Anne remekül értett a tekintélyromboláshoz, de ennek ellenére is képtelen voltam rá haragudni. Inkább mérgesen néztem Gabrielre, neki ugyanis senki nem engedte meg, hogy ezzel cukkoljon! - Elküldhetlek hozzájuk, ha szeretnéd - feleltem vicsornak is beillő mosollyal. Egyedül az mentette meg, hogy hasznos segítségnek tűnt így elsőre. Talán a mozgásérzékelőkkel se lesz gond, csak megoldjuk valahogy. - Elvileg van minden. Legalábbis a riasztóhoz biztosan, az érzékelőre nem mernék mérget venni. Néztem útmutatókat, műszaki boltban is voltam, de... Őszintén szólva még sose csináltam ilyet. Az, hogy ajtó- és ablakfeltörésre, nyitásra éktelen lárma legyen, minden gond nélkül ment. A mozgásoshoz voltak sejtéseim, elképzeléseim, de nem mertem mérget venni rá, hogy flottul össze tudnám rakni. - Nálam vannak szerszámok! - lengette meg az említett tárgyakat Anne, mintha azokkal minden probléma egy csapásra megoldódna. Elmosolyodtam és megsimogattam a fejét. - Tudom, Tökmag, de ezek egyedül nem sokat tehetnek. - Lebiggyesztette a száját. - Viszont nagy segítség lesz mindegyik, úgyhogy vigyázz rájuk! - Ettől egyből jobb kedve lett. - Gabe bácsi, te is tudsz szerelni? - billentette oldalra a fejét, és úgy nézett fel Gabrielre.
Nos, úgy tűnik Duncan még kissé zabos valamiért, vagy nem még, hanem már megint? Ez a vicsor! Nem, nem akarok az angyalokkal jelenleg még közelebbi ismeretséget kötni. - Inkább maradnék, ha lehet .... - felelem ártatlan bociszemekkel. Anne szerszámai igen hasznosak, hacsak nem a recepciós pult oldalát horpasztja be velük a nagy lóbálózásban. Átveszem az alkatrészeket, és használati útmutatókat, amiket Duncan a kezembe nyom, és leülök egy fotelbe, hogy átnézzem őket. - Igen, Anne, tudok szerelni, de mindig a felkészülés a lényeg. Én akkor szerelek, ha itt - a fejemre mutatok - már benne van minden, mit ezekről a bizgentyűkről tudni lehet. Akkor nem érhet meglepetés. Tudom, hogy az apjának feltehetőleg nem ez az életfilozófiája, de kell adni a gyereknek lehetőséget arra, hogy alternatívákat ismerjen meg. Pár perc után már vannak fogalmaim, mit is tartok a kezembe, és mire lesz elég, vagy mire nem. - Szerintem tudjuk mi ezt jobban is csinálni ... Felkelek, és elballagok a portaszolgálat gépéhez, aztán nekiállok katalógusokat lehívni, és egyéb alkatrészeket és berendezéseket keresgélni. Imádom az internetet, ha ilyen spéci cuccok beszerzéséről van szó. A helyi boltban garantáltan nem pont az van, ami neked a legjobb, de rád fogják tukmálni, ha nem vagy felkészült. De ha konkrét kéréssel, márkanévvel, típussal, és darabszámmal mész oda, akkor azt fogják megrendelni.
Megcsóválom a fejem. Ez a farkas lehetetlen alak, és pont ezért passzol is a falkába. Ezt persze sem neki, sem másnak nem fogom elmondani. - Duncan csak bele szokott csapni... - Vágni, Tökmag - simogattam meg a fejét. Nos, igen, Gabe inkább volt az a precíz, előre felkészülő típusa, aki talán még "D" variációt is készített. Én viszont nem szoktam nagyon utánanézni az ilyesminek, vaktában nekiállok, aztán a gyakorlás meg a rutin majd eredményt hoz. Ő időt veszít a bogarászással, én meg a szerencsétlenkedéssel és esetleges hibázással, de végtére is eddig azt hiszem mindketten elértük azt, amit akartunk. Csak más úton-módon. Anne követte Gabrielt a számítógéphez, a szerszámokat pedig letette az egyik dohányzóasztalra. Érdekelte a férfi keresgélése, én pedig nem láttam értelmét annak, hogy elhívjam onnan. Minél tájékozottabb, annál jobb. És minél több gondolkodásmódot ismer meg, annál sokszínűbb lesz ő maga is, és később több oldalról is körül tud majd járni egy-egy problémát. - Figyelj oda arra Anne, mit csinál Gabriel! - mondtam, és a pult túloldalán maradva sétálgattam. - Nehogy rossz gombot nyomjon - mosolyodtam el, és ezúttal semmi gúny nem volt a hangomban. A kislány rám nézett, nevetett, majd a recepciós székén álldogálva tovább figyelte Gabe ténykedését. - Itt nagyon sok minden van. Honnan tudod, hogy apunak meg neked mi kell?
