* Enni mindenkinek kell és én sem vagyok ez alól kivétel. Nos, van olyan aki étterembe szereti megenni az ínyenc falatokat és van olyan aki jobban szereti maga levadászni az ebédet. Én azon „kevesek” közé tartozom, akik nem mulasztják el a vadászat örömeit. E célból hagyom fokozatosan magam alatt az erdő rengeteget és megyek egyre magasabbra és magasabbra. Azt nem tudnám mondani, hogy gatyalohasztó meleg van, mert ezen a vidéken szerintem soha nincs olyan, bár én nem fázóm. A farkas lét egyik előnye. Mivel erre nem igen jár ember, így nem is öltöztem be, úgy is lekerülne a ruha. Az ingemet le is veszem magamról és a nadrágomtól is megszabadulok. A pongyolát két szikla közé helyezem és nehezéket is pakolok rá. Nem kell, hogy az esetlegesen hírtelen támad szél, csúfot űzzön belőlem. Testem minden egyes izomrétegét kinyújtóztatom, s hagyom had járjon át a levegő. A következő pillanatban már négy lábon vagyok és torkomból egy jellegzetes üvöltés szakad fel. Szeretek vonyítani, bár a hold most pont nem látszik a sok fehér fodros felhőtől. Végétre is nem kell nekem látnom, hogy érezzem, merre is van. Nade nem azért jöttem, hogy gyönyörködjek a tájban, bár így farkasszemmel azért elég szép. Orrcimpámon keresztül mélyeket szippantok a levegőbe és beazonosítom az illatokat. Már tudom is merre fogok indulni, mert szagot fogtam. Fürgén ugrálok egyik szikláról a másikra és követem az áldozat felhőjét. A farkasom kissé türelmetlen, de ezen nem lepődöm meg, hiszen ilyen a természete. Én már megszoktam, de be kell valljam, hogy így korgó gyomorral egy kicsit én is az vagyok. Azonban a jó munkához idő kell, ezt mindenki tudja és ha nem akarok ceruza vékony farkas lenni…..jaj ebbe még bele gondolni is förtelmes volt. Hát hogy néznék már ki? Dús fekete bundám, igen csak kikopna és ennyire fényesen sem csillogna mint most. Alacsonyabb biztos nem lennék, mert lássuk be, így sem vagyok valami égéi meszelő, hát még farkas alakban. A sziklák jól ejtik testemet és onnan figyelem a legelő kecskét. Szeretem a húsúkat, mert csupa izmosak és én szeretek rágódni vagy inkább jobban szeretem azokat a részeket melyeken egy kicsit dolgozni kell. Szerintem finomabbak is. Lapos kúszásban oson olyan közel amilyen közel csak ehet. Fülem hegyezem és minden porcikám megfeszül. Csak a kellő pillanatot várom és hopp. Támadásba lendülök……… Éktelen fájdalom hasit a jobb hátsó lábamba és sokkot is kapok egy pillanatra, ezért a földön terülök el. Mi a fészkes fene ez? Vonyítok mint egy kutya, mert totál olyan érzésem van, hogy leszakad az egyik lábam. Férfi ember nem panaszkodik , főleg ha az még katona is, de az isten szerelmére ez kibírhatatlan! Fejemet lassan emelem a lábam felé és valami vas ízé tartja fogva. Hangom egyre halkabb még végül már csak nyöszörgök. Deszép! Itt vagyok az istenháta mögött és járni sem tudok, de ha ez még nem lenne elég a gyomrom is üres, bár a fájdalom, most elnyom minden egyéb érzést.*
*Imádom a természetet! Gyógyítóként azt hiszem, hogy valamilyen szinten ez elvárt is, hiszen gyakran használunk gyógyfüveket, gyógynövényeket meg ilyesmi. Éppen ezért mivel ma szabad napom van - hétvége lévén - egy kis túrára indulok. Hátamon egy hátizsák, benne mindenféle jóval, többek között vízzel, teával és szendviccsel is, lábamon egy túrabakancs, egy vastagabb farmer, illetve egy piros kabát. A nyakamra egy kék sálat kötöttem, a kezemen pedig egy lila kesztyű van. Íme, a szivárvány Legra! Hát igen, erről vagyok híres és ismert. No meg ha itt ragadok, legalább talán lentről is észreveszik a színkavalkádomat. Elég megterhelő ez a hegymászás, de közben élvezetes is. Egy gyógynövény-kalauz van a kezemben, miközben egyre csak mászok felfelé és néhány gyógynövény lelőhelyét tanulgatom. Nem árt tudni, hol találhat gyógymódot az ember lánya. Néhány gyógynövényt le is szakítok és egy kis dobozkába teszek, remélve, hogy valamire majd fel tudom használni őket. Ha másra nem, egy kellemes teát csinálok belőlük, ami nyugtató hatással bír. Ahogy egyre feljebb haladok a kis ösvényen, hirtelen hatalmas vonyítást hallok. Megállok, megmerevedek és fülelni kezdek. Kellemetlen, hogy Őrzőként még nem volt dolgom szemtől szemben egy vérfarkassal és talán most jött el az idő, amikor halál egyedül vagyok. Totál szívás! A vonyítás végül abbamarad. Néhány percig még fülelek, majd tovább indulok, kicsit letérve az ösvényről, hogy távolabb kerüljek a hang forrásától. Azonban ahogy eltávolodok az ösvénytől néhány méterre, ismét vonyítást hallok, de most fájdalmasat, szinte a szívembe mar a hang. Hegyezem a fülemet és nem tudom megállni, hogy ne induljak el a hang irányába.* ~Lehet, hogy csak egy egyszerű állat.~*gondolom magamban, mintha ettől kicsit megnyugodnék. Végül a hang irányába indulok, és immár egész közelről hallom a vinnyogást. Fellépek az egyik sziklára és teljes rálátásom nyílik a farkas testbe bújt férfira, akinek egyik lába bizony egy csapdával van összeszorítva. Nem gondolkozok sokat, a farkas szemébe nézek, majd leugrok a szikláról és gyors mozdulatokkal igyekszem szétfeszíteni a vas kapcsokat, amik fogságba zárták a farkast.* -Nyugi, segítek, csak ne mozogj... *suttogom halkan, és úgy vélem, hogy hogyha az illető vérfarkas, akkor nyilván érti, amit mondok, ha viszont egyszerű farkassal van dolgom, akkor meg legalább a hangom nyugtatlóag hat. Remélem...*
* Asszem ezt egy kicsit megszívtam, vagyis inkább nagyon. Nem tudom melyik elvetemült „állat” képes erre a részre csapdát tenni, de ha a mancsaim közé kerül, tuti nem marad benne levegő……levegő? Egy élő sejt sem! Ha nem lenne tartásom most zokogva bömbölnék, már ha létezik ilyen és képes is lennék erre farkas alakban. Csak nyüszíteni tudok, de már azt is csak halkan. Eljött hát az a pillanat amikor kutyának érzem magamat és még segítségre sem számíthatok, mondjuk nem mintha azt el is fogadnám. Inkább tépném le tőből a lábam minthogy elfogadjak valamit. A-a egy De Luca olyat nem tesz, túl büszke hozzá. Lehet azt kéne elszakítani a lábam, úgy is visszanő címszóval. Én lehetnék a három lábú farkas és most nem arra a méretemre gondolok. Nah jó légy erős és mozdulj meg, mert ha itt fekszem akkor nem jutsz szikláról az erdőbe, itt pedig jó célpont lehetek bárkinek. Szinte érzem ahogy a keselyük köröznek a fejem felett, de ezt már biztos csak képzelem vagy még sem? A fene sem tudja. Próbálom én mozgatni a hátsó mancsomat, de hasztalan ez ugyan nem mozdul. Nagyszerű mi jöhet még? Egy illat, az, az, az jön felé, melyet az enyhe vagy erős? Mindegy, hoz felém. Nm ember mert ez édesebb és farkas nem lehet. Akkor csak mágiahasználó lehet. Tán egy őrző itt? Nocsak. Akkor lapozzuk fel a mit tudunk az őrzőkről fejezett az elmémbe…..assszem be kéne iratkozni egy gyorstalpaló tanfolyamra farkasoknak, mert jelen pillanatban nem sok jut az eszembe, pedig több mint 300 éves múlt van mögöttem. Biztosan a fájdalom blokkolja az elmémet, de ennyire? Nem az a beteg, hanem a lábam. Egyre közelebb érzem a szagot és látom a szem párat mely les. Most mi a fenét néz hah? Nem vágom, de elmászik. Az írisze megnyugtató lenne, ha nem fájna semmim A szabad lábam rándítom meg ösztönösen jelezve, hogy köszi, de nem kérek a segítségből még tőle sem. Valahogy nem gyere be, hogy egy nő akar rajtam segíteni. Büszkeség mondom én még ilyen helyzetben is elő jön. Érzem ahogy hideg ujja a lábamhoz ér és próbálkozik. Azt nem tudom mennyire sikeres, de a lábam még jobban fáj. Oké, oké, szedd össze magad és változz át, mert akkor nagyobb leszel és erősebb is! Mondtam már, hogy bíróm a lelki ismeretemet? Oké, mások nem így hívják, de van e ennél szebb szó? A hátsó mancsom még mindig rángatózik és nem kizárt, hogy eltalálom a csajt. Ösztönös nah vagy mi a szösz. Az átváltozás, úgy hogy vas tart fogva nem megy. Ezért lehet gyengének nevezni, de aki ezt nem élte át, nem is tudhatja milyen oké?*
*Amikor meghallom a vonyítást, és az egyre halkuló vinnyogást, megszaporázom a lépteimet és az egyik szikla mögött meglátok egy farkast, aminek/akinek a lába egy vas csapdába van szorulva. Első gondolatom az, hogy még soha nem voltam ilyen közel egy vérfarkashoz, második gondolatom pedig az, hogy lehet, hogy egy "egyszerű" farkassal van dolgom. Azonban mikor a szempár a sajátomba fúródik, már tudom ,hogy valóban egy vérfarkassal van dolgom, és azt is tudom, hogy ő megérzi, hogy Őrzővel van dolga. Kérdés, hogy erre hogy reagál, de ez most cseppet sem érdekel. Maximum iszonyat rövid lesz Őrzői pályafutásom. Gyors léptekkel indulok a farkas mögé, majd határozott mozdulattal és teljes erőfeszítéssel feszítem szét a csapdát. A farkas rúgkapálni kezd, amire dühösen csillan meg a szemem.* - Maradj már nyugton! Így nem fogok tudni segíteni! *morgom felemelve a hangomat és miközben igyekszem kinyitni a csapdát, eszembe jut, amit Maggie mondott az Öregedési tetoválásról. Nem árt, hogyha van és azt hiszem, totál jól mutatna egy tetoválás az egyik vállamon. Persze, kérdés, hogy elég lesz-e egy maréknyi szőr a farkastól, illetve, hogy nem fog-e szét tépni, miután kiszabadul. Nagy erőfeszítés árán végre sikerül kinyitnom a csapdát, miközben igyekszem kitépek néhány szőrcsomót a farkas lábából és örömmel látom, hogy a csapdán is maradt néhány szál. Mielőtt a farkas magához tér, ijedten állok fel és hátrálok néhány lépést, úgy figyelek meredten a farkasra, hogy vajon most mit fog csinálni. A sebesült lábára nézek, amit nyilván húzni fog egy darabig, bár gyanítom, hogy nagyon hamar, pár óra alatt, be fog neki gyógyulni. Kivéve, hogyha ezüstből van a csapda, amit gyanítok. Hogyha a farkas ez alatt a néhány másodperc alatt nem harapja el a torkomat, akkor lassan leguggolok és közelebbről is megnézem a csapdát. Boldogan látom, hogy valóban maradt egy-két szőrcsomó a csapdán, de most észrevétlenül vizsgálom meg.* - Azt hiszem, ez ezüst... *mondom halk hangon, majd a farkasra nézek, aki remélhetőleg még ott van előttem néhány méterre.* - Tudok gyógyítani. *szólalok meg néhány másodpercnyi csend után, jelezve, hogy segítek, hogyha akarja. Azokért a szőrökért már megéri...*
