana. Néha én is neveletlenül tudok ám viselkedni. - Motyogom magam elé egy széles, pimasz mindezek mellett szórakoztató vigyorral, ahogy céltudatosan tartok egyenesen előre. Már csak a szent cél, a haza jutás gondolata lebeg a szemeim előtt, és bár még nem döntöttem el, hogy jó ötlet-e rábólintani az ajánlatára, miszerint tegyek még egy kitérőt nála egy kávé erejéig, de ettől függetlenül erősen filózok a dolgon. Nem szokásom csak úgy idegenektől ilyen ajánlatokat elfogadni -kivéve, ha valami nyilvános helyről van szó-, de van egy olyan érzésem, hogy akármilyen félelmetes és titokzatos is Dylan, nem lenne képes bántani még azok ellenére sem, hogy párszor már kicsúszott amolyan burkolt, igen csak komoly fenyegetés is a száján. Elvégre, bárkinek lehet rossz napja, és igazából meg se lepődöm rajta, hogy hamar kihoztam a sodrából. Szegény pasas! -Az még jobb! - Eddigi őrült vigyorom szolid mosollyá szelídül és talán még egy picit bele is pirultam a gondolatba, hogy kétesélyes a dolog, és hogy talán hajlandó lenne kicsit közelebbről és jobban is megismerni, ami persze még az égvilágon semmit sem jelent -nem is várok el semmi komolyabb dolgot némi ismeretségen kívül-, de azért már jó jelnek bizonyul. -Fene...! Elfelejtettem, ne haragudjon! Szóval, akkor az a lényeg, hogy tud róluk egy,s mást. - A megérzésem, miszerint valami komolyabb és több köze is lehet a farkasokhoz még mindig itt lappang bennem, és egyszerűen nem hagy nekem nyugtot. Túl sok az árulkodó jel, amiket véletlen megengedett magának, mégis várok még. Legalább addig, ameddig több árulkodó jelet nem vélek felfedezni rajta. Egyenlőre még nem akarom -és elég hülyén is jönne ki a lépés-, lesújtani egy "csak nem vérfarkas?" jellegű kérdéssel. Ha mégse az, csak sokat tud a farkasokról, ahogy azt ő is állítja, egész biztos, hogy komplett őrültnek nézne, vagy elidegenedne tőlem. -Nagyon köszönöm, hogy ilyen előzékeny velem szemben! - Mondom szórakozottan egy őszinte mosollyal együtt, ahogy a színjáték kedvéért még pukedlizek is egyet, ami persze elég idiótán néz ki ilyen mocsaras, koszos nyakigláb göncökben, de hát mit tehetnék? Nem hordok én magammal váltóruhát egy egy "expedícióra" úgy meg aztán főleg nem, hogy eredeti célom csak annyi volt a mai délutánommal, hogy elsétálok a hegy lábáig, hogy kicsit körbeszimatoljak. Na, de ez van, ezt dobta a gép! -Nagyon lovagias, hogy ilyen diszkrét, és burkolt dolgon akarja elérni, hogy levetkőzzek, de fölül nem akkora a baj. Inkább a nadrágom az, ami húzósabb. A gyerek mérettel meg ne szórakozzon! Húsz éves koromig csak a gyerekosztályon találtam magamnak göncöket és néha még az S-es méretbe is bele tudtam kényelmesen tuszkolni magam. - Igen, újfent poénosra vettem a figurát, akárcsak a hangnemem is átváltott komolyból szórakozottba, ezek ellenére azt a gyerek méretes dolgot komolyan gondoltam! Nem szeretem, ha a méreteimből akar valaki gúnyt űzni. Igen is megszenvedtem azért, hogy felnőtt ruhákat is tudjak hordani! Az a sok, egészségtelen zsíros vacak! És akkor még a rengeteg kínlódásról, sírásról nem is beszéltünk. A gyomrom is felfordul. -Tudja mit? Adjunk a dolognak egy esélyt, DE csak egy feltétellel! Ha odaadja a dzsekijét, és, ha az minimum leér combközépig. Anélkül nem vetkőzöm és nem ülök be a kocsijába! Mit szól? - Vonom fel a szemöldökeimet, és ameddig elintéz egy telefont, inkább háttérbe vonulok és igyekszem nem belekötni a tőle hallottakba. Még hogy kihűltem? Cöhh... -Ki az a Chrystal? - Harapok rá azonnal a témára, mivel eddig őt még nem említette. Közben -ha már leértünk a kocsihoz-, be is vonulok a járgány mögé, ha hajlandó volt levenni a dzsekijét, hogy magamra vehessem, miután -gondosan ügyelve arra, hogy esélye se lehessen leskelődni-, én is levettem magamról a dzsekimet és gatyámat is. Amint felveszem Dylan egyébként nagyon is kellemes, jellegzetes illatú dzsekijét, és szembesülök a ténnyel, hogy mindenhol megfelelően takar -még a kézfejemet is eltakarja az ujja-, már lépek is ki elé. -Ajánlom, hogy ne röhögjön ki! - Intem jobb belátásra fenyegetően, és ha ő is úgy gondolja, hogy készen állunk, már szállok is be a kocsiba.
- Viszont akkor magánál nagyobb lehet a gond - pimaszkodok - az édesanyja elég, hogy is mondjam? Olyan személynek tűnik, aki csak jóra és szépre tanítja a lányát. Ezek szerint vagy nem végzett jó munkát, vagy merem feltételezni, hogy ön makacsolta meg magát minden alkalommal - húzom el kicsit hosszasan a témát, de eszem ágában sincs szemétkedni vele, szimplán elmondom a saját véleményemet a dologról, ami végül is elég sokat sejtet. Nekem nem volt igazi anyám, apám aki tudott volna nevelni, akkor pedig nem arról voltak híresek az emberek, hogy más fattyát merő tiszteletre tanítsák. Volt jobb dolguk is. Fogalmam sincs, hogy mit gondol arról, hogy felhívom magamhoz. De ha csak egy kicsit is belegondol a helyzetbe, zord külsőm ellenére nem lennék képes bántani. Első sorban azért nem, mert eleve a megmentésére siettem, hogy kihúzzam a csávából és azon okos társaimat, akik a hegyekbe indultak el, mivel az anyja azt állította, hogy odament, lepipálhassam puszta "megérzésből". - Igen, tudok róluk egyet s mást, többek között azt, hogy erre csak nagyon ritkán fordulnak meg. Az ösztönük azt súgja nekik, hogy nem túl jó környék már csak azért se, mert a sár, a latyak és a víz elnyeli őket. És ha maga se tudott szabadulni a fogságából, akkor nyilván egy farkas se lenne képes rá - vázolom a helyzetet és már nyomom is a kezébe a szőrt, hogy csináljon vele, amit akar, nekem nincs szükségem rá tekintettel arra, hogy van bőven belőle. Na nem úgy, mint néhány mániákus gyűjtőnek. Én magamon hordom a fekete tömött, dús bundát. - Még szép - válaszolok vidáman. - Bocsánat, nem akartam megsérteni. Nem mindenki engedheti meg magának a nagy méreteket igaz? - furcsa megfogalmazásomnak hála rögtön fel is vonom a szemöldökömet, s egy pillanatra ölem felé pillantok. Na én is tudok fogalmazni, felesleges lenne tagadni. - Remek. Nem kell kétszer kérnie - ezzel már ki is bújok a bőrdzsekimből, mi rám bál pont passzol, rá nyílván nagyobb lesz a kelleténél is. A kocsi kulcsot még kikapom gyorsan a zsebéből és már át is adom a lánynak a súlyos darabot, hogy aztán a kocsiig levő utat egy szál pólóban, ujjamon a kulcsot pörgetve tegyem meg közben bájcsevegve egyet a központtal, hol engedélyt adnak arra, hogy hazavigyem a lányt összeszedni. Olyan értelemben, hogy ruha kerüljön rá, tiszta és illatos, valamint igyon valami meleget. Nincs valami jó idő manapság a környéken. Hallok valamit a hangjában, mikor megemlíti az ikrem nevét. Valamit, ami megmosolyogtat. - Ő az ikerhúgom... nem kell aggódnia, nem tartok szeretőket kiló számra és viszem haza önt egy következő kabalának - nyugtatom meg. de mintha csak magamat próbálnám hitegetni. Amint elérjük a fekete járgányt, ő már be is húzódik annak takarásába, míg én gyorsan füstölök egyet a közeli szemetesnél. Nem szokásom elszórni a cigi csikkeket. Pont akkor fordulok vissza felé, mikor kilép a Camaro mögül. - Nagyon jól áll önnek - vigyorodok el, s amint beszáll a kocsiba jelezve, hogy kész vagyunk és mehetünk, én magam is így teszek. A kocsi szórakozottan, készségesen bőg fel alattunk, és anélkül fordulok ki az útszakaszra, hogy belenéznék a visszapillantóba. Nem hallom kocsik zaját a környéken, így teljesen nyugodtan furikázom el a nőt a házamig, minek nem túl nagy, szintén fából készült garázsa előtt parkolok le. - Igen, szerencsje van, Chrys is itthon van - lesek ki a szélvédőn, hol a konyha ablakában megpillantom a vidáman csillogó szempárt.