- Belecsap a lecsóba? Igen? - vigyorgok Anne-ra. Többet fogok beszélgetni ezzel a kis tökmaggal, mert értékes információi vannak, és nagyon jól tudja égetni az öregét. A nehogy rossz gombot nyomjak meg feltételezésre csak rákacsintok a gyerekre. - Szóljál ám, ha valami nem jó! Aztán nekiállok keresgélni. - Nos, először is, elolvasom, mi van ide írva. Minden egyes eszközről leírják, hogy mit tud, hogyan működik. Nemsokára majd te is megtanulsz olvasni. Onnantól sokkal többet tudsz majd a világról. És egyedül is megtanulhatsz dolgokat, úgy, hogy elolvasod őket, nem kell megvárni, amíg valaki elmondja. Hajrá, csináljunk egy kis pozitív propagandát az olvasásnak! Nem árt a motiváció. Közben pár dolgot kinyomtatok, és félrerakok további tanulmányozás végett. Az a szerencse, hogy én tudom például, miben tér egy farkas egy embertől, és ha találok pár olyan dolgot, amivel azt lehet kiszűrni ... Nekiállok kombinálni a dolgokat, és megpróbálok valami egyedi rendszert kiötölni. Persze ez nem holnapra lesz kész.
- Ismerkedik már betűkkel - mondom nem kevés büszkeséggel a hangomban. - Igen, képzeld Gabe bácsi, a nevemet már el tudom olvasni, és Duncanét is felismerem! - Nagyon be tudott lelkesülni, ha olyasmivel dicsekedhetett, amit újonnan tanult, vagy ismert meg. Korogni kezdett a gyomra. - Ejnye, no! - léptem oda hozzá, és kiemeltem a pult mögül, miközben Gabe nagyban keresgélt. - Szaladj, keresd meg Meget, szerintem az étterem körül lesz. Kérj valami finomat ebédre magadnak - csókoltam homlokon, majd letettem. - Pápá, Gabe bácsi! - integetett, és már el is sietett a mondott irányba. Miután eltűnt egy sarkot követően a pultra könyököltem. - Hogy haladsz? - kérdeztem, és reméltem, hogy nem fog kitérni azokra a dolgokra, amiket Anne mondott, és nem kezd szívatni. Mondjuk, nem lepődnék meg rajta. Gabrielről beszéltünk.
- Jó étvágyat! - szóltam a gyerek után. Én egészen jól haladtam, de ennél jobban itt már nem is akartam haladni. - Vannak ötleteim, de nem itt a recepciós gépnél kéne tovább keresgélni, és főleg nem itt megbeszélni. Lecsukom a megnyitott ablakokat, és eltüntetem a keresésem nyomait, amennyire lehet a háttérnaplókból. - Kéne egy csendes hely, meg egy gép netkapcsolattal ... - pillantok Duncanre. - és akkor elmondom, mi mindenre gondoltam. Itt bárki vendég meghallhat valamit, és a recepciós sincsen még beavatva abba, mik is vagyunk. Nem kéne itt kitárgyalni, hogyan lehet szenzorosan megkülönböztetni a vérfarkasokat és embereket.
Bólintottam. Tényleg nem lenne jó, ha az egész környék azt hallgatná, hogy mikkel akarjuk felturbózni a védelmet. Legalább ennyi kis titkunk legyen a helybeliek előtt! - Sose hittem volna, hogy valaha ezt mondom neked - ingattam a fejem -, de menjünk fel a szobámba. Anne egy darabig úgyse végez, ott nyugi van, és net is. - Ellöktem magam a pulttól, összeszedtem a lerakott holmit. - Ha ez nem felel meg, vagy orvtámadástól tartasz tőlem, mehetünk máshová is - húztam kissé gonosz vigyorra a számat, és vártam hogyan dönt.
