Nem, nem árultam el, mert neki illik először mondania. De sebaj. - Patrisha Bennett, örvendek! - fogadtam el a kézfogását. Azon kívül, hogy kissé arrogánsnak tartom semmi okom, hogy utáljam, vagy ne tiszteljem. Amúgy minden mélységes tiszteletem mellett simán kitekerem a nyakát, ha Castor ezt akarja, vagy a falka érdeke így kívánja. Ahogy felsorolja az erő összetevőit, megint elmosolyodom, és nem bírom megállni, hogy újfent be ne szóljak, bár ezt már inkább tréfás hangnemben teszem, mint fenyegetően vagy ellenségesen. - Ha így folytatja, nem fogok bírni Önre nézni, Vincent, mert elvakít a ragyogás. - utaltam a nem is olyan enyhe önfényezésre. De aztán ismeretlenül megdicsérte Castor is és a falkánkat. Ez szép és sportszerű gesztus. Egy kedves mosollyal viszonoztam. - Valóban válogatott társaság érkezett, higgye el nekem. És Chicago után ... hogy is mondjam ... ide költözni .... valóban nem volt rá nagyon más ok, mint a vezető személye. Nem akartam olyat mondani, hogy "porfészek", meg "eljönni az isten háta mögé", nem akartam ezzel megsérteni. - De Ön minden bizonnyal szereti ezt a helyet, Vincent, és gondolom tudna róla sok szépet mesélni. Ha nem akarunk tovább kakaskodni, amíg megérkezik Castir, akkor valamerre terelni kellene a témát.
Ezúttal nem magamat akarta fényezni, csak a szótáramat osztottam meg vele, de egye fene, minél jobban csillogok, annál jobb! Ha már jobban vakítok, mint a hó, akkor elértem valamit, habár ez elég sekélyes életcél lenne. A hangjában éreztem, hogy Chicago után nem ez volt álmaik városa, de az jobban megragadott, hogy a vezető személye miatt cuccoltak át ide. Szóval személyes okok. Fenemód kíváncsivá tett az indíték, és amint alkalmam lesz rá, megbízom az egyik Kanguyakot, hogy derítse ki. Alig várom, hogy halljam a történetét, bár lehet, hogyha rákérdezek magától is előadja. Ki tudja... - Nos, nem akkora város, mint ahonnan önök jöttek, ez tény - kezdtem mosolyogva, kissé átszellemültem. Hogyne lettem volna átszellemült, az otthonom volt jó ideje, és minden negatív jelző ellenére, amit dühömben néha ráaggattam, szerettem. - De azt hiszem, elég izgalomban lesz részük itt is - húztam sokat sejtető vigyorra a számat. - És még több szórakozásban. Ha nagyon unják majd esetleg magukat, csak szóljanak, a falkám szeret unalmat űzni. Volt benne célzatosság, de még mennyi! Tagadhatatlanul felvillanyozott ez a kis társaság, évek óta az volt a legnagyobb problémánk, hogy az Őrzőket lepisszegjük, ha túl sokat prédikáltak, és újabb, veszélyesebb sportokat és figurákat találjunk ki. Most meg jött egy falka, akik nem tűntek egy kifejezett cserkészcsapatnak, és ez... ez kedvemre volt. Az Őrzők hívták őket? Kedvesek, gondoskodnak a szórakozásunkról! - Az erdőket tudnám elsősorban a figyelmükbe ajánlani, szebb és üdítőbb, mint bármelyik betondzsungel. A hegyet azért még nem ajánlgatom nekik, ahogy hallottam, már így is járt odafönt az egyikük.
Ó, az izgalmak! Látom, hogy igazából nem is bánja, hogy felbukkantunk itt. Kihívást lát benne, kalandot, izgalmat. - Szép itt, csak eddig unalmas volt, ugye? Nem baj, majd mi hozunk ide némi nagyvárosi pezsgést. - ígérem meg neki én is, hogy nem lesz tőlünk nyugtuk mostantól. De szép is az élet! Mindig is farkast formáló volt magukhoz mérve egyenlő ellenfelekkel küzdeni. És nem csak a fizikai harcról van szó, hanem a kis stiklikről, szemét húzásokról, egymás idegeinek végsőkig feszítéséről, és egyéb nyalánkságokról. Nem tudom, mért meglepő, hogy Castor követve jöttünk ide. Aligha ábrándozott egyikünk se eddig erről a kis koszfészekről. Liu például garantáltan azt sem tudta eddig, hogy a világon van egy Fairbanks nevű város, és a többiek is maximum a Mért éppen Alaszka révén tájékozódtak az itteni körülményekről. - Igen, az erdő az fontos. És elhiszem, hogy errefelé még szebb és vadabb, mint a Nagy Tavak környékén. Már alig várom, hogy felfedezzem.
