A nyakam felé kapó pofát gyengéden arrébb ütöm, és eközben próbálom úgy a földhöz szorítani, hogy ne essen különösebb baja. Bár meg kell hagynom, hogy ez nem annyira egyszerű, mint amennyire szeretném. Nehéz úgy „harcolni” egy másik kölyök ellen, hogy egyszerre küzdünk saját magunkkal és vele is. Ugyanis a farkasom odabent még mindig tombol, még mindig vért akar, még mindig tépni, szaggatni akarja. Ha tudná, mekkora önuralomra van szükségem, hogy ne tépje fel ez a dög a hasát…
Mivel éreztem, hogy ennyire közelről ez nem fog menni, ezért kicsit hátráltam. Azt hihette, hogy nyert, hogy sikerült lelöknie magáról, de ez nem éppen így van. Egész egyszerűen csak próbálom életben tartani, még akkor is, ha ez a saját megalázásomhoz vezet. Ez a rohadt dög túlságosan is vérszomjas, alig tudom féken tartani még távolról is, nemhogy olyan közelről. Márpedig nem akarom bántani Asht. Nem élném túl, ha én okoznék neki valamiféle kárt. Beharapóját ismerve szó szerint sem.
Aranyszín szemem rá szegeztem, és egyhelyben állva vizsgáltam. Ha támad, bármelyik oldalra ki tudok térni, de tudom, hogy csak az utolsó pillanatban fogok. Valamiért a farkasom utálta a gondolatot, hogy megfutamodjon egy kölyök elől, még akkor is, ha az támadni akarja. Én csak ki akarom fárasztani, de inkább én őszülök bele abba, hogy kordában tartsam a fenevadat legalább addig, amíg Ash meg nem nyugszik annyira, hogy a farkasa visszatérjen belé. Vagy ha nem így történik… Hát nagyon remélem, hogy valaki lesz itt a közelben, mert mindkettőnknek szüksége lesz rá.
Ráadásul valamilyen furcsa módon még imponál is a farkasomnak a nőstény figyelme. Esküszöm, nem értem ezt a dögöt ilyenkor. Az egyik pillanatban még szét akarja tépni, aztán már a hátsóját szagolgatná. Viszont az érzés gyorsan tovatűnik, és maradok én, aki meg akarja menteni szerencsétlen lányt. A farkasom meg nem ma fog kölyköt vacsorázni, az egyszer biztos.

*Ahogy „lepofoz” mint egy tacskót, csak elhúzom a számat.~Hát kislány… emberként ezért én már kiheréltem volna.~ De a farkasom csak morgott, mintha ezzel bármit is elérne, miközben továbbra is igyekezett letaszítani magáról Samet. Mikor „sikerült” csak lábra kecmergett és éreztem az örömét, amiben azért nem tudtam osztozni. ~ Hát persze kislány… profi vagy. Mily kár, hogy Ő mászott le rólad. Ha lelökted volna, akkor nem állt volna négy lábon, vagy épp pont oldalra dőlt volna ki és ezzel megkapod, amit szerettél volna. De ha Téged ez boldoggá tesz… De sose nézel filmeket?~ S közben azért belülről kapott Tőlem egy jó nagyadag iróniával megfűszerezett buksisimit. Bár nem voltam biztos benne, hogy okos dolog erre felhívnom a figyelmét, hisz azért emberként tisztában voltam azzal, hogy mivel jár, ha valakit ledöntesz a lábáról. De ha nyugtatni nem sikerült, akkor úgy voltam vele, hogy hergelni sem fogom tudni. De amúgy is csak úgy éreztem magam, mint egy narrátor, szóval inkább befogtam és jókat kuncogtam a próbálkozásin. Hisz míg Én itt gondolatban próbáltam beszélni a dögömmel, addig Ő egy párszor bepróbálkozott Samnél aki minduntalan kitért valamerre. Álmosan ásítottam egyet benne, hogy most már kezdjen magával valamit. ~Oké kislány… vagy fektesd meg, vagy az isten tudja, de ha nem tudsz semmit kezdeni magaddal talán visszaadhatnád a testem.~ Ahham, meg ahogy azt Én elképzeltem. Bár tény, hogy Ő sem volt kitartóbb mint Én, de nekem most volt mentségem. Feladva a próbálkozásait a következő ugrással elugrott Sam mellett és vágtatott pár száz métert, aztán ha eddig nem jött utána a farkas, akkor megállt és hátra tekintett valami vonyítással, ami engem inkább az ugatásra emlékeztetett. De valami egyértelmű volt még nekem, azt akarta, hogy Sam menjen vele. Remek. De mondjuk becsületére legyen mondva nem várt, hanem ahogy jelezte ment is előre a tisztáson. ~Kislány, kiéled magad még az idén, vagy menjek szunyálni addig?~*

Tudom, hogy a lepofozásért még kapni fogok, ha visszaváltozik. Fenébe az egésszel, remélem lesz olyan állapotban, hogy elverjen érte! Mivel pajzsa az nincs, így érzem a farkasának örömét. Magamban vigyorgok. Ó, remek, a kölyök még nem tudja, hogy csak azért engedtem el, mert túl erős a vágy bennem. Na, nem a nemi, azzal azért tudok bánni. Tudnák maguk, milyen nehéz kimagyarázni egy merevedést felelés közben… Nem, a vágy a véréért kiált, ki akarja ontani a lány farkasának beleit, és lakmározni belőlük. Hülye dög, de olyan nehéz visszafogni! Pedig ezen dolgozok már azóta, hogy Jasmin meghalt. Nem akartam olyan lenni, mint az apám és az anyám. Viszont, úgy tűnik, az ember nem tagadhatja meg a természetét.
Néhányszor nekem ront, és én mindannyiszor kitérek előle. Gyorsabban mozgok nála, és még régebb óta élek ebben a világban, mint ő. Ez komoly előnyt ad nekem. Csak azt nem tudom kitalálni, miként kényszerítsem vissza az emberi testébe anélkül, hogy bántanám. Nem könnyű kihívás, az biztos. Ilyenkor lenne kedvem lehívni ide valamelyik idősebb farkast, de nem tudom, hogy elérne-e odáig a gondolat, és egyáltalán lejönne-e bárki is. Főleg úgy, hogy ide Darren kellene, róla meg tényleg nem tudom, hogy itt van-e egyáltalán.
És akkor még aggódtam, hogy unalmas lesz a szombatom…
Amikor elugrik mellettem, megpróbálom a földhöz szögezni, de túl gyorsan mozog. Káromkodok egyet magamban, és egyből utána vetem magam. Azért lényegesen egyszerűbb lenne, ha tudnék vele kommunikálni, de sajnos ez sem megy. Így aztán nem marad más, csak az, hogy pár ugrással beérjem, és rávicsorogjak. Csak reménykedem, hogy szépen lassan megérti a farkasa is: nem éppen játszok vele, ahhoz más kölyköt kellene találnia. Ez most veszélyesebb pár fokkal. Tényleg csak remélni merem, hogy visszakotródik, és hagyja az emberei énjét érvényesülni, mielőtt még kicsúszna a kezemből ez a kis dög. Túl keményen ficánkol már így is…

