Hogy mennyi unatkozó és hibbant ember van a világon, aki nem tudja, hogy mire költse a pénzét! Egyszerűen hihetetlen, hogy este kilenckor tele van a kikötői étterem családokkal, szerelmesekkel... Kérdem én, miért nem valami napsütötte tengerparton szórják a pénzt? Az egy dolog, hogy nekünk muszáj volt idejönnünk, de ezek... Áhh. Hallok itt mindent. Németet, franciát, bezzeg hazámfiából egy sem akad. Nem is értem, miért. Azért én óvatosan ballagok befelé. Kissé kieresztem a bestiát, nyugodtan szaglásszon körbe. Szaglászna, de az ételeken kívül semmi étvágygerjesztővel nem találkozik. Úgy tűnik, hogy az Őslakosok csak odafent munkálkodnak saját maguk? De az is lehet, hogy rosszkor jöttem. Őrző még talán akadhat, akit nem érzek, de akkor meg kell hagyni, hogy remek az álca, ha még családot is penderítettek a kémek mellé. Egy fiatalember üdvözöl, és kéri el a kabátomat. Kedves. Odaadóm hát neki a havas szövetkabátot, majd megvárom, amíg asztalhoz vezet. Ha békésebb lenne a hangulat,és nem kellene, hogy a másik felem a hotelt felügyelje, akkor Trishát is magammal hoztam volna. De ez még túl fejetlen ötlet volna, vigyázni pedig tudok magamra. Tökéletes terepszemle lehetne, ha éppen lenne kit szemlélni. De ha már idáig elautóztam, vacsorázok egyet, és talán még be is fut egy Őslakos, akit alkalomadtán a falhoz préselhetek az étterem hátsó udvaránál. Ma este bort rendelek, száraz vöröset. A pincér elegáns kendővel köti át az üveget, tölt, majd a maradékot az asztalra helyezi, és elém tesz egy étlapot. Fogalmam sincs, mit válasszak. Ebből fakadóan csak annyit mondok a pincérnek, hogy pénz nem számít, hozza ki nekem a séf ajánlatát. Már ha van itt olyan, hogy séf...
Mivel ma este étteremben vacsorázok, megszavaztam magamnak az öltöny-nyakkendő kombinációt, noha vannak kétségeim a vendéglátó-ipari egység színvonalával kapcsolatban. Kivételesen taxival érkeztem, mert nincs kedvem senkivel vitatkozni, hogy vezethetek-e egy üveg vodka után, avagy sem. Ahogy belépek, el is megy a kedvem az egésztől egy pillanat alatt. A tompa alapzajban gyerekzsivaj, szerelmes turbékolás. A szexuális feszültség megcsap a bal oldalamról, még a szőrt is felborzolja a karomon, a kislány annyira rá van kattanva a vele szemben ülő nyikhajra. Bosszús kis mordulással zárom ki őket a gondolataim közül. Ha már ilyen érzékenyre állítottam a szenzorokat, jó lenne pozitív eredménnyel továbblendíteni az estét. És… Bingo, megvan. Szeretem ezt a várost! Úgy tűnik, túl kicsi ennyi farkasnak, mindenhová jut belőlük. A személyzet képviselőjének üdvözlését viszonzom, átadom a kabátomat, és a kérdésre magabiztosan kijelentem, hogy igen, itt várnak engem, szóval keresek valakit. Azt ugyan nem tudom megmondani, hogy néz ki, vagy mi a neve, de nem kell miattam aggódni, meglesz, ha mást nem, Ő meg fog ismerni engem. Ha tiltakozásba futok, akkor egyszerűen lefizetem a fickót, hogy nyugodtan keresgélhessek. Valószínűleg nem lesz nagy feladat megtalálni az étteremben tartózkodó egyetlen farkast. És ha megvan, akkor már minden olyan szép, és gördülékeny lesz, kimeneteltől függetlenül. Valószínűleg egyszemélyes asztal nem létezik ebben az étteremben sem, így megállhatok az ismeretlen farkassal szemben. - Jó estét! Keresem már egy ideje… Nem bánja? A köszönés mellé nyújtottam a kezem, de akár elfogadta, akár nem, most a választ meg sem várva leülök – feltéve, hogy nem akadályoz meg benne -, és még abból a lendületből rendelek magamnak egy vodkát, mielőtt a kísérőm lelécelhetne.
Játszottam a pohár borral. Forgattam, a fény felé emeltem, lestem a lenyomatot, ami a pohár oldalára tapadt. Néha beleszagoltam, aztán aprót kortyoltam belőle. Mint egy igazi ínyenc. És épp egy ilyen aprócska korty kellős közepén hasított bele valami a gyereksírásba és az egymást taperoló párokba. Megdermedtem a mozdulatban, de nem kaptam frászt. Öreg volt, nagyon öreg azokhoz képest, akikkel eddig összesodort a szerencse itt Alaszkában. És hím. Hoppá. A Bestia felkapta a fejét, odabent már borzolta a bundáját, de nyugalomra intettem. Nem sokkal később megláttam, ahogy végigzongorázza ugyan azt, mint amit én. Kabátleadás, asztalhoz kísérés... Illetve ő saját magát kísérte, egész pontosan hozzám. Mintha örült volna annak, hogy itt talál. Ismernem kellene? Fogalmam sem volt róla. Még a kézfogására sem volt időm reagálni, ő már le is dobta magát velem szemben és kikért egy vodkát. - Ismerjük egymást? Kérdeztem teljesen nyugodtan, és az asztalra helyeztem a poharat. Egy darabig fürkésztem a másik farkas arcát. Elég megviseltnek tűnt, sokat látott, annyi szent. Üdv a klubban. Ez a hím máris közelebb állt a csoffadt szívemhez, mint Vincent. Érdeklődve kicsit előre hajoltam, kezeimet pedig jól láthatóan az asztalon hagytam. Nem akartam én semmiféle gyanakvásra okot adni. Érdekelt, hogy mégis ki a fene és mit akar, ha ilyen céltudatosan keresett engem. Próbáltam előhívni valamiféle emlékképet, szívesen kértem volna a közönség segítségét, de azt a segítséget most nem használhatom fel.. Ha kiderül, hogy egyszer nagyon jóban voltunk, akkor eléggé kellemetlenül fogom magam érezni. Közben a vodkája is megérkezett, a pincér pedig az idegen elé is letett egy étlapot. Milyen is buzgó. - Őszintén sajnálom, de elképzelésem sincs, hogy honnan kellene ismernem. Vallottam színt, mielőtt esetleg számítana valamiféle barátságos üdvözlésre. Furcsa egy szerzet volt, annyi szent.
Szeretem azt az érzést, mikor valamiért már biztos vagyok benne, hogy nem csak én vettem észre a magamfajtát, hanem ő is. Kellemes borzongás a gerincem mentén a rám irányuló figyelem, a bizonytalan jövő cseppnyi izgalmával fűszerezve. Pláne, hogy most egyáltalán nem fiatal farkasba sikerült botlanom. Látom, hogy nem ismer meg, mármint konkrétan engem. Ez nem csoda, mivel még sosem láttuk egymást. Úgy szeretem, hogy valamiért sosem számítanak ilyen könnyed (értsd: pofátlan) közvetlenségre. Igazából arra számítottabb, hogy agresszívebben fogad majd mindegyikük, mivel két rivális falka kénytelen osztozni a városon. - Nem, még nem… Rázom meg a fejem. Hagyom, hogy alaposan megnézzen magának, és végiggondolja a stratégiáját. Tulajdonképpen, hogy keresem egy ideje, így nem pontos. Kerestem valakit a fajtámból, de nem feltétlenül éppen őt, bár kifejezetten örülök, hogy ezúttal nem egy kölyökkel hozott össze a sors. - Nem ismer, semmi gond. A nevem Raymond Carver… - az utolsó szót nagyon halkan teszem csak hozzá – jelenleg… Ezúttal már nem nyújtok kezet. Az étlapot meg sem nézem, van sokkal érdekesebb elfoglaltságom is. - Hozzon egy marhasteak-et, közepesen átsütve… Ezzel remélhetőleg le is szerelem a pincért.
