Különösebben nem győz meg a "nem bántalak, mert nincs kedvem meghalni" történet. Szemernyi kétségem sincs a felől, hogy megtenné amint alkalma adódik rá. Pont, ahogy én fogom. Mert ezt nem hagyom annyiban, esküszöm. Hogy miért utálom? Kell erre különösebb ok azon kívül, hogy a vadállat odabent veszetten kaparja a falat még egy falat húsért? Nem hinném. - Biztos a kisugárzásod teszi... - megrántanám a vállam, ha nem fájna már annyira, de aztán rájövök, hogy tulajdonképpen még ennyit sem ér a pasas. Alakulhatott volna máshogyan is, de nem így lett. Na nem mintha oroszlánkönnyeket hullajtanék majd érte, hisz hol van az megírva, hogy nekünk jóban kell lennünk? Mert Castor azt mondja? Nos, az alfa mostanában elég sok marhaságot beszél. Az utalásra, miszerint nem fog olyan hamar elkotródni innen, csak megforgatom a szemeimet, a többit meg elengedem a fülem mellett. Egyelőre. - Még is mit akarsz itt, Raffaello? - úgy ejtem ki a nevét, mintha átkozódnék. Tetszik. Azt hiszem ez a hangsúly mindig rajta fog maradni a szón. - Pénzt? Befolyást? Netán saját falkát? Mert ne merd bemesélni azt, hogy napok alatt megkedveled akit minden bizonnyal már évtizedek óta le akartál vadászni. Számomra már ugyan egyértelmű, hogy ha a dög marad, azt csakis céllal teheti. Mi magányos fajták rohadt nehezen szocializálódunk vissza a mieinkhez, szóval egy bizonyos idő elteltével falkába kerülni inkább nyűg, mint védelem és biztonságot. Összegezve: hát ne adja már be nekem, hogy Castor két (azaz egy) szép szeméért marad itt, mert nem hihető a történet. A döntés, hogy közli ezt velem nyíltan, vagy tagadja és nekem kell rájönnöm, az övé. Szóval most inkább a válaszra figyelek, mint arra hogy egyre kisebb köröket ír le a vízben. Persze egy adott pontnál nem fog tovább jönni. Bolond is lenne.
Hogy van nála valami, ami az enyém? Kérdő ívben hajlik fel az egyik szemöldököm, de nem, nem kell sokat gondolkozni hogy rájöjjek mi az. Valami ami valóban fontos volt a számomra és ő elvette tőlem még az Upperben... Ha ez igaz, úgy majd az a valami lesz az útlevele a pokolba, nekem meg az ok, amiért "már csak azért is" megölöm. - Tudtam, hogy elhagytam valahol a mensi naptáramat. - ne legyen az olyan egyértelmű, hogy tudom mi van. Ha rébuszokban beszél, akkor fulladjon bele! Nekem se humorom, se energiám nincs fejtegetni... Azt hiszem, úszásból ennyi pont elég lesz mára, szóval kiúszok a rohadék gyűrűjéből egészen a medence lépcsőjéig, ott leülök még egy kicsit. Van egy téma amit szeretnék még átbeszélni. - Egy hónap elég lesz, hogy összeszedd magad? - biccentek is felé. Tudja ő hogyan és mire értem, nem kezdem ecsetelni neki. A választ még megvárom, aztán távozok.
* Csak elvigyorodom a válaszán. Hogy látja e vagy sem az nem érdekel. Van egy kisugárzásom ez tagadhatatlan, de nem hiszem, hogy az mosolyt csalna bárki arcára is. Én tudom, ő tudja, a többi pedig nem lényeges. Azon kezdem el töprengeni, hogy miért lát ilyennek engem. Egész pontosan, miért lát a vesémbe. Talán a vérem miatt, amit volt szerencséje megízlelni. Sok mindent elárulhat a vér, ha elég tapasztalt egy farkas. Úgy gondolom Tarának meg van a tapasztalati szintje, hiszen szembe szállt velem. Erősebb és alattomosabb is vagyok nála, de szerintem ezt már az első percben tudta és ez tetszik. A nevemet úgy köpi ki szexi ajkai közül, mintha átok lenne és erre kénytelen vagyok felnevetni. Ami elég fájdalmas, így gyorsan abba is hagyom. Nem kell, hogy bajom legyen, már így is van elég. Nem felelek neki rögtön. Hagyok egy kis hatás szünetet mielőtt bármit is mondanák.* ~ Érezlek Tara, érzem a dühöt, a sértettséged, a gyűlöletet, a magánosságod, a vágyadat és ezek szórakoztatóak számomra~* Amint a vérének az íze felrobbant a számba, abban a percben éreztem mindent ami benne volt. Ha a vér mesélni tudna, szokták volt mondani. Nos, mesélni nem tud, de pár dolgot elárul, annak aki érti a vér szavait. Nekem pedig erre volt pár évtizedem és akadt hozzá segítségem is, hogy megfejtsem a hosszú évek alatt. Jöjjön rá maga, mi a maradásom valódi célja, én nem fedem fel előtte. Ahogy sejtem ezért, mindent meg is fog tenni. Nos, kíváncsian várom, mire jutott ez ügyben. Fel fedek valamit, egész pontosan, hogy a lánca nálam landolt, de olyan választ kapok, ami nem igazán tetszik. Szóval ennyire nem fontos neki vagy csak ezt velem akarja elhitetni? Én a másodikra voksolnék, mert ahogy nézegettem elég egyedi darab és ilyen nincs miben hol. Hogy egész pontos legyek, még soha nem láttam ilyen darabot, pedig megfordult már a kezembe pár ékszer. Elhagyni kívánja a medencét és ezzel csak az enyém lesz. A célom most elértem, mert tovább állt, bár még nem egészen. Valamin töri a fejét ebben biztos vagyok, mert ha nem így lenne, akkor simán elment volna, de nem, még nem megy, vár és gondolkodik.* ~ Ez a nagy terved bogaram? Ez most komoly? Verekednél a láncért és egyben a halálomért? Azt hittem okosabb vagy ennél. Pedig még vissza is adtam volna, ha szépen kéred. Csupán egy kis árat kellett volna fizetni érte. Így legyen előzékeny és kedves a farkas….~* A körözést már akkor befejeztem mikor kiúszott. Csak simán lebegtem eddig, de amint gondolatokat kezdtem felé küldeni mellúszásba váltottam át. Ez még nem olyan megterhelő, bár minden egyes húzásnál érzek egy enyhe fájdalmat.* ~….tudod mit, egy hónap múlva választunk egy helyet, ahol ismét találkozunk. Én nem szólók senkinek, így ha valami csoda folytán megölnél, nem ütöd meg a bokádat. Senkinek nem fog feltűnni. Azt hiszik majd, hogy ahogy berobbantam, úgy is fogok eltűnni. Szerintem ez elég korrekt még tőlem is. Ha pedig megint legyőzlek, én nem ölek meg. Az túl kegyes lenne neked. Valami mást tartogatok neked és folytathatod a szánalmas kis életed tovább hugi ~* Ha menni akar, hát rajta, én aztán nem fogom megakadályozni. Én viszont maradok még és úszkálok egy ideig.*
Hogy mi szórakoztatja, illetve mi nem, a kutyán sem érdekli jelen pillanatban, nemhogy engem. Így rendre el is engedem a fülem mellett az összes felsorolt érzelmet, ám az nem vitás, hogy igazat beszél. Ezek az érzelmek mindmind meg vannak bennem, de nem kizárólagosan az ő irányába. Jelenleg mindent és mindenkit gyűlölök magam körül, nem csak ezt az ázott kutyát. De ha ő játszani akarja az empatikus, átérző lelket, akkor tegye. Remélem jól lerokkan a súlya alatt. Hogy a láncért verekednék? Hatalomért? ÉN?! Na most rajtam a sor, hogy nevessek egy jóízűt. a hangom sokáig visszhangzik még az uszodában... Ezt így az átérző dolog után előadni... Kevesebbért is neki mennék, és ezt szerintem nagyon jól tudja. A medál... Igen, az sokat jelent számomra, és bárki másnak is aki tudja mit rejtenek a farkas alak vöröslő kristály szemei. Míg nekem egy emlék Castortól, hozzá értő kezek alatt eszenciát jelent egy igen erős alfától. Ne Castor kárán erősödjön egy nyomorult őrző, vagy ne ezen keresztül nyerjen hatalmat egy farkas, illetve egy beavatott ember... Vajon gondolt erre Castor, mielőtt elkészítette? Vagy neki ez semmit nem jelent, és csak én lihegem túl? Nem, most nem fogok erre gondolni... Visszatérve a medálhoz: miért kérném szép szóval, ha a mód amivel visszaszerzem lehet sokkal édesebb is? Meg aztán: mégis miért alázkodnék meg előtte? Mert egyszer már elvert? Ugyan már! Legközelebb máshogyan fog alakulni. Sosem tanultam harcolni, és nem készültem támadásra sem. Így az, hogy elgyepált, csak a meglepetés erejét jelenti. Ennek fényében pedig inkább tűnik gyáva kutyának, mint nemes hősnek akinek előadja magát előttem. Legközelebb már nem lesz ilyen őszinte a mosolya, erre esküszöm. Kiszállok a medencéből ha már kiúsztam a lépcsőkig. A törölközéssel már nem is bíbelődök, egyből felveszem a köntösöm. A pántját kötözöm, mikor válaszolok. - Korai még eldönteni, hogy ki mit tesz majd a másikkal ha legyőzi, nem gondolod? Addig még sok víz lefolyik a Chenán, az is megeshet, hogy addig valaki megelőz... - hogy "ez esetben csalódott lennék" már nem teszem hozzá. Hagyom ott lógni a levegőben, meg kimondatlanul a mondat végén, én meg végre elhagyom a helységet. -Számolom a perceket... Tik-Tak...
