Ehh, én nem kioktatni akartam, csupán már ledózerolt ez a keserű hangulat. Ha megfeszülünk sem lesz jobb semmi? Sosem lesz jobb ez a rohadt világ? Jó tudni, hogy aki 1921-ben született, az náluk fiatal. Jó, mondjuk a háromszáz évesekhez képest gondolom tacskó, de elég nehéz elképzelni, hogy valaki végigél három évszázadot… A végén csak legyintek. - Én sem mondtam, hogy szebb, jobb, szelídebb lett a világ, vagy akár csak figyelmesebb, szociálisan érzékenyebb a társadalom. Egyszerűen csak más. Én is tudom, mennyi a tragédia. De tőlem csak ennyi telik… Megvonom a vállam. A lelkiismeretem tényleg tiszta. Ennyi telik tőlem. Ha megfeszülök sem tudom jobbá tenni a világot. Immár köszönöm, az én hangulatom is leült. És hiába ajánlja fel, hogy beszéljünk másról, témának ott a munkám, a munkám, esetleg a múltkori totális kudarcként aposztrofálható diszkós élményem. Elhúzom a számat, aztán kénytelen vagyok elnevetni. - Ne haragudj, de azt hiszem rá kell jönnöm, hogy nincs életem! Neked van miről beszélned a munkádon kívül? Lehet, hogyha mi összefutunk, inkább moziba kell mennünk, és nem derül ki, hogy semmiről nem lehet velem beszélgetni a munkán, aktuálpolitikán, jelenlegi híreken kívül. Ahh, túl fiatal vagyok, hogy még moziba se járjak!
Igen, ezen már tényleg csak nevetni lehet. - Nem, nekem sincsen nagyon. Tudod, nem egyszerű ez az élet. A saját fajtánkból nem találtam párt ennyi idő alatt sem, emberrel kezdeni meg ... túl sok a kérdés ... állandóan hazudni kéne ... szóval nincs igazán társasága az emb... farkasnak a sajátjain kívül. Azoknak meg néha már nagyon lehet unni a buráját. Nekem még egész jó, mert általában tudok nyilvánosan és majdnem legálisan munkát vállalni, és egyetemen tanítok. Legalább a diákokkal néha elbeszélgetek erről arról, de az általában a munkához kapcsolódik: határidő halasztásért meg jobb jegyért kuncsorognak. Hely, akármennyire lejárt lemez, már alig várom. Az ifjúság. Ők tartanak talán engem is frissen. A világmegváltásról már régen letettem. A sajt fajom megmentése most látszik kútba esni, legalább pár értelmes fejet kinevelhetek még ... Ez jut, ezzel kell beérni. - Tudod, mielőtt eljöttem ide, a régi falkámban éppen összejöttem egy másik farkassal. Alig pár napig kerülgettük egymást, volt egy randi, némi összebújás, és aztán beütött a krach. Ott kellett hagynom a falkát, és így őt is. Nem tudom, mért mondom el Jake-nek ezt. Nem rá tartozik. De valahogy rá kell jönnöm, még mindig jobban megértetem magam az emberekkel, mint a saját fajtámmal.
Úgy látszik, több közös van bennünk, mit azt valaha gondoltam volna. Ha már beavat, akkor figyelmesen hallgatok. Aztán féloldalasan elmosolyodom. - Ha ez segít valamit, az én szerelmi életem is nagyjából a nullával egyenlő. Az utolsó barátnőm, aki kettő egész hónapot lehúzott velem, egyéb mozdítható tárgy híján a magassarkúját vágta a fejemhez a szakításhoz járó alap szitokáradat kiegészítéseképpen, mielőtt kiviharzott volna az életemből… A családom messze él, és az utolsókat, akiket kicsit is barátomnak gondoltam, már Bostonban magam mögött hagytam… Nem panasznak szánom, végtére a saját választásom. Én legfeljebb a kollégáim meg a főnököm búráját unhatom… Neki legalább a „családja” a közelben van, legyen az akármennyire elcseszett család. Ők összetartoznak, és ahogy a rokonokat, a falkát sem mindenki válogathatja meg. Akár versenyezhetnénk is, melyikünknek van kevesebb „valódi” élete, de szerintem felesleges. Inkább mindkettőnknek kéne egy kis lazítás. De ez ha jól sejtem, nála is csak tervezési fázisig jut el, mikor egyáltalán eszébe jut. - És a lány… srác – csak mert éppen fogalmam sincs milyen nemű volt az illető farkas – fontos volt már neked, mikor eljöttetek? Nem akart veled jönni? Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de legfeljebb nem válaszol, vagy felbosszantom, és behúz egyet. Legalább kimozdulunk ebből a letargikus pocsolyából, ahová sikerült beletaposnunk a saját hangulatunkat. - Tudod, még mindig nincs késő pofátlanul és kétségbeejtően berúgni… El nem mulasztja, de eltünteti egy időre a problémákat… A végén akár még haverok is lehetünk… talán…
Arra a feltételezésre, hogy az a valaki egy srác volt, azért vetek egy megütköző pillantást Jake felé. Most tényleg melegnek nézek ki? Mondjuk ha Castor gondolna ilyet ... ő úgyis puhánynak tart. Na, mindegy. - Elishának hívják. És az előző alfám testőre. Engem meg ... félig-meddig kikiáltottak árulónak. Az én volt falkám és Castoré már az előtt ellenségek voltak, hogy én farkas lettem. Én itt, ő ott. Nem, ebből nem lett volna semmi akkor sem, ha esetleg Chicagoban maradunk. Veszett fejsze nyel. Egyébként ... - legyintek egyet - nem volt nagy szám a csaj így visszagondolva. Annyira nem kár érte. Bár a semminél azért több. Bennem még csak tea van, de ettől simán tudok nosztalgiázni, meg búsulni. A pia gondolatától is megborzongok. - Ezt pont te ajánlod? Tudod mi lett a vége, amikor legutóbb Castor leitatott! - tiltakozom fejet rázva. - Ne légy mán ennyire mazohista! Ezen muszáj nevetni, csendben, hangtalanul, de ettől még azért kicsit fáj a hátam. Vajon ki az, akinek még nálam is jobban fáj most?