- Üdv, Raymond. Az egyszerűség kedvéért szólítson Castornak. Fura ez a fazon. Bolond és fura. De nem baj, érdekel, hogy ki fia borja, ráadásul roppant érezhető és tapadós öröme és izgatottsága forrása is. Kicsit olyan érzés volt, mintha rég nem botlott volna farkasba és most örül, hogy végre talált egyet. A titulusomról egyelőre még ne beszélgessünk. Megmosolyogtat a viselkedése és a titokzatossága. A pincér távozik, majd kettesben maradunk. Az öregek sokat mondó csendességével fürkészem, bár az az érzésem, hogy ő szeretne belecsapni a... mibe is? Ezt jó lenne kideríteni. - Minek köszönhetem az érdeklődését? Ha jól sejtem, nem idevalósi... Mosolygok rá kissé aljasan, de ebben semmi hátsó szándék nincs ez nálam az alapbeállítás, ha mosolyról van szó. Belekortyolok a borba, de egy pillanatra sem szakítom meg a szemkontaktust. - Üzlet? Diplomácia? Esetleg útbaigazítás? Utóbbiban nem vagyok otthon, nemrég érkeztem ebbe a koszfészekbe. Kacagtam fel hangyányit lekicsinylően, aztán leteszem a poharat. Körbenézek. Szerencsére mindenki a saját örömével van elfoglalva, még a szomszédos asztaloknál is, így még ha kicsit burkoltan is, de aránylag nyíltan tudunk beszélgetni. Nagyon reméltem, hogy nem fogunk egymás torkának ugrani. Sajnos akkor be kellene érni a tányérdobálással, hacsak nem hajlandó kivonulni a hidegbe.
- Örvendek, Castor. Vállalom én a furát, a bolondot is, nem számít mit gondolnak rólam, míg tehetek kedvem szerint, és jól érzem magam. Ha meg alábecsül, az nekem sosem hátrány. - Csupán a ténynek, hogy magamfajtának nézem… És miből gondolja, hogy nem vagyok falkatag? Mivel még nem tudom, melyik falkába tartozik, csak vaktában durranthatom el a kérdést. Mindenesetre úgysem marad sokáig titok, hogy külsős vagyok. A mosolya viszonzásra talál, az én mosolyom mondjuk egyszerűen hideg, mert alapból ilyen. Nagyon kevesen érdemlik ki, hogy bármi érzelmet töltsek bele. - Nem, csak kíváncsiság. Chicago-ban azt hallottam, érdekes játékba kezdenek páran errefelé, én pedig nem szívesen maradok ki izgalmas bulikból. A koszfészek megjegyzéssel akár egyet is érthetnék, csak nekem nem számít, hogy egy város kicsi, vagy nagy, a lényeg, hogy ne legyen unalmas. - Azt mondja koszfészek? Akkor miért éppen ide jött? Nos, én tányért tuti nem fogok dobálni, a hideget meg szeretem, hozzászoktam már. Otthonos nosztalgiát tud nyújtani, ha éppen szentimentális hangulatomban vagyok.
Lemondóan megcsóválom a fejemet, aztán felnézek a másik farkasra. - Nem tud túl sokat, ezek szerint... Kacagtam fel egy kicsit. Egészen biztos voltam benne, hogy nem tartozik Vincenthez. Egyrészt azért, mert nem érzem a kötelékét, másrészt azért, mert egy ilyen farkas jelenléte mellett kétlem, hogy Vincentnek lenne esélye labdába rúgni. Még nekem is össze kellene magam kapni, ha helyben akarnám hagyni, beismerem. - Fogalmazzunk úgy, hogy nem illik bele a képbe. Hagytam ennyiben a dolgot. De legalább kérdez, és ez tetszik. Bezzeg, amikor Alexet sikerült összelapátolnom, egy árva kukkot sem szólt, csak bólogatott. Felüdülés volt végre egy értelmes öreggel beszélgetni. Aztán felvonom a szemöldökömet és kérdően nézek a másikra. Egy kicsit elbizonytalanodtam a hovatartozását illetően. Lehet, hogy friss hús, de ki tudja... Ha beszervezték már előre, akkor jelenleg egy élő poloskával tárgyalok. Mivel nem akartam egyből falat húzni magam köré, inkább csak lassítottam a tempón. - Nem tudom, hogy milyen buliról hallott, de ha esetleg mégis összeröffenést tartanának a falkák, az a gyanúm, hogy csak meghívóval lehetséges a részvétel... Hogy ezt a meghívót kitől szerzi meg... Az az ő szíve joga. Ha a hegylakóknak dolgozik, akkor garantált, hogy össze fogunk még futni. Nem éreztem úgy, hogy bármi olyat is mondtam volna, ami meggondolatlanságra utal. Bárki is legyen, abból nem származik haszna, hogy új vagyok. És különben is, tudja, hogy honnan jöttünk, nem volt nagy meglepetés számára. - Fő a változatosság. A hideg tartósít és fiatalossá tesz. Legalább is, erről szólnak a legendák. Komolyra fordítva a szót, nem hinném, hogy ezt röpke három perc után kellene megvitatnunk. Néztem rá mosolyogva megint.
- Az attól függ, miről van szó… De ha valóban nem tudok sokat, akkor csak még nem… Nem szeretek kimaradni semmiből. Még nem tudom pontosan, mennyire erősek a falkák, vagy akár az alfáik, de van időm, és azt hiszem, lehetőségem is lesz kitapasztalni. És úgy fest még nem is igazán maradtam le semmiről. Akkor jóval feszültebb lenne a légkör, ha már egymásnak ugrottak volna, és nem csak próbálgatnák a másik erejét… - Értem… Ezesetben azt hiszem bevallhatom, hogy csak három napja érkeztem. Ha nem illek a képbe, akkor az azt jelenti, hogy valamiért süt rólam, hogy nem vagyok falkatag. Vagy túl erősnek tűnök, vagy túl pofátlannak, vagy egyszerűen túl nyugodtnak. Esetleg van valami más, amiről én – még - nem tudok. Hopp, és úgy látom, elevenére tapintottam, lesz itt valami. És hogy arra céloz, kibicként nem látnak szívesen? Nos, ezt elhiszem. A helyükben én is szeretnék tisztában lenni az erőviszonyokkal, és én általában nem számítok könnyen félresöpörhető tényezőnek. - Úgy tudom, lesz itt egy kis meccs, bizonyos territoriális nézeteltérések miatt. Gondolom fogok kapni meghívót… Csak az a kérdés, kitől mennyire vonzót. De abban egészen biztos vagyok, hogy nem fogják figyelmen kívül hagyni a jelenlétem. Az óvatosságán elnevetem magam. - Jó, nem kell elmondania! Nem mintha számítana. A lényeg, hogy itt vannak, és ezzel mások földjére léptek… Ami pedig azt jelenti, hogy az őslakos falkát máris kihívták maguk ellen. Hacsak… hacsak nem szól bele egy külsős erő a dologba. Na annak nem igazán örülnék. - És milyen igaz a mondás! A hideg fiatalon tartja az embert… Én szeretem. Egészen kellemesnek találom ezt a koszfészket… Még a fogaim is elővillannak, olyan szélesen mosolyodom el. Igen, biztos, hogy egy darabig maradok.