- A nagyvárosi pezsgéssel itt nem sokra mennek - mondtam kissé szemét mosollyal az arcomon. - Ez más terep, más világ. Ez bizony a nagybetűs VIDÉK. De majd úgyis meglátják. Nem akartam előre lelőni minden poént. Kifejezetten érdekesnek tartottam, ahogy a nagyvárosi menő-gyerekek vidéken is próbálták ugyanazt az életvitelt folytatni, botor módon azt gondolva, hogy úgyis menni fog. Hát rohadtul nem!Erre viszont előbb-utóbb ők is ráébrednek, a kérdés csak az, hogy mikor. Jó, persze, most is tudják egész biztosan, de nem hiszik el, az százas. - Vannak önök között is kalandvágyók, igaz? - kérdeztem, mert az erdő-téma kifújt, nem fogok cserjékről csevegni, annyira nem vagyok elvetemült természetbúvár. - Gondolom olyanok is akadnak, akik a halállal kekeckednek. Mondja csak, tud róla, hogy pár napja egyikük feljött hozzánk? Nem személyes látogatást tenni, csak úgy körbeszimatolni. Érdekelt, hogy ki lehetett az, és hogy mennyire terjednek gyorsan a hírek a falkájukon belül, mennyire jól értesültek egymás kis... kalandjairól.
Kifelé rendületlenül mosolygok, de odabenn megmoccan valami. ~Ez meg melyik marha lehetett?! Ha most valami posztom lenne itt, garantáltan kideríteném, és nem úszná meg egy kiadós fejmosással, és némi "laktanyafogsággal", és némi kényszerházimunkával. Úgyis annyi meló van a szállóban, nem kell terepgyakorlatra menni még, sem családlátogatásra őslakosékhoz. - Nos, igen, nálunk is vannak olyanok, akik képesek esztelenséget művelni. A kérdés az, hogy megússzák-e ép bőrrel. Nálunk eddig úgy tűnik sikere van a dolognak, mert Castor is visszajött, és ez a másik eszelős sem veszett oda, legalábbis nem tudok róla, hogy bárki is hiányozna ... - Ne aggódjon, majd mi pezsgetünk, a város meg velünk pezseg. Ha nem veszünk össze nagyon, jöhetnek Önök is pezsegni. A megnyitandó Orpheumra gondoltam, mint első lépésre a kisvároska felrázása és romlásba taszítása terén. És ha őslakosák befizetik a belépőt, felőlem ők is mulathatnak. Csak jöjjön a bevétel. Kész öröm lesz az ő pénztárcájuk terhére vagyonosodni.
Az arckifejezése nem árul el sok mindent, ügyes pókerjátékos lenne belőle, így aztán nem sikerült kiderítenem, hogy akkor most tudta-e, vagy sem. A válasza is semmitmondó, egye fene, nem húzom ezzel tovább, úgyis megtudom, csak így legfeljebb egy kicsit később. - Hm, közös pezsgés, maga az utópia! - vigyorogtam, mert én se hittem komolyan, hogy olyan hű de nagy kebelbarátok lehetnénk majd. A kinyírásuk alapból sem szerepelt a listán, de az életük megkeserítése, és a terveik keresztülhúzása annál inkább. Nyújtóztam egy kicsit. Egy olyan örökmozgónak, mint én, a várakozás és az ücsörgés volt a halál. Pedig alapjáraton türelmes farkas vagyok. - Igazán nem sürgetésből - ó, dehogynem, már tűkön ülök, és esz a kíváncsiság -, de az Alfájuk mindig ilyen hosszasan készülődik? Ezek után remélem minimum nagy estéiben állít be. Pontosan ezért nem szerettem cicomászkodni: időigényes. Ráadásul hiába a csini külső, ha két mondat után leveszik, hogy a zakó, meg a vasalt nadrág nem egy selyemfiút takar.
Én tudom, hogy a fejfájásnak és a másnaposságnak marhára nem tesz jót a forró zuhany, de büdösnek és használhatatlannak éreztem magam, úgyhogy legyőztem a kőbe vésett jó tanácsot, és megfürödtem. égig csukva tartottam a szemem, és nagyokat lélegeztem. Épp egy szál semmiben álltam a hideg kövön, amikor valaki kopogott. Hogy vinné el valami temetői szellem... Törülközőt tekertem az alsó felemre, és kicsoszogtam ajtót nyitni. Liu volt. Oké, őt ne vigye senki sehova. Átvettem tőle a cetlit, majd közöltem vele, hogy köszönöm, innentől menni fog egyedül is. Becsaptam az ajtót, kihajtogattam a papírt, és amit rajta állt, az egy őszinte, velős és indulatokkal teletűzdelt anyázást váltott ki belőlem. A szívem egy kicsit kalapálni kezdett, de amint visszaértem a fürdőbe és a párás tükörben farkasszemet néztem magammal, megnyugodtam. Na de nem baj, teszteljük ezt az Alfát egy kicsit... Ledobtam magamról a törülközőt, és meztelenül kezdtem egy óvatos és lassú borotválkozásba. A zavaró helyekről nyírtam le a borostámat, de a nagyját azért meghagytam. Csak egy kis fazonigazítás. A legjobb öltönyömet és ingemet öltöttem magamra, a parfümfelhőtől megkíméltem magam, csak tompítja a domináns kisugárzásomat. Felcsatoltam a fehér arany Rolexemet, a nyakkendőmmel pedig vagy öt percet foglalatoskodtam, hogy minden pontosan úgy álljon, mintha egy divatlap címlapjáról rántottak volna elő. Nesze neked Fairbanks... Az eddigiek alapján nem lepődnék meg, ha a másik Alfa kertészgatyában és kockás ingben malmoznak odalent. Felröhögve még hozzá képzeltem egy fűszálat is, ami kilóg a szájából. Igazi északi paraszt. Lesétáltam, zsebre dugott kézzel. Így, hogy az esemény kissé ellátott adrenalinnal, már kevésbé éreztem a pia utóhatását. Az érzékeim is kiélesedtek, úgyhogy csakhamar betolakodott az idegen ereje az orrom és a bőröm alá. Fiatalabb volt mint én, nem is kevéssel. Ez öntelt vigyort ragasztott a képemre, így aztán mosolyogva ballagtam még akkor is, amikor a folyosó végéről megláttam Trishát, meg valami... Suhancot. Igen, első ránézésre ez lett volna a leghelytállóbb. Megálltam mellettük, nem vittem a dologba túl nagy erőfeszítéseket. Még a kezemet se nyújtottam felé, ránéztem Trishára, majd onnan az Alfára. - Elnézést, hogy megvárakoztattam kedves... Hagytam nyitva az "üdvözlést", mivel fogalmam se volt róla, hogyan szólítsam. Na nem mintha megvesztem volna a nevéért, nekem elég volt az arca is. - Nézze, tisztában vagyok azzal, hogy ez egy kisváros, ahol mindenki tudja, hogy a szomszédja milyen színű alsógatyát vett fel reggel, de mifelénk szokás előre jelezni egy látogatást. Úgyhogy ha a jövőben késztetést érez, hogy beugorjon egy masszázsra, egyeztessünk telefonon. Ugrattam egy kicsit a fickót, mert miért is ne... - Castor, de ezt már biztosan tudja. Mit tehetek magért? Kérdeztem,már cseppet sem jópofán. A tekintetemből áradt, hogy most vagy nagyon gyorsan ki kell nyögnie egy elfogadható indokot a zargatásra, vagy megmutatom neki a kijáratot. De nagyon gyorsan...