A megütköző pillantásra vállat vonok. Hangsúlyosnak tűnt a nemek nem említése, nekem meg szakmai kötelességem ebben a mai világban liberálisnak és elfogadónak lennem. Magamtól sincs mondjuk semmi bajom a melegekkel, és Gabrielt nem is néztem annak egy pillanatig sem. Szakmai ártalom a tapintatos semlegesség. - Szóval olyan Rómeó és Júlia történet lehetett volna, ha kicsivel tovább tart… Állapítom meg a leghalványabb bántó szándék nélkül. A szerelem már csak ilyen. Öl, ha rossz helyre születik, városok, és országok pusztulhatnak miatta… Micsoda filozófus lett belőlem! - A semminél több nem biztos, hogy érdemes az idődre. Majd ha fontos lesz. Az, hogy szívesen élnél vele, már jó alap, de ha nem menne nélküle, az már igazán megéri… Legalábbis többnyire… Bár kezem-lábam törném egy ilyen szerelemért, félek, hogy sok gyötrelmet okoznék akaratlanul is. A kérdésre bólogatok. - Igen. Részegen is gavallér vagy! Nevetem el magam. Arra célzok, hogy tulajdonképpen Castortól védett, mint kiderült. - Egyébként pedig így is szenvedünk… Az alkoholt meg nem véletlenül mondják búfelejtőnek… Vállvonás. Tudok én dolgozni másnaposan, ha muszáj, legfeljebb napszemüveget veszek, és lassabban mozgok. A fejem úgyis mindig fáj, az már mindegy…
- Na, hát én azért eléldegélek a kishölgy nélkül. És köszönöm! Igyekszem az lenni. Amúgy nem búsulok már nagyon. Ha eszembe jut az a pár nap, még néha megfacsarodik a szívem, de már inkább a gyalázat, mint a veszett szerelem miatt. Valami történik odafenn ... kicsit felbolydult a falka. Érzem, hogy valami történt. De nincs veszély, vagy nagy tragédia. Majd megtudom, mi történt, ha itt lesz az ideje. - Nem szeretek inni, Jake. Aznap este megittam nagyjából hathavi alkoholadagomat egyben. Most egy jó ideig nem lesz szesz a poharamban, hacsak nem lesz megint muszáj. Én már csak ilyen óvatos duhaj vagyok. Nem szeretek feleslegesen kockáztatni, zülleni, tudatmódosítani. És főleg nem szeretek másnaposan tudományos munkát végezni. Garantáltan elszámolok valamit, és úgyis csinálhatnám az egészet elölről. - Te gyakran iszol, Jake? De gondolom olyankor nem vezetsz ... Na, ezt a poént nem lehetett kihagyni. Vigyorgok is rajta egy jót.
- Örülök, hogy nem tört össze maradandóan a dolog… A megmaradt rossz érzés is elmúlik idővel. Pár napja még egyáltalán nem volt azon a listán, akinek a kedélyállapota kicsit is izgatott volna, de hát változnak a dolgok. Olykor ráadásul szédítő sebességgel. Kiderült, hogy Gabriel nem rossz fickó. Kicsit rossz hatással van az ember kedélyállapotára, de hát mindenkinek lehet rossz napja. Nem szeret inni? Végtére is ez lenne az ideális állapot. Hát igen, nekem is vannak gyenge pontjaim. Például, hogy nagyon szeretem a whiskyt. Illetve szeretném, ha lenne rá alkalmam, hogy igyak. - Te tudod… Pedig neked a májad sem menne tönkre tőle… Sóhajtok egyet, mert milyen szép lehet káros szenvedélyeket következmény nélkül élvezni! - Nem iszom gyakran. Szeretem a whiskyt, az egyik gyengém, de ritkán jut rá lehetőségem, hogy igyak. Ha másnap dolgozom, akkor nem iszom. Kivételt csak nagyon ritkán teszek. Másfél évente legfeljebb egyszer. És igen, olyankor nem vezetek… Én is mosolygok a poénon, mert hát értem én a viccet, akkor is, ha nem hiszi el senki. Bezzeg aki vedelhetne az nem is tudja, milyen szerencsés, hogy vannak fix szabadnapjai.
