Rose-al külön váltunk ma estére, ő elment megmasszíroztatni magát, nekem ehhez semmi kedvem sem volt, így másfelé indultam el. Fel akartam fedezni a hotelt, kíváncsi voltam mi minden van még benne, és egy pofa whisky is jól esett volna. Ennek köszönhetően elsőnek a bárt kerestem meg, különben is, ha az embernek, azaz farkasnak infó kell akkor a kocsmákban és bárokban találja meg a leghamarabb azokat. A részegek sok mindenről beszélnek, és ha megtanulod kiszűrni az információt a sok halandzsából, akkor nyomra is akadhatsz vagy valamire, ami alapján el lehet indulni egy irányba, és talán kilyukadsz oda ahova menni akartál már korábban is. A pultot nézem ki magamnak, és egy félreesőbb helyet keresek magamnak, ahonnan beláthatom a teret és szemmel tarthatok majdnem mindenkit. Hiába, vannak szokások, amik sosem fognak belőlem kikopni, olyan mélyen belém nevelték és az élet is beigazolta, hogy erre szükségem van, különösen úgy, hogy renegát vagyok, és a párommal együtt kóborlok a világban. A csapos formája ismerős, ebből a szögből jelenleg csak a hátát látom, de nagyon is emlékeztet egy fickóra, akivel még Berlinben futottunk össze. Nagydarab állat volt Caleb is, és nem éppen kellemes a modora, de abban a helyzetben senkit nem érdekelt, hogy egy vasreszelő is kellemesebb társaság, mint ő. Egy volt a lényeg a munkát elvégezni és túlélni, élve kijutni abból a pokolból, ami ott kialakult. Sose lettünk nagy haverok, de ha megint olyan helyzetbe kerülnék be, akkor fellélegeznék, ha megint vele együtt harcolhatnék, de ezt véletlenül se vallanám be se neki se másnak. Amúgy is a technikáján van mit javítani. Ahogy figyelem a férfi mozgását, és fejtartását, egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy ez bizony ő lesz, és nem csak valami hasonmás. - Egy tankot beengedtek az üvegpoharak közé? Hm.. a főnököd vagy félnótás, vagy nem lát a szemétől. – szúrom ezt oda a csaposnak, és meglátjuk, hogyan is reagál rá, de ha valóban az, akire gondolok, akkor már sejtem mi lesz körülbelül a válasza. A szaga alapján könnyebb lenne megmondani, de a légkondi mögülem fújja a levegőt.
Csak pár nap telt el az erdős incidensem óta, és be kell vallanom, még van mit regenerálnom magamon. Viszont a kezem már egész jól mozog, ez már valami. A mellkasom is szépen gyógyul, bár egyelőre nem dobom ki mutatóba. De Hárt szép munkát végzett. Mondjuk tőle nem is várnék mást... Az esti órákra a bárt céloztam meg, és mivel nem ártott nagyobb figyelemre szorítkozni, tekintve a jelenlegi helyzetet, így önkényesen beengedtem magam a pult mögé. Bobby hamar belement, eltöltöttem már vele pár estét itt, aszottra piálva magam, úgyhogy nem volt ellenvetés. Nem is lehetett volna, ezt hozzá tenném. Ha már nincs jobb dolgom, legalább felügyelem a vendég részt, hátha erre támad kedve tévedni egy őslakos bolhásnak... Mindenesetre reménykedhet benne, hogy nem teszi... Ha jót akar. Némileg nyúzottan törölgettem az egyik korsót, igazából eddig is tiszta volt, de legalább a látszatot fenntartotta. Hátamat a "kirakatnak" döntöttem, így megesett, hogy néhány üveg akaratlanul is megremegett, ahogy mozdultam egyet. Éppen azon agyaltam, hogy az este végén, csak felmászok ehhez az idétlen nőszemélyhez, mikor ismerős, régről felderengő szag csapta meg az orromat. Pillantásomat lassan kezdtem felemelni a korsóról, míg végül a felém lépdelő alak képével találkoztam szembe. Féloldalasan sandítottam felé, és ahogy a vonásai kezdtek ismerőssé válni, még szemhéjaimat is összeszűkítettem. Meg sem kellett volna szólalnia, már rájöttem ki ő. Így viszont csak még egyértelműbbé tette a helyzetet. Fejemet kissé hátradöntöttem, ahogy a pult lapjára csúsztattam a fényesre csiszolt üveget, a rongyot pedig egyszerűen csak oldalra hajítottam. Szóval, Jesse... Idejét se tudom mikor láttam utoljára. Kár... pedig azt hittem ez végleg így marad. Na, nesze neked öröm-boldogság! Mindazonáltal valahol, mélyen, olyan helyeken, amiket mélységesen tagadok, hogy léteznek, elviseltem a srácot, sőt. Jó harcos, erős. Ezt pedig mindig is tiszteltem. Persze, a véleményemet jobb megtartani, mint ahogy azt mindig is tettem. - Nem. Az efféle tankok, engedély nélkül is megoldják. - villantottam egy sunyi vigyort felé, továbbra is rezzenéstelenül állva a tekintetét. - Csak azt nem értem, hogy engedhettek be téged ide... 'Minihuszár'... - vontam fel egyik szemöldökömet szemtelenül, ahogy végigvezettem rajta tekintetemet. - Nem sokat nőttél, mióta utoljára volt hozzád... khmm... szerencsém, mióta utoljára láttalak. - egyszerűsítettem le a mondandómat, ahogy előrébb hajoltam felé. - Mit keresel itt? - könyököltem föl egyik karommal, közvetlenül szemben vele. Igazából nem bántam, hogy itt van, bárki bármit mondjon, vele bármikor szívesen megyek a harcmezőre. Mint mondtam, értékelem a tudását, még akkor is, ha néha lehetne jobb is. Sőt... Mindegy. Ez az én véleményem, és nem is fog változni. - Bobby, vedd át. - biccentettem fejemmel a srác felé, és mikor mellém ért, meglapogatva a vállát, kisétáltam a pult mögül. - Dobj egy whiskyt. Meg ennek a betévedt szerencsétlenségnek is. - nos, igazából ez még egészen kedvesnek számított részemről, tekintve a nyers stílusomat. Örülhet, hogy nem parasztoztam le izomból, csupán "szeretetből". Előre sétáltam, egészen Jesse-ig, majd kirántva mellette az egyik bárpult széket, feldobtam magam rá, arccal a csapos sor felé pördülve. - Rossz helyre tévedtél, Vuk. - sziszegtem a fogaim alól, miközben a kért ital is elénk érkezett. Én pedig? Nem átaltam meg azonnal letolni az egészet. A pohár élesen koppant a pult tetején, ahogy visszalöktem rá, ezúttal már tekintetemet a férfi felé emelve. - Jobban teszed, ha időben lelépsz... Leléptek. - már, ha Rose is vele van. Nyilván... Igazából lehet jó tanács volt, ezt sem igazán szeretném feltárni. Ellenben, a mostani szituáció a falkák és őrzők között, nem kóboroknak való, ez vitathatatlan...
Két napja dekkolunk a hotelben, az első nap nagy részét odafönt töltöttük és csak vacsorára mentünk ki a városba. Ma bejártuk a környéket, megnéztük mi hol van, és beadtam a derekamat, hogy Rose vásárolhasson magának, pár dolgot. Elcsavarta a fejem, mert pár olyan apróságot is vett, amit szívesen húzok le róla, de nézem is rajta. Szóval, nem volt a dolog olyan vészes, és egészen jól viseltem. Nem az a típus vagyok, aki oda lenne a nagy vásárlásokért, és órákon át képes lenne ezzel foglalkozni, viszont a párom pont ilyen. Szokták mondani az ellentétek vonzzák egymást, de most jelen pillanatban ez nem releváns. Inkább az, hogy erre a nagy vásárló túrára, kell valami tömény szesz. Persze, meg lehet kérdezni, miért mentem vele? Azért, mert idegen helyen vagyunk, nem ismerünk itt még senkit sem, és nem tudni hol vannak ellenségek, Rose pedig nem az a nagyon harcias típus. Jobb szeretem őt biztonságban tudni. Nézem, ahogy Caleb lerakja a rongyot és a korsót, és lassan felém fordul. Addig én levágódok az egyik bárszékre, és mire felém fordul, én már ülök és őt méregetem. Ismerem egy ideje, de az is igaz nem volt hosszú ismeretségünk, és jó ideje már nem is láttam. - Berlin óta nem lett szebb a rusnya pofád. – Jegyzem meg neki, mikor visszaválaszol, hogy az olyan tankok, mint ő megoldják a dolgot engedély nélkül is. Érdekes, hogy a szabványköszönési terminusokat sosem használtuk, helyette volt sértegetés és szájkarate, de „hello, hogy vagy” az sosem. - Úgy hogy én lazán átcsúszok, a méretes barom tábla alatt, amit te telibe fejelsz! – Vágok vissza és már egy halovány félmosoly ott van a szám sarkában. Nem csak ő az, aki sunyin vigyorog, de én is lassan ide jutok. Nem vallanám be sosem, de azért néha hiányzott ez a nagy kóstolgatás, amit mi levágtunk. Pláne éles helyzetben, mikor záporoznak a golyók, vagy a kések és gyilkolás közben csináljuk ezt. - Úgy hallottam nagy buli készül itt, és nem akartam belőle kimaradni. – Sandítok rá, és közben azon gondolkozom, fel pedzegessem-e neki, kit is keresek valójában. Sok mindent hallottam, hogy itt két falka megy lassan egymásnak az Őrzők is be vannak sózva és lóg egy háború lába. - Ha én betévedt szerencsétlenség vagyok, akkor te? Várj, kitalálom, te vagy a megtestesült, csupa kellem és báj? – Nézek rá. Mind a ketten tudjuk, hogy az ő nevét az előbbi két jellemzővel egy napon emlegetni lehetetlenség. Jó tudom, ez gyengére sikerült, de most ez jött. Én sem lehetek mindig a toppon sértegetések szempontjából. Az elénk érkező italt én is leküldöm, nehogy már alulmaradjak egy ekkora benga döggel szemben, mint amilyen ő. Aztán az én poharam is koppan, és csak utána válaszolok neki. - Csak, hogy tisztázzuk, én eléggé messze állok egy rókától, legalább olyan messze, mint te attól, hogy jónak lehessen nevezni téged a szakmádban, pocsékul célzol és pazarolod a muníciót. – Ahogy üres mind a kettőnk pohara utántöltést kérek magamnak és neki is. Majd felé fordulok, és végig mérem, meghallgatom, amit mond. - Miért is kellene ezt tennem, mikor csak most érkeztünk meg? – A nyelvemen volt valami csípős megjegyzés, de a tekintetében volt valami ami miatt nem mondtam ki, és inkább csak rá figyeltem.
Ejj-ejj Jesse. Szokás szerint nyitogatja a zsebemben azt a bizonyos bicskát. Mekkora szerencséje, hogy emberek között vagyunk... Nem mintha akkora kárt kívánnék benne tenni, sőt. Ettől még kicsit adnék annak az érces nyelvének. No sebaj. Igazából csíptem a szövegelését, és ami azt illeti néha tényleg jó partner voltam benne. Tekintve, hogy nem kenyerem a verbális bohóckodás. Előbb ütök, minthogy meghallgassam a másik felet. A képemre tett megjegyzésére csak vigyorogtam, hát hol érdekel engem, hogy ő mit gondol? Előbb kell ahhoz felkelnie, mint hogy a nemlétező lelkivilágomba tudjon taposni. - De legalább nekem jól áll! - jegyeztem meg szórakozottan a táblás megjegyzése hallatán. Sose tagadtam, hogy egy bunkó faszláma vagyok, úgyhogy megint félre ment ez a "döfés" is. Komótosan foglaltam mellette helyett, ahogy azt kell. Elvégre, én "otthon" vagyok, méghozzá saját területen. Nekem nincs miért aggódnom... Neki viszont nem ártana, az pedig, hogy pont a helyi kabaré miatt mászott el Fairbanksbe, nem lep meg, noha nem is tartom okos döntésnek. - Fogd le magad, pingpong labda. Ennek nem sok esélye van, te is tudod. És jelenleg nem engem címkéztünk fel, hanem téged. - áh, lefutott körök már ezek, annyiszor oltogattuk már egymást, hogy az volna csoda, ha nem így lenne most is. Pedig hát... Jó sok éve, hogy nem találkoztunk. Úgy fest, valóban vannak dolgok, amik nem múlandók. De legalább az érzés kölcsönös... Viszont amikor a szakmámmal hozakodik elő kénytelen vagyok kissé hátradőlni, és erőteljesen méregetni őt. Még az egyik szemöldököm is haloványan megrándult, miként szám sarka is. Nem, most sem talált be, akármennyire próbálkozik is. - Valóban, milyen igazad van. De tudod, a különbség az, Mein Freund... - itt kisebb hatásszünetet tartottam, megszívva közben fogaimat. - ...hogy én nem lövöldözök semmivel sem. Nincs szükségem sem töltényre, sem vízipisztolyra ahhoz, hogy legyőzzek bárkit is. Nem úgy, mint neked... - a célzásomat illetően pedig tudom, hogy csak próbálkozik az idegeimen táncolni. Tisztában vagyok a képességeimmel, még akkor is, ha egy ilyen mitugrász akar sértegetni. - Nem mellesleg... Ne irigykedj, hogy te még ennyire sem vagy képes. - lebiggyesztettem ajkaimat szánakozón, majd egyszerűen csak felröhögtem. Hibbant egy figura ez a Jesse, mindig is az volt. De valahogy akkor is megvoltam a társaságban, ami még nekem is furcsa. Lévén, hogy egy idegesítő kis pukkancs. - Azért, Jesse... Mert bár tudom, hogy megállsz a lábadon, a most fenn álló helyzet, a megszokottnál is durvábbra várható. - és igazat mondtam! Ez nem egyszerű háború, ez nem egyszerű gyilkolás lesz. Sokkal nagyobb dolgokról van itt szó. - Ha nem akarod, hogy Rosenak baja essen, akkor vagy elhúztok a picsába, vagy beálltok valahova. Ennyire egyszerű... De előre szólok: Ha ellenséges vonalakra tévedsz, én leszek az első, aki kitépi a torkodat. Verstehen?! - nem azért mondom, mert kurvára arra vágynék, hogy ide csatlakozzanak. Viszont szó se róla... Élvezettel tépem ki a szívét, szakítom át a torkát, szemrebbenés nélkül, ha a másik oldalnak játszik be. - Ezen felül pedig leszarom mit csinálsz... - mondjuk az sem utolsó szempont, hogy szívesen harcolok az oldalán, mint azt már említettem.