Úgy tűnt, az öreg fiú kezdi unni a nyugdíjas éveket és egy kis kalandra vágyik. Nos, amennyiben úgy dönt, hogy hosszú távon szeretné élvezni a havas tájat, mindenképpen része lesz a buliban. Kérdés persze, hogy a farok melyik végén kíván tetszelegni. - Sok mindent láthatott három nap alatt... Nem hinném, hogy bár... Félbe kellett hagynom a mondatomat, mert a szomszédos asztalnál ülő család legifjabb sarja iszonyatos visongásba kezdett, és valami zöld kulimász borította be a gyereket. Felmorrantam, majd sokatmondóan ránéztem újdonsült beszélgetőpartneremre. Intettem neki a kezemmel, hogy ne haragudjon, de már a saját gondolatomat sem hallom a zsivajtól. Nagyjából fél percig bírtam a borospohárba bambulást, amikor kifakadtam. - Atyala-patyala, anyuci aranyos pindurka kis bogárkája egye már meg ezt a fincsi spenótot! Egy kicsit hangosra sikeredett, mert megdermedt a levegő egy pillanatra. Ránéztem a farkasra, egy kissé bocsánatkérően. - Ne haragudjon, de nem bírom a gyerekeket. A hisztiseket végképp nem. De a meccsnek még nem volt vége. A gyerek, miután felocsúdott a meglepetésből, újra sírni kezdett. Remek... - Anyaaaa! Gonosz, csúnya bácsi! - Na de mégis mi a fenét képzel? - így az anyja. Komolyan, hol élünk? Amikor én voltam ennyi idős - Raymond is mesélhetne -, akkor nem volt ám ekkora szabadság, meg kényelem! Örülhettünk, ha egy falat kenyér akadt a szekrény alján, nemhogy még cirkuszoljunk, hogy nekünk semmi sem tetszik. Azt a rohadt életbe! - Mi a fenét képzelek? Szerinted az normális, hogy a kölyköd nem hagy nyugtot a tisztes vendégeknek? Az úriemberrel éppen beszélgetünk, erre belenyihog a pimasz. Tanulj meg gyereket nevelni... És öltözködni... A lila körömcipőd nem megy a virágos kalapodhoz. Nem voltam indulatos, csak végtelenül pimasz. Még egy kacsintást is dobtam neki búcsúzóul, mert miután összekaparta a fetrengő gyereket, egy távolabbi asztalhoz telepedtek. Diadalittasan felkacagtam a távozásukra. Aztán vigyorogva belekortyoltam a borba, és Raymondra néztem. - Szemét vagyok, mi? Leromboltam a képzeletbeli homokvárát. De... A hóember répa orrát nem én ettem meg... Felnevettem, és finoman az asztalra csaptam. Jobb kedvem lett, mindig felpörgetnek az ilyen kis adrenalinfröccsök, még akkor is, ha ilyen jelentéktelen dolgokról van szó. De aztán igyekeztem visszakanyarodni az eredeti témához. - Na, hol is hagytuk abba...? Ja igen... Szóval három napja van itt. És hajtja a tettvágy. És mégis milyen irányba orientálódna szíve szerint, ha nem vagyok indiszkrét? Kezdtem bele megint a csevegésbe. Néhányan még felénk meresztgették a szemüket, de majd elmúlik, elfelejtik szépen és tovább foglalkoznak a jelentéktelen kis életeikkel.
Nyugdíjas évek? Azokra még nem állok készen, persze Castor nem feltétlenül tudja, hogy eddig sem a lábamat lógattam. Vagyis nem a szónak a lustálkodós értelmében. Az meg, hogy meddig maradok, csak részben múlik rajtam. - Láttam pár dolgot, de… A visítás az én idegeimet is megszaggatja, halkan fel is mordulok, a hátamon feláll a szőr az efféle sivítástól. Castor kifakadása az, amitől megfeledkezem az idegtépő visításról, és ezúttal valóban meglepetten pillantok rá. - Semmi gond, én sem szeretem őket, főleg, ha neveletlenek… Egyáltalán nem figyeltem rá, hogy az anyuka ne hallja meg. A nő felháborodására már én is feléjük fordulok. - Gondolom a barátom arra szeretne kilyukadni, hogyha nem képes gyereket nevelni, ne járassa emberek közé, mert halálosan kínos magára nézve, és zavaró mindenki másnak. És milyen igaza van! Részemről ennyi az egész téma. Castornak igaza van. Ha én hisztiztem volna így, tuti a piszkavassal vágnak hátba otthon. Na jó, azért az elég régen volt, belátom. Castor kifakadására pedig csak bólogatok, bár én a durvaságot főként olyanoknak tartogatom, akik egy kisgyerekes nőnél legalább egy hajszálnyival méltóbb ellenfélnek találok. Aki hülye, az az marad, bármit mondok, legfeljebb lehúz a saját bunkó szintjére, ha hagyom. Arra, hogy szemét, csak vállat vonok. Na és? Én sem a modorommal és az emberszeretettem fogok kitűnni a tömegből. Mindnesetre a hóemberes mondatot nem tudom elhelyezni a beszélgetésben, ezért kezdek élni a gyanúperrel, hogy a velem szemben ülő enyhén ütődött. Jobb is, ha maradunk a saját témánknál. - Igen, sosem szerettem unatkozni. Szenvedélyem részt venni az izgalmas eseményekben. Elégedetten mosolygok. Igen, ezért vagyok itt, és ezért jártam Chicagoban, előtte New Yorkban, Los Angelesben, Clevelandben és még egy jó sok egyéb helyen. - De, indiszkrét, ami azt illeti, de ez nem baj. Próbálkozni sosem bűn, én pedig, úgy tűnik, közlékenyebb vagyok magánál… Tartok egy gondolatnyi szünetet, és megemelem a poharamat, mielőtt lehajtanám a vodkát. Csak utána válaszolok. - Még nem tudom. A döntő szempont, hogy melyik irányban találok számomra izgalmasabb kihívást, hol ajánlják azt, ami vonzóbb, több és változatosabb lehetőséget nyújt… És a lehető legnagyobb szabadságot, persze, de erről ritkán beszélek falkában élő farkasok előtt. Kíváncsi vagyok, mit próbálnak, vagy tudnak nyújtani az alfák, mennyire találják szükségesnek, hogy mellettük álljak, vagy hogy tűnjek el a képből… Közben szerencsére a vacsora is érkezik, és kifejezetten finom az illata. - Ha nem vagyok indiszkrét… - de, tudom, hogy az vagyok, ahogy ő is tudta, hogy az – mik a céljaik? Osztozni, vagy nyerni?