* Nah nem mondod? Pont az a lényeg, hogy ne segíts! Mondanám én neki, csak hogy a vakkantáson kívül mást úgy sem hall. Mindegy. Akkor hagyom magamat, aztán meglátjuk mi lesz. Tehetek mást? Nem igen, mert magatehetetlen vagyok. Átváltozni nem tudok jelen pillanatban és nem kell hozzá sok ész, hogy tudjam a miértjét. Ezüst! Hogy én mennyire utálom! Abba hagyom a védekezést és a leányzóra bízom magam. Ettől még a gyomrom is felfordul, de van olyan helyzet amikor a büszkésségemmel kitörölhetem a fenekemet. Ez pont ilyen. Csak pihegek amíg a csaj szét feszíti a csapdát. Ki sem néztem volna belőle, hogy képes erre. Jaj mami! Most tényleg a szőrömet tép? Azt hiszi, hogy én ezt nem érzem. Még az a szerencse, hogy nem hozott rögtön egy borotvát és nem most akarja kiélni kreatív vágyat, már ha van neki ilyen. Über szexi lennék valami márkajelzéssel az oldalamon nem? Amint lábam szabad lesz arrébb kúszok rögtön és dacolva a fájdalommal gerincem mentén érzem a bizsergést. Fejem hátravetem és egy méretesebb fekete „szörny” lesz belőlem. Fogsorom kijjebb helyezkedik és két lábra állok. Fáj az állás azt nem mondom még is megfordulok és farkas szemet nézek a lánnyal. Pofámból jelentős nyál távozik, mely a földet öntözi. Szinte habzik és joggal lehetne azt hinni, hogy veszett lettem, de nem, csak beindult az enzimterelésem és valahol távoznia kell, hát erre a legalkalmasabb a pofám. Közelebb lépek egyet hozzá és bele nézek azokba az íriszekbe. Oh nem mondod, hogy ezüst? Ezt magam is tudtam eddig, és kissé harapós a kedvem is jelen pillanatban. Morgok egyet jelezve neki, hogy ezt én is tudtam, azonban támadásra nem adok okot. Ha most neki esek és elválasztom a csini fejét a testétől akkor elég nagy kakit csinálok az őrzök és farkasok között. Kell nekem egy tál szar? Kellene, de ennek még nem jött el az ideje, ám ha balesettnek álcázom, vagy rá kenem a kecske zabáló bandára akkor még jól is jöhetek ki ebből. Nem is rossz elgondolás. Egy hirtelen mozdulattal leküzdöm kettőnk között lévő távolságot és előtte termek. A nyakát kapom el ha minden igaz, egy jól irányzott támadással és emelem a magasba. Kapálózhat vagy amit akar, de hogy én el nem engedem ez is biztos. A farkasom is csak arra vágyik, hogy a vérét vegyem. A nyál még mindig csorog a számból és levegőt is gyorsabban veszek mint korábban. Hangja bemászik elmém legsötétebb bugyraiba és vörösen izzó íriszeken keresztül figyelem. Feltudja gyorsítani a gyógyulást? Érzem ahogy testem megkezdte a folyamatot és pár órán belül már nem lesz baja a mancsomnak, de képes ezt lerövidíteni? Valóban? Mi van ha valami más jár a fejében és inkább még nagyobb gondot akar okozni? Lássuk a medvét, akarok mondani az őrzőt. Nem változhatok át, mert így gyorsabb a gyógyulás számomra. Leteszem a földre és hátrálni kezdek…..*
Nem mondom azt, hogy nem félek. Igazából nagyon félek, és fogalmam sincs, hogy mi a francért jöttem ide, amikor már láttam a farkas tekintetéből, hogy ő bizony egy vér-, és nem egy egyszerű erdei farkas. Kellemetlen, de most már nem tudok mit tenni, hiszen itt vagyok. Szétnyitom a csapdát, ami ezüstből van - mily' meglepő. Kellemetlen belegondolni abba, hogy nyilván egy Őrző tette ide ezt a csapdát, és most egy Őrző segít egy Vérfarkasnak kikecmeregnie belőle. Mennyire ironikus... Lassan, de biztosan szétnyitom a csapdát, miközben kisebb szőrt sikerül kitépnem a farkasból. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy mit is akarok, de azt hiszem néhány szőrszál nem olyan nagy dolog azért, hogy segítek neki, hogy ne veszítse el a lábát,avagy ne maradjon itt egészen addig, amíg valaki meg nem találja. Morog, majd arrébb kullog és hirtelen remegés fut végig a hátán. Én már ismerem ezt a dolgot és tudom, hogy mi fog történni. Vagy egy meztelen emberrel lesz dolgom, vagy pedig egy 2-3 méteres hatalmas, kifejlett vérfarkassal. Sajnos az utóbbira kerül sor és a farkas nyáladzani kezd. Riadtan hátrálok, és néha-néha a hátam mögé nézek, hogy le ne essek, de a farkas nem gondolkozik, ösztönösen felkap és nagyon úgy tűnik, hogy le akarja tépni a fejemet. Sikítani kezdek és ficánkolni, de a vasmarkok erősen fognak. Végül, mintha a farkas mégis gondolkozna, letesz a földre, én pedig a földön csúszva-mászva riadtan hátrálok, le nem véve a tekintetemet a vérfarkasról. Ami meglep az az, hogy ő is hátrálni kezd. Szerencse, ugyanis hogy innentől kezdve nem fogok neki segíteni, az biztos. A szőrök a zsebemben vannak, illetve a csapdán is maradt még, ez talán két tetováláshoz is elég lesz. Lassú mozdulattal a csapda után nyúlok, és hogyha a fejem még mindig a helyén van, akkor gyors mozdulattal ugrok fel és rohanni kezdek lefelé a hegyről, hogy valami biztonságos helyre jussak. Még nem akarok meghalni, köszönöm szépen.
*Corvin és az Ő nagyon nagylelkű ajánlata. „Ha nem akarsz, ma már nem kell felszolgálnod.” Hát ennek még örültem is volna, ha épp nem egyetlen számom lett volna mára. Az a fenemód jótevő ajánlatának köszönhetően, itt bolyongtam, mint egy hülye. Jó ez mindennapos volt, a különbség annyi, hogy eddig egy-egy órám akadt most viszont egy egész éjszakám. Az Orfeumtól egyből haza mentem, hogy át vegyek valami kényelmesebb cuccot. Múltkor tökéletesen megtanultam, hogy hosszabb távra nem épp ideális a magas sarkú csizma az erdőbe. Azaz idióta Clayton is csak jót mulatott és szívta a vérem, hogy pukkadjon meg. A város menti birtoknál hagytam a kocsim, amire pár napja bukkantam rá. Ennek a tragacsnak többe kerül a bérleti díja mintha vettem volna egyet magamnak. De BKV… na azt már nem. Rövid időn belül lecsuknának, hisz ott akaratlan is, hozzám érnek. Lapos talpú, csizmám alatt ropogott a hó, de a mai kirándulásom is feleslegesnek bizonyult. Hisz már olyan mélyen jártam, de még csak egy mókussal sem találkoztam. Mondjuk ez talán nem is meglepő Alaszkában, de elkeserített, hogy a szőrzsákot azóta sem láttam. Néha fura érzésem volt, de csak pár pillanatra és már semmivé lett, még mielőtt körbe nézhettem volna. Farmernadrágomban szinte már átfagyott a lábam, de még mindig mentem, bár már kifelé, csakhogy előre és nem vissza a birtokra. Hiába volt rajtam meleg pulcsi, vastag fekete kabát, hiába melegítette a hátam a kibontott hajam még így a csontjaimig hatolt a hideg. A gondolataim, azok az álnok gondolatok pedig messze jártak. Nem itt, nem is otthon, hanem Corvin ajánlatán. Kattogtam, mint akinek kötelező. Mire feltekintettem, be kell vallanom gőzöm sem volt, hogy hol vagyok. Sötét, kissé elmélázó tekintetem előtt egy sziklacsúcs terült el. Pár pillanatig csak néztem, de aztán váll vonva neki vetettem magam, hogy feljussak a tetejére. Nem vagyok hegymászó, s csak azért úsztam meg párhorzsolással a tenyeremen, mert nem volt olyan magas és viszonylag még hely is volt, ahova a lábam be tudnám ékelni. A tetején kissé egyensúlyozva álltam meg és tekintettem körbe a sötét mindenségen. Nappal, biztos csodás lehet, ahogy a fák ágai között át jut egy kis napfény, de így két-három óra magasságába azt hiszem ehhez nem lesz szerencsém. Elfeküdve a hátamra igyekeztem beékelni magam egy viszonylag sík részre, ahol nem fenyegetet az a veszély, hogy beleáll a hátamba egy élesebb rész. Bár meg kell hagyni, nem épp volt egy puha ágyikó, de nem volt olyan baromi kényelmetlen sem, még ha kissé itt-ott nyomott is. De csend volt, nyugalom és nem volt más csak Én és az erdő apró neszei mely az életről árulkodtak. Arról, ami ebben a hideg, zord környezetben volt. Csizmám szárából kihúztam az egyik pengém és a múltkori sebem, ami mostanra már csak egy rózsaszín hegre illesztettem a hegyét. Érzékeny volt, de nem zavart, ahogy finoman elkezdtem forgatni rajta, de tekintetem csak az eget kémlelte, ahogy itt-ott átbukkant egy-egy csillag a ritkás, de sötét felhők közül. * - Hajm… Duncan, Duncan… mi a fenét akarsz Te Tőlem? Miért pont Én kelltettem fel a figyelmed? * Sóhajtottam az éjszakába, hátha valaki választ ad a kérdésemre. Ő nem adott, csak lelépet. Persze tudtam Én, hogy a műveletem, ahogy a vendég kezét az asztalhoz szegeztem kicsit átszabva a kézfejét nem volt mindennapi a táncosainál. De ez nem magyarázat. Utáltam a bizonytalanságot. De magam még jobban, hogy tudtam, bármi is legyen az, már csak a kihívás okozta öröm és az újdonság miatt is vállalom.*
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 10 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 09, 2013 5:24 pm-kor.
