A park területén elszórva helyezkednek el a padok. Szinte minden játék mellett található valamiféle ülőalkalmatosság, szemetesek azoknak, akik szeretnének maguknak pár perc nyugalmat.
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 30, 2012 10:45 pm-kor.
- Azt én nem tudhatom – játszik egy leheletnyi mosoly az ajkaimon, és azért mégis minden belső ellenkezésem ellenére az ösztöneim vezetik pillantásomat, ahogy tekintetem végig siklik a magabiztosságtól sugárzó testen. Jól van. Elismerem magamban, hogy kívülről minden rendben van, de ettől még nem fog kenyérre kenni. Jól ismerem én a nőket, tudom nagyon jól, hogy minél szebben ragyog az alma héja, annál férgesebb a belseje. De foglalkozok inkább a ruhámmal, amit úgy érzem, hogy menthetetlen, mihamarabb a tisztítóban kell végeznie. És a kedvemet se támogatja az, hogy úgy tűnik a közöttünk -már nem a ruha és közöttem, hanem a nőstény és közöttem- létrejött vibráló kapocs kezd megszilárdulni kölcsönösen negatív, taszító irányban. - Cöh.. - na erre már nem tudok mit mondani. - Csak nem a kórházi takarító személyzet védőszentje személyesen? - na, mégis csak sikerült, pedig valójában nem akartam belemenni ebbe a játékba. Közben leszedegetem a mellkasomra tapadt csirke darabokat egy papírkendővel, de az éktelenkedő zsír folttal nem tudok mit kezdeni. - Nyugodt vagyok – villantom rá a tekintetemet, egyáltalán nem nyugodtan, miközben felfortyanok azon, hogy úgy kezel, mint egy taknyos kölyköt, pedig nem ma jöttem a falvédőről. A belém karolástól felülemelkedik a feszültségemen az értetlenség. - Most meg mi van? - először megpróbálok egy helyben megállni, de aztán gyorsan leesik, hogy erősebb nálam, és cseppet se lenne vicces, ha végig vonszolna a padlón a járókelők szeme láttára. Valahogy olyan érzésem támad, hogy a lehetőségeim és a türelme is fogytán van. És senkinek se tenne jót, ha engem újra belevernének a betonba. Amúgy is beszélnem kell Castorral. Valószínűleg az az igen kedves farkas, aki ellátta a bajomat nem annyira kedveli a mi vezérünket, és arra a csomagra is szüksége lett volna, amit sikeresen leszállítottam. Más különben nem lett volna annyira dühös, hogy megpróbáljon velem végezni. - Te mindig így szeded fel a hímeket? - szakítom meg a kialakulni készülő csendet, mert az első pár lépésnél elkalandoztak a gondolataim azon, hogy vajon mi lesz a sikeres küldetésem jutalma. Közben erre a mondatra talán Emma is elenged, mert tudok én járni a saját lábamon is, segítség nélkül. Bár ezt nem teszem szóvá, mert még a végén rám sütné, hogy tényleg úgy viselkedek, mint egy kölyök. Valahogy megpróbálok erőt venni magamon és nem megszólalni, míg az autóhoz nem érünk, ha csak nem áll elő valamilyen újabb idegesítő mondattal, mert az ilyeneket szükségesnek érzem lereagálni. Majd a kocsiban, ha már úton vagyunk, néha megjegyzem, hogy merre lenne rövidebb, mert úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet.
~Még jó, hogy nem…~ Ha rajtam múlik, ez nem is fog változni, nálam nagyon könnyű negatív megítélés alá esni, s ha ez megtörtént, onnan visszakerülni a semleges szintre közel sem egyszerű, annyira azonban nem gondolok sokat magamról, hogy úgy gondoljam, Damiennek ez célja lenne. Őszintén, nem is szeretném. Ha már valakivel ilyen tökéletesen lehetetlen az első találkozás, akkor maradjon is olyan. - Nem, de nem kedvelem azokat, akik mástól várják el, hogy kinyalják a seggüket. Vontam vállat, engem nem érdekelt, ha magára veszi, vegye csak, még ha csak egy francos tisztíttatásról van is szó. Nem ismertem, az igaz, de őszintén, nem is akartam, és úgy gondoltam, ez tökéletesen kölcsönös is. Szívjuk egymás vérét egy ideig, aztán ő balra én jobbra. Ebből csak akkor lesz bonyodalom, ha úgy döntenék, hogy csatlakozom a Betolakodókhoz, bár akkor a kutya sem fogja tiltani, hogy a pofátlanságát erőszakosabb módon toroljam meg, mint a felvágott nyelvem csillagtatása… - Aha, én meg a dalai láma. Vonok vállat, nem tudom, mit ugrál itt, lehet, hogy már nem kölyök, de épp annyira nincs fogalma arról, hogy miként is kell viselkedni, ha valaki bizony erősebb nálunk. Minimum nem hergeljük, és adjuk alá a lovat minden megmozdulásunkkal. - Az van, amit mondtam. Megyünk. Vagy viszlek. Nekem rohadtul mindegy, de nem foglak itt hagyni, hogy belefuss egy nálam is nagyobb marhába, és beleverjen a földbe… Morgom gondolkodás nélkül, és ha nem jó, hát rángatom, ha jön, akkor jó, legalább nem keltünk feltűnést, és nem kell előadnom a féltékeny barátnőt, aki a sírás küszöbén állva rángatja a pasiját, mert épp ma értékelték le a kedvenc boltjában a legtutibb topánkát a világon. - Nem, olyankor bűbájos vagyok. ~Meg részeg…~ Azt a feltételezést figyelmen kívül hagyom, hogy úgy gondolja, én fel óhajtom szedni. Ahhoz azért minimum egy kicsit szimpatizálnom kellene vele, vagy a tahóságát oly mértékben kellene férfias kiállással elnyomnia, amire szerintem nem képes… - Ahhoz képest, hogy mennyire nem vágtad eddig, hogy hol vagy, most igencsak jól megy. Kedvem támadna megkérdezni, hogy ő meg így csajozik-e, de úgy döntök, nem süllyedek le erre a szintre, inkább kussolok a továbbiakban, míg az autóban vagyunk, majd ha már elértünk a szállodába, akkor tyúkanyó módjára felterelem a negyedikre, utána pedig gondolkodás nélkül tenyerelek az egyes gombra, ezt az eddig szar napot mindenképpen helyre kell hozni valamivel, de előtte nem árthat rendbe hozni csirkeszószos valómat…
//Részemről vissza vagy szállítva a hotelbe, hacsak nem akarsz még valamivel a karim idegein táncolni. Köszi a játékot! <3//
Unom az erdőket, azaz másikat keresek, és Lucának pofázom ezerrel, hogy higgye el, fasszentos helyet találtam, ott aztán olyan lazán vadászhatunk, hogy csak na, és nem lesz nyakunkban a falka, bízzon bennem, én tudom a tutit. Már igencsak éjjel van, és hogy miért kell most kerítést mászni, amikor a múltkor még nem kellett, hát azt én nem tudom, de légvonalban megyek, ahogy a múltkor is... oda fogunk találni. -Hapsikám, ne aggódjál már, elég, ha én aggódok. Tudod mekkora hely? Tudod mekkora? Nem, mi? Na majd figyelj csak Ryan bátyádra, megmutatja neked a tutit. Annyi szarvast terítesz le, amennyit csak akarsz, szabad prédák, de van ott más is, bár nem vártam meg, míg minden előkerül. Folyamatosan pofázok, megy az nekem, és haladok. Pad, pad, pad... na ez nem volt a múltkor, rét igen, de pad? Úgy látszik a város vezetősége felújítást végzett, szuper brigád, legalább el tudok heveredni, ha úgy van kedvem. Befelé megyek, egyenesen középre, de hogy miért van itt gokart pálya... biztos valami búcsú lesz, nem olvastam a híreket. Még nem állok meg, csak a rét kellős közepén, és az egyik kisebb fás területre mutatok. -Na ez az apukám, a béke szigete... bár kastélyra sem emlékszem. Te Luca... szerinted én ide akartam jönni? Itt van szarvas? Leutánzom a mozdulataimat.... kijöttem a lakból, balra fordultam, stimmel, jobbra fordultam, stimmel, egyenesen haladtam, stimmel, jobbra fordultam... hm... ez kimaradt... egy bagót nyomok a képembe, és azt kezdem el rágcsálni. Ha jó a megérzésem, hát baromira szar helyen vagyunk. Végül vállat vonok, idáig elsétáltam, hát nem megyek innen sehová, még a szar is le van szarva. -Nyisd ki a szád, gondolkodom. Ha Luca kinyitja, cigarettát kezdek felé dobálni, azt sem nézve, mi talál be és mi nem. Agyalok, és rá kell ébrednem, hogy olyan kurva ügyesen tévedtem el, ahogyan kell. Ez itt nem erdő, hanem egy vidámpark. Na és? Apuskám, majd farkasként hullámvasutazok, még úgy sem csináltam.
