A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 24, 2014 10:03 am-kor.
Szerző
Üzenet
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Az idős párocskából a hölgy végigmér mindkettőnket, majd valamit oda súg a férjének, azzal inkább távolabb is sétálnak. Nem vagyok hülye, egyrészt kiváló a hallásom, másrészt pedig hát... ja, nem mi vagyunk az "álom vevő"-ről alkotott kép a kölyökkel. ~ Azért ha lehet, hagyj valamit a melóra a kocsiból. Nem csak az Alfa miatt veszem. Minden esetre ez a roncs derbi nem rossz ötlet, csak ne új autóval. Persze, nem vagyok én semmi rossznak elrontója, de azért a kocsi megkönnyíti a munkát, pláne onnan az erdőből. Persze, Farkasként gyorsabb, és erősebb vagyok, de nem hiszem, hogy a vevőim túlzottan rajonganának egy kardokkal, üllővel, meg kalapácsokkal rohangáló Farkasnak az udvaraikon. ~ Valamit érhet, még ha nem is sokat. Annyit biztosan, hogy megismered a társaid. Sose voltam az angol tea délutánok híve. - elvigyorodok, majd oda lépek az egyik sport kocsi mellé, majd neki dőlve nézem Noah arcát. Mindenesetre a kölyök viselkedése eszembe juttat egy régebbi kölyköt Californiából. Ő is ilyen pukkancs volt, lázadt, amikor csak tehette, bár nála a büszkeség és a dölyfösség is párosult a dominanciával. Mulattatott, mikor szimplán ott hagyott az utcán, még ha nem is szándékosan, hogy a szalonhoz érjen. Azért olyan marha sokat nem kellett rám várnia, de tény, ebben az állapotomban nem mennék el maratont futni. ~ Hé, nyugalom! Ki tudja? Lehet faterod intézett egyet, vagy valaki másét használod, esetleg nyomtattál valahol. Nem tudhatom. - nevetek fel újra. Nem nagy kunszt ma már az okirat hamisítás. Pláne nem a magunk fajtának. A kölyök utolsó mondataira viszont valami nevetés féleség tör fel törött állkapcsom mélyéről. ~ Noah, semmi vész. Mondom, ide csak jön az áru. Nézd csak! - bökök fejemmel a háta mögé, s a fogadó pasasunk jön, kezében lóbálva a kulcsot, s nagy gesztikulálások közepette mutogat, hogy kövessük. Sóhajtva lököm el magam a támasztó kocsitól, és megyek a kölyök mellett. A szalon másik ajtaja, mely a szabad térre nyílik, egy hatalmas belső udvarra vezet. Itt is sokféle autó parkol, ám minket egy fedett részhez vezet, ahol a legtöbb autó lepellel van letakarva. Végül az egyik legnagyobb lepel mellett áll meg, s egy könnyed mozdulattal húzza le a kocsi motorháztetejéről, s szélvédőjéről az őt takaró anyagot. Egy Nissan Navara tárul szemünk elé, s a fazon azt ecseteli, mi minden extrával van felszerelve. Persze itt most nem a kondiról, meg a többi faszságról beszélünk, hanem a egyedi henger fejekről, a kenésről, a lengéscsillapítóról és más motor beállításokról, amit szigorúan én kértem a beszállítóktól. A faszinak bizonyára lövése sincs, miről hablatyol, csak mondja a leckét. Én közben a motorháztetőhöz lépek, majd egy könnyed mozdulattal nyitom ki. A motor olyan patyolat tiszta, mint annak a rendje, s persze látom, hogy minden változtatást, amit kértem, azt elvégeztek rajtra. Jó, nem egy Bugatti motor, de az ereje az van annyi, állítom. Négy személyes, hátul meg hely a munka eszközöknek, fegyvereknek, hulláknak... Az ipse, miután befejezte az előadást, kérdőn néz rám, én meg mosolyogva nyújtom felé a kezem. Ez az én kocsim. Értetlenül a némaságomra, elfogadja a kezem, kiteríti a motorháztetőre a papírokat, aláírom, s a kulcsot megkapva, dobom is Noah felé. Én nagy kényelmesen beülök az anyósülésre, de azért bekötöm magam a biztonság kedvéért. Eddig kényelmes. Tűnődve pillantok a hátsó részekre. Ha a kölyök beszállt, mosolyogva pillantok rá. ~ Na, kerítsünk valami cukrászdát, vegyünk neked egy tortát oké? - és ezzel hátra is dőlök kényelmesen.
Most mi van? Még egy bárgyú vigyort is eleresztek az öregek felé, és akkor itt lefitymálva arrébb vonulnak? Már éppen azon vagyok, hogy utánuk lépek, álljunk már meg egy kicsit, hát nehogy már itt megjegyzést tegyenek ránk ismeretlenül, amikor inkább legyintek, de csak azért, mert Natan magyaráz. ~Hallottad, hallottad? Hát én mindjárt leverem őket, komcsi. Kimegyünk, elcsapom őket, vagy le, tutira. Jóvan, akkor nem csapok el semmit és senkit, de csak miattad. Csakis azért, mert kell neki a verda, de felhúztak, na. Dekkolok a hím mellett, várom a szállítmányt, és nem tudom, mire számíthatok. ~Azt nem tudom, még nem tudom. Mi? Nekem nincs hamisított papírom, és ha csak nálad nincs, akkor reménykedj, nem futunk bele zsarukba. Két lehetőség van, vagy nem okozunk zűrt, vagy autós üldözés lesz, több opció nincs. Fatertól mg nem kértem ilyesmit, de ha lehet, akkor majd felkeresem, hogy intézzünk már valamit, amíg nincs tök legális jogsi a kis mancsaimban. Bár utálom az egészet, az a Kresz is csak azért érdekelt, hogy meg legyen a vizsga, a vezetéssel nincs gondom, csak utálom a táblákat. Mit érek én el ilyen bekarikázott 60-asokkal? Nagyon kétségbeesett fejet vághatok a kérdésem után, mert Natan röhögni kezd rajtam, és tényleg tartok attól hogy valami nyugdíjas autó érkezik, ami arra jó, hogy mutogassa valaki az elért egzisztenciát. ~Tuti? Gyanakszom, én már nem tudom, itt milyen kocsikkal foglalkoznak, és minden átfut a fejemben, míg tényleg el nem indulunk az ipse után, és elő nem kerül a Nissan. Azért kicsit megnyugszom, egy fokkal jobb, mint amire számítottam. Amíg a fickó magyaráz, körbejárom, alálesek, és már a motortér is érdekel, de kérdezek is. Mindent megnézek, bika van benne, kérdés, mekkora? -Oké, lengéscsillapító milyen? meg van erősítve, vagy a tipikus városi futásra van? Ezzel nem fogunk hegyeket hódítani, a platója miatt ez lehetetlen, szállításra alkalmas, de igazi furikázásra, hajtásra nem alkalmas. Nem szórakozok, alig várom, hogy menjünk végre, nem érdekelnek semmiféle papírok, menjünk már. Fellélegzek, amikor Natan már az autó felé tart, hát elköszönök, és ezerrel ugrok be a vezetőülésre. A friss szag azonnal megcsap, tüsszentek is egyet, ehhez nem vagyok hozzászokva. ~Komolyan? Komcsi veszünk egy picit? Elvigyorodok, annyira örülök neki, hogy nagyon, nincsenek nagy igényeim, de tényleg jól esik, hogy a hím nem csak viccelt az előbb. beteszem a kulcsot, indítok, és ezerrel tolatok ki, hogy utána kipróbálva a kéziféket, irányba állítsam a verdát. Rátaposok a gázra, nézzük mit tud ez a gép.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Újból nevethetnékem támad, hát ez a kölyök kész. Domináns ugrabugri, de ez jelen pillanatban még nem a fennhéjázó, lenéző fajta, hanem a kölykök vehemenciáját tükröző. És ilyenkor igencsak szórakoztatóak. ~ Felőlem mehetsz, lecsaphatod őket, de ha balhét kavarsz, akkor itt hagylak. - vonom meg a vállamat vigyorogva. A halandók hülyesége nem érdekel, had mondják. Mondjuk persze az én vérmérsékletem egész nyugis, ezért se izgatom magam az öregeken, de a kölyök reakciója mulattat. A kocsihoz érünk végre, és szemem sarkából azt figyelem, hogy áll a kocsihoz a kölyök, bár azért észreveszem, ahogy fellélegzik a verda láttán. Átvizsgálja, motort is megnézi, alá fekszik, szóval ahogy sejtettem, ő se ma kezdte a kocsikkal való randevúzást. Csak mosolyogva ülök be új autómba. A friss, új szag nekem is csiklandozza a szaglásom, amikor azonban a kölyök tüsszent, megveregetem a vállát. ~ Meg van erősítve. Ha speckó lenne a kaszni, talán még Dakar rallira is nevezhetnénk. De egyenlőre csak jussunk egy egy cukrászdáig. - vigyorgok, naná, miért ne tenném, s a műszarfalra vetek egy futó pillantást. ~ Persze, hogy veszünk. Néha még egy magam fajta is tarthatja a szavát, nem igaz? Meg aztán... Ünnepelni kell a születésnapot, meg a karácsonyt is egy kölyöknek. Taposs bele! - vetek rá egy vigyort, s ezennel rá is bízom magam a tudományára. Úgy veszi be a gépet, mintha mindig is ezt vezette volna. Hiába számít nagynak az autó, könnyedén tolat, és már nyomja is neki ezerrel. Az eddigi kételyeim, már ha voltak bennem, el is szálltak. Mellkasom előtt összefonom a karjaimat, s mosolyogva figyelem, hol az utat, hol a kocsit, hol a kölyköt, hogy vezet. Egy balhéban elkél az ilyen ügyesség, pláne menekülésnél. Vagy ki tudja, bank rablásnál... Szépen, ívesen veszi a kanyarokat, néha ránk dudálnak, vagy kiáltoznak a gyalogosok, én azonban csak nyugodtan ülök, szemem se rebben. Élvezem az új autómat, meg hogy van egy saját sofőrőm. A cukrászda kis idő múlva felbukkan az út szélén, jó széles parkolóval.