Aha. Tehát már ott tartunk, hogy várja az ajánlatokat, hogy küzdjünk a kegyeiért. Nem mutatom ki, de belül kissé elönt az az érzés, hogy vagy nagyon ki lehetett nyalva a... cipője, eddigi élete során, vagy egyszerűen csak veleszületett egoizmusa teszi ilyen szókimondóvá. - Az sose baj, ha tisztában van az adottságaival. De ez nem sokat változtat azon, hogyha nem foglal hamarosan állást, nem lesz maradása. Nem fenyegetni akarom, távol álljon tőlem. De ennyi év után csak tudja, kiből lesz az űzött vad. A borom kiürült, de a pincér már közeledett, két vaskosan megrakott tányérral. A steaket letette Raymond elé, elém pedig... Nos, ami azt illeti. Volt rajta krumpli, rizs, zöldség díszítés és valamilyen hús. Sütve. Ha jól érzem, akkor pulyka lehet. Valami mustáros szósszal meglocsolva. Nem tűnt rossznak, annyi szent. Intek neki a poharam felé, ő pedig készséggel tölti tele a poharamat. Aztán angolosan távozott. Jó fiú. - Bon appetit! Biccentek és belevágok a húsba. Megízlelem, hümmögök, majd amikor felocsúdtam az ízek gyönyöréből, újra megszólalok. - Ez valami mennyei! A magáé milyen? Bort iszok és rájövök, hogy nem kimondottan illik az ételhez, de nem vagyok én annyira válogatós. Aztán, ha jól kibeszéltük az ételek minőségét, megkísérlem egy kissé tovább puhítani, próba cseresznye. - És vannak esetleg "publikus" igényei? Mi a fontos, érti... A hétvégi családias társasjátékpartik, vagy a néhány szabály betartásával független életvitel? Munkával.. Bocsásson meg, tapasztalat, hogy vannak, akik az összebújásokat kedvelik. Mondom a végén már egy falattal a számban, és megtörlöm a szalvétával. Nyelek, és miközben beszélek, kissé hadonászok az evőeszközökkel. Szeretek olasz lenni. - Ha így folytatja, még a végén azt hiszem, hogy kém! - kacagok fel a céljaimmal kapcsolatos kérdésre, de azért sem adok neki teljesen egyértelmű választ - Szeretnék minden adódó lehetőséget a legjobban kihasználni. Szerintem mindenki így tenne, nem gondolja? Ha már az élet elénk dob egy csontot, érdemes elrágcsálni, mintha a soha el nem érkező bélszínre várnék. Azt majd megszerzem, ha nem lenne elég a csont.
Nos, lássuk be, azért olyan rengeteg lehetőség nincs. Vagy mindkét falka megpróbál kiüldözni a városból, vagy mindkettő megpróbál beszervezni, vagy az egyik elüldözne, a másik meghívna. Az első lehetőségben gondolkozom legkevésbé, mert miért adna fel bárki helyzeti előnyt önként? Ezt alfa csak akkor teszi, ha aggódik miatta, hogy vetélytársa lehetek. Legalábbis szerintem. De ez az ő dolguk. Amúgy meg igen, önző vagyok, és egoista. - Na de kérem… Még csak most érkeztem! Hogy tudhatnám, mit szeretnék, ha még alig találkoztam valakivel? Egészen fapofával adom az ártatlant, aki mindössze az információhiány miatt nem választ oldalt. Jó, ezt sem lehet a végtelenségig húzni, de azért még van időm, ebben biztos vagyok. - Ennyi év után már tudom, mik a lehetőségeim… A kereteket majd megadják az alfák, gondolom előbb-utóbb velük is összefutok… Már kezdem kapizsgálni Castorról is az igazat, de egyelőre nem kapkodom el a beszélgetés komolyabbra fordítását. Az orrcimpáim finoman beleremegnek a marha illatába. Kérhettem volna éppen véresen is, de az olyan snassz és sablonos, ugyebár, ha meg már sütik, akkor jobb szeretem, ha nem folyik rajta a vér. Az már nem ugyanaz. - Magának is jó étvágyat! Maradok az angolnál, elvégre jó ideje tősgyökeres amerikaiként élek. Mióta a kedvenc viccemet elsütöttem legalábbis. A kérdésre csak azután válaszolok, hogy a falatot lenyeltem. - Tökéletes. Nem is néztem ki ebből a helyből. Részemről is elég ennyi időjárásról, ételminőségről. És ha már igényekről tárgyalunk… - Hmmm, szóval maga a főnök? Sejtettem… Végülis öreg, nagyon erős, és finom hullámokban érződik felőle az a fajta magabiztosság, amit minden igazi vezetőn éreztem eddig… - Nincsenek… Most még nincsenek. De a fő a változatosság, és az izgalom… A társasjáték nem igen mozgat meg. - Ó, igen… Az összebújások! Emlékszem még ilyen időszakra… Kuncogok, de ebből nem lehet megállapítani, hogy örülök neki, hogy már rég elmúlt az az időszak, vagy sajnálom. És hogy kém lennék? - Még az is lehet, hogy az vagyok. Végtére bárki lehetek, még nem ismer. Vonok vállat, bár nem hiszem, hogy komolyan kémnek gondol. A vacsora nagyon jól esik. Rég ettem igazán finom ételt úgy, hogy még társaságom is akadt hozzá. A válasz még mindig szörnyen általános. Castor kerülgeti a lényeget, de ez annyira nem lep meg. - Teljesen igaza van. Miért is érné be kevesebbel, mint amit elérhet? Mélyen egyetértünk… Na jó, csak nagyjából. Nekem aztán tuti nem kéne egy egész város, meg két falkányi farkas a nyakamba, akik önállóan még a sarki boltba sem jutnak el. - Csak az a baj, hogy a csont sosem elég… Sóhajtok, és egy intéssel rendelek még egy italt. Lassan a figyelem utolsó morzsája is lefoszlik rólunk a kis műsor után.