*~ Jajj… ne máááár… pont most adod be a derekad? Ezt megtehetted volna korábban is. Tudod Te milyen messze kerültünk? Nincs kilométer hiányom és amúgy se tudnék lábra állni.~ Méltatlankodtam, ahogy a vicsorgás megállásra késztette a farkasom, és lehajtott fejjel kissé kúszva közeledett a másik farkas felé. ~ Na nesze… már nem csak Darrennek hódolsz be? Nyüszíteni nem akarsz???~ Méltatlankodtam tovább… hát ez már kész, hogy minden idősebb farkasnak behódol. Na de ami ezután jött engem is meglepett. Mikor közelért a másikhoz, egy hirtelen mozdulattal felemelkedett és végig nyalt a pofáján, miközben elugrott és bevetette magát a mezőt szegélyező fák közzé farkcsóválva. ~Fúúúúj… mi a frászt csinálsz?~ De mikor felkapta a fejét valami neszre már tudtam mi jön… jajj ne… Én nem akarok enni, vagyis de… már megrendeltem a szezámmagos csirkét. De nem épp egy havasi nyulat gondoltam előételnek.
Lassan – és kölyök módjára, jó hangosan – közeledett az áldozata felé, aki naná, hogy elugrált. Egy ideig kergette, de aztán feladva figyelt a neszekre. ~ Kislány, egy kukaccal hamarabb elbánsz.~ De ahogy valamit lapos kúszásba kezdett, hogy ne riassza el. De most jelenleg gyorsabbnak bizonyult és mancsával leszögezte a nyuszit és a másikkal meg finoman „pofozni” kezdte. ~ Most Te komolyan játszol?~ Éreztem a siker adta örömét benne, de pár pofozás után szédelegve engedte tovább, hogy utána megint elkaphassa… Samra „vicsorgott” de a másik érezhette, hogy ez inkább öröm adta, mintsem fenyegetés.*

A farkasomnak kifejezetten imponál, amikor lehajtott fejjel közeledik hozzám. Be kell vallanom, valami furcsa, nyakatekert módon még nekem is kifejezetten tetszett, amikor láttam, hogy kissé kúszva közeledik. Eddig, emberként kifejezetten undok volt velem, farkasként azonban egészen kedvesnek bizonyul. Még az a kicsit gonosz gondolat is átfut az agyamon, hogy vajon nem maradhatna-e így egy darabig. Mert bár társalogni nem sikerül vele, de legalább társaságnak nem utolsó. És határozottan jobb érzés ilyennek látni, mint hallgatni, hogy mekkora balfék vagyok.
Mikor végignyal a pofámon csak meglepődve nézek rá. A farkasom ugyanezt tenné, de aztán nem marad rá ideje, mert a nőstény eliramodik egy másik irányba, én meg megrázom a fejemet, fújok egyet, és követem. Nem értem, miért csinálja azt, amit csinál, de a kölyöksége számlájára írom. Kölyökként valószínűleg én sem voltam jobb, bár nem emlékszem tisztán a legelső átalakulásomra. Túlságosan kicsi voltam még akkor. Viszont amikor utolérem, és meglátom, mivel szorgoskodik… Na ez az a pont, ahol emberi alakban fetrengenék a földön a röhögéstől. Most viszont csak érdeklődve bámulok, és várom, hogy mit fog lépni.
Kicsivel mögötte helyezkedek el, alig három-négylépésnyire. Ha kell, egy pillanat alatt áthidalom ezt a távolságot, de egyelőre hagyni akarom kibontakozni, és várom, hogy mit fog lépni. Láttam az öröm adta vigyort az arcán, és csak lehajtottam a fejem. Próbáltam nem röhögni, tényleg nagyon próbáltam. Egyrészt azért, mert kölyök még, másrészt meg azért, mert amúgy sem szép hang, amikor egy farkas nevetni próbál. De attól még nem bírom ezt a képet…
Egy ideig csak figyelek, aztán két szökkenéssel elé állok, és intek a fejemmel, hogy fejezze be a játékot, és kövessen. Lehet, itt az ideje segítséget keresni a farkaslakban. Vagy esetleg elviszem vadászni valami kisebb dologra, az úgyis kifárasztja eléggé ahhoz, hogy visszaváltozzon. Legalábbis remélem. Bár még nem döntöttem el, de majd menet közben határozok. Amúgy is szarvas szagot hoz felém a szél.

*Meg kell hagyni, hogy a farkasom játszadozása kissé röhejes volt számomra, de na… próbáltam úgy gondolni rá, mint egy kiskutyára, aki még csetlik, botlik a saját lábában is. Bár azért a lábaival nem volt gond. De hát ezért voltam én itt kedves vele, hogy most elvegye a szórakozásom? Féloldalasan vicsorogtam rá, hogy ám legyen… követem én. S nem is tettem másképp, csak épp miközben követtem párszor a mancsommal meglegyintettem a farkát. Nem bántottam, de ha már ott volt az orrom előtt, akkor nem árt játszani sem. Igazából a farkasom utána kapott volna a pofájával is, de valamiért jobbnak látta nem tenni és így csak a mancsával szórakozott egy ideig. De mikor megérezte annak a valaminek a szagát megtorpant és a levegőbe szimatolva próbálta belőni, hogy merre van. Neki is iramodott, de annyira csak a szagra figyelt, hogy megismerkedett közelebbről egy fával a nagy lendületében. Seggre huppanva pislogott párat, hogy ez most, hogy került ide, aztán csak megrázta a fejét és megmorogta a fát, hogy az menjen odébb az útjából. Párszor neki is feszült, hogy feldöntse, és ne legyen az útjában. De aztán mikor rájött, hogy ez halott ötlet egyelőre inkább csak lepisilte és kikerülve ment tovább a szagot követve. Csörtetését még a városban is lehetett hallani és mivel se kiképezve nem volt, így a széljárás irányába ment. Vagyis pont arra amerre a szél fújta a szagot és nem arra, amerről érkezett. Sam, hogy mit csinált nem is figyelte… csak ment a maga feje után, ami nem sokáig lesz a fején, ha még pár fát ilyen keményen meg akar ismerni. *

Nem csinálok semmit, amikor a farkamat csapkodja. Magamban mantrázom, hogy csak egy kölyök, majd leszokik róla, meg egyébként is, még mindig jobb, mintha egy gomolyagot üldözne egy szobában fel-alá. Jó, tudom, erre vajmi kicsi az esély, de minden eshetőséggel számolnom kell. A farkasomat magát inkább idegesíti a kis jövevény játszhatnékja, de ezúttal is el tudom fojtani a kikívánkozó, agresszív megnyilvánulását. Könnyebben kezelhetővé vált az elmúlt pár percben, mióta a nőstény mutatott felé egy aprócska tiszteletet. Meg szeretetet. Lehet, innen fúj a szél, öregfiú? Csak szeretethiányod van? Na, ezt erősen kétlem…
Amikor szélirányba kerülünk, irányt váltok, és kicsit észak felé futok. Viszont amikor meghallom a puffanást megállok, és visszanézek, aztán csak elfordulok és futok tovább. Tudom, hogy lábra fog állni, és össze tudja szedni magát. A szaga alapján pedig megtalálom, bármerre menjen. És tudom, hogy a kölyköt vonzani fogja a préda szaga. Engem is ugyanúgy vonz magához, mint régen, pedig már jó pár év eltelt azóta. Viszont látom, hogy Ashnek gondja adódott, ezért visszafordulok, és gyengéden a jó irányba terelgetem. Megbökködöm az orrommal, aztán elfordulok, és a helyes irányba száguldok.
Amikor kibukkanok mögötte elállom a menekülésének útját. Nem akarom én letámadni, csak abban az esetben segítek, ha nem bír vele. Nem a gyilkolás most a lényeg, hanem a kifárasztás. Azt akarom, hogy fáradjon el, zabáljon egy jót, és szunyókáljon. Ha ez bekövetkezik, akkor már nem lesz yoaln nehéz dolgom vele. Így aztán hagyom érvényesülni, csak terelgetem a jól megtermett szarvast körbe-körbe, hogy véletlenül se tudjon elfutni előlünk.