Bennem van a hév, hát de na, most nem? Tök normális bájvigyorom volt, és akkor megjegyzést kapok. Hálátlan táplálékok, bár nem szeretem őket, mert túl rágósak. Hirtelen felkapom a fejem, ez most tényleg komoly? ~Képes lennél itt hagyni? Pont te, aki annyira balhés, mint én? Na szép, hát tudod? Itt hagyna a szarban, ezt nem hiszem el, ezt most komolyan nem hiszem el. Hős lehetne, megvédett, és akkor tessék, inkább behúzza a farkát a lábai közé, mert nehogy már beszálljon a balhéba, hát ne már. Eddig az öregek miatt dohogtam, most meg a hím miatt, hozom a formám, megy ez nekem, biztos felnőtt vagyok, de tényleg csak papíron, mert ha kívülről nézném magam, hát na. Én is röhögnék. Mint egy hisztis picsa. Izgatottan várom a kocsit, át is vizsgálom gyorsan, roncsot nem viszünk el, akkor sem, ha én teszem tönkre, abban a roncsderbiben is van lóvé, oda még mehetünk, de nem kéne felidegesíteni az Alfát. Beszállok, tüsszentek a friss szagoktól, aztán döbbenten nézek Natanre. ~Dakarra? Ilyennel? Apám, te semmit nem értesz a verdákhoz. Az első dűnén ott maradnál, ahogy vagy, aztán áshatnál reggelig, de akkor is maximum eltemetnéd. Ezt ahhoz tökre át kell alakítani, de akkor már inkább vennél olyat, amivel kevesebb a meló. Áldom az eget, hogy nincsenek komolyabb tervei ezzel a kocsival, mert akkor nagyon csúnyán befürdött volna. ~Kösz. Akkor... akkor indulás. Én beletaposok, ahogy a csövön kifér, arra nem lehet panasz, hogy nem tesztelem le a kocsit rendesen. Dudálnak, mutogatnak, én meg vissza. Befértem, nem? Tanuljon meg vezetni, volt ott még 5 cm, akkor meg csend van, majd akkor lehet ordítozni, ha összetörtem valakit. Ezerrel tartok a cukrászda felé, és driftelve parkolok le. Még jó, hogy nem magasabb a verda, különben felborulna, de bírta a kiképzést, és olyan tökéletesen állok a két vonal között, hogy öröm nézni. A törött karomat meg leszarom, majd elmúlik a fájdalom. ~Megérkeztünk uram. Köszönjük, hogy a szolgáltatásunkat választotta. Amennyiben hányingere van, vagy hányni akar, akkor vagy odakint tegye meg, vagy legalább az ablakot tekerje le. Kiugrok a kocsiból, a kulcsot a hím kezébe nyomom, és elsprintelek a cukrászdába, hogy keressek egy szép, és picike tortát. Nincsenek nagy igényeim, tényleg nincsenek, csak egy olyan aprót szeretnék, ami emlékeztet arra, hogy tényleg szülinapom van.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Hiába fáj az állkapcsom már rendesen a a sok vigyorgástól, valami hörgő nevetés tör föl belőlem, ami külső szemnek eléggé betegül hangozhat, pláne, hogy szó el se hagyta a szánkat. ~ Ezt a tagot egy ujjpöccintéssel elintézed. Mit védjek rajtad, hokizol, balhézol, edzésnek nem árt. Majd ha náladnál erősebb súlycsoport marakodna veled, akkor persze, kihúzlak a szarból. Az meg csak az én fejemben marad meg, hogy persze sose hagytam ott senkit, ha balhé volt. A kölyköt se hagynám itt, max a háttérben elüldögélek. Hogy hős lennék? Ezt azért kétlem, inkább jól nyakon vernének, hogy miért hagytam verekedni az amúgy is verekedős gyereket? Én meg csak vigyorognék, és megpaskolnám Noah fejét. A Dakaros megjegyzésre csak mosolyogva vállat vonok. Nem mintha mostanában indulni akarnék a versenyen, és abban is biztos vagyok, hogy a kölyöknek igaza van, nem ezzel a kocsival. De nem is azért vettem ezt a gépet. Én elfurikázgatok itt vele Fairbanksben, szállítani, vinni a cuccost tökéletes. Meg néha ráijeszteni a gyalogosokra. Bár hallottam, hogy az Őslakosok köreiben tartanak utcai versenyeket, és nem is ritkán. Majd egyszer oda is el kéne lesni. Apropó ijesztegetés. A kölyök jól veszi az elé állított feladatot, még így, fél karral is. Ellazulok az ülésemben, és csak élvezem a menetet. Érzékeim az autó munkájára hangolódnak, és Noah határozott hullámaira. Emlékeztet régi önmagamra, de nem hagyom, hogy elsüllyedjek az emlékek tengerében. Az a luxus nem jár ki nekem. És nem is vágyok rá. A driftnek köszönhetően szépen parkolunk, mintha ezt az autót a cukrászda elé teremtették volna. No, az autó is, és Noah is jól vette az első akadályt. Ahogy megállunk, nevetés tör ki belőlem a kölyök üzenetére, s bár ő gyorsabban kipattan a kocsiból, én ráérősen csukom be a kocsi ajtaját magam mögött. Mosolyogva nézek utána, megpaskolom az autó motorháztetejét, utána bicegve lépek be a cukrászda bejáratán. Kis csengő jelzi, hogy valaki betoppant, s látom, a kölyök már a tortácskák pultjánál ácsorog, hogy kinézze születésnapi kedvencét. Odalépek mellé. Nem vagyok túlzottan édes szájú, de el kell ismernem, itt minden szelet igencsak guszta, és kívánni való. Beállok a sorba végül, s a tárcámat előhúzom, hogy ne kelljen annyit várakoznunk, ha a kölyök választott. ~ Itt esszük, okés? - küldöm a kölyök felé, miközben némi pénzt veszek elő a tárcámból.