~ Élvezd ki az utolsó egy hónapodat húgi ~ * Csak ennyit küldök neki és tovább folytatom az úszást. Érzem ahogy kimászik a környezetből és én a gondolataimba révedek. Azt hiszem igaza van, még korai eldönteni, hogy mi lesz a vége annak a harcnak. Hazudnék, azt mondanám, hogy nem várom. Nem azért, mert legyőzhető. Inkább azért mert….nem is tudom miért. A vére Te tökkelütött! Jah igen, a vére miatt váróm. Azért még valami motoszkál bennem, amivel most nem foglalkozom. Egy biztos, ha újra ízlelhetem az édes vérét az maga lesz a paradicsom. Eszembe jut Caro szavai, de mire rájön, én már régen nem leszek a falkája tagja. Ha pedig megtalál és számon kér, akkor nem tudom mi lesz. Az majd akkor fog kiderülni. A lényeg, hogy megismerjem és erre van egy egész hónapom. Remélem már Ő is kezd felépülni és lesz is kedve velem elmászkálni ide is, meg oda is. Azt nem tudom, hogy a falka ügyek mennyire kötik le, de talán a hátérbe tudja tolni egy időre. Reménykedem benne. Nem tudom hány óra telt el, míg végig gondoltam minden egyes szösszenetet a fejembe, de ideje lesz indulni, mert aszalt szilva leszek. Ahogy látom a bőröm már igen csak kiázott és elég ráncos lett. Még szerencse, hogy farkas vagyok és ezek a ráncok nem látszódnak folyamatosan rajtam. Undorító, én mondom. Kimászok a medencéből és magamra öltöm a köntösömet. A mankókat is a hónom alá csapom és elindulok a fekhelyem felé. Van egy kis dolgom, amit el kéne intéznem. Mondjuk azt, hogy a csomagjaim ide kerüljenek, de majd később ezt is megoldom.*
Az utóbbi pár éjszakán "kimenőn" voltam, mert rendbe kellett tennem az Upper papírjait a hosszú lemaradás után. A meló jó, mert elterelte a figyelmemet arról, amire készülök. Végülis nem nagy bumm, csak néhány ruhát akartam behozni a szállodába arra az esetre, ha váratlanul rendelnének be mindannyiunkat. Ami másnak egy abszolút lényegtelen, rutin feladat, az nekem igazi kihívás. Leginkább Castor miatt. Nem arról van szó, hogy szándékossággal kerülném őt, mert nem, csak... a fene se tudja hogyan kell ezt csinálni. Szakítottunk, nem kér belőlem, megint egymás szemére hánytunk egy rakás sérelmet, és valószínűleg ez következik majd minden találkozás alkalmával. Eszemben sincs bujkálni előle, vagy kitérni egy újabb vita elől, mert -véremnek hála- nem adok igazat neki, amit szívesen hangoztatok is. Más körülmények között hajlandó lennék felvenni a kesztyűt, és tovább feszegetni a húrt, de ez most nem alkalmas... és akkor még rohadt enyhén fejeztem ki magam. A hegyiek ex-atanerkje halott, Castor megölte. Idő kérdése csupán, hogy elkezdődjön a pokoljárás Fairbanksbaen, és az sem vitás, hogy sokan meg fogunk halni majd. Szóval azt kívánom, bárcsak a mi személyes drámánk volna a világ legnagyobb problémája. De nem az... Így ha nem muszáj, én sem teszek rá még pár lapáttal a nyavalyáimmal. Nincs elfelejtve, vagy megbocsátva semmi, de amíg tart ez az őrület, és senki nem provokál, addig "kuss" a nevem, és teszem amit kell, meg amit elvárnak/kérnek/parancsolnak. Szóval behoztam egy utazótáskányi ruhát ide is, a szállodai szobámba. Kicsit azért meglepett, hogy nem adták ki másnak, tudtommal érkezett pár tag a falkába, de ez a szoba egyelőre még érintetlen maradt... Remek! Kipakolok gyors a táskából, de amiért elég későre jár (hajnal 1), és semmi mozgás a szállodában, úgy döntök, hogy lemegyek még úszni egyet, mielőtt haza mennék. Nem zavarok senkit, engem sem zavar senkit, és legalább az illatomat is végighordom a szálloda folyosóin, a liftben , egészen le az alagsori uszodáig, így téve egyértelművé, hogy: igen, jelen vagyok még én is. Legalábbis addig amíg leúszok 50 hosszt, biztosan.
Szórakozottan járom körbe a hotelt, de csak azért, mert amióta készültség van, rajta tartom a szemem a nyájon, hogy azok a bizonyos utasítások mennyire vannak betartva. Egész örömteli, hogy elmondhatom, hogy még mindig komolyan vesznek a régiek és az újak is egyaránt. A folyosókat és a helyiségeket betöltő Tara illat gyakorlatilag fojtogat és azonnal le akarom vetni magam a tetőről, de inkább fogom magam és üveget bontok. Egyébként is elhatároztam, hogy a gyászidőszak leteltével egy kissé én is leteszem magam a piáról. De ha mégis meghalnék, akkor legalább elmondhatom, hogy az utolsó hetekben az ír nő helyett az ír whiskyt élvezhettem és az legalább sose pofázott vissza. Szóval a kötelező köreim után visszamentem a szobába és sikeresen magamba döntöttem egy egész üveggel. A másodiknak csak a feléig jutottam. Fel-alá járkáltam, mint egy ketrecbe zárt állat. Ha valaha bárki skizofréniával gyanúsítana, hát az elmúlt időszak után biztosan nem fogom tudni kétségbe vonni a vádakat. Kellően bizseregnek már a tagjaim és szédelgek ahhoz, hogy olykor spontán röhögésben törjek ki, vagy hogy megvitassam magammal, hogy basszameg, csálé az a rohadt kép a falon. Hogy-hogy nem, kitámolyogtam a folyosóra. Az Illat intenzívebb volt, mint a lakosztályomban. Halk kacajjal és lehunyt szemekkel dőltem neki a falnak, ahogy ízlelgettem. Észre sem vettem, hogy mikor indultam el lefelé és mikor kötöttem ki az uszodánál. Tudtam, éreztem, hogy ott van. Na most azért kicsit én is összeszedtem ám magam, már ami a pajzsomat illeti. Nem, nem toltam fel teljesen, csak azért mégis, na. Acél helyett nagyjából annyira szigetelt, mint egy gipszkarton fal, még illúziónak is kevés volt.
Belépek a nagy üvegajtón, ami a medencéhez vezet, és mintha a nőstény ott se volna, sétálok el az egyik nyugágyig és terülök el rajta. Akár egy árnyék, vagy valami fanatikus kukkoló - csak én nem a szememmel, hanem az orrommal és az energiáimmal elégítettem ki a vágyaimat, részben. Az alkohol feloldott most annyira, hogy azt gondoljam: ez az én falkám, az én hotelem, akkor és oda megyek, ahova akarok. És ha épp itt kívánok lenni, akkor itt leszek, nem kell ennek összefüggésben lennie Tarával. A klór mondjuk nem esik jól, de most mit csináljak. Próbálok nem tudomást venni róla, úgyhogy nyújtózom egyet, iszom egy kortyot az üvegből, aztán felnyitom a szemem és csak lopva sandítok Tara felé. Nem szólok. Abból mindig baj van, és ha már úgy döntött, hogy itt marad, legalább a látványának örülhessek a magam eltolt és illuminált módján.
Az átlag ember úszó-tempója engem most inkább bosszantana, mintsem szórakoztatna, vagy fárasztana, szóval érzékeimmel kicsit mindig az uszoda környékén kóválygok, hogy tudjam tartani a saját kényelmes tempómat, lehetőleg a nélkül, hogy egy ember is észrevenne. Míg a halandók jelenlétét számításba vettem, úgy az alfáét a legkevésbé sem. Ki is esek a ritmusból, mikor egyértelművé válik számomra, hogy márpedig idejön. Noha a víz alatt még éppen nem merülök el, de meglep annyira, hogy gyors úszásból hátúszásra kelljen váltanom. Aztán már csak reménykedni merek benne, hogy nem volt annyira szerencsétlen és feltűnő a mozdulat, amivel megtettem ezt... Bár végülis tök mindegy, mert Castor - mintha itt se lennék- kipécéz magának egy nyugágyat, és el is terül rajta. A következő két hossz alatt még találgatok, hogy vajon mit akar. Futni még egy kört, olyat mint az Orfeumban? Vagy most csak úgy spontán gyalogolna át rajtam? Netán azon tűnődik, hogy milyen feladatot adjon a falkán belül; vagy hogy kellek én ide egyáltalán? Nem mondd semmit. Issza azt a whiskey-t, rám-rám sandít... és ennyi. Még két hossz után feladom, kiúszok a medence, hozzá legközelebb eső széléhez, ahol végül felkönyökölök a peremre, innen figyelem tovább az alfát. A lábaim nem érnek le, így pótcselekvés gyanánt csak evezek velük... - Bajban vagyok? - kérdezem úgy egy perc múlva, ha még mindig nem szólalt meg. Az ital szagot érzem rajta. Már nem azt ami az üvegből árad, hanem azt ami már elkeveredett a nyállal, és masszív szájszagot "kölcsönöz". Vajon most józanodik, vagy még csak most nyomott be? Akármelyik legyen, azt hiszem már tudom is a kérdésem válaszát. Aha... Bajban vagyok. Szóval ha ő még nem felelt, akkor inkább én állok elő egy javaslattal: - Bejössz a vízbe?
