Tetszik a hotel kívülről és belülről is. Olyan meleg, barátságos, vidám színei vannak! Kell is egy olyan helyen, ahol ennyire hosszú ideig van sötétség télen. S hátha a falka, és főleg Castor borongós kedvét is kicsit oszlatja ez a környezet. Úgy döntöttem, fölös energiáim egy részt arra használom, hogy megismerjem az ügymenetet. Éppen a vendégek bejelentkeztetését és a kulcsok kezelését magyaráztatom magamnak a recepcióssal, aki kicsit zavarban van, de lelkes. Igyekszik mindent elmagyarázni, én megy igyekszem úgy nézni, és kérdezni, hogy ne tűnjön fel teljes tudatlanságom a szállodaipar és vendéglátás területén. Közben szórakozottan bíbelődöm a kezemben lévő jegyzetfüzettel, és sormintát rajzolok a papír szélére. Néha azért tényleg jegyzetelek is, de nagy részét meg tudom jegyezni amúgy is. Ahogy a vendégek és a személyzet jön-megy, s néha kinyílik a bejárati ajtó, hűvös fuvallatok csapnak be, még jó, hogy egy vastag, magas nyakú pulóvert vettem fel. Nem vagyok fázós, de azért ehhez a klímaváltáshoz nekem is hozzá kell szokni, főleg, hogy Bordeaux sokkal délebbi, tengerparti vidékéről jöttem. - Értem, akkor tehát innen az adatok rögtön a központi nyilvántartásba kerülnek, és automatikusan megy az idegenforgalmi adó fizetése is. Köszönöm! Nagyon sokat segített. Kezet nyújtok, egy elbűvölő mosolyt villantok felé, ő meghatódik. Tudom, hogy tetszem neki. Most még. Amikor majd halálra hajszolom, és mindenben megtalálom a legkisebb hibát is, sokat fog csökkenni a vonzerőm, de sebaj.
Annak ellenére, hogy hideg van, és a kocsiban végig ment a fűtés, most mégis jól esik kiszállni, és kinyújtóztatni a lábaim, a derekam. Két év Anchorage-ben pont elég volt, hogy nagyjából megszokjam az időjárást. Különösebben fázós úgysem voltam soha. A csomagtartóból egy fordulóval is be tudom vinni a cuccom – mennyi előnye van, ha az embernek nincs ideje elkölteni a fizetését… -, úgyis csak egy méretesebb sporttáskát, meg egy hátizsákot hoztam. Még marad is egy szabad kezem, hogy beengedjem magam a szállodába, feltéve, hogy szükség van rá. Remélem igen, mert nem szeretem, ha körülugrálnak. Nem tagadhatom, hogy így, már az ajtó belső oldalán elgondolkozom rajta, hogy egy másik hotelt kellett volna választanom. Eddig azt hittem, tiszta bakancsban, farmerban, egyszerű szürke ingben, nyitott kabátban nem vagyok különösebben szakadt. De most, hogy körülnéztem, már nem vagyok benne olyan biztos. Nem kétséges, egy komolyabb munkanap után újságpapírt fognak a kanapéra teríteni, mielőtt engednék, hogy leüljek rá… Végülis mostmár mindegy. Egy-két hetet ki fog bírni velem az elit is. Eddig legfeljebb helyszínelésen jártam olyan hotelban, ahol nem legfeljebb négy lépés volt elérni a recepciós pultot, úgyhogy végigsétálni a fogadótéren egészen újszerű élmény. A pultnál beszélgetőket két pillantásba kerül csipán felmérni. ~Milyen csinos nő…~ Nem mintha ez magyarázná, miért nem tűnik ideillőnek első ránézésre. Az ilyen helyeken mindenki elegáns, csinos és frissen vasalt. A beszélgetést nem áll szándékomban megzavarni, de valószínűsítem, hogy úgyis abbahagyják, amint odaérek, végülis vendég vagyok. - Hölgyem, Uram, jó napot! A nevem Jake Westmoreland. Szeretnék egy szobát, egy, vagy két hétre… Persze, csak ha velem foglalkoznak éppen. A nő kezében lévő jegyzetfüzet akár érdekes is lehetne, ha úgy tartja, hogy belelássak, egy pillantást mindenképpen megér, egyébként csak a gesztusaikat, mozdulataikat figyelem, mikor épp nem hozzám beszélnek. A kabátot talán össze kellett volna fogni, akkor nem látszana ki alóla a pisztoly tokja. Mostmár persze édesmindegy. Különös, mikor egyenruhában vagyok, nagyon nehéz zavarba hozni, de civilben az ilyen elegáns helyeken szörnyen erősen érzem, mennyire nem vagyok idevaló.