Elmosolyodom a tettetett tudatlanságára. Nem vesz meg azzal, hogy elképzelése sincs arról, hogy milyen az, amikor két falka osztozik egy városon. Ráadásul a város kifejezés itt eléggé sántít. Kisebb a terület, sok a farkas... - Igaza van, honnan is tudhatná, mit szeretne? Végül is, azt sem tervezte el - gondolom -, hogy majd egy hasonszőrűvel tölti el a ma estéjét egy igen szépen átsütött steak társaságában. Mondtam, hasonló ártatlanságot mímelve, mint ő, miközben a késemmel a tányérja felé böktem. Attól nem dobtam hátast, hogy ennyi ismeretség után Alfának titulált. Én serényen vágtam egy darab húst, mialatt ő hangosan spekulált, és mielőtt a számba vettem volna, még annyit hozzátettem, - Nem ma kezdtem, abban biztos lehet. Újabb kitérő válasz. Ezeket nem azért adtam neki, mert próbáltam hülyének nézni. Tisztában voltam vele, hogy nem az. Egyszerűen nem tartottam szükségesnek konkretizálni ezeket a kérdéseket, hiszen megérti egyébként is, de közben nem említettem olyat, ami mondjuk egy tárgyaláson perdöntő bizonyítékként szolgálhat. Jó, ilyenben nem spekuláltam, csak egy példa volt. Az összebújós megjegyzésén nem láttam át, nem akarta, egy-egy. Jól csinálja, tetszett, hogy benne volt a játékban, még akkor is, ha jóval közvetlenebb volt, mint én. És ez is bizonyítja azt, hogy elég szép hatalommal rendelkezik. Félnem kellene? Ugyan, az a rossz szokásom velem jött Chicagóból, hogy nem félek semmitől. Még akkor sem, ha benne van a pakliban, hogy Raymond megkísérel levadászni, miután degeszre zabáltuk magunkat. Próbálja meg! Aztán majd újragondolom az aggályaimat, de előre nem fogok ilyeneken gondolkozni. - Persze, hogy nem elég... De kezdetnek több, mint jó. Amennyiben maga kém, vagy nem foglal hamar állást, azt hiszem, hogy egy kiváló, nagy és cupákos csont fog válni magából. Csak viccelek! Nevetem el magam könnyedén, de egyáltalán nem vicceltem. Szimpatikus volt a fazon, azt hiszem, hogy sajnáltam volna, ha a falkatagok nyakláncot fűznek az ujjperceiből. - Merre lakik? Vetettem fel neki hirtelen a kérdést. Ha kiderül, hogy ő is nálunk szállt meg, akkor fogok igazán meglepődni. De kényelmet szánnék neki, ha másért nem, hát azért, hogy elterjedjen a pletyka,milyen szívélyesen bánunk felebarátainkkal. Hiszen, még az Atanerket is megajándékoztuk egy szobával... - Azt azért elmondanám, hogy örülök, hogy összefutottunk. Akárhol is köt ki, legalább nem ér majd meglepetés, hogy milyen horderejű egyénnel van dolgunk. Nem érhet meglepetés. Érdekli a sport, Raymond? Teszem fel a kérdést, ami úgy tűnik, hogy roppantul elüt a tárgytól, de a válasza engem is segíthet kissé. Hiszen, ha Vincenték kegyeibe fogadnák, akkor egész biztos vagyok benne, hogy egy darabig nem mászkálhatna el a szemük elől, ebből pedig egy igen kellemes, hegyvidéki sportközponti élet következhet az új "barátom" számára.
Igazából pedig így van. Azt nem tudom, milyen, ha két falka egy ilyen kis városon próbál osztozni. Kompromisszumokat sosem láttam, csak átmenetileg néha óvatosabbá váló háborút, míg az egyik falka fel nem adta, és el nem tűnt. Két falkának egy városban élni: nem természetes. A feltevésre elvigyorodom. - Nem terveztem el, de reménykedtem, hogy lesz rá alkalmam. Nem hazudtam, valóban kíváncsi vagyok. Nem hazudok, ha nem látom okát, vagy nem érzem szükségét. Az igazság gyakran szórakoztatóbb, főleg, ha még csak el sem hiszik. - Hogy mit szeretnék, arról pedig csak nagy általánosságban vannak elképzeléseim. Ez mindig függ a helyi viszonyoktól is. Abban magamtól is biztos vagyok, hogy nem ma kezdte. Abban biztos vagyok, hogy akad benne vadság, ami szimpatikussá teheti számomra, csak az a kérdés, hogy melyik fajtából jutott neki. Nem zavarnak a félig elsumákolt, nagyrézt ködös, és általános válaszok. Megszoktam őket, végtére a falkák mindig sok életért felelnek, így aztán a falkában élők sokkal óvatosabban bánnak az információkkal, mint én, aki például bármikor foghatja magát, és eltűnhet, mintha itt sem lett volna. És háborús helyzetben kell csak igazán óvatosnak lenni. Nem is rovom fel Castornak. - Ejj, nagyon igyekszik kihangsúlyozni, mennyire rossz lesz nekem, ha nem döntök már tegnapelőttre… És pont ezért… azt hiszem, egy kicsit még várok. Ismerkedem még pár magamfajtával… Ha igyekeznek elejét venni az időhúzásnak, az általában azt jelenti, az időhúzás jó taktika, persze csak ésszerű keretek között. - Mindenesetre kíváncsi lennék, ha azt mondanám, hogy kém vagyok, maga próbálná lerágni a csontjaim, vagy a falkájának adná ki a feladatot? Ez itt és most stratégiai kérdés számomra, főleg mert arra vagyok kíváncsi, mennyire bízik a saját erejében, illetve mennyire szereti másokkal végeztetni a piszkos munkát. - Lakást bérelek a városban. Ennél pontosabban még nem áll szándékomban belőni a dolgot. Elnevetem magam. Na EZ meglehetősen őszintén hangzott. - Úgy véli, nem tartogatok meglepetést? Azért részemről elég erősen le van árnyékolva a fenevad, és minden elérhető belső energiám. Persze tudom, hogy bizonyos kor fölött már hiába kapar a farkas, nem lehet letagadni, hogy nem mai kölyök, de azért mégsincs minden a homlokomra tetoválva. Nem futom le az udvariassági kört, ha nem tudja magától, hogy én is élvezem a beszélgetést, az csak neki rossz. - Ó igen. Nagyon szeretek sportolni! Bár szerintem nem ugyanarra gondolunk. A tenisz, a hoki, a síelés hidegen hagy. Elég elkötelezett ketrecharcos tudok lenni például, ha éppen nincs semmi megfelelőbb közel, s távol. Egyéb durvább küzdősportokról nem is beszélve.
- Nézze, kényszeríteni nyilván senki sem fogja semmire. A mi falkánk legalább is. Tájékozódjon, nézzen körbe, másszon hegyet, ha valami nem tetszik, akkor álljon tovább. És pusztán azért igyekszem ennyire kihangsúlyozni, mert az itteniek nap mint nap tudtunkra adják, hogy baromira nem tűrik meg, hogy rajtuk kívül más is legyen itt. Úgyhogy, vegye ezt baráti figyelmeztetésnek. És tényleg annak szántam. Nekem abból semmi hasznom,vagy károm nem származna, ha Vincent és a kis társasága valamilyen úton-módon likvidálnák Raymondot. És ez arra is vonatkozik, ha egyszerűen csak lelécel. Miért ne figyelmeztethetném? Bár, amilyen aljas és pitiáner módszerei vannak Vincentnek, álmában akarná megöletni tíz farkasával. Legalább is a poloskás próbálkozása nem mutat belőle többet. A kérdése, illetve eszmefuttatása kicsit elgondolkodtatott. Le is tettem hát az evőeszközöket, és csak rá figyeltem. Próbáltam belelátni, megérezni a bensőjét, felborzolni a kedélyeket. Annyi szent, hogy nem adja magát könnyen, és ez tetszett. Egy darabig fokozatosan én is egyre nagyobb hévvel vetem rá magam, persze korántsem teljes lángon, csak finoman, módjával. A végén elmosolyodom. - Tételezzük fel, hogy maga kém, én pedig Alfa. Úgy gondolom, hogy kellő kihívást tartogatna, hogy a dicsőséget ne engedjem át másnak. Ez már megütné a számomra kívánatos szintet. Az persze nincs kizárva, hogy a könnyű munkát a testőreimre bíznám. Elégedett? Nem érdekel. Nyilván vannak olyan dolgok, amikkel nem mocskolom be a kezeimet, mert a végén még elkapok valamit. De ha mi ketten összeröffennénk egy táncra, biztos vagyok, hogy nem akarnám kihagyni. Persze ebben az esetben már a vereség képe is ott lebeg, de ez nem zavart túlságosan, csak plusz adrenalint termel, és fokozza a teljesítményemet. Kiderült, hogy nem nálunk lakik. Jó, ebben az esetben a kényeztetésről le kell mondania. Rossz neki, de (egyelőre) nem invitálom. Csak bólintok, jelezve, hogy értettem és köszönöm, hogy válaszolt. Aztán úgy tűnt, hogy kissé magára vette a meglepetéssel kapcsolatos dolgot. Én is felnevettem egy kicsit, aztán úgy éreztem, ideje egy kicsit konkretizálnom a dolgokat. - Nem a tudását vagy az erejét becsültem le. Meglepetés alatt pusztán az ittlétét érzékeltettem, mint egy jól felhasználható és hasznos stratégiát. Persze, annak hasznos, aki használja. Magának, első sorban, persze, ha jól használja ki. Ez egyfajta elismerésnek is betudható lett volna, ha úgy akarja felfogni. De legalább remélhetőleg kicsit tisztult benne a kép. - Nos, mint már említettem, ha kedveli a sportokat, akkor nézzen fel a hegyre. Orrvérzésig síelhet és snowboardozhat. A hegyi levegő roppant egészséges, csak kár, hogy olyan nehezen megközelíthető.