-Vetkőzz! Kapsz két percet, stopper indul! –közöltem Sammel, majd már mentem is tovább, hogy én is hasonlóképp cselekedjek. Na nem kell semmi rosszra gondolni, csupán elérkezett az első telihold, mióta a fiú ideköltözött, és ha már itt vagyunk ketten, miért ne indulnánk közös vadászatra? A szobámba érve épp, hogy berúgtam magam mögött az ajtót, már dobáltam is a ruháimat az ágyra, vagy épp mellé, melyik darabot hogy sikerült, hogy aztán egy szempillantás alatt változzak át négylábú alakomba. Ahogy megtörtént az alakváltás, csak nyújtóztam párat, mint valami álmos macska, végül megráztam magam, és kikocogtam a nappaliba, hogy a karmaim csak úgy kopogtak a padlón. Itt aztán szépen leülök és várok, hogy Sam is előkerüljön, ám talán egy perc se telik el már csörtetek is a szobája felé, az orrommal óvatosan belökve az ajtót. ~Még hogy a nőkre kell sokat várni… Basszus, Sam, nem randira készülsz, csak vadászni megyünk, csipkedd magad!~ Ha újabb egy percen belül nem készül el, akkor pedig a fülénél fogva rángatom ki a szobájából, hogy induljunk már! A bejárati ajtót csak simán belököm magam után, semmi kulcs, vagy ilyesmi… úgy se jár ilyenkor erre a madár se, hát még nem épeszű ember… Vagy csak akármilyen ember. Ha meg vérfarkas akar betörni, úgy se egy zár fogja megállítani, amikor egy laza rúgástól kb. tokkal együtt szakadna ki a helyéről, szóval erről ennyit. Ruhát meg minek vinni? Nem a városban vagyunk, és az ajtón kilépve szinte egyből az erdőben találjuk magunkat. És hogy hova megyünk? Az egyelőre titok! Viszont semmiképp nem akartam a szokásos, szarvas, őz, vaddisznó prédát, nem… Most valami különlegesebbet kívánt meg a helyzet. Egy darabig csak szótlanul kocogok a fák között, majd átváltok futásra, mígnem a kitervelt helyszín közelébe nem érünk, persze arra azért ügyelek, hogy Sam is lépést bírjon tartani velem. Amikor ismét lassítani kezdünk, már ismerős lehet neki a terep. Bár a vizet még nem látni, a mocsár jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető szagát már innen is érezni lehet. ~Meglepetés! Na, mit szólsz? Fogadok, hogy nem vadásztál még éjszaka vízimadarakra! ~ üzenem mentálisan a fiú felé, majd egy darabig még szótlanul figyelem a lágy esti szellőben hullámzó nádast, mielőtt lassan elindulok felé ~ Nincs is jobb, mint egy kis kacsahús! Igaz, ez kicsit más technikát kíván, mint egy egyszerű nyúl, vagy szarvas vadászat, mert hát a vízzel is számolni kell… Amúgy ne aggódj, annyira nem mély a víz, hogy belefulladj, az úszással meg remélem, nincs bajod. Na gyere!~
Őszinte leszek, féltem ettől a teliholdtól. Már megkezdődött a megszokott előkészület. Ha Sue-val találkoznom kellett, nem én mentem át, hanem őt hívtam a lovardához. Sajnálom, hogy így kell történnie, de még mindig jobb, mint a napokra eltűnés minden egyes teliholdkor. Ha itt történne valami, ha az állat fölül kerekedne rajtam, akkor itt van Odette. Erre ügyeltem, a lány egyszer sem jött át, ha a ház úrnője nem volt jelen. Egyébként dolgozok a lovarda körül, Nathalie boltjában, és ami azt illeti, még a házba is kijárok, bár ott a kárfelmérésnél tartunk. Meg akarom csinálni, ezt tudom. A hogyan még kérdéses. Még Odette-nek sem mertem elárulni ezt a tervet… Parancsra öltözni meg vetkőzni… Te jóságos isten! Mondhatnám, hogy Putain, merthogy csak ezt a szót kezdem lassacskán magamra szedni, de a káromkodásokat még mindig szoknom kell. Na jó, annyira nem, csak próbálom elérni, hogy senki se térjen ki a hitéből, ha éppen velem beszélget. Mindenesetre a nadrágom, és egyéb ruháim gyorsan lerúgom, majd a szoba közepén, amelyre még mindig baromi nehéz sajátomként gondolni, el is kezdek átváltozni. Nem fogok egy szál farokban lófrálni Odette előtt. A múltkori összebújós dologért hálás vagyok neki, de legalább nem voltam pucér. Úgy senki nem láthat, aki nem korombeli lány, az ziher! Követem a nőt, és ahogy realizálom az irányt, úgy vesz rajtam erőt a farkast hajtó vadság, és vadászni vágyás mellett az emberi idegesség is. Sue errefelé lakik. Miért megyünk erre? Ugye nem hozzá kell elmennem? Istenem, mi van, ha kiderül, hogy bántanom kell? Na jó, Sammie, verd ki ezt a fejedből. hajtogasd, hogy putain, mint valami beszélni tanuló kiskölyök, az majd eltereli a figyelmed. Ahogy a mocsárt meglátom, farkasomon, és rajtam is erőt vesz a nosztalgia. ~ Még életemben nem jártam itt farkasként ~ küldöm feleletként a nőnek. Aztán, tőle függetlenül, már gázolok is a vízbe, mint valami lelkes kis kölyök. Mert most az is vagyok, ami azt illeti. Egy kölyök, aki alig várja, hogy játszhasson, és valami teljesen újat tanulhasson.