- Nem mintha neked kellene vagy.. őő… mind egy, neked se kell azért, mert, hogy itt és iszol és naa… Tök mind egy! Kérek még! – Már nem igazán találtam a szavakat, csak azt tudtam, hogy kérek még egy pohárral inni és kapaszkodnom kell a pultba, különben len landolok a padló, ami most kilométeres távolságnak tűnt. De ez már teljesen mind egy volt, amennyit mi megittunk ilyen rövid idő alatt, attól egy ember már fejre állt volna, szóval mi még egészen jók vagyunk.
Nem csak Caleb van úgy azzal, hogy ebből másnap mindent tagadni fog, de én is az egyszer biztos, és bőszen remélem, a kamerák nem működnek a helységben, mert ha ez felvételre kerül akkor nem lesz könnyű letagadni. Plusz mind a kettőnk imidzsének annyi lenne, de ez most nem is olyan lényeges, sokkal inkább az a lényeg, hogy Hopp van inni a poharamban, na azt gyűrjük le, aztán maradjunk egyenesben, igen! Ez is megvan, pöpec!
Szélesen vigyorogva nézek Calebra, hogy sikeres volt a mutatványom. Nekem aztán már tényleg sok volt a pia, de még azért nem kómáztam be tőle.
Szerettem volna valamit mondani neki, visszavágni, és vérig sérteni, de már nem ment az egybefüggő beszéd, és amúgy is túl sokat ültünk már itt, szóval elkezdtem magam letornázni a székről. A fene ezekbe a rohadt magas bárszékekbe! Józanul nem lett volna gondom, de így ennyi pia után, na mind egy lemásztam és ez a lényeg és sikerült egyenesbe is kerülnöm, kihúzni magamat Caleb mellett.
- Nem hülyébb mint te, ezt szögezzük le! – Közlöm vele teljes komolysággal, és örülök, hogy ezt egyben sikerült kimondanom neki, és nem akadtam meg benne. Bár az kérdés, ő mire mondta ezt és én miért ezt válaszoltam neki, ja igen, mert azt monda hülye vagyok, de miért is? Áh, nem fontos!
- Menjüüüüünk már! – Szólok vissza neki, hogy ne dumáljon, hanem haladjunk, de mikor látom, hogy két üvegért nyúlt vissza akkor csak bólogatok, hogy jól tette kell, a muníció még elérünk a célhoz, amihez nagyon bőszen igyekszünk, vagy ahova?
A Whisky a mellkasomnak csapódik, és elsőre nem kapom levegőt, de az üveg jó vastag így annak nem lesz baja, innentől kezdve azt dédelgetem és battyogok Caleb mellett bár messze vagyunk az egyenestől. Inkább kacsázunk meg kígyózunk haladás közben. Bőszen mennék tovább, mikor is a mancsa a tarkómra kerül és visszahúz, így megyek vele és meresztem a szememet.
- Ott….?? – Fókuszálok, kissé előre is hajolok, hogy lássam is amit kell és már majdnem megbököm Calebet, hogy mit is kell nézni, mikor leesik nekem is az óriáskerék, és felvidulok. Vigyorogva indulok meg, hogy oké ez nekem is teljesen jó lesz.
Nem csak ő iszik még de én is, elvégre száraz a szám és valami kell rá ami lemossa és nem úgy érzem, mintha homokot szopogattam volna, közben ballagok előre és az ág alatt ami Calebet pofán vágta, én még lazán átsétálok csak az üveget dönti meg ami a kezemben van, de morogva leengedem, és mikor Calebre visszanézek röhögve megyek tovább. Igen, ami őt képen vágta az alatt én még elférek, csak egy a baj, előre kellett volna néznem. Egy parkban nem csak egy fa van, hanem több is, én meg szépen neki gyalogoltam egy másiknak, miközben a haverom akcióját néztem és röhögtem rajta.
Ebből senki nem mondaná meg most, hogy amúgy két veszélyes, vérszomja, és nagyon is komoly farkassal áll szemben, akik mások halálával keresik a kenyerüket. Így most ebben a helyzetben minden másnak lehetett nevezni minket csak annak, nem amik vagyunk valójában.
Röhögésem abba marad, ahogy összecsókolózom a fával, és majdnem seggre is ülök, de sikerül benne megakaszkodnom.
- Kurvák vére! ja, hoppá! Izé, nem! Anyád, igen-igen, ezaz! – Mentségemre szóljon én már a részegnél is részegebb vagyok, mindenesetre kikerülöm a fát, és vissza kiabálok Calebnak.
- Lassú vagy colos! – Az, hogy hogyan másztunk be a vidámparkba nem teljesen rémlik, csak hogy szerencsétlenkedtünk, és Caleb rásegített, de a lényge, hogy már bent vagyunk a padoknál és mehetünk arra amerre nekünk tetszik, az üvegem valahol elhagytam, de már nem is lényeges kiürült, semmi haszna.

Ez egy idióta. A baj, csak az, hogy jelenleg én sem állok távol ettől a jelzőtől. Főleg, mert sikerült úgy neki mennem ennek a kicseszett faágnak, hogy azt szerencsétlen bánta. Hát érdekel is engem? Van itt vadőr? Parkőr? Nincs. Szóval, szarok rá...
Ellenben Jesse röhögésére felkaptam pillantásomat, komor képpel kísérve útját. Ám ez az arcjáték hamar tovaszállt, ahogy ez a barom majdnem átbukfencezett a következő fán. Hangos vihogásba kezdtem, és igen kevés esély volt rá, hogy ne dőljek el azonnal oldalirányosan. Hál' égnek, ez mégsem történt meg, csupán jobbra-balra kezdem imbolyogni, de a stabilitásom ez egyszer nem hagyott cserbe. Elég csúnya lett volna, ha kidőlök, mint egy betonoszlop. Biztos vagyok benne, hogy jó pár métert röhögő-gurulásba tettem volna meg.
Valójában már csak akkor ocsúdtam fel, mikor Jesse megindult a vidámpark felé, miután kiszentségelte magát. Szavaira kiegyenesedtem, és kicsit meg is ráztam vállaimat.
- Azt majd mindjárt aztán azonnal meglátjuk ki a lassú... - morogtam az orrom alatt, noha egészen szórakozottan, ahogy sietős léptekben mellé értem. A whiskyt meghúztam, majd amíg az a számon csüngött, lendületesen meglöktem Jesse oldalát, hogy kicsit eltérítsem az így is hullámzó útvonaláról.
- Na mi vannn? Be vagyh bassszva minimanó? - villantottam egy ezerwattos vigyort, ami lassacskán megint nevetéssé avanzsálódott. Jól van, szakadtam. És?
A továbbiakban, isten tudjam mennyi időbe telt, míg elértük a kerítést, ami magasan ívelt felfelé. Meg az anyádat, hát akkor is bemegyünk! Leküldtem a maradék alkoholt, az üveget pedig egyszerűen csak oldalra dobtam.
- Na lódulj! - vertem hátba egészen ízlésese, hogy a mellkasa megérezze a vaskos rácsokat. Amennyiben elkezdett mászni, úgy rásegítettem a mozdulatra, aztán valahogy már benn is volt. Én is követtem... noha be kell vallanom ilyen állapotban annyira nem volt könnyű meló, mint azt gondoltam. Tulajdonképpen elég idiótán festhettem, ahogy a kerítés tetejéről irányosan lefordultam, belevágódva az avarba.
- Szívjál le. - pattantam fel, kicsit leporolgatva magamat. Nem mintha számítana... Nah, az akció első része pipa. Benn vagyunk, fantasztikus. Tekintetem Jessere siklott, néhány másodpercig gondolkodón fürkészve az egyre homályosabb, és el-elcsúszó vonásait.
- Nézzünk szét. - ragadtam meg felkarját, aztán megindultam balra. Fogalmam sem volt, hogy mi vár ránk, vagy milyen böhöm gépbe fogunk ütközni, de az már kurvára mindegy volt.
Pár perc elteltével azért mégis csak sikerült kikötnünk a körhintánál. Egyik szemöldököm felszaladt homlokomra, miközben visszahőköltem egyet.
- Naaaa... ez az, ami neked való. De nem nekem! - még mutogattam is, erősebb gesztusokat ejtve a levegőbe, néhány elnagyolt grimasszal fűszerezve. Jó, oké... ez sztornó, úgyhogy már indultam is tovább, mígnem a szellem vasúthoz nem értünk. Jó mókának tűnt elsőre, úgyhogy bemegyünk!
- Szerrrinted, beindítsuk, vagy csak sétaizéé... sétáljunk át rajt... rajta? - böktem oldalba a cimbimet, miközben már a kocsikhoz másztam fel, tüzetesebben próbálva körbenézni. Az irányító fülke szembe volt, csak két méter távolság volt közöttünk. Legalábbis az én jelenlegi ítélőképességem alapján, annyi.
- Na mindegy, mert döntöttem. Nézzed meg, hogy van-e benn valami kulcs, vagy csak... húzogasd meg a karokat. Ha elindult, ügyes voltál! - röhögtem halkan, miközben az egyik kis kocsit megemeltem. Persze nem teljesen, csak, hogy éppen alá tudjak lesni. Semmi extra, elvileg, ha megtalálja az indítókart, akkor simán beindul ez a ketyere. Reméljük a kulcs is benn van, végül is minek vennék ki? Elméletileg a kutya nem jár erre, ha pedig igen, hát szarban lesznek. Vagy, azok mi vagyunk? Na miiiindegy!
Elnéztem, ahogy Jesse elsomfordál a kabinig, kisebb-nagyobb kanyarokat téve útközben, mialatt karjaimat összefontam mellkasom előtt. Csípőmmel a kis vonatnak támaszkodtam addig, egyrészt kényelmi szempontokból, másrészt pedig fő az elővigyázatosság. Még a végén beborulok a sínre, ez a hülye meg beindítja a ketyerét, én meg nézhetek. Neeem, ilyet nem játszunk.
- Ne szerencsétlenkedjél maaáár! Kifelé nyílik az ajtó te nagyon_marha... - morrantam, bár már előre láttam, hogy úgy telibe fejeli, ahogy kirántja, ahogy azt nem szégyenli. Én mondjuk élvezném, szó se róla. Pláne, ha még a földet is benyalná a lendülettől!

Még én felemlegettem a fa családfáját és cifrákat káromkodtam szinte az összes nyelven, amit megtanultam eddig, addig Caleb meg a röhögéstől dőlt erre is meg amarra is, még jó, hogy nem néztem végig ahogy ezt produkálja, mert seggre ültem volna a röhögéstől és akkor percekig sehova sem jutunk, és amúgy is nagy marcona, és kegyetlen killerekhez nem méltóan vihogunk mi ketten itt az éjszakában. Nagyon remélem, hogy ezt senki sem látta hallotta, bár ez majd csak józan állapotomban fog csak foglalkoztatni, addig még ilyen részeg vagyok, addig csak az érdekel, hogy én érjek el előbb a kerítésig, mert hát én kitaláltam versenyzünk a bamba békával.
- Teeeeeeee vaaaaagy! – És ebbe még egy csuklást is bele tudtam vinni, ne kérdezzétek meg, hogyan. Csak jött és kész, amúgy futottam bőszen. Lelki szemeim előtt, sportosan, és harciasan tettem, és csak úgy lobogott a hajam, de valójában, egy kígyót megszégyenítő módon haladtam előre, azt hiszem a két kezem is kitártam a két oldalamra, hogy megtartsam az egyensúlyom, és kb úgy nézhettem ki, mint egy öt éves ovis, aki éppen repülőset játszik, csak éppen nem berregtem hozzá, még csak azt kéne.
- Kabbbbeee a fa…omat! – Hát igen, megbotlottam, és fél lábon ugráltam egy kicsikét, hogy ne taknyoljak el, és ebben a kerítés mentett csak meg, azt sikerült végül megölelnem, így a mondandómban is megakadtam egy kicsikét. De akkor sem vagyok minimano, csak 175 centi az meg még nem mini!
Az üvegem én is kiürítettem, a kerítás mászáshoz két mancs kell és az üveget nem tudom zsebbe csúsztatni, a szűk fazonú nadrágokat szeretem, nem az ülepeseket, szóval nincs hely. Ergo inni kell!! Az üveg tartalmának eltüntetése után én is eldobtam az üveget, nehogy már alul maradjak?! Aztán, uccu!! Fel a kerítésre, és még jó, hogy Caleb rám segített, mert elkezdtem visszacsúszni, amit nem tudom, hogy produkáltam, de nem is lényeges ebben a körben. Bár ebben az is közre játszhatott, hogy Caleb majdnem kilapított a rácsok és a tenyere segítségével, amire józanul nem úgy reagálok,l hogy felsimulok a kerítésre, de hol vagyunk mi már józanok!? Kérlek, azzal mi már köszönő viszonyban sem vagyunk!
Seggre tottyantam a túl felén, de iszkoltam is mivel Caleb is érkezett, de úgy mint valami túl méretezett vizilóbomba. felkeltem, és leporoltam magamat vagyis valami olyat szerettem volna, de nem egészen jött össze, na mind egy, nem divatbemutatóra készülök és nem is a vörös szőnyegre.
- Majd anyád! – Szólok vissza neki, és neki indulok, valahogy sikerül vissza sorolnom cimborám mellé és eljutunk a körhintákig, amik nekem nagyooon nem tetszenek.
- Nem ez maximum neked, de nem nekem, én ehhez már nagy vagyook! – jelentem ki, és én is mutogatok neki valamit, de lövésem nincsen mit, de szerintem ez már egyikünknek sem számít egy cseppet sem, inkább baktassunk tovább.
A szellemvasútért már lelkesedek, és kérdés nélkül megyek a fülke felé, csak az a nyomorult ajtó nem akar kinyílni még véletlenül sem.
- Ki vooolt aaaaaaz azzzzz ö..köööör!? – Morgok az ajtóra aztán Calebre pillantok, és megrázom a fejemet, mert én jobban tudom, és ki is nyitom.
- Nekem volt, igaaaazzzham! – Közlöm diadalittasan, igaz, hogy tényleg úgy nyílt, ahogy ő mondta, de ez mellékes. Odabent mindenből nagyon sok van, és nem sikerül letalálnom az indítókart még véletlenül sem, a szemét forog körbe körbe és állandóan eltáncol! Szívat ez szar!
Kulcs is volt, azt nehezen, de sikerült elfordítanom, és megnyomogattam pár gombot meg meghúztam a kart, aminek hatására a vasút megindult cimborám alatt, én meg jót röhögtem a képén, mikor az a vacak neki indult és őt megbillentette, ezek után spuriztam is vissza, hogy az utolsód kocsiba beülhessek, és ne maradjak le a menetről, közben bőszen vihogtam a haveromon és a szitkozódásán. Végül csak sikerült beülnöm, és vigyorogtam, mint a repedt tök.
Egy valamit nem mondtam el, nem szeretem a bohócokat, az első kanyarban egy telibe vicsorogta a képem, és szerencse, hogy nem volt nálam fegyver így nem tudtam kilúgatni a fejét, de részegen lazán úgy csináltam, mintha egy Desert Eagle lenne nálam!