Újabb hideg fuvallat, és egy alak közeledik felénk. AZ első gondolatom, hogy a mesterembereknek, szállítómunkásoknak meg kéne, mondani, hogy a gazdasági bejáraton közlekedjenek. De aztán bemutatkozik, és közli, hogy itt akar megszállni. A neve ismerős. Először nem ugrik be honnan, de aztán eszembe jut az újság, amit reggel olvastam. A recepciós közben belelendül, teszi a dolgát Jake-el, én így stikában belelesek a pult alatt újra az újságba. Ó, igen! Ott a cikk az első lapon. Hát, jó régi fényképet kotortak hozzá ... Jake azóta kicsit rövidebb hajjal, és sokkal több izommal rendelkezik. Felpillantok, és legszebb mosolyommal nyújtok kezet. - Á az új rendőrfőnök-helyettes! Üdvözlöm, Mr. Westmoreland! Remélem jól fogja érezni magát nálunk! A recepcióson érződik, hogy vette a lapot, s még vagy öt fokkal udvariasabbra vált, ő is. Okos gyerek, megtartjuk.
Azok a pillantások! Történetesen, ha szakmunkás lennék, biztos, hogy előkelő hotelek esetében kizárólag a főbejáratot használnám. Már csak azért is, hogy a létezésemet az orra alá dörgöljem az összes dúsgazdag naplopónak. Pedig egyáltalán nem vicces, ahogy a legtöbben átnéznek egy vízvezeték szerelőn, ha éppen kezeslábasban van, pedig nélküle aztán nem lennének képesek létezni. De végülis mit vártam egy ilyen szálloda vendégeitől? A személyzet persze udvariasan semleges. Valószínűleg a vendégek legfelháborítóbb kéréseit és épp ilyen profin teljesítik. A recepciós pedig már be is indult. Kötelességtudóan válaszolgatok, nevet, bejelentett lakcímet, személyi számot diktálok, és persze, megengedem, hogy lefénymásolják a kis plasztik igazolványt is. Nem bonyolult kérdések, és a fénymásolás is ad pár másodperc szabadidőt, így a nőre is tudok figyelni. Hogy mi az információforrás, arra nem sikerül rájönnöm, de őszintén szólva meglep, hogy ennyire jól tájékozottak a rendőrség ügyeivel kapcsolatban. Annyira azért nem kicsike ez a város, hogy ekkora szenzáció legyek… márpedig itt névről ismernek. A kézfogás részemről nem túl hosszú, de határozott. Hallottam már elég nőt panaszkodni, amiért a férfiak leginkább csak megérintik az ujjaikat, mintha papírból lennének. - Üdvözlöm, Ms …. – a kérdő hangsúly, vagy éppen célzás nagyon finom, a szünet éppen akkora, hogyha meg szeretné osztani a nevét, akkor részemről érezze az érdeklődést, de ha nem, rögtön át is léphessük a hiányzó információt – Lenyűgözően jól tájékozott. Nem számítottam rá, hogy a kollégáimon kívül bárki hallott az érkezésemről, legalábbis arra egyáltalán nem, hogy tudják a nevemet. A recepciós már csak akkor lehetne udvariasabb, ha átlépné a fizikai korlátait. Vagy nagyon meg akar felelni, vagy nagyon fél a nőtől, harmadik lehetőségként pedig valamiért a vezetőség szeretne nagyon jóban lenni a rendőrséggel. Szerencsére ezen ráérek még töprengeni.
- Bennett. Patrisha Bennett. Persze, hogy megadom a nevem, ha érdekli. És maga vagyok a megtestesült szívélyesség. - Az Ön érkezéséről az egész város olvasott, Uram. - teszem elé a ma reggeli újságot. - Készüljön fel rá. hogy máris közismert! Na, most leszek kíváncsi az arcára. Meg kell szokni, neki is és nekem is, hogy ez egy kisváros, még ha Alaszkán belül a második legnagyobb is. És itt fenn, északon még az emberek egymásra utaltabbak, szorosabb a közösségi háló. Na, de majd mi megszaggatjuk, attól tartok. Vagy párak nyaka köré tekerjük. Mindenkinek ízlése és affinitása szerint. A recepciós szorgalmasan dolgozik, de bejelentkezés hamar lezajlik, s Jake megkapja a szobája kulcsát. Akár mehet is. Elgondolkodom, miként lehetne kihasználni azt, hogy itt fog lakni nálunk egy ideig. Még nincsenek konkrét ötleteim, de ami késik, nem múlik. Lehallgatás a szobájában? Az e-mail-jei feltörése? Rengeteg lehetőségünk van.