Menjünk teliholdazni, mert az jó, ha a farkasom elszabadulhat. Királyság van, mondhatni, alig várom a hónap ezen éjjelét! És miért ne mennék Ryannel? Az Atanerk vérvonal testvére, még jó pont lehet egy együtt töltött éjszaka... teliholdas vadászat. Rábíztam magam, mert azt hinné a farkas, hogy ennyi idősen, és ennyi év Fairbanksben éléssel már tudja, mi hol van, és nem téved el. (Valójában pocsék a tájékozódási képességem, de ez jó kifogás volt.) - "Ryan bátyám", én csak egy mezei orvos vagyok, de az biztos, hogy még mindig nem az erdőben caplatunk - sóhajtottam, majd megvakartam a tarkóm. Szerettem volna már egy tisztásra érni, vagy legalább zöld övezetbe, hoy ledobhassam a szakadt gönceim és alakot váltsak. A hold szinte húzta a farkasom, amúgy is könnyen ugrana ki, de ilyenkor még nehezebb a helyén tartani. Pad, pad és még egy pad... meg mertem kockáztatni, hogy nem egészen ott vagyunk, ahol a tervei szerint lennünk kéne. - Szerintem kérdezzük meg azt a gyerek hullámvasutat, hogy nem látott-e errefelé szarvast - mutattam egy Mickey Egeres játékra fapofával, mialatt Ryan levonta a következtetést hangosan is, hogy ő biza nem ide akart jönni. Megmozgattam a vállam, kezdtem baromi szűknek érezni a helyet a saját testemben. - Most már tök mindegy - hajoldoztam félre a bagólövedékek elől, a hangom pedig kicsit morgós volt. - Menjünk vissza és keressünk embert, vagy fogjunk madarat, éhes vagyok, és az ordas is jönne. - A levegőbe szimatoltam ehető után kutatva, mire a következő bagódarab orrba talált. - Befejeznéd? - mordultam rá a farkasom ingerlékenységével, és elindultam, de hogy merre... fogalmam sincs. - Legközelebb hozok GPS-t - dohogtam, majd megálltam a vattacukros stand előtt. Komolyan, lassan bármit meg tudnék enni, főleg egy vattacukorárust... ja nem, csak vattacukrot. Belerúgtam a bódé oldalába. Mi vagyok én, rozsda, hogy vasat vacsorázzak? Mert csak az volt itt, de kifogyhatatlannak tűnő mennyiségben.
Oké, szellemvezetésben iszonyatosan ász vagyok, fejből tudom az összes kanyart, az összes ugratót és falat, na de hogy ez itt nem erdő, az tisztán látszik. Igazat kell adnom Lucának, itt minden van, de erdő nincs, csak néhány kósza fa, és pad... felé fordulok. -Nem? Ez nem az erdő? De ott van egy fa, az nem elég erdő? Oké apuskám, oké. Az hülyén hangzik, ha azt mondom, tegnap még tutira itt volt, mára meg ellopták? He? Vagy hagyjam a pics@ba a rizsát, és mondjam azt, hát apuskám, eltévedtem, ja. Kemény, itt lakom vagy 60 éve és eltévedek egy kisvárosban, telihold van, és kikötök egy vidámparkban. Akkor bulizzunk, bár Ed nem lesz túl boldog, ha kiderül, hogy itt alkottunk. Mé nem jött velünk? Ő is bulizhatna, de nem, mert neki olyan fontos feladatai vannak most, hogy marha komolyságot erőltetett magára. Majd beveszem, hogy megkomolyodott, igen, pont én fogom elhinni. Viszek neki egy bokrot... vagy jobban örülne annak a Mickey egeres cuccnak? -Hajrá, faggasd ki, ne kíméld. Megvárom, mit alkot, ha szóra bírja azt a vasszerkezetet, seggen fogom csókolni. Elkúrtam, na és? Legközelebb majd hozok térképet, mint valami idióta turista. A gáz az, hogy a hold hívása egyre erősebb, innen át nem jutunk az erdőbe emberként, azt meg azért nem játszanám meg, hogy elindulunk futva, és mint valami idióta reklámban, előtte-utána verzióként farkasként bukkanunk fel valamelyik játék mögül. -Igyá red bullt, ha szárnyalni akarsz, Ikaroszt felejtsd el, nem tudok neked szárnyakat összerittyenteni. Macska jó? Ott van egy? Mégis mit vár tőlem, mi vagyok én? Majd azt mondom csiribú, csiribá és hoppanálunk, vagy mi a szösz? Iszonyatosan jól célzok, lassan egy csomag bagót kidobáltam rá, és félrehajol. Nem vagyok én Tyson, nem kell ijedezni. -Ne idegeskedj, nem tesz jót a farkasnak. Azt a standot meg erősebben rugdosd, mert abban van kaja. Szar, de ehető. Addig... amíg. A f@szt, én megyek dodgemezni, igen farkasként, ne nézz ilyen bután, már tök nyóc, hova akarsz kullogni. Enyém az a vas. Lehet, tájékozódásom nulla, de azt érzem, hogy eddig tudtam visszatartani a bestiát, muszáj engednem neki. Kinézem a legszebb hercegnős kocsit, oda vonulok el levetkőzni, azaz mögé... mert az aztán olyan nagyon takar, hogy ki sem látszom, dehogy. Az átalakulás gyorsan megy, azonnal lekushadok a kocsi mögé, mert... én most elbújtam. Tutira hihető, de na. Játsszunk.
Ryan nem százas, és az ő vérvonaltestvére az Atanerk... mind meghalunk! Kész, passz, holnap kilépek. - Nem mondod? Nekem fel se tűnt, hogy nem ott vagyunk, ahol lennünk kéne - húztam gúnyos mosolyra a szám, ami hamar eltűnt a képemről és nagyot sóhajtottam. Ez nem az a helyzet volt, amiben sokáig kedvemet leltem más vérének szívásában. Mert én is szívtam. Elengedtem a fülem mellett a kifaggatásra való biztatását, az én agyam nem zápult meg, hogy egy fémhalmazt faggassak az éjszaka közepén, lerészegedve talán megtenném, de még akkor is kétséges. Röhejes, de a macskára felkaptam a fejem, a farkasom még inkább. Pici jószág, ami megijed, ha rámorgunk és menekülni kezd mi meg üldözhetjük, hát mi kellhet még? Mondjuk egy nagyobb falat állat, de aki a kicsit nem becsüli... Ne idegeskedjek? Jó vicc, aranyapám! Elég volt meglátnom azt a macsekot, egy pillanatnyi szemezés, némi fújás, és a farkasom már jött is, gyorsan, feltartóztathatatlanul. A ruhalevételből semmi se lett, szétszakadt rajtam minden gönc, ahogy emberi testem kifordult magából, hogy a fekete-fehér szörnyetegnek adja át a helyét. Jégkék szemem megvillant a hold sápadt fényénél, hátamon a szőr felborzolódott, torkomból öblös morgás szakadt fel. Ennyit az önuralomról. Úgy megiramodtam a macska felé, mint akit puskából lőttek ki, érdekelt is engem Ryan bújócskája, nekem a macska kellett, loholtam, mint egy megveszett kutya. ~ Vasazz, én cicázok! ~ üzentem még gondolatban és berongyoltam a cicus után a felfújt ugrálóvárba... Nem kellett volna azt hiszem.