Igen, valóban megtehetném, hogy nyakló nélkül vedelem a szeszt. Hosszú távon nem lenne tőle semmi bajom, de nekem a rövid távú hatásai sem tetszenek. Vagyis inkább a középtávúak. - A whiskyt? - kérdezek vissza - Pont azt? Na, akkor nem csak a kemény fejetek a közös bennetek. Nem is mondom kivel, úgyis rájön. Jake fegyelmezett. Nem iszik gyakran, nem vezet akkor ... de hát rendőr! Mégis ki, ha ő nem? - Ha jól belegondolok itt közöttünk sincs olyan, aki roppant mód duhaj életet élne, és gyakran felöntene a garatra. Az az igazság, hogy mióta beköltöztünk, mindenkinek lóg a nyelve a munkától, és olyan hatalmas bulikra se idő, se energia nincs. Lassan mi maradunk az utolsó két vendég az étteremben. Záróra körül járunk, és a személyzet valószínűleg menne már pihenni. Én meg feltartom Jake-et, aki szintén pihenne, látom rajta, hogy fáradt. Én még nem vagyok az. Vagy nem merek az lenni? Mondjuk ennyi teával még fogok pörögni egy idieg. Illetve a pörgés az túlzás, de üzemképes vagyok. - Lassan kinéznek minket innen. - sóhajtok egyet. - Tudod, azért te is sokkal emberibbnek tűnsz most, mint ott a parkolóban. Bár én alapból mindenkihez pozitívan állok, és azért kell dologznia, hogy lerontsa a megítélését. Eddig elég kevesen kerültek nálam a nem kedvelt kategóriába, és még onnan is elég goyrsan van kiút. Amber is elég hamar kiküzdötte magát, pedig ő először ásott rendesen.
A hozzászólást Gabriel Simmons összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 07, 2012 8:51 am-kor.
Végülis, Gabrielnek biztosan más hobbija van. Mindannyiunknak más és más elfoglaltság nyújt kikapcsolódást, nyugalmat, kellemes közérzetet. Ez a szép, nem? Nem kerül sok nehézségembe kitalálni, hogy kire céloz, és elhúzom a számat. - Lehet, hogy pont azért nem jövünk ki, mert hasonlítunk… Végtére ez is egy elmélet. Azt tartja a mondás is, hogy két dudás egy csárdában, ugyebár… - Azért remélem nem hasonlítok rá nagyon… Nem érezném túl hízelgőnek, ha kiderülne, hogy jobban hasonlítunk, mint azt gondoltam volna. - Átérzem a helyzeteteket. Ha nagyon sok a munka, akkor is javaslom, hogy időnként adjatok magatoknak egy kis lehetőséget a bulira, lazításra. A saját bőrömön tapasztalom, mennyire nem tesz jót a tartósan túlfeszített tempó. És ha nekem nem, akkor valószínűleg a farkasoknak sem, legfeljebb rajtuk később ütközik ki a hatása. Őszintén megvallva egyáltalán nem zavar, hogy Gabriel feltart. Olyan hosszúnak tűnik az idő, amióta nem beszélgettem istenigazán kellemeset, kötetlent. - Gondolom majd szólnak. Nem sietek. – a megjegyzésre elmosolyodom. – A részegekhez másképp állok. Ha már messziről látom, hogy valaki részeg, akkor a lehető leghivatalosabban, legudvariasabban, legprecízebben igyekszem beszélni és viselkedni, hogy ne adjak okot a kötözködésre… Persze nem mindig sikerül, de azért civilben én is más vagyok. Egy kicsit legalábbis… Én általában semleges vagyok, vagy inkább pozitív, bár be kell vallanom, kialakult bennem egy kis előítélet ez alatt a néhány év alatt. Automatán szűröm az embereket, és van akiről látom, vagy látni vélem, hogy bűnöző, hozzá lehet, hogy nem úgy állok lapból ahogy kellene. - Ha feltartalak, szólj nyugodtan. Ha pedig nem, akkor ráérek… És mielőtt kinéznének, rendelek magamnak még valami nemalkoholos ihatót.
