A csónakkikötőtől nem messze parkoltam le a kocsival, majd pattantam is ki belőle egy naggyobbacska papírzacskóval a kezemben. Mindenféle doboz volt benne, amik finomabbnál finomabb falatokat rejtegettek. Oké, nem volt nagy dolog, lévén nem hétfogásos vacsival készültem, csak egyszerű kis falatkák, de szerintem jól sikerültek. Richie-re bíztam az italt, mindössze ennyit kértem tőle, hozzon valami innivalót, a többit pedig bízza rám. És öltözzön kényelmesen. Többet nem árultam el neki, persze a találkozási pontról tudott, de ezeken kívül mást nem. Bár ha a kikötőbe hívtam, akkor nem olyan nehéz kitalálni, miféle programmal készültem, de így akkor is nagyobb volt a meglepetés. Ez sem volt ám olyan hú, de nagy dolog, de mégsem az az unalmas variáció, miszerint kiülünk a parkba piknikezni, mert habár annak is megvan a varázsa, ez valamivel izgalmasabb. Bár még nem nagyon csináltam ilyesmit, lehet csak az első percek lesznek izgalmasak, aztán már inkább visszafordulnánk, de Richie esetében ilyen bakitól sem tartottam, hiszen a barátom volt, ha valami nem az igazi, úgyis elmondjuk egymásnak mindenféle kellemetlenség nélkül. Legalábbis gondolom én. - Hahó! Remélem nem vagy tengeri beteg - köszöntöttem egyből ezekkel a szavakkal az ölelést követően, majd libbentem is tovább, egyenesen a kikötő felé. Egy kisebb halászhajó mellett álltam meg és mutattam felé a szabad kezemmel, széles vigyorral a képemen. - Tádáá! Itt is volnánk - a nagy meglepi, aztán majd most kiderül, mennyire való a kellemesebbik fajtából. - Na, készen állsz egy kis hajókázásra? - tettem fel a kérdést és orientálódtam is beljebb, amennyiben semmi kifogása nem volt ellene. Inkább most derüljön ki, ha nincsen hozzá kedve, amíg még változtathatunk a programon. - És mielőtt még megkérdeznéd, igen, el tudom vezetni - mentem elébe az esetleges kérdésnek. Nem nagy ördöngösség és amúgy sem megyünk messzire.
A hozzászólást Joana Lynn Palmer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 16, 2017 3:51 pm-kor.
Komolyan vettem az ital-kérdést, mit Lynn rám bízott, már csak azért is, mert mikor utoljára látott, még kis szaros kamasz voltam, aki legfeljebb fű alatt ismerkedett a piával. Soha nem volt alkalmunk pertut inni, ami azt illeti! Amikor megtudtam, hogy a kikötőben találkozunk, a "Mit vigyek mégis?" kérdés is megoldódott egy csapásra. Tisztes kalózként - haha - jóféle rumot választottam magunknak, kapásból két üveggel, hisz a farkasszervezet többet bír jóval az átlag emberénél alkoholbevitel terén is. Persze, lapult azért más is a hátamat húzó hátizsákban, amivel várakoztam a stégeknél időző hajókat figyelve Lynnre. Egyszerű farmerhez nyomott mintás pólót viselek, képemen a borosta egészen friss, miként a kiszélesedő mosoly és a lelkes intés, amivel a parkolóba hajtót fogadom. Még mutatom is, hol akad szabad hely, hova állhat nyugodtan, mert nincs rejtett mozgáskorlátozott jelzésű felfestés az aszfalton. - Szia! Nem, az nem. De még az egyetemi évek alatt sikerült bekeverednem egy strandfesztiválra pár haverral... az mondjuk elég húzós volt. - Húzom el a számat, de visszaül rá a vigyor menten, ahogy közelebb lépve magamhoz öleltem a rég látott (tegnap előtt) nőstényt, hogy aztán kövessem lépteiben a stégek biztos léceinek járatán. - Hűűű! Ez most... - Pislogtam és ha lehetett még hova, hát tovább szélesedett képemen a mosoly. Közben Lynn már a hajón, kérdése remélem költőinek szánt, mert egy lelkes "Mi az hogy!"-ot követően már lépdelek is utána, s csibészes vigyor szökik képemre megjegyzése kapcsán. - Azt akartam kérdezni, hogy épp illegálisan eltulajdonítjuk-e. - Mi mást! Azért az megnyugtató valahol, hogy ért hozzá, részemről az elméleti szinten megmaradtam - valahogy más dolgok fontosabbak lettek az elmúlt években a hajózásánál - de ki tudja! Messze még a több évszázados kor, addig akár saját tengerjáróm is lehet, nem igaz?
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Ó, azok a híres egyetemi évek! - csillant csibészes fény a tekintetemben. Mondjuk annál többet nem tudtam róluk, mint amit a levélben megírt és ha azt vesszük, az bizony nem túl sok. Ez a strandfesztivál például kifejezetten érdekelne. - Mi történt? - kérdezek is rá menten, kíváncsiskodó éllel a hangomban. Szeretem a szaftos pletykákat és ha már én is mesélek neki, akkor ő is mesélhet. Bár tény, hogy nagyjából az egész életével képben vagyok, de gondolom az sem volt minden részében túlságosan részletes. - Csukd be a szád, belerepülnek a legyek - vagy beleugrálnak a halak, de azt még képtelenebbnek tartottam volna, mint a legyeket, úgyhogy inkább nem osztottam meg vele. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy pozitív a reakciója, nem tudom, mihez kezdtem volna, ha elkámpicsorodik, vagy nem tetszik neki a dolog. Valószínűleg a vízbe löktem volna (nem). - Hékás, miket gondolsz te rólam? - nevettem fel könnyedén, miközben eloldoztam magunkat a stégtől és a kis vezetőfülkébe lépve vissza pedig nemes egyszerűséggel elfordítottam a kulcsot. A mai hajók már teljesen másmilyenek, mint anno, tök durva, régen mit meg nem kellett tenni, hogy egy hajó elinduljon, most meg már tessék, csak a kulcsot fordítom el és fel is berreg a motor. - Miért, ha loptam volna, akkor máshogy állnál a dologhoz? Vagy akkor épp vonzóbb lenne? - néztem rá felvont szemöldökkel, pimasz ívű mosollyal a képemen. Nem mindegy ám, milyen irányba mozdítja el az ügyünket a véleménye. - Egyébként teljesen legálisan van a birtokomban a kulcsa - adok végül pontos választ, miközben egyre messzebb kerülünk a stégektől, a parttól. - Na jó, megismerkedésünk előtti, vagy utáni sztorit szeretnél hallani? - nem fogok ajánlgatni, az előtte történtek izgisebbek, utána már javarészt csak kóboroltam, de ott is akadnka bőven érdekes sztorik. - Aztán ha meséltem egyet, akkor te is regélhetsz arról, miként sikerült a felvételid a Northern-be - pislogtam felé, levéve tekintetem a menetirányról, hiszen itt, a tenger közepén csak nem mehetünk neki semminek, nem igaz?
