-Vetkőzz! Kapsz két percet, stopper indul! –közöltem Sammel, majd már mentem is tovább, hogy én is hasonlóképp cselekedjek. Na nem kell semmi rosszra gondolni, csupán elérkezett az első telihold, mióta a fiú ideköltözött, és ha már itt vagyunk ketten, miért ne indulnánk közös vadászatra? A szobámba érve épp, hogy berúgtam magam mögött az ajtót, már dobáltam is a ruháimat az ágyra, vagy épp mellé, melyik darabot hogy sikerült, hogy aztán egy szempillantás alatt változzak át négylábú alakomba. Ahogy megtörtént az alakváltás, csak nyújtóztam párat, mint valami álmos macska, végül megráztam magam, és kikocogtam a nappaliba, hogy a karmaim csak úgy kopogtak a padlón. Itt aztán szépen leülök és várok, hogy Sam is előkerüljön, ám talán egy perc se telik el már csörtetek is a szobája felé, az orrommal óvatosan belökve az ajtót. ~Még hogy a nőkre kell sokat várni… Basszus, Sam, nem randira készülsz, csak vadászni megyünk, csipkedd magad!~ Ha újabb egy percen belül nem készül el, akkor pedig a fülénél fogva rángatom ki a szobájából, hogy induljunk már! A bejárati ajtót csak simán belököm magam után, semmi kulcs, vagy ilyesmi… úgy se jár ilyenkor erre a madár se, hát még nem épeszű ember… Vagy csak akármilyen ember. Ha meg vérfarkas akar betörni, úgy se egy zár fogja megállítani, amikor egy laza rúgástól kb. tokkal együtt szakadna ki a helyéről, szóval erről ennyit. Ruhát meg minek vinni? Nem a városban vagyunk, és az ajtón kilépve szinte egyből az erdőben találjuk magunkat. És hogy hova megyünk? Az egyelőre titok! Viszont semmiképp nem akartam a szokásos, szarvas, őz, vaddisznó prédát, nem… Most valami különlegesebbet kívánt meg a helyzet. Egy darabig csak szótlanul kocogok a fák között, majd átváltok futásra, mígnem a kitervelt helyszín közelébe nem érünk, persze arra azért ügyelek, hogy Sam is lépést bírjon tartani velem. Amikor ismét lassítani kezdünk, már ismerős lehet neki a terep. Bár a vizet még nem látni, a mocsár jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető szagát már innen is érezni lehet. ~Meglepetés! Na, mit szólsz? Fogadok, hogy nem vadásztál még éjszaka vízimadarakra! ~ üzenem mentálisan a fiú felé, majd egy darabig még szótlanul figyelem a lágy esti szellőben hullámzó nádast, mielőtt lassan elindulok felé ~ Nincs is jobb, mint egy kis kacsahús! Igaz, ez kicsit más technikát kíván, mint egy egyszerű nyúl, vagy szarvas vadászat, mert hát a vízzel is számolni kell… Amúgy ne aggódj, annyira nem mély a víz, hogy belefulladj, az úszással meg remélem, nincs bajod. Na gyere!~
Őszinte leszek, féltem ettől a teliholdtól. Már megkezdődött a megszokott előkészület. Ha Sue-val találkoznom kellett, nem én mentem át, hanem őt hívtam a lovardához. Sajnálom, hogy így kell történnie, de még mindig jobb, mint a napokra eltűnés minden egyes teliholdkor. Ha itt történne valami, ha az állat fölül kerekedne rajtam, akkor itt van Odette. Erre ügyeltem, a lány egyszer sem jött át, ha a ház úrnője nem volt jelen. Egyébként dolgozok a lovarda körül, Nathalie boltjában, és ami azt illeti, még a házba is kijárok, bár ott a kárfelmérésnél tartunk. Meg akarom csinálni, ezt tudom. A hogyan még kérdéses. Még Odette-nek sem mertem elárulni ezt a tervet… Parancsra öltözni meg vetkőzni… Te jóságos isten! Mondhatnám, hogy Putain, merthogy csak ezt a szót kezdem lassacskán magamra szedni, de a káromkodásokat még mindig szoknom kell. Na jó, annyira nem, csak próbálom elérni, hogy senki se térjen ki a hitéből, ha éppen velem beszélget. Mindenesetre a nadrágom, és egyéb ruháim gyorsan lerúgom, majd a szoba közepén, amelyre még mindig baromi nehéz sajátomként gondolni, el is kezdek átváltozni. Nem fogok egy szál farokban lófrálni Odette előtt. A múltkori összebújós dologért hálás vagyok neki, de legalább nem voltam pucér. Úgy senki nem láthat, aki nem korombeli lány, az ziher! Követem a nőt, és ahogy realizálom az irányt, úgy vesz rajtam erőt a farkast hajtó vadság, és vadászni vágyás mellett az emberi idegesség is. Sue errefelé lakik. Miért megyünk erre? Ugye nem hozzá kell elmennem? Istenem, mi van, ha kiderül, hogy bántanom kell? Na jó, Sammie, verd ki ezt a fejedből. hajtogasd, hogy putain, mint valami beszélni tanuló kiskölyök, az majd eltereli a figyelmed. Ahogy a mocsárt meglátom, farkasomon, és rajtam is erőt vesz a nosztalgia. ~ Még életemben nem jártam itt farkasként ~ küldöm feleletként a nőnek. Aztán, tőle függetlenül, már gázolok is a vízbe, mint valami lelkes kis kölyök. Mert most az is vagyok, ami azt illeti. Egy kölyök, aki alig várja, hogy játszhasson, és valami teljesen újat tanulhasson.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az éjszaka hűvöse kellemesen érintette csupasz bőrömet, ahogy kiléptem a ház teraszára. A gerenda padlózat halkan roppant a talpam alatt, ahogy leléptem a lépcsőkön. Morrighan károgva röppent ki az ajtón, s megpihent a teraszra kitett szék karfáján. Visszapillantottam rá, Fenevadam ezüstös szemével. Érzékeim a madár apró, szapora szívveréseire tollának halk sercegésére, ereiben zúgó vérére hangolódott. Bestiám olyan könnyedén tépte ki magát a testemből, mintha csak egy gerincet roppantott volna szét. Amint kiszabadult, már indult is a mocsár mélye felé, hogy csillapíthassa éhségét. Én nyugodtan elvoltam lelkem mélyén, csak az érzékek és az élvezet, a vadászat örömére koncentráltam. Morrighan szárnycsapásait hallva a fejem felett, elmosolyodtam belül. Nocsak, ezek szerint ő is éhes? A mocsár vizes, sáros talajába halkan süppedt be a mancsom, de sosem időztem el túl sokáig egy helyen, s így cuppogó, zaj keltő hangokat sem csaptam. A mocsárba fürgeség és jó időzítés kell. Füleimet hegyezve szaglásztam körbe a környezetet, ahogy egyre közelebb értem a nádashoz, s annak süppedősebb vidékéhez. Óvatosan kell lépni, különben könnyedén a vízben találhatom magam. Az alaszkai vadvilág igencsak híres volt, mai napig több az állat ezen a vidéken, mint az emberi populáció. Érdekes, nem igaz? Igazából ha elejtek egy zsíros alaszkai ludat, már örülhetek, bár szívesen megkóstolnám az itteni hód vagy vidra húsát is. Esetleg egy nyílfarkú, vagy tarka réce? Ahogy a nád közt lépkedtem óvatosan, Morrighan károgását hallottam a távolból. Néhány madár a tó vízéről ijedten felröppent a távoli hangra, de tudtam, ez nekem szól. Amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt a hang. Nocsak, vendégek érkeznek? Nem akartam Fenevadam összeereszteni másokkal, bár volt már arra példa, hogy Falkában vadásztam. De talán nem most van ennek itt az ideje. Az ellenkező irányba indultam el, hogy a másik irányból kerülhessem meg a tavat. Addigra talán találok megfelelő kaját. Nem szerettem, ha megzavarják a vadászatom, de most jobb elkerülni a veszélyt. Túl friss húsnak számítok errefelé. Pajzsomat félig leengedtem, hogy reagálhassak, ha a közelembe érnek. Tovább léptem a növényzet közt, s kis idő múlva egy nagyobbacska lúd szapora szívverésére lettem figyelmes. Illata belekúszott az orromba. Néhány lépés után, már az apró, fej is a szemem elé került. Lelapultam, majd vártam a megfelelő pillanatot, hogy a közelembe ússzon.