Az erdőben mászkálok ezen a késői órán. Nincs célom, vagyis hát csak az, hogy megfigyelés alatt tartsam a környéket. Elég sok mostanában a kóbor farkas és azoknál soha nem lehet tudni, hogy mit akarnak ezen a vidéken. Amúgy is szeretek tisztában lenni azzal, hányat számlálunk. Járőrözés, ha úgy tetszik, persze erre elküldhetem volna valamelyik felderítőt is, de ma van hozzá kedvem. Találok pár embert, de én nem bántom őket, hiszen ezt tiltja a falkaszabályzat. A farkasom pedig azt akarja mit jó magam, mert én irányítom őt és nem fordítva. A ruhámat gondosan eldugtam egy helyre, mert ha visszaváltozok, akkor nem rohangálhatok meztelen. Szóval csak mászkálok és szaglászok egészen addig a pillanatig amíg meg nem érzek egy ismerős illatot. Tudom, hogy erre a növény nem honos, így csak egy tippem van, de mit keres pont itt a nő és miért pont ilyenkor keresi azt, amit akar? Nem tudja, hogy veszélyes erre felé az élet? Az rendben van, hogy meg tudja magát védeni az emberektől, de a farkasoktól kötve hiszem. Ejj ez a lány miért nem tud otthon maradni és kötögetni? Mint a rendes lányok. Azért nem ez a nő eszményi képem félre értés ne essék, csak biztonságosabb lenne, ha otthon maradna, vagy a városban lenne, mert most kint van. Nem hagy más választást, minthogy kövessem és ha úgy alakul a helyzet közbe lépjek, mert nem szeretném ha baja esne. Ezért utána szegődöm, de csak a távolból figyelem. Nem megyek oda hozzá, mert mondani úgy sem tudok neki semmit. Másrészt nem is akarom megijeszteni, bár vannak kételyeim, hogy valóban megijedne. Nem tudom látott e már farkast, de erre felé elég sűrű ugyebár. Nem kell részleteznem, hogy miért. A tervem egészen addig zseniális, míg feljebb nem mászik a sík részre. A fák biztonságos láthatatlanságot biztosít a szemei elöl. Amint viszont elér a „lapos” részre, ha látni akarom, akkor nekem is ki kell mennem, amihez semmi kedvem nincs. Inkább mászok egy kört, hogy nincs e valaki a közelbe, aki veszélyt jelentene ránézve. Én ráérek szóval egész este is itt üldögélhet. Egy biztos ezen a terepen nem hagyom magára, mert nem csak a farkas az egyetlen veszély. Medvék is élnek erre felé vagy felbőszült vaddisznók vagy a fene tudja mik.
*Ezer meg ezer gondolat kavargott a fejemben és nem is figyeltem a környezetemre, mi sem mutatja jobban, hogy gőzöm sincs, hogy keveredetem idáig. De ez nem számított, egy jó húsz percig feküdtem ebben a kitekert helyzetben, mire csillapodtak a kedélyeim és a telefonomért nyúltam a zsebembe, hogy telefonáljak egyet. Azonban a mozdulatban megakadtam, ahogy eljutott a tudatomig, hogy valaki, vagyis inkább valami van a környéken. Ez kicsit más volt, de a hatás ugyan az. Éreztem, ahogy bizsereg mindenem, ahogy az ösztöneim fellázadnak, de másképp, mint egy ember közelében. Ez egy farkas. Clayton társaságában mikor meg akarta ölni azt a szerencsétlent. Akkor éreztem így először.* - Röhej… egy embert lazán lepofozok, ezek a dögök meg vonzanak. Farkas csinált vagy mi a szösz? Én leszek az új Tarzan. * Sóhajtottam lemondóan, és a pengém visszacsúsztatva a csizmámba keltem fel és ugortam le a szirt egy alacsonyabb részéről. Szemeim egy pillanatra lehunyva hagytam, hogy az érzékeim elhatalmasodjanak rajtam, miközben a tenyerem bőszen dörzsöltem a nadrágomba. A frászért akarom én megsimogatni? Az érzés, mintha csak dróton rángatott volna, indultam meg a forrás irányába. Szinte futva szeltem át, hogy ismét a fák közé érkezzek. Talpam alatt ropogott a friss hó, mely mutatta, hogy erre nem nagyon járnak. A fák közé érve, pedig csak követtem az apró mancs nyomokat, melyek egyre beljebb vezettek.* - Igazán megállhatnál. Meg mondtam, hogy ki jövök. Szóval ennyit igazán megérdemlek, ha már minden nap erre vagyok. Na nem mintha jobb dolgom volna, csak a hideget utálom. Szóval mit szólnál, ha mondjuk megmondom mikor jövök, kielégíted az igényeim egy húsz percben aztán hagyjuk egymást? Áhh… beszélek itt neked, mint akinek kötelező vagy mintha legalább értenéd. * Na ennél dilisebbnek már csak akkor éreztem magam, mikor beakartam magyarázni a huszadik szülinapomon, hogy ez csak a tizennyolcadik. Na nem akkor, hanem másnap mikor megmutatták a felvételeket. De ettől függetlenül az érzés ugyan az. Hajthatatlan követtem a mancs nyomokat és persze nem utolsó sorban azt a fura érzést mely vonzott magával. * - Nézd, elég kitartó vagyok, de mi lenne, ha megkönnyítenénk egymás dolgát kékség? Csak úgy meg jegyzem, hogy ha beljebb vezetsz nem találok haza és Én leszek az ügyeletes jégszobor az erdőben. Nyárig legalábbis biztosan, de lássuk be ez nem épp egy jó életcél. No meg fáradt vagyok, egy ideje már kereslek. * Folytattam a beszédet, hogy ki néz hülyének? Magamon kívül aligha bárki. A farkas meg nem számít. Vagyis pont de az, hogy számít, hisz különben nem lennék itt. De csak kitartóan követtem, ha kell hát egész nap.*
Teljes bennem a nyugalom, hiszen nem érzek senkit Eli-n kívül s így bizony veszély sincs. Én nem jelentek ránézve fenyegetést és magamtól nem kell megóvni, bárrrrr ezzel vitába tudnák szállni, de nem lettem sárga házas, hogy magamba vagy magammal vitatkozzak, amit mellesleg én nyernék, minden kétséget kizárólag. Egyre beljebb megyek, hogy nagyobb távolságot tudjak áthidalni a képességeimmel. Azonban a nő sem mered egy helyben, már miért is tenné. Hallom amit mond, de nem állok még meg neki. Azt nem tudom, hogy kihez beszél, már mint nekem, mert én vagyok csak itt, de hogy miért mondja azt amit, azt nem tudom. Engem még biztosan nem látott, hiszen emlékeznék rá, ha másért nem is, de az illatot felismerném és mielőtt megismertem volna senki nem árasztotta ezt a virág illatot. nem tudhatja, hogy minden egyes szavát értem, de nem is baj, ha ebben a hitben van. A fák között sorra megyek el, s még beljebb csalom. Nem azért, hogy megfázzon vagy, hogy eltévedjen, csak, hm, magam sem tudom miért. Oké, akkor megállok s arra az irányba fordulok ahonnan várható. Kékség? Azt hiszem adnom kell neki egy szemüveget, mert szürke vagyok főként nem pedig kék. Hát minek néz engem valami cirkuszi farkasnak vagy megfagyott farkasnak? Azon gondolkodom, hogy mit szedet be ez a lány, hogy zöldségeket beszél? Engem keres egy ideje? Farkas alakban? Tuti valami erős szer lehet és talán jobb lenne ha leállna vele, amit meg is mondanák neki, ha értene, amint látótávolságba ér morogni kezdek, jelezve, hogy jobb lesz ha ott marad. Semmi értelme nincs annak, ha közelebb jön, mert inkább féljen egy farkastól, mint babusgassa nem igaz? A saját biztonsága érdekében. Mindegy, hogy meg áll vagy közelebb jön vicsorogni kezdek, jelezve, hogy bizony nem vagyok játék farkas, bármennyire is aranyos a bundám. Persze a sok bogáncstól nem lehet valami szép, de a fene sem tudja hol szedem ezek mindig össze. A hóban biztosan nem, de tény, hogy mindig akad benne egy vagy kettő. Érzem, hogy most is van benne, de már hozzá szoktam és nem zavar annyira. A nagy vicsorgás közepette pedig a nyálam csorog le a földre, de nem azért, mert megkívántam, inkább azért mert túl sok képződött a pofámba. Van ilyen gyerekek! Egy nyálgép vagyok és? Vagy egy nyálas dög, tök mindegy!
*A kitartás mindig meghozza gyümölcsét, bár a makacsság is, hisz már végképp nem tudom, hogy merre vagyok arccal előre. Najó, azt azért tudom, tekintve, hogy előttem épp egy szürke farkas vicsorog, mint akinek kötelező. Tele szúrós vackokkal, no meg néhol fehér részekkel. Ajkaim egy pillanatra lebiggyednek, mielőtt újra megszólalok, de nem közeledek. Egyenlőre.* - Hát… mi tagadás, nem Téged kerestelek. Ha csak nem voltál fodrásznál és nem csináltattál a kék szemed helyére kontaktlencsét. Ha engem kérdezel, sokkal jobb volt az a jeges kék tekintet. * Vigyorodtam el. Persze tudtam én, hogy egy farkas nem jár fodrászhoz, meg optikushoz, meg nem is érti amit mondok, de azért én csak beszéltem. Míg Ő kitartóan morgott.* - Szépek a fogaid, most csináltattad? De igazán abba hagyhatnád. Tudod, röhej de vonzanak a farkasok. Ne kérdezd miért, magam sem tudom, miért akarnék megsimogatni vagy úgy egyáltalán hozzá érni bárkihez. De ez van… Te vagy a második, aki úgy vonz, mintha dróton rángatna maga után. – Tettem egy lépést közelebb, de ha továbbra is morgott, akkor csak lassan leereszkedtem a földre, hogy térdeim a hóba lapuljanak. – Szóval, bántani nem foglak és örülnék, ha Én sem lennék az éjszakai nasid. Poén az egészben, hogy még beszélek is hozzád. No mindegy. De egyezzünk meg. Én nem bántalak, kiszedem azokat a szúrós vackokat a bundádból. De, cserébe nem eszel meg és hagyod, hogy egy kicsit megszeretgesselek. Jelentsen ez bármit is nálad, nos én csak arra gondoltam, hogy megsimogatlak aztán megyek haza kávézni egyet, meg mondjuk egy meleg fürdő sem ártana. Na mit szólsz? Jössz vagy villogtatod még a fogaid? Egyébként néha rágj egy kis kérget vagy fát, mert kicsit sárgák. A mókusok is azt teszik… azt hiszem. * Nem közeledtem hozzá és a térdeimen pihentek a mancsaim, hogy lássa semmi hátsó szándékom nincs. Nem szeretem a farkas prémet.*
Totál kész ez a csaj és nem ismerném akkor, hm, akkor, magam sem tudom, mit csinálnék vele. A szavaiból arra következtetek, hogy látott már egy farkast és túl is élte. Szép teljesítmény az egyszer biztos. Nem tudom mivel érte el, azt, hogy nem bántotta. Talán egy kiéhezett farkas volt, aki arra vágyott, hogy megsimogassák. Létezik ilyen egyáltalán? Legalább azt belátta, hogy nem engem keresett. Már kezdeném azt hinni, hogy megjött az esze, de tévedek. Nem, nem kérdeztem, hogy szép e a szemem, de attól még mondja megállás nélkül. A múltkor is ennyit beszélt vagy csak most zavar? Persze, hogy zavar egy farkassal próbál kommunikálni, aki erősebb és gyorsabb is nála. Normális ember fejet vesztve futna az életéért. Most megcsóválnám a fejemet és nem is tudom, mit mondanék neki. Mondjuk, hogy fuss?! Morgok én, de mintha ha egy süketnek tenném, mert lehet hogy hallja, de olyan magasról szarja le, hogy még a gólyák is irigykednének az egyszer tuti biztos. Örülhetnék is akár annak, hogy vonzza a farkasom vagy az alakom, de nem érzek ilyet magamban és nem azért mert egy érzéketlen tök vagyok. Hiába lép egyet előre, mert a morgásom nem szűnt meg sőt csak még hangosabb és vészjóslóbb lett. Hallom amit mond és nem tervezek nasizni éjszakára, mert megfekszi a gyomrom, de továbbra sem áll szándékomba közelebb engedni magamhoz, hogy ezt a tudtára hozzam kaparni kezdem a friss havat. Ha nem veszi a jeleket akkor kénytelen leszek a fülénél ráncigálni le a hóba amibe majd jól bele mártom azt az értetlen buksiját! Sárgák a fogaim? Akarod, hogy a képedbe toljam, hogy jobban lássad??? Bosszant ez a viselkedése nem is kicsit. Az kell neki, hogy rávessem magamat ás megcibáljam? Ezen ne múljon, ha így sikerül elijesztenem a farkasoktól. A kaparást abba hagyom s körözve közeledem felé, éppen úgy ahogy a vad cserkészi be az áldozatát. Remélem ebből kapcsol, hogy itt nincs megalkuvás vagy simogasd meg a farkast játék!