Mint mindig, most is bicskanyitogatósat játszom vele. Mind a ketten tudjuk, hogy egy az egy ellenes küzdelemben, emberi formánkban, bajban lehetek ellene, hosszabb távon, ha nem tudom meglepni és gyorsan kiütni. Kisebb vagyok nála. De persze ezt nem vallanám be neki, és a szerencse kedvezhet nekem is, hogy a gyorsaságom kihasználva kiüthetném, de végső soron tettlegességre a másikkal szemben sosem került sor úgy igazán. Inkább a képességeinket használtuk az egymás melletti harcban és valljuk be nagyon is jól kiegészítjük a másikat. - Ezen nincs mit vitatnom! – Mikor a poharainkat újra töltik, akkor megemelem az irányába és ledöntöm a következő adagot is. Nem szokásom sokszor és sokat inni, jobb szeretem, ha tiszta a fejem, de most nagyon is jól esik, ahogy végig égeti a torkom és lecsúszik az ital. - Na, és miért lettem felcímkézve? – kérdezek vissza, miközben nagydarab germán születésű farkas társamat veszem szemügyre, tényleg nem igen változott mióta utoljára láttam a képét. Inkább csak a környezet változott meg és maga a világ. - Te tényleg nem változtál semmit sem, vagy csak ilyen jól begyakoroltad ezt a szöveget annak idején, hogy nem megy ki a fejedből? – Sandítok rá, a poharam fölött. Kisebb vagyok nála, ez tény, legalább húsz centi van közöttünk magasságban, de ezt pótolom gyorsasággal. Régi módi vagyok, jobb szeretem a csendes módszereket, minta milyenek a pengék, és a saját testi erőnk, de vannak helyzetek, mikor nagyon is jól jönnek az egyéb automata, félautomata fegyverek és a mesterlövész puskák. A legutóbbit különösen megkedveltem az elmúlt években. De ez most nem lényeges, más miatt vagyok itt és az jobban érdekel. Röhögésére csak angolos eleganciával legyintek egyet, vannak dolgok, amik mélyen belénk ivódnak, és hiába a sok év és tapasztalat sosem múlik el. Benga nagy dögnek szoktam hívni, vagy emlegetni, bár az az igazság, hogy nem az, csak magasabb és szélesebb is nálam, de végül is arányos a méreteihez mérten. - Erre számítok, hogy nagy balhé lesz, és kell majd a farkas hozzá. Nézd elég sok helyen jártunk, és kellene már egy kis állandóság is, itt pont emiatt látok esélyt, tekintve, hogy ha kirobban a háború, mindig kell az új harcos, aki fel is tud valamit mutatni. Megüresednek helyek, amiket fel lehet tölteni. – Mondom Calebnak, miközben kijön az újabb kör italunk. - Tudom, tisztában vagyok vele. – Egy mosoly kíséretében válaszolok neki, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ha ellenséges vonalra kerülünk, akkor ott nem lesz körtánc, csak mészárlás, kegyetlenül és kíméletlenül. - Akkor adj tippet, Castor de Luca a te vonaladon van vagy ellened? – Kérdezem meg tőle teljesen komolyan. Az ő falkáját néztem ki magunknak még Chicagóban, volt, aki jót volt, aki rosszat mondott róla, de a lényeg, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Úgy gondolom, érdemes lesz körbeszaglászni a falkáját, és megnézni, hogy mi a pontos helyzet. Ráadásul, ha Caleb is vele van, akkor a legjobb helyre jöttünk, itt biztonságban tudhatom majd Rose-t.
Persze, hogy nincs mit vitatnia. Sosem volt titok, hogy nem vagyok a kedvesség krémje. De még csak a piskótája sem. Ahogy az után töltött ital megérkezik, én sem nézegetem. Ujjaim erőszakosan rátapadtak, és újabb egyetlen húzással tüntettem el a fennálló adagot. A pohár pedig ismét az asztalon koppant. Talán ez esetben még erőteljesebben, mint az előbb. - Kétlem, hogy erre válaszolnom kéne, de legyen. Azért, mert szimplán egy szerencsétlenség vagy. Ennyi. - villantottam egy laza félvigyort. Igazából csak cukkoltam, ha már lúd az a szerencsétlen állat, akkor legyen már kövér! Egyébként meg köszönöm, jól szórakozom. - Jesse... Jesse, Jesse, Jesse. Ne legyél ilyen kis butus... - keserédesen húztam félre ajkaimat. Valahogy nem kenyerem ez a babusgatós, ugyan ironikus, megnyilvánulás. - Nem szükséges túlforgatnod azt a babszemnyi agyadat. Ha fájnak a megjegyzéseim akkor igyál rá még egyet. Utána hamarabb meg fogod emészteni. - vontam fel egyik szemöldökömet, ahogy kaján mosoly szánkázott át képemen. Nem is értem, nyafog itt nekem, hogy ő nem Vuk, meg hogy fel van címkézve, és akkor még az sem tetszik neki, ha betolják az arcába a zugászt. Lehasalok magam alá, azonnal! Jó, valójában egészen jó kedvemben talált, és valahol nyilván még örülök is neki, még akkor is ha ezt önmagamnak sem szívesen emlegetném fel. De mint már említettem, van egy múlt, egy közös "hajsza", és az együttműködés ereje. Ezek pedig megadják a löketet a másik felé, hiába való volna ezen kattogni is. - Te csak ne számíts semmire. Ez rosszabb lesz, mint a pokol. Rosszabb, mint amin anno mentünk át. Nem kevés vér fog folyni... - a szavaim végén elhalkultam, olyannyira, hogy lehetőleg csak Jesse halljon meg. Közben az újabb kört is elegánsan fogadom, ami annyit tesz, hogy már rá se nézve a pohárra rántottam azt szám széléhez, majd öntöttem is le a torkomon a többi után. - Bobby, ne szarakodj már, tolj ki vagy tíz poharat elénk fejenként, vagy két üveget. Csajoskodsz itt nekem cseszd meg. - forgattam meg szemeimet, majd a csaposról újfent Jessere emeltem tekintetemet. Néhány másodpercnyi szünetet tartottam, miután Castor nevét említette. Íriszeim összeszűkülten pásztázták a bolhást, és csak azután szólaltam meg, miután Bobby elénk rakott egy rahedli poharat. Az egyiket megmarkoltam, és már küldtem is le a gyomromnak, ezt követően pedig öklömmel töröltem meg szám szegletét. - Tudod, a tippem az, hogy húzzatok el. Viszont, a sejtésed jó irányba lendült meg, jár az agyad. Castor mellett állok. - a mondat végét egészen elharaptam, majd kicsit közelebb hajoltam Jessehez, tenyeremmel kutatva még egy pohár után. - De ennyire ne hangoztasd a nevét, mert nem örülnék neki, ha illetéktelen fülekre jutna a dolog. - nem feltételezném, hogy itt éppen akad olyan, de jelenleg sem kedvem, sem időm nincs ezekre a külsőségekre is figyelni most. Elég az is, hogy Jesse is totál feleslegesen köt le. Erre pedig már csak azért is iszom még egyet! Még egy üres pohár, és grátiszba toltam mellé még egyet. - És mik a tervek, ha már így felhoztad...? Ellene vagy mellette? - rántottam elő egy doboz cigit közben a zsebemből. A borítása eléggé megfeküdt már, de a benne lévő dohány még használható volt. Felpattintottam egyet, egy másikat pedig Jesse elé küldtem. - Ne mondd, hogy nem vagyok jó fej. - vontam fel egyik szemöldökömet unottan, miközben a cigaretta már a számból lógott ki.
Calebbal inni egyenlő az öngyilkossággal, sose tudtam annyit inni, mint ő, de nem fogom azt mondani a harmadik után, hogy nem bírom, így én is lenyomtam a következő adagot és a poharam koppant, ahogyan azt illik. Majd nyúlok is a következő után. Többet bírok, mint három, nem kell félteni, de Calebbal a lépést nehezen tartom. - Bókjaid, még mindig igen édesek, félek titkon te belém szerettél, germán cimborám. – Fél mosollyal nézek rá a poharam felett. Ezt nem hagyhattam ki, ha már ilyen szépeket mond nekem, és még mellé kapok egy fél vigyort is. Régen, nem beszélgettem már így senkivel sem, hát ideje kicsit pótolni, hogy a következő, ötven évre elég is legyen. - Igen, ez a nevem, ne koptasd, csak akkor, ha ódát énekelnél rólam. – szúrom oda és mikor azt mondja, butus akkor ránézek újra, hogy vajon most a fejem is megpaskolja, mint ahogyan a kutyáknak szokás? De mind a kettőnk szerencséjére ez a gesztus elmarad, és nem váltunk így ökölharcba át, a baráti vérszívás helyett. - Kabbe. – Velős a válaszom, és inkább a poharam ürítem fenékig, a komolyabb válasz helyett, úgy vagyok vele, lesz más, amit még cifrázhatunk, és vannak fontosabb dolgok is ennél, szóval, ráér ez, vagy akár hanyagolhatjuk is. - Ha igen, ha nem, jelenleg úgy fest az az egyetlen egy hely ahol esélyes, hogy megmaradhatunk, és még szívesen is fogadnak a képességeinkkel, a munkámmal. – Több helyen tartottak attól, hogy bérgyilkosként a falkatársaimat is levadásznám, és az Alfa életére törnék, ha megbíznának ezzel. Én nem kezdtem mereven tiltakozni, nem szokásom hazudozni, így jobbnak látták, ha takarodunk a fenébe onnan. Hallom Caleb hangját, és ahogy elhalkul, többet mond minden figyelmeztetésnél és szónál is, valóban nagy buli lesz itt és keményebb lesz, mint Berlin volt, ha már ő is így beszél róla. De nem baj, harcolok, ha elfogadnak, hogy nekem is és Rose-nak is lehessen otthona végre. - Maradunk. Biztos vagyok abban, hogy lesz hely ahol Rose biztonságban lehet, már ha lesz maradásunk itt. – Aztán felvonom a szemöldököm, és a válaszom előtt ledöntök még egy pohárnyit, és megszívom a fogamat. - Nem hangoztatom, úgy rémlik halkan súgtam meg neked kit keresek, és nem, ellene akarok lenni, hanem mellette, ha elfogad a párommal együtt. Caleb, tudod te is mivel keresem a kenyerem, úgy hiszem, neki haszna lenne a szakmámból és a tudásomból, most ebben a helyzetben. Nekem otthon kell, neki talán harcos. – Foglalom össze, miután letettem a poharam és a következőt húzom magam elé, már nem tudom, hol tartunk ennek a számolásában, nem figyeltem, de nem is számít úgy igazán. - Ha elfogad, akkor mellette, és talán ha még van, szabad hely a végrehajtók között oda be tudnék illeszkedni. – Vonom meg a vállamat. - Túl régóta kóborlunk már, Rose szeretne letelepedni, és már én is hajlok egy kis állandóságra, otthonra, ami az enyém és nem egy francos szálloda. – Nézek a szemem sarkából Calebre, hát igen az ital kezdi megereszteni a nyelvemet. - Nem, a te pofád miatt akarok itt maradni, erről ne is álmodozz colos barátom. – Fűzöm hozzá vigyorogva.