A fene érti Lucát, amíg ő morog, én igénybe veszem a dodgemet, azaz egyenesen rajta landolok, hogy akkor lendkerekes autót játsszunk. Erre kilapul alattam. Milyen jószág ez? Nem vagyok én több tonna, hogy ne bírjon el. Átbámulok a mellső lábaim között, de a dodgem hátulja sem néz ki jobban, ennyit a korszakalkotó ötletemről. Mire megfordulok, Luca már száguld is, egyenesen a macska után, hát nekem sem kell több, azonnal utána vetem magam, és olyan sprintet vágok ki, hogy mindenki megirigyelhetné. A macska kell, amit sikerül sarokba szorítanunk, és úgy állok előtte, mint a Himalája a hegymászó előtt. Nőstény macska. ~Héj kisasszony! Nem érdekel mennyire szeretné akkor sem izélem meg a mosdóban! Nem, ott én nem fogok kefélni senkivel sem, még ezzel a nyamvadt macskával sem, mert a mosdók mocsosak. Itt meg azért nem, mert Luca éhes. Na jó, mindjárt átengedem neki a terepet, egye meg a dögöt, nem kell nekem. Nem is formás a hátsója. Hirtelen megfordulok és Lucára meredek. ~Gyereket akarok! Lassan habzik a pofám, mert így van, nekem kell egy kölyök, de minek? Csak úgy, olyanom még nincs, Victor meg had örüljön. Aztán farkas pofámon a döbbenet jelenik meg, mert ha most Luca azt hiszi, hogy tőle... nem vagyok homokos, félre ne értsen már, ez csak úgy jött, most először mondom ki 285 év után. Jobb, ha most lelépek, elugrom mellette, vigye a macskát, nekem dolgom van. Kaját keresek. Jó pár percig üldözök minden élőt ami ehetőnek tűnik, de nem sokat lelek, csupán még egy macskát, egy sünt és egy sérült galambot. Szét fogom szedni a helyet, iszonyatosan kajás vagyok, és ez nem lesz így jó. Visszaszáguldok Lucához, vagy feltörünk mindent, vagy nem tudom mi lesz. Őrült módjára kezdek szimatolni. ~Nem láttad a kis sárga csipogós gumikacsámat? Nélküle nem tudok fürdeni! Atya ég, ennyire elvette az eszemet az éhség? Már sípolós gumikacsát keresek és pont a vidámparkban? Ez beteg, kezdek bekattanni. Legalább egy kóbor dög járna erre, vagy valami, vagy akárki, de reggelig itt nem fogom kibírni, vagy lebontom a parkot. ~Döntsük fel a hot-dogost, meg minden kajásat, kell itt lennie még valaminek, nyersnek is, ha mást nem találunk. Nem éppen a legjobb ötlet, Luca önuralma sehol, az enyém is fogytán, ez nem jelent semmit jót. Valamit sürgősen ki kell találnunk.
A macseküldözésbe Ryan is beszáll, semmi perc alatt mellettem terem és együtt üldözzük a fene nagy prédát, amit pofátlanul rövid időn belül sarokba is szorítunk. Már bevittem volna valami marha halálos csapást, amikor Ryan... ~ Magatokra hagyjalak? ~ Néztem rá, s emberként sokkal beszédesebb képet tudtam volna vágni, így csak oldalra biccentettem a fejem, ahogy ránéztem és a hangsúlyozásomba adtam bele azt a "bolond-vagy-maradj-távol-tőlem-mielőtt-ragályos-lesz" módit. A következőre viszont már az állam is leesik, a szó szoros értelmében eltátom a szám és teszek a macskára, seggre ülök. ~ Figyelj, szerintem sürgősen látogasd meg Howardot, neki van kapacitása a macskadugós-gyerekes dolgaidra, én legfeljebb a májaddal csevegek el, ha kitépik. Vagy én tépem, ha tőlem akarod azt a kölköt! ~ Ezt azért itt tisztázzuk le. Liberális vagyok, de nem szeretnék folyton hátrapillantgatni, ha Ryan a közelben van, és attól rettegni, hogy valamiért le kelljen hajolnom előtte. A macska megint nekiiramodott, de ezek után inkább nem akartam üldözni, még a végén Ryan előbb beéri és... hát ha nem is mosdóban, de itt a nyílt placcon megerőszakolja. Nem, köszönöm, ilyen műsort nem kérek. De rám se startoljon! Te jó ég, eljöttem egy anál-kukkerrel telihold idején egy elhagyatott vidámparkba, ahol tinikislányokat és védtelen szüzeket tűznek olyan karókba - a durvább filmekben. Lehet, hogy nem is macsekot, hanem engem fog leteperni? Körbenéztem, fedezékbe kéne vonulnom, vagy legalább parafadugót kerítenem. Mikor visszajött a gumikacsás dumával és a fürdéssel, már tényleg kezdtem aggódni... WC-szex, gyerek, fürdés. Ha ezt ebben a sorrendben akarja, én elpucolok innen. Felálltam és megráztam magam, karmaimmal a földet kaparásztam, tépni, szaggatni akartam, húst marcangolni, friss vért nyelni. Méghozzá minél előbb. ~ Hot-dog? Nincs itt éjjeliőr? ~ Jégkék szememben állatias tűz égett, a farkasom éhsége kezdte ledönteni bennem az évek munkájával felállított tabukat, így jutott vérgőzös eszembe az emberevés. Jó lenne minél előbb valamit keríteni, különben elrohanok visszafelé és betörök a legelső utamba akadó családi házba.
A macskaüldözést olyan komolyan csinálom végig, ahogy kell, aztán még előadom azt is, rágerjedek itt farkasalakban. Luca arca tanulmány, majdhogynem leesik az álla szó szerint, felhorkantok, ezt veheti úgy, hogy röhögtem, illetve elfojtottam. ~Nem kell, nem kell a dög. Aztán elé ugrok, hogy tudassam vele 285 évem legnagyobb álmát, amitől egyszerűen seggre ül, kölyök kell nekem. Menjek Jameshez, gondolhattam volna, oda akar majd küldeni, főleg, hogy most abban hitben él, én őt akarom meghágni, és őt akarom rávenni arra, hozzon nekem össze egy porontyot. Doktorálni készülnék, akkor biztos valami ilyen témából írnék értekezést, mert ezt a pofát, ezt az ülést nem lehet kibírni fapofával, se farkassal, de muszáj, még egy kicsit muszáj. ~Gondolod, ő segít? Ártatlan pofa bevág, ártatlan hang is mellé, mert kérdeznem kell, bár roppant nehéz, de tudtam én, nem áll messze tőlem a színészet. Ha már kaja nincs, akkor keressünk alapon, marha komoly pofát erőltetve magamra indulok el kutatni, hogy utána visszatérjek szerencsétlen sráchoz, és egy sípolós gumikacsát keressek rajta. Amikor ettől végképp kifekszik, és kezd ideges lenni, akkor felmorranok, azaz horkantok folyamatosan, mert rám jött a röhögőgörcs. ~Maradj már, azt hiszed komolyan gondoltam? Mit kezdenék egy nőstény macska satnya testével? Hagyjál már lógva, kölyköt sem akarok, magam sem nőttem fel. Ja, és nem vagyok homokos, kösz, a nőstényekre bukok. És úgy nézek én ki, mint akinek pont egy kurva sárga sípolós gumikacsa minden álma? Te bevetted ezt a maszlagot? Hapsikám, ne már, csak ökörködtem. Ha most nekem ugrik, azon sem fogok csodálkozni, mert hát adtam rá okot rendesen. Én még farkast így seggre esni életemben nem láttam, biztos fetrengenék a röhögéstől, ha nem éppen farkasként lófrálnék a vidámparkban. Kajás vagyok, enni akarok, és egyre nagyobb az erő, ami kitörni készül, tehát vagy lecsillapítjuk az éhséget, vagy tényleg katasztrófa lesz a vége. ~Nem tudom, de most már kell valami, és ha az ember lesz, akkor ember. Már nem érdekel túlzottan, kínomban átrendezem a dodgem részleget a céllövöldéket és a körhintákat is. Rongálás? Az, de nem bírok az éhséggel lassan én sem. Kellett nekem éhgyomorra idejönni, mi? Lucára is figyelnem kell, mert ha elindul, valahogy meg kell állítanom, bár röhögve elég nehéz, mert ha szerencsétlen eddig nem nézett teljesen zakkantnak, hát most már annak néz, ez tuti.