A körítésen csak hangtalanul vigyorgok, de közbe befejezem a takarítást a gépen. - Ugyan, mit tehetnél még velem, amit még nem tettél meg? - kérdezek vissza egy kaján vigyorral. - Nem, nem is részletezd, nem akarom tudni! - tiltakozok aztán gyorsan, és a végén megint elvigyorodom. - Legyen inkább meglepetés ... Ha a recepciós ezt hallaná ... de remélem, nem ennyire jó a füle, én halkan mondtam. - Mehetünk. Gép tiszta, Duncan kicsit talán dühös, de remélem, legalább annyira kíváncsi is. - Csak út közben felszedem a saját CD-imet is, mert azok kelleni fognak.
Megérkeztek az új plakátok és prospektusok a jégfesztiváltól. Ez még engem is nagyon érdekel, d remélem, a vendégeket is. Eléggé meg is teltünk a jövő hétre, mert sokan az alkotók közül is itt szálltak meg nálunk. Odaadom a plakátot a marketingesünknek, hogy találjon neki valami olyan helyet, ahol jól mutat, és a prospektusokat meg magam helyezem ki a pultra. Egyet felveszek és laposan el is olvasom, hol lehet majd jégszobrokat csodálni a következőkben. Ha lenne időm, lecövekelnék valamelyik helyszínen, és végignézném az egész alkotás folyamatot. Ahogy olvasás után felpillantok meglátom az új hekusunkat bevonulni. Tudom, hogy Castornak meggyűlt vele a baja, és most valószínűleg utánam nyomoz, bár ezt még nem tudja, de ettől még én megkedveltem, és különben is vendég, így mosolyogva intek neki. - Jó estét Mr. Westmoreland!
Fáradt vagyok, és nyúzott. Két napja összesen aludtam négy órát, a fennmaradó időben pedig talpon voltam, és rohangáltam, nem beszélve arról, hogy a nyakamba zúdított információk feldolgozásához szüksége lenne bárkinek némi nyugalomra, meg egy pszichológusra. És még itt van a tetejébe ez a kettős gyilkosság is. A két holttest csatlakozott azoknak a vérbe fagyott embereknek a hosszú sorához, akiket sosem fogok elfelejteni. Még pontosan azt sem tudom, Rowennel mihez kezdjek… A jégfesztiválról tudom, hogy lesz, de jelenleg egyáltalán nem hiszem, hogy lesz időm gyönyörködni az alkotásokban, hacsak valaki fel nem keni az egyikre valamelyik alkotó vérét meg belső szerveit. A fejem megint szörnyen fáj, amit most kivételesen a betegség maradékának tudok be. Az egyenruhám is gyűrött már, de legalább Patrisha mosolyog. Valakinek kell, hogy jó napja legyen. Fáradt mosollyal üdvözlöm. - Jó estét, Ms. Bennett! Mr. de Lucát keresem. Meg tudja mondani, merre találom? Ez a bemelegítő kör, meglátjuk, mi a válasz, ahhoz képest terítünk újabb kártyákat, vagy sem.
Nekem a karom fáj, amit az az örült helyi felszaggatott, de vigasztal a tudat, hogy neki sokkal nagyobb fájdalmakat kell most elszenvednie. Jake-nek akkor sötét árkok vannak a szeme alatt, hogy szinte már megsajnálom. Nemcsak hogy agyon dolgozza magát, de még beteg is kissé, látom a szemén. - Mr. de Luca jelenleg házon kívül vacsorázik. Tudja, hogy van ez ... fel kell mérni a konkurenciát. Én segíthetek Önnek esetleg valamiben? A hotel ügyeinek nagy részében megvan a felhatalmazásom, hogy helyettesítsem. A falkáéban meg pláne, de ahhoz Jake-nek semmi köze, ugye ... De ha most megint a részegen vezetéssel fog jönni, akkor minden szimpátiám ellenére körberöhögöm. - Esetleg egy teát? Fáradtnak tűnik. Mondjuk így estefelé teázni nem olyan szerencsés, de ha még Castort keresi, akkor feltételezem nem nyugovóra térni akar.