*Csak ülök a lábaimon, a kezeim nyugodtan pihennek a térdemen. Persze ott a penge a csizmámban, de közel sem akartam használni. Csak egyszerűen mondom, mondom mint akinek kötelező bár meg kell hagyni, hogy már magam sem tudom, hogy miért teszem. Hisz nem úgy néz ki mint aki beadná a derekát, vagy épp vonzaná a lehetőség, hogy nem lesz tele bogánccsal.* - Kaparsz… ez most figyelmeztetés akar lenni? – billentettem oldalra fürkészőn a fejem. – Nos, ha igen akkor sajnálatra közlöm, hogy a félelmet nem ismerem már. Vagyis ez azt hiszem csak neked sajnálatos. Hisz az olyan préda, aki nem fél, nem menekül… nos, elveszi a vadászat örömét, a félelem íze nélkül meg nem az igazi. Gondolom. De hidd el, nem vagyok annyira bolond mint amilyennek látszom. Az embereket nem szeretem… * Vontam meg a vállaim, de továbbra sem mozdultam, csak vártam. Megtanultam türelemmel lenni, még ha nem is mindig az erősségem. Aztán ahogy közeledett elmosolyodtam és szemeimben furcsa, de egy fajta boldog csillogás keveredett. Na mintha ez így az éjszaka közepén sokat számítana. De a farkasok jobban látnak sötétben nem? Kezem óvatosan előre nyújtottam.* - Ha beleharapsz, mérges leszek. Múltkor már kaptam egy heget, bár tény nem a fehér farkastól. Hanem egy penge okozta. De annyi baj legyen, szóval a lényeg, hogy örülnék, ha nem kapnék többet, különben más szakma után kell néznem. Azt meg nem szeretnék… * Beszéltem továbbra is, míg Ő csak körözve közeledett. Ha a hátam mögé került, nem érdekelt. Meg sem próbáltam megfordítani a fejem, hogy lássam. Nem féltem Tőle, bár ezt bárkire elmondhatnám. Viszont ha velem szembe került, láthatta is, hogy semmi ilyesmi nincs jelen csak a mosoly az arcomon.* - Ez amúgy mit takar nálatok? Nem mintha zavarna, hogy körbe jársz, mint döglött vadat vagy épp egy nőstényt a párzási rítus előtt. De lássuk be, eléggé dobog a szívem és nősténynek is akkor volnék jó, ha bundát növesztenék. De azt nem tudok… szóval mi lenne, ha abba hagynád? * Billentettem oldalra a fejem, és az eddig a térdemen lapuló kezemmel óvatosan, lassan kinyúltam oldalra és a hóval kezdtem el játszani. * - Nem unod még egyébként, hogy itt fecsegek? Már csak azért kérdezem, mert ha nem hagyod amit szeretnék, akkor talán nem kéne fájdítanod a szívem. De ha gondolod, azért a bogáncsodat kiszedem. Nem ígérem, hogy nem fog fájni, de talán a cél érdekében ez az apróság nem lesz lényeges. * Vigyorodtam el, miközben ujjam kacskaringós mintát kezdett el rajzolni a lábam mellett. Nos, értelme nem volt a mintának, de addig is lefoglaltam magam. A másik kezem meg továbbra is nyújtva volt. Pontosabban az, amelyiken ott virított a Hentesnél szerzet sebem helye. Persze tenyérrel felfelé, hogy lássa, nem akarom bántani. * - Röhej, hogy én próbállak megnyugtatni arról, hogy nem foglak bántani… * Jegyeztem meg és kissé összeszaladtak a szemöldökeim. Hisz minden gesztusom erről árulkodott. Tudatában annak, hogy a farkasnak kb fél pillanatába kerülne eltüntetni az élők sorából. Már magam sem értem magam. S ennek értelme sincs, szóval csak vártam. *
Mi a jó büdös francot csináljak még, hogy felfogja ez nem jó farkas, vagyis ha úgy vesszük akkor még is, mert nem öldösöm az embereket és úgy általában senkit sem csak aki megérdemli vagy parancsot kapok rá, de azt nagyon nem komálom, hogy Eli oda van a farkasokért. Én azt hittem macskás csaj ha már azt kaptam tőle, de úgy látszik inkább a kutyákat kedveli vagy csak a farkasok iránt érez legyőzhetetlen simogatási kényszert? A kérdésre a fejemet lejjebb engedem, de nem bólintok, mert még a végén azt hinné, hogy értem amit mond. Mondjuk így van, de nem akarom, hogy agyturkászhoz menjen, mert azt hiszi megörült vagy esetleg fantasztikus képessége termett csak úgy és ért az állatok nyelvén. Nem fél egy vad farkastól de az emberekkel már más a tészta. Hát hogy van összerakva ez a csaj? Ahogy látom nem fog elmenni. A kérdés csak az, hogy megakarom e utáltatni vele a farkasokat? Azt diktálná a józan ész, hogy ez lenne a helyes, de valahogy vagy valamiért nem vagyok képes rátámadni. Érzékelem ahogy a kezét nyújtja előre s látom a heget amit magának okozott. Sajnos nem fogom megharapni, pedig talán azt kéne tenni. Körözni kezdek amíg kitalálom, hogy mi legyen a következő lépés. Hagyjam vagy ne? Ez itt a nagy dilemma kérem szépen. Mikor vele szembe kerülök egyenesen az arcát bámulom, de a mosolyán kívül semmit nem látok. Egy biztos ez a csaj kattant nem is kicsit. Teszek egy lépést felé, s a kezét kezdem el figyelni, mellyel éppen a hóban játszik. Valószínűleg fel fog fázni ha továbbra is a hóban üldögél. Közelebb megyek megint hozzá egészen addig míg a fejem a lába előtt nem lesz. Az arcára pillantok megint s leheveredek a földre. Én nem érzem a hideg talajt, hiszen a bundám meg véd. Tudom, hogy nem akar bántani és ez bosszant a leginkább, de oké akkor lássuk mi lesz a következő lépése. Ha jól számolom, akkor bizony hozzám fog érni. Ezt hagyom neki, de amint megérinti, a bundámat felállok és hátrálni kezdek. Megfordulok s távolodok tőle egészen addig, míg 2-3 méter távolság lesz köztünk. Hátra nézek rá, majd a kilátó felé s vissza rá. Talán megérti, hogy mit szeretnék és követni kezd. Én minden esetre elindulok a kilátó felé. Nem jó a hóban ülni és nem is túl biztonságos erre, így hát el kell jutni arra a helyre. Egyrészt mert onnan belátni a környéket, más részt pedig a lépcsőre le tud ülni és nem kell a hóban összefagyni. Nem nézek többet hátra, hogy jön e vagy nem, de ha nem kattant egészen, akkor jobb lesz ha követ, mert innen nem olyan egyszerű visszajutni a civilizációba.
*Ahogy szembe velem kerül a farkas, sötét tekintetem végig fut rajta. Nem próbáltam meg leplezni az érzéseim, bizony a szemeimben ott csillogott egy fajta vágy, ahogy bennem is ott pislákolt. Egy olyas fajta vágy, amit egy jó ideje nem éreztem és semmi köze nem volt a testiséghez, még mielőtt itt nekem valaki félreérti. Bár tény, ahhoz sem volt szerencsém hála az égnek egy ideje. De miért is lepleztem volna? Úgy sem érti, más meg nincs itt, különben már sikoltanának az érzékeim. Követtem minden apró mozdulatát, és ahogy lefeküdt, lassan, óvatosan elkezdtem lejjebb engedni a kinyújtott kezem. Mintha csak egy törékeny porcelánbabához próbálnék meg hozzá érni, mintha csak egy illúzió lenne. Amit ha megérintek, nyomtalanul eltűnik és nem marad más utána, csak az, amit bennem ébresztett. Hogy sanyargatva jelezze, hogy nem csak egy délibáb volt, csak épp megint elcsesztem, mint már annyiszor. De végül a kezem lágyan simítana végig a feje búbján, mikor a kellő magasságba érkezik, de alig tart egy pillanatig az érzés. Hisz egyszerre kezd el hátrálni és hasít a fejembe pár kép, ahogy a zsigereim is jeleznek valamit, valami olyat, ami nem lehetséges. Amikről gőzöm sincs, hogy miként kerültek oda. Na jó, ez nem igaz, hisz Én is ott voltam, megéltem de miért pont most? Homlokom a tenyerem alsófelébe döntöttem egy pillanatra végül sóhajtva néztem fel a kisfarkasra.* - Jó – jó - jó… * Szólaltam meg miközben felálltam és követni kezdtem, de a gondolataim tovább kavarogtak értetlenül ráncolva a homlokom, mégis egy mosollyal az ajkaimon. De inkább beszéltem. Azt mondják, hogy az ember sokkal jobban lesz, ha kibeszéli magából a dolgokat. Bár valószínűleg nem épp egy állatra gondoltak, aki nem tud válaszolni.* - Ha nem tudnám, hogy ez nem lehetséges, azt mondanám, hogy ismerlek. Mikor megérintettelek ismerős érzés fogott el. Ugyan az volt, mint a Hotelben egy alkohollal megspékelt estén. Tudom-tudom hülyeség, a farkasok nem járnak városban és különben is, akkor egy emberrel voltam, és ami azt illeti, hamarabb próbáltam volna megcsapkodni, mint megsimogatni. Bár ez nem igaz, hisz azt is próbáltam minden tiltakozásom ellenére. Mondjuk mind ennél, mind a felképelésénél én húztam a rövidebbet. De hát van ilyen, még akkor is ha bosszant. Nem maga a tény, hogy fájt a fejem, azt amúgy sem úsztam volna meg… rohadt másnapos voltam, szal’ így is, úgy is jött volna. Hanem maga az, amit akkor éreztem. Furi, de nőnek éreztem magam attól, hogy nem tudtam tenni ellene semmit. Oké-oké… visszavonom, tényleg dilis vagyok. Más nő, annak örül, ha gyengék vele, ha simogatják én meg attól érzem magam nőnek, ha blokkolnak. Kiérti a nőket… * Vontam meg a vállaim egy keserves szájhúzás kíséretében miközben azért követtem a farkast, ám feltűnt, hogy visszafelé haladunk. Amivel semmi baj nem volt, a kilátótól haza jutok… talán.* - Meg aztán ott van azaz idióta pénzmániája… a pokolba kergetett vele. Pláne, mikor másnap megláttam az éjjeli szekrényemen. Úgy éreztem magam, mint egy szajha, akinek kifizették azt a pár órát. – húztam el a szám. – Pedig semmi ilyesmi nem történt, elaludtam… meg amúgy sem. De nyugtatt a tudat, hogy biztos, a Pokolba kívánt mikor meglátta a macskát, még ha jóvá is tettem. - vigyorodtam el. -A másik meg a főnök… már több mint egy hónapja ott melózok, észre sem vesz. Na nem mintha azt akartam volna, hogy észre vegyen, ezt meghagyom a többieknek. Beleállítom az egyik vendégbe a kést, mert tettlegességig pofátlan volt és voilá… elismerést kapok. Lehet, hogy hamarabb kellett volna? Lehet, de nem volt rá okom eddig a biztonságiak elintézték a dolgot, már a gyanúnál. Most nem voltak elég gyorsak. – vontam meg a vállaim. – A legjobb, hogy teszek egy kétértelmű megjegyzést, olyat, amire egy átlagember lenézően elhúzza a száját, erre mit csinál? Úgy néz rám, mintha abban a pillanatban vette volna észre, hogy van két mellem. No meg azaz éhes tekintet… szerintem nő gondjai vannak. Vagyis annak hiánya… Bár jó tudni, hogy Corvinnak nem kenyere a gyengédség. De ez egy olyan infó, amit kicsit sem érdekel… Az ajánlata már annál inkább. De áhh… mindegy, úgy sem jutok közelebb ahhoz, hogy mit akar és arra sem fogom megtalálni a választ, hogy az a dinka miért kelltette fel az érdeklődésem. De ahogy látom megérkeztünk és most itt mégis mit szeretnél? * Tekintettem le oldalra, hogy miért is jöttünk vissza. Bár tény, még mindig nem volt melegem.* - Tudod… irigyellek ám Titeket. Bár szeretem az emberi tudatom, de szívesen cserélnék veled. Ösztön lény vagy elméletileg, de lássuk be a vadászatot leszámítva szabad vagy. Kevés olyan hibbant ember van mint én, hogy hozzád akar érni. Imádnám ha semmi bajom, gondom nem lenne csak annyi, hogy rójam az erdőt és futva élvezzem a természetet. * Közben aztán ha jött velem, akkor kicsit feljebb másztam a kilátón és leültem. Ha nem, hát akkor bizony mellette álldogáltam. Annyira nem volt fontos leülnöm, hogy itt hagyjam, ha már ennyire közel került hozzám egy farkas. Mancsom ismét előre nyújtottam hátha ezúttal már megengedi.*