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az éjszaka hűvöse kellemesen érintette csupasz bőrömet, ahogy kiléptem a ház teraszára. A gerenda padlózat halkan roppant a talpam alatt, ahogy leléptem a lépcsőkön. Morrighan károgva röppent ki az ajtón, s megpihent a teraszra kitett szék karfáján. Visszapillantottam rá, Fenevadam ezüstös szemével. Érzékeim a madár apró, szapora szívveréseire tollának halk sercegésére, ereiben zúgó vérére hangolódott. Bestiám olyan könnyedén tépte ki magát a testemből, mintha csak egy gerincet roppantott volna szét. Amint kiszabadult, már indult is a mocsár mélye felé, hogy csillapíthassa éhségét. Én nyugodtan elvoltam lelkem mélyén, csak az érzékek és az élvezet, a vadászat örömére koncentráltam. Morrighan szárnycsapásait hallva a fejem felett, elmosolyodtam belül. Nocsak, ezek szerint ő is éhes? A mocsár vizes, sáros talajába halkan süppedt be a mancsom, de sosem időztem el túl sokáig egy helyen, s így cuppogó, zaj keltő hangokat sem csaptam. A mocsárba fürgeség és jó időzítés kell. Füleimet hegyezve szaglásztam körbe a környezetet, ahogy egyre közelebb értem a nádashoz, s annak süppedősebb vidékéhez. Óvatosan kell lépni, különben könnyedén a vízben találhatom magam. Az alaszkai vadvilág igencsak híres volt, mai napig több az állat ezen a vidéken, mint az emberi populáció. Érdekes, nem igaz? Igazából ha elejtek egy zsíros alaszkai ludat, már örülhetek, bár szívesen megkóstolnám az itteni hód vagy vidra húsát is. Esetleg egy nyílfarkú, vagy tarka réce? Ahogy a nád közt lépkedtem óvatosan, Morrighan károgását hallottam a távolból. Néhány madár a tó vízéről ijedten felröppent a távoli hangra, de tudtam, ez nekem szól. Amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt a hang. Nocsak, vendégek érkeznek? Nem akartam Fenevadam összeereszteni másokkal, bár volt már arra példa, hogy Falkában vadásztam. De talán nem most van ennek itt az ideje. Az ellenkező irányba indultam el, hogy a másik irányból kerülhessem meg a tavat. Addigra talán találok megfelelő kaját. Nem szerettem, ha megzavarják a vadászatom, de most jobb elkerülni a veszélyt. Túl friss húsnak számítok errefelé. Pajzsomat félig leengedtem, hogy reagálhassak, ha a közelembe érnek. Tovább léptem a növényzet közt, s kis idő múlva egy nagyobbacska lúd szapora szívverésére lettem figyelmes. Illata belekúszott az orromba. Néhány lépés után, már az apró, fej is a szemem elé került. Lelapultam, majd vártam a megfelelő pillanatot, hogy a közelembe ússzon.
~Gratulálok Pedro, azt hiszem, most ijesztetted el 10 km-es körzetben az összes lehetséges zsákmányt… Na mindegy, a csigák megvárnak! ~ felelem a kölyöknek mentálisan. Vagyis… na jó, tudom, hogy „hivatalosan” már nem számít kölyöknek, viszont amilyen kis fiatal, ő is, meg a farkasa is, pláne hozzám képest, nekem az marad. Ha meg nem tetszik, majd mondja, remélem van ennyi esze – igaz, eddig még nem tiltakozott a sok becenév ellen, amit ráaggattam. Mindenesetre, ahogy a vízben kezd pancsolni, vidáman caplatok én is utána, nehogy már kimaradjak a buliból! Játékosan meghúzgálom a fülét, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálom lebirkózni. Na persze nem teljes erőbedobással, mert akkor esélye se lenne szerencsétlennek… Inkább ezt is csak játéknak szánom – részben kíváncsi vagyok, hogy hogyan reagál rá, mennyire jó, részben pedig ezt vehetjük akár egy kis felvezetésnek is a ma esti vadászathoz. Meg amúgy is, hosszú még az este, bőven ráérünk vacsizni, addig is, legalább tanul valami újat a fiú, meg kipróbál egy ismeretlen terepet. A pajzsom, mint általában, most is félig-meddig leengedve, hogy időben érzékelhessem, ha valaki más is keresztezni tervezi útjainkat, vagy ha épp el akarna kerülni, arra is legyen esélye. Bár, amilyen zajt csaptunk most Sammel, szerintem távolabbra elhallatszott, mint amilyen távolságra az energiáink terjednek. Egyébként meg, elég nagy a város körüli vadon ennyi farkasnak, pláne ha azt nézzük, hogy a falkabeliek szívesebben járnak csoportosan vadászni, szóval különösebben nem tartottam más farkasoktól, meg egyébként is, azért én se voltam már kölyök… De visszatérve a birkózásra, a mancsommal koppintottam egyet a kölyök orrára, amit vehet akár játékos kötekedésnek, vagy bíztatásnak is, majd óvatosan hátrálva, körülötte körözve-ugrálva próbáltam tovább hergelni. Amennyiben ez se elég, kap még néhányat az orrára, esetleg néhány újabb fülhúzgálást, majd ha látom, hogy vevő a fogócskára, birkózásra, akkor csak bele vetem magam a nádasba… Szökkenek néhányat, majd amikor már néhány méterre lemaradt tőlem, akkor segítem egy újabb kis üzenettel. ~Kapj el, ha tudsz! Ahhoz viszont nem árt előbb megtalálni…~ üzenem felé mentálisan, azzal szinte teljesen felhúzom a pajzsomat, hogy csak épp, hogy minimálisan legyek érzékelhető. Így aztán nem az energiámat követve kell megtalálnia, hanem a többi érzékére hagyatkozva. Látás – ami most ugyebár elég korlátozott -, hallás, illetve szaglás. Első dolgom, hogy a szélirányt követve mögé lopózzak, ezzel is tovább nehezítve a dolgát, aztán egy bizonyos távolságból követni. Nem akarok túl messze elszakadni tőle, így aztán ha rossz irányba indulna, csak követem, ha viszont felém tart, akkor oldal irányba kitérek, csendesen, szinte nesztelenül, hogy azért ne legyen olyen könnyű dolga. Mire engem így megtalál, addigra a mocsárban való vadászat alapszabályaira is egész jól rá fog érezni, abban biztos vagyok!