Már messziről éreztem, hogy Castor közeledik. Így aztán már nem is fárasztottam magam semmilyen válasszal, csak csendben ülve megvártam, amíg ideér. Felpillantottam rá kíváncsi tekintettel és egy kedves mosollyal. Na, mihez kezd most ezzel a ... nem, nem aggatok titulusokat a korára, mert nagyjából egyívásúak vagyunk. Éppen megszólaltam volna, hogy bemutassam őket egymásnak, de Castor már megelőzött. Akkor ez sem az én feladatom. ~ Menjek vagy maradjak? - küldtem felé a kérdést. Nekem jó így is, meg úgy is. Benne vagyok udvarias bájcsevejben (bár a főnök nem így indított), de akár egy össznépi belezésben is, csak ahhoz be kéne invitálni Vincentet valami nem publikus helyre. Vajon hogy halna meg? Bátran? Őrjöngve? Gyáván nyüszítve? Még nem ismerem eléggé, nem tudom. Ha Castor válasza az, hogy menjek, akkor elköszönök csórikámtól, és otthagyom őket édes kettesben.
Felcsillant a szemem, ahogy megéreztem az épületben lévő legnagyobb energiagóc közeledését. A farkasom is izgatott le, most már kifejezetten türelmetlenek voltunk, és alig vártuk, hogy az Alfa leérjen. Úgy meredtem a folyosó végére, mint egy vadászkutya, semmi sem zavarhatott meg, annyira doppingolt a pillanatokon belül megtörténő találkozás gondolata, hogy a szívem őrült iramba kezdett. Viszont amikor megláttam, majdnem felnevettem. Az a tipikus nagyvárosi ficsúr volt, akinek gondoltam, piperkőc és túlontúl is kinyalt. Az ereje viszont szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy alkalomadtán méltó ellenfél lenne. Persze, mivel bundás barátom most nyugton volt, így egy pehelysúlyú kezdő kis bokszolónak hihetett. De nem baj... annál nagyobb lesz később a meglepetés. Csak tudjam nyugiban tartani a farkasomat, csak maradjon veszteg! Nehéz volt. Hosszú évek óta most találkozott hozzám hasonlóan méltó ellenféllel. - Vincent - adtam tudtára a nevem, miközben felálltam, s mivel tőle nem láttam semmi kézfogásra utaló mozdulatot, így én se kezdeményeztem. Lehet, hogy nagyvárosi, de a modora elég paraszt. - Feltétlenül - biccentettem. - Ugyanezt én is elvárom. Legközelebb ugyanis ha az egyik farkasa az előzetes engedélyem nélkül állít be a területünkre és kezd szaglászni, kis dobozokban küldöm vissza, egyenlő részekre aprítva - mondtam el én is, olyan mosollyal az arcomon, mintha egy jövőbeli ajándékról beszélgettünk volna. Nagyon reméltem, hogy nem képzelte azt, hogy majd a drága ruháitól, meg a puccos stílusától hanyatt vágom magam. Valójában a kora se adott különösebb okot aggodalomra. Az viszont mulattatott, hogy az öltözékével minden bizonnyal sokat bíbelődött, tőlem viszont azt várta, hogy se-perc alatt tálaljak, aztán húzzam el a csíkot. - Eredetileg arra akartam megkérni, hogy szedje a kis falkáját, és álljon odébb - mondtam valamivel komolyabban, mint ahogy eddig beszéltem. - De hála Patrishának - intettem a nőstény felé a fejemmel, egy pillanatra se tévesztve szem elől Castort -, rájöttem, hogy nagy kár lenne csak úgy elzavarni önöket. Vérpezsdítő kis csapatnak tűnnek. - Ó, istenem, a végén még belejövök a bókolásba. -Jól el fognak minket szórakoztatni. Azt remélem még véletlenül se álmodta egyikük sem, hogy majd ők lesznek itt az Atya az Úr meg az Isten.