~Gratulálok Pedro, azt hiszem, most ijesztetted el 10 km-es körzetben az összes lehetséges zsákmányt… Na mindegy, a csigák megvárnak! ~ felelem a kölyöknek mentálisan. Vagyis… na jó, tudom, hogy „hivatalosan” már nem számít kölyöknek, viszont amilyen kis fiatal, ő is, meg a farkasa is, pláne hozzám képest, nekem az marad. Ha meg nem tetszik, majd mondja, remélem van ennyi esze – igaz, eddig még nem tiltakozott a sok becenév ellen, amit ráaggattam. Mindenesetre, ahogy a vízben kezd pancsolni, vidáman caplatok én is utána, nehogy már kimaradjak a buliból! Játékosan meghúzgálom a fülét, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálom lebirkózni. Na persze nem teljes erőbedobással, mert akkor esélye se lenne szerencsétlennek… Inkább ezt is csak játéknak szánom – részben kíváncsi vagyok, hogy hogyan reagál rá, mennyire jó, részben pedig ezt vehetjük akár egy kis felvezetésnek is a ma esti vadászathoz. Meg amúgy is, hosszú még az este, bőven ráérünk vacsizni, addig is, legalább tanul valami újat a fiú, meg kipróbál egy ismeretlen terepet. A pajzsom, mint általában, most is félig-meddig leengedve, hogy időben érzékelhessem, ha valaki más is keresztezni tervezi útjainkat, vagy ha épp el akarna kerülni, arra is legyen esélye. Bár, amilyen zajt csaptunk most Sammel, szerintem távolabbra elhallatszott, mint amilyen távolságra az energiáink terjednek. Egyébként meg, elég nagy a város körüli vadon ennyi farkasnak, pláne ha azt nézzük, hogy a falkabeliek szívesebben járnak csoportosan vadászni, szóval különösebben nem tartottam más farkasoktól, meg egyébként is, azért én se voltam már kölyök… De visszatérve a birkózásra, a mancsommal koppintottam egyet a kölyök orrára, amit vehet akár játékos kötekedésnek, vagy bíztatásnak is, majd óvatosan hátrálva, körülötte körözve-ugrálva próbáltam tovább hergelni. Amennyiben ez se elég, kap még néhányat az orrára, esetleg néhány újabb fülhúzgálást, majd ha látom, hogy vevő a fogócskára, birkózásra, akkor csak bele vetem magam a nádasba… Szökkenek néhányat, majd amikor már néhány méterre lemaradt tőlem, akkor segítem egy újabb kis üzenettel. ~Kapj el, ha tudsz! Ahhoz viszont nem árt előbb megtalálni…~ üzenem felé mentálisan, azzal szinte teljesen felhúzom a pajzsomat, hogy csak épp, hogy minimálisan legyek érzékelhető. Így aztán nem az energiámat követve kell megtalálnia, hanem a többi érzékére hagyatkozva. Látás – ami most ugyebár elég korlátozott -, hallás, illetve szaglás. Első dolgom, hogy a szélirányt követve mögé lopózzak, ezzel is tovább nehezítve a dolgát, aztán egy bizonyos távolságból követni. Nem akarok túl messze elszakadni tőle, így aztán ha rossz irányba indulna, csak követem, ha viszont felém tart, akkor oldal irányba kitérek, csendesen, szinte nesztelenül, hogy azért ne legyen olyen könnyű dolga. Mire engem így megtalál, addigra a mocsárban való vadászat alapszabályaira is egész jól rá fog érezni, abban biztos vagyok!
A „korholásra” megállok, és búskomoran eresztem le a fejem. Sajnálom én is, a farkas is, a csigák gondolatára meg teljes egyetértésben fordul fel a gyomrunk. Inkább megkeresem az utolsó kacsát ebben a nyomorult ingoványban, ahová olyan szép emlékek kötnek – erre, ha emberi alakomban szlalomoznék, esküszöm, felröhögnék –, de csigát, azt nem eszek. Bár együtt élek egy francia nővel, és már tanulok káromkodni is a nyelvben, de… Ennyire még nem. Nem és nem. De nem ám. Fel nem veszem a trikolort. Csak egy dolog foglalkoztat már egy ideje. ~ Miért Pedro? ~ kérdezem. Oké, kaptam én már tőle cifrább beceneveket, és a „prücsök” miatt még arra sem merném megkérni, hogy a suliig fuvarozzon már el, de nem tudom, mikor barnultam le annyira, hogy kiérdemeljem ezt a nevet. Putain… De sok gondom van nekem! Nagyot szívok az esti levegőből. Nem is tudom mióta, de most először ténylegesen szabadnak érzem magam. Mintha minden, ami a lelkem nyomná – Ash, Jamie, Lucy – egy másik élet hozadéka lenne. De Sue, Odette és Velkan pedig ezé. A valódi életemé. Vagy inkább az új életemé. Hátravetem a fejem, és halk, de boldog vonyítást hallatok ennek örömére. Amikor a fülemet csócsálja, ránézek, a farkas szemében pedig ott csillog a játék iránti vágy. Játékosan ugrik félre, mert hát az eddig mindig működött. Ja, csak eddig nem jelezte minden mozdulatomat csobbanás. Szinte mókás nézni. Ma, legalábbis részben szabad, nem zárom be olyan szorosan, mint szoktam, nem szorítom háttérbe. Vajon mindig ilyen? Aztán eszembe jut a vidámpark, és elvetem az ötletet. Nem. Néha egy vérengző szörnyeteg, és ha akkor tör rá ez a kedv, amikor Sue közelében van… Akkor megőrülök. Ilyen marha egyszerűen. Amikor a nő eltűnik a nádasban, egy pillanatra megijedek, és ez az ijedtség ki is sugárzik, amit azután már határozottan szégyellek. Úgy értem… Nem kellene ennyire gyereknek lennem, de amikor Odette eltűnik mellőlem, akkor olyan, mintha teljesen egyedül lennék. Nem csak a vízben, hanem a nagyvilágban is. ~ Ó, ez nem igazság! ~ üzenem vissza neki, aztán a keresésére is indulok. Egy rövid ideig érzem a szagát, de aztán eltűnik. A félelmem leküzdöm, a kétségbeesés elmúlik, Odette csak szórakozik velem, nem hagyott itt valójában… Minden mást kizárok, a szagára fókuszálok, a zajokra, amiket ő adhat. El is indulok egy irányba, lassan, próbálva minél kevesebb zajt csapni. Ez egészen addig buli, amíg meg nem botlok, és át nem esek egy másik farkason. Aki nagy. És nem Odette. ~ Bocsánat, bocsánat! ~ küldöm az ismeretlennek gondolatban. Az most nem számít, hogy eléri-e, csak… Csak jön reflexből. ~ Nem láttad a nővérem? Magas, meg szőke, csak most kicsit bundás…