Hát, legalább annyi elismerést kap a munkám, hogyha három napos hullának nézek ki, majdnem megsajnálnak. Ami meg a választ illeti, annyira sejtettem, hogy ez lesz. Utálom az olyan fickókat, akikhez csak a titkárnőjük titkárnőjén keresztül lehet eljutni, ha éppen nem tárgyal, vagy nincs házon kívül. Csakhogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a de Luca félék SOHA nincsenek otthon. Sóhajtok egy lemondót. - És mikor ér vissza? Mindenképpen beszélnem kell vele… Mindenesetre Önnel is szeretnék beszélni, de az ügy személyes jellegű, szóval ha esetleg lehet, akkor valahol máshol… A teának már a gondolata is olyan jól esik, hogy azonnal rábólintok a felajánlásra. - Igen, egy tea jól esne, köszönöm… Valóban nem fekhetek le úgysem addig, míg de Lucát elő nem kerítettem.
A feszült helyzet nem kedvez a baráti meccseknek, de aki szeretne, az mindig talál vállalkozó szellemű farkast. Az már kérdés, hogy utána mindenki betartja-e az előre lefektetett szabályokat. Szinte lesüt a kölyök arcáról, hogy összepontosít valamire, de nem igazán érdekel, hogy mire koncentrál. Nem is próbálom elcsípni a gondolatait. Lehet, hogy nem is menne. A hallgatózást sosem szerettem fejleszteni. Persze volt tanárom, akinél muszáj volt, de magamtól soha… - Ez kedves tőled, Liu, de anélkül is meglettem volna… Vigyorgok rá, miközben lesimítom a kabátomat. Kiöltözve éppen nem vagyok, de ez aligha számít. Aki érdekes, az tudni fogja honnan jöttem. Persze az sem nagy ügy, ha náluk vadászni is öltönyben szokás járni. Ami azt illeti, talán nem is bántam volna, ha valaki túlbuzog, és finoman nekem ugrik próbaképpen… Na mindegy. Iszonyú bájos a kölyök, olyan, mint egy kiskutya, ahogy így szorosan mellettem szaporázza, és nem tágítana tapodtat sem. Most tulajdonképpen ő véd meg engem? Azért nem nevetem el magam, ennél hangyányit tapintatosabb vagyok. Ha még senki nem vár minket, akkor megállok a recepciónál, és ott fogok Castor után érdeklődni. Akár még azt is ellövöm, hogy meghívott, és ezzel a lehetőséggel szeretnék élni. De nagyon, és lehetőleg most…
Jah, Ray most azért melléfogott. Nem őt védelmezem, hanem a falka jó hírét. Ha valaki rátámadna arra, akit Castor meghívott, azzal arcot vesztenénk. Ezt a lehetőséget eddig udvariasan átadtuk a másik falkának, akik ki is használták rövid időn belül kétszer is. Úgyhogy égésszagból van elég a környéken nélkülünk is. Remélem, én sem voltam annyira szörnyű most a visszaúton, hogy rossz véleménye legyen rólam. A portás ugyan nincs beavatva, de az, hogy én kísérem az ismeretlent, és egy igen nyomatékos pillantást vetek feléje, elég, hogy tudja, az illető VIP, és a jó ég tudja, mit akar majd. De odaérek, és rendezem is a dolgot. - Az úr Mr. de Luca-hoz jött. Innentől aztán Ray a pulton is szambázhatna, akkor is csak megtapsolnák. De feltehetőleg nem akar ilyesmit, mert igen visszafogottan viselkedett eddig, például egyszer sem vágott nyakon. - Értem. - bólint a portás, és nyúl a telefon után, felveszi, beleszólna, de aztán elkerekedik a szeme. - Mr. de Luca a vonalban és Önt keresi, azt hiszem. - nyújtja tétován a kagylót Ray felé. Próbálok nem szélesen elvigyorodni. Az időzítés tökéletes. A telepatikus megkeresés pont úgy érte el Castor, hogy most tárcsázta a portát, de a telefonnak még kicsengeni sem volt ideje. Ez az, amikor flottul mennek a dolgok?