Nem lövök túlságosan mellé, ha azt mondom, tiszta idegbeteg lettem, ahogyan közelítettem a városhoz. Minden kis apróságon felhúztam magam, már akkor képes voltam ledudálni bárki fejét, ha nem tette ki az indexet, ha pedig valaki bevágott elém.. hát szinte szó szerint a kormányt püföltem. Fogalmam sincsen, mi ütött belém, hiszen a feleségem már jó ideje hátrahagytam - azaz ő hagyott hátra engem -, és bőven volt időm feldolgozni a traumát, amit okozott nekem. Talán az lehetett a baj, hogy már több napja nem engedtem ki a bundást és az ő érzései mételyezték meg az én alapjáraton nyugodt természetemet. Ez köztünk mindig is így működött, annyira nem meglepő dolog, én csak szimplán szerettem volna végre hazaérni. Legalábbis akkor még azt gondoltam, amikor Fairbanks felé száguldoztam. Azonban ahogyan egyre közelebb értem a városhoz, a határozottságom fokozatosan elpárolgott. Nem igazán akaródzott mégse visszatérni, találkozni az ismerősökkel és elmesélni nekik, mi is történt. Nem akartam megosztani senkivel sem a történteket, ahhoz pedig becsültem őket eléggé, hogy ne hazudjak a képükbe. Akkor ugrott be az ötlet, amikor elhajtottam a Motel mellett; itt fogom meghúzni magam még pár napig. Addig a farkasom is kiereszthetem és legalább visszaszokok a fairbanksi levegőhöz, talán az segíteni fog, hogy ismét betegyem oda a lábam, a határon megszokom az ittlétet és utána nem lesz probléma. Legalábbis bízom benne. Nevetséges amúgy, hogy ilyen dolgokon parázok, de mit ad Isten, sajnos ez volt a helyzet, nem tudtam mit tenni vele, mint megbarátkozni vele. Nem sokkal hajtottam túl a Motelen, a nem sokkal arrébb lévő, út menti kis boltba tértem be, hogy némi vacsorának valót és valami piát is szerezzek mellé. Skót whisky nyilván nincs egy ilyen kis putriban, de sör az talán akad, én meg már boldog leszek attól. Leállítottam hát a kocsimat az út mentén, félig a járdán álltam, de sajnos parkoló nem akadt errefelé. Minden bizonnyal ki fogok tűnni egy ilyen autóval a környezetből, de a feleségem ellopta az előző autómat, nekem pedig ez volt, amit a leghamarabb és legolcsóbban meg tudtam szerezni, azaz az egyik kapcsolatom szervált nekem. Mire nem jók az ilyen érdekismeretségek! Nem pattogtam hát, hogy nekem ez nem felel meg, kellőképpen gyors volt, szóval a célnak tökéletesen megfelelt. A riasztóval nem szórakoztam, hiszen csak pár percre szaladok be a boltba, nem is kellett sok, hogy visszafelé baktassak, egyik kezemben a hatos pakkos sörösüvegekkel, a másikban pedig egy kisebb papírzacskóval, ami némi rágcsálnivalót rejtett, hiszen ebben a boltban mást nem kaptam, ami ehető lett volna. Ekkor vettem észre a kocsim körül matató kölköt, háttal állt, de minden bizonnyal húsz körül járhatott. - Mégis mi a fenét csinálsz? - dörrentem rá, néhány lépésre megállva tőle, mert fogalmam sem volt, miért sertepertél a kocsim körül, de egyáltalán nem tetszett a dolog.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Késő van. Én meg marha jól megszívtam az utolsó buszt! Igen, basszus. Szóval kutyagolhatok hazáig, hacsak nem állok át stopposnak. Áh, nem. Azért annyira még én se vagyok megmakkanva! Úgyhogy sétáltam. Hosszan és kimerítően. A táskámat már csak mint valami elhalt részemet vonszolom magam után, ahogy a fagyos szél beköltözik a kabátom alá. Nem jó, nagyon nem... Viszont kár szüttyögni, és a selejtes helyzetemen vergődni, mert azzal nem jutok előrébb. Már pedig nagyon is szeretnék...
Talán egy órája vonaglok a gyorsforgalmi út mentén; komolyan mondom valaki rajzolt még ide pár mérföldet! Mit számít, nemde? Így is, úgy is cseszhetem. Egyébként, meglehet idővel csak levágom magam az út mellé és annyi - meg is voltam erről győződve -, viszont valami feeelfoghatatlan csoda folytán le is tehetek erről az elméletről. Már haloványan látom a motel pislákoló, elmosódó fényeit. - Édes jézus, kösz! - emelem arcom az ég felé, noha még mindig nem hiszek semmiféle istenségben. De jól esik, és ennyi. A megkönnyebbülésnek hangot kell adni! Szóval minden erőmet összekaparászva haladok tovább, bal alkarommal védve az arcomat a felerősödő szél ellen. Mindennek fényében, marhára nem látok semmit, olyannyira semmit, hogy mikor már el akarnám venni a karomat a szemeim elől telibe vág egy autó. Mármint, csak a pocsolya, ami a kereke alá került. - Ne már, baszki! - csattantam fel, mindkét karomat levágva a testem mellé. Ellenben... azzal már nem számoltam, hogy valami csúcs szuper kocsi közvetlen közelében kezdek el csapkodni. Kár volt, hát kár. Mert hogy olyan szépséges csíkot rajzoltam a jobb hátsó kereke fölé... Hújjuj! - Ezt nem hiszem el! Ne szívass... - hőkölök, elképedek, aztán meg sietős mozdulatokkal guggolok a járgány mellé. - Ne már, ne már, ne már! - dörzsölöm, de minek dörzsölöm? Csak még jobban elcseszem, de király! Felegyenesedek, kapkodva nézve körül. Szerintem sápadt is vagyok, sőt... ez biztos. - Kell egy... - forgolódok, mint a dodgem... de nem látok semmit, ami segítene. - Jól van, akkor ezt totál buktam. - engedem le a vállaimat, térdelve kapaszkodva a kocsi oldalába. Mint, aki épp imádkozik, vagy tudom is én. Lehet így is maradok órákig, ha nem csap meg oldalvást egy idegen férfi hang. Íriszeim kipattannak, de a fejemet nem merem még felemelni. Dermedten kapaszkodom a kaszniba. - Én csak... - makogok, hebegnék is, de minden szó benn ragad a torkomban. Végül felállok - próbálok - tekintetemet csak lassan futtatva fel az előttem állóra. - Ammm, a te verdád? - bökök fejemmel a kocsira, nagyobbakat nyelve. - Figyelj, én sajnálom, oké? Tényleg. Kifizetem! - hadarok, magyarázom a bizonyítványom, vagy micsodát. Talán még nem látja, de meg fogja! Tuti ketté szed... Vagy ordít, de szuper; hát egész nap erre vártam... - A helyzet az, hogy... megkarcoltam... - lépek arrébb, teret adva neki a... látványhoz. - a táskámmal. Nem direkt volt, esküszöm! Látod? Nem is olyan vészes... látod? Nem olyan nagy... Ahh. Sajnálom... - hajtom le végül a fejem, egész el voltam keseredve, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Komolyan: nevetséges.