*A nagylendületben, hogy elkapjam a szag forrását fel sem tűnt, hogy nem épp erősödik, hanem halványodik és már morogva engedtem ki a nem tetszésem arra, hogy elfut. Már iramodtam is volna tovább, de Sam megállásra késztetett és gőzöm sem volt, hogy mit akar. Aztán mikor megbökött, az utat jelezve kis időbe telt ugyan, de rájöttem, hogy követnem kéne. Ám legyen és mily csodás a szag nem, csak hogy ott volt, hanem erősödött is. Na ugyan nem az Én és nem is a farkasom érdeme, de akár képes lett volna öröm táncot is lejteni. Jó magam meg reménykedtem, hogy ezzel is csak játszani akar és nem pedig enni. Sam farka meg már nem is volt olyan érdekes így, hogy volt más, ami elterelje a figyelmét, mint holmi lombos farok.
Ahogy Sam előugrott én visszahőköltem, de azért követtem a példáját és körbe-körbe kezdtem én is járni a másik oldalt. De a türelmetlenség kölyök átok, nem is figyeltem és már ugrottam is az állatra. Na igen… legalábbis a cél az volt, de csak mellette értem földet miközben a lábaimmal igyekeztem nem tova csúszni. Fejem megráztam és már mentem is neki ismét, mire az egyik agancsát sikerült betalálnom és megsérült az egyik hátsólábam. Nem volt mély, de ez annyira meglepett, hogy hirtelen csak pislogtam az állatra, hogy mit csinált itt nekem. Ahogy véres nyomot hagytam magam után ismét körözni kezdtem, de a vér szaga agresszívé tett és már az állat oldalát igyekeztem becélozni miután leszűkítettem a kört és így már nem tudott semerre sem ugrani, mert a másik oldalt meg ott volt Sam. Bár belé haraptam és kitéptem belőle egy darabot, de ha Sam nem segít, akkor ez a kis izé még mindig négy lábon állna és valószínűleg el is szaladna. Már ameddig tudd és ez azért felcsigázta a farkasom, hogy üldözhetné, de erre nem került sor. Magamban émelyegtem és a hányinger kerülgetet a látványtól és attól, hogy milyen tunya próbálkozásokkal, de mégis vad éhséggel kezd el lakmározni a dögöm Sam társaságában.
Miután végeztünk örömömben odébb ugráltam vissza a mező felé és a hóban meghempergetve magam egy öröm ittas vonyítással adtam az erdő és mező lakóinak tudtára, hogy ügyes vagyok és jóllaktam. Bár még szívesen játszottam volna Sammel, de valahogy a hasam ezzel nem értett egyet és csak leheveredett, miközben a mancsaimra támasztottam a fejem. Ha Sam is így tett, akkor egy darabig csak figyeltem…

***Később***

Nem tudom, hogy pontosan mikor és mennyi idő elteltével, de mikor kinyitottam a szemem már éreztem, hogy kezd visszahúzódni a kis dög és egy fájdalmas kiáltás hagyta el a torkom, ami még inkább érd be morgásnak, mint sem emberi hangnak. Mikor keserves visszaváltozásom megtörtént azonnal fülig vörösödve igyekeztem eltakarni magam, de Sam már oda is adta a pulcsiját. Úgy látszik neki még volt némi emberi tudata. Gyorsan magamra kaptam, de hát a ruhám még a kilátónál oda lett, amiben a telefonom is volt és a könyvem is ott maradt. Na mindegy. Ez elenyésző volt ahhoz képest, mikor az agyam felfogta, hogy mit is tettem nem is olyan rég. Nos az ebédem a hóban kötött ki miközben hátat fordítottam Samnek és egyik kezemmel megfogtam a hajam, míg a másikkal csak támasztottam magam. Mikor még mindig öklendeztem, de nem volt minek kijönnie visszafordultam Sam felé, ahogy megtöröltem a számat. *
- Haza vinnél? * Kérdeztem miután megpróbáltam lábra állni, de a lábaim felmondták a szolgálatot, valahogy nem volt kiképezve ilyen erős megterhelésekre. Hogy az isten verje most már meg… nem vagyok én ilyen esetlen és… és most a karjaiban kell haza vinnie. Ha megtette és nem okozott gondot neki a röpke 45 kilóm se, akkor bizony a kezem a nyaka köré fonva szégyenemben csendbe maradtam egész úton. Mikor megérkeztünk az ajtónak támaszkodva megálltam a saját lábaimon és reméltem, hogy Steven még nem ért haza.*
- Én… ööö… köszönöm. És… megtennéd, hogy a könyvem beviszed majd magadhoz, ami ott maradt vagy Darrenhez?* Kérdeztem szemeim lesütve és egy gyors búcsút intve már rohantam is be. Egyenesen az emeltre, hogy folytassam amit elkezdtem a mezőn… a hányinger már megint kerülgetet. ~ Na ebből sem lesz szezám magos csirke vacsira.~ S ez a gondolat már elegendő is volt, hogy a múlt heti kajám is a wc-be kössön ki.

//Köszöntem a játékot //

//Én is köszönöm, remek játék volt!//

*Azt mondják, hogy az edzésből is megárt a sok. Hát ma betartottam. Amint Darren abba hagyta a napi szadizásom koradélután, ezúttal már nem mentem a terembe. Hanem haza… de a szobám magánya, a ház kietlensége valahogy taszított. Gondolataim nem hagytak nyugodni és egyre nagyobb butaságok fordultak meg a fejemben. Nem tudom hol van Steven és bár gondolkodtam rajta, hogy felhívom, de még sem tettem. Nem azért vagyok mellette, hogy egy kis élete se legyen. Így hát hova máshova mehetnék, mint vissza a Farkaslakba?