Én már egy percig se bírtam röhögés nélkül, hogy őszinte legyek. Nem. Úgy néztem már ki, mint egy elcseszett hiéna, aki képtelen két pillanatig csendben maradni. Ennek mondjuk legfőbb oka az volt, hogy ez a szerencsétlen már annyi baromságot hordott össze, hogy azok mellett már nem tudtam elmenni. Pláne, hogy úgy járkált, haladt, futott(!!!), hogy az tökéletesen idétlen volt.
Felröhögtem, miként a rácsokhoz vágódott, és még a térdemet is megcsapkodtam a lendületes nevetés közepette. Csoda, hogy nem nyaltam el oldalirányosan, ahogy a testem minden másodpercben erőteljesen rázkódott a veszett vihogás alatt. Ez annyira egy balfék, hogy az valami istentelen!
Ám végül sikerült a kerítésen is túljutni, noha nem a legelegánsabb formában, de hát ki nem szarja le jelenleg? A lényeg, hogy benn vagyunk. Persze a körhintához érve, képtelen voltam kussba maradni, a megjegyzésem talán emiatt is tört fel belőlem. Na meg persze... elengedhetetlen volt, hogy ne cukkoljam ezt a vadbarmot még egy kicsit.
- Nekem ugyan nem. Bele se férek te nagyon hülye. - ráztam meg fejemet, enyhén megforgatva szemeimet. Igazából ezt elhagyhattam volna, mert sikerült majdhogynem ketté állítanom őket ezzel az egyetlen mozdulattal. Újra megráztam a fejemet, hogy ne csak homályos foltokat lássak itt a hamis fényű lámpák forgatagába.
A továbbiakban mondjuk már nem is emlékeztem a körhintára, csak arra eszméltem, hogy a szellemvasútnál szerencsétlenkedünk. Na, ez már tetszik! Kifejezetten... Ilyen állapotban kész after party lesz oda bemenni...
Amíg Jesse az ajtóval, a gombokkal, és az indító karral szerencsétlenkedett, addig én előpattintottam egy cigit a zsebemből, és kényelmesen rágyújtottam, miközben egész testsúlyommal az egyik kis vonatot támasztottam. Épp nagyban füstöltem, talán még valami faszságot flasheltem is magam elé, mikor a szerkezet beindult, én meg azzal együtt billentem ki saját testemből.
- A mocskossss pphurdélelkű anyaácskádat! - morrantam fel, csattanón, de már el is röhögtem magam. Anyácskádat... Ezt meg honnan a pöcsömből szoptam elő? Na mindegy...
Ahogy Jesse, úgy én is bevágódtam az egyik kocsiba, közvetlenül az előtte lévőbe, a cigimet irányosan elpöckölve. Testemmel oldalasan a srác felé fordultam, mialatt lassacskán be is értünk ebbe a "gyászbarlangba".
A bohócról face to face ugyan lemaradtam, viszont arról már nem, ahogy Jesse lereagálta annak megjelenését. Sírva röhögtem fel, sőt még el is fetrengtem a mini vagonban.
- Öcsém, te milyen egy láma vagy! - nem nagyon bírtam abbahagyni a nevetést, egészen addig, amíg valami boszorkány féle elcseszett seprűs nyannyer nem suhant el közvetlenül a pofám mellett. Kicsit meglepődve ocsúdtam fel, tekintetemet ide-oda kapkodva.
- Mi a faszom volt már ez? - még a szemeim is elkerekedtek, ám rövid időn belül megnézhettem magamnak közelebbről is a banyát, lévén, hogy az gondolva egyet, hátulról visszafordult felénk. Persze lefejelt - a riherongy! -, és csak az az egy szerencséje volt, hogy gyorsan száguldozott, hogy már nem tudtam lekapni őt a levegőből.
- Pusztulj el, teee... - dörmögtem, ahogy homlokom felé kaptam kezeimmel, kicsit megdörzsölve az ütközés helyét. De már megint késő volt... Ahogy a vonat kanyarodott, úgy egy adag pókszabású műanyag trutyi zuhant rá Jessere, közvetlenül előttem. Volt vagy nyolc... tíz... tizenkettő? Nem lényeges. Viszont izomból hátrahőköltem, mialatt azok már fel is rándultak a mennyezet felé. Újabb röhögő roham lett rajtam úrrá, kezemmel erőteljesen verve a kocsi oldalát.
- Geccc, hát ez mekkora volt! Láttad volna a szaros kis képedet! - dülöngéltem, szinte már görcsösen kapaszkodva hasfalamba a nevetéstől. Ezt kár, hogy nem vettem fel!
Eközben ránk borult a vaksötét is, és valami elbaszott, síron túli hangeffektek szöktek a fülembe. Előre pördültem, de hiába a farkas látás, kurvára vakon tapogatóztam (nyilván erről az alkohol is tehet). Jut eszembe tapogatás...!
- Hallod, szakadj már le rólam b'szod... - nyúltam Jesse kezéhez, ami a vállamra nehezült, ám ahogy hozzáértem, hamar megvilágosodtam, hogy az bizony nem hozzá tartozik.
- Mi a jó kurva...! - pattantam fel, de a lendülettől vissza is zuhantam az ülésre, nagyobb robajjal kísérve a műveletet. - Te érezted? Hallod? Azt a szájba vert majomkakit! - hangom reszelős volt, némileg szórakozott, de ettől még döbbenten kezdtem el matatni magam előtt. Végül sikerült beleakadnom Jesse fejébe, aminek hála még egy laza, alig megérezhető pofont is lenyomtam neki.
- Na jól van megvagy... - röhögtem fel, ezúttal már kedélyesebben, bár még mindig nem tudtam hova tenni azt a nyálkás kézfejet, ami az imént még a vállamba kapaszkodott. Hát, most komolyan... ide beengednek gyerekeket? Beszarás...

Elég elcseszetten festhettem, de őszintén szólva nem érdekelt, egy cseppet sem. Élveztem ezt az egészet. De persze ha józan lettem volna, sosem csinálok, így mint itt és most Calebbal. Egyszerűen ez távol áll tőlem, nagyon is, de ettől még marha jól elvagyok.
Futásnak nem igazán lehetett volna nevezni, amit produkáltam, de annyi üveg pia után mutasson nekem bárkit, aki képes lenne rá, mert erősen kétlem, hogy lenne ilyen egyed.
Viszont ez a mostani este nem a nagy gondolatok és egyebek ideje, sokkal inkább az agyatlanságé, amit soha életemben nem fogok bevallani, és később remélem, hogy se én se Caleb nem emlékszünk rá, ha még is, akkor hallgassunk róla, mint a sír.
- Arróóól énn márr nem tehetek, hogy akkora a segged, mint egy vízilónak. Fogyókúrázzá, bazd! – Közlöm vele. Az kiesett, hogyan jutottunk el a körhintától a szellemvasútig. Viszont valahogy oda keveredtünk, tehát nyilván haladtunk is valamennyit.
- Kösz, az enyém biztos jól van. Noooo deee a tiéd?! – Néezk vihogva Calebre, mikor már bent ülök ebben a kis vacakban és nézek ki a fejemből. A bohócos atrocitás után már én is röhögök, mert hát miért is ne?!
- Farkas! – Javítom ki, hogy nem vagyok láma, én igen is ordas vagyok és pedigrés is! Sőt, nagyon is jó pedigrém van, egy kiállítást is megnyernék, de amúgy ez most, hogyan is jön ide?! Caleb következő akciózásán, sűrűn borulok jobbra és balra is a röhögéstől, és a kis kapaszkodót is sűrűn markolászom, hogy ne boruljak ki ebből a vacakságból. Hatalmas, amit a boszornyanya művel vele, félidőben még biztatni is kezdem a seprűn száguldót, hogy csapja le a mamlaszt előttem, még a kezem is lóbálom, a nagy biztatásban, aztán mikor majdnem leviszi a kezem vissza húzom, és mormogok valamit, de ahogy Caleb a homlokát taperolja megint csak felröhögök.
A röhögésem menten hörgésbe fordult, mikor is valami pókszerű izék armadája lepett el, a szemeim kikerekedtek és mozdulatlanná dermedtem, azt sem tudtam, mi van csak a ragacsos cuccot éreztem a fejemen és a nyakamban, ami rohadtul nem tetszett és már épp kezdtem volna kapálózni, és bősz karatéba kezdeni, mikor eltűntek a plafon irányába.
- Anyád, hogy van?! – Hördülök fel, és már ott vagyok, hogy képen törlöm ezt a mamlaszt, de ekkor két dolgot történik, egy Caleb eldől a röhögéstől a kezem csak a levegőbe üt bele, és mellé sötétség borul ránk, így visszahúzom a kezemet és meresztem a szemeimet, szimatolom a levegőt, majd felmorranok.
- Buzievagyhogyacombaomfogdosodbaszod?! – Szakad ki belőlem, és már csapnék is Caleb kezére, mikor az eltűnik onnan, de hallom, hogy a cimbim is hasonlóan hőbörög, hogy letapiztam, holott én ugyan nem!
- Anyádat tapogasd! Ez mát tuti te voltál! – Hörrenek újra, és utána én ugrom, majdhogynem Caleb ölébe, de végül is a helyemen kötök ki.
- Baszki, valami a seggem fogta meg….- Egy tuti a farmeromon ott maradt két helyen is a ragacsos kézlenyomat, ami egy idő után foszforeszkálni kezdett, Caleb röhögött én meg tányérnyi szemekkel fixíroztam a jobb combomat, hogy ez meg mi a halál farka lehet.
Szellem vasút nem is lehet szellemek nélkül, a következő kanyarban villany gyúlt, és elvakított bennünket, kísérteties huhogás volt mellé, majd a lámpa lekapcsolt, és kezdetét vette a szellemjárás, elsőnek csak azt éreztem, hogy valami megborzolja a hajam, már morogni akartam, hogy ne taperoljon tovább Caleb, mikor valami a tarkómnak csapódott, puha volt, de büdös. Majd ez a valami szépen neki kezdett körözni, és Calebet se hagyta ki őt is molesztálta egy kicsit, amin már röhögni kezdtem, bőszen, hogy őt is képen találta az a valami. Egészen addig röhögtem, még nem jött a következő effekt, villódzó fényben kezdtek szálldosni a szellemek körülöttünk, na ezen egy pillanatra fennakadtam és a röhögés is bennem maradt.

Hát ez kész elmebaj. Vagyis mi ketten vagyunk a: kész elmebaj! De most komolyan... Ha ez visszanézhetném holnap videón, isten bizony egyszerre sírnék, és röhögnék. De mindenképp tagadnám... mint a szél!
Ez a kis vasutas történet már csak hab volna a tortán... Nem is értem honnan a faszomból találtam ki. Jó, nyilvánvaló: megláttam, és muszáj volt... De ennyire? Borzalmas vagyok...
Ettől függetlenül, rohadt mód élveztem, leszámítva azt az elcseszett boszorkányt... Tényleg nem értem, hogy ezzel hogy képesek gyerekeket riogatni. Na nem mintha érdekelne, tőlem halálra szarhatják magukat.
Mondjuk jelenleg én sem álltam ettől távol, hiszen az a kéz, ami az imént letapizott az kurvára nem Jesse-é volt. Hát nem is tudom melyik zavart volna jobban, igazából...
- Te engem ne buzizgassál lefele, te ratyi! - elakartam kapni a fejét, hogy most gyönyörűségesen beleverem a kapaszkodóba, de elég nagy luftot lőttem vele. Pláne, mert az ő elbarmolt képe helyett sikerült beletrafálnom az egyik kézbe, ami mindkettőnket végigtaperolt. Jó hogy nem fogok vele kezet!
- Aztakurva! - rántottam is vissza élből a karomat, jobb helye lesz annak most mellettem. Ellenben, ahogy elnéztem Jesse sem maradt ki a szórásból, sőt. Úgy fest ő többet is kapott ebből a motozgatásból, mint én. Mikor azzal gyanúsított, hogy ez már biztos, hogy én voltam, megint eldőltem a röhögéstől, valamit hebegve, hogy rohadtul nincs így, de a szavak csak foszlányos részletekben tudtak feltörni a torkomból.
- Hát ez geci vicces! - annyira szakadtam, hogy az valami embertelen volt. Ámbár én is láttam, hogy a foszforeszkáló kéznyom valóban elég közel villog a seggétől. Öcsém, ha ezt Rose látná! Sírok...
Vagyis sírnék, mikor a húgy is belém fagyott két teljes egész másodpercre. Újabb utazás várt ránk, ezúttal már más kivitelezésben. Szavatos káromkodásba is kezdtem, de már nem nagyon tudtam tovább szitkozódni, mert megérkeztünk a Fairbanksi szellemjárásba. Egészen pontosan két manccsal kapaszkodtam az alattam rázkódó kocsiba, féloldalasan Jesse felé fordulva.
- Beszar... - ás... Fejeztem volna be a mondatot, ha az a valami, ami az imént Jesset vágta tarkón, nem csapódott volna a képembe. Ösztönösen nyúltam utána, hogy letépjem a képemről, mikor már tova is illant, a helyén pedig már csak az a ragacsos, bűzlő cucc volt, amit most kénytelen voltam levakarni. Nyúlt is meg szakadt is, és totál undortó volt.
- A f'szom verem most már bele...! - ráztam le a kezemről a nyálkás micsodát, épp azzal a szándékkal indítva meg törzsemet, hogy most a pajtim felé fordulok teljesen, és élből leharapom a fejét, amiért engedte, hogy ide bejöjjek! Jól van, ha nem engedte volna, akkor is itt lennénk, szóval végül is mindegy. Ahogy az is, hogy mit terveztem, ugyanis a mozdulatom során sikerült megint meghőkölnöm, a Jesse háta mögül érkező képlékeny szellemfigura láttán. Valami hologram lehetett, ugyanis úgy átszáguldott rajtunk, mintha atomok alkotta, szaros levegő lennénk. A hátamon a szőr megborzongott, hiszen hideg, nedves fuvallat maradt utána. Remek, még permettel is hülyítik a népet!
- Hallottad? - kerekedtek el szemeim a vaksötétben, célirányosan fordulva végre a kis cimbim felé. Ugyan szart se láttam belőle, csak a fejének kontrasztos rajzolatát, de most ez is megtette.
A kérdésem a felszólaló hang miatt hagyta el torkomat. Síron túli hörgések, sikolyok, fájdalomtól felvisító emberi hangfoszlányok. Hát azért ez így piásan eléggé paráztató.
Eközben már megint váltott a paletta, kicsit világosabb lett, szürkült fénycsóvák cikáztak át a fejünk fölött. Mintha kifelé haladnánk végre... Talán... A gondolatomat pedig meg is erősítette a távolból felvillanó kinti táj képe. Óóó, ideje lesz!
Éppen örvendezni kívántam volna, mikor akkorát kanyarodtunk, hogy majdnem kifordultam a kocsiból. A külvilág eltűnt, és most egy rohadt kicsi, és dohos barlangfalas részhez érkeztünk.
- Na jó, engedj magad mellé... - másztam át ellenkezést sem tűrően Jesse mellé, kicsit felnyomva őt a kocsi oldalára. Kisebb szörny alakok bukkantak fel, majdnem le is fejeltük egyiket másikat. Valami vérszerű trutyi folydogált alattunk, bennük csontvázakkal...
- Istenem, a legszebb álmomban vagyunk! - röhögtem fel, de egyébként valahol igaz volt. Addig a pontig, amíg egy rohadt nagy, agyarás száj nem nyílt fel előttünk, majd hirtelen be is nyelt minket.
Süketítő volt a csönd. Csak Jesse szívének dobogását, tüdejének mozgását hallottam. Megálltunk. Az eddiginél is sötétebb volt, konkrétan semmit se láttam...
- Fogd meg a kezem... - kutattam a mancsa felé. - Nem hallod baszdmeg!? Add már ide a szaros kezedet! Most az egyszer legyél buzi! - felcsattantam, de semmi extra, mert már úgy visítottam a röhögéstől, mint valami hiéna. Na jó... a kezét azért nem engedtem el...
Újabb tényező, amit holnap tagadok...