A „korholásra” megállok, és búskomoran eresztem le a fejem. Sajnálom én is, a farkas is, a csigák gondolatára meg teljes egyetértésben fordul fel a gyomrunk. Inkább megkeresem az utolsó kacsát ebben a nyomorult ingoványban, ahová olyan szép emlékek kötnek – erre, ha emberi alakomban szlalomoznék, esküszöm, felröhögnék –, de csigát, azt nem eszek. Bár együtt élek egy francia nővel, és már tanulok káromkodni is a nyelvben, de… Ennyire még nem. Nem és nem. De nem ám. Fel nem veszem a trikolort. Csak egy dolog foglalkoztat már egy ideje. ~ Miért Pedro? ~ kérdezem. Oké, kaptam én már tőle cifrább beceneveket, és a „prücsök” miatt még arra sem merném megkérni, hogy a suliig fuvarozzon már el, de nem tudom, mikor barnultam le annyira, hogy kiérdemeljem ezt a nevet. Putain… De sok gondom van nekem! Nagyot szívok az esti levegőből. Nem is tudom mióta, de most először ténylegesen szabadnak érzem magam. Mintha minden, ami a lelkem nyomná – Ash, Jamie, Lucy – egy másik élet hozadéka lenne. De Sue, Odette és Velkan pedig ezé. A valódi életemé. Vagy inkább az új életemé. Hátravetem a fejem, és halk, de boldog vonyítást hallatok ennek örömére. Amikor a fülemet csócsálja, ránézek, a farkas szemében pedig ott csillog a játék iránti vágy. Játékosan ugrik félre, mert hát az eddig mindig működött. Ja, csak eddig nem jelezte minden mozdulatomat csobbanás. Szinte mókás nézni. Ma, legalábbis részben szabad, nem zárom be olyan szorosan, mint szoktam, nem szorítom háttérbe. Vajon mindig ilyen? Aztán eszembe jut a vidámpark, és elvetem az ötletet. Nem. Néha egy vérengző szörnyeteg, és ha akkor tör rá ez a kedv, amikor Sue közelében van… Akkor megőrülök. Ilyen marha egyszerűen. Amikor a nő eltűnik a nádasban, egy pillanatra megijedek, és ez az ijedtség ki is sugárzik, amit azután már határozottan szégyellek. Úgy értem… Nem kellene ennyire gyereknek lennem, de amikor Odette eltűnik mellőlem, akkor olyan, mintha teljesen egyedül lennék. Nem csak a vízben, hanem a nagyvilágban is. ~ Ó, ez nem igazság! ~ üzenem vissza neki, aztán a keresésére is indulok. Egy rövid ideig érzem a szagát, de aztán eltűnik. A félelmem leküzdöm, a kétségbeesés elmúlik, Odette csak szórakozik velem, nem hagyott itt valójában… Minden mást kizárok, a szagára fókuszálok, a zajokra, amiket ő adhat. El is indulok egy irányba, lassan, próbálva minél kevesebb zajt csapni. Ez egészen addig buli, amíg meg nem botlok, és át nem esek egy másik farkason. Aki nagy. És nem Odette. ~ Bocsánat, bocsánat! ~ küldöm az ismeretlennek gondolatban. Az most nem számít, hogy eléri-e, csak… Csak jön reflexből. ~ Nem láttad a nővérem? Magas, meg szőke, csak most kicsit bundás…
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A távoli zajongásokból, és lubickoló hangokból ítélve, valószínű, hogy többen vannak, ráadásul nekiálltak fürdeni. Milyen ragyogó. Távolabb mentem tőlük, s mikor már úgy gondoltam, hogy kellő távolságba kerültem, próbáltam a nádas zajaira figyelni. Messziről, egy rövidebb, halkabb vonyítás hasította ketté az éjszaka csendjét. Nem tűnt túl erőbedobottnak. Na mindegy, inkább foglalkozzunk a kajával. Morrighan károgva elröppent a tó vizéhez közel, nekem csak a szemem villant a sötétben, ahogy a varjú a parti fűzfa ágai közé röppent megpihenni. A csöndbe, s a sötétségbe burkolózva lapultam a növények rejtekébe, ahogy a lúd egyre inkább úszkált a víz felszínén. Tollászkodott néhányat, s közben a halakat figyelte, hogy néha-néha ledugja fejecskéjét a vízbe. Fenevadam szíve erősebbeket ütve pupálta szét az adrenalintól terhes véremet az ereimbe. Megfeszültek az izmai, fülei előre meredtek, s mikor már ellendült volna, hogy elkapja a madár nyakát, egy test vetődött az oldalának, majd gurulva tova lendült, s nagyot csattanva landolt mellette a sáros, vízes talajon. A lúd éktelen gágogással, s szárnycsapásokkal repült fel a levegőbe. Fenevadam dühösen ugrott utána, de már nem érhette el. Még láttam, ahogy eltűnik az éj sötét egén. Kisétáltam a latyakos partra, félig leengedett pajzsom mögött hallottam a rémült farkas mentális hangjait. Szemem dühösen villant rá, morogva megálltam fölötte, hogy aztán megrázva magamat a víz szertefröcsögjön a bundámból. Ha még fekve maradt, közelebb hajolok hozzá, kivillantom fogaimat, hogy most épp nem jókor kezdett el játszani. Egy fiatal kölyök csupán. A vízes ázott kutyaszag, mely körbelengi keveredik valami másik illattal, amivel már egyszer találkoztam, de hogy hol, és mikor, az most nem ugrik be. Fenevadam megszaglássza, szemeivel végig vizsgálja az idegen kölyköt. Legszívesebben most marjánál fogva belevágnám a vízbe, hogy tanulja meg, hol a helye, de mit érnék el vele? Maximum azt, hogy mégtöbb vacsora tűnik el a nádasból, vagy egyszer csak feltűnne a nővére. Vérvonalam képessége úgy tör fel, s úgy csapódnak mondataim a kölyök fejében, mintha istenesen pofon vágtam volna. ~Nem láttam! - küldöm felé - Most pedig takarodj innen, keresd meg sürgősen a testvéred, különben a végén te leszel a vacsora a lúd helyett! Bár meg kell hagyni, ügyesen rejtve maradt a nádasban, még én se hallottam meg, hogy közeledik. De hogy átessen rajtam. Bah... ügyes, csak szerencsétlen a csillagzata. Pár lépést távolodok tőle, hogy felállhasson, s leléphessen, de szemeimmel végig kísérem a mozdulatait, egy pillanatra sem lankad a figyelmem felé.
~Hogy miért? Mert rövid, aranyos és könnyen megjegyezhető. És mert régi rossz szokásom, hogy beceneveket aggatok másokra, legalábbis akikkel hosszabb időt töltök együtt. Viszont ha nem tetszik, mit szólsz mondjuk a Leroy-hoz? Az legalább francia. Vagy a Louis? Áh, az túl öreges, mint a Jean…~ morfondírozok a témán. ~Mert az élet igazságtalan, jobb, ha hozzászoksz, Sam. ~ üzenem neki még búcsúzóul , de aztán tényleg megszakad köztünk a mentális kapcsolat, a felvont pajzsom jóvoltából. Egy kicsit meglepődök azon, hogy megijed az elején, de aztán úgy tűnik, csak összeszedi magát. Nagyon helyes! Minden jól is megy, egyszer már egész közel is sétált ahhoz a helyhez, ahol a nádasban lapultam, mozdulatlanul, amikor úgy tűnik, valami más terelte el a figyelmét és irányt változtat. Cöhh… Megvártam, amíg eltávolodik egy kicsit, s már épp indultam volna utána, amikor egy nagyobb zajra kaptam fel a fejem. Megbotlott? Elesett? Kidőlt egy fa? Basszus, amilyen peches tud lenni néha, remélem, nem dőlt rá! Igaz nem kapkodom el a dolgot, de mégis utána eredek, lassú, óvatos mozdulatokkal. Szerencsére a szél még mindig fújdogál, így még az sem feltűnő, ahogy a nádason át közeledek, bár amilyen feltűnő a bundám színe nyáron, túlságosan nem merészkedek közel. Pláne, amikor meglátom, hogy egy másik farkasnak sikerült megzavarnunk a vadászatát. Bár pont olyan irányból fúj a szél, hogy sem engem nem leplez le, sem én nem tudok meg többet róla, viszont így kinézet alapján nem ismerős, az biztos. Belegondolva, nem sok itteni farkast ismerek kinézet alapján. Ciki, mi? Hát az… Csak figyelek, s várok, hogy mi történik. Nem tűnik túl vidámnak, ami érthető is, viszont egyelőre úgy néz ki, hogy nem akar nekimenni a kölyöknek – ami jó. Sammie-re meg úgy is ráfér, hogy egy kis talpraesettséget magára szedjen, szóval egyelőre nem avatkozok bele a dolgukba. Igaz, bosszant, hogy a beszélgetésükből kimaradok, de egyelőre csak várok. Várok, igaz, minden érzékemmel arra koncentrálva, hogy amennyiben elmérgesedne a helyzet, közbe avatkozhassak. Addig meg… Hajrá, Prücsök! Rajtad a világ szeme!