- Nem tartasz fel. Ellenkezőleg. Már nem akarok teát inni, így én is inkább egy gyümölcslevet kérek még, ha már Jake dolgoztatja a személyzetet. Nekem is jól esik beszélgetni valakivel, akivel nyíltan lehet, mert tudja ki és mi vagyok. - Igen, néha kell egy kis lazítás. De nehéz úgy rásznni az időt, hogy közben tudod: bármilyen hiányosság az életedbe vagy más falkatárs életébe kerülhet. Márpedig erről van szó. Chicago-ban elmentem én is néha egy szórakozóhelyre, hagytam, hogy a zene kidübörögje a gondolatokat a fejemből, és ittam is hozzá egy keveset, de sose rúgtam be. MOndjuk ott fordított volt a helyzet: én az eredei falkához tartoztam, nem lehetett ész nélkül kódorogni a városban. De ha csak feltöltődésre vágytam, akkor ott volt az erdő. Az meg ... itt is van ugyan, de mellé -20 fok is, meg derékig érő hó, és egy ellenséges falka a hegyekben. Új szokásokat kell kialakítani, és megszeretni, valószínűleg. Minden más lett. Nincsenek kísérletek, amikkel hajnaltól késő estig elszöszöghetek. Nincsenek a régi ismerősök. Nincsenek a kedvenc könyveim és zene CD-im, nincsenek a kedvenc helyeim az erdőben, ahová ki szoktam járni. Felsorolni is hosszú, hogy mi minden nincs most. De kihívás az van. Valami, ami felráz, és fejlődésre sarkall. - De tudom én, hogy a fentikenek sincsen könnyű dolga. Eddig egyedül voltak, és élvezték ezt a gyönyörű tájat, övék volt a város, és senki nem kötött beléjük. És most anélkül, hogy elköltöztek volna, nekik is felborult mindez. És még ott van az a tudat is, hogy ezt csak maguknak köszönhetik. És olyasmit kell csinálniuk, ami ugyan elvileg farkastulajdonság, hiszen a rivalizálás az, de évszázadok óta csak falkán belül volt rá lehetőségük, erősen szabályozott keretek között. Igen, érződik rajtuk a tanácstalanság. Vincent először idejött nagy szájjal, és mellénnyel, aztán kissé megtépve távozott, és pár nap múlva tárgyalásokat kezdeményezett. Ez eléggé beszédes.
A személyzetet lelkiismeretfurdalás nélkül dolgoztatom, elvégre igyekszem nagyon problémamentes vendég lenni, ennyi azért csak férjen bele. Lehet, hogy nekem sem másra lenne szükségem, csak pár laza beszélgetésre? Ahogy Gabriel vázolja, náluk is sokkal bonyolultabbnak tűnik a lazítás, mint az ember azt gondolná. - Azt hittem Mortimer csak a felesleges energiáikat akarja lekötni, és nem gyilkos rivalizálást… Nincsenek legalább semleges területek? Az, hogy milyen, mikor minden megváltozik, nekem sem ismeretlen érzés. Elvégre ez a harmadik városom, és pár hete olyasmit tudtam meg, ami az egész életemet felforgatta, megváltoztatta, és ez a változás végleges. Megcsóválom a fejem. - Az ember nem is gondolná, hogy ilyen feszült helyzetben is tud ennyire empatikus lenni egyik farkas a másikkal szemben. Ha csak maguknak köszönhetik, akkor magukra vessenek. Bár nem látom, hogy a civilek így kevésbé lennének veszélyeztetve… Míg a pincér távozik, addig szüneteltetem a beszélgetést, csak aztán teszem fel a kérdést, ami megfogalmazódott bennem. - Te nem szoktál magaddal foglalkozni? Egy kicsit azzal törődni, ami neked lenne jó? Végülis minden beszélgetésben előbb-utóbb elérünk oda, hogy Castor miatt, a másik falka, a többi falkatag, ésígytovább sorolhatnánk kiknek az érdekeit veszi még figyelembe, de egyszer sem hallottam, hogy ezt, vagy azért csinálja, vagy próbálja megoldani, mert ő azt szeretné, mert attól neki jobb, másoktól függetlenül.
Elhúzom a számat Jake közbevetéseire. Én is itt érzem a problémákat. - Mortimer elszámította magát Rowennel kapcsolatban, azt hiszem. Ezért volt az a két haláleset. Amúgy igen, a két alfa tárgyalt egymással nemrég, és megállapodtak pár dologban. A 100 év alattiak alapban védettek, nem lehet rájuk kezet emelni, csak ha ők provokálnak. És az O'Connors semleges terület. Igen, ez két fontos pont az életünkben. Azóta szabadabban járhatunk ki a hotelből, aggodalom nélkül. A következő kérdésen elnevetem magam. - Jaj, nem vagyok szent! Csak nálunk sokkal inkább múlik az egyén sorsa a közösségen, amibe tartozik. Főleg a fiataloké. 100 éves kor alatt nem nagyon lehet magányos farkasként életben maradni. Felette se sikerült mindenkinek. És nem is való akárkinek. Nem véletlenül élünk falkákban. Hát ezek a szükségszerűségek, amikkel nem lehet mit tenni. - De egyébként teljesen saját passzióból lettem biológus, és imádom a munkámat. Valamivel kevésbé küzdelmes, és talán több örömet is hoz, mint a rendőrélet. Több benne a szépség, azt hiszem. Az mondjuk a sors fintora, hogy most nem tudok a kutatásaimmal foglalkozni.