Felvontam a szemöldököm. Ez még viccnek is karcsú volt, de hát megértem... Néha nem árt önbizalmat növelni. Kár, hogy erre engem választott célpontnak. - Furcsa fiaskó. - vigyorogtam el magam immár egész jó kedvűen, ahogy már az ötödik pohár tartalmát öntöttem le a torkomon. Sosem apróztam el, ami azt illeti, és nem is bánom. - De azért, hogy tisztázzuk, minicimborám... Előbb szeretek bele egy hibrid céklafajtába, mint beléd. - még kacsintottam is, és egész harsányan felnevettem mellé. Kifejezetten jól szórakoztam, a szarvaimat pedig semmilyen szinten sem tudta letörni. Ahhoz vagy korábban kéne kelnie, vagy lehet aludnia se kéne. - Ódát? Pajti... rólad koptatás nélkül sem fog senki sem énekelni még egy szaros szonettet se. Nem hogy ódát... - ráztam meg a fejemet játékosan, miközben egy újabb adag whiskyt leküldtem a gyomornak. Kezdtem már egy kicsit érezni a hatását, ennek legfőbb oka az volt, hogy túl sokat járt a szám vidám irányba, ami valljuk be: nem sűrűn szokásom. És nem mellesleg, úgy éreztem magam, mint az a bizonyos vadalma, amelyik rohadásik vigyorog. Rémes... - Nem fogom. - röhögtem fel egy flegma grimaszt vágva, letolva az utolsó italomat is. Ej, hát ez így nem lesz jó! - Bobby, lökj ide egy üveggel az előbbiből. Kár a poharakért. - tekertem ki a nyakam a csapos felé, majd újra visszapillantottam Jessere. - Hát legyen így. Mindenesetre azt javaslom, hogy többször gondold át, mit akarsz itt, és hova akartok csatlakozni. - a lehető legkomolyabban beszéltem, egy ideig észre se véve a mellém csúsztatott teli üveget. Kedveltem Jesse-t, még ha nem is hangoztattam, és mivel jó harcosnak találom, bánnám, ha rosszul döntene. Nincs kedvem olyan farkast kinyírni, aki ér is valamit. - Tekintve, hogy nem vagy egy... - álltam meg egy pillanatra, szúrós, némileg méregető pillantással övezve Jesse arcát. - ...hibbant, gyenge kis szar... Biztos, hogy lesz helyed. Rose pedig biztonságban lesz. Ez kétségtelen. - már amennyiben Castor oldalát választja. Nem óhajtom kitárgyalni, hogyha nem így lesz, akkor valóban én leszek az első, aki végez vele/velük. Tisztában vagyok az erejével, és a legkevésbé sem szívlelném, ha egy ilyen bundás a másik partra evezne. Ez van. Ám ahogy következő szavai a fülembe szöktek, kénytelen voltam kissé hátradőlni, bújtatott elégedettséggel. Szóval... jól van. Jó oldalra akar leszerződni, ezt már szeretem! Kár is a szóért innentől kezdve. - Ez esetben, biztosíthatlak, hogy az iménti mondatom száz százalékban helyt áll. - bólintottam megerősítés gyanánt, és végre a whiskyt is sikerült észrevennem. Több pedig már nem is kellett. Lecsavartam a tetejét, és töltöttem magamnak, valamint Jessenek is, amennyiben nála is üres menetben álltak a poharak. - Haszna. Mindenképp. Harcos pedig mindig jól jön. A több, ebben az esetben jobb, mint a kevesebb. Figyelembe véve, hogy mi vár ránk. - egyenesedtem ki, ujjaim pedig az italomra kígyóztak. Egyszerű mozdulat, a szesz pedig már el is tűnt. Tölthettem újra... - Hely? Nos, ezt első kézből állíthatom, hogy van. - utaltam arra, hogy én is végrehajtóként tengetem az időmet a falkában. - Igazából a legjobb választás. Tudván, hogy mivel foglalkozol. - ejh, hát még egy pohárral végeztem. Nem lesz ez így jó, mert ha beállok, mint a vascölöp, akkor túl mókás leszek... Azt pedig csak bizonyos kereteken belül viselem el... - Nem állt szándékomban álmodozni. - kacc-kacc... - Egyelőre még nem vagyok pinkbe bújtatott barbie, és valljuk be: soha nem is leszek. Az pedig már csak mellékes, hogy rólad, még a halálos ágyamon se elmélkednék. - röhögtem fel erélyesen, és ezúttal már egészen szórakozottan. Jobban legalábbis, mint eddig... Hat ez a mocsadék whisky, hogy egyszer vinne a sírba! De neeem, erre nincs esélyem, maximum az elmegyógyba fogok kikötni, ha sokáig munkál bennem a dózis. - Azért, nem bánom, hogy feltűntél. - töltöttem újabb adagokat magunknak, észre se véve, hogy már a nyelvem is kezd megeredni, őszintébb irányba. Nem lesz ez így jó...!
// Bocsi, hogy csak most... :S De remélem kárpótló a tartalma! //
Egyelőre még tudom tartani a tempót Calebbal ivás tekintetében, de sajnos egy dolog igaz, ő jobban bírja, mint én. De azért igyekszem nem lemaradni mellette, vagy mögötte. Az ötödik pohár jön nekem is, és már bánom, hogy korábban nem ettem, mielőtt ide lejöttem, bár ha tudom, hogy Caleb itt lesz, akkor készülök, na de mind egy is. Nem lényeges a dolog egy cseppet sem, nem vagyok é vajból, vagy cukorból?! Ah, a francot se érdekli! - Oh, ez már tőr volt a szívembe… - aztán elhallgatok. – Várj csak, azt mondtad minicimborám?! Baszki, nem lehet mindenki akkora tulok, mint te! – Mondom neki, miközben nyúlok a következő adag ital után. Hát, ő, részegen nem vagyok valami jó a sértegetésekben és a vérszívásban. Sőt, épp az ellenkezője leszek a józan természetemnek, a csendes és kissé mogorva alak helyett már beszédes és vigyorgós leszek. Rose szerint ilyenkor cuki vagyok. Csak másnaposan nem, akkor morgok. - Balladát! Kérlek, balladát énekelnek majd rólam, csak nem tudom mire fel, de ez most úgy sem számít, nem? – Azt hiszem, kezdek oda jutni, hogy a társalgásunk kezd összefüggéstelen lenni, és szerintem másnap már nem tudnám belőni, miért is jött ez a ballada és óda dolog. Caleb kér még egy üveget és erősen vigyorog, amin én röhögni kezdek, és majdnem lecsúszom a székről, de sikerül visszanyerni az egyensúlyom, és maradok a helyemen, a röhögésem is moderálom. Csak vigyorgok vissza a másik farkasra. Sose jó, ha én ezzel a pasassal iszom le magamat, annak mindig valami őrültség a vége. - Már döntöttem, inkább veled egy oldalon, mint az ellenségednek lenni, bár az is igen érdekes felállás lenne, ha ellened lennénk, de már eldöntöttem mit akarok, és az ott lesz, ahol te is melengeted a hátsó feledet, vagy mi…? – Vágok egy elgondolkozó arckifejezést, és a poharamról Calebra nézek, majd elé csúsztatom, hogy az bizony üres, és az üveg ott van nála. - Ha hibban és gyenge lennék, már nem élnék régen. Szóval, nem fogok nem hasznot hozni, ha befogad a főmuftid, a párom legyen biztonságban és ne mozduljon rá senki sem, és akkor én is megmaradok a helyemen és jó leszek. – Ledöntöm, a ki tudja már hányadik pohárnyi italomat, aztán a poharat koccantom hozzá az asztalhoz és megborzongok. - Ezt reméltem én is, hogy kell a magamfajta egy ilyen helyzetben. És legalább eldönthetjük végre melyikünk a jobb, a Berlini esetben a tank kiiktatásánál nem tudtunk dűlőre jutni, hogy ki nyert. – pedzem fel neki, hogy ott volt egy elszámolási probléma, de nem mentünk emiatt ölre, de az óta is lóg az eredmény a levegőben, és valahogy szórakoztatóbb volt úgy harcolni, hogy átkiabáltunk egymásnak, ki hány hullánál tart abban a pillanatban. - Ne sajnáld tőlem! – lököm elé a poharamat. Aztán biccentek, hogy vettem az adást, Végrehajtó ő is. Akkor teljesen biztos, hogy ezzel a pozícióval én is tökéletesen megleszek. - Nem? Na várj, had nézzelek, de a gardróbodat is le kellene ellenőrizni, mert hát ugye ki tudja, lehet éjjel te vagy a pinkman. – Mentségemre szóljon, én már részeg vagyok! Aztán vele együtt röhögök fel. Néhányan ránk pillantanak, de nem foglalkoznak, velünk jobban mivel el vagyunk mi egy helyben és nem estünk egymásnak vagy más torkának. - Tudod, én pedig nem bánom, hogy abban a csapatban, vagy amit én is kinéztem magunknak, de elég legyen az érzelgésből, mielőtt a nyakamba borulsz és még is csak szerelmet vallasz nekem! Apropó, van egy képtelen ötletem, legyél a tanúm! – Nézek Calebra, a következő adag ital után.
Jó kedvűen megráztam a fejemet. Azt hiszem az alkohol jótékonyan kezdett maga alá keríteni, és olybá tűnik, annyira sikerrel járt, hogy már Jesse hülyeségein is készséggel röhögök. - Kár, hogy nem rozsdás az a tőr, nem igaz? - vágtam egy genyadék pofát, szám szélét kicsit feljebb rántva. - Remek, a hallásoddal mééég nincs gond! Egyébként meg... Szarban is lennénk, ha mindenki akkor lenne, mint én. Főleg, ha te egy centit se nőnél mindeközben! - öklömmel egész finoman "boxoltam" bele a vállába, tovább nevetve, talán ezúttal már némileg hangosabban. Istenem, most basszál rám egy homokzsákot, mielőtt tényleg teljesen összefolyik a fejemben az alkohol! Ugyanis, ezek már erős jelek arra, hogy nem vagyok éppenséggel szín józan. Na jó.. ezelőtt tíz perccel sem voltam már az, de ez kezd egyre rosszabb lenni... - Balladát? Na látod, az már lehetséges! Jó szaftos hulla-ballada lesz az. - tenyerem az asztallapra siklott, mellyel enyhén rá is ütöttem. Újra röhögtem, és be kell vallanom, már annyira eltelítődött az agyam a szesszel, hogy fel se tűnt. - Hát, barátom... nekem kurvára nem számít! - jól van lassan átmegyek hiénába, ha így folytatom. De ha egyszer annyira adja magát a helyzet?! Kész, én ezt már nem bírom... Igazából van egy olyan érzésem, hogy holnap vagy letagadom mindezt, vagy úgy csinálok, mint aki nem emlékszik rá! Pláne, ha ezt még fokozzuk is az este folyamán... Ellenben, arcomra széles vigyor feküdt fel, ahogy az újabb szavak eljutottak a tudatomig. Most mit dramatizáljam túl? Jól esett, amit mondott, és kész. Újabb adag italt töltöttem le a torkomon, majd öklömmel megtörölve ajkam széleit, közelebb hajoltam Jessehez. - Tudod, te kis kobold... Az van, hogy örülök neki! Hát magam sem igazán tudom, hogy miért, de valahooogy, jó lesz ez így! - nem vagyok benne biztos, hogy megértette miket beszélek már összevissza. Mindenesetre én a csatlakozására utaltam, hogy a döntését jónak találom. Na, ezt se mondtam volna, ha józan lennék... Az elém csúsztatott pohárba újra töltök, és a sajátomat sem méltatom elhanyagolni. Újabb pohár, újabb adag a gyomornak. Noha, félő, hogy már így is sok volt, de mit bánom én? - Nyugi már, te Klein méregzsák. Lesz helyed, jó harcos vagy, ne parázzál már. Rose pedig a lehető legnagyobb biztonságban lesz. Ezt garantálom. Ebben mindenképp számíthatsz rám. Az pedig, hogy rámozdulnak-e már a te dolgod! - nevettem fel harsányan. Hol érdekel engem kivel tolja az ágyat a nője. De ameddig neki fontos, addig én magam is vigyázok Rosera, ez nem is kérdés. Egy falkában leszünk, és Jesse akármilyen kis idegesítő tumor az alfelemen, mégis csak kedvelem. Le is sz'phat... - Melyikünk a jobb? - vontam fel egyik szemöldökömet, majd fejemet megrázva könyököltem fel a pultra, ismét töltve magunknak a whiskyből. - Ugyan már... Te is tudod, hogy sose fogjuk eldönteni. Másban vagy jó te is meg én is. Ettől függetlenül még most is állítom, hogy több szőrzsákot szedek le, mint te. Pár napja is volt szerencsém egyhez... - ez utóbbit nem tudom miért osztottam meg vele. Arcom kissé keserűen rándult az emlékek végtelen árja között, ahogy felrémlett az az este. Igazából életem legnagyobb faszsága volt, hogy széttéptem azt a magányos bolhást. De hát na... ideges voltam... Hart miatt. Ő meg a kajámra pályázott! Szóval, nem úgy megy az...! - Na miiindegy! Részemről, áll a móka! - nyújtottam felé kezem, barátságosan - hogy ez milyen elcseszett egy dolog... -, igaz némileg megingottam a mozdulat során. Ééés, ismét töltöttem, mert ez a fránya alkohol úgy fogyatkozott a társalgásunk alatt, mintha csak a föld nyelné el minden kibaszott másodpercben. Még ilyet...! - Piiink... micsoizé... mibajod? Be vagy szívva? - kerekedtek el szemeim. - Hát te nagyon el lettél legózva, apró barátom. Supermannak is elég béna lennék, az S-es szerkójában, nem hogy Pink_akármicsodának... - röhögtem, megint és megint. Egész jó érzés volt, ez tagadhatatlan. Kicsit kikapcsolt az agy, és nem a szaros kis problémákkal voltam elfoglalva. - Azt várhatod. De nem is tudtam, hogy idő közben buzi lettél... - vontam végig rajta pillantásomat, ami már eléggé homályos volt, és kevésbé sem összeszedett. - Már csak azért mondom, mert nagyon rá vagy állva erre a szerelem szarságra. - haha... hát ezt nem hagyhattam ki! A magas labdák már csak így csapódnak le. Ilyen ez... Viszont ahogy egyszerűen elejtette az utolsó szavakat, kérést... nevezzük akárminek, kissé belefagytam a pillanatba. Fejem oldalra billent, arcomra pedig kiült az értetlenség. Tanú? Miafasz...? - Ööö... - hahh, apróbb zavart nevetésfoszlányok szakadtak ki torkomból, miközben megint elfogyasztottam egy pohár whiskyt. - Hát ez... Hmmm... - tekintetem folytonosan pásztázta az övét, míg végül sikerült magamat helyre vágni, és értelmes szavakat formálni a számmal. - Most mondanám, hogy ez megtisztelő... De tudod mit? Végül is, tényleg az. És... Nem bánom én, b'ssza meg! Pusztuljak meg... Leszek a tanúd! - felnevettem, és miután töltöttem magunknak újfent, Jesse elé löktem a poharát, a sajátomat pedig megemeltem. - Na akkor erre igyunk, holnap pedig emlékeztess rá! - szórakozott voltam, de valójában biztos voltam benne, hogy nem fogom elfelejteni, maximum csak némileg óckodni fogok tőle - természetemnél fogva -, de mindettől függetlenül valóban megtisztelőnek gondolom. Ha egyszer elvenném Hartot... (persze, ilyen sohasem fog előfordulni, mert előbb ölöm le magam, mint hogy egyáltalán bárki tudtára adjam, hogy hozzám tartozik...), akkor lehet én is ezt a törpformát kérném fel. Milyen 'szánalmas' vagyok...