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A távoli zajongásokból, és lubickoló hangokból ítélve, valószínű, hogy többen vannak, ráadásul nekiálltak fürdeni. Milyen ragyogó. Távolabb mentem tőlük, s mikor már úgy gondoltam, hogy kellő távolságba kerültem, próbáltam a nádas zajaira figyelni. Messziről, egy rövidebb, halkabb vonyítás hasította ketté az éjszaka csendjét. Nem tűnt túl erőbedobottnak. Na mindegy, inkább foglalkozzunk a kajával. Morrighan károgva elröppent a tó vizéhez közel, nekem csak a szemem villant a sötétben, ahogy a varjú a parti fűzfa ágai közé röppent megpihenni. A csöndbe, s a sötétségbe burkolózva lapultam a növények rejtekébe, ahogy a lúd egyre inkább úszkált a víz felszínén. Tollászkodott néhányat, s közben a halakat figyelte, hogy néha-néha ledugja fejecskéjét a vízbe. Fenevadam szíve erősebbeket ütve pupálta szét az adrenalintól terhes véremet az ereimbe. Megfeszültek az izmai, fülei előre meredtek, s mikor már ellendült volna, hogy elkapja a madár nyakát, egy test vetődött az oldalának, majd gurulva tova lendült, s nagyot csattanva landolt mellette a sáros, vízes talajon. A lúd éktelen gágogással, s szárnycsapásokkal repült fel a levegőbe. Fenevadam dühösen ugrott utána, de már nem érhette el. Még láttam, ahogy eltűnik az éj sötét egén. Kisétáltam a latyakos partra, félig leengedett pajzsom mögött hallottam a rémült farkas mentális hangjait. Szemem dühösen villant rá, morogva megálltam fölötte, hogy aztán megrázva magamat a víz szertefröcsögjön a bundámból. Ha még fekve maradt, közelebb hajolok hozzá, kivillantom fogaimat, hogy most épp nem jókor kezdett el játszani. Egy fiatal kölyök csupán. A vízes ázott kutyaszag, mely körbelengi keveredik valami másik illattal, amivel már egyszer találkoztam, de hogy hol, és mikor, az most nem ugrik be. Fenevadam megszaglássza, szemeivel végig vizsgálja az idegen kölyköt. Legszívesebben most marjánál fogva belevágnám a vízbe, hogy tanulja meg, hol a helye, de mit érnék el vele? Maximum azt, hogy mégtöbb vacsora tűnik el a nádasból, vagy egyszer csak feltűnne a nővére. Vérvonalam képessége úgy tör fel, s úgy csapódnak mondataim a kölyök fejében, mintha istenesen pofon vágtam volna. ~Nem láttam! - küldöm felé - Most pedig takarodj innen, keresd meg sürgősen a testvéred, különben a végén te leszel a vacsora a lúd helyett! Bár meg kell hagyni, ügyesen rejtve maradt a nádasban, még én se hallottam meg, hogy közeledik. De hogy átessen rajtam. Bah... ügyes, csak szerencsétlen a csillagzata. Pár lépést távolodok tőle, hogy felállhasson, s leléphessen, de szemeimmel végig kísérem a mozdulatait, egy pillanatra sem lankad a figyelmem felé.
~Hogy miért? Mert rövid, aranyos és könnyen megjegyezhető. És mert régi rossz szokásom, hogy beceneveket aggatok másokra, legalábbis akikkel hosszabb időt töltök együtt. Viszont ha nem tetszik, mit szólsz mondjuk a Leroy-hoz? Az legalább francia. Vagy a Louis? Áh, az túl öreges, mint a Jean…~ morfondírozok a témán. ~Mert az élet igazságtalan, jobb, ha hozzászoksz, Sam. ~ üzenem neki még búcsúzóul , de aztán tényleg megszakad köztünk a mentális kapcsolat, a felvont pajzsom jóvoltából. Egy kicsit meglepődök azon, hogy megijed az elején, de aztán úgy tűnik, csak összeszedi magát. Nagyon helyes! Minden jól is megy, egyszer már egész közel is sétált ahhoz a helyhez, ahol a nádasban lapultam, mozdulatlanul, amikor úgy tűnik, valami más terelte el a figyelmét és irányt változtat. Cöhh… Megvártam, amíg eltávolodik egy kicsit, s már épp indultam volna utána, amikor egy nagyobb zajra kaptam fel a fejem. Megbotlott? Elesett? Kidőlt egy fa? Basszus, amilyen peches tud lenni néha, remélem, nem dőlt rá! Igaz nem kapkodom el a dolgot, de mégis utána eredek, lassú, óvatos mozdulatokkal. Szerencsére a szél még mindig fújdogál, így még az sem feltűnő, ahogy a nádason át közeledek, bár amilyen feltűnő a bundám színe nyáron, túlságosan nem merészkedek közel. Pláne, amikor meglátom, hogy egy másik farkasnak sikerült megzavarnunk a vadászatát. Bár pont olyan irányból fúj a szél, hogy sem engem nem leplez le, sem én nem tudok meg többet róla, viszont így kinézet alapján nem ismerős, az biztos. Belegondolva, nem sok itteni farkast ismerek kinézet alapján. Ciki, mi? Hát az… Csak figyelek, s várok, hogy mi történik. Nem tűnik túl vidámnak, ami érthető is, viszont egyelőre úgy néz ki, hogy nem akar nekimenni a kölyöknek – ami jó. Sammie-re meg úgy is ráfér, hogy egy kis talpraesettséget magára szedjen, szóval egyelőre nem avatkozok bele a dolgukba. Igaz, bosszant, hogy a beszélgetésükből kimaradok, de egyelőre csak várok. Várok, igaz, minden érzékemmel arra koncentrálva, hogy amennyiben elmérgesedne a helyzet, közbe avatkozhassak. Addig meg… Hajrá, Prücsök! Rajtad a világ szeme!