A farkasomnak megvannak a maga előnyei is s nem csak a hátrányai. Nagyobb teherbíró képesség, amihez még túlságosan edzenem sem kell. S épp nem volt kedvem senkihez, így kerültem ide. A tisztás szélére, az első fák közé. Két nagy túrahátizsákkal a lábam mellett. Steven rendetlen, így a házba költözéskor a védő/takaró - fóliákat csak bedobta a garázsba, ezeket szedtem épp ki belőle, no meg a gyorskötözőket. Ezeket átszúrtam a fólia szélein és a legközelebbi ágra rögzítettem. Egy jó húsz perc bénázással egybekötött fáramászással már ki is volt feszítve az alsó ágakra. Alatta pedig ellapátoltam a havat a műanyag szemeteslapáttal, ami nem mellesleg el is tört. De nem érdekelt, ez legyen a legkevesebb, ami ma történik velem. Az igazat megvallva, fogalmam sem volt, hogy ebből mi sül ki. Így küldtem is Stevennek egy sms-t, hogy ma éjszakára ne várjon haza. Nem tudom mit felelt, hisz utána ki is kapcsoltam a telefonom és a táska oldalzsebébe dugtam. Ha még is megyek, hát istenem van kulcsom. Addig-addig jártam, míg a hó alól nem szedtem elegendő követ össze, hogy az ellapátolt területet körbe tudjam velük rakni. Viszonylag biztonságosan, bár ennyi hóval körülöttem erdő tűzet, biztos nem csinálok pláne, hogy a fák is vizesek. Mire ezzel végeztem, már jócskán kezdett sötétedni. Na de biztos, hogy nem egy fóliát cipeltem mind a kettőben, abban nem lenne semmi kihívás. S mivel szőke vagyok, de nem buta, tudtam, hogy az erdőből most nem szedhetek fát, mert vizesek. A két hátizsák viszont ezzel volt tele, amit otthonról cipeltem idáig. Röhej, fát hozok az erdőbe. Ezen pedig vigyorognom kellett. A fákat megraktam és Steven biztos nagyot néz majd, hogy az előre bevágott gyújtós is eltűnt otthonról, no meg az olaj is, bár nem mintha főzne. Szóval megpakoltam a rögtönzött tűzrakó helyet és az olaj felét rálocsolva, Steven egyik pólójával megspékelve már be is gyújtottam. Akkora lánggal lobbant be, hogy kissé hátrébb tántorodtam. De a kezem még így is megsült egy kicsit. Sült Ash… remélem egyik falka társam sem éhes vagy vonzza ide a kezdetleges sült hús szaga. Fájt, de tudtam, hogy elmúlik, hisz nem volt vészes elvégre nem magam gyújtottam fel. A táskába hagytam a többit, hogy ne szívja meg magát a körülöttem lévő hóból. A táskából ki vadásztam még három nagyon-nagyon fontos kelléket, amik elmaradhatatlanok voltak. Egy nyársat és egy csomag mályva cukrot. Ahogy csillapodott a láng, a korábban letett párnára ültem, a harmadik – ami egy üveg volt – kellékkel magam mellett. A hó hidegen tartja…
Így esett meg, hogy bizony ebben a költői képben ücsörögtem már legalább egy órája. S most a költő nem Steven volt, tekintve, hogy Ő amúgy is író és bizony most frászt kapna. Egy bélelt citromsárga nadrágban ültem törökülésben, legalább négy, különböző színű pulcsiban egy fekete pléddel betakarózva. Jobb kezem előrenyújtva tartottam, ahogy a cukrot a tűz fölé tartottam a nyárssal. Mert hát ezt forgatni is kell, a balkezem tök jól elvolt az üveggel. Na ezek után mondják azt, hogy nem vagyok ügyes. Fejem oldalra billentve pihent a karomon, miközben halkan dúdoltam a régi-régi altatómat, amit még a mami énekelt nekem mindig, vagy épp akkor mikor rémálmaim voltak és még 14 éves fejjel sem bírtam visszaaludni és átmásztam az Ő szobájukba. S mind eközben hallgattam, az esti erdő hangjait. Elnéztem a tisztás felé és szép csendesen hullott a hó, most áldottam az eszem, hogy hoztam magammal „sátrat” ami jelenleg a kifeszített fólia volt.
Éreztem, Darren energiáit, hisz a farkasom hamarabb reagált rá, mint meghallottam volna a léptei zaját. Erre pedig nevetnem kellett. Először nevettem fel tisztaszívből s hangom az erdő verte vissza, miközben el is nyelte. Bár csak magamon röhögtem, hogy azt feltételezhettem, hogy elbújhatok kicsit. Fejem megingatva hunytam le párpillanatra a szemem, de ez nem volt jó, így inkább kinyitottam és abba hagytam a mozgást. Már nem csak éreztem, hanem hallottam is a lépteit a hátam mögül. S most vagy az üveg tartalma miatt vagy pedig csak gondolkodtam egy kicsit, de megszólaltam még mielőtt közelért volna. Úgy is hallja… Bár a gondolkodás, azt hiszem… az mi is? Ja igen… meg van. Mikor az ember fejében nyikorognak a kerekek. Hmmm… van nekem fejem? Na ha eddig volt is, most már nem lesz… azt hiszem.*
- Tudod… régen szere…szemerelt… szóval imádtam a hű mászást. De azt sohasenem fogódzkodom értelmezni, hogy Stefen mit szerelmeskedik ezzel az izével. * Nyújtottam ki a kezem oldalra, a kezemben az üveggel, ami épp nem víz volt, hanem egy üveg wishky amit a hűtőben találtam. Najó, annak túlzás… mármint üvegnek. Tekintve, hogy az üveg az üveg, azonban a negyede hiányzik. De közben tovább beszéltem, vagyis megpróbáltam miközben tekintetem csak a lágy pelyhek hullását nézte. Nem volt hó vihar, viszonylag szélcsend volt, de persze ez itt változhat.
- Ahogy aztsenem, hogy miért nem tudozkodok elbújni előledek csak egy hangyányit. De ha már itten vagy, akkor dobd le magadat. De sincsen párnám – intettem nemet az üveggel, ami még mindig oldalra nyújtva volt, arra várva, hogy Darren csatlakozzon. -, nem számoltam távs… tárosa…sáro… a lényeg, hogy rád végképp nem. Pedig… mégcsakhogy füstös jellemzést sem küldöttem… Ez jó… füstjel… * Kuncogtam fel, és tekintettem a felfelé szálló füstre vetült, ami gomolyogva szállt sötét felhőkben egyre magasabbra, ahogy előttem a sárgás lángok táncoltak. Ha erre gondoltam volna… az a csoda, hogy még csak Darren van itt és nem az egész falka, hogy ég az erdő vagy mi van… na de nem gondoltam, elvégre Én sem lehetek tökéletes. Most meg már úgy is mindegy volt, amúgy sem volna agyam ilyenre. Ha Darren odaért, az egész kép elé tárulhatott. A törött lapát, a mályvacukros zacsi amiben a fele még benne volt, az ital kupakja a hóban, a táskák és néhány odaégetet mályvacukor a kövekre rakva. Mert persze nem szemetelünk az erdőben sem. Ha a térlátásomba került, akkor kissé feljebb biccentettem a fejem, mert felemelni nem tudtam… vagyis nem is akartam, nehéz volt.*
- Holnap is ráértesz csapkodni, most csak akaródz egy kicsit menni vagy csak élvezke… élelvezetni… ööö… élvezni? * Kérdeztem kissé bizonytalanul tőle, hogy mit is akarok épp mondani. Ha zöld szemeimbe tekintett, akkor először láthatta őket csillogni. Bár az alkoholtól ugyan, de legalább nem volt élettelen, mint eddig. Az arcomon meg egy széles vigyor terült szét, jelezvén, hogy nem bánom, ha marad. Jó volt itt… nem gondolkodtam és most… most nem számított semmi. Ha meg az alkoholtól átváltozom… na de kérem… ebbe azért belegondoltam útközben, mikor kissé elbizonytalanodtam. Szóval a lényeg, lényege… hogy kint aludtam volna az erdőben. Egy éjszaka nem a világ… *