[szerintem akár utána is lehetünk, jelenben, blame it on me. :$] - Szólj, mit jelent ez, hogy te, holt tetem, | Egész acélban így feljársz a hold | Fakó fényére, borzasztván az éjt? – Duruzsolom magam elé a légből kapott idézetet alig kivehetően. Ne kérdezze senki, honnét jött esz most, kósza gondolat hozta elő belőlem a shakespeare-i szavakat, melyből kérdése zökkent ki. Halkan felkaccanva vonok vállat, miközben követem és magyarázat nélkül sem hagyom a strandfesztivál kapcsán. Csúnya sztori, nem is dicsekszem vele, ami azt illeti, de valahogy mellette olyan könnyedén jön vissza régvolt idők könnyed hangulata, a kettőnk kis burokba zárt világa, ahol nincs min szégyenkeznie egyikőnknek se, hogy az valami elképesztő! Talán meg is ijednék tőle, ha nem rántanám egyszerűen magamra, mint kellemesen melengető paplant a hideg téli éjszakákon. Mert kellett már ez. Az utazás, a találkozás, valami régi megtalálása és egyúttal új dolgok felfedezése. Talán a könyvemre is tényleg jó hatással lesz idővel… -Hát az úgy volt, hogy elvesztettünk páran egy fogadást, mert hát pontegyenlőség esetén a pontkülönbség alapján dől el a meccs, ugye… és azt találták ki büntetésként, hogy a feszt egyik legzsúfoltabb koncertjén gyűjtsünk alkoholos filccel autogramokat a felső testünkre minél többet. Na már most ezzel nem is lenne baj, de én kissé… tömegiszonyos vagyok, ami azt illeti. – Hirtelen nem is tudom, erre emlékszik-e még, ezért inkább közlöm, azt bölcsen elhallgatva, hogy akut paranoiával társul a dolog újabban, hála az emléktörléseknek… Mindegy is, ugorjunk vissza a feszthez. - Szóval állok ott, mint fasz a lakodalomban, mindenki pörög ezerrel, én meg gyökkettővel szenvedem keresztül magam az embercsoportokon, mint valami lajhár. Tudod, azok napi 9−10 órát alszanak, és amikor ébren vannak, jellegzetes testtartással, fejjel lefelé haladnak az ágakon, kb. 400 m-t téve meg óránként… mindegy is, tényleg halál gáz volt a szitu. Andrew, a lakótársam menekített ki. – Ingattam meg fejemet nevetve, majd ahogy rám szól, szusszanva pillantok felé, a rajtakapottak dacosságával. Persze, mindez futó szeszély, a következő pillanatban már végét szívom nevetve, ahogy a hajóba lépek én magam is, igyekezve nem hátráltatni Lynnt semmiben, sőt, ha tudok, szívesen segítek neki, hogy mielőbb elstartolhassunk a kikötőből. - Meglenne a maga bája az illegalitásnak, igen. – Kaccanva huppantam le egy arra alkalmas helyre, hogy hátra dőlve hagyjam, hogy hajamba kapjon a fagyos északi szél. Farkasom senkihez nem tartozó, fiatal és könnyed energiái szabadon, lustán terültek el köröttem, jólesőn fogadva a másik bundás társaságát. Világ életében társasági lény volt a kis vérvonal nélküli, én pedig hasonlóképp szerettem nem magányosan múlatni időmet, még ha nem is kifejezetten tömegben. - A falkáé? Vagy valami ismerősé, akiről szívesen mesélnél nekem? – Szélesedik mosolyom a kulcsok legális voltát illetően, tekintetem érdeklődőn csillan feléje. - Mikor születtél? Voltak testvéreid? És… mikor találkoztunk, tudtad, hogy ki a nagyanyám? Hogy micsoda? – Firtatom kissé oldalt billentett fejjel, utóbbi kérdéseket kissé óvatosabb hangszínt megütve téve fel, elveszítve hangomban a kezdeti érdeklődés élét. - Jó volt, simán ment! Igazad volt a tulajjal kapcsolatosan, tényleg nem volt nehéz meggyőznöm, szóval nagyon szépen köszönöm a közbenjárásodat. Komolyan! Még akkor is, ha ez esélyesen csak átmeneti. Fú, de hallod milyen őrzővel találkoztam ott. olyan hátsója volt…! Ő is ott melózik, csak másik területen mint én. Micsoda pech! – Vetem hátra nevetve a fejemet. Az meg, hogy milyen természetességgel közlöm ezt – igaz, az őrző nemét sem árulom el – remekül mutatja, mennyire képes vagyok őszintén lazán viselkedni Lynn társaságában. Totálisan elfelejtem, hogy mikor legutóbb látott, mindössze ártatlan kiskamasz voltam csupán, bimbódzó érdeklődéssel csupán a korhatáros tartalmak iránt, s a levelemben sem említettem lényegtelennek tetsző apróságokat magammal kapcsolatosan.
// zsebszöveg //
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Szavai közben akaratlanul is szélesebbé válik a mosolyom a pontegyenlőséges résznél azért a homlokom ráncolom, mert nem igazán értem a dolgot, de olyan gyorsan halad tovább a történet, hogy nincs alkalmam rákérdezni, tényleg így gondolta-e a dolgot. - Elég szar egy szitu lehetett, bakker - húztam el azért a számat a történet végéhez érve, mert habár én nem tudom, milyen tömegiszonyosnak lenni, de minden bizonnyal egyáltalán nem kellemes a dolog. - Mázli, hogy itt sem lajhárok, sem emberek nem törhetnek rád, meg amúgyis megvédenélek, szóval egyet se aggódj! - legyintettem, széles kunkorral a szám sarkában. Közben azért intettem neki, a madzagot tekerje már le a stégről, aztán indulhattunk is kifelé a nyílt vízre. - Azt majd legközelebb, ha a reptért vesszük be - olyan természetességgel közöltem mindezt, mintha napi szinten csinálnék illegális dolgokat, pedig közel sem így volt. Az tény, hogy semmi jónak, vagy ökörségnek nem vagyok ellene, de repülőt sajnos nem tudok vezetni, így kicsit macerás lenne a dolog. - Mesélek én nagyon szívesen, tudod, haláli jófej, vicces, tök lazán veszi a dolgokat, amikor egy kis hajókázásról van szó - kezdtem bele a mesélésbe, hogy aztán nevetve sóhajtsak egyet. - Na jó, tulajdonképpen az enyém. Vagyis a falkáé, de nem régen megkaptam a kikötő igazgatói székét, szóval lényegében magamtól csórtam a kulcsot - ismertem be, hiszen ez nem volt titok, sőt, valahol azért büszke is voltam rá, hogy Darren rám hagyta a helyet és annak igazgatását. - Huhh, mondom akkor sorban - szusszanok egyet, mielőtt belevágnék a mesélésbe. - Kereken háromszáz éve láttam napvilágot, egészen pontosan május hónap végén. Voltak testvéreim, igen, egy bátyám és két húgom. A bátyám azért halt meg, mert engem védett, a húgaim, akik egyébként ikrek voltak, soha nem láttak napvilágot, egy rongyba bugyolálva hagyták csak el a szülőszobát - kellemetlen, keserű téma, némi, kevéske fájdalmat ébresztve már csak bennem. Régvolt, elmúlt, de azért még fáj kissé, éppen ezért csak egy levegővételnyi szünetet tartok, mielőtt szaladnék is tovább a kérdések megválaszolásával. - Eleinte nem tudtam, hogy a nagyanyád Őrző, nagyon ügyesen rejtette el előlem a valódi kilétét. Akkor jöttem rá, amikor egy alkalommal kerek perec kijelentette, hogy tartsam magam távol tőled, mert ha a bolháimmal megfertőzlek, akkor nem áll jót magáért - szaladt mosolyra ajkaim párosa a kellemetlen téma után egy kellemesebb felé átnyargalva. A nagyi ugyanígy fogalmazott a bolhákat illetően, de a mai napig nem tudom eldönteni, hogy szimplán csak az egész világomat akarta távol tartani az unokájától, vagy attól félt, esetleg megmarnám a fiút. Nos, ma már igazándiból teljesen lényegtelen a dolog, hiszen egyiket sem tudta távol tartani tőle. - Képzelem, milyen lehetett neki, amikor minden igyekezete ellenére mégiscsak megharapott valaki - jegyeztem meg immár kissé csendesebben, hiszen minden bizonnyal a mama sem így tervezte a dolgok alakulását. - Igazán nincs mit, örülök, hogy segíthettem - bólintottam aprót, mert én tényleg örülök neki, hogy sikerült elintéznie a dolgot. - Nahát, ez izgalmasan hangzik! Az szerintem már tök jó, hogy ő is ott dolgozik, attól függetlenül, hogy másik területen, mint te, lehet összefuttok majd néha, nem? - pillantottam rá sokat mondó pillantással, mert ez érdekesnek tűnt, szaftos sztorikra éhes női mivoltom pedig azért nekem is volt, még ha nem is voltam egy pletykás némber. - Mesélj róla, milyen? Hogy hívják? Ki tudja, lehet még ismerem is - nem ismerem az összes itt ténykedő Őrzőt, de talán szerencsém lesz és tudok arcot párosítani a névhez. - Még egy kicsit beljebb megyünk, aztán hoztam nasit, meg a piát is felbonthatjuk, ha gondolod - már egészen eltávolodtunk a parttól, amilyen kis rozoga a hajó, meglepően gyorsan száguld a vizen, még pár perc és le is állíthatom a motort.