Látom a vágyat a szemébe, de nem tudom hova tenni. Én aztán nem tudok ezen a csajon kiigazodni ez biztos, de talán nem is kell, bár magam sem tudom, hogy még is miért próbálkozom meg vele. Hagyjuk. Elé fekszem, hogy vegye a lapot nem bántom, ha már nem megy el és úgy viselkedik mint egy örült. Most komolyan, ha egy ember meglát egy farkast nem megsimogatni akarja, hanem menekül az életéért, legalább is ez a tapasztalat, erre jön Eli aki teljesen máshogy működik mint az emberek 99.99 százaléka. Amint a keze hozzá ér a bundámhoz fel állok és hátrálni kezdek, nem azért mert durva a keze, pusztán csak azért, hogy menyük innen s megkel, hagyni ezért tartozik abba az egy tízed százalékba, mert veszi a lapot és feláll. Nem kell vissza néznem, hogy tudjam, ön, mert hallom a szavait. Csak hallgatom a szavakat amik betöltik a csendes estét és tényleg sokat beszél, lehet csak azért tűnik fel, mert nem válaszolok neki vissza, de csak mondj és mondja. Első körben azt gondoltam, hogy a pupillám miatt gondolja azt, hogy ismer, de kiderül, hogy valami érzés miatt amit érez. Amikor ez szóba került anno, azt gondoltam, hogy minden farkas közelébe azt érzi amit nálam, de ezek szerint még sem vagy csak nem találkozott még más farkassal. Ez elképzelhető, így ennek nem is tulajdonítok jelentőséget. Hiszen nem vagyok sokkal különb mint bármelyik farkas kóma. Persze ez így nem teljesen igaz, de amire gondolok ott megállja a helyét, hiszen ha valaki fogékony a mágiára akkor gondolom minden mágikus lénynél ugyan olyan érzés fogja el, bár lehet tévedek, mert ezt csak feltételezem. Jobban hegyezem a fülemet, hogy minden egyes szót felfogjak, amit rólam regél éppen. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem érdekel mit gondol rólam. Érdekel, csak még arra nem jöttem rá, hogy miért is. Gondolatban dobok egy hátast amikor a végére ér, s közli akkor érzi magát nőnek mikor blokkolják. Egy újabb érv ami az mellett szól, hogy nincs ki a négy kereke. Kuncogni kezdek, de azt ebben az alakban nem tudom, így valami féle morgás szakad fel a torkomból, bár nem félelmetes. Ez a morgás amolyan helyeslés is egyben, mert én sem értem a nőket. Tovább mondja, s most már értem, hogy miért kaptam a cicát, azonban a kardot valószínűleg nem ezért, de arra majd rákérdezek emberi alakban egyszer. Ahogy gondolja pontosan a pokolba kívántam mikor megkaptam a szőrcsomót, mert nem tudok vele mit kezdeni, bár még mindig nálam van, hogy őszinte legyek. Elég harcias természet a macska, de még is csak ez farkassal van összezárva, így természetes, hogy nem kedvel. Mondjuk én sem, de ez már egy más kérdés. A főnökéről is hallok pár dolgot, akit annyira jól nem ismerek, de valahogy soha nem ültünk le egy pofa sör mellé csevegni. Mondjuk nem i sűrűn látom a hotelben. Valahogy nincs meg köztünk a szimpátia, pedig testőr, vagy csak nekem nem tetszik a ronda pofája részletkérdés. A szavai után meg még inkább nem, legalább is ezt érzem jelenleg. Visszajutunk a kilátóhoz s figyelem ahogy leül. Én nem irigykednék a helyébe, arra, hogy farkas vagyok, de semmit nem tudhat erről az életről. Persze ott a szabadság, ami azért nem teljesen szabad, hiszen szabályok és követelmények vannak egy magam fajtának. Persze vérfarkasként teljesen más élni mint sima farkasként, de nekem ezt dobta a gép. Körbe pásztázom a terepet, de nem érzek más lényt rajunk kívül, így a lába elé heveredek le. Akkor szedd ki azokat a bogáncsokat kislány jelszóval. Hagyom, hogy hozzám érjen s neki láson a nemes feladatnak s bár sokat beszél, kíváncsi vagyok a többi mondani valójára már ha akad.
*Leülve a nyakam megforgattam, hogy azok halk reccsenéssel adják a tudtomra, hogy nem ártana már rendbe szedni a csontjaim és úgy egy kiadós alvás sem, hisz a másik kezemmel elnyomtam egy ásítást is. S nekem ma még órám is lesz, vagyis lenne… azt hiszem ebből ma nem lesz semmi. Ahham… tudtam én, hogy nem mondanám le, pláne nem csoportos oktatást. De na, álmodozni még szabad, hogy képes vagyok végig aludni egy napot, nem? Aztán már csak mosolyogva vettem tudomásul, ahogy a farkas elém feküdt. S jelenleg úgy éreztem magam, mint egy kölyök, aki megkapta a napi édesség adagját hosszú idő után először. * - Ha fáj vagy valami, akkor elég, ha morogsz egyet. Nem kell azonnal tőből leharapni a kezem. De nyugtasson a tudat, hogy legalább nem akarlak megfésülni. * Vigyorodtam el. Nos igen, sosem voltam állatkozmetikus, de szép hosszú hajam van nekem is, szóval tudtam, hogy fájhat ha az ember nem figyel vagy nem elég óvatos. Kicsit előrébb dőlve hull előre két oldalt, amit azon nyomban a fülem mögé is tűrök, de hát a hosszú haj átka, hogy még így is a lépcsőn állt meg a vége, ami engem speciel baromira nem érdekelt. Kezem óvatosan túrtak a farkas szőrébe, hogy először a szemmel látható szúrós vackokat operálják ki. Persze nem kitéptem, hanem finoman próbáltam lefejtegetni róla, amire felkacagtam. Hisz egy emlék jutott eszembe…* - Emlékszem, harmadikos voltam közép suliban mikor, azaz idióta Leo kitalálta, hogy Ő most kiakarja fésülni a hajam. Görgős hajkefével esett neki, hogy Ő azzal akarja megtanulni. Durván két perc kellett, hogy úgy bele csavarja, hogy nem bírtam kiszedni. Akárhogy ráncigáltam, csak még jobban belegabalyodott. Mindig is hosszú hajam volt, csak úgy, mint a mamámnak. – itt némi keserűség vegyült a hangomban egy pillanatra. – Nem volt kellemes érzés és még csúnyább látvány volt. Sírva ültem taxiba Leoval, hogy menjünk el a Papa munkahelyére és kerítsen valakit, aki levágja a hajam. Én már menthetetlennek láttam egy órás szenvedés után. De papa csak leültetett az irodában és két órán keresztül, ugyan így fejtegette a hajam a fésűről, amit végig sírtam hiába próbált meg nyugtatni. Az a kis idióta meg úgy állt az ajtóba, mint aki épp az ítéletére vár abban a két órában. Pedig sosem voltam erőszakos. – ingattam meg vidáman a fejem, s egy pillanatra a farkas szemébe néztem. – Ahogy apu végzett a hajammal, még hallani is fájt, akkorát lekevert neki. Nem azért mert bántott fizikálisan, nem azért mert Apuci pici lánya vagyok, hanem mert a mama temetése óta akkor látott először sírni. * Miközben meséltem, ugyan azokkal az óvó és finom mozdulatokkal szabadítottam meg az első bogáncstól és siklott kezem a másodikra, ami nem volt túl messze az elsőtől.* - Ha ismernél, most csak nagyokat pislognál, hogy Tőlem ilyet hallhatsz… de Tudod, hiányzik. Persze, tudom… mindenki elveszti egyszer a szeretteit és állítólag az idő, még ha békét nem is ad, de beletörődést igen. De nem tudom. Nekem még mai napig hiányzik és nincs nap, hogy ne jutna eszembe annak ellenére, hogy már nem ma történt. *Húztam el a számat és ezt a gazt is félre dobtam, csak épp elmértem a távot és a farkas hátán landolt. Vigyorogva ingattam meg a fejem. * - Bocs, nem egy penge súly… * Bár valószínűleg meg sem érezte, hogy a hátán landolt a bogáncs, de már előre dőlve le is vettem és inkább oldalra dobtam, biztos, ami tuti alapon. Visszaereszkedve pedig a nyakánál körbe tapogatva kerestem a következő delikvenst. Persze naná, hogy nem bírtam megállni, hogy egy kicsit ne vakargassam meg közben. A mozdulat ösztönös volt, amit észre sem vettem. Legfeljebb elhúzódik, ha nem tetszik neki.* - Mi lenne, ha haza vinnélek? Najó, ez félig vicc volt, bár pocsék. Nézd el… kissé fáradt vagyok és hiányom van. – húztam el a szám ismét. – Hiányzik az a tökkel ütött Leo. Hogy átöleljen, hogy mikor felkelek, közölje, hogy úgy nézek ki, mint aki neki ment egy falnak. Vagy csak mikor már kikészült a szervezetem bevéve az altatóm tudjam, hogy ott van, és hiába alszom olyan mélyen, hogy bombával sem robbantanak ki, semmi bajom nem eshet. Az igazság az, hogy már egy jó ideje rám férne, de rajta kívül nem bízom senkibe és az egyetlen ember, akitől elviselem a gyengédséget még akkor is ha máskor egy tahó mocsok. De ennek is, csak azaz oka, hogy soha nem férfiként néztem rá. Még kölyökként Ő volt az első plátói szerelmem. Legalábbis akkor ezt hittem, így felnőtt fejjel csak egy kölyök volt, akinek jó volt a beszélőkéje és igazából utáltam, hogy mindig engem talált be és csak le akartam gyűrni. * De aztán hirtelen összeszaladt a szemöldököm. Na nem a szavaim miatt azok akárhonnan veszem számomra természetesek voltak. Még ha maga a körülmények abszurdak is. Valami más volt az, ami hirtelen zavart.* - Najó… inkább mutasd a többi bogáncsod, még mielőtt itt tényleg a fejedre döntöm a homlokom. Ez már az abszurdot is felülmúlná, olyan lenne, mintha ÉN főznék. Csak kevésbé ön és környezet veszélyes. Szóval fordulj meg kislány… vagy fiú… még mindig nem értek a farkasokhoz. * Ráncoltam össze a homlokom és kezemmel mutattam neki, hogy mit szeretnék. Hisz, érteni nem érti. Ha értené, tuti, hogy nem beszélnék ennyire személyes dolgokról. Még ha nem is olyan nagy dolgokról van szó. De Én csak maradjak meg mindenkinek Elionore az agresszív, nagyszájú, érzéketlen dög, aki nem ismer határt és nem érdekli semmi a fegyvereket leszámítva. S vidáman csillogó tekintettel, egy mosollyal az ajkain állítja beléd a tőrt anékül, hogy hezitálna. De nem érdekelt, nekem így volt jó és azért ezek is lefedik a valóságot mégha ettől kicsit többnek is éreztem magam.*