~ Persze, Leeroy Jenkins, mi? – kérdeztem. Valami ismerősöm mesélte ezt a sztorit suliban, még bár fingom sincs, mi az a WoW, vagy miért vicces az egész, a név megmaradt a fejemben. De belenyugodok abba, hogy rövidesen identitászavarral fogok küszködni, és járhatok majd Doktor Howardhoz, hogy elérjek valamit… Vagy ahhoz a szőke doktornénihez, de szerintem a farkasom a legutóbbi bordatördelés után fújna rá. Pedig egész kedves volt, és finom volt a keze is… Már amennyire lehet valakinek finom a keze, miközben eltöri a bordáimat. A farkas, akin átestem, dühösen fújtat. Hát lássuk be, valószínűleg én sem lennék túl vidám, ha egy kotnyeles, önmagának baromira örülő, éppen csak nem kölyök elüldözné a vacsorámat. Tényleg, Odette ma nem fog kaját csinálni a vadászat miatt… Ó, el is ment a kedvem az egésztől. Már megszoktam, hogy nem üres gyomorral fekszem le, és a kosztpénzből is kiveszem a részem. Azt hiszem, tényleg el kéne kapni valamit. Ja, hogy közben van itt egy másik, nagy, meg ideges farkas is? Ugyan, Sam, téged mindig a gyomrod korgása vezet… Mondjuk a másik eddig vadparasztnak tűnik, de az meg a felnőttek előjoga. Meg az idősebb, erősebb farkasoké. De jó, végre megtanultam magamban tartani a véleményem. A farkasom már nem ilyen kis megértő, ő a másiktól való félelmében lekushad a földre, és a víz alá nyomja a fejét. Aztán felhúzza, de még mindig úgy áll, hogy a segge a föld felé áll. Asszem ez azt akarja jelenteni, hogy a másik erősebb, nagyobb, ő meg elismeri, mint főnököt. Komolyan, most jött rá a falkahiány? Imádom ezt a dögöt… Ha dominát keresel, szőröske, legközelebb csak megmondom Odette-nek, hogy a csigán kívül valami más is lehetne ebédre. Szerintem akkor mindketten meghalunk. ~ Sajnálom ~ közöltem még egyszer. Mindenesetre nem fordulok meg és nem kezdek el rohanni, annak ellenére, hogy a farkasomnak nagyon mehetnékje van. Önuralom, Sammie, önuralom, meg egy nagy adag hülyeség. Vagy bátorság? Szeretném a másodikat hinni, de szerintem csak az előző. Ja, a hülyeséggel úgyis van gyakorlatom. ~ Ha gondolja, foghatok magának egy másikat. Úgy… békeajándékként.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A kölyök reakciójára meg kell állapítanom, hogy vagy nagyon alantas pozicióban van a családján belül, kb. mint egy Omega, vagy komolyan ennyire fél tőlem. De azt hiszem az utóbbi. Fenevadamat elégedettséggel töltötte el a kölyökből áradó félelem, ugyanakkor tisztában voltunk azzal is, hogy idegen Farkasként nem nagy kunszt az itteni kölykökre hatást gyakorolni. Nem reagáltam a sajnálkozására, csak annyit, hogy közelebb léptem hozzá, s fejemmel fölé hajolva késztettem további kushadásra. De következő üzenete meglep, amire kissé oldalra billentem a fejem. Ajándék? Mondjuk ilyen gesztussal régen találkoztam, meg kell hagyni illemtanórából 5. De vajon ügyességből is az-e? Vagy ugyanúgy elbaltázza, mint az előbb? Miközben azon tanakodok, hogy elfogadjam-e az ajánlatát, mocorgás üti meg a fülemet a nádasból. Morogva fordítom arra a fejem, mert ha a kölyök megmentésére érkezett valaki, és félre érti a helyzetet, akkor itt bajok lesznek. De mielőtt még lépnék egyet, kisvártatva csak Morrighan, kotnyeles varjam röppen ki a növényzetből, s telepszik le bundásom lapockájára. Károg egyet a kölyök felé, mint egy üdvözlésképp, azután nagy kényelmesen tollászkodni kezd. Szemeimmel a kölyökre meredek, majd kissé megrázva a fejem, küldöm neki a mentális üzenetet. ~Rendben. Elfogadom. De ha lehet, csendben tedd! Hajh... Talán még a testvérét is megleljük. Natan, egyre lovagiasabb vagy. Kihasználsz egy kölyköt vadászatra, majd nagylelkűen még találkozol is a rokonával. Még mire számíthatunk a közeljövőben? Na ácsi! Még ott se tartunk, hogy fog nekem valamit. Másrészről, minimum, hogy az elszalasztott ludam kategóriáját üsse meg a préda. Nem, majd elém lök egy békát, hogy nézd, ezt fogtam! Azután bundásom orrát a kölyök hasa alá nyomva kissé megemeli, így kergetve el a másik rémületét, s némi bizalmi gesztus is ez, hogy "felsegíti". Milyen jó, hogy kölykökkel foglalkoztam éveken át. Nádasokban elkószált ázott bundájú bolhásokon alkalmazhatom... Ezután megtoltam kissé a hátsóját, hogy menjen előre a növényzetben. Csendben, halkan mozogtunk, én legalábbis felvettem ismét a vadászó farkas tulajdonságait. Csak közben a hátamon egy varjú, míg az orrom előtt egy kölyök téblábolt... Asszem mára lemondhatok a vacsoráról.
A hozzászólást Natan Vreth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 10, 2013 3:59 pm-kor.