Nevetve túrtam tincseim közé tarkómnál a történetre adott válasza hallatán, komolytalanul legyintve, mert lehetek bármennyi idős is, Joana úgy fest, már örökre a nagytestvér státuszban ragadt számomra. Az meg nem sok kultúrában menő, ha a nővére véd meg egy érett férfiembert. - Mindez persze nem másít a hálaérzeten irányába, ha szavakba nem is öltöm mindazt, csupán eloldom a felém eső hajóköteleket. Ott ül energiáimban minden, leplezetlenül lengve körül, miközben könnyeden siklunk ki a nyílt vízre. Azt meg inkább meg se merem tippelni, hány fokos lehet mínuszban az itteni nedves közeg. Nem épp a Karibi-szigetvilág közepén hajókázunk, lássuk be. További szavaira érdeklődőn passogok felé, kissé lefagyva a reptéri könnyedség hallatán, s mindez felenged, mikor kiböki A Hírt. Merthogy kevés dolog bír akkora horderővel csöpp lelkem kalóztérképén, mint egy saját kikötő ténye. - Hogy mi?! Most ugratsz? Ez áááállatira király! Erre innunk kell, ne mond, hogy nem kérsz. Illetlenség vissza utasítani ingyen piát, főleg, ha rum! - Nyúlok a hátitáskámért, s közben múltjának elemi tényezőiről érdeklődöm, figyelmesen hallgatva válaszát, miközben az üveg kinyitásával ügyködöm. Hoztam poharat is! Igaz, csak műanyag, meg szerintem ő se lett finnyásabb, mióta nem láttam, szóval megosztoznánk testvériesen az üveg nyakán is. De adjuk meg a módját legalább az első körnek, nem igaz? - Oh... én... részvétem. - Engedtem lejjebb kissé vállaimat, kezeimben a szajréval, ahogy felé emeltem barna tekintetemet. - Na igen, nagyi eléggé karakánul képes véleményt nyilvánítani. És a nevelésről is markánsak az elképzelései. - Engedtem az előbbi témán, hiába tudtam volna belekérdezni bizonyos pontjaiba. Majd elmondja magától, ha tényleg úgy látja jónak... jelenleg nem így volt, éreztem ezt abból, hogy témát váltott szavait követően majdhogynem azonnal. Ehhez idomultam hát, képemre kúszó suta mosollyal együtt, mely kényszeredett kacajba fullad megjegyzése hallatán. - Szerintem mai napig nem dolgozta fel igazán! Nem is hibáztatom érte. Nem nagy sztori különben. Rosszkor voltunk rossz helyen a haverokkal, aztán mindannyian bundásként jöttünk ki a szituból, későn értek oda nagyiék, hogy bármit is tegyen ellene. - Vonok vállat flegma nemtörődömséggel, de talán ismer annyira, sejtheti energiáimból, nem változott az évek során a tény: a kamaszos látszat ellenére igen is emészt mélyen valahol ettől még a dolog. - Minden bizonnyal. Biztonsági őr. - Szélesedik kissé mosolyom; lelkesít, hogy úgy fest, Joana vevő a témára. - Hát...barna haj, barna szem, olyan tipikusan fotómodell alkat. Nem a veséig hatolóan fagyos pillantású fajtából, inkább a cuki "vigyél haza" tekintetűből. Széles vállai vannak, tuti sokat edz és hát... - töltök az italból, ha engedi, felé nyújtva az egyik poharat. - Valami Jagger. Nem igazán jegyeztem meg a keresztnevét, talán Nate. Nathaniel vagy ilyesmi. - Amikor leáll a motor, poharamat emelem felé. - Arra, hogy megtaláltalak és nem hajtottál el! Illetve van egy meglepetésem is a számodra, de előbb fenékig!
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Nem, nem ugratlak - biztosítom őt afelől, hogy nagyon is jól hallotta, amit mondtam, ilyesmivel amúgy sem viccelődnék. - Ugye? Nem kicsit lepődtem meg, amikor meghallottam a hírt, mert habár én vagyok a főszakács az étteremben, azért a kettő közel sem ugyanaz - mesélek neki lelkesen, széles vigyorral a képemen. Mondjuk így jóval több lett a melóm, kevesebbet tudok lenni az étteremben, de a főzést semmi pénzért nem hagynám abba. - Igyunk akkor! - bólintok, ha már itt a tökéletes alkalom, bár őszintén szólva nekem az sem kellene hozzá. - Köszönöm. Rég volt már - apró mosoly jelenik meg szám sarkában, ahogyan aprót rántok a vállaimon. Rég volt, már nem fáj annyira, de közömbös sem lettem a történtek iránt. Szerettem a bátyámat, akkoriban ő volt a mindenem, éppen ezért fájt az elvesztése is. Talán mesélnék is bővebben róla, de sosem volt az a típus, aki szükségét érezte, hogy mással ossza meg a problémáit. Sőt, elég keményen belém lett verve, hogy a saját nyomorom tartsam meg magamnak, éppen ezért már-már ösztönszerű, ahogyan a témát másra terelem. - Ha szeretnél kérdezni, kérdezz nyugodtan - ajánlom fel még a témaváltás előtt a lehetőséget, mert habár én magamtól nem beszélek róla, ez nem jelenti azt, hogy nem is tenném, ha kérdezne mondjuk. Mindenesetre én nem erőltetem, nagyfiú már, tudja, mit szeretne. - Igen, ezt magam is megtapasztaltam - szélesedik a görbület, mert nem egyszer futottam bele a nagyanyja karakán vélemény formálásába. - Hát látod, lehet minden máshogyan alakult volna, ha a nagyanyád nem kerget el - nevetős volt a hangom, ahogyan megcsóváltam a fejemet, de a szavaimnak volt némi igazságtartalma is. Túl sokáig akkor sem maradhattam volna, hiszen feltűnő lett volna, hogy míg ő kamasszá cseperedett, én még egy ősz hajszálat sem tudtam produkálni. Felesleges mondjuk már ilyenen rágódni, ami történt, megtörtént. Szélesedik a mosolyok, amikor pedig a szóban forgó személy pillantását részletezi, kénytelen vagyok felkuncogni a szavait követően. - Ez így mindent összevetve tényleg nagyon jól hangzik, remélem össze fogtok futni. Majd megpróbálok belelesni Artemis papírjaiba, lesz-e közös műszakotok - képes lennék azt is kibulizni a nősténynél, hogy egyidőben ossza be őket, bár nem tudom, az ilyesmi mennyire szárnyalná túl a gondoskodó nagytesó szerepkörét, de rajtam aztán ne múljon. - Nathaniel? - költözik valódi meglepettség nem csak a hangomba, de a vonásaimra egyaránt, mert.. mert akkor ezek szerint ez a személy.. Atyaég, de ciki. - Oh.. - esik le a tantusz és próbálok rendet varázsolni a vonásaimon. - Hát ezt nem tudtam - nyugtázom végül ennyivel, mert én elítélni egészen biztosan nem fogom emiatt és bajom sincsen a dologgal, csak szimplán meglepett, nem számítottam rá. - Arra, hogy megtaláltál és ugyan, miért hajtottalak volna el? - bokszolok játékosan a vállába, mielőtt koccintásra emelném a poharam, hogy aztán egy kortyra eltüntessem az italt. Hú, de rég ittam rumot! - Meglepetést mondtál az előbb? - szalad szélesebbre a mosoly a képemen.
