Arra amit mond még a halálról csak biccenteni tudok, érdemben felelni nem. Nincs ezen mit tovább ragozni, olyan szépen összegezte, hogy mi várható. Egy átlagos ember csak 60-70 évet él, én már kétszáz éve itt vagyok. Valamilyen szinten félek a haláltól, és azt hiszem, ez így is van rendjén. Ugyanakkor tudom, hogy egyszer mindannyian bevégezzük majd. Senki sem futhat örökké a halál elől... Nem akarom máris elsiratni magunkat, nem erről van szó, de ha eljön, arra fel akarok készülni. Éppúgy, ahogy Castor is megtette már. Érzem a zsigereimben, hogy így van. Talán éppen ennek szellemében veszem elő azt a gyűrűt, pedig nem akartam az orra alá dörgölni, és gyengének tűnni miatta. Inkább az motivált, hogy most ebben a pillanatban tényleg valóságosnak tűnik a vég, és én nem akarok így elmenni. Gyűlölöm ami velünk történik, bár való igaz, hogy ezért rajtunk kívül senkit nem hibáztathatunk. -Pedig milyen könnyű volna.- Lényegében nem is számít, hogy ki a felelős mindezért, attól még egy nagy rakás szar ez, úgy ahogy van. Szar ez a távolság, hogy nem érzem már őt, utálok sóvárogni mint egy tinilány, ezt a szorító fájdalmat meg kifejezetten gyűlölöm, ami az előbbiek mellékhatásaként jelentkezik, meg a történtek miatt. Más körülmények között marhára elégedett lennék azzal a gesztussal, amit Castor tesz a saját kezéhez kapva, azaz amit ezzel akart kifejezni, még ha nem is tudatosan. Arra gondolnék, hogy "ezaz! Fájjon csak, érezd amit én". Ellenben itt, a jelenben csak egy sóhajra telik tőlem, és egy rövid magyarázatra, hogy mit akartam elmondani a gyűrűvel. Azt, hogy nem kellek neki. Ahogy visszakérdez, közelebb jön, és megragad, az már szinte alpárian őszinte, ösztönös reakció. De nem tudok nem arra gondolni, hogy ezt vajon józanul is megtenné-e. Most, az ital elhalványította már benne azt az éles határt büszkeség és szabad akarat között... ettől pedig iszonyat rohadéknak érzem magamat. Olyannak aki máris készen áll kihasználni a helyzetet, és még elégedett is volna azzal amit kap. Nehéz lebeszélnem róla magam, pláne így, hogy ennyire közel van. Érzem a testéből átadó természetellenes hőt, az indulatait, a vágyát arra, hogy bizonyítsa mennyire nincs igazam. Miként azt is, hogy ha most eltolom, talán örökre bezár, és akkor mindegy is, ha most azonnal fogunk egy pisztolyt mindketten, és fejbe lőjük magunkat. Még mielőtt túl gondolom ezt az egészet, én is nyitom a számat. Viszont én nem beszélni akarok, inkább harapni egy nagyot a levegőből, a mozdulat végén pedig Castor ajkai között összezárni az enyémeket. Meg is teszem ha hagyja, és ha még partner is benne, akkor kissé oldalt döntöm a fejem, és egy éhes sóhaj közben tolom át nyelvemet a szájába. Ha már elengedte a kezeimet, úgy a hóna alatt nyúlok fel a lapockáihoz, és szorítom magamhoz annyira, hogy se ő se én ne kapjunk levegőt amíg tart ez az őrület. Most még azt se bánnám, ha itt fulladok meg, csak érezzem még egy egy kicsit őt, hogy tényleg akar -legalább annyira és úgy ahogy én-. Le se hunyom a szemeimet, mert mint valami perverz, még e közben is nézni akarom őt, de akármit csinálok, az nem elég. Hiába érzem az illatát, az ízét, a teste melegét, minden eltelt másodperccel többet akarok belőle. Megharapni a torkán, ahol minden szuka látja, és felfogja, hogy ő már foglat, és igen, az enyém, hozzám tartozik, és soha nem is volt ez másképpen -amelyik meg mégis közelít azt cafatokra szaggatom-. Szeretném hosszúra nyúlt karmokkal felhasítani a bőrét, fürödni a vére, a saját illatában, miközben ő is az összes elképzelhető módon bennem van... de félek, most még az sem lenne elég. Bele akarok halni ebbe az egészbe, és azt hiszem, most éppen valami olyasmit is teszek. ~Vigyél fel a szobába, vagy üss le. Képtelen vagyok leállni... Nem akarok.~ Ez utóbbi annyira igaz, hogy már a csókot se szakítom meg azért, hogy élő szóval mondjam, így csak gondolataimon át üzenem. Ha ő leáll, akkor biztosan visszavennék én is "magamból", aztán duzzogva vonulnék haza, mint egy kisgyerek. De amíg Castor is cinkosom ebben, akkor se fejezném be, ha tényleg akarnám. Ezt már nem tudom irányítani.
Mintha egy idegen ajkai értek volna az enyémhez, úgy sejlik elsőre a víztől kissé áthűlt, ám mégis kellemesen meleg ajkak érintése. Ahogy a nyelve átfurakodik a számba, akkor érzem csak, hogy mennyivel tisztább és hűsebb a nyála az enyémnél. A saját "válaszom" eleinte talán egy kicsit sem kellemes, talán merev és tartózkodó. De ez azt hiszem, hogy abból adódik, hogy erre egyáltalán nem számítottam, Tara testének forrósága még jeges cseppként csorog le a gerincemen, majd a nyelőcsövemen, ahogy lenyelem a kevert nyálunkat. A karjai olyan béklyóba zárnak, melyet nem akarok, de talán nem is tudnék szétfeszíteni, hiába vagyok sokkal erősebb nála. A bőrömhöz tapadt, erőszakos és követelőző... Talán az első másodpercekben azért ül rám ennek a zavarnak a feltűnősége, mert bánt, hogy ezt Ő tette meg, nem pedig én. Talán nekem kellett volna megragadnom és vállalva az azt követő ordítást, esetleg felképelést, letámadnom és már csak azért is enyhíteni az iránta érzett sóvárgásomat. De nem így történt, megelőzött és teljességgel lefegyverzett. Teljes mértékben tudatában vagyok annak, hogy jelenleg miféle kettősség vív benne élet-halál harcot. Arról viszont fogalmam sincs, hogy az egyértelmű gyengeségem, vagy az alkohol hatására adom meg végül magam és köszöntöm Tara testét régi jó ismerősként. Mindenféle óvatos romantika nélkül fogom két tenyerem közé az arcát, szorítom magamhoz és viszonozom először teljes odaadással a csókját úgy, hogy elnyújtott, halk morgással töröm meg a csendet. Se én, sem pedig a Bestia nem akarunk már meglapulni abban a mocskos ketrecben, amibe hónapokig piszkítottunk. A bezártság utáni felszabadulás teljes elei erejével közeledünk Tarához, hogy szinte már bele akarjuk fojtani a forrón hömpölygő energiatengerbe. Jobb kezem az arcáról a fenekéhez csúszik, majd a combjára, és egy határozott mozdulattal húzom fel a bal lábát a csípőm magasságába, hogy benyúlhassak a köntöse alá, és egészen a fürdőruha szegélyéig végigsimíthassam a nedves bőrét. Ahogy odáig elérek, belemélyesztem az ujjbegyeimet a húsába, s bár a maga teljességében lezárta a szám, mégis fojtottan felnyögök. A gondolata, ami a fejembe száll... Először nem is hiszem el, hogy tényleg ő mondta, ő akarja ezt. Megfordul a fejemben, hogy ezt csak én képzelem el, mert én akarom őt felvinni, és én akarom, hogy valaki leüssön akár mindkettőnket. A lift közel van... A lakosztályom is közel esik a lifthez... Talán túlélhetnénk az utat anélkül, hogy átesnénk pár emberen vagy farkason... Nem mintha számítana bármit is, de ennek ellenére jobb lenne, ha ez a látvány nem jutna el senkihez... ~Te nyomod a lift gombjait..~ "Én meg téged...", de ezt nem teszem hozzá, azt hiszem, úgy is eléggé egyértelmű a dolog. A másik kezemmel is eleresztem az arcát, mialatt még mindig vadul faljuk egymást, és most a jobb combja alá nyúlok. Kissé berogyasztok, és úgy emelem az ölembe, mintha csak egy tollpihe volna. Elég nehéz lesz ebben az állapotban feltalálni, de már meg is indulok a lifthez. Közben érzem, hogy a pulzusom valahol az egekben jár, a szívem pedig úgy szorul össze, mintha először tennék vele ilyesmit. Voltaképp van a dologban valami, hiszen bármennyire jönnek ösztönösen a mozdulatok, túl sok idő telt el és túl sok minden történt már, amióta nem csináltuk... Se ezt, se semmi mást. De nem akarok már gondolkozni, az agyam egyre ködösebb, az egész világ egy lüktető és homályos képpé alakul, ahol nincs más, csak a felelőtlen szex Tarával, a sóvárgás, két hatalmas fekete dög, na meg egy jó adag alkohol...
//ha csak másképp nem határozol, írhatnál esetleg hozzám //
A robbantásos este óta nem sokan láthattak. Kivéve talán azt a csinos kis felszolgálólányt, aki hajlandó volt egy kis extráért nem csak felszolgálást vállalni. Na, ezért imádom az ilyen rövid szoknyás munkáshölgyeket. Nem számít, mi történik, fel tudják vidítani az embert. Márpedig arra most szükségem is van, mert a saját hajtóvadászatom nem halad valami szépen. Martinez nem dugta elő a mocskos pofáját, és Annabelle sem mutatkozott. Bár a robbantásokkal elértem valami a falka számára, személyes vendettám nem mozdult előrébb. Sőt, ha az a két féreg eddig nem tudott a jelenlétemről, akkor most tűzijátékkal sikerült bemutatkoznom. Végül úgy döntöttem, hogy rám fér egy kis lazítás. Mivel régebben szerettem úszni, mostanában azonban sajnálatos módon elhanyagoltam, úgy döntöttem, lemegyek az uszodába, és ha mást nem, hát könnyű prédára lesek. Aztán ki tudja, mit és kit fogok találni ott lent. Mindenesetre összeszedtem magam, és felkészültem egy kis kikapcsolódásra. Kár, hogy Dominic nem ér rá, neki mindig elmés megjegyzései vannak, és könnyedén észreveszi a könnyű nőcskéket. Lementem, átöltöztem, majd a vállamra csaptam egy törölközőt, és beléptem az uszodába. Elkeseredtem, amikor rájöttem, hogy egyedül vagyok itt. Hmm, ennek lehet az oka az, hogy még a nap sem kelt föl? Minden bizonnyal ebben kell keresnem a bajt. Hozhattam volna magammal valamit inni, ugyanúgy folytathatnám, mint ahogy elkezdtem azt a szobámban fönt. Még van egy háromnegyed részt teli üveg whisky-m, amit kár lenne hosszú távon megtartanom. Viszont lehet, meg kellene tartanom valami különleges alkalomra, vagy éppenséggel ünneplésre. Martinez nem bujkálhat örökké. Ezekkel a gondolatokkal csusszanok be a vízbe, és hunyom le a szemem, ahogy az összezárul körülöttem. Aztán a felszínre bukok, és nekitámaszkodom a falnak, arccal a bejárat felé. Várom, hogy érkezzen valaki.