//Castor irodájából folytatott telefonbeszélgetés//
Az egy dolog, hogy Liu szólt a vendéggel kapcsolatban. Pontosabban nem ő, az üzenetet közvetítve kaptam. Akkor már csak azt nem értem, hogy miért kellett ehhez Liu közbenjárása? Erőteljes gyanúm támadt, és ez a csalódás felé kezdett rugdosni. De mielőtt nekiállok bizonytalan lábon álló elméleteket gyártani, inkább leszólok a recepcióra, és felhívatom mindkettőt. Aztán mehet ki-ki a maga dolgára. - Legyen szíves adja át a kagylót a vendégemnek! Szólítom fel a recepcióst, aztán megköszörülöm a torkomat, mielőtt Raymondhoz szólnék. - Raymond! Nem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül újra találkozunk. Örülök, hogy itt van. Jöjjön fel a privát társalgónkba, és ha kérhetem, hozza magával a Kölyköt is. Legalább idekalauzolja. Ott találkozunk! Aztán a további sikerek reményében mosolyogva tettem le a telefont, bár ezt senki sem láthatta. Még megigazítottam az öltönyömet és a nyakkendőmet, aztán útnak indultam a társalgó felé. Mindenek előtt Liuhoz lesz néhány kérdésem, aztán remélhetőleg hamar áttérhetünk a komolyabb ügyekre is.
Nos, a falka jó hírét tőlem aligha kell félteni, de mindegy. Még az is lehet, hogy meglepődnék egyik-másik tagja képességein. Igazából a kölyökkel sincs semmi bajom, de az tuti, hogy ennyi épp elég a tacskóból. A hirtelen fellángolt, jókedv és kellemes jóllakottság lobbantotta szociális érzékenységem múlófélben van, bár még nem bosszant a jelenléte. Liu felkonferálására csak bólintok, mert bár eddig nem tudtam, de gyanítom ez Castor vezetékneve. És valóban eszemben sincs a pulton szambázni, vagy más módon feltűnést kelteni. Udvarias vagyok, és jólnevelt. Nyilvánosan általában, amúgy pedig amíg nem döntök, vagy nem adnak okot az ellenkezőjére. - Igazán köszönöm! Széles vigyort villantok a portásra, és a meglepetés legkisebb jele nélkül nyújtom a kezem a kagylóért. A hang ismerős a vonal túlvégén, de nem is vártam mást. - Jó estét, Castor! Én sem terveztem, de találtam egy elveszett bárányt, és ha már úgyis visszahoztam… Nyitva hagyom a mondatot, habár nincs benne semmi titokzatosság, csupán nincs rá szükség, hogy befejezzem. Így is elég egyértelmű. Megyünk… Viszlát! Visszaadom a kagylót, és Liura pillantok. - Felkísérnél a privát társalgóba? Castor úgyis azt mondta, hogy vigyelek magammal… És ha elindul, akkor tétovázás nélkül megyek vele.
Mivel Ray ügye egyenesben van, ráérek azon gondolkodni, mi lesz most. Nyilvánvaló, hogy a kis kiruccanásom az erdőbe nagyobb figyelmet kap, mint amire számítottam. Nem mintha le akartam volna tagadni, de ebből most könnyen lehet példastatuálás. Ray mindenesetre biztosítja, hogy meglegyen a kellő felütés a továbbiakhoz. Az elveszett bárány jelzőnél feléje sandítok. Véletlenül sem voltam elveszett, a bárány sem stimmel. Csupán kicsit elkóboroltam. De hát, ahogy ő mondta, a kezdő farkas élete sok megaláztatással jár. - Hogyne! Erre tessék! - váltok át azonnal készséges hotelszemélyzetbe, amint megkapom a kérést. Mire a privát részre érünk, én kibújok a kabátomból, és az első alkalmas helyen elhagyom még a folyosón. Ha Ray megszabadulna az övétől, azt csak a társalgóban fogom felakasztani. Az ajtóhoz érve kinyitom azt, de aztán Rayt engedem előre, és csak utána lépek be, majd becsukom az ajtót. - Jó napot, főnök! Nem vagyok sem izgatott, sem ideges, nem félek, nem is vagyok zavarban. Az ilyesmiket már rég igyekszem magam mögött hagyni, de persze az idősebbeknek nem kerül sok fáradtságba, hogy előidézzék benne ezeket újra.