Cseppet sem tett boldoggá a helyzet, hogy a kölyök képtelen volt normális választ adni, a szavak is beléfagytak, még felállni sem tudott, bakker! Sóhajtva lépdeltem közelebb, nem foglalkozva azzal, hogy sikerült-e felállnia, vagy sem, a csomagtartóhoz léptem és bedobáltam a cuccokat. Viszonylag gyorsan mozogtam, bár arra figyeltem, nehogy szemet szúró legyen a sebesség, de így sem telt bele sok időbe és már ott álltam mellette. Ha még mindig a felállással szenvedett, akkor nemes egyszerűséggel megragadtam a hozzám közelebb eső felkarjánál fogva és nem finomkodva rántottam talpra. Amennyiben már a saját lábán állt, úgy természetesen csak megálltam mellette, mellkasom előtt keresztbe font karokkal, ezzel is jelezve, addig innen el nem megy, amíg nem ad magyarázatot. - Nem, csak szimplán brahiból ijesztgetek lúzer kölyköket… - morogtam némi felháborodással a hangomban, bár a hitetlenség erősebb volt. Tényleg képes volt feltenni ezt a kérdést? Az eszem megáll, mégis mit gondolt? - Ne szórakozz, kölyök, inkább bökd már ki! - cseppet sem volt jó hangulatom, szerintem elég volt a fejemre nézni, számára is egyértelművé válhatott. Ahogyan az is, hogyha még tovább húzza az időt, akkor tényleg a padlóhoz vágom, nem törődve azzal, hogy ki lát és ki nem. Aztán végre összeszedi magát és kinyögi, én meg hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Megkarcolta a kocsimat… Annyira nem vagyok kocsibuzi, hogy egy ilyentől tajtékzani kezdjek, szeretem a szép verdákat, de nyilván nem fogom letépni a fejét. Nem örülök neki, de szerintem túlélem. - Nézz rám! - szólalok meg néhány pillanatnyi csend után, amikor lehajtja a fejét. Csak akkor folytatom, ha ezt megtette és bízom benne, hogy meg fogja, mert nem szeretném felpofozni. - Hogy hívnak? - tettem fel a kérdést ahelyett, hogy a problémáról kezdtem volna el diskurálni és csak akkor beszéltem tovább, ha megtudtam a nevét. - Azt mondod, kifizeted? Tényleg ki tudnád? - húztam össze egy pillanatra a szemeimet. Éjszaka van, a városból kifelé halad, arrafelé pedig a motelen túl csak az üres pusztaság van. Most vagy ott lakik, vagy szimplán őrült, vagy esetleg ide jön a fuvarja. Bármelyik eset is állt fent, nem igazán tudtam volna elképzelni, hogy képes leperkálni nekem annyi zöldhasút, amennyivel a javítást fedezhetném. - Mit szólnál hozzá, ha más ajánlatot tennék? - billentettem enyhén oldalra a fejemet, ahogyan a szemeit fürkésztem. Kölcsönös haszon, szerintem mindketten jól járnánk vele…
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Lepergett előttem az egész életem. Na jó, ez túlzás, de az kétségtelen, hogy húszezerféle formában képzeltem el, miként fog menten ketté szedni, kinyírni, autó alá vágni, és a többi... Hát na... nem vagyok egy beszari gyerek, de van a pasiban valami, amitől a hideg is kiráz. Mondjuk lehet, hogy pusztán a tény, hogy: összebarmoltam a kocsiját! De most komolyan... véletlen volt! Esküszöm! Ahogy kér; még inkább: rám szól, úgy sietősen mégis szakaszosan emelem rá kék íriszeimet. Nem mondanám, hogy rettegek, de azért eléggé rá vagyok feszülve a dologra. Szorítom a táskám pántját, olyan erősen, hogy ha élne, most már tuti a lelket is kipréseltem volna belőle. - Ba... Bastien. - nyögöm ki, noha lehet az egészet kellett volna. Azt kellett volna? Persze rá is kezdek parázni, de hamar el is vágja a kételyeim torkát a következő mondatával. Néhány másodpercig csak pislogok rá, mint aki nem ért a nyelvén, míg végül sikerül összeszednem magam annyira, hogy meg is szólaljak. - Hát, attól függ... ha a javítása majdnem annyi, mint a verda... - vizslattam végig a fekete bmw-t - akkor lehet, hogy nem. Vagy részletre? - magyaráznék én, hajjaj, de mennyit. Köztudottan nem bírom befogni, amikor már be kéne... Mégis kérdése újra és újra végig szalad az elmémben. Kicsit még az értetlenség is felül a képemre, de sietve hessegetem el onnan. Nem kell, hogy rápipuljon, aztán esélyt se adjon. Kicsit kijjebb húzom magam, fejemet parányit döntve oldalra. - Milyen ajánlatot? - puhatolózom finoman, de azért korrigálok. - Úgy értem, örülnék. Már, ha nem akarod, hogy kinyírjam a kis boltos fickót - bökök jobb mutatóujjammal a közért felé, csak jelképesen -, mert az nem volna túl jó. Ugye, nem akarod? Rendes pacák. - vonom fel egyik szemöldököm. Igazából én se tudom pontosan, hogy poénkodok-e vele, vagy amúgy halálosan komolyan teszem-e fel neki a kérdést... de mindegy is. Reméljük simán viccnek veszi, és még értékeli is a fene nagy baromságom. Nyelek egyet, számat megvonva oldalra. - Mit szeretnél? Miben tudok én neked... segíteni? - mert hát gondolom nem csupán azt kívánja tőlem kérni, hogy kis gatyába alázzam magam szarrá az út közepén, tingli-tangli táncot lejtve.
Ha szétkaptam volna, vagy leordítom a fejét, azzal nem mentem volna sokra, nem sok hasznom származott volna belőle, bár tény, hogy élveztem volna befosatni egy kisfiút, hiába nem vagyok egy gyerek-szadizós személyiség. Hiába nem járkálnak errefelé sokan, a boltban lévő eladó tuti leskelődik, hiszen jobb dolga sincsen, az meg már bőven eggyel több, mint amennyinek látnia kellene minket, úgyhogy maradok a hűvös távolságtartásnál. Sietősen emeli a fejét, mégis kellőképpen szakaszosan, hogy legszívesebben odanyúljak és én emeljem fel a buksiját, nem minden esetben vagyok túl türelmes, ami azt illeti, de most próbálok az maradni. Látom, mennyire erősen szorítja a táskájának pántját, ráadásul az érzelmeit is érzem és így.. komolyan? Ennyire ijesztő fejem van? - Oké, Bastien - ismételtem meg a nevét, mintha csak ízlelgetni szeretném, egyelőre bőven megelégedtem ennyivel, a sajátomat viszont még nem árulom el neki. Majd idővel talán. - Vagy egyben, vagy sehogy. Elég simlis képed van ahhoz, hogy ne bízzak meg benned. De ezt ne vedd magadra - rándult meg szám egyik széle. Sajnos elégszer tört már bele a bicskám ebbe a bizalom dologba, hogy óvatosan tegyem meg ezentúl a lépéseket. Erről a srácról meg semmit sem tudok, nem fogok alkudozni. Inkább ajánlatot teszek neki, egyrészt jobban is szórakoznék, másrészt talán neki is kényelmesebb lesz, mint perkálni. Tessék, itt az élő példa, hogy valamennyi jó szándék még belém is szorult! - Ez most komoly? - nevettem fel röviden, mégis jóízűen. Tényleg ijesztő fejem lehet, ha azt gondolja, képes lennék megöletni vele a boltos fickót. Biztos a több napos borosta teszi… - Nem, nem azt akarom, egészen másmilyen törlesztési módra gondoltam - húztam még egy picit ezúttal én az időt, talán növelve kicsit a feszültséget benne. - Nem a segítséged kell, hanem az, hogy törleszd az adósságodat. Két hónapig minden héten kitakarítod a kocsimat, kívül és belül is. Aztán ha meg vagyok elégedve a munkáddal, két hónap után akár plusz kereseti forrás is lehet belőle - vázoltam fel előtte, mire is gondoltam egészen pontosan. Nyilván egy karcolást eltűntetni nem olyan vészesen nagy összes, de azt hiszem egészen korrekt ajánlatot tettem neki. Ha tényleg jól csinálja, akkor akár fizetnék is érte, amint letelt a két hónap. - Vagy pedig perkálsz, rajtad áll - vontam meg a vállam, én minden tőlem telhetőt megtettem, innentől övé a terep.