Nem mondhatni, hogy olyan fantasztikus jól érezte volna magát, egyszerűen túl sok mindent kellett feldolgoznia. Sosem tudta igazán, mi a fészkes fenét is érez azzal a szeméttel kapcsolatban, de most még inkább össze volt zavarodva. Castor azt mondta, szeretné, ha még találkoznának. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet, mint ahogy abban sem, hogy bármi kisülhet belőle, de még mindig túl ködös volt ez az egész, s ha megtudhat többet, hát akkor marad. Meg aztán, jelenleg úgysem volt semmi eget rengető dolog a naptárjában. Sőt, még naptárja sem volt. Annyit legalább elmondhatott, hogy immár a Betolakodó Alfa engedélyével volt itt, így igazából senki sem kekeckedhetett vele. Ez pedig nagyon is sokat számított, több farkasnak nem akart beszámolni arról, hogy ő egy szerencsétlen elhagyott kölyök, akinek tulajdonképpen egy büdös görény volt a Teremtője, és akkor még finoman fogalmazott. Alig aludt valamit, úgy döntött, inkább mozgással vezeti le a fölös energiáit, de most valami megnyugtatóra vágyott, nem valami vad hajszára az erdőben, ami még inkább felbolygatja a benne kavargó érzéseket. Kapóra jött hát a medence a szállodában, ha már nem kellett lelépnie innen, akkor ki fogja használni a benne rejlő lehetőségeket, még ha csak annyira is, hogy jól érzi magát. Kellett már valami pozitív is a sok trutyi után, amivel nyakon öntötték. A korai óra részéről határozottan nem volt meglepő, gyakran kelt a kakasokkal, vagy még hamarabb, a napfelkelte csodás fotótémákat szolgáltatott. Most azonban szimplán a jótékony álmok nem jöttek. Így hát felvette a smaragdzöld bikinijét, mi tökéletesen kiemelte a szeme színét, meg hát, nos, más is, arra rákerült a szálloda által biztosított fürdőköntös, és már indult is lefelé. A papucsa halkan csattogott minden lépésénél, még szórakoztatta is ez az idióta hang. Igen, ha akarta, az apróságokban lelte meg azt, amire szüksége volt, hogy bírja tovább csinálni, jelenleg pedig csak ezek voltak számára. Egyetlen biztos pont, vagy épp barátságos arc sem akadt, hogy kapaszkodót találjon. Sokszor eszébe jutottak Simon szavai, hogy könnyen lehet, hiába indul el, mert sehol sem fogja megtalálni, amit keres. Tegnap este kicsit becsiccsentett a sok piának köszönhetően, mi generált némi fejfájást, de majd lemozogja a dolgot. Sokszor előfordult már, s bizonyára nem is utoljára. Ám még így is pillanatok alatt érzi meg a másik farkast, ahogy közeledik, s már képzeli is maga köré az átlátszó, már-már szabad a bejárás illúzióját keltő pajzsát, mi könnyedén siklik a helyére. Most már nem kell nélküle mászkálnia, megtudta, amiért idejött, nem szükséges többet adnia magából senkinek, mint amit önmagától szándékozna. Belibben hát az uszodába, egyelőre csupán egy gyors pillantást vetve a medencében lebzselőre, majd az egyik székhez lépve bújt ki a fürdőköntösből, hogy aztán komótos léptekkel induljon a lépcsők felé. Nem sieti el, ráér, a mozdulatai finomak, könnyedek, nem nehéz ráaggatni a ragadozó jelzőt a tudat nélkül sem, hogy ő is farkas. Jóleső sóhaj szakad ki ajkai közül, ahogy a víz körbeöleli az alakját, igen, ez határozottan jó ötlet volt tőle, pedig abból mostanában nem volt sok. - Üdv! Köszön végül oda, nem akar totál bunkó lenni, főleg mivel jó eséllyel a betolakodók közé tartozik a hím, rájuk meg illik tekintettel lennie Castor miatt.
Hátravetettem a fejem, és lehunytam a szemem. Hallgattam a víz csendes, egyenletes csobbanását, ahogy a hullámok nekiütköztek a falnak, majd vissza, és újra, majd vissza… Más embert talán megnyugtatott volna, de én csak még idegesebb lettem tőle, főleg magamra. Baromság volt lejönnöm ide, fecsérelni a drága időt, amelyet akár arra is fordíthattam volna, hogy megkeressem Martinezt, és levadásszam őt, meg azt a szemét riherongyot, akár valami veszett állatot. Fájni fog nekik. De én annál jobban fogom élvezni. Ekkor hallom meg, hogy valaki belép. Morranok egyet magamban, amiért megzavarták csendes önutálatomat, majd kinyitom a szemem és végignézem a nőt, aki belép. Csak akkor vigyorodok el halványan, amikor leveszi a fürdőköntösét, és meglátom az alatta húzódó idomokat. Nos, már érdemes volt fölkelni. Már a látványért önmagában is. Követem a tekintetemmel, ahogy befelé sétál, és ahogy már régen érzem, hogy farkas, ő is tudhatja a tekintetemből, hogy én is az vagyok. Hiszen nem egyszerű, férfiúi vizslatás az, ami szinte kendőzetlenül szalad végig a testén. Nem. Ez annak a ragadozónak a pillantása, aki bennem él. Felméri a másikat, de még nem tudom, hogy zsákmányt keres-e, vagy inkább egy másikat a fajtájából. Érdekes idő elé nézünk, az biztos… – Üdv! – köszönök én is, és ellököm magam a faltól. Lábam alól egyből eltűnik a talaj, de nem lepődök meg, nem kezdek csapkodni. Már bőven számítottam erre. Alig egy pillanattal később mindkét talpam eléri a medence alját, és ismét teljesen biztosan állok. – Mi szél hozta ide ezen a korai órán? A kérdés tökéletesen jogos úgy, hogy egyáltalán nem ismerjük egymást, és nem is érzem rajta a falkám szagát. Mégis van benne valami furcsán ismerős, valami, amit mintha már éreztem volna még korábban. Köze van a falkához, az biztos, de még nem tudom, mennyi. És ameddig ez így van, addig óvatosnak kell lennem. Ha belefutok egy kémbe itt, egyenesen a hátországunkban, akkor az Alfa nem lesz boldog. Közelebb lépdelek hozzá, és igyekszem úgy mozogni, hogy ne lássa a mozdulataimat fenyegetésként. Mégsem vagyok hajlandó engedni abból az erőből, amelyet a farkasom léte és pozíciója sugall. Testőr vagyok, márpedig ez hatalmas megtiszteltetés a számomra. nem fogom hagyni, hogy mások ne tudjanak erről. – Ray Windslone – nyújtom felé a kezem. Azt beszélik, hogy a kézfogás mindent elmond a másikról, ezért az enyém kemény, és kimért, de az övével nem foglalkozom annyira. Sokkal inkább a személyes dolgok érdekelnek. Közben mindvégig abba a zöld szempárba nézek, és próbálom kifürkészni a mögötte rejlő nőt, és a vadat egyaránt. Ha pedig nincs fönt a pajzsa… Nos, ki tudja, talán hozzájuthatok valami sokkal személyesebbhez is. Egy emlékhez, talán…
- Ki tudja, tán a zord északi szél... Jegyzi meg somolyogva, de azért nem viszi túlzásba a pofátlanságot, elvégre ki tudja, mennyire robbanékony a pasas. A vízi torna azért nem gyere be annyira, inkább bedob egy normálisabb választ is, nem muszáj mindenkinél olyan remekül kezdenie, mint Camille vagy Castor esetében. Hm, reméli, ennek a hímnek nem C betűvel kezdődik a neve, mert az már kicsit fura lenne. Gyanús, hogy még nem múlt el az éjszakai iszogatás hatása, igencsak hülye dolgokon gondolkodik. - Na jó, nem jött az álommanó. Vont vállat, majd hasonlóképp leplezetlenül méricskéli végig a másik farkast, mert hát, minden alkohol ellenére is itt lapul benne a fekete bundás, aki imádja összehasonlítgatni magát másokkal, s végre valaki, aki nem tűnik olyan veszettül öregnek. - Hát magát? Visszakérdez, nem mintha amúgy számítana válaszra, kezdi megszokni, hogy errefelé senki sem mond semmit, amíg nem ígérte meg, hogy lehozza a csillagokat. Persze, most elég erőteljesen túldramatizálja a dolgokat, de hát, a saját fejében már csak azt csinál, amit akar. Jobb esetben. Többet azonban egyelőre nem bök ki magától, hogyha szálka lesz a férfi szemében, majd megtudakolja, mégis mi a francot keres itt. Ő meg majd jól megmondhatja neki, hogy Castor megengedte. Hm, erről jut eszébe, hogy egész jó pasik vannak itt. Legalábbis eddig mindkét hím kellemes látvány a szemnek, bár egyelőre ilyenen nem nagyon kéne gondolkodnia. Hol is tartott? Valahol a mit keres ő itt témakörnél… Érzi ám, hogy kakaskodik a másik, nem hengerli le, mint Castor, de a felszínen ott van a ki nem mondott fenyegetés, hogyha rossz fát tesz a tűzre, dádá lesz. Hát na. Előfordult már elég sokszor, a fájdalom elmúlik. Ő békésen szuszog a pajzsa mögött, bár talán nem olyan stabil, mint szokott lenni, de azért még fenn van. - Emma Ridley. Fogadja el gondolkodás nélkül a felé nyújtott kezet, magabiztos, erőteljes, egyértelműen domináns jellemre utal, ami még így is kiütközik. Úgy tűnik, hasonló példánnyal hozta össze a sors, de ő jelenleg nem vágyik csatározásra, egyébként sem szükséges, nem tartoznak egy falkához, nem kell rendezniük a soraikat. Reméli, Ray nincs tisztában azzal, ki is volt az a Todd Ridley, mert halál biztos, hogy ahhoz a témához most nincs kedve. Ha van egy kis szerencséje, akkor később került ide, ha meg nincs… nos, akkor majd rögtönöz. Amint elengedte a hím kezét, a medence szélének dől, kíváncsian pislogva a szintén zöld szempárba. - Nem akarok balhét, Castor engedélyével vagyok itt. Adja meg magát, s cselekszik korábbi elhatározásával homlokegyenest. Nem, most tényleg nincs hangulata ahhoz, hogy még valaki feszegesse a határait. Csak egy kellemes kis úszás, nyugalom a friss, hűvös vízben. Ennyiért jött, nem próbálgatni letört szárnyacskáit.