~Az meg ki a háborodás? Valami amerikai idióta? Hagyjál már… de ha már Leroy, Charles-Georges Leroy nevéről hallottál már? Francia író volt, egy évben születtünk. Meg érdekesség, hogy később, 1789-ben meg pont a szülinapomon patkolt el az öreg…~ magyarázom elmerengve a kölyöknek, aztán tényleg eltűnök a kölyök elől. Aztán csak várok, állok a nádasban mint valami szobor, aztán teljes kussban fülelek, hátha a hangok elárulnak valamit… A fenébe is! Amit többnyire csíptem a mentális kommunikációban, hogy a címzetten kívül mindenki mást ki lehet rekeszteni, aztán se hallgatózás, se lefülelés, se kémkedés, most pont azt utáltam… Fix, hogy ezek ketten is így diskurálnak, de hogy mit, arra ha meggebedek se jövök rá, így meg csak a kíváncsiság furdalta az oldalamat ezerrel. Jó… mondjuk ha a pajzsomat leengedném, akkor is ugyanúgy kimaradnék az egészből, csak mindketten levágnák, hogy én is itt vagyok. Vagyis, Sam most is tudja, remélem, szóval csak a másiknak lenne meglepetés… A másiknak, aki kinézet alapján jó pár méter távolságból, az éjszaka közepén, a nádason át leskelődve, nem tűnik ismerősnek. A francba… Lehet nem kéne annyit mocorognom? Amikor a másik felém fordul és morran egyet, nem vagyok benne biztos, hogy teljesen levágta, hogy itt vagyok, vagy hogy én vagyok… ugye? Akár valami kóbor holdkóros kacsa is szambázhatna itt a vízen úszkálva… Mindegy, úgy döntök, hogy egyelőre várok. Ha nem erre indulnak, akkor nyert ügyem van, ha meg erre… hát, akkor lebuktam, szép lassan félig-meddig leengedem a pajzsom, hogy ne érje váratlanul a jelenlétem, a végén még azt hinné, hogy ellenséges szándékaim vannak. Bár, ha Samnek komolyabb baja esik, biztosan megtépem – hacsak nem valami Noémie (Sheila) kaliberű egyénről van szó. Nézem, ahogy Sam lassan elindul a férfivel meg a madarával együtt, aztán szép lassan én is a nyomukba szegődök, biztos távolból követve őket…
//Hacsak Nat nem kezdi el látványosan gyilkolni Samet, vagy bukok le/botlotok belém, akkor nyugodtan kihagyhattok pár kör erejéig, sok újat nem tudnék írni //
~ Mindegy is ~ küldöm vissza az üzenetet. Utána jön a kultúrtörténet, amire már indulok is, mert hát ezt senki sem bírja hosszú távon hallgatni. Iskolás vagyok, könyörgöm, éppen elég nekem az irodalom, nem kell még a szabadidőmben is! Már az olyan, amit nem magamtól olvasok el. Tényleg, azon a telefonon van olvasófunkció is. Beszarás… Egy holló? Ennek most komolyan van egy hollója? Hmm, lehet, nem azt kellene elkapnom vacsorára. Szerintem sem a nagydarab farkas nem értékelné, és igazából eddig csak egyszer ettem hollót, de valami veszettül rossz íze volt. Azt meg mondanom sem kell, hogy utána egy hétig tollakat tojtam, és papírra szükségem sem volt miattuk a WC-n. Hmm, lehet, megérné. Már csak a lovarda költségtakarékossága miatt is… ~ Igyekszem ~ bólogattam marha hevesen, és baromi lelkesen. Azt hiszem, a farkasom lelkesedik ennyire az ötletért, de lehet, mindketten. Nem tudom én már. A biztonság kedvéért a nádas felé indulok el, abba az irányba, amerre nem lyukadunk ki félórányi gyaloglás után Sue házánál. Pontosabban a családja házánál. Odette-en kívül még mindig nem szívesen látnék más farkast a lány közelében. Érzem az állatok szagát, szóval még nem üldöztem el mindent és mindenkit a közelből. Remek, javulok! Bár Doktor Howard is látná… Lám, mégsem vagyok annyira haszontalan, mint eddig hittem. Lehet, hogy még büszke is lenne rám az öreg… Ja, mert nem üldöztem el mindent, csak vándorútra késztettem a mocsár állatvilágának háromnegyedét? Egész biztosan vállveregetést kapnék érte. Próbálok csendben mozogni, már amennyire ez tőlem telik, elvégre nem vagyok valami lopakodó, de mégiscsak muszáj. Plusz vízben azért baromi nehéz teljesen csendben mozogni, főleg a mocsárban, ahol az ember talpa, meg mancsa, meg miafenéje alatt folyton cuppog az a tetves talaj. De megteszem, amit tudok, és ahogy a nádashoz érünk, már egyszerűbbé válik a dolog. Egyszerre érzem meg az ismerős szagot, és látom meg a kacsát, aki valószínűleg teljesen süket. De látni lát, így farkasszemet nézünk egy pillanatig, amíg eldöntöm, hogy mi a fenét tegyek. Aztán a kis rohadék menekülne, de én már ugrok is, fejjel a sárba – megint –, testtel meg a rohadt vízimadárra, ami természetesen kicsúszik, és elillan Odette rejtekhelyének irányába. Én meg rajzfilmesen, majdnem a víz felett rohanva utána. Nem szöksz el előlem, szarházi!
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Lelkesedésére csak morogva kapott egy fejlökést az oldalára, hogy gyerünk, lóduljon már. Mire vacsorához jutunk, a nap is felkel. Az állatok szaga orromba kúszott, de közben a fiatal kölyökre is oda figyeltem, hogy mozog. Ügyes volt, bár az elején még nehézkesen cuppogott a sárban, de ahogy a nád elnyelt minket, meglepően könnyedén váltott át, s alkalmazkodott. Valószínűleg az ereiben csorog az ügyesség képessége. Halkan léptem mögötte, végül egy apró, lapocka rázással késztettem Morrighant arra, hogy fölröppenjen a levegőbe, s onnan figyeljen. A kacsa szívverése kellemesen hat érzékeimre, bundásom hallgatózóan lelassít, hogy még kevesebb zajt csapjon, s mire a kölyök farka után kapnék, hogy visszarántsam, ő már nagyban szem párviadalba kezd a tollassal. És a következő jelenet ami lejátszódik a szemem előtt, nos, ha nevetni tudnék ilyen állapotban, biztos megtenném, azonban Bestiám nem veszi ilyen mulatságosra a helyzetet. Nézem, ahogy szerencsétlenkedik, s aztán ahogy a csőrös jó madár kicsúszik a kölyök alól, egy könnyed szökkenéssel ugrok a parton maradva, végig a madár nyomában maradva, míg a kölyök a vízben próbálja kergetni a prédát. A kacsa a két Fenevadtól bepánikolva igyekszik minél előbbi kiutat találni, de egyenlőre még nem röpül fel a levegőbe. Mondjuk, ha meg is próbálná, Morrighan biztosan lelassítja. Végül sikerül a partra kiesnie, s már csak pár lépés választ el tőle, meg nád köteg, mikor megérzem a hullámokat. S az ismerős illatot. Az a nőstény a lovardából. - villan át egy pillanatra az agyamon, de már a kacsa fölött is vagyok, s egy szempillantásba se telik, hogy megadjam neki a gyors és könyörületes halált. Egy roppanás, egy halk háp, és már ki is múlt. Mikor a kölyök kievickél hozzám, türelmesen nézek rá, megvárom, míg kirázza bundájából a vizet. Kitépek a tollas húsából egy jó adagot, azután a kölyök felé tolom a tetemet, hogy falatozzon, elvégre ő is megküzdött a vacsoráért. Még ha sokat kell tanulnia is, azért egész ügyes volt. Azután a nádas felé pillantok s a másik farkas hullámaiba kapcsolódva küldöm neki mentális üzenetem. ~ Nem kell bujkálnia, Miss. e’Lemaître! Talán jut magának is. - azután, a magam adagja felé fordítom a pofám, s a finom, porhanyós húst tépve állok neki falatozni.