- Azért én nem vennék rá mérget, hogy senki nem is fogja megpróbálni… Persze a kockázatot saját felelősségemre vállaltam, mikor idejöttem. De köszönöm a figyelmeztetést, észben tartom. Nem kell aggódnia miattam, általában tudom, mibe meddig árthatom bele magam. Azért is élek még mindig. Meg egy nagy adag egyéb körülmény miatt persze. Egyébként azt gyanítom, a két falka most nagyobb fenyegetésnek veszi a másik jelenlétét, mint egy kóbor farkast. Amennyire lehet, persze felkészültem arra is, hogy falkában, figyelmeztetés nélkül kezdenek vadászni rám, csak mert éppen így döntött az egyik alfa, de egyelőre ezt annyira nem tartom reális veszélynek. A próbálkozása csak finoman piszkálja meg először a védelmi vonalaimat, érzem, ahogy az energiája végigborzol az enyémen. Ilyen könnyen azért nem adok ki több információt, és mivel komolyan ő sem izmozik, nekem sem kell belefeszülnöm, hogy kívül tartsam. Ez inkább csak afféle puhatolózás, én is érzem. Sikeresen felkeltette a figyelmet, és felborzolta a metafizikai kedélyeket. A farkasom az illetlen puhatolózásra válaszképp figyelmeztetően felborzolta a nyakán, a hátán a szőrt, előrecsapta a füleit, és a farkát felemelve, figyelmeztetően morgott. Csupán figyelmeztetés ez, amolyan: „eddig, és ne tovább!”. Ez a felállás meg is marad, míg vissza nem vonul. Figyeltem, hogy ne legyen kihívásnak értelmezhető a reakcióm, mert halálig tartó bunyót eszemben sincs már most kiprovokálni. Kipróbálhatjuk egymás erejét, abban benne vagyok, de nem azért, mert félreértésből megsértettük egymást. Sokkal inkább a buli kedvéért, már ha egy alfával lehet egyáltalán ilyen meccset vívni. Sajnos aligha hiszem… Kár. A válasza elégedett, széles, és őszinte mosolyt érdemel ki nálam. - Tudja, egyre szimpatikusabb nekem! Szeretem, ha valaki meri vállalni a komolyabb kihívást ígérő feladatokat is. A semmi munkát, egyszerű takarítást én sem végezném magam a helyében, ezt megértem. A következő okfejtésre már én is elnevetem magam. Ezúttal nem figyelek igazán, és a nevetésembe belevegyül az a halványan ugatós felhang, ami talán a többszáz farkasként eltöltött év hozadéka. Bár a farkasok konkrétan ugatni nem tudnak, mégis ezzel a szóval érzékeltethető legjobban az a hang, amire gondolok. Még szerencse, hogy nem szoktam hahotázni, így túlságosan nagy feltűnést most sem keltek. - Én igyekszem jól felhasználni minden erényemet, vagy éppen értékemet… Annyit már meg merek kockáztatni magam is, hogy nem olyan ostoba, hogy megengedje magának, hogy alábecsüljön engem. A javaslatra megrázom a fejem. - Nem szeretek síelni. Nem vagyok híve a nagyközönség számára is elérhető hobbisportoknak. Sokkal inkább vonzódom a vadászathoz, a terepfutáshoz, a K1-hez, MMA-hoz, és annak, hmmm… egyéb változataihoz… Összegzem nagyvonalakban az érdeklődési köreimet. A vacsora tényleg nagyon finom, nem fog sokáig tartani, míg elfogy, és közben meg is rendelhetem a harmadik vodkát.
Jól esett a kis birkózás! Egyáltalán nem félemlített meg, de nem is ez volt a szándéka. Még el is mosolyodtunk az óvatos jelzésére, de ez nem volt gúnyos, egyszerűen csak rég volt olyan élményünk, amikor valaki ilyesmit mutatott velünk szemben. Nem vettük sértésnek a feltartóztatást, inkább elismertük a kiállását. Aztán visszavonultunk, mert megtudtuk, amit akartunk, és ez így volt rendjén. - Elárulok magának valamit. Van az a szint, aminél már én sem vagyok annyira hatalmaskodó, és kész vagyok partnerként tekinteni a másikra. Ebbe maga beletartozik. Ha feltételezzük, hogy maga nem kém, én pedig Alfa vagyok, akkor szívesen invitálnám hozzánk egy kis... Ismerkedésre. De persze mindez csak feltételezés, nemde? Nézek rá sokat mondóan, halovány mosollyal. Már tudom, régen tudom, hogy feleslegesek ezek a szépen megformált mondatok, de izgalmasnak és szórakoztatónak találtam a feltételes módozást. Játék volt, a játékra pedig mindenkinek szüksége van. Örültem, hogy szimpatizál velem. Hogy miért, azt nem tudom. Hiszen ő csak egy messziről jött idegen volt, aki kedveli a vodkát, és úgy tűnik, hogy bírja is. Kellemes ivócimborám lehetne, igazán el tudnám képzelni, hogy ülünk a bőrfotelben és megvitatjuk az élet nagy dolgait egy üveg ital mellett. Na, ne szaladjunk ennyire előre! Szó mi szó, úgy éreztem, hogy jó hatással van rám, ha hasonló kaliberű farkasokkal érintkezek, ahelyett, hogy megrémisztene, és attól tartanék, hogy veszélyt jelentenek. Túl sok tanulatlan ficsúrt kaptam az utóbbi években, szerintem ez volt az egyik fő oka, hogy néha elég komolyan súroltam az őrület határait. - Dicséretes tevékenységek. Bár a magam részéről szívesebben maradok az állatias, bútortördelős küzdelmeknél. Ott nincsenek szabályok. Mondtam kissé magam elé meredve, hiszen az utóbbi napokban több olyan szabályhoz is kellett igazodnom, amik nem voltak ínyemre. De abba senki sem ugathat bele, hogy a saját házam táján hogy rendezem le a nagyszájúakat. Kíváncsi lennék, hogy az új ismerősöm hogyan viszonyulna ahhoz, hogy fent kell élnie a hegyen és forrócsokit szürcsölgetve röhöghetne azon, mekkorákat tanyálnak a szerencsétlen turisták. Hoppá. Újabb fantasztikus, mindent elsöprő, spontán ötlet! Na de ebbe nem avathatom be Raymondot, elég, ha annyit érzékel, hogy valami kissé felvillanyozott. Felfoghatja a személyem pozitív kisugárzásának. Kac-kac. - Desszertet? Kérdezem egyszerűen, majd a tányérra helyezem az evőeszközöket, jelezve, hogy befejeztem a vacsorát. Nem ettem meg mindent, de nem is voltam kimondottan éhes. Pincér hiányában magam töltöttem egy újabb pohár bort, és nem restelltem rögvest bele is kortyolni.