Az északi szeles megszólalásért cserébe kap egy halvány, de zordnak tűnő vigyort. Igaz, az én képemen mi nem tűnik annak? Így aztán sejthetné is, hogy ez nem neki szólt, de annyira meg nem ismerjük egymást. És ami azt illeti, az ismerkedést amúgy is túlértékelik. Ha valaki úgy néz ki, mint ő, akkor még inkább, mint általában. Viszont a másik válasza már annál érdekesebb. Úgy döntök, inkább nem ütöm le a kártyát, hogy miként beszél. Meghagyom későbbre. Ahogy azt sem magyarázom neki, hogy lehet, tudnék segíteni az alvási problémáján. Megvannak a magam képességei erre… – Szükségem volt némi szünetre – felelem csendesen. Aztán vigyor kúszik a képemre, ahogy folytatom. Nem beszél sokat a csaj, és ez kellemes társasággá teszi. Viszont szavai így is erőteljesek, hordozzák mindazt, amire szükség van. Ezt nekem sem ártott volna megtanulnom valamikor. – Kikapcsolódásra, tudja. Eltűnni a saját gondolataim elől, mielőtt még azok a fejemre nőnének. Mi lehet jobb hely egy üres medencénél ehhez? A nevének hallatán magasba szalad a szemöldököm. Természetesen hallottam Todd ronda végzetéről, de nem tudtam, hogy valaha is volt vér szerinti gyermeke. Vagy lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Mindegy is, nem fogom most firtatni. Talán később, vagy egy egészen másik alkalommal, ha majd utána érdeklődtem a megfelelő csatornákon. Addig viszont semmiképpen sem akarok különböző következtetéseket levonni. Megfontoltabb lettem ezalatt a másfél évszázad alatt. Ráadásul valamiért meg tudom érteni a teremtőjével kapcsolatos problémáit. Igaz, az enyém még életben van. Sajnos. De ami késik, az nem múlik. Meglehetősen kitartó tudok lenni. Annak viszont örülök, hogy a Főnök engedélyével tartózkodik itt. Így nincs egymással semmi olyan ügyünk, ami miatt be beszélgethetnék el egy gyönyörű nővel a medencében ülve, bőven pirkadat előtt. Mikor lettem ennyire furcsa mód gondolkodó típus? Nem tudom, de nem hiszem, hogy jól állna. – Ennek örülök – biccentek felé egy aprót, miközben odahúzódok ahhoz az oldalhoz, amelyiknek támaszkodik, de tisztes távolságra maradok tőle, pont az intimszféráján kívül. Nincs kedvem felmérgesíteni, egy reggeli balhé el tudná rontani a reggelemet. Vagy éppen feldobni. Igazából ez a balhé mikéntjétől is függ. – Bár nem igazán értem, miért jön egy kóbor egy falka területének szívébe. Közben hátradőlök, és ismét a medence falának támaszkodom. hagyom, hogy a víz a mellkasomig elborítson, így várom a nő válaszát. Nem tudom, mit felel majd, nem is tudhatom, de remélem nem tám,adásként fogja fel a szavaimat. Nem állt szándékomban.
~Na, ez a nap sem fog túl vidáman indulni.~ Az hamar leesik, hogy a férfi nem épp a mókás kedvű kategória, én viszont határozottan nem vagyok lelkizős kedvembe, úgyhogy eszemben sincs megkérdezni, mi a gondja, jó eséllyel úgysem mondana semmit. Nem baj, legalább látványnak határozottan nem utolsó, ezzel el fogom tudni foglalni magam egy ideig. Erre azért szökik egy kaján mosoly az arcomra, nos, igen, végszükség esetére mindig van valami megoldás. - Mondjuk egy üres medence, amiben én is benne vagyok. Jegyeztem meg rendkívül frappánsan, már-már egészen kihívóan, ami azt illeti, én nagyon is jó vagyok az ilyesmire, mert senki nyomora nem érdekel, a sajátomat is kivágnám a kukába, ha tehetném, szóval nem fenyeget az a veszély, hogy kérdezősködni kezdjek. Jah, és még véletlenül sem veszem magamra a dolgot, nem vagyok az az érzékeny lelkivilágú nőszemély, aki az ilyesmitől elkámpicsorodna. Ha zavarom, legyen benne annyi, hogy kerek-perec kimondja, a burkolt célzások maradjanak csak meg a nők eszköztárában. Ha meg eleve nem zavarom a köreit, értelme sincs foglalkozni a dologgal. A reakciójából ítélve ismerős számára a Ridley név, úgy tűnik, nem megy olyan jól neki a meglepettség elrejtése, mint az Alfájának, nyilván, nem is olyan idős motoros. Csak adja az ég, hogy ő ne akarjon többet tudni a dologról, nincs kedvem Toddról beszélni, elég lesz Castorral. Most én is lazítani jöttem, amire tökéletes lett volna az úszás, de úgy tűnik, azt még el kell tolnom egy kicsit. Nem baj, a lélektükreimet addig is legeltethetem rajta. Igazából, az sem zavar, ha ezt észreveszi, a legtöbb hím úgyis tudatában van annak, hogy bejön-e a nőknek vagy sem, és hozzászokott az ilyesmihez. S még csak Toddról sem kérdez, máris sokkal jobban érzem magam, úgy tűnik, lesírt rólam, hogy ez a téma most nem pálya a számomra. Nem is baj… - Pontosan amiatt, amiről nem akarok beszélni. Castor tudja, ez a lényeg. Meglehet, kissé távolságtartónak tűnik a mondat, de sajnos a válasz a Teremtőjével függ össze, ő pedig csak maradjon ott, ahol van, a kénköves pokol legmélyén. Oldalra sandítok, így már nem olyan nyerő a kilátás, node sebaj, lesz ez még másképp. Szerencsére nem óhajt kakaskodni, nagyon helyes, mert én sem vagyok olyan hangulatban, hogy valakivel szétverjük a berendezést. Még zsong a fejem a tegnapi piamennyiségtől, és nem igazán vagyok a topon, ha úgy alakul majd máskor úgyis lerendezzük, melyikünk is a nagyobb kakas a szemétdombon. Most úgy tűnik, neki sem ez az elsődleges. - Sikerült eltűnni a pofátlan gondolatok elől? Esetleg tehetek valamit a dolog érdekében? Tudja, úszóverseny, vagy valami... Ez utóbbi igen tág témakör ugyan, de épp ennyire tág érdelemben is lehet venni. Én aztán nagyon sok mindenben benne vagyok, csak fantázia kérdése az egész...
Szavaira furcsa vigyor kúszik az arcomra. Azt hiszem a hölgy itt az én esetem. Már csak nekem kell az övének bizonyulni, és semmi akadálya egy kis mókának. Na igen, ezt a fajta hozzáállást már sokkal jobban szeretem magamtól. Lássuk be, nem szokásom zokogni, ha meglátok egy különösen szép virágot, vagy kiülni végignézni a naplementét. Nincs szükségem erre. Viszont arra, ahogy ez a nő – akarattal, vagy anélkül – kacérkodik, arra azért jobban. Ezért aztán felé fordulok, még mindig azzal a vigyorral a képemen. – Hölgyem, a maga bájos valója a legjobb társaság – mondom. Hmm, így sem beszéltem még gyakran. Csak nagyon részegen. Lehet, rosszul emlékszem, és lehúztam azt a bizonyos whiskyt? Nem, valószínűleg nem. Vagy csak a Lincoln mellett töltött évek hozták meg végre a gyümölcsüket? Fölszedtem valamit a hajdani elnök modorából, amiről eddig semmit sem sejtettem? Nem baj, legalább volt értelme azoknak az éveknek is. Természetesen érzem, hogy rajtam pihen a tekintete, és próbálom nem túlzottan kimutatni, hogy ő is érdekel engem. Ha másért nem hát már a belépője miatt is. Kis titokzatos hölgyemény, kedvelem az ilyet. Bár a legtöbbjük csak azt hiszi magáról, hogy titokzatos, aztán megtörnek, mint a tojáshéj, és már el is tűnik az a sajátos vonzerő, ami annyira figyelemfelkeltő volt egykoron. Ó, minő kár... DE neki még a falait sem tervezem ilyen módon megostromolni. H meg akarja tartani a titkait, hát tegye. Amíg az Alfa nem ad rá parancsot, semmi okom, hogy megkíséreljem kiszedni belőle. Akkor is a Végrehajtók keze közé kerülne, nem az enyéim közé. – Nem fogom faggatni – mondom ki a gondolataim egy részét hangosan is. De tényleg, miért tenném? Az Alfa tud róla, majd beavat, ha akar. Ha pedig úgy gondolja, a falka biztonságához nincs köze a dolognak, akkor úgysem fogja elmondani nekünk, tegyünk bármit. Viszont az utolsó szavaira visszatér ajkaimra a korábbi mosoly, miközben egy nagyon kevéssel közelebb húzódok hozzá. Még mindig az intim szféra határán táncolok, de ha komolyan veszi az ilyesmit, akkor már veheti betörésnek a dolgot. Így nézek rá, és szemeimben ott ül az immár palástolatlan vágy is. – Nos, tudja, ami azt illeti tudna segíteni nekem – mondom. – De az úszóverseny nem igazán érdekel. Egy ilyen gyönyörű hölggyel szemben még lovagiasságból is inkább veszítenék. Mit szólna, ha másképp ütnénk el az időt, maga meg én? Nos, a kérdés meglepően célra törő, de ha nagyon akarja, értelmezheti máshogyan is. Mindenesetre azt már tudom, hogy megérte lejönni ide. Ha másért nem, hát a beszélgetés miatt. Igazán érdekesen alakul, az egyszer biztos.