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Simlis képem? Tényleg?! Vágnék egy fejet, de igazából nem merek. Így is elég galibát csináltam magamnak ezzel... hogy megkarcoltam a kocsiját. Szóval rá hagyom, nyelek, és elengedem a fülem mellett a megjegyzését. - Nem veszem. - ingatom meg a fejem, nem kommentálva feleslegesen azt sem, hogy nem bízik bennem. Hogy is bízna, nem? Azt se tudja ki vagyok, én meg pláne nem, hogy ő ki. Kicsit még feszengek, de kezd jobb lenni, főleg akkor, mikor már ő is normálisabb hangszínben beszél. Legalábbis nekem úgy tűnik, és még azt se mondanám, hogy mérges lenne. Talán egy picit. Ettől pedig mindenképp könnyebbnek érzem magam. - Jó. - suttogom csak, ahogy a feltételeket szabja, de az elmémben felgyülemlő kérdés egyfajta szóhányásként tör fel a torkomból. - És amúgy hol laksz? Vagy, hova kéne menni? Úgy értem, szívesen csinálom, suvickolom a kocsidat, ha ezzel kiegyenlítem a károdat. Csak... mindegy mikor? Időben. Vagy inkább este... reggel? - hülyeségeket kérdezek, komolyan. Miért nem tudom egyszerűen befogni és várni, hogy kiadja az "utasításait". Elég kellemetlen amúgy, mert hát nem vártam, hogy éppenséggel ilyen plusszal indítom a holnapot - vagy a mát(?) -, de most már mindegy. - Maradjak csendben, igaz? - pislogok fel rá, a szél még mindig erősen csap a szemembe. Magamhoz húzom a táskámat, a mellkasomhoz - fázok -, de nem mozdulok. Olyan jó lenne, ha most apa itt lenne... Na, nem azért, mert el akarnám kerülni a felelősséget, hanem mert akkor nem lennék ennyire... megszeppenve. Vagy mi. Fura érzés, még furább az, hogy kezelni is csak nehezen tudom. Sosem történt velem ilyen. Sosem. Néhány percig - talán csak pár, ez tőle függ - némán állok előtte, néha-néha elpillantva róla a mellettünk zúgó autókra. Mennék már, nagyon is... Éhes is vagyok, na meg sose tudhatom apa mikor jön értem. Lehet már otthon vár, akkor meg szívatom a fogam, hogy ennyi időt elvesztettem belőle. - Ma is kell takarítani, vagy ráér holnaptól? - szegezem neki a kérdést, már-már gyermekien, mégis hangomban némi szelíd érdeklődés bújik meg. Nem akarom kihúzni a gyufát, oké? De őszintén: legszívesebben elfutnék, marha messzire, hogy utol se érjen!
Kifejezetten örömömre szolgál, hogy nem ellenkezik és nem pattog, hogy ő márpedig nem fog takarítani, mert az milyen szar munka már. Az ilyen mindig ezzel jár és számomra sokkal szórakoztatóbb ilyennel traktálni a srácot, mint megmondani neki, hogy mennyit kell fizetnie. Mindenki jól jár. Legalábbis én biztosan. - Te itt laksz a motelben? - böktem a fejemmel magam mögé, egészen pontosan az említett épület felé, ezzel elütve minden kérdését. Majd válaszolok, ha úgy érzem jónak. - Első alkalommal eljönnék majd érted és elvinnélek, hogy tudd, merre is az arra - válaszoltam az egyik előbb feltett kérdésére, vagyis nem pontosan ezt kérdezte, de elégedjen meg egyelőre ennyivel. - Inkább reggel, talán neked is egyszerűbb, ha nem vaksötétben kell koszfoltokat keresgélned - vágtam zsebre a kezeimet. Micsoda jótét lélek lettem, apám, beszarok! - Ezt senki sem mondta - nevettem fel kurtán - Az soha nem baj, ha van véleményed és ki is mered mondani. Az már inkább, ha utána mentegetőzöl - osztottam meg vele a véleményem, a képemen azonban továbbra is ott ült egy halvány mosoly. Vicces, menten felcsapok tanárnak! - Nem, ma már késő van, csak több kárt tennél benne, mint hasznot, úgyhogy megelégszem a holnappal. Egy pár napig még a motelben maradok, szóval még gondot sem fog jelenteni, hogy megtaláld a kocsimat - természetesen majd ezután jön el az az alkalom, hogy megmutatom, hol is lakom pontosan. Addig maradjunk ennyiben. - Egyébként Aiden vagyok és örülnék, ha megadnád a számod, biztos, ami biztos. Én is mondom a sajátom - ha nem ellenkezik, akkor előkapom a mobilom, nehogy itt nekem átverjen, ha elmondja a számát, hát tárcsázom is, derüljön most ki, hogyha rossz számot ad meg. Nem mintha ne érezném, ha esetleg kamuzik.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Követem fejének ingását, ahogy a motelre "mutat". Szinte már vágyódom oda, a melegbe; arról nem is beszélve, hogy a hűtőben hagytam tegnap egy fél pizzát! Szóval már azután is úgy sóvárgok, mint akit négy napja éheztetnek. - Igen, ott. Az emeleten. - én mondjuk az ujjammal is nyomatékosítom a hely mivoltát - nem mintha érdekelné -, de hamar vissza is ásom ujjaimat a táska pántjára. - Rendben, a-az jó ötlet. - bólintok is, hogyha már a szavaimmal nem is, de legalább ezzel nyomatékosítsak. Igazából nem sok kedvem van a fickóhoz, pláne nem kívánkozom beülni mellé. Isten tudja mi ez... és ha pedó, vagy ilyesmi, aki "kisfiúkra" bukik? Jó, ez már csak az erős fantázia, biztos az. De ha még sem? Jó, mindegy. Hülye vagyok. - Igen, az lényegesen egyszerűbb lenne. - mármint nappal pucolni a verdát. Mert na... jól látok én, azzal nincs is baj, de ha ne adj isten ott hagyok egy szöszt el tudom képzelni, hogy kiakad. Persze, lehet megint csak én képzelek bele többet. Mindenesetre jobb ha az eszem a helyén van, és kész. A továbbiakat már csak tudomásul veszem, nem nagy örömmel fogadva - csak magamban -, hogy ő is a motelben lesz. De igaza van, így azért könnyebb lesz eleinte. Aztán meg megyek amerre kell. Ugyebár... - A számom? - kérdezem kicsit értetlenül, de aztán világossá válik mit akar. Jól van, mára már rövid vagyok, nézzük el. Figyelem, ahogy előkaparja a mobilját, és én sem teszek másként. Nem kamuzok neki, lediktálom pontról pontra a számom, noha még én se tudom jól - pár napos a ketyere -, de kivételesen nem hibázom el a számok egymásutánját. Ezzel együtt meg is csörren a kezemben, amit sietve ki is nyomok, hogy én is mentsem az ő számát. - Akkor Aiden. - írom, miközben a nevét ízlelgetem, görgetem át a nyelvemen. - Ez ilyen csajos név, nem? - magyarázok csak úgy a semmibe, miközben a mentés gombra nyomok. Aztán hamra leesik mit csináltam. A szemem elkerekedik, az arcomon a vonások megfagynak egy pillanatra. Jézus basszus, miért nem tudom be fogni a pofámat??! Komolyan? Tényleg, ezt muszáj volt?! - Ne-nem úgy. Csak majdnem olyan, mint az Ayden. Az csaj név. Dee... a tied sokkal jobb, tényleg! - nem szabadkozom, ugyan. Csak mentem a menthetőt. Én nem megbántani akartam, csak megint hamarabb beszélek, mint gondolkodok... - Akkor öm... kellek még, vagy mehetek? - pillantok rá, kicsit félszegen, elvégre kis híján az előbb lecsajoztam...