Végre! Már napok óta azon töprengtem, hogy vajon hol lehetnek, erre a legszembetűnöbb dolgot nem vettem észre. Még pedig ezt a csodálatos hotelt. Ja, és az újságot, amiben Castor szerepel. S sajnálatos módon ez azt jelenti, hogy többet kéne újságot olvasnom, mert abból több minden kiderül, mint az én kis kutató munkámból. És, ami a jó hír, hogy talán valamilyen állást is tudna adni, hiszen alap, hogy van egy hotelben disco, nem? Legalábbis gondolom. Bár előbb azt akarom megtudni, hogy mért volt olyan gonosz, hogy engem ott akart hagyni Chicago-ban, és nem vitt el magával. És jó, oké, hogy nem vagyok egy édes kis aranyoska, se semmi ilyesmi, de azért még sem kellett volna elfelejtenie, vagy ezt csinálnia. Ám most végre választ kaphatok a kérdéseimre. A recepcióhoz lépkedtem. - Castor De Luca-t keresem. Fontos. - mondtam a nőnek, aki előttem állt jól kihangúlyozva a fontos szót. És remélhetőleg ebből rájön, hogy nekem egyszerűen muszáj megtalálnom, és nincs olyan, hogy jelenleg nem tartózkodik itt. Mert akkor esküszöm az égre, odamegyek ahol éppen van, és fapofával a képébe dobok valamilyen gyümölcsöt, vagy paradicsomot. Akkora mértékben terjedt szét a testemben az izgalom hullám, mint még soha, ám ezt nem mutattam ki. És láttam, amint a nő elkezd valamit tárcsázni, és remélhetőleg nem a biztonságiakat hívja. ~ Gyerünk! Húzzál már le a recepcióhoz!
Először is: ki az Isten keres? Ha már megint Jake b*sztat, akkor nagyon nagyon morcos leszek. Hamar vettem fel a telefont, de még épp időben kaptak el, mert az irodámból éppen a szobámba készültem egy kis sziesztára. Elég volt a pénzügyekből, a nullák számától egyébként is sikítófrászt kaptam, hogy mennyire szarul állunk a kaszinóhoz képest. Már épp trappoltam lefele a lépcsőn, amikor olyan élesen, szinte visongva hasított a fejembe egy gondolat, hogy egy pillanatra meg kellett torpannom. Mi a f*sz?! Oké, tehát farkas és nőstény. És ismer. Próbáltam rácsatlakozni, de ebben a forgatagban ilyen távolságból nem vettem olyan jól a jelet, és ez azt is jelenti, hogy nem egy gigafarkas keres. De ha ennyire jól ismer... Még az is lehet, hogy Chicagóból jött egy potyautas, de baromira reméltem, hogy csak egy őslakos farkas, és azért siettet, mert Vincent meghalt, és ideges, hogy meg tud-e győzni, hogy ne öljem le őket. De mindezek a gondolatok a háttérbe szorultak, ahogy a pumpa feljebb és feljebb ment bennem. Siettem, szinte rohantam lefelé a főlépcsőn. Aztán, amikor kifordultam, és egyenesen a recepció irányába indultam megláttam azt, amit rohadtul nem akartam. Kimberly... Úgy mentem felé, mint a tank. Egyrészt azért, mert a gondolat, amit küldött,nem hagyott nyugtot a bestiának, és azonnal darabokra akarta szaggatni ezt a szukát. De fékeznem kellett magam, hiszen tele voltunk vendégekkel. A másik indíttatás az volt, hogy baromira az utolsók között volt, akiket itt akartam látni... Megragadtam a karját, és a tűzlépcsők felé ráncigáltam, és baromira nem érdekelt, hogy mennyire sipákol, vagy ellenkezik, most kuss van. Aztán, ahogy bevágtam a tűlépcsőház ajtaját, nekidobtam a falnak Kimberlyt, kicsit nagyobb lendülettel, mint az udvarias lett volna. - Egy: te mi a frászt keresel itt? Kettő: hogy mersz ilyen hangot megengedni magadnak? Felemeltem a földről, és karmos mancsaimmal ragadtam meg a torkát és nekinyomtam a falnak. A szemem vörösben izzott, a torkomból pedig olyan hörgés szökött fel, hogy még én is megijedtem tőle. Halk volt, mert nem lehetett zajt csapni, de mindennek ellenére vészjósló és halálos. - Most válaszolj, mielőtt kitépem a nyelvedet! Utána már baromi nehéz lesz... Nem vagyok Alfád, így bármikor kedvemre megölhetlek felelősség nélkül. Nem mintha egyébként nem... Morogtam félig állatias hangon. - Mi a szart keresel itt?! Ismételtem meg, és szorítottam egyet rajta. A másik kezemmel átfogtam a derekát, hogy az oldalába mélyedjenek a pengeéles karmok, hogy bármikor készen álljanak a szuka kizsigerelésére.