A válaszra csak elhúzom a számat én is, és a fejemet is megcsóválom… Tisztára, mint a Jurassic Parkban… - Kíváncsi vagyok, mennyi ártatlan életébe kerül, mire rájön, hogy nem irányíthat másokat úgy, ahogy neki tetszik. És hogy az nem lesz-e késő… Attól, hogy a felettesem, nem kell vele egyetértenem, és nem is értek. Nagyon sok mindenben nem. Akkora erőkkel, mint többszáz éves vérfarkasok falkái, nem szabad játszani. Akkor sem, ha valaki felettük állónak képzeli magát. Lehet, hogy meg tudja fékezni őket, de ez a halottakat már nem vigasztalja, ahogy a családjaikat sem, és még az is lehet, hogy képtelen rá… Akkor pedig… inkább bele sem gondolok. - Ez csak megállapodás. Haladásnak haladás, de ki tudja, mikor szegik meg. És ha megszegik, vagy az emberek, vagy a kölykök fogják megszívni. Mert nyilván nem Mortimer… Persze én is megszívhatom, de azt már megszoktam, meg különben is szakmai ártalom. A nevetésre enyhén felvonom a szemöldököm. Veheti viccre, de tudja jól, hogy nem ezért kérdeztem. Illetve tudhatná. - Szentek nincsenek. Csak arra céloztam, hogy mindig a közösségért dolgozni megerőltető. Hobbi mindenkinek kell, meg egy kis idő, amit magára fordíthat. Ilyen még nekem is van, ha kevés is. Az más kérdés, hogy nekem milyen elcseszett hobbijaim vannak… De a következő válaszból legalább kiderül, hogy neki is vannak saját érdeklődési körei, majdnemhogy hobbijai. - Nem hiszem, hogy össze kellene hasonlítani a munkánkat. Szerencsés vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek. A nehézségeivel együtt választottam. És én is találok benne szépséget. Ha nem így lenne, már most sem bírnám… De inkább beszéljünk másról. - És milyen irányban kutatsz?
Jake elég józanul, de kissé borúlátóan gondolkodik. Én sem vagyok egy felhőtlen optimista, de mégis más a világlátásunk. - Nézd, Jake, te csak erről a két halálesetről tudsz, de a megérkezésünk előtt volt több is fenn, a hegyekben. Amolyan extrém sport baleseteknek van tálalva, de én úgy tudom, hogy az őslakos falka keze van benne. Hogy szándékosan, vagy véletlenül, azt nem tudom. Szóval a helyzet nem romlott. De többet nem tudok, ennek még nem volt időm utánajárni. Nem is tudom, hogy kéne-e ... Elvégre változtatni már nem lehet rajta, és fontosabb a falkám biztonsága, mint az, hogy olyan dolgokat ássak elő, amit mások nálam már jobban tudnak, csak nem akarják kiteregetni. A kutatás téma jobb, arról szívesen beszélek. - A fajtám tulajdonságait kutatom immáron vagy hetven éve. És még mindig egyre több érdekes dolgot fedezek fel. Persze a tudomány is fejlődik. Eddig arra próbáltam rájönni, hogyan lehet az egyre modernebb diagnosztikai műszerek elől elleplezni a másságunkat, de úgy tűnik, hogy nem voltam elég gyors, és a másik oldal megelőzött. Olyan megoldások jönnek ki pár éven belül, amivel nem tudok versenyezni. És ez bizony baj. Erre az elmúlt hetekben jöttem rá, és nem mondom, hogy örültem neki. Több olyan hírt és tudományos cikket is olvastam az elmúlt napokban, ami pont ezen a területen jelent be áttöréseket. Erről még nem beszéltem senkinek, de Castornak rövidesen szólnom kellene majd róla.
Igyekszem józan maradni, és többnyire a legjobbra számítok, de a legrosszabbra készülök. Sajnos tapasztalataim szerint utóbbinak van bőven alapja. - Tudok a többiről is. Egyik másik gyanús is volt. De nem ez a lényeg. Én erősen kétlem, hogy a ti ideköltözésetekkel a civilek már biztonságban lennének. De már nem maradt más, mint nekem is várni, figyelni, és a legtöbbet kihozni magamból. Igyekezni fogok, hogy ne sérüljön meg senki, akinek nem kellene… A legutóbbi találkozásunk óta nem csak tájékozottabb, de felkészültebb is vagyok, még akkor is, ha ez is kevés egy farkas ellen. De talán jobb is, ha valami másról beszélünk. Ami megtörtént, azon már nincs mit változtatni. Nem is lehet. Hát, a válasza alapján a saját véleményem szerint sem várhat túl sok sikert. A mai technika mellett elrejteni az orvosok, laborosok elől, hogy különböznek… elég halott ötletnek tűnik. - Azt hiszem az orvostudomány sokkal gyorsabban és határokat átlépően fejlődik, semhogy lépést lehessen vele tartani. Persze én nem értek az ilyesmihez, sosem volt túl sok közöm a kutatásokhoz. De azért elég lehetetlennek tűnik rejtőzködni, mikor egy hajszálból lassan az ember kedvenc színét is megállapítják De ha már itt tartunk, akkor érdeklődhetek is, legfeljebb nem válaszol, ha titok. - És van valami trükkötök, amivel átveritek a gépeket, vagy csak igyekeztek elkerülni őket?