- Örülök, Ms. Bennett. A szívélyesség sosem hátrány. Amúgy is megszoktam, hogy az emberek végletesen kezelik a rendőröket. Az újság tulajdonképpen meglep. Ms. Bennett valószínűleg jól szórakozik az első reakciómon, ugyanis világosan le lehet olvasni az arcomról, hogy nem szeretek a sajtóban szerepelni. De ahogy végigfutom – az egyébként nyúlfarknyi cikket – máris sokkal kényelmesebben érzem magam. Ez éppen semmi. Valószínűleg nem rég tudják, hogy ki lesz az új helyettes. Vagy a rendőrfőnök nagyon jó, vagy az újságírók csapnivalóan rosszak. Mostmár nem fog váratlanul érni az sem, ha előkotorják a szennyest. - Köszönöm, Hölgyem! Ez tulajdonképpen kellemes csalódás… Azt hiszem, mégsem fogok annyira unatkozni, mint gondoltam. Csukom vissza az újságot. A szobakulcsot a zsebembe csúsztatom, de még egy kicsit kénytelenek lesznek áldozni rám az idejükből. - Van bérelhető értékmegőrző páncélszekrényük a vendégek számára? Külön, személyre szóló? Szeretném ugyanis egy ilyenben tudni néhány holmimat. Jó lenne, ha nem a szobában kellene tárolni őket. Persze végső esetben hagyhatom az őrsön is, de az nem az igazi. - És hálás lennék, Ms. Bennett, ha ajánlana nekem egy kellemes kocsmát, és megmondaná, merre találom a rendőrőrsöt, valamint egy edzőtermet… Kiindulásnak ennyi éppen elég lesz. A recepciós kezd idegesítő lenni, jobban járok, ha Patrishát kérdezem. Úgy tűnik, amúgy sem tartom fel jobban, mintha a fickót kérdezném.
Úgy tűnik Jake szívesebben társalog velem, mint a recepcióssal. Nem baj, így a fickó el tudja végezni a szükséges adatfelviteleket a rendszerbe. A reakció egészen enyhe ahhoz képest amit majd Castor fog vágni, ha meglátja a tegnapi újságot. De azért beszédes, az aggodalom, ami kiült az arcára, és a megkönnyebbülés, ami akkor váltotta fel, amikor elolvasta a cikket. Van, amit nem szeretett volna olvasni az újságban magáról. - Igen, van széfünk. Ha idehozza a recepcióhoz, amit biztonságba akar helyezni, majd ... - kis gondolkodás - ... Jeffry elintézi a szükségeseket. Haj, hogy én ajánljak neki ilyen dolgokat? Ha nem tegnap érkeztünk volna az esti repülővel ... - Nos, lássuk csak! Beletúrok a pulton lévő prospektusokba, és hamar megtalálom az O'Connors Pub szórólapja, majd alatt egy edzőteremé is. - Tessék! Ha nálunk itt van a hirdetésük, nem lehetnek rossz helyek. - nyújtom át egy kedves mosollyal, ez is jó egy kis önfényezésre. - S mindjárt megnézzük azt a rendőrőrsöt is. Ehhez egy szabad számítógéphez lépek, és pillanatok alatt kiguglizom a megfelelő adatokat, és még gyorsan egy útvonaltérképet is generáltatok a hoteltől a rendősőrsig, Egy gombnyomás, és máris papír formában adom a kezében az eredményt. - Tessék! Így minden bizonnyal odatalál. Jeffrynél azt hiszem megalapoztam a tekintélyemet ezzel a pár perccel. Innentől szakmabelinek fog tekinteni. Ez jól jött össze.
Persze, hogy szívesebben társalgok olyannal, akiről szinte biztosan tudom, hogy elküld a fenébe, ha már elege van belőlem, mint valakivel, aki már a munkaköre, és a szigorú főnökei miatt is benyel mindent. Nem mintha olyan borzasztó vendég lennék, de mégis természetellenesnek találom a túlbuzgóságot. Igazából újságban szerepelni nem szeretek. Hogy mit írnak, az majdnem mindegy. A sajtónak _mindig_ van előnye és hátránya. Legfeljebb előkaparják azt a nagy port kavart Bostoni esetet azzal az undorító féreg, pedofil bankárral. Az akkorinál nagyobb hírverést úgysem kap az ügy. Egész jó. Van széf. Persze hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy tényleg csak nekem lesz hozzá kulcsom. Ezt a fajta naivitást már jó rég kinőttem. - Rendben. Mindjárt el is intézem a dolgot… - röpke szünet, mert nekem nem alkalmazottam a fickó, de hát a vezetéknevét nem tudom, kénytelen vagyok a keresztnevét használni én is, pedig nem szívesen teszem – Jeffry segítségével. A prospektusok pont azok a dolgok, amik rendszerint úgy vesznek el a közelemben, mintha fekete lyuk lenne a közelemben, de majd ezekre odafigyelek. Viszont a következő mondat elég ékes bizonyossága, hogy Ms. Bennett sem ismeri ki magát sokkal jobban a városban, mint én. Szóval sok újdonságot kell megemésztenie mostanában a kisvárosnak. Járatnom kell a helyi lapot, nincs mese, ezt már most tisztán látom. - Köszönöm. Biztosan kellemes helyek. ~Csak épp marhára nem nekem valók, legalábbis valószínűleg~ A kiszolgálásra nem lehet panasz, pillanatok alatt nyomtatott térképet is kapok, egészen megható, hogy a program még ki is emeli az ajánlott útvonalat. Mennyire nem ehhez vagyok szokva. Többnyire egy kétszer jobbra, majd balra az összes útbaigazítás, amit kapok. - Nagyon kedves öntől, Ms. Bennett. Úgy látom, legalább eltévedni nem sokszor fogok. A kisvárosoknak is vannak előnyei. - Örülök, hogy megismertem, és köszönöm a segítségét, Hölgyem. Nem szeretném a szükségesnél tovább feltartani, de ha marad még, azt sem bánom. Végülis nem akkora nagy titok, mi kerül a páncélba. Valószínűleg ha nem most, majd öt perc múlva nézi meg. Jeffry kezébe nem szívesen adnám a hátizsákomból előkerülő két pisztoly egyikét sem, sem a tartalék töltényeket, de ha ragaszkodik hozzá, felőlem beteheti ő a széfbe, csak a látóteremből nem kerülhet ki vele, míg rá nem zárja az ajtót, és át nem adja a kulcsot.