Ez nekem is kellemes élmény, viszonylag régen próbálkozott velem szemben bárki ilyesmivel. Az pedig csak természetes, hogy nem próbáltam megfélemlíteni. Ha akár csak egyikünk is komolyan le akarná gyűrni a másikat, akkor az ügy az utcán folytatódna, ennél jóval komolyabb tétekkel. - Azt hiszem ez a legjobb hozzáállás, amivel találkoztam eddig. Mármint, hogy bizonyos szint felett képes partnerként kezelni másokat, és nem bármi áron eltüntetendő, legyőzendő fenyegetésként. Elvigyorodok, és még bólintok is. - Természetesen itt minden csak feltételezés. És ha továbbra is ezen feltételezések mentén haladunk, akkor a válaszom talán igen lenne, egy kis ismerkedésre és vendégeskedésre. Szinte már bánom, hogy mindez csupán feltételezés… Nevetem el a végét. Akár feleslegesnek is mondhatnám a játékot, de a játék sosem az. Főleg a jól vezetett, kellemes íven futó játék. A vodkát persze, hogy szeretem, az élet nagy dolgairól való közös merengést azonban jóval kevésbé. Nem vagyok az a barátkozós fajta, hogy most ilyen meglepően kellemesen elcsevegünk, és jól kijövök Castorral, nem jelent semmit. Mindnesetre az biztos, hogy nekem is hiányzott már a magamfajta társaság, főleg az olyan, aki méltó ellenfelem lehet, és mögötte is áll már egy-két évszázad. - Maradnék én is, de azoknak az ideje mára már lejárt. Sajnos rég leáldoztak azok a napok, mikor még igazán nem voltak szabályok. Enyhe nosztalgia, de hát végtére is engem még a régi háborúk régivágású katonái neveltek fel… Ehhez képest még a legdurvább illegális ketrecharc is piskóta, főleg, ha emberekkel kerülök szembe. És eddig csak egyszer futottam össze vérfarkassal a küzdőtéren. Érdeklődve kapom vissza az imént arrébb fordított tekintetem a szemére, ahogy megérzem rajta az eddiginél vidámabb hangulatot. Érdeklődve figyelek pár pillanatig, igaz én nem próbálok bejutni a pajzsa mögé. A kérdésre bólintok. - Én mindenképpen kérek. Majd ha a pincér előkerül, akkor rendelek tőle valami gyümölcsös,, krémes süteményt, meg még egy vodkát, elvégre valamivel le kell majd zárni a vacsorát. - És talán majd holnap kipróbálom a hegyi levegőt is, csak éppen nem síelés ürügyén. Esetleg sétálok egyet az erdőben. Mit gondol, nem fogom zavarni semmilyen tervüket? Hátha terveznek valami vadászatot, egy egész falka szórakozásába talán nem lenne szerencsés beleugrani.
Azt hiszem, hogy elég jó úton haladtunk. Ha őslakost nem is csíptem nyakon, de egy kellemes élménnyel mindenképpen gazdagodtam. Na igen, de ha mégis a hegylakókhoz húz majd a szíve és a lojalitása, akkor b*szhatom a kellemes élményt... Mókás és abszurd lenne, ha egy sötét sikátorban megkísérelné majd kitépni a szívemet. Úgy tűnik, hogy a mosoly ma estére odaragadt mindkettőnk képére, és ez jó. - Ebben az esetben bátorítom, hogy nézzen be a Holiday Inn Expressbe, amikor jónak találja. Talán, még az Alfát is lesz szerencséje megismerni. Bár meg kell, hogy mondjam, elég nehéz eset... Mosolygok még szélesebben, majd a tárcámhoz nyúlok, és kiveszek egy kis méretű szóróanyagot a hotelről. Átcsúsztatom a farkasnak az asztalon, hogy tegye el nyugodtan. Sajnos igazat kell adjak neki, a régi szép időknek már rég nyoma veszett, de kiskapuk mindig vannak, én pedig nagyon szeretem megtalálni őket, és bekopogni rajtuk, hátha valami értékeset találok mögöttük. Desszertezünk! Sütike? Rendben. Már jön is a pincér, én pedig csokoládétortát rendelek. Nem kell több ital, még talán marad is az üveg borból, ami az asztalon van. - Remélem, nem fog csalódni. Morgom, inkább csak az orrom alatt a kirándulására reagálva. Tudom, hogy én is biztattam, de egyszerűen látom magam előtt, hogy próbál majd Vincent benyalni. Vagy éppen arcoskodni, de akkor gyanítom, hogy elég rosszul fog járni. Ennek mondjuk még örülnék is, bár Raymond elég megfontoltnak tűnik ahhoz, hogy ne menjen bele egyből valamiféle hatalmi harcba. A desszert megérkezik elég hamar, igen gusztusos. Szerintem nem fogom megenni az egészet, egyébként is, borzasztó töménynek tűnik. Kicsit megpiszkálom a villával, forgatom a tányért, aztán nekikezdek. - Azt elárulja, honnan ered? Cserébe ön is kérdezhet valamit. Kérdezem, mikor lenyeltem az első falat tortát. Farkaslét ide, vagy oda, sokat elárulhat valakiről a szülőföldje, még évszázados távlatban is.