Lehetséges, hogy nem kellett volna ilyenre gondolnom. Csak hát már úgy is késő volt, sajnálatos módon. És meg is kaptam érte a büntetést. Mert amint megérkezett Castor, megragadta a karomat - mért akarja mindenki azt fogdosni? csak ne, hogy ő is eltörje... - és bevezett egy szobába, majd neki lökött a falnak. Csak elhúztam a számat. Úgy tűnik nagyon nem örül nekem. Pedig én tényleg azért jöttem ide, hogy ne hagyjam el a falkámat. Erre ő így beszél velem. Na szép... ezt érdemli egy hűséges falkatag? Már épp válaszoltam volna, mikor felemelt a földről és az oldalamba mélyesztette a karmait. Össze is szorítottam a számat, majd végül elkezdtem beszélni. - Ez nem igaz! Te az Alfám vagy. - szólaltam meg végül, majd folytattam. - Pont ezért jöttem. Unalmas folyton falkát váltani, ráadásul Alaszkát úgy ahogy kiismerem. - bár azóta elég sokat változott, azt meg kell jegyezni. - És bocs. Csak ideges voltam. - feleltem a másik kérdésére, miközben az oldalamra néztem, amikbe pengeéles karmai mélyedtek. És én tényleg nem értettem, hogy mégis mi a baja. Inkább örülne, hogy itt vagyok, de ha már úgy sincs más választásom, mint beszélni, ezért jobb ha rá is kérdezek. Még mielőtt kitépné a nyelvemet. És egyébként nem valami jó érzés rájönni, ha a másiknak igaza lesz, és tényleg nem bírnak elviselni. Kár, hogy egyáltalán nem érdekel, mert már régen sejtettem, hogy nem olyan szívesen lát engem. - De mi bajod van velem? - kérdeztem rá halál nyugodtan. Mert engem aztán nem tud megfélemlíteni... - Mért nem örülsz, hogy ezáltal többen vagyunk? És újonc sem vagyok... - kezdtem el magyarázni, de inkább itt abbahagytam. Közben pedig eszembe jutott valami "ördögi." Ha kitépi a nyelvemet, a fájdalmat, amit éreznie fogok, rajta vezetem le, és gondolatban fogok üvölteni egy jó nagyot. Na annak vajon, hogy örülne? Gondolom annyira, hogy megfoszt pár testrészemtől...
Hihetetlen, hogy idejön egy nő, és fél pillanat alatt úgy fel tud idegesíteni, mint senki más. Egy kissé elkerekedik parázsban égő szemem, amikor egyszerűen csak közli, hogy bocsi, ideges volt. - Nem vagyok az Alfád! Dörrentem rá, és eleresztettem, hagytam, hogy leroskadjon a földre. Elfordultam tőle, mert még az is idegesített, hogy rá kell néznem. - Az utolsó parancsom az volt, hogy maradjatok a seggeteken. Ezt sem voltál képes betartani. Hogy miért nem hoztalak magammal? Pontosan ezért. Mert nagyszájú vagy, azon kívül, hogy riherongyként rázod magad, semmire sem vagy jó. És nekem itt senkire nincs szükségem, csak azokra, akik előre viszik a falkát. Ebbe a körbe te nem tartozol bele, és nem tartoztál soha. A minőség számít, nem pedig a mennyiség, ezt jobb ha megjegyzed. Talán még a hasznodra is válik az életben. Még mindig nem fordultam felé. Éreztem a vére szagát, és ez csak felpezsdítette a dühömet, amit kiváltott a jelenlétével. Mégis mi a frászt csináljak vele? Soha nem szerettem őt kimondottan, és az, hogy már túl van a százötvenen, nem azt jelenti, hogy olyan rohadtul sokat érne. Chicagóban megtűrtem, de az ott nem volt olyan nagy kiváltság. Itt már az, hiszen a falkánk teljesen átalakult, ahol nem csak az erőviszonyok döntenek, hanem a szellemi képességek is. És véleményem szerint ez a nő mindkettőből erős hiányt szenvedett. - Kotródj el innen, mielőtt a helyiek megtudják, hogy közöd van hozzám. Talán náluk nagyobb sikered lesz, de még az is megeshet, hogy álmodban valaki elvágja a torkodat. Nagyon komolyan és szigorúan bámultam az ajtó kilincsét. Úgy éreztem, hogyha a szemébe mondom, ha rá kell néznem, akkor felrobbanok, és megölöm helyből. Sürgősen el kell kezdenem fohászkodni, hogy más régi tag ne kövesse a példáját. Maradjanak csak a nagyvárosban, nekem onnan nem kell senki sem.