- Nagyszerű! - csaptam össze a kezeimet, hiszen mi sem volna egyszerűbb, mint a megbeszélt időpontban kiállni a folyosóra, egyből el tudom csípni. Arról nem is beszélve, hogy szag alapján is simán megtalálnám, ha úgy adódna, szóval remélem nem akar kibújni az egyezség alól. Bólintottam a szavaira, ezennel ezt a részét le is beszéltük. Érezni se nagyon kellett, látszott rajta, hogy semmi kedve sem hozzám, sem ehhez az egész szituációhoz, de ha már itt tartunk, nekem sem volt kedvem ahhoz, hogy meghúzza a kocsimat, de ha megtörtént, akkor megtörtént, ezt kell szeretni. És kihasználni a helyzetet, természetesen. - Igen, jól hallottad - szavaim mellett a határozott bólintásommal is egyértelművé tettem a mondandómat. A számát akarom, mert simán kinézem belőle, hogy tényleg eltűnik. És lehet nem lenne olyan nehéz feladat megtalálni, de nem szeretném az egész város átszimatolni, hogy a nyomára bukkanjak. Így mindenkinek egyszerűbb, őt is megmentem a buta cselekedetekből fakadó következményekre. Mert ha megszegi az alku rá eső részét, hát akkor tuti nem leszek olyan kedves, mint most. - Öhm, oké. Amikor azt mondtam, nem baj, ha van véleményed, nem egészen erre gondoltam - süllyesztettem el a telefonomat, majd homlokom ráncolva pillantottam rá, amikor azzal jött nekem, hogy csajos a nevem. - Ha ebben a városban akarsz élni, azt ajánlom, tanulj meg lakatot tenni a szádra, mielőtt ilyen baromságokat és cseppet sem kedves dolgokat fecsegsz ki, mert nem biztos, hogy mindenki szólni fog, mielőtt meg akarna ütni - vagy ki tudja, mit akarna vele csinálni. - Merthogy ha még egy ilyet szólsz, eskü betöröm az orrod - egy bájos mosolyt villantottam a szavaim végére. Még kifejezetten kedves is voltam! - Menjél csak. Mielőtt még tényleg olyat tennék, amit később megbánn… Ja, nem, bocsi - abszolúte nem bánnám meg, hogy esetlegesen betörtem az orrát, vagy merő véletlenségből fellöktem, jobb, ha ezzel ő is tisztában van. - És akkor holnap reggel! Hétkor megfelel? Ajánlom, hogy ne késs, mert nem szeretem, ha valaki nem tartja be a megbeszélteket - pillantottam még rá, miközben már az ajtót nyitottam. Fel sem ajánlottam, hogy eldobom a motelig, felesleges lett volna, hiszen itt volt egy köpésre, nekem viszont kellett egy másik bolt, ahol minőségi szeszt is árulnak.
// Köszöntem a játékot, öcskös! És akkor a megbeszéltek szerint mehet a folytatás is. //
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Oké, kicsit túl lőttem a célon, érzem. Mégis, egész jól kezeli, habár hallom a hangján, hogy nem díjazza. Hogy is tenné? Elvégre kis íján lecsajoztam. Szavaira csak nyelek, meg bólogatok, mintha idomított pincsi lennék, de persze nincs így. Szerintem teljesen jogos, hogy tartok a pasitól. Nem csak azért, mert megkarcoltam a kocsiját, hanem azért is, mert amúgy bunkó. És kész. Betörné az orrom... azért erre akaratlanul is megráncolom az orrnyergem, majd a szám ide-oda mozgásával űzöm is el az ingert. Azt mondjuk nem szeretném, ha bántana. Nem hiszem, hogy élvezném, egyébként se vagyok mazochista... - Nem fogok késni. - nyomatékosítom benne, hogy tényleg komolyan veszem a dolgot. És nem is akarom átvágni, ez azért legyen tiszta. Anyám nem ilyennek nevelt, és bár a kóterben szívtam eleget, azért hülye nem vagyok! Szerintem még a föld alól is előszedne, ha arról lenne szó, szóval jobb nem játszani a tűzzel.
Egyébként szívesen az orra alá dörgölném, hogy nem kedvelem, és hogy be kaphatja! De túlzásba semmiképp nem akarok esni, és még szeretnék egy darabban haza érni, úgyhogy... csak csendben bólogatok továbbra is - lassan nyakgörcsöt kapok -, hogy végül pár lépést elhátrálva tőle elköszönjek. Egy hello, meg egy akkor holnap, ennyi jut, és már fordulok is sarkon, meg sem állva a szobámig. A lépcső tetején, még a szomszéd "baj van" kérdése is elszalad a fülem mellett, olyan gyorsan húzok el a nyilvánosság elől. Miért én kerülök mindig ilyen helyzetbe?!
Hazafelé tartok melóból, ennek értelmében a platós kocsival szelem a város utcáit. Ha lenne miért kapkodnom, talán még rá is lépnék a gázra, hogy átérjek a hirtelen sárgára, majd pirosra váltó lámpajelzésen, keresztülveretve a sokadik kereszteződésen. Ám nem hajt a tatár, ekképp megállok a pirosnál. Oké, lehet, kicsit tényleg hirtelen fékezek, erről ad tanúbizonyságot a hangosabb csattanás is, mi a plató felől érkezik. Hát hoppá! Felszalad szemöldököm, a visszapillantóban sasolok hátrafelé, hogy vajh mekkora lehet a kár... A sajátomat nem féltem, a melós verda az erősebb kutya a fémdobozok párharcában a személygépkocsival szemben, de azért nem lenne szerencsés, ha holmi benyomódott motorháztető végett pattogna a másik fél, mikor láthatta ő is, hogy mindjárt piros lesz! Valahonnét ismerősnek tűnik a szélvédő mögött ülő pasas különben, de annyira leárnyékolja a napellenző sötétje, meg nem mondanám, honnét. Mondjuk, még mikor kiszáll és fejét fogva nézi a két autó találkozásának eredményét, akkor sem tudom hova kötni, de gondolom, ami késik az nem múlik, legfeljebb nagyobb erővel vág majd fejbe a felismerés. Vagyok annyira jófej különben, hogy lekapom orromról a napszemüveget és lehúzom az ablaküveget, kihajolva pedig megszólítom a "tettestársat". - Mennyire gázos? - Ha nem lép közelebb, akkor én leszek az, aki kiszáll és felé lépdel különben, de szemmel láthatóan nem idegeskedem túl a dolgot. Szinte már majdhogynem leszarom, azt kell mondjam. Mi nekem egy koccanás négy évnyi Alignak-kergetéshez képest!