Jake csupán két fegyvert rak be a páncélszekrénybe. Nem igazán nagy meglepetés, hogy rendőrként rendelkezik fegyverrel, maximum az, hogy ennyire értékesnek tartja őket. Vagy nem akarja, hogy más hozzájusson? Reméljük nem kap hirtelen riasztást, mert azért itt nem két perc egy ilyen kivételt elintézni. Mindig kell hozzá egy alkalmazott, ha éppen másik vendég van benn a külön helységben, mert kell várni, amíg az végez ... De majd megoldják, én nem leszek itt sokat a recepción, puszta véletlen, hogy itt talált, és tőlem kapta meg, amit akart. - Sok sikert Mr. Westmoreland! ~ Csak azokban az ügyekbe törjön bele a bicskád, amik velünk kapcsolatosak! Újra kedves mosoly kíséretében nyújtok kezet neki, majd távozom. Még meg kell néznem a hotel több részlegét is, a konyhából a takarítókig, Mindent tudni akarok, hogy hogyan működik.
Erre a két fegyverre aligha lesz szükségem a közeljövőben, még így is van nálam. Szerencsére a pisztolyaim számát sosem akarták korlátozni egyik munkahelyemen sem. Valóban csak azt szeretném, ha nem az asztalfiókban hevernének egy szállodai szobában. Nem felelne meg semmiféle biztonsági előírásnak. - Önnek is, Ms. Bennett! További szép napot! Búcsúzom, igaz nekem még gondolatban sincsen semmi hozzáfűzésem a jókívánságokhoz. A kézfogás után további kellemest kívánok Jeffrynek is, és hagyom, hogy szegény lazítson a feszültségen. Felkapom a sporttáskát, és legközelebb már csak a szobámban teszem le. Egy zuhany kimondottan jól fog esni.
Gondolkodtam azon, hogy kicsípjem magam, de végül a tükör előtt állva elvetettem ezt az ötletet. Minek? Én itthon vagyok, akár egy pizsamában is leszambázhatnék abba a hotelba! Csábító gondolat, de inkább máskor. Egy fekete póló, sötét nadrág és hosszú szárú bakancs mellett döntöttem, erre még jött prémes gallérú dzsekim - műszőr, legyünk kicsit zöldek -, és voila! indulhat is a buli! A falkában tudták, hogy hová készültem, butaság lett volna eltitkolni, azt viszont nem hagytam, hogy bárki is mellém szegődjön. Továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy én vagyok hazai pályán, hadd ne kelljen már ennyire védeni a formás hátsómat! - Nyugi gyerekek! - fordultam meg az ajtóban, és vigyorogtam, mint egy zsivány. - Két-három óra legfeljebb, és itthon leszek. Nem nyugodtak meg túlzottan, de ez van, hiába farkasok, nem mindenhatók, ezt azért jobb, ha megtanulják. Ahogyan azt is, hogy nekem ne mondjanak ellen. Bár ezen a téren az elmúlt évtizedek alatt jelentős fejlődést mutattak, most már csak néha van egy-két ellenszegülés, és arcoskodás. Bepattantam a terepjárómba - igazi állat volt a kicsike, nem egy cicomázott luxus autó, annak semmi hasznát nem venném terepen, erdőn-mezőn -, beindítottam, és miközben a You Give Love A Bad Name bömbölt, legurultam a városba. Húsz perc alatt a célállomásnál voltam, lekapcsoltam a zenét, de továbbra is dudorásztam, így sétáltam be a hotelbe. Ez volt az első épület, amit megvettek, elég nagy volt, elég jó helyen feküdt, vagyis alkalmas egy falka főépületének. Ha nem itt lesz az alfa nagyon szomorú lesz és csalódott. Éreztem a bizsergető energiát, hogy ott sompolyognak, jönnek-mennek a nagyvárosi menő-gyerekek, és ez tetszett. Rendezkedjetek csak be, annál nagyobb élvezet lesz kitenni a szűrötöket! A recepciós pulthoz léptem, és csengettem egyet.