- De igen. - erősködtem tovább. Mert addig fogom mondani, amíg el nem fogadja az igazságot. Hirtelen elengedett, és a földre csusszantam. Egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el az ajkaimat, és bár ez ritka alkalom, de majdnem felpofoztam. De szerencsére nem álltam fel, és nem csináltam hülyeséget. CSak egyszerűen nem hiszem, hogy ennyire gyűlöl. Fáj az őszinteség, és fáj, hogy nem nyalizok neki? Mondanám is, hogy ez van, meg kell szokni, de akkor még biztosabb, hogy nem fogadna vissza a falkába. És néha azért én is be tudom fogni a számat, hiába nem tűnik úgy. - Nem riherongyként rázom magam, hanem táncolok. - suttogtam bosszúsan. Nem elég, hogy lehord, még a munkámat is sértegeti? Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mit tetttem ellene, hogy ennyire nem kedvel. És jó, oké, az igaz, hogy nem vagyok valami udvarias, de ettől még nem kell rögtön kitagadni, és elküldeni. - Ezzel elkéstél. Szerintem már tudják. - mondtam ránézve, bár ő szemmel láthatólag inkább a kilincset tanulmányozta. Amúgy nem biztos, hogy tényleg tudják, bár ez attól függ, hogy a sátán-alak (Káin) nem kezdett-e el mesélni rólam, hogy ezáltalán sehova se tartozhassak, pont mint ő. Ugyanis kinézem ezt belőle, amilyen rosszindulatú. - De nem hiszem el... - kezdtem mondani kissé haragosan, és hitetlenül. - hogy annyira gyűlölsz, hogy még annak is jobban örülnél, ha a másik falkához tartoznék. Neked abból mégis mi hasznod szármozna? Vagy... - folytattam tovább, de végül meggondolta magamat, és egészen mást mondtam, mint akartam. - egyszerűen nem értem. Nem is tettem ellened semmit. És lehet, hogy "nagyszájú" vagyok, de legalább őszinte. Mikor hazudtam utoljára? - kérdeztem rá, és a válasz egyértelmű: soha. És ez tényleg igaz. Ha bármiben is nem az igazságot mondtam, az azért lehetett, mert azt hittem, hogy az-az igazság. És másokat sem szoktam kibeszélni, kérdezhet felőlem bárkit, egy rossz szót nem szóltam, vagy ha igen, azt az illetőnek is elmondtam. Plusz erős is vagyok... de ezt inkább nem fogom elmagyarázni neki. Még a végén egoistának is hinne, arra pedig nincs szükségem. ~ Kérlek, hagyj tartozzak ismét a falkához! ~ Üzentem neki, mert hangosan egyszerűen képtelen lettem volna kimondani. Sokszor ez is a bajom. Majdhogy nem képtelen vagyok meghunyászkodni. Ezért is szerencse, hogy van ez a gondolatos cucc. Megkönnyíti az életemet. És remélem tudja, hogy milyen nehéz volt ezt kimondani, avagy üzennem neki. Hisz szinte még sosem mondtam ilyet. Beharapott ajkakkal néztem továbbra is Castorra. S fogalmam sincs mért ragaszkodok ehhez a falkához. Az Alfa nem kedvel, gondolom a Béta sem, és ki tudja, talán befogadna a másik falka, bár nem hiszem. Mert őket tényleg ott hagytam, és milyen rég volt az már? Ennél nagyobb könyörgésre meg nem hiszem, hogy képes vagyok, bár sosem lehet tudni mikor török meg.
Kezdőlap