- Ez igazán hízelgő. Nem mintha elhinném, de azt meg kell hagyni, hogy pár szempontot figyelembe véve valóban kiváló társaság voltam. Szerettem élni, szórakozni, elveszni a pillanat varázsában, hogy aztán végül ne bánjak semmit, hisz akkor nem volna értelme. Jobb volt nekem, ha az egyszerűbb, könnyen emészthető oldaláról fogtam meg a dolgokat, különben megnézhettem volna magam… Elég rosszul indult ez az egész farkasosdi a részemről ahhoz, hogy most homlokegyenest másképp viszonyuljak a dolgokhoz. Senkit sem veszek komolyan, igazából, még magamat sem, sokkal kényelmesebb így minden, megvan a magam keresztje, amit cipelek, és amit még mindig számos kérdőjel szegélyez, de ezenkívül igyekeztem megmaradni a felszínes vizeken. - Megnyugtató. Biccentettem, de az sem érdekelne, ha megpróbálná, még erőszakkal sem tudná kiszedni belőlem, ha nem akarom elmondani. Úgy éreztem, a falamat nem lenne képes lerombolni, ahogy én sem az övét, a fizikai fájdalom pedig igazság szerint jöhetett, nem fogok picsogni tőle. Lehet, hogy most jobb is lenne, mert azt valahogy nehezebben viseltem, hogy az éjszakai nagy mennyiségű whiskeytől zsibbad az agyam. A többiről meg inkább ne beszéljünk, borzasztó volt ama tény, hogy emlékeztem mindenre. Csak azt nem tudom, ezek után hogy fogok megállni Castor előtt. Vajon milyen intenzitással óhajt majd képen röhögni, ha esetleg csatlakozni vágynék? Igazából, még visszatekintve is jól szórakoztam, csak hát, nem biztos, hogy utólag jól veszi ki magát a dolog, de most már úgyis marhára mindegy. Úgy tűnik, az itteni hímeknek mániája belemászni az intimszférámba, a tegnapi este kimenetele, meg utána a szobám magánya azonban lehűtött annyira, hogy perpillanat ne akarja erre ugrani. Meg aztán, ez a ha nincs ló, jó a szamár is tipikus esete lenne, viszont ez a hím ennél azért finomabb falatnak tűnt. Jobban szeretném, ha teljesen kitisztulna a fejem, mielőtt valami újabb baromságot csinálok, nem hiányoztak a fekete pontok, elvégre lehet, hogy közéjük fogok tartozni. Hülye hímek. Vagy nem akarnak mély benyomást tenni rám, vagy akkor akarnak, amikor nem kifejezetten vágyom rá. Ki érti ezt… - Tudja, nem csípem a lovagias pasasokat, nem túl érdekesek... Hol a versenyszellem? Tudnék segíteni, naná, csak épp azt utána jó eséllyel megszívnám, mert hát, bármennyire is vagyok hajlamos könnyűvérű nőszemélyként viselkedni, most épp más arca volt a bizonyos célkereszten, márpedig nekem nem szokásom addig prédát váltani, míg az előzőt nem cserkésztem be, a helyzet pedig nem reménytelen. - Másképp? Vonom fel a szemöldököm, noha egész pontosan tudom, mire céloz, nem vagyok hajlandó belemenni a játékba. Elég kijózanító volt a tegnap este, és meglehet, okosabb lesz – bármily távol is álljon tőlem a racionális gondolkodás -, ha addig nem keveredek semmiféle kapcsolatba egyetlen Betolakodóval sem, amíg nem döntöttem a csatlakozásom felől, és azt nem közöltem Castorral. Utána is ráérek majd még összeszűrni a levet bárkivel, nemde? - Tudok ajánlani mondjuk egy kellemes masszázst... Amolyan kölcsönös jelleggel, mert hát, semmilyen szempontból nem tartom magam önzetlen teremtésnek. Ebben még nem volt semmi, lényegesen intimebb, mint egy úszóverseny, de ugyanakkor nem is olyan egetverő baromság, mint valaki alá beugrani az éjjel történtek után. Nekem sem kell mindig tök hülyének lennem…
Nos, az egyszer biztos, hogy ez a hölgy nem szeret sokat beszélni. Persze engem nem zavar, hogy ő a jégkirálynőt akarja játszani a hűvös vízben, de ha befagy miatta a medence, akkor az Alfa dühös lesz. Márpedig akkor jöhet le ide az egész falka jégcsákányokkal, és eshetünk neki a dolognak. fenének sem hiányzik. Viszont legalább a hangulatot lehűti, ha a lelkesedésemet nem. Aminek jeleként kezd kellemetlenül szűk lenni az úszónadrág. Ó, a rohadt életbe... De ha nem néz egyenesen lefelé, akkor legalább nem fogja látni. – Ó, a hízelgésnek megvan a maga művészete – vigyorodtam el. Na, nem mintha ebben olyan jó lettem volna. Persze, értek ahhoz, hogy a könnyű nőcskékről miként kell leoperálni az alsóneműt, és nedvesebbé tenni őket, mint az itteni december, de nem az én műfajom a szép beszéd. Meghagyom azt a kanos tizenéveseknek. Viszont ez a nőstény... Ő kifejezetten finom falatnak tűnt. Kihívásnak. Ínyencségnek. Senki se értsen félre, nem zúgtam bele, az ismételten csak a kölykök sajátja. Nem. De igenis érdekelt, milyen. Hogyan gondolkodik. – A versenyszellem? – kérdeztem vissza. Nos, ezt sem sokan hiányolták belőlem eddig. A visszakérdésére csak bólintok egy aprót, miszerint igen, így értettem. Várom, mivel rukkol elő, és közben próbálok nem reménykedni abban, hogy elfogadja a közeledésemet. Nem vagyok az a típus, aki nőkre erőszakolná magát. Jó, alkalmasint, ha nagyon csúnyán berúgok Dom meg én követünk el pár... érdekes dolgot, de az erőszak eddig kimaradt a repertoárunkból. Az enyémből mindenképpen. Hogy az a tenyészcsődör hogy van ezzel, azt például nem tudom, de biztosan meg fogom kérdezni tőle. Ha meg Emma nem hagyja magát, hát elmegyek valahová. Besülni tuti nem fogok egy nőstény miatt, aki kéreti magát. Az ajánlatára elvigyorodok. Végülis, nem mondhatom azt, hogy bármi rossznak az elrontója lennék. Na nem mintha a masszázs lenne az egyetlen dolog, amire beneveznék, de hát istenem... Az majd jön. Vagy nem. Ha nem, akkor lehet, kezelésbe kell vennem valamelyik kölyköt. Vagy fölszedni egy kurvát valamelyik sarkon. Mindenesetre az biztos, hogy a nővel érdekesebben telne el ez a reggel. - Nem mondok nemet az ajánlatára - vigyorogtam rá.
Az vesse rám az első követ, aki tüzes amazonként óhajt viselkedni egy olyan éjszaka után, mint az elmúlt, egy hideg medencében, pláne azok után, hogy mivel az alvás nem ment, mással szórakoztatta magát. A gondolataim persze nekem is illetlen területeken cikáznak, de jelenleg nem óhajtom őket kiengedni elmém rejtekéből. - Na ez olyan művészet, ami nekem sosem ment. Vontam meg a vállam, ha én valaha is hízelegni fogok, akkor vagy nagyon nagy baj van, vagy elment az eszem. Esetleg annyira akarok valamit, hogy nem látok más utat hozzá. Értelemszerűen egyik opcióra sem vágyom túlzottan. Tudom én, hogy mire megy ki a játék, és ha mindez tegnap ilyenkor történik, akkor holt biztos, hogy már a csípője körül lennének a lábaim, és gondolkodás nélkül adnám át magam mindenféle felettébb nem uszodába illő dolognak. Egészen sajnálom, de nem akarok a falka kurvája lenni, még mielőtt esetlegesen csatlakoznék hozzájuk. Épp elég volt, hogy tegnap tálcán kínáltam magam az Alfájuknak. Ma megismételni valaki mással kifejezetten idióta dolog lenne. No, nem azért, mert ne jönne be, kifejezetten jó kis pasi, az biztos, nem hiába nem óhajtom levenni róla a szemem. - Gyere ide, nagyfiú. Jegyeztem meg pofátlanul, egyúttal átváltva tegezésre is, majd ha mozdult, befordítottam magam elé, a térdeim az oldala mellett bukkantak ki, de nem ingerelni óhajtottam vele, csupán nem szerettem olyat mondani, amit utána nem tennék meg. Nem voltam éppen tapasztalt masszőr, de elmondások alapján nem ment épp rosszul. Úgyhogy elkezdtem masszírozni a vállait és a nyakát, volt valami ki nem mondott feszültség a pasasban, amit jó lett volna eltüntetni, bár lehet, hogy rajta is csak egy kiadós ivászat segítene, vagy a másik opció, amivel én persze nem kívántam jelenleg élni, de aztán ki tudja, van hogy elsodorják az ember lányát az események. Ami azt illeti, engem inkább tegnap sodortak volna el… - Bár, biztos nem vagyok olyan jó benne, mint a masszőrötök. Castor említette, hogy van egy falkában. Mosolyodom el közben, igazság szerint, a fejfájástól eltekintve határozottan nincs rossz kedvem, jól vagyok, kicsit bosszús ugyan, de majdcsak lesz valahogy. Fogalmam sem volt, mi fogja végül a maradás felé billenteni a láthatatlan mérleget. Az azonban nem árt, ha ismerkedem egy kicsit a falka tagjaival. - Eléggé… feszültnek tűnsz. Valami gond van? Elvégre, nem sokan szoktak ilyen korai órán úszkálni egy medencében. Az tök mindegy, hogy én is ugyanezért jöttem, de én csak le akarom kicsit hűteni magam, hogy utána a nap felében bepótoljam az elmaradást. Valamit tenni kéne ezzel a gyilkos fejfájással is, mert lassan megveszek tőle.