Megfésülni? Aztapaszta eszembe sem jutott, hogy ilyen betegsége is lehet. Szépen néznénk ki, ha neki állna fésülgetni, bár akkor nem lennék kócos és talán fényesen is csillogna a bundám. Lehet be kell neveznem egy farkas kozmetikushoz, bár vannak kétségeim, hogy nem létezik ilyen vagy van? Majd megkérdem Castort, úgy is mindig olyan flancosan jár-kell, hátha a farkasa is csillogó bundát hord. Keze a bundámhoz ér s érzem az óvatos mozdulatokat. Az egyik bogáncsot tapogatja rajtam. Végül is örülök, hogy megszabadít tőle, mert ha így változok vissza, akkor mindig viszket a helye és nem kellemes. Ráadásul allergiás is leszek tőle, még szerencse, hogy csak bőrallergia és nem halok bele. Miközben ügyködik rajtam ismét beszélni kezd azon a csilingelő hangom, melyet jól ismerek és kedvelek. Biztos nem lehetett kellemes hogy egy hajkefe lóg a hajában. Szegényke, bár nem tudom átérezni ezt a fájdalmat, hiszen nekem soha nem csavarodott a hajamba egy kefe, de kettő sem. Nekem sem kellemes ahogy fejti a szőrömet, de erős farkas vagyok így csak tűrök és tűrök. leharapni a kezét pedig biztosan nem fogom. Kissé meglepett vagyok, hogy olyan infókat oszt meg velem, ami belsőséges. Nem hiszen, hogy akkor is elmondaná, ha tudná, hogy értem vagy fény derülne arra ki is vagyok valójában. Azonban tetszik ez a „névtelenség” egyelőre. A második bogáncs is kikerül a bundából majd szépen vissza. Morrantok egyet kifejezve, hogy köszönöm többet nem kérem, mint ami van és a vissza a feladónak sem tetszik túlzottam. Azonban nem gabalyodik bele, mert leveszi ismét, még jó, hogy nem kezd egy mintát kirakni a hátamon bogáncsokból. A keze a nyakam körül kóborol s megvakargat, ami jól esik és egy ösztön hang szakad ki belőlem. Ha macska lennék, akkor dorombolásnak lehetne nevezni, de mivel nem vagyok az, így nem nevezem nevén a hangot. Amit felteszi a kérdést megemelem a fejemet és ha lenne szemöldököm akkor tuti felszaladna a homlokom közepéig. Haza akar vinni? Hibbant tyúk! Most még jobban erősödik bennem, ami eddig is sejtettem ezzel a Leo gyerekkel kapcsolatban. Elég fontos szerepet tölt be az életében ami pozitív de nem tudom megérteni vagy átérezni ezt a szeretett amit érez iránta. Nekem soha nem volt ilyenbe részem és nem is lesz. Engem senki nem szeretett még úgy igazán, de nincs e miatt hiányérzetem. Megtanultam elviselni és kezelni ezt. Sőt ennek hiányában talán én sem vagyok képes ilyen érzelemre. Mivel azt kéri, hogy forduljak meg, így fel kell állnom, pedig egész kényelmesen feküdtem. Kislány? Nah mindjárt adok én neked olyat! Megfordulok, s ha már így vagyok, akkor az egyik lábamat felemelem a magasba s kiengedem a pisimet. most már láthatja, hogy fiú vagyok és nagyon reménykedem abban, hogy nem ugrott le és sikerült lepisilni. Ezt megérdemelte a lány dolog miatt és a cica miatt is, bár az még nem lefutott kör. Ráadásul nem kell megmagyaráznom és elszámolnom sem vele, mert farkas vagyok, aki nem érti amit mond s ösztönlény. Szóval a farkamat csaholni kezdem örömömbe. Rápillantok de úgy hogy csak a fejemet fordítom felé, majd mind a két mellső lábamat keresztbe vetem magam előtt s úgy pihennek. Illetve várom, hogy kiszedje a bundámból a cuccot.
*A morranásra csak bocsánat kérőn elmosolyodtam, hisz nem akartam én visszarakni kiszedni akarom. De na, nem épp minden területen tökéletes a kézügyességem. Ha van egyáltalán valami olyan, ahol igen. A fura hangra azonban már sokkal lelkesebben mosolygok és ekkor esett le, hogy mit is csinálok éppen. Egy sóhajjal kísértem a szavaim, ahogy újra megszólaltam.* - Tetszik mi? Kihinné, hogy valaki még értékelni is tudja. * Na de aztán csak meséltem tovább, mint akinél megnyitottak valami csapot csak épp víz helyett szó áradatott eredményezett. Nos, nagyon úgy tűnt, hogy nem akarok kifogyni belőlük. De még csak azt sem tudtam, hogy miért beszélek annyit. Azonban mikor megfordul csak összevont szemöldökkel figyelem, amit csinál és mázli, hogy eszemben sincs ugrálni. Egyrészt semmi ingerenciám rá, másrészt meg túl fáradt is vagyok az ilyesmihez. * - Hát… így sem közölték még, hogy levagyok szarva. De értem én… hím vagy. Most mondanám, hogy bocs… de úgy sem értenéd, bár akkor mért vontam össze a tetted a szavaimmal, gőzöm sincs. Na mindegy. * Azonban jobbnak láttam, ha a folytatás előtt a hajam összefogom, amit csak a hátamra húztam át a vállaimtól és párszor megcsavarva dugtam a kabátom alá, hogy ne hulljon ki. De aztán már csak a bogáncsokkal foglalkoztam megint.* - Na mi az öröm tárgya? * Kérdeztem mosolyogva, ahogy a farka mozgását észrevettem.* - Meg kell hagyni, nem mostanában beszéltem ennyit. Pláne, úgy, hogy még csak választ sem remélhettem. Jobban szeretem szívni az emberek vérét mintsem komolykodni állandóan? Minek? Az ember csak belefásul aztán leshet, mikor nem jön a jó kedv és egy viccet is a lelkére vesz. Semmi értelme az állandó durcinak, meg a félelemnek sem, ha már itt tartunk. Sok dinka nem érti, hogy miért nem tartok semmitől és nem képesek átlátni, hogy azért nincs, mert egyszerűen értelmetlen. Akkor meg minek parázzon rá az ember? Hisz ha fél akkor is megölik, plusz még az esélye is nagyobb, hisz a félelme elnyomja a józan eszét és kevésbé látja át a dolgokat és találja meg a megfelelő módot, hogy kimásszon a bajból. Ha meg józan marad, ha nem fél… sokszor már ez is elég ahhoz, hogy csak legyintsenek. HA meg nem, akkor is ott van az ítélőképesség, amit nem homályosít el valami emberi baromság. Én tényleg nem értem, hogy ezen mit nem lehet érteni. Szerinted is baromság? * Bár választ nem vártam, szóval folytattam. Ahogy a kezem is áttért a hátán lévő bogáncsra, ami a gerince mellett volt egy kicsivel. * - Szóval ez van… mindenki egy hibbant, kattant tyúknak tart, csakis azért mert nem látnak a felszín alá. Bár némelyik ember arcára kíváncsi lennék, hogy akkor is így gondolnák-e, ha tudnák, hogy mi van mögötte. Hisz mindennek van oka, ennek legalábbis tuti. Egyesek még csak eddig vagy így sem tartottak volna ki és lettek volna maguk mögött hagyni. Mondjuk teljesen Én sem, pedig szeretném. Annyira szeretném elfelejteni, vagy legalább találni valakit aki feledteti, aki biztonságot nyújt. Itt vagyok abban a korban amikor a magam fajta egyszerű lányok családot alapítanak, de minimum van már valaki az oldalukon. Tőlem meg mindenki menekül… mondjuk, nem hibáztatom érte Őket. Én is menekülnék magamtól. A temperamentumom leszámítva sem volnék jó asszonyka… Csakhogy apámat lassan boldoggá kéne tenni, hogy ne rágja az agyam unoka miatt, meg az esküvőm, meg egy férj, meg… hajm… kiérti a pasikat? Az apák meg végképp reménytelenek… még nem is volt olyan rég, mikor csak ferdén nézett a fiúra, akit bemutattam, mint a barátom. Most meg már házasságról csevegne, meg ruhákat nézne. Minden apa ilyen? * Sóhajtottam fel lemondóan, ám bár úgy tűnhetett, hogy ez egy reménytelen sóhaj volt, de igazából keserű. Szerettem volna boldoggá tenni, de egy gyerek… na az nekem nem lehet. Végig nézve a hátán azonban nem láttam már több bogáncsot és felállva sétáltam elé, hogy a pofája előtt letérdeljek és kezem ismét a nyakánál állapodjon meg.* - Talán örökbe kéne fogadnom egyet. De nem volnék képes megtenni, amúgy sem vagyok anyának való… még egy hörcsögöt sem bírnék életben tartani, nem még egy pici babát. A sajátomat sem sikerült… * Halt el a hangom, hisz ez volt az igazság. Bár nem az Én hibám volt, hanem a szervezetemé. De a fájdalom ennyi év után is szinte tapintható volt a tekintetemben, ahogy már nyoma sem volt annak a mindig vidám leányzónak, akinek az életkedve mindig toppon van, és szemeiben a vidámság csillog a nap minden percében, míg nem ér hozzá valaki. A lelkem még mindig sajgott, hisz bár nem kértem a csöppséget és tény, hogy emberibb körülményekkel jobban örültem volna neki, pláne, ha még emlékeztem is volna a kiesett napokra, hogy legalább tudjam, hogy kitől „kaptam”. De ez nem jelentette azt, hogy nem volt szívem véget vetni a kicsi életének. De a természet vagy az ég tudja mi, megtette helyettem s azóta is magam hibáztattam ezért pedig tudtam, hogy semmit nem tehettem. S ezaz egész, amit senkinek nem mondtam, de még csak halvány jelét sem adtam ezeknek most ott kavarogtak a tekintetemben, a lelkem. De ahelyett, hogy tovább emésztettem magam egy mosolyt varázsoltam az arcomra. Ami jelenleg keserédesre sikerült.* - Azt hiszem nincs több bogáncsod. – vakartam meg a nyakát. – Szóval most mihez kezdünk? Mész, maradsz és hallgatsz tovább? Vagy mit szeretnél csinálni kicsi farkas? Előbb vagy utóbb de kifogyok ám a szóból is. *Tekintettem a barna szemeibe.*
Persze, hogy tetszik, ha vakargatják a bundámat, persze ez más helyzetben valszeg nem tetszene, vagyis ember alakban. Nem vagyok ehhez hozzászokva és egy kezemen megtudom számolni, hogy embernek vagy éppen farkasnak adtam lehetőséget arra, hogy fogdosson vagy simogasson. Azt nem tudnám megmagyarázni, hogy neki miért is engedem, talán nem is kell. Mivel valamilyen oknál fogva nősténynek néz, a tudtára kell hoznom, hogy téved és ízig vérig hím vagyok. Erre nincs jobb módszerem, minthogy megáztassam egy kis sárga folyadékba. Örülök mint majom a farkának, hogy sikerült eltalálni. Lehet mondani, hogy gonosz vagyok nyugodtan, mert nem érdekel. A kérdésre természetesen nem adok választ, hiszen nem tudok beszélni, így marad a leheveredés és tűröm tovább, ahogy a bogáncsokat szedegeti ki. Valóban sokat beszél, de a fene sem tudja, hogy ez minek köszönhető Eli-nél. A szavai hallatán ha nem lennék teljesen meggyőzve arról, hogy bizony kattant, akkor okosnak titulálnám, de mint mondtam, biztosan tudom, hogy nem százas, úgy hogy ezt hagyjuk is. A fejemet előrébb tolom egy kicsit s hallgatom tovább. Ismét elgondolkodok azon amit mond. lehet én is csak a felszínt látom? Kíváncsi vagyok mi lapul alatta? Azt hiszem igen és talán nem kéne beskatulyáznom, de ha egyszer örült mód viselkedik, mert hát épp elméjű ember tuti nem teregetné ki a szennyest egy farkas előtt. Még akkor sem, ha a szennyest csak átvitt értelembe kell érteni. Mielőtt ezen végig gyalogolhatnék nyugodtan, megütközök a szavain, mintha neki mentem volna egy vasbetonnak. Komolyan a családról és a gyerekekről beszél? A pasikat? Inkább a nőket. Mindegyiknek gyerek kell és egy társ sőt még attól sem riadnak vissza, ha a férjük (akibe annyira szerelmesek voltak, hogy igent mondtak a pap előtt) most agyon veri őket, ők, akkor is velük maradnak, mert egy család. Kicsit lesokkolt ezzel, mert egyrészt nem tudom, ezt miért mondja nekem, másrészt azt sem vágom, hogy jutott most pont ez a kobakjába, hiszen annyi minden másról lehetne csevegni nem? Eszembe jut, amit a múltkor mondott, hogy nem neki való az anyaság vagy csak nincs rá még felkészülve, ezt most pontosan nem tudom vissza idézni, de valami ilyen volt a lényeg. Ezért sem értem, akkor most, hogy jön ez szóba. Mindegy hagyjuk is. A következő szavakra azonban az együttérzés tör fel belőlem. Nem tudom, hogy jött, mert jó régen éreztem ilyet. Valahogy átérzem a fájdalmát, ami benne van. persze tudom hogy miért, mert érzékeny vagyok rá s mivel figyelek rá, így az érzelmei simán csússzanak belém, anélkül, hogy be kéne lépnem a fejébe. A fejemet közelebb vonom a lábához, de nem érek hozzá. Amint meghallom, hogy végzet a fejemet felkapom s a szemeibe nézek, majd megnyalom a mancsomat, azt hiszem ezt szokták a farkasok is. Nehéz számomra úgy viselkedni, mint egy mezei farkas. Ismét hagyom neki a simogatást s mikor a szemembe néz, akkor én sem teszek másképp az övével. Azt hiszem, összekapcsolódunk egy pillanatra, de csak íriszben. A kérdéseire adnék választ, de nem tudok, ezért simán megfordulok és futni kezdek az erdő felé. Sem puszi, se pá.