Egy valamit nem értek, ide beengednek bárkit, aki be akar ülni, de most komolyan nem kellene rá a korhatár!? Vagy csak már mi ittunk túl sokat? Nem tudom, de némelyik rész már rám is a szívbajt hozta, az meg csak a hab a tortán, mikor azt láttam, hogy Caleb is épp az infarktussal hadakozik, úgy berosált az ijedtségtől. Bár szerintem én is eléggé majrézom, de ez most teljesen mellékes szerintem.
- Jól van, na! Azt hittem te taperoltad a seggemet! – Caleb üt, ezt láttam és elhúztam a fejemet, de nem az ő keze aggasztott, hanem az a ragacsos ami már megtapogatott így attól húztam el leginkább a fejemet, és majdhogynem próbáltam az ülésbe beleolvadni. Caleb akcióján röhögtem egy sort jóízűen, mert hát még is csak vicces volt a szenvedése azzal a kézzel és az ijedtsége is.
- Puhapöcs! – Morogtam neki oda, miközben próbáltam leszedni a ragacsot a hátsómról, de kb nulla sikerrel. Az mintha masszívan oda ragadt volna, és véletlenül sem akarna elengedni. Ráadásul még foszforeszkált is a szemétje!
- Menj anyádba! – Morgom Calebnek kínomban, hogy ott maradt mind a két kéznyom a ruhámon. A gáz csak az vele, hogy ragad, és nem csak hozzám, hanem máshoz is, így rövidesen pókhálószerű anyag is tapad hozzám, így inkább leülök, mielőtt még egy szemmel tapadna a seggemhez.
A következő szakasznál már én is csak ültem és meredtem a sötétbe hallgatózva, és próbáltam kivenni az alakokat, amik rövidesen már előttünk táncikáltak és repkedtek. Némelyik túlságosan is valószerűnek tűnt.
- Mennyi az esély a szellemjárásre?! – Hebegem és még az se érdekel, hogy részegen nem tudom összerakni a mondatomat tökéletesen. Csak kapaszkodok, és igyekszem behúzni a fejemet, mert nem akarok még egy ragacsos élménnyel gazdagodni. Kihagynám nagyon is szívesen.
Calebre sandítok, hogy tudjam ő se éppen a legjobban van, engem jelen pillanatban a hideg is kirázott nem is egyszer, és egy két szellemnél a szőr is felállt mindenemen. Úgy érzem, jégkockák szaladgálnak a gerincem mentén fel is meg lefelé is. De ahogy látom, cimborám sincsen sokkal jobban.
- Igen….- válaszolom tömören és meresztem is a szememet, hogy mi fog következni. Abba maradt a villódzás, így már semmit sem láttam Calebből, nem úgy mint korábban, hogy ha jókor fordultam felé és egy egy villanásnál eltudtam kapni a tekintetét. A fényláttán megkönnyebbülök, már el is engedem a majrévasat, hogy úgy is mindjárt kiszállunk, és minden szép és jó lesz, és mehetünk innen a picsába, mert nekem erre kell még egy feles, mikor is terveim füstbe mennek, egy éles rántás után, ami visszavisz a sötétbe.
- Azt a rohadt! – Szólalok meg újra a majrévasba kapaszkodva. Tüsszentettem egyet a dohos szagra. aztán Caleb hangja felé forgattam a fejemet.
- Eszemben sincsen! – Morranok fel, de nem volt nagy hatása annak, amit mondtam, ugyan is a cimbim, szinte a kiskocsi oldalának passzírozott, miközben bemászott mellém, és végül ketten kuporogtunk ott, miközben zötyögtünk tovább. A következő adag rémségnél megint csak visszahőköltem, és próbáltam hátrébb menni, mikor is az egyik, majdnem elérte a fejem, majdnem lefejeltem ÉN aki Calebhez képest tényleg csak manó!!
Calebre csak ránézek, és nincs, időm kommentálni jön a száj, ami készül minket elnyelni. Odabent szinte ordít a csend. Calebra merednék, ha látnám, de csak a körvonalai vannak meg, éppen elhúztam volna a kezem, mikor belé akadtam, és rám markolt az enyémre. Nagy röhögésére úgy voltam orrba vágom, mikor a kocsi hírtelen indult meg és lefelé! De elég gyorsan, hogy én is megszorítottam a cimborám kezét. Kis híján felkiáltottam, de a hang is bennem akadt, mikor vízszerű valami fröccsent a képünkbe, ha tippelni lehetne, akkor valami vizez izénél lehettünk, és bíztam benne, hogy az tényleg víz!
- Ki akarok szállni! – Szorítottam rá Caleb kezére, mikor feltűntek a foszforeszkálni kezdő vízben a hullák. Ráadásul az előttünk lévő kocsiba be is tapogatózott az egyik.

Oké, azt hiszem, hogy a pia miatt van az egész... Leszámítva, hogy ez a szellemvasút tényleg elég parás. Józanon mondjuk csak kiröhögném, épp annyira hiszek ezekben a szánalmas "mutatványokban", hogy semennyire. Szellemek, zombik... boszorkányok... kész röhej! Most mégis elég erősen rá vagyok szarva. Szóval, jelenleg az se tudott meghatni, hogy ez a barom állat azt hitte, hogy én taperoltam. Minek néz ez engem, homárnak?! Jó, mondjuk én is ezt hittem eleinte, csak később kapcsoltam, hogy szopat ez vonatos "móka"...
Tényleg lefagytam... Olyan kerek szemekkel bámultam bele a sötétségbe, hogy az valami embertelen volt. Egyre gusztustalanabb formák ugráltak elénk, és az effektekből sem volt hiány. Lehet, hogy az alkohol nagyította így fel, de abban biztos voltam, hogy rohadt para ez az egész.
- Kurhvára neöm tudomm... - én is épp úgy dadogtam, mint Jesse, ahogy egyre sűrűbben cikáztak át felettünk az undorítóbbnál undorítóbb lények... Mindenesetre bennem is megfordult, hogy ez valóságos-e, tényleg egy istenverte szellemjárásba csöppentünk-e? De már nem volt időm megfejteni, és logikázni ezen, mert eleinte az újra feltörő életérzés átrasztott el, hogy vége lesz ennek az egésznek, majd törtek is le a szarvaim, ahogy a barlangi, dohos, sivár hányadékba kerültünk.
Egyébként... Csak megjegyezném, így utólag... Nem nevezném magam semmilyen szinten sem puhapöcsnek. Egyszerűen csak nem vagyok hozzászokva ezekhez az agyszüleményekhez. Talán ezért is örömködtem annyira, mikor a vérfolyamon sodródtunk át, csontvázakkal, hullákkal. Ez már nekem valóbb volt. Tekintve, hogy nem rég tértem vissza egy ennél durvább háborúból...
Persze, ez már mindegy volt jelenleg, hiszen pár perccel ezelőtt már átmásztam Jesse mellé, annyira ráfeszültem erre a sok szarra. Muszáj volt így, és egyébként is... nehogy már engem előbb érjen valami, mint őt! Talán ezért is röhögtem fel annyira, mikor majdnem lefejelt valamit, fejét oldalra rántva véve menekülőre a mozdulatot. De megint bennrekedt a fület tépő nevetés torkomban, mert időközben elnyelt az az orbitálisra tátott, agyarakkal megrakott száj. Annyira sötét volt, hogy még abban sem voltam biztos, hogy én itt vagyok. Nem, hogy Jesse. Leszámítva a szörcsögő lélegzetét. A kezébe martam ujjaimmal, mert mostanra már sikerült annyira "beijednem", hogy így könnyebb volt a nem létező lelkivilágomnak. Nem tudtam mi vár ránk, csak reméltem, hogy nem egy óránk keresztül leszünk ebbe a süketítő csöndben...
Aztán a kocsink megmozdult, célirányosan süvítve lefelé, én pedig nem győztem belemarkolni a vasrúdba, ami előttem feszült meredten. Egyik markom azt szorította, míg másik kezem az engem szorító ujjakat tördelte. Lehet, hogy üvöltöttem is, ebben nem vagyok egészen biztos, pláne, hogy a zubogó víz is elnyomhatta a hangomat, amibe megérkeztünk. Az arcomba csapódó nedves cucctól prüszkölni kezdtem, ahogy elengedve Jesse kezét söpörtem ki szememből a cseppeket.
- Hát baszod, ha itt kiszállsz, kiröhöglek... - pillantottam magunk köré, a mozgó, foszforeszkáló "tengerre", amiből egész élethű hullák kezdtek "partra" vergődni. Helyzetünket tekintve, a kocsik számítottak a szárazföldnek... Eleinte csak az előttünk lévő, tapogatózó zombi tűnt fel, ahogy a vasútba szédelgett, és csak ez után lettem arra figyelmes, hogy bizony a miénket is megkörnyékezte vagy három.
Felugrottam, két lábra, ami nem tűnt jó ötletnek, ugyanis a szállító eszközünk azon nyomban megingott. Szóval, süllyesztettem is vissza magam az ülésre.
Hirtelen áthajoltam Jessen, és akkorát basztam le a nyálkás hullának, hogy majdnem belepréselődött az oldalvást húzódó falba. Eközben már a hátamon éreztem a tapogató ujjakat...
- Üsd már le rólam ezt a szart! - kiáltottam fel, ahogy éppen a saját részem felől érkezőt csaptam le. Mi a szar van már, ezek az ölünkbe akarnak mászni? Amennyiben Jesse leszedte rólam, a hátamon felmászó rothadó testet, úgy hátradőltem, lábammal lerúgva az elölről próbálkozó egyedet.
- Hallod, szerinted hányan haltak itt szörnyet? - röhögtem fel, tovább hadakozva a többi mászókázó lénnyel, míg végül a víz elcsendesedett... újra ránk borult a nesztelen csend, vegyítve egy jeges fuvallattal. Az ereimben lassacskán megkívánt fagyni a vér, mikor hirtelen egy bálna emelkedett elénk, magába nyelve, egészen a gyomráig sodródva.
- Ki a faszom találta ki, ezt a sok eszement szarságot? - most már háborogtam, mint a tenger, majdnem hogy dühtől tajtékoztam.
Megint kacagnak... Rohadjon most már el, komolyan! Aztán megálltunk, hátulról kapva még egy erős vízlöketet... Az ülésünk pörögni kezdett, egyre gyorsabban, és gyorsabban. Csoda, hogy nem hánytam telibe a haveromat.
Mintha emelkednénk... igen. Érezhető volt a helyzetváltozás, valami vitt felfelé, mintha csak a bálna akarna kiköpni. Néhány pillanat volt még, aztán Holdfény vakította át a retinámat. Hunyorogni kényszerültem, ahogy lassacskán felismertem a vidámparkot alkotó elemeket.
- Kinn vagyunk... - peregtek le ajkaimról a szavak, egy nagyobb, erőteljes sóhajt követően, ahogy hátra vágtam magam a háttámlához. Már csak gurultunk, a kiszálló pontig, aztán az kalandos utunk véget ért. Megálltunk.
- Na jól, húzzunk innen a picsába... - ugrottam ki a vasútból, testemet több helyen megrázva, megnyújtóztatva, mint valami kutya, aki a szőréről rázza le az azon csordogáló vizet.
- Ide többet nem jövünk! Most pedig keressünk valami piát, de azonnal! Aztán... te választasz célt... - még egy ilyet nem akarok beszopni, szóval talán Jesse jobban fog választani. Mindazonáltal így utólag kurva jó volt, és még fel is röhögtem félúton, ahogy a kajás bódék felé masíroztunk.
- Öcsém, halok meg! Hát ez mi volt már!? - nevettem tovább, folytonosan, rávetődve a kiálló vékony pultra, ami a kajás bódén ékeskedett.
- Sörük biztos van. - rántottam fel a takaró huzatot, majd másztam is be. A hűtőhöz érve nem kis meglepetésemre tele volt minden lónyállal, ám az aljában ott vigyorogtak rám a sörös üvegek.
- Meg van! - ezzel együtt már dobtam is ki egy üveget Jessenek, majd magamhoz véve még egyet másztam is vissza. A zsebembe túrtam, és a pultra szórtam pár dollárt, tolvaj azért nem vagyok!
- Na, most hova? - léptem máris arrébb, Jesset a tarkójánál fogva irányítva el a kajás standtól. Az üveg tetejét egyszerűen lecsavartam, majd már gördítettem is le a torkomon a benne lévő, hideg búzaízű lét...