Visszaérkezésünk másnapján már hívtam is a kapott számot, hogy leegyeztessük a csodálatos találkozónk dátumát. Azt túlzás lenne, hogy lerágtam a körmöm idegességemben, de egyáltalán nem voltam nyugodt ezt az egészet illetően. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy felesleges előre stresszelni, hiszen úgyis minden a személyes találkozó alkalmával fog kiderülni, addig pedig pattoghatok, teljesen felesleges. Helyszínnek a vidámparkot adtam meg, a jeles nap pedig hétfőre esett. Tudom, hogy a tavaszi szezonban hétköznap nincsen nyitva a mókagyár, de egy cseppet sem érdekelt. Egyrészt szerettem volna letesztelni hősszerelmesünk, hogy mennyi vér van a pucájába, képes-e belógni a vidámparkba, másrészt pedig itt tuti, hogy senki sem fog bezavarni. Tökéletes helyszínnek véltem, egy amolyan apa-udvarló randevúra, a többi pedig majd úgyis kiderül. Esti időpontot adtam meg a hímnek, én már jóval előtte itt grasszálok. Nem volt nehéz a kerítésen bejutni, a hátralévő időmben pedig a helyszínt járom be. Végignézem a játékokat és még a késztetés is elfog, hogy felmásszak az óriáskerékre, de végül leteszek erről az ötletről. Arra azért persze figyelek, hogy az esetleges biztonsági őrök - már ha vannak - még véletlenül se szúrhassanak ki. Végül egy félreeső padnál verek tábort magamnak, az asztal lapjának támasztva a csípőmet. Cigarettára gyújtok és türelmesen várakozom, remélhetőleg nem is kell majd túl sokáig. Pajzsom annyira engedtem le, hogy érezzem, ha a hím közeledik és ő is időben észrevehessen, ám ne szivárogjon ki semmi olyasmi, amit nem szeretnék vele megosztani. Érzelemmentes arckifejezés ül vonásaimon, farkasom fel és alá grasszál, türelmetlenül. Furcsa módon én magam teljes mértékben nyugodtnak érzem magam, ez pedig egy picit megrémiszt, hiszen amennyire paráztam mindentől az elmúlt hetekben, annyira nem érzek most semmit. Csupán gyanakvó vagyok és a legrosszabbra készülök, így csalódás nem érhet, legfeljebb pozitív irányban. Már így is hatalmas szarkupacban lubickolunk, kétlem, hogy lehetne ennél lejjebb, szóval rosszul nem sülhet el ez a találkozó. Legalábbis nagyon bízom benne.
A cirkusz talán egy fokkal találóbb lett volna, majdnem közöltem is a kedves papával, de végül szemtelenül – apához képest mindenképp – és igen baltával faragott csiribirikastély örömforrású szavai meggyőztek arról, hogy ne a távrecsegőn keresztül álljak neki csillogtatni stand up színpadra való dumámat. A tényekre szorítkozva megjegyeztem a helyet, s az időt, majd a megfelelő nap eljövetelével felöltöttem magamra vérvonalam ajándékát, s az árnyakat kanyarítva magam köré indultam meg a Vidámpark felé. Nem először török be valahová, bár először maszk nélkül. Általában tanító célzattal játszottam besurranót, utoljára egészen pontosan spájzbabesurranót – bár nem loptam még meggyet se, ami legott nagy önuralomra vall – de most azért az alkalomhoz sokkal inkább illő ruházatban teszem mindezt legalább. S mivel farkasként vagyok jelen a találkozón, lemondtam arról is, hogy a komolytalanság felé elvigyem a dolgokat. Hagytam hát otthon a whiskysüveg szerelésemet, bár egy egészen szépre rittyentett jelmez vala az is, de nem túl könnyed benne a járás, s nyélvesztett baltaként nem szívesen zuhantam volna apósom – ez a legegyszerűbb szó rá, még ha nem is igaz – lábai elé. Bár nem lehetett volna egy szava se, biztos vagyok benne, hogy ilyen deli legények, mint magam vagyok nem gyakran borultak szőrös, de nem Hobbit patái elé. A pajzsom fent, de nem teljesen, hadd érezze, hogy nem félek tőle. Mert valóban nem is. Az árnyakból viszont csak akkor csusszanok elő, mint vazelines lyukból a gyerek, amikor már kellő közelségben vagyok a hímhez. Farkasomat hagyom kikandikálni a pajzsrésen, tisztes távból, de hadd illesse figyelmével a másik hímet. Kéne mondani valamit, de egy kalózos Ahoj-on kívül más nem kúszik elmegöcsörtjeim közé. Marad hát az idült vigyor, s a szavak szabadjára eresztése. - Üdvözlet SiennApa! Ennyit a szelek szárnyán születő értelemről. Nem zavartatom viszont magam. Ha halni kell, szerintem azt is tökig – meg talpig – idétlenül teszem majd, amint eljön az ideje. Innentől kezdve meg nyisson ő, én léptem, most pedig terepszemlére vetemedem. Energiáimmal az övéi után nyúlok, letapogatási – határozottan nem test-a-testet módon - célzatból. Amit érezhetek, azt mind feltérképezem.
Közeledtének hangját előbb érzékelem, mint magát az energiáit, ám sokáig arra sem kell várnom. Az első azonban, amit érzékelek, az nemes egyszerűséggel az, hogy idősebb nálam. Hát ez pompás. Úgy fogok itt pattogni neki, hogyha akarja, akkor egész egyszerűen le is szerelhet. Bár nem adnám olyan könnyen magam, azt hozzá kell tenni, de a tudat valahol bosszant. Arról nem is beszélve, hogy Sienna vajon tudja? Az én koromról még nem kérdezett, magamtól pedig nem fogom elárulni neki, de hogy erről a hímről mit tud, arról fogalmam sincsen. A szavait hallva féloldalas mosolyra húzódik a szám, a fejem fordítom csupán a hím felé, kellemesen, nyugodtan szívok egy utolsó slukkot a cigimből, hogy aztán nemes egyszerűséggel dobjam a földre és tapossam a még kissé fagyos földbe. - Ha tudsz komolyan is beszélni, akkor maradj. Amennyiben nem, úgy akkor azt hiszem itt be is fejezhetjük a dolgot - nyitok egy nem túl kedves megjegyzéssel, mert alapjáraton én is egy vicces egyéniségnek tartom magam, de vannak olyan helyzetek, amikor a humor és a poénkodás nem helytállóak. Ezt én igencsak annak érzem. Sajnálatos, ha a másik nem. - Daniel - mindenesetre én kezet nyújtok neki, a vezetéknevem nem lényeges. Nem igazán érdekel, hogy adott esetben bunkónak tűnhetek, magasról tettem mindig is az ilyesmire, ráadásul ez most igencsak kényes téma, nem fogom elbohóckodni a dolgot. - Nos, kedveském - igen, tisztában vagyok vele, hogy még mindig ő az idősebb -, azt hiszem ideje, hogy csicseregj kicsit magadról. Ki vagy, honnan jöttél, minek jöttél és talán legfőképpen az érdekelne, hogy mit akarsz a lányomtól - nem cicózok, csapjunk egyből a közepébe. - És őszintén, lécci. Próbálom nem figyelembe venni azt a tényt, hogyha kamuzik, akkor még csak kiszagolni sem tudom. Remélem elég világosan beszéltem, örülnék, ha flottul menne minden és nem kellene szarul éreznem magam amiatt, hogy olyasmi történt kettőnk között, amit jobb volna eltitkolni Sienna elől.