~Maradj csak, de ne tégy semmi olyat, amitől azt hihetné, hogy segítségre van szükségem. Bár ha nagyon ugrál, úgyis elviszem valami szerelmi fészekbe, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz~ Küldtem Trishának a választ egy kis késéssel. Előbb hallgattam a másik farkast egy kissé, hogy felmérjem, mégis milyen,amikor beszél, és hogyan adja elő magát. A testtartásomon nem változtattam, hagytam a kezeimet, ott, ahol eddig is voltak. Kétkedően húztam fel a szemöldökömet, és lekezelő mosoly ült ki az arcomra. Rejtegette bár, de éreztem, hogy zavar van az erejében, legalább is, ami a farkast illeti. Szerencsére nekem nem volt ilyen problémám. A Bestia nagyon jól értette a dolgát, akárcsak én. Nem fogjuk egy pillanatra sem elárasztani az erőnkkel. Legyen neki elég annyi, amennyit normál állapotban ki tud szagolni. - Többet ilyesmi nem fordul elő, Vincent, erről magam fogok kezeskedni... - mondtam nyájasan, közben pedig sokatmondó pillantást vetettem Patrishára, hogy tud-e valamit az esetről, mert hogy én nem, az biztos volt. Nem állt szándékomban folyamatosan fenntartani a szemkontaktust. Szóval ha Vincent erre alapoz, akkor nyugodtan könyveljen el gyengének, annál nagyobb meglepetés éri majd. - Mégis hány aduját akarja még három percen belül kijátszani, Vincent? Kérdeztem tőle, egy lépéssel közelítve felé. - Igazán magas szinten űzi a fellengzős, vidéki szerepkört, ezt aláírom. A mondvacsinált s*ggnyalásai pedig egy pillanatig sem érdekelnek. Ki tudja..? Lehet, hogy blöfföl... Most már egészen közel álltam hozzá, és ha szemkontaktusra hajazott, hát azt megkaphatta. Nem értem hozzá, de érezhető olt, ahogy akaratlanul is egymásnak feszülnek a vezetői energiáink, pedig én a magam részéről semmit nem zúdítottam a nyakába. Hangom egész halk lett, és ellentmondást nem tűrő. Hol érdekelt engem, hogy elviekben egy egyenrangú féllel állok szemben? Ha ilyen bánásmódot akar, akkor majd vívja ki magának... - Idejön nagy pofával, hogy maga majd megmondja a frankót, most pedig látja, hogy kikkel áll szemben... De ha mégsem, ám legyen. Téved, ha azt hiszi, hogy egy pillanatig is szórakozhat a véremmel - morogtam a képébe - Erre hamarosan maga is rá fog jönni, garantálom. Ezzel a mondattal távolodtam el tőle. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy most majd menten összecsinálja magát, hiszen valamiért ő is Alfa kellett, hogy legyen. Ezek voltak az én szabályaim. Velem senki nem b*szakodhat, főleg akkor nem, ha másnapos vagyok. Különben is, roppant nagy baklövés volt egyedül idejönnie...
Castor válaszára majdnem felnevettem, de sikerült megmaradnom egy derűs vigyornál. Elképzeltem, mit is művelne egy ilyen "szerelmi fészekben" Vincenttel. Nyögés lenne, az biztos ... Aztán a kérdő pillantásra csak röviden válaszoltam. ~ Nem tudom ki volt az. A továbbiakban nem volt sok dolgom, csak hátradőltem, kényelmesen elhelyezkedtem, és élveztem az előadást. Ha Vincet-et Castor most lealázza, még nagyobb lesz a szégyen, ha más is látja. Azért még egy figyelmeztetést küldtem. ~ Most nem a teljes erejét mutatja. Nálam sokkal erősebb. Ezt jobb, ha tudja. Aztán a továbbiakról ő dönt. Mindig is jó voltam abban, hogy szinte észrevétlenül adjam meg a háttértámogatást az alfámnak.
Kérdőn felvontam a szemöldököm. - Adu? Ez önnek adu? - Chicagóban elég silány lehetett az adu-felhozatal, ha neki az eddigiek azok voltak. Mit fog csinálni, ha igazi adukkal állok elő? Leizzadja a zakóját? vagy belém töri a pökhendi stílusát? Nem fűztem hozzá további kommentárt, meghagytam a hitében. Majd felébred... Vagy kilábal a macskajajból. Nem lépek el, bár furcsán méregetem, nem csípem, ha belemásznak a személyes terembe, főleg ne egy pasi! Pár perce van itt, és már erőt fitogtat. - Chicagóban sok a kirakat, ugye? - kérdezem, mert ezt nem bírtam megállni, ám még mindig nincs gúny a hangomban, csak őszinte kíváncsiság. Igen, a kirakatok... na, az itt megvolt dögivel. Minden katonás rendben kipakolva: először egy határozott nőstény, aztán pók-a-falon-futkos szindrómás farkasok, akik ugranak, ha a másik falkából jön egy szem farkas, és végül az Alfa, aki úgy kinyalta magát, mintha díszszemle lenne. Hát az megvolt. - Látom a szónoklatokba már szépen beletanult - bólogatok nagy komolyan. - Ez igazán szép teljesítmény. Ha csak fele olyan jó Alfa, mint amilyen jól forog a nyelve, már elért valamit. Eszembe sincs felhúzni, ha felkapja a vizet, azzal csak magának és a falkájának tesz rosszat, bár amilyen elbizakodott, kétlem, hogy ezt felfogná. Na, de nem cukkolni jöttem. - Örülök, azért, hogy találkoztunk - húztam széles vigyorra a számat. - Annak még inkább, hogy kimászott a képemből. - Ugyanis hiába a tusfürdő, aminek az illata még ott lengett körülötte, a leheletében akkor is lehetett még érezni az alkohol szagát. Egy iszákos Alfa, meg a csonka falkája, ez volt minden, amit az Őrzők a nyakunkba tudtak sózni? Patrisha már kezdte elhitetni velem, hogy tényleg érnek valamit, de a vezetőjük... hogy is mondjam... Értett a külcsínhez, de eddig olyan sekélyes volt, mint a bisztró előtti pocsolya tavasz derekán. - A garanciáikat és a fenyegetéseiket felírtam a határidőnaplómba a világvége és az apokalipszis után - mosolyom rendületlen -, észben fogom őket tartani. Zsebre tettem a kezeimet, és több szót már nem akartam rájuk vesztegetni. Amiért jöttem, azt egyelőre megkaptam.