Nekem is pozitív élmény a találkozás, tulajdonképpen csípem Castort, és rég volt alkalmam ilyen kellemes beszélgetésre, de az egyszerű beszélgetésből lassacskán nekem elég lesz. Nem véletlenül nincs falkám, családom, vagy barátaim. És hogy lesz még precedens arra, hogy egy sikátorban, vagy az erdőben, netán a falkája előtt megpróbálom feltépni a torkát, vagy kiszaggatni a szívét? Nem mondhatom teljes bizonyossággal, hogy nem. De ha megteszem, akkor az az egy biztos, hogy nem a pozícióját akarom elvenni tőle. A meghívásra bólintok, a zakóm zsebébe csúsztatom a szóróanyagot. Nem fogom elveszíteni, és majd ha hazaértem, megnézem rendesen. - Minden alfa nehéz eset. És ha ez az egy még nehezebb, mint a megszokott, talán még örülök is neki… És desszertezünk. Ha már vacsora, adjuk meg a módját, legalábbis az én véleményem ez. Főleg, hogy megtehetem. - Már mióta elhatároztam, hogy ide jövök, azóta remélem, hogy nem ér csalódás… Tulajdonképpen a szőke lány belevalónak tűnt, de ez nem jelent semmit, már ami a másik falka alfáját illeti. Ha Vincent megpróbál lenyomni, nem a hatalmi harcba megyek bele, de valószínűleg elfogadom a kihívást, hiszen az önbecsülésem, talán még a szabadságom is tét lenne, amit harc nélkül sosem adnék fel. Bár nem tartom valószínűnek, hogy egyből nekem ugrana. A kérdésre elvigyorodom. ~Ó, hát, mégis szeretnél minél többet megtudni rólam!~ Elgondolkodom, vajon mennyit ér neki ez az információ. Vagy felelőtlenül ígér, és nem fogja betartani, vagy nem fél kiadni egy információt, vagy pedig egyszerűen csal. És ér nekem annyit bármilyen információ róla, vagy akár róluk, hogy cserébe kielégítsem a kíváncsiságát? Én is megkóstolom a süteményt, és kifejezetten elégedett vagyok vele. - Talán, ha meglátogatom az alfát, neki válaszolok erre a kérdésre… Már így is sokkal közvetlenebb voltam, mint ő. Nincsen több ingyeninformáció ma estére. A sütemény finom, de nagyon gyorsan fogyasztható étel. Ez nem tart igazán sokáig, pár perc talán, főleg, hogy nem adnak akkora szeleteket, amikbe belefullad a kedves vendég… Leteszem a villát, megtörlöm a szám, és megvárom, míg Castor is befejezi. A ma esti utolsó vodkát koccintásra emelem. - Örülök, hogy megismertem, Castor! Nem tudom, mik a további tervei, de ha támadt valami ötlete, nem fogja megtartani magának, ebben már most biztos vagyok. Tulajdonképpen már az sem zavar, ha nem lesz egyéb programom…
Agyafúrt! Hát rendben. Látogasson el, és beszélgessen az Alfával. Úgyis mindent megosztunk egymással, muhaha. Mosolyogva bólintok, és tovább hadakozok a csokoládérengeteggel. De a harmóniát, a jó kedvet megzavarja valami távoli gondolat, ami halk, zavaros, mégis elér hozzám, és kivehető belőle Trisha hangja. És persze az üzenetének a lényege is... B*ssza meg, Westmoreland, most. Felsóhajtok. Raymond érezheti, hogy sötét viharfelhők kezdenek gyülekezni körülöttem, de kivételesen én vagyok az alkotó, nem pedig én iszom meg a levét. Mégis mi a frászt akar megint? Az egy dolog, hogy nálunk lakik a hotelben, de kétlem, hogy a kényelmetlen párnája miatt szeretne hamar beszélni velem. Remélem, hogy semmi köze sincs a múltkori parkolós balhéhoz, mert ha igen, most nem lesz ott Gabriel... Tudom, embereket nem bántunk, de ha túl sokat kérdezősködik, esetleg eljárhat a kezem. - Én is örülök a találkozásnak! De úgy tűnik, hogy ideje, hogy elváljanak útjaink, legalább is mára. Hív a kötelesség... És persze egy munkamániás zsaru. Kissé csalódott szemekkel nézek a velem szemben ülőre, mert tényleg őszintén sajnálom, hogy nem tölthettünk még együtt egy kis időt. Bíztam abban, hogy nem ír le majd emiatt, és valóban ellátogat hozzánk. ~ Negyed óra és ott vagyok. ~ Küldöm a rövid választ Patrishának, miközben intek a pincérnek, hogy fizetnék. Amíg a pénztárgéppel szöszmötöl, még Raymondhoz fordulok. - Ha nem veszi zokon, a vendégem volt. Köszönöm a beszélgetést. A válaszától függetlenül mindkettőnk számláját kifizetem, borravalóval együtt fektetem a zöldhasút a számla mellé, a bőrtokba. Még lehajtottam a maradék bort. Nem voltam részeg, hiszen ettem mellé, így meg aztán végképp nehezen rúgtam be, hála a farkaslétnek. Kissé peches helyzet lett volna, ha a kocsimhoz érve egy Jake klónnal futnék össze... De most legalább meg tudok rendesen állni a lábaimon. Felkelek, és kezet nyújtok a farkasnak. Keményen, határozottan, mégsem uralkodóan. Mint mondtam, képes vagyok partnerként kezelni, jelenleg pedig nem tartozik a falkámba, hogy basáskodjak felette bármivel is. Talán, annak is eljön majd az ideje. - További szép estét. Remélem, még találkozunk! Búcsúztam el a következő találkozás reményében, majd kikértem a kabátomat, és kimentem a hidegbe. A kocsimhoz siettem, és sebesen a hotel felé száguldottam, közben pedig nagyon reméltem, hogy képes leszek vérontás nélkül túlélni a mai estét. Túl szép volt ahhoz, hogy ilyennel romboljam le. Sokkal jobb lett volna, ha csak magamhoz húzom a Bétámat, és vele együtt alszom el, semmi szükségem nem volt erre a kis közjátékra. Kösz, Westmoreland, igazán köszi.
// És neked is köszi a játékot, nagyon élveztem! //
Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy már most is az alfával beszélgetek, de ha egyszer feltételezőset játszunk, akkor szerintem ez egy tökéletes lezárás az információcserére, és majd folytatjuk, ha benézek a hotelbe. Biztos van mondjuk legalább egy rulett-asztaluk, legfeljebb kipróbálom. De ha az nincs, megfelel a bár is. A hangulatváltozást azonnal érzékelem, és bár érdekelne, mi lehet ekkora horderejű dolog, nem kérdezem meg, mert úgysem kapnék rá választ, ezt jól tudom. - A maga köré gyűlt viharfelhőből kikövetkeztettem, hogy ez lesz a következő mondata. Sok szerencsét az este fennmaradó részéhez. Mennyivel jobb nekem! Nem kell mások zűrjeit megoldanom. Mehetek szórakozni helyette, elvégre nekem fiatal még az este. Csak részlegesen bosszant, hogy Castor lelép, pedig kíváncsi lettem volna rá, hogy ő hogyan lazít. - Ami azt illeti, nem örülnék neki… Ugyanis nem szeretem, ha helyettem fizetnek. Baráti gesztust pont olyan ritkán szoktam elfogadni, mint szívességet. Most azonban úgy tűnik nincs alkalmam igazán vitatkozni a dolgon. Nem baj, majd megoldom másképp… Én is felkelek, és kezet fogok Castorral. Szeretem a farkasok erős kézfogását. Az emberekét meg sem érzem, hiába csinálják szabályosan. - Viszontlátásra! Miután ő lelép, megigazítom a zakómat, vetek egy búcsúpillantást a lila körömcipős nő irányába, aztán a parkoló felé veszem az irányt. Azt hiszem ma este akkor meghajtom az új kocsit valami kellemesen havas terepen. Úgyis kíváncsi vagyok, megérte-e az árát…
// Részemről az öröm, remek volt, de egy tánccal még adósom vagy! XD //
Ha kinyitja előttem az ajtót akkor hálásan somolygok miközben beslisszolok a meleg helységbe. Egy, a fűtőtesthez legközelebbi asztal felé veszem az irányt, lekapom a kabátomat, és helyet foglalok. Bár lassan elérkezik a vacsora idő, alig egy-két ember lézeng a vendégtérben. Örülök, hogy nincs nagy közönség. Ha elmerülök valamiben, legyen az bármi, abban nyakig benne vagyok. Ilyen az alkoholizálás is. Ha egyszer elkezdem, tényleg hülyére iszom magam. Ám előbb eszek valamit, különben nagyom hamar be fogok rúgni. Az idejét nem tudom, hogy mikor tivornyáztunk utoljára Castorral, szóval nem akarom elkapkodni. - Tequilához mit szólsz, vagy marad a wisky? Millió kérdésem lenne amit tervezek is feltenni neki, csak túl feszült vagyok még hozzá. Az rendben, hogy a legutóbbi beszélgetés a körülményekhez képest jól sült el, azonban ez még közel sem jelenti azt, hogy minden a régi. Tehát kell az a pia, hogy oldódjak, aztán kipuhatolom az új határokat, és ha még akkor sem vagyok disznó részeg, nem is fogom átlépni azokat.
Kezdőlap
//