*Máskor valószínűleg feszülten vártam volna Darren reakcióját, de most nem. Megy, marad, lecsesz, megdicsér, egyre megy és így a feszültség halvány jele sem volt látható vagy érzékelhető rajtam. Tekintetem követte a mozdulatait, amik jelenleg olyan gyorsnak tűntek, hogy azt hittem kifekszek Tőle, annyira kapkod. Azért ennyire nem lehet sietős, hogy csatlakozzon. Darren szavaira elvigyorodtam és már épp válaszoltam volna, mikor a hajamat összeborzolta.*
- Hééé… *Vontam el magam még mindig vigyorogva, ám az egyensúly most valahogy nem ment. Kissé kibillentem oldalra és a kezemen kellett megtámaszkodnom, hogy ne én legyek az új krumplis zsák. Szinte lassított felvételként egyenesedtem vissza, miközben hátra túrtam a hajam. Sosem foglalkoztam vele különösebben. Minek? Jó ez így kócosan is, csak ne lógjon a szemembe. Azt nem szerettem. *
- Szóljak mi? Az kelletődne még… nem hagytad volna… Egyébirántosan meg, a lényeg lényegtelenje lényegesen ööö… szal’ az amit akaródzottam mondani azon volt, hogyanis egymagányosan legyünk. * A ragok kissé csúsztak, miközben az orrom alatt motyogva válaszoltam neki, arról nem is beszélve, hogy félúton elfelejtettem melyik szót akartam használni. De melegem nekem sem volt és kinyúlva, másik kezemen megtámaszkodva – amiből letettem a nyársat – dobtam pár fát a tűzre, s onnan pedig apró, sárga pontokban csaptak fel a parázs szemek.*
- Ökör sehogyan senem, csak farkas… * Kuncogtam, ahogy kijavítottam és ülésbe tápászkodva fordítottam Darrennek hátat. Na, nem azért mert nem voltam kíváncsi rá, csak épp kényelembe készültem helyezni magam. A fekete plédet kicsit lejjebb csavartam magamról és a Darrenhez esőfelét a hátára terítettem. Van keze, a másik oldalt majd megoldja magának, hogy ott kicsit magára húzza, hogy ne fázzon. Ami pedig nálam maradt fele, azzal magam takartam be, ahogy fejem a felhúzott térdére fektettem így, kissé neki dőlve. Mozdulataim már csak akkor lehettek volna esetlenebbek és bénák, ha nem volna kezem. A kérdésére innen tekintettem fel a szemeibe egy ravasz vigyorral.*
- Nem tudom… nem hívott, bár aztat hiszelem, hogyanis ha akaródzott volna nekije sem mászhatott volna össze. Telefon nem műkőskődik… hazudhatnék, de azaz izgalom, hogy kikapcsolódtam, hogy ne érjetek el. *Motyogtam, de aztán megvontam a vállaim kissé, már amennyire így tudtam Darren lábától.*
- Deee… ha hazaért és netán hamizni akart, akkor már bízonyosan észrevette, hogy hiánycikk a frigóból. De szólottam, hogy nem menekülők haza. * Védekeztem egyből, hogy bár gőze sincs Stevennek, hogy hol vagyok, de legalább szóltam, hogy ne várjon haza. Így talán kevésbé aggódik. Pár pillanatig csak felfelé néztem, hogy lássam az eget. Kár, hogy épp a fólia takarta, na meg a fák lombjai. De attól én még szépnek láttam ezt az összefolyó képet. A megjegyzésére kuncogni kezdtem, pedig aztán semmi vicceset nem találtam benne. Még így sem…*
- Tudod Apu… ezt elmondhatjuk ám mindenes reggelre sőőőt… ha az igazság érdekel, már pediglen miért is ne kíváncsiskodnál… ez ígazságosan érvényes a reggelekre, napokra és éjszakázásokra. Plánesen, ha még korán is végzünk a kikép…kikell… szal a tamagocsizással. * Magyaráztam neki egy sóhaj keretein belül, tök értelmes fejet vágva, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a farkasom kiképzését tamagocsizásnak nevezem. Régen volt olyanom… csak ott etetni, itatni kellett az aktuális vizuális házi kiskedvencet, meg esetenként sétáltatni.*
- Még az senemmesen segítkezik, hogy pluszosan is edzősödöm felette… valahogy mindenesetekben mínuszosan jövök ki. Nem halad se előre, de legalább vissza sem. * Emeltem meg kissé csalódott tekintetem. Bár Steven tudott róla, de soha nem mondtam Darrennek, hogy nem vagyok megelégedve a haladásommal. Bár ha a másiknak volt egy csöpp esze, vagy csak szeme akkor szavak nélkül is tudhatta. Tekintve, hogy minden alkalommal még ha Ő végez is velem, Én tovább folytatom. S előbb, vagy utóbb de úgy is visszajut hozzá, hogy merre mászkálok, vagy épp mit csinálok. Erről pedig Gabe jutott eszembe és el is húztam a szám.*
- Igaz nem vagyogatsz… izé…ööö… homoszapi… homoere…izé… forró? * Néztem rá összevont szemöldökkel, hisz emlékszem, hogy mit vágtam Gabe fejéhez és azon sem lepődnék meg, ha már ezt is tudná. Már ha olyan hűűű de habizti guszti nagy barátok. De aztán vállat vontam, mintha nem is lenne lényeges a dolog. Hisz nem volt az, csak muszáj volt megkérdeznem. S már beszéltem is tovább.*
- De minden csimpánzságom ellenismérve azért örvendek, hogy bicebóca képmásosságán ide jöttél. * Mosolyodtam fel rá, és jobb mancsom megemelve simítottam végig az arcán. Ha épp rápillantott bizonytalan kezemre, akkor észrevehette, hogy a mami lánca még mindig a csuklómon van a bőröm pedig azon a részen nagyon piros és irritált. Egy jó ideje rajtam van és már rég le kellett volna vennem, persze ha követném a fokozatosság elvét. De az igazság az, hogy józanul sem követtem és inkább elviseltem az égető érzést, míg hozzá nem szoktam. Most meg… most meg már nem éreztem, csak azt, hogy nehéz a kezem és le is hullott. Tekintetem pedig követte.*
- Szépséges cipellő… de ilyen akkor voltam, mikorisnem eltörött a lábam rúdugrásosságom közben. Te is rúg ugráltál? * Tekintettem vissza a szemébe, amiből már egy kicsit sok volt. Egy normál embernek két szeme van, Darrennek négy volt.*
- Ehh… farkas koma kidugta a fejét… vicces vagy négyes szemmel… *Röhögtem el magam és a kezem felé nyújtottam.*
- De mostkerit iszikélni… kiszáradt a szájacskám és bár iszap íze van, de szomjas a farkincám és nem hozottam mást.* Igazából, nem a farkasom volt szomjas, hanem én de ha egyek vagyunk, akkor ez már csak szőrszál hasogatás. De a lényeg ugyan az, hogy innom kell valamit, különben szomjan halok. Az meg nem volna egészséges művelet még így sem. *
- Jahoy… és ha hamizni akarsz… van ott vatta izé… süsüges magadosnak… nagyfiúcska vagyogatsz Apuka, és nem nehezebb mintsem a rántásos… izé… rámtol… szal a tojli. *Vigyorogtam szélesen az összes szép fehér fogacskámat megmutatva neki. Persze közben éreztem Én, hogy a kislány odaben szédelegve ugrál, meg farok csóvál és az ég tudja mi mindent össze élvezkedik itt Darren energiáiban. *