Iszunk, s ő a múltjáról mesél. Mintha nem teltek voltak el évtizedek azóta, hogy utoljára ilyesmi feljött, de most mégis valahol más. - Nem kell neki azon aggódnia, olyasmit mond, amiért nagyi kitekeri a nyakát verbálisan vagy ténylegesen akár. A kérdezés lehetősége is adott, mire kissé kényelmetlenül forgatom kezemben a műanyag poharat, alján némi rum-maradékkal. Sóhajtva nyúlok az üveg után, kérdőn nyújtva felé, jöhet-e a második kör közben. Magamnak biztosan töltök, miközben élek a felkínált dologgal és elhagyja a kérdés számat: - Mitől védett a bátyád? - Röpke, mégis velős érdeklődésem tárgya, lehetne fokozni, de miért tennénk, mikor épp az előbb említette, mily csúfos véget ért a testvére próbálkozása. Habár testvérem sosem volt, olyanok akadtak az életemben, akik sokat áldoztak kérés nélkül fel értem, így - ha nem is ugyan olyan szinten - de valahol megértem, mily nyomasztó lehet a tudat: valaki meghalt, hogy ő élhessen. - Könnyen lehet. - Kaccantam a könnyedebb téma közepette. Nagyanyám sajátos stílusának szeretetteljes felemlegetése mindig is remek közös téma volt, a különbség annyi, hogy kamaszként rendre komolyan is gondoltam az olykor sértő szavakat, a hisztis "puffogást" nagyanyám tettei végett, míg most csupán a nosztalgia csempész rosszallást hangom tónusába legfeljebb. - Komolyan képes lennél ilyesmire? - Nevetek kissé, hálás-hitetlenül tekintve oldalt rá. Nem fogom lebeszélni róla, elvégre nekem csak jó az efféle közbenjárás, ugyanakkor hozzá kell tegyem, nem várom el, hogy a nyakamra nőve gondoskodjon rólam a nőstény. Még a végén a büntetéseket is maga intézné, ha valami olyasmibe tenyerelek, amibe nagyon nem kellene! - Aha, de mindenki csak Jaggernek hívja. Jobban illik hozzá szerintem is... - Kortyolok az italomba sűrű pofázásom közepette, kissé megkésve érzékelve felőle a finom meglepettséget. Suta félvigyor kúszik képemre, ahogy Joana felé sandítok vállat vonva. - Hja. Nem gáz, nem tudhattad! - Kaccantam szabadkozására. - Azért még mindig jó a hátsód! - Utalok vissza nevetve egy réges-régi megszólalásomra, s bár én nem mondom ki, mint ő tette az előbb, azért tekintetemben ott a felkínálkozóan kérdő fény: ha szeretne bármiről is bővebben tudni, csak rajta áll a dolog. Nem szégyellem, nem is fogok elzárkózni az érdeklődése elől éppen ezért. A bokszolásra finoman húzódok el, nevetve és koccintást követően az italt lehúzva bólintok visszakérdezésére. - Beszéltem egy könyvkiadóval itt helyben, hajlandó kiadni a könyvemet, így nem kell visszamenjek New Yorkba. Szóval azon gondolkoztam, februártól jelentkezek keresztfélévre az egyetemen, csak, hogy a világért se zavarhass el jó ideig innét! - Szélesedik vigyorom. Tudom, hogy érzi, tudja pontosan kiért is csinálom mindezt. Tényleg szeretnék mindent bepótolni, ami kiesett az elmúlt években, ezt pedig hetek alatt képtelenség, belátom.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Egy pillanatra végigfut a hideg a gerincem mentén a kérdését hallva, mintha tényleg ott állnék a hideg vízben a mosatlan ruhával a kezemben. - Néhány nagyképű mellényes sráctól, akik mindenáron szerettek volna a szoknyám alá kukucskálni. Parasztlány voltam, a tehetősebbek örök céltáblája, azt hitték, nekik mindent lehet - nem volt szomorúság a hangomban, mert bármennyire is hiányzott a bátyám, rég volt már és kár emiatt lógatni az orromat. Furcsa azért belegondolni, hogy mi lett volna velem, ha a bátyám nem jön. Akkoriban nem voltam ilyen kis harcias, mint most, könnyen lehet, én fulladok vízbe, vagy egészen más irányba kanyarodik életem kusza fonala. - Persze - válaszoltam egyből, ezúttal már széles vigyorral a képemen. - Bármire tulajdonképpen, amíg nem érzed úgy, hogy megfullasztalak - túl sok sem szeretnék lenni, de annyi évet hagytunk ki, hogy legszívesebben egyszerre pótolnék be mindent, csakhogy ugyebár azt nem lehet. Nagyfiú már, nélkülem is boldogul, nem szeretnék anyáskodni feletti, de tényleg bármiben szívesen segítem, ha úgy adódik, vagy szüksége van rá. - Nem igazán rémlik a neve.. Új errefelé? Vagy ezt még nem tudod? - kérdezek, mert a Jagger-rel sem vagyok előrébb, ami azt illeti, szóval arra tudnék tippelni csak, hogy nincs itt olyan régen. Aztán jön a kellemetlen szitu, számomra legalábbis az, mert azért nem olyan gyakori, hogy kiderül, az egyik legjobb barátod az ellenkező nemhez vonzódik és igazság szerint hiába éltem már meg annyi mindent, nem igazán tudom, ezt hogyan illik kezelni. A hátsómra tett ismerős megjegyzésére jóízűen nevetek fel és ezzel fel is oldódik bennem az a kellemetlen érzés, mit a téma váltott ki belőlem. - Mesélsz erről a Jagger-ről? Mennyire jó pasi? - mondjuk ha csak egyszer találkozott vele, akkor lehet nincs róla túl sok benyomása, bár ha azt nézem, hogy ennyi idő alatt felkeltette az érdeklődését, akkor nyilván van benne valami, ami megfogta! Legalábbis gondolom én ezt így. - Atyaég, komolyan? - derül fel a képem, szélesebbre szalad a mosoly, ahogyan aztán hirtelen lépek oda hozzá és ölelem át, mit sem törődve a kezünkben tartott poharakkal. Kis híja csak, hogy ne kapjam fel és pörgessem meg örömömben, de mivel azt már tényleg túlzónak érezném, ezért marad az ölelés. - Hát ezt el sem hiszem! Pedig még csak születésnapom sincsen - adom tudtára a szavaimmal is, hogy ez felér számomra egy születésnapi ajándékkal, sőt, még annál is több igazándiból, hiszen ki ne vágyna arra, hogy a gyerekkori barátja visszataláljon az életébe? Ráadásul egy olyan barát, akinek annyi mindent köszönhet. - Nagyon boldoggá tettél ezzel most - szelídül kissé mosolyom, őszinte-meghatódott görbületté, ahogyan immár eleresztve őt tekintek a szemeibe. Nem kellenének a szavak, láthatja, érezheti, hogy mit váltott ki belőlem a bejelentése, mégis szeretném így is a tudtára adni; valami olyat hozott így most vissza nekem, aminek hiánya már régóta szívemben ül, de csak most jöttem rá igazán, mi is az. - Mesélj, milyen szakot választottál? - lököm tovább ezáltal a témát, a megható, mély beszélgetések és pillanatok valahogy sohasem voltak túl közeliek hozzám, így is több belsőséges érzelmet mutattam ki most neki, mint az utóbbi időben összesen - Kyle-t kivéve.
- Kukucskálni... cöhh. - Kaccantam keserű éllel, mely a tartalomnak szólt az elhangzó szavak mögött. Ismétlésem pedig megfogalmazásának gyermeteg voltára hivatott finoman felhívni a figyelmét a nősténynek. Már nem vagyok gyerek, Lynn! Ne kezelj akképpen, mint a taknyos kiskamaszt, kit egykor ismertél. - Sajnálom a testvéredet. - Fűzöm még hozzá őszinte szavakkal, miközben az itallal matatok a kellemesen imbolygó hajóban. Lelkesedésem a téma terelődésével együtt csap magasba, kifejezetten áldásos előnynek ítélem meg, hogy Joana eeeennyire a falka tagja ezek szerint, hogy simán felajánlja, beleles a beosztásunkba a férfival. - Valószínűleg új lehet, ő is épp akkor várt állásinterjúra, mikor én. - Gondolhatnám, hogy erről azért illett volna jelenteni a falka felé, de nem gondolkozom ilyesmiken, ami azt illeti. Valahogy nem igazán érdekel és olyan magától értetődő, hogy a falka és az őrzők tudnak egymásról. Oké, tudom, le kellene szoknom róla, hogy még mindig New yorki viszonylatok szerint gondolkozzak... Holnaptól teszek erre is egy próbát, kalózbecsületemre mondom! A "másságot" kezelni pedig szerény véleményem szerint sehogyan nem kell, hisz nem fekély az, legegyszerűbb tippnek azt tudnám csak javasolni, ha kikérné bárki a véleményemet a témában, hogy kezelje ugyan úgy, mint a "normálisat". Abból baj nem lehet senki számára! - Nem igazán tudok mit, eddig egyetlen alkalommal futottunk össze. De ha röviden kellene összefoglalnom, kisugárzás tízes, megjelenés kilenc, összességében meg legyen mondjuk egy jóindulatú nyolcas, mert annyira azért nem ismerem. - Szélesedik vigyorom szórakozottan kortyolva az italomba. Hangomból is érződik, hogy lényegében az esélytelenek nyugalmával, afféle "eye-candyként" tekintek a pasasra. Annak viszont kínosan vonzó, ami azt illeti. De ennyit rólam, vagyis még egy kicsit pofázok magammal kapcsolatosan, mert úgy vélem, érdekelheti (és nyílt titok, hogy érte szól minden további valahol), amit mondani fogok. - Esküszöm neked! - Nevetek fel. Reakciója kapcsán pontosan valami hasonlóra számítottam, mint amit kapok, hát sietve tartom félre kezemben a poharat, hogy a másik karom átölelje fogadott nővérkémet. És mesélek, mesélek neki belenyúlva az alaszkai éjszakába....