- Hát ez az, hogy nincs. De ez most még nem akkora baj. De éveken belül akár egy mobiltelefonon át is lehet vérvizsgálatot végezni. Annyi az egész, hogy egy kis átlátszó fóliát ragasztasz a mobilod képernyőjére, ami tele van szenzorral, rácseppentesz egy csepp vért, és a vonal másik végén egy számítógép már elemzi is az adatokat. Még egy pár év, és genetikai azonosítóddal léphetsz be a középületekbe vagy a lakásodba. - sorolom, mit látok előre. - Innentől nem tudom, hogy fogunk mi létezni. A helyzet komoly, és én aggódom, de tehetetlen vagyok. És még csak tippem sincs, hogyan is fogjuk ezt átvészelni, megoldani. - Szóval a kutatásaim csak arra voltak jók, hogy én pontosan tudom, mekkora sz@rban vagyunk. - foglalom össze egy fanyar mosollyal. - Mondjuk, ha kiderül, hogy voltak olyan emberek véggi az évszázadok folyamán, akik tudtak a létezésünkről, őket sem fogják kedvelni, gondolom ...
Arra, amit Gabriel mond, hirtelen nem is tudok mit válaszolni. Önmagában elég ijesztő az is, még számomra is, akinek semmi vaj nincs a füle mögött, hogy állandó gépi felügyelet alá kerülünk hamarosan, de rájuk nézve ez valóban számkivetettséget, vagy magát a véget jelenheti. Én erre nem is gondoltam, pedig amilyen rohamosan fejlődik a technika, ez valóban elképzelhető, mégpedig sajnos belátható időn belül. Nesze neked, Jake Westmoreland vidámabb téma… - Ebbe még belegondolni is hátborzongató. Akkor is, ha megkönnyíti a munkámat… Nem szeretem a túl bonyolult technikát… sem a túl modern megoldásokat. Sóhajtok egyet. Most az zavar legkevésbé, hogyha kiderül, hogy kik az őrzők, és mit csinálnak, akkor én is megkapom a billogot a homlokomra és utálni fognak, esetleg lecsuknak, vagy üldöznek… - Azt hiszem az őrzőket nem kell félteni. Ők távolról sem lesznek akkora bajban, mint ti… Ha mégis szorul a nyakuk körül a hurok, majd eltűnnek, vagy kidumálják magukat. De titeket bárhol be fognak tudni azonosítani… Mágikus lehetőségek nincsenek? A technika egyetlen hátránya, hogy a gépek előre be nem kalkulált dolgokat sehogy sem tudnak kezelni… Most még legalábbis. És remélem azért ez így is marad.
Mágikus lehetőségek? Erre eddig nem is gondoltam ... - Hát, látod, Jake, ezt nem tudom. De a farkasok nem tudnak varázsolni, vagy csak nagyon korlátozott mértékben. Ha mágikus megoldásra van szükség, az a ti kezetekben lesz ... vagy nem lesz. Nos, tényleg ... ha nekik az a feladatuk, hogy "vigyázzanak ránk", pozitív és negatív értelemben egyaránt, akkor ez nekik ugyanúgy lehet feladatuk, mint nekünk. Lehet, ők már dolgoznak a témán? Vagy szólni kéne? - Jake, én nem tudom, hogy a tieid hogyan állnak hozzá ehhez a kérdéshez. De azt tudom, hogy ami miatt mi kilógunk a sorból, az mágia. Tanulmányoztam a szervezetünk működését. A biológia ma érvényes és ismert törvényei szerint nem lehetnénk életben, és nem produkálhatnánk azt, amit. Csak egy példát mondok: a legtöbb farkas vércukor szintjébe egy normál ember belehalna. ezt még az erdőben fedeztem fel Elishával. De ennél többre akkor nem volt idő, azóta meg nem kutattam. Nincs is hol, mivel, mikor.