*A nap televolt újjal. Nem jártam meg korábban ebben a városban, ami azt illeti Alaszka kimaradt az életemből, olyannyira, hogy a mostani hőmérséklet nekem még hideg. Fáztam és kabátban szeltem át a várost, míg másoknak elég volt egy pulcsi is. Na nem mintha megtudtam volna fázni, de valahogy nem volt kedvem vacogni sem. A városban vannak szép helyek, pláne az erdő környékén. Éreztem, hogy rengeteg farkas él erre, de valahogy... nem foglalkoztattak különösebben. Nem ezért vagyok itt, csak szerettem volna kicsit kimozdulni mégha mértékkel is. De az este hamar eljött s jobbnak láttam "haza" térni, még mielőtt elkezdődik az éjszakai élet. Nem tudtam, hogy az erre milyen, de nem voltam túlzottan kíváncsi rá, bizonyára nem egyedül fogom felfedezni. De az álom nem jött, pedig mindenem adtam volna, hogy végre az éj leszálljon rám is. Nyomasztó volt a szoba csendje. Olyan fél kettő felé azonban meguntam a forgolódást és magamhoz véve a fürdőruhám indultam meg az uszoda részlegre. Hátha lefárasztom magam kicsit, vagy a víz elnyom. Az ötlőzőben magamra vettem a bikinim és egy sűrűn szőtt hálót. Tudom, igazán maradi, de bár éjszaka van, attól még nem jelenti azt, hogy ne jöhetne le bárki más úgy, mint én tettem. Törölközőm csak a karomon pihent, ahogy a fürdőpapucsban végig sétáltam a szélén. A telefonom letettem az egyik székre, a törölközőmmel együtt s mivel egyedül voltam senkit nem zavart Luan Santana hangja ami betöltötte a teret. Ajkaimra mosoly került, barna íriszeimbe vidám csillogás lapult csak mint mindig. Ezek velem jártak, nem tudtam velük mit kezdeni de nem is akartam. Ott hagyva a cuccaim ingattam meg a fejem... nah akkor kezdjük... S azzal a lendülettel - mivel senki nem volt, ki rendszabályozzon. - bele is ugrottam a vízbe. Bárki érezhette, hogy van itt valaki, hisz a pajzsom csak félig volt fent. Energiáim vidáman táncoltak körülöttem, ahogy engem a víz lepett el és kezdtem el róni oda-vissza a hosszokat. Néha-néha persze feldugtam a fejem levegőt venni, anélkül nehezen menne... de egy idő után azonban a tempóm csökkent, nem fáradtam... de hát, felesleges rohanni. Majd később visszaváltok. Bár nem kértem, de a lámpákat visszakapcsolták... Én egy darabbal is megelégedtem volna. De hát, ha nekik így jó.*
Miután sikeresen összefutottam egy roppant idegesítő kölyökkel, kinek nem ártana meg egy alapos fejmosás, vagy ahogy az én időmben csinálták, verés ahhoz, hogy végre szót fogadjon. Azt nem tudom, hogy a teremtőjével milyen, de ha vele is ugyan úgy viselkedik mint nála majdnem négy évszázaddal idősebb farkasokkal, akkor komoly gondok lehetnek a házuk táján. Nem tudom, hogy a felelőtlenek miért csinálnak maguknak kölyköket... épp emiatt adódnak az olyan gondok, mint amilyen majdnem száz éve is, hogy megöltem az egyik nőstény kölykét, amiért az rosszkor volt rossz helyen és fogalma se volt róla, hogy kibe kötött bele. És akadt még egy ilyen eset Chicagoban is, akkor szerencsére már Castorék falkájában voltam, kik segítettek kicsit visszavenni az örökös indulatokból, haragból és ölhetnékekből, melyeket előtte belém vertek. Így a kölyök megúszta egy-két harapással, és szőrcsomó veszteséggel, ami lehet, hogy nem túl megnyugtató, viszont túlélte. És ez a lényeg... ez a lényeg? Már én is úgy beszélek mint egy bölcs vénember. Bakancsom sarka határozott koppanásokkal találkozik az épület kövével, ám amikor egy idegen farkas jelenléte bekúszik az elmémbe, s hamar meg is hallom az uszoda felől érkező neszezéseket, rögtön úti célt változtatok és meg se állok az uszodáig. Mielőtt elérném felhúzom a pajzsomat, nem bízok semmit se a véletlenre és ezzel már át is lépem a helyiség ajtajának küszöbét. A zene valamiért most zavar, bár ez nincs mindig így. Soha nem voltam a zene ellen, de most mindent megtennék azért, hogy elhallgasson. Ám csak, hogy ne keltsek a lányban kellemetlen érzéseket, inkább megpróbálom kizárni és csak egy halk, mellékes zajként felfogni, hogy aztán a medence széléhez érve leguggolhassak, és a felém úszó nő alakján tartsam a szemem. Halvány lilám sincs, hogy ki lehet, de van egy olyan érzésem, hogy nem most fogok utoljára hallani róla.
*Gondolataim ide-oda cikáztak, hol a jelenbe, hol a jövőbe és hol pedig visszatekintettek. Észre sem vettem, hogy mikor váltottam vissza gyorsúszásra, amibe persze a farkasom volt benne. Az a fekete-fehér állat, melyet sosem engedtem szabadon, mely kölyök éveimtől kezdve láncra volt verve ha nem volt épp telihold. De hát van ez így, én inkább vagyok ember a farkasok között, mintsem egy farkas. Érző ember, amit az évek sem öltek ki. Tudtam mosolyogni, hiába voltam öreg. Élveztem azt ami vagyok, de mértékkel és másoknak nem ártva. Erő helyett szavakat használva, ahogy azt Marcoval is tettem. Évtizedek óta nem hallottam a kölykömről, na nem mintha kutattam volna. Féltem attól ami lett, annak ellenére, hogy megtudtam volna fékezni. De Én mindig is azt akartam, hogy Ő maga szabja meg a saját határait. Amik akkor még nem voltak... hibáztam volna? Én ezt éreztem... De a fenébe is... nem volna szabad, hogy érdekeljen. Távol űztem a gondolatokat magamtól s inkább karjaim egyenletes csapására figyeltem, ahogy vissza vettem a tempóból ismételten. Annyira lefoglalt, hogy nem is figyeltem a környezetemre, nem vettem észre, hogy valaki érkezik, ahogy azt sem korábban, hogy minél jobban gondoltam a kölykömre, annál jobban hajtottam magam, mintha ezzel elűzhetném. Pedig hallanom kellett volna az érkező szívverését. Mely hirtelen robbant be a fülembe és a tudatomba, ahogy elértem a medence szélét és megakartam fordulni. Nos ebből a műveletből egy hátra hökölés lett, ahogy felbukkantam a víz felszínére és nagyokat pislogva néztem a másik kékeszöld szemeibe. - Bocsánat. - kúszott vissza a mosolyom az arcomra a döbbenet helyett. - Segíthetek valamiben vagy esetleg úszni szeretne? * Kérdeztem rá finoman arra, hogy tovább álljak-e és netalántán ezt akarta az imént közölni.* - Ha szeretne jönni, máris megyek... csak nem bírtam aludni és gondoltam jót tenne. Ilyenkor már senkit nem zavarok és mások sem engem. * Csiripeltem továbbra is a magam közvetlenségében, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy az ember elmondja miért van itt. Nos nálam az volt, elvégre már késő van. S bár nem szóltak attól még nem jelentette azt, hogy más esetleg nem akar itt lenni. Pár lépést oldalra léptem, hogy egy könnyed mozdulattal feltolhassam magam a medence szélére. Tekintetem lesütöttem, még úgy is, hogy a háló rajtam volt és fedett mindent. Így kissé sietős léptekkel mentem a törölközőmért, hogy magam köré csavarhassam. Hosszú barna hajam a hátamra simult, de inkább simuljon az, mint a testemre a ruha. Nem tudtam ki a másik vagy hogy milyen ember, de ha volt benne egy kis illem, akkor bizonyára elfordult addig. Elvégre ezek a mai darabok felérnek egy fehérneművel csak épp más nevet adtak nekik. Már ha egyáltalán eljutottam a törölközőmig, akkor sem mentem még ki. Vártam a válaszát a másiknak, hogy mit is szeretne. S reméltem, hogy nem egy útba igazítást hisz azzal pont én nem szolgálhatok. Tekintetem mostanra már ismét vidám, ajkaim és vonásaim mosolygósak ahogy az energiáim is visszanyerték a maguk önfeledt táncát.*
Fogalmam sincs, hogy miért keltik fel mostanában ennyire az érdeklődésemet az idegenek. Mindig is voltak és mindig is lesznek, most viszont annak ellenére szúrtam ki magamnak úgy kettőt, és állok is le velük foglalkozni egy kicsit, hogy nemrég megfogadtam, soha többet nem társalgok "idegenekkel". Mintha legalábbis valami megrettent kisfiú lennék, akinek az anyukája megtiltja az idegenekkel való társalgást. Az én szempontomból viszont azért lenne jobb ezt megfogadni, mert tízből nyolc biztos, hogy a létező összes szőrszálat felállítja a testemen, és tarajos sülként menekülök amerre látok, mielőtt kiharapnám a gigájukat. Lehet, hogy a fiatal lányka is nagyon evickélt ezen a méreg, poshadt szagú vizen, de jobbnak láttam nem bántani. A végén még rám engedik a teremtőjét. Attól még, hogy azt állította nincs, én biztos voltam benne, hogy van. Éreztem a szagát. A mostani helyzet viszont kicsit mintha ígéretesebbnek bizonyulna. Szerencsére nem egy kölyökkel van dolgom és ha ez nem is rí le róla, valamilyen szinten tudom érzékelni. Azt pontosan nem, hogy mennyi idős, de közelebb áll hozzám korban, mint az előző "páciensem". Hatásos belépőnek bizonyul, ahogy leguggolva a víz mellé, kérdő tekintettel figyelem ahogy úszik, s szinte biztos vagyok benne, hogy van bőven gondolkodni valója tekintettel az úszás tempójára. Még csak véletlenül se akar lassítani, csak akkor torpan meg, mikor megpillant engem. Nem lehetek túl derűs és kellemes látvány, ha így hőköl hátra. Én magam is meglepett arcot vágok, ahogy hátra húzódik, s arcára mosoly költözik, mivel csakugyan nem tudok mit kezdeni. Soha nem voltam vigyor barátja senkinek, bár ez magáról a lényemről is nyilván lerí. - Úszni? Én? Na nem - rázom meg a fejem határozottan, és a hangom is hasonló oktávot üt meg. Soha nem voltam túl jóban a vízzel. Na nem azt mondom, hogy attól félek, esetlegesen belefulladok, de nagy vidáman eléldegélek nélküle. Sajnos nem sellőfiúnak születtem. Ajj, kegyetlen természet... - Maradjon csak bent, nem kell kijönnie, ha gondolja úszkálhat tovább - intek a medence vége felé - csak gondoltam körülnézek, hogy ki érzi ilyen jól magát éjjelek évadján a medencénél - vallom be, és beismerem, nem kifejezetten ez a valódi oka. Lehet, hogy a kíváncsiság hajtott előre, de nem az efféle. Sokkal inkább az ismeretlen nőstény kiléte. Elcsípve zavart arckifejezését, szám szélére gúnyos mosoly költözik, s mintha azt sejtetné lesütött szemeivel, hogy kellemetlenül érzi magát a jelenlétemben, rögtön el is fordulok. Nekem aztán ne mondja senki, hogy nem vagyok elég udvarias. Amint maga köré csavarja a törülközőt, már fordulok is vissza felé. Fogalmam sincs, hogy kihez tartozik, miért van itt és mit akar, de reményem szerint ezt majd ki tudom deríteni, ha már a mi falkánk területén kóborol. - Amm... - morgok - ha már itt vagyok engedje meg, hogy bemutatkozzak - lépek közelebb hozzá egy kézfogás reményében, de épp csak annyira, hogy a kezünk kinyújtott állapotban összeérhessen - Dylan Whitmore - mutatkozok be végül, s félig meddig leengedem a pajzsomat, hogy érezhesse, én is az vagyok, ami ő... igaz nem az ilyen jószívű fajtából, elvégre besétált a fenségterületünkre, ami addig nem baj, míg finoman ki nem puhatolom, hogy ki ő. Lehet, hogy a többiek tudnak már róla, de én teljesen tudatlan és hülye vagyok a témában.