Egy dolog foglalkoztat, még pedig az, hogy valóban egy szellemjárásba csöppentünk vagy csak mi ittunk már túl sokat ahhoz, hogy annak képzeljük az egészet? Mivel hogy ide gyerekeket is beengednek, és akkor nem lehetne olyan ijesztő, hogy már mi ketten kapaszkodunk úgy, hogy a majrévas lassan elgörbül, és hamarosan már egymás mancsát is fogjuk, úgy hüledezünk, és felváltva borzongunk, és szaladgál a hátunkon a gleccser fel és le és áll fel a szőr a tarkónkon. Mellesleg megjegyzem, a farkasomnak sem tetszik a dolog, és folyamatosan borzolja a bundáját és vicsorog bennem.
Pislogtam ki a fejemből és még levegőt is elfelejtettem alkalmanként venni és fel sem tűnt egészen addig még nagy kortyokban nem kezdtem el nyelni, hogy ne fulladjak meg. Ami amúgy nem vall rám, de írjuk ezt is a sok-sok whisky számlájára!
- Baaszkkiii….- Nyögök fel, Caleb válaszára, valami a nyakamba csorgott, ami rohadtul hideg, vagy inkább hideg ujjak tapogattak le a gerincem mentén, vagy még is csak a hideg víz folyt volna be?! Nem tudom, de egy kicsit megugrottam a kocsiban, miközben jobban rászorítottam a cimborám mancsára, aztán, szerettem volna hátra nyúlni, de nem volt rá időm, ugyan is jött a zombie attack!
- Ki a rohadt elmeroggyant anyákszomorítóóója volt az az agyhbeteg állat, aki ezt ktahláhta?! – Hőbörgök, mikor tudatosul bennem, hogy ideje aktivizálni magamat, mert ezek a dögök bizony épp bemászni készülnek hozzánk, ami cseppet sem tetszett, és undorítóak is voltak ráadásul!
- Ne a pofád járjon, hanem a kezed! – Mordulok Calebre, miközben megszabadulok egy nyálkás ocsmányságtól, ami belém kapaszkodott. De azzal a lendülettel fordulhattam is, hogy leszedjem a Caleb hátába kapaszkodó förmedvényt is, ami még farkasszemet is nézett velem, és rám tátotta ocsmány pofáját, a vicc az, hogy képen töröltem és az alsó állkapcsa a kezemben maradt, amit ijedten vágtam el a nagy feketeségbe, undorordó hangokat hallatva.
- Emlékeztess, hogy ezért, még tapossam ki a beledet! – Hörrentem fel, mikor megpróbáltam letörölni a kezemről a nyálkát. De nem volt időm sok mindenre, az ülés pörögni kezdett miután jött egy újabb löket víz, és már csak kapaszkodtam.
- Ehnélkhül is szééédülök! – Közöltem Calebbal. Sosem örültem még így a holdfénynek, mint amikor kiértünk, és kimászhattam végre a cimborám mellől, elsőnek elnyúltam a földön távolabb a kocsiktól és a Holdat néztem, ami szépen gyarapszik, napokon belül telihold lesz. Caleb szavaira feltápászkodok, és ránézek a kezeimre, amin nem érzem már a ragacsot, ami nagyon furcsa, de nem akarok azon gondolkozni, hogy mi van akkor, ha igazi volt és nem effekt. Inkább megindulok nagy egyetértésben a cimborámmal, hogy igen igyunk erre a nagy megrázkódtatásra valamit.
- Bassza a fülem, a vihogásod! – Szólok oda neki, és oldalba taszajtom, hátha eltaknyál és én érek hamarabba a bódéhoz.
A felém szálló üveget elkaptam, és én a pultot használtam nyitónak, annak már úgy is mind egy volt, amúgy meg nem izgatott, hogy kicsit lejött róla a festék. Majd nagy kortyokban nyeltem a folyékony kenyeret, mivel hát, és elvégre halálra lettünk ijesztegetve, vagy mi a fene és különben is!
- csónakázunk bazdmeg! – Vágom rá azonnal, de nem kérdezze meg tőle senki se, hogy honnan jött ez az idióta ötlet, de ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy az sokkal -sokkal kényelmesebb lesz mit Caleb hülye hullámvasutazása egy beteg fantáziába. Menet közben megakadt a szemem az óriás kereken és a labirintuson is, végül utóbbi irányába indultam meg nagy serényen.

Hát, ez egy felettébb érdekes szellemvasutazás volt, azt kell hogy mondjam... Nem tudom, hogy mennyi volt valóságos belőle, és mennyiben járult hozzá az elmémbe felszökő alkohol parádés humora... de nem is érdekelt. Az számított, hogy kinn vagyunk, és végre a saját lábunkon állunk. Kedvem lett volna épp úgy a földre borulni, és száz apró helyen végigcsókolgatni, mint ahogyan azt Jesse művelte. De nem... Azt még szesztől ködös szemmel, aggyal, érzékekkel is tudtam, hogy hülye lennék elhasalni a dzsuvában. De azért ezen a majmon kurva jót röhögtem!
A bódék felé még kicsit szédülten botorkáltam, meg is köszönhetem a forgó akármicsoda szarságnak, és a fejemben szaladgáló whiskynek. Azért hányni nem fogok!
Ahogy oldalba lökött, úgy azért akaratlanul is faroltam pár saroknyomot magam mellé, után, de a talajt még nem sikerült ettől benyalnom. Csúnya világ lenne...
- Hallod, átszakítsam az arcod, menőgyerek? - röhögtem tovább, már csak azért is! - Egyébként meg nem is tudtam, hogy erotikus a röhögésem! Miiilyen érzés, hogy bassza a füledet?! - ááá visítottam! Szó szerint, alig bírtam visszafogni magamat. Ez milyen baromarcú! Mégis... rohadtul csíptem a hülye buráját. Csak tudnám, hogy miért...? Na, mindegy. Ezen most nem kezdek el agonizálni, mert sose érünk el a kajás standig.
Ez utóbbit azonban elég gyorsan lerendeztük, és már sörrel a kezünkben "andalogtunk" tovább, felavatásra ítélve a következő helyszínt. Ami ezek szerint a Colorado - vízi csúszdás, kis kenus őrültködés - lesz. Vagy mégsem... ugyanis Jesse félfordulatban változtatta meg az útirányt, és indult el az óriáskerék felé. Már épp oda akartam neki szólni, hogy én oda ugyan fel nem megyek! mikor megint eltérítette az utunkat.
- Mi van szédülsz, te maki? - nevettem fel, ahogy megint utána pördültem. Ha az előbbitől nem, ettől tuti hányni fogok, ha még ötször változtat a célon. A söröm mindeközben jótékonyan fogyatkozott, már alig volt az alján pár korty. Szörnyedelmes! Hozhattam volna többet... Ehh.
Lassacskán kezdett kirajzolódni előttem, hogy mi felé is tartunk. Labirintus. Na hát az kurvára kell még nekünk!
- Sze'ntem, prohoblémáid vannak az itt fellelhető dolgokkal. Ez nem csónak, baszod! Most tényleg ide akarsz bemenni? - megállítottam, vállába marva, sietve pattanva elé, elkerekedett szemekkel. - Én sesemennyire sese vagyok biztos abban, hogy ez olyan geci jóóó ötlet lenne! - aztán újraterveztem. Mit bánom én?! Menjünk! Addig szórakozzunk, ameddig lehet, nemdebár?
- Na jól van akkor, haladjunk befelé... - vontam vállat, időközben visszasétálva Jesse mellé. Egy elég magas, tujákkal, falakkal megrakott őserdős_tégla_rengeteg elé értünk. A kis táblán az állt: Saját felelősségre! - Hát ez milyen megindító...
- Te mész előre! - tenyerem lapockáira lapult, majd egy jól irányzott lökéssel be is tessékeltem őt a labirintusba. Az első szakasz tele volt burjánzó növényekkel, álhúsevőkkel - de_romi... - liános fákkal, sötét tujákkal. Volt valami mennyezet is fölöttünk, ami borongós, viharos időjárást biztosított számunkra. Már messziről láttam, hogy jó pár méter múlva egy kiadós esőfüggöny vár ránk. Az egésznek olyan érzete volt, mintha tényleg egy kísérteties őserdőben battyognánk. Hirtelen tört rám a felismerés is, hogy már vagy egy perce valami mocsaras genyában sétálgatunk.
- De fasza... - csattantam fel kicsit mérgelődve, tekintetemmel a sárba mélyedő talpamat fürkészve. Próbáltam kikapkodni belőle, egyik kezemmel Jessebe, másikkal a közvetlen mellettem húzódó liánba kapaszkodva.
Elcseszett egy ötlet volt. A Lián kiugrott a kezemből, majd a csuklómra fonódott, majd még jött mellé három haverja. Az egyik Jesse felkarját láncolta körbe, a másik a lábát, míg a harmadik a derekamat kóstolgatta.
- Hüüülye buzi vagy, mi a picsának hoztál ide?! - ja, nem. Nem ijedtem be, de ettől még a dühöm egybekeveredett a röhögésemmel. Karjaim tépőn akaszkodtak a liánokra, rángatták, mind hiába. Pedig már akkora erőt fejtettem ki rá, hogy csoda volt, hogy nem gyökerestül rángatom ki a helyéből... Mondjuk annyira tehetségesnek bizonyultam, hogy a derekamba kapaszkodót sikerült leoldani magamról, csak a csuklómat bilincsbe záró volt nagyobb falat.
- Szakadjál már le rólam, cseszd meg! - megint cibálni kezdtem, mire végül engedett rajtam a szorítás, én meg Jesset arrébb lökve trappoltam kifelé a mocsárból, meg a liánok fogságából.
Hát jó... az egyik cipőm ott maradt, de szeretlek! Na mindegy... A helyzet csupán annyiban változott, hogy végre stabil talaj volt a lábunk alatt, semmi más... Lógtak a nyálkás növények itt-ott még meg is mozdultak. Az út pedig csak előre vezetett... bele az esőbe... Amennyiben időközben Jesse is kiérkezett, úgy kormos pillantással fürkésztem arcát a ránk borított szürkületben.
- Mooost basszalak pofán, vagy ráérek mindjártazonnal? - rágtam a szavakat, de szám szegletében ott virított az idétlen vigyorom. Jó móka lesz ez is, már látom előre...!

Hanyatt dőltem a földön és nem érdekelt mennyire is koszos, egyszerűen kellett ez a kis fekvés, mert a föld forgott, és sehol nem láttam a kikapcsoló gombot még véletlenül sem, szóval kellett a stabil hanyatt fekvés. Caleb röhögésére már feltápászkodtam és követtem őt egy darabig a kaják felé, aztán szívóztam vele egy kicsikét, hogy én érjek oda előbb. Igazából nem tudom mi a fenének, de jó mókának tűnt, és amúgy is részegtől, mit vár az ember?
- Egyáltalán nem orgazmikus! Szóval kasztrálhatod is magadat teljes nyugalommal! – Vágok neki vissza és megállok lépés közben honnan a fenéből szoptam én ezt a szöveget?! Kész Rose tuti rossz hatással van rám, és erről majd el kell vele komolyan beszélgetnem, hogy ilyen szavakat ne használjon már, mert ittas állapotban ez előjön, és jaj!
A sör ivása és a séta még összeegyeztethető volt, és mohón nyakaltam be az italt, mert egy szomjas voltam, kettő éhes, három meg hát még is csak szellemvasutaztunk, arra meg inni kell! Az már más tészta, hogy az alkohol szonda kiakadna, de hol van itt bárki is aki azzal próbálkozna. Viszont az már biztos, hogy atom mód részeg vagyok, és ez már csak rosszabb lesz, ha így folytatjuk a dolgot, de jééééééééééé… villog, dee érdekes! Elsőnek az óriáskerék keltette fel a figyelmemet, és meg is indultam annak az irányába, mikor az üvegből az utolsó kortyot kiittam, és akkor láttam meg a labirintust, ami izgibbnek tűnt, mint a kerék, szóval újabb éles kanyar következett és trappoltam tovább. Egyenesnek nem nevezhető módon, de ez már mellékes, vagy lábjegyzet? Tök, mind egy!
- Látom, hogy nem csóóónak, te ökör! De e jobb, nem akarok most meint vizes lenni, ráérek fürödnikésőbbis és az’amúgy se a hieg vízben szeretem… - Közlöm vele, és el is indulok, az üveget valahol már sikerült elhagynom, de nem tudom merre, viszont nem is izgattam magamat miatta, mivel, hogy kiürült.
- Nyúlbéla! – Közlöm Calebbal. Aztán szélesen elvigyorodok, és röhögni kezdek, hogy majd seggre tottyanok. Végül csak elindulunk befelé. Ha már neki lehetett cseszett szar ötlete akkor nekem is lehet, szóval belefér a dologba, amúgy is mi rosszabb jöhetne mint ami a szellemvasútban volt, ez csak egy sövény alagút!
Hittem én…
Fél lábon ugráltam egy sort Caleb lökésének köszönhetően, de megmaradt az egyensúlyon és rémesen büszke képpel néztem rá. Anyám borogass! Add, hogy ebből semmire se emlékezzünk később!
A plafont bámultam és a növényeket, így nem vettem észre, hogy menet közben már trutymóban vagyunk, e nélkül is dülöngéltem, szóval az elején nem volt nagy változás, csak akkor mikor már cuppogni kezdett a csizma talpa. Akkor pillantottam le, és vettem tudomásul, hogy épp bokáig süllyedtem be valami szarba. Ennek tetejében még jöttek a liánok is amik szépen neki kezdtek befonni minket, és bőszen azon voltak, hogy beépítsenek maguk közé.
- héééé… én nem foto…fo.fototizémicodálok! Én ragadozok!! – Közlöm a növényzettel, mikor már én is és Caleb is hadakozunk velük, az egyikbe még bele is harapok, és mellé morgok is, mint valami bolhás korcs.
- Te jöttél velem, bazd meg! – morgok vissza, és küzdök a szabadulásomért nagy bőszen. Tépem, rángatom, és vonaglok elég rendesen, de nehezen szabadulok csak, ha sikerül egyet letépni kettő lesz helyette, hát ez agyrém, már én is úgy gondolom, inkább vizeznünk kellett volna.
- Tuti el van átkozva ez az egész kicseszett hely! – Hördülök fel, miközben a kezem már kiszabadítottam, és most a bokámnál szenvedek, amire már térdi rácsavarodott ez az izgő mozgó szarság.
Áldom az eszem, hogy bokacsizmát húztam, így nekem mind a két lábbelim megmaradt, igaz az egyik félig már lekerült a lábamról, de azt sikerült korrigálnom.
- Szopjále! A hullámvasutad se volt jobb! Amúgyhish, beijedtél? – Nézek Calebra arra a krédésére, hogy most vagy azonnal üssön-é meg. Aztán fogtam magam és neki indultam, balra kanyarodtam, és úgy círka fél percen belül ránk szakadt az ég eső képében. Hátranéztem, de addigra már eltűnt mögöttünk az út amerről jöttünk, már csak egyenesen lehetett menni.

