Halál nyugodtsággal olvasom az egyik kezembe vett magazint, miközben teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez már erősen falkaterület, ahol járok. Mindenesetre, nem hiszem, hogy a vesztemre akarnának itt törni, mert azt már régen megtehették volna. Na meg csak olyan 3-4 hetet késlelkedtem az ideérkezésem óta. Belefér talán még. Eddig legalábbis nem kerestek meg semmivel, ami talán így is van jól. Nem biztos, hogy annyira díjaztam volna. De most itt vagyok és ha minden jól megy, mire elmegyek innen, már az Alfa is tudni fog a szándékaimról. Érzek egy felém közeledő, nálam jóval fiatalabb Vérfarkast. Talán ő az egyik Testőr akiről Egon nem beszélt? Lehetséges. Mindegy is. Ha nem az, akkor pedig szól majd az illetékesnek. Mikor biztos leszek benne, hogy elég közel jár, az irányába pillantok. Vajon több szót is tud olaszul ezen az egyen kívül? Mert akkor akár azon is elbeszélgethetnénk. Bár amilyen régen használtam anyanyelvemet… Visszarakom a helyére az újságot, aztán pedig felállok. Akármennyire is úgy tűnik, hogy lenézem őt, ez nem így van. Egyszerűen csak közel 40 centivel magasabb vagyok nála. - Edward Crane. - Bólintok aprót, aztán pedig megköszörülöm a torkomat. Karba tett kézzel pedig a kérdésre is válaszolok. - Nos, egyik közös barátunk, Egon Candvelon mondta, hogy ide jöjjek, amennyiben csatlakozási szándékomat akarom megosztani az Alfával, Castor de Lucával. Viszont ez a szándék sem teljesen biztos. Először szeretnék beszélni vele és megtudni, mégis kinek kellene behódolnom. Mindez megoldható lenne? - Szegezem is oda neki a kérdést. Egy ideje már a városban tartózkodom, de hát jobb később, mint soha. Kíváncsian várom a válaszát, miközben kicsit oldalra döntöm a fejemet.
Eszemben sincs sok időt itt tölteni. Csak lecseszerintem a csomagot és a hozzátartozó kártyát a recepción, majd adieut intve távozom is, hogy a megfelelő helyen várhassam a meghívott delikvenst. Hogy mit talál Lucas a lábtörlőjére prezentált, farkasa számára oly' ismerős szagmintájú csomagban? Természetesen egy kötegre való piát - nem volt kedvem emlékezetemet fárasztani, így vettem neki rumot, vodkát, tequilát és egy kis meggylikőrt is, hadd szóljon - és egy kártyát az általam írt igen magvas, de annál célirányosabb üzenettel: "Táborhely a folyóparton, ma, részegen. Boldog születésnapot! Amos" Nem felejtettem el. Hogyan feledhettem volna? Üzenetem ugyan nem ért célt, mert a villám nem állt kötélnek, hát úgy döntöttem, hogy kivárom a megfelelő időpontot. A napok jelentéktelen kis porszemek nekem, mindig is azok voltak, megélni kívánt, kis csodák, ordas baromságokkal teli pillanatok. Ennyi évszázad alatt sem halt ki belőlem a szilajság, a lehetetlen örletek tárháza még mindig nyitva van. Azt akartam, hogy ő is tudja. Nem azért, mert nekem volt szükségem rá, vagy épp neki. Azért kívántam, mert abból a létből haraptam ki, amiből; mert ígéretet tettem a halálban. És ezernyi más okból kifolyólag még. Hajam laza copfba van fogva, kalap alá tűrtem a tincseket. Szakadt farmer, fehér trikó, rojtos mellény, ez a mai ruházatom. Hanyatt fekszem a parton, arcomba van húzva a kalap, nem látszik szőkeségem, s kebleim halmát is elrejti a távol, meg a mellény szabása valamennyire. Nem akarom átverni, csak egy pillanatnyi megtévesztésre van szükségem, utána már úgyis megtaláljuk a saját medrünket. Leszarom a falkáját, s jelenleg Alignakot is. Most Teremtő vagyok, az elcseszett fajtámból a legnormálisabbat próbálva kihozni. Még szerencse, hogy ez az istentelen nap a rommá dőlt világról szól, hát ihatunk. S mélyebbre nem küldhetem, mint amilyen mélyen lehet. Ha ugyan még mindig őrzi a hagyományait úgy, ahogy legtüzesebb első napunkon üdvözölte azt.
Erős fejfájással ébredtem, és ezen a koffeinmentes kávé sem segített, amit Eugéne előzékenyen odakészített nekem az éjjeli szekrényre. Munkába menet útba ejtette a lakásomat, így még reggel volt elég időm arra, hogy összepakoljak egy kisebb bőröndöt a New Yorki útra, ellássam Katya-t, és felhívjam Jackie-t is, hogy a pótkulccsal, amit adtam neki a lakásomhoz, majd jöjjön fel ezekben a napokban, és adjon enni-inni a papagájomnak. Kapkodtam, de végül elkészültem, és időben beértem a szerkesztőségbe, amit inkább a leleményes taxisofőrnek köszönhettem, mint magamnak. Larry érezte rajtam a feszültséget, ezért nem is hozta fel a tegnap estét, amiért én igazán hálás voltam. Sergei-el kapcsolatban csak egy finom utalást engedett meg magának, de az… ahogy rá pillantottam a téma feszegetése kapcsán, elegendő volt neki ahhoz, hogy inkább ne kérdezősködjön.
Taxival hozattam át magam a szerkesztőségtől a hotelhez. Nőként elvileg megengedhetném magamnak a pontatlanságot, de sportolóként megszoktam, hogy minden téren elvárható, és el is várt a pontosság. Sergei már az asztalnál ült, amikor beléptem, és azonnal fel is állt, ahogy észrevett. - Köszönöm, hogy eljöttél, Erin! Segítette le előzékenyen szövetkabátomat, majd hellyel kínált az asztalnál, miközben pillantása végigsiklott rajtam. Nem mondta ki udvariasságból, hogy mit gondol… de nem tetszett neki túlzottan, hogy ennyire lesoványodtam. Sejtette, hogy a hónapokon át tartó kórházi lét is nagyban szerepet játszik ebben. - Nem kell megköszönnöd. Igazad volt tegnap. Van mit megbeszélnünk… Kereszteztem az asztal alatt a fekete harisnyába bújtatott lábaimat. Az ebéd olyan normálisan indult, ahogy az elmúlt években kellett volna, ha a kapcsolatunk normálisan alakul. A desszertnél mélyedt csak el jobban a témában, amit egészen addig kerülgetett. Talán ki akarta élvezni az ebéd nyugalmát, vagy a közelségemet… nem tudom. - Újra meg kellene próbálnunk. Erin, én még mindig szeretlek. Elváltam, mert veled akarok lenni. Téged szeretlek. Évek óta szeretlek… te is tudod. Simított végig tekintete a vonásaimon, majd állapodott meg zöld szemeimben a tekintete. - Nem veszíthetlek el pont most. Kérlek, gondold át baby. Nyúlt át az asztal fölött, s finoman a kezébe vette a terítőn nyugvó kezemet. - Sajnálom Sergei… tényleg, de ez már nem fog működni. Tudom, hogy szerettél a magad módján, és talán még mindig szeretsz is… én is szerettelek, de ha jobban átgondolod az elmúlt éveket, neked is be kell látnod, hogy rengeteget bántottuk egymást. Ennél te is, és én is jobbat érdemlünk. Húztam ki kezemet a simító ujjak közül, majd hátra dőltem a szék támlájának támasztva lapockáimat. - Azt ne mond nekem, hogy erősebb érzések fűznek ehhez az Eugéne-hez, mint hozzám? Mégis mióta ismered? Néhány hónapja? Erin… most csak össze vagy zavarodva. Túl sok volt neked ez az egész, ami történt. Kérlek gyere velem vissza New Yorkba. Végre olyan életünk lehetne, amilyet mindig is akartál… Szemeim dühösen villantak, majd rezignáltan felsóhajtottam. - Össze vagyok zavarodva? Érdekes, hogy én egyáltalán nem így látom. És… tudod mit? Talán épp ez a legnagyobb gond! Azt mondod, hogy olyan életünk lehetne, amilyet Én akartam. Csakhogy ez nem csak az én életem lenne, hanem a kettőnkké! Értékelem az áldozatot, amit meghoznál, de teljesen felesleges Sergei. Ennek a beszélgetésnek nem látom értelmét. Nem is akarod megérteni azt, hogy én már tovább léptem. Leragadtál a múltban, pedig az élet nem állt meg, amikor tavasszal leléptél. Az órámra pillantok, majd futólag megtörölve a számat a ruhaszalvétával, állok fel az asztaltól. - Most már vissza kell mennem a szerkesztőségbe. Köszönöm az ebédet. Terítettem az alkaromra a kabátomat, és húztam fel a vállamra a táskám pántját. Sergei kikísért a fogadótérig, majd felsegítette rám a kabátomat. Ösztönös mozdulattal nyúlt a kabátom gallérjához, hogy eligazítsa, tekintete lesiklott a vonásaimra. - Már semmit nem érzel? Teljesen kitöröltél a szívedből? Nincs remény többé kettőnk számára? Duruzsolta halkan, miközben ujjai állam alá siklottak, és megemelte kicsit a fejemet. - Sergei… ne… Csúsztak ujjaim a csuklójára, de ennek ellenére is… vagy talán pont ezért, belekapaszkodva az utolsó lehetőségébe, szájon csókolt.