*A válaszra elnevettem magam és vidáman ingattam meg a fejem kissé, majd tekintetem újra a másikon állapodott meg. S kissé oldalra biccentettem a fejem, hogy a másik szemeibe tekintsek ismét.* - Tán nem fél a víztől? * S igazából megfordult a fejemben, hogy lefröcskölöm a másikat, de hát miért ne tenném? Najó, azért mert nem egy játszótéren vagyok, de lássuk be, megnéztem volna a férfi arcát, hogy mit reagál rá, de inkább kioldalaztam és kiszálltam.* - Pedig higgye el nem bánt... vízkő ellen meg már jó oldó szereket lehet kapni. * Jó kedvem volt, ezt le sem tagadhattam volna és nem is akartam én már csak ilyen vagyok. Persze nem egyszer érzem azt, hogy az olykor gyerekesnek titulált megnyilvánulásommal és jó kedvemmel mások agyára megyek. De nem ez a szándékom vele, mindössze én nem süppedek el ahogy növekszik a korom. * - Lássuk csak... egy olyan ember, aki nem tud aludni fent a szobájában vagy csak nincs kedve a rideg és otthontalan szavakat nézegetni. * Vontam meg a vállaim, nekem személy szerint mind a kettőből kijárt. De persze egyenlőre nem óhajtottam berendezkedni a városban, sosem tettem. Ha kedvem tartja tovább állok, de jelenleg egy állásra fájt a fogam a Hotelben, mint Séf hisz ez a szakmám... többek közt. * - Tán bűn vagy újdonság ha valaki nevetni tud, legyen bármely rút is az időpont? * Késő volt, persze. De holnap senki nem fogja nyolckor verni a szobám ajtaját, hogy kelljek fel. Legalábbis nagyon remélem, hogy senkinek nem fogok hiányozni. Bár... ez abszurd, tekintve, hogy nem ismerek erre senkit. S aligha hiszem, hogy az a férfi ki miatt ide jöttem gondolat olvasó lenne és meglátogatna. De majd idővel, bizonyára erre is sor kerül. Mármint a találkozóra és nem arra, hogy rám törje hajnalok hajnalán az ajtót. Kissé máris jobban éreztem magam, mikor a törölköző is rám került bár eddig sem aggódtam túl a dolgot, de van amit nem lehet levetkőzni. Lépése nem feszélyeztet, de a morgásra felszalad a szemöldököm némi kérdéssel benne, ami hamar visszarendeződik és megérezve a másikat, nem kell nagy tudomány, hogy kitaláljam miért van itt. De a vérvonalam rejtve, a korom körülbelülire lőhető be, így nincs miért azonnal felhúzni a pajzsom. Semmi titkolni valóm nincs. Jobbom a férfi felé nyújtom, ahogy mosolyogva mutatkozok be.* - Vittoria de Luca... csak egy átutazó és szerencséjét kereső Séf. * Feleltem burkoltan, hogyha ellenőrizni jött, akkor mehet is mert ennyi az egész. Persze valami felkeltette itt a figyelmem de az aligha érinti ezt a hímet. Tekintve, hogy semmi rossz szándékom nincs és ezt érezheti a másik is. A farkasom sem agresszív jellemű, de ez rejtve van... nem szabad szabadon engedni, mert akkor pusztít.* - Személyes bájomnak köszönhető, hogy erre vette az útját Mr. Whitmore vagy csak reméli, hogy az éjszakájába átragad a jó kedvem? * Az, amit kevesen képesek elrontani. Ez nem rossz, azonban... * - Ilyen kései órán minden épp eszű ember alszik... vagy csak félt valamit és őrjáraton van? * Oké, ezt ugratásnak szántam és ha tud a tekintetből olvasni, akkor ezt észre is vehette, ha nem, nos... az majd úgy is kiderül.*
Mikor meghallom csilingelő nevetését, én magam is halványan, szinte alig észrevehetően elmosolyodok. Ha jobban belegondolok, tényleg van ebben valami igazság, de ha tényleg ez a helyzet állna fenn, akkor valamit baromira elronthattam tekintettel arra, hogy a kelta nevem szerint a vizek, halászatok ura vagyok... bár ez nem jelent semmit, igaz? - Nem az, hogy félek, inkább... nem is tudom. Nincsenek túl jó emlékeim róla - vonogatom meg a vállam, ahogy végignézek az említett tömeg felszínén, s tekintetem a plafonon áll meg, ahol látható a víztükör fodrozódása. Szép látvány, igen, mint ahogy az is, hogy a ember kint sütteti a hasát egy tengerparton és csak lépések választják el a víztől. Ennek ellenére engem mégse rendít meg, így amíg nem tartanak pisztolyt a fejemhez, addig nem tervezem, hogy magamtól sétálok be... ennek is megvan az oka persze. Az oroszok előszeretettel használtak víz formájú fenyítéseket, melyből én magam is kivettem a részemet. Sajnos. - Elhiszem én... de nincs szükségem rá fürdésen és iváson kívül - igaz nem fulladnék bele, ha belöknének, de zavarba jönnék szerintem és azt se tudnám, hím vagyok-e vagy nőstény? - Ez így mindjárt más... - biccentek ahogy le nem veszem tekintetemet az arcáról. Én magam is sokat szenvedek álmatlanságtól. Van időszak, mikor nem tudom rávenni magam még csak arra se, hogy befeküdjek az ágyamba és reménykedjek benne, hogy ha rögtön nem is, de egy-két órán belül elnyel az álom. Ilyenkor csak ráteszek mégey lapáttal, beülök a könyvtárba egy nagy bögre kávéval és nézek ki bután a fejemből mondván, nincs jobb dolgom. Kérdésére elfintorodok amit rögtön szemöldököm homlokomba való költözése követ. - Egy szóval se mondtam ilyet - tartom magam elé mindkét karomat amolyan védekező reflexként. Jól ismerem magam, képes vagyok rá, hogy elbizonytalanítsam az embereket vigyorgás, mosolygás terén. Olykor elég egy komor tekintet és Chrystal is elfelejt mosolyogni. Épp ezért próbálom a tőlem telhető legjobb tudásom szerint elrejteni gyilkos pillantásaim sokaságát. Mikor kinyújtottam felé a kezem bemutatkozás céljaként, még csak véletlenül se gondoltam rá, hogy majd olyan ismerős nevet fogok hallani, mint amin végül bemutatkozik. - de Luca? - dermedek le egy pillanatra ahogy megjelenik előttem Castor képe. Ha rokonok, akkor... akkor most miért nem együtt lógnak? Mondjuk kezdjük ott, hogy még egyszer se láttam szegény lányt a környéken? Mi van, ha azért jött ide, hogy megtalálja Cast? Apropó... egyáltalán van közük egymástól? Attól még, hogy megegyezik a nevük, nem biztos, hogy rokoni szálak kötik őket egymáshoz. - A séf viszont igen jól hangzik - vallom be sunyi vigyorral. Nem ártana néhány újdonság a konyhára és sokkal szívesebben ennék az ő főztjéből, mint a jelenlegiéből. - Tulajdonképpen egyik se, inkább a kíváncsiságom. De ha már választani kell, akkor az elsőre szavazok - vallom be. Tényleg szemre való hölgyemény és sugárzik belőle valami, ami akár még rám is jó hatással lehet és elfelejteti azt a "csodálatos" éjszakát amit az idegbajos kölyök társaságában töltöttem. - Igen lehet, de semmi nem utal arra, hogy én épeszű vagyok. Valamint koránt se őrjáratról van szó, csak a kelleténél később értem haza. És ekkor volt szerencsém önbe botlani. De mondja csak. Van valami komolyabb oka annak, hogy pont a mi területünkön szállt meg? Esetleg egy.... egy rokon, egy ismerős? - próbálom elérni, hogy mondja el, kihez jött és ha az kell hozzá, hogy felvegyem a "legbájosabb" képemet, akkor megteszem. Fogalmam sincs, hogy ki ő, és mit akar itt, de van egy kósza sejtésem. Közbe kényelembe helyezem magam egy széken, hogy ha esetleg mesélésbe kezd, akkor onnan, nyugodt állapotban figyelhessem és hallgassam.
*Csak nézem a másikat, mit is tehetnék? Rossz szokásom megpróbálni mindennek a mélyére látni. De ez aligha menne, így inkább szóra nyitom a szám és meg is szólalok. De nem mondanám, hogy nem érdekel, hogy mi történt, azonban erre nem fogok rákérdezni. Tekintve, hogy Én magam sem szívesen avatnék be bárkit, azon kevés sötétségbe mely akadt életem során.* - A sebek a múltra emlékeztetnek, de nem kell meghatározniuk a jövőt. Csak el kell engedni és a holnapba tekinteni. * Najó, ezek a szavak igazán bölcsnek hangzanak, pedig nem annak szántam. Mindössze ez az igazság. Ahhoz kell bátorság, hogy az ember elengedje a múltját és nem ahhoz, hogy folyton visszatekintsen. A múlt csak egy állomás melyet még sok követ. A megtörtént dolgok tanítanak, irányt mutatnak de egyedül érdemes végig járni, nem az árnyaival kísérve. Persze nem az volt a célom, hogy most hű de nagyon bölcsnek látszódjak, mindössze ez volt a véleményem. Aztán kezd vele amit akar. A szavaira bólintok, nem erőszak a disznótor különben is ruhában van. Szóval mindegyis... Viszont ahogy védekezően emeli maga elé a kezét ismét vigyorgok. Nem értem, hogy miért van nem szoktam ilyet kapni. Vagyis, csak akkor ha felfedem a vérvonalam és valaki felismeri ami ritka. De megesik az ilyen és eléggé szórakoztató, pláne, hogy egyáltalán nem illik a férfi megjelenéséhez ez a mozdulat. A bemutatkozáshoz érve azonban csöppet sem kerüli el a figyelmem a férfi reakciója és halványan szalad fel a szemöldököm, hogy mégis mi a baj a nevemmel. Pláne a kiegészítéssel meg végképp nem fest túl jól a dolog.* - A séf jól hangzik, de a nevemmel nyilvánvalóan baja van. Igen, de Luca... De ha elintézi, akkor átmehetünk a konyhába és főzhetek önnek valamit közben pedig elárulja, hogy miért reagált ilyen mereven a nevemre. * A kellemest a hasznossal. Beszélgetni közben is lehet, nem csak úgy, hogy itt ácsorgunk vagyis már én, mert a másik leült. Főzni meg szeretek és tudok is, nem véletlen számítok Európában híres Séfnek.* - Oh... köszönöm. * Többre nem futja, a bókok megmosolyogtatnak, de nem mindig tudom kezelni, csak egy szégyenlős pillantással ahogy most is tettem. Én próbáltam levetkőzni, de tényleg néha megy is egy értelmes válasz vagy egy kis csipkelődés rájuk, de ezek nagyon ritkák. Viszont az újabb kérdéseket hallva, leültem a medence szélére és a lábam vizbe lógattam. * - Komolyabb oknak számít, hogy ez az egyetlen normális Hotel a városban? Mert bizony ezaz oka. Barátom nincs, rokon meg... kettőről tudok. A Teremtőm aki ha a városban lenne már rég itt lenne, de nem láttam már egy jó ideje és a kölyköm, akiről szintén nem tudom, hogy él-e még egyáltalán. Esetleg megírjam három példányban az életutam és engedélyeztessem valakivel, hogy itt tartózkodhassak? Már csak azért kérdezem, mert a jelenlegi Séfjük helyére pályázom és kényelmesebb ha itt is élek. * Vontam meg a vállam könnyedén. Nem hazudtam, ezért vagyok csupán a területükön. Azért mert ez egy farkasok lakta birodalom, nem fogok egy olcsó motelben megszállni. Pláne nem úgy, hogy nem akarok Tőlük semmit. Ha majd Ők akarnak, akkor úgy is megtalál a vezetőjük. Bár kétlem, hogy bárkinek is szüksége van egy öreg farkasra akivel semmire nem megy. Pláne, ha olyan a jelleme mint az enyém. De nekem sem volt szükségem arra, hogy bárki is beleszóljon abba, hogy mit teszek vagy mit nem. A magányos lét nyomasztó olykor még nekem is. De ha ez az ára... megéri. Tekintetem a másikra szegeződött ahogy kissé féloldalasan fordultam, hogy a másikra nézhessek. Rég volt falkám.... több mint kétszáz éve már, hogy elhagytam az első és azóta az utolsó falkát, ahol éltem. Hangomban mégsincs komorság, ahogy a tekintetem sem változott. *