*** 2 nappal később
Hiába próbálok a vezetésre figyeli valahogy nem megy és gondolat tömegek cikáznak a fejembe, bár azt nem tudom, hogy a tömeg képes e ilyen gyorsan cikázni. Nem ez a lényeg. Hazafelé tartok és bármennyire is szeretem volna a kilátó felé menni, vagyis hát visszamászni még sem tettem. Talán így van megírva oda fent, hogy nem kell vele találkoznom emberi alakban. Pedig hát szeretnék. Kénytelen vagyok lassítani, mert két kocsi van előttem. Nem tudom miért állnak meg, de nem fogok beléjük menni, ezért megállok s kilesek a volán mögül, de nem sokat látok, ezért kénytelen vagyok kiszállni. A látvány a következő. Két kocsi összement keresztbe ezért nem lehet mellettük elmenni. Magyarán jön pár óra dekkolás, amíg ide ér a mentő és tűzoltóság. Oh hát ennek nagyon örülök, sok, erős iróniával a gondolataimban. Akkor nincs mit tenni, mint várni, remek lesz. Vissza ülök a kocsimba és a telefonomat nyomkodom.
A hozzászólást Bognár Balázs összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 23, 2013 12:36 am-kor.
*Ahogy a farkas tekintetét néztem, nem tudtam, hogy hova rakjam. Próbáltam a választ kiolvasni belőle, de hát ez lehetetlenség lett volna. Helyette megoldotta a dolgot annyival, hogy már le is lépet. Csak pislogva álltam és csaptam csípőre a kezem. * - Igazán járhatott volna még a szám… * Morogtam magamnak, de csak fáradtan túrtam a hajamba és indultam meg visszafelé a kocsimhoz. A hideg idő jót tett, legalább annyiban, hogy felébresztett mire oda értem a birtokhoz, hogy képes legyek haza vezetni. Lehetőleg minden gond nélkül. A pengéim megigazítottam, hisz már nyílt terepen vagyok, nem pedig egy erdőben, ahol semmi félni valóm nincs. Szóval irány haza…
***
Semmi gond nem is volt, egy ideig. Nem aludtam el, és az Apocalyptica üvöltött, hogy plusz életet adjon. Röhej nem? Hisz egy enyhe fejfájást is kaptam, ami csak a kávé hiánynak volt betudható. De ez van… azonban meg kellett állni, csak türelmetlenül kopogott az ujjam a kormányon. Türelmem határtalan… ezt mi sem mutatta, hogy teljes öt percig bírtam a dolgot. A sötétbe nem láttam, hogy mi van, így ki kellett szállnom. Előre sétálva néztem, hogy mi a helyzet, addig sem borította el a tudatom a farkas akivel találkoztam. Akinek a képétől nem tudtam szabadulni, csak úgy, mint a fehér farkasétól sem korábban. Ez van Eve, egy tök vagy. Na de ahogy sétáltam előre csak a hajamba túrva fogtam fel a helyzetet, ám, ahogy visszasétáltam tekintetem észrevette az ismerős autót. Összevont szemöldökkel lestem meg a rendszámot, hogy most én vagyok-e hülye… de nem. Ez bizony Szépfiú autója. Nos, ennyit arról, hogy kerülöm. Mondtam én, hogy ha kell összefutok vele. A fene essen bele. De bármennyire is háborogtam megkerültem a kocsit és egy könnyed mozdulattal nyitottam ki és ültem be, miközben egy vigyor bujkált az ajkamon.* - Szép éjjelt Szépfiú… remélem még mindig szeretsz… * Biggyesztettem le az ajkaim. Naná, hogy nem gondoltam komolyan a szavaim. Csak is a kis ajándékomra utaltam, hogy bizony tudatában vagyok annak, hogy nem loptam magam a szívébe.* - … már csak azért, mert párosan szép az élet, és ha már itt ragadtunk eltöltetnénk hasznosabban is az időt. Mit szólsz hozzá? * Persze ajkaimon ott bujkált a sejtelmes mosoly, ahogy a sötétben kerestem a másik tekintetét. Az, hogy mennyit látott ebből, nem tudom. De a hangom is biza elég árulkodó volt, még ha a tekintetemben némi fáradság is lapult.* - Egyébként, hogy van az apróság? Ezer éve nem láttam, ahogy Téged sem… bár az utóbbi nem véletlen. * Vontam meg a vállaim. Nincs mit tagadni, ha akartam volna találkoztam volna vele és megkeresem. De hát mért ne a legszarabb állapotomban találkoznék vele ismét? Hisz bár nem látszott rajtam, de a lelkem még mindig háborgott a korábbi farkasnak tett vallomásaim miatt. Még mindig ott tomboltak bennem a furcsa érzések. S ezektől szabadulni akartam. A férfi pedig múltkor is elszórakoztatott.* - Még mindig az van a lejátszódban? * Vontam fel egy leheletnyit a szemöldököm és kicsit előre dőlve nyomtam be a lejátszót. Ha meg volt, akkor csak féloldalasan ülve fordultam vele szembe az egyik lában térdnél meghajlítva felhúzva. Persze úgy, hogy ne legyen fent a cipőm. Ennyire nem vagyok tahó. A könyököm a fejtámlának támasztottam, abba pedig a buksim és a kiengedett hajam az ujjaim közé csusszantak. Vége, ahogy leért a hóva még mindig vizes volt. De annyi baj legyen, engem nem zavart a dolog, ahogy a mosolyom sem tünt el az arcomról. Hogy örülök-e annak, hogy újra látom? Nem tudom… de a másik kezem a csizmám szárán pihent, hogy ha kell elég gyors legyek. Röhej, egy farkastól jövök akirről ez a srác jutott eszembe mikor megérintettem és eszembe sem volt bántani. Most, hogy meg itt van Szépfiú, ösztönösen helyezem megfelelő pózba a kezem, hogy tudjak védekezni. Komolyan, ki a frász érti a nőket? Én és a farkas nem. Ez már tuti.*
Mire befejezem az sms-t érzékelem, hogy nyílik, az anyós ülés ajtaja s bizony nyúlok a fegyverem után a bőrkabátomba, amit ki is húzok sebesen s hallatszik az ismerős hang, mely jelzi, hogy ki van biztosítva és az idegenre fogom. Nem tudom, hogy ki lehet, de elég érdekes illata van elsőre. Ahogy jobban bele szagolok a levegőbe csak enyhén érzem a liliom szagát, mely belőle árad. A fegyveremet leengedem s nem szegezem rá, inkább elteszem a helyére. Nem jelent veszélyt Eli. - Persze, főleg ha ilyen a belépőd. Tudom, hogy mire érti és hát nem lopta be a szívembe magát a cicával viszont a karddal annál inkább. Mondjuk úgy, hogy most egál van. A telefonomat is a zsebembe csúsztatom s a nő felé fordulok féloldalt. Az egyik kezem a kormányon pihen a máik pedig a kissé felhúzott lábamon. A szemét kémlelem. - Párosan mi? És miként gondolod elütni az időt? Vigyorodom el, bár abszolút nem terveztem, hogy egy ilyen mosoly kúszik fel a pofámra. Nem mintha szoktam volna bármit is tervezni, de nagyon érdekel, hogy mire gondol konkrétan és mi ez a kacérság, melyet felfedezek benne. - A szőrcsomó köszöni, jól van és én is. Remek ajándék volt egyébként. Jegyzem meg jó sok iróniával a hangomba. A kardot szándékosan nem sorolom ide, mert ha már elrejtette, akkor gondolhatja, hogy nem találtam meg, ami részben igaz, hiszen elsőre nem is lett meg. - Csak nem kerülsz? És ha így van, mivel érdemeltem ki? Komolyodom el, mert bizony nem tettem semmi olyat vagy nem emlékszem, persze gondolhatnám, azt, hogy nem vagyok neki szimpi és azzal, de ez fel sem merül bennem és az oka is meg van. Elég jól elvoltunk a múltkor. A kérdésre a lejátszó felé mutatok, hogy kapcsolja be, hiszen úgy is tudja, hogy működik. Amint bekapcsolja a rádió fog bejönni, mert nincs benne CD. Ami pedig benne szól egy ismerős szám nekem legalább is. Azonban egy kicsit lehalkítom, mert így nem fogjuk hallani egymás szavát. - Milyen a ház ahova költöztél? Kérdezek rá, hiszen ez állt a levélben, hogy talált magának valamit s mivel azóta nem találkoztunk, így nem is tudom, hogy mennyire elégedet, avagy sem. Talán mindjárt kiderül, amíg várakozunk, mert lássuk be csak jobb vele mint egyedül.