Csak lapulok, lapulok, szépen, csendben, némán a nádasban, miközben figyelem a kis párost. Mondjuk amikor meglátom, Sam mit össze bénázik szerencsétlen kacsával… Hát, ha emberi alakomban lennék, már biztos sírnék a röhögéstől, így csak magamban kuncogok egy sort. Majd megkapja az oltást a kölyök, ha hazamegyünk, az egyszer biztos! Szerencsétlen kacsa… nem elég, hogy meghal, még sokat is szenved előtte. Ezt nevezem állatkínzásnak! Csak csendben figyelem, amíg leterítik a kacsát, aztán osztozkodni kezdenek, egészen addig, amíg az idegen hím felém nem pillantott. Bár korábban át-átpillantottak azon a részen, ahol én lapultam, mégis, most volt valami más is a farkas tekintetében, ahogy meredten felém figyelt. Öhm… lebuktam? Úgy tűnik. Őszintén szólva, kissé meg is nyugtatott a dolog, hogy nem kell tovább lopakodnom. Ebben Benji a nagy ász, nem én, na meg végre leengedhettem a pajzsomat annyira, hogy a mentális üzeneteket is megkaphassam. Egész nyugodt, magabiztos léptekkel indulok meg feléjük, már amennyire ez egy mocsári terepen lehetséges. Sam felé csak biccentek egyet, a másik felé fordulva pedig épp köszönnék, amikor megérzem az ismerős energiákat, én pedig megtorpanok egy pillanatra. ~Mr. Mord? Daniel? ~pislogok felé meglepetten, ahogy a lehetséges jövendőbeli… kovácsomat végigmérem, ebben a négylábú, szőrösebb valójában is. ~Nocsak, nem hittem volna, hogy épp magával futok össze… A kovácsmesterség helyet bébiszitterkedést is vállal?~ vetek Sam felé egy pillantást, lebuktatva magam, hogy bizony már egy ideje figyeltem őket~ Jut eszembe, hogy halad a megbízással?~
~ Hé, már majdnem megvolt! ~ Jegyzem meg, minimális fölháborodással. Na ne már, megmondtam, hogy elkapom azt a kacsát, most meg kinyírja itt az orrom előtt? Nem ér! Esküszöm, már majdnem megvolt, büszkévé tettem volna mindenkit, aki ismer, vagy legalábbis vigyorogtak volna, amikor rám néznek, vagy ezért, vagy egy másik okból, de mit számít már az? Kievickélek a partra, és nagy elánnal kirázom a bundámból a vizet, de úgy, hogy abból még a holló is kap. Büdös madár, nem vagy finom, szóval vizes leszel! Jézusom, én ma nem vagyok normális… Szó nélkül fogadom el a húst, amit elém lök, és kezdem el tépkedni. Nos, legalább az étellel nem játszok, ez már egészen jó hír, nem? Aztán, amikor mozgást hallok, megfordulok, és arra nézek. Szívem szerint ugrálni kezdenék, de lehet, az nem lenne egy szép látvány, meg hát meg kell őriznem azt a kevés becsületemet az idegen előtt, ami még megmaradt, ezért csak vakkantásra emlékeztető hanggal köszöntöm Odette-t. ~ Hát ott bujkáltál… majdnem megtaláltalak. Láttad a kacsát? Ügyes voltam? ~ kérdezem. Amikor a közelünkbe ér, kettétépem a saját adagom, és a nagyobb részt odalököm a nőstény elé. Elvégre, részleteiben én fogtam, nem? Akkor már csak adok neki, ha ő olyan sokáig etetett engem a lovardában. De egyébként valami azt súgja, hogy ezek ketten ismerik egymást. Hmm, valamit igazán ki kellene találnom, mert a farkam az úgy jár, mint a motolla, és ha nem lennék ilyen súlyos farkas, lehet, hogy fölemelkednék a földről és elrepülnék. Na, az mondjuk érdekes lenne, repülő farkas… Valószínűleg ilyet sem láttak még. De a falkaháborút egészen biztosan megoldaná, kiállnának oda, és együtt röhögnének. Odette vajon megpróbálna lehozni, vagy csak röhögne, aztán megpróbálna lelőni, mondván, hogy ami repül, az ehető? Várakozóan nézek a többiekre, hogy mi legyen a következő lépés. Kezdek asszem elemembe jönni. Mondjuk, ezek ketten idősebbek, mint én, szóval ha nem vigyázok, akár még szó szerint is legózhat velem az a kedves őrző doktornéni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
~ Ott az a majdnem. - küldöm felé, ahogy kitépem a húsdarabot a tetemből. ~ Legközelebb jobban hagyatkozz Unalaqura, és akkor talán sikerül. Nem vagyok hülye, szinte majdnem mindegyik Vérvonal képviselőjével összefutottam már életem során, és tanítottam is őket. Egy idő után megmutatkoznak a jegyek a képességekről. A kölyök mozdulataiból könnyedén kiolvashattam, pláne, amilyen ügyesen a közelembe férkőzött. Csak valamiért, gondolom a természetéből fakadóan egy adag szerencsétlenség is párosul hozzá. Fenevadam megmordul, ahogy a kicsi nagy hevesen szertefröcsögi magáról a vizet. Morrighanre is jut, aki elégedetlen károgást hallatva száll a kölyök fejére, és megcsippenti a fülét. Azután kényelmesen elhelyezkedik a bundás hátán. Hmm... nem most van a tojásköltő korszaka, de ezek szerint megtalálta az arra alkalmas fészket. Érdekes nézni, ahogy viaskodnak egymással. Bár tudom, Morrighan minden farkassal, akivel eddig összefutottunk, jól kijött, de azt is tudom, nem egyszer vakított meg néhány embert, akik esetleg nem úgy viseltettek iránta, ahogy kellett volna. De egyenlőre csak tollászkodva csücsülget a kölykön, valószínű, nem ő fog először támadni. Ahogy a nőstény csatlakozik hozzánk, én felemelem véres pofámat, majd bólintok egyet a kérdésekre. Hát ja. Tény, nem ennyire szőrös voltam, mikor találkoztunk, és a Káosz Csillagot se nagyon láthatta akkor a hátamon, de hát kicsi a világ. Fairbanks meg ezek szerint még annál is kisebb. A kölyök farokcsóválására s vakkantására kissé félrebillentem a fejem. Testvérek? Ő a nővére? Bár hasonló a szaguk, valahogy... nem tudom. Nem ilyen természetű kölyök testvért tudnék elképzelni a nő mellé. De hát ja. Találkoztam már olyan Farkas párossal is, ahol a kölyök nagyobb felelősséget, komolyságot mutatott, mint maga a Beharapója. Érdekes dolgok ezek. ~ Valakinek nevelnie is kell a kölyköket nem igaz? - küldöm a nő felé. Nem, akartam mondani, hogy ő vesztette el az öccsét, és nem én, bár az is lehet, direkt akarta itt hagyni a mocsárban. Ki tudja? Bár, amilyen pillantást vet a kölyökre, tudom ebből, hogy egyik sem, mindvégig itt ólálkodott a közelünkben. Ah, Natan, te barom... ~ Remekül, köszönöm. Ne aggódjon, mire viszem, még nem fognak leesni a patkók a lovakról. Ha követi az ajánlásom, és nem terheli őket. Én betartom a határidőimet. És ez így is volt. Már csak az illesztéseket kell összeforrasztanom, és a mintát a fémbe vésnem, és már meg is leszünk. Újra a húscafat felé fordultam, ahogy láttam, hogy a kölyök megosztja a másikkal a vacsit. Talán illő lenne adnom az idősebbnek, de egyenlőre nem volt miért. Meg aztán pont ez a szerencsétlen kis réce fog jóllakatni három jól megtermett farkast? Ugyan már. Ahogy befejeztem az adagom lenyaltam két oldalról a vért a pofámról. Valami nagyobb vadat se ártana elejteni mára. ~ Nos, ha már így alakult, közös erővel esetleg valami nagyobbat is elejthetnénk. Ha esetleg még korog a hasatok. - küldtem feléjük nyugodt, mentális hangom. Tény, osztozkodni kell, de hárman könnyebben ejtünk el bármit is. Meg aztán, Farkasok volnánk, közösségi lények, akiknek éltetőjük a csapatszellem. Talán a kölyök is könnyebben boldogul, ha velünk dolgozik, és tanulhat is.
Amint meglátom Sam reakcióját a feltűnésem kapcsán legszívesebben elnevetném magam, így csak egy lassú farokcsóválás lesz helyette, miközben odasétálok hozzá. Játékosan megharapdálom a fülét, amikor észreveszem, miben mesterkedik.
~Az a majdnem azért elég messze volt, egyébként végig itt voltam a közelben. Ügyes voltál, Prücsök, bár mit ne mondjak, még van mit csiszolni a technikádon. A kacsa pedig kedves tőled, de edd csak meg nyugodtan, megdolgoztál érte. ~
Egy falatot azért veszek belőle, nehogy sértődés legyen, de a többit visszatolom elé. Fejlődésben lévő szervezet, kell neki a vitamin. Aztán, amíg Sam tömi a fejét, Daniellel folytattam a társalgást.