Nem sokba tart kiszagolni, hogy van közöttünk hangyakukinyi korkülönbség, s az én javamra dől a mérce. Ezen még vigyoroghatnék is, de így is vigyorgok, szóval nem tudok szélesebbre húzni szájszerkezetet. A megjegyzését hallva először farkasom reagál egy morgással, aztán jövök én. - Pofa súlyba! Közlöm vele nem undok hangnemben, továbbra is kedélyes fütyürészéssel kísérhetőn akár, bár nem füttyögök. Igazság szerint nem kedvelem, hogyha megmondják, hogy miképpen viselkedjek. Ennek nem sok köze van a korhoz, ha idősebb lenne nálam, akkor se tetszene, de akkor talán nem szóltam volna vissza, elég lenne a morgás. Most viszont kiszaladt, s bár vigyort nem ölt, azért ennek így kellett lennie. A „na, ugye megy ez?” sziporkát kihagyom, csak határozottan megrázom a kezét. - Matt. Ha ő nem mond vezetéknevet, akkor én meg nem mondok teljes nevet, így nem világlik ki, hogy Franciaországhoz is van némi közöm. Az akcentusom elég erőteljesen elhalványult az évek alatt, így abból csak akkor jöhet rá bárki, ha nagyon tud franciául, s saját magán is felfedezi ugyanezeket a tanult-angol jeleket. Nagy szerencséje van, hogy fontos nekem a lánya. Ezért nem kaffantok bele a valagába, hanem nyelek egy nagyot és a felszólításához híven először füttytrillába kezdek, majd pedig röpke szórakozásom – mert tudom, hogy azt mondta, hogyha nem tudok komoly lenni, akkor húzzak el, de tisztában kell legyen vele, hogy egyrészt nem húzok el, másrészt pedig nem úgy fogok megkomolyodni, ahogy ő fütyül – abbahagytával ledobom pajzsomat, hadd toljam az orrába azt, hogy nem hazug egyetlen szavam sem. Értelme van, van kiért teszem. És tudom milyen céllal jöttem ide, ha ez a Daniel nincs vele még tisztában, akkor is. - New Yorkból jöttem és azért, mert aggódtam Siennáért. Naponta beszélünk egy éve, s kicsit furcsálltam, hogy olyan kurtán-furcsán akart ennek véget vetni. Nem, mintha olyan lehengerlő lennék, hogy ne akarjanak megszabadulni tőlem a nők, egyszerűen a nőies agyfelembe bekúszott egy rossz megérzés. Megvonom a vállamat. Nem fogok itt ácsorogni, ha már vidámparkban vagyunk, akkor vidáman ledobom magam egy padra, a támlára téve hátsómat, lábaimat meg az ülőkerészre feldobálva. - Feleségül szeretném venni, azt szeretném, ha ő lenne a gyermekeim anyja, boldogan élnék vele, míg csak ki nem öregszik mellőlem, majd békében gyászolnám hosszú életem végéig tovább. Akarsz? Olyan csúnya szó. Nem utasítom rendre miatta, de nem is teszem bele a mondataimba. - Viszont mivel nem egyedül vagyok ebben a szorzóban, akkor mondom azt, ami konkrétan és a jelenben rád tartozik. Szeretem a lányodat és óvni kívánom. Boldoggá tenni, ahogyan az neki jó. Célzok ezzel arra, hogyha nem kér a szerelmemből, nem fogok erőszakoskodni nála. Viszont mivel ez a kettőnk magánügye, nem fogom Danielnek elcsicseregni, ha kéri, ha nem. - És akkor most te jössz. Nem lánykérésre folyamodtam hozzád találkára, hanem számonkérésre. Mi a szart csináltál vele, amiért ennyire retteg? Talán a kérdés nyers, de lám, nem csak az a vicces fickó tudok lenni, akinek Sienna megismert. Van egy másik, kevésbé szeretett és használt oldalam is, a határozott, már-már érdes felem. Pajzsom felrángatásával még mindig nem nagyon foglalkozom, jól van az úgy, csak annyira rántom vissza, hogy kóborként ne mindenkinek üssem meg a szimatát a környéken. A vérvonalképességem valamennyire úgyis rejt, ebben a formában is.
- Komolyan? - kúszik feljebb mindkét szemöldököm azt a bizonyos két szavacskát hallva, amolyan „még egy ilyen és nem állok jót magamért” arckifejezéssel. Nem tudom elhinni, hogy így válaszolt, ráadásul az a vigyor a képén.. Tipikusan olyan most számomra, amit baromi szívesen letörölnék onnan. Komolyan, már csak az hiányzik, hogy elkezdjen itt nekem fütyörészni. Túlesünk a formalitásokon, legszívesebben ezt is elhagytam volna, de nem akarok akkora tuskónak tűnni. Tessék, én adok az első benyomásra, míg felőle eddig annyi jött át, hogy nagy a pofája és akkor is vigyorog, amikor szerintem egyáltalán nem kellene. Persze a jókedv és a többi marhaság, mindenki azt csinál, amit akar, de igenis vannak olyan helyzetek, amikor még én is komolyságot követelek. Megkapom a csodás füttyögést is és tényleg nem sok kell, hogy elpattanjon az a bizonyos cérna. Nem vagyok egy túl türelmes személy, ráadásul a farkasom is a falat kaparja, szabadulna, egyáltalán nem tetszik neki, hogy egy ilyen jött ment senki itt a bolondját járatja velünk. Türelem. Inkább arra koncentrálok, amit mond nekem, az első kisebb monológot hallva bólintok. Igen, ennyit már én magam is leszűrtem, mert habár a sztorinak ezt az oldalát nem ismertem, Sienna azért mondott egyet, s mást, amiből nem volt olyan nehéz összerakni a dolgot. - Igencsak határozott tervek - jegyzem meg, hangomon és arcomon is teljes érzelemmentesség uralkodik, furcsállom ezt az egészet. Egy éve találkoztak, akkor együtt voltak pár napot, utána beszélgettek, telefonoztak, és a többi, erre tessék, most itt van és kapásból feleségül szeretné venni. Nem mondom, hogy a lányomból ne lenne jó feleség és családanya, de kicsit elhamarkodottnak érzem ezt a döntés. Nyilván nem holnap fogja megkéri a kezét, de számomra akkor is furcsa. Főleg azért, mert én mindig is a szabadság híve voltam. Mindegy, ebbe nem fogok beleszólni, a lányom élete, ha neki jó, akkor legyen, olyanra úgysem fog rábólintani, amire nem szeretne. - Pompás! - csapom össze a tenyereimet, legalább erre fény derült, hogy óvni kívánja. - Akkor beállhatsz a sorba - húztam mindenféle érzelemtől mentes félmosolyra számat. Bizonyára azt nem kel neki ecsetelnem, hogy a bizalmamért meg kell dolgoznia, nem fogok egyetlen kijelentéstől hasra vágódni, hiába dobta le teljesen a pajzsát és hiába érzem, hogy igazat beszél. Számonkérésre... Beszéltem már az előbb arról a bizonyos cérnáról, ugye? Hát ez az a pont, amikor képtelen vagyok tovább türtőztetni magam. Hirtelen mozdulok és mivel nem állunk egymástól túlságosan messze, így remélhetőleg a meglepetés erejével sikerül elkapnom a grabancát. A nyakára igyekszem ráfogni, hogy egyetlen határozott mozdulattal rántsam hátra, le egyenesen a földre. Egyből a mellkasára térdelek az egyik lábammal, a kezem továbbra is a nyakán, a szabaddal pedig az esetleges ütéseket, ellentámadásokat igyekszem kivédeni, ha akadnának. - Számon kérsz? Igen?! Mégis mi jogod van neked ahhoz, he?! - szemeim kékjében megjelenik a borostyán örvény. - Még egyszer ilyet mersz szólni nekem és esküszöm, hogy kitépem a torkodat... - hajolok kicsit közelebb az arcához, hogy úgy szűrjem fogaim között a szavakat, mellkasán is megnehezedik a nyomásom, ahogyan egy rövidke időre a kezem szorítása is erősebbé válik. Mintha bele akarnám nyomni a földbe, nyomatékot adok a szavaimnak. Aztán eleresztem és hátrébb lépek, megigazítva a dzsekimet, kiroppantva vállam csontját. Ha nincs semmiféle ellentámadás, akkor ismét cigire gyújtva állok meg az asztal mellett és nézek rá a hímre. - Ha megfogalmazod újra a kérdést, úgy, hogy az elfogadható legyen, akkor majd válaszolok - közlöm vele, emellől nem tágítok. Ne nézzen palimadárnak, aki holmi jött-ment ficsúrok előtt fog ugrálni. Zavarja, hogy úgy kellene ugrálnia, ahogyan én fütyülök? Hát engem is rohadtul zavar, szóval vegyen vissza a képéből, akkor én is hajlandó leszek normálisan beszélni.