- Holnap? Fordult Selia vigyorogva a jóképű középkorú doktor felé, akit hetekkel korábban Felix mutatott be neki. A finom mozdulatokhoz szokott maxillofaciális sebész ujjai évődve siklottak a göndör tincsek közé, majd magához húzva Seliát csókolta meg még egyszer forrón, mielőtt kinyílt volna a liftajtó. - Holnap. Morogta a csábos ajkakra a fekete szempár gazdája, ám ahogy újra a nő derekát átkarolva kiléptek volna, Selia váratlanul lefagyott. - Mi az? Kérdezte felvont szemöldökkel a férfi, majd követve Selia tekintetét, megállapodott a pillantása az ölelkező pároson. - Ismered őket? Faggatta továbbra is a nőt, aki a következő pillanatban rátenyerelt a gombra, és a liftajtó ismét bezárult előttük, majd az alagsorba vitte őket tovább. - Csak a nőt. Válaszolta fagyosan, miközben azon kattogott az agya, hogy mit kezdjen a látottakkal.
Néhány másodpercnyi gyengeséget követően eltoltam magamtól a férfit. - Ezt nem kellett volna, Sergei! Húztam végig ujjaimat az ajkaimon. - Egy részem mindig szeretni fog… de a szerelem… ami volt, az részemről elmúlt. Kérlek, ne próbálkozz ezzel többé! Eugéne-t szeretem. - Nem adom fel ilyen könnyen, baby… - Pedig jobban tennéd. Lépj tovább. Fordulok el tőle, és lépek ki a hotel ajtaján, beülve az első taxiba, amit kiszúrok. Van még néhány órám a munkaidőmből, utána pedig rohanhatok haza a csomagomért, hogy elérjük Eugéne-el a gépet.
- Kérdezhetem? Mért végig Larry, ahogy visszaértem az ebédszünetről. - Inkább ne… Ültem vissza az asztalom mögé, visszatemetkezve a munkámba.
Órájára pillantva vette elő telefonját, majd keresett volna rá a névre, azonban a bejövő hívás megakasztotta. Felvonva szemöldökét pillantott a kijelzőre, majd nyitva a vonalat emelte a füléhez, miközben a reptéri forgatagban az ismerős alakot kereste. - Basszus Selia, elfelejtettem. Ahogy leszállok NY-ba, azonnal átküldöm. - Hagyd a fenébe, nem ezért hívlak…mármint…de küld el…csak… - Baj van? - Nem…de….nem is tudom… - szinte látta maga előtt a tépelődő nőt, kiről akár mit is gondolt Erin, nem volt se gonosz, se rosszindulatú. Inkább csak olykor előbb beszélt, mint ahogy átgondolta szavait, azonban ez nem az a helyzet volt. Órák óta tépelődött, majd úgy döntött, akármilyen kényes is a dolog, Eugéne a barátja. Persze beavatta a többieket is, akik nem szívesen, de igazat adtak neki, és végtelenül sajnálták, hogy habár Eugéne nem volt a hűség mintapéldánya, pont egy olyan lány veri át, akit végre bemutatott, akivel végre normális kapcsolatot próbál kialakítani.
- Sajnálom Kisasszony…láthatja…baleset van. Visszafordulni is lehetetlen… - intett maga elé majd maga mögé is a taxis, mindkét irányba jelezve a reménytelen dugót, minek a közepén ragadtak. - Esélytelen, hogy elérje a gépet… - pillantott Erinre sajnálkozóan a sofőr, jól ismerve a forgalmi viszonyokat és a menekülő utakat. És habár Erin bizonyosan próbálta hívni Eugéne-t, hogy tetesse át jegyét egy későbbi járatra, a vonal foglalt volt.
- Én annyira…de úgy éreztem tudnod kell... - Semmi gond Selia. – volt érzelmektől mentes a hangja, ahogy elfordulva a zsizsegő tömegtől indult el a pult felé. – Kössz, hogy elmondtad. Most mennem kell. – bontotta a vonalat, majd a pultossal alkudozó magas, harmincat is elhagyó nő mellé lépett. - Kérem…muszáj feljutnom erre a gépre. Az életem múlik rajta… - Asszonyom, kérem értse meg. Nem tudok jegyet adni. Talán átszállással a… - Nincs időm átszállni. Bármennyit kifizetek a jegyért. - Én tényleg szívesen segítenék, de… - pillantott ki a pultból elnézést kérően a férfi, elkapva a várakozó pszichiáter hideg tekintetét, ki csak nemet intett fejéve, hogy ne érezze magát kellemetlenül, majd alkarját a pultra fektetve tolt egy jegyet a nő elé. - Ami azt illeti…nekem van egy szabad jegyem. – a szinte fekete tekintet felé fordulva kapaszkodott bele kék párjaiba. - Komolyan mondja? – nyíltak el a szépen ívelt ajkak. - Teljesen komolyan. – fordult a pult felé. – Kérem írja át a jegyet a hölgy nevére. Így rendben leszünk? – a pultos meglepetten bólintott, majd klimpírozni kezdett a rendszerfelületén. - Mivel tudnám meghálálni…? – Eugéne megvonta a vállát. - Pár órát mellettem fog ülni. Lesz időnk kitalálni. – mosolyodott el röviden, majd fogadta a felé nyújtott kezet a névvel együtt, és mi feszült sietség volt, a jó pár órás repülőút alatt könnyed, kellemes csevegéssé vált…
Tartottam magam ahhoz, amit Triának írtam: egyenesen a hotelhez mentem Olennel együtt, már csak azért is, mert drága ősöm semminemű okot-indokot nem hozott fel ellene. Úgy éreztem magam, mint egy dacból világgá ment kamasz, aki az első magányos este után meggondolta magát és hazakullogott. Még az esetleges szidásokra is számítottam, meglepne, ha elmaradnának... Olent hátra hagytam, gyanítottam, hogy vele Lucas külön akar majd értekezni, amibe nekem vajmi kevés beleszólásom lesz, főleg a jelen felállás szerint. Egy kezem meg tudom amúgy számolni, hányszor jártam a hotelben azóta, hogy a betolakodók megérkeztek. Nem volt valami kellemes, fegyelem és szigor szivárgott a falakból, amitől felállt a szőr a hátamon. Az ebbe olvadó falkaíz enyhítette mindezt csupán, de most még ez sem tudott mindent elhessegetni belőlem. Álltam már a szőnyeg szélén, kaptam korábban is büntetést - igaz a legutóbbi is vagy három éve volt -, a mostani alkalom viszont merőben más volt. A bűnöm más volt, akárcsak a körülmények, valamint... én is. Valahol. Ehhez mérten meg sem próbáltam jópofáskodni vagy elkönnyelműsködni az egészet, tisztában voltam a helyzetemmel, arról nem is beszélve, hogy aggódtam a páromért. Hiába mondta Lucas, hogy nem fogják bántani, attól még belém fészkelte magát a félsz. Eső után köpönyeg, mondhatnánk, gondoltam volna erre akkor, amikor hanyatt-homlok elrohantam. A recepció környékén álltam meg és szóltam előre Lucasnak, hogy befutottam, valahogy pofátlanságnak éreztem túl otthonosan mozogni itt és most. Ismerem a határokat, akkor is, ha olykor úgy röppenek át fölöttük, mintha azt se tudnám, hogy ilyesmi egyáltalán mi fán terem. Tetézni viszont eszem ágában se volt a bajt, nem őrültem meg, s ilyen hozzáállással, vártam az új Bétát. Baromira érdekelt, mit talált ki nekünk, mert hogy nem véletlenül zárta be Yettát és várt meg a büntetésével engem, arra az egész vagyonomat fel mertem volna tenni.