Éjszakai műszakot követően sem volt túl sok időm lazsálni, vagy pihenni ma, de ez nem meglepő, tudtam, mire vállalkozom, amikor rábólintottam, hogy a többiek után jövök ebbe a Szellem járta, fagyos kisvárosba. Fáradt voltam és kissé morcos is, ami azt illeti, utóbbi az előbbiből fakadt, de mivel panaszkodni nem szokásom, ezért tettem szépen a dolgomat. Most is a Lak felé robogtam, egyrészt még nem volt szerencsém mindenkivel találkozni, másrészről volt egy-két fejlemény ezt az egész toll-tőrös mizériát illetően. Darrennek kívántam leszállítani az információt, vagy legalább megosztani vele, mire jutottam a többiek kikérdezését követően, hogy aztán a Protektorátus elé tárjuk a fejleményeket, hátha ők okosabbak a dolgot illetően, vagy legalább tudnak kezdeni vele valamit. Falkajárművel indultam útnak a hotelből, saját autóra még nem sikerült szert tennem, meg amúgy is, amikor tökéletesen funkcionáltak ezek a négykerekűek, nem is annyira siettem a dologgal, ami azt illeti. Kisebb gondom is nagyobb volt jelenleg, minthogy autót szerezzek magamnak. Nem volt egy atombiztos személygépkocsi, de a célnak tökéletesen megfelelt; gurult. És még rádió is volt benne! Nem vagyok egy türelmetlen alkat, de a tötyörészésnek sem vagyok híve és annak ellenére, hogy a rend őre vagyok, bizony át szoktam menni olykor a piros lámpákon. Főleg, ha szeretnék mielőbb a dolgaim végére érni és ez a nap is tökéletesen ilyen volt. Nem is volt kérdéses, hogy megpróbálok én is átcsusszanni azon a piroson, amikor úgy ítéltem, az előttem haladó platós jármű tulaja is hasonló véleményen van, mint én. Csakhogy arra nem számítottam, hogy végül úgy dönt, mégis jófiú lesz és nem szeg szabályt. Hiába fékezek és próbálom oldalra rántani a kocsit, a csattanás egyértelműen tudatja, hogy bizony nem sikerült elkerülni az összepusziszkodást. Ugyan nem fejeltem le a kormányt, sikerült megtartanom magam, de a pár napja csúnyán eltört vállam már kevésbé rajongott a dologért. Belém mart a fájdalom, mire odanyúltam és néhány vállkörzéssel próbáltam helyreállítani a dolgokat. Hát ez frankó. Egy "aucs"-t elmormolva szálltam ki a kocsiból, hogy szemrevételezzem a kárt. Ujjaimmal a tincsek közé szántottam, tarkó tájékán állva meg a mozdulattal. Szuper, összetörtem egy falkás járművet. Mondjuk aggódni annyira nem aggódtam a dologért, mert nem volt olyan vészes, az egyik fényszórónál nyomódott be az autó, illetve a karosszéria elülső fele és a motorháztető is őrizte a találka nyomait. Gondolataimból a lehúzódó ablak hangja szakít ki, majd a kiszóló sofőr kérdése. Nem lépek közelebb, ha annyira érdekli, szálljon ki! - Nem annyira, mint a jelenlegi hangulatom - nem volt morgós a hangom, még csak sértődöttség sem volt benne, hiszen ha úgy nézzük, én vagyok a hibás, ő csak éppenséggel hirtelen döntött úgy, hogy betartja a szabályokat. De ettől függetlenül nem javított a kedélyállapotomon ez a kéretlen kis találkozó, főleg, hogy pont egy Őrzőbe sikerült belefutnom. Éljen, ápoljuk a kapcsolatokat! - Az kellett volna még a csodás napomba, hogy tropára törjem a verdát. Bezzeg ennek a monstrumnak semmi baja! - morogtam magamban, de nem annyira halkan, hogy a másik ne hallhassa meg. Közben pedig már az ajtó felé bandukoltam vissza, hogy behajolva és rátámaszkodva a kormányra nyomjam be a vészvillogót, hiszen mégiscsak az út kellős közepén ácsorogtunk!
A pasas kiszáll, én az oldalsó visszapillantóból figyelem az eseményeket, vajon mekkorára nő a feje a verdák sérülése - illetve a sérülések megoszlása - láttán. Szinte már szórakoztató is lehetne a helyzet, ha nem ülne rajtam valami furán megmagyarázhatatlan "értem én, de leszarom" életérzés. Tényleg nem egy koccanáson fogom feltúrni az agyamat, s erősen bízok benne, ő sem az a mindenen problémázós fajta. Fú... az csúnya lenne, azt hiszem! Az elgondolkozó ábrázatot látva lekerül a platós ablakának üvege, én meg kihajolva érdeklődöm a tényállásról, mégse legyek már akkora bunkó, mint amilyennek tűnhetek jelenleg és amekkorának amúgy nem tartom magamat. Mások véleményéről nem tudok nyilatkozni, mondjuk jelen állapotomban nem is igazán érdekel. Válaszára épp csak felvonom a szemöldökeimet, majd gondolok egyet, kikászálódok a kocsiból, magamhoz véve a doboz cigit, meg a gyújtót, míg ő kiteszi a vészjelzőt a... honnét olyan rettentő ismerős ez a rendszám vajon? - Túl sok mindent túlélt már ahhoz, hogy pont egy személyautó okozzon benne kárt. Cigit? - Nyújtottam felé a dobozt, ha már szar napja van állítása szerint, hátha ennyivel meg tudom támogatni pozitív irányba a kedvét. Nekem be szokott válni, nem véletlenül szálltam ki a kocsiból most sem, s nem is Mike két szép kék szeméért. Elnézem a koccanás eredményét, mikor bevillan, honnét az ismerős érzet. - Nem fújd túl, írunk egy baleseti bejelentőt, aztán a falka biztosítója majd állja a költségeket. Meg a nemzeti parké is, náluk ez a karcolás mondhatni egy átlagos hétfői történés. - Legyintek, s akár elfogadta a cigit, akár nem, én rágyújtok, az első slukk után nyújtva kezemet felé. - William Douglas. - Még nem volt szerencsém a maga aktájához. Mondhatnám utána, de jobb a békesség első körben azért mégis.
Nyilván nem fogok ebből nagy ügyet csinálni, pláne úgy, hogy nagyobb részben az én hibám az incidens. Fog a fene ilyeneken is pattogni, amikor van éppen elég dolog, ami miatt fájhat a fejem. Egyszerűen csak nem hiányzott még ez is a napomba, ennek pedig nem vagyok rest hangot adni, amikor megérdeklődi, mennyire is gáz a szitu. Mondjuk elég foghegyről odavetett kérdésnek tűnik, ahogyan a kocsi ablakán kihajolva teszi fel azt, de mivel fordított esetben lehet én sem zavartatnám magam annyira, így nem is foglalkozom ezzel a részével a dolognak. - Pompás - sóhajtottam, mintha ezzel minden szar érzést kifújhatnék magamból. Nem jött össze. - Jah, kösz - fogadtam el a felajánlást és vettem el egy szálat a felém nyújtott dobozból. Máris szimpatikusabb a fazon! A cigi meg kell és már az első slukk után nyugodtabbnak érzem magam. Tényleg nem kell túlfújni, meg emiatt parázni, a falka biztosítója majd elrendezi, nyilván nem olyan ritka dolog errefelé a megsérülő falka-autó. - Jah, oké - rendezem le ennyivel az egészet, mintha már egyáltalán nem számítana a dolog. Nem is kell, hogy számítson, legalábbis semmiképpen sem a törött kocsi miatt. - Faszán bemutatkozom már az elején - szalad egy félsóderos vigyorféle a képemre és, hogy a neki való bemutatkozásra gondolok-e, vagy a falkáéra, azt rábízom. Mivel még nem ismerjük egymást, ezért nyilván sejti, hogy mostanság érkeztem, de nagyon mély gondolatmenetekig nem megyek bele. A VT, aki már az első itt töltött hónapja alatt összetöri az egyik falkakocsit, ráadásul a Protektor autójának segítségével. Profi munka, azt kell mondjam. - Michael Cooper - fogadom el a felém nyújtott kezet és határozottan rázom is meg, a nevet hallva pedig világossá válik, hogy miféle Őrzőt tisztelhetek a férfi személyében. Fasza. Tényleg remek bemutatkozás. - Ha akarok, sem tudok szerintem jobban időzíteni - nevetek fel röviden, könnyedén, semmi jelét nem mutatva annak, hogy esetleg kellemetlenül érintene a dolog, hogy pont belé sikerült futnom. A rövid nevetés viszont valóban azt mutatja, nem emiatt fogok idegösszeroppanást kapni és a jelek szerint ő sem az a pattogós fajta. - Nem vagyok egyébként sem rendszeres szabályszegő, sem ennyire béna - tisztázom azért a dolgot, mielőtt még téves következtetésekre jutna. - Igazán örvendek a találkozásnak, bár jobban örültem volna, ha kellemesebb körülmények között ismerkedünk meg egymással - teszem még azért hozzá, mert előbb-utóbb valószínűleg összefutottunk volna, csak hát ugye a találkozó mikéntje nem mindegy.