~ Persze, Leeroy Jenkins, mi? – kérdeztem. Valami ismerősöm mesélte ezt a sztorit suliban, még bár fingom sincs, mi az a WoW, vagy miért vicces az egész, a név megmaradt a fejemben. De belenyugodok abba, hogy rövidesen identitászavarral fogok küszködni, és járhatok majd Doktor Howardhoz, hogy elérjek valamit… Vagy ahhoz a szőke doktornénihez, de szerintem a farkasom a legutóbbi bordatördelés után fújna rá. Pedig egész kedves volt, és finom volt a keze is… Már amennyire lehet valakinek finom a keze, miközben eltöri a bordáimat. A farkas, akin átestem, dühösen fújtat. Hát lássuk be, valószínűleg én sem lennék túl vidám, ha egy kotnyeles, önmagának baromira örülő, éppen csak nem kölyök elüldözné a vacsorámat. Tényleg, Odette ma nem fog kaját csinálni a vadászat miatt… Ó, el is ment a kedvem az egésztől. Már megszoktam, hogy nem üres gyomorral fekszem le, és a kosztpénzből is kiveszem a részem. Azt hiszem, tényleg el kéne kapni valamit. Ja, hogy közben van itt egy másik, nagy, meg ideges farkas is? Ugyan, Sam, téged mindig a gyomrod korgása vezet… Mondjuk a másik eddig vadparasztnak tűnik, de az meg a felnőttek előjoga. Meg az idősebb, erősebb farkasoké. De jó, végre megtanultam magamban tartani a véleményem. A farkasom már nem ilyen kis megértő, ő a másiktól való félelmében lekushad a földre, és a víz alá nyomja a fejét. Aztán felhúzza, de még mindig úgy áll, hogy a segge a föld felé áll. Asszem ez azt akarja jelenteni, hogy a másik erősebb, nagyobb, ő meg elismeri, mint főnököt. Komolyan, most jött rá a falkahiány? Imádom ezt a dögöt… Ha dominát keresel, szőröske, legközelebb csak megmondom Odette-nek, hogy a csigán kívül valami más is lehetne ebédre. Szerintem akkor mindketten meghalunk. ~ Sajnálom ~ közöltem még egyszer. Mindenesetre nem fordulok meg és nem kezdek el rohanni, annak ellenére, hogy a farkasomnak nagyon mehetnékje van. Önuralom, Sammie, önuralom, meg egy nagy adag hülyeség. Vagy bátorság? Szeretném a másodikat hinni, de szerintem csak az előző. Ja, a hülyeséggel úgyis van gyakorlatom. ~ Ha gondolja, foghatok magának egy másikat. Úgy… békeajándékként.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A kölyök reakciójára meg kell állapítanom, hogy vagy nagyon alantas pozicióban van a családján belül, kb. mint egy Omega, vagy komolyan ennyire fél tőlem. De azt hiszem az utóbbi. Fenevadamat elégedettséggel töltötte el a kölyökből áradó félelem, ugyanakkor tisztában voltunk azzal is, hogy idegen Farkasként nem nagy kunszt az itteni kölykökre hatást gyakorolni. Nem reagáltam a sajnálkozására, csak annyit, hogy közelebb léptem hozzá, s fejemmel fölé hajolva késztettem további kushadásra. De következő üzenete meglep, amire kissé oldalra billentem a fejem. Ajándék? Mondjuk ilyen gesztussal régen találkoztam, meg kell hagyni illemtanórából 5. De vajon ügyességből is az-e? Vagy ugyanúgy elbaltázza, mint az előbb? Miközben azon tanakodok, hogy elfogadjam-e az ajánlatát, mocorgás üti meg a fülemet a nádasból. Morogva fordítom arra a fejem, mert ha a kölyök megmentésére érkezett valaki, és félre érti a helyzetet, akkor itt bajok lesznek. De mielőtt még lépnék egyet, kisvártatva csak Morrighan, kotnyeles varjam röppen ki a növényzetből, s telepszik le bundásom lapockájára. Károg egyet a kölyök felé, mint egy üdvözlésképp, azután nagy kényelmesen tollászkodni kezd. Szemeimmel a kölyökre meredek, majd kissé megrázva a fejem, küldöm neki a mentális üzenetet. ~Rendben. Elfogadom. De ha lehet, csendben tedd! Hajh... Talán még a testvérét is megleljük. Natan, egyre lovagiasabb vagy. Kihasználsz egy kölyköt vadászatra, majd nagylelkűen még találkozol is a rokonával. Még mire számíthatunk a közeljövőben? Na ácsi! Még ott se tartunk, hogy fog nekem valamit. Másrészről, minimum, hogy az elszalasztott ludam kategóriáját üsse meg a préda. Nem, majd elém lök egy békát, hogy nézd, ezt fogtam! Azután bundásom orrát a kölyök hasa alá nyomva kissé megemeli, így kergetve el a másik rémületét, s némi bizalmi gesztus is ez, hogy "felsegíti". Milyen jó, hogy kölykökkel foglalkoztam éveken át. Nádasokban elkószált ázott bundájú bolhásokon alkalmazhatom... Ezután megtoltam kissé a hátsóját, hogy menjen előre a növényzetben. Csendben, halkan mozogtunk, én legalábbis felvettem ismét a vadászó farkas tulajdonságait. Csak közben a hátamon egy varjú, míg az orrom előtt egy kölyök téblábolt... Asszem mára lemondhatok a vacsoráról.
A hozzászólást Natan Vreth összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 10, 2013 3:59 pm-kor.
~Az meg ki a háborodás? Valami amerikai idióta? Hagyjál már… de ha már Leroy, Charles-Georges Leroy nevéről hallottál már? Francia író volt, egy évben születtünk. Meg érdekesség, hogy később, 1789-ben meg pont a szülinapomon patkolt el az öreg…~ magyarázom elmerengve a kölyöknek, aztán tényleg eltűnök a kölyök elől. Aztán csak várok, állok a nádasban mint valami szobor, aztán teljes kussban fülelek, hátha a hangok elárulnak valamit… A fenébe is! Amit többnyire csíptem a mentális kommunikációban, hogy a címzetten kívül mindenki mást ki lehet rekeszteni, aztán se hallgatózás, se lefülelés, se kémkedés, most pont azt utáltam… Fix, hogy ezek ketten is így diskurálnak, de hogy mit, arra ha meggebedek se jövök rá, így meg csak a kíváncsiság furdalta az oldalamat ezerrel. Jó… mondjuk ha a pajzsomat leengedném, akkor is ugyanúgy kimaradnék az egészből, csak mindketten levágnák, hogy én is itt vagyok. Vagyis, Sam most is tudja, remélem, szóval csak a másiknak lenne meglepetés… A másiknak, aki kinézet alapján jó pár méter távolságból, az éjszaka közepén, a nádason át leskelődve, nem tűnik ismerősnek. A francba… Lehet nem kéne annyit mocorognom? Amikor a másik felém fordul és morran egyet, nem vagyok benne biztos, hogy teljesen levágta, hogy itt vagyok, vagy hogy én vagyok… ugye? Akár valami kóbor holdkóros kacsa is szambázhatna itt a vízen úszkálva… Mindegy, úgy döntök, hogy egyelőre várok. Ha nem erre indulnak, akkor nyert ügyem van, ha meg erre… hát, akkor lebuktam, szép lassan félig-meddig leengedem a pajzsom, hogy ne érje váratlanul a jelenlétem, a végén még azt hinné, hogy ellenséges szándékaim vannak. Bár, ha Samnek komolyabb baja esik, biztosan megtépem – hacsak nem valami Noémie (Sheila) kaliberű egyénről van szó. Nézem, ahogy Sam lassan elindul a férfivel meg a madarával együtt, aztán szép lassan én is a nyomukba szegődök, biztos távolból követve őket…
//Hacsak Nat nem kezdi el látványosan gyilkolni Samet, vagy bukok le/botlotok belém, akkor nyugodtan kihagyhattok pár kör erejéig, sok újat nem tudnék írni //
~ Mindegy is ~ küldöm vissza az üzenetet. Utána jön a kultúrtörténet, amire már indulok is, mert hát ezt senki sem bírja hosszú távon hallgatni. Iskolás vagyok, könyörgöm, éppen elég nekem az irodalom, nem kell még a szabadidőmben is! Már az olyan, amit nem magamtól olvasok el. Tényleg, azon a telefonon van olvasófunkció is. Beszarás… Egy holló? Ennek most komolyan van egy hollója? Hmm, lehet, nem azt kellene elkapnom vacsorára. Szerintem sem a nagydarab farkas nem értékelné, és igazából eddig csak egyszer ettem hollót, de valami veszettül rossz íze volt. Azt meg mondanom sem kell, hogy utána egy hétig tollakat tojtam, és papírra szükségem sem volt miattuk a WC-n. Hmm, lehet, megérné. Már csak a lovarda költségtakarékossága miatt is… ~ Igyekszem ~ bólogattam marha hevesen, és baromi lelkesen. Azt hiszem, a farkasom lelkesedik ennyire az ötletért, de lehet, mindketten. Nem tudom én már. A biztonság kedvéért a nádas felé indulok el, abba az irányba, amerre nem lyukadunk ki félórányi gyaloglás után Sue házánál. Pontosabban a családja házánál. Odette-en kívül még mindig nem szívesen látnék más farkast a lány közelében. Érzem az állatok szagát, szóval még nem üldöztem el mindent és mindenkit a közelből. Remek, javulok! Bár Doktor Howard is látná… Lám, mégsem vagyok annyira haszontalan, mint eddig hittem. Lehet, hogy még büszke is lenne rám az öreg… Ja, mert nem üldöztem el mindent, csak vándorútra késztettem a mocsár állatvilágának háromnegyedét? Egész biztosan vállveregetést kapnék érte. Próbálok csendben mozogni, már amennyire ez tőlem telik, elvégre nem vagyok valami lopakodó, de mégiscsak muszáj. Plusz vízben azért baromi nehéz teljesen csendben mozogni, főleg a mocsárban, ahol az ember talpa, meg mancsa, meg miafenéje alatt folyton cuppog az a tetves talaj. De megteszem, amit tudok, és ahogy a nádashoz érünk, már egyszerűbbé válik a dolog. Egyszerre érzem meg az ismerős szagot, és látom meg a kacsát, aki valószínűleg teljesen süket. De látni lát, így farkasszemet nézünk egy pillanatig, amíg eldöntöm, hogy mi a fenét tegyek. Aztán a kis rohadék menekülne, de én már ugrok is, fejjel a sárba – megint –, testtel meg a rohadt vízimadárra, ami természetesen kicsúszik, és elillan Odette rejtekhelyének irányába. Én meg rajzfilmesen, majdnem a víz felett rohanva utána. Nem szöksz el előlem, szarházi!