Először csak bambán lesek ki a fejemből, mikor viszont meghallom a lány bölcselkedő szavait, a legnagyobb ledöbbenésem következtében, rögtön azon kezdek el filozofálni, amit mondott. Lehet, hogy igaza van, de a legtöbb ember - még akkor is, ha csak részben az - nem képes egy hamar túltenni magán a tragédiákon és az őt ért sérelmeken. Én magam is így vagyok vele, és van egy olyan érzésem, hogy bármennyire is próbálkozok vele, végül aztán életem végéig ebben fogom füröszteni magam anélkül, hogy akárcsak egy percre is belegondoltam abba, milyen kellemes lenne egy kicsit megmártózni mondjuk egy tengerben vagy egy szimpla medencében. Számomra ez nem nagy téma, nem jelent túl sokat tekintettel arra, hogy csak a vízről, mint halmazállapotról van szó, nem pedig a saját fajomról. Az már sokkal kellemetlenebb lenne, ha félnék a farkasoktól nem? Mert ugyebár ennek is megvolt az esélye. - Nem, nincs semmi gond a nevével. Csupán... csupán valakire nagyon hasonlít - na jól van Dylan ez így piszok hülyén hangzik! Újra! - mármint van egy ismerősöm, sőt kettő is, akik ugyan ezen a néven futnak. Vallom be végül, elvégre nem sok titkolni valóm van, az pedig, hogy zavar a kérdése és ha nem akarnék rá válaszolni, rá lenne írva az arcomra, méghozzá elég nyilvánvalóan. Elveszíteni pedig nem szeretném azt az apró kis bizalmát is, amit ez alatt a pár perc alatt belém vetett. Egyre inkább taszítanám az ellenségeimet. Nyilván ez is a kor miatt alakul így. - Bevallom már vacsoráztam, de ha csillogtatni akarja főzési tudományát előttem, akkor akár át is mehetnénk - ezzel egyben fel is ajánlom neki a lehetőséget, hogy döntsön, itt szeretne-e a továbbiakban is lébecolni, vagy esetleg átmegyünk a konyhába vagy ide-oda. Nem tőlem függ, az biztos. Megyek ahova hívnak. - Hát, ha tényleg ez az ok, akkor igen. Általában a turisták javarészt nem azért jönnek Alaszkába, hogy a belvárost csodálják, mert nem túl nagy, de még csak olyan csodálatosnak se mondható. Így inkább egy kis vendégházat választanak az erdős területeken vagy egy hotelt fent a hegyekben. Talán ez lehet az oka - válaszolok anélkül, hogy erre rákérdezett volna. De ha már témában vagyunk, akkor el is mondom neki az én látásmódomat. Mikor a teremtőt és a kölyköt említi, összeráncolom a homlokomat, és úgy kezdem el fürkészni az arcát, miközben leülök mellé a földre - persze nem dugom bele a lábamat a vízbe! - hogy ne érezzem magam úgy, mintha felette állnék a ranglétrán. Kezdem egyre jobban érezni, hogy valamilyen szálak mégis csak Castorhoz kötik. Heves fejrázás közepette, komoly tekintettel meredek rá. - Nem, nem figyeljen én.... fúh... Egy szóval se mondtam, hogy három oldalas önéletrajzra lenne szükségem, csak mint "helyi", mert ugyebár ez a mi területünk, szeretném tudni, hogy miért van itt maga, többek között egyedül és, hogy mit esetleg kit keres, milyen szándékkal. Sőt, talán még segíteni is tudnék benne. Az pedig, hogy leváltja a séfet vagy nem, az nem rajtam múlik. Ha sütne nekem egy tökéletes, hibátlan féldisznót vagy őz pörköltet, akkor azt mondom, hogy öné az állás - vigyorodok el tőlem igen csak meglepő módon - de addig aztán nem. Nem az én hatásköröm - fejezem be még mindig jól mulatva a témán. - Mondja csak? Most már kezd megölni a kíváncsiság. Maga nem Castor miatt jött ide? - köpöm a kérdésemet könnyedén, nem is figyelve arra, hogy esetleg más is meghallhatja. Meg amúgy is! Semmi közük nem lenne hozzá, mivel magánjellegű beszélgetés folyik.
*Mikor azt mondja, hogy hasonlítok valakire csak még értetlenebbül nézek rá, de aztán javít és végül csak némi szomorúsággal a tekintetemben ingatom meg a fejem. Ez a pillanatnyi megingás csak akkor észre vehető a másik valóban figyelt.* - Biztos vagyok benne, hogy csak véletlen egybeesés. * Hisz mire végeztem a mondattal mely közben elhangzott, már ott sem volt. Persze, hogyne szerettem volna, hogyha nem az lenne. De valahol mélyen tudtam, hogy csak az álmaim ezek. Hogy a de Luca név nem maradt fent. Halvány esélyem volt csak arra, hogy Belle valamelyik leszármazottja még viseli. De tekintve, hogy Ő is felvette a férje nevét mikor férjhez ment, így aligha van esély erre is. Az ajánlatra némi hálás mosoly ül ki az arcomra, azonban a válaszom mégis más.* - Én is... s ami azt illeti azért nem főznék, hogy ott maradjon. Majd talán máskor... * Ajánlottam fel, hogyha gondolja akkor egyszer szívesen főzök neki, no meg mondjuk bárkinek. Szeretek főzni, de csak akkor ha van miért. Feleslegesen... van más időtöltés is, mint megfőzni valamit amit aztán senki nem esz meg, miközben kitudja hány gyerek éhezik országszerte. Sajnos volt alkalmam megtapasztalni, s ha sokat nem is tehettem értük, legalább a szakmám elegendő volt arra, hogy egy kicsit adjak. Na nem a séf, hanem a gyerekorvos. Igen, van pár foglalkozásom. Szeretek tanulni, ahogy figyelni is. S most sem tettem másképp, csak figyeltem a férfi szavait.* - Nem jártam még a hegyekben. De majd sort kerítek rá. A kisvárosokkal meg semmi baj nincs, olykor sokkal jobb mint egy nagy. Nyugodtabb... *Bár ez csak általános, Fairbanksben még nem néztem szét csak ma, és azt is csak épp arra, amerre a lában vitt vagy a kíváncsiságom.* - De ha figyel befelé, akkor maga is érezheti, hogy ezaz ok. * Ingattam meg a fejem halványan. Ha hazudnék azt érezné, de nem tettem. Sem most, sem máskor. A hazudozás nem az én asztalom, még akkor sem ha néha muszáj mert nincs más. De valahogy eleddig sikerült megúsznom a dolgot, akkor miért most kezdeném el, mikor semmi okom nincs rá? A férfi csak érdeklődik, amit valahol meg is értek, mert egy idegen vagyok. De ahogy jobban magyarázni kezd, már annyira nem is érdekel, hogy mennyire figyeli a képességeit. A vigyora megmosolyogtat ismét. Szerettem ha másoknak jó kedve van és édes mindegy, hogy most miattam, más miatt vagy akár rajtam szórakoznak. Szórakoznak és csak ez a lényeg.* - Nézzük csak sorba... egyedül... azért mert nem csatlakoztam sehova, mert a Teremtőm elhagytam, ahogy a kölyköm is más utakon jár. Nem szeretem a megkötöttségeket és hajt a vérem mindig az újdonságok felé. Az itt létemmel nincs szándékom, de keresni keresek valakit. Egy bizonyos Victoria Mayfairre-t, de már évek óta. Kétlem, hogy itt akadnék a nyomára. De ha ismeri, hálás lennék érte. Ami a disznót illeti... inkább olasz vonalon mozgok szívesen. De persze, bármit megcsinálok. Viszont szeretek rögtönözni... *Vontam meg a vállaim, elvégre olasz vagyok így nem számomra nem újdonság, ahogy az sem, hogy egy séf nem csak egy vonalon mozog,mást is tudnia kell. De attól jobb nincs, mikor abból élsz amid épp van. Mindig a gyerek koromra emlékeztet és tán furcsa, de ma már boldogsággal tölt el. Még ha akkor nem is voltam oda meg vissza tőle. Viszont ahogy a férfi neve elhangzik, csak sóhajtok egyet.* - Nem miatta vettem erre az irányt, de láttam a cikket és felkeltette a kíváncsiságom Mr. de Luca. De lássuk be... egy étterem tulajdonost nem könnyű elérni, de próbálkozom. * Bizony még nem találkoztam a férfivel személyesen. De hát van ilyen, a türelem rózsát terem... talán megéri várni, ha meg nem, nos akkor meg már mindegy. De így törölközővel magamon, húztam be magam a vízbe és álltam meg a kint ülő férfi előtt. * - Kedves, hogy érdeklődik és felajánlotta a segítségét. De... jöjjön... - nyújtottam felé a kezem, egy mosollyal az arcomon és a cél kedvéért folytattam. - Nem bántom, de... legalább próbálja meg. Kérem, csak egy kicsit bízzon bennem. * Unszoltam lágyan a másikat, nem akartam én rá erőltetni semmit. De ha már azt "mondta", hogy "Megyek ahova hívnak." akkor nosza... jöjjön. S a cél miatt a pajzsom is leengedtem teljesen. Vérvonalam és korom pontosan belőhető volt. A farkasom mely lusta léhasággal járkált bennem, de bár nem látszott mégis figyelt, mintha csak ugrásra készen várna. Sajátos jelleme ez, nem a másik miatt volt. Érzelmeim, melyek őszinték voltak és nyugodtak, biztatóak és mégis valahol hívogatóak akár csak a kinyújtott kezem, mely tenyérrel felfelé nézett.* - Prego Mr. Withmore. (Kérem Mr. Whitmore.) * Próbálkoztam meg megint s tettem egy lépést közelebb a másikhoz. Nem érdekelt, hogy a törölköző vizes lett, nem fogok hisztizni miatta. Ha akarta, akkor akár a kezem is megfoghatta elvégre azért volt ott. Ám ez nem közeledés, mindössze csak egy... ha úgy tetszik, akkor baráti jobb csak épp két kézzel. Tekintetem reménykedő volt látszódott benne, hogy én bíztam a másikban. Hisz mindent lehet, csak akarni kell és persze, megpróbálni. (Ha bejött, akkor továbbra is igyekeztem nyugtatni a magam nyugodtságával, miközben lassan hátrálni kezdtem a medencében, remélhetőleg vele. ) Ha nem jött, nos majd kiderül.*