Egy kicsit itt is vagyok, meg nem is. A tisztítóberendezés zúgása és Tara csobbanásainak visszhangja valahol eljut hozzám, de egyébként olyan minden, mintha egy kriptában lennék. Legalább is számomra. Mondjuk minden napra rányomhatnám ezt a bélyeget, de az alkohol ma nem szándékozik agresszívvá tenni, inkább csak rám ül és visszafog.Talán ezért is olyan lusta az a fejmozdulat, amivel felkutatom a felém szálló hang forrását. Ah, mint egy kibaszott sellő. Mit sellő, szirén. Most jön az a rész, h becsábít a vízbe, hogy aztán átharapja a torkomat és a véremből csináljon új medencét magának? Nem tudom, hogy erre a gondolatra vagy a kérdésére kacagok-e fel, de megtörténik. Lassan, kissé mintha fáradt hangon válaszolnék. - Szeretnél? Mármint bajban lenni. Mondjuk számomra a kérdése inkább valamiféle csalafintaság volt, nem pedig komoly szándékú. Talán annyi esze még van, hogy amennyiben égne a talaj a talpa alatt, akkor nem úgy úsztam volna be ide, mint a mosott szar. Egy kicsit becsípett mosott szar. Nem is őt magát nézem, inkább a lábai által szórakozottan felvert vízcseppek játékát. Nem mondom, hogy a női boka íve nem kelti fel az érdeklődésemet, de ezen nem kell meglepődni. Mint egy szűz kölyök, de ez csak nála van így. Talán azért, mert nem kaphatom meg. Talán azért, mert tudom, hogy akarja de nem veszem el, amit megkaphatnék. Talán azért, mert valahol félek, hogy az első olyan mozdulattól begörcsölne és zokogva képelne fel a történtek miatt. A második kérdésére először nem felelek. Elnézek róla, jobbára oldal irányba és úgy szipogok egyet, mintha meg lennék fázva. Aztán mégis csak visszafordítom felé a tekintetem. Látszik rajtam, hogy nem filózok túl sokat, inkább csak szeszélyesen teszem fel magamnak a kérdést: bemenjek? Ne menjek? Inkább lehúzok egy nagy adagot a folyékony tűzből, és lassan felkelek, A földet nézve kapcsolom ki a világoskék ingem ujjain a gombot, majd mintha mi sem lenne természetesebb, szinte belegyalogolok a vízbe. Ruhástól. Az első pillanatokban ahogy a hűs - bár fűtött - víz arcon csap, kicsit megrázom a fejem, de aztán Tarától úgy két-két és fél méterre én is belekapaszkodom a medence szélébe. - Most jobb? Kérdezem piszkálódva, de nem bántóan. Élmény lesz majd csöpögve felmászni a lakosztályomba, de hát már annyira mindegy. Különben is be vagyok állva, ilyen apróságokkal én nem foglalkozom. - Nem akartalak zavarni, csak jól esett nézni. Azt még lehet, nem? Kérdezem egyszerűen, majd megrázom a fejem, amibe kissé beleszédülök, majd beletúrok a hajamba, hogy lehetőleg onnan ne csöpögjön a szemembe a klóros víz.
~Aww, te jó ég, ez be van baszva...~ vonom le a roppant elmés következtetést. Ha van is bennem némi csalódottság, azt nem miatta érzem, hanem saját magam miatt, mert nem kellene még így is szívdöglesztőnek találnom őt. Ami azt illeti, sehogyse kellene annak látnom. Most talán nem is a részeg tekintete miatt, hanem magában a mozdulatban van valami, amivel felemeli a fejét, rám sandít, és fáradt hangon beszél. Elcseszett paródiája ez a reggeli ébredésnek, mégis arra emlékeztet. Csak az arca nem gyűrött, és a szájszaga is brutális most a piától. Hiába kapaszkodok foggal és körömmel a valóságba, azért kicsit most is elszorul a torkom, ha eszembe jutnak ezek az emlékek. Majd elmúlik... gondolom. Részben ezért, részben a válasz természetétől vonom meg a vállamat. - Mondd meg te. - persze felfogom, hogy ha "ölni" jött, akkor nem ott üldögélne, hanem már rátért volna a lényegre, hogy essen túl rajta mihamarabb, aztán faképnél hagyjon. Amúgy igen, egy másféle "baj"-ra gondoltam, nem a szokásos katasztrófákra. Bár még benne van a pakliban az is, hogy ebből is kisül valami hasonló. Abból, ahogy félrenéz, már látom rajta, hogy eldőlt: bejön a vízbe, így amikor ő visszanéz rám, majd feláll, akkor én vagyok az aki elemeli róla a tekintetét, mert nem tesz az jót nekem, ha vetkőzni látom... Azonban az alfa nem vacakol a ruhadarabok lehámozásával - természetesen magáról, hát ki másról?! - csak kiold pár gombot az ingen, aztán úgy ahogy van, cipőben, ruhástól jön be a vízbe. Tőlem tisztes távolban "pihen meg", bár abba most nem mennék bele, hogy azért ez a nagy távolság, mert nem akar a közelemben lenni, vagy azért mert itt, ahol én vagyok, már nem érne le a lába. Mintegy végszóra: egy nedves hajtincs bukik le az arcomba, és tapad a bőrömhöz. Mielőtt még követné a többi is, hátra feszítem a fejemet, és a víz alá bukok. Mire megint feltűnök a víz felett, a hajam egy kötegben simul hátra a fejemről, ami pedig még a vízbe ér, az korom fekete szőnyegként úszik, és hullámzik körülöttem. Castor olyan hangszínen kérdezi tőlem, hogy most jobb-e, hogy képtelen vagyok megállni nevetés nélkül. Felkacagok hát, de csak röviden. - Mert neked jobb? Most komolyan. Így tudsz úszni? - még egy halvány mosoly ott bujkál a szám szélében, ahogy végignézek rajta, és a világoskékből haragos sötét kékké lett ingén, a nedves haján, de amint belegondolok, hogy már megint hol tartok, lelohad az a halvány mosolyom is. Pláne mikor közli velem, hogy csak nézni akart. - A te házad, a te várad. Ha valaki itt zavarja a másikat az én vagyok. Na jó, nekem kell valami szilárd felület a talpaim alá MOST_AZONNAL! Szóval én most elrugaszkodok a medence peremétől, és közel evickélek Castorhoz, és a területhez is ahol még leér a lábam. Az érzés semmivel sem jobb most, hogy két lábon állok. Klór ide, vagy oda, azért tisztán kiérzem Castor illatát is, és most hogy -amennyiben nem húzódott el tőlem, akkor- úgy fél méternyire csökkent a távolság, még a kényszer is ott motoszkál a bőröm alatt, hogy megérintsem. Hogy legomboljam róla a vizes inget, aztán a nadrágot is... a farkasomnak nagyon tetszik az ötlet, izgatottan ugrál bennem, ő akar a porondon lenni, mert neki volna mersze is ahhoz, hogy megtegye. - Akarod?... - mármint az, hogy elmenjek, de a hangom elcsuklik, így nem is folytatom tovább. Még nyelnem is kell egyet, mert a torkom menthetetlenül száraz. Ha elérném azt a whiskys üveget, most alaposan meghúznám, mert tiszta fejnek már úgyis tök mindegy, akkor miért ne raknék rá még egy lapáttal? De ha jól sejtem, akkor hamarosan következik majd valami olyan ami a hajamnál fogva cibál vissza a valóságba. Szóval talán mégse akkora kár azért a piáért.
Hogy nekem jobb-e? Nos, már ezen gondolkozni is túlságosan lusta vagyok. Egyébként is épp eléggé el vagyok ázva, így legalább fizikailag is azonosulhatok az érzéssel. - Nem... de nem is akarok. Öreg vagyok én már a pancsikoláshoz. Vonom meg a vállam a kérdésre. Aztán ahogy a válaszom utolsó mondatát realizáltam megamban, hátravetem a fejem és hosszan sóhajtok fel a tényen, hogy egy vén f*sz vagyok. Így már csak azt sikerül látnom, ahogy Tara éppen újra felbukik a vízből, és... Azt hiszem, hogy átsuhan valamiféle "B*szd meg, Tara" tekintet az arcomon. Komolyan fontolóra kell vennem, hogy azért csinálja-e, mert valóban indokoltnak érzi még a gyönyörűnél is gyönyörűbbnek lenni, vagy egyszerűen csak ezzel akar burkoltan bemutatni nekem. Vicc az egész. Most komolyan képes voltam belemenni ebbe a játékba? Megtehettem volna, hogy kint maradok és válaszra sem méltatom, kifejezve ezzel is a hanyag közönyt, amit irányába próbálnék közvetíteni. De nekem ugyebár be kellett nyomnom, követni az illatát, leülni bámulni aztán beugrani mellé a medencébe. Közelebb úszik, aztán már az ő lába is leér. Úgyhogy betudom a dolgot annak, hogy nem akarja lefárasztani magát ennél is jobban, és azért úszott közelebb, hogy pihenhessen. De aztán túl közel jön és... Az arcomat sikerül rezzenéstelenül továbbra is felé fordítva tartani, de odabent úgy érzem magam, mint akit ölni visznek. Mint egy forró, láthatatlan és hatalmas kéz, úgy csap arcon a közelsége és összességében az egész lénye. Újabb ping-pong mérkőzés veszi kezdetét a sóvárgás és a büszkeség között. - Mit? Vágom rá hirtelen az igencsak félreérthető kérdésére. De amilyen meggondolatlanul és hevesen szalad ki a számon a visszakérdezés, annyira gyorsan meg is bánom. Hiszen semmi kétség nincs afelől, hogy ebben a pillanatban elég sok dolgot lehetne akarni és nem akarni. Persze bennem rögvest valami abszurdum fogalmazódik meg. Most úgy látom Tarát és ezt az egész helyzetet, mintha egy álomba csöppentünk volna. Igen, még jó, hogy akarom, hogy közelebb gyere és elfelejtve a múltat, a jelent és a jövőt tegyük meg most, ne foglalkozzunk a következményekkel, csak csókolj és érints egyszerre mindenhol, engedd, hogy a combod húsába markoljak és... Állj. Ne gondolkozz, egyszerűen csak vegyél levegőt! Mert eddig az valahogy kimaradt, és csak most érzem, hogy a tagjaim teljességgel megfeszültek, mintha karót nyeltem volna. Még jó, hogy épp időben kaptam észbe. Nem fogok megfutamodni, de a következő ilyennél azt hiszem jobb, ha visszamegyek a szobámba. - Mármint... - próbálok visszatérni a valóságba és magyarázni a bizonyítványomat - Nem teljesen értem a kérdésedet. Annyira iszonyúan hivatalos lettem így a végére, hogy ha nem leszek Oscar-díj jelölt, akkor felakasztom magam. Megköszörülöm a torkom és valamilyen nagyon fontos és halaszthatatlan ürügyet keresek arra, hogy ne nézzek Tarára. Kinézek az ajtó felé, mintha jönne valaki... Felnézek a plafonra, hogy nem fog-e pillanatokon belül ránk szakadni. Fő a biztonság, ugyebár. - Egyébként meg, ha zavarnál, akkor kitiltottalak volna a hotelből, szóval... Ugrok vissza elmélázva a régebbi kijelentésére, mert talán ez még egészen jó témaelterelő lehet. Most, hogy elkezdek én is ezen töprengeni, kissé alábbhagy bennem az agybaj és nem áll szándékomban annyira rávetni magam erre az áldott-átkozott nőstényre, mint fél perccel ezelőtt.