Én már lassan kezdtem ott tartani, hogy nem összefüggő a beszédem, és holnapra lehet, a felére sem fogok emlékezni vagy bőszen tagadni fogok mindent, amit csak lehet. Egyelőre nem tudom melyik lesz a valószínűbb, de majd adja magát a helyzet most és holnap is, az már biztos, hogy lesz majd fejfájásom, és lehet Rose faképnél is hagy majd holnap. Nem sűrűn vagyok részeg, sőt, az az igazság, hogy ritkán iszok ennyit. - Nem, a rozsda nem jó, sok vele a munka, különben is egy tőr akkor jó ha nem rozsdás, akkor hatékonyabb. Nem kell attól tartani, hogy megadja magát menet közben. – Magyarázom a lehető legkomolyabban, de hát már be vagyok állva. De azért próbálok komoly lenni, csak már kissé szétcsúszok beszéd közben, de hát ez van, ettől még kérek még egy pohárral, száraz a torkom. - Nem, mert akkor én bátran mászkálhatnék, és csak ti fejelnétek le a táblákat és a szemöldökfákat! – Aztána vállba boxolásra elhallgatok, mert meg kell kapaszkodnom, és amúgy is elgondolkozom, hogy akkor minden magasabban lenne, és akkor nem érném el a polc tetejét, és az milyen lenne már, hogy pasi létemre nem érem el a polc tetejét, és bakot kellene tartanom Rose-nak, hogy levegye, ami kell, pláne ha az nekem kellene. Igen, határozottan sokat ittam már! - Az is több mint a semmi, kérlek rólad senki sem énekelne, téged úgy elfelejt az utókor mint a huzat, ha csak nem veled riogatom majd a kölykeim, ja… várj csak…. ő… nekem olyan nem lehet, na mid egy, akkor te se lehetsz mumus… - Igen nem tagadom, totál készen vagyok, és lassan már megölelem Calebet is, mert én ilyen vagyok részegen jár a szám, hülyeségeken gondolkozom, és még akár ölelgetésre is vetemedek, holott józanon sosem csinálok ilyeneket! SOHA! Caleb elé csúsztattam a poharamat ki tudja már hanyadszorra és közben közelebb is hajoltam hozzá. Mivel láttam rajta, hogy súgni akar valamit, vagy valami olyasmi lehetett, nem mind egy, közelebb araszoltam, hogy nagy szemekkel nézhessek rá, kérek még inni, és meg is hallgatom őt. - Figyelj ide, kifogytam a sértegetésekből kössünk fegyverszünetet és ne koboldozz le, annak amúgy is túl sármos lennék, és nincs zöld sapkám sem! Amúgy meg még szép, hogy örülsz hiszen szerecc! – Röhögtem fel most én, és kellett kapaszkodnom az asztalba, izé pultba, hogy ne essek le a székről. Caleb arcát elnézni, már megérte berúgnom. - Nézd, ha rámozdul valaki, és nem veszi a lapot, hogy a nő az enyém, akkor megritkítom a falka létszámát. Ez teljesen biztos. Amúgy meg örülök neked, de tényleg, de lehet ezt már mondtam neked, de mind egy. – Rose biztosan nem bújna ágyba mással, ha igen akkor ott nagyon nagy bajok lesznek, és nem tudom, mit tennék, de tuti nem tenné meg, maradjunk csak ebben. - Ez igaz, de valld be, te is élvezed, mikor visszaordíthatsz nekem, hogy hányadik dögöt szedted le, és küldte az örök vadászmezőkre! Mondd, hogy nem így van! – Aztán elhallgatok és figyelem az arcát, mintha elkomorodott volna, de lehet csak az alkoholtól láttam annak. Amúgy meg aki ujjat húz a nagyfiúval az meg vessen magár,a és ássa meg a maga sírját, ha ilyen bolond volt, hogy megtegye ezt és magára haragítsa az én német cimborámat. Na, fejezzük ezt be, de sürgősen, még a végén csöpögés esz itten, pfújj. - Részemről is, jó lesz veled együtt dolgozni, már ha felvesznek. – mancsot rázok vele, és utána újra utántöltést kérek tőle, hogy mérgezhessem tovább magamat és legyek még dinkább. - Íva és nem szívva! Nem mind egy, és már nem tudom, de számít ez? Hát tényleg hülyén néznél ki kívül hordott alsógatyában, különben is a fecske amúgy is idétlen, hát még rajtad. – Röhögöm el magam, ahogy elképzelem Calebet mint supermant. Nagyon is röhejes a kép ami előttem van arról, hogyan is feszít ő, csípőre tett kézzel és réved a távolba. - Nem lettem, és ezt bizonyíthatom azzal, hogy elveszem Rose-t és a nevemre veszem, és ő izé a feleségem lesz, na! Hümmögésére azza válaszolok, hogy szépen nézek rá, és várom a válaszát és mikor igent mond még meg is ölelem, részeg vagyok na, belefér és holnap letagadom!! - Igyunk és én tagadok mindent holnap, de szavadon foglak és emlékeztetlek erre! – Vigyorgok rá és ledöntöm azt, amit kitöltött nekem, fájdalom ez az üveg is kiürült. Johnny elsétált a palackból.
- Tény. Noha, ha az a tőr, ezüstből van, talán akkor a legjobb. - kacsintottam egyet, igaz, biztos voltam benne, hogy rohadt bénára sikeredett, de most a legkevésbé sem tudott érdekelni. A pia már jótékonyan munkált bennem, és azt hiszem, nem erős túlzás, ha azt állítom: kezdtem egészen részegnek érezni magamat. Nem tudom hány pohár után jártam, de nem is számoltam eddig se. A kettő után már rég nem tudom hányas szám következik... - Ahh, ne fárassz, Jesse. Inkább pörgesd le a whiskyt. Az jobban áll, mint a szájmenés. - vágtam oldalba, noha csak mértékkel. Kár volna, ha beborulna a pult alá. Az meg még nagyobb kár lenne, hogy vagyok annyira illuminált állapotban, hogy még ki is vakarnám onnan. - Na várjál már... - állítottam meg, noha már a mondata végén járt, de ettől még a stop táblám érvényben van! - Ki a halál f'szából szoptad ki, hogy bármilyen vágyam is van arra, hogy rólam énekeljenek? Nem én játszom kettőnk közül a ratyit, neked a mániád ez az ódázás meg balladázás. Nekem az lesz a legjobb, ha szépen elföldelnek. Sőt, még erre sem tartok igényt. Ha megdöglök kurvára nem az fog érdekelni, hogy énekelgetnek-e rólam. Aaaabszolút semmi sem fog érdekelni akkor már. Nyi-ilván... - nevettem fel hangosan. Az okfejtésem nagyon parádés lett, csak az a baj, hogy egyrészt totál feleslegesen vezettem le, másrészt meg a kutyát is hidegen hagyja. Na mindegy... az alkoholtól mindig megered a nyelvem. Fene belé... Mondjuk a nagyobb gond inkább az, hogy ilyenkor annyira artikulálatlanul beszélek, és értelmetlenül, hogy csoda ha valaki megérti... - Pedig mumusnak még egész jó lennék. - ráztam meg a fejemet szórakozottan, ahogy ismételten lelöktem egy pohárral a torkomon. Abba kéne hagyni. Igen, nagyon abba kéne hagyni, mert ennek nem lesz jó vége. Tökéletesen biztos, hogy a lépcsőn fogok ébredni... Vagy a lábtörlőmön... - Én nem sértegetlek, cimbi. Csak tényt közlően becézgetlek. - rántottam meg játékosan egyik szemöldökömet párszor, nem unva el a további nevetést sem. Mostanra már észre se vettem, sőt... ami azt illeti egyfolytában röhögtem, így a különbséget se tudtam volna felmérni. - De legyen gyereknap. Nem koboldozlak. - aztán még egy pohárral elpusztítottam a whiskyből. Ajjajj, sok lesz... sok lesz. - Micccsinálok? Szeret téged a hóhér! - még színpadiasan meg is borzongtam. Nagy szavak egy kis embertől, hát még mekkorák lennének egy nagytól? Nem, isten ments. Még akkor se ismerném el, hogy kedvelem, ha a torkomhoz nyomnák az ezüst bökőt... - Neem fog rámozdulni senki, rilexeljél már le. Ez nem bordély, hanem falka. Ne balfaszkodjál már... - utolsó szavaimat igyekeztem suttogva elejteni, mielőtt még vagy hülyének, vagy szektásnak néznek. Vagy éppenséggel annak, ami tényleg vagyok... - Mondtad, ahogy már én is mondtam. - amit tagadok, de tény, hogy örültem neki, és már nem egyszer ki is nyilvánítottam. Adjon valaki egy AK47-est könyörgöm... - De élvezem. Főleg, mikor látom, hogy te még sehol se tartasz. - apró flegma kis grimasz játszott vonásaimon, bár annyira komolyra nem sikerült, mint amilyenre szerettem volna. Mindegy, érti ő úgyis, hogy csak az idegein próbálok játszadozni. Ellenben, tényleg csípem az efféle szórakozgatásainkat, és már igazán régen űztük. Viszont biztos vagyok benne, ha itt lesz az ideje, most sem fogjuk kihagyni a strigulázás élményét. - Biztos, hogy meg fogsz felelni. Csak ne nagyképűsködj, mert akkor lehet bunda nélkül jössz ki az irodából. - megint igyekeztem suttogóbbra fogni a dolgot, és már igazán kezdett idegesíteni is a dolog. A faszért kell nekem itt lányoskodni, sutyorogni... Mindjárt felfalok mindenkit, aztán le van a gond... - És nem is fogom kipróbálni, hogy milyen! - nevettem fel kedélyesen, megjegyzést téve a fecske elméletre. Noha, ezt követően kicsit zavartan álltam az újabb témánk előtt, miszerint felkért tanúnak. Végül azonban igent mondtam, és nem is igazán bántam meg. Mondjuk erről holnap kéne megkérdezni, mert jelenleg semmit sem bánok. Még az sem zavarna, ha felszambáznék Harthoz, és letámadnám... Na jó, ez józanon se zavarna... Ám a gondolatokból Jesse ölelő karjai rángatnak vissza, én pedig akaratlanul is ledöbbent képet vágtam néhány másodpercig. Mégis, megpaskoltam a lapockáját, vállát, jelezvén, én is "szeretem", csak szakadjon már le. Nem szoktam én ehhez hozzá, de jelenleg még ebben sem találtam semmi kivetni valót. Csak... nem az én stílusom ennyi. - Jól van gyerek, ne vigadj ennyire. Ott leszek, melletted leszek, a kezed ugyan nem fogom fogni, de számíthatsz rám. Te hőőizéé... hősszerelmes! - elvigyorogtam magam, legalább ezer fogat villantva Jesse felé. Jó fej kölyök, annyi szent. És még a szíve is a helyén van, ami nem hátrány. Legalább az egyikőnké jól üzemel. Az enyém mostanában elég idétlen dolgokat végez... Mhhh... - Mit szólnál, ha lelépnénk innen? Hepajkodjunk valamerre! - most komolyan... ilyen szó nem is létezik! Na mindegy, ettől függetlenül felrántottam magam a székről, majd egy újabb üveget kérve Bobbytól megindultam a kijárat felé. - Találd ki merre lesz az arra, aztán léceljünk innen a picsába. - szóltam neki vissza vállam fölött, feltépve a whisky tetejét, hogy megöntözzem vele torkomat. Az ajtóban megvártam Jesse-t, és ha volt ötlete, ha nem... én bizony az utca felé irányítottam a lépteimet...