Nem igazán tűrtem, ha nyíltan szemtelenkedtek velem. A dühkezelési terápiát még nem kezdtem el, úgyhogy saját magamon kellett szorosabbra húzni a képzeletbeli nadrágszíjat, hogy ne akarjam egyből kitekerni a torkát, így nagy hirtelen... ~Én sem toltam magam 200%-osan a képébe, nyugodt lehetsz..~ Küldtem Pat felé a gondolatot, és közben felmorrantam. - Na ide figyelj Vincent, a Hegyről... Akármennyire is b*ssza a csőrödet, ez már az ÉN területem, értegeted? Ha pedig nem tetszik, hát rajta, menjünk csak hátra, és akkor majd nem csak a kirakatot fogod megkapni, vidéki gyerek... Szabadjára eresztettem erőm egy részét, s bár a hangom nem volt ideges, ott vibrált benne, hogy nagyon is komolyan gondolom az ajánlatot. - Mégis milyen adut? Fél perc alatt a tetemeddel dekorálhatnám ki a lakásomat, csak egy szavamba kerülne, és rád uszíthatnám a fél falkát, ha én nem lennék elég. Nekifeszültem, de koránt sem égtem maximális lángon. Az indulat, az, hogy ez a másik farkas idejön, és heccelni kezd, elragadott magával. És csak azért, hogy tovább fokozzam a hangulatot, újra közel léptem hozzá, és egyenesen a szemébe néztem. - Szóval... Ha nem szeretnéd ezt rövid úton lejátszani, akkor takarodj a területemről. Ennyit mondtam csak, és vártam, hogy mit lép. Vajon tovább fog pattogni? Esetleg van olyan öntelt és büszke, hogy itt nekem ront a vendégek előtt? Attól az Őrzők nem lennének elragadtatva... Viszont, ha fogja magát, és elmegy, akkor én nyugodt szívvel elkönyvelhetem gyávának - akkor is, ha csupán a bölcsessége sarkallja arra, hogy távozzon.
- Jaj, eddig olyan elegáns volt, most meg jön ezzel a gettó-dumával, hogy intézzük el hátul, kiábrándító! - Tényleg az volt! A farkas fia most akkor vagy ez, vagy, ne keverjünk többet, mert annak skizó lesz a vége. - Ó, és mennyi az a fél? Kettő, netalántán három farkas? - kérdezem halálos nyugalommal, immár mosoly nélkül. - Azt hiszi, hogy csak úgy elsöpörhet engem, vagy a falkámat? - Véget ért a poénkodás, jött a hideg, Alaszkai valóság. - Ne játssza a fölényeskedőt, mert nincs abban a helyzetben. Csak azért vannak még itt, mert én megengedem, kíváncsiságból. Ez puszta tény. Kevesebben vannak, valószínűleg még a hellyel sem barátkoztak meg, és elbizakodottak. Ha akarnám, estére hűlt helyük se lenne. A farkasom hallgatott, mint a sír, a színpad csak az enyém volt. - Ez itt nem Chicago, itt nem bőrfotelokban tespedő felfújt arcú seggfejek laknak, akiknek a mandzsettagombjuk a mindenük - mondtam halk, hűvös hangon. - Nagyvárosi ficsúr. Vetettem rá egy utolsó, rideg pillantást, aztán elindultam a kijárat felé. Egy kicsit felhúztam magam, de messze nem annyira, mint ő. Ez is csak addig tartott, amíg a recepció környékén pillantásom a pulton lévő kis csengőre nem esett. És ezúttal már igazi pofátlanságot forgattam a fejemben. Odaléptem, és egy elragadó mosoly kíséretében, könnyedén csengettem egyet a betolakodó párosra nézve. - Szobát kérek!