Olyan hirtelen és úgy vágja rá azt a "mit", hogy számomra képtelenség eldönteni, hogy ez a dühös "mit?!" volt, vagy a nem-értelek "mit?", így pedig jobbára csak nézek ki a fejemből -kissé talán még bután is-, és pislogok nagyokat, miközben a kiegészítésre várok. Ami viszont nem érkezik meg egyből. Sőt, Castor még csak levegőt se vesz. Úgy egy perc múlva nyitom szóra a számat, hogy megkérdezzem: minden rendben van-e, de arra már semmi szükség, mert ekkor kezd ő is beszélni. És lélegezni. -Ohvagyúgy. - azt hiszem, elpirulok, mikor leesik, hogy miként értette ő a kérdésemet... Hogy megtettem-e azt nem tudom, hiszen nem látom magamat, de valami olyasmit érzek, mintha az összes vér a fejembe tódult volna, és eszement heves lüktetésbe kezdene ott. Ha Castor nem csapta volna el a tekintetét, szerintem most a víz alá merülnék. Nem egy kis pirulás miatt, hanem azért, mert eljátszok a gondolattal, hogy mi lenne ha nem helyesbítenék, és ő azt hinné, amit most is gondol? Ezek után a torok köszörülésből én megköszönöm, én is kivenném a részemet. - Úgy értettem, hogy... akarod- e... Szóval ha zavarok, akár el is mehetek. - nem akarja, és ez most kábé annyira egyértelmű számomra, mint amennyire 2 perccel ez előtt még nem volt az... - Jó. - nem tudom, hogy mit mondott az előzőre, mert csak a száját néztem, míg beszélt. Az ívét, a rezzenéseit. Megállapítottam, hogy egy kicsit kiszáradt... - Basszus, montmár mindig ez lesz?! - csattanok fel akaratlanul is, miközben hátrálok tőle pár lépést a medence kijárata felé, gyakorlatilag a nélkül, hogy észrevenném mit csinálok. Most van az a pillanat, amikor a farkasom vág engem kupán -már úgy képletesen-, nem pedig fordítva. Tulajdonképpen még jól is esik a gesztus, mert én észhez tértem tőle, ugyanakkor rossz, mert a fenevad pont nem ezt akarta, így most tovább feszeng bennem. - Bocs... én csak.. Csak ne csináld ezt, jó?! A szemeddel meg a száddal. Akkor... akkor az úgy jó lesz. - könyörögni abszolút nem szoktam, most mégis valami ahhoz hasonló csúszik ki a számon. Most részeg, és úgy tűnik, hogy nyugodtabb is valamivel, szóval abban bízok, hogy megérti, vagy a partnerem lesz ebben egy kicsit is. - Ha bármi okból is közeledne felém, én ugyanannyit hátrálnék. Kell nekünk ez a három méter most úgy hiszem. - - Váltsunk témát. - Javaslom roppant elmésen. A távozás, mint alternatíva, még meg se fordult a fejemben. Mazoistább részem fel akarja mérni az új határait, és hogy hol van az a pont, ameddig még elmehetek, mint közönséges falkabéli. Ameddig Castor ilyen "nyugodt" - még ha csak látszólag is- akkor ez is jó alkalom lehet erre. Legfeljebb elmegyek, ha megint összekülönböznénk. Most lehetőleg még az előtt, hogy durvább sértések is elcsattannak. Bár szép lassan eljutunk arra a pontra is, amikor már nincs tovább. Illetve lejjebb. - Találkoztam az új bétával. Bejött az Upperbe. - Rendben, ez egy határozottan szar kezdet, csak most éppen semmi jobb nem jut az eszembe a falkát érintő ügyeknél.
Nos nem. Nem állok le még véletlenül sem azon gondolkozni, hogy végtére is, akarom, hogy elmenjen. Hatásszünet, Castor lő, mellé. De még mennyire mellé! Szóval kissé eltátom a számat és megvakarom mellette az arcomat, hogy valami értelmesnek tűnőt is csináljak azon kívül, hogy a nemesebbik szervem és a Bestia által gerjesztett vággyal foglalkozom. - Azért jöttem ide, mert itt vagy. Hülyeség lenne ezek után azt kérni, hogy tűnj el. Lehet, hogy ez a pillanat hevében és az alkoholtól motivált mondat eléggé erős volt, vagy nyálas, de ennek ellenére ez az igazság, hiába takarózom. Mondjuk nem is akarok, hiszen már az Orfeumbanis annyira egyértelmű volt minden. Felesleges. De akármit is szeretnék mondani ezek után, azt hiszem, hogy nincs rá lehetőségem, mert számomra úgy tűnik, mintha Tara hirtelen szellemet látna mögöttem, szóval nem is vagyok rest: hátra tekintek magam mögé, de őszintén szólva egy tengerpartot imitáló csálé mini-pálmán kívül semmi érdekeset nem látok. Mire visszanézek, Tara már egész távol van tőlem, én pedig egy kicsit most nem értem, hogy mi van. Mi van a szememmel meg a számmal? Reflexből emelem a kezem az arcomhoz, hogy az ujjhegyeimmel megdörzsöljem tulajdon ajkaimat. Maradt ott valami kaja, vagy elharaptam és vérzik? Mi van? - Hogy... he? Meg se mozdultam. Mi bajod van velem? Kérdezem őszinte érdeklődéssel és kicsit számon kérő hangon. Kivételesen ebben a helyzetben legfeljebb annyiban érzem magam hibásnak, hogy idetoltam a pofámat. Úgyhogy ne, még ne váltsunk témát, mert ezt ő sem gondolhatja komolyan. A víztől kicsit szerencsétlenül, de megindulok Tara felé, aztán egyszer csak szó szerint eltűnik a talaj a talpam alól, én pedig elmerülök a vízben. De pusztán néhány pillanatra, mert reflexből kapálózni kezdek, amivel megint a felszínre jutok és megkapaszkodom a peremben. A szemem azonban még összeszorítom, belelóg a hajam és csípi a k*rva víz is. Szerintem ha ezt a jelenetet valaki felveszi, gyönyörűen megállná a helyét egy bakiparádés TV műsorban. A szabad kezemmel megdörzsölöm az arcomat, kissé sokáig, tekintettel arra, hogy a szemem teljesen kivan. Közben motyogok csak. - Jaj ne csinálj már úgy, mintha nem láttad volna még Brody-t... De ne aggódj, nem én küldtem, hogy utánad kémkedjen. - és most sikerül elengedni a szemem és Tarára pislogni - Amint látod, azt megteszem egyedül. Felvonom kissé az egyik szemöldököm és mellé produkálok egy félmosolyt is. Ha csak nem szól, akkor beáll a csend, én pedig az arcát fürkészem, mert kifejezetten tetszik, ahogy a vízcseppek megpihennek azon a tiszta és ellenállhatatlan bőrén... Eljátszadozom a gondolattal, hogy mennyire szívesen végighúznám rajta a nyelvem hegyét, és... - Jó, azt hiszem igazad van, ez így tényleg nem lesz jó. Megfeszítem az izmaimat, két kézzel belekapaszkodom a medencébe és hangos csobbanással kihúzom magam, majd leülök a szélére úgy, hogy csak a lábam lóg bele a vízbe. Kicsit megszédülök, szóval a fejemhez kapom a kezem, amint biztonságosan ülök, aztán ahogy magamra találtam, nehézkésen felhúzom a lábam és elkezdem levenni a cipőmet. - Megmondom majd Duncannek, hogy ő felel azért, hogy megkapj minden információt... Másik cipő... - Én pedig igyekszem kevesebbet inni, ha itt vagy... Azt azért csak nem adhatom parancsba neki, hogy igyekezzen olyan ruhát hordani, amiből még a szeme se látszik ki... Szórakozott mozdulattal dobom el a cipőket és kezdek bele az ingem gombolásába anélkül, hogy bármi célzásértéke lenne, ennek ellenére gyönyörűen látszik még a feltépett hasfalam rózsaszín maradványa képében Vincent szignója is. - Tök jó volt eddig kamillázni, de én ezt így nem vagyok képes tovább csinálni. Ne vedd bántásnak, nem a te hibád... Hanem az enyém, amiért akkor este elvettem tőle azt, amit. Hogy egyszer is nőként mertem rá tekinteni, hogy megízleltem a vérét, és ezektől nem vagyok képes megszabadulni. - Bár... A múltkor megmondtad, hogy nem tekintesz többé a Teremtődnek, ennek ellenére nem vagyok hajlandó tovább azt hazudni, hogy nem kellesz. Vicc az egész... És még keserűen fel is nevetek, ahogy álló helyzetbe tolom magam és kicsit megszédülök. Elkezdek az övemmel szöszölni, de ez kicsit nehezebb a vártnál. - Úgyhogy, ha legközelebb keresnélek... Tedd meg azt a szívességet, hogy emlékeztetsz arra, hogy valójában elegem van ebből az egészből. Vagy szerezz egy tisztes hímet magad mellé. Egyáltalán nem célom bántani vagy sértegetni, egész egyszerűen túl akarok lépni ezen az egészen. Azon, hogy állandóan ott éget belül ez az egész botrány. Letolom a nadrágomat, és csak akkor veszem észre, hogy "helyzet" van az alsómban, amikor már csak az van rajtam. Megrökönyödve bámulok a kisebbik én okozta sátorra és borzasztó keserűen elnevetem magam. - Tessék. Látod?! Ezért jobb nekünk, ha inkább csak e-mailezgetünk. Szerencsétlen mozdulatokkal nekiállok összeszedni a levetett ruháimat és keresni akarok egy törülközőt, amit legalább a derekam köré csavarhatok...