- Igen megeshet - biccentek, de érzem, hogy itt nincsenek véletlenek. Castornak és neki nyilván van valamilyen közük egymáshoz. Ha nem is vagyok benne száz százalékig biztos, valami mégis azt mondatja velem, hogy jók a megállapításaim és jó lenne pár szót ejteni a lányról az alfámnak még akkor is, ha végül nem lesz belőle semmi. Bár furcsa párosítás, mégis ahogy ránézek a lányra, szinte ordít róla, hogy Castor vére. Olyan, mintha ő állna előttem bikiniben, tetőtől talpig vizesen, hosszú hajjal borosta és szőrös lábak nélkül. - Máskor mindenképp - válaszom koránt se olyan életszerű, mint amilyenre számítottam, és ha lenne bennem némi kurázsi, már rég rávágtam volna, hogy húzás a konyhába, kíváncsi vagyok, hogy mit képes ott alakítani. Viszont a kétségek, melyből akadnak bőven, inkább az ellenkezőjét mondatják velem, többek között azt, hogy márpedig ki kell derítenem, hogy ki ő és mi fán terem, milyen esetleges szálak fűzik őt az alfához. Nem sok de Luca él a földön személyes véleményem szerint. - Nekem mondja? Itt végre itthon lehetek - mosolyodok el szelíden. Ebben semmi hazugság nincs, tényleg igaz, hogy Fairbanks a maga bájával és nem túl nagy tömeglétszámával kivívta azt a személyes tiszteletemet, amit eddig egy nagy városnak se tudtam adni. Így Oszló, Moszkva, Párizs, Mexikóváros és Chicago. Mintha a bennem élő farkas vezetne és az ősi ösztön mely átjárja, ide fűzne. Mintha itt lenne ténylegesen itthon, én pedig emberként idomulok hozzá... mert ugye kénytelen vagyok. A név említésére hosszas gondolkodásba kezdek. - Nem hallottam róla, de... de most először nem az ordas farkast fogom játszani, hanem a kezes bárányt. Így felajánlom a segítségemet, ha netán szüksége lenne rá, hogy mihamarabb megtalálja az adott személyt - ajánlom fel neki a segítségemet. Nem lepne meg, ha határozottan rávágná a nemet, elvégre nm nyújthatok egy szívderítő látványt, megbízható küllemem sincs, sőt, még nem is ismer. Ennek ellenére még belém is szorult némi emberség és segítségnyújtás. Nem mellesleg tudom, hogy milyen az, ha az ember éveken át keres valakit, de nem jut túl sokra vele és idővel kénytelen kikérni valakinek a véleményét valamint segítségére bízni magát. Ami viszont a kaját illeti, csak szélesen elvigyorodok. Ez már pofátlanság! Hogy képes ez a nő ennyi vigyort csalni a képemre? - Nem, valóban nem... kivétel, ha az az ember az alfa - az utóbbit csak motyogom az orrom alatt, de van egy olyan érzésem, hogy tudja miről beszélek. Amikor felém nyújtja a kezét, én csak értetlenül állok előtte. Szavai úgy kúsznak be a tudatalattimba, mintha legalábbis belém erőszakolnák. Nagyot nyelve pillantok a finom bőrű kezéről csinos arcára, és egy pillanatra még azt is elhiteti velem, hogy nincs olyan természet, hogy haragos. Most inkább kiszolgáltatottnak és megmegbízottnak mondanám magam. Lerúgva magamról a cipőt, már bele is csúsztatom enyémhez képest apró kezébe a kezemet, és úgy csúsztatom be magam a vízbe, ruhástól mindenestül, mint ahogy az imént ő is tette, csak én negyed annyi kecsességet se szánok rá. Az emlékek kavargó áramlása elködösíti az elmémet, s olykor olykor még a lány képét se látom elég tisztán magam előtt ahhoz, hogy teljes mértékben nyugodt legyek. Egy időre meg is dermedek a medence közepe felé menet, és a fenyegető érzés ami a vízből érkezik, szinte késztet arra, hogy ha mással nem is, de begörbített lábujjakkal, remegő térddel így kapaszkodhassak a medence aljába. Rosszabb vagyok mint egy gyerek vagy egy macska, aki fél a víztől. Szánalmas... Viszont egy-két pislogást követően, sikerült ismét megpillantanom magam előtt a lányt, kinek nyugodt lénye átragadva rám, roppant magas pulzusszámomat elkezdi normalizálni.
*A szavakra bólintottam, erre nem lehetett mit mondani úgy meg pláne nem, hogy éreztem, hogy ez már csak szimpla udvariaskodás. Megesik az ilyen, de pont ezért nem is forszíroztam tovább a dolgot. Elvégre, nem lehet mindenki egyenes. De mindegy is. Ahogy az "itthon" szót emlegeti csak ismét lesütöm a tekintetem. * - Irigylem... de tudom, milyen az, ha valakinek van otthona. Remélem, hogy ezt még sokáig magáénak érzi.* Kimért szavak, mégsem udvariaskodóak. Valóban így gondoltam, s ebben benne volt az is, hogy Én magam is szeretnék már egy várost, vagy akár csak egy kis falucskát de egy olyan helyet, amire azt mondhatom, hogy az otthonom. Utazgatni jó dolog és szeretek, de a magány ami vele jár, az üres falak azok közel sem.* - Meséljen a városról... * Kérem meg miközben tekintetem ismét a másikra villan egy röpke pillanatra, hogy lássa valóban szeretnék hallani róla. Bár kíváncsi energiáim eléggé nyilvánvalóvá tették, hogy érdekel a hely. Azonban, ez nem jelenti azt, hogy alkalom adtán nem fedezem fel magam is. A névre adott válasza azonban... érdekes. * - Játszani? Mi lenne ha nem játszana, hanem Ön magát adná? Akkor talán a segítséget is szívesebben fogadom. * Mosolyodtam el halványan, hisz kérésem ott volt. Nem kell megjátszania magát csak azért mert itt vagyok. Nem vagyok olyan érzékeny, hogy kapásból összeomoljak mert valaki nem csupa szív és báj... amíg nem sért meg semmi probléma. De azt nehéz... bár nem akarom tesztelni, hogy a másiknak mennyi idejébe telik ezt elérni. De attól még szeretném, ha valóban önmagát adná. A látvánnyal semmi bajom nincs, azonban a színészkedést nem szeretem. Érdekel, hogy milyen a férfi... ahogy mindig is az érdekelt, hogy milyenek az emberek és a farkasok valójában és nem az, hogy milyennek mutatják magukat. Viszont a kiegészítésre meglepetten vonom fel a szemöldököm. Ami azt illeti gőzöm sem volt arról, hogy az a férfi az Alfa és ez sugárzik rólam. Hirtelen még megszólalni sem tudok, nemhogy bármi mást csinálni vagy mondani.* - Ez esetben már közel sem olyan érdekes... ha egy Alfával kerülök szembe, két napon belül elhagyom az adott várost. Semmi kedvem jelenleg, még csak most érkeztem. * Ingattam meg a fejem. Ha személyesen Alfával futok össze, eleddig mindig maradásra próbáltak késztetni vagy valamit felajánlottak ami nem tetszett. Nem, senki nem tudott még elfogadni olyannak amilyen vagyok, így mindig tovább álltam. Nem akarok többet csalódni, nem kellenek a kötöttségek. Persze tudtam, hogy ezt nem én fogom befolyásolni, de hát na... mindent lehet, csak akarni kell. Erőszakolhattam volna, kényszeríthettem volna a másikat, de nem lett volna értelme. Egyrészt nem szeretem a vérvonalam használni, másrészt pedig az kellett, hogy Ő akarja és Ő tegye meg az első lépéseket, hisz az Ő élete lesz. Ha valakire ráerőszakolnak valamit, az csak rosszabb lesz utána. Szavaim lágyak és hívogatóak, ahogy a kérlelés is ott van benne. S mikor nyelt a kérést olaszul is megismételtem, ösztönösen anyanyelvem szavait használva. Kezem elveszett az övé alatt de egyáltalán nem érdekelt, nem fog bántani hisz oka sincs rá. Finoman mégis határozottan fogtam rá egy kicsit és tettem egy lépést hátra miközben becsúszott. Csak azért, hogy kényelmesen elférjen, no meg, hogy a távolság megmaradjon köztünk. Nem ismerem a férfit, sőt... ha ismerném sem engedném két lépésnél közelebb magamhoz. Nem azért mert félek tőle, hanem mert az illem ezt diktálja. Egy hajadon nőnek nem illik, ezért is maradt rajtam a törölköző. Tudom, tudom maradi vagyok... meg szentimentális is ha már itt tartunk. * - Cssss... csak nézzen rám... nyugalom... * Nah, mintha sokat segítene az, hogy itt van egy idegen nő vagy sem. Próbáltam nyugodt energiáimmal körbe lengeni a másikat miközben csitítottam. Éreztem, hogy megmerevedett és kezem is a másikéra szorított, hogy ne vesszen el a félelmében. Legalábbis heves szív dobbanásai erről árulkodtak. S amint megteszi az első lépést befelé elmosolyodom és nem tudom hogy áll a másik a zenével, de énekelni kezdek egy vidám számot. Ajkaimról a mosoly nem múlik mely szép lassan szélesedik vigyorrá miközben halad a szám. Jó hát "kicsit" álmodozó voltam, ahogy vidám is hisz barna íriszeim továbbra is a másikét kutatták. Nehogy elkezdjen itt nekem pánikolni, mert azzal nem tudok mit kezdeni. Egy gyerekkel még boldogulok, de egy kifejlett farkassal nem tudok mit kezdeni. Legalábbis nem próbáltam, de ahogy haladt a szám, hiába volt pörgős és vidám én lassan haladtam hátra. A medence közepén azonban megálltam, hisz onnan már mély víz volt.* - Tud úszni? *Ha nem, akkor... nos az pech, de csak kivettem jobbra az irányt, hogy a sekélyebb vízben tegyünk pár kört. Majd talán később. Ha viszont tud, akkor megpróbáltam elengedni a kezét, hogy akkor hajrá, próbálja meg. De mellette maradtam, hogyha mégis pánikolna legalább megpróbáljak valamit. Nem tudom mit tehetnék... de majd kiderül. S mivel nem tudom, hogy miként reagált arra, hogy itt énekeltem neki, így egyenlőre nem folytattam. Csak figyeltem a másik rezdüléseit, hogy időben tudjak reagálni. No meg arra ami pajzsa mögül ami kiszivárgott... *
Kezdőlap
//