Álltam a sarat, minden egyes hozzám vágott, tajparaszt megjegyzését. Nem mozdultam, ott álltam földbe gyökerezett lábakkal, és piszkos mosollyal hergeltem a megnyilvánulásait. Ez az, mondja csak.... Nem tudom komolyan venni... Nyugodtan kössön bele olyan apró részletekbe, mint a létszámunk, ha ennél többre nem telik. Én bíztam annyira magamban, hogy nem kötöttem bele az apró részletekbe. Nyugodtan maradjon eltájolva... Nem azért lehetünk itt, mert ő megengedi.. Hol él ez? - Nem vagyok lenyűgözve a vendégszeretetedtől Vince... És tudod, az a legnagyobb probléma az elméleteddel, hogy amíg nekem van hátszelem, neked legfeljebb a nagy pofád jut. Szóltam utána ezerwattos mosollyal, de aljasan és gátlástalanul. Néztem, ahogy visszavonul, el, a kijárat felé. Na nem baj, legalább lesz mit mesélnek az Őrzőknek, ha egyszer eljutok odáig. Már majdnem ott tartottam, hogy gondolatban virágszirmokkal hintem be a lábnyomát, amikor megszólalt, hogy szobát szeretne. Hogy mi?! ~Ez meg mi a halált csinál?!~ Címeztem a gondolatot egyenesen Trishának, de nem néztem rá, végig mozdulatlanul álltam, tekintetemmel pedig Vincent mozgását követtem. A recepciós, gondolom látta az iménti bájcsevejt. Így egy kissé vonakodva, de már kérte volna Vincent igazolványát. Most aztán rohadtul meg lehet elégedve magával... - Hagyja csak! Az úr a hotel mélyen tisztelt vendége. Személyesen gondoskodok a kényelméről a továbbiakban... Ekkorra már melléjük értem, és férfiasan, ám cseppet sem barátian rámarkoltam a hím vállára. - Gyere. Megmutatom a szobádat. Mondtam a farkasnak cseppet sem bizalomgerjesztő mosollyal, majd a lépcsők felé fordultam. Közben igyekeztem elkapni Pat tekintetét. Ha önként és dalolva kínálja fel magát, akkor nehogy már mi legyünk az ünnepi tor elrontói...
Hátszél? Ennek? Fingott vagy mi, mert maximum akkor lehet hátszele. Na, mindegy, kukorékoljon tovább a szemét dombján, nekem is van sajátom, de azért még piszkítsunk az övére. A terv addig a pontig működött is, hogy szépen felspanolta magát. Édes galambom, de érzékeny... Aztán odajött markolászni. - Igazán kedves, de ne tapizzon, nem az estem - villantottam egy elbűvölő mosolyt, és leráztam a kezét a vállamról. - Továbbá azt sem engedtem meg, hogy tegezzen. - Bár ezt az egomán tuskót hol érdekli ez? Hajaj, sejtem én, mi lenne abban a szobában! Kösz, nem, az öreggel egymagában még fel tudtam volna venni valahogy a versenyt, de ha a nőstény is beszáll, végem. Én se vagyok mindenható, hogy a fene egye meg. - Hm, "hátul" helyett szobára menés? Elmés. De később költöznék be, most csak kiveszem. - Tartson gyávának, de én oda velük föl nem megyek. Még nem untam meg az életet. - A szexuális frusztráltságát máson vezesse le, nekem meg írjon fel egy szobát. Nem verekedni jöttem, ahhoz nem ilyen szép nap és hotelszoba dukál. Semmi egyebet nem akartam, csak egy szobaszámot, mellette a nevemmel, pár hétre, vagy hónapra. - Vagy a verekedésen kívül más nem megy? - biccentettem oldalra a fejem. Fantasztikus vagyok, ki akarok táncolni a halálomból, de tovább csesztetem. Hej-hó, nótázni jó!
Noha én tisztelem Castort, azért ez az egész olyan kakasviadalnak tűnik. Persze mit lehet tenni egy bohóccal, aki még saját magát sem veszi komolyan? Amikor Vinc szobát kér, és Castor kér magának, akkor kelek fel a fotelből, és indulok el feléjük. Ezek szerint Castor nem akarja elengedni. De Vincent hirtelen visszakozik. ~Inadba szállt a bátorság, öcsi? - kérdem tőle. ~ Nem baj, nem te vagy az első alfa, aki meghátrál ... De ha szaladsz, akkor csinálok rólad egy pár csini fotót pucolás közben, és holnap azzal lesz tele a falkád e-mail fiókja. Ó, én is tudok ám ... ezek olyan finom kis női módszerek, de felettébb hatásosak. ~ Páran kinn vannak a hotel körül fegyverrel. ~ tudósítom Castor. ~ Ha mégis elengednéd szólj, különben kiluggatják. Eddigre odaérek, és a legszebb mosolyomat villantom Vincre, majd megadom neki a lehetőséget, hogy maradjon. - Nos, a szoba az mindig vár Önre, tisztelt uram, emiatt ne aggódjon, egyet ezentúl fenntartunk. Most pedig fogadja el cégünk meghívását egy italra! Erre tessék! - s készségesen mutatom az utat.