A konyhában faggatom a szakácsot a menüről, és arról, hogyan és honnan szerzik be az alapanyagokat, amikor mondhatni "zavar támad az erőben". Ismeretlen farkas energiája tolul be a fogadótérbe. Egy intéssel elhallgattatom a szóáradatot, és minden további nélkül otthagyom a fickót. Gondolhat modortalannak, majd legközelebb szebben mosolygok rá, és megdicsérem a főztjét, hogy megbékéljen, de most fontosabb dolgom van. Megindulok a recepció felé. Egy magassarkú fekte körömcipő, testhez simuló fekete nadrág, és egy hosszított de szűk fazonú, garbós nyakú, szürke pulóver van rajtam. Magyarán a ruha mindent takar illendően, de egyben meg is mutat. Az ügyeletes recepciós azonnal ott terem Vincentnél, és érdeklődik, mit is óhajt az úr. Szobát, vagy netalán keres valakit? De mire elkérdezné, már le is intem. - Az Úrral majd én foglalkozom. Végigmérem a jövevényt, és magamban visszavonom az urat. Egy vidéki nyikhaj. Bár már nem mai gyerek. - Erre tessék! - mosolygok rá udvariasan, és elterelem egy félreeső sarokba, ahol pár fotel és egy dohányzóasztal található. Még élénken él az emlékeimben, hogyan fogadott engem Caleb, és nem akarok vele ennyire durva lenni az elején. Lehet, hogy az itteniektől valaki, de lehet, hogy csatlakozni kíván, mint én pár hete. - Foglaljon helyet! Hallgatom. Én magam leülök, és várom, hogy miről is lenne szó.
Flancos, az egyszer biztos, legalábbis az én mércémmel. Oké, mi sem egy barlangban lakunk, ez igaz, de ez... Na, mindegy, mindenki ott és olyan környezetben érzi otthon magát, amilyenben csak akarja,a míg engem nem kényszerít másra. A recepció nagyon igyekszik a kedvemre tenni, de nekem marhára nem rá van szükségem, viszont jött valaki, aki talán segíthet a bajomon. Csinos nő, annyi szent, korban nagyjából, mint én, a tekintete meg mint egy királynőé. Ezt nevezem én hűhának! Abból, ahogy végigmért, úgy sejtem, az érzés nem kölcsönös. Nos, ez van. Követtem őt a fotelokhoz, de csak azután ültem le, hogy ő is. Azért néhány dologra megtanított a Medve a brummogáson kívül. Ledobtam magam, jobb bokámat bal térdemre lendítettem, amolyan kényelmes keresztbe tett láb stílusban, és hátradőltem. Külső szemmel azt hiszem, most igazán pökhendinek tűnhettem. - Semmi fölös duma - vontam fel a szemöldököm kissé meglepetten. Azt hittem, hogy körítést is kapok, nem csak a főfogást. - A helyi falka Atanerkje, alfája vagyok. Gondoltam beugrok. - A legkevésbé sem feszélyezett, hogy az ő területükön voltam, sőt, a törzshelyükön, ha jól tippeltem. - Castor de Lucához jöttem, itt van esetleg? - kérdeztem udvariasan. Kívülről lehet, hogy egy hegyi paraszt vagyok, és sokszor úgy is viselkedek, de azért illem is szorult belém.
~ Hmmm... A pillantásomon látszik, hogy azért erre nem számítottam. Ez olyan "Castor stílus". Mármint az, hogy csak úgy idejött. amúgy köze nincs hozzá, kissé ripacs, és sokkal kevésbé veszi komolyan magát. Mondjuk ... nincs is annyi minden amire büszke lehet, Castorhoz mérten még tacskó, korombeli lehet. Ezen eltűnődöm, hogy akkor én is tacskó vagyok-e Castorhoz, de úgy vélem, ez nem csak kor kérdése. Viszont ami Castort illeti, elég későn ért haza tegnap, illetve ma Gabriellel, elég hangosak voltak a folyosón, és elég hosszú időbe telt, mire betaláltak a zárba a kulcsukkal, magyarul tökrészegek voltak. És ma kinn van az ajtaján a ne zavarj tábla. Ha ébren van, akkor mondjuk amúgy is észleli, hogy jött valaki idegen. De nem tudja, hogy ki. - Egy pillanat! Gondolatban idecsődítem Liut egy papírral és egy tollal, s amikor megjelenik, írok pár sort. "Itt van a másik falka alfája. A hallban szórakoztatom, amíg leérsz. Trisha" Odaadom a papírt, és visszaküldöm azzal a gondolati utasítással, hogy cövekeljen le Castor ajtaja előtt, de ne kopogjon, és ha kilép, akkor adja át neki a lapot. Miután ezt így elintéztem, figyelmem újra a vendégé. - Üdvözlöm itt nálunk. Egyenlőre be kell érnie velem, de amint Castornak alkalmas, minden bizonnyal fogadja Önt. Még én is messzemenően udvarias vagyok. elvégre nem tudni miért jött. Lehet, hogy békét kötne, vagy feltétel nélkül kapitulálna. Őszintén szólva ennek nem örülnék.