We got a red alert We cut the power and we Na na na na It's a timebomb ticking
- Biztos nem viszel halat, BB? - kiabál utánam még egyszer a szakállas cimbora. A szél belekap egy kicsit a hajamba, ahogy megfordulok. Most jól megnövesztem, mert ezt a szőkeséget el kell hagyni. Festeni nem akarom, kopaszra nyírni meg...bleee, de hülyén néznék ki! Így is, de azt szoktam mondani, hogy fogadás volt és nem én nyertem. Valójában mellényúltam az adagolásnál, mikor valami enyhén bódítót akartam kreálni. - Rendes vagy, Sam, de tényleg nem! Most nem vacakolnék halakkal a konyhában. Vidd csak a gyerekeknek! - intek a levegőbe nagyvonalú mosollyal. - Még egyszer köszi! Szuper volt, srácok, szevasztok! Mindkét hüvelykujjammal mutatom, alátámasztom és széles vigyort ejtek meg. Hunyorogva, mert itt nagyon erős a szél. A folyón már eleve kikezdte a szememet. Három órát hajókáztunk. Úgy volt, hogy az asszonyok is jönnek, mármint Sam felesége és Maeve is, de nem jött össze, úgyhogy kanbuli lett. Az idegosztály komplett férfiállománya jött vadulni Chena-n. Tényleg jó volt, kikapcsolt, főleg mikor teli torokból énekeltünk a folyó közepén, aztán beborult miattunk a vízisielő. Nem baleset volt. Eltereltük a figyelmét. Alaszkában vízisielni, hát... Mi meg horgásztunk, az se egyszerű itt. Nem ez az egyetlen fura dolog. Teszek még pár lépést, amíg a többiek osztozkodnak a már kikötött csónakban. Elég hevesen beszélik meg, kinek mi jut. Vagy mi jár. Hozhatnék halat, de biztos, hogy nem fogom megcsinálni. Nem is vagyok éhes. Mikor hazajöttünk Görögországból, nekiálltam a hátramaradt ajándékokat megnézni. Többek között azt a barna könyvcsomagoló papírba bugyoláltat is, amit a különös tudósnőtől kaptam. Utasítással, hogy csak a nászút után. Istenem, mennyire törődött velem még mindig! Elszorul a torkom, ahogy erre gondolok. Mióta elolvastam az üzenetét, nagyon nehéz másra gondolni, ha épp nem vagyok lefoglalva. Muszáj elővennem a sokzsebes, kék mellényemből a levelet. Mindig nálam van. Az utolsó mondatába olvasok bele, de el is kell tennem. Két kezemet a szám elé teszem, imádkozó mozdulattal, de csak a könnyeimet akarom visszatartani. - Hóóóóha - sóhajtok magam elé egy hatalmasat. Nincs kedvem vezetni. Idefelé megtettem, az is érdekes élmény volt. A szer hatása már majdnem elmúlt, de még mindig látom a köröket. Halványabban, elmosódva, összefonódva. Már úgy hajlanak, mint a buborékok a szappanos vízből kifujkálva. Cuccok nélkül már ritkán indulok bárhova, ha nem a kórházba igyekszem. De trollhoz méltóan küzdöttem. Kifogtam két halat. Nem hibáztatom Elisabeth-et, hogy elmondta. Örülök, hogy tudom. Túl fogok esni ezen. Csak nem tudom, mikor. Maeve is megkapta a magáét. Ezek a tavaszok mindig borzasztóak. Próbálok a szép mézeshetekre gondolni és a lagzira, ami tényleg fergeteges volt. De most csak azt látom, hogy akit először és leghosszabb ideig szerettem, az eltűnt egyszer, eltűnt kétszer és most újra felbukkant. Felforgatott mindent azzal, amit elárult. Ilyen létezik? Teljesen összezavart. Az örökkévalóság fogadta magába? Hát fel lehet ezt fogni? Próbálom... Az értelmet, a végső eredőt keresem, ami miatt minden így alakult. Teóriák végtelen sora születik és hal el a fejemben. Zsebre vágom a kezemet és elindulok a parton, hagyva, hogy a szél egyfolytában pofozzon apró, láthatatlan kezeivel. Talán segít valamit. A természet emlékeztet, hogy mekkora az ereje. Az Élet ereje, az Új Életé. Mert mindig van új. Olyan érzés, mintha egy időzített bombán ülnék. A levélnek van egy vészjósló kicsengése. Mi vár rám? Mi vár azokra, akikre nekem kéne vigyázni? Egy anya intő szavai a búcsúzáskor. Robbanni fogok tőlük. Biztos. Beletúrok a szőke csomóba, aminek a formáját a szél már teljesen eltüntette.
A megcélzott kávézóról gyorsan kiderült, hogy - bár véleményem szerint némileg túl van hypeolva - az újdonság varázsa még nem igazán csengett le, így még a késő délutáni időpontban is teltházzal üzemeltek. Kettősünk társalgása mondjuk amúgy sem épp olyan közegbe való, ahol a falnak is füle van, így én a magam részéről a legkevésbé sem bántam, hogy elvitelre kértük az italainkat. A közel húszfokos hőmérséklet egész jónak számít errefelé, még a szél is enyhébbnek tetszik ma, ahogy látszólagos semmiségekről beszélgetünk a folyóparti sétányon egymás mellett haladva. Én azt firtatom, merre járt az elmúlt években, ő arról érdeklődik, hány falkatárs életét döntöttem nyomorba rangidősi kinevezésem óta... szinte már idilli a kép. - ... Ami a házifeladatodat illeti, utánanéztem a neveknek. - Kanyarítom a társalgást a randevúnk tényleges témája felé, miután lassan elérve a csónakkikötőt meggyőződtem róla, hogy senki nincs köröttünk. - Még mindig őrület az egész, de nem tudok kételkedni az igazadban, szóval... ne kímélj, mid van még, ami erre is rátromfol? - Szélesedik képemen a farkasmosoly, ahogy oldalt sandítok felé. Nem vagyok naiv, kétlem, hogy ennyiért elém öntené mindazt a tudást, ami birtokában van, de próbálkozni lehet, nem igaz? - Cserébe bármit kérdezhetsz a falka kapcsán. Annyira... nem izgalmas az élet errefelé leszámítva az évi ámokfutást és a szőke személye utáni hajtóvadászatot. Ja igen! A szőke. Egy dolgot lehet, nem említettem meg az egyetemen vele kapcsolatosan. - Komolyodnak meg némileg a könnyednek induló felvezetés után vonásaim, lépteim is lassabbá válnak, ha nem állok meg kapásból, hogy félig-meddig a nőstény felé forduljak egyúttal.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Ha nem is az összes vérvonal alapító utolsó, ismert nevét előrántva a kalapból, de néhányat azért megosztottam a másikkal, akikről emlékeim szerint egészen sok információ állt a falka rendelkezésére. Talán előbb feltűnnek neki is azok a furcsaságok, amik így utólag nekem, igaz, meg kell mondjam, engem is meglepett azzal, hogy a másnap délutáni találkánkra már utánuk is nézett. - Ó, valóban? Helyes, helyes! - nem elengedhetetlen a továbbiakhoz, de azért sokat könnyít a helyzeten, ha ő is hisz bennük, vagy legalább nem kételkedik minden állításomban ami hozzájuk kötődik. Mert tetszik vagy sem, sajnos a mostani helyzet kapcsán ők sem kihagyhatók a buliból annak ellenére, hogy már nincsenek köztünk – Gondolom, akkor neked is feltűnt, milyen rövid időn belül milyen sok barátságos kóbor tűnt fel a semmiből, majd néhány évvel később, ugyanúgy csettintésre el is tűntek. Vagy milyen nagy haverság volt a saját vérvonalukba tartozókkal… - említek néhány példát. Lásd, Emma kis kirándulása Connor teremtőjével, vagy Annabelle átharapása...És ez csak egy-kettő a sokból. - Akad még pár lap a tarsolyomban, de most tényleg lőjek le minden poént? Ugyan már, kár lenne érte. - másrészt nem is szándékozok mindent megosztani vele, mert ki tudja, mikor jön jól az a néhány fontos apróság szorult helyzetben… - Hm, igazából nem konkrét dolog érdekel, hanem az – nem tapasztaltál valami furcsaságot mostanában? Bárki, aki szokatlanul vagy gyanúsan viselkedett volna? Bárki aki túlzottan kedves volt, vagy ilyesmi? - kérdezek vissza. Tisztában vagyok vele, nem valami kézzel fogható kérdés, de egyelőre még eléggé a sötétben tapogatózok magam is. Ezért is vagyunk most itt. - Mi lenne az? - fordultam felé kíváncsi tekintettel, a teámat kortyolgatva, mielőtt még rázúdítanám a magam kérdéseit. Végre egy nyom, amin el lehet indulni, már csak ezért is megérte visszatérnem, és felkeresni!