Pedig én tudok csak pár hete a mágiáról, nem nekem kellene eszembe jutnia. Egyébként ha nincs semmi más lehetőség, akkor marad az egyetlen, amire nem számítanak a tudósok és a technikusok. Ez pedig a mágia. Az egyetlen, ami működhet. - Reméljük a miénkben lesz. Ha a benyomásod más is volt velem kapcsolatban, a farkasokkal semmi bajom. Azokkal van bajom, akik nem tartják be a játékszabályokat. Mindegy, hogy emberek vagy sem. A különbség csak annyi, hogy a farkasok még veszélyesebbek… Sóhajtok egyet. Még egy megoldandó probléma került fel a listára. Vajon hogy tudnék még egy mágikus képzést is bezsúfolni a programomba? - Én sem akarom, hogy ebből boszorkányüldözés legyen… Akkor sem, ha lehet, hogy nem is élek addig, míg végül lebuknak. Hogy Mortimer min dolgozik, vagy min nem, azt nem tudom, de lehet hogy majd megemlítem neki. Plusz beszélnünk kellene erről a mágikus képzésről is. - Még én sem tudom. Sajnos nagyon kevés időm van az őrzőképzésre külön, ezért többnyire szigorúan az aktuális anyaggal foglalkozom, ha a központban vagyok… Traccspartikra, kötetlen beszélgetésekre csak olyan elvétve akad időm, hogy említeni is kár őket. - Akkor még óvatosabbnak kell lenni a mágikus megoldások keresésével, nehogy az életfunkcióitokba piszkáljon bele. Szörnyen bonyolult nekem ez a természetfeletti dolog… Most még mindenképpen az. Az egyetlen pozitívum, amit el lehet mondani rólam, hogy igyekszem. - És haladnak a kutatásaid valamerre? Mert ha lépést tartani nem is tudsz a modern technika fejlődésével, gondolom nem adod fel…
Jake érdeklődő, készséges, de feltehetőleg nem ő fogja megoldani a problémát, így pár hét kiképzés után, amikor mások száz évig is tanulnak. - Jelenleg nem haladnak semerre, mert a labor Chicago-ban maradt, a hotelben értelemszerűen nincs, és most nincs is pénzünk felszerelni egy újat, nekem pedig időm nem lenne benne foglalatoskodni. Talán egy pár hónap múlva, ha megvetettük itt a lábunkat, és anyagilag megerősödtünk, akkor igen. Próbálok optimista lenni, de nem tudom, mi lesz mondjuk két hónap múlva. Ha azt tudnám, csak nagyjából, hogy egy hét múlva mi lesz, már az is jó lenne. - Amit én eddig észrevettem, hogy a farkasokban egy csomó minden gyorsabban zajlik, ugyanakkor ők maguk kiszakadtak az időből, hiszen lassabban öregszenek. És szinte minden visszaáll mindig a kiinduló állapotra.Mintha lenne valahol egy mesterfájl, amit állandóan visszatölt a rendszer ... és ez igen lassan kopik. Nem tusom másként leírni, minden kutatásom ellenére nekem is zavaros az egész. - Majdnem minden működik, de minden 200-300 %-os hatásfokkal. Ehhez megvan a plusz energia és a test is bírja. De hogy honnan ... - megvonom a vállam. - Ennyivel nem eszünk többet.
Jó, tudom én, hogy rohadtul porszem vagyok a gépezetben, de annyi mindent szeretnék tenni! A világ összes problémája megoldódna, ha bírnám erővel, és elég lennék hozzá. De nem vagyok… Én is tudom, mégis annyira akarom, hogy mindenkinek segíthessek. Persze ezt nagyon nehéz megérteni, tudom én is. - Értem. És hiányzik? Én megőrülnék, ha felfüggesztenének. Nem bírnám elviselni. A mágia számomra még mindig hihetetlen, úgyhogy Gabrielt hallgatni roppantul érdekes, és még mindig szinte hihetetlen. Valahol ijesztő is, de ezt meg kell tanulnom kezelni. - Nem tudom mennyi idős vagy… De nem fáradtok bele abba, hogy évszázadokig éltek? Én a saját részemről biztos vagyok benne, hogyha megérem az ötvenet, már akkorra el fogok fáradni ilyen tempó mellett. - Persze gondolom egy ideig mámorító érzés ennyire erősnek, gyorsnak, szinte halhatatlannak lenni. De mit csináltok, ha elmúlik a varázs? Ez valóban érdekel. A farkasok nem égnek ki? Nem fáradnak bele a végtelen életükbe? Nem bolondulnak bele a körülöttük változó világba?
Hogy hiányzik-e? Micsoda kérdés! Nehéz, nehéz kérdés. Sóhajtok egyet, és az asztalterítőt igazgatom egy ideig, mint akit azért fizetnek, hogy itt rend legyen. - Igen is meg nem is. Hiányzik, mert szerettem csinálni, és mert annyi kérdésem van még. És nem hiányzik, mert a mostani munka is érdekel, és mert amikor csak a kutatásaimra gondolok, mindig az jut eszembe, hogy átkozottul szorít az idő. A következő kérdést már sokkal könnyebb megválaszolni. - Kilencven éves vagyok. A továbbiakon meg lehet egy kicsit megint mosolyogni. - Nos, van, aki úgy tűnik nem fárad bele. Nekem sosem ez volt a lényeges. Ezért nem is fejlesztettem túlzottan a harci képességeimet. Ami pedig a kutatás varázsát illeti, hát az még nem múlt el. Remélem, soha nem is fog, amíg még élek. Ha az ember saját elméjében találja meg legfőbb szórakozását, akkor nehezen csalatkozik. Legfeljebb a körülmények babrálnak ki vele, arcul csapják, de azt is túl lehet élni. - Egyébként nem maradok teljesen biológia nélkül. Munkát kaptam az egyetemen. - teszem hozzá, csak hogy valami valóban pozitívat is mondjak.