Van egyfajta… sorsközösség a cigarettások között, különösen a téli mínuszok idején, mikor olyan épületben kell tartózkodniuk, ahol legfeljebb a szabad ég alatt gyújthatnak rá, de ott meg csoda, ha nem fagy az ujjainkhoz a cigarettaszál. Talán erre éreztem rá, talán egészen egyszerűen „olyan dohányos feje van” a farkasnak, minden esetre elégedett hümmentéssel nyugtázom, hogy elfogadja azt a szálat. Tüzet is adok mellé, ezen ne múljék! A bemutatkozással kapcsolatos megjegyzésére felhorkanok nevetve, fejemet ingatva meg, majd én magam is rágyújtok, zsebembe csúsztatva az öngyújtót és füstöt eregetve szemlélem meg a két autó találkozásának eredményét - mintha oly rettentő hozzáértő volnék. Kezemet nyújtom, bemutatkozok, ha már így egymás mellé sodort – szó szerint – a sors bennünket. Felkaccanok aztán kissé a megjegyzése hallatán. Nem tudom eldönteni az előbbi „Szépen bemutatkozok már az elején.” szöveg után, mennyire szánja viccnek és hány százaléka totál komoly. Kivárok hát, s lám, bármennyire mutatja, hogy ő kérem nyugodt a helyzet végett, valami azért csak zabszem lehet a hátsójában, ha ennyire nem engedi el könnyedén a dolgot. - Relax Cooper! Nem bíró vagy börtönőr vagyok, hogy magyarázkodnod kelljen azért, mennyire vagy szabályszegő vagy sem. A bénát meg nem én hoztam fel! – Szélesedik mosoly képemre, tagadhatatlanul élvezem azért valahol ezt az oktalan szóáradatot részéről, míg én magam nem vagyok igazán nagydumás, ebben pedig most sem hazudtolom meg magamat. Azt legalább tényleg komolyan gondolom, hogy nem szükséges elszámolnia semmivel. A falkához érkezett, nyilván kapott már élménybeszámolót a városban jelenleg őrző-falka téren uralkodó tényállásról is, s nem tűnik idiótának, hogy felrúgja minden áron ezeket, teljes tudatában a dolgoknak. Persze, én sem vagyok tévedhetetlen. De ilyen bemutatkozás után utálnék csalódni. Benne, meg az emberismereti képességeimben is. A továbbiakra ciccenve csóválom meg fejemet. - Ha egy falkatag már oda jut, hogy velem kell randevúznia, az sosem kellemes. – Ingatom a kobakomat lemondóan pöckölve némi hamut a cigi végéről le. – Kérdezd csak az alfájdat! Persze, azért akadnak kivételes alkalmak is. – Az erdőt járva nem együkkel szoktam összeakadni portyáim során, de való igaz, alapvetően nem vagyok az a falkával együtt iszogatós típus ma már, mint aki voltam egykoron, tanoncként, fiatalon. - Különben meg sose bánd, hogy így futottunk össze. Kevesen mondhatják el magukról, így biztosan emlékezetes marad!
- Már csak az kéne - nevetős éllel a hangomban csóválom meg a fejemet. - Egyébként meg halál nyugodt vagyok, vagyis leszek remélhetőleg pár percen belül végre - emelem fel a fejem kissé, hogy az újabb slukknyi füstöt az ég felé fújjam ki magamból, a szemem is lehunyva egy pillanatra. Tisztára, mintha csak így akarnám minden feszültségemet kiadni magamból. A cigi amúgy viccen kívül segíteni szokott, pláne így, hogy Douglas is közölte, nem fog felkoncolni. Amúgy is az én autóm szívta meg jobban. - Nem árt tisztázni az ilyesmit a félreismerések elkerülése végett - fűzöm még hozzá a béna kapcsán, az meg, hogy még ehhez is hozzáfűzök valamit csak szintén azt igazolja, hogy a nagydumások táborát erősítem. Most legalábbis biztosan, mert nem érzem úgy, hogy a helyzet túlzott komolyságot kívánna meg. Mert igen, képes vagyok befogni a számat, ha kell, bármennyire is ne ezt sugallja a látszat. - Uhh, hát ebben van valami - húzom el a számat, mert ez teljesen logikus, ott már elég durva gebasznak kell lennie. Mondjuk én azért szerettem volna alapból megnézni magamnak a Protektort, pláne, hogy ilyen nagy az összeműködés a két oldal között. Nyilván nem egy pofa sör mellett volna bratyiztam volna le vele, de az autóbaleset sem szerepelt a tervek között. - Akadnak ismerősök a mi oldalunkon? Akik nem a kellemetlen randevút átélők sorába tartoznak? - ha már a kivételes alkalmakat emlegette, ki tudja, van-e valami haverja a farkasok között, vagy bárki, akivel szorosabb kapcsolatot tart. Az alfámat illető megjegyzését pedig nem vele fogom kitárgyalni, bármennyire is fúrja az oldalamat a kíváncsiság, mi történt, de majd inkább Castort kérdem meg egyszer. - Igaz - nevetek fel röviden, lepöckölve a hamut. - Máris nyugodtabban fogok aludni - csóválom meg a fejem szélesen vigyorogva, mielőtt elszívnám a cigi utolsó slukkját. Az aszfaltra dobva taposom el a csikket, hogy ismét a kocsimhoz lépve hajoljak be az ajtón és a kesztyűtartóból halásszam ki a baleseti bejelentőt, hála égnek van a kocsiban! És toll is, apám, beszarok! - Mindenre fel vannak készülve - lobogtatom meg a lapot Douglas előtt, továbbra is széles görbület terpeszkedik a képemen. Bizonyára előfordulnak a balesetek, főleg, hogy elég nagy a falka és többen is használnak egy-egy autót, jobb félni, mint megijedni. - Mióta űzöd egyébként az ipart errefelé? - emelem rá a tekintetem egy pillanatra, hogy aztán nekikezdjek a papír kitöltésének. Nem sokszor töltöttem ki eddig ilyesmit, de éppen elégszer ahhoz, hogy rá is és a papírra is tudjak figyelni egyszerre.
Cigaretta cserél gazdát, tüzet is adok, ha kér, merje nekem ilyenek után Abigail vagy bárki azt mondani, nincs semmiféle szociálisan pozitív hatása a koporsószegnek. Mert van! Annak ténye, hogy a minusz negyvenben is ki kell menni a középület előtti kijelölt helyre kialakít egyfajta sorsközösséget a cigisek között. Füsteregetés közben pedig még némi nyugodtan megfontolt társalgásra is jut ideje az embernek, mint azt a mellékelt ábra mutatja. - Hogyne akadnának! Itt voltam tanonc, itt vagyok újra lassan bő tíz éve, vezetőbb beosztásban... szerintem itt is fogok megdögleni, de ezt azért ne hangoztasd az enyéim felé! - Húzódik fanyar mosoly képemre, mégis komolytalannak tetsző a hangom. Mintha végtelenül meg lennék békélve az általam közöltek tényével jó előre, olybá fest az egész kép. - Nem kell a felesleges aggodalmaskodásuk. - Morgom nemlétező bajszom alatt, újabb adag hamut hintve az aszfaltra kettőnk között, mielőtt újfent a kezemben levő szálba szívnék. Szinte már festővásznat kíván a néma jelenet, amit a károsult kocsik mellett produkálunk Cooperrel, na de igaza van, egyikőnk sem engedheti meg magának a napestig való semmittevést a főút szélen... Nevetve jegyzem meg a felkészültséget látva, hogy talán már tapasztalatból tartanak bejelentőlapot a kocsiban, s bediktálva neki tulajdon járművem, valamint a nemzeti park központjának adatait, egy kézfogásos búcsút követően nagy valószínűséggel mindketten megyünk a magunk útjára. Adja az ég, hogy keveset fussunk össze, de abban biztos vagyok, fogunk mi még találkozni.
Kezdőlap
És akkor a megbeszéltek szerint mehet a folytatás is. 
// 