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Lelkesedésére csak morogva kapott egy fejlökést az oldalára, hogy gyerünk, lóduljon már. Mire vacsorához jutunk, a nap is felkel. Az állatok szaga orromba kúszott, de közben a fiatal kölyökre is oda figyeltem, hogy mozog. Ügyes volt, bár az elején még nehézkesen cuppogott a sárban, de ahogy a nád elnyelt minket, meglepően könnyedén váltott át, s alkalmazkodott. Valószínűleg az ereiben csorog az ügyesség képessége. Halkan léptem mögötte, végül egy apró, lapocka rázással késztettem Morrighant arra, hogy fölröppenjen a levegőbe, s onnan figyeljen. A kacsa szívverése kellemesen hat érzékeimre, bundásom hallgatózóan lelassít, hogy még kevesebb zajt csapjon, s mire a kölyök farka után kapnék, hogy visszarántsam, ő már nagyban szem párviadalba kezd a tollassal. És a következő jelenet ami lejátszódik a szemem előtt, nos, ha nevetni tudnék ilyen állapotban, biztos megtenném, azonban Bestiám nem veszi ilyen mulatságosra a helyzetet. Nézem, ahogy szerencsétlenkedik, s aztán ahogy a csőrös jó madár kicsúszik a kölyök alól, egy könnyed szökkenéssel ugrok a parton maradva, végig a madár nyomában maradva, míg a kölyök a vízben próbálja kergetni a prédát. A kacsa a két Fenevadtól bepánikolva igyekszik minél előbbi kiutat találni, de egyenlőre még nem röpül fel a levegőbe. Mondjuk, ha meg is próbálná, Morrighan biztosan lelassítja. Végül sikerül a partra kiesnie, s már csak pár lépés választ el tőle, meg nád köteg, mikor megérzem a hullámokat. S az ismerős illatot. Az a nőstény a lovardából. - villan át egy pillanatra az agyamon, de már a kacsa fölött is vagyok, s egy szempillantásba se telik, hogy megadjam neki a gyors és könyörületes halált. Egy roppanás, egy halk háp, és már ki is múlt. Mikor a kölyök kievickél hozzám, türelmesen nézek rá, megvárom, míg kirázza bundájából a vizet. Kitépek a tollas húsából egy jó adagot, azután a kölyök felé tolom a tetemet, hogy falatozzon, elvégre ő is megküzdött a vacsoráért. Még ha sokat kell tanulnia is, azért egész ügyes volt. Azután a nádas felé pillantok s a másik farkas hullámaiba kapcsolódva küldöm neki mentális üzenetem. ~ Nem kell bujkálnia, Miss. e’Lemaître! Talán jut magának is. - azután, a magam adagja felé fordítom a pofám, s a finom, porhanyós húst tépve állok neki falatozni.
Csak lapulok, lapulok, szépen, csendben, némán a nádasban, miközben figyelem a kis párost. Mondjuk amikor meglátom, Sam mit össze bénázik szerencsétlen kacsával… Hát, ha emberi alakomban lennék, már biztos sírnék a röhögéstől, így csak magamban kuncogok egy sort. Majd megkapja az oltást a kölyök, ha hazamegyünk, az egyszer biztos! Szerencsétlen kacsa… nem elég, hogy meghal, még sokat is szenved előtte. Ezt nevezem állatkínzásnak! Csak csendben figyelem, amíg leterítik a kacsát, aztán osztozkodni kezdenek, egészen addig, amíg az idegen hím felém nem pillantott. Bár korábban át-átpillantottak azon a részen, ahol én lapultam, mégis, most volt valami más is a farkas tekintetében, ahogy meredten felém figyelt. Öhm… lebuktam? Úgy tűnik. Őszintén szólva, kissé meg is nyugtatott a dolog, hogy nem kell tovább lopakodnom. Ebben Benji a nagy ász, nem én, na meg végre leengedhettem a pajzsomat annyira, hogy a mentális üzeneteket is megkaphassam. Egész nyugodt, magabiztos léptekkel indulok meg feléjük, már amennyire ez egy mocsári terepen lehetséges. Sam felé csak biccentek egyet, a másik felé fordulva pedig épp köszönnék, amikor megérzem az ismerős energiákat, én pedig megtorpanok egy pillanatra. ~Mr. Mord? Daniel? ~pislogok felé meglepetten, ahogy a lehetséges jövendőbeli… kovácsomat végigmérem, ebben a négylábú, szőrösebb valójában is. ~Nocsak, nem hittem volna, hogy épp magával futok össze… A kovácsmesterség helyet bébiszitterkedést is vállal?~ vetek Sam felé egy pillantást, lebuktatva magam, hogy bizony már egy ideje figyeltem őket~ Jut eszembe, hogy halad a megbízással?~
~ Hé, már majdnem megvolt! ~ Jegyzem meg, minimális fölháborodással. Na ne már, megmondtam, hogy elkapom azt a kacsát, most meg kinyírja itt az orrom előtt? Nem ér! Esküszöm, már majdnem megvolt, büszkévé tettem volna mindenkit, aki ismer, vagy legalábbis vigyorogtak volna, amikor rám néznek, vagy ezért, vagy egy másik okból, de mit számít már az? Kievickélek a partra, és nagy elánnal kirázom a bundámból a vizet, de úgy, hogy abból még a holló is kap. Büdös madár, nem vagy finom, szóval vizes leszel! Jézusom, én ma nem vagyok normális… Szó nélkül fogadom el a húst, amit elém lök, és kezdem el tépkedni. Nos, legalább az étellel nem játszok, ez már egészen jó hír, nem? Aztán, amikor mozgást hallok, megfordulok, és arra nézek. Szívem szerint ugrálni kezdenék, de lehet, az nem lenne egy szép látvány, meg hát meg kell őriznem azt a kevés becsületemet az idegen előtt, ami még megmaradt, ezért csak vakkantásra emlékeztető hanggal köszöntöm Odette-t. ~ Hát ott bujkáltál… majdnem megtaláltalak. Láttad a kacsát? Ügyes voltam? ~ kérdezem. Amikor a közelünkbe ér, kettétépem a saját adagom, és a nagyobb részt odalököm a nőstény elé. Elvégre, részleteiben én fogtam, nem? Akkor már csak adok neki, ha ő olyan sokáig etetett engem a lovardában. De egyébként valami azt súgja, hogy ezek ketten ismerik egymást. Hmm, valamit igazán ki kellene találnom, mert a farkam az úgy jár, mint a motolla, és ha nem lennék ilyen súlyos farkas, lehet, hogy fölemelkednék a földről és elrepülnék. Na, az mondjuk érdekes lenne, repülő farkas… Valószínűleg ilyet sem láttak még. De a falkaháborút egészen biztosan megoldaná, kiállnának oda, és együtt röhögnének. Odette vajon megpróbálna lehozni, vagy csak röhögne, aztán megpróbálna lelőni, mondván, hogy ami repül, az ehető? Várakozóan nézek a többiekre, hogy mi legyen a következő lépés. Kezdek asszem elemembe jönni. Mondjuk, ezek ketten idősebbek, mint én, szóval ha nem vigyázok, akár még szó szerint is legózhat velem az a kedves őrző doktornéni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