- Jól van cimbora, nem kell átmenned Dráma Királyba, vettem a lapot, értem én, hogy .. őő… mind egy…. – A pia már bőven elkezdte kifejteni a hatását ahhoz, hogy értelmesen tudja kommunikálni. Ennek köszönhetően már a mondatom sem fejeztem be, nem tudtam mit is akartam ebből kihozni, de ahogy elnéztem magunkat, már nem is számított a dolog igazából. - Azt hiszem, igazad van…- Adok igazat Calebnak, mivel nem vagyok se szájhős, se egy veszett beszédes fazon, de hát a pia mindenkiből kihoz valamit, amit józanul sosem tenne vagy mutatna. Így befogom, és inkább iszok még. Abból baj nem lehet, és addig sem próbálkozom a szájmenéssel. Ahogy Caleb fogalmazott. Gondolataim is egyre zavarosabbak és már a fél beszélgetés homályos nekem, de nem nagyon zavartatom magamat a dolog miatt. Az üvegre, aztán a benne lévő cuccra mutatok, amit a poharamba töltök, aztán a poharamra, és magamra, hogy megiszom. - Minden ennek a hibája! Felelősséget nem vállalok az elhangzott dolgokért! – Jelentem ki, és kortyolgatom tovább az italt, nem állok le vele vitatkozni az énekléses dolgon. Én már eldöntöttem, balladák szólnak majd rólam és kész. Csak, hogy minek azt nem tudom?! De számít is ez valamit egy részeg vérfarkas elméjén belül?! Nem, akkor meg nem is próbálok értelmet keresni ebben az egészben. Elvagyunk és kész, másnap tagadnunk mindnet, és úgy teszünk, mintha ez a sok baromság meg sem történt volna, komolyan állunk egymással szemben, mint két profi gyilkos és kész. Nem fog erről senki sem beszélni, ha meg igen, azok se mi leszünk, de gyanítom hamar elhallgatatjuk azokat akik még is pusmognak. - Legyen neked, gyereknek, te vagy a mumus! A nem létező kölykeimet majd veled riogatom jó!? – Pillantok Calebra, miközben tartom a poharamat, hogy az üveg, ami előtte van ne legyen már kisajátítva, hanem engem is kínáljon már meg. Valami halkan azt súgja nem kellene többet inni, mert nem lesz valami jó vége ennek, de hát ki foglalkozik most bármi olyannal, hogy mi lesz még ebből? Vagy holnap mi lesz? - Álszent vagy, ugye tudod?- Néze rá vádlón, aztán elröhögöm magamat, és ne kérdezze meg senki sem mi a bajom és min vihorászok, nem tudnám már megmondani, de szondáztatás se legyen, félek a mérőműszer is kaputtolna. - Balfasz nem lehetek, nem ott van! – Közlöm halálos komolysággal, bár jelen pillanatban nem tudom, mennyire lehetne annak nevezni, no mind egy. Aztán megvonom a vállam, eljutottam oda, hogy annyit ittam, hogy minden mindegy legyen már nekem. - Várjál, elvesztettem a fonalat…- Nézek Calebra, óriási szemekkel, hogy lemaradtam valahol, de már nem tudom hol, csak azt, hogy próbáltam betájolni az üveget, mert megint üres a poharam, így nem figyeltem mit is mond nekem. - Nem is nagy a pofám! – Nézek rá méltatlankodva, és szinte gyerekesen durcás képet vágok. Ha józanon látnám magamat, biztos tökön szúrnám magma és a torkomig hasítanám fel a saját húsom. Vagy mégsem?! Nem tudom! Igen, nem tudom, ez biztos! Oké, lőjön le valaki!!!! - Nem fogod a kezem? De azt neked nem is kell, én fogom, azt hiszem majd az övét… vagy valami ilyesmi nem? – Nézek Calebra, aztán megrázom a fejemet. - Tudod, azt hiszem, részeg vagyok. – Állapítom meg teljes bizonytalansággal. Majd valahogy lemászom a székről, de úgy érzem ez valami nagy mutatvány lehetett. Csak bólintottam, hogy menjünk innen valamerre, lehetőleg ki a levegőre, hogy tisztuljon a fejem, és kezdjek észhez térni, mert nem lesz ez így jó semmi esetre sem. - Jó, akkor menjünk jobbra, úgy is arra húz a fejem! – Közlöm Calebbal miután már kivánszorogtunk az épületből, nem ismerem a járást, de erre volt kedvem neki indulni, akkor menjünk is erre, úgy se mer belénk kötni senki sem. Mivel mi harapunk, és nagyoooot!
Gyaaaa... sok lesz ez a pia mára, legalábbis Jessenek biztosan. Voltaképpen már egyetlen mondatát se tudtam kibogozni, ennek mondjuk több oka is volt. Az egyik, hogy már tökéletesen értelmetlenül tette össze a szavakat, a másik pedig, hogy már én se voltam magamnál. Sőt... Eléggé eláztam, ami azt illeti. - Szerintem, te már azééér se vállaljál felelősséget, hogy létezel, barátom. - röhögtem fel hangosan, egyre jobban támasztva magamat a pulthoz. Félő volt, hogy mindjárt lenyalok róla, úgy igazán ízlésesen. És mivel többnyire ezzel voltam elfoglalva, már a legtöbb elhangzott mondatot sem tudtam normálisan beforgatni az agyamnak. Pillantásom Jessere kúszott, és némi összeszűkített szemhéj rángást követően kiegyenesedtem. Az már kurvaisten, hogy én holnap mindent tagadni fogok, leszámítva azt, hogy ismerem. Bár, ha az este folyamán felcsesz valamivel, akkor még talán ezt is elhallgatom... - Te... Riogassad a nődet magaddal. Az épp elegendő. - vontam fel egyik szemöldökömet, széles vigyorral kísérve a műveletet. Jól van, igazából csíptem én Jesset, még akkor is, ha egy utolsó, agybeteg barom is. Valahogy megértettük egymást, mind az ölésben, mind pedig egyénként is. Talán valahol még hasonlítunk is, ami nem hátrány. Noha, a hideg is kiráz a gondolattól... A továbbiakban már csak röhögtem rajta, a kijelentésein, és az esetlen mozgáskultúráján. - Öcsém, te kibaszott hülye vagy... - ráztam meg a fejemet, leküldve az utolsó cseppeket is a poharamból. Valójában már nem tudtam miről beszél, ahogy azt se, hogy hol vesztette el az a szaros fonalat, mert időközben már én se találtam. Előre látom, hogy reggelre vagy egy konténerbe fogunk kikötni, vagy egy ház tetején, amit berendeztünk szobának. - Te az övét, én meg senkiétsenem... - a'sszem csuklottam. Na mindegy, ettől még jóízűen röhögtem fel ismét. Viszont, kezdtem már úgy érezni magam, mint aki évek óta itt üldögél, és roppantmód kezdett idegesíteni is. Talán ezért is jött az ötlet, hogy most már húzzunk el innen a véresbe, mert kiakadok! - Tudod, szerintem is az vagy. - vágtam rá egyet a hátára, miközben felkaroltam a kért üveget, meg még egyet grátiszba, aztán el is indultam, kifelé. Kicsit imbolyogtam, ez már rossz jel, de hát ez van. Mindenesetre, ahogy Jesse is mellém ért, lendületesen mellkason basztam az egyik whiskyvel, a másikat pedig felbontottam, és meghúztam. - Akkorhh jobbra! - tántorogtam utána, kicsit hullámzó lépteket hagyva magam mögött. Nem tudom hány métert haladtunk, mikor egyszerűen megragadtam a tarkójánál, és az úttest felé irányítottam. - Ott egy paörk... Most arra megyünk... - már csak azt nem tudtam milyen park, és a végén hol kötünk ki. De mit számított? Kettőig alig láttam, nem hogy ésszel ítéljek meg bármit is. Már csak abban reménykedtem, hogy nem találkozunk össze senkivel. Se emberrel, se farkassal... mert képes lettem volna azonnal ketté tépni, amilyen állapotban voltam. - Hallod. Az ott... - kicsit belehunyorogtam a vaksötétbe, amibe csupán a lámpák hamis fénye tudott némi láthatóságot varázsolni. Tenyerem stoptáblaként csapódott Jessehez, ahol éppen értem, miként megtorpantam. Jó pár percbe telt mire sikerült felismernem az elém táruló egység valódiságát, mikor egy gondolat szaladt át szélsebesen a fejemen, ezzel löketet adva a további útvonalunknak. - Az a vidiámparkö? Kurvára menjünk már be! - azzal választ se várva rohamoztam meg a távolból emelkedő óriáskerék koordinátáit, még pár kortyot leküldve a whiskyből... - Buzi fa! Száradjál leee! - kezdtem el félúton csapkodni, ahogy sikerült befejelnem egy lejjebb kúszó lombos faágat. Hát az isten faszáért tették ezt ide! Mérgemben egyszerűen csak kitéptem, mely során hangos reccsenésbe burkolózó sikollyal vált el a gally törzsétől. Hát így jártál, b'szdmeg! Felmorrantam végül, de a továbbiakban sem tévesztettem el a célt. Bizony, mi most a vidámparkba fogunk menni!