Kasztráltassa magát a halál! Hülyebarom. Kedvem lett volna jól fejbe nyomni az öklömmel, úgy reflexből, de ez valahogy mégis elmaradt. Talán azért, mert tényleg bírom a srácot. Pedig egy kiadós Caleb szeretetet megérdemelne... Na de maaajd. Egyszer majd...
Mindenesetre a továbbiakban hagytam magam sodródni az árral, valahogy így sikerült kikötni a labirintusnál. Hát nem tudtam, hogy most annak örüljek, hogy kinn vagyunk a szellemjárásból, vagy hogy épp belesétálunk valami kurvára elbaszottba. Hát, igazából az előbbinek örültem, ettől pedig kicsit tartottam. De hát egyszer élünk nem? Esetünkben már eddig is többet, mint azt illet volna.
- Elvigyelek logopéizéhez? Miazmár... Logopédiákushoz? - röhögtem. Persze, hogy röhögtem, már csak azon is, hogy képtelen voltam kimondani, hogy logopédus. Nem, hogy még azon, amit ez összehordott. A vigyor mondjuk hamar lefagyott a képemről, mikor megálltunk a labirintusnál. Se nem szép, se nem jó... De valahogy mégis minden porcikám be akart menni. Hát ez totál ellentmondás! Na mindegy...
- 'nyád a nyúlbéla. - azzal ugyebár be is löktem őt, hogy övé a menet. - Egyszerűen 'ssak érted kevésbé kárabb, mintsenem énem! Vagy értem... na érted! - megint visítottam, de nem túl sokáig... A liánok úgy gondolták, hogy majd ők rendet tesznek közöttünk, és kis híján még sikerült is nekik. Bassza meg, hát nem volt kiírva, hogy ez is valami elbaszott kísértet erdő lesz! Jó... az kinn volt, hogy "Saját felelősségre", de szopjanak már le!
Az egyik lián úgy követte a másikat, mintha az kötelező lenne, és nem sokon múlt, hogy végül sikerült kimásznunk belőle. Mondjuk Jessen már megint röhögnöm kellett... Nem fotoszintikézik, vagy mivan? Áh, leszarom...
Egyébként az, hogy én jöttem vele, azért kicsit karcsú... Merthogy együtt jöttünk, nem én vele, vagy ő velem... Azt hiszem ezt ki is fejtettem neki, két számba lógó lián között, de már nem vagyok annyira józan, hogy erre a nyakamat tegyem. Nem is érdekes, csak az számított, hogy végre szilárd talajt tapostunk, kalimpáló liánok nélkül. Merem remélni, hogy ez így is marad...
- Tuti? Faszt. Kurvabiztos! Olyan biztos, hogy én most vissza is fordulok a picsába! - pördültem meg sarkamon, lendületesen, így azzal már nem számoltam, hogy míg mi elfordultunk balra, a mögöttünk lévő "visszaút" elsövényesedett... Meg is fejeltem a jól megrakott tuját, úgy szelíden, aztán prüszkölve annak leveleit fordultam Jesse felé. Valamit mondott az előbb, és igyekeztem is visszaemlékezni rá, kisebb-nagyobb sikerrel. Ja megvan! Hát ez egy buzi...
- Te ide figyeljél már, őshomoerectus! Mindjárt te fogsz úgy beijedni, hogy áthasítod a fél labirintust! Csak szólok... - indultam is meg felé, hogy helyből fölkapom, és áthajítom vagy hat tuján. A bibi csak az volt, hogy míg mi az eső felé indultunk, addig a többi sövényszerű növény is mozgásba kezdett, elzárva és megnyitva kereszt utakat. Na az egyik ilyen formás-frappáns olajzöld gyökér sikeresen elvitt magával, úgy izomból. Na nem csak engem... Jesset is és engem is gyomorszájon könyökölt, úgy ízlésesen, és hajított is rajtunk vagy két métert. Hassal a nedves talajon siklottam végig, félig ebbe a nyomorékba akadva. Kellett néhány másodperc, hogy eszméljek...
Tekintetem zavarosan villant fel, mialatt igyekeztem magam fellökni, de valahogy újra és újra megcsúszott a kezem. Hát persze... mert időközben besiklottunk az eső alá, ott pedig a nedves talaj már sarasnak, és nyálkásnak bizonyult...
- Hogy az a szájbavertjóédesanyád... - morogtam, miközben sikerült végre két lábra egyenesednem. Valójában mindenhol saras voltam, több helyről csöpögött is rólam alá. Pillantásom Jesse kúszott, majd amint láttam, hogy ő sincs jobb színben, felnevettem.
- Faszájos. - jegyeztem meg egy mély sóhajjal kísérve. Arcomat a műeső mosta, ami ugyan langyos volt, de ettől még egészen kellemetlen. Egymás után törölgettem képemről a cseppeket, amik szemrésemben is megültek olykor.
- Elázott a cigim... - dünnyögtem magam elé, ahogy a zsebembe kotorászva belekarmoltam a csutakos dobozba. "Bőrét" haránt irányba fel is téptem, a papír pedig finoman bemállott a körmöm alá. Szuperséges... Végül megráztam magam, és lassú, stabil léptekkel indultam szembe az esőnek, figyelemmel kísérve Jesset is, hogy jön-e. Egyre sűrűbben omlott a víz, és egyre kevésbé láttam már előre, rákényszerültem hát, hogy a talpamat bámuljam. A fejem zsongott, még mindig iszonyat módon részeg voltam, ez ellen még ez a rengeteg ébredésnek való víz sem tudott tenni semmit... A föld ingadozott alattam, volt, hogy sokszor négy lábam volt, nem is kettő...
Elfordultam jobbra. Az eső apadni kezdett, viszont egyre hidegebb volt, egyre jobban kezdett megdermedni rajtam a cseppek folytonos folyama.
- Mi a bánatos... - ejtettem el a szavakat halkan, suttogón, ahogy a távolba meredve hunyorogtam. Hátam kicsit meghajolt, és mindkét tenyerem megszilárduló térdeimre siklott. - Te is látod? - böktem oldalba Jesset, automatikusan, ahogy a távolból felderengő alakot közeledni véltem. Nem féltem, tényleg... inkább csak lesokkolt, hogy valami ilyen fura járással közelít felénk... és csaj jött... jött.. szép andalgósan, dülöngélve...
Kiegyenesedtem, egyik kezemet a zsebembe gyűrtem, másikat tarkómon pihentettem meg.
- Most hallucinálok? - már csak magamtól kérdeztem, de ahhoz elég hangos voltam, hogy Jesse is meghallja... A kontrasztos alak pedig még mindig jött... megállás nélkül falta a métereket. Kicsit hátra léptem, de újra bezárult mögöttünk a visszaút, így félig a sövénybe simultam. A nyakamba kaptam egy jó adag hideg vizet róla, szóval megint szitkozódtam egy sort. Aztán bekussoltam. Ugyanis ami eddig felénk jött, egyre iramosabb tempót diktált, majd már egészen kivehető volt, hogy mi az.
- Ez egy... ez egy zombii? - elkerekedtek a szemeim. Hát mi a faszom van már itt?! Ezt biztos, hogy képzelem, tuti... Megráztam a fejem, és újra belebámultam a távolba, már csak azt szoptam be, hogy a lény... - mert most már igenis lény! - közvetlenül farkasszemet nézett velem, aztán Jessel is.
- Hallod... - suttogtam, torkomból karcos hang szakadt fel... - Ki volt írva, hogy ez egy szellemerdő lesz? - még mindig ezt a cuccot bámultam, aminek az arcából több helyről rothadó húscafatok lógtak... Szemkerete már inkább koponyája volt, mintsem bőre... Gusztustalan!
Aztán a karja megmozdult, mindkettő, egyenesen felénk... Itt pattant el a gépszíj, és a farkasom is bemondta az unalmast. Egy jól irányzott balos horgot toltam el a zombiszerű akárminek, amitől hátra csuklott a felső teste. Megvártam míg Jesse talán arrébb rúgja, aztán indultam is tovább.. mit indultam... spuriztam. Zombikkal nem harcolok, faszom!
- Gyere már, te agyhalott! - fordultam hátra vállam fölött, megkeresve a haverom alakját, majd a zombira vezettem pillantásomat. - Na neeem... Nem te! - mert hát mocorgott... Ha nem, akkor is mocorgott, szóval kuss!
Amennyiben Jesse is utolért, úgy balra fordultam, a tuják pedig megint összecsókoltak mögöttünk... Mintha egy temetőbe érkeztünk volna. A tér nagynak tűnt, zöldes-szürkés fények suhantak át retinám előtt... és elég sok... kripta szerű építmény is volt előttünk. A föld megremegett egyszer, majd még egyszer, ezzel egyidejűleg pedig szemöldököm is felrohant homlokomra.
- Mi van, pukiztál, hülyemajom? - felröhögtem. Annyira már nem dermesztő a helyzet, még akkor sem, ha éppen egy temetőben sétálgattunk... A fák fűzfára emlékeztettek, ahogy "hajukkal" a föld felé borultak. A bokrok susogtak, a fűszálak pedig meg-meghajoltak talpaink alatt...

- Inkább magadat! – Szóltam vissza Calebnek, vigyorogva, és próbáltam nem röhögni, de nem ment, ő se tudott normálisa beszélni, és nekem sem ment már, és amúgy is, ennyi pia után, mi az, amin már nem röhögünk? Na jó, láthattuk, hogy van olyan amin nem röhögünk, az előbbi szellemvasutas akcióban, ez ki is derült, de ettől még, nem is tudom… na mind egy, menjünk csak be a labirintusba, mert hát miért is ne tehetnénk meg, és mit nekünk az a „saját felelőségre” tábla?! Ugyan, kérem, mi farkasok vagyunk, nagy ragadozók és amúgy is képzett és profi killerek, szóval, be kaphatja az aki kitalálta ezt a figyelmeztetést és kész!
- Sokhra méhsz velem! Kisebb vagyok mint te, a fejem fölé céloznak és téged kapnak tehibe! – Röhögtem közbe, így viszont ne is olyan egyszerű beszélni, pláne nem az észt osztani. – Különben is tanuljáh.. meg bezsélni! Ja, beszélni… na! – Közlöm Calebbal, miközben nagy elánnal elindultam, csak hát, az események úgy alakultak, hogy lehet inkább a vizi hullámvasutat kellett volna választanunk, sőt tuti biztos, hogy azt kellett volna, mert azért nekem is van egy tűrés határom, és egyetértek abban a haverommal.
- Mi a faszomé vidámpark ez a tetves hely, ha egyszer el van átkozva és elbaszott nyálkás valamik tapogatnak, és az istenit még mindig világít a seggemen a kéznyom! – Hörrenek fel liánozás közben, és mikor kiszabadulunk és tovább megyünk, még akkor is a kéznyomokon morgok, amik ott foszforeszkálnak a farmeromon. Hogy magyarázom én ezt ki Rose-nak?! Mennyire lesz neki hihető, hogy nem egy sztriptíz bárban voltunk, hanem a vidámparkban és a sötétben valami letapizott és az óta foszforeszkál a gatyám?! Kétlem, hogy bevenné elsőre, hogy mindez a szellemvasúton történt, és azon is belül egy elfuserált vaksötét részen, ahol nem csak engem tapogattak hanem Calebet.
- Bazdmeg! Te miért nem világítasz!? – Fordulok a cimborám felé, miután kijutottunk a mocsaras liános cuccból. Aztán gyerekesen rányújtom a nyelvemet, mikor azzal fenyeget, hogy áthajít a labirintuson, ugyan már, ez már tökre dedós!
Közbe jön a nyomorult fal, és mivel a gyomrom jelenleg kényes hát kétrét görnyedek, és a fal lazán eltol, Calebbal együtt, mellesleg én puhán landoltam, azaz Caleben, ő hason csúszik én meg félig meddig rajta csücsülök.
A fal akciója után, valahogy egyenesbe tornáztuk magunkat, csak az nem rémlik, hogyan is ment, de a lényeg, hogy álltunk, de mivel nem ment egyszerűen, legalább olyan saras vagyok, mint a haverom. A fekete hacukámról már nem lehet megmondani, hogy az volt, de legalább a combomon lévő kéznyom nem foszforeszkál! Ujjé!!! Caleb szötymörög a cigijével, bár gyanítom az enyém is pépes lett, no mind egy most jobban érdekel a seggemen lévő kéznyom, hogy azzal mi van így figyelmen kívül hagyom, csak arra figyelek oda, hogy oldalba bök.
- Mi van má’? – Aztán bekussolok és meresztem a szemeimet, hasonlóan dőlök előre mint Caleb, és én még a számat is eltátom, majd becsukom. Az a valami jön, és olyan izé, minta filmekben azok az izémicsodák, amik rothadnak, de véletlenül sem jut eszembe a nevük. Na, azok a szörnyű büdös és naaaaaa….
- Akkor ketten haluzzuk ugyna azt…- Nyögök fel, és idegesen kuncogok egyet. Szinte Calebbel együtt konstatálom, hogy ez egy rohadvány zombi.
- Kurva élet, ezt nem hiszem el! Mi a faszom, ez tényleg egy elátkozott hely!? – Hörrenek fel, ahogy az a rothadó izé belenéz a pofámba.
- Nem, semmi ilyet nem láttam… - Caleb a felsőtestet célozta be, én nem haboztam, a maradékot leamortizálni, egy íves rúgással, aztán még párra, az oldalába, majd késve ugyan de rohanni kezdtem én is, nem csak Caleb nem bírja az ilyeneket, a rothadó mozgó hullák lehetősége engem is arra késztet, hogy iszkolja innen a jó édes fenébe. Futás közben hátra lesek, így neki koccanok Calebnak mikor megáll.
- Azaz izé jön! – közlöm a cimborámmal. Épp időben érkeztem, hogy a tuják ne szakítsanak el a cimborámtól, mivel hírtelen mozdultak meg és zárták el az utat, amin idáig jöttünk.
- Nem! – Morranok neki oda, és inkább az enteriőrt veszem szemügyre, megáztunk, aztán még a víz is fagyni kezdett rajtunk, volt már zombi is, mi a bánatos fene jöhet még ebben a rohadt labirintusban?
- Nem tudom mit csinálok, ha itt is zombik lesznek…- Morgok az orrom alatt, és oldalba bököm Calebet, hogy a temető túloldalán van egy nyitott rész arra menjünk tovább, máshol nem látom, hogy a sövény megszakadna. Volt valami a levegőben ami nagyon nem tetszett nekem, és ezek a fák sem, az utat mind a két oldalról fák szegélyezték, és az „hajuk” a földig ért le.
- Liános lesz ez is vagy zombis, vagy valami más? – Kérdezem meg Calebet, és teszek pár lépést óvatosan a kis úton ami átszeli a temetőt.