*Darren nevetésétől csak még szélesebb lett a vigyorom. Amitől csak még idiótábban nézhettem ki, de ez legyen a legkevesebb. Régen, szerettem mikro az emberek nevettek körülöttem és ha valaki letört volt, akkor is elértem a célom. Na ez mostanában nem ment, de úgy tűnik, hogy részegen könnyedén. A kérdése fogós volt, pláne mire feldolgozta a fejecském.*
- Ööö… fát bizony nem, de Apám vagy, vagy mi… Márpedigis Papa sosenem hagyta volna és Stev sem…* Vontam meg a vállaim. S ebből rájöhetett a másik, hogy csak szimplán az előítéleteim azok, amik miatt erre a döntésre jutottam. No meg, tényleg egyedül akartam lenni egy kicsit. Kíváncsian hallgattam a szavait, és pár újra bootolás után csak megingattam a fejem.*
- A – aaa… Boj… Bon… Bostonban sem voltam másképp. De ott haladoztam valamennyit. De itt… látom, hogyan kellene farkasoznom. De nemecsek megy. Márpedig az a lüke aladár a mancsosom karmosa között végezi… Volt és utánam nem lesz… Eltűnik…*Na itt bizony már, újra Darrenre emeltem a tekintetem mind a négy szemébe belenézve. Egy cinkos mosollyal az arcomon.*
- Már aztis tudakolom, hogy mikéntis fogodzkodom a kaszásnak adni… de csak miután jóóó sokáig hallottam már fájdalmasan visítását. De neeem… nem gyorsaságin… megmitatom neki, milyen tepóisban kelletett volna vezetőzni… Minden-minden itten van… Érdekel? * Böktem a saját homlokomra, hogy bizony én már sokszor, nagyon sokszor elterveztem és mostanra tudom, hogy mennyit, hogyan fogom kínozni a férfit. Szenvedjen, bűnhődjön meg tetteiért. Ahogy beszéltem, még így az alkohol csillogása mellé is észrevehette Darren, hogy szemeimben ott van a vágy csillogása, ami egy kis kegyetlenséggel van megfűszerezve annak ellenére, hogy sosem voltam kegyetlen, de még csak igazságtalan sem. Kivéve a betegszobát, de az még érthető valahol. A kérésére csak megvontam a vállaim. Én máshogy láttam…*
- A határokat kilehet toloncolnunk… csak akarodzani kell. Ha nem úgyosan bánnál velem, mintesen egy törékenységes por babussal az edzösködésed alatt, Te is látosnád, hogyanis többet bírok. No meg… ha valami tucat, akkor arra járványt vehetsz, hogy szólani fogok. De még csak a határosát sem tudom a kislányosnak. Egyedül nem sikerál megtapogatnom sem nem még, hogy tudjam is. * Húztam el a számat. Nem, akárhogy hajtottam magam, akár mit csináltam sehogy sem sikerült tudnom, hogy hol a határa a farkasomnak. Csak egyszer, egyszer találnám meg… jó lehet, hogy akkor onnan csak akkor kellnék fel, ha felvakarnak. De legalább tudnám, hogy meddig mehetek és utána apránként kilehet tolni a tűréshatárát. De persze józanul sosem mertem volna megkérdőjelezni Darrent mint Mentorom. Ennek nem a Tőle való félelmem volt az oka, hanem az, hogy lepasszolhat másnak. Így inkább hallgattam. Összevontam a szemöldököm, nem értem mi baja volt az arcommal, de már nem is volt lényeges, tekintve, hogy a hideg hó valahogy fontosabb volt…*
- Hééé… hagyod abba! * Fordítottam el a fejem, miközben nevetve kiabáltam rá vidáman. Na igen ám, csakhogy az érzékeim épp a béka segge alatt voltak és ahogy elfordítottam a fejem. Már le is csúszott a térdéről a hasára. Az orrom pedig fájdalmas közelségbe került a bordáival.*
- Aucs… bocsi…* Vigyorogtam mint a tejbe tök és inkább visszatettem a fejem az eredeti helyére. Na de a válaszára összevontam a szemöldököm.*
- Jamesszexuális? Na az meg hogyan néz ki? * Tekintettem rá értetlenül. Ilyet még nem hallottam, azt meg fel sem fogtam, hogy ott az egy név. Sajnálatos mód a simításom nem tartott sokáig, pedig szerettem volna. De most mit csináljak ha nehezek? *
- Már megint sokasat kérdezősködöm? * Húztam el a számat, mert azt hittem, hogy a megjegyzése erre szólt. Mi mással esnék túlzásba? Most nem csináltam semmi rosszat. DE mindegy is, a kérdésemre a válasza sokkal fontosabb, hogy mit csinált a lábával. Nos… az igazság az, hogy szerintem nincs azaz alkohol mennyiség, ami elnyomná a félelmem és az aggályaim a négykerekű fémkoporsók iránt. Tűz ide, alkohol oda bizony én lesápadtam és egy akkorát nyeltem, hogy még Steven is hallhatta otthon. Aztán meg olyan hirtelen ültem fel, hogy megszédülve megkellett támaszkodnom. A félelmem csak ezután tudott lecsapni, ahogy féltő de mégis ideges szemekkel fordultam a másik felé.*
- Idióta… tyúkeszű… barom… hogy… a picsába… képzelted… hogy… beszállsz… egy… olyan… szarba? * Na persze káronkodni tudtam folyékonyan. Minden egyes szavam után megütöttem Darrent, nem foglalkozva azzal, hogy a farkasom háborog miatta, hisz éreztem, hogy Ő legalább annyira megijedt mint én, csak emberi felembe düh is keveredett. No meg, bár Darrenben kárt nem tehettem épp, de attól még az ütéseim farkasom adta erővel – tekintve, hogy nem tudtam kontrolálni jelenleg. –csapott le, hol a vállára, hol a karjára, hol pedig a lábára, ami fel volt húzva. Egészen addig, míg Darren úgy nem gondolta, hogy elég és le nem fogott.*
- Ha törött… láb kell… szólj… eltörődöm… én… neked… felelőtlen… gyökér… * Na de ha eddig nem állított meg, akkor már magam hagytam abba. Szavaim nyomán pedig könnyek gyűltek a szemembe és folytak végig az arcomon. Ahogy „elfáradtam” csak hevesen átöleltem a nyakánál és kissé megszorongattam, miközben fejem a nyaka és a válla között találta meg a helyét. Nos ciki, de Apu így bizony fürdésben részesült a könnyeimmel. Érezheti magát megtisztelve.*
- Mi lett volna velünk ha… meg... Jennysszel... ne csinál…oljál ilyen…esett többet… * Adtam a tudtára meg-megakadva, hogy bizony hiányozna. S lehetek bármennyire gonosz, mocsok, bunkó, nagyszájú, kezelhetetlen attól még közel áll hozzám, legfeljebb cseszem kimutatni. S a hangsúly azon van, hogy hozzám, nem csak a farkasomhoz. Bár tény, sok okot nem adott rá a férfi és lehet, hogy ez csak azzal jár, hogy ahogy a farkasom elfogadtam így őt is. De ennek kicsi a valószínűsége. Hisz azért nem mondhatnám, hogy edzések alatt ne beszélgettünk volna. Jó, tény a farkasomról meg az ilyen apróságokról, de azért egymás piszkálása nem maradt ki. Még mindig így voltam, mikor körbe járta, hogy menjünk haza. Valahogy nem akaródzott elengedni, az, hogy akár Őt is elveszíthettem volna… Szóval Darren két dolgot tehetett; Vagy az ölébe vont, hogy normálisan hozzá bújhassak és megnyugodjak vagy pedig törte, hogy így, kicsit térdelő helyzetben szorongatom, mint az alvós macim. Lehámozni nehezen tudott volna… De persze mindent csak akarni kell. Ám a szomjam még így sem múlt, a könnyeim nyelve meg csak még szomjasabb lettem, tekintve, hogy sós volt. Mikor kérte, rá tekintettem, de csak a fejem húztam el annyira, hogy a még mindig sok szemébe nézhessek. *
- Ti tesztek tönkösre… ezenis a butuska korcsos kocsis mániásotokkal. Meg azzalisnem , hogy úgyosan viselkedtek mint két dinnye. Kölykös vagyok de nem ost… os-to-ba.. ezaz ostoba. Tudosom, hogy mi a jó és miazisten az ami már nem. De ha Tisem éretitek be, akkorisnem mások senem fogdossák. Ez… -intettem körbe - … ezis azértis van, mert betartostam a kérésedet, hogy a kötelen kívül, ne tamagocsizzak ma többet. Így hátisnem kiéltem a kretevitosom, meg egy kis pluszos tamagocsi gyanánt hozottam az erdőbe egy kicsike fát… * Vigyorodtam el, még mindig könny áztatott arccal. Utáltam, hogy megakarják mondani, hogy mennyi az elég. Mikor én érzem, hogy hol az állj. Bár Darrennel nem beszéltem, de Steven tudhatná, hogy képes vagyok kinyitni a szám, mikor már soknak érzek valamit. Akaratos vagyok, makacs… de senki se felejtse el, hogy a bosszúm sokkal fontosabb, minthogy hátráltassam önmagam és nem is úgy gondolkodom, mint a korombeliek. Igen, hajtom magam… De képes vagyok rá, hogy jelezzem, ha elérem a tűréshatárom és csak addig kínozzam vagy kínoztassam magam, amit még elbírok és nem tovább.Az meg, ha attól féltek, hogy a büszkeségem nem enged megálljt parancsolni, csak azt mutatta volna, hogy nem ismernek. Darrennek MÉG ez megbocsájtható, de Stevennek nem. Neki tudnia kéne, hogy képes vagyok elismerni a gyengeségeim. S, hogy pont ez a tulajdonságom az, ami erőssebbé tesz.
Na de ennyi volt a beszédből, hisz már tényleg szomjas voltam és most jó volt itt szóval marad az üveg, amire közben kupak került.*
- Na de adj innom… * Szólaltam meg végül és mivel valószínűleg újra ki lesz nyújtva oldalra vagy fel, hogy ne érjem el így elkezdtem érte nyújtózkodni, hogy megszerezzem. Persze nem is kicsit Darrenre/nek támaszkodva, hogy ne dőljek el. Szóval nem csak a mancsaimat kellett kerülgetnie, hanem azt a negyven-ötven kilóm is megtartani. Kezem megfogta a karját és húzni kezdtem. Persze, fel is állhattam volna, el úgy sem szalad. De akkor kifeküdtem volna. Szóval inkább küzdöttem, mint akinek muszáj.*
- Naaa…. * Kérleltem vigyorogva és bizony fel nem adtam, de fel sem álltam az fix.*