Hogy mit ne csináljon? Ugyan már, ne játsszuk ezt. - Megint úgy villogtatod a szemeidet, meg... áhhh! Tudod te. - Miért magyarázkodok? Pontosan tudja, hogy mitől fut végig rajtam a borzongás. Most is égnek áll a szőr rajtam, mindenhol. -végig is simítok az egyik felkaromon most, hogy így az eszembe jutott. Amíg Castor alámerül a vízben, és a szemét dörzsöli, én kimászok a medencéből, és konkrétan menekülök ahhoz a köntöshöz amit még lehoztam magammal. Most, hogy előadtam az előbbit, pucérnak érzem magam, pedig egy tök hagyományos fürdőruha van rajtam, még csak nem is tanga, hogy tényleg mindenem kint legyen. Nem is számínt, amint rajtam van az a köntös, én úgy temetkezek bele, mintha legalább minusz 10 fok lenne idebent - kint lehet, hogy megvan az már 40 is-, szóval mintha fáznék, és azt hiszem, ezzel megmagyarázhatom a remegésemet is. - Nem mondtam, hogy te küldted oda. Felvetettem egy témát, ennyi. Ne forgasd ki a szavaimat, kérlek.. -ööö jajjj. Megint kezdődik. tehát eljött az a pillanat, amelytől kezdve meg kell válogatnom a szavaimat de valami költői lapossággal ám, különben megint elszabadul a pokol... Aztán remélem, hogy nem a próféta szólt belőlem. Hogy ez így nem lesz jó? - Na látod, mondtam én!Már hogy értve? - Teszem hozzá a végét hirtelen, mert akkor koppan, hogy : meglehet, most én nézek be valamit. S lőn... Nem szakítom félbe, hiába volna nekem is hozzáfűzni valóm, de bőséggel ám. Nem, most részeg, én pedig szenvtelenül kifogom használni azt, hogy végre megnyílt -mégha csak egy kicsit is- és beszélni kezdett. Közben pedig vetkőzni is, viszont ez alkalommal nem érzek a mozdulatokban még csak tudatalatti szándékosságot sem arra, hogy felhúzzon. Ettől függetlenül természetesen végigmérem, de csak lopva, hogy ne bukjak le, és hogy ez úttal megértsem azt is amit mond, ne csak elhaló hangfoszlányok maradjanak meg belőle, mint például előbb a medencében. Látom a sebet a hasán, és azt hiszem ez az a momentum, mikor a korábbi vágyat, valami ennél is elemibb érzés nyomja el, és szorítja háttérbe... A tudat, hogy simán meghalhatott volna. Annyiszor volt ez már elsütve, és hozzám, vagy máshoz odavágva, hogy végül már természetesnek vesszük a szót, hogy valaki meghal. - Utánad mentem volna. - mondom, mikor már befejezte a saját mondandóját. Közben ellépek az egyik asztalhoz, amin összehajtott, szállodai logóval ellátott törölközők lettek ottfelejtve, és leemelek egyet a tetejéről. Aztán átadom Castornak.Felteszem, most várja a választ, hogy mégis miként passzol ez a témához. Hát felelek is. - Ez a válasz a múltkori kérdésedre. Ha arra jövök vissza, hogy meghaltál, követtelek volna a halálba. Nem terveztem másképp akkor sem mikor még csupán a teremtőm voltál, és most sem, hogy itt tartunk. - és ha már drámai mondatoknál tartunk, azúgy kerek, ha drámai tetteket is párosítok hozzá, szóval előveszek valamit a köntösöm zsebéből. - Te egy hét után kipakoltad a cuccaimat a szobádból. Én viszont még a mai napig hordom ezt. - Hüvelyk és kutatóujjam között szorongattam eddig magam előtt, de most kinyújtom felé a kezem. Ha rá tud még fókuszálni, felismerheti a gyűrűt, amit ő vett nekem. - Nem kellek neked.
Hova utánam? A lakosztályomba? Hát jöjjön, ha annyira szeretne, csak ne hallgassam, hogy micsoda szemétdombon élek... De jó, persze, aztán tovább folytatja, és koppan, hogy az esetleges halálomról beszél. Elkomolyodok és lassú mozdulattal nyúlok a felém tartott törülközőhöz. Elfordulok tőle, úgy tekerem magam köré. Bár lassan kezd lenyugodni Őfelsége, mégsem akarok úgy tenni, mintha direkt céloznék Tarára vele. Meg egyébként is olyan ponton taposunk már megint, hogy első körben jobb nekem nem ránézni. - Még semmi sincs veszve. - fordulok vissza felé - Én már felkészültem rá, és ha tényleg így gondolod, ideje lenne neked is gondoskodni a... dolgaidról. Húzom el a számat, mert arra a kis izére gondolok, akit magával cipelt és aki miatt... áááh! Jó, rendben, feladom. Meg se próbálom lebeszélni arról, hogy miattam ugyan ne akarjon már meghalni, mert úgyis csak balhé lesz megint. Arról se próbálom meg lebeszélni, hogy gyereket tartson, mert abból is balhé lesz. Mit teszek? Semmit, egészen addig, amíg elő nem hozakodik azzal a gyűrűvel. Nagyságrendileg minden egy kicsit megszűnik létezni körülöttem. A medencét leváltja a bevásárlóközpont és az a pillanat, amikor megvettem a gyűrűket. Az enyém az éjjeliszekrényemen van. Ott nem látja senki, csak én. Csak engem szúr szívem. Mégis, ahogy meglátom, automatikusan a saját kezemhez kapok és most annyira szeretném ott kitapintani a hideg fémet, mint eddig még soha. Az utolsó mondata azonban már-már felbőszít és haragot gyújt a szívemben. De mégsem vagyok képes arra, hogy leüvöltsem a haját, vagy valami. De attól még érezheti, ha akarja. - Tessék? Kérdezem halkan és csalódottan. Mé-mégis hogy mondhat ilyet? Nem érzi, nem látja, nem hallja? Az elmúlt tíz percben minden lehetséges úton-módon kinyilvánítottam felé, hogy ő a szerencsétlen életem egyetlen értelmes pontja és hogy meg akarok halni nélküle. Legalább is sokszor éreztem ezt, de mindig találtam valamit, ami ezt az érzést elnyomta. Már egészen jól haladtam, amikor hazaállít egy gyerekkel, én meg kapjam be. Komolyan beszélünk? Nem bírom már megállni hirtelen lépek felé és megragadom a két karját. Satuként fogom meg a Bestia erejével és egészen közel húzom magamhoz. Pia ide vagy oda, minden vonásomon látszik, hogy most nagyon komolyan fogok beszélni. Érzem a hasamon a köntöse bojtjait és azt kívánom, bár ne lenne közöttünk most az ég világon semmi. Még engem is arcom csap a hirtelen közelség, de már nem bírom tovább. - Te is tudod, hogy hazudsz. Pontosan tudod és érzed. Ne játssz velem Tara, mert nem akarod, hogy megégesselek. Azzal a tűzzel, ami most is ott pattog a bőröm minden egyes négyzetcentiméterén, és amivel ha tehetném, csakis Őt ostromolnám. A mellkasom látványosan fel-le emelkedik a szapora légzéstől, és pedig hirtelen megnyalom a számat és... Olyan közel van, olyan jó lenne és én annyira akarom, de... - Ha nem lennék rád tekintettel, már rég megtettem volna. És elvettem volna, ami kell. Nyomatékosítom az utolsó szót aztán hacsak nem csimpaszkodik a nyakamba (amit kétlek), lassan eleresztem őt, majd hátrébb lépek és az idő közben földre hullott ruháimat kezdem szedegetni.