Mindenkinek kell egy hobbi. Az információ pedig hatalom, kár lenne hát halogatni a megszerzését, nem igaz? Aprót hümmentek szavai nyomán, biccentéssel erősítve meg az állítását. Valóban feltűnt, mondjuk... Annabelle átharapása pont nem olyan volt, amit kapásból összekötöttem volna velük, így önkéntelenül is átfut egy féloldalas mosoly ennek említése nyomán képemen, fejemet is megingatom kissé. Egyszerre szórakoztat és bosszant annak ténye, mennyire közel jártam sok mindenhez, milyen kevés hiányzott a kirakósból és mégis... oly könnyedén vezettek az orromnál fogva a dolgok, hogy ha bevallanám bárkinek is, lehet ott égnék el kínomban. Éppen ezért se teszek ilyen botorságot. - Egyet-kettőt azért elsüthetsz, jól áll, nekem elhiheted! - Szusszanok nevetősen replikám közepette, ami a kijelentését illeti, majdan lassítok lépteimen is, ahogy kiérünk a forgalmasabb közegből a folyóparti sétányt magunk mögött hagyva. - Nos, nézzük csak... Ethan hantázott egy sort hónapokkal ezelőtt, de kiderült, hogy csak szerelmes és attól hülyült meg, mellesleg le is lépett a falkából, Annabellenél meg a túlzó kedvesség alapbeállítás lehet, szóval ő is kiesik... - Szépen lassan vándorol derekamra tenyerem, ahogy végiggondolom a potenciális eseteket, épp csak árnyalatnyit ráncolva szemöldökömet egy gondolat nyomán, majd el is hessentem azt. - Miért kérded? - Firtatom ugyanakkor, visszatekintve Mishára. Ami az aktuális "körözési listám" top nyertesét illeti, vonásaim némileg megkomolyodnak, tekintetem sötétje szinte feketének tetszik a fények összjátékában, ahogy a nő kérdésére röviden felelek: - Jó okom van azt feltételezni, hogy egyszerre farkas és mágiahasználó is. - Nekem kell elsőként a nyomára bukkannom hát.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Átérzem a másik helyzetét, nagyon is… milyen érzés megtudni, hogy micsoda érdekes, fontos, jelentős, meg még ki tudja milyen szálak mozogtak itt a háttérben – vagy inkább a szemünk előtt, és mégsem vettük észre őket. Bezzeg most már süllyednék a szégyentől, hogy nem szúrta ki a szemem akkor… Nesze neked szűk látókörűség, Hiába emlékeztetem magam rá, milyen veszélyes dolog, még így is képes vagyok újra beleesni a hibába. - Hát jó, de csak mert ilyen szépen kértél – lehet, hogy sem a falka, sem az őrzők nem verték nagy dobra a „nyugdíjas klub” létezését, ettől függetlenül többen is akadnak, akik tudnak róluk. Jó tudni, hogy legalább titoktartásban ügyesek. - Nem, azt már nem fogom elárulni, hogy kik ők, legyen némi kihívás a játékban. Valószínűleg én se árultam volna el a létezésüket, ha kedvezőbb lenne a helyzet, de sajnos már elég veszélyessé vált ahhoz, hogy segítségre legyen szükségem. És ha mást nem, legalább ennyivel segítsek „túlélni” annak, aki az egyik legfontosabb számomra a falkából. - Igen? Ahh, fiatalság, bolondság. Majd elmúlik idővel. - mármint a szerelem, a bolondság, ahogy tapasztaltam, nem igazán szokott az arra hajlamosaknál alább hagyni, sőt… csak rosszabbodik. - És igazad van, Annabelle alapjáraton is ilyen, szerintem tőle sem kell tartani. - értek egyet vele. Egyik felem megkönnyebbült, hogy talán hiába a túlzott aggodalom, a másik felem azonban csak nem bír szabadulni a gondolattól, mi van, ha mégis igaz? Csak jó színész az illető? - Azért, mert… - dörgölöm meg a halántékomat, elgondolkodva, megosszam-e a férfival a kételyeimet, de inkább játsszunk nyílt lapokkal, úgy képtelenség összedolgozni, ha azt sem tudjuk, mit keressünk. - Alignak randalírozása sikerült fél füllel, szemmel sikerült elcsípnem egy olyan információt, miszerint lehet, hogy tégla van közöttünk. Az iszákos görög tetoválótól, úgyhogy nem vagyok benne biztos, hogy melyik fél sorai között kéne keresgélni, vagy nem-e a túlzott ouzo beszélt belőle, de jobb résen lenni. Még nem sikerült többet kiderítenem. - mert ha bebizonyosodik, hogy igaza van, nagyon nagy szarban találhatjuk magunkat. Nem elég, hogy állandó harcban vagyunk egy külső ellenséggel, még hátba is szúrhatnak, amikor nem számítunk rá. - Ó, basszameg! - szalad ki önkéntelenül is a számon, és nagy a kísértés, hogy rákérdezzek, ugye csak viccel? De eszembe jut a múltkor beszélgetésünk fordított felállásban, és inkább belekortyolok a teámba ahelyett, hogy hülyeségeket kérdeznék. Ha valaki, hát ő aztán ismeri az őrzőket, és miért is viccelődnénk ilyenekkel… - Hát ez kezd egyre elcseszettebb lenni. Látta valaki mágiát használni? Vagy miből gondolod? - kérdezek vissza, csak hogy tudjam, mennyire rossz a helyzet.
Épp csak megfeszül állkapcsom annak tényére, hogy többen is tudtak a dologról. Forgasd csak még azt a kést bennem Misha, kérlek...! Ahelyett, hogy ezen a gondolatmeneten indulnék el fejben, gyorsan számba veszem a falka azon tagjait, akikkel maradandóbb interakcióm volt az elmúlt időszakban, de nem igazán ugrik be olyasmi a viselkedésüket illetően, ami gyanút kelthetne - egyetlen illetőt leszámítva. Azt hiszem, lesz egy kellemetlen beszélgetésem vele a közeljövőben, csak, hogy megerősítést nyerjen feltételezésem, még mielőtt itt farkast kiáltva - kacc - Misha karmai közé ejteném a nevét. - Ennek megfelelően fogok nyitott szemmel járni a jövőben, abban biztos lehetsz. - Szusszanok tarkómon simítva végig, majd kissé eltárva kezeimet, mintegy megadó megerősítésként a nőstény felé. Ez tényleg a legkevesebb, amit jelen helyzetben megtehetek. - Én úgy tudom, a sangriát jobban szereti. - Szúrom közbe féloldalas, futó mosollyal borostás képemen az őrzőt illetően, mikor Misha a miérteket ecseteli. Majd ugye rajtam a sor, hogy némileg sokkoljam itt az infószerzés koronázatlan (?) királynőjét. Ahogy kibukik belőle a velős vélemény, úgy hajtom fel a poharamban levő italt egy ráérős, lusta mozdulattal, hogy kissé megköszörülve torkomat vegyem fel ismételten Mishával a szemkontaktust. - Mennyit tudsz a mostani vörös holdas ámokfutásról azon túl, hogy korábban jött, mint a megszokott? - Költői a kérdés szemmel láthatóan, mert épp csak annyi szünetet hagyok, míg a közeli kukába dobom a megüresedett papírpoharat, már folytatom is. - A megszállás nem a fizikai síkon történt, sokkal inkább valahol ott, ahol a látomások, az álmok is létezhetnek. Bizarrul hangzik kimondva, de mintha egy emlékképbe léptem volna. Nem tudom, mi köze lehet a szőkének Alignakhoz, vagy van-e egyáltalán, de abban biztos vagyok, amit érzékeltem és láttam felőle. - Meglehet, eddig nem említettem a személyes érintettséget az események sodrásában, de a végkimenetel kapcsán nincs szerintem jelentősége, szóval teljesen másodlagos ez a tény. Azért áldom az eszemet, hogy sosem engedem le pajzsomat igazát. Mishának minden bizonnyal így is fel fog tűnni, hogy azok a minimális, foszlányként csorgó energiák is megszűnnek létezni köröttem, ahogy teljes mértékig felvonom védfalamat. - Persze, lehet valami elkorcsosult, elme-buzizós vérvonal is, nem teszi jobbá a kilátásokat. Akarod látni?