Nem repesek a boldogságtól a mai nap miatt. Több okból sem, de a kötelesség akkor is az marad, ha nem szívesen hajtunk fejet előtte. Nem örültem sosem, ha a falkatagok vétkeztek, ha büntetni kellett, volt, hogy saját örömömre tettem, de az más, az nem falkaügy, csak az én bizniszem. Ez… Túlságosan súlyos most ahhoz, hogy foglalkozni akarjak vele. Yetta már túl régen van a pincében, ami azt illeti, már a városban sem kellene lennie az egyezségünk szerint, nem néz ki túl jól, de lehetne sokkal rosszabb. Nem példát statuálni akarok rajta, csak éreztetni, hogy mi az ára annak, ha az én vendégszeretetemmel visszaél valaki. Mondhatjuk, hogy a szabadságának korlátozása, és a saját mocskában való leledzés a büntetése egy része, minden bizonnyal a kellemesebbik. Elgondolkodva lépek ki a liftből, hogy öltönyöm gombjait megigazítva induljak fogadni az Ikkumát. Nem szívélyes viszontlátást, de nem is személyes, nekem nincs bajom velük, de én és a falka jelenleg két különböző értékítéletet képviselünk, és az önös érdek nem számít ebben a kötelékben. Könnyedén simulok bele az átlagos itt jellemző forgatagba, szemet sem szúrok, maximum az energiáim, amikor kilyukadok a hím mellett, lazán feltéve a karomat a pultra. - Darren. Nem tudom mire vélni, hogy itt időzöl, szabad bejárásod van az épületbe, ez nem változott. Hogy mi igen, az már más kérdés, mindenesetre egy biccentéssel megtoldom a szavaim, ellenőrzöm, hogy egy darabban van-e, aztán intek, hogy menjünk. Nem itt fogjuk megbeszélni a dolgokat, az biztos. - Nem kérlek, hogy avass be a történtekbe, csak azt remélem, megérte. Nem fogja, én tudom, vélhetőleg ő is sejti, hogy bánhatja majd azt a napot, vagy ki tudja, én nem látok a fejébe, nem tudom, mit tart jónak, avagy rossznak a kapcsolatát illetően. A lift előtt megállok, türelmesen várok, míg leérkezik, majd előzékenyen intek Darrennek, szálljon csak be. Előzetes elgondolásom szerint, és vélhetőleg az ő megdöbbenésére nem lefelé megyünk, hanem felfelé. Mi tagadás, azért szeretném, ha feszengene némileg az értetlenség okán, vagy mert még nem láthatja Yettát, de a nagy egymásra találásuk előtt lefektetném a játékszabályokat. A negyediken áll meg a lift, s rögvest intek, menjünk csak, Castor irodája éppen üres, megfelel a célra, nem használom gyakran, de ezúttal engedélyt kaptam rá, úgysem láttak sok jót azok a falak az ittlétünk óta.
Lucas energiáira az enyéimbe érezhető változás áll be: az észlelés bizonyossága némi nyugtalansággal párosulva. - Lucas. Kevesen hiszik el, de tényleg óvatos duhaj vagyok - húztam el a szám a bejárás és jelen "küszöbön állásom" kapcsán. Ja, amikor hurkot érzek a nyakamon, már óvatosabb vagyok. Követtem a Bétát, miközben igyekeztem nem azon pörögni fejben, hogy ha "ez" nem változott, akkor mi igen? Jó, nyilván egy csomó minden személyes vonatkozásban másokkal szemben, ám kivételesen nem ez érdekelt. Egy részem túl akart esni rajta, minél előbb, ostobán remélve, hogy utána minden könnyebb lesz, az élet pedig visszaáll a régi kerékvágásba - egy olyan kerékvágásba, amibe már sose fog. Ezzel együtt viszont késleltetnék mindent, hogy ne kelljen még jó ideig szembe néznem a tetteim következményével. Nem akarom a súlyát cipelni, irtózom a gondolattól, akkor is, ha mindezt egyedül magamnak köszönhetem. - Idővel kiderül - mondtam azért, mert valójában én sem tudtam. Túl messzire fog mindez mutatni, legalábbis valami ezt súgta. - És szerintem tudni fogod, akár érdekel majd, akár nem - tettem hozzá csendesen, miközben beszálltam a liftbe. Nagyzolás és beképzeltség nélkül állíthattam, hogy annyira azért feltűnő voltam a falkában, hogy terjengjenek rólam dolgok és feltűnjön ez meg az, akár akarom, akár nem. Eltalálta, tényleg meglepődtem azon, hogy felfelé indultunk, ám ezt nem tettem szóvá, így is lerítt rólam a csodálkozás. Igen, feszengtem, nyugtalan voltam, látni akartam, hogy Yettának a körülményekhez képest semmi baja, ki akartam szakadni mindebből. Feszült voltam és keserűen vettem tudomásul, hogy az ég világon semmi sem változott. Nevetséges, mégis a vereség íze költözött számba, mert a most már ebben a pillanatban úgy ítélkezett felettem, hogy nem érte meg. Egyáltalán nem. Ezen pedig rajtam kívül senki sem képes változtatni. Amíg felértünk a negyedik, legalább százszor megbántam mindent magamban - ami semmit sem ért. - Bizalomgerjesztő - böktem ki, meglátva, hogy egyenesen az Atanerk irodájában fog helyretenni, akár verbálisan, akár fizikai értelemben. - Ha valaha kétséged volt felőle, akkor most mondom: tudsz feszültséget kelteni. - Egy zabszem se fért volna a seggembe, ezt pedig azért sem féltem burkoltan megvallani, mert pajzs híján mindent le lehetett olvasni az aktuális hangulatomról.
- Nem ellenségek vagyunk. Fűztem hozzá a szavait, tudomásom szerint még a falka tagja, következésképpen semmi okom másként kezelni. Az természetesen más eset, ha úgy gondolja mostanra, nem csak átmenetileg hagyna itt bennünket. A nyugtalansága fura mód elégedettséggel tölti el a dögöt odabenn, ki büszkén feszít, mint mindig, de nem mozdul, nem dolga a másikat megszorongatni. Azt kívánom, bár nekem se lenne, hogy üdvözölhetném egy egyszerű kézfogással, és elintézhetnénk ennyivel, hogy visszajött. Egyszerűbb, és kevésbé fájdalmas lenne. - Tulajdonképpen érdekel. Nem azért, mert annyira pletykás egy alak lennék, belőlem a jó isten se szed ki valamit, amit nem akarok elmondani, de Bétaként nem árt tisztában lennem a dolgokkal, mindent a lehető legalaposabban körüljárni. Darren után még ezzel az Olennel is találkoznom illene, fogok is, de előbb a nagyobb falat, noha valamilyen szinten vele sem lesz egyszerű, hisz a Nacrosh vezetéknév kétségkívül szemet szúrt az esetében. - Adjunk hivatalos keretet a dolgoknak, elmondom, mire jutottam, ennyi az egész, nem lesz hosszú, fájdalmas sem, fizikailag semmiképpen, és utána mehetsz Yettához. Állapítottam meg a bizalomgerjesztő jelző kapcsán. Tudom, hogy nem a legszebb dolog tőlem, hogy fokozni vágyom a feszültséget, de az egekre, legalább legyen nagyobb a füst, mint a láng, noha így sem hiszem, hogy bárki pozitívan csalódna. - Zene füleimnek. Derűs azonban nem voltam, sőt, áradt belőlem valami keserű kéretlenség, a bizonyosság, hogy ezt én magam sem akarom, én kész voltam adni Yettának egy második esélyt, ha másért nem, hát a nagyra becsült, és sokak által szeretett Ikkumánk lelki békéjének üdvéért, de mindketten olyan szépen beintettek az elgondolásomnak, hogy jobban nem is lehetett volna. - Foglalj, kérlek helyet. Nem volt éppenséggel a maga teljességében kérés, nyilván szándékomban állt fizikailag is alacsonyabbra helyezni magamnál, nem azért, mert jól esett, hanem mert kettőnk közül én voltam az, aki az ítéletet kimondja, ő pedig a bűnös, aki meghallgatja. A farkasom büszkén, hátsóján ülve feszített, várva, ha esetleg dolga lenne. - Amit mindenekelőtt le szeretnék szögezni: Yetta nem miattad van bezárva. Közvetve igen, de úgy vélem, egy ideje már épp elég felnőtt nő ahhoz, hogy tudatában legyen a tetteinek. Igaz, Darren távozása gurította el a gyógyszerét, de hiszem, hogy attól még nem volt kötelező baromságot csinálni, főleg úgy, hogy megtűrt vendég nálunk, az én kontómra ráadásul, tekintettel arra, hogy én vállaltam érte a felelősséget. Nem gyakran fogom megtenni a jövőben ezt senkiért, az egyszer teljesen biztos. - A büntetésednek két része lesz. Az egyik szerintem adja magát, nem hiszem, hogy meg fog lepni. A jövőben zéró tolerancia lép életben az esetleges be nem jelentett távozásaid kapcsán, és ha igényed támadna falkaterületen kívül tartózkodni, arra engedélyt illik majdan kérned. Mint ahogy jelenleg is így működik ez, és meg is kaptad volna, ha idő kell bármire. Nem lett volna sokkal tisztább? Nem kellett volna megbánnod. Értem, hidd el, tényleg megértem, hogy néha tele van a pincétől a padlásig minden, de a kötöttségeink olyan korlátok közé szorítanak, amiket viselnünk kell annak érdekében, hogy ez az egész működjön. Sokat adtál a falkának, Darren, ezt tudjunk mind, és nem akarok sok mindent elvenni tőled egy hiba miatt, de sajnos itt nem csak te vétkeztél. Az asztalra lazán felültem ugyan, de feszültség zsizsegett az én bőrömön is, amint gondterhelten megvakartam a tarkómat, halk sercegésre bírva a rövidre vágott szálakat.