~ Ott az a majdnem. - küldöm felé, ahogy kitépem a húsdarabot a tetemből. ~ Legközelebb jobban hagyatkozz Unalaqura, és akkor talán sikerül. Nem vagyok hülye, szinte majdnem mindegyik Vérvonal képviselőjével összefutottam már életem során, és tanítottam is őket. Egy idő után megmutatkoznak a jegyek a képességekről. A kölyök mozdulataiból könnyedén kiolvashattam, pláne, amilyen ügyesen a közelembe férkőzött. Csak valamiért, gondolom a természetéből fakadóan egy adag szerencsétlenség is párosul hozzá. Fenevadam megmordul, ahogy a kicsi nagy hevesen szertefröcsögi magáról a vizet. Morrighanre is jut, aki elégedetlen károgást hallatva száll a kölyök fejére, és megcsippenti a fülét. Azután kényelmesen elhelyezkedik a bundás hátán. Hmm... nem most van a tojásköltő korszaka, de ezek szerint megtalálta az arra alkalmas fészket. Érdekes nézni, ahogy viaskodnak egymással. Bár tudom, Morrighan minden farkassal, akivel eddig összefutottunk, jól kijött, de azt is tudom, nem egyszer vakított meg néhány embert, akik esetleg nem úgy viseltettek iránta, ahogy kellett volna. De egyenlőre csak tollászkodva csücsülget a kölykön, valószínű, nem ő fog először támadni. Ahogy a nőstény csatlakozik hozzánk, én felemelem véres pofámat, majd bólintok egyet a kérdésekre. Hát ja. Tény, nem ennyire szőrös voltam, mikor találkoztunk, és a Káosz Csillagot se nagyon láthatta akkor a hátamon, de hát kicsi a világ. Fairbanks meg ezek szerint még annál is kisebb. A kölyök farokcsóválására s vakkantására kissé félrebillentem a fejem. Testvérek? Ő a nővére? Bár hasonló a szaguk, valahogy... nem tudom. Nem ilyen természetű kölyök testvért tudnék elképzelni a nő mellé. De hát ja. Találkoztam már olyan Farkas párossal is, ahol a kölyök nagyobb felelősséget, komolyságot mutatott, mint maga a Beharapója. Érdekes dolgok ezek. ~ Valakinek nevelnie is kell a kölyköket nem igaz? - küldöm a nő felé. Nem, akartam mondani, hogy ő vesztette el az öccsét, és nem én, bár az is lehet, direkt akarta itt hagyni a mocsárban. Ki tudja? Bár, amilyen pillantást vet a kölyökre, tudom ebből, hogy egyik sem, mindvégig itt ólálkodott a közelünkben. Ah, Natan, te barom... ~ Remekül, köszönöm. Ne aggódjon, mire viszem, még nem fognak leesni a patkók a lovakról. Ha követi az ajánlásom, és nem terheli őket. Én betartom a határidőimet. És ez így is volt. Már csak az illesztéseket kell összeforrasztanom, és a mintát a fémbe vésnem, és már meg is leszünk. Újra a húscafat felé fordultam, ahogy láttam, hogy a kölyök megosztja a másikkal a vacsit. Talán illő lenne adnom az idősebbnek, de egyenlőre nem volt miért. Meg aztán pont ez a szerencsétlen kis réce fog jóllakatni három jól megtermett farkast? Ugyan már. Ahogy befejeztem az adagom lenyaltam két oldalról a vért a pofámról. Valami nagyobb vadat se ártana elejteni mára. ~ Nos, ha már így alakult, közös erővel esetleg valami nagyobbat is elejthetnénk. Ha esetleg még korog a hasatok. - küldtem feléjük nyugodt, mentális hangom. Tény, osztozkodni kell, de hárman könnyebben ejtünk el bármit is. Meg aztán, Farkasok volnánk, közösségi lények, akiknek éltetőjük a csapatszellem. Talán a kölyök is könnyebben boldogul, ha velünk dolgozik, és tanulhat is.
Amint meglátom Sam reakcióját a feltűnésem kapcsán legszívesebben elnevetném magam, így csak egy lassú farokcsóválás lesz helyette, miközben odasétálok hozzá. Játékosan megharapdálom a fülét, amikor észreveszem, miben mesterkedik.
~Az a majdnem azért elég messze volt, egyébként végig itt voltam a közelben. Ügyes voltál, Prücsök, bár mit ne mondjak, még van mit csiszolni a technikádon. A kacsa pedig kedves tőled, de edd csak meg nyugodtan, megdolgoztál érte. ~
Egy falatot azért veszek belőle, nehogy sértődés legyen, de a többit visszatolom elé. Fejlődésben lévő szervezet, kell neki a vitamin. Aztán, amíg Sam tömi a fejét, Daniellel folytattam a társalgást.
~Igaz. ~ üzenem felé, amikor pedig biztosít, hogy jól halad, elégedetten biccentek egyet ~Helyes, helyes! Nem aggódom, csupán érdeklődtem. Egyébként megfogadtam a tanácsát, többet is pihentetem, meg csak a kifutóba engedem ki, az kíméletesebb, mint a terep. Egyébként kíváncsi vagyok, hogy mivel készül.~
Megvárom, amíg ő is végez az előétellel, meg letudja a „cicamosdást”, aztán már fordulnék is vissza Sam felé, hogy fogjam és tovább álljunk. Ekkor azonban meghallom az ajánlatát, s visszafordulva ismét felé fordítom a tekintetemet.
~Hm, ez egész jó ötlet. Mire gondolt? Maradjunk a mocsárban és itt kerítsünk valamit, vagy irány az erdő? Ott azért nagyobb eséllyel futunk össze a leendő vacsoránkkal. Legyen őz? Vagy ami jön? ~ érdeklődök tovább, van-e valami konkrétabb ötlete, vagy maradjunk a spontaneitásnál.
Aztán ha sikerült letisztázni, akkor Sammie-nek is üzenek mentálisan: készüljön, még közel sem ért végez az este, no meg a vadászat! Na meg hogy próbáljon minél halkabb maradni, mert ha az összes nagyvadat elűzi a környékről, akkor egy hétig ő fogja takarítani az istállót. Egyedül.