Hát ez most már kész elmebaj! Vagy mi vagyunk rohadtul részegek, vagy nem is a Vidámparkban vagyunk! Ezeknél logikusabb magyarázat ugyanis nincs. Ha mégis... akkor sikerült betaláltunk a kísértet erdős labirintust. Azt hiszem még hallottam is róla.
Minek után kijutottunk a liánok alkotta őrületből, nem tudtam elképzelni még mi várhat ránk. Volt egy olyan érzésem, hogy ennél már csak rosszabb lesz. Sokkal rosszabb... Leszámítva, hogy Jessen percenként felröhögtem, pláne mikor nyughatatlanul is a seggén figyelő, foszforeszkáló kézzel volt elfoglalva. Egyébként ezt tényleg kurvára beszívta, de engem mocsok módon szórakoztatott! Az már mondjuk kevésbé, hogy jó pár perc kellett hozzá, hogy kikecmeregjünk a liánok közül.
- Mi van?! - ráztam meg a fejem értetlenül, ahogy a világítást emlegette. Ezt már csak fokozta a nyelvnyújtogatás egyébművészete, és ezen ponton már-már kényszeresen kiszakadt belőlem a nevetés.
- Honnan a picsából tudjam, baszki? Lehet felcsináltak az ufók! Kis foszforeszkáló Jesseket fogunk kapni hetek múlva! - majdnem eldőltem a vihogástól, ahogy elképzeltem magam előtt a jelenséget, és talán még percekig így maradok, ha nem jön a hülyeségével, amire ösztönös késztetést éreztem, hogy áthajítsam a sövényen. De akkor meg jött ez a buzi, hajlongó, down kóros tuja, ami két szempillantás alatt vágott gyomorszájon, és pördített át minket egy másik útvonalra. Már attól se repestem, hogy hason csúszok végig a dagonyán, dehogy ez a baromállat itt vergődik a hátamon, mintha én lennék a díjnyertes telivér! Na az már sok(k) volt! Számból folytonosan köpködtem a sárdarabokat, ahogy állam újra meg újra a talajhoz csapódott, és mindeközben már csak az hiányzott volna, ha Jesse kurjongat a hátamon...
- Másszál már le rólam, hülyebuzi! - rúgtam le magamról irányosan a srácot, ahogy végre lassult a lendület. Kedvem lett volna még jól bele is ágyazni a saras genyába, de inkább azzal foglalkoztam, hogyan is álljak két lábra. Hát nem nagyon ment, de végül csak sikerült. Kár volt...
Ugyanis a távolból közeledő alak egyre jobban, egyre egyértelműbben zombinak tűnt. Pofám leszakad... Jesse is épp úgy meredt előre, ahogy én, és kezdtem úgy érezni, hogy egy rossz horrorba csöppentünk.
- Azah baj, haveör, hogyha te is laátod, akkorrr ez kuhurvára igazsi... öö.. igazi! - dünnyögtem magam elé, továbbra is elképedve bámulva a lényt. Szó se róla, a gyomrom jó, nem erről van szó... Sokkal inkább arról, hogy egy hulla legyen merev, és totál halott, ha már egyszer kimúlt. De ez mozog!
Ahogy közelebb ért a vészcsengők szorgosan előnyünkre váltak, és már vertük is darabjaira a rothadó zombit. A közös munka úgy látszik, most sem veszett el belőlünk! Legalább ennyi jó is volt a történetben... Aztán futottunk... Mert az teljesen rendben van, hogy farkasok vagyunk, de részegek, és épp egy ZOMBI-t trancsíroztunk szét! Legalábbis úgy tűnt... egészen addig, ameddig Jesse nem szólt, hogy az megindult újra. Mi faszom ez, Kelj fel Jancsi?! Noha, sok időm nem volt rá, hogy ezt értelemmel is képes legyek felruházni, mert már zárult el mögöttem az útszakasz, és az is csak a szerencsén múlt, hogy a cimbim épp átesett rajta. Még fel is segítettem, ösztönösen, habár íriszeim már rég elvesztek az elénk táruló, temetős egyvelegen. A levegő fagyott volt, még az ujjperceimben is éreztem a jeges vonulatot, ahogy lassan előre léptem. Ágak reccsentek, a fűszálak felsikoltottak talpam alatt. Időközben a cipőtlen lábammal valami szúrósba is beleléptem, dejó!
- Faszom, faszom, kurvafaszom! - pattogtam párat, kitépve a bőrömbe fúródó tüskét. Alapvetően élvezem én a fájdalmat, túlságosan is mazochista lélek vagyok, de ez most nem tetszett...
- Pedig esélyes, hogy az előbbi is innen szökött ki... - morogtam, ahogy egyre ütemesebben haladtam el a sírkövek mellett. Némelyik tátott szájjal bámult ránk, aljában rothadó csontvázzal. A fűzfák pedig eleinte csak észrevétlenül nyúlkáltak utánunk, ez is csak akkor tűnt fel, mikor egy egy vékonyabb, hosszú faág végig szaladt a gerincemen.
- Ne simogassál már! - kaptam fejemet Jesse felé, amikor megláttam az utánunk hajlongó lombokat. Ha jobban megnéztem volna, még talán azt is észreveszem, hogy a törzsek is megmozdulnak, mintha csak követésünkre lettek volna leszerződve.
- Na húzzunk innen... - vertem vállba a haveromat, és már rugaszkodtam is el a földtől, meg sem állva a résig, amit Jesse mutatott. A testem zihált, ahogy a levegőt is már csak kegyelemből kaptam tüdőmbe, a szívem pedig a vad roham alatt sebes kalapálásba kezdett.
Épp csak kiértünk, magunk mögött hagyva a terrorizáló fákat, és sírhelyeket, amikor a sövény megint bezárult mögöttünk, egy másik pedig önkényesen nyílt szét szemünk előtt. Vidám forgatag közepén találtuk magunkat, fények cikáztak, színesek, lilák, sárgák, zöldek, és pirosak... itt-ott kék cikornyák szaladt át. Zene szólt.
- Mi a szar ez, matiné? - egyenes tartással álltam egy ideig, és csak akkor mozdultam meg, mikor fura alakok kezdtek a távolból megmozdulni. Táncoltak, ugráltak... Aztán hirtelen egy rózsaszín, lógó fülű kutya rohant át a lábunk alatt, nagy ovációval. (Mia... Bátor, a gyáva kutya?) Belehajoltam, hogy jobban lássam, és arccal már fordultam is utána. Nem hittem a szememnek.
- Eeezt... ezt te is láttad? - rántottam fel szemöldökömet, majd elkezdtem szakadni a röhögéstől. Most komolyan, mi jöhet még? - A kérdés még csak alig fogalmazódott meg a fejemben, máris közelebb tudtuk az eddig messze ugráló lényeket. Szivárvány, meg minden ami egy elbaszott mesébe kell, elénk tárult. A fura már csak az volt, hogy a sok cucc, ami ott hepajkodott kevésbé sem tűnt valóságosnak. Úgy értem, hogy... Mi ez? Félig zebra, félig jegesmedve?! És még turmixot is iszik? Egészen elvesztem a forgatagban, a sok kétféle-kéttestű állat között, mikor egy majommadár vágódott a képembe. Hadakozva rántottam le magamról, mikor már idétlenebbnél, és groteszkebbnél absztraktabb bohócok jártak körbe minket. Némelyik alatt bicikli - egykerekű, magasított kétkerekű - fityegett, valamelyik meg lila elefánton őrjöngött. Az egyik a pofánkig mászott, hipnotikus, körökben forgó, beteg szemekkel visongva ránk.
Ledermedve kapkodtam a szemeimet jobbra-balra... nem tudtam megmozdulni, én... ezt nem tudtam elhinni...
- Miah szar vannn itt? - húzódtam Jessehez közelebb. - Fóósssol mi? - röhögtem fel, ahogy eszembe jutott hogy a vasútban is hogy ráparázott a bohócra...

Azt hiszem másnap, majd erősen el fogunk gondolkozni azon, hogy ez mennyire volt valóság. Pontosabban, hogy a mai nap eseményei, mennyire voltak valódiak, a szörnyek és a többi. Mennyi volt csak az alkohol műve, amit mi képzeltünk túl és oda. Bár az gáz lesz, ha nem a részegség miatt voltak dolgok, hanem valóságosa megtörténtek, ha így lesz, akkor Rose ennek a szarnak a közelébe nem fog tudni hozni, még ha a legsexybb fehérneműben is libeg előttem egy héten át, akkor sem! Mikor ide indultunk, jó mókának tűnt, egészen a szellemvasútig, de azóta vannak kétségeim a dolgot illetőleg. De mivel szinte padlóig ittuk magunkat, és már a beszéd se megy simán, mélyenszántó gondolataim sem vannak. Szóval, be is fejezem, mielőtt totálisan belecsavarodnék.
Na, ná, hogy a seggemen figyelő foszforeszkáló kéznyom érdekelt?! Hogy magyarázom én ezt ki majd a páromnak? Jó, oké, jó seggem van ezt ő is tudja, ez még oké is lenne, de ami a combomon van?! Igen csak fent a hajlatban?! Na, azt, hogy magyarázom majd ki?!
-Az van, bazdhmeg, hogy téged is letapiztak, és még sem foszforeszszászl! – Nézek a cimborámra, de aztán a dolog lényegtelenné válik az események alakulásának köszönhetően. Némelykor alig van időm válaszolni Calebnek.
- Anyádat maximum, te nagyon agyahalott! HÍM vagyok!! – Hörgök rá, és most én akarok belemászni a képébe, minek néz ez engem szoknyás nősténynek, mikor hím vagyok ízig-vérig! Majdnem átmentünk pankrációba, mikor is a labirintus mást gondolt, és már változott a terep. Eskü megfordult a fejemben, hogy Caleb hátán felkiáltsak, „Jipijáéééé, te vadbarom!” de a szó bennem akadt, mivel lebucskáztam, sárban fetrengtem, és próbáltam felkelni. Majd jött az a rohadt zombi, szó szerint rohadt. Így inkább őt karatéztuk le, a vicc, hogy tényleg olyan nyálkás és trutymós volt, mint amilyennek tűnt, és a csizmám orrán is ott figyel egy darabja, amit az egyik tujában próbáltam letörölni.
Közben ott szobroztunk a temető szélén, de sikerült a zombitrutyit leszedni a csizmámról, ami már látott jobb napokat is, aztán Calebre néztem, és éktelen vihogásba kezdtem, a pofája saras volt, de mondjuk az enyém is. Mivel én két kézzel hátra simítottam a hajam korábban így az enyém, hátra fixálódott ebben a hidegben, és ahogy álltunk a cucc ránk is fagyott, így mikor megmozdultunk repedezni kezdett és hullott is rólunk. Osztottam Caleb véleményét, hogy rohanvást, menjünk át a nyomorult temetőn.
- Utálom a zombikat! – nyögtem fel a temető miatt, aztán már ott sem voltunk.
- Simogat a halál! – Közlöm még, és nyikkanok egyet, mikor egy csápos ág, a nyakam köré kerül, azonnal letépem és szaggatom is kifelé onnan, majd jön a gyorssprint. Még jó, hogy farkasok vagyunk, és van bennünk akkora löket, hogy így is tudjunk futni.
- Tudod Caleb, az a vicces….- szólalok meg mellette, mikor kiérünk a temetőből és lecövekelünk, de a zene félbe szakít, és csak bámulok a groteszk alakokra. A rózsaszín kutyán én is fenn akadok, mia halál már, egy rózsaszín eb, ami visítva rohan el, guvadó szemekkel. Utána néztem és a szemöldököm is felvontam, de ahogy elnéztem ez itt a groteszk izémicsodák gyűjtője lesz.
- Igen….rózsaszín eb….- Mondom halkan Calebnak, és a haveromra pillantok, hogy akkor ő is azt látta, amit én. – Ham, már ketten akkor nem haluztuk…- mondom, szinte suttogva, és bőszen remélem, ez is csak valami barom effekt lehetett és nem a valóság.
Caleb és a denevérszerű állaton röhögtem egy sort, de mikor egy bohóc termett mellettem, fűrészfogakkal, kígyó fejjel, kisminkelve, és valami cikornyás rikító ruhában a röhögés bennem akadt, és reflexből rúgtam, és ütöttem. Mikor az izé a földre került, még vagy kettőt rúgtam a bordái közé, aminek hatására ketté vált, a kígyó ment az egyik irányba, de előbb még rám sziszegett, a nyúl, meg a disznó a másikba. Caleb karja után kaptam, és megrángattam.
- Egy bazd meg, nem fosok, kettő, ezt te is láttad?! – A szemeim tányérnagyságúra kerekedtek, és csak néztem ezt a rohadt forgatagot.
- Takarodjunk innen a bús fenébe! - Ekkor tűnt csak fel az ami Calebbal szemezett, megborzongtam, és a haveromhoz intéztem a szavaimat.
- Verekedjük ki innen magunkat! – Elnézve, a rusnyábbnál rusnyább dögöket, amik lassan megindultak felénk csapatostól. Kicsit sem bizalom gerjesztően, a kimaszkírozott degenerált kígyó is feltűnt a forgatagban és kitátotta a száját, amiből apró bohóckígyók özönlöttek elő.
- Caleb, te is látod, amit én!? – Böktem oldalba a haveromat. – Te bazd meg, ezek jönnek! – Mondom ki a nyilvánvalót. Közben kiszúrok a távolban egy körhintát ami egyre gyorsabban és gyorsabban forog.

Nem foszforeszkáltam, tény. A mérthez már eléggé be voltam marva, úgyhogy nem is erőltettem meg magam, hogy akárcsak egy pillanatra is elgondolkodjak ezen. Egyébként is hol szűköltem, hol meg éppenséggel a könnyeimmel küszködtem két röhögés között, szóval végképp nem volt rá lehetőségem, hogy logikára merjek bármit is alapozni.
- Hííím vagy! Egy igazi mityósmatyós hííímzés! - felvisítottam, kurvára nem voltam vicces, most mégis annak éreztem magam. - És eeedzsébként, sz'ted egy ki'sseszett ufónautát ez mennyire érdekel, bahszki?! - semennyire se. Ő lesz az új Junior 2.0-ás változata! Amúgy meg már most elvesztettem a fonalat, hogy miről is beszéltünk, de már nem is volt lényeges, mert két gyomorszájon verés között, és a zombitól való megszabadulást követően már egy temetőn vágtunk át.
Nem tudtam eldönteni, hogy most mindez az elmém eltorzult szüleménye-e csupán vagy, minden épp annyira valóságos, mint ahogy az látszik... Igazából, ami jobban nyomasztott, hogy Jesse is épp ugyanolyannak látott minden, mint én. Így viszont az utóbbi áll helyt. Pedig már majdnem bebeszéltem magamnak, hogy kurvára be vagyok állva... Mondjuk ez így még igaz is, csak nem segít a továbbiakon sem...
Valahogy kiértünk a temető fogságából is, a következő látvány pedig majdhogynem eltátotta a számat. Őrültté vált a forgatag, a sok szín, a cikázó fények, a groteszk állatok, és a bohócok... És ez a hátat borzoló zene, amire itt pattog ez a sok idétlen cucc. A fejemet csak úgy kapkodtam, mintha menten le kívánna szakadni a nyakamról. Komolyan ez már nevetséges...
- Mindent látok, baszod... Túlságosan is jól... Sz'al nyughass. - ropogtattam el a szavakat, de nem néztem Jessere. Jobban lekötöttek az ugráló micsodák, és a kígyóvá alakuló bohóc fejek, testek, majd az azt követő természetellenes látvány, ahogy egy óriás piton tátva ránk a száját enged ki magából egykerekű bicikliken őrjöngő, mázolt képű bohócokat, amik egyszeriben épp olyan hidegvérű csúszómászókká váltak, mint az amelyik felböfögte őket. A vicc már csak az volt, hogy mindegyik sminket viselt, így már elképzelésem se volt, hogy mit kéne bennünk inkább látnom. Már csak Jesse könyökére lettem figyelmes, ami beleállt a bordámba.
- Teperjünk... - ejtettem el a szavakat, még mindig döbbenten bámulva a forgatagot. Megindultam előre, eltaposva, átvágva a borzalmasan sokasodó apró népségen. Csak a körhinta felé tudtam rohanni, ami eszeveszett tempót diktálva pörgött, szinte kiszakadta földből. Rohanni kezdtem, elsodorva minden elém kerülő lényt. Az egyiket konkrétan kettétéptem a lendülettel, helyén pedig ezernyi színes buborék kezdett felszállni.
A körhinta előtt lefékeztem, pillantásom vadul kalimpált, fürkészett. Bevártam Jesset, majd rámarkolva a vállára felrántottam a hintára. Újabb aláfestő Zene szólalt fel, totálisan bemászva az agyamba. Irdatlan sebességgel forogtunk, fejünk felett majomkeselyűk verdestek, azzal az eltökélt szándékkal, hogy lecsapnak ránk.
- Ki kell ugornunk! - kiáltottam a haveromnak, karomat nyújtva felé, féloldalasan tapogatózva a vaskos, pörgő őrületen. Amennyiben rám fogott, úgy én is megszorítottam alkarját, majd elrugaszkodtam. A szél erős lökésének hála, mindketten benyaltuk a poros aljzatot, ismét felnyalva jó pár métert, noha ezúttal egymáson bukfenceztünk át...
A világ imbolygott, jobban, mint eddig, ahogy nagy nehezen, dülöngélve ugyan, de felegyenesedtem. Sivatagi rész tárult elénk, homokfúvással ölelve minket körbe, a távolban forgószél jelezte itt létét. Sóhajtottam, halántékomat masszírozva.
- Túl nagy a 'ssend... - füleltem, ám a homokropogáson kívül semmit sem hallottam. A levegő forró volt, szinte a szájpadlásomon éreztem a táj szárazságát. Hátamon tétova, csöppnyi gleccser indult útra, ahogy a meleg is kivert.
- Rohadék fűtőkamra! - csattantam fel, majd Jessre szegeztem íriszeimet. - Figyelj már... Nem foszoreszálsz. Vagy... szóval, ja. - állapítottam meg két lélegzetvétel között. - Pedig márr aszittem, hogy lesznek miniJessek. - felnevettem, ám a hang a torkomban ragadt, ahogy benyeltem egy adag homokot. A forgószél sebesen közeledett, így jobbnak láttam haladni tovább. A talajból rozsdás kardok, állati csontvázak emelkedtek ki itt-ott, nem volt nyugtató látvány...
- Na jól van... keressük meg Dorothy-t, Kansasba vagyunk... - ugrott be az Óz című marha nagyszabású film az ostrommal felénk hömpölygő hurrikánról, melynek hatására szélesen elvigyorodtam... A különbség csak az, hogy sem hát, sem repülő bicikli, de még nyugati boszorkányok se voltak. Mondjuk ez nem is hiányzott...