Arra amit mond még a halálról csak biccenteni tudok, érdemben felelni nem. Nincs ezen mit tovább ragozni, olyan szépen összegezte, hogy mi várható. Egy átlagos ember csak 60-70 évet él, én már kétszáz éve itt vagyok. Valamilyen szinten félek a haláltól, és azt hiszem, ez így is van rendjén. Ugyanakkor tudom, hogy egyszer mindannyian bevégezzük majd. Senki sem futhat örökké a halál elől... Nem akarom máris elsiratni magunkat, nem erről van szó, de ha eljön, arra fel akarok készülni. Éppúgy, ahogy Castor is megtette már. Érzem a zsigereimben, hogy így van. Talán éppen ennek szellemében veszem elő azt a gyűrűt, pedig nem akartam az orra alá dörgölni, és gyengének tűnni miatta. Inkább az motivált, hogy most ebben a pillanatban tényleg valóságosnak tűnik a vég, és én nem akarok így elmenni. Gyűlölöm ami velünk történik, bár való igaz, hogy ezért rajtunk kívül senkit nem hibáztathatunk. -Pedig milyen könnyű volna.- Lényegében nem is számít, hogy ki a felelős mindezért, attól még egy nagy rakás szar ez, úgy ahogy van. Szar ez a távolság, hogy nem érzem már őt, utálok sóvárogni mint egy tinilány, ezt a szorító fájdalmat meg kifejezetten gyűlölöm, ami az előbbiek mellékhatásaként jelentkezik, meg a történtek miatt. Más körülmények között marhára elégedett lennék azzal a gesztussal, amit Castor tesz a saját kezéhez kapva, azaz amit ezzel akart kifejezni, még ha nem is tudatosan. Arra gondolnék, hogy "ezaz! Fájjon csak, érezd amit én". Ellenben itt, a jelenben csak egy sóhajra telik tőlem, és egy rövid magyarázatra, hogy mit akartam elmondani a gyűrűvel. Azt, hogy nem kellek neki. Ahogy visszakérdez, közelebb jön, és megragad, az már szinte alpárian őszinte, ösztönös reakció. De nem tudok nem arra gondolni, hogy ezt vajon józanul is megtenné-e. Most, az ital elhalványította már benne azt az éles határt büszkeség és szabad akarat között... ettől pedig iszonyat rohadéknak érzem magamat. Olyannak aki máris készen áll kihasználni a helyzetet, és még elégedett is volna azzal amit kap. Nehéz lebeszélnem róla magam, pláne így, hogy ennyire közel van. Érzem a testéből átadó természetellenes hőt, az indulatait, a vágyát arra, hogy bizonyítsa mennyire nincs igazam. Miként azt is, hogy ha most eltolom, talán örökre bezár, és akkor mindegy is, ha most azonnal fogunk egy pisztolyt mindketten, és fejbe lőjük magunkat. Még mielőtt túl gondolom ezt az egészet, én is nyitom a számat. Viszont én nem beszélni akarok, inkább harapni egy nagyot a levegőből, a mozdulat végén pedig Castor ajkai között összezárni az enyémeket. Meg is teszem ha hagyja, és ha még partner is benne, akkor kissé oldalt döntöm a fejem, és egy éhes sóhaj közben tolom át nyelvemet a szájába. Ha már elengedte a kezeimet, úgy a hóna alatt nyúlok fel a lapockáihoz, és szorítom magamhoz annyira, hogy se ő se én ne kapjunk levegőt amíg tart ez az őrület. Most még azt se bánnám, ha itt fulladok meg, csak érezzem még egy egy kicsit őt, hogy tényleg akar -legalább annyira és úgy ahogy én-. Le se hunyom a szemeimet, mert mint valami perverz, még e közben is nézni akarom őt, de akármit csinálok, az nem elég. Hiába érzem az illatát, az ízét, a teste melegét, minden eltelt másodperccel többet akarok belőle. Megharapni a torkán, ahol minden szuka látja, és felfogja, hogy ő már foglat, és igen, az enyém, hozzám tartozik, és soha nem is volt ez másképpen -amelyik meg mégis közelít azt cafatokra szaggatom-. Szeretném hosszúra nyúlt karmokkal felhasítani a bőrét, fürödni a vére, a saját illatában, miközben ő is az összes elképzelhető módon bennem van... de félek, most még az sem lenne elég. Bele akarok halni ebbe az egészbe, és azt hiszem, most éppen valami olyasmit is teszek. ~Vigyél fel a szobába, vagy üss le. Képtelen vagyok leállni... Nem akarok.~ Ez utóbbi annyira igaz, hogy már a csókot se szakítom meg azért, hogy élő szóval mondjam, így csak gondolataimon át üzenem. Ha ő leáll, akkor biztosan visszavennék én is "magamból", aztán duzzogva vonulnék haza, mint egy kisgyerek. De amíg Castor is cinkosom ebben, akkor se fejezném be, ha tényleg akarnám. Ezt már nem tudom irányítani.
Mintha egy idegen ajkai értek volna az enyémhez, úgy sejlik elsőre a víztől kissé áthűlt, ám mégis kellemesen meleg ajkak érintése. Ahogy a nyelve átfurakodik a számba, akkor érzem csak, hogy mennyivel tisztább és hűsebb a nyála az enyémnél. A saját "válaszom" eleinte talán egy kicsit sem kellemes, talán merev és tartózkodó. De ez azt hiszem, hogy abból adódik, hogy erre egyáltalán nem számítottam, Tara testének forrósága még jeges cseppként csorog le a gerincemen, majd a nyelőcsövemen, ahogy lenyelem a kevert nyálunkat. A karjai olyan béklyóba zárnak, melyet nem akarok, de talán nem is tudnék szétfeszíteni, hiába vagyok sokkal erősebb nála. A bőrömhöz tapadt, erőszakos és követelőző... Talán az első másodpercekben azért ül rám ennek a zavarnak a feltűnősége, mert bánt, hogy ezt Ő tette meg, nem pedig én. Talán nekem kellett volna megragadnom és vállalva az azt követő ordítást, esetleg felképelést, letámadnom és már csak azért is enyhíteni az iránta érzett sóvárgásomat. De nem így történt, megelőzött és teljességgel lefegyverzett. Teljes mértékben tudatában vagyok annak, hogy jelenleg miféle kettősség vív benne élet-halál harcot. Arról viszont fogalmam sincs, hogy az egyértelmű gyengeségem, vagy az alkohol hatására adom meg végül magam és köszöntöm Tara testét régi jó ismerősként. Mindenféle óvatos romantika nélkül fogom két tenyerem közé az arcát, szorítom magamhoz és viszonozom először teljes odaadással a csókját úgy, hogy elnyújtott, halk morgással töröm meg a csendet. Se én, sem pedig a Bestia nem akarunk már meglapulni abban a mocskos ketrecben, amibe hónapokig piszkítottunk. A bezártság utáni felszabadulás teljes elei erejével közeledünk Tarához, hogy szinte már bele akarjuk fojtani a forrón hömpölygő energiatengerbe. Jobb kezem az arcáról a fenekéhez csúszik, majd a combjára, és egy határozott mozdulattal húzom fel a bal lábát a csípőm magasságába, hogy benyúlhassak a köntöse alá, és egészen a fürdőruha szegélyéig végigsimíthassam a nedves bőrét. Ahogy odáig elérek, belemélyesztem az ujjbegyeimet a húsába, s bár a maga teljességében lezárta a szám, mégis fojtottan felnyögök. A gondolata, ami a fejembe száll... Először nem is hiszem el, hogy tényleg ő mondta, ő akarja ezt. Megfordul a fejemben, hogy ezt csak én képzelem el, mert én akarom őt felvinni, és én akarom, hogy valaki leüssön akár mindkettőnket. A lift közel van... A lakosztályom is közel esik a lifthez... Talán túlélhetnénk az utat anélkül, hogy átesnénk pár emberen vagy farkason... Nem mintha számítana bármit is, de ennek ellenére jobb lenne, ha ez a látvány nem jutna el senkihez... ~Te nyomod a lift gombjait..~ "Én meg téged...", de ezt nem teszem hozzá, azt hiszem, úgy is eléggé egyértelmű a dolog. A másik kezemmel is eleresztem az arcát, mialatt még mindig vadul faljuk egymást, és most a jobb combja alá nyúlok. Kissé berogyasztok, és úgy emelem az ölembe, mintha csak egy tollpihe volna. Elég nehéz lesz ebben az állapotban feltalálni, de már meg is indulok a lifthez. Közben érzem, hogy a pulzusom valahol az egekben jár, a szívem pedig úgy szorul össze, mintha először tennék vele ilyesmit. Voltaképp van a dologban valami, hiszen bármennyire jönnek ösztönösen a mozdulatok, túl sok idő telt el és túl sok minden történt már, amióta nem csináltuk... Se ezt, se semmi mást. De nem akarok már gondolkozni, az agyam egyre ködösebb, az egész világ egy lüktető és homályos képpé alakul, ahol nincs más, csak a felelőtlen szex Tarával, a sóvárgás, két hatalmas fekete dög, na meg egy jó adag alkohol...
//ha csak másképp nem határozol, írhatnál esetleg hozzám //
A robbantásos este óta nem sokan láthattak. Kivéve talán azt a csinos kis felszolgálólányt, aki hajlandó volt egy kis extráért nem csak felszolgálást vállalni. Na, ezért imádom az ilyen rövid szoknyás munkáshölgyeket. Nem számít, mi történik, fel tudják vidítani az embert. Márpedig arra most szükségem is van, mert a saját hajtóvadászatom nem halad valami szépen. Martinez nem dugta elő a mocskos pofáját, és Annabelle sem mutatkozott. Bár a robbantásokkal elértem valami a falka számára, személyes vendettám nem mozdult előrébb. Sőt, ha az a két féreg eddig nem tudott a jelenlétemről, akkor most tűzijátékkal sikerült bemutatkoznom. Végül úgy döntöttem, hogy rám fér egy kis lazítás. Mivel régebben szerettem úszni, mostanában azonban sajnálatos módon elhanyagoltam, úgy döntöttem, lemegyek az uszodába, és ha mást nem, hát könnyű prédára lesek. Aztán ki tudja, mit és kit fogok találni ott lent. Mindenesetre összeszedtem magam, és felkészültem egy kis kikapcsolódásra. Kár, hogy Dominic nem ér rá, neki mindig elmés megjegyzései vannak, és könnyedén észreveszi a könnyű nőcskéket. Lementem, átöltöztem, majd a vállamra csaptam egy törölközőt, és beléptem az uszodába. Elkeseredtem, amikor rájöttem, hogy egyedül vagyok itt. Hmm, ennek lehet az oka az, hogy még a nap sem kelt föl? Minden bizonnyal ebben kell keresnem a bajt. Hozhattam volna magammal valamit inni, ugyanúgy folytathatnám, mint ahogy elkezdtem azt a szobámban fönt. Még van egy háromnegyed részt teli üveg whisky-m, amit kár lenne hosszú távon megtartanom. Viszont lehet, meg kellene tartanom valami különleges alkalomra, vagy éppenséggel ünneplésre. Martinez nem bujkálhat örökké. Ezekkel a gondolatokkal csusszanok be a vízbe, és hunyom le a szemem, ahogy az összezárul körülöttem. Aztán a felszínre bukok, és nekitámaszkodom a falnak, arccal a bejárat felé. Várom, hogy érkezzen valaki.