// Ha gondolod mehet már a vidámparkhoz xD Vagy, ahogy jónak látod //
- Ha húzol mellé kisszoknyát meg köténykét, akkor de… és nagylelkűen eltekintek a két copftól. * Válaszoltam csuklóból a kérdésére még mielőtt végig gondolhattam volna. Na igen, a hotel formaruháját a másiknak biztos nem kell bemutatni, ha a szobalányokról volt szó. Valószínűleg nála is megfordulnak párszor és a copftól is csak azért tekintek el, mert mire meg nő a haja… nos, szerintem már csak a koporsómból nézegethetném maximum, de akkor meg már édes mindegy lenne.* - Ez esetben valóban nem. * Vigyorodtam el, bár azt hiszem, hogy erre felé sok olyan dolog van, amiből csak jó esetben akad egy is. Hajm… hát nem nagyvárosi csitriknek és helyi vagány csávóknak találták ki ezt a helyet az fix. De talán ez is az oka annak, hogy még egyszer sem akartak bevinni. A nevet természetesen felvéstem a képzeletbeli noteszembe, ez pont az, amit nem hagynák ki még feledékenységből sem. Arra, hogy állta a kihívásom önkéntelenül is vidáman megingattam a fejem.* - Ez még a keringő közelében sincs, de csalódtam volna, ha bedobod a törölközőt. * Persze, észrevettem a tekintetét. Talán szakmai ártalom, talán csak az, hogy a fóbiám miatt tényleg jobban figyeltem minden apró gesztusra, hogy időben tudjam hárítani a „veszélyt”, de különösebben nem foglalkoztam vele. Furcsa, de az ösztöneim leszámítva semmi olyat nem éreztem, amiért vigyázni kéne magamra akár most, akár a későbbiekben. Ha meg mégis, nos… az majd akkor kiderül. Jelenleg nem akartam belegondolni és az amúgy is jobban foglalkoztatott, hogy melyikünk fog hamarabb megfutamodni ennyi kihívás mellett. Hisz szerintem arra mind a ketten mérget is vehettünk volna, hogy nem ez lesz az utolsó. Nevet. Jó pont és hát most na, van nekem önkritikám nem is kevés. De a vásárlós tranzakcióm után, ez azt hiszem egyértelmű is lehetett, mi szerint nem tudok főzni. De azért azt nem bírom megállni, hogy ne öltsek rá nyelvet. Nem vettem sértésnek szó se róla, de ehhez többet már nem tudtam rakni, de mégsem hagyhattam annyiban.* - Állok elébe, csak vigyázz mit kívánsz. * Kacsintottam rá, hisz a határaim az egekbe, de azért vannak dolgok, amikre könnyebben harapok, mint más női egyed. De hát Én szívesen lejátszok bármit, meg különben is a jövő zenéje még. A bocsánat kérése talán felesleges is volt, hisz nem vertem nagydobra az egészet, csak kértem valamit, így nem reagáltam rá, még ha meg is nyugtatott, hogy legközelebb nem lesz ilyen… akármilyen, hanem inkább közli a tényeket. A hangjában lévő érzelemre csak rápillantottam, de nem szóltam. Ez már tényleg nem az, amit fordított esetben megosztottam volna, így sejtettem, hogy Ő sem. De ez így korrekt is, Ő nem piszkálja az én magánéletem én sem az övét. A durcás megnyilvánulására elnevetem magam. Igazán mulatató a kép, ami csak pár pillanatig tart csupán. De ennyi épp elegendő.* - A bumerángot eldobni szokták, jelenleg Te akartál el futni… De ha lehet veled dobálózni, akkor meg is érdemled, hogy valaki bumerángnak használjon. * Mosolyodtam el, persze értettem Én a hülyéskedését. De sosem tudni nálam, hogy mikor mondok valamit komolyan és szúrok a viccek közé egy-egy saját véleményt. Ez az volt, és még igaz is. Semmire nem tartottam azokat a férfiaknak nevezett egyedeket, akikkel így lehetet játszadozni. Egy férfi legyen férfi, ne csak egy utánzat. Bár tény, hogy az Én jellememmel és temperamentumommal elég magasra pakoltam a lécet. Szavaira bólintottam, az, hogy hiszek-e a természetfelettiben vagy sem… mellékes és jelenleg Én is örültem, hogy itt vagyok és nem máshol. De ezt sem kellett megerősítenem, hisz látszott rajtam. * - Az eltökéltség olyan dolgok összessége, amik ha nincsenek meg valakiben, akkor eltiporják, megalázzák és semmissé teszik. Sosem az a cél, hogy valaki megdicsérje vagy felnézzen rá, hanem sokkal elemibb és ősibb dolog a mozgató rugó; a túlélés, az életösztön. * Ahogy kifejtettem a véleményem a hangomban a komorság uralkodik és a tekintetem is szomorúan, csalódottan villan a másikra. Na de ácsi, kissé mintha megfeneklettem volna, amit nyomban észre is veszek, és már nyoma sincs a korábbiaknak. Arcomon újra mosoly bujkál és tekintetem is vidámabban csillog, még ha nem is olyan intenzitással, mint előtte. Ahogy meghozzák, az újabb kört csak lassan kortyolom a söröm, ahogy már újra a „régi” vagyok. Nem színészkedés, csak nem voltam lelkizős fajta, sokkal jobban szerettem nevetni és ökörködni. * - Taxi is van… gyenge kifogás, tekintve, hogy kint mínuszok vannak, még a húsnak sem lehet komoly baja. * Vigyorodtam el és lássuk be, nem voltam háziasszony, de kint hidegebb van, mint egy fagyasztó szekrényben. De persze ehhez nem értek, szóval akár tényleg meg is romolhat. Na de az a verzió, amit Ő ajánl az sem egy utolsó opció… sőt. Ezzel le is esik, hogy még csak eszében sem volt kitérni az ajánlat alól.* - Megegyeztünk, természetesen csak is a szobalány romantikus estéje miatt… csak nehogy kiábránduljanak a hódolóid a hotelben. * Kacsintottam rá és már le is húztam a maradék söröm, kabát fel és már mehettünk is. Mindössze csak annyira utaltam, hogy azért mert a Hotelbe telepedünk át, még kicsit sem leszek távolságtartóbb. Bár tény ami tény, közvetlenebb sem. S ezúttal valamiért még csak fecsegni sem próbáltam meg útközben, csak a gondolataimba mélyedve bámultam kifelé.* - Közben átvedlek, tíz perc és jövök. * Mosolyogtam rá mikor megékeztünk és már mentem is a szobámba célirányosan…*
*S láss csodát valóban nem volt tíz percnél több és már meg is jelentem lent. Persze miért is lett volna? Nem a férfi kedvéért öltöztem át, hanem idebent meleg volt és nem volt szükség a vastag cuccokra, amiket egyébként sem szerettem, tekintve, hogy Floridában egész jól hozzá szoktam a lenge öltözékhez, így csakis a saját magam kényelme volt a cél. Fent hívattam a szobalányt, átadtam neki a cuccait, közben átöltöztem és fájó szívvel ugyan, de megváltam az ékszereimtől. Egyébként is problémás lett volna elrejteni és „házon” belül még senki nem kekeckedett velem, hogy szükségem legyen rá. Így ezúttal aki észrevette az érkezésem, vagy épp véletlen erre pillantott, az nem is láthatott semmi különöset. Öltözékem kicsit sem kihívó, ami mellé csak egy magas sarkú, fehér szandál párosult az elején apró láncokkal, amilyen a ruhámon is volt és egy egyszerű fehér selyemsál a nyakamban. Eddig nem kellett, mert a pulcsim nyaka takarta az apró sebeket. Valaki azt gondolná, hogy gondosan összeválogatott darabok, de lássuk be tíz perc alatt, amibe benne volt a lift is kétszer, ez aligha lenne lehetséges. Csak így jött kézre. Hajam ezúttal pedig minden „hajtűtől” mentesen omlott le a hátamra egészen a derekamig a maga lágy hullámaiban és a kezemben is ott volt a tálcám. Semmilyen más változás nem volt rajtam, ahogy körbetekintettem a helységben, hogy merre találom a férfit. Feltéve, ha itt van és naiv mód nem gondolta azt, hogy ez az átöltözés felér egy tortúrával és még nem jött ide, címszó feleslegesen. Ha megtalálta a tekintetem, akkor egy mosollyal indultam meg felé.* - Szerintem keressünk egy félre eső helyett Bag…Baldzs… Tudod mit? Majd a nap végén megpróbálkozom vele megint, akkor már lesz mire fognom, hogy nem tudom ki mondani a neved. Addig maradsz Szépfiú, ha csak nincs valami könnyebb beceneved vagy nem találok magam egyet. * Vigyorodtam el és a szerencsétlen próbálkozásomra még Én is elnevettem volna magam, amiről a széles vigyorom árulkodott. Ha nem volt itt, mert arra számított, hogy késni fogok… nos, az pech de csak könnyedén a pultnál helyet foglaltam, ahol tuti észre vett. Nem szerettem, ha késnek, én magam sem szoktam, szóval az élcelődésemet tuti kiérdemli vele. Bár abból eddig sem volt hiány. *
//Szerintem nem volt kérdés. Csak majd dobj egy topikváltást a reagod alá. //
Elképzelem, amit mond, mert vizuális típus vagyok és kitör belőlem a nevetés. Nem gondolom, hogy lenne a méretembe és az egyenruhának a szoknyája szerintem csak az egyik lábamra megy fel vagy még arra sem, mert bizony falatnyi a szoknya amiben a szoba lányok vannak. Ha valami csoda folytán pedig még is lenne rám méret, hát igen csak groteszkül néznék ki. Elárulom neki a boltom nevét és azt is, merre találja. - Soha nem dobom be a törülközött. Jegyzem meg komolyan, s gondolatban egy kicsit elkanyarodtam. Én inkább meghalok, minthogy feladjam a küzdelmet. A törölközőt a bokszban szokta bedobni az edző mikor feladni készülnek a mérkőzést. Nekem nincs edzőm és hamarabb tépném szét az edzőmet, ha lenne, minthogy megemelje az a bizonyos törölközőt. Soha nem adtam fel a harcot és a küzdelmet bármerre is vetett a sors. Nem akarok hangulatot rontani, így még hozzá fűzök valamit. - Persze ha egy szép nő kérné, akkor lehet meggyőzhető lennék. Kacsintok rá és nem tudom, mennyire hangzik ez játékosan. A hangommal próbáltam úgy tenni, de az arcjátékommal most ez nem volt összhangban. Mindegy is, mert az események pörögnek tovább hibátlanul. Csak bólintok egy aprót a kívánós részre, de szavakat nem fűzők hozzá. A nevetése megint csak betölti a teret és szépen cseng, legalább is nekem, mert csak rá figyelek és a hely okozta zajokat kizártam már akkor mikor leültünk. Sajnos vagy nem, de jobban hallok, mint az átlagember és elég sokszor kell kizárnom a hangokat – nem azokat a hangokat, amiket az örültek hallanak, mert nem vagyok az – hogy ne zavarjanak. - Ez igaz, de el tudod képzelni, hogy ezt * mutatok végig magamon* Képes valaki csak úgy eldobni? Lássuk be, nem vagyok 50 kg. Húzom fel kérdőn a szemöldököm. Kíváncsi vagyok erre mit fog reagálni, mert ezt már sikerült teljesen úgy előadnom, mint ahogy az a nagykövben meg van írva. Játékos, csibészi és kissé még cinikus is. Van egy olyan érzésem, hogy ebben a saját véleményének egy része is benne volt, amivel egyet értek. Ha egy férfit képes bármelyik nő kihasználni, az nem is igazi férfi csak egy utánzat. Egy hím legyen férfi és pont. Figyelmesen hallgatom végig a véleményének kifejtését az eltökéltségről. Észreveszem a hangjában megbújó szomorúságot. - Én is pont ezt mondtam Eli. Nem baj, ha becézlek? Szurok mellé egy kérdést is. Szerintem ez még bőven nem személyeskedő. Nem szeretek becenevek adni embereknek, de farkasoknak sem, mert az olyan intim számomra. Mármint csak olyannak adnék valami becenevet, aki számít nekem vagy, mert gúnyolni akarom. Én egyikhez sem állok közel, mert még nem volt olyan, akinek adhattam volna. A megjegyzésére egy rosszalló pillantást kap tőlem. - Tudod, mikor hagynám itt a kocsimat és ülnék taxiba? Ha mind a két lábamat és a kezemet is, levágná valaki tőből. Minden más esetben megpróbálnám haza tolni. Mondom, kissé élesen s ezzel talán megtöröm a vidám hangulatot, de nem létezik, számomra olyan világ, ahol ne tudnám biztosságban a kocsimat, még akkor sem, ha csak pár órára kéne elhagynom. Gondolom ebből kiérezte, hogy a négykerekűm fontos helyet s szerepet tölt be az életembe. Ez nem is lehetne másképp hiszen a szerelmünket nem hagyjuk el, legalább is én így lettem összerakva. Megittam a maradék löttyömet s a korábbi komolyság el is tűnt. Nem akarom elrontani a délutánt, mert ennek még lesz folytatása, főleg, hogy egyetértünk a folytatásban. - Ugyan, ettől nem kell tartanod, mert nincs nekem olyanom. Legyintek is egyet és hangom őszintén cseng a terembe. Jó tudom, hogy van pár bige akinek bejön a kinézetem, de valahogy egyiknek sincs olyan kisugárzása, hogy több figyelmet szenteljek nekik. Egyszerűen nem fognak meg és mivel nem ismernek, csak a külsőm fogja meg őket. Én pedig olyan hódolókat, – hogy a szavaival éljek – nem akarok. Miután megitta a maradék sörét, elindulunk. A pultnál fizetek és a kocsiig meg sem állok. Kiriasztom a kocsit és ha mind a ketten készen vagyunk akkor sebességbe teszem a kocsit. Szótlanul vezet egészen a hotelig. A kijelentésre csak bólintok egyet, hogy rendben van. Hogy valóban 10 perc lesz-e azt nem tudom, de ráérek. Miután megérkezünk, kiveszem a húst s belépek a hotelbe.
***
A pultnál foglalok helyet első körben, de nem kérek semmit. Csak a pultra kitett tálból veszek, ki pár mogyorót s azt eszegetem. Mint mindig most is szemügyre veszem azokat, akik lent tartózkodnak. Rossz szokás ha úgy tetszik, de le kell ellenőriznem, hogy valami csoda folytán nincs e itt, olyan személy akit nem látunk szívesen. Jelenleg nincs, és ennek mindig örülök, mert ez egy nyilvános rész és nincs most kedvem balhézni egyet. Aztán megpillantom Eli-t s a mogyorót sem kívánom már. Alaposan végig mérem és nem zavar, ha észre veszi. Elég dögös ebben a szerelésben vagy csak azért, mert ki van engedve a haja? A fene sem tudja, de nekem személy szerint jobban tetszik így. Nem mintha nőként tekintenék rá.... nah jó ez hazugság, mert nem lehet máshogy nézni rá, főleg nem ebben az öltözékben. A láncok ugyan nem jönnek be rajta és a ruhán sem, mert utálom azokat a fémeket, még mai napig is. Most azonban nem fejtem ki, hogy miért, de amint a láncokhoz ér a tekintetem elfintorodom, és ezt nem leplezem. A sál, mely a nyakában van, sokkal jobban tetszik. Mikor oda ér, még egyszer látványosan végig mérem és elmosolyodom. - Csinos, csinos Jegyzem meg, még mindig mosolyogva és nem én vagyok az egyetlen, aki végig méri Elit. Több férfi is megnézni és ez alól a pultos fiú sem kivétel. A nevem kimondásán felnevetek, mert elég viccesen hangzik, hogy nem tudja kimondani, de rögtön a segítségére sietek. - Balázs Ejtem lassan a nevet, hogy hát ha sikerül, kimondani, de amint elkezd ismét beszélni befogom a számat, mert nem akarok közbe vágni és érdekel amit mond. Nah jah, majd ha be lesz csípve, akkor aztán még annyira sem fog menni, mint most, de ezt nem közlöm vele, hiszen nyílt titok. - Keresünk egy helyet. Állok fel s a beceneves részre direkt nem mondok semmi, hogy miért nem azt már korábban kifejtettem. Ha esetleg még is megpróbálkozik vele, akkor azért nem fogom leharapni a fejét. Keresek, egy csendesebb részt ahol le tudunk ülni és nem fog zavarni senki. A Pultosnak korábban megmondtam, hogy hozzon ki nekem egy üveg Teguilat és cola-t is. A hölgynek pedig sört. Amint leülünk meg is jön egy tálcával. - Gondolom, ez megfelel. Pillantok rá kérdőn, és ha nem akkor majd mondja, mit szeretne, hiszen van szája és amúgy sem olyan mint aki magában tartaná a dolgokat. Ha jó a menü, akkor elénk kerül az üveg és a kellékek. Én sem vagyok ám lusta és töltök neki a poharába majd az enyémbe is. - Akkor kezdjük egy bemelegítő kérdéssel. Miattam vetted fel ezt a ruhát? Dőlök előrébb, mert nem kell minden kérdést hallani másnak, és ha azt gondolta, hogy majd valami sablonos kérdést teszek fel neki akkor nagyon téved. Ha már játszunk, akkor játszunk tisztességesen és amúgy sem vagyok oda a sablonos dolgokért. csak olyat fogok kérdezni ami érdekel, ez például nagyon is. Szóval vagy legurítja a pohár tartalmát vagy válaszol.