- Bazdmegeh!! – Közöltem nemes egyszerűséggel a cimborámmal és mellé még gesztikuláltam is nagy beleéléssel és folytattam a mondandómat is. – Túúúl sokhat ittá, bahzd meg! – Már szinte sértett képet vágok, hogy minek is néz ez engem,majd persze hagynám magam felcsináltatni az ufóizémicsodákkal, mikor nincsennek nekem olyan szerveim ami ehhez kell és különben is, én csinálhatnék fel valakit, akinek vannak ehhez izészervei, amik nekem nincsenek csak olyan amivel csinálni lehet és különben is, nekem a kocka has áll jól, nem pedig a kerek. Bár Rose úgy is sexy lenne…
Aztán a vitán szépen abba maradt mivel az események egymást követték, és nem volt arra időnk, hogy egymással vitatkozzunk a továbbiakban. A zombi és a temető élmény betette a kiskaput nekem, és mikor már bohócos vackok is voltak a képben, na akkor már kezdtem kiakadni. De persze csak úgy férfiasan, és agresszióban éltem ki a frusztrációmat, azzal, hogy szétkaratéztam a bohócot, ami nagy meglepetésemre, nem hogy megdöglött volna, á nem! Helyette inkább millió másra szakadt és elszelelt, vagy csak három másra? Nem tudom, de nem is érdekel most már, csak az, hogy takarodjunk, mér innen a vérbe!
- Én már kezdek kételkedni abban, hogy ez a pia műve, sőt! – Közlöm a haverommal, ahogy a tömeget figyelem, ami lassan körénk kezd gyűlni, és egyre furcsább és bizarrabb figurák is megjelennek az eddigiek mögött. Van pár arc, amitől hidrázásom lett, és úgy érzem, megint jégkockák futkosnak végig a gerincem mentén. A fűrészfogú nyüszi, határozottan kinézett magának és a fogait csattogtatva indult meg, így nem haboztam, mikor Caleb rohanvást megindult. Még haverom előre tört, én mögötte voltam, és tartottam a tempót, egészen addig még szét nem tépett valamit, amivel nem számoltam, és a pia is gátolt, hogy időben cselekedjek, így kibillentem az egyensúlyomból, és egy csíkos, víziló, majom karjaiban landoltam, ami bőszen be akart hurcolni a tömegbe. Sikerült magamat kitépnem a karjából, úgy, hogy az egyik karja a kezemben maradt és azzal csaptam le utána nyargaltam, tovább és ha Caleb nem áll ott, lehet, beleszállok a körhintába is. Végül csak felkerültünk arra a vacakra, csak azt tudnám, hogy, de mintegy mellékes, inkább csak, kapaszkodtam.
- akkor háromra! HÁROOOMMMM!!! – Kiáltottam el magam és elrugaszkodtam. Összegabalyodunk, mikor földet érünk, és egy homokos domboldalon gurulunk lefelé, érdekesen festhetünk, de különösen akkor mikor megállunk, és jé, már megint puhán vagyok, Caleb én úúúúgy szeretlek! Gyorsan lemásztam róla, és leseggeltem a homokba, mert erősen szédültem, és kellett kis idő, még felfogtam, amit magam előtt látok.
- Ez most, egy kicseszett sivatag!? – Hülök el, és a korábbi hideg után, már melegem volt, és éreztem, hogy a hátamon kezd rám tapadni a pólóm. Arra, hogy nagy a csend én is elhallgattam sőt levegőt sem vettem egy kis ideig, hogy hallgatózzak, de a fülemben doboló véremen túl mást nem hallottam, ami kifejezetten zavarni kezdett a korábbi hangzavar után.
- Nem lesznek, bacod! – Mondtam volna mást is, de egy hírtelen fuvallat telenyomta a számat homokkal, így inkább csak köpködés lett a dologból, meg fojtott káromkodások sora.
- Mi van!? – Én nem láttam az Óz című filmet, így nem igazán értem, hogy még is mi a fenéről hablatyol itt nekem. De ráhagyom a dolgot, tekintve, hogy az a forgószél ami felénk tart nem túl bizalomgerjesztő.
- Mi a fene ez?! Labirintusról volt szó, nem groteszk vidámparkról, meg rozsdatenetőről?! – Hőbörögtem, miközben a homokban bokáig süppedtem, és morogva ráztam meg a lábamat, hogy haladjunk is valamerre és ne itt süllyedjek el teljesen és végérvényesen.

Minden annyira felpörgött, annyira gyorsan változtak a színhelyek, hogy kezdtem azt hinni, megkattantam... Liánok, zombik, temető, bohócok, fura alkatú állatok, meg ez az elcseszett zene...! Kis híján libabőrzöttem, a hideg is megkísértett, hogy agyon ráz... Komolyan úgy éreztem, mintha egy elcseszett thrillerben lennénk, ahol már semmi sem emberi, természetes, vagy éppen kézenfekvő...
A körhintáról együtt távoztam Jesse-el, lendületesen gurulva végig a poros homokon. Be is nyeltem belőle egy jó adagot, itt-ott apró horzsolásokat szerezve. Ez utóbbi mondjuk marhára nem érdekelt, tekintve, hogy nem rég a fél mellkasom hiányzott, a bal karom pedig apró szilánkokra volt törve. Mára már jól vannak, mindketten, hálllelújá! Szóval, mit nekem horzsolás?!
Az sokkal jobban zavart, hogy az idétlen haverom már megint engem talált meg párnának, ágynak, szimpla felfogó erőnek. Most vagy én vagyok ennyire szerencsétlen, vagy neki segít valami baszott természetfeletti állandóan. Mindegy... Lelöktem magamról, és két lábra vergődtem néhány perc alatt, bár be kell vallanom az újabb látvány nem lendített a kedvemen. Ehhez már minimum egy hordónyi whiskyt meg kellett volna innom!
- Az... egy baszott sivatag... - válaszoltam fejet rázva. Sose kerülünk innen ki, komoly meggyőződésem volt már ezúttal. Jó, rémálomnak nem nevezném, de rohadtul idegesített már, hogy sehol sincs kijárat, kiút. Most mégis mit kéne tennem? Repülni? Nem jó ötlet... akkor nyilvánvalóan telibe fejelném a műmennyezetet...
De már ezzel sem tudtam foglalkozni, mert olyan meleg-verés tört rám, hogy néhány pillanatig azon agyaltam, helyből letépem magamról a kabátomat, felsőmet... még a nadrágomat is. Ja, persze... aztán jönne ez a hülye gyerek a buziskodásával, az kell még nekem!
- Cseszed... a teh agyament ötleheted volt, hoodzs ide jövjünk, szóval ne nyekerégejjél már nekem, mee felborítalak! - áh, röhögtem. Már ezt se tudtam komolyan mondani, szóval jobbnak is láttam, ha megindulunk ebben a gőzkamrában... A homlokomat verejték övezte, apró cseppekben vonaglott végig halántékom mentén, miközben a homok vörös pora is az arcomba ragadt. Kurvajó...!
Néhány percig nem történt semmi, leszámítva, hogy idő előtti olvadásnak indultunk mindketten... Már a hajamból is csurgott a víz, a szám pedig kezdett kiszáradni. A szél az arcomba mart, csípős homokszemekkel bombázva. A forgószél pedig egyre csak jött, vágtázott felénk, így a lépteim is iramosabbakká váltak. Homlokzatos, vagy épp alig lószarnyi dűnék között vonszoltuk át magunkat, mikor hirtelen több oldalról is fekete, óriástestű skorpiók kezdtek kiemelkedni a földből.
- A f'szomat verjeámm márh beleee! - torpantam meg, és kezdtem körbe forogni. Hátamat Jesséhez vágtam, tekintetemmel folytonosan követve a felénk araszoló, térdig érő bogarakat. - Kúúrva skorpió! - csattantam fel, ahogy az egyik felém bökött, én meg izomból akkorát rúgtam rá, hogy vagy tíz métert repült. Közben a többi is megindult, egyszerre vetődve felénk. Belemarkoltam Jesse karjába, mindkét oldalról, és felemelve őt pördítettem körbe, azt remélve, hogy ívesen lerúgja az összeset... Újra és újra megtettem, míg végül ledobtam a srácot, látván, hogy minden skorpió több méterre került tőlünk.
- Na futás... - de utálom ezt a mondatot. De hát azt hiszem a szükség nagy úr. Olyan iramban kezdtem el teperni a folyékony homokon, hogy csak akkor fékeztem a tempón, mikor már a kis feketeségek, valóban aprónak tűntek.
- Megvagy, haver? - támaszkodtam le térdemre, nagyobbakat fújtatva magam elé, vállon veregetve Jesset. A levegőt már kapkodni is alig tudtam, szinte fullasztó volt a hőség... Lassan délibábot is látni fogok...
- Látösz valahol rést? Zsövényt...? - mert én ugyan hiába forgolódtam, kurvára nem láttam szart se... Ellenben a forgószelet kiszúrtam, ami időközben felkaparta a kómában leledző skorpiókat. - Na mindegy, haladjunk. - hátam mögül rántottam vissza fejemet, sietős léptekkel indulva meg újra. Megint letudtunk jó pár métert, és talán többön is túlettünk volna, ha nem kezd el alattunk süllyedni a homok... A futóhomok... Ami úgy kezdett magába szívni mindkettőnket, mintha élve kívánna magába temetni. Jó, nyilván ez is volt a terve...
Ujjaim a homokba vájtak, ahogy próbáltam magam minduntalan kirángatni... Már karmokkal martam a földbe, ahogy a farkasom kelt segítségre.
- 'Ssúnya lenne itt dögleni... - még most is röhögtem, csak tudnám mi a kurvaanyámnak örülök ennyire...

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy biztosan jó helyen járunk-e, és ez biztos a vidámpark és nem a horrorpark. Furábbnál furább dolgok cikáztak a szemem előtt, amiket már meg sem mertem említeni Calebnek, ilyen volt a fűrészfogú nyúl is, ami a tetejében még fehér és rózsaszín volt, és mintha a Duracell tapsifüles horror változata lett volna. Hátborzongató, a bohócokat már nem is emlegetem meg, azok voltak a legrosszabbak, plusz azokat alapból is rühelltem, valahogy nem bírtam őket valami oknál fogva. A utcán is kikerültem őket, valahogy irritálnak, de nagyon és alkalmanként késztetésem van arra, hogy némelyiket leverjem a lábáról, de ezek itt, basszus, annál még láncfűrész is van! Sápadoztam, még futva nem indultunk el Calebbal, és utána le nem vetődtünk a körhintáról, bele a rohadt forró sivatagba. Nem tudom, hogy hoztuk össze, hogy megint a cimborám hátán landoljak, de ott kötöttem már megint ki a nagy gurulás után, addig még le nem dobott magáról. Én vele ellentétben előbb feküdtem még egy kicsit a homokban, mivel veszett módon szédültem. Csak aztán kíséreltem meg a lábra állást.
- Azt én is látom, bahezdmeg! – Közlöm a haverommal tápászkodás közben és rém büszke vagyok magamra mikor sikerül egyenesbe tornáznom magamat és nem dőlök el semerre sem. Aztán körbe kémlelek és hunyorgok is, miért nincs nálam napszemüveg, és hová lett a sálam is?! Azt még Izlandon vette nekem Rose, és most nincs meg!
Nem csak Caleb szenvedett én is megszédültem ettől a hírtelen melegtől és pillanatnyilag úgy éreztem, hogy a pia ki fog jönni belőle, ott ahol bement, de sikerül rendbe szednem magamat és nem dobtam el a rókát. Meglengettem a hátamon a pólóm és a dzsekim is ami mostanra teljesen a hátamra tapadt, de nem akartam kézben cipelni így maradt rajtam, ki tudja hova kerülünk és lehet ott még jól is fog jönni, hogy rajtam maradt.
- A tihed, meg az a kibebaszot, szellmhorrovr szarhság! – Nézek vissza rá, és magyarázok bősz gesztikulálás közepette, hogy ellensúlyozzam, hogy nem minden szót sikerül tökéletesen megformálnom. Caleb röhögését nem lehetett kiállni anélkül, hogy ne csatlakoztam volna hozzá, szóval a röhögéstől botladozva indultam el, és ezen a süppedős homok se sokat segített, így néha a kezemen támaszkodtam meg, ha éppen úgy mentünk át egy buckán.
- Mi a jó….?! – Meresztem a szemeimet, mikor valami fekete izék tűnnek fel körülöttünk, bár nekem elsőre inkább pókoknak tűnnek, és úgy is vagyok, hogy átgyalogolok rajtuk, mikor is Caleb mást tesz.
-khuuuuvaaaahnyáááádatkabbefaszzzzzzzooooom! – csak így egyben ennyi a kommentárom a hülye haverom reakciójára, hogy ezért még kitaposom a rohadt belét és azon fogok szteppelni és és és…. kapja be! Fussunk, hát kössz, bazd meg, azt sem tudom, hol van a fent meg a lent, de fussunk!?
Valami futásszerűt produkálok én is csak éppen nem túl egyenesen Calebnek köszönhetően, így sikerül a hátának neki gyalogolnom, és vele együtt elsüppednem a homokban, úgy derékig, és csak pislogok a haveromra, hogy ezt most mi a szar?!
- Az ehlőbhire váhlaszolva! Igen, ott van valami szar! – mutatok előre süppedés közben, mivel az előbb hallottam Caleb kérdését, csak én még kóvályogtam mellette, mikor ő megállt. Mikor kellemetlen helyen is homokot érzek, akkor kapcsolok, hogy gáz van és már én is kapálózok, hogy kijussak ebből a nyomorult süllyesztőből, eszemben sincsen homokba fulladni! Valahogy sikerült kimásznom, a homokból, azt hiszem megtapostam Caleb vállát is, de mikor már kint voltam, nyújtottam neki a mancsomat, hogy jöjjön, segítek neki is kimászni ebből a katyvaszból, amibe belekerültünk. Ha megúsztuk és kikerültünk, akkor lihegve mutogatok neki egy sötétlő folt irányába ami úgy nem is tudom, jóó sok kilométerre lehet, legalább is nekem annak tűnik.