~ Kicsi majdnem volt ~ szontyolodnam el még egy kissé. Arra, amit a vérvonalam nagyfőnökéről mond, csak még mélyebbre hajtom a fejem, ami így már kábé a vizet súrolja. Jól van na, nem csak a saját, de valószínűleg minden vérvonalnak a szégyene vagyok, ezt muszáj elismernem… De addig tényleg jól haladtam, amíg ki nem nyírta a kacsát. Szegény Hápi… A holló nem szeret, úgy tűnik. Nem baj. És mit keres a hátamon? Hát nem takarodsz le onnan? Vad harci táncba kezdek, pörgök, forgok, magamban káromkodok, morgok, próbálom elkergetni a dögöt a hátamról. Ne már hogy egy oposszum után még egy holló is kisajátított. Oké, Hannibálnak szabad, őt szeretem, meg megengedtem neki úgymond, ilyenkor úgyis fölmászik a legmagasabb padlásra amit csak talál a lovardában, de egy nyomorult holló! Takarodj! Hess! ~ Köszönöm ~ biccentek csillogó szemekkel Odette felé. Tessék, legalább valaki értékel. Egy kicsit. Azt meg tudom, hogy csiszolni kell még a dolgon, de igyekszem, napról napra jobb leszek, csak hát ha mély gödörből indul az ember, akkor azért elég nehéz onnan felállnia. Reggelente kellene próbálnom, olyankor a fölállás az olyan természetesen megy. És ettől a gondolattól miért sandítok fél szemmel abba az irányba, ahol Sue lakik? Jézusom, nem értem a saját gondolataimat sem… ~ Menjünk macira! ~ csillan föl a szemem a hülye ötletemtől. Na jó, lehet, enyhén szólva túlbecsültem magamat, de hát van velem két erős vérfarkas. Az azt jelenti, hogy én leszek a csali? Jézusom. Odette szavaira csak bűnbánóan oldalra pillantok. ~ Bocsánat, nem akartam. Csak… Jó emlékeket idéz fel ez a hely. Annak ellenére is, hogy szerintem csiga szorult a körmöm alá…
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Morrighan néhány kecses szárnycsapással felemelkedett a viháncoló kölyökről, hogyha lenyugodott, újra a hátára szállva folytassa tollászkodását. Hmm... milyen türelmesek vagyunk ma este, Morrighan. És ezt a mozdulatot mindaddig így ismételte, míg a kölyök viháncolt. ~ Nem fog csalódni, ezt megígérhetem. - küldtem a nő felé. Most hallgatva őket, szerintem ennyiből már gombát is ehetnék, és beképzeljük, hogy vacsoráztunk valamit. Biztos akad valami olyan fajta, amitől behalucinálunk. ~ Felőlem mesebeli kis hercegnő is lehet, vagy maga Paff a bűvös sárkány, a kacsalábon forgó várában, csak induljunk már! - küldtem feléjük, azzal el is lépek köztük, kissé súrolva mindkettőt, hogy aztán Fenevadam érzékeit kiengedve újra prédára leljek. Hiába, ilyenkor Bestiám természete diktál, s bár hangszínem nem volt goromba egyikőjük felé sem, azért éreztettem velük, hogy vadászunk, nem pedig teadélutánra röffentünk össze. Körbeszaglászom a földet, majd felemelve orromat a levegőbe szimatolok, azután egy apró illatfoszlányt követve indulok a préda felkeresésére. Ha követnek, az jó, ha nem... hát akkor egyedül vacsorázok, különösebben nem fogok sírva fakadni. Lépteimet halkra veszem, szinte némán közlekedek a növényzetben. Ha a közelemben maradnak, hullámaim az övükébe kapcsolódnak, így ha a vacsora esetleg megjelenik, mindhárman tudomást szerzünk róla, még ha mondjuk csak egyikünk van a közelében, akkor is. A hideg este kellemesen borzolja fel a bundám, s végül a mocsár, s nád rengeteg egyre felszakadozik, ahogy az illatot követem. Bár még a forrás nincs a szemem előtt, füleimet hegyezve állok meg, hogy halljam, ha esetleg mozogni kezd.
~De rien~ üzenem a fiúnak, aztán ahogy megemlíti a macit, csak nyüsszentek egyet kínomban~ Mon dieu, kölyök, jó hogy nem egyből már szivárványon táncoló rózsaszín bolyhos unikornisra, nem?! Amúgy is, a medvehús nem valami nagy szám. ~ ~Basszus, Sam, ne nyafogj már annyit… Komolyan, mint egy lány…~ reagálok a csigás megjegyzésére, a férfi üzenetére meg csak biccentek egyet, remélem is! Ahogy a farkas „áttör” köztünk, csak egy szemforgatással reagálom le a dolgot, aztán én is követem a példáját. Bár a pajzsom változatlanul félig-meddig lent van, hogy továbbra is képesek legyünk kommunikálni egymással, azzal megindulok én is. Nem pont abba az irányba, mint Daniel, egy kicsit arrébb, hogy előbb bukkanjunk valami préda nyomára. Az érzékeim kiterjesztve, én pedig csendben lopakodok a nádasban, valami zajra, neszre, illatra várva. Közben hátrapillantok, hogy Sam követi-e valamelyikünket, vagy egyáltalán merre kolbászol. Aztán már fel is osonok az egyik zsámbék tetejére, hogy a fejem az ég felé emelve körbeszimatoljak, érkezik-e valami ajánló a hűs éjszakai szellővel. Elsőre nem éreztem semmit, a mocsár jellegzetes, poshadt-áporodott szagán és a száraz nád illatán kívül, de aztán… volt néhány kisebb vízimadár is, azzal viszont akkor se laknék jól, ha macska lennék, szóval kár fáradozni vele. S akkor megváltozott a szélirány, ahogy pedig tovább szimatoltam, egy ismerős préda szaga csapta meg az orromat. ~Karibu…~ sejlett fel lelki szemeim előtt az állat képe, azzal már jeleztem is a többieknek~ Az erdő közelében tanyázik néhány. Mit gondoltok, megfelel? Bár a szarvaikkal nem árt vigyázni, de szégyen lenne, ha hárman nem bírnánk el velük, eggyel pedig bőven jóllakik mindenki.