~Ha itt ma valaki ennek a kandúrnak a vérét ontja, az vagy te, vagy én leszek...~ Nyugtáztam a fegyveresek jelenlétét. Minden esetre arra még jó lehet, hogy feltartóztassák, ha menekülőre fogná a dolgot... Rémes boldogság lett úrrá rajtam, hogy Trisha is benne van a buliban. Ez meg is látszott vészjóslóan csillogó, totálisan emberi szemeimen. - Ennyire megcsappant a lendületed? Ugyan már... Nézzenek oda, mennyire bizalmatlanok az emberek manapság... - az utolsó mondatot a recepciósnak címeztem, aki zavartan bólogatott. Legyintettem neki, ő pedig engedelmesen bevonult a pihenőszobába, ami közvetlenül a recepció egyik végéből nyílt a pult mögött. Így már szabadabban beszélgethettünk... - Igazán sajnálom, ha molesztált az apád Vincent, hogy már egy baráti gesztust is szexuális megnyilvánulásnak tekintesz... Akár ezt is megbeszélhetjük odafent. Természetesen csak akkor, ha tényleg vagy akkora "májer", mint amilyen nagypofájú. Még kacsintottam is egyet. Igazán nyeregben éreztem magam. Mesés volt, ahogy saját magát keverte bele ebbe a helyzetbe, pedig az első reakcióm a felháborodás volt, most már roppant elégedett voltam a helyzettel. - De azt megígérhetem, hogy reggel a saját lábadon távozhatsz, már ha nem tetszik meg annyira a vendéglátás, hogy maradni akarnál... Ha nem tartom be a szavam, mehetsz az Őrzőkhöz, teljes joggal,hogy Castor nem hű a szavához. És hiába szaglászott, nem érzékelhetett egy falatnyi hazugságot sem. Komolyan gondoltam, hogy nem fogom megölni. Sőt, meg sem fogom próbálni, nem állt szándékomban. Persze nem azt ígértem, hogy nem nyúlok hozzá egy ujjal sem... ~Azért, ha most menekülőre fogja, izzítsd a kintieket, hogy tartsák itt. De ne csináljanak szúnyoghálót belőle, ha egy mód van rá... Csalódás lenne.~ Mondtam Trishának, majd jó magam is mellé léptem, hogy mutathassuk az utat a szobák felé. Egyelőre roppant előzékeny leszek vele, aztán majd meglátjuk...
Kívülről nem láthatták rajtam, de legszívesebben falba csapkodtam volna a fejem. Ezt szépen megcsináltam... Patrishára vetettem egy semmit mondó pillantást, azt tekintetem visszavándorolt Castorra. Tökös legény mit ne mondjak, ha az ellenfél veréséhez is segítség kell neki. - Ez megnyugtató - mondtam negédes mosollyal arra, hogy reggel a saját lábamon távozhatok. - De én még ma a saját ágyamban fogok aludni. - Igen, nem kérés volt, nem feltevés, hanem száraz tény. Felőlem megpróbálhat úgy elverni, hogy a légvételnek is örüljek a végén, állíthat egy kommandót is az ajtó elé, de én ma - mint az esetek többségében - otthon fogok aludni. - Remélem szép szobát kapok - húztam vigyorra a számat. Igen, ha már arcoskodnak, és kicsit megtépáznak, legalább legyen jókedvem közben. Legalább nagyjából be fogom tudni lőni, hogy ezek ketten mit tudnak. És végtére is, amit akartam, amire kíváncsi voltam, azt megtudtam. Cserébe pár kék-zöld folt nem nagy ár. Ha elindultak, mentem utánuk. Innentől már oly' mindegy, mit mondok, vagy teszek. Illetve, a teszek annyira nem... A mondok annál inkább.
Hagytam, hogy Castor betessékelje Vincentet az általa választott helyre, követtem őket, de kis ideig mással foglalkoztam. Gondolataim Duncant keresték, és ha megtalálták, akkor üzentem neki. ~ Az őslakos alfa ma éjjelre a vendégünk nem teljesen önszántából. Kérlek, gondoskodj róla, hogy a falkatagok ne könnyelműsködjenek a városban. A kisebbek jobb, ha egyedül ki se mennek ... és derítsd ki légyszíves ki volt az a barom, aki egyedül felment a másik klánterületére, és vidd el Castor elé majd, ha végzett az alfával. Ezzel megvolnánk. Még visszarendeltem a kinn fagyoskodókat, és innentől már tényleg csak az élvezet maradt. Megszaporáztam a lépteimet, és utolértem őket. - Nem biztos, hogy ma éjjel tudsz majd aludni Vincent, de nagyfiú vagy már, kibírsz egy éjszakát alvás nélkül. - mondtam neki biztatóan.
Ambernél tett látogatásom után jóval összeszedettebbnek éreztem magam, még a végén kiderül, hogy nem csak a bosszantásomhoz és felajzásomhoz ért. Jó tudni! Benéztem az Anne-el közös szobámba, a kislány egyből kikapcsolta a TV-t, és szaladt oda hozzám. Képes volt leszidni, amiért olyan keveset foglalkoztam ma még vele, és miután közöltem, hogy valószínűleg ez még így lesz egy darabig, azt mondta, hogy akkor követ a hotelen belül. Nos, amíg nincs útban, és nem csinál zűrt, addig miért ne? Ki tudja, meddig lesz még velem. Lecaplattunk a recepcióra, és karbantartót kerestük, miután megtaláltuk, az elvezetett minket a biztonsági kamerákhoz, illetve abba a szobába, ahová a felvételek érkeztek. A közös helyek a hotelben mind be voltak kamerázva, az épület környékét is pásztázták. Néhány kamera kihagyott, és a többit se ártott leellenőrizni, valamint egy riasztó rendszert is be kéne szerelni, hogyha váratlan látogatónk jönne, akkor legalább a mi területünkön szóljon a sziréna. - Apuci, ő ki? - kérdezte a mellettem lépkedő apróság, amikor visszaértünk a recepcióhoz, egy adag huzallal, kábellel és dróttal. Anne hozta a harapófogót meg a drótvágót, és nagyon büszke volt magára, hogy ő is segít a biztonságban. A számára idegen alak felé néztem, és megláttam Gaberilet. Jé, tényleg, ők még nem is találkoztak. Chicagóban a farkas nem volt a legjobb formában, utána pedig külön utaztunk, és én is csak nagy ritkán futottam vele össze, pedig ez jóval kisebb épület, mint a felhőkarcoló és Fairbanks sem olyan nagy, mint Chicago. - Ő Gabriel - feleltem a kislánynak, akinek erre egyből felragyogtak a szemei. - Angyal? - Inkább maga az ördög, de mielőtt ezt kimondhattam volna, Anne már szaladt is oda hozzá. - Anne Corvin vagyok - udvariasság mindenek előtt -, te angyal vagy?