Probléma egy szál se. Terveket kérdezett én meg vázoltam neki mindent, precízen és alaposan, nehogy azt tudja mondani, hogy nem veszem komolyan méhének gyümölcsét. Vagyis, szóval vérének gyümölcsét. Bár tőlem méhe is lehetne, igazából egy egész méhraja is, hidegen hagyna. Mert nem az a lényeg, hogy kinek mennyi fullánkja van. Mondjuk meg kell hagyni, ennek a Danielnek elég sok. Szerencse, hogy nem állok háttal neki, így nem eregeti bele a farpofámba őket. - Számot is kell húzzak? Visszakérdezésemben – hiába van kellemes és kedélyes felhangja – éppen annyi a kelletlenség, mint abban, ahogyan ő beszél velem. A bizalomért dolgozni kell, ez így van, de nem én vagyok itt az egyetlen, akinek teperni kell. Szerintem így is gyakoroltam elég nagy önfegyelmet azzal, hogy nem öltöztem whiskys üvegnek, így nem tudok visszább venni. Főleg azért nem, mert engem az elmúlt százkilencven év formált ilyenné és mindennek megvan az oka a viselkedésemben. Semmiféle cifra szitok nem szalad ki a számon, pedig meglep azzal, hogy leránt. Mert meg tudja tenni, hiszen nem számítottam rá, hogy ennyire elguruljon a gyógyszere. Talán kéne vegyek neki egy repülőjegyet, amivel elmehet Timbuktuba a piruláért, mert biztos vagyok benne, hogy annál közelebb nem is áll meg a józanészt imitáló kis tabletta a nagy görgésben. Csak felmorgatom a farkast, de nem váltok alakot és nem is ugrálok. Tudomásom szerint az is bosszantó lehet, ha az erőember izomkodására nem reagálnak rettegéssel. Hát ha már így kényelembe helyezett, akkor maradok is lent, jó, hogy tarkóm alá nem teszem kezeimet, mintha napozó pózt akarnék felvenni. - Helyesen látod a helyzetet. Jegyzek ennyit. Több nem is menne, ha szorongatja még a nyakam, akkor pláne nem. Most minek magyarázzak? Pontosan azt tettem, amit a nyakamba köpött. Számon kértem és nem lenne ilyen agresszív kismalac, hogyha nem tapostam volna a tyúkseggére vele. - A római jog könyvemet otthon hagytam, így nem tudnám megmondani, hogy melyik cikkely jogosított fel rá, de nem mindegy? Vállat sem vonok, de bennem van. Hagyom, hadd puffogjon, bár sejtem, ebből nem megyünk messzire. Ha meg akar tépni, meg fog tépni. Mert hagyom neki, de csakis Sienna miatt. Nem emelek kezet a szeretett nő apjára. Se mancsot, se fogat, ha nem muszáj. Azt, amit kért viszont nem tudom teljesíteni. Idétlenkedve – szerinte, szerintem meg nem – állok a dolgokhoz, mert a renoméját lerombolta ezzel a földreteremtősdivel. Meg nem téphetem, de kifejezhetem, hogy nem ő szarta a világot. Mégpedig azzal, hogy a magam szintjén engedelmeskedem a kéréseinek. Szeretem Siennát, de ettől sajnos – illetve nem sajnos – nem tudok szubmisszívebb lenni. És nem csak nekem kell engedni, ha Daniellel dűlőre akarunk jutni valaha az életben.
//Tekintve, hogy IC túlhaladtuk nem gyengén, itt zárnék. Nagyon köszönöm, rövid volt – miattam – de élmény nagyon! Írok a másik szálunkba is a napokban. //
Közel sem hiszem úgy, hogy ennek a kis nyikhajnak annyi joga lenne itt pattogni és ugrálni. Lehet, hogy még egy éve sem ismerem a lányomat és ha úgy nézzek, akkor ő már sokkal előbb találkozott vele, mint én, akkor is az én lányom és én tartozom érte felelősséggel. Szóval amíg így beszél velem és teszi itt az agyát, tőlem se várjon mást. Nem szimpatikus, minő meglepő, de azt hiszem van az a dolog, hogy tök mindegy, milyen az udvarló, az apának egyik sem lesz jó, mindben lát majd valami hibát, pláne akkor, ha egyetlen szem lánykájáról van szó. Matt-ben már alapból az nem tetszik, hogy vérfarkas. Sorry, ez van. - Remélem te is képes vagy erre - köpöm a képébe még a szavakat, örülnék, ha ő is tisztában lenne azzal, hogy hol vannak azok a bizonyos határok, mert hosszútávon ez egyáltalán nem lesz kifizetődő. Lehet már most sokkal jobban beleépíteném a környező cuccokba, egyedül az tart vissza, hogy Siennának fontos és valószínűleg közel sem örülne annak, ha kiderülne, hogy kicsit megtépáztam a barátját. Pontosan ezért eresztem hát el. - Nem, kurvára nem mindegy - tudod mi lenne, ha itt lenne a római jog könyved? Eskü bizony azt is a fejedhez vágnám, biztos szép vaskos kötet, jó kemény borítóval. Helyette inkább mély levegőt veszek, mert úgy érzem szélmalomharcot vívunk egymással, én pedig jelenleg túlságosan felhúztam magam ezen az egészen, hogy hajlandó legyek normálisan kommunikálni vele. - Ha képtelen vagy normálisan beszélni, hagyjuk a picsába az egészet - legyintek aztán, már így is sokkal jobban sikerült feltornáznia a vérnyomásom, mint az elfogadható lenne. - Te megtanulod moderálni magad, én pedig lenyugszom és később újból nekifutunk - nem várok választ se, ellenkezést se, semmit se, amúgy sem fog érdekelni. Fullra új nekem ez az egész és ilyen alakra nem készültem fel lelkiekben. Úgyhogy inkább itt is hagyom a fenébe a srácot, tényleg le kell higgadnom és felvérteznem magam a következő alkalomra. Szeretném, ha működne, de ma este biztos nem fog, hát kérek kis haladékot, hogy én magam is rendbe szedjem magam, akkor aztán lehet következő alkalommal már meg tudom állni, hogy beleépítsem a talajba.
Egészen sikerült már megszoknom Anchorage-t. Sikerült berendezkednem is már, és megszoknom az egész város hangulatát. Itt nincsen falka, de szerencsére akadtak ismerősök, akár farkasról van szó, akár őrzőkről. Mégiscsak hosszú ideig éltem Fairbanksben, illetve úgy összességében sem vagyok már egy mai gyerek. Az egyetlen dolog, amit ténylegesen sajnálok, hogy a szeretteim nagy része maradt abban a városban. Nem haragszom rájuk – remélhetőleg ők sem rám -, mert megértem, hogy miért döntöttek végül amellett, hogy nem hagyják el a falkát. Viszont hiányoznak, mert így ahelyett hogy naponta látnám őket, csak ritkább esetekben van rá esélyem. Persze, ha úgy hozza össze az időnk, akkor bárkivel nagyon szívesen leülök akár egy videóhívást intézni, vagy ténylegesen személyesen találkozni. Én nagyon szívesen fogadok bárkit, ha jönnének ide, illetve én is szoktam visszamenni a városba néhány órára, amennyiben nincs más dolgom. De a falkaterületeket inkább kerülöm, érthető módon szerintem. Nem véletlen, hogy a döntésem ez lett, mert nem érzem már ugyanannak ezt a falkát, mint akkoriban. Szerencsére az emberek, akikkel igazán jóban voltam, ők viszont nem változtak. Ennek csak örülni tudok. Azt viszont sajnáltam, hogy Corinával sem tudtunk még mindig tüzetesebben beszélni, és elmondani mindazt, amik történtek a falkán belül. Hiányzik már, hisz olyan régen volt, hogy utoljára láttam. Egyszer viszont csak sikerül kifognunk egy olyan időpontot, hogy mindkettőnknek van egy kis pihenési ideje. Időközben nyitottam egy saját szerelő műhelyet, ami csakis az enyém, és azzal is voltak kezdetben bőven teendők, és most látom csak az alagút végét, hogy úgy igazán el fogja érni a végleges formáját. Na de ez most lényegtelen is igazából.