Érzékelem, hogy ezúttal a szája helyett a gondolataival kommunikál, ilyenkor megváltozik a farkas energiaszerkezete, más területre koncentrálódik az erő. Ám mivel az üzenet nem nekem szólt, így ennél többet nem is tudhatok meg belőle. Viszont hála annak asok évnek, ilyen finomságokat is érzékelhettem. Nyami! Köszöntő szavaira felnevettem. - El van kicsit tévedve szépségem! - mondtam jókedvűen. - Én vagyok az, aki köszönti önöket. - A többit, hogy csak átutazó vendégként kezelem őket, majd az alfának az orrára kötöm, ha nagysága méltóztatik letolni a biciklit. - Amíg a kedves, és minden bizonnyal rendkívül elfoglalt Mr. de Lucára várunk mesélne nekem kicsit a falkáról, és hogy minek köszönhetően jöttek ide? Igen, ez volt az első, amit tudni akartam, minden más utána. Azt elfelejthettem - az eddig hallottak és újságból olvasottak alapján -, hogy csupán pár hétre, vagy hónapra jöttek, hosszabb távra terveztek Fairbansszel. Nos, én viszont csak nagyon rövidre velük.
Aj, szóval durcásak vagyunk! Egyen a szivit! Lehet, hogy még fogom is majd ... - Ez nagyon kedves Öntől, - felelem továbbra is higgadtan - hogy idefáradt. Nem számítottunk ilyen lelkes fogadóbizottságra. Hogy Castor mennyire lesz vele kedves, pláne másnaposan ... hát virágot nem fog kapni, az biztos. De ha így folytatja, akkor Castor sem kell, mert én verem el. Vagy legalábbis megpróbálom. Eléggé kiegyenlítettek lennének az erőviszonyok. Nem, inkább maradjunk a szó fegyverénél! - Nos, a kérdés jogos. Ez igen kellemetlen, hogy tőlem kell megtudnia. Ezek szerint az Őrzők nem tájékoztatták. - sajnálkozó képet vágok. - Kellemetlen, roppant kellemetlen. Nincsenek jó viszonyban? Persze nálunk csak jobb viszonyban lehetnek azzal a képmutató, pökhendi, álszent bandával, de ezt neki nem kell tudnia. És naná, hogy ezt az orra alá dörgölöm, hadd vívjon csak kétfrontos háborút! - Az ő szervezésük pedig ez az egész. A céljaikat nekünk sem tárták fel teljesen, de ők gondolták úgy, hogy szükség van itt ránk.
Igen, most már határozottan érezni lehetett az élt a szavaiban. Legalább nem egy jégkiráynő volt, utáltam rideg nőket. - Viszonyunk viharos, lángoló és gyümölcsöző - feleltem továbbra is rendíthetetlen mosollyal. Valójában helyzet szülte, hogyan álltunk a nagy békebírókkal, és pórázhúzogatókkal. Igazán kellemetlen népség tudott lenni, máskor viszont erős szövetséges. Szóval a jelzők mindegyike hűen lefedte a kapcsolatunkat, és nem árulta el az aktuális helyzetet. Bár abból, hogy idehívták őket, gondolom sejtette, hogy most épp nem a "gyümölcsöző" stádiumban jártunk. - Nos, majd elválik, hogy mennyire használható társaság az önöké. - Hogy ne higgye, hogy csak kapni tudom a szúrásokat. - Úgy hallottam, hogy igencsak megcsappantak. Feldobtam a labdát, aztán meglátjuk, hogy mekkorát csap le rá, ha ugyan lecsapja. Ha nem, akkor próbálkozunk más oldalról. Nem csak a Kanguyak nőstények tudtak információhoz jutni. Bár sose vitatnám el az érdemeiket, nekik mindaz gyerekjáték lenne, ami nekem fejtörést okoz.
Nem rendítette meg a hír különösebben, vagy annyira az Őrzők zsebében van, hogy még gondolni se mer rosszat róluk. - Nos, úgy tűnik most a vihar és lángolás szakaszába értek. Mindenki követhet el hibákat. Itt van ez a srác, aki miatt idehívtak minket. Mit művelhetnek ezek, hogy mi kellünk ide, hogy rend legyen? És akkor a falkája is ilyen fiatalokból áll, hogy ő is elvezetheti őket? - A létszám nem minden. Ott van tényezőnek még a kor is. Egy klán színe java gyakran többet ér, mint az egész. Én sem sírok azok után, akik ottmaradtak. Igaz, egy részüket nem is ismerem. Már nem is fogom megismerni. De itt van ez az alfa, és megpróbál nagyon erősnek és határozottnak tűnni. - És amúgy könnyen elérheti, hogy a falkája gyengülhet egy viszonylag erős taggal ... Igen, megfenyegettem. Ismerve Castort, még ez is megeshet, hogy a srác nem távozik innen már egy darabban. Tessék! Lehet rinyálni, kikérni magának, a helyzeten ez nem változtathat.