Halvány, de őszinte mosolyra húztam a számat, kijelentését hallva. Én is így gondoltam, és örültem, hogy nem ellenségekként élünk már ebben a városban, nem csak vele, hanem a többiekkel is. Ezért vagyok képes kéretlen együttérzésre a helyzetét illetően - a magas, felelősségteljes beosztás a hatalom miatt szépnek tűnik, de mindig súlyos ára van és sosem hálás feladatokat sóz a farkas fiára-lányára. Éppen ezért állt távol tőlem, hogy megnehezítsem a dolgát, nekem is könnyebb így. Lesz még részem szerintem torzsalkodásban, nem szeretnék élből azzal nyitni. - Bíztam benne - különben pocsék Béta lenne élből. - Te vagy a főnök - sóhajtottam, remélve, hogy ezzel némi feszültség távozik belőlem, de nem így lett, szóval maradt a minden izgatottságot mellőző várakozás, ál-türelembe csomagolva. - Egyre jobban hangzik - nevettem kurtán, örömtelenül arra, hogy fizikailag nem fog fájni. Fakírok vagyunk mindketten, a fizikai fájdalom nekünk nem kunszt, kvázi az tényleg nem lenne büntetés. Leültem, ahogy utasított, egyik bokámat másik térdemre tettem, kezem ölemben pihent, ahogy kényelmesen elhelyezkedtem, mint aki csak baráti csevegésre készült. Nem az lesz, tudtam jól, a bezárkózott testtartás - amire eredetileg ingerem volt - viszont semmin sem segít, ennél jobban pedig nem akarom kifejezni mindazt, ami bennem van. Tisztában vagyok a helyzetemmel, de ennyi idősen kínos lenne beszart Kölyök módjára viselkedni. Yetta bezártságára bólintottam, valahol egyet is értettem vele ezzel a gesztussal és szerintem a párom is tudta, hogy ezt nem fogja szárazon elvinni. Egyikünk sem, mégsem megtettük, amit, hát most ihatjuk a levét, ami mellé odacsaphatjuk Lucas jóindulatának elvesztését is. Eltalálta, valóban nem ért meglepetésként a büntetés első fele. A csendes beletörődésen és elfogadáson túl nem is reagáltam mást, várható volt, hogy alaposan megkurtítják a pórázt, ami ellen ugyan már csak természetéből fakadóan is szívesen ágált volna a fagyos bestia, de minden kikívánkozó "kommentárját" a mélybe száműztem. Ez itt és most nem a dac ideje. - Ehhez fogom tartani magam - mondtam, nem téve hozzá, hogy mostanában amúgy se hiszem, hogy nagyon elkalandozós kedvembe kerülnék. A kijelentésem is inkább azért volt, hogy nyomatékosítsam azt az elfogadást. - A második fele? Mindezek után attól tartottam jobban, szerintem a helyemben sokan mások is így tettek volna, és habár nem akartam sürgetni, mégis volt a hangomban némi türelmetlenség. Nem a mehetnékem szülte, inkább a bizonyosság utáni vágy, hogy tudjam, mivel kell innentől megbirkóznom, s abból ítélve, hogy nem fizikailag fog fájni, ez lesz a súlyosabb. Abból ítélve, hogy a telefonban azt mondta, a visszatértemig lesz bezárva Yetta, megkockáztattam magamban, hogy hozzá köthető lesz ez a bizonyos második rész, de túl sok - zömében elborult - elméletem és tippem akadt így nekifutásból.
Lehetne rosszabb is, kimondhatnám, de nem teszem, szerintem mindenki jobban jár azzal, ha én intézem a dolgokat, nem pedig az Alfánk. Castor Yettával kapcsolatban egy cseppet sem toleráns, én meg a saját bőrömet vittem a vásárra, amikor engedélyeztem neki a maradását, de úgy véltem, nem nagyon tud olyat alakítani egy hónap alatt, ami oldalba rúgná a megállapításunkat. Sajnos tévedtem, egy ideje már a pince rabja, bár senki sem hinné el nekem, de számomra is rendkívül kellemetlen ez az egész, fakír vagyok szintén, de olyan szerencsétlenség még nem ért, hogy bezárva legyek ennyi ideig. Elképzelni is épp elég szar. - Én megtettem, ami tőlem telt, Darren. Ennyi, nem több, fordítja, ahogy akarja, éppen meg is ölhettem volna a nőstényét, ha egy elmebeteg faszkalap vagyok, akinek elgurul a gyógyszere az ilyesmitől. Nyilván akkor még vezető testőr sem lehettem volna, nemhogy béta. Egyszerűen mocskosul utálom, ha idiótát csinálnak belőlem, és sajnos részemről ez a falkaügy mellett még személyes is. Kár volt hinni abban, hogy van értelme a második esélynek. Sejtem, hogy a farkasa nem díjazza a büntetés ezen részét, tulajdonképpen még egy nem közülünk való sem értékelné túlzottan, de számunkra egyszerűen súlyosabb, ezért ez az első napirendi pont. Másért is, de azt nem én fogom kikristályosítani senki fejében, bármennyire is fejeztem ki a jóindulatomat korábban a szőkébbik fakír felé, halálosan fölösleges volt. A haragom még most is újra meg újra fellobban, és az egész szaron az sem segít, hogy jó eséllyel a drága anyámapám nekem fog feszülni a döntésem miatt. Mondjuk pont teszek rá, ha tetszik, ha nem, ez falkaügy. - Köszönöm. Inkább a jövőre vonatkozik, hisz szeretném hinni, hogy így lesz, ugyanakkor tökéletesen biztos vagyok benne, hogy nem feltétlenül lesz ez ennyire egyszerű, csak jó volna, ha némi komplikációval kevesebb lenne az élet. - A második fele... Kezdtem bele, nem esett jól, nem akartam betartani senkinek, de sajnos a saját érdekeimet is néznem kell, márpedig egy gyenge bétát, aki eltűri, hogy telibe köpjék a vele kötött egyezséget, a kutya nem fog tisztelni. - Fogalmam sincs, milyen szinten újdonság számodra, hogy Yetta rendkívüli ingert érzett arra, hogy felgyújtsa az asztalosműhelyedet a távozásod éjszakáján. Már újjáépítették a Tria nevezetű közös, mérhetetlenül kedves ismerősünkkel... Horkantam fel ezen a ponton, nyilván szemernyit sem az, tud ő, ha akar, de az esetek 99,9 százalékában nem akar. - Tekintettel arra, hogy a magánvállalkozásodról van szó, elsősorban téged ért kár, noha részben a falkát is megkárosította ennek révén. Az egyezségünk része volt, hogy nyugton marad, és nem csinál balhét. Yetta adott szava a szememben már semmit sem ér, a tiéd igen, és jó volna, ha ez így is maradna. A büntetésed második fele tehát az, hogy ítélkezz te magad Yetta Nacrosh felett a téged, és a falkát ért sérelem okán. A büntetése többé részét már megkapta. Hagyok pár pillanat szünetet, nem hiszem, hogy túl súlyos lenne a dolgok ezen része, de még csak nem is ez a probléma, ezt bárki túlélné, őszintén teszek arra, mivel bünteti, úgysem fogom leellenőrizni, azaz, nem ezt fogom. - November 11-e van, 11 óra 39 perc. Yetta itt tartózkodási engedélye már napokkal ezelőtt lejárt. Azt mindenki döntse el maga, hogy egy utolsó szemét vagyok, amiért megvártam ezzel Darrent, vagy valamilyen kifacsart módon igyekszem kedvezni nekik, amolyan kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad módon. - Egészen pontosan 24 órád van onnantól kezdve, hogy belépsz a pinceajtón Yettához, hogy kiródd rá a büntetésed, elvégezd, emellett pedig a te tiszted tudatosítani benne azt is, hogy nem szívesen látott vendég a továbbiakban a területünkön. Onnantól kezdve Yetta Nacrosh fején vérdíj lesz, ami csakis akkor fog lekerülni onnan, ha az Alfánk másként dönt, következésképpen nem árt arról is gondoskodnod, hogy holnap ilyenkor már ne legyen a város környékén. Nem fogok senkit utána küldeni, mert nem vagyok olyan görény, hogy az általam városba engedett problémáról ne én magam gondoskodjak, ha úgy adódik. Adja az ég, hogy ne kelljen megtennem.