*Na nem mintha megerősítésre szorultam volna, hogy tudjam, hogy a három említett férfi ég és a föld. Mégis megnyugodva bólintottam az észrevételére. Mikor azonban még érdeklődését is mutatta a kis bosszúm iránt, valami mélyen azt súgta, hogy nem volna ildomos elárulnom. De ez nem érdekelt jelenleg, majd fájjon a fejem miatta holnap. Továbbra is kissé elrévedt tekintettel néztem a távolba, mikor megszólaltam. Vagyis igyekeztem értelmesen beszélni.*
- Nos… még sokaságot kelletik majd tanulodzom, mertisnem nem tudok késességgel bánni. De valakicske majd megtanulgatja nekem. Ha meg nemis… nos.. akkoris lesznek karmosaim amilyek majd segítséggel nyújtóznak meg. Minden egyes izmozatát megnyírbálom, persze csakis lenn ugyosan, hogy ne vérezzen el. Majd közepetten kapisgál egykicsike elsősegély izét… egy emberesben sok a csontozat… apránkétesen pedig megtördelem és fokozatosan leis vágosom neki. Van egy könyvesem amiben leírják, hogy miként is lehet valakinek a tagolásait úgy elvenni, hogyisnem még ne hallodzon bele… a só, alkoholos meg az ilyen izék összehúzogatják az ereket. És még sok-sok ilyenes kínzásos izék vannak beleje. De persze ez még messze lesz… először a kicsilánynak felkell növögetnie, hogy ne akarja az első illatfoszlányosságra rögtönözve meghamizni. A-a… az túl kegyelem lenne számosára. * Ingattam meg a fejem és abba hagytam. Tudtam, hogy sokat kell sőt, rengeteget kell tanulnom ahhoz, hogy ezt véghez tudjam vinni. Ismertem magam, így a következményeivel is tisztában voltam. De nem, még ha a pszichihátrián kötök is ki utána, akkor is megteszem. Darrennel vagy nélküle, de elérem, amit akarok. Bár tény, meg sem fordult a fejemben, hogy nem tartaná be az ígéretét. Tekintetem Darren szavaira összeszaladt, de nem bírtam az istenért se letörölni azt a boldog vigyort a képemről.*
- Tényleges? Szuper… - csillogtak a szemeim boldogan – Nem, csak lepasszozol másoknak. Inkább csendességben maradokolok. * Húztam el a számat és néztem rá kissé komoran. Na azt már nem, szenvedjen Ő velem. Egyébként meg, mástól nem is viseltem volna el, hogy szadiz. Semmi joguk hozzá és ezen semmilyen falkatagos hülyeség nem változtat.
A kérdésére csak bólintottam még a nagy bénázásom közepette. Naná, hogy megvoltam nem tűntem el, és Darren sem varázsló. Márpedig magamtól nem tudtam volna még két métert sem odébb menni. Maximum csúszni. Összevont szemöldökkel hallgattam a válaszát és bambán pislogtam is. Gőzöm sem volt, hogy ezt, hogy értsem… Hisz a lehetséges opciókat kizárta.*
- De Jamesel fiúcska… ha nem vagyol biizé… meg nem is érdekelődzenek. Akkor a látszat nyalóka és James fiú egy hibrid… * Vontam meg a vállaim mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. De ettől függetlenül még mindig nem értettem a lényeget, de se baj. Végeredménybe az apám szexuális indítatása nem rám tartozik… S különben sem tarthatott sokáig ez a felelőtlen csevej, tekintve, hogy Darren egy barom. Bár nem tudom, hogy most azért mert kocsiba ült, vagy azért mert azt így a pofámba vágta minden gond nélkül. A heves kitörésem után, a könnyeim sem maradtak el, s ahogy Darren az ölébe vont én csak féltve őt és félve, hogy elveszítem szorongattam. Miközben megnyugtató szavait hallgattam.*
- El kellettözött volna neki törödésni a másikokat is… * Morogtam neki arra, hogy Jennytől már megkapta a magáét. Na igen, neki biztos sikerült volna eltörni Darren másik lábát, hogy megtanulja nem szabad. *
- De lehetetözött volna… *Morogtam továbbra is, ahogy ölelgettem. De miután megosztottam a véleményem. Elvettem a zsebkendőjét és elkezdtem vele legyezni magam. Nem tudom minek adta ide, de játéknak jó.*
- Csak ne szállingozzál olyan vackosban… nekem az untosan elégséges. * Néztem rá némi szigorral. Na persze, Stevent is megpróbáltam lebeszélni róla. De neki muszáj hisz ha a városba akarna menni, mire az Egyetemre ér megfagy. De Darrennek erre kevesebb esélye volt, szóval használhatja a két jó lábát. Vagy legalább legyen annyi esze, hogy Jennyt kéri meg, hogy vezessen… az sem jobb, de ha tényleg olyan jól vezet, mint mondja, kevesebb a rizikó.*
- Dehogyisnem… * Adtam meg a választ és csak a bizonytalanságommal voltam tisztában. Na nem a szavaimban hanem a mozdulataimban és gyenge próbálkozásomban, ahogy igyekeztem elérni az üveget. Azt észre sem vettem, hogy mikor, mimmel és hova könyökölök vagy, hogy a nagy kapálózásomban néha, néha megütöm Darren arcát is. Mikor meguntam a hadd- el – hadd – ot. Kissé feltérdeltem és persze azt sem vettem észre, hogy szerencsétlennek épp a combjába térdeltem. De még mindig jobb, mint máshova. A fenyegetésére csak lenéztem rá és egy pillanatra abbahagytam.*
- Felőlem… együtt még úgy senem farkosoztunk. És, ezt fizethetödheted szemekre okádásnak is. * Vontam meg a vállaim. A múltkori ide-oda változás óta nem jött elő, azonban az akkori fájdalmaim, amit a sokszori egymást követő átváltozás okozott egy darab kényszer átváltozás már nem múlja felül. Szóval felőlem aztán hófarkast is csinálhat belőlem, akkor kell az az üveg. S így szavaim után továbbra is „harcoltam” azért a fránya üvegért.
Ahogy megfordított a hóba már reflexszerűen fontam a kezem a nyaka, karja - vagy épp amelyik testrészét elértem – köré. Reflex védekezés, hogy ne zuhanyjak nagyot. Na de Darren azért erre figyelt, szóval felesleges volt és mikor földet értem, csak mint egy partra vetett bálna hadakoztam.*
- Meg ne merészelödj… * Kiabáltam rá fenyegetve, amit csak a nevetésem nyomott el. Közben persze járt a kezem, lábam mint egy veszett dögnek a szabadulás reményében, de csak a havat kaptam ajándékba. A hideg érintése, még így is borzongással töltött el aminek következtében fel is kiáltottam.*
- Hogy az a… * Kezdtem rá, de de belém akadt a szó, ahogy Darren abba hagyta és most leginkább egy rühes kutyára hasonlíthattam, ahogy a még nem elolvadt hó maradékát igyekeztem kiszedni a pulcsijaim alól. Hát erre nem kaptam még egyet a hajamra. Ez kész… na várjál csak, csak végezzek. Mikor sikerült kiszednem a havat, visszatűrtem a derekam, hogy ne fázzon meg. (Hát hol jutott már nekem olyan eszembe, hogy ez nem is lehetséges?)*
- Mocsokos vagy… * Hagytam ennyiben és ha nem csak a szája járt, akkor bizony az üvegért nyúltam és meghúztam. Amiből sűrű köhögés roham lett és könnybelábadó szemekkel néztem Darrenre.*
- Még mindig nem finom… * Húztam el a számat levegő után kapkodva, de legalább már nem éreztem úgy, mintha vattát rágcsálnék. Kicsit közelebb kúszva mentem oda Darrenhez, miközben valahol menetközben elhagytam az üveget. Oda érve azonban a megtorlás már nem maradt el. Kezemmel elkezdtem rá dobálni a havat, és megpróbáltam felborítani, hogy bizony most Ő jön. Ha sikerült feldöntenem, akkor csak oda sepertem a fehér pelyheket ahol épp értem. Arca, nyaka, dereka, lába… nekem aztán egyre ment de egy idő után megpróbálkoztam a ruhája alá is tömködni, csak persze én nem a nyakánál, hanem a derekánál felhúzva az anyagot.*