A választ türelmesen kivárom, akkor sem lenne egy szavam sem, ha végül nem is mondana rá semmit, hiszen tulajdonképpen közöm az nincsen hozzá. Az igent megértem, számítottam is rá, viszont a nem igencsak meglep. Persze, mindenki magából indul ki ugyebár. - Jó lehet, ha valaki több dologgal le tudja magát foglalni kínzó hiányérzet nélkül… Hozzátenném, hogy én nem tudnék élni a munkám nélkül, de hiába elég valószínű anélkül is, hogy bevallanám, annyira azért nem vagyunk jó barátok, hogy önként kiadjam magam. Meglepődöm a korán. Még nem tudtam megszokni, hogy velük kapcsolatban nem működik a szinte műszereket megszégyenítő szemmértékem. Hogy ennyire kortalanok lehessenek, számomra szinte felfoghatatlan. Na jó, a kilencven végülis még annyira nem sok, ennyit egy ember is élhet, még akkor is, ha az életminősége meg sem közelíti a farkasokét. - Nekem furcsa lenne, ha a világ, amit ismertem, amiben otthon éreztem magam, eltűnne, teljesen átalakulna. Gondolom sokan elveszítették a hobbijukat, az életcéljukat is a modernizációval. Mert a kutatás csak fejlődik, de rengeteg dolog, ami kétszáz évvel ezelőtt még természetes, esetleg dicsőségekkel kecsegtető lehetőség volt, és határtalannak tűnt, ma már múzeumokban sem fellelhető. Persze én a huszonöt évemmel képtelen vagyok akár elképzelni ilyen távlatokat… - Remélem tényleg nem múlik el. Tudod, azt hiszem, te megérdemled, hogy kellemes meglepetéseket kapj az élettől… Persze az élet nagy céda, nem az érdemeink szerint méri a jutalmat, vagy a büntetést. Ezzel kénytelenek vagyunk együtt élni. - Gratulálok! Persze a hallgatók biztosan ki fognak idegelni. A fele csak melegedni jár be, és teljesen sötét. De a másik felében találhatsz remek embereket, akikkel talán érdemes kezdeni valamit. Azt mondják, az oktatásban ez a szép…
Micsoda bókokat kapok Jake-től! Nem gondoltam volna, amikor felnyaláboltam az igazgatósági folyosón, hogy idáig eljutunk. A hallgatókra aztán jót vigyorgok. - Óóóó... nem lesz rá energiájuk. Én a terepgyakorlatokat tartom majd. Megyünk túrázni a hegyekbe, és lesz diverzitás számlálás, növényfelismerés, nyomkeresés ... és olyan szép, hosszú, piros nyakkendővel fognak hazaérni, hogy csak na! Nem vagyok egy gonosz alkat, de ezt már nagyon várom, ahogy pár kényesebb ficsúr, és cicababa sírva-nyögve teljesíti az első túrákat, aztán vagy leadja a tárgyat, vagy beleszokik. - Az oktatásban többek között az is szép, hogy te vagy a főnök, és néha még akaratuk ellenére is tudsz nekik használni. Mert lehet, hogy nem tanulnak semmit, de erősödnek, friss levegőn lesznek ... Nekem sem fog ártani, ha kiszabadulok a négy fal közül, és már az első órák előtt meg akarom keresni a szükséges helyszíneket, és egy kicsit gyakorolni, mert nem vagyok itt ismerős, és nem akarok úgy nézni a felismerendő növényekre, mint borjú az új kapura.
Nem bók, csak őszinte vagyok. Tulajdonképpen még a repedt állammal, a tüdőgyulladásommal, és a sárba tiport büszkeségemmel együtt sincs miért haragudnom rá. Gabriel jó ember, persze csak a maga módján, és az alapján, amit eddig megismertem belőle. Ez pedig nekem már elég hozzá, hogy csupa jót kívánjak neki. A válaszán nekem is vigyorognom kell. - A terepgyakorlatok mindig remek szórakozásnak számítottak nálunk. Az értelmesebbjei élvezni fogják. Akkor is, ha másnap tiszta izomláz lesz minden tagjuk, és sárosan, szakadtan, kék-zöld foltokkal érnek haza. Na jó, én voltam katonai kiképzőtáborban is, gondolom a diverzitás számlálás annyira azért nem viseli meg az ember ruháit. Nálunk a terepfeladatok idejére már a kötelező testnevelés, harcművészet, és ki tudja milyen egyéb órákon kiesett a puhány része a csoportnak, de el tudom képzelni, mekkora szórás lesz a biológusok között. - Azt hiszem tanárnak nem lennék jó. De neked sok szerencsét kívánok. És élvezd a kirándulásokat. Amíg gyerek voltam, én is szerettem túrázni… Aztán már nem volt rá időm.
Kezdőlap