- Tudom. - És ezt nem üres udvariaskodásból mondtam. A köszönetre képtelen voltam elfojtani mosolyomat. Kettőnk közül nagy eséllyel ő a kötelességtudóbb, a megfontoltabb és a komolyabb, egy tünékeny pillanatra viszont felvillant a tapasztalati különbség. Nem nevezném előnyömnek, mert nem akkora kunszt, apróság, amit valószínűleg idővel el fog hagyni. Az ő beosztásában és pozíciójában, valamint afölött már nem hálálkodunk vagy kérünk bocsánatot, főleg az alattunk állóval szemben nem viselkedünk így, kiváltképp ha büntetésről van szó. Örülnék, ha nem ez lenne az általános forma, ám eddig bárhol fordultam meg, ez fogadott, s hogyan várhatnék mást, amikor én is így viselkedtem abban a fél évben? Mindemellett viszont nekem jó látni, hogy ilyen vezetésünk van, ami neki is jó, mert így biztosabbra veheti, hogy eggyel kevesebb önfejű miatt kell idegbajt kapnia majd. Tartottam a büntetés második felétől, ugyanakkor kíváncsi is voltam. Roppant mód érdekelt a megítélése, hogy mennyire tudja a helyén kezelni a dolgokat és ehhez mérten ítélni. Rém nagyképű lenne azt állítani, hogy vizsgáztattam, mert ezt immár csak egy farkas teheti meg a falkában, mégis árgus szemmel lestem várakozás közben. Tudom, milyen helyzetben vagy, Lucas. Sokkal jobban, mint szerintem azt egyáltalán sejted, ezért érzek némi sorsközösséget, ami remélem nem fog addig menni, hogy alkalmasabbnak vélt farkast keresel a magad helyére. - Hallottam róla - biccentettem, felesleges lett volna a meglepettet játszani. A "mérhetetlenül kedves"-re megrándult a szám sarka fölfelé, ám ezzel párhuzamosan újabb adag érzelmi lavina is jött. Tényleg képtelenség nekem erről a vidékről szabadulni. Megfeszültek vonásaim hallva, hogy mit várt tőlem Lucas és el kellett ismernem, hogy piszok jó büntetést sikerült rittyentenie a távollétemben. Ha nem mi lennénk Yettával az elszenvedői, még meg is dicsérném a találatért, így viszont maradt a megfeszült állkapocs, leheletnyivel megszaporodó levegővételekkel karöltve. Én naiv meg azt hittem, ennyi lesz csak a dolgom, hát ezen illúziómat hamar eloszlatta. Agyam egy hátsó zugában számítottam rá. De tényleg. A történtek tükrében annak is örülhettem, hogy ennyivel megúszta a dolgot Yetta, mert igen, tudom, ha Castor ítélkezett volna, annak ennél csúnyább vége lett volna. Ugyanakkor... ez a kitiltás végleges, mert az Atanerk aligha fogja megváltoztatni ezt a döntést, maximum súlyosbítja, de kizárt, hogy enyhítené. 24 óra és én vagyok a rossz hír vivője, plusz gondoskodjak róla, hogy ne legyen holnap ilyenkor a városban. Könnyűnek tűnt. Ezt akartam, nem? Hogy ne legyen itt. Mégis mindez kimondva ítéletként egészen máshogy cseng, amire elhúztam a szám és megráztam a fejem. - Jó Béta vagy, Lucas - álltam fel, energiáim, hangom indulattól és haragtól mentes volt, úgy néztem a hím szemébe egy hosszú pillanatra. Tudom, hogyan működik a falka, tudom, hogy vannak következmények, ezek miatt vagy ellen pattogni ostoba és nevetséges lenne tőlem, nem is kísért ennek a lehetősége. Kezet nyújtottam, ha elfogadta, jobbjára szorítottam, majd nem vesztegetve egyikünk idejét sem, az ajtóhoz sétáltam. Szerettem volna húzni az időt, halasztgatni a pincébe menetelt, de gyávaság lett volna, így utam a negyedikről egyenest oda le vezetett...
Rágott a pillanat terhe, azóta teszi, hogy ő elment, és megtudtam, mit csinált Yetta. Szerettem volna, ha csak annyit kell mondanom, hogy jól van Darren, legközelebb kétszer meggondoljuk, elmehetsz-e valahová, de nem csupán ennyiről volt szó. Mérhetetlenül durván munkált bennem a kötelességtudat, és a szándék arra, hogy valakinek jó legyen, ha már az én magánéletem ilyen elbaszott. Nem is létezik tulajdonképpen. De sajnos nem ez számított, Bétaként túl sok minden volt, amit figyelembe kellett vennem, és mások lelkének ápolása nem tartozott a feladatkörömbe. Ironikus, alig nevezte ki, máris a nyakamba szakadt az egész, aminek hála úgy érzem, kurvára nem érte meg elvállalnom, és hogy kapja be Dante, amiért máshol akadt dolga. Vagy tovább megyek, hogy én vagyok erre az egészre a legalkalmasabb. Hát nem tudom, pedig még Leah is büszke rám, tisztában vagyok vele, hogy tettem egyet, s mást a falkáért, de eme poszt elérése csak a távlati terveim között szerepelt, ugyanakkor nem akaródzott visszautasítani sem a lehetőséget. Biccentést eszközöltem én is, legalább nem kell fölösleges köröket futnunk ezzel kapcsolatban. Noha egyébként sincs sok magyaráznivaló rajta, és ironikus módon nem is mondhatnám, hogy nem értem meg a gyújtogatási ingert bárkiben is, rohadtul szeretnék már lángokba borulva látni valamit úgy, hogy én okoztam azt, és attól tartok, hogy az egyre feszültebb légkör, és a fokozódó nyomás miatt előbb-utóbb elpattan bennem a cérna. Figyeltem a reakcióit, haloványan sejtettem, hogy beletenyereltem valamelyest a közepébe, de nyilván mindketten sejthették, hogy nem hagyhatom ki a képletből az egymáshoz fűződő viszonyukat, mert sanszos, hogy egymással lehet a leginkább büntetni őket. Egyáltalán nem élvezem ezt, ha tehetném, futni hagynám őket, de nem dughatom homokba a fejem, nem lehetek én a jó arc, hogy minden szar utána az én hátamon csattanjon. Azzal is tisztában vagyok, hogy mit jelent a kapcsolatuk tekintetében a büntetés, illetve, hogy Yetta már közel sem megtűrt személy ebben a városban. Mocsok érzés lehet, tudom, valahol az agyam hátsó zugában felrémlik egy múltbeli eset, amikor én voltam a magányos, a megtűrt, és ezért nem közeledhettem valaki felé, aki ebben az életben először és utoljára képes volt megragadni azt az oldalam, amit nagyon régen elnyomok magamban. A mi szerencsénk azonban az volt, hogy esélyünk sem volt bármit kialakítani, ők viszont már egy pár, és rühellem, hogy nekem kell közvetve elszakítanom őket egymástól. Még ha időlegesen is, de ha olykor el is hagyhatja majd Darren Fairbanks területét, az nem lesz gyakran, közel sem olyan gyakran, hogy elég legyen, bár elgondolásom szerint, ha szeretünk valakit, nem létezik az elég kifejezés. Arra meg a nullánál is kevesebb esélyt látok, hogy Castor megenyhüljön a nősténnyel kapcsolatban valaha… A szavaira nem mondtam semmit, ugyanakkor némi döbbenet észlelhető volt a vonásaimon, el nem induló félmosolyból egy erőtlen biccentés lett csupán. Örülök, hogy legalább látja, nem célom túlzásba esni, de alább sem adhatom, az arany középutat nehéz meglelni, és még csak azt sem mondhatom, hogy biztosan sikerült, de igyekeztem. Nincs okom nem elfogadni a kezét, hasonlóképpen rászorítottam, és bíztam benne, hogy sikerül ezt az egészet a lehető leginkább problémamentesen végigvinni. Nem akadályoztam azonban tovább, menjen, tegye a dolgát, aztán kezdjen a maradék idejükkel azt, amit akar, abba már aligha akarnék beleszólni. Olen Nacrosh. Szép lesz… kíváncsi leszek, meddig akarna maradni majd annak fényében, ami a húgát érheti, ha nem hagyja el a területet idejében, vagy egyáltalán nem áll szándékában megtenni. Nem hiszem, hogy kedvelni fog, de a kedvelhetőség nem is tartozik a feladatkörömbe. Igazságos próbálok lenni, de sokszor ez is csak arra elég, hogy kitörölje vele az ember a hátsóját. Elhagytam az irodát, a feszültségkeltés, és büntetésosztás már aligha része a napom további programjának…
Azzal a kis nősténnyel megdumáltam a lényeget. És láttam a házat, a nagy épületet. Ahogy megérkezem ide, a Holiday Innhez, amiről minden héten van egy újságcikk és hű, meg há, hát nem vagyok elájulva. Túl modern, nem jön be. Lóháton érkezem, a farmerkabátom egy kicsit kezd átizzadni és persze Jolly Joker szaga mindent áthat. Szépen van tartva, de hát ló, bassza meg, erős a szaga! Ahogy keresztül lépeget a parkolórészen, megint lesnek minket. Mint egész úton. Igaz, én se láttam még itt lovat, de Anchorage-ban is csak tök ritkán. A szálloda előtt keresek egy olyan részt, ahol ő elfér és ki is tudom kötni. Mikor megvan, akkor megállítom, leugrom róla. Megpaskolom az oldalát: - Jól van, öregfiú! Pihenhetsz kicsit. Megmarkolom az orránál-szájánál és megrázom kicsit, ahogy szereti. Elfordítja a fejét és vidáman prüszköl egyet. A hegyet nem csípte, de itt már jól elvan. Igazi városi ló, bírja a kocsikat, a zajt, a sok embert, mindent. Megrántom magamon a kabátot, a lófarokba fogott hajamon dobok egyet és büszke járással bevonulok a fotocellás ajtón. Ez is mi már? A legtöbb helyen ilyet használnak. 100 éve még csak mese lett volna. A hotel bűzlik a farkasoktól és a falkaszagtól is. Már kint is tele volt, de idebent szinte vágható. Nincs is más dolgom, mint keresni egyet. Találomra egy fiatal nőstényt szólítok meg és ennyit szólok hozzá: - Vár a Béta. Eden leadta a drótot és igaza volt, nincs még egy ilyen pofa. Béta bá tudni fogja, mi van. A nőstény már nem olyan fiatal, kicsit megriadt, de bólint egyet. Eltűnik a liftben és gondolom, telózik vagy szól személyesen. Én pedig ledobom magam egy fotelba, karomat kényelmesen széttárom és a plafont bámulom. Mennyi lóvé, mennyi csillogás! És mennyi ész kell ahhoz, hogy ezt így megtartsák. Türelem, tervezés. Apám a mestere volt ezeknek. Jó lenne az útjára lépni, mert láttam, mire képes az ész. De nekem más a vérem, másra visz. Most ide hozott és remélem, sikerül megegyezni. Nekem kell ez a város.