- Nem-nem… * Ingattam meg a szavaira a fejem és bármily morbid is volt a kép, amit lefestettem, társítva az én szőke hajammal és gyerekesen ártatlan arcommal és akkor is jogosnak éreztem azt, amit kapni fog. A gyűlöletem és a kegyetlenségem. De szavai hamar elterelték ebből az irányból a figyelmem és már boldog vigyorral néztem rá. S hirtelen feljebb emelkedve nyomtam egy puszit az arcára. Ami azért kissé balul sült el és hirtelen felindulásból elkövetett öngyilkossági kísérletnek is beért volna, ahogy hála az alkoholnak összekoccant a fejünk és ezzel egyetemben a fogaim is. S csak nevetve dőltem vissza a vállára miközben még koordinálatlanabb mozgással megsimogattam a fejem.*
- Bocsánat… * Morogtam az orrom alatt és már nem tetszett a helyzet. A fejem fájni kezdet az ütközésnek köszönhetően és lehunyt szemmel hagytam helyet kicsit a csendnek, ahogy itt ültünk. Már-már majdnem úgy, mint két normális ember. Ha a képletből kivonjuk az alkoholt, a két farkast, azt, hogy az erdő szélén tábortűz mellett vagyunk, tél közepén és, hogy nem rég még kínzásról cseverésztem úgy, mintha csak a reggeli elkészítését vitattam volna. Szóval… az a normális lét, tényleg csak egy majdnem. De ez nem változtatott azon, hogy mégis annak éreztem. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Jamesre még mindig értetlenül pislogtam, de aztán az utolsó mondata sem magyarázott meg semmit. Bár a közelség meg a testvérség annyira nem illett össze, mint Jamie parancsos szexualitása és az, hogy harapdáltam a szám. Na de erre eszembe jutott, hogy mi is történt a műhelyben és az arcom lángba borult.*
- Értesém… * Nyögtem ki és próbáltam elfelejteni azt, ami ott történt. Na nem azért mert túlságosan meghatott a fenyegetése, hanem azért mert Én magam sem akartam, hogy Darren megtudja. De soha nem is fogja, ha rajtam múlik. Az a fiú beteg és nem csak agyilag… nem kedveltem. Nagyon nem. De hát ha az összes farkasnak ilyen a szexualitása… Jamie parancs-szexuális, Darren James-szexuális… nekem nem lesz ilyenem az fix.
Az újabb autós mondataira már megint dühös lettem, de most csak fújtattam egyet. De istenem, tudtam, hogy nem tudok tenni ellene semmit. S leginkább ez volt az ami jelenleg bosszantott.*
- Ha meginten ilyen balesetezzik akkores komolyan mondogatom, hogy lyukasba teszünk. *Adtam a tudtára komolyan, hogy nem érdekel… na jó ez így túlzás. Nagyon is érdekelt, de nem tudtam mit tenni, azonban ha nem vigyáz magára, akkor elásom. *
- De azis tutkós, hogy nem mászok veledsenem sehovase. Erről fordul fejembe… Jennysszel meg ööö… Yeti, nem hanem ööö… Yetta vagy valami ilyesmin szólják. Szóval megyek velük Altoperbe vásározni. De félösködöm Tőle… * Biggyesztettem le az ajkaim. Na nem azt akartam, hogy megnyugtasson - amúgy sem sikerült volna -, hanem csak kicsúszott ez is az igazság mellé. Ami az volt, hogy azt akartam, hogy tudja, hogy megyek vásárolni a lányokkal. Bár éltem a gyanúperrel, hogy nem fogom Én ezt az utat annyira élvezni, mint amilyen lelkes lett Tőle Jenny. Valamennyire megbíztam benne, de önmagamban már kevésbé és ezt csak tetőzte azt, hogy alapból sem szerettem vásárolni. De szükség törvényt bont és nem is kedv kérdése a dolog, hanem létszükséglet.
Darren nevetése, halknak kicsit sem nevezhető kiabálásai, ahogy visszhangozva szálltak tovább csak a jókedvemet növelték, no meg persze a lelkesedésem. Annyira belelendültem, hogy néha-néha a nagy lendület tovább vitt és hol Darrenre könyököltem, hol a hóba dőltem. De azért lelkesen sepertem rá, míg meg nem untuk. Mondjuk mikor hasra fordult azért még a háta is kapott az áldásból egy kicsit, csak hogy biztos ami tuti, mindenhol érezze a törődést. Mikor elmászott, csak megfogtam magam és hátamra feküdve néztem nevetve felfelé. Szavaira oldalra fordítottam a fejem és mikor csillapodott a nevetésem ruhám ujjába töröltem meg az arcom, ahogy a menetközben kibuggyant könnyeket, olvadt havat egyaránt letörölgessem.*
- Jólosan hangzik… deee… ma megint nálad éjszakázom. Lassacskán már többeset vagyogatok ott mintsem otthon. * S ebből kiindulva nem ártana egy szoba, de ez meg sem fordult a fejemben. Nekem tökéletesen megfelelt, hogy mikor itt alszom akkor Darrennél vagyok. Magamtól nem kértem volna külön szobát, lakást meg pláne nem mert nem volna kihasználva. De ha megunja Darren egyszer, akkor majd áttessékel egy másik szobába. Ellenkezni nem fogok, de amilyen jól alszom, úgy is átmásznék hozzá. Szóval a kísérlet nem biztos, hogy sikerrel jár.*
- Bosszúsítani a többieket? Hmm… nem is tudozkodom… naná… * Vigyorodtam el. Bár tudtam, hogy ha megyünk is, akkor is igyekszem csendben maradni. Nem akartam zavarni a többieket és nem véletlen voltam általában egyedül, vagy csak akkor mással, ha összefutok valakivel és azt sem sokáig. Felülve a törött lapát után nyúltam, hogy a tűzre havat lapátoljak miközben oldalra dőlve a könyökömön támaszkodtam. Így biztosabb volt, hogy nem dőlök el. Mikor kialudt a tűz és nem láttam már parazsat sem Darrenre néztem, bármit is csinált eddig.*
- Irány - surány a bosszúságoskodás… - nyújtottam felé a mancsaim, hogy ahhoz felkéne állnom elöször is. – húúú… nem vagyogatok biztosan benne, hogy fogodzkodom menni. * Valahogy nem éreztem a lábam alatt semmit, folyékony volt a talaj és mikor lépni próbáltam olyan magasra emeltem a lábam, mintha csak egy hegyet próbálnék meg átlépni melynek következtében majdnem előre is buktam, de ha Darren nem fogott, akkor megkapaszkodtam Én benne. Nekem már eszembe sem jutott a táska, amiből mondjuk a telefonom volt a lényeg. Mozdulataim olyan lassúnak éreztem, hogy még egy lassított felvételt is leköröztem volna lassúságban.

Lassú víz, partot mos… Mondják a nagyokosok, de a lassú járás fagyhalállal jár. Najó, azért ennyire nem volt vészes a dolog, inkább csak az, hogy már nem éreztem a lábaim, bár azt sem a hidegnek volt köszönhető. Folyamatosan fecsegtem, de hogy mit… na azt már én sem tudom, nem hogy még Darren meg is értse. De azért csüngtem rajta, hogy a nagy bicegésében el ne hagyjon menetközben.
A farkaslakhoz érve, szinte majdnem, hogy be estem az ajtón. *
- Csss… alszanak. * Emeltem ujjam a szám elé, Darrennek, csak épp kettőnk közül én voltam a leghangosabb, ahogy mind ezt nevetve próbáltam megtenni. No mindegy, azért Én igyekeztem csendre inteni a másikat, hogy ne zavarjuk a többieket. Azt nem mondom, hogy már álmomban is feltaláltam volna Darrenhez, de tény, így, hogy támogatott nem volt nehéz megtalálni az odavezető utat. Ahogy beértünk ledobtam magam a kanapéra, s ahogy a meleg átjárt már nem is volt fontos az a gumicukor. Mondjuk, milyen gumicukor? Már arra sem emlékeztem, hogy volt szó ilyesmiről. Csak az áldott sötétséggel voltam elfoglalva, amely szinte magába szippantott.*

//Köszöntem a játékot. //

//Remélem pár fokkal jobbra sikerült //