~ Unikornis, na az lenne csak a nagy szám! ~ nevetek fel telepatikus üzenetem követően, de csak a fejemben ~ Hé, mit gondolsz, Sue örülne, ha egy unikornist vinnék neki? Csak úgy barátian, tudod… Igen, csajozási tippekért nem éppen a legjobb helyre járok, szóval abba is hagyom, és elszontyolodok a másik farkas üzenete után. Neki mindegy, neki mindegy, hát, végül is, nekem is lehetne mindegy, bár sajnos nem az. Na jó, ez a gondolat ugyanúgy nem megy sehová, ahogy unikornist sem mostanában fogok a legjobb barátom kocsifelhajtóján hagyni, de jól esik elengedni az agyam. Mondjuk azt valamikor születésemkor megtettem, és azóta nem került elő a rohadék, szóval… Így tovább, Sammie, belebonyolódtál a saját pici gondolataidba, és most hasra estél bennük. Képletesen persze. Odette mellett haladok, pár méterre tőle, mert el nem veszítem még egyszer, nem, azt már nem. Aztán belefutok egy nagy, csúnya, visszeres, meg véres pofájú, öreg farkasba, akinek aranyere meg derékproblémái vannak, aztán megölnek, csak azért mert Ő nem volt velem. Nem játszunk ilyet, én egészen megkedveltem az életet mostanában, annak ellenére persze, hogy rendszerint szokásommá vált elbaszni az egészet. Amikor Odette megjegyzi a karibukat, én is észreveszem őket, és akaratlanul is megnyalom a szám szélét. Szemügyre veszem az állatokat, és a fejem Odette felé fordul, mikor közlöm az észrevételeimet. ~ Az ott beteg ~ mondom, és ismét fejemmel bökök a csordától kicsit távolabb legelő állatra. ~ Szerintem a lába törhetett el, mert nagyon vonszolja… Mit szóltok, legyen ő, vagy nagyobb kihívásra várunk? Én igazából nem akarok nagyvadra menni, már a medvés fellángolásomon kívül, de szerintem ennyi még belefér az estébe. Az üzenet természetesen elmegy a másik farkasnak is, mert többeknek én nem tudok egyszerre üzenni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Hullámaikba kapcsolódva nem tévesztem szem elől őket, bár ahol ők ketten felbukkannak a zsámbék tetején, én attól kicsit messzebb, nyugatabbra rejtőzködöm néhány nád ritkásabb növényzet között. A szagok viszont, s gondolataik elérnek hozzám. Karibu. Nem is rossz. Elbánhatunk velük. Óvatosan indulok tovább, lopakodva, figyelmesen minden mozdulatomra. Megállok, majd hegyezve fülem megdermedek a sötétben. ~Hajrá, tessék elindulni! - küldöm feléjük vidáman. A szagok csiklandozzák orromat, Bestiám élvezi, hogy vadászhat. A beteg példány egyre inkább kezd lemaradozni a többi kérődzőtől. A sötétség segítségemre van. Falkaként, csapattársként kell gondolkodnom, nem törhetek ki csak úgy. Hullámaim szorosan fonják körbe őket, hogy érezzem, mit, és merre, hogyan járnak. Óvatosan masírozok tovább, míg végül a kölyök bundáját is megpillantom nem messze tőlem a növényzetben. Együtt kell dolgoznunk, ha jó munkát akarunk végezni. Halkan osonok tovább, s újra megállok pár lépés után. A csorda messze a kiszemelt prédától, most kell kihasználnunk az alkalmat. Egy pillanatig tart csupán dermedtségem. Szél lebben. ~ Most! - küldöm feléjük abban a pillanatban, ahogy a karibu felemeli fejét, s megérzi a szagokat, a halál, s vadászok bűzös, vérfagyasztó illatát. Morogva török ki a némaságból, s lendülök támadásba. Remélem, velem támadnak, hisz most az ő segítségükkel is számolok. Az állat kétségbeesett jelzéssel bőg fel, legtöbb társa azonban, mint a hömpölygő vízsodrás, indul el, s fut el a vég elől, ahogy megérzik a farkas szagot. Kétségbeesetten próbál lépést tartani társaival, ám három farkas, ha jól összedolgozik, egy ilyen állatot könnyedén leterít. Szétszóródva vesszük körbe, s tereljük még messzebb a többi állattól. Morogva, vicsorítva igyekszem egyre közelebb férkőzni hozzá, de igen hevesen próbálkozik életben maradni. Hiába beteg, rúg, öklel, s agancsával, ha nem vigyázunk igen komoly sérüléseket is okozhat nekünk. Hirtelen a kölyök felé fordítja fejét, s leengedve agancsát, indít ellene támadást, hogy megszakítsa körünket, s kitörhessen szorító csapdánkból. A karibu felé rohanok, nyakára próbálok ráharapni, hogy leránthassam a földre, de nem akarom, hogy elsodorja a kölyköt. Gyerünk fiú, futás! Csak remélni merem, hogy Miss e'Lemaitre sem marad el a segítséggel.
~Igen, az lehetséges. ~ üzenem Sam felét, miközben tekintetemmel feszült pillantással követem az állatot ~ Nekem megfelel, még így is veszélyes ellenfél lehet az agancsa miatt, arra majd figyelj. Hát még ha a többiek védeni próbálják… ~
Egy darabig még álltam és vártam mozdulatlanul, a leendő prédát figyelve, várva, hogy Daniel válaszoljon, mit szól hozzá – amint meghallom a hangját a fejemben, már le is ugrok a zsámbékról, halk csobbanással landolva a vízben, majd a fejemmel intek Samnek, hogy kövessen. Kövessen és tanuljon, az alapján, amiket a falkáról mesélt, gondolom, ilyen nagy vadra se sűrűn vadászott korábban…
Nem telik bele néhány perc, pár 10 méter, és lassan a víz is eltűnik a lábunk alól. Bár igaz, néhol még kissé süppedősen ingatag körülöttünk a talaj, mint ha valami keményebb szivacson járnánk, de legalább már a víz okozta zajokkal nem kell törődni. Amikor kellő közelségbe értünk a lebukás veszélye nélkül, megálltam, hogy bevárjam a fiúkat. Oké, Daniel is itt van, Sam pedig… á, ő is megvan! A fejemmel intek neki, hogy kicsit menjen arrébb, ne akadályozzuk egymást a mozgásban, aztán ha ő is helyezkedett, akkor Daniel parancsszavára mehet a támadás!
Úgy tűnik, a korábbi félelmem, miszerint a társai védeni akarnák a sérült társukat, nem igazolódott be, így aztán jóval könnyebb dolgunk van. Ahogy kitörök rejtekemből, igyekszem tartani az alakzatot, hogy még jobban eltereljük-szakítsuk a karibut a társaitól, ami egész jól is sikerül, nemsokára már hármunk által bekerítve próbálja menteni kétségbeesve az életét. Ó… pedig ha tudná, hogy már nem húzza sokáig! Szinte harapható a félelme és csak percek kérdése, hogy ízleljük a vérét, és ezzel ő is tisztában van… Na de vissza a jelenbe! Ahhoz előbb le kell terítenünk.
Látom, hogy a legkisebb felé támad, ha már mindenkivel nem is tud elbánni, talán eggyel… és remélem, Sam él a vérvonalképessége előnyeivel, hogy megússza az ellentámadás. Megkerülöm az állatot, hogy elkerüljem a rúgó patáit, aztán ha Daniel úgy helyezkedik, hogy van még hely az állat nyakánál, akkor én is rávetem magam, hogy minél előbb véget vessünk neki.
~ Ha védik, legyűrjük a legkisebb védőd ~ gondolkodom hangosan Odette fejében. vagyis, izé, ez most valószínűleg rosszul jött ki, mindenféle kép jelenik meg lelki szemeim előtt, amiket hülye sci-fi filmekben láttam szombat esténként Sue-nál, szóval inkább le is zárom a dolgot, és begubózok magamnak. De még hallom, amikor a másik farkas vezényszót bömböl, így azonnal előrontok, és a karibura támadok. Tartom az alakzatot, és végig ott marad, ahol lennem kell. A farkasom prédára vágyik, a szerencsétlen kacsa nem volt neki elegendő, én pedig teljesen egyet tudok vele érteni. KI kell mozognia magát, akkor hátha kussban lesz Egyiptom ideje alatt. Jó, mondjuk ebben reménykedni sem merek igazán, de hátha… Hiszen a remény, meg a farkas hal meg utoljára, igaz? Apropó meghalás, ez a szarkupac most nekem akar támadni? Ja, nagyon úgy tűnik. Ó, bazd meg, ilyen célkeresztben sem voltam még mostanában. Egy pillanatra leblokkolok, és talán egyetlen másodperccel később ugrom félre, mint kellene, mert hiába sikerül elkerülnöm az agancsokat, meg a paták nagy részét, az egyik egész szépen telibe talál, és mivel a levegőben teszi, instant repülök métereket, vissza a vízbe. Nem tört el semmim, de rohadtul fáj, és nem akar szűnni. Az ágyékom fölött kezdődött kicsivel, szóval semmi olyan dolgot nem talált telibe, amire mondjuk szükségem lehetne a későbbiekben. Szerencsére. Nem akarom Sue előtt úgy beszélni, mint egy kislány… Megpróbálok föltápászkodni, de nem sikerül. Káromkodok magamban, és visszahuppanok a vízbe. Valami mást is megüthettem, a fölállás közbeni erőlködéstől pedig érzem, ahogy az erő elhagyja a testem. Még morranok egyet, aztán ma éjszakára átúsztam az álmok birodalmába.
//Nekem ennyi lenne, és bocsi srácok, csak már nagyon nehéz ilyen régi kölköt írni //
Kezdőlap
// 
//