Nem mondhatni, hogy olyan fantasztikus jól érezte volna magát, egyszerűen túl sok mindent kellett feldolgoznia. Sosem tudta igazán, mi a fészkes fenét is érez azzal a szeméttel kapcsolatban, de most még inkább össze volt zavarodva. Castor azt mondta, szeretné, ha még találkoznának. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet, mint ahogy abban sem, hogy bármi kisülhet belőle, de még mindig túl ködös volt ez az egész, s ha megtudhat többet, hát akkor marad. Meg aztán, jelenleg úgysem volt semmi eget rengető dolog a naptárjában. Sőt, még naptárja sem volt. Annyit legalább elmondhatott, hogy immár a Betolakodó Alfa engedélyével volt itt, így igazából senki sem kekeckedhetett vele. Ez pedig nagyon is sokat számított, több farkasnak nem akart beszámolni arról, hogy ő egy szerencsétlen elhagyott kölyök, akinek tulajdonképpen egy büdös görény volt a Teremtője, és akkor még finoman fogalmazott. Alig aludt valamit, úgy döntött, inkább mozgással vezeti le a fölös energiáit, de most valami megnyugtatóra vágyott, nem valami vad hajszára az erdőben, ami még inkább felbolygatja a benne kavargó érzéseket. Kapóra jött hát a medence a szállodában, ha már nem kellett lelépnie innen, akkor ki fogja használni a benne rejlő lehetőségeket, még ha csak annyira is, hogy jól érzi magát. Kellett már valami pozitív is a sok trutyi után, amivel nyakon öntötték. A korai óra részéről határozottan nem volt meglepő, gyakran kelt a kakasokkal, vagy még hamarabb, a napfelkelte csodás fotótémákat szolgáltatott. Most azonban szimplán a jótékony álmok nem jöttek. Így hát felvette a smaragdzöld bikinijét, mi tökéletesen kiemelte a szeme színét, meg hát, nos, más is, arra rákerült a szálloda által biztosított fürdőköntös, és már indult is lefelé. A papucsa halkan csattogott minden lépésénél, még szórakoztatta is ez az idióta hang. Igen, ha akarta, az apróságokban lelte meg azt, amire szüksége volt, hogy bírja tovább csinálni, jelenleg pedig csak ezek voltak számára. Egyetlen biztos pont, vagy épp barátságos arc sem akadt, hogy kapaszkodót találjon. Sokszor eszébe jutottak Simon szavai, hogy könnyen lehet, hiába indul el, mert sehol sem fogja megtalálni, amit keres. Tegnap este kicsit becsiccsentett a sok piának köszönhetően, mi generált némi fejfájást, de majd lemozogja a dolgot. Sokszor előfordult már, s bizonyára nem is utoljára. Ám még így is pillanatok alatt érzi meg a másik farkast, ahogy közeledik, s már képzeli is maga köré az átlátszó, már-már szabad a bejárás illúzióját keltő pajzsát, mi könnyedén siklik a helyére. Most már nem kell nélküle mászkálnia, megtudta, amiért idejött, nem szükséges többet adnia magából senkinek, mint amit önmagától szándékozna. Belibben hát az uszodába, egyelőre csupán egy gyors pillantást vetve a medencében lebzselőre, majd az egyik székhez lépve bújt ki a fürdőköntösből, hogy aztán komótos léptekkel induljon a lépcsők felé. Nem sieti el, ráér, a mozdulatai finomak, könnyedek, nem nehéz ráaggatni a ragadozó jelzőt a tudat nélkül sem, hogy ő is farkas. Jóleső sóhaj szakad ki ajkai közül, ahogy a víz körbeöleli az alakját, igen, ez határozottan jó ötlet volt tőle, pedig abból mostanában nem volt sok. - Üdv! Köszön végül oda, nem akar totál bunkó lenni, főleg mivel jó eséllyel a betolakodók közé tartozik a hím, rájuk meg illik tekintettel lennie Castor miatt.
Hátravetettem a fejem, és lehunytam a szemem. Hallgattam a víz csendes, egyenletes csobbanását, ahogy a hullámok nekiütköztek a falnak, majd vissza, és újra, majd vissza… Más embert talán megnyugtatott volna, de én csak még idegesebb lettem tőle, főleg magamra. Baromság volt lejönnöm ide, fecsérelni a drága időt, amelyet akár arra is fordíthattam volna, hogy megkeressem Martinezt, és levadásszam őt, meg azt a szemét riherongyot, akár valami veszett állatot. Fájni fog nekik. De én annál jobban fogom élvezni. Ekkor hallom meg, hogy valaki belép. Morranok egyet magamban, amiért megzavarták csendes önutálatomat, majd kinyitom a szemem és végignézem a nőt, aki belép. Csak akkor vigyorodok el halványan, amikor leveszi a fürdőköntösét, és meglátom az alatta húzódó idomokat. Nos, már érdemes volt fölkelni. Már a látványért önmagában is. Követem a tekintetemmel, ahogy befelé sétál, és ahogy már régen érzem, hogy farkas, ő is tudhatja a tekintetemből, hogy én is az vagyok. Hiszen nem egyszerű, férfiúi vizslatás az, ami szinte kendőzetlenül szalad végig a testén. Nem. Ez annak a ragadozónak a pillantása, aki bennem él. Felméri a másikat, de még nem tudom, hogy zsákmányt keres-e, vagy inkább egy másikat a fajtájából. Érdekes idő elé nézünk, az biztos… – Üdv! – köszönök én is, és ellököm magam a faltól. Lábam alól egyből eltűnik a talaj, de nem lepődök meg, nem kezdek csapkodni. Már bőven számítottam erre. Alig egy pillanattal később mindkét talpam eléri a medence alját, és ismét teljesen biztosan állok. – Mi szél hozta ide ezen a korai órán? A kérdés tökéletesen jogos úgy, hogy egyáltalán nem ismerjük egymást, és nem is érzem rajta a falkám szagát. Mégis van benne valami furcsán ismerős, valami, amit mintha már éreztem volna még korábban. Köze van a falkához, az biztos, de még nem tudom, mennyi. És ameddig ez így van, addig óvatosnak kell lennem. Ha belefutok egy kémbe itt, egyenesen a hátországunkban, akkor az Alfa nem lesz boldog. Közelebb lépdelek hozzá, és igyekszem úgy mozogni, hogy ne lássa a mozdulataimat fenyegetésként. Mégsem vagyok hajlandó engedni abból az erőből, amelyet a farkasom léte és pozíciója sugall. Testőr vagyok, márpedig ez hatalmas megtiszteltetés a számomra. nem fogom hagyni, hogy mások ne tudjanak erről. – Ray Windslone – nyújtom felé a kezem. Azt beszélik, hogy a kézfogás mindent elmond a másikról, ezért az enyém kemény, és kimért, de az övével nem foglalkozom annyira. Sokkal inkább a személyes dolgok érdekelnek. Közben mindvégig abba a zöld szempárba nézek, és próbálom kifürkészni a mögötte rejlő nőt, és a vadat egyaránt. Ha pedig nincs fönt a pajzsa… Nos, ki tudja, talán hozzájuthatok valami sokkal személyesebbhez is. Egy emlékhez, talán…
- Ki tudja, tán a zord északi szél... Jegyzi meg somolyogva, de azért nem viszi túlzásba a pofátlanságot, elvégre ki tudja, mennyire robbanékony a pasas. A vízi torna azért nem gyere be annyira, inkább bedob egy normálisabb választ is, nem muszáj mindenkinél olyan remekül kezdenie, mint Camille vagy Castor esetében. Hm, reméli, ennek a hímnek nem C betűvel kezdődik a neve, mert az már kicsit fura lenne. Gyanús, hogy még nem múlt el az éjszakai iszogatás hatása, igencsak hülye dolgokon gondolkodik. - Na jó, nem jött az álommanó. Vont vállat, majd hasonlóképp leplezetlenül méricskéli végig a másik farkast, mert hát, minden alkohol ellenére is itt lapul benne a fekete bundás, aki imádja összehasonlítgatni magát másokkal, s végre valaki, aki nem tűnik olyan veszettül öregnek. - Hát magát? Visszakérdez, nem mintha amúgy számítana válaszra, kezdi megszokni, hogy errefelé senki sem mond semmit, amíg nem ígérte meg, hogy lehozza a csillagokat. Persze, most elég erőteljesen túldramatizálja a dolgokat, de hát, a saját fejében már csak azt csinál, amit akar. Jobb esetben. Többet azonban egyelőre nem bök ki magától, hogyha szálka lesz a férfi szemében, majd megtudakolja, mégis mi a francot keres itt. Ő meg majd jól megmondhatja neki, hogy Castor megengedte. Hm, erről jut eszébe, hogy egész jó pasik vannak itt. Legalábbis eddig mindkét hím kellemes látvány a szemnek, bár egyelőre ilyenen nem nagyon kéne gondolkodnia. Hol is tartott? Valahol a mit keres ő itt témakörnél… Érzi ám, hogy kakaskodik a másik, nem hengerli le, mint Castor, de a felszínen ott van a ki nem mondott fenyegetés, hogyha rossz fát tesz a tűzre, dádá lesz. Hát na. Előfordult már elég sokszor, a fájdalom elmúlik. Ő békésen szuszog a pajzsa mögött, bár talán nem olyan stabil, mint szokott lenni, de azért még fenn van. - Emma Ridley. Fogadja el gondolkodás nélkül a felé nyújtott kezet, magabiztos, erőteljes, egyértelműen domináns jellemre utal, ami még így is kiütközik. Úgy tűnik, hasonló példánnyal hozta össze a sors, de ő jelenleg nem vágyik csatározásra, egyébként sem szükséges, nem tartoznak egy falkához, nem kell rendezniük a soraikat. Reméli, Ray nincs tisztában azzal, ki is volt az a Todd Ridley, mert halál biztos, hogy ahhoz a témához most nincs kedve. Ha van egy kis szerencséje, akkor később került ide, ha meg nincs… nos, akkor majd rögtönöz. Amint elengedte a hím kezét, a medence szélének dől, kíváncsian pislogva a szintén zöld szempárba. - Nem akarok balhét, Castor engedélyével vagyok itt. Adja meg magát, s cselekszik korábbi elhatározásával homlokegyenest. Nem, most tényleg nincs hangulata ahhoz, hogy még valaki feszegesse a határait. Csak egy kellemes kis úszás, nyugalom a friss, hűvös vízben. Ennyiért jött, nem próbálgatni letört szárnyacskáit.