~Igaz. ~ üzenem felé, amikor pedig biztosít, hogy jól halad, elégedetten biccentek egyet ~Helyes, helyes! Nem aggódom, csupán érdeklődtem. Egyébként megfogadtam a tanácsát, többet is pihentetem, meg csak a kifutóba engedem ki, az kíméletesebb, mint a terep. Egyébként kíváncsi vagyok, hogy mivel készül.~
Megvárom, amíg ő is végez az előétellel, meg letudja a „cicamosdást”, aztán már fordulnék is vissza Sam felé, hogy fogjam és tovább álljunk. Ekkor azonban meghallom az ajánlatát, s visszafordulva ismét felé fordítom a tekintetemet.
~Hm, ez egész jó ötlet. Mire gondolt? Maradjunk a mocsárban és itt kerítsünk valamit, vagy irány az erdő? Ott azért nagyobb eséllyel futunk össze a leendő vacsoránkkal. Legyen őz? Vagy ami jön? ~ érdeklődök tovább, van-e valami konkrétabb ötlete, vagy maradjunk a spontaneitásnál.
Aztán ha sikerült letisztázni, akkor Sammie-nek is üzenek mentálisan: készüljön, még közel sem ért végez az este, no meg a vadászat! Na meg hogy próbáljon minél halkabb maradni, mert ha az összes nagyvadat elűzi a környékről, akkor egy hétig ő fogja takarítani az istállót. Egyedül.
~ Kicsi majdnem volt ~ szontyolodnam el még egy kissé. Arra, amit a vérvonalam nagyfőnökéről mond, csak még mélyebbre hajtom a fejem, ami így már kábé a vizet súrolja. Jól van na, nem csak a saját, de valószínűleg minden vérvonalnak a szégyene vagyok, ezt muszáj elismernem… De addig tényleg jól haladtam, amíg ki nem nyírta a kacsát. Szegény Hápi… A holló nem szeret, úgy tűnik. Nem baj. És mit keres a hátamon? Hát nem takarodsz le onnan? Vad harci táncba kezdek, pörgök, forgok, magamban káromkodok, morgok, próbálom elkergetni a dögöt a hátamról. Ne már hogy egy oposszum után még egy holló is kisajátított. Oké, Hannibálnak szabad, őt szeretem, meg megengedtem neki úgymond, ilyenkor úgyis fölmászik a legmagasabb padlásra amit csak talál a lovardában, de egy nyomorult holló! Takarodj! Hess! ~ Köszönöm ~ biccentek csillogó szemekkel Odette felé. Tessék, legalább valaki értékel. Egy kicsit. Azt meg tudom, hogy csiszolni kell még a dolgon, de igyekszem, napról napra jobb leszek, csak hát ha mély gödörből indul az ember, akkor azért elég nehéz onnan felállnia. Reggelente kellene próbálnom, olyankor a fölállás az olyan természetesen megy. És ettől a gondolattól miért sandítok fél szemmel abba az irányba, ahol Sue lakik? Jézusom, nem értem a saját gondolataimat sem… ~ Menjünk macira! ~ csillan föl a szemem a hülye ötletemtől. Na jó, lehet, enyhén szólva túlbecsültem magamat, de hát van velem két erős vérfarkas. Az azt jelenti, hogy én leszek a csali? Jézusom. Odette szavaira csak bűnbánóan oldalra pillantok. ~ Bocsánat, nem akartam. Csak… Jó emlékeket idéz fel ez a hely. Annak ellenére is, hogy szerintem csiga szorult a körmöm alá…
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Morrighan néhány kecses szárnycsapással felemelkedett a viháncoló kölyökről, hogyha lenyugodott, újra a hátára szállva folytassa tollászkodását. Hmm... milyen türelmesek vagyunk ma este, Morrighan. És ezt a mozdulatot mindaddig így ismételte, míg a kölyök viháncolt. ~ Nem fog csalódni, ezt megígérhetem. - küldtem a nő felé. Most hallgatva őket, szerintem ennyiből már gombát is ehetnék, és beképzeljük, hogy vacsoráztunk valamit. Biztos akad valami olyan fajta, amitől behalucinálunk. ~ Felőlem mesebeli kis hercegnő is lehet, vagy maga Paff a bűvös sárkány, a kacsalábon forgó várában, csak induljunk már! - küldtem feléjük, azzal el is lépek köztük, kissé súrolva mindkettőt, hogy aztán Fenevadam érzékeit kiengedve újra prédára leljek. Hiába, ilyenkor Bestiám természete diktál, s bár hangszínem nem volt goromba egyikőjük felé sem, azért éreztettem velük, hogy vadászunk, nem pedig teadélutánra röffentünk össze. Körbeszaglászom a földet, majd felemelve orromat a levegőbe szimatolok, azután egy apró illatfoszlányt követve indulok a préda felkeresésére. Ha követnek, az jó, ha nem... hát akkor egyedül vacsorázok, különösebben nem fogok sírva fakadni. Lépteimet halkra veszem, szinte némán közlekedek a növényzetben. Ha a közelemben maradnak, hullámaim az övükébe kapcsolódnak, így ha a vacsora esetleg megjelenik, mindhárman tudomást szerzünk róla, még ha mondjuk csak egyikünk van a közelében, akkor is. A hideg este kellemesen borzolja fel a bundám, s végül a mocsár, s nád rengeteg egyre felszakadozik, ahogy az illatot követem. Bár még a forrás nincs a szemem előtt, füleimet hegyezve állok meg, hogy halljam, ha esetleg mozogni kezd.
~De rien~ üzenem a fiúnak, aztán ahogy megemlíti a macit, csak nyüsszentek egyet kínomban~ Mon dieu, kölyök, jó hogy nem egyből már szivárványon táncoló rózsaszín bolyhos unikornisra, nem?! Amúgy is, a medvehús nem valami nagy szám. ~ ~Basszus, Sam, ne nyafogj már annyit… Komolyan, mint egy lány…~ reagálok a csigás megjegyzésére, a férfi üzenetére meg csak biccentek egyet, remélem is! Ahogy a farkas „áttör” köztünk, csak egy szemforgatással reagálom le a dolgot, aztán én is követem a példáját. Bár a pajzsom változatlanul félig-meddig lent van, hogy továbbra is képesek legyünk kommunikálni egymással, azzal megindulok én is. Nem pont abba az irányba, mint Daniel, egy kicsit arrébb, hogy előbb bukkanjunk valami préda nyomára. Az érzékeim kiterjesztve, én pedig csendben lopakodok a nádasban, valami zajra, neszre, illatra várva. Közben hátrapillantok, hogy Sam követi-e valamelyikünket, vagy egyáltalán merre kolbászol. Aztán már fel is osonok az egyik zsámbék tetejére, hogy a fejem az ég felé emelve körbeszimatoljak, érkezik-e valami ajánló a hűs éjszakai szellővel. Elsőre nem éreztem semmit, a mocsár jellegzetes, poshadt-áporodott szagán és a száraz nád illatán kívül, de aztán… volt néhány kisebb vízimadár is, azzal viszont akkor se laknék jól, ha macska lennék, szóval kár fáradozni vele. S akkor megváltozott a szélirány, ahogy pedig tovább szimatoltam, egy ismerős préda szaga csapta meg az orromat. ~Karibu…~ sejlett fel lelki szemeim előtt az állat képe, azzal már jeleztem is a többieknek~ Az erdő közelében tanyázik néhány. Mit gondoltok, megfelel? Bár a szarvaikkal nem árt vigyázni, de szégyen lenne, ha hárman nem bírnánk el velük, eggyel pedig bőven jóllakik mindenki.
Kezdőlap
// 