Állítólag valaki egy lóval „parkolt” le az épület előtt. Nem hittem el, szóval megnéztem az egyik kamera képén, és valóban ott volt az állat. Hát behalás. Valaki nagyon a vadnyugaton érzi magát. Mindenesetre engem aztán nem zavar, addig semmiképpen sem, amíg nem szarik az előcsarnokba, de nyilvánvalóan oda nem engedné be senki sem, hozzáteszem, teljes joggal. Istállót meg nem építettünk a hotel mellé, elvégre, szerintem ez az első eset, hogy valaki lóval érkezik. Nem mintha eztán bárki is tervbe venné, szerintem bőven esélytelen, és nem mellesleg fölösleges is lenne a dolog. Némi átszervezést már végrehajtottam, hogy fogadni tudjam az érdeklődőt, akit Eden ide küldött, bár hallomás alapján nem volt épp egyszerű eset, mindenesetre mindez nem számít, ha csatlakozási szándéka van esetlegesen, akkor még jól is járhatunk, közöttünk is vannak erőszakosabb arcok bőven. Bells kopogott be, és szólt, hogy jött valaki, akit az illető szerint én várok. Nos, ezt ilyen merészen nem jelentettem volna ki, elvégre jelen pillanatban nem rajongtam a gondolatért, hogy bárkivel nyugiban csacsogjak, eléggé fel van bolydulva mostanában az életem. Komolyan felmerült bennem, hogy elruccanok egy hétre a bahamákra, mert a tököm kivan lassan, hogy mindig van valami. - Köszönöm, hogy szóltál, megyek… Azzal el is indultam lefelé, mert bármit is akar a csóka, egyelőre ide eszemben sincs felengedni. Meglátjuk majd, hogy merre halad a megbeszélésünk. Odalenn aztán meglehetősen hamar kiderült, hogy ráadásul pont a vendégem az, aki a lóval érkezett, a leírás alapján legalábbis, és kétlem, hogy túl sok ilyen arcberendezéssel bíró egyed mászkálna erre. Arról meg inkább ne is beszéljünk, hogy mennyire markánsan érezhető rajta is a lova szaga. Legalábbis vérfarkasként kétségkívül könnyedén kiszúrható. Odalépek hát a pasashoz, mert az időhúzás sosem volt kenyerem. - Üdvözlöm, Lucas Flynn vagyok. Eden arról értesített, hogy lenne valamilyen közlendője a számunkra. Csapok bele a közepére, és a bemutatkozásommal párhuzamosan kezet is nyújtok felé, a pajzsom nincs felhúzva, most sem árulok zsákbamacskát, és egyelőre azt sem firtatom, ő kiféle, miféle, jobb szeretem az ilyesmit szavak formájában intézni. Lehetséges, hogy amint kibújik a szög a zsákból, inkább megtámadjuk Castor irodáját, az a biztos…
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Terpeszkedem a kanapén, mintha csak itt laknék. Egy őr se jön, szerencsére. Nem szívesen kardoskodnék egy mezei emberrel, ha meg farkas, akkor a Béta jöjjön, ne valami csatlós. Elnézem az embereket, milyen vidáman húzzák be ide a bőröndjeiket, hogy nyüzsögnek. A telefon mindnek vagy a fülén vagy a kezében van. Tudom én, hogy gyors, de engem idegesít. Ezért nincs még vezetékes telóm se... Hamar kiszúrom a fiatal uraságot, aki olyan határozottan érkezik és úgy koncentrálja az energiáit, hogy nem lehet eltéveszteni. Felém jön. Ez a Béta... Felállok, hogy kezeljünk. Lazán magam mellé lógatott karokkal várom meg, míg közel ér. Magázás. Mi a fasznak? Erről mindjárt lebeszélem. - Achilles Kilpatrick. Ne szarozzunk ilyennel, szevasz! - válaszolok komoly arckifejezéssel, miközben bólintok is egyet. Kezet fogok, nyugodt mozdulattal, de amikor markolni kell, akkor markolok úgy, hogy éreztessem, amit ilyenkor szoktak. Azt, hogy nem hagyom csak úgy kicsúszni a dolgokat a kezeim közül. Fiatal, még nem ereje teljében levő fakír. Még soká lesz, hogy kiöregszik, ez baró, 1-2 más pozícióba is jók az ilyenek. A kölyökképét leszarom, nem attól fogom kiröhögni. Ha rámnéznek, tök mást látnak, mint aki vagyok, szóval én az arcnál nem akadok el. Belül van a lényeg. Az idő pedig drága kincs, jobb a hűvös levegőt szívni a természetben, mint itt, szóval a tárgyra térek. - Ide köt a szeretteim története, szóval hely kell a városban. A boltom miatt viszont ingázok és utazni is sokat szoktam. Nyilván vágja, ki vagyok, mikor jártam itt korábban, stb. Eden is elmondta, meg más is emlékezhet. Például az a testőr, aki jelen volt, mikor a régi Alfa előtt álltunk Penelopéval. Ilyen pofát nem könnyű elfelejteni. Tény. Karjaimat összefonom a mellkasom előtt és emelt fővel várom, hogy kinyögje a dolgokat. Pajzsom deréktájt, sok mindent elárulok. A koromat és a vérvonalamat mindig büszkén szoktam vállalni. Az érzések pedig azt mutatják, hogy nagyon várom a választ. Most nem vagyok dühös. Ritka pillanat. Meg kell próbálni ezt megőrizni. Inkább jó kedvem van, mert úgy érzem, a finisben vagyok. A versenyszellem viszont megvan, itt buzog és majd elő is fog törni.
- Ahogy gondolod. Való igaz, nem feltétlenül veszi mindenki a tiszteletadás jelének, így ránézésre ezt a fazont az ilyesmi rohadtul nem érdekli, hát akkor nekem sem kell ezzel foglalkoznom, az egyszer biztos. Egyébként sem szokásom túlzottan mások kis világával ilyen szinten foglalkozni, intézzük el, amit kell, aztán mindenki menjen, amerre lát. Főleg, hogy szinte nonstop van dolgom, és az ilyen random befigyelő kötelező köröket nem szeretem, mert a váratlan, és kiszámíthatatlan dolgok rohadtul felrúgják a szigorú időbeosztásomat, és ez nem kenyerem. A kézfogása felőlem lehet akármilyen, levonom belőle a magam következtetéseit, de attól még az enyém nem lesz erősebb, hogy villogtassak bármit is, vagy tudatosítani próbáljam, ki vagyok a falkán belül. Magányos, nem kell, hogy érdekelje, és minek is próbálnék ilyen szinten felülkerekedni. Idősebb nálam, vélhetőleg erősebb is, értelme abszolút nem is lenne. - Pontosítsuk kicsit. Hely alatt mit értesz? Megtűrtként szeretnél tetszelegni, vagy esetleg vannak hosszabb távú tereid is? A boltod ezek szerint nem ebben a városban van. A sok utazás alapján azt gondolnám, hogy csak megtűrtként kér engedélyt itt leledzeni, de jobb, ha ő mondja ki, mintha én találgatok, szerintem így értelemszerűbb, de persze tudja a frász, hogy ő miként gondolkodik. Az is lehet, hogy ennél komolyabb dologra vágyik, bár az meg nem fér össze éppenséggel a sok utazással, lévén falkatagként bizonyos kötöttségei vannak mindenkinek, és maximum úgy működne, ha másra bízná a boltját. Ez azonban még csak az én fejemben lefuttatott gondolatsor, mert semmi sem biztos. - Alapvetően érdekelnének a terveid, ha itt vagy, mire fordítod az idődet, vagy csak nosztalgiázol a szeretteid okán? Esetlegesen távlati elgondolások? Valamint, ha rábólintunk, hogy megtűrtként kezelünk a városban, akkor fizetni akarnál érte, vagy esetleg ha úgy adódik, legjobb tudásod szerinti szolgálattal adóznál felénk?