A lényeg abban van, hogy beszéltem a lányommal, mert akartam már végre újra látni és felajánlottam, hogy találkozzunk az Aurora Miracle előtt este 8 körül, és aztán beszélgessünk, és úgy összességében kapcsolódjunk ki. Szokás szerint túl korán érkeztem meg, és ezt követően pedig csak vártam rá, hogy aztán mikor megérkezik, akkor odaléphessek hozzá közelebb, és szorosan magamhoz ölelhessem őt. – Szia, lányom. Hogy vagy, mi a helyzet? – kérdezem tőle kedvesen mosolyogva, aztán pedig, ha váltottunk néhány szót, felteszem a kérdést. – Mehetünk? – ha pozitív a válasz – és miért ne lenne az, ezért jöttünk -, akkor pedig már indulhatunk is a jegypénztárhoz, ahol megveszem a jegyeket, és már bent is vagyunk. – Na, merre menjünk először? – pillantok le a lányomra.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Sok minden történt mostanában, ahogyan sok minden is nyomasztott. A falka szép lassan eltűnt, vagyis ez nem lenne helyes kifejezés rá, hanem egyre kevesebben lettünk. Apa is úgy döntött, hogy távozik és nem marad. Láttam rajta, hogy hiányzik neki Daisy, de ő régebb óta nem volt velünk, ahogyan még a másik kettő személy se, aki a kölyök után indult. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történhet Madisonnal és még rosszul éreztem magam, hogy nem siettem elébe, amikor hívott, de franc se gondolta azt, hogy el fogja őt valaki rabolni. Meg egyébként is volt elég bajom, hiszen a házasságomat is valahogyan helyre kellene hoznom. Apát se avatattam be a mélységekbe, hogy BB mit tett. Nem akartam halott férjet se, ahogyan azt se akartam, hogy „kiherélje” netán, mert annyira felhúzza magát, hogy a lányával valaki ezt tette. Inkább csak azt mondtam, hogy volt egy nagyobb vitánk és még nem sikerült igazán megbeszélnünk, ezért is lakunk külön. Kegyes hazugság, megesik. Amennyire eleinte fura volt megszokni, hogy ő is az apám, annyira is szoktam meg az idő múlásával és lett egészen szoros a kapcsolatunk. Meglepett, amikor hívott, de örömmel mondtam igent. 10 perccel a megbeszélt időpont előtt elérkeztem, de természetesen már itt is itt volt. Mosolyogva ejtettem a kocsi kulcsot a táskámba, majd megigazítottam annak a pántját a vállamon, hogy utána viszonozzam az ölelését. Kicsit megforgatom a szemeimet arra, amit mond. – Azért nyilvánosan ne, mert hamarabb néznének a dögös húgodnak, mint a lányodnak. – szólalok meg játékosan, miközben kibontakozom az öleléséből és elindulok a bejárat felé. – Kicsit fáradtam, de jól. Te? – nem volt túlzottan nagy a hazugság, de pajzsom fennvolt, így amúgy se érezhette meg, hogy nem mondok igazat. Az, hogy még nem sikerült BB-vel rendezni a dolgokat ránk tartozik, azt hiszem. – És veled mi a helyzet? Nem bántad meg a döntésedet, sikerült vele beszélned? – érdeklődtem én is apa felől, miközben kifizettük a jegyeket, hogy utána elvesszünk kicsit a játékok között. – Mit szólsz a hullámvasúthoz? – pillantok rá kérdőn, hiszen ezer éve nem jártam ilyen, azt meg pláne nem tudom, hogy itt mi van, mert nem néztem utána. Egyébként se a játékok miatt jöttem el, hanem apa miatt.
- Vagy csak jó génekkel rendelkezem, és meg sem látszik rajtam az idő múlása – mondom neki ugyanolyan jókedvűen. Fogalmam sincs, hogy az igazságtól mennyire állok távol, vagy milyen közel, hiszen nem ismertem egyik szülőmet sem, testvéreim pedig kétlem, hogy lennének, akik jó referencia-alapnak számítanának. Farkasként pedig eleve eléggé másfajta az öregedésünk, mint az embereknek, szóval… De lényegtelen igazából, mert mire meglátszik rajtam a korom, az se hiszem, hogy az elkövetkezendő 5 évben fog bekövetkezni. - Hát… egész jól. Jobban lennék, ha Daisy már hazajött volna, de úgy néz ki, még várnom kell erre is – teszem szét kicsit a karjaimat, hogy ezen a téren nem nagyon tudok mit tenni. Vagyis… lehet, de mire ezt mondanám neki, már jön is az újabb kérdése. A jegyek megvétele és miután beléptünk, csak azt követően válaszolok neki. - Őszintén szólva, nem, nem bántam meg. Már egészen megszoktam Anchorage-et, nyitottam is egy saját kis műhelyet azóta, hogy ott vagyok. Persze nem is teljesen örülök, hogy így történtek a dolgok. Hiányoztok ti is, Kristin és te egyaránt, illetve Jo is, meg még sokan mások. Na meg ahogy említettem, Corina. Azok a kis gyors szóváltások, amik voltak köztünk az elmúlt hónapokban meg nem valami túlzottan kielégítőek számomra… gondolkoztam azon is, hogy lehet utánuk megyek, segíteni őket, ha tudom. Csak hát mindeközben megfordult a fejemben az is, hogy a falka vajon mennyire díjazná ezt. Bár szerintem egy rossz szavuk sem lehetne, mégiscsak segítek nekik. Méghozzá úgy, hogy semmit nem várok el cserébe – sóhajtok egyet, aztán pedig enyhén megrázom a fejemet. Nincs jó megoldás erre, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy én nem találom rá a jó megoldást, hogy mit kellene tennem. Hagynom, hogy befejezzék, amit elkezdtek, vagy kontárkodjak oda, hogy hátha ki tudom őket segíteni. Mégiscsak elég régóta élek, és ha valamiben, hát az emberek megtalálásában jó vagyok, elég csak arra gondolni, mikor a régi falkám tagjai után eredtem… - Akkor hullámvasút. Benne vagyok. Válassz egyet – mondom neki mosolyogva, aztán pedig már meg is indulhatunk arra, amerre ő vezet. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy melyikre szállunk fel. Eléggé őrült személyiség vagyok, az extrém dolgokkal meg egyáltalán nincs bajom, szóval tényleg csak az szabhat határt az egésznek, hogyha valamire a lányom nem akar felülni. – Utána meg esetleg kérsz egy vattacukrot? Előtte nem feltétlen hiszem, hogy a legjobb ötlet lenne – kérdezem tőle mosolyogva, kedvesen, mikor már a kiválasztott hullámvasútnál várunk, hogy az előttünk lévő kör lemenjen, és mi következhessünk.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Nem reagálok semmit se arra, amit mond, mert felesleges lenne. Orvos vagyok részben, így pontosan tudom, hogy ennyire jó géneket nem lehet örökölni. Értem én, hogy egy-két 40-50 éves pasi is még észvesztően tud nézni, meg néha 35-40 többnek nem mondanád, de apa és én? Mondjuk azt, hogy első körben inkább lehetnénk testvérek, mint más módon rokonok, ha a korunkat tippelnék. Róla még én se hinném el, hogy 50 év körüli lenne már, így inkább mindegy is. Sejtettem, hogy nem lesz rövid beszámoló a részéről, de abban se voltam biztos, hogy jelenleg tényleg én lennék-e a megfelelő arra, hogy végighallgassam őt. Elég sok rossz dolog van az én kapcsolatomban is, meg amúgy se voltam sose jó tanácsadó ilyen téren, így mindegy is. Inkább csak hallgattam, ahogyan egyre inkább a cél felé sétáltunk, meg közben olykor kicsit elkalandoztam is. Tudom, nem szép dolog, de nem tehetek róla. Mostanában megint egyre többet gondolok a férjemre, meg arra is, hogy mit kellene tennem. - Miért nem mondod ezt el neki abban a pár percben, amit beszéltek? Miért nem erről beszélsz neki, ahelyett, hogy azt kérdeznék, hogy miként vannak és társai? Akkor lehet tudna időt szakítani rád is, vagy talán csak történt valami tavasszal, ami miatt kicsit menekülni akar és egyedül lenni? Erre még nem gondoltál? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen a hold megint vörösbe borult, ezt láttuk, még ha nem is történt semmi se. De mégis páran leléptek, megváltoztak és társai, azt hiszem. Igaz, én csak utána jöttem haza, de akkor is, mintha már nem ugyanaz lett volna a légkör, mint egykoron volt. Olykor szükségünk van valakire, de néha meg kell látni azt is, hogy a másik mire vágyik. – Én nem mennék utána, ha akarná, akkor vélhetően megkért volna rá. Másrészt ő még falkatag, így ne bolygasd. Várj, néha megéri. – mosolyodom el haloványan, hiszen emlékszem, hogy én is vártam olykor BB-re és végül megérte. Igaz, most nem érzem teljesen ezt, de még mindig szeretem és ennek jelentenie kellene valamit. Ahogyan annak is, hogy most megint az ujjamon viselem a gyűrűt, erre mindig is figyeltem, hogy apa előtt ne a nyakláncon lógjon, ha éppen nem dolgozom. - Szerintem egyik se lehet annyira vészes. – rántom meg a vállaimat, de végül az állítólag legijesztőbbre bökök, hogy legyen az. Egyszer érünk, legalább sikítunk egy jót, vagy legalábbis én. Ő meg maximum üvölthet, de azt nehezen tudom elhinni, hogy ez lenne a legrémisztőbb dolog a világban, amitől féltünk mi valaha is. – Remekül hangzik. – egyezek bele, bár attól se tartok, ha előtte ettem volna meg, akkor kijön belőlem. Mindegy is. Inkább csak beállok a sorba. – Ezek szerint, akkor még mindig autókkal és motorral foglalkozol? Maradni fogsz tovább is, vagy inkább egyszer majd a végleges távozás mellett döntesz? – jobb előre felkészülni, mintha egyszer csak nyoma veszett és már ott se lehet őt elérni.