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Jó, részlet kérdés. Ha nem lenne más, szerintem a borotválkozási arcszeszt is meghúzná. - legyintek a szavaira, köztudott, hogy nem veti meg az alkoholt az öreg, úgy sem szülinapjára akarunk italt választani neki. Vannak nagyobb problémáink is jelen helyzetben, és amennyire meglepődök első hallásra az újonnan megosztott információn, végül már én sem értem, miért. Mármint azok után, hogy az alapítók éveken keresztül köztünk jártak, meg milyen volt az öröklés, meg a társai, miért lepődök meg még bármin is? -Nagyjából ennyit. Hála az égnek kimaradtam belőle, csak elkapott némi dejà vu érzés, utána meg véletlenül sikerült tudomást szerezni róla, hogy volt. - a vállamon lévő tetoválásom titkát egyelőre megőrzöm magamnak,ahogy azt is, hogyan jelzett a közelgő baj előtt. Amúgy meg mit szépítsünk, kicsit rákattantam az új képességemre és fél szemmel azért vissza-visszanéztem erre bizonyos időközönként, de miután senkinek se volt a homlokára tetoválva, hogy elkapták egy körre, vagy megúszta, a távolból nehéz volt érdemben bármire is jutni. - Aha, hát ez aztán nagyszerűen hangzik. - tömény irónia. Mint ha nem lenne nagyobb bajunk, még ez is? - Tuti, hogy van. Majdnem minden, minket érintő átokcsapásnak köze van hozzá. Hogy mi lehet, azt nem tudom, de majd kiderítjük. - valami leszármazottja? Megszállott fanatikus? Eltitkolt kölyök? Szimpla zsoldos? - És akkor ezek szerint te nem úsztad meg az ideit. - állapítom meg, nem elhanyagolható információ, még ha eddig nem is említette emlékeim szerint. Lopva akaratlanul is végigpillantok rajta, látom-e bármi nyomát, de úgy tűnik, egész jól megúszhatta, ha mostanra rendbe jött. Semmi letépett végtag, leszúrás, meg hasonlók, amiket a korábbi vörös holdas ámokfutások során láthattunk. - Az illuzionistáké pont ilyen elme-buzizós, elcseszett vérvonal. Majd kifaggatom Alexeit róla, valószínűleg tud újat mondani róla. - persze, nyilván ismerem a vérvonalat, hallottam róla, de annyira mégsem ismerem a határait, mint az, aki több, mint háromszáz éve azzal éli az életét. És más, hasonló korút nem ismerek, akivel kötetlenül, őszintén beszélhetnék, faggatózhatnék róla. - De azért ne vessük el az őrző varázslatos dolgot se, hátha nem csak rájuk akarta fogni, hanem valami megmagyarázhatatlan okból tényleg tudja használni őket. - nem lepődünk meg semmin, ugyebár, még ha nem is könnyű – Biztos ismered a mondást, arra készülj, amit az ellenséged megtehet, ne arra, amit szerinted tenni fog. - sóhajtok fáradtan, mert ha igaz… tényleg, más se hiányzott, mint ez. Amikor Dario először említette a férfit, nagy volt a kísértés, hogy a találkozásunk után felkeressem, de így? Túl sok a kérdőjel vele kapcsolatban, a fenébe is! - Még szép, mi az hogy! - csapok le a lehetőségre, majd lentebb is engedem a pajzsom annyira, hogy ne jelentsen problémát egy emlékkép megosztása. Majd mielőtt még megszólalhatna, egy lendülettel már tovább is szövöm a gondolatot – Ha a nyomára bukkanok, volna kedved meglátogatni?
Mivel szemmel láthatóan felszínes ismeretei vannak a történtek mibenlétéről a velem szemközt álló nősténynek, nem átallom kicsit részletezni, miképp is zajlott a jeles esemény az idei évben. Remélhetőleg először és utoljára, nem kívánva megörvendeztetni valami hasonlóval az év második felében is bennünket. Ami a kapcsolódási pontok felderítését illeti, egyetértőn bólintok apró szusszanás közepette. - Ilyesmi volt a tervem nekem is, bár a falkavezetés egyenlőre nem igazán nyilatkozott, hogyan is áll a dologhoz. - Szóval megoldom saját szakállra, igaz, az indítékok nem biztos, hogy teljesen egy irányba mutatnak, mint a falkáéi, de mindezen gondolatokat megtartom magamnak, pajzsom jótékony palástjának takarásában. - Befolyásol bármit is? - Firtatom finoman oldalt billentett fejjel tekintve Mishára, miközben áthatóan fürkésző, sötét pillantásomat vonásain nyugtatom. A választ nem kell kimondanom, egyértelmű lehet számára ennyiből is, válasza ugyanakkor őszintén érdekel. Nincsenek illúzióim afelől, hogy aggódna értem, mindössze annak lehetősége merül fel bennem, hogy esetleg az érintettség végett megkérdőjelezhető szerinte a helyzetem alkunkat illetően. Sérülésnek nyoma mostanra már nincs egyébként, hiába hasította combomnak csontját ketté ezüstpengéjű dárda. (Sokat segít a gyógyulásban, ha az ember nem tejfölösszájú kamasz és még részleges átalakulásra is képes mindezek mellé.) Legfeljebb a büszkeségemen esett csorba az, mi megmaradt a vérgőzös éjszakából, de az meg szerencsémre nem szembetűnő. Bár... Mishánál sosem lehet tudni, mit is szúr ki épp az emberen. Kérdése még az előtt ér el, hogy teret engednék magam is pajzsom energiáin, fel is nevetek röviden a nem várt felajánláson. - Viccelsz? Egy életre kicsinállak, ha ki mersz hagyni belőle. - És ezt veheti nyugodtan biztosra. Az emlékkép mindezt követően hirtelen éri el a másik elméjét. Élénken vibráló, mintha saját magamé lenne, nem pusztán potyautasként keveredtem volna a különös jelenetbe magam is...
A nagyváros zaja körülölel, - dudálás, siető léptek, ezernyi unalmas, elvesztegetett élet - mégis elhatárol tőlük a sikátor kihalt csendje. Az egyik házfalon egy néhol már rozsdásodó tűzlétra vezet fel, legalább hat emelet magasra. Fekete macska rohan el a lábaim előtt, miközben fintor fut át képemen, ahogy felmérve a közeget megcsap a konténerkukák semmivel össze nem téveszthető bűze. Kikerülném, ám kilépve mögüle megtorpanásra késztet az elém táruló jelenség. Néhány méterre tőlem két férfi alakjára leszek figyelmes. Nem merészkedek közelebb, kivárok, noha borzalmasan idegesítő annak ténye, hogy nem jut el hozzám társalgásuk nesze. Nekem háttal egy szőke, félhosszú hajú alak áll, fekete, lábszárközépig érő szövetkabátban, kezeit a háta mögé kulcsolva. Vele szemben pedig egy látszólag megharcolt férfi, arcát homlokának jobb oldalától indulva, keresztbe arcán, egészen álláig heg csúfítja. A szőke tette volna? Félelem és felháborodás vegyes érzelmei keverednek a leharcolt pasas vonásain. Hátrálna, ám a szőke férfi utána lép és kezeit mozdítja. Nem látom pontosan a gesztust, de ismerős húrokat pendít meg bennem régről, s varázslatra asszociálok önkéntelenül, - mert bár látszólag semmi nem történt, a hegesképű valami oknál fogva mégis felhagyott menekülő tevékenységével. Utána lépnék a szőkének, felfedve magamat előttük, ha a Heges nem szögegyenesen irányomba venné az irányt. Bosszúsan húzódom be a konténer mellé, míg elhalad, hogy kitekintve a sikátor tócsákkal tarkított közegére, már hűlt helyét találjam a titokzatos idegennek.