*Igen, feltűnt, hogy pár tekintet rám szegeződött. De ez normális, hisz még én magam is megnézem mindig, hogy ki lép be az ajtón akár itt, akár a munkahelyemen. Nem vertem nagydobra és nem is érdekelt, hogy milyen tekintettel néznek rám. A célom meg volt, vagyis inkább a célszemélyem hisz a pultnál nem volt nehéz észrevenni. Könnyed lépteim pedig már oda is vittek. Az is feltűnt, hogy megnézet, de ilyen tekintettel nem most találkozom először. A fintorral azonban igen, amire össze is vontam a szemöldököm.* - Úgy látszik nem eléggé… * Utaltam a fintorára és mivel nem ez az első alkalom, hogy itt vagyok lent így a pultos fiú felé is biccentettem, köszönés gyanánt. Észrevehette a másik, hogy nem érdekeltek a tekintetek. Miért érdekeltek volna? Persze ebben nem az gátolt meg, hogy előttem van az egyetlen férfi, akinek a tekintete érdekelt. Jó vicc volna, vagyis még annak is rossz, tekintve, hogy nem igen tudtam senkire sem férfiként tekinteni. Szimplán ez mind csak a külsőségek. Amik nem érdekelt. Ha felkeltem valaki figyelmét, ne az miatt, mert jól nézek ki. A nevetése csak szélesítette a vigyorom, immár öö… sokadjára a röpke találkozónk alkalmával. De a háttérbe még mindig ott volt az, hogy borzolta a zsigereimet is. Ahogy elvezetet egy félre eső helyre, de még alkalmam sincs megjegyezni a választását már jön is a tálca.* - Milyen előre látó… a végén még ledöntesz a lábamról és megpróbállak dobálni. Köszönöm.* Utaltam vissza korábbi mondatára. Hisz mindent lehet dobálni, csak a megfelelő technika kérdése. No meg, én egyébként is voltam elég flúgos ahhoz, hogy meg is próbálkozzak vele. A köszönöm pedig már a srácnak szólt mielőtt távozott volna. Tálcám letettem magam mellé az asztalra és bekötött mancsom a pohár köré fontam. Fájt és éget, így a hideg pohár pár pillanat múlva biztos lehűti, ha kissé áthűl a kötés. * - Ha ilyen lelkes vagy, akkor három cukorral és tejjel iszom a reggeli kávém. * Cukkoltam a kiszolgálás miatt. Máshol is szívesen elviselném, mondjuk, ha nem kéne idáig lemásznom a reggeli kávémért. Ami igazából délutáni, tekintve, hogy reggel fekszem le. A kérdés azonban kissé meglepett és a pillanatnyi meghökkenésem után el is nevettem magam.* - Ugyan már Szépfiú… Te sem gondolhatod komolyan, hogy ha tetszeni akarok így öltözök fel. Különben meg, akarnom kéne meghódítani? *Szélesedett ki a mosolyom vigyorrá, ahogy a kérdésére válaszoltam. De ez azért nem egyenes válasz, így természetesen azért le is rövidítettem, hogy egyszerűbb legyen, mint olvasni a sorok között.* - Szóval, nem, nem miattad. Miért nem tudsz aludni Teliholdkor? * Kérdeztem rá nyíltan, most már nem volt miért elfojtani a kérdésem, ami azóta is piszkálta az agyam. Szóval vagy válaszol, vagy iszik. A helyzet adott és igazából ez igaz minden kérdésre, avagy kérésre is. De tekintetem leplezetlen kíváncsisággal fürkészte továbbra is, miközben bele ittam a sörömbe. *
A megjegyzésből ítélve észrevette a fintorom, de én ezt nem bánom. Legalább nem gondolja azt, hogy tetszik nekem. Nem mondok neki semmit, csak úgy simán elengedem a fülem mellett a megjegyzését. Kicsit fura egy nő annyi szent, mert mást büszkeséggel töltene el, ha ennyi szempár rászegeződne, de ahogy látom nem hatja meg. Talán a munkája miatt vagy, mert nincs önbizalma, ami nem kicsit lepne meg. Hiszen ahogy lejött és a munkája miatt is tisztában kell lenni azzal, hogy sok mindenkinek tetszik. Lehet a nőket szereti és nem a férfiakat. Nem lepne meg, ha az lenne a szitu. A gondolataimat elzárom egy palackba és vízre bocsájtom. Inkább felállok és a kiválasztott helyre megyek, hogy elkezdődjön a mi kis játékunk. - Nem szeretek döntögetni max kártyavárat. Jegyeztem meg neki bazsalyogva. //Bazsi bazsalyog// Úgy érti ahogy szeretné és semmi támpontot nem adok neki, hogy mire utalok vele. Töltök neki, hogy kezdődhessen a móka, bár van egy sejtésem, hogy inkább részegségről lesz itt szó, de hát, ha már bele vágtunk, akkor nyia. Lelkes éne? nem hiszem, bár kitudja. - Megjegyezve, de ha már itt tartunk, én feketén iszom reggel. Szúrom csak oda. Erre biztos valami frappáns választ fogok kapni és már alig várom, de az is lehet, csak figyelmen kívül hagyja. Mindjárt kiderül. A poharat felé tolom a kezemmel s felteszem a kérdésemet is, amire nevetni kezd. helyes, mert ez volt a cél. Mondtam, hogy csak bemelegítő. - Erre nem válaszolok csak akkor, ha a játékon belül teszed fel. Nyújtom ki rá egy kicsit a nyelvem, úgy ahogy korábban Ő tette. Nem kerülte el ám a figyelmem akkor és most visszajár. Ámbár ez egy olyan gesztus vagy inkább cselekedett amit nem szoktam használni hiszen nem nevezném férfiasnak, de szerintem vágni fogja, hogy miért is öltök rá nyelvet és igazából én a nyelvemet nem erre szoktam használni, hanem teljesen más dolgokra, de ebbe most nem megyek bele. - Egyébként nem, nem gondolom, hogy akkor, így öltöztél volna fel. Valóban nem, de én ezt nem is bánom, mert nem szeretem az olyan ruhákat, amik sokat mutatnak valakiből. Kicsit más az értékrendem és amúgy sem a ruha vagy a kinézet alapján ítélek meg senki. Meg is kapom a kérdést, amire elmosolyodom. Most mondhatnék bármit erre a kérdésre aminek a fele sem lenne igaz, de nem, nem fogok hazudni ezért a pohárért nyúlok és legurítom a felest. A nedű erősen égeti a torkomat így az üdítő után nyúlok és leöblítem a forróságot a torkomba. - Megjegyzem nem bíróm a rövidet. Közlöm vele a tényeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy 3-4 feles után már totál részeg leszek, de azért valszeg érezni fogom. A tekintem az övébe fúrom s gondolkodom a következő kérdésen, de nem kell sokat. - Kik ellen kell megvédeni magadat?
*Hát a kártyaváras megjegyzésére a szemöldököm felszaladt a homlokomra. Ezt sem hittem volna, mármint, hogy ilyet hallok egy hímtől pláne, ilyen arccal társulva. * - Állva jobban szereted? * Naná, hogy félre, vagyis számomra pontosan jól értettem. Nem maradunk földhöz ragadva. Azért ennyire ne komolyodjunk, még a játék kedvéért sem, vagyis inkább pont azért ne. Azt meg csak nem jegyezhettem meg, hogy a másik tér felen játszik és azért. Kár lenne érte, még akkor is, ha engem nem hat meg annyira, hogy merre kószál a micsodája. A megjegyzésére elmosolyodtam.* - Megjegyzem, de nem áll jól a szobalány ruha… szóval, majd ha az ágyamban kelsz, erre emlékeztess, és ha sikerül onnan kirugdosnod, akkor kapsz is.* Hangsúlyoztam ki, hogy akkor bizony mellettem alszik, ami abszurd. Még nekem is, egyetlen embert engedek az ágyamba, azt is csak akkor, ha épp lelkis vagyok és nagyon szükségem van valaki támogatására. Ritka, de megesik. A másik meg, engem kirugdosni? Ember legyen a talpán, aki képes rá, de tény, kávét főzni még tudok. Kár volna tagadni, hogy egyre jobban szimpatikusabb a másik, hisz ha nem így volna nem lennék itt. De ezt az apró nyelvnyújtása csak erősíti. Azért az eddigi tapasztalataim után felüdítő látni, hogy valaki még képes hülyéskedni és szórakozni. S ezek szerint kissé gyerekesnek is lenni. Tényleg jót tett a kis lelkemnek. Az, hogy ez most válasz is vagy sem… nem mertem volna lefogadni. Ha más teszi, akkor kapásból rávágtam volna, hogy ez egy; igen.* - Ez megnyugtató, tekintve, hogy a hódításban nem vagyok otthon. * Szúrtam be egy abszurdnak ható megjegyzést vigyorogva. Az, hogy ez komoly volt… nos vagy észreveszi, vagy sem. De régen sem raktam kirakatba mindenem, nem az én stílusom. Sőt… talán még jobban fel is öltöztem volna, mint amennyire most vagyok. Ahogy a pohárért nyúl kissé elhúzom a szám és cincogva még a fejem is megingatom. Nem lesz nehéz dolgom… legalábbis leitatni. Csakhogy nem ez a cél, aminél viszont hátrány lesz.* - Akkor előbb vagy utóbb kénytelen leszel válaszolni is, ha csak nem négy kéz láb akarsz a szobádig menni. Részegen amúgy is jobban megered az ember nyelve, de ne feledd, hogy nekünk még dolgunk van. * Kacsintottam rá, hisz nem felejtettem el az ígéretem, hogy megmutatom neki a mutogatni valóimat. A kérdésére egy pillanatra elkomorul az arcom és a tekintetem a poharat veszi célba. De nem, erre még válaszolok.* - Veletek szemben. Mármint a férfiakkal… mint észrevehetted nem bírom az érintést és táncosként dolgoztam mindig is. Az emberek isznak és olyankor erőszakosak… márpedig táncos vagyok és nem k*rva. De az alkoholon keresztül ezt nem mindenki vonja külön, és olykor józanul sem. * Húztam el keserűen a szám, hisz nem egy emberbe futottam már bele, aki összekeverte a kettőt. No meg az érintés… azzal amúgy is kilehetet kergetni a világból és olyankor agresszív voltam. De ahogy válaszoltam már vissza is került a mosolyom az arcomra, ahogy kissé előrébb dőltem. Nem kellett gondolkodnom, hisz a számba adta a következő kérdést.* - Szeretted volna, ha miattad öltözöm át, mert épp megakarlak hódítani? * Fogalmaztam meg a kérdést kicsit átformálva, hogy ne legyen kibújó válaszra lehetőség. *
- Jobban hát, de gondolom, ezt nem csak én szeretem vagy igen? Most jött el az a pont, amikor már magam sem tudom, hogy most éppen miről is beszélünk vagyis hát én tudom. Férfi vagyok ízig-vérig. A kávéval kapcsolatos megjegyzésére elvigyorodom, és hát most sem tudom megállni, hogy ne fűzzek hozzá valamit. Egy közös vonásunk azért akad. - Hát ha az ágyadban kelek, akkor felveszem azt a csini egyenruhát és szervírozom is neked a kávét. Jelentem ki ünnepélyesen, mert erre annyi esély van, mint Etióp gyereknek csigát enni. Szörnyen egyszerű a miértje. Elég keveset alszok és ha még is lecsukódik a szemem, akkor azt egyedül szeretem megtenni. Nem osztozom az ágyon senkivel már jó ideje és ez így is van rendbe. Nem tervezek változást ebben az elkövetkezendő jövőben. A szavaira csak vigyorogni tudok. Aham, persze majd el is hiszem, hogy nem tud hódítani és amúgy is csak poénosan szúrta be. Értem én a viccet, de nem mondok semmit, csak a fejemet ingatom meg. A kérdésre nem adhatok őszinte választ és hazudni nem fogok, így a pohárért kell nyúlnom. Látom, hogy ez nem igazán tetszik neki, de hát ez van. Közlöm vele a tényeket, hogy bizony nem bíróm a rövidet, nem véletlen nem szoktam olyat inni. - Fogok én válaszolni ne aggódj és bizony nem felejtetem el, hogy megmutatod a „bélyeg gyűjteményed” a szobádba. Meg akarom nézni, de csak azt, amit magától mutat meg nekem, mert kíváncsi vagyok rá. Nulla kényszer természetesen. Viszont most én jövök, hogy feltegyek egy kérdést, amit nem szalasztok el. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy szemezik a pohárral és talán erre a kérdésre nem kapok választ, de még is csak megered a nyelve. Nem egy vidám kérdés, de örülök a válasznak. - Ez érthető és korrekt a válasz. Valóban nem lehet könnyű egy olyan helyen dolgozni, főleg úgy, hogy a részeg emberekből tartja fent a klub magát és sajnos a részegség egyenes arányos az agresszióval az emberek elég nagy százalékánál. Mivel az én poharam az üres, így magamnak töltök s egy kicsit hátrébb dőlök, mert a kérdésre megkapja a választ. - Nem, nem szeretem volna, mert az csak azt jelentené, hogy arra vágysz amit a ruha alatt találsz, hiszen nem ismersz és ez a délután vagy amennyit együtt voltunk elég kevés idő ahhoz, hogy a testemen kívül ne akarj mást vagy tévedek? A kérdés a végén lehet, hogy költői lesz ha nem kapok rá valamit. Megadom az őszinte választ s minden egyes szavam igazan cseng. Nekem nem kell átöltöznie, hiszen engem nem kell meghódítani és amúgy sem vesz le a lábamról egy csini ruha vagy egy olyan, amit szinte ki sem érdemes csomagolni, mert anélkül is kiderül, hogy mi rejlik alatta. Nem, engem egy szexi ruha még nem hoz lázba. Persze én is szeretek lesni, ki nem? Most viszont megint csak én jövök a játékban. - Miért nem bírod, ha bárki hozzád ér? Dőltem előrébb, mert ez különösen foglalkoztat. Azóta mióta megtörölte a kezét a kézfogás után. Most pedig itt az alkalom, hogy vájkálás nélkül rákérdezzek. persze még most sem biztos, hogy kapok választ.