- Kopognom kellett volna? Jajj bocs… az udvariasság nem az én reszortom. Még mindig nem fedeztem fel a konditermet. * Vontam meg hanyagul a vállaim. Nem szokásom felejteni, így a Hellbe való belépőnket sem felejtettem el. S bár szavaim kissé ironikusak, de Bazsi elég okos fiú, a múltkori után tudja, hogy a tekintetemből kell olvasni és nem a hangomból. Van ilyen, pedig még csak nem is tanultam színésznek.* - Nos… ha már így kérdezed… mivel a kondiban nem voltam. Talán megedzhetnél egy kicsit. Azaz igazság, hogy elpuhultam és szükségem van egy új puklira, hogy tudjam hol a helyem. *S valóban… hiányzott az akkori érzés, még akkor is, ha ezt csak most fedeztem fel magamban. Vagyis ez nem igaz, inkább azt mondanám, hogy csak most voltam hajlandó beismerni magamnak, még ha a férfi felé a szavaim mást is mutattak, amit nem voltam rest megspékelni egy kis gúnyos mosollyal sem. Ám ha a tekintetem nem is, az a „fájó”, mardosó érzés számomra tökéletesen elárulta ezt. Amire jócskán rá tett egy lapáttal, hogy most még undok is voltam. A múltkori után, ez meg elég nyilvánvaló és már csak abban reménykedtem, hogy a másiknak nem tűnik fel vagy legalább nem kérdezz rá. Nem hazudok, nem tudnám egy „szar éjszaka” megszólalással eltusolni. Pláne, hogy pöpec éjszakám volt egy kis vérrel. Apró örömök az életben.* - Ennek örülök… Ó csodás, akkor elérte a célját. Szerintem legalább annyira örültél neki, mint én mikor felkeltem és megláttam a pénzt. Hadd ne mondjam, hogy minek éreztem magam… szóval olcsón megúsztad a dolgot. Küldhettem volna egy dobozba csomagolt nőt is egy „Neki fizess” felirattal. * Néztem a szemébe komolyan. Hát ezt nem épp akartam az orrára kötni, de ha már itt vagyok, miért is ne? Ez viszont rohadtúl sértett, még mindig éreztem, pedig jó sok idő eltelt. A meló helyemen szokás ilyeneket csinálni, azoknak, akik összekeverik egy bordéllyal. De ott még azért elnézhető és nem veszem a lelkemre…* - Ejjj… micsoda csúnya megfogalmazás… Én úgy fogalmaznék, hogy nem szakítottam olyanra időt, amit igazából nem is akartam. Szóval csak betábláztam a napjaim. De Te sem erőltetted meg magad… - nem szemre hányás. Miért lenne? Csak tények. – Egyébként különösebb oka nincs. Sosem tartok magamhoz közel olyan embereket, akik mellett… - nyeltem egyet. ~ Kuss Evelyn!!!~ - kurvának érzem magam másnap. * Nem ez lett volna az eredeti befejezés, de ez is igaz volt. A másikat meg nem kell tudnia. Baromság lenne, semmi kedvem ahhoz, hogy hülyének nézzen. Köszönöm, de volt benne részem elégszer. De persze egy mosoly kísérte, ami szintén igaz volt. Az életbe is… örültem, hogy összefutottunk. Ezek után meg már magamnak sem volt kérdés, hogy miért kerülöm, kerültem… de fogom is? Az élet nagy kérdései. A zene, ami felszólal, csak egy szájhúzást eredményez.* - Lám-lám… csak nem romlik az izlésed? Fájó hanyatlás… Kinek a számlájára írható? *Ám egy táncosnak a zene az élete, még akkor is érzi a ritmust, ha nem tetszik neki a szám. Így ujjaim halk dobolással verték az ütemet a csizmám szárán, ami mellesleg pótcselekvésnek is tökéletes. De hogy mit pótol… na az most nem érdekel. Ám tekintetem… Ó azokat a sötét íriszeim, egy pillanatra sem fordítottam el a másikéról. Nem ment, nem is akartam.* - Nagy… egymagamra. De legalább elfér alatta a tánctermem és meg is nyitottam az iskolám. Ami meg idegőrlő és a frász kerülget. De sok a szabad időm, le kell kötnöm magam, hogy ne kezdjek el kötögetni és a kandalló mellett romantikus regényeket olvasni egy macskával az ölemben. * Vontam meg a vállaim. A kép abszurd volt számomra. Én meg a kötögetés, meg a hintaszék? De se baj… majd lesz ez még így sem.* - És, Te? Megöltél már azóta valakit? Elköltözött a pincéd mármint a boraid máshova? Megtanultál férfi lenni? Vagy mi történt? * Szívtam a vérét megint, ámbár nem szándékosan. Volt bennem valami, ami ilyenné tett. Mocsok voltam. De akkor is bántott a múltkori dolog. Mind a másnapi ébredés, mind az amit maga után hagyott.* - Vagy esetleg a nőkkel bánni? * Vontam fel a szemöldököm. Mi a fenéért provokálom? Ráadásul az ujjam is megállt a dobolásban. Hát ez csodás, ennél már csak a furcsa érzelmi kavalkád volt ami bennem tombolt. Fájdalom, keserűség – ami a hangomból sütött -, várakozás, vágyakozás… de hogy mi minek a számlájára írható… nos az jó kérdés, amire most nem lesz válasz.*
- Azt látom Jegyzem meg kissé keserűen és valamiért nem számoltam azzal a ténnyel, hogy találkozok vele. Farkas alakban azért teljesen más volt, de nem csak Ő hanem én is. Nem értem honnan jött az a fene nagy aggódás, hogy ne kedvelje a farkasokat, de nem most fogom ezt megfejteni. A szavai mosolyt csalnak orcámra, még akkor is, ha a hangja nem éppen olyan mint aminek lennie kellene. - Senki nem tesz helyre? Szomorú. Annyi minden van most a fejembe, hogy magam sem tudom, ezt hova tegyen, hiszen sok minden kiderült számomra vele kapcsolatban nem is olyan régen. Kissé meglepnek a szavai, mármint nem az, amit mond, hiszen arról tudok, csak hogy ezt így, a képembe tolja. Valamiért nem merült fel bennem, hogy ebben az alakban is, az orromra köti, de még is. Én már nem fejtegetem, vagyis próbálom, mert nem lehet rajta kiigazodni. - Héé, héé, héé, a fene sem gondolta volna, hogy ennek veszed. Én kicsit máshogy gondolom, mert nem azért fizettem, hiszen együtt sem voltunk. Ti nők mindent túlbonyolítotok. Jegyzem meg s érzem rajta a sértettséget. Hihetetlen, hogy ezzel lehet megsérteni, pedig hát, én aztán nem akartam semmi rosszat. Kifizettem, amit fogyasztottam, a többit meg vegye borra valónak a pincérnek ha ennyire nem szereti és csókolom. Soha nem értetem, hogy apró dolgokból miért kell elefántot csinálni. Már mondanék neki valamit, de mivel ismét beszélni kezd, csendbe maradok. Hogy ennek mi baja van? F@sz se tudja, hát még én! Próbálok nyugodt maradni, de nehéz, mert kicsit szíven találnak a szavai, de nem mutatok ki semmit. A kocsi központi ajtó zárját benyomom, így nem tud kiszállni, addig, amíg meg nem engedem. Ha tetszik, ha nem, de végig fog hallgatni. - Nem tudom, mi bajod van, de látom, hogy nem vagy a toppon és ázott kutya szagod is van. Azonban Te ültél az én kocsimba és ha szajhának érzed maga, akkor ki is lehet szállni.... vagy veszel egy mély levegőt és .... Érzem benne a kettősséget ezért nem is fejezem be a mondatot. Valóban nem tudom, hogy mi a baj és miért mond ilyeneket, de ahogy leveszem az érzéseket, melyek kezdik kitölteni a kocsit szöges ellentettében vannak a szavaival. A vállamat megvonom végül és azt csinál, amit akar. Előre fordulok és inkább az útra szegezem a tekintetemet. Ha megpróbál kiszállni nem fog tudni, esetleg ha csendben marad, akkor én fogom, megtörni ezt a kis feszültséget vagy nem tudom, minek nevezem ezt a légkört. Talán rájött már, hogy az imént elhangzott szavaim ütik a cselekedeteimet, de ez van. - Nem nézlek annak és sajnálom, ha belegyalogoltam a lelki világodba. Többet nem teszem. Jegyzem meg komoran s felé fordítom a fejemet. Ezek után tudjátok, mikor fogok fizetni helyette? Majd ha meleg lesz, kb akkor. Remélem sikerül helyre tennie magát, mert ha nem, akkor én fogom megtenni hamarosan. Elvileg ez után kapcsolja be a rádiót, melyből egy szám csendül fel. - A rádiónak, mivel éppen az szól. Egyébként szerintem nem rossz szám. Vonom meg a vállamat és nem igazán érdekel, hogy mi a véleménye erről a zenéről. Éppen próbálom összekaparni lelki világomat magamat. Látom, ahogy az ujjai dobolásban kezdenek a csizmáján. Biztosra veszem, hogy lapul ott egy penge, de nem szólok semmit. A fejemet ismét felé fordítom s fürkészem a vonásait, amiket egyébként vonzónak találok. - Örülök, hogy sínre kerültél, a kötögetést pedig hagyd meg másnak, nem hozzád való. Természetesen sejtem, hogy valami féle poénnak szánta, de nem vagyok most olyan poénos hangulatba, de ezt a másik is észreveheti, hiszen a labdát, amit dobot nem csapom le. pusztán tényeket közlök vele. - Jééé, érdekel, hogy mit csináltam? Azt hittem azok után amint az imént a fejemhez vágtál nem érdekel. hogy is fogalmaztál? „Sosem tartok magamhoz közel olyan embereket, akik mellett.....” Azt hiszem, ezt nevezik visszaszúrásnak, talán? Mindegy, azért remélem, hogy egy kicsit szembesítettem saját magával, sőt talán valahol még fájt is neki. Persze nem akarom nagyon megbántani, mert nem! - Egyébként nem, még nem költöztek el a boraim. Férfi? Mi bajod van velem, de komolyan, az kell, hogy bebizonyítsam, hogy az vagyok, vagy mi a fenét akarsz? Már megint sérteget vagy az is lehet, én veszem el most, mert hát az átváltozás után egy kicsit érzékenyebb a lelki világom, mindig is az volt s ez nem olyan dolog, amit ki lehet nőni. Ha lehetne, akkor már régen megtörtént volna. Egyébként pedig nem várok tőle választ, de ismét feltesz egy kérdést és ez már sok, így öt percen belül, ezért a sebváltó mellé nyúlok le és meghúzok egy kart az ülésén, mely leengedi az övét, bár az engedi elég enyhe kifejezés, hiszen levágódik az ülés, s rögtön a kezei után kapok, nehogy elővegye a csizmából a pengét, persze ha máshol is tart akkor megszívhatom, de ez mindjárt kiderül. Rámászok ha tudok és mind a két kezét lefogom. Annyi távolság van köztünk amennyit a két karom enged. Nem igazán érdekel, hogy hol verem be a lábamat vagy más részemet miközben rámászok. Csak az érdekel, hogy rajta legyek, olyan ez, mint az idegbetegeknél mikor lemászik a roló. A cél szentesíti az eszközt vagy mi. Szerencsére azért az utas térben is van bőven hely. Ha sikerül, akkor válaszolok a kérdésre, ha már feltette. A fejemre viszont ügyelek, hogy ne fejeljen meg még egyszer. - Mint látod megtanultam, de most már nyög ki mi a bajod velem, mert semmi kedvem nincs a szurkálásokhoz, amivel megsoroztál, ja és tök ráérünk, amíg a kocsit elvontatják, szóval ráérek és az erőm sem fog cserbenhagyni. Le is mászhatok rólad és elcseveghetünk olyan kellemesen, mint korábban vagy satuban maradsz amíg helyre rakod magadat Elionore Grehem.....