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Ez a beszéd! Ne nézzen öregapónak és ne bonyolítsuk, amit nem kell. A srác nem döglött hal, de túlzásba se viszi. A kérdéseiből meg látszik, hogy okos, okosabb, mint amilyennek tűnik a tinifejével. Csak én az ilyen szőrözést nem komálom ám! Ezerszer elmondtam, hogy már voltam itt, akkor is megmondtam, miért jövök. Most az egyszer elismétlem, de kicsit bosszúsabban. - Hát mit, baszki? Helyet. Sokáig. Itt akarok élni, ez legyen a központ, az otthon, ahova hazajövök! Széttárom a kezeimet és a szemeimen lelkesedést láthat. Tágabbra nyitom őket és jobbra nézek, balra nézek. Kell ez a város. Tök nyíltan beszélgetünk, de én inkább folytatom stikában, mert kényesebb témák jönnek. ~Falkában nőttem fel és mikor megszálltuk Mexikóvárost, olyasmit csináltunk, mint itt a betolakodók. Te is az vagy, vagy itt baszod a rezet már pár százada? Átutaztam a fél világot és egy kicsit bemagányoztam, de már kibaszottul hiányzik egy jó Falka.~ Na, mi van, baszki? Az a kis vörös nem köhögte ki az infókat? Városon kívül taliztunk, de nagyon érdekeltem... A viaskodás, az bezzeg ment... - Anchorage. Spearhead Vadászbolt. Jut eszembe, majd be kell kopognom ehhez a Victoria-hoz, hogy helló, megint itt vagyok! Kibaszottul fog örülni, de én is. - Ma benézek a temetőbe, de nem ez a lényeg. Hirtelen egy nagyon zajos család hangjai csendülnek fel. Négy gyerek visít és rángatja a bőröndöt, apa kezét, anya kezét, a kishúguk haját. Mint ahogy mi csináltuk régen. Odapillantok és mikor a legvadabb kisfiú behúz a másiknak, elvigyorodom. Tökös gyerek, lesz belőle valaki. Eztán újra Lucas-é a figyelmem. - Egyelőre megnézem, van-e itt értelme hasonló vadászboltnak. Nem fizetek, ócska csicskamelót se csinálok, de azt tudd, hogy Mexikóvárosban megbízható végrehajtó voltam és itt is kurva szívesen csinálnám. A bérgyilkos melót azért vállaltam be, mert hiányzott az akció. Ha itt lesz, nem is utazok annyit. Mexikóban egész maffiafélét működtettem, fegyvereket loptunk, adtunk, vettünk, csempésztünk. Ott se ültem a seggemen, de tudom, hogy az más világ, lazább és ez itt szigorúbb. A hely az kell és ki fogom harcolni magamnak. Nem kóbor akarok itt lenni, abból elég volt. Vándoroltam, de megint stabil hely kell. A bolt meg...ha azon múlik, nem pörgetem túl magam, lesz más lehetőség. Egyszerűen érzek itt valami ősi erőt, valami tömény mágiát és tudom, hogy nem hagyhatom el a helyet, ami ide hívott, szólongatott, mint anyám, mikor nagyon elfutkostam. Magam mellé lógatom a kezeimet és felemelt fejjel hallgatom a srácot. Közben azt figyelem, mivel érte ő el, hogy Béta lett. Okos, hűséges, oké, de ilyenből sok van. Erő? Összepróbálhatjuk...
- Értem. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha közölné, hogy csatlakozni akarok, te barom. Nem tűnik könnyed felfogású tagnak, érzésre talán túlontúl is komolyan veszi magát, de nem gáz, eszemben sincs előre ítélkezni, mert amúgy ez önmagában nem kitétele annak, hogy valaki falkatag lehessen. ~Betolakodó vagyok. Meg tudom érteni, nekem sem kenyerem a magányos lét.~ Azért bevallom, egészen nagy kő gördül le a mellkasomról, hogy nem bukik ki megint valami olyasmi, hogy egy kedves falkatag elfelejtett pár információmorzsát továbbítani. Fogalmam sincs, mit kéne abban a tekintetben tennünk, hogy ne hallgassanak el fontos részleteket, de az is kellemetlen ebből a szempontból, hogy én nem tudhat, ki és mivel fordul csak Castor felé, mert az nyilván bizalmas. Mindenesetre erről a pasasról Edentől hallottam először, akkor se sokat, annyit, amennyit a telefonba közvetített. Rohadt kevés bármihez is. Bólintok, értettem, nem ez az első eset, hogy ottani kerül hozzánk, Daniel is másra hagyta a cégét tudomásom szerint, vagy talán már nem is működik, fogalmam sincs, de nem dolgozik vissza. Nem is tehetné, szerintem sem Castor, sem pedig Solomon nem tűrné. - Értem. Előzetesen annyit tudok mondani, hogy a dolognak két feltétele van. Egy. Nem lehet Anchorageban vadászboltod. – Akár tetszik, akár nem, ez sajnálatos módon logikus elvárás a részünkről, tekintettel arra, hogy falkatagként senki ne működjön Anchorageban. Sem nekünk, sem az ottaniaknak nem tetszene. Jogosan. - Tulajdonképpen semmilyen üzleted, vagy ott tolod szólóban, vagy itt énekeljük a kumbayát a tűz körül. – Csak azért nyomom ilyen idiótán a dumát, hogy a közeledő család fülét ne üsse meg semmi. Kommunikálhatnánk mentálisan is, de valahogy ahhoz most nemes egyszerűséggel nem fűlik a továbbiakban a fogam. Nem tudom. Az én szimpátiámat egész könnyű elnyerni, neki nem sikerült az eddigiekben, noha ez nem azt jelenti, hogy ebből bármi egyértelmű lehetne felé. Ellenszenvesnek sem mondom, inkább erősen semleges. - A másik pedig, keress egyet közülünk, aki hajlandó kezeskedni érted. Ha van ismerősöd, szerencséd van, ha nincs, akkor… nos, annak fényében cselekedj, mennyire sürgős a dolog. A rendszer úgy működik, hogy fél évig ez a személy tartja a hátát érted, ha valami félresiklik. Én még egyszer ekkora szart nem veszek a vállamra. Elég volt Yetta egy életre. Nincs az a farkas, akiért én magam hajlandó lennék a jövőben kezeskedni, ki is belezhet, akkor sem. Leszarom. Falkatag akar lenni? Érje el, hogy valaki kellőképpen értékesnek gondolja hozzá. Én semmit sem tudok róla hitével ellentétben, és őszintén, kétlem, hogy hajlandó lenne kiselőadást tartani az életéről, terveiről, céljairól. Ő amolyan rendezzük le gyorsan a dolgokat típus akar lenni. Lehet, hogy csak ráküldöm valamelyik sumákot, hogy daloltassa kicsit meg. Még nem döntöttem el, de én ezt befejeztem. Béta vagyok, nem egy kibaszott titkárnő, aki mindenkit köteles végighallgatni, aki hajlandó elé böfögni valamit. Nem, szó sincs arról, hogy elszálltam volna magamtól, de mások dolgát nem én fogom végezni. Márpedig nekem az lenne a dolgom, hogy rábólintsak egy csatlakozásra a lehető legtöbb információ ismeretében. Róla semmim sincs, meg van kötve a kezem, ez van. Akkor is ez lesz, ha rohamában bele akarna építeni a falba.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Hideg a vére, bakker! Nem húztam még fel, mikor ő már engem igen. Hogy tényleg megért vagy lódít, azt az érzelmei alapján meg úgy általánosságban eldöntöm. Nem kamuzik ez a srác. Tök normális. - Na, baszd meg! Mexikóban hetekre eltűntem és semmi gáz nem volt. Nem én vagyok az idei Nobel-díjas, de azt levágom, hogy ez miben más. Anchorage egy fura szarfészek. Kóboroké és Fairbanks nem kell oda. Solnak volt már olyan esete, hogy el kellett űzni valami túl gyakori falkást. Számítottam erre, de az itteniektől akartam hallani. Alibibolt, bakker, nem jutok éhkoppra, ha áthozom ide. Csak legyen esemény, falkában meg van. - Vágom, töki. Jamaica a jamaicaiaké. Szépítünk, baszd meg. Én is tudok, csak nem szeretem. A mexikói maffiában mást szoktam meg, az ragadt rám, ami ott bejött. Eddig oké, mikor a család elhúz, már megint nyílhatunk. Megvetően nézek rá előre biccentett fejjel és torz mosollyal röhögök egyet. - Minek? Ha elbaszok valamit, az én seggemet próbáld meg szétrúgni! Hát minek néz, anyámasszony katonájának, aki anyja picsája mögé bújik, ha számon kérik? Balhéztam én Mexikóban is, oda is álltam az Alfa elé. Milyen elbaszott rendszer ez? - Ezt te találtad ki, baszd meg? Ti is idejöttetek és nem hiszem, hogy így. Állj ki egy párbajra inkább! Bunkó vagyok, de ezt kurvára hülyeségnek tartom. Fegyelem, oké, ért belőle a nép, de nekem nem kell, kösz. Ha győzök, csatlakozok kerülők nélkül, ha nem, akkor elfogadom. Mert arra is képes vagyok, de erőből jobban értek, mint ilyen fasz mondókákból. És nem most kell a párbaj, különben már ütöttem volna. - Na? Lemegyünk a sarokra, közönség is jöhet, sőt jöjjön is! Most már vidáman vigyorgok. Kijelölhet nála erősebbet is, attól csak még szebb a dolog. A csata buli. Adok és kapok. Csak ne szarakodjunk!