Mindattól függetlenül, hogy vért, verejtéket izzadtunk a sivatagban, én rohadt jól szórakoztam. Főként, Jessen. Ő sem tudott már beszélni, alig értettem igazából, amiket mondd. Noha... én se panaszkodhattam. Úgy festhettünk, komolyan mondom, mint két down kóros, aberrált idióta... Félelmetes nagy barmok vagyunk, ez kétségtelen. Valójában, egész jól elmókáztam volna ezen órákig, ha nem botlunk bele abba a rengeteg skorpióba... Jesse felkiáltásán majdnem eldőltem a röhögéstől, de kivételesen visszafogtam magam, tekintve, hogy egy rakat fekete szarral kellett viaskodnunk. Mondjuk, örülhetek neki, hogy kis híján nem vitte ki a dobhártyámat... De már futottam, és ezzel sem tudtam semmilyen szinten foglalkozni, pláne, hogy egy idő után sikerült totál beletrappolnunk a vizenyős, puha futóhomokba. Tekintetem vadul villant jobbra-balra, időközben megpillantva a Jesse által látott - esetleges - kijáratot. Karmaim marón vonszolni kezdtek, de újra és újra megcsúsztam... a homok elevenen akart felfalni mindkettőnket.
- Szophjál mááh le! - rivalltam rá a haveromra, ahogy vállamba mart, taposott, így vágódva ki a szilárdabb talajra. Kicsit meg is csúsztam, és már hasközépig el voltam nyelődve, mikor végre a felém nyújtott alkarba kapaszkodva én is kikerültem ebből a rémálomból. Néhány pillanatra elterültem a földön, mélyen kapkodva a levegőért. Az izzadság szapora iramban vert ki mindenhol, arcom, kabátom, és testem minden szeglete mocsokban, homokban, sárban, és verejtékben úszott...
Nagy nehezen feltápászkodtam, de talpam többször is megcsúszott a homokon, így kicsit botladozóra sikerült a mutatványom. Pillantásom a mutatott, sötét lyuk felé villant. Kurvára remélem, hogy ott lesz a vége!
- Utaálomh eztha helyettt... - morogtam, ahogy végre sikerült fellöknöm magam két lábra, miután négykézlábra zuhantam, két botlás között.
Újra rohanni kezdtem, mert a forgószél nem tágított a hátunk mögül... egyre csak jött, egyre gyorsabban falra a métereket. Irdatlan tempót diktáltam... Bal oldalt hirtelen víz csobogását hallottam, az illata az orromba mart... Csak délibáb... csak délibáb!!! Rohadtul szomjas voltam, de nem állhattam meg a cél előtt, nem lehetett...
- Csak képzeljük... Csak képzeljük, Jesse, gyere! - ha netán ő is elgondolkozott a dolgon, hát rászorítottam vállára, és rángattam magam után. A hurrikánt alkotó üldözőnk már a hátunkban volt, a sötét lyuk pedig még túl messze... Éreztem, ahogy a kabátomat szaggatja az erős, karmoló széllöket, éreztem, ahogy ellenerővel próbál magába szívni.
- Még két méter... még két méter, gyere! - már üvöltöttem, és akaratlanul is beleakasztottam ujjaimat Jesse ruházatába, magammal vonva rugaszkodva el a földtől. Talpaink trappoló zaja megszűnt, mi pedig egy elég elcseszett tigris ugrásba vágódtunk át a sötétségen, magunk mögött hagyva a tikkasztó forróságot. Gurultunk... lefelé... nem tudom meddig... A fejem többször összekoccant a haveroméval, és ezúttal már ő sem rajtam kötött ki. Cudarul néztünk ki, ahogy a földön vergődtünk, megkeresve az egyensúlyt, a támpontot.
- Kúúhva sötéth vaen... - fújtattam, a levegő fájdalmasan áramolt tüdőmbe. És már megint szart se láttam! Kezem tapogatni kezdett... a talaj nyirkos volt a szag pedig áporodott, ami körülvett minket. Akár csak egy sírkamrába... Valahonnan szárnyak zaja tört dobhártyámba, sűrűn verdestek... sokan voltak.
- Mik ezek? - ám a kérdésem következtében egy csapat, rajzó denevér süvített át felettünk, és rajtunk is. Hozzánk csapódtak, újra és újra. Kezemet arcom elé rántottam, alkarommal védve le képemet.
- Ezek nem ultrahanggal közlekednek, faszom?! Sok elbaszott, süket bőregér! - nekilendültem, át akartam rajtuk menni. Ez kisebb-nagyobb bukkanókkal sikerült is.
Világosabb lett... Most már láthatóan is cseppkőbarlangba voltunk, szemközt pedig egy hasadék éktelenkedett. Jessre pillantottam, majd ha ő is arra gondolt, amire én - nyomás! -, akkor rohamra intve lábaimat, meg sem álltam odáig. Mielőtt még valami történhetne... Métereket faltunk, majd egyetlen, pontos ugrással átrepültem a tátongó, fényben úszó lyukon...
A talajon sebesen csúsztam végig... fű, és dér keveredett az orromban, számban... Amint megálltam, íriszeim felpattantak, a valós égbolttal sikerült szemeznem.
- Kinn vagyunnk! - ültem fel lendületesen, megkeresve az utánam érkező srácot. Szinte már lihegtem, ahogy újra beledőltem a havas avarba. Kedvem lett volna meghemperegni benne, de inkább csak feküdtem, élvezve a természet illatát.
- Én kidöglök, bazz... - sóhajtottam, ahogy újra megemelkedtem... Már nem vagyok biztos benne, hogy merre kezdtem el kúszni, vonszolni, húzni magamat, de nem is volt érdekes... Valahol sikerült kinyúlnom, ahol a fáradtság, az álom maga alá taszított...

Valami gecire irritálta a szemhéjaim alatt megülő retinámat. A fejem zsongott, ahogy kezdtem magamhoz térni, és igencsak lassan sikerült felpattintanom íriszeimet. A fénylő, kéken úszó égbolt feszült felettem, ragyogó sugarakkal vonva körbe hatalmas testét. Oldalvást valami puha nyomódott hozzám, ami a fél karomat is sikeresen elnyomta. A szag ismerős volt...
Tekintetem vánszorgón indult meg, pár másodperc elteltével megállapodva Jessen. Jessen?!
- Takarodjál már, hülyebuzi! - löktem el magamtól, ám azzal nem számoltam, hogy ez vékony padon döglődünk mindketten. Ő leborult, és valójában én magam is, hála a lendületnek. És óh! Végre én estem rá... hihetetlen! Sietősen másztam le róla, és kényszerítettem magam két lábra.
Kurvára reggel volt, én pedig kurvára józan... És mocskos... és... Jézusom. Sötét pillantásom Jesse-t kereste, vadul égve azokba.
- Erről... nem beszélünk. - bólintottam is mellé határozottan, majd megigazítottam magamon a szanaszét tépődő kabátomat, ami koszban, vörös homokban, és sárban úszott.
- Menjünk... mielőtt... kinyit ez a szar... - ráztam meg fejemet, élénkséget erőltetve magamra. Nem vágytam másra, mint egy fürdőre, egy kiadós reggelire, és az ágyamra, amit egész naposan nyomni kívántam... Az összkép már csak úgy lenne teljes, ha Hart is ott lenne...
Végül elindultam, Jesse mellett baktatva, szótlanul, olykor vicsorogva, morogva, vagy éppen halkan röhögve magamban, ahogy rám tört egy-egy emlékfoszlány. Csak mentem... fél cipőben trappolva... meg sem állva a hotelig...

A fura az egészben az, hogy már egyikünk sem tudott normálisan beszélni, de valahogy még is nagyon jól megértettük mit is akar a másik, vagy néha félreértettük egymást, de azzal már se ő se én nem foglalkoztunk. Egészen egyszerűen elvoltunk, itt ebben a horror parkban. Valljuk be, én is egészen jól elszórakoztam, kivéve mikor hidegrázásom volt, de utána még is együtt röhögtem Calebbal. Viszont a szerelésünk és mi magunk is siralmasan festettünk. Sarasak, vizesek, maszatosak, és ragadósak voltunk a fekete és a vörös sártól, ami ránk tapadt, a hajam megközelítette Einstein frizuráját a sárnak köszönhetően, de a képem is legalább olyan jól ki volt maszkírozva mintha kommandós lennék bevetésen vagy valami ahhoz hasonló. A lényeg, hogy a vöröses, feketés árnyalatok ott váltogatták egymást a testemen és a ruhámon mindenhol.
Egészen jól elvoltam addig még ez a baromállat fel nem kapott a skorpiók ellen, nagy szerencséje, hogy nem okádtam bele a képébe, mert időben lerakott és rendezni tudtam a gyomortartalmamat, ennyi pörgés nekem már bőven elég volt ahhoz, hogy kitaccsoljak.
A futó homok után már olyan helyen is homok volt ahova csak a nőstényem kezét engedem be, szóval, nem csoda, ha már Calebbe is belemartam, és ugródeszkának használtam a kijutáshoz, de volt bennem annyi, hogy visszaforduljak, és a mancsom nyújtsam neki, hogy kihúzhassam onnan. Amúgy is a marás a minimum a pörgetés miatt.
-Shohah töhbet...- itt kiköptem egy adag homokot. – vidámparkot. Soooohaaaaaaaa!! – Közöltem nagy beleéléssel és állásba tronáztam magamat a homokból, hogy utána futva indulhassunk neki a fekete foltnak. A vízcsobogást én is meghallom menet közben és nagyon is szívesen dugnám bele a fejemet, és már indulnék is, mikor Caleb visszaránt, morgok is rá rendesen, de végül is tartom vele a tempót, különösen mikor megérzem a forgószelet a hátamban. Kihasználom a vérvonalam adottságait, vagyis a gyorsaságot, és szedem a lábaimat is, de nem kicsit. Rohanok, mint a bolond, hogy egy szép vetődéssel elnyúlva a levegőben beérjek abba a lukba, csak éppen arra nem számoltam, hogy egyszerre megyünk ennek Calebbal így már megint gurultunk, de most nem rajta landoltam, hanem mellette, és a hátam is oda vertem, valami oszlopszerűségnek.
- Nyisd kia szehmed bahzd meg! – Közöltem vele, aztán rájöttem valóban kibebaszottl semmit sem lehet már megint látni, és ez kezdett frusztrálni, aztán veszett vijjogás indult meg felettünk, és a képemnek neki ment egy denevér, másik kettőt a hajamból szedtem ki, és közben szitkozódtam, de már mindnet szidtam, ami csak eszembe jutott.
A végén lapítottam a padlón még elvonultak a fejünk felett.
- Kurvanyhukathmárh nekikh! – Morogtam a denevérek után és mostanra már nagyon hasogatott a fejem. Nyűgös voltam, és ki akartam innen jutni, végül csak egyenesbe tornáztam magamat és megkerestem Calebet, kicsit összeakadtunk, de végül neki tudtunk indulni. A vállára tettem a kezemet és így battyogtunk egy darabig, alkalmanként megcsúszott a csizmám talpa, és kapaszkodtam a haveromba el ne taknyoljak. Egy alkalommal, majdnem megvolt a spárga is, és akkor biztosan sírva is fakadok a jelen állapotomban, de Caleb kéznél volt, így megúsztam a dolgot.
A hasadékot meglátva, Calebra néztem, aztán biccentettem neki, itt aztán mi kimegyünk, hogy a rohadás vinné, el ezt a tetves helyet én tovább egy percet sem maradok idebent! Futásközben jó ötlet volta z ugrás, csak akkor jutott eszembe, hogy mi van, ha szakadék van alattunk, mikor már a levegőben voltunk, de később bánat, hamarosan már gurultam egy kis lejtőn és a haverommal ellentétben engem egy fa állított meg. Aztán kiderült, nem is lejtő volt, de már mind egy. A lényeg, hogy kiterültem, mint a gyalogbéka, és utána hasra fordultam, hogy egy kis havat nyaljak fel, és kimossam vele a számból a homokot.

Napfény, édese napfény, már épp elmosolyodtam, mikor leseggeltem a földre és a hátsóm jól odavertem. Már morgok, és ott tartok pofán vágom azt aki megzavart, mikor felsejlenek előttem dolgok és rájövök hol vagyok. Közben Caleb is megérkezett rám, és épp időben ment le rólam ahhoz, hogy megússza a vesén rúgást.
- Meg anyád! – vicsorgom vissza, és felülök az eddigi fekvésből. Körbenézek, és megnézem magamnak a haveromat is. Ahogy megláttam őt egy félmosoly jelent meg a képemen és rángatózott a szám sarka, ahogy végig mérte, félig cipő nélkül, állt előttem. Feltápászkodtam én is, így vissza tudtam nyelni a röhögést.
- Határozottan. Hallgatunk erről, mint a sír! – Közlöm vele, hűvösen és halálosan komolyan, bár a jelen helyzetben, ahogy festettünk, senki nem vett volna bennünket komolyan, az egyszer biztos!
- Ugye tudod, hogy mekkora egy állat vagy…- jegyeztem meg neki blazírt hanghordozásban, de valahol azért vigyorogtam is egy cseppet, hogy milyen nem normális egyedek vagyunk mi ketten ha iszunk, de valóban boruljon erre jótékony homály és soha többet ne beszéljünk erről. Calebra inkább rá sem néztem, mert, ahogy félig cipő nélkül redvásan ballagott mellettem elég röhejesen festett, bár én sem lehettem jobb.