Aztán sötétség... - S elvágom én is emlékeim szálát, érdeklődőn időzve Misha vonásain, ismételten felvonva pajzsomat. Nem kell tudnia, mennyire elevenembe mar a teljes kontrollvesztés ténye még ma is.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Tudod, a bürokrácia malmai lassan őrölnek. - nem mondom, amúgy nem rossz dolog, hogy van, sokat dob a rend fenntartásán, kár, hogy néha egy döglött lajhár is gyorsabb, mint hogy ezek bármiben is egyről a kettőre jussanak. Értem én, hogy vérfarkasok vagyunk, miénk a világ – majdnem – minden ideje, de azért akadnak olyan dolgok, amik gyors reagálást kívánnának. Mindenesetre az övékétől gyorsabbat. - Egyelőre nem. - felelek a kérdésére, nincs semmi súlyos sérülése ami hátráltatná, szellemileg is beszámítható maradt, és egyelőre ez bőven elég. Nem várom el tőle, hogy semmilyen hatással ne legyenek rá a történtek, hisz akinek volt már szerencséje hozzá, szinte mindig emlékezetes jelenségnek bizonyult… Nem is tűnik úgy, mint ha tégla lenne – vagy csak kegyetlenül jó színész, de ha az utóbbi, akkor remélem tisztában van vele, hogy adjon bele apait, anyait… mert ha kiderül, hogy felültetett, levadászom a föld alól is. Vagy élete végéig visszajárok kísérteni, hogy tudja, kibe kötött bele. - Jajj, ugyan már, már te is? Húzz sorszámot, drágám. - bukik ki belőlem keserűen. Egyik felem örül, hogy nem egyedül kell vásárra vinnem a bőrömet, kettő az egy ellen meg lehet, hogy nem túl etikus, de ez már rég nem az a műfaj… No meg nem terveztem még meghalni, pláne nem elsőként az utódok között, ilyen röhejes okból, Másrészt viszont kéretlenül felmorran a bennem élő farkas. Hisz álljunk már meg egy pillanatra, mégis mik ezek az elvárások?! Sokat azonban nincs idő morgolódni, visszaparancsolom a helyére, mielőtt lentebb engedném a pajzsomat, és fogadnám a megosztott emlékképet, igyekezve minél több részletét megőrizni az emlékeim között. Ha az emléknek vége szakad, pajzsomat ismét a helyére illesztem, és gondolatban újra és újra lejátszom a látott jelenetet, mindig más részletre összpontosítva. Mint például a férfi keze, vagy a másik viselkedése. Szerencsére túl sok dolgom eddig nem volt őrzőkkel, de már értem, miért gyanakszik Dario őrző mágiára… - A sebhelyes arcú… róla tudni valamit? Vagy csak egy szimpla gyalog a sakktáblán? - szólalok meg végre, mielőtt kiinnám az utolsó korty italt a poharamból, majd a legközelebbi kuka mellett elhaladva meg is szabadulok tőle – A szőke arcát nem láttad véletlenül? - sejtem, ha igen lenne a válasz, mutatta volna, de azért még reménykedek. Ha meg nem, a semmitől legalább ez is több, ismét egy lépéssel közelebb a célhoz.
Feliccenek rosszallóan megjegyzése nyomán, eme örökbecsűs igazsággal ha akarnék, se tudnák vitatkozni. Egyes esetekben kifejezetten áldás, máskor átok. Nekem személy szerint most igen sokat segítene, merre is tartsak a nagy egészben, ha lefelé is csöpögne némi infó és nem csak a maguk fejében őrizgetné az alfa és a béta a gondolatait... Meg mondjuk Mishának is érdemi infóval tudnék szolgálni az elkapott fél mondatok, beszélgetések és feltételezések között, amit a falka kapcsán át tudtam mindez idáig adni. Kérdésem nyomán figyelmem kitart felé, sötét pillantásom az ő világoskék tekintetét fürkészi, miközben válaszát hallom, s aprót biccentek "ítéletére". Én is így gondoltam. Felnevetek hovatovább röviden replikája hallatán, egy percre sem véve teljesen komolyan a kijelentést. - Nem szokásom. - Ha nem is ismeri teljes valómat a nőstény, arról azért lehet elképzelése, hogy mennyire érdekelnek holmi sorok és sorszámok, ha a tettek mezejéről van szó. Pont leszarom, ki mióta áll és vár rá, ha valamit akarok, hát nemes egyszerűséggel megszerzem magamnak. Mert megtehetem. Minden más csak körítés. Most azonban, hogy tisztáztuk, közösnek tetszik a célunk, már nincsen okom visszatartani előle azt a személyesen megélt élményt és egyúttal információ halmazt, amivel a vörösbe foruló Hold éjjelén megtalált a kíméletet nem ismerő ősi farkas. - Erős a gyanúm, hogy ő csupán egy bábu, nem több. Az egész emlékkép... szerintem egy üzenet. Máskülönben miért emlékeznék rá? Miért küldte volna, mielőtt megszállt, ha nem hisz benne, hogy elér? A kérdés csak az, mi volt a célja vele. És ehhez meggyőződésem, hogy a szőke a kulcs. - Számomra legalábbis merőben érdekesebb figura, mint a sebhelyes fazon, akit olyan könnyedén irányítása alá vont, mint én kedd reggelenként a gyengébb lelkületű falkatagokat, ha kettőt morranok a kávém elkortyolása előtt. - Sajnos nem, de egy ideje már rajta van pár emberem az ügyön és sikerült egy kezdetleges kameraképet találnunk, amin ő van. Nem a legtisztább a képe, de a semminél több nyom ez is. - Ezzel együtt, ha nem vonja fel pajzsát, megosztom vele az emlékképet, ahogy a változó fairbanksi kamerafelvételeken egy külvárosi részen láthatóan elhalad a látomásban is szereplő fizikai adottságokkal rendelkező fiatalember. Arca pixeles, de vonásai így is kivehetőek. Az emlékkép pusztán a kamerafelvételekre fókuszál, ha fel is tűnik Misha számára az emlékképbe oltott érzés, hogy vélhetően ült mellettem a helyiségben más, nem tudja kivenni, ki lehetett az. A kontaktjaim kiadására - vagy épp ki nem adására - mindig kínosan ügyelek.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Azt valahogy sejtettem. - nevetek fel röviden a válaszát hallva, annak ellenére, hogy néhány pillanattal korábban még épp az volt a téma, hogy állna bosszút rajtam, ha kihagynám a buliból. Ha nem lenne így is ezer meg egy bajom, valószínűleg engem is jobban meghatnának a szavai, így viszont csak ennyivel adózok neki. Vettem a lapot, ez van, mehet a többihez… - Valószínű. Viszont lehet, hogy egy „bábun” keresztül előbb eljutunk a bábmesterhez, mint ha direktbe őt próbálnánk elcsípni. Egy próbát mindenesetre megér. - gondolkozok hangosan, elvégre a való életben is sok helyen bevett gyakorlat, a piramis aljáról egyszerűbb apránként felgöngyölíteni a szálakat, mintsem kapásból a csúcsot venni célba. Hátha közben annak is sikerül utána járnunk, valójában mekkora is az a bizonyos piramis, vagy hányan szolgáltatják az alapot ennek a bizonyos szőkének, aki úgy tűnik, történetünk titokzatos főszereplője lesz. - Kár. A semmitől mindenesetre egy kamerakép is nagyságrendekkel jobb. - adok igazat neki, az se baj, ha nem tökéletes a kép, azért már abból is sok mindent le lehet vonni. Az újabb emlékképet örömmel fogadom, míg tart, igyekszem a keresett személy vonásait minél jobban memorizálni, amennyire a kép minősége engedi, jelen helyzetben nem is igazán foglalkozok az emlék többi részletével… Maximum azzal, hogy merre készülhetett. Lehetséges, hogy csak áthaladóban járt arra, de az sem kizárt, hogy a közelben akadt dolga. Ha pedig így van, esélyes, hogy többször is megfordul még arrafelé, esetleg újabb nyomra vezet rá. - Esetleg a címet át tudnád küldeni, ahol a felvétel készült? Gondolom már feltérképeztétek a környéket, de mégis, több szem többet lát. - mások vagyunk, másokra figyelünk, hátha sikerül valamit észrevennem, amit ők nem – már ha egyáltalán voltak terepen, és nem csak a monitor mögül próbálnak a tettes nyomára bukkanni. - Unalmas estéimen majd megpróbálok összehozni valami fantomképet erről a titokzatos szőkéről, meg van még egy-két köröm, aminek utána szeretnék még járni, de ha sikerül érdemben előrébb jutni, akkor mindenképpen jelentkezem. - akár telefonon, akár az egyetemi asztalán hagyott üzenettel, vagy pizzásdoboz belsejébe mellékelt néhány szóval… majd még elválik. De hosszú idő után végre kezdem úgy érezni, hogy nem hiába való ez az egész nyomozás, és végre tartok, tartunk valamerre. Az élet iróniája, hogy el se kellett volna mennem a városból, mert pont ide vezetnek vissza a szálak… mondjuk, Alignakot ismerve – hová máshova vezetnének? - Légy óvatos! - búcsúzom a másiktól, hisz tisztában vagyok vele, minél többet tudunk, annál közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos tűzhöz, és annál könnyebb megégetnünk magunkat… Sajnálnám, ha másik cinkostárs után kéne néznem.
Kezdőlap
]