A fenyegetésre felcsillant a szemem. Ezekkel nem lesz egyszerű dolgom, és ez... tetszett, a fenébe is! Ha egy puhatestű bandát sóztak volna a nyakunkba, akkor most fognám magam, hazamennék, összeszedném a falkát, és úgy elhajtanánk őket innen, mintha sose látták volna a Fairbankset jelző táblát. Így azonban más volt a helyzet. Lábamat, amelyik eddig a másikon pihent, letettem, és előrébb dőltem, arcomon eszelős vigyorral, szememben pedig olyan tűz égett, amit eddig csak két dolog tudott kiváltani: az előző Atanerk elleni harc (hangsúlyozom, nem a gyilkosság!), és az első bunge-jumpingom. - Elárulok én is valamit - suttogtam ugyanazzal a pimasz mosollyal, mi már egész napra meg fog maradni, ez biztos. - A kor se minden. Hagytam, hogy a farkasom egy pillanatra a felszínre engedje az erejét, ami jóval nagyobb volt, mint amit eddig kimutattam. A mi falkánknál nem véletlenül voltak másutt kifejezetten fiatalnak számító harcosok, és én se a két szép szememért tudtam elorozni a vezető címet elődömtől, aki majd száz évvel idősebb volt nálam. Itt északon azért egy kicsit durvább körülmények uralkodtak, ami hamarabb és jobban megedzi a farkasokat. Igaz, így idősebb korban hamarabb gyengülünk, vagyis az átlag életkor itt valamivel alacsonyabb, mint mondjuk Chicagóban. Ezek alapján lett volna merszem kijelenteni, hogy ezzel a nővel gond nélkül elbírtam volna. Azt nem tudta - még -, hogy az alfa is ilyen könnyű falat lenne, de valószínűleg nem. Miután a farkasom rámosolygott, visszadőltem, mintha semmi sem történt volna. Ez nem felvágás volt, csak puszta figyelmeztetés, hasonló az ő fenyegetéséhez. - Nézze, hölgyem, felőlem az alfája lehet akármilyen másnapos, rengeteg dolgom van még. Igen, tudom, hogy éjjel leitta magát. - Éljen a hazai pálya! - Sajnálom, hogy nem jelentettem be magam előre - gúny csöppent a szavak közé -, de már égek a vágytól, hogy megismerhessem, szóval ha lenne olyan kedves, és lehívná, azt nagyon szépen megköszönném. Tényleg megköszönném! És én pontosan ezért nem tűröm, hogy a farkasaim hétköznap rúgjanak be...
Vincent megmutatkozott. Egy ilyen pillanat mindig örömteli. Én szeretem a fajtámat, büszke vagyok rá, és örülök minden olyan farkas létének, aki már belépett egy bizonyos korba, és megfelelő minőséget tud felmutatni. A kölyköket is kedvelem, de őket másképpen. Vincent valóban csodálatos. Az én szemem is csillogni kezd, amikor érzékelem a teljes erejét. Nem tudnám legyőzni. De ez nem is baj, hiszen nem nekem kéne egyedül jelen helyzetben. A megjegyzésére meg konkrétan elnevettem magam. Szóval tudja ... rendesen ki van építve a kémhálózatuk. Rendben. Immáron jókedvűen mosolyogva, némi csintalansággal a tekintetemben válaszolok. - Én már lehívtam. Feltehetőleg készülődik. Egy kis türelmet kérek még! Lehet, ő ... hogy is mondjam ... jobban ki akar öltözni egy ilyen fontos randira. Nesze neked, még egy fricska, bár gondolom nem veszed a szívedre. - De nem hinném, hogy a tárgyalások menetének, és az Ön egészségének jót tesz az, hogy Castor másnapos. Igazán lenyűgöző volt az előző bemutató. De itt egyedül van most. Egy gyors taktikus stratégia győzelem lenne, ha itt lené halálát. De lehet, hogy nem így lesz, mert Castor majd szeretné elhúzni az élvezetet hosszabban, és akkor sértetlenül elengedi. Nem én döntök ebben a kérdésben. De ahhoz megvannak az eszközeim, hogy most már ne engedjem el addig, amíg Ő nem dönt az Ön sorsáról. Úgyhogy lehet durcizni is addig, meg kedélyesen beszélgetni is. Tessék, én megszabtam a kereteket. Akármilyen nagy vitéz, ha mind nekimegyünk, akkor nem éli túl. Csendben felmértem, ki hol van az épületen belül, s párakat kiküldtem a parkolóba, és az épület oldalaihoz, természetesen lőfegyverekkel felszerelve. Nem baj, ha észleli a mozgást, amúgy is nyíltan közöltem vele, mi is a helyzet.