Észreveszem ám az elhallgatását és hogy nem reagál semmit arra, amit mondok. Néhány esetben ez tényleg azt jelenti nála, hogy csak le akarja zárni a témát, de azért előfordult már az is bőségesen, hogy nem értett velem egyet, és egyszerűen csak nem tartja fontosnak, hogy az adott témát a kelleténél tovább zargassuk. - Nem tudom… De nem mondasz hülyeséget. Viszont azt is szeretném tudni, hogy nincsen vele semmi baj, hogy minden rendben van, és nyilván azt is, hogyan állnak a dolgokkal, mikor láthatom őt újra viszont – azt viszont nem is tudja, mennyire ráhibázott azzal, hogy történt valami tavasszal. Nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, mikor megláttam. Én olyan hatalmas örömöt és megkönnyebbülést éreztem, amit szerintem még azelőtt soha sem. Ő viszont… szinte rá sem ismertem azon az estén. Ami teljesen érthető volt, tekintve a történteket. Majdnem meghalt, majdnem bekövetkezett az, amit szerintem szíve legmélyén ő sem akart – magunkra hagyni minket. Engem. Odie-t. És még sokan másokat, akik annyira szeretik és akiket annyira szeret Corina. Nem haragszom rá azért, amit tett. Ha megtörtént volna a legrosszabb, előbb-utóbb valószínűleg belenyugodtam volna, de hogy ez mikor következett volna be… na az már egy másik kérdés, amire nem tudom a választ és nem is akarom. - Talán igazad van. Csak érted, már rettentően hiányzik - húzom el kicsit a számat, de aztán inkább legyintek, hogy mozduljunk tova erről a témáról, beszélgessünk inkább valami vidámabb dologról meg úgy összességében élvezzük jól magunkat. Azért jöttünk, nem, hogy egy kis produktív apa-lánya programunk legyen? Végül sikerül választani egyet, aminél hamarosan be is állunk a sorba. Kérdésére csak kifújom a levegőt a számon, és kicsit gondolkozóba esem. - Pfú… ez egy jó kérdés. Igazából nem csak rajtam múlik. Szeretem Alaszkát, és már jó ideje itt élek, illetve a számomra fontos emberek is, szóval annyira nagy szándékom nincs a tényleges távozást illetőleg. Ha Corinával viszont mégis úgy döntenénk, hogy el akarjuk hagyni ezt a helyet, akkor el fogjuk. De természetesen szólni fogunk mindenkinek. Viszont ez még a jövő zenéje - bólintok egyet a mondatom végéhez érve. Közben kicsit haladtunk is a sorban, de még van egy menetnyi ember előttünk. - És amúgy igen, még mindig azokkal foglalkozom. Miért változtassak rajta, ha egyszer jól bevált? - ennyit mondok csak ezt illetőleg. Szeretem a kocsikat és egyebeket bütykölni, jól le tud foglalni. - Na de te is mesélj valamit. Történt valami érdekes mostanság? Munkában, a városban, ilyesmi?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Nem ismerem igazán a nőstényt, annyira biztosan nem, mint te, de… - egy pillanatra elhallgatok, amikor egy árus lép oda hozzánk. Sietve rázom meg a fejemet, ő tovább halad, én pedig apára pillantok. – De szerintem, ha baj lenne, akkor szólt volna. Másrészt meg olyan vadászatra mentek, amikor két esetben térnek haza, ha megtalálják, akit keresnek, vagy pedig, ha hamarabb hazatér az illető és szólnak nekik. – ebből pedig apa is könnyedén rájöhetett, hogy úgy gondolom azért nem mond időt, mert nem tud. Felesleges hitegetni, hogy két hónap múlva látják egymást, ha csöppet se biztos ez az egész. Szerintem ilyenkor nem lehet megmondani, mikor találkoznak megint, így apának ismét türelmesnek kell lennie, de ha éveket képes volt rá várni, akkor gondolom a hónapok se lesz annyira vészes, mint másoknak lenne. – Elhiszem, hogy hiányzik, hiszen szereted, de neki még feladata van. Ő még hozzánk tartozik, nem pedig a távozok közé, ezt ne felejtsd el. – és nyomtam egy puszit apa arcára, hogy ne legyen annyira mélabús. Szeretnék neki segíteni, de még se megy olyan egyszerűen, mint azt bárki is képzelné. Tényleg nem, pedig jó lenne, ha nem csak az orvosláshoz értenék, hanem a lélek gyógyításához is, akkor most is tudnám mit mondjak, vagy tegyek, de nem tudtam, így csak azt mondtam, amit gondoltam. Remélhetőleg kicsit segítettem. Követem őt a sorba, majd pedig kíváncsian fürkészem a környéket, miközben hallgatom őt. Sejtettem, hogy valami ilyesmi választ fog adni, de azért hallanom is kellett. – Ezek szerint, te szívesen maradnál, de ha ő menni szeretne, akkor belemennél abba, hogy menjetek. Sok mindent feladnál érte, túlzottan is szeret, mi? Ha így van, akkor hogy-hogy sose kérted meg a kezét, vagy tudod, ahogyan szokás? – tudom farkasoknál sokaknak nem jelent semmit se az esküvő, de tényleg érdekelt, hogy ő miért nem lépte meg. Én se hittem volna, hogy valaha feleség leszek, de mostanra Mrs. Bluefox lett és még ennyi időmúltán is olykor fura az új nevemet leírni. – Igaz is, szerelőkre mindig is szükség lesz. – kuncogom el magam, ahogyan kicsit húzom őt. Szerintem ő is komoly munkát végez, mert ha hibázik, akkor az akár valakinek az életébe is kerülhet. – Nem sok minden. Sok a munka és még több lesz, ahogyan egyre inkább be fog jönni a rossz idő. Így még több munka várható, de egyébként semmi érdemleges, hiszen arról már úgyse beszélhetnék neked. Fura, hogy páran a menés mellett döntöttek. Egy család, de mintha bizonyos családtagokat elveszítettünk volna. – vallom be egy kisebb vállrándítás keretében, de szerencsére sorra is kerülünk, én pedig sietve ülök fel az első „játékra”, hogy kezdődjön egy kis móka is.
Kezdőlap
Köszi a játékot! <3//