*Jajj már… erre mondják azt, hogy valaki a saját kardjába dől bele. Nem számítottam vissza kérdésre ebben a témában, de úgy látom még engem is ér meglepetés. S bár nem vagyok szégyenlős fajta, hisz képes vagyok bármiről nyíltan beszélni és a szavaim sem válogatom meg. De ez a kérdés… zavarba hozott és bár annyi büszkeség volt bennem, hogy a szemeim nem sütöttem le, mint egy kislány. De az arcom pírja nem a meleg számlájára volt írtható, ahogy a kényszeres mozdulat sem, ami annyit takart, hogy az ujjaimmal kezdtem el babrálni a sálam vékony anyagát.* - Ha érdekel, tedd fel játékon belül… *Erre most Én passzoltam, hisz bár nem titok. De a hangomon hallhatta, hogy hiába bujkált ott a mosolyom, ez egy olyan dolog, ami mögött van valami a háttérben. S a teljes válasz érdekében ebből kéne elárulnom egy darabot. Még ha nem is az egészet. Az ajánlatra viszont már szélesen vigyorogtam.* - Nem fogom elfelejteni ezt az ígéretet. * Mert bizony annak hangzott, még ha erre nem is volt esély. De kitudja, mennyire ütjük ki magunkat és lehet, csak az egyik szobáig jutunk el, hogy ott kómásan be is ájuljunk aludni. Mondjuk, erre se láttam sok esélyt tekintve, hogy ittasság ide vagy oda, csak az ingerküszöböm kerül beljebb. A vigyora arról árulkodott, hogy nem hitte egy szavam sem. Ezzel nincs is baj. Nem kell neki tudni, hogy sosem hazudok vagy épp azt, hogy valóban nem tudok. Ha nagyon akartam volna, komolyan mondom.* - Csak nehogy ott ragadj… * Igyekeztem ugratni megint, de aztán beleittam a sörömbe és válaszoltam, bármennyire is csábító volt, hogy ne tegyem. De ezek tények. Ám a megjegyzésére összevontam a szemöldököm.* - Csak játék… de játszani is lehet tisztességesen. Korrekt válaszokat fogsz végig kapni, vagy inkább nem válaszolok. * Vontam meg a vállaim. Nincs középút, még ha egy-egy kérdés alkalmával meg is lehet találni. De aki a kiutat keresi, az ne játsszon. Mikor önt magának már kezdem azt hinni, hogy erre sem kapok választ, de aztán mégis és mosolyogva fogadom.* - Részben… Sokszor tíz perc is elég, hogy valaki felkeltse az érdeklődésünk. Mi nők már csak ilyenek vagyunk. S akkor még szóba sem került, hogy a hormonok is közre játszhatnak. De örülök, hogy nem okoztam „csalódást”… * Vigyorodtam el a végére. Hisz bár kezdtem megkedvelni és érdekelt a másik, de nem olyan értelemben. A hormonjaim meg… azok szerintem már nincsenek is. Na jó, mindenkinek vannak csak épp már lassan négy éve nem éreztem őket. Hál’ istennek. A kérdésnél nem hezitáltam, azonnal a pohárhoz nyúltam és még a karom is libabőrös lett Tőle olyan hirtelen öntöttem magamba. De ahogy megittam kissé feltartottam a kezem, hogy nincs veszve a dolog…* - Adok választ… de csak fél választ. Ha érdekel, sokkal konkrétabb kérdést kel feltenned, nem körítek mellé semmit. A válaszom pedig; Haptephóbiám van. Vagyis annak egy gyengébb változata. Megérintéstől való félelem, de ez csak egyoldalú… hozzám nem érhet senki engedély nélkül, de én lazán megteszem. Ahhoz, hogy feltétel nélkül megtegye más felém… nos erre csak az apám képes és a legjobb haverom. Senki nem tudta leküzdeni a fenntartásaim. Persze nem is igazán próbálkoztak… valahogy mindenkinek elment a kedve az első után, mikor kicsavart kézzel a földön végezte vagy megérezte az acél hűvös érintését. Pedig azt élvezni is lehet…* S ez tényleg csak fél válasz, még ha kicsit jobban ki is fejtettem. De Ő nem erre volt kíváncsi. Tekintve, hogy nem így születtem. De ahhoz, hogy ennek a miértje is kiderüljön, sokkal konkrétabb kérdésnek kell lennie és még az sem biztos, hogy arra válaszolok. De azt azért láthatta, hogy a pengénél ismét megcsillant a szemem. Igen, beteg vagyok. Van ez így. A poharam letettem, és után töltöttem, hogy kéznél legyen. * - Mért nincs saját családod? A munkád nem kellő válasz, tekintve, hogy mellette nyugodtan lehetne. * Kérdeztem rá ami még a kocsmában megfogalmazódott bennem és tekintetem minden apró rezdülését figyelte.*
Nem lehet nem észrevenni a pírt az arcán vagy azt, ahogy elkezd babrálni a sállal. Szóval zavarba hoztam. Valamiért azt gondoltam, hogy őt nem lehet, legalább is ezt sugallta, de tévedtem. Ez egyre érdekesebb. Kitér a válaszadás elől....egy sejtelmes mosoly kúszik fel az arcomra. Nyilván nem fogom, megkérdezi nyersen a dolgot, de lehet, hogy majd valami díszes köntösbe igen. Ezt még nem tudom. Majd elválik. Csak bólintok egyet. Ha az ágyába kerülök akkor megcsinálom, de ettől nem tartok még egy kicsit sem. - Csak szeretnéd Ugratom vissza. Nem vagyok én bélyeg, hogy ott ragadjak, bár még lehetek. Biztos jól mutatna a fizimiskám egy bélyegen. A megjegyzésére bőszen helyeselni kezdek a fejemmel, mert én is így gondolom. Ezért is ittam meg a felesemet mikor olyan dologról kérdezett, amit nem mondhatok el. A kérdésére pedig kifejtem a válaszomat. Nem olyan bőbeszédűen, mint Eli, de nem is szoktam sokat beszélni. - Annak én is örülök, mert ez a játék gyorsan véget érne. Jegyzem meg komolyan, de mosolygok közben. Nem veszem magamat körbe olyan emberekkel, aki nem valók a világomba. jó ha úgy vészük Eli sem oda való, mert ember, de még is van benne valami amit nem tudok megmagyarázni. valamilyen oknál fogva kíváncsi vagyok rá és eddig csak kellemesen sikerült csalódni. Miután felteszem, a kérdésemet nyúl a pohárért s lemondóan dőlök hátra, hogy erre bizony nem kapok választ, aztán még is csak s egy elégedett mosoly kúszik az arcomra. A mondata végére, végig fut a hátamon a hideg. A végével nem értek egyet. - Ez érdekes, ha jobban bele gondolok.... Hagyom nyitva a dolgot, de csak azért, mert a következő kérdésemet is tudom. Egyébként pedig örülök, hogy kaptam egy fél választ és a hölgyeménybe is csúszott egy kis szíverősítő. kettő az egyben! A pohara után nyúlok, de amint megkapom a kérdést megállítom a mozdulatot és rá pillantok. Nem számítottam erre a kérdésre, hogy őszinte legyek. Fújok is egyet mielőtt bele kezdek, bár ihatnék is, de ez nem titok. - Azért nincs saját családom, mert nem lehet gyerekem és még nem találkoztam olyan nővel, aki ezt el tudta volna fogadni. Igazából nem bánom, hogy nem lehet, mert nem vagyok apa típus és most nem arra gondolok, hogy a karrierem miatt. Az arcizmom olykor megrándul, de nem azért mert hazudok, hanem mert régi sebeket szaggat fel bennem ez a dolog. Az nem zavar, hogy nemző képtelen vagyok, mert egyik farkas sem tud gyereket nemzeni, vagyis még nem volt rá példa. - Nekem miért nem csavartad ki a kezemet, mikor megfogtalak minden figyelmeztetés nélkül a húsboltba? Kérdezem meg nyíltan tőle, mert valóban nem csinált semmit csak kiabált, hogy ne rángassam, de csak ennyi. Amint pedig az előbb elmondott ezt pont nem igazolja. Természetesen megfogom a poharát és kiöntöm a következő felesét, majd egy ravasz mosoly kíséretében felé nyújtom. A kérdés, hogy elveszi vagy válaszol.
- Meglehet… * Csillantak meg a szemeim játékosan. Azért ilyen könnyen nem fújok visszavonulót. Azt már nem, bár a szavaim, a viselkedésem azért éreztette, hogy bizony ez lenne az utolsó dolog, amire vágynék, bár még az sem. A szavak azért vannak, hogy használjuk őket. Ki így, ki úgy… nekem így esett jól. Szavaira bólintottam, hamar véget érne. Bár nem vagyok telepata, hogy tudjam, ki mikor hazudik. De ha valakin nagyon levágós azt észreveszem. S az érintésnél már csak egy dolgot utáltam jobban; a hazugságot. Sosem díjaztam és nem voltam bizakodó fajta, de egy alap bizalom mindenki felé társult, amit nagyon könnyen ellehetet játszani. Szó szerint. A válaszomra tett megjegyzésére felvont szemöldökkel néztem rá, hogy ezt mégis hogy értsem. De mikor nem jött, hát megjegyeztem.* - Ezt kifejted bővebben, vagy ha érdekel, kérdezzek rá? * Tettem fel a kérdést, nekem mindegy, hogy minek a keretében válaszol, de érdekelt, hogy hogyan érti. Érdekesnek még nem mondták, önzőnek és furának már igen. A válasza azonban kicsit meglepő. Tekintve, hogy érdekes is mellé.* - Pedig sok van. * Bólintottam. Igen, rengeteg nő van aki nem akar gyereket, bár azok társat sem. Senki nem úgy születik, hogy gyereket akar vagy sem. De ahogy ez felmerült, tekintetem kissé elhomályosult. Na nem sírni készültem vagy sajnáltam a másikat. Ezzel nem volt egyedül, a különbség talán annyi, hogy nekem volt. Ám ez egy újabb kérdést vetett fel, de inkább ajkamba harapva kutattam más után, még mielőtt feltettem volna. Amúgy sem én jövök. A kérdésére elmosolyodtam és elvettem a poharat, amit aztán le is tettem az asztalra és megvontam a vállaim.* - Vannak rosszabb dolgok, mint az, hogy megfogták. Egyrészt, fél kézzel semmire nem mentem volna. Másrészt, nem örültem volna, ha lekapcsolnak. Nem igen van engedélyem a tőreimre. És volt nálam hosszabb pengéjű is. Mellesleg nem biztos, hogy örültem volna neki, ha apunak ide kellett volna utaznia, hogy elsimítsa a dolgot. Harmadrészt, ha nem engedtél volna el, megtettem volna. Nem szeretem, ha rángatnak, nem egy rongy vagyok. S az sem érdekelt volna, hogy már ránézésre sem lenne esélyem, pedig akkor még nem is tudtam, hogy mit melózol. * Ezek voltak a tények. Az erőfölény, a külsőség sosem érdekelt. Nem is egyszer tört már bele a fogam valakibe. De még élek és ez a lényeg. Már nyitottam is a szám, hogy feltegyem a kérdésem, de aztán megtorpantam és megingattam a fejem. Észrevettem az arca rándulását és nem akartam sebet felszakítani, így mást tettem fel.* - Azt mondtad, hogy nem a vérszerinti családoddal vagy itt. Velük mi a helyzet? * Kérdeztem rá kissé finoman és nem egyértelműen, arra, hogy mi történt, amiért elváltak útjaik. Így úgy tudja értelmezni a kérdést, ahogy akarja, és talán nem szaggatja fel a múlt árnyait sem.*
Kezdőlap
//
Csak majd dobj egy topikváltást a reagod alá. 