Azt hiszem, kölcsönösen is elismertük egymást. Na, haladunk, bár, tekintve, hogy nem ő az Alfa, ezzel így nem sokra mentem. Nem baj. A világ minden türelmével a nyakamon hallgatom az újabb fricskát, meg a fenyegetést. Fogalmam sincs, hogy Chicago milyen hely lehet, de ha egyből így kezdik, akkor nem éppen békés város. Nos, én kívántam egyikük halálát sem - amíg nem volt mindenképp szükséges -, csak azt, hogy elhúzzák a csíkot. - Annyira bájos, hogy ilyen könnyű prédának tart - mosolyodtam el őszintén, mintha egy kisgyereket néztem volna, aki azt képzelte, hogy a varázspálcájával eltűntethet. - Jó nagy zabszem lehet a seggükben, ha egyből így fogad, figyelmeztetések és fenyegetések hadával. Ha szükség van ilyen felvezetőre, azzal csak azt sugallja, hogy az Alfája nem elég erős ahhoz, hogy egymaga elérje a kívánt hatást. Azt meg már inkább meg se említettem, hogyha engem itt kinyírnak, akkor nekik annyi. Ha három óra múlva se érek vissza, ez a falka eltűnik a föld színéről. Ha ugyanakkora lenne a létszám mindkét bagázsban, akkor nem lennék benne biztos, de így. Esélyük se lenne, ezt pedig nem a rátartiság mondatja velem. Éreztem, hogy hirtelen nyüzsgés támadt. Szórakozottan néztem körbe, mintha ugyanabban a helyiségben mozgolódnának, amiben mi is voltunk. - Hát ennyire tart tőlem? Vagy ilyen beszarinak? - kérdeztem lomhán. - Ha de Luca valóban készülődik, megvárom, elvégre miatta jöttem. Ne sértsen meg azzal, hogy ilyen gyávának tart. - Szemernyit se vesztettem a nyugalmamból és a derűmből. - A kedélyes beszélgetést pedig mindig többre értékeltem.
Az erőink széthúzása, kis kiterjeszkedés a falakon kívülre arra is jó, hogy megtudjam: valóban egyedül jött-e. Az falkatagok hirtelen nyomultak ki, ha lenne a közelben biztosítás, az nem tudott volna idejében visszavonulni anélkül, hogy felfedeznék a jelenlétét. De sorra futnak be a jelentések, hogy nem észlelnek más farkast a környéken, csak őt és a mieinket. Akkor most már nyugodtan összpontosíthatok újra a beszélgetésre. - Zabszem? - ezen megint nevetnem kell. - Nem nekem lenne tisztem, hogy taktikai és klánvezetési tanácsokkal lássak el egy alfát, de úgy tűnik rászorul. Hát hiába, no én már csak ilyen jótét lélek vagyok. - Nem ismer minket, így egy-két figyelmeztetés már csak jóindulatból is jár Önnek. Én sem ismerem Önt, még a nevét sem tudom ... - jah, legalább bemutatkozni illett volna, de hát nem mindenkinek volt gyerekszobája - ... így nem tartom sem bátornak, sem gyávának, legfeljebb vakmerőnek, amiért besétál egy másik klán területére, és megpróbál számon kérni. Amennyiben nem akar távozni, akkor nem zavarja ez a kis mozgolódás. Lépjünk túl rajta! Ami meg az alfánk erősségét illeti, majd megtapasztalja. Ez nem csak erő kérdése, hogy milyen megoldást választ. Nem minden az erőről szól, még akkor sem, ha egyesek jól el vannak látva vele. Nem kell erősködni. Megmutatta magát, és megcsodáltam. De amit a szellemiségéből mutatott, az annyira nem lenyűgöző. Ez a fenegyerek tempó addig jó volt, amíg nem volt konkurencia, de mostantól nem lesz elég. Ha nem tanul meg diplomataként viselkedni, felnőtt módra tárgyalni, visszavenni a hatalmas arcából, hamar elhúzzuk a nótáját.
Végighallgattam, mert én ilyen kedves vagyok, de egyik fülemen be, másikon ki. Majd az Amaroktól elfogadom a mondottakat, de egy idegen falka nőstényétől inkább nem. Még ha esetleg valami csoda folytán tényleg a jó szándék is vezérelte. - Már megbocsásson, de amikor átvette az idegenvezetésem az úrtól a recepciónál, Ön se árulta el becses nevét. - Lehet, hogy a férfinak illik először, de ő se nagyon törte magát eddig. - Szeretném pótolni a mulasztást: Vincent Jacques d'Arc - nyújtottam neki kezet. - A helyi falka Atanerkje. Köszönöm a jó tanácsokat, alkalomadtán megfontolom őket. Nem vártam tőle igazság szerint mást. Felőlem fenyegethet, igazi veszélyt majd úgyis akkor fogok bennük látni, ha a tetteik is visszaigazolnak valamit. Amiből eddig annyit kaptam, hogy nagyon fosnak attól, hogy én innen csak úgy kisétálok, és esetleg erősítés is volt odakint. Nos, nem háborúzni jöttem, ez még csak egy szimpla, majdhogynem baráti látogatás. - Az erő nálam összetett fogalom: hatalom, ész, fizikai erő, hűséges falkatagok és rátermettség. Ez mind az erő, ami egy vezetőnek a birtokában lehet. Legalábbis én ezt tekintettem annak. - de Lucával gondolom csak a legjobb és leghűségesebb farkasai jöttek, szóval ilyen téren biztos erős. A többi majd elválik, bár gondolom az ön szemében minden téren erős.
Kezdőlap
//