Éppen a recepciónál letett szóróanyagokat olvasom át, jó tudni, mi van a környéken, amikor megjelenik Duncan egy kislánnyal az oldalán. Erről a gyerekről műár hallottam, még Eli említette. Szóval Duncan neki "apuci", és a nevét is viseli, és elhozta ide Alaszkába magával. Látszik rajtam, hogy azért ezt az információhalmazt így egyben még egy ideig csócsálni fogom magamban. - Angyal? Én? Mond csak! Látsz te rajtam szárnyakat! - mosolygok le a kislányra, mert ezen muszáj mosolyogni így. - Gabriel Simmons. Nem vagyok angyal, de igyekszem azért, hogy ne hozzak szégyent a nevemre. Ha most Duncan elkedzi a szemét forgatni, bokán fogom rúgni, vagy hozzávágok egy-két prospektust, és nem érdekelnek a következmények. - Apád - egy pillantás a megnevezettre, már pusztán a megnevezésért - téged fogott be technikussegédnek? Mond csak, sokat dolgoztat? Szóval így állunk, hogy Duncan lett a szerelő. Ért hozzá vajon? Hát most muszáj lesz neki. De nehogy már én meg itt lébecoljak... - Tudok segíteni valamiben? Én is halottam valakinek a mentális üzeneteit pár napja, hogy vészhelyzet van. Feltehetően lenne mit megerősíteni a hotel védelmén.
Gabe rendesen viselkedett, mondjuk nem is néztem ki belőle semmi olyat, amiért okom lett volna félteni tőle Anne-t. Próbált volna csak úgy fellépni... A nevére nem szégyent hozni dolognál komoly elszántságra volt szükségem, hogy ne nevessek fel. Nem igazán sikerült, de köhögéssel azért tudtam leplezni. - Duncan azt mondta, hogy nem minden angyalnak van szárnya, mert akik a földön járnak, azoktól elveszik, mert így jobban tudnak segíteni másoknak... - nagyon koncentrált egy szóra, míg én inkább rátettem volna a kezem a szájára, hogy ne fecsegjen tovább -, észrevétlenül! Ugye, apu? - nézett rám nagy, kék szemeivel. Hogyan vágjak így morcos képet? Bólintottam, és nem bírtam megállni mosolygás nélkül. - Sokat... Hümmm... Nem, mert még nem vagyok fáradt! - pördült körbe széttárt karokkal. - Meg azt mondta, hogy ez fontos munka, szóval nem fogok elfáradni, amíg nem végzünk. Ameddigre Gabe hozzám fordult, már véget ért a "köhögőrohamom". Kérdésére elgondolkodtam. Az ilyen szerelésekkel, drótozással boldogultam, a házamban is egyedül intéztem el. Nem vagyok technikai zseni, a komolyabb, modernebb cuccokkal már meggyűlt bajom, de ez még ment. - A hotel egész jól be van kamerázva, most készülök beszerelni egy mozgásérzékelőt, meg riasztót, előbbihez kéne némi segítség, a riasztóval elbírok. A falka biztonságáról volt szó, nem pedig arról, hogy felvágjak olyannal is, amihez lövésem sincs. És ha ebben Gabe tud segíteni, akkor tőle kérek segítséget. - Hogy állsz az ilyen kütyükkel? - lóbáltam meg előtte egy szatyrot, benne a mozgásérzékelőkkel.
Mikor Anne beszélni kezd, nekem is fülig ér a szám, és már tudom, hogy Duncant sokat fogom cukkolni ezzel az angyalos dumával. - Nos, ha apád ezt mondta, akkor minden bizonnyal így van. Igen, apák véleményét és gyerekokítási maszlagját megcáfolni szigorúan tilos. Ha Duncan szerint vannak szárnynélküli földre szállt angyalok, akkor ez így van. - Mondd, csak Duncan találkoztál is már egy párral? - fordulok feléje egy kaján vigyorral. Csak nem esik nekem itt a gyerek és a vendégek előtt. Kicsit megpiszkálhatom. -Hát ha így hárman együtt dolgozunk, biztosan hamarabb elkészülünk. - fordulok aztán vissza Anee-hoz. Duncan terveit jó ötletnek tartottam, és sűrűn bólogattam hozzá, immáron minden tréfa nélkül, a munka az előbbre való. - A vérminták nem mozognak, de általában a szenzorokhoz és a mérési eredményeket értékelő műszerekhez értek. És a labornak is voltak biztonsági berendezései. Duncan a főnök, én meg megteszem, amit tudok. - Kell valamit beszerezni is, vagy van minden?
Kezdőlap