Azt nem tudom, hogy mosdatlan tuskónak miért kell lenni, de ha neki ez a szójárása, hát egészségére, különösebben mit kezdeni vele nem tudok, bár jobb volna, ha nem lenne minden megnyilvánulásában valami hasonló kedvesség. Tudom, tudom, nagyok az igényeim. - Olyasmi. Érik mér egy konzultáció is ezzel a Solomonnal, mert kezdem úgy érezni, hogy túl sokan gondolják úgy, hogy remek átjáróház van a két város között, és hogy hosszútávon semmi gond nem lesz ezzel, csakhogy lesz, még egy ideig tűrök, aztán elő fogom venni azokat, akiket elő kell venni. - Mondjuk első körben azért, mert te akarsz közénk csatlakozni, és nem mi küldtünk giccses aranyszegélyű meghívót, hogy ugyan gyere már, fenn tartunk neked egy végrehajtó posztot. Közlöm egyszerűen, mert ha már akar valamit, legalább ne legyen akkora paraszt, hogy a kapanyél kilóg a szájából. Szerintem ennyit bárki képes megtenni, aki nem szarik bele rohadtul abba, hogy ennek mi is lesz végül az eredménye. - Nem, nem én találtam ki. Csak tudod, egy telibervert betűt sem hallottam eddig rólad, és amit eddig láttam belőled, hát az a nagy helyzet, hogy nem is nagyon akarok. Szóval vagy találsz valakit, akit egy kicsit is érdekelsz, vagy ebbe a falkába nem kerülsz be. Lehet, hogy azt hiszed, a nagy pofa és az izomerő minden, de el kell keserítselek, nincs így. Akad a falkában nem egy, aki kenterbe verné, és még abban sem vagyok biztos, hogy nem lesz rájuk szükség. Nem párbajozom, nekem nincs okom rá, és eszemben sincs szétveretni magam, ahhoz túl sok a dolgom, hogy megengedjek magamnak némi lábadozási időt. - Azt hiszem, az, hogy publikum előtt akarod előadni magad, éppen olyasmit árul el, amit nem szeretünk magunk közt látni. A nyilvános balhékat, a figyelemfelkeltést nem preferáljuk. Remélem, nem kell elmagyaráznom a szónak a jelentését, bár ha túl csúnyán néz majd jelenlegi vigyora után, akkor lehet megteszem. Viszont azt jobb lesz, ha tudomásul veszi, hogy itt rohadtul nem ő diktál, bármennyire is nagy az arca, szája, ereje, akármije. ~Nem tudom, hogy mi volt a divat Mexikóban, itt senki sem fogja jó szemmel nézni, ha idegbajodban szétversz pár falkatagot, és maximum belehalni fogsz, a falkába kerülni nem. Van kommunikációra képesebb oldalad is, vagy ne erőltessük? Ha hajlandó vagy eldalolni magadról egyet, s mást, akkor beszélhetünk róla, de bunyó nem lesz… vagy nem úgy fog végződni, ahogy várnád.~ Nem fenyegetőzöm, azért ahhoz nem kell nagy ész, hogy rájöjjön, tele van a falkánk tagjaival a hotel. Innen élve nem jutna ki.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Ez a Lucas vagy romlott csirkét reggelizett vagy kurvára unja az egészet úgy ámblokk. Már kezdem én is unni, hogy nem megyünk semmire. Én kérek, oké, de akkor se jó így ez a rendszer! - Na, mi van, szakad a cérna? Idegesebb már. Én meg még tartom magam. Ez is fura. Tudom, hogy képes vagyok fullra elbaszni az egészet. Pedig nem akartam és nem is akarom. De ha a büszkeségem sérül, akkor ütök. A farkasom már jönne kifelé. - Hát baszki, akkor azt mondd! Most már terítek, nem úszod meg. Faszomat, hogy most böki ki. Idegesen megrázom a fejem és dobok a rőzsémen is egyet. Egyre morcosabban nézek. Nem éreztem azt, hogy nagyon mesélni kéne, túl lényegretörő volt. De most már idehányom az egész élettörténetemet, hogy bassza meg a jegesmedve! - Rabszolga voltam, apám, anyám is, a tesók is. Megszöktünk, a dzsungelben éltünk túl hosszú évekig. Vadászat, meg minden, ami kell. Mint az állatok. Aztán beharaptak és jött a Falka. Az is a dzsungelben, vegyes, indián, mesztic, fehér, mindenféle. A Teremtőm indián volt, bikaerős és remek vezető. Ott tanultam írni-olvasni, meg még sok mindent. Mikor kész voltunk, betelepültünk Mexikóvárosba. Megegyeztünk, egy volt a cél. Én a seregbe mentem, századosi rangig vittem. Háborúztunk az USA-val, közben meg fegyverbiznisz, meg más illegál cuccok. Maffia, baszki. Senki nincs itt, aki elég közel merészkedne, hogy halljon. Én meg dühös vagyok, de most nem üvöltözök. Ösztön hajt, de azért hülye nem vagyok! - Mikor lelépett az asszony, még sokáig nyomtam egyedül. Csak untam, kevés volt a balhé. Szétbasztam a katedrálist, amit a hajcsárok építtettek velünk kiskoromban. Meg a barakkot, ahol akkor tartottak. Akkor le akartak foglalni és hű tag is voltam, így lettem végrehajtó. Mert ha valaki elnyeri a bizalmamat, azt kurvára nem szúrom hátba! És ha valaki velem teszi ezt, azt kurvára nem akarom életben hagyni. Nem is nagyon tettem még ilyet. - A Teremtőm közben rég elment, azt mondta, a Hűvös Északra jön, ahonnan az ő Teremtője is érkezett. Megvoltam nélküle, de aztán elkapott a vágy, hogy mindent látni akarok. Újra. Ahol éltünk a családdal, aztán a Falkával és amerre Nawat járt. Akkor is lovon indultam, mindent megnéztem. Jerry itt purcant ki, Alaszka alatt kicsivel. Aztán a nyomok ide vezettek és kiderült, hogy Nawat és a szerelmem, Adelaide egymást nyírták ki. Vörös Hold, szar ügy, hallottam. Kurvára nem volt kedvem ebben a városban maradni, szóval lehúztam egy ötvenest odaát. De már unom, baszd meg, csapat kell, Falka kell! Mintha boroznánk, úgy megeredt a nyelvem. Eddig nem volt kedvem hozzá, de most elmondtam. Nem hagytam, hogy leállítson, ha közbeszólt vagy legyintett, én csak mondtam. Max annyit ért el, hogy idegesebb lettem. És tök komolyan, őszintén nyomtam a rizsát. Olvashat a sorok között, meg a szememben. Többet ér így levágni, hogy kamu vagy nem kamu, mint rácsörögni az új mexikóiakra, hogy emlékszik-e még valamelyik. - Pedig sokat ér az - vigyorodom el. Tudom, hűség, alárendelés, ész. Nálam ez mind másodlagos. Ha van Falka, az az enyém és nem baszom át. De ez így szarság. Kuncsorogni, baszd meg? - Menjünk le a pinyóba, hívj egy rakás bundás bicepszet, az lesz a publikum! Én se komálom mindig a művészkedést, de most ő nem értette a sarkot. Egy tuti, kibaszott nagy türelme van. Ezért is lehet ilyen rendszer. Türelemre neveli a tagokat. Hát engem ne nevelgessen! Bunyó, baszki, az valami! Jöhet erősebb is, sok erősebb, szeretettel várom a bagázst! Meg a gyengusz nézőket. Bár ha én lennék vezető, én állnék ki. Nem egy suttogót hívtam ki, bakker, hanem egy Bétát. Okostojás Bétát... - Csak dumáljunk? Pia mellett oké, cimbora! Oldalba verem, nem is gyengén, nem is úgy, hogy repüljön. Levezetem a feszkót. Mert van. Most nem vigyorgok. El tudnám baszni, de el ám! Egy tökösebb legénnyel már kiálltam volna és lenyomott volna, hogy akkor maradok, mint jó gyerek vagy húzzak a picsába. Ez meg prédikál! Észjáték. Apám nagyon jó volt ebben. Mi is lett az eredménye? Megúszta az egész család, szabadok lettünk, megszöktünk a szarfészekből. Róla kell példát venni. Már nekem is van egy lányom. Össze is balhéztam miatta azzal az indiai bigével. Magam miatt is, mert bunkó volt és nem tűrtem. Madison itt él vagy fasz tudja, hova lett, de meg kell keresnem. Nem cseszhetem el az egészet. Nem csak magamért felelek. Taco-nak kemény a feje, de ezt belátja. Hosszú idő után... Megfogom a dzsekimet, ingerülten leveszem és lebaszom a padlóra. Visszaülök a kanapéra és hátradőlök. Kezek a tarkó mögött, így nézek vissza morcosan. - Cono de la puta, perra madre que te pario a este mundo de mierda! - köpködöm olyan kiejtéssel, amit még gyerekkoromban szívtam magamba, jó 300 évvel ezelőtt. A legmélyebbről jön a mocskos szöveg, amit anno az őröktől kaptunk. Ma már senki nem beszél így, max valami régész értené. Ütés helyett sovány vigasz. Faszomat, baszd meg! Keressek valami cool arcot, aki bevállal! Madinek kurvára ajánlom, hogy kurvára kerüljön elő, különben kurvára berágok! Elnézek az ajtó felé. Özönlik a nép, bírják a kecót. Én nem annyira. Tele van farkassal, találhatnék itt is valakit, de a faszom marad a csiriviriben! Inkább valami mocskos sikátor mélyén barátkozom, az az én világom. - Na! Kerítek valakit, bakker! De ha már dumáltunk, te is lökj már magadról valami rizsát! Honnan jöttél, mit csinálsz amúgy, mit szoktál szlopálni? Most már lazább vagyok és egy kicsit elégedett is, hogy nagyot léptem. Kibaszottul nagyot. A rohadt picsába... Értem én, hogy főnök, meg érzem is, hogy mindent vérkomolyan gondol. A hely az övé, tutkerájos az is. Ha nem lenne Madi, már fellöktem volna ezt a kis görcsöt. Csak úgy büszkeségből. Tetves kurva életbe már! Innen kimegyek, kiirtom a fél erdőt!
Kezdőlap