Az északi szeles megszólalásért cserébe kap egy halvány, de zordnak tűnő vigyort. Igaz, az én képemen mi nem tűnik annak? Így aztán sejthetné is, hogy ez nem neki szólt, de annyira meg nem ismerjük egymást. És ami azt illeti, az ismerkedést amúgy is túlértékelik. Ha valaki úgy néz ki, mint ő, akkor még inkább, mint általában. Viszont a másik válasza már annál érdekesebb. Úgy döntök, inkább nem ütöm le a kártyát, hogy miként beszél. Meghagyom későbbre. Ahogy azt sem magyarázom neki, hogy lehet, tudnék segíteni az alvási problémáján. Megvannak a magam képességei erre… – Szükségem volt némi szünetre – felelem csendesen. Aztán vigyor kúszik a képemre, ahogy folytatom. Nem beszél sokat a csaj, és ez kellemes társasággá teszi. Viszont szavai így is erőteljesek, hordozzák mindazt, amire szükség van. Ezt nekem sem ártott volna megtanulnom valamikor. – Kikapcsolódásra, tudja. Eltűnni a saját gondolataim elől, mielőtt még azok a fejemre nőnének. Mi lehet jobb hely egy üres medencénél ehhez? A nevének hallatán magasba szalad a szemöldököm. Természetesen hallottam Todd ronda végzetéről, de nem tudtam, hogy valaha is volt vér szerinti gyermeke. Vagy lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Mindegy is, nem fogom most firtatni. Talán később, vagy egy egészen másik alkalommal, ha majd utána érdeklődtem a megfelelő csatornákon. Addig viszont semmiképpen sem akarok különböző következtetéseket levonni. Megfontoltabb lettem ezalatt a másfél évszázad alatt. Ráadásul valamiért meg tudom érteni a teremtőjével kapcsolatos problémáit. Igaz, az enyém még életben van. Sajnos. De ami késik, az nem múlik. Meglehetősen kitartó tudok lenni. Annak viszont örülök, hogy a Főnök engedélyével tartózkodik itt. Így nincs egymással semmi olyan ügyünk, ami miatt be beszélgethetnék el egy gyönyörű nővel a medencében ülve, bőven pirkadat előtt. Mikor lettem ennyire furcsa mód gondolkodó típus? Nem tudom, de nem hiszem, hogy jól állna. – Ennek örülök – biccentek felé egy aprót, miközben odahúzódok ahhoz az oldalhoz, amelyiknek támaszkodik, de tisztes távolságra maradok tőle, pont az intimszféráján kívül. Nincs kedvem felmérgesíteni, egy reggeli balhé el tudná rontani a reggelemet. Vagy éppen feldobni. Igazából ez a balhé mikéntjétől is függ. – Bár nem igazán értem, miért jön egy kóbor egy falka területének szívébe. Közben hátradőlök, és ismét a medence falának támaszkodom. hagyom, hogy a víz a mellkasomig elborítson, így várom a nő válaszát. Nem tudom, mit felel majd, nem is tudhatom, de remélem nem tám,adásként fogja fel a szavaimat. Nem állt szándékomban.
~Na, ez a nap sem fog túl vidáman indulni.~ Az hamar leesik, hogy a férfi nem épp a mókás kedvű kategória, én viszont határozottan nem vagyok lelkizős kedvembe, úgyhogy eszemben sincs megkérdezni, mi a gondja, jó eséllyel úgysem mondana semmit. Nem baj, legalább látványnak határozottan nem utolsó, ezzel el fogom tudni foglalni magam egy ideig. Erre azért szökik egy kaján mosoly az arcomra, nos, igen, végszükség esetére mindig van valami megoldás. - Mondjuk egy üres medence, amiben én is benne vagyok. Jegyeztem meg rendkívül frappánsan, már-már egészen kihívóan, ami azt illeti, én nagyon is jó vagyok az ilyesmire, mert senki nyomora nem érdekel, a sajátomat is kivágnám a kukába, ha tehetném, szóval nem fenyeget az a veszély, hogy kérdezősködni kezdjek. Jah, és még véletlenül sem veszem magamra a dolgot, nem vagyok az az érzékeny lelkivilágú nőszemély, aki az ilyesmitől elkámpicsorodna. Ha zavarom, legyen benne annyi, hogy kerek-perec kimondja, a burkolt célzások maradjanak csak meg a nők eszköztárában. Ha meg eleve nem zavarom a köreit, értelme sincs foglalkozni a dologgal. A reakciójából ítélve ismerős számára a Ridley név, úgy tűnik, nem megy olyan jól neki a meglepettség elrejtése, mint az Alfájának, nyilván, nem is olyan idős motoros. Csak adja az ég, hogy ő ne akarjon többet tudni a dologról, nincs kedvem Toddról beszélni, elég lesz Castorral. Most én is lazítani jöttem, amire tökéletes lett volna az úszás, de úgy tűnik, azt még el kell tolnom egy kicsit. Nem baj, a lélektükreimet addig is legeltethetem rajta. Igazából, az sem zavar, ha ezt észreveszi, a legtöbb hím úgyis tudatában van annak, hogy bejön-e a nőknek vagy sem, és hozzászokott az ilyesmihez. S még csak Toddról sem kérdez, máris sokkal jobban érzem magam, úgy tűnik, lesírt rólam, hogy ez a téma most nem pálya a számomra. Nem is baj… - Pontosan amiatt, amiről nem akarok beszélni. Castor tudja, ez a lényeg. Meglehet, kissé távolságtartónak tűnik a mondat, de sajnos a válasz a Teremtőjével függ össze, ő pedig csak maradjon ott, ahol van, a kénköves pokol legmélyén. Oldalra sandítok, így már nem olyan nyerő a kilátás, node sebaj, lesz ez még másképp. Szerencsére nem óhajt kakaskodni, nagyon helyes, mert én sem vagyok olyan hangulatban, hogy valakivel szétverjük a berendezést. Még zsong a fejem a tegnapi piamennyiségtől, és nem igazán vagyok a topon, ha úgy alakul majd máskor úgyis lerendezzük, melyikünk is a nagyobb kakas a szemétdombon. Most úgy tűnik, neki sem ez az elsődleges. - Sikerült eltűnni a pofátlan gondolatok elől? Esetleg tehetek valamit a dolog érdekében? Tudja, úszóverseny, vagy valami... Ez utóbbi igen tág témakör ugyan, de épp ennyire tág érdelemben is lehet venni. Én aztán nagyon sok mindenben benne vagyok, csak fantázia kérdése az egész...
Szavaira furcsa vigyor kúszik az arcomra. Azt hiszem a hölgy itt az én esetem. Már csak nekem kell az övének bizonyulni, és semmi akadálya egy kis mókának. Na igen, ezt a fajta hozzáállást már sokkal jobban szeretem magamtól. Lássuk be, nem szokásom zokogni, ha meglátok egy különösen szép virágot, vagy kiülni végignézni a naplementét. Nincs szükségem erre. Viszont arra, ahogy ez a nő – akarattal, vagy anélkül – kacérkodik, arra azért jobban. Ezért aztán felé fordulok, még mindig azzal a vigyorral a képemen. – Hölgyem, a maga bájos valója a legjobb társaság – mondom. Hmm, így sem beszéltem még gyakran. Csak nagyon részegen. Lehet, rosszul emlékszem, és lehúztam azt a bizonyos whiskyt? Nem, valószínűleg nem. Vagy csak a Lincoln mellett töltött évek hozták meg végre a gyümölcsüket? Fölszedtem valamit a hajdani elnök modorából, amiről eddig semmit sem sejtettem? Nem baj, legalább volt értelme azoknak az éveknek is. Természetesen érzem, hogy rajtam pihen a tekintete, és próbálom nem túlzottan kimutatni, hogy ő is érdekel engem. Ha másért nem hát már a belépője miatt is. Kis titokzatos hölgyemény, kedvelem az ilyet. Bár a legtöbbjük csak azt hiszi magáról, hogy titokzatos, aztán megtörnek, mint a tojáshéj, és már el is tűnik az a sajátos vonzerő, ami annyira figyelemfelkeltő volt egykoron. Ó, minő kár... DE neki még a falait sem tervezem ilyen módon megostromolni. H meg akarja tartani a titkait, hát tegye. Amíg az Alfa nem ad rá parancsot, semmi okom, hogy megkíséreljem kiszedni belőle. Akkor is a Végrehajtók keze közé kerülne, nem az enyéim közé. – Nem fogom faggatni – mondom ki a gondolataim egy részét hangosan is. De tényleg, miért tenném? Az Alfa tud róla, majd beavat, ha akar. Ha pedig úgy gondolja, a falka biztonságához nincs köze a dolognak, akkor úgysem fogja elmondani nekünk, tegyünk bármit. Viszont az utolsó szavaira visszatér ajkaimra a korábbi mosoly, miközben egy nagyon kevéssel közelebb húzódok hozzá. Még mindig az intim szféra határán táncolok, de ha komolyan veszi az ilyesmit, akkor már veheti betörésnek a dolgot. Így nézek rá, és szemeimben ott ül az immár palástolatlan vágy is. – Nos, tudja, ami azt illeti tudna segíteni nekem – mondom. – De az úszóverseny nem igazán érdekel. Egy ilyen gyönyörű hölggyel szemben még lovagiasságból is inkább veszítenék. Mit szólna, ha másképp ütnénk el az időt, maga meg én? Nos, a kérdés meglepően célra törő, de ha nagyon akarja, értelmezheti máshogyan is. Mindenesetre azt már tudom, hogy megérte lejönni ide. Ha másért nem, hát a beszélgetés miatt. Igazán érdekesen alakul, az egyszer biztos.
Kezdőlap
//
//
<3
//
